Tartalom

Bevezetés: Az itáliai politikai helyzet az 1859-es háborútól a piemonti annexióig.................................2

A magyarok szerepe Itáliában 1860-1862 között...................................................................................5

Garibaldi szicíliai expedíciója..............................................................................................................5

A kossuthi emigráció 1860-1862-ben...............................................................................................20

Garibaldi szicíliai expedíciójának hatása Magyarországon 1860-1862 között......................................32

Függelék...............................................................................................................................................42

Népdalok..........................................................................................................................................42

Felhasznált irodalom............................................................................................................................49

1

Bevezetés: Az itáliai politikai helyzet az 1859-es háborútól a piemonti annexióig

Az itáliai nemzeti mozgalmak az 1859-es szárd-francia–osztrák háború kitörése után

újra feléledtek, és Közép-Itáliában jelentős, előre nem várt események következtek be. A

Toszkánai Nagyhercegségben már a háború első napjaiban tüntető tömeg követelte a Szárd-

Piemonti Királysághoz, a félszigeten az egyetlen alkotmányos államhoz való csatlakozást. A

jobb- és baloldal szövetkezett a közös ügy érdekében. A cavourista1 (királypárti) Nemzeti

Szövetség és a mazzinista2 (köztársaságpárti) Akciópárt együttműködése megnövelte a tömeg

erejét. Így, mikor a Habsburg-házi II. Lipót nagyherceg (1824-1859) visszautasította a

Piemonttal való szövetséget, a nép Firenzében kivonult az utcára. A katonaság nem volt

hajlandó tüzet nyitni rájuk, így a nagyhercegnek ajánlatos volt elhagyni országát. Ezt 1859.

április 27-én meg is tette és Ausztriába távozott. Ideiglenesen Bettino Ricasoli báró3 alakított

kormányt, aki mint diktátor irányította a területet a hamarosan bekövetkező piemonti

annexióig. Hasonló események játszódtak le a másik két közép-itáliai fejedelemségben, a

parmai és modenai hercegségekben, illetve a Pápai Állam Legációknak nevezett területein is –

amelyet korábban pápai legátus irányított. Modenában április 27-ről 28-ra virradó éjszakán

felkelt a nép, V. Ferenc herceg (1846-1859) pedig a magentai osztrák csatavesztés után

elhagyta országát, az ideiglenes kormány feje diktátorként Luigi Carlo Farini4 lett. A városi

tanács hamarosan megszavazta a Piemonthoz való csatlakozást. Parmában a fiatal I. Róbert

herceg (1854-1859) és a helyette uralkodó Mária Lujza régenshercegnő (1819-1864)

elmenekültek a városból. A Pápai Állam északi, Romagna tartományában, kezdetben az ott

1 Camillo Benso di Cavour (1810, Torino, Francia Császárság – 1861, Torino, Olasz Királyság) olasz politikus, a Szárd-Piemonti királyság miniszterelnökeként (1852-1859, 1860-61) jelentős szerepet játszott az olasz egység létrehozásában. 1859-ben kirobbantotta a szárd-francia–osztrák háborút, amelynek eredményeként Lombardiát Piemonthoz csatolták. 1861-ig, a közép-itáliai államok csatlakozásával, majd Garibaldi Nápolyi Királyság elleni hadjáratának eredményeképp Róma és Velence kivételével a Savoyai-dinasztia uralma alatt egyesítette Itáliát. 1861-ben, az Olasz Királyság megalakulása után miniszterelnök, külügyminiszter és tengerészeti miniszter lett, azonban még ebben az évben váratlanul elhunyt.2 Giuseppe Mazzini (1805, Genova, Ligur Köztársaság – 1872, Pisa, Olasz Királyság), olasz politikus, újságíró, az olasz egységért küzdő szabadságharcos. Főként elméleti munkásságával járult hozzá az olasz egység megteremtéséhez, gyakorlati felkelési kísérletei rendre kudarcot vallottak. A köztársaságot tekintette ideális államformának.3 Bettino Ricasoli (1809, Firenze, Francia Császárság – 1880, Brolio, Olasz Királyság), olasz politikus, előbb Toszkánában, majd az egységes Olaszországban, melynek kétszer miniszterelnöke volt (1861-1862, 1866-1867).4 Luigi Carlo Farini (1812, Russi, Itáliai Királyság – 1866, Quarto dei Mille, Olasz Királyság), olasz orvos, történész és államférfi, az olasz egység híve már fiatal korától, például a carbonari mozgalom tagja. 1862-1863 között az Olasz Királyság negyedik miniszterelnöke.

2

állomásozó osztrák haderő megakadályozta a felkelést, de Bolognában június 12-én

megalakult az ideiglenes kormány, majd a csapatok 24-i kivonulása után összeomlott a pápai

kormányzat a területen. Egyedül az umbriai felkelők jártak rosszul: az ottani pápai csapatok a

felkelést rendkívül véresen megtorolták.

Itália az egyesítés előtt

Ezzel III. Napóleon császár (1852-1870) belátta s, hogy nem tudja saját, franciabarát

jelöltjeit ültetni ezen országok trónjaira, ami azonban nem a másik, piemonti fél miatt történt

így, viszont ezek a területek szükségszerűen Piemonthoz fognak csatlakozni, ami nem felel

meg az 1858-as plombières-i szerződésnek, amelyben a két fél a háború utáni itáliai politikai

viszonyokat rendezte. A császárnak ezenkívül porosz csapatösszevonásokat is jeleztek a

határnál a solferinói győzelem után. Ezért úgy döntött, hogy felrúgja az egyébként már nem

minden pontjában tartható szerződést és július 8-i villafrancai tárgyalásán I. Ferenc Józseffel

(1848-1916) fegyverszünetet kötöttek a harmadik fél tudta nélkül. Eszerint csak Lombardia

szabadul fel az osztrák uralom alól, Velence továbbra is Ausztriáé marad. Amikor ezt Cavour

megtudta, éktelen haragra gerjedt, még saját királyával is tiszteletlen módon üvöltözött és

3

lemondott. Helyét Alfonso Ferrero La Marmora5 vette át. 1860. januári következő

miniszterelnökségéig Cavour csak háttérből irányíthatott.

1859 novemberében a felkelt Modena, Parma és Romagna Emilia néven egyesült,

kormányzó Carlo Bon Compagni di Mombello lett. Céljuk továbbra is az egyesülés maradt,

csupán nagyobb egységbe szerveződtek a feudális széttagoltság évszázados állapota után.

Cavour tudta, hogy a váratlan területgyarapodást a nagyhatalmak nem néznék jó szemmel,

különösen Franciaországot tekintve, aki ráadásul a plombières-i szerződés felrúgása után nem

is számíthatott többé a neki abban megígért Savoyára és Nizzára. Ezért a gróf miniszterelnök

úgy döntött, hogy a két területet mégis átadja Franciaországnak, ezzel III. Napóleon

területszerzési vágyát kielégíti, elnyeri jóindulatát, aki ezek után már nem ellenezheti Közép-

Itália csatlakozását. Mindezeket pedig (nem minden befolyástól mentes) népszavazással is

meg fogják erősíteni, amelyet az angolok is támogattak. A közép-olasz területeken elsöprő

mértékben győztek a csatlakozáspártiak6. Az 1860. márciusi népszavazáson az általános

választójog alapján – amelyet egyébként Cavour helytelenített, mazzinistának tartott - minden

21. életévét betöltött férfi állampolgár szavazhatott. Ez így volt az 1860. áprilisi savoyai és

nizzai referendum esetében is. A savoyai francia jellegű lakosság esetében nem lehetett

kétséges a végkimenetel, azonban Nizzában a többség az olasz nyelv liguriai dialektusát

beszélte és általában olasznak vallotta magát, ezért az itteni, Franciaország melletti elsöprő

győzelem a francia ügynököknek, illetve az Itáliából hazatérő francia katonáknak köszönhető,

akik Nizzát is útba ejtették hazatértükkor, és elmentek szavazni. Az eredményt a britek rossz

szemmel nézték, hiszen így Franciaország itáliai területekkel gyarapodott.

De nem csak a britek voltak ezzel így. Giuseppe Garibaldi7, az ekkor már ismert olasz

forradalmár és szabadsághős Nizza szülötte volt és nem nyugodott bele annak elvesztésébe.

1860. április 2-án megnyílt Torinóban az Olasz Királyság első parlamentje. II. Viktor

Emánuel király (1849-1878) ezen az ülésen szövetséget ajánlott II. Ferenc (1859-1860)

5 Alfonso Ferrero La Marmora (1804, Torino, Francia Császárság – 1878, Firenze, Olasz Királyság), olasz tábornok és államférfi. Piemonti miniszterelnök (1859-1860), majd az Olasz Királyság hatodik miniszterelnöke (1864-1866), egyben külügyminiszter is. Az ő miniszterelnöksége idején kötötték meg a híres „szeptemberi konvenciót” III. Napóleon francia császárral. A császár vállalta, hogy csapatait két éven belül kivonja a Pápai Állam területéről, cserében az olasz kormánynak le kellett mondania Rómáról és fővárosát deklaráltan Firenzébe kellett helyeznie. Az 1866-os porosz-olasz–osztrák háború idején a custozzai csatában személyesen irányította a csapatokat. Létszámfölényük ellenére, hibás döntéseivel elveszítette a csatát, azonban a miniszterelnökségről még ez előtt lemondott.6 Az eredmények (a csatlakozás mellett:a csatlakozás ellen) Toszkána: 366 974:14 925; Modena, Parma és az ún. legációk( a pápa északi területei): 426 000:756; Bologna: 21 694:2. Forrás: Csorba László, Garibaldi, 203. o.7 Giuseppe Garibaldi (1807, Nizza, Francia Császárság – 1882, Caprera, Olasz Királyság), olasz hadvezér és politikus, az olasz egységmozgalom kiemelkedő alakja, akit Cavour és Mazzini társaságában a haza atyjainak emlegetnek. Legnagyobb tette 1860-ban a Nápolyi Királyság megtámadása és legyőzése. Mivel korábban Dél-Amerikában is a szabadságukért harcoló népek mellett küzdött, a „két világ hőse” nevet kapta.

4

nápolyi királynak, mondván, legyen két alkotmányos királyság Itáliában. Innen meglátszik,

hogy az olaszországi vezetők egyelőre megelégedtek az eddigi területgyarapodással és nem is

gondoltak Nápolynak Olaszországhoz csatolására. II. Ferenc egyébként elvetette Viktor

Emánuel ajánlatát. Garibaldi is részt vett a parlamenti vitákon, mint Nizza város küldötte,

amelyről semmiképp nem akart lemondani. A népszavazás eredményének kiderülése után, az

április 12-i ülésen kíméletlenül számon kérte Cavouron szülővárosa „eladását” III.

Napóleonnak. Cavour politikai játszmájának lényegét nem értette meg, és megkezdte

önkéntesek toborzását Quartóban, Genovától délre, eredeti terve szerint Nizza

felszabadítására.

A magyarok szerepe Itáliában 1860-1862 között

Garibaldi szicíliai expedíciója

Garibaldi április közepe óta a genovai kikötő közelében lévő Villa Spinolában lakott,

és innen szőtte forradalmi terveit, az – egyébként meddő – parlamenti vitái mellett.

Viszonylag sok ötlet versengett egymással, ez annak is köszönhető, hogy a vezér környezete

Itália szinte minden részéből összesereglett emberekből állt. Ő maga – mint említettük,

legszívesebben Nizza, szülővárosa felszabadításáért szállt volna hajóra. A mazzinisták,

élükön Agostino Bertani8 doktorral a Pápai Állam megtámadását tartották

legkívánatosabbnak. Szicíliából érkező menekültek saját hazájuk felszabadítását javasolták,

az elnyomó Bourbon-uralom alól. Az ő vezetőjük volt Francesco Crispi9, aki meggyőzte

Garibaldit arról, hogy a helyzet Szicíliában a legalkalmasabb egy népfelkelést kirobbantására,

illetve itt van a legégetőbb szükség a változásokra.

És valóban: II. Ferdinánd (1830-1859), akit a nép „bombakirály”-nak csúfolt egy

korábbi szicíliai felkelés rendkívül véres leverése és megtorlása miatt, kegyetlen,

abszolutisztikus uralmi módszerekkel tudta és akarta fenntartani hatalmát a nápoly-

szicíliainak nevezett kettős királyságában. A rendszer erjedése már az ő uralkodásának utolsó

éveiben elkezdődött, fia, a már említett II. Ferenc uralkodása alatt pedig a helyzet már-már

8 Agostino Bertani (1812, Milánó, Itáliai Királyság – 1886, Róma, Olasz Királyság), korának híres orvosa és köztársaságpárti politikus, az olasz parlament tagja (1860-1880). Garibaldi mellett harcolt 1848-49-ben 1859-ben és 1860-ban is.9 Francesco Crispi (1819, Ribera, Szicíliai Kettős Királyság, 1901, Nápoly, Olasz Királyság), olasz politikus. Már az 1848-as szicíliai népfelkelésben is részt vett, 1860-ban az Ezrek tagjaként a marsalai partraszállástól kezdve végig tevékeny részese volt az eseményeknek. Később kétszer az Olasz Királyság miniszterelnöke (1887-1891, 1893-1896). Miniszterelnökként korábbi radikális politikai nézeteit félretette és a Hármasszövetség feltétlen hívévé vált. Ekkor kezdődött el Eritrea gyarmatosítása is.

5

katasztrofálisnak volt nevezhető. Az állami hivatalnokok velejéig korruptak voltak, a jól

felszerelt, s az olasz államok között legnagyobb hadserege a lakosság féken tartására volt

hivatott, s ennek vezetői kinevezésénél nem is a tehetséget, hanem kizárólag az udvari

kapcsolatokat vették figyelembe. Így a hadseregen belül jelentős volt a rivalizálás a tisztek

között. 1860. április 4-én Palermóban Francesco Riso vezetésével Bourbon-ellenes felkelés

tört ki, amihez hamarosan Catania városa is csatlakozott. A felkelést két hét alatt elnyomták,

de a felkelők szétszóródtak a hegyekben és továbbra is zaklatták a hadsereget Rosolino Pilo, a

mazzinista arisztokrata vezetésével.

Giuseppe Garibaldi

Garibaldiék hallottak a felkelés híreiről, de a vereségekről is, ezért Garibaldi

elbizonytalanodott. Saját bevallása szerint ő egyedül nem képes felkelést szítani, csupán egy

már kitört lázadást tud támogatni, s megjelenésével széles körű felkeléssé terebélyesíteni azt.

Ezért Crispi, hogy a vállalkozásra rávegye, állítólag önmaga által hamisított, de az biztos,

hogy a felkelés méretét eltúlzó dokumentumokat tolt Garibaldi orra alá, amelyekkel sikerült őt

meggyőzni, s végre az április 30-i haditanácson kitűzték az indulás időpontját.

Az önkéntesek toborzása persze már régebben megkezdődött, Bertani doktor

vezetésével és a Cavour által szervezett Nemzeti Szövetség (Societa Nazionale)

6

támogatásával10. Fegyvert eredetileg a király által is támogatott „egymillió fegyver” alapból

kaptak volna, de Cavour közbenjárására végül megtagadták modern hadiszerek átadását a

milánói Arzenálból, végül csak a genovai fegyverraktárból kaphattak ezer ócska fegyvert.

Cavour megijedt a vállalkozástól, félt, hogy kicsúszik a kezéből az események irányítása, s az

a szélsőségesek kezébe kerül.

Május 5-én este, miközben Bertani doktor még betegágyában is azon fáradozik, hogy a

vállalkozáshoz szükséges pénzt előteremtse, megérkezik a hír Nino Bixiótól11, hogy

megállapodott a Compagnia Genovese di Vaporetti di Raffaele Rubattino hajótársaság

főigazgatójával, egy bizonyos Fanché nevezetű emberrel, hogy két gőzöst átenged a

vállalkozásnak. A gőzösök elkötését rablásnak kell álcázni, hogy a tulajdonos keze tiszta

maradjon. Bixióék végül sikeresen megoldják ezt a feladatot, s a Piemonte és – a genovai

kikötőben állomásozó francia ágyúnaszád kikerülésével késlekedő – Lombardo elindulhatott

Quarto városkája felé, ahol a berakodást fogják intézni.

