takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! együtt menni...

68
XXI. évfolyam 3. szám 2012. május–június Takarék A Takarékszövetkezeti Integrációk Lapja • „Házasság előtt” Az MFB várhatóan a Takarékbankban lévő német tulajdoni hányadot és a kapcsolódó jogosítványo- kat veszi át. • Egy felügyeleti konzultáció margójára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2012. májusában hirdette meg a „Konzultáció a szövetkezeti hitelintézetek vizsgálati tapasztalata- iról és a kapcsolódó felügyeleti elvárásokról” című programját. Új korszak kezdődik a takarék világban? Lassan fél évtizede, hogy a Lehman Brothers csőd- je elindította a máig is tartó világválságot. A közös vonások mellett lényegesek a különbözőségek a globális világ vagy az európai térség, és ezen belül a magyar problémakör, s tovább, a szűkebb takarékvilág problematikájában. „Segíts magadon…” „A cselekvés magában hordja a jutalmát Cselekedni, teremteni, harcolni a körülményekkel, legyőzni őket (…), ebben van az ember minden öröme és egészsége.” Takarék liget Filvig István, felcsúti birtokán nemrég egy ma- jálisra invitálta azon szövetkezeti hitelintézetek, tagszervezetek vezetőit, akik tavaly egy-egy facse- metét ajándékoztak a SIGNAL Biztosító nyugdíjba vonult vezérigazgatójának. „A vidék egyfajta gazdasági és termelési tér, ugyanakkor maga a teremtett világ a vizeivel, a földjeivel, az élővilágá- val, a környezetével, a levegőjével. Egy harmadik dimen- ziója is van, a társadalmi, kulturális tér. Ezt a három dimen- ziót egyszerre, összhangban kell fejlesztenünk.” – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Upload: others

Post on 25-Jan-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

XXI. évfolyam 3. szám2012. május–június Takarék

A Takarék szövetkezeti Integrációk L apja

• „Házasság előtt” Az MFB várhatóan a Takarékbankban lévő német tulajdoni hányadot és a kapcsolódó jogosítványo-kat veszi át.

• Egy felügyeleti konzultáció margójára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2012. májusában hirdette meg a „Konzultáció a szövetkezeti hitelintézetek vizsgálati tapasztalata-iról és a kapcsolódó felügyeleti elvárásokról” című programját.

• Új korszak kezdődik a takarék világban? Lassan fél évtizede, hogy a Lehman Brothers csőd-je elindította a máig is tartó világválságot. A közös vonások mellett lényegesek a különbözőségek a globális világ vagy az európai térség, és ezen belül a magyar problémakör, s tovább, a szűkebb takarékvilág problematikájában.

• „Segíts magadon…” „A cselekvés magában hordja a jutalmát Cselekedni, teremteni, harcolni a körülményekkel, legyőzni őket (…), ebben van az ember minden öröme és egészsége.”

• Takarék liget Filvig István, felcsúti birtokán nemrég egy ma-jálisra invitálta azon szövetkezeti hitelintézetek, tagszervezetek vezetőit, akik tavaly egy-egy facse-metét ajándékoztak a SIGNAL Biztosító nyugdíjba vonult vezérigazgatójának.

„A vidék egyfajta gazdasági és termelési tér, ugyanakkor maga a teremtett világ a vizeivel, a földjei vel, az élővilágá­val, a környezetével, a levegőjével. Egy harmadik dimen­ziója is van, a társadalmi, kulturális tér. Ezt a három dimen­ziót egyszer re, összhangban kell fejlesztenünk.” – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Page 2: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

MATAK_215*295+KIFUTO_POLICEPRESS_Layout 1 9/16/11 10:45 AM Page 1

Életbiztosítások

Gépjármû-biztosítások

Megnyugtató gondoskodás

VÉDÔSZÁRNYKockázati életbiztosítás

Vagyonbiztosítások

Balesetbiztosítások

Page 3: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 3

Szerkesztői üzenet

Tartalom

Impresszum

Iskola a határon… CímlapsztoriTöbbmilliárdos pályázatok indulnak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 BeszámolóA takarékok stratégiai partnerek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .8

„Házasság előtt” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 GazdaságVártnál nagyobbat esett a gazdaság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16Egy felügyeleti konzultáció margójára . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .18OTSZ az iskolában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .19A SIGNAL agrárvállalkozói termékcsomaggal bővítetteszolgáltatásait a takarékszövetkezetek számára . . . . . . . . . . . . . . . . .20Lendületben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .22Új korszak kezdődik a takarék világban? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .23 IntegrációTájékoztató a Takarékszövetkezeti Integráció tagin téz ményeinek 2012 első negyedéves teljesítményéről . . . . . . .28A TÉSz Takarékszövetkezetek 2012 I . negyedévi gazdálkodása . . . . . . 31Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség 2012 . május hó 30 . napján megtartott Közgyűlése határozatainak kivonata . . . . . . . . . . . 34Az OTIVA 2012 . május 31-én megtartott közgyűlésének határozatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35A Takarékszövetkezetek Oktatási Alapítványa 2012 . május hó 24 . napján megtartott kuratóriumi ülésének határozat kivonatai . . . . . . 35A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt . 2012 . évi rendes közgyűlésének határozatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36A Takarékszövetkezeti Akadémia Oktatási Egyesület 2012 . május hó 31 . napján megtartott közgyűlése határozatainak kivonata . . . . . 36Tulajdonviszonyok és részjegy a takarékszövetkezetben . . . . . . . . . . . 37Ünnepélyes díjkiosztó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41 TKSZ FigyelőA méret fogságában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .43Messze a várostól . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .46A nehéz körülmények ellenére . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .50

„Segíts magadon…” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .52 Takarék AkadémiaTanulmányút a TAKARÉK AKADÉMIA szervezésében a KÖT Biztosító termékeinek legsikeresebb értékesítői számára . . . . 57 KitekintésElnökségi ülés Dél-Hollandiában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .58Egy sikeres születésnap . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .60 Szóra érdemes… Takarék liget . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .62 Rólunk írtákSajtófigyelő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65

Takarék A Takarékszövetkezeti Integrációk lapjaA lapot kiadja: az Országos Takarékszövetkezeti SzövetségFőszerkesztő: Varga Antal ügyvezető igazgató Felelős szerkesztő: Csépány GyörgyOlvasó szerkesztő: Hajtun GyörgyA szerkesztő bizottság tagjai: Bodnár Ottó ügyvezető igazgató OTIVA, Csicsáky Péter elnök–vezérigazgató MTB Zrt ., Váradi Lajos főmunkatárs OTSZ, Varga Antal ügyvezető igazgató OTSZ .Tördelés: Régió Grafikai Stúdió, Régió Lapkiadó Kft . – Juhász AndrásA szerkesztőség címe: 1125 Budapest, Fogaskerekű u . 4–6 .Nyomdai munkálatok: Régió Lapkiadó Kft . 2200 Monor, Táncsics Mihály u . 38 .Nyomtatásért felel: A nyomda ügyvezető igazgatója

AZ ELMÚLT hetekben a megszokott-nál több figyelem irányult az „isko-lára”: érettségik, pedagógusnap, új jogszabályok a közoktatásban (is). Használjuk ki az alkalmat, és lépjünk ki egy pillanatra a „képzési kínálat”, az „oktatási naptár” keretei közül! Képzés? Tudás-menedzsment? A tacit (rejtőzködő) tudás felszínre hozása? Kommunikációs ismertek, viselkedés-minták, konfliktuskeze-lési technikák megtanítása? Igen, ez mind a Mi iskolánk, az Akadémia, mint felnőttképző intézmény (de rideg kifejezés!) feladata. De ennél többről kell, hogy szóljon egy iskola! Akár céltudatos munka eredményeként, akár nem, minden iskolának, képző intézménynek, cég-nek van saját karaktere. Többünknek ismerősen csenghet a fenti cím: „Iskola a határon”. A száz éve született Ottlik Géza regénye. Hiba, mi több, megbocsáthatatlan egy irodalmi alkotás összefoglalása. Mégis megkísérlem: a kőszegi kato-nai reáliskolában a századelőn játszó-dó regény azokról a 10-14-éves fiúk-ról szól, akik és ahogyan megélik egy, a hierarchia rendjétől jottányi elté-rést sem engedő, rendkívül szigorú, nem ritkán kegyetlen belső világú katonaiskola mindennapjait. Meg még sok másról. Többek között arról is, hogy a tizenéves fiúkat egy életre összekovácsolta ez a valóban embert próbáló világ. Fontosak a kezdetek, az „indítás” – ez nem lehet vitás. Ugorjunk egyet, 2009. június elejé-re, az „Új belépők” képzés kurzusára.

Este, a nyár eleji jó levegőn megindul a szó: könnyed történetek, hobbik, a munkahely, a munkakör-váltás nehéz-ségei. Valaki kiböki, tulajdonképpen nem találja a helyét, feladatát. Hama-rosan kiderül, még ketten vannak ott, hasonló munkakörből. Beszélgetnek. Azután szürkének induló hétfő, majd az egyik résztvevői Visszajelző lapon ez áll: „Egy hónapja dolgozom a Taka-rékszövetkezetben és azt kell mond-jam, hogy ha nem vettem volna részt az orientációs képzésen, akkor talán már fel is adtam volna, mert… Évi” Lépjünk tovább! Elismert irodalomtörténész egy irodalmi esten összegez: „Ottlik a Világot akarta megírni! Nem azt, amilyen, hanem amilyennek lennie kellene!” Elgondolkodtató. Közben tanulmányi utak több alkalommal is Montabaurba, a Német Szövetkezeti Akadémia központjába, Volksbankok meglátogatása. Nincs más út: ki kell szedni a lényeget, nekik hogyan sike-rült? És „adaptálni”: közös célok, azok becsülete, kőkemény közös stratégia, több évre előre ütemezett, személy-re lebontott HR program, és képzés,

„ahogy a csövön kifér!”. Igen, valami ilyen világot szeretnénk. Rengeteget veszítenek a vezetői képzéseink, ha ezeket nem tudjuk átadni. Vannak más dimenziójú célok is: tanfolyami költségek csökkentése, saját lábra állni, de úgy, hogy köz-ben „Évi” kezét nem engedhetjük el! Mert az bűn lenne! Ez évtől alapjaiban rendült meg a képzések finanszírozási lehetősége: nincs szakképzési forrás – irány a pá-lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé-get a változásban. Hogy a közösen teremtendő Világunk olyan legyen, amilyennek lennie kellene. Megint változás, határkő. Az Akadémia is, mint iskola, ismét ott van egy új táv-latokat nyitó „határon”.

Dombóvári László

Takarék Akadémia – Ügyvezető igazgató

Page 4: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június4

Címlapsztori

Többmilliárdos pályázatok indulnak

Az utóbbi hónapokban nagy lendületet vett a vidékfejlesztés. E sommás megálla-pítást azért merjük leírni, mert nincs olyan hét, amikor a Vidékfejlesztési Miniszté-rium illetékes államtitkára, V. Németh Zsolt ne jelentené be valamilyen új program indítását, valamilyen változást. A beszélgetésből kiderül, hogy az ok – mondhat-ni – igen egyszerű: májusban a kormány is elfogadta a tárca vidékfejlesztési stra-tégiáját, így a területért felelős államtitkárság „csupán” teszi a dolgát.

Szerző: Hajtun György

 Interjú V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkárral

V. Németh Zsolt

ÁLLAMTITKÁR ÚR, mindenekelőtt köszönjük, hogy a Takarék ma-gazin rendelkezésére állt. Kezd-jük azzal az interjút, hogy két hónapja a kormány elfogadta a

minisztérium által összeállított – megelőzően társadalmi vitát is megjárt – vidékfejlesztési stra-tégiát. Mennyiben új, más ez a stratégia?

– Már a minisztérium névvál-toztatása is jelezte, hogy paradig-maváltásra készülünk. Ez annyit jelent, hogy a hagyományokkal szakítva, átlépve a mezőgazda-ság mindenhatóságán, Vidékfej-lesztési Minisztériumot hoztunk létre. Az eddigi agrárpolitika he-lyébe egy integrált vidékpolitika lépett, amely messze túlmutat a szűkebb értelemben vett agrár-világon. Úgy gondoljuk, hogy a vidék ma már nem egyenlő az ag-ráriummal, vagyis a mezőgazda-sági termelés színhelyével: több annál. E gondolat jegyében fogant a vidékfejlesztési stratégiánk is, amely nem szorítja háttérbe az agrárágazatot, hanem a helyére teszi, azaz a mezőgazdaságnak a vidék érdekeit is szolgálnia kell. Az agráriumnak nemcsak az a fel-adata, hogy egészséges és jó mi-nőségű élelmiszerrel lássa el az országot, hanem ezzel teljesen egyenrangú feladata az is, hogy a termelés révén – amely nem öncé-lú – megőrizzük a termőföldjeink minőségét, a felszín alatti és fe-letti vízkészleteinket, a jó környe-zeti állapotot, a kultúrtájat, ben-ne a közösségekkel, az emberrel. Hiszen az is cél, hogy a vidék ne népteledjen el, s az ország az egyik sarkától a másikig belakott legyen. Ehhez társítják Európa-szerte, így idehaza is a támogatásokat.

Page 5: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 5

Címlapsztori

Folytatás a 6. oldalon

V. NÉMETH ZSOLT 1963. július 12-én született Szombathelyen. Nős, felesége a Vas megyei mentőszer-vezet kirendeltség-vezetője. Há-rom gyermekük született. Dáni-el: 23, Bence: 20, Márton: 16 éves. 1984-ben földmérő üzemmérnök-ként szerzett diplomát az Erdészeti és Faipari Egyetem székesfehérvári Földmérési és Földrendezői Főisko-lai Karán. 1994-ben Pécsett, a JATE BTK humánszervező szakán diplo-mázott. 1984-ben a zalaegerszegi KÉV művezetője, később kitűző mérnöke, 1995-1996-ban a Stuag Építéskivitelező Kft., 1997-től 1998-ig a Strabag Hungária Építő Rt. épí-tésvezetője volt Szombathelyen. 1989-ben a vasvári MDF egyik ala-pítója, 1990-94-ig polgármester Vasváron. Ezen időszakban szer-vezője, majd alelnöke volt a Vas megyei elmaradott térségű tele-püléseket tömörítő önkormányzati szövetségnek, majd a Vas Megyei Közgyűlésben a Területfejlesztési Bizottság alelnökeként is tevékeny-kedett. A kistérségi önerős terület-fejlesztésről publikációi jelentek meg országos közigazgatási és területfejlesztési szaklapokban. 1994-ben Belügyminiszteri Arany-gyűrűvel tüntették ki. 1998. októ-ber 18-tól 2010. június 17-ig ismét Vasvár polgármestere volt. 1998-tól 2002-ig, majd 2002-től 2006-ig a FIDESZ–MDF közös

jelöltjeként, 2006-tól a FIDESZ– KDNP közös jelöltjeként ország-gyűlési képviselő. Mindhárom cik-lusban az Országgyűlés jegyzője. 2004. végén az MDF frakcióból történő kilépésekor ezt a pozíci-ót a ciklus végéig elveszítette. A Nemzeti Fórum egyik alapítója. 2006-ig független képviselőként folytatta törvényhozói munkáját. 2004-ben megkapta az Ország-gyűlés jegyzői kara által alapított Szacsvay Imre-díj elismerést. Pol-gármesterként az általa vezetett Vasvár Hild-díjat, majd a Kultúra Magyar Városa címet is elnyerte. 2010 április 11-én (70,77 százalé-kos szavazati aránnyal) ismét kép-viselővé választották a körmendi választókerületben. 2010. június 1-jétől, a miniszterelnök javas-latára, a Vidékfejlesztési Minisz-térium vidékfejlesztésért felelős államtitkárává nevezték ki. Több évtizede népi hangsze-rek gyűjtője, több hangszeren is játszik, a vasvári Kármentő nép-zenei együttes nagybőgőse. Sza-badidejében szeret úszni, olvasni. Tagja a Vas-Vár Örökség Népfőis-kola Egyesületnek, az önkéntes tűzoltóságnak, valamint a római katolikus egyházközség képvise-lőtestületének is. Amire méltán a legbüszkébb: a családjára, a kép-viselői választási eredményeire, és a Szacsvay Imre-díjra.

Névjegy

– Mi volna hát a vidékfejlesztési stratégia legfőbb célja? – Célunk, hogy az agrárium meg-újításán keresztül a vidéki környezet is megújuljon. A jelenlegi iparszerű, tömegtermelő mezőgazdaság he-lyébe egy kiegyensúlyozott üzem-szerkezetű, változatos termékeket előállító agráriumot képzelünk el, és mindent megteszünk azért, hogy a mezőgazdasági termékek értéknö-velése megtörténjen, minél jobban feldolgozott terméket állítsunk elő. Bár a vidékstratégia hangsúlyozot-

tan a családi gazdálkodást részesíti előnyben, de hangsúlyozzuk, hogy ez csak akkor lehet eredményes, ha ehhez szövetkezés is társul.

– Hány „lába” van a stratégiának? – A vidék egyfajta gazdasági és termelési tér, ugyanakkor maga a teremtett világ a vizeivel, a földjei-vel, az élővilágával, a környezetével, a levegőjével. Egy harmadik dimen-ziója is van, a társadalmi, kulturális tér. Ezt a három dimenziót egyszer-re, összhangban kell fejlesztenünk,

nem képzelhető el például a gaz-daság fejlesztése a teremtett világ kárára. Azt is látnunk kell, hogy az élővilágot nem önmagáért őriz-zük meg, hanem az emberiségért, hiszen az ember hasznára vannak. A harmadik elemben, vagyis a kul-turális-társadalmi térben lepleződik le a másik két „láb” értelme, hogy miért kell megőriznünk a környe-zeti állapotunkat, és miért érde-mes dolgozni. A fejlesztések és a programok is erre a három terület-re koncentrálódnak, hiszen ezeken keresztül egyrészt a természeti erő-forrásokkal foglalkozunk, másrészt az agrárvilág fejlesztése jelenik meg az alprogramok rendszerében. A természeti erőforrások fejleszté-sét célozzák az olyan programok, mint az ivóvíz, a szennyvíz-elve-zetési és a zajvédelmi programok. Az agrárvilágot érintő alprogramok közül említhetem a sertés- és a lo-vas programot, amelyek már el is készültek. A harmadik mezőben

pedig nagy hangsúlyt kap a helyi társadalom és gazdaság fejlesztése. Itt a népfőiskolai programot, vagy a

– most összeálló – kézműves prog-ramot említeném. E mellett termé-szetesen vannak egy-egy terület-re fókuszáló programjaink is, mint például az „Ős-Dráva Program”, a Tanyaprogram, vagy az aprófalvas térségek fejlesztési programja.

Az agráriumnak nemcsak az a feladata, hogy egész-

séges és jó minőségű élelmiszerrel lás-sa el az országot, hanem ezzel telje-sen egyenrangú feladata az is, hogy a termelés révén megőrizzük a ter-

mőföldjeink minőségét, a felszín alatti és feletti vízkészleteinket, a jó

környezeti állapotot, a kultúrtájat, benne a közösségekkel, az emberrel.

Page 6: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június6

Folytatás a 5. oldalról

Címlapsztori

– Két hónapja él a stratégia, de már megvalósult programokról is beszélhetünk… – Így van, hiszen a nemzeti vi-dékstratégiát a vidék alkotmá-nyának is tekinthetjük, amelyhez igazítani kell a fejlesztési program-jainkat. Erre épül rá a Darányi Ig-nác Terv, amely eszközöket társít a programokhoz, de ez a doku-mentum nem csupán egyfajta pá-lyázat-gyűjtemény, hiszen nagyon fontos eleme a tervnek a jogi kör-

nyezet megújítása is. Hangsúlyoz-nám az egyszerűsítési programot, amely az egész kormányzati mun-kában kiemelt program. Ne legyünk pápábbak a pápánál. Sorra vesz-szük például a jelenlegi szabályo-zásainkat az élelmiszer-előállítás és -kereskedelem területén. Min-den olyan esetben, ahol a magyar jog túlterjeszkedett az uniós el-várásokon, azokat lenyesegetjük. Egy gazda- és vállalkozóbarát in-tézménykultúra kialakítása a cél, e mellett a szemléletformálásnak is nagy szerepet szánunk. Hiszek abban, hogy ez is segíti a magyar termékek piacra jutását, hiszen első körben a magyar vásárlókat kell visszaszereznünk.

– Ezért támogatják a helyi piacok fejlesztését is… – Pontosan. Minden mindennel összefügg. Nem véletlen, hogy az első intézkedéseink közé tartozott a kistermelői rendelet, amely 40 ki-

lométeres körzetben az alapvető élelmiszerek, feldolgozott termé-kek értékesítését könnyíti meg. De említhetem a közbeszerzési törvény módosítását, amelynek köszönhe-tően a közétkeztetésbe közbeszer-zési procedúra nélkül, szabadon bevihető a helyi termék. A falu-si turizmus fejlesztése érdekében módosítottuk a vendégasztal fel-tételeit. Az Ön által is említett he-lyi piacok szervezésekor a terme-lői piacot csupán be kell jelenteni. A hungarikumokról törvényt hoz-tunk. Ezek az üzenetek nemcsak a helyi gazdaságoknak, hanem a népléleknek is szóltak. Ahogy azok a programjaink is, amelyek az ön-gondoskodást segítik: a „Nyúl-unk a munkáért”, vagy a Hungarikum Baromfiprogram, amelynek cél-ja, hogy az őshonos baromfifajták

– legyen az a kendermagos, vagy a fogolyszínű – visszakerüljenek a természetes élőhelyeikre, a falusi udvarokba. A Darányi Ignác Terv-nek nagyon fontos elemei a hazai, illetve az európai uniós társfinan-szírozású programok.

– Elhallgatva Önt, tulajdonkép-pen az élet minden színterére ki-terjed a stratégia, habár vannak korlátok. – A Vidékfejlesztési Minisztéri-um bonyolítja le az utóbbi évtize-dek legnagyobb közművelődési intézményrendszer fejlesztési prog-ramját. 635 helyen épül, újul meg a települések kulturális központ-ja, Integrált Közösségi és Szolgál-tató Tér néven. Ennek révén kap-csolatba léptük a Postával, amely a közösségi házba költöztetheti a helyi fiókját, és szorosan együtt-működünk az Emberi Erőforrások Minisztériumával is. A kapcsolataink tehát bővülnek, szélesednek, s úgy látjuk, hogy ez a helyes irány, hiszen a 2014-2020 közötti időszakra szóló fejlesztési politika tervezésekor az európai vezetők is arra a következ-tetésre jutottak, mint Magyarország: a megújulás a vidéki gyökerekre támaszkodva, a helyi közösségek

segítségével valósítható meg. A helyi kihívásokra alulról építke-ző megoldásokkal kell válaszolni. A helyi közösségeket, szervezeteket mozgósítani kell, és be kell vonni a fejlesztésekbe. Ösztönözni kell a vállalkozó kedvet, az együttműkö-dést, és a változtatásra való képes-séget. Mindezt integráltan, átfogó-an, a Közös Stratégiai Keret minden alapját kihasználva kell megtenni. Természetesen már készülünk az új periódusra, hiszen június elején alakult meg az a szervezeti egység, operatív bizottság, amely gazdája lesz az EU új időszakra szóló prog-ramozásnak.

– Milyen újdonságokkal találkoz-hatunk majd a 2014-2020-as idő-szakban? – Két újdonságot említenék: az egyik a többalapú tervezés, ami azt jelenti, hogy a jelenleg külön életet élő pénzügyi alapok (regionális fej-lesztési, kohéziós, szociális, mező-gazdasági alapok) közös stratégiai keretbe kerülnek egy-egy nemzet-államnál. Az ezek közötti kapcsola-tokat az Európai Unió kifejezetten ösztönözni fogja, vagyis azt, hogy egy-egy projekt megvalósítására több pénzügyi alapból is lehessen forrást biztosítani.

– Nem jelenti-e ez azt, hogy eb-ből nagy veszekedések lesznek? Ki lesz a nyerő: akinek konkrét stratégiája van, vagy akinek job-bak a kapcsolatai? – Fontos megemlíteni, hogy egy országban egy stratégia ké-szül, amelynek részei a különböző területek, mint az oktatás, a közle-kedés, és így tovább. Ha egy vidé-ki vállalkozásfejlesztési programot indítunk, akkor annak része lehet egy gazdaságfejlesztési, turisztikai, agrárfejlesztési elem is. De lehet képzési, beruházási része is a prog-ramnak. A szociális szövetkezetek rendszerének például van egy mar-káns agrár-, és egy markáns szociá-lis vonatkozása is. Az új időszakban ezeket a programokat könnyebben

Egy gazda- és vállalkozó-barát intézménykultúra

kialakítása a cél, e mellett a szem-léletformálásnak is nagy szerepet szánunk. Hiszek abban, hogy ez is segíti a magyar termékek piacra ju-tását, hiszen első körben a magyar vásárlókat kell visszaszereznünk.

Page 7: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 7

megvalósíthatjuk, mint most, mert a szociális természetű problémák kezelése most agrárforrásból tilos. A jelenlegi rendszerben vergődik az egész terület- és vidékfejlesz-tési világ. A kedvenc példám, hogy a KEOP-ból (Környezet és Energia Operatív Program) finanszírozott biogáz-üzem hulladék hőjét nem lehetett felhasználni egy kertészet-ben, mert az tiltott agrártámoga-tásnak számít.

– Megmaradnak-e az agrártámo-gatások, pontosabban a földala-pú támogatások? – A földalapú támogatás külön jelenik meg, vagyis a két pillér meg-marad. A vidékfejlesztési pillérben újszerű megközelítés a közösség-alapú fejlesztés, amelyre Európa-szerte a LEADER program szolgáltat példát, amely unió-szerte sikertör-ténet. Nálunk a LEADER egy hosz-szú megtisztulási folyamaton ment át. Meggyőződésem, hogy a helyi LEADER-csoportok túlnyomó több-sége alkalmas a következő progra-mozási időszakban a jelenleginél is nagyobb szerepvállalásra. Az ő kompetenciájuk megkérdőjelezhe-tetlen lesz a döntések meghozatalá-ban, s ebben jelen lesz a közszféra, praktikusan az önkormányzatok, a civil, és a vállalkozói szféra is. Alap-elv, hogy a közszféra nem lehet többségben. Ez a közösségi alapú megközelítés azért fontos, mert a helyi célok megfogalmazásában, végrehajtásában lehetővé válik a többalapú finanszírozás. Persze ez a nemzetállam döntése, erre felké-szültnek kell lennie az állami appa-rátusnak is.

– Térjünk még vissza a stratégiá-hoz: mi valósult már meg belőle? – A Darányi Ignác Tervben már néhány pályázat megjelent, így pél-dául június 1-től 7 milliárd forintra pályázhatnak az 5000 fő alatti lakos-ságszámú, és a legfeljebb 100 fő/km2 népsűrűségű (viszonylag gyé-ren lakott) településeken működő vagy induló mikro-vállalkozások.

A kérelmeket a LEADER Helyi Akció-csoportokhoz (HACS) kell eljuttatni június 30-ig. A Vidékfejlesztési Mi-nisztérium így erősíti meg, hogy a forrás biztosan azokhoz a pályá-zókhoz kerüljön, akik a legtöbbet tehetik a helyi gazdaság fellendí-téséért. A vállalkozások legalább 1 millió, legfeljebb 35 millió forintot igényelhetnek, de az összeg felső határát a HACS-ok saját illetékes-ségi területükön csökkenthetik. A hozzájárulás mértéke hátrányos helyzetű településeken 65, egyéb-ként 60 százalék. A napokban jelent meg az ÉLIP-nek (élelmiszeripa-ri) nevezett, nagyon várt pályázat, amelyben például vágópontok ki-alakítására is lesz lehetőség. Kifeje-zetten a kisebb élelmiszer-feldolgo-zó üzemeknek írtuk ki a pályázatot, és 100 millió forintban maximáltuk a felvehető összeg felső határát. Tervünk, hogy a program lezárá-sával az Új Széchenyi Terv még je-lentősebb forrásait is megnyissuk az élelmiszeripari vállalkozásoknak. Erre a megállapodások már meg-születtek, az Európai Unió jóváha-gyására várunk. Reményeink sze-rint hamarosan megjelenik a fiatal gazdálkodóknak szóló pályázat, s készülünk arra, hogy még a nyáron az állattartó telepek korszerűsíté-sére is kiírjuk a pályázatot. Felhív-nám a figyelmet egy eddig még soha meg nem jelent programra: a nem mezőgazdasági tevékeny-séggé történő diverzifikálás nevet viseli, amelyben olyan agrárvállal-kozások igényelhetnek támogatást, amelyek nem mezőgazdasági tevé-kenységbe (hanem mondjuk vala-milyen szolgáltatásba) kezdenének. Ősszel jelennek meg a falumegújí-tási pályázatok, a vidéki örökség pályázatai, s a LEADER egy újabb köre is megnyílik az év végén. Az idei év pályázat-özönt is hozhat.

– De tudják-e kezelni a pályáza-tokat? – Igen, sőt új szereplők is van-nak a pályázatok kezelésében. A Tanyaprogram lebonyolítását a

VKSZI (Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet) végezte, amelynek új neve NAKVI (Nemze-ti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet). Két hónap alatt elbírálták a pályázatokat hi-ánypótlással együtt, ezért a nyáron megjelenő Gazdanet pályázatot, amely 35 ezer gazdálkodót érint, ők kezelik majd. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szintén felkészül a nagy rohamra.

– Államtitkár úr, bár tudom, hogy ez nem az Ön területe, hatáskö-re, de végül hadd kérdezzem a pénzről, illetve arról, hogy a kor-mány egy saját agrárbank kiala-kításában gondolkodik. Előre-haladott tárgyalások folynak a TakarékBank tulajdonosi hánya-dának megvételéről. A tulajdon-váltás érinti a takarékszövetkeze-teket is. Számítanak-e a takarékok szerepvállalására?

– Valóban nem az én területem, de annyit mondhatok: fontos, hogy az agrárfinanszírozásban megjelen-jen egy új banki szereplő, hiszen azt látjuk, hogy a források leköté-se ugyan 85 százalékon áll, de a kifizetés mindössze 45 százalékos. A beruházások jelentős részénél fi-nanszírozási nehézségeket tapasz-talunk. Ezért fontos, hogy az agrári-umra bizalommal tekintő, és a helyi, vidéki szereplőkhöz még közelebb álló bank jöjjön létre. Bízom abban, hogy ebben a takarékszövetkeze-tek is szerepet kapnak.

A beruházások jelentős ré-szénél finanszírozási ne-

hézségeket tapasztalunk. Ezért fontos, hogy az agráriumra bizalommal te-

kintő, és a helyi, vidéki szereplőkhöz még közelebb álló bank jöjjön létre. Bízom abban, hogy ebben a taka-

rékszövetkezetek is szerepet kapnak.

Címlapsztori

Page 8: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június8

Beszámoló

(VJ): A magyar gazdaság az uniós csatlakozás óta folyamatosan új, ed-dig nem ismert kihívásokkal találja szemben magát. Ezek közül talán a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy miként lehet csökkenteni a vezető tagállamok és hazánk fej-lettsége, versenyképessége közötti különbséget. Az út természetesen a gazdaság alapegységein, a vállal-

kozásokon keresztül vezet, az egyé-ni vállalkozásoktól kezdve a családi és kisvállalkozásokon át, egészen a nagyvállalatokig. A gazdaságpoli-tikát irányító szereplők felelőssége az, hogy a gazdaság résztvevői szá-mára olyan körülményeket biztosít-sanak, amelyek elősegítik a bennük rejlő potenciák érvényre jutását a

A takarékok stratégiai partnerek

Az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV Zrt.) tevékenységét tavaly októ-berben mutattuk be. A beszélgetésből egy bemutatkozó interjú készült, amely-ből kiderült, hogy miként segíti a cég a hazai mikro-, kis-, és középvállalati szek-tor finanszírozását. Akkor is, és most is négyen ültük körül az asztalt, ugyanis Vingelman József (VJ) vezérigazgató mellett Kun Ildikó (KI) pénzügyi vezérigaz-gató-helyettes és Garamvölgyi Balázs (GB) üzleti vezérigazgató-helyettes is szol-gált új információkkal.

 Pénzforrás nélkül nincs gazdasági siker

hatékony, sikeres és eredményes működés képében. Az elmúlt 15 évben bebizonyosodott az is, hogy a siker és eredmény a gazdaságban elképzelhetetlen megfelelő meny-nyiségű és jól fókuszált pénzforrás nélkül. A pénzforrások egyszerű, könnyű elérhetősége ily módon az egyik legfontosabb gazdálkodási körülmény. A pénzügyi eszközök hatékonyabban képesek a vállal-kozások fejlődését szolgálni, mint az egyszerű, vissza nem térítendő támogatások. Mondhatjuk ezt azért, mert a hitelek, a kezesség, és a tő-kebefektetések magukban hordoz-nak egy, a sikerhez elengedhetetlen tulajdonságot is: ez pedig a moti-váció. Céljaink elérése érdekében széleskörű partnerséget hirdettünk: együttműködésre hívtuk a pénz-ügyi közvetítőket, hogy mindenki, aki élni kíván az Új Széchenyi Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv kínálta lehetőségekkel, hoz-zájuthasson a számára oly fontos forrásokhoz. (VJ): Csak emlékeztetőül: a tavalyi interjúban elmondtuk, hogy társa-ságunk a Gazdaságfejlesztési Ope-ratív programon (GOP), és a Közép-magyarországi Operatív Programon (KMOP) belül a visszatérítendő tá-mogatásokat, a Jeremie Programot kezeli, amelynek megvalósításához 230 milliárd forint keretösszeg áll

rendelkezésre. A pénzügyi prog-ramok forrásainak 85 százalékát az Európai Unió biztosítja, 15 százalék pedig, hazai hozzájárulással valósul meg. Ezt az összeget támogatott hitelek, garanciavállalás, és kocká-zati tőkeprogramok formájában helyezzük ki az érintett vállalkozói körhöz. A jelenleg futó programja-ink alapján azt mondhatom, hogy több mint 90 milliárd forintra nőtt a három portfolióban kihelyezett összeg nagysága. (GB): Örömmel újságolhatom, hogy a Jeremie Programban a ki-helyezések meredek növekedést mutatnak. Az eredményt nem ér-hettük volna el a takarékszövetke-zetek nélkül, akiknek a segítségét ez úton is köszönjük. A mai nappal több, mint 92 milliárd forint támo-gatást juttattunk el a kkv szektor-hoz. Ha a számadat mögé nézünk, akkor a legnagyobb arányt a refi-nanszírozott hitelek teszik ki, amely-nek nagyságrendje 65 milliárd forint. A másik meghatározó águnk a ga-rancia és kezességvállalás, amely 12 milliárd forintot tesz ki. A kockázati tőkeprogram keretében csaknem 14 milliárd forint a kihelyezés mér-téke. Az elmúlt időszakban a taka-rékszövetkezetek évente 2 milliárd forint kihelyezésében közreműköd-tek, de úgy látjuk, hogy az idén ezt jelentősen túllépik, mivel már az

Szerző: H. Gy.

Vingelman József

Page 9: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 9

Folytatás a 10. oldalon

idei év első negyedében több mint egymilliárd forintot helyeztek ki a vállalkozóknak. Már csak azért is, mert egyre több takarékszövetke-zet kapcsolódik a programok vég-rehajtásához. (GB): Társaságunk tulajdonkép-pen forráskezelő szervezet, s köz-vetítői megállapodásokat kötünk azokkal a hazai bankokkal, amelyek részt kívánnak venni a programja-inkban. A Jeremie esetében fontos megjegyezni, hogy a kedvezménye-zettek, a KKV szektor szereplőinek a száma is folyamatosan bővült az elmúlt hónapokban, s ma már elér-tük a 7500-as számot. Ez azt jelenti, hogy ennyi vállalkozás jutott hoz-zá a Jeremie Programhoz, s ez már nem elhanyagolandó tétel. Különös tekintettel arra, hogy a Jeremie el-sősorban a beruházási, tevékeny-ség-bővítési projektek megvalósí-tását segíti, támogatja. Manapság pedig, ez a beruházási, fejlesztési hitelezés esett vissza. A közvetítő partnereink száma is – ahogy már említettem – folyamatosan nő, ma már több mint száz szerződött part-nerrel állunk kapcsolatban. S mint már említettem, a takarékszövetke-zetek aktivitása is megnőtt, újabb és újabb takarékszövetkezetek pá-lyázatait bíráljuk el. Bízunk benne, hogy év végére a partneri állomány (kereskedelmi bankok, takarékszö-vetkezetek, pénzügyi szolgáltatók, kockázati tőkealapok) létszáma eléri a 120-at. Ezzel párhuzamosan mér-jük azt is, hogy a programjainkhoz hány szerződéskötés valósul meg. Tekintettel arra, hogy egy közvetí-tő több programban is részt vehet, ezért a szerződések száma jóval magasabb, mint a közvetítőké: itt elértük már a háromszázas határt. Ez azért jó, mert egy közvetítő szé-lesebb termékskálát képes az ügy-felének biztosítani. (VJ): Az elhangzottakhoz any-nyit hozzátennék, hogy a pénzügyi közvetítők fele takarékszövetkezet, ezért külön is szólnék arról, hogy mely termékeket kezelik a takaré-kok. A három kategóriából a refi-

nanszírozott hitelt, és a garancia kezességvállalást említhetem el-sőként, hiszen a refinanszírozott hitelprogramból az Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel Program az a termék, amely leginkább kedvező a KKV szektor szereplőinek, ugyanis 10 millió forint vissza nem téríten-dő támogatáshoz maximálisan 20 millió forint hitel párosul. Ennek kö-vetkeztében 30 millió forint körüli beruházásokat valósíthatnak meg a vállalkozók. Az Új Széchenyi Kom-binált Mikrohitel célja a kereskedel-mi banki módszerekkel nem, vagy nem a kívánt mértékben finanszí-rozható magyarországi székhelyű mikro-, és kisvállalkozások fejlesz-tése a hitelhez jutás lehetőségei-nek javításával. Jelenleg, a magyar vállalkozások mintegy 80 százaléka hitel nélkül gazdálkodik, míg a fej-lett országokban ez az arány 15-20 százalék. Számos jól fejlődő mikro-, és kisvállalkozás működik, ame-lyek hitelképesek lennének, azon-ban mégsem tudnak bekerülni a banki finanszírozás körébe. Ennek fő oka, hogy a bankrendszer szá-mára a mikro-, és kisvállalkozások kis összegű hiteligényei nehezen kezelhetők, méretgazdaságossá-gi problémák miatt túl magasak a relatív tranzakciós költségek, illet-ve a vállalkozások nehezen tudják teljesíteni a bankok biztosítéki el-várásait. A pénzügyi közvetítőknek nyújtott refinanszírozási forrás ka-mata évi 0,4 százalék, a refinanszí-rozási arány pedig, 100 százalék. A pénzügyi közvetítők – köztük a takarékok – állnak kapcsolatban a végső kedvezményezett mikro-, és kisvállalkozásokkal, ők végzik a hitelkérelmek befogadását, elbírá-lását, a szerződéskötést, a folyósí-tást, illetve a hitelszámlák kezelését. A pénzügyi közvetítők viselik az ál-taluk folyósított hitelek kockázatát. (G.B.): Nagyon szeretnénk, ha to-vább nőne a takarékszövetkezetek aktivitása a többi termékünkben is. Így az Új Széchenyi Hitel Prog-ramban is, amely egyszerűbb az előbb említett konstrukciónál. Ez

tulajdonképpen egy refinanszíro-zású beruházási hitel, maximum 50 millió forint erejéig vehető igény-be. A futamidő maximum 10 év, s ami kedvező, hogy a hitel kamata sem haladhatja meg a 9 százalékot. A partnereink, egyszeri közvetítői díja maximum 50 ezer forint, vagy-is nincs egyéb kezelési költség és illeték.

