szentesi Élet · tesen élek, fontos nekem a város. gyógyszertárat veze-tek vállalkozásban,...

8
– Az ártéri erdõkkel kap- csolatban értem, hogy meg kell újítani az elöregedett er- dõket. A tájidegen fák lecse- rélését már kevésbé, de a szándék, hogy õshonos fák kerüljenek a helyükre, az ér- tékelendõ, ha tényleg ez a cél. Viszont az ártéri erdõ ha- szon-nyárfákra cserélésével már egyáltalán nem értek egyet – magyarázta Maczel- káné. – Úgy érzem, ezzel sa- ját élhetõ környezetünket vesszük ki magunk alól. Az ártéri erdõ madarak és va- dak élõhelye, védett mada- rak is költenek benne. Ha nyárfásra cseréljük, ezeknek a madaraknak az élõhelyét vesszük el, mert ott nem fog- nak költeni. – Nekünk az ártéri erdõk és a folyó adják az élhetõ környezetet, ez az Alföld tü- deje. A fák lecserélésével el- tûnik a táj sokszínûsége, a ti- szai táj jellegzetessége, illata, amit úgy szeretünk. Az ártér és az ártéri erdõ a védelmi rendszer része, ez világos. Ami a szakembernek véd- mû, az a körülötte élõ embe- reknek az, ami élhetõvé teszi az életüket, mert van hova kimenni a városból, van hol pihenni, kikapcsolódni, sportolni, ami értelmet ad a hétköznapoknak a munka mellett és hasznossá teszi a szabadidõt. Errefelé nincse- nek erdõs hegyi kiránduló- helyek. A városnak pedig idegenforgalmi lehetõség és eszköz is lehetne, amit egy- általán nem használunk ki – fejtette ki Maczelkáné. Hatalmas ellentmondást lát az erdõirtás és a rendelet között, amely tiltja a stégépí- tést, a kerékpározást, a qua- dozást az erdõben azzal az ürüggyel, hogy ezek zavar- ják az élõlények életét. Nos, ha kiirtják az erdõt, akkor már nem fogja zavarni az élõlényeket, mert nem is lesznek. – Amit az árterek- ben látok, azt nem nevez- ném sem erdõgazdálkodás- nak, sem a védmû rehabilitá- ciójának, sem az erdõ meg- újításának. Az erdõgazdál- kodás számomra azt jelente- né, hogy a kivenni szánt fák teljes egészében feldolgozás- ra kerülnek a gyökerétõl a legvékonyabb gallyakig. Fel- dolgozásra és nem elégetés- re! Ezt a szegények is meg- kaphatták volna. Hát ennyi- re gazdagok vagyunk? Ver- jük a mellünket, hogy visz- szatérünk a fatüzelésre, mi- közben fogalmunk sincs, hogy mennyi idõ alatt nõ meg egy fa? És a kivágott fa egy része a nyugati végeken távozik az országból? Hát le- gyünk már annyira lokálpat- rióták, hogy óvjuk, védjük az értékeinket! – hangsú- lyozta. (folytatás a 8. oldalon) XLVI. évfolyam 25. szám 2014. június 27. Városi hetilap Ára: 175 Ft (elõfizetve 130 Ft) „Meg lehet csinálni“ Mindössze három és fél éve húzott futócipõt Héjja Péter, s már az elsõ évben teljesítette a maratont. Azóta pedig ennél csak hosszabbakat futott a szentesi fiatalember, legutóbb az UltraBalaton több mint 200 kilométerét tette meg, most éppen a szeptemberi Spartathlonra készül. 6. oldal „Eltáncolunk a napi gondok elõl...“ Nyolc éve mûködik a városban egy fõként nyugdíjasokból álló tánccsoport, akik az idei Szárnyas Napokon ismét bebizonyították, hogy nem számít a kor, ha egy ilyen jó közösség tagja lehet valaki. A Kék Iringó Tánccsoport vezetõjével, Lakos Ferencné Piroskával beszélgettünk. 5. oldal Focilázban a helyi drukkerek is Focilázban égnek a szentesi drukkerek is. Helyi sportolókat, edzõket, sportvezetõket és nagy focidrukkerek hírében álló „civileket” kérdeztünk arról, nyomon követik-e a labda útját, s szerintük melyik válogatott nyeri a világbajnokságot Brazíliában. 7. oldal Minden év július elsején a magyar egészségügy nap- ját ünnepeljük. A Dr. Bugyi István Kórházban június 26-án ünnepségen emlékez- tek meg Semmelweis Ignác munkásságáról és ismerték el a dolgozók áldozatos munkáját. Kalmár Mihály, a kórház fõ- igazgatója nyitotta meg a rendezvényt. Beszédében megjegyezte, hogy a dolgo- zók munkája egyre nehe- zebb, ezért is köszöni, hogy kitartóan végzik a munkáju- kat. – Az idei évben már az én döntésem is benne volt ab- ban, hogy kik kapják az elis- meréseket, hiszen tavaly még csak figyelemmel kísér- tem az eseményeket. Az el- múlt egy év során megis- mertem az embereket, õk is engem és kezdünk összecsi- szolódni. Rengeteg munka vár még ránk, hogy elérjük azt, hogy jobban mûködjön a kórház – foglalta össze az igazgató. A fõigazgató elmondta, hogy munkatársaival több nagy feladaton vannak túl. Ezek közé tartozik a gyógy- víz újraminõsítésének prog- ramja, a 2014-2020-as évek fejlesztési terve, az intéz- mény belsõ kontrollrendsze- rének kiépítése és a keretgaz- dálkodás felállítása, melyet nyár végéig meg kell alkotni- uk. Többek között kiemelte Király Tündét, aki a szegedi klinikáról érkezett a kórház- ba, hogy gazdasági vezetõ- ként segítsen az intézmény finanszírozási ügyeit jó me- derbe terelni. – Ezen felül az is fontos, hogy az épületek környeze- te, parkjai rendben legyenek. Ebben is sok munka van. Meg kellett továbbá oldani a szülészet és a traumatológia vizesblokkjának kérdését is – tette hozzá Kalmár Mihály. Felsorolásában megemlí- tette az Egészségfejlesztõ Iroda létrejöttének és az új mammográfiás szûrõköz- pontnak a sikerét. Elmondá- sa szerint azt tapasztalják, hogy nõtt a vizsgálatra je- lentkezõk száma, mióta a kórházban megtalálható a berendezés. Ezt követõen Rácz Ferenc, a szülészet-nõ- gyógyászat osztályvezetõ- helyettese szakmai megnyitó keretében ismertette Sem- melweis Ignác szakmai élet- útját, majd a díjak és elisme- rések átadására került sor. Ötvenkét dolgozót, továbbá a vérellátó teljes munkaállo- mását részesítették elisme- résben. (folytatás a 8. oldalon) Egy jobb kórházért dolgoznak Tavaly nyáron olvasói megkeresésre már foglalkoztunk a szelektív gyûjtõszigetek körül hétrõl-hétre kialakuló sze- métkupacokkal. Sokan próbálnak ott megszabadulni a fe- leslegessé vált, otthon csak a helyet foglaló tárgyaiktól, amivel a lomtalanítást nem akarják megvárni. A tavaly a Csongrádi úti gyûjtõsziget kapcsán felvetett probléma úgy tûnik, továbbra sem oldódott meg. Csütörtök délutáni körutunkon is több helyen láttunk kezdõdõ kulturá- latlan állapotokat, az Arany János-Bocskai utca keresztezõdé- sében, a Kodály Zoltán-Honvéd utca találkozásánál is, a múlt héten a Boros Sámuel utcán lévõ konténerek mellett halmo- zódott fel szemet bántó, orrot facsaró hulladékhegy, kidobott mûszaki cikkekkel bõvítve. A városellátó kft. munkatársai elszállítják a konténerek mellett képzõdõ gazdátlan hulladékot is, ezt alapfeladatuk- nak tekintik, kapacitás kérdése. De talán nem is csak az em- berek hozzáállásával van gond, hiszen a Boros Sámuel utcai gyûjtõsziget mellett egy, a környéken élõ lakostól azt hallhat- tuk, megoldást jelenthetne a szemétgyûjtõ konténerek gyako- ribb elszállítása, hiszen azok gyorsan megtelnek, s a késõbb érkezõknek már csak azok mellé van lehetõsége elhelyezni a hulladékot. Másik javaslatként az merült fel, hogy mondjuk havonta egy nagy konténert letenne az önkormányzat a gyûj- tõszigetek mellé, s akkor – ellenõrzött módon – a lakosság el- helyezhetné benne az építési törmeléket, esetleg a nagyobb, kidobásra ítélt tárgyakat. A felvetéseket továbbítjuk az illetékeseknek, és visszatérünk a témára. D.J. Csúfítják a látványt Erdõmegújítás fák nélkül? „Szakszerû“ favágás Fotó: Maczelka Lászlóné Gyakori természetjáróként tapasztalta Maczelka Lászlóné a tél és a kora tavasz folyamán, hogy a város környékén nagy méreteket öltött az erdõsávok, útszéli fasorok és az ár- téri erdõk irtása. A legnagyobb közösségi oldalon is több- ször kifejtette már véleményét ez ügyben, s szerkesztõsé- günket is megkereste. HUNOR COOP A JÓ SZOMSZÉD Szentesi Élet

Upload: others

Post on 05-Mar-2020

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szentesi Élet · tesen élek, fontos nekem a város. Gyógyszertárat veze-tek vállalkozásban, így nem csak a betegekért, az alkal-mazottaimért is felelõs va-gyok. Amiért

– Az ártéri erdõkkel kap-csolatban értem, hogy megkell újítani az elöregedett er-

dõket. A tájidegen fák lecse-rélését már kevésbé, de aszándék, hogy õshonos fák

kerüljenek a helyükre, az ér-tékelendõ, ha tényleg ez acél. Viszont az ártéri erdõ ha-szon-nyárfákra cserélésévelmár egyáltalán nem értekegyet – magyarázta Maczel-káné. – Úgy érzem, ezzel sa-ját élhetõ környezetünketvesszük ki magunk alól. Azártéri erdõ madarak és va-dak élõhelye, védett mada-rak is költenek benne. Hanyárfásra cseréljük, ezekneka madaraknak az élõhelyétvesszük el, mert ott nem fog-nak költeni.

– Nekünk az ártéri erdõkés a folyó adják az élhetõkörnyezetet, ez az Alföld tü-deje. A fák lecserélésével el-tûnik a táj sokszínûsége, a ti-szai táj jellegzetessége, illata,amit úgy szeretünk. Az ártérés az ártéri erdõ a védelmirendszer része, ez világos.Ami a szakembernek véd-mû, az a körülötte élõ embe-reknek az, ami élhetõvé tesziaz életüket, mert van hovakimenni a városból, van holpihenni, kikapcsolódni,sportolni, ami értelmet ad ahétköznapoknak a munkamellett és hasznossá teszi aszabadidõt. Errefelé nincse-nek erdõs hegyi kiránduló-helyek. A városnak pedigidegenforgalmi lehetõség éseszköz is lehetne, amit egy-

általán nem használunk ki –fejtette ki Maczelkáné.

Hatalmas ellentmondástlát az erdõirtás és a rendeletközött, amely tiltja a stégépí-tést, a kerékpározást, a qua-dozást az erdõben azzal azürüggyel, hogy ezek zavar-ják az élõlények életét. Nos,ha kiirtják az erdõt, akkormár nem fogja zavarni azélõlényeket, mert nem islesznek. – Amit az árterek-ben látok, azt nem nevez-ném sem erdõgazdálkodás-nak, sem a védmû rehabilitá-ciójának, sem az erdõ meg-újításának. Az erdõgazdál-kodás számomra azt jelente-né, hogy a kivenni szánt fákteljes egészében feldolgozás-ra kerülnek a gyökerétõl alegvékonyabb gallyakig. Fel-dolgozásra és nem elégetés-re! Ezt a szegények is meg-kaphatták volna. Hát ennyi-re gazdagok vagyunk? Ver-jük a mellünket, hogy visz-szatérünk a fatüzelésre, mi-közben fogalmunk sincs,hogy mennyi idõ alatt nõmeg egy fa? És a kivágott faegy része a nyugati végekentávozik az országból? Hát le-gyünk már annyira lokálpat-rióták, hogy óvjuk, védjükaz értékeinket! – hangsú-lyozta.

(folytatás a 8. oldalon)

XLVI. évfolyam 25. szám 2014. június 27. Városi hetilap Ára: 175 Ft (elõfizetve 130 Ft)

„Meg lehet csinálni“Mindössze három és fél éve húzott futócipõt Héjja

Péter, s már az elsõ évben teljesítette a maratont.

Azóta pedig ennél csak hosszabbakat futott a

szentesi fiatalember, legutóbb az UltraBalaton több

mint 200 kilométerét tette meg, most éppen a

szeptemberi Spartathlonra készül.6. oldal

„Eltáncolunka napi gondok elõl...“

Nyolc éve mûködik a városban egy fõkéntnyugdíjasokból álló tánccsoport, akik az ideiSzárnyas Napokon ismét bebizonyították, hogy nemszámít a kor, ha egy ilyen jó közösség tagja lehetvalaki. A Kék Iringó Tánccsoport vezetõjével, LakosFerencné Piroskával beszélgettünk.

5. oldal

Focilázban a helyidrukkerek is

Focilázban égnek a szentesi drukkerek is. Helyisportolókat, edzõket, sportvezetõket és nagyfocidrukkerek hírében álló „civileket” kérdeztünkarról, nyomon követik-e a labda útját, s szerintükmelyik válogatott nyeri a világbajnokságotBrazíliában.

7. oldal

Minden év július elsejéna magyar egészségügy nap-ját ünnepeljük. A Dr. BugyiIstván Kórházban június26-án ünnepségen emlékez-tek meg Semmelweis Ignácmunkásságáról és ismertékel a dolgozók áldozatosmunkáját.

Kalmár Mihály, a kórház fõ-igazgatója nyitotta meg arendezvényt. Beszédébenmegjegyezte, hogy a dolgo-zók munkája egyre nehe-zebb, ezért is köszöni, hogykitartóan végzik a munkáju-kat.

– Az idei évben már az éndöntésem is benne volt ab-ban, hogy kik kapják az elis-meréseket, hiszen tavalymég csak figyelemmel kísér-tem az eseményeket. Az el-múlt egy év során megis-mertem az embereket, õk isengem és kezdünk összecsi-szolódni. Rengeteg munka

vár még ránk, hogy elérjükazt, hogy jobban mûködjön akórház – foglalta össze azigazgató.

A fõigazgató elmondta,hogy munkatársaival többnagy feladaton vannak túl.Ezek közé tartozik a gyógy-víz újraminõsítésének prog-ramja, a 2014-2020-as évekfejlesztési terve, az intéz-mény belsõ kontrollrendsze-rének kiépítése és a keretgaz-dálkodás felállítása, melyetnyár végéig meg kell alkotni-uk. Többek között kiemelteKirály Tündét, aki a szegediklinikáról érkezett a kórház-ba, hogy gazdasági vezetõ-ként segítsen az intézményfinanszírozási ügyeit jó me-derbe terelni.

