TÁJ, ERDŐ, EMBER

Az OEE Győr-Moson-Sopron megyei Magánerdő Gazdálkodási és Környezetvédő

Helyi Csoportjának szakmai és családi napja a Tóközben --- 2013.08.10.

I. ) EGY KIS HONISMERETI EMLÉKEZTETŐ.

A nyugati gyepű az Árpád-kori ( égett ) sáncok, fa~föld szerkezetű várak feltüntetésével: [ Gömöri János: A nyugati határvidék korai sáncvárairól, különös tekintettel Sopronra. ( 2007 ) in: Savaria, 31. kötet http://jupiter.elte.hu/aaacikkek5/gomorisancvarak1.pdf ]

[[ Az „oroszok” = Dnyeper-menti svéd-varég ( viking-normann ) zsoldos harcosok. A térkép a Bécs-Stephansdom-i feltárásokat még nem ábrázolja; a Kis-Kárpátok Morva-folyó felőli részére ( Sasvár ), és a Morva-menti Erdőhátra Bécs környékéről áttelepített nyugati székely-magyar gyepűőrök szállásterületeinek feltüntetése kívül esik e tanulmány témakörén. Az Árpád-kori határvármegyék a térkép ábrázolta térségben: Kolon-/Zala-, Vas-, Locsmánd-, Sopron-, Moson-, Pozsony-vármegye. *Locsmán∟d a Csicsmáń-hoz hasonlóan XII. sz.-i oguz/’úz törzsnévből keletkezett helynév. ( B.S. ) ]]

Moson várát 1074-ben még Miesen∟burg-ként írták át németre, --- az őslakos magyarok

„Moson”-ja ebből még fölsejlik… A tatárjárás után az Inn-mellékvíz Salzach térségi ( egykori )

Pallesdorf falucskából ( is ) jövő - és ősi fészkük nevét az itteni új településrészükre is

átszármaztató ( 1. írásos említése a XV. sz.-ból: Pal’esdorf ) - bajor-németek az akkorra el-

magyarosodott határőr besenyők eredeti *Beseń/Beseny szállásterület-nevéből is 1262-re

„Bezene”-t formáltak, ezt a török-korban érkező horvátok „bölény”-nek „áthallva” a

Bizunja/Bizonja nevet használják: és ez a mai Bezenye…

A) A Tóköztól északnyugatra, nyugatra és délnyugatra eső Nagy-Duna jobb parti Kisalföld-

rész természet- és termelésföldrajzi kistájai: [[ Minden földrajzi név változatai

időrendi/történelmi sorrendet követnek, tört-jellel elválasztva a különféle alakokat, tehát a

legelső helyen álló a legkorábbi. Ezek messze túlnyomó többsége „nem-szláv” és „nem-

germán”, hanem magyar, és/vagy a magyarokhoz csatlakozott - akár már a Hét-magyar

hon[vissza]foglalás előtt is itt élő, akár Árpád nagyfejedelemmel, vagy az őt követő

századokban érkező - keleti népektől eredő; a név előtti *-jel a ( főként magyarországi )

legkorábbi középkori okmányok latin átírásainak eseti tollhibáját kiküszöbölő rekonstruált

alakot jelzi, az összes többi: már a korai írásbeliségben is és/vagy ma is használt név. ]]

A Kárpát-medencén kívüli szomszédként: a *Laid∟āva(s)/*Li’t∟aḫa → Lajta/Leitha - felső

és középső - szakasza: [ a Magyar Nagyfejedelemség, majd Aba Sámuelig a Magyar Királyság

államhatára a Bécsújhelynél a Lajtát megközelítő *B/Visgá∟d-/Fisga∟”g”a-/Fischa-folyó

nyugati = a Dunába torkolló Fischa-Dagnitz ága volt; a Hét-magyar hon[vissza]foglalástól

Géza nagyfejedelem koráig Bécs is - az 1147-ben Szt. István első vértanúnak szentelt

Stephansdom Duna-hordalékkúpján a régészek által a közelmúltban feltárt egyik őrhely-

település ( és temető ) révén - a magyar határőrizeti 3 védvonalas gyepű-rendszer része

volt. ]

Fenyër vagy Lajta-zug [ nem „fenyér”!; a feny∟ër a hań/hany közmagyar fogalom ( egyik )

táji változata, és úgyszintén vizes-vizenyős/nedves helyet jelent ]: a 182 fkm hosszú Lajta

vagy Sár/Sárvíz# alsó szakaszának teljes ártere, és ettől északkeletre-keletre a Nagy-Duna

Hainburgi-rög alatti szakaszának jobb partja, ill. a Mosoni-Dunaág legfelső szakaszának jobb

partja felszíni közvetlen hatásterületéig terjedő, jó vízellátású sajátos kistáj

Lajtakáta~Köpcsény és Ad Flexum ( Danubii ) [ = „( a Duna ) kanyarulatánál” ] római katonai

tábor/Magyaróvár/Ungarisch-Altenburg között. #A sárga/”szőke” színre utalás: hóolvadáskor

az Alpokalja északkeleti elvégződésén ma Bucklige Welt-nek hívott dombvidéki kistáj, [ az

„1000 domb vidéke” ], és a Bécsi-medence déli öblözetében lévő, ma Steinfeld nevű

kavicshordalék aljzatú ( Neunkirchen és az 1119-ben Bécsből oda költöző német telepesek

által alapított Wiener Neustadt/Bécsújváros/Bécsújhely/Németújhely közötti ) kistájrészlet

löszös [ talajképző, ám az erózió okán helyenként denudálódott/lecsupaszodott ]

fedőrétegének a Pitten-folyó és a Lajta hordalékává válása miatti időszakos elszíneződés.

Mind a Bucklige Welt, mind a Steinfeld egyfelől az alpi, másfelől részben a déli - nyugat-

balkáni/illír - éghajlattípus ( → vegetáció ), részben a keleti - Kárpát-medencei, pannon -

éghajlattípus ( → vegetáció ) hatásai alatt áll. A Fenyër vagy Lajta-zug területén e

klímazonális hatások azonban csak a többletvíz-hatás mellett érvényesül(het)nek.

*Paráń∟d~{ a XIII. sz.-ban [ a légvonalban 12 km-re lévő Zarán(y)/Zuráń → Zarán∟d → Zurn(dorf) = avar kori törzsnév/helységnév alapján ] ( tollhibával ) „Perun”, a tatárjárás utáni mosoni német telepeseknél Parn∟dorf, a törökkori telepes horvátoknál Pa’n∟dorf, csak 1898-tól Pándorfalu }~Szombathely/[ a tatárjárás utáni mosoni német telepesek „Újtelepe” ] Neusiedl → Nezsider~Legénytó/Barátudvar~Féltorony~Miklóshalma~Zurány~Lajtakáta/Gáta[ „káta” = ( korai Árpád-kori kipcsák-török/besenyő nyelven ) „őrhely”, a 3 védvonalas magyar országhatár-őrizet középső gyepűjén ]~Mosonújfalu között van a legmarkánsabb alpesi eljegesedések [ a kereken fél millió éve kezdődött Mindel, főként pedig a kereken negyed millió éve kezdődött Riß ( vagy Riss ) glaciális stadiálisai# ] által felépített Duna-hordalékkúp magas, a mai talaj- és rétegvíz-járások fölé messze kiemelkedő felszínű kavicsterasza, amely az utolsó eljegesedés idején nagy mértékben denudálódott/lecsupaszodott, felszínének csonka és váztalajai így többnyire terméketlenek: a kistáj természetföldrajzi neve Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok, ill. Paráńdi-/Pándorfalusi-puszta/Parndorfer Heide. #glaciális = a kereken 2 és fél millió éve kezdődött jégkorszak/pleisztocén leghidegebb - gyakran valóban jeges - , egyenként több, mint 100.000 évig tartó szakaszai a glaciálisok, amelyek között a mainál melegebb interglaciális köztesidőszakok voltak; egy-egy glaciális átlagosan 4, különösen zord időszakra ( = stadiálisok ), és a köztük lévő viszonylag enyhébb, sőt, néha kifejezetten meleg interstadiálisokra tagolódik. Közép-Európában [ de még Új-Zélandon is… ] az alpesi sémát használják, amelynek glaciálisai jellegzetes végmorénájú ( = gleccser-törmelékű és kavicshordalékú ) bajorországi folyókról kapták a nevüket. Mivel globális jelenségekről volt/van szó, az alpesi - magashegységi - sémát mind a mérsékelt- és hidegövi szárazulati ( kontinentális ) jégtakarók, jégpajzsok végmoréna-rendszerével, mind a világóceán vízszint-ingadozásaival, mind a szubtrópusi-trópusi térségekben volt egykori jelenségek ritmusával, továbbá a vegetáció-történettel is párhuzamosították/szinkronizálták.

A Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok igen nagy mértékben denudált kavicsfelszínén megőrzött erdőtípus nincs, sőt, még természetes cserjebozót sincs. Az Országos Erdészeti Egyesület 1933~1945 közötti elnöke, vitéz báró Waldbott Kelemen magyar királyi titkos tanácsos ( anyai ágon Habsburg Frigyes főherceg unokájaként ) Magyaróváron született unokaöccse: Waldbott Pál Albrecht báró - a soproni és a pécsi középiskola után a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémiát alhadnagyként elvégzett katonatiszt, a Magyarországot megszálló szovjet Vörös Hadsereg ellen utolsó töltényéig harcoló parancsnok, aki Bajorországban esett hadifogságba, majd szabadulása után 1955-től féltoronyi/Halbturn-i birtokközpontú nagybirtokos, gazdasági tanácsos, 1956~’57 telén - a Nemzetközi Vöröskereszt önkénteseként - a zöldhatáron átmenekülő magyarok ausztriai fogadásában hónapokon át ápolóként is dolgozó, ellátásukat saját vagyonából is segítő ember, a Burgenländische Forstverein ( Várvidéki Erdészeti Egyesület ) aktív tagja, vadászati szakíró, kedves szerény magyar úr [ sajnos, néhai: † 2008 ] - a XX. sz. ’70-es~’80-as éveiben a keskenylevelű ezüstfa ( Elaeagnus angustifolia ) mellett tamariszkusszal, ill. gledícsiával is kísérletezett, lényegében eredménytelenül. Ha faállományt nem is, az apróvad számára töviskes cserjebozót „vadsűrűket” mégis sikerült létrehoznia. A Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok geológiai folytatódása Győr délkeleti részein és azoktól keletre: Bana~bőnyi Duna-teraszok, majd a Kisbér-igmándi medencén túl a Gerecse-peremi Duna-teraszok ( = az Általér torkolatától Esztergomig, a kistájrészletet „Dorogi-félmedence” neve is ismert ); bővebben ld. http://www.palmito.hu/dolgozatdl/2komeszt.pdf A kereken 130.000 évesnél idősebb, még a Riß glaciális stadiálisaiban és/vagy még korábban ( Mindel-glaciális ) lerakódott hordalékokból = a „régi kavicsokból” kialakult ún. régi ( = öregebb ) teraszok északi határa: Győr(-Kismegyer )~Győr(-József A. u.)~Győr(-Győrszentiván vasútállomás )~M1/M19 csomópont~M1 nyomvonal-sávjának déli környéke az Általérig. Győr és Bőny közigazgatási területén a többé-kevésbé erodált felszínű régi ( = öregebb ) kavicsteraszok néhány sziget-(„tanú”-)halma: Kokashegy, Sashegy, Nagyhegy, ( bőnyi ) Szőlőhegy. Az új ( = a kb. 115-110.000 éve kezdődött = legutóbbi = Würm glaciális stadiálisaiban és interstadiálisaiban lerakódott ) teraszok és a régi teraszok határa a terepen eléggé jól látható tereplépcső --- amiként a Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok peremein, ill. lábazatánál is. A győri kokashegyi és sashegyi kavicsbányából gyermekfej-/tekegolyó-nagyságú jégkorszaki Duna-görgelékek, „kavicsok” is kerültek elő… Nem a Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok, vagy a Mosoni-róna területén, hanem a lényegesen alacsonyabb fekvésű, geológiailag fiatalabb környezetükben: az ún. régebbi kavicsok/régebbi teraszok előterében - a mai Duna-medrekig/-ágakig - rakódtak le a Würmben és a föld-, ill. vegetációtörténeti jelenkorban ( Flandria interstadiális, azaz holocén ) a Duna ún. új kavicsai/új ( gyakran lapos és/vagy a stadiálisok jelenségei során ellaposodó tetejű ) hordalékkúpjai/új teraszai; [ Lajta-zug, a természetföldrajzi egység Csalló- és Szigetköz, Fertő-Hanság-medence északi részei, Tóköz északi részei ]. A mai ártereken - a gátépítések óta: mind a hullámtereken, mind az ármentett oldalakon - az általában 50~200 m átmérőjű, lapos tetejű hordalékkúpok újkori tájneve a gorond vagy görönd --- az ártéri mikrodomborzatban ( is ) alapvető szerepet játszanak, ( a fafaj-megválasztáskor különösen ügyelni kell rájuk ). A lápok ( Hanság ) ún. szigetei is az egykor szabályozatlanul beléjük folyt ősi folyók hordalékkúpjai, tehát gorondok/göröndök.

