tÖrtÉelem, tÖrtÉettudomÁy - toldy ferenc … ·  · 2012-12-23helyzetek és folyamatok...

33
TÖRTÉELEM, TÖRTÉETTUDOMÁY Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: émeth György 1 TÖRTÉELEM, TÖRTÉETTUDOMÁY A kiváló francia történész, Marc Bloch írta valahol: „>Apa, mondd, mire jó a történelem?< Egy hozzám igen közel álló diákfiú faggatta így pár éve történész–apját. (…) A történelem, még ha minden egyébre alkalmatlan volna is, még mindig érvként hozhatná fel maga mellett azt, hogy szórakoztató. (…) Az emberi cselekvés látványa ugyanis, vagyis azé, ami a történelem sajátos tárgya, mindennél alkalmasabb arra, hogy az ember képzeletét megragadja.” A történelem tehát elsősorban érdekes. Régi tapasztalat, hogy még a gyengébb képességű vagy a kissé lusta diák is talál benne valami felfedezni valót, valamit, ami a képzeletét megragadja. Ezzel a történelem tantárgy több stúdiumnál talán eleve előnyösebb helyzetben van. Sokan úgy gondolják – szerintem helytelenül –, hogy a történelem tananyagot „csak meg kell tanulni”, különösebb megértésre nincs is szükség. Ezzel szemben a történelmi helyzetek és folyamatok megértése – az okok és a magyarázatok keresése – azt feltételezi, hogy több érvényes megközelítés és magyarázat is elképzelhető, megfogalmazható, mint ahogy Montaigne írta: „Felteszek egy kérdést, kaptárnyi zümmög vissza!” A történelemtanításban a hagyományosnak tekinthető politikatörténeti feldolgozás mellet megjelenik a gazdaság- és társadalomtörténeti elemzés, továbbá helyet kapnak az eszme- és mentalitástörténeti megközelítések is.

Upload: ngotruc

Post on 27-Apr-2018

216 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

1

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y

A kiváló francia történész, Marc Bloch írta valahol: „>Apa, mondd, mire jó a történelem?<

Egy hozzám igen közel álló diákfiú faggatta így pár éve történész–apját. (…) A történelem,

még ha minden egyébre alkalmatlan volna is, még mindig érvként hozhatná fel maga mellett

azt, hogy szórakoztató. (…) Az emberi cselekvés látványa ugyanis, vagyis azé, ami a

történelem sajátos tárgya, mindennél alkalmasabb arra, hogy az ember képzeletét

megragadja.” A történelem tehát elsősorban érdekes. Régi tapasztalat, hogy még a gyengébb

képességű vagy a kissé lusta diák is talál benne valami felfedezni valót, valamit, ami a

képzeletét megragadja. Ezzel a történelem tantárgy több stúdiumnál talán eleve előnyösebb

helyzetben van.

Sokan úgy gondolják – szerintem helytelenül –, hogy a történelem tananyagot „csak

meg kell tanulni”, különösebb megértésre nincs is szükség. Ezzel szemben a történelmi

helyzetek és folyamatok megértése – az okok és a magyarázatok keresése – azt feltételezi,

hogy több érvényes megközelítés és magyarázat is elképzelhető, megfogalmazható, mint

ahogy Montaigne írta: „Felteszek egy kérdést, kaptárnyi zümmög vissza!”

A történelemtanításban a hagyományosnak tekinthető politikatörténeti feldolgozás

mellet megjelenik a gazdaság- és társadalomtörténeti elemzés, továbbá helyet kapnak az

eszme- és mentalitástörténeti megközelítések is.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

2

A történelem kutatásának és tanulmányozásának módszertana felöleli azokat az

eljárásokat, amelyekkel a múltat megismerhetjük. Bemutatja, hogyan kell a történeti

forrásokat kezelni, értelmezni és értékelni, megtanulhatjuk, hogyan kell a történeti tényeket

kiválogatni és v csoportosítani, hogy az egykori eseményeket és folyamatokat

rekonstruálhassuk.

A történelem segédtudományai közül először a klasszikusokat nevezem meg:

diplomatika (oklevéltan), kronológia, epigráfia (felirattan), kodikológia (kézirattan) és

papirológia (a papiruszokon vagy egyéb felületeken fennmaradt ókori emlékek elemzése). A

fontos segédtudományok között tartjuk számon a heraldikát (a címertant), a genealógiát (az

eredetkutatást), a szfragisztikát (a pecséttant), a pénztörténetet, a történeti földrajzot és a

helytörténetet is.

A történettudomány rokontudományai között tartjuk számon az archeológiát (a

régészetet), a filológiát, a nyelvtudományt (ezen belül a nyelvtörténetet), az

irodalomtörténetet, továbbá az építészet és a képzőművészetek történetével foglalkozó

stúdiumokat.

A történelmi források körébe tartozik (tartozhat) minden, ami a múltból származik.

Egy alapvető csoportosítási lehetőséget mutatok be: tárgyi források (tárgyi emlékek), írott

források, hagyományok.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

3

MÚZEUMOK ÉS KIÁLLÍTÓHELYEK Magyar �emzeti Múzeum, Budapest Honlap: www.mnm.hu

Állandó kiállítások

Kelet és Nyugat határán. A magyar föld népeinek története Kr.e. 400.000 - Kr. u. 804 (régészeti kiállítás)

Lapidárium: római, középkori és kora újkori kıtár

Magyar koronázási palást

Magyarország története az államalapítástól 1990-ig

Tudós magyarok. „Akik a XX. századot csinálták”

Magyar �éprajzi Múzeum, Budapest Honlap: www.neprajz.hu Állandó kiállítás A magyar nép hagyományos kultúrája Budapesti Történeti Múzeum (BTM): Vármúzeum, Aquincumi Múzeum, Gül baba türbe Honlap. www.btm.hu Állandó kiállítások Ősi népek, antik kultúrák Buda középkori várpalotája Budapest a középkorban

