1

Titti mester - avagy csak hangyákkal ne...

Zsombor Ede

2

Titti mester - avagy csak hangyákkal ne...

A hagyomány

- Szép reggelt, Titti mester! - toppant be Balmó az ajtón.- Áh, épp jókor! Gyere, tarts velem, a szomszédba vagyok hivatalos reggelire!- Remek ötlet, úgyis éhes vagyok már.- Hát akkor menjünk!- Várj! Majd elfeledtem. Követek jönnek, sőt már itt is vannak. A hangyák fővezére beszélni kíván veled. – ragadta meg a karját Balmó.- Majd várnak! Most fontos dolgom van. Kérj elnézést a nevemben, és szórakoztasd őket, amíg visszatérek! - Nagytiszteletű Titti Mester és bölcs segítője Balmó, legyetek üdvözölve Királynők és az ő szorgos nemzete által! – hangzott, de nem látszott semmi.Amikor rájöttek, hogy a föld szintjén kell keresni a hang gazdáját, végre megláthatták a hangyák maroknyi követségét, amint szigorú sorba rendeződve mozdulatlanul várják, hogy viszonzást kapjanak köszöntésükre. - Üdvözöllek benneteket kedves barátaim. Gyertek, és tiszteljétek meg szerény hajlékomat! – mondta udvariasan Titti mester, miközben némi mosolyt is erőltetett az arcára. Katonás rendben masíroztak a hangyák egészen a Mester asztalának a tetejéig. Ott a vezetőjük pihenjt parancsolt, majd Balmó apró tálkákban nektárt szolgált föl a parányi vendégeknek. Ők is leültek az asztal mellé, és türelmesen vártak, hogy kiderüljön a követség célja.- Titti mester! Engedd meg, hogy bemutatkozzam! Hag vagyok, a hangyák fővezére és a Királynő tanácsadója. – hajolt meg a követ, majd folytatta mondandóját: - Te, ki bölcs és tapasztalt vezetője vagy népednek, hozzád fordulunk. A hagyomány szerint hajdanában nagyapáink apjának idejében valamilyen nagy szolgálatot tett népem, a hangyák népe, nektek, a manók nemzetének. Így Királynőm elérkezetnek látja az időt, hogy viszonozzátok segítségünket.- Megbocsáss, kedves Hag! – vágott közbe a Mester. – Hálás lennék, ha emlékeztetnél hajdani szolgálatotok mibenlétére, mert én magam nem tudom felidézni azt.- Nos, nagytiszteletű Mester, krónikásaink nem lévén, feljegyezni nem jegyeztük föl ama nevezetes történést. Mozgalmas életünk eseményei pedig rátelepedtek az emlékezet halovány foszlányaira, így nincs, aki tudná kérdésedre a választ.- Félő, a manók közt sem találok olyat, akinek oly messzire érne az emlékezete, de hát a hagyomány, az hagyomány, így hát halljam a Királynőd kérését!Most Hag körbenézett, mintha csak azt vizsgálná, megvan-e minden katonája, aztán Balmót mérte végig, és végül Titti szemébe nézve rákezdett a mondókájára:- Amit most mondok, az szigorúan bizalmas információ, ha kérhetlek, Mester!- Hiszen ez természetes kedves Hag. - Nos, hol is kezdjem? Az igazság az, hogy a Pikali bolyba költözünk. – bökte ki végre, szinte suttogva a hangyavezér, majd némán várta a manók reakcióját.- Ne haragudj, drága barátom, de nem pontosan értem, hol van itt a mi szerepünk.

3

- Oh, igen. Hogy egészen pontos legyek: testvérnépünk, a Pikali hangyák súlyos veszteségeket szenvedtek a szokásos tavaszi háborúzásban, ugyanis a gonosz Fekete hasúak felrúgván a hagyományos háborúzási szabályokat, éjszaka törtek be a bolyba, és elrabolták a tojások nagy részét. Ez alávaló tett volt, de még mindig nem olyan nagy tragédia, mint a Királynő halála. Mikor tájékoztatták az uralkodót a történtekről, annyira felizgatta magát gyermekei elvesztésén, hogy azon nyomban belehalt a fájdalomba. Így testvéreink királynő és utódok nélkül maradtak. Gondolom érthető, hogy egy ilyen esetben elemi kötelességünk egyesülni testvéreinkkel, hogy ismét legyen királynőjük, és persze utódaik! - Amint alkalmad nyílik rá, kérlek tolmácsold őszinte együttérzésünket, mind a magam, mind pedig népem nevében! - sütötte le a szemét Titti és pillanatnyi csend után folytatta - Megbocsáss, kedves Hag, miért ti költöztök Pikaliba és nem fordítva?- Nos, Királynőnk mindig is szeretett volna egy szélesebb járatú nagyobb bolyt, és Pikali híresen nagy és erős építmény, a fekvéséről nem is beszélve, így uralkodónk a költözés mellett döntött.- Na persze, de egyvalamit még mindig nem értek: mi közünk nekünk ehhez az egészhez? – dőlt hátra Titti, miközben Balmó újratöltötte a nektáros tálkákat.- Persze, persze. Az idő az, ami sürget, és ezért kell a ti segítségetek. Hamarosan megkezdődik a költözés, már mindent előkészítettünk ehhez a hatalmas népvándorláshoz. Viszont a menet nagyon lassú, tekintve a tojásokat cipelők lassú lépteit, és persze a Királynőt is vinni kell, már bocsánat, de méreténél fogva hosszú és fárasztó út lesz. Egyszóval a legrövidebb utat kell választanunk. Sajnos a rövid út egyben a legveszélyesebb is. Hiszen emberházakon keresztül vezet. A csapás már régen ki van építve, de eddig csak felderítők vagy kisebb csapatok közlekedtek rajta. Most viszont egy egész bolyt kell végig vezetni az úton. Lehetetlen észrevétlen maradnia egy ilyen végtelen hosszan kígyózó sornak. Ha pedig valamelyik ember felfedezi az általa gyűlölt feketén tekergő vonalat, hatalmas pusztítást tud tenni a sorainkban. Másrészt ott vannak a különböző csapdák és mérgek is. Hiába adom parancsba, hogy senki semmilyen körülmények között nem állhat ki a sorból, de hát tudod, milyenek a hangyák. Ha ételt látnak, nem bírnak parancsolni a kötelességtu-datuknak. És persze a Királynőt sem tehetjük ki ezeknek a veszélyeknek. Biztosra kell mennünk. - Még mindig nem értem, hogyan segíthetnének a manók ebben a hatalmas vállalkozásban. – dörmögte Titti.- Igen, igen. Hát persze. Szóval meg kellene tisztítanotok a terepet, eltüntetni a csapdákat és mérgeket, felderíteni a lakásokat, hogy mikor vannak otthon és mikor nem, és őrt állni, amíg mi vonulunk. Hiszen a manók könnyedén jutnak át az emberek házfalain, úgy közlekednek a lakások közt, mintha csak a mezőn sétálnának, míg nekünk járatokat és folyosókat kell készítenünk fáradtságos munkával, hogy falakon átvezető utat építsünk – magyarázta Hag egyre inkább beleélve magát a dologba.- Nos kedves fővezér! A manók népe már időtlen-idők óta nem tesz látogatást az emberek világába. Számunkra az emberek nem léteznek, és ezt a felfogást én sem kívánom megváltoztatni – felelt Titti mester, miközben Balmó hevesen bólogatott a mester szavaira. – Így hangyák dicső követe, kérlek, kívánj valami mást!- Tisztában vagyok az emberekhez fűződő érzelmetekkel, de mégis ragaszkodnom kell ehhez a dologhoz. Úgy gondolom, igazán nem nagy kérés ez, ha azt vesszük, hogy mekkora szolgálatot tettünk nektek annak idején.- Hát persze, a szolgálat, ami akkora volt, hogy már senki sem emlékszik rá. – vágott közbe Balmó.- Ugyan mit számít ki, mire emlékszik? A lényeg a hagyomány a ő tisztelete. Akkor hálát esküdtetek nekünk, és most itt az idő, hogy ígéreteteket betartsátok!

4

- Tisztelt Hag, kérlek, adj egy kis időt, hogy átgondoljuk a dolgot! Nem ígérhetek semmit, de ha később visszajössz, felelni fogok a kérésetekre. – mondta Titti, majd felállt az asztaltól, jelezve, hogy vége a tárgyalásnak.A hangyák finoman meghajoltak, és katonás sorban levonultak az asztal lábán, majd kimasíroztak az ajtón és végül eltűntek az udvaron növő fű között.- Pont ez hiányzott – sóhajtott föl a Mester, és gondterhelten simogatni kezdte szürke szakállát. - Úgy tűnik, igaza van a hangyának. Valóban tartozásunk van, és most itt az idő, hogy lerójuk – szólalt meg Balmó.- Tartozás? Senki nem tudja, hogy miért tartozunk, csak egy ostoba mendemonda, hagyomány vagy nevezd, aminek akarod. Mi van, ha nem teljesítjük a kérésüket? Akkor mi van? – állt föl Titti, és idegesen járkálni kezdett az asztal körül – Visszajönnek, majd közlöm velük, hogy sajnos nem áll módunkban eleget tenni a kérésüknek és kész. Nagyon meg lesznek döbbenve, és mérges, sértődött arccal távoznak, azzal el van intézve. - Remek. Gondolom, csak viccelsz, Mester! – nézett szigorúan Balmó a nyugtalan Tittire. - Tudom, a hagyomány. Meg az ősi barátság hangyák és manók között. Hát persze, hogy vicceltem – szakadt ki a válasz fájdalmas sóhaj kíséretében. – Nincs kedvem ehhez az egészhez. Miért nem oldják meg ők maguk? Vannak felderítőik éppen elegen.- Biztosra akarnak menni. Különben meg nem nagy ügy. Te is tudod, Titti. Összeszedjük a mérgeket meg rovarcsapdákat aztán, ha elvonultak, hát visszarakjuk, azzal kész. Előzetesen végigjárjuk az útvonalat, és feltérképezzük, mikor és hol vannak otthon, és hol nem a vonulás idején. Gyerekjáték az egész, és végre letudtuk a tartozásunkat. Hát nem jó hír? – lelkendezett Balmó.

