TROTH ÉS DESZPEL

• 1

TROTH ÉS DESZPELSzőcs Emese

TROTH ÉS DESZPEL

• 2

ÍRTASzőcs Emese

SZERKESZTETTESzinay Balázs

BORÍTÓSzinay Balázs

KIADJASzőcs Emese

GONDOZTAa tanítványi láncolat irodalmi műhely

© Minden jog fenntartva!

LÁNCOLAT KÖNYVEKwww.lancolat.blogspot.com

2013

TROTH ÉS DESZPEL

• 3

HANNA ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

A KEZDETEK ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––––

DESZPEL ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

INTERNETES TÁRSKERESŐ,

SÁRKÁNYOKNAK ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––

INDULÁS ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

GRIZELDA ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

A KŐ ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

GYÖRGY BÁCSI ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––

RÉGI TÖRTÉNETEK ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––

AZ ERDŐ ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

VACSORÁK ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

BARÁTOK ÉS ELLENSÉGEK SZÍNEVÁLTÁSA ◙ –––––––

SÁRKÁNYOK PEDIG NINCSENEK ◙ –––––––––––––––––

SÁRKÁNYMETRÓ ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––

A SÁRKÁNYOK SZIGETE ◙ ––––––––––––––––––––––––––

ELEMENTÁLOK ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––

A VÍZ ŐRZŐJE ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––––

A FÖLD ŐRZŐJE ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––

5

7

13

17

29

35

45

51

59

67

73

83

99

105

113

119

127

131

TARTALOM

TROTH ÉS DESZPEL

• 4

STOPPOSOK, AVAGY HOGYAN JUTHATSZ HAZA

AKKOR IS, HA NINCS AUTÓD ◙ ––––––––––––––––––––––

ÉDES OTTHON ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––––––

SZAMÁRKÖHÖGÉS ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––

A KŐ GAZDÁJA ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––––

A KÍGYÓ, AZ ÁMÍTÓ ÉS AZ ARATÓ ◙ ––––––––––––––––

HOVURA ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

MÉLYSÉGEKBEN ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––––

TROTH ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

A JÓSLAT ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

A LEVEGŐ URA ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––––––

A TÉR HATALMA ◙ –––––––––––––––––––––––––––––––––

INTERNET ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ◙ –––––––––––––––––––––––––

ÖSVÉNYEK ◙ ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

139

143

149

153

157

165

171

175

181

185

193

199

203

217

TROTH ÉS DESZPEL

• 5

HSötét, borús éjszaka volt, a hold fénye sem tudta áttörnia vastag felhőtakarót. A függöny résein átszűrődött aneonreklámok és a távolban elsuhanó autók fénye.

Hanna álmatlanul feküdt az ágyán. Egyedül voltotthon, apja megint dolgozott. Már éjjel egy óra körüljárt az idő, de sehogyan sem jött álom a szemére. Felkelt,beindította a rádiót, felkapcsolta a villanyokat, ésfelkuporodott az ágyára. Elővett egy könyvet,szórakozottan olvasni kezdett. Nem szeretett éjszakaegyedül maradni, de nem volt más választása.

– Reggel nem tudok felébredni, ha nem alszom egykicsit – gondolta. Leoltotta a villanyokat, és lefeküdt.

Hirtelen támadt szél rázta az ablaka alattigesztenyefa lombját, a függönyön kirajzolódott az ágaksötét sziluettje.

Hanna hirtelen megmerevedett.– Megint itt van! –suttogta maga elé.

Mindig is érezte az emberek gondolatait, érzelmeit.Ez a jelenlét viszont különbözött mindattól, amit eddigismert. Mikor apjának beszélni próbált erről, azbelefojtotta a szót.

Hanna

TROTH ÉS DESZPEL

• 6

– Túl élénk a fantáziád, kicsim! – rázta le. - Nagyonhiányozhat az anyja, azért viselkedik így – mondtanővérének, Ágotának, és ezzel az ügy le is volt a részérőlzárva.

Feküdt az ágyán, testét kiverte a hideg veríték.Mereven bámulta az ablak függönyét.

Érezte, hogy elborítja az iszonyat: betöltötte,megbénította minden gondolatát, olyannyira, hogylélegezni is alig tudott. Olyan volt, mintha félelmelehetővé tenné annak az ismeretlen valaminek,hogy nyúlós, tapadós, láthatatlan szálakon elszívhassaaz erejét.

Gesztenye koppant az ablakpárkányon. Hannaösszerezdült, figyelme megoszlott egy pillanatra.

– Etetem a félelmemmel! Nem szabad félnem! –érezte meg hirtelen. Tudatának megfeszített erejévelpróbált ellenállni. Hiábavaló volt. A Jelenlét addigmaradt, míg Hanna érezte, hogy az valahogyan jóllakott.

Aztán eltűnt.Teljesen kimerülten, reszketve feküdt az ágyán.

Borzasztóan egyedül érezte magát. Egy ideje teljesenvilágos volt számára, hogy nem beszélhet erről senkinek.

TROTH ÉS DESZPEL

• 7

APéter vakáció első hetében megunta a késő délelőttigtartó alvást, nagyot nyújtózkodott, elhúzta a függönyt éskinézett az ablakon. Reggel volt.

– Éhes vagyok – gondolta.Lement a konyhába. A házban csend honolt. A

konyhaasztalon egy papírfecni várta – megismerte apjakézírását: „Csak este jövök haza, be kellett mennem avárosba”. Gyorsan megreggelizett ő is, majd készítettmég néhány szendvicset.

– Mászkálok egyet – nézett ki az ablakon. Felvettekedvenc kockás ingét, bepakolta a szendvicsekethátizsákjába, aztán a kulacsot is megtöltötte. Induláselőtt biztos, ami biztos, betett egy tábla csokoládét is. Afecni aljára még gyorsan ráírta: „Az erdőbe mentem”,aztán útnak indult.

Nagyon szeretett az erdőben csavarogni. Ismerte akörnyéket, mint a tenyerét. Apja volt a község főerdésze,akivel kiskora óta együtt járták a hegyeket.

A kocakirándulók elkerülik ezt a vidéket, mert azösvények meredekek, és az erdő sűrű. Péternek viszontpont ezért tetszett. Kevés olyan tizenhárom évesgyermek van, aki olyan biztonsággal mozog az erdőben,mint ő.

A kezdetek

TROTH ÉS DESZPEL

• 8

Most, mikor a hegyre vezető úthoz ért,elgondolkodott, merre is tartson. Előtte az egész nap,étel is van nála...

– Akár estig is kitart, jó, hogy a csokit is bepakoltam– gondolta, azzal elindult felfelé. Sorra elhagyta kedvenctisztásait, szedett egy kis málnát, és leült pihenni egyöreg fenyő szoknyája alá.

Friss vizet töltött kulacsába a szikla melletti fatörzsalól fakadó forrásból és feltápászkodott. Kíváncsian,tűnődve nézte a forrás mögött felderengő, akárvadállatok csapásának is tekinthető ösvényt, majdeldöntötte, hogy felderíti, hova is vezet. Remélte, hogyegy rég nem használt rövidítő útra bukkant.

Ágas–bogas öreg fák szegélyezték útját és nagy volta csend, de ő csak ment tovább. A fák egyre sűrűbbennőttek, az ösvény csuszamlóssá vált, lassan el is tűnt alába alól. Péter nem félt, sosem volt olyan helyzetben,hogy bármitől is félnie kellett volna. Ennek ellenére, ezalkalommal mégis torkában dobogott a szíve.

– Különös – gondolta magában –, erre sosem jártunkmég! Vajon apa ismeri ezt a helyet?

Egyre kíváncsibb lett, sőt mintha hívta, vonzotta isvolna valami.

Egyszer csak egy tisztásra ért, a tisztás mögött nagysziklafal emelkedett, rajta pedig, alig kivehetően, egybarlang bejárata sötétlett. A bejáratot kúszónövények,hatalmas fák gyökerei álcázták. A csend hatalmas volt,most tűnt fel neki, hogy nem hallja a madarak énekétsem.

TROTH ÉS DESZPEL

• 9

– Hűha! Csak nem találtam meg egy medverejtekhelyét?! Hogy meg fog lepődni apám, mikor majdezt elmesélem neki!

Kíváncsian ment a barlang bejárata elé.Surranó zajra lett figyelmes. Felnézett.Megdöbbenésére hatalmas sárkány magaslott fölé.

Valaha zöld testét piszok és pókháló borította, szemegonoszul csillogott, és fenyegetően közeledett.

– Ez nem lehet igaz! Sárkányok nincsenek! Túl sokmesét olvastam gyerekkoromban, a képzeletem játszikvelem! – gondolta, de a sárkány egyre közelebb kúszott.

Váratlanul lángcsóvát fújt Péter felé, felperzselve afüvet a lába előtt.

Péter hátralépett, és továbbra is csodálkozva bámultaa sárkányt. Nem félt. Szilárdan meg volt győződve arról,hogy álmodik.

– Bizonyára elaludtam a forrásnál – gondolta.De az álom egyre kézzelfoghatóbbá vált, és a

következő lángcsóva, mely a ruháját jócskánmegperzselte, észhez térítette.

Hátralépett, és farkasszemet nézett a sárkánnyal.– Sárkányok nincsenek! – mondta neki bátran,

remélvén, hogy ezzel a rémálom, vagy akármi eltűnik aszeme elől.

– Egészen biztosan álmodom, – nyugtatta megmagát.

– Most mi lesz, meg kell vívjunk? – töprengetthangosan. – Ha nem muszáj, nem tenném. Bár tisztábanvagyok vele, hogy a mesékben előbb–utóbb ez történik,de hát én sohasem öltem állatot! – próbálta a problémát

TROTH ÉS DESZPEL

• 10

diplomatikusan kezelni, mert még ha rémálom is, akkoris helyt kell állni, amíg fel nem ébred valahogy...

– Én nem vagyok állat! – ordította reszelős hangon asárkány, és még közelebb lépett.

– Te tudsz beszélni? – csodálkozott Péter, már biztosvolt benne, hogy rémálom az egész.

– Beszélek, persze, te együgyű emberfia, mi vanebben olyan különös? Te magad is beszélsz, igaz, nemsokáig... – vihogott reszelős hangon a sárkány. – Régnem ettem embert mondjuk, van jópár éve is!

– Figyelj, megosztom veled a kajámat, sőt, nekedadom az egészet! Csokim is van...

A sárkány ekkor már ott lihegett Péter orra előtt.Rettentően büdös volt a lehelete.

– Engem Péternak hívak, te ki vagy? – próbáltcsevegni Péter, de nem sok sikerrel.

– Csak hívtak, fiatalember, míg éltél!– Te tényleg meg akarsz enni? – rettent meg Péter, de

mivel helyén volt az esze, nem hagyta annyiban. - Énúgy tudom, a sárkányok nem esznek embert. Vagylegalábbis nem esznek, amennyiben léteznek. Érezte,hogy kezd belezavarodni, hát a lényegre tért.

– Bölcs és igazlelkű sárkány nem eszik embert –bökte ki, majd kissé laposan, oldalirányból nézett asárkányra. Valamelyest szégyellte, amit mondott, mertegészen primitív manipulációnak tűnt – minthogy az isvolt –, de szükség törvényt bont.

– Bölcsnek és igazlelkűnek nézek ki? – nézett rá asárkány meglepődve és kissé kihúzta magát.

Péter már érzte, hogy félig nyert ügye van.

TROTH ÉS DESZPEL

• 11

– Igen, nagyon bölcs sárkány vagy, és igazságos!Másképp már rég megettél volna!

– Sajnos, mégis muszáj megtennem, mert ha elterjeda híre, hogy itt élek, az emberek üldözni kezdenek. Énmeg már megszoktam ezt a barlangot, semmi kedvem újszállást keresni. Döntésem tehát valóban bölcsességbőlfakad. Mindazonáltal nemeslelkű is vagyok. Megígérem,könnyű halálod lesz, és nem foglak megenni. Aholttestedet úgy elrejtem, hogy soha senki sem találjameg, és örök titok marad a találkozásunk.

Péter leült a földre, majd nagyot sóhajtott. Mostértette meg, hogy mekkora veszélyben forog az élete.Életében először félt. De próbált úrrá lenni a félelmén, ésidőt akart nyerni.

– Életem a kezedben van, sárkány. Vagyis... –miközben ezt mondta, ránézett a sárkány szörnyűkarmokban végződő lábaira, és megborzongott –, szóvalcsak azt akarom mondani, hogy ha már úgyis meg kellhalnom, beszélgethetnénk egy kicsit...

Remélte, hogy ha húzza az időt, akkor valahogy azegész magától megoldódik. Például felébred, vagyvalami hasonló...

– Rendben. A nevem Deszpel.

TROTH ÉS DESZPEL

• 12

TROTH ÉS DESZPEL

• 13

D– Mióta élsz ebben a barlangban, hogy kerültél ide,

mit csinálsz itt egész nap?– Mennyi lényegtelen dolgot kérdezel utolsó

óráidban, fiatalember... Nos, ám legyen. Több száz éveélek itt, mert biztonságos menedéknek tartom.Többnyire alszom és unatkozom. Vadásznivalószerencsémre bőven akad. Csak ne lenne ennyire hidegés nedves ez a barlang télen.

– Unatkozol? – kérdezte nem minden hátsó gondolatnélkül Péter. – Hát a többi sárkány hol van, nemszoktatok találkozni?

– Nem tudom, hol vannak. Nem hallom agondolataikat – szusszantott szomorúan Deszpel. – Azthiszem, sikeresen kipusztították őket az emberek,úgyhogy ne csodálkozz, hogy rád is hasonló sors vár.Hidd el nekem, fiatalember, egymagam is meg tudomtenni.

– Unalmas lehet így egész nap egyedül!– Tudom. Ezelőtt pár száz évvel még próbáltam ezen

változtatni. Időnként elraboltam egy–egy lányt vagygyermeket, de sok örömem nem telt bennük. Megállásnélkül sírtak, hogy éhesek, fáznak, félnek tőlem, és haza

Deszpel

TROTH ÉS DESZPEL

• 14

akarnak menni. Hiába hoztam nekik friss őzhúst, nemettek. Hoztam nekik prémeket, gyönyörű kincseket, deezeknek semmi sem volt elég jó. Állandóan haza akartakmenni. Világosan értésükre adtam, hogy ez nemlehetséges. Kénytelen voltam megkötözni őket, hogy nemászkáljanak szanaszét. Ők meg csak sírtak, zokogtak,pedig énekeltem is nekik. A költészetem köztudottankiváló. Régebb nem így néztem ki, pikkelyeim csillogtak,a szárnyaim pedig eltakarták a napot! Egyszerűen nemértem, mi kellett volna ezeknek még...

– Gyermekeket? Miért pont gyermeket? Ez szörnyű!– Szeretem a gyermekeket – mondta sóhajtva

Deszpel. – Azok valahogy egyből elfogadták, hasárkányt láttak. Reméltem, ha már elfogadnak, akkortalán egyszer barátok is lehetünk. A lányok is kedveseknekem nagyon...

– Aztán mi lett velük?– Természetesen elpusztultak. Volt amelyik éhen

halt, volt amelyik megfázott és megbetegedett. Ez főlegtélen fordult elő. Aztán olyan is volt, akit én öltem meg,mert már nem bírtam hallgatni a nyafogását.

– De nem gondoltál arra, hogy szegények nemesznek nyers húst, és emberek közé vágynak? –borzongott meg Péter.

– A környék legszebb, sőt, egyetlen sárkányánaklehettek volna a társai! – fújt dühösen Deszpel. – Na,mindegy. Már lemondtam arról, hogy társaságomlegyen.

Péter elgondolkodott.

TROTH ÉS DESZPEL

• 15

– És miért vagy annyira biztos abban , hogy nincsentöbb sárkány?

– Azt nem mondtam, csak azt, hogy nem érzem őket.Nemzetségünk tagjai egy bizonyos távolságból márérzékelik egymás gondolatait. Tudnám, ha legalább egyis a közelembe kerülne. De még ellenségem sincs,nemhogy barátom. Na, fiatalember, ne húzzuk tovább azidőt, felkészültél?

– Csak még valami! – mondta reszketve Péter. – Hasegítenék neked megkeresni a többieket, életbenhagynál?

– Felejtsd el! Hogyan tudnál te gyermekfejjelsárkányokat keresni? Essünk túl már az egészen! –dörögte Deszpel, és közelebb kúszott Péterhez.

– Internet! – vágta rá Péter, érezte, hogy ez az utolsószalmaszál.

– Az mi? – nézett rá kissé bambán Deszpel.– Nemrég fedezte fel az ember, hogy egy gép

segítségével tudását össze tudja kötni a többi emberével.Ha tudnám, mik a jelei annak, hogy valahol, bárhol avilágon, sárkány él, akkor segíthetnék megkeresni őtneked. Ez esetben már nem lennél annyira egyedül, ésakár oda is költözhetnél hozzá... – mondta remegő, dereményteljes hangon.

Deszpel elgondolkozott.Elmondta mindazt, amit az internetről ilyen

vonatkozásban tudott.A sárkány hirtelen felállt, kiterjesztette szárnyait, és

vékony lángcsóvát fújt Péterre. Vállán átégette ingét,bőrét fájdalmasan megperzselte. Péter úgy érezte, hogy

TROTH ÉS DESZPEL

• 16

itt a vég, és összekuporodott. Lelki szemei előtt párpillanat alatt lejátszódott egész, eddigi rövid élete, láttamaga előtt anyja kedves arcát, apja tekintetét... Aztánlehajtotta a fejét.

– Ez a seb a válladon a sárkányköpés. Most mármindig tudni fogom, hogy hol vagy. Ha megszegedegyezségünket, megtalállak, még ha a föld fenekébebújnál is. És akkor biztos lehetsz benne, hogy nem leszkönnyű halálod. Felperzselem a házatokat, a falutokat,megölöm a szüleidet, csak próbálj nem visszajönniholnap!

Péter felnézett. Nem hitt a füleinek.– Akkor benne vagy?– Reggel várlak az internetgéppel.Péter hatalmasat sóhajtott.– Deszpel, ez nem így megy. Itt nincs jel. De adj

nekem három napot, és meglátod, visszajövök.– Rendben! – morogta Deszpel.Leültek, meghányták–vetették, hogy mi az, ami egy

sárkány jelenlétére utalhat.– Te velem jössz, és ha valóban megtaláljuk egy

társamat, szabadon engedlek – mondta Deszpel. – Nemkockáztathatok, beláthatod... Na jó, nem hagylak majdott egyedül, fiatalember, haza is hozlak onnan, hamegérdemled – enyhült meg a hangja, Péter megnyúltképét látván.

Késő este volt, mire Péter hazaindult.

TROTH ÉS DESZPEL

• 17

IKönnyes arccal ért haza, szíve majd kiugrott a helyérőlaz átélt izgalmak hatására. Még mindig nem voltmeggyőződve arról, hogy mindez valóban megtörténtvele.

Apja aggódva várta.– Hol voltál ilyen későig, fiam?!– Semmi gond, apa, csak leheveredtem a forrás

mellé, azán elaludtam és már alkonyodott, amikorhazaindultam. Nagyon éhes vagyok... – terelte el a szót.

– Van hideg sült a hűtőben – enyhült meg apjahangja.

– Lezuhanyozok és jövök is – rohant fel Péter aszobájába.

Vacsora után lefeküdt, majd miután márbehallatszott apja nyugodt horkolása, felkapcsolta azéjjelilámpát és elővette a laptopját.

Vajon hol élhetnek sárkányok? Deszpel szerint olyanhelyen, ahol nem él sok ember, van elegendő vízforrás,nehezen hozzáférhető barlangok és vadban isbővelkedik a hely... Nehéz dió – vakarta meg vállán asárkányköpést. – Mi lesz ha három nap alatt nem találokilyen helyet? Végem van! Nemcsak én halok meg, hanem

Internetes társkereső, sárkányoknak

TROTH ÉS DESZPEL

• 18

az egész családom velem együtt, Deszpel nem fogteketóriázni. Ha pedig előállok itthon azzal, hogysárkány él a szomszédos barlangban, biztos, hogybolondnak néznek. Kell találnom még egy nyavalyássárkányt, mégha a föld fenekéből is!

Egész éjjel az internetet bújta. Reggel lekoppant aszeme a fáradtságtól. Arra ébredt, hogy anyja keltegeti.

– Szervusz, kicsikém, ébresztő! – hallotta vidámhangját.

Lentről felsejlett a frissen főzott kávé illata. Szülei akorai készülődés közepette nagyokat kacagtak valamin,csörömpöltek a tányérok, készült a reggeli. Nemcsakapját, de anyját is sürgette ilyenkor az idő, mivelmunkája a városhoz kötötte: a filharmónia kórusbanénekelt. Sokak szerint gyönyörű alt hangja volt.

Péter álmosan kászálódott ki az ágyból, gyorsanzuhanyozott, mintha megpróbálná lemosni az elmúltnap fáradtságát és a szívét jeges kézzel szorongatófélelmet.

– Szia, anyu! – lépett ki a konyhába tettetettvidámsággal, majd puszit nyomott anyja hajára.

Anyja döbbenten nézte.– Mi van veled? Nagyon sápadt vagy! – tette

homlokára a kezét. Csak nem vagy beteg?– Dehogy, anya! – válaszolta Péter, aztán észbe

kapott. - Vagy talán mégis, egy kicsit mintha fájna atorkom, de nem veszélyes. Viszont szívesen ágybanmaradnék.

TROTH ÉS DESZPEL

• 19

– Rendben! Mi apáddal átmegyünk egy kicsit aszomszédba Ágota nénihez, hoztam neki valamit avárosból – mondta anyja.

Rövid idő múlva már egyedül volt Péter a házban.„Sárkány legendák” – írta be a keresőbe. Bár ne tette

volna. Csak úgy áradtak a rémesebbnél rémesebbtörténetek. A sárkány elrabolta, megette, megkínozta,megégette... Olvasott hatalmas tengeri sárkányokról,melyek a mélységekből váratlanul feltörve hajókatborítottak föl, roppantottak össze, tűzsárkányokfalvakat, egész erdőket égettek porrá.

– Másképp kell keresnem – gondolta, és beindította aGoogle Earth–t. Végigpásztázta a hegyeket, sivatagokat.

– A sivatag nem jó. Nincs vízforrása – jutottak eszébeDeszpel szavai.

– Hűha, ez a szörnyeteg magával akar cipelni!Közelebb kell keresnem, ha nem akarok a végtelenségigvele utazni! De hol?! Hiszen ő maga állította, hogy halenne a közelben másik sárkány, annak megérezné agondolatait! És mégis, hogyan fog magával cipelni? Mitmondok majd itthon, hova megyek? Veszélyben vannaka szüleim...

Keresett, és csak keresett. Beírta Wales környékét, aFaröer szigeteket, Izlandot, majd aztán a görögszigeteket is végigpásztázta. Figyelt a helyi legendákra, akereskedelmi– és turista útvonalakra. Mindeközbenjegyzeteket készített.

A szülei késő este érkeztek haza, Péter akkor mármélyen aludt.

TROTH ÉS DESZPEL

• 20

Másnap reggel azzal az elhatározással ébredt, hogymegbeszéli a lehetséges célpontokat Deszpellel. Félt.Nagyon félt a találkozástól. De attól, hogy Deszpel nemtalál társat három napon belül, még jobban félt, úgyhogyjobbnak látta ellenőriztetni a sárkánnyal az összegyűjtöttadatokat. Megvakargatta a sárkányköpés halványodófoltját, és lement a konyhába reggelizni. A szülei mégaludtak. Gyorsan összepakolta a jegyzeteit, némi ételt, akulacsát, majd a megszokott módon üzenetet hagyott azasztalon: „Kirándulni mentem, este jövök, P.”, ésgyorsan elindult.

Korán volt még, de már melegen sütött a nap.Elhagyta a forrást, rátért az ösvényre. Már délelőtt asárkány barlangja elé ért.

– Már meg is jöttél? – hallotta maga mögött Deszpelreszelős hangját.

– Igen. Mihamarabb túl szeretnék ezen lenni.Vannak olyan helyek, amelyek szóba jöhetnek...

– Figyelj rám, nekem olyan hely kell, ahol él mássárkány, nem amelyik szóba jön, érted?! Ha feleslegesenindulunk útnak, megígérem, hogy soha többé nem fogodlátni az otthonod!

– Minden tisztelettel – mondta Péter –, a lehetetlentvárod tőlem! Hiszen hogyan állíthatom biztosanbármelyik helyről is, hogy ott sárkányok élnek? Temagad mondtad, hogy arról ember nem tudhat! Annyittudok ígérni neked, hogy a legjobb tudásom szerint ilyenhelyet próbálok találni neked, és elmegyek veledmegnézni, mi van ott. Aztán ha nincs semmi, és megölsz,mint a többi gyereket, akkor legyen úgy....

TROTH ÉS DESZPEL

• 21

– Lássam, fiatalember, milyen javaslataid vannak...– Péternek hívnak, legalább megjegyezhetnéd a

nevem arra a néhány napra, ami még hátravanszámomra! – nézett a sárkányra dühösen Péter. – AFaröer szigetek!

– Nem, az biztosan nem... De valaha valóban éltekott sárkányok. Mielőtt ideköltöztem volna, ellenőriztemazokat a szigeteket...

– Svalbard! A Hidra sziget, Norvégiában! Már a neveis mutatja, hogy...

– Nem. Hidd el, tudom, mit beszélek!– A görög szigetek! Wales! A walesi nemzeti lobogón

sárkányok vannak!– A görög szigeteket felejtsd el, rég nem élnek ott

sárkányok! Wales... hát ez szomorú történet... – sóhajtottnagyot Deszpel. Véreres szemeit lehunyta, és csendesenringatózott, bánata majdnem tapintható volt...

– Ez minden?– Még van egy! A templomos lovagok titkos bázisa,

Bornholm, az Ertholmene szigetcsoport!Deszpel meglepődve nézett felé.– Mesélj csak egy kicsit erről, te gyer..., Péter!– Ezek a szigetek most Dániához tartoznak. Három

sziget van ott. A legenda szerint a templomos lovagokvárakat építettek ott, és kincseket, meg még valamifontosat rejtettek el..., meg hogy valahonnanmenekültek, úgy kerültek oda. A legkisebb sziget,Graesholm, madárrezervátumnak van nyilvánítva,teljesen lakatlan, és nem is látogatható. Van forrása is, és

TROTH ÉS DESZPEL

• 22

elég elhagyatott. A szomszédos templomos várakatnemrég feltárták, és furcsa aranypénzszerű lemezekettaláltak. A várak pedig nagyon fura alakzatban épültek,és...

– Ez az! – üvöltött fel Deszpel. – Valóban nemengednek embert arra a szigetre?

– Nem.– Akkor indulunk!– Kérlek, engedd meg, hogy hazamenjek, és

elbúcsúzzam a szüleimtől, ki tudja, látom–e még őketvalaha! Valamint be kell csomagolnom, mert hosszú útramegyek, és ha nem ölsz meg, akkor szeretnék hazaérni,nem pedig éhenhalni.

– Rendben. Van egy heted erre. Én addig edzem aszárnyaimat, hadd kapják vissza régi erejüket! – Deszpelteljes nagyságában kihúzta magát, és kiterjesztetteszárnyait. Félelmetes látványt nyújtott, szemeiragyogtak, rezgett a levegő körülötte.

– Hogyan képzeled az utat?– Repülünk, természetesen!– Elkapnak a radarok, és lelőnek veled együtt! –

tiltakozott Péter, és röviden elmagyarázta a radarműködését, aztéán a repülőgépekét, már amennyireértett hozzá. Abban maradtak, hogy a repülés éjszakalehetséges csak, egész alacsonyan szállva a föld felett, éskiszámították, hogy körülbelül mennyi időbe telik ilymódon az út.

– Figyelj, kidolgozom az útvonalat! – mondta Péter.– Holnapután itt vagyok az útitervvel, és átbeszéljükalaposan, mielőtt elindulnánk!

TROTH ÉS DESZPEL

• 23

– Rendben, de feltétlenül itt legyél! – érződöttDeszpel hangján az ujjongó izgalom.

– Itt leszek!– Menj már, és gyere vissza mihamarább! – lökdöste

az ösvény felé Pétert a sárkány.Másnap Péter egész nap az internetet bújta, noteszbe

jegyzetelt, térképeket böngészett. Apja GPS–ét iskölcsönvette, és leellenőrizte az útvonalat.

Előkereste a hátizsákját, és bepakolt. Iránytű,vízhatlan kabát, kovakő gyújtós, sátorponyva, hálózsák,konzervek, sapka, erős bőrkesztyű... A padlásonhányódott egy régi nyereg, szíjak, ezt is előkészítette.Előkotorta megtakarított pénzét, az útlevelével, anotesszel és a térképekkel együtt vízhatlan tokba dugta.A GPS–t is a zsákba tette. Ragtapasz, fásli, konzervek,konzervnyitó... Az összes csoki....

Másnap kora hajnalban elosont a nyereggel és aszíjakkal a barlanghoz.

* * *

– Ezt minek? Nem vagyok én ló! – sértődött megDeszpel.

– Szerinted hogyan fogok én utazni?! Lesodorna azelső szél!

– Igazad van, megtalálom a módját, hogyanalakítsuk sárkánynyereggé – enyhült meg Deszpel. –

TROTH ÉS DESZPEL

• 24

Holnapra meglesz! És holnap este indulunk, ez az utolsószavam!

Péter remegő lábakkal ballagott haza. Azontöprengett, hogyan mondja meg otthon, hogy ő mosteltűnik egy–két hétre, de semmi esetre se keressék...Nehéz dió, még sosem hazudott a szüleinek, és éppenezért, teljesen megbíztak a szavában.

– De mégsem mondhatom, hogy sárkánylovaglásrakészülök, ugye, két okból sem: egy: hülyének néznének,kettő: amennyiben mégsem, akkor veszélyben forogmindannyiunk élete, Deszpel nem teketóriázna!

Szerencséje volt. Az asztalon cédula várta.„Drága kicsikém! Sürgősen el kellett utaznunk,

György bácsikád súlyos beteg, mellette szeretnénk lennia kórházban. A hűtőben van étel, bármilyen gond van,Ágota nénihez fordulj, rábíztunk. Lehet, hogy egy hétigis távol leszünk. Csókol anya és apa.”

Péter mindig is rühellte, ha drága kicsikémnekszólították, erről úgy látszik, soha sem tudja leszoktatniaz ősöket. De mégse örült soha ennek a megszólításnakennyire, mint most.

Azonnal bekopogott Ágota nénihez.Ágota néni, amióta a férje meghalt, egyedül lakott

egy kis házban. Saját gyermeke, nagy bánatára, nemszületett, de nagyon szerette a gyerekeket, és azok isszerették őt, mert kedves, melegszívű teremtés volt.Sosem haragudott, ha véletlenül egy labda az ablakánkeresztül landolt a nappalijában, unokahúga, Hannapedig házának, gyakori vendége volt. Olyan volt azotthona, mint egy mesebeli házikó: oldalán vadrózsa és a

TROTH ÉS DESZPEL

• 25

lonc futott fel, pici kertje teli volt virággal, a végébenpedig még néhány tő paradicsom is elfért. A ház mögöttállt egy nyárikonyhája, melyet festőműhelynek rendezettbe, ott festegetett, rajzolgatott szabadidejében.

A család barátjának számított, elfogadták kissékülönc, bohém természetét. A falu könyvtárábandolgozott, és ő helyettesítette a postást is, amikor azszabadságot vett ki.

– Kezicsókolom, Ágota néni! Szeretnék elköszönni!– Kedves tőled, de nem értem, hiszen csak most

érkeztél! Tudod, ugye, hogy a szüleid rám bíztak, mígGyörgy bácsikádnál vannak? – nézett Péterre aszemüvege fölött, és felállt. - Kérsz egy kis sütit?

– Nem kérek, köszönöm. Azért jöttem, hogy ténylegelbúcsúzzak. Sajnos a szüleim olyan hirtelen távoztak,hogy nem volt alkalmam értesíteni őket azosztálykirándulásról. Mindenem van, ami az útraszükséges, egyik osztálytársam szülei értem jönnekautóval és elvisznek a gyülekezőhelyre. Pénz is vannálam – hadarta. – A telefonomat viszont sajnos a nagysietségben elejtettem, és elromlott.

– Tudod, hogy nem szoktalak ilyesmiért megszidni!– mosolygott Ágota néni, és csodálkozva nézte Péterizgalomtól kipirult arcát.

– Azért említettem csak, Ágota néni, mert emiattsajnos nem lehet nekem telefonálni. De én megadom atanár úrnak az Ágota néni telefonszámát, és ha bármigond van, akkor szólunk!

A néni megsimogatta Péter arcát. Tudta, hogymennyire szeret kirándulni.

TROTH ÉS DESZPEL

• 26

– Na jó, kellemes időtöltést nektek! Biztos nincsszükséged semmire? Szívesen segítek összecsomagolni!

– Erre semmi szükség, köszönöm szépen, a tanár úrrészletes listát küldött mindarról, amit vinnünk kell,nem marad ki semmi, ne tessék fáradni!

– Na jó – sóhajtott nem kis megkönnyebbülésselÁgota néni, mert neki viszont fogalma sem volt, hogymit kellene pakolni. – Azért várj egy percet, mígdobozba rakom ezt a kis sütit, jól fog jönni az úton!

Péter fogta a dobozt, megölelte a nénit, és már ottsem volt.

– Hú, ez eddig simán ment! Szegény néni, nemakartam belekavarni őt is! Tudom mit tegyek, hogy nekerüljön az én hibámból bajba!

Leült, írt egy levelet, megcímezte saját maga nevére,és feladta postán. Arra gondolt, hogy ha nem érkezikhaza, akkor majd felbontják előbb–utóbb, és abbanmindent megmagyaráz. Ha pedig hamarabb hazakerül,mint a szülei, akkor majd eltünteti a levelet.

Másnap reggel egyebet sem tett Péter, mint kipakoltés bepakolt a hátizsákba. Az igazság az, hogy rettentőenizgatott volt, ugyanakkor nagyon magányosnak éreztemagát. Titkát nem oszthatta meg senkivel, tanácsot semkérhetett. Búcsúzkodott mindentől, amit ismert ésszeretett. Úgy készült, mint aki a halálba indul.Csomagjába rakta a szülei fényképét. Sóhajtva nézegettekedvenc könyveit, játékait. Leheveredett egy kicsit –talán utoljára –, az ágyára, és megölelte a párnáját.

TROTH ÉS DESZPEL

• 27

– Szeretlek, anya. Szeretlek, apa. – mondtacsendesen. – Bocsássatok meg nekem, ha meghalok. Tilegalább megmenekültök.

Délután elindult a barlang felé. Nagyon nehéz volt aszíve.

TROTH ÉS DESZPEL

• 28

TROTH ÉS DESZPEL

• 29

IEstére Péter a barlanghoz ért. Alig ismert Deszpelre: alenyugvó nap utolsó sugarai megcsillantak ragyogó, azöld minden árnyalatában játszó pikkelyein, szemevörös tűzben ragyogott, szárnyai suhogva szelték alevegőt.

A barlang előtt a nyereg átalakítva várta: a szíjakat asárkány ügyesen hozzáerősítette, még kengyelt isszerkesztett hozzá, valamint egy kosárszerű hámot,amely segítségével lovasát hozzá lehetett erősíteni anyereghez. Még csomagtartó rész is volt két oldalán,zsákszerűen kiképezve. A gyeplőjét hurokkal Deszpelszarvaihoz lehetett kötni, és az egész szerkezetet aszárnytövekhez hurkolni. Így Péter gyakorlatilag asárkány nyakában ülve „lovagolhatott” anélkül, hogylesodródjon vagy görcsösen kapaszkodnia kelljen, agyeplőkkel szavak nélkül is tarthatta a kapcsolatot asárkánnyal, és a boszorkányos ügyességgel megkötöttcsomózási technika segítségével egy perc töredéke alattfel- és le tudta szerelni Deszpel hátáról.

– Ez szuper! – vizsgálgatta Péter! Hogy tudtad ígykitalálni?

Indulás

TROTH ÉS DESZPEL

• 30

– Hogy őszinte legyek, nem az én találmányom, ezklasszikus sárkánynyereg, az egyszerű fajtából. Azülésrésze eléggé nevetséges, de megteszi ez is – zárta le atémát Deszpel.

Deszpel előtt még volt valami: egy rongybabugyolált csomagocska.

– Ezt is tedd be a hátizsákba – csattogtatta szárnyaitizgatottan a sárkány.

Leültek, megbeszélték az útitervet. Az első éjszakavárt rájuk a legnehezebb szakasz: átrepülni a románhatáron Ukrajnába, és onnan át Lengyelországba,lehetőleg a hegyek vonulatát követve. Első pihenőjük alengyelországi Przadki mészkőszikla rezervátum volt.Azért választotta ezt Péter, mert remélte, hogy az ottanierdők és mészkősziklák elég védelmet fognak nyújtani,így nem fedezik fel őket.

Indulás előtt evett egy keveset, de torka összeszorult,úgyhogy hamarosan elcsomagolta az ételt. FelmálháztaDeszpelt, maga is felöltötte meleg, vízhatlan kabátját.

Felült, fészkelődőtt egy kicsit. A nyereg meglepőenkényelmes és biztonságos volt. Az égen sűrű felhőkgyülekeztek, eltakarták a holdat.

– Indulhatunk – mondta.Deszpel megsuhogtatta szárnyait, és felszállt a felhők

fölé.Péter füle mellett zúgott a szél, de a kosár szilárdan

tartotta. Egy idő múlva már ki merte nyitni a szemeit, ésnem markolta olyan görcsösen a gyeplőt. Fantasztikusélmény volt. A felhők miatt sokat nem látott, sötét isvolt, de nagy meglepetésére biztonságban érezte magát.

TROTH ÉS DESZPEL

• 31

Így repültek több órán át. Péter a zsebébe rejtetttérképen követte az útvonalat, már amennyire ezlehetséges volt a felhők miatt – de szerencsére a sárkányidőnként lejjebb ereszkedett, és jól beláthatóvá vált a táj.

– Ne félj! – szólt hátra Deszpel. – Jól tudom, holvannak azok a sziklák!

– Az igaz, csak azt nem tudod, hol vannak ahatárőrök! Nagyon óvatosak kell legyünk a határnál!

Péter nagyott rántott a gyeplőn, mikor megérzéseszerint közeledtek a román határhoz. Deszpelmegértette, és keresett egy sűrű erdőrészt, aholmegpihenhetnek. Éjfél körül lehetett.

– Na, milyen? – fújtatott. Láthatóan rettentőenbüszke volt teljesítményére.

– Szuper! – mondta az igazsághoz híven Péter, majdmegmozgatta elgémberedett tagjait. A vártnál sokkalkényelmesebben ült, de nagyon átfázott. Kibontotta azételcsomagot, evett egy keveset, és megnézte a térképet.

– Nincs messze a határ. Jó lenne a felhők fölöttátrepülni az ukrajnai részen, egészen a lengyel sziklákig.De túl magasan ne szállj, nehogy a repülőgépek radarjaimegtaláljanak.

Rövid idő múlva felkerekedtek, és szerencséjükre afelhők takarásában zökkenőmentesen átjutottak mindkéthatáron. Lengyelországba érvén Péter jócskánmegkönnyebbült. Megállás nélkül repültek az elsőpihenőhelyükig, lehetőleg a hegyek vonulatait követve.

– Itt van az a hely – nézett hátra Deszpel repülésközben. Péter a hirtelen mozdulattól úgy érezte, hogykibillen egyensúlyából.

TROTH ÉS DESZPEL

• 32

Leszálltak. Már hajnalodott.– Kérlek, ne forgasd a fejed repülés közben,

majdnem lepotyogtam! – mérgelődött Péter, most jött kibelőle az egész feszültség.

– Nem potyogtál volna le. Most pedig aludjunk.Deszpelen látszott, hogy holtfáradt, nem is csoda,

majdnem hatszáz kilométert repült. Nyergestől,csomagostól kúszott előre, míg egy sziklafalhoz el nemjutott. A fák takarásában, egy barlang nyílása látszott, deturistáknak megközelíthetetlen magasságban.

– Kapaszkodj még egy kicsit – nézett hátra, ésfelröppent a barlang bejárata fölé, majd zuhanórepülésközben hiretelen bekanyarodott a barlang száján.Biztonságban voltak. A barlang elég tágas voltmindkettőjüknek. Péternek úgy tűnt, hogy hátul alagútsötétlik, de túl fáradt volt ahhoz, hogy ennekutánajárjon. Lenyergelte Deszpelt, és kinézett. Különösformájú kősziklák tornyosultak körülöttük, olyanokvoltak, mintha óriások megkövült testei lennénekszanaszét hajigálva. Ivott egy kis vizet, és Deszpeloldalához bújt. A sárkány már aludt. Nemsokára őt isálomba ringatta társának nyugodt szuszogása.

Mire felébredt, már lemenőben volt a nap. Deszpelmég mélyen aludt. Minden porcikája fájt, éhes is volt.Elővette az ételes csomagot, és jóízűen falatozni kezdett,közben a térképet böngészte. Még ötszáz kilométer útállt előttük a következő pihenőig. Az idő továbbra isvelük tartott: felhők borították az eget, de szerencsérenem esett az eső.

Deszpel mocorogni kezdett.

TROTH ÉS DESZPEL

• 33

– Még várnunk kell, míg besötétedik – mondta Péter,és kiterítette elé a térképet. – Máskor is használt azember sárkánynyerget?

– Túl sokat kérdezel. – nézett rá a szeme sarkábólDeszpel. – Igen, repült még ember sárkányháton.

– Az ember és a sárkány barátok voltak?– Ez nagyon bonyolult, hosszú és régi történet.

