veszprémi 7 nap plusz - 2015. 06. 05
DESCRIPTION
© Maraton LapcsoportTRANSCRIPT
A fesztivál legjobbjai
Több díjat is kiosztottak a múlt héten Veszprémben zajló A Tánc Fesztiválja XVII. Országos és Nemzetközi Kortárs Össz mű vésze ti Találkozón – tájékoztatott a szervező Pannon Várszínház.
A május 27–30. közt zajló fesztivál legjobb előadásának járó díjat a Frenák Pál Társulat vihette haza a Birdie című előadásért. A Tánc Fesztiválja díját Bo-zsik Yvette-nek adták Stravinsky Tavaszi áldozatának újrafogalmazásáért. A zsűri különdíját Kulcsár Noémi kapta A vágy villamosa táncos adaptációjáért. Előadói díjat vehetett át Krausz Alíz, a Psychében nyújtott teljesítményéért, a Duda Éva Társulat az Outbreak előadásért.A közönségdíjat a Frenák Pál Társulat kapta a Birdie című előadásért, a táncművészet jövőjéért különdíjat a Horda2 alkotóinak és előadóinak adták, a Post Scriptum díjat pedig Blas-kó Borbála vehette át a kortárs táncművészetben nyújtott kiemelkedő szakmai munkájáért, erkölcsi helytállásáért.
n Mátyus
PLUSZveszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP
2015. június 5., péntekXVI. évfolyam, 22. szám
Veszprémbe látogatott AlsóAusztria Tartományi Parlamentjének delegációja Hans Penz elnök vezetésével, akiket csütörtökön a megyeházán köszöntött Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke. Az AlsóAusztriai Landtag és a Veszprém Megyei Önkormányzat több mint húsz éve ápol jó kapcsolatokat.
n Mt
Ausztriai delegáció járt a megyébenTudományos konferenciának adott
otthont Veszprém a hét elején, amelynek középpontjában a zöld energiák hasznosítása és az ágazati együttműködés állt. A konferencián mások mellett Szarvas Tibor projektmenedzser is ismertette az ágazati stratégiák és együttműködések eredményeit.
n Mt
Konferencia a zöld energia nyomában
(MT) – Megállás nélkül folynak a 8-as főút korszerűsítési munkálatai Veszprém környékén. A Márkó és Herend közti szakaszon két felüljáró épül Herendnél, az egyik Szentgál, a másik Bánd felé, valamint Bánd térségében egy aluljárót is építenek. Fotó: Mátyus
Európa második legjobbja a veszprémi csapatAz elődöntőben parádésan győzte le a Kielt, de a döntőben alulmaradt a Barcelona ellen az MKB-MVM
Gőzerővel épül a nyolcas út
Veszprém, Jutasi út 18. Spar Áruház
VÉGRE EGY ÉKSZERÜZLET…
Akcióinkne
mösszevon
hatóak!
www.ekszerviz.hu facebook/whitegoldekszershop
ítjákbea törtaranyat
tarany-beszámításFt/g, ha helyette mindenmért új ékszert vásárol
miumminőségű aranyereink árából június 26-ig4% kedvezményt adunk
–aholmagasáronszámí
Tör10 500 Fgramm
Préméksze
1
White Gold ékszerüzlet egyszerűen tökéletes...
240
46
0
23
99
52
veszprémi 7 nap pLUsz2 | 2015. június 5.
Regionális hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lap ingyenes • Megjelenik 25 558 példányban Ajka, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Csopak, Felsőörs, Litér, Nemesvámos településeken. Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Szerkesztőség: Veszprém, Házgyári út 12. Tel./fax: (88)400-400, 541-780 e-mail: [email protected] Postacím: 8201 veszprém, Pf. 1384 Apróhirdetés felvétel: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém, Kossuth u. 6. félemelet Kiadó: Maraton Lapcsoport – Multivízió Kiadói Kft. Veszprém, Házgyári út 12. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763, fax: 88/541-688 Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók ISSN: 1789-6703 Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 22/2015. Terjeszti a Pannon Lapok Társasága
alsóörsJúnius 6., szombat 13 órátólAlsóörsi Színes Csokor – Falunk napja
– kulturális műsor, gyermekprogra-mok a faluközpontban, sztárven-dég 20 órakor a Dolly Roll
Június 10–14., szerda-vasárnapHarley–Davidson Open Road Fest az
Európa Campingben
és rendező, bábszínházi tervező, illusztrátor kiállítása a Pannóniában
BalatonfüredJúnius 2–7., kedd-vasárnapKönyv-Bor-Jazz fesztivál:pénteken 10.00 nagy versmondás a
parton Jordán Tamással; 11.00 rend-hagyó irodalomóra Orbán János Dénes Salvatore Quasimodo-díjas költővel a Vaszary Galériában, moderátor dr. Simon Gábor; 17.00 az ünnepi könyvhét megnyitója a Vaszary Galériában, beszélgetés a rendezvény díszvendégével, Lator Lászlóval, moderátor Ladányi Ist-
BalatonalmádiJúnius 6., szombat 16 órátólKeleti szél – orientális inspirációk tánc-
ban, mesében a Pannóniában: 16.00 Mese-Varázsszőnyeg – arab és észak-afrikai mesék és orientális kreatív műhely; 18.00 Orientális táncgála
Június 6-ig„…mostan színes ceruzákkal mesélek”
címmel Horváth Mária bábszínész
ván, közreműködik Kubik Anna; 18.00 Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra koncert a Bor utcában; 20.30 Vörös Niki Quartet koncert a Bor utcában
szombaton 10.00–11.00 „Bóbita Muzsi-ka” – zenés játék, ének, mondóká-zás Vörös Niki jazzénekesnővel a Vaszary Galériában; 11.00–15.00 Vaszary Alkotóműhely; 16.00 Ferenczy Klára Sugallatok című kötetének bemutatója a Blaha Lujza Étteremben; 17.30 Nők, Nők, Férfiak – Grecsó Krisztián és Kollár Klemencz László előadása a Kisfalu-dy Galériában; 19.00 Beszélgetés Bereményi Gézával a Blaha Lujza Étteremben, moderátor Tóbiás
Krisztián, közreműködik Barlog Károly; 20.00 a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenészeinek koncertje a Bor utcában
vasárnap 10.00 a Zsebsün Együttes zenés interaktív gyermekműsora a Vaszary Galériában; 11.00–15.00 Vaszary Alkotóműhely; 15.00 beszélgetés Borbás Marcsival és Vinkó Józseffel a Kisfaludy Színpa-don; 17.00 Fazekas Nándor és Zatkalik Dávid Első számú második című kötetének bemutatója a Kisfa-ludy Színpadon, moderátor Király István; 18.00 Csopak Demizson All Stars Orchestra koncert a Bor utcá-ban
Megújuló újság, megújuló lehetőségek!
8630 Balatonboglár, Szabadság utca 19., 06 20/772-56-80, www.suprabalatontv.hu, Adásunk a UPC 502-es csatornáján látható!
