tisztelt hÖlgyeim És uraim, kedves gyerekek!tisztelt hÖlgyeim És uraim, kedves gyerekek! „az...
TRANSCRIPT
TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES GYEREKEK!
„Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában
mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél
valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.”
Pilinszky János
Az év legbensőségesebb időszaka kezdő-dik el az első adventi gyertya meggyúj-tásával. Habár decemberben sapkát, csizmát, nagykabátot öltünk, a zord hidegben mégis melegséggel telik meg a lelkünk. Ahogy Pilinszky írja a fen-ti sorokban, Advent a valódi várakozás ideje. A várakozásé, amikor még a leg-
komolyabb természetű felnőttek is egy kicsit gyermekké válnak a szívükben. Várakozunk, és készülődünk az Ünnep-re, a Megváltó születésére. Ezek a hetek alkalmat adnak arra, hogy lelkünket is felkészítsük, bocsánatot kérjünk, és meg-bocsássunk. Kell, hogy odafigyeljünk egymásra, kell, hogy segítsünk és kell az is, hogy időt fordítsunk szeretteinkre, mindazokra, akik körülvesznek minket. Miközben a lelkünket ünneplőbe öltöz-tetjük, természetes, hogy fizikailag is készülünk a Karácsonyra. Természetes, hogy szeretnénk meglepni azokat, aki-ket szeretünk. Nem az ajándék anyagi értéke, hanem az ajándékozás szívből jövő gesztusa számít igazán. Sajnos nem mindenkinek adatik meg azonban, hogy családi körben ünnepelhessen. Gondol-junk tehát azokra is, akik magányosan vagy nélkülözésben várják az ünnepet, és erőnkhöz mérten segítsük őket is!Az adventi készülődés során a város is ünneplőbe öltözik. A Belváros csodálatos díszvilágításával, a varázslatos fényekkel, a mindenki karácsonyfájával, a rénszar-vasszánnal, vagy épp az adventi koszo-rúval az ünnep meghittségéhez szeret-nénk hozzájárulni. A Széchenyi tér újra az Advent Győrben rendezvénysorozat központi terévé változik, ahol a gyere-kek ismét felülhetnek a kisvonatra vagy a körhintára, „lapozgathatják” az óriás
mesekönyvet, és együtt csodálhatjuk meg a sokak által várt zenés fényjátékot is. Az idei év újdonsága, hogy a Király utca felújításával egy újabb helyszínnel bővült az adventi programsorozat. Az utca tere-sedésében egy pódiumszínpad ad helyet különböző produkcióknak, miközben a Széchenyi téren is megtalálhatók lesz-nek az ingyenes színpadi előadások. A Belvárosban ezúttal is találkozhatunk a kézműves vásár remekeivel, miközben a forralt bor és a sült gesztenye illata lengi be az utcákat. A város tehát készen áll, hogy az idén is egy közös, felejthetetlen és csodálatos ünnep elé nézzünk. Átél-hessük a valódi várakozás gyermeki él-ményét és azt a boldogságot, amely majd Szenteste teljesedik ki igazán.Kívánom Önöknek, hogy legyen olyan szép a Karácsonyuk, amilyennek elter-vezték. Az egész éves rohanás után tud-janak megállni, megpihenni, és a szeret-teik körében feltöltődni. Kívánom, hogy az adventi koszorú gyertyájának lángjával együtt fellobbanó szeretetláng ne alud-jon ki az ünnep elmúltával, de tartson ki a következő Advent kezdetéig! Áldott, békés Karácsonyt kívánok Önöknek!
Borkai Zsoltpolgármester
3
KÖSZÖNTŐ
Az összeállítást készítette: Vaskakas Bábszínház • 9021 Győr, Aradi vértanúk útja 23. • Tel.: 96/512-690; 20/661-5217 • E-mail: [email protected] • Online jegyvásárlás: jegyek.vaskakas.hu • www.vaskakas.hu
1 Kisvasút
2 Körhinta
3 Betlehem
4 Adventi koszorú
5 Színpad
6 Mesekönyv
7 Mindenki karácsonyfája
8 Rénszarvasszán
9 Állatsimogató
10 Nyilvános WC
1
2
3
4
5
6
7
Szabadsajtó u.
