· web viewismeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, branko radičević és jovan...

22
SZERB NYELV ÉS IRODALOM (Anyanyelvű és kétnyelvű nemzetiségi nevelési-oktatási forma) 5-8. évfolyam A szerb nyelv és irodalom tantárgy nagymértékben hozzájárul a kisebbségi öntudat és a közösséghez tartozás érzésének megerősítéséhez és fejlesztéséhez. Az anyanyelven tanított irodalom nemcsak a kultúra hordozója, hanem egyidejűleg ismerkedés az anyanyelv kifejezőkészségével és az anyanyelvi kommunikáció egyik változatával. Az alapfokú képzés második szakaszában, az 5–8. évfolyamon, a nevelésnek-oktatásnak többszörös feladata és célja van: cél, hogy a diákok megértsék a nemzetiség, a szűkebb közösség és az egyes ember kapcsolatát. Megismerjék kultúrájukat, annak gondolati, erkölcsi tartalmait, esztétikai értékeit. Ennek révén szellemileg és érzelmileg is kötődjenek ahhoz. Korosztályuknak megfelelően tudják értelmezni múltjukat, jelen környezetüket, önmagukat. A tanulókat fel kell készíteni arra, hogy ennek a kulturális hagyománynak értői és később formálói legyenek. Elengedhetetlen, hogy ebben a képzési szakaszban a tanulók biztos szövegértésre tegyenek szert. Őrizzék meg kíváncsiságukat, nyitottságukat, s váljanak olvasó emberekké. Olyan olvasó emberekké, akik a képzési szakasz végére már a művek elsődleges jelentése mögé látnak, azaz többféle olvasási és értelmezési stratégiával rendelkeznek, az általuk olvasott szövegeket képesek mérlegelve végiggondolni. Cél a gondolkodásra tanítás – a tanulók kíváncsiságának és alkotókedvének megtartásával. A tantárgy tanításának kiemelt célja a tanulók műveltségi szintjének folyamatos növelése, melynek révén korosztályuknak, érettségüknek megfelelő ismeretekkel rendelkeznek, s ezeket az ismereteket rendszerben látják, értelmezni tudják azokat. Kreativitásuk olyan szintű fejlesztése, hogy az általuk tanult műfajokban, szövegtípusokban – a szerb nyelv és 1

Upload: others

Post on 24-Jun-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

SZERB NYELV ÉS IRODALOM

(Anyanyelvű és kétnyelvű nemzetiségi nevelési-oktatási forma)

5-8. évfolyam

A szerb nyelv és irodalom tantárgy nagymértékben hozzájárul a kisebbségi öntudat és a közösséghez tartozás érzésének megerősítéséhez és fejlesztéséhez. Az anyanyelven tanított irodalom nemcsak a kultúra hordozója, hanem egyidejűleg ismerkedés az anyanyelv kifejezőkészségével és az anyanyelvi kommunikáció egyik változatával.

Az alapfokú képzés második szakaszában, az 5–8. évfolyamon, a nevelésnek-oktatásnak többszörös feladata és célja van:

cél, hogy a diákok megértsék a nemzetiség, a szűkebb közösség és az egyes ember kapcsolatát. Megismerjék kultúrájukat, annak gondolati, erkölcsi tartalmait, esztétikai értékeit. Ennek révén szellemileg és érzelmileg is kötődjenek ahhoz. Korosztályuknak megfelelően tudják értelmezni múltjukat, jelen környezetüket, önmagukat. A tanulókat fel kell készíteni arra, hogy ennek a kulturális hagyománynak értői és később formálói legyenek.

Elengedhetetlen, hogy ebben a képzési szakaszban a tanulók biztos szövegértésre tegyenek szert.

Őrizzék meg kíváncsiságukat, nyitottságukat, s váljanak olvasó emberekké. Olyan olvasó emberekké, akik a képzési szakasz végére már a művek elsődleges jelentése mögé látnak, azaz többféle olvasási és értelmezési stratégiával rendelkeznek, az általuk olvasott szövegeket képesek mérlegelve végiggondolni.

Cél a gondolkodásra tanítás – a tanulók kíváncsiságának és alkotókedvének megtartásával.

A tantárgy tanításának kiemelt célja a tanulók műveltségi szintjének folyamatos növelése, melynek révén korosztályuknak, érettségüknek megfelelő ismeretekkel rendelkeznek, s ezeket az ismereteket rendszerben látják, értelmezni tudják azokat.

Kreativitásuk olyan szintű fejlesztése, hogy az általuk tanult műfajokban, szövegtípusokban – a szerb nyelv és helyesírás szabályait tudatosan alkalmazva – képesek legyenek rövid szövegeket alkotni. Fejlődjék szókincsük, kifejezőkészségük. Az egyéni képességeikhez mérten tagolt, rendezett, áttekinthető írásképpel, egyértelmű javításokkal alkossanak megfelelő tartalmú és szerkezetű fogalmazásokat..

Cél, hogy a diákok különböző kommunikációs helyzetekben, szóban és írásban is helyesen, szabatosan ki tudják fejezni önmagukat. A szerb nyelvi ismeretek mindenekelőtt a nyelvhasználat tudatosítását és fejlesztését szolgálják, ide értve a tudatos szövegértési stratégiák kialakítását és a kommunikációs helyzethez illő megnyilatkozást, a toleráns nyelvhasználatot.

Ismerjék a tananyag által előírt memoritereket, azokat értőn elő tudják adni. Elérendő cél az önfejlesztés igényének kialakítása a tanulókban. Az irodalmi művek

sokfélesége biztosítja kíváncsiságuk felkeltését és megtartását, önmaguk megértésének lehetőségét.

Kiemelt feladat a tanulók segítése a tanulás tanulásában.

1

Page 2:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

5–6. évfolyam

Az 5–6. évfolyamon a szerb nyelv és irodalom legfőbb célja az alsóbb évfolyamokon megalapozott szövegértés és szövegalkotás továbbfejlesztése, a kognitív folyamatok és az életkori sajátosságok figyelembevételével.

