Nádasi Balázs

Minden könyvből persze nem ké-szülhet egész estés mozifilm, márcsak azért sem, mert a világon közelkétmillió könyvet publikálnak évente.Csak a legjobbakból, azokból, me-lyek vezetik a sikerlistákat, melyeketújra és újra kiadnak. Fred Waitzkinkönyve egyike ezeknek. A belőle ké-szült 1993-as film a Searching forBobby Fischer címet kapta, amitMagyarországon a régi „csigásket-tes” TV2 A bajnok címmel adott lemagyarul. Azonnal beleszerettem;nagyon nagy kár, hogy az eredetiszinkron – úgy tűnik – elveszett, amagyarországi DVD-kiadásban ma-gyarul hang nincs, csak felirat. A filmszereposztása egészen parádésrasikerült, a castingoló a pályájuk csú-csán lévő színészek mellé (JoeMantegna, Joan Allen illetve BenKingsley) nagyon jó érzékkel nyúltkésőbbi sztárokhoz: Lawrence Fish-burne, valamint a mellékszerepek-ben feltűnő William H. Macy, TonyShalhoub és Laura Linney erősíti anévsort. A főszereplő gyerekszínészpedig egyszerűen zseniális. A Tin-ker, Tailor, Soldier, Spy című filmhezkét éven át keresték Gary Oldmant;hogy Max Pomerancot hány jelent-kező közül választották ki és meny-nyi idő alatt, nem tudom, de haDaniel Radcliffe-nek fele ekkora szí-nészi tehetsége lett volna, akkor aPotter-sorozat azzal ért volna véget,hogy senki se vállalta volna el Vol-demort szerepét.

A film Tudjukkiről készült archívfelvételekkel kezdődik, amit a JoshuaWaitzkint alakító gyerekszínész nar-rál („A bajnokság előtti napokban azegész világ azt találgatta, hogy őmegjelenik-e egyáltalán.”). Kicsit za-varó, amikor a felirat szerint „A 21.játszma 40. lépésében Szpasszkij lé-pését a futóval a király 6-ra a gyalog-gal viszonozta a bástya 4-re”, mert ezazt mutatja, hogy még véletlenül se

látta szakmai lektor a nyersszinkront.Tudjukki végig jelen van; az Államok-ban Őutána minden sakkeseményŐróla szól. (A film jellemző jelenete,amikor a gyerek országos bajnoksá-gon a riporternő egyik első kérdése afőszervezőhöz: „Itt van-e köztük az újBobby Fischer?”) A filmben több al-kalommal újabb archív felvételeketlátunk róla; átlagosan 15 percenkéntmondják ki a nevét, végig jelen van,legfőképpen azzal, hogy nincs jelen,és mégis minden – ne legyenek két-ségeink – róla, azaz a vele való pár-huzamról szól.

Ha röviden össze kéne foglal-nom a film történetét, spoilerezésnélkül, akkor nagyjából annyi: a fő-szereplő fiú hetedik születésnapját aWashington Square Parkban tölti,ahol lenyűgözi őt a parkot látogatókáltal játszott sakk. Pusztán azzalmegtanul játszani, hogy figyeli a lé-péseiket, majd este otthon saját ma-gának Playmobil figurákból sakk-készletet állít. Apja nem is tud arról,hogy fia megtanult sakkozni, majdamikor ez számára kiderül, hitetlen-kedve rábeszéli őt egy meccsre. Apartit elég könnyen nyeri; ezzel le-zártnak tekinti az ügyet. Neje viszont

kiábrándítja: szerinte Josh egysze-rűen csak nem akarta megverni asaját apját. Mivel sportemberkéntnem szeretné, hogy fia ne a győze-lemre törekedjen minden alkalom-mal, új partit kér: de igazit. Az ekkorkövetkező részletet, ha az újságotintelligens papírra nyomtatnák, ésígy képes lenne videók lejátszására,akkor mindenképp beilleszteném acikkbe: Josh apja a tábla fölé gör-nyedve próbálja a lépéseket megta-lálni, miközben Josh a játékok, atelefonkagyló és a fürdőkád mellőlbeszaladva-bekiabálva mondja hú-zásait. És nyer. Így aztán – hogy aPotter-sorozat szavajárását felhasz-náljuk – a „mugli” Fred Waitzkin elvi-szi kisfiát a Metropolitan klubba, ésmegkeresi a sakk világában „va-rázsló” Bruce Pandolfinit, aki „állító-lag híres volt... valami mesterszintű... vagy efféle”. Az első be-szélgetés így sikerül: „Egy újságnáldolgozom...”, mire a válasz már ér-

