veszprémi 7 nap plusz - 2016. 06. 23
DESCRIPTION
Maraton LapcsoportTRANSCRIPT
Fotók a sarkkörön túlrólMT n Gáspár Gábor fotóssal beszélgetett Ladányi István és Áfrány Gábor kedd délután a Szilágyi László Utcagalériában, a falakon látható finnországi képeiről. Az alkotó kiállításának címe 60°32’35’’, azaz az északi sarkkör, képei Finnországból származnak, a tárlat pedig a Veszprémi Magyar–Finn Társaság támogatásával készült el.
Ünnepi könyvhét VeszprémbenLP n A Művészetek Háza rendezésében múlt hétvégén tartották meg a hagyományos Ünnepi könyvhetet Veszprémben, ahol Kilián László (képünkön) neves szerzőkkel is beszélgetett műveik-ről a rendezvény forgatagában. Voltak dedikálások és több könyvkereskedés és antikvárium is kitelepült a Szent Imre térre.
MEGYEI InGYEnEs közélEtI hEtIlap
2016. júnIus 23. XVII. éVfolYaM 24. száM
7
V E S Z P R É M I
NAP
plusz
A balesetek megelőzéséről diákoknakMT n Kerékpáros aka-dálypálya, játékos KRESZ-teszt és sok más program is várta a Dózsa iskolásokat múlt héten a Veszprémi Rendőrkapitányság által szervezett játékos délutánon, amelyen a helyi polgárőrök is segítették a rendőrök munkáját.
A rendőrségi bemuta-tón részt vevő harmadik és negyedik osztályos diákok az ügyességi és az alapvető KRESZ-is-meretek elsajátítását segítő elméleti feladatok mellett megismerked-hettek a rendőrség felszerelésével, beülhet-tek rendőrautókba és több érdekességet is megtudhattak a rendőri munkáról.
Köszöntötték az ezüstgenerációt
MT/DI n A 25:26 arányú győzelemmel és a francia-országi vb-re kijutással zárult múlt heti veszprémi Magyarország–Szerbia kézilabda-mérkőzés félide-jében a Magyar Kézilabda Szövetség köszöntötte a harminc évvel ezelőtti világbajnokságon ezüstér-met szerzett magyar férfiválogatottat.
A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint a 30 évvel ezelőtti svájci tornán a férfi együt-tes eddigi egyedüli vb-ér-mét megszerző csapat tagjai Bíró Imre, Bordás József, Debre Viktor, Gyurka János, Hoffmann László, Iváncsik Mihály, Kenyeres József, Kontra Zsolt, Kovács
Mihály, Marosi László, Szabó László, az 1998-ban elhuynt Oross Tibor, vala-mint az ezúttal Veszprém-ben egyéb elfoglaltsága miatt megjelenni nem tudó Fodor János, Horváth Gábor és a vb All Star-csa-patába is beválasztott Kovács Péter voltak. A gárda szövetségi kapitánya: Mocsai Lajos, edzője az 1995-ben elhunyt Adorján János volt.
A meccs előtt köszöntöt-ték Nagy Kornélt 125., Ancsin Gábort pedig 75. válogatottsága alkalmából, átadták a legjobb bírópáros-nak választott Herczeg Péter és Südi Péter díjait, valamint Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság
Fair Play Bizottságának elnöke Nagy Lászlót Fair Play-díjjal tüntette ki azért a pillanatért, amikor a már megnyert 2015-ös bajnoki döntőben a pályára hívta és
gólpasszal látta el az utolsó szegedi mérkőzését játszó Vadkerti Attilát.
A válogatott mérkőzésről tudósításunkat 6. oldalun-kon olvashatják.
Mikler Roland védi az ex-veszprémi Zarko Sesum lövését Fotó: Mátyus
371
43
0
2 veszprémi 7 nap plusz
regionális hetilap • a maraton lapcsoport tagjaA lap ingyenes • Megjelenik 25 758 példányban Ajka, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Bánd, Csopak, Felsőörs, Herend, Márkó, Nemesvámos, Szentkirályszabadja, Tótvázsony, Zirc településeken. • PLT ingyenes divízió igazgató: Heffler György • Lapigazgató: Ugray Adrián • Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Szerkesztőség: Veszprém, Házgyári út 12., Tel.: (88)400-400, e-mail: [email protected] • Apróhirdetés-felvétel: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém, Kossuth u. 6. félemelet Kiadó: Maraton Lapcsoport – Multivízió Kiadói Kft. Veszprém, Házgyári út 12., http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected], Tel.: 88/400-400 Felelős kiadó: Kázmér Judit, Kinde Kálmán és Köő-Tóth Győző ügyvezető igazgatók • ISSN: 1789-6703 • Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 19/2016. • Terjeszti a Pannon Lapok Társasága • A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket a +36-30-417-5062-es telefonszámon várjuk.
7
V E S Z P R É M I
NAPPLUSZ
2016. JúNIUS 23.
Vasáros József nyugalmazott plébános pap-pá szentelésének ötvenedik évfordulóján öt paptársával együtt mutatta be hálaadó szent-miséjét a szegedi Dómban, ahol annak idején felvette az egyházi rend szentségét.
LáSZLó PéTer
Utolsó szolgálati helyéről, a Szent László templom hívei közül közel százan lepték meg Veszprémben, a Papi Otthon előtti téren, és ez alkalomból énekkel köszön-tötték hosszú éveken át szeretett lelki atyjukat. Veszprém város önkormány-zata a hívek lelki gondozásá-ban s a hitoktatás területén végzett kiemelkedő munká-ját Gizella-díjjal ismerte el,
amelyet Porga Gyula polgár-mester adott át Vasáros Józsefnek a Gizella-napi ünnepségen.
Vasáros József huszonegy éven át volt a Szent László egyházközség plébánosa, s mellette elnöke a Főegyház-megye Hitoktatási Bizottsá-gának, s tagja az Országos Hitoktatási Bizottságnak. Aktív, energikus munkáját váratlanul megszakította egy
hirtelen jött betegség, amely nyugalomba vonulásra kényszerítette. Fent a vár-ban, a papi otthonban, ahol találkoztunk egy beszélge-tésre, még ismerkedik új környezetével, s nehezen barátkozik meg azzal a helyzettel, hogy nincs annyi tennivalója.
– Reggel négykor keltem, s a reggeli szentmise előtt mindennap hosszú sétát tettem, így kezdtem a napo-mat, s aztán jöttek a felada-
tok, amik a papi hivatással járnak. S aki komolyan veszi a hivatását, az meglátja a munkát, és mindig úgy érzi, hátrányban van. Ha szükség volt rám, engem mindig megtaláltak a hívek. Az egyik legfontosabb dolognak a közösségépítést tartottam, és amikor kialakult egy-egy közösség a templom körül, akkor éreztem sikeresnek a munkámat. A másik fontos a
hitoktatás megszervezése, foglalkozás a fiatalokkal, a gyerekekkel, amit már fiatal káplánként elkezdtem, s a rendszerváltás előtt sok bajom is származott belőle. Volt, ahol a tanárok le akarták beszélni a gyerekeket, hogy hittanra járjanak, de a szülők nem hagyták és mellém álltak. A hittanosok száma növekedett, s ennek kapcsán a templomba járók száma is. Az egyik szolgálati helyemen még börtönnel is megfenyegettek, mivel a templomon kívül is foglalkoztam a gyerekekkel, ami akkor tilos volt. Akkor én azt mondtam, hogy ezért lettem pap, s ha nem ezt tenném, nem tölteném be a hivatásomat.
A pályaválasztásnál az alapvető motívum az volt, hogy hol lehet a legjobban segíteni az embereknek. Gyerekként, amikor hordtuk haza ősszel a szenet, akkor bányász akartam lenni, mert arra gondoltam, hány em-bernek ad meleget az a szén, amit kifejtenek lent a bányá-ban. De felmerült bennem, hogy tanár leszek, mivel a családunkban voltak előttem ilyen példák is; vagy orvos, aki segít az emberek baján, fájdalmán. De a háttérben mindig ott volt a gondolat, hogy pap leszek, és végül, mikor döntésre került a sor, ezt választottam, és jelent-keztem szemináriumba (papnevelő intézetbe). Mivel addigra az állam a veszpré-mi szemináriumot is bezár-ta, az egyházmegye a szege-di Hittudományi Főiskolára küldött. Amikor megtudták ezt a sümegi gimnáziumban, ahová jártam, azt mondták, hogy Vasáros József a gim-názium szégyenfoltja, mert elment papnak. Hát én inkább örültem ennek, s
később, amikor plébánosként visszakerültem Sümegre, már a rendszerváltás után, többen is gratuláltak nekem, többé már nem voltam szégyenfolt.
Amikor a második évemet kezdtem volna a szeminári-umban, meghalt az édes-apám, s akkor veszélybe került a hivatásom, s felme-rült, hogy otthon maradok a szülőfalumban. Az öcsémet, aki Devecser mellett a Honvédségnél segédmunkás-ként dolgozott, kirúgták a munkahelyéről, mert a bátyja papnak készül. Édes-anyám nagyon nehéz hely-zetbe került, de szerencsére a falu összefogott, s ahol csak tudtak, segítettek, így folytathattam tanulmányai-mat. Felszentelésem után a pályámat Ajkán kezdtem mint káplán. 1973-ban Zalahalápra kerültem plébá-nosnak, majd Vaszar és ismét Ajka következett. Sümegen 1990–94-ig voltam, s akkor neveztek ki Veszprémbe, a Szent László egyházközségbe plébánosnak.
