Vargha Magdus

Szerelmek, gyerekek, egyebek

Még nem vagy több

Még nem vagy több, mint egy távoliarc, fájós szépségeddel betakarsz

gyere közelebb, gyere közelebb hozzám!

Hűvös ujjaim alatt énekelszforróságomban elheversz,

áradjon szét, áradjon szét bennünk a zene!

Ez már tánc volt, ez már egész,egyszerre mozdulunk, mikor elérsz

ne üldözd el, ebben a percben még ne engedd el!

Kemény az ajtó, erős a zár, kinyitninem lehet, csak üssük tovább,

törjön a szabadság, törjön már végre ránk!

Ahogy az élet megnyomott, téged a falhoz szorított,

Közöttetek, mindig közöttetek álltam én!

Nem különbek voltunk, csak ostobák,Ütöttelek, hogy ne üssél továbbüvöltsél fel, üvöltsél fel, ha fáj!

Nem gyilkos vagyok és nem áldozat,álomtalanul hordom az álmodat.

Veszíteni? Így csak a győzelmet lehet távol tartani!

Tegnap egész éjjel esett a hó.Kicsik vagyunk és a nagy takaró.

A puha sötétben rám hajtottad a fejed.

Kézzel nem ütöttél

Kézzel nem ütöttél. Csak az indulat.

Elporladtam régen.Sunyi termesz harag.

Arctalanul küszködtem,nem voltam, csak érted.

Klórszagú lepedőissza fel a véred.

Gyilkosom, édesem

gyilkosom, édesem,minek a korbács,

a messzi mennyországcsöndben elúszik,

ha csak intesz,mert izzok

ilyenkorvégre nem félek,

a sárkányokcsak nekemjátszanaklantjaikon. Győzelem!

Míg lejár az órám.Égett testem felett

magasan szálla kacaj!

Hol vagy, kit szerettem?

Ez már a búcsú. Talán tudod.Nem vehetett sem az

erőszak, sem a börtön,sem a némán töltött évek,sem a verések, és végül

önként teszed meg.Hiába csonkítod magad.

A félelem marad.Dagadtra zabálja magát,míg te egyre vékonyodsz

a bőröd alatt.

Hiányzó mozdulatok

Régóta várom a pillanatot. Az ég gyertyáival együtt kihunynak,

majd újra fellobbannak, égneklelkeink.

Hiányzik még néhány mozdulat. Morzsás ágyamban csinálj helyet.

Fészkelj be mellém, sírjál helyettem,s ha megérkeztél, hadd öleljelek.

Párban küldöd-e?

Már nem tudom, párban küldöd-e földünkre e sok kósza lelket.

Szívemből kiszakadva mégis kérlek, hogy férfit felemként szeressek.

Tudatlan lábaimmal botladozva,tüzed erejétől is remegve,

félemberként sóváran várok,egésszé tevő kezedre.

Párhuzamosok találkozása

Homlokodon fölszáradta könnyű hajnali álom,szederlekváros kenyeredátlényegül a számban.

A világvégi űrbenszerelmünk könnyű sátor. Piros takaród alatt előszörsírásba keveredett a mámor.

Ugye eljössz még, hogy vendég légynálam, van egy párhuzamos világom!Törékeny lelkekhez kötözve imbolygok a homályban.

Győzködöd magad, röhejes vagyahogy a mentségeidet darálod..Görcsös kezeid a combodhoz szorítod,Már tudom, minek az ajtajában állok.

Keserű szájjal forgolódsz, majd felülsz a hold korongjára akadt ágyban,Félsz, hogy elveszítesz, bár nem kellek.Magadra maradsz egy őrült világban.

Fulladoztál, mert nem a tiéd volt, csak kölcsön kaptad tőlem a vágyat.A szavak be se jöttek, csak ültek odakint, verítékeztek a homályban.

Mozdulataink átitatódtaka befelé nyelt könnyel. Nem hadakoztunk, csak tőrébe estünka másikból áradó közönynek.

A gyűlölet tegnap tócsákba gyűlt,ma már körbenyaldossa a házat, hogy könnyebb legyen, a végéncsak megütsz majd, fölsebezed a számat.

