Miskolci Egyetem

Bartók Béla Zeneművészeti Intézet

Elmélet tanszék

ÚT A GYERMEKKAROKIG

Kodály Zoltán zenei nevelési elvei alapján

Témavezető:

DR. SÁNDORNÉ DR. PAPP EDIT Nagy Marianna

főiskolai docens szolfézstanári kiegészítő szak

Miskolc

2013

1

Tartalomjegyzék

- I. Bevezetés 3

- II. Út a gyermekkarokig 5

- 1. Így vélekedtek kortárs muzsikusok Kodály Zoltánról 5

- 2. Milyen tényezők vezették Kodály Zoltánt zenepedagógiai elképzeléseinek

kidolgozásához? 6

- 2.1. Korrajz 6

- 2.2. Gyökereink 7

- 2.3. A korabeli közönségről 7

- 2.4. Személyes viszonyulása a zenéhez 8

- 3. A megvalósulás útja 8

- 3.1. Irányelvek 8

- 3.2. Kodály iskolája 9

- 3.3. Az egész népet közelebb hozni a zenéhez 10

- 3.4. A pedagógiai rendszer építkezése 10

- 3.5. A hangszertanulásról 11

- 3.6. Pentatónia, a természetes alap 11

- 3.7. Énektanítók és énekeskönyvek 12

- 3.8. Éneklésről, hangszerjátékról 13

- 3.9. Kórusokról 13

- 3.10. A zenehallgatásról 14

- 3.11. Érdeklődés 14

- 3.12. Zeneszerzőkről. modern zenéről 14

- 4. Kodály Zoltán zenei nevelési elveinek részletes ismertetése 15

- 4.1. Egy ismerős elv 15

- 4.2. A koncepció 15

- 4.3. A magyar példa adaptálása 16

- 4.4. Kodály zenepedagógiai munkásságának frissítő hatása a világban 18

- 5. A formába öntött pedagógiai elvek 19

- 5.1. Ötfokú zene 19

- 5.2. A „333 olvasógyakorlat”-hoz 19

- 5.3. Kis emberek dalai 20

2

- 5.4. Gyermekkarok 21

- 6. A huszonegyedik század elején - egy zeneiskolai tanár szemszögéből 24

- III. Összefoglalás 26

- 7. Irodalomjegyzék 28

- 8. Függelék 31

3

„Senki se túlságos nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon, sőt, igyekeznie kell, hogy elég

nagy legyen rá.” (Kodály Zoltán: Visszatekintés I., 44. oldal) 1

I. Bevezetés

Kodály Zoltán fentebb idézett gondolatai nyomán felmerül bennem a kérdés: a

gyerekek tanítójaként vajon mennyire tudok felnőni a feladat nagyságához? Eleget

tudok-e tenni az elvárásnak: a zene birodalmában tiszta, értékes és igaz úton vezetni

őket éltető források felé?

A huszonegyedik század elején újabb kihívásokkal nézünk szembe. Az egyik ezek

közül az értékválság. Vele együtt elárasztott bennünket az információ-bőség, amit

többek között a hétköznapokban immár nélkülözhetetlenné vált világháló hoz be

közvetlenül az életterünkbe. S itt, ebben az összefüggésben a közelség gondolkodtat el.

Szinte bármi elérhető egynéhány gombnyomással. A kérdés számomra egyfelől a

hitelesség, másfelől az emberre gyakorolt hatás.

A gépek elvégzik helyettünk az élményszerzés, a felfedezőmunka oroszlánrészét. Csak

hátradőlünk a széken és nézzük a monitort. Lélegzetelállító felvételeket hallgathatunk

csodálatos előadókkal különböző archívumok mélyéről. Egy-egy ilyen csoda a

gépezeten keresztül is megérinti a lelkünket és katartikus hatással bír.

Rengeteg egyéb felvételről nem lehet ugyanezt elmondani. Ezek az anyagok is éppolyan

könnyen elérhetőek a piacon, mint a legértékesebbek.

Ki mondja el a gyerekeknek, melyik az értékes és melyik a silány?

4

Miután annyi hatásnak vannak kitéve a mai gyerekek óhatatlanul is, véleményem

szerint rendkívül fontos a szerepe a tanítónak, a vezetőnek.

A gyermek olyan nagyon érzékeny lény - aki sok tekintetben azzá válik, akivé neveljük

őt.

Különleges élmény ennyi év távlatából megidézni azt a magasan ívelő korszakot,

melyben Kodály Zoltán közvetlen és közeli hatása érvényesült, és erőteljesen

meghatározta Magyarország akkori zenei életét. Ebben az időszakban töltöttem

gyerekkoromat én is a zene közelségében, egy alföldi kisvárosban. Zenei képzés

tekintetében - műszaki jellegű kifejezéssel élve - végigmentem a Kodály-technológián.

Zeneóvoda után ének-zene tagozatú általános iskolába jártam. Második osztályos

koromban kezdtem csellózni, majd a zeneművészeti szakközépiskola elvégzése után

zeneiskolai gordonkatanári diplomát szereztem a főiskolán.

Meggyőződésem szerint a gyerekkori zenei hatások minősége, tanáraim felkészültsége

és lelkesedése, hozzáértése s hite mind hozzájárultak a zene iránti fogékonyságom

elmélyüléséhez. Nincs a kezemben más eszköz, mint ennek a kis zenei aranykornak a

lenyomata a lelkemben, amelyből ma is merítek a munkám során.

Ebben a dolgozatban szándékom szerint Kodály Zoltán útját követem, amely az akkori

magyarországi viszonyok között csodálatos zenei nevelési elveinek megszületéséhez

vezetett, s amely út azután a világ sok más tája felé is szerteágazott. A zenepedagógiai

céllal íródott munkáinak és gyermekkari műveinek áttekintése során kirajzolódó

útvonalon követem végig azt a folyamatot, amely a gyermeket egészen kicsi korától

fokozatosan és biztonsággal elvezeti a gyermekdaloktól a többszólamú kórusművek

világába, s vele a zene bonyolult birodalmába.

Vajon élnek-e közöttünk ma is Kodály Zoltánhoz hasonló, fáklyaként világító

tanáregyéniségek, muzsikusok? Akik olyan szívhez szólóan tudják kifejezni érdekektől

mentes, gyönyörűséges gondolataikat gyerekekről, zenéről, zenével való nevelésről? S

vajon hallható-e a hangjuk zajos, zűrzavaros világunkban?

Rajtunk is múlik, kit hallunk meg, kire figyelünk, milyen példát követünk. S kitől mit

tanulunk.

5

Az önzetlenség gyönyörű példája e gondolata is:

„Tolsztoj azt mondta egyszer: a kritikus olyan forgács, amely akkor hullott le, amikor

Isten a művészt teremtette. Milyen szép volna, ha minden kritikus – és nem csak a kevés

kivétel – ilyen forgács lenne.” 2

II. Út a gyermekkarokig

A következő részhez Kodály Zoltán: Utam a zenéhez című könyvét vettem alapul,

amely öt beszélgetés anyagát tartalmazza. A beszélgetőtárs Lutz Besch, az időpont

1964 tavasza és ősze.

1. Így vélekedtek kortárs muzsikusok Kodály Zoltánról

Ernest Ansermet a következőképpen jellemzi Kodály Zoltán műveit: „bennük a

magyar zenei nyelv klasszikus stílusban fejeződött ki.” 3

A huszadik század első évtizedeinek három nagy egyéniségét említi, akik Budapesten

jelentős zenei nevelő hatást fejtettek ki, mely tevékenység a magyar muzsikusok nagy

számát eredményezte a világban. E három egyéniség: Bartók Béla, Kodály Zoltán és

Weiner Leó voltak, s közülük Ansermet Kodály Zoltán nevelő hatását tartja a

legnagyobbnak; a legtöbb akkor ismert magyar zenész az ő tanítványa volt.

