A vándorsólyom (Falco peregrinus) a madarak (Aves) osztályának a sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjába tartozó faj, Angola és az Egyesült Arab Emírségek nemzeti madara.

A vándorsólyom a sólyomfélék családjának az egyik legnagyobb elterjedési területtel rendelkező képviselője. Mérete körülbelül akkora, mint egy nagytestű varjúé. Kékesszürke háta, hófehér alapon sorokba rendeződött fekete, csepp alapú pettyes hasi része és fekete feje van, amelyen szintén fekete „bajusz” húzódik. Mint minden madárevő ragadozó esetében, a vándorsólyomnál is észrevehető a nemi kétalakúság: a tojó jóval nagyobb, mint a hím. A vándorsólyom főleg a sebessége miatt ismert, mivel zsákmányszerzéskor irányított zuhanórepülés közben képes elérni a 322 km/h-t, és ezzel a Föld leggyorsabb állata.

Költőterülete az arktiszi tundrától a trópusokig terjed. Majdnem a teljes Földön megtalálható, kivéve a sarki területek leghidegebb részeit, az igen magas hegységeket, a legforróbb esőerdőket és Új-Zélandot. Ezzel a világ legelterjedtebb ragadozómadara. A madár magyar, angol és tudományos nevei mind arra a tulajdonságára utalnak, hogy a faj északi populációit alkotó egyedei igen vándorló kedvűek. A természettudósok szerint körülbelül 17–19 alfaja van. Még nem tisztázott, hogy a sivatagi sólyom, más néven berber sólyom (Falco pelegrinoides) külön fajt alkot-e, vagy a vándorsólyom két afrikai alfajának az állományához tartozik.

Bár legfőbb táplálékát a középméretű madarak alkotják, a vándorsólyom kisebb emlősökre, hüllőkre, sőt még rovarokra is vadász ik . Az ivarérettséget egyéves korban éri el. A felnőttek egész életre „házasodnak”, addig hűek egymáshoz, amíg egyikük el nem pusztul. Tojásait a sziklák szélére, újabban a városok tömbházaira is rakja; fészke alig van, vagy egyáltalán nincs. Sok helyen ez a ragadozómadár veszélyeztetett fajjá vált, főleg a nagy hatású rovarmérgek miatt, mint amilyen a DDT is volt. Miután ezt az 1970-es évek elején betiltották, a vándorsólyom állományai újra növekedésnek indultak; ehhez a sikerhez az is hozzájárult, hogy a fészkelőhelyeket védelem alá vonták, és szaporítóhelyekről a vadonba engedtek ember által vagy fogságban tartott madarak által nevelt vándorsólymokat

Vándorsólyom Vándorsólyom

A virágos kőris általában 6–8 méter magasra nő meg, a legnagyobb példányok is legfeljebb 20 méteresek. Törzse szabálytalan alakú, általában görbe, szétágazó, gyakran egész alacsonyan villásodik; lombozata laza, szabálytalan. Lombkoronája laza, kerekded. Kérge fiatalon feltűnően sima, barázdák nélküli (ez segít a magas kőristől megkülönböztetni), idősebb korában rücskösen repedezik – színe világosszürkéről idővel feketésszürkére sötétedik. Az ágak sugarasan szétágaznak, sokszor görbék, csavarodottak (a magas kőris ágai egyenesek). A barnászöld, zöldeszszürke vagy hamuszürke hajtásokat finom paraszemölcsök pontozzák.

Keresztben átellenes levelei páratlanul szárnyaltak, 15–20 centiméter hosszúak, 5–11 (többnyire 7) levélkéből összetettek. A levélkék 1,5 centis nyélen ülnek, tojásdad alakúak, 3–8 cm hosszúak és legfeljebb 2,5 cm szélesek, bőrszerűek, a szélük szabálytalanul fűrészelt, csúcsuk hegyes. A levéllemez a színén középzöld, a fonákán világosabb, és ott a főér mentén rozsdás vagy fehéres szőrök nőnek. A csúcson növő levélke hosszabb az oldalsóknál. A levélnyél 3–8 cm hosszú, gyakran finom szőrök borítják. Őszi lombja a sárgától a liláig sokféle színárnyalatban pompázik.

Világosszürke rügyei télen nemezesen szőrösek. A szürke csúcsrügyek nagyok, gúla alakúak, míg a szürkésbarna hónaljrügyek kisebbek, gömbölydedek, két pikkelyük van.