– Ezen felül az is fontos,hogy az épületek környeze-te, parkjai rendben legyenek.Ebben is sok munka van.Meg kellett továbbá oldani a

szülészet és a traumatológiavizesblokkjának kérdését is –tette hozzá Kalmár Mihály.

Felsorolásában megemlí-tette az EgészségfejlesztõIroda létrejöttének és az újmammográfiás szûrõköz-pontnak a sikerét. Elmondá-sa szerint azt tapasztalják,hogy nõtt a vizsgálatra je-lentkezõk száma, mióta akórházban megtalálható aberendezés. Ezt követõenRácz Ferenc, a szülészet-nõ-gyógyászat osztályvezetõ-helyettese szakmai megnyitókeretében ismertette Sem-melweis Ignác szakmai élet-útját, majd a díjak és elisme-rések átadására került sor.Ötvenkét dolgozót, továbbáa vérellátó teljes munkaállo-mását részesítették elisme-résben.

(folytatás a 8. oldalon)

Egy jobb kórházért dolgoznak

Tavaly nyáron olvasói megkeresésre már foglalkoztunk aszelektív gyûjtõszigetek körül hétrõl-hétre kialakuló sze-métkupacokkal. Sokan próbálnak ott megszabadulni a fe-leslegessé vált, otthon csak a helyet foglaló tárgyaiktól,amivel a lomtalanítást nem akarják megvárni.

A tavaly a Csongrádi úti gyûjtõsziget kapcsán felvetettprobléma úgy tûnik, továbbra sem oldódott meg. Csütörtökdélutáni körutunkon is több helyen láttunk kezdõdõ kulturá-latlan állapotokat, az Arany János-Bocskai utca keresztezõdé-sében, a Kodály Zoltán-Honvéd utca találkozásánál is, a múlthéten a Boros Sámuel utcán lévõ konténerek mellett halmo-zódott fel szemet bántó, orrot facsaró hulladékhegy, kidobottmûszaki cikkekkel bõvítve.

A városellátó kft. munkatársai elszállítják a konténerekmellett képzõdõ gazdátlan hulladékot is, ezt alapfeladatuk-nak tekintik, kapacitás kérdése. De talán nem is csak az em-berek hozzáállásával van gond, hiszen a Boros Sámuel utcaigyûjtõsziget mellett egy, a környéken élõ lakostól azt hallhat-tuk, megoldást jelenthetne a szemétgyûjtõ konténerek gyako-ribb elszállítása, hiszen azok gyorsan megtelnek, s a késõbbérkezõknek már csak azok mellé van lehetõsége elhelyezni ahulladékot. Másik javaslatként az merült fel, hogy mondjukhavonta egy nagy konténert letenne az önkormányzat a gyûj-tõszigetek mellé, s akkor – ellenõrzött módon – a lakosság el-helyezhetné benne az építési törmeléket, esetleg a nagyobb,kidobásra ítélt tárgyakat. A felvetéseket továbbítjuk azilletékeseknek, és visszatérünk a témára. D.J.

Csúfítják a látványtErdõmegújítás fák nélkül?

„Szakszerû“ favágás Fotó: Maczelka Lászlóné

Gyakori természetjáróként tapasztalta Maczelka Lászlónéa tél és a kora tavasz folyamán, hogy a város környékénnagy méreteket öltött az erdõsávok, útszéli fasorok és az ár-téri erdõk irtása. A legnagyobb közösségi oldalon is több-ször kifejtette már véleményét ez ügyben, s szerkesztõsé-günket is megkereste.

HUNOR COOP

A JÓ SZOMSZÉD

Szentesi Élet

Page 2: Szentesi Élet · tesen élek, fontos nekem a város. Gyógyszertárat veze-tek vállalkozásban, így nem csak a betegekért, az alkal-mazottaimért is felelõs va-gyok. Amiért

22 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001144.. jjúúnniiuuss 2277..

A korábbi iskolás könyvek- de talán még napjainkbanis - a kutyát bemutató, is-mertetõ része úgy határoztameg, hogy az eb az emberleghûségesebb társa. Ez igazis, azonban ennek is, mintminden másnak akadnakellenpéldái. Régebben, demost is sokat hallhatunk akutya hûségérõl, hasznossá-gáról. Csak mint példát em-lítve: amikor a kutya az el-hunyt gazdája sírját hosszúidõn át õrizte. A hasznossá-gukat bizonyítja, amikor avakok, gyengénlátók életmi-nõségét segítségük javítja. Apásztorok nyáját õrzi és vé-di. Vagy amikor a hatóságokfelderítõ munkáját segíti.

Segítõ tevékenységüketmég hosszan lehetne sorolni.Ellenpélda az, amikor a ne-velés (idomítás) vagy más okmiatt felnõttekre vagy gyer-mekekre, látszólag ok nélkültámadnak. Napjainkbanannyira közel férkõztek hoz-zánk emberekhez, hogy tar-tásuk divattá, szinte státusz-szimbólummá nõtte ki ma-gát! Ez leginkább az ölebek-nél, a szobakutyusok tartásá-nál figyelhetõ meg, melye-ket már szinte családtagkéntkezelnek, tartanak. Sajnosvan ennek a túláradó kutya-szeretetnek ellenpéldája is,az egyes kutyatartó gazdikrészérõl. Amikor valamelyok miatt megunt, kegyvesz-tett állatok egyszerûen szél-nek eresztésre kerülnek, jobb

esetben menhelyre, ha ottéppen van számukra hely!

Ismereteim szerint váro-sunkban az önkormányzatmár nem elõször foglalko-zott az állattartás, közelebb-rõl a kutya, macska portán-ként, lakásonkénti darab-szám meghatározásával.Kérdés, hogy mennyiben si-került ezeknek az intézke-déseknek érvényt szerezni?Az eddig elmondottak zöm-mel az állattartó gazdák ál-latszeretetérõl, eltartásuknakmódjáról szóltak általában.Ide tartozik és errõl sem sza-bad elfeledkezni, hogy azemlített állatoknak mozgás-igényükön túl, ürítési igé-nyeiket is ki kell elégíteni. Akulturált, gondos gazda errea célra magánál tart olyan ta-sakot, amit szükség esetén akörnyezetszennyezés elkerü-lése végett fel tud használni.Ez is az állat szeretete ésszemélyi higiéniához tarto-zik, ennek elengedhetetlenkövetelménye! No, ez még atapasztalatok szerint a gaz-dik nagy részének tudatábannem vert gyökeret! Szemta-núja voltam az egyik ilyengazdi által elkövetett – és eznem egyedi – cselekedetnek.A pórázon vezetett két kiskutya egyike a füvesítettrészen dolgát elvégezte. Agazdi elõvette a nála lévõpapírzsebkendõt, az ürülék-kel mit sem törõdve, kutyájahátsó részét gondosan meg-törölte és tovább indult. Né-

hány lépés után körülnézett,a nála lévõ elhasznált zseb-kendõt szemérmesen magamellé leejtette, bár néhánylépésre tõle a szemétgyûjtõrendelkezésre állott! Lehet-eezt a gazdit gondosnak ne-vezni? Egyértelmûen nem!

Mint tudjuk, önkormány-zatunk igen nagy gondot ésköltséget fordít a város zöldterületeinek bõvítésére, kar-bantartására, szépítésére, azélhetõség megkönnyítésére.De ez mit sem ér akkor, haezek a zöld területek, létesít-mények a rengeteg kutya-ürülék miatt, pihenésre,sportolásra, játékra nem al-kalmasak! Ennek ellenérenem ismerek olyan tiltó táb-lákat, – kivéve a liget terüle-tét – amely szabályozná, holszabad vagy tilos kutyákatfuttatni, dolgukat végeztetni.Ismereteim szerint nincs aváros területén olyan kijelöltterület , ahol a kutyák dolgu-kat elvégezhetnék, mozgás-igényüket normálisan kielé-gíthetnék. Bízom abban,hogy az önkormányzatunkilletékesei minél elõbb meg-oldják ezt az eddig szükség-letként jelentkezõ feladatot.

Úgy gondolom, városunklakosainak örömét, pihené-sét szolgálná, ha a zöld terü-leteket, sport- és játszótere-ket azok használnák, akik-nek ezeket szánták!

Soós János

Olvasónk írja

A kutya és a gazdájaI m m á r n e g y v e n é v e

gyógyszerészként igyekszemszolgálni Szentes betegeit.Napi 10 órában, ha kell, éjjelügyeletben is, eskümhöz hí-ven teszem a dolgom. „Salisaegroti suprema lex est.” - Abeteg üdve mindenekelõtt.

Szentesen születtem, Szen-tesen élek, fontos nekem aváros. Gyógyszertárat veze-tek vállalkozásban, így nemcsak a betegekért, az alkal-mazottaimért is felelõs va-gyok. Amiért kedves betege-inkhez fordulok, már nemújdonság, hisz egyszer máraz önök segítségével sikerültmegtartanunk azt, ami többmint 30 éve jól mûködik, aIV-es számú felnõtt házior-vosi körzet Klauzál utcairendelõben tartását. Négyéve gyõzött a lakossági aka-rat. Nem kell a betegeknek1-1,5 kilométerre menni a

Vásárhelyi úti Egészségház-ba, ha orvosukat el akarjákérni.

Most azonban a IV-es kör-zet orvosa újból azt gondol-ta, hogy körzethatár ide,betegérdek oda, elköltözik,mert a rendelõ állapota szá-mára nem megfelelõ. Õ isvállalkozó, esküt tett a bete-gekért, 2000 beteg ellátásátvégzi napi 3 és fél órában,2000 beteg biztos kártyapén-ze nem elég a méltóbb kör-nyezet megteremtésére. Párszáz etikátlanul szerzett alá-írás felbátorította arra, hogyszemben a többi beteg akara-tával, elköltözik egy vállal-kozó épületébe, ami mostmég másfél kilométernél ismesszebb van. Én felajánlot-tam, hogy a saját pénzembõlrendbe teszem a rendelõjét –ami a városé.

Azt a választ kaptam,

hogy „akkor én sem mara-dok, mert nagyon jó ajánla-tot kaptam!” Hol itt a bete-gek érdeke, végül is mi va-gyunk értük és nem fordítva.Miért jó a városnak, ha egyrendelõnek épült épület ki-ürül a város központjában, abetegeknek a saját lakókör-zetükbõl el kell járni a városmásik végébe, ha el akarjákaz orvosukat érni.

Önökhöz fordulok! Közöserõvel, akarattal mentsükmeg, ami jó. Kérem a polgár-mestert és a képviselõket,amit 4 éve jónak ítéltek, mais arra szavazzanak. Kérembetegeimet, hogy aláírásuk-kal segítsék a döntés megho-zatalát, hogy a IV-es számúfelnõtt körzet a Klauzál utcairendelõben maradjon.

Elõre is köszönöm támo-gatásukat!

Dr. Eszes Edit

Olvasónk írja

Negyven év a betegekért

Az „Egy szentesi fodrászdinasztia –Biár” címmel nyílik állandó kiállítás aFridrich-fényírdában június 28-án, szom-baton 18 órakor. A tárlatot Medgyesi

Arnoldné, a Zsoldos Ferenc Középiskola ésSzakiskola fodrász szakmai tanára ajánlja

az érdeklõdõk figyelmébe. A szombatonzajló Múzeumok éjszakája rendezvény ke-retében 18 és 20 óra között ingyenesen te-kinthetõ meg a család által az egykori fod-rászmûhely múzeumnak ajándékozott be-rendezése.

Biár-szalon a fényírdában

Az 1894. novemberi szente-si fogadtatás alkalmával Kos-suth Ferenc és kísérete – köz-tük Helfy Ignác országgyûlé-si képviselõ – társas ebédenvett részt a Kass Szállodában.A nagyteremben és a mellék-termekben mintegy 500 fõ je-lent meg a vendégek tisztele-tére. A felköszöntõk sorát Ba-logh János szentesi ország-gyûlési képviselõ nyitottameg, amelyre Kossuth Ferencemelkedett hangú pohárkö-szöntõvel válaszolt: „Kevésembernek van megadva az,hogy már igen kisgyermekkorában szenvedjen a hazá-ért. Nekem ez meg volt adva,minthogy mint kisgyermekszenvedtem 8 hónapig vár-fogságot, s mint igen kisgyer-mek lettem számûzött, ésmaradtam számûzve. Egy-szerre nyertem vissza hazá-mat édesatyámmal, csakhogyõ halva, én pedig élve. Hogyhazajöttem, midõn hazakísér-tem édesatyám porait, tettemezt öntudatosan, Tudom,hogy ezen lépésembõl énrámegy nagy kötelesség fog há-rulni. Tudom, mert láttam,hogy a magyar nép milliói-nak szeretete kísérte édes-

atyámat utolsó nyughelyére.A magyar népnek ez a szere-tete rótt énrám kötelessé-geket…”

Az ebédet követõen Kos-suth sétakocsikázásra indulta városban. Este fáklyás fel-vonulást rendeztek a tisztele-tére, amely bankettel zárult a48-as Népkör helyiségében.Reggel a város négyes fogatavitte a Tiszához, amelynektúlsó oldalán a csongrádi de-legáció várta. Emlékezetesmaradt számára a szentesi fo-gadtatás.

Szomorúan kell megállapí-tani, hogy a szentesiek Kos-suth Ferenc személye irántiragaszkodása igen hamar el-múlt. Ez az országos politiká-val volt összefüggésben. Is-meretes, hogy a Függetlensé-gi és 48-as Párt 1895 február-jában kettévált: a többségirész Ugron Gábor vezetésé-vel radikálisabb fellépéstszorgalmazott a kormányzat-tal szemben, míg a JusthGyula vezette kisebbségi cso-port inkább hajlott a kompro-misszumokra. Sima Ferenc ésa szentesi 48-as körök tagsá-gának többsége az Ugron-féleirányzathoz csatlakozott,

Kossuth Ferenc pedig aJusth-féle csoport mellé állt,hamarosan az elnökséget iselvállalva.

Az elsõ súrlódásra 1895 ta-vaszán került sor. A szentesifüggetlenségiek március 15-re pártgyûlést hirdettek azUgron Gábor vezette pártpropagálására. A gyûlés elõttnéhány nappal Kossuth Fe-renc vezércikket jelentetettmeg az Egyetértés címû lap-ban, azzal a nyilvánvaló cél-zattal, hogy lankassza a lelke-sedést a szentesi pártgyûlésiránt. Írásából, melyben utaltaz emlékezetes szentesi fo-gadtatására is, világosan ki-tûnt, hogy ellenzi és helytele-níti a harcos ellenzékiséget, akormány mindenáron valómegbuktatására irányuló tö-rekvést, és ennek támogatá-sától szeretné elvonni a szen-tesi pártköröket. Kossuth le-hangoló cikkére, azon belül afelemlített 1894-es szentesifogadtatásra a Szentesi Lapigen keményen reagált, kije-lentve: „Az az áradozó lelke-sedés Kossuth Lajos zászlójaalatt nem tûr semmi megal-kuvást a mamelukokkal, smely párt mély sajnálattal lát-

ja, hogy Kossuth Ferenc nap-ról-napra messzebb távozikdicsõült atyja soha nem alku-dozó függetlenségi politikájá-tól.” Ettõl kezdve a SzentesiLapban szinte mindennapos-sá vált Kossuth Ferenc sze-mélyének és pártjának éleshangú bírálata.