Síró kezeid, s hogy az asztal alatt átnyújtod a lábad, majd

megrémít, hiszen bennemrégen haraggá kövült a bánat.

Nem remélek, mire a lélek kiszáradt tagjainkon felkúszva

halott lelkünkbe árad. Csak azt kívánom, gömbölyödjék

a messziről küldött bocsánat!

Rebbenő kismadár

Fogaid alatt miért vacogok?Ha rám nézel, mitől vakulok?Nevetésedtől miért reszketek?

Ölelésedben nem növök, elveszek.

Rebbenő kismadár,kezem fejedre száll.

Ha félek

Ha félek, majd te fogd a kezem.Ne reszkess,

túl sok-sok gyilkos pillanatona szentség

már nem remény lesz,hűs bizonyosság.

Borulj fölém.

7

Ha félsz is

Ha félsz is, ne fogd a kezem, s ne reszkess.

A halál már régi vendég nálunk,egy hideg téli reggel érkezett.

Először a sufniban aludt.Valaki megmérgezte a macskát.

Aztán az erkélyajtó küszöbéről nézett, a szívem után a vastagbelem is vérzett.

Mikor a kutyával végzett a rák meg a hőség, kitettem neki a kertbe egy ülőkét.

A befüggönyözött szobából nem láttam,féltem a végén még megöli a vágyam.

Mire azt is elveszítettem,Ő már itt feküdt mellettem.

Hiányzik, ha sokáig nem látomSötétből a Világosba vágyom.

8

Merre visz innen az áradat?

Merre visz innen az áradat, kedves?Látom-e még arcod, a sírástól nedvest?

Hordalékká vált-e, mindaz, amit tettem?A szennyes-szent árban úszva,

vajon kit szerettem?

Máskor történt

Törött szárnyaid a holdsugárban,finom leheleted

a számban,fáradtan ölelsz

az ágyban.

Tétova csókjainkegy régi hamvadásban.

Csontjaink fénylenek a vesszőkosárban.

Árnyak kergetődznekegy folyóparti házban.

9

Kettős csönd

Csönd ül a kertben.A macska mögöttem

egy másik időben oson.

Reszketve várom,a törékeny álom,

legkisebb halálom

hova röpíthet engem.A földszagú kertben,

a fölszabdalt csöndben,

rigók trillája fogad.Csak nőjön a fogad!

Csontodra hús tapadjonember, kicsi ember!

10

Kata

Kék volt a bőröd,Merev kis kezed.

Tünékeny létezésed, Végül lett neved.

Égtél, bimbónyi tested.Veled én is.

Romlott haragtól.lassú lázban.

Lélek homálya, pokla, mérgeazt hitted, legyőztél

Nagy Úr?

Meztelen testedKatikám, lépdelszaz égi hóesésben,

kicsiny kék babám.

11

Rebeka

Elfolyt a vizem. Pici lány.Kihűlt a fészked,

s te föl mégse repülsz.Sok kis halál után

hasadt remény.Csontos angyalok a szobában.Mellém fekszenek az ágyban.

12

Két vers Ervinnek

I.Árva vagy lelkem.

Szép szemeidkomor méltósága

szívembe mar,s irigylem árvaságod.

Elveszettségemcéda ragyogás.Néma állatoklátogatnak.

Víz híján

véremet isszák.Ki ment ki engem

A tantaloszi kínból?Szájadra hajolok.

Arcod helyén homok.

II.Szívemen a néma sebhelyek

ragyássá tették bőrömet.

Álom már minden mozdulat,csak feküdni a hó alatt.

Hold világítsa meg jöttödet,fagyástól felmart testemet.

Fáradtan harcolok veled,hogy ölbe ne végy, és meg ne szeress.

13

A megbocsátás napjai

Ó hány éjszakán át reméltem,hogy eljössz és megbocsátod

az engem eltorzító csúnyaságot!

Szépségem jeltelen és céltalan,mert bilincsbe vertem. A mélyben

már látásodat se remélem.

