veszprémi 7 nap plusz - 2015. 06. 26
DESCRIPTION
© Maraton LapcsoportTRANSCRIPT
Második lett Risztov Éva
A nőknél Risztov Éva második, a férfiak ver-senyében Gyurta Ger-gely negyedik lett a szombati Magyar Úszás Napja keretében rende-zett balatonfüredi nyílt-vízi úszó világkupán.
Risztov, a 2012-es londo-ni olimpia bajnoka a Bala-ton 21 fokos vizében rende-zett 10 kilométeres viada-lon végig az élbolyban ha-ladt, többnyire vezetett, a záró szakaszban azonban hárman is elébe kerültek. A hajrában nagyot küzdött a magyar versenyző, akit végül csak a táv 2013-as világbajnoki ezüstérmese, a brazil Ana Marcela Da Cunha előzött meg.
A férfiaknál Gyurta Ger-gely a négyszer 2 és fél kilo-méteres körökben rendre az élen úszott, nagy iramot diktálva. A befejező sza-kaszban többen is meg-előzték, a hetedik helyről azonban vissza tudta küz-deni magát, s kevés hiány-zott a dobogós helyzéshez. A győzelmet a brit Jack Burnell szerezte meg.
n MTI
PLUSZveszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP
2015. június 26., péntekXVI. évfolyam, 25. szám
Több ezren vettek részt a hétvégén Ti-hanyban tartott XI. Levendula Fesztivá-lon. Köszöntőjében Fazekas Sándor föld-művelésügyi miniszter kiemelte, ismertté kell tenni a tihanyi levendulát. A Belső-tónál vásár, a tihanyi bekötőút menti ül-tetvénynél pedig szedd magad akció vár-ta a fesztiválra érkezőket. n MT
A levendula, mint Tihany jelképeAz emberi erőforrások minisztere nyi-
totta meg vasárnap este az idei Erzsébet táborokat Zánkán. Balog Zoltán köszön-tőjében felidézte Erzsébet legendáját és azt mondta: ma Magyarországról és a határon túlról csaknem százezer gyer-meknek segítenek a nyári táborozásban az Erzsébet-program által. n MT
Megnyíltak az Erzsébet-táborok
(MT) – Áder János köztársasági elnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter is megtekintette a június 1–26. közt a Bakonyban zajló Capable Logistician 2015 hadgyakorlat bemutatóját múlt csütörtökön a nullponti lőtéren. A gyakorlaton 1800 katona 600 technikai eszközzel vesz részt 32 szövetséges és partnerországból Fotó: Mátyus
A Balaton vizét járja a Kisfaludy-gőzösAz eredeti formában újjáépített lapátkerekes Kisfaludy gőzös a füredi kikötőből indul útjára
Hadgyakorlat a Bakonyban
Negyvenhetedik alkalommal rendezik meg a Kékszalag Balatonkerülő vitorlásversenyt, amelynek rajtja július má-sodikán, csütörtökön 9 órakor lesz Balatonfüreden – közöl-ték a szervezők. Mint írták, a 47. Kékszalag Európa legna-gyobb tókerülő vitorlásversenye, a 155 kilométeres távot 48 órán belül kell megtenni a közel 600 hajóból álló mezőny-nek. A versenyen együtt rajtolnak a hagyományos, egytes-tű hajók és a két- vagy háromtestű high-tech vitorlások, a profi csapatok és a családi vitorlázók. n MT
Jövő héten rajtol a KékszalagBeltone First – a világ első iPhone és Androidkompatibilis hallókészüléke Balatonfüredencsak nálunk 2 hétig kevesebb, mint féláron!
Beltone First 6 RIEkészülék most 52%kedvezménnyel!
Ha hallás, akkor
Már
csak10db
készülék
maradt!
Hallomás Halláscentrum és rendelő:8230 Balatonfüred, Kossuth u. 2/A.
Tel.: 06 30/498-4402
247
947
KULCS-INGATLAN IRODA8400 Ajka, Szabadság tér 2.
Tel.: (+36) 20/[email protected]
243
22
3
Hirdesse nálunk Ön is ingatlanát!
veszprémi 7 nap pLUsz2 | 2015. június 26.
Regionális hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lap ingyenes • Megjelenik 25 558 példányban Ajka, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Csopak, Felsőörs, Litér, Nemesvámos településeken. Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Szerkesztőség: Veszprém, Házgyári út 12. Tel./fax: (88)400-400, 541-780 e-mail: [email protected] Postacím: 8201 veszprém, Pf. 1384 Apróhirdetés felvétel: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém, Kossuth u. 6. félemelet Kiadó: Maraton Lapcsoport – Multivízió Kiadói Kft. Veszprém, Házgyári út 12. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763, fax: 88/541-688 Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók ISSN: 1789-6703 Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 25/2015. Terjeszti a Pannon Lapok Társasága
alsóörsJúnius 26., péntek 19.30 óraJazz móló a Swing-Swing együttessel
a Sirály-parkban
Június 27., szombat 20 óraUtcabál a Sa-Si duóval a Sirály-parkban
Július 4., szombat 18 óraEndrődi–Jókai–Mihálkovics Bableves
muri a mólónál
BalatonfüredJúnius 25–28., csütörtök-vasárnapBalatoni Hal- és Borünnep: gasztronó-
mia és koncertek a Tagore sétá-nyon:
pénteken 12.30–18.00 Lánchíd Rádió élő műsorai a sétányról; 18.30 Tér-zene Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara közreműködésével; 19.00 Ünnepélyes megnyitó; 19.30 Balatonfüred Néptánc Együttes műsora; 21.00 Muzsikás Együttes és barátai műsora
szombaton 9.00–16.00 Sárkányhajó roadshow; 10.00–12.00 Lánchíd Rádió élő műsorai a sétányról; 10.30 Olvasótalálkozó a Heti Válasz mun-katársaival a Blaha Étterem tera-szán; 12.00 A Magyar Konyha leg-újabb számának bemutatója, meg-lepetés-kóstoló; 20.30 Balatonfüre-
szerdán 19.30 Marko Topchii (Ukrajna) (Kisfaludy Galéria)
csütörtökön 19.30 Oman Kaminsky (Mexikó) (Vaszary Galéria)
pénteken 19.30 Ekachai Jearakul (Thai-föld) (Vaszary Galéria)
szombaton 19.00 Judicael Perroy (Franciaország) (Vaszary Galéria)
Június 28., vasárnap 17 óraPethő Sándor szobrának avatása a
Tagore sétányon
Július 2–5., csütörtök-vasárnapVinCE Balaton borfesztivál, koncertek
a Tagore sétányon:csütörtökön 18.00 Szatmári Juli együt-
tese; 21.00 Szabó Balázs Bandájapénteken 16.00 Bihari Gellért humoris-
ta; 18.00 Punk Whiskeyszombaton 16.00 Matiné zenekar;
20.00 Budapest Voicesvasárnap 18.00 Antonia Vai; 21.00
Bohemian Betyars
Július 3., péntekA Kékszalag éjszakája – nyáresti múze-
umtúra a vitorlásverseny jegyében: 16.30 Reformkori séta a Városi Múzeumtól; 17.00 Période Bleue – Picasso kék korszaka – művészet-történeti előadás a Vaszary Galériá-ban; 18.00–21.00 Vaszary Alkotó-műhely gyermekeknek; 18.00 Ref-lektorfényben a grafika – kerekasz-tal-beszélgetés művészettörténé-
di Nemzetközi Gitárfesztivál meg-nyitója, Trio Balkan Strings koncert
vasárnap 10.00–19.00 Cimbora Maraton: gyermekprogramok, kon-certek; 12.00 Accord Quartett klasz-szikus zene; 16.00 Cimbora Zenekar koncertje; 18.00 Novák János és Kovács Kriszta műsora; 19.00 KLASSZ a pARTON! Játsszunk együtt! A Mol Tehetségtámogató programjának nyer tesei : Megyimorecz Ildikó (ének), Stark János Mátyás (hegedű), Kovács Ger-gely (zongora), Virág Mátyás (cselló)
Június 26., péntek 18 óraGrimm József grafikus, festőművész
Balatoni hangulatok című kiállításá-nak megnyitója az Arácsi Népház-ban
Június 27., szombat 9 órátólOrszágos sárkányhajós verseny
Június 27–július 4.Nemzetközi Gitárfesztivál a Kisfaludy
Galériában és a Vaszary Villában:szombaton 20.30 Trio Balkan Strings
(Szerbia) (Tagore sétány, nagyszín-pad, esőhelyszín: Kisfaludy Galéria)
vasárnap 19.30 Andrea De Vitis (Olasz-ország) (Kisfaludy Galéria)
hétfőn 19.30 Amadeus Guitar Duo (Kanada–Németország) (Kisfaludy Galéria)
kedden 19.30 Krzysztof Pelech (Len-gyelország) (Kisfaludy Galéria)
Megnyíltak az Erzsébet-táborokAz emberi erőforrá-sok minisztere nyi-totta meg vasárnap este az idei Erzsébet táborokat Zánkán, a program segítségével közel százezer gyer-mek nyaralhat.
