veszprémi 7 nap
DESCRIPTION
2013. 10. 11.TRANSCRIPT
veszprémi� nap2013. október 11. • XIX. évfolyam 40. szám Ingyenes városi
közéleti hetilap
veszprémi� napÖsszhaderőnemi gyakorlat a BakonybanHat alakulat 1400 katonája vesz részt a műveletekben, olasz és szlovén katonák is jönnek 6–7. oldal
Hat ország igazságügyi tárcájának képviselőivel rendeztek ismét közép-európai igazságügyi miniszteri talál-kozót Veszprémben múlt héten. A vi-segrádi 4 együttműködésben levő or-szág, illetve Horvátország és Szlové-nia igazságügyi miniszterei immár rendszeresen félévente találkoznak.
(Cikkünk a 2. oldalon.)
Közösen képviselik érdekeinketA térségben élők és az ide látoga-
tók számára is egy új, biztonságo-sabb időszak kezdetét jelentheti a 8-as főút fejlesztése – jelentette ki dr. Navraciscs Tibor miniszterel-nök-helyettes csütörtökön a Haj-máskér és Sóly közti különszintű csomópont építésének helyszínén.
(Cikkünk a 6. oldalon.)
Kilenc kétszintű csomópont lesz
Meteorológusként diplo-mázott, de időjárás-előre-jelzéssel sosem foglalko-zott. Annál jobban érde-kelték a levegőben zajló kémiai folyamatok dr. Mé-száros Ernő professzort. 11. oldal
ÖTÓRAI TEA
A vértanúkra emlékeztek
Mindig is tanulni akart
A HÉT TÉMÁJA
A tizenhárom aradi vérta-nú kivégzésének 164. év-fordulója alkalmából Veszprémben is város-szerte megemlékezéseket tartottak múlt hétvégén. 8–9. oldal
Veszprém, Jutasi út 18. Spar Áruház • www.ekszerviz.hu
White Golda r a n y é k S z e r - é S J e g y g y û r û S z a l o n 0
80
96
70
0
EbbEn az évbEnutoljára!
Óriási jegygyûrûvásár
31%-Az akció október 11-26-ig tart.
„Egyszerûen tökéletes”
08
09
68
29
Kedves Olvasóink! Keressék őszi bevásárlókuponjainkat a 24–26. oldalon!
Ünnepélyes keretek közt rakta le a belvárosrehabilitációs projekt elemeként megújult Kossuth utca és a hozzá kapcsolódó közterületek új egységes burkolatának utolsó elemét Porga Gyula polgármester múlt pénteken délelőtt. Megtudtuk, a belváros avatását jövő szom-baton, október 19-én tartják, ahová színes programokkal várják a veszprémieket. (Cikkünk lapunk 3. oldalán folytatódik.)
Az utolsó kő is a helyén van
Fotó: Mátyus
Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Mátyus Tamás, Heffler György, Joós Eszter Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Kiadja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Szerkesztőségi postacím: Veszprémi 7 Nap 8201 Veszprém, Pf. 553 e-mail: [email protected] Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, Fax: 88/541-780, e-mail: [email protected]. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 040/2013 • A lap ingyenes • Megjelenik 27 198 példányban. • Terjeszti a Pannon Lapok Társasága • ISSN 1219-0748
22013. október 11.
veszprémi� napKözélet
FogadóóraPál Béla, az MSZP or-
szággyűlési képviselője fogadóórát tart október 16-án, szerdán 13–14 órá-ig a párt Kereszt u. 9. alatti irodáján.
Stigelmaier Józsefné, a 3-as sz. választókerület önkormányzati képvise-lője fogadóórát tart októ-ber 14-én, hétfőn 17–18 óráig a VMK-ban, a volt Hemo épületében.
Hartmann Ferenc, az MSZP önkormányzati képviselője fogadóórát tart október 16-án, szer-dán 13–14 óráig a párt Ke-reszt u. 9. alatti irodáján.
VáltozásOktóber 14-e, hétfőtől
továbbra is hosszított, ám módosított nyitva tartással, munkanapo-kon reggel 7 órától este 19 óráig fogadják az ügyfeleket a veszprémi okmányirodában a Vö-rösmarty téren.
IdőjárásA következő napokban
kissé változékony, de az átlagosnál enyhébb időre számíthatunk. A Földkö-zi-tenger térségében egy ciklon örvénylik, aminek felhőzete gyakran fölénk sodródik, ezért napos és felhősebb időszakok vál-takoznak a hétvégén, időnként gyenge esővel, egy-egy záporesővel. Ál-talában mérsékelt marad a délkeleti, majd a dél-nyugati szél. A hőmér-séklet reggelente 11 °C közelében, délutánon-ként pedig kevéssel 20 °C felett alakul. A jövő hét elején lehűlés kezdődik.
RÖVID HÍREK
Hat ország igazság-ügyi tárcájának kép-viselőivel rendeztek ismét közép-európai igazságügyi minisz-teri találkozót Veszp-rémben múlt héten.
A visegrádi 4 eg yüttműködés-
ben lévő ország, illetve Hor-vátország és Szlovénia iga-zságügyi miniszterei immár rendszeresen félévente talál-
koznak, hogy megvitassák közös ügyeiket, illetve az or-sz á g ok b a n a k t uá l i s igazságügyi kérdéseket – emlékeztetett a házigazda dr. Navracsics Tibor ma-gyar igazságügy miniszter. Most három témában, az eu-rópai fizetésképtelenségi el-járásban, az igazságügyi eredménytáblával kapcsolat-ban, valamint az európai ügyész kérdésében alakíta-nak ki közös álláspontot.
A találkozó zárásán Orsat Miljenić horvát igazságügyi
miniszter kiemelte, orszá-gukban zajlik a bírói szerve-zet átszervezése, és szlovák kollégája, Tomáš Borec is ar-ról számolt be, hogy komplex reformot hajtanak végre ha-zájában a tárcánál. Tina Brecelj szlovén államtitkár azon a véleményen volt, hogy közösen hatékonyabban lép-hetnek fel az európai színté-ren, Marie Benesová cseh igazságügyi miniszter pedig úgy fogalmazott, hosszadal-mas lesz a folyamat, de sike-rességében mind a hat ország
érdekelt. Végül Wojciech Wegrzyn lengyel helyettes igazságügyi államtitkár fon-tos kérdésnek nevezte a pol-gárok eladósodását, amelyre megoldást kell találni.
A sajtótájékoztatón szóba került a Mol–Ina ügy is. Er-ről dr. Navracsics Tibor úgy vélekedett, a problémát gaz-dasági ügyként kell kezelni, és Orsat Miljenić is azon a véleményen volt, hogy az ügy nem lesz kihatással a jó partnerségi viszonyra.
Mátyus taMás
Három éve rendezik meg a visegrádi országok és Hor-vátország igazságügyi mi-nisztereinek találkozóját Veszprémben, amely Porga Gyula polgármester javasla-tára idén kibővült a városi vezetők tanácskozásával, ta-pasztalatcseréjével.
Testvárvárosaink, a szlo-vákiai Nyitra, a lengyelor-szági Tarnow, valamint a horvátországi Sibenik és a csehországi Most (velük fo-lyamatban vannak a tárgya-lások) vezetői vettek részt a kétnapos tanácskozáson,
amelyen kiderült, hogy a ha-tárainkon túl hasonló prob-lémákkal küszködnek az ön-kormányzatok.
– Természetesen vannak eltérések és jó példák is, így mindenkitől tudunk tanulni – nyilatkozta a tanácskozás közben tartott sajtótájékoz-tatón Porga Gyula. – Jó ötle-teket kaptunk a revitalizáci-óra, az eredményes kommu-nikációs technika alkalma-zására és a kisebbségi ügyek kezelésére, ami szerencsére Veszprémben nem számít akut problémának. Darcsi Csarnó Ákos, a Kerekes
Band brácsása volt a vendég az LMP veszprémi csoportjá-nak hagyományos beszélgetős estjén a Marica Kávéházban kedden.
Gerstmár Ferenc és Ze-lenák Adrián kérdezték Csar-nó Ákost, aki egyébként a párt önkormányzati képviselője Egerben, ezért a zene mellett szó esett a politikáról is. El-mondta, hogy egy sor véletlen segítette a zenei pályára 17 év-vel ezelőtt, azt megelőzően néptánccal foglalkozott, és ab-ban a kultúrházban dolgozott,
ahol a Kerekes Band a próbá-kat tartotta. Népi muzsikát játszanak, zenei gyökereik a Kárpát-medencéből származ-nak.
– A zenében és a politikában egyaránt „protest” ember va-gyok, ezért választottam az LMP-t – jegyezte meg a téma-váltásnál Csarnó Ákos, aki a civil világból érkezett a politi-ka mezejére, és 2011-ig nem is lépett be a pártba. Napjaink hangulatáról szólva kiemelte, hogy a tolerancia hiányát látja a legnagyobb társadalmi prob-lémának Magyarországon. Di
Közösen képviselik érdekeiket
Városi vezetők találkoztak Hiányolja a toleranciát is
A találkozóra érkezett vendégekkel beszélget a polgármester
Wojciech Wegrzyn, Marie Benesová, Tomáš Borec, dr. Navracsics Tibor, Orsat Miljenić és Tina Brecelj a veszprémi találkozón
Zelenák Adrián, Csarnó Ákos és Gerstmár Ferenc Veszprémben
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
2013. október 11.
veszprémi� nap 3Közélet
Negyvenkét kilométeren fejlesztik 2x2 sávos gyors-forgalmi úttá a 8-as főutat Székesfehérvártól Herendig – hangzott el egy tegnapi ren-dezvényen, me-lyet a hajmáskéri elágazó mellett tartottak. Itt már folynak a munkák, a felül-járó még 2014-ben megépül, 2015-ig pedig végeznek a bur-kolatmegújítással is. És ak-kor még nem beszéltünk a Veszprémet elkerülő 12 ki-lométeres szakaszról, ahol öt külön szintű csomópont épül majd a körgyűrűn a Bu-dapest, Balatonalmádi, Ba-latonfüred, Tapolca és Már-kó felőli irányokban. Meg a székesfehérvári és várpalo-tai elkerülőkről, valamint a Márkótól Herendig tartó szakaszról.
Jó látni, hogy a közel két év-tizede folyó ígérgetések, ha lassan is, de kezdenek való-ra válni. Mert most tényleg
zajlik a munka alig pár kilomé-terre Veszprém-től, nem messze az elmúlt évek-ben átadott litéri csomóponttól. Ezt mindenki láthatja, aki a 8-ason autózik. Ha mindez vég-re valahára
megvalósul, jelentősen le-csökken majd az utazási idő városunk és a főváros közt, de az autópályát is ha-marabb érhetjük el. Fontos ez a lakosság számá-ra, de még inkább a gazda-ság szereplőinek jó hír. A fejlesztés mindannyiunk kö-zös érdeke, mert a 8-as út köti össze a megyét kelettel és nyugattal is. Nemsokára már kétszer két sávon…
FÓKUSZBAN
Összeköt bennünket
Mátyus taMás
Veszprém megye napilap-ja, a Napló második alka-lommal rendezi meg a Cso-koládénapokat október 12-én és 13-án. Az esemény helyszínén, a Veszprém Aré-nában tartott múlt pénteki sajtótájékoztatón Porga Gyula polgármester kiemel-te, hogy ez is egyike azon sikeres együttműködések-nek, amelynek a város, a Napló és lapcsoportja, a
Pannon Lapok Társasága a megvalósítója. Barták Pé-ter, a napilap főszerkesztője elmondta, hogy a tavalyi Csokoládénapok sikerén fel-buzdulva idén még több új-donságot és érdekességet kínálnak a látogatóknak.
A szervezők nevében nyi-latkozva Molnár Lajos Mi-lán ügyvezető arról tájékoz-tatott, hogy az eseményre eljön a Veszprém Arénába a
magyar kézműves csokolá-dékészítők nemzeti váloga-tottja. Két napon át csoki-gyár működik majd a hely-színen, és látható lesz az or-szág legnagyobb csokoládé-szökőkútja. Minden bizony-nyal a legnagyobb csokiked-velők, a gyerekek nagy számban látogatnak majd el az arénába, ahol a finomsá-gok mellett édes játszótér fogja várni őket. Darcsi
Csokoládénapok lesznek az arénában
Tizennyolc megyénkbeli vállalkozással bővült a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listája, hangzott el szerdán a me-gyeházán.
A listára azok kerülhet-tek fel, akik az országos el-lenőrzéseken hiba nélkül szerepeltek, hangsúlyozta dr. Kovács Zoltán kor-mánymegbízott. Mint mond-ta, az elismerésekből lát-szik, hogy érdemes tisztes-ségesen bánni az ügyfelek-kel, vásárlókkal, szolgálta-tást igénylőkkel.
A tizennyolc vállalkozás közt található szolárium, fodrász, taxi, fénymásoló, vendéglátó üzlet, könyves-bolt, pékség, divatáruüzlet,
optika, gyógynövény-szak-üzlet, bőrdíszműüzlet, mo-bil szaküzlet, és cipőbolt is. Megtudtuk, a megyében 103 olyan vállalkozás mű-ködik, akik szerepelnek a pozitív listán. Roxer Egon, a Veszprém Megyei Kor-mányhivatal Fogyasztóvé-
delmi Felügyelőségének vezetője hozzátette, orszá-gosan közel 2100 ilyen cég van.
A 18 vállalkozás oklevele-ket vehetett át dr. Kovács Zoltántól és Roxer Egontól, amelyeket üzleteikben is ki-függeszthetnek. Mátyus
Akiknél mindent rendben találtak
A pozitív listára került vállalkozókat üdvözölték a megyeházán
Jelentős fejlesztések indul-nak hamarosan a Városi Mű-velődési Központban és a kö-zelében, a Jutasi út környé-kén. Erről tájékoztatott Brá-nyi Mária alpolgármester hétfőn a városházán.
A közel hétszázmilliós Veszprém Agora és a szociá-lis városrehabilitációként is ismert 1,2 milliárdos Sma-ragdváros program forrásait pályázat útján nyerte el a vá-ros.
A részletekkel kapcsolat-ban Brányi Mária elmondta, a program végrehajtása során a VMK, azaz a volt Hemo épü-
lete teljes egészében megújul. Átépítik a Ringató úti Körzeti Óvodát is, amely 12 csoport-nak ad majd helyet, és olyan tornateremmel bővül, amit la-kossági használatra is igény-be lehet venni. A felújításhoz a lakótelep több háza is kapcso-lódik, ahol energetikai meg-újításokat fognak elvégezni. Megújul a Haszkovó utca 18. előtti kis piac is, valamint olyan közterületi programo-kat fognak megvalósítani, amelyeknek közösségépítő ereje is lesz. A teljes projekt várhatóan 2015. elején zárul.
Darcsi
Újabb jelentős városi fejlesztések a Jutasi úton
Brányi Mária alpolgármester sajtótájékoztatón ismertette a la-kótelepet érintő Agóra- és a Smaragdváros program részleteit
(Folytatás az 1. oldalról.)Amikor belevágtunk, az
volt a célunk, hogy újra bené-pesüljön a Kossuth utca, jó legyen ide kijönni a helyiek-nek és a városba látogatók-nak. Most, hogy majdnem teljesen elkészült, használ-ható és szerethető lett. Ki-nyíltak eddig kevésbé hasz-nált területek, amiket be kell laknunk – vélekedett Porga Gyula. Hozzátette, jó látni, hogy sokan jönnek be a vá-rosba, akár csak nézelődni, megnézni a fejlesztéseket.
Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője a nehézségekről is beszélt. Ezek közt említette a szál-ban álló sziklás alapot, a Ju-tasi út alatti pince megtalá-lását, valamint az időről idő-re felbukkanó, ám a közmű-térképen nem szereplő veze-tékeket. Hangsúlyozta, már most is folyamatban vannak projekten kívüli fejlesztések a belvárosban. Ilyenek a Kossuth utcai pavilonok, és a rámpás aluljáró esetében
is a Budapest út alattihoz hasonló humanizálásban gondolkoznak. – Érzékeljük, hogy a beruházók részéről is megnőtt az igény a fejleszté-
sekre, a Bástya áruház már lépéseket is tett a megújítás-ra, de más irányból is érkez-tek jelzések – fűzte hozzá.
Mátyus taMás
Az utolsó kő is a helyén van
Ferenczy Gábor és Porga Gyula az utolsó térkő lerakásakor
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
Veszprém a mindennapok-ban is kiemelt figyelmet for-dít a turizmusra, emelte ki köszöntőjében Porga Gyula polgármester. Kitért a 2010-ben átadott Kolostorok és Kertek projektre, amely a város két legfőbb turisztikai
attrakcióját, a várat és az ál-latkertet kapcsolja össze a Séd völgyében, ahol játszóte-reket építettek és műemléke-ket is felújítottak. Elmondta, azóta öt új vállalkozás épült ki itt, köztük az eseménynek helyet adó Malomkert Sör-
ház. – A sikeres pályázat példa lehet a régióban az ön-kormányzat és a turisztikai szakma összefogására – tet-te hozzá.
A 2012-es évben 8,1 száza-lékkal bővült a hazai ven-dégéjszakák száma, jegyez-te meg az elmúlt szezonról Horváth Gyergely regioná-lis igazgató. Idén eddig az 1–8. hónapban folytatódik a tendencia, mind a vendégek
száma, mind az általuk eltöl-tött éjszakák közel 5 száza-lékos emelkedést mutatnak. Kitért a SZÉP-kártya okozta forgalomnövekedésre is, az adatok alapján elmondható, hogy minden 4. vendég ezzel az eszközzel fizetett. Az igazgató ezután a jelen lévő szakembereknek részlete-sen vázolta a cég jövő évi marketingstratégiáját.
Mátyus taMás
�2013. október 11.
veszprémi� napKÖZÉLET
ZsákosztásAz őszi lombhulladék
gyűjtéséhez zsákokat oszt Némedi Lajos, a 10. számú választókerület önkormányzati képvise-lője október 18-án, pénte-ken 16.30 és 17.30 között a Pipacs utcai Közösségi Ház előtt, valamint ugyanezen a napon a Deák Ferenc utca és a Bu-him utca sarkán 18.00 és 19.00 óra között.
Szintén zsákokat oszt dr. Strenner Zoltán, az 5. számú választókerület önkormányzati képvise-lője október 14-én, hétfőn 17 és 18 óra közt a Kádár-tai úti buszfordulónál.
EgészségnapEgészségnapot ren-
dez a veszprémi Petőfi Színház október 12-én, szombaton délelőtt tíz órától este hatig. Az elő-csarnokban különböző szűrővizsgálatokon ve-hetnek részt az érdeklő-dők, lesz vérnyomás- és vércukorszint-mérés, fogászati tanácsadás és lehetőség nyílik vér-adásra is. A teátrum ez-zel a kezdeményezésé-vel csatlakozik a Séta a Mellrák Megelőzéséért mozgalom városi ren-dezvényéhez. Az egész-ségnapon kedvezmé-nyesen lehet bérletet váltani az évad produk-cióira, illetve jegyet vá-sárolni az októberi bér-letszünetes előadások-ra. A szűrővizsgálatok időpontjai: 10–18 óráig – véradás, 10–18 óráig – fogászati tanácsadás, 11–16 óráig – bőrgyó-gyászati szűrővizsgá-lat, 13–18 óráig – emlő-szűrés, 13–18 óráig – vérnyomás, vércukor és testtömegindex mérése.
PontosításMúlt heti számuk 10.
oldalán Ünnep a zenei világnapon címmel meg-jelent cikkünkben a ki-csinyek kórusa a Simo-nyi iskolából érkezett.
RÖVID HÍREK
Fogyatékkal élők életmi-nőségének javítása ér-dekében rendezett konferen-ciát a Veszprém Megyei Csa-lád, Esélyteremtési és Ön-kéntes Ház hétfőn a város-házán.
A résztvevőknek Varga Endre programvezető el-mondta, hogy sok fogyaték-kal élő szeretne elhelyez-kedni a munkaerőpiacon, de nem tud. Ezen kíván se-gíteni ez a konferencia, amelynek során új kor-mányzati projekteket is meg lehet ismerni.
Porga Gyula polgármes-ter megnyitó beszédében ki-
emelte: fontos, hogy a fogya-tékkal rendelkezők teljes életet élhessenek, és mások-hoz hasonlóan ők is jól érez-hessék magukat Veszprém-ben. Az erről szóló elképzelé-seket is tartalmazza a város esélyegyenlőségi programja, amelyet Darida Zsuzsa is-mertetett a konferencián.
Új fogalmi meghatározás bevezetését javasolta dr. Vincze Imre, a Nemzeti Re-habilitációs és Szociális Hi-vatal főosztályvezető-he-lyettese, a fogyatékos helyett a megváltozott munkaké-pességű kifejezést használ-ná. Darcsi
Kiváló vagyonőröket is dí-jaztak a hétvégén hetedik al-kalommal megrendezett me-gyei vagyonvédelmi családi napon a Kolostorok és kertek rendezvénytéren.
A megjelenteket Némedi Lajos, alpolgármester és Sán-ta Károly, a Veszprém Megyei Vagyonvédelmi Kamara elnö-ke köszöntötte. Az eseményen átadták a Kiváló vagyonőr el-ismeréseket, amelyeket Bolla Gábor, Győrffy András és Varga Mihály vehette át. A dí-jazottakra a munkáltatók, az ügyfelek, valamint munkatár-sak szavazhattak.
A megyei napon a résztve-vők egy szakmai teszt kitölté-sével bizonyíthatták felké-szültségüket, a rendezvény zárása előtt a legjobban vála-szolók között értékes ajándé-kokat sorsoltak ki. Progra-mokban nem volt hiány, ku-tyás és íjászbemutató várta a családokat, a legkisebbek kézműves foglalkozáson is részt vehettek. A megyei rend-őr-főkapitányság munkatár-sai betekintést adtak bűn-megelőzési programjukba, a legbátrabbak pedig a bizton-ságiöv-szimulátort is kipró-bálhatták. NéMeth
Program a megváltozott munkaképességűekért
Családi nap elismerésekkel
Sánta Károly, a megyei vagyonvédelmi kamara elnöke és Néme-di Lajos alpolgármester köszöntötte a rendezvény résztvevőit
Öt új vállalkozás a völgyben
Öt új vállalkozás telepedett le a Kolostorok és Kertek projekt területén a Séd-völgy mellett, jelentette be Porga Gyula polgármester
Telt ház előtt tartották a konferenciát a veszprémi városházán
A Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regi-onális Marketing Igazgatósága jövő évi marke-tingtervét mutatták be kedden a Séd-völgyben.
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
Fotó: Németh
�2013. október 11.
veszprémi� nap fóKusZban
Az emberi kapcsolatokért
A rendezvényso-rozat az Infor-
matikai és Könyvtári Szö-vetség szervezésében és a Nemzeti Kulturális Alap tá-mogatásával valósul meg 2006. óta, amellyel a könyv-tárak hagyományos és meg-újuló szolgáltatásait kíván-ják népszerűsíteni. Ebben az évben az emberi kapcsolatok kerülnek a középpontba.
Schreiber Márta, a me-gyei könyvtár igazgatóhe-lyettese lapunk tájékoztatá-sára elmondta, az országos rendezvénysorozathoz és a tematikához kapcsolódóan minden napnak van egy ki-emelt témája, amelyhez rendezvényeiket szervezték. Kedden családi körben, szer-dán baráti körben, csütörtö-kön egymást segítve, egy-másra figyelve, pénteken befogadva, elfogadva, szom-baton hét határon innen és túl, vasárnap pedig a köny-ves vasárnap jegyében zajla-nak a programok. A hét fo-lyamán több mint 50 prog-ram várja csak városunkban az érdeklődőket. Ezen belül lesz kiállítás, ismeretter-jesztő előadás, író-olvasó találkozó, filmvetítés, gitá-ros vasárnap a Dan’roll együttessel és sok egyéb ér-dekes és hasznos rendez-vény. Schreiber Márta külön kiemelte, hogy 20 éve hunyt
el Lőrincze Lajos, és az ő tiszteletére emléksarkot ala-kítanak ki a megyei könyvtár-ban pénteken.
Gazdag program várja azokat is, akik a Március 15. úti, a dózsavárosi vagy a Cholnoky fiókkönyvtárat ke-resik fel a héten. A progra-mok közt tengeri-show, ba-rátságkarkötő -készítés, játszóház, játékos drámape-dagógiai foglalkozás és még sok egyéb más szerepel. Jó hír, hogy vasárnapra a kése-delmes olvasóknak amnesz-tiát hirdetett a megyei könyvtár és e napon ingye-nesen be is lehet iratkozni.
A könyvtári napok ke-retében kedden dr. Csiszár Miklós helytörténeti kutató
vetített képes előadást tar-tott Veszprém iskolái a 20. század első felében címmel a megyei könyvtárban. Elő-adása első részében Veszp-rém iskolatörténetéről be-szélt, kezdve az ország első felsőoktatási intézményétől, a Káptalani főiskolától, ame-lyet Csák Péter nádor 1276-
ban leromboltatott, egészen a legutoljára épített Deák is-koláig. Közben többek között megemlítette a város ma is meglévő két patinás iskolá-ját, amelynek alapításához Ranolder püspök két szerze-tesrendet hívott meg iskola-alapításra és így kezdődött a tanítás 1860-ban a mai Szi-lágy iskolában, míg 1872-ben a mai Padányiban. Előadása második felében a város ál-tal építtetett Veszprémi Pol-gári Fiúiskola – ma Kossuth iskola – rövid történetét me-sélte el az 1892–1948 közötti időből. hauzler lászló
Csiszár Miklós a régi veszprémi iskolákról beszélt a könyvtárban
Az országos könyvtári napok keretében az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban és fiók-könyvtáraiban is színes, változatos programok várják az érdeklődőket ezen a héten.
„VKSZ” Zrt. – KÖRNYEZETÜNK SZOLGÁLATÁBAN Tájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu
0809
6677
Indul a zöldhulladékgyűjtés!2013. október 25. és november 30. között a „VKSZ” Zrt. kerti zöldhulla-dékgyűjtést szervez Veszprém, Kádárta, Gyulafirátót, Jutaspuszta és Sza-badságpuszta területeken. Az őszi zöldhulladékgyűjtést a szolgáltató az önkormányzati rendeletnek megfelelően külön térítési díj nélkül végzi. A gyűjtés a lomtalanításhoz hasonlóan kizárólag előzetes bejelentkezés alapján történik. Bejelentkezni és időpontot egyeztetni munkanapokon 7.00–13.00 óra között a 06 (80) 949 649 zöld számon lehet. A jelentke-zés során meg kell adni a nevet, címet, telefonszámot, valamint az átadni kívánt zöldhulladék körülbelüli mennyiségét. A begyűjtést kollégáink péntekenként 11 óra és 18 óra, valamint szombati napokon 8 óra és 15 óra között végzik. Ügyfélszolgálati munkatársunk informálja Önt az átvétel körülbelüli idejéről. Kollégáink-nak a zöldhulladékot csak személyesen, kézből-kézbe áll módjukban átvenni. Azok, akiknek a hétvégi időpontok nem felelnek meg, 2013. október 25. és november 30. közötti időszakban a hét bármelyik napján, nyitvatartási időben (keddtől péntekig: 06.30–15.00, szombat: 07.00–13.00) bevihetik zöldhulladékukat a „VKSZ” Zrt. Hulladékgyűjtő pontjára (8200 Veszprém, 0105 hrsz. Pápai út–Házgyári út kereszteződése, Cseri murvabánya mel-lett), ahol kollégáink azt külön térítési díj nélkül átveszik.A lehullott faleveleket és egyéb kerti zöldhulladékot műanyag zsákokba kérjük összegyűjteni, a nyesedéket pedig 1 méteres darabokra vágva, kö-tegelve, spárgával átkötve készítsék elő.Nyomatékosan felhívjuk figyelmüket – mivel az összegyűjtött zöldhulla-dékokat a „VKSZ” Zrt. a Balatonfüredi Térségi Komposztáló Üzembe szállítja –, a hulladékgyűjtő járműbe nem kerülhet más típusú hulladék. Ezért csak– a fent említett módon előkészített – kerti zöldhulladékot és nyese-déket vesszük át, az átadni kívánt hulladék összetételét kollégáink a hely-színen ellenőrzik és amennyiben azt nem találják megfelelőnek, úgy nem szállítják el. A kerti zöldhulladék-gyűjtési akció kiskertekre, garázstele-pekre és a csatár-hegyi területre nem vonatkozik.
0809
6788
„VKSZ” VESZPRÉMI KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓ ZRT.
Veszprém, Szeglethy u. 1. Tel.: 88/411-153 Nyitva: H–V: 0–24-ig Pénztár: H–P: 8–17.30 Szo: 8–12, Vas.: zárva
MÉLYGARÁZS Parkolás õrzött, zárt helyen egész évben, a hét minden napján
08
09
67
59
SZEMÉLyGÉPKOcSI ÁRAK
Bérlettípusok Bérletár (nettó) Áfa Bérletár (bruttó)Havi 24 órás 11 811 Ft 3189 Ft 15 000 FtHavi nappali 7874 Ft 2126 Ft 10 000 FtHavi éjszakai 3937 Ft 1063 Ft 5000 Ft
Parkolójegy ára 79 Ft 21 Ft 100 Ft / minden megkezdett fél óra
Az árak 27 % áfával növeltek.
