szeretettel köszöntöm rózsaünnepi felhívás az édesanyákat...

8
A Sz regi Részönkormányzat és a Tömörkény István M vel dési Ház alkalmi kiadványa ő ű ő 2014. május hónap VI. évfolyam 4. szám Szőregen készült el 2014. első műfüves sportpályája Idén tavasszal adták át a szőregi sportpálya melletti területet a műfü- ves kispálya építésére. Rózsavölgyi József, Fidesz-KDNP-s képviselő akkor ezt nyilatkozta: „A pálya mintegy 28 millió forint- ból épül fel, melyből az önkormány- zat 7,6 millió forint önrészt biztosít, a teljes költség 30 százalékát. A te- rületet március 18-án adtuk át mun- kavégzésre, ami egy hónapot vesz majd igénybe, április végén tehát már a sportolók használhatják az új pályát itt Szőregen. Azt ki kell emel- ni, hogy az új pályát bekapcsoljuk a tömegsportba és az iskolai testneve- lésbe is. Ezt a területet akár a tanóra keretében vagy különfoglalkozások- ra is igénybe vehetik majd a szőregi gyerekek.” Alig egy hónappal a munkálatok elkezdése után, április 22-én meg- történt a hivatalos műszaki átadás, melyen részt vett az építtető Sport- Ber Kft. részéről Tilli Lajos műszaki ellenőr, a talajmunkálatokért felelős Syslak 2013 Kft. részéről Lapos Jó- zsef, a műfüvet biztosító Greenturf Sport Kft. képviseletében Bicskei Balázs és a szőregi részönkormány- zattól Rózsavölgyi József. A szer- kesztőség munkatársa rendszeresen, 2-3 naponta kijárt, és fotókat készí- tett, melyek segítségével Önök is betekintést nyerhetnek az építkezési folyamat különböző fázisaiba. A kö- zel 300 képből álló dokumentációt hamarosan kiállítás formájában is megtekinthetik az érdeklődők, a mű- velődési ház szervezésében. Az elkészült pálya minden tekin- tetben megfelelt a műszaki elvárások- nak, így ha elmúlik az esős idő, azon- nal birtokba vehetik a szőregi fiatalok. Szeretettel köszöntöm az édesanyákat, a nagymamákat és a dédmamákat anyák napja alkalmából! Rózsavölgyi József önkormányzati képviselô A Szőregi Virág- Dísznövény ÁFÉSZ várja azon alko- tó kedvű jelentkezőket, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy részt vegyenek a XVI. Rózsaünnep virágkötészeti kiállítá- sának, rózsakölteményeinek elkészítésében. A jelentkezé- seket 2014. május 31-ig, a [email protected] e-mail címen, vagy a 62/ 406-606-os telefonszámon várják. A „Virágos Szőregért” vetélkedő felhívásai: Szőreg legszebb belső kertje Várjuk azoknak a szőregi lakosoknak a jelentkezését, akik nagy gondot fordítanak kertjük szépségére és azt szívesen megmutatnák szakértő zsűri számára is. A zsűri tagjai: Sirkó Zoltán, Szeged város főkertésze és munkatársai. Jelentkezési határidő: 2014. június 6. péntek Szőreg legszebb előkertje és rózsás előkertje Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a szakmai zsűri kora tavasztól a Rózsaünnepig tartó időszakban folyamatosan figyelem- mel kíséri az előkertek épülését-szépülését. Legyen Öné 2014-ben Szőreg legszebb előkertje vagy rózsás előkertje! Kedves Szülők! Ebben az évben is keressük azokat a szőregi gyerekeket, akik az „I. Hungarikum Falu” színpadán bemutatni kívánják tudásukat. A 4 évesnél idősebb korosztályból Rózsahercegnők és Rózsaherce- gek nevezését várjuk, akik az előadóművészetek (vers-, mesemondás, ének, tánc, hangszer stb.) terén szívesen bemutatják tehetségüket. A 4 évesnél fiatalabb korosztályból pedig Rózsatündéreket keresünk. Kérjük, írjanak gyermekükről egy rövid történetet, hogy mindenki megismerhesse az Önök Tündérkéjét. Minden fellépő gyermek ajándékot, illetve lehetőséget kap arra, hogy a Rózsaünnepi felvonuláson virágszirmot hintsen a vendégseregre. Jelentkezési határidő: 2014. május 16. (péntek) A fotózás és az első megbeszélés időpontja: 2014. május 21-én 17.30 órától, a művelődési házban lesz. A gyerekek fotói megjelennek a Szőregi Regélő júniusi számában. Rózsaünnepi felvonulás Várjuk azok jelentkezését, akik szívesen felvonulnának rózsákkal díszített járműveikkel június 21-én szombaton. Szívesen fogadjuk magánemberek, baráti társaságok, közösségek jelentkezését, akik öltözetükön viselik a rózsás dekorációkat, vagy egy-egy hordozható installáció segítségével teszik rózsássá a társaságuk karneváli meg- jelenését. Jelentkezési határidő: 2014. június 6. péntek Bármely kategóriára jelentkezni lehet a 62/317-881-es telefonszá- mon, valamint személyesen a Tömörkény István Művelődési Ház- ban, hétköznap 10.00-18.00 között.

Upload: others

Post on 06-Nov-2019

6 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szeretettel köszöntöm Rózsaünnepi felhívás az édesanyákat ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2014/10/Szoregi_Regelo_majus.pdf · Balázs és a szőregi részönkormány-zattól

A Sz regi Részönkormányzat és a Tömörkény István M vel dési Ház alkalmi kiadványaő ű ő

2014. május hónap VI. évfolyam 4. szám

Szőregen készült el 2014. első műfüves sportpályája

Idén tavasszal adták át a szőregi sportpálya melletti területet a műfü-ves kispálya építésére. Rózsavölgyi József, Fidesz-KDNP-s képviselő akkor ezt nyilatkozta:

„A pálya mintegy 28 millió forint-ból épül fel, melyből az önkormány-zat 7,6 millió forint önrészt biztosít, a teljes költség 30 százalékát. A te-rületet március 18-án adtuk át mun-kavégzésre, ami egy hónapot vesz majd igénybe, április végén tehát már a sportolók használhatják az új pályát itt Szőregen. Azt ki kell emel-ni, hogy az új pályát bekapcsoljuk a tömegsportba és az iskolai testneve-lésbe is. Ezt a területet akár a tanóra keretében vagy különfoglalkozások-ra is igénybe vehetik majd a szőregi gyerekek.”

Alig egy hónappal a munkálatok elkezdése után, április 22-én meg-

történt a hivatalos műszaki átadás, melyen részt vett az építtető Sport-Ber Kft. részéről Tilli Lajos műszaki ellenőr, a talajmunkálatokért felelős Syslak 2013 Kft. részéről Lapos Jó-zsef, a műfüvet biztosító Greenturf Sport Kft. képviseletében Bicskei Balázs és a szőregi részönkormány-zattól Rózsavölgyi József. A szer-kesztőség munkatársa rendszeresen, 2-3 naponta kijárt, és fotókat készí-tett, melyek segítségével Önök is betekintést nyerhetnek az építkezési folyamat különböző fázisaiba. A kö-zel 300 képből álló dokumentációt hamarosan kiállítás formájában is megtekinthetik az érdeklődők, a mű-velődési ház szervezésében.

Az elkészült pálya minden tekin-tetben megfelelt a műszaki elvárások-nak, így ha elmúlik az esős idő, azon-nal birtokba vehetik a szőregi fiatalok.

Szeretettel köszöntöm az édesanyákat,

a nagymamákat és a dédmamákat anyák napja alkalmából!

Rózsavölgyi József önkormányzati képviselô

Rózsaünnepi felhívásA Szőregi Virág- Dísznövény ÁFÉSZ várja azon alko-tó kedvű jelentkezőket, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy részt vegyenek a XVI. Rózsaünnep virágkötészeti kiállítá-sának, rózsakölteményeinek elkészítésében. A jelentkezé-seket 2014. május 31-ig, a [email protected] e-mail címen, vagy a 62/ 406-606-os telefonszámon várják.

A „Virágos Szőregért” vetélkedő felhívásai:

Szőreg legszebb belső kertje Várjuk azoknak a szőregi lakosoknak a jelentkezését, akik nagy gondot fordítanak kertjük szépségére és azt szívesen megmutatnák szakértő zsűri számára is. A zsűri tagjai: Sirkó Zoltán, Szeged város főkertésze és munkatársai.Jelentkezési határidő: 2014. június 6. péntek

Szőreg legszebb előkertje és rózsás előkertjeAz elmúlt évek hagyományainak megfelelően a szakmai zsűri kora tavasztól a Rózsaünnepig tartó időszakban folyamatosan figyelem-mel kíséri az előkertek épülését-szépülését. Legyen Öné 2014-ben Szőreg legszebb előkertje vagy rózsás előkertje!

Kedves Szülők!

