szeretet...szeretet 2018 Április 4. szám hÚsvÉt a romÁniai magyar baptistÁk lapja – Új...

16
Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! H úsvét a keresztyénség egyik legfontosabb ünnepe, amelyben hálaadással tekintünk vissza arra, amit Jé- zus Krisztus vállalt és tett megmentésünk érdekében. Ez az ünnep segít abban is, hogy még nagyobb tisztelettel és imádattal boruljunk le feltámadott Megváltónk előtt. A Mt 20:28-ban Jézus ezt mondja: „Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” Drága Megváltónk kész volt emberi természetet fel- venni, miközben lemondott a mennyei dicsőségről. Meg- alázta magát az Atya és az emberiség előtt. Ez a krisztusi indulat, magatartás várható el mindazoktól, akik Őt köve- tik. A feltámadás ünnepén, mielőtt a felmagasztalás gon- dolatára összpontosítanánk, tekintsünk a megalázkodás elmaradhatatlan útjára, amely a hívő embertől minden időben elvárható. Jézus Krisztusnak az volt a célja, hogy ő szolgáljon ne- künk. Nem azért jött, hogy romboljon, ítéljen, hanem hogy mindenekelőtt segítsen nekünk megszabadulni bű- neink ítéletétől. Egyszerre serkent ez az igazság arra, hogy elrontott, bemocskolt szívünkkel keressük Őt azért, hogy megbocsáthasson. Hiszen miként is ünnepelheti iga- zán egy ember a Feltámadás ünnepét bűnös szívvel?! Ugyanakkor, követve Mesterünk példáját, óvakodjunk attól, hogy egymást romboljuk, ítéljük, sárba gyalázzuk. Ezek helyett inkább legyünk készek szolgáló lelkülettel egymást különbnek látni magunknál, és egymás felé szol- gálni azzal a lehetőséggel, amit Istentől kapunk. Krisztus nemcsak megalázta magát és szolgáló lelkület- tel közeledett felénk, hanem kész volt önmagát halálba adni, azért, hogy mi éljünk. Az Ő élete cserébe a mi életün- kért. Csak ennek az életnek a halála engesztelhette ki Is- ten haragját velünk szemben Ünnepeljünk Krisztustól kapott új élettel, úgy hogy köz- ben legyünk készek megalázkodni, szolgálni feltámadott Királyunknak és egymásnak. János Csaba, főszerkesztő ... nincs annál nagyobb szeretet... Martin Luther King Jr. szo- bra Washington DC-ben. Fotó: Stephen St. John/Gettyimages. Idén áprilisban 50 éve, hogy a színesbőrű baptista lelkipásztort lelőtték. Cikkünk a 6. oldalon. TARTALOM Hová mész, Uram? Szelíden, szolgálva... Gyülekezeti hírek Bábmisszió Erdélyben Útjelző gyermekeknek

Upload: others

Post on 29-Mar-2021

4 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

Szeretet 2018ÁPRILIS4. számH Ú S V É T

A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921

Életet, cserébe!

Húsvét a keresztyénség egyik legfontosabb ünnepe,amelyben hálaadással tekintünk vissza arra, amit Jé-

zus Krisztus vállalt és tett megmentésünk érdekében. Ezaz ünnep segít abban is, hogy még nagyobb tisztelettel ésimádattal boruljunk le feltámadott Megváltónk előtt. A Mt20:28-ban Jézus ezt mondja: „Az embernek Fia nem azértjött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, ésadja az ő életét váltságul sokakért.”

Drága Megváltónk kész volt emberi természetet fel-venni, miközben lemondott a mennyei dicsőségről. Meg-alázta magát az Atya és az emberiség előtt. Ez a krisztusiindulat, magatartás várható el mindazoktól, akik Őt köve-tik. A feltámadás ünnepén, mielőtt a felmagasztalás gon-dolatára összpontosítanánk, tekintsünk a megalázkodáselmaradhatatlan útjára, amely a hívő embertől mindenidőben elvárható.

Jézus Krisztusnak az volt a célja, hogy ő szolgáljon ne-künk. Nem azért jött, hogy romboljon, ítéljen, hanemhogy mindenekelőtt segítsen nekünk megszabadulni bű-neink ítéletétől. Egyszerre serkent ez az igazság arra,hogy elrontott, bemocskolt szívünkkel keressük Őt azért,hogy megbocsáthasson. Hiszen miként is ünnepelheti iga-

zán egy ember a Feltámadás ünnepét bűnös szívvel?!Ugyanakkor, követve Mesterünk példáját, óvakodjunkattól, hogy egymást romboljuk, ítéljük, sárba gyalázzuk.Ezek helyett inkább legyünk készek szolgáló lelkülettelegymást különbnek látni magunknál, és egymás felé szol-gálni azzal a lehetőséggel, amit Istentől kapunk.

Krisztus nemcsak megalázta magát és szolgáló lelkület-tel közeledett felénk, hanem kész volt önmagát halálbaadni, azért, hogy mi éljünk. Az Ő élete cserébe a mi életün-kért. Csak ennek az életnek a halála engesztelhette ki Is-ten haragját velünk szemben

Ünnepeljünk Krisztustól kapott új élettel, úgy hogy köz-ben legyünk készek megalázkodni, szolgálni feltámadottKirályunknak és egymásnak.

János Csaba, főszerkesztő

... nincs annál nagyobb szeretet...

Martin Luther King Jr. szo-bra Washington DC-ben. Fotó:Stephen St. John/Gettyimages.Idén áprilisban 50 éve, hogya színesbőrű baptistalelkipásztort lelőtték. Cikkünk a 6. oldalon.

TARTALOM■ Hová mész, Uram?■ Szelíden, szolgálva...■ Gyülekezeti hírek■ Bábmisszió Erdélyben■ Útjelző gyermekeknek

Page 2: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

2 SZERETET • 2018. ÁPRILISMÁSOdIK OLdAL

:: HAvI Köz ::■ 2018. január 1-től változott Romániában az adózási tör-vény és a munka törvénykönyve. Több fontos, a munka-vállalókat és vállalkozókat közvetlenül érintő változásra is ér-demes odafigyelni. Az egyik, hogy személyi jövedelemadó,akárcsak vállalati profitadó címén mindössze 10%-ot kell be-fizetni a román államkasszába az eddigi 16% helyett. Ami amunka törvénykönyvét illeti, a nyugdíj-, társadalombiztosí-tási és egészségbiztosítási járulékokat ezután közvetlenül amunkavállaló fizeti be, nem az őt alkalmazó társaság. Termé-szetesen legtöbb munkavállaló – így az RMBGySz is – tovább-ra is elvégzi az ezzel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat.

■ Magyarországon 2018. április 8-án tartják a parlamentiválasztásokat. Az előző választásokhoz hasonlóan, regiszt-rálás után most is szavazhatnak a külföldön, többek közöttErdélyben élő magyar állampolgárok. Négy héttel a jelentke-zési határidő vége előtt már több mint 17,5 ezer külföldönélő szavazó vetette fel magát a külképviseleti névjegyzékbe,közel kétszer annyi, mint 2014-ben, írja az MTI. „Fáradozzatokannak a városnak a jólétén, ahová fogságba vitettelek titeket, ésimádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak a jólététől függ a ti jó-létetek is!” (Jer 29:7)

■ Forradalmi eredmények a rák elleni gyógyszer kutatá-sában. Egereken végzett kísérletek segítségével úgy tűnik,

megtalálhatták a rák ellensze-rét a Stanford Egyetem kuta-tói. A gyógyszer két immun-stimuláló szerből áll, melyekúgy fejtik ki hatásukat a T sej-tekre, hogy közben nem ter-helik a beteg szervezetét. Ro-nald Levy (lásd: fotó), a Stan-ford Egyetem onkológiai pro-fesszora már 1981-ben is át-törést ért el a rákkutatás terü-

letén, mikor monoklonális antitestekkel próbálta legyőzni arákos sejteket. Az immunterápia kiemelkedő alakja legújabbsikerét két immunstimuláló együttes alkalmazásával érte el:a két szert pár perc eltéréssel fecskendezik be a tumorba,ezzel aktiválva a T sejteket. A két szer együttes alkalmazásaazért is különleges, mert úgy fejti ki gyógyító hatását, hogyközben nem terheli le az immunrendszert. A gyógymódnaknevezett szert limfómás, azaz nyirokrákban szenvedő ésmellrákos egereken is tesztelték. A kilencven tesztalanybólnyolcvanhét meggyógyult, ráadásul az áttétek is eltűntek aszervezetükből, és hatásosnak bizonyultak a kezelések azok-ban az esetekben is, ahol a tumor rövid idő alatt fejlődött kia szervezetben. A kutatók úgy vélik, hogy a hatóanyagok kismennyiségben történő alkalmazásával megtalálták a rákosmegbetegedések gyors és viszonylag olcsó gyógymódját,ami a sokszor tapasztalt káros mellékhatásoktól is megkí-méli a beteget: „Mikor a két hatóanyagot együtt használjuk,a rákos sejtek sorra tűnnek el a beteg szervezetében” –

mondta Ronald Levy. Meglátása szerint ezzel a módszerrelkiküszöbölik a tumorspecifikus sejtek, szövetek és szervekazonosítását, ráadásul a szervezet immunrendszerét semterhelik meg. Az egyik hatóanyagot engedélyezték emberitesztelésre, a másikat pedig már tesztelték embereken klini-kai vizsgálatok során. [hirado.hu]

„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem abetegeknek (Mt 9:12)”, mondta Jézus.

KöSzöneTnyILvÁníTÁS!

Kedves nőtestvéreink, e tájékoztatással együtt köszö-netünket fejezzük ki a Világimanapi adományokért!

Köszönjük mindazoknak, akik részt vállaltak így is Istenmunkájában a nők között. Isten kegyelméből, a pén-zünk majd ott segít, ahova mi valószínű, hogy soha nemjutunk el. Itt megtalálható az adakozó gyülekezetek név-sora. Kérjük, ha valaki hibát észlel, jelezze.