6

Benjamin Britten kiemeli a gyermekeknek alkotott repertoárt. Forradalmi munkának

nevezi az átnevelést, melyben a legfontosabbnak azt tartja, hogy a gyerekek maguk is

megtanultak zenélni, ahelyett, hogy pusztán hallgassák a zenét. Csodálattal említi, hogy

„Kodálynak sikerült a lapról való éneklés tökéletesítése, az intonáció és az éneklés

ritmikai pontosságának olyan tisztaságával” 4, mely lenyűgözte a hallgatóságot, amikor

például a róla elnevezett budapesti leánykart hallgathatta. Büszkeséggel tölthet el

bennünket, utódokat és magyarokat, hogy az őt ért heves bírálatok ellenére is mindvégig

a bátorsága és a tisztessége győzött. Hisz az akkor 82 éves Kodály volt az az ember, akit

Magyarországon a legtöbben tiszteltek és szerettek. (1965. május)

Yehudi Menuhin hegedűművész így jellemzi Kodályt: hazafi, zeneszerző és tanár; s

kiemeli, hogy akár az életét, akár műveit tekintjük, minden téren a hazája és a hazai

hagyomány szín- és formagazdagságában mutatkozik meg. Az akkor is (1965. április)

fáradhatatlanul tevékenykedő Kodálynak a hazájára és az emberiségre hagyott három

élő emlékművéről beszél: zeneművek, Bartókkal együtt végzett magyar és közép-keleti

folklórkutatásai, valamint a gyermekek zenei nevelésének új koncepciója. Utóbbit

Magyarországon száz iskolában máris alkalmaztak, s számos más országban is

elkezdték bevezetni.

Számtalan zenészt: szólistát, karmestert, zeneszerzőt ő ihletett és nevelt fel.

Valamennyien, akiket érint a zene világa, Menuhin szavaival: „mind végtelen és

maradandó hálával tartozunk neki”. 5 (1965. április)

2. Milyen tényezők vezették Kodály Zoltánt zenepedagógiai rendszerének

kidolgozásához?

2.1. Korrajz

Benjamin Britten a könyv előszavában felvázolja a kor zenei világát, melyben Kodály

komponálni kezdett. Akkoriban Közép-Európában a Wagner-rajongók és a bécsi zene

hatása befolyásolta döntően a zenei életet. Magyarország zenei nyelve pedig a cigányok

dallamaira épült. Kodály hátat fordított Ausztriának, s Párizsba ment. Debussy

7

zenéjével ott 1907-ben találkozott, amely élménynek felszabadító hatására kezdett a

saját népének zenei nyelve, a magyar folklór érdekében tevékenykedni.

Kodály a Háry János című operája (ő nevezi operának) bemutatása kapcsán azt mondja,

hogy tulajdonképpen két egymástól különböző országunk volt; Budapest magában

külön ország volt. A város száz vagy kétszáz évvel azelőtt (1964 előtt) teljesen német

volt. Ez részben az állam politikai struktúrájával van összefüggésben, de a török

hódoltságból is (1526-1683/ 97) származik – állapítja meg Kodály.

2.2. Gyökereink

Eötvös-kollégistaként Kodály a doktori disszertációját „A magyar népdal strófa-

szerkezete” témában írta meg; melyet végül a filológiába soroltak be, mint részben

metrikai tanulmányt.

Eredendően a magyar népzene teljes történetét készült megírni, azonban a kinyomtatott

gyűjtemények áttekintése után ezt lehetetlennek tartotta. Ugyanis a lejegyzések

legtöbbje vagy rossz volt, vagy nem volt hiteles. Minden régebbi gyűjtemény ráadásul

többnyire zongorakísérettel volt ellátva. Ez a XIX. század közepének stílusa volt. Akkor

határozta el Kodály, hogy maga fog gyűjteni.

Érdekességként megemlítendő itt Kodály Zoltánnak az a megállapítása, mely szerint:

nálunk Liszt Ferenc a rapszódiákban tárta a világ elé zenénk egy bizonyos rétegét. Ezek

a művek nem mások, mint a cigányzene alkalmazása zongorára. Az igazi népdalig ő

egyáltalán nem hatolt el, akkoriban azokat még senki sem ismerte.

Egy filológus (nem muzsikus), Vikár Béla használt a világon elsőként fonográfot a

népdalgyűjtéshez, s 1896-ban a millenniumi kiállításon egy sorozatot tett közzé ezekből

a felvételekből. Az ő példája indította Kodályt is erre az útra.

2.3. A korabeli közönségről

A közönség, a nem professzionális kezdőkkel való törődés szintén alapvető kérdés volt

nemcsak hazai szinten, de a világ más részein is. A jó zenének tulajdonképpen nem volt

publikuma nálunk. A pozsonyi polgárság sokat kamarázott otthon, így szívesen és

8

lelkesen látogatott kamara-koncerteket. A cseh vonósnégyes budapesti koncertjén

azonban üres volt a terem. Kodály szerint az az ember megy el kamara-koncertre, aki

maga is játszik valamit. Úgy gondolta: a két háború után, a régi polgárság eltűnése után,

amikor egy egészen új publikum tűnt fel – valaminek történnie kell. Az új rétegnek a

zenéhez való odavezetését egészen az általános iskoláig vitték vissza; hiszen az

emberek ott igazán elérhetőek.

„Amit ott elmulasztunk, többé már sohasem lehet pótolni.” 6

2.4. Személyes viszonyulása a zenéhez

Kodály egyfajta veleszületett hajlamnak tudja be, hogy nem érzett semmi különös

kedvet ahhoz, hogy valamilyen hangszeren játsszon. A komponálás érdekelte; a

hangszerek megismerését e cél elérésének eszközeként tartotta szükségesnek. Számára

az énekhangra való komponálás volt természetes. Hangszeres műveinek is van énekbeli

alapja. Ritkán él ezekben a kompozíciókban a technikai, speciális hangszeres

hatásokkal. Ebből következik, hogy a vízszintes komponálási módot részesítette

előnyben.

A kórus és az emberi hang Kodály műveiben nagy jelentőséggel bír. Zeneszerzés-

tanára, Hans Koessler bajor muzsikus a főiskola (Zeneakadémia) kórusvezetője is volt

egyúttal. Kiválóan értett a kórusszerkesztéshez. Koesslernek meghatározó szerepe volt

abban, hogy Kodálynak a kórus-muzsika iránti szeretete csak erősödött.

3. A megvalósulás útja

3.1. Irányelvek

1949-ben Párizsban, egy Unesco konferencián mondta el Kodály Zoltán azt az azóta

sokat idézett mondatot, miszerint egy gyermek zenei nevelését kilenc hónappal

világrajötte előtt kell megkezdeni. Később pedig az édesanya születése előtti kilenc

hónapra korrigálta a meghatározását. Lehetőleg a gyermek első zenetanára az édesanyja

legyen.

9

A népdalgyűjtésből származó anyagot egy teljesen új rendszer szerint dolgozták fel és

rendezték kötetekbe.

A gyermekdalok különválasztva kerültek az első kötetbe, mivel ezek szerkezete egészen

eltér a többi népdalétól. „… a gyermekdal a zeneiség egész primitív állapotát képviseli.

