SZÉKELYFÖLDMINDIG ZÖLD!

DR. GERGELY PÁLTANULMÁNYAI

1941 KARÁCSONYÁNKIADJA:

E R D É L Y I F É R F I A K E G Y E S Ü L E T EJ ANCSÓ BENEDEK-TÁRSASÁGA

Felelős kiadó: Dr. Gergely PitSylvester Rt., Budapest. – Felelős vezető: Schlitt Henrik.

I.

DOLGOS ERDÉLYI HÉTKÖZNAPOK

Szántsunk s mutassuk meg, – hapárDíjul kalász s nem harci hír jut, –Hogy helyünk a népek közöttEkénk vasával is kivívjuk.

(Farcádi Sándor.)

A tavalyi őszi mámoros napok után immár egydolgos esztendő telt el, a szorgos újjáépítési kezdeté-nek munkanapjaival. Kevés vidéken tudnak úgy dol-gozni s közben mulatni, nótázni, mint kivált a hepe-hupás vén Szilágyban, Ady Endre földjén. A híresérmelléki és magurai szüreten már túl vannak. Denemcsak a szilágysági, dobokai dombok voltak han-gosak a szabadságban fürdő lelkű magyarok nótá-jától, hanem amerre csak magyarok laknak Észak-Erdélyben, mindenfelé, s hát még a Székelyföldön!Újult kedvvel szántanak a székelyek s már hordjákbe a pityókát, – amint erdélyiesen mondják a bur-gonyát. A tarlón meg serényen tallásznák a szegé-nyebbek, gyűjtögetik az elhullajtott gabonaszemekettélire. Ügyesebbje egész zsákravalóval állít be a di-dergő pulyákhoz. A törökbúza, a pityóka, a répa be-

4

hordása után meg volt mindenfelé a vetés is, imád-ságos lélekkel, hogy az őszi vetést a somlyói Madonnaáldással kísérje a jövőre.

Most beköszönt a szürke mindennapos házimunkaideje s majd az erdőlés, a rőzsekeresgélés a szegé-nyeknél, a havas erdélyi hegyeken meg majdan aszánkóval való fuvarozgatás. A magyar gazda ország-szerte maga végzi minden dolgát, akár kicsi, akárnagy, módos gazda. Akkor legfeljebb a gazdaság mé-rete kívánja, hogy ő is példát mutasson cselédjeinek,gyermekeinek. A régi magyar nyelv nem is tettkülönbséget a szolgáló és a gyermek között; mind-kettőt cselédkének becézte. Meg is fogják télen-nyárona dolog végit: kakas-szóra talpon a gazda, megitatja,eteti a jószágokat s aztán ebédig talál dolgot a kis-kertben vagy méhesében, ha már nincs kinn kaszálnivaló sem.

Földjének mostohaságát – kivált a székely, mega kalotaszegi ember – háziiparral és kereskedésselpótolja. Az erdélyi magyarság legdrágább törzsénél,a Székelyföldet s Kolozsvárt felénk kapcsoló kalota-szegieknél egyes falvak mér iparosjellegűek lettek.Szinte csoda, hogyan tud ez a maroknyi, kb. 40.000főnyi református színmagyar sziget a Meszes és aBihar hegység idegen néptengerében megmaradni év-századok óta! Csakis az életre való kereskedő és ipa-ros-hajlama magyarázza ezt meg, ösztönös fajhűségénés vallásához, népszokásaihoz ragaszkodó, nemes ma-radisâgân kívül. Bánffyhunyadon, 8000 lelket szám-láló megyei városkájukban szinte utcánként más-másiparágak alakultak ki; Bamoson, Inaktelkén, Bikal-

5

ban egészen szabályosan fölszerelt asztalosműhelye-ket láthatunk, Jákótelkén minden második házbanszalmakalap készül, Makón pedig hímes mellény, vagyamint a Nádas-völgyében mondják: bujka, Zsobok,Farnos, Sztána és följebb, (már Szolnok-Doboka köze-lében) Kidé község híres a kőfaragóiról ma is; pom-pás mészkövet és alabástromot fejtenek errefelé. Leg-híresebb persze az egeresi alabástrom, melynek egyrészét a gipszgyártásban használják föl, a vasútállo-másnál látható régi magyar gyárban. A mezei mun-kák szünetében ősztől tavaszig fúr-farag a kalota-szegi férfi vagy a legény; a fehérnép pedig varrogat.

Az erdélyi magyarok mindenfelé szeretettel dí-szítik, gondozzák házukat, kívül-belül. Különböznekis falvaik a románokétól! A román falukat összekötőutak sivársága már elárulja, kik közé megy szeke-rünk, – míg a magyar községek között mindenfelégyümölcsfasor fogad az út mentén. Régi hagyományez a mi népünknél, kik tavaszonként, az első nap-sugárra boldog örömmel szedik elő a meszelőt és va-kító fehérre vagy néhol kékre pingálják házacskáju-kat. De milyen kékre!! Ezt még senkisem figyeltemeg: a kobaltkéknek micsoda árnyalatait tudja ke-verni az erdélyi magyar menyecske. Sehol a magyarkerámiában vagy varrottasban olyan békéltető, ég-színkéket nem láthatunk, mint Kalotaszegen a párna-végeken (errefelé párnacsúpnak mondják), asztal-terítőkön, ősi kancsóikon (bokályokon) és főleg a kék-fehér házfalakon.

Szép a házuk belül is. A vendégfogadásra szol-gáló tisztaszoba teli van kancsókkal, tányérokkal,

6

varrottassal a menyezet alatti rúdon, no és a hímé«láda rejti a még szépanyáikról maradt pamutdíszes,drágaszép muszulyokat (oldalt felcsapott hímes szok-nyájuknak ez a neve), selyemvarrású köténykéket,kendőket és gyöngyös öveket vállfüs (vagyis vállongazdagon kivarrott) ingeket, végül a férfiember dí-szesebb bőrmellényét, mejjrevalóját is.

Az asszonyok ma is maguk varrják szoknyáju-kat vállfüs ingüket, sőt azt mondhatnók: a kenderelvetésétől kezdve a vászon ki varrásai g teljesen asz-szonymunka a textil-holmi előállítása. Pihenést nemismerő nép ez, a legdolgosabb Erdély minden népeközött!

Amint hagyományőrző, munkás életükről szólunk,meg kell említenünk a legrégibb közösmunka, a ka-láka fogalmát is. Egyik legősibb szokásjogi emlé-künk ez, talán még Ázsia széléről hozták őseink.

Mi a székelyföld leghíresebb faragványai Szintemár mindenki sejti, hogy a székely kapu, melynekeredete körül sokáig folyt az eldönthetetlen vita. Mimagyarok csak annyit érzünk, hogy ilyen sehol má-sutt nincsen, mert egy népnek sincs a vérében a meg-alkotása, csak a székelynek s a kalotaszeginek- A leg-szebb kapukat az udvarhelymegyei Fényeden, Telek-falván s Lővétén láthatjuk. A faragáson kívül játé-kos örömmel készítgetnek a Hargitán a pásztorgyere-kek bükkfa-taplóból sapkát és kisebb dísztárgyakat,kivált könyvtáblákat, írómappát, diványhátat stb.Egész sorát mutathatnánk be a parasztművészeknek.Kisasztalok, tükörrámák, kopjafák (vagy nádas-mentiesen: fű tűi-fejtől való fák) és a faragó legény

7

szíveválasztottjának szánt pompás, hímes sulykoloképpúgy remekbe készülnek, mint a nagyobb és tartó-sabb használatra szánt kapufélfák, gabonaőrző szu-székok és kelengyés ládák. Különösen kedves ajándéka kis súlykolódeszka. Aki nem látta falun a sulykoló-kat, hogy is sejtheti, milyen vidám nótaszóval folyikez az egyébként nehéz testi munka: ruhamosás a pa-takban. Hogy a ruha patyolatos legyen, mennyit kella vízben állva súlykolgatni, csabargatni. így végzikezt Vas megyétől a Csíki-havasokig mindenütt a dol-gos asszonynépek. Csak talán a székely nők többetnótáznak és frissebben sulykolnak a hidegebb pata-kokban.

A székelyek apraja nagyja jókedvvel végzi a leg-egyszerűbb házimunkát is, de kiváltképen a házépí-tést, szövés-fonást s gabonavetést teszi ünnepélyesséa szokások számtalan változatával. Szinte kultikushagyományok ezek, nemzetségenkint, ágankint, sok-szor falunkint más árnyalatokkal. Jól tudjuk, hogya hegyes-völgyes Székelyföldön csupán a földből megnem élhet senki. Ez a kényszerűség fejlesztette ki aszékelyben a díszítőművészkedő hajlamot, a szép for-mák s a színek kedvelését A híres torockói csipkepedig sajátos, helyi készítmény és egyik legbiztosabbkenyerük a Székelykő tövében árván maradt test-véreinknek.

Az erdélyi szőttesek közül igen nagy hírre tettekszert a székely „festékes”” szőnyegek. így nevezik afestett fonalról, melyből készülnek. A szőnyegekenkívül az óbolgár-török szóval csergének nevezett pom-pás vastag gyapjútakarót is sok székely házban ké-

8

szítik. A székely értelemnek játékos kivirágzása ak-kor sem hagyja cserben fiait, ha a megélhetés gond-jával küzdve, valahová messzire indul, kereskedni,gyárban dolgozni. Nincs olyan ipari vagy kereske-delmi pálya, melyen meg nem állná helyét. Tudás-vágya és munkabírása meg csak fokozódik, ha kül-földre megy, pl. borvizét vagy deszkáját szállítja túla hegyeken. Kiváltképen az istenáldotta Székelyföldsokszáz szénsavas kútja segít sokat rajtuk, ontja afolyékony aranyat a derék, szorgalmas góbéknak,akik nem röstellik palackozni, korsóba tölteni agyógyvizeket és napokig szekerezni az eladásukért.A vállalkozó kedvre sokszáz más példát hozhatnánkfel. így az egyik szerény kis vízifűrész gazdája is asemmiből csinált pénzt Mint napszámos, addig lesel-kedett a zabolai nagy fatelepen, amíg a maga fejé-ből szerkesztett egy deszkavágó fűrészt s egy kishegyipatak malmát bérelte ki hajtóerőnek és mostegymásután vásárolja az erdőket, házakat nyolc gyer-mekének. Úgy tesz néha a legkisebb góbé is, minthamindenhez értene, de el nem árulná» Ha aztán más-valaki elrontja a gépet, akkor addig babrál rajta,amíg Isten csudájára megindul.

Nem egyhelyben ülő, sültgalambra váró nép, azmár bizonyos. Élénkebb szellemük s kereskedésre valóhajlamuk és szerencséjük ezzel is megmagyarázható.A vándorláshoz pedig nagy merészség kell, a nélkü-lözésekre is fel kell készülni. De hogyha ezt a 22 évetkibírta ez a 600 ezernyi székely testvérnép, akkormégis csak kell lennie valami titkának, amivel őseiföldjét is megtartja, szellemi vezetőket is termel, még-

9

pedig a számához képest igen nagy arányban. Egyiktitka ennek ösztönös demokráciájuk: míg az első fiúkitanulta az egyetemet is, a második kisiparos vagykereskedő lett, a harmadik fiú meg ott maradt az ekeszarvánál. Itt folyik az egész embert kívánó, az ősibirtokocskát megtartó férfimunka!

Minden kis székely udvaron ott az istálló egy-kéttehénkével. Aztán jön a csikorgó tél, a disznóölésideje s milyen jól esik a városban segédeskedő vagyhivatalban görnyedő bátyuskának, ha a falusi cso-mag a gyermekkori nagy torokra, táncokra emlékez-teti. Megvan még a hurkaféléknek, ahogy székelyülmondják: az ázaléknak a kostolóbaküldési rendje is.40–50 kis tányérra valót visznek szerte a faluban asógorságnak, komaságnak a „disznóságokból”. Falusiműkedvelő festők sokszor festettek vidám torokat, denincs még egy igazi, hűséggel sikerült magyar vi-déki életképünk, aminek igazában a Székelyföldönlehetne mintája, a nyíltszívűség és vendégszeretethazájában.

Várják már a fiatalok a téli fonót, a kukoricamorzsoló, vagy tollfosztó, mesélő és csókos estéket.Mert munka és tánc, hatnapos verejtékezés, utánameg vasárnapi templomozás és mulatozás teszi válto-zatossá életüket. Hol is lehetnének másutt vallásosab-ban, mint a Hargita vagy a Gyimesi havasok alján,hogy újra magyarul dalolhatnak! Már elő vette amagakészítette kéregkürtöt az öreg székely néhány-szor a havasokon, hogy jelt adjon nemzeti ünne-peinkre az eszténák népének.

A hagyományos „ezer-leány ünnepére” Pünkösd-

10

kor, vagy ősszel Kisasszony-napjára felvonul Csík-somlyóra a katholikus székelység, sokszáz kereszt-alja nép gyülekezik. Az idén szeptember 14-én külö-nösen bensőséges Mária búcsú volt, mert egybe esetta honvédség bevonulása évfordulójával. A somlyóimosolygó Madonna csodát tett népével, mint ezer évóta annyiszor: megtartotta nagy Ínségében, idegen el-nyomás alatt.

Imádságos, magabízó lélekkel illeszkedik bele azerdélyi magyarság a mindennapos munka rendjébe,de megünnepelnek minden hazafias és egyházi jelesnapot. Ünnepségeikben azonban szerények, inkábbszívükben érzik át az ünnepi órák emlékeit. Ezértnem ünnepelték zajosan még a bevonulási napokatsem, szeptember 5-től 13-ig. Csak a templomok voltakteli könnypárás magyarokkal. A 22 év alatt elhang-zott fogadalmak ezután sem engedik, hogy a tanul-tabb erdélyiek úrhatnámságra kapjanak. A népi sors-közösség nagyszerű harcosai, – hogy csak TamásiÁron, Nyírő József és Kós Károly nevét említsük –ezután is az egész magyarság munkája verejtékénekszereznek becsületet költeményben, újságcikkben, kő-ben, rajzban és mint az erdélyi sors mindennap vir-rasztó előmunkásai, példát adnak minden rendű éskorú magyarnak.

Erdélyben meg merik mondani az igazat fent éslent egyaránt, kinevetik az üres gőgöt, dzsentri szel-lemet, ellenben védik az ártatlanul üldözötteket és anagy székely közíró, Bartha Miklós, szellemében tö-rődnek a közügyekkel, szerkesztik lapjaikat a leg-kisebb székely-városban is. Ne tekintsünk hát a vad-

11

regényes Erdélyre csak mint szórakozó- és vadász-területre, hanem Teleki Pál szemével, aki Erdélyértőrlődött fel idegtépő munkájában. Aligha lehetettvolna az ő nagyvonalú, de mindennapi tudósi mun-kája nélkül megvalósítani, hogy a visszacsatolt más-félmilliónyi magyarnak mindennapi munkája legyen,az idegen megszállók által leszerelt gyárak ismét mű-ködjenek, újak létesüljenek, az ott rekedt székely favevőre találjon, a rossz utakra, és vasútépítésre közelnegyedmilliárdot fektessen be az állam, most pedigMára-marostól Borszékig és Tusnádig villamosítsukés a falusi gazdálkodást is új életre támasszuk a mil-liárdos földművelési beruházás keretében.

Mennyi zökkenőt került el Erdély azzal, hogyTeleki mindjárt a kolozsvári bevonulás után két nap-pal, szeptember 13-án, összehívta a 22 sötét év alattlegtöbbet dolgozott magyar vezetőférfiakat. A gazda-sági vérkeringésnek az anyaországéba való kapcso-lása végett alapította a felszabadult keleti részen azErdélyrészi Gazdasági Tanácsot, hogy sorsukba bele-szólhassanak, ötletet s valóban tanácsot adjanak akormánynak. Így kapcsolódnak az állam és a 13 mil-liós magyarság közös létkérdéseibe az erdélyi nagyés kis vállalatoktól kezdve egészen a legegyszerűbbszékely napszámosig a főváros melegétől, kultúrájá-tól oly messzi élő, s a földrajzi távolság hátrányávalsújtott magyar testvéreink érdekei.

Megtanulhatja az egész magyarság a marok-nyi székely néptől, hogy ne tépelődjék elmúlt bajo-kon, hanem ugorjék talpra, ha elvonul feje felől atörténelem Nemeréje.

12

A szüntelen reménykedés, minden más magyar-nál jobban kifejlődött közösségi tudata ad életkedvets elpusztíthatatlan humort a székelynek és – remél-jük – Erdély többi magyarjának is! A reményaranykék fényében dolgozik mindenki egymásért, sa vezetők Erdélyért, a Székelyföldért, melyből sokévszázad óta énekelik:

SzékelyföldMindig zöld,Hazám ott –Szívem ott.

PÉLDAADÓ HíRES SZÉKELYEK

Nincs még egy hozzánk hasonló lélekszámú nép,melynek annyi nevezetes embere volna, akár a jelen-ben, akár a múltban. Csakhogy – míg másutt, méga legutolsó néger vagy cigány világban is megbecsü-lik az értük gondolkodó, kiváló férfiakat, addig ná-lunk irigység ós nagyjainkat a világ előtt eltitkolóközöny volt a legutóbbi évekig. A székelység a magaösszességében példamutató abban, hogy kiválóságaitmegbecsülte mindig.

A közért végzett munkában, a jövőt építő nehézidőkben fokozza hitünket és munkaerőnket, ha meg-ismerjük azoknak a rajongó magyaroknak életét, kikonnét Erdély messzi bérceiből indultak el és szerez-tek az egész magyarságnak dicsőséget. A székely vi-

13

tézségnek Attila és Csaba vezér után ismert legrégibbmintaképéről, Apor vajdáról Kézai krónikájában ol-vashatjuk, mint dúlta végig éppen ezer évvel ezelőtt(az akkori villámháborúban!) az egész Balkán fél-szigetet. Nagy Lajos király vajdája, Laczfi Endre svezérkara székely volt, miként Mátyás híres „feketeseregének” több vezénylő hadnagya, így a vakmerőGálfi János, vagy az otrantói csata hőse, Both And-rás. Erdélyből rabszíjon került a török táborba a szé-kely Orbán mester, a XV. század híres ágyúöntője,az ő ágyúival vették be a törökök Bizáncot.

Éppen 400 évet fordult az idő, hogy a másik nagyágyúöntő: kézdivásárhelyi Gábor Áron legendásalakja bukkant föl a 48-as szabadságharcban. Ámnemcsak a vitézségnek, de az egyetemes tudomány-nak is zászlóvivője Erdély. A székelység adta Krakóegykori diákjától: Székely Istvántól származó ma-gyarnyelvű első világtörténeti könyvünket a XVI.században és az első magyar filozófust: Apáczai CseriJánost. Még jóval előttük Hollandiában adják kiGyörgy mester matematikai munkáját, London elsőkórházának alapítója Bánffy-Hunyadi János. Százá-val írtam össze a Bécsben, Krakóban, Varsóban,Róma és Bologna kollégiumaiban tanult katolikusmagyarokat s a jénai, heidelbergi, upsalai, witten-bergi, oxfordi egyetemek protestáns székelyeit. Mégvallásalapító is került erről a fájdalmasan szépSzékelyföldről: az unitárius egyházé, Dávid Ferenc.A vallásszabadság első törvényét Tordán, a még meg-szálló idegenektől szenvedő földön mondták ki első-nek a világon 1556-ban.

14

A török világ diplomatái jórészt székelyek vol-tak, kik a rokoni nyelvet hamar megtanulták s or-száguk is közelebb esett Kelethez. A török krónikák-ban gyakran szereplő nevek: Rédey, Borsos, Bánffy,Kamuthy, Mikes, Ugron, Mikó, Sándor stb.