Biharpüspöki és körzete: 1280; Bihar + Diószeg + Papta-mási: 482; Hadadnádasd: 320; Hadad: 150; Szalonta éskörzete: 350; Lupény: 140; Barót es Bölön: 350; Besz-terce: 220; Kolozsvár: 300; Kraszna: 500; Fugyi: 420;Brassó: 230; Lóna: 200; Érmihályfalva: 325; Ürmös: 200;Érszöllős: 100; Sarmaság: 120; Belényes: 750; Szilágyba-gos: 700; Kémer: 500; Szilágyperecsen: 750; Arad 1-2 ésTemesvár: 600; erked: 350; Berettyószéplak: 250; nagy-várad: Betlehem + Rogériusz + Belváros: 1389; Szat-már: 1200; Sepsiszentgyörgy: 320; Szalárd és Micske:425; Kovászna: 200; Margitta: 200; Szilágynagyfalu: 350;Szilágysomlyó: 400; Székelyudvarhely: 345; Szamo-sardó: 225; Marosvásárhely: 360; zilah: 400; egrespa-tak: 210; vajdahunyad: 175.

Kívánjuk mindenkire Istenünk áldását!

A Nőszövetség vezetősége

Page 3: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

HOvÁ MÉSz, URAM?

Sokan olvastuk Sienkiewicz QuoVadis Domine című világhírű regé-

nyét a keresztények üldözéséről Néró,római császár idejében. A címadó jele-netben az idős Péter apostol hívő bará-tainak késztetésére igyekszik elhagyniRómát, hogy tovább folytathassa ered-ményes szolgálatát. Közben a világbiro-dalom fővárosában hittestvéreit váloga-tott kínzási módszerekkel látványosanés tömegesen küldik halálba. Kifele me-net Péter látomást kap. Ebben a régeb-ben megfeszített Jézus, Róma fele igyek-szik, hogy ott együtt legyen és haljonismét, üldözött népével. Az apostolmegérti, hogy Isten akarata rá nézve,nem a túlélés keresése, hanem a sorskö-zösség vállalása a Róma felgyújtásávalés egyéb szörnyűségekkel jogtalanul vá-dolt népével. Engedelmeskedik a meny-nyei üzenetnek.

Valóban Isten kezében összeér a Ná-záreti Jézusnak, valamint hívő népénekszenvedése és az Ő dicsősége. Termé-szetesen jelentős különbség is maradköztük.

Megtiszteltetésnek tartom drága Meg-váltónk szenvedéseiről, haláláról és fel-támadásáról írni. Minél többször tartokbibliaórát és igehirdetést, minél továbbélek, annál jelentősebb és magaszto-sabb számomra e téma együttes. Tulaj-donképpen az örömhír gerincét képezi.Nélküle nem lenne élő reménységünk,szellemi szabadságunk, üdvösségünk.Egész világunknak más lenne az arcu-lata.

Ismét felfigyeltem a Királyunk élet-ének utolsó szakaszát ismertető bibliaiszakaszok magas számára és részletes-ségére. Egyértelműen kiemelik, hangsú-lyozzák. Azért is, mert rengeteg tanul-ság és áldott gyakorlati következménygyökerezik bennük.

Alig kezdjük el olvasni Máté evangéli-umát, a második fejezet 13. versében azÚr angyala Józsefet álomban figyelmez-teti, hogy Nagy Heródes a kisgyermekJézust halálra fogja kerestetni! Ezértmenekítse családját Egyiptomba. Márkevangéliumában a harmadik rész 6.

versében találjuk: „A farizeusok pedigkimenve, a Heródes-pártiakkal együttazonnal arról tanácskoztak, hogyan vé-gezzenek vele.” Lukács első írásában a2:35-ben leírja, hogy az agg Simeon mi-ként kezdte el Máriának, Jézus anyjá-nak felkészítését a golgotai tragédiára:„a te lelkedet is éles kard járja majd át,hogy nyilvánvalóvá legyen sok szívgondolata.” János evangéliumának elsőfejezetében, a 36. versben Jézust IstenBárányaként ismerjük meg, Aki a legna-gyobb engesztelő áldozat lesz! Mind-ezek a korai példák erőszakos halált ve-títenek elénk.

Sajnos az utóbbi évek híradói egyretöbb erőszakos halálesetről is szólnak.A lövöldöző, robbantó terroristák gyak-ran maguk is elvesznek az áldozatokkalegyütt. A bemondók nem mulasztják elközölni ezt. Szinte megkönnyebbülésselvesszük tudomásul. Közben drukko-lunk a társaik elfogásáért, ítélet elé állí-tásáért. Láthattunk olyan jeleneteket,amelyekben tüntetők követelik a dü-höngő gyilkosok gyors halálbüntetését.Mások pedig megkegyelmezésért, a ha-lálbüntetés eltörléséért vonultak ki azutcákra. Jó, ha felidézzük, hogy drágaUrunk és Mesterünk sohasem követettel még legcsekélyebb bűnt sem. Ellen-kezőleg, mindenkivel jót tett. Együttér-zése, irgalmassága, szeretete erő felettisegítő szolgálatra késztette éveken át.Senkit sem utasított el! Kérés nélkülnem vett el semmit. Ha elküldték, csen-desen elment! Szent élete, biblikus és le-leplező tanítása, bűnösnek tartott bará-tai, természetfölötti hatalma miatt afigyelem középpontjában állt. Szapo-rodó csodái, növekvő népszerűsége,szókimondása következtében lettek ráféltékenyek, gyűlölték meg Őt! Pusztaléte is zavarta őket. Mássága, égi látása,származása lépten-nyomon kiderült.

Földi tapasztalatunkhoz tartozik aszenvedés is. Viszont Jézus sem gondo-latban, sem beszédben nem vétkezett.Cselekedetben még kevésbé. Mégis,már születése előtt el kellett viselnie ahosszú és igen kényelmetlen utazási fel-tételeket korának körülményei közt,amikor szülei Názáretből Betlehembe

mentek, hogy a népszámláláskor őket isnyilvántartásba vehessék. Mélysze-génységbe született. Egészségtelen kö-rülmények közt kezdte első napjait. Eföldön sehol sem érezhette magát iga-zán otthon. Szerettei sem értették megmindig Őt. Tanítványai olykor kételked-tek Benne. Ellenfelei minden alkalmatmegragadtak vádolására, lejáratására.Szavait kiforgatták. Gyakran tanácskoz-tak ellene. Csapdákat állítottak fel szá-mára. Ő pedig olykor éhezett. Máskornehezen talált szállásra. Barátai pedigmagára hagyták a legkritikusabb órák-ban! Aki tudta, hogy ártatlan, csak a ke-zét mosta. Nem avatkozott be az Igaz-ság javára.

Pedig Ő valódi, kegyelmes és szaba-dító Király! Aki a legnagyobb bűn adós-ságokat is elengedi a hitből fakadó,őszinte kérésre. Aki a pillanatnyi sze-mélyes érdekeit félre teszi, hogy kiemel-hessen minket akár a legmélyebb sza-kadékból is! Aki királyi méltósággalviseli az elfogatásának, kihallgatásánakés ítélethozatalának nevezett paródiát.Aki gyilkosaiért is közbenjárt. Aki azutolsó percében is tudott imádkozni.

A Bibliában található tények szemlél-tetik Isten minden emberi elképzeléstés megismerést felülhaladó, hűséges ésáldozatkész szeretetét a bűnös emberiránt. Jézusnak maradt ideje halála előttnéhány nappal vakokat és bénákat gyó-gyítani, védelmezni a templombanéneklő gyermeksereget. Szelíden készí-tette tanítványait életük legsötétebbidőszakára. Elfogatásakor azonnal meg-gyógyította, visszaragasztotta az elfogóiközé tartozó Málkus levágott fülét. Gon-doskodott alkalmas segítségről töré-keny édesanyjának, mialatt Ő a keresz-ten vonaglott. Feloldozásban, biztatásban részesítette a mellette megfeszítettmegtérő gonosztevőt. Nem átkozódott,nem fenyegetőzött, nem védekezett!Önzetlenül élt és halt meg.

(folytatás a hátoldalon)

SZERETET • 2018. ÁPRILIS 3

Vass GergelyKelowna,

Kanada

Page 4: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

4 SZERETET • 2018. ÁPRILIS

Bemerítési ünnep zilahon. Frissen hulott hó fedtetájra ébredtünk február 25-e reggelén, a zilahi baptistaimaház bemerítési ünnepén. Nem csak a táj öltözöttfehérbe, hanem négy ifjú legény is, akik Jézus Krisz-tusba való hitükről tettek vallást a bemerítés által. Agyülekezeten kívül sok vendég, barát és rokon jött el,hogy tanui legyenek Bándi Péter, ifj. Kovács Miklós,Szeredai Krisztián és Szeredai Lóránd bizonyságtételé-nek. A fiúk megpróbálták a külföldi önálló életet és vé-gül arra jöttek rá, hogy Jézus nélkül üres és céltalan az

életük. Elmondták hogyan tapasztalták meg Krisztusbünbocsátó kegyelmét és azt, hogy szeretnének Jézus-sal egy új életet élni. Az igehírdetés szolgálatát SzabóSzilárd testvér, a csíkszeredai baptista gyülekezet lelki-pásztora végezte a Róm 6:1-14 igerész alapján. „Mert abűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok tör-vény alatt, hanem kegyelem alatt” (Róm 6:14). Testvé-rünk kifejtette, hogy mennyire fontos a keresztyén em-ber számára, hogy nap mint nap Isten kegyelmébenmaradjon. Az igehírdetés után következett a bemerí-tés, amit Nagy Ferencz lelkipásztor végzett. A végén alelkipásztorok kézrátételes imában könyörögtek az újtagokért, hogy Isten lelke vezesse és töltse be őket. Adélutáni szolgálatok köszöntésekkel kezdődtek, majdSzabó Szilárd testvér szolgált az 1Móz 12:1-10 igerészalapján. Testvérünk elmondta, hogy Isten ígerete, mi-szerint Ábrahám áldás lesz és benne áldatik meg aföld minden nemzetsége, ránk is igaz kell legyen! Ahívő életünk célja nem csak az, hogy a mennybe jus-sunk, hanem hogy itt a földön is áldások lehessünkmások számára! Az Úr adja meg ezt az új tagok és min-den Krisztus követő számára! [n. F.]