Hiszen tudjuk, hogy a gyermek az emberiség egész fejlődésén keresztülmegy. Ezért is

kell a gyermekdalokat különválasztani, mert a gyermekdal úgyszólván az első lépcső a

felnőttek dalai felé.” 7

A tanítást magát, saját szavaival „valami misszió-félének” fogta fel. Sokan a tanítványai

közül – bár zeneszerzés-szakot végeztek – nem lettek komponisták: csupán jó

muzsikusok akartak lenni, s a későbbiekben vagy tanárként, vagy karmesterként

működtek. Kodály meglátása szerint hiánycikk volt a jó pedagógus, pedig nélkülük az

iskolai zeneoktatást nem lehetett volna megvalósítani az akkori fokon. Ezeket a

pedagógusokat ő nevelte fel.

3.2. Kodály iskolája

A két világháború között rendezett iskolai kórus-ünnepségeken azok az emberek, akik

az interjú készítésének idején (1964) húsz-harminc évesek voltak, már énekeltek. Ők is

Kodály irányelvei szerint nevelődtek, bár akkoriban még nem lehetett bevezetni a

mindennapi énekórát. A beszélgetés idején (1964) ez már megvalósult: száz iskolában

dolgoztak Kecskemét példája szerint.

Ezt a kísérletet a kormányzat engedélyezte, az eredmények pedig egyre nagyobb

elismerést váltottak ki. Az általános iskola nyolc évében a gyerekek megkapták a

tökéletes zenei alapokat.

Kodály a következőket vallotta ezekkel az iskolákkal kapcsolatosan, melyek

létrejöttének és működésének szellemisége az ógörög példára is emlékeztethet. „Ez a

száz iskola nem zeneiskola, hanem emberiskola. Az ember zene nélkül nem teljes egész,

csupán töredék.” 8

10

3.3. Az egész népet közelebb hozni a zenéhez

Eleinte heves küzdelmek zajlottak a zenei nevelés ilyen elveit illetően. A magyar

kultúráról úgy vélekedik Kodály, hogy az mindig is meglehetősen zenétlen volt, idegen

volt tőle a zene. Sok kiváló hivatásos zenészt neveltek fel, akik aztán nagyrészt

külföldön találtak csak munkát maguknak. A zenehallgató közönség nevelését azért is

tartotta fontosnak, hogy az egész népet közelebb hozza a zenéhez.

Az iskolák eredményességével kapcsolatban elmondható, hogy az innen kikerülő

ifjúság érdeklődik a klasszikus zene iránt, és hangversenyekre is jár. A legfontosabb

pedig, hogy aktívan részt vesz a zenélésben. Sok kórus megalakulása is köszönhető

ennek a nevelésnek.

Általánosan megállapították, hogy ezek az iskolák minden tantárgyból jobb

eredményeket értek el, mint a többi általános iskola. A zenével való mindennapi

foglalkozás oly módon felfrissíti a szellemet, hogy sokkal fogékonyabbá válik minden

más tárgy iránt. Fegyelmezési problémák szinte nem is jelentkeztek az iskolákban.

Miután a zene ritmikusan és harmonikusan is kihat az emberre, s ezekben a muzsikáló

gyerekekben bennük élt a zene, harmonikusabb emberekké váltak.

3.4. A pedagógiai rendszer építkezése

Kodály a pedagógiai munkát a gyerekek által már ismert dalokra építi. Sőt, meglátása

szerint még több hasonló dalt kell beléjük oltani. A zeneelmélet csak utána jöhet.

Szerinte külön elmélettel nem is kellene foglalkozni, hanem inkább lassanként kellene

emlékeztetni őket arra, ami az egyes dallamokban állandóan visszatér, illetve ami

tipikus: ugyanaz a fordulat, ugyanaz a frázis; egészen addig, amíg önállóan is képesek

lesznek ezeket felfedezni. Jóval később, tizenhárom vagy tizennégy éves korukban lehet

módszeres összefoglalást adni a gyerekeknek. Nem szabad a dalokra légből kapott

teóriát kényszeríteni, ami nem illik sajátos jellegükhöz.

Az egyszólamú éneklésről a második évben térnek át a kétszólamúakra, mégpedig

egyszerű kánonokkal, vagy egy kitartott hang fölötti dallammal. Az osztály egyik fele

tartja a hangot, a másik fele pedig énekli a dallamot fölötte. Szólamot cseréltetni csak

akkor szabad és érdemes, ha a kitartott hangot éneklők már hallják a melódiát is. Ha

11

már bizonyosak vagyunk benne, hogy mindannyian helyesen hallanak, akkor térhetünk

át a mozgékonyabb kétszólamú dalokra is. Még ekkor is folyamatosan ügyelni kell rá

gyakori szólamcserékkel, hogy az egyik csoport valóban hallja-e, amit a másik énekel.

Kodály szerint így sokkal hamarabb el lehet jutni a többszólamúsághoz, mint a zongora

akkordjainak igénybevétele által.

Meggyőződése, hogy az tud igazán tisztán énekelni egyszólamúan, aki előtte már

kétszólamban helyesen énekelt. Egy „d” az alatta lévő „g”-hez viszonyítva tud tiszta

lenni, vele tiszta kvintet alkotva. Ha „c” után „d”-t szeretnénk tisztán énekelni, a

fülünkben tudattalanul egy „g”-t kell alatta hallanunk, hogy egészen tiszta legyen.

3.5. A hangszertanulásról

A hangszertanulás nem kötelező jellegű, mindenkinek szabad választására bízták.

Kodály szavai: „Hiszen katasztrofális lenne, ha mindenki játszana hangszeren. Az egész

ország megbolondulna a sok hamis játéktól.” 9 Csak a valóban rátermetteket biztatja

erre igazán.

Az ő iskoláiban egy épületen belül zajlik a hangszeres tanulás is. A vidéki városokban

működő zeneiskolák és a normáliskolák között egyszerűen nem lehet idő tekintetében

összhangot teremteni, mindenütt nehézségek támadtak. Ez az összhang csak akkor

lehetséges, ha minden egy intézetben történik.

3.6. Pentatónia, a természetes alap

Az alsó osztályokban a kiindulópont a pentatónia, mely az egész magyar dallamvilág

alapja – akár régi, akár új dalokról van szó. Intonáció szempontjából is ez a

legkönnyebb és a legbiztosabb is - hiszen mindig a félhangközök sikerülnek a

legnehezebben. Azoknak az esetében is bizonytalanok a félhangközök, akik a C-dúr

módszerrel kezdenek tanulni. A pentaton rendszer öt hangja teljesen biztos alapot, vázat

ad. Ezekhez a hangokhoz később már könnyebb a félhangközöket alulról vagy fölülről

illeszteni. A diatonikus skálával való kezdés mindig bizonytalan félhangközöket

eredményez. Ebben a tekintetben Carl Orff koncepciójával is egyeznek, hiszen ő is a

pentatóniával kezd. Egymástól függetlenül abból a megfontolásból indultak ki, hogy

12

először az egész hangközöknek kell biztosan ülniük, s utána lehet a kényes félhangokat

közéjük csúsztatni.

A C-dúr-módszerrel kezdők a skála eléneklése során egy hajszálnyival magasabbra

érkeznek meg az oktáv hangra; ellenben akik a skála öt alappillérét tökéletesen tudják,

azoknak az esetében „már nem fordulhatnak elő ilyen kisiklások”. 10

3.7. Énektanítók és énekeskönyvek

Ezeket az iskolákat azért nem lehetett túlzottan szaporítani, mert még nem volt elegendő

tanszemélyzet erre. A vidéki konzervatóriumokban tanfolyamokat létesítettek általános

iskolai énektanítók számára, hogy ők a rendes heti két órában többet tudjanak elérni,

mint az osztálytanítók addig – ha egyáltalán értettek a zenéhez.

