ÉDES ERDÉLY --- ÍGY KEZDŐDÖTT ( a helyszínen, nekem/bennem ) [[ az eredeti cikkeket kettős zárójelek közé tett megjegyzéseimmel, magyarázat aimmal és/vagy kiegészítéseimmel, továbbá képekkel bővítettem, a

színnel kiemelések szintén tőlem származnak; B.S. ]]

1. Erdészeti Lapok 129. évf. 11. szám ( 1994. november ) p. 335~336. =

http://www.epa.oszk.hu/01100/01192/01222/pdf/EL_129_11_1994_332-336.pdf :

Pápai Gábor: Székelyföld vendégei voltunk

Negyven erdész indult el az ország minden részéről a nyár elején, hogy egy hétig Kovászna és Hargita megye erdészeinek vendége legyen.

Sokan most utaztak Erdélybe először. A Sopronból indulókra jó ezer kilométeres út várt az első szálláshelyig - Sepsiszentgyörgyig. Az út

fáradalmait feledtette Salamon Ferenc tanár úr, aki a határtól idegenvezetőnk volt. Igencsak késő este érkeztünk a Székely Mikó Kollégiumba,

ahol az iskola igazgatótestülete várt. Kedves szavakkal és finom lélekmelegítővel köszöntöttek. Jó helyre került a hatalmas könyvszállítmány és

a felajánlott 25 ezer forint, amely az iskola alapítványát gyarapította. Szemerédy Miklós egymaga ötezer forintot adományozott.

A Kós Károly tervezte sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum nagy élmény. [[ A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum klipje:

http://www.sznm.ro/tour/ , automatikusan is végig halad a bemutató, ám a színes pontok kezelését is bárki gyorsan ki tudja kísérletezni, a

lenyomott bal egeres kurzorral a panoráma-képek szabadon forgathatók, a jobb alsó sarokbeli kis ikonok használata pedig közismert ]]. A

rendelkezésünkre álló szűk két óra alatt test- és szív-közelbe kerültek 1848 tárgyi és helytörténeti emlékei. A különböző mesterségek formáinak

soha nem látott gazdagsága, a Székelyföld népművészetének sokszínűsége. Néztük volna naphosszat, ha Bessenyei István erdőmérnök, a helyi

erdőigazgatóság főmérnöke nem sürget, tudva, hogy ez csak az első nap élménykóstolója.

Ragyogó időben ereszkedett az Ikarusz Erdővidék lankái közé. [[ Az 1831~1905 közötti egykori ( bár 1946~1954 között újra megnyitott ) vasbánya-

és ipartelep: Bodvaj határában ]] a Fenyős-patak völgyében megtekintettük a sajnos pusztuló vashámort, amelyben Gábor Áron ágyúihoz

olvasztották a vasat. A közeli vadászházban kürtőskalács és egy-egy kupica szilvórium várt ránk.

Antal Jenő erdész köszöntötte a vendégeket, és meglepetésként mindenkinek átadott egy darabka kőzetritkaságot, amely a harmincas években

dobostorta opál néven vonult be a geológia történetébe. Mint elmondotta, Bányai János professzor nevezte el dobostorta opálnak a

megdöbbentő hasonlóság alapján, amelyet a kőzet rétegeződése és színe minden kétséget kizáróan bizonyít. Az elnevezést [[ Bolyai-rokonként

1886-ban a Nagyenyed melletti Csongván született, 1906-tól Budapesten tanult, 1911-től Selmecbányán az Ásványtani, földtani és teleptani

tanszéken tanársegéd volt, 1912-től erdélyi, horvátországi, majd dunántúli szénhidrogén-kutatásokban vett részt; 1918 őszétől 1954-ig budapesti,

majd 1957 kora tavaszáig baranyai ( Komló-környéki ) munkahelyű geológus, aki pl. 1925-ben felfedezte a hajdúszoboszlói gyógy-hévizet, élete

utolsó évtizedeiben pedig a geotermikus energia hasznosíthatóságával foglalkozott ]] tudós dr. Pávai-Vajna Ferenc ellenezte, és megüzente

Bányainak, hogy ezért a konyha-elvűségéért „még számolnak". A „számolásra” 1934-ben Székelyudvarhelyen került sor. Az anekdota szerint

egymás mellé tették a kőzetet és a felszeletelt dobostortát. Pávai professzor - eldöntendő a kérdést - mit sem sejtve, a kőzetet emelte a szájához,

és abba harapott bele. Így aztán jóváhagyta az elnevezést, mondván, hogy már úgy is ez a név ment át a köztudatba.

Kisbaconban Benedek Elek emlékházánál részletes eligazítást kaptunk a nagy mesemondó gyűjteményéről, amelyet óvó szeretettel ápolnak.

