uvegsziv - kia

8/18/2019 Uvegsziv - Kia

1/167


2/167

2

Kia

Üvegszív


3/167

3

A b orító fotóinak forrása:

http://www.magic4walls.com/wp-content/uploads/2014/08/photo-vintage-girl-looking-alone-autumn-image-

wallpaper-694x417.jpg

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRfpbu_EQ3o5tNFfngIM9pyq_KSyW5-

3V_CCzbnvoVHv8qNI67P

http://m.cdn.blog.hu/or/oravecznora/image/kepernyofoto_2015-01-24_-_20_08_38.png

http://cdnstatic.visualizeus.com/thumbs/72/85/cool,feet,vintage,musicgirl,girl,guitar-

7285bdf005743617f8892359619b148a_h.jpg

http://41.media.tumblr.com/9a5beea99ae869767553a95605d5646d/tumblr_niwy7lbivu1r0gtspo1_500.jpg

http://www.magic4walls.com/wp-content/uploads/2014/08/photo-vintage-girl-looking-alone-autumn-image-wallpaper-694x417.jpghttp://www.magic4walls.com/wp-content/uploads/2014/08/photo-vintage-girl-looking-alone-autumn-image-wallpaper-694x417.jpghttp://www.magic4walls.com/wp-content/uploads/2014/08/photo-vintage-girl-looking-alone-autumn-image-wallpaper-694x417.jpghttps://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRfpbu_EQ3o5tNFfngIM9pyq_KSyW5-3V_CCzbnvoVHv8qNI67Phttps://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRfpbu_EQ3o5tNFfngIM9pyq_KSyW5-3V_CCzbnvoVHv8qNI67Phttps://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRfpbu_EQ3o5tNFfngIM9pyq_KSyW5-3V_CCzbnvoVHv8qNI67Phttp://m.cdn.blog.hu/or/oravecznora/image/kepernyofoto_2015-01-24_-_20_08_38.pnghttp://m.cdn.blog.hu/or/oravecznora/image/kepernyofoto_2015-01-24_-_20_08_38.pnghttp://cdnstatic.visualizeus.com/thumbs/72/85/cool,feet,vintage,musicgirl,girl,guitar-7285bdf005743617f8892359619b148a_h.jpghttp://cdnstatic.visualizeus.com/thumbs/72/85/cool,feet,vintage,musicgirl,girl,guitar-7285bdf005743617f8892359619b148a_h.jpghttp://cdnstatic.visualizeus.com/thumbs/72/85/cool,feet,vintage,musicgirl,girl,guitar-7285bdf005743617f8892359619b148a_h.jpghttp://41.media.tumblr.com/9a5beea99ae869767553a95605d5646d/tumblr_niwy7lbivu1r0gtspo1_500.jpghttp://41.media.tumblr.com/9a5beea99ae869767553a95605d5646d/tumblr_niwy7lbivu1r0gtspo1_500.jpghttp://41.media.tumblr.com/9a5beea99ae869767553a95605d5646d/tumblr_niwy7lbivu1r0gtspo1_500.jpghttp://cdnstatic.visualizeus.com/thumbs/72/85/cool,feet,vintage,musicgirl,girl,guitar-7285bdf005743617f8892359619b148a_h.jpghttp://cdnstatic.visualizeus.com/thumbs/72/85/cool,feet,vintage,musicgirl,girl,guitar-7285bdf005743617f8892359619b148a_h.jpghttp://m.cdn.blog.hu/or/oravecznora/image/kepernyofoto_2015-01-24_-_20_08_38.pnghttps://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRfpbu_EQ3o5tNFfngIM9pyq_KSyW5-3V_CCzbnvoVHv8qNI67Phttps://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRfpbu_EQ3o5tNFfngIM9pyq_KSyW5-3V_CCzbnvoVHv8qNI67Phttp://www.magic4walls.com/wp-content/uploads/2014/08/photo-vintage-girl-looking-alone-autumn-image-wallpaper-694x417.jpghttp://www.magic4walls.com/wp-content/uploads/2014/08/photo-vintage-girl-looking-alone-autumn-image-wallpaper-694x417.jpg


4/167

4

Előszó gyanánt

Ez a történet első változata, javítás és átolvasás előtti, tehát lehetnek benneelgépelések, helyesírási és egyéb hibák, reményeim szerint nem túl sok, de azért előre is

elnézést kérek miattuk – bízom benne, hogy az olvasási élményt nem fogják megzavarni. A történet blogján (http://papirsziv.blogspot.hu/ ) és e-mailben

([email protected] ) is szeretettel fogadok minden észrevételt, megjegyzést és

természetesen a történettel kapcsolatos bármilyen véleményt, gondolatot. Kellemes olvasást és jó szórakozást kívánok!

Szeretettel: Kia

http://papirsziv.blogspot.hu/http://papirsziv.blogspot.hu/http://papirsziv.blogspot.hu/mailto:[email protected]:[email protected]:[email protected]:[email protected]://papirsziv.blogspot.hu/


5/167

5

1. fejezet

„Felednél mindent s emlékezel mégis!...” (Ady Endre)

Ha most visszagondol, igazán nem érti, hogy tegnap éjszaka miért is tűnt olyan jó

ötletnek hagyni, hogy az a rasztahajú fickó – akinek igazság szerint nem emlékszik a

nevére – meghívja még egy tequilára. Dina tudja – és akkor is tudt a –, hogy már épp

elege t ivott, a világ kellemesen eltompult, a színek összemosódtak, a határok

elfoszlottak, így hát tulajdonképpen nem volt szükség még egy körre. Máskor talán

képes is lett volna nemet mondani, de abban a pillanatban, ahogy belenézett a fickó kék

szemébe, a gyomra görcsbe rándult, és eszébe jutott, hogy mi is vár rá másnap, ezértaztán – nem éppen megfontoltan – úgy döntött, hogy tequilából sosem lehet elég. Pedig

nem is szereti igazán a tequilát.

Befordul a keskeny utcára, és közben csak azért nem fogadja meg, hogy soha többet

nem iszik, mert tudja, hogy úgyis megszegné ezt a fogadalmát, akkor pedig mégis mi

értelme lenne?

A könyvesbolt feletti lakás hátsó bejárat a előtt megtorpan, kihúzza a füléből a

parányi fülhallgatót, de ahogy megrohanják a város tompa zajai, inkább gyorsanvisszateszi. Dina lételeme a zene, és bár jelenleg a hasogató fejfájást cseppet sem enyhíti,

de még mindig jobb, mint a forgalomkusza zaja. A zene ellazítja, megnyugtatja, és

egyébként is épp az egyik kedvenc száma kezdődik el, ezért úgy dönt, azt még

meghallgatja, közben pedig elszív egy cigarettát. Tudja, hogy ezzel az elkerülhetetlent

halasztgatja, de nem érdekli. Szüksége van egy cigire, mielőtt felmegy és beleveti magát

az „üdv újra itthon” buliba, amire jobban örült volna, ha nem hívják meg.

Mert az egy dolog, hogy az ember barátnőjének a pasijának az öccse kéthónaposerdélyi turné után hazaérkezik, és ennek mindenki örül. De minthogy az ember

barátnőjének a pasijának az öccséről van szó, mégis hogy jön ő a képbe? Így is eleget

találkozik Kamillával és Adriánnal, gyakorlatilag a könyvesboltjuk lassan a második

otthona. Ráadásul ez most egy amolyan családi összejövetel lesz, tehát tényleg semmi

keresnivalója itt. Jó, ez tulajdonképpen nem teljesen igaz, és minthogy Dina többre

becsüli az őszinteséget, mint a hazugságot (annak ellenére, hogy gyakran szokott

hazudni, de erre a legkevésbé sem büszke), kénytelen belátni, hogy – ha akarja, ha nem – gyakorlatilag ehhez a családhoz tartozik, mondjuk, mint valami unokahúg vagy ilyesmi.


6/167

6

Először is: Kamilla olyan, mintha a testvére lenne, Dina véleménye szerint kevés

olyan szoros barátság létezik, mint az övék – még akkor is, és ezt azért pironkodva vallja

be, ha Kamilla nem tud mindent róla, de hát mindenkinek vannak titkai… Másodszor: az elmúlt három hónap alatt határozottan megkedvelte Adriánt, egyrészt

a nyers, gúnyos humora miatt, de még inkább azért , mert olyan mélyen és őszintén

szereti Kamillát. Harmadszor: miután sikerült tisztáznia Adrián öccsével, Krisszel,aki nem mellesleg

szívdöglesztő rockénekes, hogy szó sem lehet köztük szexről, a férfi barátként belopta

magát a szívébe, olyannyira, hogy az erdélyi turnéja alatt rendszeresen beszélgettek

facebookon.

Negyedszer (és erre mindig mosolyogva gondol): a férfiak édesapja, István befogadta

azt a kölyökkutyát, akit Dina nagyjából három héttel ezelőtt az út mentén talált. Szegény

kutyus szörnyen szánalmas állapotban volt, de az állatorvosok és Dina gondoskodásának

hála hamar felépült. A lány szívesen megtartotta volna Oszkárt (Dina egyik kedvenc

filmje, az Oscar után nevezte el a kutyust, mert ahogy meglátta, egy kis törpe maffiózó

jutott az eszébe a kutyus bumfordi orra miatt – bár ezt az összefüggést nem tudná

megmagyarázni –, és hát Keresztapának mégse hívhatta), a lakótársainak nem is lett

volna ellene kifogása, azonban a főbérlőjük nem díjazta az ötletet. Így került a kutyus

Istvánhoz, akivel Dina többször is beszélt telefonon, hogy Oszkár hogyléte felől

érdeklődjön – majd ezek a beszélgetések tartalmasabbak és szerteágazóbbak lettek.

Dina a mai napig nem érti, hogy ez pontosan hogy történt, lázadó természete miatt

nehezen jön ki az idősebbekkel, Istvánnal mégis megtalálta a közös hangot. Szóval tulajdonképpen nincs a családdal semmi baja – kivéve azt az egyvalakit, akire

az elmúlt három hónapban nagyon igyekezett nem gondolni, aminek következtében

persze túl sokat gondolt rá… De legalább elkerülnie sikerült – az ember igenis örüljön az

apró sikereknek is. Bár Dina képtelen felfogni, hogy Kamilla hogy lehet annyiraelvarázsoltan szerelmes, hogy a szokatlan és gyakorlatilag Dina minden látogatása előtt

felmerülő kérdések nem tűntek fel neki, de hogy őszinte legyen, ezt egyáltalán nem

bánja, ugyanis ha Kamilla rákérdez, nem tudott volna épkézláb magyarázatot adni.

Előkotorja táskájából a cigijét, leül a belsőudvar egyetlen fája alá a fűbe, majd rágyújt.

Tikkasztó a hőség, de így legalább árnyékban van. Farmer rövidnadrágot és egy

sötétkék, nyakba akasztós felsőt visel – tulajdonképpen alig van rajta ruha, de igazság


7/167

7

szerint még így is úgy érzi, hogy meggyullad. Ez és a hasogató fejfájás együtt nem

szerencsés kombináció. Túl gyorsan a cigi végére ér, a szám is véget ér, le is állítjaa mobilján a lejátszót,

úgyhogy már igazán nincs több kifogása, fel kellene kelni a földről, de még egyáltalán

nem érzi késznek magát arra, hogy emberek közé menjen, így aztán fáradtan

elheveredik, kinyújtja és keresztbe teszi a lábát, a bal karját pedig a feje alá hajtja.