kezik is: „Nem tudom, hol van BobbyFischer. – Nem, félreérti, a fiamnakkeresek sakktanárt... – Nem tanítokgyerekeket.” Az, hogy a való életBruce Pandolfinije messze nemolyan, mint a Sir Ben Kingsley általmegformált szigorú, kimért, merevúr, nem számít. A filmvilág olyan,mint a bűvészet: csak tükör és füst.Nem igazi; nem az a lényege. Ami-ről szól, az a szórakoztatás, a törté-netmesélés; elég, ha igaznak tűnik.Így a valósággal való aprólékos ösz-szevetésnek nincs értelme.

Ennek megfelelően azt, ami avalóságban történt, megváltoztattáka drámai hatás kedvéért. Bruce, aziskolamester-mentalitású hivatásossakktanár saját szavaival „szeretnévisszakapni azt, amit Fischer magá-val vitt, amikor eltűnt”, míg Vinnie, adrogos snellhiéna a parkból, a tá-madó sakk híve az, akivel a fiú imádkétperceseket játszani. Unalmas lettvolna az is, ha Josh az országos baj-

14 MAGYAR SAKKVILÁG

Tudjukki nyomában

Amikor a Harry Potter első részét elolvastam egy nap alatt, azonnalarra gondoltam: ebből hollywoodi családi film lesz! Megvolt benneminden, ami kell: egy kisgyerek kalandjai, érdekes történetvezetés,humorral és varázslattal átitatva, jól megformált mellékszereplőkkel,de volt valami aggasztó rossz (egyfajta baljós árny) is a háttérben,amin felül kellett kerekedni – persze a végén sikerrel. Nos, pont ilyenkönyv Fred Waitzkin sportújságíró Searching for Bobby Fischer: TheFather of a Progidy Observes the World of Chess című könyve is,melyet fia sakkozásáról írt. És amiből hollywoodi családi film lett,ahogy annak lennie is kellett.

Kétperces a snellhiénával

2012-04_MSV 2012.04.06. 16:04 Page 14

SAKK ÉS MÉDIA

nokságon egyszerűen csak elindulés megnyeri; életre hívtak hát egyPoe nevű rivális fiút, akivel az or-szágos bajnokságon a döntőt ját-szotta – de tovább nem folytatom.Nem akarom elvenni a kedves ol-vasó kedvét a film megnézésétől.Nem csak Josht ragadta meg asakk varázsa, nem csak Bruce azegyetlen tanár. A szülők pedig nemlátják a táblán megvalósuló mágiát,ők csak a gyerekek arcát látják, örö-mét vagy szomorúságát.

A sakk fekete-fehér; a színekegymás ellenpólusai. Ha az egyiknyer, a másik veszít. A roppant te-hetséges fiú képességeit apja kiakarja bontakoztatni; hiszen Josh„jobb ebben, mint én bármiben va-laha is voltam. Ő jobb ebben, mintön bármiben valaha is lesz. A fiamtehetséges.”, míg anyja próbáljavédeni a gyerek lelkét minden csa-lódástól, attól, hogy még véletlenülse nézze le ellenfeleit, maradjonmeg jó szíve. A sötét, dohos szo-bákban sakkozó Pandolfini az igazijátékra akarja tanítani őt, mindig alegjobb lépés megtételére; míg aszabad ég alatt a világosban

pénzre játszó Vinnie arra, hogy él-vezze a játékot, és az ellenfél ellenjátsszon. Két szembenálló világ, ésmindkettő magáénak akarja tudni agyereket. Hogy ő melyik oldalra áll;a saját döntése; senki sem választ-hat helyette. Barátságok nehezenalakulnak ki az egymással ver-senyző gyerekek között, viszont ajó viszony könnyen megszakadhatszülők, edzők között is.