- Nos tiszteletre méltó Titti Mester, megszületett végre a válasz? A Mester némán méregette Hagot és társait, miközben simogatta hosszú szakállát, nem akarván megszólalni.- Bölcs Hag, népednek fővezére, kérlek, vidd meg Királynődnek válaszunkat! – törte meg a csendet Balmó és éles tekintetét Tittire vetette. A mester ünnepélyesen fölállt, a vezérre szegezte a tekintetét.- Legyen. Legyen óhajotok szerint.

- Ezeknek elment az eszük! Hány emberházon akarnak átvergődni? Hiszen napokba is beletelhet, míg ezt a hatalmas tömeget végigvezetik az úton – bosszankodott Titti, miközben a hangyák útvonaltervét tanulmányozta.- Mester! Azt hiszem akadt egy kis probléma! – lépett be az ajtón Balmó, aki a faluban járt, hogy felderítőket toborozzon a manók között, de már nem tudta befejezni, mert ismét vendégek érkeztek.- Nagytiszteletű Titti Mester és bölcs segítője Balmó, legyetek üdvözölve a Királynő és az ő szorgos nemzete által! – hangzott az ajtónyílásból az ismerős köszöntés, de ismeretlen szájból. A manók döbbent arccal meredtek az előttük álló hangyaküldöttségre, de most nem Hag és csapata tisztelte meg őket, hanem valaki más.- Legyetek üdvözölve kedves…- Gah vagyok. Ők pedig a kíséretem – mutatott a körülötte álló katonáira – Küldöttségbe érkeztem hozzátok, hogy tolmácsoljam Királynőnk kérését – hajolt meg, majd folytatta – Mint azt ti is jól tudjátok, a hagyomány szerint adósaink vagytok, valamely ősi okok miatt. A hangyák nagy szolgálatot tettek a manók népének

5

egykoron, és most elérkezett az idő, hogy viszonozzátok számunkra ezt.A két manó kis híján lefordult a székről amikor végighallgatták a hangya mondandóját. Bár igyekeztek uralkodni magukon, a Mester kis híján kitépte a szakállát mérgében. Balmó viszont idétlen vigyorgással próbálta leplezni zavarát.- Megértem, hogy váratlanul ért benneteket kérésünk, de bizonyára igent mondotok, ha meghalljátok, milyen apróságról van szó! - Nem is tudod, mennyire váratlan volt számunkra a megjelenésetek, de halljuk mit szeretnétek! – dőlt hátra Titti nyugodt hangot erőltetve magára.- Én, mint a fekete hasúak népének fővezére, és királynőnk tanácsadója kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy megszervezzem és kivitelezzem Királynőnk óhaját, a nagy költözést. Bizonyos okokból kifolyólag hirtelen megszaporodtak a hangyatojásaink, így sajnos szűkké vált a régi boly, és ha kikelnek az utódok, valóban szorosan leszünk, így bölcs királynőnk, aki amúgy is megunta már a környéket, és más tájakra vágyik, kiszemelte új otthonunkat. A gaz zöldlábúak, akik ősi ellenségeink, és fővezérük, Hag, akivel személyes ügyem is van, jogtalanul bitorolják a bolyt, amit laknak, így most visszavesszük tőlük. Egész nemzetségünk lepi majd el álmukban őket, így biztos lesz a győzelem. Az út amelyen eljutunk odáig viszont veszélyes a tojásokat és a királynőt vivők lassan tudnak haladni és védtelenek, így a legrövidebb úton kell eljutnunk a célig. Sajnos emberházakon keresztül vezet az út, ezért előre el kell távolítani a mérgeket és csapdákat, és persze fel kell deríteni, hogy melyik lakásban mikor vannak emberek, és mikor nincsenek. Nos ez lenne a manók feladata.Igazán nem nagy kérés, és egy egész nemzet lesz hálás nektek az idő végezetéig! – húzta ki magát Gah, és szemmel láthatólag büszke volt a tervre.Ha lehet, Titti és Balmó arcára még nagyobb döbbenet ült ki egy pillanatra, amint összenéztek, de gyorsan erőt vettek magukon, és Titti lassú, kimért hangon ezt mondta: - Legyen hát óhajotok szerint.

A terv

- Megőrültél, Mester? Hogyan egyezhettél bele, hiszen nem állhatunk egyszerre minkét oldalra! – fakadt ki Balmó a követek távozása után.- Nyugalom, barátom! Nem állunk mi egyik oldalra sem. Ezek az ostoba hatlábúak hadd háborúzzanak egymással, lopkodják egymás gyerekeit és foglalják el a másik városait. Amióta a világ a világ, ezt csinálják. Egyszerűen így érzik jól magukat, de most mégis meg kell akadályoznunk az összecsapást, hogy mi megsza-baduljunk a tartozásunktól, ami őszintén szólva szerintem sosem volt, de mindkét nép be akarja hajtani rajtunk!- Hag népe a Pikali bolyba tart. Gah nemzete pedig a Pikalik mellett él, és Hag városát akarja elfoglalni, és mindkettő a legrövidebb úton kívánja megközelíteni úti célját. Vagyis ugyanazt az utat fogják használni.- Így van. Vagyis csak úgy tudják elkerülni a találkozást, ha nem egy időben indulnak útnak. Viszont, ha a fekete hasúak érkeznek meg előbb, akkor elkerülhetetlen lesz a harc, és mi cserbenhagytuk első szövetsége-sünket! Ám, ha a zöldlábúak költöznek be a Pikaliba előbb, egyesülnek az ottaniakkal, és bizonyosan bosszút állnak majd a még otthon lévő fekete hasúakon. Vagyis akkor a második szövetségünket rúgjuk föl.

6

- Nem értem, Mester. Hogyan tudnánk mindkét egyezségünket teljesíteni, ha egyiket sem tudjuk? - Ne aggódj, Balmó! Azért vagyunk manók, és nem hangyák, hogy az ilyen csekélységeken ne akadjunk fönn! – kurjantotta el magát Titti, és szemmel láthatólag felvillanyozódott a feladat nehézségén. A nap további részében terveket kovácsoltak, ötleteket gyártottak és feladatokat osztottak szét. Titti mester a zöldlábúakkal és Hag fővezérrel tartotta a kapcsolatot, hogy mindent aprólékosan kidolgozzanak, miközben manó felderítők folyamatos híreket hoztak az útvonal emberházairól. Balmó pedig Gah, a fekete hasú parancsnok társaságában tervezgette a honfoglalást egy, a Mester házától távol eső rét árnyas fái alatt. Az önkéntes felderítőket szórakoztatta, hogy hol az egyik, hol pedig a másik csapatnak adták át ugyanazokat a híreket.

- Eddig remekül megy a dolog – dőlt hátra Titti fáradtan az egész napi munka után.- Reggel ismét jönnek, hogy folytassuk a dolgot. El kéne döntenünk, hogy mi legyen a taktika! Hogyan tudnánk megakadályozni, hogy összetalálkozzanak? – dünnyögte Balmó, aki annyira kifáradt, hogy csak hevert a magas fűben, és a csillagokat bámulta. A nyitott ajtón keresztül beszélgettek, mert egyiknek sem volt ereje, hogy közelebb menjen a másikhoz.- Egyszerre kell indulniuk, majd kitalálunk valamit, hogy mégis elkerüljék egymást – lihegte Titti a plafont bámulva.- Elkerüljék egymást? Nem két baráti társaság békés kirándulásáról van szó, hanem két ellenséges törzs több ezres seregéről, akik hatalmas kígyózó sorokban vonulnak egymással szembe.- Tudom. Majd kitalálunk vala… – ismételte Titti, de befejezni nem tudta, mert a következő pillanatban már aludt is.- Megvan! – pattant föl a Mester, miközben próbálta kitörölni az álmot a szeméből. - Beszélnem kell a felderítővel.- Muszáj arra ébrednem, hogy üvöltesz, mint egy esze hagyott mókuscickány? – kászálódott fel a harmatos fűből Balmó.- Mindjárt jövök! – rontott ki Titti az ajtón és nem törődve barátjával, már el is tűnt az utcasarkon.- Jó reggelt, Balmó! – jelent meg Hag a kertkapuban. – A Mestert láttam elszaladni az imént, miközben hangosan kiabált. Talán valami baj van? – érdeklődött a fővezér.- Nem, dehogy, csak eszébe jutott valami, és sietett, hogy visszaérjen, mire megérkezel – hebegte Balmó még mindig álmosan – Talán egy csésze nektár bizonyára jól esne korán reggel! - Köszönöm, már túl vagyok a reggelin. Inkább folytatnám a munkát, ha lehet! - Persze, persze. Kérlek, mássz föl az asztalra, hogy átnézhessük a térképet és az időzítéseket! Remélem, megelégszel szerény személyemmel, míg a Mester visszatér! – mondta Balmó és a házba invitálta a zöldlábút. Miközben az asztalhoz telepedtek eszébe jutott, hogy nyílván Gah is megérkezett már a fekete hasúaktól, és türelmetlenül várakozik rá. – Kedves Hag, bizonyára megbocsátod udvariatlanságomat, de sajnos halaszthatatlan ügyeim elszólítanak, de biztosíthatlak, hogy a Mester pillanatokon belül megérkezik! – nyögte ki magából Balmó, majd eltűnt az ajtóban.

- Ah, kedves barátom! Remélem, nem várattalak meg túlságosan, de sajnos közbejött valami! – üdvözölte Balmó Gaht kissé lihegve a futástól.- Ugyan semmiség, de most térjünk a lényegre és dolgozzunk végre!

7

A manó előhúzta a fa odvába rejtett térképet, amin az útvonal volt jelölve, és komoly arccal magyarázni kezdte az időzítések fontosságát. Beszéd közben fel-feltekintett, és mikor kilesett a fák ága közt a falu felé, megrökönyödve látta, hogy Titti még mindig izgatottan rohangál házról házra. – Hag vajon mióta várja a mestert? Most mit csináljak? – futott át a gondolat Balmó fején.- Kedves Gah! Néhány percre igénybe venném a türelmedet, míg egy halaszthatatlan dolgot elintézek! – hadarta a manó, és már rohant is a másik hangyához.