Gótikus szobrok a budai királyi palotából Budapest az újkorban Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), Budapest Honlap: www.pim.hu

Állandó kiállítás „Tanuljátok meg, mi a költő…” Petőfi Sándor-kiállítás

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

4

Hadtörténeti Múzeum, Budapest Honlap: www.militaria.hu Állandó kiállítások

...és legördült a vasfüggöny. Magyarország katonai története 1948-1968

Kard és koszorú. Ezer év katonai jelképeiből

Piavetól a Donig, Dontól a Dunáig. Magyarország katonai története 1918-tól 1948-ig

Fényesebb a láncnál a kard: 1848-1849

Közlekedési Múzeum, Budapest, XIV. Városligeti körút 11. Honlap: http://www.km.iif.hu

Állandó kiállítások A városi közlekedés története. Vasúttörténeti kiállítás Hírességek csarnoka A magyar autóközlekedés története Motorkerékpárok Magyarországon A közúti közlekedés története Repüléstörténeti és űrhajózási kiállítás Filiálék

A Deák téren a Földalatti Vasúti Múzeum kapott helyet.

A Lánchídnál az egyetlen megmaradt dunai gőzös, a Kossuth múzeumhajó látható. A hajó több mint 90 éves, és 1976 óta nem közlekedik. 1986-ban lett múzeumhajó.

Parádon a „Cifra-istállóban” 1971-ben nyílt meg a Kocsimúzeum.

Magyar Vasúttörténeti Park, Budapest Honlap: www.mavnosztalgia.hu

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

5

KÖ�YVTÁRAK Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK), Budapest; www.oszk.hu Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK), www.mek.oszk.hu Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Központi Könyvtára, Budapest, VIII., Szabó Ervin tér 1.; www.fszek.hu A budapesti könyvtári hálózatról tájékozódni lehet a FSZEK honlapján. Digitális Irodalmi Akadémia (DIA): www.dia.pim.hu LEVÉLTÁRAK (ARCHIVUMOK) Magyar Országos Levéltár (MOL), www.mol.gov.hu Budapest Főváros Levéltára (BFL), www.bparchiv.hu Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, Budapest, www.polhist.hu Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, www.abtl.hu Megyei, városi (önkormányzati), egyházi és intézményi levéltárak FOLYÓIRATOK História, Rubicon Aetas, Budapesti 5egyed www.bparchiv.hu, Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok), Korall, Replika, Történelmi Szemle, Századok, Világtörténet Archivnet: 20. századi történeti források: www.archivnet.hu Betekintő (Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes forrásközlő folyóirata): www.betekinto.hu Folyóiratok, amelyekben történelmi témájú írások is megjelennek: 2000, Budapesti Könyvszemle (BUKSZ), Alföld, Forrás, Magyar 5apló, Új Forrás, Jelenkor, Tiszatáj, Kommentár, Valóság A) KÉZIKÖ�YVEK Salamon Konrád (szerk.): Világtörténet. Akadémiai Kiadó, Bp., 2007. Romsics Ignác (főszerk.): Magyarország története. Akadémiai Kiadó, Bp., 2007. Szentpéteri József (főszerk.): Magyar kódex, I-VI. kötet. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 2005. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Bp., 2000. Makkai László (főszerk.) Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről, I-VII. kötet, Franklin, Bp., 1941-1942.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

6

A magyar történelem képeskönyve. Összeállította: Gerevich Tibor és Genthon István. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp., 1935. Magyar történelem: arcképek. Képzőművészeti Alap Kiadó, Bp., 1966-1967. Kosáry Domokos (szerk.): Magyarország története képekben. Gondolat, Bp., 1971. Gyurgyák János (szerk.): Magyarország története képekben, I-III. Osiris, Bp., 2008. Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar életrajzi lexikon, I-IV. kötet. Akadémiai Kiadó, Bp., 1967-1994.

Kósa László (szerk.): Magyar művelődéstörténet. Osiris, Bp. 1998 (és több kiadás)

Galavics Géza – Marosi Ernő – Mikó Árpád – Wehli Tünde: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig. Bp. 2001. Egyetemi könyvtár-sorozat

Vég Gábor: Magyarország királyai és királynői. Maecenas, Bp., 1990. Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség. Gondolat, Budapest, 1998. Bölöny József – Hubai László: Magyarország kormányai, 1848-2004. Akadémiai Kiadó, Bp., 2005. Bán Péter (szerk.): Magyar történelmi fogalomtár, I-II. Gondolat, Bp., 1989. Benda Kálmán (főszerk.): Magyarország történeti kronológiája a kezdetektől 1970-ig, I-IV. kötet. Akadémiai Kiadó, Bp., 1981-1982. Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza. Tankönyvkiadó, Bp., 1999.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

