szentesi Élet · tan, növénytan, állattan, rajz, ének, testgyakorlásból kap-tak...

8
XLVII. évfolyam 22. szám 2015. június 5. Városi hetilap Ára: 185 Ft (elõfizetve 140 Ft) Idén is lesz önkormányzati napközis tábor. De hol? Már csak néhány nap van hátra június 15-ig, ami- kor is egy hétfõi napon véget ér az idei tanév. Üröm az örömben: Mi lesz a gyerekkel nyáron? Napok óta nyomozunk, mégsem sikerült kideríteni, melyik szentesi iskolában lesz idén az ingyenes tábor. 7. oldal Vasemberként menetelt Vakhal Norbert Komoly balesete után Vakhal Norbert, a szentesi származású ultratriatlon országos bajnok Koszovó- ban, a békefenntartó katonáknak rendezett ötven ki- lométeres menetelésen tért vissza a versenyzéshez, és új rekorddal gyõzött. 6. oldal Negyven év a világszervezetben Vajda Józsefné több évtizedes munkáját ismerte el a Magyar Vöröskereszt országos vezetõsége. Erzsike néni az Év önkéntese címet vehette át a szervezet vi- lágnapi rendezvényén a megyeházán. Tavaly, 80. szü- letésnapján a vöröskereszt 80 tagja köszöntötte fel. 5. oldal Nem elõször sajnálom, hogy – nyilván mûfajából adódóan – az újság nem tud han- gokat közvetíteni. De kétségkívül most saj- nálom leginkább. A Felsõpárti Református Templom harangjátékának gyönyörûsége szavakkal ugyanis leírhatatlan. A vasárnapi istentiszteleten felavatott toronyzene – ahogy Gilicze Andrásné tiszteletes asszony fogalmazott – kegyes szívek adománya. – A nagymamám rég elveszett, felhúzható zenedobozára emlékeztet. Annak volt ilyen gyönyörû hangja – mesélte egy hölgy az ava- tás után. – Az egyetemi éveim jutnak eszem- be róla, amikor a szegedi Dóm téren fagyiz- tunk. Akkor hallottam ilyen muzsikát utoljá- ra – mondta egy másik gyülekezeti tag, majd késõbb kiderült: a hasonlóság nem véletlen. Molnár Györgyné, Kozma Erzsébet családját 1947-ben az egyik Benes-dekrétum nyomán a felvidéki Rimaszombatból telepítették ki. A szentesi református közösség befogadta a családot, az egykori Badár-iskola szolgálati lakása lett az otthonuk. Mélyen vallásosak voltak, de templomba nem járhattak. Egy ta- nítónõ gyerekeinek akkoriban ez nem „il- lett“. A megtévesztés kedvéért kerülõ úton mentek a vasárnapi iskolába. – Nagy szere- tettel gondolok néhai Gilicze László nagytisz- teletû úrra, aki egy rendkívül bájos ember volt. Nála konfirmáltam, õ adott össze min- ket a férjemmel és õ temette a családot – me- sélte könnyes szemmel az immár nyugdíjas gyógypedagógus. Erzsike néni évekig gon- dolkozott azon, hogyan tudná ezt „meghá- lálni“. Végül a Szarvasi Evangélikus Temp- lom harangjátéka adta az ötletet. – Nagyon örültünk a felajánlásnak, de azért egy kirán- dulás alkalmával meghallgattuk eredetiben is. Lenyûgözve hallgattuk és azonnal tudtuk: gyönyörû ajándékot kaptunk – mondta Gilicze Andrásné. A tiszteletes asszony remé- li, hogy az a környéken lakóknak is tetszik majd. A harangozási rend nem változik, a szer- kezet naponta négy alkalommal, reggel 8-ko- r, 12 óra elõtt pár perccel, délután 3-kor és végül este 6-kor zenél egy percig. Több mint 100 zeneszám szerepel a repertoárban, ezek többnyire vallásos református énekek. (folytatás a 3. oldalon) Fellebbezést nyújtott be az elsõ fokú bírósági ítélet ellen a felperes Szentes Spa&Medical Kft., tudtuk meg dr. Rébeli Szabó Tamás ügyvédtõl. Az önkormány- zat jogi képviselõje a követ- kezõ tárgyalás idõpontját nem tudta megmondani, mivel nyáron ítélkezési szü- netet tartanak a bíróságok. Május 15-én hirdetett ítéle- tet a Szegedi Törvényszék a Szentes Spa&Medical Kft. felperes és Szentes Város Önkormányzata alperes kö- zötti perben. Az elsõ fokú, nem jogerõs ítéletben a tör- vényszék elutasította a pro- jektcég keresetét, mivel nem volt megállapítható szerzõ- désszegés az önkormányzat részérõl. A Spa&Medical Kft. lapunknak eljuttatott közle- ményében jelezte, hogy a vállalkozás vezetõsége és többségi tulajdonosa nem fo- gadja el az elsõfokú bíróság ítéletét. A projekttársaság jo- gi úton elsõ lépésként 180,7 millió, majd 12,7 milliárd fo- rint tényleges kár, elmaradt haszon és a járulékos költsé- gek megfizetését kérte az ön- kormányzattól. Dr. Rébeli Szabó Tamás most arról tájékoztatott, hogy amint várható volt, az illeték- feljegyzésijoggal ren- delkezõ Szentes Spa& Medi- cal fellebbezést nyújtott be. Az irat május 29-én megér- kezett az elsõ fokon eljárt Szegedi Törvényszékhez, aki majd azt felterjeszti az Ítélõ- táblához. A fellebbezést a másodfo- kon eljáró bíróság fogja majd kézbesíteni a várost képvise- lõ ügyvéd részére, így annak tartalma még nem ismert. A Spa&Medical Kft. koráb- bi közleményébõl az derült ki, hogy szerintük az elsõ fo- kú ítélet nem alapos és el- lentmondásos. Az önkor- mányzat jogi képviselõje el- mondta: az elsõ fokú ítélet megállapította, hogy olyan szerzõdés nem jött létre, amire a Szentes&Spa Medi- cal Kft. alapította az igényét a per során, így annak az ön- kormányzat nem lehetett alanya. Ezért sem jogokat nem szerezhetett az önkor- mányzat, sem pedig kötele- zettsége nem keletkezett az önkormányzatnak abból. Azt is megállapította a bí- róság, hogy a befektetõnek nevezett az EFE Italy nevû, olasz társaság csak közvetítõ cég volt, a velük kötött szer- zõdés nem volt alkalmas köl- csön nyújtására, hanem csak hitelközvetítésre. Dr. Rébeli Szabó Tamás hozzátette, az ügyben má- sodfokon a Szegedi Ítélõtáb- la hoz határozatot. Azt nem tudta megmondani, mikor folytatódik a per, hiszen nyá- ri ítélkezési szünetet tarta- nak a bíróságok, július köze- pétõl egy hónapig. B.G. Folytatódik a per Egykor tanító és ma is aktív tanárokat köszöntöt- tek az önkormányzat és a Klebelsberg Intézmény- fenntartó Központ Szentesi Tankerülete közös rendez- vényén a Megyeháza Kon- ferencia és Kulturális Köz- pont dísztermében az el- múlt héten pénteken. A ha- gyományos pedagógusnapi ünnepségen vehették át el- ismeréseiket a térség taní- tói, tanárai. Az önkormányzat, a város, a szülõk, a nagyszülõk nevé- ben Szirbik Imre köszönte meg a pedagógusok áldoza- tos munkáját. – A nap szám- adás is, a tanév munkája elõbbre viszi-e a világot, az óvodások, iskolások mennyi- vel lettek neveltebbek, kész- ségeikben fejlettebbek és ta- nultabbak. Akik elismerést kapnak, legyenek büszkék rá, mert a kollégák javaslata alapján részesültek benne – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, a vakáció a pihe- nésen és feltöltõdésen kívül a szakmai tudás megszerzé- sére is lehetõséget ad a peda- gógusok számára. Egyesek számára a kicsöngetés végle- ges, mert nyugdíjba vonul- nak. Nekik hiányzik majd a gyerekzsivaj, az iskola meg- szokott légköre. Molnárné Tóth Györgyi , a Klebelsberg Intézményfenn- tartó Központ Szentesi Tan- kerületének igazgatója arról beszélt, hogy a pedagógusok gyereket nevelnek, példát mutatnak, jellemet adnak. A tanári pálya felemelõ, szép hivatás, amihez kitartás, em- berség és szakmai tudás kell. Hozzátette, a nevelõk min- dig fiatalok maradnak. A KLIK vezetõje Gróf Széche- nyi István szavait idézte: „Azokért élünk, akiket sze- retünk, azokért, akik igaznak tartanak. A jövõnek élünk: a szépért, s jóért, amit tehe- tünk.“ Molnárné Tóth Györ- gyi külön köszöntötte egy- kori tanárát, Fári Istvánné Er- zsike nénit. Az ünnepségen zongorán közremûködött Nagy János mûvésztanár, szaxofonon Gábor Bettina , a Szentesi Lajtha László Alapfokú Mû- vészeti Iskola növendéke és Pintér Borbála szaxofonmû- vész. Szalay Róbert Zsolt, Horváth Mihály Gimnázium 11. osztályos tanulója Keszt- helyi Mangó Gabriella: Kö- szönöm címû versét szaval- ta. Gyémánt díszoklevelet ve- hetett át Szirbik Imre polgár- mestertõl Bátaszéki László- né sz. Udvari Ilona, Bocskay Istvánné sz. Fehér Magdolna, Fábján N. Erzsébet és Kerekes Istvánné sz. Dömsödi Valéria. Harangozó Sándorné sz. Mé- száros Mária gyémánt dísz- diplomáját a Szegedi Tudo- mányegyetem ünnepélyes tanévnyitóján veszi át. (folytatás a 3. oldalon) Felsõpárt vasárnaptól csengettyûszóra ébred Köszönet a pedagógusoknak Fotó: Vidovics Szentesi Élet HUNOR COOP A JÓ SZOMSZÉD

Upload: others

Post on 19-Oct-2020

7 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szentesi Élet · tan, növénytan, állattan, rajz, ének, testgyakorlásból kap-tak érdemjegyeket. Volt hit-tan órájuk minden héten. Katolikus, református, evan-gélikus,

XLVII. évfolyam 22. szám 2015. június 5. Városi hetilap Ára: 185 Ft (elõfizetve 140 Ft)

Idén is lesz önkormányzatinapközis tábor. De hol?

Már csak néhány nap van hátra június 15-ig, ami-

kor is egy hétfõi napon véget ér az idei tanév. Üröm

az örömben: Mi lesz a gyerekkel nyáron? Napok óta

nyomozunk, mégsem sikerült kideríteni, melyik

szentesi iskolában lesz idén az ingyenes tábor.

7. oldal

Vasemberként meneteltVakhal Norbert

Komoly balesete után Vakhal Norbert, a szentesiszármazású ultratriatlon országos bajnok Koszovó-ban, a békefenntartó katonáknak rendezett ötven ki-lométeres menetelésen tért vissza a versenyzéshez, ésúj rekorddal gyõzött.

6. oldal

Negyven év avilágszervezetben

Vajda Józsefné több évtizedes munkáját ismerte el a

Magyar Vöröskereszt országos vezetõsége. Erzsike

néni az Év önkéntese címet vehette át a szervezet vi-

lágnapi rendezvényén a megyeházán. Tavaly, 80. szü-

letésnapján a vöröskereszt 80 tagja köszöntötte fel.

5. oldal

Nem elõször sajnálom, hogy – nyilvánmûfajából adódóan – az újság nem tud han-gokat közvetíteni. De kétségkívül most saj-nálom leginkább. A Felsõpárti ReformátusTemplom harangjátékának gyönyörûségeszavakkal ugyanis leírhatatlan. A vasárnapiistentiszteleten felavatott toronyzene –ahogy Gilicze Andrásné tiszteletes asszonyfogalmazott – kegyes szívek adománya.

– A nagymamám rég elveszett, felhúzhatózenedobozára emlékeztet. Annak volt ilyengyönyörû hangja – mesélte egy hölgy az ava-tás után. – Az egyetemi éveim jutnak eszem-be róla, amikor a szegedi Dóm téren fagyiz-tunk. Akkor hallottam ilyen muzsikát utoljá-ra – mondta egy másik gyülekezeti tag, majdkésõbb kiderült: a hasonlóság nem véletlen.

Molnár Györgyné, Kozma Erzsébet családját1947-ben az egyik Benes-dekrétum nyomána felvidéki Rimaszombatból telepítették ki. Aszentesi református közösség befogadta acsaládot, az egykori Badár-iskola szolgálatilakása lett az otthonuk. Mélyen vallásosakvoltak, de templomba nem járhattak. Egy ta-nítónõ gyerekeinek akkoriban ez nem „il-

lett“. A megtévesztés kedvéért kerülõ útonmentek a vasárnapi iskolába. – Nagy szere-tettel gondolok néhai Gilicze László nagytisz-teletû úrra, aki egy rendkívül bájos embervolt. Nála konfirmáltam, õ adott össze min-ket a férjemmel és õ temette a családot – me-sélte könnyes szemmel az immár nyugdíjasgyógypedagógus. Erzsike néni évekig gon-dolkozott azon, hogyan tudná ezt „meghá-lálni“. Végül a Szarvasi Evangélikus Temp-lom harangjátéka adta az ötletet. – Nagyonörültünk a felajánlásnak, de azért egy kirán-dulás alkalmával meghallgattuk eredetibenis. Lenyûgözve hallgattuk és azonnal tudtuk:gyönyörû ajándékot kaptunk – mondtaGilicze Andrásné. A tiszteletes asszony remé-li, hogy az a környéken lakóknak is tetszikmajd.

A harangozási rend nem változik, a szer-kezet naponta négy alkalommal, reggel 8-ko-r, 12 óra elõtt pár perccel, délután 3-kor ésvégül este 6-kor zenél egy percig. Több mint100 zeneszám szerepel a repertoárban, ezektöbbnyire vallásos református énekek.