- Úgy látom, a Mestert még mindig távol tartják hivatalos ügyei, de remélem nem kellett sokáig várnod! Ím itt vagyok, hogy folytassuk a munkát – vágódott be az ajtón Balmó.- Igazán semmiség – felelte a fővezér méregtől remegő hangon.- Nos az indulás időpontját fontos pontosan meghatározni, mivel ha egyenletes tempóban halad a boly pontosan és gond nélkül bonyolíthatjuk le a költözést. Ezért azt javaslom, hogy a megadott napon napkeltekor induljon a menet, mert a korai szakasz viszonylag veszélytelen és embermentes, így mire elérnénk az első házat az ott lakók már elmentek dolgozni vagy iskolába, így nem kell tartani váratlan támadásoktól! - Megbocsáss kedves Balmó, de egészen bizonyos vagy benne, hogy a napkeltei indulás nem túl korai?! Hiszen a tegnapi jelentések alapján a ház lakói még otthon tartózkodnak odaértünkkor.- Igazad van kedves Hag, de azóta, az új felderítések pontosítottuk az adatokat. Ha megengeded, közös érdekünkben személyesen ellenőrizném a híreket! – felelte a manó és már perdült is ki az ajtón, hogy visszasiessen a magára hagyott fekete hasúhoz.

- Már itt is vagyok! Remélem, nem maradtam el sokáig! – lihegte Balmó, mikor ismét a fa alá ért.- Nos, bizonyára fontos, sőt halaszthatatlan ügyekről van szó, de hálás lennék, ha végre tudnánk foglalkozni a vonulással is! – sziszegte Gah nem túl barátságosan.- Nos az indulás időpontját fontos pontosan megadni, hiszen, ha egyenletes tempóban halad a csapat, pontosan és gond nélkül bonyolíthatjuk le a költözést. Ezért úgy gondolom, hogy a megadott napon napkeltekor indul-jon a boly, mert a korai szakasz viszonylag veszélytelen és embermentes, így mire elérnénk az első házat, az ott lakók már elmentek dolgozni vagy iskolába, így nem kell tartani váratlan támadásoktól! - Bizonyára nagy gonddal előkészített tervet tártál elém, kedves Balmó, de tán nincsen tudomásod róla, hogy a hajnali órákban igen aktív verébcsapat lakik a környéken, akik csak később a reggel közeledtével vonulnak a városba élelmet szerezni. Így azt gondolom, hogy talán fölösleges kockázat lenne kitenni magunkat az éhes verebek támadásának.- Igaz, nagyon igaz. Azt hiszem, jobb lesz, ha magam ellenőrzöm a hírszerzőket! Ugye megbocsátasz? – pattant föl Balmó, és már rohant is.

- Titti! – akadt össze végre a Mesterrel a falu közepén Balmó. - Hol a fenében járkálsz? Ide-oda rohangálok a hangyák közt reggel óta, és folyamatosan butaságokat beszélek. Sikerült mindent összekavarni, és mostanra teljesen idiótának néz mindkettő fővezér. Legalább sikerrel jártál?- Nem. Otthon nem találtam, az unokaöccse azt mondta, a szüleihez ment, az apja szerint a húgát ment meglátogatni, aki a nagynénjéhez irányított, végül a nagybátyja visszaküldött az unokatestvéréhez, akitől már elment és nem tudja hova.- Szerencse, hogy nem nagyobb család. Én mindkettő hangyának a napkeltei indulást javasoltam, amiről

8

kiderült, hogy egyik esetben sem jó megoldás – panaszkodott Balmó. Egy darabig vitatkoztak és ötleteltek, hogy milyen álláspontot képviseljenek a hangyák előtt, majd visszatér-tek a hajnali indulásra, mert ez tűnt a legjobb megoldásnak. Végül sikerült megnyugtatniuk a dühös vezéreket, és arról is meggyőzték őket, hogy a hajnali indulás a legjobb az időzítések szempontjából. A kezdeti akadályokat pedig majd kiküszöbölik, bár még ők sem tudják hogyan.

A vonulás

- Készen álltok? – hasalt le Titti Mester a boly bejáratához, hogy bekiáltson az aprócska résen. – Mindjárt megvirrad…- Ne haragudj, Mester, de fölösleges kiabálnod. Népem csak a nap első sugaraira vár, hogy megkezdjük törté-nelmünk legnagyobb vándorlását – penderült ki az kapun Hag, de a következő pillanatban megcsillant az első erőtlen napsugár a hangyavár oldalán, és a zöldlábú fővezér teljes erejéből elüvöltötte magát – Sorakozó! Gyors egymásutánban tűntek elő a vár lakói, és néma pontossággal fejlődtek fel az előre megtervezett sorba. Egyszer csak maga a Királynő is megjelent, vagy húsz megtermett hangya hátán pöffeszkedve. Titti még sosem találkozott hangyakirálynővel, így igen csak meglepődött azon, amit látott. Leginkább egy hatalmas, áttetsző, százlábú takonyhurkára hasonlított, ahogy meggörnyedt testű alattvalói némán cipelték a hátukon. - Hát nem csodálatos? – tört ki Hagból a pillanat nagysága által érzett meghatottság, és büszke tekintettel pásztázta szorgos népét, amint felsorakoztak, hogy elinduljanak az új hazába. – Zöldlábúak, minden hangyák közt a leghangyábbak! Elérkezett hát a nagy nap! Kövessetek!A Mester feltápászkodott, és megindult a menetoszloppal együtt. Könnyű, biztonságos szakasszal vette kezdetét a honfoglalás, és Titti jókedvűen gyönyörködött a hatalmas seregben. A harmatcseppektől fényesen csillogó fűszálak káprázatosan verték vissza a nap korai sugarait. Csendes és gyönyörű volt minden. Éppen csak ébredezni kezdett a világ, és egy álmosan zümmögő poloska törte meg csupán a csendet, ahogy kíváncsi tekintettel körözött egy darabig a menet fölött, majd tovább csapkodott nehézkes szárnyaival. Titti régóta először volt teljesen nyugodt, és most érezte csak, hogy milyen macerásak voltak a szervezés napjai. Nagyot lélegzett a hajnali hűvös levegőből, és lassan fújta csak ki, mint akinek fáj megválni a harmat friss illatától. A nap egyre magasabbra kúszott az égen, és közeledni látszott az első akadály: az emberház a nyugdíjas nénivel meg a macskájával.- Mester! – rontott elő a bozótosból egy felderítő manó. – Beszélhetnék veled? – halkította le a hangját, majd félrehívta Tittit és bizalmasan közölte: – Baj van a nénivel.- Hogyan? Mindjárt az elején? Talán nem kapta meg a levelet?- De, a levelet kivette a postaládából, csak nincsen macskája, még kutyája sincs és egyáltalán nincs semmilyen háziállata – közölte a felderítő kissé szégyenkezve, hogy ez csak most derült ki.A mester szemrehányó pillantással jutalmazta a hírhozót, majd egy rövidke habozás után odapattant Hag mellé, és letérdelt, hogy könnyebben beszélhessen hozzá.- Megbocsáss kedves vezér, de biztonsági okokból engedd meg, hogy mielőtt bevonulnánk az első emberház-ba, egy utolsó ellenőrzést tartsak odabent! Addig jobb lesz, ha annak a bokornak a védelmében rejtőztök el! – mutatott egy termetes rózsabokorra, ami a ház kertjében pompázott.- Remek ötlet. Szeretem, hogy ilyen megfontolt és előrelátó vagy. Hát nemhiába minden csak szervezés

9

kérdése. – lelkendezett Hag és egyenesen a bokor felé vette az irányt.A Mester faképnél hagyta a hangyákat, és házba indult, hogy kitaláljon valamit, mielőtt megbukik a vállalko-zás már az elején. - Bent van? – súgta oda a megfigyelőnek, aki a kertben kuporgott egy gömbtuja alatt, pont a bejárattal szemben. - Igen. Járkál a lakásban, és keres valamit. Az imént jöttem ki odabentről, de sajnos nincsen macska – felelte lemondóan.Ekkor nyílt az ajtó és a néni lépett ki rajta, kezében a levéllel, majd komótos léptekkel a ház mögötti kerítéshez ballagott és vékony károgással átkiáltott a szomszéd kertbe.- Gizike! Itthon vagy, kedvesem?- Ah Irénke! Napok óta nem láttalak, már azt hittem diszkóba jársz esténként, hogy napközben csak alszol és ki sem teszed a lábadat! – bukkant elő egy sövény mögül a szomszéd néni, akit leginkább csak az otthonkájá-nak mintája és színe különböztetett meg a másiktól.- Ne bohóckodj, Gizi! Képzeld, sehol sem találom az szemüvegemet. Reggel jött egy levél, olyan hivatalosnak néz ki. Megtennéd, hogy felolvasod, mi áll benne? – kérdezte a néni, és a választ meg sem várva már tolta is át a levelet a kerítés fölött.

- Remek. Gyorsan! – kurjantotta el magát a Mester, és robogott vissza a rózsabokor alatt várakozó hangyákhoz. – Most mehettek! De sietősen ám, mert nincsen sok időnk!

- Nahát Irén, van egy kiscicád?- Ugyan, dehogy. Honnan veszed?- Itt azt írja, hogy vidd el vizsgálatra, mert lehet, hogy beteg.- Ugyan már, a lényeget olvasd! Mi ez, valami adó vagy megint drágább lesz az áram? Talán nyugdíjemelést kaptam? Na, olvasd már!

Hag a téglák közt kivájt malter résén keresztül vonuló csapatát figyelte, miközben egyre sürgette őket. Fegyelmezetten tűntek el a hangyák a sötéten tátongó résben, hogy a nappali kopott szőnyege alatti takarásban gyülekezzenek, amíg meg nem érkezik az utolsó társuk is.

- Hiszen azt olvasom. Fogd a macskádat, és vidd el kivizsgáltatni!- Mondtam már, hogy nincsen macskám.- Özvegy Újhelyi Istvánné részére Kötő utca 1. számba. Ezt írja a borítékon, szóval neked jött. Ha pedig neked jött, akkor bizonyára van macskád, csak még nem tudsz róla.- Ne bohóckodj, Gizi! Biztos valami félreértés! Mindegy is, megyek elkezdem az ebédet – legyintett a néni és lassú léptekkel megindult a lakás felé.