(V.J.): A garanciavállalási tevé-kenységünk is egyre szélesebb körű, s ennek következtében ezt a ter-mékkört is szeretnénk népszerűsí-teni. Az Új Magyarország Hitelga-rancia program keretében olyan garanciaeszközök kerülnek beve-zetésre, amelyek növelik a mikro-, kis-, és középvállalkozások hitelhez jutási esélyeit. Az erre a célra allokált forrás összesen 28 milliárd forint. (G.J.): A hitelgarancia program célja a magyarországi székhelyű mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztése a hitelhez jutás lehető-ségeinek javításával. Nemzetközi tapasztalatok alapján a KKV-hitele-zés előmozdításának egyik legha-tékonyabb eszköze a hitelgarancia, ennek ellenére Magyarországon a KKV hitelállomány hitelgaranciával fedezett nagysága nem éri el a 10 százalékot. A program keretében egy olyan kezességvállalási sémát

Garam­völgyi Balázs

Beszámoló

Page 10: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június10

Folytatás a 10. oldalrólhoztunk létre, amely teljes egé-szében a közreműködő pénzügyi közvetítők (kereskedelmi bankok

és takarékszövetkezetek) kocká-zat-kezelésére épül, ezáltal a jelen-leg elérhető garanciatermékeknél gyorsabb, minimális adminisztrá-ciót igénylő, és olcsóbb működést tesz lehetővé. A program kereté-ben az MV Zrt. előre rögzített koc-kázatmegosztás mellett közvetlen

kezességet vállal a pénzügyi köz-vetítők (kereskedelmi bankok és takarékszövetkezetek) pénzügyi követeléseire (KKV-hitelek mögé), ily módon bővítve a KKV-k ban-ki finanszírozási lehetőségeit. Egy adott hitel esetében az MV Zrt. ke-

zességvállalásának mértéke maxi-mum a banki követelés 80 száza-léka – a fennmaradó rész jelenti a közvetítők saját kockázatvállalását. A program keretében – MV Zrt. ke-zességével biztosított hitelportfo-lióban – folyósítható hitelek főbb feltételei között az szerepel, hogy a hitelösszeg: maximum 200 millió forint, a futamidő maximum 10 év. A hitel célja gépek, berendezések, tárgyi-eszköz, és egyéb beruházá-sok finanszírozása, meglévő üzleti tulajdon vagy bérelt infrastruktúra bővítése és/vagy fejlesztése, gaz-dasági tevékenység elindításához, tevékenységbővítéshez, vagy beru-házáshoz kapcsolódó finanszírozás. A hitelgarancia mértéke a garantált követelés maximum 80 százaléká-nak erejéig, a kezesség automatikus portfoliógarancia – a garantált hi-teleket a közvetítő bírálja el. (G.B.): S hadd szóljak még egy termékünkről, ez pedig a viszont garancia. Ez a program is – termé-szetesen – a mikro-, kis- és közép-vállalkozások hitelhez jutási esé-lyeit kívánja növelni. Az erre a célra allokált forrás összesen mintegy 30 milliárd forint. Az Új Széchenyi Viszont-garancia program kereté-ben a magyarországi hitelintéze-tek, pénzügyi vállalkozások által a KKV-k részére nyújtott hitelt az adott hitelintézettel, pénzügyi vál-lalkozással kapcsolatban álló garan-ciaszervezet garantálja (a garancia mértéke maximum 80 százalék), ezt a garanciát pedig, az MV Zrt. a vele Új Széchenyi Viszont-garancia Programra közvetítői szerződést kötött garanciaszervezetek részé-re 85 százalékban viszontgarantálja. Jelenleg két szerződött partnerünk van, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., illetve a Start Tőkegarancia Zrt. Úgy gondoljuk, hogy a viszont-garancia jelentős biztosítékot nyújt mind a hitelezőnek, mind pedig a vállalko-zónak egyaránt, hiszen a kockázat nagy mértékben csökken. Cserében viszont az várjuk, hogy a finanszíro-zónál a kamatfelár maximum 3 havi Bubor, plusz 2,5 százalék lehet.

(V.J.): A szerződött partnereink-nek, így a takarékoknak is van dön-tési lehetőségük arra, hogy forrás kérnek-e az adott hitelkonstrukció-hoz, avagy garanciavállalást. A ket-tőt egyébként még kombináljuk is, így bővült a választási lehetőség. (K.I.): Azt remélem, hogy a kom-munikációs kampányunk is segíti az ügyletszám növelését. Egyébként a kezességvállalással nagyobb ütemű fejlődés generálható, mint a kom-binált mikrohitelezéssel, mert ez utóbbinál 4-5 millió forintos hite-lekről van szó, míg az előzőnél 200 millió forint a felső határ. A kom-munikációs kampányunkról any-nyit még elmondanék, hogy az első része március 31-ével zárult, míg a következő periódusa nyár végén kezdődik. Az első ütemben ismertté tettük a Jeremie Programot. A foly-tatásban igyekszünk nem csak a közvetítőkhöz, hanem a végső ked-vezményezettekhez is eljuttatni az üzenetünket. Ebben fontos szerep jut a takarékszövetkezeteknek, mert nekik széles körű kapcsolatrendsze-rük van a vállalkozói körrel. (V.J.): Külön öröm számomra, hogy részese lehetek a cég mun-kájának, mivel hazánkban teljesen új kezdeményezésként alakultunk. A fejlődés a számokban is nyomon követhető. Tavaly 22 takarékkal áll-tunk partneri kapcsolatban, ma több mint félszázan vannak. Ez jelzi, hogy lassan élénkül a beruházási piac, bár nagy a visszaesés, hiszen éves szinten 2800 milliárd forint beruházás törté-nik a KKV szektorban, ami a korábbi, normális év egyharmada. Mi uniós pénzek felhasználásánál is őrködünk, s köztudott, hogy ezeket a forrásokat maximálisan szeretné a kormányzat is kihasználni. A takarékokra egyfajta stratégiai szövetségesként is tekin-tünk, mert ők ott vannak a helyszí-nen, értenek is hozzá. Hiszem, hogy tehetséges, szakértő kollégáimmal meg tudunk felelni a kihívásnak és a program segítségével az elkövet-kező évek során vállalkozások ezreit sikerül elindítanunk vagy továbblen-dítenünk eredményes pályájukon.

Kun Ildikó

A takarékokra egyfajta stratégiai szövetségesként

is tekintünk, mert ők ott vannak a helyszínen, értenek is hozzá. Hiszem, hogy tehetséges, szakértő kollégáim-mal meg tudunk felelni a kihívásnak és a program segítségével az elkövet-kező évek során vállalkozások ezre-it sikerül elindítanunk vagy tovább-lendítenünk eredményes pályájukon.

Beszámoló

Page 11: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 11

AZ MV-MAGYAR Vállalkozásfinanszírozási Zrt. 2007. má-sodik felében alakult, azzal a céllal, hogy a magyarországi mikro-, kis- és középvállalati szektor finanszírozási lehető-ségeit bővítő pénzügyi programokat alakítson ki és mű-ködtessen. A társaság pénzügyi vállalkozásként működik, amelynek hatósági felügyeletét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete látja el, feladatait és kötelezettségeit a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség határozza meg. A társasá-got a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 2 milliárd forintos saját tőké biztosításával alapította. Az MV Zrt. fő tevékenysége kezességvállalás, egyéb tevékenységként támogatásköz-vetítést végez. A társaság az elmúlt időszakban a követke-ző visszatérítendő pénzügyi programokat hirdette meg: 1. Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel Program; 2. Új Széchenyi Hitel Program; 3. Új Magyarország Kockázati Tőke Program; 4. Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói Hitel (MFB-vel közös program); 5. Új Magyarország Forgóeszköz Hitel (MFB-vel közös program), mely 2010. december 31-ével lezárásra került. A programokat nyílt pályázati felhívással hirdetnek meg, amely alapján kiválasztják azokat a pénzügyi közvetítőket, amelyek segítségével a program forrásai eljutnak majd a végső kedvezményezett mikro-, kis- és középvállalatok-hoz. A programok alapszerűen működnek, a visszatérített pénzügyi eszközök ismételten felhasználhatók a progra-mok futamideje alatt.

1. Eredmények a JEREMIE Programban Kihelyezések, ügyletek:Kihelyezések: a program keretén belül a kis- és középvál-lalkozásokhoz eljutott támogatott források (hitel, garan-cia, kockázati tőke) teljes állománya kerül feltüntetésre. 2010. június 30-tól az elmúlt közel két évben 330%-kal nőtt az állomány.

Az ügyletek száma – a kihelyezett állományhoz hasonlóan – ugrásszerűen növekedett, a 2010. június 30-i adatokhoz képest két és félszeresére nőtt.

A közvetítők száma a 2010-es adatokhoz képest mérsé-keltebben növekedett (34%), de fontosnak tartjuk megem-líteni, hogy jelenleg a partnerek 85%-a aktív (rendszeres lehívással bír a programból), szemben a korábbi, 15%-os aktivitással. Jelenleg 34 takarékszövetkezettel/hitelszö-vetkezettel állunk kapcsolatban.

Az élő szerződések száma intenzívebben növekedett, mint a közvetítők száma, tekintettel arra, hogy az egyes közvetítőket ösztönöztük a programban való tágabb rész-vételre, így terméklistájukat is tudták bővíteni (cross-selling).

Az MV Zrt. tevékenységéről

Beszámoló

2007 .dec . 31 .

2008 .dec . 31 .

2009 .dec . 31 .

2010 .jun . 30 .

2010 .dec . 31 .

2011 .dec . 31 .

2012 .máj . 30 .

8000600040002000

0

Támogatott ügyletek (hitel, garancia, kockázati tőke) száma

ügyletek száma (db)0

856 22252905 3633

59347404

2007 . 2008 . 2009 . 2010 . 2011 . 2012 .

6000

5000

4000

3000

2000

1000

0

Takarékszövetkezetek által kihelyezett kumulált összeg (millió Ft)

Takarékszövetkezetek által kihelyezett

kumulált összeg (millió Ft)

2007 .dec . 31 .

2008 .dec . 31 .

2009 .dec . 31 .

2010 .jun . 30 .

2010 .dec . 31 .

2011 .dec . 31 .

2012 .máj . 30 .

300250200150100

500

Programhoz tartozó szerződések

szerződések száma (db)

240

178 184 194

273 297

2007 .dec . 31 .

2008 .dec . 31 .

2009 .dec . 31 .

2010 .jun . 30 .

2010 .dec . 31 .

2011 .dec . 31 .

2012 .máj . 30 .

100908070605040302010

0

MV Zrt. szerződött partnerei

pénzügyi közvetítők száma

1

22

71 73 73

94 98

2007 .dec .31 .

2008 .dec .31 .

2009 .dec .31 .

2010 .jun .30 .

2010 .dec .31 .

2011 .dec .31 .

2012 .máj .30 .

100 000 000 000

90 000 000 000

80 000 000 000

70 000 000 000

60 000 000 000

50 000 000 000

40 000 000 000

30 000 000 000

20 000 000 000

10 000 000 000

-

JEREMIE program

összes kihelyezés (Ft)

4 499 881 690

19 887 892 308

27 420 183 417

39 516 607 186

75 726 987 800

91 686 700 280

Page 12: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június12

Beszámoló

„Házasság előtt”Az Elnöki Fórum nem közgyűlés, de a Takarékszövetkezeti Integráció olyan ta-nácskozási fóruma, ahol nem a szokásos kérdések kerülnek megvitatásra. A na-pirendre kerülő kérdések fontossága okán, nem csak az integrációs vezetők, ha-nem a takarékszövetkezeti vezetők is majdnem teljes létszámban jelennek meg. A május közepén megtartott Elnöki Fórum egyik fő témája volt, hogy várhatólag, a Magyar Fejlesztési Bank, a magyar államot képviselve, a Takarékbankban lévő, német szövetkezeti bankok központi bankjának tulajdoni hányadát és a kapcso-lódó jogosítványokat át kívánja venni. Demján Sándor, OTSZ elnöke, Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója és dr. Turi Dénes az OTSZ alelnöke hozzá-szólásából merítettünk az alábbiak szerint.

 Elnöki Fórum, 2012. 05. 14.

Szerző: Csépány

György

Demján Sándornak, az OTSZ el-nökének a bevezetőjéből: Az OTSZ elnöke bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a takarékszövet-kezetek jövője azon múlik, hogy mi-lyen erős integrációt tudnak alkotni, meg tudják-e tartani az önállóságot, meg tudják-e tartani azt az előnyt, amit eddig elértek. Hozzátette, hogy

a sok elaprózott, de önálló szövetke-zet mellett a versenyben is nagyon nagy szükség van a központi banki feladatokat is ellátó Takarékbankra, ezért is hozták létre anno a szövet-kezetek. Az elmúlt évek során, segí-tendő a hatékonyabb működést, egy német takarékszövetkezeti partner

is csatlakozott, amely 38% tulajdoni hányadot szerzett. Az utóbbi időszak fejleményei alap-ján várható, hogy a nyugat-európai bankok egy része kivonul Magyaror-szágról. Ide sorolható a takarékbanki részesedéssel rendelkező DZ Bank is. Az állam programjában benne van az elmenő külföldi bankok helyére lépő magyar tulajdonú bankrend-szer megerősítése és a feltőkésítése. A miniszterelnök tett javaslatot és ígéretet arra, hogy a takarékszövet-kezeteket tőkéhez juttatja, erősíti a pozícióikat, és az állami feladatok he-lyi végrehajtásában is jobban számít a közreműködésükre. A tőkejuttatás formája azonban még nem dőlt el. Demján Sándor kitért arra is, hogy sokan pályáznak a takarékszövetke-zetekre, a takarékszövetkezeti beté-tekre, a németek által eladásra kínált csomagra – a pénzügyi spekulánsok-tól kezdve maguk a takarékszövet-kezetekig, sokan szóba jöhetnek. Az utóbbiak pedig elővásárlási jogukkal is élhetnének, és talán még a tőke sem jelente szűk keresztmetszetet. Az OTSZ elnöke úgy gondol-ja, hogy a takarékok számára az az előnyös, ha a kisebbségi csomag tulajdonosa, az állam tulajdonában lévő bankhoz, nevezetesen az MFB-hez, egy tisztán magyar bankhoz kerül. Ezzel a takarékszövetkeze-tek tevékenysége kibővülhet, jöve-

delmezősége javulhat, a pozíciójuk stabilizálódhat, illetve fejlődésük felgyorsulhat. Véleménye szerint, ez egy házasság, mondhatni, érdekhá-zasság, de lehet azt is mondani, hogy ez érzelmi házasság, hiszen tisztán magyar bank, bankrendszer jöhet létre. Még az ismerkedésnél, vagy udvarlásnál tartanak, de jellemző, hogy nem egy vevő pozícióból, és nem diktátumként érkezik az MFB, hanem tárgyaló partnerként. Demján Sándor zárásként úgy fo-galmazott, hogy a takarékok számá-ra stratégiailag fontos pozíciót, a takarékszövetkezetek által többség-ben birtokolt Takarékbank jövőbeni fejlesztését kell megalapozni. Ezt a többséget a takarékok meg kívánják tartani, ezt a többséget a MFB nem akarja veszélyeztetni, hiszen üzleti együttműködést kínált.

Baranyay Lászlónak, az MFB el-nök-vezérigazgatójának a tájé-koztatójából: Elmondta, hogy az MFB felhatal-mazást kapott arra, hogy tárgyalá-sokat folytasson kereskedelmi banki akvizícióról olyan társasággal, amely magyarországi tevékenységét meg-szüntetni, és kisebbségi részesedést értékesíteni kívánja. Nem csak a taka-rékokkal tárgyaltak, de most úgy tű-nik, hogy személyükben talán meg-találták a lehetséges partnert.

Demján Sándor

Page 13: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 13

Beszámoló

Folytatás a 14. oldalon

A továbbiakban arról volt szó, hogy a Magyar Fejlesztési Bank, köz-vetett módon az állam, a jövőben milyen elvek és gyakorlat mentén kíván együttműködni az akvizíció során. Előbb a tényekről számolt be, az MFB-re az általános banki szabályo-zás és az európai uniós rend szerin-ti banki szabályozás teljeskörűen nem vonatkozik. Egy kivételi listán van 2001 óta, amit az uniós csatla-kozásunk után is megerősítettek. A tevékenysége korlátozott, nem vezet pénzforgalmi számlát, nem végez határon átnyúló művelete-ket, nem versenyez, hanem partner-ként működik együtt a kereskedelmi bankrendszerrel és a takarékszövet-kezetekkel egyaránt. A tevékeny-ségének egyik ilyen jellemzője az, hogy hosszú távú, viszonylag ked-vező feltételű hiteleket nyújt. Nem csak közvetlenül, hanem közremű-ködő partnerek segítségével is. Kü-lönböző hitelkonstrukciókat hoz lét-re, amelyeknek általában támogatás tartalma is van. 2004 után a támo-gatott konstrukciókat az EU Brüsz-szelben hagyja jóvá. Nyilván vannak bizonyos ágazati prioritásai, de a fej-lesztési tevékenysége a nemzetgaz-daság egészét átfogja. Az MFB saját tőkéje a magyar bankrendszerben a 2. legnagyobb, meghaladja a 210; a MFÖ-e az elmúlt esztendő végén megközelítette a 1400 milliárd forin-tot, amit 2012-ben minimum megtar-tani, de inkább növelni szeretnének, azaz az aktivitásukat szeretnénk bő-víteni. Az aktivitás bővítéséhez több forrás kell, amit elsősorban az euró-pai vagy Európán kívüli nemzetközi tőkepiacokról próbálnak beszerezni hosszú lejáratra, viszonylag kedvező feltételek mellett, bár ez egyre ne-hezebben a nemzetközi hitelminő-sítők ténykedése miatt is. Megtudhattuk, hogy az MFB egy jelentős intézményi rendszer tulaj-donosa, fenntartója, üzemeltetője és irányítója. A hozzátartozó társa-ságok közül jó néhány különböző pénzügyi szolgáltató tevékenységet végez a követeléskezelésétől kezd-

ve a garanciavállaláson át az euró-pai uniós források közvetítéséig és az ezekkel kapcsolatos különböző szakmai, szakértői tevékenységekig. Rendelkezik befektetési tevékenysé-get végző társaságokkal, amelyek a KKV-vékat, de a nagyobb összegű projekteket is közvetlenül érik el. Az MFB tevékenysége kiterjed az állami erdőgazdaságoktól kezdve a közút-fejlesztő, közútfenntartó, autópá-lya-fejlesztő, infrastruktúra-fejlesztő vagy más tevékenységű társaságok felügyeletére is. A szándék tisztázott, mind a két fél a maga javaslatait, ajánlatait meg-tette, több menetben ezeket egyez-tették egymással, és intenzív, szoros, jó légkörű tárgyalásokat folytattak. Mind a két félnek fontos, hogy mi-lyen árat sikerül kialakítani, de ezen túlmenően számos egyéb szempont is van. Az eladó fél számára fontos, hogy rendezett, használható és jö-vőbemutató hátteret hagyjon maga után, aki meggyőződhetett arról, hogy a vevő megfelelően kívánja hasznosítani a jövőben a részese-dését. A vásárló fél pedig ugyancsak rendezett, tisztázott, világos és jövő-beli vitákkal nem terhelt, sőt a tulaj-donától most megváló társasággal az együttműködést lehetőségét hor-dozó módon szeretne megállapodni az adott részesedés megszerzéséről. A tárgyalások még nem záródtak le, a megállapodás még nem szüle-tett meg. Az MFB önállóan folytatja gazdálkodási tevékenységét, tulaj-donosa a magyar állam, de azokhoz a tranzakcióihoz, és ez a vagyontör-vényből következik, amelyek valami-lyen értékesítéssel kapcsolatosok, de ilyet nem végeznek, vagy valami-lyen vagyonszerzéssel kapcsolato-sok, de ilyent szeretnének végezni, akkor azokhoz a kormány illetve az illetékes miniszternek a hozzájárulá-sa, ill. jóváhagyása szükséges. Meg-állapodás esetén ennek a tényét, a körülményeit, és azokat a javaslato-kat, amelyek ezekhez kapcsolódnak, elő kell terjesztenünk a kormány il-letékes tagja számára, aki nyilván a kormányt tájékozatni fogja erről,

majd az ő hozzájárulása, mint ala-pító döntése alapján kerülhet sor a tranzakció érvényes megkötésére. Ezt követően a tervekről, elképze-lésekről, lehetőségekről volt szó. Elemi feltétel az, hogy rendelke-zésre álljon a megfelelő finanszírozás mind mennyiségében, mind minősé-gében, összetételében, feltételrend-

szerében, és ez el is jusson azokhoz, akik ezt szeretnék igénybe venni. Ehhez nyilván megfelelő pénzügyi közvetítőkre van szükség. Az MFB a pénzügyi közvetítőrendszer műkö-dését próbálja stabilizálni, aktiválni. A cél az, hogy azt a fajta aktivitást, amelyet egy kereskedelmi bank se-gítségével az MFB nyújthat, bővüljön. Az egyik terület a viszonylag alacsony kockázatot hordozó számlavezetési tevékenység. A bank érdekeltségi kö-rébe több mint 60 társaság tartozik, és amelyek közül van olyan, amely-nek a pénzforgalma több tízmilliár-dos nagyságú. Ha a pénzforgalmat képes egy kereskedelmi bank közre-működésével lebonyolítani, ez már önmagában jelentős hasznot hozhat a közreműködő bank számára is, és a tulajdonos, vagy részben tulajdonos számára pedig egy biztonságot, átte-kintési lehetőséget, és további, más üzleti lehetőséget is magába foglal.

Baranyay László

Page 14: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június14

Beszámoló

Amikor a kereskedelmi bankrend-szer visszahúzódóban van, az állam-nak, és az MFB-nek is nagyobb szere-pet kell vállalnia ideiglenes jelleggel. Ez nem taktikai adásvétel. Ha sor ke-rül egy akvizícióra, akkor az MFB tar-tósan, a kölcsönös előnyöket megke-resve és kiaknázva szeretne ebben az akvizícióban közreműködni. Az átalakítás, az építkezés, egymás meg-ismerésén túlmenően közös munkát igényel, ez ideiglenesen és rövidtá-von, rövidtáv alatt néhány hónapot, esetleg esztendőt értve, nem bonyo-lítható le.

Az az elképzelésük, hogy a tevé-kenységünk iránti igénynek azt a ré-szét, amelyet közvetlenül nem tud-nak kielégíteni, azt kereskedelmi banki közreműködéssel szeretnék bővíteni. Ehhez megfelelő partnerre, és megfelelő háttérre van szükség, a háttér megfelelő intézményekkel rendelkezzen. Baranyay László kiemelte, hogy a Takarékbank és a Takarékszövetke-zetek közötti kapcsolat már intéz-ményesült, részben integrálódott, bár ezt tovább lehet erősíteni, fej-leszteni. Az esetleges módosítások a szabályok és a megszokások alap-

ján, kölcsönös érdekek figyelembe-vételével és konszenzuális módon képzelhetőek el. Hozzátette, hogy az az intézmény-rendszer, az a hálózat, amivel a jelen-lévők együttesen rendelkeznek, na-gyon jelentős értéket képez. A hazai megtakarításoknak számottevő része áramlik ebben a rendszerben, így cél-szerű, hogy ezek a hazai megtaka-rítások ott hasznosuljanak, ahol ke-letkeztek. De az is célszerű, hogy ha van együttműködés, van integráció, akkor a megtakarítások áramolhassa-nak, ha helyben megfelelő célokkal, megfelelő eredményességgel nem tudják felhasználni. A transzferálás, többlet lehetőséget jelent. A tőkekövetelmények és a likvi-ditási követelmények egy szigoro-dó mértéke komoly kihívást jelent mindenki számára. Mégis, egy in-tegráltabb intézményrendszerben, amelyben erős tulajdonos, vagy tulajdonosok játszanak szerepet, inkább válik lehetővé a megfelelő feltételek biztosítása, beleértve a szabályozási, kockázatkezelési vagy más hasonló elemeket. Több mint kívánatos, hogy a part-nereik, akikkel eddig is együttmű-ködtek, de egy szorosabb együtt-működés révén azok a partnerek, akikkel a jövőben szeretnének még inkább együttműködni, nagyobb szerepet vállaljanak, hiszen ma hoz-závetőlegesen 400 milliárd forint ki-használatlan kerettel rendelkeznek. Ez komoly lehetőség. Az együttmű-ködő partnerek száma, közreműkö-dése, közreműködésük hatékony-sága és aktivitása lényeges elem. A működés stabilitása, kiszámítható-sága és megbízhatósága ezzel nö-vekszik, a nyújtott szolgáltatások minősége javul, az előállíthatott jövedelem pedig gyarapodik. Már említette, hogy az MFB nem csak, mint banki intézmény, ha-nem egy hozzá kapcsolódó intéz-ményrendszer működtetője, és ezek együttesen számos lehetőséget hordoznak a velük együttműködő partnerek számára. Nekik azonban különböző differenciált pénzügyi

szolgáltatásokat lehet nyújtani. Az együttműködési lehetőségeket az MFB preferálhatja az intézményi kö-rükben. A vagyonérték oldaláról ez akár több ezer milliárdot jelenthet. Ha pénzforgalom, aktivitás oldaláról nézzük, akkor is óriási számot lehet mondani, és területileg az egész or-szágot lefedik, a jelenlévő intézmé-nyek mindegyike találhat, vagy meg-találhatja azokat a lehetőségeket, amelyeket igénybe vehet, és ame-lyeket kihasználhat. Fontosnak tartotta azt is meg-jegyezni, hogy az elkövetkezendő időszak fel fogja értékelni azokat az intézményeket, amelyek jelentős külföldi kapcsolatrendszerrel ren-delkeznek beleértve ebbe az EU in-tézményrendszerét is, meg az azon kívülieket is. Ők közreműködői en-nek a kapcsolatrendszernek, amely szintén előnyökkel járhat. Elég ne-héz ezt specifikálni, de a tudás, ta-pasztalat, informatikai integrációs lehetőségek, ezekkel kapcsolatos ismeretek, technikák, technológiák stb. átvétele önmagukban is jelen-tős értéket hordoznak. Kitért arra is, hogy a jelenlévő in-tézményekkel, és azok vezetőivel, az elmúlt időszak viharait megfe-lelően menedzselni képes munka-társakkal a jövőben is szeretnének együttműködni. A felhalmozott ta-pasztalatok, ismeretek kölcsönönös cseréje mindkét fél érdeke. Nem az a céljuk, hogy egy teljesen új pá-lya, új emberek, új muzsika legyen. Azt szeretnék, hogyha a muzsika frissülne, pontosabbá válna, a har-mónia erősödne, a muzsika minél messzebbre, minél meggyőzőbben hangzana el. Ez nem zárja ki azt, hogy az MFB mindazokat a feltételeket, körülmé-nyeket, amelyek a működést meg-határozzák, az együttműködő part-nereivel áttekintse. Megnézik majd a problematikus pontokat, igyekez-nek megtalálni azokat a megoldási lehetőségeket, amelyekkel fejlődni, előre menni lehet. Ez egy aktív, és hosszabb építkezési folyamatot fog igényelni, amihez az összes résztvevő

Folytatás a 14. oldalról

Dr. Turi Dénes

Page 15: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 15

Beszámoló

fél megfelelően kooperatív, együtt-működő magatartására szükség van. Amennyiben a másikban az együtt-működő partnert vélik felfedezni, és így is állnak hozzá, akkor mindig van esély, hogy megfelelő megoldást szülessen. Az MFB akkor volt sike-res, és ez fontos számukra, amikor mindkét fél megtalálta a számítását. Hozzátette még, ha sor kerül a megállapodásra, az akvizícióra, akkor egy részletes, és nemcsak verbálisan, hanem számokban és egyéb meg-közelítésben bemutatható elképze-lésrendszert fognak kidolgozni, be-mutatni illetve jóváhagyatni. Megerősítette, hogy nem diktál-ni szeretnének, hanem kooperálni, együttműködni. Az idő azonban szo-rít, amely azt jeleni, hogy az együtt-működés sikere minden félnek a jó szándékán, képességén, készségén, aktivitásán, innovációs készségén is múlik.

Dr. Turi Dénesnek, az OTSZ alelnö-kének az összefoglalójábólDr. Turi Dénes végül beszámolt azok-ról a tárgyalásokról, amelyeken, mint az Integráció delegációjának veze-tőjeként vett részt. Elmondta, hogy négy alkalommal találkoztak az MFB képviselőivel, hozzátéve, hogy nem kellett félni, mindig barátságos, ud-varias légkörben, tárgyilagosan zaj-lottak a tárgyalások. Azokat a fé-lelmeket, amelyeket az Integráció képviselői felvetettek, minden alka-lommal megfogalmazták. Az is kide-rült, garancia nincs. „Üzletelünk, vagy nem, ebben kell dönteni!”- mondta. Elmondta, hogy már az első tár-gyaláson pontokba foglalták az álta-luk fontosnak tartott, az Integrációra jellemző sajátosságot, amit szeretné-nek a későbbiekben is fenntartani. A véleményünk kialakításakor mindig jelen volt az Integráció vezetőinek a véleménye, nem saját kútfő után mentek. Kiemelte, hogy az Integ-ráció pozitív hozzáállását mutatja, hogy nem mondta senki, hogy ezt nem támogatja. Már az elején rögzítésre került, hogy az Integráció hosszútávon ra-

gaszkodik a többségi tulajdonosi, irányítási, ellenőrzési, döntési pozí-ciók, vagy az adott status quo meg-tartásához, még akkor is, amikor tő-keemelésre kerül sor. Ha alárendelt kölcsöntőkére vagy bármilyen tőke-juttatásra van szüksége a szektor-nak, akkor a takarékszövetkezetek arányosan kapják meg azt a részt, valamilyen formában, amivel a po-zícióikat tartani tudják. Amennyiben egyezség után mégis egy jövőbeni értékesítésre kerülne sor, csak olyan új tulajdonos jöhet ebbe az Integrá-cióba, aki továbbra is fenn kívánja tartania szövetkezeti érdekeket, a megszerzett jogosítványokat. A DZ Bank képviselői egyébként támogat-ják a jelenlegi akvizíciót, de csak ak-kor értékesítnek, ha biztosítva látják a szövetkezeti elkötelezettséget, és az Integrációnak ez előnyös lesz. Az MFB vezetői nem mondtak ellent, és nem fogalmaztak meg mást. A for-ma nem ismert, keresik a megoldást, ez uniós engedélyezés alá tartozik, illetve ennek bele kell illeszkednie az uniós jogszabályokba. Véleménye szerint a Takarékbank és Takarékszövetkezetek közötti je-lenleg érvényben lévő szerződési-, árazási stb. rendszer beleillik a jo-gosítványokba, vagy azok a status quo részei, egyelőre maradjanak úgy, ahogy vannak. Elismerte ugyanakkor, hogy az Integráció a központi banki funkció megtartásában érdekelt, elfogadva azt, hogy az MFB-nek a kereskedelmi banki funkciók fejlesztése az érdeke. A kettőt együtt, szinkronban kell fej-leszteni. Mivel készül a Takarékbank-nak és az Integrációnak a stratégiája, ehhez jó lenne, ha az MFB elképze-lései is kapcsolódnának. Egyetér-tettek abban, hogy a két stratégiát úgy kell párhuzamba állítani, hogy valahol a végén találkozzanak egy eredményes üzleti működés felté-telrendszerében, kielégítve mindkét fél igényét. Dr. Turi Dénes kitért arra, hogy a szindikátusi szerződés, az alapsza-bály és a struktúra megváltozásá-hoz kapcsolódó MFB kérésből, és

előrejelzésből azt vállalják, hogy fel-készülnek egy ilyen váltásra, elfo-gadják, hogy lehetnek itt nagyobb kockázatok, és lehet, hogy ez tény-leg többéves feladatot jelent a szá-mukra.

Hangsúlyozta, hogy amennyiben a tulajdonosváltás létrejön, akkor erre a takarék-szövetkezeteknek is meg kell adni a megfelelő választ, de a jelenlegi struktúrájukat, a jelenlegi státuszaikat nem szeretnék megvál-toztatni 2014-ig, illetve amíg tiszt-ségviselői választások nem lesznek a Takarékbankban. Az elmúlt évek során kialakult irányítási rendszer jól működik, operatívan tud dol-gozni az igazgatóság, gyakorolni tudja ellenőrzési jogát a felügyelő bizottság. 2014-ben, a tisztségvi-selői választások után, kiértékelve az addigi együttműködést, térné-nek ki a szükségesnek vélt változ-tatásokra. Addig is, azok az üzleti előnyök, amelyek benne rejlenek ebben az együttműködésben, tel-jesen konkrétan és egyértelműen meg kell jelenjenek a takarékoknál. Kiderült, hogy le is írták az MFB-nek, milyen konkrét üzleti előnyökre gondolt az Integráció. Az MFB pedig azt ígérte, hogy ha létrejön az adás-vétel, akkor ezt írásban és számok-ban is megjelenítik. Dr. Turi Dénes azzal zárta beszámolóját, hogy a szö-vetkezeti integráció elmúlt 55 éves tevékenysége is azt példázta, hogy a szövetkezeti vezetők felelősséggel gondolkodnak a környezetükről, az aktív szerepvállalásuk pedig beleillik a nemzetgazdaság fejlesztési prog-ramjába.

A szövetkezeti integráció el-múlt 55 éves tevékenysé-

ge is azt példázta, hogy a szövetkeze-ti vezetők felelősséggel gondolkodnak

a környezetükről, az aktív szerep-vállalásuk pedig beleillik a nemzet-

gazdaság fejlesztési programjába.

Page 16: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június16

A VÁRAKOZÁSOKNÁL lényegesen nagyobb mértékben, 0,7%-kal csök-kent a GDP az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, míg 1,3%-kal zsugorodott a tavalyi utolsó negyedévhez képest. Szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 1,5%-kal esett vissza a GDP a tavalyi első ne-gyedévhez képest. A negatív meg-lepetést elsősorban a február-márci-usban hatalmasat zuhanó építőipar okozta, mivel a nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált, míg az információ, kommunikáció ágazat teljesítménye (feltehetően a szélessávú mobilhálózatok fejleszté-sének köszönhetően) növekedett. A fogyasztás feltehetően újra vissza-esett, azonban a kiskereskedelmi adatok stagnálásra utalnak. A beru-házások visszaesése újra gyorsult, a nettó export növekedési hozzájáru-lása pedig jelentősen szűkülhetett. A vártnál gyengébb GDP adat jórészt az újra meredeken visszaeső beruhá-zásoknak köszönhető, amiben felte-hetően egyszeri hatások, ill. bázisha-tások is szerepet játszottak. A második negyedévben a Merce-des gyár indulásának köszönhetően továbbra is növekedést várunk ne-gyedéves összehasonlításban, így a magyar gazdaság elkerülheti a tech-nikai recessziót, azonban ez feltehe-tően nem lesz elég arra, hogy az éves alapú GDP növekedést legyen képes mutatni Némi reményt adhat, hogy márciusban megugrott az ipar kül-földi új rendelései és rendelésállomá-nya, amit részben a Mercedes üzem

Gazdaság

Vártnál nagyobbat esett a gazdaság

A magyar gazdaság az első negyedévben a várakozásoknál nagyobb mérték-ben esett vissza, ez azonban egyszeri tételeknek és bázishatásnak is tudható. Sok kockázat mellett az év hátralevő részében lassan magához térhet a gazdaság.

Szerző: Suppan Gergely

 Gazdasági elemzés a Takarékbankból

indulása okozhatott. Ezzel szemben a kiskereskedelmi forgalom márciu-si megugrása jórészt a korábbi hús-vétnak köszönhető, így áprilisban nagyobb visszaesésre lehet számí-tani, ezért a fogyasztás visszaesése a második negyedévben markánsabb lehet. A beruházások első negyedévi visszaesését részben bázishatások, részben egyedi tényezők okozhatták, miközben a második negyedévben számos nagyberuházás került átadás-ra, aktiválásra, aminek köszönhetően a beruházási dinamika jelentős mér-tékben javulhat.

Idén összességében a háztartások fogyasztása tovább mérséklődhet a kormány – alacsony keresetűeket hátrányosan érintő – adóváltozta-tásai és egyes szociális transzferek szűkítése miatt. A beruházások visz-szaesése folytatódik, amit részben a nagy autóipari beruházások és az EU

által finanszírozott beruházások el-lensúlyozhatnak. A hitelezés fordula-tára még nem lehet számítani, azon-ban a lakásépítések idén elérhetik mélypontjukat, de érdemi fellendü-lés a következő években sem várható. A lassuló külső keresletet nagyrészt ellensúlyozzák a Mercedes és az Opel üzemeinek termelésbe helyezése, így a nettó export hozzájárulása a növe-kedéshez továbbra is pozitív lehet. A külső kereslettel kapcsolatos kocká-zatokat mindazonáltal fokozzák a leg-frissebb európai és német konjunk-túra mutatók, mint ahogy az európai

adósságválság fokozódása is. A me-zőgazdaság kibocsátása nem ismét-li meg a tavalyi év átlagos termését, azonban az aszály miatt kockázatokat az elmúlt hetek csapadékosabb idő-járása számottevően mérsékelhette. Előrejelzésünk szerint idén 0,3%-kal csökkenhet a GDP növekedési üte-

Nettó export

Készletváltozás, egyéb

Bruttó állóeszköz-felhalmozás

Közösségi fogyasztás

Lakossági fogyasztás

GDP

9

6

3

0

-3

-6

-9

-12

-15

9

6

3

0

-3

-6

-9

-12

-15

2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

A GDP felhasználási tételeinek növekedési hozzájárulása (%)Forrás: KSH, Takarékbank

Page 17: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 17

Gazdaság

me a tavalyi 1,7%-os növekedés után, majd 2013-ban 1,5%-kal visszatérhet a növekedés. Az idei előrejelzésünkre azonban számos kockázati tényező negatív hatással van, így a külső kör-nyezet alakulása, a hitelezés további visszaesése, az új kormányzati intéz-kedések kereslet visszafogó hatása. Véleményünk szerint az új intézke-dések (telefonadó, tranzakciós adó) nem rontják számottevően a háztar-tások elkölthető jövedelmét, azonban a vállalati költségek növekedése a beruházások további visszafogását eredményezheti. Az eurózóna egy részének súlyos fizetési nehézségei tovább növelték a globális piaci bizonytalanságokat. A fokozódó fiskális szigor a követke-ző években jelentős mértében kor-látozza majd a költségvetési kereslet alakulását. Magyarország esetében a rendkívüli mértékben megerősödött svájci frank visszavetette a lakossági fogyasztást, egyes kormányintézke-dések pedig markánsan szűkítették a bankok hitelezési képességeit. Az elégtelen megtakarítások miatt a külső forrásokra szoruló hazai bank-rendszer hitelezési lehetőségeit az euróövezeti adósságválság is vissza-veti, mivel az európai bankszektornak nemcsak veszteségeket kell elköny-velnie a szuverén kitettségükön, ha-nem a szigorúbb tőke-megfelelési szabályozásnak is meg kell felelni-ük. Az európai bankrendszer forrás-szerzésének nehézségeit a likviditás elapadása, a bankközi kamatok és a

bankok kockázati felárainak meredek emelkedése, valamint a gyorsan nö-vekvő EKB betéti és hitelállomány is tükrözi. Mindez számottevő negatív kockázatokat jelent az idei és a jövő évi gazdasági növekedésre nézve. Az európai bankrendszer likviditási feszültségeit az EKB hároméves lik-viditásfokozó tenderei szignifikánsan enyhítették, azonban ez a hatás átme-netinek bizonyult. Egyes kormányzati intézkedések igen meredeken növel-ték a hazai kockázati felárakat, szűkí-tették az állam és a hazai szereplők forrásszerzési lehetőségeit, ill. elkerül-hetetlenné tették, hogy hazánk újabb megállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal, ami növelte a bizony-talanságokat, rontotta a befektetői és üzleti hangulatot, valamint a nö-vekedési kilátásokat. Ezen kockáza-tok nagymértékben mérsékelhetők, amennyiben sikerül megállapodást kötni a tervezett hitelkeretről. Mind az EU, mind az euró-öve-zet gazdasága stagnált az első ne-gyedévben az előző negyedévhez képest, az éves növekedés pedig 0%-ra, ill. 0,1%-ra lassult. Az európai gazdaságot Németország vártnál jobb teljesítménye mentette meg a recessziótól, mivel az elemzői vára-kozások a visszaesés folytatódására számítottak. Az eddig adatok alap-ján – még nem minden tagállam kö-zölte az első negyedéves adatot – a legdinamikusabban, 5,5%-kal Lett-ország bővült, azonban a másik két balti tagállam növekedése is kiemel-

kedő volt. Görögország visszaesése 6,2%-ra mérséklődött az előző ne-gyedévi 7,5%-ról. A térségben a cseh és a román gazdaság hivatalosan is technikai recesszióba került. A cseh GDP a negyedik negyedéves 0,1%-os visszaesés után az első negyed-évben 1%-kal szűkült az előző ne-gyedévhez képest, míg éves szinten 1%-kal csökkent az előző negyedévi 0,6%-os növekedés után. A román gazdaság 0,1%-kal csökkent negyed-éves alapon, míg az éves növekedés a várakozásoktól elmaradva 0,8%-ra lassult a negyedik negyedévi 2,2%-ról. A szlovák gazdaság azonban to-vábbra is egészségesen, 0,8%-kal nőtt az előző negyedévihez képest, míg az éves növekedés 3,2%-ra las-sult az azt megelőző 3,3%-ról, a len-gyel gazdaság pedig 0,8%-kal nőtt az előző negyedévhez, 3,5%-kal az egy évvel korábbihoz képest. A várakozásoknál messze jobban teljesített a német gazdaság, az idei első negyedévben a várt 0,1% helyett 0,5%-kal nőtt az előző negyedévhez képest, így a szezonálisan kiigazított éves növekedés 1,2%-ra, a kiigazí-tatlan 1,8%-ra lassult. A gazdaságot a fogyasztás és kismértékben a kül-kereskedelem húzta, míg a beruhá-zások negatívan járultak hozzá a nö-vekedéshez. A konjunktúramutatók ugyan a gazdaság lassulására utalnak, a belső keresletnek támaszt adhat a továbbra is dinamikus munkahely-teremtés, a két évtizede nem látott béremelések, az exportnak pedig a távol-keleti, Egyesült Államokbeli és latin-amerikai piacok növekedése. Az adósságválsággal küzdő dél-eu-rópai államokban ugyanakkor foly-tatódott, ill. elmélyült a recesszió. Az euró-övezet növekedése tavaly 1,4% volt, amit 0,2%-os visszaesés követhet, jövőre pedig igen jelentős bizonytalanság mellett 0,6%-os nö-vekedés lehetséges. A 3%-os előző évi német növekedés után idén 1,4%-os növekedésre számítunk, azonban egyes előrejelzések szerint a dina-mika ennél lassabb lehet. A német növekedésen belül az export húzó-erejét a belső kereslet veheti át.