Barátok is, ellenségek is. Inkább szövetségesekneknevezhetém őket, mint barátnak – pontosított Deszpel –,de végül nagyrészt ellenségünkké váltak. Mármint az énnemzetségem ellenségeivé.

– Van más nemzetség is?– Természetesen. Én földsárkány vagyok. Vannak

vízi sárkányok, tűzsárkányok, és vannak olyanok is,akiket jobb nem is emlegetni....

– Miért?– Most már indulnunk kell – tért ki a válasz elől

Deszpel. ...és reménykedj abban, hogy az a sárkány, aki aszigeten él, nem az utóbbiak közül való, mert akkorbajban vagyunk.

– Ez most mit jelent? – fagyott meg a vér Péterben. –Tehát, ha találunk ott másik sárkányt, az nem azt jelenti,hogy minden rendben van, és viszel is haza?

– Reménykedjünk – sóhajtott Deszpel.– Erről nem volt szó!– Most került szóba. Indulás.Péter aggodalmas szívvel nyergelte fel a sárkányt.– Nem volt erről eddig szó... – dohogott magában. -

.Még mi minden fog kiderülni?

TROTH ÉS DESZPEL

• 34

Alig várta, hogy megérkezzenek, és túl legyen ezenaz egészen.

Most gyorsabban haladtak, mintha Deszpel belejöttvolna a hosszútávrepülésbe. A következő pihenőjük alengyel tavak egyike volt, Leszno–tól nem messze. Közela tóhoz erdő terült el.

Leszálltak a tó egyik elhagyatott partján, és Péterúszott egy jót, lemosta a fáradtságát, megmozgattaizmait, majd meghúzódtak a közeli erdőben. Itt nemvoltak olyan biztonságban, mint a barlangban, deszerencsére a borús időre való tekintettel nemnyüzsögtek a kirándulók. Jót tudtak aludni egy, fáklombja által takart szakadékban. Deszpel izgatottanébredt. Még kora délután volt.

– Holnap már ott leszünk!– Igen, ott leszünk, ha szerencsénk van. A nyílt

tenger fölött kell repülnünk, nem tudom, hogyan oldjukmeg, hogy senki ne vegyen észre, hogyha tiszta lesz azég...

Nagy bánatukra oszladozott a felhőzet, átragyogtakrajta a csillagok. Nem egészen négyszáz kilométer út álltmég előttük. Megvárták, míg jól besötétedik, és Deszpela magasba emelkedett.

TROTH ÉS DESZPEL

• 35

GLegalább három órája repültek már, mikor Deszpelhirtelen lekanyarodott egy erdős területen, és leszállt.

– Miért álltunk meg?– Érzem! Érzem a gondolatait – topogott Deszpel.

Egészen furcsán viselkedett. Forgott körbe–körbe,nyújtogatta a nyakát, nagyokat fújtatott.

– Mit csinálsz?– Nagyon különös. Nagyon különös... – motyogta a

sárkány, és elgondolkodott. – Nagyon régóta neméreztem egyetlen társam gondolatait sem. Igen boldogvagyok. De mégis, van itt valami idegenszerű..., az énnemzetségemből származik, másképpen nemérezhetném. De ez így szokatlan.

– Nem lehet, hogy elfelejtetted, milyen kellenelegyen?

– Azt nem lehet elfelejteni. Egyben biztos vagyok.Nem olyasmi lesz ott, amitől tartottam. – mondtavontatott hangon Deszpel.

– Megyünk már? – noszogatta Péter. – Mindjárthajnal lesz, nincs sok időnk!

– Tudom...A sárkány izgatottan topogott.

Grizelda

TROTH ÉS DESZPEL

• 36

– Mit csinálsz?– Várj egy kicsit! – figyelt Deszpel behunyt

szemmel.– Szomorúságot érzek. Olyan, mintha egykölyöksárkány gondolatai lennének... Ez viszont nemvalószínű. Furcsa. Menjünk hát!

Fellszálltak újra. Előttük nemsokára feltárult atenger, fölöttük szikráztak a csillagok. Sietniük kellett,mert a tiszta égbolton repülő sárkány, még ha éjszaka isvolt, elég feltűnő jelenség.

Szerencséjük lett megint. Nemsokára feltűnt előttüka három kis szigetből álló dán szigetcsoport. A tengerfelől közelítették meg a legkisebbet, és leszálltak. Pétergyorsan lenyergelte Deszpelt, és körülnézett. Virradt.Körülötte rengeteg vízimadár gágogott, rikácsolt, asziklás talajt nagyrészt madártrágya borította. Nem voltvalami barátságos hely, a szél is erősen fújt. Péterterepfelfedezésre indult volna, de a sárkány megállította.

– Nem mászkálhatsz itt szanaszét! Várj, míg szólok!– mordult rá. – Itt van valahol. De nem akar előjönni. Fél.Nem tudja, hogy kik vagyunk. Nem érti, hogy mitörténik.

Csendben vártak egy darabig.– Jó, előre küldhetlek most már.– Te nem jössz? – kérdezte csodálkozva Péter. – Te

akartál találkozni vele, nem én! Miért küldesz előre? Énis félek, nem csak ő!

– Nem akar találkozni velem, de azt mondja, hogy temehetsz. Ne félj, ott a sárkányköpés a válladon, fogomtudni, ha bajban vagy.

TROTH ÉS DESZPEL

• 37

Péter elindult, a sziklák takarásában osont előre,igyekezett kevés zajt csapni, de tisztában volt azzal is,hogy valahonnan egy furcsa sárkány lesi. A madaraknagy zsivajt csapva szálltak fel előtte.

Egyszer csak egy kisebb szikla mögül egy sárkánynézett szembe vele. Olyan volt ő is, mint a szikla: telemadárürülékkel. Véreres szemeiből haraggal vegyesfélelmet vélt kiolvasni Péter. Lassan közelebb menthozzá.

– Mit keresel itt, ember?! Nyugalmamat nemzavarhatod! Ki az ott veled?

– Az én társam egy másik sárkány. Azért jöttünk ide,mert a társam szeretne megismerni.

– Különös, azt hittem, hogy nincs már több sárkányrajtam kívül... – tűnődött a másik. Gyanakvóan nézettPéterre. Honnan tudtatok rólam?

– Segítettem neki, hogy megtalálhasson. Akarsztalálkozni vele? Hosszú utat tettünk meg azért, hogy ittlehessünk.

A sárkány töprengve nézett rá. Szemében előszörgyanakvás, majd öröm, végül kétségbeesés tükröződött.

– Nem akarok találkozni vele. Nem szeretném, hogybárki is így lásson – vicsorgott. – Te pedig azonnal menjel a szigetemről, mert elpusztítalak! Azt üzenem atársadnak is, hogy azonnal tűnjön el innen, nem akaromlátni! – sziszegte, és rosszallóan nézett Péterre.

Péter csak nézte. Hát ezért repültek ennyit? Ezértvállaltak annyi veszedelmet? Hirtelen, különös módon,megsajnálta Deszpelt, elképzelte, milyen lehet több százéven keresztül egyedül élni egy huzatos barlangban,

TROTH ÉS DESZPEL

• 38

barátok nélkül. Figyelte a sárkányt. Világosabb színe voltmint Deszpelnek, valamivel kisebb is volt. Eszébe jutott,hogy talán ugyanaz lehet a gondja, mint Deszpelnek, amagány. Talán azért ilyen undok, mert szégyeli magát,amiért madárpiszok borítja.

– A társam nagyon fáradt, úgyis csak délutánszeretne találkozni veled. Nagyon sokat repült, amígideért. Ha engeded, addig szívesen segítek, hogyelőkészülhess a méltó fogadására.

A sárkány meglepődve nézett Pétere.– Rendben, adok nektek egy esélyt – hajtotta meg a

fejét. – Hogyan képzeled az előkészületeket?– Van egy olyan eszközöm, amivel ha megmoslak,

fényleni fognak a pikkelyeid. És a szigeten is rendetrakunk a találkozó helyén.

A sárkány beleegyezett. Péter visszarohantDeszpelhez, hogy elmesélje a fejleményeket. Deszpelszemében a hallottak után meghatottság csillogott.Hosszan nézte Pétert.

– Nőstény... – mondta csendesen, álmatagon,reszelős hangon.

– Mi?– A sárkány, aki itt él. Nőstény...!Péter gyorsan megreggelizett, aztán vette a

szappanját és elrohant. A másik már várta, láthatóanizgatott volt ő is. Munkához láttak. Péter kérésére asárkány összegömbölyödve belefeküdt a forrás mellettipatakmederbe, és ott áztatta magát, ő meg ahátizsákjában homokott hordott a partról és nekiálltlesúrolni vele a pikkelyekről a guanót. Nehéz,

TROTH ÉS DESZPEL

• 39

fáradságos munka volt, de nem adta fel. Lassan előtűnt apikkelyek eredeti színe. Délre gyönyörű világoszöldárnyalatokban, sőt, a hasán majdnem opálos fehérszínekben pompázott. Péter nem kímélte, elővette aszappant is, és azzal is lemosta. Utána egy kisebb tisztástpróbált feltakarítani, ami, ha lehet, még nehezebb munkavolt. Egyszer csak egy nagy ordításra kapta fel a fejét. Anőstény sárkány erőből, dühtől tajtékozva rohant felé.

– Most megöllek, te álnok ember! Mit merészeltélművelni velem?!

Lángot fújt Péter felé, de ő szerencsére az utolsópillanatban félreugrott.

Hirtelen nagy csattanással közöttük termett Deszpel.A két sárkány egymásra meredt, szemük szikrázott,

egyet–egyet léptek, toporzékoltak, nyakukatnyújtogatták. Olyan volt, mintha szavak nélkülbeszélgetnének, vagyis hang nélkül üvöltöznénekegymással. Félelmetes látványt nyújtottak. Aztán lassanlecsillapodtak, közel kúsztak egymáshoz, továbbra isegymás szemébe nézve. Deszpel lassan a másik sárkánynyakára hajtotta a fejét.

Péter hangosan, megkönnyebbülten felsóhajtott.– Bocsáss meg – mondta a neki a nőstény sárkány

hirtelen.– Semmi baj – válaszolta nagyvonalúan, reszkető

hangon Péter. - Mondd, mivel haragítottalak meg?Igyekeztem szépen takarítani, igaz, nem vagyok ebbenvalami ügyes...

– Nézz meg jobban! – ezzel felmeresztette apikkelyeit. A pikkelyek alatt selymes, puha, hófehér

TROTH ÉS DESZPEL

• 40

pelyhek voltak, nem tollpihék, nem pehelyszőrzet,hanem valami a kettő között.

– Hiszen ez gyönyörű! – símította meg Péteróvatosan.

– Ez szégyen, nem gyönyörű. Így minden kiderült –sóhajtott a másik.

– Grizaldahadaren apja hósárkány – magyaráztaDeszpel. – A sárkányoknál nem megengedett a fajtánkívüli keveredés. De a föld– és hósárkányok között mégvalamennyire elfogadható, mert ugyanannak anemzetségnek a leszármazottai. Egyikük, a hósárkányoktörzse, a sarkköri hideghez alkalmazkodott, aföldsárkányok pedig az átlagos hőmérsékletiviszonyokhoz. Különálló fajtának tartani ahósárkányokat tévedés! A pikkelyek alatti pelyhek és avilágos szín elárulta a származását, ezért volt haragos.Ahogy ő tudja, ez hatalmas szégyen, ez volt az okaannak is, hogy számkivetettként élt ennyi ideig ezen aszigeten.

– Nekem tetszenek azok a pihék... – nézett aranylószemmel Grizaldahadaren–re Deszpel. – Persze, atűzsárkányokkal, vagy a fekete sárkányokkal valókeveredés több okból sem ajánlatos. De ez egészen más!

– Tisztelettel megkérlek, hadd szólíthassalakGrizeldának – szólt Péter. – Tudom, hogy nem méltóhozzád, de sajnos nem vagyok képes megjegyezni anevedet.

Ebben maradtak.A két sárkány csak nézte és vizslatta egymást.

Látszott, hogy a maguk módján kommunikálnak.

TROTH ÉS DESZPEL

• 41

Csendben ringatóztak, szemük arany fényben ragyogott.A lenyugvó nap beragyogta testüket. Péter meghatottannézte őket. Érezte, hogy ez bár hasonló, de sokkal több,mint például a szerelem. Ez megváltás a magányévszázadokon át tartó szörnyű szorításából, areménytelenségből. Mikor belegondolt hogy milyenéletük lehetett, beleborzongott.

– De gyermekeket és lányokat ölt Deszpel! – jutotteszébe.

Aztán megint csak nézte a két sárkányt. Magasztoslátványt nyújtottak, szépség és erő áradt belőlük,körülvette őket az összetartozás csodálatos erőtere.Egyáltalán nem érzezte magát veszélyben mellettük.

– Nem tudom, hogy én mit tennék, ha sárkánylennnék, és több évszádadot magányosan töltenék egybarlangban, a változás reménye nélkül... – gondolta. –Lehet, hogy én is olyasmit tennék bánatomban éskétségbeesésemben, amire nem lennék túl büszke.

– Hozd ide azt a csomagot, amit induláskorrádbíztam – szólt hozzá hirtelen Deszpel. Péter már el isfelejtette a rongyba csavart kis kupac csomagot, de értement, és letette a sárkányok elé a földre.

Deszpel áhítatosan kibontotta, és néhány opálosfényben ragyogó, teljesen sima kő gurult elő. Voltközöttük narancs nagyságú, de kisebb, diónyi,mogyorónyi darab is. A legnagyobbat a foga közészorította és Grizelda elé tette. A kisebbek közül egyetpedig Péter lába elé gurított.

– Hálánk jeléül fogadd el ezt az ajándékot – mondtaünnepélyes hangon Deszpel. Péter csak azért nem

TROTH ÉS DESZPEL

• 42

vihogta el magát, mert nem akarta megsérteni őket, úgytűnt, hogy számukra ez igen fontos.

– Nagyon köszönöm – szólt zavartan. –Megkérdezhetem, mi ez? Még sosem láttam ilyen követ.

– Sárkánykőnek nevezik az emberek. Nagy kincsnekszámított az emberek között valaha, rengeteg vértontottak egyetlen pici darab birtoklásáért is.

Péter csak nézte a követ. Szép, sima kő volt, áttetsző,opálosan fénylő.

– Hát, mégegyszer nagyon köszönöm – tette zsebre.Még ha arany vagy gyémánt lenne, értené. De ez nemnézett ki még féldrágakőnek sem.

– Na mindegy, elteszem emlékbe – gondolta. –Úgysem számítottam egyáltalán semmilyen ajándékra azéletemen kívül.

– A kőnek varázsereje van – tette hozzá mintegymellékesen Deszpel. – Meggyógyítja a betegségeket,meghosszabbítja az életet, és erőt ad, mikor legyengülsz.Mostantól kezdve a tiéd, rád hallgat. Ez a legnagyobbajándék, amit a sárkányok valaha is az embernek adtak.A kincsek, amiket az emberek annyira szeretnek, összesem hasonlíthatóak a legkisebb sárkánykő értékével. Deezt a titkot közületek csak a legbölcsebbek ismerték. Megkell ismerned majd a kövedet, mert mindegyiknek sajáttudása van, melyet csak a gazdája számára nyilvánít ki.Egyre ügyelj: senkinek ne mutasd meg, ne dicsekedjvele, és soha senki nem tudhatja meg, hogyan kerülthozzád.

Péter kezdte kapisgálni, milyen értékes ajándékotkapott.

TROTH ÉS DESZPEL

• 43

– Van valami köze a sárkánykőnek a templomoslovagokhoz? – nézett a szomszédos sziget sötéten sejlőpartjai felé. – Úgy olvastam, hogy azon a szigeten alovagok valamit nagyon rejtegettek Mindenki azt hiszi,hogy aranyat. A közelmúltban az ott lévő várakatrégészek is megvizsgálták, és találtak példáularanypénzeket a romok között.

Grizelda és Deszpel egymásra néztek, majd Péterre.– Igen, a templomos lovagok közül néhányan tudtak

a sárkánykőről. De hadd ne idézzünk fel most ilyenfájdalmas, régi emlékeket! Ez az este az öröm ünnepelegyen!

A két sárkány ismét egymás szemébe merült. Pétertenyerébe vette a követ.

– Mintha lüktetne – csodálkozott, aztán gondosanelrejtette a nyakán lógó vízhatlan zacskó mélyére.Kezdett fázni.

– Nem lehetne egy kis tüzet gyújtani? Hideg lett...– Észrevennék a partról – válaszolta Grizelda. –

Gyere, bújj a szárnyam alá – mondta kedvesen.Péter befészkelődőtt a nőstény sárkány szárnya alá.

Csodálatos, meleg, lágy sátor vette körül, enyheszappanszag áradt belőle. Hallotta Grizelda szívénektompa dobogását.

Mély, nyugodt álomba merült.

TROTH ÉS DESZPEL

• 44

TROTH ÉS DESZPEL

• 45

APéter nem sokáig aludt, ennek ellenére teljesenkipihenten ébredt.

– Indulnunk kellene, Deszpel! – ugrott ki a nősténysárkány meleg szárnya alól. – Megígérted!

Deszpel felnézett a felhőkön átragyogó csillagokra.Látszott rajta, hogy nagy kedve nincs az induláshoz, demegadóan szusszantott egy hangosat, a vízimadaraknagy felháborodására.

– Igen, ha sietünk, még elérünk az elsőpihenőhelyünkre!

A két sárkány a maga módján, szavak nélkülmegbeszélte a tennivalókat egymással. Péter pakolt, ésnyergelt. Rövid időn belül fenn szárnyaltak a felhőkfelett, és virradat előtt megérkeztek a tavakszomszédságában megbúvó erdei szakadékhoz.Nyugtalanok voltak mindketten, a szakadék nem voltvalami biztonságos menedék.

Jóformán alig pihentek, felváltva őrködtek, aligvárták, hogy beesteledjen, hogy végre maguk mögötthagyhassák ezt a helyet.

Amint eljött az idő, felszálltak újra. Péter márotthonosan ült a sárkánynyeregben. Szerette, ahogy a

A kő

TROTH ÉS DESZPEL

• 46

szél fújja az arcát, nézte az alatta tovasuhanó tájat ésmeglepetésére, nem is nagyon várta, hogy hazaérjenek.

A második pihenőnél már kényelmesen befészkeltékmagukat a barlangba. Péter a feje alá tette a nyakábaakasztott vízhatlan tokot, és elalvás előtt azonmorfondírozott, hogy miként lehet az, hogy pont veletörtént mindez, miért pont ő találta meg Deszpelt, éshogyan lehetséges az, hogy egyáltalán megtalálta?

Egyszerre csak úgy érezte, hogy álmodik – egy váratlátott maga előtt. Próbált felébredni, ekkor eltűnt a vár,és felsejlettek a barlang körvonalai, mellette a nyugodtanszuszogó Deszpel. Mikor újra ellazult, megint megjelentszemei előtt a vár. Nagyon különos érzés volt. Hafókuszált, eltűnt, ha ellazult, megjelent.

– Furcsa álom – gondolta.A vár egyre pontosabban rajzolódott ki előtte.

Tisztán kivehető volt zömök ötszögű tornya, melletteegy másik, karcsúbb torony magaslott. Beláthatóakvoltak a környező, erdő borította dombok. Távolabbfelsejlettek egy másik vár körvonalai is. A kép lassanközelített az elsőhöz, aztán mintha metszetet látna,feltűnt egy földalatti alagút, amely összekötötte a kétvárat.

A kép fordult, közelített, és nagy meglepetésére atúlsó vár fölött három alakzatot látott keringeni: háromsárkányt, de nem olyanok voltak, mint Deszpel ésGrizelda, hanem jóval kisebbek, vékonyabbak, sötétszínűek és valahogy áttetszőek. Sziluettjük mögött, mintfekete füstfelhő mögött, látszott a táj. A sárkányokeltűntek a túlsó vár tornyai között. Az innenső várormáról pedig hirtelen felszállt egy földsárkány, a hátán

TROTH ÉS DESZPEL

• 47

sárkánylovassal, majd szédületes gyorsasággaltávolodott. Úgy tűnt, menekül. Az erdő magasságában,lehetőleg az ösvények, fák takarásában repült.

A kép újra közelített. Az úton lovascsapat vágtatott avárhoz, berontott a kapuján. A vár udvarán ádáz harcbontakozott ki a várbéliek és a támadók között, a védőksokkal kevesebben voltak, de látszott, hogy nem adjákolcsón az életüket.

Az udvaron egy kútszerű nyílás tátongott, és alatta,nagyon mélyen a föld alatt, boltíves terem. A beszűrődőfény a földalatti terem alján levő medenceszerű kismélyedésre világított. A nyíláson lenézve, víz csillantbenne. A medence mögött, a boltív védelmében,különös, nem egészen egy méter magas kőoszlop állott.

A kép közelített. A kőoszlopon faragások: stilizáltkígyófej, és alatta kettétört kenyér vagy talán nyitottkönyv rajza látszott. Az oszlop hátsó felén egy mélyedéshúzódott, mely mintha rejtekhelye volna valaminek, demost üres volt. A boltív zárókövén, a kőoszlop fölött,vörös kereszt.

Fenntebb, a termek magasságában vad harc dúlt. Avédők közül néhányan menekülni próbáltak az alagútona másik vár irányába, de ellenséges csapatok indultakszembe velük az alagút túlsó oldaláról.

Végül beszorították a védőket a vár karcsúkápolnatornyába: a támadók egyenként, kegyetlenülgyilkolták le őket. Kiomló vérük vörösre festette afalakat, az oltárt. A legidősebb fehér köpenyes védőtölték meg utóljára, hosszú, láthatóan sikertelenfaggatózás után. Dühösen dúlták fel utána az egészvárat, úgy tűnt, kerestek valamit, aztán ellovagoltak.

TROTH ÉS DESZPEL

• 48

Eddig tartott az álomszerű történet. Csak képek,hangok nélkül. Nagyon különös volt. Ha Péter jobbanmeg szeretett volna nézni egy-egy részletet, a képközelített, fókuszált. A legidősebb vitéz arcvonásaimélyen beleolvadtak emlékezetébe.

Sokáig feküdt mozdulatlanul, látomásán töprengve.Álom lehetett? Ahhoz túl különös volt. Mikor Deszpelfelébredt, az első dolga az volt, hogy elmesélje neki.

– A kő, az mondta el a történetet. Ezek szerintvalamilyen módon összefügg a sorsoddal. Kérdeztélvalamit a kőtől, mielőtt mesélni kezdett?

– Én? Nem is tudtam, hogy ez a kő erre képes!Azaz... éppen azon töprengtem, hogy miért pont velemtörténik mindez.

– A kő megadta a választ. Léka várának történetétláttad. A várat a templomos lovagok lakták. Királyiparancs érkezett a lovagok meggyilkolására.

– Miért tett volna ilyent velük a király?– Mindenhol a világon, pápai rendeletre, ugyanazon

a napon a templomosokat egyszerre váratlanulmegtámadták, és legtöbb vezetőjüket meggyilkolták.Léka várának elfoglalása pár évvel később történt.

– És a másik vár? Ahova az alagút vezetett? Láttamfölötte három furcsa sárkányt...

– Az Borostyánkő vára volt. Valóban alagút kötötteössze a két szövetséges várat, de ott elárultak minket,mint ahogy a legtöbb esetben történik, amikor a feketesárkányok valahol megjelennek. Árulás, intrika,kapzsiság, kegyetlenség, vérontás... – Deszpelfájdalmasan lehunyta a szemét.

TROTH ÉS DESZPEL

• 49

– És a másik sárkány, a lovassal? Mit értesz azalatt,hogy „minket”?

– Ó, azt is láttad? Akkor nagy titok tudomásárajutottál, fiú. Az a sárkány a lovasával kimentett a várbólvalami igazán fontosat, olyannyira fontosat, hogy azélete kockáztatása volt a legkevesebb, amit ennekérdekében tehetett.

– Mi volt az, amit kimentettek?– Addig vagy biztonságban, míg nem tudsz erről

semmit – zárta le a témát Deszpel.Péter minden további kérdezősködésére a válasz

konok csend volt.Készülődni kezdtek: az utolsó útszkasz megtétele

még hátra volt, és ez volt a legkockázatosabb szakasz.Szerencséjükre vihar tört ki, és zökkenőmentesenátjutottak a határokon. Félelmetes látvány volt abból amagasságból a vihar: a villámok körülöttük csapkodtak,a szél zúgva cibálta Deszpel szárnyát. Csuromvizesen,minden erejét megfeszítve, alacsonyan, a szurdokok,szélvédettebb folyóvölgyek takarásában repült.

Reszketve érkeztek meg Deszpel barlangjához. Márreggel volt.

– Itthon vagyunk – nézett körül Deszpel. – Estevisszaindulok. Most el kell búcsúznunk

– Grizeldával fogsz lakni? Itt sokkal kényelmesebblenne mindkettőtöknek...

Péter most értette meg, hogy valószínűleg sohasemfogja látni többé a sárkányt. Hazaérkezésük így örömmelvegyes fájdalommal töltötte el.

TROTH ÉS DESZPEL

• 50

– Nem fogunk a szigeten élni. Tudok egy jó helyet,odaköltözünk.

Péter ekkor megölelte a sárkányt, akarva-akaratlankönnyek szöktek a szemébe...

Deszpel megértette. Mindketten tudták, hogy rövidközös kalandjuk során kettejük között is különlegeskapcsolat alakult ki.

– Ne búsulj! Válladon a sárkányköpés. Mindig éreznifogom, hol vagy, sőt, azt is, ha életveszély fenyeget.Vigyázz a kőre. Ne mutasd meg senkinek, mert bajthozhat rád, ha másvalaki is tud róla.

– Miféle bajt?– Akármilyen – tért ki a válasz elől Deszpel.– És most menj.Péter lehajtott fejjel ballagott az ösvényen hazafelé...

TROTH ÉS DESZPEL

• 51

GyOtthon az üres ház várta, szülei még nem érkeztekhaza. Gyorsan kivette a postaládából a saját levelét, éselégette. Gépies mozdulatokkal kicsomagolt, aztánlezuhanyozott.

Eszébe jutott György bácsikája, akit kisgyerekkorátol nagyon kedvelt, mert hihetetlenül szórakoztatófigura volt, különbözött az általa ismert felnőttektöbbségétől: nem halt ki belőle a gyermeki játékosság,kíváncsiság. Mindig, mikor hórihorgas alakja megjelenta kapuban, biztos lehetett benne, hogy remek időkkövetkeznek.

Szíve összeszörult az aggodalomtól. Vajon mégbeteg?

Bejelentkezett telefonon Ágota néninél, aki a tőlemegszokott szórakozottsággal nyugtázta, hogy mindenrendben van, majd áthívta vacsorázni. Péter hálásanelfogadta az invitálást. Már egy hete konzerven élt, ésmost ébredt rá, hogy farkaséhes.

Szerencsére a néni nem kérdezősködött sokat aföldrajztáborról. Péter nem szívesen hazudott, a várvavárt vacsorára hivatkozva kitért a kérdések elől, ésderekasan nekilátott az ételnek.

György bácsi

TROTH ÉS DESZPEL

• 52

Hanna rontott be, és ő is asztalhoz ült. Kis idő múlvacsodálkozva bámult rá Péterre.

– Valahogy megváltoztál – mondta.– Ezt hogy érted?– Nem is tudom... Biztosan rég nem láttalak.Péter is szemügyre vette őt. Feltűnt neki, hogy

Hanna is megváltozott, de sajnos, nem előnyére. Sápadtvolt, szemei alatt karikák sötétlettek, mintha le is fogyottvolna.

– Jól vagy? – kérdezte Péter. – Miket csinálszmostanában? Te is változtál.

– Aha, jól vagyok... – tért ki a válasz elől Hanna.Osztálytársak voltak. Ritkán találkoztak iskolaidőn

kívül. Mindkettőjüknek kevés barátja volt. Hannakülönös, zárkózott lány volt, jól tanult, de nem csivitelt aszünetekben a többi lánnyal, Pétert pedig nem igazánérdekelte az, ami a többi fiút többnyire foglalkoztatta, devalahogy mindig tiszteletet ébresztett a többiekben, ígyelfogadták szótlan természetét, sőt, vékony alkata miattsem piszkálták. Közepesen tanult, leginkább azt, amiérdekelte. Hanna többször kisegítette a házi feladatokterén.

Miután jóllakott, Péter elköszönt és hazaindult.Otthon holtfáradtan dőlt ágyba.

Kora reggel ajtónyitásra ébredt. Megérkeztek aszülei. Nem egyedül jöttek, György bátyja is velüktartott. Péter alig ismert rá: nagyon lefogyott, arca sápadtvolt, és ami a legszembetűnőbb: szemeiből kihunyt avidámság.

TROTH ÉS DESZPEL

• 53

– Gyuri velünk fog lakni egy darabig, míg össze nemszedi egy kicsit magát – mondta apja. Gondterheltekvoltak mindannyian, de igyekeztek nem kimutatni.Kipakoltak, reggeliztek, az útviszonyokról beszélgettek.Nemsokára György el is vonult, lefeküdt a számáraelőkészített szobában.

– Mi baja van György bácsinak? – kérdezte csendbenaz anyjától este, mikor elcsendesedett a ház.

Anyja sóhajtva nézett rá.– A furcsa az, hogy nem tudják az orvosok sem

biztosan. Infarktusra gyanakodnak. Azt mondták, hogyGyörgy csodával határos módon maradt életben. Tudod,egyedül lakik, és mikor összeesett, nem tudni, mennyiideig feküdt öntudatlanul. A szomszédja találta meg ésvitte kórházba, ő értesített minket is.

– Jó, hogy elhoztátok, anya.Éjszaka azon gondolkodott, hogy itt az alkalom... A

sárkányköve Deszpel szerint gyógyító erővel bír. Nemszívesen látta György bácsit betegen, és elképzeltecsaládja örömét bátyja hirtelen gyógyulása láttán. Csaképpen azt nem tudta, hogyan fogjon hozzá. Tenyerébevette a követ. Nem érzett semmit.

– Gyógyítsd meg Györgyöt – suttogta neki, ésremélte, hogy másnapra teljesül is a kérése.

De másnap sem történt semmilyen változás.– Másképpen kell hozzálátnom – gondolta.Este a követ a párnája alá dugta, mint a barlangban,

amikor a kő mesélt neki. Azzal a kérdéssel a fejébenhajtotta párnájára fejét, hogy mi az oka György

TROTH ÉS DESZPEL

• 54

betegségének, és mit lehet tenni a gyógyulásaérdekében?

Hirtelen ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mintkorábban. Mintha a közvetlenül a homloka előttvetítővászon lenne: lehunyt szemei előtt közúti balesetképe jelent meg, mentők és rendőrautók szirénáztak.Látta Györgyöt az egyik gépkocsi mellett, véres arccal,amint egy fiatal nő teste fölé hajolva zokog. Ő maga isfiatal volt, alig ismert rá Péter. A következő jelenet egytemetés volt.

– Ezért nem nősült meg soha! – értette meg.A következő jelenet teljesen más jellegű volt: György

egy irodában, nagy íróasztal előtt állt. Az íróasztalmögött ülő szemüveges, kövér férfi visszautasító arccalátnyújtott neki egy dossziét, ő pedig megsemmisültenkiment. Aztán otthonában a számítógépe előtt ült, fejét atenyerébe temette, majd dühösen adatokat kezdetttörölni.

Ami ezután következett, megdöbbentette Pétert,minden lélekjelenlétére szüksége volt, hogy a látáshozszükséges ellazult állapotot megtartsa. György azotthonában, a földön feküdt, mellkasa közepén és fejénrés volt, amiből szürkés nyalábok csordogáltak. Vékony,fekete füstszerű lények, mint az állatkertben akrokodilok etetéskor, nyüzsögve nyelték a résekbőlkiáramló valamit. Úgy tűnt, mintha szájukkal tágítani ispróbálták volna a réseket. Áttetszőek voltak,majdhogynem csak a mozgásuk okozta örvény voltlátható. Aztán látta Györgyöt a kórházban, a testén lévőrésekkel, a lények pedig körülötte köröztek, és le–lecsaptak, ügyet sem vetve az arra járó-kelő

TROTH ÉS DESZPEL

• 55

ápolószemélyzetre. Azok pedig láthatóan észre semvették őket.

– Mit lehet tenni György megmentéséért? – kérdeztePéter magában.

A kép közelített. György fejében mintha szépségeskék kristályszilánkok lettek volna. Látta, ahogy Györgyaz asztal fölé hajol: ír, dolgozik valamin, térképeketböngész, jegyzetel, és a kristályszilánkok lassankezdenek összeállni a fejében egyetlen fénylő kristállyá.Aztán a számítógépen dolgozott valamit, ami nemigazán ment, mert a frissen kialakult egységes kristályvalamiért újra kezdett megbomlani, szilánkok hasadtakle róla. Valami baj volt a számítógép körül.

A következő kép Ágota nappalijába vitte. György ésÁgota együtt dolgoztak, Ágota ült a számítógépnél, ésGyörgy mintha diktált volna, vagy valami hasonló. Akék kristály teljes szépségében fénylett György fejében, aszilánkok, cserepek eltűntek, és eltűnt a rés is a fején,nem szivárgott többé onnan szürke nyaláb. A kristályfénye lehatolt a mellkasáig, és ott is láthatóanzsugorodni kezdett a rés.

A fekete árnyak dühösen keringtek körülöttük,próbálván hozzáférni a már alig észrevehető nyalábhoz,aztán a nagy részük elsuhant. Péter látta, amint a falufelé szállva eltűnnek. Ágota és György a konyhalámpafényénél dolgoztak tovább.

Péter meglepetten szakította ki magát a sárkánykőhatása alól.

– Szűzmáriám, mik azok a fekete izék, amik aGyörgy bácsi sebeiből ömlő nyalábokat eszik?

TROTH ÉS DESZPEL

• 56

Tudtommal nincs seb a testén.... Azt a megoldástjavasolja a kő, hogy a bácsikámnak dolgoznia kell? Nemértem, tehát a fekete izék undorodnak a munkától?!Mondjuk, ezzel én is így vagyok, de hogy az egyedüliellenszer ellenük az legyen, hogy végeláthatatlanulkrumplit pucoljak és szemetet hordjak ki, nem beszélvea nyelvtan háziról... – gondolta elszontyolodva. – Na, deegy próbát megér!

Reggel benyitott György szobájába.– Bátyókám, hogy vagy? – Péter aggódva nézte

György megnyúlt arcát. Egykor oroszlánsörényszerű,göndör, mostanában már ritkuló haja csapzott volt. Mostlátszott igazán, mennyire lefogyott. Szemében azért afelvillant a szokásos huncut szikra és rámosolygottPéterre.

– Kösz a kérdésed, éppen azon gondolkodtam, hogyilyen úri dolgom sosem volt, csak úgy fekszem, semmifeladatom, s ha kérem, még ágyba is hozzák a reggelit...

– Amúgy, ha nem itt unatkoznál, mit dolgoznál? –kérdezte Péter kíváncsian, de nem minden hátsógondolat nélkül.

György szemében a maradék szikra is kihunyt, arcaelkomorodott.

– Valószínűleg a könyvtárban leltároznék... –mondta szomorúan.

– Én úgy tudom, hogy neked más volt a munkád –csodálkozott el Péter.

– Hát igen. Valóban más volt. De sajnos nem hagytákjóvá a mostani kutatási tervemet, ráadásul áthelyeztek akönyvtárba. És még állítólag örülhetek, mert egyáltalán

TROTH ÉS DESZPEL

• 57

van munkahelyem... Pedig érdekes munka lett volna.Nem azért, mert az enyém, de átfogó kutatási terv volt,ami mindkét szakterületemet érintette.

– Mi a te szakterületed?– Régész és történész vagyok. Ebből akár doktorátusi

szakdolgozat is lehetett volna, de ez nem volt annyirafontos számomra. Bőven elég lenne, hogyha dolgoznihagynának.

– És csak úgy magadtól, szabadidődben nem lehetezzel foglalkozni?

– Nem lehet, Péter. Engedélyek kellenek levéltárikutatásokhoz, ásatásokhoz, régészeti feltárásokhoz.Nemcsak engedélyekre, hanem elég sok pénzre isszükség van. Nincs sem egyik, sem másik. – Na, azthiszem lemegyek a konyhába, és feltáró munkálatokatvégzek a hűtőszekrényben...

– Azért annyira nem régi a kaja – vihogott Péter. –Neharagudj, hogy annyit nyúzlak, de mit akartál kutatni?

– Párolt csirkét zöldséges rizzsel...– Bácsikám, komolyan kérdem! Miért nem veszik

soha a felnőttek komolyan, ha egy gyerek kérdez tőlükvalamit?! – zsarolta finoman Péter.

– Bocsáss meg, nincs nagy kedvem erről beszélni. Atéma a középkori egyházi és világi lovagrendek, azokkialakulása, fejlődése, egymással való kapcsolata.Vonatkozó levéltári kutatás egyrészt külföldön, ésnéhány egykori lovagvár alapos régészeti feltárása, mertszerintem vannak olyanok, amelyeket az évszázadoksorán többször átépítettek, és bizonyos nyomok arrautalnak, hogy van értelme ott ásni.

TROTH ÉS DESZPEL

• 58

Péternek leesett az álla.A reggeli vége felé, mikor már a desszertnél tartottak

– a csokoládékrémes kenyér mindig jó gondolatokatébresztett Péterben – támadt egy ötlete.

– És máshova nem lehet beadni azt a dolgozatot?Más nem adhat engedélyt és pénzt?

– Véggigondoltam ezt már. Például beadhatnám egyangliai egyetemre, akár doktorátusi ösztöndíjat islehetne kérni. Van ott egy történész kollegám, akimindig is értékelte a munkámat. De nem tudok annyiraangolul, hogy szakmunkát írjak. Meg eleve hamvábahalt a beterjesztési kérelem is, mert a projekt részletesvázlatát kellene tartalmaznia bizonyosszövegformátumban, sortördeléssel, meg minden. egyébilyennel... Angolul, persze. Én régész vagyok, nemnyelvész és számítógépes szerkesztő.

Péternek felragyogott az arca. Felugrott. A hirtelenmozdulattól magára öntötte a tejeskávéját, de ezzel mitsem törődve György nyakába szökött, sikeresenösszekenve mindkettőjük pizsamáját.

– Én ismerek valakit, aki foyékonyan beszél angolul,és ért a számítógépes szerkesztéshez, és dolgozott márkönyvkiadónak is! Ráadásul a barátunk! Biztos segítene!

György hosszan nézte Pétert. Szeme könnybe lábadt,és magához ölelte.

Így teljesedett be a reggeli tejeskávé végzete.

TROTH ÉS DESZPEL

• 59

RPéter másnap, reggeli után, bekukkantott Györgybácsihoz. Bácsikája mintha teljesen ki lett volna cserélve,az ágyán papírok hevertek szanaszét, ő pedig borzoshajjal, vidáman fütyörészve az egyik lap hátárajegyzetelt.

– Jó, hogy jössz, kis barátom, kölcsön szeretném egykicsit kérni a laptopodat! – fordult széles mosollyalPéterhez.

– Szívesen! Nekifogtál dolgozni?– Képzeld, azt hittem, hogy az otthoni gépemről

letöröltem az egész munkámat, de ma reggel eszembejutott, hogy a nyári szabadságom előtt lementettemvalahová. Ki is ment a fejemből az egész. Így nem kellelőlről kezdenem mindent!

Györgynek fülig ért a szája.– Tudod, ez mit jelent? Nagyon keveset kell

újraírnom, arra pedig úgyis ráfér!– Rendben, délelőtt és éjszaka tiéd a laptop, azzal a

feltétellel, hogy nem rázol le, ha a munkádrólkérdezősködök – mondta nagyvonalúan Péter.

– Mi érdekel? – kérdezte szórakozottan Györgybácsi.

Régi történetek

TROTH ÉS DESZPEL

• 60

– A templomos várak. Például a Léka vár története.György bácsi felkapta a fejét és ámulva nézett

Péterre.– Mióta érdekel téged a történelem? Léka vára... Hát

ez érdekes, miért pont erről kérdezel?– Á, semmi, csak olvastam valami sztorit az

interneten, hogy ott volt valami csata, meg valami alagútegy másik várhoz és ilyesmi, arra gondoltam, hogyizgalmas...

– Valóban izgalmas az a történet, különösen azért,mert ellentmondásos. Tudod, templomos lovagok laktákLéka várát. Szokásuk szerint alagutat fúrtak aszomszédos, ugyancsak templomosok lakta vár,Borostyánkő vára felé. Miután a lovagrendet a pápafelszámolta, Léka várából is el akarták kergetni alovagokat. A támadók az alagútból hátba támadták alékai védőket, így ezek két tűz közé szorultak. Mindelpusztultak.

– Mi ebben az ellentmondásos? – kérdezte Péter.– Az, hogy mindkét várat templomosok lakták.

Állítólag a támadók foglyul ejtettek egy szolgát, és azárulta el az alagút bejáratának helyét, és onnan hatoltakbe a támadók Léka várába. Én viszont sokkalvalószínűbbnek tartom, hogy egy borostyánkői lovagárulta el, mert a titkos alagutakat csak a lovagokismerték. Arról nem tudunk, mi lett a sorsa aborostyánkői lovagoknak, az is lehet, hogy az életüketkapták cserébe az árulásukért. Az tény, hogy az alagútegyik bejárata Borostyánkő várából nyílt, a másik pedigLéka vára alatt volt. Volt még egy másik titkos alagút is,

TROTH ÉS DESZPEL

• 61

amely a közeli erdőbe vezetett, de az támadásraalkalmatlan volt, mert nagyon keskeny és a boltozataalacsony.

– Valami lehetett Lékán, talán kincs, amit kerestek atámadók? A borostyánkőiek pedig elárulták arejtekhelyet, az alagutat is, és ezért megúszták?