7

B) KÖ�YVEK, MO�OGRÁFIÁK, TA�ULMÁ�YKÖTETEK KORSZAKO�KÉ�T AZ ÓKORI KELET TÖRTÉ�ETE Burenhult,G. (főszerk.) Óvilági kultúrák. Városok és államok születése (Ford. Dezső Tamás) Officina Nova, Bp., 1996. Az ember képes története Az istenkirályok kora, i.e. 3000-1500. Ford.: Takács Ferenc. Dunakönyv, Bp., 1993. Harcos birodalmak, i.e. 1500-600. Ford.: Végh István. Dunakönyv, Bp., 1993. A szellem hatalma, i.e. 600-400. Ford.: Kirschner Dávid, Dunakönyv, Bp.,1994. A Time Life-sorozat kötetei Baines, J. – Málek, J.: Az ókori Egyiptom atlasza. Ford.: Udvarhelyi László. Helikon, Bp, 1992. Balázs, Étienne: Gazdaság és társadalom az ókori Kínában. Ford.: Ecsedy Ildikó. Európa, Bp., 1976. Blunden, C. - Elvin, M.: A kínai világ atlasza Ford.: Pálvölgyi Endre Bp., Helikon, 1995. Bright, J.: Izráel története Ford.: Domján János. Református Zsinati Iroda, Bp., 1977. David, R.A.: Az egyiptomi birodalmak Ford.: Pálvölgyi Endre. Helikon, Bp., 1986. Ecsedy Ildikó: Ex Oriente lux. Tanulmányok Kínáról Európa ókorában. Miskolci Bölcsészegyesület, Miskolc, 1992. FitzGerald, Patrick: Az ősi Kína. Ford. Pálvölgyi Endre. Helikon, Bp., 1989. Gernet, J.: A kínai civilizáció története. Ford. Antóni Csaba. Osiris, Bp., 2001. Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris, Bp. 2002. Kidder, E.: Az ősi Japán. Ford. Gy. Horváth László. Helikon, Bp., 1987. Klengel, H.: Nomádok az ókori Elő-Ázsiában. Ford.: Tarnói Judit. Gondolat, Bp., 1985. Klengel, H.: Az ókori Szíria története és kultúrája. Ford.: Tarnói Judit. Gondolat, Bp., 1977. Maspero, H.: Az ókori Kína. Ford: Csongor Barnabás. Gondolat, Bp., 1978. Moorey, P.R.S.: Bibliai tájak. Ford.: Rakovszky Zsuzsa. Helikon, Bp., 1984. Oates, D. - Oates. J.: A civilizáció hajnala. Ford.: Puskás Ildikó. Helikon, Bp. 1984. Oppenheim, A.L.: Az ókori Mezopotámia. Ford.: Gődény Endre. Gondolat, Bp., 1982 Postgate, N.: Az első birodalmak. Ford.: Háklár Noémi. Helikon, Bp., 1985.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

8

Rawson, Philip: Az indiai civilizáció. Ford.: Gáthy Vera. Helikon, Bp., 1983. Roaf, M.: A mezopotámiai világ atlasza. Ford.: Dezső Tamás. Helikon, Bp., 1998. Rogerson, John: A bibliai világ atlasza. Ford.: Pálvölgyi Endre. Helikon, Bp., 1994. AZ ÓKORI HELLÁSZ TÖRTÉ�ETE Adorno, F. - Beschi, L.: Klasszikus Athén. Bp., 1966. Castiglione László: Az ókor nagyjai. Bp., 1971. Castiglione László: Görög művészet. Bp., 1968. Castiglione László: Hellenisztikus művészet. Bp.,, 1980. Johnston, A.: Az archaikus Görögország. (Ford. Rényi Zs.) Bp., 1984. Kertész István: Nagy Sándor és a hellenizmus alapvetése. Bp.,, 1992. Ling, R.: A klasszikus görög világ. (Ford. Zsolt A.). Bp.,, 1986. Németh György: A polisok világa. Korona Kiadó, Bp., 1999. Németh György: A zsarnok utópiája. Antik tanulmányok. Atlantisz, Bp., 1995. A kútnál-sorozat Németh György: Karthágó és a só. Korona Kiadó, Bp., 2002. Századok története-sorozat Polányi Károly: Kereskedelem, piacok és pénz az ókori Görögországban. (Ford.: Endreffy Z.). Bp., 1984. Ritoók Zsigmond – Sarkady János – Szilágyi János György: A görög kultúra aranykora. Budapest, 1984. (újabb, bővített kiadás: Németh György – Ritoók Zsigmond – Sarkady János – Szilágyi János György: Görög művelődéstörténet. Osiris, Bp., 2006. Schliemann, H.: Életem, kalandjaim. (Ford. Mátrai T.). Bp., 1963. Warren, P.: Az égei civilizáció. (Ford. Zsolt A.) Bp.,, 1989.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

9

AZ ÓKORI RÓMA TÖRTÉ�ETE Bóna István: A hunok és nagykirályaik. Corvina, Bp., 1993. Castiglione László: Pompeji és Herculaneum. Gondolat – Magyar Helikon, Bp.,1973. C. Foss - P. Magdalino, Róma és a Bizánc. (Ford.: Zsolt Angéla) A múlt születése sorozatban Helikon, Bp., 1990. Hahn István: Álomfejtés és társadalmi valóság. Akadémiai, Bp., 1985. Hahn István – Máté György: Karthágó. Gondolat, Bp., 1972. Havas László: Itália őstörténete és Róma története a kezdetektől a köztársaság koráig. Tankönyvkiadó, Bp., 1986. H. M. Jones: Augustus (Ford.: Gődény Endre) Gondolat, Bp., 1976. Kertész István: A hódító Róma. Kossuth, Bp., 1983. Kertész István: Antik harcmezőkön. Tankönyvkiadó, Bp., 1989. Th. Köves-Zulauf: Bevezetés a római vallás és monda történetébe. Telos, Bp., 1995. Maróti Egon: Kalózkodás a római polgárháborúk korában. Akadémiai, Bp., 1974. Apollo Könyvtár-sorozat Maróti Egon: Rabszolgák az ókori Rómában. Akadémiai, Bp., 1969. Apollo Könyvtár-sorozat Maróti Egon – Horváth István Károly – Castiglione László: A régi Róma aranykora. Bp., 1969. J. Reich: Az ősi Itália. (Ford.: Gáthy Vera) A múlt születése-sorozat, Helikon, Budapest,1987. Ürögdi György: A régi Róma, Gondolat, Bp., 1963. Ürögdi György: Róma kenyere, Róma aranya, Gondolat, Bp., 1969. Ürögdi György: Kleopátra. Gondolat, Bp., 1983. Ürögdi Görgy.: Nero. Bp., Gondolat, 1977. Ürögdi György: Kard és törvény. Marius és Sulla kora. Gondolat, Bp.,1974. Tóth István: A rómaiak Magyarországon. Bp. 1975. Magyar História-sorozat Vickers, M.: A római világ. (Ford.: Borbás Mária) Helikon, Bp., 1985. A múlt születése- sorozat G. Walter: Brutus és a köztársaság végnapjai. (Ford.: Lontay László) Európa, Bp., 1975.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

10

Warmington, B.H.: Karthago (Ford.: Terényi István) Gondolat, Bp.,1967. Hoffmann, W.: Hannibal (Ford.: Terényi István) Gondolat, Bp., 1971. KÖZÉPKORI ÉS KORA ÚJKORI EGYETEMES TÖRTÉ�ELEM

Anderson, Perry: Az abszolutista állam. Gondolat, Bp., 1989.