Május 5-én, este 10 órakor végre kilép a Villa Spinola ajtaján Garibaldi és vezérkara.

A vezér mellett Türr Istvánt12 találjuk, akire II. Viktor Emánuel Garibaldi mérséklését bízta.

Türr az aquii gyógyfürdőkből érkezett ismét Garibaldi mellé, ahol az 1859-es háborúban,

szintén Garibaldi mellett harcolva szerzett sérülését gyógyíttatta. Megnyerő modora miatt

került kapcsolatba Cavourral és a királlyal is, s ő hívta meg a vállalkozásba barátját, az

ezekben a pillanatokban mögötte lépkedő Tüköry Lajos ezredest is és a parton, a sokaságban

várakozó másik két magyart, Goldberg Antal szakaszvezetőt és Lajoski Vencel közlegényt. A

partra érve Garibaldival közlik a megjelentek számát, amely pontosan 1089 főt tesz ki,

innentől fogva illetik őket I Mille, azaz Ezrek néven. Ezután a két megérkező gőzösre

csónakokból átszállnak és megindulnak dél felé. A terveikről az események egy másik

magyar szereplője, a londoni Times munkatársa, Éber Nándor kétkedve tudósít13. A 10 Bertani Észak-Olaszország nagyobb városaiban toborzóirodákat állított fel, s az önkénteseket Genovába gyűjtötte. A Nemzeti Szövetség – melynek célja a demokrata nemzeti erők összefogása – szintén toborzott, propagandát fejtett ki. Cavour az elmúlt háború óta hajlamos volt forradalmi erők felhasználására az egységes Itália létrehozása érdekében. A diákok, egyetemi hallgatók, hivatalnokok mellett a piemonti hadsereg tisztjei is tömegesen jelentkeztek a részvételre, amely már olyan súlyos mértéket öltött, hogy Viktor Emánuel kérésére Garibaldi levélben szólította fel a katonákat a hadseregben maradásra.11 Gerolamo(Nino) Bixio (1821, Genova, Szárd-Piemonti Királyság – 1873, Banda Aceh, Szumátra, Acehi Szultanátus), olasz szabadságharcos, katona és politikus. Garibaldi mellett harcolt az 1848-49, 1859 és 1860-as szabadságküzdelmek idején, majd az 1866-os háborúban és Róma 1870-es elfoglalásában is részt vett. 1870-től az olasz Szenátus tagja. Egy kereskedelmi vállalkozás közben halt meg kolerában.12 Türr István (1825, Baja – 1908, Budapest), szabadságharcos, az olasz hadseregben altábornagy. 1849-ben a császári seregből a piemontiak mellé állt. 1859-ben és 1860-ban is Garibaldi mellett harcolt, egyébként a piemonti hadseregben szolgált. III. Napóleon unokahúgát vette feleségül. A kiegyezés után visszatért Magyarországra. A Korinthoszi- és a Panama-csatorna tervezésében is segédkezett.13 „Egészen vaktában mennek, még jó tervrajzok sincsenek. Ma láttam az öreget, és valami eszméket adtam neki. Ők ott Trapani mellett akarnak kikötni, mintha ott nem lenne annyi gőzös, mint Palermo felől. Én azt

7

helyszínen Éber kételyei bebizonyosodnak, és az ő Garibaldinak ajánlott tervéhez hasonló

mellett fog dönteni az Ezrek vezérkara. Hamarosan Éber a szárazföldön szélsebesen

Szicíliába utazott, hogy ott majd Palermóból az elsők között tudósíthasson. Medici14 és

Bertani a parton maradtak, feladatuk az utánpótlás és a segélyexpedíció megszervezése lett.

Türr István

A sajtó persze rögtön szétkürtölte az indulás hírét. Ilyen előzőleg már többször is

megtörtént, de most a hír igaznak bizonyult. A külföldi tiltakozások hamarosan megérkeztek,

azonban Cavour tagadta, hogy bármi tudomása is lenne a dologról. Ez jogosnak tűnt, hiszen

éppen a királyt kísérte új tartományai bejárása közben, így jogilag Garibaldi magánakciójának

minősíttetett az expedíció; valójában a gróf érdeme, hogy az angolok jóindulatát sikerült

elérni, ami végül kulcsfontosságúnak bizonyult.

Május 7-én, miközben már az expedíció a nyílt vizek felé halad a két gőzösön,

Garibaldi észreveszi, hogy a muníció, amelynek leszállítása olasz csempészekre volt bízva,

nem érkezett meg, azok hanyagsága, vagy visszakozása miatt. Giuseppe Bandi, a tábornok

szárnysegédje kiválóan ismeri a vidéket és javasolja, hogy a Talamone városka mellett lévő

Orbatello erődből próbáljanak szerezni, mert ott bőven lesz lőszer. Természetesen hivatalos

javasoltam, hogy Marzara és Girgenti közt valami öbölbe szálljanak és innét egy nap alatt a hegyekben lehetnek.” A levelet 1860. május 4-én írta Klapka Györgynek.14 Giacomo Medici (1817, Milánó, Osztrák Császárság – 1882, Róma, Olasz Királyság), olasz hazafi, katona, az olasz hadseregben tábornoki rangban. Kora itáliai háborúit végigharcolta, Garibaldi mellé Szicíliába később érkezik az utánpótlással. Az Olasz Királyságban többször is képviselővé, szenátorrá választották.

8

parancs nélkül nem fognak adni, ezért Garibaldi cselhez folyamodik. Türr Istvánt, másik

szárnysegédjét, kiváló modora és rábeszélőképessége miatt kiválasztva, elküldi az erőd

parancsnokához, Giorgini ezredeshez egy levéllel, amelyben segítséget kér tőle, arra

hivatkozva, hogy a vállalkozás Viktor Emánuel dicsőségét szolgálja. Türr a történetet tovább

szövi15, s végül meggyőzi az ezredest a muníció azonnali átadására. Hamarosan ellátogat

Talamonéba, ahol a hajókon lengedező piemonti zászlók és Garibaldi szándékosan erre az

alkalomra felöltött piemonti tábornoki egyenruhája végképp megnyugtatja. Szegény ezredest

azonban néhány nap múlva letartóztatták és csak a nyáron, Türr kérésére engedte szabadon a

király, ahogy erről Ihász Dániel is tudósít16. A kis erődből lőport, több ezer töltényt, két

mozsarat, két bronzágyút és egy ősöreg csatakígyót – nyurga csövű ágyút – hoznak végül el.

Július 8-án indulnak el Talamonéból. Ekkor már a Bourbon-hadihajók is vadásznak

rájuk, illetve a piemonti hadiflotta is bármikor feltartóztathatná őket17. A május 11-i

haditanácson döntenek a marsalai partraszállás mellett. Szerencséjükre csak jóindulatúan

semleges angol hajókkal találkoznak, a nápolyi gőzösök éppen ellenőrző körúton vannak. Túl

későn érnek lőtávolba, mire Garibaldiék már a parton vannak, s az angol hajók jelenléte miatt

nem is mernek először tüzelni a vörösingesekre, akiket messzebbről akár vöröskabátos

angoloknak is nézhetnek, így nem okoznak jelentős kárt.

Türr István az, aki először partra száll 50 emberrel, amely kegyet Garibalditól

valószínűleg ügyességéért, bátor találékonyságáért kapott meg. Ellenállás nélkül foglalta el a

város tengeri kapuját, az általa összeszedett csónakoknak köszönhetően szállhattak a többiek

olyan gyorsan partra, megkereste a piemonti konzult, elvágta a távíró vonalát – túl későn, a

partra szállás híre eljutott Palermóba – figyelme mindenre kiterjed. A nép pedig

üdvrivalgással fogadja a vörösingeseket. Felvetődik a kérdés, ha a nápolyiak tudták, hogy

Szicília nyugati részén fog partra szállni Garibaldi, miért nem küldtek valakit a

15 Türr Giorgininek azt ecseteli, hogy az egész vállalkozás a király tudtával és beleegyezésével történik, és a muníció csupán tévedésből maradt Genovában. Giorgini azonban parancs nélkül nem akar ekkora felelősséget magára venni, ezért Türr a szeme láttára ír egy levelet Trecchi őrnagynak, a király szárnysegédjének Torinóba, a kiadási parancs ügyében. Trecchit még az 1859-es háborúból ismeri Türr. Kiváló összeköttetéseinek fitogtatása, illetve annak a hangoztatása, hogy micsoda katasztrófával járna, ha a fegyverek és a lőszer átadásáig öt napig, a parancs megérkezéséig kellene várni - Talamonéban akkor még nem volt távírda - meggyőzi Giorginit.16 „tegnap [1860. júl. 8.] Türr a királynál volt, kitől a Mauritius-kereszttel feldíszesített s (…) esedezett, hogy Georgini ezredest, kitől Orbitellóban négy ágyút s töltéseket a király nevében elkért, bocsássa szabadlábra, s helyette őtet mint vétkest vegye fogságba.” A király tréfásan szemére vetette, hogy merte „kirabolni” egyik erődjét, amire Türr így felelt: „De egy gyémánttal gazdagítottam felséged koronáját.”17 Cavour nemzetközi nyomásra küldte el ellenük a feltartóztatási utasítást. Persano admirális azonban nem mozdult ki flottájával, mert politikus alkata a parancs szavaiban valamiféle hátsó szándékot érzett, akár volt benne valami, akár nem.

9

feltartóztatására18. A Bourbon-hadvezetést a későbbiekben is jellemzik majd a hasonló

egymásnak ellentmondó parancsok.

Az Ezrek másnap már meg is indulnak a szárazföld belseje felé, ugyanis a még

magukat tartó felkelőkkel akartak egyesülni. Május 13-án Salemibe érnek, Pilo felkelőiről

azonban még mindig nem kaptak híreket, s a nép sem tolult a zászlók alá. Egyedül a liberális

Sant’ Anna báró és emberei, illetve Copola hegyi fegyveres parasztjai erősítették a

garibaldista sereget. Új önkéntesek toborzására és Pilo felkelőinek megtalálására indult

Giuseppe La Masa a hegyekbe. Garibaldi pedig 1860. május 14-én, Salemiben II. Viktor

Emánuel nevében kikiáltotta a diktatúrát, Francesco Crispi lett az államtitkára. Garibaldi elvei

miatt azon a meggyőződésen volt, hogy háború idején a katonai és polgári ügyek intézését

egyetlen, becsületes ember kezébe kell összevonni. Fontos intézkedésként, Türr

előterjesztésére Crispi aláírta a nemzeti hadsereg alakításáról szóló rendelkezést.

Az Ezrek május 15-én, dél körül foglalták el állásaikat Calatafimi előtt. Őket a

szemben felsorakozó Landi tábornok nápolyi serege háromszorosan múlta felül létszámban, a

tűzerőt tekintve pedig ennél is jóval nagyobb volt a fölénye. A csatát az önkéntesek

szuronyrohamai döntik el – a garibaldisták puskái siralmas állapotban vannak, így lövés

helyett inkább csak szúrásra alkalmasak. A nápolyi elővéd visszaverése után a vörösinges

csapatoknak rendkívül kellemetlen pozícióból kell rohamozni – a parasztok által hegybe

épített teraszokból egyesével kell kiűzni a nápolyiakat. Végül megfutamítják őket, amiben

Tüköry Lajos mellett Türr Istvánnak is nagy érdeme volt. Ő vezette a paviai diákcsapatot egy

utolsó szuronyrohamra, amikor már mindenki más visszavonulást tanácsolt. Landi tábornok,

jelentésében az ütközetet számára kevésbé kedvezőtlenül állítja be, mint amilyen valójában

volt19, a nápolyi udvar pedig saját győzelméről adott hírt a világnak, nehogy lejárassák

magukat a közvélemény és a külföld előtt. Eközben, Calatafimi hatására csatlakozott a

felkelőkhöz a szicíliai nemesség és a katolikus klérus is.

18 Giuseppe Letizia tábornok hadoszlopát – mely az itteni áprilisi felkelést torolta meg – pár napja vonták ki a városból. Landi tábornokot ugyanakkor Palermóból vezényelték Marsalába öt nappal korábban, ő viszont ennyi idő alatt csak az út harmadáig jutott el, s ekkor Alcamónál járt.19 Először kétségbeesetten gyors segélyt kér és elmondása szerint muníciója fogyóban van. Aztán leírja, hogy a lázadók igen nagy számban vannak; egy ágyúja leesett az azt szállító öszvér hátáról és így került a garibaldisták kezére; viszont elfogta az ellenség főparancsnokát, illetve a zászlójukat. Ezt a jelentést sikerült elfogni, s a garibaldisták Türrhöz vitték azt. Ő utóiratot szerkeszt hozzá, amelyet aláír, s elmondja, hogy az ágyút valójában tüzelés közben fogták el; a tábornok pedig szerencséjére szintén nem esett fogságba, hanem itt van hívei közt; zászlójuk pedig nincsen, amiről beszélnek, az csupán egy rongydarab. Utóbbira vonatkozólag tudatosan állít valótlant. Nyilván tudnia kellett arról az igen díszes zászlóról, amit Garibaldi a valparaísói olaszoktól kapott ajándékba 1855-ben. A csata során jelentik is ennek elvesztését, de Garibaldi csak ezt feleli: „Nekünk nincsen zászlónk!” Ezzel azonban valószínűleg csak el akarta kerülni, hogy a harcosok elcsüggedjenek.

10

Itália politikai helyzete 1860-ban és Garibaldi hadjáratának főbb állomásai

A csatát követően leváltották a tehetetlen Paolo Ruffo Castelcicala kormányzót és

helyébe a 75 éves Ferdinando Lanzát nevezték ki Szicília „alkirályává”. Azonban ez sem volt

szerencsés döntés, mert az idős tábornoknak nem volt semmi tekintélye honfitársai előtt – egy

mendemonda szerint egy korábbi katonai parádén a lova levetette hátáról a sárba – és

helyzetét tovább lehetetlenítette, hogy nem kapott valódi teljhatalmat a szigeten. A morált

csak tovább rontotta Landi tábornok megvert csapatainak Palermóba való bemasírozása.

11

Eközben az Ezrek még május 15-én, este elhagyják Calatafimit és 17-én érkeznek

Alcamóba. Itt Francesco Crispi, a diktatúra államtitkárának javaslatára Garibaldi hozzálátott

egy új közigazgatási rendszer megszervezéséhez20. Fontos döntésként – a hadserege

élelemmel való ellátásáért cserébe – eltörölte a macinót, amely a búza őrlésére kivetett adó

volt, s a lakosságnak sok szenvedést okozott. Ennek azonban súlyos pénzügyi

következményei lettek, mivel ez az adó tette ki Szicília adójövedelmének a felét.

Alcamóból a sereg május 18-án indult tovább észak-északkelet, Palermo felé. A

hegyeken átvágva a lerongyolódott Ezrek 1860. május 19-én megérkezett Parcóhoz, ahonnan

végre megpillanthatták a tengerparton fekvő Palermót. Garibaldi a város elfoglalásához nagy

stratégiai jelentőséget tulajdonított az alattuk fekvő Monreale környéki magaslatoknak,

amelyeket azonban nápolyi helyőrség védett. Azonban az ellenük küldött Rosolino Pilo

felkelőkből álló lovascsapata elvérzett a svájci Lukas von Mechel háromezer embere ellen, s

maga Pilo is elesett az ütközetben. Von Mechel ezután előrenyomult, és pár napig a két sereg

egymást űzte a Palermót övező hegygerinc mentén, közben Garibaldihoz Giuseppe La Masa

önkéntesei - akiket a nép fiatalságuk miatt Picciottinak nevez – csatlakoztak.. A vereség, a

visszavonulás hatására május 24-én a vörösinges hadsereg morálja mélypontra jutott, sokan el

is hagyták azt. Garibaldi ekkor haditanácsot tart vezérkarával. A haditanács újra Türr István

haditervét fogadja el, aki Garibaldi továbbfejlesztette ötletét 21.