Vasáros József minden szolgálati helyén sokat fáradozott a hitélet tárgyi feltételeinek a megteremté-sén, rendbe hozott templo-mok és plébániaépületek, közösségi termek, gondozott kertek bizonyítják fáradha-tatlan munkakedvét és töretlen energiáját. De mint maga vallja, valójában nem ezek az igazi értékek, hanem
azok a közösségek, amelye-ket sikerült az egyházközség mint nagy család köré gyűjteni.
– A vallás, a hit nem a templomba bezárva kell hogy virágozzon. A vallás az életet, az egyéni, a családi és a közéletet egyaránt formáló erő kell hogy legyen. Mindig igyekeztem közvet-len maradni, az elvem az volt, hogy próbáljam megsze-rettetni magam, mert ha például matematikatanár vagyok, és a gyerekek szeretnek engem, akkor megszeretik a matematikát is. S ahol lehet, egy kis humort is bele kell vinni a hittanórába vagy a prédiká-cióba is, mert akkor az emberek jobban figyelnek a magyarázatokra. „A vidám szív a legjobb orvosság” – ol-vasható a Példabeszédek könyvében.
Fiatal koromban edzett voltam, szülőfalumban már gyerekként részt vettem a mezőgazdasági munkákban, dolgoztam cséplőgép mellett, a szemináriumban futballoz-tam, de most ez a betegség megvisel. Szerettem volna még a plébánián maradni, de be kellett látnom, hogy nem megy. Nagyon hiányoznak a hívek, a gyerekek. Isten ajándékának tartom, hogy márkói plébániai kormányzó-ként az egyházközséget vezethetem, vasárnaponként és még heti két-három napon ott misézek.
A vidám szív a legjobb orvosság
Beszélgetés Vasáros József nyugalmazott plébánossal
Vasáros József 1941-ben Káptalanfán született, s a sümegi Kisfaludy Gimnáziumban érettségizett. A szegedi Hittudományi Főiskolán végezte a teológiát, s 1966. április 11-én a szegedi Dómban szentelték pappá. 1966–73-ig Ajkán káplán, 1973–79-ig Zalahalápon, 1979–89-ig Vaszaron, 1989–90-ig Ajkán, 1990–1994-ig Sümegen volt plébános. 1994-től 2015-ig, egészen nyugdíjazásáig, 21 éven át a veszprémi Szent László Plébánia plébánosa. 1994-ban c. főesperes és tb. kanonok lett. A főegyházmegyei Hitoktatási Bizottság vezetője, s az Országos Hitoktatási Bizottság tagja volt. Jelenleg, mint plébániai kormányzó, Márkón lát el lelkipásztori feladatokat.
A vallás az életet formáló erő – fogalmazott Vasáros József plébános Fotó: Zwicker
3veszprémi 7 nap plusz2016. JúNIUS 23.
ProgramajánlóAlsóörsJúnius 24., péntek
egyensúly nap a művelődési ház-ban
Június 24., péntek 19.30 óra
Jazz móló a Swing-Swing együt-tessel a Sirály parkban
Június 25., szombat 18 óra
„A fény éve 2016” Senior Alkotó Csoport vándorkiállítása a műve-lődési házban
Június 25., szombat 20 óra
Strandi nyitóbuli a Jolly-Joker együttessel a községi strandon
BalatonalmádiJúnius 24., péntek 18 óra
„régi villák nyomában” városnéző séta, indulás a Tourinform-iroda elől
Június 24., péntek 20 óra
Szent Iván-napi mulatság a Szent erzsébet ligetben
Június 25., szombat 18 óra
„Nyitott templomok” vezetett kör-séta a Szent Imre-templomban
Július 1., péntek 18 óra

Július 2., szombat 18 óra
Templomok éjszakája a vörösberényi erődített református templomban: 18:00 Faust Gyula református tiszteletes köszöntője után Balatonalmádi Város Vegyeskara és az alsóörsi Gaudi-um Kamarakórus énekel; 18:30 „Ismerkedés Szent Mártonnal” – Schauermann János plébános (Szombathely); 19:00 Kegye János pánsípművész koncertje, szeretet-vendégség
BalatonfüredJúnius 23–26., csütörtök-vasárnap
Balatoni Hal- és Borünnep gaszt-ronómiai fesztivál a Tagore-sétá-nyon
csütörtökön: 17.00 Borbemutató és borvásár, valamint balatoni halak kóstolója a Tagore sétányon; 19.00 Klapa Melija a nagyszínpa-don (Opatija); 20.30 Myrtill & Swinguistique koncert
pénteken: 12.30–18.00 Lánchíd rádió műsorai a sétányról; 18.30 Térzene – Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara; 19.00
Ünnepélyes megnyitó; 19.30 Vivat Bacchus műsora; 21.00 Szalóki ági-koncert
szombaton: 9.00–17.00 Sárkány-hajó roadshow a Tagore sétány melletti vízfelületen; 10.00–17.00 Lánchíd rádió műsorai a sétány-ról; 11.00 Heti Válasz közönségta-lálkozó és a Magyar Konyha leg-újabb számának bemutatója a Blaha Lujza étterem teraszán;
18.00 Koccintás 2016 – a Magyar
Bor Napja alkalmából; 18.30 Nép-
zenei koncert és néptánc, fellép a
Gerence Néptáncegyüttes és
Baráti Köre, valamint Boldizsár
József és zenekara; 20.30 Bala-
tonfüredi Nemzetközi Gitárfeszti-
vál megnyitója, Vincente Bögeholz
(Chile) és Juano Mosalini
(Argentina) koncertje
Többféle elegáns laminált padló tartósan kiváló minőségben, akciós áron!
www.hubertparketta.hu
A laminált padló, amire jó ránézni, jó rálépni és amin jó játszani
Ajándék
szegélyléc és
alátét fólia!
8200 Veszprém, Házgyári út 24.Tel: 88/401-590
Nyitva tartás: H-P: 8-18 óra között,SZ: 8-14 óra között
Az ön kódja:HUB051VHNA kupont az üzletben tudja beváltani a kupon felmutatásával.
Isistyle White Washed tölgy mintázatúlaminált padló 8 mm / termékkód: 35270
Joy Promo Toledo tölgy lamináltpadló 8 mm / termékkód: 35699
2.490 Ft/m2
2.590 Ft/m22.990 Ft/m2
2.890 Ft/m2
Kaindl valódi fapadlók készletkisöprésemájus-júniusban akár 70% kedvezménnyel!
akár -70%
Az Akccció időtartama:2016. május 01. ésjúnius 30. között, vagy akészleeet erejéig
3712
81
Múzeumok éjszakájaNemesvámos-Balácapusztán, a római villagaz-daságban újra lesz Múzeumok Éjszakája június25-én 19.00–24.00 óra között.
Korhű jelmezes felvonulással,római áldozással kezdődik aprogram 19.40-kor. Ezt köve-tően látványos gladiátorküz-delemnek lehetünk részesei.Majd választani lehet gladiá-torkiképzés és szakmai tár-latvezetés közül. A hivatalosünnepet áldozattal zárjuk.Utána az oly kedvelt misztéri-umok felé fordul az éj, s meglehet ismerni Mithrast. Végülegy kelta tűzkerékkel zárjuka napot éjfélkor. Egész este
mindenki kipróbálhatja, milyenkovács, fazekas lett volna, vagyakár a csillagokat is szemlélhe-ti avatott segítséggel. A régihétköznapokból kis ízelítő azállatsimogató, ahol lovagolni islehet. A has jókedvéről kenyér-lángos, bor, szörpök, sajtokárusításával gondoskodunk.felnőtt jegy: 1500 Ftgyermek jegy: 600 Ftcsaládi jegy: 3200 Fttovábbi információk:www.facebook.com/balaca/ (X)
3713
99
A Balaton körül,Veszprém, Somogy,
Zala és Fejér megyében
290 000 néző.Érdekes balatoni hírek.
Ismert emberekkel készült riportok.Balatoni programajánló hétről hétre.
