szót kérnek a közéletben -...

1
Sajiűnapi koszorúzások Szegeden A Magyar Újságírók Or- szágos Szövetségének Csong- rád megyei csoportja teg- nap, a magyar sajtó napján koszorút helyezett el Újsze- geden Rózsa Ferencnek, az illegális Szabad Nép már- tírhalált halt főszerkesztő- jének és a Tisza Szállóban Juhász Gyulának, Szeged nagy költőjének, a Dél-Ma- gyarország volt munkatársá- nak emléktábláján. A koszorúzásnál jelen volt Sípos Géza, az MSZMP Sze- ged városi bizottságának titkára, Hofgesang Péter, a Hazafias Népfront Szeged városi bizottságának titkára, a Csongrád megyei Hírlap és a Dél-Magyarország szer- kesztő bizottságának tagjai, a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat vezetői. MagyaHugoszláv szakszervezeti tanácskozás Szabadkán kétnapos ta- nácskozást folytatták a ma- gyar és a jugoszláv szák- szervezetek képviselői. A magvar küldöttséget Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, a jugoszlávot pedig Dusán Petrovics, a Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsá- nak elnöke vezette. Emíéktátsla Itrgenlínában - egy magyarnak Hazánk argentínai nagykö- vetségén ünnepélyesen le- leplezték és megkoszorúz- ták az alábbi szövegű már- ványtáblát: „Mayer Mór- nak, a nagy magyar argen- tinnak, az Argentin Vörös- kereszt volt elnöke halálá- nak 50. évfordulója alkal- mából. A Magyar Népköz- társaság nagykövetsége és az Argentin Vöröskereszt." Az ünnepélyes aktuson, j melyre a jelenleg Argentí- nában ülésező Vöröskereszt mintegy száz részvevője je- lenlétében került sor, beszé- det mondott Tóth József ideiglenes ügyvivő és dr. Francisco Jose Mártoné, az Argentin Vöröskereszt el- nöke. (MTI) Több nyersvas és hengerelt áru Az év 11 havi eredményét A folytatódó juöileumi összesítve a KGM vaskohá- verseny eredményeként to- szati igazgatóságán megálla- vábbi terven felüli termé- pitotlák, hogy esedékes kekre lehet számítani. Az nyervas, acél és hengerelt- alapanyag biztosítása annál áru gyártási tervét egyaránt inkább fontos, mert erőtel- teljesítette a vaskohászat, jesen mutatkoznak annak a sőt a rendelők kérésére a jelei, hogy az új gazdasági jubileumi versenyben 30 mechanizmus körülményei ezer tonna nyersvas, 11 ezer , .. .... . , .,. tonna acél és kereken 70 kozott jelentos ezer tonna hengerelt-áru ké- megnövekszik az igény szült terven felük hengereltáruk iránt. (MTI) Megkezdték a leltározást a szövetkezetek Jövő héten még előleget fizetnek Gyálaréten A szegedi közös gazdasá- Kis gazdaság <i gyálaréti és így néhány növényféle- gokban is megkezdték már ,, Komszomol". Kedden egy ségnél jelentősebb kiesés az előkészületeket az idei háromtagú bizottság kezdett lett. Tavaly ebben a gazda- zárszámadásra. A mihályte- leki Új Élet Tsz-ben négy mértékben bizottság méri fel, s veszi nyilvántartásba a közösség Szeged tekintély! szerzett a számítástechnikában Ankét az információk felhasználásáról Tegnap, csütörtökön meg- tek maguknak és Szegednek kezdte munkáját az a három a számítástechnikában, napra tervezett országos ta- A délutáni programban a nácskozás. amelyen a gazda- József Attila Tudomány- sági vezetők az információ- egyetem kibernetikai labora- feldojgozás módszereiről, al- tóriumának M—3 típusú kaJmazásának lehetőségeiről elektronikus számológépének szerzett tapasztalataikat cse- alkalmazásáról, annak saere- réiik ki és megismerkednek péről az üzemi, gazdaságos- e tudományág legújabb ered- sági feladatok megoldásában menyeivel. címmel Hunya Péter, a JA- A DÉMASZ szegedi szék- TE kibernetikai laborató- házának művelődési termé- riumának tudományos mim- ben a megjelenteket Hor- katársa tartott előadást, váth János, az MS7MP Dr. Muszka Dániel, a Csongrád megyei bizottsága- JATE kibernetikai laborató- nak munkatársa köszöntötte riumának műszaki vezetője és bevezetőjében méltatta az a Minszk—22 típusú elekt.ro- ankét jelentőségét. nikus számológépről és an- Tegnap négy előadást hall- nak széleskörű alkalmazási gattak meg a résztvevők, lehetőségeiről tájékoztatta a Csébfalvy Károly, a Nehéz- résztvevőket. Az előadások ipari Minisztérium Számító- után bemutatót tartottak a központjának vezetője az JATE kibernetikai laborató- adatfeldoigozás és a számi- ri urnában és a Számitástech- táitechnika eszközeiről és nikai és Ügyvitelgépesítési módszereiről, majd a vezetés Vállalat szegedi