vÁr a sÓstÓi vÁr2 2014. oktÓber 3. naprÓl napra a hÉt pénteken adják át az Árpád-kori...

19
5 7 XXI. ÉVFOLYAM 39. SZÁM 2014. OKTÓBER 3. SIKERES VÁROS NYÍREGYHÁZA AZ ÉLEN... 16 SZEMLÉLETVÁLTÁS IS KELLETT... A most záruló önkormányzati ciklust értékelõ sorozatunkban Batizi Tamás kabinetveze- tõt faggattuk. Mint kiderül, komoly szemlélet- váltásra volt szükség. 14 10-11 NYÍREGYHÁZA FELKÉ- SZÜLT. Nyíregyházára érkezett a KAVOSZ Zrt. országos fórumsorozata, amelynek központi témája a 2014 és 2020 közötti uniós pályázati lehetõsé- gek kihasználása volt. FELAVATTÁK AZ ÚJ ONKOLÓGIAI TÖMBÖT. Átadták a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház új onkológiai tömbjét. További osztályokat, központi várót és fizikoterápiás helyiséget alakítottak ki. Az Idõsek Világnapja alkalmából ünnepségre várták a nyugdíjasokat. A Bujtosi Szabadidõ Csarnokban meg- tartott rendezvényen dr. Kovács Ferenc polgármester bejelentette: októberben Nyíregyháza minden nyug- díjasa kedvezményes belépõvel veheti igénybe a Júlia fürdõ és a Fürdõház szolgáltatásait. Több generáció találkozott Nyíregyházán az Idõsek Világnapja alkalmából megtartott ünnepségen. A nyug- díjasokat a Búzaszem Nyugati Óvo- da óvodásai zenés mûsorral köszön- tötték. Az ENSZ közgyûlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idõsek Világnapjává, ez alkalomból Nyír- egyháza önkormányzata minden nyugdíjast meghívott a megújult Bujtosi Szabadidõ Csarnokban meg- rendezett ünnepségre. Dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntõjében azt mondta: az Idõsek Világnapja, ez az egy nap arról szól, hogy felhívja a fi- gyelmünket arra, hogy mindennap figyelnünk kell az idõ- sekre, törõdni, gondoskodni kell róluk. Egyrészt azért, mert TISZTELET AZ IDÕSEKNEK – AJÁNDÉK A VILÁGNAPON amit a fiatalabb generáció élvez, az az õ munkájuk ered- ménye, másrészt pedig tovább kell adnunk azt a szerete- tet és gondoskodást, amit, miközben felnõttünk, gyerek- ként tõlük kaptunk. A polgármester kiemelte: a négyéves önkormányzati ciklusban ezt a szellemiséget próbálták érvényesíteni a mindennapokban. Nyíregyházán az elmúlt négy évben számos fejlesztés történt, köztük olyanok, amelyek a fiatalok és idõsek érdekeit is szolgálják, példá- ul a közbiztonság erõsítése, a közvilágítás fejlesztése, utak és járdák építése, valamint a Bujtosi Szabadidõ Csarnok felújítása is, ahol tavaly az Ovis Ka- rácsonyon a kicsik ünnepeltek, most pedig az Idõsek világnapi ünnepség- nek ad otthont. Dr. Kovács Ferenc hangsúlyozta: az önkormányzati cik- lus elsõ fele azzal telt, hogy rendezni kellett a városban a gazdasági, pénz- ügyi helyzetet, ami után érezhetõ tá- mogatást tudtak adni a nyugdíjasok- nak. Ez megnyilvánult a civil szerve- zetek támogatásában, kedvezményes fürdõjegyek, szociális juttatások biz- tosításával és több olyan rendezvény szervezésével, ame- lyeken az idõsek is nagy számban részt vettek. Nyíregyháza polgármestere nem érkezett üres kézzel, KÖZELEG A HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁS Október 12-én újra a szavazóurnákhoz járulhatunk. Ekkor tart- ják a helyi önkormányzati választásokat. Már minden szava- zásra jogosult állampolgárnak meg kellett kapnia azt az értesí- tõt, amely tartalmazza, hogy ki melyik választókerületben ad- hatja le a voksát a helyi önkormányzati választáson, de a sza- vazóköri beosztás lapunk 9. és 12. oldalán, valamint a nem- zeti választási iroda honlapjáról is megtekinthetõ. Szavazni az tud, aki igazolni tudja majd a személyazonosságát és lakcímét a megfelelõ igazolványokkal. A tavaszi országgyûlési válasz- tásoktól eltérõen, októberben a választópolgárok csak az ál- landó lakóhelyükön vagy a bejelentett tartózkodási helyükön adhatják le voksukat. A legfontosabb választási tudnivalókat, a jelöltek listáját és a szavazólap-mintát az október 10-én megjelenõ Nyíregyházi Naplóban tesszük közzé. OTTHON MELEGE PROGRAM A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatot hir- det fûtéskorszerûsítés (kazáncsere) támogatására; ma- gyarországi lakhellyel rendelkezõ nyugdíjas és nagy- családos magánszemélyek számára új, magas energia- hatékonyságú hûtõ- vagy fagyasztóberendezések be- szerzésére; lakóingatlanok elavult állapotú, gyenge mi- nõségû homlokzati nyílászáróinak cseréjére. A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet be- nyújtani ügyfélkapus regisztrációt követõen a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon. A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati honlapon és az ÉMI Nonprofit Kft. pályázatkezelõ szerv honlapján (www.emi.hu) érhetõ el. Részletesebb tájékoztatás olvasható a www.nyiregy- haza.hu honlapon. az Idõsek Világnapjára ajándékot is hozott. Bejelentette: az Idõsügyi Tanács kezdeményezésére október hónapban a Nyíregyházán élõ nyugdíjasok, lakcímkártyájuk bemu- tatásával a Júlia fürdõben és a Fürdõházban 700 forintos kedvezményes belépõjeggyel léphetnek be. (Részletek a 15. oldalon.) ...mely az országban az egyik legnagyobb. A város és a városüzemeltetés ezzel ked- veskedik most a kicsiknek és szüleiknek, részeként az évek óta tartó játszótérfelújítási és -építési programnak. A fiatalabb mellett az idõsebb generációra is figyel a városve- zetés, errõl címlapképünk alatt olvashatnak, a játszóhelyekrõl pedig a 2. oldalon. Fotó: Máté János VÁR A SÓSTÓI VÁR...

Upload: others

Post on 02-Feb-2020

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

5 7

XXI. ÉVFOLYAM 39. SZÁM2014. OKTÓBER 3.

SIKERES VÁROS NYÍREGYHÁZA AZ ÉLEN...

16SZEMLÉLETVÁLTÁS ISKELLETT... A most zárulóönkormányzati ciklustértékelõ sorozatunkbanBatizi Tamás kabinetveze-tõt faggattuk. Mintkiderül, komoly szemlélet-váltásra volt szükség.

1410-11NYÍREGYHÁZA FELKÉ-SZÜLT. Nyíregyházáraérkezett a KAVOSZ Zrt.országos fórumsorozata,amelynek központi témájaa 2014 és 2020 közöttiuniós pályázati lehetõsé-gek kihasználása volt.

FELAVATTÁK AZ ÚJONKOLÓGIAI TÖMBÖT.Átadták a nyíregyházi JósaAndrás Oktatókórház újonkológiai tömbjét. Továbbiosztályokat, központivárót és fizikoterápiáshelyiséget alakítottak ki.

Az Idõsek Világnapja alkalmából ünnepségre várták anyugdíjasokat. A Bujtosi Szabadidõ Csarnokban meg-tartott rendezvényen dr. Kovács Ferenc polgármesterbejelentette: októberben Nyíregyháza minden nyug-díjasa kedvezményes belépõvel veheti igénybe a Júliafürdõ és a Fürdõház szolgáltatásait.

Több generáció találkozott Nyíregyházán az IdõsekVilágnapja alkalmából megtartott ünnepségen. A nyug-díjasokat a Búzaszem Nyugati Óvo-da óvodásai zenés mûsorral köszön-tötték.

Az ENSZ közgyûlése 1991-bennyilvánította október 1-jét az IdõsekVilágnapjává, ez alkalomból Nyír-egyháza önkormányzata mindennyugdíjast meghívott a megújultBujtosi Szabadidõ Csarnokban meg-rendezett ünnepségre.

Dr. Kovács Ferenc polgármesterköszöntõjében azt mondta: az IdõsekVilágnapja, ez az egy nap arról szól, hogy felhívja a fi-gyelmünket arra, hogy mindennap figyelnünk kell az idõ-sekre, törõdni, gondoskodni kell róluk. Egyrészt azért, mert

TISZTELET AZ IDÕSEKNEK – AJÁNDÉK A VILÁGNAPONamit a fiatalabb generáció élvez, az az õ munkájuk ered-ménye, másrészt pedig tovább kell adnunk azt a szerete-tet és gondoskodást, amit, miközben felnõttünk, gyerek-ként tõlük kaptunk. A polgármester kiemelte: a négyévesönkormányzati ciklusban ezt a szellemiséget próbáltákérvényesíteni a mindennapokban. Nyíregyházán az elmúltnégy évben számos fejlesztés történt, köztük olyanok,amelyek a fiatalok és idõsek érdekeit is szolgálják, példá-ul a közbiztonság erõsítése, a közvilágítás fejlesztése, utakés járdák építése, valamint a Bujtosi Szabadidõ Csarnok

felújítása is, ahol tavaly az Ovis Ka-rácsonyon a kicsik ünnepeltek, mostpedig az Idõsek világnapi ünnepség-nek ad otthont. Dr. Kovács Ferenchangsúlyozta: az önkormányzati cik-lus elsõ fele azzal telt, hogy rendeznikellett a városban a gazdasági, pénz-ügyi helyzetet, ami után érezhetõ tá-mogatást tudtak adni a nyugdíjasok-nak. Ez megnyilvánult a civil szerve-zetek támogatásában, kedvezményesfürdõjegyek, szociális juttatások biz-

tosításával és több olyan rendezvény szervezésével, ame-lyeken az idõsek is nagy számban részt vettek.

Nyíregyháza polgármestere nem érkezett üres kézzel,

KÖZELEG A HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOktóber 12-én újra a szavazóurnákhoz járulhatunk. Ekkor tart-ják a helyi önkormányzati választásokat. Már minden szava-zásra jogosult állampolgárnak meg kellett kapnia azt az értesí-tõt, amely tartalmazza, hogy ki melyik választókerületben ad-hatja le a voksát a helyi önkormányzati választáson, de a sza-vazóköri beosztás lapunk 9. és 12. oldalán, valamint a nem-zeti választási iroda honlapjáról is megtekinthetõ. Szavazni aztud, aki igazolni tudja majd a személyazonosságát és lakcíméta megfelelõ igazolványokkal. A tavaszi országgyûlési válasz-tásoktól eltérõen, októberben a választópolgárok csak az ál-landó lakóhelyükön vagy a bejelentett tartózkodási helyükönadhatják le voksukat. A legfontosabb választási tudnivalókat,a jelöltek listáját és a szavazólap-mintát az október 10-énmegjelenõ Nyíregyházi Naplóban tesszük közzé.

OTTHON MELEGE PROGRAMA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatot hir-

det fûtéskorszerûsítés (kazáncsere) támogatására; ma-gyarországi lakhellyel rendelkezõ nyugdíjas és nagy-családos magánszemélyek számára új, magas energia-hatékonyságú hûtõ- vagy fagyasztóberendezések be-szerzésére; lakóingatlanok elavult állapotú, gyenge mi-nõségû homlokzati nyílászáróinak cseréjére.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet be-nyújtani ügyfélkapus regisztrációt követõen awww.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon.

A részletes pályázati dokumentáció a kormányzatihonlapon és az ÉMI Nonprofit Kft. pályázatkezelõ szervhonlapján (www.emi.hu) érhetõ el.

Részletesebb tájékoztatás olvasható a www.nyiregy-haza.hu honlapon.

az Idõsek Világnapjára ajándékot is hozott. Bejelentette:az Idõsügyi Tanács kezdeményezésére október hónapbana Nyíregyházán élõ nyugdíjasok, lakcímkártyájuk bemu-tatásával a Júlia fürdõben és a Fürdõházban 700 forintoskedvezményes belépõjeggyel léphetnek be. (Részletek a15. oldalon.)

...mely az országban az egyik legnagyobb. A város és a városüzemeltetés ezzel ked-veskedik most a kicsiknek és szüleiknek, részeként az évek óta tartó játszótérfelújításiés -építési programnak. A fiatalabb mellett az idõsebb generációra is figyel a városve-zetés, errõl címlapképünk alatt olvashatnak, a játszóhelyekrõl pedig a 2. oldalon.

Fotó

: Mát

é Já

nos

VÁR A SÓSTÓI VÁR...

Page 2: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3.2

NAPRÓL NAPRA A HÉT

Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót kapott a hét elején.

Lóháton érkezett Nyíregyháza polgár-mesteréhez a Kossuth térre a meghívó,amely a Sóstói Múzeumfaluba, az Árpád-kori falu megnyitójára invitálja. Péntekenünneplik a skanzen fennállásának 35. év-fordulóját, és akkor avatják fel az új látvá-nyosságot. Árpád-kori építményekbõl ala-kítottak ki egy falut, az épületek, a kút és a

ÁRPÁD-KORI FALU NYÍLIKkemence rekonstrukcióját az ásatási meg-figyelések, történeti források és a néprajz-tudomány eredményeit felhasználva készí-tették el.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgár-mestere azt mondta: a skanzenben kiala-kított Árpád-kori falu kulturális és turiszti-kai szempontból is jelentõs.

A beruházás a „Cult-Tour” projekt ré-sze. A Magyarország-Romániai HatáronÁtnyúló Együttmûködési Program többmint 250 ezer euró felhasználásával való-sult meg.

Újabb különleges játszóteret vehet-tek birtokba a gyerekek. Ezúttal Sóstó-gyógyfürdõn készült el hazánk egyiklegnagyobb játszóvára.

Magyarország egyik legnagyobb játszó-várát állította fel a NYÍRVV Nonprofit Kft.Sóstófürdõn. A Blaha Lujza sétányon létre-jött játékvár nagyszerû lehetõséget biztosítkicsiknek és nagyoknak a játékra, és ez na-gyon örömteli – mondta el Kósa Tímea,Nyíregyháza alpolgármestere a Nyíregyhá-zi Televíziónak –, hiszen ez a nagyszerûjátszótér egyszerre 130 gyerek befogadá-sára képes, csodálatos lehetõséget nyújtmindenkinek, aki kikapcsolódásra vágyik.

Bocskai Péter, a NYÍRVV Kft. ügyveze-tõje a játszótér paramétereirõl elmondta:a hattornyú játékon öt csúszdát alakítot-tak ki. A legnagyobb egy 6 méter magasspirálcsúszda, melyet a nagyobb gyerekekkötélen, mászóköveken és létrán közelít-hetnek meg. A legkisebbek egyenes csúsz-dán játszhatnak, amelyhez egyszerû rám-pán lehet feljutni. A várban helyet kapottkét darab három méter hosszú alagút is,amely a bástyákat köti össze, és két lán-cos híd, ahol a gyerekek gerendán, illetvelétrán egyensúlyozhatnak.

A játék természetesen megfelel a leg-magasabb biztonsági elõírásoknak. A ki-vitelezés során arra is figyeltek, hogy a zártelemekre átlátszó, plexi felületek kerülje-nek, melyen keresztül a szülõk követnitudják a gyerekek mozgását. A játszóvár6 évestõl 14 éves korig ajánlott, de van-nak olyan elemei, amelyeket a kisebbek istudnak használni. Az egészen kicsi, 1–4éves korosztály számára pedig a homoko-zó és a bébihinta mellett felállítottak egykis csúszdaházat. A fejlesztés költsége net-tó 13 millió forint volt.

SZÁMOS JÁTSZÓTÉR MEGSZÉPÜL

A játszótéren lebontott, de jó állapotúnégy-, illetve kéttornyú várakat más város-részekben, az Árpád utcán és a Korányiközben állítja majd fel a NYÍRVV.

„LEG” JÁTSZÓTÉR SÓSTÓNNégy további helyszínen: a Sarkantyú,

az Élet utcákon, valamint a Korányi köz-ben és Felsõsimán ugyancsak új játékokathelyeznek el, kombinált játszóvárakat ál-lítanak fel és árnyékolóval ellátott homo-kozókat alakítanak ki. A játékok alá ütés-csillapító talaj kerül, és asztalokat-pado-kat helyeznek el a szülõk számára. Eze-ken a helyszíneken jelenleg a földmunká-kat végzik, valamennyi játszótér felújításabefejezõdik október közepére.

A NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai fo-lyamatosan végzik a városban található 92játszótér karbantartási munkálatait, és min-den évben frissítik a homokozók földjét. Márbefejezõdött a Szántó Kovács János, valamintaz Alma utcai, a Benczúr téri és a Korányiközben található, illetve az Árpád utca 33–35. és 79. szám alatti játszóterek felújítása.A rekonstrukció során lemosták, csiszolták,kijavították és újrafestették a játszótéri esz-közöket, és cserélték a megrongált, baleset-veszélyessé vált játékokat. 2014-ben a ját-szóterek helyreállítására és fejlesztésére nettó34,5 millió forintot fordítanak.

SZEPTEMBER 25., CSÜTÖRTÖK SZEPTEMBER 26., PÉNTEK

BIBLIAKIÁLLÍTÁS A VÁROSHÁZÁNA Kozma Péter megyei kormánymeg-

bízott tulajdonát képezõ Bibliák egyedidarabjait bemutató kiállítás nyílt a vá-rosházán. A tárlatot dr. Semjén Zsolt mi-niszterelnök-helyettes nyitotta meg, aBibliákat pedig Kozma Péter, a megyeikormányhivatal vezetõje mutatta be.

GENERÁCIÓK TALÁLKOZÁSAA Törpe utcai régi rutinpályára vár-

tak minden olyan érdeklõdõt, aki egykellemes délutánt szeretett volna eltöl-teni a lakóközösséggel. A rendezvényenbábszínházi elõadás, óriásbábok felvo-nulása, kézmûves- és zenei programokvárták az érdeklõdõket.

SZEPTEMBER 27., SZOMBAT SZEPTEMBER 27., SZOMBAT

ESÉLYTEREMTÕ NAPTizenegyedik alkalommal tartották

meg a Jósavárosi Értelmiségi Egyesület,a Jósavárosi Görög Katolikus Egyház-község, a Szent Imre Katolikus Alapít-vány, az Elsõ Nyírségi Fejlesztési Társa-ság családi napját.

BORBÁNYAI SZÜRETI VIGASSÁGA kenyérlángos- és a fröccskóstolás

mellett volt zöldségfaragó bemutató is,a színpadon pedig fellépett többek kö-zött Gosztola Adél, a Borbányai Száz-szorszép Néptánccsoport, a Flexi-TeamAerobik Klub és a zumba team.

SZEPTEMBER 27., SZOMBAT

VESZÉLYESHULLADÉK-GYÛJTÉSVeszélyeshulladék-gyûjtést szervezett

a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft.,Nyíregyháza Önkormányzatának Kör-nyezetvédelmi Alapja támogatásával. Ahulladékudvarok mellett a város 9 pont-ján gyûjtötték a veszélyes anyagokat.

SZEPTEMBER 27., SZOMBAT

ÕSZKÖSZÖNTÕCsaládi napot tartottak Kistelekiszõ-

lõben, a Tündérkert Keleti Óvodában.Fellépett a Szabolcsi Koncert Fúvósze-nekar, a Rozsréti Népdalkör és a Tûz-madarak mazsorettcsoportja is, de min-denki talált kedvére való programot.

SZEPTEMBER 27., SZOMBAT SZEPTEMBER 28., VASÁRNAP

SZÍV VILÁGNAPJAA Szív Világnapjának adott helyet a

Kossuth tér. A rendezvény célja az volt,hogy a szív- és érrendszeri betegségekkockázati tényezõire irányítsák a figyel-met. A programok az egészséges élet-módot népszerûsítették.

KENNEDY EMLÉKNAPA Magyar Speciális Olimpiai Szövet-

ség szervezésében Nyíregyháza adottotthont a Kennedy Emléknap program-jainak Magyarországon. A város fõteréna 21 sportág bemutatkozása mellett kul-turális mûsor színesítette a programot.