Láthatóak vagyunk:A UPC digitális rendszerén,
a PR-Telecom digitális rendszerén,az Invitel IP-TV hálózatán,a Tarr Kft. rendszerén,
illetve online a weboldalunkon.
ww..bbalatontelevizio.hu
3712
94

4 veszprémi 7 nap plusz 2016. JúNIUS 23.
vasárnap: 17.00 Legyél a Cimbo-rám! – A Cimbora együttes műso-ra; 18.30–19.30 Nőügyek – Heltai Jenő versei alapján összeállította, zenéjét szerezte és előadja Szőcs Artur, Zöld Csaba; 20.00 Cseh Tamás dalai a Vodku fiaival, ven-dég: Tompos Kátya és Adorjáni Bálint; 16.00–20.00 Cimbora inter-aktív játéktér ügyességi, logikai és egyben ismeretterjesztő játékok-kal
Június 25., szombat
Múzeumok éjszakája:
a Vaszary Galériában 16.00–23.00 „Monokróm lenyomatok” – a Vaszary Galéria AlkotóMűhely fog-lalkozása és szobrászati munkák Nyitrai Orsolya képzőművésszel, múzeumpedagógussal; 19.00 Képbe zárt írások – kiállításmegnyitó, a megnyitót tár-latvezetések követik a Jovánovics György – egy önéletrajz című kiál-lításon, 19.00 tárlatvezető: Jovánovics György, 21.00 tárlatve-zető: Mélyi József
a Jókai Mór emlékházban 19.00 Irodalmi időutazás Jókaitól a Gyű-rűk Uráig – A tudományos-fantasz-tikus irodalom gyöngyszemeit fel-vonultató tárlatvezetés a Petőfi Irodalmi Múzeum Maradni szé-gyen, veszni borzalom című I. világháborús kiállításából kiemelt,
Jókainak a Jövő század regénye című művéhez készült kiállítás szellemében. Tárlatvezető: Veres Miklós irodalomtörténész; 21.00 Jókai család és a füredi nyarak. Tárlatvezető: dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész, muzeo-lógus; 24.00 Fáklyás séta a magyar színjátszás történetében. A sétát vezeti: Kéri Kitty színművésznő
a Városi Helytörténeti Gyűjte-ményben 17.00 reformkori város-néző séta a Vaszary Kávézóból indulva; 18.00–21.00 reformkori játszótér: Kézműves foglalkozás, régi társasjátékok, családi vetélke-dő, diavetítés
a Vitorlázeumban 18.00–20.00 Matrózképző – Tárlatvezetések és foglalkozások a Vitorlázás jegyé-ben; 20.00 A Balatonfüredi Yacht
Club történetéről és hétköznapjai-ról beszélget: Böröcz István, a Balatonfüredi Yacht Club igazgató-ja és Miklós Tamás, a Balatonfüre-di Helytörténeti Gyűjtemény veze-tője
Június 25–30., szombat-csütörtök
11. Balatonfüredi Nemzetközi Gitár-fesztivál
szombaton 20.30 Nyitókoncert: Bögeholz–Mosalini Duo, Vicente Bögeholz gitár/Chile, Juanjo Mosalini bandoneon/Argentína (Tagore sétány)
vasárnap 9.00–13.00 Mesterkur-zus – Szilvágyi Sándor, hangszer-kiállítás, CD-Kottavásár (Ferencsik Zeneiskola); 14.00–15.00 Thomas Offermann előadása; 15.00–18.00 Földes Imre erkel-díjas zenetörté-nész előadása; 19.30 A jövő tehet-ségei. Kohno-Sakurai mestergitá-rokon (Kisfaludy Galéria); Béres enikő–Csiki Janka–Komiszár Vanda–Kovács Beatrix–Mándli Zsolt–Nagy Márton–Tokárszky Máté–Tóth Gergő–Szalai Lotti
hétfőn 9.00–13.00 Mesterkurzus – Szilvágyi Sándor, eötvös József (Ferencsik Zeneiskola); 15.00–17.00 dr. Pásztor Zsuzsa előadása: A zenei foglalkozási ártalmak meg-előzése; 19.30 Venti Chiavi Guitar
Trio koncertje (Kisfaludy Galéria) ritter Zsófia–Tóth álmos–Kormos Balázs–Arturo Zeballos (Argentí-na)
kedden 9.00–13.00 Mesterkurzus – Szilvágyi Sándor, Arturo Zeballos (Ferencsik Zeneiskola); 15.00–17.00 VIII. Váci Országos Konzer-vatóriumi Gitárverseny győztesei-nek koncertje. Fellép: Bauer Dávid, Bogdányi roland, Tátrai Farkas, Tokárszy Máté; 19.30 Pavel Kukhta (Belorusszia), a 2015. évi Heinsbergi Nemzetközi Gitárver-seny győztesének koncertje a Kis-faludy Galériában
szerdán 9.00–13.00 Mesterkurzus – Csáki András, Pavel Kukhta (Ferencsik Zeneiskola); 15.00–17.00 dr. Lénárt ágota sportpszi-chológus előadása; 19.30 Hedvika Svendova (Csehország), a 2015. évi Bécsi Forum Gitarre Nemzet-közi Gitárverseny győztesének koncertje (Kisfaludy Galéria)
csütörtökön 9.00–13.00 Mester-kurzus – Szilvágyi Sándor, Hedvika Svendova; 20.30 Csáki András koncertje a Kisfaludy Galériában
Június 30–július 5., csütörtök-kedd
Kisfaludy Színházi Fesztivál
Jubiláló idősklub
MT n A VKTT egyesített Szociális Intézmény 1-es Idősek Klubjának 30 éves jubileumát ünnepelték múlt héten a Völgyikút utcai idősotthonban, ahol Marton Andrea Pro Meritis-emlékérmet vehetett át Porga Gyula polgármestertől. A rendezvényen műsorral köszöntötte az időseket az idősklub közössége is (képünkön) Fotó: Mátyus
371
27
5
5veszprémi 7 nap plusz2016. JúNIUS 23.
csütörtökön 17.00 A Kisfaludyak – fesztivál megnyitó slide show Praznovszky Mihály irodalomtör-ténésszel (Kisfaludy Galéria); 17.30 A rádiószínház bemutatja: Kisfalu-dy Károly: A kérők
pénteken 20.00 Aranytó – A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös produkció-ja (Balaton Szabadidő Központ)
szombaton 17.00 ragó-Kszel: A hét-próba – Mesejáték a gyerekek aktív részvételével (Balaton Szabadidő Központ); 19.00 A Sforzato rézfúvós Kvartett koncertje – Shakespeare-kori muzsika (Vaszary terasz); 20.00 Shakespeare Hős(n)ök kiállítás és performance a Vaszary Galériában.
vasárnap 18.00 Koszorúzás Kisfalu-dy Sándor szobránál; 20.00 Mozart: Figaro házassága – operakereszt-metszet (Balaton Szabadidő Köz-pont), vezényel: Oberfrank Péter Liszt Ferenc-díjas karmester, érde-mes művész, közreműködik: a Men-delssohn Kamarazenekar és Kéri Kitty színművész
BalatonfűzfőJúnius 24., péntek 18 óra
romkerti zenés esték a fűzfőfürdői romtemplomnál, fellép Káplán György énekművész, tenorista
Csopak
Június 24., péntek 18 óra
A Szőlészeti-borászati régisé-
gek Darnay nyomában című
kiállítás megnyitója a kultúrház-
ban
Június 25., szombat 8 órától
Olaszrizling éjszakája a stran-don: 8.00 Halászléfőző-ver-seny; 18.00 közös koccintás a parton a magyar bor és pezsgő napján; 18.30 Chameleon Jazz Band Acoustic koncert; 20.00 óra Csalóka Péter népi játék; 21.00 Szélkötő Kalamona – a Teleszterion Színházi Műhely
tűzszínházi előadása; 22.00
tűzgyújtás, közös zenélés
Felsőörs
Június 23., csütörtök 19 óra
A recercare régizenei Műhely
koncertje a Prépostsági templom-
ban
LovasJúlius 1–2., péntek-szombat
XVIII. Lovasi Napok a Millenniu-mi Parkban és a Nagy Gyula Galériában
Keressen minketaz interneten:
www.maraton.hu
3714
35
www.mencomp.hu
MENcoMputErMár 22 éve!
Veszprém,Óvári F. u. 2/A • Tel.: 06 88 410404
371531
Gyorsítsa fel gépét ssd-vel!
Laptopok, számítógépek szervize!
120 GB 2,5” SATA3KINGSTON SV300S37A 3 ÉV garanciával 13 100 Ft
240 GB 2,5” SATA3KINGSTON SV300S37A 3 ÉV garanciával 21 500 Ft
480 GB 2,5” SATA3KINGSTON SUV400S37 3 ÉV garanciával 36 000 Ft
Olcsón, irodába vagy játékra:Acer Gateway asztali számítógép 25 000 Ft
AMD X2 255 2x3,1 GHz, 4 GB DDR3, 320 GB HDD,DVD író, 1 év garancia
Része az életünknek!
»Csomagfeladása lakóhelyhezközel»Nincshosszúsorbanállás»Egyszerűárképzés»Általános csomagbiztosítás,max.50.000forintáruértékig»Online csomagnyomonkövetés»Átvételi elismervény
A J Á N L J AÜszi
Napló ügyfélszolgálati iroda:Veszprém, Kossuth u. 10., tel./fax: 88/406-420

6 veszprémi 7 nap plusz 2016. június 23.
A hét sikere
Vb-résztvevő a férficsapat
A Balatonfüredről szegedre igazolt Bánhídi Bence támadja a szerb kaput Fotó: Mátyus
Kettős győzelemmel szerzett részvételi jogot a januári franciaországi férfi kézilab-da-világbajnokságra a magyar válogatott.
DArcsi istVán
Nemzeti együttesünk a selejtező első mérkőzésén 25:26-ra nyert idegenben Szerbia ellen, ami kedvező előjel volt a veszprémi visszavágó előtt.
Nem feltartott kézzel küldte pályára csapatát Dejan Peric, a szerbek szövetségi kapitánya, akit nagy tapssal fogadtak a Veszprém Arénában. Az egykori kiváló kapus eredményes időszakot töltött a királynék váro-sában, ahol egy időben csapatkapitányi tisztséget is betöltött. Elmondta, mindig – még ellenfélként is – jó érzés visszatérni Veszprémbe, a kézilabdá-zás egyik csodálatos fellegvárába.
