vÁrosunkban a legnagyobb jÉgalkotÁs · bÚÉk nyÍregyhÁza! 2016 utolsó napján nyíregyháza...

15
SIKLOTTAK 2 XXIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2017. JANUÁR 13. 5 AKTUÁLIS 6 SIKERTÖRTÉNET TÖMEGKÖZLEKEDÉS 3 BÕ EGYMILLIÁRD 10 VISSZATEKINTÕ 7-9 KUKÁZÁS. A közterületekre kihelyezett hulladék- gyûjtõk ki vannak téve az illegális hulladékelhelyezésnek. HAJLÉKTALAN (VOLT). Mindenkinek van egy angyala a világban – tartja a köztudat. Az egykori hajléktalannak jutott belõlük több is... Egyre nagyobb és látványosabb a nyíregyházi jégszobor Sóstón. Még a szombati korcsolyaverseny elõtt kezdett a megvalósításába a Sóstói Jégbarátok Klubja és a Sóstó-Gyógyfürdõk Zrt. Azóta a fagyos idõjárásnak köszönhetõen már ötméteresre hízott. A jégszobor vázát faszerkezet és fólia adja, ez jelenleg Magyarország legnagyobb kültéri jégalkotása. VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS Az elõzõ évekhez képest, most lényegesen intenzíveb- ben kezdõdött az influenzaszezon a megyében. Decem- ber közepére már járványos szintre emelkedett az ilyen megbetegedések elõfordulási gyakorisága – tájékoztatta lapunkat dr. Salzmann Marianna fõosztályvezetõ, megyei tiszti fõorvos. Mint megtudtuk, az elmúlt hat évben ilyen korai járvá- nyos küszöbszint-átlépés nem volt megyénkben, ezt ko- rábban csak január 4-5. hetében regisztrálták. – A megbetegedések számának hirtelen emelkedése összefügg azzal, hogy 2016. 50. hetében a borbányai Pe- tõfi Sándor Általános Iskolában közösséget érintõ, légúti tünetekkel járó megbetegedéseket jelentett az intézmény iskolaorvosa. A 338 fõs iskolai gyermeklétszámból szá- zan kényszerültek pihenésre. Általában egyébként az inf- luenzajárvány kezdetén az oktatási intézménybe járó gyer- INTENZÍV SZEZONNAL NYITOTT AZ INFLUENZA mekek érintettek legnagyobb arányban, a 3–14 éves kor- osztály. A téli szünet mindig kedvezõen hat a járványfo- lyamatra, a fertõzési lánc megszakad, és olyankor vala- melyest csökken a „friss” influenzások száma – magya- rázta a tiszti fõorvos. FÕLEG 15 ÉVEN ALULIAK BETEGEDNEK MEG A tájékoztatás során megtudtuk, idén az influenzasze- rû tünetekkel orvosnál megjelentek 39 százaléka 15 éven aluli gyermek, 35 százaléka 15–34 év közötti fiatal felnõtt volt. A 35–59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 18 százaléka, 8 százalék pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A megbetegedések gyakorisága a 10–14 évesek körében volt a legmagasabb, kétszer annyi, mint az egész populációt tekintve. Nyíregyháza is csatlakozott az országos szabad fogas akcióhoz, amelynek az a lényege, hogy a fagyos napokon a segíteni akaró emberek feleslegessé vált kabátjaikat, meleg ruháikat helyezhetik el, a rászorulók pedig elvihe- tik azokat. Szerdán a Római Katolikus Társszékesegyház elõtt várták az adományokat. RUHÁVAL SEGÍTHETÜNK ÚJÉVI KONCERT AZ -N A Nyíregyházi Napló szerkesztõsége minden kedves olvasójának boldog, sike- rekben gazdag 2017-es esztendõt kíván. Reméljük, hogy idén is számíthatunk Önökre. Hetilapunk mostantól – ahogy korábban is megszokhatták – minden héten megjele- nik. 16 oldalon keresztül olvashatnak majd a város életét érintõ hírekrõl, de lesznek érdekes riportjaink és nem maradnak el a programajánlóink sem. Kövessék tovább- ra is figyelemmel a www.nyiregyhaza.hu weboldalt, valamint a Nyíregyházi TV-t, amiben januárban továbbra is minden szombaton (ismétlésben vasárnap és szer- dán) a középiskolások szalagavatós mûsorait tekinthetik meg, de levetítjük az Újévi koncertet is e hét vasárnap 18.00-tól és 21-én, szombaton 22.00-tól.

Upload: others

Post on 19-Aug-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

SIKLOTTAK

2

XXIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM2017. JANUÁR 13.

5 AKTUÁLIS 6 SIKERTÖRTÉNET

TÖMEGKÖZLEKEDÉS

3

BÕ EGYMILLIÁRD

10

VISSZATEKINTÕ

7-9KUKÁZÁS.A közterületekrekihelyezett hulladék-gyûjtõk ki vannak téveaz illegálishulladékelhelyezésnek.

HAJLÉKTALAN (VOLT).Mindenkinek van egyangyala a világban –tartja a köztudat. Azegykori hajléktalannakjutott belõlük több is...

Egyre nagyobb és látványosabb a nyíregyházi jégszobor Sóstón. Még a szombati korcsolyaversenyelõtt kezdett a megvalósításába a Sóstói Jégbarátok Klubja és a Sóstó-Gyógyfürdõk Zrt. Azóta afagyos idõjárásnak köszönhetõen már ötméteresre hízott. A jégszobor vázát faszerkezet és fóliaadja, ez jelenleg Magyarország legnagyobb kültéri jégalkotása.

VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS

Az elõzõ évekhez képest, most lényegesen intenzíveb-ben kezdõdött az influenzaszezon a megyében. Decem-ber közepére már járványos szintre emelkedett az ilyenmegbetegedések elõfordulási gyakorisága – tájékoztattalapunkat dr. Salzmann Marianna fõosztályvezetõ, megyeitiszti fõorvos.

Mint megtudtuk, az elmúlt hat évben ilyen korai járvá-nyos küszöbszint-átlépés nem volt megyénkben, ezt ko-rábban csak január 4-5. hetében regisztrálták.

– A megbetegedések számának hirtelen emelkedéseösszefügg azzal, hogy 2016. 50. hetében a borbányai Pe-tõfi Sándor Általános Iskolában közösséget érintõ, légútitünetekkel járó megbetegedéseket jelentett az intézményiskolaorvosa. A 338 fõs iskolai gyermeklétszámból szá-zan kényszerültek pihenésre. Általában egyébként az inf-luenzajárvány kezdetén az oktatási intézménybe járó gyer-

INTENZÍV SZEZONNAL NYITOTT AZ INFLUENZAmekek érintettek legnagyobb arányban, a 3–14 éves kor-osztály. A téli szünet mindig kedvezõen hat a járványfo-lyamatra, a fertõzési lánc megszakad, és olyankor vala-melyest csökken a „friss” influenzások száma – magya-rázta a tiszti fõorvos.

FÕLEG 15 ÉVEN ALULIAK BETEGEDNEK MEG

A tájékoztatás során megtudtuk, idén az influenzasze-rû tünetekkel orvosnál megjelentek 39 százaléka 15 évenaluli gyermek, 35 százaléka 15–34 év közötti fiatal felnõttvolt. A 35–59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek18 százaléka, 8 százalék pedig a 60 éven felüliek közülkerült ki. A megbetegedések gyakorisága a 10–14 évesekkörében volt a legmagasabb, kétszer annyi, mint az egészpopulációt tekintve.

Nyíregyháza is csatlakozott az országos szabad fogasakcióhoz, amelynek az a lényege, hogy a fagyos napokona segíteni akaró emberek feleslegessé vált kabátjaikat,meleg ruháikat helyezhetik el, a rászorulók pedig elvihe-tik azokat. Szerdán a Római Katolikus Társszékesegyházelõtt várták az adományokat.

RUHÁVAL SEGÍTHETÜNK

ÚJÉVI KONCERT AZ -N

A Nyíregyházi Napló szerkesztõsége minden kedves olvasójának boldog, sike-rekben gazdag 2017-es esztendõt kíván. Reméljük, hogy idén is számíthatunk Önökre.Hetilapunk mostantól – ahogy korábban is megszokhatták – minden héten megjele-nik. 16 oldalon keresztül olvashatnak majd a város életét érintõ hírekrõl, de lesznekérdekes riportjaink és nem maradnak el a programajánlóink sem. Kövessék tovább-ra is figyelemmel a www.nyiregyhaza.hu weboldalt, valamint a Nyíregyházi TV-t,amiben januárban továbbra is minden szombaton (ismétlésben vasárnap és szer-dán) a középiskolások szalagavatós mûsorait tekinthetik meg, de levetítjük az Újévikoncertet is e hét vasárnap 18.00-tól és 21-én, szombaton 22.00-tól.

Page 2: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

2017. JANUÁR 13.

NAPRÓL NAPRA

9JANUÁRHÉTFÕ7JANUÁR

SZOMBAT

31DECEMBERSZOMBAT30DECEMBER

PÉNTEK

2JANUÁRHÉTFÕ1JANUÁR

VASÁRNAP

6JANUÁRPÉNTEK6JANUÁR

PÉNTEK

2

R é s z l e t e k é s k é p e k : n y i r e g y h a z a . h u

VISSZAFORDULNI TILOS!KRESZ-táblával is kiegészítették a kö-

telezõ haladási irány jelzését a Zrínyi Ilo-na és a Luther utca csomópontjában abalra kanyarodó sávban. Ezzel nyoma-tékosították, hogy visszafordulni tilos akeresztezõdésben. Kérik az arra közle-kedõket, fokozottan figyeljenek erre.

BÚÉK NYÍREGYHÁZA!2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-

városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan.Az újévi köszöntõt dr. Ulrich Attila al-polgármester mondta. 2017 elsõ per-ceiben tûzijáték vette kezdetét, majdutcabállal folytatódott a program.

ZENÉS ÉVKÖSZÖNTÕHarmincadik alkalommal csendül-

tek fel az újévi koncert elsõ dallamaia Continental Arénában. A SzabolcsiKoncert Fúvószenekar és MajoretteCsoport adott mûsort. Az eseményendr. Kovács Ferenc polgármester mon-dott újévi köszöntõt.

SZERENCSÉT HOZTAKSzerencsében gazdag, boldog új

évet kívánnak a kéményseprõk Nyír-egyháza minden lakosának. A mester-emberek a hagyományokhoz híven avárosházán tettek látogatást, ahol azönkormányzat vezetõi fogadták õket.Köszöntésük már régi hagyomány.

HAGYOMÁNY ÉS KÍSÉRLETA Benczúr Gyula Alkotókör Hagyo-

mány és kísérlet I. címû kiállítását nyi-totta meg pénteken Balogh Géza szob-rászmûvész, a csoport mûvészeti ve-zetõje a Móricz Zsigmond könyvtárkamaratermében. A mûkedvelõ társa-ság alkotásait január 27-éig láthatják.

SZERELMES JEGESMEDVÉKFütyül a hidegre, a hóra és a der-

mesztõ szélre a Nyíregyházi Állatparkjegesmedvepárja. Amióta leesett a hó,a fiú és a lány fehér macik különös ér-deklõdést mutatnak egymás iránt. Egy-re többet játszanak és már aludni isegyütt mennek.

HATTYÚMENTÉSA Kelet-Magyarországi Speciális

Mentõ Egyesület segítségével sikerültkimenteni Rakamaz és Tokaj között afolyó jégtáblái közül egy menekülésreképtelen hattyút. A mûvelet rendkívülkomplikált volt, hiszen baltával kellettkivágni a környezõ területet.

90. SZÜLETÉSNAPA 90. születésnapja alkalmából

Árvai Sándornét köszöntötte dr.Horváthné dr. Veisz Katalin önkor-mányzati képviselõ. Erzsike néni ahosszú élet titkát a sok munkában ésaz igazi magyaros ételek fogyasztásá-ban látja.

FOGADJ BE, MÍG TART A KUTYAIDÕ!Ideiglenes befogadókat várnak az Állat-

barát Alapítvány munkatársai, akik számá-ra nagy segítség lenne, ha a segíteni vágyóemberek pár hétre hazavinnének egy-egykisállatot. Az alkalmi befogadónak csupána helyet és a törõdést kell biztosítani, azállat étkezését is az alapítvány állja.

A Csatorna utcai telephely jelenleg teltházzal üzemel, 45 macska és 174 kutyalakik ott, ami nagy terheket ró a gondo-zókra. Tóth Mariann, az Állatbarát Alapít-vány szakmai instruktora elmondta, havalaki az állatotthonból ideiglenesen be-fogad egy kölyköt, ezzel felszabadul egy-egy kennel, ahová az utcán kóborló álla-tokat be tudják fogadni és biztosítani szá-mukra a meleg otthont.

EGÉSZSÉGES, OLTOTT ÁLLAT

Amennyiben valaki ideiglenesen befo-gad egy állatot, az oltott, féregtelenített jó-szágot vihet haza. Az állatbarátok az örök-befogadás feltételeirõl a Csatorna utcai te-lephelyen vagy a 42/727-736-os telefon-számon érdeklõdhetnek.

(Szerzõ: Mikita Eszter)

GONDATLANSÁGÉRT BÜNTETÉSA közutak és a közterületek fenntar-

tásáról és tisztaságáról az önkormány-zat gondoskodik, az ingatlantulajdonos-nak pedig – a köztisztaságról szóló he-lyi rendelet értelmében – az õket körül-ölelõ járdákat kell hó- és síkosságmen-tesíteni.