- Riadó! Jön az ember! – pattant oda a megfigyelő.A hangyák nagy része átkelt már a falrésen, de most bajban voltak, mert félbe kellett szakítani a dolgot, nehogy meglássák az amúgy feltűnő feketén kígyózó sort. Minden még kint maradt hangya szétszóródott, és meghúzta magát valamelyik levél vagy fűszál alatt. Már majdnem a ház ajtajába ért a veszélyes nénike,

10

amikor a barátnője utána kiáltott:

- Irén! Itt egy kis zöldborsó! Frissen szedtem. Jó lesz levesbe.Nyugdíjasunk ügyetlenül megfordult, és szó nélkül visszaindult az ajándékért.

- Most megint van egy kis időnk. Gyerünk, amíg lehet! – pattant elő Titti a gömbtuja takarásából, és sürgetőleg hadonászott a hangyák felé.

Eközben a feketehátúak is meneteltek Balmó védnöksége alatt, és úgy tűnt, hogy a verébelterelési terv jól működik, az amúgy sík terepen, ami egy játszótér betonozott focipályájaként szolgál normális esetben. A teret körbeölelő vasrácsra aggatott színes léggömbök, melyeket Balmó kölcsönzött az állatkert előtti léggömbárus készletéből, remek szolgálatot tesznek. Ahogy a hajnali fuvallat meg-meg lengeti őket, nagyon feltűnő és roppant ijesztőnek tűnik egy veréb szemében. A nap emelkedésével az idő is múlik, és már látni a focipálya végét, ahol kusza fűcsomók zöldellő erdeje újra biztonságot ad majd. - Oda nézz, Peti! – lökte oldalba barátját egy kisfiú, ahogy az iskolába tartva megpillantotta a rácsra kötözött léggömböket. – Gyere, szedjük le őket! – folytatta, s már szaladtak is, hogy megmásszák a kerítést. Iskola előtt egy kis lufi vadászat, nem is kezdődhetne jobban ez a nap.

- Gah ,kérlek gyorsítsátok a menetet, mert akadt egy ki probléma! – hajolt le Balmó a fővezérhez, mihelyt felfedezte a közeledő gyerekeket.

- Azt nézd! – bukott ki Petiből a döbbenet, amikor a kerítésen csimpaszkodva megpillantotta a betonon iparkodó hangyák többezres menetoszlopát.- Tök jó. Gyere nézzük meg! – pattant le barátja a magasból, és egyetlen mozdulattal ott termett a feketehátúak sora mellett.

- Gyerünk! Gyerünk! kiabált Gah, miközben felkészült, hogy hatalmas gyerektalpak tiporják halálra száz meg száz társát puszta szórakozásból.Eközben Balmó idegesen járkált a gyerekek körül, tudván, hogy nem láthatják őt, ha ő nem akarja, de nem is ez okozott fejtörést neki, hanem ugyanaz, mint Gahnak. Bár a legszigorúbban tilos fizikailag érintkezni egy emberrel, de elhatározta, ha bárminemű támadást tapasztal az emberpalánták részéről erőszakot fog alkalmazni.

- Tapossuk el őket! – hangzott el a mondat, amitől leginkább tartottak.Most Balmó felkészült, hogy mikor felemeli az egyik gyerek a lábát, azonnal megragadja a gyilkos végtagot, és hanyatt löki a támadót. A fiú már felállt, hogy nekikészüljön a népirtásnak, csakhogy valami érdekesebb dolgon akadt meg a szeme. Barátja kis darabkákat morzsolt le tízóraija széléből, és a hangyák közé szórta. Remek szórakozásnak bizonyult a hangyaetetés, és legalább egy maroknyi kenyérmorzsát osztottak szét a boly között.

- Ó, hogy csípné meg a Büdös Bogár! – szitkozódott a fővezér, mert pont ez az, amitől annyira félt. Ha ételt

11

látnak a hangyák, hát beindul az ösztön, és nyomban elkezdik begyűjteni. A menetoszlop rekordidő alatt feloszlott, és minden dolgozó kötelességtudóan szétfutott, hogy a várba hordja az értékes élelmet. Igen ám, de itt nem volt vár, így tanácstalanul futkároztak mindenfelé a szorgos dolgozók nem tudva, mit tegyenek terhükkel. Gah hasztalan üvöltözött, és a katonák sem tudták megfékezni a megbolydult dolgozókat.

- Most adjunk nekik paradicsomot meg szalámit! A te szendvicsedben mi van?- Kolbászos. Azt biztos szeretik! A kolbászt mindenki szereti. Nézd, hogy rohangálnak! Tök vicces.Míg újabb és újabb ételek kerültek a dolgozók menüjébe, a gyűjtögetés a katonákra és a tojáshordókra is átragadt. Gah lemondóan állt, és szemlélte az amúgy nagyon is fegyelmezett és engedelmes népének őrületét. Pusztán a Királynő és vivői maradtak még távol az eseménytől, és persze Balmó.

- Már ennyi az idő? Futás, mert elkésünk a suliból! – tévedt a tekintete Petinek az órájára.- Mi az első óránk? – hallatszott még a távolból, majd végleg eltűntek a fiúk a sarkon.

Sok időbe telt, mire ismét rendezni tudta a sorait Gah népe, és sikerült elérni a füvet.

- Levesnek az igazi. Édes, mint a méz. Majd meglátod, Irénke! – dicsérte a borsóját a szomszéd, miközben kéretlenül bár, de hosszú történetbe kezdett, aminek egyetlen lényege az volt, hogy tegnap ő is zöldborsólevest főzött, és nagyon jól sikerült, ezért ajánlja bátran.

- Olykor kivált képp hasznos az emberek szószátyársága gondolta Titti, mert éppen elég idejük maradt, hogy mindenki bejusson a biztonságos szőnyeg alá.Végre fellélegezhettek a hangyák, és Hag vezetésével folytatták útjukat a biztonságos takarást nyújtó szőnyeg alatt. Titti a szoba végében várta, hogy előbukkanjon a menetoszlop eleje, miközben feszülten figyelte a néni-ke szöszmötölését a konyhában. A nappali sötét sarkából remekül ki lehetett látni a konyhába, ahol folytak az előkészületek a finom zöldborsóleves elkészítéséhez. Amíg a szőnyeg alatt vannak a zöldlábúak, nem kell tartani semmitől, de az út sajnos a konyhán keresztül folytatódik. Pontosabban a sütő mögött lévő falrésen lehet átjutni a következő lakásba, ahol már egyszerűbb a helyzet, hiszen napközben senki sem tartózkodik odaát. Már éppen kibukkant Hag a szőnyeg túl felén, amikor telefoncsörgés keveredett a délelőtt lágy zson-gásába. - Ki az? Pont mikor fölraktam a vizet – motyogta Irén néni, miközben türelmetlen léptekkel megindult a nappaliban recsegő telefonkészülék felé.

- Vigyázat, jön! Mintha a plafon szakadt volna be a szőnyegtetejű csarnok különböző pontjain. A néni léptei nyomán a padló-hoz préselődött az öreg drapéria, és ez hatalmas riadalmat okozott az eddig szigorú sorban vonuló csapatban. A pánik csakhamar eluralkodott a hangyákon, és egymáson gázolva próbáltak menekülni a fentről érkező katasztrófa elől.

- Halló! Szerbusz. Nem tudtam elképzelni, hogy ki lehet az. Igen. Az nagyszerű lesz és veletek mi van? Én? Köszönöm. Éppen ebédet…

12

- Gyorsan ki a szőnyeg alól! Most háttal áll – sürgette Titti Hagot, de szegény fővezér nem tudott rendet tenni a megbolydult hangyák közt, akik még mindig össze-vissza szaladgáltak az újabb veszélytől tartva. A néni, úgy tűnt belefeledkezett a beszélgetésbe, így szerencsére maradt elég idő, hogy nehezen bár, de rendezzék soraikat a zöldlábúak, és végre a konyha felé vegyék az irányt. Veszélyes terep volt a halvány-szürke konyhapadló, hiszen szemüveg nélkül is jól kivehető a rajta vonuló sötét csík. Még mindig hallható volt a kedélyes csevegés, mikor a csapat eleje elérte a sütőt, és biztonságos takarásba jutott mögötte. - Gyorsabban! – sürgette a Mester a menetet, és nem alaptalanul, mert egyszer csak abbamaradt a bájcsevej és egy tompa kattanással a kagyló a helyére került. A néni sietős léptekkel gázolt át a szobán, hogy idejében lejjebb vegye a forrásban lévő vizet. Titti mester dermedten figyelte a házigazdát, és már látta maga előtt a látvány keltette rémületet, és az utána következő gyors népirtást, amit a cipőtalpak, vagy rosszabb esetben valami hangyairtószer fog okozni. – Elgáncsolom! – villant át a fején a megoldás, és már mozdult is, hogy megtegye azt, ami szigorúan tilos, de hát a cél érdekében kivételt kell tennie. Hirtelen ismét megcsörrent a telefon, erre a néni megtorpant egy pillanatra, és habozott. Vajon a forrásban lévő víz vagy a telefon?

- Halló! – döntött végül, és kelletlenül emelte a füléhez a kagylót. – Igen, már mondtad az imént is. Nem, tudod, hogy nincsen rá szükségem. – vette fel ismét a csevegés fonalát, és szerencsére megfeledkezett az ebédjéről.- Most aztán iparkodjunk! – perdült Titti a menetoszlophoz.Hag már a szomszéd lakásban járhatott, mert a sor szorgalmasan tűnt el a sütő mögött. – A szomszéd! Vajon minden rendben odaát? - ötlött fel benne a gondolat, és afféle manó módjára dobbantott hármat lábával, majd egyszerűen átsétált a téglafalon.

- Láttad ezt? – lökte oldalba az egyik hangya a másikat, és a Mester hűlt helyére mutatott.- Hát persze. Mindig ez van – felelte a másik.- Szerinted ez normális? Nem lehet csak úgy átsétálni a falon. Hogy csinálják?- Nem tudom, de állítólag manók nem is léteznek.- Ha csak úgy nem! – gondolkodott el a válaszon az előbbi hangya, és ismét némán meneteltek tovább.