Hétfő (06.08.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élőkapcsolásokkal 18.00 Középkori várak:Zádorvár – ismeretterjesztő sorozat 18.15Mikroszkóp 4. rész – tudományos ismeretter-jesztő sorozat 19.05 Kapospont – híradó19.25 Sportmagazin 19.40 Közéleti Kávéház: Vendég: KatusAttila 20.20 Ítélet Berlinben – amerikai akciófilm, Fsz.: Mar-tin Sheen (12) 21.55 Éjszakai panoráma (benne: esti műsora-ink ismétlése)
Kedd (06.09.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Utazás a Balaton körül 15. rész – ismeretterjesztő soro-zat 18.40 Onkológiai kutatás-fejlesztés 4. rész – tudományossorozat 19.15 Kapospont – híradó 19.35 Sportmagazin 19.45Irány Erdély! 3. rész: Szatmár megye – ismeretterjesztő soro-zat 20.15 Tűzoltók 2. rész – ausztrál filmsorozat 21.05 Feketén-fehéren – francia–amerikai filmdráma, Fsz.: John Travolta (16)22.30 Éjszakai panoráma (benne: esti műsoraink ismétlése)
Szerda (06.10.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Sztárportré – show-műsor a magyar könnyűzenei életszereplőivel 18.35 Fejezetek Magyarország közlekedéstörté-netéből 15. rész – ismeretterjesztő sorozat 19.10 Kapospont– híradó 19.30 Sportmagazin 19.45 Mindentudás egyeteme:„Hálózatunk sejtjeinkben és körülöttünk” – ismeretterjesztőelőadás 20.40 Halálos merülés – amerikai akcióthriller, Fsz.:Michael Dudikoff (16) 22.10 Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)
Csütörtök (06.11.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Kertszépítők 8. rész – kertészeti magazin 18.25 Balatoniprogramajánló 18.35 Közéleti Kávéház: Vendégeink: NovákPéter és Gazdag Tibor 19.15 Kapospont – híradó 19.35 Sport-magazin 19.50 Nyitott Egyetem – ismeretterjesztő előadás20.25 Szerencse cinkelt lapokkal – amerikai akció-vígjáték,
Fsz.: Patricia Arquette (12) 22.05 Éjszakaipanoráma (benne: esti műsoraink ismétlése)
Péntek (06.12)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élőkapcsolásokkal 18.00 Géniusz – kulturális
magazin 18.35 Balatoni programajánló 18.45 Ismerje meg aBalaton legjobb pincészeteit! – Koltai pince 19.00 Kapospont– híradó 19.20 Sportmagazin 19.35 Irány Erdély! 4. rész: Erdő-vidék – ismeretterjesztő sorozat 20.05 Miért pont az énlányom? – amerikai filmdráma, Fsz.: Linda Gray (12) 21.35Éjszakai panoráma (benne: esti műsoraink ismétlése)
Szombat (06.13.)8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal14.00 BencZenészek – beszélgetés és zenélés ismert zené-szekkel 14.35 Nagyítás: Vendég: 15.10 Balaton helyzete éskilátásai 6. rész: „Az alkalmazkodás alternatívái” – ismeretter-jesztő előadás 16.05 Utazás a Balaton körül 8. rész – ismeret-terjesztő sorozat 16.40Mindenkinek jár az unalom – stand upcomedy 17.15 Négy évszak a Somlón: Tél – ismeretterjesztősorozat 17.45 Navigátor – hírmagazin 18.15 Balasport – sport-magazin 18.45 Közéleti Kávéház: Vendég: Schiffer Miklós19.30 Off-road magazin 20.05 Ez a fiúk sorsa – amerikai film-dráma, Fsz.: Leonardo DiCaprio, Robert De Niro (12) 22.05Éjszakai panoráma (benne: esti műsoraink ismétlése)
Vasárnap (06.14.)8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal14.00 Mindenkinek jár unalom – stand up comedy 14.35 Off-road magazin 15.10 Nagyítás: Vendég: 15.45 Négy évszak aSomlón: Tél – ismeretterjesztő sorozat 16.15 BencZenészek –beszélgetés és zenélés ismert zenészekkel 16.50 Navigátor –hírmagazin 17.20 Balasport – sportmagazin 17.50 Balatonhelyzete és kilátásai 6. rész: „Az alkalmazkodás alternatívái”– ismeretterjesztő előadás 18.45 Utazás a Balaton körül 8.rész – ismeretterjesztő sorozat 19.20 Közéleti Kávéház: Ven-dég: Schiffer Miklós 20.05 Ez a fiúk sorsa – amerikai filmdrá-ma, Fsz.: Leonardo DiCaprio, Robert De Niro (12) 22.05 Éjsza-kai panoráma (benne: esti műsoraink ismétlése) 24
0467
Keresse írásunkat a szombati Naplóban!
Furcsa érzés úgy ébredni, hogy reng az ágy, mintha bölcsôben ringatnának. Kell egy kis idô megszokni ezt, mert Japánban úgy jönnek-mennek a földrengések, mint a hazai rakpartokon a randevúk – számolt be Kiss Gergely, aki Kislôdrôl költözött a szigetországba.
Ázsia a végtelenséget és az optimizmust jelenti neki, ahol az emberek mindig talpra áll-nak, sikerre buzdítják magukat és egymást ahelyett, hogy pesszimistán lemondanának
róla. – Ezért szeretem a japá-nokat, és mert magas szinten ôrzik a kulturális kincseiket – hangsúlyozta a fi atalember, aki az ELTE keleti nyelvek és kultúrák japán fô- és kínai mi-nor szakán diplomázott, majd a nagykövetségen talált állást.
Mindenség és végtelenség

3veszprémi 7 nap pLUsz 2015. június 5. |
Június 13., szombat 11 óraCilinder és lokni – bécsi biedermeier
kiállítás a Vaszary Galériában, meg-nyitja Rostás Péter, a Budapesti Tör-téneti Múzeum főigazgató-helyet-tese
Augusztus 1-jéigRobert Capa Mozgásban című kiállítá-
sa a Vaszary Galériában
Augusztus 9-igTalálkozás Picassóval – Cocteau fény-
képei, Picasso grafikái címmel kiállí-tás a Vaszary Galériában
CsopakJúnius 7., szombat 16 óraVikidál Gyula koncertje a strandonJúnius 7., szombat 17 óraDávid Roland és zenekara koncertje a
strandon
színházakPetőfi SzínházJúnius 8., hétfő 19 óra Ez a hely! – bér-
letszünetJúnius 10., szerda 19 óra Chicago – bér-
letszünetJúnius 12., péntek 20 óra Bérletek
éjszakája a SzínházkertbenJúnius 14., vasárnap 17 óra Légy jó
mindhalálig – bérletszünet
Latinovits–Bujtor JátékszínJúnius 11., csütörtök 19 óra
SzínházJegyetem 2.0 – bérletszü-net
Június 13., szombat 16 óra Operabará-tok köre – bérletszünet
Kabóca BábszínházJúnius 12–14., péntek-vasárnap XXII.
Kabóciádé családi fesztivál a Szent Imre téren és a Kolostorok és Kertek Rendezvénytéren
Tegye felejthetetlennégyermekeszülinapját!
Ugrálóvárkölcsönzés
csaláádoknak,csopakról.
Tel...: 06-70-294-6123wwww.legvar.net
240
48
8
Adja fel apróhirdetésétlapunkba a belvárosban!
Veszprémi Hirdető IrodaKossuth u. 6., húszemeletes félemelet
megújuló újság,megújuló lehetőségek
ÉMIZPR
VES|
PLatI hE
tIéLE
köZnES
GYEI In
GYE ME
oszviúti tél abbelőmil fenkjüülszKé
oszviúti tél abbelőmil fenkjüülszKé
-yehá
mega
tek ez
end réstül
lékEm
leveleokk öppüsi émprszvel Pán zá
al-lója
duorvf. é075ek
énzés
keetkel
aaztnt
Miteken.
én pltmúl mábó
kal
a,nok
őszó fnyvéezdren
en- Bri
tváRé
ce
tény-sz
kerea ,
emeltekir
titkáamáll
em nkülél n eő,eró rttaegtmze
nemség
töás kllez a va
, és ság
argy ma
zneléte
MTM
is.l ávaróp
et Euink
mzessö
kttapíto
alaat
akház
ór, kkatolá
Isk
USZPL PLatI
hEtI
éLEköZ
nES GYE
I InGYE
ME
éntek, p9.
er 2mb
. nove1320
ám sz7., 4am
foly. év
XIV
ám sz7. 4m,yaolvf éV.XIUSZ
PLUSZPL
-yehá
mega
tek ez
end réstül
lékEm
leveleokk öppüsi émprszvel Pán zá
al-lója
duorvf. é075ek
énzés
keetkel
aaztnt
Miteken.