Balog Zoltán köszöntőjé-ben felidézte Erzsébet le-gendáját és azt mondta: ma Magyarországról és a hatá-ron túlról csaknem száz-ezer gyermeknek segítenek a nyári táborozásban az Er-zsébet-program által.
A táborok első turnusát Zánkán 1700-nál is több gyermek, Fonyódligeten majd ezer, Balatonberény-ben 250, a székelyföldi tá-borban pedig mintegy 150 fiatal kezdte meg a hétvé-gén – mondta a Magyar Nemzeti Üdülési Alapít-
vány kuratóriumának elnö-ke, Guller Zoltán.
Idén több, mint 180 ezer ember üdülését támogatta a kormány az Erzsébet-program által, az elmúlt négy évben összesen hat-százezren pihenhettek ál-tala. Idén az Erzsébet-tábo-rokban 64 ezer gyermek, mellettük mintegy 43 ezer
család és majd hatezer fo-gyatékossággal élő ember, egyéb rendezvényeken kö-zel tízezren valamint 58 ezer nyugdíjas kapott lehe-tőséget. Utóbbiak közül kedvezményes fürdőbelé-pőket 30 ezren, míg a szoci-ális üdültetést 28 ezren vet-tek igénybe.
n MátyuS tAMáS
Balog Zoltán miniszter és Novák Katalin család-és ifjúságügyért fe-lelős államtitkár a gyerekekkel énekli a tábor indulóját fotó: mátyus
Keressen minket az interneten:
www.maraton.hu
PALATETŐK BONTÁS NÉLKÜLI FELÚJÍTÁSA
BodóGáborwww.palatetok.hu+36-30/2277- 082
www.facebook.com/palatetok
Lapostetők csapadékvíz
elleni szigetelése,
ereszcsatornák
l tt kivitelezése
or
komplett kivitelez
12 év vízzárósági garancia
ingyenes felmérés és árajánl
at készítés
2475
25
AkciósApróhirdetésétfelAdhAtjA:
Veszprémi Hirdető IrodaVeszprém, Kossuth u. 6.
(húszemeletes félemeletén) 88/423-639E-mail: [email protected]
Keresse írásunkat a szombati Naplóban!
Gyerekkorunk vidám,színes világába röpítenekvissza Szekeresné KövécsÉva figurái, amelyekSzentkirályszabadjáróleljutottak már szinte a világminden pontjára.
Idén májusban volt 25 éve,hogy Éva vállalkozó lett,hogy aztán férjével, Tamássalegyütt olyan tréfás, fából,textilből készült figurákatdobjanak piacra, amelyekkel– túlzás nélkül – meghódí-tották a világot. Kezdetbenők sem sejtették, hogy egy-
szer majd 18 alkalmazottatfoglalkoztatnak. Éva asszonyíróasztala mögött üvegvit-rinben sorakoznak az elmúltkét évtized mosolyra fakasztóállatkái és emberkéi.
Vidám kis figurák
Házhozme yünk, azonnali készpénzes fizetés. Tel: 06-20/9275878
Gépjármű-felvásárlása legjobb áron!
248450
Személy, kiSteher,SSSééérült, üzemképtelen
Gépjárművekfelvásárlása,elszállítása.

3veszprémi 7 nap pLUsz 2015. június 26. |
szekkel a Vaszary Galériában; 19.00 Reflektorfényben: Tímár Mihály, a Szent Borbála hajóbiztosa – Tárlat-vezetés a Jókai Mór Emlékházban; 20.00 Reflektorfényben: A matróz-pólós Picasso és Friedman Endre – tárlatvezetés a Találkozás Picassó-val című és a Robert Capa Mozgás-ban című kiállításokon; 20.00 Kék mozgó – Filmvetítés a KÉK jegyé-ben a Jókai Mór Emlékházban; söté-tedés után Vaszary épületfestés
zenei kíséretre, Picasso-szelet és matrózfröccs a Vaszary Kávézóban; 22.00-ig meghosszabbított nyitva tartás a füredi múzeumokban
Augusztus 1-jéigRobert Capa Mozgásban című kiállítá-
sa a Vaszary Galériában
Augusztus 9-igTalálkozás Picassóval – Cocteau fény-
képei, Picasso grafikái címmel kiállí-tás a Vaszary Galériában
BalatonfűzfőJúnius 26., péntek 17 óraBaky Péter festőművész kiállításának
megnyitója a művelődési központ és könyvtárban
Július 4., szombat 9 óraKispályás labdarúgótorna a tobruki
strandonFolytatás a 4. oldalon.
Jazz világsztárok a VeszprémFestenA fesztiválon, mint már oly sokszor, idén ismét kiemelt szerep-hez jut a jazz. A nagyszínpadon július 17-én Dee Dee Bridgewater három-szoros Grammy-díjas amerikai jazzénekesnő lép fel Irvin May-field kétszeres Grammy- és Billboard-díjas jazztrombitással és a Mayfield által 2002-ben alapított és azóta is vezetett New Orleans Jazz Orchestrával. A koncerten a huszadik század elején kialakult hamisítatlan New Orleans-i – dixieland – jazz ötvöződik Bridgewater klasszi-kus jazzt megújító, a műfajok közt hidakat építő stílusával. Emellett egy új helyszínen, a közel 500 férőhelyes, festői szépségű FestGardenben három estén át szól majd a jazz. Elsőként július 16-án Mike Stern, generációjának egyik leg-elismertebb elektromos gitárosa lép színpadra Didier Lockwood francia hegedűművésszel, akit egyedi hangzásáról ismernek
a jazz világában, szerzőként és improvizációs előadóként egy-aránt. Négy évtizedes pályafu-tásuk során Stern 16 lemezt jegyzett, amelyből hatot Gram-my-díjra is jelöltek, Didier pedig számos díja között tudhatja a Francia Becsületrendet is.Július 17-én Jack DeJoh-nette Grammy-díjas dobos és chicagói zenésztársai 2015-ös, Made in Chicago című
lemezüket mutatják be, amellyel a legnevesebb jazz, avant-garde jazz, klasszikus- és világzene képviselők által inspirált zene elmúlt fél évszázadát ünneplik. A hat szerzeményből álló zenei varázsszőnyeget a zenészlegen-dák szövik sokoldalú, összetett előadásukkal, amely egyben fan-tasztikus lehetőséget is nyújt bemutatni, mit is jelent az imp-rovizáció művészete.
Július 18-án Carmen Souza és Theo Pascal lép a színpadra. A Zöld foki-szigeteki gyökerek-kel rendelkező énekesnő az őt felfedező és mentoráló, basszusgitáron és nagybőgőn játszó Pascallal 6 albumot követően állt ismét össze, hogy Epistola címen megjelentessék legújabb CD-jüket. A lemez-bemutató turné egyik állomá-saként lépnek fel Veszprémben, hogy élőben is meghallgathas-suk Souza gyönyörűen vibráló, akusztikus, érzékelhetően ke-verék stílusát, a 21. század világ-soulzenéjét.
2015.JúLIuS15-18.
Főtámogató
A VeszprémFest bankja:veszpremfest.hu | jegy.hu | jegymester.hu
VeszprémFestenJazz aAz MVM bemutatja
Mike Stern & Didier Lockwood július 16. História Kert
Carmen Souza & Theo Pascaljúlius 18. História Kert
Jack DeJohnette | Made in Chicago
július 17. História Kert
Dee Dee Bridgewater | Irvin Mayfield, Jr. and the New Orleans Jazz Orchestra
július 17. Veszprémi Vár
VF_7nap_126x98_jazz_Layout 1 2015.06.22. 11:54 Page 1
242
06
7
8630 Balatonboglár, Szabadság utca 19., 06 20/772-56-80, www.suprabalatontv.hu, Adásunk a UPC 502-es csatornáján látható!