Gyertyámat végigperzselőirgalommal

magadhoz ölelsz.

A Khazad-dŭm mélyén

A Khazad-dŭm mélyén ülve ért utol a szárnyatlan este. A néma csarnokbanpuhán bepólyált a sötét. Az aragornok,

s az árnyak elmentek. Fájt nekem, hogy többénem fogom meg senkinek a kezét.

14

Máriamagdolna Máriának

Szűzanyácskám, ki ringattad a legédesebb testet,

ne engedjél megmaradnunk bánatba esettnek.

Gyengeségünk ne vádoljadnyissad meg a szíved,

rengessél reggeltől napestig, Gyógyítsd bűneinket!

15

Volt, ki szívét megtagadta tőlem

Volt, ki szívét megtagadta tőlem.Fájt neki, hogy fáradtan,

fásultan is többet reméltem.

Míg végzetembe gabalyodva éltem,a múlttól s nem a jövőtől kértem feloldozást, míg rá nem jöttem

kevés ez, hogy magamat beszorítsam menny és pokol közé,

s újra álmos gyerekként hallgassam

fejem felett a tompa vasollók csattogását, míg büszke szárnyas énem

helyén csak köd marad, s hogy volt, már

én is csak álomnak vélem.

A semmi küszöbén, időn és téren kívül zokogtam, hogy küldő szándékodat visszatartsam, hiába.Túl a halál szüntelen sürgetésén és félelmén,már nem bánom. Lábujjaim begyökereztek.

16

Hajnali beszélgetés

Fáklyaként lobbantál az éjbe!Áldott csendedből nézelődveemlékszel-e még ránk, s hogy

mi történt, kis testedsüllyedt, míg lelked könnyűvé

olvadva magasba szállt?

A sírodon üldögélveeligazgatom az emlékedet.

Kicsi voltál, törékeny,mennyire féltettelek!

Erőd akkor csak rejtve formált,mióta elmentél, szemed

parázsló hűvöséből merítve élek, másként keverve

porból, reményből új napot.Nem kérek többé már tőled sem varázslatot,

poharat, újra látom

didergő szépségét az égnek,a fájdalmat nem űzöm tovább,

kopott kabát egy régi szürkületben, álmodom új szerelmet, kérek új napot,holdat, félénk fényűt, akit átkarolok.

17

Mi az, mit még megoszthatnék veled?

Mi az, mit még megoszthatnék veled? Azidőtlenségben tétován toporgó reményeim

kérhetik-e, hogy fogd a kezem, míg az elmúláslassan gyökeret ver bennem és megszelídít?

Mint lelkes telepesek, a tengeren nagyra nőttkörmeinket vájtuk e földbe, visszatért lelkünk

megkapaszkodni a kósza időbe, raktuk a téglát,sandán lestük az áldozatot, hogy biztonságot

adjon a félelem kusza erezete a lelkén, hisz olytörékeny a lényünk, a sötétségben némán szívünkre

kúszó sápadt lények tartják rabságban, amit érzünk,és okos szavaink is csak őket szolgálják akaratlan.

Hány éven át űztem sértetten az álmot, hogy egyszer befogad, mi százszor kitaszított, de reggelre átázotta nyúlós lében a szárnyam, s csak nyakaltam a kávét,

vártam a szabadulásra, s rettegtem a magányért.

Mikor a pályaudvaron megcsókoltad a szájam, majda hosszú sétán kínos titkaidat öntötted kérdve elém,hogy kellesz-e nekem így is, a hideg tavaszi fényben,

már tudtam, érdes kezed fogja majd kis kezem, mikor

a megbékélés napjai végre elérnek, s az újonnan érkezőkmár nem korbácsként és nem törvényként gyötörnek, s haa küszöbön állok , és sápadtan visszanézek a kusza életre,

amit éltem, megköszönöm majd, hogy könnyűvé tetted nekem az elmenetelt.

