87

Táborok, csereutak, honismereti kirándulások ________________

88

IRODALOMTÁBOR

Nehéz szavakba önteni azt a számtalan élményt, azokat a csodákat, amelyeket átélhettem az irodalomtáborban. Először nem is tudtam igazán, hogy mi vár majd rám. Azt hittem, olvasgatni fogunk,

esetleg tanulunk is egy kicsit, de nem így történt. Minden egy júniusi reggelen kezdődött, miután sikeresen megérkeztem az Árpád hídi buszállomásra. Magamban azon tűnődtem, vajon fogok-e ismerni egyáltalán valakit. Kellemesen csalódtam, mert már majdnem mindenkit ismertem, vagy legalábbis láttam már a suliban. Majd elindult velünk a busz, s egy-két röpke óra múlva már Bánkon voltunk. Addig a pillanatig nem tudtam igazán, mit jelent a

lenyűgöző szó. Azóta sem láttam olyan tündéri világot, mint amilyen ott, Bánkon várt minket. Meseszép, ahogy a fák körülölelik az aprócska tavat, de mégis legjobban a házunk lopta magát a szívembe, amely az otthonunk volt egy hétig. A „tündér-tó” partján éldegélve a legvarázslatosabbak az együtt töltött, vidám, felejthetetlenül boldog napok voltak. Sok-sok nevetés, hihetetlen alkotások, kevés alvás, és még több nevetés. Limerickek, esti szalonnasütés, minden napos fagyasztó úszás a tóban (kevés résztvevővel), színdarabunk, mely osztatlan sikert aratott, mindezek valóban megtörténtek velünk.

89

A többi élményünk maradjon titok, melyet minden irodalomtáboros és a Zöld könyv őriz. Egyetlen bánatunk, hogy sajnos, fénysebességgel teltek a napok, és eljött a búcsú pillanata is. Nekem különösen fájt, hogy el kellett hagynom Bánkot. S elköszönni a barátaimtól, ha csak egy kis időre is, a legnehezebb feladatnak bizonyult. Remélem, jövőre ugyanígy, ugyanott, mindenkivel, és újabb mesékkel folytatódik a bánki csoda!

Kesztyűs Orsolya 11.A

90

TÖRTÉNELEMTÁBOR

Ha azt mondom, Egyiptom, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek a piramisok, a szfinx, a hieroglifák vagy épp a különböző egyiptomi istenek jutnak eszébe! De vajon hányan mondhatják el, hogy építettek már piramist, írtak hieroglifírással, vagy épp egyiptomi ruhába bújtak? Nos, akik a nyár végén Alsóbélatelep felé vették útjukat, minden bizonnyal; az idei töritáborban ugyanis az ókori Egyiptom kelt életre. Miután isteneink elvezettek minket a „Nagy Kékhez”, megalakítottuk három nomoszunkat. Lomosz, Fenomosz és Söriptom népe először Jobb-és Bal-Aton lakossága lett, majd a két terület egyesült. Mindenki felvette az egyiptomi hivatásának a megfelelő nevet, így már írnokaink pontos adatokkal tudták lejegyezni az egyes nomoszok történetét. Bölcs isteneink parancsba adták azt is, hogy fejezzünk be egy befejezetlen egyiptomi

történetet, ehhez azonban muszáj volt elsajátítanunk a hieroglifák bonyolult írásmódját. Ezek után nem volt nagyobb vágyunk, minthogy a fáraó (Élet, Üdv, Egészség!) részére méltó piramist, templomot és persze szfinxet építsünk. Szorgos mérnökeink hihetetlen

gyorsasággal húztak fel a Birodalom közepén egy piramist, melynek oldalait a nomoszok díszítették nomoszi ízlésük szerint, illetve üzenőfalat is létesítettünk a piramis egyik oldalán, hogy a fáraóval (Élet, Üdv, Egészség!) megoszthassuk legfontosabb gondolatainkat. (Pl.: Elfogyott a tej! Cuki a cicád!) Eközben művészeink rendületlenül dolgoztak a templom ablakainak festésén, valamint a köznép lelkesen építette a kupak-szemű szfinxet.

