szerkeszti: szényi gábor [email protected]
TRANSCRIPT
Látó-Tér 2005 . a u g u s z t u s 22. , hé t főSzerkeszti : Szényi Gábor la to te r@ m agyarnem ze t .hu
K i t ü n t e t é s e k a u g u s z t u s 2 0 . a lk a l m á b ó lA Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - augusztus 20-a, állam- alapító Szent István király ünnepe alkalmából
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND NAGYKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Darvas Iván kétszeres Kos- suth-díjas színművésznek, a Nemzet Színészének.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Bokorné dr. Szegő Hannának, az állam- és jogtudomány doktorának, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának; Gál Meirnek, a Hitachdut Öle Hungária ügyvezető igazgatójának; Kovács András Kos- suth-díjas filmrendezőnek; Makk Károly Kos- suth-díjas filmrendezőnek, kiváló művésznek; dr. Stefán Gézának, a hadtudomány doktorának, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatójának; Zoltai Gusztávnak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatójánakA MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: dr. Balázs Péternek, a közgazdaság-tudomány doktorának, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar Európa tanszék egyetemi tanárának; Bartus Pálnak, a Co-op Hungary Rt. elnökvezérigazgatójának; Bródi Gábornak a Külügyminisztérium New York-i Állandó ENSZ- képviselete rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének; dr. Gecse Attilának, a Külügyminisztérium helyettes államtitkárának; Buváriné dr. Mádl Máriának a Fővárosi Bíróság tanácselnökének dr. Domokos Jenőnek a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének dr. Gabányi Józsefnének a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének dr. Tóth Aladárnénak a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnökének dr. Zubovics Lászlónénak a Fővárosi Bíróság tanácselnökének dr. Csapodi Pálnak az Állami Számvevőszék főtitkárának dr. Dobai Péternek a közgazdaság-tudomány kandidátusának a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Kara dékánjának egyetemi tanárnak dr. Füredi Károlynak a Miniszterelnök Hivatal helyettes államtitkárának dr. Horányi Miklósnak a Szegedi Fellebb- viteli Főügyészség főügyészének dr. Kaltenbach Jenőnek az állam- és jogtudomány kandidátusának a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának Kátai Imre Széchenyi-díjas matematikusnak az MTA rendes tagjának az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar komputeralgebra tanszék egyetemi tanárának Konok Tamás Kossuth-díjas festőművésznek dr. Leit- ner Sándor festőművésznek a Kaposvári Egyetem általános rektorhelyettesének kari főigazgatónak főiskolai tanárnak Mészáros Ernőnek az MTA rendes tagjának a Veszprémi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának Széchenyi-díjasnak Mészáros Márta Kossuth-díjas filmrendezőnek Monostori Lajos- né közgazdásznak a Kormányzati Ellenőrzési
| Hivatal elnökének Nemecz Ernő állami díjas geokémikusnak a Veszprémi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának Oltványi Ottó újságírónak az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületé volt tagjának volt vezérigazgató-
j nak dr. Öllős Géza vízépítő mérnöknek a műszaki tudomány doktorának a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem víziközmű- és környezetmérnöki tanszék nyugalmazott egyetemi tanárának Prékopa András Széchenyi-díjas matematikusnak az MTA rendes tagénak Rajk László építésznek díszlet- tervezőnek dr. Scharle Péternek a műszaki tudomány kandidátusának a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettesének egyetemi tanárnak Sebestyén Márta Kossuth-díjas előadóművésznek népdalénekesnek; Somogyi László nyugalmazott építésügyi és városfejlesztési miniszternek címzetes főiskolai tanárnak dr. Szabó Gábornak a műszaki tudomány doktorának a Szegedi Tudományegyetem rektorának tanszékvezető egyetemi tanárnak Tarr Béla Kossuth-díjas filmrendezőnek dr. Török Ferenc világ- és olimpiai bajnok öttusázónak edzőnek a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnökének A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (katonai tagozata) kitüntetést adományozta: Béndek József határőr vezérőrnagynak a határőrség országos parancsnokánakA MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTI KERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Babos Gyula gitárművésznek a Magyar Tánc- és Zeneművészek Szövetsége Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettesének zenetanárnak Baross Pálnak az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. tanácsadójának dr. Berényi Sándornak az ál