telephelyén, feladatairól a gépi adatfel- Az országos ankét ma, pén- dolgozás szervezésében be- teken folytatja munkáját és töltött tennivalóiról tartott újabb előadásokat "nallgat- előadást. Az ismert szakim- nak meg a résztvevők, szorn- ber elmondta, hogy „orosz- baton délelőtt még két elő- lánbarlangba jött", hiszen a adást tartanak, s ezzel be- szegedi tudósok ás kutatók feieződik a háromnapos ta- igen nagy tekintélyt szerez- nácskozás. Magyar szakemberek KGST-kufatásokban Több mint félszáz témával az alumíniumkohászat, az Nemzetközi ' foglalkozik 1968-ban a KC-ST öntészet és hengereszet, vaia- konferencia j féuürohászati állandó bizott- mjnt a félvezet6 vegyületek> Sdga. Hosszabb ideje foglalkozik illetve a különleges réz- cs már az állandó bizottság a nikkelötvözetek előállítási műszaki tudományos kutatá- technológiájának fejlesztése- sok összehangolásával is. A re irányuló kutatások koor- jövő évi tervben 14 ilyen té- dinálásában magyar szakem- ma szerepel. Négy területen, berek is részt vesznek. a leltározáshoz. Ezekben a napokban számbaveszik a szövetkezet erő- és munka- gépeit. Az irodában napra- vagyonát. Ez az esztendő kész állapotban tartják a nem kedvezett a szövetkeze- tieknek. Előbb a víz látogat- ta meg őket, később pedig az aszály. Jelentős a vízkár. Hiszen 150 holdon egyálta- lán nem termett semmi, 100 kartonokat, nyilvántartáso- ságban az 1 napra jutó át- lagkereset 74 forint volt, s ekörül alakul ebben az év- ben is. A tervezett jövedel- met tehát megkaoják a szö- vetkezet tagjai. Jelenleg két kat. Kifizetik az évi munka- leltározó bizottság dolgozik, díjakat, a jövő héten pedig s készül már a jövő évi ter- sor kerül a rendes havi elő- melési terv is. Alapos gazda- legfizetésre is. Ebben a gaz- sági számítások előzik meg daságban 20 forintot fizet- a végleges döntést, s a szö- —150 holdon pedig felében, nek minden hónapban mun- vetkezet gazdasági vezetői vagy harmadában fizetett a kaegységenként a tagoknak föld. Ez érezteti hatását. Kü- lönösen a prémium értéke Az újszegedi Haladás Ter- melőszövetkezetben is létre- figyelembe veszik azt. hogy a termelési terv az új gaz- dasági mechanizmusra épül- jön. ívc.cocuu/c . . ... . - , . A szegedi Móra Ferenc het számítani A felmérések blzottságot - Az eddigi felme- T h " szintén meekezdő- srerintaz egv főre eső fo- rések azt mu,at ák ' hogy TSZ SZH1ten megkezdo " „ i.ro 8 ^ 3 " lentősebb kiesések ellenére a tervezett jövedelmet elérik a munka Hala dás Tsz tagjai. dött a leltározás. Négy bri- gád dolgozik. Megbeszélték már a termelési terv egyes részeit, és a jövő héttől A szegedi Felszabadulás kezdve a könyvelés és az adóhátralékokat, lezárják, Tsz-t is évről évre megkáro- agronómia közösen dolgozik egyeztetik a kartonokat. A sítja a belvíz. Az idén is je- tovább rajta. Mind a terme- vezetőség a tervkészítés lentős területet sújtott, mint- lési, mind a pénzügyi terv vedelem mintegy lékkai csökken. MegszaDorodott a a könyvelésben. Kifizetik az mellett még azon is fárado- zik, hogy év végéig mit tud „kigazdálkodni". egy másfél millió forintos figyelembe veszi a közö9 veszteséget okozott. Az aszá- gazdaság adottságait és az lyos időjárás sem kedvezett új lehetőségeket- Szót kérnek a közéletben Egyetemi, főiskolai KISZ-vezetők első megyei konferenciája Szegeden Egyetemi hallgatók társa- esi konferenciáján önkriti- nél, intézményeknél. Szege- dalmi-közéleti tevékenységé- kusan már elhangzott: „az den több mint ötezer olyan nek megvitatására rendezte egész ifjúságon belül egyete- egyetemi-főiskolai hallgató meg a megyei KISZ-bizott- mi hallgatóknak biztosítot- tanul, aki választópolgár, s ság, valamint ennek tanács- tuk a legkevesebb lehetősé- a városi, kerületi tanácsok- adó szerveként egy eszten- get ahhoz, hogy társadalmi ban, az állandó bizottságok- deje életre hívott Csongrád életet éljenek, kibontakozzon ban nincs egyetemista. Hasz- megyei Egyetemi és Főisko- közéleti aktivitásuk". Pedig nos lenne bevonni őket, hi- lai Tanács tegnap Szegeden a társadalmi fejlődés konk- szen felmérések tanúsítják: az egyetemi és főiskolai rét távlataiban, kiváltképp a a végzett fiatalok tekinté- KlSZ-vezetők első megyei gazdaságirányítás új mecha- lyes hányada kap feladatot konferenciáját. Az ifjúsági nizmusának bevezetésekor a tanácsi munkában. Ám vo- házban tartott