– Az lehet... – nézett Péterre töprengve György.– Mégis miért gondolod, hogy nem a szolga volt az

áruló? Miért ne tudhatna egy szolga az alagútról?Valakinek azt is meg kellett építenie, nem hiszem, hogya lovagok ástak volna olyan hosszú alagutat!

– Azért, Péter, mert a lovagok eltüntették azokat,akik a titkos építkezéseknél dolgoztak.

Péternek elkerekedett a szeme.– Hogy tenne ilyesmit egy lovag?– Furcsa idők jártak akkor. A templomosok röpke

száz év alatt hatalmas vagyonra tettek szert egészEurópában. Nem kellett senkinek sem adót fizetniük,csak a pápának tartoztak számadással. Sőt, éppenhogynekik volt ajánlott adományt adni, ellenkező esetbentitokzatos rablók kezdték fosztogatni a környezőbirtokokat. Aztán út– és hídvámot szedtek, pénztkölcsönöztek nagyuraknak kamatra – még királyok isvoltak az adósaik között. Bár, lehet, hogy mindez csaklégből kapott mendemonda. Olyan vélemény is van,miszerint a francia király túl sok pénzzel tartozott nekik,amit nem volt miből megadnia, ezért szövetkezett apápával. A pápa eretnekség ürügyén feloszlatta alovagrendet, és a vagyonuk a johannitákra szállt, jutott

TROTH ÉS DESZPEL

• 62

belőle a királyoknak és a pápának is, az adósságlevelekmeg eltűntek.

– Hűha! – ámult Péter.– A magyar nép nem szerette őket. Olyan történetek

maradtak fenn, hogy a lovagok valójában kegyetlenekvoltak, titokban békés falusi embereket raboltak, akiksoha többé nem kerültek elő. Asszonyokat, lányokat is.A különféle kotatások során csontvázakat is találtak alovagvárak kútjaiban. A legendák szerint rendszereseneljártak rabolni is.

– Nem az volt a dolguk, hogy a szentföldre látogatózarándokokat védjék?

– Valóban ezért alakult a rend, de aztán elfajultak adolgok. Állítólag még a Duna alatt is ástak alagutat, ezvolt a mániájuk, össze–vissza furkálták a földet a váraikalatt.

Péter elkeseredetten bámult Györgyre.– Én azt hittem róluk, hogy tisztaszívű lovagok

voltak! Erre kiderül, hogy védelmi pénzt szedtek, mintma a maffiózók...

– A szegénységi és tisztasági fogadalmukat semigazán tartották be. De én nem állítom – vakarta megGyörgy a fejét –, hogy mindegyikük ilyen volt. Ámsajnos, azt kell mondanom, hogy sok jót nem őriztekmeg a veres barátokról a népi legendák. Volt például egyolyan elterjedt szólásmondás, hogy „úgy iszik, mint egytemplomos”. Mondjuk, ez nem igazán nagy vétek... –vigyorgott. – Az a sok finom misebor... Állítólag nagyonértettek a szőlő nemesítéséhez, s ez csak jó dolog.

– Miért rabolták volna el az embereket?

TROTH ÉS DESZPEL

• 63

– Valakinek ki kellett ásnia azt a rengeteg alagutat...Meg állítólag a szép nőket is szerették. De ne foglalkozzezzel, ezek csak legendák, semmi bizonyíték sincs rájuk.

– Akkor nem szép olyasmit állítani, ami rágalom islehet – húzta össze a szemöldökét Péter.

– Mindenesetre érdekes, hogy egész Európaterületén hasonló mondák maradtak fenn a lovagokról.Azt is tartották felőlük, hogy nagyon zárkózotttermészetűek voltak, nem barátkoztak a helyiekkel. Devannak aztán igazán mesébe illő történetek is. Egy helyimonda szerint a veres barátok elrabolták Báthory Gáborlányát.

– Veres barátok?– Igen, vörös kereszt volt a jelvényük.– Miért rabolták el a lányt?– Ez egy nyírbátori legenda. Elmesélem neked.

Báthori Gábor erdélyi fejedelem éppen Nyírbátorbantartózkodott. Volt egy szép lánya. A lány egy napongyónni ment, és soha többé nem tért haza. Egyszer egykoldus a éjjeli vihar elől a veres barátok templomábamenekült, és ott is éjszakázott. Meglátta, hogy egy titkosajtón keresztül a barátok felhoznak egy lányt a földalattikriptából, és hagyják, hogy egy kicsit levegőzzön atemplomban. Egyből felismerte az eltűnt lányt, pedignagyon lefogyott szegény, tiszta csont és bőr volt. Reggelelment Báthorihoz és elmondta, amit látott. Báthoriharagjában kikergette a barátokat a templomból, akik afalu felé próbáltak menekülni. A Szentvér utcánkaszabolta le őket, innen kapta az utca a nevét. A Késutcán kergette őket tovább, azért lett az Kés utca. A lány

TROTH ÉS DESZPEL

• 64

sajnos már nagyon beteg volt, mikor rátaláltak. Miutánkivitték a napfényre, nemsokára meghalt.

– De ez csak monda, ugye, bátyó?– Igen, Péter. De valami valóságalapja lehet. Szoktál

olvasni meséket?– Amikor kicsi voltam, olvastam! – húzta ki magát

önérzetesen Péter, enyhén sértődött hangon. – Hogyanjön ez most ide?!

– A Grimm testvérek a „Német mondák” címűkönyvükben azt írják, hogy a monda mindig valamilyentörténeti tényhez kapcsolódik, de ezt az idő múltával azemberi fantázia is kiszínezi valamennyire. Tehát sosemlehet tudni... Neked pedig nem különös egy kissé azérdeklődési köröd? Sportolsz egyáltalán valamit, vagycsak az internetet bújod? A tanulás megy? Tudod, a fiúkfocizni járnak, ilyesmire gondoltam... Nem kísérteteketvadásznak az interneten.

– Nem hittem volna rólad, hogy te is ezzel jössz,György bácsi, azt gondoltam, hogy te legalább normálisvagy – mondta sértődötten Péter, aztán hirtelen felkaptaa fejét.

– Kísérteteket? – nézett kerek szemmel Györgyre.– Na ebből elég legyen, csenevész unokaöcsém. Ezt

már csak viccből mondtam. Tudod, én még lábadozom,kérlek, ne fárassz. Egyezségünk szerint kérem alaptopot, és egy szendvicset is, ha lehet.

Péter elgondolkodva ballagott a konyha felé, a fejezúgott a sok új ismerettől, és azon töprengett, hogy miköze neki mindehhez, miért pont ezt a várat mutattameg neki

TROTH ÉS DESZPEL

• 65

Eszébe jutott Deszpel és Grizelda, a repüléscsodálatos érzése, és az a néhány óra, míg Grizeldapelyheinek melegében aludt.

– Vajon hogy vannak? Elköltöztek már? Vajon látnifogom–e őket még valaha? – sóhajtott.

Hirtelen újra maga előtt látta a György bácsi testéttépő áttetsző sötét „füstkrokodilokat”, ésmegborzongott.

TROTH ÉS DESZPEL

• 66

TROTH ÉS DESZPEL

• 67

AzMásnap György bácsi átment Ágota nénihezmegbeszélni a közös munka részleteit.

Péter tűnődve nézte az ablakon lepergőesőcseppeket. Ha nem látta volna saját szemével Deszpelkövét, már ő maga sem hinné el mindazt, ami történt.Elalvás előtt sokat gondolt arra a történetre, amit Györgybácsi mesélt, aztán arra a következtetésre jutott, hogy azegész kulcsa a menekülő sárkánylovas.

– Valahol itt van a kutya elásva. A többi csaktörténelem – gondolta, és elővette rajztömbjét, azÁgotától karácsonyra kapott színes pasztellkrétákat,majd elmerülten rajzolni kezdte, csak úgy, vázlatosan,mint egy képregényt, az egész történetet. Teljesenelmerült benne, késő este lett, mire észrevette, hogyfarkaséhes. A konyhából kellemes illatok szállingóztak.

– Mi a vacsora? – nézett szét a konyhában, majddöbbenten megtorpant. Apja sápadtan, komoran nézettrá, anyja kisírt szemmel terítette az asztalt, György bácsi,aki közben hazaérkezett, szótlanul ült a sarokban.

– Történt valami? – kérdezte ijedten.– Úgy néz ki, megszűnik az állásom – mondta apja.

Az erdő

TROTH ÉS DESZPEL

• 68

– Ez nem lehet! Hiszen te vagy a főerdész! – nézett rácsodálkozva Péter.

– Sajnos, nagyon is lehetséges, fiam. Az erdőtmegvásárolta egy cég, ami ki akarja vágatni a fákat, éseladni deszkának. Azokat a gyönyörű fákat! Bútornak!Inkább az erdőt sajnálom, mint az állásomat, megélünkmi valahogy.... De ahhoz, hogy az erdő meggyógyuljonegy ilyen masszív kitermelés után, rengeteg idő kell.Ugyanolyan szép már sohasem lesz, még havalamennyit vissza is fásítanak. Vannak ott olyanhelyek, ahova még ember nem is tette a lábát. Ritkamadár– és állatkolóniák fognak elpusztulni. A kár, amitokoznak, sajnos visszavonhatatlan lesz, de őket ezegyáltalán nem érdekli.

– Apa, ez biztos?– Igen, Péter. Nem akartalak titeket eddig ezzel

aggasztani, de mint kiderült, már régóta folytak atárgyalások. Ma reggel aláírta a polgármester aszerződést.

Péter úgy érezte, mintha kirántanák a talpa alól azeddig biztosnak érzett talajt.

– És a te munkád miért szűnik meg? – kérdeztereménykedve, hiszen azoknak is szükségük leheterdészre!

– Igen, de nem rám. Tisztában vannak azzal, hogy éntisztességes és pontos nyilvántartást vezetnék avágásokról, és nem hiszem, hogy erre van szükségük.Közölték, hogy a saját emberüket szeretnék alkalmazni.Ez ellen semmit sem tehetek. Nem is akarok nekikdolgozni, nagyon rosszul esne látnom, amint kedvenc

TROTH ÉS DESZPEL

• 69

fáim oldalába vág a láncfűrész. Ne is beszéljünk errőltöbbet.

Szótlanul vacsoráztak. Az este azonba másmeglepetést is tartgotagott.

György bácsi váratlanul bejelentette, hogy átköltözikÁgota nénihez, mivel közös munkába kezdtek. Döntésétazzal indokolta, hogy mindkettőjüknek könnyebb, hanem kell ingáznia a két ház között.

Segítettek neki összepakolni, aztán mindenki aludnitért.

***

Péternek sokáig nem jött álom a szemére.– A nyereg! – jutott eszébe. - Fenn hagytam a

barlangban! Gyorsan el kell hoznom, míg ezek az újemberek meg nem találják! Búcsút szeretnék venniDeszpel barlangjától... – sóhajtott. - Ezután már az sembiztos, hogy egyáltalán beengednek az erdőbe! Szegényapa, nagyon szerette a munkáját, vajon mi lesz vele?

Elővette a követ, és szokása szerint a párnája alátette. A kő hallgatott. Péter zaklatott álomba merült.

Másnap reggel azon töprengett, hogyan helyezhetnébiztonságba a követ oly módon, hogy azért mindigmagánál hordhassa. Végül levágta egy erős bőrkéstartónak a tetejét, belerakta a követ és a tok végétösszedrótozta. Valamikor ajándékba kapott egyvastagabb fém nyakláncot, erre ráerősítette a bőrtokot, ésa nyakába csatolta. A tok nem volt nagyobb egyhüvelykujjnyinál, és besimult az inge alá.

TROTH ÉS DESZPEL

• 70

– Jó lesz így! – nézte elégedetten. Próbaként jólmegráncigálta a láncot, de az kitartott. Remélem, a kőhatását nem gátolja a bőrgatyája...

A szülei már nem voltak otthon. Péter az erdő felévette útját. Rátért a jól ismert ösvényre, és meg sem állt abarlangig.

A barlang elhagyatott volt, nem talált semmi újnyomot, pedig egész úton abban reménykedett, hogytalán, valami csoda folytán, mégiscsak szemébe tűnikvalami, ami arra utalna, hogy Deszpel erre járt. Belépetta barlangba. A barlang mélyén megtalálta a nyerget és ahámot, érintetlenül. Alaposan átvizsgálta a talajt, háthatalál valami olyasmit, ami eddig elkerülte a figyelmét.Sóhajtva nyugtázta, hogy a sárkány alaposan eltüntetettminden olyan nyomot, ami régi lakójára utalhatottvolna. Leült a barlang bejáratánál, és megpihent.

Dél körül járt az idő, mikor elég erőt érzett magábanahhoz, hogy búcsút vegyen a helytől. Vállára vette anyerget, és lassan hazafele indult.

Hirtelen emberi hangokra lett figyelmes.Félrehúzódott az ösvényről, a nyerget egy bokor mélyérerejtette, ő pedig egy kissé távolabb, egy kidőlt fa mögérejtőzött. Alig egy kis idő múlva három férfi bukkant előaz ösvényen. Felé haladtak. Az egyik láthatóan a főnökvolt közülük. Diktatórikus, fölényes hangnembenbeszélt. Magas, vékony alak volt. A másik kettő párlépés távolságból követte.

– Jövő hónapban nekifoghatunk a vágásnak. A forráskörüli tisztáson kezdjük, ott állítjuk fel a munkatelepet.Onnan felfelé haladva indítjuk a kitermelést, télig már jó

TROTH ÉS DESZPEL

• 71

nagy részt kitisztítunk. Tavasszig végzünk ezzel azoldallal.

Reszelős, mély hangon, ellentmondást nem tűrőhangsúllyal beszélt, érezhető volt, hogy utasítgatáshozszokott, valamint, hogy döntéseit senki nem merimegkérdőjelezni. Hangjától végigfutott Péter hátán ahideg.

– Főnök, télen nem lehet itt vágni, mély a hó, hidegis van! – tiltakozott egyik kísérője, egy kis, kövér férfi.

A hosszú ránézett a kicsire, akinek a torkára fagyottminden további ellenvetés. A másik kísérő durvánfelnevetett.

– Nem neked kell itt dolgoznod! Lesz itt elégmunkanélküli paraszt hamarosan. Hidd el, még őkfognak könyörögni, hogy dolgozhassanak – vigyorgott.

Lassan továbbhaladtak. Szerencsére nem vették észrea barlang felé vezető rejtett ösvényt, de Péter tudta, hogyez csak idő kérdése.

Miután elég messzire haladtak, hátára kapta anyerget, és majdnem futólépésben hazaindult. Teljesenkifulladva érkezett haza. Mikor eszébe jutott a háromférfi, a szíve a torkában dobogott Eszébe jutott a magasférfi hangja. Megborzongott.

TROTH ÉS DESZPEL

• 72

TROTH ÉS DESZPEL

• 73

VÁgota és György áthívta Pétert és a szüleit vacsorára,aminek nagyon megörültek. Az új helyzet bénítóanhatott mindnyájukra, és jólesett barátok között lenni.

– Szép estét mindenkinek!– nyitottak be, de ijedtemmeg is álltak A konyhában égett szag terjengett, Ágotakisírt szemmel ült a konyhaasztalnál.

– Szép estét nektek is. Odaégett a krumpli... –mondta gyászos hangon. – Kezdhetem előlről az egészet,ne haragudjatok...

– Kérlek, Ágota, ne mérgelődj, szívesen segítek.Egykettőre meglesz az a szomorú krumpli! – vigasztaltaPéter anyja. Ha pedig nincs kedved hozzá, eszünkvalami hideget, úgyis elsősorban azért jöttünk, hogy neunatkozzunk kétfelé.

Ágota zokogásban tört ki.– Nem a krumpliért sírok, Réka. Annál nagyobb

gubanc van itt – sóhajtotta, majd kifújta az orrát. –Megszűnik a könyvtár, összevonják a nagy városikönyvtárral, és nekem felmondtak.

György bácsi komoran nézett maga elé. MegálltÁgota háta mögött, és átölelte. Péter szülei összenéztek,Péter elvigyorodott.

Vacsorák

TROTH ÉS DESZPEL

• 74

– Ágota, ne búsulj, megoldjuk. Van annyitartalékom, amivel kihúzzuk, amíg leadjuk amunkavázlatot, és ha elfogadják, három évig megélünk.Utána majd meglátjuk... Én, ha őszinte akarok lenni,örülök, hogy így alakult, több időd van velem dolgozni...– villogott huncutul a szeme, és Ágota is végreelmosolyodott a könnyei fölött.

– Ágota, ezek a dolgok megoldódnak, inkább készülja következő csapásra – mondta György.

Mindenki kérdően nézett rá. Felállt, szélesre tárta azablakot, majd nekiállt hagymát pucolni.

– Arra gondoltam, hogy ma este megkérem Ágotakezét, de vacsora nélkül nehéz összeszednem abátorságomat. Legyetek szívesek felszeletelni aszalonnát! – nézzett a vendégekre.

– György, kérlek, nincs most itt az ideje az ízléstelenvicceknek! – mondta Ágota mérgesen.

– Ez nem vicc, Ágota. Na, legyen, éhgyomorrapróbálkozom, nem lesz könnyű... Szeretném, ha afeleségem lennél! – Majd átölelte Ágotát, és mélyen,komolyan a szemébe nézett. – Nincs még egy nő, akiilyen finom krumplit főzne, és ezt a lehetőséget nemtudom kihagyni. Ez a finom füst... Viccen kívül,szeretném, ha már holnap bejelentkeznénk aházasságkötőnél, mert napról napra vénülök, és márcsak a lényeges dolgokkal akarok foglalkozni – Györgyhangja egyre bizonytalanabb lett. – Ágota... mondj márvalamit! Komolyan gondolom! Ez igazi leánykérés...

Ágota elnevette magát.

TROTH ÉS DESZPEL

• 75

– Egy feltétellel! – hosszú hatásszünetet tartott. – Mate készíted a vacsorát. A döntésem megmásíthatatlan!Ezzel ünnepélyesen, szigorú arccal leült a fotelbe.

György arca felragyogott.– Majdnem infarktust kaptam, asszony! Akkor

IGEN?– IGEN, te vén szamár. És te is mosogatsz. –

símogatta meg György arcát.Vidáman nekiálltak az eljegyzési lakomának, ami

szalonnából, némi összeszáradt sajtból és hagymábólállt, félszáraz borral leöblítve. György elmosogatott.

***

Másnap Péter jobb elfoglaltságot nem találva, továbbrajzolgatta képregényét. Délután hangos szóváltásszűrődött ki a konyhából.

– Nem tűrhetjük ezt a mérhetetlen pusztítást! –mondta haragosan az apja.

– Nyugodj meg, Attila! Csak bajt hozol a fejünkre! –csitította az anyja.

– Nem tudok megnyugodni, Réka. Aláírásgyűjtésbekezdtem a faluban, és addig nem hagyom abba, míg egyszikra reményt is látok arra, hogy megmentsem az erdőt.

– És hányan írták már alá? – kérdezte György.– Sajnos csak hatan, velünk együtt... – hajtotta le a

fejét az Attila. – Az emberek félnek, hogy elveszítik azt akevés munkájukat is, amit az erdőkitermelés nyújt. Meg

TROTH ÉS DESZPEL

• 76

burkolt fenyegetésekről is suttognak. De én nem fogomezt hagyni!

– Lásd be, szélmalmokkal harcolsz! – mondta Réka. –Ne búsulj, amíg nekem van munkám, megélünk!

– Értsd már meg, nem erről van szó! – csattant feldühösen Attila. – Munkát én is kerítek, ha máshol nem, amegyeközpontban! Itt az erdőről van szó! Hatalmasrablás folyik! Kinn voltam az erdőben, és a sajátszememmel láttam, hogy nem előírás szerint vágják afákat, hanem tarolnak mindent! Ez törvénytelen, és nemengedhetem, hogy megtörténjen. Fényképeketkészítettem, és elküldöm az újságoknak, hadd lássa avilág, mi folyik itt! Ha kell, beperelem őket!

– Attila, ennek nem lesz jó vége. A faluban félnek azemberek, nem fognak melléd állni.

– A tény az tény, és amit ezek művelnek, aztörvénytelen! Bizonyítékaim vannak, és még gyűjtökmelléjük néhányat!

Apja felpattant a székről, és dühösen kirohant. Atöbbiek tanácstalanul egymásra néztek.

– Ágota, György, kérlek, maradjatok vacsorára –anyja gondterhelt arccal nézett rájuk.

Kopogtattak. Hanna érkezett.– Ágota néni, nem találtalak otthon, arra gondoltam,

hogy itt lehettek! Van valami baj? – nézett rájuk.– Még nincs... – mosolyodott rá Ágota.– Maradj te is nálunk vacsorára! – kérte meg Péter

anyja.– Gyere fel addig a szobámba, különben befognak

kuktának! – mondta megadó hangon Péter.

TROTH ÉS DESZPEL

• 77

Hanna meglepődve nézegette Péter asztalán akészülő képregényt.

– Ez szenzációs! Micsoda fantáziád van! – lapozottgyönyörködve, aztán hirtelen megállt egy rajznál.

– Ez itt mi? – A rajzon György bácsi volt, amikor afekete füstsárkányok lakmároztak belőle.

– Á, semmi, csak élénk a fantáziám... – hárította elPéter.

– Akkor az enyém is élénk, mert sokszor látokhasonló izéket. Különösen akkor, mikor nagyonszomorú vagyok. Fura, hogy te is pont úgy látod őket.Azt hittem, hogy ilyesmiket csak én tudok kitalálni... –tűnődött hangosan Hanna, és figyelmesebben kezdtenézni a rajzokat. Az ott valami kincs? – nézte az egyikrajzon a sárkánykövet.

– Nem fontos – vette ki a rajzokat Péter a kezéből.Csak rajzolgatok.

Hanna gyanakodva nézte a Péter nyakában lógóbőrtokot.

– Ez micsoda? – símította meg, de rögtön vissza ishúzta a kezét, mintha forró lenne.

– Hanna, szállj le rólam, én sem kérdezem, hogymiféle fülbevalókat és gyöngyöket hordasz! Ezt a láncotmár rég kaptam ajándékba, de csak mostanábankezdtem hordani, mert rájöttem, hogy egészen jól néz ki.

– És az a bőrcucc rajta? Mi van benne?– Azt én tettem rá, egy filmben láttam ilyet. Neked

még megvan az a cowboykalapod?

TROTH ÉS DESZPEL

• 78

– Hülyéskedsz? Óvodás voltam, mikor hordtam! –Hanna tűnődve nézte a bőrtokot. Péter gyorsan az ingealá rejtette.

– Éhes vagyok, vajon mi készül vacsorára? – terelteel a szót. Lementek a konyhába.

– Nem tudom, hol van Attila, elég késő van...Vacsorázzunk nélküle, az ő részét félreteszem – mondtaRéka.

– Lehet, hogy aláírásokat gyűjt – nyugtatta Ágota.– Azért felhívom telefonon, biztos, hogy örülni fog

nektek.A telefon hosszasan kicsengett.– Különös. Remélem, nem ment vissza az erdőbe, ott

nincs mindenhol jel.Újra próbálkozott.– Semmi válasz! Ha valamelyik szomszédunknál

volna, biztosan felvenné a telefont...– Merre mehetett? – kérdezte feszült hangon György.– Én tudom! Sokszor lógok vele az erdőben, és

ismerem a megszokott ösvényeit! – mondta Péter.– Akkor menjünk! – a többiek is készülődni kezdtek.– Elemlámpát, telefont is viszünk! – vezényelt

György. Valamit súgott Ágotának. Az elkomorodottarccal, alig észrevehetően bólintott.

Öreg este volt már, mikor felkanyarodtak az erdeiösvényre. A hold alig világított, nagyon kellettfigyeljenek, merre lépnek. Olyan volt a hegyoldal, mintegy nagy, vérző seb: kivágott fák hevertek szanaszét, agallyak mellettük hevertek. A munkagépek mély

TROTH ÉS DESZPEL

• 79

nyomokat hasítottak a földbe. Nyomasztó érzés voltviszontlátni kedvenc tisztásukat. A forrás mellettláncfűrészek, traktorok álltak a holnapi munkára várva.Egymásra néztek.

– Váljunk szét! Ha valaki talál valami nyomot,értesítse a többieket!

Péter egyedül haladt tovább. Nem sokáig jutott,mikor megszólalt a telefonja.

– Megtaláltuk! Az öreg fenyőnél találkozunk! –hadarta Ágota.

Apja ájultan feküdt a fenyő melletti árokban. Györgya hátára vette, és nagy nehezen kimászott vele.

– A lába lehet eltörve...– Attila! Térj magadhoz! – ölelte magához Réka a

magatehetetlen testet. – Hívjunk mentőket!– A hegy tetejére? Le kell vinnünk valahogy! Az a

baj, hogy nem bírom el! – vakarta a fejét György. – Túlnehéz! Még ha magánál lenne, és kapaszkodna egykicsit, de így?!

– Én tudom, hogyan vigyük le! – mondta hirtelenPéter! – Várjatok itt, mindjárt jövök!

Szaladt egész hazáig. A padlásról elővette a hámot,amit még Deszpel készített. – Rákötözzük a hámot kétfaágra, a hámba bedugjuk apát, és levisszük – gondolta.

Rohant is vissza az erdőbe. A többiek próbáltákaddig a hátukon vinni a magatehetetlen testet, de alighaladtak előre valamennyit. A jó hír az volt, hogy az apjamagához tért, de egyik lábára sem tudott ráállni, ésláthatóan súlyos fájdalmai voltak.

TROTH ÉS DESZPEL

• 80

Mikor Péter megjött a hámmal, csodálkozvaforgatták, de nem volt idő a kérdezősködésre. Györgyrákötözte két husángra, megfogták a négy végét, éshajnalhasadtára otthon is voltak.

Az orvos sípcsonttörést, koponyazúzódást ésszerencsére nem súlyos belső vérzést állapított meg.

– Szerencséjük volt – mondta. – A központimentőállomáson van hordágy, de nem értek volnaidejében oda. Súlyos belső vérzés veszélye állt fenn. –Pihenést és szigorú diétát rendelt el, majd egynaposmegfigyelés után hazaengedte Attilát.

Péter szarvasokat és medvéket rajzolgatott apja új,alig megszáradt gipszcsizmájára..

– Apa, mi történt? – kérdezte halkan, mikor csakketten maradtak.

– Nem tudom, fiam. Valamibe beüthettem a fejem asötétben, arra ébredtem, hogy György bácsi ráncigál.

– Tudod, apa, a különös az, hogy hátul van a seb afejeden, nem a homlokodon. Hátulról fejbevágott akedvenc fenyőd?!

– Össze van már minden kutyulva abban azerdőben, semmi sincs a rendes helyén. Inkább arrólmesélj, honnan van az a csodálatos hám, amivellecipeltetek! – símította meg fia karját. – Ilyen proficsomózást még soha nem láttam.

– Csak úgy unalmamban bogozgattam – nézett rádacosan Péter. – Az interneten olvastam, hogyan kellcsinálni.

TROTH ÉS DESZPEL

• 81

Ha az apja nem mondja el neki, ami történt, hát ősem köti az orrára a hám titkát – gondolta. Különösen,hogy nem csak a saját titka.

Egymásra néztek és elvigyorodtak.– Hozok egy kis sütit neked Ágota nénitől – oldotta

meg Péter diplomatikusan a helyzetet.Ágotától visszafelé jövet szembetalálkozott azzal a

magas emberrel, akit az erdőben látott, mikor a nyergethazahozta. Senki más nem volt az utcán rajtuk kívül.

Összetalálkozott a tekintetük. A férfi szemében kajánfény villant.

Péter villogó szemmel állta a tekintetét. Érezte, hogysoha életében nem volt ilyen dühös.

TROTH ÉS DESZPEL

• 82

TROTH ÉS DESZPEL

• 83

BEste elhatározta, hogy vallatóra fogja a követ. Párnájaalá dugta, és megkérdezte, mit tegyenek? – Gyűjtsünk-emég aláírást? A kő hallgatott. Péter egyre mérgesebb lett,aztán majdnem elsírta magát.

– Pont rajtunk nem segít egy jó tanáccsal az a rohadtkő – dühöngött. Álmatlanul forgolódott egész éjjel. – Ó,Deszpel, ha itt lennél... – gondolta, és nyugtalan álombamerült.

Álmában látta a magas férfit, de nagyon különösennézett ki. Valahogy tudta, hogy ez ő lehet, de mostteljesen másmilyennek tűnt. Mintha a férfi apró fénylenne, melyet teljesen beborít, ural egy idegen tudat.Érezte az idegen tudatból áradó mohó rosszindulatot, ésmintha azt monda volna:

– Tűnés innen, ez az ember az enyém!Ez nem egy olyan füstsárkány volt, mint amilyet

György testén látott. Ebből a lényből áradt a hideg,ellentmondást nem tűrő, kíméletlen, mindenen átgázolócéltudatosság. Érzékelhető volt, hogy nem ismerkegyelmet, sőt, hozzáférést sem enged ahhoz a kicsifényhez, ami, úgy tűnt, a férfi eredeti lénye lehet. Az semvolt egyértelmű, hogy annak a kicsi fénynek van–e még

Barátok és ellenségek színeváltása

TROTH ÉS DESZPEL

• 84

egyáltalán saját akarata, sőt, tud–e arról, ami veletörténik.

Annyira megijedt a felé áradó tömény fenyegetéstől,hogy beleébredt. Sokáig nem ment ki a fejéből az, amitlátott. Nem értette, mit mutatott a kő. Nem errőlkérdezte, vajon mire akarja figyelmeztetni?

Másnap könnyen hozzáférhető, de biztonságosrejtekhelyet keresett a kőnek. Végül talált egy meglazultpadlódeszkát az ágya alatt. Tovább lazította, kihúzta azta szöget, amelyik tartotta. Kivájta egy késsel amélyedést, oda rejtette a követ tokostól, majd lefedte egyvékony falemezzel, amit a műhelyben talált. A szögetannyira meglazította, hogy kézzel is ki lehessen húzni,majd szépen visszatette a padlódeszkát a helyére, éslazán visszatolta a szöget. Úgy érezte, hogy azok után,ami történt, így nagyobb biztonságban van ő is, és a kőis.

Apja, mint a mozgáshoz szokott emberek általában,türelmetlen beteg volt, sehogyan sem találta az ágyban ahelyét. Különösen a gipszcsizmája zavarta. Féllábonugrált a házban, és azon mérgelődött, hogy így nem fogtudni aláírásokat gyűjteni. Estére sikerült teljesenkifárasztania magát és az egész családját is azsörtölődéseivel.

Vacsora közben Péter vállán váratlanul viszketnikezdett a sárkányköpés.

– Ez nem lehet igaz! – állapította meg döbbenten. –Talán csak szúnyog csípett meg ugyanazon a helyen!Deszpel nagyon messze van, és sajnos véglegelbúcsúzott tőlem... – De ez jelent valamit! Jelent valamit!

TROTH ÉS DESZPEL

• 85

Vajon mit? Ó, biztosan eszébe jutottam, lehet, hogy pontmost rólam beszélgetnek Grizeldával!

Szórakozottan megette a vacsoráját, és üdvözültarccal felvonult a szobájába. Anyja hosszasan utánanézett.

– Mit szólsz, Attila, nem szerelmes ez a gyerek?Olyan különösen viselkedik mostanában... Végülislassan itt van ennek is az ideje, kamaszodik... – mondta,és gyengéden megsímította fia kinőtt szvetterét.

– Nem hinném, hogy szerelmes, bár igaz, hogynagyon furcsán viselkedik. Többet fogok velefoglalkozni. Úgy érzem, eltávolodtunk egymástól egykicsit. Most aztán igazán van szabadidőm, ki fogomhasználni!

Eszébe jutott a hám, amivel a fia lehozta a hegyről, ésazon gondolkodott, hogy honnan tanulhatta ezt akülönös csomózási technikát, és egyáltalán, miótaérdekel ilyesmi egy tizenhárom éves fiút. Mert az biztos,hogy nem akkor éjjel csomózta össze, ha egyáltalán őkészítette. Titkai vannak, és ki tudja még mivelfoglalkozik, amikor nincs szem előtt.

– Túl nagy szabadságot adtunk neki, fiatal méghozzá... A végén bajba sodorja valamivel magát, és ez ami felelősségünk lesz – morfondírozott magában.

Ekkor Ágota nyitott be, a szokásos sütiadagjával.Péter anyja örömmel fogadta, mert szerette Ágotát is, asütit is.

– Megkérném Pétert, hozza majd vissza azt a fedelesdobozt, amiben az osztálykiránduláskor vitte a sütit,szükségem van rá, nagyon jól zárható – mondta Ágota.

TROTH ÉS DESZPEL

• 86

Szavait jeges csend fogadta.– Mi a baj? – nézett rájuk. – Nem baj, ha elvesztette...– Mikor is volt Péter táborban? – kérdezte halkan az

anyja.– Ti nem tudtátok? – sápadt el Ágota. – Azt hittem,

értesített titeket. Tudod, akkor történt, mikor tiGyörgyhöz utaztatok, míg beteg volt. Biztosan nemakarta, hogy érte is aggódjatok – próbálta Ágota oldani ahangulatot. Hibásnak érezte magát, mert nem nézettalaposan utána ennek a kirándulásnak.

Miután elment, a szülők egymásra néztek.– Vagy valóban nem akarta, hogy érte is aggódjunk,

vagy pedig félt, hogy nem engedjük el, míg mi is elvagyunk utazva. – gondolkodott hangosan Réka.

– A gond az, hogy erről mi semmit sem tudtunk. Sőt,most is véletlenül derült ki. Holnap majd beszélek afejével. Valóban nagyon különösen viselkedikmostanában. Szeretnék továbbra is bízni benne – mondtaaz apja gondterhelt arccal, aztán elbicegett lefeküdni.

Péter, mit sem sejtve a feje fölött gyülekezőviharfelhőkről, már korán reggel útra kelt. Apja mégaludt, anyja már elment dolgozni. Gondolta, bekukkantGyörgy bácsihoz, megnézi, kíváncsi volt, min dolgozikmostanában.

– Szia, György bácsi, nem zavarok?– Szia, öcsém! Jó látni téged! – fogadta fülig érő

szájjal bácsikája. Láthatóan már a második hatalmasbögre kávét itta, és virágos jókedve volt.

– Min dolgozol mostanában? Valami ásatásokatemlegettél...

TROTH ÉS DESZPEL

• 87

– Igen, voltak ilyen terveim...– Például? – ült mellé Péter, tágra nyílt szemekkel,

mint gyermek, aki az esti mesét várja.– Tudomásomra jutott, hogy a Mecsekalján, a Hidas

és Nádasd melletti hegyen a tizennyolcadik századközepén lehetett még látni egy régi templárius váromladékait. Nem is olyan rég, 1823–ban, egy pinceásásfolyamán egy iszonyú nagy egyszarvú állatnak akoponyáját találták meg itt... És még nem is említetem azóriáscsontvázakat. A Margit–szigeten például váruk állta johannitáknak, mely régebb a templomos lovagokévolt. Itt 1925–ben végeztek ásatásokat, amit Krúdy Gyulais figyelemmel kísért. Fogózz meg – óriásokraemlékeztető emberi csontok kerültek felszínre... A Világcímű korabeli újságban hosszas tudósítás jelent megróla, a közvélemény érdeklődéssel követte az ásatásokeredményeit. Ezt írja, íme – lobogtatta a régi újságbeszkennelt oldalát:

„Hatalmas koponyák, öles sírkövek, óriásokraemlékeztető emberi csontok kerültnek napvilágra, bár amunkások kincset kerestek. November másodikánfelbukkant az első emberi koponya. Teljesen épcsontkoponya, amelynek hatalmas fogazata,csontszerkezete, nagysága, kupolája alíg hasonlítható amai emberek fejalkatához... A munkavezető továbbiásatást rendelt el mire csakhamar előkerültek a földmélyéből a hatalmas koponyához tartozó emberi csontokis. Félméternél alig rövidebb felső lábszárcsontok,félkilós csigolya csontok, óriási bordák. Az ásatásnál azvolt a legérdekesebb, hogy a koponyához tartozó

TROTH ÉS DESZPEL

• 88

csontok függőlegesen voltak elásva, mintha egy kútba,álló pozícióban temették volna el annak idején az óriást.”

Szeretném újra megnyitni ezeket az ásatásokat. Azthiszem, teljesen átírhatják a történelmünket ezek afelfedezések! És nehogy azt hidd, hogy ez rendhagyóeset. A Bodrogközben és Taktaközben is hatalmasemberi lábszárcsontokat találtak.

– Bácsikám, nem lehet dinó koponya vagy ősembercsontváza?

– Jó lenne megvizsgálni őket, Péter, hogy biztosaklegyünk benne. De különös módon eltűntek, nem tudni,melyik múzeum alagsorában hevernek. Bármik voltak is,nagyobb figyelmet érdemelnének, nem gondolod?

Péter és György elmerültek az ásatások rejtélyesvilágában. Késő délelőttre járt az idő, mikor Péter észbekapott: ideje lenne hazamenni.

Lassan ballagott hazafelé, élvezte az arcára hullónapsugarak melegét. Üres volt az utca, a csendet csak amadárdal törte meg.

Hirtelen rohanó léptekre lett figyelmes. Mirefelnézett, három suhanc fogta körül, nála két–háromévvel nagyobbak lehettek.

Elállták az útját. A legnagyobbik, egy szikár,hunyorgó szemű, fenyegetően közeledett felé. Pétermegismerte az újdonsült „ismerősök” gyerekeit. Ősztőlők is az iskolájukba fognak járni. A hunyorgó szemű azerdőtulajdonos fia volt.

– Sziasztok! – próbált kitérni, de a másik kettőszorosan melléje állt.

TROTH ÉS DESZPEL

• 89

– Nézd csak! – vigyorgott gúnyosan a kövérebbik. –Milyen szép kockás inged van! – markolta meg Péteringét. – Nálatok falun ez a divat? – röhögött.

– A falusi majom... – röhögött a másik. – Át kéneöltöztetnünk!

– Hagyjatok békén, nem ismerlek titeket! – próbáltPéter kiszabadulni szorításukból.

– Nem ismer! – nézett a kövér a hosszúra. –Bemutatkozunk! – hatalmasat húzott Pétergyomorszájába. Péter összegörnyedt. Próbált elszaladni,de a másik elgáncsolta. Megpróbált felállni, letörölte aszája sarkán kiserkenő vért. Lefogták, és a magasabbikaddig ütötte, míg erejéből telt. – Mutatkozz be te is! –mondta lihegve a kövérnek.

Péter már összekucorodva feküdt a földön, és amásik kettő teljes erejéből rúgta, ahol érte. Az ütésekokozta fájdalmakat alig érezte, pedig érezhetően teljeserejükből ütötték, rúgták. Sokkal jobban fájt az, hogymélységesen igazságtalannak érezte, ami történik.Elárasztotta a tehetetlen düh. Hármuk ellen semmiesélye nem volt, és ezek láthatóan nagyon élvezték, hogytúlerőben vannak. Egy, a fejére mért jól irányzottrúgástól elveszítete az eszméletét.

Szerencséjére, egy közeledő szekér zörgésétmeghallva, a támadói elmenekültek.

A kórházban tért magához. Irtózatosan fájt mindene.Anyja aggodalmas arccal hajolt föléje.

– Na végre, drága kicsikém, magadhoz tértél! Mitörtént?

TROTH ÉS DESZPEL

• 90

– Tudod anya, az a három új gyerek. Nagyonmegvertek.

– De miért?– Nem tudom. Nem tetszett nekik az ingem.– Fiam, nem esnek az embernek csak úgy! – aztán

hirtelen elhallgatott. Eszébe juthatott az előző „baleset”.- Péter, az orvos azt mondta, hogy megrepedt a

léped, és lehetséges, hogy gyomorvérzésed is van.Feljelentést teszünk a rendőrségen! – azzalmegsimogatta az újra álomba merülő fia arcát éselsietett.

Mikor újra magához tért, Hannát látta maga előtt.– Hú, már azt hittem, hogy nem ébredsz fel! –

mondta Hanna. – Jól összevertek!– Hanna – suttogta feldagadt ajkakkal Péter –

megkérlek valamire, de add becsületszavadat, hogy nemmondod el senkinek.

– Becsszó – mondta komolyan a lány. – Bennemmegbízhatsz. Hallgatok, mint a sír.

– Emlékszel arra a furcsa ékszeremre? Ide kénehoznod nekem. – Péter elmagyarázta, hová rejtette asárkánykövet.

– Szerintem azzal együtt is végtelenül rondán fogszkinézni, de ha ennyire fontos neked... Nem értem, minekneked a kórházban ékszer! És az inged sem néz kirosszul, ne higgy azoknak!

– Hanna, megígérted!

TROTH ÉS DESZPEL

• 91

– Hozom, hozom, csak csodálkozom. Azt hiszem, afejedet is jól megüthették. De ha ettől megnyugszol... –biggyesztette le a száját Hanna, és már ott sem volt.

Délután, szülei kíséretében két rendőr jelent meg akórteremben, alaposan kikérdezték Pétert, majdelmentek.

Anyja elkeseredetten tért vissza.– Fiam, azt mondják a rendőrök, hogy

valótlanságokat beszélsz, az a három gyermek aszüleivel volt kirándulni, semmiképp nem lehettek ők.Azt javasolják, hogy módosítsd a vallomásodat, mert aszüleik beperelhetnek minket. Biztos vagy benne, hogyők voltak?

– Teljesen biztos vagyok benne, anya.– Én hiszek neked. De sajnos nem tudjuk bizonyítani

az igazunkat – sóhajtott az anyja. – Kérlek, mondd elnekem, volt valaha vitád ezekkel a gyerekekkel?

