végel lászló: a hontalanság dicsérete

4
 110 A hontalanság dicsérete Haza! A magyar költészet klasszikusait olvasva arra a következtetésre  jutok, hogy nincs nemesebb gondolat, ámde a mi ndennapi életben alig- ha létezik fogalom, melynek jelentésével durvábban lehet/lehetett visz- szaélni. Ez főleg akkor tudatosodott bennem, amikor a hazahiány hét- köznapi élményemmé vált. Éltem egy hazában, amelynek Jugoszlávia volt a neve, és élek egy nyelvben, amelynek Magyarország a hazája. Nem panaszként teszem szóvá, hiszen termékeny posztmodern zűrzavart szült. Kezdődött azzal a tapasztalással, hogy a haza és a szülőföld élménye soha sem fedte egy- mást. A faluvégén nevelkedtem, a szenttamási Zöld utcában, amelyet akkoriban vegyesen lakták magyarok és szerbek. Az utcabeliek estén- ként kiültek a kispadra vagy a magukkal hozott sámlira, és beszélget- tek. Többnyire a közelben sündörögtem. Gyerekként óriási élmény volt hallgatózni! Utcabelijeim lelkesen meséltek a nagyvilágról, a kalandos katonaemlékekről, ugyanakkor gyakorta szóba került a közeli nagyvá- rosok világa, például Újvidéké, ahova – ha dolguk akadt – ünneplőbe öltözve utaztak. Főként azonban a nagyvilágról diskuráltak, a hazáról soha! Sőt, a szülői házban sem emlékszem, hogy hallottam volna róla. Érdekes, hogy neveltetésem során, például soha sem oktattak a haza iránti hűségre, hazaszeretetre. Ez a fogalom inkább a hivatalos diskur - zus keretei közé tartozott. A haza nyelve a hivatalok nyelve volt. Idővel felismertem, hogy a szegényebb néprétegek tagjai alig vagy egyáltalán nem beszélnek a hazáról, ha igen, akkor l egfeljebb szülőföldi patriotiz- musra gondoltak. Ez pedig leginkább a Vajdaság volt. Ennyi és semmi több. Másféle ismereteim vannak a haza fogalmáról, mint amilyenről az újvidéki tömblakásokban, avagy a budai villákban elképzelnek az írók. A nagyvilágról álmodozó, a szülőföldhöz ragaszkodó egyszerű embe- Hazam 001-120(6).indd 110 2015.05.11. 10:40:45

Upload: litera-portal

Post on 05-Nov-2015

230 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

Részlet a Hazám című antológiából (Noran-Libro, 2015).

TRANSCRIPT

  • 110

    %

    A hontalansg dicsrete

    Haza! A magyar kltszet klasszikusait olvasva arra a kvetkeztetsre jutok, hogy nincs nemesebb gondolat, mde a mindennapi letben alig-ha ltezik fogalom, melynek jelentsvel durvbban lehet/lehetett visz-szalni. Ez fleg akkor tudatosodott bennem, amikor a hazahiny ht-kznapi lmnyemm vlt.ltem egy hazban, amelynek Jugoszlvia volt a neve, s lek egy

    nyelvben, amelynek Magyarorszg a hazja. Nem panaszknt teszem szv, hiszen termkeny posztmodern zrzavart szlt. Kezddtt azzal a tapasztalssal, hogy a haza s a szlfld lmnye soha sem fedte egy-mst. A faluvgn nevelkedtem, a szenttamsi Zld utcban, amelyet akkoriban vegyesen laktk magyarok s szerbek. Az utcabeliek estn-knt kiltek a kispadra vagy a magukkal hozott smlira, s beszlget-tek. Tbbnyire a kzelben sndrgtem. Gyerekknt risi lmny volt hallgatzni! Utcabelijeim lelkesen mesltek a nagyvilgrl, a kalandos katonaemlkekrl, ugyanakkor gyakorta szba kerlt a kzeli nagyv-rosok vilga, pldul jvidk, ahova ha dolguk akadt nneplbe ltzve utaztak. Fknt azonban a nagyvilgrl diskurltak, a hazrl soha! St, a szli hzban sem emlkszem, hogy hallottam volna rla. rdekes, hogy neveltetsem sorn, pldul soha sem oktattak a haza irnti hsgre, hazaszeretetre. Ez a fogalom inkbb a hivatalos diskur-zus keretei kz tartozott. A haza nyelve a hivatalok nyelve volt. Idvel felismertem, hogy a szegnyebb nprtegek tagjai alig vagy egyltaln nem beszlnek a hazrl, ha igen, akkor legfeljebb szlfldi patriotiz-musra gondoltak. Ez pedig leginkbb a Vajdasg volt. Ennyi s semmi tbb. Msfle ismereteim vannak a haza fogalmrl, mint amilyenrl az jvidki tmblaksokban, avagy a budai villkban elkpzelnek az rk. A nagyvilgrl lmodoz, a szlfldhz ragaszkod egyszer embe-