Kossuth Ferenc és a szente-si függetlenségiek kapcsolataaz 1896 õszén lezajlott or-szággyûlési képviselõválasz-tásokon a végletekig elmér-gesedett. Elõzményként elkell mondani, hogy a Függet-lenségi és 48-as Párt Sima Fe-rencet kiáltotta ki jelöltjének,akivel szemben egyelõre nemakadt kormánypárti ellenje-lölt. A választások elõtt né-hány nappal nagy meglepe-tésre a szentesi 48-asok Kos-suth-párti csoportja delegáci-ót küldött Budapestre, s fel-kérték Kossuth Ferencet,hogy léptessen fel egy alkal-mas jelöltet Szentesen SimaFerenccel szemben. Kérésüknemcsak meghallgatásra ta-lált, hanem ígéretet kaptakarra nézve is, hogy Kossuthnovember 1-jén személyesenSzentesre utazik, és mindentelkövet a Sima-párt megbuk-

tatása érdekében. A Kossuth-párt készülõ akciójáról atöbbségi 48-asok végrehajtóbizottsága október 31-én éjjelértesült, amikor már nagybanfolyt Kossuth Ferenc másnapifogadásának elõkészítése. ASzentesi Lap november 1-jéncímoldalas kiáltványban tájé-koztatta a Sima-párti válasz-tókat a Kossuth-párt „alatto-mos ármányáról”, azzal vá-dolva Kossuth Ferencet, hogya kormánypárttal összejátsz-va igyekszik tönkretenni aFüggetlenségi és 48-as Pártot.

Kossuth váratlanul elha-lasztotta utazását, de magahelyett Szentesre küldte Eöt-vös Károly és Komjáthy Bélaországgyûlési képviselõketazzal a feladattal, hogy segít-sék elõ a Kossuth-párti jelöltmegválasztását. Noha a kor-mánypárt is indított jelöltet,ennek ellenére a legádázabbküzdelem a két ellenzéki ár-nyalat között bontakozott ki.A Szentesi Lap kíméletlenkampányt indított az ellen-zék egységét megbontó Kos-suth-párt ellen, nem kímélveannak vezérét sem. A novem-ber 4-i vezércikkében példáulígy írt: „Kossuth Ferenc na-

gyon elbizakodott és gõgös,midõn azt hiszi, hogy a Szen-tesi Függetlenségi és 48-asPárt buta birkanyáj, amely-nek õ rendelhet ki pásztort ésvezetõt. Persze abban bízta elmagát Kossuth Ferenc, hogya dicsõült apjának nevét vise-li. Csakhogy a szentesi népeta származás nem vakítja el.Ez a nép nagyon jól tudja,hogy a legnemesebb fa is te-rem férges gyümölcsöt, s bi-zony az apa érdemeiért nemhuny szemet a fiú vétkeielõtt. Vétke pedig rövid pá-lyafutása alatt is van márKossuth Ferencnek annyi,hogy egész életén át se gyõzilevezekelni.” Megbocsájtha-tatlan vétkeként említette fela lap többek között, hogy a„közösügyes kormánnyalszövetkezve, tönkretette azországban az igazi független-ségi pártot”, s Szentesen isezt akarta megcselekedni. Azilyen és ehhez hasonló hang-vételû megállapítások telje-sen lehetetlenné tették a kétellenzéki párt esetlegesegyüttmûködését.

(Folytatjuk)

Labádi Lajos

100 éve hunyt el Kossuth Ferenc függetlenségi politikus (III.)

Kemény politikai támadások Kossuth Ferenc ellen

A gondozási központ dolgozói, nyugdíjasmunkatársai és a kiséri idõsek klubjának tag-jai egy emberként aggódtunk és bíztunkgyógyulásodban. Tudtuk, hogy az utóbbi idõ-ben krónikus betegséged gyengítette fizikaiállapotodat.

Céltudatos, szorgalmas, erõs, példaértékûfeleség, háromgyerekes édesanya és hivatásátmagas színvonalon mûvelõ szakképzett szo-ciális gondozó és ápoló voltál. Az intézményrendezvényein és az önkéntes munkában isaz elsõk között számíthattunk rád. A gyön-gyözõ, szeretettel elkészített tyúkhúslevesei-det, a finom házias ízû bográcsos tarhonyái-dat örömmel fogyasztották a klub tagjai, ésmi is. A ruhák javítása, az idõs emberek szó-rakoztatása számodra nem volt teher, munká-dat hivatásnak tekintetted.

A mai társadalmi rendszerben divat a szak-

mai kiégésrõl beszélni. A Te emberi karakte-red ennél több volt. Nem panaszkodtál, mo-solyogva, optimistán küzdöttél.

Nem túl régen kérted nyugdíjazásodat. Ajelenlegi intézményvezetõ és munkatársaidkitüntetésre terjesztettek fel. Szentes VárosKiemelkedõ Közszolgálati Munkájáért Emlék-éremmel köszönte meg a város vezetése lel-kiismeretes munkádat.

Nyugdíjasként is segítetted az idõs embere-ket. Volt munkatársaiddal a szakmai és em-beri kapcsolatod példaértékû volt.

Kedves Piroska! Hiányozni fogsz! Emléke-det õszinte szeretettel õrizzük!

A halállal szemben egyedül a szeretetbenbízhatunk, ami személyes, és ami szent.

Szebellédi Anna ny. intézményvezetõ ésSzatmári Nagyné Barna Edit klubvezetõ

BúcsúHegedûs-Tóth Istvánnészociális gondozótól

(1950 – 2014)

Page 3: Szentesi Élet · tesen élek, fontos nekem a város. Gyógyszertárat veze-tek vállalkozásban, így nem csak a betegekért, az alkal-mazottaimért is felelõs va-gyok. Amiért

22001144.. jjúúnniiuuss 2277.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 33

Felújítják az Erzsébet té-ren álló I. világháborús em-lékmûvet, melynek anyagiforrásaira pályázatot nyúj-tott be az önkormányzat. Az1926-ban felállított alkotáskörnyéke is megszépül.

Közeledik az I. világhábo-rú kitörésének századik év-fordulója, az elhúzódó hábo-rú a bevonultak révén és agazdasági problémák miattnem kis mértékben városun-kat is érintette. A Ferenc Fer-dinánd trónörökös és felesé-ge ellen Szarajevóban elkö-vetett merénylet után azuralkodó 1914. július 26-ánelrendelte a részleges moz-gósítást, majd 28-án a Mo-narchia hadat üzent Szerbiá-nak. A mozgósításra az elsõszentesi hadkötelesek a lehe-tõ legjobb és legemelkedet-tebb hangulatban már július27-28-án elindultak Szolnok-ra. 1917 júniusáig mintegy9200-an teljesítettek váro-sunkból katonai szolgálatota fronton.

A szentesi besorozottaktöbbsége a 101. békéscsabai,a 46. szegedi „közös” (cs.kir.) gyalogezredben, vala-mint a 7. szegedi utász-ár-kász zászlóaljban szolgált,megjárva a szerbiai, galíciai,bukovinai és olasz frontokat.Az eltûntek, elesettek, a fog-ságban szerzett betegség kö-vetkeztében elhaltak összlét-száma megközelítette az

1300 fõt – olvasható SzentesHelyismereti Kézikönyvé-ben.

1921. január 24-én a városiképviselõ-testület határoza-tot hozott a világháborúbanelesett szentesi hõsök emlé-kének megörökítésérõl. Azemlékmûvet az Erzsébet té-ren 1926. november 7-én állí-tották fel.

Pásztor János mûve magastalapzaton álló, több alakosalkotás. A talapzat alsó ré-

szén az elsõ világháborúbaneltûnt, elhalálozott szentesikatonák nevei olvashatók.

A Közép- és Kelet-európaiTörténelem és TársadalomKutatásáért KözalapítványXX. Század Intézete az elsõvilágháború centenáriumirendezvénysorozata kereté-ben pályázatot hirdetett azelsõ világháborús emlékmû-vek rendbetételére, renoválá-sára, helyreállítására.

Az utoljára 1996-ban fel-

újított szentesi emlékmûvetnemrég „becsomagolták”, éselkezdõdött a rekonstrukció-ja. A szoborcsoportot mosa-tási technológiával takarítjákle, a betûs felületeket lecsi-szolják, majd homokfúvássala teljes névsort újraírják, s fe-ketével lefestik.

A jól látható sérülések mi-att a lábazatot is kijavítják.Az egész szobrot impregnál-ják, azaz kap egy védõréte-get, ezzel megakadályozzáka biológiailag aktív felületkialakulását. Egy helyi lakoskérése alapján a Szerbiábanelesett ifj. Balogh Szabó Ist-vánt is felveszik az elesetteknévsorába. Egy szentesi vál-lalkozó kapta meg a felada-tot, amelyet neves restaurá-tor szakvéleménye alapjánvalósít meg.

Az emlékmû felújításávalegyidõben annak környezet-rendezését is szükséges elvé-gezni, ezt a város saját költ-ségvetésébõl fedezi. Beletar-tozik a sétány felületénekgyöngykavics pótlása, azemlékmû talpazat körüli já-rófelületének és az ahhoz ve-zetõ lépcsõfokoknak a tisztí-tása, a kiöregedett növényál-lomány frissítése, valamintaz utcabútorok festése, javí-tása, cseréje.

A szerzõdés szerint július20-ra befejezõdik a rekon-strukció.

D. J.

Múlt heti számunkbanfoglalkoztunk a bereklaposizártkertek közvilágításával.

Az EDF DÉMÁSZ Kom-munikációs Csoportjától azalábbi közleményt kaptuk.

Az EDF DÉMÁSZ Hálóza-ti Elosztó Kft. a szentesi ön-kormányzat megrendeléséreBereklaposon, a Szent Ven-del, Bárány köz, Gyékényes,

Kapás köz, Csónakos köz,Szõlõs köz, Csordás köz és aPásztor közben 87 db lámpa-testbõl álló közvilágítási há-lózatot épít. Az új közvilágí-tási hálózat üzembe helyezé-se a bereklaposi zártkertesövezet érintett utcáiban atervek szerint augusztus 20-ra megtörténik.

Augusztus 20-rabekötik a lámpákat

A jövõ évtõl az elhunytakhozzátartozói szociális te-metést kérhetnek az önkor-mányzattól a 2015. január 1-tõl hatályos jogszabályvál-tozások alapján. A közteme-tõk kialakítása és fenntartá-sa is a helyi önkormányzat-ok feladatai közé tartozik,ezért a városnak helyet kellkeresnie szociális parcellailletve urnás szociális te-metkezési hely kialakításá-ra.

Az önkormányzat tulajdo-nában a Kálvária temetõben4900 négyzetméter valaminta Magyartési temetõ áll, aholkijelölhetõ lenne szociálisparcella. A Kálvária temetõ-ben a díszsírhelyek, az urna-falak, a hamvak szórását biz-tosító díszszórókút valaminta központi ravatalozó épüle-te a város tulajdona, azonbana rendelkezésre álló területkis mérete miatt nem célsze-rû szociális parcellával to-vábbi szûkíteni. A Magyar-tési temetõ lenne alkalmas aszociális parcella kijelölésére,azonban nagy hátránya a vá-rostól való távolsága. Megol-

dást jelentene, ha az önkor-mányzat megállapodást köt-ne valamelyik egyházi fenn-tartású temetõ tulajdonosá-val szociális parcella kijelölé-sére. A Szent Anna PlébániaEgyházközösség már jelezte,hogy átadná üzemeltetésre aKálvária temetõben lévõ 9,5hektáros területét a város ré-szére, és a tárgyalások ismegkezdõdtek az ügyben.

Az urnás temetések szá-mának várható emelkedésemiatt bõvíteni szükséges aKálvária temetõ urnafalát is.A jelenlegi kialakítás szerintegy urnafal 54 urnasírhelyettartalmaz és 6-8 szabad ur-nafülke található még. Egyújabb urnafal kialakításamintegy 4 millió forintba ke-rülne az önkormányzati te-metõket üzemeltetõ városel-látó nonprofit kft. számításaiszerint.

Év végéig megoldást kelltalálnia a városnak a szociá-lis temetkezés megoldására,ezért a kérdést napirendretûzte a képviselõ-testület akövetkezõ ülésére.

bes

Szociálisparcella helyét

keresik

A centenáriumra megújulaz I. világháborús emlékmû

A Benignus KözhasznúEgyesület „Közösségben,biztonságban“ címû pályáza-tával 530 ezer forint uniós tá-mogatást nyert. Az 545 ezerforint összköltségvetésûprogram keretében közleke-dés-biztonság, vagyon és ér-tékvédelem, szórakozás ve-

szélyei (alkohol és drogmeg-elõzés) témában rendeztekelõadásokat, illetve május 29-30-án közbiztonsági vetélke-dõket szerveztek.

A programsorozattal a

megújult városközponttalkapcsolatosan a városrészrejellemzõ bûncselekményekmegelõzésére helyezték ahangsúlyt. A korábbi szak-mai együttmûködések során

kialakított kapcsolatok révéna szakmai elõadásokat aSzentesi Rendõrkapitányságközlekedési és bûnmegelõzé-si elõadója, Farkasinszky Te-réz, az Ifjúsági Drogcentrummunkatársa, valamint a szo-ciális ellátások területén dol-gozó szakemberek tartották.

Bûnmegelõzés

Az önkormányzati tulaj-donú gazdasági társaságokvezetõinek prémiumáról isdönt a képviselõ-testület30-i, hétfõi ülésén. A leg-utóbbi ülésen elfogadottgazdasági beszámolók alap-ján értékelték a tavalyi évrekitûzött célfeladatok telje-sítését és a prémiumokatszámszerûsítették. A városiszolgáltató kft., a Szentes-Víz Kft., és a városi könyv-tár ügyvezetõjének prémiu-ma az éves alapbér legfel-jebb 30 százaléka lehet.

A költségvetési egyensúlymegtartásában közremûkö-dõ 75 hivatali dolgozó részé-re fejenként 20 ezer forintösszeget biztosítottak csapat-építést szolgáló program le-bonyolítására. Az elmúlt tes-tületi ülésen további 20 ezerforintot javasoltak, melyetmost fogadhat el a testület.

A részben önkormányzatitulajdonú Szentes Spa ésMedical Kft. felügyelõ bi-zottságában Szabó Zoltántbízták meg az önkormányzatképviseletével. A képviselõmost lemondott, mivel a cégnem hívta össze taggyûlésétés nem hozott létre felügyelõbizottságot. Ezért a testület-nek új tag delegálásáról kelldöntenie.

A városfejlesztési bizottság

javasolja a Kiss Zsigmondutca felújításával kapcsolat-ban a szélesebb útburkolattervezését és megépítését aplatánfák kivágásának áránis. Legutóbb a testület a fákmegtartásáról döntött, amimiatt a lehetségesnél és a bi-zottság szerint szükségesnélis keskenyebb útburkolat lé-tesülne a forgalmas KissZsigmond utcán.

A testület elfogadhatja aváros hosszú távú helyidrogpolitikáját, amennyibena napirendre kerülõ drogel-lenes stratégia megfelel azelvárásoknak. A döntésévelegyben támogatja a Kábító-szerügyi Egyeztetõ Fórumminden olyan törekvését,amit az egészségkárosítószenvedélyek visszaszorításaérdekében tesz.