Bethlen Gábor fejedelem 1622-ben alapított nagy-enyedi főiskolájáról immár több mint 3 évszázadakerülnek ki tudósok, így az első magyar fizikakönyvírója: Tőke István (1731), a növénytan tudósa: BenkőJózsef, a jénai tudóstársaság tagja, s Páriz-PápaiFerenc, első orvosi könyvünk írója, Bethlen Miklóserdélyi kancellár és sokfelé követségben járt króni-kásunk, első Göttingában végzett nyelvészünk, NagyPál is. Itt említem meg, hogy első finnugor nyelv-kutatónk is székely: Halmágyi István, aki a világkerekén legelsőnek foglalkozik nyelvekkel néprajzi ésföldrajzi tanulmányok kíséretében. De Enyed nevelteMisztótfalusi Kiss Miklós híres nyomdászt. Bod Péterirodalomtörténészt, báró Kemény Zsigmond híresregényírót, és Szász Károlyt A kolozsvári ref. kollé-gium pedig Gyulai Pált.

Zágoni Mikes Kelement, Rákóczi leghívebb kato-náját ki nem ismeri. Halhatatlan levélköltészetévelkét és félszáz évvel ezelőtt teremtette meg széppró-zánkat. Kevesen tudják nálunk, hogy a spanyol tör-ténelemben arany lapokon jegyzik fel a 18. századkét székely felfedezőjét: brassói Zakariás János hit-térítő volt Délamerikában, marosszentimrei BaloghJózsef pedig a leydeni egyetem oklevelével zsebébenGuyana növénytani kutatója.

A fölfedezők sorában a legnagyobb: Kőrösi Csoma

15

Sándor, ki éppen száz éve, 1842. áprilisában halt megTibetben. Minden magyarnak büszkesége, Széchenyimondta róla akadémiai emlékbeszédében, hogy „pénzés taps nélkül, egész életét nemzetének áldozta, mígösszeroskadt fáradalmai alatt”. Az egykori szegénynagyenyedi szolgadiáknak már 14 éves korában jutottaz a kitüntetés, hogy magister lehetett iskolájában.Egyik tanára biztatására Göttingába megy angolösztöndíjjal s 1815-ben hazatér Enyedre tanárnak,hogy néhány év múlva örökre elbúcsúzzék hazájától.Az Őshaza kutatását tűzi ki célul és ezért tanul egészéletén át: 18 nyelvet tudott, köztük a héber, arab,sanskrit, perzsa, orosz s más keleti nyelveket is. Ti-betben a láma-kolostorokban még megtetézte tudásátaz ottani nyelvekkel. Küzdött betegséggel, faggyal,éhséggel, de öt évi szakadatlan munkával elkészítéa 40.000 szavas angol tibeti szótárt. Húsz évi útjamégis ábrándkergetés volt, az áhított magyar őshazátnem lelte meg, pedig közelében járt. Leveleiben min-dig hálával említi egy angol tudós (Moorcroft) nevétÈ a. Tudományos Akadémiát, melynek vezetősége,(Teleki József és Széchenyi!) önmagát tisztelte megCsorna megválasztásával és segélyezésével. Darzsi-lingi sírjához angol és más tudósok éppúgy zarándo-kolnak, mint a buddhista papok, kik Skander bég-ként, szentként tisztelik.

Hasonlókép akadémiai büszkeség másik két vi-lághíresség: Bolyai Farkas és az első amerikai utazótudós Bölöni Farkas Sándor megválasztása. Bolyainevét egyik katonai főiskolánk viseli, róla és fiárólegész könyvtárat írtak. Bölöni amerikai útikönyvé-

16

ben egyik első útleírónk s a szabadság és nemzetigondolkozás úttörője, akárcsak barátja: WesselényiMiklós báró, a kiváltságos osztályok ostorozó ja, akik„önző érdekeiket a hazafiság, rendiség, alkotmányos-ság köpenyébe burkolják”. Egy másik székely fölfe-dezőről, akit Madagaszkár törzsfői királyukká isválasztottak: Zilahi Kiss Miklósról e nagy afrikaisziget egyik folyóját nevezték el.

Legáldozatosabb főnemeseink közül való grófMikó Imre Háromszék megye szülötte. Erdélynek azosztrák önkény idején gazdasági és szellemi térenegyaránt erősítő, nevelő vezére volt. Egész vagyonátaz Erdélyi Múzeumra hagyta s küzdött a kolozsváriegyetem létrejöttéért 1872-ben. Nagy volt írónak ésműgyűjtőnek is s legfőbb jelentősége, hogy példátadott a főnemeseknek a néppel törődésre és kimondta:a magyarság egyetlen megtartója a minél számosabbönálló családi tűzhely és kisbirtok. Méltán említhetővele a Teleki nemzetség is, a 18. századi Teleki Sámuel,a marosvásárhelyi könyvtár alapítója s a múlt szá-zad végének hasonnevű fölfedezője. Afrika és Ázsiakutatója, a Rudolf és Stefánia tavak felfedezője.A Teleki nemzetségből tudományunk és irodalmunkmég egy tucat kiválóságot tisztel, legvégül a tragi-kus sorsú nagy földrajztudóst: Teleki Pált, a székely-ség hazasegítőjét.

Udvarhely szülötte Orbán Balázs, a székely népés föld máig egyetlen teljes leírásának írója, kineksorsa küzdelem volt a tudatlansággal; meglátta éskimondta, hogy keleti a magyarság tüze és hamva-dása, keleti a közönyünk is, mely előtt elvágtat a

17

siker, de keleti a tunyaságunk is, mely engedi a szor-galmasoknak, ügyeseknek, hogy fát vágjanak a há-tunkon!

De még legalább ötven székely halhatatlan tudósés politikust sorolhatnánk fel, köztük Brassai Sá-muelt, valamennyi tudomány mesterét, Jakab Eteket,Kővárit, a többi jeles történészeket s egész sor jog,vagy természettudóst egészen napjainkig. Se szeri, seszáma a képzőművészetek (építészet, szobrászat, fes-tészet) székely hírességeinek, hogy csak a XIV–XV.századból nemrég előkerült falfestmények mestereitvagy első névről ismert magyar szobrászaink: Kolozs-vári Márton és György alakját említsem, egészen amúlt század nagyjaiig. Barabás Miklós, a roppanttermékeny arcképfestő Széchenyinek s kortársainakvolt legjobb barátja, Paál László pedig Munkácsy-nak, kivel együtt járták Párizst. Gyárfás Jenő, Szé-kely Bertalan és Márton Ferenc már korunknak vol-tak legnagyobbjai.

Az erdélyi irodalom vigasztaló szent igéit a nem-rég kidőlt nagyok (Petelei, Reményik, Kuncz Aladár,Sipos Domokos) után egyre szélesebb körben, a világ-nyelvek tolmácsolásában is hirdeti Nyírő József ésTamási Áron, a két legjobb székely író. De jönnek,egyre tömöttebb sorokban a fiatalok is, annyian, hogyszinte csoda, honnét tud ennyi tehetséget teremni amaroknyi másfél milliós erdélyi magyarságnak egy-harmada: a székelység?

Érdemes megjegyezni, hogy századunk legna-gyobb csodái: a villamosság és a rádió tökéletesítő!között is voltak és vannak székelyek: Edison munka-

18

társa volt a csíkországi Fodor Ferenc s a kolozsváriPuskás Tivadar, utóbbi aztán a felvidéki vasutak sa Telefonhírmondó bevezetője, illetve feltalálója.Végre az is székely dicsőség, hogy a külföldön töké-letesített távolbalátó készülék alapötlete Mihály Dé-nestől ered és mai napig is a. legnagyobb németrádiógyárak vezetője.

Igazán csak úgy izzadhatott ki magából ennyikiválóságot, mint a nemesgyöngyöt a kagyló; aGondviselés jókedvében alkotta a székelyt, hogy min-den csapás után talpraugrik, nem kesereg és töpreng,hanem dolgozik, egymást megbecsüli. Példás az anagy összetartás, amivel vagyon- és rangkülönbségnélkül törődnek egymással, ápolva a legősibb ma-gyar kalákás hagyományokat, vagyis a szorgosságidején a közösségi munkát, semmiféle dolog végétnem röstellve! De még az ekeszarvát tartva is olvas-gatnak, a szerszám-padoknál is jókedvvel dalolnak,művelődnek. Példásak.

A SZÉKELY IFJÚSÁG 23 ÉVE CSONKA-MAGYARORSZÁGON.

Aki csak a farsangi hangulatból, a ragyogó Er-délyi Bálokból emlékezik a Pestre került erdélyiekre,annak részére különösen jó ha rámutatunk az erdélyimagyarok, székelyek bús számkivetése hétköznap-jaira is. Megmutatjuk, mily áldozatok árán szervez-kedtünk s hogy egy-két maradandót is alkottunk. A

19

sorsnak örökéletű ajándéka az, hogy egymást itt abefogadó fővárosban megismertük. A Székely Egye-temi és Főiskolai Hallgatók Egyesületében (SZEFHE)tömörült minden idekerült erdélyi magyar ifjú 1918gyalázatos zsidó lázadása, az ú. n. őszirózsás Károlyi-Linder-féle hazaárulás idején, s azóta 23 éve már. Eztegyesületi alapítónk, Antal Dezső építész, főisk. tanármegírta s elmondta Egyesületünk húszéves fennál-lása ünnepén.

Rövid emlékezésem csak arra az időre terjed,amikor 1920. nyarától, Kolozsvárról történt kiutasítá-somtól fogva megismertem az akkor még 300–400főből álló székely tábort. Ekkor hurcolkodtak át aVilmos-császár-út 55. alatti ú. n. Emke-házból a Deák-térre, hol több mint tíz éven át otthonra leltünk szám-kivetésünkben. Az Egyesület következő helyiségeVilmos császár-út 22. volt, ahol 13 évvel ezelőtt, mintaz egyetemi sorból kinőttek, megalakítottuk az Erdé-lyi Férfiak Egyesületét gróf Teleki Pál elnökletealatt. Haláláig vezérünk is maradt... Most termé-szetesen ez a közel kétezer tagot számláló egyesülets testvéregyesületek egész sora és az ezeket tömörítőErdélyiek Szövetsége fogja össze az itt élőket; a diá-kokat pedig a régi változatlan szellemben a SZEFHE.A volt székely hadosztálybelieket a Hadosztály Egye-sület, az ipari és kereskedelmi munkástestvéreket pe-dig Körösi Csorna Sándor-csoportunk. Immár kilencév óta itt vagyunk együtt Rákóczi-út 15. II. emeletén.

Visszatérve a SZEFHE életére, kiemelem, hogyelső tagjaink 3/4 része a nemzeti hadsereg vagy ahadosztály bátor elszánt katonái voltak s ezt az igaz

20

magyar fajvédő szellemet oltották belénk „gólyákba”is, akiket még semminő világmétely nem fertőzöttmeg. 1921 kora tavaszán Csanády György, a Rádiómostani főrendezője Kolosváry-Borcsa Mihállyal im-már a Sajtókamara elnökével és János Áronnal, amostani orsz. képviselővel együtt átszervezte az im-már ezren felüli létszámú egyesületet; székelymithoszt költött, rabonbánokkal, ősi áldozási szertar-tással. Székely himnuszunk költője, Csanády és leg-hűbb munkatársai országos visszhangot keltettek,amerre csak székelyek éltek; egyesületi taglétszá-munk már jóval ezren felül járt, mikor Incze Antalékmegszervezték a 12 nemzetséget s ennek, az egész Er-délyt megyénkint összefogó, tehát egymást legszűkebbkörünkből ismerő szervezkedésnek lett az eredményeaz 1922-re immár két és félezret számláló, legerősebbifjúsági egyesület! Aranyos-Torda, Barcaság, Bihar,Csík, Háromszék, Kolozsvár, Küküllő-Enyed, Maros-szék, Olt-Hunyad, Szatmár, Szilágy, Udvarhely nem-zetségeiben találkoztunk illetékességünk szerint 2-hetenként, beszéltünk a hazatérésről, közös bánatok-ról és sikerekről, osztoztunk gondban-örömben. ígya Deák-téren még minden este élénk mozgás volt4 termünkben, hiszen volt néhány nemzetség, mintBihar, Kolozs, Háromszék, Marosszék, melynek éve-ken át 200-nál több dolgozó, feljáró tagját ismertük,Áldozatainkat leírni lehetetlen, azokat csak átélni le-het! Ahogyan Zilahy a Fehér szarvas c. színművébenlefesti, inkább kigúnyolásunk, mint hiteles rajzunk.Valóban hittük is mindannyian, hogy időt, munkátáldozó éveink nem lesznek hiábavalók.

21

Már 1921 májusában egyetemes, díszáldozatot tar-tottunk Csanády testvérünk fenséges szárnyalásúigéivel, nemrég könyvalakban megjelent ódon-zamatú szertartásával, az aquincumi római körszín-házban, Atilla Urunk egykori sátorpalotája közelé-ben ... Az igazi megpróbáltatás, a véres áldozat őszé-hez is elérkeztünk: mint Mikes-zászlóaljat, rendszereslőgyakorlataink keretét legfőbb Urunk, Kormány-zónk parancsára a vár őrségére rendeltek ki amagyászos Károly-puccs óráiban, 1921 októberében.Egyik századunk meg Budaörsnél kapta a tűzkereszt-séget s hullott el két székely testvérünk a félreveze-tett király által megsértett magyar alkotmány védel-mében.

Ugyancsak 1921-ben, karácsonykor ültünk előszöra Székely Karácsonyfa alá azok, akik saját hazánk-ban még hontalanul bolyongtunk. Rabonbánjaink:Papp Antal, vitéz Siménfalvy Tihamér és Mikó Fe-renc, valamint tanárelnökünk és végig vezérünk: grófTeleki Pál, mártír-miniszterelnökünk is itt voltak sazóta is minden karácsonykor fiaik körében töltöttekpár órát, – szegény Siménfalvy tábornok bátyánkkivételével, kit néhány év múlva kiújult harctéri be-tegsége a sírba döntött; most az új-temetőben pihen,idegen homokban, nem az imádott székely fenyvesekközött... Amikor nagynevű vagy akár csak egyszerű„gyalogszékely” is kidőlt sorainkból, mindig mozgó-sítottuk az egész SZEFHÉ-t és így címeres zászlónkalatt sokszáz ifjú kísérte örök nyugovóra Költő Gá-bort, az ifjan elhunyt kúriai bírót, kinek a kolozsvárioláh börtönből hozott sebei és tüdőbaja volt a vég-

24

zete. Egyesületünk ifjúsági tagjai közül is közel szá-zat temettünk már e nehéz 22 év alatt; az eltávozókfeje alá mindig egy maréknyi erdélyi földet tettünk,kék-arany székely zászlószínünkbe takart párnában.Utoljára az értünk, s egész hazánkért agyondolgozott,felejthetetlen vezetőnk, atyai támaszunk: Teleki Pálfeje alá.

A magyar sorskérdéseket nemcsak szűkebb kö-rünkben, áldozatainkon beszéltük meg, hanem 1920-tólkezdve minden nyáron rendszeres felolvasó és mű-kedvelő színielőadásokat rendeztünk szerte az ország-ban. Az Alföld és Dunántúl minden nagyobb városátfelsorolhatnánk, amerre jártunk. Hazafias előadása-ink, téli műsoros báljaink keretében mindig ráterel-tük a csonkaországiak figyelmét az elszakított részekfájdalmára. Előadóink sorában nagy költők és szóno-kok egész sora jött segítségünkre, hogy csark RavaszLászlót, Prohászkát, Szabó Dezsőt emeljem ki. Többhírneves színész ekkor bontogatta szárnyait, műked-velő estjeinken, így Operánk büszkeségei: PallóImre dr. és Kóréh Endre, vagy Dani bá (Hosszú Zol-tán dr.) és Szakáts Zoltán.

Vidéki főiskolákon tanuló testvéreink pesti min-tára szintén szervezkedtek és már 1922 őszén CsanádyGyörgy-gyei az élén megalakult a Szefhék országosszövetsége is: Debrecen, Szeged, Pécs, Keszthely ésMagyaróvár diákjaiból. Evekig erősített összetartá-sunk érzésében egymás látogatása s az a tudat, hogybármily világtájra sodor a végzet, mindenhol leszegy bajtársunk és egyetérző testvérünk. Időnkéntmás-más Szefhében tartottunk nagyobb találkozót,

23

így különösen nagysikerű volt az 1923-as szegedi,Incze Antal alapító elnök szervezésében és később akeszthelyi, meg a debreceni nagyáldozat, melyreegész különvonaton utaztunk Pestről. Szegeden heti-lapunk is volt, a két évfolyamot megért és FetterGyula által szerkesztett irodalmi és társadalmi szem-lénk: Új Élet. Második évi számait már Kolosváry-Borcsa Mihály szerkesztette, az akkoriban, 1923 nya-rán létesült Centrum-nyomdában, a keresztény-szo-cialista diákházban, melyet felavatásakor LegfőbbHadurunk, a harcos magyar, fajvédő ifjúság Vezéreis kitüntetett látogatásával. Felejthetetlen órák vol-tak, midőn a Köztelek-utcai diákműhelyek előtt fel-sorakozó sokezer diák, köztük a közel ezernyi székelyfiúk arcéle előtt szemlét tartott Magyarország Kor-mányzója ...

Nagy eseménye még 1923-nak a Normafánál tar-tott juniálisunk, melyre valamennyi ide számkive-tett erdélyi vérünket meghívtuk hírlapok és akkoris nagyszámban volt egyletük útján; Istók Jánosszobrának alapzatába helyeztük el egyházi áldásokkíséretében az Erdély megyéiből hozott földet. Fü-lembe cseng még Ravasz püspök úr költői szárnya-lású áldásából, hogy „szeressük a földet, mert az, aszülőföld, egy óriási, testté lett isteni szó!”

Sok nagyszerű gondolat csiholódott a keményszékely koponyákban. így már 1923 őszén össze-össze-ültünk az öreg EMKE-házban, Csomóss Miklós test-vérünknél, majd Szász Bélával egy-egy csöndes sö-rözőben és a nagy átalakulás, az újjászületett had-sereg kérdéseiről elmélkedtünk. Fölvetette Szász Béla

34

már ekkor a megalkuvásnélküli, de magyar szocia-lista fiatalok összefogása tervét; sikerült rendes,alapszabályos egyesületet is alkotnia, a Bartha Mik-lós-Társaságot, melynek első elnöke Asztalos Miklós,azóta már országos hírű színműíró, volt. Oroszlán-körmeit már azidőben mutogatta: nemcsak mintszociológus és történész, de mint víg játékíró is ren-geteg sok derűs órát szerzett nemcsak szűkebb szé-kely testvéri környezetében, de több vidéki előadá-sunkon is, így pl. az Esztergomban bemutatott „Mú-zeumi Fáraók” c. roppant mulattató darabjával.

Nem hiányoztak a derűs esték a régi Szefhébőlsem. Húgainknak nevezett lánytestvéreink főztekfinom hazai dolgokat, tokányt puliszkával, sütöttekkürtöskalácsot stb. Emlékezetes egyik vacsoránk aDeák-tér Két Törökről elnevezett patinás házában,mikor Szabó Dezső is megjelent egyik régi-ország-házi előadása után és Csanády tartott felköszöntőt.Akkortájt jelent meg a varázslatos szépségű Csodá-latos Élet c. regény és ennek országos hírű mesterét,Szabó Dezsőt üdvözölte a szónok, igen szellemes for-dulatokkal, így pl. az éppen kozmásan sikerültpuliszkáról megállapította, hogy „csodálatos étel”,mert egymás szeretetében még a rosszaságát is el-felejtjük, a puszta hazai nevére. Az egyes nemzetsé-gek táncai, téli guzsalyosai, kötőcskéi mind-mindmeleg emlékeket jelentenek a székely fiatalságnak,de a legforróbb báli esték emlékei mégis a szép Gel-lértben, majd a Vigadóban rendezett MarosszékiBálokhoz fűződnek.

Így váltakozott télen-nyáron a derűs találkozó

25

a komoly áldozatot kívánó munkákkal: oláh és másnyelv-tanfolyamokkal, Jancsó Benedek egyet, tanárnemzetiség-történeti előadásaival, irodalmi vitákkal.Így pl. a sokaknak még ma is botránykő gyanántmeredező Ady-kérdést a magunk józan értékelésébenakkor, a 920-as évek elején elintéztük, kidobva belőleami mérgező, Galileista-zsidós fércelmény s meg-szeretve, mohón tanulva azt, ami örökéletű, magyars ami a kisemberek jövőjével: a paraszt és a munkás-testvérek sorsával összefügg. Sokszor adtunk mégmais bajtársi egyleteknek is erdélyi előadókat, ígya Széchenyi Szövetségben beszélt Jakab Géza a szé-kely írókról, mások a Bethlen Gábor, a Turul, a Szt.Imre és más szövetségekben tartottunk számos er-délyi néprajzi, történeti és mindenkor lázító, irre-denta előadást. Nem a babérért, hanem áldozatból.