K E D V E Z M É N N Y E L
Az
aján
lat
2013
. sz
epte
mb
er 1
-20.
köz
ött
vagy
a k
észl
et e
rejé
ig é
rvén
yes
az ü
zlet
ben
meg
jelö
lt p
rog-
ress
zív
szem
üveg
lenc
sékr
e, a
forg
alm
azó
álta
l meg
hatá
rozo
tt d
iopt
ria t
arto
mán
yban
. Tov
ább
i rés
zlet
ek
az ü
zlet
ben
!
K E D V E Z M É N N Y E L
www.opticnet.hu
Koga+ OptikaVeszprém, Kossuth u. 7. Sarolta-udvar 88/410-600
Árkád OptikaVeszprém, Kossuth u. 1. 88/325-823
08
09
65
89
MEGHOSSZABBÍTVA 10. 31-iG!
Házhoz mennek a zöldhulladékértIdén is gyűjti a zöld-hulladékot a VKSZ Zrt., a tavalyi tapasz-talatokról Göttlinger László vezérigazga-tóval beszélgettünk.
Megtudtuk, járatuk ta-valy október 12. és decem-ber 7. közt minden pénte-ken 9–17 óráig az előre re-gisztrált ügyfelekhez ház-hoz ment és elszállította a zsákolt vagy 1 méteres kö-tegelt zöldhulladékot. A problémákról szólva el-mondta, több esetben nem lett bezsákolva, valamint kötegelve a zöld, azonban
ömlesztve nem tudják ke-zelni ezt a fajta hulladékot. A zsákokat kollégáik azért vágják fel, hogy ellenőriz-zék, azok valóban a kertek-ben keletkező falevelet, fü-vet, nyesedéket tartalmaz-nak. Fontos, hogy a zsák csak zöldet tartalmazhat, nagy mennyiségű földet, követ, kommunális hulla-dékot nem, mert a balaton-füredi komposzttelep más-képp nem veszi át a zöld-hulladékot. A nyesedéket pedig azért kell kö-tegelve gyűjteni, mert így helyezhe-tő el a gyűjtőautón.
A regisztrálás során azt tapasztalták, hogy az ügyfe-
lek a szolgáltatás megrende-lésekor nem mérték fel jól az elszállítandó hulladék men-nyiségét. Sok esetben sok-kal kisebb mennyiséget mondtak, majd a helyszínen derült ki, hogy sokkal több-ről van szó. Tavaly összesen 2721 kilométert futott gyűj-tőautójuk, 113 ezer 840 kiló zöldhulladékot gyűjtöttek. Októberben 22 030 kg-ot, no-vemberben 72 210 kg-ot, de-cemberben 19 600 kg-ot.
Mátyus taMás
Fotó: Hauzler
pedig azért kell kö-tegelve gyűjteni, mert így helyezhe-tő el a gyűjtőautón.
A regisztrálás során azt tapasztalták, hogy az ügyfe-
pedig azért kell kö-tegelve gyűjteni, mert így helyezhe-tő el a gyűjtőautón.
A regisztrálás során azt tapasztalták, hogy az ügyfe-
� veszprémi� napközélet2013. október 11.
A Magyar Honvédség héten zajló összhad-erőnemi gyakorlatán katonáink ismét bizonyították, hogy képesek az ország vé-delmére és a hatékony együttműködésre.
Domján László vezérőr-nagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsno-ka, aki a helyszínen, a Veszp-rém határában található „0” ponti lőtéren tekintette meg az Őszi össztűz 2013 harcá-szati gyakorlat keddi bemuta-tó napját, elmondta: – Tavaly indítottuk el a folyamatot, amelynek célja, hogy tovább erősítse a Magyar Honvédség szárazföldi és légierejéhez tartozó katonai szervezetek közötti harcászati együttmű-ködést. Ebbe a sorba jól illik ez a kiképzési rendezvény is, amelynek során az MH 25. Klapka György Lövészdan-dár lövész zászlóalja egy Gri-pen géppár légi és a szintén a
tatai alakulathoz tartozó tü-zérség szárazföldi támogatá-sa mellett egy éleslövészettel egybekötött védelmi harcot hajtott végre – tette hozzá Domján vezérőrnagy.
A Magyar Honvédség idei legnagyobb, éleslövészettel egybekötött összhaderőnemi gyakorlatán hat alakulat
A résztvevők lőgyakorlatokat és harcászati foglalkozásokat hajtottak végre a Veszprém határában lévő lőtéren
Kulcsszó az együttműködésKilenc kétszintű csomópont
A Hajmáskér és Sóly közti külön szintű csomópont épí-tésének helyszínén kiemelte, amikor 2010-ben a térség or-szággyűlési képviselőjének választották, két témával ta-lálkozott, amit már régóta ígértek elődei, ám nem tör-tént áttörés. Az egyik a veszprémi kórházban meg-valósuló onkológiai központ, valamint a nyolcas főút fej-lesztése. Most, mint mondta,
2016 közepéig 46 kilométer hosszan 2x2 sávosra bővül az útpálya és 9 db külön szin-tű csomópont épül – 5 Veszp-rém körgyűrűjén, egy Haj-máskérnél, egy Öskünél, egy Bánd és Herend közt, egy pe-dig a szentgáli elágazónál.
A megyei közgyűlés elnö-ke, dr. Lasztovicza Jenő megjegyezte, Veszprém me-gye egész gazdasága számá-ra fontos a főút fejlesztése,
mert az egész Észak-Dunán-túlon csupán egy autópálya vezet Ausztria felé. Utalt rá, Vas megyében is indul a 8-as út építése, ami bizakodásra ad okot a gyorsforgalmi úttá fejlesztés érdekében. Hozzá-tette, örömteli, hogy emellett másod- és harmadrendű utak fejlesztése is megindul.
A NIF Zrt. kommunikációs vezetője, Loppert Dániel is-mertette a fejlesztés részlete-it. A Székesfehérvár elkerülő 7 kilométeres 3. ütemének közbeszerzésében még eb-ben az évben eredmény vár-ható, a szintén 7 kilométeres várpalotai elkerülőre novem-berben írják ki a közbeszer-zést. A Pétfürdő–Hajmáskér közti 6,5 kilométeres szaka-szon a napokban hirdettek eredményt, ez mintegy 7,9 milliárdért valósul meg. A Hajmáskér–Litér közti 4 kilo-méteres rész 3,2 milliárd fo-rintból épül. A Veszprém el-kerülőn 12 kilométeren 5 kü-lön szintű csomópontot ter-veznek, és a Márkó-Herend közti 5,3 kilométeres szaka-szon is nyertest hirdettek, ez 8,4 milliárdért valósul meg.
Mátyus taMás
Loppert Dániel, dr. Navracsics Tibor és dr. Lasztovicza Jenő
Az alkotás nevel, tanítLázár Imola képző- és
iparművész kiállítása nyílt meg kedden a VMK-ban.
A kiállítást Szűcsné No-vák Mária tűzzománcmű-vész nyitotta meg. Elmondta, a zománcnak nagy hagyo-mánya van a magyar művé-szetben, majd röviden ismer-tette a technikát.
Megtudtuk, Lázár Imola képei vörösrézre készültek, amelyre különösen jól tapad a zománc. Munkáit igazán különleges egyedi techniká-val készíti, a grafikusság éppúgy jellemző rájuk, mint a festőiség. Egységes stílus,
finoman kidolgozott részle-tek, játékosság – ez mind-mind igaz a kiállított művek-re is. A falakon az örmény biblia képei láthatók, illetve egy miniatűr sorozat, amely Jézus életútját mutatja be.
Szűcsné Novák Mária el-mondta, a képek részletessé-ge az alkotó elmélyüléséről tanúskodik, arról, hogy élve-zi az alkotás minden pillana-tát, látható, hogy munkáit áthatja a hit, sugárzik róla a szeretet.
A kiállítás október 20-ig tekinthető meg a VMK 201-es termében. NéMeth
Lázár Imola képei vörösrézre készültek, melyre jól tapad a zománc
Múltidéző vallomások
A Városi Művelődési Köz-pont szervezésében Jáger Fe-renc köteteit mutatták be az intézményben szerdán.
A 85 éves Jáger Ferenc nyugdíjas tanárt, író-költőt a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagjai köszöntötték, majd ízelítőt adtak a Csendes vallomások és A múlt emlékei című műveiből. A rendezvény bevezetőjében unokája, Bú-zás-Jáger Anikó és férje, Bú-zás Csaba zenéje köszöntötte az egybegyűlteket. Sz. Csor-dás Éva, az irodalmi színpad művészeti vezetője beszélge-tett az ünnepelttel életéről,
munkájáról, családjáról és a könyveiről. A verseket és a könyvrészleteket Rábai Zsa-nett, Horváth Imre, Felföldi Gábor és Sz. Csordás Éva ol-vasta fel.
A beszélgetésből kiderült, hogy pedagógus éveiben Já-ger Ferenc fizikát, matemati-kát és szakrajzot tanított, a nyugdíjas éveit azonban a kultúrának szentelte és már a 11. kötetét mutatták most be. Árad belőle a mély elhivatott-ság az élet és munkája iránt, valamint a végtelen szeretet családja és külön unokái és dédunokái iránt. hauzler
A 85 éves Jáger Ferencet az irodalmi színpad tagjai köszöntötték
A veszprémi borok utcájaA hűvös idő ellenére sokan ki-
látogattak múlt hétvégén az első alkalommal megrendezett veszprémi Bor Utca Fesztiválra.
A Vár utcában felállított fa-házakban olyan borászatok kí-nálták ízletes nedűiket, mint a Jásdi, a Figula, a Szent Donát, a Laposa vagy épp a Villányból vendégként érkezett Vylyan. A szokottnál hűvösebb idő miatt népszerű volt a forralt bor és a pálinka is, amelyekhez helyben sült oldalast, kolbászt és hurkát is kínáltak.
A zenei felhozatal is nívós volt, a nyitónapon Bogdán
A nyitónapon nagy sikerű koncertet adtak a Snétberger Zenei Tehet-ségközpont növendékei, Bogdán Norbert és Rózsa Béla a Vár utcában
A térségben élők és az ide látogatók számára is egy új, biztonságosabb időszak kezdetét jelentheti a 8-as főút fejlesztése – jelentette ki dr. Navraciscs Tibor miniszterelnök-helyet-tes csütörtökön Hajmáskéren.
Fotó: Mátyus
Fotó: Hauzler
Fotó: Németh
�veszprémi� nap közélet2013. október 11.
mintegy 1400 katonája vesz részt. Számukra több mint 400 sátort állítottak fel, a tá-bori konyha pedig egy 450 fő befogadására képes étkező-ben látja el a honvédeket. Az elmúlt hét folyamán a részt-vevők különböző egyéni és szakaszkötelék lőgyakorla-tokat és harcászati foglalko-
zásokat hajtottak végre kézi-fegyverekkel, aknavetőkkel, valamint 2000 és 4000 méte-res lőtávolsággal bíró páncél-törő rakétákkal. A hét során a többnemzeti együttműkö-dés jegyében olasz és szlovén katonák is közösen gyakor-latoznak a magyarokkal.
NéMeth MeliNda
A résztvevők lőgyakorlatokat és harcászati foglalkozásokat hajtottak végre a Veszprém határában lévő lőtéren
Kulcsszó az együttműködés
Fotó: Németh
Csak közösen sikerülhet
A város jövőbeli fejleszté-seiről esett szó szerdán a városháza Kossuth-termé-ben rendezett partnerségi fórumon.
A telt ház előtt tartott ren-dezvényen köszöntőjében Porga Gyula polgármester az uniós fejlesztési politika változásairól beszélt. Ezek közt a legszembetűnőbb, hogy a megyei jogú városok címkézett támogatáshoz jut-hatnak, és kiemelt célként említik a nagyvárosok, vala-mint környékük együttes fej-lesztését. Mint azt a polgár-mester elmondta, Veszprém ebben már most is élen jár. Utalt a kerékpárutak építé-
sére, a turisztikai projektek-re, és megemlítette, hogy a belvárosrehabilitációban is 27 konzorciumi partnerrel dolgoztak együtt. – Ma az egyetlen út az önkormány-zatok, a vállalkozások és a civil szféra számára az együttműködésben rejlik annak érdekében, hogy mi-nél több forrást tudjunk kö-zösen lehívni 2014 és 2020 között.
A köszöntő után Józsa Ta-más kabinetfőnök tartott tá-jékoztatót, majd Brányi Má-ria alpolgármester beszélt a tervezett projektek megva-lósításáról.
Mátyus
Józsa Tamás, Brányi Mária, Porga Gyula és Horváth Gábor
Szemléletváltás kellSok a só és a cukor, vi-
szont kevés a friss zöldség és a gyümölcs az óvodai ét-keztetésben. Ezen változ-tatna a Mintamenza Prog-ram.
A 2010-ben Békéscsabá-ról indult kezdeményezés tavaly vált országossá – mondta a kísérleti prog-ramról tartott sajtótájékoz-tatón a megyei tiszti főor-vos. Veszprémből az Egry Úti Körzeti Óvoda vesz részt a programban. Egész-séges, változatos étkeztetés kialakítása a cél környék-beli termelők bevonásával – jelezte dr. Andrásovszky Enikő. Nemcsak az étlapok
megújítását szeretnék elér-ni, de a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegész-ségügyi Szakigazgatási Szervének munkatársai előadásokat, különféle egészségfejlesztő progra-mokat is tartanak az intéz-ményekben – tette hozzá. Dreska Erzsébettől, a prog-ram megyei koordinátorá-tól megtudtuk: a Mintamen-za Programban részt vevő óvodákban folyamatosan vizsgálják a menüsorokat, hogy a gyerekek elegendő friss gyümölcshöz, zöld-séghez, tejtermékhez, tel-jes kiőrlésű pékáruhoz jut-nak-e. Nyers Bea
Gyerekek ebédelnek a programban részt vevő Egry úti óvodában
A veszprémi borok utcájaNorbertet és Rózsa Bélát, a Snétberger Zenei Tehetség-központ növendékeit, vala-mint Németh Kyra és Csip-szer Dani duóját hallgathatta a nagyérdemű. Szombaton is-mét Bogdán Norbert és ze-nésztársai nyitották a progra-mot, őket az Utcazene Feszti-vál közönségdíját is elnyerő Dan’n’Roll követte a színpa-don. Zsandár Tamás főszer-vező sikeresnek ítélte a debü-tálást, s lapunknak elmondta, szervezőtársaival már a ren-dezvény tavaszi folytatását tervezik. NéMeth
A nyitónapon nagy sikerű koncertet adtak a Snétberger Zenei Tehet-ségközpont növendékei, Bogdán Norbert és Rózsa Béla a Vár utcában
Rajz kicsiknek, nagyoknakA Múzeumok Őszi Fesztiválja első ren-dezvényeként a Nagy rajzolás című prog-ram zajlott a Laczkó Dezső Múzeumban szombaton.
A magyarság népi és nem-zeti ábrázolások Somogyi Győző művészetében című ki-állításhoz szervezték ezt a programot, mondta Dohnál Szonja. Farkas István képző-művész vezetésével motívu-mokat gyűjtöttek a gyerekek, amit az oktatóteremben meg-rajzoltak, illetve lefestettek.
Somogyi Győző Kossuth díjas festőművész és Krizsán Attila Ybl-díjas építész eköz-ben vetített képes előadást
tartott a Balaton-felvidék népi építészetéről. Ez a népi építé-szet is megjelenik a kiállítá-son, ahonnan a gyerekek té-mát gyűjtöttek. A fiúk általá-ban huszárokat és lovakat, míg a lányok a népi építészet motívumait választották. A
Nagy rajzolásban a III. Béla Gimnázium rajztagozatos ta-nulói is közreműködtek. Ők egy nagyméretű táblaképet készítettek Veszprémről, amelynek elkészítésébe az ér-deklődő közönség is bekap-csolódhatott. hauzler
A fiatalok egy nagyméretű táblaképet készítettek Veszprémről
Tájékoztatjuk a tisztelt lakos-ságot, hogy a Jutasi út alatt átvezető gyalogos aluljáró elkészült, így a Jutasi úton a forgalmi sávok szűkítése, va-lamint a Jutasi utat kereszte-ző jelzőlámpás gyalogátke-lőhely október 12-én, szom-
baton megszűnik.Az elkövetkezőkben a gép-járműforgalom a Jutasi úton már négy sávon bonyolód-hat, ezzel jelentősen csök-kenhetnek a gépjárművek reggeli és délutáni időszak-ban esetenként előforduló
torlódásai, az aluljáró haszná-latával a gyalogosok bizton-ságosan és akadálymentesen kelhetnek át az út egyik felé-ről a másikra a vásárcsarnok és a sétálóutca között. Köszönjük az építés ideje alatt tanúsított türelműket és együttműködésüket. VMJV Polgármesteri Hivatal
Forgalmirend-változás
Fotó: Németh
Fotó: Mátyus
Fotó: Mátyus
Fotó: Hauzler
� veszprémi� napa hét témája2013. október 11.
HibabejelentésVeszprém, Gyulafirátót, Ká-dárta közvilágítási hibabeje-lentő elérhetősége: 06/30/ 487-2853. Észak-dunántúli Áramszol-gáltató Zrt. központi hibabe-jelentési lehetőségek: telefo-non: call center műszaki hi-babejelentő: 06/80/205-020, 06/80/533-533, 06/20/459-9666, 06/30/459-9666, 06/ 70/459-9666, elektronikusan: http://e-iroda.eon-hungaria.com: lakossági ügyfelek – hi-babejelentés – közvilágítási hibabejelentés. VMJV Polgármesteri Hivatal hibabejelentési lehetőségek: 8200 Veszprém, Óváros tér 9., e-mail: [email protected] fax: 88/421-418, telefon: 88/549-100, zöldszám: 88/401-104 (a nap 24 órájá-ban hívható).
A 13 aradi vértanú kivégzésének 164. évfordulója alkalmából Veszprémben is meg-emlékezéseket tartot-tak az elmúlt hétvégén.
Az 1848–49-es for-radalom és szabad-
ságharc 13 honvéd tisztjét 1849. október 6-án végezték ki Ara-don, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori mi-niszterelnökre szabott halálos ítéletet. A bécsi forradalom év-fordulójára időzített kivégzés-sorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság évről évre nemzeti gyásznapon emlé-kezik meg. A kivégzésekkel a magyarság függetlenségi tö-rekvését kívánták büntetni, ez-által a 14 hazafit joggal tekint-jük nemzetünk vértanúinak. A megemlékezések sora a kádár-tai temetőben a 13 ismeretlen katona sírjánál kezdődött, ahol Brányi Mária alpolgármester és Czaun János városrészi ön-kormányzat vezető helyezték el az emlékezés koszorúit. Itt Rábai Zsanett, a Váci Mihály Iro-dalmi Színpad tagja Csoóri Sándor Idegszálaid a szél című versét szavalta el és Kövi Arthur Bálint egy Bach-darabot, majd egy magyar népdalfeldol-gozást játszott csellón. Ugyan-csak pénteken, Gyulafirátóton a Batthyány-szobornál tartottak
megemlékezést. Itt Czaun János köszöntője után a Légierő Zene-kar kíséretében énekelték az egybegyűltek a Himnuszt, amit a Gyulaffy iskola hetedik osztá-lyos tanulói közösen el is szaval-tak. Brányi Mária megemléke-zésében arról beszélt, hogy ami büszke öröm 1848. március 15-ében és 1956. október 23-ában, az megrendülés, dráma, emel-kedett gyász, a legmagaszto-sabb érzések együttese 1956. november 4-e és 1849. október 6-a történetében. A dolgok leg-emberibb természete, hogy a halál fájdalom. De még inkább gyász és fájdalmas megrendü-
Az osztrákok elrettentésül végezték ki mártírjainkat, de örök emlékű nemzeti hősöket teremtettek, mondta Gy. Lovassy Klára
Nemzeti gyásznapunkra emlékeztünk
A Magyar Honvédség Légierő Zenekara is rész vett a megemlékezéseken. Fotónk Gyulafirátóton készült
TŰZVÉDELEM • MUNKAVÉDELEM • MUNKARUHÁZAT
Veszprém, Ádám Iván u. 23.www.tuzbiztosok.hu +36 30 52 59 100
Veszprém, Ádám Iván u. 23.Veszprém, Ádám Iván u. 23.www.tuzbiztosok.hu +36 30 52 59 100
08
09
68
25
10795 Ft
Tűzoltókészülék
Softshellkabát
9990 Ft
Gumi-csizma
2990 Ft
Esővédőruházat
3990 Ft
A „Gyulafirátót ÉNY-i város-rész belterületi csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése” projekt kivitelezése folytató-dik. Részleges útlezárással érin-tett helyszínek:
Vízi utca a 36. számtól az utca végéigPásztor utca 2. és 8. ház-számok közötti szaka-szon
•
•
Zirci utca 76. házszám-tól a temetőigKolostor utca a 2–10. házszámok közötti sza-kaszonPosta utca Polgármes-teri Hivataltól a 82-es út keresztezéséig
Kérjük a gépjárművezetőket, hogy útjuk szervezésénél vegyék figyelembe a korlá-
•
•
•
tozásokat, a megváltozott forgalomtechnikát. Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, a Prac-tical Kft. kivitelezésében ké-szülő munkák várható befe-jezési határideje: 2013. no-vember.Az esetleges kellemetlensé-gekért megértésüket kérjük.További információ: 88/ 576-120.
Tájékoztató gyulafirátóti forgalomkorlátozásokról
HirdetményAz ügy száma:KOZP/11617/2013.Az ügy tárgya: A 8200 Veszp-rém, Balaton utca 23/C. szám alatti székhelyű Baján Imré-né által a 8200 Veszprém, Budapest út 32. szám alatt üzemeltetett „HELIKON PRESSZO” elnevezésű ven-déglátóegység rendelkezik környezeti zajkibocsátási ha-tárértéket megállapító hatá-rozattal. A nevezett vendég-látóegység üzemeltetőjének személyében történt válto-zás miatt az üzemeltetőnek zajkibocsátási határérték megállapítását kell kérnie. A vélelmezett hatásterület kiterjedése: a 8200 Veszp-rém, Budapest út 32. szám alatti ingatlan és annak ha-tárától számított 100 méte-res távolságon belüli terület.A hirdetmény kifüggeszté-
sének napja: 2013. október 11.
* * *Az ügy száma:KOZP/11594/2/2013.Az ügy tárgya: A 8200 Veszp-rém, Ady E. u. 65. I/4. szám alatti székhelyű AETHON Kft. által a 8412 Veszprém, Zirci u. 41. szám alatt üzemeltetett „SOMI BÜFÉ” elnevezésű vendéglátóegység közvet-len környezetében védendő épületek vannak. A vélelme-zett hatásterület kiterjedése: a 8412 Veszprém, Zirci u. 41. szám alatti ingatlan és annak határától számított 100 mé-teres távolságon belüli terü-let. A hirdetmény kifüggeszté-sének napja: 2013. október 11.
* * *Az ügy száma:KOZP/6239/2013.
Az ügy tárgya: A 8200 Veszp-rém, Balaton utca 23/C. szám alatti székhelyű Baján Imré-né egyéni vállalkozó által 8200 Veszprém, Budapest utca 32. szám alatt üzemel-tetett „HELIKON PRESSZO” elnevezésű vendéglátó egy-ség hatásterületén az alábbi védendő létesítmények van-nak: 8200 Veszprém, Nap utca 7. számú 4018/2 hrsz., Nap utca 9. számú 4018/3 hrsz., Nap utca 18. számú 3979 hrsz., Nap utca 20. szá-mú 3978 hrsz., Budapest utca 32. számú 4017 hrsz., Pi-pacs utca 1. számú 3854 hrsz., Pipacs utca 2. számú 3977 hrsz., alatti épületek. A hirdetmény kifüggeszté-sének napja: 2013. október 11.A hirdetmények részletesen olvas-hatók Veszprém város honlapján, a www.veszpem.hu oldalon.
facebook.com/veszpremi7nap
veszprémi� nap2013. február 22. • XIX. évfolyam 7. szám
Ingyenes városi
közéleti hetilap
A magyar néptánc hatalmas kincsünk
Szeretem a nyílt, becsületes
embereket, akik szorga-
lommal, tisztességgel ren-
det tartanak – fogalmazta
meg életfilozófiáját Kormos
Ernő, a Balaton Bútorgyár
Zrt. nyugalmazott elnök-
vezérigazgatója 9. oldal
ÖTÓRAI TEA
A legfontosabb
a megelőzés
Egy úriember,
akit tisztelnek
A HÉT TÉMÁJA
Az Európa Tanács 1990.
február 22-én tette közzé
a bűncselekmények áldo-
zatainak chartáját, s ez a
nap azóta a kontinens szá-
mos országában az áldo-
zatok napja. 6–7. oldal
Egész életében végigkísérte folklórunk Ertl Pétert, a Nemzeti Táncszínház vezetőjét 17. oldal
Mindenki előtt feladat van
Idén egy teológus, hat hitta-
nár és 38 szociális munkás
került ki a főiskola kötelékéből,
tanárok és társaik búcsúztat-
ták őket.Paksi László, a Pannon
Egyetem Modern Filológiai és
Társadalomtudományi Kará-
nak oktatója úgy fogalmazott,
ne feledjék, emberfeletti mun-
kára vállalkoztak, de az eset-
leges kudarcokban van kihez
fordulniuk. Hozzátette, bízik a
két intézmény további gyümöl-
csöző együttműködésében.
Albert József tanszékvezető
kifejtette, nehéz feladatra vál-
lalkoztak a fiatalok, hiszen
manapság kevés pénz jut a
szociális területre, de mégis
fontos hivatást választottak.
„A legfontosabb, hogy higgy
abban, amit csinálsz!” – fogal-
mazott. Végezetül Böjte Csaba
ferences szerzetes szavait
adta útravalónak a végzősök-
nek: „Merj szembenézni a fel-
adattal, nem szabad feladni
soha!”. A hallgatók nevében Rette-
gi Márk szociális munka és
Présing Tímea hittanár-neve-
lőtanár szakos hallgató búcsú-
zott az intézménytől.
� Németh�meliNda
Negyvenöt hallgató vehette át oklevelét szom-
baton, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főis-
kola diplomaosztó ünnepségén.
A hittudományi főiskola végzős hallgatói dr. Varga István rektortól vehették át okleveleiket
Egyeztetés
a hatósággal
Közlekedést érintő fej-
lesztésekről egyeztetett
a Nemzeti Közlekedési
Hatóság elnökével, Győ-
ri Gyulával Porga Gyu-
la polgármester szerdán
a városházán.
A megbeszélés után
tartott sajtótájékoztatón
Porga Gyula kiemelte, ta-
lálkozójuk célja a szemé-
lyes kapcsolatfelvétel és a
hatóság munkájáról szóló
tájékoztatás volt. Úgy fo-
galmazott, a jelentős be-
ruházásoknál fontos le-
het, hogy az érintett ható-
ságokkal jó viszonyt ápol-
jon a város. Győri Gyula a
folyamatok megindítása
előtt konzultációs lehető-
séget biztosított az önkor-
mányzat számára.
Folytatás a 2. oldalon.
Győri Gyula, az NKH elnökeFotó: Mátyus ARANY és ezüst
FeLVÁsÁRLÁsAa legmagasabb napi áron,
KÉSZPÉNZÉRT
ARANy:
6000–11000 Ft/gr*
Ezüst: 150 Ft/gr*
CsAk 1 NApig!
Február 26-án, kedden
9–17 óráig!
Szakszervezetek Háza – földszint,
Veszprém, Budapest út 8.
Régi 200 Ft-os
érmék felvásárlása
1000 Ft/db áron
Az árváltoztatás jogát fenntartjuk a világpiaci ártól függõen!
08
09
087
7
6000–11000
Arany- és ezüstpénzek és
érmék felvásárlása!
08
09
091
3
www.nemethszerviz.hu
Tel.: 88-565-420, 70-317-3535
Autójavítás
Eredetvizsgálat
Mûszaki vizsgáztatás
Új zöldkártya
Ingyenes olajcsere
Ózonos klímafertõtlenítés
Utastér-szagtalanítás
GARANCIÁVAL!
Veszprém, Csap u. 12.
08
09
08
80
08
09
08
89
rémföl
Üz ház víz ló)
Itt megtalál mindent,
amire porszívójához
szüksége van!
Tisztaságolcsón,egész évben!
08
09
04
84
Fotó: Zwicker
Veszprémi 7 Nap már a facebookon is!