91

A munkálatok befejeztével nekiláthattunk ruhatárunk egyiptomiasításának, amelyre - valljuk be őszintén - nagy szükség volt! Így aztán méltón állhattunk a nagy megmérettetés elé, vagyis illő öltözékben bizonyíthattuk isteneinknek és a fáraónak (Élet, Üdv, Egészség!), hogy mindent tudunk Egyiptomról. Majd hatalmas sikert arató előadásokat mutattak be a nomoszok, és az istenek is kegyeskedtek ebben a nagyszerű mulatságban részt venni. Így hát csak hálásak lehetünk isteneinknek, amiért ide vezéreltek minket! Ám, mielőtt még mindenki azt hinné, hogy ez az egyiptomi élet csupa munka és isteni parancsok tömkelegének a teljesítése volt, el kell hogy mondjam jutott időnk a szórakozásra is! Nagyszerű filmeket láttunk, és minden délelőtt részt vehettünk egy tanulságos - és szórakoztató -, Egyiptommal kapcsolatos előadáson. Meg persze rengeteget labdáztunk a „Nagy Kék”-ben, cosmósnál cosmósabb pingpongmeccsek zajlottak, és persze hangos éneklések közepette tűzijátékot néztünk a vízből. Valamint Samről megtudtuk, hogy voltaképpen ő Brian!!! Így teltek hát unalmasnak egyáltalán nem mondható egyiptomi napjaink, melyek elmúltával még mindig mosolyogva gondolunk közös élményeinkre!

Horányi Eszter 11.C

92

CÍMEREZ Ő TÁBOR

Egy címerező születésnapja Kopogás a szobánk ajtaján. Jaj ne! Ébresztő van, fel kell kelni és menni kell…Megint egy újabb nap, már nincs is olyan sok hátra. Nemsokára megyünk haza, megkapjuk a fizetést és vége!! De még itt vagyok, és most fel kéne kelni…már csak 25 percem van reggelizni és elkészülni…és ma van a születésnapom…huh,

hát lehetnék kellemesebb helyen is… Felkelek, lemászom az emeletes ágyról (lépcső híján inkább lecsúszom), gyorsan felkapom a széken heverő, gombóccá gyűrt inget és nadrágot. Francba…ma még mosnom is kéne, nincs több tiszta ruhám…majd délben, vagy este, esetleg holnap. Sietek reggelizni…kenyér, felvágott, paradicsom…a

szokásos, de már megszoktam, nem is olyan rossz. Ma még extra sajt is van, mintha tudná valaki, hogy 19 évvel ezelőtt ezen a napon születtem. Jaj már csak 10 perc… fogmosás és egy gyors

ellenőrzés a táskámban: sapka megvan, kesztyű megvan, leukoplaszt megvan, napszemüveg megvan, zene megvan. Rendben, akkor le is mehetek a ház elé… még időben vagyok, egy kávét is megihatok. Felszállok az IFA-ra, és már gördülünk is ki az udvarból a földekre. Körülnézek, mindenki csendben ül, a szemek lecsukódva, még lehet egy kicsit aludni. Pár perc zötykölődés után elhagyjuk a falut, és a környező földeket vesszük célba. Megérkezünk, szép lassan lemászunk hátul a kocsi lépcsőjén. Mindenki megkapja a saját sorát, és elindulunk befelé a kukoricatáblába. Ki egyedül zenét hallgatva, ki kettesével-hármasával beszélgetve. Telik az

idő, a nap is egyre magasabbra emelkedik. Kiérek a sorból, és körülnézek: az ég borús

93

szürkesége és a szomszédos napraforgótábla ragyogó színe erős kontrasztot alkot, valószínűleg esni fog. Gyorsan visszaindulok, nem szeretném, ha itt benn kapna el a zivatar. Szemerkélni kezd az eső… nem akarok elázni, de hát mit tehetnék. Összetalálkozom pár emberrel, reméljük, nem fog erősebben esni. Kiérünk a sorból, újabb sor, majd megtudjuk, hogy erre a délelőttre végeztünk. Az eső is elállt, mintha ma az égiek is velem lennének. De jó!! Irány a vendéglő, végre ebédelünk, hiába a tízórai és az ajándék pluszcsoki, már éhes vagyok. A mostani úton már jobban mozgolódnak az emberek mások kárára. Mindenki megkapja a maga hasipacsiját, nincs kivételezés. Kezdek kicsit félni… nem kellemes ilyen „öreg”-nek lenni, amikor hasipacsira kész emberek vesznek körül. Már énekelni is van kedvünk, mintha hirtelen felébredtünk volna. A hangulatot csak fokozzák az élózások, melyek már a zenei trendeket is követik!! A finom vendéglői ebéd után visszamegyünk a kollégiumba pihenni. Gyors zuhany, pár hangos szó a várakozás miatt… de sebaj, végre lemoshatom a koszt magamról. És végre elérkeztünk a nap egyik legjobb szakaszához, a pihenőhöz, aminek szigorúan csendesnek kell (kellene) lennie. Pár átszűrődő kacajt leszámítva nyugodtan hajthatom álomra a fejemet. Néhányan elmentek boltba is, remélem, nem felejtik el a gyümölcslevet, amit kértem. Jaj… hiszen alig telhetett el 5 perc! Az emeleten újra megindul az élet, először csendben motoszkálva, majd egyre több hangerőt követelve. Nemsokára már mindenki fel-alá futkos, fel kéne kelni… a napok előrehaladtával már egyre könnyebben megy az ágyból való