Hétfő (06.29.)8.00–18.00Napközbenbalatoni körkép,élőkapcso-lásokkal 18.00 Középkori várak: Nógrád – ismeret-terjesztő sorozat 18.15 IrányErdély! –Gyergyószék–ismeretterjesztő sorozat 18.50Az ezeréves határon:„Tűzben voltunk” – ismeretterjesztő sorozat 19.25Közéleti Kávéház: Vendég: Vágó István – televíziós műsorvezető,szerkesztő20.15Kapospont–híradó20.35Sportmagazin20.50Ridegvalóság – amerikai western, Fsz.: Burt Reynolds (16) 22.20 Éjszakaipanoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)
Kedd(06.30)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal 18.00Utazás a Balaton körül 18. rész: „Ó mely sok hal” – ismeretterjesztősorozat 18.40 Onkológiai kutatás-fejlesztés 7. rész – tudományossorozat19.15KözéletiKávéház:Vendég:BauerAttila–akimegjártaazEl Caminót 19.45 Rippl-Rónai József 150 éve – dokumentumfilmRippl-Rónai életéről,munkásságáról 20.30Kapospont –híradó20.50Sportmagazin 21.10 Tűzharc – amerikai akciófilm, Fsz.: StephenBaldwin(12)22.50Éjszakaipanoráma(benne:estiműsoraink ismétlé-se)
Szerda (07.01.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal 18.00Sztárportré – show-műsor a magyar könnyűzenei élet szereplőivel18.35 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből 18. rész –ismeretterjesztő sorozat 19.10 Közéleti Kávéház: Vendég: MármarosiAnna – Rövidszőrű Magyar Vizslatenyésztő 19.50 Ismerje meg aBalaton legjobbpincészeteit! – Pócz pince 20.15 Kapospont – híradó20.35Sportmagazin20.50Tűzoltók5.rész–ausztrál filmsorozat21.40Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)
Csütörtök (07.02.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal 18.00Kertszépítők9. rész–kertészetimagazin18.35Balatoniprogramaján-ló 18.45Mindentudás Egyeteme: „Hálózatok sejtjeinkben és körülöt-tünk”– ismeretterjesztőelőadás19.45Hírháttér: TourdePelso–Bala-ton Maraton 2015. 20.05 Kapospont – híradó 20.25 Sportmagazin20.40 Bűnös szándék – amerikai krimi, Fsz.: James Belushi (12) 22.30Éjszakaipanoráma(benne:estiműsoraink ismétlése) Péntek (07.03.)
8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kap-csolásokkal 18.00 Géniusz – kulturális magazin18.35 Balatoni programajánló 18.45 Közéleti Kávé-ház: Vendég: Wágner István – Delta Retro Clubtulajdonosa (B.máriafürdő) 19.25 Irány Erdély! –Gyimes – ismeretterjesztő sorozat 20.05
Kapospont – híradó 20.25 Sportmagazin 20.40 A cápavadász – ame-rikai kalandfilm, Fsz.: Franco Nero (12) 22.20 Éjszakai panoráma(benne: estiműsoraink ismétlése)
Szombat (07.04.)8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal 14.00BencZenészek – beszélgetés és zenélés ismert emberekkel 14.35Nagyítás: Vendég: Bárdi László – történész 15.10 Utazás a Balatonkörül 11. rész: „Ahol a gyógyvizek fakadnak” – ismeretterjesztő soro-zat 15.45 Navigátor – hírmagazin 16.15 Balasport – sportmagazin16.45 Off-road magazin 3. rész 17.25 Mindenkinek jár az unalom –standupcomedy18.00KözéletiKávéház:Vendég:Dr.MagyarGyörgy– ügyvéd 18.35 Portréfilm Balogh Pál – fafaragóról 18.55 Főzőcske aVilla Mediciben – gasztronómiai műsor 19.15 Közéleti Kávéház: Ven-dég: Keserű Zoltán – képviselő, turisztikai tanácsnok (Balatonboglár)19.45 Négy évszak a Somlón: Nyár – ismeretterjesztő dokumentum-film20.15 ÍtéletBerlinben–amerikai akciófilm, Fsz.:MartinSheen (12)22.00Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)
Vasárnap (07.05)8.00–14.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal 14.00Közéleti Kávéház: Vendég: Keserű Zoltán – képviselő, turisztikaitanácsnok (Balatonboglár) 14.30Off-roadmagazin 3. rész 15.10 Port-réfilm Balogh Pál – fafaragóról 15.30 Mindenkinek jár az unalom –standupcomedy16.05UtazásaBalatonkörül11. rész: „Aholagyógy-vizek fakadnak”– ismeretterjesztő sorozat 16.40 BencZenészek –beszélgetésés zenélés ismertemberekkel17.15Balasport– sportma-gazin 17.45 Navigátor – hírmagazin 18.15 Nagyítás: Vendég: BárdiLászló–történész18.50KözéletiKávéház:Vendég:Dr.MagyarGyörgy– ügyvéd 19.25 Főzőcske a Villa Mediciben – gasztronómiai műsor19.45 Négy évszak a Somlón: Nyár – ismeretterjesztő dokumentum-film20.15 ÍtéletBerlinben–amerikai akciófilm, Fsz.:MartinSheen (12)22.00Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése) 24
8315
Horgászversenyen remekelta Bakonykarszt Zrt.Az elmúlt hét szombatján ren-dezte meg a Széki-tavi HorgászEgyesület barátságos horgász-versenyét, amelyen a meghí-vott vendégként részt vevőBakonykarszt Zrt. vezetőségeis képviseltette magát.
A horgászegyesület és a köz-műszolgáltató horgászai, vegyescsapatokat is alkotva indultak ela reggel 9 órakor kezdődött ver-senyen. A különböző horgászstí-lusokat és csalizási technikákatfelvonultató csapatok tagjai a 4órás versenyen 23,96 kg halatfogtak ki a tóból, melyeket ter-mészetesen a versenyszabály-zatnak megfelelően, a társadalmiés főállású halőrök mérlegeléseután visszaengedtek élőhelyük-re. A kiváló fogási eredménye-ket az egyesület elnöksége és ameghívott vendégek bográcsospincepörkölt és somlói bor tár-saságában ünnepelték meg, melyebéd során tovább mélyítették aszakmai és baráti kapcsolatokata csapatok tagjai. Ravasz Tiborajkai önkormányzati képviselő,a verseny fővédnöke elmond-
ta, hogy az egyesület szakmaifejlesztési törekvéseit lehetősé-geik szerint támogatják a részt-vevők, mind a politikusok, minda vízszolgáltató, annál is inkább,hiszen mindenkinek érdeke, hogyfolytatódjon a Széki-tavi HorgászEgyesület elnöksége és tagsá-ga által folytatott – vízminőségjavítását és a tó jövőbeni fej-lesztéseit célzó – intézkedéseksorozata. Ezek a törekvésekkiválóan kiegészítik a vízgazdál-kodó Bakonykarszt Zrt. vízmi-nőséget javító intézkedéseit,melyek eredményeképpen a tóbefolyási területén kialakulhatnaa jövőben egy halnevelést, vala-mint a természetes úton érkezőhordalék még a horgásztó előttilerakását szolgáló víztározó.
Az ebéd után Jó Csaba egye-sületi elnök díjazta az első háromlegeredményesebb csapatot. Aharmadik helyen a közműszol-gáltató, a második helyen egyvegyes csapat, első helyen pe-dig a horgászegyesület csapatavégzett. Különdíjat kapott a Szé-ki-Tavi Horgász Egyesület legifjab-bik tagja, a 12 éves Tóth Bence.
247
818
veszprémi 7 nap pLUsz4 | 2015. június 26.
megújuló újságok, megújuló lehetőségek
Nagyobb terjeszési területen,
9 településen érheti el olvasóinkat!
Ajka, Alsóörs, Felsőörs, Csopak,
Balatonalmádi, Balatonfüred,
Balatonfűzfő, Litér, Nemesvámos
A piacról loptakKét devecseri fiatal június
4-én és 5-én késő este beha-tolt a Devecser mellett, Meggyeserdőben lévő lomis piac egyik hangárjá-ba. Egyikük ablakon át be-mászott, míg a másik figyelt, és egy magnót hoztak el. Következő napon falbontás módszerével hatoltak be a másik hangárba és egy fűka-szát tulajdonítottak el. Adatgyűjtéseknek köszön-hetően került a rendőrség l á t ó k ö r é b e a k é t somlóvásárhelyi elkövető. Kihallgatásuk során mind-ketten beismerő vallomást tettek, megbánták tettüket, velük szemben szabálysér-tési értékre dolog elleni erő-szakkal elkövetett lopás vét-ségének elkövetése gyanú-ja miatt indított eljárást a rendőrség.