�veszprémi� nap a hét témája
Katzer Kamillaegyetemi hallgatóA közelmúltban az interneten ol-vasgattam a témával kapcsolat-ban, ahol azt írták, hogy akkor nem 13, hanem 16 embert végez-tek ki, ami számomra egy új infor-máció. Most vasárnap egyébként a rádióban hallgattam az aradi megemlékezésről közvetítést.
Tóth Biankaegyetemi hallgatóJó dolognak tartom, hogy iskolai szinten is foglalkoznak ezzel a kér-déssel a diákok, mert ebben a kor-ban még nagy az érzelmi hatása annak, hogy kit, hogyan végeztek ki. Nem szabad elfelejteni, hogy ők is szerető férjek és családapák is voltak, akiket hazavártak.
Márton ErnőnyugdíjasNekem az jut eszembe, hogy egykor – a szabadság érdeké-ben – léteztek összefogások akár nemzetközi szinten is és készek voltak emberek az életüket is fel-áldozni. Ma képtelenek vagyunk az ilyen összefogásra, még orszá-gos szinten sem.
Mártír GábrielbútorrestaurátorAz aradi vértanúkra gondolva az a szomorú, hogy külföldi ka-tonák képesek voltak feláldoz-ni az életüket a magyar hazá-ért. Kossuth pedig, akit oly nagyra tartunk ma is, külföldre menekült és emigrációban halt meg.
MEGKÉRDEZTÜK
Ön hogyan emlékszik az aradi vértanúkra?
Fotók: Zwicker
2013. október 11.
Szeretet és egymásra
negyvenkilenc éve. Boldog és kiegyensúlyozott, örül, hogy aktívan jelen van a színházi életben. A Szilágyi Tiborról készült portrét a Napló szom-bati számában olvashatják.
Keresse írásunkat a szombati Naplóban!
A szakmához hozzátartozik a szeretet és az egymásra fi gyelés, mondta Szilágyi Tibor színmûvész, rendezô, aki ismét visszatért a Veszprémi Színházba: a Víg özvegy címû operettben a nagykövet szerepét alakítja.
Kötôdik a társulathoz, azokkal a színészekkel játszik együtt, akiket korábban rendezett és felfedezett. A negyvenkilen-cedik színházi évadát kezdte, a szakmát ma is ugyanolyan komolyan veszi, ugyanolyan pontos és precíz, mint
lés akkor, ha a halál személyes tragédia is egyben, ha egy igaz-talanul, erőszakkal kimért íté-let végkifejlete. 1849. október 6-a ilyen gyászünnepe történel-münknek. A magasztos szava-kat követően a Bakony Erdő Pávakör hazafias dalokat éne-kelt, majd Pálmai Áron Az ara-di vértanúk című verset mondta el. Batthyány Lajos mellszobrá-nál pedig Brányi Mária és Cza-un János, Labudek Péter alez-redes, az MH 54. Veszprém Ra-darezred parancsnokhelyette-se, valamint helyi intézmények képviselői helyeztek el ko-szorút.
Kovács Imre 1848–49-es hon-véd tűzmester, Veszprém egy-kori polgármesterének emlék-táblájánál a dózsavárosi teme-tőben is minden évben megem-lékezést tart a város e napon. Vasárnap itt is Brányi Mária al-polgármester mondott beszé-det, BattyányiNagy Annamária szavalt, majd a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, a rendőrkapitányság, a Fidelitas, az 56-osok Veszprémi Szövetsé-ge, a Politikai Foglyok Szövetsé-geés a Dózsa iskola képviselői helyezték el az emlékezés ko-szorúit. Az esti, Török Ignác ut-cai Aradi vértanúk-emlékműnél
történő megemlékezés a Városi Művelődési Központnál kezdő-dött, ahonnan az emlékezők fáklyákkal vonultak a Török Ig-nác utcába, ahol Zsilinszky Cecília gyászéneke köszöntötte először az egybegyűlteket a Lé-gierő Zenekar kíséretében, majd a Himnuszt követően Szűcs László színművész Heine 1849 októberében című versét szavalta el. Némedi Lajos alpol-gármester köszöntőjében azt emelte ki, hogy amikor emléke-zünk, jogosan lehetünk büszkék arra, hogy dicső szabadsághar-cunk mellé számos nép hős fia állt, akik származásukban nem, de lélekben és értékrend-ben magyarok voltak. Gy. Lovassy Klára nyugalmazott mú-zeumigazgató ünnepi beszédé-ben egyenként mind a 13 aradi vértanúról megemlékezett, majd így zárta szavait: az oszt-rákok elrettentésül végezték ki mártírjainkat, de tévedtek, örök emlékű nemzeti hősöket terem-tettek, akik előtt ma tisztelettel fejet hajtunk. Ma, a nemzeti gyász napján emlékezzünk ke-gyelettel rájuk és mindazokra, akik életüket áldozták hazán-kért, magyarságunkért, a jövő nemzedékért.
Az emlékműnél a kegyelet koszorúit az önkormányzat, a fegyveres és rendvédelmi szer-vek, a kormányhivatal, az egye-tem, a kisebbségi önkormány-zatok, a pártok és más civil szervezetek képviselői helyez-ték el.
Hauzler lászló
Az osztrákok elrettentésül végezték ki mártírjainkat, de örök emlékű nemzeti hősöket teremtettek, mondta Gy. Lovassy Klára
Nemzeti gyásznapunkra emlékeztünk
A Magyar Honvédség Légierő Zenekara is rész vett a megemlékezéseken. Fotónk Gyulafirátóton készült
Pályázati hirdetmény a Karacs T. u. 2 szám alatti épületben található lakások bérbeadá-sára. Határidő október 14. (A hirdetmény megjelent lapunk szeptember 27-ei számának 6. oldalán.)Pályázati hirdetmény Paál László utcai és Aradi Vértanúk útja melletti garázssoron ki-alakított kiskertekre. Határidő október 14. (A hirdetmény megjelent lapunk szeptember 27-
ei számának 6. oldalán.)Felhívás a településfejlesztési koncepció, va-lamint az Integrált Településfejlesztési Stra-tégia véleményezésére. Határidő október 18. (A hirdetmény megjelent lapunk szeptember 27-ei számának 13. oldalán.)A hirdetmények részletesen olvashatók elő-ző lapszámainkban, a www.maraton.hu web-oldalon található archívumunkban, és meg-találhatók Veszprém Város honlapján, a www.veszprem.hu oldalon.
Hatályos hirdetmények
KözleményA „Veszprém Integrált Városfejlesztés – A belváros funkcióbővítő rehabilitációja” pro-jekt keretében a Bagolyvár utcában, a Lo-vassy László Gimnáziummal szemben par-kolóház épül. Veszprém belvárosában köztudottan ne-héz parkolóhelyet találni. Az új épületben a jelenlegi 80 helyett 195 gépjármű fér majd el, ami jelentősen mérsékelheti a ne-
hézségeket. Az építkezés leghangosabb fázisa a nyáron elkészült, így a Lovassy László Gimnáziumban a zajhatás nem za-varja az oktatást.Az építkezés ideje alatt javasoljuk az autóval közlekedőknek, hogy használják a Bagoly-vár utcából megközelíthető Völgyikút utcai idősek otthona mögötti parkolót vagy a ho-tellal szemben található parkolót, ahonnan az aluljárón keresztül gyorsan megközelít-hető a belváros.
Fotó: Hauzler
102013. október 11.
veszprémi� napKÖZÉLET
08
09
674
1
Reider László optometris-ta-kontaktológus tartott elő-adást a szemről és betegsé-geiről szerdán a megyei könyvtárban.
A jelenlévők megtudhat-ták, hogy a leggyakoribb op-tikai hiba a rövidlátás, ame-lyet könnyű diagnosztizálni. A távollátást azonban nehéz felismerni. – Szemünk alkal-mazkodóképessége miatt kezelni tudja ezt a problé-mát, de igen nagy mértékű igénybevétellel. Ez az alkal-mazkodóképesség azonban a kor előrehaladtával csök-ken, 40 év körül mutatkoz-
nak a problémák – mondta Reider László.
A humorral fűszerezett előadáson elhangzott az is, hogy az optikai hibák örök-letesek, tehát két rövidlátó embernek nagy valószínű-séggel a gyermeke is ezzel a problémával fog küzdeni.
Az optometrista kitért a szemüvegekkel kapcsolatos tévhitekre is. – Jobbnál jobb indokokat tudunk gyártani a szemüveg viselése ellen. Egy-valami azonban tény, a szem-üveg segít, hogy tökéletes le-gyen a látás – hangsúlyozta Reider László. Németh
Szemünk világa érték
Reider László érdekes előadásán humorban sem volt hiány
– A mandorla név két kör metszetét, mandula alakú közös részét jelenti. Egy kö-zös teret, mely összekapcsol. Célunk az, hogy olyan hely legyünk, ahol egyszerűen jó lenni, ahol megpihenhetünk egy finom tea vagy kávé mel-lett, élvezhetjük a szeretettel készített házi sütemények és egyéb finomságok ízeit – mondja Pókecz Szilvia, a Mandorla Teázó és Kávézó tulajdonosa. – Odafigyelünk arra, hogy olyan termékeket kínáljunk, amelyek az egész-ségünket szolgálják. Szá-
munkra nemcsak a fizikai testünk táplálása fontos, ha-nem az is, hogy olyan értéke-ket közvetítsünk az emberek felé, amelyek lelkileg is gaz-
dagítanak bennünket – teszi hozzá.
A Mandorla Teázó csapa-ta szeretne teret adni közös-ségi élményeknek, beszél-getéseknek, ezért hétről hétre klub formájában kü-lönböző irodalmi, zenei és egyéb programokkal örven-deztetik meg a hozzájuk be-térőket, valamint várják olyan előadók, művészek je-lentkezését, akik szeretnék megmutatni magukat. (X)
Közösség-szervező
MesterségeM cíMere:
egy hely a meghittpillanatoknak
08
09
62
54
Fotó: Németh
Fotó: Németh
– Veszprémhez több évti-zedes kapcsolat fűz – kezdi a visszaemlékezést. Az akkori Vegyipari Egyetemen már 1973-tól tanítottam a környe-zetvédelmi szakmérnöki kurzuson, de csak húsz év-vel később költöztem ide. A váltásnak részben családi, részben szakmai okai voltak – teszi hozzá. Igaz, meteoro-lógusként végeztem, de való-jában mindig a levegőkémia érdekelt. Ez akkoriban új tu-dományterületnek számí-tott. A veszprémi egyetemen Hlavay József tanár úr cso-portja foglalkozott légköri minták analízisével, erre építettem a fővárosban már megkezdett légkör-kémiai kutatásaimat.
Mészáros Ernő 1992-ben lett az akkori Veszp-rémi Egyetem tanára. Légkörtant tanított. 1997-ben megalakította a Föld és Környezettu-dományi Tanszéket, meghatározó szerepet játszott a környezettu-dományi képzés elindí-tásában, alapítója és hosszú ideig vezetője volt a Környezettudomá-nyi Doktori Iskolának, akadémiai kutatócso-portot szervezett.
– Régebben a légkör-ben zajló kémiai folya-matoknak nem tulajdo-nítottak jelentőséget. Én ezekkel foglalkoztam. A levegőkémián belül is a légköri aeroszolrészecs-kék kémiai tulajdonságait kutattam, ezek ugyanis je-lentős szerepet játszanak a felhőképződésben, a levegő minőségének alakulásában, az éghajlat változásában.
Mészáros Ernővel a vár-ban, a VEAB-székházban beszélgetünk. 2003-tól 2008-ig volt az akadémiai bizott-ság elnöke. Több ismeretter-jesztő előadás-sorozatot in-dított, ahova neves hazai tu-
dósokat, művészeket hívtak meg. Nevéhez fűződik a Pan-non Tudományos Napok megszervezése is.
– A VEAB elnökeként ke-rültem kapcsolatba a megyé-vel és a várossal. Szerencsé-re, nemcsak formális volt ez a kapcsolat. A tudományos eredmények hasznosítása érdekében együttműködést alakítottunk ki a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és részt vál-laltunk a Közép-dunántúli Innovációs Tanács létreho-zásában is. Ebben az időben kapcsolódott be a VEAB az újévi fogadások szervezésé-
be, az újévköszöntő társa-dalmi eseményt azóta is kö-zösen szervezi az akadémiai bizottság, az egyetem, a me-gye és a város.
Mészáros Ernő számos nemzetközi szervezet mun-kájában vett részt, tudomá-nyos tevékenységét több díj-jal is elismerték. Azt mondta, legjobban az 1979-ben ka-pott Akadémiai-díjnak örült, mert ez volt az első, viszont a
Széchenyi-díjra a legbüsz-kébb, utóbbi az életét is meg-változtatta.
– Amikor Veszprémbe ke-rültünk, későbbi feleségem-mel, Ágival a Cholnoky lakó-telep egyik tízemeletésének legfelső szintjén kaptunk la-kást. Egy idő után szerettünk volna innen továbblépni, de a megyeszékhelyen nagyon drágák voltak a családi há-zak. Ekkor kaptam meg a Széchenyi-díjat, és vele annyi pénzt, ami kezdőtőkét jelen-tett a házvásárláshoz. No, nem Veszprémben. Zircen vettünk házat, abban élünk ma is. Mészáros professzort
70 éves korában emeritál-ták, vagyis nyugdíjazták. Ennek már nyolc éve. Azóta is aktív, de egészen más területeken. Közvet-len szakmai kérdésekkel nem foglalkozik – mond-ja, de felesége révén, aki az egyetemen tudomá-nyos főmunkatárs, mégis rálátása van a tanszék dolgaira. A kutatásokkal már felhagyott, inkább a tudománytörténet érdek-li, és francia regényeket fordít magyarra.
– Gyermekkoromban nagyon szegények vol-tunk, de mióta az esze-met tudom, tanulni akar-tam. A francia nyelvet tartottam a legtöbbre, annyira megtanultam, hogy később eredetiben olvastam a francia iro-dalmat. Nyugdíjasként
került a kezembe ismét egy francia regény, ekkor kezd-tem fordítani.
Mészáros Ernő kortárs francia írók díjazott regé-nyeit ülteti át magyarra. Egyik fordítását már meg is jelentette a Magvető Kiadó, de aki figyelmesen lapozgat-ja a Vár Ucca folyóiratot, ab-ban is megtalálhatja a pro-fesszor írásait.
Nyers Bea
2013. október 11.
veszprémi� nap ÖTórai TEa
Meteorológusként diplomázott, de időjárás-előrejelzéssel sosem foglalkozott. Annál jobban érdekelték a levegőben zajló kémiai folyamatok. Ezzel kapcso-latban folytatott kutatásokat Veszprémben is. Két cikluson keresztül az MTA Veszprémi Területi Bizottságának elnöke volt. Mészáros Ernő professzor a közelmúltban Volkra Ottó-díjat vehetett át.
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ORVOSI ÜGYELET MŰKÖDÉSI RENDJE, ELÉRHETŐSÉGE:
KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, CSERHÁT LTP. 1. FELNŐTT SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE: Telefon: 88/329-650, hétfő–péntek: 16.00 órától 8.00 óráig. Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás fo-lyamatos)HÁZI GYERMEKORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE:Telefon: 88/425-685, hétfő–péntek: 16.00 órától 8.00 óráig. Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás fo-lyamatos)FOGORVOSI SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÜGYELETI RENDJE:8200 Veszprém, Halle u. 5/E. Telefon: 88/425-228.Kizárólag: hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–14.00 óráig.Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: 88/549-273.Működtető: VMJV Egészségügyi Alapellátási Intézmény8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Tel.: 88/424-472.
11
Mészáros Ernő 1935-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tu-dományegyetemen szerzett meteo-rológusi diplomát. 1992-ig az Orszá-gos Meteorológiai Szolgálatnál dol-gozott, majd Veszprémbe, az akkori Veszprémi (ma: Pannon) Egyetemre került. 2003–2008 között az MTA Veszprémi Területi Bizottságának elnöke. Kutatási területe a levegő-kémia. Angol és magyar nyelven is több könyve jelent meg. A Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja. Számos rangos elismerés birtokosa: Szent-Györgyi Albert-díj (1997), Széchenyi-díj (1998), Veszprém Megyei Príma Díj (2008), Volkra Ottó-díj (2013). Egy fia és három unokája van. Feleségével Zircen élnek. Szabadidejében fran-cia regényeket fordít magyarra.
NÉVJEGY
Beszélgetés Mészáros Ernő professzorral, akit Volkra Ottó-díjjal tüntettek ki nemrég az egyetemi tanévnyitó ünnepségen
Mióta az eszemet tudom, tanulni akartam
Mészáros professzort 70 éves korában emeritálták, vagyis nyugdíjaz-ták. Ennek már nyolc éve. Azóta is aktív, de egészen más területeken
Fotó: Zwicker
122013. október 11.
veszprémi� napprogramajánló
Művészetek HázaMatthew Hindley Bálványok alkonya
című kiállítása a Csikász GalériábanUlrich Erben – Párbeszéd színekkel
formákkal című kiállítása megte-kinthető október 19-ig a Vass László Gyűjtemény galériájában
Derek Michael Besant (Kanada) A nyelv vége (The End of Language) című kiállítása a Várgalériában, megte-kinthető november 10-ig
Kopasz Tamás Zenit című kiállítása a Csikász Galériában, megtekinthető október 26-ig
SzaléziánumMi van a kezedben? – kiállítás Kovács
Tibor fotóművész alkotásaiból, megtekinthető október 13-ig
Töretlen hittel: szakralitás Herend művészetében – herendi porcelán-kiállítás, megtekinthető november 10-ig
Pannon EgyetemKovács András Fotóim című kiállítá-
sa a Turizmus Tanszék folyosóga-lériáján, megtekinthető novem-ber 30-ig
Színes szőttesek világa – kiállítás Haris Mária szövő népi iparművész, a Népművészet Mestere alkotásaiból a B épület aulájában, megtekinthe-tő november 4-ig
VMKLázár Imola képző- és iparművész tűz-
zománc-kiállítása a VMK 201-es ter-mében, megtekinthető október 20-ig
Március 15. úti könyvtárKönyvek nagyító alatt – kiállítás mini
és kisméretű könyvekből, megte-kinthető október 31-ig
Dózsavárosi könyvtárDózsavárosi Mozaikok – fotókiállítás
Veszprém és a Dózsaváros múltjá-ról, megtekinthető november 8-ig
EgyébOktóber 11–13., péntek-vasárnap 14–24 óraHistoretro Fesztivál: sörkert, borudvar,
vidámpark a Historia Kertben
MoziműsorCinema City2013. október 10–16.A nagy füzet (MB) 16 Közönségtalálko-
zó! Péntek 19:00 vendég: Szász János rendező!
Időről Időre (MB) 12 Premier előtt! cs, szo, vas: 17:15
Fogságban (MB) 16 Premier! 14:00, 17:00, 20:00, cs–vas: 11:00 is, cs, szo, vas: 21:45 is, p: 22:00 is
A Pingvinkirály Digitális 3D (MB) 6 vas: 16:00
Gravitáció Digitális 3D (felir./subtitled) 12 h–sze: 14:30, 16:30, 18:30, 20:30
Don Jon (MB) 16 cs–vas: 14:30, 16:30, 18:30, 20:30, 22:30, p: 10:45 is, cs, szo, vas: 11:00 is, h–sze: 15:45, 19:45
Vakszerencse (MB) 16 cs, szo, vas: 15:15, 19:45, p: 15:00, 17:00, h–sze: 17:45
Hópihe (MB) 6 cs–vas: 10:00, 11:45, 13:30, h–sze: 13:45
Vérmesék (MB) 16 20:15
A VESZPréM TELEVíZIó MűSorA8200 Veszprém, József Attila u. 96. Tel.: 88/421-830, 88/434-603E-mail: [email protected] Műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu
Október 11., péntek 9:00 Híradás 9:20 Erdőmesterek. Sefag Zrt. 9:30 Ismerem a városom. A nagy háború 10:00 Híradás 10:20 Egyetemi híradó 10:30 Tükörképben – divat, szépség, fitnesz 11:00 Dokumentumműhely. édes élet 11:30 Hír-adás 11:50 Klippercek 12:00 Képújság 18:00 Fejezetek Magyarország közlekedéstörté-netéből. A városi közlekedés napjainkban 18:30 Katolikus krónika 19:00 Híradás 19:20 Klippercek 19:30 Váltóláz autós magazin 20:00 Híradás 20:20 Klippercek 20:30 Pepperl+Fuchs családi nap 2013 21:00 Ked-venc kisállatmagazin 21:30 Híradás 22:00 Képújság
Október 12., szombat 9:00 Híradás 9:20 Klippercek 9:30 Váltóláz autós magazin 10:00 Híradás 10:20 Klipper-cek 10:30 Pepperl+Fuchs családi nap 2013 11:00 Kedvenc kisállatmagazin 11:30 Hír-adás 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyer-mekmagazin 18:30 Kilátó kulturális maga-zin 19:00 Heti vágatlan – ami a Híradásból kimaradt 19:15 Honvéd7 magazin 19:30 Ismerem a városom. A nagy háború 20:00 Heti vágatlan – ami a Híradásból kimaradt 20:15 Bakony Zöld Szíve Központ Alsópere 20:30 Tükörképben – divat, szépség, fit-nesz 21:00 Kipufogó magazin. II. rally pik-nik Bózsván 21:30 Nyitott egyetem. Kollár László: Szimmetria – aszimmetria a mole-kulák világában 22:00 Képújság
Október 13., vasárnap 9:00 Heti vágatlan – ami a Híradásból kima-radt 9:15 Honvéd7 magazin 9:30 Ismerem a városom. A nagy háború 10:00 Heti vágat-lan – ami a Híradásból kimaradt 10:15 Bakony Zöld Szíve Központ Alsópere 10:30 Tükörképben – divat, szépség, fitnesz 11:00 Kipufogó magazin. II. rally piknik Bózsván 11:30 Nyitott egyetem. Kollár László: Szim-metria – aszimmetria a molekulák világá-ban 12:00 Képújság 18:00 Veszprémi köz-életi magazin 18:50 Klippercek 19:00 Moto-rozz biztonságosan! 19:30 Dokumentum-műhely. Dél-Afrika ma 20:00 Tiszta beszéd. Újkéri Csaba vendége dr. Hóvári János 21:00 épí-Tech. Házépítők magazinja 21:02 Egyszerű vagy bonyolult? Tervezés és épí-tési engedély 21:10 Kőkor-szaki. A KoBoX rendszer 21:15 Töltött tégla, a Wienerber-gertől 21:20 Első a biztonság. Munkavéde-lem az építőiparban 21:30 A doktor. 10. rész. Az elhízás 22:00 Képújság
Október 14., hétfő 9:00 Motorozz biztonságosan! 9:30 Doku-mentumműhely. Dél-Afrika ma 10:00 Tisz-ta beszéd. Újkéri Csaba vendége dr. Hóvá-ri János 11:00 épí-Tech. Házépítők maga-zinja 11:02 Egyszerű vagy bonyolult? Ter-vezés és építési engedély 11:10 Kőkor-szaki. A KoBoX rendszer 11:15 Töltött tégla, a Wienerbergertől 11:20 Első a biz-
tonság. Munkavédelem az építőiparban 11:30 A doktor. 10. rész. Az elhízás 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyermekmaga-zin 18:30 Kilátó kulturális magazin 19:00 Híradás 19:20 Veszprémi közéleti magazin 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi sporthír-adó 20:30 Ismerem a városom. A nagy háború 21:00 Pepperl+Fuchs családi nap 2013 21:30 Híradás 22:05 Képújság
Október 15., kedd 9:00 Híradás 9:20 Veszprémi közéleti maga-zin 10:00 Híradás 10:20 Veszprémi sporthír-adó 10:30 Ismerem a városom. A nagy háború 11:00 Pepperl+Fuchs családi nap 2013 11:30 Híradás 12:05 Képújság 18:00 Nyitott egyetem. Kollár László: Szimmetria – aszimmetria a molekulák világában 18:30 Balasport magazin 19:00 Híradás 19:20 Klippercek 19:30 Váltóláz autós magazin 20:00 Híradás 20:20 Egyetemi híradó 20:30 II. Festetics Trófeaszemle Keszthelyen 21:00 Az űrkutatás története. A Gemini 8 története 21:30 Híradás 21:50 Bakony Zöld Szíve Központ Alsópere 22:20 Képújság
Október 16., szerda 9:00 Híradás 9:20 Klippercek 9:30 Váltóláz autós magazin 10:00 Híradás 10:20 Egyete-mi híradó 10:30 II. Festetics Trófeaszemle Keszthelyen 11:00 Az űrkutatás története. A Gemini 8 története 11:30 Híradás 11:50 Bakony Zöld Szíve Központ Alsópere 12:20 Képújság 18:00 Tiszta beszéd. Újkéri Csaba vendége dr. Hóvári János 19:00 Híradás 19:20 Klippercek 19:30 Kedvenc kisállatma-gazin 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi sport-híradó 20:30 Veszprémi közéleti magazin 21:20 Klippercek 21:30 Híradás 21:50 épí-Tech. Házépítők magazinja 21:52 Egyszerű vagy bonyolult? Tervezés és építési enge-dély 22:00 Kőkor-szaki. A KoBoX rendszer 22:10 Töltött tégla, a Wienerbergertől 22:20 Első a biztonság. Munkavédelem az építőiparban 22:00 Képújság
Október 17., csütörtök 9:00 Híradás 9:20 Klippercek 9:30 Kedvenc kisállatmagazin 10:00 Híradás 10:20 Veszp-rémi sporthíradó 10:30 Veszprémi közéleti magazin 11:20 Klippercek 11:30 Híradás 11:50 épí-Tech. Házépítők magazinja 11:52 Egyszerű vagy bonyolult? Tervezés és épí-tési engedély 12:00 Kőkor-szaki. A KoBoX rendszer 12:10 Töltött tégla, a Wienerber-gertől 12:20 Első a biztonság. Munkavéde-lem az építőiparban 12:00 Képújság 18:00 Kilátó kulturális magazin 18:30 Kukkantó gyermekmagazin 19:00 Híradás 19:20 Erdőmesterek. Sefag Zrt. 19:30 Ismerem a városom. A nagy háború 20:00 Híradás 20:20 Egyetemi híradó 20:30 Tükörképben – divat, szépség, fitnesz 21:00 Motorozz biztonságosan! 21:30 Híradás 21:50 Klip-percek 22:00 Képújság
Hajsza a győzelemért (felir./subtitled) 16 kivéve vas: 15:30
Családi üzelmek (MB) 16 18:00, p: 12:45 is, cs, szo, vas: 13:00, 22:30 is, h–sze: 13:30 is
repcsik Digitális 3D (MB) 6 cs–v: 10:30
Hupikék törpikék 2. Digitális 3D (MB) 6 cs–v: 12:30
VMK-filmkluboktóber 14., hétfő 18 óra Szerelmet a
feketepiacról (Paradise: Love) – német–francia–osztrák 2011 18
SzínházakPetőfi Színházoktóber 18., péntek 19 óra A víg
özvegy – Petőfi bemutató-bérletoktóber 19., szombat 19 óra A víg
özvegy – Tánczos-bérlet
Latinovits–Bujtor Játékszínoktóber 11., péntek 19 óra Drága
Gizám! – 2. bérlet
október 12., szombat 19 óra Drága Gizám! – 1. bérlet
október 19., szombat 16 óra Állati zenék – BonBon matiné
Pannon VárszínházHelyszín: Dózsa György u. 2.október 11., péntek 19 óra Sose halunk
meg – Darvas-bérletoktóber 13., vasárnap 17 óra Sose
halunk meg – Agárdy-bérletoktüber 15., kedd 15 v. 17 óra Sose
halunk meg – ifjúság bérlet
Kabóca Bábszínházoktóber 13., vasárnap 11 óra Volt egy-
szer egy… – bemutató előadás
Kiállítások Boldog Gizella Főegyházmegyei GyűjteményFejedelemasszonyok és a vallássza-
badság Erdélyben, megtekinthető október 31-ig
Ikonok és ortodox liturgikus tárgyak, megtekinthető október 31-ig
Francia, itáliai és osztrák miseruhák, megtekinthető október 31-ig
oravka (Kisárva) – Magyar szentek temploma című fotókiállítás a Szent Imre-templomban, megtekinthető október 15-ig
Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum 110 éve Veszprémben – múzeumtör-
téneti kamarakiállítás. Látogatható: december 31-ig
Veszprém szegről szegre I. – Cserhát – Szent Iván-szeg, városrész-tör-téneti kiállítás, megtekinthető január 5-ig
Jelenlévő múlt – Válogatás a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak legújabb alkotásaiból a Bakonyi Házban, megtekinthető október 31-ig
Magyarság – Népi és nemzeti ábrázo-lások Somogyi Győző művé-szetében – a kiállítás megtekinthe-tő november 3-ig
ww
w.fa
cebo
ok.c
om/v
mkv
eszp
rem
08
09
68
21
Okt. 12. 22 órától: BakElit PartyOkt.14. 18 óra
Filmklub – Paradise: Love – Szerelmet a feketepiacrólKorhatár: 18 év
Okt. 15. 18 óra:
„Világraszóló Hungarikumaink”– előadássorozat. „Az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete”
Okt 18. 19 óra: „Jön a 2 nem nooooormális”Laár András és Somogyi András előadása
08
09
68
04
Szeretettel várjuk a leendő 1. osztályosokat és szüleiket a 2013. október 21-én, hétfőn 17 órakor tartandó iskolabemutatónkra.