tanácskozá- könnyelműség eltékozolni fia- natkozik ez a város más tár- son egyetemi, főiskolai, fel- tal értelmiségiek szerepvál- sadalmi és tömegszervezetei- sőfokú technikumi oktatók, lalását az aktív szakmai és re is. hallgatók, KISZ-megbízottak, közéletben. Hol nyílik erre kollégiumok vezetői mond- lehetőség? Egyetemek, kollé- , , ták el véleményüket, miként giumok KISZ-alapszerveze- o6QÍtS6Q lehetne a felsőfokú intéze- teitől, vállalatok, üzemek, is- 3 . tekbe járó fiatalokat tanul- kólák alapszervezetein, úttö- 37 UtS íl DÓtlSSPIS K mányaik mellett az aktívabb rőcsapatokon keresztül a vá- u w társadalmi munkába be- rosi megyei szintű szakmai. Ugyancsak megoldatlan a vonm " kulturális, sport es egyéb fizikai dolg ozók gyerekeinek Jellegű rendezvenyekig bár- seg ítése - egyetemi szem- larsadalmi hok A hailgatok többsége po * ntból . Az 7 tteni KISZ . érdek P P ?> 0g " S S 0 r v0sipályara szervezetekben tudniillik me. készül, hivatásuk során a tár- konk rét elképzelés sincs, ho- A finnévé fennáll/«'t -n Sadalo , m valamennyi rétegé- avan közelítsék saiát ereiük- A 600 eves fennállását un- vei kapcsolatba kerülnek, neplő hazai felsőoktatás pé- emberekkel foglalkoznak, ne- gyan közelítsék saját erejük- ből, hatáskörükből az im- már országos erdeklődésű egyáltalán: külön beszélni politikai és külön szakmai káderekről. Az orvosegyetemen hangzott el az az észrevétel, mely szerint az alap- szervezetek és a munkahelyi vezetők között már korántsem tapasztalható olyan jó együttműködés a káderkér- désekben, mint a pártbizottság és az egyetem állami vezetése között. Má- sutt talán nem hangzott el ilyen egy- értelműen a megfogalmazás/de azért tapasztalható ez a különbség. A IX. pártkongresszuson hozott szervezeti szabályzat-módosítás azonban új jo- gokat biztosított az alapszervezetek- nek káderkérdésekben, és a Politikai Bizottság május 9-i haározata ls rá- mutat az alapszervezetek igen nagy felelősségére minden káderügyben. E joggal és kötelességgel feltétlenül élni kell, hiszen az alapszervezet mun- kája nyomán minden kommunista ré- szesévé válik a kádermunkának is. A viták, felszólalások ezzel kapcsolat- ban is tisztáztak néhány kérdést. Ta- lán a legfontosabb közülük — emelte ki felszólalásában az orvosegyetemi pártbizottság ülésén Perjést László elvtárs, az MSZMP Szeged városi bi- zottságának első titkára — hogy mi- vel minden párttag valamely alap- szervezethez tartozik — függetlenül a káderhatáskörtől — ez az alapszerve- zet felelős az ott dolgozó kommunis- tákért. A pártszervezetnek a káder- kérdések minden fázisában joga és kötelessége a beleszólás. Nemcsak a felvételeknél, a munkábaállitásnál, hanem az előléptetésnél, kitüntetésnél is. Javasolhatja őket, vagy — szükség esetén — ellenük foglalhat állást. Az idejében érkező figyelmeztetés ele- jét veheti a bajnak, megakadályoz- hatja, hogy valakiről esetleg le kell- jen mondani. És mivel a kommunis- ta kollektíva a legalkalmasabb arra, hogy megtalálja a megfelelő megol- dást, az alapszervezet ne csak bele- szóljon a káderügyekbe, hanem sze- rezzen is érvényt szavának, akaratá- nak. A demokratikus centralizmus el- veinek értelmében természetesen az egyszemélyi vezető dönt, de a helyes döntés függ az alapszervezet kommu- nistáinak kiállásától, szilárdságától is. I gen sok múlik a káderpolitika megvalósításának módszerein. Ezzel kapcsolatban szintén hoztak fel példákat a felszólalók. A vasútnál ketten is megemlítették, hogy tapasztalataik szerint az új ká- derek kinevezése előtt olykor 15—20 évre visszamenőleg folytatnak vizs- gálódást. De az is kiderült ezen az ülésen, hogy bizonyos esetekben igen- is érdekes lehet valakinek a múltja, származása, végzettsége. Természete- sen általában az a fontos, hogy ki náilyen tényleges munkát végez azon a helyen, ahová állították, de az em- berek megítélésében nem lehet soha uniformizált módszereket használni, különösen akkor nem, ha valakit új, felelősségteljesebb beosztásba kíván- nak helyezni. A szakképzettség helyes értelmezé- sén is sok múlik. Nyilvánvaló, hogy a megfelelő iskolai végzettség ma már megkövetelhető mindenkitől, hi- szen az iskolák, az egyetemek kapui mindenki előtt nyitva állnak. De ha netán valaki húsz éve jól végzi fel- adatát, alkalmas munkakörének be- töltésére, akkor figyelembe kell ven- ni körülményeit, s