– Anya, már te sem hiszel nekem – nézett rásértődötten Péter.

– Ne haragudj, de lehet valami okom rá –szigorodott el anyja tekintete. – Hogy is volt az azosztálykirándulás?

– Semmi köze nem volt ehhez!– Az lehet, de az őszinteséghez, és az egymás iránti

bizalomhoz igenis van köze!Péter elhallgatott. Mit is mondhatna erre? Hiszen ez

nem csak az ő titka, és megígérte, hogy soha, semmilyenkörülmények között nem fedi fel a sárkányok titkát.

Anyja hosszasan nézte.

TROTH ÉS DESZPEL

• 92

– Most mennem kell, de holnap újra jövök – mondta,és sóhajtva távozott.

Kis idő múlva megérkezett Hanna.– Szia, alig engedett be a kapus! Lejárt a látogatási

idő!– Elhoztad?– Tessék! – dobta a takaróra a bőrtokot. – Azt

mondtam apádnak, hogy az mp3 lejátszódat keresem,hátha jobb kedvre derít a kedvenc zenéd. Biztos, amibiztos azt is elhoztam – Hanna lerakta a lejátszót is azágy melletti kisasztalra. – Nem mondhattam, hogy azágyad alól ásom ki a legtrendibb kórházi ékszered!

Péter elvigyorodott.– Kösz, Hanna. Ez igazán kedves volt tőled.– Hallgatóztam egy kicsit. Azok a srácok teljesen

letagadtak mindent, és a szüleik fedezik őket. Arendőrség azt hiszi, hogy valami ismeretlen csavargókvertek meg.

– Te hiszel nekem?– Persze. Tényleg nem volt azelőtt semmi vitátok?– Nem volt, Hanna. Pont ez a furcsa. És tudod:

nagyon élvezték, mikor vertek.– Most az a legfontosabb, hogy meggyógyulj! –

simította meg a takarót Hanna. Mindketten elpirultakegy kicsit.

– Most mennem kell, mert nem fognak a végénkiengedni a kapun! – mondta zavartan Hanna, és már ottsem volt.

TROTH ÉS DESZPEL

• 93

Péter a markába szorította a követ. Érezte, hogy lágyhullámokban elárasztja a kőből áradó béke és nyugalom.Mélyen elaludt.

Másnap az orvosok nagy megdöbbenésére,kutyabaja sem volt.

– Hihetetlen, milyen csodákra képes a fiatalszervezet! – mondta a főorvos csodálkozva.

Hazaengedték, azzal a feltétellel, hogy ha bármitünet előáll, azonnal jöjjön vissza.

Otthon, apja részéről nem volt túl melegfogadtatásban része, bár azért látszott rajta, hogy örül,hogy épen hazaért. Viharszag lógott a levegőben – azosztálykirándulás és egyéb titkok és hazugságokmagyarázatra vártak.

Ennek ellenére, mivel utálta a kórházszagot, első útjaa zuhany alá vezetett. Megdöbbenve nézte kék és lilaszínárnyalataiban játszó bőrét. Úgy érezte egyik foga islötyög. Alig várta, hogy saját ágyába bújjon, nemcsak afáradtság miatt, hanem az időt is próbálta húzni, amíg akirándulás ügye terítékre nem kerül. – Hátha kitalálokvalami okosat addig – reménykedett. Most érezte csak,hogy farkaséhes.

Törölközés közben szóváltásra lett figyelmes.György bácsi hangját hallotta.

– Szia! – mosolyodott rá hórihorgas nagybátyjára.– Jó híreim vannak, kölyök! Elfogadták a doktorátusi

pályázatomat! Nagyon szép összegű ösztöndíjat kapok,három évig! Ágotának sem szűnik meg a könyvtárosiállása, csak felfüggesztették, amíg visszajön. Ugyanis

TROTH ÉS DESZPEL

• 94

elfogadták munkatársamnak, mint levéltári szakértőt, éső is ösztöndíjat kap!

– Hú, ez szenzációs! Hogy sikerült, már be isküldtétek? Megengedik, hogy kutasd az óriásokat és azegyszarvút? A lovagvárakat? Végre egy jó hír! –ragyogott fel Péter arca.

A többiek összenéztek, apja arca elkomorodott.– Hát, nem pont így történt... – mondta kissé

zavartan György bácsi. – Az igazság az, hogy nemküldtem még be semmit, ők kerestek fel.

– Kik, az angol kutató barátod?– Nem, hanem a polgármester, ez az új

erdőtulajdonos, és a régi főnököm... Felajánlották, hogyelfogadják a doktorátusi kutatásom, és engedélyezik alevéltári és külföldi kutatómunkát, a kiadásainkat isfedezik – György hangja nem volt túl lelkes.

– És mit fogsz kutatni?– Háát... A lovagregények hatását a reneszánsz

irodalomra...– Mííííííít?– Ja, és azt üzeni mintegy véletlenül a polgármester,

– szólt közbe vészjósló hangsúllyal Péter apja – hogyreménykedik, hogy jobb belátásra tértem, és nem akarokfölösleges akadályokat gördíteni az erdőkitermelésútjába, ugye, György?! Sőt, gátelvezetői állást isfelajánlott nekem. – Hangja keserűen csengett. –Természetesen nem fogadtam el az állást.

– Ha jól értem, György bácsi doktorátusátelfogadják, amennyiben apa befogja a száját? – Péterelhűlve nézett Györgyre. – És te ebbe belementél?!

TROTH ÉS DESZPEL

• 95

Lovagregények?! György lehajtotta a fejét. Aztándacosan szembenézett mindenkivel. Tekintete hideg éselszánt volt.

– Nagy szakmai előrelépésről és sok pénzről van szó,nem értheted ezt, Péter, még fiatal vagy. Tudod, avalóságban kell élnünk! Megvalósíthatatlan álmokbólnem lehet megélni! A lovagregények témája pedig igenisnagyon érdekes! Na, megyek is csomagolni!

– Jobb is! – mondta halkan, fagyosan Péter apja. –Isten vele, doktor úr!

György és Attila egy ideig farkasszemet néztek.György aztán gúnyosan elvigyorodott.

– Lúzerek! – mondta megvetően, és becsapta magamögött az ajtót.

A többiek döbbenten néztek egymásra.– Beszéltem tegnapelőtt egy öreg vadász barátommal

– modta egy kis idő múlva Péter apja. – Alkalmaz avadásztársulat, mint vad– és erdővédelmiszaktanácsadót. Nem sok a fizetés, de megleszünk.

– Apa, te nem szeretsz vadászni.– Tudom, Péter. Okoztam is egy kis meglepetést

nekik. Kibicegtem velük a hegyoldalba, és készítettemnéhány elég jó fotót. Tudod, olyant, amelyik közelrőlkészül, nem teleobjektívvel. Az a vadász, aki annyirameg tudja közelíteni a szarvast és a vaddisznót, mintahogy ezek a fotók tanúsítják, csak azért nem lövi le azállatot, mert nem akarja.

– Csodálatos fotók, apa. – nézte végig a képeketPéter. – Tehát rávetted, hogy ne lőjenek?

TROTH ÉS DESZPEL

• 96

– Úgyis csak virtusból vadásztak, a vadászles és ahangulat kedvéért, azt viszont szenvedélyesen. Ezek aképek bizonyítják, hogy profik. Azt nem ígérem, hogysoha egy fácánt sem fognak többé lőni, de sok mindenmegváltozik. A szomszédos erdőgazdálkodást nemvásárolták még fel ezek a nyavalyások, és nem is fogjáksoha, mert ott a vadász barátom az elnök.

– Apa, megengeded, hogy feltöltsem ezeket aképeket az internetre, és elküldjem például a NationalGeographic–nak, vagy hasonló oldalaknak?

– Töltsed, ha szórakoztat...– Látod, apa, ez tényleg egy jó hír... – apa és fia

összenéztek. Értették szavak nélkül is, mi jár a másikfejében.

– Apa, bocsánatot kérek a hazugságért.– Mondd, hol tekeregtél azalatt az idő alatt?– Kérlek, ne haragudj rám, de nem mondhatom el.

Nem az én titkom, és újra csak hazudnék neked.– Köze van hozzá annak a hámnak, amivel

lehoztatok a hegyről?– Igen, apa – feszengett Péter – de kérlek, ne vallass

tovább. Semmi olyant nem tettem, ami miattszégyenkezned kéne, csak ennyit mondhatok. Én semkérdem, hogyan vágott fejbe téged egy fenyő, amikor abalaeseted történt.

– Rendben – mondta az apja egy kis idő után. –Bizlamat szavazok neked, így látatlanban is. De arramegkérlek, hogy soha többet ne tegyél ilyet, bízzbennünk – mosolyodott el. És máskor vigyázz jobbanmagadra!

TROTH ÉS DESZPEL

• 97

– Te is, apa!Péter lehajtotta a fejét, kicsordultak a könnyei, és

átölelte apját. Györgyről és a lovagregényekről pedigegy árva szó sem esett közöttük.

TROTH ÉS DESZPEL

• 98

TROTH ÉS DESZPEL

• 99

SPéter két napja otthon ült, de kezdte rosszul tűrni aszobafogságot. Kihasználta az időt, és feltöltötte afotókat az internetre, és elküldte néhány szakportálnak.Apja gipszcsizmáját rugalmas kötszerre cserélték azorvosok, azzal a feltétellel, hogy pihenteti a lábát. Ígymindketten egész nap otthon voltak, miközben tűkönültek. Szerencsére délutánonként felcsendült anyjagyönyörű alt hangja, éneke beragyogta az egész házat,elűzte a gond és nyugtalanság nyűgös felhőjét.Különösen szép hangja volt: meleg, bársonyos, erőveltelt.

A mai nap viszont kicsit más volt. Csendes esőszemerkélt egész délelőtt.

– Péter! Itt van Hanna! – kiáltott apja. Péter felnézetta rajzai fölül, és lekiáltott:

– Gyere fel, pont jókor jöttél! Nagyon unatkoztamma! Mi van veled, elég rondán nézel ki! – nézett rá Péterijedten. – Szóval úgy értem, hogy nem vagy beteg vagyvalami?

– Nem vagyok beteg, csak szomorú, mert Ágota néniés György bácsi elutaznak. Tudod, én nagyon szeretemÁgotát, és György bácsit is megkedveltem, olyan vidámtudott lenni, mindig jókedvem lett, ha náluk voltam.

Sárkányok pedig nincsenek

TROTH ÉS DESZPEL

• 100

Most pedig... Jövő héten összeházasodnak, aztánelutaznak. Már látom előre, egész nap egyedül fogokgubbasztani. Apa jó fej, de sokat dolgozik és mikorhazajön, nagyon fáradt.

– Akármikor jöhetsz hozzánk is! – mondta Péter, denem teljesen őszintén. Már látta az osztálytársai kajánvigyorát. Pedig kedvelte Hannát, ám nem szívesen tettevolna ki magát a többiek csipkelődéseinek. Aztánelszégyellte magát. Elképzelte, milyen nehéz lehetHannának, lényegében egyedüli „hibája” az, hogy lány –erről pedig nem tehet. Végülis egész jó fej – persze ahhozképest, hogy lány.

– Komolyan mondom, bármikor átjöhetsz, ha vankedved – csengett hangja már sokkal őszintébben. –Tudod mit? Gyere járjunk egyet, nincs kedvem bent ülni.Az eső is elállt már.

Elindultak az erdő felé. Vasárnap volt, a munkaszünetelt. Csendben haladtak, csak az lombokról lepergőesőcseppek halk csepegése hallatszott.

Hirtelen élesen benyilalt Péter vállán a sárkányköpéshelye. – A fenébe, már megint valami történni fog –nézett körül ijedten. – Elegem van. Ha hazamegyünk,leteszem ezt a fura követ a nyakamból, biztosan az vonzbe minden bajt – gondolta, és sarkon fordult.

– Hazamegyünk – akarta mondani Hannának, de alány elborzadva, kitágult szemekkel nézett egy irányba.

– Mi a baj? – szorult össze a szíve. – Legalább egybotot hozhattam volna magammal – gondolta. – Csaknem megint az a három srác?! – nézett Hannával egyirányba, és szíve a torkában dobogott.

TROTH ÉS DESZPEL

• 101

A fák takarásában, a szikla mögött lassan valamimegmozdult. Egy halk surranás, és hirtelen az ösvényenelőttük magaslott Deszpel.

Hanna hatalmasat sikoltott, és ijedtében majdnemösszerogyott.

– Deszpel! Tudtam, hogy visszajössz! – ölelte meg asárkány nyakát Péter, már amennyire felérte. Deszpel avállára hajtotta a fejét.

Hanna lassan leült az esőáztatta földre.– Péter... – csak ennyit tudott kinyögni.– Hanna, ne félj! Ő nem bánt! A barátom!– Azt hiszem, beteg vagyok, Péter – mondta alig

hallhatóan Hanna – úgy érzem magam, mintha sárkánytlátnék. Menjünk haza, kérlek...

– Hanna, nincs semmi bajod, tényleg sárkányt látsz,ő a barátom, tudod.

– Persze... – mondta megadó hangon Hanna. –Kérlek, menjünk haza. Én nem gúnyolódnék veled, ha telennél beteg – és sírni kezdett.

– Péter – suttogta Deszpel – nagyon kevés időm van,figyelj rám! Velünk kell jönnötök, itt veszélyben van azéletetek. És nekünk is a segítségetekre van szükségünk.

– Hová kell mennünk? Milyen veszély? Kinek kellmennie veletek? Kivel vagy?

– Majd mindent megmagyarázok. Este legyél itt aszüleiddel. – Deszpel Hannára nézett. – Jöjjön ő is, márnem maradhat itt. Sajnálom. Senkinek sem szabadtudnia erről.

– Szerinted a szüleimnek hogy mondom ezt meg?„Tudod, apa, a sárkány barátom meghív minket nem

TROTH ÉS DESZPEL

• 102

tudom hova, de feltétlenül mennünk kell...”– szerintedez így menni fog?

– Öltözzetek melegen, és nem árt, ha hozzátok aszíjakat – mondta ellentmondást nem tűrő hangonDeszpel.

– A nyerget is?– Arra most nem lesz szükség, más úton megyünk.

Sötétedés után várunk. A követ is hozd.– Grizelda is itt van? – kérdezte mohón Péter, de

Deszpelnek már nyoma sem volt.Hanna egész testében reszketett.– Ne félj, Hanna – ölelte át a vállát bátorítóan. – Ő

tényleg a barátom. Deszpelnek hívják és földsárkány –érezte, milyen idétlenül hangzik, amit mond. –Emlékszel a rajzaimra?

Hanna lassan ránézett. Sokáig hallgatott. Mikormegszólalt, hangjában eltökéltség csengett.

– Rendben. Veletek megyek. Apának kiírom, hogykirándulni mentünk. Valami ilyesmi lesz, nem? –mosolygott a könnyei fölött.

– Hanna, senki nem tudhatja az igazat. Ez élet–halálkérdése! Délutánra legyél nálunk, és eszedbe ne jussonÁgota néniékhez benézni!

– Mit csomagoljak? Fogalmam sincs, mit kell vinnem,te tudod?

– Nem tudom, hová megyünk, de ha azt mondtaöltözzünk melegen, akkor öltözz melegen. És hozd el azösszes csokidat otthonról!

Hanna szeme felragyogott izgatottságában.– Péter, tényleg élnek sárkányok?

TROTH ÉS DESZPEL

• 103

– Most láttál egyet, és kérdezed – mondta fitymálóhangon Péter, aztán megsajnálta a lányt. Eszébe jutottsaját, első találkozása Deszpellel, és eszébe jutott, hogyvégülis Hanna egészen bátran viselkedett – ahhozképest, hogy lány, persze. – Hidd el, én is nagyonmeglepődtem, mikor először láttam. Majd mesélek, demost sietnünk kell.

TROTH ÉS DESZPEL

• 104

TROTH ÉS DESZPEL

• 105

SElgondolkodva indultak hazafelé. Péter rövidenelmesélte Hannának kalandos utazását, miközben a lányelhűlve hallgatta.

– Ha nem láttam volna a saját szememmel asárkányt, egy szavadat sem hinném el – mondta kis időmúlva. Részletesen kikérdezte Pétert a feketefüstsárkányokról, és azokról a lényekről, melyeketGyörgy betegsége alatt látott a kő segítségével.

– Tudod, sokszor érzek én is hasonlókat, főleg hanagyon szomorú vagyok – mondta végül. – De sosemláttam így őket, inkább érzem a jelenlétüket, és mintha afélelmemmel etetném őket. Ezek is sárkányok?

– Fogalmam sincs. György bácsit is akkor támadtákle, mikor nagyon el volt keseredve. Majdnem belehalt.Akkor hagyták békén, mikor újra nekifogott annak amunkának, amit nagyon szeret. És persze Ágota néninekis van egy kicsi köze ahhoz, hogy megjött a kedve... –mosolygott nem túl vidáman Péter. – Engem most azaggaszt, amit Deszpel mondott: hogy veszélybenvagyunk. Nem voltak véletlenek azok a támadások, ésezek szerint nincs is végük. Azt nem tudom, hogy mibenlehetünk mi segítségükre a sárkányoknak, hiszen mi

Sárkánymetró

TROTH ÉS DESZPEL

• 106

gyerekek vagyunk, és a szüleim sem sárkányszakértők.Majd kiderül.

Péter nagyot sóhajtott a kapujuk előtt, majd erőt vettmagán, és beléptek az ajtón.

Szülei szerencsére otthon voltak.– Mi van, gyerekek, csak nem fáztatok meg, miért

vagytok olyan sápadtak? – nézett rájuk ijedten Péteranyja.

Egymásra néztek Hannával.– Apa, anya, szeretnénk mondani valamit... – kezdte

Péter halkan, majd erőt vett magán. – Az a helyzet, hogyel kell utaznunk.

– Hova, fiam? – nézett rá csodálkozva az apja.Hanna és Péter egymásra nézett. Nem lesz könnyű...– Apa – vett mély lélegzetet Péter – emlékszel azokra

a hámokra?– Igen. Ahhoz van köze?– Apa, most gyorsan elmondok nektek egy–két

dolgot, ha megígéritek, hogy nem büntettek meg...Szóval, ha meg is büntettek, meg fogjátok érteni, miértnem beszéltem nektek róla.

Péter röviden elmesélte a történetet. Szülein úgylátta, hogy hiszik is és nem is az egészet, viszontfigyelembe véve azt a lehetőséget, hogy mindez igaz,láthatóan kiült arcukra az aggodalom.

– Apa, anya, most csak azt kérem, hogy ha nem ishisztek nekem, tegyétek meg értem, hogy útra készenvárjuk Deszpelt. Könyörgök, a ti életetetek is veszélybenvan! – fejezte be mondanivalóját.

– Én is láttam a sárkányt, Attila bácsi – tette hozzáHanna.

TROTH ÉS DESZPEL

• 107

– Gyerekek, ti azt hiszem, vagy megbolondultatok,vagy teljesen felelőtlenek vagytok – mondta haragosanPéter apja. – Eszembe nem jut, hogy sárkányok hátánlovagoljak, a repülőt sem bírom... – bizonytalanodott el ahangja.

Erre az történt, amire senki sem számított.– Akkor gyorsan csomagoljunk – mondta határozott

hangon Péter anyja.Mindenki meglepetten nézett rá.– Hanna, most felhívom apádat és elkéreztetlek.

Tudom, hogy felelőtlenség, de nem hagyhatunk mostmár magadra. Azt mondom neki, hogy kirándulniviszünk – nézett Péterre a szeme sarkából. – Tudjátok,nekem részben megkönnyebbülés, hogy kiderült azigazság. Sokkal rosszabb volt azzal a gondolattal kelni–feküdni, hogy a gyermekem valamibe olyasmibekavarodott, amiről sejtelmem sincs, micsoda. Várj csak,írok egy listát, miket hozzál magaddal... – tanácstalanulnézett Péterre. – Mit is hozzon magával?

– Azt mondta Deszpel, hogy melegen öltözzön. Megnémi édesség sem árt...

– Akkor így legyen. Bakancs legyen a lábadon, meg ameleg vízhatlan kabát – tudod, az a új zöld tollú kabátodjó lesz, sál, sapka, kesztyű. Ne vedd fel, csak csomagoldössze. Édességet mi csomagolunk, ne töltsd ezzel az időt– azzal vette is a telefont, és elkéreztette Hannát azapjától.

Péter apja még morgott egy kicsit a felelőtlen ésálmodozó emberekről, akik a fantázia világában élnek,aztán elment összecsomagolni a hámokat. Péter és azanyja a ruhákat pakolta egy hátizsákba. Néhány palack

TROTH ÉS DESZPEL

• 108

vizet és pár tábla csokit is betettek – sosem lehet tudni...Péter mégegyszer ellenőrizte, hogy nyakában van–e asárkánykő.

– Gyufa, tűzszerszám is legyen kéznél – szólt Péterapja. Tekintete komor volt.

– Apa, nem lesz rá szükség! –vigyorodott el Péter.Sötétedéskor elindult a kis csapat az erdő felé.A lombok árnyékéból hirtelen előttük magasodott

Deszpel. Péter szülei hátrahőköltek, és tágra nyíltszemmel bámulták. Péter anyja végül visszanyertelélekjelenlétét.

– Üdvözlöm... – mondta halk hangon.A hátuk mögött csöndes, surranó zaj hallatszott.– Grizelda! – örvendett meg Péter, és átölelte

Grizelda lábát.– Üdvözöllek benneteket – mondta Deszpel. – Most

mennünk kell, majd lesz időnk beszélgetni. Tedd le ahámokat – fordult Péter apjához – át kell egy kicsitigazítanom őket.

Péter apja szótlanul letette a hámokat Deszpel elé, azmeg káprázatos ügyességgel, foggal–körömmelcsomózni kezdte.

– Én viszem a két felnőttet – fordult végül hozzájuk –a fiatalokat pedig Grizelda.

– Nem utazhat egy felnőtt és egy gyerek együtt? –kérdezte Péter anyja, aggodalommal a hangjában.

– Nincs okod félelemre. – nézett rá Deszpel. –Grizelda három lényt kell, hogy vigyen, azt akarom,hogy ne legyen túlterhelve.

TROTH ÉS DESZPEL

• 109

Péter Grizeldára nézett, aki álmodozó tekintettelkissé fellebbentette az egyik szárnyát. A szárnya tövénél,mint a kenguru erszényéből, apró fejecske kandikált ki.

– Biztonságban lesznek nálam a gyerekek. – suttogta.Deszpel elmagyarázta, hogyan kell felerősíteni a

hámokat.– Most nem repülni fogunk, hanem a sárkányok

alagútján megyünk. Sokkal gyorsabb és biztonságosabb.Az arcotokat hajtsátok szorosan a hátamra, és aprókatlélegezzetek, csak amennyi feltétlenül szükséges. Nagysebességgel megyünk, és az oxigén is kevés a föld alatt.

– Mi miért nem így utaztunk? – kérdezte Péter.– Mert amikor téged vittelek, nem tudtam, hogy

megvannak–e még ezek a járatok. Ki kellett tisztítanom aszellőzőlyukakat is, mert itt–ott beomlottak. Mi,földsárkányok, más módon is tudunk közlekedni aföldben, de ti a szellőzőjáratok nélkül elpusztulnátok.Pattanjatok fel!

A „lovasok” szótlanul megölelték egymást. Ahámok úgy voltak kialakítva, hogy teljesen szorosanfeküdtek a sárkányok hátán. Rögzítették a kötéseket, ésindultak is.

Körülbelül egy órát repültek alacsonyan, a fáklombjainak takarásában. Sziklás hegyek közé értek. Aholdat felhők takarták, alig lehetett látni valamit.

Magasra röppentek a sárkányok. A sziklafalonbarlang szűk bejárata sötétlett.

– Mostantól takarékoskodjatok a lélegzetetekkel –nézett hátra Deszpel.

Besuhantak a barlangba. A bejárat mögött mélysötétség fogadta őket. A sárkányok hirtelen fejest

TROTH ÉS DESZPEL

• 110

ugrottak egy kútszerű járatba és fejjel lefelé zuhannikezdtek. Egy idő után érezhetően vízszintesen haladtaktovább. Időnként az alagút oldala súrolta az utasokat, denem annyira, hogy lesodorja őket. Most értették meg,miért kellett olyan erősen a sárkányokhoz kötniükmagukat. Elképzelhetetlen sebességgel haladtak, haakartak volna, akkor sem tudtak volna rendesen levegőtvenni. Péter füle bedugult, zúgni kezdett, szíve, mint akalapács, úgy vert. Próbált takarékoskodni a levegővel,de érezte, mindjárt megfullad. A szűk alagút, azoxigénhiány és a sebesség miatt már–már elvesztette azeszméletét, mikor hirtelen megálltak.

– Pihenő – szólt Deszpel. – Szálljatok le.Vaksötét volt, de legalább friss légáramlat érződött, a

levegő lélegezhető volt. Zsibbadt tagokkal, dobogószívvel kászálódtak le. Nagyon hideg volt. Valamelyiksárkány tüzet fújt, lángra lobbantott egy előreodakészített rőzsehalmot. A tűz remegő fénye boltozatosbarlangot világított meg. Csermely csordogált a faloldalán. A barlang oldalán látszott az alagút sötétségbevesző bejárata.

– Igyatok, pihenjetek. Nemsokára újra indulunk.Hosszú út vár még ránk – mondta Deszpel.

Olyan volt az út, mint egy rémálom. Varázslatos, derémálom. Rövid idő elteltével újra útnak indultak. Mikorbesuhantak az alagút szűk falai közé, Péter érezte, hogynem bírja tovább, rosszul lesz, ennek ellenére próbátúrrá lenni félelmén és úgy lélegezni, ahogy Deszpelmagyarázta. Egy idő múlva megint pihenőhelyhezérkeztek. Útjuk során többször is megálltak. Apihenőhelyek némelyike nagyon különös volt, egyik

TROTH ÉS DESZPEL

• 111

helyen hatalmas, sötétbe vesző földalatti tó várta őket,egy másik helyen nagy, vésett kövek magaslottak föléjükkomoran. Cseppkőbarlangban is megálltak – ennek ahelynek a szépsége majdnem minden fáradtságukatelfeledtette velük.

Mikor már azt hitték, nem bírják tovább, hirtelenfelfele kezdtek repülni a sárkányok, függőlegesirányban, egy kürtőszerű vájaton.

– Megérkeztünk – szólt hátra Deszpel félig ájultutasainak, és lehuppant a földre. Mögötte szorosanGrizelda is megérkezett a gyermekekkel a hátán.

Felnéztek. Csillagos volt az ég, és langyos, balzsamosillatú szél fújt. Kimerülten rogytak a fűre.

– Mindenki megvan? – ellenőrizte Péter apja azutasokat. Mindenki megvolt. Hanna, ahogykikászálódott a hámszíjak szorításából, már aludt is. Kisidőre rá a többiek is követték példáját.

TROTH ÉS DESZPEL

• 112

TROTH ÉS DESZPEL

• 113

AMikor felébredt, Péter hitetlenkedve nézett szét magakörül. A többiek még aludtak. Puha, bársonyos mohánhevertek, nagy fák sűrű lombja borult sátorszerűenföléjük, védvén őket a nap tűző sugaraitól. Csend volt,csak a partra csapódó hullámok ritmikus zaja hallatszott.A sárkányokat sehol sem látta.

Halk léptekkel elindult szétnézni.– Ez nem lehet igaz! – suttogta. A moha és fű

borította tisztás fehér homokban folytatódott, mely atengerig nyúlt. Háta mögött erdő borította hegyekmagasodtak. – Vajon hol vagyunk? – kérdezte magában.

– A szigetemen – hallotta Deszpel hangját.– Nem rossz... – mosolyodott rá Péter. – Hol van?– Maradjon ez az én titkom. Nem vagy éhes?Péter most érezte, hogy nagyon, nagyon, nagyon

éhes és szomjas. Elkeseredetten nézett Deszpelre.– Csak meleg ruhát hoztunk, a vizünk is elfogyott...

Vadásznunk kell? Vagy terem ezen a szigeten valamiehető gyümölcs vagy valami? – hangosan megkordult agyomra.

– Gyere, ébresszük fel a többieket biztosan éhesek őkis... – mondta Deszpel.

A sárkányok szigete

TROTH ÉS DESZPEL

• 114

Péter a szeme sarkából Deszpelre nézett, úgy tűnt,hogy a sárkány remekül szórakozik valamin.

A tisztáson már ébredeztek a többiek. Megöleltékegymást.

– Hol vagyunk? – kérdezte Péter apja.– Mindenki ezzel kezdi... – morgott a sárkány. –

Gyertek, harapjatok valamit, aztán beszélünk.Felkászálódtak, levetették vastag kabátjukat, és

csodálkozó tekintettel indultak Deszpel után, a hegyekirányába. Kis idő múlva újabb tisztáshoz érkeztek,melyet sűrű erdő vett körül. A tisztás mögött sziklafalmagaslott. Előtte tűzhely parázslott, ahonnanínycsiklandozó szag áradt. A tűzhely mellett kőasztalállt, körülötte négy kisebb kő ülőalkalmatosság. Azasztalon tányérnyi gyöngyházkagylók, mellettük fábólfaragott evőeszközök.

Hirtelen mozgásra lettek figyelmesek. Apró lényekvették őket körül, a tűzhely körül sürögtek–forogtak.Nagy fejük volt, vékony végtagjaik, kis testüket barnabunda borította. Hatalmas szemükkel kíváncsian, denem túl barátságosan nézték vendégeiket. Péter térdéigsem értek, arcuk ráncos volt és kortalan.

– Bemutatom a sziget manóit – szólt Deszpel. –Felajánlották segítségüket, amíg itt lesztek. Ők fognakrólatok gondoskodni. Nagyon rendes tőlük, mert amúgynem túl vendégszeretők...

– Pritti a nevem... – lépett elő egyikük. Éles, vékonyhangja valóban nem volt túl barátságos. – Elkészítettükaz emberek ételét és fekhelyét. Ehettek – mondtasavanyú hangon, azzal hátat fordított nekik, és leült egyhatalmas fa tövébe. A többi manó, mintegy vezényszóra,

TROTH ÉS DESZPEL

• 115

követte. Nemsokára mindannyian ott kuporogtak a fagyökerei között, és merev szemmel nézték az embereket.

Péter anyja elmosolyodott, és meghajolt előttük.– Köszönjük a szívességeteket! – mondta kedvesen.

A manók nem válaszoltak.A tűzhely felől szálló illat viszont sürgető erővel

minden további beszélgetésnek véget vetett, és éhesfarkasokként állták körül a parazsat. A parázs alatt nagy,fedeles agyagtál barnállott, tartalma pedig mindenképzeletet felülmúlt: sült hal, zöldségágyon...

Miután jóllaktak, megint elálmosodtak.Kíváncsiságuk legyőzte volna fáradtságukat, de asárkány pihenést javasolt.

– Pritti megmutatja, hol fogtok aludni. Pihenjétek kimagatokat, mert holnaptól sok dolgunk lesz. Továbbivendégeket várok – mondta komoran.

A manó szótlanul vezette őket a sziklába vésettkeskeny ösvényen egy barlang alig észrevehető bejáratafelé. A szűk nyílás tágas teret rejtett, puha mohaágyakvárták őket, kellemesen hűvös volt és csend.

Annyira fáradtak voltak, hogy pár perc csendesbeszélgetés után mély álomba merültek.

Másnap reggel, mikor felébredtek, Deszpel vártaőket a barlang bejárata előtt.

– Vár a reggeli. Egyetek, úszhattok is egyet azöbölben, aztán siessetek vissza. Beszélnünk kell, nincssok időnk.

A kőasztalon gyümölcsreggeli várta őket. Különösgyümölcsök voltak, de nagyon finomak. A lakomátkókusztejjel öblítették le.

TROTH ÉS DESZPEL

• 116

Utána leszaladtak a tengerpartra, és belegázoltak ahűvös vízbe. Péter mindig is nagyon szeretett víz alattúszni, most is alig tudta abbahagyni. A víz alól az égrenézett, és az átszűrődő fényzuhatagtól hatalmas örömtöltötte el a szívét.

Grizelda komoran állt a parton.– Várunk titeket! – hangja a víz alól hallgatva

mennydörgésként hatott. Péter még jól lefröcskölteHannát, aztán sóhajtva kigázolt a partra. A többiekkövették. Teljesen felfrissültek az úszástól, és kíváncsianvárták, mit akar Deszpel mondani. Péter apján látszottaz aggodalom. A lába már kevéssé fájt, ennek ellenére,amióta elindultak, alig szólalt meg.

A kőasztalnál már várta őket Deszpel és Grizelda. Amanók távolabb, a szokott helyükön, a nagy fa gyökereiközött kuporogtak.

Péter apja szólalt meg először.– Kik vagytok ti? – fordult Deszpelhez. – Olyan ez

számomra, mint egy rémálom! Nyugtassatok meg, hogymindjárt felébredek. – Péter apja nem volt gyáva ember,ezt mindenki tudta róla, de gyakorlatias, logikusgondolkodásmódját láthatóan megviselték a történtek.

– A föld őrzője vagyok – mondta ünnepélyesenDeszpel. – Az a feladatom, hogy őrizzem a földön azéletet, együttműködvén a többi őrzővel: a víz, a levegő,és a tűz őrzőjével. Az őrzők a Teremtő erejét közvetítik,az élet védelmében. Sajnos, az egyensúly megbomlott, ésez súlyos következményekkel járhat minden élőszámára. Mondjátok el, mi történt veletek az utóbbiidőben!

TROTH ÉS DESZPEL

• 117

Péter beszélt az erdőt pusztító társaságról, az apja„balesetéről” és saját megveretéséről, végül mindarról,amit a kő által látott: az élősködő füstlényekről – mikoride jutott, megborzongott. Hanna tágra nyílt szemmelhallgatta, majd ő is elmesélte, mit érzett: a jeges félelmetaz ablakon túl... A többiek hallgattak.

– Miért pont mi? – kérdezte Péter apja. – Miértminket kezdtek ki? És mik ezek? Mit akarnak?

– Hidd el, nemcsak titeket kezdtek ki. Sajnos ahelyzet rosszabb, mint amire számítottam. Nehézdolgunk lesz. Túl sokáig ültem tétlen. Túl sokáighagytam, hogy mindez megtörténjen, és ígyelhatalmasodhatott. Az én dolgom lett volna bármiáldozat árán megvédeni a földet. De a föld őrzőjének ismegvan a gyengesége. És ez a félelem – mondtaszomorúan Deszpel. – A félelem megbénított, ésbelekövültem az utolsó felvett formámba: ebbe asárkánytestbe. Mindaddig így maradok, míg újra fel nemveszem a harcot legjobb tudásom és erőm szerint, az életgyőzelme érdekében.

– Mitől félhet a föld őrzője? – kérdezte hosszú szünetután Péter apja.

– Attól féltem, hogy már minden hiába, nincs többéremény az élőlények számára. Éreztem, hogy az erőmlassan el is hagy, és mikor le akartam vetni ezt asárkánytestet, már nem voltam rá képes. Haragomban arám bízott lények ellen támadtam. Szívem egyrenehezebb lett, nem éreztem megkönnyebbülést. Akkortalált rám Péter, és vele együtt a remény, hogy talán mégnem késő.

– És Grizelda, ő is őrző?

TROTH ÉS DESZPEL

• 118

– Nem – mondta Grizelda halkan. – Én sárkányvagyok. Földsárkány. Azaz... – nézett zavartanDeszpelre – pontosabban föld– és hósárkány keverék.

– Egyelőre csak a víz őrzője jelentkezett a hívásomra.Alkonyatkor találkozunk vele.

– Ki ellen kell harcolni? – kérdezte komoran Péterapja.

– A Káosz ura ellen! Az ellen, ami ellene van azéletnek és a fénynek.

– Az ördög... – mondta dideregve Hanna.– Nem „ördög”. Neki is megvan a feladata. Ő pusztít

– és ebben örömét is leli, pontosan úgy, ahogy mi azéletnek örvendezünk. Szükség van erre is azegyensúlyhoz – mondta Deszpel. Felismernéd,választanád a fényt, ha nem lenne sötétség?

– Akkor mi a baj? Ha szükség van rá, akkor miértkell harcolni ellene? Még mindig nem értem, mi folyikitt... – Péter apját láthatóan egyre jobban kezdtemegviselni a helyzet. Nem szerette a talányokat, akonkrét, kézzelfogható megoldások embere volt.

– Az egyensúly megbomlott. Amikor a Káosz uránakereje túlsúlyba kerül, elpusztul az élet a földön. –mondta komoran Deszpel.

– Mi nem vagyunk őrzők – vitatkozott. – Mégegyszer kérdem: hogyan kavarodtunk ebbe bele?

– Úgy, hogy az ember segítsége nélkül nemsikerülhet. Most pedig mennem kell. – tárta ki Deszpelszárnyait, és már ott sem volt.

TROTH ÉS DESZPEL

• 119

EA nagy fa gyökerei között mozgolódás támadt. Pritti ésa manók állták hirtelen körül őket. A manó szemeihidegen, barátságtalanul szegeződtek rájuk. Grizeldaoldotta fel a hangulatot.

– Pritti, kérlek, készítsetek az embereknek élelmet! –szólt rá a manóra, mire azok, Pritti vezetésével,magukban motyogva elkódorogtak.

– Grizelda, kicsoda Pritti és a csapata? – kérdeztePéter.

– Ők ennek a szigetnek a természetszellemei.– Ó, tehát ők is a föld őrzői?– Nem, dehogy! Ők ahhoz a helyhez tartoznak, ahol

élnek. Segítik az élet erőit kibontakozni. Többféletermészetszellem van, néhány nagy hegycsúcs vagyegyes sivatagok természetszellemei egészen félelmeteslátványt nyújthatnak számotokra.

Péter apjának ez már túl sok volt.– Megyek, lepihenek egy kicsit, nemsokára ugyanis

meg kell váltanom a világot a nagy Nemtudommi ellen,de hátha azelőtt sikerül felébrednem... – mondtamorcosan, és a barlang felé vette útját. Nemsokárahangos horkolás hallatszott.

Elementálok

TROTH ÉS DESZPEL

• 120

– Menjünk úszni egyet, míg készül az ebéd! – Péteralig várta, hogy újra búvárkodhasson. Hanna követte.Anyja Grizeldával maradt.

– Ne féltsd őket, biztonságban vannak – nézett ráGrizelda. Felemelt szárnya alól kidugta fejét a kicsisárkány. Szeme csukva, bőrén át látható volt szívéneklüktetése. Grizelda meghatottan nézte.

– Nagyon szép kicsinyed van. Milyen hamar kibújt atojásból! – gyönyörködött Réka is a látványban.

– Tojásból?! – nézett rá hitetlenkedve Grizelda, aztánreszelős hangon elkacagta magát. – Biztosan azőshüllőkkel tévesztesz össze minket, a földsárkányokvalóban hasonlítanak az egyik fajtájukhoz.

– Vajon meddig kell itt maradnunk?– Nem tudom. – nézett rá megértően Grizelda. –

Tudom, te is véded a párodat és a kicsinyedet. BízzunkDeszpelben, és reméljük, hogy hamarosan visszanyerierejét – azzal a fejét a szárnya alá dugta, ahonnannemsokára furcsa, kotyogó hangok hallatszottak.

– Mit csinálsz, eteted?– Dehogy etetem, énekelek neki! – emelte ki

csodálkozva a fejét a szárnya alól Grizelda. – Valamiértnyugtalan...

– Segíthetek?Grizelda bólintott, és nemsokára felcsendült Réka

gyönyörű alt hangja. Régi magyar altatódalokat énekelt,még nagymamájától hallotta kislány korában. Grizeldamegbabonázva hallgatta, csendesen ringatózott a dalütemére. A kicsi sárkány teljesen befészkelte magát aszárnya alá és nyugodt, mély álomba merült.

– Ezért vagy velünk... – mondta Grizelda.

TROTH ÉS DESZPEL

• 121

– Kis sárkányok dajkája vagyok?– Nem, nem. A hangod. Hatalmas fegyver!– Hát igen, ezt a férjem, Attila is mondja, mikor néha

veszekszünk – legyintett Réka lemondóan. Felállt, ésindultában majdnem rálépett Prittire. A manó tekinteteteljesen megváltozott. Gyönyörködve, majdnem áhítattalnézett Rékára, majd megfogta a kezét.

– Énekelj még, kérlek. Nagyon rég nem hallottamilyen szépet. Nagyon, nagyon finom ebédet főzünk,meglátod. Csak énekelj, kérlek! – szemei sóvárogvatapadtak Rékára, és lekuporodott lába előtt a földre.

Péter anyja rádöbbent, hogy nem a fülével hallja amanó hangját, hanem mintha érzékelné a kérését afejében.

– Muszáj, hogy altatódal legyen? – kérdezte,remélvén, hogy Pritti megérti szavait.

– Tudsz még mást is? Azt énekelsz, amit csak akarsz!– a többi manó is előkerült, és körbeülték Rékát.

Péter anyja énekelni kezdett. Az egyik apró manó azölébe kúszott, elfészkelte magát, és lassan olyan súlyoslett, hogy Réka lába elzsibbadt tőle. A többiek pedigtopogtak, forogtak, táncra perdültek, bár ilyen különöstáncot még soha nem látott. Egy tüzes csárdás ritmusárakézen fogták egymást, kört alkottak, és a kör hihetetlensebességgel forogni kezdett nemcsak körbe, hanemminden irányba. A felületes szemlélő csak egy barna,forgó gömböt látott, mely ide–oda gurult, sőt, a levegőbeis emelkedett.

Péter és Hanna csuromvizesen, ragyogó szemmelérkeztek meg.

– Éhesek vagyunk!

TROTH ÉS DESZPEL

• 122

– Ez a legeslegklasszabb vakációm! – Hannát minthakicserélték volna, az őt állandóan körüllengőszomorúságnak nyoma sem maradt.