Rendszámot cserélt a kocsin
Egy szolgálaton kívüli rendőr június 10-én szabad-idejét töltötte Devecserben, amikor 9 óra körül arra lett figyelmes, hogy O. Ferenc devecseri lakos egy külföld-ről behozott autót magyar hatósági engedéllyel látott el. Bejelentést tett, és a hely-színre érkező járőrök igazol-tatták a férfit, majd megálla-pították, hogy a járműre felhelyezett forgalmi rend-
számot más típusú autóra adták ki. A 33 éves férfi el-mondta, hogy az osztrák honosságú autójára magyar forgalmi rendszámot helye-zett fel és így akart a közel-ben dohányárut vásárolni. A férfi elmondta, hogy a ma-gyar hatósági jelzés az ő tu-lajdona, de azt lefoglalták tőle. A férfi a bűncselek-mény elkövetését elismerte, vele szemben egyedi azo-nosító jellel visszaélés bűn-tettének elkövetése miatt indított eljárást a rendőr-ség.
Interneten zaklatott
Egy 30 éves magyarpolányi férfi Ausztriában vállalt mun-kát, az ottani munkáltatójá-val nézeteltérése lett, ezért hazaköltözött Magyaror-szágra az ősszel. Április 17-én a legnagyobb közösségi ol-dalon fenyegető üzenetet küldött az osztrák munkálta-tónak, amelyhez erőszakos videót is feltöltött egy videó-meg osztó oldalról. Az oszt-rák állampolgár Ausztriában tett feljelentést, amelyet ille-tékességből a magyar ható-ságnak adtak át. Gya nú sí-totti kihallgatásán a férfi megbánta és beismerte tet-tét. Vele szemben zaklatás vétségének elkövetése miatt eljárás indult, melynek iratait a rendőrség az ügyészség-nek átadta.
112 krónikaFolytatás a 2. oldalról.
BalatonalmádiJúnius 26–28., péntek-vasárnapPéter-Pál napi vigadalom a Szent Erzsé-
bet ligetben
Június 26., péntek 18 óraMásfél órás, ingyenes körséta a város régi
villáinak nyomában, találkozó a Tour-inform iroda előtt
Június 27., szombat 17 óra
„Nyitott templomok” vezetett körséta a
Szent Imre-templomban a honisme-
reti kör tagjainak vezetésével
Július 3., péntek 18 óra
Másfél órás, ingyenes körséta a város régi
villáinak nyomában, találkozó a Tour-
inform iroda előtt
www.maraton.hu
DIÁKMUNKAVeszprémben
3 műszakosCSOMAGOLÓ
munkakörbeFolyamatos
munkalehetőség a nyárra!Órabér: 604 Ftműszakpótlék: 15/50%,
egyéb juttatások:több irányból ingyenescéges járat, munkaruhaMunkakezdésjúnius 15-től
Hozd el barátaidat is!Jelentkezés és
további információ:[email protected]
állásajánlatok!élelmiszer-eladók
minőségellenőrök
varrónők
betanított munkások
CNC-esztergályosok
targoncavezetők
részére
IngyenesbuszjáratokJELENTKEZZEN MÉG MA
Hívjon minket, vagy küldjön
SMS-t – VISSZAHÍVJUK!
88/400-453, 20/929-2430
Man at Work Kft.M-K.R.Sz.: 3440/2001,
A.Ny.Sz.:NAIH-73314/2014, 85575/2015
2481
50
8200 Veszprém, József Attila u. 9 | +36-88-591-100 | www.infornax.hu
● Csatoló felület : MicroSDHC● Kapacitás : 16,00 GB● Sebességosztály : Class 10● Csomag tartalma : SD átalakító, USB átalakító
4 440,- Ft
Kingston 16GB SDmicro memória kártya adapterrel
2481
21
• Kompakt méret• Beépített 1.5” színes TFT LCDkijelző• BeépítettWi-Fi, távvezérlésAndroidos telefonról• Beépített microSDmemória-kártya-olvasó• 170° A+ HD nagylátószögű lencse• Cserélhető 900 mAh órásakkumulátor• Videó felbontások: 1080p, 720p,VGA, QVGA• Szoftveres képstabilizátor funkció 34990,-Ft
Alcor Action HDWiFi Sport kamera
Projektasszisztensmunkakörbe
kkeerreessüünnkk mmuunnkkáájjáárraa iiggéénnyyeess, sszzoorrggaallmmaassmunkatársat teljes munkaidőbe.
Középfokú angol nyelvtudás,gazdasági ismeretek szükségesek.
Fényképes szakmai önéletrajzokataz [email protected]
e-mail címre várjuk.
248
416
248
08
5
LOCARGO Nemzetközi Szállítmányozó és Logisztikai Kft.munkatársat keres az alábbi munkakörökbe:
nemzetközi gépkocsivezetőC, E kategóriás jogosítvánnyal
Feltétel: GKI és digitális tachográf-kártya.Pályakezdőknek betanulási lehetőség.
raktáros, targoncavezetőFeltétel: targoncavezetői engedély (3324, 3313),
érettségi, felhasználói szintű számítógépes ismeret,erkölcsi bizonyítvány
Előny: C, E kategóriás jogosítvány,tűzvédelmi szakvizsga
8201 Veszprém, Házgyári u. 1. Pf.: 1266.E-mail: [email protected]
+36 (30) 9465328, ill. (88) 590 805
2481
86

5veszprémi 7 nap pLUsz 2015. június 26. |
Új otthon vagy megtérülő befektetésMég 17 lakás várja gazdáját azexkluzív balatonalmádi Diós la-kóparkban, ami kiváló és egybenbiztonságos befektetési lehető-séget is kínál.
Balatonalmádi Budatava városré-szén, családi házas övezetben épüla Diós lakópark. A diófákkal, nyár-fákkal, patakkal körülhatárolt, többmint kéthektáros területen a tervekszerint összesen száz lakás épül,amelyből az első ütemben három tíz-lakásos társasház készült el. Az elsőütem átadása 2015. június 30.– A terület saját út- és közműhá-lózattal rendelkezik, körbekerítve,telefonos kapurendszerrel, bizton-ságos, nyugodt környéken – mond-ta el lapunknak az építtető PauerKft. tulajdonosa, Piedl György, akimár több mint 25 éve foglalkozikingatlanberuházásokkal.Hozzátette, minden lakásegység-hez tartozik; előtér, egy nagyobbszoba (nappali szoba) – jórésztamerikai – konyhával, 1–2 vagy3 db hálószoba, külön WC, fürdő-szoba. Egyes lakásalaprajzok kam-rát és/vagy gardróbhelyiséget istartalmaznak. – Ezen felül mindenlakáshoz burkolt terasz tartozik, aföldszinti lakószinten kertkapcso-
lattal, a felsőbb szinteken az egyeslakásokhoz tartozó kisebb-nagyobbzöldtetőkkel, tetőkertekkel. A te-raszok árnyékolását részben épü-letszerkezettel, részben növénnyelbefuttatható pergolás árnyéko-lóval biztosítjuk – emelte ki PiedlGyörgy.Nem mellékes az sem, hogy a la-kások a vastag hőszigetelésnek ésa korszerű hőszivattyús fűtésnekköszönhetően nagyon komfortosakés olcsón fenntarthatók.