Az iskolai énekeskönyveket Kodály néhány kollégájának segítségével készítette el.

1939-ben egy volt tanítványával, Kerényi Györggyel kiadott egy iskolák számára

szerkesztett dalgyűjteményt. A darabokat olyan sorrendben állították össze, hogy külön

utasítások nélkül is kitűnt a módszer öntudatlanul is. Még a második világháború előtt

egy másik tanítványa, Ádám Jenő írt egy módszeres tankönyvet. Ezt abban az időben

Kodály a legjobbnak tartotta.

1948-ban Ádám Jenővel együtt az általános iskola mind a nyolc osztálya számára

adtak közre tankönyveket. Ötödik osztályban már összhangzattan is szerepelt. A

többszólamú hallást fejlesztendő zongoradarabok is kerültek bele, hogy elő lehessen

játszani őket. A hatodik osztályos tankönyvben idegen népek dalai is megtalálhatók.

A tanításban nagy szerepet kapnak a dolgozatfüzetek, melyekben a következő

meghatározott feladatot kell elvégezni: vagy dallamokat kapnak betűkben, vagy a

hangjegyeket kell betűkkel lejegyezniük. Itt is mindig a relatív szolmizáció az alap.

13

3.8. Éneklésről, hangszerjátékról

Bár énekkarok szép számmal alakultak, az amatőr zenekarok esetében ez nem mondható

el. A vonós hangszerek terén furcsa visszaesés volt tapasztalható; inkább mindenki csak

zongorázni akart. Kodály a zongorát nem tekintette gyereknek való hangszernek,

ugyanis a billentyűzete felnőtt férfi kezére van méretezve; ennélfogva a gyerekkorban

elsajátított technikáját felnőttkorban egészen át kell állítania.

Az éneklés prioritása a hangszertanulással szemben már csak azért is indokolt nálunk,

mert csak kivételes esetben valósítható meg a hangszervásárlás. Gazdagabb

országokban ez nem okoz gondot.

Kodály szerint a legszebb hangszert a torkunkban hordjuk. A kiképzésen kívül semmibe

nem is kerül. „Ez persze munkával jár, de ez a munka sokkal inkább megnyitja előtte a

zenéhez vezető utat, mintha zongorán kalimpálna vagy – felőlem – hegedűt cincogtatna

vagy valami fúvóshangszert nyaggatna.” 11

Kodály gyermekkora óta jobban vonzódott az énekléshez, mint a hangszerekhez.

Később az alkotásaiban is összekapcsolódnak a nevelési szempontok az emberi hang

iránti szeretetével. Erről így nyilatkozik: „Talán csak ez a korai vonzódás erősödött

meg a pedagógiai cél és a mi akkori magyarországi helyzetünk – a hangszerekben való

szegénységünk – által.” 12

3.9. Kórusokról

Megérte a kórusműveket előtérbe helyezni, s ezáltal éneklésre bátorítani az embereket.

Énekkarok alakultak, minek következtében a vidéki városokban is lehetségessé vált

olyan művek előadása, mint a Máté passió. Ilyet azelőtt egyáltalán nem lehetett hallani

– vallotta Kodály.

14

3.10. A zenehallgatásról

A minisztérium abban az időben a zeneirodalom széles ívű megismertetése érdekében,

amerikai mintára, szorgalmazta a hanglemezek bevitelét az iskolába. Kodály nagyon

ellene volt a hanglemezeknek, mely véleményt osztotta Benjamin Britten is – az aktív

zenéléssel kapcsolatban. Az iskolarádió rendszeres zeneórái, megfelelő

magyarázatokkal, kiváló lehetőséget nyújtottak e célra. Kodály az aktív zenélést

védelmezte a hanglemez-kultúrával szemben.

3.11. Érdeklődés

A mi módszerünk iránt élénken érdeklődtek a konferenciákon, többek között amerikaiak

is. Egy Mrs. Richards nevű hölgy teljesen a mi módszerünket követve kiadott egy

tankönyvet („A threshold to Music”, 1963), melyet Kodály technikailag igen jónak

tartott.

Az ISME kongresszusán 1964-ben Kodályt tiszteletbeli elnöknek választották. A

munkájuk némi feltűnést keltett. A főtitkár az utolsó ülésen kívánatosnak tartotta a

magyar példa követését mindenütt.

A Lutz Besch-sel folytatott beszélgetések témámhoz kapcsolódó részeinek ismertetését

Kodály Zoltánnak még néhány gondolatával zárom.

3.12. Zeneszerzőkről, modern zenéről

A hagyományos anyagot Kodály szerint nem lehet kimeríteni, bár általában azt

mondják. Egy új komponistának azonban egy új eszmét is legalább magával kell

hoznia. A népdal csak zenei nyelv, nem eszme.

„Hajlamos volnék azt mondani, hogy az új zenét mindig csak a kortársak tudják igazán

megérteni.” 13

15

„… csak az a zene érthető mindenütt, amelyik e g y bizonyos talajban gyökerezik.” 14

Véleménye szerint ez valamilyen nemzeti környezetet jelent, melyben otthonos a

művészet. Még ha különös nemzeti sajátossága ellenére érthető is ez a művészet más

népek számára, akkor sem él meg gyökerek nélkül. „Gyökértelen, vagy ahogy mondják:

kozmopolita zene legfeljebb a felületes szórakozást szolgálhatja, vagy tánczene lehet.”15

Lényeges mondanivalót csak olyan művészet képes hordozni, amelynek valamely

talajban mélyen találhatók a gyökerei.

„… a zene mindig olyasvalami marad, ami az ember lelkiéletének egy rétegét úgy fejezi

ki, ahogy arra semmiféle más művészet nem képes, és ez biztosítja a zene jelentőségét

minden időkre.” 16

4. Kodály Zoltán zenei nevelési elveinek részletes ismertetése

A következőkben Szőnyi Erzsébet: Zenei nevelési irányzatok a XX. században című

könyvét használom forrásként.

4.1. Egy ismerős elv

Dimitri Kabalevszky, aki Kodályhoz hasonlóan szintén tevékenyen részt vett az ISME

programjában, egy beszédében a következőket mondta: „Nagy orosz írónk, Makszim

Gorkij, mikor megkérdezték tőle, hogyan kell a gyermekeknek írni, azt felelte: ’Éppen

úgy, mintha felnőtteknek írnék, csak jobban.’ Ahhoz, hogy a gyermekeknek írjon valaki

zenét, nem elég csak zeneszerzőnek lenni, az illetőnek ugyanakkor kell zeneszerzőnek,

tanárnak és nevelőnek lennie.” 17

4.2. A koncepció

Kodály Zoltán világosan megfogalmazza írásaiban és pedagógiai kompozícióiban, mit

tart a jó és helyes zenei nevelés alapjainak. Az 1964-ben Budapesten megtartott ISME

konferencia óta a koncepció s annak eredményessége vonzza hazánkba a külföldi

szakembereket.