Ebben az évben is keressük azokat a szőregi gyerekeket, akik az „I. Hungarikum Falu” színpadán bemutatni kívánják tudásukat.A 4 évesnél idősebb korosztályból Rózsahercegnők és Rózsaherce-gek nevezését várjuk, akik az előadóművészetek (vers-, mesemondás, ének, tánc, hangszer stb.) terén szívesen bemutatják tehetségüket.A 4 évesnél fiatalabb korosztályból pedig Rózsatündéreket keresünk. Kérjük, írjanak gyermekükről egy rövid történetet, hogy mindenki megismerhesse az Önök Tündérkéjét.Minden fellépő gyermek ajándékot, illetve lehetőséget kap arra, hogy a Rózsaünnepi felvonuláson virágszirmot hintsen a vendégseregre.Jelentkezési határidő: 2014. május 16. (péntek)A fotózás és az első megbeszélés időpontja: 2014. május 21-én 17.30 órától, a művelődési házban lesz. A gyerekek fotói megjelennek a Szőregi Regélő júniusi számában.

Rózsaünnepi felvonulás

Várjuk azok jelentkezését, akik szívesen felvonulnának rózsákkal díszített járműveikkel június 21-én szombaton. Szívesen fogadjuk magánemberek, baráti társaságok, közösségek jelentkezését, akik öltözetükön viselik a rózsás dekorációkat, vagy egy-egy hordozható installáció segítségével teszik rózsássá a társaságuk karneváli meg-jelenését.Jelentkezési határidő: 2014. június 6. péntek

Bármely kategóriára jelentkezni lehet a 62/317-881-es telefonszá-mon, valamint személyesen a Tömörkény István Művelődési Ház-ban, hétköznap 10.00-18.00 között.

Page 2: Szeretettel köszöntöm Rózsaünnepi felhívás az édesanyákat ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2014/10/Szoregi_Regelo_majus.pdf · Balázs és a szőregi részönkormány-zattól

2. oldal Szőregi Regélő 2014. májusi szám

Bölcsődei hírekSzeged város bölcsödéi TÁMOP-os pályázatot nyertek egészség-megőrzés témakörben, amely több alkalommal rendezett programso-rozatból állt. Ennek célja, hogy mi, kisgyermeknevelők, a szülők és gyermekeik is még tudatosabban odafigyeljenek egészségük megőr-zésére.

Intézményünk meghívást kapott a Gyík utcai bölcsődében rendezett vetélkedőre március 28-án. Az eny-he időnek köszönhetően a vetélke-dőt az udvaron rendezték meg. Lel-kes kis csapatunk, (amelynek tagjai: bölcsődénkbe járó gyermekek és az őket kísérő szülők, és a nevelők) de-rekasan helyt álltak a különböző fel-adatok elvégzésében. Voltak moz-gásos feladatok (amelyek az adott korosztály számára igen fontosak egészséges fejlődésük érdekében), szelektív hulladékgyűjtés, amelyet játékos formában kellett megoldani és felkeltette a gyermekek érdeklő-dését. Legvégül a szülők számára az egészséges életmóddal kapcsolatos tesztet kellett kitölteni, amelyben

csapatunk szülei kimagasló ered-ményt értek el. Helyezést nem ér-tünk el, de az aktív részvételnek kö-szönhetően labdákat kaptunk aján-dékba, amire mindig szüksége van gyermekeinknek játéktevékenysé-gük során. Ezúton szeretnénk köszö-netet mondani: Szaszkó-Horesnyi Zénó, Kéri Karina, Kakuk Nóra és

Palotás Dominik családjának ezért az élményekben gazdag délutánért.

Bölcsődénk ablakait színes virá-gok díszítik Batki Péter és felesége, Piroska jóvoltából. Köszönjük!

Június 6-án délután családi na-pot szervezünk bölcsődénk udvará-ba. A tavalyi élményekben gazdag program reméljük, az idén is meg-ismétlődik. Lesz arcfestés, kézmű-ves tevékenységek, állatsimogatás, közös játék, büfé, amely az idén is az egészséges táplálkozásra fektet hangsúlyt. Sok szeretettel várjuk jelenlegi, régi és leendő bölcsődé-seink családtagjait egy felejthetetlen közös programra.

Szőregi bölcsőde dolgozói

Tavaszi híreka Szerb utcai óvoda életéből

A tavaszi díszbe öltözött gyönyörű udvar hívogatott mindennapi önfe-ledt játékra. Közben napról napra megfigyelhettük a természet válto-zásait, mikor melyik fa bontogatja bimbóit, rügyeit, milyen virág nyílik a fű között. Rendszeresen ellátogat-tunk séták alkalmával a gólyafészek-hez, megfigyeltük hogyan javítják, szépítik otthonukat. Nagy örömünk-re néha ők látogattak el hozzánk és köröztek óvodánk felett. Utcai séták alkalmával ismerkedtünk a virágok, bokrok, fák neveivel, színeivel. Ér-dekes játék volt kitalálni, hogy vajon milyen fák lehetnek azok, melyeken még csak virágokat láttunk. A Pil-langó csoport ellátogatott a piacra, ahol közvetlen módon figyelték meg a tavaszi zöldségféléket és a vásár-lási szokásokat. Az óvodában azután vígan ropogtatták a friss répát, ret-ket, karalábét.

A gyermekek környezeti neve-léséhez kapcsoltan minden évben csatlakozunk a Településtiszta-sági Nonprofit KFT által szer-vezett papír és PET palackgyűj-téshez. Így már kisgyermekkor-ban példát muta-tunk a környezet rendjének fenn-tartásáról, védel-mének alapjait erősítjük meg bennük. Idén ez volt az első szál-lítás, amit a május végi, június eleji követ majd.

A művelődési ház által szervezett vidám kamarazenei előadáson szí-vesen veszünk részt. Általa az élő zene világába betekintést nyernek a gyermekek, átélhetik a benne rejlő szépségeket. Már felismerik a hang-szereket, az előadókat név szerint,

akik a gyermeki lélekhez közel álló darabokat válogatnak össze ezekre az alkalmakra.

Munkánkban napi szinten hang-súlyt fektetünk az egyéni képessé-gek fejlesztésére, a gyermekekben rejlő adottságok kibontakoztatásá-ra. Ezért szoktunk a rajz és vers-mondó versenyeken a tehetséges gyermekekkel szerepelni. Idén a városi Ügyi Manók Tehetségfesz-tivál Versmondó Manók kategó-riájában Dékány Kristóf és Péter Dávid a Katica csoportból mutatták meg, mit tudnak. Szereplésüket ok-levéllel jutalmazták. Gratulálunk nekik. A Rajzoló Manó kategória témája az állatok világa, melyre a Pillangó csoportból négy, a Katica csoportból három alkotást küldtünk a zsűrinek el. Izgatottan várjuk az eredményt.

Április heteiben húsvéti készülő-dés töltötte be a házat. Feldíszítettük a termeket, folyosókat.

Tanultuk a verseket, díszítettük, festettük a tojásokat, színezőket. Az igazi meglepetést az élő nyu-szik simogatása jelentette, melyhez az állatokat a Pillangó csoportos Kisbodri Diána nagypapája hozta el az ovinkba.

A Szerb utcai óvoda dolgozói

Tavasz a Magyar utcai óvodábanA jó időt kihasználva egyre több sé-tát, kirándulást teszünk. Az óvodánk udvara is megszépült, ahogy kinyílt a természet. Megcsodálhatjuk a vi-rágok szépségét, illatát, az előbúvó katicákat, gyíkot, békát, a méhecskék munkáját. Sokat tartózkodunk a sza-bad levegőn, udvarunk jó lehetőséget biztosít az esztétikai nevelés felada-tainak megvalósításához. Magokat ültettek - műanyag flakonok felhasz-nálásával -, a Zsebi-baba csoportos gyerekek. Az élősarokban folyama-tosan figyelik a növények fejlődését.

A Milántól kapott tök magját eltet-tük, és most elveteményeztük a kis-kertünkben. Magasított ágyásunkat birtokba vették a gyerekek. Elvetet-tük, öntözzük a magokat. A kis szik-lakertet is folyamatosan gondozzuk, figyeljük a virágok fejlődését.

A Széchenyi téren tett sétánk alkalmával megcsodáltuk a virág-pompába öltözött belvárost. Fotó-pályázaton vettünk részt, a tulipán-ágyásokról készült felvételekkel.

Ismerkedtünk a tér szobraival, vá-rosunk nevezetességeivel. Ezzel is esztétikai élményekhez, érzelmek-hez juttattuk gyermekeinket.

A Kamaravarázs c. előadás harmadik részét tekintettük meg a Tömörkény István Művelődési Ház-ban. A gyerekek örömmel fogadták az ismerős hangszerek duó és trió játékát és a dalok is elnyerték tetszé-sünket.

Vidám húsvéti készülődést is tartottunk az óvodánkban.

Az ünnepre készülve fontos fel-adatunk a hagyományok ápolása.

Tojást festettünk, ajándékot, kis bárányt készítettünk, locsolóver-seket tanultunk és eljátszottuk a locsolkodást. Nagy élmény volt a „nyuszi” ajándékának keresése az óvoda udvarán a fűben, a bokrok ágai között. Mindenkinek jutott a csoki nyusziból.