„kipattanás”. Gyors készülődés, és pár perc elteltével már megint az IFA-n ülök, körülöttem néhányan még kótyagosan néznek maguk elé, ám a többiek már nevetgélve beszélgetnek. Szerencsére most sem esik, ez jelentősen növeli az emberek lelkesedését, munkához való kedvét. A szülinapi „ajándékomat” is megkaptam, de csak nevetni tudok rajta… mondjuk pár lila folt maradni fog a küzdelemre emlékeztetve. A délutáni műszak gyorsan telik, jól

94

szórakozunk, van, aki táncol, van, aki énekel a kukoricák között. A végeláthatatlan sorok meg remek kis beszélgetésekre adnak alkalmat, itt garantáltan jobban megismered barátaidat. Kiérünk a sorból, és megtudjuk, hogy befejeztük a második táblát! Máris!! Mehetünk is vacsorázni, pedig még nem is sötétedik. A visszaúton még kiosztódik pár hasipacsi, de szerintem ezt senki sem bánja, még az érintettek sem. Az esti zuhany után sokan a társalgóba gyűlünk össze, és nekikezdünk a kapott házitej elfogyasztásának. Van, aki már rá sem tud nézni a tavalyi év után (akkor sokkal többet kaptunk, és üvegezéssel döntöttük el, kinek kell meginnia egy-egy pohárral). Viccelődés, az aznapi tapasztalatok megosztása, majd jóval a hivatalos takarodó után mindenki elmegy aludni. Érdekes kis szülinap volt, nem sok embernek jut ehhez hasonló, maradandó élmény. A gondolataimnak gátat szab a fáradtság, szó szerint belezuhanok az ágyamba, pár perc múlva már mélyen alszom, és csak remélni tudom, hogy nem fogok kukoricákkal álmodni!! Hajdú Eszter 12. B

95

KARBANTARTÓTÁBOR

2009 májusában vehettünk részt először a híres-nevezetes karbantartótáborban, ahol büszkén váltottuk fel Palkovits tanárnő előző osztályát. Az út eléggé hosszú volt a Balaton partján lévő Alsóbélatelepig, de az elkövetkező pár nap

élményei kárpótoltak minket. Amikor odaértünk, azt hittük, hogy könnyű dolgunk lesz, néhány óra alatt végzünk, aztán mehet a buli… Ez nem így történt, mert ami először egyszerűnek tűnt, annak az elvégzése több órába tellett. Meg kellett küzdenünk a pókhálókkal, az egy éve nem használt házak kitakarításával, és persze a kert rendberakásával is. Nem volt gyerekjáték, de nagy nehezen sikerült, majd megkaptuk azt a nem egyszerű feladatot, hogy a 15 éve ki nem rámolt sufnit kitakarítsuk és rendbe rakjuk. Na, azért ne gondoljátok, hogy olyan rossz sorunk volt, akkor pihentünk, amikor akartunk, akkor játszottunk, amikor akartunk, és mindezek mellett élvezhettük Csupi néni fergeteges főztjét is. Estére mindig annyira lehűlt az idő, hogy három pulcsi sem volt elég, de a meleg teák megmentettek minket a fagyhaláltól. A reggelek, mondanunk sem kell, még hidegebbek voltak, gyakran pokrócban mentünk reggelizni. Öt nap alatt sikerült a tábor nagy részét rendbe hozni, és mindez annyira tetszett nekünk, hogy a vonaton hazafelé már a második karbantartóról álmodoztunk.

A május nagyon lassan telt, majd végre elérkezett a várva várt június, amikor ismét lemehettünk Alsóbélatelepre.