én pltmúl mábó
kal
en- Bri
tváRé
tény-sz
kerea ,
emeltekir
titkáamáll
em nkülél n eő,eró rttaegtmze
nemség
töás kllez a va
, és ság
argy ma
zneléte
MTM
is.l ávaróp
et Euink
mzessö
alapítottakTanácskozás az esélyegyenlőségről
kelelyek
ahnkmul, keekny
-ornkö azta tatoz
tájék–
őtf hé-tTIz M azat
nymá
fó milli
277 A
éltsök
PLatI hE
tIéLE
köZnES
GYEI In
GYE ME
napprémi
vesz m szá6.
m 4yafol
. évIX
• X22.
ember
. nov1320
rosi váes
yenIng
ptila he
zéletiök
napn
padáínsza ócab K agetséveöszk asorvSza
npadá
ínsza ócab K agetséveöszk asorvSza
npadá
ínsza ócab K agetséveöszk asorvSza
npadá
ínsza ócab K agetséveöszk asorvSza
eg mkálozzé c
okatsáliskopézökan a
rbsoől elskkaétáajmát dr
atotmut
g beérA nem
dal. ol
17–16dal
. ol17–16
dal. ol
17–16dal
. ol17–16
nyabb
A hatékoA hatékonyabb
A hatékoA hatékonyabb
A hatékonyabb
A hatéko
rtátásé
betegellbetegell
rtátásé
betegellrt
átásé
betegell
A HÉT TÉMÁJA
A HÉT TÉMÁJA
A HÉT TÉMÁJA
A HÉT TÉMÁJAPLatI hE
tIéLE
köZnES
GYEI In
GYE ME
PLatI hE
tIéLE
köZnES
GYEI In
GYE ME
atozagt tmenét a et lesévszHú
atozagt tmenét a et lesévszHú
atozagt tmenét a et lesévszHú
atozagt tmenét a et lesévszHú
PLatI hE
tIéLE
köZnES
GYEI In
GYE ME
PLatI hE
tIéLE
köZnES
GYEI In
GYE ME
PLatI hE
tIéLE
köZnES
GYEI In
GYE ME
kelelyek
ahnkmul, keekny
PLatI hE
tIéLE
köZnES
GYEI In
GYE ME
atozagt tmenét a et lesévszHú
atozagt tmenét a et lesévszHú
a YACHT CLUB TEAM BLACK JACK támogatásával
www.katamaransuli.hu
tel.: 06 30 555 9169
Az első gyermekKatamarán suli
és vitorlás tábor!
Balatonfüreden!
23
78
91
Nálunk mindig a gyermek az első!A Bambino Gyermekbi-rodalom immár öt éveműködik sikeres családinapköziként. Idén szep-tember 1-jétől magán-óvodai csoporttal bővül aszolgáltatási kör.
Az angol nyelv elsajátítása mel-lett a sportközpontú nevelés kap-ja majd a fő hangsúlyt Veszprémelső két tannyelvű magánóvodá-jában. Az elmúlt évek sikereire éstapasztalataira alapozva indítjákszeptember 1-jétől magánóvodaicsoportjukat. Június 27-én, egynyílt nap keretében ismerked-hetnek meg az érdeklődő szülőka Bambino Gyermekbirodalombanfolyó oktató-nevelő munkával,ahol a gyermekek két tannyelvűoktatás keretében sajátíthatjákel az angol nyelv alapjait, miköz-ben fontos szerep jut a testmoz-gásnak is.– Játékos, labdás, mozgásfejlesz-tő foglalkozások, úszás, valaminttánc szerepel a kínálatban, amita közeljövőben bővíteni szeret-nénk – tudtuk meg Horváth Enikőintézményvezetőtől, aki azt is ki-emelte, az oktató munka nyáronsem szünetel.
A Bambino Gyermekbirodalomigazi különleges nyári táborokbavárja az óvodás és kisiskolás korúgyermekeket. – Június 15. és au-gusztus 7. között heti váltásbanfelváltva szervezzük süti- és kéttannyelvű napközis táborainkat.Előbbiben a picinyek kreativitásá-nak fejlesztése kap fontos szere-pet. Mindennap maguk készítiktízóraijukat, uzsonnájukat, így asaját szintjükön ismerkedhetnekmeg a konyhatechnika alapjaival.Az angol két tannyelvű táborbanaz idegennyelv-oktatás kap jelen-tős hangsúlyt. A nap folyamán agyerekek játékos keretek közöttismerkednek az angol nyelvvel,
miközben az egyik gondozónő ki-zárólag angolul beszél hozzájuk. Eza módszer rendkívül hatékonyanfejleszti a gyerekek kommunikáci-ós készségét – hangsúlyozta azintézményvezető.Horváth Enikő hozzátette, a foglal-kozások hétfőtől péntekig 8 órától16 óráig tartanak, de lehetőségszerint 7.30-tól 16.30-ig bizto-sítják a gyermekek felügyeletét.A táborokba való jelentkezés fo-lyamatos, a Facebook-oldalukonnaprakészen nyomon követhető.Mindezek mellett pedig továbbrais négy csoportban várják a csalá-di napközibe jelentkezőket.
(X)
8200 Veszprém, Rózsa utca 28.Telefon: +36303664200www.bambinogyermekbirodalom.hu
240
52
3
Veszprém, Mikszáth K. u. 3.Tel.: 06-20/396-9005 Tel./fax: 88/400-211E-mail: [email protected] Web: www.nagyablak.com
Nyitva: H-P: 8.30–17.30-ig, Szo.: 8.30-12.00-ig
3rétegűüvegre
EXTRAakciók!
Redőnyök,szúnyoghálók, napellenzők
Fehérműanyagablakáhozakülsőpárkány
INGYEN!Részletek az üzletben!
Faablakok,ajtók3 rétegűüvegezéssel is
Szekcionáltgarázskapukegyedi méretben is153 000 Ft-tól
Az akció 06. 30-ig tart!
1%híjánelengedjükazablakokáránakfelét!!!engedmény
Akció!
Beltéri ajtókegyedi méretben is!
NAGY ABLAKNyílászáró Szaküzlet
-49% 2393
32
2369
20
veszprémi 7 nap pLUsz4 | 2015. június 5.
Garázda járt az ABC-ben
Az Ajkai Járási Ügyészség nyomozást rendelt el egy ajkai fiatalember ellen, aki január 29-én a kora esti órákban az egyik ABC-ben kiabálni, szitkozódni kez-dett, majd egy ásványvízzel a pénztárhoz ment, ahol to-vább szitkozódott majd a pénztárost arcon köpte, va-lamint meg akarta ütni az előtte a pénztárnál várako-zó vásárlót, akit fellökött, mert az alkalmazott védel-mére kelt. A rendőrség tájé-koztatása szerint a pénztá-ros tettleges becsületsértés miatt magánindítványt ter-jesztett elő a férfival szem-ben, aki jelenleg a megyei büntetés-végrehajtási inté-zetben tölti jogerős szabad-ságvesztés büntetését.
A 28 éves ajkai férfival szemben garázdaság vétsé-gének elkövetése miatt eljá-rás indult, melyet a napok-ban rendőrség vádemelési
javaslattal bíróság elé állí-tással zárt le.
Éjszaka ittasan közlekedett
A devecseri rendőrök má-jus 1-jén éjszaka ellenőriztek egy Lada típusú személy-gépkocsit és annak 24 éves somlóvásárhelyi vezetőjét Devecserben. Az igazoltatás során az alkoholszonda ittas állapotot jelzett, így a férfit előállították, majd a deve-cseri őrsön ismét ellenőriz-ték ittasságát, amely során ismét pozitív eredmény szü-letett. Az autóvezető elis-merte az alkoholfogyasztás tényét, beismerő vallomást tett, ennek ellenére a vezetői engedélyét a rendőrök átvé-teli elismervény ellenében elvették. Vele szemben köz-úti ittas járművezetés vétsé-gének elkövetése miatt eljá-rás indult, melyet a napok-ban a rendőrség bíróság elé állítással zárt le.