Dr. Kovács Ferencnek Petrilla Attila nyújtotta át a meghívót

Kósa Tímea

Page 3: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3. 3

KÖZLEMÉNYEK HIRDETÉS

Page 4: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3.4

A HÉT TÉMÁJA AKTUÁLIS

Az Erzsébet-program eddigi eredményeit mutatta bea városházán a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány ku-ratóriumának elnöke. A három évvel ezelõtt indult kez-deményezés két alappillére, a szociális üdültetés és agyermektáboroztatás széles társadalmi rétegeket érint.

Három évvel ezelõtt indult útjára az Erzsébet-program,amely a nagycsaládosoknak, a fogyatékkal élõknek, a gyer-mekeknek és a nyugdíjasoknak kínál pályázati lehetõsé-get arra, hogy évente legalább egy alkalommal üdülhes-senek. A pályázaton való részvétel önkéntes, azonbannémi önerõre is szükség van azért, hogy a jogosultak nesegélyként éljék meg a pihenési lehetõséget. Az elmúlthárom év alatt a magyar lakosság mintegy négy százalé-ka, 400 ezer fõ vett részt a program adta lehetõségeken.Ez európai viszonylatban is kimagasló. Ezért Magyaror-szág Kormánya elismerésben is részesült.

Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványkuratóriumának elnöke a Nyíregyházi Televízió Híradó-jának elmondta, az Európai Nagycsaládosok Szövetsége,ami több mint 50 millió tagot számlál Európa-szerte, aMagyar Kormányt tüntette ki az európai uniós kormányokközül egyedüliként, mint azt a kabinetet, amelyik a leg-többet tett a nagycsaládosokért.

TÍZEZREK PIHENÉSÉT SZOLGÁLJA

Az Erzsébet-program az ország turisztikai bevételének4,5 százalékát teszi ki. 2014-ben 180 ezer általános isko-lás jutott el nyári táborba a program keretein belül. AzErzsébet-program Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében azelmúlt három év alatt több mint 30 ezer embernek bizto-

SIKERES AZ ERZSÉBET-PROGRAM

sított kikapcsolódási lehetõséget. A megyébõl pedig többmint 20 ezren, Nyíregyházáról több mint négyezren ju-tottak el más városokba.

Petneházy Attila országgyûlési képviselõ kifejtette, ez asegítségnyújtás úgy valósul meg, hogy az érintettek nesegélyként éljék meg, hanem a lehetõséget méltósággalfogadják.

Jászai Menyhért alpolgármester arról szólt, hogy négy-száz fürdõbelépõt biztosított a város az idén a programkeretein belül azon nyugdíjasok számára, akik a fürdõketigénybe vették. Az alpolgármester elmondta, Nyíregyhá-za igyekszik hozzátenni olyan szolgáltatásokat, amitõl aprogram még jobban kiteljesedik. Az Erzsébet-program-mal párhuzamosan a város is kínált nyári szabadidõs el-foglaltságot az itt élõ gyermekeknek: 1600-an vettek részttematikus nyári táborban, több mint ezren pedig a szigli-geti gyermeküdülõbe jutottak el.

JÓL HALAD A PIAC FEDÉSEJó ütemben halad a Búza téri piac szabadtéri részé-

nek befedése. A Búza téri piactéren egy 10 pillérenálló térrácsos tetõszerkezet épül.

Dolgoznak a munkagépek a Búza téri piac vásárterén,lefedik a szabadtéri elárusító részt. A munkálatokat Nyír-egyháza polgármestere is megtekintette a napokban, aholelmondta: – Régi igénye a városlakóknak, hogy legyenegy korszerû piacunk. A csarnok már megújult, a szabadterület pedig október végére készül el. Ez egy óriási terü-let, amit azért érdemes befedni, mert nyáron gondot okoza tûzõ nap, de probléma az is, ha esik az esõ. Ezzel végér-vényesen lezártuk azt a korszakot, ami 2010-ig tartott, hogyitt pláza épült volna, ki tudja, milyen befektetõvel. A vá-ros maga épít, saját erejébõl, tavaly a csarnok felújításáratöbb mint 190 millió forintot, a külsõ térre pedig közel150 millió forintot költöttünk, tehát majdnem 350 milliótfordítottunk a piac megújítására – emlékeztetett dr. Ko-vács Ferenc.

Jászai Menyhért alpolgármester, Guller Zoltán, a Ma-gyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnökeés Petneházy Attila országgyûlési képviselõ a sajtótájé-koztatón

Page 5: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3. 5

A HÉT TÉMÁJA HIRDETÉS

Nyíregyházára érkezett a KAVOSZ Zrt. országos fó-rumsorozata, amelynek központi témája a 2014 és 2020közötti uniós pályázati lehetõségek kihasználása volt, akis- és közepes vállalkozások finanszírozásával a fókusz-ban.

Szerzõ: Szoboszlai Tibor

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes állam-titkára a kereskedelmi és iparkamara székházában adotttájékoztatást a vállalkozóknak. A teljes keretösszeg, amitMagyarország 2014 és 2020 között felhasználhat, 12 ezermilliárd forint. Ez két tételbõl áll össze, abból a 34 és félmilliárd euróból, amelyet az Európai Bizottság nyújt ha-zánk számára, és ezt egészíti ki a hazai önrész.

Köztudott, hogy a hazai vállalkozások legnagyobb prob-lémája a tõkehiány, önerõ nélkül pedig a pályázati támo-

NYÍREGYHÁZA FELKÉSZÜLTgatást sem tudják megszerezni. A KAVOSZ Zrt. a Széche-nyi Kártya Programban ezen a területen is segítséget nyújta vállalkozásoknak.

A KAVOSZ Zrt. vállalkozói fórumán részt vett dr. KovácsFerenc, Nyíregyháza polgármestere is. Mint elmondta, amegyeszékhely a fejlesztései során az elmúlt négy évben isélt a pályázati lehetõségekkel, és az önkormányzat felké-szülten várja az unió következõ hétéves támogatási ciklu-sát. Úgy látja, be kell fektetni a kormánynak és a városnakis, mint ahogyan a vállalkozások is befektetnek, és ez ko-moly eredményeket hoz Nyíregyházának. Az elmúlt négyév is jó eredményeket hozott, a munkanélküliség 6 és félszázalékra esett vissza, ennek a további csökkentése a cél.

A vállalkozói fórumon elhangzott, nem csökken az ér-deklõdés a Széchenyi Kártya Program hitelei iránt, a kihe-lyezett összeg már meghaladja az 1365 milliárd forintot.Szabolcs-Szatmár-Beregben az eddigi 9400 ügylet során41 milliárd forinttal támogatták a vállalkozásokat.

NÉGYCSILLAGOS LETT A CENTRÁL HOTELSzinte minden megújult a szobákban a Centrál Hotel-

ben, a saját erõs fejlesztésben a villamos hálózattól kezdvea teljes berendezésig mindent kicseréltek, beleértve a szõ-nyegeket, a világítástechnikát és az ágyakat is. A hotel igaz-gatója, Bánszkiné dr. Mészáros Irén azt mondta, minõség-ben kellett többet adniuk ahhoz, hogy háromból négycsil-lagos rangot kapjanak. A beruházást teljes mértékben sajáterõbõl finanszírozták. Nyíregyházán eddig hiány volt anégycsillagos szállodákból, ezt már dr. Kovács Ferenc pol-gármester mondta az ünnepélyes avatáson. Ugyanakkor aturizmus számai folyamatos növekedést mutatnak, aCentrállal pedig már ebben az évben a második négycsilla-gos szállodát avatták.

FÕISKOLAI MENTÕÖV

1,2 milliárd forintot kap adósságainak rendezé-sére a Nyíregyházi Fõiskola – ezt Balog Zoltán, azemberi erõforrások minisztere jelentette be Buda-pesten.

A tárcavezetõ hozzáfûzte, csaknem hétmilliárd fo-rintos támogatásban részesül tizenkét felsõoktatási in-tézmény. Ezt az összeget az érintett intézmények adós-ságcsökkentésre használhatják fel, szervezeti ésszerû-sítést várnak tõlük cserébe. Az alap forrásainak eddigifelhasználása eredményes volt: az elmúlt két évben sta-bilizálták helyzetüket. A Nyíregyházi Fõiskolán és többmás felsõoktatási intézményben is jelentõs szervezetiváltoztatás történt.

PPP-S PROBLÉMÁK

Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Fõiskola rektora a Nyír-egyházi Televíziónak elmondta: – A Nyíregyházi Fõis-kolának elég sok adóssága halmozódott fel az elmúltévekben. Ennek döntõ többsége az új évezred elsõ félévtizedében elindult PPP-s (közszféra és magántõkeegyüttmûködésével létrejött fejlesztés) beruházásoknakaz óriási költségterhe miatt alakult ki. Ez milliárdos té-telre rúg, aminek a felét a mindenkori állam állja, fize-ti. A másik felét viszont a fõiskolának kellett volna éskellene kigazdálkodnia. A másik összetevõje az adós-ságnak a hallgatói létszám gyors csökkenése. Emiatt ke-letkezett különbség az intézményi teherbírás és aPPP-s beruházások költségterhe között.

Page 6: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3.6

NAPRÓL NAPRA HÍREK

KÖZLEMÉNY

A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. a Derkovits utcán,a Tiszavasvári felüljárótól a Prága utcáig

folytatja a bekötõvezetékek rekonstrukcióját.

Október 1-jétõl elõreláthatólagoktóber 22-éig

a Derkovits utca ezen szakaszánaz autóvezetõknek lassabb haladással

kell számolniuk.

A NYÍRERDÕ Zrt. Nyíregyházi Erdészete és a PálMiklós Erdészeti Erdei Iskola évrõl évre közösen rende-zi meg a NYÍRERDÕ Napot Nyíregyházán, a sóstói park-erdõben, az Erdei Tornapályán.

A rendezvény a XVIII. Erdõk Hete országos program-sorozathoz kapcsolódik.

2014. október 4-én, szombaton az egész napos prog-ram során az érdeklõdõknek alkalmuk nyílik arra, hogyalaposan megismerjék az erdészek hétköznapjait. Atöbbi között erdei lovas kocsikázás, madárgyûrûzés,kézmûves foglalkozás és vásár, erdei játszótér, hüllõ-bemutató várja az érdeklõdõket.

Megrendezik a már hagyományos „Süni” futást óvo-dásoknak, és a NYÍRERDÕ családi futást is.

A rendezvényt kulturális programok színesítik.Valamennyi program ingyenes!Mindenkit szeretettel várnak október 4-én 10 órától

a NYÍRERDÕ Napon!

ÚJRA NYÍRERDÕ NAPNYÍREGYHÁZÁN!

(x)

A dr. Kovács Ferenc polgármester által augusztusban– a biztonságos szórakozóhelyek érdekében – kezde-ményezett intézkedéssorozat részeként „Sörzõvédõ –Transzgenerációs Kocsmatúra” néven szervezett figye-lemfelhívó sétát Nyíregyháza önkormányzata.

A szeptember 26-án megtartott rendezvény célja az volt,hogy a város középiskolás diákjainak szülei, az iskolákszülõi munkaközösségének tagjai és a pedagógusok test-közelbõl tapasztalhassák meg a fiatalok szórakozási kö-rülményeit, szokásait. A kései idõpont ellenére nagy ér-deklõdést kiváltó sétát és azt megelõzõ tájékoztató pre-zentációt az esemény házigazdája, dr. Szemán Sándorcímzetes fõjegyzõ nyitotta meg a városháza Krúdy-termé-ben. Az együttmûködés és tapasztalatcsere jegyében meg-jelentek a megyei rendõr-fõkapitányság és a városi rend-õrkapitányság illetékes szakemberei, valamint a közössé-gi rendõrség és a közterület-felügyelet munkatársai is. A

„TRANSZGENERÁCIÓS KOCSMATÚRA”

A Nyíregyháza, Búza téri nagy parkolóban a forgalmirend 2014. október 6-ától az alábbiak szerint változikmeg: A parkolóba este 10.00 és hajnal 4.00 óra között abehajtás gépjármûvel tilos, kivéve a taxik és az enge-déllyel rendelkezõk. Kérik a gépjármûvezetõket, a kihe-lyezett közlekedési jelzõtáblákat figyelembe véve köz-

FORGALMIREND-VÁLTOZÁS A PARKOLÓBAN

A rendõrség munkáját segítõ, rendészeti tevékenysé-get végzõ szervek képviselõivel értékelte az elmúlt félév munkáját a megyei rendõrfõkapitány. A hatezerpolgárõr mellett mezõõrök, vadõrök, halõrök és köz-terület-felügyelõk mintegy négyszázan mûködnekegyütt a rendõrséggel a külterületek és kistelepülésekbiztonságának megõrzése érdekében.

A JELENLÉT ISVISSZATARTÓ

nyitó elõadás keretében a rendõrség munkatársa kiemel-te, a fiatalok gyakran azzal sincsenek tisztában, hogy ahétvégi éjszakai szórakozás esetleges eldurvulása közbenbûncselekményt valósíthatnak meg. Ezért a legfontosabbközös feladat a prevenció, a szülõk és a kamaszok megfe-lelõ tájékoztatása, a családok és az intézmények együtt-mûködése a megelõzés érdekében.

Este 11 órakor indultak körútjukra a résztvevõk, hogy amintegy másfél óra alatt felkeressék a fiatalok által legin-kább látogatott – fõleg a Bethlen Gábor utca, a Búza tér ésa Kossuth tér környékén található – szórakozóhelyeket. Aséta és a tájékozódás végén a szülõk és a szakemberek atapasztaltakat összegezve megállapították, hogy a lehetõlegnagyobb biztonság érdekében a családok és az intéz-mények nevelõmunkája mellett arra is szükség van, hogya fiatalok a szórakozás önfeledt perceiben is odafigyelje-nek egymásra és tisztában legyenek felelõsségükkel egy-más, illetve a város közössége iránt – tájékoztatta lapun-kat dr. Kása Brigitta aljegyzõ.

(Fotó: archív)

lekedjenek, amelynek betartását a közterület-felügyeletellenõrizni fogja. A forgalmirend-változás része a szóra-kozóhelyek környékének biztonsága, a vandalizmusvisszaszorítása és a lakosság éjszakai nyugalmának biz-tosítása érdekében dr. Kovács Ferenc polgármester általkezdeményezett intézkedéssorozatnak.

Visszaszorult a bûncselekmények és szabálysértésekszáma, amióta rendszeresen egyeztetnek a rendvédelmiszervek. 2011 óta évente több alkalommal is összeül-nek. Közel 400, úgynevezett rendészeti tevékenységetvégzõ szerv mûködik együtt a rendõrséggel megyénk-ben, hogy visszaszorítsák a bûncselekmények és szabály-sértések elkövetését. Ez az illetékesek szerint egyre sike-resebb, amióta bevezették megyénkben a 24 órás járõr-szolgálatot. Dr. Tarcsa Csaba, megyei rendõrfõkapitánytájékoztatása szerint – bár pontos statisztikával egyelõrenem tudott szolgálni – jelentõsen visszaesett a lopásokszáma, már a rendõri jelenlét is visszatartó erõ.

Minden érintett mást és mást tartott fontosnak. A nyír-egyházi közterület-felügyelet a hétvégi vandalizmust ne-vezte a legnagyobb problémának, míg a Nyírerdõ Zrt.igazgatási osztályvezetõje szerint a tél közeledtével azegyre többször tapasztalt falopás miatt kell kiemelt fi-gyelem. A FETIVIZIG igazgatója, Bodnár Gáspár arravilágított rá, hogy az árvízvédelmi közmûvekben is tör-ténik károkozás. Ezért is fontos az egyeztetés.

Page 7: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3. 7

AKTUÁLIS INTERJÚ

A most záruló önkormányzati ciklust értékelõ soro-zatunkban ezúttal Batizi Tamás kabinetvezetõt faggat-tuk. A korábbi lapszámokban nyilatkozó polgármesterés alpolgármesterek utaltak az elmúlt esztendõk vál-toztatásainak fontosságára, mellyel hatékonyabbá válta hivatali rendszer és ésszerûbbé a város mûködése (ld.:„nem a gombhoz kerestük a kabátot a pályázatoknál”).Mint a következõkbõl kiderül, ehhez komoly szemlé-letváltás is szükséges volt.

Szerzõ: Tarczy Gyula

– Kabinetvezetõ Úr, Ön hogyan került ide, erre a poszt-ra?

– Dr. Kovács Ferenc polgármester úr, látva 2010-ben,az önkormányzat átvételekor a kritikus helyzetet, olyanszakembereket keresett maga mellé, akik rendelkeztekválságmenedzsment terén gyakorlati tapasztalattal. Meg-jegyzem: noha régóta ismertük egymást, a ciklust meg-elõzõen nem dolgoztunk együtt. Nos, a választást követõátvilágítás során kiderült, hogy a helyzet nem hétköznapi:a város napi léte forog kockán, azonnali tûzoltásra vanszükség. A feladat egy olyan csoport létrehozása volt,amely képes operatív, gyors döntésekre. Ez lett a Polgár-mesteri Kabinet, mely ilyen formában elõtte nem létezett.A korábbi struktúra lassabb, áttételesebb volt, nekünk vi-szont akkoriban szinte csak óráink voltak a megoldásra.Ennek alapján dolgoztuk ki a javaslatot, melyet aztán egyúj Szervezeti Mûködési Szabályzat keretében támogatotta közgyûlés. S persze ehhez a nem könnyû feladathozkellett megfelelõ szakembereket találni.

KONTROLL ÉS FELELÕS HOZZÁÁLLÁS

– Mi volt a legnehezebb feladat?– A kritikus helyzet megszüntetése mellett a szemlélet-

váltás. Át kellett állni a korábbi fékek, kontroll, számon-kérés, ellenõrzés nélküli rendszerrõl egy tiszta és követ-hetõ szerkezetre. Nekünk, akik az üzleti világból érkez-tünk ide, a korábbi gondolkodásmód értelmezhetetlen volt.Persze mindehhez idõ kellett, de hozzá kell tennem, avárosháza dolgozóinak zöme megértette a célokat és nagy-ban segítette a munkát.

– És mi volt az egyik legfontosabb?– Mindezek szellemében a városi cégek üzleti szemlé-

letû pályára állítása. Szerencsére sikerült megnyerni azügynek egy, az üzleti életben sikeres, befektetési bankárielõéletû, komoly közgazdászt is Loványi Ágnes szemé-lyében. Azóta üzleti tervek mentén zajlik az élet ezen aterületen, negyedévente beszámolnak a cégek, folyama-tos a kontroll a pénzügyek, a cash-flow felett, s még acégek vezetõinek fizetése, juttatásai is ehhez vannak iga-zítva. Neki ebben elévülhetetlen érdemei vannak. De fia-talokat is bedobtunk a mélyvízbe. Voltak néhányan, akik-ben láttuk, hogy van erejük, kitartásuk és nem mellékesenszaktudásuk is ezekhez a feladatokhoz. Sokan közülükbizonyítottak, hogy érdemes volt bízni bennük. Erõs kiscsapat állt itt össze az évek alatt, nagyon szeretek velükdolgozni.

SZEMLÉLETVÁLTÁS IS KELLETT A KÖZÖS SIKERHEZ

MESSZIRÕL INDULTAK...

– Ez így, elsõ ránézésre egyértelmûnek és alapelvárás-nak tûnik. Honnan indultak?

– 2010-ben, mikor az új városvezetés átvette az irányí-tást, polgármester úr meghatározta a legfontosabb teen-dõket, területeket, ahol nagyobb léptékkel kell haladni.Az elsõ félév a pénzügyi stabilizációról szólt, ennek kel-lett alárendelnünk mindent. Ma már sokan elfelejtik, pe-dig így volt: az elsõ hónapokban aggódó arcú cégveze-tõk, intézmények, iskolák igazgatói jöttek folyamatosansegélykéréssel. Képtelenek voltak még bért is fizetni, mertnem volt mibõl. Ehhez képest ma arról beszélgetünk ve-lük, hogy hol legyen felújítás, vagy éppen épüljön ovi-foci pálya, új tornaterem, s folytathatnánk a sort. Ilyen mostegyszerûen elõ se fordulhat, hogy késve érkezik a fizetés!Másképpen: az volt a leglényegesebb célunk, hogy a vá-ros végre jól mûködjön, amelyben késõbb a kormányzatis sokat segített. Terjedelmes lenne itt felsorolnom, hogymi minden történt a városban az utóbbi években. De sze-rintem nem is igazán szükséges, minden nyíregyházi lát-ja, hogy tiszta, rendezett, virágokkal teli városban élünk,egyre járhatóbb utakon, megújuló, rendezett környezet-ben, és fejlõdünk, szépen haladunk elõre. Azt is mond-hatnám: Nyíregyháza, új utakon...