96

Ugyanaz a társaság vágott neki a hosszú útnak, 11. A-sok és 9. B-sek, még a vonatunk másfél órás késése sem vette el a kedvünket. Amikor leértünk, mindenki boldogan látott neki az új feladatok elvégzésének, ami egyeseknek nagy kihívást jelentett. Lefestettük az ablakkereteket, beraktuk a stéget, újra kitakarítottuk a tábort, kiselejteztük a felesleges holmikat,

lepókhálóztuk az összes lámpaburát, és újra füvet nyírtunk, melyben Jani, a legtapasztaltabb karbantartós is a segítségünkre volt. Mivel immár mindennel gyorsabban végeztünk, rengeteg időnk maradt a szórakozásra is. Volt, aki fürdött a Balatonban, volt, aki a játszótéren hintázott, a lényeg, hogy mindenki jól érezte magát. Utolsó este még tábortüzet is raktunk, mely tökéletes megkoronázása volt az eltöltött napoknak. Másnap délelőtt mindenki szomorúan pakolt össze, nagyon sajnáltuk, hogy csak ilyen kevés időt tölthettünk ezen a remek helyen. Jövőre sajnos nem vehetünk részt a táborban az érettségi miatt, de reméljük, hogy utána még sokszor visszatérhetünk segíteni a következő karbantartósoknak.

Fedor Zsuzsanna, Horváth Alexa 11. A

97

OLASZ DIÁKCSERE Intercultura 2009, Lecce Visszaszámlálás. Április 14. Indulás! „Szia, Anyu! Hiányozni fogsz!” Buszút… Még mindig buszút… „Tanárnő, pisilnünk kell!!!” Ravenna: kultúrprogram. Még egy kevés buszút… Montesilvano – éjszaka a tengerparton. Újra a jól ismert buszút… LECCEEE! A viszontlátás öröme! 8 nap mennyország… Hat fogásos olasz ebéd – mozdulni se bírunk. Másnap piac, Csajok örömére vásárlás! Csodaszép a belváros! Esténként igazi olasz élet. Olasz pubok. Olasz pizzák. Olasz partyk. Kirándulás! Otranto – Leuca – két tenger találkozása. Gallipoli – olvad a fagyi. Manduria – borvásár. Alberobello – trullók, azaz furcsa házak. Ostuni – a „Fehér Város”. Késés: 1 euró. Hol napfény, Hol eső, De így is fürödtünk a tengerben.

98

Utolsó este, Utolsó Vacsora. Zene. Tánc. Buli. Másnap: könnyek és ölelések. Még több könny, és még több ölelés… ÉLETRE SZÓLÓ BARÁTSÁGOK!!! ÖRÖK EMLÉKEK!!!

Sztrányay Eszter, Sztojanovics Alexa 10. C

PRÁGA – AHOGY A 10. B LÁTTA

2009 májusában a 10. B osztály Csehországba, Prágába látogatott. Mielőtt bemutatnám az osztálykirándulásunkat, szeretnék pár szót szólni a történelmi városról. Prága (csehül: Praha) a Cseh Köztársaság fővárosa és egyben legnagyobb települése. A számos kulturális és történelmi emlék mellett Prága a sör fővárosa. Az itt élők számára a napi rutin része a munka utáni „ sörözés” vagy „sörivás”. A tájékozatlan turisták számára nincs különbség, a cseh szokások szerint azonban, csak öt sör után beszélhetünk „sörözésről”, az addigi fogyasztás csupán „sörivás”. A város történelmét három jelentős korszakra

oszthatjuk művészettörténetileg.

Az első korszak a „Staropramen korszak”. 2009. május 1-jén érkezett a városba a Budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium diplomáciai delegációja a 10. B osztály színeiben. A kezdetben békés látogatás hamar átcsapott területfoglalásba, és az osztály elfoglalta szálláshelyét az egyik külvárosi kollégiumban. A gyarmatosítóknak kezdetben nyelvi nehézségeik akadtak, hisz

99

a térségben - érthetetlen módon - nem beszélték a magyar nyelvet, de az angolt és németet sem. Végeredményben a nonverbális kommunikációt alkalmazva, mutogatással és grimaszolással sikerült igénybe venniük a szobáikat. Nem sokkal ezt követően megkezdődött a terület feltérképezése, ami meglepően rövid idő alatt ment végbe. (Annak ellenére, hogy Ferge Anna, a