Újszövetségi bemerítés Korondon. Szerető Iste-nünk kegyelméből újból termést hozott az elhintett igemagva a korondi gyülekezetben. 2018. február 18-ánheten vallották meg az Úr Jézusba vetett hitüket, a né-

pes gyülekezet és az Úr színe előtt. Öröm töltötte beszíveinket, látván testvéreinket fehér ruhában, és hall-ván bizonyságtevésüket arról, hogyan nyertek új életetJézus Krisztus áldozata által. Az ünnepi alkalmon IstenIgéjét Bádogos János mindszenti roma lp. hirdette azEf 5:1-8 verseiből arról, hogy miként éljenek Isten sze-retett gyermekei.

A felhívásra, hogy „legyetek Isten követői”, többenigennel válaszoltak. A bemerítést Gábor Rupi helyi lel-kipásztor végezte. Az ünnepély szeretetvendégséggelért véget. Mindenért az Úré legyen a hála és a dicső-ség! [Gábor Rupi]

Page 5: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

ben a Mt 13:44-48 alapján kihangsúlyozta, hogy a leg-fontosabb dolog az életben az Istent keresni, és en-gedni, hogy az Isten megtaláljon minket. Az istentisz-teletek ünnepi hangulatát emelte a zilahi énekkar ésfúvószenekar szolgálata. A délelőtti istentisztelet vé-gén a népes gyülekezet együtt ebédelt, hogy ezáltal isgyakorolják a testvérszeretetet.

A délutáni istentiszteleten további köszöntések és jó-kívánságok hangzottak el a vendégek részéről, majdElekes József lelkipásztor igehírdetésében kihangsú-lyozta a Jn 21:15-17 alapján, hogy a lelkipásztor fele-lőssége, hogy jól tartsa magát lelki táplálékkal, hogyjól tarthassa az őt hallgatókat is. Nagy Ferencz lelki-pásztor záró igei gondolata a Jer 7:1-11 alapján az volt,hogy a gyülekezetet úgy kell tekinteni, mint a menny-ország kapuját. Azért fontos a gyülekezetbe járás,mert ott valósul meg az igazi istenimádat, útjainkmegjobbítása, bűneink elhagyása, a hazugságtól ésbálványainktól való elfordulás, az igazi testvérszere-tet, hogy már itt a földön valósággal az Istennel lak-junk.

Az Istené legyen a dicsőség az egyházért, melynekfeje Jézus Krisztus és az ő szolgáiért, akiket elhív ma-gának az Úr a gyülekezet építésére!

(A teljes beiktatási ünnep megtekinthető a zilahibaptista gyülekezet Youtube csatornáján!)

Új év, új kezdet!– LeLkipásztor beiktatás ziLahon

Lelkipásztor beiktatási ünnepet tartottunk 2018.február 11-én a Zilahi Magyar Baptista Imaház-

ban. A gyülekezet tagjain kívül, számos vendég és vá-rosi előljáró érkezett, hogy tanúi legyenek Nagy Fe-rencz lelkipásztor beiktatásának.

Az új lelkipásztor ünnepélyes beiktatására februármásodik vasárnapján került sor. Az alkalom Istent di-csőítő énekekkel és imádkozással kezdődött, melyettNagy István, szilágynagyfalui baptista lelkipásztor ésKelemen Dezső, zilahi előljáró vezettek.

Az igehírdetést Pardi Félix testvér, az RMBGySz el-nöke tartotta az Ézs 62:6-7 alapján az őrálló feladatá-ról. „Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha nehallgassanak, se nappal, se éjjel! Ti, akik az Urat emlé-keztetitek, ne legyetek némák! Ne engedjétek, hogynéma maradjon, amíg helyre nem állítja, és dicséreté-nek helyévé nem teszi Jeruzsálemet a földön.”

A beiktatási mozzanat Nagy Ferencz önéletrajzi ada-tainak ismertetésével kezdődött. Elmondta, hogyangyőződött meg lelkipásztori elhívásáról és arról, hogyZilahon kell folytatnia szolgálatát. Ezután következetta fogadalomtétel, melyben a lelkipásztor fogadta,hogy a tiszta evangéliumot fogja hírdetni, az ember-eket az üdvösség útjára fogja vezetni és pásztori fel-adatait hűségesen betölti. A gyülekezet tagjai is fogad-ták, hogy a lelkipásztor testvért Isten fölkentszolgájának tekintik, őt megkülönböztetett tisztelettel,imádkozó szeretettel veszik körül és vállalják, hogyvele együtt az emberek üdvösségét és a gyülekezetépülését munkálják. Az elhangzott fogadalomtételekután kézrátételes imádkozással könyörgött az avatóbizottság Isten áldásáért.

A frissen beiktatott lelkipásztor székfoglaló beszédé-

5GYüLEKEZET

S Z O L G Á L A T . . . Az igazi szeretet ott kezdődik, ahol már nem vársz érteviszonzást. (Saint-Exupéry) A legmagasabb kitüntetés mások szolgálata. (MaxBrooks) Több jó van bennünk, mint amennyit mások észrevesz-nek, de több rossz is, mint amennyit magunk tudunk ma-gunkról. (Szent- Gály Kata)

Page 6: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

SZERETET • 2018. ÁPRILIS6

„Nincs senkiben nagyobb szere-tet annál, mintha valaki

életét adja barátaiért”, mondja aMegváltó a Jn 15:13-ben. Szavait jog-gal vonatkoztathatjuk Martin Lut-her King Jr. amerikai baptista lel-készre. A feketék jogaiért harcolóafro-amerikai lelkipásztor, polgár-jogi aktivista életét ugyanis éppenidén áprilisban ötven éve, hogy kiol-totta a gyilkos golyó.

King életútjának kezdete és kiteljesedéseMartin Luther King Jr. 1929. ja-

nuár 15-én született a Georgia ál-lambeli Atlantában, az Egyesült Ál-lamokban. Eredetileg édesapját ésszületésekor őt magát is MichaelKingnek hívták, de egy 1934-es né-metországi látogatást követően Lut-her Mártonnak, a protestáns refor-máció szellemi atyjának tiszteletérenevet változtatott.

Vallásos családba született, apja ésanyai nagyapja is baptista lelkészvolt, ő tehetséges szegény tanulókszámára létesített ösztöndíjjal tanul-hatott. Kezdetben az orvosi és a jogipálya vonzotta, de végül apja példá-jára a lelkészi hivatást választotta.Az atlantai Morehouse College-bajárt, ahol elkezdett a vallásra úgy te-kinteni, mint a társadalmi változá-sok erőteljes katalizátorára. Teoló-giai doktorátusát a BostoniEgyetemen szerezte, majd visszatértaz amerikai Délre, ahol az alabamaiMontgomeryben lévő Dexter Ave-nue-i baptista templom gyülekezeté-nek lelkipásztora lett.

Miután másodlelkész lett édesapjamellett az atlantai Ebenezer bap-tista templomban, King továbbra is

arra használta igehirdetői tehetsé-gét, hogy a szegregáció megszünte-tése és a jogegyenlőség mellettemelje fel a szavát. Az általa veze-tett polgárjogi mozgalom tetőpont-ját az 1963. augusztus 28-i washing-toni tüntetés jelentette. A felvonuláscélja az volt, hogy kíméletlenülszembesítsék a szövetségi kormánytazzal, hogy mennyire tehetetlenek afaji megkülönböztetéssel, és az ez-zel kapcsolatos erőszakkal szembena déli államokban. Az eseményenmegfogalmazódtak legfontosabb kö-vetelései: az elkülönítés felszámo-lása az iskolákban, hatékony polgár-jogi törvények megalkotása, amunkahelyi, faji diszkrimináció tör-vényi tiltása, a polgárjogi aktivistákvédelme a rendőri erőszakkal szem-ben, és törvényben megszabott mi-nimálbér meghatározása. A felvo-nuláson több mint 250 ezer embervett részt. Ekkor hangzott el „Vanegy álmom” kezdetű beszéde.

King életútjának vége1968. március 29-én King a Ten-

nessee-beli Memphis-be érkezett,ahol a város köztisztasági munkás-ainak sztrájkját kívánta jelenlétéveltámogatni. A Lorraine motelbenszállt meg. Április 4-én este 18:01-

kor érte fejlövés, miközben a motelerkélyén egy zsoltárról beszélgetett.Halálát egy órával később, a kórház-ban mondták ki az orvosok.

A Lorraine motel ma már múze-umnak ad helyet és bejáratánál egyemléktáblán idézet olvasható Mózeselső könyvének 37. fejezetéből, a 19-20. versekből: „Nézzétek, ott jön azálomlátó! Gyertek, öljük meg, (...)Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!”

Martin Luther King szellemi örök-ségét illetően, az Egyesült ÁllamokKülügyminisztériumának ShareAmerica című honlapján megfogal-mazták és pontokba szedték emeörökséget. A leírtakból érdemes né-hányat megemlítenünk, nagyhét éshúsvét fényében vizsgálva őket.

King öröksége: az erőszakmentességKing erőszakmentességről vallott

nézeteit az indiai politikusnak,Gandhinak a brit uralom elleni erő-szakmentes tiltakozása inspirálta.1959-ben, egy indiai látogatása so-rán tartott rádióbeszédében aztmondta: „Ma már nincs választás azerőszak és az erőszakmentesség kö-zött; vagy erőszakmentesség van,vagy nem létezés.” Ugyanakkor őmaga is befolyással volt másokra,hogy erőszakmentes eszközökkelváltoztassák meg társadalmukat(példaként a lengyelországi szovjeturalmat megroppantó Szolidaritásmozgalmat említhetjük).

Horváth FerencMelbourne

erőszak nélkül, szolgálva...Martin Luther King szellemi öröksége nagyhét és húsvét fényében

Kérdezhetnénk, miért fontos egy erdélyi hívőnek foglalkozni a távoli Amerika fekete polgárjogi mozgalmával, vagy annakvezetőjével, a faji megkülönböztetés ellen küzdő Martin Luther Kinggel? Ha azonban jobban belegondolunk, mennyi meg-különböztetés érte szüleinket, elődeinket a kommunizmus évtizedeiben, és ér talán mind a mai napig egy erdélyi baptistahívőt egy többszörösen idegen társadalomban. Van helye tehát a párhuzamnak. De még inkább a húsvéti örömnek. (Szerk.)