112 krónika Érdekességek a régészetrőlTöbb programmal is várta a Laczkó Dezső Múzeum a veszprémi-eket a régészet napja alkalmából a hétvégén, előadásokra és helyszí-ni bejárásra is lehető-ség volt.
A Magyar Régész Szövet-ség második alkalommal hirdette meg a lelőhely-felde-rítéstől a rekonstrukcióig jeligével a régészet napját, amelyhez idén országszerte 33 intézmény csatlakozott.
A Laczkó Dezső Múzeum-ban péntek délelőtt diákcso-portoknak tartottak régésze-ti múzeumpedagógiai foglal-kozásokat, majd Kiss Róbert régésztechnikus beszélt a halomsírmezőkről és vázolta a feltárási folyamatot a meg-találástól a nyilvántartásba vételig. Szintén pénteken dr. Regenye Judit régész Ho-
gyan lesz a cölöplyukból tör-ténelem című előadásában egy őskori település feltárá-sáról és értelmezéséről be-szélt a hallgatóknak. Szom-bat délelőtt Csirke Orsolya
régész vezetésével a 8-as út építkezéséhez kapcsolódó ré-gészeti feltárásba pillanthat-tak be az érdeklődők a hely-színen, Inota közelében.
n Mátyus taMás
Regenye Judit egy őskori település feltárásáról is beszélt fotó: mátyus
Hamis ékszereket hirdettek a netenAz interneten hirdetett ha-
mis ékszereket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámihivatal pénzügyőrei nemrég Veszp-rém megyében – tájékozta-tott a NAV.
Közleményükben azt ír-ták, az interneten közzétett hirdetések vizsgálata során tűnt fel két, ezüst ékszereket értékesítő személy, akiknél próbavásárlást végeztek.
Azonban a megrendelt ter-mékek átvételekor már a Ma-gyar Kereskedelmi Engedé-lyezési Hivatal Nemesfém-vizsgáló és Hitelesítő Ható-ság munkatársai is jelen voltak, akik megállapítot-ták, hogy az értékesítők nem rendelkeztek megfelelő en-gedéllyel, az ezüstként kí-nált ékszerek pedig rézből készült hamisítványok vol-
tak, azok bevonata csak mi-nimális mértékben tartal-mazott nemesfémet.
A NAV közölte, mindkét hirdető ellen eljárás indult, a két ügyben összesen a ne-mesfémvizsgáló hatóság 300 ezer forint, a NAV pedig 150 ezer forint bírságot szabott ki, illetve szabálysértési el-járást folytat a rendőrség is.
n Mt
HALLÓKÉSZÜLÉKEKKEdvEZő áron– angol minőségi hallókészülékekkel– ingyenes hallásvizsgálattal– tanácsadással (Dr. PethőMária)– kamatmentes részletfizetésselVárjuk kedves ügyfeleinket!
H-Ear Kft.
Bejelentkezés:Veszprém, Szeglethy u. 1. Belvárosi Üzletház, fsz.Tel.: 88 329 037 www.hallokeszulek.hu
2407
85
240
52
7
PALATETŐK BONTÁS NÉLKÜLI FELÚJÍTÁSA
BodóGáborwww.palatetok.hu+36-30/2277- 082
www.facebook.com/palatetok
Lapostetők csapadékvíz
elleni szigetelése,
ereszcsatornák
l tt kivitelezése
or
komplett kivitelez
12 év vízzárósági garancia
ingyenes felmérés és árajánl
at készítés
Hirdetésfeladás: Veszprémi Hirdető Iroda8200 Veszprém, Kossuth u. 6. félemelet
Adja fel jövő hétre apróhirdetését!
megújuló újságok, megújuló lehetőségek

5veszprémi 7 nap pLUsz 2015. június 5. |
Sérelmek a pszichiátriánAlapítványunk közel 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszol-gálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai keze-lésük során. Ha ön vagy ismerőse ilyen helyzetben van, illet-ve tudomása van ilyen esetről, kérjük, jelezze az alábbi elér-hetőségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06 (70) 330-5384. E-mail: [email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
A Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Gyermeknapot szervezett a hátrányos helyzetű gyermekek részére május utolsó hétvégéjén – tájékoztatott a rendőrség.
Az ajkai rendőrkapitány-ság jóvoltából a gyerekeket KRESZ-teszt, közlekedési témájú kirakó és memória-kártyák, valamint feladatla-pok és színezők várták és lehetett ujjlenyomatot is ké-szíteni. A rendezvényen a szülők is feltehették kérdé-seiket a rendőröknek.
A Gyermekjóléti Szolgálat dolgozói sorversenyt is szer-veztek a gondozott csalá-doknak, a városi művelődési ház pedig kézműves foglal-kozásokat szervezett.
A rendezvényen közel het-ven gyermek vett részt csa-ládjával.
Az ajkai és devecseri rendőrök a Devecseri Gárdo-nyi Géza Általános Iskola
negyedikes diákjainak is be-mutatót tartottak a devecseri rendőrőrsön. Megnézhették a korszerű előállító helyisé-
get, majd tájékoztatót kap-tak a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről és felhívták a figyelmüket a biztonságos internethasználatra. Felpró-bálhatták a csapaterős védő-felszereléseket és kezükbe vehették a kényszerítő esz-közöket is.
n Mátyus taMás
Gyermeknap és előadás is volt
A gyerekeket színezők is várták a gyermeknapi programon fotó: RendőRség
Veszprém, Szeglethy u. 1. Tel.: 88/411-153Nyitva: H–V: 0–24-igPénztár: H–P: 8–17.30 Szo: 8–12, V: zárvaMélygarázs ügyfélszolgálat:Veszprém, Bagolyvári parkolóház(A LovassyGimnáziummal szemben)
MÉLYGARÁZS
Amennyiben amélygarázsban parkol és a Belvárosi Üzletházbanmatricávalmegjelöltüzletekben vásárol, az egyórás parkolási díj felét az eladók visszatérítik.
23
99
58
SZeMÉLYGÉpkocSi ÁRAk
Bérlettípusok Bérletár (nettó) Áfa Bérletár (bruttó)Havi 24 órás 11 811 Ft 3189 Ft 15 000 FtHavi nappali 7874 Ft 2126 Ft 10 000 FtHavi éjszakai 3937 Ft 1063 Ft 5000 Ft
parkolójegy ára 79 Ft 21 Ft 100 Ft / mindenmegkezdett fél óra
Az árak 27 % áfával növeltek.
„VKSZ” Zrt. – A SzoLGáLTATó VároSTájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu
PIHENTESSE SZEMÉTA DIGITÁLIS VILÁGBAN!
www.opticnet.hu
Az akció 2015. június 1-től 2015. június 21-ig érvényes. Az ajánlat 1 pár egyfókuszú Hoya Blue Controllencse vásárlására vonatkozik. Az ajánlat nem tartalmazza az esetlegesen szükséges szemvizsgálat ésszemüvegkészítés, valamint a szemüvegkeret díját. További részletek az üzletekben és awww.opticnet.hu honlapon.
%CSAK 3 H
ÉTIG!
2402
07
Kuszi Kerékpárszaküzlet és Szerviz 24 éve az Ön szolgálatábanVeszprém, Szegfű u. 11. (Szegfű-Kiskőrösi sarok) Tel.: 88/400-600 • Mobil: 70/312-36-50 • kuszikerekpar.hu; kuszi.hu
2403
90
ÚJ ŠKODA Fabia most 610 000 Ft kedvezménnyel
FIGYELEMRE MÉLTÓ.
MINDEN TEKINTETBEN.