SzolgáltatásokÉpítőiparIparMezőgazdaságGDP

6

3

0

-3

-6

-9

6

3

0

-3

-6

-9

2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

A GDP termelési oldali tételeinek növekedési hozzájárulása (%)Forrás: KSH, Takarékbank

Page 18: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június18

MIÓTA a felügyelet újra elkezdte a takarékszövetkezetek részletes helyszíni vizsgálatát, mindannyian érdeklődéssel vártuk, hogy milyen metódussal, milyen fontosabb el-várásokkal fogja lebonyolítani az ellenőrzéseket. Az elmúlt másfél évben volt, aki már saját bőrén ta-pasztalhatta meg a felügyeleti el-lenőrzések új gyakorlatát, volt, aki csak hallomásból ismerhette meg azokat. Mindenesetre középtávon mindenki részese lesz az eljárás-nak. A konzultáció jó lehetőség volt a PSZÁF vezető munkatársa-ival való találkozásra, a felügyeleti elvek, prudenciális elvárások, szak-mai értelmezések megismerésére. A regisztráció után dr. Gázmár Zoárd ügyvezető igazgató tartott bevezetőt, amelyben kihangsúlyoz-ta, hogy az elmúlt évek során sokat javult a szövetkezeti hitelintézeti szektor működése. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a konzultáció so-rán a továbbiakban nem ezt fogják hangsúlyozni, hiszen a program cél-ja az, hogy megismerhessük a fel-ügyelet szempontjából a szektor működésében tapasztalt hiányos-ságokat abból a célból, hogy ezzel javítani tudjuk a tevékenységünket, illetve fel tudjunk készülni a követ-kező felügyeletei ellenőrzésekre. Major Antal főosztályvezetőtől a szektor vizsgálatának statisztikai adatait ismerhettük meg (2011-ben 28 takarékszövetkezet vizsgálatára került sor, 2012-ben 34, 2013-ban

Egy felügyeleti konzultáció margójára

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2012. májusában hirdette meg a „Konzultáció a szövetkezeti hitelintézetek vizsgálati tapasztalatairól és a kap-csolódó felügyeleti elvárásokról” című programját. A konzultációkat a várható ér-deklődés miatt egymás után két napon, ugyanazon programmal tartották meg.

Szerző: Varga Lajos,

OTIVA

 A szövetkezeti hitelintézetek felügyeleti vizsgálatának tapasztalatai

38 vizsgálatot terveznek a szektor-ban). Részletes képet kaptunk a fel-ügyeleti vizsgálati módszerekről, a vizsgálat menetéről és tartalmáról. A vállaltirányítás vizsgálata során legfontosabbnak hiányosságként emelte ki, hogy a belső kontroll-rendszer gyakran csak formálisan van meg, a kockázatkezelés és a rendszerbe épített ellenőrzés sze-mélyi és technikai feltételei hiányo-sak. A takarékszövetkezeti működés szervezeti és operatív keretei szá-mos esetben nem érik el a jogsza-bályok által előírt, a pénzintézettől elvárható értékeket. A hitelkockázatok ellenőrzéséről Magyari Gábor főosztályvezető-he-lyettestől hallottunk összefoglalást. Előadásában összehasonlította a gyakorlati tapasztalatokat az elvárt eljárási feltételekkel. A leggyako-ribb problémák a fedezetek érté-kelésével és a várható veszteség számításával, az ügyfélcsoportok kezelésével, illetve az átsrukturált hitelek értelmezésével és kezelé-sével kapcsolatban merültek fel. Felhívta a figyelmet a felügyeleti jelentések útmutató szerinti, hite-les takarékszövetkezeti nyilvántar-tásokon alapuló kitöltésére is. Fekete Jánosné vezető felügyelő a tőkeszámítások rejtelmeibe ava-tott be bennünket, míg az infor-matikai biztonság vizsgálatáról dr. Dvornicsenkó János vezető informa-tikai felügyelő adott tájékoztatást. A felügyelő asszony felhívta a figyel-

met arra, hogy a tavalyi előadásá-nak jelentős részét megismételheti az idén is, vagyis sok tekintetben fennmaradt helytelen gyakorlat a szektorban. Az informatikai felü-gyelő felhívta a figyelmünket arra, hogy bár az informatikai rendszerek üzemeltetése gyakran kiszervezve működik, attól még az adattartalo-mért és a főkönyvi egyezőségért a hitelintézet vezetése a felelős. Rófusz Attiláné felügyelőtől a lik-viditás és a piaci kockázatkezelés témakörében kaptunk tájékozta-tást. Legfontosabb hiányosságnak a likviditási és piaci kockázatokkal (is) foglalkozó kockázatkezelő gyakori hiányát, az ügyvezetés és a vezető testületek nem megfelelő tájéko-zottságát emelte ki a felügyelő asz-szony. De nem volt ritka a szabályok testre szabásával, a pénzáramlások becslésével és a kamatkockázatok elemzésével kapcsolatos felügye-leti megjegyzés sem. Van javítani valónk a kamatozó értékpapír port-folió kezelésével és a kereskedési könyv vezetésével kapcsolatban is. Vincze Endre főosztályvezető-helyettes a SREP kitöltésével, ke-zelésével kapcsolatosan adott tá-jékoztatást. Hallottunk a várható jogszabályi változások bevezeté-séről (CRR, CRD-IV), illetve azok hatásáról a szövetkezeti szektorra. A felügyeleti helyszíni ellenőrzések előtérbe kerülésével a SREP szerepe relatíve visszább szorult, ezért sor kerül annak egyszerűsítésére. Meg-

Gazdaság

Page 19: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 19

ismerhettük a hitelintézetek külön-böző szektorainak összehasonlító számait a tőkemegfelelés és a sza-vatoló tőke alakulása tekintetében. Megtudtuk, hogy az „ideális” szö-vetkezeti hitelintézet magának és nem a felügyelet számára számítja a tőkeszükségletet, a várható veszte-ségszámítását reálisan végzi, hasz-nálja a stressz teszteket a stratégiája és üzletpolitikája kialakítása során, illetve árazásában is érvényesíti a tőkeszámítás eredményeit! Meg-tudtuk azt is, hogy megszűntek a negyedéves szöveges jelentések xls mellékletei. Kérdő Gyula vezető felügyelő a pénzügyi visszaélések megelőzésé-nek vizsgálatáról számolt be. Meg-jegyezte, hogy javuló gyakorlattal találkoztak az elmúl év során a szek-torban. Kiemelte azonban az ügyve-zetés, a vezető testületek és a belső ellenőrzés felelősségét a szüksé-ges szabályzatok elkészítésében, betartatásában. A bekövetkezett események (visszaélések) esetén a takarékszövetkezet vezetése külö-nösen érdekelt azok gyors és teljes

körű kivizsgálásban, a megbízható működés azonnali visszaállításában, megteremtésében. Második előadásában Major An-tal főosztályvezető a számvitel és az adatszolgáltatás vizsgálatának eredményeibe engedett bepillan-tást. Visszatérő problémaként jelez-te különböző szabályzatok hiányát (átstruktúrált követelések, költség-számítás, a folyamatba épített ellen-őrzés, a jelentéskészítés folyamata stb.), az adatszolgáltatás hiányos-ságait vagy a folyamatba épített ellenőrzés teljes vagy részleges el-maradását. Taksás Katalin felügyelő a betét-biztosítással kapcsolatos ellenőrzé-sekről adott összefoglalót. Részletes, gyakorlatias problémafeltárás után a felügyelő asszony hangsúlyozta a rendszeres önellenőrzés fontos-ságát, illetve az adatminőség figye-lemmel kísérésének és a betétbizto-sítási témakörök ellenőrzési tervbe illesztésének követelményét a belső ellenőrzés folyamatában. Dr. Gázmár Zoárd ügyvezető igaz-gató záró szavaiban újra előkerültek

Gazdaság

a dicsérő szavak is a szektorral kap-csolatban, de ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szövetkezeti hitelintézetek prudens és transz-parens működését gyorsabban kell felzárkóztatni az európai uni-ós követelményeknek megfelelően. A pénzügyi gazdasági krízis szük-ségessé teszi, az uniós szabályozás (Basel III, CRD-IV, CRR) megköveteli a takarékszövetkezetek megerősí-tését, ami a jelenleginél nagyobb átlagos üzemméret, az intézmény-védelem megerősödése és az in-tegrációk szorosabbá tétele mellett képzelhető el a közeljövőben. Az ügyvezető igazgató szavai határo-zottak voltak és néha túl keménynek is tűnhettek abban az időpontban, de az azóta történt események már jóval érthetőbbé teszik a rigorózus felügyeleti összefoglalót. Aki részletesebben meg szeret-né ismerni az előadások tartalmát, az a PSZÁF honlapjára a követke-ző linken keresztül kapcsolódjon: http://www.pszaf.hu/bal_menu/szakkonz/hazai_konzultaciok/2012/szovhit_120504.html

A TAKARÉKSZÖVETKEZETI Szö-vetség kiemelten fontosnak tartja az iskolákkal történő kapcsolatfel-vételt, ennek során részt vett egy idegen nyelvi versenyen. 2012. május végén került sor a várpalotai Faller Jenő Szakképző Iskola idegen nyelvi versenyére, amelynek az OTSZ kiemelt szpon-zora volt. Az utóbbi években a pénzügyi intézmények fontosnak tartották megismertetni magukat a diáksággal, akik jövőbeli, poten-ciális ügyfeleik lehetnek. Megtisz-telő volt, hogy az iskola vezetése személyesen keresett meg, hogy legyek zsűritag, illetve az OTSZ adja a nevét a versenyhez. Kiváló alkalom volt magunkat bemutatni, illetve a nyelvtanulás fontosságát hangsúlyozni ezen a rendezvé-

OTSZ az iskolábannyen. Ezen szempontok mellett vállalta el az OTSZ ennek a kis-térséginek mondható (Várpalota, Pétfürdő, Ősi, Öskü, Hajmáskér te-lepülések iskoláinak részvételével megtartott), nyolcadikos és kilen-cedikes diákok részvételével lebo-nyolított egész éves verseny dön-tőjének támogatását. Tóth Kálmán, az intézmény igazgatója megkö-szönte a szövetség részvételét és segítségét a versenyen és hang-súlyozta, hogy napjainkban az is-kolák és a takarékszövetkezetek sokat tehetnek, tehetnének egy-másért. A pénzügyi alapismeretek megismerése nélkülözhetetlenné vált manapság, így minél több fi-gyelmet és időt kell ezen isme-retek megszerzésére irányítani. Nyitrainé Lőrincz Marianna mun-

kaközösség-vezető, angol szakos tanárnő, a verseny főszervezője pedig a pénzügyi szaknyelv meg-ismerésének fontosságát emelte ki. Több diák ismerkedik iskolájukban pénzügyi, kereskedelmi és marke-ting alapismeretekkel, az idegen nyelv ismerete ezek mellett lét-fontosságú. A versenyen a diákok egyéni, a helyszínen teljesített és korábban elkészített, az iskola aulájában pro-jektként bemutatott munkákat kel-lett, hogy bemutassanak angol és német nyelveken. A projektmun-kák Várpalota várossá avatásának évfordulója volt, a helyszíni felada-tok pedig elsősorban nyelvi tudásra helyezték a hangsúlyt. Reményeink szerint sok másik iskolába is el tudunk látogatni, így közelebb hozva magunkat az ifjú-sághoz.

Papp Dániel

Page 20: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június20

Gazdaság

A SIGNAL agrárvállalkozói termékcsomaggal bôvítette szolgáltatásait a takarékszövetkezetek számára

A takarékszövetkezetek fontos partnereinek, a mezôgazdasági vállalkozóknak üzletileg nélkülözhetetlen a növény- és állatbiztosítások kötése. Kézenfekvô volt, hogy ezt a jogos ügyféligényt kielégítsük, ezért a Generali Bizto-sítóval karöltve létrehoztunk egy komplex termékcsomagot, mely az e körben felmerülô kockázatokat fedi le.

A MEZÔGAZDASÁGI- ÉS VAGYONBIZTOSÍTÁS termékcsomag magas minôségû, komplex szolgáltatásai növény-, állat-, valamint vagyonbiztosítási termékeket is tartalmaznak, melyek köthetôk csomag-ban, valamint egyénileg is. A termékcsomag bevezetését – pilot rendszerben - májusra idôzítettük, hiszen a mezôgazdaságban a két csúcsszezon a tavaszi és az ôszi idôszak, a biztosítás azonban természetesen egész évben köthetô.

Mezôgazdasági csomag: hagyományos növény- és állatbiztosítást tartalmaz1. Jégkárbiztosítás (alapbiztosítás) • Tûz, villámcsapás és földcsuszamlás kockázatot is tartalmaz • Biztosítható növények: szántóföldi kultúrák, gyümölcs, szôlô2. Viharkár biztosítás (kiegészítô biztosítás) • Kiegészítô biztosítás, az alap a JKB-I. • Legalább 15 m/sec szélsebességû vihar által elôidézett termésveszteséget térít (a megdôlés nem viharkár)3. Téli fagykárbiztosítás • Kifagyás, felfagyás és kipállás károkat térít, ha ezek újrahasznosítást igénylô mértékben jelentkeztek

Állatbiztosítások1. Állatállományok természeti csapás elleni biztosítása2. Egyedi állatbiztosítás3. Állatállományok katasztrófa-biztosítása4. Haszonállatok katasztrófa-biztosítása

A csomag másik fontos részét képezik a vállalkozói vagyonbiztosítások, az EUROMESTER, az ALL RISKS és a GÉPTÖRÉS biztosítás. Ezek közül választható a vállalkozás profiljának, méretének leginkább megfelelô biztosítás a vállalkozásra szabott fedezetekkel.

Fontos! A Mezôgazdasági és vagyonbiztosítási csomagot július 1-jétôl elérhetôvé tesszük valamennyi takarékszövetkezeti partner számára!

Értékesítési akciók a takarékszövetkezeti partnereinknél A SIGNAL a korábbi években alapvetôen központi szervezésû, de kirendeltségi munkatársakat érintô értékesítési verse-nyeket szervezett. A megváltozott piaci igények következtében azonban tavalytól egyre több takaréknál indítottunk he-lyi értékesítési versenyt. Partnereinkkel egyetértettünk abban, hogy a helyi sajátosságokhoz igazított verseny esetén konkrétabb cél és célpiac jelölhetô ki, hatékonyabban valósíthatóak meg a teljesítményelvárások és mérések, összességében jobb eredményeket lehet elérni. A korábbi pozitív fogadtatás és kedvezô eredmények alapján az idén is széles körben indítot-tunk értékesítési akciókat, a több mint 100 partnerünk közül, jelenleg közel 60 takaréknál már zajlik ilyen akció. Az akciók részleteit alapvetôen az adott üzleti lehetôségek és a kölcsönös érdekek szem elôtt tartásával alakítjuk ki. Termékoldalról „legnépszerûbb” a lakossági vagyonbiztosítás, illetve a kockázati biztosítási termékek - a TESTAMENTUM és a VÉDÔSZÁRNY -, továbbá szerepel a tervekben a baleset- és a vállalkozói vagyonbiztosítás is. A II. félévben a CASCO-val szeret-nénk bôvíteni a kört.

Márton Ferencbanki üzletág igazgató

Page 21: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 21

Az értékesítési akciók eddig jó eredményeket hoztak, ezt szemléltetjük két példán az alábbi diagramokkal.

I. Példa ( 2011. október – december)Az akció kiírásában a Takarékszövetkezet 3 hónapos idô-szakra 100 db lakossági vagyonbiztosítás kötését vállalta. Az akció végére 161 db szerzôdést kötöttek 4,7 M Ft ér-tékben, ami azt jelentette, hogy az éves teljesítmény két-harmadát az akció idôszakában termelték, a korábbi havi átlagteljesítmény pedig a 3 hónap alatt háromszorosára emelkedett.

II. Példa (2011. szeptember – december)A Takarékszövetkezet TESTAMENTUM akcióban vett részt, ahol a cél elsôdlegesen a jutaléknövelés volt. Az akció során az októberi számlalevélhez 20 000 db szórólap behúzása történt meg, valamint ismétlô termékoktatást és eladástechnikai gyakorlatokat tartottunk.

Az akció eredményeként több mint 80 db szerzô-dés született, 3 M Ft-ot meghaladó díjbevétellel.Az akció idôszakában a Takarékszövetkezet olyan mértékben tudta növelni teljesítményét, mely látvá-nyos növekedést hozott a saját- és a SIGNAL ágazati bevételeinél is.

www.signal.hu • [email protected]

Kirendeltségek közötti értékesítési verseny jutalma

A 2011. május 1. – december 31. között zajlott verseny sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 45 fô dí-jazottunk volt 16 takarékszövetkezettôl. Különösen kiemelendô az Abaúj, a Bükkalja, a Szabolcs, a Hajdú, a Lakiteleki, a Rónasági,a Bácska, a Szeghalom, az Endrôd, a Fókusz, a Duna, a Hévíz, a Somogy, a Nyúl és Vidéke, a Duna, a Szabolcs, a Fônix és a Völgység Hegyhát takarékszövetkezetek eredménye.

A jutalom sem maradt el, egy wellness hétvégét töltöttünk együtt a Hotel Galyában. Szombaton megtekintettük Eger nevezetességeit, majd egy felejthetetlen borkóstoló következett a Szépasszony-völgyben. Vasárnapra jutott az egri vár „bevétele”, majd a hazautazás.

1 400 000

1 200 000

1 000 000

800 000

600 000

400 000

200 000

0

2011

. janu

ár

2011

. feb

ruár

2011

. már

cius

2011

. ápr

ilis

2011

. máju

s

2011

. júniu

s

2011

. júliu

s

2011

. aug

usztu

s

2011

. sze

ptem

ber

2011

. okt

óber

2011

. nov

embe

r

2011

. dec

embe

r

2012

. janu

ár

2012

. feb

ruár

2012

. már

cius

TESTAMENTUM díjbevétel alakulása banki ágazati szinten és az akcióbanrészt vevô takarékszövetkezet vonatkozásában

Lakossági vagyonbiztosítás díjbevétel alakulása

Új szerzés TKSZ

Új szerzés ágazat

3 500 000

3 000 000

2 500 000

2 000 000

1 500 000

1 000 000

500 000

02011/Ápr. 2011/Jún. 2011/Aug. 2011/Okt. 2011/Dec. 2012/Febr.

Page 22: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június22

Az előző számban megjelent cikkünk végén invitáltuk a kedves olvasót kül-döttgyűlésünkre, amely Budapest egyik festői szépségű és békés kör-nyezetű szállodájában azóta már meg-rendezésre került. Nagy öröm volt számunkra, hogy a küldöttgyűlésen szép számban részt vettek tagjaink. Megjelentek körünkben korábbi tiszt-ségviselőink, és vendégeink között köszönthettük Csicsáky Péter vezér-igazgató urat a Takarékbank részéről és Csépány Györgyöt, az OTSZ képvi-seletében, ezzel is azt erősítve, hogy ez egy összetartó és egymást segítő közösség. Februári cikkünkben már beszá-moltunk a 2011-es év eredményéről, valamint a díjbevételi rangsorról, és ígértük, hogy a küldöttgyűlést köve-tően tájékoztatást nyújtunk a díjbevé-teli verseny hivatalos eredményéről.

Örömmel tudatjuk, hogy a kirendelt-ségi dolgozók díjbevételi versenyki-írása szerint 26 fő jutalmazott vehet részt szakmai programunkon a cser-szeg tomaji Club Dobogómajorban. További 12 takarékszövetkezet nyer-te el az őszi utunkon való részvételt. Az idei küldöttgyűlés rendhagyó-nak számított, hiszen tisztségviselő választásra is sor került. A küldöttek döntése szerint két vezető személye változott. Új igazgatósági tagként kö-szönthetjük Rétiné Varga Évát (Baki Ta-karék) és felügyelő bizottsági tagként Lesták Jánosnét (Jász Takarék). Ezúton is szeretnénk megköszönni a leköszö-nő tagok eddigi munkáját és az egye-sületünkért tett erőfeszítéseiket. Az új tagoknak pedig jó munkát kívánunk!

A küldöttgyűlésen nem csak a tiszt-ségviselőink között volt távozó. Rácz Miklósné, az Agria-Bélapátfalva Taka-rékszövetkezet vezetője is bejelentet-te nyugállományba vonulását, és egy megható verssel búcsúzott az egye-sület tagságától. Ezúton szeretnénk megköszönni az ő munkásságát is, és kívánunk neki vidám és békés nyug-díjas éveket. A küldöttgyűlés nemcsak azért volt fontos, mert beszámoltunk az 2011. év legfontosabb történéseiről és ered-ményeiről, hanem azért is, mert ismét bebizonyosodott, hogy a takarékszö-vetkezetek összetartanak és kiállnak a saját egyesületük mellett. Egyre töb-ben veszik észre azt, hogy ha a KÖT Biztosító Egyesület termékeit terjesz-tik, akkor a szektor vagyonát növelik, hiszen az egyesületünk, mint azt már többször írtuk, díjbevételeinek közel 80%-át visszajuttatja tagjai részére. A 2011-es évet lezárva már a jövő-be tekintünk. Februári cikkünkben ígértük, hogy 2012-es év a kampá-nyok éve lesz. Nagy örömmel számo-lunk be arról, hogy az első, a dolgo-zói biztosításhoz kapcsolódó akciónk felülmúlta várakozásainkat. Újabb takarékszövetkezetek éltek a dolgo-zói biztosítás adta lehetőséggel, és a Takarékbank dolgozóit is biztosított-jaink között köszönthetjük. Tovább-ra is várjuk érdeklődésüket, hiszen a nagy sikerre való tekintettel az akci-ónk időtartamát június 30-ig meg-hosszabbítjuk. Következő akciónkkal szeptember-ben jelentkezünk. Kérjük, azt is kísérje majd figyelemmel! A 2012. évi díjbevételi versenykiírás értelmében éves szinten 102 pont el-érése szükséges a minimumkövetel-mény teljesítéséhez. Álljon itt az első negyedéves rangsor legjobb 10 he-lyezettje! A verseny alakulásáról ne-gyedévente beszámolunk majd. Újabb fontos mérföldkő az éle-tünkben, hogy elkészült a legújabb tájékoztató nyomtatványunk, amely

már most hatalmas népszerűségnek örvend a takarékszövetkezetek köré-ben. A brosúra elérhető kollégáinknál, illetve a honlapunkon elektronikus formában. Amennyiben szeretné megismer-ni egyesületünket és az egyesület termékeit, kérjük, jelezze munkatár-saink felé és postai úton továbbítjuk tájékoztatófüzetünket. Még mindig szeretnénk felhívni aktív tagjaink figyelmét arra, hogy a taglétszám gyarapítása közös érde-künk, ezért arra kérünk mindenkit, hogy ossza meg másokkal, hogy mi-lyen jó ehhez a mindenki által béke szigeteként emlegetett közösséghez tartozni, és mondja el bátran, hogy milyen előnyökkel is jár az, ha valaki aktív tagja ennek a kis közösségnek.

Üdvözlettel: Márkus Judit ügyvezető

LendületbenH. TKSZ Pont

1 Fókusz Takarék 245

2 Szigetvári Takarék 179

3 Pátria Takarék 133

4 Rajkai Takarék 84

5 Rakamaz Takarék 71

6 Völgység-Hegyhát Takarék 71

7 Borsod Takarék 58

8 Hajdú Takarék 58

9 Fontana-Credit 43

10 Polgári Takarék 36

A KÖT küldött­gyűlése

Gazdaság

Page 23: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 23

KÖZÖS vonás a szabályozási de-ficit, azaz a reálszféra, valamint a pénzpiac fejlődésével lépést nem tartó jogi szabályozás jelensége, mely diszfunkcionális zavarokat, s végül kumulált kifejlettségében a válságot eredményezte. Kontinens-közi szinten a nemzetköziesedő piac, kontra nemzeti szabályozás és kontroll, az alapvető diszkrepan-cia. Az Európai Unióban a monetá-ris integrációtól elmaradó fiskális együttműködés színezi az alap-problémákat, különösképp akként, hogy a bankcsődöket államcsőd-veszélyek követik.

1. Válságévek = útkeresésA válság jelenségek fontos (témánkat alapjaiban érintő) tanulsága a szövet-kezeti hitelintézetek viszonylagos in-taktsága a problémákat illetően. Elő-térbe kerül azon nézet, hogy a Bank, mint a társadalom és a gazdaság pénzének a kezelője, nem egy egy-szerű, profitorientált piaci kategória, hanem bizonyos értelemben közin-tézmény, tehát prudenciálisan meg-fontolt működése alapvető közérdek. S bár a jogi szabályozás rengetege hi-vatott ezen érdeket érvényre juttatni, mégis a szövetkezeti tulajdonforma jellegzetességei hatványozottan já-rultak hozzá ahhoz, hogy elkerüljék a bankokat az elmúlt években sújtó veszélyeket. A szövetkezet lokálisan érdek-kötött intézmény, azaz földrajzilag

Új korszak kezdődik a takarék világban?

Lassan fél évtizede, hogy a Lehman Brothers csődje elindította a máig is tartó vi-lágválságot. A közös vonások mellett lényegesek a különbözőségek a világ-glo-balitás vagy az európai térség, és ezen belül a magyar problémakör, s tovább, a szűkebb takarékvilág problematikájában.

Szerző: Kiss Gy.

Kálmán

 Újra pozícionálandók a takarékok

meghatározott térségek működési-fejlődési érdekei élveznek prioritást évszázados működési filozófiájuk-ban. Az ügyfelek a tulajdonosok és az ügyfelek érdekeinek egyenlősé-ge az egy tag, egy szavazat elvé-ben manifesztálódik. Ekként e kör kevéssé vett részt az „innovatív” pénzpiaci termékek nemzetközileg túlburjánzó, prudenciát negligáló, kontrollálatlan létrehozásában és terjesztésében. A világpiaci trendek talaján magyar viszonylatban az ágazati-banki különadók, valamint a devizahitelek törlesztési gondja-inak aránytalan és egyeztetetlen ráterhelése az ügyfélkörre jelenti a probléma-unikumot. A takarék-szövetkezetek esetén ezen gond a fentiek szerint kevéssé jelentkezett. Körükben viszont egy másfél évti-zede lefolyt privatizációs vitatéma felélesztése jelenti a kuriózumot. A ’80-’90-es évek fordulóján a kétszintű bankrendszer újraszerve-zése során a hazai tulajdonú ban-kok alapítása jelentette a könnyen járható utat. Azonban a reálszféra megrázkódtatásai, a külkereskedel-mi reláció-váltás, a világpiaci nyi-tás, az elavult termékstruktúra és technikai szint miatti cégcsődök és a hitelválság, megrendítette a tőkeszegény és kezdetleges fej-lettségű bankrendszert. A magyar bankok sora állami tőkeinjekcióra szorult. Azaz a gaz-dasági problémák hamar, és vi-szonylag közvetlenül követeltek

költségvetési segítséget, helyt-állást. Holott épp az ellenkezője volt a célja a kereskedelmi bankok újra életre hívásának. Ne a „puha teljesítmény korlátú” állami költ-ségvetés, hanem a profitkötött, s a létérdekként a megtérülésben érdekelt bankok finanszírozzák a gazdaságot. Bár nemzetközi szokvány, hogy meghatározóan nemzeti a bank-rendszer, hisz a nemzeti gazdaság-politika érvényre juttatásának attri-

bútuma az Állam, a Bankszövetség és az érdekképviseletek együttmű-ködése. Azonban különös körül-mény lett ekkorra az, hogy a ma-gyar piaci produkció és a cégek is mintegy felerészben már külföldi tulajdonhoz kötődtek. Másfelől az Állam a kényszerű csődinvesztíci-ójából minél többet és minél ha-

Folytatás a 24. oldalon

Gazdaság

A szövetkezet lokálisan ér-dekkötött intézmény, azaz

földrajzilag meghatározott térsé-gek működési-fejlődési érdekei él-

veznek prioritást évszázados műkö-dési filozófiájukban. Az ügyfelek a tulajdonosok és az ügyfelek érdekei-nek egyenlősége az egy tag, egy sza-

vazat elvében manifesztálódik.

Page 24: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június24

marabb szeretett volna visszakapni. Végül is a ’90-es évek közepén (a bankkonszolidáció révén szerzett) teljes állami-banki tulajdon, diver-zifikált relációjú értékesítése lett a döntés. A politika e folyamatban csak arra tudott ügyelni, hogy ne szűk körű, más nemzeti tulajdon uralja a magyar bankszektort, s ekként idegen gazdaságpolitikai érdekek uralgó kiszolgálása veszélyét elhá-rítsa. Ezért gazdag kül-relációjú ér-tékesítésre törekedtek, így osztrák, német, olasz, belga, holland és francia tulajdonosok szabadpiaci versenye lett a garancia a hely-zet felvállalhatóságára. A nemzeti gazdaságpolitikához harmoniku-san viszonyuló banki konformitás esélyei azonban szerények lettek. A 20 éven át domináns liberális, szabadpiaci közgondolkodás kö-zegében mégsem látszott gond-nak az akkori döntés.

Napjaink magyar válságjelensé-gei új megvilágításba helyezték a másfél évtizeddel ezelőtti meg-gondolásokat. Külföldi tulajdonú bankjaink, amelyek tucatnyi or-szágban levő holdingok magyaror-szági megjelenései, a globálprofit jegyében (Vö. Helmuth Schmidt: Karvalykapitalizmusa filozófiája alapján) jártak el. A nemzetközi

trendek mentén előbb túlhitelezték az országot, a kétséges korrektségű

„külföldi valuta alapú” hiteltermé-kekkel. Majd az árfolyamváltozás kockázatát egyoldalúan, az egzisz-tenciájukban egyre inkább ellehe-tetlenülő adósokra hárították. Másfelől a piacgazdaság 20 évé-nek értékelése egyre inkább azt a lényegi mulasztást és teendőt su-gallja, hogy erőteljesebb nemzeti gazdaságpolitika lett volna szük-séges. A piacok megnyitása, a kül-földi tulajdon beengedés és a pri-vatizációk túlzottan a külföldnek, s ezen belül is elsősorban a „mul-tiknak” kedvezett. A hazai gazdaság alulfejlett, visz-szaszorult, a versenyképesség és a foglalkoztatás növelése a legsürge-tőbb teendő. A nemzeti gazdaság-politika viszont nemzeti tulajdonú, konformis banki partnert keres. S minthogy az állam épp a KKV és az agrárium fejlesztésére fókuszál, magától adódik, hogy az e körben leginkább érintett takarékszövet-kezeti szektor felerősítése a feladat. Az állam és a takarékok stratégiai partnersége, a 20 éven át elhanya-golt „mostohagyerek” szövetkezeti hitelintézetek szabályozási, szer-vezeti, funkcionalitási újragondo-lását követeli.

2. Takarékszabályozás: mulasztások A ’90-es évek szabályozása kevés specifikumról rendelkezett a taka-rékok tekintetében. Kevéssé fog-lalkoztak azzal, hogy: mint bank, milyen szövetkezeti különlegessé-get kell definiálni, s fordítva, mint szövetkezet, milyen banki külön-legességeket kell meghatározni? Mindössze két szabály (mindkét oldalról egy-egy rendelkezés) je-lentett specialitást. Egyfelől a szövetkezeti törvény előírta a vagyonnevesítés tilalmát. Amúgy általános elv és szabály a szövetkezeteknél az, hogy a tag-sági viszony megszűnésekor nem-csak a részjegy-tulajdona névérték-

összegét, hanem a tagság ideje alatt elért vagyongyarapodást is, tehát az üzletrész-értéket kiadják a tulajdonosnak/örökösének. A ban-ki szabályozás számára viszont a tőke biztonságos megőrzése úgy a prudenciális, mint az üzleti lét szempontjából megkerülhetetlen fundamentum. Azaz a szövetkezeti üzletrész mobilitásának megenge-dése a meglevő ügyfélkör kiszol-gálásának tőkealapú ellehetetle-nülését eredményezné. A banki szabályozás számára másfelől a lokális kistőkék, az alap-vetően szolgáltatásorientált, tőke-pótlásra érzéketlen tulajdonosi kör jelent problémát. Ekként az üzleti kockázatok viselése tekintetében különösképp sérülékeny tulajdon-formát kockázat- közösség egysé-gébe ajánlatos szervezni. Így került előírásra a kötelező intézményvé-delmi alap létrehozása (Hpt. 1996.), melyben az Állam is részt vállalt, s azt perspektívában is segíti. Egyebekben a szövetkezeti hi-telintézetek fejlődését az egymást követő kormányzatok a piacra bíz-ták. A takarékok másfél évtizedes fejlődését: egyfelől helytállás a nagybankokkal folytatott verseny-ben, a piaci részesedés 4-6%-os megtartása jellemezte; másfelől az egyenlőtlen fejlődés, a diffúz, szabályozatlan szerkezet, a szövet-kezeti forma tartalmi kiürülése, s a bankpiaci lehetőségek kiszolgálá-sához szükséges szervezet kialakí-tásának a hiánya jellemezte. Az eredendően 260 takarék-szövetkezet száma két évtized alatt a felére csökkent. Jórészt prudenciális ellehetetlenülések, kisebb részt üzleti előrelátás, azaz az üzemméret és szolgáltató-ké-pesség növelése említhető az okok listáján. A takarékok egyharma-da adja a szektor-mérlegfőösszeg több, mint felét. A legkisebb és a legnagyobb takarékok üzemmére-te között 8-10-szeres a különbség, amely jelzi a különböző térségek kiszolgálása közti intenzitás kü-lönbségeket. A tagság „eltűnt”. Az

Folytatás a 23. oldalról

Gazdaság

A hazai gazdaság alulfej-lett, visszaszorult, a ver-

senyképesség és a foglalkoztatás növe-lése a legsürgetőbb teendő. A nemzeti gazdaságpolitika viszont nemzeti tu-lajdonú, konformis banki partnert keres. S minthogy az állam épp a KKV és az agrárium fejlesztésére fó-kuszál, magától adódik, hogy az e körben leginkább érintett takarékszö-vetkezeti szektor felerősítése a feladat.

Page 25: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 25

eredendően 2 milliós taglétszám alig 100 ezerre csökkent. A me-nedzsment informális magántu-lajdonlása alakult ki. E vezetői kör magánérdeke szinte egyenrangúan dominál az eredendő alapértékek mellett. A szövetkezeti banki trend erodálási folyamata felerősödött az időszak végére, a kötelező in-tézményvédelmi alaphoz tartozás előírásának megszüntetése folytán (2003-tól). Ma már öt csoport kü-lönböztethető meg, közöttük az egyetlen közös elem a Takarék-bank háttérszolgáltatásainak az igénybevétele: 1. Az 1993-ban alakult takarék-szövetkezeti integráció (OTSZ -cso-port) maga is, amelynek fejlődése leginkább konveniál a nemzetkö-zi trendekhez „többsebességes”, ugyanis 3 alcsoportja különböz-tethető meg: – legígéretesebb a 2008 óta működő „Takarékpont” alcsoport (mindössze másféltucatnyi takarék), amely az egységes banki megjele-nést és szolgáltatást kombinálja a lokális rugalmassággal; – a legszélesebb kör esetleges üzleti együttműködést vállal; – egy még kisebb kör csak az in-tézményvédelmi kötődést fogadja el. 2. Az un. TÉSZ-csoport ugyancsak 1993-ban alakult a nagy integráci-óból kimaradókból. Eredendően kéttucatnyian voltak, mára számuk a felére mérséklődött. Önálló szö-vetséget alkotnak, intézményvédel-mi alapot is létrehoztak, amelynek mértéke azonban nem mérhető a valósan kezelendő kockázatokhoz. E vészhelyzet legfrissebben tény-ként is manifesztálódott. 3. Újabb fejlemény az un. „Buda Cash” csoport, féltucatnyi takarék szórványszerű magánkiszervezése, kétséges és homályos üzleti lehe-tőségű jövőképpel, az ország leg-különbözőbb területeiről. 4. Sajátos képződmény a rész-vénytársasággá alakultak „csoport-ja”, ez ideig hárman léptek e társa-ságba. A banktörvény 2 milliárdos jegyzett tőke minimumot ír elő.

A jelenleg érvényes szabályok sze-rint a takarékszövetkezet elérve a 2 milliárdos saját tőkét, átalakulhat részvénytársasággá. A jogi szabá-lyozás fintora, hogy a vagyonneve-sítés tilalma a szövetkezeti vagyon összetartását, ekként a hitelintézet-ként való működést hivatott szol-gálni. Az átalakulás során azonban a részvényre ránevesítik a teljes, felhalmozott saját tőkét. Azaz több évtizedes cégtőke-gyarapodást 2-300-szoros szorzóval (részjegy-ből részvény) magánosíthatják a

„szerencsés” tulajdonosok. E forma és lehetőség igen-igen vonzó, kü-lönösképp a menedzsment szemé-lyes pozícióinak végleges vagyoni megjeleníthetősége tekintetében. A 2 milliárdos tőkekorlát jelenleg nem tesz lehetővé tömeges átalaku-lást. De egyfelől épp a legerősebb és legsikeresebb takarékok perspekti-vikus státusza, jövőbeni csoporthoz tartozása kérdőjeleződik meg. A le-hetőség viszont épp az alapszemlé-letet, az ügyfél-tulajdonos és a bank közintézmény jellege képletet sérti. Évekig, a „sui generis” értékek fel nem ismerése folytán, a valóságos, profitérdekelt magántulajdonos volt az erősödő jövőképp a szektorkép-letben. Napjainkban viszont a vál-ságjelenségek felerősítették a ha-gyományos értékek jelentőségét. Az átalakulással a legfőbb gond és veszély abból fakad, hogy a szö-vetkezeti formában forgalomképte-len banki vagyon forgalomképessé válik. Bár eleddig a menedzsment-vezérelte átalakulások zártkörű részvénytársaságot eredményez-tek, a tulajdonosi kör feletti kont-roll megtartása végett. Továbbá ragaszkodtak az integráció-cso-porthoz való tartozáshoz is. A jogi lehetőség azonban jelentős – eset-leges – érdekváltozás, akár sze-mélyi változások, pl. a „menedzs-ment-tulajdon” öröklése esetén a rendszerből történő távozás lehe-tőségét nyithatja meg. 5. Legveszélyeztetettebb „cso-port” (fél tucatnyian), akik „szó-lóban” működnek, prudenciális,

csoport-garancia nélkül, amely az összes többi takaréknál eleddig megmaradt. Egyedül a Takarék-bank háttérszolgáltatásának igény-bevétele jelent számukra már csak csoport-kötődést. Fokozott veszé-lyeztetettségüket jelzi, hogy e kör-ben valóságos csődeljárásra, fel-számolásra is sor került. Jellemző, hogy a korábbi hasonló veszély-helyzeteket az egyes csoportok kezelni tudták.