Page 7: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

7SZERETET • 2018. ÁPRILIS

Számunkra mindez Megváltónknagyheti megnyilvánulását juttatjaeszünkbe. A Gecsemáné kerti imád-ságos tusakodást követően kellettPétert rendre intenie a Mesternek,amikor az karddal levágta a főpapszolgájának jobb fülét: „Tedd hüve-lyébe a kardodat! Vajon nem kell ki-innom azt a poharat, amelyet azAtya adott nekem?” (Jn 18:11). AMegváltó teljesen kiszolgáltatta ma-gát a Júdás vezette katonai csapat-nak. Nem válaszolt erőszakkal azerőszakra, noha úgy törtek rá, mintvalami rablóra, válaszként pedigangyali seregek védelmét és közbe-lépését kérhette volna a mennyeiAtyától.

King öröksége: mások szolgálataMartin Luher King szellemi örök-

ségének egy másik vetülete a máso-kért végzett szolgálat. Többszörutalt beszédeiben is arra, hogy mi-lyen fontosnak tartotta mások szol-gálatát: „Mindenki lehet nagy em-ber, mert bárki képes másokatszolgálni. A szolgálathoz nem kellegyetemi végzettség. Nem kellhozzá egyeztetni az alanyt az állít-mánnyal. Csak hálatelt szív kellhozzá, szeretettől áthatott lélek.” Asikeres életet is a másokért végzettszolgálat alapján határozta meg éselítélte az öncélú, magamutogatónagyravágyást: „Hajlamosak va-gyunk a sikert jövedelmünk vagyautónk nagyságával meghatározni,

nem pedig segítőkészségünk foká-val vagy emberségünk érettségé-vel.”

Az Amerikai Egyesült Államok-ban, a Martin Luther King Nap(minden év januárjának harmadikhétfője) a „nemzeti közszolgálatnapja” is egyben. Az amerikaiakatarra bátorítják ezen a napon, hogyaz ünnepet a „nem szabadnap, ha-nem segítő nap” szellemében üljékmeg Martin Luther King emlékére,aki szintén másoknak szentelteéletét.

A másokért való szolgálatot ille-tően nem csak Martin Luther Kingpéldája áll előttünk, hanem sokkalinkább Jézus Krisztusé, hiszen „azEmberfia sem azért jött, hogy nekiszolgáljanak, hanem hogy ő szolgál-jon, és életét adja váltságul soka-kért.” (Mt 20:28). Megváltónk egészföldi szolgálata, kereszthalála és fel-támadása is a mi érdekünkben tör-tént. Meghalt a mi bűneinkért és fel-támadt megigazulásunkért. Ezértmég olyankor is, amikor megemlé-kezünk áldott emlékű, kimagaslókeresztyén vezetők életéről, akármég méltatva is másokért végzettszolgálatukat, nem akarunk mástdicsőíteni, mint drága Megváltón-kat, aki váltsághalála és feltáma-dása által lehetővé tette számunkra,hogy ne önmagunknak éljünk, ha-nem új életben járva, éljünk dicső-ségére és embertársaink üdvére.

Elégia egy parázsról

Hamu-héj alattpirosra sírt parázs-szem szunnyad.Álomba űzte lobogó lángok tánca...Ó, hány lét emlékement ma füstbe!Volt ő már kallódó szénlevegőben,lapuló szervetlen anyag földben,tűnő hő-sugár nap-arcon,majd pénzt érő fává izmosodó sejt(-)elem,melyre egyszer vasat emeltfontoskodó kéz...Mily görcsösen adta meg magátKaján fényű Láng-ölelésnek...!Örök ragyogás csalfa ígéretétDuzzogva utasította elSokáig – míglenAddig nyalták-falták,Hogy mégis – mégis – átszellemült.Korom, füstEregélt szaporán, mígEgyre csak fogyott,fogyott.(Emberek gyógyultakVacogásukbólhanyagul...)És mostpisszenés nélkül dédelgeti hő-álmátvastagodó szürkedunna alatt,míg kemence-ajtótnyit majd a Gazda keze, és szól derűsen merengve –„még van parázs!”

(2015. november)

Szűcs Benjámin Ottó

50 éves házassági ünnep Detroitban

2018. február 24-én házasságunk 50-ikévfordulójáról emlékeztünk meg.

Visszanézve látjuk a megtett utat, az elérteredményeket vagy kudarcokat. Tapasz-taltuk, hogy „szeret az Úr, azért nincsmég végünk. Minden reggel meg-megújulnagy a te hűséged” (JerSir 3:23). Ez erősítihitünket, és ébreszt reménységet ben-nünk a jövőre. – Pap Lajos és Jolán (USA)

Page 8: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

óvodás, kisiskolás gyerekekhez mi is elvihetjük az evangéli-umot, méghozzá egy hozzájuk közel álló módon. 

A konferencián az egyik bábos, Lódri Judit a bábozás gya-korlati tudnivalóiról és a technikai részéről beszélt. Bemu-tatta, hogy milyen a jó bábtartás, a test- és szájmozgatás. Fi-gyelmeztetett a veszélyekre, mit nem kell vagy nem szabadtenni bábozás közben, pl. a szereplők mellett ne nyúljon kicsak úgy a színre egy emberi kéz, vagy vigyázni kell, hogy abábosnak a feje ne látszódjon ki. Elmondta, hogy történik ajelenetváltás, hogy mikor hogyan jelennek meg és tűnnekel a színről a szereplők. Az állatbábok, ill. az emberbábokmozgatása más-más. Egy-egy csoport indításához 3-4 sze-mélyre van szükség. Egy-egy darab előadásához legalább 8próba szükséges.

Ezután a Palánta vezetője, Dr. Kováts György igei üzene-tét hallgattuk meg. Istenünk a jövő Istene, a Jel 21:1 alapjánúj ég és új föld lesz. „A régiek elmúltak, íme új jött létre”.Krisztus mindent felvitt testében a keresztfára, minden bű-nünk, minden sebünk, fájdalmunk, kudarcunk, bukásunk,vargabetűnk. Ezért csak bocsánatot kell kérnünk. A múlt elvan végezve. Isten gyermekeiként nem múltunk van, ha-nem jövőnk, és ez az egész életünkre vonatkozik. Akarjukaz újat, amit Isten készített el, ne engedjünk ebből!

A továbbiakban a bábdarabok írója, Hontvári Anna tártafel azok pedagógiai hátterét. A Besztercére hozott darabcíme Vörös Valér és a tojások. Egy húsvéti bábdarab, azalapüzenete, árnyjelenetben bemutatva, hogy Jézus Krisz-tus feltámadt, és Ő szabadít meg minket. Már az indító tör-ténet jelenet kincset rejt magában, hogy a két gyerek, Katiés Pisti hazamehet tavaszi szünetre a nagyihoz. A generá-ciók közeledését, a nagyszülők értékét hordozza, akik me-sélni tudnak, bölcsességet adnak, s az unokák egy csomószeretetet, időt kapnak tőlük. Majd egy falusi és erdei állat-történet üzeni, hogy az elrontott dolgokat meg lehet javí-tani, nem kell értéktelennek lássuk magunkat, van újrakez-dés Jézussal!

Ezután személyes beszámolók következtek a helyi báb-csoportok vezetőitől. Benedek Zsófia 10 évet bábozott azédesanyja mellett Magyarországon. Az elmúlt évben a télközeledtével néhány hónapos kislánya mellett kezdte el egybábcsoport betanítását egy karácsonyi darabra Csernáton-ban. Szolgáló kis csoportjuk az ünnep alkalmával háromnap alatt 600 gyereket ért el az örömhírrel. Idén a húsvétiidőszakra már 1300 gyerekhez készülnek.

Amit még fontos tudni, hogy a bábcsoportok az előadáso-kat követően a látott bábdarabhoz kapcsolódó zenés meseCD-t és Palánta Posta újságot ajándékoznak a gyerekeknekés a nevelőknek. Egy-egy bábidőszakban Magyarországonpéldául az ott működő több mint 50 bábcsoport 60-80 ezergyermeket (ez ennyi családot is jelent) ér el országosan abábdarab aktuális üzenetével.

(folytatás a 11. oldalon)

SZERETET • 2018. ÁPRILIS8

A báb, az evangélium eszköze

hála van a szívünkben, hogy az első erdélyi báb-konferenciának a besztercei gyülekezet adhatott

otthont. a témában jártasabbak és kevésbé ottho-nos érdeklődők – az országból legalább hét helység-ből - gyűltünk össze aznap, hogy megnézzük,meghallgassuk, miről is van szó.

Vendégeink, akik szolgáltak felénk, a Palánta Sorsfor-dító Alapítvány vezetői és néhány munkatársa voltak Bu-dapestről. A PALÁNTA egy keresztyén elkötelezettségű, fele-kezet-semleges jelleggel működő gyermek- és ifjúságimisszió Magyarországon. Fő célkitűzése, hogy a Biblia üze-netének továbbadása útján segítsen az ország társadalmá-nak gyógyításában, a családok helyreállításában, és meg-erősítésében. Amit a Biblia útján az élő Isten elvégezhet azemberi szívben, az minden mást felülmúl. De ehhez az em-bereknek hallaniuk kell az üzenetet. A Palánta SorsfordítóAlapítvány ennek megvalósítását segíti sajátos eszközeivel.

A bábelőadás egy ilyen különleges eszköz, amely nagyonmélyen érinti meg a kicsiny nézőket. A bábok élő szemé-lyek a számukra, a történetek teljesen bevonják őket. Erköl-csi ítélőkészségüket, értékrendjüket mélységesen megmoz-dítja minden, amit látnak, hallanak. Évekig, sőt, egészéletükön át megmarad, amit így átéltek. Ezért született megaz első Palánta bábelőadás 1994-ben. Céljuk az volt, hogy aBiblia iránymutató értékei, a vizuális eszközök bevonásá-val, a gyermekeket még mélyebben hassa át, hétköznapja-ikra még teljesebben hassanak ki.