ŠKODA Fabia kombinált átlagfogyasztás: 3,4–4,8 l/100 km, CO2-kibocsátás: 88–110 g/km
A feltüntetett ár a ŠKODA Fabia Clever 1.0 MPI/75 LE akciós ajánlott kiskereskedelmi ára. Az akció 2015. június 1. és 15. között érvényes, magánszemélyek részére,meghatározott feltételekkel. A részletekről érdeklődjön kereskedésünkben. A képen látható autó illusztráció, feláras extra felszereltséget tartalmaz. Jelen hirdetés nemminősül ajánlattételnek, kötelezettségvállalást nem jelent. Konkrét ajánlatért forduljon hozzánk, a fent megadott elérhetőségeink egyikén.
ŠKODA Auto PiedlVeszprém, Gladsaxe u. 4.Telefeon: (88) 576 500E-mail: [email protected]
Az új ŠKODA Fabia most árával és felszereltségével isfigyelemre méltó: elektromos extrák sora, parkoló radar,telefonkihangosító, klíma, városi ütközést megelőzőrendszer, ülésfűtés, bőr kormánykerék... Az egyiklegjobb választás most a piacon. Gyere és próbáld kinálunk!
facebook.com/piedl.skodaMost 2 763 000 forintért! 240
78
6
veszprémi 7 nap pLUsz6 | 2015. június 5.
CSALÁDI HÁZ
Veszprém, Újtelepen családi tár-sasházban 2lakás együtt eladó.Újszerű 1,5szobás földszinten,emeleten 1+2félszobás lakás400nm elszeparált parkosítotttelekrészen. Összeköltözőknek,vállalkozóknak ideális. 31,5MFt70-311-5649
DUNAHOUSEwww.dh.hu/veszprem
Veszprém, Munkácsy M. u. 3/B.88/780-850
240
22
0
Balatonfűzfőn jó elosztású 60nmnyugati fekvésű manzárdtetőstégla családi ház, nyaraló250négyszögölön, teljes köz-mű, gáz a kapun belül, gyümöl-csös eladó. Csere érdekel. 06-20-402-4813
Veszprém, belvároshoz közeli2emeletes családi ház eladódupla garázzsal! 5 szoba,500nm kert, kitűnő lehetőség!Irányár: 32,9MFt. Tel.: 20/437-7034
Litéren gyönyörű, otthonos sor-ház eladó garázzsal, szép nagykerttel! Nappali+3 szoba, nagyteraszok, csendes környezet!Irányára: 19MFt. Tel.: 20/437-7034
Csákberényben, Vértes lábánál,gyönyörű környezetben vá-lyogból készült ház eladó nagykerttel, udvarral. Hétvégi ház-nak is. 06-30-533-9279
Zircen, mesés erdőszéli környe-zetben, panorámával a városra,eladó 2 szintes, nappali + 4 há-lószobás exkluzív családi ház.Ár: 14MFt. Tel.: 20/3236398
Veszprémben, Cholnoky város-részben, kívülről felújított sor-házrész nagy garázzsal, 100nmkerttel 20.900.000.-Ft-os irányá-ron eladó. 06-20-2149-555
Farkasgyepűn 80nm gáz, cserép-kályha fűtésű ház, gazdálko-dásra is alkalmas, parkosítotttelken eladó. Irányár:8Millió Te-lefon:06-30-8282-738
Veszprémben egyetemi város-részben eladó nappali, 3félszo-bás családi ház. Irány-ár:25,99MFt Érd:16:00 után.Tel:06-20-450-4131
Vilonyai úton eladó lakások fris-sen szigetelt házban, kiváló ál-lapotban! 2-3szoba+hall! To-vábbi információért, hívja: 20/437-7034
Balatonfűzfőn nagyon jó állapo-tú, 3 szintes, szigetelt családiház eladó. A középső és a felsőszint klimatizált. Iá:29,9MFt
Veszprém, Dózsavárosban 1+3,78nm társasház tulajdonostóleladó. Ár: 13,5M 2-3szobás la-kást beszámolok. 20-5794-717
Veszprém, Cholnokyn riasztós,szép állapotú sorház garázzsal,nagy teraszokkal eladó. Irány-ár:24,4MFt 30-959-4436
Fenyőfőn kétszobás családi ház,nagy, gazdálkodásra is alkal-mas telekkel eladó. Érdeklődnia 06-70-391-6991 számon lehet
Keresek sürgősen Veszprémben,jó állapotú sorházat vagy csalá-di házat 150nm-ig Fizetés kész-pénzben! 06-20-2149-555
Veszprém, Dózsavárosban há-romszobás, 597nm-en fekvőcsaládi ház eladó. Irány-ár:25Millió 06-20-514-0693
Gyulafirátóton négyszobás,1990-ben épült, gondozott csa-ládi ház 1230nm telken eladó.70-320-1196
Veszprémben, Arany J.utcábancsendes helyen, 100nm családiház, garázzsal, 740nm-en eladó06-30-376-5820
Veszprémben központban 1szo-ba összkomfortos családi ház-rész+tároló áron alul eladó. 70-320-1196
Keresünk-kínálunk ingatlanoKat70/3-800-323 www.nivoingatlan.hu
240410
Hidegkúton ház kerttel eladó. Ér-deklődni: 30-218-0000, 88-444-780
Veszprémben az Újtelepen felújí-tásra szoruló családi ház eladó.Érd:88-404-120, 411-334
Kétgenerációs, kétszintes családiház eladó Veszprémben. 06-70-242-3741
Veszprémben, a Victor H. utcá-ban ikerház eladó. Érd: 06-20-291-6216
www.kulcs2000.hu Ingatlaniro-da. Keresünk-kínálunk ingatla-nokat. 20-9784-860
Bándon 125nm-es ház nagy tel-ken eladó, lakások beszámításalehetséges. Tel:06-30-522-9525
MikolasekPéter
Tel.: 06/70/211-0215T./fax: 88/410-785
Kedvezõ árakkal
költöztetés
2404
82
Eladó házat keresek Veszprémkörnyékén! Tel.:0620/2606262
240
524
ADJA FEL APRÓHIRDETÉSÉT OTTHONÁBÓL!
KÉRJE AJÁNLATUNKAT [email protected]
veszprémi | M
Továbbvinni a fűzfői f
Dr. Szlivka János nevét vette f l b
aa
lapusánamásodmadik Kközt pevégzett az
PLUSZ
MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP
2013. május 10., péntek
XiV. évfolyam, 18. szám
Zfőorvos em
i fesztiválon Veszp
rémben.
NM
Kovács Petra le
a ballagók szép
a veszprémi Kovács Petra
unk Ballagók szépe szava
ak összesített győztese
dik Horváth Eszter, a h
Király Edina lett, a
edig Horváth Gerg
z élen.
Máty
nünket is gazdagítanak
– mondta Halász Ján
kultúráért felelő
titkár vasáistvá
Fotó: Mátyus
nünket is
veszprémi nap
2013. május 10. • XIX. évfolyam 18. szám
ingyenes városi
közéleti hetilap
Magyarul köszönti Sebastian Vette
AveszprémiCzvetkóNikolett úgyérzi,megtalálta ahelyét a száguldócirkusz világában 16.oldal
KiK tüntetéseketis átadtak
A HÉT TÉMÁJAti fesztivál
V
n
nünket is
El ezdődtek a v zsgák
ó
Petra letta ballagókszépe idéna veszprémi Kovács
Petra lett lapunk Balla
gók szépe szavazásá
nak összzeesssó ííteetttt ggyő tt
JÚNIUSI APRÓHIRDETÉSI AKCIÓAmennyibenHÉTFőN adja fel apróhirdetését,
1-etfizet,+2megjelenést kapEgyéb napokon 1-et fizet, +1megjelenést kap
HIRDETÉSIAJÁNLATAINK:
2395
29
Balatonalmádi üzleteinkbe
hentes éseladó-pénztárosmunkatársat felveszünk.Érd.: Fórum Bevásárlóközpont
30/444-8386Hattyú ABC 30/444-8407
2401
97
A Balatonfüredi Annabella és Ma-rina szálloda felvesz szobalá-nyokat és felszolgálókat. Mun-kásszállást vagy utazási hozzá-járulást biztosítunk. Nyári mun-kákra diákok jelentkezését isvárjuk. Jelentkezés: 06-30-290-3805 telefonon, vagy [email protected] e-mail címen.