3. Takarékszabályozás: pótlásokA pénzügyi kormányzat az elmúlt években, fokozottan (és erősödő-en) érzékelte a takarékszektor szét-hullásának, erodálódásának, a „falls” és diszfunkcionális menedzsment-érdekeltség kialakulásának a veszé-lyeit. Három ízben: 2003-ban, 2007-ben és 2011-ben történt módosítás a szektor-szabályokban, de továb-bi változtatásokra is szükség van: 1. Előbb a minimális tőkét emel-ték 100-ról 250 millióra, s a taglét-szám minimumot 15-ről 200 főre. Előbbi úgy a kockázatviselő-, mint a szolgáltató-képesség szempont-jából volt fontos. Minthogy bank esetén egyfelől a tőkéhez arányít-ják a szolgáltatási limiteket, más-felől végső soron a tőke kell, hogy helytálljon a betétesek felé. Az üzemi méret növekedése kiköve-

Folytatás a 26. oldalon

Gazdaság

A pénzügyi kormányzat az elmúlt években, fokozottan (és erősödően) érzékelte a takarékszek-

tor széthullásának, erodálódásának, a „falls” és diszfunkcionális menedzs-

ment-érdekeltség kialakulásának a veszélyeit. Három ízben: 2003-ban,

2007-ben és 2011-ben történt módo-sítás a szektor-szabályokban, de to-

vábbi változtatásokra is szükség van:

Page 26: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június26

telte a tőke-minimum emelését. A taglétszám minimum növelését a „tagirtási” folyamat megállítása követelte. Az egyes takarékok a rendszerváltáskor jellemzően 10 ezres taglétszámmal rendelkez-tek és összességében 2 millió tag, valamint 3 millió ügyfél jelezte a szektor jelentőségét A nagyban-

kokkal vívott versenyben viszont elveszítettek 2 millió ügyfelet, a taglétszám ugyanakkor nem ke-vés helyen mindössze néhány tu-catnyira apadt. Ezáltal fiktívvé vált maga a tulajdonforma. Minthogy a takarékszövetkezet esetén az ügy-fél a tulajdonos, ennek formai meg-jelenése gyakorlatilag megszűnt, a tulajdonforma személyileg kiürült. Mindez azonban mégsem kérdő-jelezte meg a lokális érdekű bank mivoltát, de a menedzsment infor-mális magántulajdona egyenran-gúvá nemesedett. Ez utóbbi jelleg tartalma sem alapvetően a magán-profit volt, legalább ilyen jelentő-ségű a helyi, személyes hatalom és jelentőség varázsa. A tagnélküliség egyben a menedzsment pozíció biztonságát is segítette, de előké-születet jelentett a takarékvagyon-nal való esetleges rendelkezésre. Ez akár a részvénytársasággá alakulást jelentheti, akár a törvények megke-rülésével a vagyon külső befektető részére történő átjátszását.

2. Ugyancsak e folyamat megál-lítását szolgálta a részjegy névér-tékének 10 ezer forintban történő maximálása. Ugyanis a tagok ki-szorításának eszköze a 100 ezer, vagy akár 1 millió forint-összegre történő névérték-növelés. 3. Eljárási korlátként jelent meg e folyamatban az, hogy nem elég hirdetmény útján összehívni a köz-gyűlést, s nem lehet a határozatké-pesség hiánya esetén megtartott újabb közgyűlésen a részjegy-név-érték emeléséről, az alapszabály-ról és státuskérdésekről határoza-tot hozni. Ugyanis a hirdetményi meghívás lehetősége sok tag ese-tén természetes (részvénytársa-ság esetén is), azonban a szövet-kezetben már nemigen volt sok tag, a hirdetmény helye viszont a tudomás-szerzést akadályozhatta. A kevés megjelenő (bennfentes) tag viszont a „második” közgyű-lésen már könnyen megszavazta a neki előnyös határozatot. 4. Korlátozni kellett a megha-talmazással szavazás lehetőségét. Előfordult ugyanis, hogy egy-egy megjelent tag, vagy akár ügyvéd, 100 vagy több távollevő tag nevé-ben szavazott. Bizony ez a „csiki-csuki” folyamat egy szomorú-játék és a „rabló-pandúr” esetére emlé-keztet, a szektor jelentőségéhez mérve igencsak méltatlan jelenség. 5. Különös szabály az, hogy egy tag legfeljebb 15% tulajdont szerez-het, amely a menedzsment érde-keltséget hivatott kordában tarta-ni. Sokáig a menedzsment tulajdon erősödése alapvetően az osztalék olcsóbb adójú, mint a prémium ok-ból adódott. Majd a magánrendel-kezés lehetősége került sok helyen előtérbe. A szövetkezet védelme viszont azon régi szabályt követel-né, amely az egy tag által jegyez-hető részjegyek számát korlátozná. A 15%-os tulajdon esetén ugyanis féltucatnyi tulajdonos dominálhat a szövetkezetben. A fejlett piacgazdaságokban 2-3%-ban maximálják szövetkeze-ti pénzintézetben a menedzsment

tulajdonszerzési korlátját. Bank ese-tén eleve az évtizedek alatt felhal-mozott eredménytartalék adja a saját tőkét, mely a prudenciális és az üzleti működés alapja. A rész-vénytulajdon kisebb jelentőségű, a menedzsment-tulajdon viszont e körben csak korlátozottan ér-telmezhető jelentőségű, szerény arányú mértéke folytán. A me-nedzsment egyfelől a nyereség-részesedéssel, másfelől a vállala-ti (szövetkezeti) nyugdíjjal, akár a központi szervek finanszírozásában, az érdemek arányában jelenthetne pozitív diszkriminációt. 6. Ugyancsak a szövetkezeti vagyon védelmét szolgálja azon szabály, amely korlátozza a rész-jegy-névérték kifizetését is a tag-sági viszony megszűnése esetén. Amennyiben ugyanis a kifizetés veszélyeztetné a szövetkezettel szembeni jogszabályi tőkeköve-telménynek a megfelelést, akkor legfeljebb két évre a kifizetés visz-szatartható.

4. Kormányprogram és kihívásokA vezető kormánypárt képviselői immár két esztendeje felvették a kapcsolatot a takarékvezetőkkel, s a tárgyalások intenzitása az utób-bi időben felerősödött. Számos or-szág példájára építve került erre sor, ahol sikeres volt a Kormány és a szö-vetkezeti bankok együttműködése, gazdaságfejlesztési programok fi-nanszírozásában, támogatások ki-közvetítésében. Különösképp igaz ez a szövetkezetek hagyományos életterülete, az agrárium, valamint kisvállalkozási (KKV) szektor körében. Az állam, illetve a takarékszövet-kezetek együttműködésének ra ci-onalitása az alábbiakban foglalható össze. 1. A takarékszövetkezeti szektor sajátos üzletfilozófiájú cégcsoport, amely nem profit és osztalék, ha-nem szolgáltatásorientált, ekként a vállalkozói szféra természetes és ideális partnere.

Folytatás a 25. oldalról

Gazdaság

nagybankokkal vívott ver-senyben viszont elveszítettek

2 millió ügyfelet, a taglétszám ugyan-akkor nem kevés helyen mindösz-sze néhány tucatnyira apadt. Ezáltal fiktívvé vált maga a tulajdonforma. Minthogy a takarékszövetkezet esetén az ügyfél a tulajdonos, ennek formai megjelenése gyakorlatilag megszűnt, a tulajdonforma személyileg kiürült.

Page 27: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 27

2. A lokális beágyazódottságú, a működési térsége feladatai iránt elkötelezett pénzintézet megbíz-ható üzleti partner, egyben a bank-rendszer stabilizáló tényezője. 3. Az Állam működési filozófiája (a szolgáltatás-orientált prioritás tekintetében) hasonlatos a taka-rék-szektorhoz, így az Állam és a takarékok összefogása természe-tes lehetőség. 4. Takarék-integráció (bizonyos fejlesztésekkel) képes az állami vi-dékfejlesztési és a kis és közepes (KKV) programok meghatározó banki tényezője szerep ellátására. Mely változtatások szükségesek a takarék-helytálláshoz? a) Tőketámogatás, mely a szol-gáltató-, és kockázatviselő képes-séget növeli. A támogatás mintegy megelőzi a program során várható növekedés tőkeképzését; b) Jogi szabályozás a modern szövetkezeti banki struktúra kiala-kíthatóságához: piaci szolgáltató hálózatként megjelenés egységes szervezeti és tőke-összeszámíthatósági sza-bályainak kialakítása a szövetkezeti holding-forma törvényi definiálása a kiterjedt hálózat költségigé-nyességének elismerése, s ennek kompenzálására térségi szolgálta-tások engedélyezése pl. kisposták átvétele stb. c) A hagyományos ügyfélköz-pontú szövetkezeti jelleg erősítése. A szétforgácsoló hatású befekte-tői megjelenések lehetőségének kizárása. d) A ledegradált tagsági kapcso-latok jelentőségének újbóli felis-merése. A szolgáltatásbiztonság mellett kedvezményekkel a rész-jegy-jegyzés elősegítése, s előnyös üzleti kondíciókkal a tag-ügyfél-kapcsolatok erősítése. Húsz év eredményeként elmond-hatjuk, hogy elértük „se bank, se szövetkezet” állapotot. A vázolt feladatok és tényezők két évtize-des adósság pótlását jelenthetik. A fejlett piacgazdaságokban fel-

ismerték a szövetkezeti szektor egyedi jelentőségét és támoga-tással, szabályozással segítették a modern piacgazdaságban, illetve a globálpiaci versenyben a helyt-állásukat. Jellemzően a szövetkezeti ban-kok ezen országokban megőrizve helyi autonómiájukat és rugalmas-ságukat, országos- nemzeti háló-zatba tömörültek. Csúcsbankjuk vezetésével és koordinálásával, ha-zájuk meghatározó pénzintézetévé nőtték ki magukat: 25-30-40%-os piaci részesedésre tettek szert. Szá-mosan sikeres nemzetközi megje-lenésre is vállalkoztak. Nálunk az átalakulás kezdetén, a túlzott liberalizmus jegyében, a

„szerves” fejlődés útját kívánták jár-ni. Holott a „nagypiac” kialakítása is „importból,” szervetlen módon építkezett. A védtelen és felkészü-letlen takarékok tekintetében már 1993-ban szembesült a kormányzat a magárahagyottság problémájá-val. A prudenciális ellehetetlenülé-sekre az OTIVA (intézményvédelmi alap) létrehozása volt a válasz. Ki-sebb részben a takarék-befizetés, nagyobb részben PHARE-prog-ramból forrás és döntően 20 éves lejáratú államkötvény képezték az Alap forrásait. Már akkor felmerült, hogy üz-leti integráció is szükséges, ame-lyet alapvetően az erre hivatott csúcsbank, a Takarékbank hely-zete késleltetett. Ugyanis maga is állami tőkesegítségre szorult. Majd 1996-ban, a privatizációs hangulat jegyében, a többségi tulajdonos-sá vált Állam eladta részesedését és a német Raiffeisen- Volksbank csoport csúcsbankja lett a főtulaj-donos (előbb DG-, majd DZ-Bank). Az eltelt másfél évtizedben a német főtulajdonos kezdeménye-zésére, az integráció szoros üzle-ti együttműködése kialakítására, több kísérleti terv készült. E szán-dékok csak részleges eredményt hoztak. A szükséges autonómia-korlátozásokkal szemben, egyfelől a takarékok érdektelensége, ezen

Gazdaság

túl a takarékmenedzsment egzisz-tenciális aggálya volt a nyomós aka-dály. De leginkább az volt a gond, hogy önálló jogi személyek tartós és szoros üzleti együttműködése megfelelő, jogszabályba foglalt jogi konstrukció nélkül nem lehet-séges. Az Állam, mint stratégiai part-ner megjelenése viszont garancia a jogi konstrukció létrehozására, amellyel kapcsolatos szándékok ismételten napvilágot láttak. A ta-karék-aggály az előrelépést illetően azonban máris kulminálni látszik. Hisz az eddigi tárgyalások kapcsán partnerségről volt szó, s nem arról, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) képviseletében az Állam lesz a csúcsbank legnagyobb tulajdo-nosa. A tárgyalások e tekintetben a DZ-Bankkal megkezdődtek. A szövetkezeti bankok csúcsbank-ja minden országban kizárólagosan a szövetkezetek tulajdonában van. Ez a jogi konstrukció az alapja az együttműködésnek. Az állam leg-feljebb átmenetileg töltött be ilyen szerepet (ld. Credit Agricole Fran-ciaországban). Nyilvánvaló, hogy az

együttműködés a takarékok nélkül nem lehetséges, a nemzeti gazda-ság fejlesztési szándékok és progra-mok kialakításához szükséges jogi és üzleti konstrukciók csak együt-tesen alakíthatók ki.

Jellemzően a szövetkeze-ti bankok ezen országok-

ban megőrizve helyi autonómiájukat és rugalmasságukat, országos- nem-

zeti hálózatba tömörültek. Csúcs-bankjuk vezetésével és koordiná-

lásával, hazájuk meghatározó pénzintézetévé nőtték ki magukat:

25-30-40%-os piaci részesedésre tet-tek szert. Számosan sikeres nemzet-

közi megjelenésre is vállalkoztak.

Page 28: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június28

Az Integráció összesített mérlegfőösszege 2012 első negyed-évének végére elérte az 1.423,6 milliárd Ft-ot, a kockázattal súlyozott kitettség érték az 574,8 milliárd Ft-ot. Ez utóbbi értéknek az éves növekedési üteme több mint a duplája volt a mérlegfőösszeg relatív növekményének. A saját tőke értéke a tavalyi év hasonló időszakában 109,2 milliárd Ft-ot tett ki, az idei év első negyedévének végén már meghaladta a 115,1 milliárd Ft-ot, ami 5,4%-os relatív bővülésnek felelt meg. A betétállomány is növekedni tudott, könyv szerin-ti értéke meghaladta az 1.191,7 milliárd Ft-ot, ami 2,1%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintjét. A betétállomány volumenének folyamatos emelkedése mellett továbbra is megfigyelhető a bővülés mértékének egyre csökkenő üte-me. A bruttó hitelállomány 10,9%-kal 686,4 milliárd Ft-ra duzzadt egy év leforgása alatt, melynek legfőbb motorja a végtörlesztéskor folyósított forint alapú kiváltó hitelek 77 milliárd forintos állománya volt. A hitelekre elszámolt ér-tékvesztés értéke 15,7%-kal 61,6 milliárd Ft-ra emelkedett. Az adózás előtti eredmény 2,625 milliárd Ft-ról 24,4%-kal 3,265 milliárd Ft-ra nőtt 2012 első negyedévének végén. A kockázatok fedezésére figyelembe vehető szavatoló tőke volumene 5,4%-kal 115,1 milliárd Ft-ra emelkedett. Az át-

lagos szabályozói TMM 19,10%-ra erősödött, ugyanakkor a SREP TMM 15,05%-ra, az ICAAP TMM 15,02%-ra csökkent. Az Integrációt alkotó tagintézmények száma 105 volt a ne-gyedév végén összesen 1479 hálózati egységgel és 6874 fő átlagos állományi létszámmal.

Tájékoztató a Takarékszövetkezeti Integráció tag-in téz ményeinek 2012 első negyedéves teljesítményéről

Integráció

Főbb adatok és mutatószámok Főbb adatok (milliárd Ft) 2010. 03. 2011. 03. 2012. 03.

Mérlegfőösszeg 1 327,5 1 389,4 1 423,6

Saját tőke 102,5 109,2 115,9

Betétállomány 1 102,9 1 166,7 1 191,7

Bruttó hitelállomány 629,9 619,1 686,4

Hitelekre elszámolt értékvesztés 46,9 53,2 61,6

Adózás előtti eredmény 2,570 2,625 3,265

Szavatoló tőke 101,8 109,2 115,1

Szabályozói TMM (%) 17,73 18,94 19,10

SREP TMM (%) 14,44 15,42 15,05

ICAAP TMM (%) 14,30 15,10 15,02

Kockázattal súlyozott kitettség érték 538,9 544,2 574,8

Létszám (fő) 7 044 7052 6 874

Hálózati egységek száma (db) 1 528 1506 1 479

MUTATÓK (nem évesítettek; %) 2010. 03. 2011. 03. 2012. 03.

Saját tőke/mérlegfőösszeg 7,72 7,85 8,14

Bruttó hitel/mérlegfőösszeg 47,45 44,56 48,22

Bruttó hitel/betétállomány 57,12 53,06 57,60

Hitelek értékvesztése/Bruttó hitel 7,44 8,59 8,97

Kamatbevétel/mérlegfőösszeg 2,11 1,91 2,13

Kamatkülönbözet/mérlegfőösszeg 0,96 0,98 1,12

Jutalék és díjeredmény/mérlegfőösszeg 0,3 0,29 0,31

Általános igazgatási költségek/mérlegfőösszeg 0,84 0,84 0,90

Személyi jellegű költségek/mérlegfőösszeg 0,53 0,54 0,58

ROA (Adózás előtti eredmény/mérlegfőösszeg) 0,19 0,19 0,23

ROE (Adózás előtti eredmény/saját tőke) 2,51 2,41 2,82

Kamatkülönbözet/Általános igazgatási költségek 114,43 116,56 124,07

Mérlegfőösszeg/hálózati egység (millió Ft) 869 923 963

Mérlegfőösszeg/létszám (millió Ft) 189 197 207

A főbb mutatószámok közül a mérlegfőösszegre vetített sa-ját tőke aránya 8,14%-ra, a mérlegfőösszegre vetített bruttó hitel aránya 48,22%-ra, a bruttó hitelek és a betétek aránya 57,60%-ra nőtt. Ezzel párhuzamosan a hitelekre megképzett értékvesztés aránya is nőtt, de mintegy fele akkora mérték-ben, mint az utóbbi két mutató esetében, értéke 8,97%-ra változott. A kamatbevétel és a mérlegfőösszeg aránya (nem évesítve) 2,13%-ra emelkedett, ami jelentősnek mondható 11,6%-os erősödésnek felel meg, amivel egyúttal egy vissza-menőleg relatíve hosszú időszakra megfigyelhető csökkenő trendet tört meg. A kamatkülönbözet és a mérlegfőösszeg aránya (nem évesítve) 1,12%-ra nőtt, amelyre szintén az előb-bi megállapítás tehető. A jutalék- és díjeredmény arányos mérlegfőösszeg egy évvel korábbi 0,29%-os (nem évesített) értéke 0,31%-ra javult. Az általános igazgatási költségek a mérlegfőösszeghez viszonyítva 0,90%-ot tettek ki, ami szin-tén növekedést jelez, de kissé negatívan árnyalja az előbbi-ekben körülírt pozitív irányú változásokat. A kamatkülön-bözetnek az általános igazgatási költségekhez arányosított mutatója ugyanakkor 124,07%-ra nőtt, ami 6,4%-kal múlta felül az előző év ugyanezen időszakának hasonló mutató-értékét. Az adózás előtti eredményből kalkulált eszköz- és saját tőke arányos mutatók értékei is növekedést mutattak: a ROA (évesítve) 0,92%-ra, a ROE (évesítve) 11,28%-ra erő-södött. A hálózati egységre és a létszámra vetített összes

eszköz értéke tovább emelkedett: az egy hálózati egységre jutó eszközérték 923 millió Ft-ra, az egy főre jutó eszközér-ték 207 millió Ft-ra nőtt.

Page 29: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 29

Integráció

Eszközszerkezet

Eszközminőség és hitelszerkezet

Mérlegszerkezet (milliárd Ft) 2010. 03. 2011. 03. 2012. 03.

Eszközök összesen (főbb sorok) 1 327,5 1 389,4 1 423,6

Értékpapírok 337,2 428,1 399,2

Jegybanki és bankközi betétek 290,8 270,4 261,0

Hitelek 583 565,9 624,9

Vagyoni érdekeltségek 7,9 8,6 9,0

Aktív kamatelhatárolások, Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök 27,8 24,5 24,7

Saját eszközök 45,8 47,6 52,8

Eszközminőség (%) 2010. 03. 2011. 03. 2012. 03.

Problémás hitelek fedezeti aránya 54,7 54,5 54,5

Problémás hitelek és összes hitelek aránya 12,2 14,5 15,4

90 napon túl lejárt hitelek fedezeti aránya 48,3 43,1 46,3

90 napon túl lejárt hitelek és az összes hitelek aránya (bruttó) 11,2 16,9 17,0

Eszköz oldalon a főbb sorok közül az értékpapírok nettó ál-lománya 6,8%-kal visszaesett, 399,2 milliárd Ft-ot tett ki a könyv szerinti értéke a vizsgált negyedév végén. A jegybanki és bankközi betétek értéke 3,5%-kal csökkenve 261,0 milliárd Ft-ra változott. A nettó hitelállomány 10,4%-kal növekedett, volumene 624,9 milliárd Ft volt. A vagyoni érdekeltségek net-tó értéke 4,9%-kal gyarapodva 9,0 milliárd Ft-ra nőtt. Az ak-tív kamatelhatárolások, egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök együttes értéke a tavalyi erőteljes csökkenés után kismértékben emelkedett, értéke meghaladta a 24,7 milliárd Ft-ot. A saját eszközök értéke 10,9%-kal 52,8 milliárd Ft-ra bővült egy év alatt. 2012 első negyedévének végén az Integ-ráció 1.423,6 milliárd Ft-os összes eszközértékének 94,7%-a forintban, 5,3%-a devizában volt denominálva. Az egy év alatt bekövetkező legnagyobb mérlegfőösszeg csökkenés 8,7%-os volt, a legnagyobb emelkedés ugyanakkor 16,7%

volt. A negyven milliárd forint feletti összes eszközértékkel rendelkező tagintézmények száma 5, a legalább húsz mil-liárddal bíró tagintézmények száma 17, a minimum 10 mil-liárddal rendelkezők száma 53 volt. Öt milliárd forintnál ki-sebb eszközértékű tagintézmény 18 darab volt ugyanekkor.

A problémás (átlag alatti, kétes, rossz) hitelek bruttó állo-mánya egy év alatt 89,6 milliárd Ft-ról 17,9%-kal 105,6 mil-liárd Ft-ra nőtt, fedezeti arányuk változatlanul 54,5% volt, az összes bruttó hitelállományhoz mért arányuk 14,5%-ról 15,4%-ra emelkedett. 2012 március végi adatok szerint az át-lag alatti, kétes és rossz állományok együttes aránya a bruttó hitelállományhoz mérten a nagybankoknál 13,3%, a kis- és középbankoknál 13,4%, a bankszektor egészénél 12,4%, a szövetkezeti hitelintézeti szektorban 11,9%, az egész hitel-intézeti szektorban pedig 12,5% volt. Ezzel párhuzamosan

a 90 napon túl lejárt állományok aránya az összes hitelhez mérten 16,9%-ról 17,0%-ra nőtt, gyakorlatilag szinten maradt.

A hitelportfólió főbb szegmenseit vizsgálva jól látható, hogy a lakossági hitelek ismét túlsúlyba kerültek a vállalati hitelek-kel szemben, amelynek legfőbb oka a végtörlesztés során folyósított forint kiváltó hitelállomány volt. A növekmény 22,5% volt a lakossági, 1,8% a vállalati és 7,9% az önkormány-zati szegmensben. A lakossági hitelek után megképzett ér-tékvesztések összértéke 24,7 milliárd Ft-ról 27,0 milliárd Ft-ra emelkedett, ami az előző évi 12,7%-os növekménnyel szem-ben 9,2%-os növekménynek felel meg. A vállalati portfóli-óra képzett értékvesztés 23,4 milliárd Ft-ról 22,9%-kal 28,8 milliárd Ft-ra ugrott meg egy év alatt, ami megerősíti azt a trendet, amelyet a negyedéves adatsorok már előrevetíttek 2011 folyamán. A folyószámla hitelek állománycsökkené-se az egy évvel ezelőtti csökkenés után ismét emelkedett, sőt, a növekedés jelentős mértékűnek mondható 20,8% volt, amivel az állomány 89,1 milliárd Ft-ra gyarapodott. A folyószámla és látra szóló állomány együttes aránya az ösz-szes betéthez mérten 12,6%-kal 21,6%-ra nőtt. A devizahi-telek állománycsökkenése tovább folytatódott, melynek elsődleges oka a végtörlesztés volt. A csökkenés mértéke a 13,5%-ot is meghaladta, így az állomány bruttó értéke 60,5 milliárd forintra zsugorodott. Ahogy az előrevetíthető volt, a megmaradt állományra ugyanakkor jelentősen, 64,2%-kal

6,5 milliárd Ft-ra nőtt a megképzett értékvesztés mértéke. Mindezeket és a kiváltó forint hitelek miatti állománynöve-kedést figyelembe véve a devizahitelek aránya a portfólión belül 11,3%-ról 8,8%-ra apadt.

279,9

262,6

321,7

264,8

272,1

277,0

10,6

13,1

14,1

2010 . 03 .

2011 . 03 .

2012 . 03 .

350,0300,0250,0200,0150,0100,0

50,00,0

Lakossági hitelek Vállalati hitelek Önkormányzatok hitelei

Hitelszerkezet (bruttó, milliárd Ft)

Page 30: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június30

Integráció

A források tekintetében megfigyelhető, hogy a betétállo-mány abszolút értékben nő, azonban az éves növekménye rendre csökken. A tavalyi első negyedéves állományértéke 1.166,7 milliárd Ft volt, amely 2,1%-kal 1.191,7 milliárd Ft-ra növekedett az idei első negyedév végére. A hitelintézeti betétek állománya a tavaly bekövetkezett visszaesés után ismét dinamikusan nőtt, 4,2 milliárd Ft-ra erősödött az egy évvel ezelőtti 1,6 milliárd Ft-os értékéről. A felvett hitelek 83,8 milliárd Ft-os állománya 2,4%-kal volt alacsonyabb az előző összehasonlító értékétől. A passzív kamatelhatárolás és az egyéb passzív elszámolások együttes értéke azon-ban 22,2 milliárd Ft-ra nőtt. A céltartalék szintje 9,6%-kal 5,2 milliárd Ft-ról 5,7 milliárd Ft-ra bővült. A saját tőke értéke 6,4%-os növekménnyel 115,9 milliárd Ft-ra gyarapodott. A legnagyobb betétnövekmény 17,5%-os volt, a legnagyobb

csökkenés 9,9%-os volt egy év leforgása alatt. 20 milliárd forint feletti betétállománnyal 16, 40 milliárd felettivel 4, 50 milliárd forint felettivel 2 tagintézmény rendelkezett 2012 márciusának végén.

Forrásszerkezet

Forrás- és betétszerkezet

Eredményszerkezet

MÉRLEGSZERKEZET (milliárd Ft) 2010. 03. 2011. 03. 2012. 03.

Források összesen (főbb sorok) 1 327,5 1 389,4 1 423,6

Betétek 1 102,8 1 166,7 1 191,7

Monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek 5,1 1,6 4,2

Felvett hitelek 89,4 85,9 83,8

Passzív kamatelhatárolások és egyéb passzív elszámolások 22,3 20,9 22,2

Céltartalék 5,3 5,2 5,7

Saját tőke 102,5 109,0 115,9

A forrásszerkezetet vizsgálva a legszembetűnőbb, egyút-tal legpozitívabb megállapítás az, hogy a jelentős, sokszor váratlan folyamatok ellenére a betétállomány növekedése nem állt meg, csak kevésbé látványosan ment végbe, mér-legsúlyuk 84,0%-ról 83,7%-ra változott. A betétállományon belül a lakossági betétek csupán 0,3%-kal gyarapodtak. Ugyanez az érték tavaly még 4,4% volt. A vállalati betétek nagyobb mértékben nőttek, a növekedés mértéke itt 7,6% volt, azonban ez is elmarad az egy évvel ezelőtt mért 17,2%-os bővüléstől. Abszolút és relatív változását tekintve is az önkormányzati betétek megelőzték a lakossági betéteket, az állomány a tavalyi 11,2%-os szűkülés után idén éves ösz-szevetésben 27,9%-kal 23 milliárd Ft-ra bővültek. A felvett hitelek mérlegsúlya 6,2%-ról 5,9%-ra apadt, a passzív kamat-elhatárolások és egyéb passzív elszámolások összegének mérlegsúlya 1,50%-ról 1,56%-ra nőtt. A céltartalék és a saját tőke mérlegsúlya is emelkedett, előbbi 0,38%-ról 0,40%-ra, utóbbi 7,85%-ról 8,14%-ra.

Az Integráció kamatjövedelme a vizsgált időszak végén 17%-kal 15,968 milliárd Ft-ra, a jutalék és díjeredmény érté-ke 10,6%-kal 4,435 milliárd Ft-ra nőtt. A pénzügyi műveletek nettó eredménye 56,3%-kal 0,311 milliárd Ft-ra csökkent, az egyéb eredmény -1,489 milliárd Ft-ról -2,511 milliárd Ft-ra vál-tozott. A működési költségek 9,9%-kal 12,870 milliárd Ft-ra emelkedtek. Az értékvesztés és kockázati céltartalék változása soron az egy évvel korábbi 1,895 milliárd Ft után idén márci-usban 0,809 milliárd Ft szerepelt az eredménykimutatásban. A szokásos üzleti tevékenység eredménye 48,4%-kal 3,826 milliárd Ft-ra, az adózott eredmény 25,2%-kal 2,950 milliárd Ft-ra nőtt 2012 márciusának végére egy éves összevetésben.

Fábián Zsolt, OTIVA

EREDMÉNYSZERKEZET (millió Ft) 2010. 03. 2011. 03. 2012. 03.

Kamatkülönbözet 12 731,5 13 651,4 15 967,8

Jutalék és díjeredmény 3 977,5 4 011,2 4 434,8

Egyéb eredmény -1 416,6 -1 489,0 -2 511,5

Általános igazgatási költségek 11 125,7 11 711,6 12 869,7

Értékvesztés és kockázati CT változása 1 517,6 1 895,1 809,4

Szokásos üzleti tevékenység eredménye 2 589,6 2 578,6 3 826,3

Adózás előtti eredmény 2 569,9 2 625,2 3 265,2

Adózott eredmény 2 230,5 2 355,9 2 950,2

2010 . 03 .

920,4

103,1

20,3

2011 . 03 .

961,4

120,9

18,0

2012 . 03 .

964,1

130,1

23,0

Lakossági betétek

Vállalati betétek

Önkormányzati betétek

1200,0

1000,0

800,0

600,0

400,0

200,0

0,0

Betétszerkezet (milliárd Ft)

Page 31: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 31

Integráció

A TÉSz Takarékszövetkezetek 2012 I. negyedévi gazdálkodása

Eszköz oldal

A TÉSz Takarékszövetkezetek 2012 I. negyedévi gazdálkodása

A TÉSZ csoport összesített mérlegfőösszege a 2012. első ne-gyedévi adatok alapján, 1%-os bázisévi visszaesés után, 217 milliárd forint. A saját tőke 2%-os csökkenés mellett a 13,7 milliárd forintra esett vissza. A csoport adózás előtti ered-ménye a tavalyi szintet meghaladva 264,9 millió Ft. 2012. első negyedévének végén a Szövetséget alkotó tag-intézmények száma 12 volt, összesen 152 hálózati egységgel. Az átlagos állományi létszám 873 főre növekedett.

millió Ft

millió Ft

Alapadatok 2009. 03. 31. 2010. 03. 31. 2011. 03. 31. 2012. 03. 31. index 2012/2011. index 2012/2009.

Mérlegfőösszeg 189 365,68 204 696,92 219 440,91 216 901,46 98,84 114,54

Saját tőke 11 624,27 12 810,58 13 978,09 13 691,97 97,95 117,79

Betétállomány 150 347,55 165 506,67 178 585,08 178 539,23 99,97 118,75

Bruttó hitelállomány 92 139,58 100 902,68 107 519,97 115 601,23 107,52 125,46

Nettó hitelállomány 86 243,86 94 088,29 99 488,79 105 103,79 105,64 121,87

Adózás előtti eredmény 252,24 204,54 230,80 264,92 114,78 105,02

Állományi létszám (db) 851 864 867 873 100,69 102,59

Hálózati egység szám (db) 147 148 148 152 102,70 103,40

Eszközök 2009. 03. 31. 2010. 03. 31. 2011. 03. 31. 2012. 03. 31. index 2012/2011. index 2012/2009.

Pénztár és elsz. számlák 5 622,66 6 333,73 7 452,16 7 384,13 99,09 131,33

Értékpapírok összesen 58 956,00 51 853,30 54 831,49 55 982,90 102,10 94,96

Jbanki és bközi betétek 22 895,01 35 621,16 39 636,91 26 712,44 67,39 116,67

Hitelek 86 243,86 94 088,29 99 488,79 105 103,79 105,64 121,87

ebből: deviza hitelek 16 059,36 16 496,26 16 492,66 14 619,67 88,64 91,04

Hitelekre elsz. ÉV -5 895,72 -6 814,39 -8 031,18 -10 497,44 130,71 178,05

Vagyoni érdekeltségek 1 968,96 2 093,04 2 599,91 2 282,58 87,79 115,93

Aktív kamatelhatárolások 4 009,78 3 375,99 3 183,44 4 232,98 132,97 105,57

Egyéb aktív elsz. 2 453,91 2 704,37 3 779,53 7 221,50 191,07 294,29

Saját eszközök 7 215,50 8 397,35 8 316,65 8 303,86 99,85 115,08

Eszközök összesen: 189 365,68 204 696,92 219 440,91 216 901,46 98,84 114,54

A takarékszövetkezetek eszközeiben változások figyelhetők meg. A pénztár és elszámolási számlák állománya 7,45 milliárd forint, ami megegyezik a tavalyi év hasonló időszakának értékével.. Az értékpapírok állománya 2%-ot meghaladó növekedést mutat, 56 milliárdos értéke az eszköz oldal 26%-át adja. A jegybanki és bankközi betétek elmúlt három évi töretlen növekedése je-

lentős, 33%-os visszaesésbe ment át. A vagyoni érdekeltségek 12%-kal csökkentek a tavalyi év során, a visszaesés azonban az elmúlt három évet tekintve nem jelentős, mérlegfőösszeghez viszonyított arányuk továbbra sem számottevő. A nettó hitelkihelyezések 2012 első negyedévének végé-re – 5,6% feletti növekedést követően – meghaladták a 105 milliárd forintot. Az 5,6 milliárdos növekmény nagy részét a vállalkozói hitelek fejlődése adja.

2009 . 2010 . 2011 . 2012 .

250 000,00

200 000,00

150 000,00

100 000,00

50 000,00

0,00

Mérlegfőösszeg Saját tőke Betétállomány Bruttó hitelállomány

Page 32: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június32

Integráció

Az elmúlt évek hiteloldali növekményének legfontosabb ösz-szetevője a devizahitelek gyors terjedése volt, amelyeknek az összes eszközön belüli részesedése 2010 I. negyedév végére 8 százalék fölé nőtt, a teljes hitelállományon belüli részesedése pedig 17,5 százalék fölé. Az elmúlt két évben azonban a deviza alapú hitelek kihelyezése leállt, majd a végtörlesztések és a de-vizakiváltó hitelek hatására az állományok jelentősen csökkenni

Nem lehet azonban szó nélkül elmenni a hitelekre elszámolt értékvesztések nagyfokú növekedése mellett sem. Az el-múlt évben 33%-kal több értékvesztést képeztek a hitelek után a takarékszövetkezetek, így a vizsgált időszak végéig megképzett állomány már közel kétszerese a három évvel ezelőtti bázis értékeknek. A hitelállományok gyarapodásával párhuzamosan tehát

– az elmúlt évek tendenciáinak megfelelően – a hitelportfo-lió minőség is jelentősen romlott. A hitelekre elszámolt ér-

A forrásoldal legmeghatározóbb eleme, a betétek állománya, ami a tavalyi év hasonló időszakának értékével megegyező 178,5 milliárd forint feletti értéket mutat. Hét takarékszö-vetkezet rendelkezik devizabetétekkel, összes állományuk megközelíti a 6,5 milliárd forintot, ami 18%-os visszaesését jelent az elmúlt 12 hónapban. A deviza betétek 98%-a euró.

millió Ft

millió Ft

Portfolió 2009. 03. 31. 2010. 03. 31. 2011. 03. 31. 2012. 03. 31. index 2012/2011. index 2012/2009.

Összesen bruttó 121 808,36 149 101,54 162 372,19 161 954,91 99,74 132,96

Probléma mentes bruttó 80 846,30 109 921,96 111 735,87 103 331,85 92,48 127,81

Külön figyelendő bruttó 29 350,14 26 771,33 34 018,51 34 889,25 102,56 118,87

Átlag alatti bruttó 4 001,83 3 720,87 7 587,29 11 107,68 146,40 277,57

Kétes bruttó 2 453,52 2 946,13 2 728,49 4 856,61 178,00 197,94

Rossz bruttó 5 156,58 5 741,25 6 302,05 7 769,52 123,29 150,67

Minősített állomány 40 962,06 39 179,58 50 636,33 58 623,06 115,77 143,12

Értékvesztés 6 494,26 7 573,86 8 700,83 11 620,61 133,56 178,94

ÉV/Össz bruttó% 5,33 5,08 5,36 7,18 133,90 134,58

Probl mentes/Össz. Br. 66,37 73,72 68,81 63,80 92,72 96,13

Rossz/Össz. bruttó% 4,23 3,85 3,88 4,80 123,60 113,32

Források 2009. 03. 31. 2010. 03. 31. 2011. 03. 31. 2012. 03. 31. index 2012/2011. index 2012/2009.

Betétek 150 347,55 165 506,67 178 585,08 178 539,23 99,97 118,75

ebből: deviza betét 2 504,16 7 102,24 7 899,12 6 477,91 82,01 258,69

Felvett hitelek 17 684,56 15 680,37 15 594,33 15 946,19 102,26 90,17

Passzív kamatelhatárolások 2 419,35 1 899,40 1 650,08 1 788,00 108,36 73,90

Egyéb passz. Elszámolás 2 139,82 2 630,03 2 495,49 2 348,15 94,10 109,74

Céltartalék 197,90 193,19 224,76 338,51 150,61 171,05

Saját tőke 11 624,27 12 810,58 13 978,09 13 691,97 97,95 117,79

Források összesen: 189 365,68 204 696,92 219 440,91 216 901,46 98,84 114,54

kezdtek. A gazdasági és pénzügyi világválság által megtépázott svájci frank alapú hitelek helyett az euró alapú hitelek terjedése volt korábban megfigyelhető, azonban ezen állományok is eny-he visszaesést mutatnak. Míg 2011 első negyedévének végén a 6,2 milliárd forintnyi euró alapú hitel mellett 10,3 milliárd egyéb (svájci frank) deviza hitelt folyósítottak a takarékszövetkezetek, addig ez a szám 2012-re 5,8 milliárd -8,8 milliárdra változott.

tékvesztések bruttó hitelekhez viszonyított aránya 7,18%-ra nőtt. A takarékszövetkezetek portfoliója 162 milliárd Ft, nem változott tavaly óta. A problémamentes állományok teljes portfolióhoz viszonyított aránya 68,8%-ról 63,8%-ra csök-kent. Ezzel párhuzamosan a minősített állományok aránya jelentősen (15%) nőtt, köszönhetően jellemzően az átlag alatti és kétes késedelmes tételek gyarapodásának. A rossz hitelek teljes állományhoz viszonyított aránya 4,8%-ra nőtt.

Forrás oldal A betétállomány stagnálásával párhuzamosan a felvett hitelek állománya sem változott jelentősen 15,9 milliárd forintot meg-haladó értéke az elmúlt két bázisévben állandónak tekinthető. A TÉSZ-csoport saját tőkéje 2%-os csökkenés után 13,7 milliárd forint. Valamennyi TÉSZ-csoporthoz tartozó taka-rékszövetkezet saját tőkéje meghaladja a 400 millió forintot, így természetesen a törvény által előírt minimum tőkeköve-telménynek is magasan megfelelnek.