- Á, Mester! Pont jó, hogy jössz! – pattant Titti elé egy felderítő izgatottan.- Csak nem valami probléma adódott? Na, beszélj már!- Hát az a baj – kezdte a mondókáját, miközben látszott rajta, hogy nem tudja, miként is folytassa a dolgot. - Ne csigázz! Jobb, ha megmondod, akkor talán lehet rajta segíteni.- Az a baj – lépett oda egy másik felderítő -, hogy ő azt állítja – mutatott a társára lekicsinylő tekintettel – a Hófehérke csak egy mese.A Mester néma értetlenséggel bámulta két társát, mire végül megszólalt – Ti hülyéskedtek velem? Több ezer hangya biztonságáról kell gondoskodnom reggel óta. Kis híján át kellett hágnom a legszigorúbb törvényünket és ti… - hallgatott el hirtelen, és kérdő tekintetét a fiatal felderítőkbe fúrta – a Hófehérke az a lány a törpékkel? Szerintem igaz, bár lehet, hogy a lányt utólag találták ki! Különben, pedig ne olvassatok emberkönyveket! Csupa humbug az egész. – zárta le a témát, és sietősen a dolgára ment.- Akkor, most igen vagy nem?

13

- Hallottad. Színtiszta igazság az egész.- Kivéve a lányt, akit utólag találtak ki.- Az nem számít. Az a lényeg, hogy igaz történet.- Ha Hófehérkét kivesszük, akkor nem marad történet. Különben is, ha Hófehérke kitaláció, a törpékről tudjuk, hogy vannak, akkor miről vitatkozunk?- Semmiről. Különben meg humbug az egész.

Eközben Balmó és csapata a játszótér magasra nőtt, ritkás fűcsomóinak erdejében masírozott a tér szélén álló óvoda irányába. Az épület oldalán lévő apró repedéseken keresztül vezetett az út, át a Delfin csoport termén a konyhába, és onnan az óvoda udvarára. A tervek szerint mostanra túl vannak a gyerekek a reggelin, és az udvaron játszanak, így észrevétlenül vághatnak át a játékokkal és apró bútorokkal zsúfolt termen. Balmó előresietett, hogy ellenőrizze az intézmény legkisebb lakóinak-a Delfin csoport-termét, valóban üres-e. - Tiszta a levegő – közölte Gahval visszatértekór, majd ismét a terembe sietett.Balmó mindig is vonzódott az emberjátékokhoz, és gondolta, kihasználja, és játszik egy kicsit, míg a hangyák megérkeznek. Elsőnek a favonathoz sietett. Óvatosan leemelte a polcról, miközben alaposan emlékezetébe véste, hogy és hova volt rakva, hogy később vissza tehesse eredeti helyére. Sorra kerültek elő a sínek, sorom-pók, ütközők, vagonok és persze maga a mozdony. A gondos aprólékossággal kifestett piros-kék mozdony szépségével nem tudott betelni az éltes korú manó, néma csodálattal tartotta kézben hosszú pillanatokig.- Én isz aszt szeletem a legjobban! – zavarta meg a csendet egy vékonyka hang. Balmó riadt tekintettel keresni kezdte a hang gazdáját, és hamarosan meg is találta egy mosolygós, barna szemű kisfiú személyében. - Hát te…? Te látsz engem? – hebegte a döbbent manó.- Te játék vagy? Játék tölpe? – érdeklődött a kisfiú, miközben lassú léptekkel közeledett.- Először is nem vagyok törpe, hanem manó – torkolta le Balmó. – Vagyis, hogy hívnak kisfiú? – váltott hangnemet hirtelen, nehogy megijessze a gyereket.- Dani vagyok, ész mál négy évesz vagyok – jelentette ki büszkén, miközben tologatni kezdte a sárgára festett vagonokat.- Tessék, itt a mozdony is – nyújtotta oda a kisfiúnak. – Nem láttam, hogy itt vagy.- Az anyukám aszt mondta, hogy fáj a fülem, ész ne szaladgáljak az udvalon, melt belemegy a szél. A dadusz néni játszik velem, csak cigizni ment az öltözőbe, de esz titok. Féltem egyedül, ész bebújtam az asztal alá. Moszt nem félek, mert te játszol velem.- Mond csak Dani! Te tényleg látsz engem?A fiúcska szemében egy pillanatra értetlenség csillant Balmó kérdése nyomán, majd elmosolyodott: – Te ugye kerli törpe vagy?- Mondtam már, hogy… Nem házi – felelte lemondóan és letelepedett a vasút mellé. – Ha ide rakod az ütkö-zőt, nem tud tovább menni a vonat. Inkább legyen a másik oldalon az állomás, és csinálunk egy vakvágányt is. Mindketten belemerültek a játékba és közben előtűnt a menetoszlop eleje. - Gah! – eszmélt föl Balmó, és tüstént a falréshez sietett, hogy fogadja a többieket.- Minden rendben? – érdeklődött a parancsnok, miközben gyanakvó tekintettel fürkészte vezetőjük zavart arcát.- Persze, persze, csak... Vagyis semmi gond. Minden a tervek szerint halad, de azért a biztonság kedvéért a fal

14

mellett haladjatok – hadarta Balmó, mert nem akarta, hogy észrevegyék a terem másik sarkában játszó kisfiút – Én, izé, ellenőrzöm a területet. – jelentette ki, és visszasietett új barátjához.- Miért mentél el? - Csak jártam egyet. Dani! Akarsz nekem segíteni? – hajolt bizalmasan a fiúcskához - Tudod nagyon titok, hogy én itt vagyok. Senkinek sem szabad megtudnia, mert, mert… – akadt el Balmó a mondókájában, de a következő pillanatban már folytatta is – Szóval én elbújtam, mert, öö, mert azt mondta az anyukám, hogy muszáj megennem a tojáskrémes kenyeret, és most mindenhól keres. Senkinek nem szabad megtudnia, hogy itt vagyok, mert akkor elárulja az anyukámnak.A kis óvodás megértően hallgatta Balmó szomorú történetét, és láthatólag belegondolt, milyen rémes is tud lenni egy szelet tojáskrémes kenyér uzsonnára.- Bújj az asztal alá! Én nem mondom el senkinek.- Igen. Az remek ötlet, de neked is el kell bújnod, mert ha együtt találnak, még a végén neked is kell enned a tojáskrémből.- Jó! – kurjantotta el magát a kisfiú, és már húzta is magával a manót. Nem sokára mindketten ott kuporogtak az óvó néni íróasztala alatt.

- Danika! Danika, itt vagyok! – hangzott a bejáratból a dadus kedves hangja.- Hi-hi, nem vett észre minket – kuncogott huncutul a kisfiú az asztal alatt.- Psszt! – csitította le Balmó, nehogy meghallja a váratlan látogató. – Csak ki ne szúrja a hangyainváziót! – gondolta, és ugrott volna föl, hogy segítségükre siessen, ha szükség lesz rá, de megtorpant. – Ha a fiúcska lát, akkor a dadus is láthat! Ez bizony gond. Nem kockáztathatok. Még a hangyákért sem. - Dani! Hol bujkálsz, kicsikém? Ne mókázz szentem! Gyere elő! – esett kétségbe a dadus, miközben izgatot-tan rohangált a szoba egyik végéből a másikba. Minden zugba benézett, csak az íróasztalt hagyta ki.A két cinkos néma mosollyal kuporgott az asztal alatt, miközben szegény asszony az őrület határát súrolta. – Jaj, szentséges isten! Most mit csináljak? - rogyott le egy parányi székecskére tanácstalanul. - Talán kiment az udvarra! – ötlött fel benne a gondolat, és szélvészként viharzott ki az ajtón.- Jól elbújtunk ugye? – mosolygott büszkén a kiscsoportos Balmóra.- Maradj itt, én megnézem, hogy elment-e! – súgta a manó és kipenderült az asztal alól.

- Hol jártál, Balmó? – vonta kérdőre Gah, miközben élénken hadonászott, hogy sietségre sarkallja a többieket. – Még hogy tiszta a levegő? Ez az üvöltöző túlsúlyos monstrum kis híján agyontaposta a királynőt. - Igen, tudom. Vagyis semmi gond. Az a lényeg, hogy nem vett észre semmit – próbált nyugodt arcot erőltetni magára Balmó – Gah, te látsz engem?- Hát persze – felelt a hangya, miközben úgy méregette a manót, mint aki nem biztos benne, hogy kivel áll szemben.- Hát persze. Hülye kérdés volt – felelte, és visszaballagott az asztalhoz.

- Nincs. Ott sincs – dörmögte a dadus, és reményteli tekintettel lépett be ismét a terembe. – Talán a konyha! – fordult sarkon, miután meggyőződött róla, hogy megint sikertelenül járt.

- Te megint nézz körbe, én meg itt várok! Hi-hi – csilingelte a fiúcska, és szemmel láthatólag remekül szórakozott.

15

- Az egész vállalkozás sikerét kockáztatja ez a ki-be rohangáló ember! – támadt a fővezér Balmónak.- Semmi gond. Mindjárt végigértek a szobán és jöhet a konyha. A konyha! – kapott a fejéhez – Most készítik az ebédet. A szakácsnők!- Hogyan? Mégis milyen munkát végeztek a felderítőd? – fordult fenyegetően Balmóhoz Gah, és alig tudta tűtőztetni haragját.- Most nincsen idő vitára. Azonnal irányt kell változtatni! Az új cél az íróasztal! – mutatott a kisfiú búvóhelyére – Ott kivárunk ebédig, s mikor a gyerekek lefekszenek, szépen átvonulunk a konyhába! – jelentette ki a manó, és megindult a kényszerpihenő felé.

- Új játékot eszeltem ki – bújt be az asztal alá – Most játsszuk azt, hogy te találod meg a dadust! Jó?- Hi-hi, az jó lesz – nevetett fel a fiúcska, és már ugrott is ki a búvóhelyéről.Az apró lábacskái alatt vidáman kopogott a parkett és erre a hangra felfigyeltek a konyhában sopánkodó szakácsnők is, akik éppen a dadus szomorú történetét hallgatták. A nyitott ajtón át láthatta Balmó, amint a konyhából kiáramló asszonyságok serege összetalálkozik a boldogan szaladó óvodással.

- Te ördögfióka! - Te égetni való rosszcsont! - Hol bujkáltál? – hangzottak a megkönnyebbült személyzet vidám kommentárjai.- Az asztal alá bújtunk a kerti törpével. Hi-hi, nem találtál meg, dadus néni! – újságolta lelkendezve.

