· web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást....

17
Beszámoló Felvidéki Gasztro-körkép Iskolánk a Határtalanul! című kiírás keretében Felvidéki gasztro- körkép címmel nyújtott be pályázatot, melynek megvalósítására 3.195.000 Ft támogatást nyertünk. A nagymegyeri Magán Szakközépiskolával közösen megvalósított programunkban a két iskolából 40-40 tanuló és kísérőik utazhattak a partneriskolához vendégségbe. Elsőként, 2017. március 23-26. között iskolánk diákjai látogattak el Nagymegyerbe. A vendéglátás szakmacsoportos tanulók közös szakmai munkájának eredményeképpen részben kialakult az elkészítendő receptfüzet, a tanulók a Felvidék jellegzetes ételeiből válogatták ki azokat, melyeket a füzetben meg kívánnak jeleníteni. A receptgyűjtést segítették a szakmai és kulturális kirándulások (Komárom, Pozsony, Érsekújvár, Galánta, Léva), valamint néhány helyi vendéglátóipari egység meglátogatása. Szakmai tudásuk bemutatása a közös főzés, vendéglátással kapcsolatos programok során valósult meg. A tanulók között jó kapcsolat alakult ki, melyet egy barátságos futballmérkőzéssel is mélyítettek. Az utazás jó hangulatban telt, rengeteg új élménnyel gazdagodva tértek haza diákjaink. 2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet összeállítása, elkészítése mellett a tradicionális magyar ételeket meg is főzték a tanulók, majd felszolgálták és meg is kóstolták azokat. Szakmai vetélkedő keretében mérték össze tudásukat. A munka mellett egyéb programokra is sor került: megrendeztük a futballmérkőzés visszavágóját, valamint vendégeinket budapesti városnézésre invitáltuk, és megtekintették Visegrád, Esztergom, Szentendre nevezetességeit is. A pályázat keretében szerzett ismereteket a részvevő tanulók számára legalább két tantárgyból beszámítjuk.

Upload: others

Post on 26-Mar-2021

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

BeszámolóFelvidéki Gasztro-körkép

Iskolánk a Határtalanul! című kiírás keretében Felvidéki gasztro-körkép címmel nyújtott be pályázatot, melynek megvalósítására 3.195.000 Ft támogatást nyertünk.A nagymegyeri Magán Szakközépiskolával közösen megvalósított programunkban a két iskolából 40-40 tanuló és kísérőik utazhattak a partneriskolához vendégségbe.Elsőként, 2017. március 23-26. között iskolánk diákjai látogattak el Nagymegyerbe. A vendéglátás szakmacsoportos tanulók közös szakmai munkájának eredményeképpen részben kialakult az elkészítendő receptfüzet, a tanulók a Felvidék jellegzetes ételeiből válogatták ki azokat, melyeket a füzetben meg kívánnak jeleníteni. A receptgyűjtést segítették a szakmai és kulturális kirándulások (Komárom, Pozsony, Érsekújvár, Galánta, Léva), valamint néhány helyi vendéglátóipari egység meglátogatása. Szakmai tudásuk bemutatása a közös főzés, vendéglátással kapcsolatos programok során valósult meg.A tanulók között jó kapcsolat alakult ki, melyet egy barátságos futballmérkőzéssel is mélyítettek. Az utazás jó hangulatban telt, rengeteg új élménnyel gazdagodva tértek haza diákjaink.2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet összeállítása, elkészítése mellett a tradicionális magyar ételeket meg is főzték a tanulók, majd felszolgálták és meg is kóstolták azokat. Szakmai vetélkedő keretében mérték össze tudásukat. A munka mellett egyéb programokra is sor került: megrendeztük a futballmérkőzés visszavágóját, valamint vendégeinket budapesti városnézésre invitáltuk, és megtekintették Visegrád, Esztergom, Szentendre nevezetességeit is.

A pályázat keretében szerzett ismereteket a részvevő tanulók számára legalább két tantárgyból beszámítjuk.

A pályázat részeként tanulóink látogatást tettek a Magyarság Házában is, valamint egy előkészítő órán ismerkedhettek meg a határon túli magyarok helyzetével, a trianoni békeszerződés előzményeivel, következményeivel, és a felvidéki gasztronómia jellegzetességeivel.Az utazások után értékelő órát tartottunk, ahol megismerhettük a résztvevő diákok véleményét, kérdőív kitöltésével kértük visszajelzésüket tapasztalataikról, élményeikről.

Page 2:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

A Nemzeti Összetartozás témanap keretében pedig élménybeszámolót tartottak az iskola további tanulóinak programról. Emellett közös filmnézéssel, a receptfüzet bemutatásával zártuk a pályázatot.

Page 3:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

Előkészítő óra, fakultatív előkészítő tevékenység (szállodalátogatás), Magyarság Háza

Page 4:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet
Page 5:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

1. utazás: Iskolánk diákjai utaztak Nagymegyerre

1. nap:

Page 6:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet
Page 7:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

2. nap

Page 8:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

3. nap

Page 9:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

4. nap

Page 10:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

2. utazás

1. nap

Page 11:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet
Page 12:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

2. nap

Page 13:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet
Page 14:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

3. nap

Page 15:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

4. nap

Page 16:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet
Page 17:  · Web view2017. április 06-09. között a partneriskola diákjai viszonozták a látogatást. Folytatódott a közös szakmai munka: a magyar receptek válogatása, a receptfüzet

Értékelő óra, Nemzeti Összetartozás témanap, bemutató előadás