Hunyorogva nézi a tölgyfa alig rezdülő leveleit, de a késődélutáni fény túl élesnek

bizonyul számára, úgyhogy inkább behunyja a szemét. Elég nagy butaság volt, hogy

mikor észrevette, hogy otthon maradt a napszemüvege, nem ment vissza érte – most úgy

érzi, talán mégis megérte volna a liftezés, amit a zökkenések miatt rátörő émelygés miatt

hagyott ki inkább. Nagyon erősen próbál nem gondolni arra, hogy már nem sokáig húzhatja az időt,

előbb-utóbb muszáj felmennie. És ha felmegy, újra találkozni fog Ákossal. Ákos… Adrián idősebb öccse. Festő. És tulajdonképpen ő és Dinacsak egyetlen

egyszer találkoztak, három hónappal ezelőtt , a férfi kiállításmegnyitóján. Huszonkilenc

szót beszéltek egymással. Huszonkilencet . Ráadásul ebből a huszonkilencből csak hatot

mondott Dina. Ez a hat pedig üdvözlés és bemutatkozás volt, semmi több. Majd a férfi

közölte, hogy le akarja festeni. Nem, a legkevésbé sem volt ez egy szokványos

beszélgetés, Dina talán éppen ezért nem képes elfelejteni. Annyiszor pörgette már le a

fejében, hogy talán azt is meg tudná mondani, hány másodperc telt el az első „Helló” és

az ominózus „Szeretnélek lefesteni” kijelentés között. Az elmúlt három hónapban Dina eleget tudott meg Ákosról ahhoz, hogy tisztában

legyen azzal a ténnyel, miszerint Ákos nem fest embereket. Soha. Halványan,

elmosódottan ugyan néha megjelennek egy-egy képén, de soha nem hangsúlyosan. Ákos

hangulatokat, benyomásokat és érzéseket fest. Mégis mit lát benne, hogy félpercnyi

ismeretség után kijelentette, le akarja festeni? Dina nem érti, pedig általában – igazából gyakorlatilag mindig – érti az embereket.

Érti, hogy mi motiválja őket, érti a reakcióikat, és ehhez még csak arra sincs szüksége,

hogy jobban ismerje őket. Most pedig nincs más választása, nem tudja megúszni ezt a találkozást. Bár, hogy

miért is akarja annyira elkerülni, azt nem egészen tudja. Jó, ez nem igaz, tulajdonképpen

több okot is fel tud sorolni.

Egy: úgy hiszi, a férfi nem fog tágítani attól, hogy lefesse.


8/167

8

Kettő: Dina szerint ez nagyon rossz ötlet. Három: mert Ákos összezavarja. Négy: mert nem az a fajta ember, aki képes lennehosszan egyhelyben maradni.Öt: már megint listát készít fejben, amit utál, de mégis mindig ezt teszi, ha egy helyzet

zavarba hozza. A következő pont a káromkodás, bár ott még szerencsére nem tart. Ó, és van egy hatodik is: az a lelke mélyéig hatoló tekintet, amit Ákos akkor vetett rá,

amikor Krisz bepróbálkozott egy csókkal. Nem volt rossz csók, szó se róla, de Dina dühös

lett miatta, viszont ahogy megpillantotta kicsit távolabb Ákost, már nem tudta, hogy a

saját vagy az ő dühét érzi-e, mert az a vakítóan kék szempár megtelt féltékenységgel,

meglepődéssel, haraggal, birtoklásvággyal, gyönyöröket ígérő szenvedéllyel, és ez a

rengeteg érzés szinte marta Dinát belülről. Aztán ahogy jött, olyan hirtelen tűnt el

minden a férfi tekintetéből – mégis annyira intenzív és felkavaró volt, hogy Dina azóta is

többször álmodott azzal a kék szempárral… – Szia!Dina felnéz, és nagyon szeretné nem elhinni azt, amit – helyesebben akit – lát .

Gondolatai tárgya áll felette, lazánzsebre dugott kézzel, sötétkék, koptatott farmerben,

szürke vászoncipőben és fehér pólóban, amely alól elődomborodik széles válla, izmosmellkasa… Szőkés világosbarna haja most rövidebb, bár még így sem a klasszikus rövid,

de már nem is tudná hátrafogni, mint három hónappal ezelőtt a kiállításmegnyitón, és

ezúttal szakálla sincs, bár azért a borotvával sem ma találkozott a bőre, de a borosta is

legalább olyan jól áll neki, mint a korábbi körszakáll.Csak most nem olyan elvontművészlélek, mint inkább szelídítetlen vad benyomását kelti. Kék szeme pont olyan

árnyalatú, mint amilyenre Dina emlékezett, és attól, ahogy áthatóan, fürkészően néz,

borzongás fut végig a lány gerincén.

Dina hunyorogva pillant a bűnösen jóképű férfira, majd önkéntelenül kicsúszik a

száján: – Bassza meg!

Hét: káromkodik. Immár teljeséggel bizonyos, hogy ez a férfi zavarba hozza. Pedig őt nem szokták

zavarba hozni a férfiak, amitől persze még inkább zavarban érzi magát, és ami a

legkülönösebb, hogy a férfi arcát vizsgálva rádöbben, hogy nem ő itt az egyetlen, aki

kicsit kényelmetlenül érzi magát . Aztán azonban a férfi tekintete elgondolkodóvá válik,

majd Dina arcáról lejjebb siklik, végig a testén egészen szandálba bujtatott lábfejéig, és a


9/167

9

lányt mellbe vágja a férfiból hirtelen felé áradó tömény vágy, de ami igazán megrémiszti,

hogy magán érezve a férfi simogató, szinte éhes tekintetét, ő maga is ugyanezt érzi. Talán mégis jobb lett volna, ha nem szavazza le a melltartót – akkor most nem lenneennyire nyilvánvaló, hogy a férfi hatással van rá…

– Igazság szerint nem is rossz ötlet – mondja Ákos egészen halkan, rekedtesen, majdugyanúgy húzza össze a szemét, mint akkor, amikor azt mondta ki, hogy le akarja festeni.

Az a kijelentés legalább annyira meglepő volt, mint az imént elhangzott, viszont akkor

Dina képtelen volt reagálni, most viszont egyszerűen nem bírja, elneveti magát, és erre a

röpke, boldog pillanatra nem érti, hogy miért félt annyira ettől a találkozástól, mert

ugyan lehet, hogy a férfi zavarba ejti – úgy, mint még soha senki –, de ennek ellenére

mégis furcsán megnyugtató a társaságában lenni. Bár Dina azt a legkevésbé sem érti,

hogy miként férhetnek meg benne ennyire zavaros, egymásnak ellentmondó érzések, de

ebb en a pillanatban nem is érdekli, mert egyszerűen vicces ez a helyzet, és jólesik

nevetni.

– Tényleg kimondtam, ugye? – morogja Ákos, de ő is mosolyog. Nehéz nem

mosolyogni , ha a lány így nevet – felhőtlenül, önfeledten, ragadósan. Három hónappal ezelőtt látta életében először Edinát, és bár soha nem érzett

késztetést arra, hogy embereket fessen, azóta egyszerűen képtelen másra gondolni, minthogy ezt a lányt meg kell örökítenie. Olyannyira képtelen, hogy jelenleg válságban

van: bármihez kezd, nem sikerül, akárhogy igyekszik, akárhogy akarja. A lány újra és

újra odalopja magát a vászonra, néha csak egy-egy színben, néha azzal a különös

meg foghatatlansággal, ami Ákos számára maga a lány. Nagyon szeretné őt lefesteni. Úgy,

ahogy ő látja. Nem a valóságot, nem azt, ami egyszerűen csak látszat, hanem azt a többet,

ami a lány. Bár tény, hogy már maga a látszat is lenyűgöző.Edina karcsú és vékony, igazimodellalkat, bájos vonásai kihangsúlyozzák élénk, tengerkék szemét és a mosolyát,

mellé pedig a rakoncátlan, szőke hajzuhatag… Ahogy a lány előtte fekszik, képtelen megállni, a tekintete újra és újra elkalandozik –

végigsiklik a karcsú, kellemesen barna lábszáron, aztán feljebb, a keskeny csípőn, majd

elérkezik a lány finoman domborodó melléig.A sötétkék, szűk felső alatt a lány nem visel

melltartót, és ahogy Ákos tekintete elvész a puha dombok közt, észreveszi felsejleni a

mellbimbókat. Ebben a pillanatban úgy érzi, hogy bármit megadna azért, hogy nyelvével


10/167

10

érinthesse őket – ez a gondolat pedig olyannyira meglepi, hogy még zavarba jönni is

elfelejt miatta.

Nem idegen számára a vágy, voltak hosszabb- rövidebb ideig tartó kapcsolatai,

mindig voltak az életében nők, de amikor véget ért egy viszony, soha nem gondolt többet

arra a nőre, akit elhagyott vagy aki elhagyta, talán azért, mert egyiküket sem szerette.

Kedvelte őket, talán, de az sem volt hosszú életű. Ezzel a lánnyal még csak le se feküdt,

sőt, tulajdonképpen alig beszélt vele, és mégis befészkelte magát az elméjébe,

olyannyira, hogy három hónap után úgy érzi, vadember módjára szeretné az ágyába

cipelni – pedig a heves, túlfűtött érzések idegenek tőle. Nem beszélve arról, hogy az eltelt

három hónap máskor, mással minden bizonnyal kioltott volna benne mindennemű

vágyat. Edinát mégsem tudta elfelejteni.Miért van rá ilyen hatással a lány? Mi van benne, amit még soha senki másban nem

látott? Talán emiatt érzi olyan erősen a vágyat arra, hogy megfesse. Ha megfesti, hahosszú órákon keresztül zavartalanul figyeli, talán megfejtheti, és nem kuszálja többé

össze az egyébként talán kicsit unalmas, de rendezett életét. Ákos pedig szereti a

rendezettséget, mert az érzései általában túl zavarosak, kavargóak, jönnek-mennek – kell, hogy valami állandó is legyen az életében, és ez bizony a rendezettség, a

kiszámíthatóság. A nyugalom. Dina pedig már akkor, amikor megpillantotta őt a

kiállítóteremben, felkavarta, felrázta, de ezzel igazából csak ennyit ért el, hogy afellobbanó-kihunyó érzések az őrületbe kergessék az elmúlt három hónapban.

– Kigyönyörködted magad? – kérdi a lánypimasz kis mosollyal.A hangja is gyönyörű. Ha Ákos lefestené a hangját, zöldteába csorgó mézet festene.

Megrázza a fejét. Elég, össze kell magát szednie. – Ami azt illeti, nem – mondja, és igen, még mindig vágytól rekedt a hangja, de ez nem

zavarja. Vágyik a lányra, és nem érdekli, ha ezzel a lány is tisztában van. – Egyörökkévalóságig tudnálak nézni.

– Csak nézni? – húzza fel halvány, íves szemöldökét a lány, és ezúttal Ákos neveti el

magát. Ez a kéretlen, szemtelen őszinteség kellemesen meglepi, főleg, hogy a lány jól

érezhetően nem flörtölésnek szánja a szavait. – Igazán örülök, hogy ilyen mókásnak tartasz – morogja Edina , ahogy feltápászkodik

a földről. – De azt hiszem, bölcsebb lesz, ha inkább bemegyünk. – Bölcsebb?


11/167

11

– Maradhatunk is, ha élvezed, hogy folyamatosan olyasmit mondasz ki, amit igazából

nem akarsz kimondani.

Ákos elgondolkodva félrebillenti a fejét. Nem, azt nem mondhatná, hogy élvezi, de hajobban belegondol, azt se, hogy nem. Igazából fogalma sincs, hogy jelenleg mit is érez, de

nem is szentel túl sok figyelmet arra, hogy megfejtse. Az érzései mindig túl gyorsan, túl

könnyen tűnnek el. Magában csak úgy szokott erre gondolni, hogy „születési deformitás”,

mert ez még mindig jobban hangzik, mintha átokként emlegetné. Pedig átok, abból az

igazi, könyörtelen fajtából, ami megkeseríti az ember életét, mégse tud ellene tenni. Demint általában mindennek, ennek is van némi haszna: azért lett festő, hogy megtartsa az

érzéseket. Ha fest, érez – ennyi az egész. Ákos alig pislog, ahogy a lányt figyeli. Edina nem kapja el a tekintetét, nem néz félre. – Tudod – szólal meg lassan, kicsit vontatottan a férfi –, sokat adnék azért, ha most

tudnám, mire gondolsz.– Mennyit pontosan? – kérdi hamiskás mosollyal a lány, mire Ákos megint elneveti

magát. – Alkudozni akarsz?– Még az is lehet. Ahogy Ákos nézi a lányt, csakis arra képes gondolni, hogy szeretné megcsókolni.