A tanulónak a NAT-nak megfelelően több területen is megfelelő képességszintet kell elérnie. Beszédkészség szempontjából az 5–6. évfolyam tanulójának beszéde megfelelő artikulációval, intonációval fejlődjön tovább. A hallott szövegről saját véleményt tudjon megfogalmazni röviden, folyamatosan bővítse szókincsét. Törekedjen a hallgatósághoz, a beszédhelyzethez való alkalmazkodásra. Olvasás szempontjából képes legyen különböző műfajú szövegek olvasására és összehasonlítására. Az olvasottakról legyen képes néhány soros írásos vélemény megfogalmazására és szóbeli előadására is. Szövegalkotás szempontjából legyen képes rövidebb szövegek önálló megalkotására és az olvasmányélmények megfogalmazásra különféle szövegtípusokban. Tanulási képesség szempontjából fokozatosan alakítsa ki a tanulási stratégiákat, gyakorolja az önálló ismeretszerzést és a vázlat felhasználását különböző témájú, műfajú szövegek megértéséhez. Szövegértés szempontjából rendelkezzen értelmező és reflektáló olvasási stratégiákkal, tudjon információkat és összefüggéseket keresni a szövegben. Irodalomismeret szempontjából a különböző műfajú szövegek olvasásán át jusson műfaji alapismeretekhez. Érzékelje a téma és hangulat változatait, a szereplő külső és belső jellemzőit, valamint sajátítsa el a tantervben előírt fogalmakat. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából a tanuló megismerkedik az önálló műbefogadás élményével, az empátia átélésével, valamint a különböző kultúrák és kulturális sokszínűség építő erejére.

Nyelv

Témakör Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása Javasolt óraszám 17 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekTörekvés az egyszerű, érthető, nyelvileg jól megformált közlésre.A kommunikációs helyzetnek megfelelő kiejtés, beszédtempó kialakulásának segítése. Különböző beszédhelyzetekben a különböző kommunikációs célnak megfelelő beszéd alkalmazása, pl. drámajátékok és hangos szövegmondás segítségével. Szókincs bővítése beszámolók, történetmesélés, leírás, jellemzés alkalmával. A hallásértés fejlesztése (pl. szövegmondással, dramatikus játékokkal). A nem nyelvi jelek (pl. mimika, gesztikuláció) és a szóbeli közlés közötti összhang fejlesztése. Aktív részvétel különböző kommunikációs helyzetekben. Alkalmazkodás a különböző beszédhelyzetekhez, a kommunikációs cél szem előtt tartása, a kommunikációs helyzetnek (tér, idő, szereplők) megfelelő beszédhelyzetek megfigyelése, értelmezése és létrehozása. Megfelelő szókincs használata. A beszédpartner közlésének figyelemmel kisérése. A testbeszéd, a mimika és a szemkontaktus működésének megfigyelése. Kiejtés, artikuláció, hanglejtés tökéletesítése. A művelt köznyelvi beszédnek megfelelő mondatlejtés és szóhangsúly gyakorlása hétköznapi beszédhelyzetekben. Különböző életkorcsoportok (felnőttek-gyermekek) kommunikációjának különbségei, viselkedési szabályok.Saját vélemény megfogalmazása, mások véleményének meghallgatása és megértése. A beszélő fellépésének, szóbeli viselkedésének megfigyelése. Tanult szövegek szöveghű és kifejező tolmácsolása.

Fogalmak Beszédhelyzet, testbeszéd, gesztus, kommunikációs folyamat, arcjáték, hangsúly, hanglejtés, beszédtempó.

Témakör Olvasás, az írott szöveg megértése Javasolt óraszám 27 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekAz olvasási technika fejlesztése különböző szövegértési eljárással.

2

Page 3:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

A szöveghez tartozó kép összekapcsolása a szöveggel, a kettő közti összefüggés felismertetése. Az olvasási és szövegértési hibák felismerésének fejlesztése, a megfelelő javítási stratégiák alkalmazása. Különböző szövegek hangos és néma olvasása. Ismert tartalmú szövegek hangos értelmező olvasása. Olvasási, szövegértési stratégiák alkalmazása, gyakorlása nyomtatott és elektronikus szövegekben. A különböző mondatfajták hanglejtésének megfigyelése és reprodukálása a hangos olvasásban. Cirill és latin betűs szövegek folyékony, értő olvasása. Tájékozódás a tartalomjegyzékekben, betűrendes (cirill és latin ábécé) katalógusokban, a szótár használata. A szöveg mondanivalójának összefoglalása saját szavakkal. A lényeg kiemelése.Ismerkedés a szövegértési technikákkal. Szövegértési feladatok gyakorlásaFogalmak Szövegkép, tartalomjegyzék, betűrend (cirill és latin ábécé), üzenet.

Témakör Írás, fogalmazás Javasolt óraszám 24 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekAz írástechnika továbbfejlesztése, esztétikus, rendezett íráskép kialakítása.Önálló és tanári segítséggel történő anyaggyűjtés módjainak fejlesztése.Újabb szövegalkotási eljárások megismertetése. Az eddigi írástechnika fejlesztése. Vázlatkészítési gyakorlatok, a vázlatkészítés szabályainak megismerése. Személyes élmények megfogalmazása, rövidebb szövegek alkotása különböző szövegtípusokban, pl. néhány soros elbeszélés, leírás, jellemzés. A mindennapi élet tájékoztató szövegeinek ismerete (pl. SMS,e-mail, használati útmutató). Fogalmak Vázlat, elbeszélés, leírás, jellemzés, e-mail, margó, betűforma.

Témakör Helyesírás Javasolt óraszám 24 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA leggyakoribb és legalapvetőbb helyesírási szabályok tudatosítása és fejlesztése. A szófajokhoz, a szófajok ragozásához kapcsolódó legfontosabb helyesírási szabályok megismertetése.A helyesírást segítő eszközök (Szerb iskolai helyesírási szótár) önálló használatának kialakítása.A fonetikus írásmód elve. Vuk S. Karadžić nyelvújító reformjának legfontosabb alapelemei.A megismert helyesírási esetek felismerése és tudatos alkalmazása.A szerb és a magyar helyesírás közti különbségek tudatosítása a hétköznapi íráshasználatban is.A tulajdonnevek helyesírásának további fejlesztése.Cirill és latin betűs szövegek pontos leírása tollbamondás alapján.Fogalmak Szerb ábécé, fonetikus írásmód, kiejtés elve, elválasztás.