nem kell arra kö- telezni, hogy feltétlenül szerezzen hozzá iskolai bizonyítványt is. Az emberekkel foglalkozni, esetle- ges hibáikat bírálni csak őszinte nyíltsággal, emberséges módszerekkel, bizalommal, egyszóval kommunista módon szabad, A bírálat, a nevelés célja az, hogy az illető megváltozzék, képes legyen kijavítani hibáját, hi- szen szükség van rá a munkahelyén, a közösségben, a társadalomban. Az elmondottakból egyértelműen követ- kezik az is, hogy a párttagok nevelé- sének egyik legjobb, legalkalmasabb fóruma a taggyűlés hangsúlyozta az orvosegyetemi pártbizottság ülésén mondott felszólalásában Perjési Lász- ló elvtárs is. Nem tartozik szorosan a témához, mégis összefügg vele, hogy nem min- denütt készültek fel kellő alaposság- gal a Politikai Bizottság határozatá- nak megvitatására. Az orvosegyete- men és a vasútnál alapos, a helyi problémákat jól elemző beszámoló világított rá a kádermunka eredmé- nyeire és feladataira, a textilművek pártbizottsági ülésén elhangzott be- számoló viszont csak a határozatot ismertette, s kimaradt belőle a helyi eredmények értékelése és a feladatok megjelölése. Éppen egy, a kérdéshez hozzátartozó ügy lezáratlansága veze- tett a hiányosságokra, holott az ülés napirendjére kívánkozott volna, hogy beszéljenek róla, lezárják. P ersze, még nem késő. Sem itt, sem másutt, ahol van még ja- vítani, igazítani való a káder- munkán. Azok a pártbizottsági és alap- szervezeti ülések, melyek most a má- jus 9-i határozat tartalmát elemezték, értékelték, csak a folytatáshoz, a ki- bontakoztatáshoz igyekeznek termé- keny talajt teremteni. Hogy az a ká- derpolitika, melynek helyességét az elmúlt évek erdeményei igazolták, a fejlődés újabb körülményei között és egyre magasabb színvonalon valósul- jon meg. FEHÉR KÁLMÁN vélik, formálják okét. Erköl- probléma megoldását. Egye- csi-pohtikai magatartásukkal temen belül a K ISZ segít- kozvetlenul hatnak a szocia- heti ugyan a fjzikai dolgo - lista tudat formálására. Tár- zók gyerekeit - ha már fel- sada 1 m 1 erdek, hogy hivatá- vették őket. A tennivaló sukra készülő fiatalok is ka- oroszlánrésze azonban a ka- matoztassak egyetemen, fő- zépiskolákra sűrűsödik. S az iskolán szerzett tudásukat, egyetemekről tanár szakosak, ismereteiket a vállalatok, orvostanhallgatók vagy jo- üzemek dolgozóinak körében, gászok bekapcsolódhatnának És ennek másik oldala: egy- a gimnáziumok, techniku- úttal gazdagodjék az egyete- mok, kollégiumok hátrányos misták társadalmi-közéleti helyzetű fizikai dolgozók- tapasztalata; a csupán tan- gyerekeinek korrepetálásába, könyvekbe burkolózó üveg- felügyeletébe; szakkörök ve- u . .„ _ , . . ,,, zetesébe. S a szegedi közép- egyetemisták is talál- iskolai koUégiumokban> aho i jak meg helyüket, tevékeny- a z említett tanulók zöme la- ségi területüket, „mozgásfor- kik. egyetlen egyetemista májukat" a társadalomban. sem gez szakmai-társadal- Használják fel tanulóéveiket a majdani diplomás szakem- berként vállalt közéleti mun- ka elő- és erőgyakorlatának. mi munkát! Ezeket a problémákat igyekezett megválaszolni a tanácskozás, ahol dr. Koncz Jánosnak, a megyei KISZ- bizottság titkárának beveze- Jobb kapcsolatot tő referátumára számos hoz zászólás hangzott eL így szót kért dr. Szalontai József, a De ennek érdekében kor- szerűsítésre szorul az egye- _ _ . , ... ... temi hallgatók társadalmi os , ztaiy ; tevékenységének megszerve- zése. Koránt sincs megfelelő vezető-helyettese is, aki a megyei pártbizottság aktív támogatásáról biztosította a kontaktus a város, a megye és az egyetemek között. Sőt f - latalok - hasznos Javaslatait. az egyetemek KlSZ-szerve- zetei között sem. így pél- A további felszólalók: Ba- kos Ildikó, Németh Jenő, Endrényi Ferenc, dr. Leind- dául az orvosegyetemen mű- r . ' / c , T'T ködő idegennyelvi klubnak d f' ,f zente81 Ist- ván, Hegyi András, Gruber László, Vastagh Pál, Varga Ferenc, dr. Aannus János, nak nem tudnak megfelelő Rapp í^ 08 ' ,fÍ gni E zky KISZ-munkát biztositani.no- Gyorgri . Gábor Zoltán Bes- ha városszerte napirend kül- f ny l S dor - Szalai £s£ván ifeir I i f e 0 =feco „ iz,",iHr%_ és Horváth Ferenc voltak. nincs vezetője, a József At- tila Tudományegyetem ide- gennyelv szakos hallgatói földiek látogatása a külön- féle vállalatoknál, üzemek- N. L Péntek. 1961. december 8. OÍL-MAGYARORSZÁG 3