Szeretné érezni az ízét, az ajka érintését. Három hónapja mást se csinál, csak erre a

lányra gondol, és most, hogy itt áll előtte, hogy végre valóságos, mégsem képes mit

kezdeni a helyzettel. Pedig igazából többször is elképzelte már, hogy milyen lesz újra

látni – csak éppen a tervei közt nem szerepelt, hogy ennyire erős, letaglózó vágyat érez

majd.

– Kerültél engem. – Félig kijelentés, félig talán inkább kérdés. Lehet, hogy rövid volt

életük első beszélgetése, de Ákos tudja, hogy ott és akkor mindketten éreztek valami

furcsát. – Nem – vágja rá túl gyorsan a lány, hangjában ijedt remegéssel. Ákos közelebb lép hozzá. – Hazudsz – suttogja lágyan. – Lehet – vonja meg a vállát a lány, de nem mosolyog. – Miért? – Miért hazudok? – kérdi, és Ákos látja makacs, eltökélt tekintetén, hogy pontosan

tudja, hogy ő nem erre kíváncsi.


12/167

12

– Miért kerültél? – Ákos még közelebb lép. Ha felemelné a kezét, megérinthetné a

lány arcát. Edina töprengve néz rá, aztán kicsit hátrébb lép. – Mert zavarba hozol.– Tényleg? – Talán hitetlenség az, ami a kérdésben tétován megrebben. – Te m ost ennek örülsz? – fortyan fel a lány a szemében dühös szikrákkal. – Nem minden nap hoz zavarba az ember ilyen lenyűgöző, magabiztos szépséget,

szóval igen, tulajdonképpen örülök – vonja meg a vállát a férfi. A lány arca egy pillanat alatt elkomorodik. – Most mi rosszat mondtam? – kérdi Ákos. – Engem nem szoktak zavarba hozni a férfiak, szóval ezzel igazából halálra rémítesz.

Még most is örülsz? – kérdi a lány kicsit hűvösebb hangon, de nem várja meg a választ,rá se pillantva elindul.

Ákos nem tudja megállni, utána nyúl és finoman megragadja a karját. Megint megérzi

azt a bizsergést, amit akkor először is érzett, három hónappal ezelőtt, amikor

bemutatkozásnál megrázták egymás kezét. Nem tudja hova tenni ezt az érzést – miremegfogná, elrebben. Különös…

– Ne! – emeli fel a kezét a lány, mire Ákos rögtönelengedi. – Tegnap este többet ittam

a kelleténél, szóval jelenleg erre a beszélgetésre egyáltalán nem állok készen – mondja

Edina , aztán egy szomorkás mosollyal a bejárat felé veszi az irányt. Nem fordul vissza, és

Ákos úgy érzi, ha ez a pillanat egy festmény lenne, hát a tavasz élénk színeiben szállingózó törékeny , vakítóan fehér hópehely lenne a vásznon – egy eltévedt, bánatos

hópehely…


13/167

13

2. fejezet

„de ha már itt vagy, vágj bele” (Szabó Lőrinc)

Határozottan felesleges a jelenléte, pedig milyen jó ötletnek tűnt azzal távolabb tudni

magától Ákost, hogy segít eltüntetni a vacsora maradványait – töpreng Dina, ahogyfélrebillentett fejjel barátnőjét és annak pasiját vizsgálja, bár igazából, ha nem nézne

rájuk, akkor is teljes mértékben tisztában lenne azzal, hogy a körülötte repkedő forró

szikrák nem kívánnak tűzoltót. – Oké, gyerekek, akkor én most átpályázok a kanapéra – jelenti ki, és várja a hatást,

vagy legalább valamit, deKamilla és Adrián még csak rá se néz. Igazából megkérdőjelezi,hogy egyáltalán hallották-e. Szép dolog a szerelem, tényleg, de ezek ketten néha

komolyan az agyára mennek ezekkel az őrült, „azonnal letépem rólad a ruhát”

pillantásokkal. Három hónapja élnek együtt, szóval most már legalább olyankor

kordában tarthatnák a vágyaikat, amikor vendégeik vannak.Még egy pillantást vet Kamillára és Adriánra, hátha elmúlt már a révület, de nincs

szerencséje. Bámulatos, hogy mennyire el tudnak egymásban merülni, hogy mennyire

egyszerűen képesek kizárni a külvilágot. Tulajdonképpen szeret velük lenni, jó hatássalvan a lelkére ez nagy boldogság, ami őket kettejüket körbelengi, és a könyvesbolt feletti

lakás hangulata is mindig megnyugtatóan hat rá – talán a sok fenyőbútor és a tágas tér

miatt, de az is lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert ezt a lakást áthatja a szeretet és a

törődés. Dina otthagyja őket a konyhapultnál – a mosogatást rájuk bízza, bár ha így haladnak,

éjfél is lesz, mire végeznek. Kivesz egy sört a hűtőből – már elmúlt a fejfájása, talán azért,

mert végre evett, a lasagne pedig isteni volt, úgyhogy repetázott is –, aztánelnyomva egysóhajt a kanapéhoz lép. Ákos már állna fel, de Dina int, hogy maradjon csak, és inkább

leül a földre. Elveszi a dohányzóasztalról a sörnyitót, lepattintja a kupakot, és jól

meghúzza az üveget. Mennyei érzés, ahogy a sör végigömlik a torkán. Az üveget a

nyakához szorítja, és élvezi a hideget. Nem mintha itt bent olyan döglesztő meleg lenne,

mint kint – örök hála a légkondinak –, de azért a hideg jólesik a bőrének. Nem szívesen

ismeri be, hogy eh hez talán köze van Ákosnak is…

Dina nem tagadhatja le, hogy megijeszti az a vágy, ami életre kelt benne még lent azudvaron, és sajnos azóta sem múlt el teljesen. Kívánt ő már máskor is férfit, az érzés nem


14/167

14

idegen számára, és képes arra, hogy visszafogja magát, de ettől még ijesztő, hogy a férfi

csupán kétszer ért hozzá, ő pedig mégis azt kívánja, hogy bár mindenhol érintené. Ez

egyszerűen zavarba ejtő – főleg úgy, hogy tudja, Ákos ugyanezt érzi. A férfi egész vacsora

alatt őt figyelte, ha ránézett, sem fordult el – csoda, hogy ez senkinek nem tűnt fel.

Dina hisz a szerelemben, de nem hisz abban, hogy létezhet első látásra. Kíváncsiság,

érdeklődés lehet, de nem szerelem. És ami azt illeti, azt a vágyat sem tartja

természetesnek, amit most érez. Bár talán nem bizonytalanítaná el annyira a vágy, ha a

férfi nem zavarná össze. Akkor olyan egyszerű lenne: egy kis flört, csábítás, ágyba

bújnának és vége is. Mert vége lenne, ha nem is rögtön, de elég hamar – Dina ezzelkapcsolatban nem kerget illúziókat, hiszen eddigi tapasztalatai nem adnak rá okot. A

fiúk, akikkel járt, mindig elég hamar elvesztették iránta az érdeklődésüket, idővel Dina

ezen már egyáltalán nem lepődött meg – ahogy olyan sokan mondták már rá, valóban

fura lány, bár ő maga inkább úgy mondaná, hogy elcseszett, de ez igazából csak nézőpont

kérdése. Vagy eufemizmus – kinek hogy tetszik, de az biztos, hogy amint jobbanmegismerik, menekülnek a közeléből, és Dina úgy hiszi, nem fog olyan férfit találni, aki

hosszabb távon képes lenne elviselni a defektjeit, vagy ahogy Kamilla szokta mondani:

dilijeit.

Lopva Ákosra sandít. A férfi hátradőlve ül, kezében sör, és kivételesen nem őt figyeli,

csak bámul maga elé, mintha egészen máshol járna. A vonásai kisimultak, higgadtnak és

nyugodtak tűnik. Most egyáltalán nem emlékeztet arra a férfira, aki lent volt az udvaron

– elképzelhetetlennek tűnik, hogy ez az összeszedett férfi olyan szenvedélyes tekintetre

legyen képes, mint ami akkor felborzolta Dina érzékeit. A férfi – mintha csak megérezné, hogy Dina őt figyeli – hirtelen ránéz. A tekintete

átható és éles, kérdésekkel teli. Ha Dina elengedné magát, tudja, hogy elveszne ebben a

tekintetben. De fél, maga sem tudja miért, ezért félrefordítja a fejét, meghúzza a sört,

majd István felé fordul. – Hogy van Oszkár? – kérdi, nem foglalkozva azzal, hogy Krisz éppen mond valamit .

Ez szörnyen udvariatlan, de muszáj beszélnie, muszáj úgy tennie, mintha Ákos nem

lenne jelen, és a vacsora alatt nem volt idő a kutyusról beszélni, Krisz lelkes beszámolója

mindenkinek – kivéve természetesen Ákost és őt – lekötötte a figyelmét. – Remekül – mosolyodik el az idős férfi. Dina már többször is találkozott vele, ennek

ellenére most se állja meg, hogy ne képzelje el, milyen lehetett fiatalon. Biztosan sok nő

szívét törte össze, leginkább a féloldalas mosolya és a huncutul csillogó tekintete miatt.


15/167

15

– Ennek nagyon örülök – mosolyog rá kedvesen Dina. – Vala mikor kiugorhatnál meglátogatni – veti f el a férfi. – Örömmel. Hétfőn mehetek Giziért a kórházba… – Ugye most nem az autódról beszélsz? – szól közbe Krisz. Dina megrovón a férfira

villantja a tekintetét. Hihetetlen, hogy alig pár hónappal ezelőtt gyakorlatilag rajongott

érte – jó, ez leginkább annak köszönhető, hogy eszméletlenül jó dalszövegeket ír, és hát

persze a koromsötét, rakoncátlan hajával, a határozott vonásaival és a gyönyörű kék

szemével valóban hihetetlenül jóképű, de… aztán megismerte, és a rajongás menten

elillant, aztán pedig… igen, találkozott Ákossal, és egyszerre Krisz már egyáltalán nem

tűnt vonzónak. Persze jóképű, Dina nem vak, de a bátyjával ellentétben semmit sem

mozgat meg benne.

Majdnem újra Ákosra pillant, helyette azonban kényszeríti magát, hogy a

beszélgetésre figyeljen. Krisz furcsán néz rá – úristen, vajon mióta hallgat már? Mit is

kérdezett a férfi? Ja, az autó… – De igen – közli, mire Krisz elvigyorodik. – Az még hagyján, hogy Gizinek hívod, de a szerviz miért kórház? – A férfi láthatóan

küszködik, hogy ne röhögje el magát. – Miért? Végül is az, nem? Autókórház – vágja rá Dina, és nagyon élvezi, hogy a férfiak

meghökkenten bámulnak rá. Rossz szokása, de szereti kibillenteni az embereket az

egyensúlyukból – néha csak egy vicces megjegyzéssel, néha a szókimondásával, máskoraz öltözködésével vagy a viselkedésével. Persze Dina tudja, hogy valójában mindez

védekezés, de ha már így alakult, legalább örömét leli benne.

– Ugye tudod, hogy néha nagyon fura dolgokat mondasz? – fintorog az elsőként

magához térő Krisz. – Csak néha? – sóhajt megjátszott szomorúsággal Dina, majd eltúlzott mozdulattal a

mellkasához kapja a kezét . – Most a szívembe tapostál. – A te szíved kőből van – vágja rá Krisz. – Mert a tied vajból, mi? – vágja rá Dina, élvezve a játékos szópárbajt, de ahogy ajkát

elhagyják a szavak, mintha megfagyna a levegő, és ezt nem tudja mire vélni. István

zavart torokköszörülése, majd tétova szavai törik meg a hirtelen rájuk nehezedő

csendet.