Élő kis nyuszikat simogattak meg a Katica csoportosok Házy Blanka nagyszüleinél. Köszönjük

a kedves fogadtatást! Tihanyi Éva óvónéni ketrecben hozta be a saját nyusziját a Zsebi-baba csoportba, egy napig vendégeskedett nálunk a gyerekek nagy örömére.

Április 22-én a Föld napja alkal-mából a Diónyi színpad látogatott el hozzánk, „Mese a kőről” című elő-adásukat tekintettük meg. Hasznos ismereteket szereztünk a mese által,

élvezték a gyere-kek a színvonalas zenés előadást.

Folyamatosan gyűjtjük a papírt. Bevonjuk ez által a családokat is a hul-ladék újrahaszno-sításba, a környék-ről is behozhatják a feleslegessé vált papírokat.

A Magyar utcai óvoda dolgozói

Page 3: Szeretettel köszöntöm Rózsaünnepi felhívás az édesanyákat ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2014/10/Szoregi_Regelo_majus.pdf · Balázs és a szőregi részönkormány-zattól

2014. májusi szám Szőregi Regélő 3. oldal

A Kossuth Lajos Általános Iskola hírei

„HATÁRONTÚL”A Kossuth Lajos Általános Iskola 7. évfolyamos tanulóival, 41 fővel 2014. május 19-23. között részt ve-szünk egy tanulmányi kiránduláson.

Az utazás célterülete: Románia.Az utazást az EMMI (Emberi

Erőforrások Minisztériuma) Támo-gatáskezelője támogatja.

A tanulmányi kirándulásra a „Határontúl” program keretében ke-rül sor.

Sikeres pályázatunk révén részt veszünk egy Erdély - Székelyföld körutazáson, megismerkedünk nagy

magyar irodalmáraink (Arany János, Petőfi Sándor, Ady Endre, Tamási Áron), történelmi személyiségeink (Mátyás király, Bocskai István, Hu-nyadiak) születési helyeivel, lakó-helyeivel, alkotásaikkal és gyönyö-rűséges természeti adottságokkal (Tordai-hasadék, Gyilkos-tó, Békás- szoros) illetve találkozunk, ismerke-dünk Csíkmadaras általános iskolá-saival, tanáraival.

Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsannapályázatíró

Szerb szépkiejtési verseny Deszken2014. 04. 12- én a Kossuth Lajos

Általános Iskola szerb tagozatának tanulói közül 3 fő vett részt a deszki megmérettetésen.

A verseny feltétele egy szabadon választott és begyakorolt szöveg olvasása. A helyszínen még egy is-meretlen szöveg szép, hangsúlyos olvasása volt a feladat.

Iskolánk 5.a osztályos tanulója, Fodor Dalma, 2. helyezést ért el a felsős kategóriában.

Gratulálunk Dalmának és felké-szítő tanárának, Gyukin Dajanának.

Versenyek, versenyeredmények:kossuth-os tanítványaink sikerei

Természetismereti levelező verse-nyen országos döntőbe jutott:

Juhász Kinga 2.a osztályos ta-nulónk. Felkészítő tanára: Benedek AndrásnéVárosi Matematikaversenyen:

10. helyezést ért el: Kiss Hanna 2.b osztályos tanulónk. Felkészítő tanára Baranyiné Mészáros EditVárosi angol versenyen:

4. helyezést ért el: Gubik Lili 7.a osztályos tanulónk. Felkészítő taná-ra: Gubikné Haraszti Katalin

10. helyezést ért el: Lázár Nelli 7.b osztályos tanulónk. Felkészítő tanára: Gubikné Haraszti Katalin

Városi Elsősegélynyújtó versenyen:„Szívdobbanás” csapatunk 1. he-

lyezést ért el, a csapat tagjai: Bódi Zsuzsanna 8.b, Csaszny Eszter 6.a, Lakatos Krisztina 6.a, Réthi Patrícia 6.a, Szőri Virág 6.a osztályos tanulók.

Felkészítő tanáruk: Sandrik ÁgnesGratulálunk tanítványainknak,

további szép sikereket kívánunk ne-kik! Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját.

Bővebb információkat iskolai programjainkról, honlapunkról kaphatnak:

www.kossuth-szeged.sulinet.hu

Napközis programjaink a Kossuth iskolában

A Kossuth Lajos Általános Iskola 2014. március 21-én Szeged szecesz-sziós stílusú ipartörténeti műemléké-ben, a Szent István téri víztoronyban jártunk. Az épületben, melyet a sze-gediek kedvesen csak Öreg Hölgynek becéznek, a mesés panorámán kívül a szikvíz készítésével kapcsolatos kiál-lításban, festményekben, rajzokban, fotográfiákban is gyönyörködhettünk.

Április 11-e délutánjára kerék-páros túrát szerveztünk a 17 hek-táros Füvészkertbe. Megcsodáltuk a kert nevezetességeit, a szecsuani ősfenyőt, a hegyi mamutfenyőt, a gyógynövényeket bemutató kolos-torkertet. Besétáltunk az üvegházba is, ahol több száz egzotikus faj, köz-tük a hatalmas léggyökereket nevelő

csavarpálma, óriási agavék, számos virágzó és termést érlelő kaktusz tartogatott érdekes látnivalókat. Mi-után körbekerültük a tavakat, bejár-tuk a sziklakertet, felkerestük a nem-régiben épült új hajós játszóteret is. Kellemes délután volt, hiszen a ki-rándulóhelyet kerékpárral könnyen elértük, s élményszerűen ismerked-hettünk meg a hazai és távoli tájak sokszínű növényvilágával.

A tavaszi szünet előtt, húsvétra készülve délutánonként a csoportok szebbnél szebb tojásokat festettek, amit aztán az udvaron lévő fára Ta-más bácsi segítségével felraktunk.

Csábi FerencnéNapközis munkaközösség vezető

Péterné Aranka AlapítványAz alapítvány célja: A szőregi általános iskolában végzett, középiskolá-ba fölvett, kiváló képességű, de bármely okok miatt hátrányos helyze-tű tanulók anyagi segítése, hogy középiskolai tanulmányaikat kedvező körülmények között kezdhessék meg. Az alapítvány kuratóriuma 9 éven keresztül 14 fő tanulót támogatott a középiskolai beiskolázásuk megsegí-tésében, összesen: 980.000,- Ft összeggel.Tisztelettel várjuk támogatásukat, 1% felajánlásukat!Az alapítvány adószáma: 18475434-1-06Alapítvány számlaszáma: 11735005-20522007

Kecse-Nagyné Bánszki ZsuzsannaKuratórium elnöke

Szőregi Kossuth MagánalapítványAz alapítvány célja: a szőregi iskola diákjainak tanulmányi és sport ver-senyeinek támogatása, iskolai rendezvények segítése, hátrányos helyzetű diákok tanulmányi kirándulásának biztosítása, az iskola technikai eszkö-zeinek, berendezéseinek fejlesztéséhez segítségnyújtás.Az alapítvány bankszámlaszáma: 57400011-10106372 (Fontana Credit Takarékszövetkezet)Az alapítvány adószáma az 1% SZJA felajánlásokhoz: 18460667-1-06A 2012. évi SZJA felajánlás összege: 183.902 Ft.Az alapítvány tavaly 350.000 Ft-ot költött az iskola, a pedagógusok és a diákok támogatására.Köszönjük eddigi támogatásukat, az Önök segítségével sok sikeres prog-ramhoz nyújthattunk segítséget.

Kuratórium

Májusi könyvtári hírekKiállítás

2014. május 5-30. „ Fűben, fában orvosság” - gyógynövénykönyvek kiállítása.

A könyvtár új könyveiSinkódi Cs.: Árpád népe. A magyarok története 997-ig. • Székely nép-mesék • Csukás I.: Berosált a rezesbanda • Carr, J.: Apa születik

Életreform klubÁprilis 10-én 18 órakor Derült égből a villámcsapás – ismerjük fel a szívinfarktus és a szélütés jeleit! címmel Bús Dorottya V. éves orvos-tanhallgató tart előadást.

Leltár2014. május 19-23-ig könyvtárunk leltár miatt zárva tart.Megértésüket köszönjük!

Somogyi-könyvtár Szőregi fiókkönyvtáraSzeged-Szőreg, Magyar u. 14. Tel.: (62) 648-889

Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 13–18 óráig

Page 4: Szeretettel köszöntöm Rózsaünnepi felhívás az édesanyákat ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2014/10/Szoregi_Regelo_majus.pdf · Balázs és a szőregi részönkormány-zattól

4. oldal Szőregi Regélő 2014. májusi szám

A Katolikus Püs-pöki Konferencia idén is meghir-dette a nagyböjti élelmiszergyűjtést március 23-tól 30-ig. Plébánosunk, a korábbi gyakor-lat szerint, ezt a

gyűjtési időt még egy héttel meg-hosszabbította.