sereg hadvezére vitt magával Prága térképet és útikönyveket.) Megkezdődött

a hódítás… A második

korszak (május 2-3.) a Kozel Černý (ford.: Barna Kozel), azaz a Hódítás időszaka. A sereg kisbuszába, akarom mondani harci szekerére ülve elindult, hogy uralma alá hajtsa a várost. A sorban az első az Óváros (Staré Město) volt, ahol megcsodálhatták a bajor kereskedők fennmaradt házait. Ezt követte a Josefov, más néven a Zsidóváros, az óvároshoz kapcsolódó városnegyed. Számos emlékművet vehettek górcső alá a diákok, akarom mondani katonák, mint például a Pinkász zsinagógát, a Régi-új zsinagógát, a Magas zsinagógát és a régi zsidó temetőt. A okkupáció érintette az Újvárost (Nové Město) is, melynek központja a Vencel tér, több

történelmi esemény színtere, de mindezt elhomályosította az itt található Starbucks kávézó. Eme jeles műintézmény az osztály egyes tagjaira a mágnes erejével hatott, így a csapat itt két részre szakadt: egyik alakulata a Kisoldal (Mala Strana) felé vette az irányt, ahol a John Lennon emlékfalon ők is hátrahagyták kézjegyüket; a másik csapat eközben tűzön-vízen keresztültörve a Kávézó elfoglalásáért küzdött. Ám az ostrom olyan anyagi erőket igényelt, melyek meghaladták a küzdők készleteit, így kénytelenek voltak feladni tervüket. Taktikai szempontból azonban magától

100

értetődően a Vár és Várnegyed (Hradčany) a legfontosabb pont. Látnivalói közül a legszebb volt a Hradzsin (maga a Vár) a Szent Vitus-székesegyházzal, a királyi palotával és az Arany utcácskával. Ez utóbbit a magyar hadak kizsákmányolták, elhozták az aranyat és némi szuvenírt a családnak. Természetesen nem maradhatott ki a Károly híd sem a hadjáratból, amin átkelve a csapat elfoglalta a várat, megnézte a őrségváltást, majd ők maguk váltották le az őröket. Az Óváros téren átállították az Orlojt, Prága talán leghíresebb jellegzetességét, a nagy óraművet. E korszak csúcspontja az U Vejvodu nevezetű élménykombinát volt: egy vérbeli prágai söröző, ahol megkóstolhatták a cseh nemzeti ételt, a fenséges knédlit, közben meghallgatták vezetőjük kedvenc részletét Svejk , a derék katona kalandjaiból. A sereget itt erősen megsarcolták, de a csapat némi küzdelem, de főként némi ravaszság és kézügyesség latbavetésével végül megmutatta, hogy több mint három a magyar igazság… A Kozel Černý korszakába tehető a sereg három apródjának születésnapja, amit méltó módon ünnepeltek meg családias légkörben. Mindenki szerencsésen túlélte… Végül beköszöntött a harmadik nagy korszak, a „Pilsner Urquell (csehül: Plzeňský Prazdroj)”. Ez a Kivonulás korszaka, amely május 4-ére tehető. Csapatunk fájó szívvel hagyta el Csehországot, azonban hamar feledte a bút, mikor a határ közelében betért még egy Kutna Hora nevű helyre, ahol szívélyesen invitálták őket egy kis kápolna megtekintésére. A kápolnát belülről több tízezer koponya és csontváz díszítette. Memento mori. Design halottakból. A roppant érdekes, azonban félelmetes látvány úgy megrémítette seregünket, hogy egészen hazáig menetelt, mindössze csak egy kis szlovák faluban állt meg, hogy megbizonyosodjon róla, egy csontváz sem szalad utána.

Balázs Dávid 10. B

101

„Utazunk és nincsen záróra”

Szeptember 9-e látszólag egy átlagos őszi kedd volt. Az emberek érezték, hogy a hét már elkezdődött, de ahogyan ez lenni szokott, a ködös keddi reggeleken még nem voltak egészen biztosak abban, hogy egyszer véget is fog érni. Reggel hét órakor, mint bármely más nap hét órakor, fáradt szemek ezrei kutattak a homályban kávéscsészék és műzlistálak után. Ám ez a ködös, keddi hét óra más volt, mint a többi, ekkor ugyanis már valahol a II. kerület szívében 30 fáradt szemű diákkal és két ugyancsak hunyorgó tanárral „fedélzetén” egy hatalmas busz fordult ki a rózsadombi, vörös téglaépület parkolójából, hogy kezdetét vehesse a 11. D osztály addigi legnagyobb osztálykirándulása. A cél nem más volt, mint Nyárádszentlászló, az erdélyi kis falu 20 km-re Marosvásárhelytől. A busz utasai eleinte fáradt csöndbe