Bodrogi László, a Közterület-felügye-let vezetõje elmondta, aki ezt nem tartjabe, azzal szemben szankciókat is lehetalkalmazni. Kiszabható 50 ezer forintigterjedõ helyszíni bírság, vagy eljárást iskezdeményezhetnek az ingatlantulajdo-nossal szemben, ami akár 150 ezer fo-rintos bírságot is vonhat maga után.

A közterület-felügyelõk járják a várost

és ellenõrzik, minden járda csúszásmen-tes-e. Amennyiben problémát észlelnek,elõször felszólítják az ingatlantulajdo-nost, hogy takarítsa el a havat és aka-dályozza meg azt, hogy csússzon a jár-da. Erre adnak határidõt, aminek lejár-ta után viszont már bírságot is kiszab-hatnak. Elõfordul olyan ingatlantulajdo-nos, aki koránál vagy betegségénél fog-va nem tudja ezt megtenni. BodrogiLászló hangsúlyozta, bejelentés és ké-rés esetén a Közterület-felügyelet dol-gozói a NYÍRVV Nonprofit Kft.-tõl se-gítséget kérnek, hogy minden járdasza-kasz csúszásmentes és biztonságos le-gyen Nyíregyháza területén.

(Szerzõ: Mikita Eszter)

SIKLOTTAK A SÓSTÓI TAVON

Harmadik alkalommal rendezték megszombaton Nyíregyházán a Sóstói Jégkor-csolya Versenyt. A megmérettetésen azextrém hideg ellenére több mint 150-enindultak.

A versenyzõk 14 kategóriában mérhet-ték össze tudásukat a Sóstói Jégbarátok ésa Sóstó-Gyógyfürdõk Zrt. szervezésében.Elõtte a katasztrófavédelem munkatársaimegfúrták a jeget, amely 14-15 centimé-ter vastag volt, így biztonságosnak ítéltékmeg.

A -13 fokos hideg ellenére sokan húztakkorcsolyát és próbálták meg teljesíteni a tá-vot. A versenyzõk és hozzátartozóik hordókmellett melegedhettek, de forró teát is kínál-tak nekik a szervezõk. Az eredménylista anyiregyhaza.hu oldalon megtekinthetõ.

TILOS KORCSOLYÁZNI!A Bujtosi-tó jegén és a Sóstói tavon

is tilos a korcsolyázás. A NYÍRVVNonprofit Kft. a korcsolyázók számáraa Bujtosi-tó melletti szikkasztómeden-cét töltötte fel vízzel, ahol a jég szerel-mesei hódolhatnak szenvedélyüknek. Amintegy 2000 négyzetméteres felületbiztonságosabb, mint a nyílt víz, hiszen40 centiméteres a mélysége. Aki olyanhelyen lép jégre, ahol egyébként táblatiltja azt, azzal szemben a Közterület-felügyelet és a rendõrség eljárhat. 5000-tõl 50 000 forintig terjedõ bírság szab-ható ki rájuk, vagy akár feljelentés ismegtörténhet.

Page 3: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

KÖZLEKEDÉS

2017. JANUÁR 13. 3

„ÁT KELL GONDOLNI A TÖMEGKÖZLEKEDÉS JÖVÕJÉT!”

ÚJABB OKOS PARKOLÓAUTOMATÁK A VÁROSBAN

A jól ismert sárga buszok a tömegközlekedés jelképeiNyíregyházán. A megyeszékhelyen összesen 37 bel- éskülterületi vonalon közlekednek ezek a jármûvek. Na-ponta több ezren utaznak a buszokon. A közszolgálta-tást az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.,azaz a Volán végzi. Hogy késõbb ki fogja a közszolgálta-tást biztosítani, az késõbb dõl el. A város ugyanis 41 gáz-üzemû és 6 elektromos buszt nyert egy uniós pályáza-ton, emellett pedig telephely kialakítására további 2 mil-liárd forintot is biztosít a kormány az önkormányzat szá-mára, s a szolgáltatásra pályázatot írnak ki.

Ez az új helyzet gyökeresen alakíthatja át a helyi tö-megközlekedés jövõjét. Az önkormányzat tavaly kon-cessziós eljárásban pályázatot írt ki a szolgáltatás elvég-zésére, de az eredménytelen lett. Ezért rendkívüli köz-gyûlést tartottak a két ünnep között, hogy a további lépé-sekrõl döntés szülessen. A képviselõk zárt ülésen arra ha-talmazták fel a polgármestert, hogy további tárgyalásokatfolytasson a közszolgáltatás biztonsága érdekében. Dr. Ko-vács Ferenc azt mondta, a korábbi évekhez képest jóvalkedvezõbbek lehetnek a körülmények a városi tömegköz-lekedést illetõen.

– Jobb helyzetbe kerül a város, hiszen 41, saját tulajdo-nú CNG-s (Compressed Natural Gas, azaz sûrített föld-gázzal hajtott jármû – a szerk.) buszunk lesz, melyekhezmég 6 elektromos is társul, és egy új telephelyet is kiala-kíthatunk. Az még kérdés, hol és milyen legyen a telep-hely, milyen legyen a töltõállomás. Rengeteg kérdés me-rült fel ezekkel kapcsolatban. Ezekre idõt kell adni ma-

gunknak. A kérdéseket ráadásul jól kell megválaszolni,ezért akarjuk a Volánnal meghosszabbítani a szerzõdést.Ez maximum 2 évre lehetséges, így új pályázatot kell kiír-nunk – fogalmazott dr. Kovács Ferenc.

ÁPRILIS 30-ÁIG NINCS VÁLTOZÁS

Annak érdekében, hogy az új évben is biztosított le-gyen a tömegközlekedés Nyíregyházán, a képviselõk már

korábban határozatot hoztak: január elsejétõl április 30-áig az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.szállítja az utasokat. A polgármester azonban hozzáfûz-te, a jelenlegi helyzetben végig kell gondolni, hogy eset-leg egy új céget hoz létre a város a szolgáltatás biztosítá-sára, akár közösen a Volánnal is. Vagy egy másik megol-dás alapján, használatba adják át az új buszokat, és azelõreláthatólag novembertõl már mûködõ, új telephelyeta szolgáltatónak.

(Szerzõ: Z. Pintye Zsolt)

Nem módosultak a parkolás feltételei 2017. január 1-jét követõen Nyíregyházán. Újdonság viszont, hogy foly-tatódnak majd a parkolóautomaták felújításai. Ezekugyanolyan „okos eszközök” lesznek, mint amilyenekjelenleg is találhatóak a kiemelt zónákban. Nyíregyhá-zán egyébként még tavaly kezdõdött el a parkoló-automaták felújítása, 2016 elsõ felében 13, rendszámraszóló jegy kiadására alkalmas automatát állítottak üzem-be a városüzemeltetõ cég szakemberei.

Idén is négy parkolási zónában állhatnak meg a sofõ-rök. A bérletekért és a parkolójegyekért ugyanannyit kellfizetni egy óra várakozásért, mint 2016-ban. Ennek értel-mében a kiemelt zónában 350, az egyes zónában 250, a

kettesben 200, míg a hármas zónában, a zúzott kövesparkolókban 150 forintot.

SZÜKSÉGES A FÉNYMÁSOLAT IS!

Barca Balázsné, a NYÍRVV Nonprofit Kft. parkolási cso-portvezetõje elmondta, hogy a lakáskörnyéki bérletek ki-váltásához nem elegendõ csak a lakcímkártyát és a forgal-mi engedélyt bemutatni, hanem ezek fénymásolatát is bekell vinni az ügyfélszolgálatra, amit a számlához csatolnaka NYÍRVV dolgozói. A bérleteket a NYÍRVV Nonprofit Kft.parkolási csoportjánál, a Hõsök terén található „zöld iro-daházban” vásárolhatják meg hétfõtõl péntekig fél nyolctóldélután fél négyig, pénteken fél nyolctól egy óráig a sofõ-rök. A bérletek vásárlási feltételeirõl tájékozódhatnak awww.nyirvv.hu oldalon is. (Szerzõ: Mikita Eszter)

PARKOLÁSI ZÓNÁK NYÍREGYHÁZÁN

KIEMELT ZÓNA– Bercsényi utca– Bethlen G. u. (Turul ház elõtt)– Egyház u. (Bethlen G. u. – Kálvin tér között)– Hõsök tere– Kálvin tér– Megyei könyvtár melletti parkolók– Nagy Imre tér (Korzó üzletház oldala)– Országzászló tér– Piros ház udvara– Római katolikus templom környéki parkolók– Szabadság tér keleti oldala– Szabadság tér nyugati oldala– Szarvas u. 2–4. tömbbelsõ udvara– Zrínyi Ilona utca

I. ZÓNA– Bocskai u. (Hunyadi u. – Nagykörút között)– Dózsa György u. (Vay Á. krt. – Pazonyi térig)– Eötvös u. (Gimnázium köz – Luther u. között)– Epreskert u.– Gimnázium köz– Hunyadi u. (Kiskörút és Bujtos u. közti szakaszának

városközpont felé esõ oldala)– Iskola utca– Kossuth u. (Vay Á. krt. – Sarkantyú u.-ig)

– Körte utca (Kossuth u. – Vay Á. krt. között)– Kürt u.– Luther u. (Kereszt u. és Luther tér között)– Luther köz– Luther tér– Nyár utca– Nyírfa u.– Selyem u. (Vay Á. krt. – Pazonyi térig)– Szarvas u. mindkét oldala (Iskola u.-tól Kereszt u.-ig)– Széchenyi u. (Szarvas u.-tól Bessenyei térig)– Szent I. utca (Luther u.-tól Béla u.-ig)– Tavasz utca– Univerzum mögött– Vay Ádám krt.– Zrínyi Ilona u. 8–10. mögött

II. ZÓNA– Árok u. (Vasvári P. u.-tól Búza u.-ig.)– Báthory u. (Benczúr tér – Deák F. u. között)– Benczúr tér– Bessenyei tér– Bethlen Gábor u. (Egyház u. – Víz u. között)– Bujtos utca– Búza tér– Búza téri nagy parkoló– Búza u.– Czuczor G. u. (Kállói úttól Nagyvárad u.-ig)

– Dob u.– Eötvös u. (Gimnázium köz – Nádor u.)– Ér u. (Széchenyi u. – Kiss Ernõ u. között)– Ér u. (Kiss E. u.-tól délre)– Kereszt u. (Luther u.-tól Szarvas u.-ig)– Kossuth u. (14 e. mögött)– Malom u. (Bessenyei tér – Szabolcs u. között)– Rákóczi u. 23–25. belsõ parkolók– Szarvas utca mindkét oldala (Kereszt u.-tól Arany J.

u.-ig)– Széchenyi u. (Bessenyei tértõl Szabolcs u.-ig)– Szent I. u. (Béla u.-tól Nádor u.-ig)– Szent I. u. (kórház elõtt)– Szent I. u. 63–69. sz. elõtt, Fogtechnika épülete mel-

letti parkoló– Színház u. (Bessenyei tér – Szabolcs u. között)– Új u.– Vasvári P. u. (Dob u. – Rákóczi u. között)– Víz u.

III. ZÓNA– Bujtos utcai zúzottköves parkoló– Egyház u. – Síp utca közötti zúzottköves parkoló– Kossuth u. 17. sz. zúzottköves parkoló– Kossuth u. 34/A (Kossuth u. – Sólyom u. közötti zú-

zottköves parkoló)– Síp utca

Page 4: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

AKTUÁLIS

2017. JANUÁR 13.4

TEMETÕ AZ ÉRTÉKTÁRBANNyíregyházán, a Kertvárosban mûködött az I. világhá-

ború idején, az egykori huszárlaktanya közelében azOsztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadikór-háza, a Barakk kórház. Az intézmény szomszédságábannyitották 1915-ben azt a temetõt, melyben ma közel 3000sírhely található, magyar katonák mellett osztrák, német,olasz, lengyel, cseh, szlovák, orosz, ukrán, román, hor-vát, szlovén, szerb és bosnyák hõsök emlékhelye.

A II. világháborútól a rendszerváltásig igencsak elha-nyagolt állapotban maradt temetõt 2014-ben felújították,új díszkaput szereltek, síremlékeket cseréltek és megszé-pítették a sétányokat. A város és a Városvédõ Egyesületmellett jeles feladatot vállalnak a karbantartásban hosszúéveken át a közeli szakközépiskola diákjai is.

Ez a város számára lezárt temetõ kegyeleti parkkéntmûködik, ahol a nyíregyháziak évente kétszer, májusbana Hõsök napján, illetve mindenszentek napján emlékez-

nek a háború áldozataira. A sírkert valós állapotán túl esz-meiségérõl, közösségi értékeirõl beszél majd az ÉrtékesEsték újabb rendezvényén, január 16-án 16 órától a Mó-ricz Zsigmond könyvtár kamaratermében Róka Zsolt, atemetkezési vállalat igazgatója. (Szerzõ: Matyasovszki Edit)

Az Északi temetõben és a városhoz tartozó sírkertek-ben 2016-ban 1232 temetést tartottak, az elhunytak 80százaléka 60 éven felüli volt. Ez azt jelenti, hogy 2015-höz képest csökkent a temetések száma.