Május 25-én egyesül az Ezrek csapata La Masa felkelőivel Misilmerinél, 26-án pedig

elkezdődik a menetelés Gibilrossa felé. A város bevételéhez azonban alig rendelkeznek

információval. Ez a helyzet változik meg akkor, amikor Éber Nándor, a Times tudósítója –

Türr régi barátja – megjelenik a vörösinges táborban. Palermóból érkezett, így teljes képet tud

adni az ottani helyzetről, ahol a forradalmi bizottmánnyal is kapcsolatban volt. Leírja a

nápolyi csapatok létszámát és elhelyezkedését. Elmondja, hogy a jól megerősített városfal

leggyengébben védett pontja a Porta Termini, ahol Lanza nem vár támadást. Ezért helyezi át

Garibaldi a támadás helyszínét a hozzá közelebb eső Porta San Antoniótól ehhez a kapuhoz.

Garibladi támadásáról 26-án már gyakorlatilag a város minden lakója és a

környékbeliek, de még a palermói kikötőben horgonyzó brit hajóraj parancsnoka, Mundy

20 Kormányzói hivatalt állított fel, az elfoglalt területeket két kerületre osztotta, az alcamói élére Sant’ Anna bárót, a mazzarai élére Don Alberto Mistrettát nevezte ki.21 Eszerint Orsini vezetésével a sziget belsejébe, Corleone irányába szállítják el a gyors mozgást akadályozó tüzérségi eszközöket, összesen mintegy 150 emberrel, többségében sebesültekkel. Von Mechel ezt meg is tudta és a visszavonulást győzelemként értékelve utánuk vetette magát. De azt nem tudta, hogy eközben Garibaldi az éj leple alatt a fősereggel a másik irányba indult, s a Gibilrossa-hágónál találkozva La Masa önkénteseivel, a szicíliai főváros bevételére készülődtek. A győzelem kulcsát jelentő haditervet most is Türr találta ki, míg más vezérkari tisztek inkább a visszavonulás felé hajlottak. Von Mechel pedig mire rájött, hogy megtévesztették, Palermo már a garibaldisták kezén volt.

12

admirális is tudott. Ez alól csak a nápolyi katonák voltak kivételek. A hatóságok a városban

plakátokon hirdetik Garibaldi megfutamodását. Lanza tábornok Mundy érdeklődésére

azonban elárulja, hogy egy felkelés esetén abban látja a megmenekülés egyedüli esélyét, ha

20 000 katonájával bezárkózik Palermo erődjébe és onnan, illetve a tengerről löveti a várost.

A város elleni támadást 26-27-e éjjelén kezdte el az Ezrek megfogyatkozott csapata,

illetve a háromezer szicíliai felkelő. A kapu elfoglalása előtt a normann kori hídnál, a Ponte

dell’Ammiragliónál lévő őrséget kellett megfutamítani. Az egész sereget a Tüköry Lajos által

parancsnokolt 50-fős különítmény vezette, amely kipróbált veteránokból állt. Sajnos a

mögöttük haladó szicíliai felkelők idő előtt fellármázták a nápolyi őrséget, így azok egy

sortüze leterítette az elővédcsapat legjavát, s a felkelők is szétszéledtek erre. Tüköry a

combján súlyos sebet kapott, de így, vérbe fagyva is helytállt, a csapatot bátorította a harcra.

Hamarosan áttörték a Porta Termini barikádját és bejutottak a Fieravecchiára, a piactérre.

Garibaldi mellett pedig ki mást találnánk a városba való bevonuláskor, mint szárnysegédjét,

Türr Istvánt. Éber Nándor sem volt rest ez idő alatt. Egy pillanat, és újságíróból máris

katonává vált, s a szétszóródott, lemaradt felkelőket újjászervezte, Palermóba vitte.

A következő napokban Garibaldiék berendezkednek a városban, barikádokat emelnek

és május 29-ig teljesen izolálják Lanza csapatait, akik a Castellamare erődből és a tengerről

hasztalan lövetik a várost, ahol közben kitört a felkelés is. Mindössze 29-én volt komolyabb

próbálkozás a barikád áttörésére a katedrálisnál, de Garibaldi és Türr személyes megjelenése

megmentette a helyzetet. Türr viszont a lábán könnyebben meg is sebesült. Őrá a tábornok

viszont leginkább szervezési feladatokat bíz, hiszen ehhez ő ért a legjobban a garibaldisták

közül. A hadsereg főfelügyelőjévé lesz, s ennek megfelelően folyamatosan munkálkodik,

rendkívüli leleményességével nagyban elősegíti az elkövetkező eseményeket22.

Lanza tábornokot ezek a fejlemények igen lesújtják, főleg, hogy a jelentések, amiket

kap, rosszabbnak mutatják be a helyzetet, mint amilyen valójában. Hiszen von Mechel

csapatai már a Termini kapun be is törtek a városba és átvágták magukat a Fieravecchiáig. Ez

sem akadályozza meg az idős generálist, hogy Mundy admirális hajóján fegyverszünetet írjon

alá Garibaldival és ennek betartását az éppen győzelemben lévő von Mechelre is ráerőlteti. A

királyi engedély megérkezésével pedig 20 000 fős hadseregével szabad elvonulás fejében

kimasírozik a városból, azt Garibaldinak átengedve. A kivonulás részleteiről folyó

tárgyalásokat Türr vezette.

22 Megerősíti, s hálózattá szervezi a barikádokat; hogy legyen elég muníció, megszervezi a tölténygyártást; régi, addig csupán úttorlasznak használt ágyúcsöveket kifényesíttet, és a barikádokra állítja, hogy az ellenséget erejükben megtévessze; a Via Toledót lefüggönyzi egy hatalmas fekete lepellel, hogy az ott folyó munkálatokat a nápolyiak ne lássák; az Ezrek összes tagjai számára beszerzi a vörös inget, amely így igazi egyenruhává válik.

13

Június 6-án szomorú hír rázta meg Garibaldit és embereit. Tüköry Lajos elhunyt.

Súlyos combsebébe halt bele San Lorenzo hercegének palotájában. Életét már lábának

amputálása sem menthette meg. A 32 éves alezredest másnap, 1860. június 7-én temették.

halálhírén az egész város mélyen megrendült, amikor koporsóját végighordozták a városon, az

egész lakosság az utcán, vagy az erkélyeken tolongott. Még az idős, tapasztalt katonákat is

megrendítette a haláleset. Garibaldi később az első átállt nápolyi hadihajót róla nevezi el,

illetve nevét őrzi egy utca ma is Palermóban.

Tüköry Lajos

Türrnek mint hadseregfelügyelőnek, most újra hatalmas szervezőmunka szakad a

nyakába. A sok új önkéntesből és az Ezrek maradékából megteremtett egy új divíziót, amely a

XV. számot kapta, jelezve, hogy a 14 piemonti divízió kiegészítőjének szánják. Eközben

újabb csapatok is érkeztek23. Türr ezután toborzóútra indul a Misilmeri-Caltanisetta-Catania

útvonalon, azonban 1859-ben szerzett sérülésének kiújulása és a túlhajszoltság miatti gyakori

rohamai – melyeket próbál eltitkolni – odáig vezettek, hogy végül Garibaldi július 2-án

kényszerszabadságra küldi, hogy a kontinensen kipihenhesse magát. Brigádjának vezetését

barátja, Éber Nándor veszi át. Éber, mint tudjuk, már Palermo bevételekor is katonai szerepet

vállalt, majd a vezérkarnál kapott beosztást, eközben pedig megmaradt a Times tudósítójának

is. A szétlőtt Palermóból érkező cikkei az angol olvasóközönségre az átélés erejével hatottak.

23 Május 30-án, Marsalába érkezett az Utile gőzössel Carmelo Agnetta szicíliai emigráns. A Nemzeti Szövetség küldte 69 emberrel az expedíció megsegítésére. Köztük két magyar is van: Halassy Ignác és Némety Sándor. Június 21-én érkezik Palermóba Medici 2200, a kormány által támogatott milánói toborzóiroda által kitűnően felszerelt emberrel. A sok jelentkező közül csak a hadviselt katonákat vették be ide, köztük 65 magyart is.

14

A művelt, kissé szenvtelen Éber jól képzett tiszteket vett maga mellé, ezzel ellensúlyozhatta

Türrnél szerényebb hadvezéri képességeit. Embereit kímélte, a forró nyári napokon csak este

és kora hajnalban meneteltette a csapatait, így július 28-án megérkeztek Messinába.

Türr István, szabadságára készülődvén érkezik vissza Palermóba, ahol találkozik az

azóta Medicivel érkezett magyar katonákkal is. Garibaldinak javasolja, hogy alkosson belőlük

egy kis magyar légiót. A vezér szemlét tart felettük és július 16-án feláll a 48 közlegényből és

három tisztből álló magyar légió, Mogyoródy Adolf őrnagy parancsnoksága alatt. Augusztus

6-ig létszámuk 79 közkatonára és 10 tisztre emelkedik, közte 5 lovastiszt és 12 huszár,

akikből huszárosztag alakul – lovak nélkül – Figyelmesy Fülöp őrnagy vezetése alatt.

Mire a légió Messinába érkezik, már Türr is újra ott van. Aix-les-Bains-ben töltött

amúgy sem túl hosszú szabadságának nagy részét is munkával töltötte – tárgyalások

Cavourral, a királlyal, Mazzinival egy esetleges római támadásról, sőt, Párizsba is elment,

ahol Napóleon Jeromos herceggel és magával III. Napóleonnal is tárgyalt. Türr Mazzini 8000

fegyveresét is - akik a Pápai Államon keresztülvágva, északról akarták Nápolyt megtámadni,

ám ezt Cavour III. Napóleon várható ellenállása miatt nem helyeselte – Genovából és

Toszkánából Szicíliába irányította. Ennek a csapatnak első divízióját egyébként a magyar

Eberhardt ezredes vezeti, aki a piemonti hadseregben az 1859-es háború után kapott tiszti

rangjáról mond le, hogy a vállalkozásban részt vehessen.

Azonban Messinát még nem foglalták el a vörösingesek. A stratégiai jelentőségű

várost – a Messinai-szoroson lehet a legrövidebb úton átjutni a szárazföldre – nagyon erős,

15 000 fős helyőrség védte, azonban parancsnoka, a katonák körében népszerűtlen Clary

marsall nem túl tettrekész. Nápolyban eközben liberális minisztériumot nevezett ki II. Ferenc,

amely alkotmányos kormányzást vezetett be. Ez a lépés most már csak a kormányzat

gyengeségét bizonyította. Új híveket nem szerzett magának, viszont a régi rendszerrel

szimpatizálókat elhidegítette. A liberálisok tudták, hogy mihelyt a veszély elmúlna,

visszatérnének a régi rendszerhez, így inkább ők maguk is Garibaldi érkezését készítették elő,

élükön Liborio Romano rendőrminiszterrel. Az udvarban és a kormányban egyre inkább azon

a véleményen voltak, hogy Szicíliát inkább hagyni kell elveszni, s ehelyett arra kell

koncentrálni, hogy Garibaldi átkelését a szárazföldre mindenképp megakadályozzák. Így

Clary marsall is defenzív hadviselésre kapott felszólítást, ő pedig július 28-án igen kedvező

egyezményt kötött Medicivel, miszerint a várost kiüríti, a citadellába húzódik vissza és

minden ellenségeskedést beszüntet24. Hamarosan megérkezik a városba minden csapattest,

24 És valóban, mindössze néhány kisebb összecsapásra került sor az előőrsök között, illetve egyszer bombázták a várost a fellegvárból, de ezen kívül lényeges hadiesemény nem történt. Ez Garibaldiéknak mindenesetre

15

közte új önkéntesekkel. Garibaldi együtt érkezett Clemente Corte embereivel, akik kalandos

úton, időközben egyszer már nápolyi fogágba kerülve jutottak el Szicíliába. A 900-fős csapat

harmadik százada Frigyesy Gusztáv őrnagy parancsnoksága alatt állt, aki később olasz

állampolgár lett. Garibaldi mellett később is megmarad, s talán kérlelhetetlen köztársaságpárti

mivolta miatt a többi magyar tiszt nemigen barátkozott vele. Még ezelőtt viszont, a Messina

bevétele előtti milazzói ütközetnek talán ő volt az egyetlen magyar résztvevője.

A tűzszünet ellenére egy kis csetepaté zavarta meg a Türr visszatérésének tiszteletére

tartott augusztus 20-i ünnepi lakomát, melyen összesen 150 tiszt vett részt. Hamarosan a

katonák meginvitálják a városi előkelőségeket is, így valóságos bál kerekedik a lakomából.

Azonban mihelyt elkezdődne a tánc, lövések dördülnek, s parancs érkezik, hogy az Éber-

brigád azonnal siessen a világítótoronyhoz és ott várja a behajózást. Az egész lakomát

figyelemelterelésre csak szánták. Amíg a nápolyi flotta szemmel tartotta a fősereget

Messinában, Garibaldi Nino Bixiónak 4500 emberével délebbről, Taorminából, a Messinai-

szoros szélesebb részén kelt át a kontinensre még 1860. augusztus 18-án és Eberhardttal

közösen a gyengén védett Reggiót el is foglalták. A főerők Vial tábornokkal Monteleonéban

állomásoztak; Melandez és Briganti tábornokok a Messinai-szorost őrizték, s őket Reggio

elfoglalásával el is vágták a hátországtól. Ekkor a nápolyi flotta parancsot kap azonnal

Reggióba hajózni, s ezzel alkalmat adnak Cosenznak25, hogy 1500 önkéntest átszállítson

Messinából a túlpartra, s augusztus 22-én este már egyesültek is Garibaldiékkal.

Melandez és Briganti szorult helyzetében várja Vial és Ruiz tábornokok

segélyseregeit, de miután ezek nem érkeznek meg, rájöttek, hogy cserbenhagyták őket és

megadják magukat Garibaldinak. A vezér pedig a foglyokat szabadon engedi, illetve

felkínálja nekik a belépést a seregébe. Ez ügyes húzás volt, innentől jó ideig Vialt üldözve

sokkal kisebb seregükkel, mindenütt csak a demoralizált, bomló egységekkel találkoznak,

komoly összecsapásra a nápolyiak nem is mernek vállalkozni a calatafimi és a milazzói csata

győztesével.

Így, hogy a szorosból visszahúzódtak a nápolyi hajók, a többi seregrész is gondtalanul

átkelhetett. Éber csapatteste erre augusztus 24-én kapott parancsot. Az ismét beteg Türrnek

viszont, miközben a hadsereg főparancsnoki tisztségét kell ellátnia, saját divíziójával versenyt

fut Medicivel és Bixióval, hogy ki éri előbb utol Garibaldit. Türr lett a győztes. Újabb

kedvező volt, mert bevonulhattak a városba, míg a szabályos ostromot és a frontális támadást nemigen vállalhatták volna jó szívvel a komolyan felszerelt, előnyösebb pozícióban lévő ellenséggel szemben25 Enrico Cosenz (1820, Gaeta, Szicíliai Kettős Királyság – 1898, Róma, Olasz Királyság), olasz szabadságharcos, katona, politikus. 1848-49, 1859, 1860, 1866 során is az olasz szabadságért és egységért küzdött. Később az olasz haderő vezérkari főnöke lett.

16

csapatok behajózásának megszervezése után Salerno felé nyomul embereivel, ahonnan az

őrséget visszavonták, és Garibaldi kis csapata már két napja, szeptember 6-án elfoglalta a

várost. Ugyanezen a napon, II. Ferenc király elhagyja fővárosát és az északi Gaetába vonul

vissza, terve az volt, hogy a Capuai erőd és a Nápolytól északra lévő Volturno folyónál

megerősített védelmi vonalánál végre legyőzheti a garibaldistákat.