– Szóval akkor hétfőn kijönnél? – Lehet – pillant rá Dina. – Jövő héten szabadságon leszek, úgyhogy…


16/167

16

– Találtál munkát? – vág közbe ismét Krisz. – Mondd, Krisz – néz rá Dina szigorúan –, senki sem tanított meg arra, hogy ne szólj

közbe, ha a felnőttek beszélgetnek? – Mondja e zt a legfiatalabb a társaságban – mondja a férfi évődőn. – Kikérem magamnak, Kamilla fiatalabb nálam! – fortyan fel a lány. – Mennyivel? Pár hónappal? Esetleg nappal? – gúnyolódik Krisz. – Két évvel – húzza ki magát Dina, és nagyon élvezi, hogy erre Krisz szeme

elkerekedik.

– Tényleg? De hát… egyszerre kezdtétek a sulit, nem? – kérdi kicsit megütközve. – De, ez igaz, viszont érettségi után két évet kihagytam, csak utána adtam a fejem

továbbtanulásra – magyarázza Dina. – Miért? – kérdi Ákos halkan, szelíden, és sajnos a lánynak muszáj ránéznie, ha nem

akar teljesen id iótának tűnni, amiért úgy válaszol, hogy közben maga elé mered vagy

valahová egy távolabbi pontra. – Úgy gondoltam, előbb megtalálom magamat – feleli mélyen a férfi szemébe nézve.

Ákos leheletnyit elmosolyodik. – És sikerült? – kérdi Krisz. – Úgy nézek ki? – húzza fel a szemöldökét Dina, mire mindhárom férfi elneveti magát.

Dina szereti, ha megnevetteti az embereket, ez vagy a meghökkentés – mindkettő kitűnő

fegyver arra, hogy lássák őt, de ne akarjanak a felszín mögé nézni. – Szóval hol dolgozol? Nem írtad , hogy máris találtál munkát – tereli vissza a témát

Krisz.

– A diákszövetkezet alkalmaz, csak most már nem diákként, hanem rendesen. Ami tulajdonképpen igen jó fej dolog tőlük, és nem lehetne oka panaszra, ennek

ellenére Dina mégis elégedetlen. Dolgozott már ennél jobb és izgalmasabb helyeken is,

éppen ezért fogalma sincs, hogy meddig tudja elviselni azt a monotonitást, amit ez a

munkakör jelent. – És beadtad valahová az önéletrajzodat ? – faggatja tovább Krisz. – Nem.– Miért? – Mert fogalmam sincs, hova a dhatnám be. Igazából arról sincs fogalmam, hogy mivel

is akarok foglalkozni, ha nagy leszek – rajzol idézőjelet a levegőbe Dina az utolsó

szavaknál, és közben fintorog.


17/167

17

– Szar ügy – nyugtázza Krisz, de a lazaság ellenére Dina érzi, hogy komolyan

gondolja, együttérez vele, és ez jólesik neki. – Igen, az – sóhajtja. – De elég belőlem! Miket feste sz mostanában? – fordul hirtelen

Ákos felé, de csak mikor ránéz, jön rá, hogy ez elhamarkodott ötlet volt. A férfi olyan

áthatóan nézi őt, mintha minden álarcot le akarna róla rángatni, mintha a lelke

legmélyére akarna hatolni. Dina megborzong ettől a tekintettől. – Igazság szerint mostanában válságban vagyok – mondja a férfi lassan. – Tényleg? – szól közbe István. – De hát a múltkor is dolgoztál, mikor átugrottam

hozzád. – Dolgozom, folyamatosan, de… kísért egy kép, amit mégsem tudok megfesteni,

viszont bármi másba kezdek, egyszerűen rossz lesz – mondja nyugodtan a férfi, Dinát

mégis a frász kerülgeti, mert tudja, hogy a férfi róla beszél. Fogalma sincs, miért olyan

biztos ebben, de mégis biztos. Ákos őt akarja megfesteni, és Dina érzi, hogy nem fog

addig n yugodni, míg ezt el nem éri. Vajon ha újabb három hónapig nem találkoznának,

elmúlna a férfiban a vágy?

Aligha – fintorodik el leheletnyit. Hiszen az elmúlt három hónap is csak arra volt jó,

hogy még tovább fokozódjon köztük ez a furcsa, igazából nem is létező,

megnevezhetetlen kapcsolat. És igazából még kapcsolatnak nevezni is túlzás… A beszélgetés elkanyarodik, de Dina nem követi. Újra és újra belekortyol a sörbe, és

közben azon töpreng, hogy miért is ódzkodik annyira attól, hogy a férfi megfesse. Persze, nem szereti, ha fényképezik, éppen ezért nyilván egy festményen sem szívesen látná

magát viszont, de ez még nem elég indok. Nem foghatja a vágyra sem, hiszen három hónappal ezelőtt az még nem volt ennyire elsöprő, épp csak felsejlett, derengett

közöttük. Akkor viszont miért? Mitől fél valójában? Mert fél és ijedt, nem hazudott,

mikor ezt mondta Ákosnak, a férfi egyszerűen tényleg halálra rémiszti.Az az igazság, hogy nagyon utálja, amikor nem érti saját magát. Talán tisztábban

tudna gondolkodni, ha nem len ne a férfi közelében… – Azt hiszem, leugrom egy cigire – jelenti ki hirtelen.– Miért? Ez már nemdohányzó-övezet? – kérdi Krisz. – Azok ketten ott – int Dina a fejével Kamilla és Adrián felé – annyira szerelmesek

egymásba, hogy időközben elfelejtettek dohányozni, végül aztán száműztek az udvarra – fintorog a lány, majd sörrel a kezében feláll. – Úgyhogy mindjárt jövök.


18/167

18

Már megfordul. Már megteszi az első lépést. Azt hiszi, hogy minden rendben, már épp

kezdene örülni, amikor… – Lekísérlek.

Nem, nem, nem!

– Oké, köszi – pillant vissza Ákosra, és maga sem érti, hogy mi tartja vissza attól, hogy

közölje, szeretne kicsit egyedül lenni. Máskor nem okozna pro blémát ezt kijelenteni,

könnyedén megtenné, most miért nem megy? Pedig simán foghatná a másnaposságra a

magány utáni vágyát, biztosan minden jelenlevő volt már másnapos, elhinnék, Dina profi

hazudó, nincsenek árulkodó jelei… Előszedi a táskájából a cigit, aztán anélkül, hogy akárcsak egy pillantást vetne a

férfira, elvonul a lépcső felé, és közben nagyon igyekszik nem szembenézni azzal, hogy

igaz ából vágyik a férfi társaságára, vágyik arra a remegő izgalomra, ami átjárja a testét,

ha kettesben vannak – sőt, igazából nem is kell, hogy kettesben legyenek, érzi akkor is,

ha vannak körülöttük…

Ákos látja a lányon, hogy nem örül neki, hogy vele tart, és ha csak egy kicsit is

lovagias lenne, va lami ürüggyel mégis maradna. Egy pillanatig meg is fo rdul a fejében, de

aztán elveti. Az utóbbi félóra azzal telt, hogy szembesült azzal, hogy bár az elmúlt három hónapban begyűjtött minden véletlenül, óvatlanul elejtett információt a lányról, mégis

minden csal ádtagja többet tud róla, mint ő, és ez mérhetetlenül bosszantja. Szeretné egy

kicsit kis ajátítani magának a lányt, szeretné, ha nem kellene azt hallgatnia, ahogy Krisz

barátian ugratja, ahogy… a fenébe is, már megint féltékeny! A saját öccsére – ez normális

dolog vajon?

Leérve a belsőudvarra, mellbe vágja a hőség. Nehezen viseli ezt a forróságot, esőre

vágyik, és friss levegőre. Jövő héten hidegfront érkezik, legalábbis a met eorológusok

szerint , és személy szerint nagyon bízik benne, hogy igazuk lesz. Szereti az esőt, a

megtört fényeket, a tompa surrogást. Egy szót sem szólnak egymáshoz. Edina a tölgyfa felé veszi az irányt – nyilván az

árnyék miatt. Ákos tekintete az előtte ringó csípőre téved, aztán kicsit lentebb… Elkapja

a tekintetét, ahogy megérzi, hogy ismét rátör a vágy. Hihetetlen, hogy ez a lány mit képes

belőle kiváltani – ő, aki mindig józan, higgadt, most leginkább felajzott kamaszra

emlékeztet. Rettenetes. A lány rágyújt, majd az első slukk után végre a szemébe néz.


19/167

19

– Nem akarom eljátszani Rose-t – jelenti ki szárazon. Ákos elmosolyodik – örül, hogy rögtön megérti, mire utal a lány. – Oké. – Tényleg? – néz rá gyanakodva, de azért megkönnyebbülten Edina. – Jack csúnya véget ért, és én nem szándékszom ugyanarra a sorsa jutni – vonja meg

a vállát Ákos. – Egyébként pedig nem aktképet szeretnék rólad festeni. – Hát arra nem is tudnál rábeszélni – vágja rá a lány élesen, és Ákos majdnem azt

mondja, hogy „Fogadjunk?”, de visszafogja magát. – Másra viszont igen? – kérdezi helyette. Edina nem válaszol, csak beleszív a cigibe. Ákos alapvetően nem tartja sem

egészségesnek, sem vonzónak a dohányzást , de ahogy a lányt figyeli, most mégis úgy

érzi, hogy van valami eredendően erotikus abban, ahogya cigaretta az ajkához ér, ahogy

mélyre szívja, majd kifújja a füstöt, valami baljósan magával ragadó… – Miért? – kérdi a lány félrebillentett fejjel. – Miért akarsz lefesteni? Tíz szó, érted?

Tíz, ennyit beszéltünk egymással, és kijelentetted, hogy… – Megszámoltad? – vigyorodik el Ákos. Nem tudja elrejteni a hangjából az örömet,

ugyanis a lány kijelentése azt jelenti, hogy az elmúlt hónapok ban nem csak ő gondolt

vissza többször is arra a beszélgetésre. – Most nem ez a fontos! – csattan fel a lány, majd megenyhülve hozzáteszi: –

Egyébként igen, bár fogalmam sincs, miért. Nézik egymást, és mosolyognak. Kicsit féloldalasan mindketten, nem gúnnyal, de már

majdnem. Most nincsenek köztük vadul perzselő szikrák, most csak félszegség van, és

kíváncsiság. Valahogy úgy, mint akkor, amikor bemutatkoztak egymásnak. Úgy nézik

egymást, mintha kételkednének abban, hogy a másik tényleg valós. – Nem fogsz les zállni rólam, igaz? – kérdi végül a lány, és Ákos nem tudja eldönteni,

hogy szomorúságot, beletörődést vagy valami egészen mást vél kihallani a hangjából. – Ha ez alatt azt érted, hogy nem tágítok attól, hogy lefesselek, akkor nem, nem fogok

leszállni rólad – mondja halkan, de határozottan. – Számítana valamit, ha újabb három hónapig nem látnál? – Mert az elmúlt három hónap olyan sokat számított, igaz? A lány egy picit elhúzza a száját. Ákosnak tetszik ez a pihekönnyű rebbenés. Ha

megfestené, hófedte dombon végigszaladó csillagfény lenne…


20/167

20

– Kössünk alkut – mondja óvatosan, halkan a lány, mintha maga sem hinné, hogy

ezek a szavak tényleg elhagyják a száját. – Nem hittem , hogy tényleg alkudozni akarsz – utal vissza Ákos a korábbi

beszélgetésükre, de természetesen kíváncsi, hogy mire akar kilyukadni ezzel a lány. – Jövő héten szabadságon vagyok. Kapsz tőlem egy hetet. Egyetlen hetet. Bárhogy is

legyen, bármi is történjen, utána elválnak az útjaink, és soha többet nem kerülhet szóba

ez az egy hét. A képet, ha készen lesz, ha nem, mások nem láthatják. És senki sem

tu dhatja meg, hogy nálad vagyok. – Miért? – Nincs értelme. Valószínűleg sokat fogunk még találkozni, ünnepek meg mi egyéb,

nem hiányzik a feszültség, vagy akár az, hogy árgus szemmel nézzenek minket, nem

gondolod?