8
10
FÉNYJÁTÉK A SZÉCHENYI TÉREN! KÜLÖNLEGES PROGRAMOK ÚJ HELYSZÍNEN, A KIRÁLY UTCÁBAN!Koncertek, kisszínpadi előadások
9
4
ADVENTI GYŐRKŐCBIRODALOM
Az összeállítást készítette: Vaskakas Bábszínház • 9021 Győr, Aradi vértanúk útja 23. • Tel.: 96/512-690; 20/661-5217 • E-mail: [email protected] • Online jegyvásárlás: jegyek.vaskakas.hu • www.vaskakas.hu
6
KIEMELT PROGRAMOK
November 28. – december 26.ÖT TEMPLOM ADVENT
November 29.CSAK JÁTÉK – OROSZ ZOLTÁN
LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE
December 3.A GYEREKEK NAGY ÖRÖMÉRE
MEGÉRKEZIK A MIKULÁS
December 3. LELKEK ÉRINTÉSE
– ST. MARTIN ÉS ZENEKARA KONCERTJE
December 5.MIKULÁS-NAP AZ ALMA
EGYÜTTESSEL
December 7. A BOJTORJÁN EGYÜTTES
CSALÁDI KONCERTJEDecember 9.
BUDAPEST BÁR KONCERT
7
KIEMELT PROGRAMOK
December 12.FOUR FATHERS A CAPELLA
ÉNEKEGYÜTTES KONCERTJE
December 14.KIEV CITY BALETT –
HATTYÚK TAVA
December 16. HATAN PIZSAMÁBAN
December 18. KÁRÁSZ ESZTER
– ESZTER-LÁNC MESEZENEKAR MŰSORA
December 20.FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL - CSÖPP
KATA KARÁCSONYA
December 20.TIM RICE - ANDREW LLOYD WEBBER:
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR – MUSICAL December 28.ABBA – THE SHOW
8
November 28. 17:00ADVENT GYŐRBEN – FESZTIVÁLNYITÓHelyszín: Széchenyi tér
November 28. – december 26.ÖT TEMPLOM ADVENT Helyszín: Újváros templomai
November 28. 16:00 – 19:00ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS A RÓMER MÚZEUMBAN I.Helyszín: Esterházy-palota
November 29. 09:30ANGYALSÉTA Kellemes hangulatú, ünnepre hangoló séta. Indulás a Látogatóközponttól.Helyszín: Belvárosi utcák
November 29. 10:00 – 12:00ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS A LÁTOGATÓKÖZPONTBANDluho, azaz Dluhopolszky László, a népszerű karikaturista színesíti rajzaival a programot.Helyszín: Látogatóközpont Győr
November 29. 11:00APRÓK SZÍNHÁZA: DÖDÖLLEElőadás 0-3 éveseknek. Helyszín: Vaskakas Bábszínház
November 29. 16:00HA-HA-HA HAVAZIK – A HANDABANDA ZENEKAR KONCERTJEHelyszín: Széchenyi tér
November 29. 17:00KARÁCSONYI-ADVENTI MŰSOR MEGZENÉSÍTETT VERSEKBŐL – A KÁVÉSZÜNET ZENEKAR KONCERTJEHelyszín: Széchenyi tér
November 29. 19:00CSAK JÁTÉK – OROSZ ZOLTÁN LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJEHelyszín: Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
November 30. 11:00MATINÉ ELŐADÁS: LA FONTAINE MESÉK – BEMUTATÓ ELŐADÁS10 órától az előadásra hangoló játékok.Helyszín: Vaskakas Bábszínház
2014. november 30. 11:00 BELVÁROSI BETYÁROK KONCERTJE GYEREKEKNEKHelyszín: Király utca
November 30. 17:00ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁSA gyertyát meggyújtja: Dékány Ferenc a Győri Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatója.Köszöntőt mond: dr. Sík Sándor a KDNP Győri Szervezete képviseletében.A műsorban fellép: a Gilice Dalkör, verset mond Málovics Lili, Mosolits Dorka, Németh Janka, Oth Rita, és Horváth Rebeka a Váci Mihály Általános Iskola diákja.Helyszín: Széchenyi tér
December 2. 8:00 – 16:00JÓTÉKONYSÁGI TOJÁSRÁNTOTTA OSZTÁSHelyszín: Honvéd liget
December 2. 18:00GYŐRI POLGÁRI SZALONÉvvégi örömzene - a Söndörgő Zenekar koncertje.Helyszín: Zichy-palota
December 3. 17:00 – 18:00A GYEREKEK NAGY ÖRÖMÉRE MEGÉRKEZIK A MIKULÁSHelyszín: Széchenyi tér