18

Istenem fogd a kezem

Istenem fogd a kezünket, mikor lelkünket beborítja az Árnyék,Lángol a csipkebokor, remélem Mózes hallgatja a hangod, a sárba

tapasztva arcát, de szólsz-e hozzánk is, az elhagyatottakhoza táborban? Szent hegyeidet megközelíteni közülünk ki kívánná?Mohó szívünknek csak halált osztana isteni fényed, messzire űzminket onnan a fáklyák látványa, égnek a lelkek, kik csapdádbaestek egy nyári délutánon, egy homályos hétfő reggel, megpihent

rajtuk a fényed, s többé már hiába menekülnek, a látható napokhozhiába láncolják létüket, bújnának vissza otthoni ruháikba, hiába,

idegenné váltak, már más a szaguk, nincsen kegyelem egyéb,nem vezet ösvény hátra, örvény vár rájuk akárhova néznek.

19

Bár….

Bár tudtad a leckét, mi a rend, ami összetartja a lelked,s úgy hitted, az méltóságod alapja, hogy kifelé nézel,

ha befele fáj, aztán nyúlsz a pohárért, de minden évben időben felásod a kertet, a gyengédség lágy kapui mégiszárva maradtak előtted, s te váltál konok haragosává

mindannak, ami nem a tiéd, halkan dudorászik a neszező sötétben, s ha távol nem tartod, buja indáival körbefonja

a házad.

Bár tudtam, ha végre megtanulok finoman billegni ahosszú ruhákban, megszokom az ágyat, s már nem tartom

éjjel magam mellett a fegyvert, sajnálni fogom a múltat, hiszbiztonságot csak mímel a páncél, hamar lekerül, s csak csupasz testemet adom, ha remélek őszinte szerelmet, én mégis, feletted is, győzni akartam, féltem alattad, mert a karmos erőszak képeikonokul visszajártak a múltból, míg magadat legyőzve, át nem

öleltél.

20

Elvesztem

Elvesztem, mire rám találtál a sarkon,csámpásan a barna szövetgatyámban

álltam, már régóta nem szopom az ujjam,de nagy a kísértés, nem ér semmit a tiltás,

ha nincs egyéb kötőanyag a szavakban,csak bárgyú szabály, mert kéne hogy talpalegyen az égnek, s teteje ennek a földnek, s

apa- és anyaszagú lények kössék össze a kettőt!Nélkülük oly könnyen csusszan ki a szánkból:

„Hozd csak a pénzt és add nekem az autód,törd ki a babájának a lábát!”, régóta elfogyottbelőlem az igazi hatalom, sebeket én már csak adni tudok, nem a gyűlölet kerget, értsd meg,

csak kell nekem a rend ebben a huzatosvilágban, hogy tudjam, én vagyok fent,

én tartom kézben a dolgokat, és engem nem érhetmeglepetés, te meg, aki csak ütéseket kapsz, shallgatsz, úgyis csak félig lehetsz az enyém,

mert magad választottad az áldozatot, te vagy aki mindig visszautasítod a sorsot.

Inkább elvesznél a tükörben?Nézz a szemembe és fogadd el a harcot!

Régóta remélem, hátha találok a tébláboló lények közül egyet, kinek a köpenye alól

már nem csak a nyálkás félelem kúszik elő. Istenem, Uram, megszelídíthet-e még az erőd?

21

Rám néztél

Rám néztél, s többé már hiábafutnék el előled, jó, hát maradok,csak hagyd, hogy végre kinyissam

a szájam, s kiszökjön belőlem a lélek,míg lassan bontogatja a szárnyát,

alatta sír és nyugtalankodika fészek.

Intesz, s én már nem üldögélhetektovább Kövér Hölgyként, az édeskésálmok ölén a penészes pincelejárón,Képzelt történések és terek csipke-

hálójába burkolózva nem bámulhatomálmosan a tévét, sem a szédülten

futkosó

bogarakat, túl jól megvoltam velükitt a homályban és a piszokban,

hónapszámra csak kuporogtam,néha aggódtam, ki fizeti a tévét,

a hajam foltokban kihullott, sárga pongyolámon elhervadtak

a rózsák,

röhögök magamon, s rajtam a rák, a belemben, kéne egy kicsit élni még, de fárasztó a remény, nem kell a harc már,

jól vagyok magamnak így, a filmekensírok azért, ostobaság, de nálam mindigkönnyen áll a nevetés, csak az igazi sírás,

az a nehéz.