– De.– Akkor jó. Megegyeztünk? Ákos töprengve nézi a lányt. Egy hét. Vajon miért akarja így? Miért megy egyáltalán bele, hogy lefesse?

Mondhatná, hogy nem – bár Ákosnak fogalma sincs, hogy ezt hogy viselné, el tudná-eviselni egyáltalán. De ez akkor is egy furcsa alku, meghökkentő, merész, mégis egyszerű,

hiszen ezzel mindketten jól járnak. Vagyis… – Miért egyezel bele?Neked mi hasznod lenne ebből?Edina nagyot sóhajt – olyan sóhaj ez, ami a kelletlenül elmondott igazságot előzi meg.

A vásznon beletörődve hulló, szomorú, magányos színekkel teli falevél lenne ez a sóhaj… – Mert a végére akarok járni annak, hogy miért zavarsz ennyire össze – mondja ki

nyíltan, aztán mielőtt Ákos bármit reagálhatna, elmosolyodik. – Másrészt pedig szép

helyen laksz, szeretem a tópartot, és ha nyaralásnak fogom ezt fel, már nem is tűnik

olyan rettenetesnek, hogy modellt kell neked állnom. – Ülnöd – somolyog rá a férfi. Bár szívesen feszegetné még tovább a kérdést, de nem

véletlen, hogy Edina könnyedebb hangnemre váltott, és nem akarja azzal elszalasztani az

alkalmat, hogy nem hagy neki nyugtot. Egy hetet fognak együtt tölteni, úgyhogy

reményei szerint lesz ideje megismerni. Nem mintha ettől bármit is várna. Csak meg

akarja festeni a lányt, ennyi. Talán az se lenne ellenére, ha egymásba gabalyodnának – jó,

tulajdonképpen határozottan nem lenne ellenére, de nem fogja magát ráerőltetni a

lányra. Majd alakul… vagy nem. Az biztos, hogy amíg Dina fél, ő nem fog közeledni.


21/167

21

Semmi szükség rá, hogy megbántsa a lányt vagy belerángassa egy elhamarkodott

együttlétbe – hiszen tényleg sokat fognak még találkozni, és akkor minden találkozás

ropp ant kínos és kényelmetlen lenne, az pedig kinek hiányzik? Ákos pedig nem fog

beleszeretni a lányba, igazából nem hisz abban, hogy képes egyáltalán szerelmet érezni – olyan igazit, sírig tartót, holtodiglan-holtomiglan szerelmet . Irigyli is Adriánt, amiért ő

olyan szerencsés volt, hogy megtalálta azt a nőt, aki tökéletes társa, de ehhez tényleg

szerencse kellett. Vagy a sors keze. Vagy ki tudja. Ákos nem gondolkodik ilyesmin,

egyszerűen csak nem hiszi, hogy ez számára is megadatna – túl csökevényesek ahhoz azérzései, hogy bárki belészerethessen…

– Nos, mit mondasz? – zökkenti ki a lány a töprengésből. – Benne vagyok – bólint Ákos. – Akkor kezet rá – nyújtja előre a lány a kezét, majd hirtelen picit visszahúzza, de

Ákos tétovázás nélkül megragadja. És igen, újra itt van a bizsergés… – Te is érzed, ugye? – kérdi finoman. – Te is? – néz rá meglepetten a lány, majd elkapja a kezét. Ákos bólint .– Tud od, igazából te is zavarba hozolengem – mondja lágyan, talán csak azért, hogy

valamelyest megnyugtassa a lányt. Edina nem mond semmit, de Ákos úgy véli, hogy a kis mosolyt, ami az ajkára

kunkorodik, leginkább a hála szüli. – Mire gondolsz most? – kérdi a lányt .– „Akár a kő, olyan vagyok, mindegy mi jön, csak jöjjön.” – mondja Edina, majd picit

megemeli a vállát, és hozzáfűzi: – Pilinszky.– Szereted a verseket? – mosolyodik el Ákos, és sajnos nem tudja elrejteni a

hangjából, hogy picit meglepődött. Edina valahogy nem tűnik olyan lánynak, aki

rajongana a költészetért. – Nem nézted volna ki belőlem, mi? – vonja fel a szemöldökét a lány. – Ugye tudod, hogy erre nincs jó válasz?

Edina gyöngyöző kacagása betölti az udvart. Pipacsok – gondolja Ákos –, szemtelenül

piros pi pacsok egy tavasz csókolta zöld mezőn… – Azt hiszem, érdekes egy hétnek nézünk elébe – jelenti ki aztán.


22/167

22

– Én is azt hiszem – bólint Ákos, és közben arra gondol, hogy Edina minden

mozdulatát, rezzenését, hangját meg tudná festeni, egytől egyig mindet. Talán sose unná

meg őt festeni…


23/167

23

3. fejezet

„ A zt akarom, ne menj tovább” ( Ignotus)

Talán élete leghülyébb ötlete volt ez – mereng el Dina, ahogy kibámul az ablakon.

Odakint az éjszaka már bekebelezte a várost, a fülledt, bágyasztó forróság azonban

cseppet sem enyhült. Az autóban kicsit jobb, de Dina így is forrónak érzi az egész testét,

mintha folyamatosan lángok nyaldosnák a bőrét, bár tudja, ehhez a nyárnak nem sok

köze van… Felhúzott lábbal ül az anyósülésen, és nagyon igyekszik nem Ákosra nézni. Fogalma

sincs, milyen zene szól a hangfalakból, de nincs benne szöveg, se magyar, se másmilyen,így nem tudja megérinteni. Dinának kell, hogy szöveg is legyen a zene mellé, csak az

tudja kellőképpen megragadni a figyelmét, és elterelni minden másról, amivel nem akar

foglalkozni – bár különös, hogy Ákos mellett nincs meg ez a késztetés. Talán azért, mert

a férfi könnyed nyugalma rá is átragad, még akkor is, ha közben a közelsége

folyamatosan összekuszálja az érzékeit. Hogy lehet, hogy az ember nyugalmat érez,

miközben a testében őrülten nyargalászik fel-alá a vágy? Újra és újra, hullámokban.

Mikor azt hinné, már túl van rajta, már elcsitult, újra feltámad minden, aztán megintmegnyugszik, majd megint rátör… vajon meddig lehet ezt kibírni úgy, hogy ne essen neki

a férfinak? Vagy a férfi neki, mert Dina a hol tüzes, hol gyengéd pillantásaiból úgy ítéli

meg, ő se érez máshogy. Vajon melyiküknek van több önuralma? Egyáltalán van értelme

küzdeni? Dina nem tudja. A kérdések csak jönnek, majd vállat vonva, válasz nélkül

továbbállnak. A lány nem tudja, mit kezdjen ezzel az egésszel, ami közte és Ákos közt

van. Alig pár szót beszéltek egymással az udvaron történtek óta. Visszamentek a többiekközé, és úgy tettek, mintha semmi sem történt volna, mintha nem kötöttek volna – ahogy

Kamilla mondaná, ha tudna róla – botrányos alkut. Kamilla mindig olyan viccesen tudja

mondani, hogy botrányos, mintha legalábbis a viktoriánus Angliából csöppent volna a

jelenbe, és éppen ezért Dina biztos benne, hogy azt az egyezséget, amit Ákossal kötött, Kamilla talán nem helyeselné, vagy ha más nem is, biztosan nagyon furcsának találná.

Igazából az is, Dina nem is tudja pontosan, hogy juthatott eszébe. Egy hétre a férfihoz

költözik – normális? Inkább ki kellett volna próbálni, hogy újabb három hónapig elkerüli,az biztonságosabb lett volna.


24/167

24

Ha most visszagondol, fogalma sincs, miért vagy hogyan juthatott eszébe ez az őrület.

Csak érezte a férfi eltökéltségét, ahogy nézték egymást, érezte a maga zavarodottságát,

és aztán felvillant benne egy kép, ami nagyon is emlékeztetett Rose-ra és Jackre, és

majdnem elpirult, ezért inkább kimondta az első dolgot, ami az eszébe jutott. Végül is

talán tényleg van ebben valami kifacsart logika. Először is: akármit gondol is Ákos, ha Dina nemet mondott volna, azzal valami olyat

vett volna el a férfitól, amit akár meg is adhat neki, hiszen nincs abban semmi, ha lefesti,

nem?

Másodszor: ha újra elmenekül előle, azzal nem ér el semmit, talán csak tovább

fokozódik köztük ez a megmagyarázhatatlan vonzás, mígnem aztán úgy robbanna, hogy

nem lenne rá semmilyen befolyása – így legalább nem lesznek tanúk, bármi is történjen. Harmadszor: Ákos szép helyen lakik, egy hét nyugalom, egy hét emberek nélkül – az

maga a mennyország Dina számára. Vajon ennyi indok elég? Egyáltalán miért akar annyira számot adni magának erről?

Hiszen most már mindegy. Mikor a férfi felajánlotta, hogy hazaviszi, nem tétovázott igent

mondani. Aztán közölte, hogy ha nem bánja, már ma nála aludna. Ákos persze nem

bánta. Megegyeztek, hogy jövő hét vasárnap reggel ig marad nála, aztán nem is szóltak

többet egymáshoz. Megálltak Dina albérlete előtt, a férfi a kocsiban várt rá, míg

összedobált néhány cuccot, most pedig úton vannak Hanga-bokorba.Dina érzi, hogy vezetés közben a férfi lopva-lopva rápillant. Olyan pillantás ez, ami fel

nem tett kérdéseket, ki n em mondott szavakat őriz magában. A férfi feszültsége lassan

növekszik, és végül eljön az a pillanat, amikor Dina nem bírja tovább. – Ki vele!– Mivel? – ráncolja össze a homlokát a férfi, a hangja közönyös, de Dinát nem veri át. – Akarsz valamit kérdezni, látom rajtad – fonja maga előtt keresztbe a karját a lány,

és tudja, hogy látszik rajta, hogy megmakacsolta magát, de ezt egyáltalán nem bánja. Ákos rápillant és elmosolyodik, aztán viszont újra az útra fordítjaa figyelmét .– Csak elgondolkodtam, nem számít – hárít halkan. – Mióta elindultunk, emészted magad ezen, szóval szerintem sokkal egyszerűbb

lenne, ha tisztáznánk azt a valamit, ami nem számít – mondja Dina könnyedén, de azértahangjában érződik az eltökéltség.

– Honnan tudod? – les felé Ákos összevont szemöldökkel. Látszik rajta, hogy a lány

most meglepte.


25/167

25

– Mondtam, hogy általában értem az embereket – emeli meg a vállát Dina. – Csakalapos megfigyelés kérdése az egész – fűzi hozzá sután, bár nem érti, miért érzi

szükségét a magyarázkodásnak. Ákos nem néz rá, előre bámul, aztán finom sóhaj hagyja el az ajkát, és Dina már tudja,

hogy nyert. A férfi halkan, óvatosan kérdi:– Mi van közted és az öcsém között? Dina egy pillanatra sem veszi le róla a tekintetét. Ákos arca mintha megfeszülne,

ahogy a válaszra vár. A lány eltöpreng – a férfi tényleg féltékeny lenne? – Semmi. Csak barátok vagyunk – mondja határozottan. A férfin látszik, hogy ilyesmi válaszra számított, a vonásai viszont nem lazulnak el,

nyoma sincs megkönnyebbülésnek. – És a galériában? Amikor… megcsókolt? – Az utolsó szót szinte csak leheli, és Dina

megérti, hogy Ákos tényleg féltékeny, és ami a legfurcsább – és most már tudja, hogyaférfi ezért ódzkodott belemenni ebbe a témába –, hogy bűntudata van , amiért az öccsemiatt érez így.