– Szinte lokálpatriótaként beszél Nyíregyházáról. Vol-tak, akik pont azért próbáltak fogást találni Önön, mertnem itt született.

– Akár büszke is lehetnék, hogy a munkámmal csak aza bajuk, hogy nem itt születtem. Ezen emberek logikájaszerint talán el kellene küldeni mindenkit a városházáról,aki nem nyíregyházi születésû? Emberek megkülönbözte-tése bõrszín, származás, vallás szerint ma a legalávalóbbdolgok egyike Európában. Ezek szélsõséges és veszélyesnézetek. Szomorú, hogy ilyesmi elhangozhat ma Nyíregy-házán a baloldali politikusoktól. Én már lassan tíz eszten-deje itt élek, ráadásul a megyéhez kötnek a gyökereim,múltam, a családom egy része is, de ez szerintem magán-ügy. Érzésem szerint az a fontos, hogy a munkámmal hoz-záadok Nyíregyháza fejlõdéséhez, vagy sem. A kollégá-im teljesítményét is eszerint értékelem, és igazából nem istudom, hogy ki az, aki nyíregyházi, nagykállói vagy raka-mazi.

MEGMOZDULT NYÍREGYHÁZA

– Ha kérhetem, emeljünk ki néhány területet, amelyÖnhöz tartozik. Például: sport.

– A legfrissebb és leglátványosabb példa a BUSZACSA,mely mostantól egészen más arcot mutat. A szorgalmazá-sunkra városi tulajdonba került intézmény külsõ felújításamegtörtént, jön a nemzetközi szintû belsõ átalakítás, akormánytól kapott támogatásból. De több ponton meg-újult és kinyílt a stadion, melynek a modernizációja foly-tatódik. Strandröplabda-pálya, kondipark itt és városszer-te még hét ponton, ovi-foci pályák – ezek mind fontosútjelzõk, de tárgyak. A szemléletváltás is fontos volt. 2011-ben egyértelmû koncepciót fogalmaztunk meg: a fõ fel-adat az utánpótlás-nevelés, a nyíregyházi gyerekek spor-tolási lehetõségeinek biztosítása, ráadásul itt is egy átlát-ható, ellenõrizhetõ pályázati rendszerrel, csakúgy, mint akultúra területén. A másik fõ cél a tömegsport segítése volt,melyben az idetelepülõ cégek is partnerek voltak, gon-doljunk csak a ma már hagyományos Hübner strandröp-labda fesztiválra. De hallatlanul népszerû a „MozduljNyíregyháza!” kezdeményezés, vagy lassan már mozga-lom, amely most új elemekkel folytatódik. Azért az élcsa-patainkról sem feledkeztünk meg... Akik ismerik a polgár-mester úr és csapatának gondolkozásmódját, megnyugod-hatnak: vannak még bõségesen ötleteink, melyekhez mármost megvannak a partnerek.

VERSENYBEN VAGYUNK

– Ha már az országban szinte egyedülálló strandröp-labda fesztivált szóba hozta, mit tartott fontosnak alap-vetõen a rendezvények területén?

– A régi, értékesek mellett újakat alkotni, behozni, me-lyek erõsítik Nyíregyháza fiatalos, pezsgõ arculatát! A tu-rizmus egyedülállóan látványos fejlõdése kapcsán is igényvan a tartalmas programokra amellett, hogy a legfonto-sabb az itt élõk minõségi programokkal való ellátása. Úgyvélem, a következõ öt esztendõben cél kell, hogy legyenegy, az idegenforgalmat is támogató, egységes, még ko-molyabb rendezvényeket tartalmazó eseménynaptár ki-alakítása. Tudomásul kell venni, hogy a városok közt ver-seny van, s noha sikerült felkerülni a turisztikai térképre,itt minden évben bizonyítani kell. Ehhez most már vanszakembergárdánk is.

– Ha megenged egy személyes kérdést, Önnek mi akedvenc élménye a városról?

– Köztudott, hogy rendszeresen és sokat sportolok, fu-tok is, így nem meglepõen ehhez kapcsolódik a kedvencélményem. Csodálatos érzés hajnalban a rendben tartotterdõben a tornapályától kifutni Sóstóra, ahol nem melles-leg a városlakók szavazatai alapján megvalósított rekor-tánon körbe lehet már futni a tavat is. Öröm látni, hogysokan teszik ugyanezt nap mint nap, akár még késõ esteis. Emellett nagyon büszke vagyok a kabinetnél dolgozócsapatomra. Megtapasztaltam, hogy egy hely szépségétmindig az ott élõ emberek adják. Ilyen szép hely nekemNyíregyháza.

Batizi Tamás kabinetvezetõ

Fákat ültettek az Újéletfa-ligetben. Az önkormány-zat és a NYÍRVV Nonprofit Kft. közös akciójában egyrégi hagyományt elevenítettek fel: a szülõk az újszü-lött gyermekeik tiszteletére fát ültettek.

Az Alkotás utcai játszótér mellett kialakított Újéletfa-ligetet tavasszal adták át, a Tegyük szebbé Nyíregyházát!elnevezésû városszépítõ akció egyik elemeként, amely-nek ötletgazdája dr. Adorján Gusztáv szülész-nõgyógyász,a közgyûlés frakcióvezetõje. Mint elmondta, régi vágyavolt ezen hagyomány felelevenítése, amikor a gyermekmegszületése alkalmából egy fát ültetnek a szülõk.

– Sokkal több van e mögött a kezdeményezés mögött,mint egy szimbolikus érték. Ha egy fát ültetünk, akkorhosszú távra gondolkodunk. Nagyapám mindig azt mond-ta, hogy ha ültetsz egy fát, akkor azt nem magadnak, ha-nem a következõ generációnak ülteted. Ez a kezdemé-

FAÜLTETÉS AZ ÚJÉLETFA-LIGETBENnyezés, amikor egy-egy megszületett gyerek tiszteletére acsalád elültet egy fát, egy olyan jelképet-kötõdést jelent avároshoz, melyet komolyan kell venni.

A kezdeményezésre olyan családok jelentkeztek, akik-nél a közelmúltban született kisgyermek. Az újszülöttektiszteletére elültetett hársfákkal az Alkotás utcai területkellemes pihenõhellyé válhat.

Dr. Kovács Ferenc polgármester arról szólt, hogy olyanfát választottak a szakemberek, amely szívós és hosszúéletû, több mint száz év az élettartama. Remélik, hogyazok az újszülöttek, akik neve a fák mellett áll, diák- ésfelnõttkorukban is ki fognak ide látogatni. Reményét fe-jezte ki, hogy egyre többen élnek majd ezzel a lehetõség-gel, és minél több újéletfa-liget létesülne a városban.

A kezdeményezésre most harminc család jelentkezett,azt mondták, jó ötletnek találják a faültetést. A családok ahársfákat az önkormányzattól kapták, de a késõbbi gon-dozásukhoz az azokat elültetõk segítségét is kérik.

Page 8: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3.8

A HÉT TÉMÁJA AKTUÁLIS

Utolsó közgyûlését tartotta Nyíregyháza képviselõ-tes-tülete a jelenlegi önkormányzati ciklusban, a képvise-lõk 14 napirendet tárgyaltak nyílt ülésen. Döntöttekaz Integrált Településfejlesztési Stratégia elfogadásá-ról és arról is, hogy sûrûbben járnak majd a buszok akét kórház között.

Elismerések átadásával kezdõdött a ciklus utolsó köz-gyûlése. Bencs László emlékérmet vehetett át a Kelet-Magyarországi Speciális Mentõ Egyesület, az EissmannAutomotive Hungária Kft., Fintor Károlyné, az IdõsügyiTanács titkára és Gégény Béla, a Debrecen-NyíregyháziEgyházmegyei Karitász igazgatója. Bencs László emlék-lappal tüntették ki dr. Chrabák László polgárõrt, OszlárGábor tûzoltót, Kiss Csabát, több mint százszoros véradót,valamint Nyesténé Raizer Márta és Hudivók Mariannazenepedagógusokat. Két képzõmûvészeti ösztöndíjat isátadtak dr. Szepessy Béla és Molnár Nóra Eszter grafikus-mûvészeknek. Kiváló sportolóként Papp Klaudia kosárlab-dázót, ifjúsági válogatott kerettagot tüntették ki. A napi-rendek tárgyalása elõtt két, több évtizede képviselõ tag iselköszönt a közgyûléstõl. Dr. Szilassy Géza, a Fidesz-KDNP, Mikó Dániel pedig az MSZP frakció képviselõje,mindketten több mint 25 év után fejezik be politikai pá-lyafutásukat.

PORTRÉSZOBOR A KRÚDY-KUTATÓNAK

Idén is csatlakozik az önkormányzat a Bursa HungaricaFelsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíj rendszerhez azesélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetû, szociálisanrászoruló fiatalok felsõfokú tanulmányainak támogatására.E cél elérésének érdekében a kormány mind központi költ-ségvetési, mind önkormányzati forrásokat mobilizál.

Dr. Katona Béla Krúdy-kutató születésének 90. évfor-dulója alkalmából Balogh Géza szobrászmûvész által ké-szített portrészobor elhelyezésérõl is döntöttek a város-atyák. Ez a terv szerint a Bessenyei téren, a Krúdy-szobormögött kap majd helyet.

Döntött a testület arról, hogy pályázatot írnak ki az ön-kormányzat fenntartásában mûködõ Móricz ZsigmondMegyei és Városi Könyvtár igazgatói állásának betöltésére.

STRATÉGIA A KÖVETKEZÕ ÉVEKRE

A 2014–2020-as európai uniós tervezési idõszakra valófelkészülésben fontos szerepe van a megfelelõ módon elõ-készített, megalapozott területi terveknek. A folyamat ré-szeként Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata –fenntartható városfejlesztési programja keretében – elké-szítette településfejlesztési koncepcióját és Integrált Tele-pülésfejlesztési Stratégiáját (ITS), valamint közremûködik a2014–2020-as területi alapú fejlesztések megtervezésében.

Nyíregyháza településfejlesztési koncepciója hosszú táv-ra (10 évet meghaladó idõtávra) készül, meghatározza aváros jövõképét a társadalmi, gazdasági, táji, természeti ésépített környezetre vonatkozóan, valamint rögzíti a telepü-lésfejlesztés elveit. A koncepció keretében kijelölik a városátfogó fejlesztését szolgáló célkitûzéseket, illetve megtör-ténik a célok értelmezése az egyes városrészekre. Jelentõsmértékben függ a tervezés sikerétõl, hogy a 2014–2020-asEU-s tervezési idõszakban milyen területeken mennyi for-rás áll majd rendelkezésre Nyíregyháza fejlesztésére, éshogy ezeket a forrásokat mennyire hatékonyan és eredmé-nyesen tudja a város felhasználni. A frakciók képviselõi anapirendhez kapcsolódva kérdésünkre elmondták:

KÖZGYÛLÉS: TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

NÉZÕPONTOK

Dr. Adorján Gusztáv, a Fidesz-KDNP frakcióvezetõjehangsúlyozta: – Minden olyan dolgot támogatunk, amikésõbb meghatározhatja Nyíregyháza jövõjét, gondolvapéldául a munkahelyteremtésre, a kultúrára, az itt élõk, sa városi szakemberek helyben tartására. A demográfiát te-kintve kedvezõ az irány, több gyerek született a megyébenés Nyíregyházán is, mint az elmúlt esztendõben. A frakció-vezetõ az elmúlt négy év értékeléseként hozzátette:

– Hihetetlenül eladósodott állapotban vettük át a vá-rost, s nagyon fegyelmezett, aprólékos munkával sikerültNyíregyházát rendbe hozni, amihez természetesen a kor-

rosfejlesztési stratégiáról szóló napirend kapcsán elmondta:– Ez után már a konkrét programok kidolgozása és meg-valósítása következik. A programot készítõ szakemberekbiztosítottak minket arról, hogy minden szempontot figye-lembe vettek. Nem szabad elfeledkezni a peremkerületekfejlesztésérõl sem, egyébként mindennel egyetértünk, amiaz elõterjesztésben szerepel. Az elõzõ négy esztendõ ér-tékeléseként hozzáfûzte:

– Az elmúlt négy évben a Jobbik igen nehéz feladattalküzdött itt, a nyíregyházi közgyûlésben, mivel csak kétképviselõnk volt. Igazából nem sok mindent tudtunk elér-ni, ahhoz, hogy a Jobbik a programját meg tudja valósíta-ni, sokkal jelentõsebb részvétel szükséges a közgyûlés-ben. Szeretnénk megvalósítani mindazt, amire az elmúltnégy évben nem volt lehetõségünk, egy gyõzelem esetén.Nem sikerült megvalósítani például azt, hogy utcaneve-ket átnevezzünk, sajnos még ma is vannak itt, a Kertvá-rosban is olyan utcák, amelyek sötét emberek nevérõl kap-ták a nevüket, és a jövõben el kell távolítani a városból amegszállási emlékmûveket.

SZENNYVÍZKÉRDÉSEK

Elõterjesztések között szerepelt a nem közmûvel össze-gyûjtött háztartási szennyvíz begyûjtésére vonatkozó köz-szolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet módosítása is.Mint ismert, akiknek adott a lehetõségük rákötni az újon-nan megépített csatornahálózatra, azoknak megéri ezt meg-tenni, hiszen ellenkezõ esetben talajterhelési díjjal is kellszámolniuk három hónap elteltével. Emellett a kedvezmé-nyes szippantási lehetõség is megszûnik a rákötés idõpont-ját követõ 30 napon belül. Ehhez kapcsolódott a közgyûlé-si döntés is, hiszen elsõ körben eredménytelenül zárult afolyékony hulladék szállítására kiírt közbeszerzési eljárás,így az önkormányzat „házon belül”, a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft.-vel kötött szolgáltatási szerzõdést.

KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELNEK

A Nyírerdõ Nyírségi Erdészeti Zrt. az elmúlt idõszakbanaz önkormányzattal együttmûködve közös projektet dolgo-zott ki a kisgyermekek, iskolások és fiatal felnõttek környe-zettudatos nevelésének és szemléletformálásának a támoga-tására. Ennek szerves részét képezik egyrészt az erdei isko-lán túl az erdei közjóléti létesítmények, valamint a társaságáltal a város parkosított közterületein környezetbarát és biz-tonságos játszóterek. Ennek a megállapodásnak a részekénta már elkészült öt játszópark és a bujtosi streetballpálya üze-meltetését a Nyírerdõtõl az önkormányzat 15 évre veszi át.

LAKOSSÁGI IGÉNYEK

Lakossági kérések alapján változtattak az 5 és 5A bu-szok menetrendjén, október 1-jétõl sûrûbben járnak abuszok azért, hogy a két kórház között a közlekedés gyor-sabb legyen.

Kétmillió forintot ajánlott fel a Kelet-Ukrajnában har-coló és elhunyt magyar származású katonák hozzá-tartozóinak Nyíregyháza város képviselõ-testülete. Azadományról szóló határozatot egyhangúlag támogat-ták a városatyák.

Az adományt a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szö-vetsége juttatja el az érintett családokhoz. Dr. KovácsFerenc polgármester és Brenzovics László, a kárpátaljaiszervezet elnöke errõl szerzõdést is aláírt a közgyûléstkövetõen a városházán.

Dr. Kovács Ferenc polgármester elmondta: – Tisztábanvagyunk azzal, hogy milyen körülmények vannak az

ADOMÁNY NYÍREGYHÁZÁRÓLorosz–ukrán viszony megromlása miatt. Nyíregyháza an-nak a megyének a székhelye, amely egyedül határos Uk-rajnával, ezért folyamatos, élõ kapcsolatunk van az ottanimagyarokkal és településekkel: Ungvár testvérvárosa Nyír-egyházának, míg Munkács és Beregszász partnerváros.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szö-vetség elnöke elmondta, két magyar származású hivatá-sos katona halt már meg az összecsapásokban Kelet-Uk-rajnában és többen megsérültek. A KMKSZ a közelmúlt-ban kezdeményezett gyûjtést a magyar származású ka-tonák családtagjainak, és a határon túl már sok adománytgyûjtöttek össze, az anyaországból azonban a nyíregy-házi volt az elsõ felajánlás.

POLGÁRMESTERJELÖLTEK A TELEVÍZIÓBAN

2014. október 9-én, csütörtökön 17.30-tól élõ adásbanmutatkoznak be a polgármesterjelöltek a NyíregyháziTelevízióban. A nagyjából másfél órásra tervezett mû-sor ismétlése másnap, péntek reggel 6.30-tól látható.

mányzati segítség is szükségeltetett. A nagy cégek (példá-ul: LEGO, Hübner, Raiffeisen) itt tartása és idetelepülése amunkahelyteremtés egyik alapja, amit e téren a város vég-zett, az példaértékû. A lakókörnyezet rendbetételébe be-letartozott a csapadékvíz-elvezetés, a szennyvízprogram,s az utak, járdák rendbehozatala, játszóterek, kondiparkok,24 órás orvosi ügyelet kialakítása. Ezek az utóbbiak java-részt már saját erõbõl történtek, csakúgy, mint a pályázata-ink önerejére is van forrásunk, így nem hitelbõl csináljuk.

Nagy László, az MSZP frakcióvezetõje a napirend kap-csán kifejtette: – A lehetõségét adta meg a jelenlegi dön-téssel a közgyûlés annak, hogy ezekben az irányokbantovább gondolkodva lehessen elõkészíteni azokat a pá-lyázati projekteket vagy elemeket, amelyek a konkrétmegvalósulását jelentik majd ennek a forrásnak a felhasz-nálásában. Nyíregyháza a következõ hat-hét éves euró-pai uniós támogatási ciklusában európai középvárossá kellhogy emelkedjen. A most záruló önkormányzati ciklusravisszapillantva elmondta:

– Az elmúlt négy év számos változást hozott Nyíregy-háza életében. Az egyik legszembeötlõbb változás, an-nak a fajta párbeszédnek az eltûnése, ami a 2010-ig terje-dõ idõszakot az önkormányzatban jellemezte. Nagyonkomoly változást hozott az elmúlt négy év a közigazgatá-si rendszerben is, államosították az iskolákat, a fenntartá-sa az államhoz került, a mûködtetése az önkormányzat-nál maradt. Ez a nagyon vegyes rendszer számos hibával,nagyon sok buktatóval. Változást hozott abban a tekintet-ben, hogy a jelenlegi önkormányzat több olyan ellátásiformát átadott más üzemeltetõknek, akik jól vagy rosszul,de kevésbé ellenõrizhetõ módon végzik a munkájukat.