Témakör A szavak szerkezete és jelentése Javasolt óraszám 16 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekSzókincsbővítés. A szerb és a magyar nyelv lexikája közötti hasonlóságok, eltérések megfigyeltetése. A szóelemek felismertetése. A népnyelvben és a hétköznapi nyelvben előforduló metaforák, átvitt értelmű szavak, szószerkezetek megfigyeltetése. A szószerkezetek részei, a fontosabb szóelemek felfedezése. A főnév és az ige jelentéstartama. Hangalak és jelentés a szavakban. Egyjelentésű és többjelentésű szavak, rokon értelmű szavak. A nyelvi egységek közötti egyszerűbb összefüggések (pl. szóelemek) felismerése. A hétköznapi életben használt átvitt értelmű szavak jelentésének felfedezése és gyakorlása játékos gyakorlatokkal és az írott szövegben.

3

Page 4:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

Egynyelvű szótárak, diákoknak szánt kézikönyvek használata tanári segítséggel. Szókincsbővítés: állandósult szókapcsolatok, szólások, közmondások.

Fogalmak Egyjelentésű szó, többjelentésű szó, azonos alakú szavak, szótő, toldalék, rag, eset, elöljárószó. Metaforikus jelentés, állandósult szókapcsolat, közmondás, szólás.

Témakör A nyelv szerkezete Javasolt óraszám 40 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA szerb nyelv felépítésének megfigyeltetése, a szavak, szóeleme, hangok részletesebb vizsgálata. A kiejtés szerinti írás (fonetikus) begyakoroltatása. A szófajok jellemző alaktani viselkedésének megfigyeltetése. A nyelv rétegzettségének felismerése (szókincs).Szóképzés: ragok, toldalékok, elöljáró szavak. Szóalkotási gyakorlatok. Szófajok. Az alapszófajok típusai. Névszók: főnév, melléknév, névmás, számnév.A főnevek. A főnév ragozása – deklináció. Az esetek neve, fogalma, funkciója. A ragozás során jelentkező hangváltozások felismerése.A névmások–személyes névmások.A melléknevek fajtái, szerepük a szövegben. A melléknév fokozása.Az igék szerkezete, folyamatossága, ragozása (konjugáció), igeidők.A szerb hangrendszer jellemzői. A hangok képzése, a képzési módok megfigyelése:

magánhangzók, mássalhangzók: zöngés, zöngétlen, az „r” szerepe a szavakban mássalhangzó-torlódásnál.

A hangok kapcsolódási szabályszerűségei. Zöngésítés, mozgó a, l>o alternáció, jotáció, hasonulás a képzés helye és zöngésség szerint, kiesés, összeolvadás, palatalizáció, szibilarizáció.Egyszerű és összetett szavak.

FogalmakNévszó, főnév, melléknév, névmás, számnév, deklináció, ige, konjugáció, szinonima, magánhangzó, mássalhangzó, zöngésítés, mozgó a, l>o alternáció, jotáció, hasonulás, kiesés, összeolvadás, palatalizáció, szibilarizáció.

Irodalom

Témakör Mesék Javasolt óraszám 21 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA népmesékről és a műmesékről való ismeretek elmélyítése. A szerb népi nyelv jellegzetességeinek felismerése. A mesék csoportosítása, tipizálása.A népmese és a műmese közötti különbségek, hasonlóságok felismerése konkrét példák alapján. Meseszámok, tipikus meseszereplők felismerése, jellemzőik leírása. Főszereplők, családi viszonyok (pl. legkisebb fiú, legfiatalabb leány szerepe) megnevezése. A mellékszereplők csoportosítása – segítik, vagy gátolják a főszereplőt. A családi élettel kapcsolatos beszélgetések. Egy-két rövidebb mese megtanulása kívülről.3-4 szerb népmese, néhány műmese a világirodalomból. Tündérmesék, állatmesék, tréfás mesék. Pl. Čardak ni na zemlji ni na nebu, Baš-čelik, Nemušti jezik, Lav i miš. Híres mesegyűjtők, szerb népmesegyűjtők. Mesehősök. A mesék jellemzői (meseszámok), tipikus mesealakok.Fogalmak Népmese, műmese, meseszám, tipikus mesealak.

Témakör Népköltészet – lírai népdalok Javasolt óraszám 20 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekAz irodalmi szövegben megjelenő egyszerűbb képek, alakzatok felismerése és értelmezése. Műfaji alapismeretek.

4

Page 5:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

A lírai mű témájának és hangnemének felismerése.A lírai népdalok eredete, felosztása.A népdalok verselése (népi tízes, nyolcas).A családi élet fontosabb állomásainak megjelenítése a népdalokban: pl. születés (altatók), szerelem, esküvő (esküvői dalok), népszokások, hiedelmek (karácsonyi, húsvéti, szentgyörgynapi, szentivánnapi dalok) esőidéző dalok (dodola), tréfás dalok, siratók.Fogalmak Lírai népdal, népi tízes, nyolcas, ritmus, rím, jelző, megszemélyesítés.

Témakör Egyén és közösség, gyermek és felnőtt megjelenítése az irodalmi művekben

Javasolt óraszám 30 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekTörténetrészletek dramatizálása. Az egyén és közösség, a gyermekek és a felnőttek közötti kapcsolatok értelmezése A regény történetrészleteinek elmesélése, eljátszása.A szövegrészletek érthető, megfelelő ritmusú hangos olvasása.Az önfeláldozás, a barátság és az önzés motívumának tudatosítása.A humor kiemelt szerepének felismerése a mindennapi életben.Olvasónapló vezetése..Mark Twain: Tom Sojer, valamint más ifjúsági regények: Branko Copic: Magarece godine, Daniel Defo: Robinson KruzoBranislav Nusic: Hajduci

Fogalmak Ifjúsági regény, közönség, befogadás.

Témakör Mondák és regék Javasolt óraszám 24 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA nemzeti, európai és nemzetiségi hagyományok, és a hazaszeretet fogalmainak megértése. A nemzeti kultúra és a nemzetiségi hagyományok megjelenítése. A kulturális sokszínűség, mint közösségi építőerő megfigyelése a szövegekben.A mondák motívumainak megfigyelése, összehasonlítása.Egy-egy balladarészlet szöveghű felidézése.Két-három szerb népmonda, egy népballada.Pl. Zidanje Skadra, Legende o Svetom Savi, Herakle. Fogalmak Nemzeti hagyomány, európai hagyomány, monda, rege, ballada.