A gyerekek tornacipőt hozzanak magukkal! Parkolni az iskolaudvarban lehet.
Helyszín: Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 8200 Veszprém, Szeglethy u. 6.
Érdeklődni: 06-88-420-011 www.padanyi.uni-pannon.hu
ISKOLANYITOGATÓa Padányiban
Szeretettel várjuk a leendő 1. osztályosokat
A gyerekek tornacipőt hozzanak magukkal! Parkolni az iskolaudvarban lehet.
Érdeklődni: 06-88-420-011 www.padanyi.uni-pannon.hu
ISKOLANYITOGATÓ
08
09
68
04
Szeretettel várjuk a leendő 1. osztályosokat
Érdeklődni: 06-88-420-011 www.padanyi.uni-pannon.huÉrdeklődni: 06-88-420-011 www.padanyi.uni-pannon.hu
Helyszín:Veszprém, Táborállás park 1.
Információ:www.kabocababszinhaz.hu
Jegyelővétel: 20/215-1906
08
09
68
20
Október 13-án11 órakor
VolTegyszer
egy…Bábelőadás Máté Angi
meséi nyomán
Koszorúzással emlékeztek kedden a Dózsa iskola Szent István épületének 74 évvel ezelőtti átadására. Mint azt Veress József igazgató elmondta, az épületet 1939. október 8-án, a Magya-rok Nagyasszonya ünnepén adták át. A koszorúzás előtt az iskola 6.b osztálya Tislerné Ferencz Anett és a kicsinyek kóru-sa Bojnéczné Ficzere Judit vezetésével adott műsort MTM
A kövek élnek és beszélnek
Fotó: Mátyus
132013. október 11.
veszprémi� nap programajánlóTovábbi városi programokról Veszprém honlapján
az alábbi címen tájékozódhat: www.program.veszprem.hu
Október 11., péntek 15 óraGróf Nádasdy Borbála Őseink hite a
jövőnk reménye című előadása és könyveinek bemutatója a Mártírok u. 11. alatt
Október 11., péntek 15.30 óraA dózsavárosi könyvtárban működő
nyugdíjasklubok közös vidám kul-turális műsora az idősek napja alkal-mából
Október 11., péntek 16 óraA Veszprémi Szemle várostörténeti
folyóirat 31. számának bemutatója a Gourmandia étterem különter-mében
Október 11., péntek 17 óraDózsavárosi Mozaikok – fotókiállítás-
megnyitó a dózsavárosi könyvtár-ban
Október 11., péntek 18–22 óraMúzeumok Őszi Fesztiválja a Művé-
szetek Házában – Fény-kör: Tárlata-ink kulisszatitkairól egy kis megle-petéssel – előadók: Hegyeshalmi László, Vass László, Sós Gergő
Október 11., péntek 19 óraTáncvigalom és batyus bál az egyetem
E épület kamaratermében
Október 12–13., szombat-vasárnapCsokoládénapok a Veszprém Aréná-
ban, kézműves csokoládék, csoko-ládés édességek, kóstolók, bemu-tatók, csokigyár és édes játszópark
Október 12., szombat 9 órátólCivil nap a Kolostorok és Kertek ren-
dezvénytéren, délelőtt halászléfő-ző-verseny, 13 órakor megnyitó, eredményhirdetés és civil szerveze-tek bemutatkozása, 13.30-tól kultu-rális műsor
Október 12., szombat 13–18 óraSzakralitás és hagyomány – a Szent
Korona Szabadegyetem ingyenes napja a Laczkó Dezső Múzeumban
Október 12., szombat 14 óraLőrinczi Ferenc Egykor és most: Fotó-
montázsok Veszprémről című kiállí-tásának megnyitója a megyei könyvtár földszinti kisgalériájában
Október 13., vasárnapKönyves vasárnap a megyei könyvtár-
ban, ingyenes beiratkozás, amnesz-tia a nyitvatartási időben
10.00–13.00 Kézműves-foglalkozás fel-nőtteknek a második emeleten;
10.00–10.30 Fényes csillag fenn az égen – Betty és barátai speciális népzenei csoport műsora a könyv-tár fogadóterében;
15 órától az olvasóteremben Endrei Judit a vendég;
16.30 Gitáros vasárnap a zenemű- és médiagyűjteményben – fellép a dan ’n’ roll együttes;
16.30–17.30 Turistaélet Veszprémben a két világháború között – Jákói Ber-nadett előadása az olvasóterem-ben
Október 14., hétfő 16.30 óraVeszprém városi sudoku bajnokság a
Bridzs Klub szervezésében a VMK-ban
Október 14., hétfő 17 óraA szkítáktól a fehér hunokig – dr. Aradi
éva nyelvész, indológus előadása a Padányi iskolában
Október 15., kedd 17.30 óraBűnmegelőzés – az idősek védelmé-
ben – Mesics Nikoletta rendőr főtörzsőrmester előadása a Botev iskolában, az Egry Városrész Baráti Körében
Október 16., szerda 13–14 óraMúzeumok Őszi Fesztiválja a Művé-
szetek Házában – Művészet-ebéd – tárlatvezető: Hegyeshal-mi László, Környei Ágota
Október 16., szerda 14 óraUtak a harmóniához: Önismeret,
önuralom, nyugalom – a Tettre Kész Szeniorok előadássorozat programja a VMK-ban, vendé-gek: Ferenczy Zsuzsa számmisz-tikus, Kálazi Ágnes reikimester, a beszélgetést vezeti: dr. Burai Gézáné, Ágnes
Október 16., szerda 17 óraA székely apostol – a székelyek
apostola: Nyírő József életútja – Lőwey Lilla Tamási Áron-díjas irodalomtörténész előadása a Padányi katolikus gyakorlóisko-lában, a Keresztény értelmiségi-ek Szövetsége veszprémi cso-portja szervezésében
08
09
68
98
Október 12. szombat 18.00 „Ismerd meg önmagad és légy békés” címmel beszélgetés
Tóth Ildikóval a sorselemzésről a Mandorla Teázó és Kávézóban Veszprém,
Egyetem u. 15. www.mandorlateazo.hu
08
09
68
99
Október 15. kedd 18.00 Gasztro Színház – Interaktív drámajátékok Buvári Tamással
a Mandorla Teázó és Kávézóban, Veszprém Egyetem u. 15. www.mandorlateazo.hu
Október 15., kedd 18 óraAz ezeréves Pannonhalmi Bencés
Főapátság és természeti környeze-te – Veiland László Attila előadása a VMK kamaratermében, a Világra-szóló hungarikumaink előadás-sorozat keretében
Október 16., szerda 10 óraTipegő klub: Egészséges baba – Csa-
bai Edit védőnő tart beszélgetést a szoptatásról, étrendi-kialakításról az édesanyáknak a Március 15. úti könyvtárban
142013. október 11.
veszprémi� napprogramajánló
Veszprém, Cserhát-ltp. 4/a, (a piaC és a spar között) NyitVa: h–p.: 8–17, szo.: 8–12
EzotErikus,kézimunka- könyvEkEt,
nőknEk szólórEgényEkEt átvEszünk!
08
09
681
1
könyv • outlEt( a n t i k v á r k ö n y v E s b o l t )
LÉGVÁRVILÁGJÁTSZÓHÁZ
okTÓbeR 20.,VaSÁRnap
08
09
67
84
Március 15. útisportcsarnok
10:30-12:30-IG,13:00-15:00-IG,15:30-17:30-IG
06-30-9938-919
Faipar i üzletház és Mintabolt
Fageszt 2002 Kft.Veszprém, Budapesti út 72. (Mol kútnál)Telefon: 88/325-309 • 06-20/224-2656www.fageszt.huNyitva tartás: Hétfõ–Péntek: 8.00–16.30 Szombat: Zárva
08
09
68
44
• BúTorLAPSZABÁSZAT• EGYEDI BúToroK
GYÁrTÁSA• BúTorLAPoK• MUNKALAPoK• MoSoGATÓK• BúTorALKATrÉSZEK
(FoGANTYúK, FIÓKSÍNEK, BúTorLÁBAK...)
• oSB FÛrÉSZÁrU• LAMBÉrIA• FAIPArI rAGASZTÓK
Fehér bútorlap 18 mm szabva
1950 Ft/m2
Érvényes: 2013. 10. 11–31. Az ár bruttó ár.
Sárkányos délután
Immár 16. alkalommal rendezte meg a Jeruzsálemhegyi Ba-ráti Kör papírsárkány-eregető bemutatóját a hétvégén a Gulya-dombon. Heiter Sándor elnöktől megtudtuk, rend-szeresen érkeznek az ország különböző pontjairól a hobbi hódolói a rendezvényre. Délután a herendi repülőmodelle-zők is bemutatót tartottak, a gyerekeknek pedig saját papír-sárkányt is készíthettek NM
Október 16., szerda 18 óraHasprai Katinka bemutatkozó kiállítá-
sának megnyitója a kádártai falu-házban
Október 17., csütörtök 14–16 óraA „Miklós utca 18.” Művészekért Ala-
pítvány kinyitja Szilágyi László fes-tőművész Miklós u. 18 alatti műte-remlakását, és bemutatja a művész festményeiből készült könyvalbu-mot
Október 17., csütörtök 16.30 óraMúzeumok Őszi Fesztiválja: A mi Cser-
hátunk – várostörténeti kirándulás a Laczkó Dezső Múzeum szerve-zésében
Október 17., csütörtök 16.30 óraIsmerjük meg kommunikációnkat! –
ifjúsági program a Március 15. úti könyvtárban
Október 18., péntek 10 óraMegemlékezés a 87. Bakony Harciheli-
kopter Ezred és jogelődjei emlék-helyén a Táborállás parkban, a Vete-rán repülők és Ejtőernyősök Veszp-rémi Egyesülete szervezésében
Október 18., péntek 16 óraGuzsalyas kézműves foglalkozás a
Március 15. úti könyvtárban
Október 18., péntek 17 óraTevegelés a Szaharában – dr. Babócz-
ky Ervin előadása a VMK-ban, a Tájak–Korok–Múzeumok Egyesület
veszprémi klubjának szerve-zésében
Október 18., péntek 19 óra„Jön a két nem nooooormális” – Laár
András és Somogyi András közös estje a VMK színháztermében
Október 19., szombat 7.30–18 óraNatura nap a VMK kamaratermében és
előcsarnokában
Október 19., szombat 17 óraHagyományőrző baráti találkozó a
Vágkirályfai Citerás éneklőcsoport-tal a gyulafirátóti művelődési ház nagytermében
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Uniós támogatásból lakossági és intézményi fogyasztók energiatudatosságát
és energiahatékonyságát támogató komplex eszköz- és alkalmazáscsomag
fejlesztése
Az Aqua-Terra Lab Kft. a VRIC Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Nonprofit Kft.-vel és az Apertech Kft.-vel közösen 259 571 545 forint támogatást nyert a „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A támogatási összeg 85%-át az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja, 15%-a pedig Magyarország központi költségvetése finanszírozza. A 347 308 978 forintos összköltségvetésű beruházásból egy új eszköz- és alkalmazáscsomag fejlesztés készül el.
A projektek az Európai Úniótámogatásával valósulnak meg
A projekt célja egy, az Európa 2020 növekedési stratégia, a “Kapcsold ki !” program kereteibe illeszkedőkörnyezettudatosságra és hatékony energiafelhasználásra ösztönző, illetve ennek alapjait megteremtőkomplex eszköz és alkalmazáscsomag kifejlesztése.
A projekt során olyan rendszer kerül kialakításra, amely lehetővé teszi a mérőóra cseréje nélkül kialakítható intelligens fogyasztás-leolvasást, és az így nyert információk alapján támogatja a fogyasztót a hatékony energiafelhasználásban is. Kiemelt cél a lakossági és intézményi energiatudatosság növelése. A kialakítandó rendszer hatékonyan támogathatja nemcsak a fogyasztói, de a kormányzat operatív illetve statisztikai céljait, és információforrás lehet a közmű szolgáltató cégeknek. Ennek megfelelően a projekt keretében kiépítésre kerül egy központi adatbázis, mely a felhasználás jellegétől függően képes az adatok tárolására és tételes vagy aggregált információkat szolgáltatni a feljogosított személyeknek, szervezeteknek. A rendszer az EU stratégia alapján támogatja a kormányzat operatív, illetve statisztikai céljait, információforrás lehet a közmű szolgáltató cégeknek.
A fejlesztésekről bővebb információt a www.entudat.eu oldalon olvashatnak a fejlesztés előrehaladtával.
Kapcsolat:
Aqua-Terra Lab Kft.Cím: 8200. Veszprém, Wartha V. utca 1/2. Telefon: +36 (88) 564-130E-mail : [email protected]: http://www.aquaterra.hu 0
80
96
75
5
Október 19. szombat 18.00 Komplemente- Irodalmi est a Mandorla Teázó és Kávézóban,
Veszprém Egyetem u. 15. Simon Adri költővel beszélget
Szoboszlai János www.mandorlateazo.hu 08
09
69
00
Október 20., vasárnap 8 órátólBaba- és gyermekruhabörze a VMK
előcsarnokában
GyerekeknekOktóber 12., szombat 15 óraVilágforgó – határainkon túli kultúrák
megismerése: Csehország – kéz-műves foglalkozás és mesedélután a dózsavárosi könyvtárban
Október 12., szombat 15 óraAranyalmafa – Görög családi játszóház
kézműves-foglalkozásokkal, mesé-vel, tánctanítással a Március 15. úti könyvtárban
Fotó: Németh
152013. október 11.
veszprémi� nap programajánló Október 12., szombat 15 óraUtazás Bohémiába – kalandozás a
cseh kultúra területén – családi ját-szóház a dózsavárosi könyvtárban
Október 13., vasárnapKönyves vasárnap a megyei könyvtár-
ban: 10.00–18.00 Game day az Ame-rikai Kuckóban; 11.00–11.30 Az igaz-mondó juhász: a Simonyi iskola Napsugár Bábcsoportjának előadá-sa; 14.00–16.00 Virágom, virágom… – Öltöztessük virágdíszbe ottho-nunkat!; 16.00–18.00 Minél maga-sabbra! – családi kártyavár-építő verseny
Október 19., szombat 15.30 óraŐszi játszóház a kádártai faluházban
NyugdíjasklubokVMKBakony Művek: 14-én 14 órakor klub-
foglalkozásFegyveres Erők: 14-én 16 órakor klub-
foglalkozásGizella: 16-án 15 órától Lőrentei Balázs
vetítése: Veszprém régen és maIdegenvezetők: 16-án 17 órától klub-
foglalkozás előadássalLaczkó Dezső: 15-én 14.30-kor kötetlen
beszélgetés társadalmi kapcsola-tokról, emberi problémákról
Veszprémi Polgárok: 16-án látogatás a Parlamentben, indulás 7.30-kor az Idősek otthona melletti parkolóból (Cserhát lakótelep)
Ady E. 71/ACholnoky: 15-én 14 órakor klubfoglal-
kozás Távközlési: 17-én 15 órakor mustkósto-
ló, szüreti mulatság
Főposta (Kossuth u. 19.)Postás: 17-én 14 órakor klubfoglal-
kozás
SportOktóber 12., szombatVinye–Porva-csesznek–Zirc 16 kilo-
méteres gyalogtúra, gyülekező a vasútállomáson 8 óráig
Október 12., szombat, 9 óraVeszprém stadion–Tekeres völgy–
Veszprém stadion 12 kilométeres gyalogtúra
Október 13., vasárnap 9 óraSzentkirályszabadja központi busz-
megálló–Balatonalmádi–Szentki-
Megcsúszott a töltés
Az október 4-én megcsúszott vasúti töltést erősítik meg a MÁV szakemberei Márkónál október 7-én. A Budapest–Székesfehér-vár–Szombathely vasútvonalon Herend és Veszprém között mintegy háromszáz méter hosszan erősítik meg a töltést. A hely-reállítás ideje alatt (előreláthatólag október 31-ig – a szerk.) pót-lóbuszok szállítják az utasokat. (mti)
Fotó: mti
BORVACSORABORVACSORA
Részvételi díj: 10.900 Ft/fő
2013. október 18.
Ételek
Aperitif
Sóban érleltlazacfilé almás-rukkolás tormávalés rozs bucival
kacsamájas kaláccsal
Konfitált marhapofachalotte hagyma tortával és bordói eszenciával
pürével és vargánya habbal
souffléfügezselével
Áfonya sorbet
BorokYoung AX -Irsai Olivér
2013
SauvignonBlanc2012
Sárga Muskotály2012
MerlotKlasszikus
2011
ChardonnayBarrique
2011
AxeccoSárga Muskotály
2012
Ételek
lazacfilé almás-
Borok
Betekints Wellness és Konferencia Hotel
08
09
69
14
Vasárnap lesz tűzgyújtásAz idei évben a nagy hagyományokkal rendelkező városi Szent Mihály-napi ünnepség része volt az „Itthon vagy – Ma-gyarország szeretlek” programsorozat. Sajnos a szeptem-ber 28–29-ei hétvégén a kedvezőtlen időjárás miatt a tűz-gyújtás elmaradt, ezért azt október 12-én, szombaton 19 óra 55 perckor a „Historetro” elnevezésű rendezvény kerete-in belül rendezik meg.Szeretettel várunk minden érdeklődőt a „Historetro” Sör-kert és Borudvarban a História Kertben az egész hétvégén át tartó színes programokra.
rályszabadja 15 kilométeres gya-logtúra
Bál, mulatságOktóber 12., szombat 20 óraA rulett együttes 40+1 éves jubileumi
koncertje a gyulafirátóti művelődé-si ház nagytermében
Október 12., szombat 22 óraBakElit party a VMK előcsarnokában
08
09
69
16
162013. október 11.
veszprémi� napkultúra
Egy szándéka szerint talán elsősorban fiúk-nak szóló mesedarab ősbemutatóját tartották vasárnap Veszprémben, amelyet a fiatal iszkázi születésű szerző, Szabó Attila külön felkérésre írt a Kabóca Bábszín-háznak.
A mese főszereplője egy féltett csodaau-
tó, amely hirtelen már a GPS ál-tal sem jelzett, sehová sem veze-tő útra tévedve, egy út menti fá-nak köszönhetően furcsa bal-esetet szenved. Kijutva a mobil-hívások, a napi sürgető gondok világából, a kocsi gazdája, Berci hirtelen elveszettnek érzi ma-gát, s erősen kételkedik benne, hogy az útjába akadt kisöreg, Toda mester és kecskéje segíte-ni tudna baján.
De kis is valójában a titokza-tos öreg, akinek bohókás szent együgyűsége mögött mély böl-csesség rejlik, s aki kezdetle-gesnek tűnő műhelyében nem
csupán a Mercit varázsolja újjá egyetlen éjszakán, de Berci sze-mét is felnyitja egy egészen új, madárhangokkal, csillagokkal és emberi érzésekkel teli világ-ra? Egyetlen tiszta hang jut el idáig a messzi távolból, kisfiá-nak hangja. Egyetlen mobilhí-
A II. Vatikáni Zsinat 50. évfordulója alkalmából XVI. Benedek pápa 2012. október 11-től hirdette meg a hit évét. Ennek keretében minden egyházmegyében katekiz-mus napot is tartanak, ame-lyet a Veszprémi Főegyház-megyében október 5-én ren-deztek meg. A rendezvény délelőtt a Padányi iskolában kezdődött, ahol a témával kapcsolatban először Barsi Balázs sümegi ferences atya tartott előadást mintegy 160 fő, pap és hitoktató részvéte-lével, amely arra irányította rá a figyelmet az azt követő beszélgetéssel együtt, hogy a vallást és az egyházat tel-jességében kell látni, mert egyre többen vallják azt, hogy bár Istenben hisznek, de az egyházban nem.
Délután az ünnepi szent-misén dr. Márfi Gyula ér-
sek köszöntötte a vendége-ket. Mons. Alberto Bottari de Castello érsek, Magyar-ország vatikáni nagykövete prédikációjában arról be-szélt, hogy a székesegyház fölszentelésének ünnepe jó alkalom a hálaadásra, mert az mindig az érsekség lelki központja. A katekizmus napjához kapcsolódóan Fe-renc pápa néhány gondola-
tát idézte, miszerint a hit megismerésében segíteni a gyerekeket, a fiatalokat és a felnőtteket az egyik leg-szebb feladat. Katekétának lenni nem munka, hanem egy hivatás, ami annyit tesz, mint tanúságot tenni saját hitünkről, de ehhez élő, eleven kapcsolatban kell lenni Istennel.
A szentmise után a Sza-léziánumban az Isten szol-gája Sándor István című dokumentumfilmet vetítet-ték. A címszereplőt októ-ber 19-én avatják boldoggá Budapesten, a Szent István Bazilikában.
Hauzler lászló
A Keresztény Értelmiségi-ek Szövetsége Veszprémi Csoportja szervezésében dr. Janka Ferenc lelkész Hit és tudomány párbeszéde cím-mel előadást tartott a Padá-nyi iskolában szerdán.
„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert megelégíttetnek.” Az előadó erre a bibliai idézetre építette fel előadását és ezen keresztül vizsgálta az isteni boldogság, az igazság és az eucharisztia kérdéseit. El-mondta, téves nézetek alap-ján a hit és a tudomány konf-liktusban van egymással. Az gondolták – helytelenül –
hogy a tudomány, a technika fejlődésével és az életszínvo-nal növekedésével a vallás el fog tűnni. A mai kor éppen azt bizonyítja, amint az em-berek elfordulnak Istentől, szétesnek a házasságok, nem születik gyermek, ami-nek igen sok negatív követ-kezménye van. Tehát egyre inkább jelentkeznek azok a problémák, amelyek az Is-tentől való elfordulásból fa-kadnak. Aki gondolkodik, rájön, hogy Európát a ke-reszténység tette igazán Eu-rópává és kereszténység nél-kül nincs jövője Európának s az embernek. Hauzler
Bevezetőként Tóth Loon színművész felolvasta Zsiga Henrik Mi közöm az állat-kerthez című írását. Pethő Imre, a magazin főszerkesz-tője szerint Veszprém leg-főbb turisztikai látványos-sága az állatkert, ezért vá-lasztották a Portré legújabb témájának. Emellett az ér-zelmi indíték is hozzátarto-zik a számhoz, hiszen nincs olyan veszprémi, akinek ne fűződne valami emléke a hí-res állatkertünkhöz. Hal-may György önkormányza-ti képviselő szerint az álla-tok világnapja előestéjén még aktuálisabb a téma. Be-szédében ő is az állatkerthez fűződő saját kis történetét mesélte el, miszerint aki az első randiját az állatkertbe szervezi, annak boldog, sze-retetteljes házassága lesz.
A kezdeti évek után egy tu-risztikai attrakcióvá nőtte ki magát az állatkert, ami alap-ján igazi nevezetessége lett a városnak, mondta Török
László, az állatkert igazgató-ja. Az elődök áldozatos mun-kájának köszönhetően már ma is egy gyönyörű vadas-parkot láthatnak az ideláto-gatók, s reméljük, hamaro-san még szebb lesz, hisz az intézmény legnagyobb beru-házása kezdődik a jövő év-ben, miután fókák és pingvi-nek is láthatók lesznek.
Pethő Imre vetített képes előadásában részletesen be-mutatta a Portré legfrissebb számát, amelyben először azt elemzik, hogy turisztikai és marketingszempontból miért fontos az állatkert a városnak, majd interjúk jön-nek, Kasza László, Sig-mond István és Török Lász-ló igazgatók tevékenységé-ről, ezt követi a színes maga-zin rész, végül egy kis építé-szet és gasztronómia az ál-latkerthez kapcsolódóan.
Hauzler lászló
Ünnepség a bazilikában Autósmese a Kabóca Bábszínházban
Riválisok vagy segítőtársak Portré az állatkert évtizedeiről
A hit éve keretében a Veszprémi Főegyház-megye a római apostoli nuncius részvételével tartotta meg a katekizmus napját szombaton, egyben a Szent Mihály Bazilika főszékesegy-ház felszentelését is megünnepelték.
Az apostoli nuncius a katekizmus szerepéről prédikál a bazilikában
Janka Ferenc lelkész tartott előadást nemrég a Padányi iskolában A Veszprém Portré új számáról Pethő Imre főszerkesztő beszélt
Fige Tamás és Jakab Ádám élő szerepről bábokra váltva közvetlen természetességgel, humorral játssza el a történetet
A Veszprém Portré internetes magazin idei második számának bemutatóját tartották az Íródeák kávéházban múlt csütörtökön.
Fotó: Hauzler
Fotó: MátyusFotó: Hauzler
172013. október 11.
veszprémi� nap kultúra
Az országos könyvtári na-pokhoz kapcsolódva Nyulász Pétert, népszerű gyermek-könyvek szerzőjét látta vendé-gül a Cholnoky Lakótelepi Könyvtár, amelynek olvasóját zsúfolásig megtöltötte a Ró-zsa úti Általános Iskola lelkes elsőosztályos közönsége.
Nyulász Péter, akinek Hel-ka, a Balaton tündére című mesejátékát nagy sikerrel mutatta be a múlt évben a Kabóca Bábszínház, ezúttal gyermekverseiből mutatott be egy csokorra való. A játé-kos foglalkozássá bővült könyvbemutatón a gyerekek együtt mondták, s mozdula-
tokkal játszották el a verse-ket és mondókákat az íróval, akit már az első pillanattól barátjukká fogadtak.
Nyulász Péter legnépsze-rűbb könyveit, A baba bab, a Zsubatta!, a Miazmi és a Miaz-még című köteteket mutatta be a bennük szereplő verse-ken keresztül. S a letisztult egyszerűséggel és gazdag nyelvi leleménnyel létrehozott versek, mint a Buksi, a Téli mese, az Éhes mackó vagy a Szaloncukor lányok, sok gye-rek számára ismerősként csengtek, s már előre mond-ták az egyes verssorokat.
lászló
Az idén már XI. alka-lommal rendezte meg az iskola testülete és szülői közössége a hagyományos Deák-futást múlt pénteken.
A tanulók tíz kategóriában versenyeztek és kerültek érté-kelésre. A Kid Rock’n roll ze-nés bemelegítését követően összesen 1202-en teljesítették a különböző versenytávokat. A célban vajas, zsíros kenyér, tea és üdítő fogadta a beérke-zőket. A legjobbaknak a díja-kat Takács László önkor-mányzati képviselő és Simon Gyula Mátyás, a szülői mun-kaközösség elnöke adta át. Az eredményhirdetés utáni tom-bolasorsoláson 95 sportesz-köz talált gazdára. A legered-ményesebb iskola címet a Deák nyerte. Egyéni győzte-sek: 1. évf.: Bátor Boglárka (Deák) és Nemeskéri Renátó (Báthory) 2. évf.: Harnócz Lili (Báthory) és Pej Martin (Gyu-laffy) 3–4. évf.: Kirsch Natália (Báthory) és Kubasi János (Báthory) 5–6. évf.: Mészöly
Nikolett (Deák) és Kovács Ruben (Báthory) 7–8. évf.: Mo-sonyi Anasztázia (Báthory) és Kovács Gábor (Báthory).
Az iskola szülői közössége Simon Gyula Mátyás elnök irányításával a nyári szünet időszakában jelentős felújí-tást valósított meg az iskolá-ban. Az intézmény folyosóin, főbejáratánál és az aulában összesen 16 kamerát helyez-tek el, valamint egy új elektro-mos beléptető rendszert is ki-építettek. A beruházás jól il-
leszkedik a szülői közösség elmúlt esztendőkben nyújtott – a zavartalan és magas szin-tű oktatás feltételeit biztosító – fejlesztéseihez. A gyakorlati munka megvalósításában az intézmény technikai dolgozói mellett a szülői közösség tag-jai is kivették a részüket. A fejlesztés mintegy 550 ezer forintos bekerülési költségét teljes egészében a szülői kö-zösség biztosította az iskola számára.
Hauzler lászló
Zenét és pojácakunsztokat is ígérő rendhagyó könyvbe-mutató helyszíne volt a Márci-us 15. úti könyvtár, ahol Kili-án László legutóbb megjelent Tengeri című regényének születési körülményeiről, a történet kultúrtörténeti hát-teréről, s a Comedia dell’Arte világából köcsönzött hőseiről beszélt.