December 3. 17:00 WENK ZENEKAR ADVENTI KONCERTJEHelyszín: Király utca
December 3. 19:00VÁRJON DÉNES ZONGORAESTJEA Győri Filharmonikus Zenekar bérletes hangversenye.Helyszín: Richter Terem
December 3. 19:00LELKEK ÉRINTÉSE - ST. MARTIN ÉS ZENEKARA KONCERTJEHelyszín: Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
December 4. 17:00 ARRABONA ENSEMBLE ÜNNEPI KONCERTJEHelyszín: Király utca
PROGRAMOK
9
December 4. – 2015. március 1.A TÉL RUHÁI – KORTÁRS DESIGN Helyszín: Püspöki Udvarbíróház – Csikóca Művészeti Műhely és Kiállítótér
December 4-6.7. BOOGIEFESZT Győri Nemzetközi Boogie Woogie FesztiválHelyszín: Árkád Győr, Richter Terem, El Paso Tánc & Rendezvény Centrum
December 5. – 2015. január 31.GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE TEMPLOMÉPÍTÉSZETE – 1897-2014Helyszín: Magyar Ispita
December 5. 11:00MIKULÁS ÜNNEPSÉGHelyszín: Gyirmóti Művelődési Ház
December 5. 16:00A VIKTÓRIA ÉNEKSTÚDIÓ JÓTÉKONYSÁGI KONCERTJE A GÉZENGÚZ ALAPÍTVÁNY JAVÁRAHelyszín: Széchenyi tér
December 5. 16:00 és 18:00MIKLUÁS-NAP AZ ALMA EGYÜTTESSELHelyszín: Molnár Vid Bertalan Közösségi Ház
December 5. 16:00 – 19:00ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS A RÓMER MÚZEUMBAN II.Helyszín: Esterházy-palota
December 5. 16:00 – 20:00FELNŐTT KÉZMŰVES MŰHELYTile karkötő- és papírmasé angyalkakészítés.Helyszín: Gyermekek Háza
December 5. 17:00 ADVENTI DALLAMOK – A LISZT FERENC ZENEISKOLA KAMARAKÓRUSÁNAK KONCERTJEKórusvezető: Popper ÁgnesHelyszín: Széchenyi tér
December 5. 17:00MÉNFŐCSANAKI KERTBARÁT KÖR – ÍGY CSINÁLJUK MI Zalka Ottó előadása a fűszerpaprika termesztéséről és feldolgozásáról.Helyszín: Bezerédj-kastély
December 5. 17:00 HANGRAFORGÓ KLUB – „KÉNE EGY KIS HOGYISHÍJJÁK”Humoros, ironikus, pajzán versek estje.Helyszín: Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér klubja
December 5. 18:00 PINNYÉDRE ÉRKEZIK A MIKULÁSHelyszín: Pinnyédi Művelődési Ház
December 5. 18:00 TÓTH ÉVA EMLÉKHANGVERSENY A Liszt Ferenc Zeneiskola tanári koncertje.Helyszín: Egyetemi Hangversenyterem (Zsinagóga)
December 5. 18:00„ÜNNEP” – VÁSÁRY ANDRÉ ADVENTI KONCERTJEHelyszín: Széchenyi tér
December 6. 08:00 – 18:00VII. JÓTÉKONYSÁGI MIKULÁS FOCIKUPAHelyszín: Molnár Vid Bertalan Közösségi Ház
December 6., 13., 20. 09:30ANGYALSÉTA Kellemes hangulatú, ünnepre hangoló séta. Indulás a Látogatóközponttól.Helyszín: Belvárosi utcák
December 6., 7., 13., 14., 20., 21. 10:00ADVENTI HÉTVÉGÉK A MOBILISBENMobilis shop játékbemutató és egész napos játszóház.Helyszín: Mobilis Interaktív Kiállítási Központ
December 6. 10:00 – 12:00„MESEBELI TÁJAK” – KÚT, A MESEVILÁG EGYIK KAPUJAA MOKKA Alkotóműhely foglalkozása. Helyszín: Gyermekek Háza
December 6. 10:00 – 12:00CSIKÓCA MŰHELYFOGLALKOZÁS – MIKULÁS A MÚZEUMBANHelyszín: Püspöki Udvarbíróház – Csikóca Művészeti Műhely és Kiállítótér
PROGRAMOK
10
December 6. 10:00 – 16:00MIKULÁS-NAP AZ ÁLLATKERTBENHelyszín: Xantus János Állatkert
December 6., 13., 20., 27., 30. 11:00APRÓK SZÍNHÁZAElőadás 0-3 éveseknek. Helyszín: Vaskakas Bábszínház
December 6. 14:30 ÚJ UTAK AZ ANGYALOKHOZ Kellemes hangulatú, ünnepre hangoló éta. Indulás a Látogatóközponttól.Helyszín: Belvárosi utcák