Benedek apó sírjánál* elhelyeztük az Egyesület nevében a megemlékezés koszorúját. *[[ A 70 éves korában íróasztalánál írás közben

elszenderült Elek apót és - esküvői közös titkos fogadalmuknak megfelelően életének 24 órán belül önkezével véget vető - feleségét Tompa

Károly soproni egyetemi oktatónk azonos nevű egykori itteni református lelkész édesapja közös sírba temette, és végakaratuknak megfelelően az

Ószövetségi Szentírásból a Ruth könyve 1,16~17: »Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és

Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem !« olvasható a sírjelükön, ( utalva a Budapestről

Kisbaconba költözött zsidó polgári származású, apónál jóval fiatalabb feleség önként új életkörülményeket és identitástudatot választására ).

Talán égi sugallattól vezérelve elmondtam ezt „a csapatnak”, meg azt is, hogy hagyományőrző református családokban a családi házbeli

ravatalnál melyek voltak a szokások, és hogy református temetésen a hitvalló ének mindenkor, mindenkinél Dávid király 90. zsoltára Szenczi

Molnár Albert páratlanul szép fordításában, ( amely magyar nemzeti imádságunkat: a himnuszt tiltó román érában a partiumi és erdélyi

reformátusok számára himnusz-pótlóként is szolgált ); ennek előbb prózában elmondtam a szövegét „a csapat” római katholikus és/vagy

hitközönyös többségének, majd 40-ünkből 3~4-ről tudva, hogy reformátusok, kértem, segítsenek az eléneklésében. És ekkor valami döbbenetes

történt: énekelni kezdett „az egész temető” ! Ugyanis a sír-gondozás okán éppen ott lévő kisbaconi székely testvéreink a magyar szóra már eleve

odajöttek hozzánk, továbbá a bennünket kísérő 10~15 főnyi háromszéki erdész többsége református, kisebbsége unitárius volt, - hiszen Maros-

Torda, Udvarhely és Háromszék vármegye „a református Székelyföld”, ahol több mint minden 2. székely-magyar = kálvinista - és persze

valamennyien ismerték, és velem együtt énekelték a 90. zsoltárt.

És ezek után ott a sírnál mondta Bessenyei István sepsiszentgyörgyi főmérnök, ( egy szilágysági református lelkész fia, ez is ott derült ki ), hogy

igyekezzünk Barótra, mert ott az új református templom alapkő-letétele történik, és a mi ebédünkkel egy időben ugyanabban az étteremben egy

másik teremben fog ebédelni az ünneplő gyülekezet, élén dr. Csiha Kálmán püspök úrral, akit ő valamelyest ismer, és majd igyekszik rábírni,

hogy jöjjön ki a teraszra hozzánk. Ezt az ötletet én azzal hárítottam el, hogy „ha az alapkő-letételi istentiszteleten nem tudtunk ott lenni, a

legnagyobb illetlenség bármit is kérni a püspök úrtól, viszont a perselynek kinevezett kalapomba a zsebpénzéből ki-ki tegye bármilyen pénznem

bármilyen címletét, ha úgy gondolja, hogy egy ilyen székelyföldi magyar ügyet támogatni kíván. Megérkezésünkkor az volt Bessenyei Pista

„feladata”, hogy református rend szerint ne a lelkészt, hanem 2 presbitert hívjon oda hozzánk, hogy megszámolva átvegyék az adományt. Ez így

is történt, majd a 2 presbiter - mint utóbb kiderült - visszamenve a belső terembe boldogan újságolta a híveknek is, a lelkészeknek is, hogy van

itt egy magyar erdész csoport, akik - hírét véve az eseménynek - lehetőségeikhez képest jelentős adománnyal ( volt a kalapban német márkától

forinton át lejig sok minden ) járulnak hozzá a templomépítéshez, „mert ott csakis magyar szó fog hallatszani a szószékről” --- tényleg ezzel

indokoltam az adománygyűjtés előtt a kollégáimnak is, és ezt mondtam a 2 presbiter atyafinak is. Nos, ezek után jött ki a teraszra a helybéli

lelkész, akinek ott hallottuk a nevét először: Krizbai* Imre, és a püspök úr, majd - látva, hogy még az ebéd közepén vagyunk - , jelezték, hogy

negyed óra múlva szeretnének visszajönni, és pár szót szólni hozzánk. *(( Évszázadokkal ezelőtt a szászföldi, Brassó közeli

Rákpatak/Krebsbach falu nagy részébe az itteni szászok városba betelepedése után magyarok költöztek, ám a magyarok a „Krebsbach”-ot kicsit

egyszerűsítve „Krizbá”-nak mondták, innen a családnév )) ]].

Barótra kissé későn érkeztünk a fejedelmien megterített ebédlői asztalhoz. Nagy meglepetésünkre egyszer csak Csiha Kálmán erdélyi református

püspök és Krizbai Imre helybéli lelkész léptek ki az ajtón, és meleg szavakkal köszöntötték az erdészeket, [[ pl. a püspök úr ezeket is mondta ]]:

„Kapaszkodj abba a tenyérnyi földbe, amelyet adott nékünk az Úristen. Télen is zöldnek lenni, és virágozni mindig. Kívánom, hogy Isten adjon

jó munkát kedves testvéreimnek, ahogy vigyáznak az erdőkre, úgy - mindenki a maga helyén - vigyázzanak a lelkekre is, hogy mindenhol erős

tölgyfák, egyenes derekú emberek és télen is zöldellő fenyőfák nőjenek."