A Magyar Légió Nápolyban

Garibaldi így a király nélkül maradt Nápolyba – Liborio Romano rendőrminiszter

meghívására – viszonylag szűk kísérettel vonulhatott be, a kitört népfelkelés hatására az itteni

helyőrség nem is mert rájuk lőni. A minisztériumokat nagyjából meghagyja, ő maga a volt

királyi minisztérium élére áll, Cosenz hadügyminiszter, Türr pedig Nápoly város és tartomány

katonai parancsnoka lesz. Garibaldi jól ismerte Türrt, ezért döntött úgy, hogy a nápolyi

problémák megoldását pont a magyar származású szárnysegédjére bízza. A legfontosabb

kérdés az volt, hogy Szicília csatlakozzon-e az Olasz Királysághoz, vagy sem26. A kérdést

még nem rendezték, de a városban lévő mazziniánusok, Bourbon- és Piemont-pártiak

szembenállását Türrnek sikerült lecsendesíteni. Azonban nem marad sokáig kormányzó, mert

szeptember 14-én megbízzák a Volturno-sereg vezetésével. Még korábban, egy kisebb

felkelés leverésekor lovakat zsákmányolt, amelyeket a magyar huszárok számára Teleki

Sándorral átvétet, így a légió huszárai immár lovon is harcolhatnak.

26 Szicília lakosai a csatlakozás mellett voltak, azonban Garibaldi környezete nem volt ilyen egyöntetű. A mazziniánusok, mint Crispi, féltették a szigeten bekövetkezett forradalmi változásokat, illetve a hadjárat további részének katonai bázisául szolgáló szigetet, ezért legalábbis a csatlakozás kimondásának elodázását sürgették. Ezzel szemben a cavouristák, köztük a legügyesebb diplomata, Türr is, az annexió kimondását sürgették.

17

Az folyó egész vonalán csak 3000, rosszul ellátott embere van – még tüzérsége sincs –

de szerencséjére még az ütközet előtt, 15-én megérkezik hozzá az Éber-brigád, s más

egységek is. Garibaldinak sietősen Palermóba kell utaznia, az ottani annexiós mozgalom

lecsillapítására, ezért a hadseregfőparancsnoki tisztséggel újra Türrt ruházza fel. Ő vezérkari

főnökévé a porosz Rüstowot teszi meg, aki pedáns rendet hoz be a hadseregbe. Garibaldi Türr

jelentéseit olvasva szükségesnek tartja, hogy egy kis, 300 fős egység Capua mögé

beszivárogjon, felkelést és bizonytalanságot keltsen a nápolyiak körében. Türr javaslatára

Csudaffy Mihály őrnagyot nevezi ki erre a feladatra, aki sikeresen meg is téveszti az

ellenséget, mert a nápolyiak, erejét túlbecsülve, egész sereget küldtek ellene és nem indítottak

támadást a Volturnónál. Pedig ott alkalmat adhatott volna nekik erre Türr szeptember 19-i

cajazzói akciójának következménye.

Türr feltehetőleg önálló dicsőséget akart szerezni Garibaldi távollétében. Terve, hogy

az ellenség balszárnyán lévő Cajazzót elfoglalja, a jobbszárnyon ennek fedezésére színlelt

támadást visz végbe, jó tervnek tűnt, hiszen így a Volturno túlpartján hídfőállást szerezhettek

volna a további hadműveletekhez. Azonban a dolog pont fordítva sült el. Cattabene őrnagy

könnyedén elfoglalta Cajazzót, azonban a Rüstowra bízott Capua elleni támadás annak

nagyravágyása miatt – a visszavonuló nápolyi egységeket üldözve magát a várost is el akarta

foglalni – értelmetlen veszteségekkel járt. Azonban a visszaérkező Garibaldi mindezt csak

súlyosbította további intézkedéseivel. Leváltotta Türrt, helyébe Medicit helyezte, és ahelyett,

hogy Cajazzóból visszavonta volna egységeit27, a kevés rendelkezésre álló emberrel

megerősítette, de az általuk elfoglalt rossz pozíciók miatt Ritucci tábornok 21-i támadása a

folyóba szorította őket, egy részüket pedig fogságba vetette.

A nápolyi hadvezetés, élén Ritucci tábornokkal, késlekedik a támadással, főleg, mivel

a tábornok nem hajlandó a frontális rohamra. Mikor ezt végül parancsba kapja, elhárítja a

felelősséget magáról. Az október 1-i támadás napjáig elég időt hagytak az élete első és

egyetlen nagy csatáját – több mint 20 000 ember felett rendelkezett – levezénylő Garibaldinak

a Volturno vonalának megerősítésére. A nápolyiak végül elveszítik a csatát, amelyet

késlekedésüknek, határozatlanságuknak és a saját dicsőségüket kereső tábornokaiknak, köztük

az újra előkerülő von Mechelnek köszönhettek. Garibaldi október 3-i napiparancsában, a

csatában csak a tartalékokat vezető, de azért így is nagy tetteket véghezvivő Türrt meg sem

említi, talán a cajazzói kudarcért való kárpótlás miatt. A Magyar Légiót mindenesetre igen

27 Azért nem akarta, nehogy a visszavonulásra az önbizalmukban így is megtört emberek pánikba essenek, mint ahogy a nápolyi lakosság a vereség hírére tette.

18

dicsérő szavakkal említi, bátorságukat kiemelve28. Azért Türr szervezőképességére

mindenképp szüksége van, így 1860. október 5-től újra ő lesz Nápoly katonai parancsnoka. A

prodiktátor29 ekkor már Giorgio Pallavicino Trivulzio, aki a Piemonttal való egyesülést

szorgalmazza. Bár a köztársaságpártiak már csalódottan elhagyták a várost, továbbra is erős

az ellenpárt, aki el akarja odázni a csatlakozásról szóló népszavazást. Garibaldi maga sem tud

dönteni a két vélemény közül, bár az időközben északról meginduló piemonti királyi hadsereg

castelfidardói és anconai győzelmeit a pápaiak felett örömmel fogadja és a közeledő királyt

meghívja Nápolyba30.

A volturnói csata forgataga

Türr támogatja Pallavicino azonnali annexióra vonatkozó elvét, ezzel összeütközésbe

kerül Crispivel. Végül Türr lépése dönti el a kérdést: az október 13-i kormányülésre meghívja

Garibaldit Casertából Nápolyba és ott eléterjeszt egy memorandumot, melyben a város

polgárai és a nemzetőrség tagjai az azonnali annexió mellett foglalnak állást. Így Garibaldi

már felhatalmazva érezheti magát, hogy kiírja az október 15-i népszavazást, aminek

eredményéül Nápolyban és Szicíliában nagy többséggel – és bizony a végeredményen

jelentősen nem változtató, de azt kissé súlytalanná tevő hamisítások mellett – az

Olaszországhoz való csatlakozás mellett szavaztak. Türr viszi el a hírt Cavournak és

szolgálataiért Garibaldi altábornaggyá lépteti őt elő. November 6-án vonul be a király a

városba, s ekkor az ő oldalán a mellette végig kiálló Türr városparancsnokot láthatjuk.

28 „oly nyugodtan és oly rendben [masíroztak], mintha csak gyakorlótéren mozognának”. In: Türr István, Divisione, 261.1.29 helyettes diktátor30 Cavour pont azért indította el a királyi seregeket délre, hogy elkerülje Nápolyban egy köztársaság vagy egy önálló állam kikiáltását Garibaldi vezetésével. A pápai Állam keleti területeinek elfoglalásával észak és dél között egy folyosót nyitottak, hogy az egyesülést így is lehetővé tegyék. Garibaldi és a király Teanónál, Nápolytól északkeletre találkoztak.

19

De nem feledkezett meg a Magyar Légióról sem Türr, sem Garibaldi. Türr még első

városparancsnoksága idején magyarsujtásos egyenruhával látta el az időközben – néhány

olasszal is gyarapodott – 106 főre emelkedett gyalogságot és 109 fős huszárságot. Garibaldi

többször is nyilvánosan megígérte számukra, hogy olasz fegyveres segítséggel fognak

hazájukba visszatérni. És valóban, főleg a kossuthi emigrációnak köszönhetően, 1859 óta az

olaszok tudatában összekapcsolódott Velence felszabadításának és a magyar szabadságnak az

ügye, és az, hogy mindennek véghezvitele csak a két nép együttműködéseként jöhet létre.

Garibaldi bizonyára tudott róla, Kossuth már meg is egyezett Cavourral, hogy a Dunai

Fejedelemségekbe szállítandó olasz fegyverek segítségével betörést tervez Magyarország

területére. Október második hetében el is indult az első fegyverszállító hajó Genovából.

Eközben Kossuth, szintén olasz pénzen, magyar bankót nyomtat Angliában. Mindennek

érdekében, a Garibaldi-sereg többi részétől eltérően, a Magyar Légiót nem oszlatták fel és

Türrt is több társával együtt átvették az olasz hadsereg állományába.

A nápolyi király utolsó bázisát, Gaetát már az olasz királyi hadsereg foglalta el 1861

februárjában, s a március 17-én összeülő új olasz parlament – benne az új tartományok

képviselőivel – II. Viktor Emánuelt Olaszország királyává kiáltja ki.

A kossuthi emigráció 1860-1862-ben

Garibaldi expedíciójában csak a forradalmi gondolkozású, vagy lánglelkű magyar

emigránsok vettek részt. A Kossuth vezette Nemzeti Igazgatóság az eseményekbe nem

avatkozott bele, azt azonban később is szívesen hangoztatták, hogy az ott harcoló magyarok

és a Magyar Légió nagy szolgálatot tett, amennyiben növelte az olaszok körében a magyarság

iránt érzett rokonszenvet. Különösen szép megnyilvánulása volt ennek Tüköry Lajos

temetése. Az ottani eseményekből kifolyólag Türr vezető szerepbe került az emigrációban, s

Kossuth is elkezdett építeni rá.

Miután Cavour 1860 januárjában visszatért a miniszterelnöki székbe, Kossuth,

Szarvady Frigyes és Alessandro Bixio – Nino testvére – útján azonnal kapcsolatba lép vele, s

Pulszky Ferencet hivatalos megbízottként küldi hozzá, akinek a miniszterelnökkel való

összeköttetése egyre szorosabbá, közvetlenebbé válik. Garibaldi vállalkozásának

megindulása, de főleg az olasz hadsereg háborúba való bekapcsolódása után Cavour figyelme

újra a magyar ügy felé fordul, hiszen Ausztria magatartása nagyon fenyegető volt és

támadástól lehetett tartani, amit az olasz hadsereg – úgy hogy közben a fele délen harcol –

aligha tudott volna feltartóztatni. Ezért más segédeszközöket is igénybe kellett vennie, hogy

20

eredményesen szállhasson szembe Ausztriával, és Magyarország segítsége ezek között az

„eszközök” között előkelő helyen állt.

Ezért Cavour 1860. szeptember elején a Nemzeti Igazgatóság mindhárom tagját –

Kossuth Lajost, Klapka Györgyöt, Teleki Lászlót – Torinóba hívja és ott a 8-10-i tárgyalások

eredményeképp 11-én kvázi a támogatását biztosító szerződést köt velük31. Ezt a

minisztertanács és a király is jóváhagyta, Kossuth azonban Londonba való visszatérése után

további biztosítékokat kért az olasz féltől32. Ennek a megegyezésnek a végrehajtásához mind

Kossuth, mind Cavour azonnal neki is láttak. Kiosztották küldötteiket a Balkánon, eszerint a

vezénylet itt Klapka feladata lesz, a politikai képviseletet Konstantinápolyból Karacsay

Sándor látja el és a szerbiai betörés vezére, illetve az Olaszországból indítandó expedíció

előkészítője Türr István lesz.

A Nemzeti Igazgatóság ezután körlevelet küld szét az emigránsok között, amelyben

csatlakozásra szólít fel. Ezt a légió tisztjei is örömmel fogadják. Kossuth pedig igyekszik

Garibaldit lebeszélni a Róma ellen indítandó expedícióról, s ehelyett meghívja őt a

Magyarországra indítandó olasz hadsereg vezérének. A szervezkedés tovább folyik, a

hadianyagok már megvannak, csak le kell szállítani őket, a pénzátutalás egy része is

megérkezik az emigráció részére. Az októberi diploma kiadása és a varsói értekezlet

összehívása – Ausztria, Oroszország és Poroszország között – Cavour gyanúját megerősítette,

hogy Bécs szövetségeseket keres Olaszország megtámadásához33. A fegyver és a lőszerek

leszállításának nem hivatalos keretek között kell megtörténnie, hogy az olasz kormány keze

tiszta maradjon, de egy olasz küldöttség azért – egy perzsiai küldetés ürügyén –

Konstantinápolyban várja a Genovából kifutott hajót.

Magyar részről viszont komoly gondot okozott, hogy a Nemzeti Igazgatóság tagjai

távol voltak egymástól, különböző fővárosokban, így az érintkezés közöttük lassú és nehézkes

31 Eszerint 35 ezer kézi lőfegyvert, több mint 4 millió tölténnyel és 2 teljes ágyúüteget bocsát a szerbiai és román területeken az emigráció rendelkezésére (In: Magyarország története tíz kötetben I.,662. o.), állja a magyarországi, erdélyi és horvátországi szervezkedés költségeit – mintegy 300 000 forintot – és segít Kossuthnak abban, hogy Angliában 200 000 forint bankót nyomtathasson a hatalom zökkenőmentes átvétele érdekében. A Magyar Légiót pedig egy jövendő magyar sereg magjává fejlesztik és 3-4 ezer honvéd egyenruhát már előre elkészíttetnek, hogy a sereget azonnal föl lehessen ruházni, amint hadba lépnek. In: Koltay-Kastner Jenő, A Kossuth-emigráció Olaszországban, 222. o.32 A különbéke tilalmát; a szövetség megkötését a két ország közt, amint lehetséges; a háború megindulása után egy 30-40 ezer fős reguláris olasz sereg szálljon partra Dalmáciában a magyar hadmozdulatok megsegítésére; 10 milliós nemzeti hitel nyújtása a felkelés céljaira, aminek ellenében a magyar nemzet a Savoyai-házból fog magának királyt választani. In: Koltay-Kastner, 222-223. o.33 Azt már Cavour nem tudta, hogy Ferenc József nemhogy Olaszország elleni revánsához, de még Velence egy olasz támadás utáni megvédéséhez sem kapott biztosítékot a másik két féltől. Az októberi diploma viszont minden bizonnyal az alku híveinek táborát erősíti meg, ezért a felszabadító háborúhoz nagyobb erőket kell majd bevetni.

21

volt. Más problémák is adódtak. Dunyov István megsebesült a volturnói csatában, így

feladatát nem tudta ellátni, helyette Klapka a francia-lengyel Zgliniczki ezredest ajánlja

Kossuthnak. Zgliniczki a tervek szerint a Nemzeti Igazgatóság által aláírt levelet fogja elvinni

Cuza ezredeshez, a Dunai Fejedelemségek vezetőjéhez, amelyben a történelmi magyar

határok megtartása mellett széleskörű önkormányzatot ígér az erdélyi románoknak. Klapka

ugyanakkor el is kötelezi magát, hogy csak azután tör be a Székelyföld felől, miután már

kitört a háború Olaszország és Ausztria között, illetve ha az olaszok már partra szálltak

Dalmáciában. Az emigráció ugyanis a felkelés előkészítésében való segítség mellett csak

annak kirobbanása után tud segítséget nyújtani, segédhadat tud csak küldeni. Az a sok fegyver

sem elég arra, hogy abból egyedül – még ha olasz segítséggel is – felszabadítsák az országot

belső felkelés híján. Sajnos túlságosan is építenek Cuza ezredes támogatására, pedig ez, mióta

III. Napóleon már nem támogatja az emigrációt, gyakorlatilag megszűnt.

Camillo Benso, Cavour grófja; háttérben II. Viktor Emánuel mellszobra

Kossuth expedíciós bázisul Anconát jelöli ki, s ide kívánja összevonni a Londonban

nyomtatott pénzt, az újonnan felajánlott fegyvereket és a svájci vadász-zászlóaljakkal

megerősíteni kívánt magyar légiót is. Azért Anconát, mert az itteni királyi biztos, Lorenzo

Valerio magyarbarát, s a városnak az ausztriai Trieszttel rendszeres hajóösszeköttetése van.