December 6. 14:30A BETLEHEMES TALÁLKOZÓ RÉSZTVEVŐINEK DUDASZÓVAL KÍSÉRT FELVONULÁSAHelyszín: Városháza előtti tér, Baross utca, Széchenyi tér
December 6. 16:00 – 18:00SZENT MIKLÓS ÜNNEPE A KÁPTALANDOMBONHelyszín: Káptalanház kiállító terem
December 6. 16:00 – 22:00ZENÉS CSALÁDI MIKULÁS-DÉLUTÁNHelyszín: Mobilis Interaktív Kiállítási Központ
December 6. 16:30 SZENT MIKLÓS NAPHelyszín: Zichy-palota
December 6. 20:00SZENT MIKLÓS-NAPI RENDEZVÉNY & KONCERTHelyszín: Rómer-ház
December 7. 08:00 – 14:00NEMZETKÖZI KÉPESLAPGYŰJTŐ TALÁLKOZÓHelyszín: Kristály Étterem
December 7. 11:00 BOJTORJÁN EGYÜTTES KARÁCSONYI MŰSORAHelyszín: Király utca
December 7. 15:00JÓTÉKONYSÁGI ADVENTI HANGVERSENYFellép a Móricz Zsigmond Általános Iskola kórusa, a Váci Mihály Általános Iskola kórusa, a József Attila Kórus és Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekes.Helyszín: Keresztelő Szent János Római Katolikus Templom
December 7. 16:00AZ EGYETEMI ZENEKAR KONCERTJE – GLUCK ÉS C.PH.E.BACH MŰVEIBŐLA KÓTA, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei együttesek Szövetsége koncertsorozata.Helyszín: Egyetemi Hangversenyterem (Zsinagóga)
December 7. 17:00ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁSA gyertyát meggyújtja: Jánosa Attila a Győri Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze.Köszöntőt mond: Kara Ákos a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.A műsorban fellép: Illés Gabriella, Székely Szilvia és Horváth Boglárka, hegedűn játszik: Urbán Szabó Mária, zongorán kísér: Kertes Anna.Helyszín: Széchenyi tér
December 7. 18:00 AZ APOR VILMOS KATOLIKUS ISKOLAKÖZPONT SZIVÁRVÁNY CSOPORTJÁNAK BETLEHEMES ELŐADÁSAHelyszín: Széchenyi tér
December 7-11.NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG 2014Helyszín: Audi Aréna Győr
December 9. 17:00GYŐRI BALETT: GENERÁCIÓK (BOLERO, CARMINA BURANA) – BALETTEST KÉT RÉSZLETBEN Bérletes előadásHelyszín: Győri Nemzeti Színház – Nagyszínpad
December 9. 19:00BUDAPEST BÁR KONCERTHelyszín: Richter Terem
December 10.ADVENTI HANGVERSENY Helyszín: NyME Apáczai Kar – Dr. Barsi Ernő terem
December 10. 17:00MELODISZTIK ADVENTI KONCERTJEHelyszín: Király utca
December 11. 16:00 – 17:00KARÁCSONYVÁRÓ KREATÍV BÜTYKÖLDE – KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉSKarácsonyi kézműves foglalkozás Akkermann Katalinnal, melyre alsó tagozatos gyermekeket várnak.Helyszín: Bezerédj-kastély
PROGRAMOK
11
December 11. 17:00CANT’ ART ÉNEKEGYÜTTES MŰSORAHelyszín: Király utca
December 11. 17:00 VILLÁNYI LÁSZLÓ KIMMÉRIA CÍMŰ ÚJ KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA – LÉVAI ÁDÁM GRAFIKÁIVALKözreműködik Ajtai Péter nagybőgőn.Helyszín: Zichy-palota
December 11. 19:00GYŐR SYMPHONIC BAND FÉLÉVZÁRÓ HANGVERSENYEHelyszín: Egyetemi Hangversenyterem (Zsinagóga)
December 11. 19:00THE GOLDEN VOICES OF GOSPEL Adventi Gálakoncert Helyszín: Evangélikus Öregtemplom
December 12. 15:30 MINDENKI KARÁCSONYAHelyszín: Likócsi Közösségi Ház
December 12. 16:00 – 20:00FELNŐTT KÉZMŰVES MŰHELYHelyszín: Gyermekek Háza
December 12. 16:00 – 19:00ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS A RÓMER MÚZEUMBAN III.Helyszín: Esterházy-palota