Bolla Sándor az Erdészeti Egyesület nevében köszönte meg az áldást adó szavakat. „Úgy érezzük, hogy Isten ugyanazon kezével teremtette a

természetet, a társ-teremtményeket, mint bennünket. Az egyetemes szeretetet munkánkra, szakmánkra, elsősorban felebarátainkra igyekszünk

kiterjeszteni. Örülünk, hogy egy új templom alapkőletételének alkalmából van itt főtiszteletű püspök úr, és lehetőségeinkhez képest mi is

szeretnénk hozzájárulni, hogy felépüljön a templom." (Több mint tizenötezer forintnyi adomány gyűlt össze röpke perc alatt.) Válaszában a

püspök úr elmondotta, hogy az egyházkerületben 26 új templom épül, melyből 8 már készen is van. Megköszönte az adományt, mondván, hogy

a felépült falak mindig emlékezni fognak arra, hogy a magyarországi szeretet is bennük van*. *[[ Makovecz Imre Erdély egyik legszebb

új templomának minősítette a felépült barótit ]].

Dicséretére legyen mondva az autóbuszvezetőnek, hogy nekivágott az erdei útnak, mely a Vargyas-patak völgyében vezetett a Kőlik-barlanghoz.

Igaz, az utolsó 2~3 kilométert már nem vállalta, de ez nem is csoda. Még gyalogosan sem tudtuk elérni a barlangot, lévén az átkelő acélsodrony

függőhidak leszakadva, és csak a Vargyas-patak túloldaláról sejthettük a barlang bejáratát - hittünk Salamon Ferencnek, hogy az ott is van. ( A

patakot jelen esetben úgy kell érteni, hogy egy tíz méter széles, 40~50 cm mély vízfolyás zúg a völgyön át. )

A felpuffadt disznó-tetemek, medvék és farkasok által félig kikezdett ló-dög látványa egyértelművé tette, hogy más szemmel kell nézni az

itteni* erdei életet. *[[ oláh/román transzhumansz hegyi pásztorok tanyája környékéről van szó… ]]

Már besötétedett, amikor Vargyasra érkeztünk, Sütő Gáborék 1773-ban épült házába, ahol az asztalos-dinasztia 14 nemzedéken keresztül örökölt

szakmai tapasztalatának eredményeit csodálhattuk. Ők Európa egyik legrégibb asztalos családja. Az 1830-as fali téka, a szoba dísze: a vetett

ágy, a festett bútorok, a szék-pár, ami úgy van faragva, hogy jelezheti, ha a férj-feleség haragban van, vagy kibékült, a bokály-tartók, és mind

megannyi csoda.

Mindezek után késő estébe hajlott az idő, mire a vacsorához ültünk. A baróti Zathureczky-kórus énekelt* a Magyarországról jött negyven

erdésznek.

*[[ A református egyházközség vegyes-kara új templomuk alapkő-letétele alkalmából aznap debütált; majd ünnepi székely-magyar népviseletben

és csodaszép hímezett zászlójukat is elhozva vártak ránk késő estig - a buszunk terepi lerobbanása és szerelése okán késtünk több órányit - , majd

még azt is megvárták, amíg megvacsoráztunk; Krizbai Imre lelkész úrnak még ebédkor - amikor adomány-szeretetünkért felajánlotta az esti

énekes szolgálatot, mint az ő viszont-szeretetük jelét - elmondtam, hogy tudtommal a jelen lévő erdész kollégáim hívő részének messze

túlnyomó többsége római katholikus: estére saját elhatározásból a tiszteletünkre kottából megtanultak számos római katholikus egyházi éneket,

amelyeket a református zsoltárokkal, dicséretekkel váltakozva adtak elő, bekapcsolódásunkat is javasolva; aztán magyar nótákkal, majd egy kis

talp alá valóval színezték, hogy aki akar, táncolhasson is; végül székely-magyarok és a trianoni gyalázat-határon inneniek

összekapaszkodva~egymást átkarolva lélekbe markoló, magyarságtudat-erősítő dalokat és himnuszokat énekeltünk~könnyeztünk végig …

◄ a baróti új református templom felszentelése, 12 év múlva

Barót székely-magyarjainak református gyülekezetével kialakult személyes kapcsolatom néhány mozzanata honlapomon -

http://www.palmito.hu/bemut.html - a http://www.palmito.hu/utjeldl/erdely/baroti_templomszenteles.jpg ,

http://www.palmito.hu/utjeldl/erdely/baroti_templomszenteles.pdf , http://www.palmito.hu/utjeldl/erdely/barot_szgep_adomanylevel.pdf helyeken is nyomon

követhető ]].