TELEK
Veszprémben, a Jeruzsálem-he-gyen, csendes zsákutca végén,közel a belvároshoz 790nm épí-tési telek eladó. Veszprémivagy balatonfüredi ingatlant,panellakást, nyaralót érték-egyeztetéssel beszámítok. 20-9754-050
Z+D Nagykereskedelmi és Disz-kont Kft. veszprémi raktárábakeres zöldségraktárost, targon-cavezetőt és C kategóriás jogo-sítvánnyal sofőrt. Az önéletraj-zokat a [email protected] e-mail címre várjuka pozíció megjelölésével
Eladó Telket, nyaralót keresekVeszprém környékén! Tel.:0620/2606262
Balatonfüredi campingbe fiatallányokat keresek, hot-dog áru-sításához. Füredi vagy veszpré-mi lakhellyel. Fényképes öné-letrajzot: e-mail:[email protected]: 70-534-0098
Veszprémi munkahelyre kere-sünk Linux, Perl,C ismeretekkelrendelkező munkatársakat. Je-lentkezés [email protected] cí-men önéletrajzzal és fizetésiigény megjelölésével.
Veszprém-Gyulafirátóti szőlőhe-gyen telek hétvégi házzal el-adó. Iár:2,4MFt Tel: 70/454-7526, 20/922-7161
Sport és gyermekanimációs mun-kákra keresünk munkavállaló-kat. Balatonfüred, Csopak, Bala-tonalmádi, Veszprém vonzás-körzetéből. 06-30-335-4837
Eladó 2800nm részben bekerítetttelek, méhészkedésre is alkal-mas. 06-30-300-1961
Wartha Vince utcai társasház rá-termett, agilis közös képviselőtkeres. Az ajánlatokat június 15-ig várjuk. Dr. Kahler Frigyesné,Veszprém,Wartha V. u. 20/B
Hárskúton nagy, összközművesépítési telek fizetési könnyítés-sel eladó. 70-705-0240
Árukiszállítót keresünk Balaton-füred közvetlen körzetéből. Je-lentkezni: 06-20-447-8881 tele-fonszámon hétköznap.
Csatárhegyen 2db telek eladókülön-külön is. Érd: 06-30-6927-696
KIEMELT, kéthetenkénti fizetésselKŐMŰVES szakmunkásokat fel-vesz veszprémi Kft. éves állásra.06/30/7300-360
Nemesvámos belterületén köz-mű nélküli építési telek eladó.Tel. 20-597-2901
Káptalanfüreden panzióba kere-sek munkájára igényes, meg-bízható takarítónőket. Tel: 06-20-433-2312
Alsóörsön balatoni örökpanorá-más telek eladó. Iár:11,5MFt Tel:70/454-7526, 20/922-7161
Veszprémi fogászati körzetbe fo-gászati asszisztens/dentál higi-énikus kollégát keresünk. +36-30-560-2487
Gyulafirátóton Haraszt út 10-ben1100nm telek szép, csendeshelyen eladó. Érd: 88-781-520
Asztalost keresünk. Érd: 06-20-3561-691
Veszprémi építési telek eladó. Tel:70-433-1033
Ingyenes szállás, előleglehetőség.Zalaegerszegre betanított
munkásokat keresünk 3 műszakosmunkarendbe.
Telefon: 30/791-0950
LAKÁS
Belvárosban, Diófa utcábankívül-belül teljeskörűen fel-újított társasházi lakás tulaj-donostól eladó. A 2,5szo-bás, 69nm-es lakáshoz pin-ce és parkolóhely is tartozik.Kivételesen jó lehetőség!Érd:20-2535-743
Tapolcán 54nm-es, kétszobás, ét-kezős, távfűtéses, kábel TV-s,kaputelefonos, vízórás, beépí-tett szekrényes, jó közlekedésű,csendes környéken található,alacsony rezsijű lakás eladó.Csere érdekel. Ár:5,4MFt Tel:06-70-540-0730
Stadion u. 3-ban eladó IV.emeleti,44nm-es, 1szoba étkezős, erké-lyes, hőszigetelt, műanyag nyí-lászárós téglalakás alacsony re-zsivel . Irányár:8,6M 30-462-4213
Veszprémben, Rózsa utcában3szobás téglalakás, hőszigeteltépületben, 20nm-es garázzsal,150nm-es kertrésszel eladó.Irányár: 16.900.000.-Ft 06-20-2149-555
Egry-n színvonalasan felújított52nm-es lakás a legjobb para-méterekkel (I.emelet, Ny-i-tájo-lás,gáz cirkófűtés,erkély+tároló,masszázskabin riasztórendszer)eladó! 30/5605953
Veszprémben, Egry lakótelepen,kettő és félszobás, cirkófűtéses,felújított, nagyon világos, erké-lyes téglalakás, hőszigeteltépületben sürgősen tulajdo-nostól eladó. 06-30-490-6774
Négyemeletes téglaépítésű,I.emeleti, 37nm-es lakás tulaj-donostól eladó. Egy szoba, für-dő, konyha, kamra, előszoba,plusz pince. IÁ. 7.990.000Ft. 06-30-502-4963
Veszprém Cholnoky városrészen72nm-es első emeleti téglala-kás garázzsal, kertrésszel eladó.Irányár 16,9MFt. Érdeklődnia 06-20-439-4892 számon le-het.
MM Ingatlanirodawww.mindenmester.hu 70-617-4998 Keresünk-kíná-lunk ingatlanokat.
ÁLLÁST KERES
Megbízható nyugdíjas hölgy idősszemély felügyeletét vállalja.06-70-608-9678
Veszprémben Haszkovó úton tu-lajdonostól eladó 85nm-es3+félszoba-étkezős lakás azI.emeleten. Iá: 9,5MFt Érdeklőd-ni: 30-2767-459, 16 után
ÁLLÁST KÍNÁL
Hanemcsakállást keresel,
haneméletformát:az ország leginnovatívabb
ingatlanhálózatának Veszprémmegyeiképviseletei értékesítő csapataikat bővítik.
Jelentkezőket várunk veszprémi,balatonfüredi és balatonalmádi
Openhouse Ingatlanirodáinkba.Fényképes önéletrajzod
a következő e-mail címre várjuk:[email protected] 2
39
92
0
Veszprém Egyetemvárosban,a Központi Kollégiummalszemben 46nm-es, földszinti,egyedi fűtésű téglalakás eladó.Iá:9,5MFt 06-20-246-9027
M-K.R.Sz.:3440/2001,A.Ny.Sz.:NA
IH-73314/2014.
240
32
3
betanítottmunkaVeszprémben
és pápánIngyenes szerződéses járatok!
tel.: 20/92-92-430
man at Work
hosszú távú
Exkluzív ajánlat. Veszprémben azÓváros-tér mellett eladó1.emeleti, felújított, 2 szobás,tehermenetes téglalakás.Ár:14.99MFt. Tel: 20/3236398
Keresek sürgősen Veszprémben,kettő vagy háromszobás eladótéglalakást! Fizetés készpénz-ben! Köszönettel várom hívá-sát! 06-20-2149-555
Dózsavárosban felújítást igénylőcsaládi ház eladó. Irányár:15,7Millió Érd: 06-30-581-7121
Balatonfűzfőn, Balatonalmádi-ban keresek eladó nyaralótvagy kisházat. Lehetőlega parthoz közel. 06-20-294-7813
Veszprémben, 62nm, 1+2félszo-bás, 3.emeleti lakás a MunkácsyM. utcában eladó. Iá:8,5MFtÉrd:06-20-464-9916 hétvégén.