Nem könnyű olvasmány a regény, de aki veszi a fárad-ságot, hogy belemerüljön szerteágazó, többrétegű fo-lyamába, egy különös világ-ban találja magát, s rengeteg ismerettel gazdagodik. Be-avatási regénynek nevezte
Kilián László könyvét, hiszen a történet magját az a folya-mat alkotja, hogyan vezeti be tanítványát, Harlequint mindabba a tudásba Hermes, a kereskedőknek, az utazás-nak és tolvajlásnak a görög mitológiából kölcsönzött iste-ne, amely őt is mesterré avat-ja. Kilián László maga készí-tette marionettek segítségé-vel kisfilmen mutatta be könyvének szereplőit, Har-lequint, Pierrót, Colombinát, Pulcinellát, a Capitanót, a Dottorét és a többieket, s a re-gényből maga a szerző és Ko-mora Berill Fanni olvasott fel részleteket. lászló
váshoz van csak elegendő térerő e be nem azonosítható táján a világnak. Kedvelt, régi népme-sei motívumot idéz a játék, ami-kor az Úristen, gyakran egysze-rű öregember képében még személyesen a földön járt, hogy eligazítsa a dolgokat. Elfoglalt
mai életünk csupán néhány, jól kiválasztott tipikus jelenségére épülve a történet népmesei köl-tészettel és szürrealisztikus álomszerűséggel közvetlenül szól a gyerekek szívéhez, kerül-ve minden didaktikus fantáziát-lanságot.
Egy új csodaautó kerül ki reg-gelre Toda mester műhelyéből, amelynek csomagtartójából még a legfontosabb tárgy, a kis-fiú keresett messzelátója is elő-kerül. Egy új, másként csodá-nak számító Merci, hiszen gaz-dájának szeme rányílt egy újra felfedezett, s már feledett szép-ségeket rejtő emberi világra. S lám mindaz, ami addig nem volt észrevehető, láthatóvá válik, az értékek helyükre kerülnek fon-tosságuk szerint. Fiús mese, autós történet, de mindaz, ami-ről szól, nem csupán fiúknak való, sőt még talán a szülők szá-mára is hordoz tanulságot.
Fige Tamás és Jakab Ádám élő szerepről bábokra váltva közvetlen természetességgel, humorral meséli-játssza el a tör-ténetet, azt a nem kis feladatot vállalva, hogy mindvégig ébren tartsák a gyermekközönség fi-gyelmét. Ehhez nagyban hozzá-járul a dramaturg, Szántó Vik-tória munkája, s Schneider Jankó ötletes rendezése, vala-mint a Sipos Kati és Sisak Pé-ter által megalkotott színpadi világ. A darabhoz a zenét Cser-nák Zoltán Samu szerezte.
lászló Péter
Autósmese a Kabóca Bábszínházban Egy beavatási regény
Futás és fejlesztés a DeákbanMiazami, Zsubatta
A szerző, Kilián László regényével a Március 15. úti könyvtárban
Rajtolnak az elsős lányok a Deák iskola körül rendezett futáson
A Rózsa úti iskola elsőseinek mesélt Nyulász Péter a könyvtárban
Fige Tamás és Jakab Ádám élő szerepről bábokra váltva közvetlen természetességgel, humorral játssza el a történetet
Fotó: Kabóca Bábszínház
Fotó: Mátyus
Fotó: Hauzler
Fotó: Mátyus
182013. október 11.
veszprémi� napsport
Még húsvétvasárnap szenvedett súlyos sérülést a veszprémi sportember, ami veszélybe sodorta a teljes versenyidényt. Csa-tári János és barátai több orvost és kórházat is meg-kerestek a problémával, de nem jártak sikerrel, vé-gül nyáron Székesfehér-váron dr. Abkarovics Géza elvállalta, ideiglene-sen rendbe teszi a sérült vállat, majd a versenyek után egy újabb műtéttel teljes egészében megszün-teti a panaszokat.
– A műtét után három héttel már részt vettem
Miskolcon a magyar baj-nokságon, majd rá egy hétre Egerben a vb-n – em-lékezett a történtekre Csa-tári János. – Meg is nyer-tem kategóriámban mind-két versenyt, ezzel meg-védtem az országos és a világbajnoki címemet. Sé-rült vállammal nem vállal-tam a 237 kilogrammos világcsúcs megdöntését, pedig edzésen korábban teljesítettem 240-et is.
Abkarovics doktor ha-marosan újra megoperálja a veszprémi sportembert, hogy befejezze azt a mun-kát, amit sikeresen elkez-
dett. Ezután három hónap pihenő következik, majd újra teljes erőbedobással lehet edzeni.
– Közel százan sportol-nak nálunk, ebből öten versenyszerűen – tájékoz-tatta lapunkat a siker hát-teréről Tálas Tamás, a Cholnoky Sport- és Sza-badidő Egyesület elnöke, a felkészülésnek helyet biz-tosító Total Fitness kondi-cionálóterem tulajdonosa, aki edzői feladatokat is el-lát. – Elég széles a paletta, hiszen 18-tól 70 éves korig minden korosztály megta-lálható nálunk, és nem-
csak a férfiak emelgetik a súlyokat, hanem a nők is. Csatári János mellett Szu-kop Dávidra és Tkálics Istvánra is büszkék lehe-tünk, ők kategóriájukban ezüstérmesek voltak a ma-gyar bajnokságon és a vb-n egyaránt. Borka Edit személyében hamarosan a női mezőnyben is lesz eredményes versenyzőnk. Ő most készül a nagy erő-próbákra, biztató előjelek-kel. Várjuk közénk azokat, akik ilyen kiváló sportem-berekkel szeretnének edzeni és versenyezni.
Darcsi istván
Megvédte világbajnoki címét Csatári JánosSúlyos sérüléséből csak félig felépülve véd-te meg világbajnoki címét Csatári János fekvenyomó, a Cholnoky Sport és Szabad-idő Egyesület, valamint a Total Fitness 56 éves versenyzője.
A férfi felnőtt NB I-ben Provident junior válogatott néven szereplő együttes ked-den megszerezte első győ-zelmét a balatonboglári sportcsarnokban. Csoknyai István szövetségi edző és se-g ítője, a kapusedző Szathmári János csapata a szegedi, balatonfüredi, csur-gói és veszprémi fiatalokra
támaszkodva győzte le a PLER Budapest együttesét. A nyáron alaposan meg-gyengült fővárosiak az első játékrészben még jól tartot-ták magukat, de fordulás után a juniorok megmutat-ták „oroszlánkörmeiket” és megszerezték első győzel-müket. Csoknyai kapitány is láthatóan boldog volt, hiszen
veszprémi játékosai is hozzá tudtak tenni a győzelemhez.
Junior válogatott–PLER Budapest 29:24 (13:13). A juni-or válogatott veszprémi játé-kosai és góljai: Ligetvári Patrik (6), Vizes Patrik (4/3), Zakics Bence, Gyene Nor-bert (5/1), Szeitl László (1), Horváth Dániel (1) és a ka-puban Borbély Ádám. MJ
Csoknyai nyert a junior válogatottal
Tálas Tamás egyesületi elnök, Csatári János kétszeres világbajnok fekvenyomó és Szóládi József, aki a Cholnoky Sport és Szabadidő Egyesület versenyzőinek felkészítését segíti
A futsal NB I-ben százszázalékos mérleggel az élen álló budapesti MAFC BME látogatott Veszprém-be hétfőn este. Végig izgalmas csatában, drámai körülmények között alakult ki a 3-3-as végeredmény.
Háromszor is előnyhöz ju-tott a nagyobb játékerőt kép-viselő fővárosi együttes, de nem tudta leszakítani a veszprémieket, akik rendkí-vüli lelkesedéssel tapadtak ellenfelükre. A Boromisza testvérek szerezték az 1. FC Veszprém góljait: Dániel az első kettőt, Gábor a harma-dikat. Mellettük kiemelkedő teljesítményt nyújtott még Finta Péter és a kapuban a nagy bravúrokat büntető há-rításával megfejelő Reveland Zoltán, ám a hozzáállásáért az egész csapat dicsérhető.
Nem tetszett, hogy az egyenlítő találat elérése után azonnal betalált a veszprémi kapuba az ellenfél, ami im-már nem először fordult elő. Az sem tetszett, hogy a haza-iak többsége még mindig nem tudta levetkőzni a nagypá-lyás előéletét, és rátekeredik a labdára, ahelyett, hogy ide-jében passzolna. Jellemző, hogy a listavezető vendégek játékosai maximum két-há-rom érintéssel játszották meg a labdát. Madarász János, az 1. FCV vezetőedzője több alkalommal sem tudta visz-szatartani az indulatait, ami-kor játékosai nem tartották be az ilyen helyzetekre kita-lált egyszerű taktikai utasí-tásait. És egyvalami nem tet-
szett a lelátón sem: ahogy a szabadtéri pályákon, a stadi-onokban, a közönség szotyi- és tökmaghéjjal árasztotta el a nézőteret, amit a szűk hely-ről nem könnyű rendesen ki-takarítani. Tőlünk nyugatra ilyen nem nagyon tapasztal-ható, ez szurkolói kultúra kérdése...
Ami viszont tetszett: a csa-pat akarása, hogy nem adták fel akkor sem, amikor elve-szettnek tűnt a mérkőzés. Ennek is köszönhető, hogy 40 másodperccel a vége előtt si-került a gól- és ezzel a pont-szerzés.
– Elképesztő, amit a csapa-tom ma véghezvitt egy olyan együttes ellen, amely ugyan
fiatalokból áll, de jóval ruti-nosabbak nálunk. Minden di-cséretet megérdemelnek a játékosaim, függetlenül attól, hogy rengeteg hibát vétet-tünk ma is. Már most csapat-ként játszottunk, de ahhoz, hogy igazán jók legyünk, még időre van szükségünk. Me-gyünk tovább a megkezdett úton, s minden ellenfelüknek megpróbáljuk megnehezíteni a dolgát. A vendégeknek is gratulálok, mert nagyon szimpatikus játékot nyújtot-tak. Ilyen játékosokkal nincs elveszve a magyar futsal – nyilatkozta a bravúros pont-szerzést követően Madarász János.
Darcsi istván
Bravúros pontszerzés Boromisza-gólokkal
Boromisza Dániel két gólt szerzett az éllovas MAFC BME ellen
Fotó: Zwicker
Fotó: Cholnoky Sport és Szabaddõ Egyesület
192013. október 11.
veszprémi� nap sport
08
09
68
43
Notebook és számítógép szervizVeszprém, Cserhát ltp. 2. Tel.: 88/404 000, 88/326 663 [email protected]
Láttam az egyik veszprémi óvodában, hogy mennyire szeretik a legkisebbek a labdát. Nagyszerű élmény volt látni, ahogy önfeledten, sokszor egy kupacban, megállás nélkül kergették a petytyest. Feltételezhetően így van ez a többi, megyeszékhelybeli hasonló intézményben is. A gyerekek – a lányok is – a lehető legjátékosabb formában szinte észre sem veszik és már csapatban játszanak. Mondani sem kell, mert a gyakorlatban tapsztalják, hogy ez nem egyéni, hanem közösségi játék, amelyben társak vannak. Ráadásul létezik egy másik együttes, amelynek ellenérdekelt tervei, de hasonló céljai vannak. Minél többször a kiskapuba rúgni a labdát. A gólöröm már ebben a korban is a legszebb öröm! Semmivel nem összehasonlítható!A srácok egész héten várják azt a napot, amikor az után
pótlásnevelő centrum szakemberi elkezdik velük az ovifocit.Ennek a kiemelt változata az a
fesztivál, amikor a gyerekek szervezett formában, mezbe, cipőbe öltözve igazi pályán, futballkörnyezetben mutathatják meg szüleiknek, pedagógusaiknak és persze egymásnak is, hogy bi
zony ők már készen állnak arra, hogy elinduljanak azon az úton, amiről még senki sem tudja, hogy hová és meddig vezet. Az ovifoci a magyar futball bölcsője. Országszerte sok ezren ringatóznak benne. Innen léphetnek be az egyesületi kapun, ahol megkezdődik a képzésük, játékossá nevelésük. Nem is tudják, de a sorsuk már itt eldől. Van, akiből akár válogatott is lehet. Másoknak pedig örök élményt, esetleg egy életre szóló egészséges életmódot. És ez sem kevés...
ZiCCer
Ovis gólöröm
Donát tamás
A papírforma szerinti má-sodik vereségét is elszenved-te a Veszprémi Egyetemi SC férfi kosárlabdacsapata az NB I/B-ben: Pécsi VSK–VESC 82:62 (24:12; 18:19; 21:19; 19:12). Legjobb veszprémi pontszerzők: Oltárczy Máté (19/15), Nagy Róbert (15/6) és Godena Ferenc (10).
– A soproni mérkőzéshez hasonlóan megint tíz ponttal elvesztettük az első negyedet és az egész első félidőben két meccsre való technikai hibát követtünk el. Nálunk erősebb csapatok sem tehetik meg eb-ben a ligában, hogy negyed-
nyi előnyt adjanak az ellen-félnek – mondta a meccs után Petőfi Áron, a veszprémiek edzője.
A Hepp Kupában is elkez-dődnek a küzdelmek a férfi-aknál. A VESC csapata ezen a héten, pénteken este hét-kor az NB II-es Soproni Tig-risekhez utazik, ahol egy mérkőzésen dől el a tovább-jutás. A bajnokság harma-dik fordulójában ismét Pé-csen játszanak a veszprémi-ek, ezúttal a PTE-PEAC csapatával október 19-én, szombaton délután 4 órakor. Mosonyi
Ebédidőben játszották szombaton az Egyetemi Stadi-onban a Veszprém FC–Zala-egerszegi TE NB II-es női lab-darúgó-mérkőzést. A hazaiak-nak torkukon akadt a falat: hat gólt kaptak, ami ugyebár gom-bócból is sok.
A kilenccsapatos mezőny-ben a második helyen álló za-laiak alaposan meglepték a hazaiakat: a hetedik percben már két góllal vezettek a ven-dégek. Ez alapjaiban meghatá-
rozta a folytatást. Végül erőtől duzzadó játékkal 4-0-s félidő után 6-0-ra nyert a ZTE a cse-rejátékosokkal nem rendelke-ző VFC ellen.
– Sérülés, betegség és mun-kahelyi elfoglaltság miatt csak tizenegyen voltunk – emléke-zett a történtekre Molnár Zol-tán, a VFC női alakulatának vezetőedzője. – Ez jelentősen kihatott az eredményre, hi-szen nem a legjobb összetétel-ben tudtunk kiállni, alapembe-
reink hiányoztak és menet közben frissítésre sem volt le-hetőségünk. Nem állítom, hogy teljes kerettel legyőztük volna az egerszegieket, de biztosan szorosabb eredményre lettünk volna képesek.
A szakember elmondta még, hogy erőnléti lemaradása is van a csapatnak. Amióta át-vette a társaságot, igyekszik lefaragni velük a hiányosságo-kat, ám ez nem megy egyik napról a másikra. Szeretnék megoldani a létszámproblémát is, hogy versenyhelyzet alakul-jon ki a csapatba kerülésért, ezért igazolni szeretnének te-hetséges futballistákat a me-gyéből.
A négy ponttal a hetedik he-lyen álló VFC október 13-án, vasárnap Győrben a DAC Unió FC vendége lesz. Rangadónak is felfogható a mérkőzés, hi-szen az NB II nyugati csoport-jának hatodik helyén álló kis-alföldiek csak két ponttal elő-zik meg a veszprémi lányokat.
Darcsi istván
Tizenegyest hibázott az utolsó percben a VFC az Újbuda elleni NB III-as labdarúgó-mérkőzésen, és ennek köszönhetően mind-három pontot elvitték Veszprémből a főváro-siak.
Eseménytelenül, mezőny-játékkal telt el az első félidő, majd a szünet után magasabb sebességfokozatra kapcsol-tak a csapatok. Váratlanul jutottak vezetéshez a vendé-gek, amit nem sokkal később Udvardi Márk fejesgóljával sikerült egalizálni a hazai-aknak. Úgy tűnt, hogy pont-osztozkodás lesz a vége, ami-kor a 88. percben ismét az Újbuda FC-nél volt az előny. Ám az utolsó percben meg-volt az esély az egyenlítésre, csakhogy Farkas László ti-zenegyesét kivédte Balogh, a fővárosiak kapusa, aki ezzel a meccs hőse lett.
– Értékelhetetlen teljesít-ményt nyújtottunk az első
félidőben – vélekedett Jugo-vits Lajos, a VFC vezető-edzője. – A folytatásban felja-vultunk ugyan, de összessé-gében az egész csapat gyen-gén futballozott ezen a napon. És a végén szerencsénk sem volt, hiszen a tizenegyesnél nem kell nagyobb gólhelyzet.
A szakember is keresi an-nak az okát, hogy idegenben miért szerepelnek jobban já-tékosai, mint a hazai környe-zetben. Véleménye szerint ez
egyrészt a talaj minőségének a rovására is írható, más-részt vendégként nincs győ-zelmi teher a csapaton.
Szombaton 15 órakor az él-lovas Budaörs otthonában ját-szik a VFC, amely jelenleg az NB II nyugati csoportjában a 11. helyen tanyázik. Egyszer már legyőzték idegenben az akkori éllovast, amikor And-ráshidán győztek. Jó lenne folytatni ezt a hagyományt...
Darcsi istván
Húszpontos különbségAz első percekben eldőlt a meccs
Nem volt egy súlycsoportban a két csapat a női futballmeccsen
Az éllovashoz utaznak
Molnár Zoltán harcol a labdáért. Itthon tarthattak volna egy pontot a veszprémiek, ám nem értékesítették a tizenegyest
Fotó: Zwicker
Fotó: Zwicker
Magyarország kiválósága,Magyarország kiválósága,Magyarország kiválósága,
akire büszkék vagyunk!Az októberi szentpétervári gy-tb jogi szakmaiAz októberi szentpétervári gy-tb jogi szakmaiAz októberi szentpétervári gy-tb jogi szakmai
világversenyen elért eredmények:világversenyen elért eredmények:
I. helyezett Igor Vasziljev 531 pont (Oroszország)I. helyezett Igor Vasziljev 531 pont (Oroszország)I. helyezett Igor Vasziljev 531 pont (Oroszország)II. helyezett Szelindi Annamária 530 pont (Magyarország)
III. helyezett Paul Nado 463 pont (Franciaország)III. helyezett Paul Nado 463 pont (Franciaország)III. helyezett Paul Nado 463 pont (Franciaország)
Gratulálunk! JEBSZGratulálunk! JEBSZ
08
09
69
18
202013. október 11.
veszprémi� napSPORT
HírHálóKézilabda
A Veszprém Barabás Duna Takarék KC női csa-pata a múlt heti fővárosi ve-resége után a következő fordulóban 12-én, szomba-ton 17 órakor a fehérvária-kat fogadja a Március 15. utcai sportcsarnokban. Ok-tóber 15-én, kedden 18 óra-kor Győri Audi ETO KC– VBKC összecsapás lesz Győrben.
Az elmúlt pénteken leját-szották a Veszprém Aréná-ban a megyei rangadót a férfi kézilabdások. MKB–MVM Veszprém KC–Bala-tonfüredi KSE 34:23 (18:10). Legjobb veszprémi gólszer-zők: Iváncsik Tamás (7/3),
Momir Ilic, Zivan Pesic és Iman Jamali (5-5), Renato Sulic (4). A veszprémiek férfi csapata lapzártánk után csütörtökön este hazai pályán játszott a Bajnokok Ligájában az ukrán ZTR Zaporizzsja ellen. A bajnok-ság folytatásaként október 12-én, szombaton 18 órakor a fővárosban játszanak a PLER Budapest vendége-ként. A Bajnokok Ligája ide-genbeli mérkőzéssel folyta-tódik október 20-án, vasár-nap este hatkor Zágrábban a horvát bajnok ellen.
FutsalÉrtékes döntetlent har-
coltak ki a veszprémiek az NB I-ben. A hazai mérkőzé-
sen a vendégek előnyét há-romszor is sikerült egali-zálni a Boromisza testvérek jóvoltából. 1. Futsal Club Veszprém–MAFC-BME 3:3 (1:2). Veszprémi gólszerzők: Boromisza Dániel (2) és Boromisza Gábor. Október 14-én, hétfőn este fél 8-kor Debrecenben játszanak a futsalosok, majd rá egy hét-re ismét hazai bajnoki kö-vetkezik a Kincsem Lovas-park SE Nagykáta ellen.
HarcművészetA Lovassy gimnázium
tornatermében rendezik október 12-én, szombaton a Budo Veszprém harcművé-szeti napot. A rendezvényen küzdősportok és művészeti
csoportok is képviseltetik magukat. A kilenctől 18 óráig tartó rendezvény ide-je alatt harcművészeti esz-közök és ruházati kiállítás is megtekinthető.
labdarúgásAz NB III nyugati cso-
portjában: Veszprém FC– Újbuda FC 1:2 (0:0). A hazai gólt Udvardi Márk lőtte. A pontvadászat következő fordulójában október 12-én, szombaton 15 órakor a lista-vezető budaörsieknél ven-dégeskedik a VFC.
A veszprémiek másod-osztályú női csapata a férfi-akhoz hasonlóan vereséget szenvedett hazai pályán az NB II nyugati csoportjának
5. fordulójában. Veszprém FC–Zalaegerszegi TE 0:6 (0:4). A következő mérkőzé-süket október 13-án, vasár-nap 14 órás kezdéssel a győ-ri DAC Unió ellen játsszák a Rába partján.
röplabdaA bajnokságban a Veszp-
rémi Egyetemi SC női csa-pata az elmúlt héten hazai pályán játszott Magyar Kupa mérkőzést. VESC–Új-pesti TE 0:3. A következő bajnokin a veszprémiek ok-tóber 12-én, szombaton dél-után öt órakor az MTK Bu-dapest csapatánál vendé-geskednek, amely csapat tavaly még BSE néven sze-repelt. Mosonyi József
08
09
68
40
NYITÁS MOST VASÁRNAP!
2013. OKTÓBER 13. 10.00
Edzőgépünk kis erősségű váltóárammal feszíti meg az izmokat, amely nemcsak biz-tonságos, de rendkívül hatékony módszer, mivel a testizomzat 90 %-át vonja be munká-ba. (Másodpercenként 85 izomösszehúzódást generálunk a stimulált izomcsoportokra.) A rövid ideig tartó tréning alatt csupán a szín-tiszta izommunka érezhető, anélkül, hogy az inakat és ízületeket megterhelnénk. Nem vibrációs tréning, hanem valóban közvetle-nül az izmokat éri az elektromos impulzus.
Az elektromos izomstimuláció (EMS) so-kaknak már régen nem ismeretlen fogalom. Az orvosi rehabilitációban alkalmazott mód-szerekkel sportsérülések, balesetek, esetleg izombénulással járó állapotok utáni regene-rációban gyakorta találkozunk. A technológia annyira sikeresnek bizonyult, hogy a fitnesz-világ gyorsan átvette az ízületkímélő izom-erősítés, a természetes alakformálás és a zsírégetés kedvező hatásai miatt. A Speedfit-ness néven ismertté vált edzőrendszer újdon-sága és nagyszerűsége abban rejlik, hogy mintegy 15 perces – tornagyakorlatokkal ki-egészített – személyi edzés 2–3 óra edzőter-mi hagyományos edzésprogramot helyette-sít, ezért heti 2 alkalomban maximalizált ez az edzéstípus.
Amit a leggyorsabban Speedfitness edzéssel érhetünk el:
zsírszövet arányának csökkenése,zsírégetés,testsúlycsökkenés,kíméletesen felépített vázizomzat,mélyizomzat fejlesztése (deréktáj, gát-izomzat),inkontinencia panaszok enyhülése, meg-szűnése,hátfájdalmak megszűnése, hátizomzat megerősödése (kb. 3. edzés után már!)
•••••
•
•
javuló kötőszöveti keringés (anti-cellulit hatás, narancsbőrkezelés a leghatéko-nyabban),az izomtónus, az izomerő és az állóképes-ség növekedése (2–3 edzést követően),növekszik a robbanékonyság és a gyorsa-ság (aktívan sportolóknál),formásabb és áramvonalasabb testkon-túrok,általános közérzetjavulás,szülés utáni visszarendeződés,sportsérülés esetén vagy műtét után a legkíméletesebb és leggyorsabb rege-neráció (orvostechnikai műszernek nyil-vánítva).Ez mind a Speedfitness nevéhez kapcso-
lódó igazolt és bizonyított hatás. És ami még nagyszerű, hogy minden korosztály számára biztosít egyénre szabott lehetőségeket, még az idősebb vendégeink is elégedettek a gyors eredményekkel és a hatékony életminőség-beli változással.
Speedfitness szalonunk a belvárosban, diszkrét, elegáns-exclusive környezetben vár minden kedves érdeklődőt és edzeni vágyót, ahol személyi edző segítségével egyénre sza-bott mozgásterápiát alkalmazunk, minden-kivel egyénileg foglalkozunk, nem csoport-ban. Az egészség, a fittség és a megnyerő külső fontos, hogy minőségi életet élhessünk. Nálunk a leggyorsabban érheti el mindezt! Válassza a minőséget, a biztonságot, a legna-gyobb tapasztalatot Veszprém megye legelső EMS edzőszalonját, a Veszprém belvárosi Speedfitnesst a Fortuna udvarban.
Használja ki őszi kuponakciónkat! Érdek-lődés, bejelentkezés: 20/936-5944
Látogassa meg Facebook oldalunkat: Belvárosi Speedfitness Veszprém
•
•
•
•
•••
A leggyorsabb út a Topformához SPEEDFITNESS!!!„15 perces Speedfitness edzés 2 órás súlyzózást helyettesít!” – de hogyan?!
212013. október 11.
veszprémi� nap mellékleT
otthon a veszprémi 7 napmelléklete Veszprémben
csak nálunk !
Veszprémben Veszprémben SHOP
www.lantech.hu
08
09
68
52
08
09
67
63
1990 ÓTA MÁR TÖBB EZER MEGBÍZÓ NYUGALMÁÉRT.
AKARJA, HOGY AZ ÖN NYUGALMÁÉRT IS?
8200 Veszprém, Szabadság tér 2. • 88/577-050 [email protected] • www.nyugalom.hu
BETÖRŐ? TŰZVESZÉLY?FAGYVESZÉLY? CSŐTÖRÉS?INKÁBB TÁVFELÜGYELET!Riasztótól a fűtés-távvezérlésen keresztül a neten is nézhető kamerákig:
ÉpüLETFELüGYELET
08
09
681
5
08
09
674
0
FelhívásA rendszeres gyermekvédel-mi kedvezményben részesülő 12, 13, 14 és 15 életévüket be-töltő leánygyermekek számá-ra önkormányzati támogatás-sal biztosított térítésmentes, négykomponensű méhnyak-rák elleni védőoltás a Polgár-mesteri Hivatal Ügyfélszolgá-
lati Csoportjánál rendelkezés-re álló kérelem és szülői/tör-vényes képviselői nyilatkozat nyomtatvány kitöltésével, majd ezt követően házi gyer-mekorvosi igazolás benyújtá-sával 2013. december 31-ig igényelhető. Információ kér-hető: a (88) 549-273 telefon-számon, illetve [email protected] e-mail címen.
Őszi akció vár mindenkit a BuderusnálAkár 20 százalékkal olcsóbban juthat most komplett fűtéstechni-kai rendszerhez.
Hogy hol? Hát a Buderusnál.A Buderus jelenleg Európa ve-zető fűtéstechnikai cégei közé
tartozik. A közép- és prémium kategóriás fűtéstechnikai üzlet szolgáltatásai közé tartozik – a kereskedelmi tevékenység mellett – a műszaki tanács-adás, a tervezés és a kivitelezés is. Újdonságként jelent meg palettájukon a hővisszanyerős ventilátor, amely a folyamatos
szellőztetéssel megakadályoz-za a penészesedést.Október 11. és 31. között őszi ak-ciót hirdetnek, amelynek ke-retében minden fűtéstechnikai termék kedvezményesebb áron, akár 20 százalékkal olcsóbban érhető el. Részletekről érdeklőd-jön az üzletben! (X)
Dell – minőség és megbízhatóságA Lantech Kft. több éve tartó folyamat fontos állomásához érkezett. Kedvező ta-pasztalataink alapján már jó ideje szívesen ajánljuk a világ egyik legnagyobb számító-gépgyártója, a Dell termékeit – legyenek azok szerverek, asz-tali és mobil számí-tógépek vagy éppen monitorok.
Jó okunk van erre: a kiemelke-dő minőség mellett nagy sze-repet játszik ebben a megbíz-ható és hatékony szervizháttér is. Munkánk elismeréseként már több éve megkaptuk a gyártótól a Dell Registered Partner címet, legújabban pe-
dig a Dell magyarországi kép-viselete és a legnagyobb diszt-ribútora úgy döntött, hogy Veszprém megyében egyedüli-ként nálunk támogatta a DellShop kialakítását. Mit is je-lent ez? Belvárosi üzletünk egyik jól elkülöníthető részé-ben vásárlóink megtekinthetik a világhírű gyártó legújabb notebookjait, monitorait, táb-lagépeit – a tervek szerint a vá-
laszték hamarosan bővül kü-lönböző kiegészítőkkel is. Na-gyon fontos, hogy a kiállított (és természetesen azonnal megvásárolható) eszközök bi-zonyos időközönként cserélőd-nek, hogy mindig a legújabb és leginkább keresett termékeket mutathassuk be az érdeklődők-nek, az egész országban egy-öntetűen érvényes, kedvezmé-nyes DellShop áron! (X)
08
09
68
45
Buderus Veszprém márkabolt: 8200 Veszprém, Almádi út 19.Telefon/fax: +36-88 782-972E-mail: [email protected]
Élvezze most a minõség hasznát!