(folytatás a 3. oldalon)

Fellebbezést nyújtott beaz elsõ fokú bírósági ítéletellen a felperes SzentesSpa&Medical Kft., tudtukmeg dr. Rébeli Szabó Tamásügyvédtõl. Az önkormány-zat jogi képviselõje a követ-kezõ tárgyalás idõpontjátnem tudta megmondani,mivel nyáron ítélkezési szü-netet tartanak a bíróságok.

Május 15-én hirdetett ítéle-tet a Szegedi Törvényszék aSzentes Spa&Medical Kft.felperes és Szentes VárosÖnkormányzata alperes kö-zötti perben. Az elsõ fokú,nem jogerõs ítéletben a tör-vényszék elutasította a pro-jektcég keresetét, mivel nemvolt megállapítható szerzõ-désszegés az önkormányzatrészérõl. A Spa&Medical Kft.lapunknak eljuttatott közle-ményében jelezte, hogy avállalkozás vezetõsége éstöbbségi tulajdonosa nem fo-gadja el az elsõfokú bíróságítéletét. A projekttársaság jo-gi úton elsõ lépésként 180,7millió, majd 12,7 milliárd fo-rint tényleges kár, elmaradthaszon és a járulékos költsé-gek megfizetését kérte az ön-kormányzattól.

Dr. Rébeli Szabó Tamásmost arról tájékoztatott,hogy amint várható volt, azilleték- feljegyzésijoggal ren-delkezõ Szentes Spa& Medi-cal fellebbezést nyújtott be.Az irat május 29-én megér-kezett az elsõ fokon eljárt

Szegedi Törvényszékhez, akimajd azt felterjeszti az Ítélõ-táblához.

A fellebbezést a másodfo-kon eljáró bíróság fogja majdkézbesíteni a várost képvise-lõ ügyvéd részére, így annaktartalma még nem ismert.

A Spa&Medical Kft. koráb-bi közleményébõl az derültki, hogy szerintük az elsõ fo-kú ítélet nem alapos és el-lentmondásos. Az önkor-mányzat jogi képviselõje el-mondta: az elsõ fokú ítéletmegállapította, hogy olyanszerzõdés nem jött létre,amire a Szentes&Spa Medi-cal Kft. alapította az igényéta per során, így annak az ön-kormányzat nem lehetettalanya. Ezért sem jogokatnem szerezhetett az önkor-mányzat, sem pedig kötele-zettsége nem keletkezett azönkormányzatnak abból.

Azt is megállapította a bí-róság, hogy a befektetõneknevezett az EFE Italy nevû,olasz társaság csak közvetítõcég volt, a velük kötött szer-zõdés nem volt alkalmas köl-csön nyújtására, hanem csakhitelközvetítésre.

Dr. Rébeli Szabó Tamáshozzátette, az ügyben má-sodfokon a Szegedi Ítélõtáb-la hoz határozatot. Azt nemtudta megmondani, mikorfolytatódik a per, hiszen nyá-ri ítélkezési szünetet tarta-nak a bíróságok, július köze-pétõl egy hónapig. B.G.

Folytatódik a per

Egykor tanító és ma isaktív tanárokat köszöntöt-tek az önkormányzat ésa Klebelsberg Intézmény-fenntartó Központ SzentesiTankerülete közös rendez-vényén a Megyeháza Kon-ferencia és Kulturális Köz-pont dísztermében az el-múlt héten pénteken. A ha-gyományos pedagógusnapiünnepségen vehették át el-ismeréseiket a térség taní-tói, tanárai.

Az önkormányzat, a város,a szülõk, a nagyszülõk nevé-

ben Szirbik Imre köszöntemeg a pedagógusok áldoza-tos munkáját. – A nap szám-adás is, a tanév munkájaelõbbre viszi-e a világot, azóvodások, iskolások mennyi-vel lettek neveltebbek, kész-ségeikben fejlettebbek és ta-nultabbak. Akik elismeréstkapnak, legyenek büszkékrá, mert a kollégák javaslataalapján részesültek benne –fogalmazott a polgármester.Hozzátette, a vakáció a pihe-nésen és feltöltõdésen kívüla szakmai tudás megszerzé-

sére is lehetõséget ad a peda-gógusok számára. Egyesekszámára a kicsöngetés végle-ges, mert nyugdíjba vonul-nak. Nekik hiányzik majd agyerekzsivaj, az iskola meg-szokott légköre.

Molnárné Tóth Györgyi, aKlebelsberg Intézményfenn-tartó Központ Szentesi Tan-kerületének igazgatója arrólbeszélt, hogy a pedagógusokgyereket nevelnek, példátmutatnak, jellemet adnak. Atanári pálya felemelõ, széphivatás, amihez kitartás, em-

berség és szakmai tudás kell.Hozzátette, a nevelõk min-dig fiatalok maradnak. AKLIK vezetõje Gróf Széche-nyi István szavait idézte:„Azokért élünk, akiket sze-retünk, azokért, akik igaznaktartanak. A jövõnek élünk: aszépért, s jóért, amit tehe-tünk.“ Molnárné Tóth Györ-gyi külön köszöntötte egy-kori tanárát, Fári Istvánné Er-zsike nénit.

Az ünnepségen zongoránközremûködött Nagy Jánosmûvésztanár, szaxofononGábor Bettina , a SzentesiLajtha László Alapfokú Mû-vészeti Iskola növendéke ésPintér Borbála szaxofonmû-vész. Szalay Róbert Zsolt,Horváth Mihály Gimnázium11. osztályos tanulója Keszt-helyi Mangó Gabriella: Kö-szönöm címû versét szaval-ta.

Gyémánt díszoklevelet ve-hetett át Szirbik Imre polgár-mestertõl Bátaszéki László-né sz. Udvari Ilona, BocskayIstvánné sz. Fehér Magdolna,Fábján N. Erzsébet és KerekesIstvánné sz. Dömsödi Valéria.Harangozó Sándorné sz. Mé-száros Mária gyémánt dísz-diplomáját a Szegedi Tudo-mányegyetem ünnepélyestanévnyitóján veszi át.

(folytatás a 3. oldalon)

Felsõpárt vasárnaptólcsengettyûszóra ébred

Köszönet a pedagógusoknak

Fotó: Vidovics

Szentesi Élet

HUNOR COOP

A JÓ SZOMSZÉD

Page 2: Szentesi Élet · tan, növénytan, állattan, rajz, ének, testgyakorlásból kap-tak érdemjegyeket. Volt hit-tan órájuk minden héten. Katolikus, református, evan-gélikus,

22 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001155.. jjúúnniiuuss 55..

Két napon át közelebbhozták a régész foglalkozástaz érdeklõdõk számára aKoszta József Múzeumban.A Régészet napja program-sorozathoz ezúttal másodikévben csatlakozott a szentesiintézmény, a felnõttekneknépszerû tudományos elõ-adásokat kínáltak dr. BéresMária és dr. Szabó János Józsefrégészek.

A lelõhely-felderítéstõl aleletek kiállításba kerüléséigkövethették figyelemmel is-kolások a számukra meghir-detett interaktív programona szakmai feladatokat, ame-lyek egy régészre várnak azásatáson és a restaurátormû-helyben. A Klauzál GáborÁltalános Iskola egyik osztá-lyának fiatal régész, LukácsNikoletta adott betekintéstfoglalkozásának rejtelmeibea Csallány Gábor Kiállítóhe-lyen. „Gyermekkoromban énis szerettem volna lenni” –szólt a program címe, ami-vel, mint mondta, arra sze-rettek volna utalni, hogy bár-mikor szóba kerül a foglal-kozása, mindenkitõl azt hall-ja: „Kiskoromban én is ré-gész akartam lenni”. Ebben akorban még valóban vágyott

szakma a régészeké, ezt jelzi,hogy az osztály többsége ezta pályát választaná, és na-gyon tetszett nekik a foglal-kozás, melynek során sétáttehettek a raktárban is, többszáz, sõt több ezer éves tár-gyak között.

A kétnapos program a mármajdnem kész új régészetikiállításban tett sétával értvéget. A Puszták népe címûlátványos tárlatot bemutatóterem a múzeum megyeháziépületének földszintjén állmajd a látogatók rendelkezé-sére, valószínûleg a nyár vé-gétõl. A tárlat kulisszái kö-zött is Lukács Nikoletta kala-uzolta az elsõ „idõutazókat”.A Felgyõ-Kettõs halom dû-lõn 2006-ban és 2007-ben zaj-lott ásatás leletanyaga és azott felfedezett jelenségek,úgymint sír, lakóház, kemen-ce adják a teremben bemuta-tott látnivalókat. Sóskúti Kor-nél, Wilhelm Gábor és Mészá-ros Patrícia vezették az akko-ri ásatást, õk rendezték a ki-állítást, mely szarmata, avarilletve Árpád-kori emberekéletmódját, lakhelyét, temet-kezését jeleníti meg szinteélethû rekonstrukciókkal.

D. J.

Ha nagy leszek,régész leszek

A valamikori Úri utca vé-gében a két osztályos „emeltszintû leánytanoda” utóda-ként mûködõ Magyar Kirá-lyi Polgári Leányiskola (voltPetõfi Sándor Általános Is-kola) tanulói részére emele-tes iskola épült. A harminc-hat növendékkel induló is-kolában legelõször 1872/73.tanévben kinyomtatott érte-sítõkbe kerültek az érdemje-gyek. Majd sok-sok év eltelt.A leánykákból anyák, nagy-anyák lettek. Volt világhábo-rú, válság, stb. és mikor azunokák, dédunokák 1941õszén beültek az iskolapad-okba már megint háborúvolt. Bár pont úgy izgultakfeleltetésekkor mint elõdeik,pont úgy örültek egy sikeresdolgozatnak, azért rányomtaa világégés a bélyegét az õkicsi életükre is.

Sok mindent tanultak, sokmindent átéltek. A magyarnyelven kívül németet tanul-tak, földrajz, számtan, mér-tan, növénytan, állattan, rajz,ének, testgyakorlásból kap-tak érdemjegyeket. Volt hit-tan órájuk minden héten.

Katolikus, református, evan-gélikus, zsidó hitoktatók is-mertették meg az egyháztör-ténettel és nevelték ember-ségre õket. Kézimunka óránnemcsak díszes munkákathímeztek, hanem szabtak-varrtak is. Karácsonyra kül-területi iskolák elsõ-másodikosztályos tanulóiknak babá-kat készítettek. Szépírást istanultak. És képzeljék el:rendszeretetbõl is osztályoz-ták õket. Délutánonként kü-lönbözõ elfoglaltságaik vol-tak. Volt, aki énekkari tagvolt, Diákkaptári, vöröske-resztes munkából mindegyi-kõjük kivette a részét. A di-ákkaptári munka a takaré-kosságra, munkára nevelteõket. Az iskola padlásán pél-dául selyemhernyókat nevel-tek. Szedték a Széchenyi Ist-ván által kezdeményezett ésültettetett útszéli eperfák le-veleit, etették a hernyókat, a

gubókat jó pénzért eladták.Gyûjtötték például a stani-olpapírt, az almamagot, stb.(csak felnõttként jöttem rá,hogy az almamagra a ciánmiatt volt szükség). Kicsi csi-béket neveltek fel. Diákújsá-gokat terjesztettek. Vörös-keresztes tevékenykedésükvolt az is, hogy egy-egy ha-diárva taníttatását, ruházko-dását elõsegítették. Sütést,fõzést a háztartástan kereténbelül már nem gyakorolták,mivel jegyrendszer volt. Kivolt szabva mindenkinek afejadag.

Az iskola pincéje átalakultóvóhelynek. Mikor megszó-lalt a református nagytemp-lom tornyára felszerelt rette-netes hangú sziréna, vonul-tak a pincébe osztályonként.Azután volt rá eset, hogy Bá-thory István lelkészt elvittékkatonának. Légoltalmi gya-korlatokon vettek részt.

Megismerkedtek a városhá-za nagytermében a gázálarc-cal, mustárgázzal, stb. A há-ború szörnyûsége eljutotthozzájuk is, bár bombatáma-dásban nem volt részük. Vi-szont az állomáson veszteglõsebesült katonákat utaztatóvonathoz testületileg mentekki, süteményt, vizet, stb. vit-tek a jajgatóknak, kik még acsomagtartókban is feküd-tek. Azután hadikórház lettaz iskola...

Az 1944/45. iskolaévben anegyedik osztályba 96 leány-kát vettek fel. Ki azért jöttSzentesre nagyobb városból,hogy a bombázásokat elke-rülje, ki meg azért, mert árvalett, vagy mert éhezett.Mindez hetven éve volt.Még élünk páran. 2015. júni-us 19-én szeretnénk mégegyszer összejönni. Aki elakar jönni, az keressen mega 06-63-316-300 telefonszá-mon.

A még élõk nevében szere-tettel vár

Mészáros GiziHankó Lászlóné

Olvasónk írja

96 leányka

A történelmi tanulmánya-inkból tudjuk, hogy 1938.március 11-én Bécsben azosztrák náci párt megbuktat-ta a fennálló osztrák kor-mányt, másnap pedig a né-met Wehrmacht alakulatokminden ellenállás nélkül be-vonultak Ausztriába. Az ún.Anschluss végrehajtásávalAusztria független állam-ként megszûnt létezni. AHarmadik Birodalomhoztörtént csatolásával a némettörvények váltak érvényessé,köztük a zsidó származásúszemélyek üldözése.

A közel fél évszázadaBécsben élõ Károlyi Mórnakmenekülnie kellett az oszt-rák fõvárosból. Úgy határo-zott, hogy hazatelepül Szen-tesre. Azt gondolhatnánk,hogy mi sem természetesebbés egyszerûbb ennél. Utóbbkiderült, hogy nem is olyankönnyû a hazatérés. Ugyanismég érvényben volt az egy-kor Kossuth Lajos és emig-ráns társai ellen hozott 1879:50. tc. „A magyar állampol-gárság megszerzésérõl és el-vesztésérõl”, amely kimond-ta, hogy azok, akik tartós tá-vollét miatt elveszítették ál-lampolgárságukat, csak úgykaphatják azt vissza, ha va-lamelyik magyar településszándéknyilatkozatot teszbefogadásukról. Csakis en-nek birtokában kérvényez-

hetik visszahonosításukat.A szabályokat betartva, dr.