22

Melinda

Tegnap véget ért számunkra hosszú álmod, mamár új napra ébredsz szépségem, nem kis testedőrzi, jól-rosszul, tovább, tanulságunkat, áttört

rózsaablakként a magasból nekünk ajándékozottdrága fényed.

Bandit sem űzi már a lázongó remény, enged elrepülni,bár finom létezésed úgy belefészkelte magát testének

minden kis zugába, semmi sem oldja ki többé onnan közös lényetek, álmokban úszó drága testedet karjában nem

tartja tovább.

Mint húsvéti prédikáció a jeges tavaszban, hajlítsd szívünketUrunkhoz, Ő tud oly titkokat fülünkbe súgni, hogy sok év után,

nélküled merjünk élni tovább. Kopár világ. Nem baj, ha haragszunk, vigyázzunk a helyedre mégis az asztal sarkán, s a kutyádra, arra, hogy

el ne felejtsük

minden hajnalban teletölteni a tálját, s neked odatenni a tejet.Akkor is, mikor a reggelinél szerteszalad majd a család, Andrew korán

indul az angliai ködben, nem várja meg, míg kicsorog a kávé, mert újratúl fontos lesz nekünk addigra az élet, nőnek a gyerekek, emésztenek

a gondok, s te néha

túl csendesen vársz majd minket az égben.

23

Mit is tehetnék

Mit is tehetnék, hogy eloszlassam gonosz aggódásod, melytüstént behálóz, ha nem hallod a hangom, fösvényként bennem

a kincsedet látod, áporodott életednek régóta remélt mézét,pénzes ládikódként magadhoz szorítasz a paplan alatt, s édesen

álmodsz, de a kúszó zörejekre rettegve nyitod tágra szemed, homályos pupilláiddal zavartan a sötétbe révedsz, rémült ujjaid a csatos kemény

biztonság után kutatnak. Sebzett lelkem, miért nem látod, ahogy felcsillansz a Kezében, töröttként az Egészben?

24

Csak most köszönhetem meg végre Neked

Csak most köszönhetem meg végre Neked, hogy azon az álmos sváb-hegyi délutánon megkerestél, s az árnyékban bukdácsoló szobában konok és elszánt szívembe súgtad

létezésedet.

Nem tudtam még Nevedet, nem ismertem egyházaid, sem az Írást, a sok meddő vitát, a máglyák tüze ettől a naptól

mégis ócskán kopogó érv volt szememben, fényedet mohón magamba szívtam.

Ki vagy? Létezésedet őrzöm, kegyelmed szépségeforrásként táplálja az elfeledett örömöt kicsi gyermekkénthozzád simuló tétova magduskádban, ezt köszönöm, hogy

lehetetlen

volt elveszítenem Téged a viharos években, hogy bajaimbanközelséged váratlan édessége máig kísér, s kísértett álmombantágas tered akkor is engem, mikor nappal a rettegéstől őrülten

hittem,

a sorsom mindörökre 20×20 centis dobozba zárta lelkem. Pedig aszűk keretekkel is te neveltél, Istenem, de sokat szorongattál, hogy

kioldódjon belőlem a gyász, s elhiggyem magamról végre az álmod, mely hosszan

lebegett felettem, nem talált mégsem helyet bennem, míg másokhoz szegődtem helyetted, hiába reméltem így betölteni a sorsom, engedtem

elmosódni a képet, mit létezésem első forgatagában véstél szívembe, a vágyat,

hogy lehessek énekesed.

25

Megfogta egymás kezét

Megfogta egymás kezét a tegnap és a holnap,elcsitult bennem a számonkérés, a vágy, amely

csak éget. Kiégett belőlem, hogy csak magamért,s magamnak reméljek. Úszok a hűvös hajnali tóban,

nézem, hogy szelídül meg a fényben az árnyék.