Vass Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselõje a vá-

Dr. Kovács Ferenc polgármester a két, a közéletipályáról távozó önkormányzati képviselõ társaságában,

köszöntésük után: dr. Szilassy Géza (balra) és Mikó Dániel

Page 9: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3. 9

A HÉT TÉMÁJA VÁLASZTÁS

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2014.1. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

1. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖR(települési szintû lakóhellyel rendelkezõ választópolgárok szavazóköre)Területe: Keskeny köz, Keskeny utca, Kossuth Lajos utca 1–77. házszámig,Körte utca, Nyírfa térSzavazóhelyiség címe: Búzaszem Nyugati Óvoda Aranykörte Tagintézmény,Körte u. 39.2. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Dózsa Gy. utca 22–82. házszámig, Epreskert utca, Ferenc krt.19–47. házszámig, Nyár utca, Nyírfa utca, Ószõlõ utca 2–34. házszámig,Ószõlõ utca 1–21. házszámig, Pazonyi tér, Sarkantyú utcaSzavazóhelyiség címe: Krúdy Gyula Gimnázium, Epreskert u. 64.3. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Ferenc krt. 2–20. házszámig, Ferenc krt. 1–17. házszámig, Ho-mok tér, Homok sor, Sóstói út 1–5/B házszámigSzavazóhelyiség címe: Lippai János Szakközépiskola és Szakiskola, Krúdyköz 2.4. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Agyag utca, Belsõ körút, Dózsa György utca 19–79. házszámig,Géza utca, Halász utca, Hunyadi utca, Ibolya utca, István utca, Jég utca,Kardvirág utca, Lajos utca, László utca, Liliom utca, Mák utca, Mátyás utca,Nefelejcs utcaSzavazóhelyiség címe: Kodály Zoltán Általános Iskola, Vay Ádám krt. 18.5. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Bocskai utca 4–108. házszámig, Bujtos utca, Inczédy sor 15–17.házszámig, Juhász Gyula utca, Kálmán utca, Kossuth tér, Liszt Ferenc utca,Selyem utca, Szabadság tér, Szegfû utca, Tavasz utca, Tóth Árpád utca, Vésõutca, Zsombék utcaSzavazóhelyiség címe: Kodály Zoltán Általános Iskola, Vay Ádám krt. 18.6. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Bercsényi utca, Bethlen Gábor utca 2–8. házszámig, Dózsa Györgyutca 2–14/D házszámig, Dózsa György utca 3–15. házszámig, Egyház utca,Hõsök tere, Jókai tér, Mártírok tere, Nagy Imre tér, Rákóczi utca 4., Rákócziutca 1-1/B., Vay Ádám körút, Iskola utca, Kálvin tér, Országzászló tér, Szé-chenyi utca 1–3. házszámig, Szent Miklós tér, Zrínyi Ilona utcaSzavazóhelyiség címe: Jókai Mór Református Általános Iskola, Kálvin tér 13.61. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Család utca 2–100. házszámig, Család utca 3–51/A házszámigSzavazóhelyiség címe: Zay Anna Gimnázium, Egészségügyi Szakközépis-kola és Kollégium, Család u. 11.

2. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

7. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Garibaldi utca 1–63. házszámig, Kodály Zoltán utca, Krúdy Gyulautca 2–42/C házszámig, Krúdy Gyula utca 3–27. házszámig, Ószõlõ utca36–106. házszámig, Ószõlõ utca 63–77. házszámigSzavazóhelyiség címe: Lippai János Szakközépiskola és Szakiskola, Krúdyköz 2.8. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Garibaldi utca 4–42. házszámig, Ifjúság u., Május 1 tér 1., 2., 3.,4., 5., 6., 7., 8. házszámok, Ószõlõ utca 108–136. házszámig, Ószõlõ utca79–97/A házszámig, Sóstói út 17–38/A házszámigSzavazóhelyiség címe: Eszterlánc Északi Óvoda Telephely, Etel köz 13.9. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Etel köz 1–9. házszámig, Etel köz 2–20. házszámig, Ószõlõ utca140–188/C házszámig, Ószõlõ utca 99–105. házszámigSzavazóhelyiség címe: Eötvös József Gyakorló Iskola és Gimnázium, Ung-vár sétány 12.10. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Botond utca végig, Csaló köz 1–15. házszámig, Honfoglalás köz,Honfoglalás utca, Kond utca, Ószõlõ utca 190–196. házszámig, Ószõlõutca 107–207. házszámig, Sóstói út 40–62. házszámig, Sóstói út 41–65.házszámig, Tas utcaSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Ungvár sétány 22.11. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Gádor Béla köz, Korányi köz, Ungvár sétány 12–22. házszámig,Ungvár sétány 23–35. házszámigSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Ungvár sétány 22.12. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Ungvár sétány 2–6. házszámig, Ungvár sétány 3–19/B házszámigSzavazóhelyiség címe: Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Kollégi-um, Ungvár sétány 19.13. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Etel köz 11-tõl 19. házszámig, Május 1 tér 10., 11., 12., 13., 14.házszámok, Ungvár sétány 1.Szavazóhelyiség címe: Jósavárosi Mûvelõdési Ház, Ungvár stny. 33.

3. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

14. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Eperjes utca, Gádor Béla utca 1–19. házszámig, Gádor Béla utca2–14. házszámig, Lengyel utca 2–16. és 1–19. házszámig, Schmidt Mihályutca, Tamási Áron utcaSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Ungvár sétány 22.15. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Alpár Ignác utca, Bánki Donát utca, Bláthy Ottó utca, CzóbelMinka utca, Fehér Gábor utca, Kandó Kálmán utca, Kéry József utca, KissLajos utca, Lázár Károly utca, 4-es Huszárok útja, Sipkay Barna utca, Szent-Györgyi Albert utca, Törpe utca, Vattay altábornagy utcaSzavazóhelyiség címe: Bánki Donát Mûszaki Középiskola és Kollégium,Korányi Frigyes u. 15.16. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Berettyó utca, Csaló köz 17–39. házszámig, Csaló köz 10–34.házszámig, Csaló köz 40–46. házszámig, Déri Miksa utca, Gerlóczy Gáborutca, Korányi Frigyes utca 1–69. házszámig, Korányi Frigyes utca 60–98.házszámig, Lukács Ödön utca, Makay István utca, Mikecz Kálmán utca,Újmajori utcaSzavazóhelyiség címe: Bánki Donát Mûszaki Középiskola és Kollégium,Korányi Frigyes u. 15.17. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Barka utca, Darvas József utca, Fábián Zoltán utca, Gádor Bélautca 16–66. házszámig, Gádor Béla utca 21–69. házszámig, Jósika Miklósutca, Korányi Frigyes utca 100–290. házszámig, Leffler Sámuel utca, Len-gyel u. 20–78. házszámig, Lengyel utca 21–73. házszámig, Pálfi Ernõ utca,Vietórisz József utcaSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Ungvár sétány 22.

18. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Kalevala sétány, Korányi Frigyes utca 71–245. házszámig, Napvi-rág utcaSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Ungvár sétány 22.19. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Korányi Frigyes utca 4–56. házszámig, Kosbor u., Morgó u., Vad-virág u.Szavazóhelyiség címe: Bánki Donát Mûszaki Középiskola és Kollégium,Korányi Frigyes u. 15.62. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Béri Balogh Ádám utca, Czelder Orbán utca, Család utca 104–182. házszámig, Család utca 53–89. házszámig, Dobos András utca, Futóutca, Hajdú utca, Henger sor, Gábor Áron utca, Gál Ambrus utca, Gárdo-nyi Géza utca, Ilonatanya, Jávorka Ádám utca, Kengyel utca (Kõlapos),Korhánydûlõ, Mányoki Ádám utca, Mérleg utca, Mikes Kelemen utca, Nádutca, Pazonyi út, Ráday Pál utca, Than Mór utca,Thököly Imre utca, Újerõutca (Kõlapos)Szavazóhelyiség címe: Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollé-gium Faipari Tanmûhely, Henger sor 8.

4. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

20. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Árok utca 46–56. házszámig, Bethlen Gábor utca 65–93. házszá-mig, Bukarest utca, József Attila utca, Kárpátalja utca, Mezõ utca 2–44.,Moszkva utca, Munkácsy Mihály tér, Munkácsy Mihály utca, Rákóczi utca56–104. házszámig, Rákóczi utca 53–113. házszámig, Ságvári Endre utca,Simonyi Óbester utca, Szófia utca, Varsó utcaSzavazóhelyiség címe: Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégi-um, Árok u. 53.21. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Északi körút 1–27. házszámig, Északi körút 14–58. házszámig,Tõke utcaSzavazóhelyiség címe: Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagin-tézmény, Árok u. 17.23. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Északi körút 2–12. házszámig, Õz köz, Õz utca, Újszõlõ utca11–43. házszámig, Vasvári Pál utca 4–34. házszámig, Vasvári Pál utca40–64. házszámigSzavazóhelyiség címe: Vásárhelyi Pál Építõipari és Környezetvédelmi-Víz-ügyi Szakközépiskola, Vasvári Pál u. 16.24. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Árok utca 6–34. házszámig, Árok utca 1–35. házszámig, Búza tér2–6. házszámig, Búza tér 1–7/B házszámig, Búza utca 34–38. házszámig,Búza utca 27., Búza utca 118., Rákóczi utca 23–31. házszámig, Új utca37–41. házszámig, Széna térSzavazóhelyiség címe: Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagin-tézmény, Árok u. 17.25. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Bethlen Gábor utca 1–63. házszámig, Búza tér 10–46. házszá-mig, Búza tér 9–27. házszámig, Búza utca 2–32. házszámig, Búza utca1–19. házszámig, Mezõ utca 3–43. házszámig, Pacsirta utca, Rákóczi utca3–21. házszámig, Rákóczi utca 31–51. házszámig, Rákóczi utca 8–54. ház-számig, Síp utca, Új utca 2–34. házszámig, Új utca 1–35/C házszámig, Vízu.Szavazóhelyiség címe: Búzaszem Nyugati Óvoda, Búza u. 7–17.100. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Acél utca, Antalbokor, Barát utca, Cserepes utca, Füzesbokor,Jánosbokor, Kagyló utca, Kerék utca, Sirály utca, Szabadságbokor, Tokaji útpáratlan oldala, Vargabokor, Verseny utca, ZomboribokorSzavazóhelyiség címe: Bencs László Szakiskola és Általános Iskola,Tiszavasvári út 12.

5. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

22. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Árok utca 43-tól végig, Herman Ottó utca, Irinyi János utca, Kórházköz, Kórház utca, Újszõlõ utca 66–118. házszámig, Újszõlõ utca 71–121/Aházszámig, Városmajor utca, Vasvári Pál utca 68–112. házszámigSzavazóhelyiség címe: Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szak-középiskola és Kollégium, Városmajor u. 4.26. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Ferenc krt. 22–28. házszámig, Krúdy köz, Sóstói út 7/A, 7/B, 7/C,7/D, 7/E, 7/F, 7/G lépcsõházak, Sóstói út 10., 12/A, 12/B, 12/C, 12/D lépcsõ-házak, Sóstói út 13., 14., 14/A, 15. házszámokSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Zelk Zoltán Angol és Német Nyel-vû Tagintézmény, Krúdy Gyula u. 29.27. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Holló utca, Vasvári Pál utca 5–71. házszámigSzavazóhelyiség címe: Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola ésAlapfokú Mûvészetoktatási Intézmény, Erdõ sor 7.28. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Fecske utca, Fürj utca, Galamb utca, Gém utca, Hímes utca, Kótajiút 2–76. házszámig, Rigó utca, Szalonka utcaSzavazóhelyiség címe: Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szak-középiskola és Kollégium, Városmajor u. 4.30. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Dohány utca 4–20. házszámig, Dohány utca 1–29. házszámig,Erdõ sor 4–30. házszámig, Erdõ sor 3–43. házszámig, Sólyom köz, Sólyomutca, Sóstói út 2–8. házszámigSzavazóhelyiség címe: DOTE Egészségügyi Fõiskola, Sóstói út 2.31. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Dob utca, Dohány utca 2–2/B házszámig, Erdõ sor 2. házszám,Kossuth L. utca 2–70. házszámigSzavazóhelyiség címe: DOTE Egészségügyi Fõiskola, Sóstói út 2.

6. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

32. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Anna utca, Avar utca, Állomás utca, Betekints utca, Berenát utca,Borbála utca, Cserép utca, Erdész utca, Erdõalja utca, Erika utca, Farkasutca, Gizella utca, Gyémánt köz, Harmat utca, Hattyú utca, Ilona utca,Katalin utca, Krisztina utca, Lenke utca, Mackó utca, Magdolna utca, Máriautca, Márvány utca, Mókus köz, Napfény utca, Opál köz, Orsolya utca,Páva köz, Pázsit utca, Szivárvány köz, Szivárvány utca 70–76. házszámigés 77–105. házszámig, Szódaház utca, Tamás utca, Venyige utca, Vidrautca, Zsuzsanna utcaSzavazóhelyiség címe: Hotel Dzsungel, Blaha L. stny. 41.33. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Árnyas utca, Blaha Lujza sétány, Csónak utca, Fürdõ köz, Fürdõ

utca, Jupiter utca, Kemecsei út, Majális utca, MÁV 340. vasúti õrház, Mer-kúr utca, Sóstói út 66., Sóstói út 77/A, Szindbád sétány, Szivárvány u. 1–75.és 2–72/B házszámig, Vénusz utca, Zápor utca, Zivatar utca, Zsák utcaSzavazóhelyiség címe: Hotel Dzsungel, Blaha L. stny. 41.34. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Attila utca, Álmos utca, Bea utca, Bibic utca, Csaba utca, Fácánutca, Fejedelem utca, Gerencsér utca, Gyula utca, Igrice utca, Igrice köz,Jácint köz, Kéve utca, Lenfonó utca, Matykó köz, Matykó utca, Petrenceutca, Tarsoly utca, Tegez utca, Zerge utcaSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Szabó Lõrinc Tagintézmény, Igri-ce u. 6.35. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Asztalos utca, Bojtorján utca, Bozót utca, Búzakalász sor, Búza-kalász utca, Cseresznyés utca, Csillagpázsit utca, Csiszár utca, Csizmadiautca, Feketedûlõ, Fenyvestanya, Gábor utca, Gábor köz, Hadobás köz,Hadobás sor, Hadobás utca, Határ utca, Hármastanya, Jácint utca, Képíróutca, Keselyûs I. dûlõ, Keselyûs II. dûlõ, Keselyûs utca, Keselyûs zug, Kese-lyûs sor, Korsó utca, Ködmön utca, Kulacs utca, Krizantém utca, Lepke utca,Pereces utca, Posta utca, Ricsadûlõ, Rókadûlõ, Sövény utca, Szajkó utca,Szérûskert utca, Temetõ utca, Temetõ köz, Téglavetõ utca, Tisztesfû utca,Varjú utca, Vöröscsillag tanyaSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Szabó Lõrinc Tagintézmény, Igri-ce u. 6.36. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Aranykalász sor, Muskotály utca, Muskotály köz, Nyírség utca,Nyírség közSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona, Szabó Lõrinc Tagintézmény, Igri-ce u. 6.37. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Elõd utca, Harkály utca, Huba utca, Küküllõ utca, Szabó Lõrincutca, Úttörõ utca, Verõce utca,Szavazóhelyiség címe: Eszterlánc Északi Óvoda Nyitnikék Tagintézmény,Jázmin u. 10.38. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Bakcsó utca, Borostyánkõ utca, Csalogány köz, Csalogány utca,Ezüstkalász utca, Gulyás Pál utca, Gulyás Pál köz, Jázmin köz, Jázmin utca,Kertész utca, Mogyoró utca, Seregély utca, Szellõ utca, Szerkõ utca, Szikesutca, Vadász utca, Sóstóhegyi útSzavazóhelyiség címe: Eszterlánc Északi Óvoda Nyitnikék Tagintézmény,Jázmin u. 10.

7. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

29. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Kótaji út 1–33. házszámig, Stadion utca, Vasvári Pál utca 73–75–77. házszámok, Vasvári Pál utca 79–89. házszámigSzavazóhelyiség címe: Eszterlánc Északi Óvoda Napsugár Tagintézmény,Stadion u. 32/A39. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Árvácska utca, Felsõpázsit utca, Felsõpázsit köz, Kapor utca, Ka-vics utca, Kopogó utca, Levendula utca, Repülõtér utca, Rozmaring utca,Sátor utca, Tokaji út páros oldalaSzavazóhelyiség címe: Tréner Kft., Repülõtér u. 1.40. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Berek utca, Borsikafû utca, Buji út, Ciklámen utca, Ciklámen köz,Cserje utca, Csernyikbokor, Csutorás utca, Dolmány utca, Gerbera utca,Gólyahír utca, Gólyahír köz, Gyöngyike utca, Illés utca, Kard utca, Katángutca, Kikerics utca, Kincs utca, Kincs köz, Kótaji út 78–102. házszámig,Kótaji út 35–87. házszámig, Májusfa utca, Mátyásbokor, Pajzsikafû utca,Pipitér utca, Százszorszép utca, Szegély utca, Szegély köz, Szél utca, Szi-get utca, Vadalma utca, Vasút utca, Westsik Vilmos utcaSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona Szõlõskerti Angol Tagintézmény,Kollégium u. 54.41. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Csobolyó utca, Egres köz, Kollégium utca, Pannónia utca, Ribizliutca, Sugár utca, Süveg utca, Szõlõskert utca, Üstökös utcaSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona Szõlõskerti Angol Tagintézmény,Kollégium u. 54.42. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Aranyalma utca, Atléta utca, Boglárka utca, Csabagyöngye utca,Csõsz utca, Delicsesz köz, Furmint utca, Izabella köz, Izabella utca, Ko-csány utca, Jonatán utca, Nyírszõlõsi út, Rizling utcaSzavazóhelyiség címe: Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diák-otthon és Gyermekek Átmeneti Otthona Szõlõskerti Angol Tagintézmény,Kollégium u. 54.43. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Csatorna utca, Csongor köz, Csongor lakópark, Csongor utca, Daruutca, Gomolya utca, Gyopár utca, Kakukkfû utca, Kecsege utca, Kökörcsinutca, Pajta utca, Patak utca, Sikló utca, Sikló köz, Szamos utca, Szekérutca, Tölgyes utca, Vadrózsa utcaSzavazóhelyiség címe: Szivárvány Idõsek Otthona, Tölgyes utca 11.

8. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

44. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Bessenyei tér, Bethlen Gábor utca 12–84. házszámig, Malom köz,Malom utca, Szabolcs utca, Széchenyi utca 2–50. házszámig és Széchenyiutca 5–45. házszámig, Színház utca, Tûzoltó utca, Vasgyár utca, Vörösmar-ty köz, Vörösmarty tér, Vörösmarty utcaSzavazóhelyiség címe: Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium, Széchenyi u.29–33.46. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Árpád utca 1–71. házszámig, Árpád utca 2–32/A házszámig ésÁrpád utca 34–50/A, B, C, D házszámig, Toldi utca 2–28/A és Toldi utca 1–31/B házszámig, Vécsey utca 50–50/A, 50/B házszámigSzavazóhelyiség címe: Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Isko-la és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Madách utca 13.47. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Benczúr Gyula tér, Deák Ferenc utca 24–46. házszámig, DeákFerenc utca 21–41. házszámig, Ér utca, Jósa András utca 8–14. házszámig,Jósa András utca 1–17. házszámig, Kiss Ernõ utca 2–24. és 1–21. házszá-mig, Kölcsey Ferenc utcaSzavazóhelyiség címe: Vasvári Pál Gimnázium, Kiss Ernõ u. 8.48. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Arany János utca 28–70. házszámig, Arany János utca 1–33. házszá-mig, Állomás tér, Báthory utca, Deák Ferenc utca 4–22. és 1–19. ház-

(Folytatás a 12. oldalon.)

Page 10: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3.10

A HÉT TÉMÁJA INTERJÚ A HÉT TÉMÁJA INTERJÚ

2014. OKTÓBER 3. 11Az oldalt összeállította: Tarczy Gyula

Múlt hét csütörtök este exkluzív interjút adott a Nyír-egyházi Televíziónak Orbán Viktor miniszterelnök. Akormányfõ kárpátaljai hivatalos látogatására igyekez-vén állt meg a szabolcsi megyeszékhelyen, mint az aláb-biakból is kiderül. A beszélgetés szerkesztett változa-tát olvashatják, amely illeszkedik a néhány héttel ez-elõtt elkezdett vezetõi, ciklusértékelõ sorozathoz.

– Miért tartotta fontosnak, hogy a nyíregyházi nyilvá-nossághoz is közvetlenül szóljon?

– Az igazság az, hogy ide mindenképpen el akartamjönni, mert ha kampány van, akkor mindig eljövök Nyír-egyházára. Részben, mert itt nagyon sokan vannak, akikezt elvárják tõlem, talán kedvelnek is, de ha nem is ked-velnek, úgy gondolják, hogy Nyíregyháza megérdemli,hogy a választási kampányban a miniszterelnök eljöjjön.A második ok, hogy holnap reggel Beregszászon kell len-nem. Kárpátaljára megyek, ahol egy tanévnyitó keretébenadunk át a tanítóképzõ fõiskolán újabb beruházásokat, ésúgy gondoltam, hogy akkorezt a két utat össze lehet köt-ni, eljövök, találkozom a pol-gármester úrral és a híveink-kel, utána elmegyek Bereg-szászra.

– Csütörtöki döntése anyíregyházi közgyûlésnek,hogy elsõként az országbantöbb millió forintot adunkadományként Kárpátaljának,amit Brenzovics László, aKMKSZ elnöke vett át. Mitszól a nyíregyháziak hozzá-állásához?