Az élelmiszercsomagokat hagyo-mányosan Nagycsütörtökön, a misét követően adtuk át. Családjainkat levélben hívtuk meg, hogy Jézus feltámadását méltón ünnepelhessék Húsvétkor.

Így, mindösszesen 40,7 kg tartós élelmiszer (liszt, rizs, tésztafélék, cu-kor, étolaj, édesség, konzerv, befőtt, lekvár, dióbél, s készétel konzerv) gyűlt össze templomunkban és a plébánián. Ezt a mennyiséget az ösz-szetétele miatt változó tartalommal, 5 halmozottan hátrányos helyzetű, zömében nagycsaládos támogatot-tunknak adtuk át füstölt sonkával. Ez utóbbit, összesen 29 támogatott, anyagilag rászorult családnak, a ka-ritász pénztár terhére vettük.

Hálásan köszönjük az élelmiszer adományokat, valamint korábbi tá-mogató vásárlásaikat a jótékonysági vásárainkban, s a templomi karitász - persely adományaikat, melyek felhasználását későbbiekre halasz-tottuk, szükség szerint, s amelyek nélkül most nem tehettük volna gaz-dagabbá az ünnepet, a terheikkel küzdő embertársainknak!

Köszönettel tartozom csopor-tom tagjainak is, s plébánosaink-nak is, akik az akció sikeres lebo-nyolításában (hirdetések, gyűjté-sek, leltárak, rendelés és vásárlás, csomag összeállítások, meghívások kézbesítése, csomagátadások), hete-ken át közreműködtek!

Köszönöm azoknak a templomkö-zösségi tagoknak, akik ezen az ese-ményen meglepetés süteményeikkel vendégelték meg az egybegyűlteket!

* Hálás szívvel mondok köszönetet

annak a termelő-kereskedőnek, aki

április 9-én, 57 csomagnyi primőr, hónapos retket ajánlott fel, s így 6 család asztalára, több napra kerülhe-tett vitamin.

*Egyik 3 gyermekes családunk 4

részes konyhabútorhoz jutott fel-ajánlásból.

Nyilvántartásunkban feljegyez-zük a családok igényeit, s amint lehetséges, hosszabb-rövidebb vára-kozás, keresés után segítünk.

Április elejétől váratlan, elhúzódó betegség miatt szünetelt a ruhaado-mány átvétel és osztás.

Szünetelni fog május 2-án, mun-kaszüneti nap, és 23-án technikai okok miatt is.

Megértésüket köszönjük!*

Megjelent Húsvétra a legfrissebb Adásidő, a karitász országos hírei-vel. A kiadvány ingyenes.

Legközelebbi lapszám a Rózsaün-nepre várható.

Keressék a templomban, s az ün-nepi, jótékonysági, adománygyűjtő vásárunkon!

*Május 29-én, csütörtökön, a 18

órai misén, a miseszándék a kari-tászt támogató egyházi-, és magán-személyekért lesz.

Azokért imádkozunk, akik ed-dig bármiben (segítő közreműkö-dés, természetbeni-, és pénzado-mányok, felajánlások) támogattak minket, amivel szolidaritásukat, és szeretetüket kifejezték a bármiben szükséget szenvedő embertársaik iránt, s ezzel elismerték szolgála-tunkat. Azokért könyörgünk, akik nem csupán társadalmi, hanem hit-béli kötelezettségüknek is érezték a segítségnyújtást, a közösségvállalást missziónkkal!

Ha tehetik, a misén megjele-nésükkel erősít-sék a miseszán-dékot, az össze-fogást!

Nagy Istvánné karitász cs. v.

Karitász hírekA 90 éves Julika nénit köszöntötte Rózsavölgyi József képviselő

Az idősek tiszteletének jeléül Ró-zsavölgyi József, Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő minden szőregi szépkorút felköszönt. Máso-dikként az április 8-án 90. életévét betöltött, özv. Molnár Imrénét láto-gatta meg Tigris utcai otthonában,

ahol virágcsokorral és csokoládéval kedveskedett a szép kort megélt ün-nepeltnek.

Julika néni elmondta, 7 éve lakik Szőregen, ahol végre boldogságra lelt, hiszen Mérey utcai, tanácstól vásárolt lakását eltartója eltulajdo-nította tőle, mindenét elveszítette, így 7 hónapig az óföldeáki idősek otthonában élt. Innen hozta ki gon-dozónője, Dán Ferencné Matilka, akivel rendkívül jó kapcsolatot

ápolnak, és aki ottlétünkkor is na-gyon segítőkész és kedves volt. Julika néni férjét és egyetlen fiát korán elveszítette, két unokája van, akik Szegeden, illetve Makón élnek. Elmondása szerint nagyon szeret kertészkedni, ezt jól példázza a ren-

geteg virág a házban, és a kertben is. Idős kora ellenére még nagyon aktív, ha éppen nem a kertben te-vékenykedik, akkor olvas, és süt-ni-főzni is nagyon szeret: képviselő urat, és munkatársát is saját készí-tésű süteménnyel és földieperrel fo-gadta, melyet egy kellemes beszél-getés keretében fogyasztottak el. Az ünnepelttől további jó egészséget kívánva, és mindennemű segítség-nyújtás felajánlásával búcsúztak el.

Közösségi munkavégzésa szőregi Rohonyi-dombon

Idén április 12-én gyűltek össze a Rohonyi-dombon azok a szőregiek, akik társadalmi munkával kívánják rendbe tenni az Árpád-kori rom-templom környékét. Rózsavölgyi József, Fidesz-KDNP-s önkormány-zati képviselő (aki rendszeresen részt vesz a munkában) kezdeményezésé-re indult el, és immár negyedik éve

tart az évente kétszer, tavasszal és ősszel végzett közösségi munka.

A bokros-cserjés aljnövényzet megmetszése, és a megtisztított te-rület gereblyézése után a képviselő ebéddel kedveskedett a munkások-nak, melyet Rakonczai Árpád főzött meg. Minden segítőnek nagyon szé-pen köszönik a közreműködést!

MeghívóSzeretettel hívunk és várunk mindenkit 2014. má-jus 12-én, 17.00 órára a Tömörkény István Mű-velődési Házba, a Madarak – Fák napja alkalmá-ból rendezett fotókiállításra.A „Dél-Alföld madarai” c. kiállítás anyagát dr. Molnár Gyula, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa, a Szegedért Emlékérem és Szeged Város Aranyérmének kitüntetettje, Juhász Gyula Díjas előadóművész biztosítja, saját fotóiból.

A kiállítás megtekinthető május 12-26-ig, hétköznapokon 10-18 óráig a művelődési házban.

Page 5: Szeretettel köszöntöm Rózsaünnepi felhívás az édesanyákat ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2014/10/Szoregi_Regelo_majus.pdf · Balázs és a szőregi részönkormány-zattól

2014. májusi szám Szőregi Regélő 5. oldal

Májusi miserendKatolikus templomSzentmisék időpontja: Kedd, csütörtök: 18.00, Szombat: 18.00,Vasárnap: 9.00 és 18.00Rózsafüzér: szerda, péntek: 18.00

Szerb templomIstentiszteletek rendje: Május 25. vasárnap 10.00 Szt. Liturgia

Káplán Pál elérhetősége: 30/484-8778

A Szőregi Nyugdíjas Egyesület hírei2014. március 20-án 8 óra 45 perc-kor vonatra ültünk, hogy Budapestre utazzunk, hogy megnézzük az ország házát, a parlamentet. Előzetes beje-lentkezés alapján 12 óra 45 percre kaptunk időpontot, így a Nyugati pá-lyaudvarról gyalog sétáltunk el a kb. 900 méteres úton, közben szétnézünk a keveset látott városban.

Alaposan megnéztük a parlament előtti teret, amelyet 2014. március 15-e alkalmából adták át a sétálni vágyók-nak, nagyon szép lett, tetszett minden-kinek. Elérkezett a látogatás időpont-ja, elmondták a belépéssel kapcsolatos tudnivalókat, átvitágitottak bennünket is, nem csak a képviselőket. Össze-vártuk egymást, és az idegenvezető vette át a szót, ismertette az épület korát, magasságát, szobák számát, az üléstermeket, az épületben található irodákat. Megmutatta a koronát, és elmondta a vele kapcsolatos fonto-sabb eseményeket. Ezután elköszönt tőlünk, de egy kormányőr megvárta míg eljöttünk, közben utánunk min-

dent átnézett, nem felejtett-e ott valaki valamit. Kiértünk a térre, és megbe-széltük a tagokkal, hogy a Néprajzi Múzeum belépőjegy árát engedélye-zik-e, mert akkor elmegyünk és meg-nézzük. Erre azért volt szükség, mert a pályázaton nyert pénzt jóval túlléptük. A jegyek megvásárlása után nem volt olyan személy, aki eligazítson, merre menjünk. Elhatároztuk, hogy amelyik ajtó nyitva lesz, oda bemegyünk, az első ajtó ahol próbálkoztunk egy négy szobából álló helyiségbe vezetett, ahol látszott, hogy nem a nagyközönség számára fenntartott hely, tele volt ki-állítási kellékkel, és rossz kerékpárral. Ezután felmentünk az emeletre, itt már megtaláltuk a kiállított tárgyakat, de teremőr nem volt. A tárgyak 1800-as évekből származtak napjainkig. Volt népviselet, szerszám. Amin a lá-togató elgondolkodhatott, hogy 150-200 év alatt mennyit fejlődött az em-beriség. A belépőjegy olcsósága miatt megérte megnézni. A kiránduláson 27 fő vett részt.