Hajnali vers egy koránkelőnek

Kiengedett, megszült a névtelen ma is engem.A káoszból lassan kiúsznak a fények. Kell még

egy kis idő, míg megszáradnak a parton. Biztata mentolos íz, ne bukj fel, ez csak egy nap megint,

csörren a víz, a forró gőzben oldódik a kő a gyomorban,visszaszögelhetem a csillagokat. Vár a mindennapi

mérgem, nélküle oly közönyösen folyna le rólam az idő,lassan múlik a perc, csak én, csak nekem, mielőtt

újra bérbe adom a lelkem, felnőtt akartam lenni, hogymegtehessem, és most sírok Uram, hadd mehessek

vissza! Kiszállok a kádból, megvágom a lábam, pedignem a tükör, én fekszem a padlón darabokban.

26

A parti vége

Mikor a törvény, mindenkinek kijut egy örvény, a partima parton, csak nevetek, a bábjaim hevernek a homokban,

kedves, mért olvad mindig szét az életem a kezemben?Kérlek te fess nekem fényt a szemekbe, félek a sok

kis halál régen megfertőzte a szívem, zakatola vágy, a fülemben, vár a nagy ugrás, nincsen

tér úgyis csak a fejemben, megmászhatom, aztánha kell, meg is emelem a sziklát. Ne félj! - sugdos

a szörny bennem. Szaporodik a sár az agyamban.Akarom, múljon el végre a varázslat! Szép színes

kendőm elhagyja a vállam. Lassan kúszik felfelé atestemben az alázat, nahát, ő szereti a lábam!

Óh de jó! - sóhajtoznak a visszereim a vádlin. Nehéz elfogadni a testem, a kövérség besorol, assziszem

megint csak kétszázhetvenedik lettem. Mégis. Kevés a szó. Ennyi azért mégis szavakba

foglalható konklúzió, hiszen itt vagy. Látodérdemes, mégiscsak érdemes vagyok élni.

27

Tükröm, tükröm

Mikor a tálcára lépek, sötét van, a fény emlékeztetne a tényre,

a meztelenségem visszaköszönne, inkább gőzfelhőkben ússzon a tükröm.

Mert a világ kitaszította a szörnyet, s velük én is. Egyterű lelkem csak az álca,

tudod-e hány padláson csoszognak odafent s mi minden történne veled,, ha nem volna

a pince lezárva? Tudom szirénként énekeltem, gyere, lépj be, ne ijedj meg, itt a kis éji zene szól,

harag nem csikorog, s nem köpködnek a múzsák, Igaz, időnként elindul egy fal, furcsán könnyűvé

válik a kő. Sötét lények, szívják el belőlem az életerőt, ők oldják nyálkába a formát, így szándékom másnapra

nem egyéb, üres fogadkozásaimon zöldes lepedék. Ezt nézzem, minek?

Omlik a ház, csörömpöl az űr, a porban üldögélek,

Mindjárt megérkezik a minden mindegy. A szitáló fényben ehelyett Te közeledsz. Add, hogy ne gyötörjem többé magam.

A kristálytükör kettéhasadt, elég. Nem kell a varázslat, inkább a létezés.

28

Jó kis nap

Ez jó kis nap volt, a semmire tellett, húzott magával az elfolyó idő, ringatództak az uborkapercek,

csak ne pörögne bennem a mantra egyre, ejnye, ezt is elvesztegetted!

Kiabáljam hogy nem kell a kegyelmed?Hagyjál már kis időre, hadd dúdoljam a dalt, ne félj, gyere lelkem, menjünk bele a ködbe, ott ahol senki se lát, ugyan, mit fontoskodsz, azt hiszed, nélküled éhesen kel fel a reggel?

Ne irkálj végre, minek neked a cécó?Mit tekeregsz, hőzöngsz, úgyis hiába várod

odafentről a létezésedről a passzust!

Attól félsz, rögtön szétporlad benned a jó, ha el mered hinni a nagy lazulásban,

hogy elég neked a barna közép?Óh Uram, rettegek, elapad az írás lassú

ár-folyama, s a nagy drágaságban a végén, ingyen sem eszem többé a tested.