A szürke köznapi munkákból legtöbbet mi kolozs-váriak vettük ki a részünket: Papp Rémig nemzet-ségfőnök vezette be a sajtónyilvántartást és hosszúéveken át óriási híranyagot vágtunk ki és rendsze-reztünk, Erdély mindenféle kérdésének megvilágítá-sára. Ezekkel sokat segítettünk a Népies IrodalmiTársaság fontos tájékoztató irodájának is. Nemzetsé-günk kivált az erdélyi irodalom iránt keltett szélesérdeklődést, 1924 tavaszán rendezett öt estjével.A zeneakadémiai termet ötször töltöttük meg ily vál-tozatos műsorral: Ravasz László, Imre Sándor, Pe-rényi piarista tanár, Nagy Adorján, Simonfy Margitelőadóművészek, Bodor Aladár, Solymossy egyet,tanár stb.

Ép testben ép lélek! – ezzel a jeligével évekig

26

szerveztük a heti kétszeri testedzést is, míg aztán1926 tavaszán a BBTE-pályán orsz. Szefhe versenytis rendezhettünk, Kolozsvár Nemzetségünk általánosdiadalával. A nyaranta Erdélybe vagy máshováüdülésre utazni nem tudók részére a nagy DiákjólétiIrodák révén sikerült 1925 óta rendes balatoni táborinyaralást is kieszközölnünk, Bokros Béla és NádasJános testvéreink fáradhatatlan és hosszú éveken átvégzett önzetlen munkájával.

Pusztán a sokezernyi székely összetartása és anéhol talán el-elszunnyadó hazafi-tűznek élesztéseolyan óriási jelentőségű, hogy most, a megnagyob-bodó országban érezzük legnagyobb jelentőségét egytöretlen hazafiságban nevelt fajvédő gárdának. Eb-ben mindenki fontos, nincsenek másodrendű harco-saink, mert mindnyájan szabad, határvédő székelynemesek vagyunk, másfél évezredes, hun-avar jus-sunk révén! Csak olykor a fegyverek mások, néha alegszelídebb múzsáké is fontosak. Jól mondta Erdélys az egész magyarság nemrég elhunyt legnagyobbköltője: Reményik Sándor, hogy a szörnyű magyarTélben az „egyetlen tett: a Költő álma volt”! Ez éleszt-gette a magyar lélek pásztortüzeit, a még rab Szepes-ségtől a gyászoló Cenk-hegyig.

Büszkén valljuk, hogy a Szefhe ezeknek a pi-cinyke pásztortüzeknek lobogásába beleadta fiataltűzét, hitét, száraz kenyerét és lefojtott könnyekbefulladó sokszáz éjét, napját. Nem kisebbet kezdtünk,mint derék Puskás István, udvarhelyi testvérünkötletére a semmiből összekalapáltunk 1926 nyaránegy Collegium Transilvanicum-ot, szemlénk is volt:

27

a Kelet, majd egy évre rá az a nagyszabású, képesfolyóirat, mellyel megelőztük a nagyszerű Helikontés sokmás ma divatos, nagypénzű hidacskát, lelkipaliócskát, melyeknek immár nem az áldozat, azértük élés a hajtógőzük, hanem inkább a belőle-élésr

a „széplélek” léha kitenyésztése. A mi HID-unk való-ban híd volt a lelkek, a szakadékok fölött, sőt mégaz elszakított ezeréves határokon át is, az örök Ma-gyar Lélek hídja. Az első szám költségét a szánktólmegvont falatok, több hónapi takarékosságunk ésvakmerőségeink adták össze: bajtársaim ebbenHajdú Dénes, Bencze Sándor és Csorna Jenő voltak;főszerkesztőnek Csanády Gyurkát kértük fel, akinagy segítségünkre volt az apostolkodásban és ízlé-sével, komoly irányításával márkázta havi szemlén-ket. Két évig éltünk, 1927–28-ban, amíg csak vér-verejtékkel győztük az egyre apadó előfizetőket pó-tolni. Akkor még Pesten ismeretlen, de máma ara-nyat érő nevekkel kezdtük számainkat: Kós Károlyművészeti tanulmányaival és Varju-nemzetség c. re-gényével, Makkal Ady-tanulmányával, Benedek Elek,Szentimrei Jenő, Pál Árpád s mások tanulmányai-val, Nyírő és Tamási halhatatlan első novelláival,P. Guláesy Irén és Szabó Mária tárcáival, TompaLászló, Jprily, Reményik, Dsida Jenő, Bartalis Já-nos, Finta Zoltán, Berde Mária verseivel.

A hazulról vizsgákra kapott pénzből sok szépműmelléklet lett, versengve nyomattunk szebbnélszebb számokat; magunk cipeltük előfizetőinknek apostára és a könyvesboltok kirakatába. 1927 tavaszánegyik Híd-számot Móricz Zsigmond 25 éves írói ün-

28

nepélyére adtuk ki, majd 28-ban megrendeztük a ma-gyar ifjúság első országos Ady-ünnepét, mintegyvisszahódítva az éhes kazároktól ezt a fájdalmasanelzüllesztett zsenit... Első szavunkra a HID pesti„pilléréhez” állott Ravasz püspök, Jancsó Bence bácsi,Kodály Zoltán, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc, ErdélyiJózsef, Féja Géza és Németh Antal; felvidéki állandómunkatársaink: Mécs László, Barkó István, RáczPál, Győry Dezső; Délről Fekete Lajos és írói köre,Parisból Ajtay Miklós és Amerikából Reményi Jó-zsef volt segítségünkre. Minden műbírálat önállócikk volt, eszmei síkon; film- és színházrovatunképpúgy nem engedte sorába a jól fizetett reklámot,mint ahogy a hirdetésektől is függetlenek voltunk.De érezzük: magvetők voltunk, utánunk nő a vetés,nem baj, ha az aratás másoké, élelmesebbeké, üzlet-embereké.

„A baj látott népnek győznie kell!” – ez volta hitünk, Tamási szavai szerint és ezért minden ön-kínzás, ének, áldozat ezután is, napjainkig, a Székely-föld másik részének hazatértéig. A Szefhe még nap-jainkig buzgólkodik előadásokkal, térkép- és könyv-kiadásokkal, irredenta levelezőlapokkal és ma semszűnt meg erős vára lenni a sorsüldözötteknek.

SZÉKELYEK BÁCSKAI HONFOGLALÁSA.

Csodák korát éljük. Ki álmodta volna félévvelezelőtt, hogy az áldott Bácska hazatér s hogy a meg-levő félmilliónyi magyarsága további tizenötezer jómagyar lélekkel gyarapodhat? Azon a helyen, ahola szerbek az 1912 óta velük együtt harcoló komitácsik-nak és dobrovoljácoknak több mint százezer holdontelepes házhelyeket s további százezer holdon föld-birtokot osztogattak, most mi vagyunk az urak! Má-jus 9-től kezdve öt hét alatt sikerült áthozni a buko-vinai székelyeket (13.200), akikből már közel három-ezren tavasszal átszökdöstek hazánkba. Ennek a gyor-saságnak Bonczos Miklós személyében van a titka,az árvízi hősben, aki már a tavalyi szükség idejénmegmutatta lélekjelenlétét és fáradhatatlanságát akülönféle menekültek fölkarolásával. Megértette mosta bukovinai székelyek papjának, a József fal vi tűzvészidejéből országszerte ismert Németh Kálmánnak se-gélykérését és mindjárt a Bácska felszabadulásakor,április végén tárcaközi bizottságot alakított, későbbkormánybiztosi minőségben helyszíni irányításávalsikerült letelepíteni közel harmincezer holdon 2921székely családot, 323 vitézi és 18 délvidéki hősi halotthozzátartozóit. A földreformtörvény alapján mégezenkívül 179.000 holdat fognak szétosztani hamaro-san, mihelyt a földművelésügyi kormánynak ezerágúteendői közt végrehajtó közegei ráérnek.

A telepek Szabadkától 20 kilométerre kezdődnek:Hadikörstől körben (Pacsér felé) Andrásföldje And-

30

rásfalva, Andrásmező s még négy, Andrásfalvábólkitelt telep őrzi az ősi nevet; lefelé a csatornáhozközel van a tíz Hadik-nevet hirdető falu, továbbá hatIstenes község és Józseffalva, Székely tornyos, végüla legpompásabb telep, az 1300-on felüli lélekszámúHorthy-vára, saját postával.

Robog társaskocsink a Szabadka–Topolya–új-vidéki pompás műúton, – mely a szerbek egyetlenmaradandó alkotása az újvidéki báni palota már-ványcsodája mellett –, s a végtelen rónán, a magyarkánaánban mindenfelé vidáman integető szekeresgóbékkal találkozunk. Hamar otthonosan éreztékmagukat, keresik a szomszéd telepeken a rokoni kap-csolatokat, benéznek a nagy városokba, igazán itthonérzik magukat. Itthon, hiszen rangkülönbség nélkülmindenütt, a legmagasabb intéző körökig, testvériszeretettel törődnek velük. így könnyebben feledhe-tik a büszke Kárpátok tiszta levegőjét, mikor majdúj utakat építenek a bácskai porba, sárba fulladtmostani bekötő utak helyébe.

Mind a huszonnyolc telepet a régi öt bukovinaifaluból osztották szét, s míg ott kb. tízezer holdjukvolt, itt a székelyeknek közel kétszerennyit, a vité-zeknek ós a hősi halottak családtagjainak több minttízezer holdat osztottak ki. Lássuk, mit mondanaka mindennapi munka hősei1? Az öreg Fábián MátyásAndrásmezőn imás áhítattal mutatja nekem az elsőbúzát tenyerén s szerényen megjegyzi, hogy épen aző felesége is ott volt a küldöttségen, mely kormányzóurunkhoz Kenderesre az első bácskai magyar kenye-ret elvitte. Az asszony pironkodva kesereg, hogy a

31

meghatottságtól egy szót sem tudott szólni. Most megaz a baja, hogy kis házán elmaradt a meszeléssel akukoricatörés miatt.

Micsoda tisztaság és rend utáni szomjúság élezekben az emberekben! Nem csoda, hogy a nyugatiutazók a régi Bukovinában mindenütt megkérdezték,mikor a sok száz düledező román viskó után ismétnyugodt európai módon élő falukba értek: milyenfajta nép lakik ott? Büszkén felelték: székely magya-rok. Ily néppel gyönyörűség bajlódni, mondja a ta-nító és a jegyző most a Bácskában. De mindjárt rá-terelik a szót az Újvidéken levő kormánybiztosságraés annak éltető szellemére, vezérére: Bonczos Miklósra.Azzal is törődtek, hogy a helyreépített kis házakbannéhány napra való élelem, tüzelő, fertőtlenített kút,a frissen meszelt egészségházban védőnő fogadja azérkezőket. A kormánybiztosság a honvédség segíté-sével felárkoltatta a hepe-hupás utcákat, mindenüvéóvónőket, zöldkereszteseket, jegyzőt, papot, tanítót,iparost és kereskedőt is telepített s még a legszüksé-gesebb gazdasági eszközökről, állatokról is gondos-kodott. Nem volt itt bürokrácia, csak érző szív ésmindenütt jelenvaló gondosság! Az elhagyott szerbtelepítvényeken minden ingóságot leltároztak, majda földet és házastelkeket műszakilag pontosan fölvet-ték tíz mérnök segítségével és immár a telekkönyvitulajdonbaírás is 4/5-részben megtörtént. Mindezalig öt hónap alatt. Illő bér fejében a most kiosztottföldeken túli, telepesközségi határokban levő és mint-egy 23.000 holdnyi földeket a kormánybiztosság fel-hívására a már ott lévő székely és vitézi családok mű-

32

vélték meg, részeltetés fejében; ahol pedig nem győz-ték a munkát, mint a pl. a kisebb lélekszámú Hadik-őrsön (293 lélek), vagy az egyetlen református tele-pen: Andrásházán, ott a telep határában levő földe-ken jól kereshettek a többi bácskai őslakó magyarokis a közeli falvakból, akik sóvárogva várják a mégkiosztásra váró 179.000 holdnyi földet a földművelésiminisztériumtól, hogy ezek, a szerb megszállás alattis hűséges magyar parasztok, verejtékük és kitartóhűségük jutalmául végre a „nábobokföldjén” a saját-jukban élhessenek...

A 15.000 új telepest, a székely és vitéz honfoglaló-kat látni megelégedetten, boldogan, – ez a kormány-zatnak a legnagyobb öröme, hiszen ennyi derék ma-gyar áldja aggódó munkájukat. A névtelenségbe ta-karózó, szerény irányítók is megérdemlik, hogy meg-ismerjük őket: Bonezos államtitkár-kormánybiztosközvetlen munkatársait. A jogi munkákat nagy kö-rültekintéssel, fáradhatatlan eréllyel végzi az igazrságügyminiszter kiküldött táblabírája: vitéz KováchElemér, ott lenn Újvidéken pedig a kormánybiztos he-lyettese, dr. Nagy Valér rendőrtanácsos irányítja atelepítések egész közigazgatását, közvetíti a legkisebbiskolásgyermek panaszát, kérését is az illetékesekhez.Megérdemelné valahány tisztviselője, leírója, altisztjevan e kormánybiztosságnak, hogy névsorát – ha he-lyünk volna – leközöljük!

II.

SZÉKELY HEGYEK TITKA.

Mintha álomföldön járnánk, mindenütt fa-járdán,kényes léptekkel bolyonghatunk a havasok tetejénépült kis falucskában: Komandóban. Hazánk egyiklegkiesebb (és ki esőbb) zugában végtelen békességárad itt a régi román határtól puskalövésnyire. Csakolykor visít a csöndbe az egyszerű székely favágókés telepi munkások rádiójának hangja; de ez a leg-nagyobb örömük, esti pihenőjük: Pest hangja, amit22 évig nélkülöztek.

Mi ennek az alig ezernyi falu jólétének titka?A Grőder bárók által jó félszázaddal ezelőtt alapítotthatalmas 16 gőzfűrészes telep, mely ezer meg ezerholdas lombos és fenyves erdők kitermelését foly-tatja, habár csonkítottan is. Bámulatos fegyelemben,állami ellenőrzésünkkel dolgoznak a székelyek szá-zai: 44 kilométernyi iparvasutakon hordják be a rön-köket a falu szélén dolgozó gyárba. Különféle méretűdeszkákat vágnak s majd a 24 km.-re levő Ko vásznaállomásra le a völgybe vontatják egy különlegesinga-rendszerű kötélpálya és iparvasútjuk vígan pö-fékelő mozdonya segítségével. Külön csuda még,

34

hogy a mozdonyt nem szénnel fűtik, hanem a tele-pen óriási nyomással préselt fűrészpor-téglákkal,amiknek a kalóriája felér a porosz szénével... Régi,jó békebeli szabadalom ez még, de román megszállásalatt sem szünetelt, ők is félig államosítván ezt a fe-hér „aranybányát”.

Igazi idillikus környezet, madárdal a közel 2000méteres hegyek oldalában. Maga a falu is 1300 mé-ternyire! Hogy is jutunk ide, a pompás 2 emeletesszállodával és sok-sok vendégszerető, pompásan főzőcsupaszív székely góbéval dicsekedő, villanyfényes,fajárdás Komandóra.

Sepsiszentgyörgyről Kézdivásárhely felé, Ko-vásznáig robog vonatunk s innét, a csodás borvizek,hétféle gyógykút fürdőtelepéről iparvasút visz a 24km.-re fekvő Komandóra, a régi határőr székely ez-red parancsnoki helyére. Innét maradt meg a néme-tes falunév. De az út közepetáján átszállunk a furcsainga-kötélpályára, mely ezer méter magasra röpítminket, a fensíkra, honnét további 100 méteres emel-kedéssel s újabb 12 km.-re döcögünk egy másik vona-tocskán, jószagú szénaszállítmány vagy deszkarako-mány feltétjeként. De az út nem kényelmetlen s aza pár óra, amit az üdülő vendég rászán, feledhetet-len élménnyel kamatozik.

Fönt a hegyisiklótól párszáz lépésre elérjük az ú. n.Szélkapu-csúcsot (1510 m), ahonnét 6 megyébe látha-tunk: Csík, Háromszék, Udvarhely, Brassó és Foga-ras, sőt Nagyküküllő jórésze feltárul áhítatos sze-münk előtt. Mert ide nem is jön másként az ember,bármily érzéketlen a fenséges iránt: itt a természet

35

s az emberi munka legszebb harmóniája elbűvölmindenkit. Az Olt egyre szélesedő tükrében ragyoga napsugár, vad erdők köröskörül s a völgyekből,fensíkokon egy-egy fürdő képe kandikál elő: Élő-patak, Sugásfürdő, Málnás, Uzonka, majd észak-keletre a vadregényes Bálványos-tető, Torja és mesz-szire kéklenek a Gyimesi havasok. És amerre el-látunk: székelyek élnek, örökké derült kedélyű, ara-nyos góbék. De akiknek ötletességük, fortélyuk méga humoruknál is híresebb. Meséik, anekdotáik rövi-dek és csattanósak, mint a havasok viharai. Micsodakülönbség az Alföld tempós, zárkózott népe és ezekközött a közlékeny és szinte idegen-csalogató kedélyűgóbék közt. Pedig nem fecsegők, de kevés szóval tud-nak sokat mondani és csodálatosan megnevettetik alegsavanyúbb tudóst, vagy életunt gyomorbeteget is.

A székelyek társasága: félig üdülés. Hát még apompás gyógyvizek, áldott hegyi levegőjük? Akirőlészreveszik, hogy igazán szereti az ő görbe országu-kat, annak tiszteletére csakúgy sziporkáznak, jólmegolajozzák eszük minden csavarját. A humoregyik eleme: a nehéz viszonyok közti derűlátás. Nos,volt részük évszázadok óta elnyomásban, elemi csa-tában, testvérharcokban. Kifejlődhetett bennük azélet könnyen-vevése, amúgy lóhátról. De csak ígytudnak elinalni sokszor a végveszély elől.

Védik legendás hegyeik és Csaba királyfi emlé-kei. Sosem telt meg a székelynek a szeme könnyela nélkül, hogy egy hamiskás kacsintással ki ne pis-lantott volna történelmünk komor lapjaiból, mond-ván:

36

„Énistenem, tekints le rám,Ne hints több bánatot reám!Ha hintesz is, csak vékonyon,Kit árva szívem elbírjon.”

Nem tépelődik elmúlt bajokon, de talpra ugrik,új életre ősi földjén, mihelyt a történelem vihara,vagy csak a mindennapok gondjának felhője elvonul.A szüntelen reménykedés és hatalmas közösségi tu-data ad újra életkedvet, elpusztíthatatlan humort.

A SZÉKELY JÓKEDV ÉS MESÉLŐ VILÁG.

A magyarságnak a külföldiek előtt is rög-tön szembeötlő egyik legvonzóbb tulajdonsága a vi-dékenként változó sajátos ízű, mélység és csattanószempontjából is sok különbséggel járó derűs kedély.Nemcsak mai keletű a magyar nép tréfára hajló, hu-moros mondókákkal fűszerezett mindennapos beszéde.Mar a középkori krónikákból olvashatjuk, milyenörömmel hívtak a királyi vagy várbeli, főnemesi ud-varokba vígszavú, csípős versfaragó és nótás job-bágyfiúkat is. Hányszor csak annak köszönhette egy-egy zsellérgyermek a fölemelkedését, hogy megnevet-tette a nagyurakat a mezőn jártukban? Vagy éppenMátyás királyról mily sok népi adoma, a nép humor-érzékét is fenntartó igazságosztó történet jár száj-ról-szájra?