Amennyiben biztonságos befek-tetési lehetőséget keres, a Dióslakópark ezen a téren is kínál pers-pektívát.– A lakások értékesítése soránészrevettük, hogy komoly igényvan bérleményekre, mivel évekóta alig épülnek új lakások Veszp-rémben és környékén. Ezt azigényt is szeretnénk kielégíteni,összekapcsolni azt, aki befekte-tési céllal vásárol ingatlanokat,azzal, aki hosszú távra kíván
lakást bérelni – mondja PiedlGyörgy.– Így a 30% önerővel és bankihitelből vásárolt ingatlan teljesbanki törlesztőrészletét fedezia bérleti díj úgy, hogy közben alakás saját tulajdonban marad,bármikor eladható – hangsúlyoztaaz építtető, aki azt is hozzátette,amennyiben valakinek nincs egyösszegben ennyi befektetnivalópénze, cégük segít akár 30–50%önerővel a banki hitel megszer-
zésében (5,6%-os kamattal) ésgrátiszként még a leendő bérlővelis összehozza Önt.A lehetőség előnye,hogy a havi bér-leti díj fedezi a törlesztőrészletetés önnek nagyjából 10 év múlvavan egy tehermentes lakása.Mindezek mellett a befektetéstovábbi előnyöket is magábanrejt, hiszen bármikor eladhatjaaz ingatlant, akár saját maga ishasználhatja, de a nyári kiadássalis megkeresheti az éves törleszté-si díjat, amellett. hogy közben önis használhatja nyaralóként. Nincskiszolgáltatva a pénzügyi befekte-tő irodáknak, hiszen pénze ingat-lanban fekszik, és minden elemzőállítása szerint az ingatlanok árahosszú távon emelkedőben van.Miután pedig a lakásépítés hét évecsak a töredéke a szükséges igény-nek, ebből kifolyólag még sok évenát hiány lesz korszerű gazdaságoslakásokban, ezért az emberekkénytelenek lakást bérelni.Kérjük, tájékozódjon az épülő Dióslakóparkról:
www.dioslakopark.huVagy érdeklődjön az alábbi telefon-
számokon: +36 20 525 0530vagy +36 30 946 4893
(X)
2481
26
Megoldás a nagyothallásraHa ön egyike annak a körülbelül 1,2 millió ma-gyarnak, aki nagyothallásban szenved, esetleg annak a nagyjából 300 000 embernek, aki hallókészülékkel él, vagy fülzúgása van, és attól szenved, akkor ez most Önnek szól.A hallókészülékek, amiket ma az emberek viselnek, hatalmas fejlő-désen mentek keresztül, amíg ide-értek. 100 évet dolgoztak kutatók, mérnökök és audiológusok tízezrei, hogy most Ön jól halljon a fülén lévő mikro-szuperkomputer segít-ségével. Olyan zseni, mint például Bell, életét szentelte a hallókészü-lékek fejlesztésének. Ez a folyamat egy újabb hatalmas lépéséhez ér-kezett. Ha az Ön készüléke nem azt a szintet képviseli, amit ígértek, csalódott a minőségében, nem erre számított a vásárláskor, akkor ne a hagyományos hallókészülékkel próbálkozzon.Mit jelent ez?Vegyünk egy jó okostelefont, ami legyen Android rendszerű vagy Apple gyártmány, és vegyen egy új hallásjavító eszközt, ami for-májában egy apró hallókészülékre emlekeztet, amit hívjunk csak Bel-tone Firstnek. A világ első iPhone és Android kompatibilis hallóké-
szüléke, igazi kihívója távol és közel nincsen....és akkor a meglévő igényeinkkel kezdjünk álmodozni:Képzelje el, hogy a készüléke fan-tasztikus beszédértés nyújt, sok-szor jobbat, mint az ép hallóké...
Képzelje el, hogy az sosem sípol...Képzelje el, hogy a készülékéhez nem kell semmilyen további esz-köz, így nem kell egy fillért sem költenie, hogy kapcsolódjon direkt a telefonjához, kedvenc zeneeszközé-hez, de még távirányítóra sem kell költenie, mert minden így is adott a lehető legjobb telefonértéshez...Képzelje el, hogy a sztereo hang-minőség olyan, hogy az azt próbáló operaszerető vájtfülű csak felső-fokban tud róla beszélni.Képzelje el, hogy egyik alkalommal
nem találja a készülékét, de a te-lefonja megmutatja, hogy az otthon a kanapé alá esett, vagy vidéken a gyerekeknél hagyta ...Képzelje el, hogy nem kell attól tar-tania, hogy lemerül az eleme, mert a készüléke percre pontosan kijelzi azt, hogy meddig jó még az éppen használt elem...Képzelje el, hogy egy idegen sze-mély pl. németül, angolul vagy olaszul szól Önhöz, és azt a készü-léke magyarra fordítja a fülében...Képzelje el azt, hogy a készüléke
vízbe esik vagy leejti és áthajt rajta egy személyautó, és az gond nélkül működik tovább...Képzelje el, hogy zúg a füle, és a készüléke azt is kezeli...Képzelje el, hogy előadáson, tár-gyaláson vagy konferencián ül, mindent hall és ért, amit eddig nem mondhatott el, és még csak szégyenkeznie sem kell a sok egyéb kiegészítő miatt, mert felesleges kütyüket nem kell magánál horda-nia, félve attól, hogy lemerülnek....és így is a legjobb minőségű be-szédértést élvezheti.Képzelje el, hogy a készüléke apró, igazán diszkrét, és még ráadásul szép is. Ha ezt mind elképzelte, ak-kor már részben kezdi érteni, mit jelent a Beltone First!Ha a többire is kíváncsi, és sze-retné mindezt megtapasztalni, esetleg kipróbálni, akkor keres-se a jövőt, azaz a Beltone First készüléket már az Ön közelében!Beltone First: A világ első iPhone és Android kompatibilis hallókészü-léke!Hallomás Halláscentrum és rendelő:8230 Balatonfüred, Kossuth u. 2/A.Tel.: 06 30/498-4402 (X)
2481
41
veszprémi 7 nap pLUsz6 | 2015. június 26.
Úrkúton négyszobás sorház ga-rázzsal, kerttel eladó. 30-411-3031
Nemesvámoson kétszobás csalá-di ház eladó. Irányár:9.200.000.-Ft 06-70-215-9198
Herenden Belső 2 szintes felújí-tott lakás eladó! Iár.:12MftTel.:0620/2606262
Vp, Dózsavárosban kétszobás csa-ládi ház eladó. Iá: 12,9MFt Tel:30-370-4510
www.kulcs2000.hu Ingatlaniro-da. Keresünk-kínálunk ingatla-nokat. 20-9784-860
Kádártán 110nm-es, jó állapotúcsaládi ház tulajdonostól eladó.Tel: 70-5121-495
Sorház eladó tulajdonostóla Cholnoky lakótelepen 23,5Millió 70-522-7332
Eladó házat/sorházat keresekVeszprém környékén! Tel.:0620/2606262
LAKÁS
Veszprémben 76nm-es, egyedi-fűtéses, 2.emeleti, erkélyes la-kás, 8nm-es pince, 22nm-es ga-rázzsal, osztatlan közös zöldte-rületen eladó. Irány-ár:15.800.000.-Ft 06-20-523-3998, 88-782-441
Klapka utcai 71nm-es IV.emeletifelújított lakás (új konyha, újablakok, redőny, parkettás, fű-tésszabályozó) Veszprémbeneladó. Iá:11,5MFt Tel. 20-311-4244, 20-234-3905
Veszprém, Egyetem u. 1.sz. alatt60nm-es, kétszobás, erkélyes,első emeleti lakás saját tároló-val, zárt udvari parkolási lehe-tőséggel tulajdonostól eladóÉrd:20-250-2137
Hajmáskéren Jókai 7/C 54nmdupla erkélyes, teljesen teher-mentes, kis felújítást igénylő,azonnal költözhető lakás tulaj-donostól eladó. ÁR:2,5MillióÉrd:06-20-4401-099
Exkluzív ajánlat. Veszprémben azÓváros-tér mellett eladó1.emeleti, déli fekvésű, felújí-tott, 2 szobás, tehermenetestéglalakás. Ár:14.5MFt. Tel: 20/3236398
Veszprémben, Hóvirág 9., há-romszobás téglalakás(85nm+40nm garázs) négyestársasházban eladó19.900.000.- 20-4378989
Veszprémben, Rózsa utcában há-romszobás, 72nm-es, szigetelt,új nyílászárós téglalakás ga-rázzsal, kertrésszel eladó! 06-20-2149-555
Veszprémben, Egry városrész-ben, 2+1félszobás, cirkófűtéses,szép állapotú téglalakás hőszi-getelt épületben sürgősen ela-dó. 06-30-490-6774
Haszkovó úton kétszobás, ma-gasföldszinti lakás új nyílászá-rókkal, beépített erkéllyel el-adó. Irányár:8.300.000.-,06-30-253-1290
Veszprémben a Paál L. utcábannégyes társasházban három-szobás lakás eladó garázzsal,pincével és kertkapcsolattal.Tel: 70-614-8084
Veszprémben lakóparkban62nm-es, 1+2 félszobás, I. eme-leti, nagy erkélyes téglalakástulajdonostól sürgősen eladó.Irányár:16,5MFt 30-409-1812
Veszprémben a Munkácsy úton,eladó 1.emeleti, 53 m2-es, 2szoba, hallos, igényesen felújí-tott, tehermentes lakás.Iár:9.9MFt. Tel: 20/3236398
2481
06
Balatonalmádi belvárosában két-szobás, cirkófűtéses, igényesenfelújított, azonnal költözhetőtéglalakás eladó. 06-20-2149-555
Ajkai mosodánkba csapatunk erősítéséhez új kollégákatkeresünk az alábbi munkakörökre:
•Mosógépkezelő (3 fő)Feladata:mosási és szárítási feladatok elvégzéseMunkaidő: napi 8 óra – 3 műszakos munkarend
•Műszakvezető (2 fő)Feladata: 6–8 fős műszak irányításaFelelős: a minőségi munkavégzés és a szállítási határidőkbetartásáért
•Mosodai textilkezelőmunkatárs (5 fő)Feladata: a tisztított textíliák hajtogatása, vasalásaMunkaidő: napi 8 óra – 3 műszakos munkarend
Az új munkatársakkal szembeni elvárás:- Önmagára és munkájára igényes- Precíz, pontos, megbízható
Amennyiben úgy érzi, hogy felkeltettük érdeklődését,kérjük, jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken:[email protected] • 0630/706350340 2478
19
Keresek Cholnoky lakótelepengarzonlakást saját részre. I.emeletig 06-20-4533-061
248
35
4
Pápai munkahelyre azonnali kezdéssel, hosszú távra keres
gyári dolgozókat3 műszakos munkarendbe.