Page 33: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 33

Integráció

Eredmény oldalA TÉSZ csoport összesített kamatbevétele meghaladta a 4,4 milliárd forintot, ami 12%-os relatív növekedést jelent a tava-lyi értékhez viszonyítva. A kamatráfordítások – a kamatbevé-telekkel megegyező mértékben – 2,6 milliárd Ft-ra nőttek. A csoport kamatjövedelme mindezek eredményeként 1,9 mil-liárd Ft, ami a három éves bázis időszak legmagasabb érté-ke. A jutalék-és díjeredmény mértéke 10%-kal nőtt, értéke a vizsgált időszak végére 645 millió forint volt. A költséghatékonyság terén fejlődés mutatkozik. Kis mér-tékben ugyan, de csökkentek az általános igazgatási költsé-gek és mérlegfőösszegre vetített aránya (0,69%) is minden korábbi bázisév értékeinél alacsonyabb. A 2008-2010 évek-kel ellentétben a kamateredmény meghaladja a működési költségeket. Arányuk a tavalyi értéket is felülmúló 128%-ot mutat.

millió Ft

millió Ft

Eredmény 2009. 03. 31. 2010. 03. 31. 2011. 03. 31. 2012. 03. 31. index 2012/2011. index 2012/2009.

Kamatbevételek 4 566,91 3 974,75 4 010,86 4 490,83 111,97 98,33

Kamatráfordítások 3 220,00 2 639,05 2 299,60 2 581,25 112,25 80,16

Kamatkülönbözet 1 346,91 1 335,70 1 711,26 1 909,58 111,59 141,77

Jutalék- és díjeredmény 621,56 640,51 587,33 645,79 109,95 103,90

Egyéb üzl. Tev. Eredménye -87,97 -59,90 -136,65 -208,52 152,59 237,05

Általános ig. költségek 1 472,56 1 463,78 1 546,89 1 489,74 96,31 101,17

– Személyi jellegű költségek 868,88 933,21 976,22 937,36 96,02 107,88

– Egyéb költségek 603,68 530,57 570,67 552,38 96,80 91,50

Értékvesztés és Ct Vált. -283,46 -353,52 -379,15 446,11 -117,66 -157,38

Adózás előtti eredmény 252,24 204,54 230,80 264,92 114,78 105,02

Adózott eredmény 233,86 190,42 211,09 224,24 106,23 95,89

Hatékonysági mutatók 2009. 03. 31. 2010. 03. 31. 2011. 03. 31. 2012. 03. 31.

Saját tőke/Mfő 6,14 6,26 6,37 6,31

Saját eszköz/Mfö 3,81 4,10 3,79 3,83

Bruttó hitel/Mfö 48,66 49,29 49,00 53,30

Bruttó hitel/Betét 61,28 60,97 60,21 64,75

Értékvesztés/Bruttó hitel 6,40 6,75 7,47 9,08

Kamatbevétel/Mfö 2,41 1,94 1,83 2,07

Kamatráfordítás/Mfö 1,70 1,29 1,05 1,19

Kamatkülönbözet/Mfö 0,71 0,65 0,78 0,88

Jutalékos eredmény/Mfö 0,33 0,31 0,27 0,30

Általános ig. ktg/Mfö 0,78 0,72 0,70 0,69

Személyi költség/Mfö 0,46 0,46 0,44 0,43

Kamateredm./Ált. ig. ktg 91,47 91,25 110,63 128,18

ROA (AEE/Mfö) 0,13 0,10 0,11 0,12

ROE (AEE/Saját tőke) 2,17 1,60 1,65 1,93

Page 34: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június34

A kamatmarge szűkülése a kamateredmény és a mérlegfőösz-szeg arányának jelentős, tendenciózus csökkenésében is meg-mutatkozott, de ez a folyamat – köszönhetően a kamatered-mény növekedésének – az elmúlt két bázis évben megfordulni látszik. Az eszköz-, valamint a vagyonarányos nyereség alaku-

1/2012.05.30. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés elfogadta az elnökség beszámolóját az OTSZ 2011. évi munkájáról. 2/2012.05.30. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés elfogadta az OTSZ 2011. évi gazdálkodásáról és a költségvetés teljesítéséről szóló beszámolót. 3/2012.05.30. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés elfogadta az OTSZ 2011. évi éves beszámoló-jának felülvizsgálatáról és a könyvvizsgálói hitelesítéséről szóló könyvvizsgálói jelentést. 4/2012.05.30. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés elfogadta a felügyelő bizottság jelentését a 2011. évi munkájáról. 5/2012.05.30. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés megismerte és elfogadta az Integráció 10 éves üzleti stratégiája kialakításának új működési elveire vonat-kozó javaslatot, s támogatja az arra épülő részletszabályok, illetve a kapcsolódó integrációs alapdokumentumok szük-ség szerinti módosításainak kidolgozását. 6/a/2012.05.30. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés megfogalmazta a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. 2012. május 30-án tartandó közgyűlésén követen-dő részvényesi magatartásra vonatkozó integráció-szintű közös álláspont elemeit. 6/b/2012.05.30. sz. közgyűlési határozatAz OTSZ támogatta az OTSZ által jegyzett 5.686 db kötvény takarékbanki törzsrészvénnyé történő átalakítását és egyben felhatalmazta az OTSZ Elnökségét, hogy nyújtsa be az OTSZ

Hatékonyság lásában a korábbi évek visszaesése után ismét fejlődés látható. Az 1 dolgozóra eső állományok vegyes képet mutatnak. Nem jelentős mértékben csökkent az 1 alkalmazottra, illetve hálózati egységre jutó mérlegfőösszeg és betétállomány, de csökkent a dolgozókra vetített működési költségek aránya is. A hitelek aránya viszont a korábbi éveknek megfelelően tovább nőtt.

Terts András

millió FtHatékonysági mutatók 2 2009. 03. 31. 2010. 03. 31. 2011. 03. 31. 2012. 03. 31. index 2012/2011. index 2012/2009.

1 dolgozóra jutó mfő. 220,45 236,92 253,10 248,46 98,16 112,70

1 dolgozóra jutó műk. ktg. 1,71 1,69 1,78 1,71 95,64 99,54

1 dolgozóra jutó betét 175,03 191,56 205,98 204,51 99,29 116,85

1 dolgra jutó nettó hitel 100,40 108,90 114,75 120,39 104,92 119,91

1 hál. egységre jutó MFŐ 1 288,20 1 383,09 1 482,71 1 426,98 96,24 110,77

1 hál. egységre jutó betét 1 022,77 1 118,29 1 206,66 1 174,60 97,34 114,84

1 hál. egységre jutó hitel 586,69 635,73 672,22 691,47 102,86 117,86

Integráció

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség2012. május hó 30. napján megtartott közgyűlésehatározatainak kivonata

tulajdonában lévő kötvények takarékbanki törzsrészvényre történő átváltására irányuló egyoldalú írásbeli nyilatkozatot a Takarékbank Zrt. Igazgatóságához, az OTSZ Közgyűlésé-nek utólagos tájékoztatás mellett. 7/2012.05.30. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés jóváhagyta az OTSZ Alapszabályának módo-sítására vonatkozó javaslatot. Az alapszabály módosítása hatályba lépésének időpontja: 2012. május hó 30. napja. 8/2012.05.30. sz. közgyűlési határozatAz OTSZ Közgyűlése – a szövetség alapszabályának rendel-kezései alapján – az OTSZ rendes tagjának felvette a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt-t. A közgyűlés rögzítette, hogy a hatályos Takarékszövetkezeti Integrációs Szerződés 1.1.2. és 1.1.3. pontja alapján a Takarékbank Zrt. az Integráció központi bankjaként eleme, központi szerve a Takarékszö-vetkezeti Integrációnak, esetében az integrációs szerződés rendelkezéseit az eltéréseknek megfelelően kell alkalmazni.A tagfelvételről szóló határozat – figyelemmel az OTSZ Alap-szabályának 3.1.3. pontjára – az Országos Takarékszövetke-zeti Intézményvédelmi Alap Közgyűlésének a Takarékbank Zrt. OTIVA-ba történő tagfelvételével, az OTIVA Közgyűlésé-nek határozatában megjelölt határnappal lépett hatályba. 9/2012.05.30. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés a 2011. év gazdálkodásának folyamatos könyv-vizsgálatával, illetve a 2012. évi beszámoló auditálásával, a KLIRING Kft.-t bízta meg az OTSZ könyvvizsgálójaként és megállapította a könyvvizsgáló megbízási díját.

Dr. Petrovai György – Dr. Lukács Gábor

Page 35: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 35

Integráció

Az OTIVA 2012. május 31-én megtartott közgyűlésének határozatai

A Takarékszövetkezetek Oktatási Alapítványa 2012. május hó 24. napján megtartott kuratóriumi ülésének határozat kivonatai

1/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatAz OTIVA Közgyűlése – a régióértekezleteken elhangzott ja-vaslat alapján – a 2011. december 15-én hozott 5/2011.12.15. sz. határozatát visszavonja, egyben utasítja az OTIVA ügy-vezető igazgatóját, hogy jelezze az OBA felé, hogy az OTIVA tagintézmények 2012. július 1-től nem kívánnak élni az OBA díjkedvezménnyel. 2/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatAz OTIVA Közgyűlése szükségesnek ítéli külső forrás bevo-nását az OTIVA tagintézmények prudenciális helyzetének javítására, illetve a kis és középvállalkozások hitelezésének élénkítése érdekében a tőkemegfelelés erősítésére. A köz-gyűlés elfogadja az alárendelt kölcsöntőke program szer-vezéséről szóló előterjesztést. A közgyűlés felhatalmazza az Igazgatóságot a készfizető kezesség vállalására. 3/a/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés megismerte és elfogadta az OTIVA Alapsza-bályának módosításáról készült előterjesztést, továbbá az egységes szerkezetbe foglalt alapszabályt, mely a Pénz-ügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jóváhagyása után lép hatályba. 3/b/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés megismerte és elfogadta az OTIVA Ellenőrzési Szabályzatának módosításáról készült előterjesztést, továb-bá az egységes szerkezetbe foglalt Ellenőrzési Szabályzatot, mely a Közgyűlés általi elfogadás időpontjától – 2012. má-jus 31. – lép hatályba. 4/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés megismerte és elfogadta a Takarékbank Zrt. tagfelvételi kérelmét. Az OTIVA Alapszabályának „Csatlako-zásról” szóló 5.8. pontjában foglaltak szerint a Takarékbank Zrt.-nél elvégzett átfogó helyszíni vizsgálatról és a kockázat minősítési besorolásról készült jelentést a közgyűlés meg-

ismerte és elfogadta, támogatja a Takarékbank Zrt felvéte-lét az alapba. 5/a/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés az OTIVA Alapszabályának 7.2.2. pontja értel-mében – elektronikus titkos szavazással – a hatályos man-dátumukat töltő Igazgatósági tagok mandátumával meg-egyező időre az OTIVA Igazgatóságának tagjává választja a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elnök-vezérigazga-tóját Csicsáky Pétert. 5/b/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés az OTIVA Alapszabályának 7.2.2. pontja értelmé-ben – elektronikus titkos szavazással – a hatályos mandátu-mukat töltő Igazgatósági tagok mandátumával megegyező időre az OTIVA Igazgatóságának tagjává választja az OTIVA ügyvezető igazgatóját Bodnár Ottót. 6/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatAz OTIVA Közgyűlése elfogadta az igazgatóság jelentését az OTIVA 2011. évi munkájáról, az alap pénzeszközeinek és vagyonának helyzetéről és a 2011. évi ellenőrzési tapasz-talatokról. 7/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés megismerte és elfogadta az OTIVA 2011. évi be-számolóját, a beszámoló mellékleteit és a 2011. évi költség-vetés teljesítéséről készült jelentést. 8/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés megismerte és elfogadta az OTIVA 2011. évi be-számolójának könyvvizsgálatáról készült független könyv-vizsgálói jelentést. 9/2012.05.31. sz. közgyűlési határozatA közgyűlés elfogadta – a tagok részére előzetesen meg-küldött írásbeli anyaggal egyezően – az OTIVA Felügyelő Bizottságának jelentését a 2011. évi munkáról.

Dr. Pusztai Zsuzsanna – OTIVA

1/2012. (05.24.) számú kuratóriumi határozatA kuratórium megismerte a Takarékszövetkezetek Ok-tatási Alapítványának 2011. évi beszámolóját valamint közhasznúsági jelentését, és az abban foglaltakat jó-váhagyta. 2/2011. (05.25.) számú kuratóriumi határozatA kuratórium megismerte a könyvvizsgáló jelentéséről szó-ló előterjesztést, és jóváhagyólag elfogadta azt.

3/2010. (05.05.) számú kuratóriumi határozatA kuratórium a könyvvizsgáló megválasztására és díjazá-sára vonatkozó javaslat kapcsán úgy határozott, hogy az Oktatási Alapítvány könyvvizsgálati feladatainak ellátására

– 2013. május 31-ig terjedő időtartamra – Kockás Ilona önálló könyvvizsgálót bízza meg, egyben megállapította a könyv-vizsgáló megbízási díját.

Dr. Lukács Gábor

Page 36: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június36

Integráció

A KÖZGYŰLÉS ügyrendi határozatokat hozott: megválasz-totta a levezető elnököt, a közgyűlés szavazatszámlálóját, a jegyzőkönyv-hitelesítőket, valamint elfogadta a közgyűlés napirendjét. (1-5/2012. számú határozat) A közgyűlés az igazgatóság és a felügyelőbizottság je-lentését, valamint a társaság 2011. évi gazdálkodásáról szó-ló éves beszámolót, illetve a könyvvizsgálói jelentést jóvá-hagyta. A társaság mérlegfőösszegét 369 milliárd 522 millió Ft-ban, adózás előtti eredményét 1 milliárd 60 millió Ft-ban, adózott eredményét 462 millió Ft-ban állapította meg. Az adózott eredmény 10%-a, azaz 46 millió forint általános tartalékba, továbbá 185 millió forint eredménytartalékba kerül átvezetésre. A fenn-maradó összesen 231 millió forint a társaság részvényeseinek – részvényeik arányában – osz-talék-ként kerül kifizetésre. Az egy részvényre jutó osztalék összege 180 Ft, azaz a részvény névértékének 9%-a. A tár-saság az osztalékot azt követően fizeti ki, hogy a részvénye-sek az osztalék átutalására a társaságnak megbízást adtak, megjelölve azt a számlaszámot, amelyre az osztalék átuta-lását kérik. A közgyűlés a társaság konszolidált beszámoló-ját jóváhagyta, konszolidált mérlegfőösszeget 371 milliárd 78 millió forintban, a konszolidációs kör számított mérleg szerint eredményét 240 millió forintban állapította meg. A közgyűlés az Igazgatóság tagjai részére a 2011. üzleti évre a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 30. § (5) bekezdésében rögzített felmentvényt megadta. A köz-gyűlés a felmentvény megadásával igazolja, hogy az Igaz-gatóság tagjai az értékelt időszakban munkájukat a társa-ság érdekeinek elsődlegességét szem előtt tartva végezték. A felmentvény hatálytalanná válik, ha utólag a bíróság jog-erősen megállapítja, hogy a felmentvény megadására ala-pul szolgáló információk valótlanok vagy hiányosak voltak. (6/1-7/2012. számú határozat) A közgyűlés a Takarékbank Zrt. a Takarékbank Zrt. 2012. évi üzletpolitikáját és üzleti tervét elfogadta. A közgyűlés egy-ben felhatalmazta az Igazgatóságot, hogy az üzletpolitikát

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. 2012. évi rendes közgyűlésének határozatai

és az üzleti tervet az év közben bekövetkezett változások-nak megfelelően – a felügyelőbizottság előzetes jóváhagyá-sával –szükség szerint módosítsa (7/2012. számú határozat) A közgyűlés, illetve a közgyűlésen jelen lévő elsőbbségi részvényesek, két külön szavazással a Takarékbank Zrt. 4 éves stratégiai tervét, valamint a Stratégiai Projekt keretében megfogalmazott üzleti stratégiai irányokat elfogadták, egy-ben felkérték az Igazgatóságot, hogy a 10 éves integrációs üzleti stratégiában kidolgozott 16 integrációs alapelv 2012. májusi OTSZ Közgyűlés általi elfogadásának függvényében illetve a tulajdonosi szerkezetben bekövetkező lényeges vál-tozás esetén a banki stratégiai tervet vizsgálja felül, és azt a Közgyűlésnek nyújtsa be elfogadásra. (8/1-2/2012. számú határozat) A közgyűlés megadta a hozzájárulást a Takarékbank Zrt.-nek az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alaphoz és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséghez tagként történő csat-lakozásához és támogatja, hogy az Or-szágos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap 2014. január 1-jével alakuljon át Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Rendszerré. (9/2012. számú határozat) A közgyűlés, illetve a közgyűlésen jelen lévő elsőbbségi részvényesek, két külön szavazással a társaság alapszabá-lyát az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően elfogad-ták. (10/1-2/2012. számú határozat) A közgyűlés a társaság igazgatósága ügyrendjét az elő-terjesztésben foglaltaknak megfelelően elfogadta. (11/2012. számú határozat) A közgyűlés a társaság felügyelőbizottsága ügyrendjét az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően elfogadta. (12/2012. számú határozat) A közgyűlés elfogadva a könyvvizsgáló díjazását, a tár-saság könyvvizsgáló cégének a 2012. esztendőre az Ernst & Young könyvszakértő céget, vezető könyvvizsgálónak Szil-ágyi Juditot (audit partner) választotta meg. (13/2012. szá-mú határozat)

1/2012.05.31. sz. Közgyűlési határozatA közgyűlés megismerte, megtárgyalta és elfogadta a Ta-karék Akadémia 2011. évi munkájáról, gazdálkodásáról és a költségvetése teljesítéséről szóló beszámolót, valamint a Takarék Akadémia közhasznúsági jelentését.

A Takarékszövetkezeti Akadémia Oktatási Egyesület 2012. május hó 31. napján megtartott Közgyűlése határozatainak kivonata

2/2012.05.31. sz. Közgyűlési határozatA közgyűlés megismerte és elfogadta a Takarék Akadé-mia Felügyelő Bizottságának 2011. évi munkájáról szóló jelentést.

Dr. Lukács Gábor

Page 37: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 37

Integráció

A tulajdonos Talán a legszembetűnőbb különbség, hogy az általános – szövetkezeti törvényben foglalt – szabályokon túlmenően, illetve attól eltérően a legkisebb taglétszám a takarékszö-vetkezetben kétszáz fő. Ez a 2003. január 1-jétől hatályos elő-írás volt hivatott erősíteni a hitelszövetkezeti jelleget, ami a nagy tulajdonosi létszámban, tömegbázisban rejlő biz-tonságot, elsősorban tőkevisszapótló képességet (is) jelent. A tőkevisszapótló, vagy másképpen veszteségviselő képes-ség, illetve annak mértéke az egyik legfontosabb mércéje egy pénzügyi intézmény stabilitásának. Különös jelentő-séggel bír ez tartós recesszióban, amikor megnövekednek a megtérülési kockázatok, vagy amikor rendkívüli jövedelem elvonással kell szembenézni (pl. bankadó), ami korlátozza a tőke természetes felhalmozását. Recessziós időszakban fel-értékelődnek a források, ezért a külső tőkebevonás csak drá-gábban lehetséges, a magasabb nominál kamatszinteken növekszik a tagság osztalék elvárása is. A válságidőszakban ráadásul a kitettségek magasabb kockázata miatt megnő a belső tőkeszükséglet is. Belátható tehát, hogy – mivel a na-gyobb tagi bázis általában nagyobb tőkepótló képességet jelent, ugyanakkor a szervezet egy tagtól való függősége alacsonyabb – indokolt a takarékszövetkezetek esetében az általános szövetkezeti előírásnak megfelelő magasabb taglétszám kikötése. A tulajdonviszonyok másik sajátossága a tulajdonosi ösz-szetételben rejlik. Míg hagyományosan egy szövetkezetben szakmai együttműködés van a tagok között és maga a szö-vetkezet is szakmai alapon, közös szakmai célokért szervező-dik azonos ágazatban tevékenykedő tagokból (pl. mezőgaz-dasági termelők szövetkeznek közös gépvásárlás, beszerzés, értékesítés és egyéb kölcsönös előnyök érdekében) addig a takarékszövetkezetek tagsága foglalkozását tekintve hete-rogén csoport, érdekeltségük, viszonyuk a szövetkezethez így más jelleget ölt. A szövetkezettől igénybevett szolgáltatás nem a tag alaptevékenységéhez kapcsolódik, a összes tagnak egyféle speciális szolgáltatást, bank szolgáltatást nyújt. Ily módon

Tulajdonviszonyok és rész-jegy a takarékszövetkezetben

 Jogelméleti, jogértelmezési kérdések

Szerző:Moizs Attila

Ahogy a takarékszövetkezetek a szövetkezés, a szövetkezeti társulások sajátos megtestesülései, úgy belső tulajdonviszonyaiban is némiképp eltérnek az álta-lános szövetkezeti jellegtől. Az alábbi írás ezeket az eltéréseket veszi számba kü-lönböző megközelítésekből.

a tagságnak a speciális ismereteket, képzettséget és jogo-sítványokat igénylő bankszakmai munkára rálátása tényle-gesen nincs. További eltérést jelent, hogy noha a nyitott tagság es vál-tozó tőke elvei – mint szövetkezeti alapelvek – a takarék-szövetkezeteknél is jelen vannak, azonban jogszabályi és gyakorlati korlátozásokkal érvényesülnek. Amíg a szövet-kezeteknél általános szabály, hogy a tagsági viszony meg-szűnésekor a tag az általa rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájáruláson túlmenően igényt tarthat a szövetkezeti va-gyon felosztható részének rá eső arányos hányadára, addig a hitelintézeti törvény – éppen az eredmény ágon felhalmo-zott tőke védelme érdekében – ezt a részesedést tételesen kizárja. Könnyen belátható, hogy amennyiben nem ezt ten-né, a tag abban lenne érdekelt, hogy bizonyos idő elteltével mindenképpen megszüntesse tagsági viszonyát és kivegye részjegyét, illetve a rá eső részesedést, hiszen az egy-egy eredményes takarékszövetkezetben, az eredetileg jegyzett részjegy akar 20-szorosa, 30-szorosa is lehet. Ez a fajta tőke-kivonás meggátolhatja a növekedést, sőt a szövetkezet akár teljes felosztható tőkéjét elveszítheti. Ennek lehetősége pe-dig a pénzügyi szektorban, ahol az ügyfélpénzek jelentősen meghaladják a pénzügyi intézmény saját tőkéjét nem meg-engedhető mértékű kockázatot hordoz. A takarékszövetke-zetek eredeti, alapító tagsága mára kikopott, a jelenlegi tu-lajdonosi kör javarészt a szövetkezetek ügyfeleiből, illetve dolgozóiból, vagy volt dolgozóiból áll, akik a szövetkezet bővülő, eredményes és magasabb szolgáltatási szinten tör-ténő működtetésében érdekeltek. A takarékszövetkezetek a nyitott tagságot a spekulációs tőke kizárása érdekében a gyakorlatban is igyekeznek korlátozni. Erre elsősorban az alapszabályban van mód a szövetkezeti eszmeiséggel nem ütköző eszközökkel. Egy ilyen eszköz – a hazai es nemzetközi szövetkezeti kultúrában egyaránt mélyen gyökerező – sze-mélyes közreműködés kikötése az új belépők számára, mint felvételi kritérium. Nyilvánvalóan a szövetkezetnek, illetve a munkáltatói jogkört gyakorlójának ilyen módon nagyobb kontrollja van a „rosszhiszemű” befektetők felett.

Folytatás a 38. oldalon

Page 38: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június38

Integráció

A befektető tag Érdemes néhány gondolatot szentelni annak a jellegzetes-ségnek, ami a „rendes” tag és a befektető tag státuszát érin-ti. Amennyiben az alapszabályban a takarékszövetkezet ezt kifejezetten kiköti lehetőség van befektető tag bevonásá-ra. A befektető tag célja a haszonszerzés eltérően a rendes tagétól, aki pl. a pénzintézeti szolgáltatás fenntartásában érdekelt. A befektető tag létjogosultsága éppen ezért is-métlődően felvetődő kérdés az éppen hatályos szövet-kezeti törvények felülvizsgálatakor, hiszen a biztonságot (értsd alatta: felhalmozó szemlélet, alacsony kockázati éh-ség) erősítő „tiszta” szövetkezeti szervezetben megjelenik egy idegen elem, amely a szolgáltatás, mint elsőrendű cél mellett, vagy éppen azzal szemben az eredményességben, profitban érdekelt. Úgy is fogalmazhatunk, hogy megjelenik a szervezeten belül a (részvénytársasági formára jellemző) tőkeegyesítő jelleg. A szektoron belül pedig éppen annak lehetünk tanúi, hogy azon szövetkezeti hitelintézetek, ame-lyeknél a külső tőkebevonás kezdett dominálni a saját tőkén belül sokkal magasabb kockázat mellett működnek, mint a pusztán eredmény felhalmozásból tőkésített takarékszövet-kezetek. Természetesen előbbiek esetében jellemzően nem intézményesített befektetői tagokról beszélünk, de a betétek mögé bújtatott, betétként viselkedő és garantált, legalább betéti hozamot fizető (elváró) részjegyek tulajdonképpen a befektetői tagság nem intézményesített reprezentánsai. Döntő különbség azonban, hogy míg a befektető tag isme-retében van a vállalt kockázatnak, befektetése veszteségfe-dező mivoltával és teljesítményarányos hozamával, addig a betétesek köréből gyűjtött részjegyesek esetében nem fel-tétlenül van így: a betétesek a nem megfelelő, vagy éppen aszimmetrikus tájékoztatás miatt betétbiztosítást és gyakor-latilag kockázatmentesen elérhető garantált hozamot várnak el. Ez azért hordoz nagy veszélyeket a takarékszövetkezet

számára, mivel ha a tőkeszerkezeten belül megnövekszik a teljesítménytől független hozamot (és itt mindegy, hogy osztalékról, vagy extra betétkamatról beszélünk) követelő tőke elemek aránya, a szövetkezet tagok felé fizetendő kö-telezettsége meghaladhatja a felosztható jövedelmet, így tőkevesztés léphet fel. Amennyiben ezek a nem valós be-

fektetők mégsem jutnának az elvárt hozamhoz részjegyü-ket (mely általában jelentős része a takarékszövetkezet saját tőkéjének) kivonják, így megint csak tőkevesztés áll elő. Ezt a tőke csapdát a menedzsment szabályok megkerülésére irányuló magatartásával saját maga állítja a szövetkezetnek. Az egyensúlyi növekedés súlypontjait, szabályait figyelmen kívül hagyó, megerőszakoló vezetői attitűdök azt eredmé-nyezik, hogy a takarékszövetkezet olyan mértékű kockázat-vállalásra lesz alkalmas, melyre piaci teljesítménye alapján nem szolgált rá. Mivel a teljesítmény hiányában a megfelelő befektetői hajlandóság sincs meg, azt kénytelen a menedzs-ment egyedi (kondicionális es garanciális) ígéretekkel szítani. Az intézményesített befektetői tagoknak ugyanakkor le-het szerepe olyan takarékszövetkezeteknél, ahol a nagyobb kockázati étvágy megfelelő kockázatvállalási eljárásokkal, kockázatkezelési gyakorlattal párosul és a bevont tőke és hozama biztonságos és gazdaságos megtérülése mellett pótlólagos eredményeket lehet elérni. Kérdéses ugyanak-kor, hogy a közeljövőben várható új tőke szabályozás meg-hagyja-e ezt a lehetőséget a külső tőke bevonására. Természetesen a tulajdonviszonyok taglalásakor az írás elejére kívánkozott volna a szavazati jogok tulajdoni arány-tól független gyakorlásának klasszikus elve, mint a belső de-mokrácia garanciája, azonban ezzel a széleskörű irodalommal rendelkező témával itt elegendő az említés szintjén foglal-kozni kiemelve, hogy a képviseleti jogosultság jogszabály általi szigorítása (egy tag legfeljebb egy másik tagot kép-viselhet a közgyűlésen) tovább erősítette ezt a biztonsági elemet.

A tag, mint tulajdonos felelőssége Ha más szövetkezetekkel vetjük össze a takarékszövetkeze-tek működését, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a takarékszövetkezetek tagjai sokkal kevésbé viselked-nek tulajdonosként, mint más szövetkezetekben. Ennek oka több előzménye vezethető vissza. Egyik – talán legrégebbi

– ezek közül a szövetkezetek alapítására vezethető vissza. Ez egyrészt jellemzően több mint 5 évtizede történt, így na-gyon kevés már az alapító tag, aki igazi tulajdonosként te-kinthet magára. A tagság cserélődik, az új tagok általában úgy tekintenek tagságukra, mint a pénzintézeti szolgáltatás igénybevételének feltételére. Másrészt ez idő alatt számos egyesülés, beolvadás ment végbe, ami szintén tompította a tagok identitását. Másik, a tagi identitás ellen ható ténye-ző a magas taglétszám, mely miatt a tagi érdekérvényesítő képesség általában alacsony. Ezt csak erősíti az egy tag-egy szavazat elve. A tagok egyenkénti vagyoni hozzájárulása általában jelentéktelen a teljes tőkéhez képest, ami szintén a tag pótolhatóság érzetét erősíti. Tovább fokozza a fenti hatásokat, hogy a tag nem szakmai belépő, így érdemben nem tud beleszólni a speciális ismereteket igénylő alapte-vékenységbe, nem tudja megítélni az üzleti tervek realitá-sát, a teljesítmények tényleges értékét. Az egyetlen konkrét értékmérő, hogy osztalékot kap-e, de ha az osztalékfizetés-

Folytatás a 37. oldalról

A szektoron belül pedig éppen an-nak lehetünk tanúi, hogy azon szö-

vetkezeti hitelintézetek, amelyeknél a kül-ső tőkebevonás kezdett dominálni a saját tőkén belül sokkal magasabb kockázat mel-lett működnek, mint a pusztán eredmény fel-halmozásból tőkésített takarékszövetkezetek.

Page 39: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 39

Integráció

hez nem képződik megfelelő eredmény, akkor sincs abban a helyzetben, hogy megítélje, az eredmény elmaradásáért külső körülmények, vagy a menedzsment a felelős. Pedig a leírtak ellenére a tagnak nincs kevesebb felelőssé-ge, mint egy gazdasági társaság tagjának, legfeljebb látszó-lag – esetenként – kevesebb pénzt kockáztat. A tag tulajdo-nosként való – tervező, ellenőrző, számon kérő, kockázat- és felelősség vállaló – viselkedése feltétele a takarékszövetke-zet biztonságos működésének, ezért nagyon fontos szem-pont a tulajdonosi kor aktiválása, a működésbe való bevo-nása. Mint feljebb írtam erre akkor van lehetőség, ha a tag tényleges vagyont kockáztat. Az, hogy kinek mi a tényleges vagyon, azt már egyéni attitűdök is befolyásolják. Azt lehet mondani, hogy részjegy akkor tölti be szerepét, ha annak az egy tag által kötelezően jegyzendő legkisebb mértéke az adott tag számára valós visszatartó erőt jelent tulajdonosi jogosítványai gyakorlása során.

A részjegy A tulajdonviszonyok számbavételekor kiemelten kell foglal-kozni a részjeggyel, mint a tulajdoni hányad megtestesülé-sével. A részjegyet vizsgálhatjuk a részvénnyel való összeve-tésben és saját jellemzőnek felsorolásával is. A részvénnyel való összehasonlításkor elsősorban kell megemlíteni, hogy amíg a részjegyre elsősorban, mint a tagsági viszony bizo-nyítványára kell tekintenünk, a szövetkezetek személyegye-sítő jellegének megfelelően, addig a részvény a befizetett vagyoni hozzájárulást, annak mértéket, illetve a tőkeegyesí-tő jelleget reprezentálja. A zárt részvénytársaság részvénye abban mutat a részjeggyel hasonlóságot, hogy mindkét pa-pír korlátozottan, leginkább a tagság körében forgalom ké-pes. A tőzsdére bevezetett részvénytársaság viszont a nyílt tagság elvében hasonló, hiszen a tőzsdei részvényvásárlás során sincsenek elvi korlátai a tulajdon viszonyt megteste-sítő értékpapírok megszerzésének. Közös tulajdonság te-hát, hogy a részjegy és a részvény egyaránt tulajdonjogot megtestesítő értékpapír, mely után a tulajdonos osztalékra jogosult. A részjegy formailag, alakilag, illetve tartalmilag nem kö-tött, emiatt a gyakorlatban különféle megjelenési formákkal bír. A kötelezőnek tekinthető tartalmi elemek a kibocsátó és a tag megnevezése az egyértelmű azonosításra szolgá-ló egyéb adatokkal, a részjegy névértéke, amennyiben egy okiraton az alaprészjegy (legkisebb névértékű részjegy, amelyet a szövetkezet alapszabálya a tagsági jogviszony létesítésének, fenntartásához megkövetel) egész számú többszöröse szerepel a darabszám, a részjegy váltásának dátuma, a szövetkezet cégszerű aláírása. Mivel általában a további vagyoni hozzájárulás mar nem kötött újabb határo-zathoz, ezért terjedtek el a könyves takarékbetéttel azonos formájú részjegyek is, ahol a részjegy be- és kifizetéseket dátummal rögzítve lehet nyilvántartani. Ennél szerencsé-sebb megoldás, a névre szóló, formalizált, sorszámozott, az alaprészjegy összegével megegyező névértékű értékpapír,

mely szükség szerint sorozatokban kerülhet kibocsátása. Fontos, hogy a részjegylista (tagnyilvántartás) tartalmazza a tagsági viszony létesítésére vonatkozó fontosabb adatokat (illetékes testület határozatának száma, időpontja, tagsági jogviszony kezdete, és a tag tulajdonában levő részjegyek, együttes összege, sorszáma stb.). A részjegyekkel kapcsolatban aktuális probléma a névér-ték maximális értékre vonatkozó leszállítása, illetve ennek gyakorlati végrehajtása. A takarékszövetkezetek jelentős része rendelkezett az 1996. évi CXII. tv. ezirányú módosítá-

sának időpontjában az új szabályozás szerint maximális 10 ezer forint feletti alaprészjeggyel. Mivel a fentiek szerint a részjegy formája nem kötött, a névérték leszállítása során legalább az alábbi feltételeket kell teljesíteni: A tagságot megfelelően tájékoztatni kell arról, hogy tagi jogviszonya fenntartásához az új névértékű részjegyből 1 db-ot kell jegyeznie. A szükséges alapszabály módosítást végre kell hajtani. (Megítélésem szerint az eredeti részjegyérték megtartásá-nak nem szabályos módja a 10 e Ft, vagy az alatti névérté-kű alaprészjegy többszörösének kötelező lejegyeztetése tekintettel arra, hogy az ellentétes a jogszabály azon szán-dékával, hogy a tagok ne legyenek vagyoni oldalról kiszo-ríthatóak a tagságból. Ugyanakkor meggyőződésem az is, hogy a jogszabályi maximum összege túlságosan alacsony mértékben lett meghatározva ahhoz, hogy a tagokra, mint tényleges érdekeltségű tulajdonosokra lehessen tekinteni. Ehhez legalacsonyabb 100 e Ft-ot kellett volna meghatározni, ami minimálisan elégséges ahhoz, hogy a tag döntéseinek kockázatát érezze.) A régi részjegyeket be kell vonni, a bevonás tényét, a be-vont részjegy névértékét, sorszámát a részjegy nyilvántar-tásból dokumentáltan ki kell vezetni. Egyúttal az átadott új részjegyeket az eredeti névértéknek megfelelő összegben ki kell adni, amennyiben az az alaprészjegy összegével nem osztható, úgy vagy a különbözetet ki kell egészíteni, vagy a maradékot visszafizetni. A bevont részjegy váltásának dátu-mát a részjegynyilvántartás mellett az új részjegyen is cél-szerű feltüntetni. A részjeggyel összefüggésben elmondható, hogy egyéb szabály hiányában a tulajdoni arányokat az egyes tagok

Folytatás a 40. oldalon

A szövetkezeti tulajdon nem sorolha-tó be a jelenlegi szabályozás szerin-

ti tulajdonformákba, a szövetkezeti tulajdont a meglévő kategóriák mellett önálló kategória-ként kell a magyar jogban elismerni, ami egy-

úttal megfelelő rangot is adna az ilyen kol-lektív együttműködésre épülő társulásoknak.

Page 40: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június40

Integráció

Folytatás a 39. oldalrólrészjegyeinek a teljes részjegy tőkéhez viszonyított aránya határozza meg. Az 1992. évi I. (szövetkezeti) törvény hatály-balépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvényt módosító 1992. évi VI. törvény mutatott irányt a szövetkezetek vagyonnevesítéséhez. Ez alapján a vagyon-nevesítés alapja nem kizárólag a részjegyek névértéke le-het, hanem elsősorban a felhalmozott vagyonhoz (, amely jellemzően lényegesen meghaladja a részjegy tőkét) való tagi hozzájárulás mértéke, ami függ a személyes közremű-ködés és a pénzbeli vagyoni hozzájárulás mértékétől és ezek időtartamától. Ez annyit jelent, hogy a takarékszövetkezet maga dönthet arról, hogy milyen szempontrendszert kíván érvényesíteni a vagyon nevesítése során, mik azok az ismér-vek, melyeket előnyben részesít, és milyen arányban ismeri el más teljesítményekkel szemben. Így biztosított a lehető-ség a közgyűlés által előre elfogadott arányban figyelembe venni a fenti ismérveket a vagyonnevesítés során. Az egyes ismérvek minősítése alkalmával a következő szempontok mérlegelhetők: A tagsági viszony fennállásánál, hogy annak ideje alatt, hogyan változott az eredménytartalék. A személyes közreműködés esetében, hogy a személye-sen közreműködő tagnak, milyen minőségben és milyen mértékű ráhatása van a saját tőke képződésére. Természetesen figyelembe kell venni a rendelkezésre bo-csátott vagyoni hozzájárulás értéket is.

A fel nem osztható vagyon A szövetkezeti vagyon alapvetően kollektív, közösségi va-gyon. Bár jelenleg a magyar jog – a korábbi szabályozástól eltérően – nem ismeri el a tulajdonjog önálló megtestesü-léseként és erre vonatkozó szándék sincsen, azonban mégis van néhány olyan jellemzője, ami miatt érdemes lenne ki-emelni a magántulajdon kategóriájából és nem annak egy megjelenési formájaként tekinteni rá. A polgárjog meglevő kategóriában belül a közös tulajdon, a magántulajdon olyan változata, amely a főbb tulajdonosi jogosítványok, mint a birtoklás és a rendelkezés, tulajdonostársak általi együttes gyakorlását feltételezi. A szövetkezeti tulajdon nem homo-gén, egységes szerkezet, többféle tulajdonra tagolódhat, elsődleges megközelítésben felosztható es fel nem osztha-tó vagyonra. A felosztható vagyon részei a tulajdonosokra nevesített tulajdonrészek és a nem nevesített vagyon. Klasz-szikus megjelenési formája a szövetkezeti tulajdonnak a fel nem osztható vagyon, ami később – pl. a szövetkezet átala-kulásakor – nem nevesíthető az egyes tagokra. Ugyan a nevesített vagyon felett a teljes vagyon részeként a szövetkezet rendelkezik, azonban ez a rendelkezés a nyi-tott tagság és a változó tőke elve miatt feltételes, ugyanis a tag bármikor visszakövetelheti a vagyoni hozzájárulását és ez a rendelkezési joga feltétlen (természetesen, ha a tulaj-don megvan, azaz a szövetkezet nem vesztette el a tőkéjét. A részjegy, tehát a tulajdonostársak akaratától függetlenül

barmikor kikerülhet a vagyonból, így a vagyonelem tekinte-tében a tag rendelkezési joga elsődleges a közösség jogával szemben és független attól. Például, ha a szövetkezet úgy dönt (a tagság közösen úgy gyakorolja jogait), hogy a tag befizetéséből pl. ingatlant vásárol, akkor ez a döntés nincs hatással a tag vagyonára, hiszen ő azt pénzben követelheti vissza, szemben egy gazdasági társasággal, ahol ugyan szin-tén jogot formálhat arra, hogy kilépéskor pénzben fizessék ki, azonban ez közösségi döntést (pl. taggyűlés) igényel, azaz nem feltétlen. A felosztható vagyon nem nevesített része, teljes egészé-ben – a birtoklás és a rendelkezés tekintetében is – a közös tulajdon jegyeit viseli. A fel nem osztható vagyon felett a szövetkezet csak korlá-tozottan rendelkezik. Ugyan gazdálkodása során tetszőlege-sen használhatja fel, azonban jogutód nélküli megszűnése esetén a tagok erre a vagyonrészre nem tarthatnak igényt, azt át kell adni pl. azonos tevékenységet végző szövetkezet számára, azaz kikerül a közösség rendelkezése alól (sőt a szövetkezet tulajdonosainak közös birtokjoga is megszűnik), ellenben egy gazdasági társaság, vagy egy osztatlan közös tulajdonban levő ingatlan esetében a taggyűlés szabadon rendelkezhet pl. értékesítéséről és a vagyon elosztásáról. A szövetkezeti tulajdon tehát strukturált megjelenési for-mái és elemei miatt sem kezelhető a magántulajdon egy fajtájaként, mert részjogosítványai nem egyeznek meg a magántulajdon részjogosítványaival. A szövetkezeti tulaj-don a jelenlegi szabályozás kategóriáiba (állami és magán-tulajdon) nem sorolható be, ezért, mint létező tulajdon for-mának jogszabályi besorolása szükséges.