37

Egyik legrégibb magyar anekdótagyűjtőnk, aXVI. században élt dunántúli Decsi János már ki-emeli a különleges székely agyafúrtságot és jóízűszókimondást. Ennek a legkeletebbre, határőrnekállított hegyi népnek valami egész sajátos csavaros-ság, fortélyosság érzik meg még a szürke köznapimozdulatain, szó járásán is. Mintha mindig védekez-nie kellene valami ellenség ellen. Mintha létébenannyi százszor próbára téve az évszázadok alatt, mégaz észjárása is éles kardként kifényesedett volna.

A székely azt tartja magáról, hogy sohsem hazu-dik, még végső szükségben sem: csupán megkerülivalamikép az igazságot. így volt ez a 22 éves idegenmegszállás alatt is, míg román urak parancsoltak ésszorították ki belőlük a saját rumán fajtájukra ki-vetett adónak néhol tíz-húszszorosát! Bizony kellettott, a 22 éves elnyomásban a lelki fegyver, a csiga-házba húzódás és humorba takarózás, sokszor csakez volt a megtartójuk, Istenen kívül, akihez soha buzrgóbban nem szállt a zsoltár, mint a rablélek idősza-kában; egyforma buzgón a kis havasi székely plébá-niák feszületei alól és a kálvinista vagy unitáriustemplomok padjaiból, onnét Kézdiszékből, Enyedről,Csíkországból, Torockóról, vagy a többi ősi székelyfészekből.

Sokban hasonlít a székelység a mindennapi mun-kájában, még a háziszőtteseiben is a messzi skót he-gyek dolgos, derék istenhívő és mélyhumorú népé-hez. De leginkább a népzenéjével és másfél évezre-des múltba gyökerező, primitív, romlatlan népiségeteláruló dalköltésével, balladás művészetével hívta

38

magára az utóbbi évtizedekben a folklore-kutatókfigyelmét. Nemcsak a világhírű magyar mesterekre,Bartók Bélára és Kodály Zoltánra gondolok most,de a finnek egyik büszkeségére, Wichman Györgyreis, aki éveket töltött Székelyországban és még a régiRomániában lévő csángóföldre, Moldvába és Buko-vinába is át-átjárt az 1910-es időkben, hogy Edison-rendszerű fonográfjával megörökítse a legöregebbénekesek ajkáról a panaszos siratókat, vidám és paj-zán szövegű házasító nótákat. Többszázra megy az őgyűjtése, de mi ez a híres Bartók és Kodály-féle,vagy még őket is 20 évvel megelőző, már az 1890-esévekben erdélyi gyűjtőúton járt Vikár Béla úttörőhangfelvétele mellett? ők hárman csak a székelyek-nél közel 3000 dalt vettek viaszhengerre! Ezeknek agyűjteményeknek összehasonlító feldolgozásán Bar-tók Béla több mint 20 évig foglalatoskodott, mostaniamerikai útjáig. Bartókot, majd utána Kodály Zol-tánt a Magyar Tudományos Akadémia bízta meg,mint világhírű tagjait, ennek a magukgyűjtötteanyagnak és az egész magyar népdalanyagnak tudo-mányos feldolgozásával, kiadásra előkészítésével.

A székely dalanyag és mesék káprázatos világacsak ízelítő abból a gazdagságból, ami megérteti ve-lünk maguknak a daloknak, meséknek létrejöttét is:az életet oly könnyen vevő, nótázva dolgozó s néhaéhezve is füttyös székely lelket. A népvándorlás po-gánykorának regéi csillannak meg egy-egy szóból,rég feledett népek szokásaira következtethet az ethno-lógus a balladák, mesék rongyolt szövetéből, egy-egydallamfoszlányból, melynek folytatása (vagy kez-

39

dete?) valahol a kínai 3000 éves templomi énekeknéltalálható. Sok kemény megpróbáltatáson ment át eza nép, nemcsak a vaderdők rengetegének vadállataimiatt, de azért is, mert a kis Erdély már ősidők ótaa népek országútja volt, végigtarolta a hún, avar,óbolgár óta kun, besenyő, török, tatár, mongol, ro-mán. Kemény és katonás élete egészen párhuzamosa skót népével és vagyonát, kevéske kincsét féltő, ta-karékos természete mellett az iparban, dolgos míves-kedésben is hasonló a skótokhoz, ők is szeretik afogalmak éles, tiszta kifejezését, megértését és hamár kerülgetnek valamit, annak mindig mély okavan: védekezés valakitől.

Mi is a humornak legfőbb kelléke? Éppen a meg-próbáltatás körülménye, hogy legyen miben helyt-állani. Ez a lélekjelenlét, vakmerő bátorságnak látszóelszántság talál kifejezést náluk a szóban, dalban,mikor a megpróbáltatásban is tudnak tréfálkozók,bohémek lenni, az életüket könnyen odaszánni azegész népért, a hatalmasan, minden más magyar-fajénál erősebben kifejlett közösségi eszméért. Minthaegy test volna ez a kis nép, az egész 600.000 ember, ki-vált ha bajban vannak! Istenes nép ez és azért tudgyermekkedélyű, mókázó is lenni, mert van hite, ma-gasabb eszménye, az Istenben és hazaszeretetben ol-dódik fel minden.

Kifejezi a humorérzéket olykor egy-egy mozdu-lattal is, ha máskép nem lehet – mint sokszor kellettaz idegen uralom idején, a baksisra épített állam-rendben –, kifejezheti könnyén keresztül csillogómély humorát a csűrdöngölő őserejű tánclépéseiben,

40

ugrásában, magafelejtető vadságában és eszeveszettforgatagában is, mint ahogy a fogcsikorgatásig el-keseredett góbék egy-egy kurjantással, füttyel is odatudnak mondogatni a hatalmasságnak. Van sok hu-mor néha még a munkaeszközükben és házi felszere-lésükben is, a haragosuk karikatúrájára faragottkapunyitogatóktól egészen a tréfás bögrékig. Dea legmélyebben mégis a szó, a nyelv tudja kimondani,ami bánt, ami fáj és mégis a bántó személynek in-kább kinevettetésre vezet, semmint egyenes mellbe-vágására.

A sokszínű magyar nyelv, melynek népi árnya-latait még évtizedek tudósmunkája sem bírja föl-tárni, éppen a székelyeknél a legnagyobb rejtély.Miért? Mert a székelyeknek nemcsak a beszédük, azeleven észjárásuk eredeti, a többi magyarétól elütőenmás, hanem egészében a székely nép gondolkozás-módja is sajátos. Nyelvük igazában a lelkük tükre!De ezt az ősi, keleti hagyományú lelket sem tudósboncolgatás, sem korbácsos úri kényszer, sem hízelgőudvarlás meg nem fejti, csak a köztük élés, a bennükvaló őszinte feloldódás. Székellyel már csak azértsem beszélhetsz lóhátról, gőggel és lekicsinylő kedé-lyességgel, mert hamar érezteti bármekkora úrral is,hogy minden székely nemes, az ősi foglalás jussán!Akit nem szívlel, az elől legfennebb félreáll, de a leg-többjének megfizet a maga fullánkos, humorba ful-lasztó nyelvén.

Micsoda magasrendű életbölcseség kell ahhoz,hogy rögtön észrevegyék az emberről, mi járatbanvan: testvér-e vagy csak felületes kíváncsiskodó? S

41

ha aztán meggyőződnek a velük szembenálló emberjószándékáról, akkor a szívüket tárják ki, hajlékukatés asztalukat osztják meg vele. Ha észreveszik, hogyérted a tréfát, szereted girbe-görbe hegyes országu-kat, akkor jól megolajozzák eszük minden csavarjátés csak úgy ömlik belőlük az ízes, nevettető történet.Zsúfolt a költői képekkel és hasonlatokkal még amindennapi, egymásközti beszédük is. Kevés szóvalis sokat tudnak mondani. Incselkedő szavukkal méga legsavanyúbb embert is megnevettetik, akárminőbajban van. De ha egy kissé fölmelegednek az em-berrel, akkor bőbeszédűvé válnak, szinte világtörté-neti és messzi világjáró távlatok nyílnak meg szavuknyomán. Mert járt-kőtt nép ez, üzletért elkalandozmár ősidők óta a messzi óceánig éppúgy, mint azázsiai steppékig, vagy le a Balkánon. Serény fajta,gyorsalkodó, mint sokezer magaalkotta tájszavukegyikével kifejezik e fogalmat.

Sokszor még a puszta hanghordozás, szokatlanhelyre illesztett jelzők, táj szavas fordulatok is kife-jeznek olyant, ami más vidéken betűről betűre ígymondva, egészen mást jelent. Éneklő hanghordozá-suk, kedves kötődést jelentő bizalmaskodásuk mellettmég sajátos az igéket elhagyó, drámai mondatsűrí-tésük. Ez igazi balladás sajátság. Skót vonás szintéti!Ha eltűnődünk azon, mi a titka ennek a tömörítő stí-lusnak, ami persze a humoros célzatú mondókákbaneredeti ízzel jár, rájövünk mindjárt, hogy az ilyenhavason élő népnél nem egykönnyű a szomszédhegyreátkiáltani másként, csak ily mondatkurtítással.

Se szeri, se száma a tündérmeséknek, a hasznos

42

példázatoknak és a többé-kevésbbé történeti alapúmondáknak, elbeszéléseknek, adomáknak. Nincs talánegy sem közöttünk, akinek gyermekkorát a bűbájosmesék meg ne édesítették volna, kivált mikor magunkis olvasgattuk Elek-apó (drága Benedek Elek bácsi!)mese- és mondavilágát, egymás után vártuk a sáto-ros ünnepeket, hogy így hozzájussunk, kivételes örö-münk forrásához: az ő köteteihez. Helyünk nem en-gedi, hogy a hosszabb-rövidebb történelmi mondák-ból, népmeséikből nagyobb ízelítőt adjunk. Néhányanekdota megvilágítja csűrös-csavaros észjárásukat,a most következő 3 legszebb helynév-monda pedigazt az álomvilágot, melyből Tündér Ilona s annyiszáz mesetársa született.

A Szent Anna-tó keletkezése.

A tó helyén valamikor magas hegy meredt azégnek, s a hegyen vár állott. Szemben vele egy má-sik vár a Büdös-barlangnál. A két vár két székelynemesé volt, kik mindig vetélkedtek, csak abbanegyeztek meg, hogy a szegény jobbágyokat lelketle-nül sanyargatták. Egyszer a Büdös-felőli vár uraarany hintót s hat paripát nyert kártyán. Öccséhezhajtatott, kérkedni. Öccse nem hagyta magát lefőzni,azt mondta, hogy lesz neki 12 lovasa is! Szétküldécselédeit, hozzák fel a várba a környék legislegszebblányait, majd ezek közül kiválasztja a 12 legszebbi-ket. A legszebb köztük Anna volt.

Befogatta a 12 székely lánykát a hintó rúdja

43

mellé, a bakraült és közéjük cserdített ostorával.Anna hátán is ömlött a vér, mint társain. Megátkoz-ták a várurat: nyíljék meg alatta a föld. Az átokmegfogant, a föld megrendült, villámlott, mennydör-gött, a büszke vártorony is ledőlt és összeomolván,mindenestől elsüllyedt a vízbe, mely a vár helyérejött a felhőszakadással. A tóban reggelre 12 csoda-szép hattyú úszkált. Kiúsztak a partra, megrázkód-tak, ismét lányokká váltak. Közülük 11 visszament afalujába, csak Anna maradt ott, hogy kápolnát épít-sen ,évek alatt a tó partján és csöndesen remetésked-jék. Ehhez a kápolnához zarándokol még ma is min-den kiránduló; a tiszta szép székely lányról pedigszáll a rege és nevét őrzi a Tó, Csíkország legszebbgyöngyszeme...

Firtosalja.

Firtosvarhoz a középkorban hatalmas szántóföl-dek tartoztak. A birtokos fel akarta osztani fiai kö-zött, puskát vetett vállára és vadászatra ment velük,e közben hozta létre az osztozást. A várból lefelé jö-vet azt mondja egy helyütt: itt én lakom! Ennek afalunak a neve ma is Énlaka. Arrébb mentükben aztmondja nagyobbik fiának: E' tiéd, – s így lett en-nek a faluja Eted. Még tovább járván, megszólal azöreg nemes székely, immár második fiához fordul-ván: Nem szép ugyan ez a kis völgy, de a megélhe-tésre mégis nem kis módot ad! – lm, ezen a helyenáll ma Kismöd, régebbi nevén Kismód.

Ezután ebédhez ültek egy-két vad elejtése után

44

s ekkor a legkisebbik is apjához fordult: Rulammért feledkezel meg jóatyám? Az öregúr előre mu-tatott, le a másik völgy felé: Szólok még ma, fiam.Amerre mutatott, aarrafelé látszik ma a csöndes kisSzolokma falu. Már hazafelé menegettek, mikor azapa azt kérdi ettől a legkisebbtől: nem vagy-e hátbékételen? Fia csupa szeretettel kezet csókolt azöregnek s nyugton, mohóság nélkül csak annyitszólt: Adj, ha akarsz, atyám. Övé lett a mély völgy-ben épülő Atyha.

Bálványosvár.

Tündérek keze műve. Mikor elkészült, Apor vi-téznek ajándékozták, kinek neve már a legrégibbkrónikákban is annyiszor szerepel és már Botond se-regében vitézkedett Bizánc ostromában. (De errőlnem tudnak a jó tündérek, az Aporjuk még sokkalrégebbi ...) A vitéz nagyon menekült még a kereszt-víz elől. Azt mondták a tündérek: amíg megmaradaz ősei pogányságában, addig ember be nem vehetia várat! Így is történt, mert nem jutott idáig sem azellenség, a Bálványos pataknál a Hadúr tündérei el-vették minden ellenség erejét s vissza kellett mentenfordulnia minden idegennek. Apornak volt 3 deli fia,falut sem láttak, mert apjuk holta után is tartottákősi hitüket, A kisebbik egyszer betévedt mégis Tor-jára, hol atyja élt a keresztény kor előtt, – végigment a falun s meglátta a szépséges Mike Ilonát.Meg is kérte a kezét, de anyja nem adta hozzá,. AKrisztus-tagadót ki is tiltották a házból. Erre a le-

45

gény lehívta a hegyekből bátyjait és vasárnap, mi-kor Ilona kijött a templomból, nyeregbe kapta és el-rabolta. Felvitte Bálványosra, de Mikéné szolgáivalüldözőbe vette. De hiába, a várhoz a tündérek varázsanem engedte a csapatot. A szép Mike-lány mégsetette boldoggá szeretőjét, egyre csak sírdogált és átakarta téríteni. Erős fergeteg kerekedett, rengett aföld és a lány imáira összedűlt a vár. Csak egyik falamaradt meg, de Ilona férjestől ugyancsak e fal tövé-ben, Krisztushoz fohászkodva, megmenekült, másnaplementek Torjára a szétfutott várnéppel együtt, meg-keresztelkedni.

Lássunk most néhány anekdotát.A székely szereti a diákélet, a katonaság erényei

és tréfái megéneklését, a városi urak életével nemsokat bajlódik másként, hiszen maga is feliben vá-rosba szakadt, s természetesnek vesz ott mindent. Ámnagyon nehéz híven érzékeltetni a következő néhánymintán, a sok tájszó és le nem fordítható zamatmiatt is micsoda teremtő készség, szinte minden-napos nyelvalkotó eredetiség a székelyek sajátsága.

Már az apró székely gyermek is így felel, hamegkérdik: Tudsz-e hegedülni? „Lehet hogy igen, demég nem próbáltam!”

Egyetlen más középeurópai népnek sincs annyibeugrató, csali-meséje, játéka, mint nekik. A tánc-ban, fonóban (úgy mondják: „guzsalyas”) és leginkábba lakziban mulatóz igazán a fiatalság, sok rímre járó,pajzán mondókával. Ezek az ú. n. tánc-szók két-két-soros találó képek arra, akire rögtönzik, pl.: „Tizen-

46

három récetojás, – Enyim a vörös rokolyás”, vagyegyik lakodalmas versből: „Majd ott is vakarod, aholnem is viszket, Ha a feleséged oly dologra kisztet!”

*

A világháború utolsó esztendejében, mikor a fér-fiak java már bevonult, egy tizenöt-tizenhatesztendősgyerek vitt be szekéren Görgényszentimréről Szász-régenbe. Szászrégenben éppen hetipiac volt s megál-líttattam a szekeret, hogy jobban lássam a tarka so-kadalmat. A sokadalomban feltűnt egy román me-nyecske, ki nagyon szép, tarka katrincát viselt. Úgyláttam, hogy odahaza nagyon szépen lehetne hasz-nálni valamelyik bútordarabra átalvetőnek. Megszó-lítottam az asszonyt, hogy eladná-e a katrincát. Azasszony jelekkel mutatta, hogy nem érti, amit mon-dok. Kísérletet tettem németül, azt sem értette. Oda-szólítottam a kocsisomat, kérdezze meg románul, el-adó-e a katrinca?

A legény csodálkozva bámult rám:— Nem tudok én románul kérem.— Itt élsz közöttük és nem tudod a nyelvüket?— Nem én, instállom. Olyan sűrű székely vagyok

én, mint a bivalytéj.Próbálná ezt valaki ilyen tömören és ilyen jel-

lemző erővel bármelyik idegen nyelven kifejezni.Erdélybe kell jönni az embernek, hogy a nyelvnekezt a plaszticitását megismerje.

Egy másik hasonló adásvételi anekdota arról aszékelyről szól, aki a lovát vitte be eladni a vásárra.

47

A vásáron egy szász emberrel került össze, aki meg-próbált alkudni a lóra, de eredménytelenül. Nem tud-ták egymás nyelvét, hiába mutogattak, nem, sikerültdűlőre jutni. Egyszerre megszólal a székely felesége:

— Lássa, mondtam én kendnek, hogy tanuljonmeg szászul.

— Már mér tanultam volna meg szászul?— Hogy mért? Azért, mert most is láthatja,

hogy haszna volna kendnek belőle.— Ne te ne, asszony. Hát ő tud s látod, hogy

még sincsen haszna belőle.*

Az egyszeri székely a kútját javította. Bent akútban nekifeszítette a lábát a kiálló tégláknak súgy dolgozott. Az egyik tégla meglazult, kifordulta helyéről s a székely beleesett a vízbe.

A székely a vízben kiáltozni kezdett s kiáltásáraösszefutottak a szomszédok. Kötelet kerítettek, ledob-ták a kútba és kezdték felhúzni a vízben evickélőszomszédot.

Nagy erőlködéssel annyira felhúzták a vízbeesettszékelyt, hogy már a feje kiállt a kútból és látta, ho-gyan dolgoznak a többiek. Ebben a pillanatban a szé-kely hangosan elkacagta magát.

— Mit nevet kend olyan bolondul? – kérdik akötélhúzók.

— Azt, hogy magik hogyan vágódnának ha-nyatt, ha én most eleriszteném ezt a kötelet...

*A fiatal székely az országúton szembe találkozik

az öreggel és köszönti:

48

— Adj Isten... Hová megy, István bácsi?— Mért kérded, hogy hová megyek? Hátha nem

is megyek, hanem jövök.*

Politikai természetű anekdota a bécsi döntéselőtti napokból, mikor a románok nagyban mozgósí-tottak ellenünk, vagyis ahogy ők mondták, koncent-ráltak. Behívták az öreg székelyt, aki a világháború-ban is megjárta a különböző harctereket s most aztvárták volna tőle, hogy segítsen megvédeni Nagy-románia határait.

Amint megy a szokatlan román egyenruhábabujtatott öreg csont, megszólítja valaki:

— Mi az István bácsi, hát magát is behívták?— Bé engem... egyszer már elvesztém hazámat,

bár veszteném, el esmét.

Mikor kitört a német-orosz háború, a keleti hatá-ron erődítéseket építettek védekezésül az esetlegesorosz betörés ellen. Nem volt ugyan rá szükség, dehát az óvatosság sohasem felesleges.

A katonák dolgoznak, a falubeliek kijönnek ésnézik. Az egyik tiszt tréfából megkérdi:

– Hát maguk nem félnek, hogy jön a muszka?Összevillannak a székely tekintetek és hangzika büszke válasz: – Münk, instállom, még egymástól se félünk. A virtuskodó önbizalomnak ennél magasabb fo-kát már elképzelni sem lehet.