Benevolo, Leonardo: A város Európa történetében. Atlantisz, Bp., 1993.

Bitterli, Urs: „Vadak” és „civilizáltak”. Bp.,, 1982.

Braudel, Fernand: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus. Bp.,, 1985.

Burckhardt, Jakob: A reneszánsz Itáliában. Bp., 1982.

Burke, Peter: Fépi kultúra a kora újkori Európában. Bp., 1991.

Chadwick, Owen: A reformáció. Bp., 1998.

Chaunu, Pierre: A klasszikus Európa. Bp.,, 1971.

Chaunu, Pierre: Felvilágosodás. Bp., 1998.

Cortázar, García de – Vesga, González: Spanyolország története. Bp., 2001.

Duby, Georges – Mandrou, Robert: A francia civilizáció ezer éve. Bp., 1975.

Elias, Norbert: A civilizáció folyamata. Gondolat, Bp., 1987.

Font Mária – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gula: Oroszország története. Bp., 1997.

Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Bp., 1987. (és több kiadás)

Im Hof, Ulrich: A felvilágosodás Európája. Osiris, Bp., 1995.

Jelavich, Barbara: A balkáni népek története I. Osiris, Bp., 1996.

Klaniczay Gábor (szerk.): Európa ezer éve: a középkor, I-II. Osiris, Bp., 2004.

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Budapest, 1990.

Mollat du Jourdin, Michel: Európa és a tenger. Atlantisz, Budapest, 1996.

Pounds, Norman J. G.: Európa történeti földrajza. Osiris, Budapest, 1997.

Prak, Maarten: Hollandia aranykora. Osiris, Budapest, 2004.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

11

Szántó Konrád: A katolikus egyház története I–III. Szent István Társulat, Bp., 1985.

KÖZÉPKORI ÉS KORA ÚJKORI MAGYAR TÖRTÉ�ELEM

Bertényi Iván: A magyar Szent Korona. Bp. 1996.

Fügedi Erik: Uram, királyom… A XV. századi Magyarország hatalmasai. Bp., 1974. Újabb kiadása: Bp., 2004.

Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély története, I-III. Akadémiai, Bp., 1986 (a kiadás változata: Erdély rövid története. Akadémiai, Bp., 1992.)

Kristó Gyula: Magyar honfoglalás – honfoglaló magyarok. Bp., 1996.

Kristó Gyula: Fem magyar népek a középkori Magyarországon. Bp., 2003. Kisebbségkutatás könyvek

Kubinyi András: Mátyás király. Bp. 2001. Tudomány–Egyetem. Történeti életrajzok

Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Bp. 1997.

Szakály Ferenc: A mohácsi csata. Akadémiai, Bp. 1981. Sorsdöntő történelmi napok 2.

Szende Katalin: Otthon a városban. Társadalom és anyagi kultúra a középkori Sopronban, Pozsonyban és Eperjesen. Bp. 2004. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 32.

Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp. 1993. História Könyvtár. Monográfiák 1. Újabb kiadása: Bp. 2002. Millenniumi magyar történelem. Historikusok

Tringli István: Az újkor hajnala. Magyarország története 1440–1541. Bp. 2003. Tudomány–Egyetem. Magyar történelem

Zsoldos Attila: A szent király szabadjai. Fejezetek a várjobbágyság történetéből. Bp. 1999. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 26.

Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik. Magyarország története 1301-ig. Debrecen 1997. Történelmi Kézikönyvtár

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

12

I. (Szent) István (1000. december 25 / 1001. január 1. – 1038. augusztus 15.)

Györffy György: István király és műve. Bp., 1977. (és újabb kiadás is)

IV. Béla (1235-1270)

A tatárjárás emlékezete. Vál., szerk. és a jegyzeteket írta Katona Tamás. A bevezető tanulmányt Györffy György írta. Európa, Bp., 1987. Szabó János, B.: A tatárjárás : a mongol hódítás és Magyarország. Corvina, Bp., 2007. Corvina tudástár

Károly Róbert (I. Károly, 1308-1342)

I. (�agy) Lajos (1342-1382)

Bertényi Iván: Magyarország az Anjouk korában. Gondolat, Bp., 1987. Magyar história

Luxemburgi Zsigmond (1387-1437)

Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat, Bp., 1984.

I. Mátyás (1458-1490)

Kubinyi András: Mátyás király. Vince Kiadó, Bp., 2001. Tudomány-egyetem – Történeti életrajzok

Bocskai István (1557-1606; Erdély fejedelme: 1605-1606)

Benda Kálmán: Bocskai István. Századvég, Bp., 1993. Századvég biográfiák

Bethlen Gábor (1613-1629)

Szekfű Gyula: Bethlen Gábor [1929] Helikon, Bp., 1983.