Mosoni-róna/( Wieselburger) Heideboden: Északnyugaton a Paráńdi-/Pándorfalusi-hordalékkúp töréslépcsőjének lába határolja, azaz Féltorony~Legénytó/Barátudvar/Mönchhof~Gálos/Gols~Védeny/Weiden am See, a Fertő-tó parti dünesorától keletre [ a néhai Csicsmáń/Zitzmannsdorf, és tőle délre ] Poth/Pátfalu/Podersdorf am See, majd Szent Mária/Boldogasszony/Frauenkirchen déli külterületei, ( = a Fertő-zug pereme ); déli határa a Mosonszentandrás/Sankt Andrä am Zicksee#~(Moson)Tétény/Tadten~Szántó/(Moson)Tarcsa/Andau közti út, majd Váras-Balogd/Jánossomorja~Újrónafő és a Mosoni-Dunaág Cseregle-i meanderének jobb parti közvetlen hatásterülete; északi határa Miklóshalmától Hegyeshalmon át Magyaróvárig a Lajta jobb parti árterének szegélye, a Lajta-torkolattól lefelé a Cseregle-i nagykanyarig a Mosoni-Dunaág jobb parti árterének szegélye. #A Zick∟See = a tatárjárás után betelepülő mosoni németség által félig(!) tükör-fordított magyar földrajzi név: „Szík(es)-tó”… Utalás a község határába nyugatról benyúló Fertő-zug ma 180 ha-os sztyeppei szíkes-tavára. A „szík” németre „lefordíthatatlan”: a Bajorföldről érkező betelepülők először itt láthattak szík-„virágzást”, ill. használhatták fel az összesöpört szíksó szódáját/lúgját különféle célokra --- a Kárpát-medencétől nyugatra a klíma évszakosan arid jellege ismeretlen, a földfelszínen tehát nem tud kialakulni tulajdonképpeni szík, míg nálunk rendszeresen. A szík → Zick ( is ) tehát a magyar őslakóktól átvett kölcsönszó a helyi német tájnyelvben; a Zicksee-t megkülönböztető jelzőként csak nem rég illesztették a település nevéhez. A Mosoni-róna nagy része klímazonális fekvésű, észak-déli lejtésű, ( Hegyeshalom átlagosan 8 m-rel fekszik magasabban, mint a tőle mintegy 10 km-re fekvő jánossomorjai vasútállomás ); a talajvíztükör átlagos mélysége a felszínhez képest 3~5 m-re, vagy ( pl. északnyugaton: Mosonszolnok és a Paráńdi-/Pándorfalusi-magaslatok rézsűalja között ) még mélyebben található, ezeknek már sem a talajképződésre, sem a vegetációra nincs közvetlen befolyásuk. A táji, azaz mezoklíma kontinentális, jelesül sztyeppe-jellegű, így a kavicshordalékra települt „homok x lösz” összetételű fedőrétegen a holocénban főként a csernozjom főtípusba tartozó, azaz mezőségi talajok alakultak ki. Mivel a Mosoni-róna a Kárpát-medence szélkapuja, a defláció nagyon sok helyen - főként pl. Mosonszolnoktól nyugatra és Jánossomorja pusztasomorjai határában - elhordta a termőtalaj jelentős részét, denudálódott a kavicsos hordalékkúp, így már az antikvitás idején is a kelta boi(us)-törzs ( fátlan ) pusztájaként emlegették, [ nyilván együtt a Paráńdi-/Pándorfalusi-pusztával ]. A XX. sz. ’60-as~’80-as éveiben a nagyüzemi mezőgazdálkodás a gépi ( erő- és munkagépek, helikopteres vegyszerezés ) technológiához igazított nagytáblásítás érdekében megszüntette a 2 világháború közötti táblarendszer határaira szél-mérséklő céllal ültetett ún. mezővédő erdősáv-rendszert, így az átlagos tavaszok ún. bőjti szelei, továbbá az aszályos évek tarlóhántásai idején évi 5~15 cm-nyi, néha még vastagabb termőtalaj-réteget kapott fel a szél, és a Hanság térségében szórta le. A sok helyen denudálódott kavicsfelszín váztalajai olyan sülevényesek, hogy nyereséges vagy legalább önfenntartó mező- és/vagy erdőgazdálkodásra alkalmatlanná váltak. A több eliszapolható alkatrészt tartalmazó, de sekély termőrétegű földes váztalajokon feketefenyővel, turkesztáni - más néven pusztai - szilfával ( Ulmus pumila ), helyenként keskenylevelű ezüstfával ( Elaeagnus angustifolia ) kísérleteztek, a viszonylag kevésbé sérült, ám csonka talajokon mezei szil elegyes cserrel, vagy ( a részben méhlegelő célú ) akáccal is. A mezőgazdaság szőlővel is próbálkozott.

← Termőréteg-vastagság, egyúttal ( deflációs ) termőréteg-sérültség a XX. sz. ’70-es évei közepén a Mosoni-róna [ és a Lajta-zug ] csonka-magyarországi részein. Jánossomorja-Mosonszentpéteren szémiklímazonális - a talajvíztükörhöz közelebbi, ám a profilra legfeljebb csak ritkán ható - fekvésben egy anyagnyerőhely fedőrétegeiben a felszíni réti csernozjom alatti meszes öntésiszapba ékelődve egy barna erdőtalaj főtípusba tartozó fosszilis talajt találtak a legutóbbi eljegesedést jelző ún. kavicszsákos, fagy-dagasztotta ( krioturbált ) rétegek fölött; azaz a legutóbbi Würm-stadiális legzordabb időszakai utáni enyhülési helyzetben volt itt olyan fázis is [ valószínűsítem, hogy vagy az Allerőd-ben, vagy az ó-holocénban ], amikor viszonylag zárt erdő kisebb tömbje borította mintegy 2 évezreden át az itteni talajt, lehetővé téve az erdőtalaj-képződés dinamikáját. Gálos, Legénytó/Barátudvar és Féltorony tavaszi szántásaiban is tűnnek fel egykori barna erdőtalaj „B”-szintjére - azaz egykori, legalább erdőfoltokként létezett erdőkre - utaló elszíneződések. A középkori Magyar Királyság latin írásbeliségéből nem maradt fenn olyan

okirat, amelyben utalás lenne e fás ( „erdős” ) sztyeppe jellegű kistáj fafajaira; klímazonális fekvésben a csenkeszes pusztai tölgyest, ill. a már zártabb gyöngyvirágos tölgyest alkotókon kívül valószínűsíthetők a tatár-juharos lösztölgyes és a mezei juharos tölgyes társulások fajai. [ A tatárjuhar klímazonális ökotípusa az Igmánd-Kisbér vonaltól nyugatra a kerekítve 1300~1800 közé eső ún. „kisjégkorszakban” gyakorlatilag kipusztult, a szémihidromorf ökotípusa is csak néhány refúgiumban/menedékhelyen maradt fenn --- a Mosoni-rónán ilyen sem ismeretes ]. A Lajta és a Mosoni-Dunaág közelében is, a Mosoni-róna szegélyén, peremei közelében is a már szémi-klímazonális öntés csernozjomok a tipikusak, az eredeti vízfolyások felhasználásával kialakított csatornák mentén az egykori ártér-sávokban, szémi-hidromorf fekvésben a csernozjom öntéstalajok és a magas-ártéri öntéstalajok a jellemzőek. [ A Mosoni-rónának Hanságliget ( ill. a tulajdonképpeni Rábaköz és a Tóköz határa ) felé földnyelv-szerűen nyúló lapos gorondsorán, Jánossomorja délkeleti határában, a Hanság-Nagyerdő vasúti megállóhely közeli Korona-erdő kőrisese, és a Nagyerdő más foltjai - vitatható, hogy még a Mosoni-róna szegélye, vagy már a Hanság pereme - az eredeti tölgy-kőris-szil keményfa-liget növénytársulás több elemét is őrzik; a közelükben lévő, mikrodomborzatilag „nem gorond” fekvésű, sok eredeti flóraelemet is megőrzött/megőrző rét~láprét ( helyi neve „Kerti-bokori rét” ) már egyértelműen a Hanság része ]. A Mosoni-róna szegélyein, főként a Hanság felé esőkön, tehát a kistáj hidromorf/többletvíz hatású fekvéseiben a réti talajok főtípusába tartozók találhatók: a réti csernozjom, ill. a csernozjom réti talajok a mikrodomborzat függvényében mozaik-mintázatban váltakoznak. A Hanság közelében a mélyedésekben egyre gyakoribbak a lápos réti talaj és a tulajdonképpeni láp-talaj foltok is, azonban ahol ezek válnak uralkodóvá, az már maga a Hanság. [ Jánossomorja: a XIII. sz.-ban Balog és Váras-Balogd, majd a templom védőszentje alapján - a magyarban mindenkor Keresztelő Szt. Jánosra utaló Szent Iván - magyarra fordítva: (Moson)szentjános + már az Árpád-korban is védőszentjéről elnevezett (Moson)szentpéter 1950-ben egyesült. 1970-ben csatlakozott hozzájuk Puszta-Somorja, amely egykor besenyő határőrhely volt a magyar országhatár 3-as védővonal rendszere belső gyepűjén: korai nevén Geszter∟éń/*Geszter∟éd, és a magyar Boldogasszony/Szűz Mária névhasználat helyett a latin Sancta Maria részleges tükörfordítását használva Szent Mária[-templom ], ( egyszerűsítő hétköznapi kiejtésben ) „Szen’marja/Sen’marja/már 1440-ben Sa’marja/utóbb So’morja”, a tatárjárás után ide települő mosoni németek „áthallásában” Sommerein, a török időkben ide települő horvátoknál: Šomierja. Csütörtökhely/Pünkösdvásárhely(Pfingsmark) a török korban elnéptelenedett. A Jagelló-házi II. Lajos magyar királytól kapott jegyajándékként 1522-től Habsburg-tulajdonú magyaróvári váruradalom 1766-ban szintén jegyajándékként [ Habsburg–Lotharingiai Mária Terézia királynő adta a lányának, Mária Krisztina főhercegnőnek, aki ekkor ment férjhez Albert Kázmér szász herceg, lengyel királyi herceg, majd a házassága révén osztrák főherceghez ] főhercegi uradalommá lett, amelyben az egykori Pünkösdvásárhely helyén hozták létre Jesse-majort. Jesse-majort és határát a II. világháború előtt megvásárolta a magyar állam, és 1946-tól a neve Őrcsütörtök lett, 1947-től pedig felvette Mosonszentjános egykori nevét, Várbalog alakban ].

A Mosoni-róna több pannon, sőt, pontusi sztyeppei flóraelem legnyugatabbi síksági élőhelye. { Némelyik faj populációi a Balf-ruszti, más néven Fertő-melléki dombvidék, ill. a Lajta-hegység, vagy a dél-morvaországi Pálava-/Pollau-i mészkőrög déli/verő oldalain a sziklagyepekben, karsztbokoredők cserjés-tölgyesei rendzina-talajain, védett

menedékhelyein ( refúgiumokban ) is előfordulnak, de síkvidékeken és tömegesebben, így a Bécsi-medencében már nem, tehát a Morva-mezőn sem. Az Altaj-hegység északnyugati előterében Észak-Turán fás ( „erdős” ) sztyeppjeinél ( Baraba-sztyeppe ) kezdődő összefüggő áreáján belül a mérsékelt övben klímazonális síksági fekvésben nyugatabbra ( leszámítva az utolsó eljegesedés elől az Ibériai-félszigetre menekült, vagy a mainál szárazabb ó-holocén fázisban Dél-Svédországig eljutott, és ezeken az élőhelyeken kis foltokban, szubreliktumként megmaradt élőhelyeit ) már nemigen található olyan életképes tavaszi hérics-/Adonis vernalis-populáció, mint pl. Várbalogon. Szintén az Altaj-hegység északnyugati előterében [ egyedül itt érve el Délnyugat-Szibéria határát, tehát a faj „szibériai” jelzője megtévesztő: valójában a szakirodalomban Q-U-T/Quercus-Ulmus-Tilia főtípusú kontinentális~szubkontinentális lombos erdő ártéri és láprétjeit jellemző, a Q-U-T néhány elemével együtt Észak-Turánba is átnyúló elterjedésű, ennek okán nyugat-eurázsiai, ám dominánsan európai faj ], Észak-Turán fás ( „erdős” ) sztyeppjeinél ( Baraba-sztyeppe ) kezdődő összefüggő áreáján belül a mérsékelt övben klímazonális síksági fekvésben a nedves viszonyokat legalább időszakosan igénylő szibériai nőszirom/Iris sibirica emelendő ki a Mosoni-róna kapcsán. [ Keletebbre a Mosoni-Dunaág árterében a réteken, néha a magas-sásosokban is elegyfaj a szibériai nőszirom, helyi nevén „kék vízililiom” pl. a győri Püspökerdőben, társulás-alkotó - Iridetum sibiricae - a folyóág Győr-Likócs alatti árterében, egészen az ún. Felső-szigeti-rétekig. A Mosoni-rónához képest dél felé a Nagygeresd~Répceszemere közti szabályozatlan Répce-meder menti ártér rétjein vannak szép szibériai nőszirom-populációk ]. A szibériai nőszirom elterjedése északi határait a viszonylag magas nyári hőigénye határolja be, így legfeljebb a lombelegyes és/vagy a közel elegyetlen déli, azaz erdeifenyő-tajga ( nem túl zárt, hanem ún. „világos aljzatú tajga” ) rétjein él meg, a luc-tajgában már nem; délen viszont az ürömfüves sztyeppék, félsivatagok, sivatagok viszonyait már nem viseli el többletvíz hatás mellett sem. A Kárpát-medence nyugati harmadában ma szubreliktum-jellegű, egyúttal itt éri el nyugat-eurázsiai síkvidéki áreája nyugat-délnyugati határait; ( tőlünk nyugatabbra a Bajor-medence egyes kistájait még úgy-ahogy kedveli, Elsaß-ban és Lotharingiában, ill. a Közép-Rajna mentén azonban csak izolált maradvány-foltjai vannak, korábbi éghajlat- és vegetáció-történeti fázisok tanúiként, amint láthatóan jégkorszaki refúgium-/reliktum-helyzetűek a mediterráneumi, jelesül a dél-itáliai és a dél-balkáni izolált élőhelyei/populációi is )]. A szibériai nőszirom/Iris sibirica áreája: http://www.schutzgemeinschaft-ammersee.de/fileadmin/user_upload/pdf/JB_2009/Iris_sibirica_01.pdf

szibé riai nő szirőm ( Iris sibirica )