– Gratulálok a nyíregyhá-ziaknak, és köszönöm nekik,hogy helyén volt a szívük ésmost, amikor odaát valóban több segítségre van szükség,mint általában szokásos, akkor az élre álltak. Nyíregyhá-zán sok gazdag lelkû embert ismerek, itt nagyon erõs ke-resztény közösség van, s amikor összegyülekezünk, akkorez szinte tapintható. Nemcsak templomba járó vagy egyegyházi közösséghez tartozó emberbõl, hanem hitét mé-lyen megélõ emberbõl van sok Nyíregyházán. Egy ilyenadomány, egy kiállás a határon túli, kárpátaljai magyarokmellett, ebbõl a lelkiségbõl is táplálkozik.

AZ ORSZÁG EGYIK LEGGYORSABBANFEJLÕDÕ VÁROSA

– Miniszterelnök úr, mikor 2012 decemberében a stú-diónkban ült, azt mondta, hogy Nyíregyháza a csõd szé-lén egyensúlyozott 2010-ben és egy olyan gazdasági szak-embert gondoltak a város élére, aki képes Nyíregyházátkidolgozni az adóssághegy alól, nyilván a kormányzat tá-mogatásával. Akkor azt mondta, úgy látja, hogy jól dön-töttek, mikor dr. Kovács Ferencet javasolták. S most, négyév elteltével?

– Azt mindenki látja, szerintem még a politikai ellentá-bor is, legfeljebb nem mondja, hogy nehéz összehasonlí-tani a 2010-es Nyíregyházát a 2014-essel. 2010-ben ezegy gyenge város volt, alig állt a lábán, agyonnyomta, térdrekényszerítette az adósság, erõsebb volt a kilátástalanság,mint a remény. Ha ma megnézzük ezt a várost, Nyíregy-háza egy erõs város, nincs adóssága, a kormánnyal valóegyüttmûködés keretében ezt megoldottuk. A munkanél-küliséget sikerült jelentõsen csökkenteni. Persze nem va-gyok még elégedett azzal, ami Magyarországon történik,így azzal sem, ami Nyíregyházán, mert majd ha minden-kinek lesz munkája, akkor lehetünk elégedettek, addig csakannyit mondhatunk, hogy biztató eredményeket sikerültelérni. Több ezer munkahely jött létre, és nemcsak a köz-munkában, hanem az ipari parkban is, mert egy gazdasági

szakembert választottak meg 2010-ben a nyíregyháziak,akit mi ajánlottunk az õ figyelmükbe. Másfelõl én nagyonrégóta ismerem a polgármester urat, kitartó ember. Az erõsembereknek többfajta csoportja létezik, vannak, akik min-dig erõsek, egy pillanat alatt, hirtelen az asztalra vágnak,és vannak olyanok is, akiknek az ereje a kitartásból, azátgondoltságból, a lépésrõl lépésre való haladásból fakad.A nyíregyházi polgármester egy nyugodt, megfontolt és erõsegyéniség, szerintem passzol a város karakteréhez, Nyír-egyháza is egy ilyen város. Debrecen sokkal harsányabb,Nyíregyháza valahogy sokkal megfontoltabb, lépésrõl lé-pésre építkezõbb, valahogy szélesebb alapokon nyugvóváros. Nagyon sok helyen fordulok meg az országban, sminden városnak van sajátos hangulata. Aki benne él, ta-lán kevésbé látja, mint az, aki utazik. Nyíregyházának vankaraktere, van kultúrája, van lelke, erõs lábakon áll, szélesaz alapja és úgy gondolom, hogy egy sikerváros. Már amostani számok is ezt mutatják, a jövõt illetõen pedig ér-zem benne a dinamizmust, tehát nagy jövõ vagy szép jövõ

elõtt áll az Önök városa, azország egyik leggyorsabbanfejlõdõ városa. Vannak ilyensikertörténetek korábbról,Debrecen is ilyen volt egyadott idõszakban, de szerin-tem most Önökön a sor.

– Tehát ezzel azt mondja,hogy akár a debreceni példá-hoz, vagy itt többen emlege-tik már a gyõri példát, ezek-hez lehetünk hasonlatosak?

– Azt gondolom, hogy maa lehetõségek szinte határta-lanok és hogy mit tudnak ki-hozni a nyíregyháziak ebbõla lehetõségbõl, az a város ve-zetõin és a város polgárain

múlik. Azt látom a munkanélküliségi adatokból, hogy avárosban élõ emberek dolgozni akarnak, és ha egy közös-ségben az emberek dolgozni akarnak, vagyis a közös sze-keret többen akarják tolni, mint ahányan potyázni akar-nak rajta, akkor annak a városnak van jövõje, szerintemaz Önök városa ezért nézhet elõre bizakodva.

NYÍREGYHÁZA TÖRTÉNELMI ESÉLYE

– Említette, hogy a nemzeti ügyek kormánya sokat se-gített Nyíregyházának, kiváló volt az együttmûködés apolgármester úr és Ön között személyesen is.

– Ma is itt viccelõdtünk ezen a polgármester úrral meg aválasztópolgárokkal a stúdióba érkezés elõtt, hogy néz-zük meg, mi az, amit a kormány hajtott végre egy város-ban és mi az, amit az adott város a saját erejébõl tett meg.Ha ezt a mérleget elkészítjük itt, Nyíregyházán, akkor ezegy szép mérleg. Kétségkívül igaz, hogy a kormány elvitte

az adósságot, s az is, hogyjó néhány nagy fejlesztéstsegített, de van az Önök vá-rosának számos olyan útfel-újítása, óvoda-, iskola-felújítás, -karbantartás, vá-rosszépítés, amit önerõbõlvalósítottak meg. Persze azis igaz, hogy azért lehetettehhez önerõt találni, vagyazért tudtak elõállítani ilyenjövedelmet, mert az adóssá-got korábban a kormány el-vitte, így az adósságtörlesz-tésre fordított pénzt mostmár nem kellett a bankok-nak meg a hitelezõknekodaadni. Az elõzõ városve-zetés által fölhalmozott ter-het nem kellett nyögni, ha-nem az itt megtermelt jöve-delembõl lehetett fejleszte-ni a várost. Ez igaz, deugyanakkor kellettek jó pol-gárok és jó vezetõk, hogyvalóban fejlesztésre akarjákkölteni ezeket a pénzeket,és aki végigmegy az Önökvárosának utcáin, akkor lát-hatja a fejlõdést.

„NYÍREGYHÁZA EGY SIKERVÁROS” – MINISZTERELNÖKI INTERJÚ

– Valamiért mégis azt érezni, hogy Önnek, akár sze-mélyesen is különösen fontos ez a térség és Nyíregyháza.Legutóbb, mikor a LEGO gyár avatásán itt járt, akkor aztmondta, hogy nincs elveszett város és nincs kevéssé fon-tos település. Miért?

– Ha személyesen szabad errõl mondanom valamit,az úgy van, hogy ahol a dolgok maguktól is már jó pályá-ra álltak, ott az ember persze szívesen fordul meg, de azigazán komoly szakmai, emberi, politikai kihívás a baj-ban vagy nehezebb helyzetben lévõ városok és közössé-gek megsegítése. Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Beregmegye az ország mostani politikai közbeszédjében úgyhelyezkedik el, mint ami az országos átlag alatti fejlett-ségû terület. Azt tekintem sikernek, hogyha egy ilyen, ne-

hezebb helyzetbõl induló város és annak térsége – utol-sóból elõre fuss logika alapján – egyszer csak fölzárkózikKecskemét vagy éppen Debrecen és Gyõr mellé, sõt, eset-leg eléjük is lép. Errõl beszéltem az elõbb, hogy Nyíregy-házának erre van esélye.

A KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOKSEGÍTÉSE

– A következõ uniós pénzügyi tervezési ciklusban márbenne vagyunk, amely forrásainak nagyjából kétharma-da gazdaságfejlesztésre megy. Hogyan kedvezhet ezNyíregyházának?

– Az ipari park egy nagyereje Önöknek, oda ezutánis segítünk befektetõket talál-ni, ezen túl pedig a rendel-kezésre álló források nagy ré-szét kis- és középvállalkozá-sokhoz akarjuk eljuttatni.Fontos a LEGO, s a nagybe-ruházások, ugyanis a mo-dern világgazdaságban ilye-nek nélkül egy gazdaság, egyország nem tud talpon ma-radni. De azért a szívünkhözlegközelebb mégis a magyarkis- és középvállalkozásokállnak, azt szeretnénk, hogy-ha õk adnák az ország tör-

zsét, õk tartanák meg egyfajta gazdasági gerincként azországot. Az az ország, ahol csak nagy cégek vannak ésa hazai kis- és középvállalkozások sorvadnak, az nem állbiztos lábakon. Ezért a következõ éveknek az a feladata,hogy a nagy cégek mögött fölerõsödjenek a kis- és kö-zépvállalkozóink. Ráadásul úgy, hogy a most 2-3 ezerkülföldi piacokon is eladható terméket elõállító vállalko-zások számát megtöbbszörözzük. Ahhoz, hogy Magyar-ország bombabiztos gazdaságnak legyen tekinthetõ, 12-13 ezer, exportálni képes, magyar kézben lévõ kis- ésközépvállalkozó kell. Ettõl még nagyon messze vagyunk,hogy ide eljussunk, sokat kell dolgozni, de biztos vagyokbenne, hogy ezek között a cégek között sokan lesznek,akik nyíregyháziak.

„Nyíregyháza... úgy gondolom, hogyegy sikerváros. Már a mostani számokis ezt mutatják, a jövõt illetõen pedigérzem benne a dinamizmust, tehát

nagy jövõ vagy szép jövõ elõtt áll azÖnök városa, az ország egyik leggyor-sabban fejlõdõ városa. Vannak ilyensikertörténetek korábbról, Debrecenis ilyen volt egy adott idõszakban, de

szerintem most Önökön a sor.”

„Azt tekintem sikernek, hogyha egyilyen, nehezebb helyzetbõl induló

város és annak térsége – utolsóbólelõre fuss logika alapján – egyszercsak fölzárkózik Kecskemét vagy

éppen Debrecen és Gyõr mellé, sõt,esetleg eléjük is lép. Errõl beszéltemaz elõbb, hogy Nyíregyházának erre

van esélye.”

MILLIÁRDOK, ESÉLYEK

– A következõ hét esztendõre tekintve annyi már bizo-nyos, hogy nagyjából 23 milliárd forint rendelkezésre állmajd a nyíregyháziaknak fejlesztésre. Ez persze csak egyösszeg és még számos csatornán érkezhetnek pénzek.

– Úgy döntöttünk, hogy lesz egy olyan fejlesztési összeg,amely fölött kizárólag a nyíregyháziak rendelkeznek, ésvan egy másik összeg, amely fölött pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek rendelkeznek, ebben nincs ben-ne Nyíregyháza. Tehát a megyei jogú városoknak is és amegyéknek is egyenként van egy saját költségvetésük, ami-

bõl a kisebb települések isrészesülnek. Azt várjuk, hogyne Budapestrõl mondják megnekik, hogy mit kell fejlesz-teni, hanem õk mondhassákmeg, hogy mire van szükségés amire szükség van, ahhozlegyen is eszközük, forrásuk,pénzük. Ezért különítettük elNyíregyháza városának és amegyének is ezeket az össze-geket.

– Az infrastruktúráról mégviszonylag keveset beszél-tünk, bár Ön dicsérte Nyír-egyházát, hogy már részbenönerõbõl is épít.

– Beszéltem olyan ember-rel az elõbb, aki azt mondta,

hogy neki hetven év óta nem volt járda a háza elõtt, mostpedig van. Tehát biztosan nem csak a saját véleményemetmondom és nem az ügyes városnézés-vezetõnek volt kö-szönhetõ, hogy ilyeneket láthattam, hanem a valóságosélet is reményeim szerint így fest. A legfontosabb, hogy azösszes autópályánkat elvigyük az országhatárig, ez Sza-bolcs-Szatmár-Bereg megyében az M3-asnak az államha-tárig történõ megépítését jelenti. Ez 2018-ig megvalósul.

NYÍREGYHÁZA ÉLT A LEHETÕSÉGGEL

– A beszélgetést azzal kezdtük, hogy szívesen jön Nyír-egyházára és fontosnak tartja. A választás, ami néhánynap múlva következik, mirõl dönt Ön szerint?

– Szerintem ma Magyarország azért erõsebb és ezen belül avárosaink és köztük Nyíregyháza is azért erõsebb, mint volt,mert talált erõt ahhoz, hogy a saját sorsát a saját kezébe vegye.Ez Magyarország egészére nézve is igaz. Ma a magyar embe-rek jól érzik, hogy a rendszerváltás óta ilyen erõs még sohanem volt Magyarország. Sõt, talán még a rendszerváltás elõtt isnagyon régen volt utoljára olyan jó erõállapotban, mint most.Ez nemcsak gazdasági számokat jelent, hanem azt a polgáriöntudatot, hogy az emberek úgy gondolják, hogy az országsorsát õk tartják a kezükben. S hogyha jól végzik a dolgukat,akkor az ország virágzik, prosperál és fejlõdik, és ha rosszulvégzik, akkor pedig az ország hanyatlani fog. De ez rajtukmúlik, ez az érzés kell ahhoz, hogy egy ország vagy egy városerõs lehessen. Azt gondolom, hogy a város is azért erõs itt,mert a városi adósságot sikerült innen elvinni és az emberekúgy érezték, hogy friss levegõ áramlott a város tüdejébe. Mostmár nem lehet arra fogni a sikertelenséget, hogy agyonnyombennünket az elõzõ nyolc évben itt hagyott szocialista kormá-nyok és polgármesterek által fölhalmozott államadósság és el-szívja az életerõnket a pénztörlesztés. A város élt a lehetõség-gel, és azt mondta, hogyha most kaptunk egy teli tüdõnyi frisslevegõt, akkor valóban változtassuk meg Nyíregyháza jövõjét.Biztos vagyok benne, hogy ez sikerült, és azt kérem a polgá-roktól, hogy tartsanak ki emellett a döntésük mellett. Fontosdöntést hoztak 2010-ben, én úgy látom, hogy jó irányba indul-tak el, jöjjenek el, menjenek el választani, fejezzék ki a véle-ményüket a város elmúlt négy évérõl és adjanak újabb esélytNyíregyházának, hogy folytatódhasson a fejlõdés.

Összefogtak Nyíregyháza érdekében: Orbán Viktor miniszterelnök ésdr. Kovács Ferenc polgármester

Orbán Viktor miniszterelnökkel beszélget a Nyíregyházi Televízió stúdiójában Tarczy Gyula fõszerkesztõ

Orbán Viktor rövid nyíregyházi látogatása során szimpatizánsai körében,dr. Kovács Ferenc polgármester társaságában

Page 11: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3.12

A HÉT TÉMÁJA VÁLASZTÁS

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2014.számig, Kiss Ernõ utca 26–50. és Kiss Ernõ utca 23–49. házszámig, Madáchutca, Népkert utca, Petõfi utcaSzavazóhelyiség címe: Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Isko-la és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Madách utca 13.49. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Toldi utca 56–62. házszámigSzavazóhelyiség címe: Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey KárolyTagintézmény, Vécsey köz 27.50. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Toldi utca 30–54. házszámig, Toldi utca 35–83. házszámig, Vécseyutca 24–48. házszámig, Vécsey utca 17–27. házszámigSzavazóhelyiség címe: Gyermekek Háza Déli Óvoda Kincskeresõ Tagin-tézmény, Árpád u. 52–58.52. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Arany János utca 2–26. házszámig, Deák Ferenc utca 43–111.házszámig, Deák Ferenc utca 48–130. házszámig, Jósa András utca 16–20.házszámig, Szarvas utca 51-tõl végig, Toldi utca 90–98/C házszámig, Vécseyköz, Vécsey utca 2/A–20/B házszámig, Vécsey utca 1–15/B házszámigSzavazóhelyiség címe: Móricz Zsigmond Általános Iskola, Virág u. 65.53. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Móricz Zsigmond utca 25–41. házszámig, Toldi utca 64–84. ház-számigSzavazóhelyiség címe: Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey KárolyTagintézmény, Vécsey köz 27.

9. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

45. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Csipke köz, Csipke utca, Kereszt utca, Kígyó utca, Kürt utca, Szar-vas utca 2–46. házszámig, Szarvas utca 1–43. házszámig, Virág köz, Virágutca 2–46. házszámig, Virág utca 1–39. házszámigSzavazóhelyiség címe: Gyermekek Háza Déli Óvoda, Kereszt utca 8.54. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Akácfa tér, Akácfa utca, Gólya utca, Gólya zug, Móricz Zsigmondutca 1–23. házszámig, Salétrom köz, Szarvas utca 48–126. házszámig, Tom-pa Mihály utca, Virág utca 48–108. házszámig, Virág utca 41–109. házszá-mig, Zöldfa utcaSzavazóhelyiség címe: Móricz Zsigmond Általános Iskola, Virág u. 65.55. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Béla utca, Bocskai utca 1–217. házszámig, Eötvös utca, Forgóutca, Gimnázium köz, Inczédy sor 6–26. házszámig, Inczédy sor 1–11/Bházszámig, Közép utca, Luther tér, Luther utca, Sas utca, Szent István utcaSzavazóhelyiség címe: Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, Szent Istvánu. 17.56. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Csillag köz, Csillag utca, Debreceni út 2–98. házszámig, Debre-ceni út 1–93. házszámig, Hatzel tér, Hatház utca, Katona köz, Katona utca,Rózsa utca, Szilfa utcaSzavazóhelyiség címe: Gyermekek Háza Déli Óvoda, Kereszt u. 8.57. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Bartók Béla utca, Kert utca, Váci Mihály utcaSzavazóhelyiség címe: Alvégesi Mûvelõdési Ház, Honvéd u. 41.58. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Alkotmány utca, Honvéd utca, Kéz utca, Laktanya tér, Malátautca, Nádor utca, Róka utca, Róka zug, Serház utcaSzavazóhelyiség címe: Alvégesi Mûvelõdési Ház, Honvéd u. 41.59. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Erzsébet tér, Kert köz, Martinovics tér, Szántó Kovács János utca,Vég utcaSzavazóhelyiség címe: Tündérkert Keleti Óvoda, Kert köz 8.60. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Ady Endre utca, Áchim András utca, Budai Nagy Antal utca, EszeTamás utca, Sziklai Sándor utca, Tarpai Márton utca, Táncsics Mihály utca,Tükör utca, Zenta utca, Zimony utcaSzavazóhelyiség címe: Tündérkert Keleti Óvoda, Kert köz 8.

10. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

63. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Fazekas János tér 2–4. házszámig, Fazekas János tér 1–3. házszá-mig, Semmelweis utca páros oldalaSzavazóhelyiség címe: Móra Ferenc Általános Iskola, Fazekas János tér 8.64. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Fazekas János tér 6–10. házszámig, Fazekas János tér 5–9/A ház-számigSzavazóhelyiség címe: Tündérkert Keleti Óvoda Margaréta Tagintézmény,Fazekas János tér 14.65. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Fazekas János tér 11–15. házszámig, 12–14. házszámig, Jelvényutca, Lobogó utcaSzavazóhelyiség címe: Móra Ferenc Általános Iskola, Fazekas János tér 8.66. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Fazekas János tér 23. szám, Fazekas János tér 24. szám, Törzs utca58–112. házszámigSzavazóhelyiség címe: Móra Ferenc Általános Iskola, Fazekas János tér 8.67. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Angyal utca, Fazekas János tér 21., Fazekas János tér 22., Szilva-völgy sétány, Törzs utca 2–56. házszámig, Törzs utca 5–9. házszámig, Ve-lence utcaSzavazóhelyiség címe: Zay Anna Gimnázium, Egészségügyi Szakközépis-kola és Kollégium, Család u. 11.68. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Sarló utca, Szalag utcaSzavazóhelyiség címe: Móra Ferenc Általános Iskola, Fazekas János tér 8.69. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Fazekas János tér 16–20. házszámig, Fazekas János tér 17–19.házszámigSzavazóhelyiség címe: Móra Ferenc Általános Iskola, Fazekas János tér 8.

11. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

70. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Alkotás utca, Árboc utca, Hársfa utca, Kõris utca, Labda utca,Levél utca, Levél köz, Munkás utca, Pihenõ utca, Rajk László utca, Rozs-nyó utca, Szikla utca, Szirom utca, Szittya utca, Tagló utca, Tiszavasvári út,Torok utcaSzavazóhelyiség címe: Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagin-tézmény, Könyök u. 1/A

71. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Ív utca, Játszó utca, Könyök utca, Legyezõ utca 25–73. házszá-mig, Óvoda utca, Újház sorSzavazóhelyiség címe: Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagin-tézmény, Könyök u. 1/A73. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Alkony utca, Fészek utca, Legyezõ utca 2–128. házszámig, Le-gyezõ utca 1–21. házszámig, Naplemente utcaSzavazóhelyiség címe: Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagin-tézmény, Könyök u. 1/A74. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Akácvirág utca, Búvár utca, Delelõ utca, Esthajnal utca, Fokosutca, Gerely utca, Hajnal utca, Horgony utca, Íjász utca, Írisz utca, Játékutca, Liget utca, Hajnalcsillag utca, Nyíl utca, Pillangó utca, Rövid utca,Sás utca, Soltész István utca, Suba utca, Szélsõbokori út, Tábla utca, Taglóköz, Tárogató utca, Teke utca, Tenisz utca, Vasutas utca, Vitorlás utca, ZenitutcaSzavazóhelyiség címe: Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagin-tézmény, Könyök u. 1/A75. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Bártfa utca, Bottyán János utca, Bólyai tér, Csalitos utca, CsásziLászló utca, Derkovits utca, Derû utca, Dobó I. u., Dobsina utca, Dugonicsköz, Dugonics utca, Erkel Ferenc utca, Fáy András utca, Hadik András utca,Hegyi utca, Igló utca, Kassa köz, Kassa utca, Kazinczy Ferenc utca, KinizsiPál utca, Mosolygó Antal utca, Petrikovics utca, Prága utca, Verecke utcaSzavazóhelyiség címe: Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kol-légium, Dugonics u. 10–12.76. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Dália utca, Huszár tér, Viola utcaSzavazóhelyiség címe: Huszárvár Szociokulturális Szolgáltató Központ,Huszár tér 5.

12. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

51. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Árpád utca 52–88. házszámig, Árpád utca 73–91. házszámig,Damjanich utca, Huszár sor, Lehel utca, Móricz Zsigmond utca 2–58. ház-számig, Simai út 4–6/D házszámig, Simai út 1–7. házszámig, Toldi utca85–101. házszámigSzavazóhelyiség címe: Gyermekek Háza Déli Óvoda Kincskeresõ Tagin-tézmény, Árpád u. 52–58.78. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Alpári Gyula utca, Bimbó utca, Bogyó utca, Csáki István utca,Gerliczki Mihály utca, Gomba utca, Gyûrû utca, Kállói út 2–14., Kállói út1–71. házszámig, Károlyi Mihály utca, Keleti Márton utca, Kosztolányi De-zsõ utca, Kõrösi Csoma Sándor utca, Lehár Ferenc utca, Mikszáth Kálmánutca, Nagyvárad utca, Orosi út 2–8 házszámig, Orosi út 1–35/A házszámig,Puszpáng utca, Semmelweis utca páratlan oldala, Sport utca, Szitakötõ utca,Tarcsai István utca, Thököly Imre tér, Titel utca, Tüzér utca, Vértanúk útja,Zalka Máté utcaSzavazóhelyiség címe: Nyíregyházi Városüzemeltetõ és Vagyonkezelõ Kft.,Tüzér u. 2–4.79. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Csemete köz, Csemete utca, Csikós utca, Debreceni út 100–200.házszámig, Debreceni út 95–183. házszámig, Délibáb utca, Hegedû utca,Kéményseprõ utca, Kilátó utca, Kilátó zug, Kulcsár utca, Lapály utca, Lujzautca, Mohács utca, Mozsár utca, Nyereg utca, Patkó utca, Ostor utca, Sze-rén utca, Tallér utca, Tallér köz, Tábor utca, Telepes utca, Tünde utcaSzavazóhelyiség címe: Gyermekek Háza Déli Óvoda Tünde utcai telep-hely, Tünde u. 2.80. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Bor utca, Domb utca, Fillér utca, Gálya utca, Kocsis utca, Korongutca, Meggyfa utca, Palánta utca, Szánkó utcaSzavazóhelyiség címe: ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesüle-te, Koszorú u. 10.81. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Debreceni út 202–340. házszámig, Debreceni út 185–261. ház-számig, Fény utca, Folyóka utca, Füredi utca, Gömb utca, Gyík utca, Kis-diófa utca, Szüret utca, Tövis utca, Vaskapu utcaSzavazóhelyiség címe: ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesüle-te, Koszorú u. 10.82. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Koszorú utca, Lejtõ utca, Lombkorona utca, Lombkorona köz, Lovagutca, Matróz utca, Százados utca, Szeder utca, Szõlõszem utca, Vércse utca,Vincellér utca, Tégla utcaSzavazóhelyiség címe: Tündérkert Keleti Óvoda Koszorú utcai Telephely,Koszorú u. 10.

13. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

72. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Aranyesõ utca, Bedõbokor, Benkõbokor, Bojtár utca, Cinke utca,Csendes utca, Csóka utca, Csûr utca, Debrõbokor, Ereszalja utca, Ereszaljaköz, Gémeskút utca, Gerhátbokor, Istvánbokor, Jászol utca, Kaptár utca,Kancsó utca, Kazárbokor, Kemence utca, Kovácsbokor, Kupa utca,Mohosbokor, Napraforgó utca, Nádasbokor, Patics utca, Padka utca, Pitvarutca, Rókabokor, Salamonbokor, Sulyánbokor, Szarka utca, Szelesbokor,Szilke utca, Vajdabokor, Vályog utca, Zsindely utcaSzavazóhelyiség címe: Vajdabokori Mûvelõdési Ház, Csendes u. 2.77. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Akácos köz, Akácos utca, Bokréta utca, Földi utca, Görgey Artúrutca 2–20. házszámig, Görgey Artúr utca 1–15. házszámig, Gyöngy köz,Gyöngy utca, Gyöngyvirág utca, Hóvirág utca, Lõtér utca 2., 2/A, 2/B, Lõtérutca 27/A–39. házszámig, Muskátli köz, Muskátli utca, Orgona köz, Orgo-na utca, Pálma utca, Rét utca, Tó utca, Simai út 10–136. házszámig, Simaiút 13–89. házszámigSzavazóhelyiség címe: Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft., Bokréta utca 22.83. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Barázda utca, Benehalom utca, Benehalom dûlõ, Boglya utca,Cimbalom utca, Citera utca, Darázs utca, Darázsdûlõ, Furulya utca, Gazdautca, Gitár utca, Hárfa utca, Hosszúháti út, Karám utca, Kazal utca, Lombutca, Lomb köz, Lovas utca, Major utca, Polyákbokor, Róna utca, Samókautca, Sertéstelep utca, Simai tér, Sörte utca, Tarló utca, Tüske utca,Verescsárda utca, Verescsárda dûlõSzavazóhelyiség címe: Gyermekek Háza Déli Óvoda Felsõsima telephely,Hosszúháti út 59.84. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Fenyõ utca, Fõzde utca, Görgey Artúr utca 17–21. házszámig,Hajlás utca, Homok utca, Kerítés utca, Kerülõ utca, Lõtér utca 1–27/III.házszámig, Ösvény utca, Rozsrétbokor I., Rozsrétbokor II., Rozsrétszõlõ,Rozsrétbokori út, Rozsrétbokori zug, Rozstelek utca, Szabadság utca, Tuli-pán utca, Tulipán köz

Szavazóhelyiség címe: Móricz Zsigmond Általános Iskola Váci Mihály Tag-intézmény, Rozsrétbokor 17.85. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Alsóbadúr utca, Árpa utca, Bálintbokor, Bem József utca, Jegenyeutca, Juhar utca, Kalászos utca, Karikás utca, Kordovánbokor, Lóczibokor,Mandabokor I., Mandabokor II., Mandabokor III., Mandabokori út,Újtelekbokor, Paripa utca, Szélsõbokor, Taliga utca, Telek utcaSzavazóhelyiség címe: Mandabokor Mûvelõdési Ház, Jegenye u. 19.86. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Alispán tanya, Aranyfürt köz, Aranyfürt utca, Bajcsy-Zsilinszkyutca, Benkõ István utca, Berkenye köz, Berkenye sor, Bogáncs utca, Boros-tyános utca, Boróka köz, Boróka utca, Butykai út, Butyka sor, Butykatelep,Búzavirág utca, Császárszállási út, Csillagfürt utca, Fagyöngy utca, Füvespart, Gagnadûlõ, Gyékényes part, Gyöngyperje utca, Harangvirág utca,Horgásztanya utca, Horog utca, Kabay János utca, Kankalin utca, Kállairét,Kárász utca, Ladik utca, Lászlótanya, Madarász utca, Mester utca, Mécsvi-rág utca, Nádas part, Nyíritanya, Oláhréti út, Páfrány köz, Páfrány utca,Pikkely köz, Pikkely utca, Pikkely zug, Ponty utca, Repkény utca, Sáfrányutca, Sügér utca, Tavirózsa utca, Törökrózsa utca, Újsortanya, Vadastanya,Vay Ádám utcaSzavazóhelyiség címe: Butykai Közösségi Ház és Szabadidõ Központ, BenkõI. u. 1.

14. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

87. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Bazsalikom utca, Bazsalikom köz, Bodza utca, Bóbita utca, Fonóutca, Kökény utca, Margaretta utcaSzavazóhelyiség címe: Móra Ferenc Általános Iskola Petõfi Sándor Tagin-tézmény, Alma u. 70.88. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Nárcisz utca, Nárcisz köz, Pipacs utca, Pitypang utca, Rekettyeutca, Szíjgyártó utca, Szûrszabó utcaSzavazóhelyiség címe: Móra Ferenc Általános Iskola Petõfi Sándor Tagin-tézmény, Alma u. 70.89. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Alma utca, Bognár utca, Gesztenye utca, Haladás utca, Ipari utca,Kádár utca, Kerékgyártó utca, Kõmûves utca, Lajtos utca, Mandula utca,Málna utca, Molnár utca, Takács utca, Tímár utcaSzavazóhelyiség címe: Móra Ferenc Általános Iskola Petõfi Sándor Tagin-tézmény, Alma u. 70.90. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Borivó utca, Csárda utca, Hajó utca, Harangozó utca, Kacagóutca, Kalapos utca, Lakatos utca, Lakatos köz, Puttony utca, Szászkút ta-nya, Szõlõ utca, Szõlõ zugSzavazóhelyiség címe: Tündérkert Keleti Óvoda Százszorszép Tagintézmény,Kállói út 109/A91. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Áfonya utca, Béke utca, Gombkötõ utca, Házhely I. utca, Ház-hely II. utca, Kamilla utca, Kállói út 16–104. házszámig, Kállói út 73–153.házszámig, Lászlócseredûlõ, Míves utca, Pitvarkert utca, Pásztor utca, Pásztorköz, Számadó utca, Számadó köz, Rezeda köz, Rezeda utca, Tünde köz,Zsálya utcaSzavazóhelyiség címe: Tündérkert Keleti Óvoda Százszorszép Tagintézmény,Kállói út 109/A92. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Agár utca, Apadó utca, Arató utca, Bársony utca, Bernáthegyi utca,Borsos utca, Boxer utca, Bögre utca, Cirbolya utca, Dalmata utca, Dober-mann utca, Dióliget utca, Foxi utca, Füttyös utca, Gilice utca, Gondos utca,Hamvas utca, Hold utca, Jó utca, Karéj utca, Kanász utca, Kies utca, Ko-mondor utca, Kopó utca, Kuvasz utca, Könyves utca, Labrador utca, Labra-dor köz, Ladánydûlõ, Legelõ utca, Madár utca, Majoranna utca, Mérõ köz,Mérõ utca, Mocsár utca, Pince utca, Pintes utca, Prés utca, Puli utca, Puliköz, Spániel utca, Sétány utca, Szetter utca, Tacskó utca, Tátika utca, Terrierutca, Uszkár utca, Vadritka tanya, Vizsla utcaSzavazóhelyiség címe: Nagyszállási Közösségi Ház, Arató u. 4.

15. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET

93. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Babér utca, Barzótanya, Barzó utca, Borostyán utca, Füzes utca,Móra Ferenc utca, Móra Ferenc köz, Napsugár utca, Petõ utca, Petõtanya,Platán utca, Pompás utca, Tujafa utca, Tujafa köz, Vackor utca, Verõfényutca, Világos utca, Virágfürt utcaSzavazóhelyiség címe: 3G Autó Használtautó Kereskedés, Orosi út 41.94. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Ezüstfenyõ utca, Felhõ köz, Felhõ utca, Lengõ utca, Lengõ köz,Mályva utca, Mezsgye utca, Moha utca, Nap utca, Napkelte utca, Napko-rong utca, Naspolya köz, Naspolya utca, Nyíregyházi út 8–19/B, Pirkadatutca, Szamóca utca, Tiszafa utca, Zsurló utcaSzavazóhelyiség címe: Trans-Vidia Kft., Nyíregyházi út 19.95. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Cifra fasor, Diák utca 34/A–114. házszámig, Diák utca 23–83.házszámig, Élet utca, Fényes utca, Kamra utca, Leveleki utca, Leveleki köz,Meggyes utca, Nyíregyházi út 6., 6/A, 7., 9/B házszámok, Szarkaláb utca,Szerény utca, Szív utcaSzavazóhelyiség címe: Tündérkert Keleti Óvoda Nefelejcs Tagintézmény,Oros telephely, Élet utca 30.96. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Csengõ utca, Csermely köz, Csermely utca, Derûs utca, Diós utca,Dinnyés utca, Friss utca, Kezdõ köz, Kezdõ utca, Kis utca, Méhész utca,Pántlika utca, Szatmári utca, Színes utca, Tornácos utca, Varázs utcaSzavazóhelyiség címe: Tündérkert Keleti Óvoda Nefelejcs Tagintézmény,Oros telephely, Élet utca 30.97. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Búcsú utca, Csengõ köz, Csonkás utca, Deák Ferenc utca, Diákutca 2–34. házszámig, Diák utca 1–21/A házszámig, Kecskésdûlõ, Kisme-zõ tanya, Lévai tanya, Perem utca, Szállási utca, Táltos utca, Vezér utcaSzavazóhelyiség címe: Tündérkert Keleti Óvoda Nefelejcs Tagintézmény,Deák F. u. 2.98. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Aranyhomok utca, Bokor utca, Csurgó utca, Ferde utca, Forgács-tanya, Fõ utca 2–34. házszámig, Fõ utca 1–41. házszámig, Magyar utca,Rozsnyai utca, Szigetköz utca, Takarék köz, Tároló utcaSzavazóhelyiség címe: Tündérkert Keleti Óvoda Nefelejcs Tagintézmény,Deák F. u. 2.99. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖRTerülete: Álmos vezér utca, Bodrogi utca, Csap utca, Emlék utca, Fõ utca43–111. házszámig, Fõ utca 36-tól végig, Magtár utca, Mogyorós utca, Ra-gyogó utca, Vidám utcaSzavazóhelyiség címe: Bem József Általános Iskola Herman Ottó Tagintéz-mény, Fõ utca 60.

(Folytatás a 9. oldalról.)

Page 12: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3. 13

KÖZLEMÉNYEK HIRDETÉS

Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Pályázati felhívásA „RÁSZORULÓ HALLGATÓKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY” Kuratóriuma pályá-zatot ír ki egyszeri vissza nem térítendô támogatás elnyerésére, felsôfokú tanulmá-nyokat folytató hallgatók részére.

FELTÉTELEK:– legalább 5 éves nyíregyházi állandó lakóhely;– elsô diploma megszerzésére vonatkozó felsôoktatási hallgatói jogviszony (BSC, MSC,

osztatlan képzés);– jó tanulmányi eredmény (minimum 3,51-es átlageredmény);– a családban az egy fôre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg a mindenkori

legkisebb öregségi nyugdíj kétszeresét, azaz 57 000 forintot.

A pályázathoz kérjük benyújtani:1.) az adatlapot (letölthetô: www.nyirhalo.hu vagy www.nyiregyhaza.hu, személyesen át-

vehetô: Polgármesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztály Titkárság, B épületI. emelet 102. szoba);

2.) az iskolalátogatási igazolást (valamennyi tanköteles vagy tanulmányokat folytató gyer-mek esetén);

3.) a felsôfokú tanulmányi eredményt dokumentáló, az elôzô félév tanulmányi átlagáttartalmazó Tanulmányi Osztály által hitelesített irat másolatát (legutóbbi lezárt félévieredmény, elektronikus vagy hagyományos leckekönyv másolata);

4.) az egy fôre jutó családi jövedelem igazolását (utolsó havi nettó bér, önfoglalkoztatóesetén NAV igazolás, gyerektartás, családi pótlék, árvasági ellátás, nyilatkozatok stb.);

5.) a legalább 5 éves nyíregyházi állandó lakhely igazolását (lakcímkártyával, vagy Ok-mányiroda által igazoltan).

A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. október 31.

Cím: Polgármesteri Hivatal, Szociális és Köznevelési Osztály

4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1.

A BORÍTÉKRA FELTÉTLENÜL ÍRJÁK RÁ: RÁSZORULÓ HALLGATÓKÉRTKÖZALAPÍTVÁNY

A Kuratórium fenntartja azt a jogát, hogy a szociális körülményeket helyszíni láto-gatás során ellenôrizze. A Kuratórium döntését követôen írásban értesítjük a pályá-zókat az eredményrôl.

A pályázattal kapcsolatos bôvebb felvilágosítás a Szociális és Köznevelési Osztályon(Büdszenti Ildikó, telefon: 42/524-585) kérhetô.

Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzataaz Emberi Erôforrások Minisztériumával együttmûködve

ezennel kiírja a 2015. évrea Bursa Hungarica Felsôoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

a települési önkormányzat illetékességi területén állandó lakóhellyel rendelkezôa) hátrányos szociális helyzetû felsôoktatási hallgatók részére, akik felsôoktatási intézményben(felsôoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejû (nappali tagozatos), alapfokozatot ésszakképzettséget eredményezô alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményezômesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsôfokú, illetve felsôoktatási szakképzésben folytat-ják tanulmányaikat,– az ösztöndíjra pályázhatnak a 2014 szeptemberében felsôoktatási tanulmányaik utolsó évétmegkezdô hallgatók is,– az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya afelsôoktatási intézményben a pályázás idôpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele,hogy a 2014/2015. tanév második félévére a beiratkozott hallgató aktív hallgató jogviszonnyalrendelkezzen.b) hátrányos szociális helyzetû fiatalok a 2014/2015. tanévben utolsó éves, érettségi elôtt állóközépiskolások vagy felsôfokú diplomával nem rendelkezô, felsôoktatási intézménybe mégfelvételt nem nyert érettségizettek és a 2015/2016. tanévtôl kezdôdôen felsôoktatási intézménykeretében teljes idejû (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményezô alap-képzésben, osztatlan képzésben, vagy felsôoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.

Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétôlfüggetlenül történik. Elsôsorban azok a hallgatók részesülhetnek támogatásban, akiknek a ház-tartásában az egy fôre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimummindenkori legkisebb összegét (28 500 forint), méltányosság esetén annak 200 százalékát(57 000 forint).A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttmûködési Rend-szerében (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx. A regisztrációt követôen lehetséges a pá-lyázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A személyes és pályázatiadatok feltöltését követôen a pályázati ûrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkor-mányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatáro-zott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely mel-léklet hiányában a pályázat formai hibásnak minôsül!!! A benyújtott pályázatok befogadását azönkormányzatnak az EPER-Bursa rendszerben igazolnia szükséges. A nem befogadott pályázatok abírálatban nem vesznek részt.

A pályázati ûrlapot személyesen Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ügyfél-centrum (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) 32-es ablakánál vagy postai úton Nyíregyháza MegyeiJogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztályának címezve (4401 Nyíregyhá-za, Kossuth tér 1.), a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani. A pályázati felhívásletölthetô a www.nyiregyhaza.hu és a varoshaza.nyiregyhaza.hu weboldalakról.

További információ a 42/524-524/589-es és 107-es mellék telefonszámon kérhetô.A pályázat benyújtásának ideje: 2014. október 3–2014. november 7.A települési önkormányzat a határidôn túl benyújtott vagy formailag nem megfelelô pályáza-tokat a bírálatból kizárja.