Zrínyi Miklós (1620-1664)

Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. Osiris, Bp., 2002. Osiris monográfiák

II. Rákóczi Ferenc (1676-1735;

Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. Osiris, Bp., 2004. Millenniumi magyar történelem. Életrajzok

Mária Terézia (1740-1780)

Barta János, ifj.: Mária Terézia. Gondolat, Bp., 1988. Magyar história – Életrajzok

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

13

II. József (1780-1790)

Barta János ifj.: A „nevezetes tollvonás”. II. József visszavonja rendeleteit. Akadémiai, Bp., 1978. Sorsdöntő történelmi napok-sorozat

XIX. SZÁZADI EGYETEMES TÖRTÉ�ELEM

Bencze László: Königgrätz. A testvérháború vége, Zrínyi, Budapest, 1991.

Bóka Éva: Az európai egységgondolat fejlődéstörténete, Napvilág Kiadó, Budapest, 2001.

Cortázar, Garcia de – Vesga, Gonzales: Spanyolország története, Osiris, Bp., 2001.

Diószegi István: A Ferenc József-i kor nagyhatalmi politikája, Kossuth, Bp., 1987.

Diószegi István: Bismarck és Andrássy. Magyarország a német hatalmi politikában a XIX.

század második felében. Teleki László Alapítvány, Bp., 1998.

Durandin, Catherine: A román nép története, Maecenas, Budapest, 1998.

Engelmann, B.: Poroszország. A lehetőségek hazája, Gondolat, Budapest, 1986.

Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története,

Maecenas, Budapest, 1997.

Fulbrook, Mary: Németország története, Maecenas, Budapest, 1997.

Furet, François: A francia forradalom története, 1770-1815. Budapest 1996.

Gergely Jenő: A pápaság története, Kossuth, Bp., 1982.

Gerschenkron, A.: A gazdasági elmaradottság történelmi távlatból, Gondolat, 1984.

Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat 1977.;

Pannonica, 1998.

Haerder, Harry: Olaszország története, Maecenas, Bp., 1992.

Hahner Péter: A nagy francia forradalom kisenciklopédiája, Minerva, Bp., 1989.

Hahner Péter: Az Egyesült Államok elnökei. Maecenas, Bp., 1998.

Heller, Mihail: Az orosz birodalom története. Osiris – 2000, Bp. 1996.

J. Nagy László: Az arab országok története a XIX-XX. században. Eötvös Kiadó, Bp., 1997.

Jászai Magda: Mazzini. Gondolat, Budapest 1977.

Jászai Magda: Cavour. Akadémiai, Bp., 1986.

Jelavich, Barbara: A Balkán története, I. kötet, 18. és 19. század, Osiris – 2000, Budapest

1996.

Jelavich, Barbara: A Balkán története, II. kötet, 20. század, Osiris – 2000, Budapest 1996.

Komlos, John: Az Osztrák-Magyar Monarchia, mint közös piac. Bp., 1989.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

14

Landes, D. S.: Az elszabadult Prométheusz. Technológiai változások és ipari fejlődés Nyugat-

Európában 1750-től napjainkig. Gondolat, Budapest, 1986.

Lefebvre, Georges: Napóleon, Gondolat, Bp., 1975.

Majoros István: Sedan. Francia-porosz háború 1870-1871. Zrínyi, Bp., 1993.

Németh István: Németország története. Egységtől az egységig, 1871-1990. Aula, Budapest,

2002.

Niederhauser Emil: Kelet-Európa története, História – MTA Történettudományi Intézete,

Budapest 2001.

Niederhauser Emil: Forrongó félsziget. A Balkán a XIX – XX. században. Kossuth, Budapest,

1972.

Niederhauser Emil: Nemzetek születése Kelet-Európában. Kossuth, Budapest, 1976.

Palotás Emil: A Balkán-kérdés az osztrák-magyar és az orosz diplomáciában a XIX. század

végén, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972.

Palotás Emil: Az Osztrák-Magyar Monarchia balkáni politikája a berlini kongresszus után

1878 - 1881, Akadémiai, Budapest, 1982.

Price, Roger: Franciaország története, Osiris, Bp., 1996.

Reischauer, Edwin O.: Japán története. Maecenas, Bp., 1995.

Roberts, Martin: Európa története, 1789-1914. Az ipari forradalom és a liberalizmus kora.

Budapest, 1992.

Sellers, Charles - May, Henry - Mcmillen, Neil R.: Az Egyesült Államok története, Maecenas,

Bp., 1995.

Székely Gábor: Béke és háború. A nemzetközi szervezetek története, Napvilág Kiadó,

Budapest, 1998.

Szokolay Katalin: Lengyelország története, Balassi, Budapest, 1996.

Taylor, A. J. P.: Az első világháború képes krónikája, Akadémiai, Bp., 1988.

Taylor, A. J. P.: Harc a hatalomért. Európa 1848-1918, Scolar, Budapest, 2000.

Tulard, Jean: Fapóleon, Osiris, Bp., 1997.

Urbán Aladár: Európa a forradalom forgószelében, 1848-1849, Kossuth, Budapest, 1970.

Vadász Sándor (szerk.): Tanulmányok a francia forradalom történetéből, Kossuth, 1989.

Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történet, Korona, Budapest, 1998.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

15

XIX. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉ�ELEM

Gergely András (szerk.): 19. századi magyar történelem, 1790-1918. Budapest, 1998.

Bona Gábor (szerk.): A szabadságharc katonai története. Budapest, 1998.

Ács Zoltán: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. Budapest, 1984.

Benda Kálmán: Emberbarát vagy hazafi? Tanulmányok a felvilágosodás korának

magyarországi történetéből. Budapest, 1978.

Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás, 1711-1867. Budapest, 1990.

Magyarország története a 19. században. Szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Pajkossy Gábor,

Budapest, 2003.

Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán.

Budapest, 1980.

Boreczky Beatrix: A magyar jakobinusok. Gondolat, Bp., 1977.

Csorba László – Velkey Ferenc: Reform és forradalom, 1790-1849. Debrecen, 1998.

