werner ablass: engedd megtörténni az életed!

Upload: bioenergetic-kiado

Post on 09-Oct-2015

1.686 views

Category:

Documents


3 download

DESCRIPTION

Webáruház: http://bioenergetic.hu/konyvek/werner-ablass-engedd-megtortenni-az-eletedFacebook: https://www.facebook.com/BioenergetickiadoSokunk meggyőződése, hogy csak akkor érhetünk el valamit az életben, ha teszünk is érte. Így az életünk sokszor nem más, mint küzdelmes menetelés, erőfeszítések sorozata. Azért, hogy egyszer majd boldogok legyünk. Ha megállnánk egy pillanatra, és nem engednénk állandó cselekvéskényszerünknek, észrevennénk végre, hogy tulajdonképpen már most jó. A boldogságnak – amely valódi természetünk felfedezéséből fakad – ugyanis nincs semmilyen előfeltétele. Épp ellenkezőleg: kizárólag az gátolja megtapasztalását, hogy azt hisszük, valamilyen „optimális” szintet kell elérnünk.Nem tudjuk, hogy igazak-e a boldogságról alkotott elképzeléseink. Egyszerűen elfogadjuk őket, pedig az életben valójában csak helyzetek vannak, amelyek attól jók vagy rosszak, hogy mi milyennek ítéljük őket. A megítélés azonban nem igazság. Csupán elképzelés, és ha ezt felismerjük, megszabadulunk tőle.Amíg elhiszed, hogy jelenlegi helyzeted nincs rendben, hiányzik belőle valami, és ezért meg kell változtatnod, addig nem tudod felfedezni valódi természetedet, és továbbra is fogva tart az illúzió, hogy az igazi élet „máshol” zajlik. De ez a „máshol” csak a fejedben létezik. Ha felismered, hogy mindez illúzió, nem marad más választásod, mint hogy érzékeld azt a tökéletes állapotot, amelyben éppen vagy. A szerzőnek a Bioenergetic Kiadó gondozásában megjelent műve: Ne szenvedj, szeress! (2006)

TRANSCRIPT

  • Tartalom

    Elsz ................................................................................................................... 9

    I. rszA csoda egy kellemes mellkhats .............................................................. 15Az agap-vrus .................................................................................................. 20Nem-dulis tudat .............................................................................................. 23

    II. rszAz illzik elvesztsnek ldsos folyamata ................................................. 33 1. illzi: A szeretetet reznem kell .............................................................. 37 2. illzi: Romantikus szerelem nlkl nem lehetek boldog .................... 39 3. illzi: Megfelel mdszerekkel minden vgy valra vlthat ............ 43 4. illzi: n vagyok az r a hzban ............................................................. 47 5. illzi: Tnylegesen ltezem ...................................................................... 55 6. illzi: Aki nem kzd, nem gyzhet ........................................................ 62 7. illzi: Az igazi let mshol zajlik ............................................................ 67 8. illzi: Aki nem tesz semmit, nem r el semmit .................................... 73 9. illzi: Amit rzkelek, az valsgos ........................................................ 7510. illzi: Az van benne, ami r van rva ..................................................... 8211. illzi: Valahol mshol kellene lennem ................................................... 9212. illzi: Minden egyes lps elbbre visz ................................................. 9713. illzi: Az ressg nem lehet teljessg ................................................... 10114. illzi: Az letemnek klnleges clja van ............................................ 108

  • 15. illzi: A spiritualits megvilgosodshoz vezet .................................. 11316. illzi: A csend a zaj hinya .................................................................... 120

    III. rszA trgy nlkli szeretet: a sehov sem vezet elmlet ............................ 1271. javaslat: Kapcsold be a bels hangfelvtelt .............................................. 1292. javaslat: Kezdj mentlis ditba ................................................................ 1333. javaslat: Formzd meg a bels merevlemezt ....................................... 1354. javaslat: Szokj hozz a mindennapos gyakorlshoz: figyelem, elfogads s szeretet .................................................................. 1375. javaslat: Szabadulj meg a szeretetet vez mtoszoktl ......................... 1426. javaslat: Ne tegyl semmit ......................................................................... 1457. javaslat: Egyszeren engedd el az illzikat ............................................ 149

    IV. rszSzksgem van gurura? ................................................................................. 153Mdszerek a szemlyisgnkkel val azonosuls feloldsra .................. 157Utsz .............................................................................................................. 163Az Egy .............................................................................................................. 165A szerzrl ....................................................................................................... 170Kapcsolat, tanfolyamok ................................................................................. 171

  • Szeretettel s tisztelettel ajnlom ezt a knyvet Rams Sz. Balszkarnak.