December 12 – 14.ADVENTI HÉTVÉGEMűsor:December 12. 16:00 Mindenki karácsonya – a helyi közösségek és Kegye János pánsípművész fellépése.December 13. 16:00 A helyi közösségek bemutatkozása.December 13. 19:00 Koncz Zsuzsa élő koncert.December 14. 16:00 A helyi közösségek és a Szironta Együttes műsora.Helyszín: Molnár Vid Bertalan Közösségi Ház
December 12. 18:00FOUR FATHERS A CAPELLA ÉNEKEGYÜTTES ADVENTI KONCERTJEHelyszín: Széchenyi tér
December 12 – 22. U16-OS NEMZETKÖZI SAKKOLIMPIAHelyszín: NyME Apáczai Kar, Sport és Rendezvénycsarnok
December 12. – 2015. március 8.KASSÁK ÉS AZ AVANTGARDE Helyszín: Esterházy-palota
December 13. 10:00 – 12:00„MESEBELI TÁJAK” – ÉGIG ÉRŐ PASZULY FÖLÖTTI VILÁGA MOKKA Alkotóműhely foglalkozása.Helyszín: Gyermekek Háza
December 13. 10:00 – 18:00SZÓRAKOZTATÓ TUDOMÁNYOS SZOMBAT – CSÚSZÓS UTAKONA Felfedezések Háza tematikus kísérleti bemutatóin az extrém hideg és a csúszás játssza a főszerepet.Helyszín: Mobilis Interaktív Kiállítási Központ
December 13. 16:00JAZZadventi JAZZterlánc – A KÍVÁNCSI HÓPEHELYHelyszín: Széchenyi tér
December 13. 17:00A RIBILLIÓ ANDANTE JAZZ BAND KARÁCSONYI KONCERTJEHelyszín: Széchenyi tér
December 13. 17:00 ADVENTI ILLATOKSzabadtéri karácsonyváró ünnep szeretetvendégséggel.Helyszín: Újváros – Kossuth-szobor
December 13. 19:00KÉSZ KONCERTIllényi Katica és a Győri Filharmonikus Zenekar közös hangversenye.Helyszín: Richter Terem
December 13. 19:00GYŐRI BALETT: GENERÁCIÓK (BOLERO, CARMINA BURANA) – BALETTEST KÉT RÉSZLETBENBérletes előadásHelyszín: Győri Nemzeti Színház – Nagyszínpad
PROGRAMOK
12
December 13.CSEPREGI-AHLFORS-VERNE: 80 NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL – SZÍNPADI JÁTÉKBemutatóHelyszín: Győri Nemzeti Színház – Kisfaludy terem
December 14. 10:00 – 14:00ADVENTI KREATÍV MŰHELY A KÁPTALANDOMBONHelyszín: Káptalanház kiállító terem
December 14. 11:00 TÚLPART EGYÜTTES KARÁCSONYI MŰSORAHelyszín: Király utca
December 14. 15:00 és 19:00A HATTYÚK TAVA – A KIEV CITY BALETT ELŐADÁSAHelyszín: Győri Nemzeti Színház – Nagyszínpad
December 14. 15:30 TÉLI SÉTA FESZTIVÁLHANGULATBAN Egy kellemes hangulatú séta idegenvezetővel. Indulás a Látogatóközponttól.Helyszín: Belvárosi utcák
December 14. 16:00ADVENTI HANGVERSENYHelyszín: Győri Bazilika
December 14. 16:30ADVENTI KONCERT – SZENT EFRÉM FÉRFIKAR Helyszín: Győr Bazilika
December 14. 17:00ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁSA gyertyát meggyújtja: Lentulai Attila esperes.Köszöntőt mond: dr. Ottófi Rudolfné a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri elnöke. A műsorban fellép: a Te Deum Laudamus kamarakórus (Felvidék, Alistál).Helyszín: Széchenyi tér
December 16. 19:00HATAN PIZSAMÁBAN – VÍGJÁTÉK KÉT FELVONÁSBANA budapesti Játékszín előadása.Helyszín: Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
December 17. 17:00ADVENTI KONCERTHelyszín: Gyirmóti Művelődési Ház
December 17. 17:00 HOLDDALANAP ADVENTI MŰSORAHelyszín: Király utca
December 18. 16:30SZÍNHÁZI TITOKEgervári György vendégei: Bedi Eszter rendezőasszisztens, Kiss Tünde színművésznő és Nagy Balázs színművész.Helyszín: Zichy-palota
December 18. 17:00 KÁRÁSZ ESZTER – ESZTER-LÁNC MESEZENEKAR MŰSORAHelyszín: Király utca
December 18. 17:00KARÁCSONYVÁRÓ KONCERTKözreműködők: Ménfőcsanaki óvoda, Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai, Bezerédj Kórus, Ménfőcsanaki Dalkör és a Marcal Néptáncegyüttes.Helyszín: Bezerédj-kastély