Nyíregyházán 2000 óta 2014-ben volt a legalacsonyabba temetések száma, ez 2015-ben kis mértékben nõtt, míg2016-ban újra csökkent. Az elhalálozásokban magasabba nõk aránya, tavaly 604 férfit és 624 nõt búcsúztattak el.Róka Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetke-zési Kft. igazgatója a temetõi fõkönyv év végi zárása kap-csán elmondta, fokozatosan nõ az urnás temetések szá-ma, tavaly közel a temetések 60 százalékát ez tette ki. A

NÁLUNK NEM CSÖKKEN A NÉPESSÉG

(Grafikon: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft.)

statisztikából kiderült, a halálozások szempontjából a leg-veszélyeztetettebb az 51 és a 100 év közötti korosztály.

2016-ban több mint ezren kötöttek házasságot Nyíregy-házán, ebbõl 687-en voltak helyi lakosok, ami az aztmegelõzõ évhez képest 15 százalékos emelkedést mutat.Mindemellett Nyíregyházán 3703 gyerek született, közü-lük 895 a városunkban él.

Nyíregyháza a 23 megyei jogú város közül azon kevesekközé tartozik, ahol 1990 óta nem csökkent a népesség szá-ma. A lakosság a 115 ezer fõt 20 éve meghaladja, és bíznakabban, hogy nemsokára eléri a 120 ezret.

(Szerzõ: Szoboszlai Tibor)

BÚCSÚ PAULIUSTÓL

Komolyan vett mindent és minden-kit. Megszállott volt.

Most is úgy látom, ahogy áprilisban:tempós léptek, hátizsák, középen elvá-lasztott, nem õszülõ haj, idegenes kiej-tés, ahogyan örült a váratlan találkozás-nak.

De nemcsak megszállott, elkötelezettember is volt. Kimozdulva ifjú kora de-terminált kereteibõl – másként kezdettgondolkodni. Utazásai új dimenziókatnyitottak. Hogy mi irányítja az embert– errõl azt gondolta, négy összetevõhatározza meg, mi lesz belõlünk. A leg-fontosabb a talentum, amit hozunk ma-gunkkal, aztán a genetika, a környezetés az úgynevezett tevemetodika (ener-giaraktározás). Ezt ugyan már magunkcselekedjük.

Úgy tudta, hogy harminchárom éve-sen alakul meg az életünk. Õ ugyan egyévvel korábban vette a kezébe a fény-képezõgépet, eredetileg közgazdászvégzettséggel. Úgy tartotta, nagyon fon-tos a tapasztalat, a megfigyelések. Le-ment egészen a gyökerekig: halászott,fát vágott és faragott.

Majd géppel a kezében elindult: többHimalája-expedíció, kelet-ázsiai orszá-gok.

Buddhista lett, megszállottan fotóztaa sztúpákat, szerzeteseket. Figyelte azembereket, szó nélkül is értette õket, sbár hat nyelvet beszélt, nem mindig voltszüksége rá. Amerre járt, mindig azona nyelven gondolkodott.

Litvániában született, Nyíregyházánalapított családot. Állandó lakása egy-szerûen ott volt, ahol éppen elõfordult.Ha hazajött Nyíregyházára, az akklima-tizálódásával bajlódott, erõt gyûjtött,kicsit megpihent.

Hátizsákjából négy amulettet vett elõ,a nyakában lévõ három mellé akasztot-ta. Õk segítették a védõangyalávalegyütt.

Büszke volt megjelent könyveire, me-lyek közül az elsõ már a négy hónapikezdet után megjelent.

Arra még inkább, hogy jó a kapcso-lata az Istennel, s persze az volt két gyer-mekére.

Isten tud válaszolni arra is, miért ilye-nek a fotói – másokéval össze nem té-veszthetõek.

A fotó keres, választ, közlésének ere-jéhez irányokat változtatva mozog,összefüggéseket kutat és hangsúlyoz, ki-emel.

Saját keresõ szándékát Istenben lát-ja, mely a kolostorok, szerzetesek, el-esettek felé fordította. A pillanat napiismétlõdése azt üzeni: így szép a világ.

Egy gazdag életen végigtekintve, fájószívvel búcsúzunk Tõle.

H. Németh Katalin

Normantas Paulius fotómûvész,1948–2017

Page 5: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

AKTUÁLIS

2017. JANUÁR 13. 5

Van, aki nem kivesz belõle, hanem beletesz – plusz-ban. A közterületekre kihelyezett és nem lezárt vegyes-hulladék-gyûjtõ konténerek fokozottan ki vannak téve azilletéktelenek által történõ hulladék elhelyezésének –kereste meg panaszával szerkesztõségünket egyik olva-sónk, aki értetlenül áll afelett, hogy egyesek képesek aszemetet több utcán keresztül is megutaztatni azért, hogyne kelljen fizetniük a hulladékszállításért.

OLVASÓI LEVÉLKedves Napló!Az egyik Holló utcai társasházban élek férjemmel

és megdöbbenve tapasztalom minden egyes reggel,hogy a társasházunk elé kihelyezett mûanyag konté-nerbe idegenek is hoznak szemetet, akár a város má-sik végérõl is. Éppen ezért hamar megtelik, a szél pe-dig fújja szét a szemetet. Mi, városlakók mit tudunktenni ez ellen? A közeli Dohány utcában az összeskonténer le van zárva, így csak kulccsal lehet kinyit-ni, vagyis az ott élõk használhatják. Nálunk ezt nemlehetne bevezetni?

Köszönettel: Egy hûséges olvasójuk

Az olvasó levelével megkerestük a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft.-t. Ajler Ferenc, a THG hulladékgyûjtésiés -szállítási ágazat vezetõje érdeklõdésünkre elmondta,a probléma kezelésére többféle lehetõség is van. Az egyiklegjobb és leghatékonyabb eljárás, hogy a lakóközösség aközösen használt edényt a társasház belsõ, zárt udvarántárolja. Ezzel elérhetõ, hogy csak az ott lakók helyezzékaz edénybe a hulladékukat, illetve megszûnik a közterü-

KUKÁZÁS MÁSKÉPP: AZ ELZÁRÁS A MEGELÕZÉS

letekre kerülõ (akár szél általi) hulladék elszóródása is!Az ágazatvezetõ hozzátette, szintén megoldás lehet, ha aközös képviselõ útján, a kft. ügyfélszolgálati irodájában akeletkezõ hulladék mennyiségének megfelelõ méretû ésdarabszámú gyûjtõedényre módosítják a szerzõdésüket.

SAJÁT FORRÁSBÓL

– Továbbá minden használatban lévõ szabványgyûjtõedény lezárására is van lehetõség (ezzel el-érhetõ, hogy nem tudja illetéktelen felnyitni, így be-lerakni a hulladékot, viszont a gyûjtõedény mellépakolt hulladék összetakarítása és gyûjtõedénybehelyezése a lakóközösség kötelezettsége). Egyébkéntaz eddigi konténerek tárolásához elkerített és be-zárt tárolókat az ingatlantulajdonosok, illetve a la-kóközösségek saját forrásból készíttették, és sajátmaguknak kérték meg hozzá a megfelelõ hozzájá-rulásokat, engedélyeket – tette hozzá.

VÁLTOZIK A SZÁLLÍTÁS RENDJE

Januárban a kommunális hulladékgyûjtõ edényeket vál-tozatlan gyakorisággal, hetente egy alkalommal szállítjákel a járatok. A biohulladék gyûjtésére alkalmas tárolóktartalmát januárban kéthetente ürítik, februárban ez a szol-gáltatás szünetel, márciustól pedig havonta egy alkalom-mal kell kitenni a házak elé a biokukákat. Áprilistól ismétheti gyakorisággal viszik el a THG Kft. munkatársai abiohulladékot. A szelektív hulladék gyûjtésére alkalmassárga-kék edényeket változatlan ütemben, kéthetente szál-lítják el a járatok. (Szerzõ: Bruszel Dóra)

SZÜLINAPOS JOGSIJanuár 1-jétõl az ügyfél születésnapjához igazítják a

jogosítványok érvényességét. Az okmányok személyazo-nosításra azonban továbbra is 10 évig használhatók.

Egy vezetõi engedélyen, ha apró betûvel tüntették is fel,de jól látszik, hogy két érvényességi idõ van. Az egyik ma-gának a személyazonosításra alkalmas kártyatípusú ok-mánynak az érvényességi idejét jelöli, amely minden eset-ben 10 év. Ennek akkor van jelentõsége, ha a kártyát sze-mélyazonosításra szeretnénk használni.

KÉTFÉLE ÉRVÉNYESSÉG

A másik idõpont azonban azt mutatja, hogy meddigvagyunk jogosultak a kártyán feltüntetett gépjármûtípuso-

kat vezetni. Ez utóbbi tulajdonképpen a kártya kiváltásá-nak igazi célja. Ezt az idõpontot az okmány hátoldalántaláljuk, amely minden esetben igazodik az egészségügyialkalmasság idejéhez, amelyrõl igazolást a bevett gyakor-lat szerint a háziorvosok állítanak ki. 50 év alatt 10 évre,50 és 62 év között 5 évre, 62 év fölött pedig egy évre adaz orvos alkalmassági igazolást.

KISZÁMÍTHATÓBB RENDSZER

A szakember szerint az állampolgárok számára azegészségügyi alkalmassági idõhöz kötött vezetõi jogosult-ság idõpontja nehezen megjegyezhetõ, ugyanis az sokesetben nem esik egybe az okmányon található személy-azonosítás igazolására szolgáló idõponttal. Január 1-jétõlezen könnyítettek a szakemberek azzal, hogy az okmánytovábbra is 10 évig használható személyazonosításra,ugyanakkor a vezetésre jogosító határidõ lejárta megújí-táskor az ügyfél születési idejének hónapjával és napjávalfog megegyezni. (Szerzõ: Piszár Tünde)

Page 6: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

SIKERTÖRTÉNET

2017. JANUÁR 13.6

2016. december 8. Facebook-bejegyzés.„Kedves Mindenki! Õ itt György. A ma este folyamán a

nyíregyházi Burger Kingben volt szerencsém vele találkoz-ni. Már akkor is észrevettem, amikor belépett az ajtón, detúl nagy jelentõséget nem tulajdonítottam neki. Szóval,György 2 asztallal odébb ült, mint én és csak egy kis idõmúlva vettem észre, hogy 1 db sajtburgert fogyaszt ép-pen, de csak apró darabokat, hogy minél tovább tartson kineki az a mákszemnyi sajtburger. Elfogyasztotta a kis élel-mét és csak ült csendesen, számolva az apróját. Arckifeje-zése mindent elmondott: nem tud többet venni...”

Mindenkinek van egy angyala a világban – tartja a köz-tudat. A nyíregyházi, 48 éves, egykoron hajléktalanként élõGyörgynek pedig jutott belõlük több is... Egy fiatal, 23 éveslány ugyanis december 8-án készített róla egy képet ésmegírta történetét az interneten, ami több mint 30 ezer meg-osztást kapott. Ennek eredményeként óriási összefogás ve-

ÉVENTE KÉTSZÁZBÓL EGYNEK, HA SIKERÜL...GYÖRGY HAJLÉKTALANKÉNT SOKSZOR ÉHEZETT, SZEMETESBEN ALUDT, DE MOST MÁR PUHA ÁGYBAN FEKÜDHET

Anita azt mondja, a bejegyzést követ õen folyamatosanérkeztek az adományok – konzervek, meleg ruhák –Györgynek. Hirtelen hatalmas erejû összefogás vette õtkörül, még külföldrõl is érdeklõdtek hogylétérõl. Két má-sik nyíregyházi fiatallal, Lacival és Sanyival végül sajátköltségen szobát béreltek neki, és így a karácsonyt is me-legben tölthette, most pedig már az egyik nyíregyházi idõ-sek otthonának hála, a fiatal kora ellenére ugyan csak át-menetileg, de György április 30-áig az otthon lakója lett.

szi körül Györgyöt, egymás után érkeztek hozzá az ado-mányok, mára pedig saját szobája van, puha ágyban fek-szik, és egy nap ötször kap enni. Noha csak átmenetileg ésáprilis végéig, de az egyik nyíregyházi idõsek otthonánaklakója lett. Itt látogatom meg én is segítõjével, Anitával,akinek köszönhetõen sikerült az, ami „évente jó, ha két-százból egynek”: hajlékot kapott egy hajléktalan.

20 ÉVE AZ UTCÁN ÉLT

– A ’90-es években kezdõdött az egész lavina. Nagy-ban én is tehetek róla, de a szüleim is. Nem fizették alakbért, így kilakoltattak minket. 20 évesen az utcára ke-rültem. Elmentem ugyan dolgozni ide-oda, voltam raktárisegédmunkás, parkgondozó, söprögettem, elhelyezkedtemkõmûves, villanyszerelõ és még vizes mellett is, de ezekcsak kisegítõ munkák voltak, éhbért kaptam. Nincs szak-mám, de mindenhonnan összecsipkedtem valamit – kezdtea beszélgetést György, aki több mint 20 évig az utcán élt,kisebb megszakításokkal.

– A Jósaváros volt a fõ bázisom. Az egyik barátom aKorányin lakik egy másfél szobás lakásban az édesanyjá-val, aki olykor elutazott a testvéréhez. Akkor én felmehet-tem a lakásba, megfürödhettem, kaptam enni és egy éj-szakát ott aludhattam. 2009-ben, mélyvénás trombózismiatt levágták az egyik lábam, abban az idõben egy má-sik barátom fogadott be, de a bank rátette a kezét a laká-sára és végül onnan is el kellett jönnöm. Mikor még nemvágták le a lábam, volt egy élettársam is, de õ is meghalt.Mindenki meghal mellõlem... – sóhajt fel.

