szentesi Élet · vásárhelyi útból nyíló utca a szegvári és mágocsi elágazás elõtt....

8
A Tóth József utca egy- irányúsítására tavaly 30 mil- liót különítettek el, de az el- készült tanulmányterv sze- rint a 980 méter hosszú út- szakasz átépítésének teljes költsége meghaladhatja majd a 480 millió forintot. A fák kétharmadát kivágnák, helyükre 125 díszkörtefát ültetnének, 50 parkolóhely épülne, a légvezetékeket pedig a föld alá vinnék. Decembertõl az Ady End- re utcán csak a kórház irá- nyába lehet majd közleked- ni, aki pedig onnan a város- központba jönne, annak az Arany János utcáig egyirá- nyúsított Tóth József utcán lesz erre lehetõsége. Értesü- léseink szerint az Ady Endre utca átépítése két hónap múlva kezdõdhet meg – ak- kora zárul le a kétfordulós közbeszerzési eljárás, és no- vemberben végéig – ahogy a városközpont rekonstrukció többi projekteleménél is – be kell fejezni a kivitelezési munkákat. A képviselõ-tes- tület tavaly októberben úgy döntött, a Magyar Fejlesztési Bank város számára biztosí- tott hitelkeretébõl 30 millió forintot különítenek el a Tóth József utca egyirányú- sításához szükséges munká- latokra, a nemrég elkészült tanulmányterv szerint vi- szont az, hogy minden elõ- írásnak és elvárásnak megfe- lelõ, esztétikus utca lehessen ez a forgalmas közlekedési folyosó, több mint 480 millió forintos ráfordítást igényel. Erre közlekednek majd a dél felé induló mentõk, illetve a Csongrád felõl érkezõ 18 helyközi és a tucatnyi helyi buszjárat, a biciklisek azon- ban mindkét irányba hasz- nálhatják majd az utcát. (folytatás a 3. oldalon) XLV. évfolyam 20. szám 2013. május 17. Városi hetilap Ára: 175 Ft (elõfizetve 120 Ft) Ezüstlányok Nem tudta meglep- ni a címvédõ Egert a nõi vízilabda-baj- nokság döntõjében a Hungerit-Szentes csapata. Miskolczi Kitti Szalay Iván-díj- jal vigasztalódhatott. 6. oldal Bajnok a Kinizsi A Gyálarét hétvé- gi legyõzésével be- biztosította bajnoki elsõségét a Szentesi Kinizsi a megyei másodosztályú lab- darúgó-bajnokság- ban. 6. oldal Több mint ötezer négy- zetméter alapterületûre ter- vezték a kórház új mûtõ- tömbjét, aminek felépítésé- hez 2 milliárd 475 millió fo- rint uniós támogatásra pá- lyázott az intézmény. A há- romszintes új szárny 2015 nyaráig épülhet meg, ha megkapják az igényelt for- rást. Már csak az uniós pénzek elosztóin múlik, valóban megkapja-e az új mûtõtömb építéséhez szükséges anyagi forrásokat a szentesi kórház, az intézmény ugyanis be- nyújtotta pályázatát. Mint arról korábban beszámol- tunk, a fenntartó GYEMSZI január derekán azt közölte, hogy 35,5 milliárd forint áll rendelkezésre a járó- és fek- võbeteg ellátó intézmények fejlesztésére. Ezen a keret- összegen várhatóan 35-40 ellátóhely osztozhat, egy pá- lyázat maximum 3 milliárd forinthoz juthat. Minden in- tézmény a saját nevében pá- lyázik, a fenntartó támogatá- si nyilatkozatot ad a pályá- zathoz. Az akkori közlemény szerint április 15-ig kellett benyújtani a pályázatokat, de ezt késõbb április 30-ra, majd végül május 15-re mó- dosították. A csúszás hátteré- ben feltehetõen épp az a ki- élezett lobbizás állhat, amit az intézményvezetõk és az érintett politikusok végeztek a minél nagyobb támogatá- sért. A szentesi kórház esetében a maximális, 3 milliárdos ke- ret volt a cél, de végül 2 mil- liárd 475 millió forintra nyúj- tottak be pályázatot – tudtuk meg az intézmény szóvivõjé- tõl. (folytatás a 4. oldalon) Mûtõtömb 2,5 milliárdért Két aspiráns, a budapesti Matits Ferenc és Béres Mária pályázott a Koszta József Múze- um igazgatói székére. A bíráló bizottság és a szakállamtitkár is az utóbbi jelölt kinevezését támogatta, így nem véletlen, hogy a képvise- lõ-testület csütörtöki ülésén egyhangúan Bé- res Mária öt éves kinevezése mellett döntött. A mûvelõdési központ élére csak az eddigi vezetõ, Varróné Szabó Ildikó jelentkezett pá- lyázóként. Megválasztását némiképp beár- nyékolta a Városi Visszhangban megjelent írás. A jelölt azt mondta, sajnálattal olvasta a Pálmások véleményét. Szerinte méltatlan volt a cikk, mert olyan állításokat fogalmaz- tak meg benne, amik nem fedik a valóságot. A hozzászóló döntéshozók – amellett, hogy támogatásukról biztosították a régi-új intéz- ményvezetõt – azt kérték, vegye figyelembe a kritikai észrevételeket. A Szentes Városi Szolgáltató Kft. 2012-es beszámolója kapcsán elhangzott, 2010 és 2012 között 29 százalékkal, több mint 33 mil- lió forintra nõtt a cég kintlévõsége, fõképp a fûtésdíj hátralékok növekedése miatt. A Vitala-projektben érdekelt Szentes Spa & Medical Kft. – amelynek kisebbségi tulajdo- nosa a város – tavalyi mûködése kapcsán Katos Zsolt ügyvezetõ elismerte, eddig 152 millió forinttal járult hozzá az önkormányzat a cég tevékenységéhez. A kft. ügyében Bujdo- só Tamás megjegyezte, noha 81 milliós tagi kölcsönrõl kaptak tájékoztatást, a jogi bizott- ság által átvizsgált szerzõdésekben támoga- tásként szerepel ez az összeg, márpedig egy- általán nem mindegy, visszakapja-e a telepü- lés ezt a pénzt vagy sem. A Pendola-Szentes Kft. beszámolóját nem fogadta el a testület, sõt az ellenzéki oldalról szorgalmazták, te- gyen az önkormányzat feljelentést. Szirbik Imre polgármester azzal nyugtatta a kedélye- ket, hogy már tettek lépéseket, egy adóügyi eljárás már folyamatban van. Az önkormányzat gyermekvédelmi felada- tainak ellátásáról szóló elõterjesztés megtár- gyalásakor Chomiak Waldemar a tûcsere prog- ram újraindítását kérte. Elhangzott: tapaszta- latok szerint a családok átmeneti otthonába bekerülõket nehéz kigondozni, ezért azokat kellene ott elhelyezni, akik nem tudják fenn- tartani magukat. (folytatás a 8. oldalon) Paprikás a hangulat a Felsõpárton Szentesi Élet A májusra meghirdetett elõ- fizetési akciónk fõnyeremény- ét a Szentesi Üdülõközpont által felajánlott 30 alkalmas uszodabérletet Ollai János (Gergely u.), a 10 alkalmas uszodabérletet Kiszely János (Kossuth u.) és Borosné Mé- száros Ágnes (Sárgaparti u.) új elõfizetõink nyerték. A Hunor Coop Zrt. által felajánlott 3 db, egyenként 5.000 Ft értékû vásárlási utalványt Szabó Tamásné (Topolya u.), Langó Anita (Lázár V. u.) és Benkõ Bálint (Ürge u.) nyerte. A Szentesi Mûvelõdési Köz- pont felajánlását Badár Sán- dor humorista júliusi Nyári színházi elõadására egyen- ként 2 db belépõt Sáfárné Gilicze Judit (Bocskai u.) és Török József (Soós u.), a 2 személyre szóló havi mozi- bérletet Budinszky Ilona (Szent A. u.) elõfizetõink nyerték. A nyereményeket keddtõl szerkesztõségünkben vehetik át (Kossuth tér 5., I. emelet). Sorsoltunk HUNOR COOP A JÓ SZOMSZÉD El kell bontani a Kurca sorra telepített fekvõrend- õröket – döntött az önkor- mányzati hivatal mûszaki osztálya. Az utcában 30 km/h-s sebességkorlátozást vezetnének be, azonban a sétánnyá alakítást nem tá- mogatták. Lapunk áprilisban foglal- kozott a Kurca soron kihe- lyezett fekvõrendõrök kap- csán az utca forgalomsza- bályzási lehetõségével. A Kurca soron lakók két fekvõ- rendõrt telepítettek, amelyek engedélyeztetése is folya- matban volt. A lakossági kezdeményezés precedenst teremtett volna, ha helyükön maradhatnak a forgalmi aka- dályok. Érdeklõdésünkre a mûszaki osztálytól azt a tájé- koztatást kaptuk, hogy a for- galomszabályzó eszközöket sem elõzetesen, sem utólago- san nem engedélyezték, ezért felszólítást küldtek a fekvõrendõrök eltávolításá- ra. A legutóbbi testületi ülé- sen a körzet önkormányzati képviselõje kérte, hogy a hi- vatal illetékes munkatársai vizsgálják meg a Hegedûs László – Csongrádi út – Kiss Zsigmond utca – Kurca sor által bezárt terület zónásítá- sának lehetõségét, ezen belül a 30 km/óra sebességkorlá- tozás bevezetését. Lehetõ- ségként vetette fel a Kurca sor sétánnyá alakítását is. Demeter Attila indoklása sze- rint keskeny a Kurca sor, nagy a forgalom, ami a kö- zelben mûködõ óvoda miatt is veszélyes. A hivatal mû- szaki osztálya nem ért egyet a képviselõ által megjelölt te- rületen a kért sebességkorlá- tozás bevezetésével. (folytatás a 4. oldalon) El kell bontani a fekvõrendõrt S S o o k k b b a a k k e e r r ü ü l l a a z z e e g g y y i i r r á á n n y y ú ú s s í í t t á á s s

Upload: others

Post on 23-Jun-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szentesi Élet · Vásárhelyi útból nyíló utca a szegvári és mágocsi elágazás elõtt. Ezen a részen 1910-ben mértek ki elõször munkás-telkeket, s a földtulajdono-sok

A Tóth József utca egy-irányúsítására tavaly 30 mil-liót különítettek el, de az el-készült tanulmányterv sze-rint a 980 méter hosszú út-szakasz átépítésének teljesköltsége meghaladhatjamajd a 480 millió forintot. Afák kétharmadát kivágnák,helyükre 125 díszkörtefátültetnének, 50 parkolóhelyépülne, a légvezetékeketpedig a föld alá vinnék.

Decembertõl az Ady End-re utcán csak a kórház irá-nyába lehet majd közleked-ni, aki pedig onnan a város-központba jönne, annak az

Arany János utcáig egyirá-nyúsított Tóth József utcánlesz erre lehetõsége. Értesü-léseink szerint az Ady Endreutca átépítése két hónapmúlva kezdõdhet meg – ak-kora zárul le a kétfordulósközbeszerzési eljárás, és no-vemberben végéig – ahogy avárosközpont rekonstrukciótöbbi projekteleménél is – bekell fejezni a kivitelezésimunkákat. A képviselõ-tes-tület tavaly októberben úgydöntött, a Magyar FejlesztésiBank város számára biztosí-tott hitelkeretébõl 30 millióforintot különítenek el a

Tóth József utca egyirányú-sításához szükséges munká-latokra, a nemrég elkészülttanulmányterv szerint vi-szont az, hogy minden elõ-írásnak és elvárásnak megfe-lelõ, esztétikus utca lehessenez a forgalmas közlekedésifolyosó, több mint 480 millióforintos ráfordítást igényel.Erre közlekednek majd a délfelé induló mentõk, illetve aCsongrád felõl érkezõ 18helyközi és a tucatnyi helyibuszjárat, a biciklisek azon-ban mindkét irányba hasz-nálhatják majd az utcát.

(folytatás a 3. oldalon)

XLV. évfolyam 20. szám 2013. május 17. Városi hetilap Ára: 175 Ft (elõfizetve 120 Ft)

EzüstlányokNem tudta meglep-

ni a címvédõ Egerta nõi vízilabda-baj-nokság döntõjébena Hungerit-Szentescsapata. MiskolcziKitti Szalay Iván-díj-jal vigasztalódhatott.

6. oldal

Bajnok a KinizsiA Gyálarét hétvé-

gi legyõzésével be-biztosította bajnokielsõségét a SzentesiKinizsi a megyeimásodosztályú lab-darúgó-bajnokság-ban.

6. oldal

Több mint ötezer négy-zetméter alapterületûre ter-vezték a kórház új mûtõ-tömbjét, aminek felépítésé-hez 2 milliárd 475 millió fo-rint uniós támogatásra pá-lyázott az intézmény. A há-romszintes új szárny 2015nyaráig épülhet meg, hamegkapják az igényelt for-rást.

Már csak az uniós pénzekelosztóin múlik, valóbanmegkapja-e az új mûtõtömbépítéséhez szükséges anyagiforrásokat a szentesi kórház,az intézmény ugyanis be-nyújtotta pályázatát. Mintarról korábban beszámol-tunk, a fenntartó GYEMSZIjanuár derekán azt közölte,hogy 35,5 milliárd forint állrendelkezésre a járó- és fek-võbeteg ellátó intézményekfejlesztésére. Ezen a keret-összegen várhatóan 35-40

ellátóhely osztozhat, egy pá-lyázat maximum 3 milliárdforinthoz juthat. Minden in-tézmény a saját nevében pá-lyázik, a fenntartó támogatá-si nyilatkozatot ad a pályá-zathoz. Az akkori közleményszerint április 15-ig kellettbenyújtani a pályázatokat,de ezt késõbb április 30-ra,majd végül május 15-re mó-dosították. A csúszás hátteré-ben feltehetõen épp az a ki-élezett lobbizás állhat, amitaz intézményvezetõk és azérintett politikusok végezteka minél nagyobb támogatá-sért.

A szentesi kórház esetébena maximális, 3 milliárdos ke-ret volt a cél, de végül 2 mil-liárd 475 millió forintra nyúj-tottak be pályázatot – tudtukmeg az intézmény szóvivõjé-tõl.