Hajnalodott, mire aludni tértünk.

A Kárpátok keleti karéjában épült Kovászna felé menet megálltunk a [[ Rétyi ]] Nyír* nevű védett területnél. Ősláp-maradvány, égerekkel és a

névadó nyírekkel borított terület somogyi hangulatot idézett. *[[ A Rétyi Nyír a jégkorszakban a Feketeügy vízrendszere által ide hordott homok

és a Kárpát-kanyar közeli hágóin, majd a Bodzafordulói-havasokon is átbukó és azonnal kb. 500 m-nyit „zuhanó” szelek főn-jellege, és a

Feketeügy Felső- és Alsó-Háromszék medencéje közti, azaz rétyi völgyszűkületében fellépő Bernoulli-kürtőhatás eredőjeként futóhomok buckák

és buckaközeik ( = szél-barázdák ) kb. 80 km2-nyi természetföldrajzi kistája 513 és 545 m tszf közötti magasságban, 15 km

2-en

dünékbe rendezett

lepelhomok jelleggel a Feketeügy harmadkori teraszán; ahol a buckaközök tó- és tócsa-füzére összesen közel 100 tószemében pl. a fehér

tündérrózsa ( Nymphaea alba ) mellett a mészmentes vizek legfeljebb térdig érő szegélyeiben él - harmadkori reliktumként (!) ma a

szubtrópusoktól a nyaranta jól felmelegedő vizű ún. meleg-mérsékeltövi tájakig vízben lebegő, egyetlenegy faj által képviselt hínárnövény, a

világon ma már csak mintegy 50 élőhelyről ismert, [ áreája 2 legészakabbi előfordulása a mi somogyi Baláta-tavunkbeli és a rétyi; mindkét

helyen a partszegélyi „aranymohásokban”/tőzegmohásokban, magassásosokban, mészkerülő lápréteken, láperdőkben élő jégkorszaki jövevény,

ma circumpolárisan boreális áreájú, ám nálunk szintén reliktum, szintén rendkívül ritka komorka vagy tőzegeper vagy mocsári pimpó (

Comarum palustre syn. Potentilla palustris ) szomszédságában ] - a harmatfűfélék ( Droseraceae ) családjához tartozó húsevő/vízirovar- és apró

rák-evő hólyagos aldrovanda ( Aldrovanda vesiculosa ); a rétyi nyíri tőzeglápok mohaszőnyegeiben pedig a másik húsevő/rovarevő a

kereklevelű harmatfű ( Drosera rotundifolia ); a parti élek közelében pedig páfrányosok is díszlenek; a még többletvíz-hatású termőhelyek és a

klímazonalitás átmeneti sávjában alkot társulásokat a kistájnak nevet adó nyír ( főként a Betula pendula syn. alba syn. verrucosa = bibircses nyír

) és a ( helyenként „lábas/talpas”, mint pl. a Hanságban ) mézgás éger, meg itt-ott néhány hamvas éger folt, egy-két szál rezgő nyár, kocsányos

tölgy is; ám a buckatetőket, gerinceket, homokhátakat - ahol pl. a Hippophaë rhamnoides = homoktövis is őshonos, ( a kistáj peremein manapság

erdei és fekete fenyőt, sőt, akácot is ültetnek ), - magas arányú durvahomok-frakciójuk okozta terméketlenségük és nagyobb szelek általi

mozgatásuk/mozgásuk okán XIX. században ( 1869 ) Orbán Balázs, majd erdész őseink is „a Háromszéknek Szaharája” néven emlegették … A

természetvédelmileg védett terület kevesebb, mint 2,5 km2 .

◄ a jégkorszakot túlélt, ◄ a jégkorszaki

sekélyvízi húsevő aldrovanda komorka/tőzegeper

Rétyet a neolitikum óta lakják; régészetileg igazoltan település a kora-Árpád-kortól ( X. sz. ), temploma XIII. sz.-i ( = késő Árpád-kori ), [ ezt

utóbb erődített templommá építették át ], ám 1. okleveles említése csak 1334-beli. 1992-ben 1.417 lakosából 1.392 magyar, 17 román, 4 cigány,

1 német volt. Itt élt ( a Csíkszeredában született ) Kozma István (1896–1951) vezérezredes, a Székely Határőrség parancsnoka, utóbb vértanú: a

kommunizmus áldozata.