A Mosoni-róna nyugati peremén mocsárréteken élő szibériai nőszirom egyfelől a magas-füvű félnedves/kiszáradó pannóniai kékperjés réteken - Molinion ( syn. Molinietum ) coeruleae - , másfelől ( a nedvességi skála másik végén ) a nedves-vizes termőhelyeket jelző magas-sásosok kísérőjeként is előfordul; [ a Fertő-zug peremi kilúgozottabb/kevésbé szíkes laposokban vikariánsa/helyettesítője a valamelyest sótűrő Iris spuria/korcs nőszirom ]. A szibériai nőszirom csakis háborítatlan réteken marad meg és/vagy talál magának új élettereket, a magérése előtti kaszálást sem viseli el. [ A magántulajdon használatának közérdekből korlátozása okán a kismartoni Landesregierung valoritáson számolt jelentős évi „zöldkár”-ellentételezési összegeket fizet ki pl. a csicsmáńi gazdáknak az 1. kaszálás elhagyásáért, a 2. kaszálás késleltetéséért, és az élőhelyet ( korlátozott számban ) látogatók számára kialakított és fenntartott, kijelölt „tipegő ösvényekért”. A gazdáknak ez - a belépőjegyekkel és a vidéki turizmus egyéb szolgáltatásai nyújtása által - akkora árbevétel, hogy a saját birtokukon minden egyes látogatócsoportot maguk kísérnek végig, szigorúan ügyelve arra, hogy „a fűre lépni tilos”…]. A szibériai nőszirom egyik, a nemzetközi szakirodalomban is jegyzetten híres populációja a Mosoni-róna nyugati szegélyén, az itteni Fertő-parti dünesor közelében a ( Védeny, Pátfalu és Gálos közötti ) Csicsmáń környéki nedvesebb réteken él. [ Az Árpád-kori köztörök nyelvű oguz/’úz ( más nevén: tork/türk, későbbi egyik nevükön: „fekete kun” ), a Barcaságból a XII. sz.-ban, majd a tatárjárás előtt több hullámban széttelepített segédnépek közül a csicsmáń/csicsmány törzsbelieknek a nyugati magyar határőrizetbe betagolt települése, a tatárjárás után betelepülő mosoni németek nyelvén Zitzmannsdorf; a falut az oszmán-török hadsereg semmisítette meg 1529-ben, Bécs ellen vonulva ]. A csicsmáńi - az állandó

nedvesség párolgása okán a környezetüknél hűvösebb - réteken a sok jégkorszaki maradványfaj egyike a fehér zászpa/Veratrum album is. A csicsmáńi klímazonális ( = többletvíz hatás nélküli ) pusztákon viszont a sztyeppei mezoklímát és a laza szövetű sekély termőréteget jelző árvalányhajas gyepek hökkentik meg a vizes élőhelyek felől érkezőt. Az Észak-Turánig ( Délnyugat-Szibériáig ) terjedő pontusi élővilág legnyugatibb tagja: a Pannonicum flóra elemei mellett számos letűnt vegetációtörténeti fázis fajai populációinak is a menedékhelyei/refúgiumai a csicsmáńi szárazabb gyepek és nedvesebb rétek. Darányi Ignác - 1895~1903, majd 1906~’10 között földművelésügyi miniszter, 1896-ban a Bp.-vajdahunyadvári Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapítója, 1900-tól a Magyar Természettudományi Társulat örökös tagja, 1902-től haláláig ( 1927 ) a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, 1909-től a Magyar Tudományos Akadémia tb. tagja, a Tanácsköztársaság bolsevik diktatúrája által bebörtönzött túsz - 1908-ban miniszterként felhívásban fordult Magyarország „művelt közönségéhez”, hogy működési területükön a természeti értékeket, emlékeket felismerve és az adatokat összegyűjtve a fenntartásukra tegyenek javaslatokat. Az alábbi - Trianon előtti - térképen jól látszik, hogy a magyarországi „művelt közönség” és a tudomány kezdte felismerni Csicsmáń/Zitzmannsdorf értékeit, és oda tudott hatni, hogy megmaradjon a részben hidromorf~szémihidromorf rétekből, részben klímazonális fekvésű gyepekből álló puszta térbeli egysége, ill. hogy a tulajdonosok ne törjék fel a saját részüket. Az impériumváltozás után, 1926 óta természetvédelmi terület mintegy 410 ha, ma több nemzetközi védelmi egyezmény listáján is rangos helyet elfoglalva. A XX. sz. ’80-as évei óta a Fertő-körüli kerékpárút is érinti. A védett területtől keletre a Mosoni-róna még magasabb fekvésű klímazonális részein pedig ( a kevés szántó mellett ) elsősorban szőlőművelés folyik.

A NASA-felvétel is jelzi: sok magántulajdonos gazdálkodik Csicsmáń rétjein, gyepjein ( ld. a sötétzöld folt kelet-nyugati parcelláit Védeny/Weiden am See és Pátfalu/Podersdorf am See között ), szakkezelve(!) azokat. A természetvédelem szakembereivel a rendszeres együttműködés tanácsadást, közös bejárásos ellenőrzést, a Landesregierung illetékes részlege felé a kifizetések jogosságának igazolását jelenti. [ Állami tulajdon gyakorlatilag nincs a térségben. Csicsmáńban magántulajdonú védett rétekről, gyepekről van szó, de pl. a Lajta-hegységi Esterházy-hercegi erdőkbe, vagy a Nagymartoni ( Mattersburg ) Erdőbirtokossági Társulat ( Urbarialgemeinde ) eszmei hányad szerint tulajdonosonként nyilvántartott, a valóságban egységként kezelt erdeibe akár az erdőfelügyelők is, de még a kutató tudósok is csak a jószágkormányzóval való előzetes időpontegyeztetés, és mindenkor az illetékes helyi erdész szakember jelenlétében mehetnek be bármilyen célból. Így működtetik/használják a magántulajdont ott, ahol nem volt 4 évtizedes bolsevik világ. És ki vigyázna jobban egy-egy védett értékre, mint az a gazda, akinek az ősei azt nemzedékről nemzedékre megőrizték, ő maga pedig jövedelme jelentős részét azzal nyeri, hogy a védett értéket szakszerűen fenntartja, a terhelhetőség ökológiai határain belül be is mutatva a természetkedvelő látogatóknak ].

A Hét-magyar hon[vissza]foglalás máig élő tanúi közé tartoznak a Mosoni-róna nyugati peremén és a Bécsi-medencében lévő Tétény szállásterület-nevek → helynevek ( is ):

← hún lovas ( kínai rajz ); Árpád nagyfejedelem ( † 907 ) vezértársa volt a Hét-vezérek közé tartozó Té’tény ( a korabeli latin átírásban: Tühütüm ), egy időben fővezérként/gyula-ként a Hét-magyarok közötti 2. legnagyobb tekintélyű tisztség betöltője, akinek a téli szállása a budai Tétény ( Buda- és Nagytétény ), nyári szállása a Fertő-tótól keletre [ a későbbi Moson vármegyei ] Tétény ( ma: Tadten ) + a Bécsi-medence nyugati öblözetében, a 3 védvonalas határőrizeti, azaz gyepű-rendszer legkülső sávjában a Sankt Pölten-közeli Tétény/Teten∟dorf volt. Majd törzse népének többségével Erdélybe költözött, a Magyar Nagyfejedelemség keleti honvédelmének a saját önigazgatásuk megőrzése mellett szintén oda vezényelt székely-magyarokkal közös megszervezésére. Tétény és családja, nemzetsége a nyugati birtokait is megőrizte: több nemzedékkel későbbi utóda - Géza nagyfejedelem felesége, Vajk/Szt. István édesanyja - Sarolt, akinek lánykori itt tartózkodására utalhat a *Sarold/( a magyar nyelv-változásnak megfelelően a helyiek által mindmáig megőrzött kiejtésben: Saró’d, a hosszú magánhangzókat átírni nem tudó 1313-as latin oklevélben „Sarud” ) településnév, amely a tatárjárás után a térségbe telepedő Moson- és Sopron-vármegyei németség nyelvén *Schrold∟en/Schrollen lett, és csakis a Habsburg-Lotharingiai II. József „kalapos király” által elvégeztetett ún. 1. katonai felmérés német anyanyelvű mérnökei írtak fel a térképükre Sarrod-ként, [ tudjuk: a német írásban a mássalhangzó-kettőzés csakis azért van, hogy az előtte lévő magánhangzót feltétlenül rövidnek ejtsük… ], aztán ez a forma lett „az államigazgatási hivatalos”, majd a helyi magyar népi kiejtéshez is igazodva/igazítva a XIX. sz.-ban a magyar iratokban már ékezetet is tettek az „ó”-ra: Sarród… Öntözéssel és (szerves-)trágyázással, továbbá nagytábla-méret csökkentés után ún. mezővédő erdősáv-rendszerrel a Mosoni-róna klímazonális fekvésű szántóinak termőképessége jelentősen javítható ( lenne ) a néhai vasfüggöny innenső oldalán is. Az egymástól alapvetően különböző, egymásra csakis síkvidéki jellegük okán hasonlító Lajta-

zug + Mosoni-róna + ( néha ide sorolva ) a Fertő-zug közös neve: Mosoni-síkság.

A Kimle~Kimle-Károlyháza és Rábl-major közti parti dünesor alig másfél~2 km széles

terepalakulat, amely már a vízrendezések előtt a felszínen(!) elválasztotta a Szigetköz és a

Mosoni-sár/Hanság felszíni(!) vízrendszerét, így közöttük is tájhatárrá lett, ám a Dunából

eredő, a Duna Csallóköz~Szigetköz nevű egységes hordalékkúpjába bepréselődő rétegvizek a

felszín alatt dél felé a Rábca környékéig áramlanak: dunai árvizek idején tipikus

közlekedőedény-jelenségként pl. az észak-hansági Krisztina-berekben az ásott kutakat

fedéllel kell lezárni, mert enélkül a feltörő víz - tájnevén: „(fel)fakadó víz” - kiömlik belőlük.

A Mosoni-Dunaág Cseregle-szigeti nagykanyarja/meandere, ( Kimle fölött, Károlyházától 1

km-re ); [ Kertész József felvétele ]:

A Fertő-Hanság-medence: 3 „teknő” füzére.

A nyugati mélyedés a Fertő: legnagyobb része sekély állóvíz, Európa legnyugatabbra fekvő

sztyeppe-tava. Magyar természetföldrajzi közszó, a Kárpát-medencében más sekély,

agyagos-sáros szegélyű, feltöltődő/feliszapolódó teknőket, mélyedéseket is neveztek

„Fertő”-nek, köztük az Árpád-korban pl. a mai Velencei-tavat. A tatárjárás után betelepedett

mosoni németség a tó északi öble mellett általuk létesített Újtelep/Neu Siedl alapján nevezi

Neusiedler See-nek, a török időkben betelepedő horvátok ezt vették át, a „tó” kifejezést

anyanyelvükre tükörfordítva.

A Fertő „teknőjének” volt egy „Rábá-s” őskorszaka is: a közelmúltban találtak meg tófenéki

furatokban kizárólag a Rábából számaztatható kavicsréteget --- a pliocén végi~pleisztocén

legeleji Duna-kavicshordalék eredetű alapokaljai „Cser” kistáj tereplépcsőjének keleti

lábazata mellett a Nick~Répcelak~Csánig térségtől folyó mai Répce és/vagy Kis-Rába a

valamikori Rába-delta legnyugatabbi ágaként a Pomogy-nyárligeti küszöbön át utat talált a

Fertő-„teknőbe” is.

A parti színlők és a tavi rétegek alapján a mai tó ( ősének ) kialakulását a Würm-finál (

másképp: Dryas-II. vegetációtörténeti fázis ) idejére teszik: ( kerekítve ) Kr.e. 17,9~15,1 k.y.

közé, azaz átlagosan mintegy 18.000 évvel ezelőttre. A Hét-magyar hon[vissza]foglalás óta is

a múltban a Fertő - művi zsilipelés híján - időszakosan kiszáradt, pl. 1318~’24 között csak

„folyócska” csordogált a legmélyebb részein, vagy pl. teljesen kiszáradt 1740~’42 között,

1811~’13 között, vagy 1866-ban. Ezzel szemben a mai, művileg szabályozott 310~325 km2-es

felszínénél jóval nagyobb is volt, pl. 1768-ban átmenetileg/időszakos áradás jelleggel

515 km², elárasztva az azóta ( újra ) kiszáradt Fertő-zugot is, a korábban ott létesült

településeket is; ( van hasonló áradás- és település-átköltözés értesülésünk a középkorból is

). Ám a Mosoni-róna csicsmáńi klímazonális ( = többletvíz hatás nélküli ) pusztáinak

növénytársulásai, vagy a Csicsmáń környéki nedvesebb rétek sót/szódát nem tűrő

növénytársulásai, bennük a jégkorszaki túlélő/reliktum fajok egyetlenegy tartósabb Fertő-

árvizet sem éltek volna túl, ha pl. az 1768 körüli „Mega-Fertő” őket is elárasztotta volna, nem

hogy évekig tartó vízborítást, és --- másik hely ( élőhely ) sincs, ahonnan egy ilyen pusztulás

után visszatelepedhettek volna: ez - a geológiai és a domborzati tényeken túl - is

bizonyítéka, hogy a Mosoni-róna adott vidéke nem a Fertő-medence ( benne a Fertő-zug )

része. [ Természetföldrajzilag megengedhetetlen „nagyvonalúság” ( politikailag pedig sanda

„lihegés” ) a Fertőtől keletre lévő, Trianonban elcsatolt nyugat-magyarországi területek

összességét besuvasztani valamiféle soha nem volt méretű Seewinkel-be ].

A Fertő víztömege nem csak a vízgyűjtőterületére hulló csapadékból gyarapodik: izotópos

vizsgálatokkal a közelmúltban igazolták, hogy a felszín alatt, rétegvízek formájában a tavi

feküjéig érkező utánpótlást kap a Dunából is. A Fertő, tehát a Fertő-Hanság-medence nyugati

„teknőjének” természetes túlfolyó küszöbe/átbukó foka a Pomogy és Nyárliget közötti ún.

lápszűkületnél/láptoroknál található, közelében ma zsilip szabályozza a tó vízszintjét.

Északon a vízfelületnek ma közel a felét borító nádasokat helyenként művileg visszaszorítják,

déli öblének túlnyomó része ma nádas.