Jaj-jaj! Ez így mégsem lesz jó. – gondolta Balmó, és óvatosan előbújt rejtekéből, hogy Gahhoz siessen.- Változott a terv. Most üres a konyha. Mégis arra menjünk tovább!- Bolondot csinálsz belőlünk? Kezdem elveszíteni a türelmemet. És az a gyerekember? Az mi volt? – vörösödött a méregtől az amúgy feketehátú fővezér.- Nem tehetek róla. Én sem így terveztem, de most már a helyzethez kell alkalmazkodnunk – jelentette ki Balmó ellentmondást nem tűrő hangon.Előrement, hogy meggyőződjön, valóban biztonságos a konyha. Kicsit tartott tőle, hogy amióta láthatóvá vált, talán a falon sem fog tudni átmenni, de szerencsére működött a manó trükk, és ettől némi megnyugvást érzett. Danika az előtérben állt a konyhások gyűrűjében, és fáradhatatlanul ecsetelte, milyen remek búvóhelyet talált ,és persze a kerti törpe, aki egyébként házi törpe, de ő tudja, hogy igazából mégis csak kerti. Szóval az ő ötlete volt az egész, és különben is a törpe az új barátja.- Hogy miket ki nem találsz, te csibész!- Na, és csákánya meg lámpása is van annak a kerti törpének?- ugratta az egyik szakács a fiúcskát.- Ugyan, Évike. Akkor bányász törpe lenne – tréfálkozott a másik.- Talán a Hófehérkével is találkoztál? – kontrázott a harmadik.

A menet rohamléptekben masírozott a konyha felé, és az oszlop eleje már fel is kapaszkodott a fűtéscsőre, ami nem sokkal a padlószint fölött fúrta keresztül a falat, így akadálytalanul jutottak át a résen, ami valamivel szélesebb volt, mint a cső. - A belső részen menjetek, hogy takarásban legyen a csapat! - utasította Balmó a hangyákat, és idegesen lesett

16

ki az ajtórésen, vajon a folyosón vannak-e még az emberek.Nagyon gyorsan haladt a menet, bár okozott némi fennakadást mikor a királynőt kellett átpréselni a falnyílá-son. Épp az utolsó hangya is felmászott a cső belső oldalára, amikor hatalmas ricsajjal betódult az óvodások serege az udvarról. Balmó az ajtórésben lapult és figyelte a dadusokat, mikor lábak sokasága dobbant a folyo-són és szinte elsodorták vidáman élcelődő asszonyságok gyűrűjét. A manónak csak annyi ideje maradt, hogy a falhoz lapuljon és már meg is telt a terem. Danika kitépte magát a faggatózó felnőttek, köréből és vidáman vágtatott a többiekkel. - És akkor bejött egy törpe és játszott velem. Bújócskáztunk is - büszkélkedett a többieknek a fiúcska. - Ott van! Ő a barátom - mutatott Balmóra, aki ijedten lapult a falhoz, de mire az ovisok odakapták a fejüket, már el is tűnt.

Hangyacsapda, Rettegjetek rovarok Kft. Budapest - olvasta Titti a sarokban lévő papírdobozka tetején. - Ide álltok, és senkit nem engedtek a doboz közelébe! - utasította a felderítőket Titti, majd elment.A manók közrefogták a csapdát és őrizték.- Hangyacsapda, Rettegjetek rovarok Kft. Budapest - olvasta föl az egyik, és kérdőn nézett társára.- Mi az? - felelte a másik, és ő is megismételte a felirat tartalmát.- Szerinted a rovarok tudnak olvasni?Ezen hosszasan elgondolkodtak, majd megállapították, hogy nem.- A hangyák sem?- Szerintem ők sem! - Akkor minek írták rá?- Hát pont azért.- Hogy érted azt, hogy pont azért?- Mert úgy sem tudják elolvasni, és akkor belesétálnak a csapdába és kész.- Ennek így semmi értelme. Minek írnak rá valamit, amit nem tudnak elolvasni?- Szerinted a hangyáknak írták rá, te ostoba?!- Nem? - tűnődött el kissé.- Az embereknek, te nagyon okos. Hogy mikor megveszik, tudják, mit vesznek.- És azt, hogy: Rettegjetek rovarok Kft.?- Azt is azért.- Ha azért írták rá, hogy tudják mit vesznek, akkor azt a rovaroknak írták. Ők viszont nem tudnak olvasni.- Az igaz. - gondolkozott el a másik - És akkor a Budapestet, Budapestnek írták rá?- Úgy tűnik, viszont még mindig nem tudjuk ki az a Kft.?

Titti mester közben elindult Balmót megkeresni, hogy megbeszéljék a továbbiakat. Balmónak is eszébe jutott, hogy vészesen közeledik a két csapat egymáshoz, így félúton találkoztak.- Hogy állnak a dolgok nálad? - kérdezte Titti.- Volt egy kis probléma, de túl vagyunk rajta. Ha minden jól megy, kijutnak az óvodából, mire visszaérek!- Hát nálam sem ment minden simán, de most egy üres lakáson csak átkelnek egyedül is!- Van valami terved a ne találkozásra? - hevert végig a padlón Titti fáradtan.- Neked? - kérdezett vissza Balmó, és mellé telepedett.

17

- Pont itt fognak összefutni, ha nem vigyázunk - sóhajtott a Mester, és erőtlen mozdulattal mutatott körbe a terepen, ami egy nyakkendőbolt volt. A polcokon számtalan színű és mintájú nyakkendő sorakozott külön-böző méretben. A helyiség végében egy asztal állt a halványságára pácolt tükörsima parkettán, rajta pénztár-géppel - Ezen a nyílt terepen képtelenség átvezetni két hadsereget, anélkül, hogy tudomást szereznének egymásról - jelentette ki Titti elkeseredve - Tényleg. Miért nincs senki a boltban? Nyitva kellene, hogy legyen ilyenkor! - Az ajtón azt írja: Kedves vásárlóink! A bolt folyó hó 7.-ig leltár miatt zárva tart - dünnyögte Balmó egykedvűen.- Leltár miatt zárva tart? - ismételte meg a mester elgondolkodva - Mi az a leltár?- Az mindegy. A lényeg, hogy zárva tart. Vagyis nincs senki a boltban, üres.- Akkor sem jó ez így. Más utat kell találnunk, itt tuti egymásba futnak a hangyák, és akkor kész a katasztrófa.- Nem megy. A környező boltok mind nyitva vannak, mikor ideérünk. Ha megkerülnénk az egész épületet, akár egy teljes napot is veszthetünk, és semmivel sem veszélytelenebb az út. Persze mehetnénk a parkolón keresztül is, de ott nem lehet kiszámítani az autókat. Még elképzelhető, hogy a WC-n át vezetnénk őket, de az sem túl biztonságos.- Mi van a szellőzőrendszerrel? - vágott közbe a Mester.- Túl huzatos. Félő, hogy a szél felkapja a hangyákat, és szanaszét fújja őket az áruházban.- És az áruraktár? Az elég nyugodt hely szokott lenni.- Működne, ha már nem lenne foglalt! Óriáshangyák tanyáznak benne.- Hangyák? Hát akkor értsünk szót velük, hogy engedjék át a területükön a mieinket!- Viccelsz? Hangyákkal szót érteni? Ezek örömüket lelik benne, ha saját rokonaikat mészárolhatják le. Képzeld el, ha három boly ugrana egymásnak!- Igaz - látta be Titti lemondóan.- Még gondolkodom, de most mennem kell - tápászkodott föl Balmó, és eltűnt a fal mögött.

- Jó, hogy jössz, Mester. Ezek az idióták nem engednek tovább minket - dühöngött Hag.- Azt mondtad, senkit ne engedjünk a doboz közelébe - jelentette ki az egyik felderítő.- Persze, mert ez egy csapda, de az átjáró a padlórésben van a doboz mögött - magyarázta a mester fejcsóválva, és eltolta az útból a felderítőt - Gyerünk, Hag, nincs vesztegetni való időnk!- Még, hogy neki nincs vesztegetni való ideje! - morgott a vezér, és megindult a csapata élén.A padlórésen át a garázsba vezetett az út, így továbbra is észrevétlenül folytathatta útját a zöldlábúak serege.- Ti most elmentek, és megkeresitek Balmót! Ezt az írást átadjátok neki, és megvárjátok a választ! - intette magához Titti a felderítőket és egy papírdarabkát nyomott a kezükbe, amire sebtében felfirkantott néhány mondatot.

- Megbékéltetek már Imotival? - kérdezte az egyik felderítő, miközben ráérősen ballagtak a papirossal.- Imoti gyönyörű lány.- És bájos - vágott közbe a másik.- Igen, és kedves.- Meg persze okos.- Nagyon ügyes.

18

- És remekül főz.- Hé, te meg honnan tudod, hogy jól gőz? - förmedt rá a másik.- Csak onnan, hogy a húgom.- Ja, tényleg.- Szóval, kibékültetek?- Neked tudnod kellene, hiszen a húgod!- Tudom is.- Akkor?- Látni sem akar. Azt mondta rólad, hogy egy üresfejű hólyag vagy aki még ruhafogasnak sem jó.- Ruhafogasnak?- Igen, ruhafogasnak. Ezt mondta.- Szerinted mit értett az alatt, hogy ruhafogas?- Hát a ruhafogas az ruhafogas és kész.- Azt én is tudom, hogy mi a ruhafogas, de szerinted én egy ruhafogasra hasonlítok.?- Nem. Egyáltalán nem nézel ki úgy, mint egy ruhafogas, így nem is vagy jó annak.- És ha mondjuk én egy ruhafogas lennék, akkor tetszenék neki?- Azt nem tudom - tűnődött el a másik - de majd megkérdem tőle. Egyébként van egy másik húgom is.- Tudom, csak ő egy kicsit csúnyácska.- Igaz, meg nem túl kedves.- Hát ész dolgában sem jár az élen.- Sajnos minden kiesik a kezei közül.- Főzni tud?- Nem, de szépen énekel.- Hallottam az ünnepségen. Valóban gyönyörű hangja van.- Az már igaz, hogy nincsen még egy ilyen csalogány a faluban.- Talán az egész világon nincsen párja a hangjának.- Még a zenéhez is ért. Olyan lágyan és könnyedén cirógatja a hangszer húrjait, mint ha a haját fésülné.- Gyönyörű lány.- És ügyes.- Meg okos is.- Bájos teremtés.- Azt hiszem, szerelmes vagyok belé!- Én is.- Te? Hiszen a húgod.- Tényleg. Akkor csak úgy testvérileg.- Á, jó, hogy jöttök! - toppan eléjük Balmó.- Á, Balmó! Jó, hogy jössz.- Ezt én mondtam előbb - torkolja le őket Balmó - ezt a levelet azonnal vigyétek el Tittinek!- Micsoda véletlen, a Mester éppen ezt mondta.- Hogy vigyétek el neki a levelemet?- Nem, hogy vigyük el neked a levelet.