Bioépítészeti kiállítás és előadása szőregi művelődési házban

2014. április 8-án bioépítészeti elő-adással egybekötött kiállítás meg-nyitóra invitálták a szőregieket a Tö-mörkény István Művelődési Házba. Ágó Rita, a művelődési ház igazga-tónője fogadta a megje-lenteket, és köszöntötte Rózsavölgyi József Fidesz-KDNP-s ön-kormányzati képviselő urat, illetve a kiállítás összeállítóját és az elő-adást tartó Monostory Pétert, a Magyar Bioépítészeti Egyesü-let elnökét, és kedves feleségét, a szintén épí-tész Monostoryné Tóth Ágnest.

A tárlat megnyitását követően Ró-zsavölgyi József köszöntő beszédé-ben kiemelte: a kormány támogatja az energiatakarékos házak építését, a napkollektorok, napelemek és egyéb környezetkímélő építészeti módok használatát, illetve a nyílás-zárók cseréjét. Emellett felajánlotta segítségét a résztvevőknek, hogy el-igazítást ad a nemsokára megjelenő, házfelújításra irányuló pályázatok-kal kapcsolatban.

Ezt követően Monostory Péter építész „Fenntartható építészet” címmel egy közel egy órás előadást tartott az ökologikus építészetről, melyben felhívta a közönség figyel-

mét arra a tényre, miszerint a nagy mértékű népesség növekedés előbb-utóbb a tartalékaink kifogyásához vezet. Azonban, ha kevésbé környe-zetterhelő és energiatakarékos építé-

szeti módokat, új technológiákat al-kalmazunk, akkor lelassíthatjuk, sőt meg is állíthatjuk ezt a folyamatot - mondta. Több ökoházat is említett, többek között kínai, német, spanyol és svéd példákat hozott, de hangsú-lyozta: már Magyarországon is kezd népszerűvé válni a bioépítészet.

Szegedi vonatkozásban a kiskun-dorozsmai Sári-tanyát emelte ki, mely teljes egészében természetes alapanyagokból, akácfából, kőből, vályogból és nádból készült. Külön érdekesség, hogy ablakokként félbe-vágott kocsikerekek szolgálnak. Az építész úr színes képekkel illusztrált előadásában azt is kiemelte, hogy az ilyen házaknál nem is inkább a formák, párhuzamok a fontosak, hanem elsősorban a célszerűség, és hangsúlyozta: nem elég a számos al-ternatívából (újrahasznosítás, termé-szetes anyagok használata, energia-takarékosság stb.) egy szimpatikust kiválasztanunk, hanem alapvetően másképpen kell gondolkoznunk a környezetről és annak védelméről. Az igen színvonalas előadás végén lehetőség nyílt az időközben felme-rülő kérdések felvetésére is, mellyel sok résztvevő élt is.

Klubnap az EzüsthajúaknálEGYÜTT EGYMÁSÉRT - JOBB EGYÜTT

Meghívtuk a környékbeli társklubok tagjait egy kis tavaszi tereferére.

Meghívásunkat elfogadták és jöt-tek, mégpedig, Csanádpalotáról, Ki-rályhegyesről, Kübekházáról, Makó Belvárosból, Makó Vertántelepről, Röszkéről és Tiszaszigetről.

Egyszóval összejött a társaság, így kezdetét vehette az együttlét, 84 fő részvételével.

Balázs István üdvözölte a megje-lenteket, ezt követően Horváth Zs. Jánosné felolvasta erre az alkalomra írt köszöntőjét, melyet az összegyűlt közönség nagy tapssal fogadott. Közben szólt a zene és megkezdő-dött a tánc, hogy jobban essen az ebéd. Megérkezett a Deszki Csárdá-ból a finom raguleves, a sült oldalas, a párizsi szelet, zöldséges burgonya, rizibizi, savanyúság ahogy már azt megszokhattuk Zsuzsikától. De volt az asztalon kalács, ásványvíz és közben megérkezett az étvágyger-jesztő pálinka is. Abbamaradt a tánc,

mindenki elfoglalta a helyét, jóízűen falatoztunk. Került az asztalra Egri Bikavér is, amivel megöntöztük a finom ebédet. Volt kávé is, illetve hozták az asszonyok a saját készíté-sű, finomabbnál finomabb sütemé-nyeket, tehát jól el voltunk látva.

Ebéd után megint a táncé volt a főszerep, de a barátkozás, ismer-kedés sem szorult háttérbe. Elő-kerültek az unokák, dédunokák fényképei is. Nagy népszerűségnek örvendett a tombola, el is fogyott valamennyi.

A jól sikerült nap után, mikor már mindenki elbeszélgetett az új ismerősével, a táncosok pedig kel-lően elfáradtak egy kis erőt gyűjt-ve a hazatéréshez, kezdetét vette a búcsúzkodás, megköszönték a szép napot, a finom ételeket, a jó zenét, elköszöntek azzal, hogy máskor is eljövünk mert itt nagyon jól éreztük magunkat.

Balázs István

Ingyenes jogi tanácsot ad r. Lakatos Lajos ny. ügyvédD

Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Kirendeltségén – Szeged, Sz reg,ő Szerb u. 21. szám alatt.

Tel: 30/326-9773. A következ alkalmak: 201ő 4. május

7. és 21. (minden páratlan hét szerdáján) 15-17 óráig.

A Magyar Költészet Napjára emlékeztek Szőregen

1964 óta József Attila születésnap-ján, április 11-én ünneplik a Magyar Költészet Napját. A költő születésé-nek 109. évfordulóján a Tömörkény István Művelődési Házban is meg-emlékező műsort tartottak.

Ágó Rita igazgatónő köszöntötte az egybegyűlteket, és bemutatta a rendezvény közreműködőit, a Sze-gedi Nemzeti Színház művészeit: Vizsolyi Lívia fagottművészt, Varga Laura fuvolaművészt és Bánvölgyi Tamás színművészt, továbbá Patkós Bencét, a Tömörkény István Gimná-zium és Művészeti Szakközépiskola diákját, és a művelődési ház új kol-légáját, Bereczki Károlyt.

Az igazgatónő ünnepi beszédében hangsúlyozta: sajnos manapság már nem olyan divatos verseket olvasni

vagy hallgatni, azonban a Magyar Költészet Napja alkalmas arra, hogy egy pár percre megálljunk, és gon-dolkodjunk. Többnyire azokról a dolgokról, amiknek lényegét a köl-tőink már évszázadok óta próbál-nak megfejteni: szeretet, gyűlölet, háború, élet, halál, haza. Talán ezen kérdések megfejtése nekünk sem sikerülhet, azonban sokat segíthet-nek a versek. A műsorhoz segítségül hívjuk a zeneművészetet is, a hangu-latok és érzelmek kifejezőbbé tételé-nek érdekében.

Az ünnepségen elhangzottak ver-sek Darvas Szilárdtól, József Attilá-tól, Móricz Zsigmondtól, Pósa La-jostól és Radnóti Miklóstól, illetve zeneművek Johann Sebastian Bach-tól és Antonio Vivalditól.

Page 6: Szeretettel köszöntöm Rózsaünnepi felhívás az édesanyákat ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2014/10/Szoregi_Regelo_majus.pdf · Balázs és a szőregi részönkormány-zattól

6. oldal Szőregi Regélő 2014. májusi szám

Mindent Isten nagyobb dicsőségére!A jezsuita rendet, a Jézus Társaságot (Societas Jesu, S. J.), a lángoló lelkű baszk nemes-ifjú Loyolai Ignác ala-pította 1534-ben. Jelmondatuk: Om-nia ad maiorem Dei gloriam!

(Mindent Isten nagyobb dicső-ségére!) A világ egyik legnépesebb szerzetesrendje.

Az igen hosszú, 10-14 éves kép-zési idő után céljaikat rendkívüli alapossággal, szervezetten és ered-ményesen hajtották végre. Általában azokat a munkákat keresték, me-lyekre a közösségeknek leginkább szüksége volt: az egyéni lelki veze-téstől, lelkigyakorlatok tartásától a szociális munkáig, tanításig, sokféle területen működtek. Jezsuiták nevel-ték többek között Zrínyi Miklóst, a költőt és hadvezért, II. Rákóczi Fe-rencet, Mikes Kelement, Pázmány Péter esztergomi érseket, írót és hit-szónokot (szobraik a Nemzeti Pan-theont és a Püspöki Palotát ékesítik). A modern hazai katolikus oktatás ki-építése a jezsuiták érdeme. Az álta-luk kidolgozott „Ratio Studiorum”, egységes tanrend, évszázadok óta oktatásunk vezérfonala. Számos egyetemet létesítettek világszerte. A szegedi egyetem elődjét, a kolozs-vári jezsuita kollégiumot Báthory István az ő segítségükkel alapította 1581. május 12-én, mely így egye-temünk születésnapja. A hit védel-méért több mint ezer jezsuita szen-vedett vértanúhalált.