Fertő-szög/Fertő-zug/Seewinkel = Poth/Pátfalu/Podersdorf am See déli külterülete, majd a

Szent Mária/Boldogasszony~Mosonszentandrás~Valla~Pomogy/Pamhagen közti út és a

Fertő-tó mindenkori keleti partja közti szíkes~szíkes-tavas sztyeppe, amely korábbi magas

Fertő-vízállások szárazra került egykori tavi feküje. A szíkesedéshez három feltétel egyidejű

jelenléte elengedhetetlen, és ez itt adott: 1) vízzáró-víztorlasztó aljzat felett felszín-közeli só-

adó réteg, [ ez itt a harmadkori Pannon-tenger sós vizéből a tengeri feküben felhalmozott

lúg-/szóda-mennyiség ], + 2) az évnek legalább egy évszakában deficites vízháztartás, amikor

is több a párolgás, mint csapadékból a bevétel, így az aszály során az altalajból a só a

kapillárisokban a felszínre jut, és ott kicsapódik ( = „szík-virágzás” ), + 3) a területnek kicsi a

relief-energiája, magyarul: közel sík, tehát a későbbi évszakok csapadékaiban feloldódó só

összessége sem távozik a területről a csurgalékvízzel valamely vízfolyás révén, vagy a

rétegvizek intenzív oldaláramlásával, hanem az évek során egyre inkább felhalmozódik

helyben. A szík „fajtái” ezen belül már csak a só-felhalmozódás kémiai összetételétől, vagy az

időnként csapadékosabb periódusok szó szerint kilúgozó hatásának mértékétől függnek; (

szoloncsák → szolonyec → szology szíkesedési sor ). A Fertő-zug főként szoloncsákos talajain

vakszík, szíki rét és ürmös-puszta jellegű sztyeppe-foltok mozaik-mintázatban váltakoznak, a

ki nem száradó tocsogókban pedig szíki iszapnövényzet található.

Mosoni-sár/Hany/Hanság/( Wieselburger ) Waasen: 2 nagyobb medencéből álló síkláp-

vidék, vízmérlege bevételi oldalán a csapadékon kívüli többletvízként a nyugati medence déli

részének fő vízellátója - mind felszíni, mind felszín alatti vizek formájában - a Rába, északi

részének és a keleti medencének ( = utóbbi az ún. Lébényi Hany ) fő vízellátója ( ma már

szinte kizárólag a felszín alatti rétegvizek formájában ) a Duna. Miközben a Fertő

többletvizei, ill. az Alpokaljáról az Ikva és a Répce vízgyűjtőterületeinek többletvizei is

eljutnak a Hanság egy részébe. Északi részeinek ( területileg a többségének ) Árpád-kori neve

volt a Mosoni-sár. A „hany”= „mocsaras, ingoványos terület, láp” jelentésű, a Kárpát-

medence magyar-lakta területein egykor mindenütt ismerték és használták a helyi rétlápok,

lápok megjelölésére. A kisalföldi köznyelvben a Hany, a földrajzi szakirodalomban a Hanság a

kistáj szokásos neve, a tatárjárás után betelepült mosoni németség ( Wieselburger ) Waasen-

nek hívta/hívja.

A Fertő-Hanság-medencében tehát a 2 keleti „teknő” ( a köztük lévő természetes átbukó a

Hanságliget és Bősárkány közötti ún. lápszűkületnél van ) együtt a Hanság/Waasen,

amelynek átlagos terepszintje mélyebb a szomszédos pl. Mosoni-rónáénál, vagy a Közép-

Szigetköz Mosoni-Dunaág menti árterének terepszintjénél, vagy a Rábaközénél. A Hanság, és

2 „teknőjéhez” a vízáramlások szempontjából keletről szomszédos Tóköz nyugat-kelet irányú

„középvonalában” - a Rábca mentén - a Répce és a Kis-Rába Kapuvár-Miklósmajor közeli

egybefolyásától a győri/abdai torkolatig 48 fkm művi, kiegyenesített medrének esése

kevesebb, mint 4 m-nyi: egy „jobb” dunai vagy Rába-árvíz mind idáig, mind a vele e

szakaszon hegyesszöget bezáró Hanság-főcsatorna közeli pontjáig visszaduzzaszt.

A legelőket rideg állattartással, vagy az oda „kicsapott” jószággal legalább a fagymentes

időben hasznosító állattartó/állattenyésztő: az eurázsiai sztyeppe-övezet legjobb,

legbölcsebb föld-hasznosítója. Többletvíz hatású területeken a nyár derekának másfél~2

hónapjában továbbra is zöldek a legelők, rétek, ill. a téli havak is gyorsabban olvadnak erdő-

övezte tisztásokon, erdőszegélyeken, vagy a lápi ( széndioxid- és metán-„dús” ) kigőzölgések

hatására. A hon[vissza]foglaló magyarság ridegtartásos állattenyésztéssel foglalkozó része

évente 2-szer - a takarmányhiányos 2 időszakban - vette igénybe mind a lápok ( így a

Hanság ), mind az árterek ( pl. a Szigetköz ) rétjeit: 1) amikor a klímazonális síkságokon -

mint pl. a Mosoni-róna nagyobbik részén - a nyár 2. felére az aszály folytán a legelők gyepje

kisűlt, 2) meg amikor ugyanitt nagyobb és firnesedett/jegesedett hótakaró alól kellett volna

a jószágnak kikaparnia az élelmet. Az ármentes térszínek és az időszakosan vízzel

elöntött/talajukban vízzel feltöltött ártéri és láprétek egymást kiegészítő gazdasági

szerepének felismerése és hasznosítása a Kárpát-medencében „magyar találmány”, és a XIX.

sz. közepétől kezdődő nagy folyószabályozásokig, láp-lecsapolásokig rendes évi gyakorlat

volt. A Hét-magyarok és a csatlakozott népek vezéreinek nemzetségei által szilaj-, azaz

ridegtartás céjából foglalkoztatott szakember(!)-réteg is a nagyobb folyók folyásirányát

követve az árvízmentes teraszokon a legelőket váltva terelte a jószágot, éves ritmus szerint,

a takarmányhiányos 2 időszakban az éppen szomszédos többletvíz hatású élőhelyek rétjeire

hajtva le az állatokat. A vezérek családjának feladata volt, hogy az állattenyésztési többletnek

biztos felvevő piacot szerezve a csere-kereskedelem révén hozzájusson más szükségleti

cikkekhez.

Az ártéri rétekről és a láprétekről a szénát már a középkortól kezdve gyűjtötték is, részben a

ház körül tartott igavonó állatok takarmányozására, de folyóvízi szállítóutakon forgalmazták

is; majd mind a „kisjégkorszak” zord teleinek állat-elhullásai hatására, mind a nyugat-közép-

európai, ill. nyugat-európai piac hús-igényének felfutása, ill. piaci határidőkre történő

kielégítése céljából síkvidéken is egyre jobban terjedni kezdett a [ télen ] istállózó állattartás,

amelynek rosszabb az önköltsége a valódi ridegtartásénál, ám biztonságosabb. A nemesített,

nagy hozamú pl. szarvasmarha-fajták a ridegtartás viszonyait nem bírják ki, akár húsban, akár

tejben jelentkező többlet-hozamuk árbevétele pedig messze meghaladja istállózó tartásuk

többletköltségeit.

Kaszálni azonban csakis a magas fűvű réteket lehet, az alacsony fűvű gyepek - akár

klímazonális, akár hidromorf/többletvíz hatású termőhelyeken - mindenkor csakis

legelőként hasznosíthatók.

Az egyesült Répce + Kis-Rába neve már Rábca, ez Rábcakapinál veszi fel az Ikva vízét is hozó

Hanság-főcsatorna vizeit. A Bősárkány-Hanságliget közti lápszűkülettől/láptoroktól ( a

kistájakat itt harántoló M86 sz. közl. úttól ) nyugatra van a Hanság-főcsatorna és a Rábca

közrefogta hegyesszög alakú területen a Nyirkai-Hany vizes élőhely rekonstrukció, telkesített

és mezőgazdasági használatba vett egykori lápterületen.

A Hany szabályozások, lecsapolások előtti mintegy 640 km2-nyi összterületének közel 95 %-a

minden tavaszi hóolvadáskor és nyár elején sekély, összefüggő víztükör volt*, igen nagy

arányban nádasokkal, gyékényesekkel, helyenként bokorfüzesekkel ( rekettyésekkel ), a

szegélyeken vízben tocsogó láperdő-foltokkal, ill. zsombékosokkal borítva. Dr. Zólyomi Bálint

akadémikus pollen-analízisre és régészeti makrofosszíliákra alapított tájrekonstrukciója

szerint a Hanság össz-kiterjedésének peremein, ill. az eredetileg „rendezetlen”

vízfolyásoknak a lápba belevesző „torkolatai” ásványi hordalékain nyír-, fűz- és éger-

láperdőfoltok éltek. [ A XIX. és a XX. sz.-i lecsapolások vízszintcsökkentései okán a „teknő”-

szegélyek csernozjomosodó réti talajainak „körgyűrűjét” gyakran már nem számítják a

Hanyhoz. A ma csak 550~570 km2-nyinek/55~57.000 hektárnyinak tartott Hanságban

jelenleg a nádasok már csak közel 50 km2-nyi területet fednek be, a többi nagyobb része (

messze túlnyomó többségében telepített, azaz ültetvény-)erdő, ( telkesített ) láprét, továbbá

bokorfüzes, magas-sásos, kisebb arányban szántó is ]. *a feltöltődött Alsó-Zala-völgyi öböl,

és a leválasztott Kis-Balaton nélkül a mai Balaton vízfelülete 594 km², vagyis még a XIX. sz.

elején-közepén is tavaszi nagy vizek idején a Hanság vízfelszíne ugyanekkora, vagy néha még

ennél is nagyobb volt…, ( természetesen többségében nem nyílt vízként: a nád 2 m-es

középvíznél mélyebb vízben nem él meg, a szegélyeket kivéve a mai Balaton tehát nyílt víz, a

Hanság „teknője” azonban többnyire sekélyebb: 1~1,5 m átlagmélységű volt, tehát

mindenkor zömében el-nádasodott, el-bokorfüzesedett, itt-ott láperdősödött is ).

A Mosoni-róna szegélyi „és/vagy” Hanság-peremi Újrónafő-császárréti Zsellér-erdő kőrisese

és a Krisztina-berki Dombosház-Öregerdő tölgyese vagy „csak ( művi, ültetett/telepített )

faállomány”, vagy tölgy-kőris-szil keményfa-ligeterdő valamilyen mértékű maradványa, és

ugyanez áll a Kimle-Rábl-majortól, ill. az M1 autópálya „Hanság” nevű pihenőhelyétől

nyugatra már Hanság pereminek tekinthető Vesszőserdő egyes foltjaira is. Dr. Zólyomi Bálint

nem zárta ki a Hanság peremén kisebb kiterjedésű keményfa-ligeterdők egykori jelenlétét, [

főként mivel korai munkáiban - pontos szintvonal-térképek és genetikai talajtérképek híján

is - még ide számolta a lébényi Tölgyerdőt, amely azonban „nem-Hanság”: sem

geomorfológiai helyzete, sem flórájának túlnyomó része okán --- pl. a gyertyán vagy a húsos

som sem lápi növény ].

[ A Fertő-Hanság medencéről és szűkebb-tágabb környékéről néhány témában sokkal

bővebbet, ill. számos szép fényképet ld. pl. http://www.ferto-

hansag.hu/_user/browser/File/Kiadvanyok/K%C3%B3csagv%C3%A1ri%20f%C3%BCzetek/F1_

novenyvilag_HUN_PREVIEW.pdf ]

Hanyi hangulatok (-1) --- Osli-Hany [ Wikipédia ]:

Hanyi hangulatok(-2) --- vízimadár-paradicsom, ill. a Hanság-főcsatorna:

[ „Tacsi” művésznevű soproni természetfotós felvételei az inda-fotó galériájából ]

Hanyi hangulatok (-3) --- „Csíkos éger” mézgás éger láperdő:

A névadó réti csík ( Misgurnus fossilis ) 30~40 cm-esre is megnövő lápi hal, a levegőből

közvetlenül is képes oxigént felvenni: béllégzése folytán az időszakosan kiszáradó lápi vizek

nyirkos iszapjában, vagy pl. az eső áztatta lápi lágyszárú vegetációban is képes élni és/vagy

vándorolni néhány hétig. Egykor közkedvelt eledel volt a csíkos káposzta: a csíkászat - más

néven: a pákászat - pedig lápi foglalkozási ágnak számított. [ ↓ a Wikipédia képeiből ]

A Hany vizeit levezető Rábca torkolata

körül 1948~’60 között minden tavaszi árvíz elvonultával a kubikgödrökben rekedt fiatal, legfeljebb

arasznyi halak közül finom szövésű merítőhálóval kiemeltünk néhány csíkot is, és megfigyelés céljából

nyáron akváriumban tartottuk őket, majd - mint minden más „nyaraltatott” társteremtményt -

ősszel visszaengedtük a folyóba. A csíkok nappal az akvárium durva homokkal vegyes aljzat-kavicsába

fúrták bele magukat, csak a szemük látszott ki, majd e kedvenc leshelyükről szinte rakétaként lőtték

ki magukat, ha élő földigiliszta-zsákmányukat bedobtuk a vízbe. [ Csakis ilyenkor birkóztak az ( akkor

még nem védett ) ugyanott tartott tarajos gőtékkel ( Triturus cristatus ), egyébként békésen

megvoltak egymással. A gőték násztánca igazán lenyűgöző; lárva-fázisú, ebihal-szerű szaporulatukat

azonban mindig elkülönítve neveltük: kezdetben a gőtéknél is tapasztaltunk endokannibalizmust, és

biztosan nem a táplálékhiány volt az oka, hiszen a lebomlást megelőzendő naponta el kellett

távolítani az el nem fogyasztott pl. giliszták maradványait.

← gőte-hím, nászruhában ].

Hogy a csíkhalak is ették-e a vízibolhát ( Daphnia pulex ), amit külön akváriumban tenyésztettünk, és

a többi halfaj számára szoktuk beszórni vagy élve, vagy szárítva, azt nem sikerült megfigyelni.

A hanyi Csíkos-éger [ támpillér-szerepű támasztógyökerekkel; ( a gótikus székesegyházak építészei is

az árterek vénic szilfái és a lápok mézgás égerei megfigyeléséből kapták az ihletet a statikához )]:

A mézgás éger áreája: Európa, a Kaukázus, Kis-Ázsia, a Kaszpi-tenger környéke, ÉNY-Afrika.

( A mézgás éger Balaton-környéki magyar népi neve: berekfa. A „berek” pontosan ugyanazt

jelenti, mint a „hany”: lápvidék ).