A munkába járást ingyenesen biztosítjuk.
Jelentkezni érdemes Ajka és vonzáskörzetéből a 30/506-76-17telefonszámon, vagy a [email protected] címen.
Küldjön SMS-t, visszahívjuk!
Keresek eladó lakást Cholnokyn,Egry lakótelepen.1+3-as, ill.1+2-es lakás érdekel 12-13Mil-lió között augusztusi költözés-sel. 06-30-9959-844
Jutasi úti (Sparral szemben) elsőemeleti, téglaépítésű, 38nm,egyszobás, összkomfortos lakáseladó. Érd: 30-502-4963
József A. u. elején kétszobás, gáz-konvektoros, földszinti lakás,azonnal beköltözhető, tulajdo-nostól eladó 06-20-9324-512
Veszprémben a Jutasi úton jó ál-lapotú 1,5szobás 5.emeleti pa-nellakás eladó. Telefon:06-20-520-3385
Jutasi úton 42nm-es, 1,5szobásI.em lakás eladó. Ár:6M Tel:30-496-0396
Veszprémben 1+3 lakás áron alulsürgősen eladó. 06-30-788-5420
ÁLLÁST KÍNÁL
2481
00
A Nyugalom Kft.mentességgel vagy különbözeti
vvviiizzzsssgggááávvvaaalll rrreeennndddeeelllkkkeeezzzőőő
VVVeszprééém ééés kkkööözvetlllenkörnyékére.
Személyes megbeszélésre bejelentkezés:88/577-050 telefonszámon
vagyonőröket keres
Hanemcsakállást keresel,
haneméletformát:az ország leginnovatívabb
ingatlanhálózatának Veszprémmegyeiképviseletei értékesítő csapataikat bővítik.
Jelentkezőket várunk veszprémi,balatonfüredi és balatonalmádi
Openhouse Ingatlanirodáinkba.Fényképes önéletrajzod
a következő e-mail címre várjuk:[email protected] 24
710
0
Balatonfüredi Annabella és Mari-na szállodák felvesznek felszol-gáló, szakács, szobalány mun-katársakat. Munkásszállástvagy utazási hozzájárulást, ét-kezést biztosítunk. Jelentkezéshétfőtől péntekig. 8-16 óráiga 87-889-425 telefonszámon,vagy az [email protected] e-mail cí-men.
Veszprémi könyvelőiroda egyéniés társas vállalkozók könyvelé-sében jártas, gyakorlott mér-legképes könyvelőt kereshosszútávra. Bérszámfejtésigyakorlat és az Rlb program is-merete előnyt jelent! A fényké-pes jelentkezéseket a szakmaiönéletrajzzal kiegészí[email protected] címrevárjuk 2015.06.30-ig
Megbízható takarítónőt kere-sünk veszprémi munkahelyre!Munkarend: Hétfőn 8.00-12.00-ig, keddtől péntekig 12.00-16.00-ig. Jelentkezés e-mail-ben: [email protected],,vagy a 06-20-9232-167 telefon-számon.
MUNKALEHETŐSÉG! Betanítottmunkásokat keresünk, általá-nos iskolai végzettségtől!Hosszútávú, bejelentett, veszp-rémi munkára! Érd:06-20/344-9448 [email protected]
Veszprémi központú cég kereséves állásra erdészeti, kertésze-ti szakmunkára B kategóriás jo-gosítvánnyal rendelkező mun-katársakat. Szakirányú végzett-ség előnyt jelent. Érdeklőd-ni:06/70/422-2425
Azonnali kezdéssel, útépítésigyakorlattal rendelkező építés-vezetőt keresek. Jelentkezés+36703890210,[email protected]
Nemzetközi gépkocsivezetőketkeresünk C+E jogosítvánnyal,rövid magyar-német fuvarokra.70-370-2040
Balatonfüredre idős néni mellééjszakára (ottalvásra) keresünknyugdíjas hölgyet. T:20-417-4387
Tihanyi ajándékboltba eladót ke-resünk. Szállás megoldható.Nyelvtudás előnyben. 70-200-4684
Ruháspiacra veszprémi női mun-katársat keresek akár másodál-lásban is, hosszútávra 06-70-379-3600
Veszprémi virágüzletbe kreatív,jó kézügyességgel rendelkezőmunkatársat keresünk. Tel:06-70-905-3114
Ételfutárt keresünk! Saját autó-val, veszprémi étterembe! Érd:70-943-5929
Veszprémi cukrászdába keresünkfelszolgáló pultost fiatal lányszemélyében. 06-30-956-8963
Kőműveseket veszprémi munká-ra felveszek. Érd: 06-30-214-8773
Targoncavezetőt és betanítottférfi munkaerőt keresünk azon-nali kezdéssel. 20-535-0440
Pizzafutárt keresünk, lehetőlegsaját autóval a veszprémi CézárPizzériába. 06-20-231-7295
Fodrászok és kozmetikus mellépedikűröst-műkörmöst kere-sünk. 06-30-501-0650
Alkalmi munkára keresünk 1fődolgozót kőműves és kertimunkákra. 70-205-3828
Felszolgálót keresünk! Veszprémiétteremben éves állás! Érd: 70-9435-929
RI-Ingatlan Kft. tapasztalt érték-becslőt keres Veszprém megyé-ben. 06-30-235-5910
Alsóörsi büfébe keresünk pultostés fagyislányt. 06-70-409-9376
ÁLLÁST KERES
Megbízható nő délutáni vagyszombati takarítást vállal.Mindegyik megoldás érdekel.06-70-228-3282
CSALÁDI HÁZ
DUNAHOUSEwww.dh.hu/veszprem
Veszprém, Munkácsy M. u. 3/B.88/780-850
247
201
Eladó családi ház Balatonkene-sén. Nagy udvar+kert, fúrt kút,5+2szoba + 2fürdő, garázs fűt-hető: gáz+vegyestüzeléses ka-zánnal 22Millió Érdeklődni:06-70-301-8517
Veszprém, belvároshoz közeli2emeletes család ház eladódupla garázzsal, cseréptetős! 5szoba, 500nm kert, kitűnő lehe-tőség! Irányár: 32,9MFt. Tel.: 20/437-7034
Energiatanúsítvány gyorsan,akciós áron. Rajki Tamásüzemmérnök. 06-30-283-9898, www.rajkitamas.hu
Veszprémben, egyetemi város-részben eladó nappali 3félszo-bás családi ház. Irányár:25,9MFtÉrd:16 óra után Tel:06-20-450-4131
Kádártán nagyon szép, galériáscsaládi ház eladó kb. 1000nm-es telken, nappali+4szoba, ga-rázzsal és pincével! Irányára:21,5Mft. Tel.: 20/437-7034
Gyulafirátóton 890nm saroktel-ken 85nm alapterületű kétszin-tes, tehermentes összkomfor-tos családi ház eladó. Ár:15MFtÉrd:06-70-417-5455
Veszprémben, Cholnoky város-részben 104nm-es 2+2szobásfelújított szép állapotú sorház-rész 21.000.000Ft-ért eladó. 06-20-2149-555
Balatonfűzfőn nagyon jó állapo-tú, 3 szintes, szigetelt családiház eladó. A középső és a felsőszint klímatizált. Iá:29,9MFt 06-20-294-7813
Veszprémben, Endrődi város-részben, hatszobás, felújítottsorházrész nagyon csendeskörnyezetben eladó! 06-20-214-9555
Veszprémben Arany J.utcában,csendes helyen, 100nm családiház, garázzsal 740nm-en eladó.06-30-376-5820
Eladó Bakonykoppányban há-romszobás, 98nm-es, cirkóka-zános családi ház. Irányár:10MFt Tel:06-30-894-7618
Veszprém Dózsavárosban 349nmtelken 90nm-es családi ház,részben felújított 13.000.000Ft-ért eladó. 20-322-5178
Dudaron, lótartásra és turisztikaicélra is alkalmas felújított csalá-di ház nagy telekkel eladó.Iá:17,8MFt 06-20-294-7813
Veszprémben az Egry lakótele-pen eladó sorházat keresek reá-lis áron saját részre. Érdeklőd-ni:06-70-945-1877
Eladó Vilonyán jó állapotú családiház nagy kerttel idei áron,2016-os költözéssel. Ár:14,5M20-414-9399
Szentgálon 2,5szobás, 83nm csa-ládi ház eladó. Veszprémi lakástbeszámítok. Tel: 06-30-978-0124
Sólyban ikerházrész eladó két-szobás, melléképülettel, kerttel.Irányár: 7.600.000.-Tel: 06-20-231-0227
Veszprémben 120nm-es kertestégla családi ház, garázs, mű-hely tulajdonostól eladó. Iá.23,5M 30-574-0128
Litéren 7éve épült, 120nm-es csa-ládi ház eladó. Veszprémi sor-ház csere érdekel. 06-30-469-0898
Családi ház nagy telekkel eladó.Veszprémhez és a Balatonhozközel. Érdeklődni. 06-30-827-1914
Keresünk-kínálunk ingatlanoKat70/3-800-323 www.nivoingatlan.hu
248108

Amennyiben úgy érzi, hogy felkeltettük érdeklődését,kérjük, jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken:[email protected] • 0630/706350340 24
7819

7veszprémi 7 nap pLUsz 2015. június 26. |
ÜZLET
Veszprémben 8-as főút mellett185nm-es épület 200nm-es ud-varral vállalkozásnak eladó, ki-adó. 06-30-913-5946
MŰSZAKI CIKK
Faipari gépek egyben olcsóbb.Eladó. 06-20-206-4417
GARÁZS
NYARALÓ
Garázs Veszprém központjábantársasház udvarában Jutasi u.23.eladó vagy hosszútávra kia-dó.06-30-913-0561
Balatonalmádiban zártkerti téli-esített, átlagos állapotú, 50nm-es nyaraló a strandtól 10percreeladó. Iá:12MFt 06-20-294-7813
Garázst vásárolnék Veszprém-ben. 06-30-235-5910
Veszprémi garázs a Rózsa utcá-ban eladó. 20-516-2526
-50%
SzemüvegkeretFÉLÁRON?