lam- és jogtudomány doktorának az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának Bíró Ferencné pedagógusnak a Csillebérci Okosodó Egyesület tiszteletbeli elnökének dr. Bogsch Ilmának a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójának Bölcs István újságírónak tanárnak, a 168 Óra című hetilap főszerkesztő-helyettesének dr. Bujdosó Sándornak a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának Csáki Csabának az MTA rendes tagjának a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának dr. Fekete Károlynak a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorának Fitz Péter művészettörténésznek dr. Kandikó Gyulának a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatalvezetőjének Kicsiny Balázs festő- és szobrászművésznek Kocsis András Sándornak a Kossuth Könyvkiadó Rt. elnök-vezérigazgatójának Kováts Adél Jászai Mari-díjas színművésznek dr. Lajtha György Széchenyi-díjas villamosmérnöknek a Magyar Telekom Rt. Távközlés-fejlesztési Intézet tudományos munkatársának dr. Lebovits Imrének a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtára nyugalmazott főigazgatójának dr. Loránd Ferencnek a neveléstudomány kandidátusának dr. Molnár Ervinnek a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető-helyettes ügyészének Pap László Széchenyi-díjas villamosmérnöknek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektorhelyettesének a híradás-technikai tanszék egyetemi tanárának Parázsóné dr. Gulyás Katalinnak a Heves Megyei Főügyészség főügyészhelyettesének dr. Petschnig Mária Zitának a közgazdaság-tudomány kandidátusának a Pénzügykutató Rt. munkatársának dr. Rytkó Emíliának az Országos Választási Iroda vezetőjének Szombathy Gyulának a Radnóti Miklós Színház Jászai Mari-díjas színművészének dr. Tóth Zoltán jogásznak volt közigazgatási államtitkárnak Vajda Mihály Széchenyi-díjas filozófusnak a Debreceni Egyetem egyetemi tanárának Vágó István újságírónak Zdeborsky Györgynek a Magyar Fejlesztési Bank Igazgatósága elnökénekA MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE (katonai tagozata) kitüntetést adományozta: Hoffmann Imre tűzoltó dandártábornoknak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága hatósági főigazgató-helyettesének Szabó Ferenc dandártábornoknak a Köztársasági Őrezred parancsnokánakA MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: dr. Békés Imrének az állam- és jogtudomány kandidátusának az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának professor emeritusnak ifj. Boros Mátyás hegedűművésznek újságírónak művészeti koordinátornak az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és EsélyegyenlőségkMinisztéri- um tanácsadójának dr. Bugovics Elemérnek a Petz Aladár Megyei Oktatókórház főigazgatófőorvosának Csányi Sándornak a Radnóti Miklós Színház színművészének dr. Erdélyi Ágnesnek a filozófiai tudomány doktorának az ELTE Filozófiai Intézete docensének dr. Éles Andrásnak Hajdúnánás polgármesterének dr. Fórián Istvánnak a Magyar Suzuki Rt. vezérigazgató-helyettesének Füsti Molnár Andrásnénak a Miniszterelnöki Hivatal Társadalom- és Humánpolitikai Helyettes Államtitkársága irodavezetőjének dr. Füzesi Kristófnak az orvostudomány kandidátusának a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvos- tudományi Kar Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanárának Geszti Péter szövegírónak műsorvezetőnek Hanti Vilmosnak a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma és az Éhező Gyermekekért Alapítvány elnökének dr. Hanusz Árpádnak a Nyíregyházi Főiskola földrajz tanszéke tanszékvezető főiskolai tanárának Hegyi Barbarának a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművészének Jankovits Györgynek a Nyugdíjasok Országos Tanácsa elnökének az Idősügyi Tanács tagjának Kovács Nimródnak a UPC Közép-európai Csoportja elnökének dr. Kulcsár Imrének a Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Marku- sovszky Kórháza Egyetemi Oktatókórház főorvosának dr. Kuti Évának az Általános Vállalkozási Főiskola nonprofit kutatójának Lerch István zeneszerzőnek dr. Nagy Árpádnak az állam- és jogtudomány kandidátusának dr. Pet- rik János.nénak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főosztályvezetőjének dr. Reszler Ákosnak a ScanSoft-Recognita Szoftverfejlesztő Rt. vezérigazgatójának Rózsa Andrásnak a TEVA Magyarország Rt. vezér- igazgatójának dr. Somos Andrásnak a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkárának Szita Szabolcsnak a Nyugat-magyarországi Egyetem Holokauszt Emlékközpont vezető tudomá
nyos munkatársának dr. Szoboszlay György ügyvédnek politológusnak Varasdy Frigyes trombitaművésznek dr. Vágvölgyi Ernának a kaposvári Kaposi Mór Oktatókórház orvosigazgatójának Vitai Attilának a Vodafone Magyarország Rt. vezérigazgatójának A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE (katonai tagozata) kitüntetést adományozta: dr. Orgován György orvos ezredesnek a Magyar Honvédség Központi Honvédkórház főszakorvosi csoportja osztályvezető főorvosának dr. Váradi Gyula ezredesnek a Győri Katonai Ügyészség ügyészségvezetőjének