    Hazam_001-120(6).indd 110 2015.05.11. 10:40:45

  • vGel lszlrek kztt, plebejus kozmopolitnak, nem pedig patritnak tartottam magam.Kzleti rdekldsemnek ksznve a ksbbiek sorn viszont meg-tapasztaltam, hogy a szocializmus korszakban az establishment meg

    a nomenklatra kpviseli, tovbb a jl helyezked rtelmisgiek er-szeretettel hasznltk a haza szt. A tbbsg, mrmint az als nprte-gek viszont nem voltak se patritk, se nacionalistk. Knnyen felis-mertem a kt diskurzus kztti klnbsg szocilis jellegt. Az urak npiek s patritk lettek, a szegnyek pedig a nagyvilgrl lmodoz, vrosiasodni akar urbnusok. Ebben a krdskrben megoszlott az rk, az rtelmisgiek viszonyulsa. A hivatalos rknak volt hazjuk, a msknt gondolkodknak nem. Utbbiaknak a haza sz, egyszeren hinyzott a szkincskbl.A megosztottsg rvnyes volt a kisebbsgben is. A reprezentatv ki-

    sebbsgi rk az egykori Jugoszlviban hazra leltek. A haza jelkpt leginkbb Tito marsall jelentette, amirl explicite tanskodnak a ki-sebbsgi kltk Titrl szl mvei. Valjban ez jelentette a belpt a funkcionriusi s intellektulis elitbe. A nagy hazafisg volt a konfor-mizmus nnepl ltnye. Mr az els regnyem, az Egy makr emlkiratai ezzel az uralkod nzettel kerlt szembe. A tbbiek mg inkbb! A haza zlet lett, s nem az, amit a kltszet, az irodalom klasszikusai-nl olvastam.A szocializmus buksa utn szlet j osztly mg nagyobb elszere-

    tettel s sokkal agresszvebben hivatkozott a hazra s a patriotizmusra. A szhasznlatban jelents mdosuls kvetkezett be. A nacionalistk kisajttottk a haza fogalmt, s a nacionalizmussal felvrtezve pr-bltk meghdtani a szles nprtegeket. Ami nem sikerlt az egy-prtrendszer szocializmusnak, azt sikerrel megvalstotta a tbbprt-rendszer kapitalizmus; a haztlan nincstelenek tbbsge hazra tallt. Az egykori llamprt elcsbtotta a melsokat, az j prtok ha-zudnak nekik. A hazafiak elkpeszt szavazatszerzsi mohsggal, a leghatsosabb jelszval, a nacionalizmussal sorakoztattk fel maguk mg a vlaszti tbbsget. Nacionalizmussal kompromittltk a ha-zt! Nem egyszer fordult el, hogy az egykori kommunistkbl kemny nacionalistk, jdonslt nemzeti patritk lettek. A kivl horvt r,