A képviselõ-testület dönt-het a januárban már tárgyalt,a települési hulladékról és ahulladékgazdálkodási köz-szolgáltatásról szóló önkor-mányzati rendelet elfogadá-sáról. Az önkormányzat egy-ben hulladékgazdálkodásiközszolgáltatási szerzõdéstköt a Szentes VárosellátóNonprofit Kft.-vel a követke-zõ 5 évre.

Több, az ipari parkban te-vékenykedõ vállalkozás kez-deményezte a telephelyükmegközelítésére szolgáló útelnevezését a Zsoldos családvalamely tagjáról, amit a he-lyi levéltár nem javasol. AHK Ceram Kft. és a DentiSystem Kft. a kérését azzalindokolta, hogy a telephely-ük és még rajtuk kívül másingatlanok is, összesen 10 te-lek az Ipartelepi út. 18-22-revannak számozva, miközbena telkeket egy belsõ, az Ipar-telepi úttal párhuzamos, deönálló helyrajzi számú útróllehet megközelíteni. A javas-lat szerint Vállalkozók vagyBefektetõk nevet kaphatja azútszakasz. Az utca elnevezé-sével kapcsolatban felmerülõközel 150 ezer forint költségaz önkormányzatot terheli.

A város településképi vé-delmére alkothat rendeleteta testület. Egyrészt az enge-délyköteles építési tevékeny-ség esetében a polgármesterjavasolhatja az építkezést,bõvítést vagy átalakítást.Nem engedélyköteles beje-lentett építési tevékenységesetében, mint például óriás-plakátok, reklámok elhelye-zése vagy épületek homlok-

zatainak átalakítása esetébenjavasolhat, tudomásul vehetvagy megtilthat a polgár-mester. Településképi kötele-zés formájában önkormány-zati hatósági döntéssel elren-delheti a településképet ron-tó reklámok, cégérek meg-szüntetését és a helyi építé-szeti értékvédelemmel ösz-szefüggõ kötelezettségek tel-jesítését is.

Várhatóan módosítják azönkormányzat tulajdonábanálló lakások bérletérõl szólórendeletet és megtárgyaljáka központi óvoda, a SzentesiHivatásos Tûzoltóparancs-nokság beszámolóját. Továb-bá a bölcsõde, a családsegítõközpont, a gondozási köz-pont, a Dr. Sipos FerencParkerdõ Otthon, a hajlékta-lan segítõ központ, a Felsõ-párti óvoda alapító okiratai-nak, valamint a Szentes ésTérsége Ivóvízminõség-javí-tó Önkormányzati Társulástársulási megállapodásánakmódosítására vonatkozó elõ-terjesztést is megvitatják.Napirendre kerül a hamaro-san megnyíló mûfüves lab-darúgópálya szolgáltatási dí-jainak megállapítása is.

Besenyei

Veszélyben a platánfák

A meglévõk mellé egy újabb urnafal kialakításamintegy 4 millió forintjába kerülne a városnak.

Külföldrõl hazatérõ szentesi lakos szemlélia felújítás alatt lévõ emlékmûvet.

Page 4: Szentesi Élet · tesen élek, fontos nekem a város. Gyógyszertárat veze-tek vállalkozásban, így nem csak a betegekért, az alkal-mazottaimért is felelõs va-gyok. Amiért

44 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001144.. jjúúnniiuuss 2277..

Harminc évvel ezelõtt Zsi-ga Mihály, a család egyik tag-ja foglalkozott ezzel a mes-terséggel. A piacon felállítottárusító bódéjában több por-téka között fellelhetõ volt amindössze egy fadeszka, né-hány szög és harapófogó se-gítségével elkészített kará-csonyi kellék. Rövid egyezte-tést követõen a házaspár úgydöntött, hogy belevágnak akisvállalkozás elindításába.

– Üzletkötõ-kereskedõkéntdolgoztam akkoriban aFüszértnél, így munka mel-lett nehéz volt az elindulás.Több módszert is kipróbál-

tunk, míg ki nem találtuk,hogyan lehetne a gyártástgépesíteni. Lerajzoltuk az el-képzelésünket és a fiam, akiesztergályos, segített megal-kotni a masinát – mesélt akezdetekrõl Jani bácsi.

Az egyre növekvõ igényekmegkövetelték tõlük, hogynagyobb mennyiséget állít-sanak elõ, azt szakszerûencsomagolják, így hamarosansaját logóval, vonalkóddalellátott fóliába és gyûjtõdo-bozokba kerültek az akasz-tók.

– Eleinte különálló boltok-nak adtam el, míg a Füszért

úgy nem döntött, hogy meg-vásárol tõlem bizonyosmennyiséget és továbbérté-kesíti a boltjainak. Így énmás boltok után néztem, bõ-vítettük a felvevõkört. Kecs-keméten és Kiskunfélegyhá-zán is találtunk olyan helye-ket, ahová szállítani tudtunk– részletezte Jani bácsi.

– Persze, volt olyan falu is,ahová bementünk, de egydarabot sem tudtunk eladni– egészítette ki felesége.

A vállalkozás 1995-ben ke-rült át Jani bácsi feleségéneka nevére, aki nyugdíj mellettikiegészítõ tevékenységkéntjegyeztette be a szaloncukorakasztó gyártását, kereske-delmét.

– Papíron én voltam a ve-zetõ, de egyébként a férjem afõnök mindenben. Úgy szer-veztünk mindent, hogy min-dig a következõ évre állítunkelõ, az adott év novemberé-tõl decemberéig, közben azelõzõ évben legyártott ter-mékeket adjuk el. Megjelenta konkurencia is, legfõképpa kínai gyártmányok, amikolcsóbbak, de szerencsére so-kan ragaszkodnak a mi mi-nõségünkhöz. Régen százez-res nagyságrendben árul-tunk, ez mára harminc-negy-venezer csomagra csökkent.

A házaspár idén szeptem-berben tölti hetvenötödikéletévét, de még nem szeret-nék leadni a tevékenységet.Egy-két évig folytatják, hát-ha idõközben lesz megoldásarra, hogy ki vigye továbbhelyettük, mivel a családbannem akad rá jelentkezõ.

Lantos Éva

A rászoruló családok támo-gatására indított újabb hátra-lékkezelõ programot az EDFDÉMÁSZ és a Magyar MáltaiSzeretetszolgálat május 21-én. A Hálózat a közösségértelnevezésû programban 150millió forint áll rendelkezésrea villamosenergia-ellátás anehézségekkel küzdõ szemé-lyek számára, akik így ma-guk is részt vállalnak hátralé-kuk kiegyenlítésében. A tá-mogatásban az áramszolgál-tatásból már kikapcsolt fo-gyasztók, és az elõre fizetõsmérõvel rendelkezõ hátralé-kos fogyasztók hátralékos,valamint hátralékkal nemrendelkezõ fogyasztók egy-aránt részesülhetnek az EDFDÉMÁSZ szolgáltatási terü-letén. A nyertes pályázóknak

önrészt kell fizetniük, az el-nyerhetõ támogatás az álta-luk befizetett díjhátralék ösz-szegével azonos mértékû le-het. A legmagasabb elérhetõtámogatás 150 ezer forint. Afogyasztó az önrész megfize-téséhez egyedi részletfizetésimegállapodást köthet, legfel-jebb 12 havi és minimum öt-ezer forintos törlesztõ részletvállalásával. A hátralékmen-tes fogyasztók egy évben há-romszor kaphatnak különbö-zõ mértékû jóváírást, ameny-nyiben számláikat határidõrebefizetik. A Magyar MáltaiSzeretetszolgálat munkatár-sai életvezetési, energiataka-rékossági tanácsokkal látjákel a jelentkezõket.

A pályázatot elektronikusúton lehet benyújtani a

www.halozat.maltai.hu web-oldalon. Ehhez a lakhelyük-höz legközelebb esõ család-segítõ szolgálatnál, vagy akijelölt máltai pontokon kap-hatnak segítséget a jelentke-zõk. A pályázati ûrlapot ahonlapon történt regisztrá-ció, és annak e-mailes meg-erõsítése után lehet kitölteni,és a Magyar Máltai Szeretet-szolgálat, Budapest 1255Pf.:1. címre postai úton is elkell küldeni. A nyertes pá-lyázókat postai úton értesítia Magyar Máltai Szeretet-szolgálat. A programról bõ-vebb információ a www.halozat.maltai.hu internetesoldalon található. A prog-ram elérhetõségei: telefon:06-1-3914-757, e-mail cím:[email protected]

Hátralékosok segítése

Az idei nyár sem lenne azigazi Szentesen, ha a városlakói nem vehettek volnarészt az immáron negyedikalkalommal megrendezettSzárnyas Napokon. A ren-dezvényt új helyszín, aKurca Part Kalandpark tettekülönlegessé, ahol a már jólmegszokott programokontúl, a különbözõ élményele-meket is kipróbálhatták azérdeklõdõk.

Június 20-án délutántólmár üzemelt a vidámpark ésaz állatsimogató, de hogy afelnõttek is részesüljenek né-mi örömben, a gasztronómi-ai élvezeteket kínáló Hun-

gerit udvarában és a sörutcá-ban is érdemes volt kalando-zásra indulni. A füstölt, sültfinomságok mellé jól csú-szott a hideg szilvás vagyépp meggyes sör, ami a pá-linka különlegességeken kí-vül estére meghozta a jóhangulatot. Vacsoraidõremegjelentek a csirkeszárny-evõ verseny nevezõi is.Mind az öten arra vállalkoz-tak, hogy a 11 kiló sült fi-nomságot testvériesen el-osztva, mintegy húsz percalatt bekebelezzék. A rajtotkövetõen elsõként NégyesiLászló érezte kapacitásánakhatárait, így a negyedik

helyre segítette a „sportág”történetének eddigi egyetlennõi versenyzõjét, Petõné KissHenriettát, akinek családjaszurkolt a megmérettetésen.Bihari István, a Hungerit Zrt.dolgozója jól bevált módsze-reként tejjel kísérte a szár-nyakat mindaddig, amígharmadik helyezettként éstovábbra is a szóban forgóétel kedvelõjeként hagytahátra tányérját. A tavalyigyõztes, Laczkó Péter viszontemberére akadt Õri Józsefszemélyében, aki a kaland-park dolgozójaként nevezetta versenyre. Címét megvé-deni készülõ játékosunk egy-

re gyakrabban tekintgetettoldalra és csak másodperce-ken múlt, hogy ismét siker-rel járt. 18 perc 13 másodpercalatt eltûnt a huszonnégydarab szárny, melyekrõl agyõztes Péter úgy nyilatko-zott, hogy finomabb fûszere-zésének is köszönhetõ, hogyreggel óta üres gyomrátilyen könnyen megtöltöttevelük. A folytatásban Ágos-ton Anita operett- és mulatósslágerei szórakoztatták a ké-sõbb érkezõket, majd aChevrolet Band koncertjezárta a napot.

Szombat délelõtt a kis-gyermekek számára a Tü-csök Zenekar szolgált mû-sorral, miközben póni lovag-lással, és a gyermekbiroda-lom akadálypályáival ismer-kedtek. Eközben a kakasfõzõverseny résztvevõi szép las-san elfoglalták állásaikat. Kinapernyõvel, ki sátorral véd-te magát a fel-felerõsödõnapsütéstõl. Délutánra márnehezebbé vált a tájékozódása füstfelhõben, ami nem cso-da, hiszen száztíz bogrács-ban rotyogtak a szárnyasok.A csapatok titkos hozzáva-lóktól várták a gyõzelmet, deakadt olyan szakács is, akiaz elfogyasztott pálinkamennyiségébõl és a kavarga-tások számából felállítottképletre esküdött. Nem cso-da, hogy a jó hangulat ga-rantáltan kiköltözött a ka-landparkba szombat dél-

utánra. Közel ezer ember lá-togatott ki a helyszínre, ahola vállalkozó kedvû csapatoksörkalandtúrára vagy éppegymás közötti kötélhúzóerõpróbára jelentkezve tölt-hették el az idõt. A zsûriközben értékelõ útjára in-dult. Dömsödi Imre mester-szakács, Márton Mária, azÜdülõközpont igazgatója ésToókos Ferenc olimpiai és vi-lágbajnok mesterszakács jár-ták végig a csapatokat, akik-nél nem csak az elkészültételt, hanem a terítést és -mint késõbb kiderült – ahangulatot is értékelték.

Elsõ helyen a Mami névrekeresztelt csapat végzett. Akupát átvevõ „mami” öröm-könnyeit törölgetve árulta el,hogy már több generáció ótafõz kakaspörköltet és termé-szetesen, jövõre sem fogja ki-hagyni a lehetõséget, hogy

megmutassa fõzõtudomá-nyát. Második helyen a Vadkanalak, harmadikként pe-dig Móra József csapata vég-zett. A legszebb terítés kü-löndíját a MetalCom tagjaivihették haza, míg a leg-szimpatikusabb társaságkénta Kék Iringó Tánccsoportotdíjazták. A fõzés örömét ha-marosan férfiasabb verseny-szám, a sörivóverseny követ-te, melyen Kánvási József idénis maga mögé utasítottanégy bátor versenytársát.2014 sörkirálya egy évig vi-selheti koronáját és palástját,így a kezében tartott jogarraltovábbra is felügyelhetiSzentes sörfogyasztó társa-dalmát. Az este további ré-szében hastáncbemutató és aFuvi Band koncertje szóra-koztatta a közönséget.

Lantos Éva

Kakasok a kalandparkban

Turmixtól aszaloncukor akasztóig

A katasztrófavédelem, il-letve a Csongrád megyébenmûködõ önkéntes mentõ-szervezetek személyi után-pótlását elõsegítõ toborzási,ismeretterjesztõ rendszermûködtetésének biztosítása,és a rendészeti szakma isme-retátadási lehetõségeinekcéljából jött létre együttmû-ködési megállapodás, június24-én a Csongrád MegyeiKatasztrófavédelmi Igazga-tóság és a Klebelsberg Intéz-ményfenntartó Központ kö-zött.

Szatmári Imre, a CsongrádMegyei KatasztrófavédelmiIgazgatója, Plesovszkiné Ujfa-luczki Judit a Klebelsberg In-tézményfenntartó Központ

Szegedi Tankerületénekigazgatója és Pintér Etelka aZsoldos Ferenc Középiskolaés Szakiskola vezetõje írtákalá azt a hosszú távú együtt-mûködést, mely szerint aCsongrád MKI vállalja, hogya tanrendben szereplõ tan-tárgyak oktatásához hivatá-sos állományt biztosít aKLIK által fenntartott közne-velési intézmény részére.Gondoskodik a tanrendbenszereplõ gyakorlati oktatáskapcsán a tanulók katasztró-favédelem szervezeti egysé-geihez történõ látogatásánakszervezésérõl, feltételeinekmegteremtésérõl, valamint apályaorientációs képzésbenrésztvevõ középiskolai tanu-

lók magas színvonalú rendé-szeti szakmai felkészítésérõl.A felek egyetértettek abban,hogy a létrejött megállapo-dás támogatja a fiatalok kö-zösségi nevelésével össze-függõ, a személyes közremû-ködésre és felelõsségvállalás-ra ösztönzõ életvitelének,gondolkodásmódjának ki-alakítását, a fegyelmezett, er-kölcsi normák szerint tanulóés dolgozó fiatalok nevelé-sét. Kiemelt területnek tekin-tik a hivatásos katasztrófavé-delmi szervek és az önkéntesmentõszervezetek létszám-feltöltésének, utánpótlásá-nak elõsegítését és a pályárairányítástevékenységet.