Összefoglalás A takarékszövetkezetek belső tulajdonviszonyait a szö-vetkezeti törvény és a hitelintézeti törvény szorítja keretek közé. A szövetkezet tulajdonosi köre számos olyan sajá-tosságot mutat, ami nem jellemzője a pusztán gazdasági célra létrehozott társaságoknak. Ezek a sajátosságok csak akkor szolgálják a takarékszövetkezet gazdálkodását, ha a tagság szerepe a takarékszövetkezet működésében nem formális. Meg kell valósítani, hogy a tagság tényleges tu-lajdonosként viselkedjen a szövetkezettel szemben, ennek egyik eszköze és feltétele olyan mértékű vagyoni hozzájá-rulás előírása, amely a tag számára valós kockázatvállalást jelent. Teljesen téves, átgondolatlan es rendkívül káros az a szabályozás, ami a tagság spekulatív módon történő kizárá-sa érdekében alacsony, formális mértékű kockázatvállalás megkövetelésére kötelezi a takarékszövetkezetet a taggal szemben, ezáltal kizárja a tényleges tulajdonosi felelősség-vállalás kialakulását. A szövetkezeti tulajdon nem sorolható be a jelenlegi sza-bályozás szerinti tulajdonformákba, a szövetkezeti tulajdont a meglévő kategóriák mellett önálló kategóriaként kell a ma-gyar jogban elismerni, ami egyúttal megfelelő rangot is adna az ilyen kollektív együttműködésre épülő társulásoknak.

Page 41: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 41

Integráció

Ünnepélyes díjkiosztó XIV. Országos Takarékszövetkezeti Borverseny

szer-kesztői

össze-állítás

A borászok és pincészetek egyik legjelentősebb finanszírozói országszerte a takarékok. A bortermelők piacra jutását olyan különleges akciók is támogatják, mint az évente meg-rendezésre kerülő Országos Takarékszövetkezeti Borverseny, amelyet idén 14. alkalommal tartottak meg.

A BORTERMELŐI szektort ugyan részben a támogatá-sok és a pályázatokra is alapozott fejlesztések futtatták fel, ám a takarékok tapasztalata szerint a termelő kapa-citások növekedésével együtt nő az igény a piaci finan-szírozás iránt is, így a borászok is nagyra értékelik ezt a stabil finanszírozói kapcsolatot. A takarékok által finan-szírozott borászatok fejlődése lemérhető a Takarékbank és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és által évente – idén a 14. alkalommal – szervezett országos borversenyre beérkező tételeken is. Idén a tavalyinál közel negyedével több bor indult, összesen 125 borász nevezett 232 tétellel. A bírálat szakmai színvonalának záloga a takarék szektor által felkért rendező, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonpro-fit Kft., amely a nemzetközi sztenderdek alapján minősíti a benevezett tételeket. A verseny egyúttal a minőségfej-lesztés eszköze is, a borok bírálatakor az esetleges hibákra is felhívják a borászok figyelmét.

Az idei verseny díjkiosztó gáláján, május 30-án a külön-díjnak minősülő „Takarékszövetkezetek Bora – 2012” cím a fehér borok között a Gál Pincészetnek jutott, a 2011-es év-járatú Balaton-felvidéki Chardonnay bora után, a vörös bor kategóriában pedig a rangos címet a Posta Borház 2009-es évjáratú Cabernet Franc-ja érdemelte ki, míg a verseny nagy aranyérmét a Halmosi Pincészet 2008-as évjáratú Szekszárdi Négykezes Merlot válogatása nyerte. A versenyen az arany és ezüst érmék aránya nemzetkö-zi szintűnek mondható, a benevezett tételek mintegy 34% százaléka érdemelte ki, összességében az érmes borok ará-nya a benevezett tételeken belül 66% százalék körüli volt. A bírálók véleménye szerint az érmes borok igen komoly színvonalat képviseltek, a kóstolt tételekről pedig általá-nosságban is elmondható, hogy az idén nagyon jó évjára-tú, aromás, gyümölcsös, tartalmas borokkal neveztek a ver-senyzők, mindhárom – fehér, vörös és rozé – kategóriában. (Az aranyérmes lista a következő oldalon tekinthető meg.)

Page 42: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június42

Integráció

Borász(at) Neve Megnevezés Évjárat Érem

Gál Szőlőbirtok és Pincészet Balatonfelvidéki Chardonnay 2011.ARANY,

Takarékszövetke-zetek Bora 2012.

Posta Gergely Szekszárdi Cabernet franc 2009.ARANY,

Takarékszövetke-zetek Bora 2012.

Halmosi Pincészet Szekszárdi Négykezes Merlot válogatás 2008. NAGY ARANY

Balatonboglári Borgazdaság Zrt. Balatonboglári Chapel Hill Sparkling Chardonnay brut ARANY

Borbély Családi Pince Badacsonyi Olasz rizling jégbor 2009. ARANY

Danubiana Kft. Chardonnay 2011. ARANY

Dúzsi Tamás és Családja Kft. Kékfrankos rosé 2011. ARANY

Dúzsi Tamás és Családja Kft. Kékfrankos válogatás 2007. ARANY

Edegger Kft. Badacsonyi Pinot noir 2009. ARANY

Egri Borvár Tóth Ferenc Pincészete Egri Merlot válogatás 2009. ARANY

Eszes Befektető Kft. Tokaji Aszú Esszencia 2001. ARANY

Eszterbauer Kft. Szekszárdi „Mesterünk” Cabernet franc – Merlot 2009. ARANY

Eszterbauer Kft. Szekszárdi „Tivald” Cabernet sauvignon 2009. ARANY

Eszterbauer Kft. Szekszárdi „Tüke” Szekszárdi Bikavér 2009. ARANY

Ferger-Módos Borászati és Kereskedelmi Kft. Szekszárdi Cabernet franc 2009. ARANY

Fitomark-94 Kft. Tokaji Aszú 5 puttonyos 2004. ARANY

Fitomark-94 Kft. Tokaji Aszú 6 puttonyos 2000. ARANY

Fitomark-94 Kft. Tokaji Hárslevelű Aszú 6 puttonyos 2008. ARANY

Gál Szőlőbirtok és Pincészet Kunsági Gál Pinot noir rosé 2011. ARANY

Günzer Tamás Pincészete Kft. Villányi Mont blanc 2011. ARANY

György Villa Pincészet Kft. Francois President rosé brut 2009. ARANY

Haraszthy Valleyo Pincészet Kft. Etyeki Virtuoso Terroir cuvée 2010. ARANY

Haraszthy Valleyo Pincészet Kft. Tolnai Fantástico Pinot noir 2009. ARANY

Hébér Vendéglátóipari és Ker. Kft. Szekszárdi Cabernet franc 2008. ARANY

Hungaria Pezsgopinceszet Kft. Hungaria Irsai Oliver doux ARANY

Koch-Vin Kft. Hajós-Bajai Prémium Cserszegi fűszeres 2011. ARANY

Matias Borászat Szekszárdi Merlot 2008. ARANY

Mészáros Borház Kft. Szekszárdi Merlot válogatás 2007. ARANY

Molnár és Fiai Pincészet Bt. Mátrai Abasári Olasz rizling 2011. ARANY

Molnár és Fiai Pincészet Bt. Mátrai Abasári Rizlingszilváni 2011. ARANY

Nagyrédei Szőlők Kft. Mátrai Chardonnay 2006. ARANY

Nyakas Pince Zrt. Etyeki Budai Sauvignon blanc 2011. ARANY

Prantner Ferenc Szekszárdi Cabernet selection 2009. ARANY

Szeleshát „1888” Kft. Szekszárdi Cabernet sauvignon 2007. ARANY

Tolcsva Bor Kft. – Sajgó Pince Tokaji Aszú 5 puttonyos 2005. ARANY

Vincellér MPS Kft. Soproni Zenit késői szüret 2010. ARANY

WCSP Borkereskedés Kft. Szekszárdi Merlot premium selection 2008. ARANY

XIV. Országos Takarékszövetkezeti Borverseny 2012 – Aranyérmes lista

Page 43: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 43

Integráció

Takarék 2012. május–június 43

TKSZ Figyelő

ÉN ARRA is büszke vagyok, hogy igenis voltak nehéz időszakok a Ta-karék életében – és a mostani sem könnyű –, amit sikerült leküzdeni, átvészelni, túlélni, továbblépni. A szövetkezet 55 évvel ezelőtt alakult. Több kisebb egyesülés ered-ményeként jött létre a mai üzemmé-ret. Ismert, hogy akkortájt egy-egy településnek önálló takarékja volt. Előzőleg is csak egy küldöttgyűlé-sen, szerény körülmények között emlékeztünk meg, nem volt külö-nösebb ünnepség. 7 településen van kirendeltsé-günk. A régió lélekszáma 28-30 ezer fő között van, mintegy 25 kilométer átmérőjű körzetben. A legkisebb településen 1200 (Beloiannisz), a legnagyobb településen kevesebb, mint 9 ezer fő él. Városi fiókhoz is csak úgy jutottunk, hogy a telepü-lés, ahol működtünk, menet közben városi rangot kapott (Ercsi, Puszta-szabolcs, Adony). 21 fő az adminisztratív létszám, ebben benne van a központ és a kirendeltségek is. Ezen kívül 6 főt részmunkaidőben foglalkoztatunk.Az üzletmenetet úgy oldjuk meg, hogy a 2 személyes kirendeltsé-gekhez a 3 személyesektől megy egy helyettesíteni, és vannak „ház-tartásbeli kolléganők”, akik alkalmi

jelleggel pénztárosi munkakört tud-nak betölteni. 5 helyen van ATM, úgy érezzük, ezzel le van fedve a működési kör-zetünk. Úgy érezzük, ez jó döntés volt, általa ügyfeleket tudtunk el-nyerni. A szövetkezeti tagság létszáma jelenleg 216 fő, a részjegy értéke 5 ezer forint. Nagyon sok éven ke-resztül 11 ezer fő volt a taglétszám, mára ennyire csökkent. 2007-ben, amikor 250 millió forintra emelték a minimum tőke nagyságát, akkor több tag jegyzett magasabb ösz-szeget. A részjegyalap nem egé-szen 25 millió forint. A saját tőke 305 millió forint, a mérlegfőösszeg 3.000 millió forint. 2007-től fizetünk osztalékot (a nagyobb jegyzések miatt elvárás!) mindig arra töreke-dünk, hogy egy bruttó betéti ka-mat mindenképp „kijöjjön”, amit a részvénytulajdonos tisztán meg-kap. idén például 10% osztalékot számoltunk, így kb. 7% nettóban kijön. Egy tag legfeljebb 400 darab jegyet válthat, összesen 2 millió fo-rint értékben. Egy 6 fős családnak, PSZÁF engedély alapján van 10%-ot meghaladó részesedése. Ők nem dolgoznak a takaréknál, helybéliek, más szolgáltatást nem igényeltek a takaréktól. Az alapszabály tartalmaz

arra vonatkozó kitételeket, hogy ki lehet tag. A működési területen nincs más takarékszövetkezet! Ercsi Fejér me-gye észak-keleti sarkában van, alig

néhány kilométerre Pest megye határától. Szomszédaink az Alba, Érd, és Sárbogárd Kápolnásnyék. A településeken konkurenciát csak a Posta képez, illetve Adonyban van OTP. Korábban nagy létszámú fió-kot működtettek, mára jelentősen lecsökkentették a létszámot, illetve a fiók egy részét hasznosították. Fel-

Veszprémi Józsefné

Folytatás a 44. oldalon

A méret fogságában

 Riport Veszprémi Józsefnével, Sárikával, az Ercsi és Vidéke KörzetiTakarékszövetkezet ügyvezető igazgatójával

Szerző:Csépány

György

Mi, a kicsik, kapcsolatban vagyunk egymással, meg szoktuk beszélni az aktuális ügyeket. Az egyik alkalommal valamelyikünk úgy vélekedett, hogy a kicsiknek nincs mit megmutatni, van aki el sem jön a közös programokra, közgyűlésekre. Én szerintem igenis büszkék lehettünk az eredményeinkre, és rendszeresen részt veszek a közös rendezvényeken. Az egy tag – egy szavazat elve alapján egyen-rangú résztvevője vagyunk a közgyűléseknek, és a mi szavazatunk is számit, füg-getlenül a nagyságunktól. Az Elnöki Fórumon pedig igazan izgalmas, a jövőnket meghatározó hírekről hallhattunk. Mindannyiunk érdeke, hogy első kézből, sze-mélyesen értesüljünk a velünk foglalkozó tervekről, annak csak örülhetünk, ha bennünket is belevonnak ebbe, és elmondhatjuk a véleményünket.

Page 44: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június44

TKSZ Figyelő

vetődött, hogy máshol is kéne nyit-ni fiókot, de alacsony a jövedelme-zőségünk, és nagy terhet jelentene egy újabb fiók beindítása, illetve ha nem tudunk valami ütőképes aján-lattal előállni, akkor csak a költség marad, és bevétel nem nagyon lesz hozzá. Azzal persze tisztában va-gyunk, hogy ez egyfajta „róka fogta csuka”. Nekünk az egymilliós vesz-teség vagy bevétel kiesés komoly terhet jelentene. Még a nyolcvanas évek elején volt egy Budapest, XXII. (Nagytétény-ben) kerületi Fiók is, és nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, beté-tet nem gyűjtöttek, ráadásul akkor még nehezebb volt megközelíteni is, üzleti év közben lemondtunk róla. AMESZÖV megőrizendő az érdekeltséget, az Albának (koráb-ban Mór és Vidéke) ajánlotta fel a lehetőséget, így ők ezt átvették. Ez is azt bizonyítja, hogy nagyon pici kárt is nehezen viselünk el. Emiatt pedig talán túlzottan is óvatosak vagyunk a kihelyezéseknél, nem nagyságrend okán. Én 1991-ben lettem ügyvezető, amikor olyan hitelállományunk volt, amelynek 90%-a biohumusz hitel volt. Több, mint 100 millió forint lett ilyen célra kihelyezve, egész ponto-san biogiliszta tenyésztésre lett kihi-telezve. Giliszta nem nagyon volt a földben, ezért óriási botrányok vol-tak – tüntetés, perek, öngyilkosság stb. Sajnos, nagyon rossz tapaszta-lattal kezdtem. Az ennek köszönhe-tően az eredménytartalék -61 millió forint lett. 61 millió kölcsönt, és 3 mil-lió alárendelt kölcsöntőkét kaptunk 1993-ban. 2007-re ezt ledolgoztuk, illetve visszaadtuk a konszolidációs kötvényt az OTIVA-nak. Persze, ha ez akkor nem követke-zett volna be, akkor a tőkénk nem itt tartana. Nagyon komoly tanu-lópénz volt ez a számomra. Sokkal óvatosabbá tett, mindent sokkal alaposabban megvizsgálunk. En-nek köszönhetően „kimaradtunk” a faktoring ügyletekből, a zálog-hitelezésből, devizahitelezésből. A

devizahitelezésre rákészültünk, de aztán talán az utolsó pillanatban, lefújtuk. A Sárbogárddal és az Érddel van szorosabb kapcsolatunk, Mi az Eurobank programot hasz-náljuk, éppen most volt 4 éve, hogy átálltunk, ebben mi is tudtunk se-gíteni. Tisztában vagyunk a helyzetünk-kel, a méreteinkkel, a lehetősége-inkkel, valószínűleg egy beolva-dás előbb-utóbb be fog következni, nem tudjuk kikerülni. Bár ez kb. 20 éve téma, először, amikor 1993-ban konszolidációra szorultunk, majd, amikor 100 M forint volt a tőkekö-vetelmény, majd amikor 250 millió forintra emelték azt, majd a Bázel III… A biohumusz-hitelezés egyik problémája a területenkívüliség volt (az ország szinte minden ré-

szére lett hitelezve) illetve a hitele-zési ág intenzitása, hiszen a hitelál-lomány 90%-a ebből állt. Jelenleg elsősorban a működési területünket hitelezzük, nem zár-kózunk el a kívülállók hitelezésétől sem, megfelelő referenciák, és fe-dezet mellett. A végtörlesztésben részt vettünk, ez egy jó lehetőség volt, hiszen az egész tavalyi év hitelezés szempont-jából a mélyponton volt. Októbertől szerencsére beindult a végtörlesz-tési hullám. December 15-én csi-náltunk egy „tabula raza”-t, akkor 360 M forint igényt összesítettünk. És akkor úgy döntöttünk, hogy a további megkereséseket nem fo-gadunk. Kétségtelenül, viszonylag korán lezártuk ezt a sorozatot, te-kintve, hogy időben nagyon is a vé-gére koncentrálódott a tömeg, de bármilyen kedvezőnek is látszik az

Folytatás a 43. oldalról

SZÜLETETT: 1957. 1975. Hungária Műanyag fel-dolgozó Vállalat, Budatétény; 1979. Ercsi és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, pénztáros, könyvelő, kirendeltség-vezető, belső ellenőr, hálózati vezető; 1991. Ercsi és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, ügyvezető-igazgató;

1999. PSZF, banki tanácsadói oklevél; 2000. BGF, közgazdász diploma; 2011. december, Ercsi és Vidé-ke Körzeti Takarékszövetkezet, elnök-ügyvezető Egyéb: férjezett, két felnőtt lánya, 5 unokája van; hobbija a gobelinvarrás, olajképek, első-sorban tájképek festése.

Névjegy – Veszprémi Józsefné, Sárika

2007 . 2008 . 2009 . 2010 . 2011 .2582,22255,61122,0

2637,82308,81136,5

2668,12325,71243,4

2878,22533,91142,1

3007,32651,41133,3

MFŐ M HUFBetét M HUFHitelek M HUF

3500,0

3000,0

2500,0

2000,0

1500,0

1000,0

500,0

0,0

Mérlegfőösszeg, betétek és hitelek alakulása

Page 45: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 45

TKSZ Figyelő

eredmény, az intenzitása (hitelállo-mányon beüli részaránya) megha-ladta a 30%-ot, ezért nem mertük folytatni a hitelezést. Nálunk elég nagy volt a szórás, ugyanis 1,5 mil-liótól a 18 millióig adtuk. A nagyobb hiteleket már 20 évre kellett adni. Húsz év azonban már nagy idő… A hitel-betéti mutató év végén 47,1% volt… Persze az igaz, hogy a befo-gadott 360 m Ft hitelkérelem 2/3-a idén realizálódott. Az első negyed-évben már 50-51% körül alakult a hitel-betéti mutatónk. Jegybanki alapkamat plusz 4%-ért adtuk, talán három esetben volt területen kívüli hitelezés. Szerencsére tudtunk válo-gatni a hiteligénylők között. Amikor az induláskor látszott, hogy az ügy-felek nem tudják a feltételeket telje-síteni – jövedelmi viszonyok, kezes, adóstárs, hiánya, értékarányok stb. miatt –, akkor erről tájékoztattuk őket, így még az igénylés sem került beadásra. Ilyen értelemben a be-adott kérelmek elutasítása nem volt jelentős. Nem hitegettünk senkit. A pozitív adóslista a bevezetése után azonnal működött, és sokszor nagyon meglepő dolgok derültek ki, így a hitelezési kockázat szinte kéz-zelfoghatóan csökkent. A minap egy kisebb összeg (200 e Ft) hitelezése előtt lekértük egy házaspár listáját, és kiderült, hogy külön-külön a férj és feleségnek 4-4, összesen 8 hitel-ügylete volt… Szomorú! Természe-

tesen visszautasítottuk a kérelmet. Most már az sem segít, ha valaki nem mondja meg… Jelentősebb részben lakossági ügyfeleink vannak. A gazdasági környezetet nehéz meghatározni, Százhalombatta itt van a közelben, működik, sokan járnak oda dolgoz-ni, akik meg tudnak élni. Ezen kívül szinte nincs komolyabb vállalkozás a térségben. A termelőszövetke-zetek, a fogyasztási szövetkezetek sorra megszűntek. Az agárdi állami gazdaság működött, inkább az ál-lattenyésztés, húsfeldolgozás volt jellemző erre a térségre, de ezek megszűntek, nincs cukorgyár (még a gépeket is leszerelték), nincs hon-védség (az épületek ma is üresen állnak, az önkormányzat átvenné, de tisztázatlan körülmények miatt megállapodás nem született. Beloiannisz (1200 fő) és Besnyő (1500 fő) 6 kilométerre egymástól a kirendeltségek úgy üzemelnek, hogy a lecsökkentett létszámú kollé-gák( 4 főből 2 főre) délelőtt Besnyőn, délután Beloianniszban dolgoznak. Másnap cserélnek. Gyakorlatilag mindkét településen minden nap van pénzügyi szolgáltatás, igaz, csak félnapig. Pénteken helyettesítéssel oldjuk meg, hogy mindkét kirendelt-ség délig nyitva legyen.. Úgy tűnik, megszokták az emberek. Beloiannisz nem nagy település, de tavaly 10 millió forinttal nőtt a betétállomány.

A kirendeltségek 1 millió forintig dönthetnek helyben, 5 millió forin-tig a két ügyvezető és a kirendelt-ség-vezető együtt, 5 millió forint hi-teligény felett az igazgatóság dönt. Ez a döntési mechanizmus soha nem jelentett problémát. Nincsenek ágazatvezetők. A köz-pontban 6 fő dolgozik, a két ügy-vezető, belső ellenőr, főkönyvelő, GIRO-s – informatikus, bérügyes. A kockázatkezelő egy „hivatásos anya” (három gyermek édesanyja, aki ko-

rábban kereskedelmi bankban dol-gozott) heti egy alkalommal meg-bízás alapján dolgozik nekünk. A lakossági ügyfelek kb. 80%-os részarányt képeznek, önkor-mányzati számlavezetésünk nincs. Az önkormányzatokat végiglátogat-tuk, általában nem volt fogékony-ság, akik pedig érdeklődtek nálunk, azok eléggé el voltak adósodva, az egyik esetben gondoltunk a Taka-rékbanki közreműködésére is, végül mindkettőt elvetettük. A minap is arról lehetett olvasni, hogy a főváros közelsége nem fel-tétlenül jelent előnyt. Sajnos mi is ezt tudjuk megerősíteni, illetve az a tapasztalat, hogy azok a vidékiek, akik más városba járnak dolgozni, javarészt ott bankolnak, ahol dol-goznak. Amikor itthonról elmennek, mi még nem vagyunk nyitva, ami-kor hazajönnek, már nem vagyunk nyitva…

A főváros közelsége nem fel-tétlenül jelent előnyt. Saj-

nos mi is ezt tudjuk megerősíte-ni, illetve az a tapasztalat, hogy azok a vidékiek, akik más város-ba járnak dolgozni, javarészt ott bankolnak, ahol dolgoznak. Ami-

kor itthonról elmennek, mi még nem vagyunk nyitva, amikor hazajön-nek, már nem vagyunk nyitva…

256,825,13,3

12,4

271,247,4

3,519,8

284,057,23,4

16,5

294,478,0

3,313,2

305,9107,7

3,315,8

ST, ÉV, CT, AEE alakulása M HUF

STÉVCTAEE

2007 . 2008 . 2009 . 2010 . 2011 .

350,0

300,0

250,0

200,0

150,0

100,0

50,0

0,0

Page 46: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június46

TKSZ Figyelő

MINDENEKELŐTT mit lehet Rólad tudni? – 53 éves vagyok, 33 éve dolgo-zom a takaréknál, végigjártam a ranglétrát, könyvelőtől kirendelt-ség-vezetéstől, a belső ellenőrzésen át, az ügyvezetésig, végül Nagy Pál (aki 35 évig elnökként irányította a szövetkezetet) utódaként elnök-ügyvezető lettem 2011. január 1-től.

– Melyek a takarékszövetkezet legfontosabb paraméterei? – A takarék 54 évvel ezelőtt ala-kult 127 tag részvételével, és mint-egy 13 ezer forint részjegytőkével. Jelenleg a központtal együtt 13 ki-rendeltségünk van, a mérlegfőösz-szeg több mint 6.000, a betétállo-mány 5.500, a hitelállomány 2.600, a saját tőkéje 550 millió forint. Kb. 5 ezer lakossági és nem egészen 900 vállalkozói számlát, és 4 önkor-mányzat számláit vezetjük. Az élő bankkártyák száma kevesebb, mint 300 db, az SMS szolgáltatással 550 ügyfél rendelkezik, Netbanki szol-

gáltatást 58 ügyfél vesz igénybe. ATM-ünk nincs. A dolgozók létszá-ma 53 fő, ebből 5 férfi, a felsőfokú végzettségűek száma 6 fő. 1997-ben az országban másodikként egye-sültünk Mezőkovácsháza és Vidéke Takarékszövetkezettel, 8 kirendelt-ségünk volt előzőleg, az egyesü-léssel további 5 kirendeltséggel bővültünk.

– Hogyan alakult a tagság, meny-nyi a részjegytőke és milyen ará-nya van? – Az előzőekben említett egye-sülés előtt a tagság létszáma közel 13 ezer, utána több mint 20 ezer fő lett. Az alaprészjegy összege 1997-től 10 ezer forint lett így jelenleg is megfelelünk a törvényi szabályo-zásnak. A takarékszövetkezeti tagok száma 872 fő volt tavaly év végén. A részjegytőke több mint 50 mil-lió forint volt, de így sem érte el a saját tőke 10%-át. Az egy tag által megszerezhető részjegyek száma 200 db, az egy tag által megszerez-hető tulajdon legfeljebb 2 millió forint lehet.

– Milyen a takarék gazdasági kör-nyezete? – A kirendeltségeink többsége a mezőkovácsházi járás területén fekszik. Mezőkovácsházán, Med-gyesegyházán, és Battonyán van konkurencia az OTP és a K&H révén. Mezőkovácsháza (6200 fő), Med-gyesegyháza (3800 fő) és Battonya

(5800 fő) város, Kevermes (2100 fő) pedig egy nagyközség. (Az utób-bi lakosainak száma fénykorában meghaladta az 5 ezret is.) Ügyfe-leink többsége néhány kivétellel a működési területünkön él. A mű-ködési körzethez tartozó telepü-lések lélekszáma 36 ezer fő, de ez folyamatosan csökken. 1997-ben még több mint 42 ezer fő volt az érintett terület lakosainak száma.A rendszerváltás után, a piacok el-vesztésének, az infrastruktúra el-maradottságának, és a romló gaz-dasági helyzetnek köszönhetően a korábban működő vállalkozások döntő része a Viharsarokban, pon-tosabban Békés megye déli, dél-ke-leti részén is felszámolás alá került, a munkahelyek ezres nagyságrend-ben szűntek meg. A munkanélkü-liek száma jelentősen meghaladta és jelenleg is meghaladja az orszá-gos átlagot és ez a legfőbb problé-mák egyike. A Kevermesi Takarék az ÁFÉSZ-ek, cirokfeldolgozó, valamint a húsüze-mek bedőlése miatt konszolidálás-ra szorult, amelynek keretében 162 millió forint vagyoni juttatásban részesült. A kölcsönt 2007 végére hiánytalanul visszafizettük. A térségben jellemzően ma is a mezőgazdaságból élünk, azzal a különbséggel, hogy korábban a nyersanyagokat feldolgozva – kon-zervgyár, húskombinát, hűtőház stb. révén – tudtunk exportálni, ma inkább a szemes terményeket

Messze a várostól A Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet a határ közelében

Szerző: Csépány

György

Kevermes nagyközség és a Takarékszövetkezet működési területébe bevont te-lepülések Magyarország délkeleti részén, Békés megyében, Battonyától Lökös-házáig, a román országhatár mentén helyezkednek el. A régióban az emberek jórészt a mezőgazdaságból, vagy az ahhoz kapcsolódó vállalkozásokból élnek. A munkaképes lakosság fennmaradó hányada munkanélküliséggel küzd, se-gélyből és közmunkából próbál megélni. Lakatos Lajossal, a Kevermes és Vidé-ke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetőjével beszélgettünk a térség problémá-iról, finanszírozási lehetőségeiről.

„Ha a sikernek van tit-ka, akkor az abban a ké-

pességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját és az ő szemszögéből is látjuk a dolgo-kat, nemcsak a sajátunkéból.” 1

1 Henry Ford (1863–1947 .) amerikai üzletember

Page 47: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 47

nagyban értékesítve feldolgozat-lanul, vagy a zöldségtermékeket, gyümölcsöket frissen adjuk el, így jelentős hozzáadott értéket veszí-tünk el. Főbb gazdasági növények: a kukorica, búza, napraforgó, rep-ce; a gyümölcsök közül a dinnye, a zöldségek közül a paprika, paradi-csom. A környezetünkben egyéb-ként jó minőségű, sok esetben 30-40 aranykoronás földek vannak. Mezőhegyesen, Sarkadon példá-ul cukorgyár volt, amelyeket úgy privatizáltak, hogy röviddel a meg-vásárlás után be is csuktak, a dol-gozók pedig rövid úton az utcára kerültek, nem is beszélve a cukor-répa termelőkről. Az állattenyésztés korábban a mi térségünkre is jel-lemző volt, amíg a felvásárlás tisz-tességgel működött, mára mindez elhalt, tönkre ment. A termelőszövetkezetek a törvé-nyi lehetőség után gyorsan átala-kultak részvénytársasággá, a tagság szűk köre maradt csak részvényes, a kistulajdonosok pedig eladtak szin-te mindent fillérekért. A nagyokat pedig kizárólag a profit vezérel-te. Nagyobb gépekkel, leszűkült termékkörrel, kézi munkaerőre – egyáltalán munkaerőre – nem volt szükség. A kárpótlással a fölterü-letek elaprózódtak. Sok tulajdonos

az évek folyamán el- vagy bérbe adni kényszerült területeit, mivel a gépesítettség hiánya és a magas bérmunka költsége miatt nem volt gazdaságos számukra a termelés. Az így kialakult családi gazdasá-gok mára már optimális üzemmé-rettel rendelkeznek, problémát je-lent, hogy ezek a földterületek több helyrajzi számon és több helyen találhatóak. A támogatások előfi-nanszírozása az egyik működő hi-telezési tevékenységünk. A határon átnyúló kereskedelmi forgalom nem jelentős, az utóbbi időben inkább mi járunk át a túlol-dalra. Az itteni mezőgazdasági vál-lalkozók – mint ahogy az osztrákok járnak át Magyarországra –, járnak át gépekkel Romániába, hogy meg-műveljék a bérelt(?) földjeiket.

– Az adott gazdasági térségben milyen üzleti lehetőség kínálkozik? – Miután a megélhetést legna-gyobb részben a mezőgazdaság biztosítja, így ennek finanszírozása igen meghatározó, de természete-sen más ágazatok vállalkozásainak igényeit is próbáljuk kielégíteni. A takarékszövetkezet nagy figyelmet fordít a működési területén gaz-dálkodó KKV szektor hiteligényei-nek kiszolgálására. A rendszerváltás után, amikor a földek visszakerültek

magántulajdonba, vált hangsúlyos-sá a mezőgazdasági hitelezés. Úgy néz ki, ez működik! Bankautomatánk nincs, eddig nem volt rá igény. A bankkártyák száma is alacsony, hitelkártyánk nincs, NetBank ugyan van, de ezt is kevesen veszik igénybe. A nyug-díjasok, segélyesek egy összegben veszik fel a pénzt. Devizaszámla-ve-zetés, devizahitelezés nincs, lakás-hitelből is kevés van. Új lakásépítés nem igen volt. A szolgáltatásunk és az ügyfelek igényei szorosan kap-csolódnak egymáshoz. Úgy tűnik, hogy a leszűkült termékkör és a város elszívó hatása egymást erősí-ti. Amennyiben az igények szüksé-gessé teszik, akkor természetesen készek vagyunk a szolgáltatások bővítésére is.

– Milyen betéti és hitelpolitikát folytattok? – A megtakarítással rendelkező idősebb ügyfeleink tradicionálisan a könyves betéthez ragaszkodnak leginkább, a vállalkozó és fiatalabb ügyfeleink a számla melletti lekötést részesítik előnyben. Jelenlegi betéti kamataink 4,5 és 6% között mozognak betét típustól és lekötéstől függően. A hitelkamat éven belül: a jegybanki alapkamat plusz 3%, éven túl: jegy-

Folytatás a 48. oldalon

TKSZ Figyelő

Született: 1959. 01. 01. 1978. Közgazdasági szakkö-zépiskolai érettségi, 1979. Kevermes és Vidéke Tksz. január 1-től könyvelő, 1987. július 1-től kirendeltség vezető, 1994. január 1-től belső ellenőr, 1997. Mérlegképes könyvelő, 1998. Bankárképző, banki ta-nácsadó, 1999. július 1-től üzletági osz-tályvezető, 2002. január 1-től ügyvezető igazgató, 2011. január 1-től elnök ügy-vezető.

Lakatos Lajos

Lakatos Lajos

Page 48: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június48

banki alapkamat plusz 4-5%, amihez hozzájönnek még a díjak, költségek. A földvásárlási hitelnél a BUBOR-hoz igazítjuk a kamatlábat. Jelenleg a gép-vásárlási hitel a beszűkült pályázati lehetőségek miatt, általában a hasz-nált gépek finanszírozásához kötődik, számuk nem jelentős. A hitel-betét arány év végi állapo-ta nem tükrözi a valódi arányokat, hisz a mezőgazdasági tevékenység bevételei általában év végéig jelent-keznek, ekkor növekszik a betétállo-mány és csökken a hitel, év közben ez az arány jóval magasabb. Az élet-módból, a szokásokból adódóan az ügyfelek igénylik a személyes kap-csolatot, szívesen elbeszélgetnek a Takarékszövetkezetben gondjaikról, problémáikról, mondhatjuk, hogy a személyes kapcsolat tartja életben a működésünket.

A mezőgazdasági vállalkozókat már ismerjük, ezért vállaljuk a fi-nanszírozásukat. Tudjuk, mekkora földterületen gazdálkodnak, nyo-mon követhettük fejlődésüket. Nyil-ván a törvény adta lehetőségeket kihasználva az adó optimalizálása miatt a bevételt osztják, de ettől még finanszírozhatóak, csak egy kicsit úgymond „macerásabbak”. Akik nem vesztették el a munkahe-lyüket és sikerült valamennyi földet

megszerezniük a megélhetéshez, azokkal nincs gond.

– A végtörlesztés milyen ered-ménnyel zárult? – A végtörlesztés hitelezésében nem nagyon vettünk részt, alig 130 millió forint hitelt folyósítottunk ki, elsősorban a takarékszövetke-zettel már régebben kapcsolatban álló ügyfeleink részére. Valójában nem volt több hitelképes kereslet. A jövedelmi korlát olyan erős volt, hogy az emberek többsége eb-ben a konstrukcióban nem tudott labdába rúgni, hiába volt ingatlan fedezet mögötte. Működési terüle-tünkön a régió hátrányos helyzete miatt (úthálózat, munkahely, infra-struktúra) a lakóházak piaci értéke messze elmarad a valódi értékétől, emiatt a devizahitel értéke sok eset-ben meghaladta a lakóingatlan ér-

tékét. A takarék, jellemzően, csak kis mértékben, illetve csekély há-nyadban finanszíroz lakóingatlan építéseket és vásárlásokat, kizáró-lag forintban, így a végtörlesztés-ből eredően veszteségünk nem keletkezett.

– Széchenyi Kártya, Gazdakár-tya programban részt vesztek-e? – Volt néhány érdeklő ügyfelünk a program iránt, de a feltételrend-

szer megismerése után a takarék-szövetkezet által kínált konstrukció-kat választották. Nagyon sok olyan központi termék van, amit mi hely-ben kicsit másként, a helyi lehetősé-gekhez igazítva használunk. Ilyenek a területalapú támogatáshoz, föld-, vagy gépvásárlásához nyújtott éven belüli, éven túli mezőgazdasági köl-csönök. Több esetben az MFB ked-vezményes konstrukciójával az ügy-felek nem jutottak egyről a kettőre.

– Önkormányzati finanszírozá-sotok van-e? – 4 önkormányzat (Kevermes, Végegyháza, Nagybánhegyes, Ka-szaper) számláját vezetjük, az ön-kormányzatok részére kiadott hitel-állomány mintegy 130 millió forint volt 2011 végén. Ezen kívül volt még egy önkormányzatunk, amelynek viszont nagyobb hitelre volt szüksé-ge, amit már nem vállalhattunk be, így le kellett mondanunk a számla-vezetésről is.

– Hogyan oldjátok meg a kocká-zatkezelést? – Az előírásoknak megfelelően alkalmazunk kockázatkezelőt. A ta-karékszövetkezetünk működésére ható kockázatokat (elsősorban hi-telezési) figyeli és elemzi. A műkö-dési, piaci, koncentrációs, likviditási kockázatok vizsgálatakor a mező-gazdasági ágazat sajátosságai do-minálnak.

– Milyen ügyfélkörrel rendelkeztek? – A működési terület szinte min-den településén rendelkezünk ki-rendeltséggel, így a települések lakosságának helyben kínáljuk szolgáltatásainkat a nyugdíjas számlavezetéstől a többszáz mil-liós forgalmat bonyolító vállalko-zói számlákig. Az egyre idősödő lakosság, a közmunka program-ban résztvevő, valamint segélyben részesülő ügyfeleink igényeit is ki kell elégíteni, nekik viszont meg-élhetési és nem betételhelyézesi gondjaik vannak. Nem panasz-kodni akarok, hisz az elért ered-

TKSZ Figyelő

Folytatás a 47. oldalról

A felújí­tott köz­ponti ki­rendeltség

Page 49: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 49

ményeink ezt nem indokolnák. A megélhetési nehézségek miatt a fiatalok többsége elvándorol, a települések lakossága csökken. A közép- vagy főiskolát végzett fi-atalok – akik leginkább igénybe vennénk a számlavezetéshez kap-csolódó szolgáltatásokat (bankkár-tya, netbank) -, a jobb megélhetés reményében nem valószínű, hogy a falusi életet választják. Ez sajnos valóban nagy gond és behatárolja a lehetőségeinket.

– A „paraszt” erkölcsi kategória?! – A mezőgazdaság finanszírozás kapcsán meg kell jegyezni, hogy a mezőgazdaságból élők túlnyomó többsége, akikre csak jó értelem-ben lehet használni, hogy „paraszt”, komolyan veszi a gazdálkodást, iga-zodik a természet törvényeihez, és próbál igazodni az állam törvényes rendjéhez. Ha egy fillérje sem marad, de akkor is visszafizeti az adósságát. Keresi a megoldást, és nem panasz-kodik. A föld a fedezet, és azt semmi pénzért el nem kótyavetyéli, hiszen a föld jelenti a megélhetést, az életet.

– Milyen programot használtok? – A TAK-INVEST Zrt. Eurobank programját használjuk. Ezzel jelen-leg elégedettek vagyunk, a takarék-szövetkezeti tulajdonlásból kifolyó-lag valamelyest van ráhatásunk az árakra, és ők maguk is elég segítő-

TKSZ Figyelő

készek. Az informatikai kockázatok csökkentésére létrehoztunk egy tar-talék szerver központot is egy másik településen, leállás, meghibásodás esetén át tudunk állni az ügyfélfor-galom jelentős fennakadása nélkül.

– Mit gondoltok a bázeli tőkekö-vetelményekről – Ha valaki megmarad a saját régiójában, és nem finanszíroz túl-zottan kockázatos ügyleteket, akkor a hozzánk hasonló tőkeszerkezet stabil pozíciót jelenthet. Tavaly is eredményesen gazdálkodtunk, 56 millió forint volt az adózás előtti eredményünk. Ez nem olyan rossz ebben a régióban. Valóban kicsik vagyunk, de ezt az ügyfélkört mi szolgáljuk ki és nem nagyon kap-kodnak a pozícióinkért. Várhatólag a tőkénk elegendő lesz az új szabá-lyozáshoz. Fúzióról nem tárgyaltunk más takarékszövetkezettel, ha a gaz-dasági és jogszabályi kényszer ezt követeli, természetesen lépnünk kell ebben az irányban, és keresnünk kell a megfelelő megoldást. Az önálló-ságot persze szeretnénk megőrizni, amíg lehet. Befektetőkre pedig, nem is gondolunk, igaz nem is kerestek bennünket, de nem is lett volna mi-ért, hisz 1958-ban nem ezzel a céllal alakult meg a helyi szövetkezet.