Cavour utasítja is október 22-én Persano admirálist, hogy legyen kész a légiót Nápolyból

Anconába szállítani, s amikor Kossuth még két ágyút kér vállalkozásához, nem mond ellent

neki. Október közepe ugyanis a legfeszültebb időszak, Cavour ekkor biztosra veszi az osztrák

támadást, ezért hajlik az emigráció minden kérésének kielégítésére.

22

Azonban amint elérkezik november eleje, s kiderül, elmúlt a támadás veszélye –

legalábbis tavaszig – Cavour visszavonja a rendkívüli intézkedések végrehajtását.

Magyarországon is megindult az októberi diploma után a párbeszéd a két fél között, így

Cavour Kossuth torinói képviselőjével, Pulszky Ferenccel szemben tartózkodóbbá válik.

Azonban az emigrációs szervezkedést nem lehet ilyen könnyen megakasztani.

November elején Ludvigh János Belgrádba indult, hogy ott Eugenio Durio olasz konzul

segítségével rávegyék Mihály fejedelmet a Szerbiában szervezendő magyar expedíció

tervének és elérjék egy állandó horvát megbízott kiküldését a Nemzeti Igazgatóság

triumvirátusa mellé. Zgliniczki is elindult Cuzához. Eközben egy hazai szervezkedő igen

kedvező képet fest az ország helyzetéről egy felkelés esetére. A 800 000 ember és 14 000 ló

azonban minden bizonnyal túlzó becslés. Kossuth november végén magához hívatja Ivánka

Zsigmondot, a felszabadítási mozgalom egyik vezetőjét Londonba, és megbeszéli vele az

elkövetkező harcmozdulatokat. Hamarosan Vetter Antal tábornok is megérkezik, aki

tervezetet készített a hazai katonai szervezési teendők és a harci feladatok meghatározására.

Ezt Klapkával előzőleg megbeszélte, Ivánka pedig Teleki Lászlóval tárgyalt Zürichben, így a

Nemzeti Igazgatóság mindhárom tagjának álláspontja ismert volt. A forradalmi sereg

szervezésénél 80 000 embert és 14 400 lovat terveznek sorozni, az általános népfelkelésen

kívül. Azonban a szervezkedésre még 150 000 frankra lenne szükség, és a 10 milliós nemzeti

kölcsön sem érkezett még meg, pedig enélkül nemigen lehetne harcot kezdeni. A kérést Vetter

tábornok tolmácsolja Cavournak, aki azonban most már nem ígér semmit. Pulszkynak

elárulja, hogy ők 1861 tavaszán sem fognak háborút indítani Ausztria ellen, főként, mivel ezt

III. Napóleon sem támogatja, s egyébként is, az angol fél szorgalmazza, hogy a csőd szélén

táncoló Ausztria kínálja fel Velencét egy nagyobb összegért eladásra Olaszországnak34. Ha ők

valóban kapnak egy ilyen ajánlatot, azt nem utasíthatnák vissza.

A következő hónapok eseményei aztán az emigráció számára igencsak kedvezőtlennek

nevezhetők. November 30-án Cavour miniszterelnök levelet kap Marcello Cerrutitól, aki a

Dunai Fejedelemségekben az olasz ügyintéző, hogy az ide küldött fegyverek nem érkeztek

meg, mivel útközben lefoglalták azokat. December 22-én a lapokban megjelenik, hogy Teleki

Lászlót Drezdában letartóztatták, 1861. február 12-én pedig a brit rendőrség zárolja Kossuth

bankjegyeit, amelyeket Londonban nyomtatott. Anglia pedig már ősz óta akadályozni

próbálja az olasz kormány és az emigráció közti együttműködést.

34 A velencei kérdést Russel brit miniszterelnök békés módon akarta megoldani, mivel félt, hogy egy háborúban meggyengült Ausztria már nem lenne kellően erős az európai egyensúly fenntartására. Ezért egy korábbi „palmerstoni” ötletet felelevenítve, Ausztriánál Velence elcserélését szorgalmazta, s ennek fejében a Dunai Fejedelemségeket ajánlotta.

23

A titkos fegyverszállítmány első három hajója már a Duna-deltánál lévő török

vámvizsgálaton is majdnem lebukott, csak Durando konstantinápolyi olasz követ közbelépése

mentette meg őket ettől. Galacban, a kirakodásnál aztán még nagyobb feltűnést keltettek a

fegyverekkel teli ládák, mivel ebbe a kikötőbe rendszerint üres hajók érkeznek gabonáért.

Gödel Lannoy galaci osztrák konzul az ügyet nagy hanggal széjjelkürtölte, s így a másik

három hajót a török hatóságok már a Duna torkolatánál visszafordították.

Klapka György, Kossuth Lajos és Teleki László, a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjai

Zgliniczki ekkor érkezett meg Bukarestbe, ahol átadta az Igazgatóság levelét Cuzának,

aki azt a tartalma miatt visszautasította. A kipattant fegyverszállítási ügy ellen a többi

diplomáciai képviselő is tiltakozik, Cuza pedig elhárít magáról minden felelősséget. Végül a

fegyverszállítmányt visszaküldték Genovába, ahol Cavour, hogy bajba ne kerüljön, elérte

Türrnél, hogy magára vállalja az egész ügyet.

A helyzet megnyugvása után Klapka, aki 1860. december 27-én érkezett Galacba, újra

tárgyalt Cuzával és január 8-án meg is egyeztek. Cuza hajlandó elfogadni, hogy a magyar

felkelésnek fegyvereket küldjenek, de hivatalosan francia fegyverként kell érkezniük,

amelyeket a román kormány rendelt. Ez esetben az 1859-ben, egy korábbi szervezkedés

idején általa lefoglalt 20 ezer puskát is hajlandó átadni, de cserében nem szervezkedhetnek a

román fejedelemségek területén. Szerbiában még rosszabb a helyzet: Mihály fejedelem a

hozzá küldött Ludvighot nem is fogadja. Így Kossuth számára a szerbiai és román területről

szervezett betörés reménye kezd elfogyni.

Teleki László letartóztatása, majd a császár előtt való látszólagos meghódolása pedig

azért volt igen káros esemény, mert Kossuth az osztráktól semmilyen engedmény elfogadását

nem tartja elfogadhatónak, csak a 48-as alapot. Ezzel megbomlott az egység az emigrációban

is, ahogy Kossuth mondja, „kezdett elszállni, elpárologni, mint a kámfor, nyomtalanul”.

24

Harmadik csapásként pedig Ferenc József, mint magyar király pert indított a bankók

ügyében Kossuth és a londoni nyomdász ellen, amelyet Kossuth elvesztett, s így a bankók

1861 júliusában elégtek az angol nemzeti bank kemencéjében.

Miután Kossuth elvesztette egy magyar felkelés támogatásának lehetőségét Szerbiából

és a Dunai Fejedelemségekből, a Dalmáciában partra szálló olasz segélyhadat próbálja

megerősíteni 50 ezer főre, és vezetőnek Garibaldit kívánja a sereg élére. Így véleménye

szerint a kieső veszteséget pótolni lehetne. Cavour, mint azt Pulszkynak elmondta, továbbra is

ellenzi a tervet. Elsősorban mert III. Napóleon császár ellenzi azt, másrészt, a magyarok

megítélésén ronthatna, ha most, az egyezkedés időszakában gerjesztenének felkelést. Olasz

állami támogatás nélküli, a szicíliaihoz hasonlatos kalandor akciót pedig semmiképp nem

támogatnak.

Ezek a sorozatos kudarcok, a felszabadító háború időpontjának bizonytalanná válása

és a lehetőség az Ausztriával való megegyezésre tovább bomlasztotta az emigráció sorait, ezt

Kossuth „kévebomlásnak” nevezte. Január 8-án Pulszky Ferenc lemond megbízatásáról,

mondván, vagy Garibaldit – vagyis egy magyarországi kalandor katonai akciót – vagy Deákot

– a fejedelemmel való megegyezést – kell most választani, a Cavour vezette hivatalos olasz

politikától nincs már mit várni. Kossuth, aki tudja Pulszkyról, hogy Garibaldi-párti, ellenzi a

kalandor vállalkozást, véleménye szerint forradalmat egy ilyen támadás nem tudna

kirobbantani, a kitörő kisebb lázadásokkal pedig csak egy újabb kemény megtorlást vonnának

maguk után. Kossuth Pulszky helyére végül Irányi Dánielt kérte fel a magyar ügyek

képviseletére Torinóban. A forradalmi bizottmány Magyarországon is felbomlott az

országgyűlés összehívása előtt, ehelyett Komáromy Györgyöt bízza meg Kossuth az itthoni

ügyek intézésével.

A kialakult helyzet miatt hivatalos olasz segítséget nem lehet már várni, azonban

Garibaldi környezetében lázasan folyik a szervezkedés. Türr már vállalná a betörést 4 000

önkéntessel is. A keletről visszatért Klapkát Pulszky és Nino Bixio azonban egy új tervbe

igyekszik bevonni. A lengyel Mierosławski egy szláv-magyar légióval, a török partok felől

betörve a Balkánra, majd Magyarországba s lengyel területekre, egyszerre igyekezne felkelést

szítani a Török-, Osztrák- és Orosz Birodalmak elnyomott népei közt. Ehhez Türr kérte a

hivatalos olasz politika hozzájárulását. A tervet azonban Cavour, Kossuthtal egyetértésben

elutasította. Klapka is ellenezte annak szláv túlsúlya miatt, „melynél a mi ügyünk (…)

jelentéktelen mellékkérdéssé süllyed”. Pulszky elment Garibaldihoz Caprerára, de ő csak egy

már kitört felkelés támogatását ígérte meg neki. Így, hogy Garibaldi feltétlen síkraszállását

25

egy felszabadító harchoz nem sikerült elérni, Pulszky megállapodott Klapkával és Türrel,

hogy addig nem szerveznek támadást Magyarországra, amíg ott a törvényes egyezkedések

zajlanak. Amint azonban az osztrák fél letér a törvényes útról, Garibaldi segítségével

fegyveres harcot kell kezdeni.

Cavour nyugtatta Kossuthot, hogy a magyar ügy iránt továbbra is elkötelezett, de az

alkalom most nem megfelelő arra, hogy a tettek mezejére lépjenek. A Magyar Segélysereg –

az újjászerveződött Magyar Légió – tagjai közt azonban oly nagy volt a honvágy és lelkesedés

régi vezérük, Garibaldi iránt, hogy 1861. február 25-én zendülés tör ki köztük. Ők

Garibalditól vártak kezdeményezést, aki szerintük katonai géniuszával képes lenne egyszerre

Magyarországot és Velencét fölszabadítani. Türr a zendülést követően vezetőjüket, Vettert, és

Ihász Dánielt nevezi ki a helyére, ezenkívül 38 felesleges tisztet el is távolít tőlük.

A magyarországi fokozott Garibaldi-várásra tekintettel, igaza volt Pulszkynak, amikor

úgy vélekedett, hogy a magyar közvélemény e pillanatban Garibaldi mellé áll, ha ő hajlandó a

felszabadító sereg élére állni. Azonban az otthoni egyezkedések megkezdődése miatt, a hazai

politikát irányító birtokos nemességnek jelen helyzetben ez nem érdeke, és az ő vezetésük

nélkül igazi, szervezett felkelés nem robbanhat ki az országban. Így viszont, felkelés nélkül,

Garibaldi nem fog elindulni az ország felszabadítására.

Cavour tulajdonképpen örült a fejleményeknek. Ausztriát nyomás alatt tarthatta

Garibaldi elképesztő magyarországi népszerűségével, és Velence felszabadítását is tovább

sürgethette az európai kormányoknál. És nem lett piszkos a keze a fegyverszállítási ügyben

sem. Türrt igyekezett visszatartani szándékaitól, hogy Garibaldit meggyőzze a támadásról,

annál is inkább, mert, mint leveleiben hangsúlyozta, erkölcsi kötelezettséget érzett volna

Magyarország megsegítésére, még akkor is, ha tisztában volt vele, hogy az egész vállalkozás

sikerességének esélye csekély. A sok pletyka és tárgyalás viszont elterjesztette Torinóban a

követségeken azt a hírt, hogy Garibaldi Magyarország felszabadítására készül.

Az egész nagy tervből végül csupán egy kisszerű vállalkozás tudott kikerekedni. 1861

elején Konstantinápolyba érkezett a nápolyi forradalmi bizottmány két kiküldötte, bizonyos

Viola és Justiniani. A városban Gál Sándor ezredes magyar emigránssal együtt egy 17 tagú

olasz-magyar bizottságot alakítottak meg. Azon a címen, hogy Garibaldi tábornoknak

díszkardot, díszkarabélyt, illetve hadisegélyt akarnak adni, s ehhez pénzbeli támogatást

kérnek, gyűjtést szerveztek, valójában azonban ebből a magyar expedíció költségeinek

fedezetét akarták állni. A török hadseregben szolgáló Schneider Antal alezredes fegyvereket

vásárolt össze, ezeket Viola igyekezett Erdélybe csempészni a felkelés vezetőinek kinevezési

26

okmányaival együtt. Olaszországban pedig terveztek nyomtatni Gál-Garibaldi aláírással 60

millió forint értékben papírpénzt is – amelyről a tábornok nem tudott és fel is szólalt ellene –,

s ebből valamennyi el is készült. Az egész szervezkedésből végül semmi sem lett, a szervezők

lebuktak35.

Bettino Ricasoli

Kossuth a bankjegy-per miatt kiábrándult Angliából és 1861. május közepén az angol

fővárosból Torinóba költözött. Továbbra is bízott abban, hogy az olasz kormánnyal az

érdekegyezség miatt együtt lehet működni. Azonban 1861. június 6-án nagy csapás ért

mindenkit. Cavour váratlanul meghalt, valószínűleg mocsárlázban, amelyet a földjein

jártában, a nyirkos időben kaphatott el. Utóda Bettino Ricasoli lesz, akinek szándéka, hogy

továbbvigye a cavouri örökséget, a magyarokkal való együttműködést is vállalja, de egyrészt

nem gondolja, hogy a magyarok komolyan el akarnának Ausztriától szakadni, másrészt Róma

visszafoglalását tartja időszerűbbnek és elsődlegesnek.

Kossuth minderre a Perseveranza újság hasábjain reagál. Itt kifejti, hogy Velence

visszaszerzése az elsődleges, mert ha a magyarok elveszítik reményüket az olasz

segítségnyújtásra, kénytelenek lesznek kiegyezni Ausztriával és így az olaszok elvesztik a

magyar támogatást. Klapka azonban ismét Kossuth elveivel ellentétesen cselekszik. Mintegy

a Nemzeti Igazgatóság nevében egy jegyzéket küld Magyarországra, melyben azt tanácsolja,

35 Schneidert elfogták és angol nyomásra kiutasították Törökországból. Gál Olaszországba menekült, ahol a Magyar Légiót akarta megnyerni vállalkozásának. A mindenképpen tenni akaró, de megbomlott elméjű Gált végül maga Türr tartóztatta le az olasz kormány ellen való lázadás címén.

27

hogy ha a magyarok nem akarnak felkelni az osztrák ellen, kövessék Deákot. De Kossuth

szerint a felkelést pont kívülről kell megszervezni, Komáromy augusztusi jelentése, mely

közli a megyei vezetők nevét is, állítólag 126 400 ember várja a külső kezdeményezést, mely

megadja a jelet a belső felkelésre.

Ricasoli Napóleonnal folytatott tárgyalásai Róma ügyében eredménytelenek maradtak.

Azonban továbbra is csak akkor vállalna egy háborút Velencéért, ha Magyarországon nagy

felkelés törne ki. Ebben az esetben Garibaldit nem is lehetne megakadályozni a

segítségnyújtástól és még II. Viktor Emánuelnek is hadat kéne üzenni gyenge seregével,

Velencéért. De Ricasoli pont ezt el is akarja kerülni, ezért az angolokon keresztül Ausztriára

nyomást akar gyakorolni a magyarokkal való megegyezésre.