Károlyi Mór orvosprofesszor1938. október 28-i keltezésselkérvényt nyújtott be dr. Ka-nász Nagy Sándor szentesipolgármesterhez a „községikötelékbe való felvételénekkilátásba helyezése iránt”.Kérvényében elmondta,hogy Szentesen született1865-ben, sõt már atyja is ittjött a világra 1836-ban. „Ma-gamat mindég szentesi ál-lampolgárnak tartottam.Minden esztendõben hosz-szabb idõt töltöttem Szente-sen, s különösen 1920 óta,amióta már öregedni kezd-tem, az esztendõnek majd-nem fele részét Szentesen,vagy fábiáni birtokomon töl-töttem. Szentesen 1901 ótaházam van, Fábiánban pedig1903 óta földbirtokom, úgy-hogy Szentesen és Fábián-ban évente majdnem 5000pengõ adót fizetek, és így azelõadottak szerint negyedikévtizede vagyok Csongrádvármegyének adófizetõje.Mindezen tények itt Szente-sen közismertek. A törvény

rendelkezései szerint a fentikörülmények elõadása mel-lett magyar állampolgársá-gomat vissza kell kapnom.Miután pedig ennek elõfelté-tele, hogy községi kötelékbevaló felvételem kilátásba he-lyeztessék, tisztelettel kérem:kegyeskedjenek engem visz-szahonosításom esetéreSzentes város községi kötelé-kébe felvenni” – szólt a hír-neves orvos beadványa.

Károlyi Mór kérvényéta városi képviselõtestület1938. október 28-án tartottközgyûlésén bírálták el. A

polgármester indítványozta,hogy a képviselõtestület tel-jesítse Károlyi doktor kérel-mét; a község kötelékébe va-ló felvételi díjat pedig az ér-vényben lévõ szabályrende-let szerint 40 pengõben álla-pítsa meg. Nagy meglepetés-re dr. Tálas Mátyás tisztior-vos ellenezte a javaslatot, ésindítványozta a kérvény el-utasítását. Dr. Péter Ernõügyvéd, városi képviselõ (ahíres orvos unokaöccse) ez-zel szemben elmondta: dr.Károlyi Mórt Szentesen min-denki ismeri; a gimnáziumjavára alapítványt tett, hadi-kölcsönt jegyzett, tehát min-denképpen méltó arra, hogykérelme teljesíttessék. KádárSándor kõmûvesmester, szo-ciáldemokrata képviselõ ki-jelentette, hogy a tisztiorvosfelfogását nem helyesli; nemlehet megtagadni KárolyiMór kérelmét. A polgármes-ter a vitát berekesztette ésszavazást rendelt el. A felál-lók nagy számából megálla-pította, hogy a képviselõtes-tület a polgármesteri javasla-tot nagy többséggel elfogad-

ta. A belügyminiszter 1938.dec. 6-án kiadta a visszaho-nosítási engedélyt, így Kár-olyi Mór letehette állampol-gári esküjét dr. Dósa Istvánalispán elõtt.

A neves orvos hazatéréseután gyógyítást már nemvállalt. A Horváth Mihályutcai házában élt húgával,özv. dr. Ács Vilmosné sz.Czukkermann Erzsébet voltszegedi lakossal. Úgy gon-dolta, hogy hátralévõ éveitgazdálkodással tölti, idõn-ként összejárva a rokonok-kal. A történelem azonbanközbeszólt. 1944 májusábana helyi újságból értesült ar-ról, hogy felsõbb rendeletreSzentesen is felállították agettót a zsinagóga (makönyvtár) környékén. Dr. Ta-kács Edit kutatásaiból tud-juk, hogy a gettóba egy-egyzsidó család „egy-két szekré-nyen, ágyon, asztalon és szé-ken, egy-két váltás ruhán kí-vül mást nem hozhatott”. Aföldszintes kis házakba a zsi-dókat összezsúfolták, egycsalád (4–5 személy) egyet-len helyiséget kapott, a mel-

léképületben lévõ ún. hátsó-konyhákat, félig nyitott fo-lyosókat, magtárakat is önál-ló helyiségnek tekintették. ASzentesen nyilvántartott 567zsidó lakosból gettóba zár-tak 398 fõt. Köztük volt azekkor 79 éves dr. KárolyiMór és 61 éves húga is. Õketa Vecseri utca 16. számú ház-ban helyezték el.

A szentesi gettó lakosait1944. jún. 16-án vasúton Sze-gedre szállították a CserzyMihály utcai téglagyárba fel-állított gyûjtõtáborba. A tég-lagyár foglyait június 24-én,27-én és 28-án három transz-porttal szállították tovább.Az elsõ vonat Auschwitzbaérkezett meg, a másik kétvonatot a Bécshez közeliStrasshoffba irányították. Dr.Károlyi Mór a csehországitheresienstadti koncentrációstáborba került. Adataink sze-rint a megpróbáltatásokatidõs kora ellenére túlélte.Néhány nappal a tábor fel-szabadítása után halt megTheresienstadtban (ma Te-rezin) 1945. május 17-én.Családja utóbb hazahozattahamvait, és a szentesi izrae-lita temetõben helyeztékörök nyugalomra. Ápoljukemlékét, mert rászolgált azutókor megbecsülésére!

Labádi Lajos

150 éve született, 70 éve hunyt el dr. Károlyi Mór (III.)

„Magamat mindég szentesiá l lampolgárnak tar tot tam”

Károlyi Mór (1944)

Az elsõ világháború eseményeit ésszentesi vonatkozásait sajátos megkö-zelítésben, az emberi sorsokon keresz-tül, korabeli fotók segítségével mutatjabe a Koszta József Múzeum legújabbidõszaki tárlata. Az Ember az emberte-lenségben címmel kiállított tárgyi-és fo-tóanyag a Nagy Háborút megelõzõidõkbõl vagy annak négy évébõl mesél-nek történeteket szépapáink és szép-anyáink életérõl. A kiállítás gerince egyfotóalbum, mely a hátország családi,polgári hétköznapjait egyszerre idézifel a frontokon szolgálók mindennapja-ival. 1848-as emlékekkel és továbbélõ

huszárhagyományokkal indul a tárlat,a látogató végigkísérheti a frontokon, akülönbözõ fegyvernemeknél szolgálókatonák mindennapjait, a hadikórház-ban ápoltak gyógyulásba vetett hitét,hadtápos kismesterek tevékenységét, ahadicenzúrát, a hadifogság hónapjait,egészen Trianonig. A Stefánia Palota ésa Honvéd Kulturális Központ által ösz-szeállított tablókon a rideg katonai ese-mények különlegesen, a hátországbanélõkkel, a családi körrel együtt jelennekmeg, rámutatva, milyen nehéz volt azitthon maradóknak is, és hogy kölcsö-nösen mekkora erõt merítettek az aka-

dozva csordogáló hírekbõl. Egy-egy fo-tó bizony szívbe markoló, osztotta megdr. Béres Mária a hallgatósággal élmé-nyét a június 2-i megnyitón. A június16-ig látogatható tárlat anyagának kato-nai hátterét Korsós Sándor törzsõrmes-ter, helybeli vonatkozásait Labádi Lajos

fõlevéltáros ismertette, közremûködöttTernai József szegvári énekes korabelikatonadalokkal.

Június 8-án, hétfõn 17 órától a Zöldág

Hagyományõrzõ Szakkör tartja programját

a múzeumban katonadalokkal, versekkel,

hangszeres bemutatóval, népdaltanítással.

Közremûködik: Balla Tibor tekerõs.

Ember az embertelenségben

Fotó: Lantos Imre

Page 3: Szentesi Élet · tan, növénytan, állattan, rajz, ének, testgyakorlásból kap-tak érdemjegyeket. Volt hit-tan órájuk minden héten. Katolikus, református, evan-gélikus,

Pszi-napra érkeztek az or-szág több pontjáról Szentes-re május 28-án. A rendez-vénynek immáron negyedikalkalommal adott otthontvárosunk. A szervezõk ésegyben házigazdák, a gon-dozási központ Közösségiés Nappali Pszichiátriai El-látója, valamint a Mentáli-san Sérült Emberek Egyesü-lete, igyekeztek izgalmasprogramot életre hívni. Akivette a fáradtságot és el-ment csaknem a város hatá-ráig, érdekes órákat tölthe-tett el a lélek és a pszicho-kibernetika világában.

Dr. Rideg Sándor lebilincse-lõ elõadása az elme mûködé-sérõl vagy az olvasóink elõttmár nem ismeretlen orosházisegítõ-gyógyító Bánfi Julika alaikusok számára is felvilla-nyozó információkat továb-bítottak. A szakma igazi„sztároktól” hallott elsõ kéz-bõl a budapesti Soltész Ágnes(Sotéria alapítvány), LégmánAnna (kutató) és Kondor Zsu-zsa (PhD hallgató) a sotériamodellrõl, míg dr. Kiss Ferenc(SZTE nyugalmazott gyé-mánt diplomás professzora)A modern társadalom hatásaa pszichiátriai betegségek ki-alakulásában címmel tartottelõadást. Volt work-shop éskerekasztal-beszélgetés,Bonnyai Sándor vezetésévelpedig gyakorlati módszere-ket sajátíthattunk el mentálisegészségünk védelme érde-kében. A megnyitót LévainéBódi Szilvia szakmai vezetõ

mondta, a szívcsakránkat pe-dig Kiss Viktória hangja nyi-totta meg, hiszen az ese-mény zenés ráhangolódássalvette kezdetét. A zökkenõ-mentes lebonyolításban aBoros Sámuel szakközépis-kola 9. évfolyamos, egész-ségügyi tagozatosai.

Lévainé Bódi Szilvia el-mondta, hogy a rendezvényszponzori segítséggel szüle-tett. Mivel negyedik alka-lommal találkoztak a térségés az ország szakembereiszinte kimondatlanul is el-várták, hogy újra és újraSzentesre jöhessenek. Aszakember hozzátette, fontoslenne, hogy többször is talál-kozhassanak egy évben. Jö-võre ugyanígy május-június-ban lesz az esemény, várha-tóan kényelmesebb körülmé-nyek között, mert a mostanihelyszínt kinõtték.

Kondor Zsuzsa, az ELTEtársadalomtudományi karánPhD-zõ fiatal az egyik elõ-adója volt a sotéria modellprezentációnak. Kiemelte acsalád szerepét abban, hogya mentálisan sérült, vagyszenvedélybeteg visszatalál-jon a társadalomba. Úgy lát-ja, határozottan szükség vanilyen fórumokra, mert lehe-tõség van a szakmának a ta-pasztalatokat kicserélésére.

Az ellátottaknak Bódi Anettvezette a délutáni mûvészet-terápiát, ahol zenére festet-tek, majd az elkészült mun-kákból kiállítás nyílt.

F. M.

22001155.. jjúúnniiuuss 55.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 33

Második alkalommal tá-mogat Antal Balázs Tibor ön-kormányzati képviselõ a sa-ját keretébõl egy általa fon-tosnak tartott ügyet és veleegy szervezetet, ezúttal aSzentesi Családsegítõ Köz-pont Dózsa-ház Közösségiteret. A problémásabb élet-helyzetû gyermekek kaptaknagy értékû X-BOX konzoltés projektort. Az elsõ ilyentámogatást a polgárõrségkapta, ahhoz az akcióhoz to-vábbi négy képviselõtársa iscsatlakozott. A szentesi ön-kormányzat az idei költség-vetésében elõször, a polgár-mesteri és az alpolgármesterikeret mintájára – a Fideszfrakció javaslatára, egyhangúszavazással – minden képvi-selõ részére 1 millió forintosképviselõi keretet biztosít.Már több képviselõ is aján-lott fel közösségi célokra akeretébõl. A szociális bizott-ság elnökhelyettese szeretneemlékezetes nyarat varázsol-ni a kis gézengúzoknak. Sza-vai szerint sok családnaknincs arra lehetõsége, hogyilyen drága játékkal marasz-talja otthon a gyermekét, akikora este az utcán cselleng.Ebben segíthet a Közösségitér, ahol a fiatalok által favo-rizált játék elérhetõvé vált.

Barát László, a Közösségitér szakmai vezetõje lapunk-nak azt mondta, hogy terveikszerint péntek és szombat es-te lehet használni a készülé-

ket felügyelet mellett. Aproblémásabb élethelyzetûfiatalok közül 20-30 látogatjaa Közösségi teret, õk mártudnak a játék érkezésérõl ésnagyon várják, hogy birtokbavehessék – árulta el a szak-ember.

– A szociális bizottság el-nökhelyetteseként azon va-gyok, hogy a fiataloknak se-gítsek. Egy szociálisan lesza-kadó rétegrõl beszélünk ésennek a csoportnak a felzár-kóztatását próbáljuk megra-gadni azzal, hogy a Dózsa-háznak megvásároltuk az X-BOX-ot – fogalmazott la-punknak Antal Balázs Tibor.– Fontos a gyerekek támoga-tása, ha van rá lehetõségemmeg is teszem, mint egyéniválasztott képviselõ. Ezt a te-vékenységet nemcsak most,hanem évek óta folytatom,hiszen tizenkét éve a Máltai

Szeretetszolgálattal mindenkarácsonykor részt veszek az„Adni öröm” akciókban és asaját erõforrásomat és kap-csolati tõkémet is felhaszná-lom erre. Az egyik példaké-pem Böjte Csaba atya, aki éhe-zõkkel, árvákkal törõdik. Kihonnan jön, az határozzameg az életét. Én onnan jö-vök, ahol nagyon sok sze-gény sorsú ember volt és ezmeghatározta az életemet, afeladatomat – hallhattuk aképviselõtõl. – Amennyibena most átadott játék kevésnekbizonyul, akkor azt gondo-lom, hogy meg kell nyitni azifjúsági házat kora esténkéntés el kell érni, hogy oda is vá-sároljanak egy készüléket.Arra kérem a képviselõtársa-imat, hogy közösen tegyünkebben lépéseket, amennyibenszükséges.