Cholnokyn liftes, hőszigetelt ház-ban 1,5szobás, új ablakos felújí-tandó lakás eladó.+36-30-913-5946
Eladó Veszprémben, Batthyányutcában 54nm, kétszobás, ma-gasföldszinti lakás. Érd: 06-30-6927-696
Keresek Cholnoky lakótelepengarzonlakást saját részre 1.emeletig 06-20-4533-061

7veszprémi 7 nap pLUsz 2015. június 5. |
Balatonfűzfő-gyártelepen felújí-tott kétszobás cirkófűtésű,I.emeleti lakás sürgősen eladó.7,3MFt 70-311-5649
Dr. Bálint KatalinaDjunKtus
szemészetimagánrenDelés8200 Veszprém, Komakút tér 1. (SZTK)
rendelési idő: Hétfő: 16:00–18:00Előzetes bejelentkezés (8–15 óráig):
+36/30-984-90-09 240
45
0
Egyetemi városrészben négyestársasház emeleti 3 szobás la-kás eladó. A ház alatt garázs.20-569-2234
Jutasin 47nm-es II. emeleti szige-telt jó állapotú téglalakás el-adó. Iá: 9,4M 70-336-0965
Keresek Veszprémben, a Cserhátlakótelepen földszinten eladólakást. 06-30-581-7121
Veszprémi nappali+3szobás,egyedi fűtésű téglalakás kis re-zsivel eladó. Érd:70-617-4998
Garzonlakást vennék Klapka u.környékén 30-3959-000
BÚTOR
Eladó szekrénysorok, sarokkana-pé, rekamié fotelekkel, tálaló-szekrény, hintaszék. Nemrégvásárolt, szép állapotúak. 06-30-248-9737
ALBÉRLET KÍNÁLAT
Szoba kiadó konyha fürdőhasz-nálattal. 32.000.-Ft/hó rezsivel06-30-529-4449
Veszprém-Kádártán 140nm-esbútorozott családi ház kiadóhosszú távon. 20-380-7820
ÁLLAT - NÖVÉNY
ÜVEGES
Szobanövények és 2 db datolya-pálma 12 ágú olcsón eladó. 06-88-403-761
ÜVEGES
Veszprém, Állvány u. 9. (Pápai u. 49.)Tel.: 88/444-811, 06(30)947-3867www.seduveg.hu, [email protected]
SÉD-GLASS Bt.Gyors kiszolgálás,nagy üvegválaszték
240
46
4
ALBÉRLET KERESÉS
Bérelnék üres, kis családi házatolcsón hosszútávon Veszprémés környéke. 06-70-242-3741
OKTATÁS
240
514
CSALÁDÁLLÍTÓtanfolyam,
rejtett dinamikák feltárásajúnius 6-án.
AKUPRESSZÚRAtanfolyam június 12-én.
Akupresszúraa családban (2 nap)Akupresszúra
kreditpontos (4 nap)Akupresszúra
ETI-szakvizsga (6 nap)
Érd.: 20/9440984www.mariannatourist.hu,[email protected]
HOCK NYELVISKOLA angol inten-zív (június 16-tól) és félintenzív(június 22-től) nyári tanfolya-mokat hirdet minden szinten.Angol táborok 7-12éves gyere-keknek június 29-től, augusztus24-től. Jelentkezés:88-428-617,20-9372-986. NYT:19009504
Nyári tábor Borzaváron! 7nap/6éj teljes ellátással, progra-mokkal 24.900.-Ft/fő 06-30-855-5331,bakonyierdeisuli.eoldal.hu
Eladó barna színű szekrénysor, ár25000 Ft. Érd:30-4632290
ÜZLET
Logopédiai fejlesztést vállalokVeszprémben! 06-30-488-1495
Veszprém autós- és gyalogosfor-galom szempontjából kiemeltrészén lévő 50nm-es beveze-tett üzlethelyiség kiadó. 06-30-443-0910
Befektetők! Veszprémi üzletház-ban üzlet-iroda, nagyméretű ki-rakattal, bérlővel vagy anélküleladó! 06-30-2249-744
Balatonalmádi központjában (pi-acnál) 66nm-es üzlet kiadó.Érd: Fodor 06-30-9691-368
-50%
SzemüvegkeretFÉLÁRON?
IGEN!Vásároljon egy pár
1 fókuszú szemüveglencsétfelületkezeléssel
9.770 Ft-értés válasszon félárasszemüvegkereteink közül!szemüvegkereteink közül!
Veszprém, Szabadság tér 6.Telefon: 88/578-720
Nyitva: H.–P. 8.30–17.30-ig, Szo. 9–12-ig
TELJES KÖRŰ SZEMÉSZETI VIZSGÁLAT!Vizsgálatot végzi: Dr. Aref Ramin szemész szakorvos
SZEMÜVEGKERET AKCIÓ!Az akció 2014. június 1–30-ig érvényes.
240
513
240518
KÖZLEMÉNYEK
MOLNÁR BARNABÁS édesanyjátkeresem. Kérem, saját érdeké-ben hívjon fel. Tel:06-70-563-9758
INGATLAN
Veszprémben állatkert környé-kén hétvégi ház eladó. Villany,ciszterna van. Érd:06-30-258-3060
Eladó Balatonalmádi-Megyehe-gyen 1675nm bekerített mű-velt szőlő pincével. Érdeklődni.06-30-3877-291
Veszprém Völgyhíd téren 397nmtelken 185nm-es gazdaságiépület eladó +36-30-913-5946
TÁRSKERESÉS
170/100/68éves veszprémi úr ke-res korban hozzáillő veszprémiteltkarcsú hölgyet szabadidőeltöltésére. „Őszinteség” jeligé-re Hirdető 8201 VeszprémPf::104.
Szabadidőpartnert keresek ker-tészkedéshez, 60-as férfi sze-mélyében. „Városlőd” jeligéreHirdető 8201 Veszprém, Pf:104.
23
95
27
AkciósApróhirdetésétfelAdhAtjA:
Veszprémi Hirdető IrodaVeszprém, Kossuth u. 6.
(húszemeletes félemeletén) 88/423-639E-mail: [email protected]
75éves özvegy hölgy 75éves,egyedülálló75 éves társat ke-res. Veszprém 88-740-993
NYARALÓ
Lovas-kishegyen 1785nm gyü-mölcsös nyugodt környezet-ben, szép balatoni panorámá-val, lakóépülettel (3szoba,konyha, fürdő) villany, hideg-melegvíz bevezetve. 8,5MFt-érteladó 30-822-7699
Balatonfüreden Bocsár dűlőbennyaraló+pince 1800nm telkeneladó. Gyönyörű panoráma! Ti-hanyi félszigetre. 70-320-1196
Lovason szőlő-nyaraló eladó. Vil-lany, víz központi fűtés van. 06-70-284-0170
VÁLLALKOZÁS
Pala és lapostetők szigetelésemintás bitumenlemezzel,12 év garanciával. 30-606-6733
Betűvésést, sírkőfelújítást (hely-színi munkával) vállalok Veszp-rémben. T: 06-20-326-7334, 06-70-570-7364
Frissítőmasszázs Veszprémben.Korrekt áron, korrekt kezelés.Hívjon bizalommal. 06-20-521-2002
Fű- és sövénynyírást, fűkaszálást,bozótvágást vállalok. 06-20-351-2151
Svéd masszázs Veszprémben hét-végén is! Anna Telefonszám:+36-20-412-6208
Fakivágás-visszavágás, bozótir-tás, fűkaszálás. 20-957-2444,www.kk-ev.hu
GARÁZS
Festést, mázolást vállalok kedve-ző áron. 70-316-4138
Garázst vásárolnék Veszprém-ben. 06-30-235-5910
Szolgáltatóikatalógus
AUTÓ/MOTOR
Opel Omega kombi 2,5 TD 1999.leműszakizva, 49 cm3 kismotorSuzuki eladók. Vörösberény 06-30-6237-176
Vennék Suzuki Swift 1,0 GLS, 3aj-tós, jó állapotban lévő személy-gépkocsit. Érd: Fodor 30-9691-368
GUMISZERVIZDongó Gumiszerviz
Új, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazásaGépjármû és motorkerékpár
gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javításaVeszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733
Nyitva: 8.00–17 óráig, Szo: 8.00–12 óráig
FOLYAMATOS AKCIÓK!Részletekaszervizben.