December 19 – 20. 15:00 és 17:00CSAJKOVSZKIJ: DIÓTÖRŐ – MESEBALETT A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola diákjainak előadása.Helyszín: Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
December 19. 16:00 – 19:00LÁMPÁST VISZEKProgram:16:00-19:00 Karácsonyváró játszóház,16:00-16:45 Kerekítő Bábos Torna Töreky Zsuzsával,18:00-19:00 Aranykapu koncert.Helyszín: Gyermekek Háza
December 19. 18:00NAGY BALÁZS KARÁCSONYI KONCERTJEHelyszín: Széchenyi tér
December 19. 19:00BEATÜNNEP – ILLÉS 50A győri koncerten fellépő előadók és zenekarok: Szörényi Levente, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Szörényi Örs és zenekara, Vastag Tamás, Vastag Csaba, Szabó Ádám, Anna and the Barbies, Intim Torna Illegál, Subscribe, PASO, Óbudai Danubia Zenekar.Helyszín: Audi Aréna Győr
PROGRAMOK
13
December 20. 11:00AZ ÚJ GYŐRI USZODA ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSAHelyszín: Uszoda
December 20. 16:00FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL – CSÖPP KATA KARÁCSONYAHelyszín: Széchenyi tér
December 20. 17:00 LISZT FERENC KÓRUS ADVENTI KONCERTJEHelyszín: Széchenyi tér
December 20. 19:00TIM RICE - ANDREW LLOYD WEBBER: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR – MUSICALPremierHelyszín: Győri Nemzeti Színház – Nagyszínpad
December 21. 07:00 – 14:00GYŐRI RÉGISÉGVÁSÁRHelyszín: Városréti piactér
December 21. 11:00 ARANYKAPU GYERMEKKONCERT – DALOK, MONDÓKÁK ÉLŐ ZENEI KÍSÉRETTELHelyszín: Király utca
December 21. 17:00ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A gyertyát meggyújtja: dr. Pápai Lajos megyés püspök.Köszöntőt mond: Széles Sándor kormánymegbízott.A műsorban fellépnek: Léb Eszter a Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola diákja, valamint Mohás Dóra, Vas Doroti, Kovács Barbara, Varsányi Péter, Horváth Ádám, Vajtho Lili, zongorán kísér: Baracskai József.Helyszín: Széchenyi tér
December 21. 17:00BETLEHEMI MŰSOR KÁPTALANDOMBONA 708. sz. Rómer Flóris cserkészcsapat zenés hagyományőrző betlehemi műsora. Helyszín: Püspökvár Apor Vilmos szobor
December 21.ÁLLATOK KARÁCSONYAHelyszín: Xantus János Állatkert
December 22., 23. 10:00 – 12:00 TÉLI SZÜNETI JÁTSZÓHÁZKarácsonyi üdvözlőlapok és különféle karácsonyfadíszek készítése.Helyszín: Gyermekek Háza
December 25. 17:00ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS – KARÁCSONYI SZENTMISE Helyszín: Likócsi Közösségi Ház
December 25. 17:00RUPPERT ISTVÁN ÉS HORVÁTH ILDIKÓ VERSES-ZENÉS KARÁCSONYI HANGVERSENYE Helyszín: Szentlélek templom – Betlehemi csillag
December 26. 13:30 és 15:30ORGONAHANGVERSENY – ÁMENT LUKÁCS OSB ORGONAHANGVERSENYEKözreműködik: Bojtár Imre.Helyszín: Pannonhalmi Bazilika
December 26. 19:00SPIRIT – RÁKÁSZ GERGELY KARÁCSONYI ORGONAHANGVERSENYEHelyszín: Kossuth utcai református templom
December 27. 09:00 JÁNOS-NAPI BORÁLDÁS PANNONHALMÁNHelyszín: Pannonhalmi Bazilika
December 28. 19:00ABBA – THE SHOWHelyszín: AUDI Aréna Győr
December 31.SZILVESZTERI VÁROSI VIGASSÁGOK21:00-22:00 Karaoke Kovács Áronnal22:00-01:00 A Star Machine Zenekar koncertje24:00 Himnusz01:00 Tűzijáték01:10- 02:30 DJ GolyóHelyszín: Városház tér
TÁMOGATÓINK:
PROGRAMOK
EGYÜTT GYŐR BELVÁROSÁÉRT!
