Tatjana levele Anyeginhoz

S úgy érzi néha: félelembeTitkos kéz vonzót is vegyít,

A lélek így van már teremtve:Két ellentétest egyesít.

Tatjana és Anyegin kapcsolata, az ellentétek vonzzák egymást elvére épül. Anyegin a materialista földhöz ragadt, megkeseredett ember.

Magányosság, nagy nyugalom:Nembánomság elvét követve,

Tatjana pedig az érzéki, álmodozó, fellegekben járó , Puskin számára a tökéletes nő.

Merengés - ez volt néma társa,Merengett már mint kisgyerek,Vidéki életét varázsaÁlmokkal szépítette meg.

Tatjana szereleme kezdetben csak gyermeteg rajongás, szerelem a szerelembe. Anyegin, már érett féri létére tudja ezt jó, azonban csak később jön rá micsoda szerelmet veszített el az „okoskodásával”. E szerelem legelső, és talán legszebb megnyilvánulása Tatjana levele.

A megszólítással, szinte megveti Anyegint. Hiszen férfinek illene megadni az első jelet, elküldeni az első szerelmes levelet. Tatjana viszont tudja, hogy gőgből vagy büszkeségből ezt Anyegin nem tenné meg. Ezért modern női gondolkodással, kezébe veszi az irányítást, ám jobban örülne ha Anyegin inkább tartaná a hagyományokat, és neki nem kellene bolondot csinálnia magából.

Én írok levelet magának -Kell több? Nem mond ez eleget?Méltán tarthatja hát jogának,Hogy most megvessen engemet.

Tatjana egyszerű, falusi lány, aki fél attól hogy a nagy úr, az elit képviselője, túl vidékiesnek, parasztosnak tartja. Kapcsolatukat ez a fajta ellentét végig jellemezte.

Mondják, untatja kis falunk,A társaságokat kerüli,Mi csillogtatni nem tudunk,De úgy tudtunk jöttén örülni

A mű végén Tatjana ezért is utasítja el Anyegint, hiába szereti. Azt gondolja, hogy csak azért nyeri el a férfi figyelmét évek elteltével, mert gazdagabb lett és előkelőbb körökben mozog.

Miért fordult felém figyelme?Azért, mert nagyvilági helyreEmelt a sors, estélyt adok,Gazdag s előkelő vagyok?.

Gyermeteg, szűzi szívét felkavarta Anyegin jelenléte. Élete tán egyszerűbb lett volna ha meg sem ismeri. Nem lett volna szerelem, de nem lett volna fájdalom sem. Élete volna egy normális nő, unalmas, egyszerű életét. Férj, házasság gyerekek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Miért jött el? BékességesenRejtőzve mély vidéki csendbe,Tán meg sem ismerem sosem,S a kínt sem, mely betört szívembe;Tudatlan lelkem láza rendreEnyhülne tán s leszállana,S akit szívem kíván, kivárva,Lennék örök hűségű párjaS családnak élő, jó anya.

Legbelül azonban boldog hogy elérkezett hozzá ez a misztikus férfi. Anyegint körül lengi egy fajta hidegség, tartózkodás, ami a fiatal lányt vonzza. Anyegin összetett személyisége, komorsága, számára egy mélyebb, érzőbb szívet, a mesebeli herceget rejti.

Rég álomhős vagy éjjelemben,Látatlan is kedveltelek,Bűvöltek a csodás szemek,Rég zeng hangod zenéje bennem...

Vallomása nem is igazán Anyeginhoz, hanem egy idealizált férfihoz. A saját maga teremtette vágyálomhoz szól. Tatjana szerelmes a szerelem eszméjébe.

Mivel még ezelőtt nem érzett ilyet, a szerelem mámora hatalmába keríti, és nem is tudja igazán hogy mit érez. Érzelmeinek semmi köze a realitáshoz. Nem ismeri igazán Anyegint, sőt talán még önmagát sem ismeri teljesen.

Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?Vagy ártóm és gonosz kisértőm?Döntsd el hamar, hogy lássak itt.Lelkem talán csak vágya csalja,Tapasztalatlanság vakít,S az égi kéz másként akarja...

Puskin ezzel a résszel óva int a plátói szerelemtől. Az embernek tudnia kell különbséget tenni valóság és fantázia között. El kell különíteni a valódi szerelmet, az idealizált szerelemtől. Tatjana érzései csak később érnek valódi szerelemmé. Amikor megismeri a másik hiányát, és érzi az ürességet.

Ugyanez igaz Anyeginra is. Ahogy a mondás tartja

„ Ahhoz hogy értékelni tudjuk azt amink van, előbb el kell veszítenünk”

Amikor Anyegin elveszíti Tatjanát csak akkor érzi a be nem teljesül szerelem igazi fájdalmát. De fájdalmat nem csak a hiány, hanem a bizonytalanság is kelt. Ami Tatjanát emésztette mikor levelét írta.

Tatjana szentimentális vonásokat hordoz. Szellemileg jóval magasabb szinten áll mint társai, és ezért egydül van, nincsen társa. A kispogári, műveletlen éllet elsorvasztja, nem talál helyére. Ebből a helyzetből Anyegin az aki kimentheti. Úgy érzi a férfi megérti őt, hiszen a társadalom nem érti meg sem őt, sem Anyegint. Talán együtt, egymást kiegészítve boldogok lehetnének.

Gyónásommal kezedbe tettem,Előtted könnyem hullva hull,Könyörgök: védj, őrködj felettem...Gondold el, mily magam vagyok,Nincs egy megértő lelki társam,Így élek néma tompulásban,Én itt csak elpusztulhatok.

Szereti Anyegint, vagy legalábbis azt hiszi. Vallomását, szíve minden kavargó gondolatát, átolvasás, gondolkodás nélkül, spontán papírra vetette.

Reménykedik hogy pozitív visszajelzést fog kapni, hiszen gyermeki szíve nem tudná elviselni a csalódást, ami vár rá.

Végzem! Átfutni nem merem,Megöl a félelem s a szégyen,De jelleme kezes nekem,Bízom: a sorsom van kezében...

Nem csak Tatjana sorsa, de szerelembe, házasságba, férfiakba vetett hite is a papírlapon és Anyegin kezében van. Széttéphetné, elégethetné, a levelet Anyegin, de nem teszi. Ez a pár sor megdobogtatta rideg szívét, és a ha nem is mutatja ki eleinte, csak évekkel később, ez a levél a szerelembe vetett hitet jelentette számára is.

Puskin ezzel a levéllel hangsúlyozni akarja, hogy nem szabad a boldogságunkat egyetlen ember kezébe helyezni. Egy ember tökéletes bizalom nélkül, nem szabad hogy ennyire kitárulkozzon a másik előtt, mert így könnyen sebezhető lesz.

Ezzel szemben Anyegin a tökéletes ellenpélda. Ő az aki elzárja, eltitkolja összes érzelmét, és így egy rideg, elhagyatott ember lesz. Tatjana és Anyegin életfelfogása között kell megtalni a középutat.