F. M.

Támogatás a gyerekeknek

(folytatás az 1. oldalról)A karácsonyt megelõzõ

idõszakban adventi dalokszólnak majd, az esküvõiszezonban pedig – remélhe-tõen minél sûrûbben – anászinduló. A negyedeket 1,a feleket 2, a háromnegyedet3 gongütés jelzi. Egész órá-ban pedig csak számolni

kell, és ha a Jókai utca lakóijól figyelnek, óra nélkül istudják majd, mennyi az idõ.A templomtorony harangjá-tékát Konkoly József villamos-mérnök tervezte és szereltebe. Ehhez hasonló szerkezetmûködik többek között aszegedi városháza órator-nyában, a Dóm téren, a bajai

és a jászberényi katolikustemplomban is.

– Azt szeretném, hogya harangjátékot meghallvatisztelettel emlékezzünk aKozma családra, GiliczeLászlóra, a veresházi éscserebökényi reformátusok-ra. Meg azokra a csodálatosnyári délutánokra amikor aszegény sorsú felsõpárti gye-rekek a tanítói lakás udvaránjátszottak. És persze édes-anyámra, Kozma tanító né-nire – mondta az adomá-nyozó.

Talán udvariatlan voltam,de megkérdeztem Erzsikenénitõl: mennyibe került aharangjáték? Nem árulta el.Azt mondta: az nem fontos.

Börcsök

Felsõpárt vasárnaptólcsengettyûszóra ébred

Az Amikor a tücskök ciri-pelnek elnevezésû Nemzet-közi Területi Színvonalverse-nyen, Bácska-Topolya hege-dûversenyén Kállai LajosZsolt I. díjat nyert. Felkészítõtanára Szunyogh Gabriella,zongorán közremûködöttMajtényi András.

Kovács Péter a csehországiX. Nemzetközi Rézfúvós Elõ-adói Versenyen Tuba JuniorB kategóriában I. helyezéstért el, és megkapta a versenyabszolút gyõztes díját is. Fel-készítõ tanára Pakó Attila,zongorán kísérte HorváthHenrietta.

Zenei díjak

A május 30-án Pécsen meg-rendezett országos elsõse-gélynyújtó versenyen a KissBálint Református ÁltalánosIskola csapata a gyermek ka-tegóriában 3. helyezést ért el.A csapat tagjai: Bugya And-rea, Friedl Sára, Friedl Máté,Teplán Péter, Varga Máté tanu-ló, felkészítõ tanáruk: NégyesiJudit tanárnõ. A tanulók abronzérem mellett még egykülöndíjat is elhoztak a ver-senyrõl. Külön köszönet illetiBarna Péter mentõtiszt hall-gatót, aki szakmai segítségetnyújtott a felkészülésük so-rán.

A Magyar VöröskeresztSzentesi Szervezete nevébengratulálok a szép eredmény-hez:

Agócs LászlónéMagyar Vöröskereszt

Szentes Területi Szervezete

Kiválóelsõsegélynyújtók

(folytatás az 1. oldalról)Arany díszoklevelet ka-

pott Badár László, Bánfi Lász-ló, Bertók Gyuláné sz. StrinczKatalin, Dongó László Sándor-né sz. Perjési Ildikó, ErdeiSámuelné sz. Horváth Erzsébet,Fári Istvánné, Gágyor Jánosnész. Vig Éva, Gulyás LászlóImréné sz. Zana Ibolya Erzsé-bet, Kállai Ernõ, Pászti-TóthJánosné sz. Bécsy Margit ésVass Imréné sz. Lovas Katalin.

A Magyar KöztársaságEmberi Erõforrás Miniszterenyugdíjba vonulása alkalmá-ból Pedagógus SzolgálatiEmlékérem elismerést ado-mányozott Panyik Tóth János-né, Kovácsné Perczel Katalin ésKöröndiné Mátraházi Leona ré-szére.

A „Tehetséggondozás te-rületén végzett kiemelkedõmunkásságért“ elismerése-ket Kovács János, a Mûvelõ-dési, Ifjúsági és Sportbizott-ságának elnöke adta át Be-rezvai Debórának és SzilágyiSzilviának.

Kiemelkedõ pedagógiaimunkájáért kitüntetésben ré-szesült Vánkay Edina Saroltaközépiskolai tanár, Bagi Lász-ló tanár, Kovács Árpád gya-korlati szakoktató, MucsiGabriella tanár, BeszterceinéSarkadi Nagy Zsuzsanna kö-zépiskolai tanár, DobóváriKárolyné tanító, Dévayné Sza-bó Éva tanár, Szabóné BudaiKatalin tanár, Szabó Marianna

Gyöngyi tanító, Farkas Mártatanár, Vágvölgyi Melinda zon-gora- és szolfézstanár, IllésnéMatus Julianna óvodapeda-gógus, Tornyi-Molnárné GálTímea óvodapedagógus ésHalász Vastag Zsuzsanna pe-dagógiai szakpszichológus.

A Klebelsberg Intézmény-fenntartó Központ SzentesiTankerülete által elismerés-ben részesített pedagógusok:Varga Sándorné intézményve-zetõ, Husztiné Oberna Mártaosztálytanító, Kissné Rózsa-völgyi Tímea, Lantos Balázsnéosztálytanító, Szobotáné KulikJudit osztálytanító, Vass Tí-mea matematika-informatikaszakos tanár, intézményve-zetõ-helyettes, Mihály Bélaintézményvezetõ, Nánási Or-solya fafúvós szakos tanár,Vágvölgyi Melinda zongora-és szolfézstanár, SzemerédiAndrás intézményvezetõ, Er-dészné Kulman Mária történe-lem-etika szakos tanár, EgediKrisztina angol-német szakostanár, Geráné Révész Gabriellafizika-technika-informatikaszakos pedagógus, MatkócsikAndrea tanító, Grecsóné Amb-rus Edit tanító, Vass Renátatanító, osztályfõnök, DévayIstván intézményvezetõ, Ti-hanyi Pál Istvánné tanító, Po-lyák Mihályné fejlesztõpeda-gógus, Sprok János tanár, Hor-váth Ferenc tanár, Tóth TamásJózsef intézményvezetõ, Si-pos Beáta matematika-fizika-

környezetvédelem szakospedagógus, Molnárné SzûcsMelinda magyar nyelv és iro-dalom szakos tanár, SzurmikZoltán tanár, irodalmi-drámamunkaközösség vezetõje,Kertész Ildikó intézményveze-tõ, Dunás Varga Natália neve-lõtanár, Hortobágyi Éva tag-intézmény vezetõ és SzabónéJernei Teréz tanító. Az elisme-réseket Molnárné Tóth Györ-gyi igazgatónõ adta át.

A szakszervezeti kitünteté-seket Szobota Imréné a Peda-gógusok Szakszervezeténekjárási városi titkára adta át.Eötvös József Emlékérmetkapott: Koósné Káré Timea, aZsoldos Ferenc Középiskolaés Szakiskola tanárnõje,könyvtárosa, Szabó Zsanett, aZsoldos Ferenc Középiskolaés Szakiskola tanára, KunstárGyörgyné, a Szentesi Köz-ponti Óvoda Nyolcszínvirágóvodájának dajkája, VargaZoltánné, a Csongrád MegyeiPedagógiai SzakszolgálatSzentesi Tagintézményénekutazó gyógypedagógusa, Ba-log Béláné nyugdíjas pedagó-gus, Faragó Péterné nyugdíjaspedagógus, Hankó Szabó Ju-dit, a Szentesi Koszta JózsefÁltalános Iskola tanítónõjeés Csapiné Matos Ibolya, aHorváth Mihály Gimnáziumtanára.

Besenyei

Köszöneta pedagógusoknak

Egy naplélektõl-lélekig

Barát László vette át Antal Balázs Tibor adományát.

Konkoly József 35 éve készít toronyórákat, illetve ún.harangvezérlõ és lengetõ szerkezeteket. A cikkben emlí-tett harangjátékok is az õ munkái, mint ahogy az 1992-essevillai világkiállítás Makovecz házának muzsikája is. APest megyében élõ mester egyéb elfoglaltsága miatt nemtudott eljönni az avatásra, telefonon értük utól: – A zene-doboz tulajdonképpen egy elektronikus készülék. Vanegy programozható vezérlõje, erõsítõje és a harangszin-ten 4 db nagyon jó minõségû hangszórója. Talán megté-vesztõ, de a toronyban lakó harangoknak nincs közük amuzsikához. Azok elõre felvett és megszerkesztett zene-darabok.

Page 4: Szentesi Élet · tan, növénytan, állattan, rajz, ének, testgyakorlásból kap-tak érdemjegyeket. Volt hit-tan órájuk minden héten. Katolikus, református, evan-gélikus,

44 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001155.. jjúúnniiuuss 55..

A Deák Ferenc ÁltalánosIskola csapata nyerte az ön-kormányzat, a családsegítõközpont és a helyi rendõr-kapitányság közös verse-nyét. A Közbiztonsági nap-ra mind a hat általános is-kola és a gimnázium el-küldte 7 plusz 1 fõs csapatáta strandra.

A Közbiztonsági napot 12évvel ezelõtt rendezte megelsõ alkalommal az önkor-mányzat a rendõrség közre-mûködésével. Szirbik Imremegnyitójában arról szólt,hogy a fiatalok szeretnekmindent kipróbálni, amirendjén is van, de tudniukkell, mi hova vezet és legyenmindig visszaút is. Fontos,mit tesznek a fiatalok magu-kért és társaikért. A polgár-mester hozzátette: az igazibarát szól, figyelmeztet,megfogja a kezed és jó irány-ba vezet.

A Közbiztonsági nap törté-netében több forma kipróbá-lása után az akadályverseny

bizonyult legnépszerûbbneka diákok között. A hat csapategy térkép segítségével jutottel az Üdülõközpontban és avárosközpontban kialakítottállomásokra, ahol szellemi ésgyakorlati feladatokat kellettteljesíteniük. Így például il-lemtani és kábítószeres teszt-lapot töltöttek ki, a 25 méte-res medencében Berki Andrásvízipólósnak dobáltak ötmé-tereseket, eveztek a Kurcán,pénzérméket gyûjtöttek ún.„részeg-szemüvegben”, lá-dából építettek tornyot ésdobtak ágyúgolyót. Leg-ügyesebbnek a Deák Ferenc-iskola Debreczeni-Kiss Barna-bás, Kajtár Alexandra, Kunsze-ri Csanád, Lázár Ferenc, OlaszSzimonetta, Sebõk Vivien ésVida Nadin összeállítású csa-pata bizonyult Hronyecz Má-ria tanárnõ vezetésével. A je-lentkezésnél a lányok voltakbátrabbnak, a fiúk késõbbcsatlakoztak a csapathoz,tudtuk meg az eredményhir-detés után a tanárnõtõl. A

verseny legnehezebb részé-nek tartották, hogy megtalál-ják az adott pontokon a fel-adatokat. Legjobban a re-keszépítés és a horgászat si-került a deákosoknak. Agyõztesek a kupa mellé aSzegedi Vadasparkba szólóutazást nyertek, amit szeret-nének mihamarabb felhasz-nálni. A második helyezettHMG csapata a kalandpark-ba belépõt, a harmadik KissBálint-iskola diákjai mozije-gyeket kaptak.

Az Üdülõközpontban aZsoldos Ferenc szakiskolarendészeti szakának tanulóitartottak önvédelmi bemuta-tót Hegedûs László rendõrtörzszászlós vezetésével, éssegítettek a programok lebo-nyolításában is. A versenytmegelõzõ napon a stílusoshétköznapokról hallhattak adiákok Nádudvari Gabriellastíluskommunikációs men-tortól a Dózsa-ház KözösségiTérben.

BG

Akadályverseny a biztonságért„A teaizmus a mindennapi

élet mocskos tényei köztmegjelenõ Szép imádatánalapuló kultusz. Tisztaságotés összhangot, kölcsönösszeretetet, romantikus társa-dalmi békét sugároz. Lénye-gében nem más, mint a Tö-kéletlen tisztelete, lévén óva-tos kísérlet, hogy valami le-hetõt valósítson meg abban alehetetlenségben, amit élet-ként tartunk számon. A teafilozófiája nem puszta eszté-tizmus – a kifejezés szokottértelmében – hiszen teljes,emberrõl és természetrõl al-kotott képünket etikai és val-lási vonatkozásban is megfo-galmazza. Ugyanakkor higi-éné is, hiszen tisztaságot pa-rancsol, gazdaságtan is, hi-szen inkább az egyszerûben,nem pedig a bonyolultban ésa drágábban talál örömöt.Végül erkölcsi geometria is,amennyiben meghatározza amindenséggel mért arányér-zékünket."

A bevezetõ idézet Okaku-ra Kakuzó teakönyvébõlszármazik kedvcsinálónak atovábbiak elolvasásához.

Ott kezdeném, hogy a teá-zás már régóta elmaradha-tatlan kelléke volt az éjjeliolvasásaimnak, alkotásaim-nak. Már akkor is Budapest-re jártam teát venni egy tea-multi céghez, fõleg japánzöld teákat (sencha, bancha)vásároltam és fogyasztottamegészen addig, míg egy bu-dapesti barátnõmtõl, ki szin-tén tearajongó, kaptam 50gramm sencha teát egy fõlegjapán teákra szakosodott(mára már sajnos bezárt) tea-boltból. Az elsõ korty után

már tudtam, hogy amit éneddig teának hittem és fo-gyasztottam az csak árnyékaa „valódi“ teának. Pedig énszálas teát fogyasztottamnem is filterest, mint majdmindenki, ami olyan a teákközött mint a tablettás bor aborok között. Innen egyenesút vezetett a teák világába.Egy világ nyílt meg elõttem,a teák végtelen világa. A kö-vetkezõ lépés a kung fu tea-szertartás elsajátítása és ahozzá való kellékek beszer-zése volt. Pár éve Budapes-ten rátaláltam egy hitelesteaházra, ahol a tulajdonossaját maga szerzi be Kínábana teákat a termelõktõl, ígyott sohasem csalódhat a tea-imádó!