Réka elhallgatott, és a manók bűntudatos képpelelosontak, hogy az ebédről gondoskodjanak. – Nebúsuljatok, majd még éneklek nektek! – kiáltott utánukPéter anyja. – Sohasem volt ilyen lelkes hallgatóságom –mondta mosolyogva.

Nemsokára füst szállt fel a tűzhelyről, és újraínycsiklandozó szagok áradtak. Péter apja ásítozva lejötta barlangból, és a manókra meredt.

– Ti még itt vagytok? – morogta.Pritti ijedten nézett Péter apjára, majd Grizeldára.– Kérlek, ne mérgelődj... – tekintett Attilára Grizelda.

– Nem szeretném, ha megéreznék az emberek jelenlététaz elementálok. Miért haragszol a manókra?

– Végülis, nem haragszom rájuk, csak nem értem eztaz egészet – enyhült meg Attila hangja. – Jobb lesz, haeszünk valamit.

Kis idő múlva Deszpel landolt a tisztáson.– Mik azok az elementálok? – kérdezte Péter tele

szájjal.– Emlékszel, miket láttál György bácsikádon? Nos,

azok az elementálok.– De mik azok?– Energiaformák. Önmaguktól nem képesek energiát

előállítani, ezért az élők energiáját használják. Ők iséhesek, növekedni akarnak, de csak azt az energiáttudják használni, amelyik a sajátjukhoz hasonlít. Alegfinomabb táplálékok számukra a negatív érzelmek, aszomorúság, a fájdalom, a harag...

TROTH ÉS DESZPEL

• 123

– Ez nem nagy baj, legalább annál kevesebb negatívérzelem marad nekem... – mondta Pétermegkönnyebbülten.

– Nem úgy van az! Mikor lecsapolnak, nem leszkevesebb bánatod, hanem maga az életerőd távozik.Nem beszélve arról, hogy ha egyszer már sikerültlecsapolniuk, az általuk ütött rés majdnem mindignyitva marad, és visszatérnek „legelni”. A rés nem abőrödön van, hanem az érzelmeid téged körülölelőhálóján.

– Igen, tudom miről beszélsz – szólt közbe Hanna.– Saját energiájukból is hagynak a „sebben” egy

kicsit, ez pedig, hogy úgy mondjam, „bánatfüggőséget”okoz – folytatta Deszpel. – Minden alkalmatmegragadsz, hogy szomorú, dühös stb. lehessél. Hanincs okod, keresel. Olyan, mint egy kábítószer, amiazért került beléd, hogy etethesd az elementálokat.

– De hát így meg is ölhetnek! – borzongott megPéter.

– Megölhetnek, de ez nem igazán áll érdekükben,mert akkor új „legelő” után kéne nézniük. Nem okosakezek az elementálok. Nem mérlegelik, hogy mi akövetkezménye annak, amit tesznek. Ők csak enniakarnak és növekedni. Rá kell jönnünk, hogyan tudtakilyen hihetetlen mennyiségben elszaporodni.

– Azt mondtad, nincs saját energiájuk! Hogyantudnak akkor a saját energiájukból a sebben hagyni?

– Mikor lecsapolnak, feltöltődnek, és valahogyátalakítják az energiát oly módon, hogy amikorvisszafecskendezik, nehezedre esik újra visszanyerni azerőd.

TROTH ÉS DESZPEL

• 124

– Aha! – mondta Péter anyja. – Ez pont úgyműködhet, mint a véralvadásgátló! Csak ez éppenboldogsággátló...

– Valami olyasmi...– Ez szemétség! – kiáltotta Péter felháborodottan. –

Mintha mi disznófarm volnánk, vagy ilyesmi!– Pontosan – hallották Prittit. – Miért vagy

felháborodva, te gyermek?! Amit ti emberek műveltek azállat testvéreinkkel, az mi? Ha veletek teszik ugyanezt,attól már felháborodtok? Igen, farmként használnak azelementálok. És tudod mit? Korántsem bánnak veletekakkora kegyetlenséggel, mint ti az állatokkal. Az embernemcsak azért öl, mert éhes, mint ahogy a ragadozóállatok, vagy akár az elementálok teszik.

– Én nem öltem meg soha egy állatot sem! –tiltakozott Péter.

– Nem?! Ide figyelj! – csattant Pritti hangja, a magamódján, hangtalanul.

Hirtelen, mint egy háromdimenziós vetítővásznon,megjelent egy tyúkfarm képe. Tyúkok, egymásra rakott,hoszzú sorban ketrecekbe összezsúfolva, miközben egyember éppen a csőrüket vágta... Aztán árammalelkábított rókák, melyekről félig élve húzták le a bundát,míg szemükben az iszonyat és a fájdalom tengerelebegett. Malacok, melyeket zsúfolt teherautórólhajtottak le a vágóhíd udvarán és rettegve vártákszörnyű sorukat. Tehenek, melyektől elhajtották kicsiborjaikat, és aztán géppel fejték fájó tőgyeiket.Összekötözött lábú bárányok a piacon, tűző melegben,szomjasan, anyjuk után sírva. Csont– és bőr tehenek,melyekről így könnyebben húzzák le a bőrt. Éhező

TROTH ÉS DESZPEL

• 125

kóborkutyák, és olyanok, melyeket elkapott a sintér, ésfehérjegyárakba kerültek. Laboratóriumi állatok,kikötözve, vagy mindenféle keléssel, daganattal atestükön. Lemészárolt delfinek, véres hullámok között.

Pritti filmje szörnyű volt: nemcsak látták, hanemérezték is az állatok végtelen fájdalmát, a látvány teljesenelborította őket. Elviselhetetlen volt.

Látták: majdnem összefüggő elementál–felhő veszikörül az állatfarmokat.

– Kérlek, Pritti, hagyd abba! Nem bírom! – kiáltottPéter. – Bocsáss meg! Anya, én többé soha nem fogokhúst enni!

– Akkor lásd, mi lett a növényekkel – sipított Pritti.Kipusztított erdők, elektronikus szeméttel telerakott

rétek, a hajdani mezők helyén betonrengeteg... A frissenkivágott fák fájdalma halk volt, álomszerű, alig érezhető.Ott hevertek halomban, az élet lassan hagyta el őket,mint egy sóhaj.

– És még nem láttad a természetszellemek fájdalmát!Odaadó munkával segítjük az életet, mindenmegnyilvánulását, melyet aztán az ember egy mohómozdulatával letarol! Tesszük a dolgunkat, mert ez afaladatunk. Emellett a rombolás mellett, amit az emberművel, ez olyan munka, mint a sivatagba pohárralhordani a vizet! De mi akkor is az élet mellett harcolunk,mígy egyetlen kis csíra is marad a földön! – hajtotta le afejét Pritti.

– És akkor? Mi a helyes? Ne együnk se húst, senövényt?

– Egyél, hiszen az embernek is ennie kell. De csakannyit, amennyire szükséged van. Tiszteld az állatot,

TROTH ÉS DESZPEL

• 126

amely életét adja, hogy téged tápláljon, és ne kínozd,amíg él. Köszönd meg a húsát. Ha kivágsz egy fát, csakannyit vágj, amennyi szükséges, és legyen gondod arra,hogy helyette új fát ültess! – mondta Deszpel.

– Deszpel, mondd, vannak olyan elementálok is,melyek pozitív érzelmekkel táplálkoznak? – kérdeztereménykedve Péter.

Deszpel elnevette magát.

TROTH ÉS DESZPEL

• 127

ALassan alkonyodott.

– Lemegyünk a tengerpartra – monda Deszpelizgatottan. – Már vár.

– Kicsoda, Deszpel? – kérdezte kíváncsian Péter.– A víz őrzője, mondtam már nektek.– Értem, de az is sárkány?– Meglátjuk, hogyan jelenik meg nekünk. Úgy

tudom, ő bármilyen formát fel tud még venni.Lágyan, ritmikusan gördültek a tenger hullámai a

parthoz, felületén visszatükröződött a telihold fénye. Alátóhatár végtelenjében egybemosódott ég és föld, ahullámok fodrai villódzva foszforeszkáltak. Mélységesnyugalmat árasztott a hatalmas víztükör.

A homokos parton gömbölyű sziklák hevertek.Leültek a nap melegétől még mindig langyos kövekre, ésvártak.

Messzi távolban vízpára emelkedett a magasba.– Cethal! – csodálkozott Péter. – Vajon itt cápák is

vannak? – kérdezte halkan, kissé riadtan.– Ez nem rendes cethal, hanem Abzu, a víz őrzője. A

kedvenc formájában mutatkozik, bár régebben néha másformában is látták az emberek – suttogta Deszpel.

A víz őrzője

TROTH ÉS DESZPEL

• 128

Lassan teljesen besötétedett, csak a hold fényevilágított. A vízpára egyre közeledett, és a sötéttengerben lassan egy hatalmas cethal háta derengett fel.Csend volt, mintha a hullámverés is elcsitult volna.Szikrázóan ragyogtak a csillagok.

– Majd ő hív titeket. Ne féljetek. Nála jobban senkisem ismeri a szíveteket. Hatalmas őrző ő.

Elsőnek Hanna gázolt a tengerbe, utána Péter.Lassan a két felnőtt is követte őket.

– Hogyan jutok el hozzá, hiszen nem tudok olyanmessze beúszni... – szorult össze Péter szíve.

Hirtelen delfinek játékos csapata vette körül. Egészenközel úsztak hozzájuk, szájukkal mintha rájuk nevettekvolna. Vidáman köröztek, füttyögtek, mintha biztatnákőket. Az egyikük hirtelen Péter alá siklott, a hátára vette,és sebesen úszni kezdett vele, a tágas látóhatár felé.

Hozzásimult lágy, meleg bőréhez, lelkét mélybizalom töltötte el. A tenger egyre hűvösebbé vált,inkább érezte, mint látta maga alatt a hatalmas, sötétvíztömeget. Hátranézett, és látta, hogy a többiek isdelfinháton követik. Az, amelyen utazott, minthajátszani akart volna vele, hirtelen felugrott a vízből –Péter alig tudtott magkapaszkodni, és kissé megijedt.Előtte egy másik delfin is kiemelkedett, és a farokúszójánimbolyogva hátrált, mintha hivogatná. Péter elszégyelltemagát előbbi félelme miatt. Mi bajom lehet nekem, ha itta víz őrzője? Hiszen ő ügyel rám... – gondolta, éslefröcskölte a szomszéd delfint. Az füttyögött egysorozatot, aztán pont előttük vágódott a vízbe. – Játszikvelem! – örvendezett Péter. Hátranézett, és a közeledőHannára zúdított annyi vizet, amennyit csak bírt. A lány

TROTH ÉS DESZPEL

• 129

elnevette magát, eltűnt szeméből az aggodalom ésvidáman visszaintett Péternek. A két felnőtt távolabbrólkövette őket.

Közvetlen előttük hirtelen kiemelkedett a vízből acethal hatalmas teste. A delfinek pár méterre tőlemegálltak és lágyan ringatóztak a hullámok hátán.

Leírhatatlan pillanat volt.Péter érezte a tenger hatalmas erejét, mélységét, a

telihold bűvös vonzását, és mintha ő is eggyé vált volnaa tenger lélegzetével, a hullámok ritmusával.

A cethal párát fújt és a langyos permet a vállukrahullott, foszforeszkáló fehér fény borította be őket.

– A víz, minden formájában, segítségetekre lesz –érezték a cethal üzenetét. – Bárhol legyetek, hagondolataitokat elég erős érzelem kíséri, ennek üzenetebárhová, azonnal eljut a földön, ahol akár egy csepp vízis van. De vigyázzatok, a bánat, a félelem, a harag isengedelmesen megsokszorozódik majd. Az örömötökviszont megszázszorozza a víz erejét!

Abzu halk csobbanással elmerült. Előttük már csak ahatalmas tenger sötétlett. A delfinek megfordultak, éskiúsztak utasaikkal a part közelébe, ott hirtelen a felszínalá buktak, és fel–felugorva, táncolva, füttyögveeltávolodtak. Kis ideig még hallották őket, aztán márcsak a csend ölelte körül a csapatot. A víz őrzőjénekpárája még egy ideig a bőrükön foszforeszkált.

Sokáig szótlanul üldögéltek a parti sziklákon. Halksurranással megérkezett Deszpel és Grizelda, a kétsárkány sziluettje valósággal ragyogott a teliholdfényében.

TROTH ÉS DESZPEL

• 130

– A víz őrzője velünk van – törte meg a csendetDeszpel. – Ez hatalmas segítség.

– Mit értett azalatt, hogy az érzelmeink üzenetebárhova eljut? – kérdezte Hanna.

– Az ember testét nagyrészt víz alkotja, nemcsak azemberét, hanem a többi élőlényét is. Ha sikerülmegtisztítanod a téged alkotó és a körülötted lévő vizetaz érzelmeid erejével, akkor ez a környezetedre is kihat.Ha sikerül megtisztítanod akár egy csepp vizet is, azminden víz tárolt információjára kihat.

– Hogyan tisztítsam a vizet, Deszpel?– Emlékezz az örömre, amit ezen az estén éreztél!

Elég lesz majd felidézned, és a benned és körülötted lévővíz átveszi ennek az örömnek a rezgését. Úgy, ahogy atestedben lévő víz tisztul, úgy tisztul majd a körülöttedlévő többi élőlény testében a víz.

– Piszkos bennünk a víz?– A víz emlékszik is. Megőrzi a legfontosabb

érzelmeidet, akármilyen legyen is az. Ha a legfontosabbérzelmed például a harag vagy a félelem, a testedbenlévő víz azt tárolja, és továbbadja, üzeni akörnyezetednek.

Hanna Deszpelre nézett, és bólintott.– Igen, tudom, miről beszélsz. Én mindig tudtam,

mit érez igazán a mellettem lévő ember. Volt úgy, hogydühösnek éreztem, de kifelé az az ember kedvesnekmutatta magát, és sokáig azt hittem, hogy velem van abaj.

– Az elementálok utálják a tisztított vizet – nézettrájuk szeme sarkából Deszpel. – Ezt jó tudni.

Szótlanul haladtak a tisztás, a táborhelyük felé.

TROTH ÉS DESZPEL

• 131

AMásnap ragyogó napra virradtak, egyetlen felhő semtarkította az ég mélységes kékjét. A Nap hétágra sütött,hamarosan az erdő hűvös árnyékába menekültek anapsugarak elől.

Deszpel nyugtalanul járt fel–alá.– Mi baj, Deszpel? – kérdezte vidáman Péter,

felhajtva egy adag friss kókusztejet.A manók kitettek magukért, a kőasztal állandóan

roskadásig tele volt finomabbnál finomabbgyümölcsökkel. Szótlanul, sóvárgó szemekkel,mindenhová követték Rékát, és ha megsajnálta őket ésénekelni kezdett nekik, a legkülönösebb dolgokatművelték. Korán reggel például egy olyan népdalténekelt nekik, mely az idegenben harcoló katonahonvágyáról szólt, erre megdöbbenésére egymásrakapaszkodtak, és testeikből sátrat alkotva körülötte,védelmezően körülvették. Ki sem tudott bújni onnan,míg abba nem hagyta az éneklést.

Deszpel nem válaszolt azonnal. Körbe–körbekémlelt, látszott, hogy figyel, aztán megadóan fújtatottegyet.

– Várom a tűz és a levegő őrzőjét, és eddig semmiválasz a hívásomra.

A föld őrzője

TROTH ÉS DESZPEL

• 132

– Haza akarok menni! – kiáltotta Péter apja dühösen.– Elegem van ebből a furcsa vakációból! Nem vagyokmost sem biztos abban, hogy nem–e álom ez az egész.Akármi is, de szeretném, ha már vége volna. Amig itt midelfinekkel úszkálunk álmomban, otthon ki tudja merrefajult el a dolog. Minden eszközzel meg akarom állítani afakitermelést, és nem akarom sem a környéken, semmáshol látni azt a söpredéket! Ha kell, a fákhozláncolom magam! De elegem van az itteni ücsörgésből,az egyszer biztos!

– A fákhoz láncolni magad nem a legjobb ötlet,Attila, még a végén börtönbe kerülsz – csillapítgattaRéka sóhajtva.

– Azáltal győznek, hogy hagyjuk magunkatmegfélemlíteni, és hogy nem hiszünk abban, hogy a jóügy valaha is győzhet! Nem engedhetem ezt meg. Nemfélek tőlük! Én nem vagyok megvásárolható, mint abátyám, György!

– A bátyád, György? – kapta fel hirtelen a fejétDeszpel. – Mi történt vele?

Egymás szavába vágva mesélték el neki Györgypálfordulását.

– Tudod, a tekintete – mondta Péter – az volt alegrosszabb. Olyan hideg tekintete lett, mintha nem is azén drága György bácsikám volna. Olyan volt, minthalenyelte volna őt is egy füstsárkány...

– Hogyhogy őt is? Miről beszélsz? – kérdezteDeszpel csodálkozva.

Péter kicsit zavartan, de elmesélte azt az álmát,amelyikben a magas férfiről álmodott.

TROTH ÉS DESZPEL

• 133

– Olyan volt, érted, mint egy kis fényecske, akitteljesen körbevett egy rémséges, gonosz valami.Ráadásul engem is érzékelt, és a hideg is kirázott tőle azálmomban! Mi ez, óriáselementál?

Deszpel aggódva nézett rá.– Nem. Ez nem elementál.Sokáig ültek csendben.– Átgondoltam. – állt fel határozott mozdulattal

Péter apja. – Nem félek én semmi fekete akármitől. Nemaz vezérel, hogy visszanyerjem az állásom. Az a célom,hogy megőrizzem az erdőt! Ne vágjanak ki több fát, ésha lehetséges, akkor minden kivágott fa helyett újatültetek!

– Akármi lesz, segítek nektek! – húzta ki magátDeszpel.

Ekkor hangos csattanás hallatszott. Ott, ahol eddigDeszpel állt, egy gömbölyű szikla magaslott. Péterodarohant, megérintette a sziklát. Langyos volt. A sziklahirtelen megrázkódott, és megdöbbenésükre Deszpel álltelőttük újra.

– Visszanyertem a föld őrzőjének erejét! – kiáltottaboldogan. – Újra bármivé változhatok, ami föld, vagy aföld teremtménye! Ó, de boldog vagyok!

Deszpel váratlanul bokorrá változott, majdhomokká, utána gyönyörű, fénylő, hatalmas kristállyá,végül újra Deszpel lett, olyan, amilyennek ők ismerték.Öröme mindenkit magával ragadott, csillogó szemmel,bizakodva néztek egymásra.

– Miért változtál fénylő kővé? – kérdezte Attila.– Mert rájöttem, mit tegyek! Gyógyítani fogjuk a

földet. A föld bizonyos pontjain sárkányköveket

TROTH ÉS DESZPEL

• 134

helyezünk el, melyek segítik a természetetregenerálódni. Már csak egyetlenegy kő hiányzik ahhoz,hogy teljes, sugárzó kristályrács vegye körül a földet. Eza kő nagyon régóta, több száz éve eltűnt – mondtakomoran. – Addig is, míg megtaláljuk, nekifogunk amunkának – valamennyi hatása így is lesz.

Péter szó nélkül leoldozta a nyakából a Deszpeltőlkapott követ, és elé tette.

– Tedd ezt is közéjük! – mondta neki. – Honnanszármaznak ezek a kövek?

– Ők kristály formájú természetszellemek.Közvetíteni tudják az őrzők erejét és tudását.

Péter Grizeldát kereste tekintetével.Grizelda nem vett részt a sárkánytáncban, de

gyönyörködve nézte Deszpelt.– Én is segíteni fogok. Abban reménykedünk, hogy

találunk még túlélő sárkányokat. Hátha valahol, a távolijégmezőkön él még néhány hósárkány. Talán léteznekmég tűzsárkányok is. Ismertem egy tűzsárkányt – nekiköszönhetem, hogy életben maradtam. Úgy hírlett róla,hogy nem ismer sem félelmet, sem megalkuvást – ő volta legerősebb sárkány a földön. Nem hallottampusztulásának hírét – egyszerűen eltűnt. Ha őtmegtalálnánk és velünk tartana, akkor már féliggyőztünk.

– Igen, ő Troth – mondta ünnepélyes hangonDeszpel. – Haragja, mint a dühöngő tűzvihar. Barátsága,mint a Nap melege. Nem hiszem, hogy él – nem rejti semföld, sem víz. Már megtaláltuk volna. Abzu is kereste.Hósárkányok viszont még valóban élnek a délisarkkörön, de nem hiszem, hogy számítani lehetne rájuk.

TROTH ÉS DESZPEL

• 135

Mindig is a saját törvényeik szerint éltek. Önző,zárkózott, merev társaság.

– Kik ezek a hósárkányok? – kérdezte Péter.– Ez nagyon régi idők titka – hajtotta le a fejét

Grizelda. – Minden sárkányfaj majdnem tökéletesen uralegy–egy elemet. A fekete sárkányoknak, a levegőurainak, ez nem volt elég. Megirigyelték azt, amiegyetlen sárkánynak sem adatott meg, akármilyenmesteri szinten műveli azt az elelmet, amelybőlszármazik: ez pedig az, amit emberi léleknek neveznek.Szövetkeztek néhány emberrel: majdnem korlátlanhatalmat ajánlottak, cserébe pedig lelket akartak szereznimaguknak. A szörnyű alku eredményeképpen nagybajba sodorták nemcsak az emberiséget, hanem a teljeséletet a földön. A többi sárkányfaj felismerte a veszélyt,és összefogtak a fekete sárkányok ellen, a hósárkányokviszont meghátráltak, pont akkor, amikor a legnagyobbszükség lett volna rájuk. A végső nagy harcbanmajdnem minden sárkány elpusztult, és a csataszínhelyét elnyelte a tenger. Tartozunk az embernek –csak ennyit árulhatok el.

– Deszpel, fekete sárkányokat láttam Borostyánkővára felett keringeni?

– Igen. Újra erőre kaptak. Most eljött az idő, hogyvégleg megállítsuk őket!

– Ezek szerint néhányan megmenekültek közülük?– Igen. De nem ők voltak az egyedüli túlélők.Deszpel hirtelen megállt, és töprengve nézett maga

elé.– A levegő és a tűz őrzője nem válaszolt a

hívásomra – mondta aggodalmas hangon. – Viszont

TROTH ÉS DESZPEL

• 136

visszanyertem az erőm, és ez biztató jel. Estevisszaindultok.

– Vegyük fel a meleg ruháinkat? – kérdeztegyakorlatiasan Réka.

– Nem szükséges. Abzu fog titeket hazaszállítani.– Látunk még, Deszpel? – kérdezte Péter

összeszorult szívvel.– Persze! Hiszen most már át tudok változni! Lehet,

hogy a küszöb leszek majd a kaputok előtt! – nevetettDeszpel. – Rá fogsz majd jönni, ha én vagyok az!

– De hogyan utazunk? Lenyel a cethal? Ahol milakunk, tudod jól, hogy nincs tenger! – csodálkozottHanna.

– Bízd ezt Abzura! Megígérte, hogy hazajuttat. –vigyorgott Deszpel.

– Deszpel, csak egyetlen kérdésre válaszolj még! –könyörgött Péter. Miért pont én találtalak meg?

– Emlékszel arra a sárkánylovasra, aki Léka váránakostroma során elmenekült? Ennek az embernek acsaládja generációk óta szövetségben állt aföldsárkányokkal. Ennek az embernek a leszármazottaivagytok, ezért találhattál meg engem.

– Mit menekített magával az ükapám?– A hiányzó sárkánykövet, Péter. Nem tudja senki,

hogy mi lett a sárkánnyal és a lovasával, soha nemtaláltuk meg egyiküket sem, és a kőnek is nyoma veszett.

– Említetted egyszer, hogy a térnek is van őrzője.Vele nem kell találkoznunk?

– Ha majd készen állsz rá, megtalál, őt nincshatalmamban meghívni. – mondta Deszpel. – Esteledik,

TROTH ÉS DESZPEL

• 137

és Abzu már vár benneteket, hogy haza vihessen.Búcsúznunk kell!

A sárkány hirtelen gyönyörű cédrusfává változott.Aztán Egy kis gallyacskája hullt a lábuk elé. Felvették, ésköszönetképpen megsimogatták Deszpel törzsét.

TROTH ÉS DESZPEL

• 138

TROTH ÉS DESZPEL

• 139

SNem mondhatni, hogy a víz őrzője sokat húzta volnaaz időt.

Alig álltak ki a tengerpart fövenyére, tanácstalanulbámulván a sötétlő víztömeget, máris elborította őketegy hatalmas hullám. Hirtelen egy vízgömbben találtákmagukat, mely szédítő gyorsasággal forgott körülöttük,és szivárványszínekben ragyogott. A forgás ereje avízgömb belső falához szorította őket, anélkül, hogyvizes lett vola a ruhájuk. Megérinteni sem tudták, ahihetetlen sebesség miatt a tenyerük a gömb oldalátólegy–két centivel láthatatlan falba ütközött.

Mire észbe kaptak volna, a szivárványszínkörülöttük kékbe váltott, és máris egy tengerpartontalálták magukat. Hajnalodott.

Ámultan néztek körül. A part ismerősnek tűntszámukra.

– Apa, tavaly nyáron itt nyaraltunk! – kiáltott Péter.Lassan felszedelőzködtek, a Nap fénylő tányérja

hamarosan kiemelkedett a tengerből. A meleg kabátoknemsokára a hátizsákok mélyére kerültek.

– Hogyan tovább? – nézett körül tanácstalanul Péterapja, miközben a szállodák felé baktattak az ösvényen. –Nem hiszem, hogy elég pénz van nálam vonatjegyre...

Stopposok, avagy hogyan juthatszhaza akkor is, ha nincs autód

TROTH ÉS DESZPEL

• 140

Sőt, azt hiszem, egyáltalán nem tettem a csomagbapénzt! – vakarta meg a fejét.

Hirtelen egy pici forgószél jelent meg előttük, melylassan előre haladt az ösvényen, miközben minthahívogatná őket.

– Kövessük! – csillant fel Péter szeme, a forgószélremutatva.

– Mást nem tehetünk – egyezett bele apja.Már a nyaralóközpontban voltak, mikor hirtelen egy

autó fékezett le melletük.– Attila! – hajolt ki egy ismerős arc. – Ti is itt

nyaraltok?Péter apjának egyik vadász barátja mosolygott rájuk

a kormány mögül.– De jó hogy találkozunk! – folytatta vidáman. –

Sajnos haza kell utaznom, mert elő kell készítenem avadászbált. A családom itt nyaral még egy hétig. Timeddig maradtok?

– Mi is indulnánk haza, de még nem döntöttük el,hogy mivel... – válaszolta szűkszavúan Attila.

– Hát velem, természetesen! Hurrá, nem fogokhazafele unatkozni! – örvendezett a vadász. – Milyenszépen lebarnultatok! Akkor csomagoljatok, merthazaviszlek titeket!

– Megtennéd? – derült fel Attila arca. – Akkormehetünk is!

– A csoamagjaitokat nem kell elhoznunkvalahonnan?

– Ez minden csomagunk! – találta fel magát hirtelenPéter anyja. – Tudod, egy ismerősünk hívott meg, nálalaktunk, nem volt szükségünk sok mindenre...

TROTH ÉS DESZPEL

• 141

Kis idő múlva vígan robogtak hazafelé. A vadászszerencsére nem kérdezősködött sokat, szívesen beszélt,a gyerekek pedig – nem véletlenül –, töviről hegyéreelmeséltették vele az összes vadászkalandját, ami nemvolt kevés, és mire a végére jutottak volna, már haza isértek.

– De jól elbeszélgettünk! – pödörte meg bokrosbajuszát barátjuk. – Nem is tudtam, hogy ennyire érdeklia mai gyermekeket a vadászat! Élmény volt veletekutazni!

Rövid búcsúzkodás után elhajtott, hatalmasporfelhőt hagyva maga után.

– Micsoda szerencsénk volt! – sóhajtott nagyot Péterapja.

Péter hangosan elnevette magát.– Apa, te nem változtál semmit!Attila sértődötten néztett a fiára, kibányászta a

kulcsot a hátizsák mélyéről és benyitott a házba.– Hűha! – kiáltotta.Hatalmas rendetlenség fogadta őket. A fiókok

kiborítva, a szekrények, sőt, az éléskamra tartalma is aföldön.

– Betörés! Ilyenre sem emlékszem, hogy történtvolna valaha is ezen a vidéken!

Döbbenten néztek szét.

TROTH ÉS DESZPEL

• 142

TROTH ÉS DESZPEL

• 143

ÉRéka lehuppant egy székre.

– Szívesen segítek rendet csinálni! – ajánlkozottHanna. Réka megsímogatta a haját.

– Köszönöm, de neked most pihenésre vanszükséged. Telefonálok édesapádnak, hogymegérkeztünk, és az lesz a legjobb, ha hazaméssz éskialszod magad. Bármi történjék, szólunk neked, nebúsulj!

Hanna megadóan sóhajtott. A telefonbeszélgetésbőlkiderült, hogy nagyon hiányzott az apjának, és aligvárja, hogy hazaérjen. Megbékülten ölelte meg útitársait,majd hazaindult.

– Anya, nem kellett volna mégis hagyni, hogysegítsen? Hatalmas rendetlenség van... – nyafogott Péter.Megyek, kipakolom a cuccaimat! – és máris a szobájafelé vette az irányt.

– Indulok a rendőrségre, bejelenteni a betörést! –oldalgott a kapu felé Attila.

– Rendben, fiúk, semmi baj, ne aggódjatok,megvárlak titeket a takarítással! Amúgy sem ajánlatosletörölni a nyomokat, ugye, Attila? – nézett Réka kajánmosollyal férjére.

Édes otthon

TROTH ÉS DESZPEL

• 144

– Anyaaaa! – hallatszott Péter szobájából egyszörnyű üvöltés. – Baj van!

Kétségbeesve rohantak Péterhez, aki holtsápadtanült a számítógépe előtt.

– Mi történt?!– Ezek a rablók mindent letöröltek a laptopomról!

Mindent, értitek?! – Péter hangja már lassan sírásbahajlott.

Egymásra néztek.– Mi volt a gépeden? – csodálkozott az apja.– A legjobb számítógépes játékom! Amire tavaly a

zsebpénzem gyűjtöttem! És végig sem vittem mindenszintet!

A szülők egyszerre, megkönnyebbültenfelsóhajtottak.

– Ti mulattok rajtam! – nézett rájuk Péterhitetlenkedve. – Tudjátok, mennyi munkám volt benne?!– hirtelen elhallgatott. – Ez furcsa... Miért nem vitték elmagát a laptopot? – tűnődött. – Egy rabló rabol, nem?!

– Mi volt azon a gépen még, fiam? – kérdezte az apja.– Ezek nem a játékodért jöttek.

– A kedvenc filmjeim, fényképek a kirándulásokról,azok a fényképek, amiket apa készített a vadászbarátaival meg a képek az erdőirtásról, aháziolvasmányok kivonata...

– Ne is sorold tovább. Azt hiszem, tudom, ki volt.Elképzelhető, hogy ezt sem tudjuk bizonyítani. Megyeka rendőrségre, hogy bejelentsem, bár sok értelmét nemlátom, nem tűnt el semmi érték – mondta Attila.

Este érkezett haza, pálinkaszag lengte körül.

TROTH ÉS DESZPEL

• 145

– Nm tom kivót – mondta és lehuppant az első,útjában lévő székre.

– Nem értem – húzta fel a szemöldökét csodálkozvaPéter anyja.

– Azt kérdezték, gyanakszunk–e valakire – próbáltszabatosan fogalmazni Attila. Saszontam, hogy igen, denem tom bizonyítani.

– Sakkor? – kérdezte Péter, átvéve apja stílusát, nemminden él nélkül.

– Sakkor hazajöttem, vagyis... Nnna megyek... –nézett körül zavartan, és ment: egyenesen a hálószobafelé.

A többiek csendben vacsoráztak. Aztán ők is mentek.Ahogy teltek a napok, Attila egyre szomorúbb lett.

Nemcsak hogy nem álltak mellé a falubeliek, hanemlassan kerülni kezdték. Féltek, hogy elveszítik egyetlenjövedelemforrásukat a fakitermelésnél, és Péter apja nemis tudta őket hibáztatni ezért – tehetetlen haragjábanegyre többször jött haza ittasan. Leginkább azigazságtalanság zavarta. A tehetetlenség érzésemegbénította – felhős szemmel nézte a kopaszodóhegyoldalt.

Péter is mintha elzsibbadt volna – régi vidámságamár a múlté volt. Újra letöltötte az internetről korábbijátékát, és egész nap ütötte a billenytűket, sokszor a karjais elgémberedett, szeme alatt karikák jelentek meg.Hannát szintén kerülte – mintha mindaz, ami a szigetentörtént, nem is velük esett volna meg – emléke, mint egyfurcsa álom, lassan ködbe veszett. Egyedül Rékapróbálta fenntartani a normalitás látszatát a lomhánguruló napok során, de lassan ő is egyre elkeseredettebb

TROTH ÉS DESZPEL

• 146

lett. Egyik délután, takarítás közben, önmagát ismeglepve, katonadalokat, harci indulókat énekelt – éshirtelen a földhöz vágta a portörlőt.

– Fiúk, ez nem megy így tovább! – kiáltotta. – Elég anyavalygásból! Az élet megy tovább! Péter, légy szíves,segíts, vidd ki a szemetet! Attila, javítsd meg abiciklimet, már tavasz óta ígéred!

– Mindjárt, anya, csak végigviszem ezt a szintet, lekell győznöm ezeket a szörnyeket! – hallatszott Péterunott hangja.

– Réka, most mennem kell, gyűlés van! Beszéleknéhány emberrel, ez most fontosabb! Majd megjavítom!Azzal Attila vette a kabátját és kivonult.

Réka úgy állt a szoba közepén, mint aki nem hisz afülének. Éppen a nászajándékba kapott, metszett tükröttörölgette – hirtelen leakasztotta a falról, és teljes erejébőla földhöz csapta. Csak úgy repültek a tükörszilánkokszanaszét. Kisietett és bevágta maga után az ajtót.

Péter a nagy csattanásra lekászálódott a szobájából.Nem értette, mi ez a nagy felhajtás. Összekötözte aszemeteszsák száját, és kivitte a kukába.

Unatkozott. Nem volt kedve visszamenni a házba.Leheveredett a szilvafa árnyékába, és a lombokonátszűrődő fényt bámulta.

Hanna huppant mellé.– Szia. Mi van veled?– Semmi, mi legyen? – mordult rá Péter, aztán

megbánta nyers válaszát. – Unatkozom.Hanna aggodalmasan nézett rá.– Emlékszel Abzu tanítására? Gyere, gyakoroljuk

ketten.

TROTH ÉS DESZPEL

• 147

– Nincs kedvem – fordult hasra Péter. – Ezek olyandolgok, amelyek biztosan csak a szigeten működnek.Látod, mi van itthon? Semmi sem változott, legfeljebbminden rosszabb lett. Amióta hazajöttünk, egyfolytábanveszekszünk.

– Azért egy próbát megér – mosolyodott rá Hanna. –Vedd úgy, hogy játszunk.

– Rendben. Megyek zuhanyozni.Hanna értetlenül nézett rá.– Tisztítom magam a vízzel – magyarázta Péter

kajánul.– Figyelj, én úgy értettem, hogy az érzelmeinket

kellene megtisztítanunk. Örülnünk kellene valaminek.– Mégis, minek?– Nem is tudom... – bizonytalanodott el Hanna. – Én

arra fogok gondolni, hogy milyen jó volt, amikor anyamég élt. Utána arra, milyen jó volt a sárkányok szigetén.Ilyesmi...

– Aha... Na jó, próbálkozom én is valamivel...Hanna leheveredett Péter mellé a szilvafa alá.– Kezdjük!Péter behunyta a szemét. Próbált valami olyasmire

gondolni, ami örömet okozott neki. Eszébe jutott, milyenvolt Deszpel hátán repülni – öröme azonban, most rájött,inkább egy felfokozott érzés volt, nem igazi öröm:izgalom, félelem egyaránt keveredett hozzá.

Hasonlóan járt, mikor a szigeten töltött napokatpróbálta felidézni. Öröme ott sem volt teljes: inkább akaland varázsa, az újdonság, a kíváncsiság, meg ajövőért érzett aggodalom: ez volt az, amit érzett. – Nem

TROTH ÉS DESZPEL

• 148

megy ez a dolog nekem – gondolta, és nagyot sóhajtott. –Nem is tudom, mikor is örültem úgy igazán.

Hirtelen eszébe jutott az a régi nap, mikor megtanultbiciklizni. Senki nem tanította, egyedül próbálkozottapja régi biciklijén. Lába alig érte el a pedált. Sokszorelesett, többször jól meg is ütötte magát, hiszen a biciklisúlyosabb volt, mint ő, leugrani sem tudott róla. Aztánegyszer csak sikerült néhány métert karikáznia, igaz,megállni nem tudott még, csak ha elesett. Nem hagytamagát. Néhány óra küzdelem után végigbiciklizett azutcán, viszonylag egyenes vonalban – és apja pontszembejött vele. Sosem felejtette el a tekintetét, és érezte,hogy szívét majd szétfeszíti az öröm és a büszkeség. –Kezdetnek ez is jó lesz – vigyorodott el. Hagyta, hogyelborítsa az a régi öröm.

Hannára pislantott. Összetalálkozott a tekintetük.– Ez az! – suttogta Hanna. – Már azt hittem téged is

megesznek az elementálok – mosolyodott el huncutul.– Én eszem meg őket!Elvihogták magukat.A szilvafa lombja zölden ragyogott a napsütésben.

TROTH ÉS DESZPEL

• 149

SzEsteledett. Péter és Hanna sugárzó jókedvvel lépett be aházba.

– Nálunk maradsz vacsorára? – kérdezte Péter. –Unok egyedül enni...

– Maradj, kérlek! – nyitott be végszóra Péter anyja,és egy szatyor friss zöldséget tett le a konyhaasztalra. Agyermekekre nézett, és elmosolyodott.

– Történt valami?– Kivittem a szemetet...Péter anyja egy új CD–t vett elő a szatyor mélyéről.– Ezt hallgassátok meg!Gyönyörű zene hangzott fel. Szótlanul, csillogó

szemmel készítették a vacsorát. Péter apja is megérkezettés egy kis csomagot tett diadalmasan az asztalra.

– Vadhúsból készült kolbász! A vadász barátomüdvözletét küldi lelkes hallgatóságának!

Csendes örömben telt az este. Végül Péter kikísérteHannát.

– Gyere holnap is, kezd tetszeni nekem ez avíztisztítás! – szerencséjére nem látszott a sötétben, hogyelpirult.

– Itt leszek!Halkan csukódott a kertkapu.

Szamárköhögés

TROTH ÉS DESZPEL

• 150

Másnap is folytatták, és egyre jobb kedvük lett.– Képzeld! – mondta izgatottan Hanna – Apa

holnapra szabadnapot vett ki, és az egész napot együtttöltjük, azt ígérte elvisz a városba, oda megyünk, ahováakarok!

– Az igen! – ért fülig Péter szája.Másnap egyedül csavargott. Virágos jókedvében

majdnem nekiment egy járókelőnek: a fakitermelésvezetője volt.

– Elnézést – mondta, és összeszoruló gyomorraltovábbment. – Most kéne tisztítanom a vizet – gondoltamagában. – Soha jobb alkalom!

Mélyet levegőt vett és várta, hogy elmúljon agyomrában a szorítás. Nemrég átélt örömeit idézte fel,eredménytelenül. Lazított. Emlékzetébe idézte azt anapot, amikor delfinháton Abzuval találkozott.Valamennyire enyhült a nyomás. Hirtelen fagyosfélelmet érzett, és hátranézett: a férfi őt nézte. A távolbólúgy tűnt, mintha kajánul elmosolyodott volna.

– Nem működik vele kapcsolatosan – sóhajtott Péter.Elhatározta, hogy mikor hazaér, beszámol errőlHannának.

Reggel csöngetésre ébredt. Vasárnap volt, de mégmindenki aludt. Csendesen szemerkélt az eső.

– Meglepetés! – hallotta György bácsi hangját, majdkiugrott az ágyból.

György és Ágota álldogált az ajtóban.– Főzök egy kávét! – hallatszott anyja hangja. –

Gyertek be!– Nem maradunk sokat, csak éppen bekukkan-

tottunk köszönni. Azért jöttünk, hogy elvigyem néhány

TROTH ÉS DESZPEL

• 151

holmimat, aztán utazunk is vissza. Ágota sem érzi túl jólmagát...

György látványosan meghízott. Vadonatúj autója aház előtt fényeskedett, ruházata a legjobb minőségűmárkás boltokból vásárolt. Ágota néni sápadt volt egykicsit, de ápolt és elegáns.

A kávé mellett lassan bontakozott a beszéd.– Hogy haladsz a kutatással, bácsikám? – tette fel a

levegőben lógó, kínos kérdést végül Péter.– Alakul... most éppen Párizsban élünk, de

nemsokára Londonban folytatjuk a munkát... – Györgyhangjából kiérződött az alig leplezett dicsekvés.

– Hát ez jól hangzik – jegyezte meg epésen Attila. –Gondolom roppant fontos lehet a lovagregényekkutatása, ha ekkora támogatottsága van.

– Ágota, te hogy vagy? – terelte el a szótdiplomatikusan Réka, mert a konyhában már szikrázotta feszültség.

– Lábadozom... – válaszolta halkan Ágota. – Betegvoltam, elkaptam vénségemre a szamárköhögést, pedigtudtommal ez gyermekbetegség. Mondta is az orvos,hogy a felnőtteket néha újra kellene oltani. Talán azafrikai utunk során betegedtem meg, nem is tudom. Mégköhögök, de már sokkal jobban vagyok.