Városunkban 1692-ben jelen-

tek meg a jezsuiták (Péter László). Az önálló magyar rend tartomány 1909-ben alakult meg, miután kivált az osztrák tartományból. Felvidék csehszlovák megszállása után, 1919. július 31-én érkeztek Szegedre a nagyszombati és kassai újoncház (noviciátus) lakói, majd a pozsonyi főiskola tanulói. A megtelepedő je-zsuitákat a város hamar befogadta, programjaik igen népszerűek lettek, tevékenységük sokban hozzájárult városunk felemelkedéséhez. Bús Jakab mozgósító beszédeinek kö-szönhető a háborúban félbemaradt Fogadalmi templom építkezésének folytatása! 1926-ban építették fel rendházukat a Kálvária sgt. 37-39. sz. alatt (ma Földhivatal), nyaralóju-kat (ma szociális otthon az Acél utca 1. sz. alatt), 1931-ben a Szent József templomot. Az 1930-ban megnyílt Hittudományi Főiskola oktatását Glattfelder püspök a jezsuitákra bíz-ta. Részt vettek az egyetemi hallga-tók, munkás ifjak lelki gondozásá-ban. Példa nélküli volt Kerkai Jenő tevékenysége: 1935-ben indította útjára a KALOT (Katolikus Agrár-ifjúsági Legényegyletek Országos Titkársága) mozgalmat, melynek keretében 19 népfőiskolán a sze-gény sorsú agrárfiatalok százezreit oktatták modern mezőgazdasági ismeretekre, és részesültek hazafias és erkölcsi nevelésben. Ugyancsak 1938-ban a szegedi ipari munkásság 85%-át tömörítette hivatásgondozó

Szőreg „fölszabadulása” – Hetven éve (II. rész)3

Egy kapitány nagybátyáméknál, Bá-lint Ferencéknél (Árpád u. 22.) be-szállásolt. Ágnes nagynéném, elvált asszony, ugyanott lakott. Ő mesélte, hogy mikor bekísérte a tisztaszobá-ba, a kapitány meglátta az ágy fölött a feszületet, majdnem földig hajolt, és hányta a homlokára a keresztet. Ferenc bátyám meg azt mondta, hogy amikor meghívták ebédelni, kezet mosott, imádkozott, a végén megköszönte az ebédet. Hamar el-terjedt a híre a faluban, milyen ren-des ember az orosz kapitány.

A Csubirkában lakott a másik Szeles család, nem rokona az unoka-bátyáméknak. Az anya már nem élt, egy fiú, Laci, és egy lány Erzsi volt testvér. Laci a fronton volt. Egy orosz katona udvarolni kezdett Er-zsinek. Szép fiú volt, tetszett Erzsi-nek is. A bátyjának egy szép szür-ke öltönye maradt a szekrényben: a lány Ivánnak ajándékozta. Nagyon jól állt neki, abban járt udvarolni.

Ott voltam Bálint nagybátyámék-nál, amikor jött Erzsi apja, és elpa-naszolta a kapitánynak, hogy Iván elvitte a leányának a karóráját, kö-ves gyűrűjét, nyakláncát.

Másnap délelőtt jött a hír: halot-tat találtak a vasútállomásra fölvi-vő lépcsőn. Kiderült: Ivánt. Fejbe

lőtték. A kapitány „elrendezte az ügyet”: meglett az arany is. Elmen-tem megnéztem, és valóban Iván volt a szürke ruhában.

4

Az Újszentiván felé vezető út mel-lett volt az egyik szőregi téglagyár. Mellette húzódott egy hold földünk, amelyet a hadi események miatt még nem bírtuk megszántani. Mikor már csöndesebb lett a helyzet, apámmal, Kanalas Györggyel, kimentünk szán-tani. A földünk vége kiszolgált az újszentiváni kocsiútra. Mikor szántás közben közeledtünk az úthoz, odajött hozzánk egy orosz katona, megfogta a jobb felőli lónak a zabláját, és húzta őket jobb felé. Apám egy kicsit tu-dott szerbül, ezt megértette az orosz is. Mondta neki, hogy nem adja oda a lovait. Az orosz a géppisztolyát apámra szögezte. Apám fogta az in-gét, és elszakította a mellén, mutatta a katonának: Idelőj, a szívembe, de nem adom a lovaimat!

Én sírva fakadtam, kiáltottam apámnak, adja oda a lovakat, ne koc-káztassa az életét. De ő nem adta, az életét is föláldozta volna, csak húz-ta a lovakat bal felé. Azt hittem, az orosz mindjárt lelövi. De nem. Elen-gedte a lovakat, és elment. Megme-nekültünk.

5Pár nap múlva bejött hozzánk egy ferde szemű kiskatona. Kirgiz volt. Vodkát követelt. Apám mondta neki: nincs. Ott álltam én is az udvaron. A katona megfogta a karomat, és ki-húzott az utcára. Behúzott a tőlünk második házba (a 24. számúba, ahol meg volt szállva). Itt Lakatos Meny-hért bácsiék laktak, de már csak öz-vegye, Etel néni élt. A ferde szemű behúzott a tisztaszobába. Szép terített asztal várta. Odaadta Etel néninek a szoba kulcsát, és mutatta neki, zárja be kívülről az ajtót. Azután elkezdett kiabálni velem, mellbe vágott, hogy én a Donnál lelőttem a papkáját és a mamkáját. Mutatta, a zsebemből rakjak ki mindent. Egy kis pénz volt nálam, cigaretta, karóra, zsebkendő. Mindent elrakott, de közben csak a papkát meg a mamkát ordította. A de-rekán levő tokból kihúzta a tőrt, azzal hadonászott felém.

Gondoltam, végem van. Szép da-maszttal volt leterítve az asztal. A kirgiz belevágta a közepébe a tőrt, azután odament az ajtóhoz, kiki-abált, hogy Etel néni nyissa ki az ajtót. Kinyílt az ajtó, a katona Etel nénit ellökte, és elment. Etel néni ki-ment utána. Visszajött:

– Megmenekültél!Id. Kanalas István

JÁTÉKMost érdemes velünk játszani, hi-szen a helyes megfejtést beküldők között egy 3.000 forint értékű, a Provance Szépségszalonban bevált-ható kupont sorsolunk ki.A helyes megfejtéseket névvel és elérhetőséggel május 15-ig várjuk a [email protected] e-mail címre. A nyertes nevét a kö-vetkező számban közöljük.

1. kérdés: Mit használtak fel a dorozs-mai Sári-tanya építésekor az alábbi-ak közül?A) téglaB) vályog

2. kérdés: Melyik településhez csatol-ták Szőreget határrendészeti szem-pontból?A) Kiszombor B) Szeged

3. kérdés: Milyen új program indult a Szőregi Majálison?A) Mozdulj Szőreg!B) Biciklizz Szőreg!

A válaszokat megtalálhatja az új-ságcikkekben.

Áprilisi játékunk nyertese: Bihar-váriné Prolok Ágota. Gratulálunk!

és érdekvédelmi egyletekbe. – A szegedi jezsuiták rendezvényei kü-lönösen népszerűek voltak a város értelmiségi köreiben.

A második világégés alatt a je-zsuita rendházak üldözöttek százait fogadták be és rejtegették. „Hálá-ból” a kommunista diktatúra tevé-kenységüket betiltotta, nagyrészüket bebörtönözte: több, mint 1000 évet töltöttek börtönben. Sokan közü-lük emigrációba kényszerültek, ott öregbítették hazánk hírnevét: egyetemeken tanítottak Kanadában, Japánban, az USA-ban, missziós munkát végeztek a Távol-Keleten, Dél-Amerikában, Kínában.

A jezsuiták 1989-ben térhettek vissza városunkba. A hitéleti mun-ka mellett oktatnak a Hittudományi Főiskolán, lelkigyakorlatokat adnak, lelkiségi mozgalmakban- így Házas Hétvége- vesznek részt, öntevékeny csoportok (egyetemisták, házasok, óvodások, jótékonysági szerveze-tek) munkáját segítik, kulturális és tudományos előadásokat szer-veznek, cigányokkal foglalkoznak, kollégiumot működtetnek, miséket tartanak orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak.

Visszatérésük negyedszázados évfordulóján jubileumi évet tarta-nak, gazdag programmal várnak mindenkit a Szent József lelkészsé-gen (Dáni u.).

Hencz Péter

Tánccal és bográcsozással egybe-kötött húsvéti kézműves készülő-dést tartott a Szőregi Rezegő Nép-tánccsoport a Faluházban.