burkolóztak, ám ahogy a nap sugarai egyre

erősebben áthatoltak a

párától nedves

ablakokon, úgy a tanulók hangszálai is egyre erősebbé váltak. A hangzavar kiteljesedése előtt a busz „kapitánya” fékezett, kormányt csavart, majd némi pöfögéssel megállította

a guruló „konzervdobozt”, hogy zavartalanul megnézhessük a nagyváradi Szent László székesegyházat és kincstárat. A székesegyház megcsodálása után folytattuk utunkat, majd a késő esti órákban elértük célunkat, a minden jóval felszerelt Pásztortűz Gyermektábort, ami minket, „szakavatott” táborozókat is teljesen meglepett kényelmével és szépségével.

102

Másnap egy remek reggeli után megnéztük a környéken épült középkori templomot. Szállásunkra visszatérve edényalátéteket fonhattunk kukoricacsuhéból Áron bácsi segítségével, kipróbálhattuk a fafaragást, sőt tekergő tulipánokat rajzolhattunk egy bútorfestő segítségével. Mindezen foglalkozások után egy tanyára mentünk, de nem arra a modern félére, hanem egy igazán igazi gémeskutas tanyára, ahol a budapesti diákoknak alkalmuk nyílt kipróbálni, hogy milyen is az, amikor nem a papírdobozos tej műanyag kupakjának

lecsavarásával jutunk tejhez, hanem egy kecske fejésével. A kevésbé merészek ez idő alatt növelhették biológiával kapcsolatos ismereteiket, vagyis megbizonyosodhattak róla, hogy a csirkéknek valóban kapirgáló lábuk, a teheneknek pedig párosujjú patájuk van - és nem a biológia tanárok átverésének áldozatai voltunk éveken keresztül. A házi kecskesajt kóstolgatása után visszatértünk faházikóinkba és vártuk a kürtöskalácsos vacsorát. A cukros csiga elfogyasztása után pedig felköszöntöttük egy osztálytársunkat, aki pont az nap ünnepelte 17. születésnapját. A mulatozás után másnap ásítozva klaffogtunk az

ebédlőbe, hogy egy kis reggelivel indítsuk a napot, amely folytatása során Körösfőn vásárolhattunk tulipánt éneklő galambos gyertyatartót, csészét, tányért, szalvétatartót, tálcát, szóval mondhatni bármit (a hangsúly a galambon és a tekergő virágokon volt). Körösfő után a remek akusztikával rendelkező parajdi sóbányába látogattunk, ahol idegenvezetőnk két dalos kedvű osztálytársunkkal egy röpke koncertet tartott nekünk a barlang legnagyobb termében. És ha most valaki azt gondolná, hogy ezek után fáradtan rogytunk ágyba, az téved, mivel szovátai látogatásunk során melegvérű barátaink még a Medve-tóban is lubickolhattak egy órácskát.

103

Utazásunk negyedik napját Marosvásárhelyen töltöttük a vár és kultúrpalota megtekintésével. A macskaköves utak végtelen sora után mindenkinek jól esett egy kis rikító színű jégkása. Hazafelé menet pedig láthattuk a Maros menti kastélyokat, többek között a marosvécsit és a gernyeszegit is. Utolsó előtti napunk fő programját élvezték talán a legtöbben, a Tordai-hasadékban tett több mint 2 km-es túránkat, ahol mindenki szabadon ismerkedhetett a mesébe illő tájjal. Szeptember 14-én, vasárnap indultunk haza csöndben, fáradt nyugalomban. Kolozsváron azonban még megálltunk, hogy megnézhessük Mátyás király szobrát, és kávézhassunk a közelben. Utolsó állomásunktól búcsúzva viszont már mind tudtuk, hogy a következő megálló Budapest lesz. Az esti órákban érkeztünk haza. Látszólag minden olyan volt, mint a ködös, keddi reggelen: a sok fáradt diák, a hunyorgó tanárok, az őszi nap. Ám mi mégis valahogy megváltoztunk. Az álmos tekintetek mögött ugyanis már alig várták élményeink, hogy egy forró fürdő után, kakaóval a kezünkben előtörhessenek.