– Rá akart venni, hogy bújjunk ágyba – mondja Dina őszintén, de a hangjában azért

érezni, hogy milyen ostoba ötletnek is tartotta ezt, Ákos azonban továbbra sem nyugszik

meg.

– És nem sikerült neki? – Nem. – Dina csak nehezen tartja vissza a nevetését. Aranyosnak találja Ákos

féltékenységét, talán azért, mert sose akarta őt annyira senki, hogy féltékeny legyen rá – van ebben valami kedvesen megható.

– De megcsókolt – morogja a férfi továbbra is komoran. Dina égnek emeli a tekintetét.

Ez most komoly?

A férfira sandít. Ákos mereven bámulja az előttük húzódó utat, a szája keskeny vonal,

és Dina érzi, hogy az a jelenet beleégett a férfi agyába, hogy nem fog rajta túllépni,

legalábbis addig nem, amíg… – Állj félre! – szólal meg hirtelen. – Mi? – pillant rá értetlenül, kizökkenve minden bizonnyal komor gondolatai közül a

férfi. – Gyerünk, állj félre! – ismétli meg Dina, ezúttal nagyobb vehemenciával.


26/167

26

– Az autópályán vagyunk, nem állhatok csak úgy félre! – tiltak ozik a férfi, az

értetlenség feszültté teszi az ajkáról lepattanó szavakat. – Tedd ki az elakadásjelzőt vagy bánom is én, de állj félre! – Dina nem hajlandó

tágítani – vannak dolgok, amiknek meg kell lenniük, és egy bizonyos dolognak most jött

el az ideje.

– Baj van? – A férfi hangjában aggodalom, igazi, őszinte aggodalom. Dinának ez szívet

melengetően jólesik. – Csak állj félre! – mondja nyomatékosan, és közben nagyon igyekszik nem

mosolyogni.

– De ugye nem akarsz kipattanni és itt hagyni? – kérdi a férfi lassítás közben. – Csakjelzem, hosszú az út visszafelé, gyalog.

– Állj már félre! – kiáltja Dina türelmetlenül, de nevetéssel küszködve, mert a férfinak

fogalma sincs arról, hogy mit tervez, és ettől az a remegő izgatottság valahol a gyomra

tájékán csak tovább erősödik… Miközben a férfi óvatosan lehúzódik az út szélére, Dinatelj es testével Ákos felé

fordulva feltérdel. Ákos nem állítja le a motort, de ahogy megállnak, riadt tekintettel a

lány felé fordítja a fejét .Dina egy pillanatig sem tétovázik. Közelebb hajol, kezét a férfi tarkójára csúsztatja, és

anélkül, hogy Ákosnak akár csak esélye lehetne megszólalni, ajkát az ajkára tapasztja.

Csak könnyedén és lágyan érinti, hogy épp csak megérezhessék egymás ízét. A férfi

meglepődik, Dina érzi az ajka riadt mozdulatlanságán, de ez csak pár röpke másodperc,

aztán máris ugyanúgy ízleli őt, ahogy ő a férfit. Nem kapkodják el, egyikük sem siet.

Ajkaik simogatják, finoman becézik egymást, csak tapogatózás, ismerkedés ez.Dina szíve őrülten dobog, és az egész testében érzi azt a szédítő bizsergést, amit

eddig mindig, ha egymáshoz értek, de ezúttal felkavaróbb és erősebb, mintha minden

gondolatot ki akarna belőle söpörni, hogy hely maradjon a nyomában támadó vágynak,

ami úgy csap le rájuk, olyan alattomosan és váratlanul, hogy egyikük sem képes

ellenállni, visszafogni. Nem lehet mást tenni, csak belemerülni, megremegni a kéjtől,

darabokra hullani a gyönyörtől. Az ajkak éhesek, a nyelvek türelmetlenül törnek előre – még többet és még és még…

A férfi íze olyan, akár az alkonyat. Titkokkal teli, egyszerre édes és félelmetes, csábító

és mégis megnyugtató.


27/167

27

Ákos keze Dina derekára csúszik, érintése perzselő, és Dina már az ölében ül –

fogalma sincs, hogy –, karját a nyaka köré kulcsolja, aztán azonban képtelen ott

megmaradni, ahogy a csók egyre éhesebb, egyre követelődzőbb, meg kell érinteni aférfit, így egyik keze az arcát érinti, a borostás bőrt, a másik már a vállát simítja, aztán a

mellkasát, és aztán tenyere alatt megérzi Ákos szívdobogását. Erős, gyors, határozott

ütések, és Dina hozzápréseli magát a férfihoz, mert úgy érzi, ezek a szívdobbanások

hívják, csábítják, játékra kérik. Ákos keze a derekáról a hátára, majd a fenekére csúszik. Dina minden lassú érintésbe

beleborzong, de ez mégsem elég, többet akar, sokkal többet, meztelen bőrén érezni a

férfi bőrét, azt akarja, hogy az izzó forróság kettejük között lüktessen, összetapadó

testük között… és ez megijeszti annyira, hogy elhúzódjon, nem nagyon, csak picit. Dina homlokát Ákos homlokának támasztja, és próbál levegőhöz jutni. A gondolatai

szédült iramban kavarognak, a hitetlenségtől egészen a pillangókig, bár igazság szerint

nem érti, hogy ki volt az, aki pillangók szárnyverdeséséhez hasonlította először azt az

őrült érzést, ami most a gyomrában kavarog, mert szerinte inkább ezernyi kolibri

költözött belé, hiszen a kolibrik olyan gyorsan képesek mozgatni a szárnyukat, hogy azt

az emberi szem nem is képes követni – és most tényleg ilyesmin gondolkodik élete

legjobb, legfelkavaróbb, legemésztőbb csókja után? Elmosolyodik, majd felemeli a fejét, és Ákos szemébe néz. – Most már egálban vagytok, úgyhogy elfelejtheted, hogy Krisz megcsókolt – jelenti ki

halk, vágytól mély és érzéki hangon.

Ákos döbbenten mered a lányra, aztán féloldalasan elmosolyodik, és anélkül, hogy a

lány ellenkezhetne, közelebb hajol, és újra érzi a lány szédítő ízét, ami tavasz lenne, ha

megfestené, napsugaras, édes illatokkal és fehér-rózsaszín ízekkel teli tavasz…

Ajka és nyelve könnyedén játszik a lány ajkával, egyszerű, de végletekig felkavaró

természetességgel. Mikor a lány az első döbbenet után válaszol a hívásra, a szenvedély

újra birtokba veszi a testüket. Ákos úgy érzi, felforrósodik körülöttük a levegő – ta lán

már párától szürkék az ablaküvegek… És lehetetlen abbahagyni. Érezni kell a lány ízét, érezni, ahogy érint, ahogy érint i és

többet akarni, egyre többet…


28/167

28

Merevedése a lány öléhez préselődik, amikor a lány – talán önkéntelenül – mozdul,mintha közelebb akarna hozzá kerülni, mintha egészen eggyé akarna válni vele. Ákos

majd’ beleőrül, hogy ruhák választják el egymástól a bőrüket, hogy szűk a hely, hogy… Fogalma sincs, honnan van ereje, de elhúzódik. Az autópályán vannak. Ez most nem a

megfelelő hely és idő. A legkevésbé sem. – Most már leköröztem – súgja rekedten –, úgyhogy tényleg elfelejthetem. – Akkor ezt a kérdést azt hiszem, kellőképpen tisztáztuk – mosolyog rá a lány. Az arca

kipirult, a mellkasa szaporán emelkedik és süllyed. Ákos félrebillenti a fejét, mélyen a lány szemébe néz. Mikor ugyanazt a vágyat látja

lángolni a kék tekintetben, mint ami őt is emészti, a szíve nagyot dobban. És hirtelen

egyáltalán nem érdekli már, hogy ez itt nem a megfelelő hely és idő. – Nem, szerintem még egyáltalán nem tisztáztuk kellőképpen – mondja lassan,

megfontol tan, aztán szavai higgadtságával ellentétben hevesen és szenvedéllyel telten

újra a lányhoz hajol. Lenyűgözi az érzés, ami birtokba veszi a testét. Az, hogy nem múlik, hogy nem

enyhül, hogy átjárja és minden apró mozdulatnál, ahogy az ajkuk súrlódik, ahogy anyelvük egymáshoz ér, ahogy a lány keze a mellkasát érinti, ahogy az övé Edina fenekébe

markol, minden- minden mozdulattal több lesz, erősödik, és nem múlik, egy

ecs etvonásnyit sem. Ez az érzés marad, és betölti, és úgy érzi, ezt el sem lehet viselni…

Istenem, hiszen csak csókolóznak! Milyen lesz, ha szeretkezni fognak? Belehal? Ezúttal megint a lány húzódik el. Ákos tudja, hogy neki nem lenne ereje. Meg akarja

tartani ezt az érzést, mert soha semmit nem érzett még olyan mélyen, olyan erősen, mint

ezt a s zédületet. Nem akarja elengedni, nem akarja, hogy elmúljon, mint minden más… Annyira akarja, hogy maradjon…

– Talán… – pihegi a lány – talán most… ezt abba kellene hagynunk. Ákos félrebillenti a fejét, elveszi a kezét a lány fenekéről, majd felemeli és

hüvelykujjával végigsimít a lány duzzadt, kivörösödött ajkán. Milyen gyönyörű…

Napkelte csillanása egy harmatcseppen… Ákos mosolyog. Szeretné tudni, hogy mit érez

most a lány. Vajon ugyanazt , amit ő? Vajon ez számára is különleges volt? Több? Más?

Vagy ugyano lyan, mint bárki mással? Talán mégis jobb, hogy nem tudja, talán nem bírná

elviselni, ha kiderülne, hogy Edina számára ebben semmi különleges sem volt. A lány mosolyogva még utoljára ajkához érinti puha, ingerlő ajkát, nem csók ez, csak

érintés, egy szelíd simogatás, egy röpke búcsú – mint a távolodó madarak röpte. Aztán


29/167

29

megpróbál visszamászni az anyósülésre, de előbb a sebváltóba, aztán a műszerfalba veri

be a lábát. Mikor sehogy sem képes úgy mozdulni, hogy jó legyen, tehetetlenül felnevet.– Azt hiszem, itt ragadtam – mondja Ákosra nézve. – Egyáltalán hogy kerültem ide? – Azt hiszem, ahhoz nekem is közöm volt – feleli Ákos, és az ő hangjában is nevetés

bujkál. – És most nem akarnál véletlenül segíteni? – Igazság szerint nem – ingatja meg a fejét a férfi, és bár szeretné visszatartani, az

ajka mégis gyanúsan, árulkodón felfelé kunkorodik. – Miért? – kérdi meghökkenten a lány, aztán mintha megértené, elmosolyodik. –

Tetszik neked, hogy itt vagyok.

– Nagyon tetszik – bólint Ákos.

Edina játékos mosolya erre érzékivé és ravasszá válik, majd úgy mozdítja a testét,

hogy újra szorosan Ákos merevedéséhez simuljon az öle. A férfi önkéntelenül felnyög. – Boszorkány vagy – suttogja.– Lehet – kacsint rá a lány –, de ez itt és most akkor sem a megfelelő idő és hely, nem

gondolod?

Ákos jelenleg nem igazán tud gondolkodni. Ami azt illeti, nem is akar. Csak érezni,

mert így még soha nem érzett. Nézi a lányt, nézi a kék szempárt, és nagyon szeretné, ha

nem érezné, hogy lassan elillan a vágy, a szenvedély, nagyon szeretné, ha képes lenne

őket megtartani… Csak egy egészen aprót bólint, aztán segít visszamászni a lánynak az anyósülésre.