Amíg főtt a pörkölt, addig sem unatkozott senki: táncra perdültek Számfira Máté néptáncos vezetésé-vel – ő tartja minden héten a néptán-cos foglalkozásokat a művelődési házban. A tánccsoport tagjai fino-mabbnál finomabb süteményeket is készítettek. Ezután kezdetét vette a tojásfestés, sőt Máté megmutatta az írókázás fortélyait is; sokan voltak, akik először fogtak a kezükbe ilyen eszközt, de ügyesen ment minden-kinek a népi motívumok pingálása. Ebéd után ismét táncra perdültek, és népdalokat is tanultak a résztvevők. A jó hangulatú délutánon sok gyer-mek és az idősebb korosztály is kép-viseltette magát.

Húsvéti kézműveskészülődés

Page 7: Szeretettel köszöntöm Rózsaünnepi felhívás az édesanyákat ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2014/10/Szoregi_Regelo_majus.pdf · Balázs és a szőregi részönkormány-zattól

2014. májusi szám Szőregi Regélő 7. oldal

Szőregi Baráti TársaságMinden hónap 2. péntek 17.00-tól a FaluházbanFelnőtt néptánccsoportVárjuk a magyar néptánc kedvelő fiatalokat, felnőtteket ebbe az újon-nan alakult vidám közösségbe, ahol elsajátíthatják a tánctudást a kezdő lépésektől a bonyolultabb koreográ-fiákig!Minden kedden 18.00-20.00Tagdíj: 500 Ft/alkalomVezeti: Számfira Máté

Nyelvtanfolyamok

Angol nyelvtanfolyam - hétfő, csü-törtök: 17.00-19.30 Minerva Bridge Nyelviskola szervezésébenNémet nyelvtanfolyam – péntek 17.00-20.30 Minerva Bridge Nyelvis-kola szervezésében

Rendezvények

Május 1. 09.00 – Szőregi Majális, egész napos programok a sportpályán

Május 8. 16.00 – Anyák napi ünnep-ség a Szőregi Nyugdíjas Egyesület szervezésébenMájus 9. 08.00 – 14.00 MATASZ találkozójaMájus 13. 15.00 – Anyák napi ün-nepség a Szőregi Idősekért Alapít-vány szervezésében (Faluház)

Előadások

Május 16. 19.00 – Spiró György: Prah c. végjátéka, a Deszki Deszka Színház előadásában, belépő: 500 Ft/főMájus 23. 18.00 – Villás Béla elő-adása

Termékbemutató

Május 12. 17.00 – „A Dél-Alföld madarai” c. fotókiállítás, dr. Molnár Gyula fotóiból

Vásár

Május 5. 09.00 – 12.00Május 13. 09.00 – 11.00Május 21. 09.00 – 12.00 Május 27. 09.00 – 11.00Május 31. 09.00 – 12.00

Klubok

GerinctornaMinden szerdán és pénteken: 18.00-19.00Gyógytornász: Hódi ZsuzsannaKlubvezető Bányai IstvánnéEtka-jógaMinden hétfőn: 17.30-19.00Vezeti: Dr. Fazakas Éva orvos - ter-mészetgyógyászKlubvezető: Bányai IstvánnéCredo KörMinden pénteken 19.00-20.30Vezeti: Cseh MiklósBalett Minden csütörtökön 16.30-17.30 Balett tanár: Nagyné Farkas ErikaZumbaMinden hétfőn és szerdán: 19.30-20.30Vezeti: Kunhalmi IstvánRocky ClubMinden szerdán és csütörtökön: 17.30-19.30Oktató: Szendrei JánosUlti KlubMinden hétfőn és csütörtökön: 14.00-18.00 Nagyi Klub Minden pénteken 16.00-18.00Vezeti: Furák Lászlóné

Értük, Velük KlubMinden hétfőn: 14.00-17.00Vezeti: Szekeres IstvánTere-fere KlubMinden kedden 16.00-18.00Vezeti: Bárány JózsefnéSárgarózsa NépdalkörMinden kedden: 15.00-16.00Karvezető: Monoki LajosFehérrózsa Vers- és Prózamondó KörMinden hétfőn:17.00-18.00Vezeti:Makó MáriaEzüsthajúak Nyugdíjas EgyesületeMinden kedden: 16.00-tólElnök: Balázs IstvánSzőregi Nyugdíjas Egyesület Havonta két alkalommal, csütörtökön 16.00-tól. Elnök: Molnár JánosÜgyes kezek – kézműves szakkör gyerekeknekMinden szerdán 15.00-16.00Vezeti: Szövőné Kerekes ErikaÖrömmel Öltögetők KöreMinden pénteken 17.00-19.00Vezeti: Ördögné Benyhe Mária

Tömörkény István Művelődési Ház6771 Szeged-Szőreg, Magyar u. 14. Tel: 62/317-881

www.szoregimuvhaz.hu

Májusi programok

Polgárőr-határrendész összefogásPolgárőr vezetők találkozója

a Kiszombori Határrendészeti Kirendeltségen2014. március 7-én 10.00 órakor a Kiszombori Határrendészeti Kiren-deltség előadó termében gyűltek össze a kirendeltség illetékességi területén működő polgárőr egyesü-letek vezetői, képviselői. Szilassi-Horváth Jenő rendőr őrnagy, kiren-

deltség-vezető köszöntötte a megje-lenteket. Bevezetőjében elmondta, hogy két ok miatt kezdeményezte a találkozót. Az egyik az, hogy 2014. január 1-től megváltozott a kiren-deltség illetékességi területe, és a Tisza vonaláig érő határszakasszal Szeged-Szőreg, Tiszasziget és Új-szentiván települések határrendé-szeti szempontból Kiszomborhoz kerültek. A másik ok pedig az, hogy Bács-Kiskun és Csongrád megyék polgárőr szövetségei és rendőr-főka-pitányságai közös feladattervet dol-goztak ki a határrendészet és a ha-tár menti települések polgárőreinek

szorosabb és hatékonyabb együtt munkálkodása érdekében. Elmond-ta továbbá, hogy az együttműködést továbbra is annak tudatában képzeli el, hogy a polgárőrség elsődleges célja a települések közbiztonságá-nak növelése. Ez azonban nem zár-

ja ki, hanem éppen alátámasztja az együttműködés szükségszerűségét, hiszen az illegális migráció és a köz-biztonság között lehetnek összefüg-gések. Ennek kapcsán tájékoztatást adott a térség migrációs helyzetéről.

Ezután a polgárőr egyesületek ve-zetői mondták el hozzászólásaikat. Ezekből kitűnt, hogy kisebb eltéré-sekkel ugyan, de összességében ha-sonló feltételrendszerrel és gondokkal küzdve végzik önkéntes munkájukat a polgárőrök. Minden hozzászóló hangot adott együttműködési készsé-gének és az egymással való rendsze-res kapcsolattartás fontosságának.

Szilassi-Horváth Jenő rendőr őr-nagy úr zárszavában megköszönte a 7 település polgárőreinek a közbiz-tonság érdekében végzett önkéntes és áldozatos munkájukat, és hogy elfogadták a meghívást a találko-zóra. Reményét fejezte ki, hogy

Kiszombor, Kübekháza, Makó, Ma-roslele, Szeged-Szőreg, Tiszasziget és Újszentiván lakosai érzékelni és értékelni fogják az együtt munkál-kodás eredményét.

Miklai István rendőr őrnagyCivil kapcsolattartó

Tisztelt Helyi Lakosok!Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2014. január 1-től a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitanyság Kiszombor Határrendészeti Kirendeltsége látja el a határrendészeti feladatokat Tiszasziget, Újszentiván és Szőreg települé-seken, valamint a Triplex és a Tisza közti határszakaszon.Kérjük önöket, hogy amennyiben illegális migrációt észlelnek, segítségre van szükségük, vagy észrevételük van a munkánkkal kapcsolatban, azt jelezzék felénk.Elérhetőségeink (0-24): 06/62 525-020, 06/30 565-9606Segítő közreműködésüket előre is köszönjük!

Körzeti megbízottFogadóóra időpontja minden hétfőn:10.00-12.00

Elérhetősége: Szeged, Szerb u. 21. Telefonon munkaidőben: 62/425-340

Page 8: Szeretettel köszöntöm Rózsaünnepi felhívás az édesanyákat ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2014/10/Szoregi_Regelo_majus.pdf · Balázs és a szőregi részönkormány-zattól

8. oldal Szőregi Regélő 2014. májusi szám

Rózsa Kuckó LottózóSzeged-Szőreg, Magyar u. 1. • TOTÓ - LOTTÓ árusítás• Déli Apró hirdetésfelvétel csütörtökön 18 óráig• Volán jegy- és bérletárusításNyitva tartás: hétfő: 8.00-12.00, kedd – péntek: 7.30-18.00,szombat: 7.00-13.00Udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat!

FOGPÓTLÁSOK KÉSZÍTÉSE, JAVÍTÁSA AZ ÉV 365 NAPJÁN 7.00-21.00 ÓRÁIG

Fogtechnikai árainkból: kivehetõ fogsor 25000 Ft/db mûfog minõségtõl függõenFogsor javítás, tisztítás: 5000 Ft-tól Porcelán pótlások: 6000 Ft/db

Munkáinkra GARANCIA LEVÉLLEL, számlával 3 év garanciát vállalunk!