A mosoni kemping közeli Mosonmagyaróvári duzzasztónál a Mosoni-Dunaágból kivezetett

Lébény-Hanyi öntöző főcsatorna és a belőle kiágazó csatornafürt-rendszer vize a Hanság

művi ültetvénytelepítésként létrehozott legészakabbi erdőtömbjei és néhány telkesített

lápterület nyári vízhiányának gravitációs pótlására hivatott. Minden Hanság-többletvíz a

Rábcába jut: elsősorban a Hany szerves anyagokban gazdag talajaiból származó vizek

okozzák, hogy a Rábca ritkán fagy be, és kialakuló jégtakarója nagyon egyenetlen vastagságú.

Amiképpen a Hanság síklápja is egység, függetlenül attól, hogy északi részének ( manapság

már csak főként a felszín alatti ) vizei elsősorban a Dunából, déli részéé elsősorban a Rábából

származnak, és a mélységi hatásterület határa nagyjából a Rábca vonala alatt húzható meg,

ugyanígy a természetföldrajzi Tóköz sem köthető kizárólag a Rábához, hanem Tóköz a

Rábcától a Mosoni-Dunaág közvetlen hatásterületéig ( ma gyakorlatilag a jobb parti

hullámtere határáig ) terjedő kistájrészlet is, amely a Lébény környéki nagy hordalékkúppal

és a Duna ( ma ármentett oldali ) egykori meanderei környékével jellemezhető. Ez a régi

magyar „köz” földrajzi tájnévadásnak sem mond ellent: mindig a kisebbik víz a névadó, pl. a

Bodrogköznél a Bodrog a Tiszához viszonyítva, a Sárköznél a Sárvíz a Dunához viszonyítva, a

Csallóköznél a Pozsonyi Kis-Duna/Árpád-kori nevén Csarlaγ-( = törökös nyelven sirályt jelent,

amely a róla elnevezett, és ott élő nemzetség totem-, ill. címer-madara volt )/Csarló-

/(hasonulással)Csalló-ág a Nagy-Dunához képest, a Rábaköznél a legnagyobb Rába-ág ( ma:

„a Rába” ) a Hanság Árpád-kori „tengeréhez” képest. A Tóköz Rábcától délre eső

kistájrészlete a Rábcakapitól Bodonhely/Rábacsécsényig húzódó, kis részben ( Fehér-tó,

Barbacsi-tó, Kónyi-tó ) máig fennmaradt tó-fűzér viszonyítása a korabeli legnagyobb Rába-

ágakhoz [ „a ( mai ) Rába”, mint a mai legkeletebbi ág, és a Mező-Rába, amelybe ma a

Marcalt kormányozzák bele ], ám a Lébény nyugati-északnyugati részén Bormászpuszta és

Barátföld között emlegetett Árpád- és Anjou-kori halastavak sora ugyanígy viszonyítható a

mainál sokkal bővebb vízhozamú, óriási meandereiben kanyargó Mosoni-Dunaághoz. Nem

véletlen, hogy az Anjou-kori járás-kialakításkor ezt az egészet - a korabeli birtokviszonyok

okán ugyan Lébényt Moson vármegyéhez értve - nevezték Győr vármegye Tóközi Járásának,

a Rábca jobb és bal partján egyaránt.

A Rába, a Rábaköz.

↘ A pliocén-kori folyóhálózat: az Ős-Rába a Stájer-Alpok északkeleti szárnyát, azaz a

Fischbach-i Alpokat elhagyva a Murába, onnan a Dráva-menti mélyedésbe/Horvát-

szlavónországi-tóba folyik; az Ős-Duna a mai Lajtahídvégnél ( Bruck ) a Kárpát-medencébe

belépve déli irányt vesz, és 2 oldalról megkerülve a Lajta-hegység + a Balf-ruszti dombok

korabeli szigetét, az Alpokalja keleti felében lerakja a mai Cser kistáj kavicshordalékát, amely

pliocén + kora pleisztocén interglaciálisok-beli peri-szubtrópusi vörösagyagokkal keveredik,

és az összletet a glaciálisok „összedagasztják/összegyúrják”, eredeti mésztartalmát pedig

kilúgozzák. Az Ős-Duna a Kárpát-medence megbillenései okán előbb a Móri-árokban hagyja

el a Kisalföld medencéjét, majd ( kereken ) 2 millió éve áttöri a Visegrádi-szorost. Ezzel

egyidejűleg kiemelkedik a Gleichenberg~Bérbaltavár~keszthelyi vízválasztó, így a Rába a

kisalföldi medence felé folyik, a Kemeneshát óriás hordalékkúpját ( is ) megépítve.

A Rába-folyó [ *Ḫərab∟ən, az ókorban Aḫrabon/Ahrabo(ν) → Ptolemaiosz Klaudiosznál ( Kr.

sz. u. 150 körül ) A’rabon, a IV. vagy a korai V. sz. útvonal-leírásaiban/itineráriumaiban a

római kori közhasználat nyomán Arrabo. A magyarság a Hét-magyar hon[vissza]foglalás előtti

alpokaljai neolatin nyelvű népektől a folyó eredeti nevét Herpenyő formában vette

át/kiejtésében magyarosította, és a „hivatalos” név mellett a mellékággá lett egykori egyik

főmeder megnevezésében mindmáig megőrizte ] az Alpokalján számos mellékvizet vesz fel,

majd Sárvár, még inkább Nick alatt eredetileg sok ágra bomlott/bomlik, óriási deltát építve.

A delta keleti 2 határolója a Mező-Rába ( ma Marcaltő alatt ebbe kormányozzák a Marcalt )

és a mai főág, amely utóbbi Sárvártól a Győrnél a Mosoni-Dunaágba torkolásáig 132 fkm-nyi

hosszú volt. A XIX. sz.-i vízrendezések, szabályozások során 1893-ra 80 kanyarját/meanderét

szelték át, így mára 48 fkm-rel rövidebb: mindössze 84 fkm lett a hossza, miközben az esése

a 32 cm/fkm-ről 47 cm/fkm-re nőtt, tehát a folyó árvizei gyorsabban vonulnak le.

A Nick~Répcelak~Csánig „természetes vízelosztóhelyről” még annyit kell itt és most említeni,

hogy a Rába Nick térségében a több m-rel magasabb hordalékkúpja tetején tör be a

Kisalföldre, így szabályozás, vízrendezés híján árvizeinek egy része a múltban gyakran

áttört/átfolyt a jóval mélyebb fekvésű Kis-Rába- és Répce-mederbe, általuk pedig a Rába-

hordalék ( pl. kavics ) eljut(hat)ott a mai Fertő „teknőjének” aljzatába is, és ma „megjelenik”

némelyik, a Fertő feküjéből vett furat valamelyik rétegeként.

A Rábaközról bővebben ld. http://www.palmito.hu/dolgozatdl/1rabakoz.pdf

B) A Tóköz:

A Tóköz legnagyobb része a Rábaköz kistája, terepalakulatilag a legmélyebb része. „Nem

Hanság”, mivel a felszíni, a talaj- és a rétegvizek mégsem panganak, így a mozgó, áramló

vizek túlnyomó szerepe okán nem lápvidék, hanem ártér, a XIX. sz. végétől árvízvédelmi

gátakkal mentett oldalra, ill. hullámtérre bontva a Mosoni-Dunaág, a Rába és a Rábca

mentén is.

Északnyugat felől a Tóköz természetföldrajzi „kezdete” - a Mosoni-Dunaág mai főmedre

jobb parti gátjától a Rábca bal partjáig - egy közel háromszög-szerű hordalékkúp, amely

jellegzetesen „már nem Hanság”. Északi sarka Lébény-Barátföld[ a római korban: Pannonia

provincia Quadrata nevű limes-védelmi katonai erődje ], nyugati szegélye Lébény-Bille-(

középkori tollhibával: Bilié, ma néha Ville-)domb[ 120,3 m tszf árvízmentes kiemelkedés: 8

m-rel(!) magasabb, mint a Rábca vagy a Rába középvízszintje a győri torkolatuknál ]~Lébény-

Tölgyerdő~Lébény-Bormászpuszta. Keleti szegélye a Jánosháza-puszta/Mosonújhely

északnyugati szélén álló Római-domb~( az Árpád-kori nevén ) Homoró(d)-Sárm(ás)[

középkori tollhiba a lambdacizmusos Kom”l”ó’: valójában olyan homorú/vápás

terepmélyedés, ahol sok sárma/sorma/kígyóvirág nő; itt a gyógy- és mérgező növény ernyős

sárma/kakastej feltételezhető: kedveli a félárnyékot, a téli és tavaszi időszakban sok

nedvességet igényel, de jól tűri a nyári szárazabb időszakokat, vagy a közel azonos igényű

kónya sárma; az egykori falucska a régészeti szórvány-leletek szerint nagyjából a Gyártelep

és a vasútállomás környékén valószínűsíthető, a Jánosháza-puszta/Mosonújhely és a mai

Halomrét közötti egykori Duna-meander - korai neve Homoród-völgye, ma a Kis-Dunai-

Tőzeg-csatorna nevű holtág egyik szakasza - partja közelében ]~délkelet felé ( Szentmiklós

és Öttevény felé ) a 117 m tszf magas Pahony-„heggyel” folytatódik a hordalékkúp, lábánál a

vizeket elvezető Tapál(y)- vagy Topa’-érrel ]~déli folytatásában a XIII. sz.-ban [ valószínűleg a

szilfa-ligeterdejéről elnevezett ] Szilas-( majd Rábca-, ma: Moson-)Szentmiklós határába

szintén átnyúló részen a 115 m tszf fekvésű Csepöte-/Csepëte-dülő, ill. Szentmiklós még

magasabban fekvő - gorond-/görönd-teteji - központjában a Szt. Miklós-templommal, és a

tőle délre a XVII. sz. 2. felében épített egykori Zichy-várkastéllyal, ( ugyanitt a mai Festő-

utcára nyíló egykori kastélykert „kapuőreiként” a napóleoni háborúk után ültetett tiszafákkal

és Széchenyi István gyakori, majd tartós itt tartózkodásainak emlékezetével ). A „háromszög”

déli, Rábca-ártér menti szegélye közelében van Lébény mai belterületének központja: a Szt.

Jakab-templom és környéke, a teljes hordalékkúp súlypontja pedig Lébény-Göbeháza[ az M1

autópálya 141. km-nél lévő ( autópálya mérnökség és rendőrség ) csomópontjától DK-re eső

Ipari park ].

E kiterjedt és nagyobb részt klímazonális hordalékkúpon a Kr.e. 5. évezred óta - az ún.

dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájától kezdve - a Kr.e. 4. sz.-ban érkező keltákon át, a

római kori, - Pannónia provinciát szerződéses megállapodás keretében ( = harci

cselekmények nélkül ) 433-ban átvevő, a római infrastruktúrát ( úthálózatot ) használó, a fő

közlekedési utakat ellenőrző - húnok kevesebb, mint egy nemzedéknyi ( államiság

szempontjából csak 455-ig tartó ) idején, majd a népvándorlás-kori ( 1 évszázadnyi ittlétű, 2

főhullámban érkező/távozó ) germán betelepülőket követve a teljes(!) avar korban ( sőt, a IX.

sz.-i, kevesebb mint 1 évszázadnyi frank megszállást is átvészelve )# többé-kevésbé

folyamatos emberi jelenlétet, élelemtermelő életmódot mutatott ki a régészet. Ez a Hét-

magyar hon[vissza]foglalás óta töretlen, azzal együtt, hogy a természeti csapások, ill.

tatárjárás, az oszmán-török harcok és a magyar nemzeti mozgalmak harcai folytán

időszakosan megritkuló magyarság Lébényben a Lajtán túlról a tatárjárás után érkező német

telepesekkel egészült ki. #Az 568-as korai avar honfoglalás és a Hét-magyarok dunántúli 900/901-

es hon[vissza]foglalása közötti idő ( a Dunántúl és a Dráva-Száva köze 1 évszázadnyi germán-frank

katonai megszállása nem jelentett népességcserét!, az alpesi szlávok is csak az Alpokalja egy részén,

Szlavónia egy részén, és a Zala-mente egy részén telepedtek meg ) 332/333 évnyi = 10 nemzedéknyi

avar és szövetséges jelenlétet jelent: a részben illírizálódott vaskori pannonokon, majd a keltákon,

végül a rómaiakon kívül senki nem élt itt ennyi ideig, tetejében az avar kori „nem-germán, nem-szláv”

keleti népek megérték a Hét-magyar hon[vissza]foglalást, és Árpád nagyfejedelem államalapító

magyarságának alkotóivá lettek. Pl. a nyugati székely-magyar gyepű-őrség kulturális ( benne: nyelvi )

hagyatéka mindmáig él az Őrvidék és az Őrség magyarsága köreiben. A magyar kereszténység

vend/szlovén és közép-balkáni ( bizánci és szláv ) egyházi jövevényszavait a VII./VIII. szf.-tól egyre

nagyobb arányban kereszténnyé vált dél-dunántúli~Dráva-Száva közi székely-magyarság adta át a

Hét-magyaroknak, az államalapítás után pedig a Temesközön át a Maros mentén Dél- és Délkelet-

Erdélybe telepített szárnyuk mindezeket is magával vitte. A pannóniai avar kori népek is, a Hét-

magyarok is ( de a maguk idején még a frank megszállók is ) felhasználták a római infrastruktúrát

( úthálózatot ), ellenőrizték a fő közlekedési utakat. Átvették a mezőgazdálkodás ( főként a kertészet-

szőlészet ) a rómaiak óta folyamatosan alkalmazott hagyományait, genetikai alapanyagát, ( még a

kései antikvitás eszközkészletének egy részét is ), gazdagítva azt a keletről hozott sajátjukkal. A

Dunántúl egy részén az antikvitás kulturális elemeinek túlélése/továbbélése már a frank megszállás,

ill. Árpád nagyfejedelem érkezése előtt is sokkal átfogóbb és intenzívebb volt, mint a Balkán nagy

részén. A Magyar Nagyfejedelemség idején elsősorban a Kárpát-medence keleti felében a

konstantinápolyi/bizánci orthodoxia, Szent Istvántól kezdve a Magyar Királyság egész területén a latin

kereszténység meggyökeresedése végképp a keresztény Európába tagolta be a magyarságot,

gazdagítva az egyetemes kereszténységet a több évezredes keleti magyar hagyományréteggel,

számos keresztény alapfogalom sajátos/kizárólagos magyar átfogalmazásával, mint pl. Boldogasszony,

Keresztúr, Karácsony, Húsvét, vásárnap/vasárnap, stb., ( ezek egy részét a közvetlen szomszédság is a

magyaroktól vette át ).