(folytatás a 4. oldalon)

Mûtõtömb2,5 milliárdért

Két aspiráns, a budapesti Matits Ferenc ésBéres Mária pályázott a Koszta József Múze-um igazgatói székére. A bíráló bizottság és aszakállamtitkár is az utóbbi jelölt kinevezéséttámogatta, így nem véletlen, hogy a képvise-lõ-testület csütörtöki ülésén egyhangúan Bé-res Mária öt éves kinevezése mellett döntött.A mûvelõdési központ élére csak az eddigivezetõ, Varróné Szabó Ildikó jelentkezett pá-lyázóként. Megválasztását némiképp beár-nyékolta a Városi Visszhangban megjelentírás. A jelölt azt mondta, sajnálattal olvasta aPálmások véleményét. Szerinte méltatlanvolt a cikk, mert olyan állításokat fogalmaz-tak meg benne, amik nem fedik a valóságot.A hozzászóló döntéshozók – amellett, hogytámogatásukról biztosították a régi-új intéz-ményvezetõt – azt kérték, vegye figyelembea kritikai észrevételeket.

A Szentes Városi Szolgáltató Kft. 2012-esbeszámolója kapcsán elhangzott, 2010 és2012 között 29 százalékkal, több mint 33 mil-lió forintra nõtt a cég kintlévõsége, fõképp afûtésdíj hátralékok növekedése miatt. AVitala-projektben érdekelt Szentes Spa &Medical Kft. – amelynek kisebbségi tulajdo-

nosa a város – tavalyi mûködése kapcsánKatos Zsolt ügyvezetõ elismerte, eddig 152millió forinttal járult hozzá az önkormányzata cég tevékenységéhez. A kft. ügyében Bujdo-só Tamás megjegyezte, noha 81 milliós tagikölcsönrõl kaptak tájékoztatást, a jogi bizott-ság által átvizsgált szerzõdésekben támoga-tásként szerepel ez az összeg, márpedig egy-általán nem mindegy, visszakapja-e a telepü-lés ezt a pénzt vagy sem. A Pendola-SzentesKft. beszámolóját nem fogadta el a testület,sõt az ellenzéki oldalról szorgalmazták, te-gyen az önkormányzat feljelentést. SzirbikImre polgármester azzal nyugtatta a kedélye-ket, hogy már tettek lépéseket, egy adóügyieljárás már folyamatban van.

Az önkormányzat gyermekvédelmi felada-tainak ellátásáról szóló elõterjesztés megtár-gyalásakor Chomiak Waldemar a tûcsere prog-ram újraindítását kérte. Elhangzott: tapaszta-latok szerint a családok átmeneti otthonábabekerülõket nehéz kigondozni, ezért azokatkellene ott elhelyezni, akik nem tudják fenn-tartani magukat.

(folytatás a 8. oldalon)

Papr ikás a hangulata Felsõpárton

Szentesi ÉletA májusra meghirdetett elõ-

fizetési akciónk fõnyeremény-ét a Szentesi Üdülõközpontáltal felajánlott 30 alkalmasuszodabérletet Ollai János(Gergely u.), a 10 alkalmasuszodabérletet Kiszely János(Kossuth u.) és Borosné Mé-száros Ágnes (Sárgaparti u.) újelõfizetõink nyerték. A HunorCoop Zrt. által felajánlott 3db, egyenként 5.000 Ft értékûvásárlási utalványt SzabóTamásné (Topolya u.), LangóAnita (Lázár V. u.) és BenkõBálint (Ürge u.) nyerte.

A Szentesi Mûvelõdési Köz-pont felajánlását Badár Sán-dor humorista júliusi Nyáriszínházi elõadására egyen-ként 2 db belépõt SáfárnéGilicze Judit (Bocskai u.) ésTörök József (Soós u.), a 2személyre szóló havi mozi-bérletet Budinszky Ilona(Szent A. u.) elõfizetõinknyerték.

A nyereményeket keddtõlszerkesztõségünkben vehetikát (Kossuth tér 5., I. emelet).

Sorsoltunk

HUNOR COOP

A JÓ SZOMSZÉD

El kell bontani a Kurcasorra telepített fekvõrend-õröket – döntött az önkor-mányzati hivatal mûszakiosztálya. Az utcában 30km/h-s sebességkorlátozástvezetnének be, azonban asétánnyá alakítást nem tá-mogatták.

Lapunk áprilisban foglal-kozott a Kurca soron kihe-lyezett fekvõrendõrök kap-csán az utca forgalomsza-bályzási lehetõségével. AKurca soron lakók két fekvõ-rendõrt telepítettek, amelyekengedélyeztetése is folya-matban volt. A lakossági

kezdeményezés precedenstteremtett volna, ha helyükönmaradhatnak a forgalmi aka-dályok. Érdeklõdésünkre amûszaki osztálytól azt a tájé-koztatást kaptuk, hogy a for-galomszabályzó eszközöketsem elõzetesen, sem utólago-san nem engedélyezték,ezért felszólítást küldtek afekvõrendõrök eltávolításá-ra.

A legutóbbi testületi ülé-sen a körzet önkormányzatiképviselõje kérte, hogy a hi-vatal illetékes munkatársaivizsgálják meg a HegedûsLászló – Csongrádi út – Kiss

Zsigmond utca – Kurca soráltal bezárt terület zónásítá-sának lehetõségét, ezen belüla 30 km/óra sebességkorlá-tozás bevezetését. Lehetõ-ségként vetette fel a Kurcasor sétánnyá alakítását is.Demeter Attila indoklása sze-rint keskeny a Kurca sor,nagy a forgalom, ami a kö-zelben mûködõ óvoda miattis veszélyes. A hivatal mû-szaki osztálya nem ért egyeta képviselõ által megjelölt te-rületen a kért sebességkorlá-tozás bevezetésével.

(folytatás a 4. oldalon)

El kell bontani a fekvõrendõrt

SSSSooookkkkbbbbaaaa kkkkeeeerrrrüüüüllllaaaazzzz eeeeggggyyyyiiiirrrráááánnnnyyyyúúúússssíííí ttttáááássss

Page 2: Szentesi Élet · Vásárhelyi útból nyíló utca a szegvári és mágocsi elágazás elõtt. Ezen a részen 1910-ben mértek ki elõször munkás-telkeket, s a földtulajdono-sok

22 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001133.. mmáájjuuss 1177..

A szentesi lapkiadás 1871-ben kezdõdött, és az elmúlt140 évben több mint százfé-le újságja volt a városnak.Az elsõ próbálkozások után,sûrûn váltogatták egymást ahosszabb rövidebb életû na-pi-, heti- és havi lapok. Pro-fil szempontjából a külön-bözõ pártállású politikai la-pok mellett napvilágot lát-tak gazdasági, irodalmi,színházi folyóiratok, egyhá-zi lapok, sportújságok, rek-lámújságok, diáklapok stb.Külön színfoltot jelentetteka humorisztikus töltetû élc-lapok, mint az Északi Fény,a Vadkacsa, a Söprû, aLégyírtó, a Pletyka. Ezek so-rában a legjelentõsebbnekszámított az 1883 tavaszánútjára indított Darázs címûhumorisztikus hetilap.

Az elõzményekhez tudnikell, hogy a Sima Ferenc ál-tal szerkesztett 48-as füg-getlenségi szellemiségû el-lenzéki Szentesi Lap 1883elejétõl erõteljes megyeelle-nes kampányba kezdett,amelynek nyíltan bevallottcélja az volt, hogy az év vé-gén esedékes tisztújításonszemélycseréket kényszerít-sen ki a legfõbb posztokon.A megye védelmére tömö-rült párt a legkülönbözõbbmódszerekkel és eszközök-kel igyekezett megbontani amegye ellen szervezkedõk

táborát. Ilyen eszköznekszámított az 1883. május 6-án útjára bocsátott Darázscímû élclap, amely a követ-kezõkben foglalta összeprogramját:

„Nem ígérünk, hanemadunk. Íme mutatványszá-munk. Aki beletekint, meg-látja az irányt, melyet követ-ni akarunk. Célunk kettõs:egyrészt mulattatni, szóra-koztatni az olvasóközönsé-get; másrészt közéletünkben

szereplõ férfiaink hibáira,ferdeségeire rámutatni, azo-kért megcsipkedni. Lehet,hogy fájni fog a csípés, de afájdalmat gyógyulás fogjakövetni. Azon remény ke-csegtet bennünket, hogy hasikerülni fog reá mutatniazon rongálásokra, melye-ket a durva magánérdekközügyünk nyikorgó szeke-rén ejtett; lehetséges lesz aztaz arra hivatottaknak minélelõbb tatarozni.”

A humorisztikus lap ki-adója és szerkesztõje VutsákSándor, Stammer Sándor al-ispán egykori joggyakorno-ka volt. Ismert személynekszámított a városban, hisz ahelyi színkörben 1882-benmutatták be Szobacicus cí-mû vígjátékát, a lap megje-lenésekor pedig a városirendõrkapitányi hivatalbandolgozott. A beköszöntõbentett ígérethez híven, már amutatványszámból egyér-

telmûen kiderült a Darázséletre keltõinek valódi szán-déka: a megyei politika el-len fellépõ vezéregyénisé-gek kigúnyolása, erkölcsilejáratása, és ezáltal a köz-véleményre gyakorolt befo-lyásuk csökkentése. Nemvolt tehát véletlen, hogy abeköszöntõ szám címolda-lán egy Sima Ferencet, a he-lyi 48-as ellenzék vezérétgúnyoló karikatúra volt lát-ható, akit a lap az elkövet-kezõkben már csak KóczosFerkóként emlegetett. Simamellett a Darázs célba vettea város vezetõit is, akikszintén gyakran összeütkö-zésbe kerültek a vármegyé-vel. A legtöbb élc Balogh Já-nos (= Bársony János) pol-gármestert érte, de jócskánkijutott Sarkadi Nagy Mi-hály városi fõkapitánynakés Cicatricis Pál fõjegyzõ-nek is.

A Darázs létrehozóit egyidõ után nem elégítette ki azélcelõdéssel elért eredmény.Ezt jelezte, hogy az újságmellékleteként indítottakegy négyoldalas szatíra-mentes társadalmi hetilapotSzentesi Néplap címen. Aterjedelem növekedése elle-nére a Darázs elõfizetési áranem változott, de a két lapcsak együtt volt megrendel-hetõ. Az átalakítás nem vál-totta be a hozzá fûzött re-

ményeket. A jelentkezõanyagi gondok miatt az élc-lap rajzai – amelyeket Buda-pesten rajzoltak és metszet-tek – elmaradtak; a humo-ros írásokat fokozatosanéles zsidóellenes közlemé-nyek váltották fel, összefüg-gésben az ekkoriban kipat-tant tiszaeszlári események-kel. A nyílt antiszemitiz-musba átcsapott lap irántiérdeklõdés teljesen vissza-esett, maguk a létrehozók iselfordultak tõle. 1883. szep-tember elején – 18 számmegjelenése után – a Darázsmegszûnt.

Vutsák Sándorról annyittudunk, hogy Lõcsére ke-rült, ahol fogalmazókéntmûködött a M. Kir. Pénz-ügyigazgatóságnál. Az írás-sal nem hagyott fel. 1900-ban „A magyar Kánaán” cí-men válaszolt dr. VadnayAndor fõispán „Tiszavi-dékrõl” címû cikksorozat-ára, és még ugyanebben azévben megjelent Budapes-ten az „Egyetemi polgár” c.három felvonásos népiesbohózata. Még egy írásáróltudunk, amelyet 1901-benjelentetett meg szintén Bu-dapesten „A politikai szar-ka” címen, amelyben lelep-lezte Horánszky Nándorpolitikai szereplését.

Labádi Lajos

130 éve indult

A Darázs címû élclap

A Berekháton található, aVásárhelyi útból nyíló utca aszegvári és mágocsi elágazáselõtt. Ezen a részen 1910-benmértek ki elõször munkás-telkeket, s a földtulajdono-sok után Debreceni István-telep és Tóth István-telep né-ven emlegették a területet.1932-ben a telepeket két ut-cára osztották. Ezek közül aváros felé esõt Knezich Kár-oly honvéd tábornokról, aSzegvár felé esõt pedigSchweidel József honvéd tá-bornokról, aradi vértanúkról

nevezték el. SchweidelZomborban született 1796-ban. Katonai pályáját a na-

póleoni háborúkban kezdtea 4. huszárezredben. A sza-badságharc küzdelmeihezõrnagyként csatlakozott;részt vett schwechati csatá-ban. Késõbb Szeged, majdBuda visszafoglalása után afõváros városparancsnokalett. A világosi fegyverletételután kötél általi halálra ítél-ték, de utóbb kegyelembõlgolyó által végezték ki Ara-don 1849. október 6-án, 12honvéd tábornokkal együtt.

Labádi Lajos

Utcáink, tereink névadói (113.)

Schweidel József utca

Nagy öröm, hogy édes-apánk ilyen élénken él aszentesiek szívében és emlé-kezetében – mondta BalázsÁrpád zeneszerzõ és BalázsEndre geológus abból az al-kalomból, hogy Balázs And-rás születésének 100. évfor-dulója alkalmából avattakemléktáblát a Deák-iskolá-ban. A város köztiszteletnekörvendõ karnagya, illetveének- és földrajztanára az in-tézmény elõdjében tanított,az emléktábla közadakozás-ból valósulhatott meg. – Ba-lázs András a klasszikus ér-telemben vett néptanító volt,embert nevelt, tudást adottát, lángot lobbantott a szí-

vekben és az elmékben –mondta Szirbik Imre polgár-mester. A volt kollégák nevé-ben Nagypál Jánosné, a tanít-ványok képviseletébenBácskainé Fazekas Márta, vala-mint az intézményfenntartóközpont, a Bárdos LajosVegyeskar, a Lajtha mûvé-szeti iskola, a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület helyiklubja, a kertbarátok és aZöldág csoport képviselõi ismegemlékeztek a legendáspedagógusról, közremûkö-dött Balla Tibor tekerõlanton,Dudás Eleonóra fuvolán ésPataki Petra klarinéton.