Kismárton Irén klinikai fogászati higiénikus Kiss Miklós ezüstkoszorús fogtechnikus mester

KIMA-DENT BT. alapítva 1990 Szõreg, Nagybecskereki u. 2. Tel.: 62/405-965 mobil: 20/237-2657; 20/437-9261

Hajmosáshoz ajándék fejmasszázs!

Új szolgáltatás! 3D szempilla hosszabbítás!

Szolgáltatásainkat ajándékba is adhatja ajándékutalvány formájában!

Szeretettel várjuk kedves régi és új Vendégeinket!

Isten Áldja a Tisztes Ipart!

Ballagási csokrok lányoknak, fiúknak,

kicsiknek és nagyoknak!

Telefonos rendelés + 36 30 262 9419

Rendelésekor: válasszon virágfajtát és színt, határozzon meg egy

összeget, és jöjjön el a virágért a kért

időpontban.

Léda virág- és ajándéküzlet

Szeged-Szőreg, Szerb utca 179.

Nyitva tartás: H-P 9-17-ig, Szo 8-12-ig

8. oldal 2012. májusi számSzőregi Regélő

Szerkesztőség címe, hírdetés leadása: 6771 Szeged-Szőreg, Magyar utca 14. Tel/fax: 62/317-881, e-mail: [email protected] Nyomda: Planet Corp. Kft. 6771 Szeged-Szőreg, Makai út 4. Terjeszti: Magyar Posta ZRt. Megjelenik: 2100 példányban Ingyenes információs alkalmi kiadvány Kiadja: Szőreg Városrészi Önkormányzat, Tömörkény István Művelődési Ház Kiadásért felel: Rózsavölgyi József Tördelés: Dévényi Diána Lapzárta: 2012. május 20. vasárnap

FOGPÓTLÁSOK KÉSZÍTÉSE, JAVÍTÁSA

AZ ÉV 365 NAPJÁN 7,00-21,00 ÓRÁIG

Fogtechnikai árainkból:

kivehetõ fogsor 20-30.000.-Ft./db.

mûfog, minõségtõl függõen

Fogsor javítás, tisztítás: 3.500.-Ft.-tól

Porcelán pótlások: 6.000.-Ft./db.

Munkáinkra

GARANCIA LEVÉLLEL,

számlával 2 év garanciát vállalunk!

Kismárton Irén klinikai fogászati higiénikus

Kiss Miklós ezüstkoszorús fogtechnikus mester

KIMA-DENT BT. alapítva 1990. Szõreg, Nagybecskereki u.2.

Tel.: 62/405-695 mobil: 20/237-2657; 20/437-9261

Isten Áldja aTisztes Ipart!

Női-Férfi és Gyermek fodrászat kedvező áron!Női hajvágás 1700 Ft-tólFérfi hajvágás 950 Ft-tólAjándék fejmasszázs!

Telefonszám: 30/ 295-7604, 62/ 40-50-60 Borbély ÁgnesKozmetika, kéz-és lábápolás, szolárium, műköröm, testmasszázs!

Telefonszám: 70/207-0788, 62/40-50-60 Juhászné TündeSzolgáltatásainkat ajándékba is adhatja ajándékutalvány

formájában!Szeged-Szőreg Hősök tere 4.

(Takarékszövetkezet és a Selmeczki Cukrászda között)Szerettel várjuk kedves régi és új Vendégeinket!

Kattintson a szoreg.hu-ra!

Alkalmi frizura és smink készítésa Provance Szépségszalonban

Ügyvéd Szőregen!Dr. Terhes Balázs

társasági jogi, ingatlan jogi, családjogi, munkajogi, más polgári jogi ügyekben tanácsadás, jogi képviselet ellátása

Keressenek bátran!Iroda címe: 6771 Szeged, Bánya utca 22.

Tel/fax: 06 62 405 832, Mobil: 06 30 336 75 60Email cím: [email protected]

PSZICHIÁTRIAI MAGÁNRENDELÉS

Dr. Fabó Évapszichiáter szakorvos

Rendelés helye:Szeged, Csaplár Benedek u. 1/C.

Ideje: hétfő, péntek: 16:00–20:00Bejelentkezés: 30/738 3356e-mail: [email protected]

62/405-965

Autóvillamossági szerelő

Termelői borok boltjaSzőreg, Szív u. 28.

Kapható Tokaji, Egri, Csongrádi és más pincészet borai, palackos és kannás kiszerelésben, kis és nagy tételben. Előre megrendelhető házhoz szállítással is.

Sörök, üdítők, rövid italok, ásványvíz, szóda.Várjuk kedves vásárlóinkat reggel 7-től este 7 órai nyitvatartással.

E-mail: [email protected]

Ingyenes jogi tanácsot ad dr. Lakatos Lajos ny. ügyvéd Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kirendeltségén – Szeged, Szőreg, Szerb u.21. szám alatt. Tel: 30/ 326-9773. A következő alkalmak: 2012. május 9. és 23. (minden páratlan hét szerdáján) 15-17 óráig.

Körzeti megbízottFogadóóra időpontja: minden páros héten szerdán 10 órától 12 óráig. Elérhetősége: Szeged, Temesvári krt. 36. Szeged, Szerb u. 21.

Újra kapható Lángos Szőregen!Magyar u. 3 - a Molnár pékség mellett

Kapható a hagyományos ízek mellett virslis, lekváros, nutellás.

Nyitva: hétfőtől szombatig 6 és 14 óra között

Anyukák, Kismamák, Gyerekek!Jó idő esetén barátkozzunk, beszélgessünk péntekenként 9-11 óra között a szőregi Monti Park (Bánya) játszóterén.A Foglalkozás ingyenes!Érdeklődni lehet Tóth Melinda védőnőnél. Tel: 30/510-8253

Hirdessen a Szőregi Regélőben!Támogassa hirdetésével a Szőregi Regélő megjelenését minden hónapban. Helyi cégeknek, vállalkozásoknak lehetőséget adunk, hogy hosszabb terjedelemben bemutatkozzanak. Érdeklődni lehet a művelődési házban munkaidőben, e-mailben a [email protected] címen.

Karate oktatás, legközelebb Szőreghez!

Az újszegedi Fő fasori Gregor Ált. Iskolában 16 éve! Csatlakozz hozzánk a külön korcsoportos edzéseinkhez!

(ovis, gyerek, tini, felnőtt!)Az első két alkalom ingyenes!

Tel: 20/370-1611www.szegedkarate.hu

[email protected]

Erdélyi lajos szeged-szőreg, sarkantyú u. 50.Tel: 62/ 406-706 és 30/206-7577

Vállalja gépjárművek elektromos berendezéseinek, generátorok, önindítók javítását, felújítását

garanciával!

A Tömörkény István Művelődési Ház nyári napközis táborai

Kézműves táborIdőpont: 2014. 06. 31 – 07. 04.Jelentkezési határidő: június 13.Helyszín: Faluház, Szerb u. 54.Naponta: 8.00-16.00Étkezés: ebédVárjuk az érdeklődő gyermekeket táborunkba, ahol többféle anyaggal, változatos technikákkal ismerkedhettek meg. Ha szorgos kezeitek elfá-radtak vár a közös játék, zene!Tízórait, innivalót hozz magaddal!Táborvezető: Ördögné Benyhe Mária, Házy ZsoltnéRészvételi díj: 10 000Ft, amely valamennyi költséget tartalmaz

Konyhatündér táborIdőpont: 2014. 07. 07 - 11.Jelentkezési határidő: június 13.Helyszín: Faluház, Szerb u. 54.Naponta: 8.00-16.00Étkezés: ebédTáborunkban megismerkedhettek a főzés alapjaival, hagyományos népi ételeket készíthettek. Megtanulhatjátok az asztalterítés fortélyait, de hallhattok a helyes táplálkozás néhány alapszabályáról, de a gyógynö-vény ismeretekről is. Kipróbálhatjátok a házi befőzés fortélyait, ho-gyan készítsetek házilag ketchup- ot és házi müzlit még sok minden mást! Amit elkészítettetek mind meg is ehető!Táborvezető: Ördögné Benyhe Mária és Házy ZsoltnéRészvételi díj: 10 000Ft, amely valamennyi költséget tartalmaz

E táborokról és várható más napközis táborainkról érdeklődni lehet személyesen a művelődési házban (Magyar u. 14 sz.) vagy telefonon 62/317-881.

Szerkeszt ség címe, h rdetés leadása:ő i 6771 Szeged-Sz reg, Magyar utca 14. Tel/fax: 62/317-881, e-mail:ő [email protected] Nyomda: Innovariant Kft.

6750 Algyő, Ipartelep 4. Terjeszti: Magyar Posta ZRt. Megjelenik: 2 00 példányban. Ingyenes információs alkalmi kiadvány0 Kiadja: Sz reg Városrészi Önkormányzat,ő

Tömörkény István M vel dési Házű ő Kiadásért felel: Szerkesztőbizottság Tördelés: Korpa Zoltán Lapzárta: 2014. május 22. Csütörtök