Párizsban ekkor azonban más hírek járnak. Az olasz király a hírek szerint Urbano

Rattazzival – Ricasoli ellenlábasával – Kossuthtal és Klapkával saját kormánya ellen

szervezkedik Velence felszabadítására, amelyre szerinte most kiváló alkalom adódna. Mióta

Cavour meghalt, a nem hivatalos politika szálai a király kezében futnak össze. Constantino

Nigra párizsi olasz követ is ismételten ilyen hírekről ad számot Ricasolinak Napóleon

udvarából. Ezenkívül Ricasoli azt is tudni véli, hogy Rattazzi Garibaldival megegyezett egy

dalmát-parti akció tervében, amelynek a magyar felkelés is velejárója lesz. Valóban, Garibaldi

már meg is állapodott a királlyal egy Epirusz-Albánia-Montenegro vállalkozás

támogatásában. A Ricasolit 1862. március 3-án leváltó Urbano Rattazzi miniszterelnök pedig

mindehhez pénzt és fegyvert ígért.

Rattazzit örömmel fogadta az emigráció és Garibaldi is, mivel elődjénél

tettrekészebbnek mutatkozott. Azonban csalódniuk kellett. Garibaldi és Mazzini közös trentói

fegyveres betörési kísérletét azonnal leállította a kormány, mihelyt tudomást szerzett róla. Az

olasz-magyar együttműködés ápolása lekerült a kormány napirendjéről, így azt csupán

Garibaldi és Mazzini forradalmi körei éltették tovább. Mivel a magyar emigráció vezetői

Garibaldival csak hivatalos kormánytámogatás esetén voltak hajlandóak együttműködni, ezért

Kossuth, Klapka és Türr ideiglenesen felhagytak a vele való szoros kapcsolat tartásával, s azt

csak akkor veszik fel újra, mikor a király újra kormánya ellen szervezkedik Mazzinival

Velence érdekében. A Magyar Légió viszont mindvégig megmaradt Garibaldi feltétlen

hívének, ez összeütközésekhez vezetett köztük, az olasz kormány és az emigráció – valamint

volt parancsnokuk, Türr – között is.

28

A király és Rattazzi azonban továbbra is támogatták Garibaldi görögországi

akciójának tervét. Raffaele Benzi 1862 áprilisában Athénban járt, ahol II. Viktor Emánuel

másodszülött fiának36 próbálta a trónt biztosítani, a gyermektelen Ottó király halála esetén.

Urbano Rattazzi

A felkelésnek a tervek szerint Románia és Magyarország irányába tovább kellett volna

terjedni. Ez ügyben egy Marc Antonio Canini nevű velencei mazziniánus, a felkelés buzgó

híve Klapkával érintkezésbe lépett. Ők kidolgozták egy dunai államszövetség tervét, amelyet

a magyar-román viszony tett szükségszerűvé, hiszen egy létrejövő független Magyarország és

Románia között Erdély egy veszélyes ütközőpontot jelentene. Erre történtek már korábban is

kísérletek, Kossuth is kidolgozott egy tervezetet, amíg Törökországban, Kütahyában volt

internálva. Klapka és Canini szerint az államszövetség Magyarországot, Erdélyt,

Horvátországot, Szerbiát és Romániát foglalta volna magába, a tagállamok pedig belső

függetlenséget kaptak volna. Ezzel az erdélyi és a nemzetiségi kérdés is megoldódna. A király

és Rattazi elfogadta a tervezetet, azonban ebben az ügyben Kossuth kikerülhetetlen volt, így

az ő véleményét is ki kellett kérni, amelyet ő május 1-én meg is adott, de kikötötte, hogy az ő

személyes vázlatait ehhez a témához csak bizalmas megbeszélésekben használhatják fel.

A nemzetiségi kérdés rendezése ebben az időszakban már korábban is felmerült az

emigráció soraiban. Horváth Mihály például olyan fajsúlyúnak érezte a kérdést, hogy úgy

vélekedett, a keleti kérdés megoldásáig a felszabadító háborút egyenesen el kell halasztani,

36 Amadeo herceg, a későbbi spanyol király (1870-1873)

29

mert az ellenséges nemzetiségek is a magyarok ellen fordulnának. Annak bekövetkeztéig

viszont meggyőzéssel a magunk oldalára kellene őket állítani. Kossuth Ljudevit Gajjal, a

horvát íróval, aki a horvátok egyik vezető politikusa volt, próbált találkozót megszervezni.

Kossuth a horvát határőrök megnyerését próbálta elérni, míg Gaj a magyarok támogatását

várta Dalmácia kérdésében, s esetleg Bosznia felszabadításának és Horvátországhoz való

csatlakozásának elősegítését is.

Erdély ügyében a legfontosabb kérdés az unió kérdése volt. A románok nem

támogatták az uniót, mert létszámfölényükben bízva egy önálló erdélyi diétában meg akarták

szerezni a többséget, s így a vezetést.

A Nemzeti Igazgatóság is felfigyelt a problémára. Sokan - mint Horváth Mihály

esetében láttuk – a nemzetiségi kérdés rendezését és a szomszéd népekkel való baráti

együttélést a magyar nemzeti függetlenség elérésének feltételeként tekintették. Ennek a

kérdésnek a föderatív megoldását kínálta a Dunai Államszövetség tervezete

Ekkoriban indult Milánóban egy új lap, Alleanza címen. Feladata a magyar kérdés

propagálása kossuthi elvek alapján. Ennek szerkesztője Kossuth bensőséges híve, Helfy

Ignác. Kossuth Helfynek megküldte a tervezet szövegét véleményezésre. Azonban Helfy

szenzációt akart kelteni vele, ezért Kossuth hozzájárulása nélkül kiadta a tervezetet. Kossuth

tiltakozott a neve alatt megjelenő írás kiadása ellen, de a tartalmát vállalta. A lap 1862. július

23-i számában Türr nyílt levelet intéz a volt kormányzóhoz, amelyben Klapka szerepét

hangsúlyozza a megjelent tervezetben, s ebből aztán nagy vita keveredik az Alleanza

hasábjain. A tervezetet Cuza elutasítja, mert nem kíván egy magyar túlsúlyú államszervezet

részese lenni, viszont az otthoniak sem nézik jó szemmel, az ország ősi egységének

megbontása a nemességet a tervezet és Kossuth ellen hangolja. Olyannyira, hogy Komáromy

György, a hazai forradalmi szervezet vezetője is ezután inkább Klapka, mintsem Kossuth

együttműködését keresi.

Ezen a nyáron Magyar Légió 52 tisztje Frigyesy Gusztáv vezetésével magyarországi

harcokra meghívja Garibaldit, aki válaszlevelében továbbra is támogatásáról biztosítja a

magyarokat, de semmi konkrétumot nem ígér. Hamarosan Garibaldit megint Szicíliában

találjuk. A hírre Türr és Éber hozzásietnek, remélve hogy vállalkozásában Magyarország is

érintett fél lehet. Valóban, Garibaldi még áprilisi, románokhoz, majd július 26-i magyarokhoz

intézett kiáltványaiban a korábban is tervezett balkáni expedíció képei rajzolódnak ki, de

lehetett bízni még egy velencei expedícióban is. A vörösinges vezér először valóban Velencét

akarta felszabadítani, amely felszabadítás egybefonódott volna egy magyar, szerb, román

30

felkeléssel. Azonban hamarosan kiadta a „Roma o morte” (Róma vagy halál) jelszót, s kis

önkéntes csapatával Calabriába készült átkelni, mint két évvel korábban. Türr és Éber el is

hagyta a táborát, miután ezt megtudták. Klapka pedig a megjelent kiáltványra egy röplappal

felel, melyben azt állítja, hogy a magyaroknál nem lesz a felhívásnak nagy visszhangja, mert

az nem az olasz államtól vagy a királytól származik. Így, hogy az Garibalditól érkezett, csak

egy polgárháborút jelentene. A vezérrel tart azonban Pulszky Ferenc, Frigyesy és a Magyar

Légióból átszököttek is – bizonyára más szándékkal, nem Róma ellen készülődve. Pontos

számát a magyaroknak nem lehet biztosan tudni, jó becsléssel számukat 15-20 körülire lehet

tenni. Egyesek, mint Frigyesy őrnagy, akit a vállalkozás alatt Garibaldi alezredessé nevezett

ki, vagy Kovács százados, már vele vannak az önkéntes sereg szervezése idején is, a sziget

nyugati felén, mások menet közben csatlakoztak hozzá. A magyarok, Garibaldiba vetett

bizalmuk mellett azt remélték, hogy a hazájukért tehetnek majd valamit. Ő azonban Rómát

tűzte ki célként. A pápa megtámadása nagyon súlyos nemzetközi bonyodalmakhoz vezetett

volna, Rómát ugyanis még mindig francia csapatok védték. Ezért Rattazzi parancsba adja a

sereg feltartóztatását és leszerelését. A király is elítéli Garibaldi magánvállalkozását.

A tábornoknak – személyes nimbusza miatt is – Szicíliában nem próbálták

komolyabban ellenállni, így kisebb csatározások után, melyekben Frigyesy nagy szerephez

jutott, elérték Cataniát és augusztus 24-én átkeltek Calabriába. Augusztus 29-én, az

Aspromonte-hegység fennsíkján Garibaldi mintegy 2000 önkéntesével szemben felsorakozott

Pallavicino di Priola márki ezredes vezette két olasz zászlóalj. Az egyik zászlóalj parancsnoka

pont az az Eberhardt, aki a nápolyi hadjárat idején Garibaldival tartott. A tulajdonképpeni

ütközet meglehetősen rövid volt. Olasz sortüzek dördültek, rövid közelharc után Garibaldi

elrendelte a visszavonulást, nem vállalta magára egy polgárháború kirobbantását. Ő maga is

megsebesült, a csípőjén könnyebben, a bokáján súlyosabban, s az összes emberével együtt

maga is fogságba esett. Közülük Pulszky Ferenc szabadult ki leghamarabb, mivel ő angol lap

tudósítója volt, többi magyar társa viszont több mint egy hónapig embertelen körülmények

közt senyvedett a Ratti-erődben és a San Benigno-kaszárnyában, míg Pulszky Ferencné meg

nem szánta a szerencsétleneket, s pénzt és fehérneműt, illetve takarókat küldött nekik. A

kialakult olasz- és magyarországi helyzetben az emigráció is jó időre lemondhatott egy újabb

felkelési kísérlet kirobbantásának lehetőségéről.

31

Garibaldi szicíliai expedíciójának hatása Magyarországon 1860-1862 között

Az első alkalomra, hogy Giuseppe Garibaldit Magyarországon nyilvánosan éltessék,

megünnepeljék, nem kellett sokáig várni. A marsalai partraszállás híre elég gyorsan eljutott

Magyarországra. Túlontúl gyorsan, hiszen már 1860. május elsején a Pest Napló hírt adott a

szicíliai vállalkozás megindulásáról. A hír kacsának bizonyult, de ez is jelzi, hogy az

országban is mennyire benne volt az emberekben ennek a vállalkozásnak a reménye. 8-án

aztán a lapok leközlik a tényleges elindulást, majd a partraszállást is.

Május 15-én jut el a hír Kassára, ahol éppen Széchenyi-gyászünnepséget tartanak. A

nap folyamán azonban olyan örömteli hírek érkeznek hozzájuk, hogy a gyászoló tömeg

ünnepelni kezd, majd mindez tüntetésbe csap át. Elsőként dél körül érkezik meg a híre annak,

hogy a császár visszavonta az 1859-ben kiadott, úgynevezett protestáns pátenst, amely a

protestáns egyházakat volt hivatva ellehetetleníteni. Majd az összegyűltek nagy

üdvrivalgással fogadták a pátens elleni mozgalmak Kassán bebörtönzött vezetőit, Máday

Károly református lelkészt és Zsedényi Ede kancelláriai tanácsost. A fellelkesült emberek

elénekelték a Szózatot a rendszer elleni tiltakozásul, s ekkor érkezett el hozzájuk a hír

Garibaldi szicíliai partraszállásáról. Álhírek is vegyültek azonban a valóságba. A kassaiak

például úgy tudták, hogy a partraszállás három helyen történt, illetve hogy Garibaldi

seregének többségét magyarok teszik ki – bár valójában ekkor még csak négyen voltak37.

Kassa, 1860. május 15. tehát az első Garibaldi-ünneplés színhelye és időpontja az országban.

S attól fogva, hogy a hír elterjedt az országban, a nép szemében összefonódott

Garibaldi neve és a magyar szabadság reménye (csakúgy, mint ahogy az értelmiség

szemében, a tényezőket tágabban szemlélve, a magyar függetlenséggel az olasz egység

kivívása is egybefonódott). Az osztrák hatalom pedig igen tartott egy újabb magyar

felkeléstől. Ferenc József leveleiből kiderül, hogy még az olaszországi válságnál is

súlyosabbnak ítélte a magyar szabadságharc újbóli fellobbanásának veszélyét. Az Osztrák

Császárság vezetői joggal tarthattak ettől, s hogy ez nem következett be, annak leginkább

külső – korábban kifejtett – okai voltak. Az bizonyos, hogy a forradalmi szikrát igen gyakran

kívülről várták az itthoni forradalmi körök, mivel erre ígéretet kaptak. Így, felkelés híján, az

országban csak kisebb parasztlázadásokról, tüntetésekről, egyéb forradalmi

megmozdulásokról lesz mód írni. A forradalmi hangulat létrejöttében és hosszú ideig való

37 Pete László, „Várjuk az fecskéket, de talán télen jönnek meg...” Garibaldi-várás Magyarországon az 1860-as években. In Italianistica Debreceniensis XV., Debrecen, 2008, 31. o.

32

magas szinten tartásában Garibaldinak elsődleges szerepe volt 1860-1861 folyamán, ezzel

pedig maga is a nemzeti mozgalom támogatójává vált.

A Bach-rendszer (1851-1859) idején pénzügyileg rossz állapotba került birodalom

financiális válságát az elveszített 1859-es háború még inkább elmélyítette. Az államcsőd

közelébe kerülő államra ráadásul az elégedetlenkedő Észak-Itália és Magyarország

megszállásának költségei is ránehezedtek. A háborús vereség hatására ráadásul tüntetés- és

tiltakozáshullám söpört végig Magyarországon. Ezek különböző formákban öltöttek formát.

Voltak emlékünnepségek, mint az 1859. október 27-i Kazinczy-megemlékezés, amely idővel

nemzeti tüntetéssé változott, ugyanúgy, mint a Széchenyi 1860 húsvéti öngyilkossága után

megrendezett emlékünnepek. A Felső-Tisza vidékén, különösen Borsod, Zemplén, Abaúj és

Szatmár megyékben röplapok jelentek meg, ezekben a törvénytelen uralkodóval szembeni

ellenállásra és adómegtagadásra szólítottak fel. Ezeken kívül voltak utcai tüntetések is,

amelyekben főleg a diákság és az iparoslegények vettek részt.

Forinyák Géza

Ebben az időszakban, még a szicíliai expedíció előtt, a legnagyobb ilyen

megmozdulásra 1860-ban, március 15-ével kapcsolatosan került sor. Pesti diákok, ösztönözve

a közép-itáliai fejedelemségekből érkező hírektől, megemlékező ünnepséget szerveztek. A

’48-as honvédok sírjaihoz akartak vonulni, de a katonaság beléjük lőtt. Forinyák Géza

joghallgató sajnálatos módon április 2-án belehalt szerzett sérülésébe. Április 4-i temetése

azonban igazi tüntetéssé változott, a megjelent 50 ezer fő, Pest-Buda lakosságának mintegy

egynegyedét tette ki.

33

A probléma az volt Ausztriában, hogy az 1859-ben a vereség és a csőd közeli állapot

hatására nem változtattak politikájukon. Magyarországon a vezetőréteg két csoportra oszlott.

A mérsékelt nemesek és a konzervatív arisztokrácia megelégedett volna Magyarországnak a

birodalmon belüli alkotmányos különállásának elismerésével, míg a radikálisabb nemesség és

értelmiség az 1848-as alkotmány megadásánál és a függetlenség elérésénél nem adta alább.