Munkatársunktól

Megállapodás akatasztrófavédelemmel

A kisiparos házaspár négy unokájával is szívesen foglalkozikaz akasztókészítés mellett.

Trungel Nagy János a nyolcvanas évek elején nyitottameg élelmiszerboltját a Kossuth és a Petõfi utca sarkán.Mindössze pár évig üzemelt a vegyeskereskedés, ahol el-mondása szerint elsõként ismertette meg a szentesiekkel aturmixot. Az üzletet sajnos hamarosan bezárta, de ha eznem történik meg, talán sosem gondolkodik el komolyanazon, hogy szaloncukor akasztók gyártására és forgalmazá-sára adja a fejét.

A legbátrabb kalandorok a Tébolyda csapatából kerültek ki asörtúrázás során.

Hiába szurkoltak Õri Józsinak (jobbról), a csirkeszárnyevõ viadalt Laczkó Péter (balról) nyerte.

Page 5: Szentesi Élet · tesen élek, fontos nekem a város. Gyógyszertárat veze-tek vállalkozásban, így nem csak a betegekért, az alkal-mazottaimért is felelõs va-gyok. Amiért

Nyolc éve mûködik Szen-tesen egy fõként nyugdíja-sokból álló tánccsoport,akik az idei Szárnyas Napo-kon ismét bebizonyították,hogy nem számít a kor, haegy ilyen jó közösség tagjalehet valaki. A Kék IringóTánccsoport vezetõjével,Lakos Ferencné Piroskávalbeszélgettünk, aki komolyversenytáncos múlttal éstánctanári végzettséggelrendelkezik.

– Valójában 2006-ban,négy fõvel indult a kezde-ményezés, amikor egy barát-nõm megkért, hogy tanítsam

meg táncolni. Csatlakozotthozzánk egy jó ismerõsömis, késõbb pedig egyre töb-ben. Kezdetben a Szabad-idõs Sportklub dohos, kissésötét pincéjében gyakoroltuka lépéseket, de hamar be kel-lett látni, hogy a létszám nö-vekedése miatt kinõttük atermet – mesélte a vezetõ.

Piroska elmondta, hogyversenytáncos ismerõseit,barátait is invitálta a cso-portba, így a nõk és férfiakaránya valamelyest kiegyen-lítõdött.

– Ez az év ismét a fiúszer-zés éve, mivel a mai napig

több hölgytaggal rendelke-zünk, mint férfival. Ha azurak kedvet éreznek a tánc-hoz, szeretik a jó zenét és atársaságot, akkor szívesenlátjuk õket köreinkben. 2007óta Rozmanné Szarka Katalinvezetésével a Tilinkó Nép-dalkör is útjára indult, ahol atánccsoport tagjai énektudá-sukat is fejleszthetik, ígyegyütt jó kedélyû, vidám kö-zösséget alkotunk – részle-tezte a tánctanárnõ.

Azt is megtudtuk, hogyminden év elején, ahogy egyjó iskolához szokás, évnyitó-val kezdik meg munkájukat

a tagok. Az év során közösbográcsozást, kirándulástszerveznek, szeptember vé-gén a hagyományokhoz hí-ven Görögországba utazik acsapat. Az év végén pedigmegkezdõdnek a vizsgák,ahol a tánc- és énektudásonkívül a közösségért tettmunkát is értékelik.

– Kitûnõ, vagy jeles bizo-nyítvány nélkül még nem tá-vozott senki. Immáron többmint harminc taggal rendel-kezünk, és reméljük, ez a lét-szám csak nõni fog.

L.É.

„Eltáncolunk a napi gondok elõl…“

22001144.. jjúúnniiuuss 2277.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 55

Ki ne ismerné Rejtõ Jenõmûveinek legalább egy-kétdarabját? A Tizennégy kará-tos autót vagy a Csontbrigá-dot, hogy csak néhányatemlítsünk.

Poszler György sorozatánakutolsó elõtti elõadásábólmegtudhattuk: egyre keve-sebben találkoznak a Rejtõnévvel. Azzal, hogy elõszörkeverte a krimi mûfaját a pa-ródiával (a közönségnek ak-ció, szerelem és kacagás),megalkotta írói önmagát. Ígyvált azzá, kinek mûveit a '60-as években 200 ezer példány-ban adták ki.

Nem volt kiváló tanuló, denyelvérzéke remek – a németnyelvet mesterien sajátítottael, állítólag franciául istanult, e nyelvtudását kétbokszedzés között csiszolta.Ennek késõbbi európai uta-zásai során hasznát vehette.Útját nem dokumentáltákpontos források. Visszaemlé-kezéseibõl ismertek a késõb-bi írói munkához ihletet biz-tosító kalandozások. ElõszörBerlinbe indult, Max Rein-hardt nemzetközileg elis-mert színitanodájában ismer-kedett a színdarab írással.Szülei támogatása mellé ál-lást vállalt – egy magyar zso-kénál lovakat csutakolt. Sze-repet nem kapott, így rövididõre hazatért. Hamarosantovább indította célja, hogybejárja Európát. Svájci hó-napjai nyomán mintázta aSzõke ciklon c. könyv hõsétEddie-t, ki torz karikatúrátmutat be az országról. Buda-pest után ismét Berlinbement, (gazdag hölgyeketpénzszórásra biztató, szóra-koztató férfiként,) gigolokénthasználta fel színházi tánctu-dását. A kaszinók világavisszatérõ elem írásaiban. Akövetkezõ állomás Hamburgvolt, majd rövid kitérõresvájci ügynökként dolgozott.Megpróbáltatásai Párizsbanfolytatódtak: dokkmunkás-ként alig tudott boldogulni.Az utazás utolsó állomásán,Bécsben, nyomornegyedbentöltött hónapjai forrásaiegyedi karakterneveinek(Piszkos Fred, Rozsdás): itttalálkozott a városba mene-külõ, gazdag származású, de

nyomorú életkörülményeimiatt nevét és eredeti foglal-kozását tagadó karakterrel.Karinthy Ferenc elmondásá-ból tudjuk, hogy a bécsi él-mények elõtt egy rövid idõrebeállt a légióba. Alig néhányhetet tölthetett itt, valószínû-leg csak Észak-Afrikábanjárt, de életbeli nevén nevez-te a táborparancsnokot azElõretolt helyõrség c. mûben.

Írói karrierje 1931-ben kez-dõdött Budapesten. Pengõsregényeit naponta írta törzs-helyén, a Japán kávéházban.Detektív, vadnyugat-témájúés idegenlégiós munkái P.Howard álnéven ismertek. Asiker érdekében gépírónõk-kel dolgozott. Boros Rózsaelmondása alapján megtiltot-ta, hogy a hölgy nevessengépelés közben, s akár hajnalháromkor is kirúzsozva ésestélyi ruhában kellett gépel-nie. Szintén „tollba mon-dott” Kovács Magdolnának.Karrierjével párhuzamosan anáci uralom is elõrehaladt,(eredeti nevén) Reich Jenõebben az idõszakban alko-tott. A zsidók meghurcolása,a feszült légkör és megfeszí-tett munkatempó megvisel-ték idegeit. Barátai szerint’41-tõl az idegbetegség köze-lében járt. Ebben az állapotá-ban érte egy nyilas folyóirat-ban megjelenõ cikk (Bemu-tatjuk a Piszkos Fred szerzõ-jét): leleplezõ írás zsidó szár-mazásáról. Utazásait kétség-be vonták. A megjelenésután nem sokkal megkaptabehívóját a munkatáborba (atörténések összefüggése vita-tott) s az orosz frontra vitték.Halála Jevdakovoban érte1944-ben.

Bár 20. századi író, életét,életmûvét illetõen sok a ti-tok: gyengébb mûveit példá-ul bátyjának tulajdonítják. Abeszélgetés végére az elõadókérdésére: „Miért nem olvasRejtõ-mûveket a mai fiatal-ság?”, több válasz is megfo-galmazódott. Talán egyálta-lán nem olvasnak, nem divata ponyva-mûfaj vagy épp atechnicizálódott gondolko-dásmód nem képes követni acsavaros szó –és eseményfor-dulatokat.

Hornyik Anna Viola

14 karátos elõadás

Mindig nagy bulival zárja a szezont agyerekdalokat játszó népszerû szentesi Tü-csök Zenekar, ráadásul július 6-án négyrõlhét zenészre bõvül az együttes. Közben márkészül az új kalózos lemezük is.

Átlagosan 70 és 100 fõ részvételével zajlot-tak a Tücsök Zenekar klubfoglalkozásai, me-lyek az elmúlt év szeptemberétõl idén júniu-sig Leader-pályázaton nyert támogatásbólkínáltak változatos programokat a kisgyer-mekes családoknak. A zenekar és a Szív-Hang Kulturális és Egészségnevelõ Egyesü-let 10 rendezvénybõl egy teljes év jeles idõ-szakaihoz kapcsolt zenés, játékos klubfoglal-kozásokat. A programok során elõfordult,hogy kiléptek a jól megszokott helyükrõl, aDózsa-ház Közösségi térbõl, és szüreti mu-latságukat a szentesi múzeumban, a farsangiés szülinapi partit pedig a Tündérkert játszó-házban tartották. Zenével és kézmûves-kedéssel várták a gyerkõcöket tavaszváró éshúsvéti klubjaikra, de elõvették a kedvelt da-laikat a majális alkalmából, illetve a vakáció-váró partin is.

Mint Mészáros Gábortól, a zenekar billen-tyûsétõl megtudtuk, immár a harmadikzárórendezvényükre készülnek. Murphyhangsúlyozta: július 6-án, vasárnap nem a

szokásos délelõtti klubidõpontban, hanemdélután 2 órától egészen este 8-ig tartják abulit. A Dózsa-házban vendégegyütteskéntelõször 15 órától a Mistral Zenekar játszik,õket követi 17 órakor a „Tücsökzene”, estefél héttõl pedig a Grimm-busz színház elõ-adása. A tartalmas, vidám programotugrálóvár, családi vetélkedõ, kutyás bemuta-tó, lovagoltatás, mászófal és büfé egészíti ki.Murphy elárulta, ezúttal nagyzenekari for-mában lépnek ifú rajongóik elé: hét zenészjátssza majd az ismert dalokat. A Tücsök tá-bor résztvevõi számára is ez a délután zárjale az egyhetes programot.

Murphy-tõl megtudtuk még, hogy a zene-kar mozgalmas elsõ féléven van túl, gyerek-nap környékén sok fellépésre hívták õket. ALeader-pályázatból hangtecnikai fejlesztésreis lehetõségük volt. Elõzõ lemezük saját da-lokat tartalmazott, ahogyan a készülõ ko-rong is, Tücsök és a kalózmese a tervezett cí-me, és várhatóan még idén megjelenik. Szep-tembertõl folytatódik a Tücsök Klub, azon-ban újítani próbálnak a zenészek, így a hely-színben és az idõpontban is lehet majd válto-zás.

(darók)

Tücsök nagyzenekar a záróbulin

– Nagyon örültem, amikormegtudtam, hogy lehetõsé-günk lesz együtt zenélni.Olyannyira egymásra talál-tunk, hogy Varga Sándor ésDeák András gyermekeinekszületéséig együtt zenél-tünk. Az ezt követõ idõszakviszont a tagok keresésérõlszólt. Volt néhány próbálko-zásunk, míg végül egy sze-rencsés találkozásnak és ba-rátságnak köszönhetõen Ta-kács Gábor személyében talál-tunk új basszusgitárost, Sza-+badai Csaba pedig ritmusgi-tárosként csatlakozott hoz-zánk, mint régi jó barátom –mesélte az énekes.

Egy éve ez a felállás szóra-koztatja a közönségét. Sajátszámokkal, feldolgozásokkala funk-rock vonalát képvi-selve eveznek elõre.

– Egy hónapja dolgozunkegy akusztikus mûsoron,ami többnyire a saját száma-ink totális átdolgozását je-lenti, viszont többek számá-ra lesz élvezhetõ, emészthetõa zenénk. Ezt június 20-ánmutattuk be elõször a Páter-házban egy szélesebb kor-osztályból álló közönségnek– mondta Gergõ.

Dalszövegeik hétköznapitémákat ölelnek fel, mint aszerelem, az alkohol, a bol-dogság és legfõként az, ami-

vel mindannyian el vagyunkfoglalva: önmagunk keresé-se. Természetesen õket is el-érte néhányszor az alkotóiválság, – gyakran szerelmi is– de mivel közösen írják adalokat, együtt ötletelnek,szerencsére egyik idõszaksem tartott sokáig.

– Érdekes, hogy én hajnal-ban vagy éjjel tudok a leg-jobban szöveget írni. Hamegszületik valami, azt be-viszem a próbára, és a srá-cokkal kitalálunk rá egy jódallamot. Az is elõfordultmár, hogy összehoztunk egy

dallamot, ami pont passzoltaz egyik versemhez – részle-tezte a zenész.

Az Abanda22 fennállásaóta bebizonyította, hogy azeltérõ életkor és érdeklõdésikör nem lehet az akadályasemminek, ha van egy közösösszetartó erõ. Huszonhá-rom és negyvennyolc évestag is akad köztük. Vendég-látói, gazdasági, mérnöki,kereskedelmi, tanulmányifeladatokat látnak el civil-ben, viszont a próbaterem-ben a fellépésen, saját web-oldalon és videoklip elkészí-tésén törik a fejüket. Aho-gyan „Mire vársz még”címûdalukban megénekelték, õkis ráléptek arra az útra, amimár régen rájuk várt. De vi-gyázat! Dalaik nyomokbanreggae -t, swinget, blues-t ésjazz-t tartalmaznak.

L. É.

Swing-estet is ad az Abanda22

A korkülönbség nem számít, ha zenélésrõl van szó.

A megyeháza udvarán indul aszabadtéri nyári színházi sorozat.Július 1-jén, kedden (esõnap: júli-us 2.) 21 órai kezdettel. Paprikás-csirke, avagy Stex és New Yorkcímû zenés vígjáték a GergelyTheater elõadásában tekinthetõmeg. Belépõjegy: 2500 és 2200forint (diák-, nyugdíjas jegy).Megvásárolható az ifjúsági ház-ban, a Babilon Könyvesházban éselõadás elõtt a helyszínen.

Paprikáscsirkea színpadon

Az Abanda22 zenekar egy telefonhívással és két vállal-kozó szellemû zenész kezdeményezésével indult. Egy gon-dolat terelte össze László Gergelyt (ének), Hajós Ferencet(szólógitár) és Szabó Mátét (dob), akik alapítótagként kí-sérték végig a bandát 2010-es fennállása óta, idén március-ban pedig az Amatours tehetségkutató második helyezéséthozták el, ami a dél-alföldi régió legjelentõsebb megméret-tetése a zenei tehetségek számára.