    KsznetnyilvntsKsznetet mondok Bettina Suternek, Gabriele Haringnak s Jan den Otternek, azoknak az embereknek, akik szeretik az agap-elmletet, krsemnek engedve elolvastk a kziratot, s visszajelzseikkel hozz-jrultak ahhoz, hogy ez a knyv ebben a formban jelenhessen meg.

  • Nincs semmi, ami sikerlhetne vagy flresikerlhetne.

    Hubert Benoit: A magasabb tan

  • 9Elsz

    Legtbben azzal a szndkkal vsroltk meg Ne szenvedj, szeress! cm knyvemet, hogy segtsgvel jobb vljon az letk. Azzal a mdszerrel, hogy mindent szeretnek, boldogabb, egszsgesebb s sikeresebb akartak vlni. Sok olvas meg is rta nekem, hogy elrte cljait, akr anyagi vagy szellemi termszetek voltak. Nem is csodlkoztam ezeken az eredmnyeken, mert a szeretet a legersebb mgia, s valban csodra kpes.

    n is ezt a mdszert alkalmaztam kezdettl fogva. Amikor elkezd-tem gyakorolni, hogy minden helyzetben s llapotban szeretni tudjak, s lehetleg folyamatosan egy magasabb rezgsszinten maradjak, j nhny jelents vgyam teljeslt. m ez nem minden. A gyakorls rvn nhny hnap alatt eljutottam spiritulis kutatutam cljhoz, az lland bels bkhez. Erre a tapasztalatra nem szmtottam, pe-dig vgs soron pontosan ez a vgy llt minden felsznes kvnsgom mgtt. Hiszen a siker nem minden. Lelknk mlyn l bennnk egy olyan vgy, amely egy-egy kvnsg valra vlsnl eleinte albbhagy, hogy azutn mg erteljesebben jelentkezzen.

    A kvetkez hrom pldban taln te is felismered a sajt tapasz-talataidat.

    1. plda: Valaki boldogan mesli: Megtalltam letem prjt! Nhny vvel ksbb felismeri, hogy mgsem az igazi. Vagy a kt ember hozzszokik egymshoz, s a szeretet elveszti az erejt.

    2. plda: Valaki komoly karriert csinl, s sikerei cscsn felismeri: Ez nem lehet minden! Ennl tbbet jelent az let!

  • 10

    3. plda: Valaki felpt egy hzat, de a legutols rszlet kifizetse utn sem tlti el a boldogsg rzse.

    Amikor gy rezzk, hogy egy vgy beteljeslse nem vltja ki ben-nnk a vrt hatst, azonnal j clokat kezdnk keresni. Esetleg vgre kszen llunk arra, hogy felkutassuk, mi az a ltszlag csillapthatatlan vgy a lelknk mlyn.

    Eljutottl erre a pontra? Ha igen, akkor ez a knyv segtsget nyjt-hat. Mert azok szmra rdott, akik nem tudnak szabadulni attl az rzstl, hogy br tulajdonkppen nincs okuk panaszra, valami alap-veten fontos mgis hinyzik az letkbl. Taln te is sokat elrtl mr. Taln tbb-kevsb sikeres vagy. lvezhetnd az letet. s mgis...

    A legtbb embernek meggyzdse, hogy csak akkor rhet el valamit ezen a vilgon, ha tesz is rte. Ha semmit sem teszel s min-dent elrsz, azt jelenti: felfedezed a valdi termszetedet, ami nem fogja megoldani a mindennapi let kihvsait, nem sznteti meg a rossz rzseket, s nem oldja meg az letkrlmnyeidben felmerl problmkat.