Szerb góllal indult a mérkőzés, ám erre három magyar válasz érkezett. Jól játszott válogatottunk, fokozatosan növelte
előnyét, ami a 23. percben volt a legnagyobb (14:7). Jelentős vezetése birtoká-ban kicsit visszavett a tempóból Javier Sabaté szövetségi kapitány alaku-lata, ezért az első félidő végére öt (17:12), a máso-dik játékrész 10. percére pedig minimálisra (18:17) csökkent a különbség. Aggodalomra azonban ekkor sem volt ok: újra felpörgött a Lékai Máté által kiválóan irányított együttes, és előbb visszaál-lította a csúcskülönbséget (52. perc: 26:19), majd a félidei differenciával hozta a meccset – 30:25.
Így a magyar válogatott kettős győzelemmel, 56:50-es gólkülönbséggel nyerte a szerbek elleni párharcot. Csütörtökön sorsolják Párizsban a világbajnokság csoportbe-osztását. Válogatottunkat öt közül a negyedik kalap-ba sorolták.
Férfi vb-selejtező, visszavágóMAGYARORSZÁG–SZERBIA 30-25 (17-12)
Veszprém, játékvezetők: Gusko, Repkin (fehéroroszok). MAGYARORSZÁG: Mikler, Fazekas (kapusok), Ancsin 2, Balogh 3, Bánhidi, Császár, Harsányi 5 (1), Ilyés 2, Iváncsik G. 1, Jamali 1, Iváncsik T. 4 (4), Lékai 9, Nagy K. 2, Nagy L., Schuch, Zubai 1. Szövetségi kapitány: Xavi Sabaté. SZERBIA: Ivanisevics, Marjanac (kapusok), Beljanszki, Djukics 3, N. Ilics, Marjanovics, Marszenics 3, Mitrovics 3, Mladenovics, Nenadics 7, Nikolics 1, Rnics, Sesum 1, I. Sztankovics, Sz. Sztankovics, Zelenovics 6. Szövetségi kapitány: Dejan Perics. Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 1/1.
Kerékpáros tanácsok• Kerékpárral csak álló járművek mellett
lehet előrehaladni, a haladó járművek közötti lavírozás már szabálytalan.
• Tilos alkoholos befolyásoltság alatt kerékpározni
• Tilos kerékpározás közben és megállás során is kézben tartott mobiltelefont használni.
• Tilos a behajtani tilos jelzőtáblát figyelmen kívül hagyni. Ha az egy-irányú utcába szemből is be lehet
hajtani, azt mindig kiegészítő tábla jelzi.
• Tilos gyalogátkelőhelyen kerékpározni. Le kell szállni és tolni kell, mert a gyalo-gost megillető elsőbbségi jog a szabályta-lan kerékpárosra nem vonatkozik.
• Tilos a járdán kerékpározni, kivétel 12 éves kor alatt és ha az úttest kerékpáro-zásra alkalmatlan. A forgalom nagysága miatt az úttest nem válik kerékpározás-ra alkalmatlanná.
Autó-motor
Akárcsak tavaly, idén is Herczig Norbert nyerte a Veszprém rallye-t, a magyar ralibajnokság 4. futamát.
DArcsi istVán
A bajnoki címvédő Herczig Norbert és navigátora, Igor Bacigal 3 győzelemmel érkezett Veszprémbe, miután előzőleg nem találtak legyőző-re az egri, a miskolci és a szombathelyi ralin. Nem volt könnyű dolguk, mert az esőzés miatt hatalmas víztó-csák tarkították a pályát, így néha nemcsak autózni, hanem hajózni is kellett az aranyér-
mes párosnak. Végül 15,9 másodperces előnnyel végez-tek az élen. A másodikként célba érkezett Ollé Sándor, Czakó-Budai Annamária duó
a verseny során végig műszaki problémákkal küszködött, így még értékesebb számukra az ezüstérem. A korábban 7 magyar bajnoki címet nyert
Idén is Herczig lett a legjobb a ralin
Herczig norbert 15,9 másodperc előnnyel nyerte a Veszprém rallye-t Fotó: Zwicker
NáluNk Nem csak akc ió vaN, áru i s !
MATRACDEPÓ VESZPRÉMVeszprém, Házgyári u. 1. • www.matracdepo.hu
Telefon: 06(88)325-767, 06(70)953-7260
Ne várd az akciót, csinálj magadnak!Matracok, ágykeretek
akár20%kedvezménnyel!
Az akció a készlet erejéig, illetve visszavonásig érvényes!
371
291

7veszprémi 7 nap plusz2016. június 23.
Autó-motor
Idén is Herczig lett a legjobb a ralin
ifj. Tóth Jánosnak egy dupla defekt miatt meg kellett elégednie a 6. hellyel. Kazár Miklósnak sem az elképzelései szerint alakult a Veszp rém
Rallye, ugyanis a 2. helyen állt, amikor kiesett a verseny-ből, mert a 11. és a 12. szakasz között álló helyzetben autójá-nak hajtott egy busz és kitörte az első futóművet. Így 2 gyorsaságival a vége előtt, kedvező pozícióból kellett feladnia a további küzdelmet.
– Egy rémálom volt – nyilat-kozta a verseny honlapján Herczig Norbert. – Mi men-tünk elől, szét kellett csap-nunk a pocsolyákat, ezért leszakadt a lökhárítónk.
A Veszprém Rallye végered-ménye: 1. Herczig Norbert, Igor Bacigal (Skoda Fabia R5) 1:45:01.4 óra, 2. Ollé Sándor, Czakó-Budai Annamária (Ford Fiesta S2000) 1:45:17.3, 3. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer Evo9) 1:45:42.9.
Herczig norbert 15,9 másodperc előnnyel nyerte a Veszprém rallye-t Fotó: Zwicker
Autós szlalom az arénánál
DI n Összesen 124-en álltak rajthoz a Veszprém Szlalom idei második viadalán, amelyet a minap rendeztek az aréna parkolójában.
Az Sz&T-T Rally Team és az SR Sport szervezésében remekül lebonyolított versenyen ezúttal kategóri-ánként váltották egymást az autók, így a résztvevők és a közönség is jobban tudta követni az eredmé-nyeket. Kiváló pályát jelöltek ki az autósoknak, amelyen szép tempóban lehetett haladni, és nem kellett sűrűn rángatni a kéziféket.
A Veszprém Szlalom abszolút sorrendje az
időeredmények alapján: 1. Kovács Tamás (Trabant), 2. Szabados Károly (Suzuki Ninja), 3. Meszes András (Toyota Starlet). A kategó-riák győztesei: Kandikó Ákos (Trabant, A1), Meszes András (Toyota Starlet, A2), Jantó Attila (Fiat Punto, A3), Osváth Bence (Suzuki, H1), Lovász Róbert (BMW, H2), Bodor Balázs (Trabant, N1), Veingartner Szabolcs (Suzuki, N2), Hegyi László (Opel Calibra, N3), Kovács Tamás (Tra-bant, proto), Badáczy Attila (gokart), Weininger Martin (BMX, junior), Jantó Dori-na (Fiat Punto, női kategó-ria).
Látványos versenyt láthatott a közönség Fotó: szervezők
371
29
2
Cégünk gépkocsik kiskereskedelmével foglalkozó gazdasági társaság. Tevékenységünk során ahasznált autók értékesítésével, továbbá jó állapotú gépkocsik importjával, azok magyarországiértékesítésével foglalkozunk, és ennek során a szükséges szakhatósági, vám- és egyéb eljárásokatvégezzük el. Vállalkozásunk megfelelő szakértelemmel rendelkezik ahhoz, hogy a megbízóink részé-re a kívánságuk szerinti paraméterekkel rendelkező használt gépkocsit leljen fel az Európai Unióterületéről és annak belföldi forgalomba hozatalát elvégezze.
A kiválasztott gépkocsinak díjmentesen utánajárunk, Németország területén ellenőrizzük műszakiés esztétikai állapotát.Esetlegesen meglévő autóját beszámítjuk vagy segítünk annak értékesítésében.
Bizományos autókat várunk telephelyünkre, tárolási és hirdetési díj nélkül.Az értékesítésnek csak akkor van díja, amennyiben azt sikerrel elvégeztük.
Mi az előnye, ha mi áruljuk a gépkocsiját?• hitelt tudunk intézni • takaríttatjuk kívül és belül • autót tudunk beszámítani
Fülöp Krisztián értékesítő 06-30/600-5011Lőrincz Attila értékesítő/autóimportőr 06-30/939-7183Oláh Edina irodavezető/hitelügyintéző 06-30/208-2700
E-mail címeink: [email protected], [email protected]
Munkatársaink célirányosan állnak az Önök rendelkezésére.
8200 Veszprém, Pápai út 42. (Csatári benzinkút)
3715
29
Autó-Forrás Kft.Hyundai, Fiat, Alfa Romeo márkakereskedésVeszprém, Észak-keleti útgyűrű 8. • Tel.: (88) 577 660
3713
04
• Márkafüggetlenkarosszériajavításgyári technológiával,húzatópaddal
• Minőségi fényező-anyagok
• Biztosítási ügyintézés
8 veszprémi 7 nap plusz 2016. június 23.
mT n Közel ötezren vettek részt a Continental családi napján múlt szombaton a Schönherz-pályán, de lehető-ség volt gyár- és tesztpálya-látogatásra is. A családi nap résztvevőit kora délután Henning Döll ügyvezető igazgató is köszöntötte, aki díjakat is átadott a dolgozók-nak. A hűségdíj bronz foko-zatát Ihász Norbert és Belez-nai Judit, ezüst fokozatát Barabás György és Földesi Andrea, arany fokozatát Lampért Veronika és Lükőné Horváth Tünde vehette át az igazgatótól.