„AZ ÉLETEM A TÚLÉLÉSRÕL SZÓLT”

– Sokat „kempingeztem”, én ezt úgy hívom, mert azerdõben éltem, egy sátorban. Jó pár telet így vészeltem át

– folytatta. – Hogy lehetett ezt túlélni? – fordulok felé kér-désemmel. – A Periféria Egyesület segített rajtam, meg má-sok is. Kaptam takarót, paplant. Fóliából csináltam sátrat,azt kartonnal kibéleltem. Kialakítottam egy fõzõhelyisé-get is, az úgy nézett ki, hogy két tégla, rajta egy fazék. Afõzni valót meg összeszedegettem, igaz, volt, hogy napo-kig éheztem. A konkurencia rengeteg sátramat felgyújtot-ta, összeborogatta, szétvágta. Elõfordult, hogy reggelre apaplan is rám fagyott. A vagyonom mindig csak egy kisruha, meg élelem volt, ami hidegben ugyan elállt, de nyá-ron el kellett ásnom, hogy ne romoljon meg. Sokszor kilá-tástalan volt minden, de aztán valahogy mindig feltalál-tam magam. Ha nem az erdõben, akkor lépcsõházban,alagsorban, pincében, szemetesben, vagy éppen szeme-tes oldalánál aludtam. Soha nem akartam öngyilkos lennia kilátástalanság miatt, de voltak nehéz napok, mikor na-gyon nem jött össze semmi. Sokszor kaptam szabálysérté-si bírságot, például mikor ki akartam venni valamit a ku-kából. A bírságot sose tudtam kifizetni, így mindig leül-tem. Olyankor aludtam ágyban, melegben... Többen kér-dezték, miért nem megyek hajléktalanszállóra? Õk nemtudják, hogy az ilyen helyeken rendesen koldusmaffiamûködik. Oda legalább két ember kell, vagy lehetõleg mégtöbb, aki vigyáz a dolgaimra, mert ha bemegyek zuha-nyozni és kint hagyom a ruháimat, mire visszajövök, afele biztosan eltûnik.

ÓRIÁSI ÖSSZEFOGÁS

– Meghoztam az uzsonnáját, jó étvágyat! – szakad fél-be a beszélgetésünk, miközben az ápolónõ gyümölcsöttesz le György asztalára. Mosolyogva meséli, hogy itt na-ponta ötször kap enni, ebédre hús, krumpli és paradicsom-leves volt, ami a kedvence. Csendben súgja meg, hogytegnap vacsorára dupla adagot kapott, mert annyira meg-kedvelték az ápolók. De a kempingezésbõl, ahogy õ mond-ja, hogy is jutott idáig?

– Egyik nap a kocsisoron kéregettem. Amikor összegyûj-töttem egy kis pénzt, bementem a közeli gyorsétterembe,hogy egyek valamit. Jött egy fiatal hölgy, leült velem szem-be, és ezt-azt kérdezgetett. Mondta, hogy megengedem-e, feltegye a képemet és a történetemet a Facebookra. Aztfeleltem, nyugodtan. Utána meg már elkezdett pörögni azegész. Nem tudtam végigmenni úgy az utcán, hogy le neszólítsanak. Helló Gyuri, láttalak a Facebookon! Akkorelgondolkodtam, hogy hohó, mondom, ez az Anita nevûlány nem is habozott sokat, tényleg segíteni akar.

Az elsõ fotó Györgyrõl, ami óriási összefogást indított el

– December 8-a volt. Kivételesen bementem az egyikgyorsétterembe, hogy megvacsorázzak. Amikor bejöttGyörgy az ajtón, már felfigyeltem rá. Volt valami a tekin-tetében. Leültem az asztalhoz, elkezdtem enni, de 5 percelteltével, mikor oldalra néztem, láttam, két asztallal ar-rébb ott ül és pont azt a pillanatot kaptam el, mikor aszendvicsébõl maradt egy kicsi, amit lassan eszeget, majda zsebébe nyúlt apró pénzért. Az derült ki az egészbõl,hogy nem tud még egyet venni. Szeretne, de nem tud, éséhes. Megállt a világ körülöttem és azt mondtam, valamitcselekedni kell, mert nem tudok úgy hazamenni, hogyszimplán kivonulok az étterembõl. Odaadtam neki a me-

nümet, megkérdeztem, mire van még szüksége. Beszél-gettünk, elmondta, hogy hajléktalan, és mûlába van. Meg-kérdeztem, felrakhatom-e a Facebookra, mert talán ígytudnánk segíteni. Hazamentem és így is cselekedtem.Bíztam benne, hogy tudunk neki gyûjteni meleg ételt,ruhát. A bátyám hívott fel, hogy látom, mi történik? Mon-dom nem, miért? Mikor ránéztem a telefonra, azt láttam,hogy a Facebook-bejegyzésemnél másodpercenkéntmennek fel a számok. A mai napig ez a hatalmas össze-fogás számomra hihetetlen. Nem gondoltam akkor, hogymára itt fogunk ülni és György élete pozitív irányba for-dul – emlékezett vissza a fiatal nyíregyházi lány.

„VOLT VALAMI A TEKINTETÉBEN”

„DOLGOZNI SZERETNÉK”

György itt az otthonban a mindennapjait rádiózással ésolvasgatással tölti. Azt mondja, most boldog, de szeretné,ha április után teljesülhetne a nagy álma, és lenne egykülön lakása és saját munkahelye is.

– Remélem, innen már csak felfelé fog ívelni az életem.Ahogy olvasgatom az újságot, látom, sok ismerõsöm meg-fagyott az utcán. Legutóbb Kornélékkal is ez történt. Csa-ládom már nincs, mindenki meghalt. Talán egyszer leszegy társam is, de biztosan nem abból a körbõl fogok vá-lasztani, ahol eddig mozogtam. Már nem akarok vissza-csúszni. Bizakodom, hogy egyenesbe tudok jönni, Anitáéknevét pedig – akik segítettek nekem – az biztos, hogy sohanem felejtem el.

– Én sem akarok már hátra vonulni az életébõl. Szeret-nék mellette maradni. Nagyon jó lelkû ember és megér-demli, hogy végre, hosszú idõ után boldog életet élhessen– tette hozzá a fiatal lány.

A DEKOM EGYESÜLET segítségének köszönhetõ-en Györgynek már utalni is lehet. Számlaszám:11600006-00000000-19680363. Közlemény: FarkasGyörgy megsegítésére. A legfontosabb számára azon-ban az, hogy munkát találjon!

(Szerzõ: Bruszel Dóra)

A jelen. György már melegben...

György az otthonban segítõjével, Anitával

Page 7: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

VISSZATEKINTÔ

2017. JANUÁR 13. 7

EZ IS TÖRTÉNT 2016-BAN...KAZÁR PÁL A KATONA BÉLA-DÍJAS

Az önkormányzati magyar kultúra napiünnepségen Kazár Pál vehette át a „Nyír-egyháza Város Kultúrájáért” „KatonaBéla-díj” kitüntetést dr. Ulrich Attila al-polgármestertõl.

EGYETEM LETT A FÕISKOLA

Január elsejétõl alkalmazott tudományok egyetemekéntmûködik tovább a Nyíregyházi Fõiskola, ami presz-tízsben és feladatokban is többet jelent a jövõben.

BEMUTATKOZOTT A PÁLINKAHÁZMegnyitotta kapuit a Sóstói Múzeumfalu legújabb att-

rakciója, a Pálinkaház.

JANUÁR

TOVÁBB BÕVÍT A LEGO NYÍREGYHÁZÁNA Külgazdasági és Külügyminisztériumban Szijjártó

Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Jesper Has-

sellund Mikkelsen gyárigazgató bejelentették, hogy továbbbõvül a LEGO nyíregyházi gyára. Ugyanazon a napon anyíregyházi LEGO gyárban sajtótájékoztatón ismertettéka gyárbõvítés részleteit és az ezzel járó munkaerõ-kapacitás-növekedést. 2020-ig megduplázódik a jelenle-gi gyár mérete, ami 1600 új munkahelyet jelent.

ÚJABB FEJLESZTÉS A KRÚDY ART MOZIBAN

Ötmillió forint vissza nem térítendõ támogatást nyertújabb fejlesztésekre a Krúdy Art Mozi az Emberi Erõfor-rások Minisztériumának pályázatán. Az összegbõl a digi-tális vetítõberendezéshez kiegészítõket vásárolnak.

ÚJ DIÁKPOLGÁRMESTERÚj diákpolgármester képvi-

seli a nyíregyházi tanulók ér-dekeit a jövõben. Bagoly Vi-vien utódját három jelentke-zõ közül választotta ki a szak-mai zsûri és a diákküldöttek-bõl álló csoport. Stekler Ger-gõ két éven keresztül lesz a di-ákok elsõ számú vezetõje.

KORSZERÛ ULTRAHANGA jelenleg forgalomban lévõ, legkorszerûbb ultrahang

készülék segíti az orvosok munkáját a jövõben a Jósa And-rás Oktatókórház Szülészet-nõgyógyászati Osztályán.A diagnosztizáló mûszer már a korai terhességben is ki-mutatja a magzati elváltozásokat és a fejlõdési rendelle-nességeket. A gép segítségével a kismamák is jobb képetkaphatnak szervezetükben fejlõdõ babájukról.

cége vásárolta meg a patinás sóstói ingatlant, amelyen többmint 500 millió forint értékû szállodai és szórakoztató-központi befektetést terveznek megvalósítani.

MILLIÓS TÁMOGATÁS25 millió forinttal támogatja idén a civil szervezeteket

a nyíregyházi önkormányzat. Ezekre a forrásokra a város-ban mûködõ több mint 700 szervezet pályázhat.

MÁRCIUS

AZ ÉV PARTNEREA Köz-pont Ifjúsági Egyesü-

let „Csiga-díj 2015.” – az Évpartnere díjat adományozottNyíregyháza MJV Önkor-mányzatának, amit dr. UlrichAttila alpolgármester vett át amegyeházán, a 8. MegyeiDiák Parlament ülésén.

DEFIBRILLÁTOR A TÖRVÉNYSZÉKEN

Automata defibrillátort helyeztek el a Nyíregyházi Tör-vényszék épületének elõcsarnokában. Az életmentõ ké-szüléket a Magyar Bírói Egyesület helyi szervezetének tá-mogatásával szerezte be a bíróság.

20 ÉVES AZ ÁLLATPARK20 éves múltra tekint vissza a Nyíregyházi Állatpark,

ezt pedig különleges módon ünnepelték meg. 2016-banminden hónap 20-án valamilyen érdekességgel, látványos-sággal várták a hozzájuk látogatókat.

ÁPRILIS

KIEMELT JELENTÕSÉGÛ ÜGY LETTA Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt je-

lentõségû üggyé nyilvánította a Nyíregyháza–Tokaj kerék-párút megépítését, jelent meg a Magyar Közlönyben. Akét várost összekötõ kerékpárút megépítésérõl a ModernVárosok Program keretében egyezett meg Orbán Viktorminiszterelnök és dr. Kovács Ferenc polgármester.

ÚJ SÜRGÕSSÉGI BETEGELLÁTÓ CENTRUMMásfél milliárd forintból korszerû, jól felszerelt Sürgõs-

ségi Betegellátó Centrum alakult ki a Jósa András Oktató-kórházban. A több mint 30 éve létrehozott osztály a régisebészeti tömb és kék csíkkal jelzett épület között kapotthelyet. A különlegessége, hogy az azonnali ellátást igény-lõ betegeket itt kezelni tudják, és ha szükséges, átirányít-ják egy másik osztályra.

FEBRUÁR

A TOP 50-BENA budapesti Turizmus Gálán Nyíregyházát dr. Kovács Fe-

renc polgármester képviselte, akit a szakmai zsûri idén is bevá-lasztott a turizmus TOP 50 legbefolyásosabb szakemberei közé.

„AZ ÉV TURISZTIKAI VÁROSA”„Az Utazó” Magazin immáron 16. alkalommal szavaz-

tatta meg olvasóit és kérdezte meg a turisztikai szakembere-ket arról, hogy kit tartanak 2015 legjobb turisztikai szolgálta-

tójának. Ennek az eredményeként „Az év turisztikai városa”Nyíregyháza lett! A díjat Furkóné Szabó Marianna, a Nyír-egyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetõje vette át.

ÚJRAÉLED A KRÚDY VIGADÓ

Dr. Kovács Ferenc polgármester és Révész Bálint sajtó-tájékoztatón jelentették be, hogy új tulajdonosa van aKrúdy Vigadónak. A nyíregyházi Révész Csoport egyik

Page 8: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

VISSZATEKINTÔ

2017. JANUÁR 13.8 92017. JANUÁR 13.

VISSZATEKINTÔ

ÁPRILIS

ELISMERTÉKAz önkormányzat pályázatot nyújtott be az V. Greennovációs

Nagydíjra, hulladékkezelés kategóriában. A Hulladékért vi-rágot c. pályázat elismerésben részesült, amelyet a THGügyvezetõ igazgatója, Petró Árpád vett át Budapesten.

FELSZENTELTÉK A TÖMBKÓRHÁZATA történelmi egyházak képviselõi ökumenikus szertartás

keretében szentelték fel a Tömbkórház Projekt részeként

kialakított új épületeket. Az eseményen jelen volt és ünnepibeszédet mondott Balog Zoltán miniszter, dr. Kovács Fe-renc polgármester és dr. Adorján Gusztáv fõigazgató.