A Tóköz lébényi és ettől keletre, de a Rábcától északra eső részén mind a felszínen, mind a

felszín alatti rétegekben egyértelmű a Duna hatása, a Rábca által közvetített alpokaljai, fertő-

hansági és tulajdonképpeni rábaközi természetföldrajzi hatásokon túl. [ Ezzel szemben a

Tóköznek legkésőbb az ó-holocéntól ( kerekítve: Kr.e. 6.700-tól ) nincs érdemi vegetációs

kapcsolata a Mosoni-róna/Heideboden klímazonális fekvésű részei, ill. a Pándorfalusi-

puszta/Parndorfer Heide eredeti sztyepp, és fás-(„erdős”-)sztyepp klímax-társulásaival ].

Dör anyagnyerőhelyének ( homok- és/vagy kavicsbányájának ) XX. sz. közepén elbányászott

fedőrétege, amely rozsdabarna erdőtalaj volt, és az ettől légvonalban kevesebb, mint 10 km-

re lévő rábacsécsényi ( lapos tetejű ) parti düne fedőrétegeként kialakult barna erdőtalaj, [ a

barna erdőtalajok genézisideje és körülményei: többletvízhatás-(árvíz-)mentes, azaz

klímazonális fekvésben, ám humid ( de legalább szémihumid ) viszonyok közepette minimum

2-3 évezredig(!) folyamatos, viszonylag zárt erdőborítás kell ahhoz, hogy a kolloid- és

ásványianyag-vándorlás révén kialakulhasson a legalább valamelyest kilúgozott „A”, és a

felhalmozási „B” szint, utóbbi a maga jellegzetes barnás színével ]; továbbá a Rába mentén

Soborig lehúzódó magas- és középhegységi flóraelemek, végül a mórichidai torkolatú

Marcal-mellékvíz: a Csángota-ér környékének talajgenetikai és növényföldrajzi tényei, és a

Mező-Rába Rábacsécsénnyel szemközti, jobb parti ártere peremén lévő, a szomszédos Pok(-

vár)-hoz tartozó Haraszti határában a XIII. sz. közepén leírt, kaszálók ( = magas fűvű

hidromorf~szémihidromorf rétek ) mellett fekvő „silva Twl, silva Gyerthyan”, azaz tölgyerdő,

gyertyánerdő együttesen jelzik a lébényi Tölgyerdő kisalföldi gyertyános-tölgyes

szubreliktum flórája valószínűsíthető eredetének irányait, tehát forrásait.

A Tóköz kistáj vegetációtörténeti egyedi értéke a lébényi Tölgyerdő, amely a holocénnak a

mainál hűvösebb-nedvesebb egyik fázisában a Kisalföldet övező halom- és dombvidékekről,

ill. középhegységekből lehúzódott igen nagy fajszámú fás- és lágyszárúból, ill. a helyi tölgy-

kőris-szil ligeterdőből kialakult, ma szubreliktum/maradvány ún. kisalföldi gyertyános

tölgyes: az ártéri többletvíz hatástól többnyire már független, azaz klímazonális fekvésben,

ám a közeli mélyebb területek párája adta mikroklímatikus többlet-humiditás jóvoltából; ( az

erdőtömbben közel 50 ha-on a teljes koronaszint is őshonos kemény lombos fafajokból áll, a

korábbi paraszti szálalások okán többségük sarj eredetű, megőrizve a táji ökotípusok

genetikai anyagát ). [ HCS-unk most nem, ám korábban többször bejárta a lébényi

Tölgyerdőt, amelynek tavaszi aspektusa különösen látványos is ].

↗ A lébényi Tölgyerdő ékessége a gyertyán ( Carpinus betulus ).

A http://www.novenyzetiterkep.hu/eiu/k1a.html a hazai gyertyános-kocsányos tölgyesek

legjobb leírása. A lébényi Tölgyerdő kisalföldi gyertyános-tölgyesének kellően részletes

bemutatása a Magyarországi települések védett természeti értékei c. - PHARE-támogatással

1996-ban megjelent - könyv Győr-Moson-Sopron megyéről szóló fejezete ( írta: Bolla S. )

226. oldalán olvasható.

A levantei~kis-ázsiai *[te-]Lipinu ( a bőség-hozó, ill. a nélkülözésekre vezető ) évszak-

váltásokért „felelős”, [ pl. az esős évszakot zivatarok fény- és hangjelenségei, ill.

felhőszakadás-„könnyei” kíséretében „elindítva”, vagy éppen ellenkezőleg: „alvásával” a

büntető célú pusztító aszályt kiváltva ], ennek kapcsán is általános ( növényi + állati + emberi

) termékenység-istenség. Belőle lett az etruszk *[sz-]Elvan/Szelvan, ennek latin/római

átvételéből alakult ki Silvanus silvestris/Erdei Silvanus istenség alakja, „aki” az erdőket -

bennük az erdei állatvilágot, tehát a vadászattal elejthető vadfajokat is, az erdőben legelő

jószágot, háziállatokat is - védi. „Ő” a római kori ábrázolásokon korosabb, de életerős férfi-

alakot ölt, [ a Kelet-Mediterráneum mitoszaiban viszont időnként nőnemű ragadozó

emlősállattá is átváltozhat ], „aki” általában az emberek településeitől távol ( erdős hegyek

tetején vagy távoli puszták vadonjaiban ) tartózkodik. A Római Birodalom területén, így

Pannóniában is a karjával malacot szorít magához, egyik kezében az erdei makkoltatást jelző

tölgyfaágat, a másikban pedig szőlőmetsző kést tart; [ e korban még nem tőkén nevelték a

borszőlőt, hanem kiritkított faállományok csonkolt koronáira, mint természetes támokra

futtatták fel, és szó szerint „fás liget”/”arbustum” volt az ilyen területek neve; a metszőolló

az újkor elejének találmánya, az ókorban íves pengéjű metszőkést használtak. Lám-lám: nem

csak a hordóhoz kell a fa, hanem már az arbustum-os ősi szőlőtermeléshez is

nélkülözhetetlen volt az erdei - erdészi! - közreműködés. Silvanus silvestris malaca, meg az

arbustum-hagyomány okán a sertéssültet vagy a pörköltet, meg a fölhörpintett jóféle

vörösbort tekintsük jogos erdei/erdészeti haszonvételnek, szakmai járandóságunknak! ]. A

valószínűleg Lébény-barátföldi, azaz a római Quadrata-i, III. sz.-i erődbeli, onnan a XIII. sz.-i

lébényi templom falába beépített, majd a győri Xántus János Múzeumba került, Silvanus

silvestris-nek szentelt oltárkő eredeti funkciója idején a Tölgyerdő, meg a Mosoni-Dunaág

menti ártéri keményfa ( tölgy-kőris-szil ) ligeterdők közelsége, jelenléte talán ösztönzőleg

hatott az éppen itteni felállítására… [ S ha már természetföldrajz: a szőlő vad őse a

Szigetközben is, a Rábaközben is, nyilván a Tóközben is őshonos lián, a fák koronáiba felfutó

vadszőlő ( Vitis silvestris ), ám még soha nem találkozott vele senki a lápokban. Lébénytől

nyugatra a Fertő-Hanság-medence keleti „teknője”: láp ( = „Lébényi Hany” ). Ám a zömmel

klímazonális fekvésű lébényi hordalékkúp, az azt szegélyező gorondok sora, a hordalékkúp

csurgalékvizeit elvezető néhány kisebb vízfolyás öntéstalaja, a közeli folyók szomszédos

magas ártere: „nem láp”. A lébényi Tölgyerdő kisalföldi gyertyános-tölgyese tehát szintén

„nem láp”, „nem Hanság”, hanem --- Tóköz ].

A Tóköz nyugat-délnyugati határa a Rábca jobb partja és a Rába mai főága között a

Rábcakapi/Bősárkány~Barbacs~Bágyogszovát~Bodonhely/Rábacsécsény dünesor, a kistájat

északkelet felől a Mosoni-Dunaág hullámtere, délkelet felől a Rába közvetlen hatásterülete

fogja közre. ( Győr nyugati kerületei tehát szintén a Tóköz részei ).

A Tóköz igazi lapály - tájszóval: lapos - , ahol a mikrodomborzat az egyik legfontosabb

termőhelyi tényező. A gátak/töltések megépítése óta „főfolyója” a kistájrészlet mértani

tengelyében párhuzamművek közé fogott Rábca, amely az Ikva, a Répce, a Fertő és a Hanság

vízgyűjtőterületének többletvizeit is levezeti, a Rába Nicknél megosztott és részben

belekormányzott vizein kívül. Közvetlenül a XIX. sz. végi szabályozás előtt a Rábcán

Bősárkánynál, Rábcakapinál, Tárnokrétinél és Börcsnél volt víz hajtotta malom.

Rábcakapi/Bősárkány és a győri Rábca-torkolat közötti 32 km-es szakaszon a folyó esése nem

éri el a 3 m-t sem, zsilipes vízkormányzás nélkül már egy átlagos dunai, vagy Rába-árvízkor is

azok vize Győrnél e szakaszba behatolva visszaduzzaszt: ilyenkor a Rábca visszafelé folyik.

A Tóközben szinte se szeri, se száma a vízrendezések előtti Duna-, Rába- és Rábca-ágaknak,

amelyek ma holtágak, csatornák, árkok, vízerek, ill. tavak. A magyar középkortól a térség

egyik, a földművelést-állattartást kiegészítő foglalkozására - a rendszeres halfogásra -

utalva egy-egy település határában több helyen is említett „vész”, amely a vejsze táji neve; a

vejsze árterületek, lassú folyású kisebb folyók nádból vagy ( főként fűz-)vesszőből fonott

rekesztőhalászati eszköze: a fenékhez karókkal rögzített állandó jellegű terelő-keresztező fal,

a rajta meghagyott réshez, nyíláshoz csatlakozó - vejszefő/vészfő nevű - fonott

fogókészülékkel/varsaszerű csapdával.

Az uralkodó széliránynak megfelelően hosszú, keskeny löszös-homok düne-sorok, köztük

szélesebb laposok, részben vizenyős mélyedések ( „sár”, „hany” ) tagolják a felszínt, a

viszonylag magasabb fekvésekben csernozjomosodó öntéstalajokkal, a mélyebbekben

elsősorban réti talajokkal jellemezhetően.

A Tóköz települései is az egykori ártér hordalékkúpjain ( újkori tájnevük: gorond vagy görönd

) vagy a dünéken alakulhattak ki. A kistáj néhány hordalékkúpja, ill. löszös-homok dünéje a

mezolitikum, azaz kb. Kr.e. 7.000 óta leletekkel igazoltan lakott terület. Az alig 3

nemzedéknyi ( kevesebb, mint egy évszázadnyi ) frank katonai megszállást régészetileg is

igazoltan túlélő, több évszázados helyi - Győr környéki kisalföldi - múltú avar kori „nem-

germán”, nem-szláv” népesség a Hét-magyar hon[vissza]foglalás népességével ( és 1-2

településen a határvédelmi célra a gyepűkre kivezényelhető, el-magyarosodott besenyőkkel

) egészült ki. A svábföldi jövevény Gut-Keled nemzetség el-magyarosodott Majádi ( Szt.

Margit-bányai ) főágának Marcaltövi családja is csak a tatárjárás népesség-pusztította

területein tudott kisebb birtokokat szerezni a Mosoni-Dunaág és a Rábca között, ám az

oszmán-török pusztításokig - a tatárjárás után főként Lébényt, a török kor után pedig

részben Győrsövényházát és Maglócát kivéve - a Tóköz lényegében színmagyar lakosságú

volt. A szabályozások előtti valamelyik „kóbor” Mosoni-Dunaág és a Rábca alkotta egy-egy

szigeten, nagyobb gorondon/göröndön alakult ki a középkori és újkori nevén Öttevény-sziget

( a XIX. sz. vége óta használt nevén: Kunsziget ), Abda-sziget, és a mai Győr-sziget/Győr-

Sziget/Győrsziget település magja is. [ Számomra ha Győr a világ közepe, márpedig ez így

van, akkor azon belül Győrsziget a kellős közepe: gyermek- és ifjúkorom szabadideinek nagy

részét a Rábca akkori torkolati szakasza és a Mosoni-Dunaág akkori élő meandere által

közrefogott Püspökerdőben és szűkebb-tágabb környékén töltöttem el ].

A keresztény Magyar Királyság Árpád-házi Szt. István király által megszervezett Moson, ill.

Sopron határvármegyéjéhez tartozó nyugati szegély-községeket kivéve a természet- és

termelésföldrajzi Tóköz messze túlnyomó hányada a szintén Szt. István által megszervezett

Győr vármegyéhez tartozott. A királyi vármegyék a XIII. sz. első harmada végén - Árpád-házi

II. András király ( † 1235 ) idején - nemesi vármegyékké alakultak át, és e vármegyék

jogfolytonosan 1950-ig ( a tanácsrendszer bevezetéséig ) működtek. A Tóköz tájnév 1325 óta

mutatható ki az írott forrásokban. Anjou-házi Károly Róbert király szervezte meg a járás-

rendszer közigazgatási egységeit, így nyilván a Tóközi Járást is, amelyet már ekkortól

lényegében együtt kezeltek Győr vármegye hasonló természetföldrajzi adottságú 2 másik

északi járásával: a[z Alsó-]Szigetközi és a Csilizközi Járással. A Csiliz-Dunaág neve már a XIII.

sz.-i okmányokból ismert; nyugati kezdő szakasza mellett fekszik Bős, és tőle keletre, szintén

a természetföldrajzi Csilizközben ( Csiliznyárad közelében ) feküdt a Hét-magyarok

hon[vissza]szerző nagyfejedelme egykori nyári szállására utaló Árpád település ( utóbbi

nevén: Árpád-földe vagy Árpád-soka, ma Bős határában dűlőnév ); Bős is, Árpád(-soka) is egy

ideig Győr vármegyéhez tartozott, a szintén Szt. István király által szervezett Pozsony

határvármegyéhez később sorolták át őket, lévén a pozsonyi vár birtokai. Győr, Moson és

Pozsony vármegye hármashatár-pontja a középkorban eredetileg a szigetközi Héderváron a

kocsányos tölgy fafajú Árpád-fában volt, majd az újkor elejétől a hédervári várkastély

tornyában, Habsburg-Lotharingiai-házi II. József „kalapos” király idejétől pedig a szomszédos

Zseli falu Hédervár-közeli Parázsszeg-dűlőjében: községhatárok összefutásánál. És noha a

Duna szabályozása után Habsburg-Lotharingiai-házi I. Ferenc József több szigetközi községet

átsorolt Pozsonytól Moson vármegyéhez, ám néhány Pozsony közelinek a Nagy-Duna jobb

parti, tehát szigetközi külterületét „nem háborgatta”, így csak a Rákosi-éra ragaszttatta le a

győri és a mosonmagyaróvári földhivatali M = 1 : 10.000 méretarányú szigetközi átnézeti

térképeken a „Pozsony vármegye” felségjelzéseket, de többségük eredeti feliratozással érte

meg Kádár korai időszakát is.