Témakör Népköltészet – epikus hősköltemények Javasolt óraszám 25 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekAz epikus művek felosztásának, témájának és a szerb nép történelméhez való kötödésének felismerése. A nemzeti öntudat tudatosítása. Ismerkedés különféle témájú hőskölteményekkel. A népdalok verselése (népi tízes).Az epikus költemények felosztása ciklusokra. Fontosabb történelmi és nem történelmi alakok kiemelése, pl. Miloš Obilić, Knez Lazar, Marko Kraljević.Az elbeszélő alakjának és szerepének felismerése a költeményekben.A már tanult fogalmak alkalmazása (népi tízes, állandó jelző stb.).A jó és a rossz, az igazságosság és az ítélkezés mint cselekedet felismerése.Egyes hősköltemények meghatározott részeinek szöveghű felidézése (memoriter). Pl. Uroš i Mrnjavčevići, Kosovka devojka, Knezeva vecera, Oranje Marka Kraljevića, Boj na Mišaru.

Fogalmak Hősköltemény, történelmi alak, nem történelmi alak, népi tízes, jelző, anafora.

Témakör A természeti környezet, a család és a hagyomány motívuma Javasolt óraszám 42 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretek

5

Page 6:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

A hazafias és leíró motívumok felismerése és megértése. A családon belüli kapcsolatok fontosságának felismertetése Tájleíró költemények.Jeles napokhoz, ünnepekhez kapcsolódó népi hagyományokat feldolgozó irodalmi szövegek. Ifjúsági kalandregények részletei. Az egyén családban betöltött szerepe. (pl. gyermek–apa, anya, férfi és női szerepek a családban).A költemények, prózai szövegek hangulata, a benne kifejezett érzések azonosítása, megnevezése. A tematikába tartozó néhány jellegzetes motívum megkeresése, kigyűjtése. Vázlatkészítés tanári segítséggel és önállóan megadott szempontok alapján. Az alakok jellemzése. Vélemény megfogalmazása. Kulturált részvétel a vitában, érvelés. Mások véleményének meghallgatása, megértése. Részvétel a családi élettel, hagyományápolással kapcsolatos beszélgetésekben, saját tapasztalat előadása. Néhány szövegrészlet szöveghű előadása (memoriter).Pl.Desanka Maksimović: Srebrne plesačice, Đura Jakšić: Veče, Vojislav Ilić: Zimsko jutro, Voja Carić: Beli vuk, Henrik Sjenkjevič: Lavlja rika, Branko Ćopić: Bašta sljezove boje.Branko Copic: Orlovi rano leteIvana Brlic Mazuranic: Price iz davninaJasminka Petrovic: Ovo je najstrasniji dan u mom zivotu Fogalmak Tájleíró költemény, portré, idill, kalandregény.

Témakör Ifjúsági drámák Javasolt óraszám 14 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA komédia alapvető eszközeinek felismerése.A szöveghelyzetnek megfelelő hangvételű olvasás, előadásmód fejlesztése.A drámai szöveg felépítésének megismerése.A szöveg, a mozgás, a szerep és a szereplők kapcsolatának felismerése.A humor kiemelt szerepének érzékeltetése, a humor megfigyelése eszközeinek felismerése.Dušan Radović: Kapetan Džon Piplfoks.Biberce – radio dramaFogalmak Drámai párbeszéd, fantasztikum, komikus beszédhelyzet, komikus műalak.

Témakör Az irodalmi művek szóbeli és írásbeli szövegműfajainak jellemzői

Javasolt óraszám 18 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA különböző szövegműfajok jellemzőinek elkülönítése. Néhány szövegműfaj önálló alkalmaztatása Az 5–6. évfolyamon megismert művek feldolgozása kapcsán: a jellemzés tartalmi és formai követelményei, az elbeszélés, a portré, a leírás sajátosságai, az egyszerűbb párbeszédes formák, dramatikus népszokások tipikus jegyei. A tematikai egységben szereplő szövegműfajok biztos megkülönböztetése és ezek egyéni létrehozása.Az irodalmi művekben olvasottak önálló reprodukálása elbeszélésben, leírásban, portré készítésében (jellemzés). A szövegműfajok különbségeinek érzékelése, a műnemek ismerete.Fogalmak Műnem, líra, epika, dráma, párbeszéd, elbeszélés, leírás, jellemzés.

Témakör Fogalomhasználat, szövegértési feladatok Javasolt óraszám 28 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekAz előző évfolyamokon megismert fogalmak megértése, aktív használata szóbeli és írásbeli megnyilatkozásokban.Lírai és elbeszélő művek, amelyekkel kapcsolatban az adott irodalmi fogalmak felmerülnek.Az értelmezést segítő fogalomhasználat.

6

Page 7:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

A művekről beszélgetve (azokkal kapcsolatos tapasztalatai leírása közben) a fogalmak értő használata.Közismereti szövegek értő olvasása és feldolgozása kérdések alapján, lényegkiemelés gyakorlása.Pl. Isidora Sekulić:Traganje za suncem, Đura Jakšić: Otac i sin, Borislav Atanacković: Pravi drugovi, Veljko Petrović: Ratar.

Fogalmak

Népmese, műmese, dal, rím, verselés, jelző, megszemélyesítés, metafora, ellentét, anafora, fokozás, hasonlat.Szerkezet, kiindulási pont, bonyodalom, tetőpont, megoldás, főszereplő, mellékszereplő.Konfliktus, motívum, nézőpont, cselekmény.Lényegkiemelés, összefüggések felismerése, igaz-hamis kérdések megválaszolása

Tanulási eredmény a két évfolyamos ciklus végén:

A tanuló törekszik az igényes és helyes szerb nyelvű szóbeli és írásbeli kommunikációra.

Megérti az olvasott szövegek globális értelmét, képes újabb szövegértési stratégiákat megismerni és azokat alkalmazni.

Felismeri a szövegértés folyamatát, a hibás olvasási szokásaira képes megfelelő javító stratégiát alkalmazni.

Felismeri az alapszófajokat (névszók, ige), az elöljárószókat és az eseteket, a névszók és az ige ragozását, a grammatikai nemeket (hímnem, nőnem, semlegesnem), valamint a hozzájuk kapcsolódó helyesírási szabályokat.

Ismeri a hangképzés folyamatát, a hangok felosztását (magánhangzó, mássalhangzó), a szövegekben felismeri a hangtani változásokat.