Bábdarabjaik a családok, az iskolák és a gyermekek hét-köznapjait jelenítik meg. A konfliktusok is olyanok, amiketa gyermekek nap, mint nap átélnek. A megoldások azon-ban a Bibliai értékeket tárják eléjük. Minden bábelőadásuk-kal olyan életfelfogást és értékrendet állítanak a szemükelé, amely a tisztességes, jóságos és becsületes emberké-pet teszi kívánatossá a felnövekvő generáció előtt. Ezt vég-zik ők, az Országjáró Bábmisszió (OBM). Magyarországonmár több mint 20 településen van működő bábcsoport. Alegtöbb előadásukat oktatási intézményekben tartják Kará-csony és Húsvét előtt. De az ünnepi bábdarabokon kívülvannak ünneptől függetlenül előadható bábdarabjaik is. Abábmisszió egy olyan nagyszerű lehetőség, mely által az

Page 9: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

9SZERETET • 2018. ÁPRILIS

MILyen jeLzőTÁBLÁK vAGyUnK GyeRMeKeInKneK?

egy közösségen belül, ahol hisszük, hogy minden-kinek megvan a helye, különös kapcsolatok ala-

kulnak ki. egyik ilyen legérzékenyebb a gyerekek éstanítóik közti kapcsolat.

Ideális helyzetben a gyerektanító példakép, harcos-társ, ideális felnőtt, akihez pátoszos vonzalom alakulki, és ez motivációként jelenik meg: a gyermek rend-szeresen vágyik a vasárnapi iskolába, gyerekklubbavagy bármilyen más jellegű tevékenységkörbe, amita gyülekezet keretein belül szervezünk meg.

Fiatal vagy kamaszodó gyermekeink életébenakkor válik értékké a gyülekezeti tevékenységbentöltött idő, ha érzelmileg, értelmileg kapcsolódnak azott tanítókhoz.

Mérvadó és hihetetlen fontossággal bír az, hogymár egészen kicsi kortól milyen hatások közé enged-jük gyermekeinket, milyen útjelző táblákat teszünkki- vagy engedünk be utaikra – még akkor is, ha tu-lajdonképpen a saját útjukat kell nekik is járniuk, snekünk csak az a felhatalmazás adatik meg, hogyadott ideig felelősségteljesen utat mutassunk nekik.

A múlt nyáron a hargitai Zenehéten 5 és fél éveskislányunk az Úr Jézus mellett döntött. Az esti isten-tisztelet után elkéredzett imádkozni a tanítókkal,majd utána szinte repülve jött elújságolni, hogy azÚr Jézus beköltözött a szívébe. Örömmel rebegtem,hogy milyen jó, s alig tudva mit kezdeni a dologgal,az élet ment tovább a szokásos ritmusában. Néhányhét múlva egy szabadtéri gyerekeknek való színház-műsort nézve egy idő után odabújt hozzám, és meg-kért, hogy menjünk el, mert szerinte ez a hangulat ésa hangos zene nem fér össze az ő Úr Jézusával a szí-vében, inkább énekeljük a „Halld, egy bárányt ismerek”-et, és olvassak neki a Bibliából. Meglepődve >>>

Rabságból az igazi szabadságbaboros Lajos szoLgáLata biharon

Február 2-án különleges alkalomra került sor a bi-hari gyülekezetben. Boros Lajos látogatott el gyüle-

kezetünkbe, hogy élőben is bizonyságot tegyen nem min-dennapi életútjáról. Előadónk eddigi életének több mint afelét töltötte különböző fegyházakban és büntetés-végre-hajtási intézményekben Magyarországon. Megszólalása-kor mégsem a saját bűnös múltját akarta feltárni a hallga-tók előtt, hanem teljes odaadással beszélt arról acsodálatos szabadításról, melyet Isten egyik hűséges szol-gáján keresztül végzett rajta. Érezni és látni lehetett rajtaés szolgálatán, hogy olyan értékes embere lett Istennek,aki által ma is sok elveszettet tud megmenteni, mert sajátbőrén tapasztalta azt a rengeteg rosszat, amit a bűn tehetegy ember életében, ha megfelelő teret kap. Alapigeként a2Kor 5:17-et olvasta fel, és a Krisztusban nyert új terem-tésről beszélt.

Elmondta, hogy hánya-tott gyermekkora után el-jöttek számára is a ka-maszkor évei, amikorkülönböző baráti társa-ságokba keveredve el-kezdett süllyedni a bűntengerében, eleinte csakkisebb szabálytalansá-gokkal, majd később, fo-kozatosan egyre jobbanelkezdett csúszni ezen a

veszélyes lejtőn, amit aztán követtek a bírósági ítéletek, if-júsági javítóintézetek. Társadalomelemzők szerint, ha va-laki szétszórt, egyszülős családban, vagy család nélkül nőfel, akkor sokkal nagyobb eséllyel lesz belőle olyan em-ber, aki nem találja meg a helyét a társadalomban. Meg-járta a legkeményebb magyarországi börtönöket (Vác, Tö-köl, a szegedi Csillag-börtön), és eközben, 1994-ben egybörtönmissziót végző hívő testvér szolgálatai nyomándöbbent rá arra, hogy a bűnei leginkább Istennek okoz-nak fájdalmat, és hogy ez nem mehet így tovább. Isten ké-szítette a szívét arra, hogy a kellő időben az gyümölcsötteremhessen.

Ez az Isten felé fordulás rengeteg változást idézett előbenne. Bevallotta addig titkolt bűncselekményeit, és meg-próbálta mindenkivel felvenni a kapcsolatot, hogy a rég-múlt bűneit a kárvallottakkal is rendezni tudja. Ez a bűn-beismerés újabb ítéleteket, és még több letöltendő

(folytatás a 13. oldalon)

Page 10: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

10 SZERETET • 2018. ÁPRILIS

>>> jöttünk el a helyszínről, és ekkor kezdtem megér-teni, hogy a gyermek komolyan gondolja, amit mond.Utána nem sokra rá egyik nap azzal jött elő, hogy azovis társai nem ismerik az Úr Jézust, és kellene min-denkinek vigyünk egy Bibliát, és mondjuk el, hogy Őszereti őket, és be lehet fogadni a szívünkbe. Aztánelőjött az a helyzet is, hogy „Én próbálok, és nemtudok jó kislány lenni, valami belülről azt mondja,hogy rosszat tegyek”, és akkor imádkoztunk, és kér-tük az Úr Jézus erejét, hogy űzze el az önvádat, hogyadjon erőt és bátorságot, mivel Isten és a mi szerete-tünk nem ettől függ. Egy másik gyerekhéten a Bibliafontosságáról volt szó, és a kislány azóta meg akar ta-nulni olvasni. Szeptemberben elkezdtük az előkészítőosztályt, új iskolában, teljesen ismeretlenül. Az osz-tályban csak ő a «más vallású», és annak ellenére,hogy nem is ez a lényeg, megjelennek mondatok, vi-selkedési formák, amelyekről beszélnünk kell: a papbácsi szép hosszú fehér ruhája, a kislányok menyasz-szonyi ruhában, a másfajta istentiszteleti forma ésehhez hasonlók. Úgy döntöttünk, engedjük az osztály-lyal hittan órára, és jól tettük, kicsi fény és világosság,jól megértik egymást a jó belátású, kedves hittan ta-nárnővel, hisz a kislány mindennel úgy képben van.Szülinapozunk is közben ovis és iskolás barátoknál,ahol a vele egykorú gyerekek kórusban éneklik, hogy„Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet”. Aztán ottvannak a népmesében megjelenő varázsmotívumok,furcsa, félelmetes figurák, majd a Halloween – s ezek-ről mind beszélni kell, irányt mutatni.

Mit, mikor és meddig engedek meg, milyen hatásokférhetnek bele még abba a kicsi szívbe, amit mégmeg tud szűrni, amire még tud nemet mondani?

Kedves Tanítók, szükségünk van arra, hogy ti isgyermekeink példaképei legyetek. Kérlek, ne a sablo-nokat mondjátok, ne egyértelmű kérdés-válasz kap-csolat legyen tiétek a gyermekeinkkel, hanemlegyetek hétköznapiasak, természetesek, őszinték, ve-lünk együtt vegyétek komolyan kérdéseiket és dönté-seiket, és segítsetek nekik abban, hogy világítsanak.Köszönöm, hogy mikor láttátok, hogy a kicsi szívek-ben megmozdult valami, örömmel fogadtátok a kisesendő imákat, köszönöm a bátorítást, hogy Isten ko-molyan veszi kicsinyeink döntéseit, és köszönöm,hogy velünk együtt Isten titeket is térdre kényszerítgyermekeinkért.

Joó Erika[Forrás: https://kids2jesus.blog/]

Túrmezei Erzsébet

REGGEL A TEMETŐN

Feltámadunk! – Tavaszi reggelbeléptem a temető kapuján.Élet fakadt a fákon. A rigókkorai füttye kedvesen köszöntött.A nap melege ragyogón elöntött...és mentem az úton.

Feltámadunk! – Márványba dermedtgyász, gyötrelem alakjai közöttfehér fenségben, fennen Krisztus állt,s elnézett a sokezer sír felett,mint a halálra örök felelet,nagy, diadalmas „NEM!”

Feltámadunk! – A kedves sírontavasz és szeretet kezenyománragyogott a reggeli sugarakbansárga, lila árvácskák bársonyszirma.S én elolvastam, ami fel van írvaaz egyszerű kövön.

Feltámadunk! – Merült a kannám.Vizet vitt szomjazó virágnak.Harmatozott a tiszta víz üdén...S míg öntözgettem dolgosan, sietve, parttalan titkú, távol tengerekbemerült a lelkem is.

Feltámadunk! – Valaha itt élt,valaha itt járt minden nemzedék...apák, fiak és késő unokák.S a nagy sereg, a végeláthatatlan,együtt fog állani ama pillanatbanbírói szék előtt.

Feltámadunk! – mennyit temettek,mennyit temetnek. Hideg holtakat.Temetnek télben, temetnek tavaszban.Ifjat, öreget, ma mást, holnap engem.S más zengi majd, ha el szabad pihennem,az élet énekét.

Feltámadunk! – Ki mondaná meg,hány ajk suttogta elhidegülőn, de diadallal... és hány szív dobogtautolsó, bizakodó dobbanással,halálban halhatatlan hitvallással,hogy él, mert Krisztus él!

Feltámadunk! – a csendes síronárvácska bársonyos virágátöntözve ujjongtam és hittem.

Page 11: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

(folytatás a 8. oldalról)Tudod-e, hogy a te településeden, megyédben hány ma-

gyar ajkú gyerek él? Hány gyerek öröme lenne a Tiéd, haelérnéd az evangéliummal bábozás által?