Page 6: Szentesi Élet · tesen élek, fontos nekem a város. Gyógyszertárat veze-tek vállalkozásban, így nem csak a betegekért, az alkal-mazottaimért is felelõs va-gyok. Amiért

66 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001144.. jjúúnniiuuss 2277..

Négy arany, három ezüstés négy bronzéremmel, aSzentesi Tenisz Klub nyerteaz egyesületi pontversenyta városunkban megrende-zett korosztályos vidékbaj-nokságon. Soha ilyen jóeredményt nem ért el aklub, amely 50 vidéki indu-ló egyesület között végzettaz élen.

Vasárnap délután ért végeta Das WeltAuto korosztályosvidékbajnokság a Dr. LakosSándor Teniszcentrumban.Az elmúlt hét hazai sikerei-rõl már mi is beszámoltunk,de a hét második felébensem maradtunk szentesiérem nélkül. Mészáros Lottipárosban vidékbajnoki címetszerzett gyõri versenyzõtár-sával, így a Szentesi TK mél-tóképpen zárta a bajnoksá-got. – Várakozáson felül sze-repeltünk, hiszen bár titok-ban az összetett versenybena dobogóra vártam klubun-kat, de ilyen nagyszerû telje-sítményre én sem számítot-tam – mondta Drahota-SzabóJózsef, a klub elnöke. – Min-den idõk legsikeresebb ered-ményét értük el, amihez va-lamennyi játékosomnak éskollégámnak csak gratulálnitudok. Külön öröm számom-ra, hogy a résztvevõk vissza-jelzései alapján elmondhat-juk, jó házigazdái voltunk arendezvénynek, és ezt is bor-zasztóan fontosnak tartom,hiszen jó hírünket vitték az

országban az itt szereplõegyesületek.

A 10 nap alatt 188 egyéniversenyzõ és közel 80 csapat,összesen mintegy 300 ver-senyzõ vett részt a bajnoksá-gon, ahol több száz mérkõ-zést láthatott a publikum.Augusztusban kerül meg-rendezésre az országos te-niszbajnokság, ahol már afõvárosi egyesületek legjobb-jai is ott lesznek. Rendhagyó

módon idén a Szentesi TKhárom csapattal képviseltetimagát, hiszen a lány és fiú12-es, valamint a fiú 14-escsapat is kvalifikálta az ob-ra, az egyéni indulóink mel-lett. – 21 szentesi teniszezõlépett pályára most a Vidék-bajnokságon, ebbõl tizenötenegyéniben, párosban vagycsapatban, de ott lesznek azaugusztusi megmérettetésen- mondta az elnök. hv

Káprázatos szentesiteniszsiker

Szeged mellett San Marinóban is rendez-tek WDSF Open versenyt a hétvégén, ame-lyen több magyar páros is indult. A Szõke Ti-sza táncverseny eredményei a következõk.Ifjúsági Standard Open: 4. Rónyai Zoltán, Far-kas Boglárka. Junior II. Latin Open: 6. Mészá-ros Bence Levente, Balanescu Liliana. 9. RischákBalázs, Dajka Csenge. 14. Mészáros János,

Bagóczki Ramóna. Junior II. Standard Open: 5.Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliana. 9.Mészáros János, Bagóczki Ramóna. 10. RischákBalázs, Dajka Csenge. A San Marino Openeredményei: PD World Open Standard és PDOpen Standard: 2. László Csaba Páli Viktória.Tíztánc World Open: 3. Hegyes Bertalan, KisVioletta.

A Szilver nemzetközi sikerei

Bajnoki címet szerzett a Szentesi ’91-esekrögbi csapata a Pannon Kupa küzdelemsoro-zatában. A mieink a Keleti csoport bajnoka-ként csaptak össze a Nyugati csoport leg-jobbjával, a hazánkban dolgozó, külföldi ál-lampolgárokból álló Exiles Flamingos ellen.A Vácott megrendezett fináléban a ’91-esek afélidõben 7-5-re vezettek, a fordulás utánazonban végképp bedarálták ellenfelüket, ésvégül 31-10-re nyertek. – Sikerült néhány ru-tinos játékost is elcsalni a döntõre, így méltóellenfelei lehettünk a Flamingóknak – mond-ta Törõcsik Sándor, a ’91-esek szakmai vezetõ-je. – Azt még nem tudom megmondani, hogymit hoz a jövõa, hiszen hiába szeretnénk in-dulni egy szinttel feljebb a bajnokságban, ha

nincs kivel, ha nem rendszeres az edzésláto-gatottság, akkor el kell gondolkodnunkazon, hogy érdemes-e belevágni.

A csapat nyáron pihenõre vonul, illetve be-mutató mérkõzéseken vesznek majd részt, azelsõ komolyabb megméretésre augusztus 23-án kerül sor, az Országos Játékvezetõi Kép-zés keretében, amikor a ’91-esek a VIII. Nem-zetközi Rögbi Torna házigazdái lesznek a há-zigazdái. A fiatalok még nem pihenhetnek,hiszen jövõ héten szombaton Szegedre kap-tak meghívást a fiúk és a lányok, így odautazik majd a csapat. A nyáron aztán folytat-ják az elkezdett – és úgy tûnik – sikeres mun-kát a klub utánpótlás csapatai.

hv

Bajnokok a rögbisek

Július elsején játszhatja azelsõ mérkõzését az OB I-benmaradásért a Valdor-Szen-tesi VK férfi vízilabdacsapa-ta. Az ellenfél a Miskolc csa-pata lehet, de akár a Neptunis befuthat a másodosztálymásodik helyére.

Információink szerint júli-us elsején játssza hazai me-dencében az elsõ osztályútagság megõrzéséért az elsõmérkõzést a Valdor-Szentes.Az egyik fél második gyõzel-méig tartó párharc júliusharmadikán folytatódna, és

ha ekkor sincs döntés, akkora mindent eldöntõ összecsa-pásra két nappal késõbb,ötödikén kerülne sor. Régenvolt már ilyen, hogy az esz-tendõ ezen idõszakában mégnem pihentek férfi vízilabdá-zóink, most viszont még ja-vában dolgozik a társaság,napi két edzéssel igyekeznekformában tartani magukat asrácok. Azt, hogy ki lesz amieink ellenfele, egyelõremég mindig nem lehet tudni.Az elõzetes várakozások ar-ról szóltak, hogy a Miskolc

lehet a Valdor ellenfele, ám aNeptun gárdája tapad a má-sodik helyen álló miskolciak-ra, a két gárdának egyaránt12-12 pontja van. Egy esetle-ges Neptun-ezüst viszont aztis jelentheti, hogy talán nemkell osztályozót játszania aSzentesnek, hiszen a hírekszerint a Neptun nem biztos,hogy vállalja az elsõ osztályúszereplést. A történet tehátfolytatódik, a következõ for-dulatról mi is beszámolunk.

hv

Talán elsején lesz az osztályozó

Mindössze három és féléve húzott futócipõt HéjjaPéter, s már az elsõ évbenteljesítette a maratont. Az-óta pedig ennél csak hosz-szabbakat futott a szentesifiatalember, legutóbb azUltraBalaton több mint 200kilométerét tette meg, mostéppen a szeptemberi Spart-athlonra készül: a világegyik legnehezebb futóver-senyén Athéntól Spártáigegyhuzamban 246 kilomé-ter a teljesítendõ feladat.Úgy érzi, neki megvannak aszükséges adottságai, de aztazért másoknak nem ajánl-ja, hogy rögtön hosszabb tá-vokkal kezdjenek.

Beszélgetésünk napjándélelõtt a 36 éves Héjja Pétermár túl volt a „pokol-kö-rön”. Õ nevezte el így, ami-kor még elõször próbálko-zott teljesíteni a Szentesrõl agáton elindulva, Csanytelekszélének érintésével, majd amindszenti kompig, onnanSzegváron át vissza Szente-sig tartó mintegy 52 kilomé-teres távot.

De hogyan is kezdõdött?Nem is volt olyan régen,2011. január 1-jén egy kisebbmagánéleti problémájátigyekezett futással orvosol-ni. Annyira belejött, hogymárciusban már letudta amaratoni 42 kilométert, azu-tán májusban megismételte.Kezdett neki tetszeni a do-log, s még abban az évbenmegfutotta az elsõ maratonfölötti távot, a dupla Velen-cei-tó kört. Idén már másod-szor vett részt az Ultra-

Balatonon, ami egészen pon-tosan 212 kilométeres futástjelent, ez tavaly 26, idén 27óra alatt sikerült Péternek,igaz, áprilisban betegség ishátráltatta a felkészülését. Alényeg azonban az, hogy be-ért a célba. Még egyetlenversenyt sem kellett felad-nia, büszkélkedett. Elérteredményével a szeptemberiSpartathlonra is benevezhe-tett. A világ egyik, és Európatalán legrangosabb, egybenlegkeményebb aszfalton ren-dezett futóversenyére egy200 km feletti verseny szint-idõn belüli, vagy 100 kilomé-ter 10 órán belüli megfutásá-val lehet nevezni.

A minden évben szeptem-ber utolsó hétvégéjén meg-rendezésre kerülõ versenyrõlfutókörökben lehetetlen nemhallani, sokak vágya, de egyhosszú út vezet odáig, olyanállomásokkal, mint a 6 órás,majd a 12 órás futás, azutántovábbi ultratávokon lehetmég hozzá tapasztalatot éskilométereket gyûjteni a lá-bunkba, magyarázta Péter. Õegyébként edzõ nélkül ké-szül, futótársaitól kapott ta-nácsok alapján, illetve saját„kútfõbõl”. 100-120 kilomé-tert, órában 10-12-t fut he-tente, ezt a Spartathlon elõtt150-200-ra fogja emelni. Ré-sze edzésének a terepfutás,amire a Hármashatár-hegykínál remek lehetõséget. Azemelkedõk, szintkülönbsé-gek nagyon erõsítik a lábat.Az ultrafutások során egyéb-ként alacsony pulzusszá-mon, egyenletes tempóban

haladnak a futók, ami Péter-nek igazán fekszik, hiszen azidõeredmény számára má-sodlagos, inkább az a fontos,hogy beérjen a célba az adottversenyen. – Nem vagyokgyors, azokat a rostokat „ki-hagyták belõlem” – fogalma-zott tréfásan. – Az kiderül,hogy bírja-e valaki a hosz-szabb távokat, hogy alkal-mas-e a térde, bokája, ame-lyek komoly megterhelésnekvannak kitéve. Azelõtt ûrbé-li dolognak tûnt számomra amaratoni futás, iszonyatosan

tiszteltem és tisztelem a ma-ratoni futókat, de én mindiga határaimat nézem, mindigmég tovább akarok menni,bár tudom, hogy nem ez azemberi szervezet vágyálma.Ezért is mondom, hogy in-kább senki ne kezdjen nekirögtön hatalmas távoknak.Nálam azonban mûködik,bizonyítottam, hogy meg le-het csinálni. Ki kell hozzá tá-gítani a tudatunkat, azaz fej-ben kell felépíteni egy ilyenhosszú futást.

Mint mondta, óriási önbi-

zalmat adott neki a közel-múltban teljesített Balaton-körüli verseny, s a Spart-athlonhoz is pozitívan állhozzá. Mint egyébként min-den futáshoz. – Fantasztikuslehetõség, hogy ott lehetek,megpróbálom majd élvezni– mondta. Bár a szenvedés, afájdalom közben elkerülhe-tetlen, de az ultrafutásokbanis meg lehet találni a szépet,állítja. Például õ szeret a táj-ban gyönyörködni. Tiszaigyerek lévén számára a gá-ton futni maga a paradi-

csom. – Rengeteget jelent ahazai környezet, szinte pi-hentetõ futásként fogom fel,amikor itthon edzek –mondta Péter, aki hétköz-napjait a fõvárosban tölti,ahová tavaly költözött fel,egy veszélyes hulladékokatkezelõ cégnél dolgozikközépvezetõként.Vasárnapreggelenként azonban szíve-sen csatlakozik a szentesi fu-tócsapathoz közös edzések-re. Már ha éppen elõzõ estenincs fellépése a FuviBanddel, amelyben énekel.

Mindig felnézett VakhalGyuri bácsira, a kiváló ultra-triatlonosra, de Cseuz Lászlóteljesítményét is csodálja, akielsõként kezdett Szentesenultratávokkal foglalkozni.Vajda Zoltán nyomdokaibaszeretne lépni Péter aSpartathlonnal, hiszen aszentesi származású futó –igaz, nem itteni lakosként –már teljesítette a versenyt.Péter lehetne az elsõ, aki vá-rosunkat képviselve ér célbaSpártában. Támogatás is jóljönne hozzá, hiszen csak anevezés 450 euró, s ha kísé-rõje is van, akár az 1000-1200eurót is elérhetik a költsé-gek. Évente átlagosan négyfutócipõt koptat el Péter,idén már a másodikat nyüs-töli. – Párom segít minden-ben, elviseli a hosszútávfu-tás nyûgeit, elkísér, frissít aversenyeken, sokat köszön-hetek neki és a családomnakis – mondta Péter.

Darók József

Athéntól Spártáig fut Héjja Péter

„Meg lehet csinálni”

Page 7: Szentesi Élet · tesen élek, fontos nekem a város. Gyógyszertárat veze-tek vállalkozásban, így nem csak a betegekért, az alkal-mazottaimért is felelõs va-gyok. Amiért

22001144.. jjúúnniiuuss 2277.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 77

A labdarúgás kedvelõi számára június 12-én új idõszámítás indult, aznap kezdõdött afoci vb, melynek küzdelmeit egy hónaponkeresztül követhetjük figyelemmel. Sokakatültetnek Szentesen is a képernyõk elé a mér-kõzések. Körkérdésünkben a focihoz közelálló sportolókat, sportvezetõket, vagy nagydrukker hírében álló „civileket” kérdez-tünk, arról, nyomon követik-e a labda útját,s szerintük melyik válogatott nyeri a világ-bajnokságot Brazíliában.

Marossy Gyula: – Ter-mészetesen nézem avb-t, de sajnos nem jutidõm minden meccsre.A fiammal együtt Né-metországnak szurko-lunk, bár azt meg kellállapítani, hogy nemaz európai csapatok-nak áll a zászló. Na-gyon szeretném, ha anémetek megnyernék, mivel 1958-ban az ak-kor 17 éves Pelé és csapata elvitte az érmetSvédországból. Örülnék, ha egyszer visszake-rülne erre a kontinensre – mondta a kosárlab-da klub elnöke.

Rónyai Zoltán: –Amelyik meccsre jutidõm, megnézem, hanem akkor az inter-neten követem azeredményeket. Mexikó,Costa Rica és Kolum-bia is nagy meglepe-tést okozott, de azeurópai csapatoknakszurkolok. Vagy ott-hon a fiaimmal, vagy a sporttársaimmal né-zem a meccseket. Azt látom, hogy nagyon ki-egyensúlyozott a világ labdarúgása. Az euró-paiak is nagy múltú csapatokkal játszanak,olyan focistákkal, akik kiemelt képzést kap-nak, szívósak, fizikailag ellenállóak, viszontnagy hátrányuk, hogy Brazíliában teljesen el-térõ klímának vannak kitéve – fogalmazott abirkózóedzõ.