Deák István: A törvényes forradalom. Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben.

Széchenyi István (1791-1860)

Gergely András: Széchenyi eszmerendszerének kialakulása. Akadémiai, Bp., 1972.

Csorba László: Széchenyi István. Gondolat, Bp., 1991.

Gergely András: Széchenyi István. Kalligram, Bp., 2006.

Oplatka András: Széchenyi István. Osiris, Bp., 2005.

Kosáry Domokos: Széchenyi Döblingben. Magvető, Bp., 1981 [2. kiadás: 1991]

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

16

Wesselényi Miklós (1796-1850)

Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós és világa. Gondolat, Bp., 1976.

Kossuth Lajos (1802-1894)

Kossuth Lajos: Írások és beszédek 1848-49-ből. Budapest, 1987.

Szabad György: Kossuth Lajos politikai pályája ismert és ismeretlen megnyilatkozásai

tükrében. Budapest, 1977.

Batthyány Lajos

Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Budapest, 1986.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

17

Deák Ferenc (1803-1876)

Deák Ágnes – Molnár András: Deák Ferenc. Vince Kiadó, Bp., 2003. Tudomány-egyetem-

sorozat

Eötvös József (1813-1871)

Schlett István: Eötvös József. Gondolat, Bp., 1986.

Bődy Pál: Eötvös József. Eötvös József Könyvkiadó, Bp., 2002.

Petőfi Sándor (1823-1849)

Illyés Gyula: Petőfi Sándor (több kiadás)

Spira György: Petőfi napja. Akadémiai, Budapest, 1978.

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Osiris, Bp., 2008.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

18

Görgei Artúr (1818-1916)

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. Budapest,

1988.

Pusztaszeri László: Görgey contra Kossuth. Budapest, 1989.

Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története, 1-2. [1936] Osiris – Századvég, Bp., 1994.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

19

Az aradi vértanúk, 1849. október 6.

Az aradi vértanúk. Vál., szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás

Európa, Bp. 1983. Pro memoria-sorozat

Jeles napok. Neumann-ház. Az aradi vértanúk emléknapja – gróf Batthyány Lajos

kivégzésének napja: nemzeti gyásznap: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/honap/10

Andrássy Gyula (1823-1890; miniszterelnök: 1867-1871; az Osztrák-Magyar

Monarchia külügyminisztere: 1871-1879)

Angyal Dávid: Gróf Andrássy Gyula. Bp., 1941.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

20

I. Ferenc József (1830-1916; 1848. december 2. / 1867. június 8. / 1916. november 21.)

Gerő András: Ferenc József, a magyarok királya. Pannonica, Bp., 1999.

Erzsébet királyné (1837-1898)

Hamann, Brigitte: Erzsébet, Magyarország királynéja. Saxum, Bp., 2004.

Rudolf trónörökös (1858-1889)

Hamann, Brigitte: Rudolf: a trónörökös és a lázadó. Európa, Bp., 1990.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

21

Tisza Kálmán (1830-1902; miniszterelnök: 1875-1890)

Kozári Monika: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere. Napvilág, Bp., 2003.

Tisza István (1861-1918; miniszterelnök: 1903-1905; 1913-1917)

Vermes Gábor: Tisza István. Osiris, Bp., 2001.

XX. SZÁZADI EGYETEMES TÖRTÉ�ELEM

Ádám Magda: A kisantant, 1920-1938, Kossuth, Budapest 1981.

Ádám Magda: A kisantant és Európa 1920-1929, Akadémiai, Budapest 1989.

Andor László – Surányi Róbert: Roosevelt – Churchill, Pannonica, Budapest 1999.

Balogh László: Románia története, Aula, Budapest 2002.

Bibó István: Az európai egyensúlyról és békéről. In: Válogatott tanulmányok II. köt.

Magvető, 1986.

Egedy Gergely: Nagy-Britannia története, Aula, Budapest, 1999.

Eisenhower, D. D.: Keresztesháború Európában, Zrínyi, 1982.

Fejtő Ferenc: A népi demokráciák története, Magvető, 1991.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

22

Fejtő Ferenc: Rekviem egy hajdanvolt birodalomért. Ausztria-Magyarország szétrombolása,

Atlantisz, Budapest 1997.

Friedländer, Saul: A náci antiszemitizmus. Egy tömegpszichózis története, Uránusz, 1996.

Gazdag Ferenc: Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, Osiris, Budapest 2003.

Gazdag Ferenc: Európai integráció és külpolitika, Osiris, Budapest 2005.

Gazdag Ferenc: Európai integrációs intézmények, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Osiris

1992.

Gazdag Ferenc: Franciaország története, 1945 - 1995, Zrínyi 1995.

Hitiris, Theo: Az Európai Unió gazdaságtana, Budapest 1995.

Horváth Jenő: Az európai integráció története napról napra 1945-2000. Kronológia. Osiris,

Budapest 2001.

J. Nagy László: Az arab országok története a XIX-XX. században. Eötvös Kiadó, 1997.

Jászi Oszkár: A Habsburg-monarchia felbomlása, Gondolat, Budapest 1982.

Jelavich, Barbara: A Balkán története, II. kötet, 20. század, Budapest 1996.

Juhász József: A délszláv háborúk, Budapest 1997.

Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia, Aula, Budapest 1999.

Keegan, John: A második világháború. Európa Könyvkiadó, Bp., 2008.

Keynes, John Maynard: A békeszerződés gazdasági következményei, Európa, 2000.

Kissinger, Henry: Diplomácia. Panem – McGraw-Hill-Grafo, 1996.

Kocsis Károly: Jugoszlávia. Egy felrobbant etnikai mozaik esete, Budapest 1993.

Krausz Tamás – Szilágyi Ákos (szerk.): Oroszország és a Szovjetunió XX. századi képes

történeti kronológiája, 1900-1991. Akadémiai 1992.