IGEN!Vásároljon egy pár
1 fókuszú szemüveglencsétfelületkezeléssel
9.770 Ft-értés válasszon félárasszemüvegkereteink közül!szemüvegkereteink közül!
Veszprém, Szabadság tér 6.Telefon: 88/578-720
Nyitva: H.–P. 8.30–17.30-ig, Szo. 9–12-ig
TELJES KÖRŰ SZEMÉSZETI VIZSGÁLAT!Vizsgálatot végzi: Dr. Aref Ramin szemész szakorvos
SZEMÜVEGKERET AKCIÓ!Az akció 2014. június 1–30-ig érvényes.
248
08
6
Azakció2015. július15-igérvényes.
VÁLLALKOZÁS
kertgondozásparlagfűirtás, füvesítés,
veszélyesfa-kivágás, bozótirtás,aljnövényzet-tisztítás,
területtisztítás, egyéb kerti munkák.Tel.: 06(20)260-4450 •www.kert-rend.hu
248
76
0
www.maraton.hu
Jutasi úton háromszobás tégla 1.emeleti, erkélyes, gázkonvekto-ros lakás tulajdonostól eladó.Iá: 12.500.000.- 20-214-4826
A Jutasi ltp. vagy környékén4emeletes házban 2,5-3,5szo-bás lakást vásárolok nyári köl-tözéssel. Tel:06-30-253-7497
AUTÓ/MOTOR
Toyota Corolla 1.4-es 2004-es kia-dás megkímélt állapotban ela-dó. 2016. márciusig műszakisTel:06-20-514-0693
Alvázvédelem, üregvédelem ga-ranciával. Veszprém, Budapestiu 72. Tel: 70-334-2976WWW.AUTOPOLIR.HU
KÖZLEMÉNYEK
50éves osztálytalálkozó! DózsaGyörgy Iskola 1965. 8A osztálySMS: 06-30-651-3544 Kérlek, je-lentkezz!
Lada 2105 műszaki nélkül eladóVeszprémben 06-70-503-1476
Kérem, aki elvitte a fehér-feketekandúromat a Veszprém Pataktérről, hozza vissza. 06-20-453-8836
ALBÉRLET KÍNÁLAT
Stadion u-ban másfélszoba étke-zős, fűtésmegosztós lakás nemdohányzónak kiadó. 30-513-6699
Családi ház Veszprém-Kádártánkiadó. 30-957-9431
VEGYES
Herendi Porcelánbolt Veszprém,Buhim út 1. 50%-os leárazásttartunk június 1-jétől október1-jéig. A nyitvatartás családiokokból megváltozik. Hétfőtől-péntekig 12.30-18.00-ig, szom-bat-vasárnap zárva. Porcelá-nok, kristályok felvásárlása to-vábbra is a nyitvatartási idő-ben, illetve telefonegyeztetés-sel. 06-20-918-6718
Molettek: a Helena Molettinyitva:H-P:10-18-ig Szo:10-14-ig 50% a kijelölt készlet-ből. www.helenadivat.hu.20-277-9178, 88-425-088Veszprém, Dózsaváros,Szt.István u.69.
Garázsvásár! 2015.június 27-én8.00-12.00óráig, költözés miattbútorok, lakberendezési és mű-szaki cikkek, konyhai dolgokVeszprémben eladók. 30-300-1970
Blüthner angolmechanikás zon-gora igényesnek sürgősen ela-dó. Páncéltőkés, koncert szintű,teljesen felújított, szép hangú.T: 70-423-9422
Schimmel Pianino (német) pán-céltőkés, keveset használt, új-szerű, tökéletesen működő ál-lapotban igényesnek sürgőseneladó. 70-423-9422
Veszünk borostyánokat, régipénzt, jelvényt, porcelánt. AntikVeszprém (Zöldház) 06-20-9226-606
Stingl Wien rövid páncéltőkészongora kitűnő állapotban sür-gősen eladó. Kiváló tanuló-hangszer T: 30-223-6354
Magyar vadász szarvasagancsot,vadászhagyatékot, trófeákatvásárol 5000.- akár 35000Ft/kg-ig. 06-30-611-3866
Építkezőknek töltésnek földestörmelék ingyen elvihető. Fel-sőörs 06-70-3163-080
Költözködés miatt ingóságok el-adók. Érdeklődni: 18 óra után06-20-206-4417
Herendit, ezüstöt, régiséget vásá-rolok. dr. Sági 06-30-956-1188
ALBÉRLET KERESÉS
Veszprém egyetemvárosban ke-resek kiadó egy- vagy kétszo-bás földszinti lakást hosszútáv-ra. 06-30-351-2117
Képeslapokat vásárolnék sajátrészre. Tel. 88-328-361
Kiadó családi házat vagy sorházatkeresek Veszprémben hosszútávra. 06-20-997-8109
Eladó otthoni ápolásra alkalmaskórházi ágy. T: 30-9796-518
248
09
4
TERMÉSZETGYÓGYÁSZés
EGÉSZSÉGÜGYalaptanfolyam indul.
Őszi szaktanfolyamaink:Családállítás tanfolyam,Kineziológia, Fitoterápia,Kineziológiai tapasz,
Mozgás-Masszázsterápiatanfolyamok
Érd.: 20/9440984www.mariannatourist.hu,
TELEK
Csopak külterületén, a vasútállo-más mögött, bekerített3000nm-es telek két kúttal,szőlővel, gyümölcsfákkal, csen-des, nyugodt környéken eladó.Nyaralásra, pihenésre kiválóanalkalmas. Irányár: 4,5Millió Fo-rint. Érdeklődni: 30-462-8549telefonszámon.
OKTATÁS
Balatonalmádiban a Pinkóczicsárda közelében 1856nm-eszártkert eladó. Villany van.Irányár:1,9MFt Tel:30-538-7085
NAPKÖZIS SPORTTÁBOR Veszp-rémben a Centrum Sport Egye-sülettel 6-14éves korig,2015.07.06-10-ig, 2015.08.03-07-ig Információk: www.centrumse.hu, +36-70-622-99-53
Csatáron Vegyige utcában telekeladó. Lakóház szőlővel, gyü-mölcsfák, 2 db víztároló, villanyvan. Mobil: 06-20-245-9361
Matematika pótvizsgára felkészí-tés általános és középiskolások-nak Kiss Miklós magántanárnálVeszprémben. Tel:06-70-218-9016
Veszprém belvárosában építésitelek eladó 1500nm. Érdeklőd-ni: esti órákban 06-30-2177-108
Angol, német nyelvi napközi álta-lános iskolás alsó, felső tagoza-tosoknak, korrepetálás. 06-70-369-7453
Eladó Telket, nyaralót keresekVeszprém környékén! Tel.:0620/2606262
Angol, német általános, szakmainyelvvizsga-, külföldi munkárafelkészítés, korrepetálás. 06-70-369-7453
Veszprémben 2800nm telek rész-ben bekerítve eladó. Érd: 06-30-300-1961
Vadvirág utcában telek eladószőlővel, gyümölcsfákkal Mobil06-20-245-9361
Veszprémi építési telek eladó. Tel:70-433-1033
TÁRSKERESÉS
64 éves egyedülálló férfi megfele-lő anyagi körülményekkel ren-delkező, hölgy társát keresi.Még van remény 06-30-829-2681
180/75/50 istenhívő, gyermekte-len, özvegy, főiskolával kereskomoly, legalább érettségizett39-51éves hö[email protected]
34éves veszprémi fiatalember ke-resi élete társát tartós kapcso-latra 38éves korig hölgy szemé-lyében. Egy gyermek nem aka-dály. 06-30-546-6077
INGATLAN
Kisdörgicsén eladó 3100nm in-gatlan, rajta szőlő, gyümölcs-fák, pince, présház, tetején fűt-hető helyiséggel. Villany van,víz megoldható. Érdeklőd-ni:+36-70-774-1466
164/75/58éves hölgy megismer-kedne 60-as férfival szabadidőeltöltése céljából. „Nyáridő”Veszprémi Hirdető 8201 Veszp-rém Pf:104.