(okt. 11–31-ig)
Fûtési rendszerekakár 20% kedvezménnyel
Buderusőszi akció 2013
222013. október 11.
veszprémi� napMELLÉKLET
Angyaltanfolyam
Angyalok pedig vannak!Létezik egy láthatatlan erő,amely segítséget nyújt hét-köznapjaink jobbá té-telében, betegségeink gyó-gyításában, céljaink megva-lósításában, az emberi életértelmének felismerésében.Csak kérni kell őket! Hogymi ennek a módja, azt meg-tanulhatja egy hétvégi na-pon, Veszprémben, az ÉletMag Házban. Az angyalok-kal való kapcsolatfelvételemlékére minden kedvesrésztvevő oklevelet kap.
Asztrozófia /csillagbölcselet
Valamikor régen a csilla-gok segítették a tájékozó-dásban a vándorokat, a ha-
jósokat, mágusokat. A csilla-gok fénye segít, hogy abolygók által szimbolizáltteremtő erőinket felemel-hessük. „Amint fent, úgylent…” – mondja a TabulaSmaragdina. Tehát a boly-gók és a csillagok bennünkvannak! Az égre pillantvafelfedezzük énünk rejtett ésörök oldalait, sorsunk titka-it. Manapság sokan teszikfel a kérdést önmaguknak:Ki vagyok? Miért születtema Földre? Mi az életem célja?Az asztroszkóp segítségével– amely nemcsak a 12 zodiá-kusi jegy, hanem a mögöt-tük álló csillagképek üzene-tét is figyelembe veszi –meglelhetjük a válaszokat.Akit megtalál ez a tájékozta-tó, az megtalál engem is!
Sebestyén Ágnes +36 20 779 5118
Angyaltanfolyan ésAsztrozófia az ÉletMagHázban
ÉletMagHáz, Veszprém Dózsa Gy. út 23+36 30 952 2713 • www.eletmaghaz.hu
08
09
681
4
H-EarKft.
HALLÓKÉSZÜLÉKEK
Veszprém, Szeglethy u. 1. Belvárosi Üzletház, fsz. Tel.: 88 329 037Időpont-egyeztetéssel nincs várakozási idő!
08
09
67
65
Vásárolja meg
angol Etunehallókészülékétmost
20 000 Ft-tal kedvezőbb áron!
Az
akci
ó 20
13. 1
0. 0
4–31
-ig é
rvén
yes!
Az állás betöltésének feltétele az adott szakterületre vonatkozó szakké-pesítés megléte. A fényképes önéletrajzokat a bérigény megjelölésével írásban- vagy elektronikus úton az alábbi címre kérjük:
Várpalotai városi kórház, 8100 Várpalota, Honvéd u. 2-3 E-mail: [email protected], Tel: 06/88/ 471-683; 06/30/3359-617 • Nyakas Eszter Ápolási igazgató
Ápoló Ápolási asszisztens
A VÁRPALOTAI városi kórház álláspályázatot hirdet a következő munkakörök betöltésére rész és/vagy fő munkaidőben:
08
09
67
85
Keresse�lapunkat�már�a�facebookon�is:www.facebook.com/veszpremi7nap
08
09
67
56
életmód a veszprémi 7 napmelléklete
Öt országból érkeztek tehetséges fiatalok a 15. születésnapját ünneplő Veszprémi Játékok Összművészeti Fesztiválra.
A legtávolabbról Tajvan szi-getéről érkeztek a versenyzők, de jöttek csoportok Lengyelor-szágból, Oroszországból, Ro-mániából és természetesen a hazaiak is képviseltették magu-kat a nemzetközi hírű rendez-vényen.
Az eseményt lezáró gálamű-soron Dávid Roland műsorveze-tő megemlékezett Domokos Józsefről, a Veszprémi Játékok két éve tragikus hirtelenséggel elhunyt megálmodójáról. Né-medi Lajos, városunk alpolgár-mestere ünnepi beszédében méltatta Domokos József érde-meit. Hangsúlyozta, az elmúlt 15 évben a rendezvény Veszp-rém egyik legértékesebb kultu-
rális eseményévé nőtte ki ma-gát. Némedi Lajos kiemelte, az évek alatt 27 országból érkez-tek csoportok Veszprémbe, s közel 15 ezer fiatal mutathatta meg tehetségét a Veszprémi Játékok színpadán.
Idén összesen 15 kategóriá-ban mérettették meg tudásu-kat az indulók az öttagú zsűri előtt. A közel 300 résztvevő 5 napon keresztül élvezhette Veszprém és a Balaton-part vendégszeretetét. A fesztivál
Jubileumi Nagydíját a szentpé-tervári Dance Class tánciskola kapta, az Ének-Zene Nagydíját a Sylaba Ének- és Tánccsoport, a Tánc Nagydíjat pedig a Jyu Kids Dance Company tajvani táncis-kola, amely mindhárom táncá-val kiemelkedő pontszámot ért el, a Kaohsiung Choreography Collection csoportjuk pedig az Elegant lotus című táncával a maximális, százszázalékos ered-ményt érte el a pontszámok alapján.� Németh
Jubileumot ünnepeltek
A gála a tajvani tánccsoport produkciójával kezdődött el
Fotó: Németh
232013. október 11.
veszprémi� nap MELLÉKLET
M é r e t r e s z a b o t t a l a k
08
09
67
87
HYPOXI Alakformáló és Egészség Stúdió Veszprém, Bajcsy-Zs. E. u. 12. Bejelentkezés: 30/455-7669 www.hypoxiveszprem.hu
Hatékony zsírégetés és cellulitkezelés vákuumterápiával
Az
akci
ó 20
13. o
któb
er 1
1–31
-ig é
rvén
yes!SZülEtéSAPI AKCIÓ!
15%kedvezmény minden szolgáltatás árából
A kedvezmények nem vonhatóak össze!
Szakmai előrelépéseink biztosítéka az állandó képzés, műhelyünk technikai felszereltségének folyamatos fejlesz-tése. Érdekességként említeném meg legújabb lehetőségünket, egy olyan tervező és egyben kivitelező gépet, amivel bármilyen digitális képről 3D-s
tárgyat nyomtat, így lehetővé válik ennek precíziós öntése aranyból, ez ebben a szakmában forradalmi áttörésnek szá-mít, hiszen így mindent pontosan le lehet másolni. Első meg-bízásunk egy MI-8 helikopter miniatűr mása volt.Folyamatosan arra törekszünk, hogy valami újat, mást tudjunk nyújtani vevőinknek. A törtarany beszámítást – bátran mond-hatom – az elsők között kezdtük és a mai napig hatalmas siker és érdeklődés övezi, mert nemcsak nagyon jó értéken számol-juk be a megunt ékszereket, de szakmai tanácsokkal is ellátjuk vevőinket, segítünk kiválasztani számukra a legmegfelelőbb modellt. Előfordult már például, hogy valakinek feltett szán-déka volt sárga arany ékszert venni, és tanácsunkra döntött a fehér arany mellett, mert közelebb állt az egyéniségéhez.Léteznek sajnos amolyan (én hívom így) „egyszer használa-tos” ékszerek, azért ezt a nevet választottam, mert nagyon hamar tönkremennek, és nem lehet megjavítani. Ezeket mi nem tartjuk, ha valaki ilyent hoz be javíttatni, mindig ha-ragszom arra, aki eladta.Javításainkat szakszerűen, és mindig úgy végezzük, mint-ha saját ékszerünk lenne, nemcsak azon a helyen hozzuk rendbe, ahol esetleg eltört, elszakadt, hanem teljesen újjá varázsoljuk, a nálunk vásárolt ékszereket pedig díjmente-sen igazítjuk méretre.Valószínűleg szaktudásunknak, folyamatos megújulásunk-nak, állandóan bővülő választékunknak, több mint százféle jegygyűrűmintánknak köszönhetjük a pozitív visszajelzéseket vevőink, és nem kevés törzsvevőnk részéről. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy arany ékszereink mind minőségben, mind választékban, egyedülállóak városunkban, ezt „körülnéz-tünk, de visszajöttünk” vevőink elmondásából tudjuk. Ha szép és kiváló minőségű arany ékszerre van szüksége, vagy épp csak elszakadt egy lánca, szeretettel várjuk üzletünkben. (X)
„Egyszerûen tökéletes”
Veszprém, Jutasi út 18. Spar Áruház • www.ekszerviz.hu
White Golda r a n y é k S z e r - é S J e g y g y û r û S z a l o n
Arany ékszer, ahogy a szakértő látja
B E M U T A T J AA
Része a szerelemnek!
www.eskuvoveszprem.huhttps://www.facebook.com/EskuvoKiallitas2013Veszprem
Ha szeretnéd úgy átmozgatni a tested, hogy közben észre sem veszed, hogy múlik az idő, és szeretsz dinamikus tánclépések-re koncentrálni, vagy egyszerű-en csak jól akarod magad érezni, miközben a tested is e d z é s b e n tartod, akkor a zumbát ne-ked találták ki. Energeti-zál, felfrissít, és ami a leg-fontosabb, el-űzi a stresszt! Több alka-lom után is változatos, a zene önmagában is pezsdítő, mikor a ritmus magával ragad és felpezsdül a véred, észre sem ve-
szed, hogy rohan az idő. Gyere és éld át velünk a vad latin zene és tánc mámorító érzését! Hely-színek: hétfő: Cholnoky Általá-nos Iskola tornaterme 19–20h, kedd: Balatonfüred Balaton Sza-
badidő Köz-pont 19–20h, szerda: stadi-on futófolyo-só 19–20h, c sü tö r tö k : Balatonfüred Balaton Sza-badidő Köz-pont 19–20h, péntek: Chol-noky Általá-nos Iskola tornaterme
19–20h, Telefon: 06-30-43-67-085, e-mail: [email protected] (X)
Magával ragad a ritmus
Telefonos segítség nehéz helyzetben
A Veszprémi Lelki Elsőse-gély Telefonszolgálat 24 órában várja hívását. Ha úgy érzi, hogy segíthe-tünk, várjuk hívását a 116-123 és a 88, illetve a 87-es Inviteles körzetből ingyen hívható 06-88/422-205 te-lefonszámon. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottnak azonban segítség!,,…hogy beszéljünk egy-mással.”
242013. október 11.
veszprémi� napMelléklet
Bástya Üzletház, földszint
(a könyvesbolt mellett)
Nyitva: h.–p. 9.30–18.00, szo.: 9.00–13.00
BYOU márkabolt
20%kedvezméNYBizsUkraa kupon felmutatásával!
08
09
68
47
érvényes: október 11-től 31-ig (az akciós termékekre nem vonatkozik.)
KEDVENC TURIés Kézmûves Ajándéktárgyak Kuckója
8200 Veszprém, Stromfeld A. u. 10. (nõvérszálló)www.facebook.com/KedvencTuri www.kedvencturi.hupont.hu Nyitva: H–P: 9–18, Szo: 9–12 0
80
96
83
2É
rv
ÉN
ye
S:
10
.11.
-TÕ
L 1
2. 3
1-I
G
2000 Ft vásárlás felett
KEDVEzméNy!
2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett 2000 Ft vásárlás felett
KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!KEDVEzméNy!500 Ft
Érvényes: 2013. október 31. • Felhasználható: 1 alkalommal, 1 személy részére, kizárólag előzetes időpont-egyeztetés utánCím: Arculat Szépségszalon, Veszprém, Vilonyai u. 6.
Bazsó Judit 20/269 0073
MAnikűr • Pedikűr • MűköröM
10% kedvezményminden szolgáltatás árából
AJÁndÉk kUPOn
08
09
67
78
20%20% kedvezménya kuponfelmutatásávalminden termékre!
Érvényes: október 11-től 14-ig
20% kedvezmény
fehérneműüzlet • Veszprém, Kossuth L. u. 8. • (Bástya Üzletház) 0670 391 084808096850
– Az ősz a kézilabdában egyet jelent a hazai és nemzet-közi szezonkezdettel. Mennyire várja az évszakot?
– A szezonkezdést mindannyian nagyon várjuk, hiszen nyáron először pihenő van, majd alapozó edzések, illetve néhány felkészülési mérkőzés. Őszre tehát eléggé úrrá lesz rajtunk a labdaéhség és meccséhség, várjuk az izgalmakat, a megmérettetéseket. Aki versenysportot űz, annak ismerős ez az érzés.
– Hogyan szeret öltözködni ősszel, inkább a sportosabb vagy az elegánsabb darabokat kedveli a pályán kívül?
– Az öltözködés nem évszakfüggő, én bármilyen évszakban szívesen öltözöm nőiesen. Szeretem a magas sarkú cipőket, a csinos ruhákat, ezért vettem örömmel az egyik női ma
gazin felkérését is, amely magyar divattervezők legújabb kollekcióinak bemutatásáról szólt. Új terep volt ez számomra, de nagyon élveztem.
– Pályafutásának egyik ki-emelkedő éve volt a tavalyi, né-hány hónap távlatából hogy látja, mi vezetett a BL-sikerhez?
– Valóban a tavalyi szezon volt pályafutásom csúcsa, nemcsak a Bajnokok Ligájagyőzelem miatt, hanem az Ebbronzérem miatt is. Az ETOban hosszú évek után sikerült végre elérnünk a célunkat, azt hiszem, megdolgoztunk érte. A siker hátterében nemcsak a kemény munka, a naprólnapra, edzésrőledzésre történő építkezés volt, hanem az is, hogy most tudtunk igazán csapatként együttműködni. Ez a kiélezett helyzetekben döntőnek bizonyult.
– Túl a szezon első idei BL-mérkőzésén és a nagyszerű, majd húszgólos győzelmen, hogy érzi, összeszokott már az idei csapat?
– Úgy látom, hogy jó úton haladunk, bár csak két játékosunk cserélődött tavaly óta, illetve Ági tért vissza a csapatba, így ez idén nem akkora kihívás, mint például tavaly. Az újak mindannyian vérprofi játékosok, gyorsan felveszik a ritmust, így nem okoz problémát a beilleszkedésük. A Hypo elleni nagyarányú győzelem is ezt mutatja.
– Mit vár az idei szezontól mind nemzetközi, mind pedig hazai szinten?
– Hatalmas bravúr lenne, ha meg tudnánk ismételni a tavalyi tripla aranyérmet. De miután megéreztük a győzelem ízét, arra vágyunk, hogy még egyszer átérezzük azt. Tudjuk, hogy idén talán még nehezebb lesz, hiszen mindenki ránk feni a fogát, de ezt a terhet szívesen vesszük a vállunkra.
Mátyus taMás
Őszre úrrá lesz rajtunk a labda- és meccséhségHatalmas bravúr lenne, ha meg tudnánk ismételni a tavalyi tripla aranyérmet, mondja Görbicz Anita, a Győri AUDI ETO KC világ-klasszis játékosa, akivel a szezonról és divat-ról is beszélgettünk.
őszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzet
október 11-13.
08
09
68
51
252013. október 11.
veszprémi� nap Melléklet
Veszprém, bástya üzletház ajka, héliosz üzletház
A ku
pon
érvé
nyes
sége
: 201
3. 10
. 11.
nyitá
stól
2013
. 10.
14. z
árás
ig.
A ke
dvez
mén
y az
aján
-dé
kokk
al ne
m k
ombin
álhat
ó. Az
akc
ió to
vább
i ré
szlet
ei az
üzlet
ben.
20% kedvezménymp3/mp4 lejátszó ajándékba 35 000 Ft feletti vásárlás esetén
tablet pC ajándékba 60 000 Ft feletti vásárlás esetén
20% kedvezménymp3/mp4 lejátszó mp3/mp4 lejátszó mp3/mp4 lejátszó mp3/mp4 lejátszó mp3/mp4 lejátszó mp3/mp4 lejátszó mp3/mp4 lejátszó mp3/mp4 lejátszó mp3/mp4 lejátszó vagy
tablet pC ajándékba vagy
tablet pC ajándékba tablet pC ajándékba tablet pC ajándékba
A ku
pon
érvé
nyes
sége
: 201
3. 10
. 11.
nyitá
stól
2013
. 10.
14. z
árás
ig.
A ke
dvez
mén
y az
aján
-
tablet pC ajándékba tablet pC ajándékba DÖNts te!
08
09
68
06
08
09
68
05
Veszprém, Kossuth u. 21. (Lordok háza, parkoló felől) Tel.: +36(30)40-60-150
Egészség – szépség – harmónia a belvárosban.
1000 Ft -os kedvezménybéreltvásárlás esetén!
A kedvezmény a kupon felmutatásával 2013. október 11-től október 31-ig vehető igénybe, egy kupon egy bérlet vásárlásához használható fel.
Veszprém, Kossuth u. 8.Bástya Üzletház földszint.
Nyitva: H–P: 9–18, Szo: 9–13. Tel.: 88/405-258
08
09
68
09
Érvényes: október 11-tõl 19-ig az új kollekcióra
20%kedvezmény
a kupon leadásával!
10%Veszprém, Brusznyai Á. u. 18–20.
Őrház u. 11.Kossuth u. 8. (Bástya Üzletház)
AjkA, Szabadság tér 4–8
10%10% Brusznyai Á. u. 18–20.
Kossuth u. 8. (Bástya Üzletház)
(Érvényes: október 11-től 19-ig.A kedvezmény más akcióval nem vonható össze. Kivétel a fénymásoló papír!)
08
09
68
08
kedvezménya kuponleadásával!
H-P: 8.30-18.00-ig
Ingyenes Parkolással a Muskátli u. 6-ban (a Fulltech mellett).
2000 Ft vásárlás felett vásárlás felett vásárlás felett2000 Ft vásárlás felett2000 Ft
25%a Muskátli u. 6-ban
25%25%25%25%25%25%25%25%25%25%25%25%25%25%25%25%25%25%25%kedvezmény!
Érvényes december 31-ig! 08
09
69
01
www.ingstudio.huBástya Üzletház, földszint, 88/560-446
15%kedvezmény
08
09
68
07
a kupon felmutatásával!
Érvényes: október 11-tõl 14-ig
LEVENDULA KOZMETIKAVeszprém, Levendula üzletház (szikvízparkoló) Ady E. u. 7/b. I. em. 9.
Tel.: 30-377-9020 vagy 88-404-414 www.levendulakozmetika.hu
VÉGLEGES SZŐRTELENÍTÉS,
ZSÍRBONTÁS, BŐRCSISZOLÁS,
LÉZERES ARCFELTÖLTÉS
Bérlet vásárlásakor 5000 Ft engedménya kupon felmutatásakor Érvényes 2013. 11. 15-ig
08
09
68
46
Kilós méteráruKilós méteráru
08
09
68
42
Új bútorszövetek,kilós lenvásznak, egyedi mintásdekoranyagok érkeztek!Veszprém, Cserhát-ltp. 3/A, a Lordok háza mögött, a Dolomit üzletházban
08
09
68
28
Alakformáló és Egészség Stúdió Veszprém, Bajcsy-Zs. E. u. 12. Bejelentkezés: 30/455-7669 www.hypoxiveszprem.hu
Hatékony zsírégetés éscellulitkezelés vákuumterápiával
08
09
67
82
15% kuponkedvezmény
Egyéb szolgáltatásaink:infraszauna, chi gép, univerzális kontúrfáslizás (UCW)
minden szolgáltatás árából
A k
edve
zmén
yek
nem
öss
zevo
nhat
óak,
a
kupo
n 20
13. o
któb
er 1
1–31
-ig h
aszn
álha
tó fe
l!0
80
96
83
8
Az akció október 11-től december 31-ig tartPorzsák SzakÉRTŐ
8200 Veszprém, radnóti tér 2., (radnóti irodaház)
ny.: H–P.: 8–17, szo.: 8–12Tel.: 20/392-9070
–15% kedvezmény
a kupon felmutatásával!(porzsákra és szűrőre október 11-31-ig)
AkCIÓ!
Ne keressen tovább,nálunk biztosan megtalálja!
Porzsákokgyári és utángyártott
minőségben (papír, gyapjú, ipari)
08
09
67
64
08
09
68
49
Egészségreform Stúdió
www.facebook.com/ElsoVeszpremiEgeszsegreformStudioS z é p k á r t ya e l f o g a d ó h e ly
Veszprém, Bajcsy-zsilinszky endre 15. Veming Irodaház, 5-ös kapucsengő, 1.em.
88/593-170 ;20/373-6439 www.egeszsegreformstudio.com
Veszprém, Bajcsy-zsilinszky endre 15. Veming Irodaház, 5-ös kapucsengő, 1.em.
50%KUPONf e l h a S z n á l h at ó :o k t ó B e r 3 1 - I g
08
09
67
76
veszprémi� nap2013. február 22. • XIX. évfolyam 7. szám
Ingyenes városi
közéleti hetilap
A magyar néptánc hatalmas kincsünk
Szeretem a nyílt, becsületes
embereket, akik szorga-
lommal, tisztességgel ren-
det tartanak – fogalmazta
meg életfilozófiáját Kormos
Ernő, a Balaton Bútorgyár
Zrt. nyugalmazott elnök-
vezérigazgatója 9. oldal
ÖTÓRAI TEA
A legfontosabb
a megelőzés
Egy úriember,
akit tisztelnek
A HÉT TÉMÁJA
Az Európa Tanács 1990.
február 22-én tette közzé
a bűncselekmények áldo-
zatainak chartáját, s ez a
nap azóta a kontinens szá-
mos országában az áldo-
zatok napja. 6–7. oldal
Egész életében végigkísérte folklórunk Ertl Pétert, a Nemzeti Táncszínház vezetőjét 17. oldal
Mindenki előtt feladat van
Idén egy teológus, hat hitta-
nár és 38 szociális munkás
került ki a főiskola kötelékéből,
tanárok és társaik búcsúztat-
ták őket.Paksi László, a Pannon
Egyetem Modern Filológiai és
Társadalomtudományi Kará-
nak oktatója úgy fogalmazott,
ne feledjék, emberfeletti mun-
kára vállalkoztak, de az eset-
leges kudarcokban van kihez
fordulniuk. Hozzátette, bízik a
két intézmény további gyümöl-
csöző együttműködésében.
Albert József tanszékvezető
kifejtette, nehéz feladatra vál-
lalkoztak a fiatalok, hiszen
manapság kevés pénz jut a
szociális területre, de mégis
fontos hivatást választottak.
„A legfontosabb, hogy higgy
abban, amit csinálsz!” – fogal-
mazott. Végezetül Böjte Csaba
ferences szerzetes szavait
adta útravalónak a végzősök-
nek: „Merj szembenézni a fel-
adattal, nem szabad feladni
soha!”. A hallgatók nevében Rette-
gi Márk szociális munka és
Présing Tímea hittanár-neve-
lőtanár szakos hallgató búcsú-
zott az intézménytől.
� Németh�meliNda
Negyvenöt hallgató vehette át oklevelét szom-
baton, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főis-
kola diplomaosztó ünnepségén.
A hittudományi főiskola végzős hallgatói dr. Varga István rektortól vehették át okleveleiket
Egyeztetés
a hatósággal
Közlekedést érintő fej-
lesztésekről egyeztetett
a Nemzeti Közlekedési
Hatóság elnökével, Győ-
ri Gyulával Porga Gyu-
la polgármester szerdán
a városházán.
A megbeszélés után
tartott sajtótájékoztatón
Porga Gyula kiemelte, ta-
lálkozójuk célja a szemé-
lyes kapcsolatfelvétel és a
hatóság munkájáról szóló
tájékoztatás volt. Úgy fo-
galmazott, a jelentős be-
ruházásoknál fontos le-
het, hogy az érintett ható-
ságokkal jó viszonyt ápol-
jon a város. Győri Gyula a
folyamatok megindítása
előtt konzultációs lehető-
séget biztosított az önkor-
mányzat számára.
Folytatás a 2. oldalon.
Győri Gyula, az NKH elnökeFotó: Mátyus ARANY és ezüst
FeLVÁsÁRLÁsAa legmagasabb napi áron,
KÉSZPÉNZÉRT
ARANy:
6000–11000 Ft/gr*
Ezüst: 150 Ft/gr*
CsAk 1 NApig!
Február 26-án, kedden
9–17 óráig!
Szakszervezetek Háza – földszint,
Veszprém, Budapest út 8.
Régi 200 Ft-os
érmék felvásárlása
1000 Ft/db áron
Az árváltoztatás jogát fenntartjuk a világpiaci ártól függõen!
08
09
08
77
6000–11000
Arany- és ezüstpénzek és
érmék felvásárlása!
08
09
091
3
www.nemethszerviz.hu
Tel.: 88-565-420, 70-317-3535
Autójavítás
Eredetvizsgálat
Mûszaki vizsgáztatás
Új zöldkártya
Ingyenes olajcsere
Ózonos klímafertõtlenítés
Utastér-szagtalanítás
GARANCIÁVAL!
Veszprém, Csap u. 12.
08
09
08
80
08
09
08
89
rémföl
Üz ház víz ló)
Itt megtalál mindent,
amire porszívójához
szüksége van!
Tisztaságolcsón,egész évben!
08
09
04
84
Fotó: Zwicker
262013. október 11.
veszprémi� napMelléklet
Zöldkávé, zöldkávé-kapszula és Flavin7 termék rendelés:www.flavin7.com/marybaby • 30/321-4444
4-et fizet 5-öt kap!Érv.: december 31-ig
Zöldkávévalfogyok!
Ha szeretne Ön is,keressen bátran!
08
09
68
34
Bejelentkezés: 06-30-579-7888Veszprém, Cholnoky Jenő u.11/B.
OtO chili nálunk!
10 alkalmas bérlet (10x10) 4500 Ft 3150 Ft 20 alkalmas bérlet (20x10) 7990 Ft 5593 Ft
A kupon felmutatója a bérletek árából
30% kedvezményt kap!
08
09
67
58
Veszprém, Szeglethy u. 1. Belvárosi ÜzletházTel: 88 401 311 Nyitva: H–P: 10–17.30, Szo: 9–13
Érvényes: október 11-től 19-ig (egy kupon, egy termék)
20% kedvezménya kupon felmutatásával!
08
09
67
74
hétfő: Cholnoky Általános Iskola tornaterme 19–20h
szerda: Stadion futófolyosó 19–20h
péntek: Cholnoky Általános Iskola tornaterme 19–20htornaterme 19–20h
kedvezményt adunk a napi jegy árából
50%
iDance ZUMBA
Cikk a 23. oldalon 08
09
68
10
Másnál nézd Meg, nálunk vedd Meg!
8200 Veszprém, Tüzér u. 73.
Tel.: 06(20)334-4430
H–P.: 8–17, SZ.: 8–12
A kuPon felmuTATójánAk
1000 fTkedVeZményTbiZToSíTunk
AZ exide indíTóAkkumuláTorok árából!
A kedvezményes kupon más akcióval nem vonható össze, illetve október 4-től visszavonásig érvényes!
08
09
67
70
INGYENESarcápoló-rendszer bemutató
EXCLUSIVEultrahangos mély tisztítással, növényi kivonatokkal!
GARANTÁLT ÉLMÉNY!BEVÁLTHATÓ: 2013.10.12. ( szombat ) 8-12 óráig!!Cím: CERAGEM Veszprém, Jutasi u.59. 88/406-626.
08
09
681
9
őszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzetőszi kuponfüzet
alkalmas bérlet5 alkalmas bérlet10
1250Ft
2250Ft2500 Ft
helyett
4500 Fthelyett
alkalmas bérlet20 3995Ft7990 Ft
helyett 3995S Z M T SZékháZ
Bejelentkezés: 30/974-0584Veszprém, Budapest út 8. SZMT SzékházINGYENES PARKOLÁS OMV-nél és a plázánál
50% a következő bérletek árából
Októ
ber 3
1-ig
08
09
68
39
Más akcióval össze neM vonható!
A belváros szívében, ingyenes parkolási lehetőséggel várja vendégeit a FLABéLOS Shake Centrum. Az SZMTszékház földszintjén található stúdióban testzsírmérésre is lehetőség van, és ehhez nem szükséges bérlettel rendelkezni. Emellett az első alkalom mindenki számára ingyenes.
Veszprém egyik legkedvezőbb árakkal rendelkező FLABéLOSszalonjában ál
landóan megújuló akciókkal várják a vendégeket. Cégeknek, nyugdíjaskluboknak és sportegyesületeknek egyedi, kedvezményes árat kínálnak.
Szívesen bemutatkoznak egészség és sportnapokon, ahol az érdeklődők kipróbálhatják ezt az új mozgásformát.
Részletekről érdeklődjön a szalonban.
(X)
facebook.com/veszpremi7nap
Lapozzon bele
a Veszprémi 7 Napba
már a facebookon is!