    Azokat, akik elrtek a ltezsnek erre a skjra, legtbbszr felb-redettnek vagy megvilgosodottnak nevezik. Nem kedvelem ezeket a fogalmakat, mert azt az illzit keltik, hogy a cl valamifle k-lnleges llapot elrse. Valdi termszetnk felfedezsnek nincs semmilyen felttele. pp ellenkezleg: kizrlag az gtolja meg valdi, termszetes llapotunk rzkelst, hogy azt hisszk, valamilyen op-timlis szintet kell elrnnk. Ha felismerjk, hogy ez az elkpzels illzi, nem marad ms vlasztsunk, mint hogy rzkeljk azt a tkletes llapotot, amelyben ppen vagyunk. Ehhez semmit sem kell tennnk, de mivel ez rettenetesen neheznkre esik, az a legfontosabb, hogy elfelejtsk azt a ksztetst, hogy a tevkenysgnkre s cselek-vsnkre hagyatkozzunk.

    Pontosan ez ennek a knyvnek a clja. Nem arra szlt fel, hogy te-gyl tbbet s vgezz el bizonyos feladatokat. Az a mdszer, amelynek az alkalmazst ajnlom, inkbb azt mutatja meg, hogyan engedd el

  • 11

    a cselekvsvgyat, s hogyan fedezd fel ekzben a valdi termszetedet. Miutn felfedezted, fel fogod ismerni, hogy mindent elrtl, amire a lelked mlyn valaha is vgytl.

    E felfedezs utn vget is r az ajnlott mdszer szerepe, mert az let harmonikus ramlss vlik. A vgyak mintegy mellkesen vlnak valra, anlkl hogy kzdennk vagy komolyabb erfesztst tennnk rte. A zrt ajtkat nem szerencstlensgnek tekintjk, hanem tmu-tatsnak arra, hogy vannak olyan ajtk, amelyek nyitva llnak, csak eddig elkerltk a figyelmnket. A rossz rzsek eloszlanak, a gondok maguktl megolddnak. Elfogadjuk a mindennapi let kihvsait, s ezek mr nem vltjk ki bellnk a tehetetlensg rzst. A problms helyzetek nem zavarjk meg bels nyugalmunkat. St, szre fogod venni, hogy ugyanolyan gyorsan eltnnek, mint ahogyan kialakultak. Vagyis semmit sem fogsz tenni, mert minden tetted mintegy mell-kesen, akarattalanul trtnik, mint a llegzs.

  • I. rsz

  • 15

    A csoda egy kellemes mellkhats

    Nemrgiben az egyik tanfolyamom kezdetn megkrdezte az egyik rsztvev:

    Tudomnyosan is bebizonytottk mr, hogy a vilgegyetem a sajt rezgsnkkel sszhangban pozitvan vagy negatvan reagl?

    A kutatsok eredmnyei azt igazoljk, hogy a tmeg arnya egy szilrd testben, amilyen az emberi test is, mindssze billiomod-nyi vlaszoltam , s ez azt jelenti, hogy a test lnyegben szinte kizrlag rezgsbl ll. De a rezonancia trvnyre termszetesen nincsen bizonytk. Ugyanez rvnyes azonban az srobbansra s az evolcira is ezek is csak elmletek. Azt sem tudjuk bebizonytani, hogy az, amit rzkelnk, a valsg-e, vagy csupn a valsg egy apr rszlete. St, mg azt sem tudjuk bebizonytani, hogy tnyle-gesen lteznk-e vagy csak virtulisan. Minden, amit tudni vlnk, elmletekbl, felttelezsekbl, hipotzisekbl s rtktletekbl ll. Csak s kizrlag a sajt tapasztalataink nyjtanak konkrt bizony-tkot arra, hogy az ltalunk rzkelt vilgegyetem valban reagl-e a rezgsnkre. Ezt legegyszerbben az emberi tallkozsokban lhet-jk meg. Egy folytonosan elgedetlenked vagy mrgeld ember bizonyra egszen ms reakcikat fog kivltani benned, mint egy kiegyenslyozott, boldog ember. A legmagasabb frekvencij rezgs pedig ktsgtelenl a szeretet.