A megismert új szavakat, szólásokat, közmondásokat próbálja az aktív szókincsébe beépíteni.

A tanuló meg tud nevezni három mesetípust, ismeri a népköltészet felosztását. Különbséget tud tenni lírai és epikus népdal között. Fel tudja sorolni a lírai népdalok témáit, a hősköltemények ciklusait. Felismeri a népi tízes verselését.

Fel tud sorolni legalább két-három tájleíró költeményt, felismeri és értelmezi az egyszerűbb stíluseszközöket (jelző, állandó jelző, hasonlat, megszemélyesítés).

A prózai művekben el tudja különíteni a nagyobb szerkezeti egységeket. Értelmesen és pontosan, a megfelelő ritmusban fel tudja olvasni a szövegeket. Képes részt venni a vitában és érveket alkotni. A cselekményben felismeri annak

szakaszait (bonyodalom, tetőpont, konfliktus, megoldás). A történetekben felismeri a fő- és mellékszereplőket, képes őket jellemezni. Képes a következő művek szöveghű felidézésre: Desanka Maksimović: Srebrne

plesačice, Krvava bajka, Oranje Marka Kraljevića, Vojislav Ilić: Zimsko jutro.

7–8. évfolyam

E szakaszban a tanulók már ismerik az egyszerűbb szövegértési és szövegalkotási technikákat, a cél megismertetni őket az összetettebb tudástartalmakkal is. Az eddig megalapozott kompetenciák megerősítésére és továbbfejlesztésére van szükség, a szerb anyanyelvi ismeretek elmélyítésére, bővítésére és megerősítésére.

A tanulók az 5–6. évfolyamon megismerkedtek a szerb népköltészet gazdagságával és sokszínűségével. Felismerik a lírai népdalokat és a hőskölteményeket. Az olvasás és a szövegértés terén képesek megérteni a mű alapvető üzenetét, a művészet szerepét a hétköznapokban és ünnepnapokon. A serdülőkor e szakaszában, a 7–8. évfolyamon kritikusabb és mélyebb viszonyt alakítanak ki az olvasott művel. Beszédkészség szempontjából a tanuló jól fejezi ki saját közlő szándékát. Megfelelőn alkalmazzák a szerb

7

Page 8:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

nyelv intonációját, és megfelelően artikulálnak (mássalhangzó torlódás a szavakban). A különböző beszédhelyzetekben képesek különböző kommunikációs technikák alkalmazására. Tanulási képesség szempontjából képesek önálló vázlatot készíteni. Szövegértés szempontjából képesek egyszerűbb elemzésekre, a ritmikai eszközök azonosítására. Irodalomismeret szempontjából ismerik a lírai és az elbeszélő szerkezet kulcsfogalmait, megismerkednek a drámával. Erkölcsi ítélőképesség szempontjából képesek a tetszésnyilvánításra, az eltérő vélemény tiszteletére, a művészi szépség megtapasztalására, a kulturális különbségek, mint világlátás, mint életforma és mint érték megismerésére.

Ismerik a média működésének és társadalmi hatásainak egyszerűbb összefüggéseit.Nyelv

Témakör Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése és alkotása Javasolt óraszám 21 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA kommunikációs célnak megfelelő szókincs és beszédmód.Az önkifejezéshez és a társadalmi párbeszédhez szükséges szóbeli nyelvi képességek fejlesztése. Alkalmazkodás a kommunikációs folyamat tényezőihez különféle konkrét beszédhelyzetekben. A közlés tartalma és a beszélő szándéka közötti kapcsolat felismerése. A véleménynyilvánítás tudatosítása. Az érvelés alapjainak megismerése. Vitában és mindennapi beszélgetésben való részvétel. A helyes és szép anyanyelvi önkifejezés tudatos fejlesztése. Az iskolai és a közösségi beszédhelyzet sémái.A tömegkommunikáció és üzeneteinek dekódolása.

Fogalmak Érvelés, vita, véleménynyilvánítás, ünnepi beszéd, sajtóműfaj (hír, riport, interjú), tömegkommunikáció, médiafajta (sajtó, rádió, televízió, internet).

Témakör Olvasás, az írott szöveg megértése Javasolt óraszám 23 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA kifejező szövegtolmácsolás képességének fejlesztése. A tanulási képesség fejlesztése: adat- és információkezelési, keresési technikák megismertetése, gyakoroltatása nyomtatott és elektronikus szövegekben. Az információ mérlegelő befogadásának megalapozása. Különféle szövegfeldolgozási módok gyakoroltatása. Az olvasási hibák felismerésének fejlesztése, a megfelelő stratégia alkalmaztatása. Az értelmező hangos olvasás folyamatos gyakorlása különféle hangvételű és fajtájú szövegeken. A szöveg érzelmi-gondolati tartalmát kifejező olvasás. Szöveg és kép összjátékának, viszonyának megfigyelése. Az adatkeresés technikái: átfutás, kiemelés, internetes adatkeresés. Az interneten található adatok megbízhatósága.Az információhordozók kommunikációs funkcióinak és az olvasott szöveg műfaji különbségének megfigyelése. Az aktív és passzív szókincs gyarapítása önálló munkával. Szépirodalmi, ismeretterjesztő és publicisztikai szövegek önálló olvasása, a lényeg kiemelése.Azonos témáról különböző forrásból származó rövidebb információk összevetése tanári irányítással.Köznapi szövegekkel kapcsolatos szövegértési feladatok gyakorlásaFogalmak Adatkeresés, üzenet, szövegfeldolgozás, kommunikációs funkció.

Témakör Írás, fogalmazás Javasolt óraszám 18 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretek

8

Page 9:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

Az anyanyelvi írásbeliség normáinak megismerése. Önálló vázlatkészítés különféle eljárásokkal (fürtábra, gondolattérkép stb.) rövidebb szövegek alapján. Jegyzetelési technikák gyakoroltatása (tömörítés, lényegkiemelés). Néhány tanult tömegkommunikációs műfaj egyéni megalkotása.A szövegalkotási képesség fejlesztése különféle szövegtípusokban.Tollbamondások gyakoroltatása. Az információ mérlegelő befogadásának megalapozása. Az eddigi írástechnika fejlesztése. Szövegalkotás egyes kommunikációs műfajokban (hír, interjú, riport). Törekvés az egyéni jegyzetelési forma kialakítására. Az írásban történő bemutatkozás szabályainak megismerése, gyakorlása (pl. önéletrajz, közösségi portálok).Fogalmak Elektronikus szöveg, jegyzetelés, önéletrajz, kérvény, riport, kommentár, hozzászólás.