(Fotó: Kárpáti Lajos)

A néptanítóra emlékeztek

A Darázs fejléce

130 éve: a Szentesi Lap,1883. ápr. 28-án egy véletlenemberölésrõl számolt be:Szabó Mária helybeli lakosraa Szent-György napi lakvál-tozás végzetessé vált. Aznapköltözött át ugyanis NagyKovács Gergely házába s ottszobáját berendezvén, nyu-galomra tért. Éjjel azonbanbalvégzete az udvarra vitteki, s szerencsétlenségére azajtózördülés felébresztette agazdát; aki azonnal a kony-hába ment, és onnan az ud-varra kinézve, észrevette,hogy valami emberi alak járkint. Nagy Kovács Gergelyegy idõ óta rablótámadástólfélt; az ismeretlen alak láttá-ra tehát nyomban azon gya-nú támadt benne, hogy vala-mi tolvajjal vagy betörõvelvan dolga. E gyanút meg-erõsíté az a körülmény hogya szobába igyekvõ asszony akonyhába be akart hatolni;nyitogatta a kilincset, és aKovács Gergely állal hozzáintézett azon kérdésre, hogykicsoda és mit keres? – egyszóval se válaszolt. Nem isválaszolhatott, mivel az Istenadta mértéktelenül süketvolt. Kovács Gergelyben fok-ról fokra alább szállott a kü-lönben is gyönge lábon állóbátorság; erõt vett rajta a ré-mület, szentül hitte, hogyvalami betörõ banda akarrajta ütni, s attól félt, hogy akonyhaajtó engedni fog akülsõ nyomásnak. Míg vállá-val erõsen nyomta tehát be-lülrõl a konyhaajtót, oda ki-áltott a feleségéhez, hogyhozza ki a fegyvert; s midõna szintén remegõ nõ kezébeadta férjének a revolvert, Ko-vács a gyávaság elszántságá-

val hirtelen kinyitván az aj-tót. A befelé törekvõ szeren-csétlen asszonyt hirtelen szí-ven lõtte, ki természetesenrögtön szörnyet halt. Így ad-ja elõ a tényállást maga Ko-vács Gergely, ki nem késettmagát a rendõrség kezébeszolgáltatni. A vizsgálat fo-lyik, az eredményrõl annakidején referálni fogunk.

100 éve: a Szentesi Lap.1913. április 27-diki számá-ban ismertette az új szentesifelsõpárti református lelkészünnepélyes beiktatását. Re-formátus presbitérium általhivatalosan megállapított be-iktatási ünnepély sorrendjétaz alábbiakban közöljük:Május hó 3-án reggel ZolnayKároly ny. fõgimnáziumiigazgató vezetése mellettCsúcs Antal, Papp László,Soós Bálint és Rúzs MolnárFerenc (alsóréti) presbiterek-bõl álló küldöttség utazik azúj lelkész, és a vele jövõ ven-dégek elé Kiskunfélegyházá-ra, ahol a küldöttség az érke-zõket fogadja, és Szentesrekíséri. A vasútállomásnál dr.Csató Zsigmond ny. fõispán,fõgondnok üdvözli, aki az újlelkésszel a város díszfoga-tán kocsisor kíséretében a re-formátus nagyiskola elé haj-tat vissza, s az egyháztanácstermében összegyûltpresbiterek élén nagytiszte-letû Futó Zoltán esperes fog-ja üdvözölni az új lelkészt. Abevonulás alkalmával a Piac-téren iskolás gyermekek áll-nak sorfalat. Május hó 4-énreggel 9 órakor az új lelkész,a vele jött vendégek és apresbiterek az egyház ta-nácstermébõl testületilegfognak felvonulni a reformá-

tus Nagytemplomban tar-tandó lelkészbeiktató ünnepiIstentiszteletre, amely után apresbitérium az egyház ta-nácstermében díszközgyû-lést tart, amelyen az új lel-kész hivatalát átveszi. Ez-után ugyanitt üdvözlõ kül-döttségeket fogad. Délben 1órakor a Tóth József Szín-házteremben társas ebédlesz, amelyen nõk is résztvesznek. Tervbe van véve,hogy a beiktatás napján este7 órakor a Református Kör-ben társasvacsora fog tar-tatni…

40 éve: a Szentesi Élet,1973. májusi számában rövidtudósítás jelent meg „Szente-si Élet” brigád címen. Öröm-mel értesültünk arról, hogy aVolán 10. Vállalat szentesifõnökségén a szocialista címelnyeréséért küzd a „Szente-si Élet” brigád néven alakultmûszaki brigád. Azért vá-lasztották ezt a nevet, mertvalamennyien Szentesen él-nek, szeretik városukat ésrendszeres olvasói lapunk-nak. A brigád vállalása kö-zött szerepel, hogy a „Május1.” autóbuszvezetõ brigád-dal összefogva – rendkívülimûszakok keretében –, társa-dalmi munkában elvégzikegyes autóbuszok javítási éskarbantartási munkáit, hogya gépkocsik mûszaki és esz-tétikai állapota kiváló le-gyen. Lelkiismeretes munká-val törekednek arra, hogy nelegyen hibásan végzett javí-tás, és emiatt közlekedésibaleset. Sok sikert kívánunka brigádnak a kitüntetõ szo-cialista cím elnyeréséhez!

Közreadja:Labádi Lajos

Régi szentesi újságok írták… (30.)

„Szentesi Élet”brigád alakult

...május 22-én, szerdán 18órakor Cikcakkban az 1820-as évek címû programot ren-dezik. Kiszabják: Pádár Zsoltpolitikai, Perjésné DózsaErzsébet pódiumi, PoszlerGyörgy poétikai szempont-ból.

…május 23-án, csütörtö-kön 18 órakor kezdõdik agondolkodók klubja. A 21.század emberének viszonyaa természethez címmel tarjákösszejövetelüket.

A városikönyvtárban

Az I. és a II. világháborúsemlékmûveknél tartanak ko-szorúzást és megemlékezésta Hõsök napja alkalmábólmájus 28-án, kedden 10 óra-kor. Az áldozatokra emléke-zik Szirbik Imre polgármester,mûsort adnak a Kiss Bálintreformátus iskola diákjai.

Emlékezés éskoszorúzás

Page 3: Szentesi Élet · Vásárhelyi útból nyíló utca a szegvári és mágocsi elágazás elõtt. Ezen a részen 1910-ben mértek ki elõször munkás-telkeket, s a földtulajdono-sok

Törzsrészvényt vesz azönkormányzat a békéscsa-bai székhelyû AlföldvízZrt.-ben, a cég csütörtökiközgyûlésén dönt Szentesigényérõl. Ezt követõenkezdõdhetnek tárgyalások avíz- és csatornaszolgáltatásrészleteirõl. Év végéig eldõl,a békéscsabaiak milyen for-mában üzemeltetik a helyirendszert és milyen szere-pet kap a jelenlegi szolgál-tató Szentes-Víz Kft.

A törvény szerint májustólcsak azok a vízszolgáltatócégek kapnak mûködési en-gedélyt, amelyek legalább 50ezer felhasználói egyenér-tékkel, azaz fogyasztói bekö-téssel rendelkeznek. 2016-tólmár csak a 150 ezer egyenér-téket ellátó cégek mûködhet-nek. Végsõ cél lehet országo-san 6-8 állami tulajdonbanlévõ regionális vízmû válla-lat létrehozása. A képviselõ-testület áprilisi ülésén tár-gyalta a Szentes-Víz Kft. üz-leti beszámolóját és tervét.Szirbik Imre polgármester ak-kor elmondta, hogy minimá-lis részvényvásárlás szüksé-ges az Alföldvíz Zrt.-ben,mivel csak azzal tárgyalnak,akinek részesedése van a tár-saságban. A város 10 darab14 ezer forintos részvény vé-telére tett javaslatot, amirõlcsütörtökön dönthetett a bé-kési vállalat. A lépést az tetteszükségessé, hogy meghiú-sult öt település összefogásaegy vízmû vállalat létrehozá-sára. Makó, Kistelek, Sán-dorfalva, Mórahalom ésSzentes döntött közös cégalapításáról. Mint SzirbikImre elmondta, a szindikátu-si szerzõdés tartalmi egyez-tetése alatt derült ki, hogypolitikai döntés eredménye-

ként Kistelek és Sándorfalvavisszalépett a csatlakozástól,így már nem volt meg ahosszú távú mûködéshezszükséges 150 ezer fogyasz-tói egyenérték. A polgármes-ter hangsúlyozta, várhatóanmegrendül a Szentes-VízKft. gazdálkodása. A 125 fo-rintos méterenkénti államivezetékadó kivetése 40 mil-lió forint plusz kiadást jelent,mely majdnem annyi, mint aváros kommunális adóbevé-tele. Másrészt a júliusban ha-tályba lépõ 10 százalékos díj-csökkentést is a kft.-nek kellkigazdálkodnia. Szentesen amegye második legalacso-nyabb víz- és csatornadíjaérvényes, azonban a meg-kezdett kényszertársulástkövetõen a városnak nemsok beleszólása lehet a díjakmértékébe. A Szentes-VízKft. vagyonát bele kell vinnia békéscsabai társaságba. Aközmûvagyon után ugyan

továbbra is jogosult bérletidíjat kérni a város, de a tör-vény rendelkezése alapjánezt a bérleti díjat nem hasz-nálhatja fel szabadon, hanemkizárólag csak víziközmûberuházásokhoz. Amennyi-ben a város a felszabadulóösszeget szabadon nemhasználhatja fel, akkor ez hi-ányzik majd a költségvetés-bõl.

Farkas Sándor országgyûlé-si képviselõ a márciusi kép-viselõ-testületi ülésen örö-mét fejezte ki az összefogás-sal kapcsolatosan, mely pél-daértékû. Felhívta a figyel-

met: elképzelhetõ, hogy mástelepülés is fog még csatla-kozni. A honatya megkeresé-sünkre most úgy fogalma-zott, az élet sajnos másképpalakította a dolgokat, merttöbb település is kiszállt amegyei társulásból. Szerintenem politika, hanem a vízbá-zis, illetve a vízkincs védel-me állt annak a döntésnek ahátterében, hogy csupán 30közmûszolgáltató mûködjönországszerte. Ugyanakkorleszögezte, mindez nemokoz majd semmilyen hát-rányt az ügyfeleknek.

Besenyei

22001133.. mmáájjuuss 1177.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 33

(folytatás az 1. oldalról)Az eredeti elképzelés alap-

ján az egész Tóth József ut-cán megváltozott volna aforgalmi rend, végig egy-irányúsítani akarták, de idõ-közben változott a koncep-ció: csak az Ady Endre ésArany János utca közöttikeskeny szakaszon lesz egy-irányú a forgalom. Ezen aszakaszon 50 új parkolóhe-lyet, az árkok helyett zártcsapadékcsatornákat alakíta-nának ki, az útpályát lentebbsüllyesztenék, hogy ne az in-gatlanokhoz folyjon be azesõvíz, új lámpatesteket sze-relnének föl, a légvezetéke-ket pedig földkábelre válta-nák át. A dokumentum sze-rint a Munkácsy utcátólészakra kell csupán az út-burkolatot megerõsíteni. Kétbuszmegálló épül: az egyikaz ifjúsági háznál, a másik agyógyfürdõ szomszédságá-ban.

A városfejlesztési bizottságkeddi ülésén az ifjúsági ház

melletti gödör hasznosításá-ról elhangzott, ideiglenesparkolóként is üzemelhetne.Az is szóba került a tanács-kozáson, hogy elõzetes szak-értõi vizsgálatok során kide-rült, az utca faállományá-nak 70 százaléka értéktelengyomfa, ezért ezeket ki kellvágni, helyükre pedig 125díszkörtefát telepítenek, ígyegységes fasor díszíti majdaz utcaképet.

Számítások szerint útépí-tésre és forgalomtechnikaiváltoztatásokra 252, a zöldfe-lületre 23, míg a közmûki-váltásokra 167 millió forintotkellene fordítani, továbbá je-lentõs tétel lenne még az en-gedélyeztetés. A tanulmány-terv szerzõi azt írták, a sza-kaszolt, ütemezett építésnem javasolt. A megvalósítás2014-ben a tervezéssel kez-dõdne, a kivitelezés pedig2015-ben, lehetõleg uniósforrások felhasználásával.

Bíró Dániel

Sokba kerül azegyirányúsítás

A város több pontján is megkezdte a járdák felújítását a Vá-rosellátó Intézmény. Varga Sándor igazgató lapunk érdeklõdé-sére elmondta, egész évre 28 millió forintos kerettel rendel-keznek, amit 3 ezer négyzetméternyi gyalogút rekonstrukció-jára fordíthatnak. A napokban a Bocskai és a Petõfi utcán kel-lett beavatkozniuk, mert a fák gyökérzete felnyomta a járdát.A Vásárhelyi út és a József Attila utca találkozásánál is mun-kához láttak: ott 100 méteren újrakövezik a tönkrement járó-felületet. A felújítások beütemezésénél a lakossági bejelenté-seket is figyelembe veszik. Az aktuális ütemterv szerint ha-marosan a Báthori utca északi oldalán, a Vásárhelyi út és aKisér utca közötti, valamint a Jókai utca 42-46. közötti járda-szakaszon, illetve a Csongrádi úton folytatódik a gyalogutakrendbetétele. B.D.

28 millió jutjárdafelújításra

Még 150 önkéntest vár-nak az új helyi polgári vé-delmi szervezetbe. A jelent-kezõk elsõsorban különbö-zõ katasztrófák, veszély-helyzetek esetén vesznekrészt a mentésben. Mozgó-sítás esetén távolléti díj jármunkájukért.

Június végéig duplájárakell emelni a polgári véde-lem jelenleg rendelkezésreálló 150 fõs létszámát. Ketteskatasztrófavédelmi besorolá-sa és nagysága alapján – 300fõs polgári védelmi szerve-zet létrehozására köteleziSzentest a hatályos kataszt-rófavédelmi törvény. Az ön-kéntesek vállalják, hogy sza-badidejükbõl áldoznak a közjavára, illetve felajánlják ere-

jüket és tudásukat embertár-saik védelme érdekében. Akatasztrófavédelem egyikeleme a polgári védelem,gyakorlatilag bárki beoszt-ható a feladatra, amennyibennem áll fenn jogszabályimentesség. A város közbiz-tonsági referense Pótári Józsefelmondta, hogy a polgári vé-delmi szolgálatra jelentke-zõk megjelölhetik, milyenmunkába kapcsolódnánakbe szívesen, illetve rendel-keznek-e saját technikai esz-közzel, gépjármûvel, szer-számmal. Szakképzettségük,illetve esetleges speciálisképzettségük alapján kapjákmeg beosztásukat valame-lyik egységben. Polgári vé-delmi szolgálatra – határo-

zott vagy határozatlan idõre– bárki jelentkezhet 18 éveskor felett. Polgári védelmiszolgálatot ellátó személytnem lehet fegyveres konflik-tus esetén besorozni, mivel õa polgári védelmi szolgálatellátásával teljesíti a honvé-delmi kötelezettségét. Az ön-kéntes felkészítése legfeljebbévi 40 óra elméleti és 72 óragyakorlati képzés lehet.

Az önkéntesség nem in-gyenes munkát jelent, denem is nyújt munkahelyet.Mozgósítás esetén a munkál-tató köteles elengedni az al-kalmazottat, a felmentés idõ-tartamára távolléti díj illetimeg és munkajogi védelem-ben részesül. Akkor is térí-tésre jogosult a kötelezettségteljesítésének idejére, ha nemáll munkaviszonyban, A tá-volléti díj és az ellátás igazoltköltségeit az elrendelõt amunkáltató részére megtérí-ti, tehát a munkáltató költ-ségtérítésre jogosult.