16

A módszer vázlatos ismertetése:

A zenei nevelés a gyermek zenei anyanyelvének kialakításával kezdődjön, lehetőség

szerint minél fiatalabb korban. Aztán az iskola feladata átvenni a felelősséget a zenei

műveltség kialakítása terén. Az a legjobb, ha mindennap van zeneóra, mert a gyermek

többi képességét is harmonikusan fejlesztik a zenei cselekvések. Hangszertanulás esetén

a gyermeknek előbb el kell sajátítania a kottaolvasást-írást, és a belső hallás fejlesztését

is el kell érnie, utána célszerű hangszerhez nyúlnia. Az iskolában a capella történjen az

éneklés. Az egyszólamú éneket mielőbb egészítse ki a második szólam, hiszen így

juthatunk el a tiszta intonációhoz, majd az eredményes karénekléshez. A zenei

műveltség eléréséhez el kell sajátítani a zenei írás-olvasást, hogy megszüntethessük a

zenei analfabetizmust (ennek eszköze: a relatív szolmizáció). „Remekműveket csak

remekművekkel lehet tanítani”. A tanítási anyag magas színvonalú legyen, „mert a

gyermeknek a legjobb is éppen csak jó”. A zeneszerzőket bátorítani kell gyermekeknek

és az ifjúságnak szánt vokális és hangszeres művek megírására („mint a felnőtteknek,

csak jobban!” – Gorkij). A jövő közönségét az iskola alakítja, ami nagy felelősséget ró

rá. 18

4.3. A magyar példa adaptálása

Magyarországon központilag kialakított tanterv, tananyag és tankönyvek társultak az

említett alapelvekhez – ezért a zenei nevelés terén a magyar példa egyben modell is a

külföldi szakemberek számára.

Az első iskolai tankönyvbeli adaptáció az 1964-es ISME konferencia hatására történt,

mégpedig az Észt SZSZK-ban, Heino Kaljuste munkájában.

Eidins – lett iskolai tankönyvében szintén átveszi a szerkezet kodályi koncepcióját,

helyi népdalanyagon.

Jacquotte Ribiére-Raverlat francia zenetanár személyesen tudott Kodállyal

konzultálni a francia adaptálásról az 1965-66-os tanév során, melyet Magyarországon

töltött. Kiindulópontja a helyi népdal sajátosságainak figyelembevétele volt, ami aztán a

tanítás belső szerkezetének megváltoztatását tette szükségessé: a nálunk használatos s-m

(lefelé hajló kisterc) indítás helyett a d-s, (lefelé hajló – funkcionális – tiszta kvart)

17

jelenik meg könyvében kiindulási alapként. Jacquotte Ribiére-Raverlat kidolgozta

módszerét, melynek nyomán tanári kézikönyvek, valamint a tanulók számára

tankönyvek készültek. Könyveit a francia nyelvterületeken alkalmazzák (Franciaország,

Kanada, Svájc, Belgium).

Japánban a hatvanas évek végén jelennek meg az első füzetek, melyek a kodályi

koncepció japán nemzeti anyagra való adaptálásai. Létrehozójuk: Hani Kjoko, az

ELTE japán lektoraként hosszú éveket töltött hazánkban. Neki is előbb fel kellett

fedeznie a japán népdalt ahhoz, hogy Kodály pedagógiáját alkalmazhassa. Ő „’ásott le’

a népzene ősi rétegéhez” 19

hazájában. Szőnyi Erzsébet könyvének születése idején

négy Kodály Társaság működött Japánban. Amit Hani Kjoko feltárt, az lényegében

közeli rokonságban áll a magyar népdallal (pentaton). A dallamok magja m-r-d-l,

hangokhoz kötődik, a záróhang azonban szinte mindig re.

Kodály módszerének több jellemző vonása (pl. a relatív szolmizáció, a kézjelek)

Angliához, tágabban az angol-szász nyelvterülethez kapcsol bennünket. A Curwen

által elindított – s részben már el is feledett – zenei nevelési mozgalom

újrafelfedezésének előkészítői a hozzánk látogató angol szakemberek voltak.

Felújították a Curwen Institute-ot, s magyarországi tapasztalatokkal bővítették a

zenepedagógiai irodalmat.

Kanadában és az Egyesült Államokban nagy lendülettel fogtak az adaptációhoz a

hatvanas években. Az első kiadványt Mary Helen Richards készítette, a következő

művet Darázs Árpád és Stephen Jay alkották meg. Lois Choksy könyve pedig teljes

rendszerességében követi a kodályi vonalat módszertani felépítésében.

Ausztráliában Deanna Hoermann a hetvenes évek elején Nemesszeghy Lajosnéval

kezdi hazai zenei anyagra adaptálni Kodály koncepcióját. Mintául a magyar ének-zenei

általános iskolai tankönyveket választották.

A szolfézstanítás repertoárjában minden adaptálás gerincét Kodály Choral Method (az

egész sorozatnak a londoni kiadó általi elnevezése) művei alkotják.

Argentínában Domonkos László rendszerezi a helyi zenei anyagot Kodály koncepciója

alapján.

18

Az egykori NSZK-ban Conrad W. Mayer készíti az adaptációt – mondókákat és

Kodály Kis emberek dalai című művének német fordítású szemelvényeit felhasználva.

Dániában Klari Fredborg adja közre már 1955-ben Ádám Jenő szó-mi füzetei nyomán

Kodály koncepciójának dán népdalokra készült adaptációját.

4.4. Kodály zenepedagógiai munkásságának frissítő hatása a világban

Megfigyelhető az adaptáció sokfélesége szerte a világban. Kodály zenei nevelési

koncepciója fantáziadús kezdeményezéseket indított el. A konkrét zenei nevelési

eredményeken túl egyéb területek felé is új utak nyílnak meg. Ilyenek: a helyi

népzenekutatás gazdagítása, a szervezett zeneoktatás megerősítésének elősegítése, a

helyi zeneszerzők alkotókedvének ösztönzése, lélektani kutatások fellendítése (a zenei

nevelés hatása a gyermek általános képességeinek fejlődésére), nemzetközi

kapcsolatteremtés Kodály eszméinek követői között.

A Kodály-koncepcióval foglalkozók nemzetközi egyesítése céljából jött létre a

Nemzetközi Kodály Társaság 1973-ban Oaklandben, (USA, California), az első

nemzetközi Kodály-szimpózium alkalmával. (IKS: International Kodály Society)

Ezt az áttekintést Kodály Zoltán gyönyörű soraival zárom.

„Utóvégre lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi, akik azon

fáradozunk, hogy minden gyermek kezébe kapja a jó zene kulcsát s vele a rossz zene

elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át,

hanem virágos kerteken.” 20

19

5. A formába öntött pedagógiai elvek

A továbbiakban Kodály Zoltán Visszatekintés című gyűjteményének I kötetét

használom néhány pedagógiai munkájáról és a gyermekkarra írt műveiről szóló

tanulmányainak ismertetéséhez.

5.1. Ötfokú zene (Tanulmány, 1945)

Kodály vallja: „a magyar gyermek számára az ötfokú zene olyan, mint az anyatej” 21

.

Ezért gondoskodott róla, hogy minél többet tegyen hozzáférhetővé számára.

A „Bicinia” után az „Iskolai énekgyűjtemény”-ben is jelentős helye van az

ötfokúságnak. Miután kisterjedelmű dallamokban hiány mutatkozik, néhány rokon nép

dallama is helyet kapott az anyagban. A „333 olvasógyakorlat” is ezt a célt szolgálja.

Az „Ötfokú zene” 440 ötfokú dallamot tartalmaz, négy füzetben, nehézség szerinti

elrendezettségben.

A magyar ritmus finomságairól beszél, melyeket akkor érthetünk meg teljesen, ha az

őshaza felé figyelünk. Így láthatjuk meg, milyenné válhatott volna a miénk, ha

rokonainktól nem szakadunk el messzire, idegen népek közé.