19

- Az én levelemet hozzátok el nekem?- Nem, a Mester levelét vigyük el neked- Titti írt nekem levelet?- Hát, nem ezt mondjuk végig?Balmó kikapja a papírt a felderítő kezéből, és mohón olvasni kezdi, majd hozzáír valamit a saját üzenetéhez, és útjukra bocsátja a küldöttséget.

Nem rossz ötlet - gondolta Titti, miközben tanulmányozta Balmó levelét egy festékesdoboz tetején üldögélve, ami a garázs polcáról magasodott a mélyben vonuló hangyák fölé. Hag csapata megelégedéssel nyugtázta, hogy a kezdeti nehézségek ellenére most minden simán megy, és nemsokára túl lesznek az út felén. A garázs mögött elterülő kert túloldalán már az áruház nyakkendőboltja várta a vándorlókra, és ez a tudat kis nyugtalansággal töltötte el a Mestert.

Balmó serege is békében haladt át az óvoda udvarán, hiszen a gyerekek éppen az ebédjüket töltötték odabent. Az áruház épülete az óvodaudvarral egyik oldalon és a kerttel a másik oldalon volt határos, a nyakkendőbolt pedig pont az áruház sarkában üzemelt, így a feladat egyszerűnek tűnt. Az egyik falon be, a másikon ki, és már át is jutottak. A valóságban viszont volt egy kis probléma: hogy kerüljék el a kínos találkozást? Titti egy köny-nyed mozdulattal leugrott a polcról, és kiperdült a kertbe, hogy meggyőződjön, minden rendben van-e odakint. A napsugarak bársonyosan cirógatták a zöld fűszálak tetejét. A kert békésen fürdőzött a kései tavasz-ban, csak néha törte meg a csendet egy távoli autó berregése, amint lassan szétfoszlott a madárcsevejben. Remek - gondolta Titti, és magukra hagyva a csapatot elindult Balmóval találkozni. Egyszerre értek a nyak-kendőboltba, és nem lévén vesztegetni való idejük, azonnal munkához láttak. A polcokon sorakozó finom díszdobozokba csomagolt nyakkendőket mind egy szálig ledobálták a padlóra, majd sietősen építkezni kezdtek. Valóságos labirintust alakítottak ki a bolt két fala között, igazi mestermunka volt. - Itt vagyunk, megjöttünk! - toppant be a két felderítő jókedvűen.- Nagyszerű. Előbb is jöhettetek volna! - morgott Balmó - Gyorsan, van a folyosó végén egy illatszer bolt. Hozzatok valami kölnit, mert ezeknek a hangyáknak olyan a szaglásuk, hogy egyből megérzik egymást és akkor baj van.A terv remeknek tűnt, így a két manó büszkén nézegette a művét, míg a felderítőkre vártak. A dobozokból épített útvesztő két különálló útvonalat mondhatott magáénak, csak a ki- és bejárat volt közös, lévén a falré-sekhez kellett igazodniuk. Közben megérkezett a parfüm is, amit nem sajnáltak, így már szédelegtek a manók a tömény illatfelhőben, mire végre úgy döntöttek, hogy elég lesz. Az elvégzett munka jóleső érzésével hagyták magára a labirintust és ment vissza mindenki a saját csapatához.- Balmó! Mostanság állandóan eltűnsz. Csak nincsen valami probléma? - támadt a manóra Gah.- Ugyan, kedves barátom, éppen csak azt ellenőriztem, hogy rendben vannak-e a dolgok a következő állomá-sunknál - szabadkozott Balmó, miközben nagyon is nehezére esett nyugodtnak látszani. Titti mester hasonló-an izgatottan toporgott az áruház falának tövében, miközben Hag csapata lassan fölzárkózott előtte.- Odaát minden rendben, és a feketehá... - rikkantotta el magát az egyik felderítő büszkén, de a Mester torkán akasztotta a szót, és diszkréten félrehívta - Megőrültél? Még a végén lebukunk! - suttogta visszafojtott indulattal.- Valami baj van? - érdeklődött a fővezér a furcsa jelenet láttán.

20

- Ugyan, kedves Hag. A felderítőnk éppen most jelentette, hogy odaát tiszta a levegő, és hamarosan indulhatunk.A megbeszélés szerint Titti csapata kezdi a behatolást, és kis késéssel Balmóék is elindulnak majd, így elkerülhető, hogy a ki- és bejáratnál összetalálkozzanak. A biztonság kedvéért Hagék útvonalát jóval hosz-szabbra tervezték így véletlenül sem találkozhat a sor eleje az ellenség vonalának végével.- Ez egy olyan raktárféle, ahol dobozokat tárolnak, így kissé kacskaringós úton kell most haladnunk - magya-rázta Titti a labirintust. A kirakaton keresztül beszűrődő fény félhomálya és az üres bolt csendje biztonságos terep volt a hangyák szemében.- Mester! Mi ez az éktelen bűz? Majd megfulladok - berzenkedett Hag, miközben fájdalmasan köhécselt a többiekkel együtt.- Bűz? Ez kérem Sotto Voce. Valódi olasz parfüm. Akarom mondani, egy illatszerbolt van mellettünk és onnan párolog át az illat.- El tudom képzelni, mi lehet odaát - morgott Hag, és éles fintorral az arcán menetelt tovább.Közben Balmóék is elindultak, és leszámítva a folyamatos köhécselést és átkozódást a Sotto Voce eltúlzott használata miatt, minden rendben haladt. A labirintus remekül működött, alig tenyérnyi távolságra haladt el egymás mellett a két ellenséges sereg, nem is sejtve, hogy a köhögések jó része nem a saját bolyuktól-, hanem a dobozfalak mögül származik. A manók büszkén masíroztak föl-alá a saját csapatuk mellett a biztos győzelem tudatában.

- Ha sietünk, akár végezhetünk is ma a leltárral! - törte meg egy hang a köhécselések halk morajlását és a következő pillanatban hirtelen világosság öntötte el a helyiséget.- Én számolom a mintásakat, te pedig felírod a ... - Hát ez meg mi? - döbbent meg a két nő mikor meglátták a földön heverő nyakkendős dobozokat - Ahhh! - hasított a levegőbe egy női sikoly - Kiraboltak! Azonnal hívom a biztonsági szolgálatot! - rohant ki az ajtón az egyik nő hisztérikus hangulatban.- A manók és a hangyák legalább olyan döbbenten álltak a történtek előtt, és hirtelen lemerevedtek tehetetlen-ségükben.- Gyorsan a dobozok alá! - futott végig szinte egyszerre minden hangya fején a megoldás, és pillanatok alatt elrejtőztek a falként szolgáló dobozok alatt. A két királynőnek kissé meggyűlt a baja a hely szűkössége miatt, de végül őket is sikerült bepréselni a rejtekhelyre. A boltban maradt nő értetlenül állt a padlón heverő árukész-let nagy gonddal elrendezett kacskaringója fölött, de nem tartott sokáig a tűnődése, mert hirtelen kivágódott az ajtó és társa vezetésével beözönlött a biztonsági szolgálat két munkatársa, egy karbantartó, és nemsokára az áruház igazgatója is csatlakozott a díszes társasághoz.- A kolléganőmmel éppen leltározni jöttünk, mert a jövő héten új kollekciót kapunk, és ilyenkor fontos, hogy..., de ez most nem is fontos. Szóval felkapcsoltuk a lámpát és kérem ez a kép fogadott. Itt betörés történt, pedig amikor kivettük ezt az üzlethelységet, ön biztosított róla, - fordult az igazgatóhoz szemrehányó tekin-tettel - hogy az ilyesmi abszolúte kizárt!- Én kérem ... - húzta ki magát az intézmény vezetője.- Bocsáss meg, Klárikám, de azt hiszem fölöslegesen izgatod magadat, ugyanis a nyakkendőket nem vitték el, csak éppen lerakták őket a földre - vágott közbe a kolleganő.