Kelemen Hunor Szentegyházáról bátorította a jelenlevő-ket, hogy bár volt, amikor zárt ajtókra leltek az iskoláknál,elsőre nem sikerült, de „bepróbálkoztak az ablakon”. Jóvisszajelzéseket, további kapcsolatokat kaptak és sok hely-re eljutottak a bábdarabok által az ige tiszta üzenetével.

Felmerül a kérdés, hogy mit tesznek a gyerekek a kapottCD-vel: egy meghallgatás után félreteszik? A gyerekek nemolyanok, mint a felnőttek. Újra és újra meghallgatják, majdismét és ismét, egészen addig, ameddig már fejből tudják,mi következik, és még akkor is továbbhallgatják. Miért?Mert szeretik az üzenetét, mert reménységet ad nekik, elgondolkodtatja őket, az Úr Jézushoz kapcsolja őket, s elrej-tettséget élnek át: megérzik a menny közelségét. A mennyeimérték ott marad a gyermek szívében, s elkíséri őt fiatal ésfelnőtt korában is – ha egyszer meglátta, meghallotta, meg-értette. A bábdarabokban ezzel találkozik.

Minden bábkonferencia fontos része egy bábelőadás.Kértük a Palántásokat, hogy majd azzal kezdjenek, s hívo-gattuk is erre az alkalomra a gyerekeket a városból. Sokima és testvéri közös munka mellett megtapasztaltuk azt acsodát Istentől, hogy nemcsak eljöttek sokan, de hosszúidőn át maradtak és meg is várták a nagy hó miatt s a több-szöri útlezárás miatt megkéső bábosokat. Öröm volt a kisszívekben.

Ha megtetszett, Te is bekapcsolódhatsz ebbe a szolgá-latba. Bábozásra fel!

Kelemen Andrea, Beszterce

11SZERETET • 2018. ÁPRILIS

Az emberek olyasmit keresnek, amiben életet látnak. Leg-többen, sajnos, olyasmiben keresik, ami halott. Egyesek

arra a következtetésre jutottak, hogy nem is biztos, hogy lé-tezik egyáltalán élet – legfeljebb annak délibábja. De az an-gyalok üzenete a keresztyénség szívet felszabadítóbizonyossága: van élet! Jézus Krisztus az élet!

Holtak között keresünk, amikor tévelygésünk vagy éppenbeletörődésünk miatt a múltba menekülünk, hogy hagyo-mányokkal és szokásokkal tartsuk lélegeztetőgépen azt, amia múltban adott testet az életnek. Jézus Krisztus feltámadt!Ne keressük a holtak között az élőt!

Holtak között keresünk, amikor felületesek vagyunk hit ésIge dolgában; nem ismerjük a lényeges részleteket, nem tud-juk megfogalmazni bizonyságunkat úgy, hogy az számítsona hétköznapokban – nekünk is, de főként annak, akinek el-mondjuk. Az angyalok üzenete ma is érvényes: gondoldvégig, hogy mit tanít a Biblia Jézus Krisztusról és a hívő élet-ről. Meglátod, hogy pontos és hiteles leírását találod az életforrásának.

Holtak között keresünk, amikor alaptalan és igeelleneselőítéletek miatt nem fogadjuk el azok bizonyságtételét, akikvalóban megtalálták az életet. A feltámadás híre azért voltnevetséges a tanítványoknak, mert asszonyok mondták.Azonban az Ige Máriát, Johannát, Jakab anyját és Pétertmegnevezi, a többieket nem. Akik hisznek az élet Igéjének,nem tűnnek el névtelenül a történelem süllyesztőjében. Ami-kor hiszünk az Igének, akkor otthagyjuk azt, ami halott, ésmegragadjuk azt, aki él. Életünk természetes kicsengése leszaz Úr Jézus feltámadásáról szóló bizonyságtétel.

Elfáradtál, mert nem találsz életet abban, amiben életetvéltél? Hiszed, hogy van igazi élet ebben az életben? Amikorerről kell szólnod, lesütöd tekintetedet, vagy bizonyosságtólcsillogó szemmel mondod el Jézus Krisztus feltámadását ajelen magába roskadó és megfásult keresőinek? Aki megta-lálta az Életet, annak nevét felírták az élet könyvébe!

Borzási Dávid, Áhítat, 2018

És tudtam: nem vagyok árvácska itten.Tenger testvérre találok e hitben,és ez a hit örök!

Feltámadunk! – Tavaszi reggelkiléptem a temető kapuján.Szürkén nyüzsgött a város. Embereksiettek, sorakoztak. S én kerestemfakó arcokon, fénytelen szemekbenörökélet jegyét.

Feltámadunk! – ha minden reggelmindenki megjárná a temetőt,s az örökélet végtelen vizébena lelke megmerülne – szomjú kanna – :nem így sietne, és nem így rohanna,és más lenne a szeme, más az arca,és más az útja, biztosabb a harca,hiszen... feltámadunk!

Page 12: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

SZERETET • 2018. ÁPRILIS12

– avagy mit kezdjünk a döntéshelyzetekben?

Fiatalok lévén (de nem csak ezért) gyakran ál-lunk nagy válaszutak előtt az életben. Pályavá-

lasztás, párválasztás – hogy csak a legfontosabbakatemlítsem, de emellett sok-sok apró döntést meg kellhoznunk, amelyek hosszú távon befolyásolják a jel-lemünket. Mindannyian szeretnénk krisztusibbá for-málódni, de olykor fogalmunk sincs, hogy mi ahelyes döntés, amikor lépnünk kell.

Természetesen a legfontosabb a Biblia tanulmá-nyozása és az imádkozás, Isten elsősorban ezekenkeresztül akar szólni mindünkhöz. Ha mégis kételye-ink lennének, hadd nyújtson segítséget néhány kér-dés, melyet William MacDonald tesz fel Az elfelejtettisteni parancs: Legyetek szentek! c. könyvében(Evangéliumi Kiadó, 2016). Ezeket, vagy hasonló kér-déseket megválaszolva világosabban láthatunk, hogymit helyes megtennünk, vagy mit tanácsos elkerül-nünk egy adott helyzetben.

■ Isten dicsőségét szolgálja? (1Kor 10:31)■ Ez a „világból való”? (Jn 17:16; 1Jn 2:15)■ Megtenné-e Jézus? (1Pt 2:21)■ Szeretnéd, ha Jézus ilyen tevékenység közben ta-lálna, amikor visszajön? (1Jn 2:28)■ Melyik természetet táplálja?■ Úgy érzed-e, hogy nyugodtan teheted, ha arragondolsz, hogy a tested a Szent Szellem temploma?(1Kor 6:19)■ Illik ez a viselkedés Isten gyermekéhez? (Ef 5:8;Kol 1:10)■ Ha a tevékenység pénzkiadással jár, lenne jobb

helye is ennek az összegnek?■ Jobban is el lehetne tölteni az időt? (Ef 5:16)■ Milyen hatással van a viselkedésem másokra?(Róm 14:13.15.20, 1Kor 8:9-13)■ Kétséges? (Róm 14:23)■ Rossznak látszik? (1Thessz 5:22)■ Teher? (Zsid 12:1)■ Rabságba dönt? (1Kor 6:12)■ Milyennek látszik ez Krisztus előtt?A szerző bővebben foglalkozik mindenik kérdés-

sel; ajánlom a könyvet mindenkinek, nem csak azaktuális témakörben. Hadd vezessen Isten Lelkebennünket a helyes úton, a nehéz döntések köze-pette is!

elközelített a mennyek országa – közös bibliaolvasás a fiatalokkalFebruárra olyan közösségi tevékenységet hirdetett

az EMaBISz, amely, bár áldozatot követelt, mégsemkerült semmibe, és bárki csatlakozhatott hozzá. Arésztvevőknek lehetőség adódott ugyanabban a hó-napban együtt végigolvasni a Máté evangéliumát.Minden napra jutott egy-egy rész, valamint szinténnaponként közzétételre került a közösségi médiábannéhány bátorító, buzdító gondolat az aktuális ige-rész kapcsán, ezek szerzői fiatalok voltak.

Jó volt azt látni, hogy sokunk előtt sokféleképpenbontakozott ki az Ige üzenete.

Ahogy olvastam a Bibliát és a buzdításokat, háromigazság kezdett körvonalazódni előttem, melyekköré véltem csoportosulni az eseményeket, üzenete-ket.

A keresztyén magatartás alapelvei

Page 13: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

13FIATALOKSZERETET • 2018. ÁPRILIS

1. Isten mindenkire személyes felelősséget bíz. Vá-lasztás elé állította a kor emberét, ugyanúgy, mint ama emberét. Kész-e engedelmeskedni az Ő szavának,vagy járja inkább a maga útját? József ráállt az isteniígéretre, habár emberi szemszögből minden okamegvolt a kételkedésre, amikor tudomást szerzettMária várandósságáról. Bemerítő János készítette azÚr útját, beteljesítve Ézsaiás próféciáját. Bár az, hogyvállalta a rá bízott küldetést, később az életébe ke-rült, pont emiatt azok közé került, akik mindvégig ki-tartottak, és üdvözültek. Hiszen ezt ígérte Jézus (Mt10,22), akiért mindent egy lapra feltéve kell élnünknekünk is.

2. Volt, van és lesz hátrahúzó erő. A Sátánnak többezer éves tapasztalata van abban, hogy az embergyenge pontjait – hiúságát, vágyait, félelmeit – bom-

bázva minden erejével annak vesztén legyen. Az üd-vösségre vágyakozó gazdag ifjút a pénz szerelmetartotta távol a mennyországtól. Jakab és János a ha-talomvágytól vezérelve kérték Jézustól, hogy haddüljenek jobbján és balján az Ő országában. Rémületfoghatta el a tanítványokat, amikor Bemerítő Jánoshalálhíréről értesültek. Megannyi kérdés fogalma-zódhatott meg bennük: milyen sors vár rájuk? Való-ban megéri ez nekik?... A legmegdöbbentőbb viszontaz, hogy a legerősebb hátráltató erőt nem a pogá-nyok fejtették ki, hanem a magukat vallásosnaktartó, közben pedig Istentől oly távol álló farizeusokés írástudók. Vajon hogy van ez manapság? Kívülrőlvagy belülről éri több támadás Isten népét? Szá-

momra figyelmeztetésként szólt: nehogy Isten bölcsterve helyett a Sátán ravasz mesterkedésének legyeksegítője! Vigyázzunk mindannyian, imádságban kér-jünk éberséget Istentől! Hadd ne legyen az életünk-nek Őt kizárni akaró területe!