Önkéntes polgári védelmiszolgálatra jelentkezni lehetszemélyesen Pótári Józsefközbiztonsági referensnél avárosháza 211-es irodájábanvagy a tûzoltóság épületé-ben mûködõ katasztrófavé-delmi kirendeltségen.

B.G.

Nem lesz beleszólás a vízdíjakba

Május 30-án, csütörtökön9–11 óra között Szirbik Imre

polgármester, 14–16 óra kö-zött Szûcs Lajos alpolgármes-ter a városházán, hivatali he-lyiségükben fogadják azügyeiket intézõket.

Fogadónap

Spanyolország a 21. szá-zadban. Az Összkomfortosbarlanglakásokról tart elõ-adást Béres Mária. Az érdek-

lõdõket május 25-én, szom-baton 15 órára várják a Kosz-ta József Múzeumba. A belé-pés díjtalan.

Spanyol barlanglakások

Katasztrófahelyzetbenvan szükség rájuk

A Békés megyei vízmû cégnek 82 településen kell meg-oldania az ivóvíz- és csatornarendszer mûködtetését a jö-võben. Csongrád megyében az Alföldvíz lesz a partnereKisteleknek, Mórahalomnak, Sándorfalvának és Makó-nak, illetve Eperjes, Árpádhalom, Nagymágocs szolgálta-tója volt már eddig is. Szeged egymaga megfelel a tör-vénynek, nincs szüksége csatlakozókra, Hódmezõvásár-hely pedig nem állt mellé a kisebb megyebeli városoktervéhez.

Ismét körsétára invitálja az

érdeklõdõket a Szentesi Ven-

dégszeretet Egyesület. A jú-

nius 2-i, vasárnapi 14-18 órá-

ig tartó rendezvényen a re-

formátus nagytemplom tor-

nyából lehet megtekinteni a

várost. Támogatójegyet 250

forintért lehet vásárolni.

Körséta

Page 4: Szentesi Élet · Vásárhelyi útból nyíló utca a szegvári és mágocsi elágazás elõtt. Ezen a részen 1910-ben mértek ki elõször munkás-telkeket, s a földtulajdono-sok

44 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001133.. mmáájjuuss 1177..

(folytatás az 1. oldalról)Válaszukban leírták, hogy

a Kurca sor kivételével azutcákban mindenhol megfe-lelõ az útburkolat szélessé-ge és minõsége, rendelke-zésre áll a gyalogosok szá-mára az utak mindkét olda-lán kiépített járda, és a for-galom nagysága sem indo-kolja a korlátozás bevezeté-sét. A Kurca sor esetébenazonban az útburkolat kes-keny volta valamint a hiá-nyos és a forgalom nagysá-gához mérten keskeny járdamiatt a sebességkorlátozásbevezetése indokolt lehet.Ezért – a szükséges táblákbeszerzésének függvényé-ben – bevezetésre kerül asebességkorlátozás a Kurcasoron, és a hiányzó járda-szakaszt a városellátó rövididõn belül megépíti.

A Kurca sor sétány elne-vezés nem is teljesíthetõ,ugyanis a sétány gyalogosforgalomra kijelölt utat jelöl,a Kurca sorról azonban nemtiltható ki a gépjármûforga-lom. Biztosítani kell az ingat-lanok gépjármûvel történõmegközelíthetõségét, amisok ingatlan esetében csak aKurca sorról történhet meg –áll a hivatal válaszában. De-meter Attila lapunknak aztnyilatkozta, hogy a Kurca sorsebességkorlátozását ideigle-nes intézkedésként elfogadja,azonban mindenképpen aztszeretné, ha az egész terüle-ten bevezetésre kerülne a kö-telezõ sebességcsökkentés,amire a KRESZ új szabályaiszerint a Zolnay utcán, azóvodánál elhelyezett gyer-mekekre figyelmeztetõ táblais kötelezi az autósokat.

A fekvõrendõrök kihelye-zését kezdeményezõ SárrétiDániel lapunknak elmondta,hogy a sebességkorlátozótáblák kihelyezése önmagá-ban nem oldja meg a sebes-ségkorlátozást, szükség vanfekvõrendõrökre is. Véle-ménye szerint a 30 km/hkorlátozó táblák kihelyezé-sét követõen már nem ütkö-zik szabályba a fekvõrend-õrök megléte. Egyébkéntpedig egyetért Demeter At-tila képviselõvel a teljes la-kóövezet sebességkorláto-zásával kapcsolatban. Szá-mára a legfontosabb, hogycsökkent a balesetveszélyaz elmúlt hetekben, keve-sebb autó közlekedik aKurca soron és jelentõsenlassult a forgalom.

B.G.

El kell bontania fekvõrendõrt

(folytatás az 1. oldalról)A fenntartó jóváhagyása

május 9-én érkezett meg. Atervek szerint háromszintes,összesen 5116 négyzetméterhasznos alapterületû lesz azúj mûtõtömb, amiben azaneszteziológiai és intenzívterápiás osztály mellett a tra-umatológia, a sebészet, azurológia, a fül-orr-gégészet,valamint a nõgyógyászatimûtõk kivételével a közpon-ti mûtõk kapnának helyet.

A megüresedõ épületek

hasznosításával kapcsolat-ban azt a tájékoztatást kap-tuk, hogy a kórház hosszútávú fejlesztési tervének má-sodik ütemében a traumato-lógia helyére a neurológiaiosztály, míg az intenzív osz-tály jelenlegi helyére a króni-kus belgyógyászati osztálykerül. A jelenlegi sebészetitömb az igazgatásnak adnahelyet, a munkaüggyel, apénzüggyel és a finanszíro-zási osztállyal együtt, míg azigazgatás mostani épületét

oktatási célra kívánják fel-használni. A városi védettsé-get élvezõ park rehabilitáció-ja céljából bizonyos megüre-sedõ, rossz állapotban lévõépületeket – érvényes ható-sági engedély alapján – lefogják bontani. Az egészség-ügyi szakállamtitkárság ko-rábbi közleménye szerint atámogatást elnyert beruhá-zásokat legkésõbb 2015. júni-us 30-ig kell befejezni.

B.D.

Mûtõtömb 2,5 milliárdért

A legveszélyesebb, bõrro-hasztó kábítószerrõl is be-szélt fiataloknak Fülöp Fe-renc akadémikus. A SzegediTudomány Egyetem Gyógy-szerésztudományi Kar pro-fesszora szerdán a SzentesVárosért Közalapítványmeghívására tartott elõadásta Studium Generale tehet-ségkutató program kereté-ben a drogok:veszélyeirõl.

A krokodilnak is nevezettdrog szerencsére nem kapha-tó és fõképp Oroszországbankészítik otthoni használatra.A morfinszármazék nevét ha-tásáról, tüneteirõl kapta. Sze-dése során a bõr szürkészöld-dé színû lesz, pikkelyessé vá-lik, majd szó szerint lerohadegy év alatt. A szegények ká-bítószerének is nevezik, mertaz ára a heroin tizedébe kerül.Mindenki magának állítja elõ

és lehetetlen leszokni róla. Fü-löp professzor a gyógyszerészhallgatóknak szóló elõadásá-nak anyagát mutatta be a fõ-ként középiskolásokból állómintegy 130-150 fõs közön-ségnek. Beszélt a kábítósze-rekrõl, hallucinogén anyagok-ról és azok eredetérõl. Véle-ménye szerint legnagyobb ve-szélyt az jelenti, hogy olyananyagok is forgalomba kerül-nek, amit nem elõzött meg ál-latkísérlet. Mint fogalmazott,gyakorlatilag az emberekentesztelik egy-egy új szinteti-kus kábítószer hatását. Ha né-hányan meghalnak a haszná-latuktól, akkor változtatnakrajtuk. Az akadémikus el-mondta, hogy a természet televan hallucinogénekkel. A nö-vény- és állatvilágban is talál-hatóak bódító hatású szerek.Példának hozta a Dufo békát,

aminek a váladéka okoz hal-lucinációt, vagy egyes közép-és dél-amerikai gombaféléket,amelyeket interneten is bárkimegrendelhet varázsgomba-ként. Az 1691-ben történtsalemi boszorkányperben ki-végzett 22 nõnek is csupánannyi volt a bûne, hogy olyanrozslisztbõl sütöttek süte-ményt, ami tudtukon kívülnagy mennyiségben tartalma-zott anyarozst. A varjúköröm-nek is nevezett gabonaparazi-ta gomba szaporodásánakkedvez a csapadékos idõjárás,és mint az évtizedekkel ké-sõbb történt vizsgálatokbólkiderült, éz évekig tartó esõsidõ miatt nagyon sok anya-rozzsal fertõzött rozs termett,ami a kenyérbe sütve megbo-londította a férfiakat.

Fülöp Ferenc beszámoltamerikai orvosok tapasztala-tairól a szintetikus drogok fo-gyasztásának következmé-nyeirõl. Bizonyos kábítószerhasználata után évekkelParkinson-kór tüneteit talál-ták fiatalokon. A vizsgálatokkiderítették, hogy nem magaa drog okozta hosszú távon abetegséget, hanem a drogbanlévõ szennyezõdések. - Senkinem tudja, mi van az utcánvagy interneten vásárolt kábí-tószernek nevezett anyagbanés akár halált is okozhat a fo-gyasztása - figyelmeztette bú-csúzóul a fiatalokat a profesz-szor. B.G.

A helyi buszjáratok ki-használatlansága miatt a já-ratok csökkentését javasoltaa mûszaki osztály a követke-zõ évtõl. Az elvégzett utas-számlálás adatai szerint vanolyan járat, amit naponta egyutas vesz igénybe.

Alacsony a helyi buszjára-tokon utazók száma, derült kiabból a felmérésbõl, amit a Ti-sza Volán Zrt. és az önkor-mányzat is elvégzett. A busz-társaság egy héten keresztüljegyezte a helyi viszonylat-ban, de nem helyi járatokatigénybe vevõk számát. Azadatok szerint közel három-százan utaztak az autóbuszállomás és a Tesco között ésvalamivel 300 fõ felettiutasszám jellemezte a buszál-lomás és Berekhát útvonalatis a hét nap során. A buszállo-más – Ruhagyár viszonylat-ban naponta közlekedõ jára-tot összesen 7 fõ vette igény-be az egy hetes számlálásiidõszakban. Fenntartása évesszinten közel 400 ezer forint-jába kerül az önkormányzat-nak.

A város két havas naponvégzett utasszámlálása sze-rint a napi 19 járatból hárommegszüntethetõ az alacsonykihasználtság miatt. A buszál-lomásról reggel 5 óra 55-korinduló napi legelsõ járat ki-

használtsága (4 fõ) minimális,ugyanakkor a visszatérõ, aDrahos utcából 6.05 órakorinduló 3-as járat kihasználtsá-ga 21 fõ. A legutolsó, az autó-busz állomásról 18.10 órakorinduló járaton a Drahos utcairányában többen utaztak,ugyanakkor a Drahos utca –Hékéd útvonalon közlekedõ3-as járat igénybevétele cse-kély. A visszatérõ 3/A jelûHékéd – Autóbuszállomás vi-szonylatban nem volt utas.3/A járatot a vasútállomás fe-lé a 18.30 óra körüli gócidõ-höz azonban nem veszikigénybe. Ennek a három járat-nak az elhagyása éves szinten1.6 millió forint megtakarításteredményezne.

A városközpont rekonst-rukció során az Ady utcán va-lamint Tóth József utca egyesszakaszain egyirányú közle-kedési forgalmi rend lép élet-be. A változások miatt a

Drahos utca felõl közlekedõ1-es és a 3-as járat útvonalamintegy 400 méterrel növek-szik, ami mintegy félmillió fo-rint többletköltséget jelent. A9-es járatot 20-30 diák vennéigénybe. A reggeli és délutáni2-2 járatpár költsége 3,1 millióforint lenne éves szinten.Igényként merült fel a Dr.Sipos Ferenc Parkerdõ Otthon2. sz. járatának visszaállítása,ami ugyancsak plusz 826 ezerforint kiadást jelent.

Az esetlegesen megszûnõ,illetve újonnan induló autó-buszjáratok figyelembevételé-vel az önkormányzat pályá-zatot ír ki a helyi autóbuszostömegközlekedés biztosításá-ra konkrét menetrenddel éséves futásteljesítménnyel. Azúj közszolgáltatói szerzõdésjanuár 1-tõl lép érvénybe ésvárhatóan a minimálisan köt-hetõ 5 éves idõtartamra szól.

Besenyei

RRRRiiii ttttkkkkíííí ttttaaaannnnáááákkkk aaaa bbbbuuuusssszzzzjjjjáááárrrraaaattttooookkkkaaaatttt

Hallucinogének békábólés anyarozsból is

A közlekedés más módját is választhatják a helyiek. Ataxisok tapasztalata szerint többen összefogva vitetik ma-gukat munkába autóval. Taxival szállítanak utasokat vá-roskörnyéki kertészetekbe és a Tescóba is. A hipermarketkifizeti dolgozóinak a fuvar díját. Információnk szerintegy taxis út 600-800 forintba kerül, így ha négyen össze-fognak akkor akár kétszáz forint alatt megússzák a mun-kába menetelt otthontól a munkahelyig. A helyi buszjegyára járatonként 185, elõvételben 165 forintba kerül. Azösszvonalas havi bérlet ára 3.755 forint.

Page 5: Szentesi Élet · Vásárhelyi útból nyíló utca a szegvári és mágocsi elágazás elõtt. Ezen a részen 1910-ben mértek ki elõször munkás-telkeket, s a földtulajdono-sok

22001133.. mmáájjuuss 1177.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 55

A klubtagok már kaptakízelítõt a Tücsök Zenekarelsõ, saját szerzeményekettartalmazó lemezébõl azegyüttes fellépésein és a ha-vi klubfoglalkozásokon, devárhatóan még májusbankézbe is vehetik a vadona-túj kiadványt.

Maci bácsi (Mészáros Gá-bor), Tücsök Panni (BányikBoglárka), Pintyõke (LabádiKrisztina) és Luca boszi (Koz-ma Edit) kalandjait, meséitzenésítette meg a Tücsök Ze-nekar. A négy jó barát címûkiadvánnyal egyszerre jut-nak zenei és vizuális él-ményhez az ifjú rajongóik,hiszen a dalokat tartalmazókorong mellé kifestõkönyv istársul. A fõvárosi Vass Móni-ka illusztrátor készítette a fü-zet rajzait, akit egyébkéntmár öt éves munkakapcsolatfûz a szentesi zenekarhoz:korábban õ rajzolta az ismertgyermekdalokat tartalmazóTücsök-lemezek könyvesmellékleteit is.