Page 13: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3.14

AKTUÁLIS EGÉSZSÉG

Átadták a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház újonkológiai tömbjét. A 8700 négyzetméter alapterüle-tû épületben új osztályokat, központi várót és fiziko-terápiás helyiséget alakítottak ki.

Szerzõ: Erdõs József

A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház új onkológiaitömbjét tekintette meg Zombor Gábor, egészségügyértfelelõs államtitkár. Az intézményben 14 és fél milliárdosfejlesztést indítottak el, ennek része az új, 8700 négyzet-méter alapterületû onkológiai tömb. Az épületbenonkoradiológiai osztályt, kemoterápiás egységet, fekvõ-betegeket ellátó osztályokat, központi várót és fizikoterá-piás helyiséget alakítottak ki. A betegek gyógyulását a tel-jes test besugárzásához használt lineáris gyorsító beren-dezés, besugárzástervezõ és beteginformációs rendszer,illetve úgynevezett CT-szimulátor is segíti.

330 MILLIÁRDOS FEJLESZTÉS

A nyíregyházi kórház onkológiai és hematológiai tömbavatóján az egészségügyért felelõs államtitkár azt mond-ta, az ilyen fejlesztéseknek az egész ország egészségügyéreis hatása van.

Zombor Gábor, egészségügyért felelõs államtitkár aztemelte ki: – Ma Magyarországon nemcsak Nyíregyházán,hanem további 160 helyen folynak felújítások, beruházá-

FELAVATTÁK AZ ÚJ ONKOLÓGIAI TÖMBÖT

sok több mint 330 milliárd forint értékben, ami egy sohanem látott lehetõség a magyar egészségügyi ellátórend-szerben. Az államtitkár hozzátette, az országban azok azonkológiai centrumok, amelyek egyszerre kezdték megmûködésüket, mára mind felújításra szorulnak. A nyíregy-házi beruházással kapcsolatban kiemelte, a fejlesztés so-rán csaknem kétmilliárd forintot fordítanak új mûszerekés orvosi eszközök vásárlására.

Kilenc háziorvosi rendelõ újult meg a Jósavárosbanés a Vay Ádám körúton. Az önkormányzat 60 millióforintot költött az egészségügyi alapellátás fejleszté-sére, melyet pályázati forrásokból finanszírozott. AzUngvár sétányon felújított rendelõket ünnepélyes ke-retek között adta át az orvosoknak és a pácienseknekdr. Kovács Ferenc polgármester.

A rendelõk nemcsak kívül, belül is megújultak. Kicse-rélték a burkolatokat, a fûtési rendszert modernizálták,akadálymentesítették és ki is festették a helyiségeket. Afejlesztés közel 16 000 nyíregyházi lakos számára bizto-sítja, hogy az egészségügyi alapellátást megújult környe-zetben vegye igénybe. Az Ungvár sétányon még egy olyanvizsgálót is kialakítottak, ahol HPV-szûréseket lehet vé-gezni.

HELYBEN IS SZÛRNEK

A jósavárosi hölgyeknek így nem kell a Szent Istvánutcára vagy a Terhes Tanácsadóba utazni ezért a vizsgála-tért. Akik három éve nem voltak államilag finanszírozottszûrésen és a környéken laknak, már ide fognak meghívótkapni. Nyíregyháza polgármestere az átadáson azt mond-ta, hogy az önkormányzat a legmagasabb színvonalú

KILENC RENDELÕ SZÉPÜLT MEG A VÁROSBAN

egészségügyi ellátást tûzte ki célul. Hozzáfûzte, a korsze-rûsítésnek máris érezhetõ hatása van az orvosi gyógyítótevékenységre.

Az Ungvár sétányon összesen három háziorvosi és há-rom gyermekorvosi rendelõ újult meg, valamint a projekt-hez kapcsolódva a Vay Ádám körúton található három há-ziorvosi rendelõ is korszerûsödött. A beruházásokra kö-zel 60 millió forintot költött az önkormányzat, amit százszázalékban pályázati forrásból biztosított.

Több mint kétmillió forintos önkormányzati saját for-rásból és a praxis tulajdonosának beruházásával fel-újították a Westsik Vilmos Élelmiszeripari SzakképzõIskola épületében lévõ fogorvosi rendelõt. A fejlesz-téssel öt oktatási intézmény kétezer gyermekének fog-orvosi ellátási körülményei javultak.

Ünnepélyes szalagátvágással adták át a Westsik VilmosÉlelmiszeripari Szakképzõ Iskola épületében lévõ felújí-tott fogorvosi rendelõt. A nyíregyházi önkormányzat sajátforrásából 2 millió 50 ezer forintot biztosított a beruhá-záshoz. Ebbõl a pénzbõl elkészültek a burkolómunkák, újöltözõt és mellékhelyiséget alakítottak ki, a fogorvosi be-rendezések kompresszora egy tárolóba került, valamintkomplett festést is kapott a rendelõ. A praxis az Egészség-ügyi Támogató Alaptól pályázat útján 400 ezer forintosvissza nem térítendõ támogatást is kapott, amelyhez ugyan-ennyit tett hozzá, ebbõl lett az új fogorvosi szék, szek-rény, illetve új padokkal megújult a várótér is. Emellett a

MEGÚJULT A FOGORVOSI RENDELÕ

RENDELÕK ÚJULTAK MEG

Az átadóünnepségen dr. Kovács Ferenc, Nyíregyházapolgármestere azt mondta, az egészségügy fejlesztése ki-emelt feladat a megyeszékhelyen, az önkormányzat idénis olyan beruházásokat végzett el, ami szorosan kapcso-lódik a kórházban történõ nagyberuházáshoz. Ebben azévben 11 orvosi, háziorvosi rendelõt újítottak fel, melyekközött van gyermek-, felnõtt- és fogorvosi rendelõ is.

A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház területén meg-valósuló tömbkórház projekt keretében a most átadottonkológiai tömb mellett jövõre megépül az új gyermek-gyógyászati részleg, továbbá a szív- és érrendszeri köz-pont. A projekt teljes befejezése jövõ év végére várható.

praxis tulajdonosa is beruházott, új kezelõberendezést ésbútorokat vásárolt a rendelõbe.

Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere elmond-ta, az önkormányzat a legtöbb esetben pályázati forrásoksegítségével végzi el az intézményi felújításokat, de mamár saját erõbõl is képesek a finanszírozásra. Erre példaez a fogorvosi rendelõ, de a Szent István utcai rendelõin-tézet 60 millió forintból újul meg, az Alma utcai rendelõ-ben a fûtést korszerûsítik, a Rozsnyó utcaira pedig 15 mil-liót fordítanak. Az alpolgármester hangsúlyozta, az ön-kormányzat idén intézményfelújításokra saját erõbõlösszességében 525 millió forintot tud biztosítani.

Dr. Harsányi Andrea, a fogorvosi praxis tulajdonosaabban is bízik, hogy a felújítás pozitívan befolyásolja agyermekek fogászathoz és az egész egészségügyhöz valóviszonyát. Szerinte a felnõttek és a gyerekek a fogorvostólfélnek a legjobban, de ezt az érzést enyhítheti a szép, ba-rátságos rendelõ és egy mosolygós doktornõ.

A fejlesztéssel öt oktatási intézmény kétezer gyermeké-nek fogorvosi ellátási körülményei javultak.

Mangol Csilla fõigazgató, dr. Kovács Ferencpolgármester, dr. Adorján Gusztáv fõigazgató-helyettesés Zombor Gábor, az egészségügyért felelõs államtitkár

az onkológiai tömb átadásakor

MIT GONDOL ARRÓL, HOGYMEGÚJULTAK AZ ORVOSI RENDELÕK

NYÍREGYHÁZÁN?„Nagyon örülök neki. Most is pont oda megyek, és már

korábban is láttam, hogy szép és kényelmes lett.”Tuska Jánosné

„Ez egy új hír számomra, nem tudtam. Gondolom, hogyakik itt laknak és ide járnak, azoknak ez nagy öröm. Énmáshol lakom, errõl nem hallottam, de a megújulás min-dig pozitív. Ha Nyíregyháza szépül, épül, annak csak örül-ni lehet.” Kerepesi Miklós

„ Természetesen nagyon jó dolog. Minden megújulás,ami a városnak elõnyös, az jó. Öröm fent járni a város-ban. Akár csak sétálni is, de vásárolni is.”

Kerepesi Miklósné

„Már éppen ideje volt, nagyon ráfért. Bent, a belváros-ban nagyon csúnyán néztek ki a rendelõk, és nem voltmegoldva a mozgáskorlátozottak feljutása sem. Szép avárosunk, nagyon tetszik a Bujtos is, és látja az ember,hogy a szívünk gyöngye, a BUSZACSA és a mûvelõdésiház is megújul.” Novák Péterné

Dr. Horváthné dr.Veisz Katalin önkormányzati képviselõ,dr. Kovács Ferenc polgármester és Halkóné

dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselõ

Jászai Menyhért alpolgármester, dr. Harsányi Andrea, apraxis tulajdonosa és dr. Rubi Ferenc, a Westsik Vilmos

Élelmiszeripari Szakképzõ Iskola igazgatója

Page 14: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3. 15

KÖZLEMÉNYEK HIRDETÉS

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelettel: NYÍRTÁVHÕ KFT.

Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a Távhõszolgáltatásról szóló tör-vény végrehajtását szabályozó 157/2005. (VIII. 15.) Kormányrendelet alap-ján 2015. január 1-jétõl módosulnak a költségosztás szabályai.

Tekintettel arra, hogy csak a jogszabály elõírásainak megfelelõ költség-osztás alkalmazható, az érintett épületekben a fûtési rendszerrõl továbbimûszaki adatok nyilvántartásba vétele szükséges (pl.: az épületek, lakásokelhelyezkedésérõl, hõleadókról, lakásokon áthaladó fûtési csõhálózatról stb.)

Ezen adatok felmérését az érintett épületek egy részében a Nyírtávhõ Kft.munkatársai, máshol a költségosztást végzõ cég szakemberei végzik. Mun-katársaink a felmérések idõpontjáról jól látható helyre értesítést tesznek kiaz érintett távhõvel ellátott lépcsõházakba.

Kérjük, hogy a sikeres felmérés érdekébensegítsék munkánkat, tegyék lehetõvé

a lakásokba való bejutást.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy munkatársaink arcképes igazolvánnyalrendelkeznek, mellyel minden esetben azonosítani kötelesek magukat a la-kásba való bejutás elõtt.

A felmérés fogyasztóink részére díjtalan,a felmérésen kívül más tevékenységet nem végeznek

munkatársaink!

Megértésüket és együttmûködésüket elõre is köszönjük!

Page 15: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3.16

EMLÉKEZÉS TURIZMUS

HÚSZÉVES A NYÍREGYHÁZI NAPLÓ

Az iskola kezdetével a gyerekek búcsút intettek avakációnak, bezárt a Tófürdõ, illetve a Parkfürdõ, és ameleg nyári estéket is egyre inkább felváltja az õszieshideg. Noha Sóstógyógyfürdõ, az egészségturizmusapró oázisa még ilyenkor is népszerû, a nyíregyháziturisztikai szakemberek már az elmúlt szezont értéke-lik és készülnek a jövõ évre. A múltba tekintünk egykicsit mi is, a Nyíregyházi Napló 20 évvel ezelõtti szá-mában megjelent turisztikai kiadványokról szóló cikkindította a beszélgetést Mogyorós Judittal, a NyírségTurizmusáért Egyesület elnökével.

Szerzõ: Bruszel Dóra

A Napló elsõ számainak egyike beszámolt arról, hogyaz akkori Tourinform kiadvánnyal népszerûsíti a megyétés Nyíregyházát: Nyíregyháza térképe, Alföld, Kirchen-buch, Kerékpártúrák Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.Ezekben már megjelentek a szálláshelyek listái, a látniva-lók és szolgáltatások is. – Az elmúlt két évtizedben ezt amarketingtevékenységet jelentõsen tovább fejlesztették. Ahúsz évvel ezelõtti turisztikai kiadványokhoz képest amostani legfrissebbek abban változtak, hogy ezek mártematikusak – kezdte a beszélgetést Mogyorós Judit, aNyírség Turizmusáért Egyesület elnöke.

VARÁZSLATOS KIADVÁNYOK

– Idén elkészült Nyíregyháza támogatásával a Kultúr-varázs címet viselõ kiadvány, amelyben kulturális intéz-ményeket és olyan nagyrendezvényeket mutatunk be,amelyek rendszeresen megtalálhatóak a városban. Ezeketmost már minden évben aktualizálni fogjuk, legkésõbb afebruár végi utazási kiállításra. Az éves nyíregyházi ga-

NYÍREGYHÁZA AZ ÉLEN TURIZMUSFEJLESZTÉSBEN

rantált nagyrendezvények kapnak majd helyet benne –mondta el, hozzátéve, hogy újdonságnak számít a pálin-ka-kiadvány is, amelyben a három eredetvédett nedûtmutatják be. Hangsúlyozta, hogy a kiadvány egyedinekszámít, hiszen hasonlóval a turisták eddig nem is talál-kozhattak.

A beszélgetés során megtudtam, hogy manapság az utol-só pillanatban döntenek a turisták úti céljaikról, gyorsanváltoznak igényeik is, ezért napról napra kell megújulni-uk a szolgáltatóknak, igazodva a látogatók elvárásaihoz.Kifejtette, hogy jók a nyíregyházi szolgáltatók és az álta-luk kínáltak is. Sokat fejlõdtek a vállalkozások az idegennyelvûségben, és ebben az évben érkezett a legkevesebbnegatív kritika a látogatók részérõl.

VALÓDI ÜNNEP A VILÁGNAPON

Hazánkban negyedik alkalommal ünnepelték meg aTurizmus Világnapját. A Nyírség Turizmusáért Egyesületés a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. a turizmus na-pon köszöntötte az idegenforgalomból, illetve a turizmu-sért élõ és dolgozó szolgáltatókat. Dr. Kovács Ferenc,Nyíregyháza polgármestere méltatta a vállalkozások el-múlt idõszakban tett erõfeszítéseit. A polgármester tovább-ra is elkötelezett az ágazat iránt, amely a GDP közel 10százalékát termeli meg hazánkban. Az összes foglalkoz-tatott 13-14 százalékának, mintegy 400–450 ezer ember-nek ad munkát, és Nyíregyházán is sokan élnek belõle.Polgármesterként kiemelt figyelmet fordít a húzóágazat-ra, személyesen aktív szerepet vállal a desztináció nép-szerûsítésében.

EGYRE VONZÓBBAK VAGYUNK

Nyíregyháza egyre vonzóbb és divatosabb célpont aturisták számára, a városvezetés, a helyi szolgáltatók ésturisztikai vállalkozások együttmûködésének is köszönhe-tõen. A turizmusban részt vevõ kis- és középvállalkozá-sok közösen szervezett, a kínálatot piacra segítõ akciókvalósultak meg az elmúlt években, s szándékaik szerint

Nyíregyháza idén is csatlakozott az „Itthon vagy –Magyarország, szeretlek!” országos rendezvénysorozathoz

MAGYARORSZÁG, SZERETLEK!

Nyíregyháza idén is csatlakozott az „Itthon vagy –Magyarország, szeretlek!” országos rendezvénysorozat-hoz. A hétvégén, Sóstógyógyfürdõn színes programok-kal várták a kilátogatókat. A színes színpadi programokmellett az érdeklõdõk a kirakodóvásárban ételkülönle-gességeket is megkóstolhattak, de sétálhattak a Népiízek, a Herbária és a Kézmûvesek utczájában is. Sóstó-gyógyfürdõn kettõs ünnepet tartottak, hiszen az orszá-gos programsorozathoz a turizmus világnapja is kap-csolódott. A program célja az volt, hogy ne csak úgymutassák be a népi hagyományokat, népszokásokat,ahogy örököltük, hanem mai, 21. századi formában.

LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT A HÍR:NYÍREGYHÁZA VÁROSA MEGKAPTA

„AZ IDEGENFORGALMI ADÓBEVÉTELBÕL A TURIZMUS MARKETINGBE A LEGTÖB-

BET VISSZAFORGATÓ VÁROS” CÍMET.A HÍRRÕL BÕVEBBEN KÖVETKEZÕ SZÁMUNKBAN.

évben nõ az idegenforgalmi adóbevétel – 2013-ban 62százalékkal –, melyet a város teljes egészében visszafor-gat e területbe a turisztikai attrakciókon, rendezvényekenés a TDM szervezeten keresztül. Furkóné Szabó Marian-na, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetõjeelmondta, hogy egész nyáron telt házzal mûködtek Sós-tón a szálláshelyek, és még mindig érkeznek turisták avárosba. Kifejtette, hogy nagy elõnye a megyeszékhely-nek: úgy fejlesztenek és hoznak létre turisztikai attrakció-kat, hogy azok rossz idõben is látogathatóak.

Mogyorós Judit és Furkóné Szabó Marianna

mindez a jövõben is folytatódik majd. 2013-ban a feltö-rekvõ turisztikai célterület jóval az országos vendégforga-lom 5,3 százalékos bõvülése felett volt képes növelni ven-dégforgalmát: nálunk a belföldi vendégéjszakák száma 30százalékkal, a külföldi pedig 33 százalékkal emelkedett, sidén további két számjegyû növekedés várható. Az elõze-tes KSH adatok alapján 2014. július 31-ével bezárólag avendégéjszakák száma Nyíregyházán az elmúlt évi idõ-szakhoz képest 11,7 százalékkal nõtt. A folyamatos ven-dégéjszaka-szám növekedésének köszönhetõen minden

Page 16: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

KÖZLEMÉNYEK HIRDETÉS

2014. OKTÓBER 3. 17

FELHÍVÁSa nem közmûvel összegyûjtött

háztartási szennyvíz begyûjtését végzôközszolgáltató személyének megváltozásáról

Felhívás útján tájékoztatjuk az ingatlantulajdonosokat, hogy Nyír-egyháza Megyei Jogú Város Közgyûlésének 6/2013. (II. 15.)önkormányzati rendelete alapján 2014. szeptember 27. napjá-tól Nyíregyháza város közigazgatási területén a nem közmûvelösszegyûjtött háztartási szennyvíz begyûjtését, szállítását ésártalmatlanító helyen történô elhelyezését kizárólagos közszol-gáltatóként a TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSIKft. látja el.

A szállítással kapcsolatos bejelentéseiket a következô módokontehetik meg:

� telefonon a 42/594-523-as vagy 42/314-976-os számon, hét-fôtôl csütörtökig: 6.00–15.45, pénteken: 6.00–14.00

� személyesen, a központi telephelyünkön (Nyíregyháza, Bok-réta u. 22.), hétfôtôl csütörtökig: 7.30–15.45, pénteken: 7.30–14.00

� illetve az ügyfélszolgálatunkon (Hulladékudvar, Nyíregyhá-za, Korányi F. u. 3. sz.), az alábbi ügyfélfogadási rend szerint:hétfô-kedd-csütörtök: 7.30–15.45szerda: 7.30–17.00 péntek: 7.30–13.00

� e-mailben pedig a [email protected] címen.

A közszolgáltatás egyéb feltételeiben változás nem történik.Kérjük, a közszolgáltatást a fent leírtak szerint szíveskedjenek

igénybe venni.

Nyíregyháza, 2014. szeptember 26.

TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Kft.

A NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltetô és Vagyonkezelô Nonprofit Kft. ver-senytárgyalás útján történô bérbeadással meghirdeti:

A Nyíregyháza, Pacsirta u. 29–35. I/6. szám alatti, 1 szoba, összkomfortos, 25 m2, Pa-csirta u. 29–35. I/14. szám alatti, 1 szoba, összkomfortos, 30 m2, Pacsirta u. 29–35. I/20.szám alatti, 1 szoba, összkomfortos, 25 m2, Pacsirta u. 29–35. I/22. szám alatti, 1 szoba,összkomfortos, 32 m2 és a Pacsirta u. 29–35. I/23. szám alatti, 1 szoba, összkomfortos,25 m2 alapterületû, önkormányzati tulajdonú költségalapon meghatározott lakbérû nyug-díjasházi bérlakásokat.

Pályázatot kizárólag az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személyek nyújthatnak be.