3. Isten hatalmas. Bár az előző pont a hátráltató té-nyezőkről szól, mindenképp ki kell hangsúlyoznunk,hogy Isten mindezek fölött áll, és Úr! Ahogy az egyikbuzdító fogalmazott, „Ő független és korlátlan, szá-mára nincs lehetetlen, és akaratát szabadon gyako-rolja bárki és bármi fölött.” Nem tudták megölni akisgyermek Jézust. Az ördög képtelen volt Őt bűnrekésztetni a pusztában. A gonosz lelkeknek nem voltmás választásuk, csak az engedelmesség. Később amegcsúfolt, de továbbra is hatalma teljében levő Jé-zust nem tudták provokációval leszállítani a kereszt-ről. Isten feltámasztotta Őt a halálból. Minden tervszerint működött, isteni precizitással. Felismerjükezt akkor is, amikor kellemetlen esemény (vagy ezeksorozata) ér bennünket? Tudatosul bennünk, hogyez előbb Isten elé került, és Ő jónak látta, hogy min-ket érjen?

Íme, néhány azon gondolatok közül, amelyek el-mélkedésre késztettek. Vágyam, hogy megélésükre iskésztetést érezzek, és engedelmességet tanúsítsak.Hiszem azt, hogy sokunk számára jelentett áldást aközös igeolvasás – felüdített, feddett, bátorított, meg-jobbított. Hálás vagyok ezért a hónapért, és remé-lem, hogy még élhetek át hasonlókat.

Kiss Máté, Szatmárnémeti

Rabságból az igazi szabadságba(folytatás a 9. oldalról)

börtönévet vont maga után, de mindezt arra használta fel,hogy akit csak tud, elérjen a megváltás örömüzenetével.Véglegesen 2015-ben szabadult, ami után nyilvánosan be-merítkezett a Dunában, Tahitótfalunál. Következő évbenIsten egy szerető társsal is megajándékozta, akitől azótamár gyermeke is született. Isten áldását látja a munkáján,életén és minden tettével arra törekszik, hogy Isten üzene-tét továbbadja. Ezt tartja minden hívő feladatának.

A rendkívüli alkalom visszanézhető a bihari gyülekezetYouTube-csatornáján, a következő linken keresztül:https://www.youtube.com/watch?v=id_rAzxeykQ. „Rácsokmögött szabadon” címmel az előadónak egy könyve ismegjelent, amely az életébe enged betekintést, és a Har-mat Kiadó gondozta.

Tóth Christian

Page 14: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

■ 2016. december 12-én kísértükutolsó földi útjára özv. † Szilágyi Ist-vánné Erzsébet testvérnőt Vedre-sábrányban. A gyászistentiszteletBodor Sándor lp. imájával kezdő-dött, majd Botos Júlia református lp.hívta fel a figyelmünket az 1Móz

25:5,7-11 alapján, hogy Isten áldásaként kapjuk földiéveinket. Bodor Sándor a Zsolt 116:15 alapján hangsú-lyozta, hogy az Úrban meghalni kegyelem. A helyi lp.Diós Ferencz a 23. Zsoltár alapján román nyelven szóltaaz Úr vigasztaló igéit, majd rövid nekrológot ismerte-tett. A temetőkertben Bodor Sándor a 2Kor 5:1 igéivelvigasztalta a gyászolókat. Testvérnőnk 1928. augusztus20-án született. 1948 novemberében a bemerítéssel pá-rosulő imaházmegnyitón alámerítkezik. 1948. decem-ber 4-én házasságra lép a micskei születésű Szilágyi Ist-vánnal. Az Úr három gyermekkel ajándékozza megőket: Gizella, Jolán és Gyula. Gyerekeit igyekszik Istenfélelmére és becsületre nevelni. A gyülekezetbe láto-gató igehirdetők és vendégek felé Márta szorgalmávalszolgál. Az Úr megáldja 10 unokával, 13 dédunokávalés egy ükunokával. 1997-ben menye elköltözik az Úr-hoz, és a 6 árva unoka számára anya helyett anya lett.Férje István 2008. július 1-én költözik az Úrhoz. Özvegyéveiben is híven szolgálja Urát és szeretetben össze-tartja a családot. Nem szeretett tétlenkedni, utolsó na-pig önfeláldozóan tevékenykedett. Péntek este a nap fá-radalmai után pihenőre tért, még beszélt fiával. Szom-bat reggelre már a dicső országban ébredt, ahol Meg-váltója várta. Hűséges szolgálata és önfeláldozó életepéldaértékű számunkra. Hiányzik a családból és a gyü-lekezetből. Találkozunk a mennyben! [Szilágyi Gyula]

■ 2017. szeptember 20-án kísértükutolsó útjára † Drimbe (szül. Ha-lász) Éva testvérnőt, akinek Isten 58évet szabott ki ezen a földön. 1959-ben született Várasfenesen, 1974-ben merítkezett be, majd házasság-kötése után Nagyváradra költözött,ahol az „Emanuel” román baptista gyülekezet tagjavolt, de amikor csak tehette, látogatta a belvárosi ma-gyar gyülekezetet is. Hűséges, szeretetteljes, imádkozóasszony volt. Halála hirtelen, tragikus körülmények kö-zött történt, Moneasa-n, ahol kezelésen vett részt férjé-vel. Óriási vihar támadt, és egy kidőlt fa, ráomolva, ol-totta ki életét. A Tenkén történt temetésén vigasztalóigéket hirdetett magyar nyelven János Levente lelki-

SZERETET • 2018. ÁPRILIS14

pásztor, románul pedig Vidu Petrica, az Emanuel gyüle-kezet lelkipásztora. A viszontlátásig Isten vigasztalja agyászoló családot! [A család nevében, Halász Klára]

■ Fájó szívvel, de Isten akaratábanmegnyugodva tudatjuk, hogy Hegy-közszentimrén † Szabó Juliánnatestvérnőt súlyos betegség után, 75éves korában, 2017. november 22-én magához szólította az Úr. Bár azutolsó években gyengélkedett, távo-zása mégis hirtelen jött. Férjével kötött közel 54 évesházasságát az Úr két fiúgyermekkel, és egy leánnyal ál-dotta meg, továbbá 6 unokával és 3 dédunokával, akikberagyogták szenvedésének napjait. Szerette és szol-gálta az Urat. 2002-ig a nagyváradi belvárosi gyülekezettagja volt, ahol gondnok is volt néhány évig. Temeté-sére 2017. november 26-án került sor a családi háztól,amikor a népes család, a szentimrei gyülekezet és afalu népe kísérték utolsó útjára. Papp Dezső lelkipász-tor a Jób 16:22-23-as versek alapján hirdette Isten vi-gasztaló, reményt adó igéjét, és a helyi gyülekezet ének-kara szolgált. Életének vezér igéje ez volt: „Légy hűmindhalálig és neked adom az életnek koronáját” (Jel2:10b)! [Papp Dezső]

■ 2017. december 18-án kísértük utolsó útjára Hadad-nádasdon † Sipos Róza testvérnőt, akinek 86 évet aján-dékozott a Teremtő ezen a földön. Az időskor és a be-tegség terheit türelmesen hordozva várta a hazahívószót. A gyászistentiszteleten Tatár János református lel-kipásztor a Róm 8:18-27 igeszakasz alapján hirdette avigasztalás üzenetét, Fazakas György lp. pedig a Zsolt5:4-et olvasva szólt az Urat váró és a Vele való találko-zásra készülő ember lelkületéről. A vigasztalás és a re-ménység üzenetét közvetítette a gyászolóknak a hadad-nádasdi gyülekezet énekkara és zenekara is. [F. Gy.]

■ 2017. december 26-án a karácso-nyi ünneplésbe mély gyász ékelő-dött Hadadnádasdon, ugyanis † La-katos Erika testvérnő temetésérekerült sor, akit nagy hirtelenséggel,47 éves korában szólított haza azélet és halál Ura. Gyülekezetünkkedves és hűséges tagja volt, aki részt vállalt a szolgá-latban, mint vasárnapi iskolai tanító és énekkari tag. Anagyszámú hallgatóság előtt Bándi Sándor erkedi lp.hirdette az Igét, az 1Móz 35:18-20-at olvasva, és a szív-ből jövő vigasztalás, valamint a komoly figyelmeztetés

AKIK HAZAMENTEK

Page 15: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

15SZERETET • 2018. ÁPRILIS

üzenetét szólva. Sarmaságról Nagy István testvér a Fil3:20-21 alapján szólt a mennyei polgárjog elnyeréséneka fontosságáról. Fazakas György helyi lp. az Ézs 40:1-2;10-11-t olvasta és az Istentől kapott vigasztalásra irányí-totta a figyelmet. A temetőben Fekete Csaba ippi és BalogFerenc hadadi lelkipásztorok az örök élet valóságáról, afeltámadás reménységéről és a felkészülés fontosságá-ról beszéltek. Szívhez szólóan szolgált a nádasdi-sám-soni összevont énekkar és fúvószenekar is. Isten az Őjelenlétével pótolja az űrt a hátra maradt férj és a fiakéletében, és vigasztaljon minden gyászolót! [F. Gy.]

■ 2018. január 15.-én ismét gyászistentiszteletre gyűl-tünk össze Hadadnádasdon, mivel Isten elszólította azélők sorából † Nagy Ágnes testvérnőt, aki 90 évesen,betelve az élettel, és népes családot hagyva maga után,költözött az örök hazába. Az Igét Fazakas György lp.hirdette az ApCsel 27:8 és a Jel 22:14 alapján. Az életsok nehézséggel jár, de boldog az, aki megismeri Krisz-tust, és vezetésére bízva magát megérkezik a Szépkikö-tőbe. A helyi énekkar és zenekar is hirdette a Krisztus-ban nyert élő reménység és a mennyei országszépségének üzenetét. [Fazakas György]

■ 2018. január 17-én temettük Alsóvalkón † FeketeGyula testvért. Testvérünket életének 88-ik évében szó-lította magához a Teremtő. A megemlékező istentiszte-leten Szekrényes Pál magyar baptista, Brisc Daniel ro-mán baptista lelkipásztorok, valamint Costea Adrian azalsóvalkói Salem gyülekezet, és Lucza Imre, a berettyó-széplaki és érszöllősi pünkösdi közösségek pásztorahirdettek vigasztaló üzenetet. Az imaháznál SzekrényesPál mondott kezdőimát, majd Costea Adrian hirdetettigét a 2Kor 5:1-10 alapján. Szekrényes testvér a Jel14:13, míg Lucza Imre a Fil 1:20-21 alapján szolgált.Brisc Daniel a Jel 14:13 verseit vette igei mondanivalójaalapjául, szintén ő ismertette elköltözött testvérünknekrológját. A sírnál Szekrényes Pál és Bris Daniel hir-dettek igét a Jn 11:25, illetve a Jn 14:1-3 szerint, majdLucza Imre fejezte be imával a megemlékezést. A szi-lágybagosi gyülekezet énekkara és fúvószenekara szol-gáltak. Isten vigasztalásában és a feltámadásban vetetthittel, a gyászoló család!