Upload: others

Post on 25-Feb-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

V

Sajiűnapi koszorúzások

Szegeden A Magyar Újságírók Or-

szágos Szövetségének Csong-rád megyei csoportja teg-nap, a magyar sajtó napján koszorút helyezett el Újsze-geden Rózsa Ferencnek, az illegális Szabad Nép már-tírhalált halt főszerkesztő-jének és a Tisza Szállóban Juhász Gyulának, Szeged nagy költőjének, a Dél-Ma-gyarország volt munkatársá-nak emléktábláján.

A koszorúzásnál jelen volt Sípos Géza, az MSZMP Sze-ged városi bizottságának titkára, Hofgesang Péter, a Hazafias Népfront Szeged városi bizottságának titkára, a Csongrád megyei Hírlap és a Dél-Magyarország szer-kesztő bizottságának tagjai, a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat vezetői.

MagyaHugoszláv szakszervezeti tanácskozás

Szabadkán kétnapos ta-nácskozást folytatták a ma-gyar és a jugoszláv szák-szervezetek képviselői. A magvar küldöttséget Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, a jugoszlávot pedig Dusán Petrovics, a Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsá-nak elnöke vezette.

Emíéktátsla Itrgenlínában -egy magyarnak Hazánk argentínai nagykö-

vetségén ünnepélyesen le-leplezték és megkoszorúz-ták az alábbi szövegű már-ványtáblát: „Mayer Mór-nak, a nagy magyar argen-tinnak, az Argentin Vörös-kereszt volt elnöke halálá-nak 50. évfordulója alkal-mából. A Magyar Népköz-társaság nagykövetsége és az Argentin Vöröskereszt."

Az ünnepélyes aktuson, j melyre a jelenleg Argentí-nában ülésező Vöröskereszt mintegy száz részvevője je-lenlétében került sor, beszé-det mondott Tóth József ideiglenes ügyvivő és dr. Francisco Jose Mártoné, az Argentin Vöröskereszt el-nöke. (MTI)

Több nyersvas és hengerelt áru

Az év 11 havi eredményét A folytatódó juöileumi összesítve a KGM vaskohá- verseny eredményeként to-szati igazgatóságán megálla- vábbi terven felüli termé-pitotlák, hogy esedékes kekre lehet számítani. Az nyervas, acél és hengerelt- alapanyag biztosítása annál áru gyártási tervét egyaránt inkább fontos, mert erőtel-teljesítette a vaskohászat, jesen mutatkoznak annak a sőt a rendelők kérésére a jelei, hogy az új gazdasági jubileumi versenyben 30 mechanizmus körülményei ezer tonna nyersvas, 11 ezer , .. .... . , .,. tonna acél és kereken 70 k o z o t t j e l e n t o s

ezer tonna hengerelt-áru ké- megnövekszik az igény szült terven felük hengereltáruk iránt. (MTI)

Megkezdték a leltározást a szövetkezetek

Jövő héten még előleget fizetnek Gyálaréten A szegedi közös gazdasá- Kis gazdaság <i gyálaréti és így néhány növényféle-

gokban is megkezdték már ,,Komszomol". Kedden egy ségnél jelentősebb kiesés az előkészületeket az idei háromtagú bizottság kezdett lett. Tavaly ebben a gazda-zárszámadásra. A mihályte-leki Új Élet Tsz-ben négy

mértékben bizottság méri fel, s veszi nyilvántartásba a közösség

Szeged tekintély! szerzett a számítástechnikában

Ankét az információk felhasználásáról Tegnap, csütörtökön meg- tek maguknak és Szegednek

kezdte munkáját az a három a számítástechnikában, napra tervezett országos ta- A délutáni programban a nácskozás. amelyen a gazda- József Attila Tudomány-sági vezetők az információ- egyetem kibernetikai labora-feldojgozás módszereiről, al- tóriumának M—3 típusú kaJmazásának lehetőségeiről elektronikus számológépének szerzett tapasztalataikat cse- alkalmazásáról, annak saere-réiik ki és megismerkednek péről az üzemi, gazdaságos-e tudományág legújabb ered- sági feladatok megoldásában menyeivel. címmel Hunya Péter, a JA-

A DÉMASZ szegedi szék- TE kibernetikai laborató-házának művelődési termé- riumának tudományos mim-ben a megjelenteket Hor- katársa tartott előadást, váth János, az MS7MP Dr. Muszka Dániel, a Csongrád megyei bizottsága- JATE kibernetikai laborató-nak munkatársa köszöntötte riumának műszaki vezetője és bevezetőjében méltatta az a Minszk—22 típusú elekt.ro-ankét jelentőségét. nikus számológépről és an-

Tegnap négy előadást hall- nak széleskörű alkalmazási gattak meg a résztvevők, lehetőségeiről tájékoztatta a Csébfalvy Károly, a Nehéz- résztvevőket. Az előadások ipari Minisztérium Számító- után bemutatót tartottak a központjának vezetője az JATE kibernetikai laborató-adatfeldoigozás és a számi- ri urnában és a Számitástech-táitechnika eszközeiről és nikai és Ügyvitelgépesítési módszereiről, majd a vezetés Vállalat szegedi telephelyén, feladatairól a gépi adatfel- Az országos ankét ma, pén-dolgozás szervezésében be- teken folytatja munkáját és töltött tennivalóiról tartott újabb előadásokat "nallgat-előadást. Az ismert szakim- nak meg a résztvevők, szorn-ber elmondta, hogy „orosz- baton délelőtt még két elő-lánbarlangba jött", hiszen a adást tartanak, s ezzel be-szegedi tudósok ás kutatók feieződik a háromnapos ta-igen nagy tekintélyt szerez- nácskozás.