Csernus Fanni 11.D

104

KÁRPÁTALJA 10. D MÓDRA A 10. D most sem tétlenkedett otthon az érettségi szünet alatt, a tavalyi londoni utazás után idén Kárpátaljára látogatott el. Osztályfőnökünk fontosnak tartotta, hogy a „nagy városok” után egy kicsit más környezetbe is belecsöppenjünk, így ide utaztunk el együtt. Korán reggel indultunk, busz vitt el minket. Az úti célunk Bene volt, egy pici falu, és már nagyon vártuk, hogy végre odaérjünk. A hosszú utazás után azonban nem álltunk meg, hanem megnéztünk két templomot, jártunk Csetfalván is, és csak ezek után pakolhattunk le. Családoknál laktunk, mi pont a polgármesteréknél, így mindenki „belekóstolhatott” - néha szó szerint - ebbe az életbe. A családok kedvessége mindenkit elragadott, hosszú utazgatásaink után mindig meleg étellel és frissítő italokkal vártak minket. Első este

Benével és a helyiekkel ismerkedtünk, a benei gyerekek előadással készültek nekünk, és néhány fiút az osztályból meg is táncoltattak. Ezek után a hangulat megteremtésének a kedvéért közösen is énekeltünk velük, majd szűk körben az osztály tovább folytatta az éneklést a helyi művelődési házban. Másnap a kiadós reggeli után útra keltünk, a busz elvitt minket a Vereckei-hágóhoz. Elég hideg volt fönt, de a látvány mindenkit

kárpótolt, a kilátás gyönyörű volt. 895-896-ban a honfoglaló magyarok többsége a Vereckei-hágón keresztül érkezett a Kárpát-medencébe, bámulatos érzés volt ott lenni. Az osztály az emlékműnél is járt, bár sajnos elég rossz állapotban található már, de a koszorút nem felejtettük otthon. A hágó után sétálással töltöttük ki a szabad időnket, az osztály persze itt is megtalálta a szórakozás lehetőségét, egy patak mellett vezetett az utunk, néhányan át is keltek rajta. Ezek után túráztunk, felgyalogoltunk a huszti vár romjaihoz.

105

A harmadik napon két jelentős városba látogattunk el, Munkácsra és Ungvárra. Munkácson első utunk természetesen a várba vezetett, tekintélyes maradványai a város fölötti hegyen álltak. A vár jelenleg műemlék, benne múzeummal. Jelentős szerepet játszott a vár

történetében Korjatovics Tódor herceg, ő udvarával együtt Munkács vidékére költözött, tevékenységével nagymértékben elősegítette Kárpátalja fejlődését. Az ő szobra kiemelt helyen áll, a legenda szerint ha megérintették az ujját, és kívántak valamit, akkor azt teljesítette, ennek köszönhetően mutatóujja vált a legfényesebbé az évek során. Ungváron megnéztük a vártemplom maradványait, majd szabadidőt kaptunk, amit a helyi skanzenban töltöttünk el. Érdekessége az

volt, hogy szög nélkül épített, természetes anyagból készült házakat láthattunk. Az utolsó éjszakát az osztály közösen töltötte, előtte lelkes önkéntesek osztályfőnökünkkel együtt felkeresték a helyi papot, és a magukkal vitt edényeket, ruhákat, magyar nyelvű könyveket és egyéb használati tárgyakat a falunak ajándékozták. Hazautazásunk előtt iskolákba látogattunk el, ahol megismerkedhettünk a helyi oktatással. Megdöbbentő volt hallani, hogy a magyar gyerekeknek mit kell tudniuk, egyszerre kell ukránul és magyarul is megtanulniuk, és az ukrán nyelv igen nagy jelentőséggel bír, hiszen csak ezzel tudnak bárhol elhelyezkedni. A magyar gyerekeknek igen kevés iskolát létesítenek, ilyen szempontból hátrányokkal indulnak, és gyorsan kell beilleszkedniük. Beszélgettünk az igazgatónőkkel, akik szívesen fogadták a magyar nyelvű könyveket. Köszönet jár Bednár tanárnőnek, Szalay tanárnőnek és Farkas tanárnőnek, akik megszervezték ezt a csodás kirándulást, a csibék nagyon jól érezték magukat, élményekkel gazdagon tértek haza!