*

49

Íme egy példa a kötekedésre: Egyik falu hatá-rában akasztófát ácsol a hóhér s látja egy másikfaluból való szekeres csoport:

— Aggyisten, ugyan mit csinálnak kendtek?— Hát mü biza akasztófát.— Na, segítse rá az Isten kendteket.— Köszönjük szépen, részük legyen benne ma-

guknak is! – így vágtak vissza.*

Érdekes a takarékos háromszéki mondás, a meg-húzás, vagyis a takarékosság.

— Megsokallja az asszony az ura szivarozását sazt mondja:

— Húzd meg már apjuk a szivarzást, mertdrága!

— Hát húzom én, hogy majd bélikad a pofám.— Nem úgy te, hanem hogy takarékoskodjék

kigyelmed!— Inkább téged hagylak el, le asszony, mintsem

a dohányt! – így évődnek csendesen.

A szomszédos megyeiek is szeretik egymást ug-ratni, így egy csíki székely találkozik az udvar-helyivel s hagyományosan évődnek:

Kérdi a csíki:— Hát ha olyan okosak maguk, mondja meg

testvér, hány fej hagymát tett a feleségem a tás-kámba? Ha kitalálja, mind a hatot odaadom.

— Hát hatot, – feleli emez.— Nem biz'a – kacag nagyot a csíki góbé, mert

nyolcat! Csakhogy kettőt már megettem belőle.

*

50

Meglátja a plébános úr, amint a gyerek teli pá-linkásüveggel jön ki a kocsmából:

— Tán csak nem iszol te is abból a méregből?— Igen biz'a tisztelendúr!— De már aszondom, öntsd ki a részedet belőle.— Nem tehetem, mert az én részem épp a feneki-

ben van (t. i. az üvegnek az álján).*

Általában a székelyek nem. nagy ivók, de ha te-rem valahol, azt megbecsülik s magukról azt mond-ják: „Nincs rossz bor és dinnye, merthogy a székelyazt sem tudja, milyen a jó!”

Egyik kérőben járó legény így dicséri a bort azeladó lány apjának:

— Na ez éppeg hozzánk való!— Hogy érti ezt kelmed?— Én úgy, hogy ha jobb volna, azt nem adnák

nekünk, ha meg rosszabb, akkor mü nem innók.*

Sok kedves anekdotát csinálnak nap-nap után ahalálról, a hivatalokról, kivált a bírósági esetekről.Egyszer a törvény elé került góbé – a bíró felszólítá-sára, hogy hát neki védelemről kell gondoskodnia,– így felelt: „No akkor lemegyek ide az udvarra shozóm a vasasabbik lőcsöt, az jó lesz védelemnek”.

Egyes vidék népéről tömérdek tréfát csináltak.Szinte rájuk járt a rúd, azt mondhatták egyidőbenpl. az Oláhfalusi székelyek, vagy a tordaiak. Kiváltezekről járta az egész országot rengeteg sok mese és

51

tréfa. Még Jókai, legnagyobb regényírónk is fölvettegyűjteményébe némelyiket. így a legszelídebbek kö-zül való az a múltszázadi szólás, hogy az új fahídrakiírták: Itt a gőzgép átvitele tilos. Egyszer mégis át-vitték az Aranyos folyón a lokomobilt s erre a város-bíró visszaparancsolta Ótordára a renitens gépet,mert hogy „azért tilos átvinni, hátha az újhíd lesza-kad a nagy gép alatt!”

Az sem utolsó, amit a haldokló székely hagyotta gyászoló gyülekezetre egyéb hijján: „Legyetekcsöndesek, de ne engedjetek az igaztokból, s mielőttelköltöznék örökre, hát elárulok egy nagy-nagy titkota jövőtök érdekében: Ne bízzátok a vagyonotokatügyvédre, az egészségeteket orvosokra s a lelketeketa papokra!” De hogy miféle tréfás hangulattal csip-kednek másként is az ügyvédeken, arra íme egy má-sik példa: Kitaníttatja a csíkszeredai ügyvéd a fiáts mikor már az is kész ügyvéd, sőt pár hónapja iro-dája is van Vásárhelyen, egyszer látogatóban az ap-jánál eldicsekszik: Lám, a mai forgalom mennyivelnagyobb, mint régen volt! Csak 3 hónapja van iro-dám s máris 20 ügyet nyertem meg. Erre szomorúanannyit felel az apa: Szegény is leszel te, fiam, mertnekem régen csak egyetlen ügyem volt a báróéknáls én téged is, öcsédet is abból az egyből neveltelekföl emberré! ... (Si non e vero ...)

*Azt kérdi a vásárhelyi kollégium hazafias tanára

a fiúktól: Mondjátok meg, hogyha meghaltok, kimellé szeretnétek feküdni?

52

Egyik fiú Bemet, másik Aranyt, a többi meg másnemzeti hírességeinket emlegeti, végül az utolsó pad-ban egy szurtos kis góbé így felel: „Greta Garbomellé”. – Ejnye fiacskám, hát hogy szeretnél teGarbó mellé feküdni, mikor az meg sem halt? –„Na jó, mikor már meghalt, akkor csak feküdjékmellé akinek tetszik, én már nem!”

Végül egy jellegzetes székely felelet: Bement kétgóbé a kocsmába s jól fölhajtott, mert kijövet nemtudták megállapítani a teli holdról, vájjon a nap-e?Így szánták rá magukat, hogy az első arrajáróvaltétetnek igazat. De fogadkoztak, hogy amelyikneknincs igaza, – mert egyik a napra, a másik a holdraesküdött! – az menten lenyeli egy fogát, amit a má-sik kiüt. Éppen a végszóra ér oda egyik székely samikor faggatják, mondja meg igaz hitére: mi süt,a hold-e, vagy a nap, akkor a bölcs idegen úgy felel,hogy „Nem tudom, atyafiak, kinek van igaza, mertén nem vagyok idevalósi!” És így megmentette lega-lább a saját fogát, mert bármelyik részegnek adottvolna igazat, a másik menten őt is szájon vágtavolna a szekérlőccsel, mit a kezében szorongat.

*Ezek az ízelítők is adtak sok eredeti és szóki-

mondó góbéságot, (tán ebből ered a kópéság?) de csakazzal fejezzük be rövid összefoglalásunkat, hogy en-nek a Keleti-Kárpátok mentén élő kis népnek az éle-tét és eszejárását csak a remek üdülőhelyein, gyógy-vizek százait kínáló fürdőin, vagy kis kultúrváros-káiban velük töltött hónapok alatt lehet igazábanalaposan megismerni.

III.

KINCSES KOLOZSVÁR.

Történetkönyv ez a város,A történetnek nagy könyve,Minden utcza és minden kőNagy dolgokról beszél benne.

S a magyar szó árad ittenMindenütt, a merre járok,Édes hangok, kedves hangok,Illatoznak, mint virágok.

(Petőfi Sándor.)

Ami az igazhívő mozlimnak Mekka, az Kolozs-vár az erdélyieknek. Aki csak egyszer járt ott, min-dig visszavágyik a várost ölelő szelíd hegyek közé:a Felektetőre, a Bükkbe, Hójába és a Fellegvárba.Egykori kincsei, aranyai helyett a kirabolt s mégisszegényen is szép várost a 22 éves idegen megszállásalatt csak a szamosparti kertek vidították gyümölcs-csel, madárdallal.

Őseik sírja mellett híven kitartó magyarok gon-dozzák az elüldözöttek kedveseinek sírjait a költőktőlannyiszor megénekelt csodaszép Házsongárd temető-ben, hol már 800 éve porladnak a városépítők. Az

54

otthonmaradtak és egyesületeik gondozzák az egészmagyarság szellemóriásainak, mint pl. Szenei MolnárAlbert zsoltárfordítónk, Apácai Cseri János, BrassaiSamu, Mikó Imre gróf, Bölöni Farkas Sándor, elsőamerikai utazónk sírhantját.

Nincs meghatóbb, mint halottak napján a gyo-mos sírokra, árván maradt holtak emlékére gyújtottgyertyaláng, az egykori szomszéd és jóbarát virág-csokra, ősszel egész virágoskert a temető, Kolozsvárigazi nemeslevele, melynek beszélő kövei azt mond-ják: magyar volt és az marad örökké!

Vannak a városnak regélő emlékei szerte, min-denfelé. Igazán a kövek is megszólalnak és magyarulszólanak hozzád, vándor. Általában az erdélyiek hí-ven gondozzák őseik emlékét és Kolozsvár polgárai-nak különösen dicséretére válik, hogy minden lebon-tot régi házból átmentik a szépen faragott díszeket,vasrácsokat, néhol még a rómaikori Napoca latin-betűs, régebben beépített köveit is. Egy-egy mai házegész kis múzeum az elődjéből átmentett ősi emlé-kekből.

Szólítsd meg az első bennszülöttet, akivel talál-kozol Kolozsvár utcáján s megható örömmel muto-gatja mindjárt városának nevezetességeit, hol szüle-tett Mátyás király vagy Bocskay Istváti s hogy hovászállott meg a nagy fejedelemasszony: LorántffyZsuzsanna, Bethlen Gábor, vagy Báthory Zsigmondés még annyi más államfő. Útközben talán még aztis elmeséli, hogy az Óvár 600 éves ferencrendi zárdájaiskolájába járt a kis Hunyadi Mátyás iskolába és mais Erdély katolikusainak szellemi középpontja ez a

55

modern nyomdával felszerelt kolostor és búcsújárótemploma.

Általában minden kolozsvárin erős történeti ön-tudat érezhető! Ez egyik oka: a magyar öntudatuk,sajátos lelkiségük, hogy nem bírt a sok idegen meg-szálló. Ezért épített a beköltözött románság magánakkülön városrészt a régi magyar tisztviselőtelep mellé,az ú. n. Békáskert helyén s lenn a Szamosnál, a Dónát-út kisajátított régi magyar kertjeiben. Eumanizáltbizánci stílusban építkeztek az újgazdagok.

Az 1178-ban alapított vár romjai itt-ott még hir-detik a régi nagyszerű erődök emlékét, így a Bethlen-bástya köztük ma is a legszebb. Még Mátyás idejébenszász és magyar polgárság lakja egyenlő számban avárost, de éppen Mátyás adja szülővárosának azt akiváltságot, hogy magyar bírója legyen ezentúl stöbbféleképp jutalmazza kedvelt kis városát. Oláh-nak persze még sem ekkor, sem ezután 4 és félszáza-dig semmi nyoma itten. Csak a múlt század végéncsatoltak – elég szerencsétlenül – egy közeli oláhfalut, Monostort a városhoz s így kapott mintegy 5000rumánt a színtiszta magyar szamosparti Athén.

Erdély fejedelmei többször tartottak országgyű-lést a főtéri és a ferencrendi óvári templomban. A„nagyságos fejedelem” magas trónusát itt láthatjuka pesti országgyűlési múzeumban. A fejedelemségidején Kolozsvárra húzódó magyar hivatalok, neme-sek, céhek révén valóban rászolgált a város a „kin-cses” jelzőre, ötvösmesterei, könyvkötői, nyomdászaiParisba, Londonba szállítottak remekműveket s egyreépült, fejlődött a város a csengő aranyakon. Mai há-

56

zainak jórészét ugyancsak a múlt század közepénépítették, de egy-egy régi emlék jelzi az ősök nevét ésművészetkedvelését: gonddal beépített ablakrámák,rácsok s más díszek regélnek a gazdag múltról és biz-tatnak a hasonló jövővel.

Van itt minden vallásfelekezetnek iskolája már, dea gyászos 1918-iki fordulatig csak magyarok építettek,szépítettek a város kultúráján. Sok évszázados a rom.kat., református és unitárius kollégium s mindegyikvallásnak, így a magyar luteránusoknak is egész sortemplomában dicsérik ma is az Urat. A régi államiintézeteket, mikre pedig tengersok pénzt áldoztunka jó békevilágban, átvették a trianoni mészárlás pri-békjei, így a 70 éve alapított /. Ferenc József-egyete-met, a Gazdasági Akadémiát, a Bábaképzőt, az összespolgári iskolánkat, ipari szakiskoláinkat, két tanító-képző-intézetünket, a leánygimnáziumot, s perszeminden közigazgatási és bírósági, katonai épületetás a várszerű régi városházát, a modern megye-házát is. Mindezeket magyarrá mosdattuk vissza!

Ma is szünetlenül működik az egész keleti ma-gyarság megmentésén, a kétmilliós magyarság jövő-jéért dolgozik minden átmentett társadalmi és fele-kezeti intézményünk: a Mikó Imre-alapította, 75 évesErdélyi Múzeumegylet (afféle erdélyi Akadémia), asokféle termelő és fogyasztási szövetkezet s az éppennapjainkban legfontosabb Gazdasági Egylet. Ez azutóbbi nagyon sokat tesz népünkért: gazdaiskolákat,tanfolyamokat, versenyeket, kiállításokat rendez ésnagyszerű szaklappal is neveli a minél jobb gazdál-kodásra a falusi magyarokat.

57

A magasirodalomnak is legfőbb keleti vára Ko-lozsvár: innét indult el a Bánffy–Kemény–KósHelikon-mozgalma, innét kerültek ki a Székelyföldlegjobb költői s tudósainak jórészét is Kolozsvárnevelte.

Kolozsvár neveli 150 év óta a magyar fővárosszínészeit s innét indult el az új idők világvándorlóművészi alkotása, a magyar film is 1912-ben. Magyarpénzen, magyar rendezőkkel és színészekkel. Az egye-tem elrablásakor, 1919 tavaszán azzal vigasztalt ben-nünket utolsó magyar rektora, az ősz Schneller Ist-ván: „az egyetemet elvehettek, de a tudományt nem”.

Emlékezzünk, magyarok! Mindnyájan kaptunkvalamit ettől a drága várostól: Kincses Kolozsvártól.

EMLÉKEZÉS JÉKEY ALADÁRRA.

Büszkék vagyunk. Pipogyák s úri restek.A fene bánja: volt s lesz valahogy.Mink is talán majd dologsorba állunk,Majd, majd s talán, ha minden mód kifogy.

(Jékey.)

„Kolozsvár költőjének” hívták a most november-ben 22 éve elhunyt Jékey Aladárt, Ady egyik legko-rábbi megértőjét és atyai barátját. Ady Endre 1919elején, a 73 éves Jékey bácsi pedig novemberben tértmeg a földbe, amelyből vétetett. Sokan kérdezhetik:ki volt Jékey, hogy a nevére is alig emlékezünk!Vagy mások hajlamosak összevéteni nevét Nagy-

58

enyed szülöttével, Jékely Lajos nevével, akit AprilyLajos néven ismer mindenki.

Mily hamar felejtünk! Pedig egypár szép soraJékey Aladárnak most is és örökké benne rezeg amagyar lélekben. „Bokrétát kötöttem mezei virág-ból”, – ezzel kezdődő dalát Lavotta Rezső páratlanüde dallamával ki ne ismerné! Megzenésítették többmás versét is, de ez és a „Fehér virág” a legmaradan-dóbb. Kár, hogy a feledés durva fátyola Jékey nevéreis kezd ráborulni. A fiatalok kötelessége néha a ten-gerfenékre, a feledés tengerébe búvárharangot kül-deni és kiemelni az ódon gályák aranyát, gyöngyét.

Jékey nem tartozott az úgynevezett termékenyköltők közé, de már Kiss József korán észrevette sokeredeti gondolatát és közölte verseit a nyugatias esz-meáramlatok első folyóiratában, a Hét-ben, a múltszázad végén. Ezekben az írói körökben ismerkedettmeg Adyval és váltak sírig jóbarátokká: Jékey, aszürke hivatali robot embere, a köznapi polgári meg-nyugvás és béke írója és a költő-fejedelem.

Jékey három kötetéből az első, amit menyasszo-nya unszolására adott ki, – miután már 44 éves fej-jel újakat nem is akart írni – csak 1891-ben jelentmeg. Csoda, hogy még a maga örömére is egyáltalántollat fogott, hiszen a roppant magas mértékkel bí-ráló, szigorú öreg Gyulai Pál már alaposan kedvétszegte egyszer, sőt eltanácsolta örökre a tolltól. Bi-zony mégse hagyta nyugton Múzsája, később hitves-társa, Riemer Emma, Mellette nyugodott meg a lelke,amelynek sok megaláztatásban, lenézésben volt részekorábbi szerelmei felől. Néhány főúri kisasszonyra

59

emelt szemet és Klárisz, Eliz, Cezarin gőgös szíveután, kikre oly sok verset pazarolt, végre három év-tizedes boldog házasság oldotta fel szerény szomorú-ságát. Ifjonti versek c. első kötete után 1896-ban jötta második: Apró dalok, végül a halálos ágyán sajtóalá rendezett gyűjteményes kötete: Versek. íme egyemberélet, három kis könyvben. Sok kesernyés és bol-dog nap emléke, csokrokba kötve. Több a szomorú, abeteljesedés és jobb mód után epedő verse, mint amegelégedett, de e szürke bánatköd alól sok meleg-szívű sor csillan elő.

Milyen különös, hogy a Petőfit utánzó kor nyo-masztó hatása alól öregedő fejjel tud igazában ki-szabadulni. Hiszen az epigonok korában valóban egyúj, énekes Vazul kellett, az igaz, de kellett, hogy le-gyen Jékey Aladárban valami isteni szikra, ami Adysúlyosmagyarságú soraira pattant ki belőle:

Ember, kit térdre ejt a nincsen,S eltántorít a sárga-isten, Ady te vagy!

Ember, kit elvitt az az asszony,Hogy megitasson, jól lakasson, Ady te vagy.

Porának indult agyag ember,Ős hím, ki lepleket nem ismer, Ady te vagy.

Nagy istenhit és örök kétség,Kik karmukat egymásba vésték. Ady te vagy

Dolgos nyomorgók biztatója,Ős fáraók torkonfogója, Ady te vagy.

60

Ősi gyökön új magyar ige,Harmatos íz csömörös ínyre. Ady te vagy.

Ilyen sorok akkor és ahhoz, kit az egész hivatalosMagyarország kiátkozott szörnyű jóslataiért és túl-ságosan nagy tehetségéért, ős-magyarságáért, bizonyvakmerőség-számba mentek. Voltak azonban Jékey-nek csípős szavai az Adyt majmolókhoz és a halha-tatlanság-hajszoló, beléje kapaszkodó barátok köré-hez is. Gondoskodtak is aztán, hogy Jékey versei bene jussanak a Nyugat-ba. Igaz, hogy ő maga sem kí-vánkozott holmi fenegyerekek körébe. Ezt Adynakmeg is mondta és 1–2 levelében őszintén megírta„Bandi öcsémnek”, hogy belőle, a zseniből kis senkikmég sokáig élnek!

Gyakran vendégeskedett a Boncza-kastélybanCsúcsán, Ady ifjú menyasszonyának ő is írt hódolóverseket és ma is legféltettebb kincse özvegyének az asok Ady-levél, arckép és dedikált kötet, melyet anagy költő a kisebb tehetségű, do éppoly tiszta szán-dékú barátnak küldött Kolozsvárra.

Szerette Jékey a kispolgárokat, erényeikkel éshibáikkal együtt. Akárcsak a szürke kis verebeket,Isten haszontalannak tűnő madárkáit. Sorsukban amagáét látta talán? A hivatal rubrikázásait, a városiigazgatás szürke napjait alig-alig bírta lantjával fel-frissíteni.

„Nem tudok már lantocskámmal elidőzni,Nehéz r o b o t m u n k a utánIdehaza álmot szőni”

61

Óh, hányan mondhatjuk el, hivatalnokok! Hány-ezer szép lélek és nagyálmú élet hamvadt el a kenyér-keresés, a mindennapos hajsza élettüzében ... Sokszorsóvárog verseiben egy kis havasi esztena, vagy falusiházikó után, ahol álmodozhatna, verselhetne.

Apró versei – és jobbára ilyen kislélekzetűek,– teli vannak a súlytalan dolgok dicséretével, mint-egy az imponderabiliák poétája jelzője talál rá a leg-inkább.

„Miért van hogy napragyogásLesz a lelkem,Mihelyt rá egy péhelynyi, kisöröm lebbent.

Azért van, mert éjbe borulAz én lelkem,Mihelyt rá egy pehelynyi kisBánat lebben.