    Eva kzbevetette: Igen, ezt mr megrtettem. De brmennyire szeretnk is minden

    helyzetben szeretetet rezni, hogy azonos hullmhosszra kerljek

  • 16

    a vilgegyetemmel, sajnos nem mindig sikerl. Ha valami tnyleg rosszul rint, akkor azonnal mlypontra zuhan a rezgsem.

    Akkor szeresd magad egyszeren azrt, mert mlypontra jutottl javasoltam. Nem az a fontos, amit szeretsz, hanem az a tny, hogy szeretsz. Vgs soron az a cl, hogy emeld a rezgsszintedet, s nem az, hogy a dikknt prbld elsajttani a szeretet tant. rted?

    Igen, ezt mr megrtettem vlaszolta , s szeretem is magam, amikor mlypontra jutottam, de nem hasznl. Az rzseim mgis odalenn maradnak.

    Mire n: Akkor szeresd magad azrt, hogy mlyponton maradnak az

    rzseid! Aztn majd jn a lift, s felvisz a legmagasabb emeletre, a szeretet szintjre!

    Mr ezt is megprbltam mondta Eva , de a lift flton elakadt, majd ismt visszavitt az alagsorba. Vagyis megint csak nem trtnt semmi.

    Az egsz csoport nevetett a szjtkon, csak Eva maradt komoly. Minek kellene trtnnie? krdeztem. Nos, elszr is jobb rzseknek kellene jelentkeznik. Azt mondod, elszr s mg mi trtnjen? Termszetesen azt is szeretnm, ha a vilgegyetem vgre jl rea-

    glna a szeretethullmomra.Tovbb stam: s szerinted mi trtnne, ha a vilgegyetem jl reaglna?Eva kiss habozott, majd kimondta: Akkor vgre megtallnm letem prjt.

    Nos, Eva (s ez termszetesen minden vra s dmra igaz), ez a legritkbb esetben trtnik gy. Szeretek egy kicsit, itt-ott, klnsen akkor, ha nem rzem jl magam, ezzel megemelem a rezgsszintemet, s hipp-hopp, a vilgegyetem mris kldi letem prjt! Ha pedig nhny napig nem trtnik semmi, akkor sutba do-

  • 17

    bom az egsz szeretet-elvet, vsrolok egy j knyvet, s belekezdek egy j mdszerbe. Azzal taln sikerl.

    Ha kvetkezetesen alkalmazod ezt a mdszert, kizrt, hogy ne tapasztalj vltozsokat a vilgodban. m ez legtbbszr nem gomb-nyomsra mkdik s gy is van jl.

    Tiszta szvembl kvnom neked, hogy egy nap szeretet utn ne talld meg leted prjt, s ne nyerj egymilli eurt a lottn! Nem azrt, mert irigylem tled, hanem mert nagy valsznsg-gel rvid id mlva ugyanolyan alacsony lenne a rezgsszinted, mint azeltt. Az egymillival egytt. Vagy az leted prjval. Vagy mindkettvel. Hogy mirt? Mert rezgsszinted a mindennapi let-ben nem vltozik meg jelentsen, s nem stabilizldik, ha ezt a mdszert mindssze a vgyak gyors valra vltsra hasznlod. Amg nem vltozik megfelel irnyban a rezgsed, s nem stabilizldik ezen a szinten, addig a kls krlmnyektl fggetlenl mindig ugyanabba a bels s kls llapotba kerlsz.

    Eva arra hasznlta a mdszeremet, hogy megtallja lete prjt. Ez a vgy nmagban nem rossz, de mieltt valra vlna, rendszerint ms dolgok is trtnnek.

    Gnther mr megtapasztalta ezt. is meg akarta tallni lete prjt, s trgy nlkli szeretettel megemelte a rezgsszintjt, mert megr-tette, hogy a vilgegyetem nem a vgyaira, hanem a rezgsre reagl. Akrcsak Eva esetben, eleinte nla sem trtnt semmi. De nhny ht gyakorls utn szrevette, hogy tulajdonkppen lete prja nlkl is alapveten boldognak rzi magt.