Szavait kínzó köhögésrohama cáfolta meg.Kis idő múlva távoztak, vastag porfelhőt húzva az útonmaguk után.

Másnap Péter ugató köhögésre ébredt. Anyjabedagadt torokkal, kipirult arccal ült a konyhában.

– Orvoshoz megyek. Apád elkísér.– Anya, elkaptad Ágota nénitől?

TROTH ÉS DESZPEL

• 152

– Minden bizonnyal. Tudod, én nem voltam beoltvagyermekkoromban, mert allergiás vagyok az oltásokra.Nem tudom, mi lesz – köhögött. – Remélem, nem megyel a hangom, mert az nagy baj lenne.

– Tudta – lépett be Péter apja. – A rohadt disznó.Tudta, hogy nem vagy beoltva.

– Csak nem feltételezed, Attila, hogy készakarvamegbetegítette Ágotát, hogy engem megfertőzzön?!

– Azt nem gondolom, viszont majdnem biztosvagyok abban, hogy ha már megtörtént, akkor nemhagyta ki az alkalmat. Miért nem jött egyedül? Miértkellett azt a szegény nőt is magával cipelnie betegen?!Megyek, és szétverem az agyát.

– Attila, most velem jössz az orvoshoz – nézett rábedagadt szemekkel Réka – és utána kiváltod agyógyszereimet. Be kell vinned a munkahelyemre azorvosi igazolást. Ebédet is kell főzni. Nincs időd mostagyak szétverésére.

Péter apja keserves képpel vakarta meg a fejét.– A rohadt disznó – motyogta, és elindult felöltözni...

– Afrikába... hogy a cecelégy csípte volna meg a... –hallatszott a zsörtölődése.

Délben érkeztek haza. Réka valóban elkapta aszamárköhögést, és csak reménykedni tudtak abban,hogy szövődmények nélkül elmúlik. Hosszúbetegszabadságot írt ki az orvos. Nagyon szomorú lettemiatt. Ha károsodnak a hangszálai, nemcsak amunkahelye van oda, hanem az, amit szívből szeretettcsinálni: nem fog többé tudni énekelni. – Szerencsére tebe vagy oltva, nem lesz veled is bajom – mondta az apjamogorván Péternek – Segíts krumplit pucolni, mi főzünk.

TROTH ÉS DESZPEL

• 153

APéter szomorúan üldölgélt a szilvafa alatt.

Anyja egész éjjel nagyon csúnyán köhögött, csakhajnal felé tudott elaludni. Hanna üzent, hogy ma semtud jönni.

– Péter! – szólította valaki suttogó, suhogó hangon.Körülnézett. Sehol egy lélek. – Megviselt ez az

éjszaka engem is – sóhajtotta. – Már hangokat hallok...– Péter! Én vagyok az, Deszpel – hallotta újra a

suttogó hangot.Péter úgy ugrott fel, mintha kígyó marta volna meg.– Hol vagy?– Én vagyok az. A szilvafa.Péternek leesett az álla. Gyorsan leült.– Deszpel, mióta vagy te szilvafa? – suttogta. – Ez a

fa eddig is itt volt!– Amióta visszanyertem az erőm, hiszen tudod... –

suttogta a szilvafa. – A segítségedet kérem. A törzsemenvan egy odú, abban van az a kő, amit neked adtamegyszer.

Péter szó nélkül előkotorta a követ.– Az a kő csak rád hallgat. Meg kell kérdezned, hogy

hol van Troth, mert sehol sem találjuk. Talán tudja aválaszt.

A kő gazdája

TROTH ÉS DESZPEL

• 154

– Te vagy az őrző, neked miért nem válaszol?– Hosszú mese. Ha majd egyszer meghalsz, akkor

nekem fog válaszolni újra.– Grizelda hogy van? Találtatok hósárkányokat?

Képzeld, anya beteg... – mondta a szilvafának.A kapuban Erzsi néni, akitől a friss tojást és tejet

szokták venni, a fejét csóválta.– Szegény gyermek... Ő is megbetegedett, magában

beszél... Hozok majd neki egy kis eperlekvárt, biztosanszeretni fogja ... – motyogta.

Péter észbe kapott.– Csókolom, Erzsi néni, köszönjük a tojást! Elnézést,

hogy nem vettem észre, egy hosszú verset kellmegtanulnom a vakáció alatt, azzal voltam elfoglalva.

– Igen?! – hegyesedett ki a néni álla. – Előveszem énmindjárt az unokámat, egy szóval sem említette a lustakölyke!

Péternek most jutott eszébe, hogy a néni unokájávalosztálytársak.

– Csak én kaptam büntető házifeladatot!– Persze, érthető... Az én Lajikám soha nem... – a

többit már nem lehetett hallani.– Most menj! Holnap találkozunk. – suttogta a

szilvafa.Péter zsebrevágta a követ. Bepakolt egy adag ruhát a

mosógépbe, aztán elmosogatott.Este fáradtan feküdt le, éjjel többször is fel–felébredt

anyja szaggató köhögésére. Végül mély álomba merült,el is feledkezett a párnája alatt lapuló kőről.

Furcsákat álmodott. Hó alatt megbúvó tüzesbarlangot látott. Mélyén különös alakzatú hatalmas

TROTH ÉS DESZPEL

• 155

forgószél kavargott, olyasféle, mint a selyemhernyógubója. Parázsló, tehetetlen harag áradt a mélyéből.

Izzadtan ébredt fel. Ilyen hely nincs – gondolta. –Haladékot kérek Deszpeltől, hátha később jobbansikerül...

Reggel kiment a szilvafához. Megérintette langyostörzsét.

– Itt vagyok, mit láttál? – susogta a fa.Péter beszámolt az álomról.– Tudom, hol van! Köszönöm! Velem kell jönnöd.– Anya beteg, segítenem kell, most nem mehetek,

Deszpel! – súgta vissza Péter.– Nincs más választásunk. Harmatfű teát kell innia,

attól meggyógyul. Apád mellette marad.– Honnan szerezzek harmatfüvet?– A Mohos tőzeglápon, a Szent Anna tó mellett.

Nincs időd most érte menni... Nézz le a földre.Egy addig sosem látott növény csillogott a szilvafa

mellett. Szép volt, de érintésre ragacsos, és az illata semvolt kellemes.

– Miért nem gyógyítod meg te? Vagy a kő?– Azt teszem. A teától meggyógyul.– De...– Szükséged lesz a hámra. Estére légy útra készen.

A sárkányalagúton fogunk utazni. Az erdő széléntalálkozunk.

Péter szedett egy csokor harmatfüvet, és nehézszívvel visszaballagott a házhoz.Mikor a tüzes barlangra gondolt, futkosni kezett hátána hideg.

TROTH ÉS DESZPEL

• 156

TROTH ÉS DESZPEL

• 157

A– Levelet írok nekik – gondolta Péter. – Ha

megmondanám, hová készülök, nem engednének el.A harmatfüvet az asztalra tette, és csendben pakolni

kezdett. Néhány konzerv, kenyér, meleg kabát...Előkészítette még túrabakancsát, meleg zoknit, sapkát,kesztyűt és a kulacsot. Izolációs fólia (hasznos lehethóban, tűzben – gondolta), kedvenc gyöngyháznyelűbicskája, öngyújtó, hálózsák... Hátizsákját egyelőre azágya alá rejtette. Nyakába akasztotta a követ. Nagyonfélt ettől az úttól.

„El kellett mennem Deszpellel elintézni valamit,igyekszem haza” – írta, majd kis idő múlva összetépte,és új levelet írt:

„Kérlek, ne haragudjatok, hogy köszönés nélkülelmentem, de félek, hogy nem engednétek el. Deszpellelmegyek, hogy megkeressük Troth–ot. Apa, főzd megezeket a füveket anyának, ettől elmúlik aszamárköhögése, Deszpel küldi. Sietünk haza. Péter”

Délután a rekkenő melegben szülei aludtak.Csendesen, észrevétlenül kiosont. Fáradtan, izzadtanrogyott le az erdő szélén egy bükkfa oltalmat adó lombjaalá, és elaludt.

A Kígyó, az Ámító és az Arató

TROTH ÉS DESZPEL

• 158

Deszpel ébresztette fel. A hám már egyetlen utasszállításárara volt átbogozva, még a hátizsákot isráerősítette a sárkány.

– Indulnunk kell – bökdöste az álmos gyermeket.– Miért vagy megint sárkány formában? Nem unod?

– morgott Péter.– Mert neked ez így a legkényelmesebb. Miként

vinnélek más alakban az alagúton? – nézett Péterre aszeme sarkából Deszpel.

Szép, csillagos éjszaka volt. Péter szótlanul kabátotvett, és befészkelte magát a hámba. – Mehetünk –mondta, nagyot sóhajtva.

Nem volt újdonság számára az alagútban való utazáskimerítő volta, most mégis úgy érezte, nem bírjaszusszal. Az első pihenőnél holtsápadtan, reszketvekászálódótt ki a hámból.

– Mi a baj? – csodálkozott Deszpel. – Hiszen nemelőször utazol...

– Félek – nyöszörgött Péter.– Nem megyünk tovább, csak ha te is úgy akarod –

mondta komoran a sárkány. – Elmondok most valamit,amiről az embereknek csak sejtelme lehet. A Káoszurának is vannak őrzői.

– Mégis, hány őrzője van a Káosz urának?– A Kígyó és az Ámító – nevezzük így őket, mert

nem akarom a nevüket kimondani. Számtalanszolgájuknak parancsolnak.

– A szolgáik olyanok, mint például atermészetszellemek? – kérdezte Péter.

– Korántsem. A természetszellemek sajátakaratukból végzik munkájukat az élet megsegítésére,

TROTH ÉS DESZPEL

• 159

azok pedig parancsszóra dolgoznak. A két sötét őrző,rájuk jellemző módon még egymással is viszályban áll.

– Ez szörnyű. Ezek szerint György bácsit lenyelte egysötét Szolga?

– Nem nyelte le, Péter, hanem uralja a tudatát és azakaratát. György bácsinak valószínűleg fogalma sincs,mi történt.

– Ez hogyan történhetett meg, Deszpel? Csak úgy jönés bárkit elural? Ez valami vámpír, ugye? – kérdezteizgatottan Péter.

Deszpel csodálkozva nézett rá.– Mi az a vámpír?– Olyan ember, aki meghalt, de nem teljesen, és más

ember vagy élőlény vérét szívja, és abból nyer energiát –hadarta.

– Dehogyis! Szó sincs ilyesmiról! Ezek a szolgáksohasem éltek és nem szívnak vért. Ők is, mint azelementálok, egy élő lény érzelmeiből táplálkoznak, de...– Deszpel láthatóan kereste a szavakat. – Olyan, minthaaz élővel alkut kötöttek volna. A Szolga nem tudcselekedni az élő világban, csak egy élőlényen keresztül.Ha az ember belemegy az alkuba, onnantól kezdve aSzolga uralja a lelkét. Persze az alku nem tisztességes.Az ember megkapja, amit akar, de nem tudja, hogymilyen árat fizet érte valójában.

Péter dühösen nézett Deszpelre.– Idefigyelj! Én szeretem a bácsikámat, akármiket is

művelt mostanában. Velem ne próbálj elhitetni olyanzöldségeket, hogy György bácsi alkut kötött a SötétNemtudommivel.

TROTH ÉS DESZPEL

• 160

– Nem úgy van az ilyesmi, hogy a Szolga leül ésmegbeszéli az emberrel a dolgot. Előfordul, hogy vanvalami, amiért az ember sóvárog, vagy valami, amitőlretteg, és amiért a lelke mélyén bármit megtenne, hogymegkapja vagy megoldódjon. Bármit: akár ölne is érte.Ilyenkor jön a Szolga, és lecsap. Az ember csak azt látja,hogy hirtelen megmagyarázhatatlan módon sikerülneka dolgai, megoldódnak a gondjai. A döntése a lelkemélyén született, a legtöbb esetben nem is tud róla.Érted? A döntése nem tudatos! Az alkuról nincs papírsem. Attól a pillanattól kezdve, hogy az alkumegköttetett, a Szolga irányítja a tetteit, gondolatait,érzelmeit. Nem marad a régi lényéből semmi más, csak alelke élő kicsi szikrája.

– Akkor György meg fog halni? – kérdezte halkanPéter.

– Nem szükségszerűen, sőt. Nem érdekeelpusztítani, hiszen nélküle nem tudna cselekedni az élővilágban. Ráadásul a Szolga annyira megváltoztatja azilyen embernek a viselkedését, hogy körülötte a többiekdühösek lesznek vagy félnek. Ez elég táplálékot nyújt aszolgának. Nem annak kell szenvednie, akinek a lelkétfogva tartja. Sajnos, majd halála után szörnyű árat fizet –a lelke szikráját a Káosz Ura többé nem engedi el soha –borzongott meg Deszpel.

– Minden gonosz embert ural egy Szolga?– Dehogyis! Van, aki csak egyszerűen gonosz módon

viselkedik.– A magas férfi az erdőkitermelő társáságnál, az

milyen?– Hát igen... Azt hiszem, az is alkut kötött...

TROTH ÉS DESZPEL

• 161

– És a srácok, akik megvertek? És a polgármester?– Azok már nem, Péter.– Hogyan lehet megkülönböztetni akkor őket?– Az ember, aki alkut kötött, nem fél, de nem úgy

nem fél, mint egy bátor ember. Valahogy nincs bennehalálfélelem, mint ahogy az életet sem értékeli. Hapéldául megöl másokat, nem érzi a tette súlyát. Az életnem érték többé számára – még a sajátja sem –, ez az okaannak, hogy nem fél. A saját érdeke az első, a többiemberé egyáltalán nem számít – legyen az akár a sajátgyermeke is. Minden élő eszközzé válik a számára, hogyelérje azt, amit akar. Áldozatai általában védetlenek,kiszolgáltatottak. Nehéz őt egyből felismerni, mert aszavai mézesmázosak, hízelgőek. De ha a szemébe nézel,abban meglátod az igazságot. Hideg tekintete van, minta kígyónak: mikor mérges, pupillája függőlegesreszűkül, és hipnotikus erő árad a szeméből. A Szolgauralja, de ő ennek nincs tudatában. Azt hiszi, sajátakaratából cselekszik.

– Az Ámító sokszor nem is használ szolgákat, mint aKígyó – folytatta kis szünet után a sárkány. – Őösszezavarja a dolgokat, igazat kever hamissal,eredménye pedig az, hogy lassan az ember elfelejti, mi adolga a világon, köd uralja a gondolatait. A köd hatásárapedig lassan azt kezdi tenni, amit az Ámító a fülébesuttog. Az ilyen ember tekintete ködös, tétova. Egy időután már nem tud összeszedetten gondolkodni.

Péter fázósan összehúzta magát.– Tudnod kell, kivel van dolgod, ha harcolni akarsz!

– mondta halkan, nyomatékosan Deszpel.

TROTH ÉS DESZPEL

• 162

– Mondd, ha az egyensúly az élet őrzőinek oldalárabillen, akkor mi történik? – nézett rá Péter.

– Lehet, hogy ebben az esetben sem maradna meg azélet pont ebben a formájában.

– Akkor hát mi értelme az egésznek?– Minden őrző teszi a dolgát. Az élet ura tudja csak a

választ kérdésedre. És ez még nem minden. A Kígyó ésaz Ámító csak a harmadiknak készíti elő a terepet: ő azArató. Az előző kettő az ember tudatát rombolja. AzArató pedig a rombolt tudatú embereket ölni használja.Ember öl majd embert, gátlástalan pusztítás következik,ha elszabadul az Arató.

– Mi most hova megyünk? – Péter hangja reszketett.Azt akarod, hogy a gyöngyháznyelű bicskámmalgyőzzem le a három sötét őrzőt?

Deszpel nyekergő hangon elnevette magát.– Szó sincs róla. Troth–ot kell kiszabadítanunk, és

meg kell keressük az elveszett követ.– Persze. Gyerekjáték! Mi köze van ehhez a sötét

őrzőknek?– Elszaporodtak a szolgáik. Ébredezik az Arató. Itt

már csak Troth segíthet.– Miért nem mész te, vagy Grizelda? Miért kellek én

is hozzá?– Most már tudom, hol tartják fogságban Troth–ot.

Arra is rájöttem, hogy a követ is ugyanott rejtették el.Azok, akik őt őrzik, megérzik, ha egy sárkány közeledik,de az embergyermek jelenlétét nem érzékelikveszélyként. Grizelda elment a hósárkányok földjéresegítséget kérni. Remélem, segíteni fognak. Magunkrauszítjuk Troth börtönőreit. Míg harcolunk, te addig

TROTH ÉS DESZPEL

• 163

kiszabadítod, és elhozod a követ. Most egyelőreGrizelda vár a sárkányalagút végén, egyedül, vagy ahósárkányokkal.

– Deszpel, te viccelsz – nézett rá elhűlve Péter. –Beküldenél abba a tűzbarlangba egyedül?

– Nem leszel egyedül, ott van Troth.– És mi lesz, ha meghalunk? Mi lesz, ha te meghalsz?

Meghalhatsz, nem? Akkor én hogy jutok haza?– Igen, ez a sárkánytest elpusztulhat. De, ne félj! Ne

feledd, hogy a föld őrzője vagyok. Ha más testben is,megígérem, hogy élve vagy halva, de hazaviszlek.

– Ha olyan nagy őrző vagy, miért nem szabadítod kiegyedül?!

– Mert azok, akik Troth–ot fogva tartják, a levegőőrzőjének szövetségesei. Muszáj túljárnunk az eszükön.Nem kell velem jönnöd, ha nem akarsz. Megértem, hogyfélsz. Visszafordulok veled, ha úgy döntöttél.

– A levegő őrzője nem az életet védi?– Nagyon félek attól, hogy ő is a megtévesztés

áldozata.– Ha nem megyek, ki fog segíteni nektek?– Ha nem jössz, akkor mi sem harcolunk. Nem volna

semmi esélyünk. Hiába győznénk le azokat, akik Troth–ot fogva tartják, a levegő urának pajzsán, mely atűzsárkányt rejti, nem juthatunk át.

Péter kezébe temette arcát.– Félek, Deszpel. Félek, de veletek megyek –

egyenesedett fel. Csak az áruld el még nekem, kik tartjákfogva Troth–ot?

– Az utolsó fekete sárkányok – hajtotta le a fejétDeszpel.

TROTH ÉS DESZPEL

• 164

TROTH ÉS DESZPEL

• 165

HPéter felkucorodott Deszpel hátára. A sárkány sokkalgyorsabban száguldott, mint eddig bármikor és pihenőtsem tartott. Péter teljesen elveszítette az időérzékét, márlélegezni is nehezére esett.

Gémberedettségéből jéghideg levegő térítettemagához. Távolabb az alagút bejárata derengett. Nemvolt ereje leszállni a hámok szorításából.

– Segíts neki – hallotta félájultan Grizelda hangját.Érezte, hogy valaki leemeli Deszpel hátáról. Puhamelegség vette körül.

– Grizelda... – suttogta Péter.– Engem szólít így – hallotta távolabbról Grizelda

magyarázkodó hangát.Péter meglepődve nyitotta ki szemét.Hófehér, selymes, pehelytollszerű bunda ölelte

körül: egy hósárkány szárnya alatt fészkelt.– Megmelegítelek – szólt a hósárkány furcsa, vijjogó

hangon. – Hiszen ez még csak gyermek! Égővörösszempár meredt rá megvetően. Őt akarod beküldenioda, Deszpel?

– Ne feledd, az ő jelenléte nem érzékelhető – morogtaDeszpel. Hogyan döntöttetek?

Hovura

TROTH ÉS DESZPEL

• 166

Az alagút mélyéről két újabb hósárkány lépett elő.Mindannyian kisebb termetűek voltak, mint Deszpel –még Grizeldánál is kisebbek. Halványkék pikkelyeiksűrű, fehér pihebundát rejtettek. Vörös szemük hűvösen,barátságtalanul szegeződött az újonnan jöttekre .

– Harcolni fogunk, de meg kell ígérned cserébevalamit – szólt az, amelyik eddig Pétert melengette.

– Számító banda – morogta Deszpel a fogai között.Mit akarsz? – kérdezte gyanakvó hangon.

– Ezentúl a föld őrzője, ha sárkány alakbanmutatkozik, csakis hósárkány formát vehet fel! Legyenvége annak az előítéletnek, mi szerint a hó– ésföldsárkányokat külön nemzetségnek tekintik! Avagy túlbüszke ehhez az őrző?

Deszpel csodálkozva nézett rá, majd a szemesarkából Grizeldára sandított.

– Hovura, szeretném, ha mindenek előttGrizaldahadaren bocsánatát kérnéd azért, hogy magárahagytátok a dán szigeten!

– Apám – fordult Grizelda ünnepélyes főhajtássalHovura felé – nem haragszom rád. Kérlek, segítsetekkiszabadítanunk Troth–ot, mert ha nem sikerül,nemsokára nem marad a földön se föld–, se hósárkánytöbbé!

– Otthon maradhattunk volna jeges hazánkban,békességben! A harccal nyugodt életünket kockáztatjuk,és lehet, hogy elpusztulunk – mordult fel a hósárkány. –Valamit valamiért!

Úgy tűnt, hogy Deszpel nem igazán bízik ahósárkányok lojalitásában, de nem volt más választása.

TROTH ÉS DESZPEL

• 167

– Íme a végső válaszom – mondta. – Ha győzünk,teljesítem a kérésedet.

– És ha elpusztulunk a harc közben? – alkudozottHovura.

– Ebben az esetben is betartom szavam. Sőt,megteszem azt is, amire nem mertetek kérni: győzelemesetén visszaadom a neveiteket.

A hósárkányok vörös szeme felragyogott. Kihúztákmagukat, izgatottan morogtak.

Grizelda megkönnyebbülten felsóhajtott.Vajon miért köti feltételhez az ígéretét Deszpel? –

töprengett Péter. – Talán attól tart, hogy szövetségeseiesetleg megfutamodnak?!

Csak most döbbent rá, hogy végig értette asárkányok vitáját.

– Miért nem a saját stílusukban, hangtalanultárgyalnak egymással? Mit is mondott régen Deszpel? Asárkányok érzik a saját nemzetségük gondolatait... Talána hó– és földsárkányok mégiscsak két külön nemzetségés tagadni próbálják?! Vajon mi oka van annak, hogynem bízik bennük Deszpel? Ki tudja, miért fontosennyire számukra, hogy a föld őrzője megtisztelje őket?!

Nagyon hideg volt. Lehelete az arcára fagyott, keze–lába teljesen elgémberedett, éhes és szomjas volt.

– Péter– surrant melléje halkan Grizelda – innod kella véremből.

Péter megrökönyödve nézett rá.– Azzal foglak táplálni, amivel a kicsinyemet

szoktam – magyarázta sietve Grizelda. – Miközbenetetem őt, véremnek ez a része tejjé válik. Nagy erőt ad.Szükséged lesz rá – topogott aggodalmasan.

TROTH ÉS DESZPEL

• 168

– Hol van most a kicsi sárkány, nincs veled?– A hósárkányok földjén hagytam, hiszen csak

akadályozna a harcban. Apám anyja vele maradt, ésvigyáz rá, amíg érte megyek. Talán így ő életben marad– suttogta maga elé Grizelda.

– Hát jó – egyezett bele megadóan Péter. Szívébejeges félelem markolt.

Grizelda fellebbentette a szárnyát. Pihéingyöngyszínű tej csordult végig. Péter ivott belőle, denem érzett semmi különöset, talán csak annyit, hogy márnem fázik, és nem is éhes.

– Hoztam neked valamit – kotorászott a hámokközött Deszpel. – Ezt öltsd magadra!

Fura rongycsomót dobott Péter lába elé.– Sárkánypikkelyekből szőtt páncélruha! Nem hatol

át rajta fegyver és a tűztől is véd.Péter idegenkedve forgatta a ruhadarabot. Vékony

bőrruhához zöld és vörös pikkelyeket erősítettek,melyek lemezesen fedték egymást. Súlyos volt, éskoszosnak is tűnt, barna foltok sötétlettek rajta.

– Biztosan egy barlang mélyén hánykolódott eddig –gyűrte le idegenkedését Péter, és belebújt a páncéruhába.Nagy volt neki, de Grizelda gyorsan ráigazította.

– Koszos ez a cucc – súgta oda neki Péter, bár érezte,hogy ez most kicsinyesség a részéről.

– Nem piszok az, hanem vér. Aki előtted hordta,elpusztult egy régi csatában.

– Nem védte meg a páncél?– A fekete sárkányok túljártak az eszén:

megragadták, felszálltak vele, és a magasból a földhözcsapták, ez okozta a halálát.

TROTH ÉS DESZPEL

• 169

– A sárkánylovas... – suttogta maga elé Péter. – Az őpáncélja lehetett... Az ükapám páncélját öltöm fel! –húzta ki magát.

– Készen álltok? Indulnunk kell, míg meg nem érzika jelenlétünket – mordult rájuk türelmetlenül Deszpel.

– Mit kell tennem? – kérdezte Péter. Már nem félt.– Mikor a nevedet kiáltom, azonnal elindulsz, és

kúszva átjutsz a pajzson. Keresd meg Troth–ot, éshozzátok ki a követ.

– Gyerekjáték – vigyorgott Péter. A hósárkányokmeglepődve néztek rá, vörös szemükben tisztelettükröződött.

TROTH ÉS DESZPEL

• 170

TROTH ÉS DESZPEL

• 171

MKiléptek az alagút biztonságából. Jeges táj fogadta őket,metsző szél kavarta a havat. Az ólomszürke ég nem sokjóval biztatott.

– Hovura, vidd Pétert a hátadon, amíg tudod – szóltDeszpel.

A hósárkány vörös szeme villant egyet, deengedelmeskedett. Péter felkapaszkodott a szárnyaitövébe és testével a halványzöld pikkelyekhez simult.Annyira közel repültek a földhöz, hogy időnkéntérintették a hó alól kimeredő fagyos köveket. A többiekkövették őket. Nemsokára egy nagyobb sziklatakarásában Hovura megállt.

Péter lehuppant a hóba. Sehol semmi, csak hó és jég:merre menjen? Tanácstalanul nézett a sárkányokra.

Deszpel a hótakarót nézte figyelmesen, majdmormogott valamit. Talpa alatt alig érezhetően remegnikezdett a föld. Halálos csend volt.

Egyszer csak az előtte elterülő hómező közepe lassanbehorpadt. A hó alatti jégtömbök hatalmas reccsenésselrepedeztek, mély árkok, keskeny szakadékok alakultakki. A tölcsérszerű horpadás is egyre csak növekedett –mintha hatalmas porszívó működne alatta.

Mélységekben

TROTH ÉS DESZPEL

• 172

– Azonnal ülj vissza, és kapaszkodj teljes erődből! –mordult rá Hovura. Hátuk mögött a sárkányok kitártszárnyakkal lebegtek a föld felett.

– Megérezték a jelenlétünket! Kezdődik! – süvítetteDeszpel. A nagy recsegés–ropogástól alig lehetett értenia szavát.

Hovura összezárta szárnyát és Péterrel a hátán fejestugrott egy nagyobb repedésbe. Mellettük, kissé távolabb,éles vijjogással három hatalmas fekete sárkány tört fel amélyből. Úgy tűnt, nem vették észre őket.

Egyre mélyebbre zuhantak, az ég sem látszott már.Hovura hirtelen lefékezett.

– Most szállj le, és mikor felrepülök, indulj! –kiáltotta. A zúgástól alig lehetett érteni szavát.

A jégfalak szorításában orkánszerű képződménykavargott előttük: olyan volt, mint egy hihetetlensebességgel forgó szélgubó. Péter egy jégpárkánybakapaszkodott. Majdnem teljesen sötét volt, jóformáncsak érzékelni tudta az örvénylő szelet.

Hovura iszonyatos hangon felüvöltött. Aszélörvényből, mintegy válaszul, hirtelen újabb kétfekete sárkány sziluettje vált ki. Egyenesen feléjüktartottak.

– Most! – inkább érezte, mint hallotta a hósárkánysürgető parancsát.

Hovura zúgva fölrepült, szárnyával súrolva ajégkatlan oldalát, maga után csalva a másik kettőt. Pétera jégfalhoz lapult. Fejére, arcára súlyos vércseppekhulltak a magasból.

Az örvény forgása érezhetően lassult. Péter óvatosanaraszolva, majdnem kúszva hatolt előre. Orra előtt

TROTH ÉS DESZPEL

• 173

süvítve kavargott a szél. Érezte maga alatt a jégpárkányfolytonosságát, és rendületlenül hatolt tovább előre,pedig alig látott. Váratlanul beszippantotta az örvény.Teste néhányszor a jégfalnak csapódott. Fájdalmábanfelhagyott minden ellenállással, és hagyta sodornimagát.

Mikor magához tért, süket csend vette körül. Próbáltszétnézni, de sötétség volt. Egy idő műlva, mint föléjeboruló sátrat, érzékelte az örvény kavargását.

– Hol lehetsz, Deszpel... – suttogta. Úgy érezte, eljöttaz utolsó órája.

Valami hirtelen maga felé rántotta és egy súlyos testgyűrte maga alá.

– Ki vagy te? – hallott egy mély, rekedt hangot magamellett.

– Péter vagyok, Deszpel barátja – suttogta Péter.Testét szörnyű karmokban végződő mancs tapogattavégig.

– Te ki vagy? – Úgy gondolta, hogy mindegy, mi lesza válasz, most már tényleg nem veszíthet semmit.

– Troth vagyok – hangja, mint a távoli mennydörgés,olyan mély volt.

Aranysárga szempár világított Péterre a sötétből.Alattuk megremegett a talaj. Félelmetes morajlás

hallatszott a mélységekből, majd nagy csattanássalmegrepedt mellettük a föld, elviselhetetlen forróságotárasztva.

A vörös fényben felderengett a tűzsárkány hatalmasteste. Álla alatt gyönyörű kristály szikrázott.

TROTH ÉS DESZPEL

• 174

TROTH ÉS DESZPEL

• 175

TA föld vészjóslóan morajlott tovább. Mellettük egyrepedés mélyéről forró gőzsugár tört fel, ésnekicsapódott a körülöttük kavargó forgószélnek.Sikoltásszerű vijjogás hallatszott és a pörgés lassan leállt:hatalmas zendüléssel csapódott melléjük a hatodikfekete sárkány élettelen teste.

Troth gyors mozdulattal lenyelte a kristályt, fogaivalnyakszirten ragadta a hőségtől lassan eszméletét vesztőgyermeket és egy új, hatalmas gőzsugár hajtóerejétmegnyergelve, felsüvített a magasba. Nyomukban, lassútempóban, vörösen izzó láva kúszott.

Péter lassan magához tért. Felhólyagzott arcánakfájdalmát a hideg valamennyire csillapította. Bedagadtszemeit csak résnyire tudta kinyitni, de amit látott, attólvégigfutott hátán a hideg.

Fölötte hatalmas csata dúlt. A fekete sárkányokalattomosan harcoltak: időnként láthatatlanná váltak, éslesből támadtak. A két hósárkány teste élettelenülhevert. Hovura, Grizelda és Deszpel még tartottákmagukat, de számtalan sebből véreztek.

Troth–ot láthatóan megviselte a hosszú fogság.Ernyedten feküdt egy jégtorlaszon. Úgy nézett ki, mintegy sárkány alakú parázshalom, pikkelyei alatt alig

Troth

TROTH ÉS DESZPEL

• 176

láthatóan lüktetett vörös életereje. – Tenni kell valamit...– suttogta Péter maga elé. Lassan felé mászott. Súlyossárkánypikkely páncélja minduntalan beleakadt a jegestalajba, akadályozta az előrehaladásban. Hirtelenmozdulattal kibújt belőle. Húsába hasított a hideg.

– Troth! – rázta teljes erőből a sárkánytelgémberedett kezeivel. – Troth, ébredj! Segíts! –ordította, ahogy a torkán kifért.

A sárkány ránézett aranyló szemeivel.– Bátor kis ember, még élsz?! – hallatszott mély,

morajló hangja. Felemelte fejét, és az utolsó pillanatbansistergő lángcsóvát fújt a felettük köröző feketesárkányra. Péter látta Deszpelt is lángot fújni, de amitTroth produkált, még így erőtlenül is, az mindenképzeletet fölülmúlt. A fekete sárkány gyors fordulattalkikerülte a lángcsóvát, hirtelen láthatatlanná vált, és újratámadt. Troth hatalmasat bődült fájdalmában,szárnyából dőlni kezdett a vér.

– Hovuraaa! – sikoltott Péter.A hósárkány feléjük kanyarodott. Észrevette a

sebesült tűzsárkányt, és a mellette kuporgó,kétségbeesett gyermeket. – Troth! – kiáltotta feléjük. –Emlékszel?

A tűzsárkány aranyló szeme villant egyet.Hovura száját jeges lehelet hagyta el, melynek

sugarában felderengett a fekete sárkány támadásbalendülő, addig láthatatlan teste. A lángcsóva semváratott magára – ellenfelükből csak egy kupac korommaradt.

Deszpel és Grizelda egyre nehezebben bírta a harcot.Troth és Hovura segítségükre sietett és a fekete

TROTH ÉS DESZPEL

• 177

sárkányoknak semmi esélye sem maradt többé: végezettvelük a jeges fuvallattól megszilárduló testükre irányulóössztűz.

Grizelda odakúszott az egyik haldoklóhoz.– Kinek a parancsából őriztétek Troth–ot? – vallatta.A fekete sárkány nem válaszolt.Forrró örvényt kavarva landolt mellettük Troth.

Több sebből is vérzett, de láthatóan nem törődöttfájdalmával. A földön heverő sebesült valaha hatalmasszárnyai tépedt, véráztatta rongyként rejtették vékony,kígyószerű testét.

– Lildu... – suttogta mélységes szomorúsággal Troth.– Lildu, kedvesem...

A fekete sárkány lassan kinyitotta szemét. Gyötrődőtekintetéből határtalan szeretet sugárzott.

– Bocsáss meg nekem!– Te is börtönőröm voltál, Lildu! Hogyan tehetted

ezt?! – A tűzsárkány, tehetetlen bánatában, a jegetmarcangolta maga előtt.

– Nem akartam elszakadni tőled! Mikor anemzetségem foglyul ejtett téged, önként jelentkeztemaz őrzésedre. Tudtam, mit vállalok: végtelen keringést azörvény fenntartásáért. Reméltem, hogy így mindig veledmaradhatok, amíg egyikünk el nem pusztul – Lilduhangja egyre erőtlenebbé vált. – Így legalább vigyáznitudtam rád. A vulkán melegét átengedtem néha apajzson, hogy életben maradj...

A tűzsárkány saját testével melengette Lildureszkető, vérző testét, forró párát fújt rá, fejét gyöngédenfeje mellé hajtotta.

TROTH ÉS DESZPEL

• 178

– Kiviszünk innen, meggyógyítunk, ne félj! Többetsenki sem fog elszakítani egymástól! Tudtam, hogymindketten hűen fogunk harcolni, ellenfélként, sajátnemzetségünk oldalán. A mi győzelmünk esetén, én, atűzsárkányok vezetője, békét akartam ajánlani anemzetségednek és a béke zálogául társamnakválasztottalak volna,. Így akartam megszüntetni asárkánynemzetségek közötti villongást. Biztos voltamabban, hogy ha mégis vereséget szenvedünk, harcközben pusztulok el.

– Ó, ha tudtam volna! – vergődött kétségbeesettenLildu – Akkor nem...

Troth hirtelen kiegyenesedett, és meredten nézett azelőtte heverő sárkányra. Szeme szikrát szórt.

– Csak te tudhattad, hogy hol találnak meg – nézett afájdalmában vonagló, vékony fekete testre. – Bíztambenned, a kölyöksárkány korunktól tartó szövetségünkerejében, Lildu! Csak mi ketten ismertük azt a titkosrelytekhelyet, ahol engem megtaláltak! Te pedig elárultálengem, hogy foglyod lehessek a világ végezetéig! Miértnem öltetek inkább meg?!

– A legenda szerint az utolsó tűzsárkány halálakor ami nemzetségünk is elpusztul. Bocsáss meg nekem...

Troth hallgatott. Lildu könyörögő szeme lassanlecsukódott. Vérük összemosódott a fehér havon.

A tűzsárkány teljes magasságában felegyenesedett,szárnyait kitárta, arany szeme a sápadt fényű napbafúródott.

– Megbocsátok neked. Én, Troth, kimondom a nevedhalálod órájában. Lildu!

TROTH ÉS DESZPEL

• 179

A föld hatalmasat robajlott alattuk. Hovura a fogaközé kapta Pétert, és a többieknek is jelt adva, az alagútfelé iramodott. Ott, ahol a jégmező azelőtt tölcsérszerűenbemélyedt, most lassan felpúposodott a hótakaró.

Teljes erejükből repültek. Mögöttük nagycsattanással megrepedt a kupolaszerű jégpúp. Többméter magas vízáradat tört fel belőle, sziklákat,jégdarabokat sodorván magával. A résekből forrógőzoszlopok törtek a magasba.

– Abzu! – rikoltotta Deszpel, az alagút bejáratáhozérve.

Az árvíz az utolsó pillanatban elkerülte őket, ésharsogva dübörgött tovább.

Péter félig eszméletlenül lebegett a vérző Hovurafogai között. Szeme sarkából úgy látta, hogy egy feketeárnyék vergődve felszáll, de az is lehet, hogy a feltörőgőz felhője tévesztette meg elhomályosuló tekintetét.

TROTH ÉS DESZPEL

• 180

TROTH ÉS DESZPEL

• 181

AAz alagút csendjét csak a sárkányok zihálása törte meg.Hovura szeme lassan elhomályosult. Összemarcangolttestét feketedő sebek borították, melyek mindenlélegzetvétellel tovább terjedtek és láthatóan iszonyúfájdalmat okoztak neki.

– Deszpel... – suttogta rekedten – Eljött az idő. Afekete sárkányok harapásának mérge már a szívemig ért.Mondd ki a nevem. Mondd ki a fiaim nevét is. Nefeledd, amit ígértél!

– Én, a föld őrzője, halálod órájában visszaadom abecsületed, és kimondom a neved, Hovura! Hovura fiaJegár, kimondom a neved! Hovura fia Holund,kimondom a neved!

A hósárkány tekintete lassan kihunyt.– Sietnünk kell – mondta Troth. Nincs már sok

időnk. Nézzetek magatokra.Mindhárom sárkány testén lassan, de

feltartóztathatatlanul terjedtek a fekete méregfoltok.Grizelda egyik szárnyát majdnem teljesen ellepték.

– Levágom a szárnyadat, hátha úgy lassabban terjeda véredben a méreg és lesz időd eljutni a kicsinyedhez –kúszott melléje Troth. Grizelda felemelte sebesült

A jóslat

TROTH ÉS DESZPEL

• 182

szárnyát. Egy éles lángcsóva, mint egy szike, levágta,majd porrá égette szárnyát.

– Menj! – kiáltott rá Deszpel. Grizelda fájdalmastekintettel vett búcsút tőlük és vergődő, ügyetlenmozdulatokkal, majd egyre sebesebben haladva, eltűntaz alagút sötétjében.

– Itt van, amit kerestél – köpte ki a követ Deszpellábai elé Troth. – Nekem még van egy utolsóelszámolnivalóm. Vidd haza a fiút.

– Veled megyek! – mondta Deszpel, mit sem törődvefeketedő sebeivel.

Péter kétségbeesetten nézett rájuk. Itt van egy alagútmélyén, ki tudja, hány ezer kilométerre otthonától, kéthalálosan sebesült sárkány társaságában, akiknek mégelszámolnivalójuk van.

– Velem mi lesz? – kérdezte vékony hangon.– Te is velünk jössz. Nincs időm hazavinni téged, a

méreg túl gyorsan terjed a testünkben. Ne félj, élve vagyhalva, de hazaviszlek – mordult rá türelmetlenülDeszpel, azzal villámgyorsan a testére erősítette Pétert.

– Élve vagy halva?! Ki lesz élő vagy halott, te, vagyén?!

Szerencsére nem maradt sok ideje ezen gondolkodni,máris szédületes iramban hagyták maguk mögött a csataszínhelyét.

Váratlanul megálltak. Péter lekászálódott. Gyomrátmardosta az éhség, arcán az égési– és fagyási sebekfájdalmasan lüktettek. Haza akart menni – elege volt asárkányokból, a harcokból, viszontagságokból – elegevolt Deszpelből is.

TROTH ÉS DESZPEL

• 183

– Bárcsak még egyszer anya hosszú haja alábújhatnék! – ettől a gondolattól eleredt a könnye.

Deszpel egy szikla takarásába lökte, és ölébe ejtette asárkánykövet. Előttük labirintus útvesztője sötétlett.Troth előrekúszott, majd szörnyű hangon elordítottamagát.

– Gyere elő, Nagmer! Troth jött érted!Halk surrogás halltszott és egy időtlenül öregnek

tűnő fekete sárkány kígyózott elő a labirintus rejtekéből.Szemei gonosz zöld tűzben égtek.

– Büdös vagy, Troth. Emberszagod lett a fogság alatt– nézett félig lehunyt szemmel a tűzsárkányra.Tekintetéből hipnotikus erő áradt. Péter összeborzadt. –Azért jöttél, hogy lassú halálodban gyönyörködhessek?

– Te is velem pusztulsz, Nagmer! Vagy elfelejtetted ajóslatot?

– Ó, a jóslat... Elárulta a titkot... Elárulta ezt is, mintahogy téged is elárult. Terjed a testedben a méreg,tűzsárkány. Koponyádból fogom inni az örök élet italát,és sohasem fog beteljesedni a fekete sárkányok végzete!Földsárkány, te mit keresel itt? – fordult Deszpel felé.