Te odaadtad nekem-értem, én meg kevésnek bizonyultam?

Vagy egyházad sötét oszlopai, csupán, ők hányják boldogságomat a szememre?

Mit gondolsz? A vágyam szembejött és eltérített engem az útról? Hiszem, te hívtál meg ide édes uram, belesimulni hűvös földi tenyeredbe,

enni a földet, örülni a gaznak, hát ne hagyj hitetlen magamra!

Visszalépek a végtelenből a véges időbe. Ül a sok nagyra nőtt kamasz feladat

szerte a lakásban, a kertben. Dühödten vesztegetem magam,

mert itt hagytál, míg veled együtt én is nem látom, ahogy mögém, az üres városba,

a nyitott kapun át, kékes hideg űr lovagol be a sötétben.

29

Öregszem

Szűköl bennem az öreg állat Elapadtak a hormonok.

Nem értem, minek vagyok még itt -mondja - szültem, szoptattam eleget.

Szűköl bennem az örökös, alélek, azt kérdezi, mennyi

feladatbilincs vár még rá - mielőtt megnyílik a többedik

dimenzió. Szoros nekem a négy,ez itt a büntetés? Bár a szépségsosem ilyen túlcsorduló odaát.

Talán, itt lenni gyógyír?

Hát feledem a szárnyaim,s mindazokat, akik odaátvárnak türelmesen, míg

egyetlen szóvá tömörödik

az itt töltött hosszú idő.

30

Fájdaloműző Imádság

Istengyermeknek jöttünk, s itt, a gyötrelem, s a felejtésvarázsa fogad minket. Édesanyánk szerető kínja, ennyi elég,

hogy hozzáragasszon minket ehhez a földhöz. Milyen édes a félelem, s a fájdalom míg várhatunk a

vigasztalásodra!, S ha az már cukros nekünk, felfedezzük a keserűt, a szabadság mentolos ízét, kicsit már elbírjuk,

majd egyre tovább, hogy megtagadjuk a kényszert,ne engedjen bennünk az álmokat szülő nagyratörő.

Milliom sejtünk okos kódjainkat újraolvassa, írja titokbana mindenség mécsesénél. Ha zűrzavar bontja meg a

rendet, ők azok, kik kínnal üzennek, s elfelejtett határainkújra beleégnek testünkbe, addig úrnak hittük magunkat!

Nem harcolunk többé ostobán, este a mélybe leszállunk.Álmunkban megállítjuk a mérgező zakatolást, feltartóztatjuk

a romboló őrületet, mely a fejünkből indult. Visszatérünka bölcsőbe mely egyetlen sejtként már ringatta lényünk.

Anyánk békéjéből, apánk öröméből kiesve is hadd találjunktágas otthonra Benned, ki útra bocsátottál, s nem engedsz

semmi hatalomnak át. S a fájdalom küszöbén átbukvaújra meg újra ott vársz minket, s elűzöd lelkünkből

az árnyat.

31

32

33

Bádog szonett

Az ember él, habár kis szíve üres.Kamrájában ki nem élt félelem,konzerv ígéret, poshadt lételem,

bágyadtan valósabb létezést keres.

Bádog kockába zárt zajgó életem.Távolabbról nézve, bármilyen heves,

csak biztonsági másolat, kevése lezárt csücsök játéknak nekem.

Nem pazarló díszletek, sem a lámpák,nem még egy felvonás, mindez untat,mióta évszámra lakott nálam a halál

Légy erősebb, hogy bennem a holdat,megölelhesd a hideg nagyravágyást,hogy merjek rátalálni otthonomra.

34

Guillaume Depardieu

Elégtél kedvesem. Szép vonásaidból mi maradt nekünk? Messze vagy.  A világod másnak muzsikál, mégis

minden reggel várom,  ide  jössz kísérteni.

Odaát nincsen már tér, sem idő,sem nyelv, ami eltávolítana. S a pénz ördögi hajszája kit érdekel? Ami számít, hogy

ide várlak.