És, hogy ezekért az örö-mökért ne kelljen senkinek afõvárosba kirándulnia (vagyKínába) meghívtam Szentes-re a teaház tulajdonosát. Tar-tana egy teaszertartást, tea-kóstolót a Galéria Kávéházés Étteremben, természete-sen ingyen június 7-én, va-sárnap délután. (A pontosidõpontról érdeklõdjenek a

csaboszaba@freemail .huemail címen).

Aki eljön választ kaphat,mi az a kung fu teaszertar-tás? Hogyan készítik a fehér,a zöld, az oolong és a vörösteát? Miért préselték összetömbbé (mint a mi vályog-téglánk) a puerh teát a tangkorban (618-907)? Mivel má-sabb egy több száz éves vadteafa leveleibõl készült fõ-zet? Hányszor lehet ugyan-azt a tealevelet leforrázni?Melyik volt a teatörténelemklasszikus, romantikus ésmodern korszaka?

Végezetül még egy gondo-lat licsih-laj szung kori (960-1297)költõtõl:

Három igazán elkeserítõdolog van a világban: ha azostoba nevelés megrabolja acsodálatos fiatalságot, ahogya közönségesek bámulata le-alacsonyítja a csodálatosfestményeket és ahogy ahozzá nem értõk kontárko-dása eltékozolja a csodálatosteát.

Szabó Csabahelóta

Egy korty emberség

Page 5: Szentesi Élet · tan, növénytan, állattan, rajz, ének, testgyakorlásból kap-tak érdemjegyeket. Volt hit-tan órájuk minden héten. Katolikus, református, evan-gélikus,

Egy szép nõ, egy bájosgyermek és egy édes bolon-dos kutya, valahogy ígyszól a hollywoodi recept, deSzentesen sem esett más-képpen. Szombaton olyantömeg volt a kalandparkbanmegrendezett gyermekna-pon és a CAC-kutyakiállítá-son, hogy szinte alig lehe-tett bejutni. A nemzetköziversenyre 493 kutyát nevez-tek, 131 fajtából.

A piciknél elõkerültek a„faktoros” krémek, a naper-nyõk a babakocsi fölé és akis sapka a fejre. Mindeköz-ben a kutyák gazdáinak kel-lett serénykedni, legyen víza tálban és pihenni irány arekettyés, akarom mondani afás-füves terület. Interjúala-nyaim egytõl-egyig imádtakitt lenni, gratulálnak a szer-vezõknek és a városnak. El-mondásuk szerint jó, hogynem az aszfalton kellett anégylábúakkal várakozni.Minden adott volt egy jógyermeknaphoz és egy nem-zetközi kutyakiállításhoz.

Tóth József messzirõl érke-zett a CAC-kutyakiállításra,néhány megyével távolabbvan az otthonuk. A gyõzteskedvenc kitûnõ 1 minõsítéstkapott: Labenito Sweetlowszerbiai származású, a hívó-neve Dasa. A pár elragadta-tással beszélt kutyájukról,hamarosan almot terveznek.József elmondta, három éviggyõzködték mire belement,hogy legyen kutyája, és mamár nem tudná az életét el-képzelni Dása nélkül, de ezta párja is csak megerõsítenitudta.

Az élettársa hozzátette,több rendezvényen voltak,de a mostanival meg vannakelégedve. Egyszerû idetalál-ni, gyorsan haladtak a doku-mentációnál is. Kistestû és

szõrös kutyáknak nagy se-gítség volt a helyszín, nemlett koszos a nap végére abundája, az árnyék is sokatsegített.

Diczkú Anikó Nyíregyházá-ról érkezett, az általa hozottkutyának külföldi a gazdája,és kifejezetten versenyezte-tésre kapta meg. – Énhandler vagyok, vagyis fel-vezetõ, ez azt jelenti, hogymások kutyáját nagyon ma-gas szinten bemutatom,ezért így nagyobb esély vanarra is, hogy nyerjünk. A leg-szebb junior kutya lett –büszkélkedett Anikó. Mégezen a héten Szerbiába, majdMilánóba megy versenyezni.– Nagyon megdicsérem azelnököt és bár tudom, hogyez csapatmunka, de mindenbizonnyal ez az õ vezetõkvalitásait dicséri, remekvolt ez a erdõs-fás helyszín –tette hozzá.

Kövesdi Krisztina (képün-kön) Kecskemétrõl érkezett,tenyésztési nagydíjat kapotta házi kedvence, amire na-gyon büszkék. – Megalapo-zott tenyésztési munka kellés fontos az egészségi szû-rés, annak rendszeressége –emelte ki a tenyésztõ arra akérdésre válaszolva, hogy miis a siker titka. Az általa ka-napé kutyának nevezett dog-ról elmondta igazi társaságiés kísérõ kutya, aki a gazdakívánságait lesi és boldoggáteszi azt.

A rendezvényre ellátoga-tóknak koncertekkel, zenésmesejátékkal kedveskedtek aszervezõk, de egész nap arc-festés, ugrálóvár, kalandpar-ki játékok, pónilovaglás tettefelejthetetlenné a gyermekeknapját. A vöröskereszt helyiszervezete interaktív elsõse-gélynyújtást is szervezett.

F. M.

22001155.. jjúúnniiuuss 55.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 55

Vajda Józsefné több évti-zedes munkáját ismerte el aMagyar Vöröskereszt orszá-gos vezetõsége. Erzsike né-ni az Év önkéntese címetvehette át a szervezet világ-napi rendezvényén a me-gyeházán.

Vajda Józsefné 1973 ótatagja a vöröskeresztnek, 1982után elõbb a hékédi alap-szervezet titkára, majd a me-gyei vezetõség tagja. Nyug-díjba vonulása óta 1990-tõlhivatalos alkalmazott, majd2012-tõl önkéntes segítõ. –Változatlanul én végzem avéradók kitüntetéseinek elõ-készítését és pénzügyi inté-zését, részt veszek a vörös-kereszt munkájában és tanít-

juk a fiataloknak a vöröske-resztes munkát. Nyugdíjascsapatunknak kiránduláso-kat szervezek, túl vagyunk a208. kiránduláson – soroltamosolyogva vöröskereszteséletútját a világnapi ünnep-séget követõen, ahol átvehet-te a Magyar VöröskeresztOrszágos Vezetõsége Év ön-kéntese címét. Mostanábanévente 4-5 túrát szervez, ko-rábban ennek a duplájára isvolt igény és anyagi forrás.Egynapos színház- vagy mú-zeumlátogatás illetve többnapos kirándulás is szerepeltprogramjaik között. Leg-utóbb áprilisban Szilvásvá-rad környékét járták be, júni-usban Tiszakécskére mennek

fürdõzni és baráti ebédre. Azidõsek elsõ kirándulását1996-ban szervezte meg. - Azegyik néni akkor volt elõszörSzentes határán kívül, amiarra indított, hogy minél töb-ben eljuthassanak más he-lyekre, akiknek fiatal korá-ban nem volt rá lehetõségük– mondta a 81. évében járóVajdáné. – A vöröskereszt ré-gebben cseretáborokat szer-vezett Bácskatopolyával,ahol szülõknél helyeztük el agyerekeket. Az asztmás tá-borban a szakácsnõi felada-tot is elláttam – mesélte Er-zsike néni. Késõbb szûkültekaz anyagi lehetõségek és el-maradtak a gyerektáborok. -Szerettem és szeretek embe-rekkel foglalkozni. A munka-helyemen, a Démásznál is afogyasztók pénzügyeit intéz-tem. A vöröskeresztnél sokszegény családdal találkoz-tam és próbáltam segítségetnyújtani. Amíg erõm, egész-ségem engedi, csinálom, hanem is szaladva – tette hozzábúcsúzóul.

Erzsike néni népszerûsé-gét és az õt körülvevõ szere-tetet jelzi, hogy tavaly de-cemberben, 80. születésnap-ján a vöröskereszt 80 tagjaköszöntötte fel.

besenyei

Negyven éva világszervezetben

Elsõ alkalommal szerve-zett gyermeknapi programota volt Berekháti iskolában aSzentesi és a Szegvári RomaNemzetiségi Önkormányzat,a Szentesi EgészségfejlesztésiIroda, a Magyar Vöröske-reszt Szentesi Területi Szer-vezete szombaton délelõtt.Az érdeklõdõket szûrõvizs-gálat, elsõsegély-nyújtási éskábítószeres tájékoztató,drogtotó, arcfestés, ingyenesugrálóvár, katasztrófavédel-mi bemutató várta. A torna-

teremben három gyerek éskét felnõtt csapat focizott. Anap Gáspárné Edina és cardioaerobic csapatának közöstornájával kezdõdött.

Varga Ferenc, a SzentesiRoma Nemzetiségi Önkor-mányzat elnöke szerint ahelyszín nagyon alkalmas agyermeknap megszervezésé-re, mert rossz idõ estén ismegtarthatják a programo-kat. Reményei szerint hagyo-mányteremtõ alkalom voltaz elsõ berekháti gyermek-

nap és jövõre is meg tudjákszervezni.

BGA Szentesi Hivatásos Tûz-

oltó-parancsnokság kataszt-rófavédelmi gyermeknapotszervezett a tûzoltó lakta-nyában vasárnap. A gyer-meknap alkalmából kipró-bálhatták a technikai eszkö-zöket, tûzoltósisakot, védõ-ruhát, célba-lõhettek put-tonyfecskendõvel, a bátrab-bak felmehettek a toronyba,a kicsik rajzolhattak.

Gyereknap Berekháton

Családok és kutyusoknagy napja

Vajda Józsefné a Magyar Vöröskereszt megyei elnökétõl,dr. Zentay Attilától vette át az elismerést.

Page 6: Szentesi Élet · tan, növénytan, állattan, rajz, ének, testgyakorlásból kap-tak érdemjegyeket. Volt hit-tan órájuk minden héten. Katolikus, református, evan-gélikus,

66 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001155.. jjúúnniiuuss 55..

Tiszaszigeten szenvedettvereséget a Kinizsi megyeielsõ osztályú labdarúgó-csa-pata, a 3-2-es kudarc pedigazt jelenti, hogy BozókiZoltán együttese búcsúzottaz elsõ osztálytól. A bajnok-ságot hazai pályán fejezi bea Szentes, szombaton azUTC lesz az ellenfél a Pusz-tai László Sporttelepen.

Kizárólag a gyõzelem voltelfogadható a Kinizsi labda-rúgói számára a Tiszaszigetotthonában, hogy legalább amatematikai esélye megma-radjon a csapatnak a bent-maradásra. Jól kezdett a Ki-nizsi, hiszen már a nyolcadikpercben egy villámgyors el-lenakció végén Molnár Zsoltszerzett vezetést a mieink-nek. A 29. percben már 2-0-ra vezetett a Kinizsi, a sajátbüntetõterületünkrõl veze-tett támadás után Lajos Mátéduplázta meg az elõnyünket.Lélektanilag talán a legrosz-szabb pillanatban, a félidõ

elõtt szépítettek a hazaiak,akik az 59. percben egyenlí-tettek, majd a lefújás elõtthárom perccel a vezetést ismegszerezték. – Vezettünk,két góllal is, ám ez sem voltelég – értékelte a mérkõzéstBozóki Zoltán, a Kinizsi ve-zetõedzõje. – Amikor a haza-iak kiegyenlítettek, nekünknem volt más választásunk,hiszen gólt kellett szerez-nünk a bentmaradáshoz, ki-nyíltunk hátul, és ezt a vé-gén vendéglátóink ki is hasz-nálták. A hajrában volt lehe-tõségünk, de ekkor már nemsikerült gólt szereznünk. Saj-nos kevesen is voltunk, nemtudtuk úgy frissíteni a csapa-tot, ahogy kellett volna.

Papíron ezzel a vereséggelkiesett a Szentes, hiszen nemcsökkent a hátránya a Márté-ly együttesével szemben. AMártély azonban a legutóbbifordulóban levonult a pályá-ról, így szövetségi büntetésreszámíthatnak, hogy ponto-

san milyenre, azt egyelõremég nem lehet tudni. Egybiztos, a Kinizsi ebben a sze-zonban mindössze két gyõ-zelmet tudott aratni, húszvereséget szenvedett a hétdöntetlen mellett, így ha szi-gorúan a tényeket nézzük,akkor nem véletlenül végzettkiesõ helyen. A bajnokságothazai pályán fejezi be aSzentes, az ellenfél a kilence-dik helyen álló UTC gárdájalesz. Az összecsapás 18 óra-kor kezdõdik a Pusztai Lász-ló Sporttelepen. - Tisztessé-gesen helyt álltunk a leg-utóbbi mérkõzéseinken, bí-zom benne, hogy a játékosokaz utolsó fordulóban is oda-teszik magukat, már csakszurkolóink miatt is - mond-ta a szakvezetõ.

Az ifjúsági együttes 6-0-ranyert Tiszaszigeten, így mégmegmaradt az esély arra,hogy a dobogóra léphessen agárda.

hv

Búcsú a megyeie lsõ osztá lytó l

A Magyar Atlétikai Szö-vetség Benkõ Mártának aSzentesi Maximus SE atlétaedzõjének a Magyar Atléti-káért Kitüntetés Bronz foko-zatát adományozta, az atléti-ka sportágban kifejtett áldo-zatos munkájáért és az után-pótlás nevelésben végzetteredményes munkájáért. –Korábbi bajnoki címeit, válo-gatottbeli szereplését, majdaz utánpótlás nevelésbenvégzett négy évtizedes, ered-ményes munkáját ismertékel Mártinak – mondta BenkõIstván, a klub elnöke. – Min-ket is meglepett a díj, debüszkék és boldogok va-gyunk, hogy a szövetségbenis nyomon követik Mártimunkáját, ami úgy érzem aszentesi dobóatléták elisme-rése is egyben. Külön örömszámunkra, hogy labdarú-gók, vízilabdások, ökölvívókis gratuláltak a díjhoz, nemcsak itthonról, hanem Szer-biából, Romániából, Német-országból, Franciaországból,

de még Kuvaitból is.Természetesen nem múlt

el verseny nélkül ez a hétvé-ge sem, ezúttal a Fõiskolás-ok, Egyetemisták Országosviadalát rendezték, melyenezúttal kizárólag hölgyekképviselték Szentest. A ver-senyen majdnem a teljes ma-

gyar élvonal rajthoz állt. Aszentesi Maximus SE atlétáiközül Váradi Krisztina aNemzeti Közszolgálati Egye-tem hallgatójaként két bajno-ki címet szerzett: diszkosz-vetésben és súlylökésben.Csordás Cintia a Szegedi Tu-dományegyetem versenyzõ-jeként szintén súlylökésbenés diszkoszvetésben negye-dik helyezett lett, mindkétszámban centiméterekkel le-maradva a dobogóról. NánaiLilla a Szegedi Tudomány-egyetemnek szerzett gerely-hajításban hatodik helyezést.A Maximus SE versenyzõiezen a hétvégén a Balaton-bajnokságon szerepelnek, itthat szentesi dobóatléta állmajd rajthoz.

hv

Benkõ Mártaelismerése

Komoly balesete utánVakhal Norbert, a szentesiszármazású ultratriatlon or-szágos bajnok Koszovóban,a békefenntartó katonák-nak rendezett ötven kilomé-teres menetelésen tért visz-sza a versenyzéshez, és újrekorddal gyõzött.