Krausz Tamás: Szovjet thermidor. A sztálini fordulat szellemi előzményei 1917-1928,

Napvilág, 1996.

Lukacs, John: 1945. A nulla év. Európa, Budapest 1996.

Lukacs, John: A párviadal, Európa, Budapest, 1995.

Lukacs, John: A történelmi Hitler. Európa, Budapest 1998.

Lukacs, John: Az európai világháború, 1939-1941. Európa, Budapest, 1995.

Németh István: Németország története. Egységtől az egységig, 1871-1990, Aula, Budapest,

2002.

Ormos Mária - Harsányi Iván: Mussolini és Franco, Pannonica, Budapest, 2001.

Ormos Mária: Hitler, T-Twins, 1993.

Ránki György: A Harmadik Birodalom árnyékában, Magvető, Budapest, 1988.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

23

Ránki György: A második világháború gazdaságtörténete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,

Bp., 1990.

Ránki György: A második világháború története, Gondolat, Budapest, 1976.

Ránki György: Gazdaság és külpolitika. A nagyhatalmak harca a délkelet-európai gazdasági

hegemóniáért, 1919-1939, Magvető, Budapest, 1981.

Shirer, William L.: A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása, Teleteacher, 1995.

Sokcsevits Dénes – Szilágyi Imre – Szilágyi Károly: Déli szomszédaink története, Budapest ,

1994.

Szarka László: A szlovákok története, Budapest, 1994.

Zöllner, Erich: Ausztria története, Osiris, Bp., 1998.

XX. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉ�ELEM

Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában. Bp., 1996.

Belényi Gyula (szerk.): Munkások Magyarországon 1948-1956. Dokumentumok. Bp., 2000.

Bihari Mihály: A többpártrendszer kialakulása Magyarországon, 1985-1991. Bp., 1992.

Braham L. Randolph: A népirtás politikája. 2. kiad. Bp., 1997.

Braham, Randolph: A magyar holocaust. Gondolat, Bp., 1990. Magyar megfontolások a Soáról (Szerk.: Hamp Gábor – Horányi Özséb – Rábai László) Balassi Kiadó – Magyar Pax Romana Fórum – Pannonhalmi Főapátság, Budapest – Pannonhalma, 1999. Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945-1956. Békéscsaba, 1992.

Feitl István és mások (szerk.): Fordulat a világban és Magyarországon 1947-1949. Bp., 2000.

Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete, 1914-1989. Bp., 1996.

Gyáni Gábor: Bérkaszárnya és nyomortelep. Bp., 1992.

Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második

világháborúig. Bp., 1998.

Havasréti József: Alternatív regiszterek. A kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban. Typotex, Bp., 2006. Juhász Gyula: Uralkodó eszmék Magyarországon, 1939-1944. Bp.

Kalmár Melinda: Ennivaló és hozomány. A kora kádárizmus ideológiája. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1998. Kojanitz László – Miltényi Miklós – Németh György: Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc története. [Elektronikus dokumentum, CD-ROM] Ráció Kiadó, Bp., 2004. Kojanitz László – Miltényi Miklós – Németh György: A Kádár-korszak, 1956-1988. [Elektornikus dokumentum, CD-ROM] Ráció Kiadó, Bp., 2005.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

24

Kornai János: A hiány. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1982. Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. Heti Világgazdaság Kiadói Rt., Bp., 1993. Macartney, Carlile A.: Teleki Pál miniszterelnöksége. Bp., 1992.

Németh György: A Mozgó Világ története, 1971-1983. Palatinus, Bp., 2002.

Németh György (szerk.): Peremhelyzetek – szociográfiák. Budapesti Fegyed, 35-36. szám: 2002. tavasz-nyár; www.bparchiv.hu Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában. Debrecen, 1998.

Pető Iván – Szakács Sándor: A hazai gazdaság négy évtizedének története. Bp., 1985.

Ormos Mária: Padovatól Trianonig, 1918-1920. Kossuth, Bp., 1983.

Révész Sándor: Egyetlen élet. Gimes Miklós története. 56-os Intézet – Sík Kiadó, Bp., 1999. Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Osiris, Bp., 2001.

Romsics Ignác (szerk.): Trianon és a magyar politikai gondolkodás 1920- 1953. Bp., 1998.

Romsics Ignác: A párizsi béke, 1947. Osiris, Bp., 2006.

Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak. Titkos szolgák a magyar rock körül, 1960-199. Bp., 2005.

Ungváry Krisztián: Budapest ostroma [1944-1945] Corvina, Bp., 2005. Ungváry Krisztián (szerk.): A második világháború. Dokumentumok. Osiris, Bp., 2005.

Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, Bp.,

2001.

Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában. Corvina, Bp., 2006. Vörös László: Szigorúan ellenőrzött mondatok. A főszerkesztői értekezletek történetéből, 1975-1986. Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2004. Závada Pál: Kulákprés. Család- és falutörténeti szociográfia. Tótkomlós, 1945-1956. Bp., 1988. Zinner Tibor: XX. századi politikai perek. A magyarországi eljárások vázlata, 1944-45–1992. Rejtjel Kiadó, Bp., 1999.

Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák. Az etnikai csoportok helye a kelet-közép-európai nemzetállamokban. Lucidus Kiadó, Bp., 2004. www.mtaki.hu/kiadvanyok/kisebbsegi_lethelyzetek_main.html

Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999.

A roma kultúra virtuális háza [Elektronikus dokumentum] (Szerk.: Fátyol Tivadar, Fleck Gábor, Kőszegi Edit, Szuhay Péter) Bp., 2006.

Romsics Ignác (szerk.): Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemről. Osiris, Bp., 2005.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

25

Károlyi Mihály (1875-1955; miniszterelnök: 1918. október 31 – 1919. január 11; köztársasági elnök: 1919. január 11 – 1919. március 21.)