Bagyinszki Diána 10. D

106

PROJEKTHÉT 8. A Az osztály a projekthét alkalmából Sárospatakra utazott egy négynapos osztálykirándulásra, ahol Rákóczi Ferenc életútját ismerhettük meg. Vonattal vágtunk neki a várva várt kalandnak. Már az úton is nagyon jó volt a hangulat: filmet néztünk, fényképeket készítettünk, beszélgettünk. Mivel a vonat nem vihetett minket a szállásig ,kénytelenek voltunk elcipelni a csomagjainkat a négyágyas faházakig. Az első nap, miután kipakoltunk, ellátogattunk a sárospataki református kollégiumba, ahol megtekintettük a nagykönyvtárat és a kollégium múzeumát. Másnap elutaztunk Borsiba, Rákóczi szülőhelyére, hogy megnézhessük a Rákóczi várkastélyt. Ezt az utat már busszal tettük meg. Az ottani idegenvezetőnk nagyon kedves volt. Igazi fegyvereket vehettünk a kezünkbe, és a szerencsésebbek beleülhettek Rákóczi székébe. Az itteni látogatást énekléssel és tánccal zártuk. Még ezen a napon tovább utaztunk Kassára, és ellátogattunk a dómba, ahol Rákóczi hamvai nyugszanak. Márványkoporsóját nemzetiszínű szalagos koszorúk sokasága borítja. Kassán láttuk a rodostói ház mását, ami a fejedelem utolsó háza volt. A látnivalókon kívül magát a várost is körbejártuk. Esténként előadásokat tartottunk, melyekre még otthon fel kellett készülni. Körbeültünk, és meghallgattuk egymás

munkáit, amit végül Bea néni és Anna néni értékeltek is. Ezután szabadfoglalkozás volt. Mivel az idő nekünk kedvezett, a szabadban lehettünk. Pingpongoztunk, kártyáztunk,a bátrabbak hajat festettek, és még a főzéssel is megpróbálkoztak. A harmadik nap délelőtt túrázni mentünk, ahol nagyon megáztunk. Délután kisütött a nap, ennek ellenére újból vizesek lettünk, hisz meglátogattunk a helyi uszodát. Ide az osztály egyik része jött csak, mert ez választható program volt. Az utolsó nap megnézhettük Sárospatak egyik legjelentősebb műemlékét: a Rákóczi-várat. Aznap még sétálgattunk a városban,

de délután sajnos haza kellett indulnunk. A kirándulás alatt megismerhettük a fejedelem életútját és nem utolsó sorban egymást. Fényképezőgépeink rengeteg új fotóval gyarapodtak. Úgy hagyhattuk el Sárospatakot, hogy Rákócziról ha nem is mindent, de a lényegesebb dolgokat egy életre megjegyeztük.

Kovács Kinga 8. A

107

SPORTTÁBOROK Suli sítábor 2009 Murau Március 15-én, legszebb nemzeti ünnepünkön indultunk a várva várt sítáborba. Legnagyobb létszámmal a 8. A-sok és a 11. D-sek képviseltették magukat, de végzősök is akadtak szép számmal. A csapat fele már többször járt itt, de Lilla és Anna (11.A) a csúcstartók:

ötödik alkalommal vettek részt Dosek Zsuzsa tanárnő táborában. Napsütés, hó, friss levegő, panoráma, jó társaság. Ez várt minket a hegyen, közel 2000 m-es magasságban. A napot mindig közös bemelegítéssel kezdtük,

majd a 7 kezdő és a középhaladók oktatáson vettek részt. Délután a haladóknak csoportos szabad sí volt a program, a megbeszélt pályákon gyakorolhattak liftzárásig. Havazás, szél, napsütés váltakozott a hét folyamán, de a hó jó minőségű maradt.

Vacsora után közös „csapatépítő tréning” keretében villanthattuk meg kreativitásunkat, amikor köszöntő verset írtunk a két szülinapos fiúnak, vagy kitalálhattuk a logistory megfejtését, esetleg memóriajátékban jeleskedhettünk. Bánóék csapata nyerte a vetélkedőket és az éjszakai „hogyan tartsuk ébren a tanárnőt” című játékot is, aminek a fődíja a másnapi lécpakolás lett. (Bár a nagylányok, Nuki vezetésével utolsó éjjel 2 óra magasságában megközelítették a fiúk teljesítményét.)

108

Minden napra jutott a rossz hír (elveszett kesztyű, otthonfelejtett bukósisak, tiltott egyedül sízés, stb.) mellé legalább egy jó is. A tanárnő naponta gratulálhatott a csapatnak a balesetmentes közlekedésért, ami a legfontosabb dolog, szerinte. Sokat nevettünk, fejlődött a sí- és snowboard tudásunk, barátokat szereztünk, friss hegyi levegőn mozogtunk napi 7 órát.

Rossz hír: egy évet kell várni, hogy újra együtt legyünk. Jó hír: jövőre veletek ugyanitt. Halihalihó! Síelni jó!

A táborozók

109

Gábor-tábor, Murau

110

Kiss Anita 11. D