Témakör Helyesírás Javasolt óraszám 18 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA leggyakoribb helyesírási szabályok biztos alkalmazásának erősítése. Anyanyelvi tudatosság növelése. Nyelvtani, helyesírási, nyelvhelyességi és nyelvi elemek különböző stílusértékéről tapasztaltak tudatos alkalmazása a fogalmazásokban, a kreatív szövegalkotásban. Önkontroll és a helyesírási szótár folyamatos használata. A szerb és a magyar helyesírás közötti különbségek tudatosítása és gyakorlása. Az írásjelek, a központozás szabályai. Összetett szavak és mozaikszavak írása. Rövidítések helyesírása. A párbeszéd és az idézetek írásmódja. Fogalmak Központozás, egyenes idézet, függő idézet.

Témakör A nyelv szerkezete Javasolt óraszám 52 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA mondatfajták közlési szándékának felismertetése a mindennapi kommunikációban.A mondat felépítésének megfigyeltetése.A modalitásnak megfelelő akusztikai eszközök tudatosítása.A mondatok fajtái modalitásuk alapján. Mondatátalakítási gyakorlatok szóban és írásban.A szavak és szintagmák. A szószerkezetek fajtái.A fő mondatrészek szerepei és fajtái (igei állítmány, névszói állítmány, az alany fajtái). A többi mondatrész kapcsolódása és fajtái (tárgy, jelző, appozíció, határozók).Mondatrészek kifejezése szószerkezettel és mondattal.Az összetett mondat. Alárendelő és mellérendelő mondatok fajtái.A szóösszetételek típusa, jelentésük változása.A frazeológiai jelenségek szövegbeli megfigyelése.

FogalmakAlapszó, képzett szó. összetett szó, mondatrész, alany, állítmány, tárgy, jelző, appozíció, határozó, egyszerű mondat, bővített mondat, összetett mondat, alárendelő és mellérendelő viszony, viszonyszó, partikula, segédige, elöljárószó, kötőszó.

Témakör Nyelvi állandóság – a nyelv változásai Javasolt óraszám 16 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA mai és korábbi nyelvállapot különbségének felismertetése.A nyelvi tudatosság fejlesztése, az irodalmi nyelv kialakulása, a nyelvújítás szabályainak felismertetése régi és új szövegekben.Az első szerb írásos nyelvemlékek. Az első irodalmi nyelv – az ószláv nyelv.Cirill és Metód munkássága, az első ábécé – glagoljica.A szerb irodalmi nyelv korszakai (srpskoslovenski jezik, crkvenoslovenski jezik, slavenoserbski

9

Page 10:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

jezik.)Vuk Stefanović Karadžić, a nagy szerb nyelvújító nyelvi reformja– a népnyelv mint irodalmi nyelv. A nyelvi norma.A szerb nyelv helye a szláv nyelvek csoportjában.Fogalmak Glagoljica, cirilica, ószláv nyelv, irodalmi nyelvi dialektus, délszláv nyelv.

Irodalom

Témakör A szláv írásbeliség kezdetei és a felvilágosodás Javasolt óraszám 25 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA szerb íráskultúra kezdeteinek megismertetése. A felvilágosodás eszméinek megismertetése a szerb irodalomban.Szent Száva alakjának tanulmányozása irodalmi és kulturális szempontból.A felvilágosodás jellegzetes motívumainak megismerése.Cirill és Metód munkássága.Szent Száva élete és egy műve (Legende o Svetom SaviSzent Száva a népköltészetben és a műköltészetben: egy-egy vers, rege feldolgozása.Dositej Obradović: Život i priključenija-odlomak. Az írásbeliség elterjedése.Fogalmak Glagoljica, cirilica, Szent Száva, írásos nyelvemlék, felvilágosodás.

Témakör Lírai műfajok Javasolt óraszám 30 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekLírai műfajok egyszerű meghatározása. A szerb romantika megismertetése, az olvasott művek műfaji azonosítása. A romantika idején alkotott művek értelmező felolvasása és szöveghű idézése. Az elégia, az óda, a himnusz, a szatirikus vers, az epigramma, az ars poetica jellemzőinek felismerése.A népies verselés jellemzőinek megismerése. A szerb romantika jellegzetességei. Branko Radičević: Đački rastanak- odlomci, Jovan Jovanović Zmaj: Đulići i Đulići uveoci, Đura Jakšić: Otadžbina, Veče.

Fogalmak Romantika, óda, himnusz, epigramma, elégia, szatirikus vers, ars poetica, népiesség, népnyelv.

Témakör Az epika műfaji változatai: regény, novella, elbeszélés a szerb realizmusban - A szerb realizmus főbb jellemzői

Javasolt óraszám 40 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA novella, az elbeszélés és a regény jegyeinek felismerése a realizmus idején. Az önismeret fejlesztése. A szerb realizmus főbb stílusjegyei.Az epika fontosabb műfajai. A rövidebb formák: elbeszélés, novella.A kispróza főbb jegyeinek megismerése.Az anekdotikus és szatirikus mesélés fogalmának megismerése és megértése, az anekdota, mint irodalmi kiindulópont a realizmus irodalmában. A regény szereplőinek jellemzése. A realista regény legalapvetőbb jellemzői. Részlet Jakov Ignjatović, szentendrei szerb író egy művéből (pl. Vasa Rešpekt).Laza Lazarević: Sve će to narod pozlatiti, Na bunaru,Petar Kočić: Jazavac pred sudom.

10

Page 11:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

Ifjúsági regények: Tone Seliskar: Druzina sinji galeb, Jasminka Petrovic: Dan kada sam naucila da letimMagyarországi szerb írók: Dragomir Dujmov: Budimske priceFogalmak Anekdota, szatirikus novella, elbeszélés, narráció, párbeszéd, monológ, belső monológ.