Sárgásfehér, dús bugavirágzata az új hajtások végén, laza, hófehér, pamacsszerű tollbokrétában nyílik, majd hamar lehullik. A virágok csészéje négyhasábú, négy, kb. 6 cm-es sárgásfehér sziromlevéllel, amik alapjuknál párosával összeforrtak. Termése 2-3 centiméter hosszú, lecsüngő, lándzsa alakú szárnyas lependék, kissé lekerekített csúccsal, beérve sárgás-barnás színű.

Ellentétben a család többi honos fajától a virágos kőris a szélbeporzásról a rovarporzásra történő áttérés egy tipikus példája.

Virágos kőris

A szitakötők (Odonata) lárvakorukban édesvízben fejlődő, ragadozó rovarok. Jellemző rájuk a nagy, összetett szem, a két pár erős, átlátszó - egyes fajok esetében színes - szárny és az elnyújtott, hosszúkás potroh. Tökéletlen átalakulással fejlődnek ki, ugyanis nincs bábállapotuk.

Szinte minden fajuk lárvája vízben fejlődik. Az imágó hosszabb-rövidebb időre elszakad ettől az élettértől, ahová csak szaporodni tér vissza. A megtermékenyített petéket a nőstény vagy közvetlenül a vízbe rakja, vagy valamilyen tojókészülékkel a vízinövények szöveteibe, közvetlenül a mederfenék üledékébe, netán a part menti, nedves talajba. A vízbe kerülő petéket többnyire kocsonyás burok védi és rögzíti az aljzathoz.

A lárva fajonként rendkívül különböző ideig fejlődik és ezt jelentősen befolyásolják a külső körülmények. A kisszitakötők (Zygoptera alrend) lárvái többnyire egy évig fejlődnek, de egyes fajaik már nyáron további nemzedéket hozhatnak létre, más fajok két év alatt fejlődnek ki. Az egyenlőtlen szárnyú (nagy) szitakötők (Anisoptera alrend) fejlődése 2 hónaptól 4 évig tarthat. Melegebb éghajlaton általános szabály, hogy minél rövidebb idő alatt fejlődik ki a lárva, annál tovább él az imágó, de a Kárpát-medencében honos fajok imágói – az erdei rabló kivételével – ősszel elpusztulnak.

Szitakötők

A süngomba első ránézésre úgy néz ki, mintha egy bozontos állat lenne, vagy mint egy Kínában őshonos majomfaj képviselője, ezért a kínaiak „majomfej gombának” is nevezik. A fehér illetve krémszínű puha tüskékkel borított gomba különleges kinézete ihlette a “süngomba” vagy „oroszlánsörény gomba” nevet is. Ennek a gyógygombának nem csak a kinézete különleges, hanem az íze is kitűnő, amelyet annak a 32 féle aromaanyagnak köszönhet, amit tartalmaz.

A süngombát a tradicionális kínai népgyógyászatban nem csak aromái, hanem gyógyító tulajdonságai miatt is becsülik. Mivel a gomba kiegyensúlyozó hatással bír a pszichére és a közérzetre, többek között stressz és különböző megterhelések esetén is bevetik. A gyomor- és béltraktusra gyakorolt előnyös befolyását is megfigyelték, ezért a süngombát gyomornyálkahártya-gyulladás vagy gyomor- és bélfekély esetén is használják.

Az újabb kutatások különösen érdekesek, amik bizonyítják ennek a gyógygombának az idegsejtekre gyakorolt előnyös hatását. Az „erinacin” nevezetű bioaktív anyagokról kimutatták, hogy elősegítik az idegsejtek regenerálódását, az idegrostok növekedését. Így a süngomba egy potenciálisan hasznos kiegészítő terápiás lehetőséget kínál az olyan idegrendszeri megbetegedések terén mint pl. az Alzheimer-kór, Parkinson-kór, vagy a sclerosis multiplex. A depresszió, idegesség, alvászavarok, stressz esetén is pozitívan tud hatni ez a gomba. Az azonosított erinacinoknál fájdalomcsillapító és antibakteriális hatást is megfigyeltek. A süngomba a gyomor és bél nyálkahártyájának irritációja illetve betegségei terén is jó hatással rendelkezik, a klinikai kutatások kimutatták, hogy alkalmazása gyomornyálkahártya-gyulladás esetén a panaszok enyhüléséhez vezetett. Ezen kívül ez a gyógygomba tumorellenes tulajdonságai és a zsíranyagcserére gyakorolt előnyös befolyása miatt is érdekes.