Több mint ötszáz részvevõközött mintegy ötven ma-gyar békefenntartó vágottneki a „Dancon March” va-gyis a dán menet leküzdésé-nek Koszovóban. Egyenru-hában, minimum tíz kilóshátizsákkal teljesítették a hu-szonöt és ötven kilométereshegyekkel és völgyekkelmegtûzdelt távot. A különle-ges versenyrõl tudni kell,hogy 1972 óta rendezik megazokon a mûveleti területe-ken, ahol dán katonák szol-gálnak, célja az egység erõsí-tése és motiválása. A szerve-zõket is hatalmas meglepe-tésként érte Vakhal Norbertfõtörzsõrmester, az MHKFOR kontingens katonája,amikor elsõként befutva

megjavította az ötven kilo-méteres táv addigi rekordját.

5 óra 43 perc alatt teljesí-tette az ötven kilométert, amásodik helyezettet majdegy órával elõzte meg.Azonban a sportembernekegy két évvel korábbi kerék-páros baleset után kellett új-ra összeszednie magát. Errõllapunknak így mesélt:

– 2013. augusztus 6-ánkerékpáros edzés közben,Oroszlány és Környe közöttegy mezõgazdasági gépeketszállító teherautó elõzésután az utánfutó végén talál-ható rámpával elsodort. Azütközés következtében én ateherautó mögött az aszfalt-hoz csapódtam, a bal kulcs-csontom és a baloldalon há-rom bordám törött. A sisa-kom félbetört, de úgy gon-dolom, ennek köszönhetemaz életem. A tatabányai kór-házba szállítottak, ahol meg-röntgeneztek és elmondták,hol és hány csontom tört.Ami azért volt igazán nagybaj a számomra, mert a 2013-

as évem nagyon jól alakultversenyzés terén. Megnyer-tem a 24 órás futás ob-t (224km), majd az Ultrabalatonultrafutó bajnokságon (212km) lettem második és anagyatádi eXtreMan ob-n(3,8 km úszás, 180 km kerék-pározás, 42,2 km futás) iséletem második legjobb ide-jét mentem (10:09:23), ésezek után az ultratriatlon ob-ra készültem, amit 2012-ben

én nyertem. Szóval címvé-désrõl lett volna szó, aminagy valószínûséggel sike-rült is volna. Az ultratriatlonvagy dupla Ironman 7,6 kmúszásból, 360 km kerékpáro-zásból és 84,4 km futásból áll– tette hozzá a sportoló.

10 nappal a baleset utánrakták helyre a kulcscsontjátúgy, hogy egy drótot szúrtaka csontvelõbe, az tartotta he-lyén a törést. – Két hónapigvoltam táppénzen, de nagy-jából 5-6 hét volt az, amiután már el tudtam kezdenivalamennyire mozogni –tudtuk meg Norberttõl.

Azt mondta, igazából abiztosító volt az egyetlen ke-rékkötõje annak, hogy 2014-ben nem tudott versenyekenrajthoz állni. – Õk úgy gon-dolkoznak, hogy ha az em-ber 3-4 hónap után már tudversenyezni, akkor semmibaja, ezért aztán nem is kellneki fizetni semmi komolykártérítést. Nekem viszontegy komoly versenyem bu-kott el és a kerékpárom szer-

vizelése is nagyon költségesvolt. Így az ügyvédem javas-latára sehol nem indultam.Az edzéseket próbáltamazért szép lassan növelni, demég a mai napig sem va-gyok közelében sem a 2013.évi formámnak. Ezen a kato-nai futáson is a legnagyobbnehézséget az okozta, hogy abaleset maradványaként abal lapockám kicsit kintebbáll, így azt már 15 kilométer-nél borzasztóan nyomta asúlyos, 12 kilós hátizsák.Szerencsére a futásnál annyi-ra nem akadályoz, kerékpá-ron azért éreztem, úszásnálviszont nagyon visszaüt az akulcscsont, de mindegy, elfo-gadtam, hogy ez már sohanem lesz olyan, mint volt.Edzek, és remélhetõleg haidén már nem is, de jövõremár újra rajthoz tudok állniminden számomra komo-lyabb versenyen – bizakodika „vasember”, aki valószínû-leg augusztus végéig maradkülszolgálaton.

D. J.

Vasemberként menetelt Vakhal Norbert

A Szilver TSE táncosai a következõ eredményeket érték el ahétvégi versenyeken.

Szigo Kupa, Komló: Gyerek II. D standard 1., latin 2. PappÁdám István, Gál Dalma. Junior I. E standard 2., latin 1. CziklinDusán Péter, Szilágyi Rebeka. Junior I. C standard 1., latin 3.Kohon Patrik, Kávási Éva. Felnõtt C latin 3. Bárándi János,Demény Dóra. Ifjúsági-Felnõtt B standard és latin 2. Fedics Ri-chárd, Lengyel Helga,

4. Bárándi János, Demény Dóra. Junior latin ranglista 1. GálKrisztián, Pindur Cintia Réka, 2. Rischák Balázs, Gálfi Petra, 6.Urbán István, Urbán Lilla.

Ifjúsági-felnõtt tíztánc ranglista 1. Hegyes Bertalan János, KisVioletta, 3. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka, 4. Csorba Máté,Haddad Sabrina, 5. Bõdi Dénes, Pap-Gyurits Diána, 12. MészárosJános, Bagóczki Ramóna.

Kosice open, Szlovákia, International open standard 15.Hegyes Bertalan János, Kis Violetta, 33.-34. Balga Kristóf, Mol-nár Renáta.

Ifjúsági standard open 9. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka,12. Balga Kristóf, Molnár Renáta, 18. Mészáros Bence Levente,Balanescu Liliána.

Junior I latin open 4., standard 5. Urbán István, Urbán Lil-la. Ifjúsági latin open 21. Katona András, Palásti Sára Anna. Ju-nior II latin open 5., standard 4. Mészáros Bence Levente,Balanescu Liliána

Szentesrõl a Honvéd Rákó-czi SE futói csatlakoztak aBor Maratonhoz, akik azÚjszász és Hódmezõvásár-hely között mintegy 118 kilo-méteres szakaszt vállalták. Aváltó tagjai, Lõrincz Gábor,

Szaszkó Norbert, Vakhal

György, Dósai-Molnár Szilvia

és Horváth Csaba június 2-án,a kora reggeli órákban érin-tették Szentest. A futókat avárosháza elõtt fogadta Ko-

vács János, a Mûvelõdési ésSportbizottság elnöke, vala-mint Veres Irén, a polgármes-teri hivatal sportreferense. Amájus 23-án elrajtolt NemzetiBor Maratonon, 11 napon ke-resztül, összesen 2573 kilo-méter futással kötik összehazánk mind a 22 borvidék-ének 103 települését.

Bor MaratonA szentesi Pollák DSE

judósai a Kecskeméten ren-dezett Szentkirályi kupán azalábbi eredményeket értékel: diák „D” (2006/07) -27 kg5. Vizi Csanád, diák „C”(2005)

-39 kg 5. Felföldi Zsombor,diák „B” (2004), -45 kg 5. Ba-log István, diák „A” (2003)

-45 kg 3. Németh Bernadett.A Pollák DSE színeiben ta-

tamira lépõ cselgáncsozók aMohács kupán is értékes he-lyezéseket értek el: diák „C”-39 kg 3. Felföldi Zsombor, di-ák „A” -45 kg 1. NémethBernadett. Serdülõ (2002/2001) -60 kg 1. Kovács PatrikNoel, -73 kg 3. Szabó Máté. If-júsági (2000/1999/1998) -81kg 5. Gálfi Ádám.

A ceglédi városi sportcsar-nokban tartott dzsúdó diák-olimpia országos döntõn issikeresen szerepeltek: diák

„A” (2003) -45 kg 7. NémethBernadett, diák „B” (2004) -45 kg 7. Balog István, diák„C” (2005) -39 kg 7. FelföldiZsombor.

Balatonfüreden tartották aszenior Európa-bajnokságot,amelyen 7. helyezést ér telMata István (-100 kg-ban).

Gyerek kupán Kiskõrösön:serdülõ -36 kg 2. Tóth Bálint,-44 kg 1. Németh Bernadett, -60 kg 2. Kovács Patrik. Diák„C” (2005) -39 kg 3. FelföldiZsombor, diák „D” (2006-07)-27 kg 2. Vizi Csanád.

Gyere hozzánk! A sport-egyesület várja a sportolnivágyó 6-14 éves korú fiúkatés lányokat. Itt minden test-alkatú megtalálja a helyét.Jelentkezni lehet hétfõ, kedd,csütörtök 18-19.30 óra közöttKalydy Zoltán IV. danos szak-edzõnél.

Kupákon aPollák judósaiHódmezõvásárhelyen ren-

dezték meg a III. GyarmatiKupát május 30-án. A Szen-tes Városi Úszó Club ver-senyzõi közül a következõkértek el dobogós helyezést.

100 m férfi gyorsúszás2008 és fiatalabb: 2. BaranyaiDániel (2008).

100 m férfi mellúszás 2008és fiatalabb: Baranyai Dániel(2008).

50 m férfi gyorsúszás 2005-2006: 3. Kürti-Szabó Zsombor(2005).

50 m férfi gyorsúszás 2008és fiatalabb: 1. Baranyai Dáni-el (2008),

50 m férfi mellúszás 2008és fiatalabb: 1. Baranyai Dáni-el (2008),

50 m nõi mellúszás 2003-2004: 3. Szaszkó Zorka (2003),

2007-es korosztályban: 3.Simon Alma (2007),

200 m nõi hátúszás 2002 ésidõsebb: 3. Batta Orsolya(2002).

Vásárhelyenúsztak

Fennállásának 25. évfordu-lóját ünnepelte a MagyarRögbi Szövetség, ebbõl az al-kalomból a hazai rögbi fel-legvárában, Esztergomban azolimpián is bemutatkozó, 7-es rögbiben rendeztek mér-kõzéseket különbözõ korosz-tályokban fiúknak és lányok-nak. A torna egyben diák-olimpiai országos döntõ isvolt, amelyben a Szentesi’91-esek a fiúk és a lányokmezõnyében is a negyedikhelyen végeztek. – Ezzel atornával véget ért a szezonrögbiseinknek – mondtaTörõcsik Sándor, a klub veze-tõje. – Szeretném, ha nyáronhetente legalább egy alka-lommal összejönne a társa-ság egy kis átmozgató edzés-re, rendezvényekre is hívtakminket bemutatót tartani, az-tán szeptemberben egy szen-tesi rögbitornával kezdjük azúj szezont.

hv

Negyedik hely adiákolimpián

Tánc Komlótól Kassáig

Page 7: Szentesi Élet · tan, növénytan, állattan, rajz, ének, testgyakorlásból kap-tak érdemjegyeket. Volt hit-tan órájuk minden héten. Katolikus, református, evan-gélikus,

22001155.. jjúúnniiuuss 55.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 77

Már csak néhány nap vanhátra június 15-ig, amikor is– stílusosan – egy hétfõi na-pon véget ér az idei tanév.Üröm az örömben: Mi lesz agyerekkel nyáron? Napokóta nyomozunk, mégsem si-került kideríteni, melyikszentesi iskolában lesz idénaz ingyenes tábor.

181 tanítási nap, kompe-tencia felmérések sora, kis ésnagy dolgozatok, felelésekszóban és írásban. Azzalnagyjából mindenki egyet-ért: ideje fellélegezni. Azzalmár kevésbé, hogy kell-e eh-hez 11 hét. A szülõk többsé-ge „vért izzad” mire megcsi-nálja a nyári beosztást, ami –lássuk be – segítõkész nagy-mamák, megértõ fõnökök éskomoly logisztikai ismere-tek nélkül szinte lehetetlenfeladat. Szûcs Klára tanítónõszerint a gyerekek mindösz-sze két hétig élvezik a sem-mittevést. – Foglalkozni kellvelük, programokat csinálni,az unatkozás nem pihenés.Szakmai szemmel is soknaktalálom a 11 hetet. Minéltöbb a szünet, a gyerekekannál többet felejtenek –mondja a Szent Erzsébet ál-talános iskola pedagógusa.Élménydús nyári táborokbólpersze nincs hiány. Kérdéstelik-e rá?

– Két általános iskolásgyerekem van, legfeljebb 60ezer forintot tudok táborrakölteni. Ezzel csak 3 hetet ol-dottam meg, többnyire egye-dül lesznek otthon. Anyó-som a közelben lakik, majdfõz rájuk. Az biztos, hogy aszámítógépet elrakom, kü-lönben egész nap elõtte ül-nének – mondta Péterné ZanaAdrienn, aki ezen a nyáronkb. 10 nap szabira számíthat.

Tóth-Albert Melinda 1 hetettud majd kivenni. A két gye-rekes édesanya két mûsza-kos munkarendben, kereske-dõként dolgozik. Reggel 5órakor kezd és van hogy estefél 9-kor végez. – Találj kiegy 9-10 éves gyereknekolyan programot, amit élvezis, nem unja halálra magát,ki tudod fizetni és kitölti a 11hetet. Félek, nagyon hosszúlesz ez a nyár – nyilatkoztaMelinda.