Mielőtt átlépsz. Gyere, vigasztalj meg minket! Táncolj a bolondokkal!

Nem félünk torz arcodtól. Sem a görcsbe

rándult lelkedtől.Megtarthatod

a haragod, mi is a miénket.Hogy annyiszor 

átlépték,

egyszerűen azt, ami  megemészthetetlen

neked, s nekem. Beköltözött a

szívünkbe

valami mindennapi lehetetlen, s onnantól

árulás és csalás kínálkozott

csupán.

Elfogadni, hogy kötés kerüljön

a gyógyíthatatlan mérges

fekélyre.

Gyógyító kezevan? Hallgat?

Sétáltok a hosszú ösvényen,míg megáll,

a tüzeskerékként forgó halál?

35

Jobb így nekem

Mindannyian, igen mindannyiana hatalom béreseiként várjuk egyre

a gyilkolás mámorító pillanatát.

A Valhalla küszöbén kezünkbena halandóság pörölye, a halál

tényszerűsége. Felnyög a csarnok.

Mindez semmiért, vagy majdnem.Csak választanunk kell. Nem vagyunkegyéb csak az atomok tétova örvénye.

Vagy megnyugtatóan nem tartozunkide, nyomorult adósunk, nem bíránk

aki ide kényszerítette a lelkünk.

Vajon hány szelet kétdimenzió adjaki a hármat? Odatépek, ráng akereszt, félek az egyetlen kapu

be ne zárjon, a szuper nyitva tart éjjel isez itt meg hogy lehet véges idő?

Kékesben gyötör a neonvillámjáték.

Volt egy pillanat. A Sátán fogtaa sarkam és forgatott a feje körül.

Nevetett, böfögött és tudtam

örökre, most aztán örökre vége.Nyomorult lehetőségeimbőlse maradt nekem egy sem.

Az örökkévalóság békéjében.Ültél és sírtál értem.

Kép nem volt, csak az arcod,a negyedik dimenzió.

„Elmentél, mindenkihez, csakhozzám nem jöttél el” – szólt a fejemben

Addig a gyomrom forgott,rám sose csorogjon másnak vére!

Azóta én ülök a kétség fókuszában,Jobb így nekem.

36

Még nem vagy több.........................................................................................................................2Kézzel nem ütöttél..........................................................................................................................3Gyilkosom, édesem.........................................................................................................................3Hol vagy, kit szerettem?..................................................................................................................4Hiányzó mozdulatok.......................................................................................................................5Párban küldöd-e?............................................................................................................................5Párhuzamosok találkozása.............................................................................................................6Rebbenő kismadár..........................................................................................................................7Ha félek............................................................................................................................................7Ha félsz is.........................................................................................................................................7Merre visz innen az áradat?...........................................................................................................7Máskor történt................................................................................................................................7Kettős csönd....................................................................................................................................7Kata..................................................................................................................................................7Rebeka.............................................................................................................................................7Két vers Ervinnek............................................................................................................................7A megbocsátás napjai.....................................................................................................................7A Khazad-dŭm mélyén....................................................................................................................7Máriamagdolna Máriának..............................................................................................................7Volt, ki szívét megtagadta tőlem....................................................................................................7Hajnali beszélgetés.........................................................................................................................7Mi az, mit még megoszthatnék veled?...........................................................................................7Istenem fogd a kezem.....................................................................................................................7Bár….................................................................................................................................................7Elvesztem.........................................................................................................................................7Rám néztél.......................................................................................................................................7Melinda............................................................................................................................................7Mit is tehetnék.................................................................................................................................7Csak most köszönhetem meg végre Neked...................................................................................7Megfogta egymás kezét..................................................................................................................7Hajnali vers egy koránkelőnek.......................................................................................................7A parti vége......................................................................................................................................7Tükröm, tükröm..............................................................................................................................7Jó kis nap..........................................................................................................................................7Öregszem.........................................................................................................................................7Fájdaloműző Imádság.....................................................................................................................7Bádog szonett..................................................................................................................................7Guillaume Depardieu.......................................................................................................................7Jobb így nekem.................................................................................................................................7

37