Az oszmán-török hódoltság dél felől de facto a Rábáig tartott [ = az Oszmán-Török Birodalom

nem „ideiglenesen megszállt”, hanem saját(nak tekintett ) országrésze(!) volt a Budai vilajet

is, így annak Székesfehérvári szandzsákja is, amely az 1568-as drinápolyi békediktátum

államhatár-megállapításai ellenére 1686-ig évi 2-szeri rendszerességgel adót szedett a

Magyar Királyság szomszédos határmenti részein is, nálunk jelesül a Rába vonaláig, az eseti

portyázások rablásairól és dúlásairól nem is beszélve ]. Így Győr vármegye korlátozás nélküli

teljes joghatósága eredeti területének a felére: a Tóközi, a Szigetközi és a Csilizközi Járásra

zsugorodott. A magyar lakosság igen nagy hányadát elpusztító másfél évszázados török-

ellenes harcok, majd a török kiűzése után az addig is együtt kezelt, ám részben

elnéptelenedett területeket egyetlen járásba vonták össze Tó-, Sziget-, Csilizközi, egybeírva:

Tószigetcsilizközi Járás néven, a 3 részen azonban külön-különálló szolgabírói intézmény

fenntartásával. A Tószigetcsilizközi Járás a Csilizköznek ( Balony, Csiliznyárad, Csilizpatas,

Csilizradvány, Kulcsod, Medve, Szap ) a trianoni rablóbékediktátummal elcsatolása ellenére is

megőrizte jogfolytonos nevét, majd a kevesebb, mint 2 évtized múlva - nemzetközi

nagyhatalmi garanciákkal, békeidőben - megszületett I. bécsi döntés alapján Csilizköz is

visszatért, így Győr vármegyében térbeliségében is visszaállt a 6 évszázados gyökerű járási

közigazgatási rend, amely csak a II. világháború utáni szovjet katonai megszállás

kényszerhelyzetéhez igazodó átszervezéssel szűnt meg: az ismét megcsonkított állam

határain belül maradt rész lett 1950-től a tanácsrendszer Győri Járása, benne a Tóközzel.

A Sopronban evangélikus gimnáziumot és theológiát végzett, majd 1816~’18-ban a német

protestáns misztika és pietizmus szellemiségének egyik fellegvárában, a thüringiai Jéna

egyetemén további tanulmányokat folytató Takácsi Horváth János 1819~’26 között Réti (

Fényes Elek 1851-es helyesírásával: Réthi, „magyar falu, Győr v[ár]megyében, a Tóközben,

320 evang., 10 kath. l[akos]. Sok rét és legelő. Közbirtokosoké. Ut[olsó] p[osta] Győr”; ma:

Tárnokréti ) evangélikus lelkésze írja: „Tóköz, így neveztetett az ő sok tavairól, mocsárairól,

mellyek közt fekszik. Győr vármegye napnyugoti része, mely Mosonnal és Sopronnal határos.

Lakosai … tős[gyökeres] magyarok. … A Rábca kiöntése, mely keresztül foly rajta, s rendetlen

folyása árvizes esztendővel tetemes kárt okoz nekik. Egyik falu a másikhoz ilyenkor majdnem

hozzájárulhatatlan, az egész vidék tengernek látszik, a vadludak, szárcsák, vadrécék, más

egyéb különleges égi madarak tanyája, mellyeket sokszor százonként, ezerenként látni egy

csoportba[n]. Szárazságban pascummal [ legelővel ], szénával, sarjúval annyira bővelkednek,

hogy egy helység hat falut is eltarthatna véle, aminthogy a szomszéd szigetköziek és Sopron

vármegyeiek ilyenkor igenis reájok szorulnak. … Búzájuk, amikor dísze van, szép szokott

lenni. De sokszor mikor már érni kezd, az itt uralkodó sok köd is sok kárt tesz benne. Boruk

nem terem, se gyümölcsük, … ezért a lakosok mint vízisszák sokkal színtelenebbek,

barátságtalanabbak is mint a hegybeliek; … Hallal, csíkkal, rákkal … felette bővelkedni

szoktak, a győri, pozsonyi, bécsi piarcokat az úgynevezett fisérek [ halkereskedők ] eltölthetik

véle. Vidrákat is fognak. Ludat, récét annyit tartanak, hogy annyit talán seholsem az egész

hazába. Ez nékik majdnem semmibe sem kerül, mert [ e víziszárnyasok ] éjjel-nappal a vízen

vannak. … Tüzelője a tóközi népnek a fűzfa, nád, szalma. Erdejek nemigen van”. … [ Ezután a

hansági tőzegtüzekről ír Takácsi Horváth János, megemlítve, hogy „amennyire én

vizsgálhattam, hasonló ez a föld a németországi turfához [ tőzeghez ]. Íme hát, ha tüzelőjök

nem volna, vagy nem lenne a lakosoknak elegendő, turfával is tüzelhetnének#” ]. #A Lébényi Hany tőzegvagyonának ipari hasznosítást gróf Széchényi Ferenccel a Magyar

Nemzeti Múzeum, gróf Széchenyi Istvánnal a Magyar Tudományos Akadémia létrehozásában

együttműködő makedón-görög Sina bárók kezdték meg 1847-től, amikor is a tőzeget az erről

elnevezett „Fábrika”/Gyártelep területén Magyarország 1. cukorgyáraként megépített

üzemben fűtésre, ill. gőz előállítására használta. A sávokban történt tőzegkiteremlés okán a

közel 260 ha-os hansági rész neve mindmáig „Figurák”, a helyben szárított tőzegkockákat az

evégből ásatott széles csatornákon - a parton állati erővel húzatva - dereglyéken juttatták

el a gyárig, sőt, a saját szükségleten felülit az ugyanitt létesített vasútállomás révén

forgalmazták is. A világpiacot elárasztó nádcukor üzleti hatásai miatt a „Fábrika” 1865-ben

megszűnt, ( miként hamarosan a kereskedelmi célú tőzeg-kitermelés is ).

És ez már a saját tapasztalatom ( Bolla S. ): A XX. század ’80-as éveiben a Tóközben is még

gyakorlat volt az az Árpád-kor óta ismert jogszokás, hogy a közös tulajdonú termőföldek (

akkorra az erdőbirtokossági társulatok kényszerített felszámolása okán már csak a gyepek

vagy pl. a lucernatáblák ) használatának rendes évi kisorsolását nyílvonásnak nevezték: a nyíl

a tulajdoni, és az azzal arányos használati hányadot fejezte ki, a kisorsolt földrészlet neve volt

a nyilas.

A Tóköz keleti csücske, egyúttal a Rábca torkolatai Győrnél/Győrben:

A lébényi, északon Lébény-

Barátföldig ( = római Quadrata ) tartó klímazonális/árvízmentes nagy hordalékkúp felől a

középkori Öttevényen és Abdán, tehát a Rábca és a Mosoni-Dunaág közötti földszoroson

vezetett a Rába torkolati szakaszán lévő átkelőhöz - a Hainburgi-rög nyugati lábánál lévő

kelta, majd római Carnuntum ( Petronell, ill. Deutsch-Altenburg ) és Arrabona/Győr közötti -

római hadiút. A rómaiak után is, így a magyar középkorban is ez volt a Kárpát-medence

kelet-nyugati fő „ütőere”, Győr ún. földrajzi energiáinak egyik leglényegesebb tényezője.

A Rábca legalsó

szakaszának medre a mai győri Bercsényi-liget helyén volt 1908-ig: az OTI/SZTK/Petz Aladár

Kórház Reumatológiai-Mozgásszervi Utókezelő és a mai thermálfürdő/Rába Quelle helyén

torkollott a Rábába, pár 100 m után együtt érték el a Mosoni-Dunaágat. Feljebb, Pinnyéddel

szemközt a Rábca egyik kanyarja megközelítette a XIX. sz.-i Nagy-Duna vízrendezésig fő

hajóútvonalnak is számító, a mainál lényegesen bővebb vízhozamú Mosoni-Dunaág Rába-

torkolatig tartó Tákó-i nagykanyarjának alsó szakaszát. Vagyis: Győr-Sziget - egy, a Tóköz

felőli keskeny földnyelvet leszámítva - még valóban sziget volt.

↘ A Rábca-torkolat Győr-Szigetben, a Rábcán átívelő hídról elnevezett Híd-utcánál; [ a Győr,

Rát Mátyás-tér felőli emeletes épület ma is megvan, a bal parti ( a képen jobb felőli ) Győr-

Sziget - akkor még önálló község - orthodox zsinagógájának és népiskolájának

épülettömbjét a II. VH bombatalálata miatt le kellett bontani.

1908.08.20.-án a győri hidászok az 50 m hosszú, 100 tonnás hidat - adott korban komoly

műszaki bravúrral - egy darabban (!), 2 uszályon [ ezek láthatók e régi felvételen, amikor a

hidat már felemelték az itteni hídfőiről ] a Mosoni-Dunaágon át a Tákói-nagykanyari Rábca-

torkolatig vontatták, ahol az előre megépített ottani hídfő-pillérekre átemelték, és

rögzítették.

És: mindmáig ott áll ( a II. VH kártételei után felújítva ), a Szarvas utca végén, a Püspökerdő

szegélyén. ↓ Ezt hívják a győriek Pinnyédi-hídnak. A XX./XXI. század fordulóján közel 120

éves vashidat ipari műemlékké nyilvánította az önkormányzat.

Isten a tudója, hány ezerszer mentem át rajta gyermek- és kamaszkoromban, gyalog vagy

biciklivel: a közelében laktunk Győrszigetben, és az akkor még egyetlen tömb Püspökerdőbe

száraz lábbal csakis itt lehetett átjutni.

Németh Ottó felvétele ↗, Győrsziget, a Szarvas utca felől, a túlparton hátul már a Püspökerdő fáival

Csend, béke, alkonyati fények --- és 55~60 évvel ezelőtti emlékek…

ez ↗ a folyó, a partja és a híd hangulatát tökéletesen visszaadó, csodásan szép tavaszi kép Ferencz

Gábor felvétele

XIX. sz. végi/XX. sz. eleji szabályozások: a Mosoni-Dunaág Tákó-nagykanyarja alsó felének

átmetszése a Varga-kőtől az egykori nagykanyar végéig, új meder nyitásával; [ a fenti

fényképeken is ábrázolva ] a mai Bercsényi-ligeti egykori Rábca-meder haránt-gátolásával a

Rábca vízének az egykori Tákó-nagykanyar alsó szakaszába - Pinnyéd és Győrsziget közé -

átkormányzása, Győrsziget Győrrel közigazgatási egyesülése okán; ( a Tákó-nagykanyar

püspökerdei szakasza mindkét végének lezárása, így az erdei holtággá, mára nádassá lett ).

* * * * * * * * * * * *

Az 1980-as években a nemzetközi verseny-előírásoknak megfelelő vizisportpálya létesítése címén a Mosoni-Dunaágnak nyílegyenes művi új medret építettek: az új szakasz neve „Püspökerdei-átmetszés”. Volt is ( egyszer … ) kajak-kenu Maraton Világ- és Európa Bajnokság, ám Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése ( 2005. 11. 22. ) szerint Győr „nem rendelkezik nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmas síkvízi evezős, illetve kajak-kenu versenypályával”. Meglehet, hogy a Püspökerdő ökoszisztémáinak igen nagy hányadát tönkretevő „átmetszés” realistább neve az „átvágás” lenne… A Bős-nagymarosi Dunasaurus [ Istennek hála: meg nem épült ] nagymarosi gátjának előzetes környezeti hatás-számításai szerint Bős és Nagymaros csúcsrajáratásakor a Nagy-Duna naponta 2-szer vissza fog duzzasztani Gönyűtől Győr teljes belterületének minden folyószakaszába, a Rábca-torkolatba beáramolva pedig akár Bősárkányig is. Ez utóbbit megelőzendő 1985~1991 között épült meg a Rábca új árapasztó medre a torkolati műtárggyal ( árvízkapuval ), magyarul: az akár naponta 2-szer is lezárható zsilippel együtt. A Rábca, egykor pedig a Mosoni-Dunaág Tákói-nagykanyarjának alsó szakasza azóta is, manapság is - „Rábca-holtág” néven - pang Győrsziget és Pinnyéd között. A XX. sz. végi vízrendezések utáni ( = mai ) állapot:

II. ) HELYI CSOPORTUNK SZAKMAI ÉS CSALÁDI NAPJA.

2013.08.10.-én az OEE Győr-Moson-Sopron megyei Magánerdő Gazdálkodási és

Környzetvédő Helyi Csoportja - családtagokkal, meghívott vendégekkel kiegészülve - egész

napos terepi szakmai és családi programot szervezett a Tóköz keleti csücskében, és a Mosoni-

Dunaág jobb parti árterének határos részén.

Abdán a Rábca-hídnál gyülekeztünk, onnan a Rákóczi-emlékműhöz sétálva: politikai

fogolyként a bécsújhelyi börtönbe szállítása során itt kelt át a Rábca révjén 1701.05.24.-én II.