A Rétyi Nyír természetföldrajzi kistáj Réty közigazgatási határába eső részének éke volt 1994-es ott jártunkkor is az Árpád Hétmagyarjai

honfoglalásának emlékére 1896-ban ültetett millenniumi fenyves emlékerdő, továbbá az 1941-ben - É-Erdélynek és Székelyföldnek

Magyarországhoz visszacsatolásakor - emelt „tulipános obeliszk”:

a „tulipános obeliszk” a magyar hazáért és a szülőföldért az I. VH-ban harcoló rétyiek emlékműve;

Ugyancsak É-Erdély és a Székelyföld visszatérte rövid időszakában, 1942-ben a Rétyi Nyírben állította fel a brassói Honvéd Bajtársi Szövetség

tagsága a brassói 24-es honvéd gyalogezred - amelyben rétyiek is harcoltak - emlékére a magyar honvédet ábrázoló - a „tulipános obeliszk”-

éhez hasonló posztamensű - emlékszobrot; ezt az 1944-ben a „felszabadító” román hadsereg barbár katonái által szó szerint „lefejezett”, majd

géppuskasorozattal átlőtt szobor-torzót a rétyi székely-magyarok a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kertjében elásva rejtegették

Ceausescu és bűnbandája elől, majd 2009-ben előásták, restauráltatták, és mint »a Góliátot legyőző „székely Dávid”« jelképét 2000 nyarán

állították fel újra eredeti helyén a Rétyi Nyírben, ahol a kolozsvári születésű Tőkés László református lelkész, Temesvár hőse, majd nagyváradi

református püspök, a szobor újra avatásakor az Európai Parlament (EP) alelnöke mondta a kiemelt ünnepi beszédet, többek között kijelentve: a

székely nép minden korban megállta a helyét, hűséges maradt szülőföldjéhez és értékeihez, erre példa a szobor története is ]].

Kovászna város felett erdészeti ipartörténeti kuriózumot láthattunk: a kommandói siklót. Egy évszázaddal érezhettük magunkat hátrébb az

időben, ahol a korabeli csúcstechnika még ma is működik. Mechanikus minden. Az „automata” egyedül a felső állomáson „működő" vak ló,

amely a zajokból következtet arra, ha a sikló felérkezik. Kopott szőrével - otthagyva az abrakos tarisznyát - nekiveselkedik a felérkezett üres

faanyag-szállító járgányoknak, és húzza, vonszolja a felső iparvágány kitérőjébe. Péterffy László helyi erdőmérnök jelezte, hogy valószínűleg

rövidesen leállítják, mert igencsak ráfizetéses. Pedig kár érte. Az erdészet hatfogásos ebéddel vendégelt meg. Még a legfalánkabbakon is

kifogott a hideg-meleg előételek és a sültek sokasága.

A kovásznai borvízzel feltankolva folytattuk utunkat Körösi Csoma Sándor szülőfaluja, Zágon felé. Koszorúztunk itt is, [[ és elénekeltük az

„Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek”, meg az „Elindultam szép hazámból” összes versszakát, tudván-tudva, hogy magyar őseink

nyomába szegődött honfitársunknak még a darjeelingi sírjára is ráírták mindenkor vállalt/vallott idetartozását: »székely-magyar« ]], majd

méltatlanul rövid megállás Kézdivásárhelyen. Az ojtozi pisztrángos terven felül lett beiktatva az amúgy is gazdag programba. Rózsa József

kalauzolt, majd a berecki erdészet látott vendégül egy ropogós pisztrángsültre, Márk Miklós vezetésével.

Az esti harangszóra érkeztünk a csernátoni falumúzeum imponáló kertjébe. Itt nem más, mint az alapító Hasszman úr kalauzolt bennünket.

Egész éjjel zuhogott, s úgy tűnt, hogy kálnoki látogatásunkat elmossa az eső. Reggel rövid „fürdő" a sugárosi kéngőzben ( mofetta ), amely

állítólag igen jót tesz a keringési zavaroknak. Csak le kell ülni az arra kiépített helyiségben, s máris nyakig vagyunk a kéngőzben. A meggyújtott

gyufa lassú leengedésekor kialvással jelzi, hogy meddig tart a kéngőz. Nem tanácsos többször beleszippantani.

Aztán elállt az eső, s mire Kálnokra értünk, kisütött a nap. Pár évtizedet ugrottunk vissza, amikor végigsétáltunk a Bedő Albert utcán. Egészen a

temetőig.

Könnyezve énekeltük el az Erdészhimnuszt, és helyeztük el az Egyesület koszorúját Bedő Albert sírjára. [[ bővebben ld.

http://www.palmito.hu/kalnoki.html és alább: Bessenyei István cikkében ]]

Pontosan délben a megbeszélt időben érkeztünk a Szent Anna-tóhoz, ahol a csíkszeredaiak „átvettek bennünket”. Dénes Domokos igazgató, Kiss

Lajos főmérnök és Lázár Antal erdészeti igazgató fogadott. Tőke István erdészetvezető igazított el az erdészet dolgaiban.

A Tusnádfürdőn készített pityókatokány után mind a tíz ujjunkat megnyaltuk. A rengeteg kürtőskalács a tarisznyába került.

Csíkszeredában lóhalálában lepakoltunk és irány a [[ Madarasi ]] Hargita. Medve-les. Hát, kérem: megtörtént a csoda. Május végén közel ötven

ember préselődött a magaslesbe, és bejött a medve. Ráadásul egy kapitális példány. Kedves László vadászmester ezt a világ legtermészetesebb

dolgának tartotta. ( De azért hízott vagy két kilót.)