– Hogyan oldjátok meg az okta-tási feladatokat?

– A legtöbb konzultációt a fővá-rosban tartják, de Budapest kétség-telenül messze van, a kollégák fel-utaztatása jelentős anyagi és időbeli ráfordítást jelentene a számunkra. Ezért a szükséges oktatást a régió-ban, a többi takarékkal összefogva próbáljuk megoldani, megszervez-ni. Békéscsabán a KÖZGÉ-vel, azaz a Széchenyi István Szakközépis-kolával illetve Mezőkovácsházán a Hunyadi János Gimnáziummal alakítottunk ki együttműködést. Évek óta ugyanazon oktatási köz-pontokkal vagyunk kapcsolatban, így már tudják, hogy bennünket a speciális pénzügyi, számviteli, adó-zási témák érdekelnek. Pályázatot nem nyújtottunk be, a szakképzési hozzájárulás lehetőségeit kihasznál-va a képzettséggel nem rendelkező dolgozók jelentős része beiskolá-zásra került pénzügyi és számviteli ismereteinek bővítése érdekében.

– Milyen a kapcsolat a megyei ta-karékokkal? – A megyében hét takarékszövet-kezet működik, nevezetesen Endrőd, Gádoros, Gyula, Kevermes, Kondoros, Szarvas, és Szeghalom, mi vagyunk a második legkisebbek, de ezt nem szégyelljük. Több megyében már nincs ennyi takarék! Mi nem külön-böztetjük meg egymást. Persze, az-zal azért egyet értenénk, innen néz-ve, hogy mindenki egy integrációnak, egy kellő biztonságot garantáló in-tézményvédelemnek legyen a tag-ja, és ne egy vagy több kis létszámú, erőtlen közösségnek. Ha szabad for-rásainkat szeretnénk elhelyezni, be-fektetni, az állampapír, MNB kötvény vagy bankközi betételhelyezés jöhet szóba. A biztosnak tűnő, és nagy ho-zamot ígérő lehetőségeket fenntar-tással fogadjuk. A konzorciális hite-leknek is komoly buktatói lehetnek. A nagyobb, kockázatosabb kihelye-zésekhez megfelelő garanciára len-ne szükség, mert ha valami nem a várt eredményt hozza, a betétesek pénze még akkor is biztonságban van. Különben vége lehet minden-nek, hiszen mi nem veszíthetünk!

2007 . 2008 . 2009 . 2010 . 2011 . 2012 . 04 .

5677,05173,22186,3

5846,25312,82414,0

5723,85144,02649,4

6337,55722,02487,9

6223,85559,12601,0

6071,45353,72814,6

MFŐ M HUFBetét M HUFHitelek M HUF

7000,0

6000,0

5000,0

4000,0

3000,0

2000,0

1000,0

0,0

Mérlegfőösszeg, betétek és hitelek alakulása

Page 50: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június50

TKSZ Figyelő

SZMUTKÓ ILLÉS, a Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető-je aláhúzza, hogy működési körzetük fokozottan hátrányos helyzetű, ami a takarékszövetkezetet is súlyosan érinti. A munkanélküliség ebben a körzetben az országos átlag kétsze-rese – háromszorosa. A keleti piacok elvesztése máig ki nem hevert csa-pást jelent, főleg az itt megtermelt jelentős mennyiségű alma piaca ve-szett el, s a feldolgozó üzemek is sorra becsukták kapuikat. Következmény: a lakosság elöregszik, nyugdíjból és segélyekből él, a fiatalok pedig el-vándorolnak. Mindezek ellenére a takarékszövetkezet eredményesen működik, s már évek óta a legjobbak közé számít, ami az eszközarányos nyereségességet illeti, az integráció-

ba tömörült 109 takarékszövetkezet között tavaly a 31. helyet foglalta el. Ennek persze a szívós, körültekintő, prudens üzletpolitika az oka, no meg az, hogy a lakosság sajátjának tekin-ti a takarékot, s bizalommal fordul hozzájuk, s választja őket pénzügyi szolgáltatóként. A nyírbéltekiek 2011. év végi mér-leg-főösszege 6,5 milliárd Ft-ot tett ki. Betétállományuk 5,3 milliárd Ft volt, ennek 93,1%-a lakosságtól szárma-zik, 6,9% pedig egyéb, elsősorban kisvállalkozói szektorból ered (1%-ot képviselnek a non-profit szerveze-tek, mint a különböző alapítványok, közhasznú szervezetek). A betétek elsősorban a negyedik negyedév-ben növekednek, mivel ekkor fut-nak be a földalapú támogatások. Ez meghatározó, mivel a térségben a mezőgazdasági termelés a megha-tározó, s ebben a körzetben pedig a dohánytermesztés, melynek a köz-pontja Pócspetri. Ugyan a betétállomány növekedé-se 2011-ben elmaradt a tervezettől, de így is 2,95%-os növekedést mu-tatott fel, ami meghaladta az integ-rációs átlagot (2,3%). A betétformák közül a legnépszerűbb a takarékszel-vény, ez adja a teljes betétállomány 52,2%-át. Ugyancsak meghatározó a takaréklevél, ez a teljes betétállo-mány 22,8%-át teszi ki. Egyre népsze-

rűbb a lakossági folyószámla, úgy a lakosság, mint a vállalkozók között. A lakosságnak közel négyezer folyó-számlája van, ahonnan a közüzemi számláikat fizetik, átutalásokat in-dítanak, illetve fogadnak, így egyre több nyugdíjas is folyószámlájára kéri nyugdíja átutalását. A vállalko-zók 1200 folyószámlával rendelkez-nek, ez a meghatározó a vállalkozói betétek terén. A bruttó hitelállomány 1,7 milliárd Ft-ot tett ki az elmúlt év végén. Ez 91 millió Ft-os növekedést jelent az elő-ző év időszakához viszonyítva, ami 50 millió Ft-tal haladta meg a tervezettet. A takarék ugyan jelentős forrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy több hitelt nyújtson, de éppen az előzőekben vázolt nehéz gazdasági helyzet mi-att a potenciális ügyfelek egyre ke-vésbé felelnek meg a hiteligénylés feltételeinek, ez pedig lekorlátozza a takarékszövetkezet hitelezési lehe-tőségeit is. A hitel/betét arány ezért alacsony is volt, 32%-ot tett ki. A hitelezés területén is a lakossági üzletág a meghatározó, a háztartások 1,5 milliárd Ft összegben vettek fel hitelt. A végtörlesztéses hitelek eb-ben szerepet játszottak, erre a célra 129 millió Ft értékben folyósítottak hitelt 43 ügyfél részére, akik egyúttal új ügyfelek is, hiszen a takarék nem foglalkozott devizaalapú hitelezés-

Szmutkó Illés

A nehéz körülmények ellenére

 Eredményesen működik a Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet

Szerző:Váradi Lajos

A takarékszövetkezet 1958. május 26-án alakult, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti szeg-letében, közel az ukrán és román határhoz. Ma tizenegy kirendeltséggel és három betét-gyűjtő pénztárral rendelkezik. Tagjaik száma 209, egy tagi részjegy értéke 10 000 Ft, de mindenkinek három részjegyet kell lejegyeznie, ám ennél többet nem is lehet az alapsza-bályuk szerint. Harminchárom fő működteti a takarékszövetkezetet, s szolgálja ki a húszezer fős ügyfélkört. Működési körzetük 16 településre terjed ki, ebből a legnépesebb Nyírbátor városa, a működési területeken kb. 48 000 lakos él. Versenytársaik a városokban találha-tók, a legfontosabbak az Erste, a K&H, az OTP és a Raiffeisen, a kisebbekben pedig a posta.

Page 51: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 51

TKSZ Figyelő

sel. A végtörlesztés során fontos volt „az ismertségi fok”, vagyis a műkö-dési körzetükből szolgálták ki az új ügyfeleket, illetve azok kerülhettek be a körbe, akik valamilyen módon kapcsolódtak meglévő ügyfelekhez, szolgáltatókhoz. Ez az ügyfélszer-zés pozitív visszhangot váltott ki, s várható, hogy a takarék jó hírnevé-nek köszönhetően további ügyfélkör megszerzésére is sor kerülhet. A szabad likviditást a Takarékban-kon keresztül helyezték ki, s főleg állampapírok vásárlására fordítot-ták, ennek összege 4,5 milliárd Ft-ot tett ki. Ami a jövedelmezőséget illeti, ezen a téren van mivel büszkélkednie a ta-karéknak. Adózás előtti eredményük elérte a 92 millió Ft-ot. Bevételeinek túlnyomó többsége a hitelezési és az állampapír üzletágakból származik, emellett szerepet játszik még a juta-lékos bevételek üzletág is. Az egyéb bevételek 14 millió Ft-tal növeked-

SZMUTKÓ ILLÉS, a Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet el-nök-ügyvezetője régi új ember a takaréknál. Új, mert 2011. má-jus 26-án választották meg erre a tisztségre, miután elődje, Né-meth Ferencné, nyugállományba vonult. Ugyanakkor régi is, mert 1972. március 16-a óta dolgozik a takarékszövetkezetnél. Végig-járta a szakmai létra szinten min-den lépcsőfokát, volt pénztáros, könyvelő, belső ellenőr, majd huzamosabb ideig főkönyvelő. Különböző közgazdasági tanul-mányokat folytatott, így mérleg-képes könyvelői, adótanácsadói tanfolyamokat látogatott, s elvé-gezte a Felsőfokú Bankárképző kétéves tanfolyamát is. Hely-beli, Nyírbélteken született, s ma is itt lakik, feleségével. Két felnőtt gyermeke (egy fiú, egy lány) apja, s öt unoka nagyapja. Szabad idejében elsősorban ker-tészkedéssel foglalkozik.

Névjegy

tek, ami végül a végrehajtási költ-ségek megtérülésének eredménye. Ez jól mutatja, hogy milyen súlyos összegek kerülnek kifizetésre vég-rehajtási díjként, ami még tovább növeli a nem fizető ügyfelek terheit. A kamatmarzs 4,55%-ot tesz ki, ami 0,33%-os csökkenést jelent az előző évhez képest. A kamatbevételeknél a hitelek utáni bevételek az előző évhez viszonyítva 4%-kal csökken-tek, az állampapíroké viszont 1%-kal nőttek. A jövedelmezőség terén fon-tos tényező volt az is, hogy sikerült csökkenteni a költségeket, 3,56%-os mértékben. A takarék saját tőkéje 1,053 milli-árd Ft, a szavatoló tőkéje pedig 1,067 milliárd Ft. Értékvesztésként a kétes és rossznak minősített hitelek után 197 millió Ft-ot képeztek meg. A fi-zetőképességi mutatójuk 53,11%. A Felügyeleti előírás alapján számí-tott fizetőképességi mutató érték 44,26%. E mutató értéke jelentősen meghaladja a jogszabályban elő-írt 8%-os értéket. A pénzügyi koc-kázatok alapvető tőkeszükséglete 192,8 millió Ft, s ezen felül marad a szavatoló tőke többlet, 874,1 millió Ft. Vagyis: határozott, fix lábakon áll a takarékszövetkezet működése! A működéshez az informatikai hát-teret a Takinvest biztosítja. Ez éves szinten több milliós kiadást jelent, de folyamatos a fejlesztés, két éve szerver cserére is sor került, 2011-ben pedig fejlesztették az átviteli vonala-

kat. A kecskeméti székhelyű ProCons biztosítja a rendszerek ellenőrzését, s kockázat kezelést is végeznek, szer-ződéses keretek között. Mint minden takarék, a nyírbélteki is támogatja a működési körzetükben lévő alapítványokat, egyesületeket. Évente kb. félmillió Ft összeget fordí-tanak ilyen célokra, persze az igény ennél jóval többre is lenne. S melyek a jövőre vonatkozó ter-vei a takaréknak? Szmutkó Illés erre egy kívánsággal válaszol. Először is, az kellene a fejlődéshez, hogy tér-ségben, Nyírbátorban, olyan beru-házások valósulnának meg, melyek fokoznák a munkaerő iránti keresle-tet. A munkalehetőség híján ugyan-is a fiatalok elvándorolnak, s ha fi-atalok nincsenek, akkor jövő sincs. Konkrétabban: a takaréknak bővíteni kell szolgáltatásait, ennek jegyében már az idén beindítják a kártya for-galmazását, s ezzel együtt fog járni az ATM hálózat kiépítése is. Egyér-telmű az is, hogy kellő óvatossággal, de bővíteni kell a hitelállományt is, s emellett növelni kell a forrásul szol-gáló betétállományt is. Fel kell újíta-ni a kirendeltségeket is, hogy méltó körülmények között fogadhassák ügyfeleiket. Érdeklődéssel várja azt is, hogy a Takarékbank milyen új üz-leti lehetőségeket fog kínálni. Mi ké-szen állunk minden olyan megbízás teljesítésére, ami nyereséget hoz a takaréknak, s fejlődést a térségnek

– zárta mondandóját az elnök.

A Nyír­ bél teki Körzeti

Takarék­szövetk

Page 52: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június52

TKSZ Figyelő

– Mit lehet rólatok tudni úgy első megközelítésben? – A takarékszövetkezet 55 évvel ezelőtt alakult, 15 kirendeltségünk és két betétgyűjtő pénztárunk van.

Részmunkaidőben további betét-gyűjtő pénztárakat is üzemeltetünk, amely egyfajta „jószolgálatnak” te-kinthető. 75 fő az alkalmazotti lét-számunk. A mérlegfőösszegünk

meghaladja a 13.000, a saját tőkénk az 1.100 millió forintot. Közel. 7 ezer lakossági és 3 ezer vállalkozói szám-lát vezetünk. Én több mint 15 éve dolgozom a Takarékszövetkezetnél, ebből 10 éve vagyok elnök-ügyve-zetőigazgató, az idén volt választás, a harmadik ciklusnak nézek elébe.

– Milyen üzleti megfontolások vezérelnek benneteket? – Mindig érdeklődéssel figye-lem a takarékszövetkezetekről szó-ló híreket, mert viszonyítási alapot, nem utolsó sorban konkurenciát jelentenek számunkra, különösen a városban. Győrben több mint 20 takarékszövetkezeti fiók van, a ke-reskedelmi banki fiókokkal a szá-muk akár a duplája is lehet. Az in-

gatlanok majdnem teljes egészében saját ingatlanok, csak mutatóban van bérlemény. Nemrég nyitot-tunk fiókot Székesfehérváron il-letve Budapestre tervezünk egy fióknyitást. Hozzáértő embereket nyertünk meg az ügyünknek, akik bankból jönnek, és hozzák a kap-csolatukat. Ez csak így működhet! Nem tölthetünk el egyetlen per-cet sem úgy, hogy várjuk a betérő vállalkozót. Záros határidőn belül pedig meg kell szerezni a hozzá-tartozó lakossági ügyfeleket is. Az üzletpolitikánkban négy főbb súly-pont van: a vállalkozási-, és önkor-mányzati üzletág megerősítése, a záloghitelezés felfuttatása valamint a díjbevételek növelése. Az elkövetkezendőkben elsősor-ban a vállalkozási üzletágunkat sze-retnénk megerősíteni. Messziről indultunk, és nem helyeztünk ele-gendő figyelmet pl. a vállalkozó számlavezetésre. Ma már csak szi-szifuszi munkával lehet elhódítani a vállalkozásokat. Továbbra is jelen-tős potenciált látunk bennük, for-rás ugyanis nincs a kereskedelmi bankoknál, a betéteteket drágán gyűjtik, a hitel-betéti arányukat pe-dig jelentősen kell csökkenteniük. Főleg az ipari, termelő, szolgáltató vállalkozásokra gondolunk, a szá-mításba jöhető agrárvállalkozók többségét ugyanis már elértük. A Széchenyi Kártya állományunk kb. 240 millió forint, a renitens ügyfe-lek száma nem kimagasló, talán 5%-körül alakult. Az odaítélés során bizonyos preferenciákat követtünk, ezért a válsággal sújtott üzletágak-

Unger György

„Segíts magadon…” Bemutatjuk a Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezetet

Szerző:Csépány

György

Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy próbáljunk átfogó képet kialakítani az érdekkö-rünkbe tartozó hitelintézetekről. Igyekeztünk minél több tagszervezetet, minél szélesebb körben bemutatni. Ezúttal Unger Györggyel, a Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

„A cselekvés magában hord-ja a jutalmát. Cselekedni,

teremteni, harcolni a körülmények-kel, legyőzni őket (…), ebben van az ember minden öröme és egészsége.” 1

1 Emile Zola, francia regényíró, (1840–1902 .)

Page 53: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 53

TKSZ Figyelő

ba pl. építőiparba, autóiparba egy-általán nem, vagy csak kevés hitelt helyeztünk ki. A munkanélküliség a Győrtől való távolsággal egyenes arányban nő. A legtávolabbi kirendeltségen már nemcsak érezhető, hanem szemmel látható a különbség. Ezzel együtt az elmúlt két évben két új fiókot adtunk át, mert kinőtték a régit, és ez reménykeltő. Az új Pannon-halmi Fiók, az irattárral együtt, 400 négyzetméter alapterületű, a szék-háztól néhány száz méterre van. A központban legfeljebb a nagyobb vállalkozói igényekkel, vagy a prob-lémás ügyfelekkel foglalkozunk. Ez utóbbira külön, két főt foglalkoz-tatunk. Korábban követeléskeze-lő céget is akartunk alapítani, de letettünk erről a tervről. A tudás azonban nem nélkülözhető, ezt megpróbáljuk megszerezni. A köve-teléskezelésünk így is jobb, mintha eladnánk. Jelenleg 700 millió felett van az értékvesztésünk, ami nem kevés, de legalább képesek voltunk a fedezetét megteremteni. A zálog-hitelezésre plusz 10% értékvesztést képzünk, mert ezt kockázatosabb üzletágnak ítéljük. Sőt, már az ár-folyamgátas ügyletekre is képez-tünk értékvesztést. Értékvesztés nélkül egyébként minden fiókunk

rentábilis lenne. Alapesetben így működünk, itt, ebben kell élnünk, próbáljuk keresni a megoldásokat, a kiutat, és nem szoktunk panasz-kodni. Sok munka fekszik benne.

– Hogyan alakult a hitel-betéti arány? – Jelenleg 50%-os szinten állunk, ami magasabb volt, de tavalyi, a IV. negyedévben meghirdetett be-tétgyűjtési akcióban összegyűjtött 1,5 milliárd pluszforrás rontotta az arányt. Most 11 milliárd felett van a betétállományunk.

– A végtörlesztés vagy a deviza-ügyletek mennyiben érintenek benneteket? – A végtörlesztés keretében 136 ügyfélnek 770 millió forintot tud-tunk kiadni. A devizahitelezésből származó veszteségünk nem éri el a 24 millió forintot. Igaz, hogy van egy 600 milliós állományunk, de úgy ítéljük meg, hogy ez kezelhető. A devizaszámla-vezetés pedig ma már minden fiókunkban elérhető szolgáltatás, jóllehet csak 5 helyen van pénztár, de egymás között meg-oldják ezt a kirendeltségek. A lakos-sági, fogyasztási hitelben korábban is nagyon erősek voltunk a milliárd feletti állományunkkal, amely a jö-

vedelmezőségünket nagyban segí-tette. Mára érezhetően csökkent ez az állomány.

– Milyen önkormányzati kapcso-latokkal rendelkeztek? – A változások ellenére az ön-kormányzatokat továbbra is stra-tégiai partnernek tekintjük, rajtuk keresztül a lakosság és a vállalkozá-sok megnyerése is elérhetőbb. 16 önkormányzatnak, 6 körjegyzőség-nek, valamint a többcélú kistérségi társulásnak is a Takarékszövetkezet vezeti a számláját. Tíz éve indultunk el ebben az üzletágban, eddig ju-tottunk. Az önkormányzati hitele-zésben pedig igyekszünk óvatosak lenni. Az önkormányzati kapcsolatun-kat jellemzi, hogy a Pannonhalmán felszabadult ATM-et Győrságon úgy sikerült elhelyezni, hogy az önkor-mányzat a fiókhoz épített egy he-lyiséget, ahová mi adtuk az anyagot, ők pedig a munkát. Megemlíteném még Tápszent-miklóst, amely a médiában óvo-da-iskolamentő akciójáról vált is-mertté. Az önkormányzat 2008-ban pályázatott hirdetett speciális be-településre. Az általa kijelölt terü-leten egy nyolclakásos társasházat építettünk, amelyre 130 jelentke-ző volt. A gondos választás, szűrés után több mint 40 gyerekkel bő-vült a nem egészen 1000 fős tele-pülés. A családokat meghiteleztük, a választás mondhatni jól sikerült, mind emberileg, mind a hitelké-pesség szempontjából. A hitele-zett ügyfelek problémamentesen törlesztenek. A goodwill-t nem csak a klasszikus marketing eszközökkel, hanem szerencsés üzleti megoldá-sokkal is szolgálhatjuk.

– A záloghitelezés mennyiben új-donság a számotokra? – Tavaly újabb lendületet ad-tunk a záloghitelezésnek, ponto-sabban nagyobb súlyt helyeztünk az egyébként 1992 óta létező te-vékenységünkre. Megfelelő infra-

Folytatás a 54. oldalon

SZÜLETETT: Győr, 1966. novem-ber 14. 1981–1985. Szamuely Tibor Köz-gazdasági Szakközépiskola, Győr, közgazdasági érettségi; 1985–1988. Pénzügyi és Szám-viteli Főiskola, Salgótarján, okle-veles üzemgazdász; 1988–1989. Heves megyei Ipar-cikk Kiskereskedelmi Vállalat, Eger; elemző; 1989–1990. Vállalkozói és mar-keting szaküzemgazdász; 1989–1990. Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet, bel-ső ellenőr, 1990. Értékbecslő és ingatlan-

forgalmazói szakvizsga; 1990–1992. Konzumbank Rt. Győri Fiók, fiókvezető; 1992–1995. Prompt Papírkeres-kedelmi Kft., ügyvezető; 1996–1998. Felsőfokú bank-szakmai program (FEBI), 1995–2001. Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet, el-nök-helyettes, ügyvezető; 2002. Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet, elnök-ügy-vezető igazgató; 2007–2010. OTIVA – igazgató-sági tag; 2010. Takarékbank Zrt.– felü-gyelő bizottsági tag.

Névjegy: Unger György

Page 54: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június54

struktúrát, saját szervezetet hoz-tunk létre, megfelelő személyeket vontunk be, akik tudják kezelni az ebben rejlő kockázatokat. Nyilván

ez sem megy egyik pillanatról a má-sikra, de úgy érezzük, megtettünk mindent annak érdekében, hogy ez az üzletág is beérjen. Milliárdos

tervet tűztünk ki célul, itt elég ma-gas a „marge”, de nagy a kockázat is. Többek közt olyan kollégát keres-tünk, aki becsüs, ért a záloghoz, ért a közgazdaságtanhoz és dolgozott már takarékszövetkezetben. Bármi-lyen hihetetlen, találtunk ilyen em-

bert, igaz, az ország másik végében, de sikerült idecsábítani.

– Mi a helyzet a díjbevételekkel, vagy a nem kamatjellegű bevé-telekkel? – A növekedés egyik lehetséges forrása a jutalék vagy nem kamatjel-legű bevételek növelése lehet, ilyen például a biztosítási jutalék. Meg-lepőnek tűnhet, de szakítottunk a SIGNAL Biztosítóval. Korábban már egy saját alkusz cégben gondolkod-tunk, amihez egyedül kicsik voltunk, partnert meg nem találtunk hozzá, ezért – nem feladva elképzelésün-ket – szerződést kötöttünk egy al-kusz céggel úgy, hogy az állomány adott esetben átvehető. A SIGNAL Biztosítónak is vannak jó termékei, de nem mind az. Ráadásul vidéken is vannak pénzügyi tanácsadók. Ezért praktikusabbnak látszik, hogy egy alkusz cégen keresztül több

biztosító terméke legyen elérhető az ügyfelek különböző igényéhez igazodva. Így valós alternatívát tud-nunk kínálni az ügyfeleknek. Remé-nyeink szerint már induláskor sem fogunk rosszabbul járni az alkusszal, mint a kizárólagos biztosítóval. Per-

TKSZ Figyelő

sze más díjbevételekre is számítunk. A FUNDAMENTA Lakáskasszával is igyekszünk jó kapcsolatot ápolni.

– A szövetkezeti tagság és az ér-dekeltség hogyan alakult? – A tagság létszáma szinte fo-lyamatosan csökken, így nem csak a növelése, hanem a megőrzése sem egyszerű feladat. Amikor a részjegytőkét 100 ezer forintra emeltük, a részközgyűlésen 70%, a küldöttgyűlésen 90% feletti volt a részvételi arány. Elismerem, a be-ágyazottsághoz nagyobb tagsági létszám tartozna. Azt hiszem, mint sok minden másban, kompromisz-szumot kell találni az elvárt és a le-hetséges létszám között. Nem teszünk különbséget a pénzügyi szolgáltatást igénybe-vevő tagok között, akik az ered-ménytől függően, de a részjegyük arányában kapnak osztalékot. Egy-ségesen, most 20% osztalékot szá-moltunk, öt év alatt bruttó 85%-ot fizettünk ki! Nem volt elégedet-lenség, panasz! Hozzá kell tenni, hogy a részjegytőke állományt nem akarjuk korlátlanul növelni. A saját tőke állományunk már je-lentősnek mondható, ezen belül a részjegytőke 6% körüli, így a szó-ban forgó osztalék nem elviselhe-tetlen. Fontos, hogy a tulajdonos és a menedzsment közös nevező-re jusson, és mi úgy érezzük, hogy megtaláltuk ezt az összhangot. Mi-közben menedzserként nehéz szív-vel fizetjük ki az osztalékot, hiszen a saját tőkét szeretnénk növelni, tulajdonosként természetesen mi is örülünk a betéti kamatot jóval meghaladó bevételnek.

– Hogyan motiválhatóak a kollé-gák, milyen a korösszetétel? – Az irányításom alatt mindig volt 13. havi fizetés és béremelés, kivéve az idei évet. Az idei évre ter-vezett adók, végtörlesztés, árfo-lyamgát stb. miatt döntöttünk így. Az alapbéren kívül bónuszrendszert alkalmazunk, a negyedéves ered-ményeknek megfelelően jutalékot

Folytatás a 53. oldalról

Az átlagéletkor 39,5 év, ami nem túl sok ahhoz,

hogy ne legyenek ambícióik, de talán szükséges ahhoz, hogy kellően felké-szültek, tapasztaltak legyenek. Nem modellekre van szükség! Már nem elég mosolyogni, tudni kell válaszol-ni a kérdésekre gyorsan, értelmesen!

Pannon halma és Vidéke Takarék szövet­kezetközpontja

Page 55: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 55

TKSZ Figyelő

fizetünk, amit a fiókban a fiókve-zető oszthat el. A kirendeltségek alkalmazzák a keresztértékesítést, a bónuszt csak így kaphatják meg. Mi lefedettséget mérünk, a szer-vezeti felépítésünk két régióra van osztva, negyedévente mérjük, ho-gyan változott a piaci részarányunk, mind a vállalati, mind a lakossági oldalnál. 90% feletti piaci része-sedésnél nem terheljük a fiókokat, így ez felér egy „nyugdíjas állással”. A nem városi fiókok jó része elérte ezt a szintet – vállalkozói oldalról mindenképpen, lakossági oldalon mindenki 50% felett van, de inkább a 70%-hoz közeledik. Az átlagéletkor 39,5 év, ami nem túl sok ahhoz, hogy ne legyenek ambícióik, de talán szükséges ah-hoz, hogy kellően felkészültek, ta-pasztaltak legyenek. Nem model-lekre van szükség! Már nem elég mosolyogni, tudni kell válaszolni a kérdésekre gyorsan, értelmesen! A vidéki ügyfeleink nagy része az idősebb korosztályhoz tartozik, így olyan kollégákra is szükség van, akikkel a vidéki emberek könnyeb-ben meg tudják magukat értetni. Egy vidéki idősebb és egy fiatalabb városi emberrel nehéz szót érteni, és még nehezebb a bizalmat elnyerni. A bizalom elemi szintje nélkül pe-dig nincs üzlet.

– A kollégák hogyan tolerálják az ellenőrzést? – Hitelintézetnél a kollégáknak tisztában kell lenni azzal, hogy a vezetés rendszeres ellenőrzések-re jogosult. Ez nem bizalmi kérdés, és nem tekintendő vegzálásnak. A négy szem elv és a megfelelő prog-ram nagyban segítheti az ellenőr-zés munkáját. Ha tudják egymás jel-szavát, akkor osztják a felelősséget, ami nem megengedhető.

– Milyen informatikai programot használtok? – 2010 -ben bevezettük az Elementat, az előtét- vagy folya-matvezérelt rendszert, a lakossági üzletág teljes dokumentum-me-

nedzsmenttel rendelkezik, mégis szeretnénk egy olyan programot – tekintettel arra, hogy az Elementa és a Boss mégis két, külön rendszer

-, amely egyben képes a kettős fel-adatot ellátni. Tavaly felvettük a kapcsolatot az Online-nal, tervez-zük a számlavezető rendszer cse-réjét.

– Hogyan álltok a bank au to ma-tákkal? – Jelenleg 12 automatát üzemel-tetünk. Forgalom tekintetében jól állunk, azonban az idegen kártyák száma közel azonos a saját kártyák

számával. Az idegen kártyák után ugyan jön a díjbevétel, de a másik oldalon sajnálom, hogy azok a kár-tyák nem tőlünk származnak. Ezért is érdemes inkább a lefedettségben gondolkodni és számolni. Az üzemméret soron kívüli növe-lésére milyen lehetőség kínálkozik?Nyitottak vagyunk minden megol-

dásra, de egyelőre nincs napiren-den a kérdés. Szívesen egyesülnénk, hiszen több képzett szakemberrel dolgozhatnánk, és éppen ezért ha-tékonyabbak lehetnénk.

Győri Ki­rendelt­

ség II.

Tápi Kiren­deltség

Folytatás a 56. oldalon

Page 56: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június56

A PANNONHALMA és Vidéke Ta-karékszövetkezet 1957-ben alakult. Az alapító tagok Pannonhalma, Écs, Győrság illetve Táp térségéből ke-rültek ki. A megalakult szövetkezet központja Pannonhalmára került, a tagok által jegyezhető részjegyek névértéke a szabályozás szerinti egyszáz forint volt. A kezdet nem volt könnyű, komoly problémát jelentett a kialakult ellenérzések legyőzése, a lakosság bizalmának elnyerése, a tagsági viszony elő-nyeinek megismertetése. Segítsé-gükre voltak azonban olyan em-berek, akikre a hitük, meggyőző, fáradságot nem kímélő munkájuk miatt a lakosság hallgatott. Hálával gondolunk az alapítókra. A takarék-szövetkezet a megalakulása után gyors növekedésnek indult, roha-mosan nőtt a taglétszáma. Az 1970-es évekre minden harmadik ember takarékszövetkezeti tag lett, amely a hitel és betétállomány dinamikus növekedését is jelentette. A takarék-szövetkezethez 1976-ban csatlako-zott Pér és környéke, növelve ezzel

a működési, szolgáltatási területet. Az 1990-es évek végére a tagi ér-dektelenség nagyon megnehezítet-te a részközgyűlések munkáját, ami veszélyeztette a döntéshozatalt. A 2001. májusi küldöttgyűlés átfor-málta a tagi szerkezetet, tízszere-sére emelte a részjegyek összegét, maximálta az egy tag által jegyez-hető részjegyek összegét, megte-remtette az új belépések igazga-tósági ellenőrzését – elkerülendő a takarékszövetkezet magánkézbe kerülésének lehetőségét. A döntés következtében megszűntek a kény-szertagságok, a tagok száma 262 főre csökkent. A takarékszövetkezet küldött-gyűlése 2006-ban a 30 ezer forin-tos alaprészjegyet 100 ezer forintra emelte. Az egy tag által jegyezhető maximális darabszám nem válto-zott, az értéke azonban 1 millió fo-rintra emelkedett. A részjegy emelés hatására a részjegytőke több mint 35 millió forinttal nőtt, és megha-ladta a 45 millió forintot. A lejegy-zett részjegyösszegtől függetlenül

az egy tag, egy szavazat elve érvé-nyesült továbbra is. 2008-ban a Veszprémvarsány és Vidéke Takarékszövetkezet olvadt be. Az egyesülést követően 388 tagja lett a takarékszövetkezetnek, amely a döntéshozó fórumokon is-mét túlzottnak bizonyult. Az egye-süléskor lecsökkentett alaprészjegy névértékének 100 ezer forintra tör-ténő felemelésével – az érdekeltség, érdeklődés növelésével – a határo-zatképesség könnyebben elérhető-vé vált. Most már két megyét érint a működési terület, ráadásul nyitottak egy székesfehérvári fiókot is. A legutóbbi törvényi szabályozás miatt a részjegy névértékét 10 ezer forintra kellett csökkenteni – 500 da-rabban maximálva az egy tag által jegyezhető részjegyek számát –, így azok a tagok is vissza tudtak lépni, akiknek az emelés miatt fel kellett adni tulajdonosi pozíciójukat. A vál-tozások eredőjeként alakult ki a je-lenlegi 250 fős tagi létszám, illetve a mintegy 66 milliós részjegytőke állomány.

Történeti áttekintés

– Mit gondolsz az integrációs stra-tégiai elvekről? – Elvben egyet lehet velük érteni, vannak feltételek és vannak szank-ciók, el tudom fogadni. A szorosabb integráció, szélesebb szolgáltatási paletta nem kifogásolható. Nyil-ván a részletek fontosak és érdeke-sek lesznek. A régi beidegződések azonban már nem tarthatóak.

– Hogyan oldjátok meg az okta-tási feladatokat? – Nem kedvelem a pályázatokat, túl bürokratikussá vált a rendszer. Szerencsére volt elegendő forrásunk, és külsős cégekkel meg tudtuk olda-ni az oktatási feladatok egy részét. E mellett saját oktatói bázisunk van. Néhány felkészült kolléga – üzletág-vezető, régióvezető – képes oktatni a többieket. Bizonyos területeken, pl.

a belső ellenőri vagy a kockázatke-zelői képzésben a Takarék Akadé-mia szolgáltatásait vettük igénybe. Természetesen nem csak a felső ve-zetésnek, hanem a középvezető ré-tegnek vagy a beosztott kollégáknak is hozzáértőnek, naprakésznek kell lenni. Egyébként minden reggel, a munkaállomás bekapcsolás után egy 10 kérdésből álló tesztsort kell kitölte-niük a munkatársaknak, amit értéke-lünk. A kérdéssorokat folyamatosan frissítjük. Rendszeresen küldök pró-bavásárlókat a kirendeltségeinkre. A városi fiókjaink vezetői pedig kö-telesek negyedévente kiküldeni a munkatársakat az idegen hitelin-tézetek fiókjaiba, hogy személye-sen győződjenek meg arról, hogy a konkurencia hol tart, milyen szol-gáltatást nyújt. Az egyéni tanulás és a közvetlen tapasztalatszerzés nem mellőzhető.

– Valami egyedi vagy nem szoká-sos ötlet, gyakorlat? – Nálunk minden fiókban van gyereksarok, színes ceruzával, sa-ját logós kifestővel, játékokkal stb. A Pannonhalmi Fiókban pl. 10 négy-zetméteres területen mesefigurák vannak felfestve. Ez nyilván leköti a gyerekeket és nem utolsó sorban nem zavarja a kollégákat. Külföl-dön már régóta alkalmazzák ezt, mi megpróbáljuk követni őket. Nemrég előszedtük gyerekko-runk takarékbélyeges betétgyűj-tését egy kicsit modernizált válto-zatban: meghatározott minimum betét után egy állatfigurás matricát (természettudományos ismeretek-kel!) adunk, amit egy gyűjtő füzetbe lehet beragasztani. Meghatározott matricaszám után ajándékok közül választhatnak a gyerekek (pendrive, könyv stb.)

TKSZ Figyelő

Folytatás a 55. oldalról

Page 57: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 57

Tanulmányút a TAKARÉK AKADÉMIA szervezésében a KÖT Biztosító termékeinek leg-sikeresebb értékesítői számára

A KÖT Biztosító Egyesület 2012-ben ismét megjutalmazta egy tanul-mányúttal a legsikeresebb értéke-sítőit, melyet idén először a Taka-rék Akadémia szervezhetett meg a résztvevők számára. A tanulmányúton összesen 26 fő vett részt 19 különböző takarékszö-vetkezetből, akik az ország külön-böző pontjairól érkeztek. A négy napos rendezvény főhadi-szállása egy Hévíz-közeli, zöldöve-zeti szállóban volt, innen indult el a csapat a különböző programokra. A program résztvevőit a meg-nyitó alkalmával Wéber Ferencné (a KÖT Biztosító Egyesület Felügyelő Bizottságának elnöke) köszöntöt-te. Gratulált az értékesítésben elért sikerekért minden egyes dolgozó-nak. Ezután a résztvevők a külön-böző feladatok elvégzése közben alaposabban is megismerhették egymást. Az ügyféltípusokat egy modell segítségével érthették meg; azaz megízlelhették, hogy milyen ügyféltípusokat különböztetünk meg, illetve melyiket hogyan is-merhetjük meg külső és belső je-gyek alapján. Orosz Zsuzsa (Takarék Akadémia, tréner) az értékesítés fortélyait vet-te a résztvevőkkel górcső alá, majd arra irányította a figyelmet, hogy

mi is befolyásolja igazán a sikeres értékesítést (önismeret, megfelelő kommunikáció és problémameg-oldás). Másnap a Bak és Vidéke Ta-karékszövetkezetnél tett látogatás során Rétiné Varga Éva ügyvezető köszöntője után Szép Fanni – az egyik munkatárs épp érettségiző leánya – bemutatta Bak és környé-ke történelmét, majd az ügyveze-tő asszony ismertette a takarék-szövetkezet múltját és jelenét. Az előadássorozatot a betét üzletág vezető zárta szakmai előadásával. A bakiak vendégszeretete a kiren-deltség dolgozói részéről is érezhe-tő volt, ahogyan az érdeklődő kér-désekre kimerítő válaszokat adtak a kirendeltség megtekintésekor. Az Akadémia által összeállított négy napos program igazán színes, változatos volt: a szakmai jellegű, együtt gondolkodást, tapasztalat szerzést célzó témákat a környéket, helyi látványosságokat is bemuta-tó programok váltották. A kedves, jókedvű és nyitott csapat balatoni hajókázáson, keszthelyi városné-zésen és borkóstolón szerezhetett további élményeket. A Takarék Akadémia nevében ezúton is gratulálunk a dolgozók-nak és a takarékszövetkezeteknek! Reméljük, hogy a tanulmányút a

A 2012­es KÖT Tanulmányút résztvevői

Tapasztalatszerzés a Bak és Vidéke Tksz­ben

Rétiné Varga Éva Bak és Vidéke Takarékszövetkezet,ügyvezető

Keszthelyi városnézés

Agria Takarékszövetkezet Környe-Bokod Takarékszövetkezet Fontana Credit TakarékszövetkezetBalatonföldvár és Vidéke TakarékszövetkezetBak és Vidéke TakarékszövetkezetJász TakarékszövetkezetFókusz TakarékszövetkezetLövő és Vidéke Takarékszövetkezet Hajdú Takarék TakarékszövetkezetRajka és Vidéke TakarékszövetkezetPolgári TakarékszövetkezetSomogy Takarék SzövetkezetKéthely és Vidéke TakarékszövetkezetVölgység -Hegyhát TakarékszövetkezetRakamaz és Vidéke Körzeti TakarékszövetkezetPátria TakarékSzigetvári Takarékszövetkezet Téti TakarékszövetkezetZemplén Takarékszövetkezet

résztvevők számára tartalmas és maradandó élményt nyújtott!

Szilvágyi Beatrix

(Takarék Akadémia, tréner, coach)

Takarék Akadémia

Page 58: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június58

Elnökségi ülés Dél-Hollandiában

 Új elnökség az Európai Szövetkezeti Bankok Szövetségében

Szerző:Papp

Dániel

A tavalyi, Budapesten megrendezett elnökségi ülés után a holland szövetkezeti bank kapta meg azt a feladatot, hogy vendégül lássa európai társainak képviselőit hazájában. A házigazda Limburg tartományt szemelte ki az értekezlet helyszínére.