ELISMERÉS AZ ÁLLATPARKBANÜnnepélyesen felavatták a Nyíregyházi Állatpark leg-

újabb, Andok Világa elnevezésû attrakcióját. Az ünnepsé-gen jelen volt Balog Zoltán miniszter, dr. Kovács Ferenc

polgármester, valamint a chilei nagykövet asszony is. Azavatáson Anthony Sheridan, független állatkerti szakértõátadta Nyíregyháza polgármesterének és a Nyíregyházi Ál-latpark igazgatójának az Európa legjobb állatkertje díjat.

VÁROSI BALLAGÁSI ÜNNEPSÉG2016-ban is megtartották a Városi Ballagási Ünnepséget

a városháza dísztermében, ahol 20 középiskola végzõs

képviselõi voltak jelen. A diákokat dr. Kovács Ferenc pol-gármester köszöntötte és ballagási emlékként átadott ne-kik egy Nyíregyháza logóval ellátott pendrive-ot.

PLAZMAFEREZIS CENTRUMÁprilisban tartották a Vascular Plazma Kft. nyíregyházi

plazmaferezis centrumának megnyitó ünnepségét, ahol Já-

szai Menyhért alpolgármester vett részt az önkormányzatnevében. A vállalkozás a megnyitó ünnepségen egy hibridgépjármûvet adományozott a Nyíregyházi Sportcentrumröplabdacsapatának, amit Kósa Árpád ügyvezetõ vett át.

5. HELLÓ NYÍREGYHÁZA!

Nagy sikerrel zajlott az 5. Helló Nyíregyháza! – tavasz-köszöntõ, turisztikai szezonnyitó rendezvény. A nap folya-mán mintegy 40 ezer köszönés hangzott el a belvárosban.

ARANYÉREM A CÍVIS NYUGDÍJAS OLIMPIÁN

Aranyéremmel tért haza Debrecenbõl, a Cívis Nyugdí-jas Olimpiáról városunk 12 fõs csapata. A nyíregyházi szép-korúak a Tóth Árpád Gimnáziumban tartott országos szel-lemi és sport megmérettetésen kiválóan bizonyítottak.

MÁJUS

PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSPartnerségi meg-

állapodást kötöttNyíregyháza váro-sa és a Bige Hol-ding. Az együttmû-ködés értelmében acégcsoport a jövõ-ben támogatja a vá-ros kulturális éssportéletét – öt évenát évi 30 millió fo-rintot ad a VIDORFesztiválra –, valamint TAO-jának jelenleg 60, majd késõbb100 százalékát Nyíregyháza sportéletének ajánlja fel.

ÓRIÁSI TÛZOLTÓLÉTRÁT KAPTUNKAkár 42 méter magasból is képesek tüzet oltani mos-

tantól a nyíregyházi lánglovagok. A helyi katasztrófavéde-

lem egy több mint 200 millió forint értékû speciális létrásjármûvet kapott a Belügyminisztériumtól. A szaktárcaösszesen 5 ilyen jármûvet vásárolt, ebbõl egy darab jutotta szabolcsi megyeszékhelyre, egy pedig Kisvárdára.

„OVILIMPIA”2016-ban is megrendezték az Ovilimpiát a Nyíregyhá-

zi Sportcentrumban. A verseny több mint 20 éves múltra

tekint vissza: évente közel 30 óvoda gyermekei mérik összetudásukat a Városi Stadionban.

E.ON BERUHÁZÁSOKBejelentették, 2016-ban több mint kétmilliárd forintot

fordít fejlesztésre és karbantartásra az E.ON csoport Sza-bolcs-Szatmár-Bereg megyében. Céljuk az üzembiztosság,

a kevesebb szolgáltatásszünet és az újabb energiaigényekkielégítése. Nyíregyházán 340 millió forint értékû beruhá-zást terveznek.

VÁROSNAPOK

A Városnapok ünnepi programsorozat egyúttal Nyír-egyháza és Rzeszów 20 éves testvérvárosi jubileumiünnepe is volt, három napig színes programkínálat vár-ta az érdeklõdõket. A rendezvény egyik kuriózumapedig az volt, hogy immár a nagyközönség is megte-kinthette Z. Szalay Pál Nyíregyháza betelepítését áb-rázoló monumentális festményét a Váci Mihály Kul-turális Központ 3. emeletén.

KÖZÖSSÉGI PARK NYÍRSZÕLÕSÖNÜnnepélyesen felavatták a HUMAN-NET Alapítvány

„FÉK – Formáljunk, Építsünk Közösen” címû projektje ré-szeként megvalósult Közösségi Parkot Nyírszõlõsön.

GUMITÉGLÁVAL BORÍTOTT JÁTSZÓTÉR

Felavatták azt a gumitéglával borított játszóteret aGöllesz Viktor Speciális Szakiskola és Általános Iskolában,amelyet a Michelin Hungária Kft. újított meg a társadalmifelelõsségvállalás programnak köszönhetõen.

KIHELYEZETT ÜLÉS

Májusban Nyíregyházán tartotta kihelyezett ülését aMagyar Országgyûlés Kulturális Bizottsága.

ÚJ NEMZEDÉK KÖZPONT

Felavatták a Keskeny utcában az Új Nemzedék Köz-pont Nyíregyházi Közösségi Terét, ahol modern körülmé-nyek között tölthetik el szabadidejük egy részét a nyíregy-házi fiatalok.

SZÉPKORÚAK SPORTTALÁLKOZÓJA

Az önkormányzat és a Nyíregyházi Sportcentrum szer-vezésében nagy sikerrel zajlott a Szépkorúak Sporttalálko-zója, amelyen mintegy 600 nyugdíjas versenyzõ vett részt.

NYÍREGYHÁZA KERÉKPÁROSBARÁTA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpáros

Magyarország Szövetség Nyíregyházán rendezte meg a

EZ IS TÖRTÉNT 2016-BAN...

Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát MunkahelyPályázatok országos díjátadó ünnepségét. Nyíregyházaidén is kiérdemelte a „Kerékpárosbarát település” címet,amit dr. Ulrich Attila alpolgármester vett át Tasó Lászlóközlekedéspolitikáért felelõs államtitkártól a városházadísztermében rendezett ünnepségen.

HÍDAVATÁS

Felavatták a Sóstógyógyfürdõért Alapítvány által meg-valósított új, az Igrice patak fölött átívelõ hidat.

KIEMELT PROJEKTEKA Kormány az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív

Program nevesített kiemelt projektjei közé sorolt két újabbnyíregyházi fejlesztést. A Modern Városok Program kere-tében 100 százalékos támogatás mellett valósul meg 47új autóbusz beszerzésére és az ehhez kapcsolódó gáz éselektromos töltõállomás létesítése 5 milliárdos ráfordítás-sal. Egy másik projekt keretében pedig a nyíregyházi vas-úti, közúti, közösségi és egyéb közlekedési módok kö-zötti közvetlen átszállási kapcsolatot magas szintû szol-gáltatásokkal biztosító létesítmények kialakítására, vala-mint P+R parkolók kiépítésére kerül sor 6 milliárdos be-ruházással.

VÁROSI GYERMEKNAP

A város több helyszínén is várták gyermeknapi prog-ramokkal a családokat. A Kossuth tér adott otthont aVárosi Gyermeknapnak és az Ezer Lámpás Éjszakájarendezvénynek.

EGYÜTTMÛKÖDÉS A MASTER GOODDALDr. Kovács Ferenc

polgármester és Bá-rány László, a MasterGood cégcsoport tu-lajdonosa sajtótájé-koztatón jelentettékbe, hogy partnerségimegállapodás szüle-tett a Master Goodcégcsoport és Nyír-egyháza város között.Ennek értelmében három év alatt 50 millió forinttal támo-gatja a Master Good cégcsoport a Nyíregyházán folyó mû-vészeti, sport- és kulturális életet.

NÍVÓDÍJAS SZÍNÉSZNyíregyháza Megyei

Jogú Város Önkormányza-tának 2016. évi különdíját(Nívódíját) a Móricz Zsig-mond Színház évadzárótársulati ülésén HorváthLászló Attila vehette át dr.Kovács Ferenc polgármes-tertõl. Színmûvészünk aSzínházi Dolgozók Szak-

szervezetének Básti Lajos-díját is megkapta a Pécsi Szín-házi Országos Találkozón.

JÚNIUS

OKTATÁSI KÖZPONT NYÍLTMegnyílt az ország elsõ vidéki OK Oktatási Központja

Nyíregyháza belvárosában. Az OTP Fáy András Alapítványingyenes képzõhelye a 8 és 18 év közötti fiatalok pénz-ügyi nevelését tûzte ki célul.

HELYI ÉRTÉK DÍJAS AZ NYTV

A Küzdelmes út a diplomáig címû film az országhelyi televízióinak versenyén kategóriájában elnyer-te a fõdíjat. A dokumentumfilm szerkesztõjeFerenczik Adrienne, operatõre Tudja Zsolt, a vágóBélteczki Szilárd.

LELKES SZURKOLÓKAz Európa-bajnokság ideje alatt Nyíregyházán tucatnyi

helyen lehetett megtekinteni a futballmérkõzéseket. Töb-bek között a VMKK melletti sátorban, a Szabadtéri Színpa-don és Sóstógyógyfürdõn is.

A visszatekintést következõ számunkban folytatjuk,a sportnak külön oldalt szentelve.

Page 9: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

EGÉSZSÉGÜGY

2017. JANUÁR 13.10

NYÍLT KÖSZÖNÕLEVÉL...

ELÕJEGYZÉS A KÓRHÁZBANA Jósa András Oktatókórház fül-orr-gégészeti, fej-nyak-

sebészeti szakrendelésein elõjegyzési rendszert vezettekbe 2017. január 1-jétõl az irányított betegellátás érdeké-ben. Idõpontot foglalni személyesen vagy telefonon le-het, de a MedWorks rendszerhez hozzáférõ kórházi szak-orvosok és háziorvosok ezen keresztül is foglalhatnak idõ-pontot a betegeik számára.

LÁTOGATÁSI TILALOMA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egye-

temi Oktatókórház vezetése látogatási tilalmat rendelt ela Gyerek-, az Újszülött, a Szülészeti és a Krónikus Bel-gyógyászati Osztályokon a megyében megszaporodó inf-luenzás megbetegedések és hurutos, légúti fertõzések mi-att. Az utóbbin egyébként felvételi tilalom is érvénybenvan. Vitkai Évától, az SZSZBMK sajtófõnökétõl megtud-tuk, ez idõ alatt a Krónikus Belgyógyászat helyett a Sür-gõsségi Betegellátó Centrum lehetõség szerint az egyébBelgyógyászati Osztályokra, illetve a Pulmonológiai, On-kológiai, Infektológiai Osztályokra irányítja a kórházi el-látást igénylõ betegeket. (Az imént leírtak szerdán, lap-zártánk napján kapott információk.)

...a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Balese-ti Sebészeti, Posztoperatív Õrzõ és Mûtõ Részlegé-nek Minden Dolgozójának.

2016. október 3-án délután szenvedtem motorbal-esetet Nyíregyházán, a Dózsa György utcán. A járó-kelõk és a jóakaratú autósok siettek a segítségemre éshívták ki a mentõket.

Szeretném megköszönni életem és bal lábszárammegmentését mindenkinek, aki azon az estén bent volta mûtõben és küzdött értem. Köztük dr. Sztányi Istvánosztályvezetõ fõorvosnak, aki végig a kezelõorvosomvolt. A mûtét után a posztoperatív õrzõbe kerültem,ahol 11 éjszakát töltöttem, majd az ezt követõ 31 éj-szakát a Baleseti Sebészeti Osztályon.

Közben volt több mint 20 kisebb mûtétem. A mûtõ-ben is fantasztikus ismeretségeket kötöttem, hiszen azelején mindennap, aztán minden második nap talál-kozhattam a beteghordókkal, mûtõsnõkkel, mûtõsfi-úkkal, altatóorvosokkal és asszisztensekkel, és végül,de nem utolsósorban azokkal az orvosokkal, akik asebem tisztítását végezték. Hálás vagyok nekik, hogyegy-egy humorosabb megszólalással egy kis vidám-ságot vittek a hosszú, nehezen elviselhetõ minden-napokba. Végül szeretnék köszönetet mondani min-denkinek, aki bármivel elõsegítette és ezután is segítimajd teljes felgyógyulásomat. Isten áldását kérem éle-tükre, családjukra és munkájukra.

Tisztelettel: Dombrádi Donátbeteg

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSNyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Osz-

tálya (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) kétfordulós, nyilvános pályázat keretébentörténõ ÉRTÉKESÍTÉSRE MEGHIRDETI az önkormányzat tulajdonában álló alábbiingatlanokat:

A licit induló ár az áfát tartalmazza.Az elsõ fordulóban a részletes pályázati kiírás szerinti tartalmú pályázat 2017.

január 16. napján (hétfõ) 12.00 óráig nyújtható be.

A második fordulóban, a versenytárgyalásra a részletes pályázati kiírásban meg-határozott idõpontban kerül sor.

A kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy az eljárás bármely szakaszában a felhí-vást indoklás nélkül visszavonja, vagy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

A részletes pályázati kiírás – melyben foglaltak ismerete és betartása az érvé-nyes pályázat benyújtásának elengedhetetlen feltétele – átvehetõ a PolgármesteriHivatal Vagyongazdálkodási Osztály Nyíregyháza, Kossuth tér 1. „D” épületI/150. sz. irodahelyiségében, vagy letölthetõ a varoshaza.nyiregyhaza.hu honlap-ról. További információ kérhetõ személyesen vagy telefonon (42/524-540; 42/524-524/334 m.) ügyfélfogadási idõben.

Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Közel 1,1 milliárd forintot kapott 2016 decemberébena Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és EgyetemiOktatókórház. Az összeget az intézmény adósságállomá-nyának csökkentésére és fejlesztésekre fordítják.

Magyarország Kormánya 2016 év végén újabb adósság-tól szabadította meg a kórházakat annak érdekében, hogystabil pénzügyi helyzettel mûködhessenek és a betegellá-tás minõségének fejlesztésére koncentrálhassanak. A költ-ségvetés év végi zárásakor a kormány úgy határozott, hogy60 milliárd forintot kapnak a kórházak. A megállapítottösszegbõl 45 milliárd jut az adósságok csökkentésére, 15milliárd forint pedig fejlesztésekre, struktúraváltásra, vala-mint olyan programokra, amelyek a betegellátást raciona-lizálják. A magyarországi egészségügyi intézmények közüla Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és EgyetemiOktatókórház kapta az egyik legkevesebb, 521 millió fo-rintos forrást adósságállományának csökkentésére.

– A tavalyi évben már megmutatkozott annak a követ-kezetes gazdálkodásnak az eredménye, amelyet az elmúltévekben fõigazgató úr és gazdasági igazgató asszony vé-gigvitt. Ennek eredménye, hogy a lejárt tartozásállományoly mértékben volt alacsony, hogy abban az idõpontban,ami a konszolidációs összegek meghatározásának alapjá-

TÖBB MINT EGYMILLIÁRD A KÓRHÁZNAK

A sajtótájékoztató résztvevõi: dr. Molnár Andreagazdasági igazgató, dr. Hajnal Judit igazgatóságvezetõ,

dr. Adorján Gusztáv fõigazgatóés dr. Kovács Ferenc polgármester

ul szolgált, ennek a kórháznak, nemcsak az éves finanszí-rozásához mérten, hanem az adott pillanatban is rendkí-vül alacsony volt a tartozásállománya. Ez a következetesgazdálkodásnak köszönhetõ – magyarázta dr. Hajnal Ju-dit, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Észak-AlföldiTérségi Igazgatóságának vezetõje.

Dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me-gyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház fõigazgatójahozzátette, a december 31-ei állapotnak megfelelõen 283millió forintra esett a lejárt szállítói tartozások összege. Eza korábbi években 1 és 2 milliárd, valamint 3 milliárd fo-rint között volt. Ezt azzal a fegyelmezett gazdálkodássalsikerült elérni, mely során megfelelõ ellenõrzések és meg-felelõ indokoltságú beszerzések voltak. Hangsúlyozta, ajövõben ezt folytatni kívánják, aminek köszönhetõen a be-tegellátás minõségét is emelni tudják.

Az adósságállomány csökkenésére fordítható 521 mil-lió forinton kívül a meghirdetett pályázatokból a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókór-ház 587 millió forintot kapott strukturális fejlesztésekre ésa mûködési hatékonyság megteremtésére. Ebbõl az összeg-bõl újul meg az infúziós labor és a központi sterilizáló,ahol kicserélik a nyílászárókat, a korszerûtlenné vált ka-zánokat, energiatakarékos, LED izzókat, valamint víztisz-tító berendezéseket szerelnek fel az intézményekben.

BIZTONSÁGOS MÛKÖDÉS

– Tovább stabilizálódott a kórház pénzügyi helyzete.Ez a biztonságos mûködtetést erõsíti. A másik örömhír,hogy több forrást kapott a kórház fejlesztésre, mint kon-szolidációra. Így olyan programok indulhatnak el és való-sulhatnak meg még ebben az évben, amelyek tovább ja-vítják a betegellátás nívóját – mondta el dr. Kovács Fe-renc polgármester. (Szerzõ: Mikita Eszter)

Page 10: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

HIRDETÉS

2017. JANUÁR 13. 11

Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

pályázatot hirdetaz alábbi munkakör betöltésére:

Munkakör megnevezése: belsô ellenôr.

A közszolgálati jogviszony idôtartama: határozatlan idôre, 6 hónap próbaidôvel.

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidô.

A munkavégzés helye: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 24/2011. (II. 10.) számú ha-tározattal elfogadott Szervezeti és Mûködési Szabályzata alapján a munkakör betöl-tôje által ellátandó feladatok:– Elemezni, vizsgálni és értékelni a belsô kontrollrendszerek kiépítésének, mûködésének,

jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését, valamint mûködésének gazda-ságosságát, hatékonyságát és eredményességét.

– Elemezni, vizsgálni a rendelkezésre álló erôforrásokkal való gazdálkodást, a vagyonmegóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások megfelelôségét, a beszámolók va-lódiságát.

– A vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat, következtetéseket és javasla-tokat megfogalmazni a kockázati tényezôk, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölé-se vagy csökkentése, a szabálytalanságok megelôzése, illetve feltárása érdekében, vala-mint a költségvetési szerv mûködése eredményességének növelése és a belsô kontroll-rendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében.

– Nyilvántartani és nyomon követni a belsô ellenôrzési jelentések alapján megtett intéz-kedéseket.

Jogállás, illetmény és juttatások:A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közszolgálati tisztviselôkrôlszóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:– Magyar állampolgárság.– Cselekvôképesség.– Büntetlen elôélet.– Sikeres pályázat esetén vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása.– A közszolgálati tisztviselôk képesítési elôírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rende-

let 1. melléklet 1. számú pontjában belsô ellenôrzési feladatkörhöz meghatározott vég-zettség.

– Legalább 2 éves költségvetési szervnél szerzett ellenôrzési, költségvetési, pénzügyi,számviteli gyakorlat.

Elônyt jelent: közbeszerzési referens szakképesítés megléte.

Elvárt kompetenciák:– Lendületes, motivált, céltudatos személyiség.– Munkabírás, csapatszellem, lojalitás.– Problémamegoldás, kommunikációs készség, objektivitás, írásbeli kifejezôkészség.– Gépjármûvezetôi gyakorlat.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:– fényképes szakmai önéletrajz,– iskolai és egyéb végzettséget, szakképesítést igazoló dokumentumok másolata,– 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, vagy annak igénylésérôl szóló

igazolás,– nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevôk megismerhetik.

A munkakör betölthetôségének idôpontja: legkorábban 2017. március 1. napjától.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. január 23.A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt az Emberi Erôforrás Menedzs-ment munkatársa nyújt (06-42/524-567).

A pályázatok benyújtásának módja:– Postai úton, a pályázatnak a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

címére történô megküldésével (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.). Kérjük a borítékonfeltüntetni a munkakör megnevezését.

– Személyesen, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Emberi ErôforrásMenedzsment (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. – 131. iroda).

– Elektronikusan, a benyújtandó iratokkal együtt, a [email protected] címre.

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. február 15.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:– Nyíregyházi Napló következô száma (2017. január 13., 2017. január 20. megjelenés)– Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos honlapja:

varoshaza.nyiregyhaza.hu– Nyíregyháza város honlapja: www.nyiregyhaza.hu– Kelet-Magyarország napilap (2017. január 13. megjelenés)

Az országos trendnek megfelelõenNyíregyházán is megnõtt a lakásépítésikedv, köszönhetõen a CSOK (CsaládiOtthonteremtési Kedvezmény) rendsze-rének. Egyre többen érzékelik a lehetõ-séget: akár egészen minimális tõkével,jelentõs vissza nem térítendõ támogatás-sal és/vagy kedvezményes hitelekkel fel-válthatják panellakásukat egy moderntársasházira.

– 2016-ban összesen 218 esetben en-

gedélyeztünk, illetve egyszerû bejelen-téssel tudomásul vettünk lakásépítést,melynek során 371 új lakás épülhet –nyilatkozta kérdésünkre Éva Péter, azönkormányzat Építésügyi Osztályánakvezetõje. Részletezése szerint ezek kö-zül 176 darab az egylakásos, 37 darab akétlakásos, s a többi pedig társasház.

NÉGYSZERES NÖVEKEDÉS

Mint kifejtette: a tendencia idén is foly-tatódik. – A számok jelentõs növekedéstmutatnak az elmúlt évek adataihoz ké-pest, ami egyébként a lakásépítések szá-mában a megelõzõ évhez képest négy-szeres volt. S az is biztató, hogy az idénmár több társasház építése is folyamat-ban van, illetve jogerõre vár.

BÕSÉGES KEDVEZMÉNYEK

De vajon mitõl népszerû a CSOK, me-lyet országos adatok szerint tavaly tél ele-jéig már közel 35 ezer család vett igény-be? Sokan még mindig nincsenek tisztá-

CSOK-OS KEDVÛ NYÍREGYHÁZIAKban a széles rétegek számára elérhetõ fel-tételrendszerrõl, mely alapján a bankokazt jósolják, 2017 a további bõvülés évelesz. A téma szakállamtitkára év végi tá-jékoztatóján kiemelte: az otthonteremtésiprogram részét alkotja a CSOK visszanem térítendõ támogatása és kedvezmé-nyes hitelkonstrukciója mellett az áfa-visszatérítés lehetõsége, a 27-rõl 5 szá-zalékra csökkentett kedvezményes áfa-kulcs, és az egyszerûsített építési eljárás.S az adatok elemzése alapján látszik,hogy a gyermekvállalást is képes ösztö-nözni.

PANELBÕL TÁRSASHÁZBA

Nézzük mindezt konkrétan, nyíregy-házi szemmel! Verebélyi János, a Selyem-Ber ügyvezetõ tulajdonosa például aztmondja, egy tízmillió forint értékû panel-bõl – a lakáspiac élénkülésébõl követke-zõ áremelkedéssel is számolva – háromgyermekkel (vagy bevállalva a másodi-kat, harmadikat), kihasználva a maximá-lis (10 millió forintos!) vissza nem térí-tendõ támogatást, gyakorlatilag befekte-tés nélkül át lehet költözni egy új építésûtársasházba. – Ez csak egy példa, de tény,hogy sokak számára nagy lehetõség azéletminõség-váltásra, hiszen a kedvez-ményes kamatozású, hosszú futamidejûhitelek ezt még elérhetõbbé teszik. Azegyéb feltételek is teljesíthetõek, példáula bejelentett munkahely, erkölcsi bizo-nyítvány. Érdemes utánanézni, hiszen itta nagy lehetõség a lakáscserére!

Page 11: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

SZÍNHÁZ

2017. JANUÁR 13.12

GÖTTINGER PÁL LETT A SZÍNHÁZ FÕRENDEZÕJEAlig töltötte be a krisztusi kort, mégis eddig hatvan-

nál több produkció rendezésében vett részt. Jellemzõsokirányú tehetségére, hogy kicsiny korától kezdveidõnként hangjátékokban, színpadon és filmen szere-pelt, a Firkin zenekar (ma már csak tiszteletbeli) alapí-tó tagjaként furulyázik, gitározik, énekel, zenét sze-rez, ráadásképpen mûvészpalántákat segít a mester-ség fortélyainak megismerésében...

Kaposvártól Debrecenig, a pesti Merlintõl a BárkaSzínházig, Temesvártól Kolozsvárig sok-sok teátrumbandolgozott már, de gyakornokként betekinthetett kicsitLondon és Poznan színházi életébe is. Egy ideig a PestiMagyar Színház fõrendezõjeként tevékenykedett, januárelsejétõl pedig a Móricz Zsigmond Színházban tölti beezt a pozíciót. Thália nyíregyházi kedvelõi olyan kivá-ló rendezéseit láthatták már a VIDOR Fesztiválon, minta Bivaly-szuflé Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel, Agyógyír északi szélre Fullajtár Andreával és Õze Áron-nal avagy A csemegepultos naplója Ötvös Andrással. ATelefondoktor címû monodrámában nyújtott színészialakításáért 2014-ben Pulcinella-díjat kapott. Mikorkerült elõször kapcsolatba a Móricz Zsigmond Színház-zal? – kérdeztem tõle egyebek közt.

ÖRÖMTELI NYÍREGYHÁZI ÉLMÉNYEK

– Varró Dániel és Szabó Borbála Líra és Epika címûmesejátékában dolgoztam itt elõször rendezõként 2009-

ben. Nyíregyházához más örömteli élmények is fûznek,hiszen a VIDOR-on szép sikereket értünk el az általamszínre vitt vagy játszott darabokkal. Nagyon örültem,amikor Kirják Róbert igazgató úr felkért, vállaljam el afõrendezõi feladatokat. A végsõdöntéseket, ahogyan az a leg-több teátrumban van, egyszemé-lyi felelõsként a színházigazga-tó hozza meg. A fõrendezõ anapi mûvészeti munka koordi-nálását és felügyeletét végzi.Tartja a kapcsolatot a vendégmû-vészekkel, javaslatot tesz egydarabhoz rendezõre, egy rende-zõhöz darabra, egy szerephezszínészre...