    Hazam_001-120(6).indd 111 2015.05.11. 10:40:46

  • 112

    Miljenko Jergovi szerint Czesaw Miosz A rabul ejtett rtelem cm knyve az antikommunizmus kiltvnya, viszont antikommunizmus-ra a berlini fal ledntse utn az antikommunistk nem szvesen hivat-koznak, mert a m ennl sokkal tbb: a mindenkori ortodoxia brlata, amelyben a kommunistkon csak az antikommunistk tesznek tl. A nacionalizmus s a patriotizmus a szles nptmegekben mly gy-keret ereszt j ortodoxiv vlt. A kilencvenes vek vgn Szerbiban megszlet klvrosi nacionalizmus kiseperte a kzletbl csrj-ban elfojtott hagyomnyos polgri nacionalizmust, ugyanakkor radi-klis tmadst intzett a kozmopolitizmus, a haztlansg, a gykrte-lensg drmai problmival szembesl rtelmisgiek ellen. A honta-lann vls a rendszerrel val szembenllst jelentette. A kilencvenes vekben folytatott szerbiai harc a kozmopolitizmus, a liberalizmus, a haztlansg, a mondializmus ellen a sztlini idkre emlkeztetett, csakhogy az offenzva nem a proletaritus, hanem a nemzet s a haza nevben trtnt. A kezdemnyezs fellrl trtnt. Rvid idn bell ki-egyezett a cscs s a tmeg. Nyilvnval, hogy a parlamenti vlasztsok csak kemny nacionalizmussal s hazafiasggal nyerhetk meg. A haza jra rucikk, politikai demaggiv vlt. Miloevi a rendszervlts kezdetn olyan politikai filozfit szabadalmaztatott, amely ksbb folytatkra tallt Kelet-Kzp-Eurpa szmos posztszocialista autokrata vezetjben.A fordulat a kisebbsgben is mdostotta a patriotizmus s a haza r-

    telmezst. A szocilis tnyezk tovbbra is fontos megoszt szerepet jtszottak. A mdosabb magyar rteg rszre Szerbia lakhely, vagyis formlis haza maradt, viszont a hiteles, de virtulis haza a nemzet, vagyis Magyarorszg lett. A kett, bels konfliktusokkal jr elvlsa fknt a kisebbsgi politikai elitekben idnknt komikus ellentmond-sokat szlt. Mivel a vajdasgi kisebbsgi politikusok klnbz szin-teken, de folyamatosan kormnyzati szerepet vllaltak, ezrt alacsony intenzits hazaszeretettel dicsekedtek, mikzben magas intenzits nemzeti rzst hirdettek. A haza fogalma elvlt a htkznapok gondjai-tl, ellenmondsaitl. Mg a tbbsgi nemzetben a rendszervlts utn a nacionalizmus s a patriotizmus tvzdtt, addig a kisebbsgben ez a kt eszme radiklisan elgazott. gy szletett meg az eszmnyi

    Hazam_001-120(6).indd 112 2015.05.11. 10:40:47

  • vGel lszlmagyar hazrl szl kisebbsgi nemzeti alap elkpzels, amelyet az anyaorszgban mind gyakrabban mintaadnak kiltott ki a honi nem-zeti rzs elsatnyulst felhnytorgat politikai elit. Idkzben ugyanis Magyarorszgon is, akrcsak a tbbi kelet-kzp-eurpai orszgban,

    tbb vagy kevsb hasonl fordulat kvetkezett be: a nacionalistk sajttottk ki a hazt.Gimnazistaknt Ady Endre kltszetbl rettsgiztem, gy a haza

    fogalmt az szellemben rtelmeztem. Ebben h maradtam hozz s anyanyelvem tbbi nagy kltjhez, pldul Jzsef Attilhoz is. k b-rlva szerettk a hazt. jabban azonban a kritikus viszonyuls akr Magyarorszgon, akr Szerbiban egyfle kikzstssel jr. Aki brl, az elbb vagy utbb a senki fldjn tallja magt. m, a senki fldjt legalbb senki sem sajttja/sajtthatja ki! Ott mg lehet a hazrl gy beszlni, miknt Ady Endre vagy Jzsef Attila szlt rla. Kritizlva.A valsgos kisebbsgi, aki nem tallt magnak mmelt hazt, min-

    dig kt haza kztt l. Ez az ismertetjele! Egyiket sem tagadja meg, de egyikkel sem zletel. Nyelvem hazja nem a htkznapom hazja, a htkznapom hazja viszont nem a nyelvem hazja. Ennek az ellen-mondsnak a kvetkezmnyeit cipelve, szembe kerlk a mai uralkod hazafiakkal, akik kiegyenltik a haza s a nemzet fogalmt. Ebben a helyzetben se itt, se ott nincs otthon.gy lettem/lehettem a kt haza kztt hontalan. Hontalan lokl-

    patrita.

    Hazam_001-120(6).indd 113 2015.05.11. 10:40:47