    Annyira tele voltam szeretettel, hogy gy gondoltam: ha meg-tallom a nagy t, ha nem, annl tbb szeretetet, mint amennyit most rzek magamban, senkitl sem kaphatok. Termszetesen mg mindig vgyom letem prjra, nem akarok rkre egyedl maradni, de mostanra eltnt az az rzs, hogy felttlenl s minl gyorsabban meg kellene tallnom t.

  • 18

    A felismers utn nhny httel aztn megtrtnt. A Bzelbl Hamburgba tart expresszvonat egyik flkjben vletlenl szba elegyedett egy hlggyel. A beszlgets hossz rkon t tartott, olyan sok mondanivaljuk volt egymsnak. Ezutn tbbszr tallkoztak, felismertk, hogy egymsnak vannak teremtve, s mr tbb hnapja egytt lnek.

    Ugyanez trtnt Bernharddal is. Szeret trsa volt ugyan, de Bernhard gy gondolta, hogy tl kevs a pnze. Ezrt fggetlenn akart vlni anyagilag, mgpedig a lehet leggyorsabban. Elkezdte gyakorol-ni, hogy a mindennapokban mindent szeressen, kzben lottzott, de a legjobb esetben is kt eur tvenet nyert. Ekkor megrtette, hogy rossz lra tett. Nem a mdszer, hanem a lott tekintetben. Ugyan tovbbra is lottzott minden hten, de mr nem remnykedett abban, hogy az ts tallat rvn fog meggazdagodni. Ehelyett azt az elvet k-vette, amelyet egy tanfolyamomon tanult: Szeretettel s szenvedllyel tegyl mindent, amit teszel! Ezutn a munkjt is gy vgezte.

    Bernhard egy kis cgnl dolgozott, amely rgi btorok restaurl-sval foglalkozott. Mr nhny httel ksbb lehetsge nylt r, hogy nll vllalkozsba kezdjen. Ma, kt hnappal ksbb, mr olyan sok megrendelse van, hogy idnknt ignybe veszi egy munkaer-klcsnz szolglat segtsgt, mert msknt nem tudn valamennyit teljesteni. Nemrgiben megkrdeztem:

    Nos, elrted a clod, hogy annyi pnzed legyen, mint a pelyva? Nem, azt nem vlaszolta , de az anyagi helyzetem lnyegesen

    jobb, mint azeltt, s amita nll vagyok, a munkm is fantaszti-kus lvezetet jelent. s ez mg csak a kezdet. Werner, jobban nem is alakulhattak volna a dolgok!

    Nha valban postafordultval mkdni kezd minden. Egyik olvasm ezt rta: Teljesen fellelkesltem. Egy hete olvastam a knyvet, s mr most meg vagyok dbbenve az elrt sikereken. Slyos trdproblmim voltak, hrom ve egyetlen lpst sem tudtam tenni anlkl, hogy ne reztem volna pokoli fjdalmat.

  • 19

    A szeretet hrom nap alatt megszntette a fjdalmamat. Persze, hatsos elksztst vgeztem a MET mdszerrel. s a gyerekek-kel is komoly sikereket rtem el... Nem kell zseninek lenni, csak a szeretetre kell gondolni!

    Angelika ezt rta: Az elmlt v tele volt sikertelensggel, s a kvetkez sem tnt rzssnak, de hla annak, amit ntl ta-nultam, rhangoldtam a szeretetre, s a vilgegyetem mr kt krsemet teljestette: munkatrsaim lemondtak a tizenharmadik havi fizetsrl, br szerzds szerint joguk lenne r, mert hiszneka cg jvjben, ma pedig felhvott az egyik gyfelem, s adott egy 160 000 eur rtk megbzst... Egyszeren hihetetlen, ugye?