Mint lapunknak elmondta, bára különbözõ színházakban sokáltala rendezett darabot adnakelõ ebben az évben is, az életemost Nyíregyházához köti majd.Jóllehet színészként játszik oly-kor, de ezt kirándulásnak tekin-ti, aminek célja, hogy rendezõi munkájához tanuljonmeg különbözõ dolgokat. Magát nem tartja igazi szí-nésznek, bár persze örül annak, hogy a Nyíregyházánis játszott Telefondoktor ilyen hosszú szériát megélt: a127. elõadásnál tart, ráadásul díjat is kapott érte. Ko-

rábban tanított is a Pesti Magyar Színiakadémián, denyíregyházi elfoglaltságai miatt órák tartását már nemvállalja, ám a jó kapcsolata változatlanul megmaradt adiákokkal. Ezekben a napokban izgalommal készül szín-

re vinni a Castel Felice címûHamvai Kornél drámát, melynekpróbái január végén kezdõdnekvárosunkban.

– Nagyon örülök, hogy sike-rült úgy intézni: új minõségem-ben ez legyen az elsõ munkámitt. Nyolc egyenrangú szerepetkínáló játék ez. Történelmi da-rab is: az események 1958-banzajlanak. Kamaradarab is: ahogya kivándorlók egy óceánjáróntávolodnak az óhazától Ausztrá-lia felé, mindinkább kiderül,más-más dolgok elõl menekül-nek. Dráma is: van, aki ÁVO-svolt, van, aki üldözött. Krimi is:az óceán közepén az egyikük el-tûnik. Ki a tettes? És nagyon szó-

rakoztató is: nagyszerû figurák, szövegek, helyzetek ésmegkapó líra keveredik benne. A feledésrõl, a megbo-csátásról szól – és az új élet lehetõségérõl vagy lehetet-lenségérõl.

(Szerzõ: Sz. Kántor Éva)

Göttinger Pál

Page 12: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

HIRDETÉS

2017. JANUÁR 13. 13

Mindannyian, akiknek van gyerekük, megtapasztaltukazt, hogy mennyire nehéz idõszaka az életünknek, amikorelõször közösségbe kerül. Különösen igaz ez akkor, ha egyaprócska, három év alatti gyermekrõl van szó. Szorongása-inkat azonban minimálisra csökkenthetjük, ha megtaláljuka számunkra, pontosabban a számára legmegfelelõbbbölcsõdét. A Nyíregyházán és a város vonzáskörzetébenélõ kisgyermekes családok számára jó hír, hogy a települé-sen három, mind személyi, mind a tárgyi feltételekben ki-emelkedõ családi bölcsõde kezdte meg mûködését.

Mindhárom családi bölcsõde az Új Kezdet Intézmény-fenntartó Központ fenntartásában mûködik, amely szer-vezet több mint tíz éve végez társadalmi szolgálatot éstesz tanúbizonyságot szakértelmérõl.

A Gyermekmosoly, Gyermekkacaj és Gyermekédencsaládi bölcsõdék munkatársainak elsõdleges célja az,hogy a rájuk bízott kisgyermekek maximális törõdést él-vezzenek. Mindennek megvalósításához az elengedhe-tetlen hátteret az itt dolgozók képzettsége, személyisé-ge, a kiscsoportos foglalkozások, illetve a rendelkezésreálló speciális fejlesztõ eszközök biztosítják.

A családi bölcsõdékben központi szerepet kap a ke-resztyén értékrend. Emellett mindhárom helyszínen ki-emelkedõ színvonalú a zenei nevelés, azokban az ese-tekben pedig, ha a szülõ angolnyelv-oktatásban kívánjagyermekét részesíteni, szakképzett pedagógus foglalko-zik vele. Mivel az itt dolgozók azt szeretnék, hogy a kis-gyermekek a családi bölcsõdéket a család kiterjesztése-ként éljék meg, ezért a szülõt a nevelésben elsõdleges éskiemelt szereplõnek tekintik.

Mindhárom családi bölcsõde munkanapokon, hétfõ-tõl péntekig várja az 1–3 éves korú gyermekeket.

CSALÁDI BÖLCSÕDE

Áraik rendkívül kedvezõek, 10 ezer Ft/hó/egész napra,illetve 7 ezer Ft/hó/fél napra.

További részletes információt a 06-20/411-9465telefonszámon kaphatnak az érdeklõdõk.

2016. december elején megnyitotta kapuit a régió, illetve akeleti országrész elsõ Magán Baleseti Ambulanciája. A közel10 hónapig tartó elõkészületek (épület felújítása, közmûvesí-tés, engedélyeztetés, eszközbeszerzés) során az alapítók céljaaz volt, hogy reagáljon a betegek azon újszerû igényeire, hogya baleseti betegellátás is tiszta, kényelmes és barátságos kör-nyezetben történhessen. Az ambulancia kifejezetten váll, kéz,könyök, csukló, ujjak, láb, térd, boka, illetve bizonyos csípõ-és fejsérülések ellátására rendezkedett be. A nagy energiájúsérülések ellátása (közlekedési baleset, magasból leesés, mell-vagy hasüregi sérülés), amely további diagnosztikai eszközö-ket és összetettebb mûtõi hátteret igényel, továbbra is kizáró-lag a területileg illetékes megyei központok hatásköre.

A rendelõ kialakításakor fontos szempont volt a betegekgyors, pontos és a lehetõ legmagasabb szakmai színvonalontörténõ ellátása. Ehhez a technikai hátteret többek között a kor-szerû, kifejezetten végtagok vizsgálatára kifejlesztett, rendkí-vül alacsony sugárterhelésû röntgenkészülék, nagy felbontásúultrahang berendezés és a vérzõ sebek ellátását nagyban meg-könnyítõ (minimális szövetroncsolással mûködõ, ezért esztéti-kusabb heget eredményezõ) nagy frekvenciás elektrokoagulátorbiztosítja. A modern berendezések mellett, a legkorszerûbb seb-kezelõ anyagok, kötszerek, törés- és ficamstabilizáló ortézisek,gipsz- és mûanyag rögzítõk állnak rendelkezésre. Amennyi-ben a vizsgáló orvos úgy tartja szükségesnek, lehetõség vanszövettani, tenyésztéses és laborvizsgálatokra.

Az ellátás magas színvonalának garanciája a több éves ta-pasztalattal rendelkezõ orvosi és asszisztensi csapat.

A baleseti ellátás elõjegyzés nélkül történik. Elõjegyzés alap-ján lehetõség van kis sebészeti beavatkozásokra (bõrelválto-zások kimetszése, benõtt köröm ellátása, illetve ultrahangoscsípõszûrésre is).

A sérülteket széles réteg számára megfizethetõ árak, ingye-nes parkoló, kényelmes váró, akadálymentes környezet és ba-rátságos légkör várja!

Az ambulancia minden hétköznap 16.00 és 20.00 közöttNyíregyházán, a Család utca 116. szám alatt (sebességmérõradarnál) várja betegeit!

Január hónapban a vizsgálati díj 3000 Ft.

BALESETI MAGÁN AMBULANCIA

w w w . m a g a n b a l e s e t i . h u(x)

(x)

Page 13: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

SPORT

2017. JANUÁR 13.14

AZ OLDALTSZERKESZTETTE:DANKÓ LÁSZLÓ

SPORTPROGRAM

További sporthírek folyamatosan: www.nyiregyhaza.hu

Január 14-15., szombat-vasárnap Vasvári Pál Gimnázi-um tornaterme, NB II-es férfi röplabda bajnoki fordulóJanuár 15., vasárnap 10.30 Nyíregyházi Egyetem Atléti-kai Csarnok, Serdülõ Atlétikai Verseny

ELÕNY A CSABÁNÁL

ÚJABB VÁLOGATOTT MECCSEKKézilabda, röplabda és futsal válogatott

mérkõzést is rendeztek 2016-ban a Con-tinental Arénában. Az új évben az EB-rekijutott kosárlabdacsapatot szeretné ven-dégül látni Nyíregyháza.

A nyíregyházi sportéletnek óriási lökéstadott a Continental Aréna átadása. A fel-újított sportcsarnokot a magyar nõi röplab-da-válogatott Európa-liga találkozói avat-ták, de pályára lépett EB-selejtezõn a ma-gyar férfi kézilabda- és a magyar futsalválo-gatott is, utóbbi a kétszeres világbajnokSpanyolország ellen játszott két mérkõzést.A meccseken átlagban több mint kétezernézõ volt. A sorozat 2017-ben is folytatód-hat, egy újabb nemzeti csapatot látna ven-dégül Nyíregyháza.

– Négy-öt válogatott találkozót ismétszeretnénk az Arénába hozni, és a kézi-labdások, valamint a röplabdások után szí-vesen rendeznénk mérkõzést a magyarférfi kosárlabda-válogatott számára is,mely kijutott az EB-re. Mivel a kontinens-tornának Románia a házigazdája, így sze-retnénk, ha a felkészülés során Nyíregy-házán is játszana a csapat. Ez még csakterv, de jelezni fogom a szövetség számá-ra, hogy örömmel látnánk õket – mondta

Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrumügyvezetõje.

A Sportcentrum számára mozgalmas voltaz év. Az élcsapatok közül a nõi röplabda-együttes jelenleg a második helyen áll a

A Békéscsabát fogadta a nõi röplabdaMagyar Kupa elõdöntõjének elsõ mérkõ-zésén a Fatum Nyíregyháza. A vendégekMagyarországon több mint egy éve nemtalálnak legyõzõre, és most is végig vezet-tek az elsõ szettben, de szoros volt az ál-lás, csak 1-2 pont volt a Fatum hátránya. Ahajrát azonban jobban bírta a Linamar-BRSE, és nyerte a játékrészt. A másodikszett is hasonlóan alakult, megint a végénvolt pontosabb a Békéscsaba, és a nyíregy-házi nevelésû Szakmáry Gréta vezérleté-vel már 2–0-ra vezettek a vendégek. A har-madik játszmában több volt a pontatlan-

Teljesen megtelt a férfi kézilabda-válogatott meccsén a Continental Aréna

Kósa Árpád

ság hazai oldalon, így a vendégek 3–0-ramegnyerték a találkozót, és elõnnyel vár-hatják a január végi visszavágót.

MUNKÁBA ÁLLT A SZPARIKészül a tavaszi bajnoki folytatásra a

Nyíregyháza Spartacus. A csapat – a ha-vazás miatt egynapos csúszással – a hétenTörökországba utazott edzõtáborba, majdhazatérve tovább folytatódik a munka.Véber György vezetõedzõ elégedett voltaz elsõ napokon látottakkal.

– Milyenek voltak az elsõ benyomások?– Nagyon jó volt elkezdeni a munkát,

bár egy pillanatra a havazás miatt úgy tûnt,az idõjárás keresztülhúzza a számításain-kat, de aztán kiderült, hogy mégsem. Min-dent elvégeztünk, amit szerdára terveztünk,igaz, kicsit nehezebb körülmények között.Nagyon jó hangulatban telt az elsõ edzés.

– Beszélve a játékosokkal, mindenki be-tartotta a téli szünetre elõírt edzéstervet. Mi-lyen állapotban tértek vissza a szünetrõl?

– Profi labdarúgók, az a penzum, ami kivolt adva, pont annyira volt elég, hogy ilyenállapotban érkezzenek vissza. Az elsõedzés alapján egészen biztos, hogy min-denki betartotta, így nincs probléma. Ezt ahetet rávezetõ hétnek szántuk, bízom ab-ban, hogy a törökországi ideális körülmé-nyek között mindent maximálisan elvégez-hetünk majd.

– A sérültek visszatérésével bõvült a ke-ret.

– Igen, ez nagyon fontos volt. EgyedülHarsányi Zoltánnal van gond, aki elkezdteaz edzést, de jelezte, hogy fájdalmai van-nak, és ez idegesítõ, hogy ennyi idõ alattnem gyógyult meg. Jelenleg minden poszt-ra van két játékos, azaz nem kell kétségbeesnünk, bár volt 3-4 fiatal labdarúgó, akitjeleztem a vezetésnek, hogy szívesen lát-nék, de nem biztos, hogy megszerezhetjükõket. Egy középcsatárra viszont nagy szük-ségünk van még, itt folynak a tárgyalások.Jó dolog, hogy a 99 százalékos keret el-kezdte a munkát, és ez nagyon fontos, mertugyanabban az erõállapotban lesznek ajátékosok a rajtra, és maximálisan elvégez-hetjük a tervezett munkát.

A Szparihoz két új játékos csatlakozott.

Sinanovic Sinan 19 esztendõs, magyar ál-lampolgár, õsszel a Kozármisleny együtte-sében játszott és alapembernek számított,17 alkalommal volt kezdõ. Két gólt lõtt, azegyiket épp a Nyíregyháza Spartacus ellena Városi Stadionban. A támadó megfelel afiatal szabálynak is. Szintén fiatal, 1996-osszületésû a kapus Megyeri Gábor. A háló-õr eddig a Sopron labdarúgója volt, de ját-

Megyeri Gábor aláírt a Szparihoz

Véber György megkezdte a munkát acsapattal

szott a Haladás, a Ferencváros és a Dorogcsapataiban is. Vele együtt három kapusalesz a Szparinak tavasszal.

Sportszereket ajándékozott nyíregyházi gyerekeknek a sportért felelõs államtitkár.Dr. Szabó Tünde 100 labdát hozott aktívan focizó, kézilabdázó vagy kosarazó óvodá-soknak, kisiskolásoknak. Az ajándékokat a Continental Arénában adta át a kicsiknek.

bajnokságban, a férfi kosarasok pedig sajátnevelésû fiatalok beépítésével szeretnék ki-harcolni az „A” csoportba kerülést. Után-pótlás vonalon a Bozsik Akadémiát egy bel-ga cég vizsgálta át, és ez alapján az országlegjobbjai közé sorolta, ami jelentõs szövet-ségi támogatást is eredményezett. Úszásbantöbb válogatottja is van a Sportcentrumnak,Szurovcsák Ivett pedig a felnõtt bajnoksá-gon szerzett érmet. Helebrandt Máté sze-mélyében ismét volt olimpikon, a korosztá-lyos csapatok pedig mind a junior, illetve aserdülõ korcsoportokban is jól szerepelnek.