SüngombaSüngomba

Földikutya

A nyugati földikutya (Nannospalax leucodon) eszmei értéke 1 000 000 Ft. A sztyeppterületeket kedveli, a nedves, mocsaras élőhelyeket pedig kerüli. Az utóbbi évek kutatásai alapján kiderült, hogy Magyarországon három faja fordul elő, de mindegyik nagyon ritka, kihalással veszélyeztetett. A felszínre csak nagyon ritkán jön fel és kifejezetten magányos állat. Nincsenek fülkagylói, és redukált szemét bőrhártya borítja. Szaporodási időszaka március-áprilisra tehető. Táplálékát növényi gyökerek alkotják, tehát ő inkább lehetne a kertek kártevője, viszont lakott területeken ma már szinte nem is fordul elő. Fokozottan védett faj.

A közönséges kószapocok (Arvicola terrestris) eszmei értéke 500 000 Ft. Régebben főként a vízpartok, mocsaras területek lakója volt, ma már viszont kertekben, művelt területeken is előfordul. Magvakkal és gyökerekkel táplálkozik. Április és október között három-négyszer ellik, és családi kötelékben él. A vándorpatkány (Rattus norvegicus) eredetileg nem volt honos Európában. Lengyel városokban terjedt el először, majd a XVIII. században „hódította” meg a kontinenst. Invazív fajként még az Európában őshonos házi patkányt is kiszorította a legtöbb helyről. Nagy családokban él, ahol szigorú hierarchia áll fenn. Szaporodása szinte egész évben folyamatosan tart, az alomszám hét-tizenegy között változhat, ez az anya kondíciójától függ.

Nyomok a felszínen

Jogosan merül fel a kérdés, hogyan lehet megkülönböztetni a négy faj jelenlétére utaló jeleket. Ez azért lényeges, mert fajspecifikusan érdemes védekezni ellenük vagy inkább elriasztanunk őket, hogy a legjobb hatást érjük el, és az állatok se sérüljenek. Több szempontot ajánlatos egyszerre figyelembe venni annak érdekében, hogy azonosítani tudjuk a kert „hívatlan lakóját” és ehhez elsősorban föld alatti életük felszíni nyomait, azaz a túrásokat kell megvizsgálni.

Földikutya

A kornistárnics Európa nagy részén jelen van, areája egészen Szibériáig húzódik. Élőhelyeinek kiszáradása és átalakulása miatt mindenütt visszaszorulóban van, emiatt védett többek között Lengyelországban, Olaszországban, Romániában és Svájcban is. Németországban már 1980-ban az év vadvirágává (Blume des Jahres) választották. Hazánkban 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 10.000 Ft.

Hazánkban a hegy- és dombvidékeken, valamint az alföldeken is szórványos, hiányzik a Tiszántúl és a Dél-Dunántúl nagy részéről. Kiszáradó lápréteken, hegyi- és mocsárréteken fordul elő. Az utóbbi 50 évben számos korábbi lelőhelyéről – többnyire élőhelyének megszűnése vagy átalakulása (kiszáradása, cserjésedése) miatt – eltűnt.A tompás csúcsú levelei szálasak, csak az alsók szélesebbek, ezért virágtalan állapotban hajtásai beleolvadnak a környező gyepbe. Virágzó állapotban azonban messziről felhívja magára a figyelmet akár 5 cm-t is elérő, sötét égszínkék virágaival.

Népi elnevezései között ismert a tüdőtárnics vagy tüdőfű és a rettegőfű is. A rokon sárga tárnics (Gentiana lutea) régtől ismert gyógynövény. Gyökerét gyűjtötték és használták annak serkentő, étvágygerjesztő hatása miatt. A kornistárnicsot egykor tüdőbaj gyógyítására is használták.

Júliustól szeptemberig virágzik, de egyes virágzó példányaival októberben, sőt akár november elején is találkozhatunk.

Kornistárnics

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2018-ban az elevenszülő gyíkot választotta az Év Hüllőjének.

A gyíkokat hajlamosak vagyunk melegkedvelő állatoknak tekinteni, és a többségükre, köztük a legtöbb hazai fajra ez igaz is. Él viszont egy olyan gyík hazánkban, amely inkább a hűvös, nedves élőhelyekhez kötődik. Szokatlannak számító szaporodásával messzemenőkig alkalmazkodott a hüllők számára nem kedvezőnek mondható alacsony hőmérsékletekhez. Innen kapta a nevét is. Az elevenszülő gyíkról (Zootoca vivipara Lichtenstein, 1823) van szó, amely a Kárpát-medence jégkorból megmaradt, ritka maradványfaja. Erre a kevéssé ismert állatra és természetvédelmére szeretnénk felhívni a figyelmet, ezért az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2018-ban az év hüllőjének választotta.