Az osztrák kormányzat azonban senkivel sem volt hajlandó tárgyalni, hanem ugyanúgy

folytatta a centralizáló abszolutista politikát, amely csak szűk rétegnek volt érdeke. Ők tehát

Olaszországban revánsra készülnek, a terveket Rechberg miniszterelnök már 1860 elejére el is

készítette. Az irreális, több tényezővel nem számoló tervezet azonban hamar érvényét is

veszti, amikor Garibaldi megindítja szicíliai hadjáratát. Az ugyanis nagyban épített a

félszigeten legerősebb nápolyi hadseregre, amely most egyszeriben le lett kötve az otthoni

harcokkal. Az osztrák kormányzat azonban akkor kezd el igazán aggódni, amikor a

vörösingeseket nem győzik le a nápolyi seregek, sőt, Garibaldi egész Szicíliát elfoglalja és

átkel a kontinensre, illetve amikor kiderül, hogy a külföldi kormányok a tiltakozás mellett

gyakorlati ellenlépéseket sem hajlandók tenni.

1860 tavaszától tehát a nemzeti ellenállásnak újabb lendületet ad Garibaldi szicíliai

vállalkozása megindulásának, majd első sikereinek híre. Ezt erősítik még a vezér személyes

ígéretei a magyaroknak, a Magyar Légió, amely egy függetlenségi harc során a magyar

hadsereg magját alkothatná, illetve az emigráció tevékenysége, kapcsolatai az itthoni

forradalmi vezetőkkel. Garibaldi és az emigráció tettei, tervei a titkos út mellett szórólapokon,

illetve a hírlapi beszámolók útján jutottak el az országba, minek nyomán igazi kis Garibaldi-

irodalom keletkezett38. Az osztrák kormány minderre 1862-ben kiadat egy Garibaldi című

röpiratot, amely Garibaldi lejáratását és gyalázását szolgálja. A főispánoknak kiküldték a

röpiratot terjesztésre, ám azt egyetlen könyvkereskedő sem vállalta el, így a 9300 példányt

végül ingyen kellett szétosztogatni39.

A nép biztosra várja Garibaldi megérkezését, a szabadság és Kossuth, illetve Garibaldi

neve szinonim jelentésű lett azokban az időkben. Az újabb tüntetési hullám 1860. július 19-én

kezdődött Pesten. Itt, az evangélikus konvent ürügyén, ettől a naptól fogva esténként

fáklyákkal, botokkal felszerelve Garibaldit ünnepelve felvonultak a városban. 22-én, a

legsúlyosabb hatósági fellépés napján már a hadsereget is bevetették a tömeg ellen, s a

38 Az Alexandre Dumas által összeállított Garibaldi-emlékiratokat Kassay Adolf magyarra fordítja, s itthon kiadják. Többen is megírják életrajzát, ezek a ponyvaregények igen kelendőek lesznek. Költemények is születnek Garibaldiról, például Garibaldi esküje Tüköry sírjánál címen, vagy Lisznyai Kálmán Garibaldi nótája című műve. In: Koltay-Kastner, 232. o. és Pete, 32. o.39 Pete, 32-33. o.

34

gyalogság és lovasság együttesen éjszakára feloszlatta a tömeget. A tüntetésekben főként

diákok és kézműveslegények vettek részt, közülük ötöt Benedek táborszernagy –

Magyarország kormányzója – kényszersorozásra ítélt. Ugyanekkor más vidéki városokban is

előfordultak – kisebb – zavargások. Beregszászon például három ittas asztaloslegény éltette

Kossuthot, Garibaldit és a magyar szabadságot40 és Egerben, Balassagyarmaton is voltak

rendbontások.

Benedek Lajos táborszernagy, Magyarország katonai és polgári kormányzója

(1860. április-október)

A Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódóan is több tömegmegmozdulásról adtak

hírt a hatóságok szerte az országban. Az embereket különösen az zavarta, hogy Ferenc József

augusztus 18-i születésnapját – Szent István augusztus 20-i ünnepe helyett – hivatalos

ünnepnappá nyilvánították. Pesten már 19-én követelte a tömeg az ünnepeken szokásos

kivilágítást, amelyik háznál ezt megtették, azt megéljenezték, s Garibaldit, Kossuthot éltették.

20-a délután aztán a Városligetben 15-20 ezer fős tömeg gyűlt össze, főként a nemesség és a

polgárság soraiból. A csendesen ünneplőket este 2-3 ezer főnyi hangos tüntető váltotta fel,

akik végigvonultak a városon, Garibaldit éltetve és az ablakok kivilágítását követelve. Az

erről tudósító Worafka rendőrtanácsos közli, hogy ebben a tömegben a polgárság már nem

vett részt, jórészt diákok és mesterlegények alkották41. Vidéken, ezen a napon Nagybányán

40 Sashegyi Oszkár, Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849-1867, 271-272. o.41 Sashegyi, 273. o.

35

csendes, de feszült tüntetés zajlott. Hasonló megmozdulások voltak még Ungváron,

Szilágysomlyón, Tasnádon.

A tömeg, bármilyen alkalom is kínálkozott az elégedetlenség kifejezésére, kihasználta

azt. Így volt ez az augusztus 26-i rákospalotai dinnyeünnepen is. Ekkor még csak Kossuthot

és Klapkát éljenezték, este azonban a Városligetbe vonultak a tűzijáték megszemlélésére.

Ezután azonban egy elmaradt színielőadás feldühítette a tömeget, s felgyújtották a színpad

kulisszáit, majd az égő darabokkal mintegy 200 fő énekelve, Kossuthot, Garibaldit éltetve

végigvonult a városon. Végül katonaság oszlatta fel a tömeget. Szegeden, szeptember elején

hasonló éljenzések mellett zajlottak le tüntetések diákok, legények, inasok részvételével.

Október első napjaiban Pesten újabb embereket tartóztattak le, mert Kossuthot vagy

Garibaldit éltették, ezek közül hármat Worafka rendőrtanácsos javaslatára Benedek

táborszernagy kényszersorozásra ítélt42.

Az osztrák kormány figyelte a Garibaldi hadjáratának hatására bekövetkező, sokasodó

magyarországi tüntetéseket, rendbontást és megfigyeléseik következményeként lépéseket is

tettek. A karhatalmat növelték az országban, illetve a besúgók, titkosrendőrök éberségét is

fokozták. Számba vették Garibaldi dél-magyarországi expedíciójának lehetőségeit, s

augusztusban megerősítették az adriai partokat. Az ifjak kiszökését Garibaldi seregébe

igyekeztek megakadályozni, viszont ők maguk küldtek besúgókat a Magyar Légióba. Ilyen

volt Viola Károly, akitől az osztrákok megtudták a légió névsorát43. Dilemmába kerül az

abszolutizmus 1860 nyarán. A terror vagy az alkotmányos reformok közül lehetett választani,

hogy a bukást elkerüljék. Ferenc József Ausztriában nem tartotta lehetségesnek alkotmányos

reformok bevezetését, viszont a decentralizációs tervekkel is szembeszállt, mondván, úgy

szétesne a birodalma. Ebben azonban még saját kormánya és az osztrák sajtó sem értett vele

egyet.

Ebben a helyzetben a nemesi passzív ellenállás már nem volt tovább folytatható. Vagy

a forradalmi aktivizálódás, vagy a megbékélés között lehetett választani. A birtokos nemesség

vezető csoportja inkább a megbékélés felé hajlott, mert ezt érezte törvényesnek. Igyekeztek

kihasználni az abszolutizmus válságát és ennek jegyében elítélték a forradalmi akciókat,

ugyanakkor ezekkel igazolták, hogy az országban szükséges az alkotmányos rend

visszaállítása. Ebben a nemesi szellemű ifjúság is támogatta őket, akik távol tartották magukat

a forradalmi megmozdulásoktól, mint azt láttuk Worafka jelentéseiben is.

42 Sashegyi, 273-274. o.43 Hanák Péter, Garibaldi felszabadító hadjáratának hatása Magyarországon 1860-ban. In Századok, 1961/4–5, 673. o.

36

Két csoport szélsőségesen ítéli meg a helyzetet. Kossuthék és a hazai forradalmi

bizottmány érzékenyen reagál a megegyezési tapogatózásokra és szomorúan veszi észre, hogy

a hazai vezetőréteg tétlenkedik. Az itthoni köztisztviselők, és a konzervatív arisztokrácia

viszont jelentéseiben azt írják, a forradalom a legkisebb lökésre kitörhet; míg az előbbiek

valószínűleg „hivatalból” túlozzák el a forradalmi veszélyt, utóbbiak pedig saját politikai

céljaik elérését kívánják elérni a veszélytől megrettenő császári kormányzattól44.

A februári pátens címoldala

Mindeközben az itthoni nemzeti mozgalom kivár, hiszen még nem lehet tudni, hogy

Garibaldi vállalkozása végül Magyarország számára hogyan hasznosulhat, ebben a kérdésben

maguk is igen megosztottak. Ferenc József továbbra is aggódik Magyarország miatt. Itáliában

most a helyzetet kedvezőbbnek lehet számára felfogni. A Pápai Állam és Nápoly területén

való piemonti beavatkozás ellen ugyanis a külföld élesen tiltakozott45. Ugyanakkor, ha nem

avatkoznak be katonailag, várható, hogy Garibaldi Velence ellen megy. Ausztria kilátásai

pedig egy újabb háború kimenetelét tekintve igen rosszak. A pénzügyi helyzet év eleje óta mit

sem javult, és a magyarországi viharos közhangulatot sem sikerült lecsillapítani. Garibaldi

szeptemberi emigrációval kötött segítségnyújtási szerződése után pedig országszerte Garibaldi

44 Hanák, 674-675. o.45 Ausztria, Poroszország, Oroszország, Franciaország

37

közeli expedíciójáról szóló hírek terjednek el, valós és nem valós kossuthi üzenetek

formájában.

A konzervatív hatalmak tiltakozásával szemben a liberális Nagy-Britannia megvédte

az olasz államot. Russel miniszterelnök kijelentette, hogy ez a tiltakozás nem jogos, hiszen

minden népnek jogában áll eldönteni, hogy mi áll az ő érdekében. Mivel Ausztria nem

számíthatott tehát külső beavatkozásra, a válságos helyzetben Ferenc József végül kénytelen

volt kiadni a magyar konzervatívokkal kidolgozott októberi diplomát 1860. október 20-án. Az

1848 előtti alkotmányosság részleges visszaállításával a császár reményei szerint sikerülhet

Magyarországot pacifikálni. Másnap, 21-én pedig Ferenc József Varsóban konferenciát

rendezett II. Sándor orosz cárral és Vilmos porosz régensherceggel. Ezen a konferencián a

három hatalom hagyományos Szent Szövetségét akarta a császár felújítani, elsősorban

olaszellenes éllel, ez azonban nem sikerült46. Így a katonai visszavágás esélye elveszett,

ráadásul az októberi diplomát igen ellenségesen fogadták az országban. A nemesi vezetőréteg

csak a ’48-as alapot tartja továbbra is elfogadhatónak, mindazonáltal tárgyalási alapnak

tekintik a diplomát. A félalkotmányosság ugyanakkor teret engedett további

demonstrációknak és szervezkedéseknek.

1860 őszén és telén, 1861 februárjáig a diploma ellen folyamatosan tüntetnek a

nagyvárosokban, s továbbra is jellemző Garibaldi és Kossuth nevének skandálása.

Nagyváradon ezért tartóztattak le nyolc mesterlegényt november 28-án47. December 2-án, 11-

én és 31-én Pesten is hasonló események zajlottak le, azzal a különbséggel, hogy ez a tömeg

az útjába kerülő császári sasos táblákat is leverte48, Eperjesen pedig még Türr István is kapott

éltető szólamokat. A sasos osztrák címer leverése a középületekről, vagy annak befestése is

gyakori dolognak számított az országban. Különösen a Szerb Vajdaság 1860. december 27-i

Magyarországhoz csatolása után volt ott jellemző49. A legkomolyabb összecsapásra a kétfejű

madár miatt azonban 1861. február 25-én, a kiskunhalasi vásáron került sor. Az itteniek már

előző év decemberében is követelték a címer levételét, most pedig a kisebb csetepatéra

összecsődülve, Kossuthot, Garibaldit éljenezve a katonaságot is megfutamították50. Ezenkívül

a diploma lehetőséget adott a munkásszerveződésre és a titkosrendőrség által erősen

figyeltetett alföldi olvasókörök megszervezésére is. Ezt jelzi a korszak első nagy sztrájkja, a

46 A porosz fél elzárkózott a riválisának adandó segítségnyújtástól, és a krími háború óta, amikor a császár szövetségesét cserbenhagyta, a cár sem rajongott túlságosan Ausztria uráért.47 Sashegyi, 295-302. o.48 Sashegyi, 304. o.49 Sashegyi 295. o.50 Sashegyi, 313-314, 330-331. o.

38

fővárosi nyomdászok bérmozgalma 1861 júliusában. Az ő önsegélyező egyletük létrehozását

egyébként még korábban elutasította a Helytartótanács51.

Kossuth mellett tehát Garibaldi is a magyar nemzeti mozgalom jelszavává vált.

Olyannyira tisztelték, és várták, hogy például a házak falain, még vidéki tanyákon is, Kossuth

mellett az ő képét is megtalálni. A pozsonyi ifjak vörös inget hordtak, a gombokon a vezér

arcképével; Somogyban megjelent a Garibaldi-szűr; az országban pedig feltűnt egy

Garibaldis Siegeszug nevű gyermekjáték. Az októberi diploma engedélyezte a vármegyék

működését, s a megyei bizottmányok tagjai közé sorra választották be az emigránsokat,

Kossuthot, Klapkát, Telekit, Türrt. Zemplén vármegyében pedig Garibaldit avatták

tiszteletbeli taggá52.

Az októberi diplomát követő elégedetlenség hatására, és a diploma

következményeként adta ki a császár 1861. február 26-án a centralista szemléletű februári

pátenst, amely egy összbirodalmi korlátozott törvényhozó gyűlés (Reichsrat) összehívását

tartalmazta. Mivel Magyarországot továbbra is a birodalom részének tekintette, a magyar

vezető réteg ugyanúgy elutasította, mint az októberi diplomát. Így tovább folytatódott a

Garibaldi-várás az országban, hiszen a nép tőle várta felszabadulását. Egy anekdota szerint a

császár egyszer megkérdezte gróf Apponyi Györgyöt, a konzervatív arisztokratát, tud-e a nép

Garibaldiról valamit is? A felelet szerint még a gulyása is legszebb ökrét kedves

„Garibangyimnak” nevezte53. Az esztergomi Bartalos Mátyás József fiához írt, de tartalma

miatt lefoglalt levele is ezt a várakozást tárja elénk54. Vidéken sok helyen ezt fokozták és a

népet izgatták Garibaldi, Kossuth jövetelével. 1860. december 2-án, vasárnap, Szilágy

községben az istentisztelet után egy Öreg Simon József nevű paraszt az oltár előtt tartott lázító

beszédet, amelyben Garibaldi közeli jövetelérő szónokolt és a bíró és a jegyző elűzésére

szólított fel55. Ennél is tovább ment Féba János szárföldi plébános. 1861. március 15-i

prédikációjában imára szólította fel az egybegyűlteket Magyarország felszabadulásáért. Ha

valaki pedig nem tudna imádkozni, annak szerinte elég ha reggel és este azt mondja, hogy

„éljen Garibaldi, éljen Kossuth, éljen Klapka és dögöljön meg a német”56. Az egyszerű nép

várakozása azonban mégis a népköltészetben, a népdalokban jelenik meg legtisztábban57. Az

51 Hanák, 677. o.52 Pete, 34-35. o.53 Tóth László – Zambra Alajos: A Garibaldi-emlékkiállítás leíró katalógusa, 105. o.54„Az szegíny emberek között nincs pínz és igen nagy nyugtalanság van az emberek között és megelígedís nincs és csak várjuk az fecskéket, de talán télen jönnek meg (…)”. In: Sashegyi, 294. o.55 Sashegyi, 328. o.56 Pete, 36. o.57 Lásd: Függelék

39

itt tárgyalt pár év során a születő magyar népdalok közül a legtöbb Garibaldival foglalkozik, s

ő ezekben Kossuthhoz hasonlóan magyar népi hősként jelenik meg. A Galibárdi, Galabárgyi,

Galibárd néven is szereplő vörösinges tábornok ezzel a magyar népdalok legnépszerűbb

külföldi szereplője.