Magyar szakemberek KGST-kufatásokban

Több mint félszáz témával az alumíniumkohászat, az Nemzetközi ' foglalkozik 1968-ban a KC-ST öntészet és hengereszet, vaia-konferencia j féuürohászati állandó bizott- m j n t a f é l v e z e t 6 v e g y ü l e t e k >

S d g a . Hosszabb ideje foglalkozik illetve a különleges réz- cs

már az állandó bizottság a nikkelötvözetek előállítási műszaki tudományos kutatá- technológiájának fejlesztése-sok összehangolásával is. A re irányuló kutatások koor-jövő évi tervben 14 ilyen té- dinálásában magyar szakem-ma szerepel. Négy területen, berek is részt vesznek.

a leltározáshoz. Ezekben a napokban számbaveszik a szövetkezet erő- és munka-gépeit. Az irodában napra-

vagyonát. Ez az esztendő kész állapotban tartják a nem kedvezett a szövetkeze-tieknek. Előbb a víz látogat-ta meg őket, később pedig az aszály. Jelentős a vízkár. Hiszen 150 holdon egyálta-lán nem termett semmi, 100

kartonokat, nyilvántartáso-

ságban az 1 napra jutó át-lagkereset 74 forint volt, s ekörül alakul ebben az év-ben is. A tervezett jövedel-met tehát megkaoják a szö-vetkezet tagjai. Jelenleg két

kat. Kifizetik az évi munka- leltározó bizottság dolgozik, díjakat, a jövő héten pedig s készül már a jövő évi ter-sor kerül a rendes havi elő- melési terv is. Alapos gazda-legfizetésre is. Ebben a gaz- sági számítások előzik meg daságban 20 forintot fizet- a végleges döntést, s a szö-

—150 holdon pedig felében, nek minden hónapban mun- vetkezet gazdasági vezetői vagy harmadában fizetett a kaegységenként a tagoknak föld. Ez érezteti hatását. Kü-lönösen a prémium értéke Az újszegedi Haladás Ter-

melőszövetkezetben is létre-

figyelembe veszik azt. hogy a termelési terv az új gaz-dasági mechanizmusra épül-jön.

ívc.cocuu/c . . ... . - , . A szegedi Móra Ferenc het számítani A felmérések b l z o t t s á g o t - A z eddigi felme- T h " s z i n t é n meekezdő-s r e r i n t a z egv főre eső fo- r é s e k a z t m u , a t - Í á k ' h o g y T S Z S Z H 1 t e n m e g k e z d o

" „ „ i . r o 8 ^ 3 " lentősebb kiesések ellenére a tervezett jövedelmet elérik a

munka H a l a d á s Tsz tagjai.

dött a leltározás. Négy bri-gád dolgozik. Megbeszélték már a termelési terv egyes részeit, és a jövő héttől

A szegedi Felszabadulás kezdve a könyvelés és az adóhátralékokat, lezárják, Tsz-t is évről évre megkáro- agronómia közösen dolgozik egyeztetik a kartonokat. A sítja a belvíz. Az idén is je- tovább rajta. Mind a terme-vezetőség a tervkészítés lentős területet sújtott, mint- lési, mind a pénzügyi terv

vedelem mintegy lékkai csökken.

MegszaDorodott a a könyvelésben. Kifizetik az

mellett még azon is fárado-zik, hogy év végéig mit tud „kigazdálkodni".

egy másfél millió forintos figyelembe veszi a közö9 veszteséget okozott. Az aszá- gazdaság adottságait és az lyos időjárás sem kedvezett új lehetőségeket-

Szót kérnek a közéletben Egyetemi, főiskolai KISZ-vezetők

első megyei konferenciája Szegeden Egyetemi hallgatók társa- esi konferenciáján önkriti- nél, intézményeknél. Szege-

dalmi-közéleti tevékenységé- kusan már elhangzott: „az den több mint ötezer olyan nek megvitatására rendezte egész ifjúságon belül egyete- egyetemi-főiskolai hallgató meg a megyei KISZ-bizott- mi hallgatóknak biztosítot- tanul, aki választópolgár, s ság, valamint ennek tanács- tuk a legkevesebb lehetősé- a városi, kerületi tanácsok-adó szerveként egy eszten- get ahhoz, hogy társadalmi ban, az állandó bizottságok-deje életre hívott Csongrád életet éljenek, kibontakozzon ban nincs egyetemista. Hasz-megyei Egyetemi és Főisko- közéleti aktivitásuk". Pedig nos lenne bevonni őket, hi-lai Tanács tegnap Szegeden a társadalmi fejlődés konk- szen felmérések tanúsítják: az egyetemi és főiskolai rét távlataiban, kiváltképp a a végzett fiatalok tekinté-KlSZ-vezetők első megyei gazdaságirányítás új mecha- lyes hányada kap feladatot konferenciáját. Az ifjúsági nizmusának bevezetésekor a tanácsi munkában. Ám vo-házban tartott tanácskozá- könnyelműség eltékozolni fia- natkozik ez a város más tár-son egyetemi, főiskolai, fel- tal értelmiségiek szerepvál- sadalmi és tömegszervezetei-sőfokú technikumi oktatók, lalását az aktív szakmai és re is. hallgatók, KISZ-megbízottak, közéletben. Hol nyílik erre kollégiumok vezetői mond- lehetőség? Egyetemek, kollé- , , ták el véleményüket, miként giumok KISZ-alapszerveze- o 6 Q Í t S 6 Q lehetne a felsőfokú intéze- teitől, vállalatok, üzemek, is- 3 . tekbe járó fiatalokat tanul- kólák alapszervezetein, úttö- 37 UtS íl DÓtlSSPIS K mányaik mellett az aktívabb rőcsapatokon keresztül a vá- u w