Szánjon 10 percet egészségére!Minden korosztálynak ajánlott, egészség-megőrzésre, alakformálásra, időseknek különösen, csonttömegnövelő hatása miatt. Ez a FLABéLOS.
megújuló újságok, megújuló lehetőségek
17 ÉVE AZ OLVASÓKÉRT
több mint
27 000 postaládában
több mint
27 000 27 000 postaládában
veszprémi napveszprémi nap
272013. október 11.
veszprémi� nap hirdetMény
Cégnév: Kedvezmény mértéke: Cím: Elérhetőség„VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. Parkolási Üzeme éves magánszemély bérlet árából 5000 Ft/év kedvezmény vagy a meglévő
chipkártya feltöltés 6000 Ft/évVeszprém, Belvárosi Üzletház, II. emelet 88/411153
Fejesvölgy Vendéglő éttermi szolgáltatás 10 % kedvezmény Veszprém, Vámosi u. 2. 88/423979; www.fejesvolgy.hu
Hotel Villa Medici Nosztalgia Kisvendéglője éttermi szolgáltatás10 % kedvezmény Veszprém, Kittenberger K. u. 11. 88/590073; [email protected]; www.villamedici.hu
Városi Művelődési Központ belépődíjas rendezvények: 10 % kedvezmény Veszprém, Dózsa Gy. u. 2. 88/429111; [email protected]; www.vmkveszprem.hu
Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark családi jegy kedvezmény 300 Ft Veszprém, Kittenberger K. u. 15–17. 88/566140; [email protected]; www.zoo.hu/veszprem
Petőfi Színház bérlet 5 %; jegy 10 % (csak saját produkcióra) kedvezmény Veszprém, Óvári Ferenc u. 2. 88/422440; [email protected]; www.petofiszinhaz.hu
Betekints Étterem éttermi szolgáltatás 10 % kedvezmény Veszprém, Veszprémvölgyi u. 47. 88/579280; [email protected]; www.betekints.hu
Molnár Digitális Fotócentrum digitális képkidolgozás: 10 % kedvezmény Veszprém, Szabadság tér 10. 88/564700; [email protected];www.molnarfoto.hu
Parker & Waterman & Rotring Bt. 15 % kedvezmény az internetes áruházból történő vásárlásokból (akciós termékek kivételével)
www.parker.hu; www.waterman.hu 88/781850
Óváros Étterem éttermi szolgáltatás 15 % kedvezmény Veszprém, Szabadság tér 14. 88/326790; 30/9570552; [email protected]; www.skorpioparty.atw.hu
Hefa Sportbolt 10 % – a kedvezmény más akciókra nem vonatkozik Veszprém, Fenyves u. 21. 88/591043; www.hefa.hu
Nyugalom Kft. vagyonvédelmi berendezések 10 % kedvezmény Veszprém, Szabadság tér 2. 88/577050
Művészetek Háza – Dubniczay Ház /Modern KéptárVass László gyűjtemény, Dubniczayház: László Károly gyűjtemény/ és az időszaki képzőművészeti kiállítások látogatása: 20 % kedvezmény
Veszprém, Vár u. 17–29. Művészetek Háza: 88/425204; [email protected]; Dubniczay Ház: 88/560507; [email protected]; www.carllaszlocollection.hu
TAPÓ fogadó és Királyi étterem éttermi szolgáltatás 10 % – a kedvezmény más akciókra nem vonatkozik, csak készpénzes fizetés esetén alkalmazható!
Veszprém, Pajta u. 19. 88/591450; 0630/3772836; [email protected]; www.tapo.hu
Danubiusbeton – Veszprém Betongyártó Kft. transzportbeton és kapcsolódó szolgáltatásainak értékesítéséből – 10 % kedvezmény
Veszprém, Tüzér u. 90. 88/404902
IDS Elektronikus Vagyonvédelmi Kft. gyengeáramú rendszerek kivitelezésének, valamint autóextrák (autóhifi, autóriasztók, központi zárak) munkadíjából 10 % kedvezmény
Veszprém, Almádi u. 26. 88/590990; [email protected]
DVD Galaxis Kft. – DVD, Blu-ray filmkölcsönző két film kölcsönzésekor a 3. film ingyenes + ajándék Veszprém, Ady E. u. 79. 30/9570660
DVD Galaxis Kft. – Videojáték Szaküzlet játékszoftverek – 5 % kedvezmény Veszprém, Kossuth L. u. 6. – Cserhát Üzletház 30/9697479; 88/787271
Kék Jácint virág-ajándék üzlet 10 % kedvezmény Veszprém, Szabadság tér 12. 88/329640; 30/2472318; [email protected]; www.kekjacint.hu
Autómentő Egyesület autómentés, fuvarszervezés, biztosítási ügyintézés, gépjárműtárolás, bérautó – 20 % kedvezmény
Veszprém, Szent István u. 87/a. 30/5055308; [email protected]
Totál Fitness teremhasználat – 5 % kedvezmény Veszprém, Lóczy L. u. 22 70/2505795; [email protected]; www.totalfitness.hu
Gizella Hotel és Étterem éttermi szolgáltatás10 % – a kedvezmény más akciókra, rendezvényre nem vonatkozik
Veszprém, Jókai u. 48. 88/579490; [email protected]; www.hotelgizella.hu
Veszprémi Ünnepi Játékok 10 % kedvezmény Veszprém, Óváros tér 22. 88/444454; [email protected]; www.veszpremfest.hu
Oliva Étterem éttermi szolgáltatás 10 % Veszprém, Buhim u. 14–16. 88/403875; [email protected]; www.oliva.hu
GLOBAL-INVEST Ingatlaniroda közvetítési díj 20 % kedvezmény; ingyenes hitelközvetítés Veszprém, Pöltenberg E. u. 16. 88/561925; global.invest@chello; www.globalinvest.hu
MAXI Autósiskola elméleti tandíj 10 % kedvezmény Veszprém, Ádám Iván u. 11. 88/401879; 20/9464985; www.maxiautosiskola.hu
Kuti Nyomtatványbolt 10 % kedvezmény Veszprém, Brusznyai u. 18–20. és Őrház u. 15. 88/581181 és 88/421245
GAS Divatáru üzlet 10 % kedvezmény Veszprém, Kossuth u. 8. (Bástya üzletház) 88/405258
„Kegyelet 2000” Veszprém Megyei Temetkezési Kft. 5 % kedvezmény Központi iroda: Veszprém, BajcsyZs. E. u. 20. (állandó ügyelet 428838, 30/4214561) további irodák: Mártírok u. 3/c. (405122, 30/4900658); Kiskőrösi u. 80. (428482)
[email protected]; www.kegyelet2000.internettudakozo.hu
Cafe Piazza Kft. éttermi szolgáltatás 10 % – a kedvezmény más akciókra, melegételutalványra nem vonatkozik
Veszprém, Óváros tér 4. 88/444445
Tone Sys Autohifi márkabolt beszerelési munkadíj 10 % kedvezmény Veszprém, Budapest u. 47. 20/3264800; www.tonesys.hu
Frissbeton Kft. transzportbeton /vízzáró és hőszigetelő könnyű betonok/ és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások értékesítéséből – 10–25 % kedvezmény
Veszprém, Tüzér u. 69. 88/401187
Ulrich Dóra kozmetikus arckezelésekből 10 % kedvezmény Veszprém, Kopácsi u. 2. 20/3889643; www.dorikozmetika.hu
Édes Élet kávézó és teázó 10 % kedvezmény Veszprém, Kossuth u. 21. 30/3322505
Randi Kávézó és Bár 15 % kedvezmény Veszprém, Aradi Vértanúk u. 9. 30/9461474; 88/405040; [email protected]; www.randikavezo.hu
Veszprém Körzeti Szuperinfó apróhirdetések árából 10 % kedvezmény Veszprém, Kossuth u. 10. 1/102 (Zöldház) 88/569060; [email protected]
Barbek 2000 Kft. takarítási díj 10 % kedvezmény Veszprém, Házgyári u. 24/6. 70/3766322; [email protected]; www.barbek.hu
Mikrobusztaxi 10–20 % kedvezmény (taxiszolgáltatás km díjából) Veszprém, Jutasi u. 17. 30/3735956; www.mikrobusztaxi.hu
Gumitoni Gumiszerviz 10 % kedvezmény Veszprém, Aradi Vértanúk u. 9. 88/411411; 20/9570358; [email protected]
Arculat Szépségszalon Kft. 12 % kedvezmény (testmasszázs, arckezelés, infrakabin, műköröm) Veszprém, Vilonyai u. 6/A 20/9159462; [email protected]; www.arculatszepsegszalon.hu
Császár Rent Bérautó Szolgálat 10 % kedvezmény (bérautó, sofőrszolgálat) Veszprém, Északkeleti útgyűrű 12. (Ford szalon) 70/2983631; [email protected]; www.csaszarrent.hu
Pergelné Nagy Zsuzsanna – virágbolt 10 % kedvezmény Veszprém, Vámosi úti temető (buszforduló) 88/578470; 309575002
Data Elektronik Kft. 50 % kedvezmény (informatikai szervizszolgáltatás) Veszprém, Damjanich J. u. 7/A. 581000; 581001; [email protected]; www.dataelektronik.hu
Bakony-Balaton Média Kft. – VEHIR 10 % kedvezmény Veszprém, Vörösmarty tér 4. 88/783860; [email protected]; www.vehir.hu
FISCHLI szerszám 10 % kedvezmény Veszprém, Ady E. u. 5. 88/787211; 30/6837225; [email protected]; www.fischlitrade.hu
Bástya Könyvesbolt 15 % kedvezmény Veszprém, Kossuth u. 8. (Bástya üzletház) 30/6394243; 88/411067
Magic-Therm Kft. 10 % kedvezmény (vízgázközponti fűtés) 8412 VeszprémGyulafirátót, Pásztor u. 13. 30/9396714; [email protected]; www.magictherm.hu
Royal Balaton Golf & Yacht Club 10 % kedvezmény (gyakorlópálya használati díjából) 8242 Balatonudvari, Vászolyi u. 87/549200; [email protected];www.balatongolf.hu
Pannonprint – Nyomtatványbolt 5 % kedvezmény (nyomdai szolgáltatás, papírírószer) Veszprém, Stadion köz 88/565270
Borcsi Sport Panzió 10 % kedvezmény (squash) 8248 Veszprémfajsz, Fő u. 67. 30/2279088; [email protected]; www.borcsipanzio.hu
Castello Company Kft. – magánnyomozás 15 % kedvezmény Veszprém, Március 15. u. 2/A. fsz.3. 70/9467683; [email protected]; www.castellocompany.hu
Ház-Mester 2003. Kft. 10 % kedvezmény Nemesvámos, Pap István u. 27. 88/265169; 30/4872687; [email protected]; www.villanyszerelesimegoldasok.hu
Csempe Piramis (ICDI Kft.) 10 % kedvezmény (csempe, járólap, fürdőszobaberendezések) Veszprém, Piramis u. 13. 88/406438; 30/2782288
Férfi-Női szabóság, felsőruházat gyártása 10 % kedvezmény Veszprém, Kisállomás sor 2. (Bakter söröző mögött) 20/2258824
Temperatúra 2000 Épületgépészeti és Szolgáltató Kft. 10 % kedvezmény Veszprém, Varga u. 1/E. 88/329301
Személyszállítás, futárposta, csomagküldés, sofőrbérlés 10 % kedvezmény 20/9328619; info@mikrobuszveszprem.hu; www.mikrobuszveszprem.hu
Nivegy-völgyi Borok Háza Éttermi szolgáltatása 10 % kedvezmény Veszprém, Pajta u. 7. 88/325040; nivegy@nivegyvolgyiborokhaza.hu; www.nivegyvolgyiborokhaza.hu
PC Credit Bt. szolgáltatásokból 10 %, a termékekből 5 % kedvezmény Veszprém, Stadion u. 36/3. 30/3323610; [email protected]; www.pccredit.hu
Metál-Autósbolt 15 % kedvezmény Veszprém, Stromfeld úti garázssor 30/3396882; 88/401526; [email protected]
Dóra Miniker 5 % kedvezmény (katonai és munkaruházat) Veszprém, Madách u. 12. 30/9860719; 88/561105;
Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság Laczkó Dezső Múzeum és a Villa Baláca Romana – római kori villagazdaság és romkert 10 % kedvezmény
Veszprém, Erzsébet sétány 1.; Nemesvámos – Baláca 88/426081, 88/265050; [email protected]; www.vmmuzeum.hu
IBUSZ Utazási Iroda külföldi utazás 10 %, belföldi utazás 5 %, repülőjegy szervizdíj 10 % kedvezmény
Veszprém, Rákóczi u. 6. 88/565540; [email protected]; www.ibusz.hu
Trade 24 Bt. 10 % kedvezmény www.csomagnet.eu; 20/5126744; 88/561138 (fax)
Kőhíd Nyelvstúdió nyelvoktatás, fordítás 10 % kedvezmény Veszprém, Kőhíd u. 8/B 30/6222689; www.nyelvstudio.hu
Karosszéria javító műhely – Auto Quality Kft. munkadíjból 15 % kedvezmény; fényezési szaküzlet termékeiből 10 % kedvezmény
Veszprém, Lahner Gy. u. 12. 70/3342976
Sóbarlang 15 % kedvezmény Veszprém, Áchim András tér 9. 30/8247457; [email protected]; www.soterapiaveszprem.hu
Némethné Brigitta masszázs, pedikűr, manikűr 10 % kedvezmény Veszprém, Tiszafa u. 80. 70/3125017
Völgyikút Étterem éttermi szolgáltatás 10 % – a kedvezmény más akciókra, melegételutalványra nem vonatkozik
Völgyikút Ház Veszprém, Kopácsi u. 2. 88/688800; www.volgyikut.hu
Szaléziánum – Érsekségi Turisztikai Központ belépőjegyek árából 20 % kedvezmény Veszprém, Vár u. 31, 88/580528; [email protected]; www.szalezianum.hu
Grandis Kft. munkavédelmi és túralábbelik, valamint munkavédelmi eszközökből 5 % kedvezmény
Veszprém, Síp u. 16. 88/788766; [email protected]; www.grandis.hu; www.securityline.hu
Sagittarius Magyarország Kft. csaptelepek és fürdőszobai kiegészítők 10 % kedvezmény Veszprém, Mikszáth K. u. 3. www.sgt.hu; 88/564996
Alsóörs községi strand belépőjegyek árából 25 % kedvezmény Alsóörs
Veszprém Kártya elfogadóhelyek
A K E D V E Z M É N y S Z O L G Á LTAT Ó E G y É B K E D V E Z M É N y E I V E L N E M V O N H AT Ó ö S S Z E ! ! !
282013. október 11.
veszprémi� napapróhirdetések
Szolgáltatói katalógus
A Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete,A Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete,az Országos Vérellátó Szolgálat és a Napló
VérAdáSt SzerVez!
Adj VértéS MeNtS Meg hárOM életet!
2013. Október 18. péNtek 11-16 órANapló ügyfélszolgálati iroda, Veszprém, kossuth u. 10.Véradóinknak a helyszínen ajándékcsomaggal kedveskedünk!
Adj VértAdj VértS E G Í T !
A
OrszágOs Vérellátó szOlgálat Veszprém
Része a segítségnek
ZÁRSZERELÉSBIZTONSÁGI ZÁRAK, HEVEDERZÁR,
HÁZTARTÁSI JAVÍTÁSOKBIZTONSÁGI RÁCSOK
30/9595-482, 88/412-143 08
09
59
54
Zárjavítás
Zene-ZónaAz egyetlen CD–DVD shop a belvárosban
Veszprém, Kossuth L. u. 10/A Tel.: 88/406-593 (Kinizsi Üzletház, az aluljárónál)
08
09
68
12
Használt CD-, DVD-, bakelit lemezek, PC és VIDEOJÁTÉKOK adás – vétele,
bizományos értékesítése.
SUB BASS MONSTER:FEKETE LEMEZ
CD CSAK NÁLUNK KAPHATÓ MOST -30% KEDVEZMÉNNYEL!
Zene
hõszigetelt üveg rövid határidõvelparaméterek: K 1.1, K 1.4
síküveg, drótüveg, katedrálüvegek, tükör kis és nagy tételben.
Méretre szabás azonnal is!Veszprém-Kádárta, Gyõri u. 8.
Tel.: 88/583-490, 30/632-5545. Fax: 88/458-457
Bakony Glas Kft.
08
09
67
54
Üveges
AUTÓÜVEGAzonnali cascos üvegkárfelvétel!
Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett)www.autouvegveszprem.hu
tel.: 06-30-39-36-20008096786
Autóüveg
- Mosógép- Hûtõ- Bojler
- Légkondicionáló- Mikrosütõ- Porszívó
Tel.: 06/30/947-6238
08
09
67
68
Kovács Szabolcs háztartásigép-szerelõ
Háztartásigép-szerviz
AKKUMULÁTOR06-20-499-96768200 Veszprém, Tüzér u. 73.
08
09
67
69
non-stop
Akkumulátor
Lakatos, vizes munkák, zárak, csapok, kapcsolók stb.
Tamás: 06-30-2279-152 • www.kisjavitasok.info 08
09
67
83
Lakásszerviz
Tolltisztítás,párna- és paplankészítés
Veszprém, Erdész u. 8/1. Tel.: 88/329-297
08
09
65
55
TolltisztításHirdesse meg Ön is vállalkozását, szolgáltatását!
www.veszpremi-ingatlanok.hu06-30-218-0000; 06-88-406-888 0
80
96
76
6
Pétfürdőn 1+2 félszobás panellakás 5,9 millióért eladó. 70/636-4550
Damjanichban 1.em-i 1+3 félszobás erkélyes
lakás eladó. Irányár: 8,2 milió Ft. 70/636-4550
Bándon megkezdett építkezés eladó.Irányár 10 millió Ft. 70/636-4550
08
09
681
Litéren 2 szoba-összkomfortos parkosított családi ház eladó. Irányár: 7 M Ft. Bölcsőde, óvoda, iskola közel
van. Balaton 4 km-re. Érd.: 30-339-6882 08
09
67
51
energiatanúsítványRI-Ingatlan Kft. www.ri-ingatlan.hu 06-88-560-562
08
09
62
52
Veszprém, Budapest u. 2. Tel.: 06/70/379-3811, www.balkoningatlan.hu
Eladhatatlannak tûnõ
dEvizahitElEsingatlanok értékEsítésE
ügyvéddel .Balkoningatlaniroda
08
09
67
71
Mikolasek Péter
Tel.: 06/70/211-0215T./fax: 88/410-785
Kedvezõ árakkal
költöztetésBevásárló futárszolgálat
08
09
68
22
www.nivoingatlan.hu 88/405-83508096553
Veszprém egyik legszebb részén, a Vár és a Völgyhíd között, várra néző, 2 szobás tetőtéri, déli
fekvésű, napfényes lakás eladó. 20 364 9023 08
09
68
28
Családi ház
Balatonfüreden partközeli új épí-tésű 280 nm családi ház eladó. Érd: 30-3485-607
Vp-Dózsavárosi teljesen felújított 2 lakásból álló társasház, de tel-jesen különálló 2,5 szobás tulaj-tól eladó. Ár: 12,8 M Cholnokyn vagy Cserháton 1+2 szobást beszámítok. 20-5794-717
Litéren kétgenerációs családi ház eladó. 3 fázis, műhely van. Érd: 70-380-3711
Veszprémben 2 lakásos családi ház garázzsal, műhellyel nagy telken eladó. Érd: 06-30-244-1638
Nemesvámoson kétszintes szute-rénos nagy melléképülettel, kerttel központi, de csendes helyen családi ház eladó. 06-20-553-2931
Paál László úti szélső sorház eladó. 19,5 M Ft 20-975-3646
Vp. Dózsavárosban 2 lakrészes családi ház 350 nm-es telken 2 garázzsal teljesen felújítva eladó. Tel: 06-30-906-0850
Sorházrész a Cholnoky lakótele-pen eladó. Nagyobb méretű telek, felújítást igényel. Iá: 16,8 M 70-379-5221
Nemesvámoson családi ház eladó. Irányár: 14 M Ft Tel: 30-300-6803
Bándon családi ház eladó. Irányár: 18,2 M Ft Tel: 30-300-6803
Vp. kertvárosi részén családi ház eladó. Iá: 24,8 M Ft T: 70-517-3382
Vp., mellett hőszigetelt kp. fűtés-sel 1+1/2 ház nagy kerttel sürgő-sen eladó Iá: 2,94 M Ft T: 70-517-3382
Balatonaligai családi ház eladó vagy veszprémi lakásra cserél-hető ráfizetéssel. Ár: 16 M 06-30-9575-880
Veszprémben Csererdőn 2 szobás hőszigetelt felújított nagykony-hás zöldövezeti téglalakás ked-vező áron eladó. 8,7 M 20-546-6291
Veszprém, Csererdőben 2 szobás 2. em. téglalakás 52 nm eladó. 8.800.000 Ft Érd: 30-290-3689
2007-ben épült alacsony rezsijű, földszinti garzon eladó a Pölten-berg utcában Iá: 6,2 M +36-30-4007528
Vp. Május 1-uban 2+2 szobás egye-di fűtésű társasházi lakás kerttel, garázzsal, pincével eladó. Érd: 06-20-587-9537
Veszprémben a Vécsey Károly utcában 1,5 szobás 2006-os épí-tésű 1. emeleti déli tájolású tég-lalakás 11,5 M Ft-os irányáron eladó. Tel: 06-70-429-3220
Egyetem városrészben 2 szobás egyedi fűtéses új nyílászárós téglalakás olcsón 7,7 M-ért. 20-214-9555
Keresek Veszprémben 60-100 nm-es földszinti nagy teraszos vagy kertkapcsolatos jó állapotú tég-lalakást garázzzsal vagy nagy tárolóval. Sürgős! 20-2149555
Egyetem városrészen 1 szobás (6,2 M) és 2 szobás (7,7 M) lakás eladó. Tel: 70-379-5221
Veszprém belvárosában 108 nm-es 3+2 félszobás 2 fürdőszobás 3 erkélyes kifogástalan állapotú tég-lalakás eladó. Érd: 20-214-9555
Garzon teljesen felújított eladó Veszp-rém Cholnoky ltp. 30-957-5128
Sólyi u. 1+3-as erkélyes lakás táro-lóval áron alul 9,5 M Ft-ért eladó. Érd: 20-9933-686
Veszprémben, új és használt tég-lalakások eladók. 06-30-218-0000
Várpalotán a központban 52 nm-es 2 szobás gázfűtéses földszinti téglalakás eladó. 30-244-1021, 30-353-0767
Veszprémben a Dózsaváros bel-város felőli részén 3 szobás csa-ládi ház kis udvar nagy fedett tárolóval eladó Ár: 9,8 M 70-2580714
www.kulcs2000.hu házakat, sorházakat, lakásokat, építé-si telkeket kínálunk-kere-sünk 20-978-4860
Veszprémben az Újtelepen csalá-di ház tulajdonostól eladó. Tel: 30-6620-431
ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY. Rajki Tamás üzemmérnök. Tel: 06-30-283-9898, www.rajkitamas.hu
Gy.rátóton 72 nm-es rendezett családi ház 800 nm-es telken eladó. Vp-i téglalakást beszámí-tok 70-3201196
Áron alul eladó igényesen újjáépí-tett családi ház jellegű kettes társasház földszinti lakása Gyu-lafirátóton. Egyedi fűtés, 82 nm 3 szoba 2 fürdőszoba, télikert kertkapcsolat, fedett terasz+ tároló 16 M 36-30-227-2846
Cholnokyn 6 szobás igényesen kialakított sorház csendes helyen eladó. 24,6 M Érd: 06-30-974-5118
Óváros téren különálló ház 125 nm alapterületű lakással, pincé-vel, terasszal, belső udvarral, beépíthető tetőtérrel + irodával eladó. Érd: 20-478-0405
Szélső sorházi lakás 200 nm szép kerttel Veszprém csendes helyén kedvező áron tulajdo-nostól eladó. Tel: 70-592-4741
Komfort nélküli felújítást igénylő házrész Veszprém Fenyves utcá-ban eladó. Érdeklődni 06-30-5689-135
Vp-ben déli szélső sorházrész tulajdonostól eladó. Iá: 17,5 M Ft Érd: 70-544-5557
Veszprémben a Dózsa-város Séd feletti részén a Kőkép Alja, Liget közelében, 310 nm telken 2 szin-tes, 4 szoba + nappali , összkom-fortos, erkélyes, alápincézett, dreyvit szigetelt családi ház azonnal beköltözhetően eladó 16,5 M forintért. A házhoz garázs és tároló tartozik. Fűtés: vegyes tüzelés és gázkazánnal. 88-329-190, 30-904-2007
lakásVp-ben Vécsey u-ban 3. emeleti 2
szobás lakás azonnali költözés-sel tulajdonostól eladó 06-20-4920-145
Vp. Cserháton felújított 2 szobás olcsó fenntartású 4. em. lakás eladó. Társasházi csere is érde-kel Veszprémben 30-648-2602
Stadion u-ban, 2+1/2 szobás, erké-lyes, 2. emeleti, 56 nm-es, egye-di gázfűtéses téglalakás, kis rezsivel, tulajdonostól eladó. 30/922-22-40
Lahner u-ban 2006-ban épült 60 nm + 5 nm erkélyes téglalakás kitűnő állapotban első tul-tól körpanorámás kilátással ala-csony rezsiköltséggel eladó. Iá: 12,7 M Ft Érd: 06-70-616-6548
Kőhíd utcában 2 szobás hőszige-telt, felújított, egyedi fűtésű téglalakás eladó. 0670/515-7333
Veszprém egyetemi városrészben 1,5 szobás lakást vennék. Sürgő-sen 06-20-568-8637
Cholnokyn 72 nm 3 szobás egyedi fűtésű téglalakás I.e-en eladó (garzont, 1,5 szobást beszámí-tok) 70-3201196
Vp. Endrődiben fsz-i felújított egyedi fűtésű 27 nm-es garzon eladó. Iá: 5,4 M Tul: 70-332-4401
Fiatalok! Vp. 1+2 fszobás egyedi fűtésű téglalakás 2.em-en eladó. Iá: 10,6 M Tul: 70-332-4401
80 nm-es 2+2-es egyedi cirkós kis rezsijű jó állapotú lakás Török I. u-ban eladó. Ár: 12,9 M Érd: 20-253-3936
Vp. Török I. utcában egyedi fűtésű 80 nm-es 2+2-es lakás eladó Iá: 12,6 M Ft Tel: 30-9974-506
Stadion úton 1+3 félszobás étke-zős távfűtéses panellakás eladó. Tel: 06-30-974-8045
EDITH Ingatlaniroda Veszp-rém, Csikász I. u. www.edit-haus.hu Tel: 30-511-5821 Eladó inatlanokat keres!
Veszprémi 2+2 félszobás cirkós téglalakás garázzsal, tárolókkal zöldövezetben eladó. +36-30-695-1320
Egyetemnél 43 nm másfél szoba + étkezős erkélyes lakás tulajdo-nostól eladó. 88-420-364, 20-490-0406
Eladó Veszprémben a Takácskert-ben 3 szobás első emeleti újszerű gyönyörű lakás, kocsibeállóval. Iá: 20,9 M Ft. Tel: 06-309/840-162
292013. október 11.
veszprémi� nap apróhirdetések
megújuló újságok, megújuló lehetőségek
Akciónk a 2013. október 1. és 2013. október 31. között a Veszprémi Hirdető Irodában (Veszprém, Kossuth u. 6. – húszemeletes félemelet) feladott lakossági ap-róhirdetésekre vonatkozik. Az akció időtartama alatt a Veszprémi 7 Napba és a Veszprémi 7 Nap Pluszba kombinált áron feladott ugyanazon apróhirdetés egymást követő két héten jelenik meg, a lapunkban vagy a Veszprémi Hirdető Irodában található apróhirdetési szelvény díjszabása szerint.A jeligés hirdetés és a kiemelés díjára az akció nem vonatkozik. Megjelenési nap: péntekenként. Hirdetésfeladási határidő: a megjelenési héten szerdán 12 óráig.
akciónkban hirdetése 1x a Várpalotai hírek újságban is megjelenik ajándékba!
Keresse akciónkat a Veszprémi Hirdető Iroda Kft.-nél!Veszprém, Kossuth Lajos u. 6. félemelet. Telefon: 06(88)423-639 E-mail: [email protected]
fenti akciós ajánlat két egymást követő héten megjelenő fenti akciós ajánlat két egymást követő héten megjelenő fenti akciós ajánlat két egymást követő héten megjelenő fenti akciós ajánlat két egymást követő héten megjelenő fenti akciós ajánlat két egymást követő héten megjelenő
veszprémi | MEGYEI In
Továbbvinni a fűzfői főorvos emlékét
Kovács Petra lett a ballagók szépeA veszprémi
lapunk Ballagók Ssának összesít
második Horváth Eszter,
madik Király Edina
közt pedig Horváth Gergely
végzett az élen.