A dalszövegekre pályáza-tot hirdettek, s részben a be-érkezett munkákból áll a le-mez szöveganyaga, melyetLabádi Krisztina átdolgozottkicsit, hogy jobban énekel-

hetõ legyen, tudtuk megMészáros Gábortól, azazMurphy-tõl. A beérkezettszövegeket a késõbbiekbenmég fel szeretnék használni,valószínûleg egy verses le-mezen szerepelnek a mostkimaradó gyermekköltemé-nyek. A zenész stúdiójábanvették fel a hanganyagot, ahéten, ottjártunkkor éppenLuca boszi énekelte fel dala-it, a Lajtha-zeneiskola mû-vésztanára, Andor Csillaszakmai tanácsaival segítve.Ezután a keverés munkálataikövetkeznek, majd a Betafixstúdió lesz a helyszíne az ún.master CD elkészítésének.

Mint Murpy elmondta, ahangzás az eddigiekhez ké-pest kicsit populárisabb leszaz új CD-n. Jövõ héten a ter-vek szerint már nyomdábakerül a kiadvány, gyermek-nap környékére pedig min-den bizonnyal meg is jelen-het. A zenekarnak több fellé-pése is lesz azokban a na-pokban, hetekben, ezek al-kalmával is megvásárolhatólesz a korong és a kifestõ, deonline-könyvesboltokban ismegrendelhetõ lesz.

A jelenlegi mintegy 50-60fõs klubtagság folyamatosankérdezgeti, mikor jön az el-sõ, igazi Tücsök CD, de a ko-

rábbi gyermekdalos lemezekfolytatását is várják az óvó-nõk, árulta el Murphy.

Játszottak már néhány újdalt közönségüknek. A gye-rekek ízelítõt kaphattak Macibácsiék történeteibõl a zene-iskolai fellépésen és a klub-foglalkozásokon is. Az Élet-jel KSE kiadásában megjele-nõ kiadvánnyal egyébkéntfolytatják a Tücsök klubok-ban kialakított koncepciót,vagyis nem csak audiovizu-ális élményhez juttatják agyerekeket, hanem a kéz-ügyességüket is igyekeznekfejleszteni. Egyesületük, aSzív-Hang pályázatokon isindul, szeptemberben kez-dõdõ lemezbemutató turné-jukat is támogatásból szeret-nék finanszírozni.

A szentesi közönség elõttgyermeknapon, május 26-ánegy jótékonysági rendez-vény, újabb Kossuth utcaipalánkfestés keretében lépfel a zenekar, majd jön a Tü-csök Klub június 2-án, ezút-tal a strandon, s ugyanazona helyszínen, de már a vaká-ciónyitó partin, június 16-ántartják a nagyzenekaros le-mezbemutatót.

D. J.

A klasszikus zenekultúranehéz helyzetben van, aszûkös anyagi helyzet mel-lett nagyobb gond, a ko-moly mûfajok iránti érdek-lõdés elapadása, az értékekiránti érdektelenség.

Ebben a helyzetben külö-nösen örvendetes, hogy van-nak áldozatot vállalók, akik amunkájuk és gondjaik mel-lett, részt vesznek a városamatõr zenei együtteseinekmunkájában.

Ezzel az együttesi háttérrelhuszadik alkalommal ismegrendezhetjük az egyház-zenei találkozót, amelyenhosszú ideig csak kórusokvettek részt, néhány éve kap-csolódott be a Városi Fúvós-zenekar.

A két évtized alatt közelkilencven hazai és határontúli énekkar fordult meg vá-rosunkban, köztük többnemzetközi hírû együttes is.

Az idei kórustalálkozón ahelyi Bárdos Lajos Vegyeskarmellett két Hangverseny-kó-rus minõsítésû együttes, aKiskunfélegyházi Zenebarát-ok Kórusa, Gödöllõ VárosVegyeskara, illetve a Vajda-ságból egy ifjúsági vegyes-kar, a Temerini JuventusÉnekkar vesz részt. A kóru-sok önálló mûsora mellett,nagy élmény énekesnek éshallgatónak az összevont 150tagú énekkar megszólalása.

Most Mozart és C. Franckmûvek fognak elhangozniCsanádi László orgonamûvészközremûködésével.

Május 19-én, vasárnap 18órakor a Városi Fúvószene-kar hangversenyét, május 25-én, szombaton 16 órakor akórushangversenyt rendez-zük meg a ReformátusNagytemplomban.

N-s.

XX. EgyházzeneiTalálkozó

Az országban hatodikként, 21 fõvel váro-sunkban is megalakult a Szentes-CsongrádRotary Club diákok számára létrehozottklubja, az Interact. A fiatalok hivatalos ce-remónia keretében tettek esküt.

Május 10-én a Horváth Mihály Gimnáziumdísztermében gyûltek össze az alakulóInteract Club tagjai a charter fogadalomtétel-re, melyet megtisztelt jelenlétével UngváriZsigmond, a Rotary kormányzója, valamintBudapest, Kecskemét és Szeged Interactklubjai, és a szegedi Rotaract Club ( a hu-szonéves, harmincas korosztály) is képvisel-tették magukat.

– Kis családjuknak nevezte az InteractotKovácsné Gila Erzsébet, a Szentes-CsongrádRotary Club elnöke, aki a diákok munkájá-ban felnõtt segítõként vesz részt. – AzInteract Club a 12-18 éves fiatalok csoportja,akik hasonlóan a Rotary eszmeiségéhez,megtanulják, mit jelent önkénteskedni, jóté-konykodni, hogyan kell feladatokat magukelé kitûzni és azokat végrehajtani – tájékozta-tott a Rotary helyi elnöke. Elmondta, kétfé-leképpen hozható létre Interact klub: iskolák-ra vagy közösségre építve. – Mi úgy gondol-tuk, nem iskolára, hanem közösségre épí-tünk. Megkerestünk több iskolát, hiszen aváltozatos háttérrel rendelkezõ, a HorváthMihály és a csongrádi Batsányi gimnázium-ból, a Boros szakközépiskolából és a Kiss Bá-lint általános iskolából érkezõ, összesen 21diák más közösségi szellemiséget képvisel.Egy szép projekten már túl vannak: aNyolcszínvirág óvodában, saját készítésû jel-mezekben adták elõ a Brémai muzsikusok cí-mû darabot, mely élvezettel töltötte el õketés az ovisokat is. Sokféle projektet vázoltak

fel, a következõ egy kérdõív összeállításalesz, melyben a korosztályukat kérdezikmeg, milyen programokat látnának a két vá-rosban.

A Rotary helyi elnöke elmondta azt is: ter-mészetes egy idõ után a tagság cserélõdése,szeretettel várják az érdeklõdõ fiatalokat aDózsa-házban.

– A tanév elején hallottam elõször aRotaryról az iskolában, s nagyon megérintetta gondolat: más embereken önkéntesen segí-teni, a tehetséges fiatalokat, a rászorulókatfelkarolni. Úgy gondolom, az idõmbe belefér,nem nagy fáradság – mondta Fabó Márkó,akit a Dózsa-házban, az egyik ülésen válasz-tott meg a közösség elnöknek. – Ez egy név-leges cím, hiszen mindannyian egyenlõk va-gyunk, talán annyiban hárul rám több fel-adat, hogy kicsit összefogjam, egyben tart-sam a klubtagokat.

A gimnázium drámai tagozatán tanuló 10.évfolyamos fiú tele van tervekkel, s reméli,nem fog eltávolodni a Rotary szellemiségé-tõl, a karitatív tevékenységtõl majd felnõtt-ként sem.

Az elsõ elnök a drámai tagozat Családipótlék címû darabjának szereplõjeként isközremûködött az ünnepségen, hiszen a 10-es osztály ezúttal is nagy sikert aratva adtaelõ a díjnyertes mûvet. Ungvári Zsigmondkormányzó a fogadalomtételt követõen aztmondta, csak közösségben szabad gondol-kodni, s reméli, a Rotary csapata is új lendü-letet kap általuk. A fiatalok klubjának indulá-sát 100 ezer forinttal segítették.

Szirbik Imre polgármester köszöntõ beszé-dében azt kérte a fiataloktól, hogy igaz csa-lád legyenek. D. J.

Kozma Edita stúdióban.

A népszokások alapjai mára római floráliákon, tavasztköszöntõ ünnepi alkalmakonmegjelentek. Ekkor a nö-vényvilág és a virágok, illet-ve a termékenység istennõ-jét, azaz Flórát köszöntötték.A Krisztus utáni idõkben amagyar nyelvterületen ha-gyománnyá vált, hogy a má-jus elsejére virradó éjszakamájusfát – a természet és azudvarlás szimbólumaként –állítottak, s azokat pünkösd-kor bontották le. Ezen az ün-nepen pünkösdi királyt isv á l a s z t o t t a k ú g y, h o g yügyességi versenyen kivá-lasztották azt a legényt, akikésõbb a többieket vezethet-te. A tavaszköszöntés szoká-sa miatt már kora hajnalbana házak kerítésére zöld ága-kat és virágokat tûztek, illet-ve pünkösdöltek, azaz éne-kelve, táncolva végigjárták afalut, s adományt gyûjtöttek.

A pünkösd azonban elsõd-legesen keresztény ünnep, aSzentlélek eljövetelének ün-nepe, melynek ószövetségigyökereit az egyik zarándok-ünnep jelenti, amelyen Izrael

fiai megjelentek az Úr elõtt.Ennek az ünnepnek aratásiünnep, elsõ termés ünnepe isvolt a neve, illetve neveztékhetek ünnepének is. Az elsõpünkösd óta és a liturgiábana húsvét beteljesedésénekünnepe, melynek idõpontjaévente változó. Az ünneptárgya a húsvéti misztériumbeteljesedése, a Szentlélek ki-áradása, az új törvény és azegyház születésnapja.

Ez a keresztény ünnep is ahúsvéthoz hasonlóan egészhéten át tart, azonban csakkét nap nyilvános ünnep. „Apünkösd ünneplése egyidõsaz egyházzal, tehát az apos-tolok idejébõl való. Az ün-neprõl májust pünkösd ha-vának is nevezik.”

A pünkösd a karácsony-hoz vagy a húsvéthoz hason-lóan az egyházi év egyik leg-nagyobb ünnepe, így hátnem szabad elmenni mel-lette, s az ünneplés helyettpusztán pihenéssel tölteni azelõttünk álló napokat, ha-nem hálát kell adni az Isten-nek minden ajándékáért.

Cs.L.I.

Ünnepeljüka pünkösdöt

Tiszai életképek címmelnyílik kiállítás a múzeumivilágnapon egy olyan em-berre emlékezve, aki kuta-tóként is szemlélte szeretettfolyóját. A Koszta JózsefMúzeumban a 10 éve el-hunyt Bellon Tibor tájfotói-ból, valamint a múzeumgyûjteményébõl származóhalászati eszközökbõl lát-ható válogatás.

Bellon Tibor több évtize-den át kutatta a Tisza mentitelepülések néprajzát, a vízés ember kapcsolatát, az ár-téri gazdálkodást. A témárólírt történeti-ökológiai szem-léletû munkája sajnos márcsak posztumusz kötetkéntjelenhetett meg. Az ártérigazdálkodás kutatása soránBellon Tibor igyekezett mástudományágak eredményeitis hasznosítani. Szoros kap-csolatokat alakított ki aSzegedi Tudományegyetemökológiai tanszékével. Szá-mos közös gyûjtõúton vettekrészt, amelyek nagy élménytjelentettek számára, hiszenmás szemszögbõl ismerhettemeg szeretett folyóját, a Ti-szát.

Bellon Tibor munkásságá-nak kapcsán feltétlenül szól-nunk kell arról a 12 részesfilmsorozatról, amelyet egystáb tagjaként a Tiszáról ké-szített, s melyet 1992 szep-

temberétõl vetített a MagyarTelevízió. Ebben a sorozat-ban Bellon Tibor a népéletszámos elemét bemutatta, hi-szen terepmunkája révén ta-lálkozott ezekkel a jelensé-gekkel: halászszerszámokhasználata, nádaratás, vesz-szõ, gyékényfeldolgozás, ta-licska, ladik készítése stb.

A 2002-ben elhunyt kuta-tónak a szegedi egyetemenMód László is a tanítványaiközé tartozott, aki most aKoszta-múzeum néprajzku-tató muzeológusaként kiállí-tással állít emléket egykorioktatójának. A tárlat anyagáta Tisza-menti településekenis tervezi bemutatni vándor-kiállítás formájában. A mú-zeumi világnapon nyíló kiál-lítás a kutató által készítettfotókon mutatja be a Tiszamenti gazdálkodási tevé-kenységeket. Bellon Tiborhitvallása a múzeum anya-gából bemutatásra kerülõtárgyakban is megjelenik,miszerint a Tisza környezeté-nek kihasználása mindigidõszerû, így a régi halászatieszközöket kiegészítik a nap-jainkban is használatosakkal.

A tárlatot a múzeum me-gyeházi épületében JásznéGyovai Ágnes szakaszmérnöknyitja meg május 18-án,szombaton 15 órakor.

D.J.

A Tisza kutatójaés fotósa

Négy jó barát lemezen és kifestõkönyvben

Jön a Tücsök Zenekar elsõ CD-je

AAAA RRRRoooottttaaaarrrryyyy kkkkiiiissss ccccssssaaaallllááááddddjjjjaaaaaaaazzzz IIIInnnntttteeeerrrraaaacccctttt

A következõ napokban az egyházi év fontos ünnepét ün-nepeljük, hiszen eljött pünkösd ünnepe, melyet nemcsak atemplomban ünnepeltek elõdeink, hanem népszokások istársultak hozzá, amelyek némelyike ma már a feledés ho-mályába vész. Számunkra, keresztények számára azonbana pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe a húsvét, az-az a Jézus feltámadása utáni 50. napon. Görög neve ispentékoszté, azaz 50, ebbõl származik a magyar pünkösdszó.

Page 6: Szentesi Élet · Vásárhelyi útból nyíló utca a szegvári és mágocsi elágazás elõtt. Ezen a részen 1910-ben mértek ki elõször munkás-telkeket, s a földtulajdono-sok

66 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001133.. mmáájjuuss 1177..

Gyõzött a Gyálarét ellen,és mivel a Tiszasziget vere-séget szenvedett, már mate-matikailag is bebiztosítottabajnoki elsõségét a SzentesiKinizsi megyei másodosztá-lyú labdarúgó-csapata. AKinizsi az augusztusbanrajtoló új szezont már az el-sõ osztályban kezdi.

– Az elsõ perctõl kezdve jólés motiváltan futballoztunk –mondta a mérkõzés végét kö-vetõ ünneplés után BozókiZoltán vezetõedzõ. – Tudtuk,hogy ha nyerünk, bajnokokvagyunk, és ezt ezen a naponszerettük is volna biztossátenni.