– Igaz, a bölcsesség sosem volt erős oldalad,különben nem jöttél volna ide. A te nemzetséged nemmerészelte még soha átlépni birodalmam küszöbét!

Péter megborzongott. – Nem ismerte fel Deszpelt! –gondolta ujjongva.

Troth hatalmas lángcsóvát fújt a vén sárkány felé. Azláthatatlanná vált.

– Kár fölöslegesen pazarolnod azt a kevés erőd! Egycseppnyi tűzsárkányvér: ennyi hiányzott még az örökélet italához! Most már elpusztulhatsz!

TROTH ÉS DESZPEL

• 184

Váratlan mozdulattal kitépett egy darabot Trothvérző szárnyából, és el is tűnt. Gonosz nevetése már alabirintus mélyéről visszhangzott.

Deszpel valamit suttogott maga elé.A föld felmorajlott. A labirintus felől hatalmas

porfelhő tört elő. Vijjogva bukkant fel Nagmer, mögötte,mit a kártyavár, omlott össze féltett birodalma.

– A föld őrzője... – tekergett Deszpel lába előtt,dühösen fújtatva. – Miért avatkozik egy őrző asárkányok harcába?

– Válaszoljon kérdésedre a levegő őrzője! – dörögteDeszpel.

Troth, kihasználva a fekete sárkány pillanatnyifigyelmetlenségét, újabb lángnyelvet zúdított rá.Szörnyű sebekből vérezve feküdt előttük Nagmer.

– Velem jössz a halálba, Troth! – hörögte . –Teljesedjen be hát a jóslat!

– Nem fog megtörténni, apám! – hallatszott egy halkhang Péter háta mögött.

A fekete sárkány szemei égő gyűlölettel meredtek ahang irányába, majd lassan kihunyt bennük az életszikrája.

Péter hátranézett, és rémülten kuporodott össze.Lildu siklott elő az alagút sötétjéből.

TROTH ÉS DESZPEL

• 185

AA fekete sárkány vékony teste tele volt sebekkel,láthatóan minden mozdulat fájdalmat okozott neki.Troth elé kúszott. A tűzsárkány szemében öröm csillant,majd elkomorodott.

– Te élsz, Lildu? Hiszen kimondtam a neved halálodórájában!

– Életben maradtam, és megmentelek, Troth. Márcsak én maradtam, aki segíteni tud neked. Egyedül egyfekete sárkány karmolása tudja semlegesíteni a mérget atestedben!

Troth bizalmatlanul nézett rá.– Miért hinnék neked?– Nagmer meghalt, de a varázslat, amit elindított,

tovább működik. Ha meg akarod szüntetni, még megkell tenned valamit. El kell pusztítanod a Könyvet,ehhez pedig minden erődre szükség lesz. Haldokolsz,Troth. Kérlek, fogadd el a segítségem!

– Milyen könyvet? – csodálkozott Deszpel.– Ez a fekete sárkányok hatalmának kulcsa. A

nemzetségünk vezetői tudtak csak róla. Egyleszármazottjukat mindig beavatták a Könyv titkaiba,hogy legyen valaki, aki továbbviszi a tudást és biztosítjaszámukra az uralmat a földön. Én, Lildu, Nagmer lánya,

A levegő ura

TROTH ÉS DESZPEL

• 186

a titok utolsó hordozója vagyok. Troth, árulásomellenére kimondtad halálom órájában a nevem. Kérlek,engedd, hogy lerójam a tartozásom. A Könyv itt van aközelben.

– Hogyan lehet elrejteni a föld mélyébe bármit is,amiről nincs tudomása a föld őrzőjének? – kérdeztegyanakodva Deszpel.

– El tud rejteni egy őrző egy titkot egy másik őrzőelől? – kérdezett vissza Lildu.

– A levegő őrzője! – sziszegte Deszpel.– Rendben – szólalt meg hirtelen Troth. – Elfogadom

a segítségedet.A fekete sárkány teste ívben felgörbült. Farka

tenyérnyi fekete tüskében végződött, melyen feketecsepp rezgett. Lildu egy hirtelen mozdulattal Trothhátába mélyesztette tüskéjét. A tűzsárkány felnyögött,teste élettelenül zuhant a földre. Deszpel villámgyorsanLildu torkára tette hatalmas karmokban végződő lábát.

– Áruló boszorkány! Eljött az utolsó órád, még ha hétéleted lenne is! Pusztulj el...

– Hallgass! – moccant meg Troth. – Lildu igazat szólt.A tűzsárkány testéről majdnem teljesen eltűntek a

szörnyű fekete foltok. Felállt, és megrázta magát.– Hol a Könyv?– Deszpel betemette az imént! – sóhajtotta

megkönnyebbülten Lildu, miután levegőhöz jutott. Nemsokáig örült, a karmok újra a földhöz szegezték. – Habetemette, ki is tudja ásni! – tette hozzá sietve.

Péter azóta is a szikla mögött kuporgott, mely mögéDeszpel lökte. Fájó kezeivel kétségbeesetten szorongattaaz ölébe dobott sárkánykövet. – Mindezt biztosan

TROTH ÉS DESZPEL

• 187

álmodom – kapaszkodott a gondolatba. Lassanfelébredhetnék, mert már nagyon nyomasztó kezdlenni....

Lildu, mintha megérezte volna Péter gondolatát,rászegezte hipnotikus zöld tekintetét.

– A gyermek is velünk jön. A teljes jóslat szerint aKönyvet egy tűzsárkány fogja elpusztítani, de nemképes erre, amíg egy ember azelőtt össze nem csukja. AKönyv pusztulása a fekete sárkányok nemzetségének avégét jelenti, de meghal az a tűzsárkány is, aki elégeti.Így van megírva – sóhajtott fájdalmasan.

– Mi lesz a sorsa annak az embernek, aki összecsukjaa Könyvet? – kérdezte komoran Deszpel.

– Arra nem tér ki a jóslat.– Haljunk meg együtt, Lildu, ha már együtt élnünk

nem adatott meg. Úgy legyen! – egyenesedett fel Troth.– Péter, vállalod? – nézett rá Deszpel.– Össze kell csuknom egy könyvet? Persze. Utána

pedig azonnal hazamegyünk, jó?– Hazamegyünk – ígérte Deszpel. – Lildu, vezess!A fekete sárkány a labirintus egyik beomlott

útvesztője felé mutatott. Deszpel a néhai alagút nyomán,fejével új utat fúrva haladt előre. A többiek követték.Hirtelen megállt. Előttük beláthatatlanul mély, kútszerűszakadék tátongott.

– Itt van – mutatott a mélybe Lildu.– Le kell oda mennem? – kérdezte reszkető hangon

Péter.– Várj csak, felhozom én onnan neked! – dobbantott

Deszpel.

TROTH ÉS DESZPEL

• 188

A föld nem mozdult. A kútból halk suhogással fehérbagoly emelkedett fel.

– A levegő őrzője – suttogta áhítatosan Lildu.A két őrző farkasszemet nézett egymással.– Be fogjuk csukni a Könyvet, Leh! – kiáltotta

Deszpel.– Ugyan... – hunyta le szemét a fehér bagoly. – Nem

képes az ember becsukni azt. Nem képes már az embersemmire sem. Még a természetszellemek, sőt, az állatokis bölcsebbek nála. Azt akarod, hogy elpusztuljon ez avilág? A Könyv biztosítja az egyensúlyt.

– Ki hitette ezt el veled?– Nekünk, az élet őrzőinek az a feladatunk, hogy

fenntartsuk ezt a világot. A Káosz őrzőinek is ez a célja,hiszen, ha az egyensúly teljesen felborul a rend és akáosz között, akkor megszűnik a fény is a sötétséggelegyütt, nem lesz a földön utána sem élet, sem halál. Azőrzőknek végső soron a céljuk közös.

– Te alkut kötöttél a sötét őrzőkkel? – lobbantiszonyú haragra Deszpel.

– Mit tehettem volna? A cél szentesíti az eszközt,nem olyan egyértelműek a dolgok, mint ahogy a földőrzője hiszi! – mondta megvetően a bagoly.

– Pont te! A bölcsesség és a tudás őrzője! Aztmondod, hogy az ember tudatlan? Nézd, mit tettél! Azigazság kövét elrejtetted a jégsivatag mélyére, és akönyved sötét varázslatot áraszt. Egyre több az olyanember, aki alkut kötött a sötét őrzőkkel. Te segítettélelőkészíteni az Arató útját! Szerinted ő meg fogja kímélnia világunkat? A Káosz ura megtagadja-e önmagát?Megtévesztettek téged, bölcsesség fehér baglya! – felelt

TROTH ÉS DESZPEL

• 189

gúnyosan Deszpel. – Nekünk valóban az a dolgunk,hogy fenntartsuk az életet. A Káosz őrzőinek pedig az adolga, hogy elpusztítsa azt.

– Cseppet se félj. Az Arató nem ébredezik. Azemberek életben maradnak, elárult lélekkel, vagyanélkül. Soha nem voltak még ennyire sokan! Amirőlnincs tudomásuk, az nem is zavarja őket. Marad az élőtermészetből is, amennyi feltétlenül szükséges. Nemzavarom a köreidet túlságosan, föld őrzője.

– Leh! – lépett elő Lildu – halhatatlan lelket ígértél anemzetségemnek, amennyiben teljesítjük parancsaidat.Mi betartottuk szavunkat. Elvégeztünk mindenvarázslatot, amire tanítottál. Háborúkat szítottunk,amikor arra utasítottál. Éhínséget, betegségeketterjesztettünk. Íme, atyám testét lassan magába fogadja aföld pora, lelke pedig mégsem szárnyal sehol!

– Halhatatlan lelke az élők közül csak az emberneklehet! – vihogott a bagoly.

– Mit műveltetek, Lildu? – borzadt el Deszpel.– Leh megmutatta, hol találunk kincseket. Rengeteg

kincset. A kincsekért cserében az emberek azt tették,amire mi utasítottuk őket. Nagy királyok kúsztak porbanelőttünk néhány kavicsért. Varázslattal is egyengettük azútjukat. Rengeteg vér ontatott egy teljesíthetetlen álommiatt! – sziszegte dühösen Lildu. – Becsaptál minket, detéged is becsaptt a Kígyó, Leh! Eszköznek használt! Tene vetted volna észre, bölcsesség ura?! Ő, a Kígyó volt avilág valódi kormányzója!

– Tudásom hatalmas. Nem csapott be a Kígyó.Valóban azt akartam, hogy megtaláljam a lélekhalhatatlanságának titkát. Nekünk, őrzőknek sem

TROTH ÉS DESZPEL

• 190

adatott ez meg! Miért csak az ember rendelkezzen vele?Hiszen nem is ismeri! Elkótyavetyéli a sötét szolgáknak!Bárgyú és balga, a tengeri tehén bölcsebb nála!Mennyivel inkább megérdemlem én, aki ismerem aszavakon túli szavak mágiáját! Tudomásom van világokkeletkezéséről és bukásáról! Igen, valóban hazudtamnektek – nézett merően Lildu szemébe. - Nem a feketesárkányok számára kutattam a titkot. Meg akartamtartani magamnak. Azért jól szórakoztunk, nem igaz? Ó,azok a varázslatok a föld alatti labirintusaitok mélyén...

– Leh, mit tettél?! – üvöltötte Deszpel. – Embereketgyilkoltál! Szembeszegültél az Élet Urának parancsával!A Kígyó az, aki számára a titkot kutattad!

– Nem, nem... – nézett rá Leh rezzenéstelentekintettel, ez nem igaz... Magamért tettem. A kiontottvér pedig a fekete sárkányok nemzetségéhez tapad.

– Hazudsz, Leh! – vijjogott Lildu. – Ember gyilkoltaaz embert! A háborúkat, utasításodra, mi szítottuk, denem vettünk bennük részt! Mi csak kitéptük a haldoklókszívét, koponyájukból kelyhet készítettünk, úgy, ahogyparancsoltad! Azt mondtad nekünk, hogy a vér rejti ahatalom és az örök élet titkát! És a jóslat... Miért őriztükTroth-ot, ha már csak az ő vére hiányzott?! Miért nemkevertük vérét a halhatatlanság italához?

- A jóslatot és ezt az egész vér-mágiát én találtam ki,az áldozatok pedig a Kígyónak kellettek – csattintottmegvetően csőrével a fehér bagoly. –Mit gondoltál,megengedtem volna valaha is, hogy Nagmer halhatatlanlélekkel bírjon?!

– Azt hitted, ha sikerül, titkot megtarthattad volnamagadnak? – Deszpel már tajtékzott a dühtől. - Nem

TROTH ÉS DESZPEL

• 191

bont alkut a Kígyó soha, te tudod a legjobban, krónikákőrzője! Hazugság és ámítás! A Kígyó tudja, hogy ő magasohasem lehet élő. Alkut kötött veletek, mert tudta, hogyNagmer hatalomvágya és a te sóvárgásod a halhatatlanlélek iránt elég nagy csalétek ahhoz, hogy elvakítsaítélőképességeteket. Az ő célja csak egy volt: írjátok megés maradjon nyitva bármi áron a Könyv, félelmet észavarodottságot szítván, hogy minél több emberilélekszikra kerülhessen a csapdájába. Régóta ontja már aKönyv szörnyű varázslatát. Nagmer cselekvő részvételeés a levegő őrzőjének tudása nélkül nem íródott volnameg, hiszen a Káosz őrzői semmit sem tudnak tenni azélők segítsége nélkül.

A két őrző farkasszemet nézett.- Eljött az idő. Be fogjuk csukni a Könyvet! –

sziszegte Deszpel.– Nem tudjátok – nézett a rá gőgösen Leh. – Csak

igaz ember tudja megtenni.– Ha sikerül – mondta Deszpel –, akkor el fogjuk

pusztítani.– Ha sikerül – válaszolta Leh –, akkor ezentúl

meghajtom a fejem az ember előtt. Ha pedig nem...,akkor Lildu velem marad. Nem bontottam szövetséget anemzetségével. És velem marad az ember is, aki veletekvan – tette hozzá mintegy mellékesen.

TROTH ÉS DESZPEL

• 192

TROTH ÉS DESZPEL

• 193

APéter reszketve állt a sárkányok előtt. A levegő uránaksárga szemei gúnyosan meredtek rá.

– Ezt nem kérheted, Leh! – dörögte Deszpel. – Agyermeket engedd el!

Troth fenyegetően kúszott a bagoly felé.– Hátra, Troth! A tűz ideje lejárt! Pislákoló parázs ne

avatkozzon az őrzők vitájába! – huhogta a levegő őrzője.– Jöjjön el az igazság órája! Ember, csukd be a Könyvet!

A kút mélyéről lassan felemelkedett a Könyv. Lehegy fejmozdulattal Péter lábához ejtette. Szét volt nyitva,és mindkét lapon egy–egy rajz állt.

Péter ránézett a bal oldali ábrára. Életében olyanelemi rettegést nem érezett, mint most. Maga volt aziszonyú, megfoghatatlan, bénító félelem. Nem értette,mitől fél, ez túl volt kimondható szavakon és magábaszippantotta. Minél tovább nézte a könyv oldalán arajzot, az annál erősebben uralta, végül úgy érezte, őmaga lett a félelem.

– Péter! – kiáltotta Troth. – Ne hagyd magad!Péter, mintegy álomban, a másik oldalon lévő ábrára

nézett. Nézte, de nem látta jól. Megrohanták agondolatok, de mint a rohanó felhők az égen, egyik semmaradt meg a fejében. Lassan lecsukódtak a szemei.

A tér hatalma

TROTH ÉS DESZPEL

• 194

– Anya, éhes vagyok... – suttogta. Megingott, és haTroth nem nyúl utána, a szakadékba zuhan.

– A Kígyó és az Ámító jele... – nyögte Deszpel.Hogyan tehettél ilyet, Leh?!

Hirtelen vakító napfény öntötte el az alagút sötétjét.Troth felegyenesedett, teste vörös aranyként izzott.

– Halljátok a tűz őrzőjét, mely harcosának hangjánszól! Elég volt! – hangja úgy morajlott, mint a közelgőtűzvész ropogása. – Elég volt az árulásból és afélelemből! Elég volt a hazugságból és a bénító álomból!Kushadjatok, Káosz szövetségesei a nap fényéneklángoló igazsága előtt! Hogyan merészelte a levegőőrzője megtagadni azt, amire rendeltetett?! Hogyan ismerészelte a fekete sárkányok népe firtatni a titkoktitkát?! Ember, aki nemzedékek óta a fény harcosa voltál,izzon fel a szívedben a bátorság tüze, harcra hívlak fel!Megújítom a tűz szövetségét az igaz emberrel!

– Mintha láttam volna valahol már ezt a könyvet... –gondolta Péter kábultan. Ó, igen. Most már tudom. Azoszlop Léka vár ostrománál... A kígyó jele és a könyv...Az ősöm menekítette az igazság kövét a feketesárkányok népe elől! Ő volt a lovas aki a földsárkányhátán menekült!

Megrázta magát. A Könyvből áradó félelem és azavarodottság még mindig fogva tartotta.

– Be kell csuknom – határozta el, összeszedve utolsóerejét.

Hömpölygő forróság öntötte el a szívét. Minthaszívén keresztül lélegezne. Tüzet, fényt lélegzett be ésúgy érezte, sötét kormot lélegzik ki. Troth a háta mögéállt, vörös–arany fénye bevilágította a Könyvet. Oldalai a

TROTH ÉS DESZPEL

• 195

rávetülő fénytől különös módon sötétségbe borultak, ésmintha a jelek mágikus ereje is csökkent volna.

Péter tovább lélegzett. Érezte, hogy egész testevibrál, és fény tölti be a szívén keresztül mindenporcikáját. A félelem jeges marka lehullott róla, ésgondolatai egyre tisztábbak lettek. Érzékei eddig sohanem tapasztalt élességgel működtek. Aztán különösdolgot tapasztalt: mintha a tudata megkettőződne;belülről, a tudata mélyéről figyelte a könyv előtt állóönmagát. Ez az érzés megsokszorozódott: tudata aztánmegfigyelte a tudatát figyelő tudatát. Cselekvő énjeközött és a saját magát megfigyelő belső jelenléte közötta tér folyamatos, áradó tágulását érzékelte. Teresség, éshatártalan nyugalom...

Egyszer csak tudata mintha elhagyta volna a testét.Úgy érezte, mintha egy hatalmas óceán felületénlebegne, arccal a kék ég felé, alatta pedig a vizekmélységes, beláthatatlan sötétje morajlana. Az égenragyogó nap fényes sugarai a szívébe hatoltak. Szíve,mint egy kristályprizma, átalakította a napsugarakat, éstovábbította a vizek mélységei felé, mely ezáltalkivilágosodott és teljes mélységében áttetszővé vált.Továbbra is hanyatt feküdt, de amúgy is látta az óceánalján a sziklákat, a halak villanását, a cápák osonóvadászatát, a mélységek teljes, lüktető, csodálatosvilágát. Határtalan örömöt és ujjongó hálát érzett.

– Péter – hallotta távolról Troth hangját... Csukd be akönyvet!

Péter lelke magasra szállt. Messziről, a világűr indigószínű távolságából látta a földet és tudata a gondolatasebességével fel és le szárnyalt, az óceánba és vissza.

TROTH ÉS DESZPEL

• 196

Delfinek követték röptét játékosan. Mély,tántoríthatatlan boldogság töltötte el.

– Péter! Csukd be a könyvet!Újra az alagút mélyén találta magát. A tágasság

élménye, melyet a tudata tudatának megfigyelésekorérzékelt, megmaradt. A félelem vagy tétovaság árnyékasem környékezte. Leh csodálkozással vegyes tisztelettelnézett rá.

– Rendben – válaszolta nyugodtan. A Könyvhözlépett, és meglepetten észlelte, hogy az semmilyenhatással nincs többé rá.

Határozott mozdulattal összecsukta.Félreállt. Látta, hogy Troth visszanyerte eredeti

vörös színét. A levegő őrzője lehajtott fejjel állt aszakadék túlsó felén.

Hatalmas lángcsóvát zúdított a tűzsárkány akönyvre. A lángok egyre jobban belekaptak lapjaiba, mígcsak két oldal maradt benne sértetlenül. Troth láthatóanvesztett erejéből, a tűzsugár vékonyodott és a forróságtóla könyv lassan újra kezdett szétnyílni.

Péter, határtalanságának csendjéből halk mormolásthallott. Tekintete találkozott Lildu zöld szeménekpillantásával.

– Hallgattasátok el Lildu–t! – kiáltotta.Troth szeme rávillant a fekete sárkányra.– Nem akarok elpusztulni! – vonaglott a fekete

sárkány. – Nem akarok megsemmisülni! Nemzetségemhosszú idők során összegyűjtött minden tudása veszneel velem! Troth, ne égesd el meg a könyvet! Kegyelmezz!– és tovább mormolt. Péternek úgy tűnt, mintha

TROTH ÉS DESZPEL

• 197

láthatatlan kötelek fonódnának Troth testére. Lilduhozrohant és a farkánál fogva a szakadék felé kezdte húzni.Az gyűlölködő tekintettel belekapaszkodott, és hirtelenmozdulattal, vijjogva a szakadék mélyére vetette magát.

Péter arra ocsúdott, hogy a fehér bagoly tartja akarmai között és felfelé szárnyal vele. Mikor újra szilárdtalajt érzett a lába alatt, észrevette, hogy valamitszorongat a kezében. Lildu fullánkja volt az.

A Könyv helyén csak egy maréknyi hamu maradt.

TROTH ÉS DESZPEL

• 198

TROTH ÉS DESZPEL

• 199

IPéter csüggedten bámulta laptopja fekete képernyőjét.Második napja már, hogy szobafogsága tartott, és nohaminden porcikája fájt, sehogyan sem találta a helyét.Olvasni nem volt türelme és szülei legjobb esetben iscsak tőmondatokban voltak hajlandóak szóba állni vele.

Csak halványan emlékezett hazautazásánakkörülményeire. Utolsó emléke az volt, hogy Lildumagával rántja a kútba, és, mintha álomban történne,érezte, hogy valami megragadja és fölfelé repíti. Halksuttogás hallatszott, mintha Deszpelt hallaná: „– Viddhaza a gyermeket!”, majd, a bagoly válaszát: „– Vidd el atüskét az anyasárkánynak, talán még nem késő...”, meg„– ... Tedd a helyére a követ”, aztán csak annyit érzett,hogy egy örvény magával ragadja, és kis idő múlva azerdő, az otthoni drága erdő szélén találta magát, fájó,zsibbadt tagokkal. Nem tudta, mennyi ideje feküdt ott.Lassan felkászálódott, és hazabicegett.

Mikor szülei meglátták, örömük haragjukkalvetekedett. Anyja pár nap alatt csontsoványra fogyott,apja arca beesett, szeme alatt sötét karikákéktelenkedtek. Az egész országban köröztették, és márazt hitték, hogy meghalt. Megpróbálta elmesélni nekik,ami történt, de annyira hihetetlennek tűnt, hogy

Internet

TROTH ÉS DESZPEL

• 200

hamarosan lemondóan abbahagyta. Meg voltakgyőződve, hogy eltekergett Deszpellel világot látni, ésmiután végre–valahára hazaért, eltökélték, hogy soha, desoha nem fog ilyesmi még egyszer megtörténni. Elegükvolt a sárkányokból, és el szerették volna felejtenimindazt, ami velük történt.

– Normális életet szeretnénk élni – jelentette ki azapja. – Szobafogságban leszel ezentúl, és az internet isletiltva! Felejtsd el a számítógépes játékokat is, teljesenmegzavarja a fejed, fiam!

Legszívesebben visszafeleselt volna, hiszen szülei isott jártak a sárkányok szigetén, meg, hogy mindenneksemmi köze a számítógéphez, de apja villámlótekintetére belefagyott a szó.

Így csak feküdt az ágyán, többnyire a plafont nézte,és ha őszinte akart lenni magához, belátta, hogy bizonyráfér a pihenés.

A laptop képernyője hirtelen felfénylett.– Különös... – csodálkozott –, hiszen nincs is

bekapcsolva. Vagy talán apa mégis megkönyörültrajtam?

A képernyő közepén egy addig ismeretlen mappajelent meg.

Péter kíváncsian megnyitotta. Hatalmasmeglepetésére azokat a fényképeket tartalmazta,melyeket apja az erdőirtásról készített, és melyek abetörés során eltűntek. A fotókra kattintgatva észrevette,hogy újak is vannak közöttük, melyek mintha repülőrőlkészültek volna és félreérthetetlenül dokumentálják atörvénytelen irtás folyamatát.

TROTH ÉS DESZPEL

• 201

– Honnan kerültek elő ezek? – mondta maga eléfélhangosan.

Magától, anélkül hogy a géphez ért volna,bekapcsolódott az internet. Ámuló tekintete előtt többkereső indítóoldala váltotta egymást. Mindegyik elsősora az erdőről szóló hírt hozta. Rákattintott az egyikre.Mindenféle nyelven, az egész világon, az összes keresőelső sorában az erdőirtás jelent meg, fotókkaldokumentálva: a vágások, a beszkennelt szerződés, apolgármester, a magas pasas...

– Őrület... Hogy tudták ezt a szüleim megcsinálni? –nézte leesett állal Péter a képernyőt. – Ez fantasztikus!

A képernyőn, mintegy válaszul, fehér baglyotábrázoló képernyővédő jelent meg, majd újra elsötétült.

– Leh... – suttogta, majd a szobafogságot teljesenelfeledve, lerohant a konyhába.

– Apa! Azonnal kapcsold be az internetet!– Fiam, én most azonnal bekapcsolok neked egy

hatalmas pofot, mert eljött az ideje – állt fel apja az asztalmellől és komor eltökéltséggel emelte fel kérges tenyerét.

– Apa, nem szemtelenkedem – sodorta félre Péter –,nézd csak, mi történik!

Visszarohant a laptopért, és minden fenyegetésellenére beindította az internetet.

Apja tenyere a meglepetéstől a levegőben maradt.

TROTH ÉS DESZPEL

• 202

TROTH ÉS DESZPEL

• 203

ICsöngettek. Péter kipirult arccal nézett apjára.

– Látod? Az igazság mindig győz! Biztosan azújságoktól jöttek interjút készíteni... – mondta lelkesen.

– Anya! – kiáltott az ajtó felé induló Réka után –először egy kicsit fésülködj meg!

Újra csöngettek, majd dörömböltek is a kapun.– Nem tudnak viselkedni ... – morogta az apja. –

Fiam, mi ez az izé az internettel?– Leh volt! – vigyorgott diadalmasan Péter. – Feltette

a képeket az erdőről, és most az egész világ tudja, mitörtént! Okos az a bagoly!

Az ajtóban négy feketeruhás, maszkos rendőr állt.– Le vannak tartóztatva – mondta a legkövérebb,

bizonyára a főnökük. Mindannyian velünk jönnek!– De hát mi történt?– A fiú is velünk jön – válaszolt ellentmondást nem

tűrő hangon a kövér. Nemzetbiztonsági ügy. Kezekethátul összekulcsolni, lábakat szét, motozás!

– Itt valami tévedés van – szólalt meg Péter anyja. Minem tettünk semmi rosszat.

– Azt nem a mi dolgunk eldönteni! – motozta végiglassan, ráérős mozdulatokkal Rékát a kövér. Pétert és azapját is egy–két mozdulattal végigtapogatta, majd

Igazságszolgáltatás

TROTH ÉS DESZPEL

• 204

kezüket hátrabilincselték és a kapu felé lökdösték őket.Az egyik rendőr fóliába tekerte, majd a hóna alá csapta alaptopot is.

– Várjanak, hadd zárjuk be legalább az ajtókat –könyörgött Réka.

– Erre nem kaptunk felhatalmazást – gyömöszölteőket egy fekete furgonba a kövér. Az egyik rendőrhátraült melléjük.

– Anya, ne félj! Nem vagyunk hibásak!– Csend legyen! – mordult rájuk a rendőr. – Tilos

beszélgetni, világos?!– A fiam még kiskorú! – kiabált Péter apja. – Nincs

joguk ezt művelni vele!– Kiskorú hekker törte fel a NASA honlapját is

egyszer! – mondta barátságtalanul a rendőr.Gondterhelten néztek egymásra.A városi rendőrségre vitték, és az udvaron

különválasztották őket. Pétert egy kicsi, sötét terembevitték, és ott magára hagyták. Valószínűleg több óra iseltelt, míg végre egy cilvil ruhás, fiatalabb férfi nyitottbe. Sunyi mosoly ült az arcán.

– Mondj el szépen mindent, fiam. Nem lesz semmibántódásod.

– Miről? – nézett rá bambán Péter.– Ne tedd itt nekem a hülyét, kölyök!– Vécére kell mennem – mondta halkan Péter.– Majd arra is sor kerül – vigyorgott a pasas. –

Először szépen elmondod, hogyan csináltátok. Apádnagy erdővédő, ugye? Tudjuk jól, mindenre képes, hogyelérje, amit akar!

TROTH ÉS DESZPEL

• 205

– Apát hagyják ki! – kiáltotta Péter dühösen. – Még alevelezőt is alig tudja kezelni, nem hibás semmiben!

– Aha! – nézett rá diadalmasan a másik. –Gondoltam én, hogy honnan fúj a szél! Azért ez engemis meglep, hány éves is vagy, kis ördögfióka?Tizenhárom? – hangjában leplezett elismerés csengett. –Na meséld el szépen, hogy csináltad. Ha a szüleid nemhibásak, akkor elengedjük őket! – biztatta.

– Nem én tettem.– Nem én tettem, uram! Nem tanítottak meg

viselkedni? Halljam! Ismételd!Péter villogó szemekkel nézett rá. Dühös volt, félt is

és a szüleiért is aggódott.– Nem hallom! – lépett felé fenyegetően a férfi.

Belemarkolt Péter vállába és felemelte.– Isméted csak szépen! Tudjuk, hogy egy pár napig

eltűntél otthonról. Most szépen elmondod, hogy kiveltalálkoztál és mire tanítottak. Azt hittétek, megússzátok,amiért kiskorú vagy?! – vigyorgott.

Pétert hirtelen hatalmas nyugalom töltötte el:olyasféle, mint amielőtt a Könyvet becsukta. Mintegybelső teréből figyelte önmagát, a szobát, és vallatóját.Farkasszemet néztek.

– Rendben, elmondok mindent – szólt Péter. – Úgytörtént, hogy a föld elem őrzője, egy sárkány, elvittmagával, hogy csukjam be a sötét varázslatok könyvét,és hogy hozzuk el az igazság kövét. Tudja, az egysárkánykő. Elmentünk egy jéggel borított helyre, ottkiszabadítottuk a tűzsárkányt a fekete sárkányokfogságából, majd...

TROTH ÉS DESZPEL

• 206

– Te gúnyolódsz velem, rohadt kölyök?! – üvöltöttrá a férfi. Fenyegetően felemelte tenyerét, majd Péterszemébe nézve lassan leengedte.

– Nem, uram – mondta Péter halkan, nyugodtan. –Az igazságot mondom. Az internetet nem mi hekkeltükmeg, hanem a levegő őrzője, egy fehér bagoly. Tudom,hogy létezik hazugságvizsgáló gép. Próbálják ki rajtam.Nem hazudok.

Vallatója megvakarta a fejét.– Ez a gyerek vagy dilis, vagy nagyon ravasz –

suttogta maga elé.– Sárkányok, mi?! Ez a fedőnevetek?– Nem, uram. Igazi sárkányok voltak.– Szóval elrabolt egy sárkány, és meghekkelte az

internetet. Nézd, fiam, nem szeretem, ha hülyéneknéznek. Hidd el, felgöngyölítjük a sárkányhekkereket,csak idő kérdése.

– Nem a sárkányok voltak, hanem a bagoly – mondtaPéter, de már meg is bánta. Hatalmas pofont kapott anyaka közé.

– Jól van. Majd bevallod te, arról mi gondoskodunk.Egyelőre a javítóintézetbe kerülsz. Tudod, az akiskorúak börtöne. Majd ott mondhatsz esti mesét afiúknak – nézett Péterre kárörvendően, és vállától fogvakipenderítette az ajtón.

Csikorogva fékezett a fekete furgon egy komorépület előtt. Rövid várakozás után beléptek a kapun.Kopasz, izmos, egyenruhás férfi vette át kísérőjétől.Hosszú, sötét, macskahúgyszagú folyosón mentek végig,melynek kijáratát vasrács zárta. Az egyik ajtó előttmegálltak, majd a kopasz belökte rajta.

TROTH ÉS DESZPEL

• 207

– Itt laksz, öcsém, amíg kiderül az igazság – mondtaa kopasz. A cella ajtaja nagyot döndült utána.

Péter körülnézett. Hét kíváncsi szempár meredt rá.– Péter vagyok – mondta udvariasan. – Melyik az én

ágyam?Durva röhögés fogadta bejelentését.A cella sivár volt. Négy rozoga emeletes ágy volt

benne, a végén, a rácsos ablak alatt, bűzölgő vécé ésrepedezett mosdókagyló. Az ágyakon heverő fiúklekászálódtak és körülállták Pétert.

– De jó csukáid vannak, hallod–e... – állt elé egyikük.Izzadt tornainge kövér testéhez tapadt, saját lábbelijénlyuk hátán lyuk. Majdnem egy fejjel volt magasabbPéternél. – A cipői az enyémek – mondta a többieknek.

– Kicsi lesz az neked – nézte tűnődve Péter lábát egysovány, kisebb fiú. – A cipők az enyémek, legyen tiéd azinge.

– Vetkőzz! – jött az utasítás. Péter megszeppentennézett rájuk.

– Miért hoztak be? – kérdezte egy szikár, hosszúorrúfiú.

– Azt mondják, én hekkeltem meg az internetet –mondta halkan. – Én és a szüleim, de főleg én.

– Vannak szülei... – röhögött a hosszúorrú. – Majdvesznek a fiacskájuknak más cipőt!

– Kuss legyen! – hallatszott egy mély hang az ablakmellőli felső ágyról. Magas, barna fiú pattant le róla. Fejekopaszra nyírva, izmos karján tetoválások.

– Te voltál a hekker? – nézett őszinte elismerésselPéterre. – Hallottam, hogy nagy cirkusz lett belőle. Apolgármester tegnap lemondott. Hogy csináltad?

TROTH ÉS DESZPEL

• 208

– Nem én csináltam, hanem a sárkányok... vagyis afehér bagoly...

– Hú, egész hálózatotok van! Ügyesek voltatok.Bandi vagyok – nyújtott kezet Péternek. – A védelmemalatt állsz. Ti pedig lekoptok róla, a cuccait megtarthatja.

A többiek savanyú képpel, de tisztelettudóan léptekhátrébb.

– Sanyó, a kölyök az én ágyam alatt alszik, teátpakolsz! – mondta Bandi határozottan. Sanyó, ahosszúorrú, lemondóan „pakolt át”: piszkos lepedőjét éspokrócát átvitte az ajtó melletti alsó ágyra, ami,valamilyen okból, senkinek sem kellett. Péter nemlelkesedett különösebben az ajánlattól, mert ígypontosan a vécé mellett volt az ágya, ennek mindenhátrányával, de ő is „kussolt”. Úgy tűnt, a szobábanBandi a vezér, és jónak látta, ha engedelmeskedik,különösen, hogy megtarthatta a ruháit.

Kongatás hallatszott.– Vacsora! – kiáltották a többiek. – Gyere le kajálni!– Inkább maradnék... – szólt Péter. Nem volt éhes,

inkább csak fáradt és elkeseredett. Lefeküdt az ágyára,és aludni próbált. Nemsokára nyílt az ajtó, ésbeözönlöttek a fiúk.

– Nesze, egyél – dobott az ölébe két szelet kenyérközé tett szalámit Bandi. Vizet a csapból kell inni.

Péter hálásan felnézett.– Kösz...– Sanyó vagyok... – nyújtott kezet a hosszúorrú.– Dagi – mondta a kövér – ne haragudj a csukákért.

Tudod, ez a szokás itt nálunk. Az új fiúk vetkőznek.Nem szoktunk kapni új cuccokat...

TROTH ÉS DESZPEL

• 209

– Robi vagyok..., Mangó... Lacika... Ricsi...– Semmi baj a cipőkért – mondta diplomatikusan

Péter – szokás az szokás.– Aludjunk. Holnap majd mesélsz. De azt is

megértem, ha nem szabad köpnöd! – mondtanagyvonalúan Bandi.

Péter kissé csodálkozva nézett rá, aztán megértette.– Okés! – próbált alkalmazkodni a stílushoz. – Kösz.

Viszont rohadt jó történeteket tudok mesélni. Haakarjátok, majd mesélek nektek.

– Az jó lesz, mert marhára unatkozunk. Most pedigkussolni mindenkinek, mert ez a gyerek már zöld afáradtságtól – oltotta el a villanyt Bandi.

A reggeli gongatáskor lementek az ebédlőbe. Azebédlőben kopott viaszosvászon abrosszal leterítettasztalok álltak, mellettük lócák. Körülbelül hetven–nyolcvan, különböző korú fiú ült az asztalok körül.Bandi vezette a sort, tálcát vett, és kenyeret, teát és egykocka kemény gyümölcssajtot tett rá, majd az egyikasztalhoz ült. Utána sorban a többiek is, Péter zárta asort.

– Új fiú! – hallotta a suttogást. – Né, még fel vanöltözve! – füttyögés, nevetés kísérte a megjegyzéseket.Néhányan felálltak, és Péter arcába bámultak.Tekintetük nem ígért sok jót.

– És úgy is marad! – mondta hangosan Bandi. Errecsend lett.

A rájuk vigyázó őr nem tudta eltitkolni meglepetését,de nem szólt semmit.

Reggeli után felmentek a szobáikba.– Mi következik most?

TROTH ÉS DESZPEL

• 210

– Visznek tanulni! – mondta sóhajtva Lacika, a kicsisovány fiú.

– Az nem olyan szörnyű... – sóhajtott felmegkönnyebbülten Péter, de csak megsemmisítőpillantásokat kapott válaszul.

– Nem hekkelni kell, okoskám, matekkel kínoznak...– mondta vészjósló hangon Bandi. Péter jónak látta nemerőltetni a témát, nagyot, bánatosat sóhajtott ő is.

– Ebéd után lemehetünk az udvarra focizni. – tettehozzá biztatóan Sanyó.

Péter hátán végigfutott a hideg. – Pocsék egy hely eza javítóintézet – döntötte el magában.

A tanulás valóban nem volt egy leányálom. Háromterembe zsúfolták őket, úgy nagyjából korcsoportszerint. Kis idő múlva sovány, kopaszodó, szemüvegestanár nyitott be hozájuk, enyhe pálinkaszag áradt belőle.Észre sem vette, hogy új tanítványa van. A tanítás főlegfegyelmezésből állt, a tanár a legkisebb tévedésre„baromarcú bandának” nevezte őket. Péter ismerte atananyagot, kapásból tudott volna válaszolni mindenkérdésre, de jobbnak látta mélyen hallgatni.

Tanulás és ebéd után volt egy óra szabadidejük,amelyet kötelező módon az udvaron kellett tölteniük.

– Ha akarsz, beállhatsz a csapatunkba! – mondtanagyvonalúan Dagi.

– Kösz, inkább nem, ha lehet drukkolok nektek! – tértki Péter.

– Nem bánom – mondta Dagi. Ahogy kiértek azudvarra, Bandi mellé lépett.

TROTH ÉS DESZPEL

• 211

– Az új fiú a haverom! – mondta mély, zengőhangján. Vihogás, füttyögés kísérte szavait, de csaktisztes távolságból.

– Mi van, óvóbácsi lettél? – kérdezte kihívó hangonegy magas szőke.

– A kölyök a hekker. Tudjátok, az erdővel a sztori,amivel tele voltak az újságok. A sárkányhekkerekheztartozik. – mondta Bandi. – Ő a fehér bagoly embere.

– Ez olyasmi, mint a wikileaks? – kérdezte hátul egyhang.

– Nem, nem olyan. Ez sokkal, de sokkal keményebb.Lehet, hogy a jakuzák is benne vannak! – nézett ráBandi. – Úgyhogy a kölyök az tabu. Meg fog tanítaniminket is.

Mély, tisztelettudó csend követte szavait.Este, vacsora és lámpaoltás után nem jött egyiküknek

sem álom a szemére.– Bandi.... – szólalt meg Péter halkan – te miért vagy

itt?– Gyilkosságért – áradt Bandi hangjából a büszkeség.– Na ne..., vagyis csak azt akartam kérdezni, hogy kit

öltél meg?– A mostohaapámat. Konyhakéssel. Rendszeresen

vert minket és az anyámat is. Nem bántam megegyáltalán, megérdemelte. Amúgy semmi közöd hozzá.

Péter hallgatott egy ideig, de csak nem hagytanyugodni a kíváncsiság.

– És te, Lacika? – suttogta bele a sötétségbe.– Megrángattam egy lányt az iskolában... – hallotta a

szomorú kis hangot. – Hátracsavartam a karját, ésbeleraktam a kukába. Mindig csak csúfolt. Aznap rossz

TROTH ÉS DESZPEL

• 212

napom volt otthon is. – mondta kis szünet után. – Anyabejelentette, hogy nincs pénz, Olaszországba kell menniedolgozni és ezentúl a nagyinál fogok lakni.... Nem isvertem meg nagyon, mégis úgy visított, hogy az egészsuli összegyűlt körénk. Amúgy a nagyival semmi bajom,csak... – vékonyodott el a hangja.

– Ezért beraknak ide? – hűlt el Péter.– A csajszi apja valami nagy góré a politikában –

szólt bele Dagi. – Úgy ugrál a diri a suliban, ahogy őfütyül. Te hol élsz, hekkerkém, a holdon?