Felajzva sétáltunk vissza a vadászházhoz, ahol a szabad ég alatt terített asztal és mindenféle finomság fogadott. Mire a hatalmas tábortűz leégett,

jócskán elmúlt éjfél. A szálláshely felé indulva még hallottuk a hegedű hangját ... áldjon vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell ...

Felejthetetlen volt.

A másnapi verőfény [[ „a római katholikus Székelyföld” ( ahol a székely-magyarok 9/10-e római, a lakosság további mintegy 5 %-a a római

pápa főségét elismerő görög katholikus ) - a Gyergyó- + Csík- + Kászon-székekből szervezett Csík ( újabban: Hargita ) vármegye lelki

központjában - , manapság pedig az egyetemes magyarság egyik nemzeti búcsújáróhelyén, azaz ]] a csíksomlyói kegyhelynél találta a csapatot.

◄ a csíksomlyói főoltár (a felvételt

készítette: Bolla Sándor --- 2007)

Aztán irány Gyimes. A fotósokat kegyeibe fogadta az időjárás, mert ennél tisztább időt kívánni sem lehet. Antal Attila lakásán mindenki

megkapta a szálláshelye címét - magánházaknál. Bepillanthattunk egy igazi hegyi kalyibába ( esztena ), ahol friss sajtot vehetett, aki akart. Este

ki-ki [[ gyimesi csángó-magyar ]] vendéglátója szándéka szerint tért nyugovóra. Volt, aki reggel négykor.

Kiss Lajost jó két órát várakoztattuk, mielőtt a Békás-szorosba indultunk. Gyergyószárhegyen történelmi lecke múltból és jelenből*. A Küküllő

völgyében folytattuk utunkat, érintve [[ Zetelaka~]]Síkaszót, Sütő András rejtekhelyét. *[[ A Bethlen Gábort felnevelő Szárhegy

tárlatvezetőitől is, másutt másokkal beszélgetéseinken is, történelmi szaktanulmányokból is megtudtuk, hogy az oszmán-török által kiirtott vagy

elüldözött székely-magyar őslakosság helyére munkaerő-pótlásként hogyan csábították be a magyar földbirtokosok adókedvezményekkel

Moldovából az oláh/román népességet; majd az I. VH előtt a csak pár évtizede önálló állammá, királysággá lett Ó-Románia Erdélybe telepített

bankjai hogyan vásárolták fel és adták tovább - kizárólag románoknak ! - az elszegényedett magyar kisnemesség, vagy a székely gazdák

birtokait, földjeit; a romániai bolsevik nacionalizmus pedig még közigazgatási átcsatolásokkal is hogyan „szervezett át” székely-magyar és/vagy

csángó-magyar településeket a messze túlnyomóan román többségű Moldovához, ahol csakis románul lehetett/lehet „ügyintézni”, „cserében”

milyen kedvezményekkel telepített havasalföldi és moldovai románokat a tömb-magyarság felhígítására, és hivatalosan ateista saját

állampolitikájával mit sem törődve hogyan támogatta anyagilag is a román orthodox kolostor-, és a román orthodox templomépítéseket akár 3-4

betelepült román család esetében is: elősegítve/ösztönözve a „hagymakupolás honfoglalást”, egyúttal sok helyen esztétikailag is rombolva a

történelmi település-képet; és hogy a bármilyen felsőfokon végzett fiatal magyar értelmiségieket mindenkor szín-tiszta román területeken lévő

laktanyákba sorozták be, hogy eltávozáskor sem legyen idejük magyarok közé menni, ill. állást is mindenkor a moldovai vagy a havasalföldi

részeken kaphattak, elősegítve ezzel a vegyes házasságokat, az így keletkező erdélyi „értelmiségi-hiányt” pedig szín-tiszta román területekről

Erdélybe csalogatottakkal „pótolták”… A „Kárpátok géniusza” és bűnbandája nyílt diktatúrájának bukása ellenére - a még mindig messze

többségi székely-magyar lakosságú - Hargita és Kovászna megyében pl. az állami erdőgazdaságokban az igazgató meg a főmérnök közül

legalább az egyik „kötelezően” csakis román lehet, így a vállalat-központi szakmai utasítások nyelve csakis a román ]].

Székelyudvarhely - Bakó Katalin ismertetőjével - , Parajd ( Sóbánya )*, Korond, Farkaslaka ... még felsorolni is sok, ami az utolsó napba

belefért. A sok-sok élmény mellett számtalan barátság, kapcsolat született, s reményeink szerint folytatódó cserelátogatások. *[[ E sóbánya

mélyén állapodott meg pl. Kiss Dénes parajdi és Csontos István győri kolléga a 2 „körzet” erdészei közötti rendszeres együttműködésről és a

szakmai tanulmányutak kölcsönös, csere-rendszerű szervezéséről ]].

Itt a nyilvánosság előtt köszönjük ismételten mindkét erdőigazgatóságnak a szíves és gazdag vendéglátást. Remélhetőleg áttörést jelent majd a

szakemberek kapcsolatában is.