    Wolfgang e-mailben rta meg a trtnett: Miutn elvgeztem a tanfolyamodat Karlsruhban, nagyon szimpatikusnak talltalak tged s kedves Ruthodat, s biztos voltam benne, hogy most megtalltam, amit keresek! Sajnos, gyorsan maguk al gyrtek a mindennapok, visszaestem a rgi kerkvgsba, s nem gyakoroltam az agap-mdszert, hanem jakat prbltam ki... Eredmnytelenl, s persze minden sszezavarodott bennem s az letemben. Minden elkpesz-ten bonyolultt vlt. Ezutn megint visszaemlkeztem a tanfolyamra, elvettem a knyvedet, s megint sszellt a kp. Tizenngy napja meg-lls nlkl gyakorlok, s nha gy rzem, hogy sz szerint sztfeszt a boldogsg. A problmim ugyan nem szntek meg, de szeretetbe gyazom ket. Minden knnyebben megy, semmi sem lehetetlen, a cgem virgzik, fantasztikus emberekkel ismerkedem meg, minden megy a maga tjn, s kedvez vlaszreakcit kapok mindenre, amit teszek.

    Termszetesen rlk az ilyen visszajelzseknek, de nem utolssor-ban sajt tapasztalatombl tudom, hogy a csoda mindssze kellemes mellkhats, amely nem tart sokig. Hogy mirt? A kvetkez feje-zetben elmondom.

  • 20

    Az agap-vrus

    Aki alkalmazza azt a mdszert, hogy szereti magt minden helyzetben, brmi trtnjk is vele, ktsgtelenl tapasztalni fogja, hogy emelkedik a rezgsszintje, s j nhny beteljeslhetetlennek tn vgya is valra vlik. De ez mg messze nem minden, ez a gyakorlat ennl sokkal tbbet ad. Ez csupn a kezdet.

    Elrulok egy titkot, amelyet csak a gyakorls folyamn ismertem fel: az agap, a trgy nlkli szeretet, olyan, mint egy vrus. Ha egyszer megfertzdtl vele, teljesen thatja a lnyedet, s szrstl-brstl elnyel.

    Az agap ismeri a vgyaidat, mg mieltt kimondand ket. Rez-gsszintje olyan magas, hogy esetenknt mg az idleges termszeti trvnyeken is fellemelkedhetsz ltala. De mint emltettem, a csoda mindssze egy igen kellemes mellkhats.

    Taln nem vagy a tudatban, de legmlyebb, legsrgetbb vgyad az, hogy felfedezd az igazi termszetedet. Ezrt csak ennek a felfedezse utn zrulhat le nyughatatlan kutatutad. Ez az agap clja is, ezrt fertztt meg tged is ez a vrus.

    Taln gy gondolod, hogy most talltl egy fantasztikus mdszert, amellyel valra vlthatod vgyaidat. Nem vits, ez gy is van. m ez a mdszer valjban csali, hogy megfogjon, mint a horgsz a halat. Az agap valjban a sajt vgyt akarja valra vltani: el akar nyelni, gyszlvn puszta szeretetbl fel akar falni tged szrstl-brstl. Vgs soron nem te talltad meg az agapt, hanem az tallt meg tged. Hogy mirt? Azrt, hogy teljes egszben thasson nmagval, mert csak akkor rhet vget nyughatatlan keressed.

  • 21

    Az agap defincija: trgy nlkli szeretet. De mit jelent valjban a trgy nlkli szeretet? Ha egyszer magval ragad, szre fogod venni, hogy nem ms, mint te magad. Te vagy az, lnyed legbels magja: a valdi termszeted.

    Aki beleszeret a szeretetbe, legtbbszr azonnal rzi, hogy sokkal kzelebb kerlt nmaghoz, mint addig brmikor. Ez a felismers nem rzkcsalds, mert tnyleg eljutottl lnyed legmlyebb rtegig.

    Az agap-vrusnak azonban legtbbszr idre van szksge, hogy thassa az rtelmedet, kitrlje a magadrl alkotott hamis elkpzelse-ket, s ezutn tprogramozzon. Mert ezek az elkpzelsek alkotjk az egyetlen akadlyt, amely meggtolja, hogy erfeszts nlkl az agap llapotban maradj. Vagyis hogy a sz legszorosabb rtelmben ne tgy semmit, s rj el mindent.