Az elsõ félidõ közepéigmég állta a sarat a Gyálarét,ekkor azonban Mihály Róbertrévén megszerezte a vezetésta Szentes, sõt a félidõ végénPáger is betalált, amivel gya-korlatilag eldõlt a találkozó,mert a vendégek nem jelen-tettek veszélyt Szél kapujára.Fordulás után Tóth László kétgólt is szerzett, majd MihályRóbert foglalta keretbe aszombat délután történéseit.Az 5-0-s gyõzelmet követõenkezdõdhetett a közös ünnep-lés a szurkolókkal, a buli állí-tólag másnap hajnalban értvéget…

– Amikor elkezdtük tavalynyáron az erõsítéseket, márakkor ki lehetett mondani,hogy bajnokesélyes társaság

jött össze – mesélte Bozóki. –Négy éve ugyancsak meg-nyertük a másodosztályúpontvadászatot, annak a tár-saságnak a gerince, némi kité-rõ után, tavaly hazatért Szen-tesre, és most ismét bizonyí-tották, hogy az akkori sikernem volt véletlen. Komoly cé-lunk volt, hogy a Kinizsifennállásának 100. évforduló-ját emlékezetessé tegyük, ésez sikerült is. Gratulálok vala-mennyi játékosomnak azegész évi teljesítményéhez.

A mester elmondta, hogy ahátralévõ fordulókban semszeretnének lazsálni, a továb-bi mérkõzéseken is igyekez-nek kiszolgálni lelkes szurko-lótáborukat.

A bajnokcsapatot szomba-ton is lehet majd ünnepelni,hiszen ismét itthon játszik aSzentes, az ellenfél ezúttal aZsombó gárdája lesz a Pusz-tai László Sporttelepen. Amérkõzés 17 órakor kezdõ-dik.

hvFotó: Kárpáti Lajos

Az elmúlt héten két nem-zetközi versenyen vettekrészt a szentesi dobóver-senyzõk. A Budapesti Hon-véd nemzetközi versenyénSeres András a férfi, CsordásCintia a nõi diszkoszvetõkmezõnyében gyõzött. ABékéscsabán megrendezettForg-Tech kupán, melyenhagyományosan román és

szerb versenyzõk is résztvesznek, a szentesi atlétákminden számban gyõztek. Anõi diszkoszvetõk mezõnyé-ben Papp Anita remek egyénicsúcseredményével 40,56méteres dobásával gyõzött.Csordás Cintia súlylökés-ben, Nánai Lilla gerelyhajítás-ban, Lengyel Regina az ifjúsá-gi súlylökõ versenyben lett

elsõ. A gyõzelmek melletttöbb esetben állt a dobogónszentesi versenyzõ, CsordásCintia diszkoszvetésben má-sodik, Papp Anita súlylökés-ben harmadik. A leány, gyer-mek korcsoportosok 600 mé-teres síkfutás versenyszámá-ban Stráma Klaudia nálaidõsebbekkel versenyezveezüstérmet szerzett. A dobó-edzõk, Benkõ Márta, Tégla Fe-renc és Neményi Béla nagyonelégedettek az idény elejénnyújtott remek eredmények-kel. Tégla Ferenc Seres And-rással szinte állandó lakója atatai edzõtábornak, ahol re-mek körülmények között ké-szülhetnek a magyar bajnok-ságra, valamint a közelgõnemzetközi versenyekre. Aháromszoros felnõtt váloga-tott Seres András ebben azévben elérheti akár a tíz vá-logatottságot is.

Benkõ Szabina

Vereséggel kezdte a férfi vízilabda bajnokság hetedikhelyéért folyó párharcot a Szentesi VK csapata. A fõvárosivasutasoknak szombaton délben vághatnak vissza aszentesiek.

Lukács Dénes: – Rosszul kezdtünk, ezért megérdemelt a ha-zaiak sikere. Szombaton folytatódik a párharc: ha észnél le-szünk, és pontosabban pólózunk, akkor egyenlíthetünk.

Az Eger a bajnok, a Hungerit-SzentesiVK csapata pedig a második helyen végzetta nõi vízilabda-bajnokságban. Az elsõ mér-kõzéstõl eltekintve az Eger simán nyerte apárharcot.

Tulajdonképpen a papírforma érvényesülta nõi vízilabda-bajnokság fináléjában, a baj-nokságban mindössze egyetlen döntetlentjegyzõ Eger magabiztosan söpörte be a baj-noki címet. Az egyik fél harmadik gyõzelmé-ig tartó párharc elsõ felvonása hozta az igaziizgalmakat, ekkor Egerben a Szentes hosz-szabbításra késztette vendéglátóját, ám végül9-8-as hazai siker született. Bizakodva vártáktehát a szentesi drukkerek, hogy a keddi, li-geti uszodában megrendezésre kerülõ máso-dik összecsapáson a lányok végre „elkapják”a bajnokaspiránst. A szurkolóknak azonbancsalódniuk kellett, a rosszul védekezõ, és az

annál is gyengébb lövõformát mutató Hun-gerit 13-10-es vereséget szenvedett. MerészAndrás, a nõi válogatott szövetségi kapitányaszerint az Eger ezúttal sokkal jobban felké-szült a Szentes különbözõ taktikai húzásai-ból, jobban blokkoltak és a lövõszázalékuk islényegesen eredményesebb volt, mint a Hun-gerité. A kapitány szerint a harmadik mérkõ-zésen sem tud majd lényegesen újat mutatniegymásnak ez a két csapat, a Szentes játsszaa fegyelmezett, pontos játékát, míg egri rész-rõl van két-három olyan egyéniség, akik si-mán el tudnak dönteni egy mérkõzést.Zantleitner Krisztina, a Hungerit vezetõedzõjeszerint olyan védekezésbeli hibákat követtekel, ami érthetetlen volt a számára. A szerdai,harmadik mérkõzésen 3-2-ig, a második ne-gyed elejéig volt szoros a meccs, ezt a nyolcpercet végül már három góllal „hozta” azEger, amely aztán nyolc góllal, 14-6-ra nyertea meccset. A mieink részérõl a legeredmé-nyesebbnek Kövér-Kiss Réka bizonyult ezenaz estén, egymaga négy gólt vállalt a hatszentesi találatból.

– Egy nap telt el egy vesztes meccs óta, deúgy utaztunk Egerbe, hogy igyekszünk meg-nehezíteni a címvédõ dolgát. A kihagyott öt-métereseket azonban nem bírtuk el, fejbenszétesett a csapat. Az egész éves munkávalelégedett vagyok, köszönöm a csapatnak és aminket támogatóknak. Idén ezüstlányok vol-tunk – mondta a vezetõedzõ. hv

Ezüstérmes a Hungerit

Ismét Interliga - helyszínvolt a Pusztai László Sportte-lep. A HSZATÁK Junior FCifjú labdarúgói ezúttal hód-mezõvásárhelyi,mezõberényi és gyulai ellen-feleket fogadtak.

Az Interliga-bajnokág elsõfelébe tartozó csapatok ven-dégeskedtek Szentesen az el-múlt hétvégén, ennek ellenéreaz újonc szentesiek nem ijed-tek meg egyik riválisuktólsem, sõt, a legkisebb korosz-tály tagjai megszerezték elsõgyõzelmüket is a bajnokság-

ban, a 2005-ös korosztály lab-darúgói a Hódmezõvásárhelyellen diadalmaskodtak 2-1-re.– Óriási siker ez számunkra,hiszen ebben a korosztálybanráadásul egyel fiatalabb élet-korú labdarúgókkal nevez-tünk be a bajnokságba –mondta Kovács László, a klubszakmai vezetõje. – Azonbannem csak õk, hanem a többikorosztályunk is kiválóanszerepelt, le a kalappal elõt-tük, nehéz ellenfelekkel szem-ben sikerült jó mérkõzéseketjátszanunk.

Egy hét múlva Romániá-ban folytatódik az Interliga-bajnokság, ahol kizárólag ro-mán riválisokkal mérkõznekmajd a szentesi csapatok.

A HSZATÁK U16-os gárdá-ja, az elmúlt héten pénteken11-1-re verte a Nagymágocsegyüttesét, a mérkõzés leg-jobbjának Bubori Dániel bizo-nyult, aki egymaga 7 góltszerzett. A bajnokságból mégnégy meccs van hátra, hahozzák ezeket a derbiket amieink, akkor ezüstérmes le-het a gárda. hv

Nem sikerült kiharcolniaaz országos döntõbe jutást azERIMA gyermek- kézilabda-bajnokságban a SzentesiSportiskola U9-es korosztá-lyú fiú gárdájának. A mieinka negyedik helyen végezteka múlt heti, békéscsabai elõ-döntõben.

A fiatalok a csoportmérkõ-zések során 16-12-re kaptakki a házigazdáktól, majd 17-14-re legyõzték a Pick Sze-ged csapatát. A késõbbiekbenaz elõdöntõben, a másik cso-port elsõ helyezettjétõl, a Fe-rencváros együttesétõl is ve-reséget szenvedett a SzentesiSportiskola, mégpedig 22-13arányban. A Szentes így vé-gül a 3. helyért léphetett pá-lyára, a Csanádi gárdája el-len. Sajnos a bronzérmet semsikerült megszerezni, a 25-21-es vereség negyedik he-lyet ért a sportiskolásaink-nak. Tavaly szintén az orszá-gos elõdöntõben bukott el agárda, de a szakmai stáb bí-zik abban, hogy jövõre sike-rül kiharcolni a fináléba ke-rülést. Igaz, akkor sem adjákmajd könnyebben a sikert…

hv

Elúszottfinálé

Elsõre vereség

BBBBaaaajjjjnnnnooookkkk aaaaSSSSzzzzeeeennnntttteeeessssiiii KKKKiiiinnnniiiizzzzssssiiii!!!!

Romániában a HSZATÁK

A 2016-os riói olimpián a rögbi újra mûsorszám lesz. Ezérta Magyar Rögbiszövetség a hetes rögbi bajnokságát két tor-nán hirdette meg, melyek egyben felkészülési lehetõségetbiztosítottak a játékosoknak.

Az elsõ forduló május 1-jén városunkban volt. Nyolc csapatelõzetes regisztrációját követõen hat csapat érkezett meg. Köz-tük voltak a kecskemétiek, akiket sikeresen maguk mögé utasí-tott a „szentesi hét fõs” alakulat. A második helyezés a hazaicsapattól kiemelkedõen nagy jelentõséggel bíró teljesítmény.

A második fordulót Százhalombattán rendezték. A szentesi-ek ismét szép teljesítményt nyújtottak. Megismételték a 2003-asbajnokság akkori nagy meglepetését, összetettben második he-lyezést értek el.

Olimpiai rögbi

Remek idénykezdés az atlétáknálAz év utánpótlás játékosa

Legjobb nõi játékosként Miskolczi Kittikapta a Szalay Iván Alapítvány 2013-as dí-ját. A kuratórium 1996 óta választja a leg-ígéretesebb tehetségeket és pénzjutalma-kat ad át nekik. A 17 év alatt elõször díjaz-tak nõi játékost. Kemény Ferenc kuratóriu-

mi elnök szerint Kittiben minden szintenbenne van a gyõztes vénája, ami rettentõsokat használ egy csapat teljesítményében.Az ünnepségen jelen volt Kemény Dénes, aMagyar Vízilabda Szövetség elnöke ésHorkai György, a junior-válogatott szövet-ségi kapitánya.

Balról jobbra: Kocsis Alexandra, Lengyel Regina,Benkõ Márta edzõ, Neményi Béla edzõ, Papp Anita,

Nánai Lilla, Csordás Cintia.

Szentesi Kinizsi – Gyála-rét 5–0 (2–0)

Szertár Sportbolt labdarú-gó megyei II. osztály, 26.forduló. Szentes, 200 nézõ.Vezette: Hegyesi.

Szentesi Kinizsi: Szél B.–Németh, Lajos, Vincze,Bordács (Kánvási), PolyákCs. (Nagy A.), Lekrinszki,Páger (Szarvas), Tóth(Gránicz), Hidas (Széll N.),Mihály. Edzõ: Bozóki Zol-tán.

Gólszerzõk: Tóth L. (2),Mihály (2, egyet 11-esbõl),Páger.

Kiállítva: Tari.

ZF-Eger – Hungerit-Szentesi VK 14–6(3–1, 4–1, 4–2, 3–2)

Nõi vízilabda OB I, döntõ, 3. mérkõzés.Eger, 1300 nézõ. Vezette: Székely, Kun.

Hungerit-Szentesi VK: Gundl – Gyõri,Hevesi, Miskolczi 1, Musgrove, Kotova,KÖVÉR-KIS 4. Csere: Nalmpanti (kapus),Kádár 1, Rácz, Gémes. Vezetõedzõ:Zantleitner Krisztina.

Gól – emberelõnybõl: 6/3, ill. 5/1. Ötméteresbõl: –, ill. 4/2.Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó

párharc végeredménye: 3:0 az Eger javára.

BVSC–Valdor-Szentesi VK 13–6 (5–1, 2–0, 3–4, 3–1)Férfi vízilabda OB I, rájátszás a 7. helyért, 1. mérkõzés. Budapest,

Szõnyi út, 200 nézõ. Vezette: Rubos, Molnár.Valdor-Szentesi VK: Horváth T. – Hegedüs, Tóth Z. 1, Tóth P. 1,

Regõs, WESZELOVSZKY 2, Bálint 1. Csere: Horváth A. (kapus),Pellei, Józsa 1, Nagy M., Párkányi, Szabó L., Szabó Z. Vezetõedzõ:Lukács Dénes.

Gól – emberelõnybõl: 10/4, ill. 9/2.Ötméteresbõl: 1/1, ill –.Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharc állása: 1:0 a BVSC

javára.

(Fotó: Vidovics)

Page 7: Szentesi Élet · Vásárhelyi útból nyíló utca a szegvári és mágocsi elágazás elõtt. Ezen a részen 1910-ben mértek ki elõször munkás-telkeket, s a földtulajdono-sok

22001133.. mmáájjuuss 1177.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 77

Örökbe fogadókat és ön-kéntes segítõket is várnak aHerosz szentesi állatmenhe-lyén. A törvényben megha-tározott eblétszámot tartaniigyekeznek a Téglagyári útitelepen, vagyis 160 kutyá-nál többet nem fogadhat-nak be.