Ehhez hasonló finomságokkal van teli mind a há-rom kötete.

Nincs nála ál-páthosz, vagy nagyképűség. Java-részben ilyen tömör kis verseket sóhajtott, – nem ismondhatjuk „írás”-nak e műveletet. Néhol márepigrammai hatásúak. Akik csak ismertük a kolozs-vári utcákon a zárkózott, csöndes öregurat, megérez-tük, hogy lénye nem mindennapi. Csak a hivatal ro-botja mellett nem ért rá teljesen kitermelni költészetearanybányáját, de nem is hajtotta üzleti, vagy hiú-ságvágy. Igazán csak magának és feleségének írt.

62

Fordítgatott is néhány híres verselőtől. Verlaine ésPrudhomme-versek mellett akad Poe-fordítása is.Engem legjobban ez a Sully Prudhamme-ból átköl-tött néhány sora kapott meg:

„Itt lenn a virág mind halandó,S a madárdal rövid nagyon,Én az örökkétartó, fényesNyarakról álmodom.

Itt lenn az ajkak elvirulnak,S nincs méz a fonnyadt bíboronÉn az örökkétartó, édesCsókokról álmodom.

Itt lenn a barátok s szerelöknekAjkán szünetlen siralom,Én az örökkétartó, párosHűségről álmodom.'''

Jókey tehát sohase harsona-hangú, nincs is poli-tikai költeménye, szerelmének is szelíd sóhajokbantalál kifejezésére. Nincs semmi szenvedélye. Amit ma-gyarsága, imádott fajtája sorskérdéseiről ír, az is egyAdyra emlékeztető, de jóval Ady előtt írt versébőlcsillan elő:

Szeretnélek nógatni, ütni, tolni,De csak szeretlek én tunya-fajom.Tied vagyok, enyém vagy s egy tiéddelVérem, szokásom, örömem, jajom.

63

Büszkék vagyunk, pipogyák s úri restekA fene bánja: volt s lesz valahogy.Mink is talán majd dologsorba állunk,Majd, majd s talán, ha minden mód kifogy!

Keserű gyónás biz ez, de az akkori századvégihangulatban érthető, hiszen még ma is mennyi min-denben vagyunk nehézkesek, maradiak, lustaságrahajlók?! Micsoda két ellentétes hang, az ostoros, fel-rázó Ady és a csöndes, gyónásra kész álmodozó ko-lozsvári költőé: Jékey Aladáré. A híres-neves Há-zsongárdban, a fejedelmi sírok között ne feledkezze-tek meg kolozsváriak, erről a bölcsőjétől sírjáig hűsé-ges fiatokról, tegyetek pár szál virágot Jékey bácsisírjára is!

A LEGRÉGIBB MAGYAR ZENEISKOLA.

Kincses Kolozsvárott alapították 1818-ban lelkespolgárok és főnemesek a legelső zeneiskolát, meg-előzve 30 évvel a pesti és más városi zenedéket.Akkoriban a mágnások jórészt a pozsonyi, budai,sőt – horribile dictu – a bécsi német színházakraáldoztak, pl. Pálffy József gróf egyetlen opera színre-hozására 60.000 forintot. Szegény Lavotta János, a„bájoló hegedűs” ugyanakkor segítség nélkül bolyon-gott a külföldön, és ugyanígy többi érdemes magyarzenészünkkel sem törődtek a német-olasz-francia mű-zenére rákapott gazdag uraink. Csak 1794-ben tudottFelvinczy György, egyik első színigazgatónk magyar

64

dalművet színrehozni, addig nyoma sincs operánakmifelénk. Nagy zenekar, tanult énekesek csak néhányfőúri udvarban voltak, persze jórészt idegenekből.Gróf Erdődy Pozsonyban már 1785-90 között 25 tel-jes operát hozat színre, de német vagy olasz szöveg-gel. Pálffy, Grassalkovich, Esterházy udvarábanéppúgy fejlett zenei élet volt, mint báró Patachichnagyváradi püspöknél, kinek nem kisebb karmesterevolt, mint Dittersdorf vagy Haydn Mihály. Szegényvándorszínészeink hogy is gondolhattak volna dal-művekre?

Érdekes, hogy éppen a kolozsvári vándorszínésztársaság mégis megpróbálkozik operákkal, a Szevillaiborbély és a Don Juan magyar előadásával, sőt 1810-ben Pesten is eljátszották, műkedvelő kolozsvári ésbudai zeneértő polgárokkal kibővítve társulatukat.Kolozsvárnak ekkor gazdagodó és kultúrára szomjaspolgársága a nagy Wesselényi indítványára elsőállandó színházunk tervével foglalkozik, végre 1813-ban fel is építik a Farkas-utca egykor világhíres szín-házát, mellyel Pestet is megelőzték, kerek 16 évvel!Dicséretükre váljék, hogy a híres Lavottát is kar-mesternek szerződtették néhány évig havi 50 forintért,de mint borozásai történetéből tudjuk, nem sokáigbírták egymást Kócsi-Patkó János direktor uram-mal, kinek fején egyszer drága Stradivari ját is be-repesztette a kedélyes karmester.

Az állandó operai tervek vezették zeneiskola ala-pítására a színészet ügyét felkaroló derék kolozs-váriakat: Ruzitskát, Hollaky kormányzósági „titok-nok” és Czieziri György uramékat. 1818 őszén kezd-

65

tek gyűjteni az iskolára, míg aztán 1819 nyarán meg-nyithatták Kovács plébános jóvoltából a 400 éves fő-téri plébániai iskola termeiben az első magyar „zene-iskolát”, melynek fenntartására „Musicai Egyesüle-tet” is létesítenek. Megható igyekezettel az első jegyző-könyvben magyar szót keresgélnek a musicá-ra, és-pedig „hangátsolás”-nak nevezik Első felhívásukra80 tanuló jelentkezett, tanáraik Gross Péter, GingelleBoldizsár voltak vonóshangszerekre és énekre, TirzkaJános pedig fúvósokra. Hangszereket a magánosokajándékoztak, két hegedűt, gordonkát, klarinétot Tan-díjat csak a tehetősebbek fizettek, havonta 1 forintot.Az egykori számadásokat meghatva lapozgatom, mertelvonul szemem előtt az egykor gazdag Kolozsvár de-rék polgársága, iparos- és kereskedő-társadalma; ezeka családok az első tanév végére 70 leány- és 72 „fiú-nevendéket adtak az énekoskolába”. Hangszereket ösz-szesen 47-en tanultak. A tanszabályzat, melyet Kováesplébános és Bogdánfy postamester eszkábált össze, aztis kiköti bájosan ódon nyelvezettel, hogy „a’ choruspróbatételeire minden leányzónak a miaga anyjávalvagy gondoskodójával szabad megjelennie”. Tanulótcsak 9-15 év között vesznek föl a hangszerekre, mert– mint mondják – „később az ujjak nehezek lévén,előmenetelt nem remélhet senki sem”.

A pártfogoló Musicai Egyesület közel száz aján-dékozótól befolyt 1400 forintot s néhányszáz forinttandíjat kezel az első évben, még pedig a gondos Ko-vács plébános indítványára „as oskola pénze 5 forintprocentum (vagyis százalék) mellett kiadandó ka-matra, megfelelő hypotheca mellett s majdan ezekről

66

a Nemes Bizottmány havonta fog számot adni” – ol-vashatjuk az egyik jegyzőkönyvben.

Ugyancsak a plébános-gondnok jelentéséből olvas-hatjuk, hogy „a musica a komor szíveket is feléb-resztő erővel bírván, még az a tündéri ereje vagyon,hogy az ő tisztelőit, akárminő nemzet, character, nemvagy vallásbeli különbség legyen köztük, mintegyakaratuk ellenére is egymáshoz édesíti”. Itt már filo-zófiai magasságba lendül a szürke jelentés. A zenenemcsak a tanulónak és szüleinek, kedves polgártár-sainknak nyújt örömet és dicsőséget, hanem általá-ban „az nemes Kolosvár város lakóinak is, mert amittheatrumokban eddig tsak irigyelve bámult az idege-neken, azt nemsokára gyönyörűséggel látandja tulaj-don nemzetében!” A belső Monostor-úton akkoribanépült nagy táncteremben, a Redoutban, ahol 48-bankimondják Erdély egyesülését Magyarországgal, akorához képest világhírű nagy gálahelyen tartottákaz első beszámoló közgyűlést 1820-ban. Állva hallgat-ták Bánffy György kormányzó leiratát, mely szerinthazafiúi kötelességének érzé elfogadni a pártfogói tisz-tei Ezzel kaptak hivatalos elismertetést. Az elnöklőHollaky kormányszéki titoknok pedig örömmel jelentibe, hogy „erősödvén a fundus (vagyis alap), immárkülön klavíroktatás is lehetséges, ha vesznek egyet”.Sajnos, mégis 15 év múlt el, míg hozzájutottak a zon-gorához, habár országos gyűjtést is terveztek. A me-gyékhez fordultak a szegény gyermekek ének- és zene-oktatási alapja kibővítéséért, sőt a hercegprímáshozis, de nincs nyoma a prímás küldeményének. Kiált-ványaikban kiemelik, hogy „szép nyelvünk valóságos

67

kárára egy eredeti operát sem mutathatunk fel”Ezért kéne a segítség, hogy „hazafiakból állítsuk előa musikai mestereket s nemzeti játékszíneinken eddigfel nem található mindkét nembeli énekeseket”.

Megható gonddal törődtek a zenei oktatás melletta magyar nyelv művelésével is. Hamarosan rátértekaz első alapítói tervezetben említett egyéb oktatásokrais, hogy a növendékek előadásban (deklamálás) és „jóízléshez szabott mesterséges mozgásban (mimika),táncban s különféle nyelvekben is gyakoroltassanak”.Mintha ez volna a színésziskola csírája! Ez nemcsakaz általános színioktatás miatt vált be Kolozsvárott,de így a 30-as években már valóságos operai tanszakmegnyitásával járt. Ez a 70-es években érte el fény-korát, mikor Farkas Ödön igazgatása idején a ma-gyar opera úttörő énekeseit, zenészeit éppen Kolozs-vár kezdte szállítani az akkor megnyitott pesti Ma-gyar Operának is. Jellemző, hogy a művészképzésnagy elvét már a zeneiskola első közgyűlésén meg-állapították: kezdőknél a csoportos, majd fokozato-san elkülönítő egyéni képzést, mondván, hogy „nincskifogásunk, ha 2-3 év után valamely énekesnekkedve leend a nemzeti magyar játszó-társasághozállani”.

Ilyen „kedvtelésből” származtak éppen leg-nagyobbjaink. Máig igazi büszkesége a magyar ope-rának a kitűnő Székelyhidy Ferenc és Sándor Erzsikamaraénekesnő, akiket a kolozsvári úri társaságokműkedvelői gárdájából emelt ki az öreg Farkas Ödön.

EMLÉKEZÉS A NÉPÉRT KÜZDŐWESSELÉNYI MIKLÓSRA.

Február 9-én volt 102 éve annak, hogy a hét-személyes tábla, vagyis az akkori legfőbb bíróságh. Wesselényi Miklósra kimondta „oktató üdvösségespéldául” a 3 évi várfogságot. Már négy éve húzódottaz a politikai pöre ami így zárult le s Zilah nagy-lelkű főura bevonult a budai Ferdinánd-kaszárnyafogdájába. Alig három hónapot töltött itt, mikor sze-mének idegsorvadását bizonyítva, barátai kieszkö-zölték, hogy kancelláriai menlevél (salvus conductus)mellett az ausztriai Grafenbergbe utazhatott gyó-gyulni. Természetesen itt is állandó rendőri felügye-let alatt állott és a négy évi kényszerű ápolásrólmégis megvakultán térhetett csak haza imádott Er-délyébe. Külön királyi kegyelem engedte el azt a tízesztendei újabb fogságot, amit az erdélyi „államfel-forgatási” bűnpörében mondott ki ellene fogsága alatta bíróság.

Kedvelt barátja, Bártfai László kéziratos naplójasok új adatot tár fel, ezeket most dolgozzák fel hiva-tott tudósok, de Wesselényi életrajzírói már eddigis közölték egyes részleteit. Most nem a fogságnaknaplószerű adatait, hanem Wesselényihez méltóaninkább működését, eszméit ismertetjük.

Már az 1830-as években forrott a felszín alatt atársadalom nagy erjedése: mindig a nagy világítószellemek, a költők (Kisfaludy K., Kölcsey, Vörös-marty), a nemzeti romantika bajnokai jártak az élen.

69

Ez volt Petőfi iskolája is! Méltó azonban, hogy egyszürke nem-költőt is kiemeljünk a feledés homályá-ból, aki még Wesselényi és Széchenyi előtt, még pe-dig 1807-ben álmodni mert „európai műveltségű, füg-getlen” államról s 25 millió forintos alaptőkévelépítő, országépítő társaságot akart összehozni, hogy„jöjjön minden mozgásba az hazában.” Ez a derékszegedi „földmérő” Vedres István volt. A Hitel azon-ban, Széchenyi robbantó hatású könyve még csak 24évvel később jelent meg, mely aztán határozott lendü-letet adott a társadalmi és gazdasági átalakulásokmozgalmának. Széchenyivel majdnem egy időben írtameg Wesselényi is azt a nagy művét, melyet sok bá-tor szaváért nem is mertek Pesten kinyomatni, ha-nem 1832-ben – Bucurestiben került kinyomtatásra.Ennek a könyvnek „A balítéletekről” volt a címe.Írhatta volna akár Széchenyi is, annyira egyek őklélekben. Nagy kár aztán a módszerkérdésben valókésőbbi elkülönödésük, épúgy, mint Kossuthé is. Aza Wesselényi, aki 1830-ban elsőnek szólt magyarul afőrendi táblán, éppen anyanyelvünknek kérve szál-lást az eddigi latin-német helyébe, az a zilahi fő-nemes, aki Udvarhely megye közgyűlésén már 1831-ben bejelenti, hogy semmiféle bécsi megfélemlítésnem téríti el könyve kiadásától, méltán írhatott a ne-mesi „fesz és pöf”-ről, a megyei tisztesek önkényei-ről, a törvény előtti egyenlőség követelményéről, a9 millió jobbágy nemzetté tételéről. Állandóan vissza-térő sora, melyben a lelki műveltséget hangsúlyozza,mintegy bevezetője a nagy belső reformkor kezde-tének.

70

Sajnos, az erkölcs és lelki műveltség éppen a fő-rendűektől volt akkor a legtávolabb. Már Széchenyinaplóiból is azt látjuk, mennyire megundorodott sa-ját osztályától, a léha, pazarló, dőzsölő, külföldönnem tanuló, csak mulatozó arisztokráciától. (Mily el-ellenmondás, hogy mikor az „arisztokrácia” fogalmaa legjobbak uralmát jelenti, akkor e név annyi rosz-szat takarhatott!) De az 1832–36-iki magyar ország-gyűlés már megkezdette a reformokat, s Wesselényivolt ez országgyűlés kezdetén a vezér. Majd hazasietErdélybe, hogy ott is a reformok útjára terelje azországgyűlést. A magyar országgyűlésen KölcseyFerenc veszi át a vezérséget, ki lankadatlan buzgó-sággal és óriási munkássággal dolgozik a jobbágyokérdekében való első földreformért és az ő társadalmiegyenlőségük kiharcolásáért. De az osztrák kamarillaezt a felszabadulási harcot és a nemzet megerősödé-sére törekvést nem nézhette jó szemmel. A hivatalosgépezet nyomásával s a leitatott kurtanemesség mű-veletlen tömegeivel keresztülvitte, hogy KölcseytSzatmár-megye közgyűlése visszahívta az országgyű-lésből. Wesselényi Erdélyből sietett a szatmármegyeiközgyűlésre, hogy barátja követi küldetését meg-védje. Akkor mondotta azt a lángoló beszédet,melyért fölségsértési pörbe fogták, s melyért a fog-ságot is meg kellett aztán 1839-ben kezdenie. Hiábavolt Wesselényi érdekében a Kölcsey klasszikus védő-irata, mely kötetnyi nagyságú terjedelemben merí-tette ki a vád lehetetlenségét. Kölcsey 1838-ban bele-halt a küzdelembe. Egy évvel előbb Kossuthot s azúj eszmékért lelkesedő országgyűlési ifjúság vezéreit

71

vitték fogságba. Wesselényi szinte társtalanul ma-radt a nép felszabadításáért küzdők között.

A népmilliók sorsának javításán kívül Wesse-lényi Miklós, aki a pesti 1838-iki árvíz alkalmábólsokszáz ember életét mentette meg s az „árvízi hajós”hősnévvel tisztelte meg őt a költők és a nép szeretete,– eza nagy emberbarát még egy más nagy (és ebbenigazán világviszonylatban úttörő) gondolat előhar-cosa is volt. Ő ismerte meg t. . elsőnek a nemzetiségikérdés horderejét és ausztriai fogságában, majd Er-délybe 1843-ban visszatérte után egyre tisztultabbképe van e kérdés rideg, faji valóságáról. Míg másoka szabadelvűség csodatevésétől remélték, a polgáriszabadságtól, jog-megadástól, hogy az egyes nemzeti-ségek államellenes törekvését leszereli (így Kossuthis, sőt még később Eötvös is), – addig egyes-egyedülWesselényi ismerte föl e kérdés mély gyökérzetét sgyakorlati orvoslása módját. Az 1843-ban Lipcsébenkiadott művében „Szózat a magyar s szláv nemzetiségügyében” meglátja az 1919-ig bekövetkezett esemé-nyeket: a francia -orosz szövetséget, a világháborúegész lefolyását, az újonnan született szláv államokat,stb. Éppen Wesselényi mondja ki 1848-ban, hogyEurópa viharsarkában csak kisnépek testvéri össze-fogása állhat erős gátként a kétévezredes Euró-pát, latin kultúránkat fenyegető népáramlásokkalszemben.

Wesselényi korában még keveredve, kiforratla-nul élt a kialakuló liberalizmus mellett a nacionaliz-mus. Érdekesen bifurkálja a konzervatívek faji tü-relmességét a liberális fiatalság, a későbbi nagy nem-

72

zedék jogkiterjesztése. Az egész történeti magyarság,a Nemzet megerősítése a cél s ennek liberális, a nagynyugati, angliai eszmények felé forduló élharcosa ép-pen Wesselényi, majd a nagyok közt is legnagyobbKossuth. A költők szárnyaló szavú kispapok, áhítatosszerzetes magyar testvérek voltak a jogszélesítő, hu-manitárius előkészítők és majdan a szabadságharc-ban ők a betetőzök is, rajtuk kívül Petőfivel. Desenki el nem vitathatja Révai, Czuczor és még annyimás századeleji költőnk, tudósunk papi ruhájától atiszteletet, ők törtek be először Krisztus szavaivalmagyar, modernül hangzó értelmezésben. Majdnemúgy, mint Pázmány, a magyar próza örökké legna-gyobb kovácsolója, csakhogy még Pázmány XVII.századában nem tolult ennyire előtérbe a Kisember,a milliós magyarság, jobbágyság (az ősi szó, nóta-kincs és ruha megőrzője) és a kialakuló városi pol-gárság sorsával való törődés. Pázmány még csak a„német” veszélyt (vagyis Ausztriát) látta, de 200 évmúlva Czuczorék és sok fiatal paptársa már a szociá-lis-veszélyt is. Bármily korai és anakrónikus szómég ez akkor, a lényeg mégis ez. A szoros érdek-közösségen alapuló lelki és katonai együttműködésily heterogén országban csak úgy lehetett, hogy alegelemibb kelléket, az államnyelvet mindenkinek is-mernie kell s e nyelvet ők, a költők művelték is!Emellett a nemzetiségek közt kölcsönös türelmességés az igazi emberszeretet is kell. Csak éppen azt nemlátta meg senki száz évvel ezelőtt, hogy az állam-polgári öntudatnál, a kölcsönös türelmességnél, stb.szépen hangzó humánus dolgoknál lehet még valami

73

hatalmasabb is, ami a XX. századnak ragy változá-sait előidézte és ez: a faji öntudat. Akár nagy E-vel,akár kicsivel írjuk is az ember-t, itt most a lét vagynem-lét forog kockán és az ócska liberó-demokrata„polgár”-felfogásnál milliószorta erősebb a faji hova-tartozás kérdése!