Témakör Művek a szerb modernizmus (szimbolizmus, impresszionizmus) korszakából

Javasolt óraszám 20 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA szerb modernizmus korszakában született művek főbb jellegzetességeinek, irányelveinek felismerése. A versek, irodalmi művek egyre igényesebb elemzése, strukturális és tartalmi szempontból. Az összefüggések, asszociatív motívumok felismerése. Szépirodalmi alkotások a modernizmus nemzedékeinek korából: Aleksa Šantić: Ostajte ovdje, Jovan Dučić: Podne,Milan Rakić: Na Gazimestanu Egy-egy Santić- és Rakić-vers szöveghű felidézése. A lírai művek szépségeszménye, a hazafias motívumok megjelenésének értelmezéseFogalmak Impresszionizmus, szimbolizmus, szimbólum.

Témakör Egy drámai mű feldolgozása Javasolt óraszám 11 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA drámában megjelenő emberi kapcsolatok, cselekedetek, emberi jellemek, konfliktusok értelmezése. Az ítélőképesség fejlesztése. A szerb dráma a realizmus idején. Branislav Nušić: Gospođa ministarka Branislav Nušić egyik vígjátékának feldolgozása (pl. Gospođa ministarka), televíziós változatának megtekintése, a szöveg és az előadás összehasonlítása. Dramatizálás az irodalomórán: különböző szereplő- és embertípusok megjelenítése, pl. mimika, gesztikuláció megfigyelését követően. A komikum és a humor tartalmi és nyelvi jellemzőinek megismerése. A helyzetkomikum és a komikus jellemek felismerése.A monológ és a párbeszéd szerepének megkülönböztetése. A belső monológ azonosítása mint a gondolatkifejezés eszköze a drámában.Egy-egy drámarészlet szöveghű felidézése

Fogalmak Helyzetkomikum, belső monológ, jellemkomikum, felvonás, szín, jelenet, díszlet, rendezői utasítás (didascalia), vígjáték, tragédia, konfliktus.

Témakör A szerb regény változatai Javasolt óraszám 26 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA különböző regénytípusok műfaji jegyeinek elkülönítése, az elemzőképesség fejlesztése. Szerb történelmi események és korszakok feldolgozása az irodalomban. A történetek határhelyzetei és döntési kényszerei. A különböző regénytípusok műfaji jegyeinek megfigyelése, felismerése, a szereplők jellemzése, a konfliktusok feltárása.Az empátia jelenségének megfigyelése szerepjátékokon keresztül.A cselekményt alkotó elemek, a szereplők, mellékszereplők megfigyelése. Az elbeszélői nézőpont és a beszédhelyzet érzékelése.Ivo Andrić: Knjiga, Prozor Miloš Crnjanski: Seobe-odlomak Stevan Sremac: Pop Cira i pop SpiraUlica divljih kestenova- izbor iz savremene srpske pripovedacke prozeNik Hornbi: Sve zbog jednog decakaFogalmak Regény, regénytér, regényidő, regényszerkezet.

11

Page 12:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

Témakör A magyarországi szerb irodalom Javasolt óraszám 12 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekA magyarországi szerb irodalom megismerése, a kortárs szerb írók műveinek bemutatása. A magyarországi szerb dialektusok megjelenésének megfigyelése a művekben. A kortárs próza jellegzetességeinek megfigyelése, a popzene hatása az irodalomra – példák gyűjtése. Részletek Vujicsics Sztoján, Milosevits Péter, Sztepanovity Predrág egy-egy művéből. A magyarországi kortárs szerb szerzők viszonya a kisebbségi léthez. A kortárs irodalmi műfajok és irányzatok (posztmodern, neorealizmus).Fogalmak neorealizmus, dialektológia, dialektus.

Témakör Az irodalom nagy témáiból Javasolt óraszám 26 óra

Fejlesztési feladatok és ismeretekKorokhoz kötődő témák, kérdésfelvetések felismerése, eligazodás az irodalom kronológiájában és topográfiájában. Hasonló témájú, azonos műfajú művek összehasonlítása. Egy-két alapvető irodalmi téma és motívum elemzése. Az elbeszélő és az elbeszélésmód változatainak tudatos elkülönítése. Regények, regényrészletek, versek a szerb és a világirodalom visszatérő nagy témáit feldolgozó irodalmi alkotások köréből (gyermekkor, ifjúkor, utazás, identitás, szerelem, hazaszeretet stb.). A mindentudó és a tárgyilagos elbeszélői szerep elkülönítése különböző művekben.A lírai én felismerése a lírai alkotásokban. A főbb karakterek jellemzése és elemzése során a saját önismeret fejlesztése. Az elbeszélő technikák megismerése. Pl. Desanka Maksimović tájleíró és hazafias versei, Vasko Popa szerelmes versei, Rastko Petrović útleírásai.Fogalmak Narrátor, tárgyilagos elbeszélő, mindentudó elbeszélő, retrospektív elbeszélés.

Témakör Fogalomhasználat Javasolt óraszám 16 óraFejlesztési feladatok és ismeretek

A 7–8. évfolyam tananyagához kapcsolódó fogalmak megértése és aktív használata a különböző művel elemzésekor. Elbeszélő, lírai és drámai mű.

Fogalmak Epikai szerkezet, történetkezdés, fordulat, befejezés, értekező próza, posztmodern, lírai szerkezet, szinesztézia, szimbólum, disztichon, szonett, tizenkettes verssor.

Témakör A média kifejezőeszközei (sajtó és mozgókép) Javasolt óraszám 16 óraFejlesztési feladatok és ismeretek

Az életkornak megfelelő mozgóképi szövegértés képességének fejlesztése, önálló mérlegleő attitűd kialakítása. A tudatos szövegválasztás képességének fejlesztése. Annak felismerése, hogy a médiaszövegek megformálásához és megértéséhez az adott médiumra vonatkozó nyelvismeretre van szükség, és a tömegkommunikáció médiumai más-más jelrendszert használnak, pl. írott, szimbolikus és technikai kódokat. Ismerkedés a mágikus gondolkodás fogalmával. Annak felismerése, hogy a művekkel ellentétben a média direkt, előre gyártott értelmezési keretet kínál a fogyasztónak. Kérdések és állítások megfogalmazása a mediatizált kommunikáció egyirányú és interaktív jellegével kapcsolatban. A sztereotípia és a reprezentáció fogalmának meghatározása. Saját élmények és tapasztalatok összevetése a média által kínált világokkal. A magyarországi szerb média (Naš ekran, SNN, Radio).Fogalmak Kódolás, mágikus gondolkodás, szimbolikus és technikai kód, sztereotípia, reprezentáció

Tanulási eredmény a két évfolyamos ciklus végén:

A tanuló részt vesz a mindennapi kommunikációs helyzetekben, vitákban. Képes saját álláspontját érvek, bizonyítékok segítségével megvédeni.