– És te, Dagi? Te miért...– Autót loptam! – vágta rá büszkén. – Valami baj

lehetett a motorral, mert belehajtottam egy oszlopba, ígykaptak el...

– Nem is tudsz vezetni! – cukkolta a Ricsikéntbemutatkozó, szeplős fiú.

– Várj csak, megmutatom én neked, ki tud vezetni...– recsegett az ágy Dagi alatt.

– Kuss legyen!Ez Bandi kedvenc szavajárása – állapította meg

magában Péter. – Tény, hogy hatásos.Minden nap jött egy őr Péterért, órákon át vallatták.

A fiúk egyre tiszteletteljesebben viselkedtek vele.– Azt mondtad, hogy mesélni fogsz nekünk... –

juttatta eszébe egy délután Lacika.– Ha nem untatsz halálra, akkor résztvehetsz a sittes

gyúráson! – toldotta meg kegyes hangon Bandi.– A micsodán? – értetlenkedett Péter.– Gyúrunk. Bandi vezeti. Ő a legjobb ebben... –

magyarázta Ricsi.

TROTH ÉS DESZPEL

• 213

– Mit gondolsz, miért pont ő a vezér?! – kérdeztekajánul Sanyó. – Talán mert díjat nyert mesemondóversenyen? Mégis, hogyan akarod megvédeni magad?!Nem fog Bandi egész életedben dajkálni...

– Na jó! – sóhajtott Péter. Egyetlen porcikája semkívánta a gyúrást. Haza szeretett volna menni. Vajon milehet a szüleivel? – szorult el a szíve. Mesélni kezdett.Aznap éjjel alig aludtak valamit.

Hajnalban Bandi ébresztette.– Talpra, sárkánylovas! Gyúrunk!És gyúrtak. Bandi nagyon jó edző volt, remekül

kihasználta a rendelkezésükre álló kevés teret. Péterhátán tíz perc múlva csorgott a verejték.

A napok meg csak teltek. Gyúrás, reggeli, vallatás,suli, ebéd, tanulásnak nevezett piszmogás, udvar,vacsora, esti mese. A vallatás volt a legfárasztóbb.Többen is próbálkoztak. Teszteket töltettek ki vele,fenyegetőztek, keresztkérdéseket tettek fel, de nemsikerült zavarba hozniuk: csak az igazságot mondta.Vallatói egymásra vetett pillantásaiból úgy rémlett, hogybolondnak tartják, de nem adták fel. Izmai viszontmegerősödtek, de ennek ellenére sem volt hajlandórésztvenni az udvari focibajnokságokon.

– Ez a víz tisztítása kamu, ugye? – kérdezte zavartanDagi.

– Na persze, a sárkányok azok nem kamu... –vihogott Sanyó.

– Kipróbálhatjuk... – szólt csendesen Péter.– Ja, az Alligátoron kezdjük. Ráfér a tisztítás, mindig

büdös... – vágta rá lelkesen Lacika.

TROTH ÉS DESZPEL

• 214

Az Alligátor egy másik cellában lakott. Senki nemtudta, honnan ragadt rá ez a név. Ha egy módja volt,mindenkibe belekötött, lehetőleg a nála gyengébbekbe:Lacika pedig ideális célpont volt számára.

– Ő miért van bent?– A bátyja belekeveredett valami betöréses rablásba.

Az Alligátor jelentkezett tettesnek és viszi a balhét, mertmég kiskorú, és így hamarább kiengedik – mondta Ricsi.

– Lacika, mikor legközelebb meglátod őt, gondoljarra, hogy nagyon szeretheti a bátyját, hogy ezt vállaltahelyette.

– Egy frászt szereti, az az alak szétverte volna a fejét,ha nem jön be – morgott Bandi.

– Akkor is szép volt tőle. Most pedig jussoneszetekbe egy igazán szép emléketek. Valami, akármi,aminek örvendtetek.

Hangos nevetés fogadta a szavait.– Komolyan mondom. Nem kell elmondanotok

senkinek. Biztos történt veletek valami jó dolog.Egyetlenegy is elég. Ha legközelebb látjuk az Alligátort,az első gondolatunk legyen az, hogy szereti a bátyját. Amásodik gondolat meg legyen a szép emlék.

Mély töprengésbe merültek.Másnap, a reggelinél az Alligátor teljes

mellszélességgel indult a billegő tálcával helye feléigyekvő Lacika felé.

– Víz – suttogta Péter.Lacika derűs szemekkel mosolygott a tank

kecsességével érkező fiúra. Az Alligátor megtorpant,zavartan nézett a vékony kis srácra, esetlen mozdulattalkikerülte, és morogva leült reggelizni.

TROTH ÉS DESZPEL

• 215

– Csúcs... – Dagi alig tudta visszafogni a nevetését.Másnap reggeli után váratlan dolog történt.– Mozgás, hekker gyerek! – nyitott be a kopasz őr. –

Kiengednek. Ti meg mit bámultok? – nézett a többiekre,kilökte Pétert, és bedöndítette maguk mögött a zárkaajtaját.

A vallatóterem bejárata mellett György bácsikájaállt.

TROTH ÉS DESZPEL

• 216

TROTH ÉS DESZPEL

• 217

Ö▒1

– A szüleim nincsenek veled? – nyúlt meg Péterarca György autója előtt.

– Ők még vizsgálati fogságban vannak egy darabig.Téged az én közbenjárásomra kiengedtek. Hazaviszlek,és én fogok rád vigyázni, míg eldől a sorsuk.

György szótlanul vezetett hazáig. Péter arcánkönnyek csorogtak.

– Bántottak? – kérdezte halkan György.– Á, dehogy, rém rendesek voltak, de tényleg. Ők a

barátaim.György szemei elkerekedtek.Az erdő szélénél megállította az autót.– Beszélgessünk egy kicsit.Kiszálltak.

Ösvények

TROTH ÉS DESZPEL

• 218

– Nos, olvastam a vallatási jegyzőkönyvet... –köszörülte meg a torkát György. – Nagyon érdekesnektaláltam. Volna néhány kérdésem.

– Te is hekus vagy?– Hogy érted ezt? – nézett Péterre összeszűkült

szemmel György.– Hát, hogy a vallatási jegyzőkönyv... Azt hittem, azt

csak a rendőrök olvashatják.György megkönnyebülten felsóhajtott.– Ó, azt csak azért olvashattam el, mert igazolnom

kellett, hogy azt a sok zöldséget a sárkányokról tőlemhallottad, mikor régi mondákat és történeteket meséltemneked kisgyerekkorodban. Amúgy kötelező módonhavonta kétszer pszichológushoz fogsz járni. Szerintükegy kicsit meg vagy buggyanva, de nem követtél elbűncselekményt. Ennyi.

– Hiszen te soha nem meséltél nekemkisgyerekkoromban! – vörösödött el Péter füle. –Egyáltalán nem vagyok megbuggyanva! Amit asárkányokról mondtam, az szóról–szóra igaz!

– Erről szeretnék veled beszélni – nézett Péterreszeme sarkából nagybátyja.

– Olvastad a jegyzőkönyvet, ott le van írva – mondtaPéter dühösen. – Rendben, pszichológushoz fogokjárni... A második alkalommal majd bevallom, hogyegész végig a te meséidet mondtam a rendőröknek, mertérdekesnek akartam tűnni előttük.

– A szüleid még bent vannak... – György hangja bárszíntelen volt, a szavaiban lappangó fenyegetés Péterszívébe markolt.

TROTH ÉS DESZPEL

• 219

Csendben baktattak felfelé a forrás felé vezetőösvényen. Péter boldogan szívta be az erdő otthonosillatát.

– A Könyvről beszélj. Valóban becsuktad? – suttogtaGyörgy könyörgő hangon. Égő tekintete mohón tapadtPéterre. – Hogyan néznek ki a sárkányok? Gyönyörűek,ugye? Ó, ha én lehettem volna a helyedben... Akkornem...

Péter megtorpant, és beleszagolt a levegőbe.– Füstöt érzek...Valami ég...György felkúszott egy közeli sziklára, és szétnézett,

majd holtsápadtan megragadta Péter csuklóját.– Ég az erdő!Fullasztó füst terjedt feléjük. Összenéztek. Már

hallatszott az égő fák vészjósló ropogása.– Szaladjunk az autóhoz! – kiáltota Péter.– Pont arrafelé terjed a tűz! Vigyél a barlanghoz! –

György ujjai karomként markoltak Péter karjába.– Hiszen az az erdő közepén van! Még ha oda is

érnénk, akkor is elégnénk, mint a kemencében!György eszelős tekintettel meredt Péterre és

vonszolni kezdte felfelé. Hirtelen dördülés hallatszott ésegy fekete füstoszlop emelkedett a magasba.

– Az autó – suttogta Péter. Kétségbeesetten próbáltakiszabadítani magát, de György vasmarokkal húztamaga után.

– Látni akarom a sárkány barlangját, még mielőtt...Odavezetsz, nyavalyás kölyök, megértetted?!

Egyre forróbb lett a levegő körülöttük, a füstkönnyesre marta Péter szemét. Őzek vágtattak elmellettük, riadt madarak szálltak csapkodva,

TROTH ÉS DESZPEL

• 220

iránytvesztetten. Péter majdnem rálépett egy kölykeitmenteni próbáló rókára.

– Sétálgatunk, sétálgatunk?! – hallott közvetlenközelében egy ismerős hangot.

A magas férfi az erdőkitermelésről! – ismerte fel ahórihorgas alakot.

– Te gyújtottad fel az erdőt! – tépte ki Péterelkeseredett mozdulattal magát György szorításából.Csuklója megreccsent, de nem érzett fájdalmat. Végtelenharag tombolt a szívében.

– Na, és ha én voltam? – vigyorgott a másik. –Minden bizonyítékod por és hamu lett, kölyök.Tulajdonképpen te gyújtottad fel az erdőt! Ha nyugtonmaradtál volna, valamennyi csak megmaradt volnabelőle... – kárörvendő tekintettel meredt rájuk, pupillájafüggőleges csíkká vékonyodott.

– Te sem jutsz ki innen... – meredt rá György kővédermedten.

– Én kijutok, ne féltsetek – vihogott az idegen. – Vanitt egy jó kis barlang a közelben, tudjátok, ugye?Biztosan azt is, hogy egy alagút vezet ki belőle...

– Nincs ott semmilyen alagút! – kiáltotta Péter.– Nocsak, mégsem vagy minden titok tudója?

Végülis már mindegy, könnyű halált neked! Akarszbarlangot látni? – fordult György felé. Velem jöhetsz!

György mohó mozdulattal lépett a férfi mellé, aztánelbizonytalanodott.

– És a gyerek? Nem hagyhatjuk itt...– Itt marad. Büntetésből, mert felgyújtotta az erdőt!Pétert váratlanul hatalmas nyugalom öntötte el.

Csend vette körül, ám mégis valahogy mindent hallott.

TROTH ÉS DESZPEL

• 221

Látta önmagát, amint köhögve fulladozik a füsttől, éslátta a magas idegent, György bácsit, az égő erdőt... – demintha megállt volna az idő. A tudata hátralépett, ésebben a terességben figyelte önmagát.

– Becsuktam a Könyvet – mondta halkan. –Elpusztítottuk. Lehet, hogy meghalok, de ez nem számít.Az erdőt újraültetik. Az igazság pedig kiderül.

A férfi hirtelen mozdulattal megfordult, szemébenégő gyűlölet lobbant.

– Akkor essünk túl ezen az egészen, ha már úgysemszámít neked! – sziszegte. Megragadta Péter sajgócsuklóját és a szakadék felé kezdte vonszolni.

– Becsukhattad a könyvet! – vicsorgott. Tekintete,mint a sötét kút: már a gyűlölet is hiányzott belőle. – Deég a rohadt erdőd, és elegen vegyunk ahhoz, hogy azlegyen az igazság, amit mi akarunk!

– Hagyd a kölyköt! – üvöltötte György. – Menjünk abarlanghoz, hiszen mindjárt mi is itt pusztulunk!

Hatalmas roppanás hallatszott, hirtelen védelmezőtűzgyűrű vette őket körül.

– Engedd el a gyermeket! – a hang, mint egy távolimennydörgés, olyan mély volt. Aranyló szempár nézettPéterre.

György tébolyult tekintettel bámulta.– Egy igazi sárkány... – motyogta áhítatosan.– Péter, a hátamra! – parancsolta a tűzsárkány. –

Tartozok neked egy élettel!– Troth, te élsz? A jóslat azt mondta...– Troth elpusztult. A tűz őrzője tesz most igazságot!– Nem hagyhatjuk itt őket! – könyörgött Péter. – Ők

is emberek!

TROTH ÉS DESZPEL

• 222

Troth lángcsóvája elvágta a menekülni próbáló férfiútját.

– Nem. Ezek ketten már nem emberek! – lassú,ünnepélyes léptekkel eléjük vágott és a szakadék felékezdte szorítani őket. – Ezek itt már alkuba bocsátották alelküket. Üres héjak csupán.

– Csak érintselek meg, aztán meghalhatok! – suttogtaGyörgy és térden kúszva próbálta elérni Troth–ot. Asárkány félrerúgta.

– Legalább György bácsinak kegyelmezz! –könyörgött sírva Péter.

– A nap fénylő igazsága hoz most ítéletet, gyermek!Hogyan merészelnek a Kígyó sötét Szolgái utambaállani?!

– Kegyelmezz! – vinnyogott az idegen. – Családomvan, gyermekeim...

– Én az igazságot hoztam! – zengett Troth.– Mi az igazság? – a férfi tekintete megint olyan volt,

mint a kút mélye: sötét és fénytelen. – Mondd, ez azember volt az, aki vétkezett?

– Tudom, hogy az a test, mely most a tűz martalékalesz, csak hordozója az arc nélküli gonoszságnak. Ezek alelkek valaha alkut kötöttek. De lassan helyreáll azegyensúly! Egyre kevesebben fogják eladni a lelküket,Szolga. Az ember ezentúl szabadon fog dönteni, mertismerni fogja választása következményeit. Ez azigazságom! Most pedig pusztulj! Bevégeztetett!

A tűzsárkány a férfi felé lépett és addig szorította aszakadék szélére, míg az rémes sikolyt hallatva amélységbe zuhant. Biztosítékként hatalmas lángcsóvátküldött utána.

TROTH ÉS DESZPEL

• 223

– Ha itt a vég, legalább sárkánytűztől haljak meg! –kiáltotta György és mielőtt Péter megakadályozhattavolna, a lángcsóvába vetette magát.

– Abzúúúúúú! – hallatszott Troth mennydörgőhangja és Péterrel a hátán a magasba szállt.

Nagyot dördült az ég. Hatalmas felhőszakadáskövette. Sistergett az égő erdő, a zuhogó eső nemsokárafüstölgő parázshalommá változtatta.

Péter érezte, hogy a tűz őrzője gyöngédenlecsúsztatja a hátáról. Még felismerte maga fölött aszilvafájuk lombját, majd minden elsötétült előtte.

***

Péter az ásó nyelére támaszkodott, és nagyot húzott akulacsából.

– Hekkerkém, ne álmodozzál, itt meló van, nem ajakuzáknak dolgozol! – hallotta a háta mögül az ismerőshangot.

– Szerencséje van a sittes gyúrással – vihogott Lacika– eddig hordágyon vitték volna el...

Az erdő újjáültetése rohamos gyorsasággal történt. Amegszenesedett fákat jó áron elvitte egy tüzelőanyagotgyártó cég. A szomszédos erdőgazdálkodásfacsemetéket küldött, és jóformán az egész falu tisztítottés ültetett. Nem volt könnyű munka, de ezt valahogysenki sem érzékelte.

Mikor Bandi megtudta, hogy mi a helyzet, addigszervezkedett, míg majdnem minden javítóintézetes sráckérvénnyel fordult a vezetőséghez, miszerint dolgozniszeretnének az erdőültetésnél. Ennek legnagyobb

TROTH ÉS DESZPEL

• 224

akadálya a tanáruk volt, de valahgy őt is meggyőzték,azzal, hogy továbbra is kapni fogja a fizetését, mertszükség van a szaktudására a munkaterápiánál. Azintézet igazgatója az egészet saját ötleteként tüntette fel,ugyanis előléptetés szagot érzett, így elérte, hogybiztosítsák az őrséget és a szállítást minden reggel éseste. Mi több, a srácok fizetést is kaptak a munkájukért.Igen, még az Alligátor is beszállt.

– Emlékszel arra a három srácra akik megvertek? –kérdezte Bandi az egyik szünetben.

– Hagyjuk ezt! – sóhajtott Péter. – Úgyis elköltöznek.És különben is meghalt az apjuk.

– Csak azért – törölte le homlokáról az izzadságot azAlligátor –, mert ha esetleg mégis kíváncsiak lennének,hogy milyen érzés is az, mikor több nagy ver egy kicsit,mi szívesen megmutatjuk nekik.

– Hagyd, épp elég bajuk van! – mondta Péter. –Nektek sem hiányzik a balhé.

– Feleződik az idő amit benn kell töltenünk, miveldolgozunk – mondta Lacika fülig érő szájjal. A baj az,hogy nem tudom, hova megyek, mikor kikerülök.

– Hozzánk is jöhetsz! – hallatszott vagy háromhelyről is. – De, ha kezet mersz majd emelni akishúgomra, kitépem a beled – fűzte hozzá az Alligátor.Ami biztos, az biztos.

Este Péter fáradtan kenegette felhólyagosodotttenyerét.

– Jelöltetetem magam! – nyitott be apja és vörösarccal leült vacsorázni.

– Hová? – kapta fel a fejét csodálkozva Réka.

TROTH ÉS DESZPEL

• 225

– Polgármesternek. Az emberek polgármesternekakarnak jelölni!

– És te mit akarsz, apa? – kérdezte Péter halkan.– Most mondtam... Azt hiszem, elvállalom! – húzta ki

magát. – Emlékeztek, mennyit jártam aláírást gyűjteni azerdőirtás ellen? Miért ne lehetnék én a polgármester?

– Sándor, azok az emberek, akik most jelölniakarnak, messze elkerültek, mikor az aláírásokértkilincseltél náluk.

– Van egy csomó jó öteletem, mit lehetne csinálniezzel az erdővel. Építhetnénk a tisztáson egykalandparkot, az ösvényeken futópályát... Sőt, az isszóba került, hogy akár a fővárosba is felkerülhetnékképviselőnek. De ezt ne mondjátok senkinek... Réka, tevégre egy nívós kórusban énekelhetnél, nem egy ilyenkisvárosiban, mint most. Péter meg járhatna elitiskolába, és ki tudja... – tekintetében zöld fény villant.

Péter és az anyja elhűlve nézték.– Minket meg sem kérdezel? Én szeretem azt a

kisvárosi kórust, ahol éneklek! – nézett döbbenten Rékaa férjére. Hátat fordított, és lassan törölgetni kezdte atányérokat.

– Én nem akarok innen elmenni – állt fel Péter.Rogyadozó léptekkel kiment az udvarra és leroskadt

a szilvafa tövébe.– A Kígyó... Apát fogja elkapni! Ez szörnyű! Bár

haltam volna meg én!Sokáig ült mozdulatlanul nélkül a szilvafa alatt.

Arcán csorogtak a könnyek.Egy könnyű kezet érzett a vállán.– Hanna? – nézett fel.

TROTH ÉS DESZPEL

• 226

– Mi történt?– Apa polgármester akar lenni. Láttad volna a

szemét! Politikai karriert akar, főváros, meg minden...– A Kígyó?– Azt hiszem...– Ne búsulj. Kitalálunk valamit. Csapdát állítunk a

nyavalyás kígyójának!– Hogyan?– Apádnak fontos, hogy felnézzenek rá az emberek.

Azt hiszi, hogy az ő érdeme ez az egész. Nem értett megsemmit. De ha megkapja, hogy fontosnak tartsák, lehet,hogy elég neki. Beszéljünk a vadász barátjával!

– Mit tudna tenni? Így is eleget segített afacsemetékkel...

– Arra gondoltam, hogy kaphatna apád valamicímet, például legyen díszpolgár vagy ilyesmi, jó sokoklevéllel, és egy nagy bulit csapnánk a tiszteletére, azegész falu... Mi pedig addig is tisztítanánk a vizetkörülötte. Megkérhetnéd a barátaidat is, már biztosanbelejöttek. Hátha még nem kötött alkut apád és vanremény.

Péter elmosolyodott. Átölelte Hanna vállát.

VÉGE, ELŐSZÖR

TROTH ÉS DESZPEL

• 227

▒2– A szüleim nincsenek veled? – nyúlt meg Péter arca

György autója előtt.– Ők még vizsgálati fogságban vannak egy darabig.

Téged az én közbenjárásomra kiengedtek. Hazaviszlek,és én fogok rád vigyázni, míg eldől a sorsuk.

György szótlanul vezetett hazáig.A házban csend honolt.

– Készítek vacsorát – mondta György. – Nagyonéhes lehetsz.

– Inkább aludni szeretnék – hárította el Péter.– Rendben. Holnap viszont beszélni szeretnék veled.– Miről?– A sárkányokról, amikről a rendőröknek meséltél –

meredt György rezzenéstelen tekintettel Péterre.– Ugyan, bátyó, csak kitaláltam az egészet. Most már

lefekhetek? Nagyon fáradt vagyok...Másnap Péter magas lázzal ébredt.– Rá se ránts! – mondta fölényes hangon György. –

Van nálam valami jó kis homeopata gyógyszer, mégAngliából hoztam...

Péternek eszébe jutott Ágota néni sehogyan se múlószamárköhögése, de nem volt olyan állapotban, hogytiltakozzon, és némi fenntartással ugyan, de lenyelte a

TROTH ÉS DESZPEL

• 228

bogyókat. Különös módon, egy óra sem telt bele, márissokkal jobban érezte magát.

– Lehet, hogy a bigyók nélkül is meggyógyultamvolna... – morogta maga elé.

– Lehet, de így hamarább túl vagy rajta. Szerencsérejó az immunrendszered. Emlékszem, a kórházban isegykettőre rendbe jöttél. Pihenj és egyél, aztán majd estebeszélünk.

Péter egyedül maradt. –Nagyot nézne a bácsikám, hatudná, mitól gyógyultam meg a kórházban olyanhirtelen – vigyorodott el magában.

Unottan ütötte be az internet keresőjébe:„homeopátiás gyógyszerek”, aztán kis idő múlvaelkerekedett a szeme.

„Hasonlót a hasonló gyógyítja” – olvasta. – „Magashígítása miatt csak a betegség információját szolgáltatja,s erre a szervezet válasza a gyógyulási reakció.”

Teljesen elmélyült a homeopátia rejtelmeiben. Későeste lett, mikor hangosan korgó hasa figyelmeztette:farkaséhes.

– Ez érdekes gyógymód... – gondolta. Mi lenne, hakifejlesztene valaki egy, a Szolgák elleni szert? Valahogyúgy, hogy ha bevenné valaki, akkor a Szolgák úgyérzékelnék, hogy az illető már „foglalt”, egy másikSzolga már uralja, és békén hagynák... Kutyaharapástszőrével! Á, hülyeség... – sóhajtott lemondóan.

– Rossz híreim vannak, kölyök! – nyitott be György.– A szüleidet a törvényszék bűnösnek találta, éselsőfokon elítélték őket. Persze, a kirendelt ügyvédjükfellebezett az ítélet ellen, de sok reményt ne fűzz hozzá...Engem jelöltek ki gyámodul nagykorúságodig, vagy

TROTH ÉS DESZPEL

• 229

ameddig más döntés nem születik – helyesbített Péterholtsápadt arcára pillantva. – Sajnos anyád abörtönkórházba került, az ítéletvégrehajtást agyógyulásáig elnapolták.

– Ez nem lehet igaz... – hallotta mintegy kívülről sajátrekedt hangját Péter. – Hiszen ők teljesen ártatlanok...

György tekintete villant egyet.– Mi baja anyának? Megverték, ugye? – ragadta meg

György mellén az inget.– Hohó, öcsém, ne rángass, ez egy méregdrága ing.

Tudtommal leesett a lépcsőn és eltört a karja. Jövő hétenFranciaországba utazunk. Ne búsulj, jó dolgod lesz.Ágota szép szobát rendezett be neked. Úgy sincsgyerekünk, legalább te itt leszel nekünk. Ott fogodfolytatni a sulit.

Péternek elakadt a szava. Arcán csorogni kezdtek akönnyek.

– Bácsikám, hiszen egy kukkot sem tudok franciául –fogta könyörgőre. Kérlek, ne költözzünk el!

– Kár, hogy nem tudsz semmit segíteni anyomozásban. Szívesen hallanék azokról a sárkányokról.Hétfőn indulunk! – csapta be maga mögött az ajtótGyörgy.

Péter megsemmisülten roskadt a székébe, fejét azasztalra hajtotta.

Aztán halk koppanásokra ébredt.Egy fehér bagoly körvonalai rajzolódtak ki az

ablakban.– Leh! – suttogta reszkető örömmel.A bagoly hangtalanul suhant be az ablakon.– Kész vagy előállítani az ellenszert?

TROTH ÉS DESZPEL

• 230

– Milyen ellenszert? – kerekedett el Péter szeme.– Amire gondoltál: amely semlegesíti a Kígyó és az

Ámító hatását – hunyta le a szemeit a fehér bagoly. –Csak ember tudja elkészíteni.

– Mit kell tennem?– Kell hozzá két csepp vér: egy csepp olyan embertől,

akinek a lelkét a Kígyó-, egy csepp pedig olyantól, akitaz Ámító tart fogságban. A lélek lakhelye a szív. Szívetnem tépünk ki! – tette hozzá sietve Leh, Péter rémülttekintetét látva – elég lesz a vér is. Két csepp vér. És egyszív alakú tárgy. Holnap éjszaka várlak! – libbent ki azablakon.

Péter egész éjjel nem aludt.– Átmegyek Hannához, hogy elbúcsúzzak – vetette

oda reggel Györgynek, és már ott sem volt.– Lajika... – mondta Hanna, rövid gondolkodás után.– Mi?– Lajika számítógépfüggő – magyarázta Hanna. – Az

egész vakáció alatt fel sem állt a számítógép elől,megállás nélkül játszik. Meglátogatom. Őt bízd csakrám!

– Szuper vagy... Nincs valami szívecskés cuccod?– Az is van – mutatta meg a nyakában lógó bizsut

Hanna. – Fel a fejjel! Te csak György bácsival törődj!György meglepődve érzékelte Péter izgatottságát.– Ó, csak a párizsi úton gondolkodom! – hadarta

Péter, válaszul bácsikája kérdő tekintetére, és szelesmozdulatokkal asztalt terített. – Úgy ennék egy kishagymát, nem szeletelnél fel egyet?

György meglepődve állt neki hagymát szeletelni.Péter hirtelen mozdulattal meglökte a kezét.

TROTH ÉS DESZPEL

• 231

– Ó, ezer bocsánat – sürgölődött bűnbánó képpel, ésgyorsan letörölte egy papírszalvétával a kicsorduló vért.– Ne haragudj, bácsikám, nagyon izgatott vagyok... –tette hanyag mozdulattal zsebre a véres szalvétát.

Vacsora után rögvest aludni tért. Kis idő múlva kőkoppant az ablakon.

– Itt a Lajika vére! – tett egy másik szalvétát azasztalra Hanna, melyen egy csepp vér vöröslött. – Úgybelemerült a játékba, hogy azt sem vette észre, amikorelköszöntem...

– Menjünk ki a kertbe a szilvafa alá! – suttogta Péter.Halk huppanással érkezett Leh.– Tegyétek a két véres szalvétadarabkát a medálba –

utasította őket. Most pedig, Péter, idézd fel azt a két jelet,amiket a Könyvön láttál, majd írd rá a medál kétoldalára!

– Félek, Leh! Ez vérmágia!– Nem egészen... – csattintott a csőrével Leh. –

Vigyázzatok, látogatónk jött!Közelgő léptek zaja hallatszott a sötétben.– Mi történik itt? – bukkant fel a semmiből György.Péter hirtelen mozdulatta átölelte Hanna vállát.– Ó, csak búcsúzkodunk... – mondta. – Ki tudja,

mikor látjuk még egymást. Hanna jó barátom...– Lám, lám! Persze, gondolhattam volna...

Búcsúzkodjatok szaporán, mert késő este van! – tettehozzá György. Lovagiassága felülkerekedettgyanakvásán és becammogott a házba.

Péter kettényitotta a szívet formázó medált, kitépte aszalvétákből a véres részeket, és belegyömöszölte, majdmutatóujjával rárajzolta a két jelet.

TROTH ÉS DESZPEL

• 232

Megpördült körülötte a tér, szívét összeszorította aziszonyat.

Surranás hallatszott a sötétben.– Tedd le a medált a kőre! – a hang, mint a távoli

mennydörgés, olyan mély volt. Aranyló szempár nézettPéterre a sötétben.

– Troth, te élsz? A jóslat azt mondta... – suttogtaPéter ujjongó örömmel.

– Troth elpusztult. A tűz őrzője segít most nektek!Tedd le a medált!

Éles fény villant, a medált porrá égette a sárkánytűz.Pár szem korom maradt a kövön. Mire Péter és Hannamagához tért a meglepetéstől, a tűzsárkány eltűnt azéjszakában.

– Oldd fel a kormot egy zárható üvegben.Elmagyarázom, hogyan! – mondta a bagoly. – Miutánfeloldottad, tapintsd ki a szíved ritmusát. Erre az ütemrerázd össze tízszer, majd öntsd ki a keverék kilenctizedét.Töltsd fel újra az üveget. Ismételd ezt a folyamatotreggelig. Vigyázz, pontosan végezd mindannyiszor ahígítást, és szíved dobbanása vezesse kezed. Reggelrekészen lesz az ellenszer. Bölcsen használd!

Péter reggel két részre osztotta az üveg tartalmát.– Oszd el hét részre! – adta oda az egyik részt

Hannának. Egyet tarts meg te, a másik hatot pedig viddel a javítóintézetbe. Bandit keresd, mondd, hogy a fehérbagoly, a hekker küldi ezeket. Ha bármilyen bajunktörténik, azt üzenem, öntsék a lefolyóba, és közbentisztítsák a vizet! Te is ezt tedd! Megölelték egymást.Reggel karikás szemekkel tette a kávét György elé.

TROTH ÉS DESZPEL

• 233

– Nocsak – nézett rá nagybátyja – látom, elég jól kifogunk jönni egymással – és nagyot húzott a gőzölgőitalból.

Hirtelen megdermedt. Tekintete olyanná vált, mint asötét kút.

– Mit műveltél?! – kérdezte fenyegetően,megváltozott hangon.

Pétert váratlanul hatalmas nyugalom öntötte el.Csend vette körül, ám mégis valahogy mindent hallott.Látta önmagát, amint a konyhaasztal előtt áll, Györgyöt– de mintha megállt volna az idő. A tudata hátralépett,és ebben a terességben figyelte önmagát.

– Birtokomban van az oldat, mely kiszabadítja alelket! – mondta halkan. – Most én ajánlok alkut nektek.Engedd el Györgyöt, szabadítsd ki a családomat, éstűnjetek el az erdőből. Vissza fogom állítani azegyensúlyt. Ha nem fogadod el az ajánlatomat, akkorviszont teljesen kiszorítalak.

– Nem mered megtenni! – vicsorgott György. –Hiszen akkor megszűnik az élet ebben a formában.

– Nincs mit veszítenem! – válaszot Péter higgadtan. –Ez esetben, ha meg is szűnik a világ, legalább az emberlelke szabad marad! Alku! Fele–fele!

György feje az asztalra zuhant és hirtelen mélyálomba merült. Arcáról izzadtság ömlött.

Késő este volt, mikor magához tért.Amikor felébredt, csodálkozva meredt a mellette

álldogáló Péterre, majd mély szeretettel magához ölelte.

***

TROTH ÉS DESZPEL

• 234

– Anya, még fáj a karod? – símította végig Rékavállát Péter.

– Csak a hetvenedik fekvőtámasz után! –mosolyodott el az anyja.

– Apa nem jön vacsorázni?– Valami gyűlésre ment, majd előkerül. Mi eszünk,

mert éhes vagyok. Megkérlek, nézd át a tanszereidet,holnap bemegyek a városba, bevásárolnék...

– De jó illatok vannak – lépett be Péter apja akonyhába. – Képzeljétek, mi történt... Tudjátok, az amagas pasas, az erdőkitermelés vezetője... Abbahagyja avágásokat.

– Szuper! – kiáltotta Péter.– Azt mondta, hogy az interneten azok a képek

nagyon lerontották a vállalat jó hírnevét, és nem akarbalhét.

– Azt meghiszem... – tette hozzá Réka.– Szóval, ma délután megkeresett, és ajánlatot tett.– Alkut... – morogta a foga között Péter.– Felajánlotta, hogy a cége nyereségének egy részét

ezentúl környezetvédelmi projektekbe fekteti. Az úgyisleírható az adóból.

– Nem értem, apa, irtja az erdőket és a nyereség egyrészéből védi őket? És hol jössz te a képbe?

– Arra gondolt, hogy megbíz engem akörnyezetvédelmi munkák irányításával... – villant felAttila szeme. – Nagyon szép tervek..., nagyon sok pénz...és szabad kezet adna. Sok jó dolgot lehetne ennyipénzből csinálni!

– Elvállaltad? – állt fel lassan Réka az asztal mellől.

TROTH ÉS DESZPEL

• 235

– Még nem adtam végleges választ, de szívesenelvállalnám. Végre vehetnénk egy szép nagy házat avárosban, és ezek az emberek, akik nem akarták aláírni atiltakozásomat, most megláthatják, mit veszítenek. Egyfabatkát sem fogok a faluba fektetni!

Péter és az anyja egymásra néztek.– Én maradok! – mondta csendesen Réka.– Én is... Eszembe sem jut a városba költözni! – szólt

Péter.Apja szemébe bizonytalanság költözött.– Gondoljátok át... Végülis nem muszáj

elköltöznünk. Megveszem a szomszéd telket is, építek ráegy úszómedencét, az udvaron pedig kivágom a fákat,és lesz helyettük egy garázs az új autóknak. Egy nekemés egy Rékának! A házat pedig felújítanánk!

– Ki akarod vágni a szilvafát?! – rettent meg Péter.– Persze, hiszen már elöregedett.– Nem kell autó. Nem kell úszómedence! – nézett

Réka dacosan a férjére. – Nekem az a férfi kell, akihezvalamikor hozzámentem feleségül.

– Ezeknek semmi sem jó! – keményedett meg Attilatekintete, aztán bevágta maga után a kaput.

Péter könnybelábadt tekintettel ment fel a szobájába.– Fele–fele... – suttogta maga elé. – Ezt jól elintéztem!

Ha én megszegem a szavam, és szérumot adok beapának, akkor a Sötétség ura is megszegheti a szavát...Kell, hogy legyen valami megoldás!

Hirtelen felcsillant a szeme.– Apa viszont még választhat! Vajon mi lehet az, ami

fontosabb neki, mint amit a Kígyó ajánl?

VÉGE, MÁSODSZOR

TROTH ÉS DESZPEL

• 236

TROTH ÉS DESZPEL

• 237

▒3– A szüleim nincsenek veled? – nyúlt meg Péter arca

György autója előtt.– Ők még vizsgálati fogságban vannak egy darabig.

Téged az én közbenjárásomra kiengedtek. Hazaviszlek,és én fogok rád vigyázni, míg eldől a sorsuk.

György szótlanul vezetett hazáig.– Vacsorát készítek – szólt színtelen hangon.

Vendéget várok.Péter lehangoltan nézett szét feldúlt szobájában.

Ruhái szanaszét hányva, az ágya feltúrva, a matrackibelezve, a könyvei a földön... Sóhajtva mentzuhanyozni.

Kis idő múlva csöngettek. Rémülten ismerte fel afakitermelést vezető magas férfi hangját. Összeszedteminden bátorságát és lement a konyhába.

– Bemutatom a barátomat, bár ha jól értettem,látásból ismeritek egymást... – fordult Péter felé György.

– Fekete Ádám – mutatkozott be a férfi, merőnPéterre szegezve tekintetét. – Szeretnénk néhány kérdéstintézni hozzád, ha megengeded...

Pétert kirázta a hideg. Ennyire kiszolgáltatottan ajavítóintézetben, a vallatások során sem érezte magát.Jeges félelem markolt a szívébe.

Tessék – mondta vékony hangon.

TROTH ÉS DESZPEL

• 238

– Az igazat akarom tudni. Hogyan sikerült azinternetre úgy feltennetek azt az anyagot, hogymindenhol vezető hír legyen? Mi az a sok sületlenség,amit összehordtál a sárkányokról? Ha elmondod azigazat, el tudom intézni, hogy elengedjék a szüleidet is.Ha pedig nem...

– Akkor? – kérdezte Péter.– Akkor, sajnos nem tudjuk biztosítani azt, hogy a

szüleidet belátható időn belül szabadlábra helyezzék.Ebben az esetben György marad a hivatalos gyámod.

Pétert váratlanul hatalmas nyugalom öntötte el.Csend vette körül, ám mégis valahogy mindent hallott.Látta önmagát, amint a konyhaasztal előtt áll, Györgybácsit és a másikat, de mintha megállt volna az idő. Atudata hátralépett és ebben a terességben figyelteönmagát.

Különös dolgot tapasztalt. Érezte a két férfiből áradómohó, gátlástalan fenyegetést, ugyanakkor még valamit,mi alig érezhetően, de jelen volt.

– György lelke – gondolta. – Amíg lelkének szikrájaél, még nincsen semmi veszve! Talán az alku mégsemvégleges! Egyedül ennek a kicsi gyenge szikrának vanesélye arra, hogy megváltoztassa a sorsát, ezt pedig egyolyan valami alapján teheti, amely fontosabb számára,mint az alku tárgya lehetett. György akkor volt alegboldogabb, mikor valós régészeti kutatásokatvégezhetett. Megpróbálok segíteni neki – határozta el.

– Rendben – mondta nyugodtan. – Mindentelmondok nektek.

És mesélni kezdett: találkozását Deszpellel,Grizeldát, a szigeten történteket, azt, hogy hogyan

TROTH ÉS DESZPEL

• 239

csukta be a Könyvet.... Egy dologról nem beszélt:ösztönösen kihagyta a szülei és Hanna szerepét atörténetben.

– Deszpel mostarra már biztosan elhelyezte az életetgyógyító kristályrácsot! – fejezte be.

– Ez hazugság – ragadta meg a férfi Péter karját. – Azunokaöcséd hülyének tart minket – fordult dühösenGyörgyhöz. – Móresre kell tanítanunk!

– Várj csak! – lépett kettejük közé György. – Mi vanakkor, ha igazat beszél? Tudod bizonyítani amitmondtál, kölyök?

Péter szó nélkül elé tette a rajzait, melyet asárkányokról készített.

– Bácsikám, te tudhatod a legjobban, hogy nemhazudok. Ismersz engem kicsi koromtól. Nem tudnékmagamtól kitalálni ilyesmit – mondta halkan. – Egyettudok neked ígérni: ha még egyszer életembentalálkozom valamelyikükkel, megkérem őket, vigyenekel téged a hósárkányok földjére, hogy láthasd az utosósárkányokat a saját szemeddel. Biztos vagyok benne,hogy Grizelda és a kicsinye még él. Talán egyszerelmesélik neked a sárkányok igaz történetét.

– Halgattasd már el a nyavalyás kölyköt!– üvöltöttedühösen a magas férfi.

György pár pillanatig tétovázott. Homlokárólverejték csorgott.

– Rendben! – mondta Péternek. – Menj innen! –fordult hirtelen a férfi felé. – Most, azonnal.

– Megbánjátok még! – sziszegte a másik, miközbenfüggőlegesre szűkült pupillája hideg fenyegetéstárasztott. – Húsz évet is kaphatnak a kölyök szülei... Te

TROTH ÉS DESZPEL

• 240

pedig, úgy tudom, nem igazoltad a veled kapcsolatosreményeket, György! Sajnos, a projekted szart sem ér,gyenge dilettáns munka, valószínűleg vissza kellfizetned a teljes költségeit!

– Húzz el innen! – állt elé György. Nagyot döndült akapu Fekete Ádám után.

Reszketve ölelkeztek össze. Péternek csorogtak akönnyei.

Hajnalig beszélgettek. Úgy tűnt, György kérdéseineksohasem lesz vége.

– Mi lesz a szüleimmel? – kérdezte végül Péter.– Készítünk egy haditervet – mondta György. – Hidd

el, én, aki egy voltam közülük, tudom a legjobban, hogymi a sebezhető pontjuk. Kihozzuk őket.

Kis idő múlva csendben hozzátette:– Én hiszek neked, Péter. Ha mégsem találkoznék

egyetlen sárkánnyal sem, azt is elfogadnám... Persze,nem örömmel! – fűzte hozzá régi, csibészes mosolyával.

– Láthatnám a szüleimet?– Sajnos, amíg vizsgálati fogságban vannak, nem.Péter felsóhajtott.– A barátaimat viszont meglátogathatom a

javítóintézetben?– Őket igen. Elviszlek autóval.Péter elmosolyodott.– Jó kis csapat vagyunk mi! Egy dilettáns régész, egy

hazug gyerek, egy unatkozó lány és a csomóbörtöntöltelék barátjuk... A felelőtlen szülőket nem isemlítem.

– Valóban – nézett a szemébe György. – Jó kis csapatvagyunk. Köszönöm, Péter.

TROTH ÉS DESZPEL

• 241

– Köszönöm, bácsikám. Ennyit tudunk tenni, ugye?– Igen. Ennyit. De amit tudunk, azt megtesszük,

együtt. Szóval, mi is lesz reggelire? Sárkánytojás pirítottszalonnával?

VÉGE. HARMADSZOR

TROTH ÉS DESZPEL

• 242

TROTH ÉS DESZPEL

• 243

TROTH ÉS DESZPEL

• 244