5.2. A „333 olvasógyakorlat”-hoz (Tanulmány, 1943)

Kodály a pedagógiai irodalom gazdagodásának ténye mellett egy nagyon lényeges

hiányosságra mutat rá tanulmányában: ez az irodalom nélkülözi az olvasógyakorlatokat.

Véleménye szerint a kottaolvasás visz a legközelebb a zeneértéshez. Bár korábban a

hangszertanítók hittek abban, hogy hangszertanítás közben magától megszületik az

olvasnitudás képessége is, ám ez mégsem így van.

Kodály mindig friss és sok olvasógyakorlat használatára int bennünket, hogy új

kottaképpel találkozhassanak a növendékek folyamatosan.

A füzetében található dallamok mind e célt szolgálják s bármely tanterv mellett

használhatók kezdő fokon. A tanulmány részletes útmutatást tartalmaz a helyes

kottaolvasás kialakításának eléréséhez.

20

Elkészült egy új kiadás is, amely még jobban elősegíti annak gyakorlását, hogy írásban,

majd élőszóban áttegyük a kottát betűre és viszont. Ehhez írta Kodály az Utószó az új

kiadáshoz (1961, megjelent 1962) című részt.

5.3. Kis emberek dalai (Előszó 1960, megjelent 1962)

A 30-as években Kodály Zoltán már látta a zenei és nyelvi germanizálódás kétségtelen

jeleit. Az intézmények a rossz dalokkal ráadásul a közízlést is megrontották. Így

felmerült a kérdés: vajon elegendő lesz-e a javító tevékenységet csupán a felső fokon

elvégezni? Kodály felismerte, hogy a gyökereknél kell elkezdenie a munkát. A 3-5 éves

korban szerzett benyomások ugyanis egész életre szólóak. Kodály meglátása szerint:

amit akkoriban az óvodákban és az iskolákban énekeltek, az megmutatja, miért is volt a

magyar társadalom zenétlen, sőt akár zenegyűlölő.

A 100 kis induló (1945) óvodák számára készült, bár sajnos hozzáértés hiányában nem

jutott el a gyermekekig. A 333 olvasógyakorlat (1941) Kodály szándéka szerint

nagyrészt szintén odavaló lett volna. Egyéb okok miatt is a zenei alapvetés óvodai része

az általános iskolákra hárult.

Szövegekért Weöres Sándorékhoz fordult Kodály. Rajtuk kívül még Gazdag Erzsi és

Csukás István verseire komponált dalokat; mégpedig ebben a kötetben csupa ötfokú

dallam található, hat hang terjedelemig. Hozzáteszi Kodály, hogy bár elméletben sokan

vallják a kis hangterjedelem fontosságát ebben az életkorban, a gyakorlatban mégis

nagy terjedelmű dalok énekeltetésével gyötrik a kisgyerekeket és egyúttal teszik vele

tönkre a hangjukat.

Kodály arra biztatja a jövő Magyarországának zenészeit, hogy írjanak a kis embereknek

zenét, mégpedig ne kozmopolita vagy német, hanem magyar zenei nyelven. Hiszen

először ezt kell megismernie a magyar gyermeknek, s ez immár vitathatatlan.

Számos egyéb pedagógiai munkát írt a gyermekek számára Kodály Zoltán, mint: a

Bicinia Hungarica, az Énekeljünk tisztán!, Iskolai énekgyűjtemény, Éneklő Ifjúság,

melyeket az alsó fokú zenetanítás során használhatunk.

21

5.4. Gyermekkarok (Tanulmány, 1929)

A tanulmány elején Kodály felfesti azt a képet, melyet az énektanítás terén látott, s

amely kép rendkívül sötét. Míg a nevelés görög eszménye a zenének központi helyet

tulajdonított, Magyarországon a tantervekben előírt minimum sem tudott teljesülni.

Az ilyen nevelés következménye lesújtó: nagyfokú zenei tájékozatlanság és a zenétől

való menekülés tapasztalható a későbbiekben. A fejlett irodalmi, képzőművészeti

műveltség társául a zenei infantilizmus szegődött. Bár a műveltebbek más területeken

biztonsággal felismerték a jót, zenében ponyvairodalmon éltek.

Az Operába, hangversenyre járó közönség kis létszámú volt, ráadásul a koncerttermek

értékesebb műsor esetén még üresebbek lettek.

Kodály érzékletesen mutat rá a helyzet súlyosságára. Milliók zenei analfabétaságáról

beszél, akik a leghitványabb zenének vannak védtelenül kiszolgáltatva. A pesti gyermek

„az utcai zene hulladékát” 22

kénytelen felszedni. Meglátása szerint a művészethez még

a falusi gyerek állt a legközelebb, hiszen az iskolán kívül a népzene régi nemes

anyagából való dalokat hallhatott többnyire. A gramofon, a rádió és a város terjesztette

felé a rosszat.

A rossz ízlés terjedését Kodály ártalmas dolognak tartotta - valóságos lelki betegségnek,

ami a lélek sorvadásához vezet. Ez a betegség felnőtt korban javarészt nem gyógyítható.

A métely ellen az iskola dolga lenne megadni a védőoltást.

Az akkori iskola azonban inkább terjesztette, mintsem megelőzte volna a betegség

burjánzását. Az élet akkoriban Kodály szavaival „bomlott kultúrájú és művészietlen” 23

volt s nem segítette elő az ízlésbeli nevelést. Nem tartja irigylésre méltónak azokat az

embereket, akik művészet nélkül is boldogok. A lelki gazdagodás forrásainak

megnyitását szorgalmazta minél több ember számára a zenén keresztül.

Hogyan valósulhat ez meg? Az iskolában a gyermek számára gyönyörűséggé s nem

kínlódássá téve az ének és a zene tanulását, hogy aztán egész életében a nemesebb zene

iránt tudjon elköteleződni. S mindezt a közvetlen megérzés útján, a legfogékonyabb

korban: a hatodik és a tizenhatodik életév között. Mindezt az iskola kötelessége

megvalósítani, amely iskola kereteinek nyilvánvalóan meg kell változniuk Kodály

szerint. Ez a gondolat a későbbi zenei tagozatú általános iskolákat vetíti előre. „A

22

magyar gyerek lelkének egy hatalmas területe, melyet csak a zene tud megművelni, ma

parlagon hever.” 24

A beszélő és a lélegző szervek helyes használatát az énekórán kellene megtanulni. A

ritmusnak idegfegyelmező ereje van, s a gégét és a tüdőt is szükséges tréningeztetni; így

az ének közvetlenül a testnevelés mellé kapcsolható. S ezeket naponként szükséges

művelni.

A kórus Kodály szerint képes tükrözni a társadalmi szolidaritást. Bár a magyar nem

szívesen egyesül, azért nemzetünk e végzetes hibáját minden eszközzel javítanunk kell.

Kodály a leghálásabb tantárgynak tartja a karéneket, mert meghozza a befektetett

munka gyümölcsét.

A művészet lényege nem a technikában, hanem a lélekben rejlik, vélekedik Kodály.

„Mihelyt a lélek szabadon, akadályok nélkül közölheti magát, előáll a hiánytalan

művészi hatás.” 25

Kodálynak még egy gondolata ide kívánkozik. „Tizenöt éven alul mindenki

tehetségesebb, mint azon felül: csak a kivételes géniuszok fejlődnek mindig tovább. Kár

elszalasztani ezt a tehetséges kort.” 26

Gyermekkarok szervezésére biztat Kodály, hiszen a felnőtt is másképp énekel, „ha

magával hozza a gyermekkori ének rajongó lelkesedésének emlékét.” 27

A tananyag megválogatásánál a legfontosabb elv: a művészi érték. Minden más árt a

gyermeknek. Kodály felsorolja a különböző iskolatípusok lehetséges értékes

tananyagát. Valamennyinek közös feladata lenne a magyar népzenével való beható

foglalkozás, mert csak ezáltal juthat el az idegen zenék mélyebb megértéséig.