14
Ingyenes parkolás 2014. november 28. - 2015. január 4-ig hétköznapokon 16 órától, 2014. december 13-án (szombat), 2014. december 24-26-ig (karácsony), 2015. január 1-jén (újév) és 2015. január 2-án (péntek) egész nap a belvárosban!
Fővédnök: Borkai Zsolt polgármester
Adventi hosszabbított nyitva tartása belvárosi üzletekben
Karácsonyi meglepetések a Baross úti LátogatóközpontbanA Baross úti Látogatóközpont az adventi időszak idején minden nap hosszabbított nyitva tartással várja a győrieket és a városba érkező turistákat. Térjen be hozzánk, nézzen körül a földszinti ajándéküzletünkben, ahol Győrre és környékére jellemző ajándéktárgyakat, hungarikumokat és egyéb meglepetéseket vásárolhat! Váltsa meg jegyét az emeleti Tourinform irodában helyi és országos adventi, szilveszteri programokra és egyéb kulturális, sport stb. rendezvényekre !
Szeretettel várjuk az adventi időszakban!
Elérhetőségünk:Látogatóközpont / Tourinform Győr9021 Győr, Baross G. u. 21. Tel.: 96/311-771 • E-mail: [email protected]://www.facebook.com/LatogatokozpontGyor
HétköznapHétfő–csütörtök 9.00–18.00 óráigPéntek 9.00–19.00 óráig
December 6. Bronzszombat9.00–13.00
és
15.00–18.00 óráig
(vagy folyamatosan)
December 7. BronzvasárnapDecember 13. EzüstszombatDecember 14. EzüstvasárnapDecember 20. AranyszombatDecember 21. Aranyvasárnap
SZILVESZTERIVÁROSI VIGASSÁGOK
2014. DECEMBER 31. • VÁROSHÁZ TÉR
21:00–22:00 Karaoke Kovács Áronnal22:00–01:00 A Star Machine Zenekar koncertje • 24:00 Himnusz
01:00 TŰZIJÁTÉK • 01:10–02:30 Dj. Golyó
SZILVESZTERIVÁROSI VIGASSÁGOK
2014. DECEMBER 31. • VÁROSHÁZ TÉR
21:00–22:00 Karaoke Kovács Áronnal22:00–01:00 A Star Machine Zenekar koncertje • 24:00 Himnusz
01:00 TŰZIJÁTÉK • 01:10–02:30 Dj. Golyó
HELYSZÍNEK
JEGYELADÁS, INFORMÁCIÓ:Látogatóközpont / Tourinform Győr 9021 Győr, Baross G. u. 21.
Jegyeladás elővételben a Látogatóközpontban, illetve az előadások helyszínén a műsor kezdete előtt egy órával.
1 Városháza
2 Baross G. u.
3 Széchenyi tér
4 Gyermekek Háza
Vaskakas Bábszínház
5 Richter Terem
6 Bartók Béla Művelődési Központ
7 Megyeház tér
8 Esterházy-palota
9 Látogatóközpont
10 Győri Művészeti és
Fesztiválközpont – Zichy-palota
11 Arany János utcai kézműves vásár
12 Király u.
Nyilvános WC