HITüNK

M I T TA n í T A B I B l I A? ( 1 3 . )

Alászállt a poklokraJézus feltámadott a halálból, és ez azt is feltételezi,

hogy előtte a holtak hazájában volt (Zsid 13:20). A Seolnéha „hádész” (pokol) az Újszövetségben (ApCsel 2:27).Jézus feltámadásáig az ott lévő lelkek meg voltakfosztva Isten látásától (Zsolt 6:6. 88:11-12), és várták amegváltást. Jézus feltámadása a holtak hazájában isváltozásokat hozott. Ő nem azért szállt alá a poklokra,hogy a kárhozottakat szabadítsa ki, vagy hogy a kárho-zat helyét megszüntesse, hanem azért, hogy az igazak-nak a szabadulás örömhírét megvigye.

„A halottaknak is hirdettetett az evangélium” (1Pt 4:6)– mondja Péter. Korábban ezt írta: „Krisztus is szenve-dett egyszer a bűnökért… elmenvén, a tömlöcben lévőlelkeknek is prédikált, amelyek engedetlenek voltak egy-kor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napja-iban, a bárka készítésekor...” (1Pt 3:18-20). Tehát hirdet-tetett az evangélium a holtaknak (is): nem az esetleg„tömlöcben” lévő bukott angyaloknak (mert az ő sor-suk meg van pecsételve és nincsenek halottaknak ne-vezve - 2Pt 2:4, Júd 6), és nem a bűneikben megholtak-nak (mert a Zsid 9:27 kizárja a megtérés lehetőségét ahalál után), hanem azoknak az ószövetségi szenteknek,akik Nóé idejében éltek és meghaltak. Annak idejénNóé is prédikálhatott a Krisztus lelkével, miként Énókis tette (Júd 14), de itt arról van szó, hogy Jézus „szállottalá poklokra” és prédikált „a tömlöcben lévő lelkeknek”,és így „a halottaknak is hirdettetett az evangélium”. Azószövetségi hívők is csak Jézus Krisztus váltságáldozataáltal üdvözülhetnek. Az Úr áldozata időben visszafeleható érvényességgel is bírt (1Pt 1:18-20). A holtak hazá-jában (Seolban, Hádészben, pokolban) lévő szenteknek,hívőknek, tehát ki kellett hirdetni a kereszt diadalát.

Erre az eseményre utal az Ef 4:8-10 is: „Ez okáértmondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vittfogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Az pedig,hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le isszállott a föld alsóbb részeire?...)” Jézus az Ő halálánakgyőzelmét, a megváltás jó hírét hirdette az ószövetségiszenteknek, a halál birodalmában, akik addig „tömlöc-ben” voltak, és ezzel „foglyokat vitt fogva”. Kihirdettegyőzelmét, áldozatának visszafele hatását, nemcsakNóéig, hanem egészen Ádámig. A megváltás művét ki-terjesztette minden hely, minden idő összes emberére,akik Benne hittek. Nála vannak „a halál és a pokol kul-csai” (Jel 1:18), és az Ő nevére „meghajol minden térd, aföld alatt valóké is” (Fil 2:10). Az „alászállt a poklokra”kifejezés mutatja, hogy Jézus valóban meghalt (ApCsel2:23-24), de feltámadásával megnyitotta a mennyor-szág kapuját.

Dr. Borzási István

KeDveS OLvASóK ÉS ÉRDeKLőDőK! Továbbra is rendelhetők Bibliák, keresztyén könyvekKovács Zsolt testvérnél az alábbi elérhetőségeken: – Tel.: 0724490634, 0743832143– E-mail: [email protected]

Page 16: Szeretet...Szeretet 2018 ÁPRILIS 4. szám HÚSVÉT A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIX. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 Életet, cserébe! Húsvét a keresztyénség

SZERETET • 2018. ÁPRILIS

Szeretet – kiadja a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége

elnök: Pardi Félix

Főszerkesztő: János CsabaFelelős szerkesztő: Gönczi Géza

410050 ORAdEA, Str. Gen. H. M. Berthelot 5. e-baptifon: 0735 500 009

e-mail: [email protected]

A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a kéziratokat szükség szerint átdolgozza.

Lapzárta: a megjelenést megelőző hónap 12-e.nyomtatás: Pentaprint Nyomda, Bihar.

A lap megjelenik havonta. ISSN 1223-4605

erőt és békességet fog belénk árasztani. Ha nem marad mel-lettünk őrködő imatárs, akkor is működik. Felkészít az elvi-selni való szenvedésekre, üldöztetésekre és győzelemre.

Jöhetnek olyan napok, amikor úgy tűnik, hogy a Gonoszteljes diadalt aratott. Isten népét egészen kikészítette, leti-porta, kiirtotta. Amikor sokan azt fogják mondani, hogyminden hiába. Szóródjunk szét? Felejtsük el a Jézusba vetetthitet? Cseréljünk életcélt? Nem! Mert nagypéntekre a feltá-madás következik. A megdicsőült Krisztus üzeni: „Légy hűmind halálig, és neked adom az élet koronáját.” Jel 2:10/d.

A húsvét hirdeti, hogy Jézus legyőzhetetlen, a világtörté-nelemből kiiktathatatlan. Ő valóban Isten szent Fia, az örökdicsőség Királya! Nemcsak hozzáfogott megváltásunkhoz,hanem teljes sikerrel be is fejezte a maga részéről! Vele az-óta is, személyesen is lehet találkozni. Az Igazságot nem le-het a sírban tartani! Van Kit, mit hirdetni. Van Kire alapoz-ni! Van Kit visszavárni! Csüggedtségünkből, lankadtságunk-ból felszabadító, helyünkre tevő feltámadási ünnepet kívá-nunk mindannyiunknak!

[A cikk megjelent 2016-ban, az Evangéliumi Hirnökben]

HOvÁ MÉSz, URAM? (folytatás a 3. oldalról)

A felvillantott tények reflektorfénybe helyezik a BŰN kér-désének komolyságát, súlyát, természetét. A bűn nem csu-pán érdekesség, játék, lazítás, szórakozás, változatosság. Abűn sok élvezetet, hasznot ígér, de nehéz rabságot és végülkegyetlen halált okoz. A bűn végül a vétkezőnek és egészkörnyezetének is árt. Évezredekre, sőt az örökkévalóságraéreztetheti átkos hatását.

A felvillantott tények aláhúzzák ISTEN TÖKÉLETES IGAZ-SÁGÁT, SZENTSÉGÉT. Mivel a Názáreti Jézus magára vetteminden bűnünk teljes felelősségét, Neki is meg kellett ta-pasztalnia, hogy a bűn fizetsége a szellemi, lelki, testi halál.vagyis a teljes elszakadás az Atyától, az Élettől.

A felvillantott tények meggyőzően beszélnek a MEGVÁL-TÁSUNK ALAPJÁRÓL, ÁRÁRÓL, VALÓSÁGOSSÁGÁRÓL, elér-hetőségéről, elfogadhatóságáról. Tovább fokozza ámulatun-kat, ha belegondolunk, hogy a tökéletesen bölcs Isten, mára világ teremtése előtt eltervezte megváltásunk művét. Vál-lalta az ember megalkotását is, bár jól tudta, hogy mennyiszégyent, szomorúságot kell e miatt átélnie, elhordoznia.Már akkor jól ismerte a megoldás egyetlen járható útját.Kár lenne ekkora értékű ajándékot sárba taposni!

Vegyük együtt szemügyre az e havi emlékünnepeinket ésazok ma is időszerű jelentőségét!

Királyunk alázatosan, szelíden érkezett meg Jeruzsálem-be. A várost készületlenül találta. A legtöbben nem várták.Azt sem tudták, hogy ki Ő, és miért jött! Bevonulása felboly-dította az egész várost. Nem a paloták, az Antónia erőd, ha-nem a templom felé vette útját. Szívét olthatatlan szeretetemésztette az Isten háza iránt. Meg akarta tisztítani mind-attól, ami az eredményes imádkozás útjában állt. Ezért avallási vezetők még jobban megharagudtak Rá. Halála utánlecsillapodtak. Majd húsvét után rettegni kezdtek a feltáma-dásának hírére.

A szenvedés hetének csodái, eseményei, tanításai arról isszóltak, hogy Isten terve nem vall kudarcot sohasem. Jézushatározottan és módszeresen haladt előre annak megvaló-sításában. Az ellenségei kapkodtak, rögtönöztek, összefog-tak, hogy megünnepelhessék Jézustól való szabadulásukat.Jézus pedig megsiratta őket. Már látta a Kr. u. 70 körülinemzeti tragédiát és az azt követő évezredeket.

Jézus tanítványaiként nekünk is fel kell készülnünk aránk váró árulásokra, igazságtalanságokra, magányra,szenvedésekre és üldöztetésekre. Sőt környezetünket is felkell készítenünk ezekre a nehéz időkre. A Sátán előbb vagyutóbb dühöngeni kezd, ha a megváltottak tiszta szívvelimádják Krisztust, Őt nyíltan megvallják, Rá hallgatnak.Kilövi számtalan tüzes nyilát. Fokozza hazugság hadjáratát,megtévesztő ügyködését. Mégsem övé lesz az utolsó szó!Ezekben az időkben újra különleges szerephez jut az imaé-let. Ez az elhanyagolt, elmulasztott nagyszerű lehetőség új

Annibale Carracci „Domine quo vadis?” c.festménye a londoni Nemzeti Galériában