Képes a különböző megjelenésű és műfajú szövegek megértésére, a szöveg üzenetének értelmezésére, a szövegből információk visszakeresésére. Össze tudja

12

Page 13:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

foglalni a szöveg tartalmát, tud önállóan jegyzetet és vázlatot készíteni. Képes az olvasott szöveg tartalmával kapcsolatos saját véleményét szóban és írásban

megfogalmazni, állításait indokolni. Ismeri a mondatfajtákat, valamint a hozzájuk kapcsolódó helyesírási szabályokat,

törekszik a különböző mondatfajták használatára. A tanuló képes a könnyebben besorolható művek műfajú azonosítására és a műnemek

lényegének megfogalmazására. Felismeri néhány regénytípus műfaji jegyeit, tudja jellemezni a szereplőket.

Ismeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját.

Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában és topográfiájában. Ismeri az elbeszélői szerepek (tárgyilagos, mindentudó) különbözőségét, a közbetett és

a közvetlen elbeszélésmód közötti különbséget, biztosan felismeri az egyszerűbb stíluseszközöket, szóképeket.

Ismeri az epikai és lírai szerkezetet. Képes a drámai alkotásokban megjelenő emberi kapcsolatok, cselekedetek, érzelmi

megnyilvánulások érzékelésére és megvitatására. Képes a következő művek szöveghű tolmácsolására: Aleksa Šantić: Ostajte ovdje,

Milan Rakić: Na Gazimestanu, Branko Radičević: Đački rastanak-odlomci. A tanuló ismeri a média alapvető kifejezőeszközeit, az írott és elektronikus sajtó

műfajait. Ismeri a média és az internet társadalmi szerepét.Javasolt tevékenységek és munkaformák 5-8. évfolyamon:

A tanár személyisége, szerepéről szóló tudása és ars poeticája, szakmai-módszertani felkészültsége, az általa tanított gyerekek adottságai, érdeklődésük, felkészültségük, az iskola szakmai-pedagógiai elvárásrendszere határozza meg, hogy a tanár egy osztályban milyen tanulásszervezési módokat, oktatási módszereket, munkaformákat választ. A tanár tanít: ismereteket ad át, ezáltal hagyományt örökít, értékeket közvetít. A tanár irányít: tanulási folyamatokat, differenciálást, tehetséggondozást. A diákokkal, illetve az irodalmi művekkel való folyamatos párbeszéd révén irányítja tanítványai iskolai érzelmi nevelését. A tanár nevel és fejleszt: kompetenciákat, személyiséget. A tanár segít: segíti a diákokat a kognitív struktúrák kialakításában, az olvasási stratégiák elsajátításában, az önálló értelmezések létrehozásában. Segíti tanítványait az egyéni, illetve a csapatban végzett, együttműködésen alapuló munkavégzés képességének kialakításában. Segíti a diákokat abban, hogy felismerjék: az irodalom örökérvényű alkotásainak folyamatosan változó jelentését, a jelentések megalkotásában a hagyomány és a befogadó szerepét.

Tanítási-tanulási stratégiákEz az összetett tanárszerep indokolja, hogy ne egy kitüntetett stratégia uralja a szerb nyelv és irodalom tanítását. A tanár a tananyag típusához, illetve az általa tanított diákközösséghez, iskolája programjához és technikai felszereltségéhez igazítva választhat több oktatási stratégia közül. A hagyományos, tanárközpontú oktatási, tanulási stratégiákat javasolt bizonyos tananyagrészekre szorítani: korszakok, korstílusok, filozófiai irányzatok stb. A tananyagok feldolgozásában döntően a tanulóközpontú, kooperatív munkaformák alkalmazása javasolt. Fontos, hogy a tanórák változatosak, s ezáltal is motiválók legyenek.A képzés 2. szakaszának 1–2. évében (5–6. évfolyam) döntően a gamifikáció és a kooperatív tanulási-tanítási technikák alkalmazása javasolt. A tematikus-motivikus tananyagszervezés lehetővé teszi, hogy a tanár-diák párbeszéd mellett kitüntetett szerepet kapjon a tanulócsoport tagjai között létrejövő párbeszéd, a csoportban kibontakozó kreatív alkotómunka, az önálló munkavégzés, tanulás kialakítása. A képzés 2. szakaszának 3–4. (7–8. évfolyam) évében a játékosítás és a kooperatív tanulási-tanítási módszerek mellett az önálló tanulási módszerek

13

Page 14:  · Web viewIsmeri a szerb romantika kiemelkedő alakjainak, Branko Radičević és Jovan Jovanović Zmaj líráját. Hozzávetőlegesen el tud igazodni az irodalom kronológiájában

kialakítása javasolt (önálló kutatómunka, beszámolók készítése, előadása, önálló jegyzetelés tanulása, tanulási módszerek tanítása).

Tanulásszervezési módokJavasolt a reflektív és interaktív módszerek alkalmazása (szakaszos olvasás, kooperatív csoportmunkák, projektmunkák, drámajátékok, újságszerkesztés stb.). A tanárközpontú és a diákközpontú, az „analóg” (egy munkafolyamat uralja az órát) és a digitális módszereknek (IKT-alapú, párhuzamos munkafolyamatok) összekapcsolása egy órán belül is lehetséges. A frontális tanításnak is van létjogosultsága, ha az nem uralja az egész tanítási folyamatot.

Oktatási módszerek Az oktatási módszerek közül javasolt az előadás, a magyarázat, az elbeszélés, a játékosítás, a szerepjátékok, házi feladatok. Az irodalmi művek és a filmek összekapcsolása, az irodalmi alkotások és filmes adaptációk összevetése, jelenetek dramatikus ábrázolása. Esszéírás, gondolattérképek, fürtábrák készítése a műelemzések előkészítéseként, kreatív írás, konstruktív vita (disputa). Irányított szempontok alapján szövegértési és szövegalkotási gyakorlatok. Digitális és hagyományos szótárak, szakirodalmi művek használata.

MunkaformákA munkaformák közül a frontális osztálymunka használata mellett elsősorban a páros munka, a csoportmunka, az egyénre szabott (individualizált) munkaforma és a differenciált tananyag-feldolgozás javasolt.

14