JÚNIUS 8-ÁN került sor az Európai Szövetkezeti Bankok Szövetségé-nek (EACB) kihelyezett elnökségi ülésére a hollandiai Maastrichtban. Kíváncsisággal vártam, hogy mi le-het ebben a városban, hogy 1992-ben ezt a helyszínt választották a Szerződés az Európai Unióról, azaz a maastrichti szerződés aláírására. A választ rövidesen megkaptam. Maastricht Hollandia legdélebbi, Limburg nevű tartományában fek-szik. A dimbes-dombos táj már nem jellemző annyira Hollandia egészére, a limburginak nevezett tájszólás pe-dig inkább keveréke a hollandnak, a németnek és a vallonnak, mintsem egyedül a hollandnak. Maastricht-ból biciklivel el lehet jutni Német-országba, gyalog pedig átsétálni Belgiumba. A nyelvi és kulturális sokszínűség uralja ezt a vidéket,

Európa szívét, ezért lett a 120 ez-res város az aláírási helyszín. Nem szokványos helyszín ez értekezlet-re, nincsen közvetlen járat, minden résztvevő átszállással érkezett, de utólag mindenki azt mondta, meg-érte. A Meuse folyó által kettészelt város ódon, macskaköves utcáival, sok (két esetben már nem misékre használt) templomával, apró bolt-jaival és éttermeivel egyfajta para-dicsomként mutatkozik be az erre járó turistatömegnek, így nekünk is. De amellett, hogy a szervező, a holland Rabobank nagyon büsz-kén mutogatja ezt a várost, az érte-kezletet mégis egy másik helyszín biztosította. Az okok: Tízévente kerül meg-rendezésre Hollandiában a Floriade, azaz a kertészeti világkiállítás. Tíz évvel ezelőtt is a Rabobank szervez-te a kihelyezett elnökségi ülést és

akkor is leköszönt a holland elnök, ahogy most is történt. Így a „törté-nelem ismétli önmagát” frázisból kiindulva úgy döntöttek legyen a tanácskozás helyszíne megint egy Floriade, ezúttal Venlo városa mellett, Maastrichttól északra. A 65 hektáros területen felépített vi-lágkiállítás nagy részét a Rabobank támogatta. A különböző országok pavilonjaival, libegővel, kertésze-ti újításokkal, filmvetítéssel, kon-certszínpaddal és erdővel-mezővel tarkított terület már most a jövőt szolgálja: a járdák és utak alatt köz-művesítettek, a kiállítás után elbon-tott pavilonok helyére kisebb-na-gyobb cégeket, üzemeket várnak, akiknek szél-, és napenergiával kell megoldaniuk energiaellátásukat. De ez a jövő, így az elnökségi ülés résztvevőinek energiaellátását csak a kávé biztosította.

Venlo, a Kertészeti Expo főépülete

Maastricht városháza

Kitekintés

Page 59: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 59

Kitekintés

Mint már korábban utaltam rá, az EACB új elnököt választott a lekö-szönő Piet Moerland helyett, Chris-tian Talgorn személyében. Talgorn a Credit Agricole francia szövetke-zeti bank elnökségének tagja, va-lamint a Grameen Alapítványé is. A Grameen Alapítvány egy 1977-ben létrehozott szervezet, amely a Grameen Bankkal közösen har-madik világbeli országokban nyújt mikrohiteleket kis-, és középvállalko-zásoknak. 2006-ban, az egyik alapí-tó, a bangladesi Muhammad Yunus és a bank megosztva kapták meg a Nobel-békedíjat. Talgorn emellett a bretagne-i Morbihan szövetkezeti bank elnöke, a Bretagne-i Egyetem tanára, és a gödöllői Szent István Egyetem vendégprofesszora is volt. Az értekezleten Gerhard Hof-mannt a német BVR bankszövet-ségtől újabb két évre megválasz-tották alelnöknek, új alelnökként pedig a Rabobanktól Gerlinde Silvis asszonyt. Az elnökségi ülésen napirendi pont volt az európai tranzakciós adó bevezetésének különböző módjai, az EACB képviselőinek tárgyalása az IMF delegációjával Washingtonban július elején, a szövetkezetiség rek-lámozása az Európai Parlamentben, illetve a parlamenti képviselőkkel

és az Európai Bankfelügyelet kép-viselőivel folytatott rendszeres ta-lálkozók eredményei. Ugyancsak napirendi pont volt a bankszámlák

jövőjéről folytatott diskurzus. Egyre inkább szükség van a bankszámlák átláthatóságára és összehasonlítha-tóságára. Sokan nagy problémát lát-nak abban, hogy az ügyfelek nem tudnak más takarékoknál ügyeket intézni, így mihamarabbi egysége-sítést várnak. Téma volt a Liikanen-csoport munkája is, amely az európai bankhelyzetről készít körképet. Az EACB delegációja találkozik Erkki

Kihelyezett ülés

Liikanennel, a vizsgálat vezetőjé-vel is, akivel a szövetkezeti bankok különleges helyzetéről tárgyalnak majd.

A vendégelőadó a Luxemburgi Központi Bank elnökének szemé-lyi tanácsadója, Dr. Jürgen Schaaf volt, aki a pénzügyi stabilitásról tartott előadást. Az értekezlet az-zal a konklúzióval zárult, hogy idén, a Szövetkezetek Évében mindenki nagyon sokat tehet annak érde-kében, hogy minél több ember-rel ismertesse meg a szövetkezeti mozgalmat, így később számos új ügyfelet szerezhetnek.

Kertészeti Expo pavilonnal Kertészeti Expo libegője

Page 60: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június60

Kitekintés

Egy sikeres születésnap Lengyelországban jártunk

Váradi Lajos –

Papp Dániel

1862 jeles év volt: megszületett Debussy és meghalt Windisch-Grätz, Ame-rikában háború dúlt, Poroszországban Bismarck lett az elnök, kiadták Az ember tragédiáját, egy lengyel kisvárosban pedig létrejött egy takarék-szövetkezet.

FEBRUÁRBAN kapott meghívást Lengyelországból Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szö-vetség ügyvezető igazgatója és Kuzmi István a Borsod Takarék elnök-ügyvezetője, valamint jómagam, hogy részt vegyünk egy kisváros, Brodnica szövetkezeti bankjának jubileumi ünnepségén. Korábban nem hallottam erről a településről, rengeteg 30 ezer fős vidéki város van Európában, amelyek eltörpül-nek a nagyok mögött, így kénytelen voltam rákeresni erre az interneten. Brodnica. Varsótól 160 kilométerre északra, egy lankás vidék közepén helyezkedik ez a városka, amely méltán lehet európai hírű. 150 éves ugyanis a szövetkezeti bankjuk, a legrégebbi, folyamatosan működő szövetkezeti pénzintézet Európá-ban. Igen, erre érdemes büszkének lenniük, meg is adták a módját az ünneplésre.

Egy pénteki napon kezdődtek a programok. Büszkék ők a keresz-tes lovagok középkori vártornyá-ra, és arra, hogy az egykori svéd hercegnő Anna személyes birtoka

volt a város. De ez a múlt, a 150 éves folytonosság pedig a jelen és a jövő. Ahogy Kuzmi István mondja, már régóta készültek erre az alkalomra lengyel barátaink. 150 éve, folyama-tosan működik, látja el pénzügyi termékekkel és szolgáltatásokkal tagjait és ügyfeleit! Biztos, hogy Európa egyik legrégebben műkö-dő szövetkezeti pénzintézetéről van szó! S ilyenkor csak irigyked-ni lehet, hiszen ha jól belegondo-lunk történelmünkbe, Magyarorszá-gon is volt olyan hitelszövetkezet, mely az 1850-es években alakult. De nálunk túlbuzgó volt a politika, s megszüntette a II. világháború után az egész országot behálózó hitelszövetkezeti rendszert, meg-szakítva ezzel a folyamatosságot, s megtörve a valódi szövetkezeti demokratikus irányítási rendszert. Igaz, már 1956-ban rájött az akkori

Kuzmi István átveszi dí­ját Elżbieta Górzyńskától, a Brodnicai Szövetkeze­ti Bank felügyelő bizott­ ságának elnökétől.

Zeisky Dávid tolmács, Elżbieta Górzyńska, a Brodnicai Szövetkezeti Bank felügyelőbi­zottságának elnöke, Kuzmi István, Józef Mitura a Brodnicai Szövetkezeti Bank elnöke

Page 61: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 61

Kitekintés

politikai rendszer, hogy szükség van a magyar vidéken olyan szövetke-zeti pénzintézetekre, melyek össze-gyűjtik a lakosság megtakarításait, s korlátokkal ugyan, de a megtakarí-tásokon túl egyéb szolgáltatásokat, kölcsönöket is nyújthat. Így jöttek létre a takarékszövetkezetek! De térjünk vissza a lengyelekhez. A több száz szövetkezeti pénzinté-zetet magába foglaló KZBS lengyel szövetség harmadik legnagyobb pénzintézete a brodnicai. Főként mezőgazdasági hitelezést folytat-nak, de az utóbbi években több kisebb üzem is települt a kistérsé-gükbe így pénzügyi termékeiket is átalakították. A 350 meghívott előtt zajló előadássorozat több előadója is hangsúlyozta, hogy az eredmé-nyek bár a brodnicaiaké, de rendkí-vül fontos az összetartozás, amelyet évtizedek óta látványosan meg is mutatnak. A szövetkezeti mozga-lomnak Lengyelországban saját himnusza van, de saját káplánja is. A bank központi épületének falán emléktáblát avattak, amit a helyi püspök megáldott a miniszterel-nök-helyettes és a polgármester kíséretében. Büszkeséggel töltötte el a sok kiemelt vendég – lengyel kormányzati és helybéli politikusok, valamint az egyház tagjai – részvé-tele Józef Miturát, a brodnicai bank elnökét, de nagyon örültek az Eu-rópai Szövetkezeti Bankok Szövet-

A Brodnicai Szövetkezeti Bank központi épülete

A Brodnicai Szövetkezeti Bank első fióképülete

A 150. évfordulóra készített emléktábla

Kuzmi István beszédet mondd

ségétől Volker Heegemann-nak, va-lamint Kuzmi Istvánnak. Eljött hát a díjkiosztó ünnepség. Mintha egy kora nyári Takarékossá-gi Világnapon lettünk volna, régi-ónként szólították fel a díjazottakat a színpadra, ahol a szövetkezeti dí-jak mellett a legmagasabb lengyel érdemrendeket is átadták. Az ün-nepség végénél tartottunk, amikor szóltak, hogy Kuzmi István készül-jön, mert a lengyel-magyar szövet-kezeti barátság jegyében kitünte-tést kap. Eugeniusz Laszkiewicz, a lengyel szövetség tiszteletbeli el-nöke, a brodnicai bank elnökségé-nek tagja külön kiemelte, külföldi személy ezt a kitüntetést még nem kapta meg és megtisztelő, hogy „úr Kuzmi” évtizedeken keresztül ápol-ta a lengyel-magyar kapcsolatokat. A kapcsolatok ápolása az ünnepi asztalnál is folytatódott. Logiszti-kailag megszervezni ennyi vendég elszállásolását, etetését és itatását, szállítását komoly feladat. Az ün-nepség sorozat végül egy városi koncertsorozattal és tűzijátékkal ért véget. Nagyon figyelmes házigazdák voltak a brodnicaiak és ennél szebb alkalom nem is kellett ahhoz, hogy ez kiderüljön. A folyamatos sikerek, a megtérülő városi beruházások, az ügyfélközpontúság mind a 150 év hozadéka. És ne feledjük, boldog az, ki ünnepelni tud!

Page 62: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június62

– Amikor először hallottam, hogy facsemetéket ajándékoztak Ön-nek és még egy réztáblát és készít-tettek hozzá, „Üde Liget” címmel, kissé elcsodálkoztam. Mennyire volt ez meglepetés, és egyáltalán honnan az ötlet? – Az alapgondolat az volt, hogy ha már a takarékszövetkezetek veze-tői a hosszú együttműködésünk és a baráti kapcsolatunkból eredően ajándékot szeretnének adni, akkor az maradandó, hasznos, egységes, és mindig szem előtt legyen. Így esett a választásom a fákra. Maga

Takarék liget Egy nyugdíjas vezérigazgató ünnepnapjáról

Szerző:Csépány

György

Filvig István, felcsúti birtokán nemrég egy majálisra invitálta azon szövetkezeti hitelintézetek, tagszervezetek vezetőit, akik tavaly egy-egy facsemetét ajándé-koztak a SIGNAL Biztosító nyugdíjba vonult vezérigazgatójának. A kisfákat elül-tették, amelyek mindössze egyetlen fa kivételével mind befakadtak. A közel 40 takarékos vezető, aki elfogadta a meghívást, abban a szerencsés helyzetben le-hetett, hogy egy páratlan szépségű birtokon, az Alcsút(doboz) és Felcsút hatá-rában, a Levenduladomb 1. alatt részt vehetett az „Üde Liget” felavatásán. A kis-fák gyökeret vertek, és fejlődésnek indultak. Maholnap virágoznak, kis idő múlva árnyékot adnak, majd nyugalmat árasztanak mindazoknak, akik nemcsak üzlet-félként, hanem szinte barátként viszonyulnak Filvig Istvánhoz. Óhatatlanul kínál-kozott az alkalom, hogy megkérdezzük, hogy érzi most magát.

1 Johann Wolfgang von Goethe (1749–1832 .) német író és költő .

az ajándék meglepetés volt, tar-talmában azonban egyeztettünk. Nagyon jó ötletnek tartottam az OTSZ igazgatójának a javaslatát, hogy mindenki, aki ebben részt kí-ván venni, egy fix összeget fizessen. Az így összejött „közös alapból” lett az 55 fa megvásárolva. A liget elne-vezése a magyar takarékszövetkeze-tek egyik vezető személyiségének, nem mellékesen az egyik legjobb énekesének (Dr. T.D.) az ötlete volt. Az üde ligeti fákkal olyan ajándékot kaptam, amely mindig a takarékszö-vetkezetekre, azok vezetőire emlé-keztet, hiszen minden nap, amikor kinézek az ablakon, ha kimegyek a kertbe, ha elmegyek vagy hazajö-vök, mindig látom a ligetet. Ezen kí-vül, a súlyosan károsult gyerekek, a római katolikus Szent Erzsébet Ott-honban, Ipolytölgyesen is – ahol

Filvig István

„Ha fiatalok aka-runk marad-

ni, mindennap olvassunk el egy költeményt, hallgas-sunk egy kis zenét, néz-zünk meg egy szép fest-ményt, és, amennyiben lehetséges, tegyünk vala-mi jót. Az ember legfőbb érdeme éppen az, hogy amennyiben teheti, felül-kerekedik a külső körülmé-nyeken, és minél kisebb be-folyást enged azoknak."1

Szóra érdemes…

Page 63: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 63

Szóra érdemes…

Folytatás a 64. oldalon

nagy a szükség – nagyon örültek az ajándéknak. Megfogadtam ugyanis, hogy minden fa után 100 euró tá-mogatást ajánlok fel az otthonnak. Így összesen 5.500 euro jött össze, amelyből egy ipari mosógépet vá-sároltak. Öröm volt kapni, de jól eső érzéssel töltött el, hogy a rászoruló gyerekeken segíthettem.

– A faültetés komoly szimbólum-mal bír. „Aki fát ültet, életet ad, ki életet ad, jövőt teremt!” – szól a mondás. A fa gyökerei a földbe kapaszkodnak, az ágai az ég felé nyúlnak. Mi is kapaszkodunk az otthonunkba, az álmaink, talán a közös jövőnkről, az égig érnek… Mi motiválta / motiválja Önt? – Számomra a fa a megújulás és a növekedés szimbóluma, amely dacol az elemekkel, az évszakokkal vagy korszakokkal. A facsemete több szempontból zseniális ajándék, kap-tam ugyan, de benne lehetek én is. A jövőt, a folytonosságot képviseli, hosszú ideig szolgálhatja a környeze-tem nyugalmát, szépségét, és talán olyan helyre ültettem, ahol sokáig fennmaradhat, ahogy a kő is ott ma-rad! A fa, vagy a természet szépsé-ge, az emberi alkotások szépsége mindig is jelen volt az életemben, de aktív koromban nyilván az üzlet, az üzleti kapcsolatok, a vállalkozás dominált, ma megfordult az elfog-laltságom súlypontja. Habár ma is arra törekszem, hogy értéket állítsak elő, hogy alkotó munkát végezzek, csak ez más dimenzióban jelenik meg, közelebb a természethez, de az üzleti élettel sem veszítettem el a kapcsolatom.

– A birtok, várhatólag Angol Park helyett „csak” Üde Liget vagy „leg-feljebb” Takarék Liget lesz. A leg-egyszerűbb esetben is ez komoly anyagi és fizikai áldozatot követel. Hogyan és kivel osztja meg ezt a fe-lelősséget, és nem utolsó sorban az „alkotó tevékenységet”? – A birtokot 11 éve telekként vásá-roltam, azután kezdtem építeni, most már 10 éve lakom itt. Az építkezés még az alapozásnál tartott, amikor elkezdtem a kertet kialakítani. A kert személyes dolog, hasonló, mint az öltözködés. A kertben azt szeretem látni, ami én vagyok, amihez közöm van. Millió szebb kert van a világon, megcsodálom, de az nem én vagyok. Persze a kertnek az éghajlathoz és a környezethez is igazodnia kell. Aktív életemben megpróbáltam mindig a legjobbat tenni, és egyfaj-ta harmóniát teremteni, most arra koncentrálok, hogy a kert egy szim-metriára épüljön és harmóniát su-gározzon. Példának okáért, mind-két oldalon van egy-egy angol kert. A fák, a bokrok, a növények elhelye-zésénél is a szimmetriára törekedtem, amelynek megtervezése, kialakítása komoly kihívást jelentett. Az erkély központjából lézerrel megjelölt vo-nal képezte a szimmetria tengelyét, és onnan mértem ki mindent. A kert, önmagában már most sem néz ki rosszul, de akarva, akaratlanul úgy alakult, hogy nem lehet ész-revenni, hogy hol van a kert ele-je vagy a széle, mert integrálódik a környezetbe, a látókörbe. Szinte folytonosságot képez a völggyel, és az azt körülölelő domboldallal. Télen szembetűnőbb a határvonal,

de csak azért, mert nálam sok az örökzöld. A fűnyíráshoz és a földmunkákhoz van egy férfi, a lakáshoz pedig egy női segítségem, minden más mun-kát én magam végzek!

– Ön az élete során két nemzethez, két fővároshoz, eltérő mentalitás-hoz tartozott, mindig magán vi-selve e sajátosságokat. Visszavo-nulva a nyüzsgő hétköznapoktól, letelepedve Bécs és Budapest kö-zött, persze egy kicsit közelebb az utóbbihoz, hiszen a szíve idehúzza, hogy birkózik meg a csendes, bár festői környezettel és a talán nem ritka egyedülléttel?

– Ezt sokan kérdezik, de a vála-szom mindig ugyanaz. Nem vagyok egyedül, mert a gondolataim folya-matosan velem vannak. Ha a kertben vagyok, akkor ott vannak a növénye-im, ha a házban, akkor ott vannak a tárgyak, amelyeket okos, ügyes em-berek alkottak. Ha pedig emberekre, társaságra, szeretetre vágyom, akkor ott a család és a barátok. Itt él a család is, amikor itt vannak. Persze, miután mindenki dolgozik, erre inkább csak hétvégén kerül sor, nyáron nyilván többször. Szeretnek ide járni, jól érzik

Page 64: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június64

Szóra érdemes…

Folytatás a 63. oldalrólitt magukat! „Mit fogok én kezdeni Felcsúttal, hiszen nem tudnék tőle megválni, miután Ti már nem lesztek.”

– mondta egyszer a lányom. Büszke vagyok rá, hiszen ő az abszolút foly-tonosság megtestesítője. Az ő laká-suk is hasonlóan néz ki, nem egyszer cseréltük már képeket. Benne is él a művészet iránti rajongás és érdeklő-dés – a házon belül, a kert még nem egészen! Otthon is van egy kis kert, gondozza is, de nem alakult még ki benne az a fanatizmus, ami bennem megvan. Elismerem, hogy ez nekem sem volt meg mindig, talán 10-15 éve kezdődött.

– A birtok emlegetésekor elsősor-ban a „Ligetre”, a kertre gondo-lunk. A telken azonban egy nagyon komoly építmény is van, még ko-molyabb berendezéssel. Manapság nem nagyon engedik be az embe-reket a privát szférába, és Ön tárt karokkal, nyitott ajtóval, kedves ajándékkal, érző szívvel várta a vendégeket, pedig azt hiszem, van miért aggódni, hogy jön ez össze? – Nekem ezzel nincs gondom, mert csak az jön hozzám, akit sze-retnék, hogy jöjjön. Aki pedig itt van, az érezze magát úgy, mint otthon, mint egy családtag. Aggódni pedig a SIGNAL Biztosítónak kell, ugyanis ott vagyok biztosítva. Különben is, „arra az útra” más nem kell, csak egy öltöny, egy nyakkendő és egy díszzsebken-dő… Addig is, a lakásban mindent lehet használni, nincs védőhuzat se-hol, ez nem egy múzeum. A szobák-ban vagy a szalonban megosztva, az egymáshoz színében, hangulatában

illeszkedő, hasonló harmóniát és nyu-galmat árasztó, egyensúlyt teremtő dolgokat próbáltam csoportba fog-lalni. A képeket is igyekeztem aszerint elhelyezni, hogy az adott környezet-ben mi dominál. Ha van még hason-ló zsánerű kép, akkor azt nem lehet akárhová tenni, ezért egy-egy kép a földön, a falhoz támasztva várja a sorsát. A lányom szobájában például az összes kép a vízhez, a Balatonhoz vagy a tengerhez kötődik. Az én há-lószobámban csak akvarellek van-nak. Lágy, nyugodt, kiegyensúlyo-zott, finom képek. A felső szalonban az egyik oldalon női, a másik oldalon férfi dolgok vannak, színeikben a ró-zsaszín illetve a kék dominálnak. Az előszobában az egyik oldalon a tá-jak, a másik oldalon a virágok képei láthatóak. A berendezési tárgyaknak 70-80%-a a bizományiból származik, és jórészt Magyarországról. De nem csekély hányaduk sok gondossággal, szeretettel lett restaurálva. A képek-nél, ha szükség volt rá, a keretet is cseréltettem. Az állati figuráknak a mozgása, a tartása, a tekintete tetszett, köszönve ezt olyanoknak, akik ezeket nagyon természetesen tudták megalkotni. Határozottságot sugallnak, figyelnek ránk, vagy egy ugrásra kész pillanat-ban vannak. Azt hiszem, a dinamikus ábrázolás sokkal nehezebb, mint egy statikus. Az egyik asztalon például négy kutyapár van, más-más gla-zúrral2. (Az égetés során nem mind-egy, hogy a kemence melyik pont-jára teszik az égetendő tárgyat, az árnyalata attól függően változhat). A figurák, a tartásuk ugyanaz, még-is különböző hangulatot árasztanak.

Amikor elkezdünk vele foglalkozni, felismerjük a különbségeket, akkor kezdjük értékelni magát azt alkotást, és az alkotót, aki a dolog mögött van. Az, hogy az emberek jól érezték itt magukat, visszavezethető az egyen-súlyra. Amikor nyugalom veszi őket körül, nincs zavaró vagy az egyen-súlyt megbontó körülmény, akkor a belső egyensúly szinkronba kerül a környezet egyensúlyával, amely egymást erősíti. Ezért érezzük azt, hogy a harmónia sokkal többet ér, mint maga az egyedi érték. A levendula is egy hobbi, akárcsak az olaj, amit én állítok elő, van egy lepárló berendezésem. Szeretek vele foglalkozni, kellemes illata van, talán ajándéknak sem utolsó, és esetleg mások is megkedvelik. Én már döntöttem, szívesen fog-lalatoskodom itt, ha pedig csinálom, akkor szívvel-lélekkel csinálom. Eh-hez pedig nem lehet „félgőzzel” hoz-záállni!

– „Tisztába kell vele jönnünk, hogy szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet; ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeret-ni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más művészetet vagy mesterséget akarunk elsa-játítani.”3 A szeretet művészete – a művészet szeretete, mintha mind-kettő illene Önhöz?! – Ez az idézet olyan szép, hogy ha nem tűnik beképzeltségnek, akkor igent mondok, de egy kiegészítés-sel. Nem nehéz azokat, azt szeretni, akit, amit kedvelek. Ezért érzem jól magam, ha Önökkel vagyok együtt. Az egyensúly mindig is fontos szem-pont volt a számomra. Nyilván nem csak a tárgyak egyensúlya, harmó-niája a fontos, hanem a kapcsolatok egyensúlya is. Ha a párkapcsolatra gondolunk, akkor is az egyensúly képezi az alapot. Ha ez megbillen, akkor a párkapcsolat előbb-utóbb felbomlik. Erre az egyensúlyra pró-bálok figyelni a kert kialakításánál, a lakás berendezésénél, de az emberi kapcsolatok során is erre a harmóni-ára törekszem.

2 glazúr (német) a ./ Cukormáz pl . a Dobos-tortán; b ./ Üvegmáz, zománc, bevonat (kerámiai, üvegipari) .3 Erich Fromm, (1900–1980 .) német filozófus, pszichológus; A szeretet művészete

Page 65: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék 2012. május–június 65

SajtófigyelőBiztonsággyengítő széttagoltságEgységes és erős intézményvédelmi alapra lenne szükség

A TAKARÉKSZÖVETKEZETEK összesített pénzügyi mutatói nem rosszabbak a bankokéinál. A soltvadkerti takarék végelszámolása azonban rávilágít arra, hogy egységes és erős, tőkepótlásra alkal-mas intézményvédelmi alapra lenne szükség a betétek olcsóbb védelme érdekében A soltvadkerti takarék bezárásának hatására takarékszövetke-zeti ügyfelek százezreiben merülhetett fel a kérdés, hogy meny-nyire erős a szektor, és előfordulhat-e hasonló eset más taka-rékokkal is. Számos ügyfélnek a mindennapi megélhetéséhez lenne szüksége a pénzére. Június 1-jén a rendőrség is kivonult attól tartva, hogy a felbőszült betétesek megrohanják a takarékot. Mint arról korábban beszámoltunk, a Pénzügyi Szervezetek Álla-mi Felügyelete június 1-jével visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, és elrendelte vég-elszámolását. A takarékszövetkezet bezárása miatt 17 ezer ügyfél nem tud betétjéhez vagy számlájához hozzáférni. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) az érvényes szabályok szerint csak a felszámolás elrendelésekor kezdhetné meg a kártalalanítást. A folyamat felgyorsítása érdekében a pénzügyi felügyelet olyan törvénymódosítást kezdeményezett, amely szerint az OBA már a végelszámolás elindításakor léphetne. Így a törvényalkotókon múlik, mikor indul kártalanítás. A takarékok pénzügyi mutatói nem rosszabbak a kereskedelmi bankokéinál, a köztük lévő különbségek azonban nagyok lehetnek, és leginkább a tőkeerős tulajdonosok hiányoznak náluk. A nyeresé-gességgel nincs gond a takarékoknál. Tavaly 4,1 milliárd forint adó-zott eredményt ért el a szektor, miközben a kereskedelmi bankok veszteségesek voltak. Tavalyelőtt csak négy takarék volt vesztesé-ges – közöttük a tavaly bezárt Jógazda. A tőkemegfelelési mutató szintén rendben van a szektorban. Március végén 14,8 százalék volt, ám ez az adat elfedi az egyes szereplők közötti eltéréseket. A takarékszövetkezetek hitel/betét aránya idén március végén 53,4 százalék volt, ami jóval alacsonyabb, mint a kereskedelmi bankok 136,8 százalékos mutatója. A magas likviditás megnyug-tató a betétesek szempontjából. Ám a hitel/betét arány is erősen szóródik a szektorban. Tavalyelőtt éppen a soltvadkerti takarék-szövetkezetnek volt a legmagasabb hitel/betét aránya. Ez azon-ban önmagában nem jelent veszélyt, ha a tulajdonos képes és hajlandó az esetleges veszteségeket elviselni. Az alacsony hitelezési aktivitás ellenére azonban a nem teljesítő hitelek aránya magasabb a takarékszövetkezeteknél, mint a ke-reskedelmi bankoknál. Március végén a bankoknál 12,4 százalék, a takarékoknál 18,3 százalék volt ez az arány. Ennél a mutatónál is erős szóródás tapasztalható. A takarékszövetkezetek leggyengébb pontja, hogy nincs olyan tőkeerős tulajdonosi hátterük, mint a kereskedelmi bankokénak. A tőkeerős tulajdonos nemcsak a Soltvadkert és Vidékénél, ha-nem a legtöbb takaréknál hiányzik, ezért felértékelődik az egyes

takarékszövetkezetek mögött álló intézményvédelmi alapok je-lentősége. Ezen alapok célja, hogy ha a tőkehelyzet romlása a ta-karékszövetkezet prudens működését veszélyezteti, a tagoktól összegyűjtött forrásból kisegítse a megszorult tagot. Jelenleg a szektorban három intézményvédelmi alap (Otiva, Repiva, Takiva) működik, melyek közül a Soltvadkert és Vidéke a szektor tagjainak kevesebb mint tizedét, 12 tagot tömörítő Takiva tagja volt. A Takiva a jelek szerint nem tudta ellátni ezt a feladatát, így a Soltvadkert és Vidéke felszámolásakor az OBA beavatkozá-sára lehet szükség. Öt takarék pedig egyik integrációhoz sem tartozik, és intéz-ményvédelmi alap nélkül működik. Magyarországon még négy hitelszövetkezet is működik, az intézményvédelmet ellátó szer-vezetük a HBA.

Világgazdaság, 2012. június 11., szerző: Giczi József

Takarékok pénzügyi helyzeteSoltvadkert egyedi eset

SOLTVADKERT és Vidéke Takarékpénztár bezárása felka-varta a takarékok ügyfeleit, sokan emlékeznek még a gön-ci Jógazda Takarékszövetkezet csődjére is és megijedtek. A bezárt és fizetésképtelen takarékok esete azonban egyedi, hangsúlyozza Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szö-vetség (OTSZ) ügyvezetője, akit az eset kapcsán a takarékok biz-tonságáról kérdeztünk.

– Mennyire van biztos helyen az ügyfelek pénze a takarékokban? – Megállapíthatjuk, hogy az Országos Takarékszövetkezeti Szö-vetségbe tömörült 105 hitelintézet stabil, tőkehelyzetük megfelelő, az ügyfelek pénze teljes biztonságban van. Hitelintézeteink saját védőhálója, az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA), amelyben az állam is tulajdonos, több mint 10 milli-árd forint tartalékkal rendelkezik, s ha tőkepótlásra van szükség, akkor csakúgy, mint a külföldi tulajdonban levő bankok anyabank-ja besegít. A bezárt Soltvadkert és Vidéke Takarékpénztár nem tagja a mi integrációnknak, így az OTSZ-nek és az OTIVA-nak sem, ezért egyébként a konkrét ügyről nem tudok nyilatkozni. Ugyan-akkor a soltvadkerti takarékpénztáron kívül az összes többi Bács-Kiskun Megyében működő takarék a mi integrációnk tagja.

– A megijedt ügyfelek azonban, most itt is sorban állnak. – Sajnos, sokan nem értik, hogyha egy takarékkal baj van, attól a többi nem rendül meg. Pedig különbséget kellene tenniük. Az OTSZ-tag takarékok, amelyek a Takarékszövetkezeti Integrációt alkotják, a prudenciális előírások szerint, biztonságosan működ-nek. Tevékenységüket a PSZÁF és az OTIVA folyamatosan ellenőr-zi, míg likviditásuk, tőkeellátottságuk stabil, melyhez kapcsolódik az OTIVA már említett biztonsági tartaléka is.

– Hogyan előzhető meg véleménye szerint a jelenlegihez ha-sonló pánik, amely ráadásul jelentős kiadásokat is okozhat az ügyfeleknek, hiszen jelentős költséggel, kamatveszteség-gel jár, ha kiveszik pénzüket onnan is, ahol egyébként bizton-ságban van. – A jövőbeni hasonló események, és az ebből adódó, a saját integrációnkhoz tartozó takarékokat is érintő negatív ügyfélmeg-

Rólunk írták

Folytatás a 66. oldalon

Page 66: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

Takarék    2012. május–június66

ítélés elkerülésére már korábban is javasoltuk a kötelező intéz-ményvédelmi tagságot, és szorgalmazzuk az intézményvédelmi alapok a minden takarékszövetkezet részére tőkeellátottságának megfelelő szabályozását.

Petőfi Népe. 2012. június 7.

Stabilan finanszírozhatók a borászatok

(MTI) – A borászok és pincészetek jelentős finanszírozói ország-szerte az integrált takarékszövetkezetek – állapította meg Turi Dénes, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) alel-nöke szerdán a fővárosban. A takarékok agrárkihelyezéseinél továbbra is nagyobb súllyal szerepel ugyan a szántóföldi növénytermesztés és annak támo-gatása, előfinanszírozása, ám egyre jelentősebb a szőlészet és bortermelés részesedése is. Az integrációban a bortermelést a feltörekvő piacok közé sorolják. Ezek a gazdálkodók olyan ügy-felek, akiknek a finanszírozása egyelőre nem annyira a volumen, hanem inkább a konstrukciók összetett jellege miatt jelent kihí-vást egy pénzintézetnek. A takarékok az ország összes régiójában jelen vannak, a dél-dunántúli borvidéken pedig az egyik legjelentősebb finanszírozó partnernek számítanak. „A fejlődő borászatok az ingatlanfejlesz-téstől kezdve a forgóeszköz-finanszírozáson és a támogatások előfinanszírozásán át a gépberuházásokig szinte minden konst-rukciót igénybe vesznek – jellemezte a szekszárdi borvidék ter-melőivel, köztük több jó nevű borásszal kialakított finanszírozói kapcsolatot Gáspár Csaba, a Völgység-Hegyhát Takarékszövetke-zet ügyvezető igazgatója.

Turizmusonline.hu, 2012. június 6. (10:51)

Szövetkeznek? – Állami beszállás a Takarékbankba ÁTFOGÓ kormányzati hadművelet első állomása az állam tulaj-donszerzése a Takarékbankban. A takarékszövetkezetek mester-séges felpörgetése azonban kockázatos. Kapóra jöhet egyes kormányzati köröknek, hogy június else-jére virradó éjszaka a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) bezárta az ország egyik legnagyobb takarékszövetke-zetét, a Soltvadkert és Vidékét. A rossz hírek hallatán rögtön fel is erősödtek azok a hangok, amelyek szerint kötelezővé kellene tenni, hogy minden takarék-szövetkezet egy és ugyanazon, törvényben szabályozott intéz-ményvédelmi alaphoz, az állami többségi tulajdonú OTIVA-hoz tartozzon. Ilyen körülmények között az sem véletlen, hogy a Takarékbank is belépett az OTIVA-ba, közvetlenül az után, hogy Orbán Viktor múlt kedden az InfoRádióban bejelentette: az állam „egy átfogó hadművelet részeként” megvásárolja a Takarékbank 38,5 száza-lékos részvénypakettjét a német DZ Banktól. Az állam kinyújtott karjaként megjelenő vevő a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) lesz, amely a HVG értesülései szerint 5-6 milliárd forintot, a tavaly 462 millió forintos profitra szert tevő bank 14,5 milliárd forintos saját

tőkéje alapján számítottnál valamivel kevesebbet fizet a részese-désért. A Takarékbank többségi tulajdonosai egyelőre a pénzin-tézetet 1989-ben alapító takarékszövetkezetek maradnak, ám ez az állapot egy esetleges tőkeemeléssel meg is változtatható. „Nincs közvetlen összefüggés az állam takarékbanki tranzak-ciója és a között, hogy egységesebbé és erősebbé kellene tenni a takarékszövetkezetek védelmi rendszerét. Ez utóbbiról két éve tárgyalunk a kormánnyal” – szögezte le a HVG-nek Varga Antal, az OTSZ ügyvezetője. Ám a kormányfő roppant elégedetlen a taka-rékok által nyújtott szolgáltatásokkal, szerinte ugyanis hiányoznak a lakosság széles rétegeit elérő egyentermékek, amelyek kialakí-tása egyébiránt a Takarékbank egyik fő feladata. Csakhogy a leg-kisebb településeken nincs szükség valutaváltásra, devizahitele-zésre vagy befektetési ajánlatokra – mondta a HVG-nek az egyik hátrányos helyzetű faluban működő takarékszövetkezet elnöke. Kérdés, mi a célja valójában az államnak a takarékszövetkezeti szektorral. Mindenféle központi befolyás önmagában ellentmond a hagyományos takarékszövetkezeti demokráciának, az egy tag egy szavazat elvnek. „Ha valamelyikükkel baj van, összefognak, ha nincs, az OTSZ nem tudja rákényszeríteni az akaratát egy-egy, a maga helyén kiskirály takarékra” – világította meg a HVG-nek az integráció dialektikáját egy elemző. A kormány most az MFB és a Takarékbank közreműködésével összekapcsolná a takarékok szabad forrásait az állam által támogatott, illetve az uniós hitel-konstrukciókkal. A legtöbb takarékszövetkezetnél betétben gyű-lik a pénz, aminek a felét állampapírokba és bankközi betétekbe teszik. Az ugyanis, hogy vállalatokhoz helyezze ki, számos taka-rékszövetkezetnél tőkekorlátokba ütközik. De ahol nem szűkös a tőke, ott sem biztos, hogy van hitelképes vállalkozói ügyfélkör. Az állami MFB mindkét hiányosságot pótolhatja. Az eddigi tár-gyalásokon felmerült, hogy ha kell, alárendelt kölcsöntőkét biztosít egyes takarékszövetkezeteknek, továbbá vállalati ügyfélköréből is enged át nekik számlavezetésre, hitelezésre – sorolta a várható fejleményeket Varga. Máris számlát nyitott például a Takarékbank-ban a korábban Giró-Szász András kormányszóvivő érdekeltségé-ben állt Századvég Gazdaságkutató Zrt. „A koncepció nem rossz, ebből kisebbfajta csoda is lehet, de meg is bukhat, ha az állam a saját bankja uniformizált fiókhálózatává akarja lefokozni a helyi sajátosságokra sokat adó takarékszövetkezeteket” – vetette fel az egyik régi elnök. A túlzott állami befolyás alól az elmúlt években bankká alakult takarékszövetkezetek szabadulhatnának csak ki (így a Kinizsi, a Mohács vagy a Pannon), amelyek tagjai maradtak az OTSZ-nek, és az OTIVA-nak, de erre semmi sem kötelezi őket. Valószínűleg ez az oka annak, hogy – a HVG értesülései szerint – a PSZÁF most már igyekszik gátat vetni a nagyobb takarékok bank-ká válásának. Indokolt lenne ugyanakkor, ha a szektor kilökné a so-raiból azokat a látszatszövetkezeteket, amelyeket a háttérből egy azonosíthatatlan vállalkozói kör irányít – javasolják a szakértők. Az állam rátelepedése a takarékszövetkezeti szektorra igen komoly kockázatokat is rejt – hívták fel a figyelmet a HVG által megkérdezett banki szakértők. A mesterségesen felfokozott hi-telezési aktivitás ugyanis az ügyfelek felelőtlen, könnyű pénze-léséhez vezethet, aminek – jól mutatja ezt a soltvadkerti példa is

– később meglehet a böjtje.HVG, 2012. június 7., szerző: Gyenis Ágnes

Rólunk írták

Folytatás a 65. oldalról

Page 67: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

MATAK_215*295+KIFUTO_POLICEPRESS_Layout 1 9/16/11 10:45 AM Page 1

Page 68: Takarék - 2kal.hu · nincs szakképzési forrás – irány a pá - lyázati piac! Együtt menni fog, tudom. Meg kell tanulnunk mindnyájunknak meglátni és megragadni a lehetősé

telepítések: ATM Éjszakai trezor Valutaváltó

ReklámokelőtetőkmonitoRáRnyékolók

2120 Dunakeszi, Alsógödi u. 12.

telefon: 06-27/540-465, Fax: 06-27/540-466, mobil: 06-30/9327-807e-mail: [email protected] Web: www.sz-bau58.hu

Építőipari Szolgáltató Zrt.