Hajdu Tibor: Károlyi Mihály. Kossuth, Bp., 1978. Jászi Oszkár (1875-1957)

Litván György: Jászi Oszkár. Osiris, Bp., 2005. Kun Béla (1886-1938/1939?)

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

26

Borsányi György: Kun Béla. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1979. Horthy Miklós (1868-1957; kormányzó: 1920. március 1 – 1944. október 16.)

Sakmyster, Thomas: Admirális fehér lovon: Horthy Miklós, 1918-1944. Helikon, Bp., 2001. Bethlen István (1874-1946; miniszterelnök: 1921-1931)

Romsics Ignác: Bethlen István. Osiris, Bp., 2005.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

27

Klebelsberg Kuno (1875-1932)

Kiss Tamás, T.: A kulturális intézmények állami rendszere Magyarországon az 1920-as években: gróf Klebelesberg Kuno kultúrát szervező tevékenysége. MTA Politikai Tanulmányok Intézete, Etnoregionális Kutatóközpont, Bp., 1997.

Szent-Györgyi Albert (1893-1986)

Nagy Ferenc: Szent-Györgyi Albert és a magyar Fobel-díjasok. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Bp., 1993. Czeizel Endre: Szent-Györgyi Albert. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1997. Magyar feltalálók, találmányok Bay Zoltán: Szent-Györgyi Albert. Dokumentumok és riportok. Akadémiai, Bp., 1989. Egyéniség és alkotás

Teleki Pál (1879-1941; miniszterelnök: 1920-1921; 1939-1941)

Ablonczy Balázs: Teleki Pál. Osiris, Bp., 2006. Macartney, Carlile A.: Teleki Pál miniszterelnöksége. Bp., 1992.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

28

Gömbös Gyula (1886-1936; miniszterelnök: 1932-1936)

Gergely Jenő: Gömbös Gyula. Vince Kiadó, Bp., 2001. Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944)

Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre. A küldetéses ember. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1992. Tildy Zoltán (1889-1961; miniszterelnök: 1945-1946; köztársasági elnök: 1946-1948)

Vigh Károly: Tildy Zoltán életútja. Tevan, Békéscsaba, 1991. Haas György: Diktatúrák árnyékában: Tildy Zoltán élete. Magyar Napló, Bp., 2000.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

29

�agy Ferenc (1903-1979; miniszterelnök: 1946-1947)

Vida István: Fagy Ferenc in: Fagy képes millenniumi arcképcsarnok. Szerk.: Rácz Árpád. Rubicon, Bp., 1999. Kovács Béla (1908-1959)

Palasik Mária: Kovács Béla. Occidental Press – Ezerkilencszáznegyvenöt Alapítvány –Századvég, 2002.

Mindszenty József (1892-1975)

Balogh Margit: Mindszenty József. Elektra Kiadóház, Bp., 2002. Élet-kép-sorozat

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

30

Kéthly Anna (1889-1976)

Kéthly Anna válogatott írásai és beszédei. Bev. és összeáll.: Strassenreiter Erzsébet. [k.n.] [h.n.] 1990. Száműzve, de le nem győzve. Kéthly Anna emigrációs levelezése, 1957-1976. Szerk.: Zichy Mihály. Országos Széchényi Könyvtár [OSZK] – Széphalom Könyvműhely, 2007.

Bibó István (1911-1979)

Bibó István. Életút dokumentumokban. Vál. és összeáll.: Huszár Tibor. Szerk.: Litván György és S. Varga Katalin. 56-os Intézet – Osiris – Századvég, Bp., 1995. A szabadság kis körei. Tanulmányok Bibó István életművéről. Szerk.: Dénes Iván Zoltán. Osiris, Bp., 1999. Kovács Gábor: Az európai egyensúlytól a kölcsönös szolgáltatások társadalmáig. Bibó István, a politikai gondolkodó. Argumentum – Bibó István Szellemi Műhely, Bp., 2004. Eszmetörténeti könyvtár-sorozat

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

31

Rákosi Mátyás (1892-1971)

Pünkösti Árpád: Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa. Európa, Bp., 2004. �agy Imre (1896-1958; miniszterelnök: 1953-1955; 1956)

Méray Tibor: Fagy Imre élete és halála (8. kiadás) Noran, Bp., 2006. Rainer M. János: Fagy Imre. I-II. kötet. 56-os Intézet, Bp., 1996-1999. Rainer M. János: Fagy Imre. Vince Kiadó, Bp., 2002. Angyal István (1928-1958)

Angyal István saját kezű vallomása. Pesti Szalon Könyvkiadó, Bp., 1991. Eörsi László: Angyal István, 1928-1958. Noran, Bp., 2008.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

32

Maléter Pál (1917-1958)

Horváth Miklós: Maléter Pál. H T, Bp., 2002. Kádár János (1912-1989)

Huszár Tibor: Kádár János. I-II. kötet. Szabad Tér – Kossuth, Bp., 2001-2003. Huszár Tibor: Kádár: a hatalom évei. Corvina, Bp., 2006. Kedves, jó Kádár elvtárs! Válogatás Kádár János levelezéséből, 1954-1989. Vál. és szerk.: Huszár Tibor. Osiris, Bp., 2002.

TÖRTÉ�ELEM, TÖRTÉ�ETTUDOMÁ�Y Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest Tanár: �émeth György

33

Aczél György (1917-1991)

Révész Sándor: Aczél és korunk. Sík Kiadó, Bp., 1997. Antall József (1932-1993; miniszterelnök: 1990-1993))

Debreczeni József: A miniszterelnök. Antall József és a rendszerváltozás. Osiris, Bp., 1998. Rainer M. János: Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei, 1957-1989. 56-os Intézet, Bp., 2008.

Az összeállítást készítette: �émeth György történelemtanár