Hűségdíjak a családi
napon
Henning Döll ügyvezető igazgató Fotó: Mátyus
Állás
Tejtermékeket gyártó és forgalmazó
PANNONTEJ ZRT.VESZPRÉMI TELEPHELYÉRE
ÚJ FELTÉTELEKKELmunkatársakat keres 12 órás éstöbbműszakos munkarendbe:
TEJTERMÉKGYÁRTÓ SZAKMUNKÁS,TARGoNcAvEZETő és
cSoMAGoLÓ (BETANÍToTT MUNKA)
Amit kínálunk: havi prémium törvényi előírásnál magasabb műszakpótlék speciális sajtüzemi pótlék előrelépési lehetőség új munkatárs ajánlásának díjazása étkezési utalvány egészségpénztári hozzájárulás önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás 13. havi fizetés
PÁLYAKEZDŐK JELENTKEZÉSÉT IS VÁRJUK!A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni:
Pannontej Zrt.8200 Veszprém, Kistó u. 9. vagy
371300
Tejtermékeket gyártó és forgalmazóPANNONTEJ ZRT.
veszprémi telephelyének üzemeibe
Műszakvezetőpozícióba hosszú távra munkatársakat keres.Főbb feladatok: termelés irányítása termelési tervek alapján hatékony gyártási folyamat
megszervezése, ahhoz szükséges gyártási anyagokbiztosítása
a területen működő ISO/IFS szabványok,munkavédelmi szabályok betartatása
részvétel a szabványok szerinti folyamatokkidolgozásában
termeléselszámolás elkészítése projektekben való részvétel (TPM+)
Elvárások: szakirányú középfokú végzettség élelmiszeriparban/vegyiparban/vendéglátásban
szerzett vezetői tapasztalat kreativitás felhasználó szintű számítógépes ismeretek (excel,
word) jó elemző készség rugalmasság nagy munkabírás jó kommunikációs készség
Előny: SAP vállalatirányítási rendszer ismerete
Munkavégzés helye: Veszprém
Ha úgy érzi, megfelel az elvárásoknak, várjuk jelentkezésétrészletes szakmai önéletrajzzal, fényképpel, fizetési igény
megjelölésével az [email protected] címre.
371296
Varrónőketés
könnyű betanítottmunkára
kollégákat keresünk azonnali kezdésselelvárások:• jó kézügyesség• éles látás• monotonitástűrésamit a kiemelt béren felül kínálunk:• maximum 30%-os teljesítménypótlék• havi és féléves cafeteria• jelenléti bónusz
Jelentkezzen még ma!hívjon minket vagy küldjön SmS-t, és mi visszahívjuk:
88/400-453; 20/929-2430vagy küldje el önéletrajzát e-mailben:
Veszprém, Ady E. u. 3. – a belvárosi körforgalomnál
M-K. R. Sz.: 3440/2001 A. Ny. Sz.: NAIH 73314/2014.; NAIH-85575/2015.
2 MŰSZAKOSMUNKAHELYEK
3709
09
betanított munkák:
• oPerátor• kÉZI öSSZeSZereLő• FröCCSöntőGÉP-keZeLő
Jelentkezés:hívjon minket vagy küldjön SmS-t, és mi visszahívjuk:88/400-453; 20/929-2430vagy küldje el önéletrajzát e-mailben:[email protected]

FIX, HOSSZÚ TÁVÚMUNKAHELYEK
Az alábbi munkakörökbe AZONNALI KEZDÉSSELkeresünk munkatársakat
3709
083
7118
9
ANyugalom Kft.vizsgával vagy
mentességgel rendelkező
keres éves foglalkoztatásraVeszprém és Veszprém közvetlen
környéki munkahelyre.Jelentkezni lehet
a 88-577-050 telefonszámon.
mentességgel rendelkező
keres éves foglalkoztatásra
vagyonőröket
AKCIÓ!MASSZŐRKÉPZÉSEKindulnakVeszprémben,Tapolcán,Keszthelyen,Hévízenjúliusvégétől.MUNKAVÁLLALÁSRA alkalmasitthon és az uniós országokban
is az oklevél több nyelvű(angol,német)TANFOLYAMÁRAK:
Talp reflexmasszázs: 38.000 FtNyirokmasszázs: 38.000 Ft
Svéd frissítőmasszázs: 35.000 Ft
Mindháromra részletfizetés és kedvezmény!!
őővveebbbb ii oo áá iióó::30 30-21- 87
(Nyilv.szám:007
77-201
2)
Marsal,Kft. veszprémi autószalonja és szervize felvételt hirdetpénztáros és autószerelő
munkakörbe.
Amit kínálunk:- teljes munkaidős foglalkoztatás,-teljesítményarányos jövedelem,- folyamatos képzés lehetősége.
Elvárásaink:- középfokú gazdasági végzettség
- büntetlen előélet
Elvárásaink:- szakirányú szakmai végzettség
- gépjárművezetői engedély
A fényképes önéletrajzot tartalmazó jelentkezéseket az [email protected] e-mail címen várjuk.
371
82

9veszprémi 7 nap plusz2016. június 23.
CSALÁDI HÁZ
Eladó tulajdonostól Veszprém Ju-taspusztán (Major u. 25. alatt)940nm telken összközművesí-tett, Bramac-cseréppel fedett,5szobás, 2fürdőszobás, 3szintescsaládi ház. Alsó szinten garázs,műhely, tároló. Ára: 20,9MFt30-367-0102
371424
Öskün 3szobás kertes ház mű-anyag ablakokkal, közös bejá-rattal eladó 7MFt vagy elcserél-hető kisebb lakásra. 06-70-284-9296
Felsőörsön felújítandó kis házzsákutcában 733nm telken7,5MFt eladó. (nem kiadó) Ér-deklődni: 8-18-ig 06/30/238-3416
Csopakon 138nm-es, felújított,hőszigetelt ingatlan 300nm te-lekkel, egyedi balatoni panorá-mával tulajtól eladó. 29,5M 06-70-2026-730
Zirctől 5km-re kistelepülésen3120nm lévő hétvégi ház ga-rázzsal, tárolókkal gyümölcsös-sel teljes berendezéssel eladó.06/30/503-3239
Ősiben ház eladó, 2szobás, ge-rendás, nagy terület. Gazdál-kodhat, építhet, villany, víz, gázvan. 5,7M 88-496-282
Veszprémben, Pöltemberg utcá-ban 120nm-es, 2007-ben épült,azonnal költözhető sorház ga-rázzsal eladó! 06/20/214-9555
Veszprémben szélső sorházrészaz Ady Endre utcában eladó,(150nm) felújított állapotban,nagy telekkel. 06/30/946-1885
Veszprém belvárosában, SZTKközelében 72nm-es családi ház619nm telekkel, garázzsal sür-gősen eladó. 06-20-2149-555
Veszprémben csendes utcábanigényes sorház eladó vagy bú-torozottan kiadó. Tel: 06-70-432-0814
Alkalmi vétel! Gyulafirátóton4szoba+nappali társasház800nm-es telken eladó. 70-320-1196
Veszprémben három lakástadunk 32Millióért, három ga-rázzsal, 728nm telekkel. 06-30-218-0000
Vilonyán 80nm-es családi ház,nagy telekrésszel áron alul el-adó, azonnal beköltözhető.10.000.000.- 06-70-588-3599
Veszprémben jó állapotú, négy-szobás, nappalis, 200nm-es, há-romszintes sorház 150nm kert-tel eladó. Érd.70-336-0965
Veszprémben, az Alkotmány ut-cában sorház eladó 30-351-3303
Olaszfaluban 100 nm alapterüle-ten rendezett családi ház zöld-övezetben eladó. 30-790-1544
Keresek sürgősen eladó sorházatVeszprémben. Köszönettel vá-rom hívását. 06-20-2149-555
Balatonalmádiban exkluzív csa-ládi ház eladó.. 06-70-432-0814
A VALEONÁL A HELYED!
Amit kínálunk:• kiváló munkakörnyezet • támogató közösség
• folyamatos és magas színvonalú képzési lehetőségek• alapbéren felül 13. havi fizetés • étkezési hozzájárulás+cafeteria • útiköltség hozzájárulás • sporttámogatás
• iskolakezdési támogatás
Itt szereplő és további állásajánlatainkrészleteit megtalálod a www.valeo.hu oldalunkon!
Jelentkezés: Molnárné Majer Edinánál [email protected] címre elküldött önéletrajzzal
vagy a 06-88/540-673-as számon lehetséges.
OPERÁTOR
Ha fontos számodra, hogy stabil munkakörnyezetbendolgozz, ahol van számodra fejlődési lehetőség, akkor
Munkatársakat keresünk az alábbi munkakörbe:szakasszisztens kollégát
diákokathostess munkakörbe
A balatonfüredi Aranyhíd patikába keresünkexpediálásban jártas, betegközpontú,
folyamatos fejlődésre és tanulásra törekvő
szakasszisztens kollégátmielőbbi munkakezdéssel.
Jelentkezésüket szakmai önéletrajzzala [email protected] e-mail címen várjuk.