társadalmi munkába be- rosi megyei szintű szakmai. U g y a n c s a k megoldatlan a v o n m " kulturális, sport es egyéb f i z i k a i d o l g o z ó k gyerekeinek

Jellegű rendezvenyekig bár- s e g í t é se - egyetemi szem-larsadalmi hok A hailgatok többsége po*ntból. Az 7tteni KISZ. érdek P/ÍP?>0g"S.®S 0rv0sipályara szervezetekben tudniillik me.

készül, hivatásuk során a tár- k o n k r é t elképzelés sincs, ho-A finnévé fennáll/«'t -n S a d a l o , m valamennyi rétegé- avan közelítsék saiát ereiük-A 600 eves fennállását un- vei kapcsolatba kerülnek,

neplő hazai felsőoktatás pé- emberekkel foglalkoznak, ne-gyan közelítsék saját erejük-ből, hatáskörükből az im-már országos erdeklődésű

egyáltalán: külön beszélni politikai és külön szakmai káderekről.

Az orvosegyetemen hangzott el az az észrevétel, mely szerint az alap-szervezetek és a munkahelyi vezetők között már korántsem tapasztalható olyan jó együttműködés a káderkér-désekben, mint a pártbizottság és az egyetem állami vezetése között. Má-sutt talán nem hangzott el ilyen egy-értelműen a megfogalmazás/de azért tapasztalható ez a különbség. A IX. pártkongresszuson hozott szervezeti szabályzat-módosítás azonban új jo-gokat biztosított az alapszervezetek-nek káderkérdésekben, és a Politikai Bizottság május 9-i haározata ls rá-mutat az alapszervezetek igen nagy felelősségére minden káderügyben.

E joggal és kötelességgel feltétlenül élni kell, hiszen az alapszervezet mun-kája nyomán minden kommunista ré-szesévé válik a kádermunkának is. A viták, felszólalások ezzel kapcsolat-ban is tisztáztak néhány kérdést. Ta-lán a legfontosabb közülük — emelte ki felszólalásában az orvosegyetemi pártbizottság ülésén Perjést László elvtárs, az MSZMP Szeged városi bi-zottságának első titkára — hogy mi-vel minden párttag valamely alap-szervezethez tartozik — függetlenül a káderhatáskörtől — ez az alapszerve-zet felelős az ott dolgozó kommunis-tákért. A pártszervezetnek a káder-kérdések minden fázisában joga és kötelessége a beleszólás. Nemcsak a felvételeknél, a munkábaállitásnál, hanem az előléptetésnél, kitüntetésnél is. Javasolhatja őket, vagy — szükség esetén — ellenük foglalhat állást. Az idejében érkező figyelmeztetés ele-jét veheti a bajnak, megakadályoz-hatja, hogy valakiről esetleg le kell-jen mondani. És mivel a kommunis-ta kollektíva a legalkalmasabb arra,

hogy megtalálja a megfelelő megol-dást, az alapszervezet ne csak bele-szóljon a káderügyekbe, hanem sze-rezzen is érvényt szavának, akaratá-nak. A demokratikus centralizmus el-veinek értelmében természetesen az egyszemélyi vezető dönt, de a helyes döntés függ az alapszervezet kommu-nistáinak kiállásától, szilárdságától is.

Igen sok múlik a káderpolitika megvalósításának módszerein. Ezzel kapcsolatban szintén

hoztak fel példákat a felszólalók. A vasútnál ketten is megemlítették, hogy tapasztalataik szerint az új ká-derek kinevezése előtt olykor 15—20 évre visszamenőleg folytatnak vizs-gálódást. De az is kiderült ezen az ülésen, hogy bizonyos esetekben igen-is érdekes lehet valakinek a múltja, származása, végzettsége. Természete-sen általában az a fontos, hogy ki náilyen tényleges munkát végez azon a helyen, ahová állították, de az em-berek megítélésében nem lehet soha uniformizált módszereket használni, különösen akkor nem, ha valakit új, felelősségteljesebb beosztásba kíván-nak helyezni.

A szakképzettség helyes értelmezé-sén is sok múlik. Nyilvánvaló, hogy a megfelelő iskolai végzettség ma már megkövetelhető mindenkitől, hi-szen az iskolák, az egyetemek kapui mindenki előtt nyitva állnak. De ha netán valaki húsz éve jól végzi fel-adatát, alkalmas munkakörének be-töltésére, akkor figyelembe kell ven-ni körülményeit, s nem kell arra kö-telezni, hogy feltétlenül szerezzen hozzá iskolai bizonyítványt is.