S ha emellett az iskolai zenekarok kifogástalan remekműveket játszanának sekélyes

szalonzene helyett – írja Kodály -, az innen kikerült ifjak lelke már védve lenne „a

magyar levegő zenekulturális mocsárláza” ellen. 28

A hangszerkultúrát nem lehet tömegkultúrává tenni, márpedig Kodály tömegeket kíván

a zenéhez vezetni. A következőket írja: „Mit nektek hegedű, zongora! Van a gégétekben

olyan hangszer, hogy szebben szól a világ minden hegedűjénél, csak legyen, aki

23

megszólaltassa! Ezzel a hangszerrel eljuthattok a legnagyobb zenei géniuszok éltető

közelségébe, csak legyen, aki vezet.” 29

Az ifjúság hanganyaga, zenei érzéke olyannyira kiváló, hogy a testi és lelki

fejlettségének megfelelő, bármilyen nehézségű faladatokat a művészi tökéletességig

képes megvalósítani – vélekedik Kodály. S ennek elérésében egyedül a vezető a

kulcsfigura.

Itt, a tanárképzés terén látja Kodály a legégetőbb szükségét a mielőbbi reformoknak. E

tanulmány sokat idézett mondata szerint: „Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár

Kisvárdán, mint hogy ki az Opera igazgatója.” 30

A rossz tanár sajnos harminc éven

keresztül képes kiölni a gyerekekből a zene szeretetét.

A karének-irodalom tekintetében úgy vélekedik Kodály, hogy a latin és idegen nyelvű

irodalom nagyon gazdag, nehéz belőle választani. A magyarban pedig nehéz a jót

megtalálni. Itt a német hatás az uralkodó, a többire pedig erőteljesen rányomta bélyegét

„a legvadabb dilettantizmus”. 31

Az akkoriban használt iskolai irodalom ellen a

magyarság és a jóízlés nevében egyaránt tiltakozott Kodály. „Némely tankönyvíró

valósággal hülyének nézi a magyar gyermeket. Olyan versikékkel és nótácskákkal

gyötri, amiknél különbeket rögtönözne minden épkézláb gyermek, ha hagynák.” 32

Ez

utóbbi mondatot többször hallottam már idézni, bár akkor számomra úgy tűnt: az

improvizációs készség minél éberebben való megőrzésére irányul a gyerekek zenei

nevelése terén. Most viszont úgy értelmezem, hogy a gyerekek alapvető, ösztönös zenei

kreativitása messze túlnő minden pedagógiai céllal, mesterségesen előállított mű-zenén.

A külföldi irodalomból a mesterművekre irányítja a figyelmet Kodály, hisz rengeteg

van belőlük. A magyar nyelvű repertoár megteremtésére pedig a magyar zeneszerzőket

kéri fel. „Eredeti műveket kell írni: szövegben, dallamban, színben a gyermeklélekből,

gyermekhangból kiindulókat.” 33

A példa és az ösztönzés pedig az legyen számukra,

amit a falusi gyermek megőrzött a régi hagyományból.

Kodály ezeknek a szép elveknek a megvalósításában nem a sztereotip tényezőt – ti. a

pénzt - nevezi meg üdvözítő varázsszerként, hanem sokkal inkább azt a kis nem

kötelező munkatöbbletet a tanár részéről, „ami éppen a hivatalos munka ízét, lelkét,

értelmét adja meg”. 34

24

A többi aztán az államra tartozik. Az állam Kodály szerint már nem sokáig térhet ki a

tanítás rendszeres kiépítése elől. A közönség nevelésében fontos célkitűzés a

magasabbrendű zene iránti szükséglet kialakítása. „A magyar közönséget ki kell emelni

zenei igénytelenségéből.” 35

Ezt a munkát az iskola kezdheti el.

A pénz nem jelenthet megoldást mindenre. Kodály nagyobb bajnak tartja a lélek

ürességét az erszény ürességénél.

Mélyen hitt az újabb magyar zenei fejlődés átalakító hatásában a későbbi magyar

zeneéletre. Hitte, hogy mindenképpen áldás lesz a magvetők munkáján.

6. A huszonegyedik század elején – egy zeneiskolai tanár szemszögéből

Az útnak ezen állomásáig elérve olyan felismerésekre jutottam, amelyek egyfelől az

önismeretemet gazdagítják, másfelől új lehetőségeket jelentenek a munkámban.

Számomra szinte misztikus az a pillanat, amikor Kodály azt írja: másképpen énekel a

felnőtt, „ha magával hozza a gyermekkori ének rajongó lelkesedésének emlékét.” 36

Ezen a ponton összetalálkoznak Kodály Zoltán szépséges elvei az életemmel. Hiszen az

a kis zenei aranykor, amelyet a bevezetőben - Kodály gondolatát még nem ismerve -

megidéztem, ennek a csodálatos útnak az egyik virágoskertje. Kodály tanítványa

vagyok én is! Hálával tartozom Tanítóimnak, akik hittel vezettek az úton.

A csellótanítás melletti új terület, a szolfézsoktatás is a munkám része lett. Az újabb

tevékenység megváltoztatta a hangszertanításomat, ugyanakkor érzésem szerint a

hangszeren való játékom is visszahat a szolfézstanításra.

Amit a munkámban különösen fontosnak tartok az olvasottak alapján: a pentatónia

elsődlegessége a hétfokúsággal szemben; a hat hangnál nem nagyobb hangterjedelem a

kezdőknél; olvasógyakorlatok rendszeres végeztetése; élő zene hallgattatása az órákon,

hangversenyeken; a többszólamúság korai kialakítása; értékes zeneművek tanítása;

társas zenélés, kamarazenélés. S amikor a megzavart, újabb válságkorát élő közízlés

nevében a járt útról járatlanra kényszerítenének, legyen erőm és hitem az értékek mellett

kitartani.

Kodály Zoltán különleges, egyedülálló és hiteles zenetanítója a magyar népnek, minden

pártoskodástól mentesen. Tanulmányai, cikkei, eszméi tanúskodnak bátorságáról,

25

amellyel minden ártó szándék nélkül rámutatott a hiányosságokra, hibákra s a teendőkre

is. Mindezt olyan biztos kézzel és értőn tette, hogy ne tévedhessünk el az úton és

biztonsággal járhassunk rajta. Olyan átváltozást álmodott meg kora Magyarországának,

ami kivezető utat jelentett a tévutak labirintusából s egy emelkedettebb létformát kínált

számára. Elvezette népét saját gyökereihez, amelyektől az már-már elszakadt. A

felismeréseiben és a munkája során meghatározó szerepet játszott tudós énje, amely

nagy hozzáértéssel vezetve őt. Kodály létrehozta a magyar zenei nevelés iskoláját,

melynek nem pusztán elveket, hanem nagyon értékes, mondhatni kincset érő tananyagot

is teremtett.

A zeneszerzőket biztatja a gyerekeknek való komponálásra. S a kortárs művészet,

köztük a kortárs zene rendkívül fontos szerepét is megfogalmazta. Az elvek a

leglényegesebbek, amelyek a tanítás során vezérelnek bennünket.

26

III. Összefoglalás

Izgalmas és tanulságos élmény volt a zenetudós, zeneszerző és zenetanító Kodály

Zoltán életének azon időszakaiba bepillantani és ott felfedezőutat tenni, amelyeknek

felismeréseire épült aztán egész életműve és munkássága.