Rákóczi Ferenc, 1703. tavaszától a kuruc magyar szabadságharc "Cum Deo pro patria et

libertate" = "Istennel a hazáért és szabadságért" zászlaját bontó, 1704-től Erdély, 1705-től

egyúttal a Magyar Királyság nagyságos vezérlő fejedelme. Az emlék-dombormű azt örökíti

meg, amikor a révészek és a halászok által neki ajándékozott friss halfogás még élő

példányainak a vízbe visszadobásakor milyen reményét fogalmazta meg az akkor a Habsburg

jogtiprás ellen még csak előkészítő szervezést folytató Rákóczi. Ugyancsak megemlékeztünk

az 1848-’49-es forradalom és szabadságharc közvetlen közelben történt eseményeiről, és a

Rákóczi-emlékműtől párszor 10 m-re kivégzett Radnóti Miklós magyar költőről is.

A nap szakmai gazdája a Börzsei-család volt, elsősorban Börzsei László erdésztechnikus,

nyugalmazott erdész, a HCS korábbi elnöke.

Öttevényen a Börzsei-csemetekertben terülj-terülj asztalkám tízórai és üdítők várták a

megjelenteket; az OEE, ill. Helyi Csoportunk iránt érdeklődő néhány fiatal szakember

bemutatására is itt került sor.

A Börzsei-csemetekert 7,5 ha-os összterületét északról szélvédő erdősáv határolja, a mostani

piaci viszonyokhoz, kereslethez igazodva 3,5 ha-on folytatnak öntözéses szaporítóanyag-

termelést családi vállalkozásban. Börzsei László, és fia: Börzsei Gyula szervezi a lágy lombos

szaporítóanyag termelését és forgalmazását, technikai szempontból számos „célszerszámot”

is újítva/kifejlesztve.

Bényi Sándor erdész génmegőrző, erdészeti szaporítóanyag termelő és forgalmazó faiskolájában ( Tolna megye, Fadd ) található Európa legnagyobb feketenyár ( Populus nigra ) géngyűjteménye, szerte a Kárpát-medencéből több mint 1.000(!) élőhelyről általa begyűjtött dugvány révén. Az öttevényi Börzsei-csemetekert anyatelepének az egyik legfontosabb része a Bényi Sándor által a Duna Csepel és Baja közti árteréről begyűjtött fekete nyár vesszőkből létesített törzsanyatelepről származik: 20 anyafa adta klónkeverék. Az öttevényi Börzsei-csemetekert anyatelepének további része a nemes nyárak közül a Pannónia ( POPULUS X EURAMERICANA 'PANNONIA' ), a BldP ( POPULUS X EURAMERICANA 'BLANC DU POITOU' ), a Kopecky ( POPULUS X EURAMERICANA 'KOPECKY' ), a Beaupré ( POPULUS X INTERAMERICANA 'BEAUPRÉ' ), az Unal ( POPULUS X INTERAMERICANA 'UNAL' ), a Raspalje ( POPULUS X INTERAMERICANA 'RASPALJE' ), valamint az utóbbi időben méltatlanul háttérbe szorult I-214 ( POPULUS X EURAMERICANA 'I-214' ) klónokból áll.

Évente 60~80.000 db nemes nyár gyökeres dugványt nevelnek, a korábbi években 40~80.000

db szürkenyár csemetét, valamint kisebb tételekben mSz, mJ, mK, platán, vadalma és

vadkörte csemetét is neveltek.

»A szegény csemete-kertész „hűtőkamrája”: kb. 20 cm vastag hó alapra 2~3 cm NEDVES

fűrészpor kerül, erre állítjuk a dugvány kötegeket, föléjük kevés fűrészpor, majd 5~10 cm

vastag hó és így tovább, 3~4 réteg magasságig. Végül az egészet kb. 40 cm hóval takarjuk, a

havat pedig 50~60 cm vastag szalmaréteggel. Akár május derekáig is kitart. Nem kell a

páratartalmat figyelni, mint a hűtőkamrában, mivel a lassan olvadó hó leve lassan leszivárog,

és így állandó nedvességet tart. 100~150.000 db dugványt tárolunk így hosszas évek óta,

minden baj nélkül.« --- írta jelen összefoglaló számára Börzsei László és Börzsei Gyula.

Börzseiék bölcs megoldása tehát „a hó-hűtőkamrás verembe” vermelés. A hó-hűtőkamra

készítésének néhány pillanatképét 2013.08.10.-i OEE-HCS rendezvényünkön Börzseiék

bemutatták, és ezek a mostani KÉPTÁR-unkban is megtekinthetők.

Összefoglalóan: a legegyszerűbb és legolcsóbb dugványtárolás a szabadban vermelés a talajba vagy más jó víztartó, levegős anyagba, védett, árnyékos helyen. Drágább a pincében vermelés; a fóliazsákos tárolás pedig egyfelől a kiszáradás és/vagy a befülledés, másfelől a megfagyás veszélye, ill. a gomba, stb. kártevők esetleges elszaporodása miatt kockázatosabb a szabadföldi vermelésénél. Mindegyiküknél kevésbé kockázatos, ám jóval drágább a +1~+3 °C hőmérsékleten való dugvány-tárolás elektromos üzemű hűtőtárolóban.

* * * * * * * * * * * * *

Ezután a Kunsziget külterületén lévő ún. Erdészház-dűlőnél a gát harántolásával a Mosoni-

Dunaág jobb parti árterét jártuk be. A lényegében dél-észak tengelyű főnyiladék mentén a

Kunsziget 6H erdőrészlet ( 4,6 ha ) ’70-es évek közepi véghasználatakor Börzsei László

meghagyott egy kb. 0,5 ha-os magas ártéri keményfa-liget foltot, amely a közép- és alsó-

szigetközi tölgy-kőris-(szil) ökoszisztéma őshonos növényi összetevőinek túlnyomó többségét

tartalmazza, továbbá a teljes erdőrészletben valamennyi vadgyümölcsöt ( főként a

vadkörtéket ). A korabeli üzemtervi előírásnak megfelelően nemesnyárral erdősített: a 20-40

cm-nyi mikrodomborzati különbségekhez igazodva a mélyebb, már alacsony ártérnek

minősülő laposokba BL-nyár ( cv. BL-Constanzo ), a túlnyomó többségi „magasabb”

fekvésekbe Pannónia-nyár ( cv. Pannonia ) suhánggal. Nem vadjárta terület, más kártevők

tömeges fellépése sem következett be. A mára véghasználatra érett szép nemesnyáras alatt

a laza II. koronaszint, a nagy fedettséget adó teljes cserjeszint és ( a közelmúltbeli árhullám

rászáradt „iszap-pakolása” ellenére is jól meghatározható ) lágyszárú szint lényegében csakis

a tölgy-kőris-(szil) ligeterdőkre jellemző fajokból áll.

A természetvédelem ma azonban csakis szürkenyár felújítást engedélyez itt. A Mosoni-

Dunaág e szakasza menti mentett oldali + hullámtéri alacsony ártéri fűz-hazai nyár

ligeterdőben természettől fogva sem elegyetlen a szürkenyár, hozama a nemesnyárénak

töredéke, nincs olyan - a termőhely mikrodomborzatához igazítható - választási lehetőség

sem, mint a nemes nyár klónok esetében. Nagyon termékeny vita alakult ki a helyszínen

arról, hogy ártéren egy, az I. koronaszintet kivéve összetevőiben egyébként sértetlenül

őshonos ökoszisztémában [ a tájképi rekonstrukciós célt leszámítva, amelybe viszont a magas

kőris, a gyöngyvirágfa/z(s)elnice-meggy - sziget- és csilizközi tájnevén: csormány - , meg a

fehér fűz is bele értendő ( lenne ) ] szakmailag indkolható-e az I. koronaszint őshonos fafajú

lágy lombos monokultúrává művi átalakítása, vagy helyesebb lenne kisebb erdőrészletekre

bontással mozaik-mintázat kialakítása, ahol az ökoszisztéma összes többi (korona)szintjének

megőrzése mellett a piacképesebb főfafajú mozaik eltartaná a gyengébb hozamút.

Saját állami tulajdonú erdeiben az állam lemondhat a haszon egy részéről, a

magántulajdonos ellentételezés nélküli korlátozása azonban nem indokolható. Ausztriában a

kérdés évtizedek óta rendezett, az ellentételezés a tartományi költségvetés része, nálunk

azonban mindmáig rendezetlen a magánerdő tulajdonosok közérdekű ( pl. védelmi célú, pl.

fafajmegválasztási, stb. ) korlátozásának valoritáson számolt rendes évi kártalanítása. A

magánerdő gazdálkodásban ( is ) „csak” „a méregzöld/setétzöld” lobbi képes ideig-óráig

teljes mértékben fittyet hányni a tulajdonjogból következő jogosítványokra, így a

közgazdasági racionalitásokra is, amiként legutóbb az általuk „megvezetett”,

leköszönőfélben lévő „zöld-ombudsman” is e csapdába esett. [ Továbbá: a Szigetközben is

számos példa van arra, hogy megfelelő koronaszerkezetű, ágasságú nemesnyár-klónok

erdőfoltjain, mozaikjain a családi magány-kedvelő fekete gólyától a másfél százas gém-

telepekig minden megtalálja a maga élőhelyét. És ez nem „akadémikus vita”, hanem

dokumentált tény ].

Kapcsolódó témakörként felvetődött a hód ( Castor fiber ) szükséges állomány-szabályozása

törvényi lehetőségeinek mielőbbi megteremtése is.

A Kunsziget 6J1-ben 6 éves, a 6J2-ben 1 éves fekete nyár ( Populus nigra ) és poatui kései

nyár/BldP ( cv. Blanc du Poitou ) elegyes fiatalosokat tekintettünk meg: adott erdőrészleten

belül a 2 faj(ta) jelen fázisában teljesen azonos méretű és egészséges, a vadkár tűrhető.

Mindkét erdőrészlet szaporítóanyaga a Börzsei-csemetekertből származik.

* * * * * * * * * * * * *

A terepről Lébénybe, a Kárpát-medence ( egyik ) legkorábbi ( 1206-ban felszentelt ) Szt.

Jakab-titulusú templomába mentünk. Rövid kortörténeti ismertetőt mondott Bolla Sándor:

Árpád-házi Szt. István király szervezésében a keresztény Magyar Királyság területén

megnyitott, a Szentföldre vezető zarándoklatoknak az iszlámra áttért szeldzsuk-törökök által

a XIII. sz. elejétől akadályozása után egyre nagyobb jelentőségre tett szert Lébény, mivel

Magyarországon az Ibériai-félszigeti Santiago de Compostelába, Szt. Jakab apostol földi

maradványaihoz igyekvő zarándoklatok egyik fő kiindulási pontjává lett. Az idén tavasszal

gyalog megtette az „El Camino” több mint 800 km-es utolsó szakaszát egyik HCS-tagtársunk,

dr. Kovács Péter erdésztechnikus, agrármérnök, aki magas színvonalú beszámolójában

felvillantotta a zarándokút lelkiségének néhány momentumát is.

Szeretteinkért hálát adva, magyar nemzetünket és össz-Kárpát-medencei szállásterületét -

édes hazánkat - Isten kegyelmébe ajánlva imádkoztunk és énekeltünk is, ahogy szoktuk.

Majd a Győr-káptalandombi Zichy Ferenc Látogatóközpont lébényi zarándokházának

szakértője mutatta be a most frissen felújított, több mint 8 évszázados gyönyörű lébényi

templomot, amelyhez a lajtamészkő tömböket, építőköveket a Fertő-parti Majád ( a XIII. sz.

végére Antiokheiai Szt. Margitról elnevezett település ), ill. Fertőrákos kőbányáiból

dereglyéken szállították idáig: a gorondon/göröndön épített lébényi templom nyugati

főbejáratától alig 250~300 m-re még a Fertő-Hanság rendszer és a Rábca sekély merülésű

vízi járművekkel a hóolvadások és/vagy tavaszi-nyár eleji nagyobb csapadékok idején pl.

nyugat-kelet irányban is teljes hosszában hajózható nyílt vize hullámzott az Árpád-korban…

[ Még Aba Sámuel királyunk a Rábcakapi és Lébény közötti szakaszon elrekeszttette a Rábcát, a

keresztgát lezárt zsilipje fölött felduzzadó és szétterülő vizek a XIII. sz.-ig Várasbalogd-nak nevezett

Mosonszentjánoson át 1043-ban betörő, az ország belsejébe törekvő III. Henrik hadseregét

akadályozták, ill. más útvonalra kényszerítették ].

A lébényi keletelt Szt. Jakab-templom hossztengelyének meghosszabbításában, közvetlenül a

bélletes nyugati kapuzat előtt a II. világháborúig egy nagyon idős kocsányos tölgy állt, [ az

aknabecsapódások okozta sérülései miatt kellett kivágni ], amiként ez a magyarság számos

más tó-, sziget-, csiliz- és csallóközi templománál is szokásban volt, ( a reformáció óta:

felekezettől függetlenül ), közülük a legöregebb faegyedek szintén az Árpád-korig

visszavezethető életkorúak, ( pl. Hédervár, Árpád-tölgyfa ).

* * * * * * * * * * * * *

Végül az öttevényi sportcentrumban délutáni, de annál finomabb ebéddel, italokkal, a

kiskorúak labdakergetésével, az érettebb korosztály jó hangulatú beszélgetésével fejeződött

be ez a szép és hasznos nap.

A természetföldrajzi és a töténelmi részeket írta, továbbá a rendezvény szakmai részén

elhangzott, többnyire évtizedes helyi és/vagy térségi tapasztalatokon alapuló

szakvéleményeket, ill. a régi vagy a legújabb problémák megoldásra tett javaslatokat - mert

hogy ez is a demokrácia velejárója kell, hogy legyen: az esetleg ütköző szakvéleményeknek is

szabad folyást hagyva, és kommentár vagy „hivatalos verdikt” nélkül - följegyezte és

közreadja:

Bolla Sándor, a HCS elnöke

Győr, 2013. augusztus 31./szeptember 01.

* * * * * * * * * * * * *

KÉPTÁR http://www.palmito.hu/tokoz/tokoz.html

BGY = Börzsei Gyula

DKP = Dr. Kovács Péter

GYR = Győri Róbert

JKM = Józsa Kata Mária

JT = Józsa Tamás

Hálás köszönet azért, hogy az általuk készített fényképeket e közös képtárunk

rendelkezésére bocsátották! Monogramjuk az illető felvétel sorszámos-szöveges fejlécének

bal alsó sarkában látható. ( Amely képen nincs monogram: ritkább esetben magam

készítettem, néha házikönyvtáramból szkenneltem, általában pedig az internetről halásztam

le. B.S. )