Az emberekkel foglalkozni, esetle-ges hibáikat bírálni csak őszinte nyíltsággal, emberséges módszerekkel, bizalommal, egyszóval kommunista

módon szabad, A bírálat, a nevelés célja az, hogy az illető megváltozzék, képes legyen kijavítani hibáját, hi-szen szükség van rá a munkahelyén, a közösségben, a társadalomban. Az elmondottakból egyértelműen követ-kezik az is, hogy a párttagok nevelé-sének egyik legjobb, legalkalmasabb fóruma a taggyűlés — hangsúlyozta az orvosegyetemi pártbizottság ülésén mondott felszólalásában Perjési Lász-ló elvtárs is.

Nem tartozik szorosan a témához, mégis összefügg vele, hogy nem min-denütt készültek fel kellő alaposság-gal a Politikai Bizottság határozatá-nak megvitatására. Az orvosegyete-men és a vasútnál alapos, a helyi problémákat jól elemző beszámoló világított rá a kádermunka eredmé-nyeire és feladataira, a textilművek pártbizottsági ülésén elhangzott be-számoló viszont csak a határozatot ismertette, s kimaradt belőle a helyi eredmények értékelése és a feladatok megjelölése. Éppen egy, a kérdéshez hozzátartozó ügy lezáratlansága veze-tett a hiányosságokra, holott az ülés napirendjére kívánkozott volna, hogy beszéljenek róla, lezárják.

Persze, még nem késő. Sem itt, sem másutt, ahol van még ja-vítani, igazítani való a káder-

munkán. Azok a pártbizottsági és alap-szervezeti ülések, melyek most a má-jus 9-i határozat tartalmát elemezték, értékelték, csak a folytatáshoz, a ki-bontakoztatáshoz igyekeznek termé-keny talajt teremteni. Hogy az a ká-derpolitika, melynek helyességét az elmúlt évek erdeményei igazolták, a fejlődés újabb körülményei között és egyre magasabb színvonalon valósul-jon meg.

FEHÉR KÁLMÁN

vélik, formálják okét. Erköl- probléma megoldását. Egye-csi-pohtikai magatartásukkal temen b e l ü l a K ISZ segít-kozvetlenul hatnak a szocia- h e t i u g y a n a f j z i k a i d o l g o -lista tudat formálására. Tár- z ó k gyerekeit - ha már fel-sada 1 m 1 erdek, hogy hivatá- vették őket. A tennivaló sukra készülő fiatalok is ka- oroszlánrésze azonban a ka-matoztassak egyetemen, fő- zépiskolákra sűrűsödik. S az iskolán szerzett tudásukat, egyetemekről tanár szakosak, ismereteiket a vállalatok, orvostanhallgatók vagy jo-üzemek dolgozóinak körében, gászok bekapcsolódhatnának És ennek másik oldala: egy- a gimnáziumok, techniku-úttal gazdagodjék az egyete- mok, kollégiumok hátrányos misták társadalmi-közéleti helyzetű fizikai dolgozók-tapasztalata; a csupán tan- gyerekeinek korrepetálásába, könyvekbe burkolózó üveg- felügyeletébe; szakkörök ve-u . .„ _ , . . , , , zetesébe. S a szegedi közép-

egyetemisták is talál- i s k o l a i k o U é g i u m o k b a n > a h o i

jak meg helyüket, tevékeny- a z említett tanulók zöme la-ségi területüket, „mozgásfor- kik. egyetlen egyetemista májukat" a társadalomban. s e m v é g e z szakmai-társadal-Használják fel tanulóéveiket a majdani diplomás szakem-berként vállalt közéleti mun-ka elő- és erőgyakorlatának.

mi munkát! Ezeket a problémákat

igyekezett megválaszolni a tanácskozás, ahol dr. Koncz Jánosnak, a megyei KISZ-bizottság titkárának beveze-

Jobb kapcsolatot tő referátumára számos hoz zászólás hangzott eL így szót kért dr. Szalontai József, a De ennek érdekében kor-

szerűsítésre szorul az egye- _ _ . , . . . . . . temi hallgatók társadalmi o s , z t a i y ; tevékenységének megszerve-zése. Koránt sincs megfelelő

vezető-helyettese is, aki a megyei pártbizottság aktív támogatásáról biztosította a kontaktus a város, a megye „

és az egyetemek között. Sőt f - l a t a l o k - h a s z n o s Javaslatait. az egyetemek KlSZ-szerve-zetei között sem. így pél-

A további felszólalók: Ba-kos Ildikó, Németh Jenő, Endrényi Ferenc, dr. Leind-dául az orvosegyetemen mű- r . ' / c , T ' T

ködő idegennyelvi klubnak d f ' , f z e n t e 8 1 Ist-ván, Hegyi András, Gruber László, Vastagh Pál, Varga Ferenc, dr. Aannus János,

nak nem tudnak megfelelő R a p p í ^ 0 8 ' „ , f Í g n i E z k y

KISZ-munkát biztositani.no- Gyorgri . Gábor Zoltán Bes-ha városszerte napirend kül- f n y l S ™ d o r - S z a l a i £ s £ v á n

ifeir Iife0=feco „ iz,",iHr%_ és Horváth Ferenc voltak.

nincs vezetője, a József At-tila Tudományegyetem ide-gennyelv szakos hallgatói

földiek látogatása a külön-féle vállalatoknál, üzemek- N. L

r Péntek. 1961. december 8. OÍL-MAGYARORSZÁG 3