Az elevenszülő gyíkot egykor hegyi gyíknak is nevezték, ami legfeljebb a történelmi Magyarország határain belül lehetett jogos elnevezés, hiszen akkori magyarországi előfordulási helyeinek többsége a Kárpátok hegyvidékére esett. Sem a jelenlegi országhatárokon belül, sem az elterjedési terület egészén nem igazán illik rá ez a név, hiszen élőhelyeinek jelentős része síkvidéki, arról nem is szólva, hogy léteznek csakugyan a magas hegyekhez kötődő gyíkfajok (pl. az Iberolacerta nem képviselői).

Az elevenszülő gyík inkább a hűvös éghajlatú, mint a magasan fekvő vidékekhez kötődik. Éppen ezért Észak- és Északnyugat-Európa nagy részén a leggyakoribb gyíkfajnak számít. Skandináviában messze átlépi az északi sarkkört, ezzel bolygónk legészakabbra hatoló hüllője. A hegységekbe a déli tájakra szorul, ahol elterjedése felszakadozik.

Legdélebbi populációi Spanyolországban, Albániában, Bulgáriában és a Kaukázusban vannak. Elterjedési területe kelet-nyugati irányban óriási: a spanyolországi Kantábriai-hegységtől és a Pireneusoktól a távol-keleti Szahalin-szigetéig tart, tehát széltében átfogja egész Eurázsiát.

Elevenszülő gyík

Békés fajtájának meghazudtolója, mert hiába tartozik a pontyfélék családjába mégis ragadozó. Izmos és nagy testén vörhenyes uszonyok vannak amik az ívási idő alatt kivörösödnek. A háta sötétzöld néha arany vagy ezüst szinárnyalatokkal. Az testének oldalai ezüstfehér színben csillognak és a hasa fehér. Szemei kicsik de látása igen jó és szája fogatlan, felfelé nyíló. Kisebb méretű pikketyeit a sötét szélük jellemzi. A balin rendkívül érzékeny a szennyeződésekre és a természeti változásokra. Szinte egész Európában megtalálható Dánián és Anglián kívül ahol a balin teljesen kipusztult. Kelet Ázsiában is honos és Iránban is sikeresen honosították. Előfordul a félig sós vizekben is.

Testhossz és tömegA fejlett példányok 50-70 cm-esek és 2-6 kg-osak.

Ívási ideje március-április között zajlik leginkább az erősebben áramló vizekben. A hím 4, a nőstény 5 évesen válik ivaréretté. Az ívás ideje alatt csapatokba tömörül és járja a "balintáncot". Nagy csapatokban vándorolnak az ívási helyükre.

Horgászati szabályozásHorgászati tilalmi ideje: március 1 - április 30Legkisebb kifogható méret: 40 cm, amit 4-5 évesen ér el.

A kisebb balinok planktonnal, később kisebb rákfélékkel táplálkoznak. Amikor elérik a 20-30 cm-es hosszúságot megmutatják a ragadozó mivoltukat és elkezdenek a küszrajokban vadászni. Elfogyasztja szívesen a békát és a vízimadár fiókákat is, Németországban „egérharapónak" is hivják. Nagy erővel ront neki a kisebb halrajoknak de ennek ellenére nagyon óvatos hal és a villantót sokszor messze elkerüli. Szívesen fogyasztják a vízi rovarokat is, ezt a tiszavirágzáskor lehet megfigyelni amikor csapatokban vadásszák a víz felett repülő kérészeket. Táplálkozás alatt a küsz rajokat követve vándorol.

A sporthorgászok nagyra becsülik. Erőteljes rávágásai kitűnő élmény nyújtanak. Ahol több balin vadászik, ott valósággal forr a víz. A balin minden nagyobb vizünkben (Duna, Tisza, Körösök, Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó) előfordul de leginkább az örvénylő, rohanó vizeket, a tavakban a növényzetmentes nyílt vizet kedveli. Hátúszójával jellegzetes alakú barázdákat szánt a vízen. Tanulékonysága miatt a horgászata népszerű horgászvizekben nehéz.

Horogra főleg az 1-2 kg-os példányok akadnak. Horgászható a pisztrángozáshoz is használt műlegyezéssel, villantóval, vízigolyóval úsztatott csalihallal vagy szivarólommal felszerelt műlegyes megoldással de rákap a csalihalas úszós és fenekezős készségre is. Télen a vermelő halak közül is táplálkozik és eredményesen fogható a lékhorgászattal is.

Balin