Paulovics Tamás: – Nem követem figyelem-mel a világbajnokságot. Véleményem szerintez már nem sport, hanem üzlet. Hatalmas tel-jesítményt várnak a játékosoktól, a végletekigkizsigerelik õket. Irreális pénzek mozognak, ajátékosok többe kerülnek, mint máshol egy

egész csapat. Itt azösszegek és az érdekekmozognak. Ez márnem a ’60-as, 70’-esévek focija – jelentetteki az úszóedzõ.

Bertók Róbert: – Én anémeteknek szurko-lok, bár az angolok isszimpatikusak voltak,amíg ki nem estek.

Örülnék, ha európai csapat kerülne a döntõ-be. Általában otthon van idõm az esti mecs-csekre. Egyelõre a hollandokat is esélyesneklátom, hogy jó helyen zárjanak, de a brazilok,mivel hazai pályánvannak, nagy valószí-nûséggel megnyerikezt a versenyt. Európacsapatai sajnos ki van-nak égve, nehéz szezonvan mögöttük és talánnem is annyira vannakkiéhezve a sikerre,mint dél-amerikai tár-saik – hallhattuk azökölvívóedzõtõl.

Bocskay István: – Nekem nagyon tetszett aspanyol-portugál és a Hollandia-USA meccs.Magyarországnak szurkolnék, de mivel ilyen

választási lehetõségnincs, így a brazilok-kal, az argentinokkalés kicsit a portugálok-kal is szimpatizálok.Az angol és a németfutball gyermekkoromóta nem áll közel hoz-zám. A látványos,passzokkal teli játékotszeretem nézni. Jelen-

leg elfáradt, eltérõ éghajlati viszonylatokkalküzdõ európai csapatokat láthatunk, talán anémetek kevésbé vannak kimerülve. Õket, abrazilokat vagy Argentínát tartom legesélye-sebbnek. A fiammal és nagy örömömre a lá-nyommal nézem a meccseket, bár néha a fele-ségem is csatlakozik, ha jó mérkõzés megy –mondta az ipari park referense.

Benkõ István: – A hol-landoknak szurkolok.Hosszú évek óta szere-tem a futballjukat, deazt is ki merem mon-dani, hogy ezt a vb-tBrazília fogja megnyer-ni. Otthon is játszanak,az esélyes vetélytársaikis lassan kiszóród-nak… Két lányommal

és a feleségemmel, nagy szakértelemmel éspersze izgalommal kísérjük figyelemmel azeseményeket – fejtette ki az atlétikai egyesületvezetõje.

Takács László: – Alap-vetõen Európánakszurkolok. Általábanegyedül nézem ameccseket otthon. Saj-nálom a kiesett csapa-tokat, hiszen a futballmeghatározó együtte-seirõl beszélünk. Túlkevés idõ telt el az Ebóta és ki vannak fárad-va. A hollandoknak, németeknek és a franci-áknak drukkolok. Többet vártam az afrikaicsapatoktól, hiszen ott is jól játszanak. Talán anyolcba való bekerülések után már jobbanmeg lehet jósolni, hogy ki fogja megnyerni avilágbajnokságot – válaszolta a ny. testnevelõ.

Koncz László: – Mivel április végén eltört fo-cibalesetben a sípcsontom, a mérkõzéseketegyedül, vagy néha két futballista fiammalvalamint feleségemmel nézem, aki nagyon tü-relmesen és megértõen fogadja, hogy azMTV1 csak focit közvetít. Érdekesen alakul a

brazíliai vb. A „nagy“csapatok, mint Olasz-ország, Anglia, Portu-gália, és fõként Spa-nyolország csalódástjelentenek, de teljesenmegérdemelten estekki. A dél-amerikaiegyüttesek pedig kelle-mes meglepetések. Nonem Brazília vagy Ar-

gentína, hanem Costa Rica, Kolumbia, Mexi-kó illetve Chile. Ezek gyorsan, pontosan,nagy agilitással játszanak, nincsenek„sztárok“ allûrökkel. A torna végkimenetelétnehéz lenne megjósolni. A kedvenc csapatomugyan Brazília de nem vagyok abban biztos,hogy segítség nélkül el tudnak jutni a döntõ-ig, mindenesetre nagyot kell javulniuk hozzá– summázta a Farkasok SC titkára.

Borbás Tamás: – Min-den meccset megné-zek, ha tehetem, táblá-zaton jegyzem is azeredményeket. Sokcsapatban csalódtam,például a spanyolok-ban, az angolokban.Az olaszoktól nemvártam továbbjutást.Kellemes meglepetéstokozott Chile, hajtós, szimpatikus csapat, anegyeddöntõben szoros meccset vívhatnak abrazilokkal. Akik a dél-amerikai négyesbõl to-vábbjutnak, azokból kerülhet ki a gyõztes, deazért nehéz tippelni, mert a másik ág szerin-tem sokkal könnyebb – fogalmazott az SzVSzNyomda vezetõje.

Samu László: – Nincskedvenc csapatom, dea horvátokkal és a bos-nyákokkal szimpati-záltam. Boszniábanvoltam egy évet, vezet-tem is mérkõzést. Van-nak meglepetések, de avégelszámolásnál ahollandok, brazilok,argentínok és a néme-tek közül nyerhet valamelyik. Costa Rica ésKolumbia beleszólhat, de az nyer, aki végigmotiváltan tud játszani. Nagyon tetszik agólvonal-technológia bevezetése, de a bírói té-vedések benne vannak, mint ahogyan a játé-kosok is hibázhatnak. Így szép a futball, ígylehet róla beszélni. Akkor van baj, ha egy bí-rói baki miatt búcsúzni kényszerül a csapat –összegezte a labdarúgó játékvezetõ.

Összeállította:Lantos – Darók

Koszta József MúzeumÁllandó kiállítások: Szentes vá-

ros évszázadai. Legelõk, szántók,vadvizek. Céhek, iparosok, segé-dek. Festõk, grafikusok, szobrá-szok. A zenegépek története.

Idõszaki kiállítás: Kass-Madách: Az ember tragédiája.Tornyai színrõl-színre.

Csallány Gábor Kiállítóhely.Nyitva: kedd-péntek 9-13, szom-bat 13-17 óráig.

Városi könyvtárA szentesi kismesterek újabb

alkotásai címû kiállítás várja a lá-togatókat az intézmény nyitvatar-tási idejében.

Tokácsli GalériaAranyi Sándor fényfestményei-

bõl és Sejben Lajos plasztikáibólösszeállított kiállítást június 28-ignyitvatartási idõben tekinthetikmeg az érdeklõdõk.

Mûvelõdési és Ifjúsági HázAz én világom címmel nyílt

Szabó Béla gyõri fotós kiállítása.A fotós tárlatot nyitvatartási idõ-ben tekinthetik meg az érdeklõ-dõk.

Mûvészetek HázaA mûvészeti iskola tanulóinak

képzõmûvészeti alkotásaiból nyíltkiállítás látogatható. Kézmûvesmûhelyek: feketekerámia, vesz-szõ, gyékény, gyertya és nemez,csipke, szövés-fonás, fafaragáselsajátítására van lehetõségük azérdeklõdõknek hétfõtõl szomba-tig 9–17 óráig.

Galéria Kávéház és ÉtteremÉrzékek és élmények címmel

nyílt fotótárlat a helyi fotókörösökmunkáiból. Megtekinthetõ nyitva-tartási idõben.

HHHHOOOOLLLL----MMMMIIII????Június 27-tõl

Nyuszika felhívja telefonon a hen-test:- Van disznófüled?- Van.- Hát marhanyelved?- Van.- És csirkelábad?- Az is van.- Hát akkor rohadt ocsmány le-hetsz...

Azt mondja az õrmester a katonák-nak:- Van egy jó meg egy rossz hírem,melyikkel kezdjem?- A jóval - mondják a katonák.- A hétvégére hazamehetnek.- És mi a rossz?- Hazudtam.

Egy kocsmába bemegy egy nõ. Akarjával elkezd integetni és kéri atagokat, hogy vegyenek neki egystampedlival. A hónalja szõrös,nincs leborotválva.Hátul egy már beivott öreg leteszpénzt a pultra és mondja a pincér-nek, hogy adjon egy italt a baleriná-nak.Kis idõ múlva a nõ megint integetés kéri, hogy valaki megint vegyenneki egy másikat.Megint az öreg tesz le pénzt a pultraés mondja a pincérnek, hogy adjonegy másikat a balerinának.A nõ megint kap egy italt, de a pin-cér megkérdezi az öreget, hogy mi-ért hívja balerinának?

Az öreg így válaszol:- Aki ilyen magasra tudja emelni alábát, az biztos balerina...

- Én, ha az anyósommal veszek-szem, mindig enyém az utolsó szó!- És mit mondasz neki?- Igen, mama!

- Miért teszi a szõke nõ a gyerekéta szekrény tetejére?- Mert amikor éjjel az ágyról leesett,azt nem hallotta meg.

- Apu! Azt mondják az iskolában,hogy mi maffiózó család vagyunk.- Na majd bemegyek, és elintézema dolgot.- Jó, jó, de úgy csináld, hogy bal-esetnek tûnjön!

Hõguta

KosTörõdjön többet azegészségével, különösen

a táplálkozásával! Legyen rá gond-ja, hogy minden nap elegendõ vita-mint és fehérjét fogyasszon. Élvez-ze a nyár ajándékait, a gyümölcsö-ket.

BikaÖn akkor érzi magát bol-dognak, ha van egy cél-

ja, amit elérhet, amivel foglalkoz-hat, ami felé tarthat. Tudatosan fi-gyeljen oda, hogy ez mindig meg-legyen, keressen kihívásokat.

IkrekEgy jelentéktelennek in-duló flörtbõl kialakulhat

valami egészen komoly dolog.Amint közelebbrõl megismerikegymást, kiderül, mennyire hamiskép élt Önökben egymásról.

RákKedve lenne korlátlanulköltekezni, pedig a vásá-

rolgatást jól meg kellene gondol-nia, ugyanis hamarosan kedvezõlehetõsége adódik, amelyet ki kel-lene használnia. A befektetési lehe-tõség váratlanul jön.

OroszlánMakacsul ragaszkodik avéleményéhez egy olyan

kérdésben, amelyben vitapartner-ének jóval több tapasztalata van.Tényleg azt gondolja, hogy igazavan, vagy egyszerûen csak nemtudja, hogyan léphetne vissza?

SzûzHa olyan helyzetbe kerül,amin már nem tud vál-

toztatni, mert egyszerûen túl késõvagy mert nem csak önön múlik adolgok alakulása, nyugodjon beleés igyekezzen kihozni belõle a le-hetõ legtöbbet.

MérlegAmikor szembesülnünkkell egy hiányosságunk-

kal vagy egy gyengénkkel, sokáignem vagyunk hajlandóak tudomástvenni róla, hanem inkább kivetítjükvalakire a környezetünkben.

SkorpióMostanában csak azzalfoglalkozik, hogy ki mit

vár el öntõl, mire vágyik, de telje-sen figyelmen kívül hagyja, hogyönnek mire lenne szüksége. Ehhezpersze az kellene, hogy idõnkéntnemet mondjon.

NyilasHa azt akarja, hogy akezdeti nagy szerelem

varázsa örökké tartson, tegyen azunalom ellen! Ebben segít mindenolyan gesztus, program, hangulat,ami ébren tartja kedvesében a ro-mantikus érzelmeket.

BakSzerencsére ön alkatilagnem hajlamos a hízásra,

de azért oda kell figyelnie, hogymennyit és mit eszik, különösenolyan idõszakokban, amikor nemjut ideje mozgásra. Válasszon vala-milyen csapatsportot.

VízöntõNem csak önt zavarja,ha folyamatosan ellen-

õrizni akarják, de kedvese sincs tõ-le elragadtatva. Már megint másszabályokat alkalmaz másokra,mint saját magára. Úgy gondolja,az ön indokai megalapozottak.

HalakMinden párkapcsolatbanelõfordulnak olyan idõ-

szakok, amikor a két ember vala-mivel távolabb kerül egymástól.Több idõt töltenek külön, más kez-di el érdekelni õket, de ez még nemjelenti azt, hogy ne szeretnék egy-mást.

Június 27-július 4.

HHHH OOOO RRRR OOOO SSSS ZZZZ KKKK ÓÓÓÓ PPPPJúnius 28., szombat13:00 3D Így neveld asárkányodat 2.15:00 3D Transformers: Akihalás kora17:45 3D Transformers: Akihalás kora20:30 3D Transformers: Akihalás koraJúnius 29., vasárnap13:00 3D Így neveld asárkányodat 2.15:00 3D Transformers: Akihalás kora17:45 3D Transformers: Akihalás kora20:30 3D Transformers: Akihalás koraJúnius 30. hétfõ13:00 3D Így neveld asárkányodat 2.15:00 3D Transformers: Akihalás kora17:45 3D Transformers: Akihalás kora20:30 3D Transformers: Akihalás koraJúlius 1., kedd13:00 3D Így neveld a

sárkányodat 2.15:00 3D Transformers: Akihalás kora17:45 Transformers: A kihaláskora20:30 3D Transformers: Akihalás koraJúlius 2., szerda13:00 3D Így neveld asárkányodat 2.15:00 3D Transformers: Akihalás kora17:45 Transformers: A kihaláskora20:30 3D Transformers: Akihalás koraJúlius 3., csütörtök13:30 3D Így neveld asárkányodat 2.15:30 3D Transformers: Akihalás kora18:15 Kavarás20:30 3D Transformers: Akihalás koraJúlius 4., péntek13:30 3D Így neveld asárkányodat 2.15:30 3D Transformers: Akihalás kora18:15 Kavarás20:30 3D Transformers: Akihalás kora

Szentesi MoziBandisco-Retro-Karaoke

Gyere el és bulizz a Bandisco régi szép emlékeire a Felsõ-párti Sörözõben! Énekeld el a régi nagy slágereket június 28-án, szombaton 10 órától. A belépés este 10-ig ingyenes.

Focilázban a helyi drukkerek is

Július 1-jén, kedden a magyaregészségügy napján, a Dr. BugyiIstván Kórház Vérellátó Osztályánnem lesz véradás. A dolgozók alakosság megértését kérik. A töb-bi napon a megszokott idõbenvárják a véradókat.

Nem leszvéradás

Július 19-20-ára szervez autó-buszkirándulást az Árpád Szabad-idõs Sportklub. A Hollókõ, Fülek,Somoskõ, Salgó érintésével terve-zett vártúrára július 9-éig lehet je-lentkezni a klub Kiss Bálint u. 3.sz. alatti irodájában vagy a63/314-399 és a 30/468-87-69számon.

Vártúráramennek

Page 8: Szentesi Élet · tesen élek, fontos nekem a város. Gyógyszertárat veze-tek vállalkozásban, így nem csak a betegekért, az alkal-mazottaimért is felelõs va-gyok. Amiért

Szentesi ÉletÉgisz 90 Temetkezési Kft.

Iroda:Szentes, Sima F. u. 45.Tel.: 400-162, 560-940

Ügyelet:Antal Ferenc

Szentes, Bacsó B. u. 19/A

Telefon: 311-506

Felelôs szerkesztô: Besenyei GáborSzerkesztôség: 6600 Szentes, Kossuth tér 5.