Nem néz rá, de érzi, hogy Edina őt figyeli, érzi a kérdéseket a tekintetében, érzi, amint

választ követelve neki szegeződnek. Ő azonban nem akar most beszélni. Még érzi a

vágyat, halványan még dereng benne, még nem múlt el teljesen, és őaz utolsó pillanatig

élvezni akarja, küzd azért, hogy megtartsa, elkeseredetten, eleve kudarcra ítélve, de

akkor is küzd… Mire visszairányítja az autót az útra, már szomorú komorság lesz úrrá rajta, aztán

nem m arad más, csak a jól megszokott üres nyugalom. Ha egyszer saját magát festené

meg, tompán fehér lenne az egész vászon, itt -ott halványan felsejlő, derengő színek, de

mind kopott, mind sápadt , visszhangtalan… Meglepi, amikor a sebváltón tartott kezére hirtelen Edina keze simul. A beletörődő

nyugalom nyomban elillan, pedig ez csak egy pihekönnyű érintés, nincs benne semmi

szenvedély, semmi érzékiség, mégis újra jön az a furcsa bizsergés, a nyomában pedig –


30/167

30

bár nem olyan elsöprő lendülettel, de ott van a vágy is, és amikor a lány finoman

megszorítja a kezét, majd otthagyja és nem veszi el, az érzés egészen egyszerűen nem

múlik. Ákos ajkán halvány, mégis boldog mosoly. Edinára pillant, de a lány csukott szemmel, bágyadt -boldog mosollyal az ajkán

hátradöntötte a fejét, és nem rezzen. Ezt a mosolyt is meg kellene festeni… Ákos nem tudja, miért érinti a lány, nem tudja, hogy maga miatt, miatta, vagy csak ő is

érezni akarja ezt a különös kapcsolatot kettejük között, de igazából ebben a pillanatban

nem is érdekli, mert az érzés továbbra sem múlik…


31/167

31

4. fejezet

„Bolondosan furcsák vagyunk” ( Ady Endre)

Mire lefordulnak az autópályáról Hanga-bokor felé, Dina kellemesen elbágyad. Bár

általában szeret beszélni, sőt, igazából a csend, ha társaságban van, nem nagy barátja, de

most mégse érzi szükségét, hogy ostoba vagy éppen felesleges fecsegéssel üsse agyon azidőt. Ákos mellett jó hallgatni, és lehet is – nincs feszélyezettség és zavar. Bár talán csakacsók miatt. Csókok, igazából – helyesbít magában Dina halvány mosollyal. Furcsa, hogymáskor és mással talán pont egy ilyen váratlan és heves csókolózás után jönne a tétova

zavar, Ákossal mégis úgy érzi, hogy közelebb kerültek egymáshoz – mintha átszakadtvolna egy gát, ami eddig határt emelt kettejük közé. Most nem fél megérinteni, sőt,

inkább természetesnek tűnik, hogy keze a férfi kezén pihen. Bár azért ez nem változtat

azon, hogy Ákos még mindig zavarba ejti. Mert még mindig nem érti egészen őt. A férfi a ház előtt kiszáll az autóból, kinyitja a kaput, majd visszaülve bekanyarodik az

udvarra. Kevés fény szűrődik be az utcáról, de Dina így is megállapítja, hogy vad,

burjánzó és féktelen a kert – Ákos vagy nem szeret kertészkedni, vagy jobb szereti a

kev ésbé szabályozott, rendszerezett természetet, a lány ez utóbbira tippel. Ahogy a férfi leállítja az autót,Dina megpróbál kicsit több életet verni magába – nem

nagy sikerrel. Elnyúzottan, egy hatalmas ásítás kíséretében száll ki az autóból. – Fáradt vagy? – kérdi a férfi. – Kicsit. Hosszú éjszakám volt tegnap – feleli Dina.– Ünnepeltél valamit? – Nem, csak simán lerészegedni támadt kedvem – vágja rá a lány kicsit talán nyersen,

de ez az igazság, nem fogja szépíteni. Bármi is van kettejük között, vagy bármi is lesz, jó,ha a férfi mindenestül megismeri – nincs szükség illúziókra és hazugságokra.

– Miért? – kérdi a férfi őszintén, és Dinát meglepi, hogy nincs egy szemernyi ítélkezés

sem a hangjában. Talán ezért mondja el az igazságot. – Olykor muszáj tompítani a világot, különben bediliznék – vonja meg a vállát –, de

azért már jobban viselem, mint kamaszként – fűzi hozzá kicsit könnyedebb hangon. – A világot vagy az ivást? – sandít rá a férfi.

– Mindkettőt – mosolyodik el Dina, miközben a kocsi hátuljához lép.– Vad kamasz voltál? – kérdi a férfi, ahogy kinyitja neki a csomagtartót.


32/167

32

– És ez még csak nem is fejezi ki rendesen, igazából rettenetes voltam. Nem lehetettvelem bírni. Tomboltam és közben mindent megtettem azért, hogy romboljam

önmagam. – Drogos vol tál? – Most először mintha valami félelem- és tartásféle csendülne a férfi

hangjában. Dina örül, hogy legalább ezzel kapcsolatban megnyugtathatja. – Nem, de kipróbáltam ezt -azt. Hála az égnek sose kattantam rá egyikre sem, az…

nem, ebbe nem szeretnék belegondolni – rázza meg a fejét Dina. – Nagyon… ostoba és

felelőtlen kamasz voltam, sőt, igazából csak pár éve lettem valamivel… normálisabb – mondja, és kiveszi a csomagtartóból a hátizsákját.

– Mi történt? – Valaki önmagamért szeretett, úgy, ahogy vagyok, így elhittem, hogy talán nem

vagyok annyira lehetetlen.

– Kicsoda? – A férfi hangjában rosszul titkolt féltékenység, ami megmelengeti Dina

szívét. – Kamilla – mondja mosolyogva, majd a vállára emeli a táskát. A férfi lecsapja a

csomagtartót, aztán a kezét nyújtja.– Add, hozom én – ajánlja fel. – Elbírom. – Hát nem hagyod, hogy lovagias legyek? – kérdi játékosan Ákos, de nem engedi le a

kezét és nem is mozdul. – Nagylány vagyok már. – Attól én még lehetek lovagias. – Nem hiszem.– Miért? – Ha ez mese lenne, te le nnél a gonosz szörnyeteg, aki elrabolta az ártatlan, szépséges

királykisasszonyt, vagy legalábbis valami ilyesmi – magyarázza Dina, aztán megfogja a

férfi kezét. – De nem bánom, igazából mindig jobban bírtam a szörnyetegeket, mint a hős

lovagokat.

– Ezt őszinte örömmel hallom – motyogja Ákos.Kézen fogva mennekfel a teraszra, és a férfi inkább ügyetlenkedik a bejárati ajtó

kulcs ával, de nem engedi el a kezét, amitől Dina szíve gyorsabban kezd dobogni. Végül

Ákosnak sikerül kinyitni az ajtót, villanyt kapcsol, aztán sután körbemutat. – Hát… itt volnánk. Ez a nappali.


33/167

33

Dina körbenéz. Az első, ami megfogja, hogy nincs semmi egység, pedig olyasmit várt

Ákos higgadtsága és rendezettsége miatt, de úgy tűnik, mégiscsak több benne a

szenvedély, még ha csak ritkán mutatkozik is meg – végül is művész, szóval talán nem

csoda, hogy nem hagyományos a lakás berendezése. Egy hatalmas kanapé van középen,

előtte dohányzóasztal, szemben vele tévé, a fal mellett könyvespolcok, komódok – demind más, az egyik faragott, a másik egyszerű, némelyik fenyő, de akad világosabb és

sötétebb fa is, az egész furcsán össze-vissza, és mégis otthonos, barátságos a hangulat,

nem érződik úgy, hogy bármi is kilógna a sorból, pedig hát semmi sem egyforma. – Szép – mondja végül Dina, mert a férfi láthatóan választ vár. – Köszönöm – mondja Ákos, és a lány csodálkozva veszi észre, hogy Ákos mintha

kicsit megkönnyebbülne az „ítélettől”. – Gyere – húzza maga után a férfi –, megmutatoma konyhát.

A nappalitól és az igazából nem különálló előszobától boltíves átjáró választja el a

tágas konyhát. Itt is kellemesen meghitt a hangulat, nem hideg és nem steril, látszik,

hogy használják, hogy szeretik ezt a helyiséget . Aztán Ákos már húzza is tovább vissza a

nappaliba, majd az onnan nyíló keskeny folyosóra. – Ott van a fürdő – mutat a szemben lévő ajtóra a férfi –, mellette a műterem, ez itt a

hálószobám – int a mellettük résnyire nyitva hagyott ajtó felé, majd pár lépéssel arrébb

vezeti –, ez pedig itt a tiéd – nyitja ki az ajtót. – Nyugodtan pakolj le – mondj a, és

érezhetően vonakodva elengedi a lány kezét. Dina nem mondja ki, de arra gondol, hogy nem valószínű, hogy erre a szobára túl

sokáig szükség lesz… – És most? – kérdi a férfit, ahogy ledobja az ágyra a táskáját.– Hát… nem vagy éhes? – kérdi félszegen a férfi. – Nem, köszi – ingatja meg a fejét Dina. – Elég volt a lasagne. Mit szólnál hozzá, ha

néznénk valami filmet? – veti fel hirtelen ötlettől vezérelve. – Rendben, de én választok. – Hol marad a lovagiasság? – biggyeszti el a száját a lány. – Te mondta d, hogy nem kérsz belőle, szóval választhatok? – húzódik kicsit gúnyos,

féloldalas mosolyra Ákos ajka. – „Álmodik aNyomor ”, és mielőtt közhelyekkel gyanúsítanál, közlöm, ez idézet volt

Adytól. – Most viccelsz.


34/167

34

– Nem én! – Dina méltatlankodása jeléül kihívóan csípőre teszi a kezét. – Ha nemhiszed, keresd meg, kiszúrtam a polcodo n az Ady összest.

– Nem fogom azért Ady összes versét átnyálazni, hogy ezt megtaláljam, egyébként is

elhiszem – mondja a férfi, aztán komolyan Dina szemébe néz. – Bízom benned – fűzihozzá halkan, és talán éppen ezért minden korábbi szavánál jelentőségteljesebbnek

érződik ez a kijelentés. Dina azonban most nem akar komoly lenni – tetszik neki akönnyedség és a játékosság, mert egyszerűbb így.

– Remek, akkor viszont én választok filmet.– Te tényleg boszorkány vagy – nevet fel a férfi. – Ó, igen, ravasz boszorkány! – Jó,legyen – adja meg magát Ákos –, de nem lehet romantikus.– Szerencséd van: nem rajongok a romantikus filmekért, és egyébként is, valami

hidegre vágyom, jéghidegre. Szóval Holnapután.– Hideg filmre vágysz? – néz rá Ákos megemelt szemöldökkel, és ez annyira jól áll

neki, hogy Dina szíve belesajdul. – Aha. És szeretem a katasztrófafilmeket. De ha inkább Kevint néznéd, lehet az is,

csak az első rész. – Nyáron karácsonyi filmet? – A Reszkessetek, betörők ! örök klasszikus, mindegy, milyen évszak van – oktatja ki

Dina szándékosan tudálékosan. – Holnapután – vágja rá a férfi. – Holnap viszont én választok. – Holnapután? – vigyorog rá Dina, mire Ákos megragadja a kezét és magához húzza.

Dina önkéntelenül fonja a karját a férfi dereka köré, aztán felnéz rá, mire a férfi szelíden

elmosolyodik.

– Holnap.– Hát jó – vonja meg a vállát Dina, és hagyja, hogy Ákos kézen fogva visszavezesse a

nappaliba.

– Megvan neked a film vagy le kell tölteni? – Szerencséd van: én is szeretem a katasztrófafilmeket – somolyog rá a férfi, majd

hagyja, hogy Dina leüljön a kanapéra. Ő maga az egyik polcról leemeli a dvd-t – eredetigyári –, kiveszi a tokból, majd bekapcsolja a tévét és a lejátszót .