Wesselényi gondolat-mozdító szavai azt vétettékészre, hogy nyolc századon át volt elnyomatása után,történelmi alaptényezővé lett a Nép. És ez az észre-vevés mind-mind nagyobb időszerűséget kapott; mapedig talán minden eddigi korszakénál nagyobb azidőszerűsége. Ma minden nép a maga legegyszerűbbés legtermészetesebb lényegei szerint kíván újjászü-letni. A föld, a munka s a néptestvéri összetartásszelleméből fakadó közös öntudat, mely nem zabolát-lan tömegháborgás vagy szétfolyó áradozás, hanemközös lélekakarat, – ez az, amikben megújulnak anépek. Most van ennek a népi fejlődésnek a legdön-tőbb hullámzású világáradata. Erre gondolva, bi-zony csodálattal emlékezhetünk vissza a száz év előttiWesselényire, aki népének nemzetté válásáért, a ve-rejtékes munkából élő milliókért küzdött s aki népefölemeléseért, gazdasági és szellemi megerősítéseértagitált a sajtóban, gyűléseken, családokban s még –halóporában is.

IV.

TOROCKÓI MAGYAROK.

Torda-Αranyost és Alsó Fehér-megyét népesítet-ték be legelsőnek a honfoglaló Gyula-törzs magyar-jai. Csak a tatárjáráskor történt szörnyű megfogyat-kozásuk után hívtak be másokat a bőven termő Közép-Maros és Aranyos-völgybe. A kezdi székelyekkelfrissítették megritkult soraikat a Torda-aranyosiak.Csak két kis falu: Torockó és Torockószentgyörgy hí-vott idegeneket, a felsőausztriai, stájer bányászokat.Ezek és a maradék-magyarok utódai a mai toroc-kóiak. A Vernes, Tóbiás, Ekárt- vagy Botár család-neveken kívül már csupán az ezerszínű ősi magyarviselet árnyalatai őrzik egykori emléküket. Talánmég a zárkózottságuk is. A bőbeszédű, nyíltszívűtisztaszékelytől, vagy a kalotaszegitől, (mellyel a leg-több közös művészeti emlékük van), vagy a szilágy-sági élénkebb vérű magyaroktól főleg az különböz-teti meg őket.

Házuk formája, telekbeosztásuk (bőtelek, hatal-mas udvar) és viseletük alapvonalai azonosak a ka-lotaszegiekével, Kolozsmegye nyugati felének ugyan-csak honfoglaláskori ősmagyarjaival. Mindkét nép

75

rend- és tisztaságkedvelő. Gyümölcsfákkal szegett ut-cáin soha cigányos hanyagsággal meg nem jelennek,kényesek ruhájukra és jóhírükre. Házuk egyformántornácos, kedves kis pitvarral, az utcára pedig dísze-sen festett-faragott székelykapuval. Ezt a székelyek-től kölcsönözték, egészében, galambdúcos szép formá-jával, díszítő mintáival együtt. Építkezésükre leg-jellemzőbb a gerendás faház, összerótt, ú. n. borona-végződésekkel, s jól kitapasztva. De egyre több mind-két helyen a kőház is, módosabb embereknél, kiknemcsak sovány földecskéjükből, hanem a szász ésszékely vidékek felé való kereskedésből élnek.

A férfiak fehér abaposztó nadrágot hordanak,akárcsak a székelyek. Itt az alföldi lobogós gatyateljesen ismeretlen. Szegényebbje persze nem a fi-nom, ványolt abaposztót, csak egyszerű darócnadrá-got visel. Testhez álló ujjasuk (kabátféle) egyenes,felálló gallérral nagyon festői, komoly viselet. Azujjas fölött báránybőrből való ujjatlan „lajbit”, mejj-revalót viselnek. Ez elől a zsebmagasságig macska-prémes, sőt néha a zsebek s ujjak is prémmel szeget-tek, a gallér rókaprémes. Vasárnap csakúgy panyó-kára vetve condrát viselnek, melynek ujját sose húz-zák föl. Az egészen a mi királyi testőrségünk menté-jére emlékeztet. Ennek az elejét is éppoly gazdagonhímezik, csupa virágdíszes „sinorzással” ékesítik,akárcsak a bőrmellényt, a lajbit.

Az asszonyok kontyot, a fiatal menyecskék egyfél évig fátylat viselnek, a felnőtt lányok díszesenkivarrt, gyöngyös pártát, szalagokkal. Legjellegzete-sebb a nők piros csizmája, akárcsak Kalotaszegen,

76

valamint a muszulynak nevezett ősi, lovasnomádemlékű szoknyájuk. Ez a kétfelől felcsapott kék vagyfekete szoknya azonos szabású, csak jóval gazdagabbdíszítésű, mint a remekül lovagló tatár nőké, ma is.Ez a festői női viselet legnyugatabbra már csakBánffyhunyadon él s nem lehetetlen, hogy a toroe-kóiak is innét, Kalotaszegről kölcsönözték. Hárász-bojtokkal a nyakon összefogott női ingük is hímzé-ses, írásos, mint párnavégeik, asztalkendőik. A nőimente olyan, mint a férfi „ujjas”, vagy ködmön, dea torockói nők ezt a felálló gallérú, rókaprémes ruha-darabot csupán templomba veszik föl; nyáron megcsak úrvacsorakor.

A közel 3.000 lélekszámú torockói magyarságunitárius vallású, Dávid Ferenc kicsiny egyházahíve, kiknek a világkerekén egyetlen püspöke mindigKolozsvárott kell, hogy legyen! Ki nem ismeri olva-sóim közül az unitáriusokról szóló csodaszép Jókai-regényt: Egy az Isten?

A torockói nő szorgalmas kézimunkás, varrottasaivilághíresek, akárcsak a tízszerte nagyobb számú ka-lotaszegiek. Férfi-népsége pedig leleményes iparos ésegyben kereskedik is árujával, messzi a mócvidé-kekig. Gyantáros (gyantás) ládával, faragott szék-kel, jól cserzett bocskorbőrrel és mindenféle más ipar-cikkel ellátja a havasok népét Torockó és a közeli Tor damagyar iparossága. Híresek a pogácsa és pecsenye-készítők is messzi földön, akárcsak a tordai, várf alvaiés járai fazekasok. Erdélyszerte ismerik ú. n. hólya-gos kancsójukat, mely égetés közben a belsejébendiónyi hólyagokat kap s így hosszasan hűvösen tartja

77

a belétoltött vizet. Aranyosgyéres állomásán mindigkaphattunk a jó békevilágban tordai pogácsát ésilyen csecseskancsókból kínálták, ingyen a jéghideghavasi vizet.

Népszokásaink is leginkább Kalotaszegre emlékez-tetnek, de kevesebb verseléssel. A nászéj előtti meny-asszon y-kontyolás annyira egyszerűsödött, hogy To-rockón már nem a menyasszony testét fátyolozzákkörül, csak a szemére kötnek patyolatkendőt, a sze-mérem jelképéül. A kiházasító versek utóbbi időkbenelapadtak, csak a rendes táncok rigmusai hangzanakváltozatlan szellemességgel, elevenen s olykor anyomdafestéktől szégyenkezve. A pajzán kitörések-ből, zamatos kifejezésekből egész könyvtárra valótírhatna össze a nyelvtudós.

KALOTASZEGI MAGYAROK. .

Még Töhötöm korából való ősmagyar településaz a 34 falu, melyet Kolozsmegye nyugati felében, aKalotaszegnek nevezett vidéken a Sebes-Körös, FelsőSzamos és a Kalota, meg Almás folyó, Nádaspatakhatárol. A Gyalui-havasoktól a Szilágy megyével ha-táros Meszes hegyláncig húzódó területen dolgos ma-gyarok élnek úgy közel 40 ezren, akik közül sok„tanult embör” és világlátott iparos, kereskedő isakad. Főfoglalkozásuk a falusi gazdálkodás és min-diiknek hasznothajtó mellékfoglalkozása a házi-ipar, népművészet. A faragás, festés, női kézimunká-

78

las minden faluban jól fog, mert a sovány erdélyiföld keveset hoz és – mi tagadás – igen elmaradottgazdálkodást űznek. Ezért is fogott hozzá 5 évvel ez-előtt kitűnő, apostoli munkát végző népnevelőnk,Kós Károly, e vidék szerelmese és évtizedek ótaSztána falu polgára, hogy a Bánffyhunyad mellettikis Bábonyban gazdasági iskolát alapítva, oktassaés okos, modern gazdálkodásra szoktassa az ifjabbgazdákat. Évente 50–60 tanulójuk van és remélhető,hogy néhány év múlva már eredményt is láthatnak,s a maraûi szántás-vetés mellett gyümölcs- és kony-hakertész, méhész parasztok kerülnek minden faluélére.

Viseletükkel gyakran feltűnést keltenek, aminttavasszal a pesti utcát róják, a mintavásár idején.A muszulynak nevezett, kétoldalt felcsapott szoknyaromlatlanul őrzi a keleti lovasnép női viseletének em-lékét, sőt egykori gazdag díszítményét, motívumaitis, az elébe akasztott hímes selyemköténnyel. Turkesz-tánban ma is ilyen szoknyában lovagol a fehérnép,csakhogy gyöngyök, selyemkötény nélkül, mert hi-szen ott rég elszegényedtek. A kalotaszegi leány vagyasszony féltve őrzi a pompás divatot, jómódú asz-szonynak 3–4-féle színű muszulya is van, vörös észöld a vidámabb alkalmakra, vagy a templomba, afekete pedig temetésre. A fodros ujjú, hímes (ú. n.vállfűs, vagyis vállon varrott) ingükön piros hárászbojt van, nyakon és kézelőn egyforma. Kedves el-nevezéssel ezt „bosszintó”-nak hívják.

A férfiviselet télen-nyáron kékszínű szűrposztókabát, tulipánhímzésekkel, hozzá pörge kalap. Hímes

79

bőrmellényüket bujkának, vagy bujbelének nevezik,de ma már egyre ritkább ez a néha bőrrátéttel cifrá-zott, félig alföldi mellény. A drága és inkább lovag-lásra szolgáló csizmát is kezdi kiszorítani a katona-sorból odajutott bakancs, vagy nyáron a fatalpú szan-dál, amelyhez módosabb gazda lábszárvédőnek ú. n.„lábbür”-t csinál. Majdnem minden iparágra jut be-lőlük. Bitka üzleti érzéke és szorgalma folytán min-den falunak valamiféle különleges ipari mellékíze isvan, pl. Darócon színes bútorokat, Egeresen és Inak-telkén női mellényeket, Hunyadon szalmakalapot,cserepet stb. gyártanak.

Nagyon vendégszerető nép. Szívesen tessékel ú. n.„tiszta szobájába”, amiben közösek szokásaik az egészalföldi magyarsággal. A szobát néhol „ház”-nak ishívják, a konyhát pedig pitvarnak.

Igen sok helyütt láttam még az ősi nyitott tűz-helyet, fölötte lángfogóval, amely a hiúba (padlásra)vezeti a füstöt s a jó sódart, hurkát így füstölhetika régi házakban. A régi ház földes, kánikulában hű-vös, télen meleg, de sokkal nagyobb ablakokkal, mintaz alföldi döngölt padlójú vityillók; ezért egészsége-sebb is a levegőjük. A tisztaszoba őrzi leginkább arégi művészi berendezés emlékét és a bútorok elren-dezési sajátságát. Ezt meg nem változtatják az új,néhol emeletes parasztházban sem: két falon csupatányér és kancsó, egyik sarokban asztal és körötteegy karos szék, két felén sarokra összefutó, egybeépí-tett padka. A másik sarkon könyves téka, a harma-dik sarokban áll a kályha, néhol még az öregházbólátmentett szép zöld hunyadi-cserepekből, az össze-

80

rakás helyén pirosra festve miniummal. Egyik falmellett tornyosra vetett, díszes takaróval födött ágyháromsorba rakott párnákkal és csupa színes, hím-zett párnavégekkel kifelé. Ezt a hírességet Kalota-szegen «párnacsuppy-nak hívják. A magas ágy csakszobadísz, inkább alszanak a pitvar jó melegében, afal melletti padkán, ezen a valóságos kincstárukon.A padládában őrzik ugyanis a díszes ruhákat a fehér-népek, a gazda pénzét, vagy betétkönyvét, no meg akisüstös pálinkát.

Budai Nagy Antal óta sok-sok parasztpusztításszedett onnét is áldozatot, de ez az átlag 3-4 gyere-kes áldott magyar vérünk mégsem pusztult, nemapadt igazában, csupán felszívódott a közeli váro-sokba. Nagyvárad és Kolozsvár közt majdnem fél-úton vannak. Iparosnak, cselédnek be-bementek ta-nulni a városokba, de különösen a közelebbi KincsesKolozsvár növekedésének, erős megmagyarosodásá-nak ők a megindítói, a derék kalotaszegiek. Az egy-kor szász-magyar város, mely ezelőtt 30 évvel, Monos-tor odacsatolása előtt még egy szál románt sem lá-tott, éppen a legnagyobb Habsburg-elnyomás idején,a Rákóczi-féle szabadságharc után, meg 48-tól a múltszázad második felében ízig-vérig megtelítődött ma-gyar lélekkel és vérrel, Kalotaszeg szapora ós szor-galmas, józan magyarjaival! Ide vitték tehát nép-fölöslegüket, Kolozsvárott ők alapítják egymás utánaz ipartelepeket, adnak kitűnő városszervezőket ésmegyei vezetőket, iparosokat, tanárokat és tanítókatErdély fővárosának. Magukkal vitték családi tiszta-

81

ságukat, művészeti hagyományaikat és életük dolgos,fáradhatatlan légkörét.

Kolozsvár híres «cselédkorzójáról», a Széchenyi-téri vasárnapokról azt szokták mondani, hogy ott vanegész Erdély mintegy élő néprajzi tárban. Nos hátvan ott székely, mezőségi, torockói, sziki, györgyfalvis annyi más, csak éppen a büszke, rátarti kalotaszegifajta hiányzik még most is, a nehéz időkben is. Nemmegy az már szolgálni, csak «ismerőshöz, tanulni»legfeljebb. Az árvát is szívesen magához veszi a leg-távolabbi rokon, vagy faluja módos gazdája, csak-hogy el ne kerüljön a városba, úgy félnek most odaszolgálatba engedni leányukat; néha egy-egy férfiszolgát, boltoslegényt még lát az ember, egyébkéntcsak árujokkal, kézimunkáikkal mennek a piacra. Afő vásáros helyük, szinte fővárosuk Bánffyhunyad.Keddi vásárai messze földön híresek.

A székelykapu mellett éppen a kalotaszegi hímesudvar a leghíresebb. Ez is, az is hegyi ember, faragó-festő fajta, sok a téli ráérő ideje. A festett, faragottkapuzábék egészen elütnek a szomszédos román házé-tól, tarka-barka színezésű, kezdetleges rajzú és meg-munkálású ajtóktól. A magyarok a szabályos mér-tani, vagy növényi formák gazdag váltakozásával, atérkitöltés takarékosságával, szín harmóniájukkal, fő-leg a teli-színek használatával (kék, piros, fekete) tűn-nek ki más fajták közül. Náluk sosem rikító, bár-mily gazdag színezésű is a művészi alkotás, legyenaz fa, bőr, csont vagy vászon anyagon. Náluk a fatermészetes színe és erezete is beolvad egy egységesműalkotásba. Egyik faragási jellegzetesség (akár az

82

u. n. kopjafán is a temetőben) a fölfelé kígyózó szá-ron ülő virágbimbó, tulipán, szegfű, gránátalma,tehát ősi ázsiai virágaink pompája, a másik a csip-kés szélű, küllős mértani dísz vagy csillag. Olykor aház oromfalát is cifrázzák, sőt tűzfalát is; a padlásszellőztetésére virágforma nyílást vágnak a deszkába,így párosítják a kalotaszegi magyarok a szépséget agyakorlatiassal.

Híresek a hímes templommenyezetek és renge-teg a szebbnél-szebb régi festett szószék, padsor, kó-rus és főleg a kazettás menyezet. Régi templomépí-tészetünk legszebb emlékeit őrzi Kalotaszeg, néhol afatemplomból áthozott faragván y okkal. Most ugyanmár mind kőépületek ezek, azonban kétségtelen nyo-maival a fából építő ősmagyar szokásoknak.

Sok szépséges kerített-templomuk közül ki-válik Körösfő Gyerőmonostor, Ketesd, Valkó,Sztána, Magyarbikal négy fióktornyú, az evan-gélistákra emlékeztető építkezése. Ezek közül mégmindig idegen megszállás alatt van kettő: Valkóés Monostor... Tudnunk kell, hogy ezek a 3–400éves templomok és kerítésük inkább dombon épültek,s az egykor valóban védelmet jelentő magasabb véd-faloknak csupán emlékeit őrzik jelképes kerítésükkel. Akad néhány középkori, gótikus templom is, pl.a hunyadi, a daróci, részben a gyerővásárhelyi is, azegykori földesurak, a híres Mikolák, Gyerőffyek,Kendeffyek, Bánffyak, bőkezűségét hirdetve.

Eredetileg mind a népből kikerült mesterek díszí-tették a templomot, éppúgy, mint a falusi lakóháza-

83

kat, kapukat, vagy guzsalyt, súlykolót, rokkát és kis-ezéket, szövőszéket s minden más hímes tárgyat is.

A többnyire református kalotaszegiek között vanhárom katolikus falu is: Β ács, Jegenye és Egeres;népe éppoly féltő gonddal őrzi hagyományait, véré-nek tisztaságát, mint amazok. A nagy vallási és ízlés-beli különbségek távol tartják a magyarságot a hava-sokról lehúzódó románságtól. Tartózkodó életet él amaga ősi földjén ez a maroknyi magyarság, sajátosősi szokásai, művészete és mindig józan, okosan szá-mító munkája keretében.

V.

SZÉKELY VÉR.

„Tartottunk volna össze.Nem törülnénkSzemünkből annyi fájdalmas könnyűt,Midőn forgatjuk reszkető kezünkkelTörténelmünknek sötét lapjait.”

(Petőfi.)

A költő lelkesedése minden magyar szívébe vésteazt az örök szállóigét a székely vérről: „Minden kiscseppje drágagyöngyöt ér.” Féltő gonddal kell hátvigyáznunk erre a maroknyi népre, keleti nemzet-őreinkre, több gonddal, mint a régi időkben. Nehogya „választott nép” mintájára szerte szóródjék a nagy-világba. Még azokat a kivándorlottakat is inkábbtelepítsük haza, akik a múlt század végén oly nagyszámban kényszerültek vándorbotot kezükbe venni.

A szörnyű vérpazarlást történeti adatok tömegebizonyítja a régmúlt időkből, nem kell csupán a sza-badelvűnek mondott közelmúlt hibáit okolnunk. A„véres farsangnak”, Báthory Zsigmond uralma kez-detének (1595) voltak már két évszázaddal előbb ispéldái és 300 évvel Báthory-Básta kora után Ame-

85

rika, meg a Balkán szívta el a Székelyföld vérét: né-pét. Ez a nép, mikor templomba megy, maga az örökgyermeki tisztaság, áhítat, de ha bántják, akkor azördöggel kész szövetkezni.