* * * * * * * * * * * *

2. p.347:

Bessenyei István erdőmérnök ( Sepsiszentgyörgy ):

Háromszéki erdészek Magyarországon

1994. július 9~15 között az Országos Erdészeti Egyesület meghívására viszontlátogatásként 15 Kovászna megyei erdész tanulmányi

kiránduláson vett részt Magyarországon. Csapatunkat úgy állítottuk össze, hogy megyénk minden erdészete képviselve legyen, s ott, ahol nehéz

volt a választás, sorshúzáshoz folyamodtunk.

Az első meglepetést Csőke Pál és dr. Szemerédy Miklós kollégák okozták, akik a csengeri határátkelőhelyhez a megbeszélt időpontra percnyi

pontossággal érkeztek Debrecenből. Ez a pontosság aztán végig kísért bennünket az egész idő alatt. A 120 éves termőciklushoz szokott

kollégáimnak elég nehéz volt ezt bírni.

Az első napon a nyírbátori, a gúthi és a debreceni erdészeteken keresztül vezetett utunk, ahol teljesen új dolgokkal ismerkedhettünk meg, mert a

székely ember szókincséből az erdőspuszta kifejezés teljesen kimaradt, hiszen juhnyájait nem a Hortobágyra hajtja legelni, hanem a havasokba,

s nem ritkán a természetesen felújuló erdeinkbe.

Kellemes meglepetés volt az is, hogy milyen nagy területet foglal el az Alföldön az erdő, akár foltokban, akár védősávokban uralva a futásra

kész homokot, ráadásul a többi más szerepe mellett, amit betölt itt az erdő, nyírbátori kollégáink meg is akarnak élni belőle, megmunkálva az

amúgy nehezen megmunkálható akácot, kiadva a jelszót, hogy nem felszámolni semmit, hanem a homok hátán is megélni.

Túl a szakmán, Debrecen történelmi és művészeti értékeivel való ismerkedés nagy élmény volt. Köszönjük Szemerédy Miklósnak.

A Hortobágy után, ahol az egyik román kolléga megkérdezte, hogy mit kell itt nézni, otthoniasabb táj fogadott Egerben és környékén. Újra

ismerős arcok, Gyenes István, Gönczi Tibor és Kovács Ferdinánd barátaink révén. Az egri borok elfeledtették velünk az otthon maradt

borvízforrásokat. Egri vendéglátóink is csodálatos programmal vártak, amibe belefért a történelmi nevezetességektől kezdve az erdészkedésnek

az az oldala is, amely közjólétet jelent ( számunkra megint egy új fogalom ).

Schmotzer András elnök vezérigazgatóval való találkozáskor elmondtuk azt a szándékunkat, hogy ez a kölcsönös látogatás legyen csak kezdet,

amelyet le lehet bontani erdészetek kölcsönös kapcsolatára.

Utunk utolsó három napja Budapesten és környékén zajlott le. A Parlament épületében személy szerint arra gondoltam, hogy jó lenne, ha

minden parlamentbe több erdész juthatna be, nemcsak látogatóként, hanem szakmánk szószólójaként is, hisz sok minden még tisztázásra vár,

olyan dolgok is, hogy kié az erdő?

Szégyenkezve távoztunk az Országos Erdészeti Egyesület gazdag könyvtárából. Nekünk Brassóban az egyetemen senki sem beszélt Bedő

Albertről, pedig Sepsiszentgyörgytől hét kilométerre született és itt is nyugszik. Azzal az elhatározással tértünk haza, hogy nem fogja ezután

gyomosan találni a sírját senki, aki Kálnokra látogat. [[ Ehhez itt annyit, hogy amikor Kálnokon az évek óta kaszálatlan, aktuálisan bő másfél

méteres francia perje-gyomtenger tövestől nyüvésével szabadítottuk ki a koszorúzáshoz Bedő Albert sírját, székely kísérő kollégáink először

egyszerűen nem értették, hogy miért tesszük. Hangos~mérges megjegyzésem is szíven ütötte őket: „Hozott holmijaink közül kimaradt a sarló, a

kasza meg a kapa, hogy az a …”. Sír-gondozó/védnökség-vállaló elhatározásukat a kovászaniak/háromszékiek is, a pár hét múlva érkező Hargita

megyeiek is ott, a Csillagvölgyi úti könyvtárban nyilvánították ki, szembesülve kálnoki dr. Bedő Albert életművének ott látható hagyatékával,

amelyből mindannyiuknak át tudtuk adni az Erdőleltár-melléklet térkép-sorozatának hasonmásait ]].

Őseink nem véletlenül helyezték fővárosukat a jelenleg nagyon zajos Budapestre. Háta mögött van az az óriási tüdő, amelyet a pilisi

erdőgazdaság területén láttunk. Újabb jelenségek számunkra: az erdőgazdaság turizmussal, gyerekek természettel kapcsolatos nevelésével

foglalkozik. Talán egyszer ilyesmire lesz itthon is pénz és igény.