A huszadik század elején a magyar zenei élet szinte alig lélegzett, nemzeti identitásunk

a zene terén a cigányok dallamaiban merült ki. Közép-Európa Wagner és a bécsi zene

hatása alatt állt. Kodály 1907-ben találkozott Párizsban Debussy zenéjével, s ekkor

született meg elhatározása, hogy a magyar folklór érdekében tevékenykedjen.

A magyar népzene teljes történetének megírása foglalkoztatta doktori disszertációjának

témájaként, azonban a rendelkezésre álló források egyértelművé tették ennek akadályait,

s a terv kivitelezhetetlen maradt.

Ezután megkezdődött a népdalgyűjtés, amihez Vikár Béla példáját követve fonográfot

használt. Bartók Béla is csatlakozott hozzá gyűjtőútjain, akivel aztán új rendszer szerint

dolgozták fel az anyagot.

Az elnémetesedett óvodai és iskolai énektanítás, a közönség hiánya a koncerttermekben,

a hanyatló közízlés mind olyan riasztó jelenségek voltak Kodály számára, melyek

cselekvésre késztették – mégpedig nem kisebb céllal, minthogy a magyar népet

kiemelje beteg állapotából.

Egészen kicsi gyerekkortól kezdve felépítette a zenei nevelés alapelveit és kidolgozta

minden korosztály számára a megfelelő és értékes tananyagot. Az iskolákhoz képzett

szakembereket is nevelt, akik képesek hozzáértéssel, a zene és a zenei nevelés iránti

elkötelezettséggel kézen fogni a gyerekeket – elvezetve őket a zene szeretetéhez és

27

értéséhez. S ezekből a kis emberekből került ki a későbbi hangverseny-látogató

közönség, amelynek igénye volt arra az élményre, amit csak a zene tud megadni.

Küzdött a zenei analfabetizmus ellen. Egyes pedagógiai munkái ennek felszámolását is

célozzák (olvasógyakorlatok).

Eljutott a mindennapi ének szükségességének gondolatára, mely óhaja a hatvanas évek

elején megvalósulhatott Magyarországon. Közel száz iskolában kísérleti jelleggel

bevezették a mindennapi énekórákat.

A magyarországi példa nemzetközi visszhangot váltott ki: a világ számos országának

szakemberei élénk érdeklődéssel szemlélték, majd adaptálták Kodály eredményes zenei

nevelési koncepcióját.

Kodály „szellemi rokonai”: Britten, Honegger, Bartók (együtt emlegetik őket, bár

közöttük Kodály szerint nagyon nagy a különbség), Lajtha László (ő is népdalgyűjtő

volt, Bartók és Kodály tanítványa).

Gyönyörű írásait áthatja a szeretetteljes nevelés nemes szándéka, nemzetünk

politikamentes összetartozásának erőt adó, mély érzése.

Végezetül Kodály szavait idézem, melyek betekintést engednek hitvallásába, valamint

életének kvintesszenciáját fejezik ki.

„Különféle idegen iskolák utánzásainak korszaka után rájöttünk arra, hogy van saját

hagyományunk, és számunkra nem volt más feladat, minthogy ezt a hagyományt

napvilágra hozzuk és tovább folytassuk.” 37

„Az én feladatom kutatóként és zeneszerzőként is az, hogy népünk zenéjének azt a

földalatti folyamát, amely a XIX. században tört először felszínre, más emberek számára

világosan láthatóvá tegyem.” 38

„Számomra mindig az volt a fődolog, hogy népem hangját hallhatóvá tegyem.”

„És már azzal is elégedett lennék, ha úgy tartanának számon, mint azoknak a régenvolt

zeneszerzőknek nem méltatlan utódját, akik évszázadokkal és évezredekkel ezelőtt

éltek.” 39

28

7. Irodalomjegyzék

1 Kodály Zoltán: Visszatekintés I. – Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok

(Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc), 44. oldal

2 Kodály Zoltán: Utam a zenéhez – Öt beszélgetés Lutz Besch-sel

(Fordította: Keresztury Mária; Zeneműkiadó Budapest 1974, harmadik kiadás),

82. oldal

3 Kodály: Utam, 7. oldal

4 Kodály: Utam, 10. oldal

5 Kodály: Utam, 11. oldal

6 Kodály: Utam, 56. oldal

7 .Kodály: Utam, 40-41. oldal

8 Kodály: Utam, 64. oldal

9 Kodály: Utam, 69. oldal

10 Kodály: Utam, 70. oldal

11 Kodály: Utam, 73. oldal

12 Kodály: Utam, 74. oldal

13 Kodály: Utam, 79. oldal

14 Kodály: Utam, 88. oldal

15 Kodály: Utam, 89. oldal

16 Kodály: Utam, 89. oldal

17 Szőnyi Erzsébet: Zenei nevelési irányzatok a XX. században

(Tankönyvkiadó, Budapest, 1988), 5. oldal

18 Szőnyi: 142-143. oldal

29

19 Szőnyi: 146. oldal

20 Kodály: Visszatekintés II., 468. oldal

21 Kodály: Visszatekintés I., 166. oldal

22 Kodály: Visszatekintés I., 38. oldal

23 Kodály: Visszatekintés I., 39. oldal

24 Kodály: Visszatekintés I., 40. oldal

25 Kodály: Visszatekintés I., 41. oldal

26 Kodály: Visszatekintés I., 41. oldal

27 Kodály: Visszatekintés I., 41. oldal

28 Kodály: Visszatekintés I., 42. oldal

29 Kodály: Visszatekintés I., 42. oldal

30 Kodály: Visszatekintés I., 43. oldal

31 Kodály: Visszatekintés I., 44. oldal

32 Kodály: Visszatekintés I., 44. oldal

33 Kodály: Visszatekintés I., 45. oldal

34 Kodály: Visszatekintés I., 45. oldal

35 Kodály: Visszatekintés I., 45. oldal

36 Kodály: Visszatekintés I., 41. oldal

37 Kodály: Utam, 93. oldal

38 Kodály: Utam, 93-94. oldal

39 Kodály: Utam, 94. oldal

30

Képek jegyzéke

I-XI. Kodály Zoltán életútja –a Zenei gyűjtemény virtuális kiállítása Steiner Józsefné

(Nagyatád) képeslapgyűjteményéből Kodály Zoltán születésének 130. évfordulójára;

Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár, Kecskemét

http://www.bacstudastar.hu/kodaly-zoltan-eletutja-kiallitas

XII-XV. Személyes emlékek

31

8. Függelék

I. Kodály Zoltán (1910)

32

II. A Liszt Ferenc alapította régi Zeneakadémia Budapesten, a Sugár úton

(ma Andrássy u. 67.)

33

III. Az Eötvös Kollégium

34

IV. Hans Koessler (1853-1926), Kodály zeneszerzés tanára

35

V. Fonográf (Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum, Budapest)

VI. Gyűjtés (Zobordarázs, Nyitra megye)

36

VII. Kertész Gyula felvétele

VIII. Bartók Béla (1881-1945)

37

IX. „Kiskacsa fürdik” – népdal illusztráció

X. „Ó mely sok hal” – népdal illusztráció

(Tavaszy Noémi metszetei)

38

XI. Serkenj fel kegyes nép

(Tavaszy Noémi linómetszete)

39

XII. A Hevesi 1. sz. Ének-zenei Általános iskola kórusa 1974-ben …

XIII. … és 1976-ban

40

XIV. Énektanárunk, „Tivadar bácsi” ajándéka …

41

XV. … és ajánlása