21

- Szabad lesz! - furakodott be az ajtón a biztonsági szolgálat vezetője - Mi a probléma, hölgyeim? Úgy hallot-tam, rablás történt. Senki ne nyúljon semmihez, míg meg nem érkeznek a nyomozók! Addig személyesen fogom biztosítani a terepet - fontoskodott, miközben az ajtóból előreverekedte magát.- Az ajtózár és a kirakatok üvege sértetlen - jelentette ki a karbantartó rövid vizsgálat után - legfeljebb a falon keresztül jöhetett be valaki - mosolyodott el saját megjegyzésén.- Jobb lesz, ha nem viccelünk az ilyen dolgokkal! Ezt az esetet ki kell vizsgálni! - torkolta le az egyik biztonsági őr kötelessége teljes tudatában. Természetesen a társa és a főnöke is csatlakozott a mondottakhoz, miközben erősen fintorogtak a boltban terjengő illattól.Közben Klárika is felmérte, hogy nem érte kár őket, így most már próbáltak megszabadulni a kellemetlené vált társaságtól. Némi magyarázkodásba és sok időbe tellett, amíg kitessékelték őket az ajtón, és végre nekikezdhettek a rendrakásnak. Bár az igazgató úr sértettségében még megjegyezte, hogy nem ártana máskor kissé kevesebb parfümöt használni.Továbbra is értetlenül álltak a rejtély előtt, de rutinos mozdulatokkal pakolták vissza féltett nyakkendőiket a polcra, a csíkosakat a csíkosak, a mintásakat a mintásak, a selyem nyakkendőket, a selyem nyakkendők mellé. Eközben Titti a sarokban ült, és aggodalommal figyelte, hogyan keverednek össze a két boly tagjai. Minden doboz talpán tucatnyi hangya kapaszkodott rémülten, Balmó pedig az asztal mögött rejtőzött, ugyanis meg volt győződve róla, hogy az óvodai kaland óta láthatóvá vált.- Te használsz ilyen erős illatot? - érdeklődött Klári. Társa határozott nem válaszára úgy érezték, újabb rejtély előtt állnak. Mivel nem tudták megfejteni, honnan jön a szag, így legjobbnak látták, ha alaposan kiszellőztet-nek. Lassan feloszlott az illatfelhő és foszlányai távoztak az ajtón keresztül.Az elterelő illat megszűnésével, a rend visszaállításával a kedélyek is megnyugodtak. A hölgyek nekikezdtek az árukészlet lajstromba vételének, a dobozokon megbúvó hangyák viszont egyre nyugtalanabbak lettek, ugyanis érzékeny szimatuk kiszűrte a levegőben terjengő idegen szagot. Az egymás mellett sorakozó nyakkendős dobozok alatt szaglászó hangyák érezték a közelben megbúvó ellenség illatát, amit eleinte nem tudtak mire vélni. Néhány perc elmúltával viszont megfeledkezve a fennálló helyzetről, ösztöneiknek engedelmeskedve megindultak az idegen szag irányába. Nem kellett sok idő, és hatalmas keveredés támadt a két boly között. - Titti, mi történik? - suttogott az asztal alól Balmó.- Hol vagy? - Itt, az asztal alatt.- Mi a fenét keresel ott? Gyorsan ki kell találnunk valamit, mert ezek megérezték egymás jelenlétét.- Mit csinálnak?- Mi mit csináljunk, az a kérdés, ezek hamarosan széttépik egymást. Különben is, gyere már elő!- Nem merek, mert meglátnak az eladók.- Balmó! Ne hülyéskedj! Bár azt hiszem, már úgyis mindegy! - legyintett Titti, és beletörődve figyelte, amint semmivé foszlik szépen felépített tervük. Az összetűzés elkerülhetetlenné vált. A fővezérek megpróbálták csatarendbe állítani a seregüket, de akkora volt a felfordulás, hogy hirtelen senki sem tudta, vajon merre van az ő csapata. A tojáshordók igyekeztek biztonságba helyezni féltett terhüket, de teljes volt a káosz a dobozok alatt, így nem tudták, vajon merre meneküljenek. Kisebb csoportokra bomlott a tömeg, és az azonos bolyba tartozók ellenségek után kutatva törtek át a tömegen. A boltban dolgozó Klárikáék egyelőre nem érzékeltek semmit a felfordulásból, hiszen a dobozok alatt folytak a dolgok, de hamarosan olyan hevessé vált

22

a verekedés, hogy mozogni kezdtek a dobozok, és egyszer csak potyogni kezdtek a polcról. A hölgyek rövid-ke megdöbbenését pánik szerű hisztéria követte és fejvesztve rohantak ki a folyosóra, miközben - Segítség! Szellemek! - kiáltozást hallattak a sétálgató vásárlók nem kis megdöbbenésére.A hangyák mit sem törődve ezzel, szorgalmasan püfölték egymást. Sokan a földre hullottak a dobozokkal, mások a polcon abálták egymást, és voltak, akik a falon rohangálva kerestek áldozatokat. A bolt kezdett ha-sonlítani egy jókora kocsmai verekedésre, ahol már senki sem tudja, hogy ki kivel van, csak páholta a hozzá legközelebb lévőt. A tojáshordók minduntalan elvesztették csomagjukat, így találomra felkaptak egy másikat a földön heverő tojások közül és rohantak tovább, ők sem tudva, merre tartanak. A két fővezér torkaszakadtá-ból üvöltött, hogy megpróbálja maga köré rendezni a seregét, vajmi sikerrel. Egyedül a királynő testőrsége állt a helyzet magaslatán, mivel nekik minden körülmények között védelmezni kell az uralkodót, így szoros gyűrűt vonva királynőjük köré alkottak áthatolhatatlan falat. Balmó óvatosan kilesett az asztal alól, és mikor látta, hogy nincsenek emberek, előbújt rejtekéből - Mit csinálnak ezek? - kerekedett el a szeme, amikor meglátta a csatatéri forgatagot.- Azt hiszem éppen a kipusztulás szélére sodorják egymást!- Tennünk kell valamit- Teszünk. Páholyból figyeljük a rovarok gladiátor küzdelmét. Végül is nagyon látványos - felelte a mester, nem kis iróniával.Balmó felpattant és eltűnt az asztal mögött, majd ismét megjelent egy papírzacskót cipelve, aminek a Egon Divat, nyakkendőt a minőségtől felirat díszelgett az oldalán. - Gyere, segíts! - kiáltotta oda Tittinek, és könnyed mozdulattal perdült a hadakozók közé. Biztos kézzel kapkodta össze a hangyákat, és a zacskóba szórta őket. A Mesternek sem kellett több, és azonnal beszállt a rovarszüretbe, így rövidesen mindkét boly tagjai halomba rakva nyüzsögtek a papírtasak mélyén, miközben folyamatos rázások közepette akadályozták meg, hogy kimásszanak a foglyok. Végül a tojásokat is összeszedték, és már csak a szanaszét heverő nyakkendős dobozok maradtak a csatamezőn. Ebben a pillanat-ban betoppant a két eladónő, és az őket kísérő biztonsági szolgálat tagja, a igazgató, és a karbantartó. Mielőtt még felfoghatták volna, mi is történik, a manók felkapták a csomagjukat és futásnak eredtek a nyitott ajtón át. Balmó legmélyebb félelme ellenére továbbra is láthatatlanok voltak az emberek szemében, viszont a papírzacskó nem. Bár nem okoz gondot bármilyen embertárgy láthatatlanná varázslása, csak egy rövidke ráolvasás kérdése az egész, de erre már nem maradt idő. Az emberek csak azt látták, hogy egy Egon Divat feliratú szatyor siklik ki az ajtón a föld fölött lebegve, meglehetősen nagy sebességgel, tele hangyákkal. A hölgyek kánonban sikoltoztak, az igazgató úr olyan fehér lett, hogy az albínó fogalma új értelmet nyert, míg a karbantartó cifra káromkodása egy kocsisnak is a becsületére vált volna. A biztonsági szolgálat vezetőjét olyan nagyon felizgatta a látvány, hogy egyszerűen elájult. Tekintve, hogy az áruházban nagy volt a forgalom, a szokatlan természetfeletti jelenség - mert később így beszéltek róla a televízióban - a folyosón is nagy kavarodást okozott. Egyedül egy ötéves forma kislány viszonyult a dologhoz némi természetességgel, mivel megpróbálta elkapni a száguldó papírzacskót, és harsány kacajjal az ajkán játéknak fogta föl a történést. - Gyorsabban, mindjárt utolér! - Te meg ne hagyd abba a rázást, mert kimásznak!- Mikor unja már meg az üldözést?- Mindjárt leszakadnak a lábaim.- Nézd a kaput! Ott kijutunk - vették az irányt az áruház kijárata felé, és közben sikerült lerázni az üldözőt is.

23

Egy közeli elhanyagolt park bokrai alatt sikerült végre elrejtőzni a döbbent szempárok elől. Kimerülten nyúltak el a földön és lihegtek mozdulatlanul. A hangyák lassacskán előmásztak börtönükből, és bár megbé-kélve, de értetlenül tébláboltak. Már nem verekedtek, mindenki megpróbált a saját bolyába rendeződni. sokuk bicegett vagy a fejét fogta, és voltak, akiknek úgy ellátták a bajukat, hogy a többiek cipelték a hátukon. A vezérek fáradtan terelgették katonáikat, igyekezvén visszaállítani az eredeti zárt sorokat. A királynők szomorú tekintettel figyelték, amint tanácstalanul álldogálnak tojáshodóik az összekeveredett hangyatojások kupacai fölött. A manók lassan kifújták magukat, és komótosan föltápászkodtak. Kis szél támadt, és felkapta az üres papírzacskót. Titti eltűnődve követte tekintetével, és magában ismét elolvasta a feliratot: Egon Divat, nyakkendőt a minőségtől - Részünkről, akkor viszontlátásra - mondta mintegy mellékesen, majd sarkon fordult és elindult. A hangyák némán néztek a két távolodó manó után, míg végül eltűntek a szemük elől.

- Fárasztó egy nap volt a tegnapi - mondta Balmó, miközben békésen teázgattak a reggeli napsütésben sütkérezve.- Ez a zacskós módszer nem is rossz. Így kellett volna kezdeni! - tűnődött el Titti - Egy-egy cipős doboz a hónunk alatt, és nincs ez a sok gond meg minden. - Legközelebb majd így csináljuk.- Ez még viccnek is rossz. Ha szerencsénk van, ezek után nagy ívben elkerülnek minket a hangyák!Néma egyetértéssel szürcsölgették tovább a teájukat, és élvezték a lágy szellő által borzolt fűszálak halk zizegését, a korai napsugár bársonyos cirógatását és otthonuk magához ölelő békéjét.

- Nagytiszteletű Titti mester és bölcs segítője Balmó! Legyetek üdvözölve! - törte meg a csendet egy ismerős hang.A manók őszinte riadalmára Hag, a zöldlábúak és Gah, a feketehátúak fővezére állt előttük díszes kíséret társaságában. Tittinek elakadt a szava, és Balmó sem tudott hirtelen szóhoz jutni a látványtól.- Kedves barátaink! - folytatta Gah ünnepélyesen - Az ismert okok miatt népeink tojásai, félve őrzött kincse-ink, oly mértékben keveredtek össze, hogy azokat szétválogatni képtelenség. Lévén külsőre úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikhoz. A különbség csak akkor válik láthatóvá, ha kikelnek belőlük a kicsinyek. Ehhez viszont idő és gondoskodás szükséges. Királynőink bölcsen úgy határoztak, hogy feladva mindenféle ellenségeskedést új várat építünk egymás szomszédságában közös keltetővel. Népeink ilyetén való szövetsége hatalmasabb és erősebb hangyanemzetséget alkot majd minden eddigi bolynál, és ezt csakis nektek köszönhetjük. Sokat tettetek a hangyák népéért, így hálásak vagyunk nektek - hajoltak meg a hangyák egyszerre, majd a két fővezér hátraarcot vezényelt és elmasíroztak. - Egyébként remek csihi-puhi volt - f ordult még meg Hag, és a manókra kacsintott.

- Esetleg még egy teát, Mester? - dúdolta Balmó.- Remek ötlet, barátom - dőlt hátra Titti kedvenc karosszékében.