((TTeell:: 3300//228899--99995533))
A balatonfüredi Aranyhíd patikába keresünklendületes, igényes megjelenésű,
jó kommunikációs képességgel rendelkező
diákokathostess munkakörbe
július és augusztus hónapokra.Feladatok:• Vásárlók fogadása, irányítása• Segítség a vásárlóknak a termékek megtalálásában• Segítség a vásárlóknak a gyógypapucsok,
szemüvegek felpróbálásában• Polcok rendben tartása, feltöltése• Árak ellenőrzése
Mit kínálunk:• Korrekt bért napi 8 órás munkáért• Távolsági bérlet térítését• Étkezési utalványt• Rugalmas beosztást
Előny:• Német nyelvtudás
Jelentkezésüket fényképes önéletrajzzala [email protected] e-mail címen várjuk.
371
40
5
ÁLLÁST KÍNÁL
Csopaki strandon levőkézműves üzletünkbepultos-felszolgálómunkatársakat keresünk,
családias légkörbe,kellemes környezetbe,kiemelt fizetéssel.
Érdeklődni: Ódor Borbála+36-20-441-5003
37
00
61
Veszprémi pénzintézet irodai, al-kalmazotti munkavégzésre ke-res értékesítést is vállaló, 30 évfeletti, minimum középfokúvégzettségű, kellemes modorúés külsejű hölgyet, esetleg biz-tosítási gyakorlattal, augusztusikezdéssel. Fényképes pályáza-tokat június 24-ig„Megbízható”jeligére Hirdető 8201 VeszprémPf:104.,[email protected]
Siófoki Palace Disco és Pizzerianyári szezonra keres: konyhafő-nököt, szakácsokat, pizzaszaká-csokat, pultoslányokat, mixere-ket. Önéletrajzokat a [email protected] várunk.
Önállóan dolgozni tudó gipszkar-tonosokat, ablakbeépítőket ke-resünk azonnali munkakezdés-sel, kiemelt fizetéssel. 06-20-380-6058
Villanyszerelőket és villanyszere-lő mellé segédmunkásokat ke-resek alkalmi munkákra.Hosszabb távra is. Tel:30-901-9829
Gyógyászati üzletbe munkatár-sat keresünk. Egészségügyivégzettségűek előnyben. Ön-életrajzot:[email protected] kérjük.
Hétvégi munkavégzésre kere-sünk fodrászokat Veszprémbe.(alkalmi munkavállalóként) 06/30/997-5157
Balatonalmádi vendégházba ke-resek takarításhoz, reggelizte-téshez fiatal diáklányt, azonnalikezdéssel. 06-20-433-2312
Konyhalányt, pincért azonnalikezdéssel felveszek Balatonraszállással. Versenyképes fizetés.30-217-8004
Pultost, szakácsot felszolgálót, fu-tárt keresünk veszprémi ven-déglátóhelyekre, éves állásra.+36-20-420-7785
Zöldség-gyümölcs árusító höl-gyeket azonnali kezdéssel, ki-emelt bérezéssel felveszekVeszprémben. 06-70-672-0808
Veszprémi építőipari cég kőmű-vest, segédmunkást keresegész éves foglalkoztatásra. 06-20-3477-646
Nyílászáró beépítőt és fizikaimunkaerőt felveszek. Kiemeltfizetéssel. 06-70-360-7212
Szakácsot, ételkiszállítót keresekveszprémi pizzériába fő- és má-sodállásba. 06/30/537-8433
Alsóörsi strandon büfébe kere-sünk szakács kisegítő fiút, fa-gyis lányt Érd:06-70-409-9376
Pultost keresünk veszprémi ven-déglátóhelyre, állandó hétvégiállásra. +36-20-4207785
Takarítónőt 17:00-20:00 óra kö-zötti munkára felveszek. Érdek-lődni: 06-30-400-4390
Veszprémi zöldség-gyümölcs üz-letbe eladót és férfi rakodót fel-veszek. Érd: 20-954-1110
Pizzafutárt veszprémi munka-helyre felveszünk. Érdeklődni:06/70/382-4859
ÁLLÁST KERES
Szakács, vendéglátó, üzletvezető,kereskedő, boltvezető végzett-séggel, 12év ausztriai gyakor-lattal éves munkát keresekVeszprém, Balatonalmádi kör-nyékén. 30-839-7095
Megbízható hölgy, 48éves, taka-rítást vállalna Veszprém és kör-nyékén. 06-30-3768-822
Veszprémben, Diósy M. utcában1+2félszobás lakás eladó. Te-hermentes, új nyílászárok, fémbejárati ajtó. Érdeklődni 18óraután 06/30/237-3298
Veszprémben eladó egy 2 és félszobás panellakás zöldövezet-ben. Négyemeletes tömb elsőemeletén. K-NY-i fekvésű, telje-sen felújított, klímás lakás.Irányár:14,9M Érd:30-314-8492
Veszprémben az Egyetemváros-ban kívül-belül igényesen fel-újított, 53nm-es, kétszobás, er-kélyes, 3.emeleti téglalakás ma-gánszemélytől eladó. Érd: 20-344-1395
Munkácsy Mihály utcában eladó1,5szobás, 44nm-es, első eme-leti, beépített erkélyes, szép ál-lapotú panellakás. Ára:10MillióÉrdeklődni:06-20-535-1969
Veszprém, Haszkovó lakótelepenfelújított, költözhető, 7.emeleti,54nm, 2szobás lakás eladó. Ér-tékegyeztetéssel garzon csereis érdekel. 20-959-1722
Veszprémben, egyetem város-részben 1szobás, 37nm-es,földszinti téglalakás azonnalköltözhetően eladó. 06-20-2149-555
Veszprémben, egyetemi város-részben 1,5szobás, földszinti,igényesen felújított, egyedi fű-tésű téglalakás eladó. Iá: 15,4MÉrd: 30-493-0291
LAKÁS
Veszprémben eladó a Haszkovóutcában egy 52nm-es, elsőemeleti, 2szobás panellakás,nyílászárók műanyagra cserél-ve, az épület hőszigetelt. Irány-ár:8,5MFt Érdeklődni: +36-30-440-6280
Veszprém Egyetemvárosbanzöldövezeti, 2szobás téglalakásközvetlen tulajdonostól eladó.Alacsony rezsi, felújított álla-pot, tehermentes, nagy tároló.Garázsvételi lehetőséggel. 06/30/773-4532
Veszprémben a Sólyi úton négy-emeletes társasházban 2szo-bás, 55nm-es, jó állapotú,nagyerkélyes, zöldövezeti,4.emeleti lakás 13,9MFt irány-áron tulajdonostól eladó. 06-20-359-1876
Veszprémben, Endrődi lakótele-pen található, I. emeleti, 53nm-es, 2szobás, felújított téglalakássürgősen eladó. 06-20-2149-555
Cholnoky lakótelepen frissen szi-getelt 4emeletes háztömbbeneladó 1+3szobás, panorámáspanellakás. A tető frissen szige-telt, a tetőkazán 2-3éves+táro-ló és garázslehetőség 06-30-546-6683 Iá:15M+garázs
Azonnali készpénzfizetéssel ven-nék Veszprémben 1+2félszobáslakást első emeletig vagy kis-méretű sorházat, 20 millió fo-rintig, közvetítők ajánlatát isvárom. 06-20-287-0088 Magán-személy
Egyetemnél, Veszprémben 2szo-bás, extrán felújított, 60nm-es,alacsony rezsijű, 2.emeleti tég-lalakás eladó. Irányár: 20,9MFt+36-20-420-7785
10 veszprémi 7 nap plusz 2016. június 23.
TELEK
Erdőterületem 1ha 057/2hrsz Li-tér mellett Geleméri-erdőben.Gyulafirátót halastó mellettiszántó 2-1,5ha 341/6-10hrsz el-adók. 06/30/623-7176
Csatáron, Venyige utcában telekeladó lakóépülettel, 2db víztá-rolóval, szőlővel, gyümölcsfák-kal. Villany van. T:88-329-365
OKTATÁS
371
183
Szeptembertől ismét indultermészetgyógyász
alaptanfolyamunk.Várjuk előzetés jelentkezését!
szaktanfolyamaink:Kineziológia, Reflexológia,
Akupresszúra stb.Családállító tanfolyam
lesz július 2–3-án.Érd.: 20/944-0984
www.mariannatourist.hu,[email protected]
Gyulafirátóton 806 nm-es építésitelek főutcán eladó. 06/70/705-7923
Csatáron, Vadvirág utcában telekeladó gyümölcsössel, szőlővel88-329-365
OLASZ NYELVISKOLA! Az olasznyelvre szakosodtunk.Veszprém, Sarló utca 2. 30-407-5225
371
44411
Kezdés 2016 tavaszán.Érdeklődni: +3620/298-00-48
www.mintechkft.hu
Veszprém belvárosában,Mester utcában épülő társasházban
lakások eladók
Elindulta 2. ütem
értékesítése is!