Mikula Rita nemcsak azanyagiak miatt ódzkodik atáboroktól. – Elsõ osztályos

lányom cukorbeteg. Napon-ta kétszer kap inzulint, hat-szor szúrja az ujját. Nem szí-vesen adom idegenek közéés sok helyen nem is vállal-ják be. A beteg gyerekeknekalapított országos „bátor” tá-borban orvosok és diabetoló-gusok vigyáznak Annára, deoda négyszeres a túljelentke-zés, így idén biztos nem ju-tunk be. A nagymamák mégdolgoznak. Egyáltalán nembánnám, ha rövidebb lenne anyári szünet – sorolta Rita.Mûködési támogatás híjána Nagycsaládosok SzentesiEgyesületének sincs használ-ható haditerve. Márpedig 3-4 gyerek esetében a fizetõstáborok „kilõve”. – Idénmindössze 12 gyereket tu-dunk táboroztatni egy pályá-zat jóvoltából. Régebbenösszefogtak a szülõk és fel-váltva vigyáztak egymásgyerekeire. Ma már ez nemjellemzõ – tudtuk meg NagyAndreától, az egyesület veze-tõjétõl.

Nagymamák, pénz és sza-badnap híján pedig marad

az önkormányzati tábor,ahol „csak” az ebédet kell ki-fizetni. A gyerekek melegételt kapnak és napi 8 órásfelügyeletet, de programoknincsenek. – Szeretném, ha alányom tartalmasan töltené aszünidõt. Megtanulna úszni,sokat olvasna és nem a szá-mítógép lenne az egyetlenbarátja. Azt hiszem, csakvégszükség esetén vinnémaz iskolai táborba – mondtaMolnár Erika.

Persze sok szülõnek nincsmás lehetõsége. Amikor aziskolák a Klebelsberg KunóIntézményfenntartó Köz-ponthoz kerültek, kialakultegy furcsa joghézag : kivet-ték az oktatási, sõt a gyer-

mekvédelmi törvénybõl is agyerekek nyári ellátására vo-natkozó passzust. Vagyis azönkormányzatokat felmen-tették alóla, az új fenntartót –a KLIK-et – pedig nem bíz-ták meg a feladattal. Szak-emberek szerint ezzel fõleg aszociálisan hátrányos hely-zetû gyerekeket hozták mégnehezebb helyzetbe. A helyiönkormányzat ezért megál-lapodott a szentesi tankerü-lettel, indítsanak ingyenestábort, mégpedig fifti-fiftialapon. A KLIK biztosítja aziskolai helyszínt, az önkor-mányzat pedig a tanárok bé-rét. Tavaly a Klauzál iskolavolt az ügyeletes, úgy tudjukidén a Szent Erzsébet, eset-leg a Deák Ferenc ÁltalánosIskola a soros. Megkérdez-tük a szentesi tankerület ve-zetõjét, melyik hír igaz, detöbbszöri megkeresésünkresem érkezett válasz. A kato-likus iskolában azt mondták:õket a KLIK-tõl ez ügybensenki nem kereste meg. Pe-dig az idõ sürget, a szülõktanácstalanok.

Börcsök A Városházán összegyûjtöt-

ték a vakáció idejére szervezetttáborokat. A listát a jövõ hetiszámunkban olvashatják.

Szülõi „haditerv“ 11 hétre

Idén is lesz önkormányzatinapközis tábor. De hol?

Június 8., hétfõ

16:00 Holnapolisz18:15 A kém20:30 3D TörésvonalJúnius 9., kedd

16:00 A kém18:15 3D Törésvonal20:30 HolnapoliszJúnius 10., szerda

16:00 Holnapolisz18:15 A kém20:30 3D ! Jurassic WorldJúnius 11., csütörtök

13:45 3D Jurassic World16:00 A kém18:15 3D Törésvonal

20:30 3D Jurassic WorldJúnius 12., péntek

13:45 A kém16:00 3D Jurassic World18:15 3D Jurassic World20:30 3D TörésvonalJúnius 13., szombat

13:45 3D Törésvonal16:00 3D Jurassic World18:15 A kém20:30 3D Jurassic WorldJúnius 14., vasárnap

13:45 A kém16:00 3D Jurassic World18:15 3D Jurassic World20:30 3D Törésvonal

Moz

imûs

or

Koszta József MúzeumÁllandó kiállítások: Szentes vá-

ros évszázadai. Legelõk, szántók,vadvizek. Céhek, iparosok, segé-dek. Festõk, grafikusok, szobrá-szok. A zenegépek története. Aszentesi táj – Koszta ecsetjével.

Idõszaki kiállítás: Hódolat Bar-tóknak címmel Prohászka Antalfestõmûvész kiállítása. Ember azembertelenségben c. I. világhá-borús kiállítás.

Csallány Gábor Kiállítóhely:Régészeti látványtár. Régészhall-gatók kiállítása. Szalva Péter ésDrahos István-emlékszoba. Nyit-va: kedd-péntek 9-13, szombat13-17 óráig.

Tokácsli GalériaJúnius 7-én, vasárnap 15 óra-

kor nyílik a XVIII. Szentesi AktfotóBiennálé. Köszöntõt mond és adíjakat átadja Szirbik Imre polgár-mester, a kiállítást megnyitjaKruzslicz Pál újságíró. Megtekint-hetõ június 27-ig.

Mûvészetek HázaKovácsné Gaál Kati festmé-

nyeibõl és kerámia alkotásaibóllátható kiállítás. A mûvészeti is-kola tanulóinak képzõmûvészetialkotásaiból nyílt kiállítás látogat-ható. Kézmûves mûhelyek: feke-tekerámia, vesszõ, gyékény,gyertya és nemez, csipke, szö-vés-fonás, fafaragás elsajátításá-ra van lehetõségük az érdeklõ-dõknek hétfõtõl szombatig 9–17óráig.

Galéria Kávéház és ÉtteremNicolás Muller Fotómûvészeti

Mûhely tagjainak Kaleidoszkópcímû fotókiállítása látható július6-ig.

Városi könyvtárJúnius 1. és 28-a között leltár

miatt zárva tart a felnõtt és agyermekkönyvtár. A zsinagógaépületében a folyóirat olvasó ésaz internet szolgáltatás elérhetõhétköznapokon 8-12 óra között.

HHHHOOOOLLLL----MMMMIIII????Június 5-tõl

- Te hallottad, hogy a Zsuzsi plasz-tikai sebésznél volt és felvaratta azarcráncait?- Tényleg?- Igen, de most ha elmosolyodik,felemelkedik a bal lába a földrõl.

A fiatal katonatiszt így szól a barát-jához:- Képzeld, megnõsülök. Lennél te atanú?- Persze. Soha nem szoktam cser-benhagyni a bajtársaimat, ha sze-rencsétlenség éri õket.

A földrajztanár felszólítja Mórickát:- Definiáld nekem a szél fogalmát!- A szél olyan levegõ, amelyikneksürgõs dolga van.

- Jean, ki kopog odakint?- Csak az esõ, uram.- Akkor engedje be, mert még el-ázik.

Egy házaspárnak sokáig nem szüle-tik gyereke, és elmennek a paphoztanácsért. A pap mondja nekik,hogy pont jókor jöttek, mert éppmost helyezték ki Rómába 10 évre,és holnap indul. Amint odaér, az el-sõ dolga lesz, hogy egy gyertyátgyújt az érdekükben. Telik-múlik azidõ, a pap visszajön 10 év múlva,és elsõ útja a házaspár házához ve-zet. Ahogy bekopog az ajtón, ször-nyû gyerekzsivaj fogadja. A nõ ajtótnyit, három kisgyerek lóg a karján,egy pár a szoknyájába kapaszkodik,a pap összesen tízet számol meg.- Ez aztán a kellemes meglepetés! -kiált fel - Úgy látszik, meghallgattaa Jóisten az imámat. De hol van aférje?

- A férjem Rómába utazott - mond-ja a nõ.- Rómába? - kérdezi a pap - Miértment Rómába?- Hogy elfújja azt a rohadt gyertyát,amit a tisztelendõ úr meggyújtott!

- Attól tartok, a feleségem meg fogsüketülni - mondja Józsi bácsi azorvosuknak.- Tegye próbára a felesége hallását,mielõtt elhozza a rendelõbe -mondja az orvos.Aznap este a feleség a vacsorátkészíti, Józsi bácsi pedig megállmögötte három méterre, és aztkérdezi:- Mi lesz a vacsora, drágám?Semmi válasz. Józsi bácsi közelebblép, és megpróbálja két méterrõl,de ekkor sem kap választ. Végülegészen közelrõl újra megkérdezi:- Drágám, mi lesz a vacsora?- Most mondom harmadszor, hogysültcsirke!

Rendkívüli mammográfiásszûrõnapot tart a Klinikai ésSzûrõ Mammográfiás Köz-pontot június 13-án, szomba-ton 7:30-12:00 illetve 12:30-14:00 óra között. A Kiss Zsig-mond utcai intézménybenvárják azokat a 45-65 év kö-zötti hölgyeket, akik 2 évnélrégebben- vagy még egyálta-lán nem jártak mammográfi-ás vizsgálaton. Minden meg-jelenõ hölgy egy darab, 1 al-kalomra szóló fürdõbelépõtkap.

Emlõrák szûrés

KosItt az ideje, hogy újabbpartit szervezzen. Azért,

hogy egybe gyûjtse azokat az em-bereket, akivel szívesen tölti azidõt.

BikaSzervezhet valamilyenkülönleges programot.

Úgy érezheti, hogy most nagyonszüksége lenne egy kis pezsgésre,felfrissülésre.

IkrekBármilyen meghívástkapna, fogadja el, ugyan-

is olyan emberekkel találkozhat,akikkel akár közösen tervezhetnekhosszú távon.

RákA boldogság, a gondta-lanság ideje érkezett el.

Élvezze ennek az idõszaknak azörömeit.

OroszlánItt az ideje, hogy a sarká-ra álljon és rendet tegyen

maga körül. Megjelenésével, fellé-pésével hihetetlen hatást tesz azemberekre.

SzûzMost koncentráljon apénzügyeire. Meghatáro-

zó lesz a késõbbiekre nézve min-den pénzügyi döntés.

MérlegA munkahelyén kifejezet-ten pozitív hatások érik.

Eddigi szorgosan végzett feladataitmegjutalmazzák. Felettese felfigyeltönre.

SkorpióÚj erõk, új ambíciók éb-rednek önben, melyekhez

kézre állnak a lehetõségek, a támo-gatók, hogy sikerre vihesse õket.

NyilasMinden ígéretének elegettud tenni kellõ idõben.

Egy projekthez támogató jelentke-zik és nekiláthatnak a részletekmegbeszéléséhez.

BakMost egy olyan periódusveszi kezdetét az életé-

ben, és olyan hatások érik, mintamikor a tûzmadár hamvaiból fel-támad. Új erõk ébredeznek.

VízöntõNe sajnálja a befektetettidõt és energiát, mert tud-

ja elõre, hogy ez idõvel megtérül. Akreativitása most magas szinten vi-szi a pálmát.

HalakAz élet örömteli perceiértérdemes fáradozni. Be-

fektetéseit rendezze minél hama-rabb. Ne kockáztasson, csak biz-tosra menjen.

Június 5-12.

HHHH OOOO RRRR OOOO SSSS ZZZZ KKKK ÓÓÓÓ PPPPA Pop Filter zenekar 2013nyarán alakult. Jelenlegi tag-jaik Hecskó Viktória (ének),Szécsényi István (gitár), Szent-irmai Ádám (basszusgitár),Lázár Sándor (dob), Kovács Ró-bert (billentyû). Kínálatuk arockzenére alakított külföldipopslágerekbõl áll, a 80-asévektõl napjainkig. A zenekarkoncertjét június 6-án, szom-baton a Felsõpárti Sörözõbenhallhatják a bulizni vágyók. Abelépõ (egyben tombola is) 22óráig ingyenes.

Pop Filterkoncert

...június 9-én, kedden fél 5-kor délutáni matinéval vár-ják a gyerekeket a szervezõk!Bõvebb információ a helyszí-nen.

...június 10-én, szerdán17.30 órakor „Természeteseszközökkel az öregedés és abetegségek ellen, hogyangyõzzük le még a rákot is”címû elõadásban SóspatakiFerenc természetgyógyászbeszél a máj és epe betegsé-geirõl.

...június 11-én, csütörtökön19-21 óráig Korok és alkotá-sok az irodalomban sorozatkövetkezõ elõadásán Jona-than Swift Gulliver utazásaicímû regényérõl beszélget-hetnek az elõadóval, PoszlerGyörggyel.

Az IH-banHõguta

A szülõ felelõssége

Az a tény, hogy „szemünk fénye” elvan otthon, senkitne ringasson illúziókba. Bár a hazai gyermekvédelmi tör-vények nem mondják ki, hány éves kortól maradhat fel-ügyelet nélkül a gyerek – vagyis a szülõre bízzák a dön-tést – probléma esetén minden felelõsség az „õsöket” ter-heli. Még akkor is, ha az okos, megbízható és tulajdon-képpen teljesen önálló, majdnem 18 évesünkrõl van szó.

Page 8: Szentesi Élet · tan, növénytan, állattan, rajz, ének, testgyakorlásból kap-tak érdemjegyeket. Volt hit-tan órájuk minden héten. Katolikus, református, evan-gélikus,

Szentesi ÉletÚJ HELYEN!Égisz 90

Temetkezési Kft.Iroda:

Szentes, Sima F. u. 21.Tel.: 400-162, 560-940

Ügyelet:Antal Ferenc

Szentes, Bacsó B. u. 19/ATel.: 311-506, 30/9-351-024

Felelôs szerkesztô: Besenyei GáborSzerkesztôség: 6600 Szentes, Kossuth tér 5.

Telefon, fax: 63/311—563E—mail: [email protected],

[email protected]ôs kiadó: Szirbik Imre polgármester

Kiadja: Szentes Város Képviselô—testülete,6600 Szentes, Kossuth tér 6.