■A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter előterjesztésére A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Balázs György mesteredzőnek a Tabáni Tenisz Center igazgatójának Császár Sándornénak a Miniszterelnöki Hivatal ügyviteli irodavezetőjének dr. Fótiné dr. Bárdos Zsuzsannának a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetőjének Dudásné Molnár Klárának az Országgyűlés Hivatala Gazdasági Főigazgatóság osztályvezetőjének dr. Szalóki Gyulának az Országgyűlés Hivatala Főtitkárság Bizottsági Főosztály főtanácsadójánakA MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Kemenesi Tivadarnak a Fóti Gyermekváros nyugalmazott igazgatójának
■Az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter előterjesztésére A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Kóté László hegedűművésznek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanáránakA MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetésben részesült: Garai István, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke; dr. Ungár László, a Szent István Kórház osztályvezető főorvosa; dr. Hegyesi Gábor tanszékvezető főiskolai tanár; Benkő László, a Caola-Alfa Rt. elnök-vezérigazgatója.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) kitüntetésben részesült: Bárdos Ferenc, a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának elnöke; Lázár Sándorné, a Csongrád Megyei Önkormányzat Vakok Otthona igazgatója.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) kitüntetésben részesült: Axtom-Vargáné Kállai Fatime, a Közéleti Roma Nők Kelet-magyarországi Egyesülete projektasszisztense; dr. Bárdos György, a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége elnökségi tagja.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI BRONZ ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) állami kitüntetést Horváth Imre, a Komárom-Esztergom Megyei Egészségbiztosítási Pénztár nyugalmazott igazgatója vehette át.
■Egészségügyi szakemberek orvosok és gyógyszerészek vehettek át kitüntetést augusztus 20. alkalmából csütörtökön az Egészségügyi Minisztériumban. Az elismeréseket Vojnik Mária politikai államtitkár adta át.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE (polgári tagozata) állami kitüntetést vehetett át: dr. Kereszty Éva Margit, az Egészségügyi Minisztérium főcsoport- főnöke; dr. Magyari Zoltán, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet igazgatóhelyettese, műtőigazgatója és dr. Pákozdy János, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház- Rendelőintézet főigazgatója.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) állami kitünte- tésben részesült: dr. Brázay László, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tolna Megyei Intézetének megyei tiszti főorvosa; dr. Karsay Koppány, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Neurológiai Osztály osztályvezető főorvosa és dr. Matkó Ida, a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinika egyetemi docense.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT (polgári tagozata) állami kitüntetést vehetett át: dr. Ertner Sarolta, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Hajdú-Bihar Megyei Intézetének helyettes megyei tiszti főorvosa; Farkas László, a nagykátai Korányi Gyógyszertár szákgyógyszerésze; dr. Fekete Istvánná, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egyetemi Gyógyszertár csoportvezető gyógyszerésze; dr. Horváth Dénes, a soproni Segítő Mária Gyógyszertár oktató gyógyszerésze; dr. Metz József, a fonyódi Egészségügyi Kht. igazgató főorvosa; Lipták Istvánná, a Bu-
dapest-Csepel Egészségügyi Szolgálat szolgálatvezető főnővére; Pongrácz József, a hevesi Megyecímer Patika személyi jogos gyógyszerésze; Somogyi Józsefné, a Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Marku- sovszky Kórháza Egyetemi Oktatókórház ápolási igazgatója; dr. Urbán Mária, Tószeg Község Önkormányzatának általános és gyermek- gyógyász háziorvosa és Újfaludi Pálné, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója.
■A Magyar Tudományos Akadémia elnökének előterjesztésére augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Magyar Köztársaság elnöke A MAGYAR KÖZ- TÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZT- JÉT adományozta: Papp Géza zenetudósnak, a zenetudományok kandidátusának a zenetudomány terén kiemelkedő jelentőségű életművéért.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJÉT adományozta: Kardon Bélának, a fizikai tudomány doktorának, az MTA Titkársága Nemzetközi Tudományos Kapcsolatok Főosztálya nyugállományú főosztályvezetőjének; Szilágyi Miklósnak, az MTA doktorának, az MTA Néprajzi Kutatóintézet tudományos tanácsadójának; Szende Tamásnak, a nyelvtudomány doktorának, az MTA Nyelvtudományi Intézet tudományos tanácsadójának; Nádudvary Tamásnak, az Akadimpex Külkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatójának.
■Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából állami kitüntetéseket adott át Bozóki András kulturális miniszter.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetésben részesült: Kremsier Edit rendező; Kricskovics Antal koreográfus; Orosz István egyetemi tanár; Szalai Erzsébet szociológus.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetésben részesült: Antal Mátyás karnagy; B. Nagy János operaénekes; Bajzáth Judit múzeumi főosztályvezető; Balázs Zoltán színész; Bokor Béla, a Baranya Megyei Idegenforgalmi Központ igazgatója; Böröcz József szociológus; Csapody Mik- lósné, a Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatóságának igazgatója; Csorba László, a Római Magyar Akadémia igazgatója; Eperjessy Ernő bibliográfus; Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója; Goldschmied József, a Hungarofest Kht. Égtájak Programirodájának vezetője; Góg János, a Raszter Könyvkiadó igazgatója; Iványi Tibor, a Magyarországi Evangéliumi Testvér- közösség elnöke; Jávori Vilmos művésztanár; Kovács János Mátyás közgazdász; Kugler Flórián, a MÁV Rt. humánpolitikai vezérigazgató-helyettese; Mandur Ferencné, a Magyar Országos Levéltár gazdasági igazgatója; Megyik János képzőművész; Miszlivetz Ferenc szociológus; Tillai Gábor történész; Vajda Erik, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár ny. osztályvezetője; Zalán Tibor író.A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetésben részesült: Galánfi András, a Népi Kismesterségek Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája művészeti vezetője; Gábor Ilona, a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház igazgatója; Gombár Judit jelmeztervező; Győri Szabó József magyarnóta- és népdalénekes; Hollay Bertalan ny. színész; Horváth László muzeumigazgató; Illés László irodalomtörténész; Karafiáth Orsolya költő; Madarász Lajos, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatója; Oláh Ernő cséllóművész; Sándor Péter politológus; Simor András költő; Szvák Gyula egyetemi tanár; Talabér Erzsébet előadóművészA MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT kitüntetésben részesült: Balázs Elemér előadóművész; Farkas András, a Jászsági Zenészszakszervezet elnöke; Fehér Anikó, a Duna Televízió szerkesztőségének vezetője; Gauder Áron animációsfilm-rendező; Gergely Imre, a Magyar Kézművességért Alapítvány titkára; Héjj Klára, a Műcsarnok sajtóreferense; Hermanné Mata Zsuzsanna művészeti vezető; Horváth Attila dalszövegíró; Horváth Gyula prímás; Horváth Rudolf zenész Horváth Zoltán prímás; Juhász Gézáné, a Miskolci Szimfonikus Zenekar gazdasági igazgatóhelyettese; Kecskés Sándor szórakoztató zenész Kikli Tivadar ny. újságíró; Kiss Imre tanár; Koródi István Iván előadóművész Kosa Gábor tanár; Lakos Anna, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet francia referense; Lengyel Jánosné művészeti főtitkár; Maka Gyula zenész Molnár Géza, a Pécsi Vasutas Művelődési Ház igazgatója; Molnár Lajosné irodavezető; Molnár László tanár; Németh Róbert zenész Némethy Tiborné, a Deák Ferenc Megyei
Könyvtár gazdasági vezetője; Pap István iskolaigazgató, Papp Lászlóné, a Műcsarnok gazdasági igazgatóhelyettese; Páva János népdal- és magyarnóta-énekes; Pethő Zsolt zeneszerző; Prieger Zsolt zenész Pruzsinszky Sándor, a Magyar Cirkusz és Varieté jogi képviselője; Rácz Attila .Cicero* művészeti igazgató; Rácz László zenészoktató; Sebestyénné Farkas Ilona zenetanár; Szajkó Mihályné, a Veszprém Megyei Közművelési Intézet gazdasági igazgatója; Szamosvári Antalné, a Nemzeti Táncszínház gazdasági vezetője; Szegfű Károly Lajos zenészA MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI BRONZ ÉRDEMKERESZT kitüntetésben részesült: Al- mási Judit, a Kanadai Nemzetközi Fejlesztési Hivatal magyarországi megbízottja; Galambos Ferenc bűvész; Kremsner József Kálmán előadóművész; Kurucz Jánosné ny. grillázskészí- tő; Paulik Lászlóné gazdasági ügyintéző.
■Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke megbízásából a NÉPM ŰVÉSZET MESTERE díjat adományozta Bozóki András kulturális miniszter, ami ez évtől ismét a kormány által adományozható állami kitüntetés szintre került. A díj az állam elismerését, megbecsülését hivatott közvetíteni az eredeti népi hagyományokban felnőtt és a tehetségükkel, egyéniségükkel azt tovább gazdagító alkotó emberek részére.A díjban részesült: Bagossy Sándor fazekasmester; Bállá Ferencné erdélyi népdal- és balladaénekes; Bércziné Szendrő Csilla tojásíró; Czérna Miklós vajdasági mesemondó; Fodorné László Mária kézi szövő; Hegedűs József fafaragó; Mátray Magdolna csipkekészítő; Samuné Babos Rozália vajdasági népdalénekes; Szabó Ferenc erdélyi néptáncos; Tamás Menyhértné hímző.
■Bozóki András miniszter és Koncz Erika helyettes államtitkár a közgyűjtemény és közművelődés terén végzett kiemelkedő tevékenységéért PAULER GYULA-DÍJBAN részesítette Érszegi Géza főtanácsost; Erdmann Gyula levéltárvezetőt; Horváth Erzsébetet, a Magyar- országi Református Egyház Zsinati Levéltára igazgatóját; Sipos Antal Gézáné főlevéltárost. MÓRA FERENC-DÍJ: Jávor Anna, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményi igazgatója; B. Hellebrandt Magdolna régész; Fejős Zoltán antropológus; Jeszenszky Sándor technikatörténész; Szabó Ferenc, a Békés Megyei Levéltár és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága egykori vezetője.SZINNYEI JÓZSEF-DÍJ: Bellérné Horváth Cecília, a celldömölki könyvtár igazgatója; Beniczky Péterné könyvtáros; Elekes Eduárdné, a szekszárdi megyei könyvtár vezetője; Jónás Károly, az Országgyűlési Könyvtár könyvtárosa; Murányi Lajos könyvtáros; Pilhál Katalin, az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa.SZÉCHÉNYI FERENC-DÍJ: Gerő Gyula, az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ ny. munkatársa; Kiss Mária, a Vas Megyei Levéltár ny. levéltárigazgatója; Selmeczi Kovács Attila főmuzeológus; Szalai Ágnes könyvtáros-vezető; Szűcs László főtanácsos, főmuzeológus; Ungváry Rudolf ny. könyvtáros.ÉLETFA DÍJ: Pór Anna ny. táncművész; Tóth János ny. közgazda; Török Józsefné ny. tanítónő.BESSENYEI GYÖRGY-DÍJ: Kovács Bíró Ágnes főosztályvezető-helyettes; Láng Károly köz- művelődési szakember; Pólyák Albert főtanácsos; Prém János, a Fővárosi Csekovszky Árpád Művelődési Ház igazgatója; Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ igazgatója; Tóth Nándorné irodavezető.WLASSICS GYULA-DÍJ: Bekő Lászlóné egyéni vállalkozó; Borkutiné Murányi Mária irodavezető; Budai Gábor, a Ráckevei Ács Károly Művelődési Központ igazgatója; Csasztvan András, a szarvasi Vajda Péter Művelődési Központ igazgatója; Homoki-Szabó Túri Andrea ny. törzszászlós; Juszcák Zsuzsa művelődésszervező; Korill Ferenc, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ igazgatója; Koroknai Katalin módszertani főelőadó; Markovits Zsuzsa népművelő; Nagy Bertalanná könyvtárvezető; Nagy Éva népművelő; Soltiné Radnics Magdolna, a sziget- szentmiklósi Városi Könyvtár és Intézményei igazgatója; Szabó Mihály, Jakabszállás község polgármestere; C. Szalai Ágnes, Veszprém Város Művelődési Központ és Könyvtár szakmai igazgatóhelyettese; Szedlacsek Emília, az érdi Szepes Gyula Művelődési Központ igazgatója; Szegediné Kupás Csilla közművelődési előadó; Szűcs Lászlóné amatőr előadó-művészeti szakreferens; Szűcsné Sziklai Éva, a mezőberényi Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója; Ziembicki Erzsébet Ágnes, a csepregi Petőfi