A kalákában dolgozás, kacagás és sírás népe ez;– ahogyan egy székely írónál olvastam: „a világ leg-arisztokratább demokráciája”, s e mellett maguk köztmily lelki békét jelent egymás hitvallásának meg-becsülése. Az őspogány emlékezetű kopjafák mellettbékén férnek meg a bádogtetős keresztek is. Nézzük,hogyan ért meg a történelmi műhely kohójában eny-nyire a székely lélek? ősi alkotmányukban már intéz-ményesen egyesült az arisztokrata (valóban: szelle-mileg is legjobb) rendiség eszméje az általános teher-viselés, honvédelem és kalákás (közösségi) berendez-kedés elveivel. Míg magyar nemesség szerezhető volt,székellyé „lenni” kellett, vagyis beleszületni. Későbbi,16. századi engedmény már az, hogy beházasodás,teljes érzelmi bekapcsolódás által is befogadtak ma-guk közé más magyarokat, vagy (szórványosan) szászeredetűeket. Ez a magyarázata a néhányszáz németnevű székely családnak. Ügy aprították a hatalomértversengő főnemeseik (primorjaik) a szegény népet,hogy a megmaradóit kevesek, a kiéhezettek pusztajátékszerré válhattak s amikor a 17–18. századbana Székelyföld kihalása vetette elő árnyékát, kényte-lenek voltak jövevényeket is befogadni. Egyik kül-földi író szerint „inkább már csak kérkednek szabad-ságukkal, mint élnek vele”, meg hogy „számukra any-nyi a történelem, hogy egyszer a románok, máskora tatárok, osztrákok pusztítják”. Kivált 1717-től fogva,

86

a pestis és éhínség pusztított sokat a már előzőleglegyöngített székely népből. Csíkországban a lakos-ságnak közel felét temették el, jórészük pedig kimene-kült Havasalföldre, Moldvába, vagy Bihar és Torda-Aranyos megye mócai közé. Ezért találunk a móc-vidéken annyi magyar nevűt, ezért viselnek magya-ros díszítményű ruhát.

A határőrség erőszakos, osztrák vezetésű felállí-tásakor, 1762-4 közt érlelődik meg az a székely láza-dás Bécs urai ellen, aminek csak újabb moldvai ki-vándorlás lett a vége s a mádéfalvi vérfürdő. A szászgubernátor, Bruckenthal báró, nem bánta a zavart.– legalább az ő fajtája olcsón összevásárolhatta azelhagyott birtokokat, apróságot, no és a rebellis ma-gyaroktól örökre megszabadult...

Szomorú csak az volt, hogy a császári helytartó-nak és Bukov nevő hóhérának vak eszközei éppenszékely főnemesek valának: gróf Kálnoky Antal ésgróf Lázár János. A határőr-sorozás parancsnoka, Sis-kovics báró szerint a székelyeken minden évszázad-ban egyszer eret kell vágni s örül, hogy most rajtaa sor... Madéfalva hóhéra Caratlo ezredes volt, fel-sőbb parancsra, de kalandor, zsoldos szíve szerint is.Nem is csodálhatjuk, hiszen a székely vérnek a belőlevalók, saját főnemesei voltak a legnagyobb ellenségei,az Udvar előtti hízelgésből. Véres történetünkbenmár hányadik ilyen zsoldos hóhér ez a Caratto? Aligmúlt el száz esztendő Caraffa eperjesi mészárszékeóta és íme, most a székelyeken volt a sor, akik Vásár-helyen II. Rákóczi Ferencet megkoronázták s mel-

87

lette híven harcoltak, bujdostak, idegenben elvesz-tek...

Soha többé nem volt ki lázadozzon, úgy megapadta Siculicidium (Székely Vész) évére: 1764-re, ez akuruc-tábort jelentő drága nép. A Bácska nagyura:Hadik András báró szíve megesett a moldvai, buko-vinai lézengőkön és saját felelősségére letelepítette ötközségben Bukovinában: így lett Andrásfalva, Hadik-falva, József falva (a császár nevéről), Istensegíts ésFogadjisten. Ezek népét telepítettük át az idén a fel-szabadult Bácskába; őseik jótevője, Hadik síremlé-két ezért koszorúzták meg 160 év fordultával, aa ideiőszön a hálás ükunokák.

A székely múlt ismeretlen, nem csupán az elő-kelő családokéból áll! Ezért fontos volna, hogy BözödiGyörgy jajkiáltását: „Székely bánja” c. (Kolozsvár,1938.) könyvét minél többen ismerjék, mint az igaziszékely múlt tükrét, komor és igaz színeivel, sok ada-tával. A társadalmi rétegek (osztályok) küzdelmeitmár az árpádházi királyi befolyás, a vajdák önzése,majd a Csák Máték korától kezdődő tehetősebbekszívtelen nagyratörése vezeti be. Itt van a gyökerea székely feudalizmusnak, hogy áthidalhatatlan távol-ságba tolják maguktól a szegényeket. A XV. századközepétől már valósággal elnyomóik lettek a főneme-sek. Érthető, hogy a jobbágy-nyomor felkelésekbenrobbant ki; a XVI. században nyolc alkalommal, dekésőbb is, szinte 20–30 évenként lázadoztak.

Az osztályokra szakadt székelység pusztulása ért-hető ilyen testvérharcban: ugyanekkor a szásználfösvénységig beosztás, minden téren; főleg vérükkel

88

tudnak takarékoskodni, meg a földjeikkel. Az igény-telen románság szaporodik, egyre lejjebb húzódik ahavasokról, az elszegényedő székely-magyar nép he-lyére. Ott nemcsak nem pusztítja őket holmi maga-sabb „osztályuk” (aminő nem is volt, e nép nagy sze-rencséjére!), hanem ellenkezőleg: a magyar földesúrvelük tartja sakkban székely-magyar napszámosait,lázadó jobbágyait. Jövőbe nem látásukkal maguk azú. n. történeti nemeseink telepítették be Erdélyt olyanarányban, hogy már száz évvel ezelőtt 2:1-re romlottszámarányunk...

A kiegyezés után sem gondoltak a vezető urakarra, hogy szegény székelyeket fölkarolják. A telek-könyvi jogrendszerre is a székely fizet rá: a tagosításúgy történt, hogy alig néhány befolyásosabb, gentry-rokonságú családnak tízezer holdak jutottak a leg-javából, s ugyanabban a faluban kilenctized résznekösszesen egynegyed ennyi. A székely nagybirtokrapedig inkább alföldi tót, vagy havasi román munkásthoznak, mialatt a „rebellis” fajta kivándorol. Csak1890–1900 közt 30.000 megy át Óromúniába, ezutánpedig 15.000-en Amerikába ...

Mialatt a kormány a Ruthénföldön potom bérértföldet ad a nemzetiségieknek (de ugyanakkor elfelejtiközülük kigyomlálni a zsidó-korcsmárosokat!), va-gyis tengernyi pénzt öl idegen vérűekbe, akkor ma-gukra hagyja a székelyeket, idegen bankok és a pá-linka kettős malomköve közt őrlődve. Elnézték a 70-esévekben, hogy tizenhárom szász és nyolc román bankhálózza be őket, majd egészen a világháborúig: hogy90%-ban zsidó üzletemberek karmaiban dolgozzanak,

89

akár fűrésztelepen, akár szeszgyárban. Hogy a kocs-máros bőven mérte, hitelre is a búfelejtőt, az csaktermészetes; ezért volt a Székelyföld fejenkénti (évi)alkohol-átlaga egy literrel több, mint másutt az or-szágé! Az irodalomban ez a kérdés is tabu volt SzabóDezsőig. De jött a szem-nyitó „Elsodort falu” és nem-csak a bankár-lelkek silány önzésére vetett világot,hanem a közönyös „úri” politikára is. Érthető, hogya jövevények, – akik még vérközösséget nem is érez-hették a néppel, – a gyűlöletet és vért maguknakkamatoztatták. Akár mint udvari léhűtők, akár minta középosztály gondtalan, rózsaszín-lelkű polgárai.

Ne féljünk az igaz történelemtől, sötét lapjaitólsem, hiszen az őszinte beteget lehet csak gyógyítani,teljes kórtörténetét ismerve. Amint nemes őshagyo-mányát, hún időkből maradt egyenlőségét elvesztettea székely, felborult belső rendje, szervezettsége; köny-nyű prédája lehetett bármily idegen étvágynak.

„A gazdagnak öt-hat fia, nem bántják,A székelynek, ha egy is van, elfogják.”

Így általánosít a „katonafogáskor” a népdal:egynek veszi a székelyt a szegénység fogalmával, a19. század elején, mikor ez a dal teremhetett, sokszáztársával.

Nem ok nélkül választja Székelyudvarhely 1834-ben báró Wesselényi Miklóst (a későbbi árvízi hajóst)követéül, telket véve e jusshoz neki a székely anya-szék szívében. Megérezték Wesselényiben ott, Dózsaföldjén a jobbágy-szabadító igaz lelket. Saját, székelyfőuraik nem kellettek (az Orbánok, Mikók akkor még

90

kisdiákok voltak!), inkább a Partiumba mentek,Wesselényiért, aki így jutott a kolozsvári ország-gyűlésre. Hűvös történetírói toll sem mondhat máste korról, mint ahogy Kőváry Lászlónál olvassuk: „aszékelyek a közülük kiemelkedett tisztek zsarolásai,vásárlásai által buktak le jobbágyokká...”, „a fényés pompa díszítményeihez kiegészítésül szolgák is kel-lének. A primori rend ura maradt a népnek s kény-szerítő felállítani a primipili és pixidari (lófő és gya-logos) rendet, hogy lenne súly, lenne gát a hatalomés elgyengült nép közt. De késő volt már, el volt érvea cél, meg volt férgesedve a nép lehullásra”.

A század végén is, amíg- Pesten pártoskodtak,szónokoltak a Házban, vagy közjogi mókákkal játsz-tak úri patience-ot, hajszolták a rendjeleket a hon„atyái”, tovább pusztult a székelység, senkinek eszébenem jutott vasútját megépíteni, fürdőit világhírűvétenni és Erdélyből valóban keleti Svájcot varázsolni.Csak ötévenként, az etetés-itatás gyönyörű kortes-heteiben, akkor lepték el a Pártok ígérgetői. Ez alatta kivándoroltak egy része, – mint munkás, vagy cse-léd, – rossz hírbe kerül Romániában, lopósnak, iszá-kosnak, megbízhatatlannak mondják; a Szülőföldutáni bánat valóban el is zülleszthette. Aki megragadmint iparos, vagy kereskedő, annak nagy a becsülete,azt úgy odaédesgetik, hogy benősül s örökre ott ismarad.

Csupán Romániában 120.000 székely élt (a mold-vai csángókon kívül) 1912-ben, az útlevelek és a buka-resti Kos Ferenc-Kör adatai egybevetése szerint. Demennyi kallódott el örökre, akiről nem is tudott senki,

91

hiszen a nyomor, tüdővész legalább annyit sírba dön-tött, mint a vengerka-sors a drága szép, elhullott szé-kely lánykákat: árvaként magukra hagyatottsá-gukban.

Égre kiált a sok-sok ezer elvesztett, prédára ha-gyott székely család, az elmaradt jövő, idegenbe zül-lött sok termő anya és jóeszű, dolgos férfi. Jaj, sokatkell jóvátenni a középosztálynak (székelynek is!) eze-kért a beteg századokért lakolva, őseink közömbös-sége miatt.

A világháború küszöbén voltunk már, amikormég mindig idegen bocskorosokat szerződtettek agrófi erdőkben, vagy a galíciai újhonos gyárában,mert olcsóbbak. Ez alatt pedig folyt, folyt szünet nél-kül a székely vér. Romániai bányák fenekén, a Fe-kete-tenger dokkjaiban, vagy örömtanyákon hulltakel édes testvéreink...

Ez csak nem napi-politika, hogyha saját véreinkbajának gyökereit vizsgáljuk: hogy és milyen férgekrágták ez ősi fának gyökerét?

Oly sokan idézik a Legnagyobb Magyart, aki pe-dig többször megírta, könyveiben és naplójában, hogyigazságtalan néhány százezer nemes által kiuzsorázni -kilencmillió jobbágyot. Ugyancsak ő írta, hogy „a jólakóház képezi a hazaszeretet legvalódibb, legtartó-sabb és legmélyebb talpkövét”. – Nos, 1914-ben a mistatisztikánk szerint a székelyeknél a házak 65%-anedves, szúk, kellően nem fűthető, földes. Ez természe-tesen nemhogy javult azóta, sőt végzetesen romlott...Hej, az a 22 év, 1918 óta, mennyit rontott erkölcsitéren, a baksis által könnyen élő „élelmesek” körében!

92

Régente legalább a legelők erdők használata voltközös, f árvánként; 1925-től kezdve átírták a falu ne-vére, majd a községi szükségleten felüli részt vér-díjul odaadták a regátiaknak. Pedig a székelynekmagának is kevese volt: 125-000 birtokos 90%-ban2-10 holdas gazda 1939-ben. Ámde sehol másutt föld-míves-iskolája, mint Algyógyon, melyet 40 éve az Emkeáltal épített és a 920-as években szervezett unitáriusiskola, Székelykeresztúron. Most, egy év óta már a 6.gazdasági iskolát kapja a Székelyföld és népfőisko-lákat, téli tanfolyamokat. Igyekszünk tehát jóvátennia régi fő- és középrendűek bűneit.

Rettentően sok a tennivaló. Elavult termelésiszokásokhoz ragaszkodnak általában (ez az iskolázat-lanságból ered), bizalmatlanok még irántunk, jóakarótestvér-miagyarok iránt is. (Oly sokszor becsaptákszegényeket!)

A népegészség ügye elképesztő. Erre is vidé-kenként mutat rá Bözödi könyve. A rossz lakás éskevés táplálék mellett íme egy iker-betegség: pálin-kázás és bicskázás. Nem lepett meg, mikor Sepsi-szentgyörgyön minden nyilvános helyen láttam e fel-iratot: „Káromkodni szigorúan tilos”. Ez is olyannépnyavalya lett arrafelé, mint a gümőkór. Ezenmost már kórházainkkal segítünk, de ami azt a lelkiragályt is ki kéne gyomlálni. Ki is lehet, ha mindenfelelős állású magyar egyben pap is, orvos is, béke-bíró is. Nagy-nagy szeretet kell egy ilyen elhagya-tott, szegény nép igazgatására. Oda nem mehet ba-sáskodni senki. Hittérítői buzgalom kell bármily ál-láshoz, de a góbétestvérektől is elvárjuk: legyenek

93

egy kis türelemmel. Ha régóta szenvedtek, annálkönnyebb kitartani 1-2 évig, az ország talpraállásáigés a világnak remélt megnyugvásáig. Értsék meg:nem kellenek konkolyhintők. Maguk vessék ki, mintgennyes gócokat. Sem pártoskodó játékra, sem „fele-kezeti szövetkezetekre”, vagy más kicsinyes megosz-tottságra ne adja magát eszközül a székely. Kár azidőért, meg a drága vérért. Mert azt könnyen meg-csapolják még ők maguk is.

Annyi alkotókedv, szunnyadó energia van e ma-roknyi népben, hogy annál nagyobb csuda csak az:hogy is maradhatott fönn a tömérdek sanyargatásután? Ámde ugyanezt kérdezheti az egész magyarnép is. Gondviselés-szerű minden a mi történelmünk-ben. Mikor elbíztuk magunkat, a tehetősebbek eltávo-lodtak a néptől, akkor jött mindig Muhi, Mohács,Bécs, Trianon. Ha a társadalmi, felekezeti szakadékokkülönválasztottak, mindig akadt egy nevető har-madik!

Vigyázzunk hát, érezzük jobban egymás iránt afelelősséget, mert ha mégegyszer szakadékba zuha-nunk, nincs többet remény a föltámadásra.

CSÍKSOMLYÓ CSODÁJA.

„Csíkországi fenyvesekben megtanulnak kacagnia lányok”, így szól a népdal és a híres csodatevőMária-képről is mondják a székelyek, hogy a fel-szabadulás óta mintha boldog mosoly ragyogna ar-cáról. Elég sokáig volt bánatos a Szűz Mária arca azidegen megszállás idején ... Íme, így születnek újlegendák. A kegyhely története is tele van bájos le-gendákkal s a gyermeki lélekkel hívő, hűséges szé-kely nép ezután is tisztelője lesz a csodás Madonná-nak!

A XV. század végén, hársfából faragott barokk-stílű Mária-szobor, mely emlékeztet a budavári Koro-názó-templom márvány Madonnájára, már a mohácsivész előtti krónikákból ismeretes. Már akkoriban lá-togatták a magukra maradt moldvai csángó-magya-rok (Etelköz népének kései utódai), minthogy körük-ben az a hagyomány járta, hogy tőlük hozták átSomlyóra a törökök elől, még 1500 körül, fővárosuk-ból· Bakóból. A balkarján isteni fiát tartó Szűzanyaszobra 2 méternél magasabb, hársfából van faragva.Török-tatár rombolást túlélve, kivált az 166L évitatár-gyujtogatás és a templom összedűlése után isépen maradt és az évszázadok alatt, egészen a leg-utóbbi évekig, tömérdek csodás gyógyulást jegyeztekföl Vele kapcsolatban. Ezért aggatták teli ezüst ésaranyozott tárgyakkal, a meggyógyult testrész aprójelképeivel a hívők.

Sokszor volt Csíksomlyó bástyája az erdélyi ka-tolikusságnak. A szépséges Madonna-szobrot az

95

1916-i román betöréskor átvitték Kolozsvárra, a Fe-rences zárda ódon templomába, melynek küszöbétmég Mátyás királyunk gyermekcipői is koptatták...Itt őrizték a szobrot a derék barátok 1921-ig, mikormár Trianonban rágördítették Erdélyre a Golgotasírkövét, mely alól egy magyar feltámadásban erő-sen hittek Erdély bármily vallású, korú és művelt-ségű magyarjai!

Miért csodatévő a somlyói Madonna? Gyönyö-rűen magyarázta ezt P. Lukács, gyergyószárhegyiferences házfőnök. Ünnepi beszédét a Székelyföldhazatérése ünnepén, szept, 14-én hallottam a somlyóikegytemplomban, Szt. István és László királyainkhatalmas szobrai előtt. „Csodát tett népével a Szűz-anya, – mondta a szárhegyiek pátere, – midőnmegtartotta faj- és hithűségében a sanyargatás ke-serves 22 éve alatt. Most pedig, a háborús nélkülözé-sek idején megóvja a székelységet a kicsinyhitűség-től, elégedetlenségtől és káros szenvedélyektől, mintaz iszákosság, káromkodás stb.”

A Szűzanyához könyörögve, közbenjárásába ve-tett hittel imádkoznak a délerdélyi rokonaikért, hogylelkileg bírják még a további megpróbáltatásokat,újabb nagy-nagy csodákig... Milyen hit és gyer-meki alázat kell ahhoz, hogy ezek a sivár szántó-földeken kérgesre dolgozott tenyerek napokig szoron-gassák a Máriás lobogót, 2-3 napi járóföldről, he-gyen-völgyön át gyalogoljanak egy-egy keresztaljafalu népével a „somlyói édes Máriához”, derűsen éne-kelve.

A haragos Hargita felől jövet meghatottan lát-

96

tarn az ősszel a tavalyi földrengéstől megrongált két-tornyú templomot, ahová pünkösdkor, az ezerleánynapján s őszönként, a hagyományos kisasszonynapibúcsúra (mely az idén egybeesett a magyar honvé-dek bevonulása első évfordulójával) tízezrével zarán-dokol a székelység és ahol évszázadok óta lélekbenmegtisztulni járnak messziföldről a magyarok, csán-gók. Ezren és ezren keresik föl a kegytemplom köze-lében levő Salvator-kápolnát is, melynek kezdetlegesfeliratai egy 700 évvel ezelőtti látomásról szólnak,restaurálási dátumai közt pedig 1500-as évekbeli jel-zést fedeztem föl. A kápolnával szemben 1516-beli,évszámos kőkereszt áll.

Csíksomlyó egykoron megyeszékhely s iskola-központ is volt. A régi ferences gimnáziumban mosta megyei múzeum s anya- és csecsemőgondozó van,az egykori tanítóképzőben pedig az alsópapság ne-veidéje. Alig 2 kilométerre vagyunk Csíkszeredától,de a vallásos szeredai nép nem is röstell idejárni mi-sére. A ház-sorok máris összenőttek a városéval,melynek hazánk egyik legszebb, modern katolikusgimnáziumában 300 székely fiút nevelnek.

A KALOT Csíksomlyón most tető alá kerültpompás főiskolája, a református Kós Károly alko-tása, novembertől kezdve méginkább odakapcsolja azegész székelységet ősi kegyhelyéhez. Vezetésre hiva-tott, földmívesiskolát végzett székelyeket képeznekitt tovább, hogy új- meg új rajokat bocsássanak kiaz eddig magára maradt székelység irányítására ésezek a Mária tisztaságos példáján, népük szereteté-ben nevelt népfőiskolás góbék mentik át népüket azúj magyar évszázadokra...