A múlt héten 10 kutyávaltelepültek ki a szentesi állat-védõk a Mars cég családinapjára, Csongrád-Bokrosra,ahol a különbözõ verseny-számok között kutyaólfesté-sért és örökbefogadásért islehetett pontokat kapni. Azeseményen négy eb gazdárais talált, egy ötödikért pedigazóta jöttek át Bokrosról. AMars által felajánlott – és ki-festett – 36 kutyaházat a cégmár a szentesi telepre fuva-rozta, ám ezen kívül ólan-ként 15 kiló zsákos tápot isajándékoztak, azaz összesen5 és fél mázsányit, tudtukmeg Deák Ferenctõl. A telepvezetõje elmondta: Bokrosracsakis felkészített (chippeltés oltási könyvvel rendelke-zõ) ebeket vittek. Az örökbefogadás szabályai szerint azújdonsült gazdi magával vi-heti a kutyát, de nem adhatjatovább, s gondoskodni köte-les róla: nem tarthatja lán-con, s csak a megfelelõ mére-

tû kennelben – mindezt el-lenõrizhetik a kutyamenhelymunkatársai.

A menhelyen az engedé-lyezett létszámot tartaniukkell, ami azért is nehéz, merta chiprendelet következmé-nyeként nõtt a kóbor kutyákszáma. Félõ, hogy ahol többkutya is van, tulajdonosaiknem fogják elvinni az össze-vezetéses eboltásra, ahol,mint mi is megírtuk, csakchippelt kutyákat olthatnak.

A szentesi menhelyen vi-szont úgy tartják, négylábútársra szükség van, példáulegyedül élõ idõs emberekesetében.

Segítenek ahol tudnak –summázza a telepvezetõ, sazt említi, jó viszonyt alakí-tottak ki a martfûi önkor-mányzattal: szerzõdésükszerint begyûjtik a települé-sen a kóbor kutyákat, s elvi-szik a menhelyre. A szentesigyepmesteri teleprõl az ösz-

szes altatásra váró kutyát ki-viszik – havonta általában 5-15 ebet –, kifizetve a költsé-geket, s a menhelyen gon-dozzák, vagy örökbe adjákaz állatokat. Két év alattmintegy 500 jószág talált ígygazdára, az is igaz, a kutya-állomány túlnyomó többsé-ge német örökbefogadókhozkerült, itt még elég kevesenkeresik fel ilyen szándékkala telepet.

Ha elérték a megszabott,

160 kutyás létszámot, kény-telenek elutasítani azokat,akik újabb állatokat visznekhozzájuk. Német partnerükellátja a menhelyet táppal,így elõfordult már, hogy le-hetõségeikhez mérten segí-tettek rászorulókon, azon-ban minden kutyán nemtudnak segíteni a városban,tette hozzá a telepvezetõ.

– Nagyon szeretnénk, haönkéntesek jelentkeznének,kutyasétáltatásra, vagy akára telepen javítómunkákat vé-gezni. A középiskolás diákoka kötelezõen elõírt közösségiszolgálatukat nálunk, a men-helyen is letölthetik – taná-csolta Deák Ferenc. – „Két ésfél” alkalmazottunk van a te-lepen, de a 73 kennelt takarí-tani, vizet, ételt cserélni többembert kívánna.

Idén talán végre megoldó-dik a régi hiányosság, s betudják vezetni a villanyt a te-lepen, német partnerük se-gítségével. Ugyanakkor vi-szont náluk minden kutyabe van oltva, chippelve, s eztkevés magyarországi men-hely mondhatja el magáról.Ehhez az önkormányzat ishozzájárul, 150 bechippeltkutya után ebenként ezer fo-rinttal.

D. J.

Szentes a kezdetek óta benevez és min-dig kategóriája elsõ felében végez a MagyarSzabadidõsport Szövetség 1991 óta meg-szervezett Kihívás Napja elnevezésû tö-megsport programján. Idén is ingyenesenhasználhatják a sportlétesítményeket a mo-zogni vágyók május 22-én szerdán – tájé-koztatta lapunkat Takács László.

A szervezést segítõ pedagógus, sportszak-ember elmondta, hogy Kazincbarcika, Salgó-tarján, Szekszárd és két budapesti kerületmellett verseng Szentes. Tavaly a város aharmadik helyezést érte el 82 ezer darab 15perces megmozdulással. Szervezett formá-ban 5 helyen várják a mozogni vágyókat, deegyénileg is bárki sportolhat, a lényeg, hogyjelentse a mozgását sportcsarnokban mûkö-dõ versenyközpont 311-032 telefonszámán.A kosárlabda klub a fõtéren szervez utcai ko-sarazást 10-13 óra között. A Honvéd RákócziSE futókat vár a ligetbe 8.30-10.30 között, aSt. Jupát SE 10.45 és 11.30 idõpontban indítkerékpáros körözést a város utcáin, míg aWellness Colosseum kalandparkjába a kicsi-ket várják ügyességi versenyekre fél 9-tõl. A

Párducok a kézilabdázni vágyókat várják asportcsarnokban 13 és 15 óra között.

A települések mellett 2009 óta a kistérségitársulások is meghívást kapnak a versenyre,melynek eredményeként Szentes KistérségTöbbcélú Társulása koordinálásával a kistér-ség 8 települése ebben a kategóriában is kép-viselteti magát az országos rendezvényen. Akistérség az elmúlt négy évben folyamatosankiemelten jól szerepelt a programban, mely-nek eredményeként a társulás mind a négyalkalommal az elismerésben részesített szer-vezetek egyike lett, emellett két alkalommalkülöndíjat is sikerült elnyernie. A Társuláskezdeményezésére az együttmûködõ közok-tatási, kulturális és szociális intézmények, il-letve további partnerszervezetek önállóprogramokat szerveznek a Kihívás Napján.A május 22-én megrendezésre kerülõ orszá-gos sportrendezvényhez kapcsolódva a kis-térségben sétával, mozgásos játékokkal, sor-és váltóversenyekkel, tánccal és egyéb sport-tevékenységekkel várják a mozogni vágyó-kat.

B.G.

KosOlyan ügyek miatt idegesked-het, amikkel nem tud idõre

kész lenni. Kisebb késések elõfordulhat-nak, ezért legyen türelmes. A hét során ahatáridõket ne tegye szorosra, így sikerülbetartania. Az utóbbi idõben elindítottegyüttmûködései nagyon rövid idõ alattrealizálódni látszanak.

BikaValamilyen intellektuális tevé-kenységbe kezd, ami a késõbbi

idõben emel az ön státuszán. Az ideje javarészét kedvesével igyekszik tölteni. A ki-sebb, spontán felmerülõ gondokat ügyesentudja kezelni. Az eheti bolygóállások foko-zottan a karrierjére élezik ki a figyelmét. Ér-demes most fokozottan észnél lennie.

IkrekÓvakodjon attól, hogy ezek-ben a napokban bármit is vá-

sároljon hitelre, vagy kezességet vállaljonvalaki hitel felvételéhez, mert hátránya le-het önnek egy megfontolatlan pénzügyidöntés esetén. A megérzései felerõsöd-nek, amelyekre hallgatnia érdemes lenne.

RákÓvakodni kellene abban, hogya céges feszültségeit ne vigye

be az otthonába, szeretteivel való kapcso-latába. Párja odafigyelésére, törõdéséreszámíthat. Mindenben ön mellett áll. Hagondjai vannak, nyugodtan kiöntheti lelkétneki, segít önnek meglátni a jó alternatívá-kat a megoldásokban.

OroszlánSzinte egész hét során foko-zott feszültséget tapasztalhat

a munkahelyén a kollegái körében. Min-denki felpörgött, türelmetlen ön körül. Azttapasztalhatja, hogy ön most az igazságosztó bizonyos helyzetekben. Az ön böl-csessége most kincseket ér. Kiválóan ke-zében tudja tartani az ügyeket.

SzûzTele van jobbnál jobb ötletek-kel. Nem ártana, ha ezeket

megbeszélné a környezetében lévõ bizal-masaival, mielõtt a gyakorlatba fektetnéõket. A fontos dolgaiban valószínû, hogycsak magára számíthat. Ez egy olyan idõ-szak, amikor csak annyit kell tenni,amennyire ideje és energiája telik, nemtöbbet.

MérlegLehetséges, hogy ezekben anapokban elégedetlenségének

ad hangot, melyek megalapozottak. Az ehetibolygóhatások az otthona, a nagy családjakörében generálhatnak feszültségeket. Érzi,hogy valami nem jó. Bátran, de ne ingerül-ten mondja ki azt, ami zavarja. Mindentmeg tudnak beszélni.

SkorpióItt az idõ, hogy azokat a terve-ket, melyeken az utóbbi idõben

dolgozott, a gyakorlatba is átültesse. Errekiváló ez az idõszak. A kollégáival, környe-zetével jó a megértés. Sikeresen együtt tud-nak mûködni. Érzelmi téren nem valószínû,hogy minden úgy alakul, ahogy szeretné.

NyilasA csillagok erõs figyelmeztetõjeleket mutatnak az ön pénz-

ügyi területének a figyelemben tartására, azotthoni teendõkre, valamint a családtagok-kal való jó megértésre. Valaki, egy szélhá-mos személy, vagy az üzleti partnerei közülmegpróbálja csõbe húzni.

BakEzekben a napokban váratlan,nem kis összegû plusz bevétel-

re számíthat. Legyen óvatos, illetlen sze-mélynek ne beszéljen errõl vagy egyéb ön-nek fontos ügyeirõl, nehogy egy ármányko-dó személyre hívják fel a figyelmét, aki aháta mögött ténykedik ön ellen. Fontos ira-tait, értékeit ne hagyja szem elõtt.

VízöntõFelhalmozódnak a szaladgálás-sal egybekötött teendõi. Vi-

gyáznia kell, hogy ne tömörítse túl szorosraa napirendjét. Elemében van, tele van ener-giával, ráadásul nagyon jól néz ki. Kap isbókokat bõven. Elõfordulhat némi átmenetiapróbb bosszúság a hét közepe fele, denem kell komolyan vennie.

HalakNyugtalan és zaklatott is lehetamiatt, hogy nem minden úgy

alakul a napokban, ahogy ön tervezte. Nyu-godjon meg, hiszen a leleményessége felül-múl mindenkit a napokban. Hamar talál al-ternatív megoldásokat, melyek elégedettsé-get hoznak. A pénzbevétele növekszik. Vá-ratlan forrásból egy kis bónusz ígérkezik.Egy elõnyös szerzõdés aláírása is esedé-kes.

Május 17-23.

HHHH OOOO RRRR OOOO SSSS ZZZZ KKKK ÓÓÓÓ PPPP

Józsi bácsi panaszkodik az orvo-sának: – Baj van, doktor úr, már nem kí-vánom az asszonyt, sõt a leg-szebb fiatal menyecskék is hide-gen hagynak. Bezzeg a sógorom,három évvel idõsebb nálam, még-is azt mondja, hogy hetente leg-alább kétszer.– Nincs semmi baj, Józsi bácsi,mondja maga is!

Miért lila a Milka-tehén?– ???– Mert fent az Alpokban, ahol tisz-ta a forrásvíz, bárányfelhõs az égés zöld a fû, olyan hideg van,hogy lilára fagynak a tehenek.

A jól mûködõ házasság érdekébenkét dolgot tehetsz:– Ha tévedsz, azonnal ismerd el.– Ha igazad van, azonnal fogd bea szád.

Két alkoholista utazik a vonaton.Megszomjaznak, a büfékocsibanazonban csak ásványvíz kapható.Mit lehet tenni, vesznek belõle. Az

elsõ belekortyol, fintorog. A vonatközben beér egy alagútba.– Na, milyen? – kérdi társa.– Ne igyál belõle! – kiáltja kétség-beesve az elsõ. – Én már megva-kultam tõle.

Egy férfi horgászik és kifogja azaranyhalat. Megszólal az aranyhal:– Ha visszadobsz, teljesítem a kí-vánságodat.Visszadobja.– Na mi a kívánságod?– Tudod, vannak ezek a földré-szek. Afrikát át kéne rakni Ausztrá-lia helyére, Európát oda, aholmost Amerika van, az Antarktisztmeg...– Állj, állj, ez nagyon bonyolult,ezt nem tudom megcsinálni! Nemkívánnál valami mást?– Rendben, akkor szeretnémmegérteni a nõk gondolkodás-módját!Az aranyhal gondolkozik, gondol-kozik, majd megszólal:

– Na figyelj... hogy is volt ez azok-kal a földrészekkel?

Két ivócimbora összefut:– Haver, mész ma este valahová?– Á, dehogy! Ki se mozdulok akocsmából.

Biológia vizsgán az egyik diáknakaz volt a tétele, hogy a madarakata lábuk alapján kellett felismernie.Persze megbukott. Már kint volt aterembõl, viszi magával az indexét(amibe még nem volt beírva azegyes). Erre a tanár:– Hogy is hívták magát?Erre a diák a folyosóról bedugta alábát az ajtónál és ezt monda:– Találja ki!

A páciens bemegy a szemorvos-hoz:– Doktor úr, romlik a látásom,messzire nem jól látok.– Jöjjön ide az ablakhoz és nézzenki! – mondja a doki. – Mit lát?– A napot.– Akkor árulja el, hogy attól mes-szebb hová akar nézni?

Hõguta

23. Kihívás napja

Örökbe is fogadhatunk kutyákat

A városi könyvtárban mû-ködõ filmklubban a DavidGale élete címû amerikai-né-met krimit vetítik május 21-én, kedden 18 órakor. Ajánlóa filmbõl:

David Gale (Kevin Spacey)egész életében a halálbünte-tés ellen küzdött, egyetemielõadásokat tartott, könyve-ket írt, felvonulásokat szer-vezett. A sors, a nagy játékosazonban különös fordulatottartogatott számára: a férfimost a siralomházban várjasaját kivégzését, mert a texasibíróság halálra ítélte õt egykolléganõje megerõszakolá-sáért és meggyilkolásáért.

Bitsey Bloom (Kate Wins-let), a helyi lap újságírójaazonnal lecsap a témára. Ámsokkal többet kap, mint egyinterjút: feladatot. A halálra-ítélt ugyanis elmeséli nekiegész életét - és részletesenvall arról az összeesküvésrõl,amelynek következtébenmost halálba küldik. Bitseyúgy érzi, egy ártatlan emberélete múlik rajta, és elhatá-rozza, hogy David Gale inst-rukciói alapján elkapja és le-leplezi az igazi gyilkost. Haszerencséje van, még azelõtt,mielõtt a professzort a kivég-zõkamrába vezetik.

Filmklub:David Gale

élete

Koszta József MúzeumÁllandó kiállítások: Szentes vá-

ros évszázadai. Legelõk, szántók,vadvizek. Céhek, iparosok, segé-dek. Festõk, grafikusok, szobrá-szok. A szentesi táj Koszta ecset-jével. A zenegépek története.Nyitva kedd-péntek 9-15, szom-baton 10-16 óráig

Tiszai életképek címmel nyílikkiállítás május 18-án, szombaton15 órakor a Koszta József Múze-umban. A kiállítást Jászné GyovaiÁgnes sszakaszmérnök nyitjameg. Június 15-ig nyitva tartásiidõben látogatható a tárlat.