Nyomtatás: SzVSz Kft. Nyomda üzeme6600 Szentes, Petôfi u. 1. Tel.: 63/314—567

Nyomdavezetô: Borbás TamásTerjesztés: saját terjesztõi hálózat.

Webarchívum: szentesinfo.hu/szentesielet

Született: Vincze Kristóf és Mikecz Katának (Õze L. u. 20.)Bernárd, Aradi László és Sipos Annának (Sáfrán M. u. 76.)Nóra, Simon Viktor és Kelemen Tímeának (Klauzál u. 1.4/17a) Olívia, Palócz Róbert Miklós és Király Máriának(Bacsó B. u. 24/A) Márk Róbert nevû gyermeke.

Házasságot kötött: Kovács Zsolt (Mindszent, Táncsics M.u. 84.) és Diószegi Orsolya Annamária (Szeged, Oskola u. 18.3/15.), Nemcsényi István (Alkotmány u. 37.) és KötelesAnnamária (Bercsényi u. 56.), Pataki Zsolt (Szegvár, TáncsicsM. u. 23.) és Komlós Zsanett (Hegedûs L. u. 2.).

Elhunyt: Fekete Béláné (Zrínyi u. 35.), Dányi Sándorné(Vecseri u. 10.).

Családi események

Közel fél éves nyomozás zárult sikerrel,amikor a szentesi rendõrök elfogták azt ahelybéli férfit, aki Berekháton fosztogatottingatlanokat, és a Nagyhegyen is követett elbûncselekményeket. A nyomozók összesenhat bûncselekménnyel gyanúsították meg,amit a férfi a kihallgatása során beismert. Je-lenleg lopás bûntette miatt folyik ellene eljá-rás, tettéért egytõl öt évig terjedõ szabadság-vesztéssel sújtható.

Korábban lapunk beszámolt arról, hogy el-loptak egy horgászcsónakot Szentes határá-ból. Összesen három csónak tûnt el, legutóbba magyartési Körös-szakaszról kötöttek elegy ilyen jellegû vízi jármûvet. Aki ezekrõl acsónakokról olyan információval rendelke-zik, amely segítheti a nyomozást, az értesítsea Szentesi Rendõrkapitányságot.

A nagytõkei könyvtárba hatolt be ismeret-len tettes az elmúlt héten, majd onnan egylaptopot vitt magával. A tolvaj a villámhárí-tón mászott fel az elsõ emeleti ablakhoz,majd ugyan így jött le onnan, szájában egyzacskóban hozva magával a számítástechni-kai berendezést. A zsákmányának nem soká-ig örülhetett, mert a rendõrök nem sokkalkésõbb elfogták a tettest.

Információs rendszer útján elkövetett csa-lás miatt indított eljárást ismeretlen tettes el-len a Szentesi Rendõrkapitányság. A hack-erek egy szentesi illetõ folyószámlájának azadatait szerezték meg, majd ezekkel az infor-mációkkal visszaélve Izlandon (!) vásároltak.Elképzelhetõ, hogy külföldi adathalászokszerezték meg a számlaadatokat, és õk vásá-roltak mintegy 50 ezer forintért a kártyáról.

Csalás miatt folyik eljárás egy budapestiférfi ellen, aki úgy vásárolt két esztendõs hû-ségidõvel mobiltelefont az egyik szolgáltató-tól, hogy annak a részleteit már nem fizette,a készüléket pedig tovább értékesítette egymásik személynek, aki komoly pénzösszegetbukott a jónak ígérkezõ üzleten.

Hv Tárgyalása napján is csalt

A Szentesi Járási Ügyészség nagyobb kártokozó, üzletszerûen elkövetett csalás bûntet-tével vádol egy férfit, aki a bírósági tárgyalá-sa napján csalt ki több millió forintot az álta-la már korábban is megkárosított sértettõl. Aférfi 2007. október és 2010. március között asértettõl 32 millió forintot vett át. Több rész-letben mintegy 5 millió forintot megtérített,de a 2013. november 7-ei tárgyalás elõtt 3,5milliót visszakért. A vádirat szerint a férfi azelõzõ évben semmilyen gazdasági tevékeny-séget nem végzett, nem volt tagja egyetlengazdasági társaságnak sem, így reális lehetõ-sége sem volt a kölcsön törlesztésére.

Az ügyészség vádat emelt azzal a helybeliférfivel szemben is, aki egy helyi szakközép-iskola öltözõjébõl lopott. A vádlott február12-én dél körül a portaszolgálatot megté-vesztve jutott be egy helybeli szakközépisko-lába. A tornaterem öltözõjében eltulajdoní-tott két nadrágból 18 ezer illetve 1.500 forin-tot, valamint a harmadik sértett kabátzsebé-bõl irattárcát benne okiratokkal és 1.500 fo-rinttal. Az okozott kár az eljárás során nemtérült meg. A vádlott ellen több hasonló jelle-gû vagyon elleni bûncselekmény miatt isfolynak eljárások.

Laptopot lopot ta könyvtárból

Orvosi ügyelet: hétköznap 15 órától reggel 7 óráig, hétvégén 7 órától7 óráig (24 órás) a Sima Ferenc utca 29-33. szám alatt (mentõállomás)tartanak ügyeletet. Telefon Szeged: 62/474-374.

Gyermekorvosi rendelés: hétköznap 15 órától 17 óráig, hétvégén ésünnepnap 9 órától 11 óráig a Sima F. u. 31-33. (mentõállomás),rendelési idõn kívül az ellátás a kórház gyermekosztályán történik.

Gyógyszertári ügyelet: Június 8-ig Kertvárosi Patika (Köztársaság u.29.) hétfõ-péntek 7-18, szombat 8-12 óráig. Június 8-12-ig MentaGyógyszertár (Alsórét 258., TESCO) hétfõ-péntek 8-18, szombat 8-18óráig. Készenléti telefon: 70/563-5139.

GALÉRIAKávéház és étteremHeti menü június 8—12.

A menü: sertéshúsból,B menü: szárnyas húsból.

Hétfõ: Mexikói szárnyasragu-leves és vegyesgyümölcsleves

A menü: Hortobágyi palacsintaB menü: Rántott sajt, rizibizi,

tartárKedd: Húsleves házitésztával

és paradicsomlevesbetûtésztával

A menü: Vadas sertésszelet,tészta

B menü: Csongrádiaprópecsenye,sült burgonya

Szerda: Magyaros krumplilevesés csiperkekrémleves

A menü: Rántott sertésmáj,tökfõzelék

B menü: Barbeque csirkecomb,olaszos spagetti

Csütörtök:Marhahúsleves ésmájgaluskaleves

A menü: Párolt marha,sós burgonya ésparadicsommártás

B menü: Óvári csirkemell,petrezselymes rizs

Péntek: Lestyánoshúsgombóclevesfrankfurtileves

A menü: Mustáros flekken,sült burgonya

B menü: Csirkefalatok roquefortmártásban, penne

www.galeriakavehaz.hu (X)

ÉLMÉNYFÜRDÕVEL ÉSWELLNESS KÖZPONTTAL

BÕVÜL A SZENTESI FÜRDÕA Kurca ölelésében és a Széchenyi-liget árnyas

fáinak ölelésében elhelyezkedõ Szentesi Üdülõ-központ a 2014 augusztusában átadott fedett 50 m-es sportuszoda után egy minden igényt kielégítõwellness- és élményblokkal is bõvül.

A DAOP-2.1.1/J-12-2012-0051 azonosítószámú, 895 268 070 Ft összértékû beruházás ke-retében megvalósuló beruházás 50 %-a, azaz 447 634 035 Ft az Új Széchenyi Terv Dél-Alföldi Regionális Operatív Program forrásaiból nyert vissza nem térítendõ támogatást.

A 892 m2 alapterületû wellness részlegben masszázs, szolárium, kozmetika, pedikûr-mani-kûr várja a vendégeket. Az öltözõkön átjutva a vizes részlegben élményzuhanyok, gõzfürdõ,egy nagyobb és egy kisebb méretû finn szauna, infraszauna, sóbarlang, fényterápiás szaunaés jégszoba veszik körül a középen elhelyezkedõ kör alakú merülõ medencét és Kneipp me-dencét.

A wellness blokk medenceterében kényelmes világos pihenõtér drinkbárral és két különle-ges alakú termálvizes ülõ medence kerül kialakításra, ülõpadokkal, masszírozó elemekkel,ülõ- és fekvõ pezsgõ elemekkel. Az épület sarkában elhelyezkedõ termálmedence egy többmint 55 m2-es kiúszó medencével is rendelkezik.

A wellness részlegbõl rövid, fedett átjárón keresztül lehet átjutni a 846 m2 területû élmény-térbe, ahol egy hatalmas, élményelemekkel tûzdelt medence fogadja a vendégeket. Az él-ménymedencében lesz sodrófolyosó, talppezsgõ elemek, vízfüggöny, sakk, masszírozó él-ményelemek, alagút, óriásgomba, fekvõ pezsgõ elemek és csúszda.

A projekt keretében a nyitott 33-as medence mellett megépül a komplexumot kiszolgálógépház is, amelynek tetején egy 300 m2-es napozóterasz várja majd a napimádókat.

Átépítésre, kibõvítésre kerül a strand fõbejárata is, mintegy 572 m2 alapterületen, két szin-ten. Korszerû elõcsarnok, fogadótér kerül kialakításra öltözõkkel, kávézóval, információspulttal, elsõsegélynyújtó helyiséggel és egy sportbolttal. A bejárati épület emeleti részén tár-gyaló és irodahelyiségek létesülnek.

A kivitelezés befejezési ideje 2015. június 30.

A beruházásról és a Szentesi Üdülõközpontról bõvebben is olvashatnak az Üdülõközponthonlapján a http://www.udulokozpont-szentes.hu oldalon.

Idén harmadik rendkívüliülését tartja a képviselõ-tes-tület, két napirenddel. Egy-részt döntenek a gyermekét-keztetés feltételeit javító fej-lesztések támogatására kiírtpályázat benyújtásáról aNagytõkei tagóvoda konyhafejlesztésére. Mivel a nagytõ-kei óvoda a Szentesi Felsõ-párti Óvoda tagintézménye,így a pályázó csak SzentesVáros Önkormányzata lehet.A támogatás aránya a pályá-zó település adóerõ-képessé-ge alapján 75 százalékos tá-mogatás intenzitást jelent. A

pályázattal megvalósítanitervezett projekt költségveté-se 5,8 millió forint, melyhezaz önkormányzat 4.38 milliópályázati támogatást igé-nyelhet.

A másik elõterjesztés a he-lyi tömegközlekedés államitámogatását célozza. A Nem-zeti Fejlesztési Minisztériumvissza nem térítendõ támo-gatást adhat, amennyiben azönkormányzat egész évbenhelyi buszjáratot üzemeltet aközlekedési társasággal kö-tött közszolgáltatási szerzõ-dés alapján. BG

Pályázatokróldöntenek

Dr. Chomiak Waldemar, az 1. számú körzet képviselõje júni-us 11-én, csütörtökön 9-10 óra között a Köztársaság u. 27.szám alatti rendelõintézetben,

Kovács János, a 2. számú körzet képviselõje június 12-én,pénteken 17-18 óra között a Damjanich u. 37. szám alatti óvo-da épületében,

Sipos Antal, a 3. számú körzet képviselõje június 11-én, csü-törtökön 16.30 órától a Munkás u. 54. szám alatti gondozásiközpontban,

Dr. Rébeli-Szabó Tamás, az 5. számú körzet képviselõje júni-us 10-én, szerdán 17 órától a Móricz Zsigmond MûvelõdésiHázban,

Dr. Szabó Andrea, a 6. számú körzet képviselõje június 8-án,hétfõn 16.30-17.30 óra között a Kossuth u. 11. szám alatti Fi-desz irodában,

Bujdosó Tamás, a 9. számú körzet képviselõje június 12-én,pénteken 17-18 óra között a Kossuth u. 11. szám alatti Fideszirodában,

Hevesi Tulipán Edit, a 10. számú körzet képviselõje június12-én, pénteken 16.30 órától Lapistón, a Orosházi út 17. számalatt várja a közügyek iránt érdeklõdõket.

Fogadóórát tartanak a Fidesz-KDNPönkormányzati képviselõi

SZENTESIÉTELFUTÁRRendelésfelvétel:06-20/529-88-22

Ételhordós menürendeléstelõzõ nap 12 óráig fogadunk el.Kiszállítás hétfõtõl-vasárnapig.Heti menü június 15-21.

Hétfõ: Karalábéleves A menü: Mézes-mustáros

csirkeragu,petrezselymes rizs

B menü: Sertéspörkölt, pirítotttarhonya

C menü hétfõtõl-péntekig:Rántott csirkemell,petrezselymes rizs

Kedd: RizslevesA menü: Skót húspogácsa,

burgonyafõzelékB menü: Zöldborsós sertésragu,

tésztaköretSzerda: Fahéjas szilvalevesA menü: Bakonyi csirkecomb,

galuskaköretB menü: Sertésszelet Jóasszony-

módra, petrezselymesburgonya

Csütörtök: Sárgaborsólevesvirslivel

A menü: Párizsi sertésszelet,zöldséges rizs

B menü: Resztelt sertésmáj,fõtt burgonya

Péntek: LegényfogólevesA menü: Káposztás tésztaB menü: Aranygaluska

vaníliasodóvalSzombat: MájgaluskalevesA menü: Töltött csirkecomb,

burgonyapüréVasárnap: ZöldséglevesA menü: Milánói sertésborda

A megadott ár tartalmazzaa kiszállítás díját is 11-14 óráig,

Szentes területén. 650 Ft / nyugdíjas menü,

750 Ft / menü,dobozos csomagolás díja

100 Ft/menü.

Az 1944-1945-ben történt deportálásokra emlékeznek júni-us 7-én, vasárnap délelõtt 11 órakor a Szentesi Izraelita Teme-tõben lévõ emlékmûnél. A szentesiek ekkor róhatják le ke-gyeletüket a vészkorszak áldozatai elõtt.

Megemlékezés