Telefon, fax: 63/311—563E—mail: [email protected], [email protected]

Felelôs kiadó: Szirbik Imre polgármesterKiadja: Szentes Városi Képviselô—testület, 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

Nyomtatás: SzVSz Kft. Nyomda üzeme6600 Szentes, Petôfi u. 1. Tel.: 63/314—567

Nyomdavezetô: Borbás TamásTerjesztés: saját terjesztõi hálózat.

Webarchívum címe: www.szentesinfo.hu/szentesieletISSN 0238—9959

Az elmúlt heti lapszá-munkban már beszámoltunkannak a fiatalembernek abûncselekményeirõl, akit el-fogtak a Szentesi Rendõrka-pitányság munkatársai. Akerékpárlopással, garázda-sággal gyanúsított helyi la-kos az elmúlt héten is foly-tatta „áldásos” tevékenysé-gét. A fiatalember 13 ezer fo-rint értékben szeretett volnamûszaki cikket és horgász-cikkeket kihozni fizetés nél-kül, az egyik városi nagyáru-házból, ám a biztonsági szol-gálat munkatársai észrevet-ték a lopást. A gyanúsítottkésõbb a Dózsa-ház épületé-nek falán vert szét egy asz-talt, 40 ezer forintos kártokozva ezzel, így ellene lo-pás és garázdaság miatt in-dult újabb eljárás.

Egyedi azonosítójel meg-hamisítása miatt indult eljá-rás egy férfi ellen, aki P-srendszámot tett fel jármûvé-re, noha azt nem lehetett vol-na felhelyeznie.

Közfeladatot ellátó sze-mély elleni erõszak miattnyomoz a rendõrség egy fér-fi ellen, aki akadályozta ajárdán munkáját végzõ pos-tás közlekedését, de nemcsak szavakkal, hanem tet-tekkel is, hiszen megrángattaa postás kerékpárját.

Büntetõeljárás indult egyszentesi férfi ellen, aki szó-váltást követõen, egy kézifû-résszel megvágta egy másikférfi karját. Ellene súlyos tes-ti sértés miatt folyik eljárás.

Foglalkozás körében elkö-vetett veszélyeztetés miattindult eljárás ismeretlen tet-tes ellen, aki az egyik szente-si lakásban szakszerûtlenülés a szabványoktól eltérõenalakította ki a villamosháló-zatot, aminek következtébenegy kiskorú gyermeket sú-lyos, életveszélyes áramütésért. A rendõrség szakértõkbevonásával vizsgálja a bal-eset körülményeit.

Garázdaság miatt indultbüntetõeljárás egy szentesi

férfi ellen, aki az elmúlt hét-végén minden elõzetes szó-váltás nélkül megütött egymásik férfit az egyik szóra-kozó helyen.

Vandálok rongál tak aFridrich fényírdánál. Az ér-telmetlen rongálás során afényírda ereszcsatornáját ésa redõnyt rongálták meg a„bátor” elkövetõk, akiket ke-res a rendõrség.

hvA Szentesi Járásbíróság bo-

csátott ki elfogatóparancsotV. Dávid ellen, aki egy lopásmiatti büntetõügyben a bíró-ság idézésre nem jelent.A szentesi rendõrök június20-án a város külterületénfogták el a 23 éves fiatalem-bert, akit õrizetbe vettek. To-vábbi sorsáról a bíróságdönt.

Kedden a viharos, esõsidõjárás miatt egy kidõlt ju-harfa akadályozta a forgal-mat a Sima Ferenc utcában.A tûzoltók rövid idõn belülelvégezték a munkálatokat.

Áramütés értea kisgyereket

Született: Döme Sándor és Pintér Hajnalkának (Akácfa u.34.) Milán nevû gyermeke.

Házasságot kötött: Dudás-Szabó László (Derekegyház,Tompahát tanya 110.) és Trenka Szilvia (Deák Ferenc u. 37.),Mészáros Ferenc és Harsányi Tímea (Klauzál u. 1.), LantosFerenc (Petrovics S. u. 3.) és Holman Nikolett (Fábián-sebestyén, Arany J. u. 5.), Kiskovács Péter (Budapest, 4. KülsõSzilágyi út 4.) és Tóth Vivien (Dr. Udvardi L. u. 42/A).

Elhunyt: Kondor János (Móricz Zsigmond u. 11.), Mészá-ros Sándorné Gergely Julianna (Báthory u. 14.), ProzlikJánosné Bíró Erzsébet (Apponyi tér 3.), Katona- Kis Zoltán(Sarkadi N. M. u. 4/A), Balog Istvánné Kis Mária (Keresztesu. 11.), Bazsó Jánosné Polgár Ilona (Jókai M. u. 64.), Sze-leczkei Lajos (Petrovics S. u. 17.).

Családi események

Orvosi ügyelet: hétköznap 15 órától reggel 7 óráig, hétvégén 7 órától7 óráig (24 órás) a Sima Ferenc utca 29–33. szám alatt(mentõállomás) tartanak ügyeletet. Telefon Szeged: 62/474–374.

Gyermekorvosi rendelés: hétköznap 15 órától 17 óráig, hétvégén ésünnepnap 9 órától 11 óráig a Sima F. u. 31–33. (mentõállomás),rendelési idõn kívül az ellátás a kórház gyermekosztályán történik.

Gyógyszertári ügyelet: Június 23-30-ig Dr. Bugyi István KórházGyógyszertár (Sima F. u. 44-58.) hétfõ-péntek 8-17 óráig. Június 30-július 7-ig Dr. Bugyi István Gyógyszertár (Kossuth tér 5.) hétfõ-vasárnap 8-20 óráig. Készenléti telefon: 70/563-5139

Állatorvosi ügyelet: (Szentes, Nagytõke, Derekegyház) június 28-29-án Hobot Gábor, Darvas J. u. 32., 30/324-8326.

(folytatás az 1. oldalról)A kiváló kollektívának járó

elismerést és pénzjutalmat avérellátó központ dolgozóikapták, osztályvezetõjük,Furák Ilona felterjesztését kö-vetõen.

– Kolléganõim mindentovábbképzésen bõvítik aszakmai ismereteiket. Szak-asszisztensi végzettséggelrendelkeznek, és szintemindannyian közel harmincéve vannak ezen a pályán.Valamennyien e nagy lét-számmal rendelkezõ kórháztagjaival vannak napi kap-csolatban. Mindig maradék-talanul megpróbálnak segí-teni, ahol csak szükség vanrájuk. Gyorsak, jó szakmaiés emberi értékekkel rendel-keznek, melyet megfelelõenhasznosítanak ezen a terüle-ten. Úgy gondolom, megér-

demlik ezt az elismerést. Ne-kem ez megtiszteltetés, de ezaz õ érdemük. Értékelem,hogy stabilan itt vannak,nincs vándorlás az osztályok

között és az sem utolsószempont, hogy szeretnek ittdolgozni – reagált az elisme-résre Furák Ilona osztályve-zetõ. L.É.

Semmelweis-napi elismerések

Kiváló orvos: Rácz Ferenc (szülészet-nõgyógyászati osz-tály fõorvosa). Fõorvosi elõléptetés: Pintér Erzsébet (uro-lógiai osztály). Florence Nightingale díj: Antal Erika (bal-esetsebészeti osztály fõnõvére). Kiváló szakdolgozó:Kosztolányi Sándorné (szakápoló), Danyiné Hajdú Kata-lin (szülésznõ), Sajtos Tiborné (ápolási asszisztens),Katonkáné Baranyi Mariann (segédápoló), Fási Katalin(ápoló), Berkeczné Hérány Márta (szakasszisztens). Kivá-ló dolgozó: Berényi Ferenc (mûtõssegéd), Füsti-MolnárKatalin (iratkezelõ irattáros). Pro Curatio díj: Répási Pi-roska (sebészeti asszisztens). Magyar Egészségügyi Szak-dolgozói Kamara Semmelweis napi elismerése: SinkóEdit (szakápoló), Sipos Jánosné (ápoló).

Ezen kívül kiosztották a jubileumi elismeréseket is: ti-zenöt dolgozó huszonöt éves munkáját ismerték el, to-vábbá tizenhatan harminc, heten pedig negyvenéves te-vékenységükért kaptak díjat.

(folytatás az 1. oldalról)Számtalan helyen talált

égésnyomokat, ahol a vé-kony gallyakat elégették,amit meg nem sikerült, aztledúrták a homokos partra. –Kérdem én, hogyha áradáslett volna, akkor a víz majdeltakarítja? Ez lenne a meg-oldás? Olyat is láttam, hogyélõ fûzfa tövében égették agallyakat, elpusztítva ezzelaz élõ fát is. Megoldáskéntbrikettálás is létezik.

Nem érti, hogy a fûzfákvisszavágására miért vanszükség. Érdekes, hogy ittfeleslegesen mûködik a régibeidegzõdés. Nincs márszükség a fûzfagallyra, amirégen az árvízi védekezés-hez kellett. Ezt azért vágtákle, hogy aztán elégessék, mi-közben úgy visszavágták afüzeket, hogy fele nem haj-tott ki. Most már ezeket kilehet vágni akadály nélkül.

Számtalan olyan favágástláttam, ahol úgy fejmagas-ságban kettévágták a fát. En-nek mi értelme?! Világos,hogy kihajtani nem fog, ottmaradt fél köbméter fa, amit

értékesíteni lehetett volna,ha már halálra ítélték. Veszí-tett vele az ember és a termé-szet is. A fa tetején már meg-jelent a vérehulló fecskefû.Facsonkolást is láttam, ami-kor ép vastag oldalágat távo-lítottak el értelmetlenül ésszakszerûtlenül, a seb leke-zelése nélkül – mesélte Juli-ka, hozzátéve: – Ez a sze-memben nem gazdálkodás,ez pazarlás, a természeteszetlen kizsigerelése, termé-szet- és környezetkárosítás.

Amit még fontosnak tar-tott megemlíteni, az a Kis-Tisza-sziget, ami olyan érté-ket képvisel, amelyhez fog-hatót nem találni sehol a Ti-sza mellett. – A kis mederpartján lévõ, meder fölé haj-ló öreg fák páratlan látványtnyújtanak. A végén ott van anarancs színû jelzés a fákon,ami azt jelenti, hogy halálravan ítélve az erdõ teljeshossza. Lombhullás után kifogják vágni õket. Ha mástnem, de ezt a területet megkellene menteni teljes hosz-szában, mert egyedülálló ér-téke a városnak. Az elején

már van egy nagy terület,ahol tarvágás történt. Egyet-len fát hagytak meg. Ha jóltudom, itt erdõmegújításróllenne szó, ahhoz viszonttöbb fát kellett volna meg-hagyni – jegyezte meg azasszony keserûen.

Szakembereket is felkere-sett, s a Kunsági NemzetiPark, majd a Körös MarosNemzeti Park munkatársai,bár nem az õ illetékességi te-rületük, azt válaszolták,hogy fahasználat csak az er-dészeti, természetvédelmihatóságok, és a természetvé-delmi kezelõ beleegyezésé-vel történhet. Válaszlevelük-ben, majd a személyes bejá-rás alkalmával is arról igye-keztek meggyõzni olvasón-kat, hogy legális, ami az ár-térben történik.

A tájidegen, intenzíventerjedõ fa- és cserjefajoküzemtervszerû véghasznála-ta természetvédelmi érdeke-ket nem minden esetben sért– válaszolták a szakemberek.

Darók József

Erdõmegújítás fák nélkül?

Gergely Szilveszterné, az-az a mi világutazó Zsókanénink bár el-eltûnik hosz-szabb-rövideb idõre, havisszatalál hozzánk, mindigérdekes hírekkel szolgál.Most egy 2007-es történetkapcsán találkoztunk vele,amikor összehozta a sors azakkor 51 éves Jean Béliveau-val, aki tizennégy éve hatá-rozta el, hogy körbesétálja aFöldet...

A kanadai férfi 2000. au-gusztus 18-án indult útjáraMontreálból. A világ gyer-mekeiért, békéjükért és joga-ikért kezdett a gyaloglásba,miután hétköznapi életemegrekedt. Családját hátrahagyva hét évnyi túra után,

40 ezer kilométert megtéveérkezett Magyarországra.Ezt a kerek számot egészpontosan Rákóczifalván tud-hatta a háta mögött. Ekkoraz útja felénél járt, de mégnem gondolta, hogy hamaro-san, Szentes határában egyhatvanöt éves hölgy várja,felajánlja neki, hogy meg-szállhat nála, és másnap Sze-gedig folytatja vele az útját.Jean Béliveau nyolcezer kilo-méter megtétele után 2011-ben tért haza. Három év el-teltével túratársai értesítettékZsóka nénit, hogy Rákóczi-falván emlékparkot hoznaklétre az utazó tiszteletére amár eddig is minden évbenmegszervezett 25 kilométe-

res teljesítménytúrák mellett.A park különlegessége egyolyan földgömb lesz, melyenabból a 76 országból szárma-zó kövekkel rakják ki a férfiútját, ahol a tizenegy év alattmegfordult. A civil, városi ésszolnoki kezdeményezés fõ-védnöke Kövér László, az or-szággyûlés elnöke. A parkátadására június 28-án,szombaton 15 órakor kerülsor. Zsóka néni örömmel üd-vözölte a kezdeményezést, arendezvényre õ is meghívástkapott. Õ maga is világjáró,ha teheti, ráadásul nem aszomszédba viszi az útja.Idén, hetvenkét évesen isméthosszú útra készül.

L.É.

Földgömb a világutazónak

GALÉRIAKávéház és étterem

Heti menü június 30. — július 4.A menü: sertéshúsból,

B menü: szárnyas húsból.Hétfõ: Lebbencsleves és tormás

sonkaleves gerslivelA menü: Töltött káposztaB menü: Csirkemell ropogós

bundában, finomfõzelékKedd: Grízgaluskaleves és sajtos

fokhagymakrém-levesA menü: Lecsós szelet vagy

rántott velõ, hagymás törtburgonya

B menü: Bolognai lasagneSzerda: Korhelyleves és

gyümölcslevesA menü: Krumplis kocka vagy

sertéspörkölt tésztával éssalátával

B menü: Mediterrán csirkemell,zöldséges rizs, saláta

Csütörtök: Karfiolleves és magyarosgombaleves

A menü: Szentesi töltött karaj,burgonyapüré, saláta

B menü: Csirkefalatoksajtmártásban, pároltrizzsel, vagy mákos metélt

Péntek: Sárgaborsógulyás éstárkonyos csirkeraguleves

A menü: Mustáros flekken, sültburgonya, saláta

B menü: Zöldséges-csirkés rakotttészta vagy túrós-tejfölösrakott puliszka

www.galeriakavehaz.hu (X)

Egy jobb kórházért dolgoznak

A kórház kiváló kollektívája a vérellátó osztály: Furák Ilona, Mészáros Sándorné,Bartucz Andrásné, Bubláné Tihanyi Erzsébet, Bíróné Magyar Gabriella, Juhászné Szaba-dos Ágnes, Juhász Tamásné, Samu Lászlóné, Líbelné Szabó Anna, RadványinéSzamosközi Márta, Muzsik Lászlóné, Kállai Aranka.