Bármennyire csábító volt Bolla Sándor és Csontos István barátaink [[ Győrbe és környékére ]] meghívása, akik azért, hogy találkozhassunk,

eljöttek Budapestre, és velünk töltöttek egy estét*, ebbe az útba most nem fért bele, talán majd máskor.

* [[ Valójában a Bp.-Csillagvölgyi út 5-7 sz. alatti épületben a teljes gyűjteményi és könyvtári programot - ld.

http://www.palmito.hu/kalnoki.html - és ugyanott utána a szendvicses~boros~pezsgős vacsorát és baráti beszélgetést OEE-HCS titkár-

társammal, néhai barátommal, Csontos Pistával ketten szerveztük és „álltuk” { mind szellemi, mind anyagi vonatkozásban, beleértve a

valamennyi hozzánk jött erdélyi kolléga számára átadott legfőbb ajándék: a Szent Korona országai - tehát Magyarország és Horvát-

Szlavonország ( + Fiume ) - egész területén valamennyi közigazgatási egységet, települést érintő "A Magyar Állam erdőségeinek gazdasági és

kereskedelmi leírásá"-hoz tartozó "A Magyar Állam összes erdőségeinek átnézeti térképe az egyes községek határában uralkodó főfanemek

kitüntetésével" c. átnézeti térkép, amelyen az "1./ tölgy, 2./ bükk és más lomblevelű, ill. 3./ fenyő" faállomány-főkategóriák térfoglalását ábrázoló,

tehát a Bedő-féle Erdőleltár-térkép fakszimile-kiadása egy-egy garnitúrájának beszerzését is, amely utóbbihoz Halász Gábor barátom jóvoltából

önköltségi áron jutottunk hozzá }, az erdészeti könyvtárban és gyűjteményben házigazda, ma már sajnos ugyancsak néhai Riedl Gyula bátyánk

baráti és utánozhatatlanul szakszerű közreműködésével, aki kálnoki dr. Bedő Albert Erdőleltára háttéranyagai közül az erdélyi kollégák által kért

bármelyik községhatár teljes kéziratos anyagát is megmutatta. Bizony kapkodtuk a levegőt, szaporábban vert a mi szívünk is, amikor erdélyi

székely-magyar ifjú kollégáink a saját nagyapjuk, dédapjuk konkrét, pontos erdőbirtok-leírásait kezükbe fogva maguk is egyszerre lelkesedtek

is, és meg is hatódtak. Csontos Pista fő szervezésével, közreműködésemmel a parajdi és környékbeli kollégák hamarosan valóban a vendégeink

lettek Győrben és a „tágabb környéken”, egészen a Balatonig. Székely kezek alkotta asztali ádventi koszorút kaptam tőlük ajándékba: azóta is

minden évben segíti az itthoni lelki felkészülést a Megváltó megszületésének ünnepére ]].

◄ Csontos István ► 1997. július 29.-én - munkaköri-üzleti útja során, esküvője előtt pár nappal - közúti baleset

vétlen áldozata lett Olaszországban.

A református egyház szertartása szerint eltemetett barátom földi maradványai a Győr-nádorvárosi köztemetőben nyugszanak.

◄ Riedl Gyula ► 2004. szeptember 11.-én OEE Helyi Csoportunk pannonhalmi szakmai napján és baráti

összejövetelén, ahol Erdészbecsület Tanszékünk katedráján állva vallott élete értékrendjéről, a pályája, szakmai teljesítményei mögötti lelki~szellemi mozgatóerőkről,

kiváltképpen a kereszténység, az össz-magyar nemzet és haza, továbbá az erdész szakma iránti elkötelezettsége eszmeköréről; ( fotó: Nagy József ).

A bencés diák, vasdiplomás erdőmérnök kollégánk - 1959-től haláláig a 2001 végétől kapott ( mai ) nevén „Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtár” vezetője, az általa

hagyománytiszteletből választott titulus-megnevezéssel: a könyvtár őre - 91 évesen, 2005-ben halt meg Budapesten.

Azért is kellett a fenti részletességgel megírnom itt és a http://www.palmito.hu/kalnoki.html helyen a Kálnokon és a Bp.-Csillagvölgyi úti Könyvtárban történteket, mert

pl. a budapesti helyszín eseményeinek mindössze 3 „nem erdélyi” résztevője, azaz szem- és fültanúja közül [ ld. Csontos Istvánról és Riedl Gyuláról ↑ mondottakat ]

ezen „útjelzőm” 2010-es megszerkesztésekor már csak én élek. ( B.S. )

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Ezen cikkel szeretnénk köszönetet mondani minden kedves kollégának, aki lehetővé tette ezt a kapcsolatot, nem utolsósorban Pápai Gábornak,

aki az egésznek a lelke és fáradhatatlan szervezője volt.

Bessenyei István

erdőmérnök

( Sepsiszentgyörgy )