Angol nyelvből korrepetálást,nyelvvizsgára felkészítést válla-lok. 06-30-548-3207
Matematika pótvizsgára felkészí-tést vállalok Veszprémben ga-ranciával. 06-70-275-0254
INGATLAN
Elcserélném Almádi, Pint utcá-ban lévő telkem (380négyszög-öl gyümölcsös , szőlő, pince, fa-ház, vezetékes víz, villany)veszprémi 1,5szobás lakásra.20-911-7745
Vörösberényben 610nm zárt-kert, pince, gyümölcsös eladó.06/70/505-0303, 06/88/742-478
Keresünk-kínálunk ingatlanoKat70/3-800-323 www.nivoingatlan.hu
371375
GARÁZS
Veszprémben jó állapotú garázstvásárolnék. Komarov kizárva!Segítő információért sikeres üz-let esetén közvetítői díjat aján-lok fel. 06-30-632-5510
Cholnoky lakótelepen Viola vagyRózsa úti garázssoron vennékvagy bérelnék garázst. Érd:06-30-518-0721
ÜZLET
Garázst bérelnék hosszú távraVeszprémben a Stromfeld utcaivagy az Aradi Vértanúk úti ga-rázssoron.06-20-922-3793
Kereskedelmi kft. saját tulajdon-ban működő üzlettel eladóVeszprémben. A kft., hitel- éspályázatképes 06-30-639-0818
Veszprémben, Margit-templom-nál nagyon szép üzlet eladó-ki-adó. 06-88-325-147, 06-20-516-8464
Veszprémben Szabadság téri iro-daházban iroda eladó vagy ki-adó. 06/30/939-9432
Garázst vásárolnék Veszprém-ben. 06-30-235-5910
Garázst vásárolnék Veszprémben.Tel: 06-20-512-3776
Veszprémben, Március 15.u.-ban68nm-es 1+3félszobás 2.eme-leti panellakás jó állapotban,klímával eladó. Ára:12.800.00006-20-9767-951
Vennék Veszprémben, Vécseyvagy Török Ignác utcában70nm II.emeletig erkélyes tég-lalakást magánszemélyként.06-30-790-1544
Cholnokyn 3szobás, 70nm-es,magasföldszinti lakás, irodánakis alkalmas, kitűnő közlekedésilehetőséggel, családi okok mi-att eladó. 06-20-3482-364
Veszprémben, Jutasi úton 54nm-es, 2szobás, felújított téglalakásazonnal költözhetően eladó.06/20/214-9555
Haszkovó lakótelepen 1+3félszo-bás, 69nm-es, tehermentes la-kás eladó. Irányár: 10,5Millió fo-rint 20-433-8876
Veszprémben, Stromfeld Aurélutca 4-ben, liftes házban,1.emeleti, 36nm-es világos gar-zon eladó. 06/30/253-5085
Veszprémben, Dózsa városrész-ben, 4-es társasházban 2,5szo-bás, 72nm lakás garázzsal el-adó. 06/20/954-0621
Veszprémben Török I.u. 32nm-es,új nyílászárós garzon a föld-szinten, szigetelt épületben el-adó.70-320-1196
Keresek sürgősen eladó 2vagy3szobás lakást Veszprémben!Köszönettel várom hívását! 06/20/214-9555
Veszprém, Török Ignác u. 54nm,kétszobás, 3.emeleti, erkélyeslakás eladó. Azonnal beköltöz-hető, 12MFt 20-245-8306
Veszprémben 4emeletes panel-ban 32nm felújított garzon el-adó. Ár: 9.150.000.- Tel: 06-30-6811-838 délutáni órákban
Veszprém Egyetem városrész-ben, 1,5szobás, 2.emeleti, újnyílászárós téglalakás eladó.06/20/214-9555
Veszprémben Stadion u. 42nmegyszoba étkezős, jó állapotútéglalakás eladó Ár11,1MFt 06/70/420-0809
Endrődin kétszobás, első emeleti,erkélyes, felújított lakás külsőhőszigeteléssel eladó. Érd:30-415-0949
KÖLTÖAbelvárosba, a Polgármesteri Hivat
a korábbi Volksbank helyére
2016. JÚNIUS 30-tól, csütörtöktől
új címünk:
AJKA, SZABADSÁGTÉR 12.Megújult, szebb környezetben,
barátságos ügyintézéssel,vonzómunkalehetőségekkel várjuk
régi és új munkavállalóinkat!
371
38
2
rmesteri Hi
ÖZivatal alá,
ZÜNK!Hivatal alá
MUNKÁT KERES?Hívjonminket,
vagy küldjön sms-t és visszahívjuk:
+36 30 332 5468 I +36 30 531 [email protected]
Veszprémben 3szobás, 75nm-es,erkélyes, egyedifűtésű téglala-kás földszinten, szigetelt épü-letben eladó.70-320-1196
NYARALÓ
Hajmáskéren lakóház 95nm, te-rület 152nm+kert, közös udvar-ban eladó. Irányár:4Millió. Sóly-ban épület 30nm, terület372nm, szőlő 1396nm eladó.30-293-6414
Veszprémben, Egyetem város-részben 2+1szobás, 1.emeleti,kéterkélyes téglalakás garázzsaleladó. 06-20-2149-555
Lovason 3szobás hétvégi ház, víz,villany 1800nm, részben bala-toni panorámával eladó.8,9MFt Érd: 30-822-7674
Egyetemnél 1,5 szobás, erkélyes,egyedi fűtésű téglalakás II.eme-leti eladó. 06-70-320-1196
AUTÓ/MOTOR
Gépjármű kárügyintézés. Se-gítünk, ha összetörte autó-ját, vagy ha nem igazodik kia kárbejelentés, kárügyinté-zés útvesztőiben. Tanács-adásunk díjtalan. Veszprém,Budapest u.72. T:70-334-2976
ALBÉRLET KÍNÁLAT
Kiadó hosszútávra Veszprémbena Budapest úton, a Balaton Plá-zával szemben egy 2szobás,65nm-es ikerházrész bérleti díj130.000+rezsi. Érd: 06-30-528-2527,06-30-788-5414
Alvázvédelem garanciávalvállaljuk személyautók, kis-teherautók alváz- és üreg-védelmét. Veszprém, Buda-pest u.72. T:70-334-2976
Veszprémben kellemes lakásbanszoba kiadó nemdohányzó,megbízható hölgynek. 25ezer-Ft/hó rezsivel, 1havi kaució. 06/30/563-3732
Veszprém belvárosában 2szobás,53nm-es lakás kiadó. 2havi ka-ució előrefizetendő. Tel:30-9193-794
Szoba kiadó Veszprémben rendesfiatalnak. 06-20-453-8836
ÁLLAT - NÖVÉNY
10 hetes kiscicák elvihetők! Érdek-lődni: 795-257 vagy 30-311-7689
Eladó fügefacsemeték, virágzó le-ánderek, trombitavirágok. 06-87-340-294, 30-360-7319.
ALBÉRLET KERESÉS
1,5szobás vagy nagyobb garzontkeresek hosszútávra, nemdo-hányzó, megbízható vagyok,állandó munkahellyel. 20-926-0599
Keresek bútorozott kiadó szobátVeszprémben. Nyugdíjas agg-legény vagyok. +36-30-6513-544
Kisebb bútorozott albérletet ke-resek Veszprémben. 30-865-3351
BÚTOR
2db ágyneműtartós heverő na-gyon jó állapotban eladó. 1db8.000, 2db 14.000 06/70/611-2686
TÁRSKERESÉS
64éves veszprémi nő megismer-kedne független, nem dohány-zó, 64-69éves férfival 18-19órá-ig 06/88/407-769 Veszprémiekelőnyben
65/178/80 balesetből felgyó-gyult, dohányzó, keres megér-tő hölgyet berendezett veszp-rémi otthonába. T: 06-30-829-2681 17 óra után.
65/178/92-es férfi útitársat keresintelligens, csinos hölgy szemé-lyében. Aug.29-szeptember 5-ig repülőgéppel, reggelivel ne-szebari üdülé[email protected]
59éves, 164/75 veszprémi nőmegismerkedne 55-63éves,független, nem dohányzó, jó-lelkű férfival. 88-444-780, 20-21óráig
Találjunk egymásra, 35éves lovagkeresi kedves hercegnőjétVeszprémben. [email protected]

11veszprémi 7 nap plusz2016. június 23.
112 krónika
Részegen akarta átúszni a tavat
Egy ittas férfi próbált meg átúszni Szántód és Tihany közt, a vízimen-tőknek kellett kihúzni a vízből – közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivő-je. Tar Mihály elmondta, hétfő hajnalban 5 óra 49 perckor kaptak bejelentést a vízirendészettől arról, hogy horgászok láttak egy szemmel láthatóan ittas férfit ruhában a vízbe menni Szántódon, úszva indulva Tihany irányába. A Rupert Sürgősségi Mentő-
hajó féltávnál Szántód és Tihany közt megtalálta a vízben a fáradtságtól kimerült, ekkor már csak a víz tetején lebegő férfit. A 29 éves budapesti hajlékta-lan férfi csütörtökön gyalog indult Budapestről a Bala-tonra, ahol hétfő reggelre jelentősebb mennyiségű alkohol elfogyasztása után döntött úgy, hogy átúszik Tihanyba.
Partra szállítása után a férfit a mentők kórházba szállították.
Kerékpárt lopottKerékpárlopás miatt
indult nyomozás egy
somlójenői férfi ellen, ame-lyet bíróság elé állítási javaslattal zártak le a rend-őrök – tájékoztatott az ajkai rendőrkapitányság. Mint írták, május 25-én reggelre a 26 éves somlójenői S. B. egy devecseri vendéglátóhely előtti kerékpártárolóból eltulajdonított egy lezárt kerékpárt, úgy, hogy az acélsodrony anyagú kerék-párzárat elvágta. A gyanú-sított a zárat hátrahagyva távozott a helyszínről. A helyi körzeti megbízott széles körű adatgyűjtésé-nek köszönhetően az elkövető kilétét rövid időn belül megállapították a devecseri rendőrök, S. B.-t előállították, az eltulajdo-nított kerékpárt pedig lefoglalták.