Igal gyógyfürdőn 737nm telken40nm-es faház közműves ela-dó. Irányár:2,9MFt 88-432-913
A Veszprémi 7-ben megjelenőtárskereső hirdetésre jelentke-ző fiatalembert keresem, aki ellett küldve. 06-88-740-993
55éves nő végleges társát keresi,hatvanas, intelligens, füstmen-tes úr személyében 30-877-6887
Diszkrét kapcsolatra barátnőt ke-resek Veszprém környékérőlTel: 70-378-4826
ÜZLET, IRODA
Veszprém belvárosához közel, főútvonal mellett, 250 m2
alapterületű, jelenleg bevezetett étteremként működő,egyedülálló ingatlan,nagy parkolóval kiadó.A jelenlegi tevékenység megtartása is lehetséges,
de az épület üzletnek, irodaháznak, műhelynek is alkalmas.Érdeklődni a 06-30-873-0359-es telefonszámon lehet.
24
317
6
SzolgáltatóikatalógusAUTÓKÖLCSÖNZÉS
2480
29
AUTÓÜVEG
AUTÓÜVEGAzonnali cascosüvegkárfelvétel!
Veszprém, Aulich L. u. 9.(Elektro Center mellett)
www.autouvegveszprem.hutel.: 06-30-39-36-200
248123
GUMISZERVIZ
Dongó GumiszervizÚj, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazása
Gépjármû és motorkerékpárgumiabroncsok szerelése, centrírozása, javítása
Veszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733Nyitva: 8.00–17 óráig, Szo: 8.00–12 óráig
FOLYAMATOS AKCIÓK!Részletekaszervizben.
240
519
veszprémi 7 nap pLUsz8 | 2015. június 26.
ADJA FEL APRÓHIRDETÉSÉT OTTHONÁBÓL!
KÉRJE AJÁNLATUNKAT [email protected]
veszprémi | M
Továbbvinni a fűzfői f
Dr. Szlivka János nevét vette f l b
aa
lapusánamásodmadik Kközt pevégzett az
PLUSZ
MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP
2013. május 10., péntek
XiV. évfolyam, 18. szám
Zfőorvos em
i fesztiválon Veszp
rémben.
NM
Kovács Petra le
a ballagók szép
a veszprémi Kovács Petra
unk Ballagók szépe szava
ak összesített győztese
dik Horváth Eszter, a h
Király Edina lett, a
edig Horváth Gerg
z élen.
Máty
nünket is gazdagítanak
– mondta Halász Ján
kultúráért felelő
titkár vasáistvá
Fotó: Mátyus
nünket is
veszprémi nap
2013. május 10. • XIX. évfolyam 18. szám
ingyenes városi
közéleti hetilap
Magyarul köszönti Sebastian Vette
AveszprémiCzvetkóNikolett úgyérzi,megtalálta ahelyét a száguldócirkusz világában 16.oldal
KiK tüntetéseketis átadtak
A HÉT TÉMÁJAti fesztivál
V
n
nünket is
El ezdődtek a v zsgák
ó
Petra letta ballagókszépe idéna veszprémi Kovács
Petra lett lapunk Balla
gók szépe szavazásá
nak összzeesssó ííteetttt ggyő tt
JÚNIUSI APRÓHIRDETÉSI AKCIÓAmennyibenHÉTFőN adja fel apróhirdetését,
1-etfizet,+2megjelenést kapEgyéb napokon 1-et fizet, +1megjelenést kap
HIRDETÉSIAJÁNLATAINK:
2475
27
BíróAutós-Motoros IskolA
06-30/92-95-102www.birosuli.hu
2481
38
Akciós tanfolyamot indítBalatonfüreden június29-én,
hétfőn15órakoraz Eötvös Általános
Iskolában, Noszlopy u. 2.
Nyitva tartás:hétfő: 8.00–16.30; kedd: 8.00–16.00;szerda: szünnap; csütörtök: 8.00–16.00; péntek: 8.00–14.00
dr. Benyó AnetteTel.: 88/201-221; +36-70/327-1924E-mail: [email protected]
Sándor–Villszer Kft.Tel.: +36-70/772-4957E-mail: [email protected]
• alapító okirat készítés és módosítás• közös tulajdon megszüntetése• fizetési meghagyások kibocsátása• közművekkel levelezés, ügyintézés• teljes körű jogi tanácsadás
• érintésvédelmi mérés felülvizsgálat• tűzvédelmi felülvizsgálat• villámvédelmi mérés-felülvizsgálat• villanyszerelés és villamos kivitelezésekelkészítése
Csécs Lift Kft.Tel.: +36-30/256-3321
E-mail: [email protected]
• felvonók építése, karbantartása,javítása, üzemeltetése• korszerű mobiltelefonos ügyeleti rendszerkiépítése és üzemeltetése
247
08
3
Felber Zoltán (ügyvezető) : 06 70 387 6705 Iroda (tel/fax): 06 88 630 342Bali Tibor (irodavezető): 06 70 772 4960 E-mail: [email protected]
Vállaljuk: társasházak kezelését, üzemeltetését, könyvelését,jogi képviseletét, biztosítását, pályázatok elkészítését, banki ügyekdíjmentes intézését, takarítását, 24 órás műszaki ügyeletét
A NApló elhozza Önnek ezt az egyedülállómultifunkciós konyhai készüléket!
BE pRO CHEF premier pluselektromos multifunkciós főzőkészülék
KEREssE AKupONgyűjtőlApOt
júNius 20-áN és 22-éNA NAplóBAN.A kuponok megjelenése:június 23., 24., 25., 26.,27., 29., 30., július 1.
gyűjtsÖN ÖsszE
5 KupONtés RENdEljE
mEg!
garancia:
2 év
promóciós szabályzat:www veol hu/kuponakcio
promóciós kampány ár:
13 490 FtEredeti ár: 29 990 Ft
megtakarítás: 16 500 Ftpromóciós szabályzat:
+iNgyENEs
HázHOzszállítás
www.veol.hu/kuponakciomegtakarítás: 16 500 Ft
Része a mindennapoknak!
j
megújuló újságok, megújuló lehetőségek
Nagyobb terjeszési területen,
9 településen érheti el olvasóinkat!
Ajka, Alsóörs, Felsőörs, Csopak,
Balatonalmádi, Balatonfüred,
Balatonfűzfő, Litér, Nemesvámos
www.sopronbank.huf
SEMPALAkombinált betét
A tájékoztatás nem teljeskörű és nem minősül ajánlattételnek. A részletes szerződési feltételeket és kondíciókat a hitelszerződés, a Bank mindenkor hatályos vonatkozó Hirdetménye(i), az Általános Üzletszabályzat és általános szerződési feltételek, valamint a Fogyasztói Hitelezési Üz-letszabályzat tartalmazza. A bank a változtatás jogát fenntartja, a bankot jelen tájékoztató nem kötelezi a hitel jóváhagyására és hitelnyújtásra. Az akció visszavonásig érvényes. To-vábbi részletekről Bankunk honlapján (www.sopronbank.hu) és fi ókjaink-ban tájékozódhat.
A nem akciós 6 hónapos betéti kamat jelenleg évi 0,85%, EBKM 0,85%.
• maximum 50%-a 6 hónapos lekötött betét, kamatláb évi
A kombinált betétben elhelyezett összeg
5,50%, EBKM 5,50%• minimum 50%-a 5 vagy 10 éves futamidejű
egyszeri díjas GRAWE életbiztosítás
VESZPRÉMI FIÓKSzabadság tér 8.+36 88 620 400
2471
03