· web viewamikor 2017 januárjában az „oktatási hivatal bázisintézménye” cím...
TRANSCRIPT
Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye lett iskolánk
A bázisintézmények – meghatározásuk szerint – olyan megyei, járási, esetleg országos szinten magas presztízsű hagyományokkal rendelkező, infrastruktúrában a feladatellátáshoz megfelelő módon felszerelt, egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szakmai módszertani, szervezeti kultúrával és innovációval rendelkező, és ezt publikálni, valamint szakmai szolgáltatásként átadni képes intézmények, melyek alkalmasak adott területen magas színvonalú, hatékony tudásmegosztásra.
Amikor 2017 januárjában az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” cím elnyerésére pályázatot írtak ki a Pedagógiai Oktatási Központok, iskolánk is bekapcsolódott a felhívásba, hiszen a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium több évtizede a tehetséggondozás egyik legfontosabb dél-alföldi műhelye. Iskolánk már a ’80-as évektől innovatív módon kereste az előremutató nevelő-oktató formákat. Ezt a munkát ismerte el az oktatásért felelős miniszter a „Kísérleti” címmel, melyet az iskola ma is büszkén vállal. A munkát folytatva a ’90-es évek második felében újabb jelentős szerkezeti és szemléletbeli átalakulás zajlott le, melynek eredményei ma is érvényesülnek, iskolánk különböző összevetésekben rendre a legeredményesebb gimnáziumok között szerepel. A közelmúltban pedig az Oktatási Hivatal iskolánkat is érdemesnek ítélte az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” cím viselésére.
Az eredményesség mellett ezt a címet olyan intézmények kaphatták meg, amelyek készek megosztani a már működő jó gyakorlataikat, helyet és lehetőséget biztosítanak műhelymunkák, bemutató órák, versenyek, továbbképzések számára, illetve bázisintézményi tevékenységükkel katalizálják a pedagógiai szakmai közélet fejlődését, valamint elősegítik a hivatal által biztosított pedagógiai-szakmai szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférést.
Ennek keretében gimnáziumunkban
Lehetőséget biztosítunk hospitálásra a különböző munkaközösségi rendezvényeinkre, tanóráinkra; többek között a közelmúltban átadott és további fejlesztésekkel jelenleg is bővítés alatt álló TERMOSZ középiskolai oktatólaboratóriumunkba;
Műhelyfoglalkozásokat, nyílt napokat tartunk, melynek során az érdeklődők aktív résztvevői a szakmai eseménynek, és saját tapasztalat vagy akár saját oktatói tevékenység segítségével sajátíthatják el az adott jó gyakorlatot;
Igény esetén helyet biztosítunk a POK által szervezett pedagógus-továbbképzéseknek és egyéb szakmai programoknak helyi, megyei, tankerületi stb. szinten: szaktárgyi és pedagógiai konferenciáknak, pedagógiai továbbképző tanfolyamoknak;
Tanulmányi versenyeket szervezünk több tantárgyból, ezekről rendszeresen hírt adunk iskolai honlapunkon keresztül, valamint gimnáziumunk emelt érettségi vizsgahelyszín, OKTV-felkészítők és további versenyek helyszíne iskolánk;
Akkreditált Kiváló Tehetségpontként kollégáink, szaktanácsadóink műhelyfoglalkozásokat, előadásokat tartanak a tehetségazonosítás és –tehetséggondozás témakörében;
Tanévenként meghirdetjük általános iskolás korosztályok számára a tehetséggondozó szakköreinket, versenyeinket.
Bázisintézményként először a Tavaszi Pedagógiai Napok keretében szerveztünk programokat – 2016/2017-es tanév:
Dátum Időpont Program Cím Előadó Helyszín2017.04.19.