AJÁNDÉK AZ ÁLLAMTITKÁRTÓL

Page 14: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

PROGRAMOK

2017. JANUÁR 13. 15

PROGRAMOK

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATALOS LAPJA

Megjelenik a Város-Kép Nonprofit Kft. gondozásában

Felelôs kiadó: Város-Kép Nonprofit Kft.Ügyvezetô: Zagyva Gyula

Fôszerkesztô: Tarczy GyulaFelelôs szerkesztô: Bruszel Dóra

Fotók: Szarka LajosA szerkesztôség címe: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9.

Tel.: 70/933-9821E-mail: [email protected]

Hirdetés: 70/933-9823, 70/933-9838E-mail: [email protected]

Nyomdai munkálatok: Start Nonprofit Kft. Nyírségi Nyomda ÜzemeFelelôs vezetô: Balogh Zoltán vezérigazgató

ISSN: 1218-1080Példányszám: 55 500

Terjeszti: Profilap Kiadó és Terjesztô Kft.Terjesztési reklamáció: [email protected]

telefonon: 42/411-883Lapunk online változata: www.nyiregyhaza.hu

Lapunkat az Observer rendszeresen figyeli.

A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ MÛSORAJanuár 14., szombat 19.00 Emilia Galotti, Kiss Manyibérlet, Nagyszínpad19.00 Ájlávju... de jó vagy, légy más!, Dajka bérlet,Krúdy KamaraJanuár 16., hétfõ 19.00 Ájlávju... de jó vagy, légy más!,Krúdy „B” bérlet, Krúdy KamaraJanuár 17., kedd 19.00 Ájlávju... de jó vagy, légy más!,Krúdy „C” bérlet, Krúdy KamaraJanuár 18., szerda 19.00 Ájlávju... de jó vagy, légymás!, Krúdy „D” bérlet, Krúdy KamaraJanuár 19., csütörtök 19.00 Ájlávju... de jó vagy, légymás!, Széchenyi „A” bérlet, Krúdy KamaraJanuár 20., péntek 19.00 Ájlávju... de jó vagy, légymás!, Bérletszünet, Krúdy Kamara

NYITÁNY A VILLÁBANEgy újabb évadját kezdte el a Bencs Villa január 5-

én. Nyíregyháza vendégházában ugyanis nem szep-temberben indul a színházakra jellemzõ évad, hanema naptári esztendõ kezdetén.

2017 elején ötödik évébe lépett az „öreg hölgy” (aho-gyan sokan megszemélyesítik a patinás épületet). Jubi-leumhoz méltó program várta a fagyos estén villábaérkezõket. Az ibrányi Zsadányi Zsolt akvarelljeit a házEurópa-termében állították ki. A kollekciója – mely feb-ruár közepéig megtekinthetõ – a legfinomabb japán met-szeteket idézi, sokféle témát felölelve. A folyosótGazdagné Laurenczy Enikõ gésákat, cseresznyevirág-zást ábrázoló festményei borították be, hogy egészenjapános hangulatba kerüljön minden nézelõdõ.

Orémusz Majarendezvényszervezõ

„LIKE 2”A TEHETSÉGEK VERSENYE

2016 decemberének egyik érdekes és izgalmasprogramja volt a LIKE 2 elnevezésû tehetségkutatóverseny döntõje. A Váci Mihály Kulturális Központ általszervezett háromfordulós versengés közel nyolcvanprodukcióval indult el, két korosztályban és négy ka-tegóriában. A döntõbe a legjobb 24 versenyszám ju-tott be. Nyíregyháza diáksága ismét bebizonyította,hogy vannak közöttük tehetséges verselõk, táncosok,énekesek és persze zenészek.

„ISKOLAKÓSTOLGATÓ” A JÓKAIBANA Jókai Mór Református Általános Iskola az idén is

szeretettel várja azokat a leendõ elsõ osztályos gyer-mekeket, akiknek a szülei olyan iskolát szeretnénekválasztani, ahol a legfontosabb cél a gyermek teljesszemélyiségének a fejlesztése a keresztyén nevelés esz-közeivel, korszerû pedagógiai módszerekkel, szeretet-teljes családias légkörben. Az érdeklõdõ kisgyermeke-ket és szüleiket „iskolakóstolgatóra” hívják és várják2017. január 16-án 16.00 órától. A gyerekek játékosfoglalkozáson vehetnek részt a tanító nénikkel és bele-kóstolhatnak az iskola életébe, a szülõk megismerhetikaz alsó tagozatban használt tankönyveket.

Helye: Jókai Mór Református Általános Iskola, Kál-vin tér 13.

OLVASÓKÖR-TALÁLKOZÓ. A Móricz Zsigmond Olvasó-kör találkozójára várják az irodalombarátokat január 13-án16.00 órától. Téma: „Légy mint szikla rendületlen...”. Köl-csey Ferenc korszerûsége – mûvei tükrében. Helyszín: Mó-ricz Zsigmond könyvtár.

FILM ÉS KONCERT. A Bencs Villa programjai: január 13-án17.00: A Bencsek és a Bencs Villa (Kéry Péter filmvetítése).18.00: A Bencs Villa elmúlt öt esztendeje képekben (20 per-ces visszatekintés mûsorokra, mûvészekre, közönségre stb.).19-én 17.00: Mûvészek és mûvészpalánták (kamarazenei kon-cert Ignácz Lászlóval és Pozor Istvánnal). Közremûködnek:Suhanyecz Viktória (hegedû) és a tanárok növendékei.

SZABADFÕISKOLAI KURZUS. A Sola Scriptura TeológiaiFõiskola szabadfõiskolai kurzust hirdet a reformáció 500.évfordulójára (1517–2017) készülés jegyében, 2016. októ-ber–2017. április között. Január 13-án 17.00: „Kicsoda azember?”. Helyszín: Kodály Zoltán Általános Iskola.

JANCSI ÉS JULISKA. A Burattinó Bábszínház elõadásai:január 14-én 16.00: Jancsi és Juliska, 15-én 10.00: Három jótanács. Helyszín: Korzó Bevásárlóközpont 2. emelet.

KUTATÓDIÁKOK KONFERENCIÁJA. A Magyar NemzetiLevéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, a ZrínyiIlona Gimnázium és Kollégium, illetve a Nyíregyházi AranyJános Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium várja az ér-deklõdõket január 16-án 9.15–10.00 óráig a levéltár kutató-termébe a Nyíregyházi Kutatódiákok I. Társadalomtudomá-nyi Konferenciájára. Helyszín: Nyíregyháza, Széchenyi u. 4.

FILMTÖRTÉNETI ALKOTÓKRÓL. A Magyar Nemzeti Le-véltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárában január16-án 14.00 órától a Beszélgetések a 20. századról címû ren-dezvénysorozat keretében, a Magyar Kultúra Napja alkalmá-

ból dr. Drabancz M. Róberttel, a Nyíregyházi Egyetem okta-tójával Galambos Sándor fõlevéltáros beszélget a magyar film-történet kiemelkedõ alkotóiról. Helyszín: Nyíregyháza, Szé-chenyi u. 4.

IDEGGYÓGYÁSZATI ÉS CUKORBETEGSÉGRÕL. A Cukor-betegek Nyíregyházi Egyesülete szervezésében január 17-én17.00 órától dr. Demeter Annamária belgyógyász tart elõ-adást „Az ideggyógyászati betegségek és a cukorbetegség”címmel a Városmajori Mûvelõdési Házban. A belépés díjta-lan!

BIBLIAI JÖVENDÖLÉSEK. Az Oltalom Alapítvány várja azérdeklõdõket Bibliai jövendölések címû elõadásaira. Január18-án 17.00: A migrációról. Elõadó: dr. Reisinger János iro-dalomtörténész. Helyszín: Móricz Zsigmond könyvtár. A be-lépés díjtalan.

NÉPMÛVÉSZETI KIÁLLÍTÁST tekinthetnek meg, akik ellá-togatnak a Népmûvészeti Egyesület Sz-Sz-B Megyei Szerve-zetének Alkotóházába, Nyíregyházán a Széchenyi u. 20. sz.alá. Ugyanitt bõrmûves, fafaragó, kosárfonó, szövõ szakkör-re és vertcsipke-készítõ tanfolyamra várják a jelentkezõket.Nyitvatartás: hétfõ–csütörtök: 8.00–16.00, péntek: 8.00–14.00óráig.

UTAZÓK A KÖNYVTÁRBAN. Ayubowan! Üdvözlet SríLankáról – Ratkai János idegenvezetõ zenés, videóvetítésselkísért élménybeszámolója. Idõpont: január 19-én 16.30.Helyszín: Móricz Zsigmond könyvtár.

KIÁLLÍTÁS. Csutkainé Együd Klára fotográfus és Gál Lud-milla textiltervezõ közös kiállítása a Pál Gyula Teremben mégjanuár 21-éig várja a látogatókat keddtõl szombatig 9.00–17.00 óra között.

BODA–KOZMA ZONGORAEST. Január 23-án 17.00 óra-kor a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Mûvészeti Iskola hang-versenytermébe várják az érdeklõdõket a Nyíregyházi Mûvé-szeti Szakgimnázium mûvésztanárainak zongoraestjére. Elõ-adók: Boda Balázs és Kozma Dávid. A belépés díjtalan!

A LIKE 2 zsûrije

Díjazottak:Felnõtt zene: 1. Dóra és a felfedezõk; 2. Vadászi

Tibor; 3. Terne Shave.Felnõtt ének: 1. Papp Nikosz; 2. Támba Viktor; 3.

Kerekes Rajmund.Ifjúsági ének: 1. Tordai Emese; 2. Gõdér Dénes.Ifjúsági tánc: 1. Nyír1-Like Superdance; 2. Kopacz

Liliána; 3. Nagy Vanda.Különdíjasok: Felnõtt vers és próza: Illés Nikoletta.

Ifjúsági vers és próza: Magyar Boglárka, Nagy ZsófiaGitta. Felnõtt tánc: Lakatos József István, Glam Crew.

Váci Mihály Kulturális Központ

Page 15: VÁROSUNKBAN A LEGNAGYOBB JÉGALKOTÁS · BÚÉK NYÍREGYHÁZA! 2016 utolsó napján Nyíregyháza bel-városában a színpadon fellépett a Po-lip Együttes, valamint Karina Karamyan

(Szerzõ: Ilyés Gábor helytörténész,www.emlekjelek.hu)

HELYTÖRTÉNET

2017. JANUÁR 13.16

AMIRÕL AZ UTCÁK MESÉLNEK...

120 ÉVE SZÜLETETT A „MORFINGYÁRTÁSMAGYARORSZÁGI ATYJA”

Kabay János Büdszentmihályon(ma Tiszavasvári) született 1896. de-cember 27-én. Gimnáziumi tanulmá-nyainak állomásai: Hajdúnánás,Nyíregyháza, Nagykálló és ismétHajdúnánás. Az Evangélikus Fõgim-náziumban mindössze az 1908/1909-es tanévet töltötte, ennek em-lékét 1984-tõl tábla is hirdeti a gim-názium falán (képünkön).

Az érettségi után átmenetileg aDessewffy grófok egyik tanyáján voltmezõgazdasági gyakornok. Az elsõvilágháború után végezte el gyógy-szerészeti tanulmányait Budapesten.Közben patikákban dolgozott, pél-dául a híres tiszalöki „Szarvas” pa-tikában is. 1924 szeptemberében abudapesti Gyógynövény-kísérletiállomásra ment dolgozni, ahol Augusztin Béla veze-tésével, és a késõbbi felesége, Kelp Ilona segítségévelkidolgozta a zöld máknövénybõl való morfin-elõállí-tás laboratóriumi, majd üzemi módszerét. Eljárását1925-ben szabadalmaztatta, majd két évvel késõbb szü-lõfalujában megalapította az Alkaloida Vegyészeti GyárRészvénytársaságot. A faluban sokáig csak „méreggyár-nak” nevezték ezt a helyet, ahol „az emberiség egyik

legnagyobb áldása és legnagyobb átkaa morfium születik”. 1928-ban már 42kat. holdon elvetett máknövényt dol-goztak fel, naponta 100 métermázsát,holdanként 3 kilogramm morfint állí-tott elõ ezzel a gyár. A kész morfiu-mot hatalmas Wertheim kasszábanõrizték. Akkoriban a Genfben székelõNépszövetség Kábítószerek Elleni Bi-zottsága külön bizottságot küldött ki azaddig ismeretlen kis szabolcsi falubaKabay találmányának tanulmányozá-sára. A bizottság megállapította, hogya fiatal magyar tudós találmánya kor-szakalkotó. Rövid idõ alatt több or-szág is átvette a szabadalmát, s Len-gyelországban, 1935-ben már fiók-üzem is létesült. A morfint mákszal-mából a mai napig világszerte az õ

módszere alapján állítják elõ.Tiszavasvári híres szülötte 1936. január 29-én hunyt

el Budapesten. „Kabay János gyógyszervegyészeti te-vékenysége és életmûve” kiemelkedõ nemzeti érték,„Kabay Jánosnak, az Alkaloida Gyógyszergyár alapító-jának életmûve” pedig hungarikum.