Josh a valóságban nyolc egyénibajnoki címe mellé hét iskolai bajnokicímet is begyűjtött, 18 éves koráigvezette az amerikai korosztályosranglistát. 11 éves korában döntet-lent ért el Kaszparov ellen egy szi-multánpartiban. A tizenhat évesenmegszerzett nemzetközi mestericímnél végül azonban nem került fel-jebb; sőt, 24 éves korában abba-hagyta a versenysakkot is, hogyharcművészettel foglalkozzon. A film,ha már Tudjukkivel kezdődött, vele isér véget: kiírták, hogy kihívta régi ri-válisát, Szpasszkijt, legyőzte, majdújra eltűnt. De az már egy másik tör-ténet... bár a sakk világában, ha be-legondolunk, 2007-ig majdnemminden történet Fischerről szólt.

MAGYAR SAKKVILÁG 15

Bruce Pandolfini

Josh egykori edzője a valóság-ban nem olyan rideg és nyers,mint a filmen, sőt, kimondottanbarátságos. (Egy 2009-es interjú-ban azt mondta, hogy amikor BenKingsley megkapta a szerepet,elképzelte magának, hogy ho-gyan fogja őt játszani, és igaza istett: „maga az alakítás csodálato-san sikerült, noha én nem telje-sen ilyen vagyok”). Pandolfini az1972-es Fischer-mérkőzés szak-kommentátora volt a PBS csator-nánál. Az interneten fellelhetőinformációk szerint munkájáért fi-zetséget nem kapott, saját magafedezte költségeit; viszont nagyhírnevet szerzett magának ezzel.Az óradíja ma már 200 dollárkörül van; több tucat könyvet írtkezdőknek, gyerekeknek. A Man-hattan Chess Club igazgatója volta 80-as évek végén, 90-es évekelején. Világéletében New York-i

volt, brooklyni akcentussal beszél.Pandolfini azóta is tanít, legújab-ban tanítványai közé sorolja Fa-biano Caraunát is, akit hat ésnyolc éves kora között edzett. Bárnem versenyez, sem nemzetközi,sem amerikai tornákon, amerikaisakkmesteri oklevele van.

A sakkversenyekhangulata

Ami egy sakkozó számára még ér-dekes lehet, az magának a sakkvi-lágnak az ábrázolása; a kelet-euró-pai ember számára olyan, minthaRoxfortot látnánk megelevenedni.Josh összes versenyét többcsilla-gos hotelekben játssza. Még elsőversenye előtt, a szálloda uszodá-jában hangzik el Fred Waitzkin ésegy másik sakkapuka között a kö-vetkező párbeszéd: „Mi a besoro-lása?” (Joshnak). Apjának errőlfogalma nem lévén, a közelbenlévő 15-ös tűzcsapra nézve azt vá-laszolja: „Tizenöt.”, mire a másik hi-tetlenkedve: „Ezerötszáz? Hét é-vesen?” (Az angol nyelvben azt ti-zenöt száznak is lehet mondani, a

másik apuka így értette.) Furcsa,hogy egyetlen partiban sincs kéz-fogás, sem az elején, sem a vé-gén, csak ha valaki döntetlent kínálellenfelének. A feladást a király el-döntésével jelzik. Feltűnik a Faze-kas-szerű bírók archetípusa is: aDan Hayeda által megformált fő-bíró. „Kérem, viselkedjenek felnőttmódjára. [...] Semmi torokköszörü-lés, se megjegyzések! Se szem-kontaktus...” A szülőket az elsőrendbontás után kollektíven egy tá-voli folyosóra száműzik. Josh ta-nárnője is jellemző módon reagáljale azt, hogy a fiú az iskola helyettállandóan úton van: „Mr Waitzkin...Josh biztosan nagyon jó ebben asakk-izében, de...” A tanárnővelvaló beszélgetés után a fiút átírat-ják a Dalton magániskolába.

Tanulás a dohos szobában Döntetlen Őistudjukki ellen

„Megmondtam, hogy ne hozd korán játékba a vezért!”

Fotó: joshwaitzkin.com

Fotó

: jo

shw

aitz

kin.c

om

2012-04_MSV 2012.04.06. 16:04 Page 15