Deák Ferenc

A pesti egyetemi diákok már fegyveres felkelésre is kísérletet tettek. 1861 januárjában

egy Petőfiről elnevezett ifjúsági kör alapítását tervezték, amely egy fedőszervezet lett volna a

fiatalok fegyveres harcra való felkészítésére, hogy a felszabadítókat felkészülve várják. Sok

egylet, olvasókör tevékenysége is hasonló volt. A katonaszökevények száma is sokasodott,

csakúgy, mint a nem katonák kiszökésének száma Olaszországba. Ez utóbbi főként Szerbián

és a Román Fejedelemségeken keresztül történt. Sok magyar katona azonban eleve Észak-

Itáliában szolgált, így könnyebben át lehetett szökni a másik oldalra. Ezek majd a felszabadító

sereggel akartak visszajönni. Az ilyen szerveződésekre, szökésekre annak tükrében került sor,

hogy Garibaldi 1861 tavaszára várt felszabadító háborúját minél felkészültebben,

sikeresebben vívhassa meg az ország. Mivel azonban Garibaldi tavasszal sem érkezett meg a

kedvezőtlen nemzetközi helyzet miatt, a nép csalódott, és ezzel lezárult a nagy Garibaldi-

várás korszaka. Az országgyűlés összehívása is új, más irányból érkező reményekkel töltötte

el az embereket. Egészen a kiegyezésig voltak még ugyan reménykedők az egyszerű nép

soraiban, például az 1862-es vállalkozása nyomán, illetve további szimpátia-

megnyilvánulások, azonban az egész várakozás szép lassan elapadt. 1862-ben például már

csak két nagyobb megmozdulás alkalmával, a máramarosi sóbányászok kormányellenes

tüntetésén és a nagyváradi tüntetők szájából hangzottak el Kossuth mellett Garibaldit éltető

40

szavak. Az azonban bizonyos, hogy a forradalmi hangulatot 1860-61-ben nagymértékben

erősítette Garibaldi eljövetelének reménye, s így, ha passzívan is, de támogatta a nemzeti

mozgalmat.

A feltételek egy sikeres felkeléshez nem voltak adottak. Miután az osztrák támadás

veszélye elmúlt, Olaszország belső nehézségei miatt nem gondolhatott komolyan háborúra,

ezt III. Napóleon császár sem támogatta volna. Az angol kormány az európai stabilitás

talpkövének tekintett Ausztria egybetartásáért ekkor még mindent megtett. Szerbia és a Dunai

Fejedelemségek, akiknek a tervekben kulcsszerepet szántak, igen ellenségesen viselkedtek a

magyar törekvésekkel szemben. Ezen felül egy orosz beavatkozás veszélye is fennállt, főleg,

ha a forradalmat a lengyelekre, vagy a románokra is sikerült volna kiterjeszteni. Tehát annak

az esélye, hogy hivatalos állami segítséggel, reguláris hadak hozzák el az országba a

forradalom szikráját, valójában nem volt reális esély. Pedig Kossuth csak így, a maga által

meghatározott biztosítékrendszerrel lett volna hajlandó támogatni a harcot. Az emigránsok

más része elégségesnek tekintette Garibaldi puszta megjelenését néhány ezer önkéntessel a

határon, hogy nagy erejű felkelés robbanhasson ki. Ezt azonban maga Garibaldi utasította

vissza, mondván, ő csak segíteni megy, oda, ahol már kitört a forradalom.

Legfőbb belső akadálya egy újabb függetlenségi harcnak az volt, hogy azt a magyar

politikai vezetőréteg, a birtokos nemesség többsége nem támogatta volna. A többségében

Deák köré szerveződő liberális mérsékelteket aggasztotta a néptömegek radikalizálódása,

féltek a nemzeti mozgalom balratolódásától. Ők a válságban lévő abszolutizmustól való minél

kedvezőbb feltételek elnyerését tartották a helyes útnak, a törvényes keretek közül nem

akartak letérni. Az októberi diplomát, bár elutasítják, de kiindulási alapnak tekintik a

megegyezés irányába. Így a nemesi vezetőréteg egyre nagyobb része már nem Garibalditól

várja a jobb idők eljövetelét, hanem a birodalom belső megújulásától. A nemesség,

forradalom esetén tartott az országban vezető szerepének elvesztésétől, a birodalom

felbomlásától, a nemzetiségi- és a földkérdés erőszakos megoldási kísérletétől.

Velence kérdése még mindig összekapcsolta a két nemzetet osztrákellenességében,

azonban az 1866-os olasz-osztrák háború és Veneto tartomány megszerzése ezt a kapcsolatot

megszüntette. A magyar remények egy újabb függetlenségi háború kirobbantására végképp

szertefoszlottak.

41

Függelék

Népdalok

A magyar népköltészetben erős nyomot hagyott Garibaldi, 1860-as szicíliai

expedíciója nyomán. A nép Kossuthtal együtt tőle várta a szabadságot, így a népdalokban is

gyakran együtt szerepeltették őket. Az 1860-as évek elején Garibaldi a legnépszerűbb tárgya

népdalainknak, Kossuthot is megelőzve, s ezzel a legnépszerűbb külföldi a magyar

népdalkincsben. Ezek közül idézünk néhányat.

1.58

Tömösváron három szignát fölhúztak,Szögedre is várik vissza Kossuthot,Gyün Galibárd ezöreggyed magával,Kossuth is gyün nagy aran koronával.

(Egyházaskér, Torontál vm. 1910 körül.)

Valószínűleg 1860-as, vagy nem sokkal későbbi keletkezés, mert a legendás Ezrek-kel

Garibaldi szicíliai hadjáratára utal.

2.59

Makó alatt elkészült mán a vasút,Azon jön el Galabárgyi meg Kosút,Azon jönnek az urak vizitálni,Apák, anyák nem tudnak mit csinálni.

Leültetik gyermekemet deszkára,Levágják a göndör haját símára,Kérik pénzért, sok ezrekért, nem adja,Még azt mondja a vármegye: Menj haza!Neveld apró gyermekeidet nagyra!

(Csanádapátfalva, 1911.)

Érdekes módon az 1-2. sor értelme lassanként megváltozik a versszak végére. A

szabadságharc bukása után a nép tehetetlenül tűrte, hogy a katonákat a régi módon vigyék

58 Dégh Linda, A szabadságharc népköltészete, 127. o. és Kálmány Lajos, Történeti énekek és katonadalok, 307. o.59 Dégh, 127 és 191. o. és Kálmány 311-312. o.

42

külföldre, és a szegényparasztság gondjait továbbra sem oldották meg. Ezért terjedt a nézet,

hogy ha Kossuth, Garibaldi fel is szabadítanák az országot, - az uralkodó osztály tagjaiként –

ugyanazt tennék, mint a mostani urak.

A vasúton érkező felszabadítók egyébként gyakori témái a Garibaldival is foglalkozó

népdaloknak.

Fölépült már a szögedi vasút,Azon jön majd Garibaldi, Kossuth;Azon jönnek vitéz katonáink,Szabadságért küzdők mindhalálig

Hej, konduktor, vesd le a ruhádat,Hajtsd erősen gőzös paripádat,Siess velök, hadd jöjjenek haza,Kinek örül ez az egész haza.

Talán jobb lesz szegény ember sorsa,Jókedvét az Isten tán meghozza.Hej, Istenem, talán bizony régenElfeledted szegény magyar néped!

Az előző változatának is tekinthető, de pozitív kicsengéssel. Sürgetik az olaszországi

magyar légió hazatérését. Egyben a parasztság reményét fejezi ki a szabadság elnyerésére.

Szeged alatt elkészült a vasút,Azon sétál Garibaldi, Kossuth.Mellette viszik az akasztófát,Kire felakasztják Ferenc Jóskát.

Az előző népdal változata, nyilvánvaló osztrákellenes tartalommal. Bár Garibaldi nem

szerepel benne, de jól jellemzi a következő, 1859-es újoncdal részlete a vasút szerepét

ezekben a népdalokban.

Visznek minket vasúttal,Visszajövünk Kossuthtal;

A katonákat Magyarországról elvitték katonának, ekkoriban már egyre több helyről

vasúttal, s így is akartak visszatérni az országba, mint felszabadító hadsereg.

43

3.60

Tűrjön a ki tűr,A ki igazán tűr,Türr, Teleki, Kossuth,Hozza el a vasút,Éljen Garibaldi!

Kossuth, Klapka és TürrMind be fognak jönni;Gyerünk a hazáértFegyverrel harcolni!Éljen Garibaldi!

A korában az egyik legnépszerűbb Garibaldiról szóló dal. Az olaszországi magyar

emigránsok és Garibaldi, mint Magyarország jövőbeli megmentője neveinek egymás mellett

való szereplése gyakori volt a népdalokban.

4.61

Garibaldi szűrke paripájaDe sokat fölfut Pestről Budára,Mindig asztat vizi-vizitálja:Hol lenne tágasabb a csatája.

Garibaldi csárdás kis kalapja,Nemzeti pántlika lobog rajta,Nemzeti pántlika lobog rajta,Garibaldi neve ragyog rajta.

Garibaldi nem való császárnak,Két ura vót az édös anynyának,Két ura vót az édös anynyának,Két neve van a Bandi fijának.

(Magyarszentmárton)

Ez a dal is rendkívül népszerű volt, szerte az országban. Egy korábbi, meglévő

dallamra költötték rá a szöveget, sok más dalhoz hasonlóan. Az első versszakban Garibaldit,

mint az ország felszabadítóját láthatjuk. A dalban Garibaldit is magyarosítják, ő maga is

„alföldi eszményképpé” alakul, ahogy a Vasárnapi Újság 1873-as száma írt a dalról. A

60 Kálmány, 305-306. o.61 Kálmány, 302-304. o. és Dégh 129 és 191. o.

44

harmadik versszak azonban minden bizonnyal egy korábbi, Ferenc Józsefet gúnyoló dal

átköltéséből származhat.

Ferenc Jóska nem való királynak,Mert két ura volt az édesanyjának.Két ura volt az édesanyjának,Két neve van a Jóska fiának.

Ennek egy Csongrád megyei, korábbi, 1870-es évekbeli változata egy érdekes

versszakot is tartalmaz, azon felül, hogy az „alföldi eszményképet” talán még jobban

példázza.

Garibaldi csárdás kis kalapja,Nemzetiszín pántlika van rajta,Nemzetiszín pántlika van rajta,Kossuth Lajos neve ragyog rajta.

Letörött a bécsi torony gombja;Ihatnék a Garibaldi lova.Magyar kislány, meríts neki vizet,Garibaldi a csatába siet.

EzernyolcszázhatvankettedikbeFelment Garibaldi egy nagy hegyre,Onnan nézte szép Magyarországot,Hogy harcolnak a magyar huszárok.

Talán az egyedüli magyar népdal, amely említést tesz Garibaldi 1862-es kalandjáról, s

az aspromontei ütközetről is, amelyre a nagy hegy utal. Nem lehet tudni, hogy az újságot nem

olvasó falusi parasztok közé hogyan jutott el az 1860-asnál sokkal kisebb horderejű

vállalkozás, s még néhány részlet híre is.

5.62

A keletkező dalok többsége minden különösebb mondanivaló nélkül, csak mint

Garibaldi várását kifejező mondókaként keletkezhetett.

Elszáradt a mák,Nem kell neki zsák,Garibalgyi annak örő’Nem kell neki mozsártörő.

62 Dégh, 128-130. és 191. o.

45

Zöld ág, buzogány,Húzd rá, te cigány!Félrecsapom a dolmányom,Garibalgyit alig várom.

(Palócföld, 1865.)

Megérett a meggy,Két fán termett egy:

Elunja a magyar várni,Míg eljön a Galabárdi.

Megérett a meggy,Két fán termett egy;

Elszáradt a szőlő száraFut a német nemsokára!

(1860-as évek)

EzernyolcszázhatvanbaGalibárdi azt írta:Coki német Budárul,Coki, coki, coki magyar hazábul!

Galibárdi szekere,Nemzetiszín kereke,Kossuth Lajos ül benne,Gali-gali-galibárdi mellette.

(Béres József, 69 éves, kanászszámadó, Erdőköz, 1941.)

6.63

Nehéz a madárnak a telet kiállni,Nehéz a magyarnak, a szegény magyarnakGaribaldit várni.

Garibaldit 1861 tavaszára várta a nép, azt a várást fejezi ki a dal, csakúgy, mint a következő.

Garibaldi azt írta levélbe,Hogy menjek a gránica elébe.Nem mehetek, mert még hideg az idő,Majd tavaszra, ha kizöldül a mező.

63 Dégh, 128., 130. és 190-191. o.

46

7.64

Kerekes a zsömlye,Nem fér a zsebömbe,Ketté köll azt vágni,Kossuthot köll várni.Éljen Garibaldi!

Nincsen békösségöm,Mert nincs aprópénzöm.Semmire se apró,Elvitte a rabló,Utálatos végrehajtó.

(Bars vm., 1947.)

Az első versszak általános Kossuth- és Garibaldi-várás mellett a zsömlye példájával

metaforikusan az Osztrák Birodalom felosztását is kívánja.

8.65

Piszkos a kormányunk,Mocskosak tisztjei;De hisz nemsokáraMajd megmossa őketKossuth, Garibaldi.

Bismarck már megmosta,Klapka megszapúlta.De ez még nem elég:Most jön még a java,A jövő tavaszra.

Sok rajtunk az adó,Az egzekúció.Így bánnak hazánkkal:Le a bitangokkal,Zsivány fináncokkal!

(Pest, 1866.)

Miközben már 1865 óta ülésezik az új országgyűlés, a közbejött porosz háború újra

feléleszti a reményt a szabadságharcra. Kossuth mellett még jó pár év után is megtaláljuk

64 Dégh, 128. és 191.o.65 Dégh 131. és 192. o.

47

Garibaldiét, továbbá Bismarck porosz kancellárét, s Klapkáét, aki a porosz hadseregben

működő magyar légió élén még a magyar határt is átlépte az 1866-os hathetes háború során.

Ezen népdalok egy része igen népszerűvé vált, s még a második világháborút követően

is élt a nép emlékezetében, amikor pedig már az eredeti tartalom régen érvényét veszítette.

48

Felhasznált irodalom

Dégh Linda: A szabadságharc népköltészete. Akadémiai Kiadó, Budapest 1952.

Kálmány Lajos: Történeti énekek és katonadalok. Sajtó alá rendezte és a bevezetőt

írta: Dégh Linda. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Budapest 1952.

Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849-1867. Összegyűjtötte és

szerkesztette Sashegyi Oszkár. Akadémiai Kiadó, Budapest 1959.

Koltay-Kastner Jenő: A Kossuth-emigráció Olaszországban. Akadémiai Kiadó,

Budapest 1960.

Hanák Péter: Garibaldi felszabadító hadjáratának hatása Magyarországon 1860-ban. In

Századok, 1961/4-5

Szabad György: Forradalom és kiegyezés válaszútján (1860-61). Akadémiai Kiadó,

Budapest 1967.

Kis Aladár: Olaszország története 1748-1968. Akadémiai Kiadó, Budapest 1975.

Magyarország története tíz kötetben, 1. kötet. Főszerkesztő: Kovács Endre. Akadémiai

Kiadó, Budapest 1979.

Csorba László: Garibaldi élete és kora. Kossuth Könyvkiadó, 1988.

Harry Hearder: Olaszország rövid története. Maecenas Könyvek, 1992.

Pete László: „Várjuk az fecskéket, de talán télen jönnek meg...” Garibaldi-várás

Magyarországon az 1860-as években. In Italianistica Debreceniensis XV., Debrecen

2008

49