A licit induló mértéke: 525 000 Ft (25 m2), 630 000 Ft (30 m2), illetve 672 000 Ft (32 m2)60 havi lakbér.

A bérbeadás idôtartamát az ajánlatok alapján a versenytárgyalás során állapítják meg, delegalább 60 hónap.

A bérleti díj 350 Ft/m2/hó.

A részletes pályázati kiírások átvehetôk a NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltetô és Va-gyonkezelô Nonprofit Kft. Nyíregyháza, Tüzér u. 2–4. szám alatti Lakásügyi csoportjá-nál: 2014. október 13. napján 15.30 óráig.

A pályázat benyújtásakor a pályázónak bánatpénzt kell befizetnie a bérbeadó Nyíregy-háza, Tüzér u. 2–4. szám alatti pénztárába, melynek összege 50 000 Ft/lakás.

A pályázat benyújtásának határideje: 2014. október 17. napján 13.00 óráig,Nyíregyháza, Tüzér u. 2–4. sz. Lakásügyi csoport

A versenytárgyalás idôpontja: 2014. október 22. 9 óra 00 perc.

A versenytárgyalás helye: NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltetô ésVagyonkezelô Nonprofit Kft.Nyíregyháza, Tüzér u. 2–4. I. emeleti kis tárgyaló.

A lakások megtekinthetôk: 2014. október 8-án 12.00–13.00 óra között.2014. október 9-én 12.00–13.00 óra között.

A pályázat kiírója a változtatás jogát fenntartja és a versenytárgyalást indoklás nélkülérvénytelenné nyilváníthatja.

Nyíregyháza, 2014. szeptember 25.

NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltetô és Vagyonkezelô Nonprofit Kft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Page 17: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3.18

EREDMÉNYEK SPORT

A rövid nyári szünet után folytatódik a Mozdulj Nyír-egyháza! programsorozat. Az ingyenes rendezvénye-ken lehet zumbázni, jógázni, mediballozni, de el lehetsajátítani az önvédelem alapjait is. Újdonságkéntjudózni is lehet, illetve tartanak külön jóga- észumbaórát gyerekeknek. Népszerû a nordic walking,mely minden vasárnap az Erdei Tornapályától indul. Aprogramokat a Bujtosi Szabadidõ Csarnokban és aKodály iskola tornatermében tartják.

Délelõtti programok:Hétfõ 10.00–11.00: Csontritkulás mozgásprogram a

BUSZACSA-ban nem csak idõseknek. Szerda 10.00–11.00: Esésmegelõzés mozgásprogram

a BUSZACSA-ban. Az egyensúly-, izomerõ-, reakcióidõ-javító gyakorlatok jótékony hatását kihasználva mozgás-gyakorlatok tanításával fokozzuk az egyensúlyozási ké-pességet, a gerinc tartási képességeit. Így csökkenthetõ azelesések gyakorisága és veszélyei.

Délutáni és hétvégi programok:Hétfõ és szerda 17.00–18.00: Gerinctorna felnõtteknek

a BUSZACSA-ban. A megfelelõ életmód megválasztásamellett, a helyes testmozgás, rendszeres gerinctorna, agerinc megfelelõ terhelésének alkalmazásával elérhetõ,hogy a korral járó gerincelváltozások ne jelentsenek azéletminõségben negatív változást.

Hétfõ 17.00–18.00: Apa-fia judo a Kodályban. Csel-gáncs gyerekeknek és férfiaknak, ismerkedés az olimpiaisportággal.

Kedd 18.00–19.00: MediBall minden korosztálynak aKodályban. A MediBall sokoldalúságának köszönhetõenegyensúlyt teremt a fizikai, érzelmi és mentális testben.Labdajáték az egészségért.

Szerda 18.00–19.00: Lakossági zumba a BUSZACSA-

ISMÉT MOZDULHAT NYÍREGYHÁZA!ban. A 2013. május óta tartó, nagy sikerrel zajló zumbaórákfolytatódnak. Zene, tánc, mozgás és sok-sok vidám perc aT-Dance oktatóival.

Csütörtök 17.00–18.00: Jóga Móka gyerekeknek a Kodály-ban. Mesés jógafoglalkozás 4 éves kortól 8 éves korig. Ameséken keresztül minden foglalkozáson más-más történetáltal ismerkedhetnek meg a gyerekek a jóga világával.

Csütörtök 18.00–19.00: Önvédelem és magyar szab-lyavívás a BUSZACSA-ban. A Wing Tsun kung-fu harc-mûvészeti rendszere hatékony önvédelmet és emiatt na-gyobb önbizalmat, szabadságot, míg a formagyakorlatokés edzések az egészséges testet biztosítják. A tanulás in-telligens módon történik, a gyakorlatok nem veszélyezte-tik a test épségét.

Péntek 17.00–18.00: Gyerekzumba a Kodályban. Zene,tánc és sok-sok nevetés a T-Dance oktatóival 6 éves kortólfiúknak és lányoknak egyaránt.

Péntek 18.00–19.00: Táncház a Kodályban. Páros hé-ten latin táncok, páratlan héten néptánc várja a táncolnivágyókat.

Szombat 9.00–10.30: Fitt jóga a BUSZACSA-ban. A jó-gával növelhetõ az állóképesség, kitûnõen alkalmas alak-formálásra, az izmok egyszerre hajlékonyak és erõsek lesz-nek, valamint jótékonyan hat a belsõ szervekre, hormon-rendszerre és a testi funkciókra.

Vasárnap 8.00–9.00: Nordic walking az Erdei Tornapá-lyánál. Szakoktató irányításával ez nemcsak egy séta, ha-nem egy minden testrészt megmozgató aktív testmozgás,mely segítségével rendkívül hatékonyan, ugyanakkor kí-mélõ módon fejleszthetjük állóképességünket, izomerõn-ket, mozgáskoordinációnkat.

Valamennyi program a nyíregyháziaknak ingyenes!

A zumba nagyon népszerû, több százan mozognakegyszerre

ÕSI MAGYAR BIRKÓZÁS

SPORTPROGRAM

A gyerekek kipróbálták a grundbirkózást

Október 3., péntek 14.30 Jósaváros, Electrolux futásOktóber 3-4., péntek-szombat Kodály iskola, Wing

Tsun Kung-fu szemináriumOktóber 4., szombat Stadion, Tekecsarnok, Kárpát

Kupa nemzetközi tekeversenyOktóber 4., szombat 10.00 Stadion, Családi futónapOktóber 4., szombat 18.00 Tiszavasvári úti csar-

nok, Nyír-Flop Holding Nyíregyháza–Eger férfi kézi-labda-mérkõzés

Október 5., vasárnap 10.00 Bujtosi városliget,Streetball Fesztivál

AZ OLDALT SZERKESZTETTE:DANKÓ LÁSZLÓ

Október 5., vasárnap 18.00 Lelátó, ben-ne: Nyír-Flop Holding Nyíregyháza–Egerférfi kézilabda-mérkõzés közvetítése

Október 6., hétfõ 19.30 MTK–Nyíregyháza Sparta-cus labdarúgó-mérkõzés közvetítése

A MediBall az izmokat és az agyat is megtornáztatja

Nyíregyháza város támogatásával a Nyírsport SE szerve-zésében grundbirkózó-versenyt rendeztek a 6–14 éves kor-osztálynak, ahol kipróbálhatták magukat az iskoláskorú gye-rekek. A rendezvény megnyitóján Oláh Attila ismertette amegjelentekkel az õsi magyar övbirkózás, a kajar történe-tét és szakrális hátterét, majd egy rövid bemutató követke-zett a régi szabályok alkalmazásával. A grundbirkózó-ver-seny során, az ötméteres körben kitolással és felemeléssellehetett a pontokat gyûjteni és a gyõzelmet elérni. A fiata-loknak annyira tetszett a sportág, hogy a hivatalos versenyvégeztével sokan kihívásos mérkõzéseket is vívtak.

További sporthírek folyamatosan: www.nyiregyhaza.hu

VERSENY MIATTI ÚTLEZÁRÁSNyíregyháza MJV Önkormányzata és az Electrolux

Lehel Kft. által szervezett „10 év – 10 km” futóver-seny lebonyolítása miatt 2014. október 3-án 14.30–16.00 óra között a Garibaldi utca–Ószõlõ utca, vala-mint az Ószõlõ utca–Csaló közi útkeresztezõdések-nél forgalomkorlátozás, részleges útlezárás és rendõriforgalomirányítás várható. A szervezõk kérik az autó-sok megértését!

BEFEJEZÕDÖTT A SÓSTÓKÖRA héten utoljára lehetett nevezni a Sóstókörre. Az

indulóknak minél gyorsabban kellett teljesíteniük a 900méteres távot a tó körül épített új rekortánon, melyetversenybírók mértek és hitelesítettek. A férfiaknál BartaImre augusztusban futott rekordját senki nem tudtamegdönteni, igaz, Kondor Csaba csak néhány tizedmá-sodperccel maradt el tõle. A nõknél az olimpikonRakonczai Beáta meggyõzõ fölénnyel nyert. A versenypénzdíjas volt, az elsõ három helyezett között százezerforintot osztottak szét.

Eredmények:Férfi: 1. Barta Imre 2:28,57; 2. Kondor Csaba 2:28,79;

3. Kranyik Csaba 2:31,07.Nõi: 1. Rakonczai Beáta 2:46,82; 2. Osváth Kriszti-

na 2:53,87; 3. Beczõ Alexandra 3:19,82.

Page 18: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3. 19

ESEMÉNYEK PROGRAMOK

PROGRAMOK

A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ MÛSORA

Október 4., szombat 19.00 Hair, E. Kovács bérlet, Nagy-színpadOktóber 5., vasárnap 11.00 Seherezádé, Bambi bérlet,MÛvész StúdióOktóber 6., hétfõ 19.00 Hair, Krúdy bérlet, NagyszínpadOktóber 7., kedd 10.00 Seherezádé, Kis Mukk bérlet,MÛvész Stúdió19.00 Hair, Arany bérlet, NagyszínpadOktóber 8., szerda 19.00 Hair, Vasvári bérlet, Nagy-színpadOktóber 9., csütörtök 10.00 Seherezádé, Kukori bérlet,MÛvész Stúdió19.00 Hair, Széchenyi bérlet, NagyszínpadOktóber 10., péntek 19.00 Hair, Déryné bérlet, Nagy-színpad

Illés Dániel fotósnak, a 4 For Dance tagjának másfél évvelezelõtt született meg a kislánya, de a kórházat csak közel 2hónap után hagyhatta el szüleivel. Boglárka a 30. hétre szüle-tett, így Dániel és felesége beleláthatott abba a csodálatosmunkába, ami a koraszülött osztályon zajlik, s fényképezõjé-vel meg is örökítette azt. A nyíregyházi Kossuth téren kiállítottképeivel azt szeretné megmutatni, mit jelent a koraszülöttségmindazoknak, akik nem rendelkeznek kellõ információval atémát illetõen. A tárlat még a jövõ héten is látható lesz, majdegy hónapra átköltözik a Bencs Villába, onnan Budapestre uta-zik a Koraszülöttek Országos Találkozójára, ahol a 4 For Danceátveheti a Koraszülöttek Nagykövetéért díjat.

KORÁN ÉRKEZETT HÕSÖK!

A Szent Imre Katolikus Gimnázium nyílt napot tart 2014.október 14-én és november 18-án nyolcadikos diákok ésszüleik számára. Várják azokat az érdeklõdõ diákokat, akikolyan közösségben szeretnék végezni gimnáziumi tanul-mányaikat, ahol egyaránt fontos a magas színvonalú szak-mai munka és a keresztény értékeken alapuló nevelés.

NYÍLT NAP

IV. „Érkerti” Õsz – IX. Nemzetközi Textilmûvészeti Fórumrendezvénysorozat a Vasutas Mûvelõdési Házban. Megnyitó:október 4-én 11.00 óra. Bõvebben: www.nyiregyhaza.hu.

A Burattinó Bábszínház elõadásai: október 4-én 16.00 óra:Bumfordi, 5-én 10.00 óra: Rejtély az erdõben. Helyszín: KorzóBevásárlóközpont, 2. emelet (Mókus játszóház mellett).

A Népi Kézmûves Alkotóházak Országos Egyesületének prog-ramjában, az „Aranykapu” Népi Kézmûves Alkotóház és Galé-ria „Tirpák” Alkotóházának avatását október 5-én 15.00 órakorrendezik Nyíregyházán, a Taliga utca 17. szám alatt,Újtelekibokorban. Az alkotóház létrehozója és fenntartójaGyebrószki János, aki bemutatja az alkotóházat.

A Bencs Villa programjai: október 7-én 17.00 óra: Termé-szet, táj, történelem (Kovács István elõadása a Kisari Látogató-központból a megye nevezetességeirõl). 10-én 17.00 óra: AnnoBeregszászi Népszínház (Találkozás Schober Ottóval, az intéz-mény egykori igazgatójával). A program a Beregszászért Alapít-vánnyal közös szervezésû. 10-éig látható Boros Betty mandala-és Illés Dániel fotókiállítása hétköznapokon 9.00–17.00 óraközött. Információ: 42/402-004, 30/252-0666.

Az „Inczédys Mûvészeti Napok” rendezvényei: Képzõmûvészetikiállítás az Alvégesi Mûvelõdési Házban (Honvéd utca 41.) október13-áig. Tárlatvezetés a Sóstói Múzeumfaluban október 8-án 16.00órától. Táncház az Inczédy dísztermében október 8-án 19.00 órától.

„Játsszunk együtt”! babajelbeszédes játszófoglalkozásÖrökösföldön, a Human-Net Közösségi Házban, minden szer-dán 10.00–11.00 óráig. Információ: 06-20/436-4770.

A Rákbetegek Országos Szervezete Napforduló Szolgálatatájékoztatja a Tisztelt Klubtagokat, hogy rendkívüli Klub Napottart október 9-én 10.00 órától. Helyszín: ROSZ Napforduló Szol-gálata, Nyíregyháza, Sóstói út 62. (kórház területe).

Miért beteg az ember? címmel tart elõadást Kövesdi Natá-lia nemzetközi magnetoterapeuta. Az elõadás után, 19.00 órátólingyenes konzultáció, próbalehetõség. Vendég: dr. LipóczkiImre belgyógyász, akupunktõr fõorvos. Idõpont: október 9-én17.00–19.00 óra. Helyszín: Hotel Continent, Nyíregyháza,Sóstói út 52.

24 éve mûködik folyamatosan Nyíregyházán a Német Társal-gó Kör, amelyet a kezdetektõl Molnár Tamás vezet. Tájékoztat-ják az érdeklõdõket, hogy a csoport jelenleg is mûködik a Vas-utas Mûvelõdési Házban minden csütörtökön 18.00 órától. Vár-ják azokat, akik szeretnék a német nyelvet rendszeresen gyako-rolni. További információ: [email protected]; vagy a20/566-5808-as számon Bradács Máriánál.

TAPINTHATÓ NYÍREGYHÁZAA Rotary Club Nyíregyháza már az elmúlt évben elhatá-rozta, hogy az ország más városaihoz hasonlóan, Nyír-egyháza város fõterén is felállít egy „Tapintható – Látha-tatlan” térplasztikát. Az alkotást 2014. október 4-én 10.00órakor a Kossuth téren avatják fel.

TEHETSÉGGONDOZÓ RAJZ SZAKKÖRA Kollázs Mûvészeti Egyesület Tehetséggondozó rajz

szakkört indít a Nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskolá-ban. Az elsõ foglalkozás idõpontja: október 4-én 9.00–12.00 óráig. Valamint a Nyíregyházi Mûvészeti Szakkö-zépiskola pályázatot hirdet általános iskolák 7-8. osztá-lyos diákjai számára. A pályázattal és a Tehetséggondozószakkörrel kapcsolatos információk a Nyíregyházi Mûvé-szeti Szakközépiskola honlapján olvashatók: http://www.muveszeti-nyh.sulinet.hu/. Érdeklõdni: 42/500-883.

A Magyar Népmese Napja alkalmából Nyíregyháza több hely-színén is tartottak programokat. A Móricz Zsigmond Megyei ésVárosi Könyvtárban egész napos felolvasással ünnepeltek. Azelsõ mesét dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere ol-vasta fel a gyerekeknek, akik magyar és más népek meséit ismeghallgathatták, a könyvtár elõtti téren pedig népi játékokkalismerkedhettek. A Jósa András Múzeumban is meséket olvas-tak, vetítettek és játékra várták a gyerekeket. A Váci Mihály Kul-turális Központ népmesemondó versenyt hirdetett, valamint meg-elevenedtek a hagyományok a Sóstói Múzeumfaluban.

A

NÉPMESE

ÜNNEPE

Page 19: VÁR A SÓSTÓI VÁR2 2014. OKTÓBER 3. NAPRÓL NAPRA A HÉT Pénteken adják át az Árpád-kori fa-lut a Sóstói Múzeumfaluban, Nyíregy-háza polgármestere különleges meghí-vót

2014. OKTÓBER 3.20

KÖZLEMÉNYEK HIRDETÉS

AMIRÕL AZ UTCÁK MESÉLNEK...

„ARAD SZENTELT TERE! MINDEN IGAZMAGYAR RÁD EMLÉKEZIK MA”

Egy régi hagyománytfelelevenítve városunkpolgárai már évek óta azevangélikus templom-ban tartandó megemlé-kezésen és DamjanichJános szobránál róhatjákle kegyeletüket az aradivértanúk emléke elõtt.Damjanich szobrát ere-detileg a honvédtábor-nok nevét õrzõ Kállói útilaktanyában állították fel1971-ben. A Nyíregyhá-zi Helyõrség Parancs-noksága 1996-ban a vá-rosnak adományozta aszobrot, ugyanis a had-ügyi reform következté-ben megüresedett a

Damjanich laktanya. Marton László szobra így ma a TompaMihály utcai egykori nõtlen tiszti szálló elõtt várja, hogy éven-te egy alkalommal koszorúk övezzék. Örvendetes, hogy alaktanya egyes épületeit átalakítva megõrzõ lakópark Dam-janich nevét is megõrizte.

Éralja három utcáját 1910-ben az aradi vértanúk honvéd-tábornokairól nevezték el. A Damjanich Jánosról elnevezettutca az Érkert legmélyebb utcája, amely a város fõterénél ismintegy 14 méterrel mélyebben fekszik. Damjanich mellett

„Gondoljatok rájok, a hõs vértanúkra,Kik Aradnak terén, hóhérjaik közöttHõsi halált lelve; lelkeik mi értünkHadúr Istenünkhöz az égbe költözött!”

(Részlet Izsó György versébõl, 1903-ból)

Szerzõ: Ilyés Gábor helytörténész

utcanevet kapott méggróf Vécsey Károly és KissErnõ is. A Vécsey és a KissErnõ utcák korábban –egy rövid ideig – ZrínyiIlona és Bercsényi Mik-lós neveit viselték. GrófVécsey Károly nevét ésemlékét 1990-tõl még aVécsey közben találhatóiskola is õrzi. Az iskolanévadójának bronz mell-szobrát Sebestyén Sándorszobrászmûvész készítet-te. Sajnos a szobrot 2008-ban eltulajdonították, aztegy évvel késõbb a mû-vész egy új alkotásávalpótolták, míg az eredetiszobor gipszöntvénye aziskola aulájában tekint-hetõ meg.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATALOS LAPJA

Megjelenik a Város-Kép Nonprofit Kft. gondozásábanFelelôs kiadó: Város-Kép Nonprofit Kft.

Ügyvezetô: Zagyva GyulaFôszerkesztô: Tarczy Gyula

Felelôs szerkesztô: Sipos Marianna 70/866-9402Fotók: Máté János 70/933-9840

A szerkesztôség címe: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 11.Tel.: 70/933-9821, fax: 42/411-826E-mail: [email protected]

Hirdetés: 70/933-9822, 70/933-9823E-mail: [email protected]

Nyomdai munkálatok: Start Nonprofit Kft. Nyírségi Nyomda ÜzemeFelelôs vezetô: Balogh Zoltán vezérigazgató

ISSN: 1218-1080Példányszám: 55 200

Terjeszti: Profilap Kiadó és Terjesztô Kft.Terjesztési reklamáció: [email protected]

telefonon: 42/411-883Lapunk online változata: www.nyiregyhaza.hu

Lapunkat az Observer rendszeresen figyeli.