2013. május 10. • XI
Keresse akciónkat a Veszprémi Hirdető Iroda Kft.-nél!
Rendelje meg apróhirdetését
a Veszprémi 7 Napba és
a Veszprémi 7 Nap Pluszba is
kiemelkedően kedvező áron!
Tartósítottukaz ajánlatunkat!
Nálunk még mindig
1=1+1
Akciós apróhirdetését feladhatja:Veszprémi Hirdető Iroda
Veszprém, Kossuth u. 6.(húszemeletes félemeletén) 88/423-639
08
09
67
39
E-mail: [email protected]
LAKÁSKERESŐK, FIGYELEM… Ön IS SzEREtné tudnIhol találja meg leendő otthonát MÉG Ma?
Keresse Kedvező ajánlatainKat weboldalunKon:www.pAnnonInGAtLAn.coM
08
09
67
73
08
09
68
26
75 m2 új építésű tetőtéri bútorozatlan lakás reális áron
hosszú távra kiadó.Egyedi fűtésű, kis rezsivel. Kaució van.
Érd. 16 órától: 06 20 9330-339
Veszprém, Nyárfa u. 1/1-ben 3. emeleti 48 nm-es, erkélyes, újszerű világos lakás
kertvárosi környezetben eladó.Kedvező rezsivel. 30/99 33 201 0
80
96
919
Mobil ingatlanirodaTel.: 88/329-190, 30/904-2007 • www.mobilugynokseg.hu 0
80
96
77
9
Eladó Veszprémben az Egry úti lakótelepen egy 2+1 fél szobás jó állapotú, új nyílászárós tégla lakás. Iá: 10,9 M Ft. Tel: 06-309/840-162
Eladó 1+1 szobás panel lakást keresek 6 M Ft-ig a Jutasi lakóte-lepen, lehetőleg erkéllyel.Tel: 20/266-7720
Eladó a Jutasi lakótelepen egy igé-nyesen felújított 2+1 szobás 62 nm-es, erkélyes, második eme-leti panellakás.Iá: 8,8 M Ft Érd.: 20/266-7720
Veszp., Sólyi út 3. em. 3 szobás jó beosztású zöldövezeti lakás tulajdonostól sürgősen eladó. Tel: 30-973-7398
albérletAlacsony rezsijű bútorozott gar-
zon kiadó a Stadion utcában kaucióval Veszprémben. Érd:06-30-418-3017
Egyetemista lány szobatársat keres Veszprémben. Tel: 88-328-333, 06-20-523-2625
Veszprémben a Batthyányi utcá-ban 1,5 szobás, részben bútoro-zott lakás kiadó. Érd: 30-260-4248
Radnóti Irodaházban Veszprém-ben bíróság és kamara körzeté-ben 20 nm-es iroda el- vagy kiadó. 30-455-5039
telekVárpalotán a Tesco mögött 5000
nm kereskedelmi terület 1900 Ft + áfa/nm áron eladó. T:+36-20-3456543
Veszprémtől 15 km-re Hárskúton csendes szép környezetben ren-dezett építési telek akciós áron eladó, cserélhető. 06-30-2777-497
GarázsAknás garázs kiadó a Tátorján
utcában kedvező áron 06-70-275-0254
Vp-ben, a Paál László utcai garázs-sor újabb részén egybenyitott garázs alápincézve riasztóval 1,98 M Ft-ért eladó 30-9396762
Garázst bérelnék az Egry József utca környékén december 1-től 06-70-622-5380
állást keresIdősgondozást középkorú szak-
képzett hölgy minden napra vállal. Tel: 06-70-665-9276
állást kínálKeresünk heti 2-3 napra veszpré-
mi vagy környéki, műszaki érdeklődésű munkatársat. e-mail: [email protected]
Veszprémi vállalkozó önállóan dol-gozni tudó asztalos munkatársat keres. Jelige: „Asztalos” Hirdető Kft. 8201 Veszprém Pf: 104
Veszprémben éves állás! Férfi sza-kácsot keresünk (25-40 éves) Érd: 10:00 után 70-943-5929
CNC megmunkáló központra sok tapasztalattal rendelkező, önál-lóan dolgozni tudó munkatársat keresünk. 06-20-9733-605
Veszprémi étterembe férfi felszol-gálót keresünk (25 év felett) alapfokú angol nyelvtudással. 06-70-943-5929
Veszprémi presszóba szakkép-zett, gyakorlattal rendelkező pultost felveszek. 70-940-7447
társkeresésIgényesen élő csinos özvegy tár-
sát keresi, igényes körülmények között élő magas intelligens úr személyében 60-70 év között. Tel: 06-20-360-3648
autó/MotorKarosszériajavítás, fényezés
garanciával Veszprémben. Biz-tosítási ügyintézés 70-3342976, www.autopolir.hu
Rómer Flóris u-ban 1,5 szobás 40 nm-es 3. em-i 5 éves gázfűtéses téglalakás eladó liftes házban kis rezsivel parkolóval 06-30-3652733
Vp., Május 1. utcában 1+3 félszo-bás első emeleti, társasházi lakás, kert + garázs eladó. 20-4655-967
Felújított keleti fekvésű jó lph-ban 1,5 szobás panellakás Vp-ben tulajtól eladó. 70-237-8466
A Mártírok útján 60 nm-es erkélyes első emeleti lakás saját parkoló-val eladó. Érd: 70-501-8939
Damjanich utcai 1+3 félszobás lakás eladó. Irányár: 6,9 M Ft Tel: 30-300-6803
Újtelepi részen társasházi lakás eladó. Iá: 10,6 M Ft T: 70-517-3382
Egry lakótelepen 2 szobás föld-szinti téglalakás eladó. Tel: 70-314-3150 Tel: 30-519-1148
Veszprém, Munkácsy u-ban 62 nm-es felújított tehermentes lakás eladó. Érd. 20-568-2205
MM Ingatlaniroda Veszprém Eötvös u.2. Tel: 70-6174-998, w w w. m i n d e n m e s t e r. h u Keresünk-kínálunk ingatla-nokat
Veszprémben csendes környezet-ben 75 nm-es 1+2 félszobás nagy étkezős felújított téglala-kás zárt kerttel tulajdonostól eladó. 30-754-5862
Flórián úti 2 szobás I. emeleti egyedi fűtésű új nyílászárós lakás felújítandóan és Kalmár téri 1+2 félszobás jó állapotú üres 10 M Ft eladó 70-311-5649
Veszprémben, egyetemi város-részben 3+1 szobás lakás sürgő-sen eladó. Tel: 30/4792421
Veszprémben, a Klapka utcában első emeleti 70 nm-es, 3 nagy szobás lakás parkra néző erkél-lyel azonnal beköltözhetően eladó 8,3 M forintért. Új műanyag nyílászárók tartoznak a lakáshoz. 88-329-190, 30-904-2007
Egryn 2 szobás egyedi cirkós búto-rozatlan felújított lakás hosszú távra kaucióval kiadó. 06-30-8430201
Balatonalmádiban 3 szobás nap-palis erkélyes lakás bútorozatlan hosszú távra kiadó 45/rezsi 20-5637993
Veszprém központnál 70 nm ház-rész igényes 2-3 főnek korrekten hosszú távra használatba adó 30-9396-320
Belvároshoz közeli családi házban 33 nm-es önálló lakrész kiadó 1 havi kaucióval. Érd: 30-238-4660
Veszprémben családi házban külön bejáratú nemdohányzók-nak max. 3 fő albérlet kiadó. 06-30-347-3378
Keres jó színvonalú kiadó házat-lakást Vp-ben Koczkás Ingatlan 70-311-5649 www.immoveszprem.hu Kiadó családi ház Csemete úton
Veszprémi lakásba külön szobába albérlőtársat keresünk. Tel: 30-849-1695
Veszprém, Cholnokyn másfél szo-bás I. emeleti bútorozatlan lakás kiadó. 35.000 Ft/hó 06-20-945-4284
kiadó inGatlanAlsóörsön 4000 nm területen 850
nm felépítmény raktárnak, iro-dának kiadó 500000 Ft/hó T: +36-20-3456543
Veszprém, Almádi úton az Inter-spar szomszédságában üzlethe-lyiség kiadó. Érd: 06-20-214-5190
Veszprém, József A. utcában 70 nm-es különálló irodai
blokk kiadó, főútvonal mellett ingyenes parkolással
Érd. 70/314-6652 08
09
67
24
Veszprémben egészségügyi célra115 nm-es, több részből álló ingatlan
jó parkolási feltételekkel kiadó!Érd: 70/314-6652
08
09
67
25
Mobilszaküzletbe
értékesítési munkatársat/nőt
keresünk!Szakmai tapasztalat előnyt jelent.
Fényképes önéletrajzokat az [email protected] címre várjuk.
08
09
67
72
Illetve ugyanitt nyugdíjas hölgyek jelentkezését is várom másodállásba!
Érd. 20/931-3026
Jó kommunikációs képességekkel rendelkező
veszprémi hölgyet keresünk használtruha-
üzletbe főállásba. 08
09
68
94
inGatlanBakonyszentlászlón építkezés
eladó. matuszek.gportal.hu 1,7 M Ft 20-9760-721
Pályázni csak kézzel írott, fényképes önéletrajzzala [email protected] e-mail címre lehet.Jelentkezési határidő: 2013. október 15.
Építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó cég
munkakörbe, veszprémi munkahelyre munkatársat keres.
Feltétel min. középfokú építőipari végzettség, számítógép ismeret.Kereskedelmi végzettség, anyagismeret előny.
08
09
69
13
építőanyag értékesítői
Megújuló újság, megújuló lehetőségek!
Megújuló újság,
302013. október 11.
veszprémi� napapróhirdetések
Újra itt van az ősz, az egyre hamarabb bekö-szöntő sötétség és a foko-zódó hideg. Ilyenkor foko-zottan hajlamossá válha-tunk az elkedvetlenedésre, a befelé fordulásra, a dep-resszióra. Úgy érezzük, elhagy az életkedv, erőt-lenné válunk. Életünket akár kilátástalannak is érezhetjük. Ezen és ehhez hasonló lelki állapotokon segíthet a ritmikus masz-százs. Ez a fizikai szinten gyengéd, de hatásában erős masszázs egy külön-leges kezelési módszer, amely eddig nem ismert fogásokon és fogásminő-ségeken alapul. Jellegze-tes, ritmikus mozdulatok-kal átmelegíti a szövetet és könnyed fogásokkal ki-emeli a nehézkedésből, amitől az újra mozgékony-nyá tud válni. Eközben fel-ébreszti, majd harmoni-zálja az ember életerőit. Így biztosítja a test-lélek-szellem egyensúlyát, ér-zelmi stabilitást, önbizal-mat, egyensúlyt, nyugal-
mat ad, elősegíti a szervek helyes működését, bizto-sítja a test akadálytalan mozgását, megelőzhetővé teszi a betegségek kiala-kulását, ellazítja a túlzot-tan feszes szöveteket, iz-mokat. De segít szétszórt-ság, álmatlanság, fáradt-ság, kimerültség esetén is, valamint támogatja a tes-tet a műtétek, balesetek utáni regenerációban. Nincs életkori kötöttség, már gyerekeknél, de idő-seknél is alkalmazható. Sokat segíthet azoknak is, akik állapotuknál fogva ágyhoz vannak kötve. Le-hetővé teszi, hogy a tes-tünket másképp érzékel-jük. Eggyé válni a testtel, akkor is, ha az nem tökéle-tes, és akkor is, ha az vala-miben korlátozott. A keze-lések teljesen személyre szabottak.
Heidler NorbertRitmikus masszőr
Mozgás masszázs terapeuta(X)
a szakértő válaszol
ne forduljunk befelé!
kérdezze Ön is szakértőinket!e-mail: [email protected]
08
09
68
48
padma háztermészetgyógyász és masszázs központ
Belvárosi üzletház I. emelet (Szeglethy utca 1.)Bejelentkezés: 30/488-4973
www. padmahaz.hu
Fáj a válla, háta, dereka?Sokat ül vagy áll?Szokott zsibbadni,
begörcsölni bármely végtagja?
A megoldás:
MASSZÁZSVárjuk vendégeinket6-féle masszázzsal
Gyógy-, Svéd masszázsKínai masszázsHolisztikus masszázsReflexológiaThai masszázsRitmikus masszázs
••••••
08
09
681
6(F
nysz
.: 1
9-0
20
0-0
5; A
L-0
39
0)
Érd: 88/561-770, www.schvederoktatas.hu
Schvéder Oktatási Központ 08
09
68
27
Targonca-, Emelőgép-, Földmunkagép-kezelő;Autóbusz-vezető GKI és
Tehergk-vezető GKI;Aranykalászos gazda;
Lovastúra-vezető
AKtuáliS tAnfOlyAmAinK:
TajTTajTTaj i GyuláT és
TajTajTaj i Gyulá Gyulá G NÉT
50.házassági évfordulójuk alkalmábólsok szeretettel köszönti családja
08
09
67
81
Rendezvény támogatói:
ADJ EGY ESÉLYT MAGADNAK!
ADJ EGY ESÉLYT MINDENKINEK!
ÖSSZEFOGÁS AZ EMLŐRÁK ELLEN.Sétálj velünk, hogy felhívjuk a figyelmet a szűrések és az önvizsgálat fontosságára!Dátum: 2013. október 12. (szombat)
Megnyitó: 10 órakor a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházfőbejárat („E” épület bejárata) előtt.
Program: A kórháztól az Budapest úton át sétálunk a Balaton Plázába,ahol szakemberek adnak tanácsot és tájékoztató anyagokatgyakorlati bemutatóval egybekötve, a mell önvizsgálatáról. Zenés műsor, ének, torna bemutató szórakoztatja az érdeklődőket.
A rendezvény fő védnöke Porga Gyula Veszprém város polgármestere, védnöke Dr. Rácz Jenő főigazgató főorvos Veszprém
Megyei KórházSzeretettel várunk mindenkit!
08
09
67
52
Esz.
: 1-1
9-00
37-0
7
www.mariannatourist.hu [email protected]
tanfolyam indul Veszprémben tanfolyam indul Veszprémben október 26-án.
FitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaFitoterápiaoktóber 18-án.
tttermerm szetgyógyászszetgyógyászszetgyógyászalaptanfolyam október 12-én.alaptanfolyam október 12-én.
További tanfolyamaink: Fülakupunktúra, AFT,
• Gyümölcsfák, szőlőoltványok • Tuják, fenyők • Cserjék, évelők óriási válaszTékban!
Szombat, vasárnap is nyitva!
www.smaragdkerteszet.huSmaragd Kertészet
Veszprém-Kádárta, Csimorka u. 29.Tel.: 30/20-70-601
08
09
68
33
fakivágásKERTGONDOZÁS, FûNyíRÁS,bOZóTiRTÁS, paRKGONDOZÁS,területtisztítás, egyéb kerti munkák. Tel.: 06(20)260-4450 • www.kert-rend.hu
08
09
681
3
Nagyszabású babaruha, -játékbörze kerülmegrendezésre 2013. november 10-én, 9–13-ig,
szeretettel várunk mindenkita Veszprémi Aréna sport- és rendezvénycsarnokban.
Keressen a Facebookon: Csemete Bababörze Vp 08
09
681
7
Vállalkozás/szolGáltatás
Sírkövek tisztítása, sírfelületek gondozása, teljes körű felújítá-sa, impregnálása! Új sírkövek készítése! Minőségi munka garanciával, kedvező áron, referenciákkal! 20-9728-149
ABLAK-REDŐNY AKCIÓ! 40% kedvezmény garanciával! Redőny, reluxa szúnyogháló stb. Akció: 09.01-10.30-ig Tel: 30-245-8550
Ételkiszállítással foglalkozó vál-lalkozás berendezéssel, ven-dégkörrel együtt eladó. Tel: 30-8478-637
Angoltanítást, korrepetálást vál-lalok kedvező áron 06-70-5511-833
nÖVény-állat9 hetes malacok 14.000 Ft/db
eladó. Érd: 06-20-416-3052
Hévízen Napsugár Hotelban 2013 nov. 22-dec. 5-ig 1 szobás apart-man üdülési joga eladó. T: 06-30-353-8581
Iskolai papírgyűjtés! Kiránduláshoz gyűjtünk! Hívjon minket: 06-30-3438-213 [email protected]
Schiedel kémény, építkezésből megmaradt, tar tozékaival eladó. Ár: 110.000 Ft Tel.: 0620/472-4590
Alakuló dalkörbe nótáskedvű tagokat várunk 10-100 évesig. Veszp.Ádám I. u. 23. Szerda 6ó 20-453-8836
Használt bútoraim ruháim gará-zsomból kiárusítom Balatonalmá-di-Káptalanfüred, Galagonya u. 62/2 2013.10.13, 20. Du: 15-19h-ig
Hitel helyett készpénz. Laptop, TV, jobb gépek stb. leadása vissza-vétellel is. www.felpenzes.hu Pöltenberg 16. hétfő, szerda, péntek
oktatás Orosz, angol egyénre szabott
nyelvoktatást vállalok Veszp-rémben minden korosztály szá-mára 30-5156295
Matematika: segítség ált. és középiskolásoknak, egyetemis-táknak. Veszprém 20-576-7732
Angoltanár szakos egyetemista lány korrepetálást vállal minden szin-ten angol nyelvből. 30-209-2883
VeGyes
Baba- és gyermekruhabörze a veszprémi Hemóban 2013. október 20-án 8.00-13.00-ig Belépés ingyenes!
Kérem, ne dobja ki, pl: faanya-gok, kályha, háztartási dol-gok, ruhaneműk, hívjon, érte megy egy rászoruló család, ha ingyen odaadja. 06-30-350-3572 Kovácsné
Herendit, ezüstöt, régiséget vásá-rolok. Dr. Sági 06-30-9561-188
Lapunk�az�interneten:�www.maraton.hu
oktatás
VeGyes
VidáM Családi
312013. október 11.
veszprémi� nap MaGaziN
08
09
67
53
Már csaknem száz pályázat érkezett a Hungarikum Bizott-ság által kiírt és hétfőn megje-lent pályázatokra: a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének támogatá-sára. A hónap végéig összesen 145 millió forintra lehet pá-lyázni – mondta Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képvi-selő csütörtökön Veszprémben sajtótájékoztatón.
A Hungarikum Bizottság értéktárkoordinációs megbí-zottja kiemelte: a három tá-mogatandó célra nyújthatnak be pályázatot egyebek mellett civil szervezetek, önkormány-zatok, egyetemek, kutatóinté-zetek.
Az első a nemzeti értékek és lehetséges hungarikumok gyűjtése, felkutatása és rend-szerezése, valamint települési és megyei értéktárak fenntar-tása. Erre civil társaságok, egyesületek, alapítványok pá-
lyázhatnak 500 ezertől 3 mil-lió forintig terjedő összegben. A hungarikumgyűjteményben
és értéktárakban már szerep-lő nemzeti értékek továbbfej-lesztésére, bővítésére, első-sorban tudományos munkák, tanulmányok készítésére utó-
finanszírozásban pályázhat-nak kutatóintézetek, egyete-mek, gazdasági társaságok, önkormányzatok, önkor-mányzati nonprofit szerveze-tek 1–10 millió forint közötti összegben.
Az értékek megismertetése hazai és külhoni rendezvé-nyeken, programok szervezé-se, írott és elektronikus kiad-ványok szerkesztése címen ugyancsak 500 ezer és 3 mil-lió forint közötti összeg pá-lyázható, itt gazdasági társa-ságok, önkormányzatok, civi-lek juthatnak támogatáshoz – ismertette Horváth Zsolt. Hozzátette: a támogatás 100 százalékos, önerő nem kell hozzá.
Beszélt arról is, hogy szá-mításai szerint a települések 20 százaléka hozott létre helyi értéktárat, míg az ország va-lamennyi megyéje megalkotta a megyei értéktárát.
(mti)
Partnervárosunk, a szlovákiai Nyitra testvér-városi napján mutatkozott be Veszprém szeptember utolsó hétvégéjén.
A második alkalommal megrendezett testvérvá-rosi napokat a város leg-nagyobb fesztiválja, a Nyitra Színházi Fesztivál részeként tartották. Szín-házi és zenei csoportokat, kézműveseket, kiállítókat hívtak meg Nyitra test-vérvárosaiból, hogy a la-kosok megismerjék kultú-
rájukat zenéjükön, bor- és gasztronómiai kínálatu-kon keresztül. Veszprém-ből két zenei formáció mu-tatta be tudását a Snét-berger Zenei Tehetség Központból: a Bogdán Norbert Trió és az Uher Bálint Jazz Trió adott hangulatos koncertet, az egyik hotelben pedig La-dányi Tamás asztrofotós tizenkét, Veszprémről és környékéről készített fo-tóját állították ki.
mátyus
Veszprémi orvosok tartottak előadást az új csontsebészeti eljárásokról nemrég a Jeruzsálemhegyi Egészségházban.
A veszprémi orvosklub tagjai a napokban újabb előadások során bővíthet-ték ismereteiket. Elsőként dr. Pintér Csaba az új csontsebészeti eljárások-
ról, azon belül is a comb-nyaktörés műtéti lehetősé-geiről beszélt. Elmondta, sajnos ma már egyre fiata-labb réteget érintenek a csípőtáji és a térdízületi ko-pások, amelyek kezelésé-ben fontos szerepet kapnak a protézisek.
Dr. Pintér László a kont-rollvizsgálatok és a megelő-zés fontosságát hangsú-lyozta, majd a térdproblé-mák gyakoriságát elemez-te. Előadásában kiemelte a
szabadidősport mint meg-előzési tevékenység jóté-kony hatását.
Az előadás második felében az ízületi panaszok kezelésének új módszereit is megismerhették a jelen-lévők. Az előadáson el-hangzott, a kollagén anya-gok felhasználása, a pulzá-ló lézer, valamint a mág-nesterápia alkalmazása új utakat nyithat a gyógyítás-ban.
Németh
Megoldások ízületi panaszokraFókuszban a királynék városa
Pályázat hungarikumok gyűjtésére
Dr. Horváth Zsolt veszprémi országgyűlési képviselő
08
09
68
23
Importőri bemutató autók óriásikedvezménnyel, gyári garanciával!
Autó-Forrás Kft. 8200 Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 8. Tel.: 88/577-660, email: [email protected] web.: www.hyundaiveszprem.hu
Veszprémi Hirdető Iroda
Kossuth u. 6., húszemeletes
félemelet
megújuló újság, megújuló lehetőségek
Adja fel apró-hirdetését lapunkba Veszprém
belvárosában!
Fotó: Archív
322013. október 11.
veszprémi� nap
08
09
67
00
Dühös, mert máshol kevesebbet ér aranya?Nem kell többet mérgelődnie, mert a megoldást nálunk megtalálta!
„Egyszerûen tökéletes”
Akc
iónk
okt
óber
11-
től n
ovem
ber 8
-ig ta
rt.
Veszprém, Jutasi út 18. Spar Áruház • www.ekszerviz.hu
White Golda r a n y é k S z e r - é S J e g y g y û r û S z a l o n
Törött, régi, megunt arany ékszere nálunk valóban aranyat ér, ha másikat választ súlyában, CSUPÁN MUNKADÍJÉRT az új ékszer máris az Öné! Így tört aranyát 10 740 Ft-ért számítjuk be, ha tőlünk minden grammért új ékszert vásárol.
8200 Veszprém, Kádártai u. 33. Tel.: 06/88/422-411, +36/30/604-1058
Mail: [email protected]: www.ativeszprem.hu
...hogy senki ne maradjon le!Személygk. és motoros tanfolyam
2013. október 14-én 16 órakor az ATI-ban.
Elméleti képzés 29 900 Ft helyett 4 9 0 0 Ft.
„BE” tanfolyam október 15-én 16 óra.„CE” tanfolyam október 17-én 16 óra.
GKI intenzív tanfolyam október 17-én 9 óra.
08
09
67
57
V A M IVeszprémi Autós–Motoros Iskola Kft.T 0
80
96
83
0
www.vami.hu • Tel.: 88/425-833 • 20/943-08308200 Veszprém, Eötvös u. 2.
a buszpályaudvartól 2 percre, a Margit-templom mellett
Kedvezményes KRESZ tanfolyamot indít:
Személygépkocsi és motorkerékpár kategóriában
október 17-én (csütörtök) 16.00 órakor,október 21-én (hétfő) 16.00 órakor.
Elméleti tandíj 10 000 Ft.C, CE kategóriára is várjuk a jelentkezőket!
08
09
68
24
08
09
67
61
V e s z p r é m , Cserhát ltp. 2. (a Vár áruház mögött)
te l . : 8 8 / 4 4 2 - 3 4 8kedvezménykedvezmény15%
08
09
67
75
A kedvezmény a kupon felmutatásával 2013. október 11-től 19-ig érvényes!(egy kupon, egy termék)
15%Winners 2
angol használt ruha
TELJES ÁRUCSERE! Október 14., hétfõ 8.30 óra
Veszprém, Virág Benedek u. 2. (volt Háda)
08
09
67
62
112 krónikaGázömlés volt
Gázcsonkra hajtott egy jármű, gázömlést okozva Veszprémben – tájékoztatta a Veszprém Megyei Kataszt-rófavédelmi Igazgatóság ügyeletese pénteken az mti-t. A Jutasi úti sportpálya kö-zelében a gázömlés környé-két a tűzoltók százméteres körzetben lezárták, amíg a szolgáltató elzárta a gázt. A helyszínen a katasztrófavé-delmi mobil labor méréseket végzett, lakosságvédelmi in-tézkedésre nem került sor, a forgalmat nem kellett elte-relni – tette hozzá.
Pengével loptakA veszprémi pláza egyik
ruházati üzletének alkalma-zottja október 3-án, nem sokkal 17 óra előtt, egy bőr-kabát zsebében akadt rá több olyan áruvédelmi esz-közre, amelyeket láthatóan a boltban kínált termékekről távolítottak el. A bevásárló-központ folyosóján még ép-pen sikerült elcsípnie azt a 15 éves és 16 éves tapolcai lányt, akik az eltulajdonított ruhákkal a táskájukban tá-voztak néhány perccel ko-rábban az üzletből. Az eladó a fiatalkorú tolvajokat a rendőrök kiérkezéséig visz-szatartotta, akiket aztán a Veszprémi Rendőrkapitány-ságra előállítottak. Elszá-moltatásukkor kiderült, hogy a lányok nemcsak eb-ből az egyetlen üzletből lop-tak a nap folyamán, hanem a pláza egy másik ruhaboltját is megkárosították. A lopott
tárgyak mellett egyikük csomagjából az a penge is előkerült, amellyel a ruhák-ról az áruvédelmi eszközö-ket levágták. Ellenük lopás vétség és egyúttal lopás bűn-tett elkövetésének megala-pozott gyanúja miatt is eljá-rás indult.
rongálás
Telefonon érkezett a beje-lentés a Veszprémi Rendőr-kapitányságra október 3-án 12 óra körül, miszerint isme-retlen tettesek festékszóró-val különböző, obszcén áb-rákat rajzoltak Gyulafirátó-ton a Kálváriadombon lévő feszületekre. Az ügyben végzett adatgyűjtés eredmé-nyeként néhány órán belül fény derült az elkövetők kilé-tére. A vallási tisztelet tár-
gyát képező szobrok meg-rongálásával két helyi fiatal, egy 17 éves és egy 14 éves fiú volt gyanúsítható, akiket még a délután folyamán elő-állítottak. Kihallgatásukkor mindketten beismerő vallo-mást tettek. Egyikük ottho-
nában a rendőrök megtalál-ták és lefoglalták azt a há-rom festékszóró spray-t, amelyekkel az előző este el-helyezték a szobrokon a fal-firkákat. Ellenük garázda-ság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szabadlábon hagyásuk mel-lett indult eljárás.
Vette az érettségitA Nemzeti Munkaügyi Hi-
vatal feljelentése alapján folytatott eljárást a Veszpré-mi Rendőrkapitányság vizs-gálati osztálya I. Mária veszprémi lakos ellen közok-irat-hamisítás bűntett elkö-vetésének megalapozott gya-núja miatt. A nyomozás ada-tai szerint a 32 éves nő július-ban üzletvezetői állásra je-lentkezett egy ausztriai ven-déglátóhelyen. A munka be-töltéséhez igazolnia kellett szakképesítését, ezért az il-letékes külföldi hivatalnál bemutatta szakközépiskolai érettségi bizonyítványát. A magyar társszervekkel tör-tént egyeztetés során kide-rült, hogy a bizonyítványban lévő adatok tartalmilag és formailag sem felelnek meg a valóságnak, így munkaválla-lói kérelmét elutasították. I. Mária gyanúsított kihallga-tásakor elismerte, hogy való-jában nem tett érettségi vizs-gát, bizonyítványát 8–9 évvel ezelőtt Pécsen vásárolta 50 000 forintért egy korábbi ismerősétől. Az eljáró szerv a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továb-bította a Veszprémi Járási Ügyészségnek.