– Kérsz valami nasit? – veti fel a férfi, míg a lejátszó betölti afilm menüjét.– Hát… mi van?


35/167

35

– Sós mogyoró és… sós mogyoró. – Akkor… – mímel töprengést a lány – azt hiszem, a sós mogyoró jó lesz. – Inni?– Sör? – veti fel Dina.– Van. Poharat kérsz hozzá? – Nem.Ákos elindítja a filmet, majd kimegy a konyhába. Dina szekrény nyitását -zárását,

tálak zörrenését és zacskó csörgését, majd a mogyoró tálba kopogó zörgését hall ja, aztán

pedig üvegek koccanását. A férfi egy bambusztálkával és két kibontott sörrel a kezében jön vissza. A két sört

leteszi az asztalra, aztán leül a kanapé másik felére, de a tálkát nem középre, hanem az

ölébe teszi, aztán Dinára sandít. – Ha szeretnél sós mogyorót, közelebb kell jönnöd. – Most nagyon ravasznak hiszed magad, mi? – morogja a lány, de azért Ákos mellé

csúszik. – Az is vagyok – súgja közelebb hajolva hozzá a férfi. Dina megborzong, ahogy a

lehelete a fülét simogatja. Válaszul gyengéden oldalba böki a férfit, aztán viszont a filmre

fordítja a figyelmét. Körülbelül tizenöt perc az, amit kibír így. Ropogtatják a sós mogyorót, kortyolgatják a

sört, és bár a film megy, Dina nem sokat fog fel belőle, amit egyértelműen Ákos túlzott

közelségének tud be, ezért aztán visszahúzódik a kanapé másik oldalára. Kicsit lejjebb

csúszik, hogy a karfán megtámaszthassa a fejét, és úgy nyújtja ki a lábát, hogy véletlenül

se érjen a férfihoz. Ákos leteszi a tálkát a dohányzóasztalra, aztán a kanapé másik karfájának dől, és ő is

felteszi a lábát, mégpedig szándékosan úgy, hogy szorosan a lányhoz simuljon. Dina

rápillant, de Ákos a tévét nézi – azonban a kis mosoly a szája szegletében elárulja. Úgy

dönt, nem teszi szóvá, és több-kevesebb sikerrel úgy tíz-tizenöt percig megint sikerül afilmre koncentrálnia, aztán azonban elköveti azt a hibát, hogy Ákosra pillant. A férfi őt

nézi, és hiába kapta rajta, nem fordítja el a fejét. Csak mosolyog. Dina arra gondol, hogy

ez olyan csókolni való mosoly, amitől aztán megijed, és kiböki: – Nem is nézed a filmet. – Te sem – fut szélesebbre a férfi mosolya. – Mire gondolsz?– „S mi lyen furcsán nézzük magunkat S milyen furcsán néznek most minket.” Ady.


36/167

36

– Gyakran gondolkodsz versekben? – kérdi félrebillentett fejjel Ákos. – Gyakran gondolkodsz képekben? – kérdez vissza Dina egy szelíd mosollyal. – Festő vagyok. – Honnan tudod, hogy én meg nem vagyok költő? – emeli meg a szemöldökét a lány. – Miért, az vagy? – Néha írogatok… – mondja, és már ahogy kimondja, nem érti, ezt miért is kellett

elárulnia. – Tényleg? – A férfi hangjában kíváncsiság, meglepődés, és Dina érzi, hogy Ákos

vágyik arra, hogy láthassa a verseit. – Igen – vonja meg a vállát szégyenlősen. – De hálás lennék, ha ezt nem reklámoznád,

nem tudja senki. Vagyis te most már tudod, de más senki – mondja kicsit zavartan.– Komolyan?Most miért néz rá így? Ennyi… szeretettel? Nem, biztosan nem. Inkább… meghittség?

Hogy nézhet valaki meghitten? – Komolyan – bólint, és visszafordítja a fejét a tévé felé. – Köszönöm. – Mit? – pillant Ákosra. – Hogy velem megosztottad.Dina nézi a férfit. Elmerül a kék tekintetben, a benne lágyan hullámzó mélységben,

abban a rengeteg érzésben, ami ott kavarog… – Ne éld bele magad – jelenti ki hirtelen Dina nyersen és keményebben, mint

szeretné. – Mibe? – húzza össze a szemét a férfi. – Ebbe… – int Dina kettejük közé tétován. – Nem tudom, mit akarsz tőlem, már

azonkívül, hogy le akarsz festeni és… – elakad, de aztán úgy dönt, csak azért is kimondja,

végül is mi értelme takargatni az igazságot? – le akarsz fektetni… de ne várd, hogy több

is legyen.

– Miért? Szerinted nem lehetne? – kérdi higgadtan, nyugodtan Ákos. Dinát kicsit

bosszantja, hogy nem jön ki a sodrából, bár hogy miért, azt nem érti. – Nem hiszem.– Miért? Dina nem válaszol. Nem azért, mert nem tudja a választ, hanem azért, mert nem

tudja, hogy mondja el. Néha nincsenek megfelelő szavak.


37/167

37

– Voltál már szerelmes? – kérdi a férfi, mikor rájön, hogy az előbbi kérdésére nem fog

válasz érkezni. – Nem, de… – Dina megint elakad. Hol vannak a szavak, amikor szükség lenne rájuk? – Igen? – biztatja szelíden Ákos. – Mindegy.– Engem érdekel. – Nem tudom megmagyarázni – hárít Dina. Nem akar most ebbe belemenni, talán

soha nem is fog akarni. Vannak dolgok, amelyekről nem lehet beszélni. Amelyek csak

vannak, az ember megszokja őket, mert mást nem tehet, és úgy tesz, mintha nem is

lennének, még akkor is, ha ez lehetetlen. De az ilyesmiről nem lehet beszélni.

– Megpróbálhatnád. Dina nagyot sóhajt. Nem akar hazudni, ezért aztán keres egy másik igazságot, hiszen

abból rengeteg van, nem igaz? – Engem… nem szoktak hosszútávon elviselni. – Ezt vegyem figyelmeztetésnek? – mosolyodik el keserédesen a férfi. Mintha

egyszerre gondolná komolyan a kérdést, és mintha igyekezne visszatérni az iménti

könnyedséghez. Pedig a kettő együtt nem megy. – Vagy fenyegetésnek, ahogy tetszik – mondja Dina, de maga sem tudja, hogy

komolyan gondolja-e.

– Fura lány vagy. – Sokan mondták már. – Beletörődés van a hangjában, és talán némi halvány, tompán

visszhangos fájdalom. – Nekem tetszik – mondja Ákos, és mosolyog. Úgy mosolyog, mintha Dina olyan kincs

lenne, amiért akár kalóznak állna és hajóra szállna és megküzdene ezer tengeri

szörnnyel… – Most még… de később… Ákos mosolya halványul, de nem tűnik el. A szemében komolyság csillan. – Mi lesz, ha később is tetszeni fog? – Ne mondj olyasmit, amit nem gondolsz komolyan – figyelmezteti lágyan Dina,

megadva az esélyt arra, hogy a férfi visszakozzon. – Miért ne gondolnám komolyan? – néz rá értetlenül Ákos. – Mert igazából nem akartad feltenni a kérdést. – Honnan tudod?


38/167

38

– Mindig összehúzod a szemed, ha olyasmit mondasz ki, amit nem akarsz – magyarázza a lány, és közben úgy csinál, ahogy Ákos szokott. A férfi meglepődve néz rá.

– Tényleg? – Igen – nevet fel Dina halkan és erőtlenül. Ákos egy pillanatra elfordítja róla a tekintetét, a lány már azt hiszi, ezzel vége is a

beszélgetésnek, de a férfi hirtelen újra ránéz. A tekintete elszánt és kemény. – Ugye tudod, hogy csak azért, mert valamit nem akarok kimondani, még nem jelenti

azt, hogy nem gondolom komolyan?

– Hát jó – nyugtázza Dina. – Ha úgy is lesz, akkor azt majd később megbeszéljük. Mi

lenne, ha most csak… – Nem találja a megfelelő szavakat, de a férfi bólint. – Jó. – Fura, hogy értesz… félszavakból is… – Igen, tényleg fura… Mindketten visszafordulnak a tévé felé. Ezúttal Dina talán egy percig bírja, aztán rá

nem jellemző bizonytalansággal megszólal: – Melléd bújhatok? Fogalma sincs, miért kérdi. Fogalma sincs, miért akarja. De most mégis jólesne a férfi

közelsége, mert érzi, hogy kezd szétcsúszni – máskor ez az érzés kergeti ki az éjszakába,

máskor ez az érzés önti belé az alkoholt, de most… most csak jólesne, ha ezúttal nem

saját magának kellene összetartani magát, hanem lenne más… „Valaki. Más. Akárki.” Már

megint Ady. De legalább ezúttal nem listát gyárt… – Igen.Dina elmosolyodik a határozott válaszon. A férfi a kanapé széle felé csúszik, így Dina

bekucorodhat mellé. Mielőtt azonban a férfi vállára hajtaná a fejét,Dina még megjegyzi: – De nincs tapizás. – Pici se? – kérdi Ákos, és Dina nem tudja eldönteni, hogy most csalódott vagy csak

remekül szórakozik. – Pici se – mondja, majd a férfi vállára hajtja a fejét. A lábuk összegabalyodva, keze a

férfi hasán, hogy mikor kerül rá a férfi keze, nem tudja, de így összefonódva, furcsán

békésen fekszenek, és már nem érzi, hogy szét fog csúszni. Nem érez semmit, csak

nyugalmat, és ez jó. Könnyű és egyszerű. Mint a vízen lebegni és a felhőket bámulni. Dina

mosolyog. Holnap ezt is megteszi majd, ha úszni megy – végül is részben nyaralni jött…


39/167

39

Fogalma sincs, mennyi idő múlva, Ákos légzése csendes szuszogássá szelídül. Dina

óvatosan a hasára fordul és felkönyököl. Nézi a férfi kisimult arcát, a finom ráncokat a

bőrén. Hány éves vajon? Pedig Kamilla biztosan mondta már… Megvan: harmincnyolc,

vagy legalábbis ott körül. Tizenkét év van köztük – az nem is olyan sok.Dina megrázza a fejét. Mihez nem sok?Hirtelen feltolja magát és a sarkára ül. Ez nem mehet így tovább. Szép,hogy

eljátsszák itt a szerelmespárt (vagy még inkább talán a friss házasokat), de… neki ezt át

kell gondolnia.

Visszahúzódik a kanapé másik oldalára, majd halkan és óvatosan lemászik. Épp csak

elindul, amikor megtorpanásra készteti a férfi álomtól sűrű hangja. – Baj van?Dina visszalép a kanapéhoz. – Csak rágyújtok. Aludj! – suttogja, és puszit lehet a férfi homlokára. Megvárja, míg

Ákos szeme újra becsukódik, csak akkor hagyja magára. A teraszon az első rattan fotelhez lép, leül, majd felhúzza a lábát és szorosan átöleli.

Igazából nem akar rágyújtani, csak el kellett távolodnia Ákostól, mert a közelében

képtelen gondolkodni. A férfi nyugalma már-már túl sok, és Dina nem szokott hozzá,

hogy nyugodt legyen – ide gen, ismeretlen és kicsit talán pillanatokra nehéz is ez az érzés

számára. Elmerengve figyeli az éjszakát. A sötét által összemosott, komor színeket. Hallgatja a

halk neszeket – a szél susogását,a tücskök ciripelését, egy bagoly mély, öblös huhogását.

Körülötte szúnyogok döngicsélnek, de nem hessegeti el őket. Csak ül, mered maga elé, és ahogy hagyja, hogy ráfonódjon az éjszaka, gondolkodik.

Fél. Ez egyértelmű. Fél, mint… „mint a természet éjfél idején, hangtalanúl és jelzés

nélkűl” – tessék, már megint versben gondolkodik, de hát Pilinszky az egyik kedvenc

uvegsziv - kia

Documents