Az ügyben a lopás vétség elkövetésének megalapo-zott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrök befejezték, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslat-tal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
Vízimentők a Balatonon Tihanynál, nem messze attól a helytől, ahol a férfire találtak Fotó: Mátyus
SzemüvegkeretFÉLÁRON?
IGEN!
SZEMÜVEGKERET AKCIÓ!
Vásároljon egy pár
1 fókuszú szemüveglencsétfelületkezeléssel
9.770 Ft-értés válasszon félárasszemüvegkereteink közül!szemüvegkereteink közül!
Rendkívüli ingyenes szemvizsgálat! Veszprém, Szabadság tér 6.
Telefon: 88/578-720Nyitva: H.–P. 8.30–17.30-ig, Szo. 9–12-igAz akció 2016. június 1–30-ig, vagy a készlet erejéig érvényes
az üzletben megjelölt szemüvegkeretekre, új, komplett szemüveg vásárlása esetén. További részletek az üzletben.
-50%
371
240
Szolgáltatóikatalógus
AUTÓÜVEGAzonnali cascosüvegkárfelvétel!
Veszprém, Aulich L. u. 9.(Elektro Center mellett)
www.autouvegveszprem.hutel.: 06-30-39-36-200
371371
VEGYES
Középkorú melegszívű, leinfor-málható szociális gondozó ésápoló szívesen gondoskodnahozzátartozó nélküli időshölgyről, úrról, házaspárról egyéleten át. Szeretettel várom hí-vásaikat, egy szeretettel teli,biztonságos jövő reményében.06-20-359-1876
ÓVÁROS ANTIK GALÉRIA régi-ség, festmény, porcelán, bú-tor, ezüst, régi pénz stb.Adás-vétel. Veszprém, Óvá-ros tér 26. [email protected]
Karalábépalánta 3.-Ft, mindentárgy 1000.-Ft: villanyfúró, hű-tőtáska, autó csomagtartó, kézicsomaghordó, vasalódeszka,kézi kasza, fűrész, kapa, gereb-lye együtt, csempe eladó. 06-88-401-085
Camping gázrezsó, 2égőfejes,2kg-os palackkal eladó 12.000.3személyes duplafalú sátor(5kg-os). Elemes, ill. 12V sátor-lámpa. Camping asztal 2szék10.000 06/88/427-699
Scarlett gyümölcscentrifuga új,Thomson DVD újszerű, 150cmmagas Dracena növény, me-chanikus Consol írógép, bevá-sárlótáska kerekes eladó. 06-30-286-0348
Veszünk porcelánt, régi pénzt,jelvényt, borostyánt. AntikVeszprém Zöldház 06/20/922-6606
Takarítógép vasalóval eladó, új.Fagyasztógép, masszírozó fo-telbe való gép, olcsón eladó, 4óra után érdeklődjön 06-70-528-7166
Gorenje kombinált hűtőszekrény(230l+92l) és Thomson színestelevízió eladó. 06/88/405-830Veszprém
Használt akkumulátorát átve-szem 1000.-Ft/darabáron. Ház-hoz megyek. Tel: 06-70-604-5057
Veszprémben, a Dózsavárosbannagyméretű diófa kivágássaleladó. Érd: +36-30-310-2707. Ármegegyezés szerint.
Benzines fűkasza damillal, tárcsá-val, ágykeretek ágyráccsal, éjje-liszekrény, valamint vaslétra el-adó. 70-522-7332
Garázsvásár július 8-án 14-18-ig,július 9-én 10-18-ig. Gyere el ésnézz körül! Veszprém, Dózsavá-ros, Liliom u. 10.
Új kerti fa pavilon eladó (békés-csabai filagória) Tel: 06-30-366-9475
Eladó nagyon jó állapotban HobyCat 16 katamarán 280.000.-Ft30-850-4559
Kecskecsalád, fejőgép, nagymé-retű férfi ruhák és új fekete bőr-zakó eladó. 06/30/489-3609
Bükfürdőn apartman tulajdonjo-ga D épületben olcsón eladó.Érd: 70-2849-046
Bakelitlemezt és CD-lemezt kész-pénzért vásárolok. 06-20-9965-533
Házhoz menő lomtalanítás, taka-rítás, padlástól pincéig. 06-30-881-9724
Eladó egy újszerű, állítható kór-házi ágy. Érd: 30-855-0187
Herendit, ezüstöt, régiséget vásá-rolók. Dr. Sági 06/30/956-1188
VÁLLALKOZÁS
Pedikűr kedvezményesen(2500.-Ft) június hónapbanVeszprémben. Ugyanitttalpmasszázs, cipőfertőtle-nítés. Bejelentkezés: 06/70/940-4243
Tarot tanácsadás! Párkapcso-lat, anyagiak, egészség, pil-lantsunk együtt a jövőbe!06/30/477-2617
Társasházak, üdülők kerté-szeti munkáit vállaljuk! Fű-,sövénynyírás kedvező áron!06/30/335-4837
Kertápolás, gondozás! Fűnyírás,kaszálás, sövénynyírás, kert-ásás, növényápolás, metszésstb. számlaképesen. 30-676-3924
Ismerd meg önmagad! Írás,tenyér, számmisztika. Hívjbátran 06/20/594-1653
Lépcsőház-takarítást vállalVeszprémben számlaképes vál-lalkozó. Érd: 30-601-9208
Fakivágás, visszavágás, bozótir-tás, fűkaszálás. 20-957-2444,www.kk-ev.hu
08097865
Érd: 88/561-770,www.schvederoktatas.hu
Schvéder Oktatási Központ
27 éve – NevüNk a garaNcia
Targoncavezető,Emelőgép-,Földmunkagépkezelő
( E - 1 079 / 2015 /A001 - 3 )
Gépkezelőhatóságivizsga
Induló tanfolyamaink:
(Fnysz.:E-001079/2
015)
37
09
05
TÁRSKERESÉS
55éves 165/62 fiatalos, ápolt nőkeresi hasonló független társát60éves korig. 06-30-562-3342
12 veszprémi 7 nap plusz 2016. június 23.
Képgaléria – Sörfesztivál sok vendéggel Kerékpáros tanácsok• Tizennyolcadikévétbetöltöttszemélyegytízévalatti
gyermeketszállíthatakerékpárpótülésén.• Tizenhetedikéletévétbetöltöttszemélyakerékpárülésén
(bringó,hintó,riksa)akárfelnőtteketisszállíthat,avázonésegyébmódontörténőszemélyszállítástilos.
• Kerékpáronoldalranemkinyúló,előrevagyhátraegyméternélnemhosszabbankinyúló,avezetőtavezetésbennemakadályozótárgyatszabadszállítani.
MTnHétvégén rendezték meg Veszprémben a iV. Veszprémi sörfesztivált. A sörkülön-legességek mellett koncertek és családi programok várták az érdeklődőket, a jó időben sokakat vonzott a program Fotók: Mátyus
371
38
8
Fakereskedés Veszprémben
Építkezéshez, felújításhoza faanyagot keresse nálunk!
beVezető áron kínálunkfenyő fűrészárut, osb-lapot.
Veszprém, Csillag u. 13. • Tel.: 30-7038139
3709
12
www.sopronbank.hu
Tel.: +36 88 620 400
f
CSOKesetén is tudjuk, mi számít!Tervezze velünk újra otthonát az akár 10 millióforintos lakáscélú támogatás segítségével!Részletekért látogasson el bankfiókjainkba vagyhonlapunkra. A hirdetésben szereplő családiotthonteremtési kedvezmény MagyarországKormánya által nyújtott támogatás.
VESZPRÉM Szabadság tér 8.
371
52
8
www.prohuman.hu
ÁLLÁSLEHETŐSÉG? PROHUMAN!725 forintos alap órabér, határozatlan idejű,hosszú távú szerződés és szerződéses járat.A próbaidőt követően szabályzat szerinti prémium, cafeteria,karácsonyi jutalom és a vállalati célok elérése esetén pedig
éves nyereségrészesedés.
Jelentkezzen és jöjjön el hozzánk tesztírásra, Veszprém egyik legnagyobb,autóalkatrészeket gyártó cégéhez.
Tesztírási időpontjaink:hétfő: 9.00, szerda: 9.00, péntek: 9.00
Helyszín: 8200 Veszprém, Megyeház tér 2.Elvárás: általános iskolai végzettség,büntetlen előélet, 18. életév betöltése
[email protected]; 70/6655251; Facebook: Allasok.Veszprem.Prohuman/
371
29
9
Szeretne jóval többet keresni,mint a minimálbér?
Veszprém,Szabadság tér 6.Telefon: 88/578-720
Nyitva:H–P: 8.30–17.30-ig,
Szo: 9–12-ig
3371
25
3
aVeszprémi 7 Napoptikai partnere
37
09
03
E-lEarning lEhEtőség!
KRESZ2hétalatt!kezdés:
június 27., 9 óra
AUTÓSISKOLA„B” kat. tanfolyamot indít
június 28-án, 30-án
16 órakor.
Az első KRESZ vizsgátfizetjük!
Veszprém, ady E. 7/B fsz.6.
Levendula ÜzletházInformáció:06-20/9946-437
06-30/9215-189
turelmesautosiskola.hu
37
091
5
BíróAutós-Motoros IskolA
06-30/92-95-102www.birosuli.hu
371
42
5
Akciós tanfolyamot indítBalatonfüreden június28-án, kedden16órától
az Eötvös ÁltalánosIskolában, Noszlopy u. 2.