Városi könyvtárKovácsné Gál Kati és Vinczéné

Keller Teri festményeibõl nyílt ki-állítás május 28-ig tekinthetõmeg.

Mûvészetek HázaA mûvészeti iskola tanulóinak

képzõmûvészeti alkotásaiból nyíltkiállítás látogatható. Kézmûvesmûhelyek: feketekerámia, vesz-szõ, gyékény, gyertya és nemez,csipke, szövés-fonás, fafaragáselsajátítására van lehetõségük azérdeklõdõknek hétfõtõl szombatig9–17 óráig.

Mûvelõdési és Ifjúsági HázA Szentesi Fotókör tagjainak

fekete-fehér fotóikból összeállítottképválogatás május 31-ig látha-tó.

Galéria Kávéház és ÉtteremKis László kiskunfélegyházi fo-

tós tárlata július 1-ig tekinthetõmeg.

Õze Lajos FilmszínházMájus 16-20-ig15,30 órakor Zambézia – dél-

afrikai animációs film,17.30 óra Rómának szeretet-

tel – amerikai-olasz-spanyol víg-játék,

20 óra A hallgatás szabálya –amerikai thriller.

Kedden és szerdán szünnapvan a moziban.

HHHHOOOOLLLL----MMMMIIII????Május 17-tõl

Négy kutyát örökbe adott, 36 kutyaházzal gyarapodott a szentesi menhely a Mars rendezvényén.

Page 8: Szentesi Élet · Vásárhelyi útból nyíló utca a szegvári és mágocsi elágazás elõtt. Ezen a részen 1910-ben mértek ki elõször munkás-telkeket, s a földtulajdono-sok

Szentesi ÉletÉgisz 90 Temetkezési Kft.

Iroda:Szentes, Sima F. u. 45.Tel.: 400-162, 560-940

Ügyelet:Antal Ferenc

Szentes, Bacsó B. u. 19/A

Tel.: 311-506, 317-152

Több kerékpárt is elloptaknéhány nap alatt Szentesen,de szerencsére a rendõröktolvajt is fogtak. A férfi kétbringa eltulajdonításávalgyanúsítható, de ezen kívülõ volt az a személy, aki né-hány hete az egyik helyi üz-letbõl kiszaladt egy ékszer-rel, egy másikból pedig egyparfümmel. Sõt, az általakölcsönkért használati tár-gyakat sem adta vissza tulaj-donosának, értékesítette azo-kat, ráadásul meg is loptaazt a személyt, akitõl köl-csönkérte ezeket a tárgyakat.

Egy korábbi nézeteltérésmiatt bántalmaztak egy férfita városközpontban. A sértet-tet úgy megütötték, hogynyolc napon túl gyógyulóorrcsonttörést szenvedett. Averekedõ ellen súlyos testisértés miatt indult büntetõel-járás.

Szóváltásba keveredettegy szentesi férfi a Mátyáskirály utcában egy fiatal nõ-vel, aminek az lett a vége,hogy a kölcsönös szidalma-zást követõen a férfi meg-ütötte a nõt. A lakossági be-jelentést követõen a hely-színre érkezõ rendõrök elõál-lították a bántalmazót.

Lopás miatt indult bünte-tõeljárás két helybéli fiatalellen, akik egy Gógány utcailakóház udvarába mentekbe, majd onnan zártszelvé-nyeket vittek magukkal. Azelkövetõket néhány perccel

késõbb már el is fogták arendõrök, akik lakossági be-jelentésre érkeztek villám-gyorsan a helyszínre.

Hétfõre virradóra hatoltakbe ismeretlenek a Rigó Ala-jos Általános Iskola karban-tartó mûhelyébe, ahonnanelektromos szerszámokatvittek magukkal mintegy 80ezer forint értékben.

Eljárás indult egy fiatalem-ber ellen, aki rávette barát-nõjét, hogy vásároljon szá-mára egy elõfizetéses mobil-telefont, aminek a teljes árátráadásul részletekben kellettvolna kifizetni. A dolog ed-dig remekül mûködött, ám aférfi késõbb már nem fizettea kiszámlázott díjat, így vé-gül 200 ezer forint értékû ki-fizetetlen tartozása halmozó-dott fel és a készülék árátsem törlesztette. A fiatalem-ber ellen csalás miatt indítottbüntetõeljárást a SzentesiRendõrkapitányság BûnügyiOsztálya.

A kerékpárosok, különöstekintettel az elektromos ke-rékpárral közlekedõk foko-zott ellenõrzésére lehet szá-mítani az elkövetkezendõidõszakban Szentesen. Arendõrség munkatársai akörforgalomban való hala-dás szabályainak, valamint aKRESZ–szabályok betartásátellenõrzik.

A vonat füttyétõl riadha-tott meg az a ló, amelyneklovasát szombat este halálra

gázolta a Szegvárról Szentes-re tartó vonat.

Úgy tudjuk, a 45 évesszentesi férfi rutinos lovasvolt, egy társaság tagjakéntrendszeresen járt egy szeg-vári lovas gazdához, az õ ál-lataival járták a környéket. Abaráti kör információink sze-rint többnyire szõrén ültemeg a hátasokat, így az elsõhírekkel szemben feltehetõ-leg nem a kengyelbe akadtbele a szerencsétlenül jártférfi lába. Egy névtelenségetkérõ nyilatkozó azt mondta:sokkal valószínûbb, hogy asíneket keresztezõ úton sze-retett volna átkelni, az állatazonban megmakacsolta ma-gát, majd az utolsó pillanat-ban mégis megugrott. Azutasa ekkor eshetett a sínek-re, szinte egyenesen a vonatkerekei alá. A férfiról a kiér-kezõ mentõk már csak a ha-lál beálltát tudták megállapí-tani, sérülései az élettel ösz-szeegyeztethetetlenek vol-tak. A szerencsétlenül jártemberrõl elmondták: bizton-sági õrként dolgozott egyszentesi telepen, a lovaglásvolt a szenvedélye. A ló abaleset után magától vissza-talált a szegvári tanyára.

A mentõk már nem tudtákmegmenteni a férfi életét. Avonaton nem sérült meg sen-ki. A baleset körülményeit aSzentesi Rendõrkapitányságvizsgálja.

hv

Született: Rostás RóbertAlex és Petrovics Lejlának(Mágocsi út 2.) Mirjam Valen-

tina nevû gyermeke.Házasságot kötött: Szirom

Róbert (Sarkadi N. M. u. 4.)és Tóth Csilla (Bercsényi u.84.), Kispál Szabolcs Illés (Si-ma F. u. 32/A) és Kiss Ildikó

(Kiskunhalas, Árpád u. 24.).Elhunyt: Gránicz Ferenc

(Nagyhegy 320.), H. SzabóPéter (Kodály Z. u. 25.),Sinka János (Nádasdy u. 10.),Kis Károly (Korsós sor 37.),Rapi Ferencné Gila Veronika(Rákóczi u. 65/A).

Családi események

Orvosi ügyelet: hétköznap 15 órától reggel 7 óráig, hétvégén 7 órától7 óráig (24 órás) a Sima Ferenc utca 29–33. szám alatt (mentõállo-más) tartanak ügyeletet. Telefon Szeged: 62/474–374.

Gyermekorvosi rendelés: hétköznap 15 órától 17 óráig, hétvégén ésünnepnap 9 órától 11 óráig a Sima F. u. 31–33. (mentõállomás), ren-delési idõn kívül az ellátás a kórház gyermekosztályán történik.

Gyógyszertári ügyelet: Május 20-ig: Menta Gyógyszertár (Alsórét258., TESCO) hétfõ-péntek 8-18.30, szombat 8-16.30-ig. Pingvin Pati-ka (Nagyörvény u. 59.) hétfõ-péntek 7.30-18, szombat 7.30-12 óráig.Készenléti telefon: 70/563-5139.

Állatorvosi ügyelet: (Szentes, Nagytõke, Derekegyház) május 18-19-én Molnár Béla, Nádas stny. 9., telefon: 30/995-16-82.

Lováról a vonat alá esett

Felelôs szerkesztô: Bíró DánielSzerkesztôség: 6600 Szentes, Kossuth tér 5.

Telefon, fax: 63/311—563E—mail: [email protected], [email protected]

Felelôs kiadó: Szirbik Imre polgármesterKiadja: Szentes Városi Képviselô—testület, 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

Nyomtatás: SzVSz Kft. Nyomda üzeme6600 Szentes, Petôfi u. 1. Tel.: 63/314—567

Nyomdavezetô: Borbás TamásTerjesztés: saját terjesztõi hálózat.

Webarchívum címe: www.szentesinfo.hu/szentesieletISSN 0238—9959

GALÉRIAKávéház és étteremHeti menü május 21—24.

A menü: sertés v. marhahúsból,B menü: szárnyas húsból.

Hétfõ: PünkösdKedd: Orjaleves házi tésztával

és gyümölcslevesA menü: Temesvári szelet tésztával

vagy hortobágyi húsospalacsinta

B menü: Csirkecombparadicsomos chutney-val, sült burgonya

Szerda: Szárazbableves ésmájgaluskaleves

A menü: Rántott sertésmáj,kelkáposztafõzelék

B menü: Mexikói csirkefalatokspagettivel vagyBácskai rizseshús

Csütörtök: Lebbencsleves éslestyános zöldségleves

A menü: Párolt sertéscomb, sósburgonya, kaporszósz

B menü: Wildenburgi pulykamellvagy Grassalkovichpalacsinta kukoricásrizzsel

Péntek: Makói vágottas észöldborsólevescsirkeaprólékkal

A menü: Rablópecsenye,sült burgonya, saláta

B menü: Gombapaprikásnokedlivel vagymákos metélt

www.galeriakavehaz.hu (X)

Országos televíziós stáb forgatott Szente-sen, a mûsor a város gasztronómiájából mu-tat be részletet. Az RTL Klub csatorna június2-án 14 órakor kezdõdõ Gasztrotúra címûadásában a Hungerit Zrt. és Séf Kft. libábólkészült ételeket mutat be, míg lecsófesztivál-ja a másik fõ téma. A tévések is a HunorCoop Zrt. hagyományos õszi rendezvényétlátták meg az interneten és döntötték el,

hogy bemutatják a nézõknek. Jó házigazdamódjára, bográcsban fõzték a Kála áruházmunkatársai a zöldséges ételt. Mészáros Zol-tán vezérigazgató elmondta, hogy szívesenkapcsolódtak a város kulináris élvezeteinekbemutatásába és örömmel vendégelték mega stábot és rajtuk keresztül várják a televízió-nézõket a szeptemberi lecsófesztiválra.

B.G.

Lecsós gasztrotúra

Baranyi Antal több mint 2 hete indultSzentesrõl, hogy közel fél év alatt 13 ezerkilométert gyõzzön le kerékpárral. Tekergé-sével a világjáráson túl az a célja, hogy ado-mányt gyûjtsön a Csongrád Megyei Dr. Bu-gyi István Kórház Csecsemõ- és Gyermek-osztálya számára az intézmény alapítványá-nak segítségével. Toncsi már Lettországbanteker.

Odaérkezéséig azonban több száz kilomé-tert gyõzött le, átszelte többek között Ma-gyarországot, Lengyelországot. Az elsõ ne-hézséget az jelentette, hogy kerékpárja a ter-vezett 70 helyett 89 kilogrammot nyomott,de Finnországtól még nagyobb, nehezebbcsomaggal teker tovább. Azután szeretettvolna fõtt ételt enni, de az út közben vásároltbenzin olyan rossz minõségûnek bizonyult,hogy a benzinfõzõt sem tudta vele beindíta-ni. Így nem evett fõtt ételt, mert attól félt,hogy ha tábortüzet rak, akkor észreveszik.

Néhány nap múlva az egyre mocsarasabb,lápos talajon szúnyogok támadták meg. Ígybár az esõ nem esett, de az esõnadrágot felkellett húznia és a fejszúnyoghálót is. Majdelvesztette a magyar zászlaját, így vissza kel-

lett fordulnia az úton, de 2 kilométer bicikli-zés után megtalálta.

Átlagban 100-169 kilométer közötti távotkerékpározott le az elmúlt napokban olykor34 fokos melegben. Dimbes-dombos vidékenbiciklizett, 8 százalékos emelkedõket gyõzöttle. Mint írta, ez még megterhelte szervezetét,de bízik abban, hogy 2 hónapon belül belerá-zódik ezek teljesítésébe. Táborozott városokmellett, de szállást adott neki egy kecske-pásztor is. Cs.L.I.

Kecskepásztor fogadta be

(folytatás az 1. oldalról)Szabó Zoltán a Rigó-iskola

és gyermekotthon tragikushelyzetére hívta föl a figyel-met. Szerinte az intézménynéhány bûnözõ lakója miattpaprikás a hangulat a Felsõ-párton. Kiemelte, hogy ta-valy 72 fõvel nõtt a gondo-zottak létszáma, közülük 52-en idegenrendészeti eljáráskeretén belül került be azotthonba. A grémium úgyhatározott, felkéri a megyeikormányhivatal szociálisés gyámhivatalát, vizsgáljafelül a megszüntetett speciá-lis szükségletû gyermekek

ellátását biztosító intézmé-nyek újbóli beindítását.

A Tóth József utca egy-irányúsításáról készült ta-nulmánytervet több ellenzé-ki képviselõ is kritizálta. Vi-tatták, hogy egy busz és egykerékpáros elférne egymásmellett az egyirányú szaka-szon, és hiányolták, hogy atervezõk nem kérték ki amentõszolgálat véleményét amegváltozott vonulási útvo-nalról. Akadt, aki a faállo-mány 70 százalékos kivágá-sát tartotta túlzónak. MóraJózsef arra emlékeztetett,hogy korábban évekig egy-

irányú volt a Tóth József ut-ca, és sokan a megszokás mi-att ellenzik a változtatást.Szirbik Imre megjegyezte, aKiss Zsigmond utca fejlesz-tése elõnyt élvez, elsõkéntarra szeretnének uniós pénztnyerni. A terveket elsõ olva-satként fogadta el a testület.

Bíró Dániel

Papr ikás a hangulata Felsõpárton

SSzzeenntteesseenn hháázz eellaaddóó,, ddrr.. LLaakkooss--KKiissss ZZss.. uu.. ssaarrookk,, bbeekkööllttöözzhheettõõ..IIrráánnyyáárr:: 55,,55 MM.. ÉÉrrdd..:: 3300//226633--22886655..

Apró