szerda 13:30 előadás A Radnóti … Gál Béla(igazgató) Könyvtár
2017.04.20. csütörtök
10:45 – 11:15 foglalkozás
Tekintély-uralmi rend-
szerek, a nácizmus
Pataki Balázs(történelem)
302. terem
2017.04.21. péntek
10:45 – 11:15
TERMOSZ Szaklabor
látogatása, beszélgetés
Betekintés a labor
működésébe
Bán Sándor (laborvezető tanár)
Borbola Andrea (tanár)
labor
2017.04.24. hétfő
10:45 – 11:15 bemutató óra
Interaktív lehetőségek a
földrajz-oktatásban
Szőllősy László(földrajztanár)
földrajzi előadó
2017.04.26. szerda
12:35 – 13:20 foglalkozás Changing your
lifeMüller Judit(angoltanár)
203. terem
További jó gyakorlataink:
1. Az idegen nyelv oktatásának sávos rendszere, szakmai-módszertani innováció
Nyelvi óráinkat előzetes felmérés alapján sávos beosztás szerint kialakított csoportokban szervezzük meg, így minden tanulónk a neki legmegfelelőbb tudásszint szerint haladhat. Kollégáink bekapcsolódnak az Erasmus+ programba, külföldi kurzusokon, tanfolyamokon vesznek részt, így szakmai-módszertani innovációt (az adott nyelv anyanyelvi oktatási gyakorlata szerint) valósítanak meg;
2. Természettudományos oktatás korszerűsítése, élménypedagógia, digitalizált tananyagfejlesztés és tananyag-feldolgozási formák
Gimnáziumunk kiemelt hangsúllyal kezeli a természettudományos oktatást, eredményei nem csak régiós, hanem országos összevetésben is kiemelkedők. Gimnáziumunk koordinálásával az érdeklődő szaktanárok megismerkedhetnek a korszerű természettudományos oktatási módszertanunkkal, bekapcsolódhatnak laboratóriumi gyakorlatokba, maguk is vezethetnek
gyakorlatokat, a munkaközösségekkel megoszthatják elméleti, módszertani elgondolásaikat, problémafeldolgozási eljárásaikat. Új lehetőség a digitális tananyagok fejlesztés- és feldolgozás-egyeztetése.
3. Komplex tanulmányi versenysorozatok 8. osztályos tanulók számára
Évek óta szerveznek különböző versenyeket kollégáink a térség általános iskolásainak, többek között biológia, kémia, matematika, magyar és idegen nyelv tantárgyakból. Lehetőséget biztosítunk a versenyek és a feladatok összeállításának, az egyes versenyfordulók elkészítésének módszertanába, illetve a tehetségazonosítás és tehetséggondozás kérdéseinek feldolgozásába bekapcsolódni.
4. A humán tárgyak, illetve a művészeti tárgyakhoz kapcsolódó átfogó kompetenciafejlesztés
A természettudományos tárgyak mellett iskolánk kiemelt figyelmet fordít a humán tárgyak szakmai-módszertani fejlesztésére, illetve ezekkel a tantárgyakkal kapcsolatos pedagógiai-nevelési lehetőségek kiaknázására. Évek óta tehetséggondozó drámapedagógiai műhelyt működtetünk, tanulmányi versenyeket szervezünk, lehetőséget biztosítunk bekapcsolódni a tudományos és kulturális hét rendezvénysorozatunkba, illetve megosztjuk iskolánk hagyományainak ápolása keretében szervezett programjaink módszertanát, ezek sorában például névadónk, Radnóti Miklós tiszteletére szervezett bori tanulmányi út, vagy az épített, kulturális és természeti örökség megismerésének kiváló lehetőségeként a Határtalanul program és a Rákóczi Szövetség által támogatott tanulmányutak helyi gyakorlatát.
5. Fenntarthatóságra nevelés; a környezeti nevelés iskolai modellje
A tanórákon folyamatosan szem előtt tartjuk a környezeti nevelés céljait. Ennek beágyazását a mindennapi életünkbe és folyamatosságot sokkal eredményesebbnek tartjuk a kampányfeladatok ellátása helyett.
6. Pályaválasztási, pályaorientációs tevékenységek
Tanulóink elég céltudatosak a pályaválasztásukkal kapcsolatban. Ennek ellenére több lehetőséget is biztosítunk a megfelelő irányok megtalálásához. Az egyetemek egy része szívesen kitelepül egy délutánra, ahol workshop jelleggel találkozhatnak az érdeklődő diákjainkkal. A Budapesti Műszaki Egyetemnek bázisiskolája vagyunk, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel együttműködési szerződésünk van. Természetesen nyílt napok látogatására is lehetőség van.
További működő jó gyakorlatok:
Német cserediák program a németországi Bendorf Wilhelm Remy Gymnasiumával Iskolagaléria, iskolai zenekar, iskolaújság és iskolarádió működése Arculattervezés diákokkal közösen Nyitott Bíróságok program a 11. évfolyamon
Kapcsolattartó: Dr. Nagy Anett igh; Plugor Magor igh.Telefon: +36 62 548 936 (iskolatitkárság)Email: [email protected]