240
519
VEGYES
Tájékozódjon partner irodáinknál vagyweboldalunkon: www.grandtours.hu
Grand Tours, Debrecen,52/448-348, 30/4448-348
23
95
42
R000
7/92
/199
9
Török riviéra busszalcsak nálunk!
Jún. 19–28-ig, 4 fős, úszómedencésapartman, busszal együtt
csak 47.900 Ft/fő.Görögország Veszprémbőla legnagyobb választékban,
főszezonban ismár 44.900 Ft/főtől.
Herendi Porcelánbolt Veszprém,Buhim út 1. 50%-os leárazásttartunk június 1-jétől október1-jéig. A nyitvatartás családiokokból megváltozik. Hétfőtől-péntekig 12.30-18.00-ig, szom-bat-vasárnap zárva. Porcelá-nok, kristályok felvásárlása to-vábbra is a nyitvatartási idő-ben, illetve telefonegyeztetés-sel. 06-20-918-6718
Végkiárusítás Veszprémben köl-tözködés miatt!:Mélyhűtőláda,fésülködőasztal, láncfűrészek,fűnyírók, cefréshordók, kerítés-oszlopok, komposztálók, gyü-mölcsdaráló, villanymotorok,búvárszivattyúk 20-516-2526
Cserépkályhák, használt 4x2,5x7, barna, valamint ugyanek-kora új, zöld, felépítéssel el-adók. Tel: 06-20-9339-675
www.maraton.hu
Cserépkályha, keveset használt,bontott, mintás, zöld, sarokrarakott, háromoldalú, üveges aj-tóval eladó. +36-20-427-0946
Szeletelő, hevederzár, konyhai aj-tólapok, permetező és benzin-motorok eladók. 06-20-402-4813
Veszek dunyhát, párnát, régisé-get, hullott agancsot, rossz ka-zánt, hagyatékot 70-5397782
Herendit, ezüstöt régiséget vásá-rolok. Dr. Sági 06-30-956-1188
LAKÁS
EGÉSZSÉG
veszprémi 7 nap pLUsz8 | 2015. június 5.
Gyermeknap rendőrökkel Almádiban
Kerékpáros ügyességi pályával várta a legkisebbe-ket a Balatonalmádi Rend-őrkapitányság a Pannónia Kulturális Központ előtti parkolóban a városi gyer-meknapon a hétvégén Bala-tonalmádiban – tájékozta-tott a rendőrség.
Elmondták, olyan szla-lomokkal és kanyarokkal rendelkező ügyességi pályát állítottak össze, amelyen a kerékpárosok mellett a rol-lerosok és a legkisebbek „lábhajtású” motorjaikkal is végig tudtak menni. Lehe-tőség volt teszt kitöltésére, közlekedési témájú kirakó-zásra és kifestő színezésre, valamint a gyerekek és szü-leik feltehették a KRESZ-szel kapcsolatos kérdései-ket is a rendőröknek. A kulturális központban a rendőrség által meghirde-tett „Közlekedésbiztonság gyermekszemmel” rajzpá-lyázat 2014–2015. évi legjobb alkotásait állították ki.
n Mátyus
NáluNk Nem csak akc ió vaN, áru i s !
MATRACDEPÓ VESZPRÉMVeszprém, Házgyári u. 1. • www.matracdepo.hu
Telefon: 06(88)325-767, 06(70)953-7260 240
63
9
Kérdezz! Felezek!
BBáárrmmee yy kk tt tteerrmméékk áá áárrlláá aa eess ttéénn
aazz ooll ssóóbbbbaatt fél áronaaddjjuuAz akció 2015 06 01–30 között érvényes, más akcióval, kuponnal nem vonható össze!
Tová
bbiaján
lato
k:inte
rspo
rt.hu
240
511
Azakciókérvényessége:2015.június10-20.
Válogassa és variálja kedvére alkatának megfelelően a különálló bikinirészeket!*
* 3 db bármilyen különálló Firefly, Etirel, vagy Magic M. márkájú bikinirész vásárlás
a esetén a legkedvezőbb árút ajándékba adjuk!
InTersporTVeszprém, Dornyai Béla u. 4.
4
12
5
3
6
1 Needle BandeauxfürdőruhafelsőB kosaras felső, kivehetőbetéttel. [5362010]
csak4.990,-2 Singles SoftcupelőformázottfürdőruhafelsőC kosaras felsőrész.[5362005]
csak6.490,-3 Needle nyakbakötősfürdőruhafelsőB/C kosaras felső. [5362009]
csak4.990,-
4 Singles Slip Tangafürdőruha alsó[5372001]
csak4.490,-5 Needle Slipfürdőruha alsó[5372006]
csak3.490,-6 Singles Slip Basicfürdőruha alsó[5372000]
csak3.990,-4.490,– helyett
2.990 -NYERŐ ÁR
0,
Technique focilabdaKlasszikus focilabda moderndizájnnal. [1201176]
17.990,– helyett
11.990 -1NYERŐ ÁR
0,
Cabana Racer Funnői/férfi szabadidőcipőDivatos retro tornacipő,kényelmes talppal.[[33446633660088, 33446677444455]]
Töltse le nyári kuponfüzetünket május 13. és június 13. között a www.intersport.hu-rólmutassa be telefonján, vagy vágja ki a kuponokat a szórólapból és éljen a kedvezményekkel!
TIVAFA – ahol a fa kezdődik…Felújítaná háza, nyaralója, garázsa tetőszerkezetét?
Kérje a beépítendő faanyagra személyre szabottajánlatunkat, és használja ki kedvezményeinket.
Szolgáltatásaink: favédelem, gyalulás, házhoz szállítás.
Aktuális akciónk: - OSB táblák bruttó 2727 Ft-tól- normál tetőléc bruttó 97 Ft/fm- Bramac tetőléc bruttó 117 Ft/fm
Elérhetőség: 87/713014, 30/3371293 web: www.tivafa.hu, [email protected]
2307
38
Járművek belső burkolati elemeinekgyártására szakosodott autóipari
beszállító vállalat keresnagyvázsonyi telephelyére
összeszerelő, rádolgozó,gépi varró munkakörökbe
munkájukra igényes munkatársakat.Kárpitozási, gépi varró tapasztalat
előny, de nem feltétela jelentkezéshez.
Juttatáso k:alapbér, Erzsébet-utalvány,
útiköltségtérítés ésteljesítményarányos bónusz.
Változatos, egész éves,hosszú távú munkalehetőség!
Jelentkezés:H-P 8.00-16.00h között a
06/88-515-182 telefonszámon vagy [email protected]
címen.
23
88
91
Kapuk, Kapunyitók, Garázsajtók, Klímák, Lakásriasztók, Központiporszívók, Tűzvédelmi rendszerek, Audió, és videó kaputelefonok
A nagy forróságban hűsítse otthonát!Klíma berendezések
Szerelése, Javítása, KarbantartásaIngyenes felmérés, szaktanácsadás!
Kérje szakképzett kollégáink segítségét!
Veszprém, Muskátli u.8.Tel.:88/422-633
www.fulltech.hu
240
26
4