    Mg soha sem volt olyan pillanat, amikor ne lettl volna agap-llapotban. s soha nem is lesz olyan pillanat, amikor nem ebben leszel. Csupn elfelejtetted. Ezrt szaladsz lzasan minden utn, amitl azt remled, hogy megadhatja neked azt, amit csak az agap adhat meg.

    Valahnyszor csak visszaemlkezel az agapra, sajt magadra eml-kezel vissza. Tovbbszve ezt a gondolatot: az agap emlkszik vissza sajt magra. Hiszen a valsgban te magad vagy az agap. Minden visszaemlkezssel felleszted az agap-vrust, amg szt nem rombolja az sszes nmagadrl alkotott elkpzelsedet. Hogy mi marad ezutn? Termszetesen az agap, a valdi termszeted, mi ms!

    Ezek utn mr nem fogsz vgyni semmire? Nem fog rdekelni semmi? Nem lesz kedvtelsed, nem lesznek szenvedlyeid? Nem fogsz rszt venni a trsadalmi letben? Nos, ez igen ritkn trtnik gy, jellemznek nem mondhat.

    Az agap-vrus ugyangy hat, mint a tbbi vrus: lthatatlanul, s nem gy, mint egy kalapcs, amely darabokra tri a magadrl alko-tott kpedet. Nem semmisti meg az egdat, de az illziidat eltrli. Tovbbra is ltezel majd, tovbbra is gondoskodni fogsz a ltszksg-leteidrl, de mr csak ebbl a gyakorlati szempontbl szksges okbl

  • 22

    azonosulsz az egddal. Vagyis mr nem fogod azt hinni, hogy te az egd vagy. Egdat a sok egyb trgy egyiknek tekinted majd. Eseten-knt egy msik trgyat vagy egt mg a sajtodnl is fontosabbnak tartasz. Pldul a trsadat. Vagy a gyermekeidet. Vagy egy knyvet, amely magval ragad.

    Ugye, eddig is elfordult mr, hogy teljesen magval ragadott egy msik trgy? Amikor pldul rdekes knyvet olvasol vagy egy iz-galmas filmet nzel, kzben nem vagy tudatban nmagadnak s az egdnak. Ilyenkor teljesen az olvasott vagy ltott trtnet hatsa al kerlsz. Nem azt bizonytja mindez, hogy az egd vgs soron nem ms, mint eszkz, amelyen keresztl rzkelheted a trgyak vilgt?

    Az agap-vrus a napnl vilgosabban megmutatja: nem az vagyok, amit rzkelek. Mindig s mindenben az agap vagyok.

    Felesleges azon gondolkodnod, hogy mikor ismered fel ezt egyrtel-men. Ha egy konkrt idpontra sszpontostasz, akkor legalbbis idlegesen lelltod az agap-vrus mkdst. Az agap csak akkor mkdik optimlisan, ha egyszeren mindenben szereted magadat. Brmi trtnjk is, szeress trgy nlkl. Ennyi az egsz!

    Ez az t nem vezet konkrt clhoz. Hiszen mr clt rtl: az, hogy mindent szeretsz, sztrombolja azt a hamis illzit, hogy valaha ms voltl vagy ms lehetsz, mint az agap.

    Biztos lehetsz benne, hogy ha megfertzdtl agap-vrussal, tbb nincs visszat! Ha szabadulni akarnl is semmi eslyed! Ezt a vrust nem lehet egyszeren eltvoltani. Nincs olyan vrusirt program, amely letrlhetn tudatod merevlemezrl. A vrus t fogja hatni ltezsed minden pillanatt, tested minden sejtjt. Prbld csak meg hossz idre elfelejteni a szeretetet! Prbld meg ostobasgnak tekinteni s flredobni ezt a mdszert! Ltni fogod, hogy lehetetlen. Maga a vrus fog emlkeztetni a szeretetre, mert szksge van erre a tpllkra. Ha egyszer megrezted ezt a rezgsszintet, nem fogsz tudni tartsan lemondani rla. Hogy mirt? Mert remnytelenl megfert-zdtl. Gratullok!

  • 23

    Nem-dulis tudat

    Brmit teszel is, szeresd magad azrt, hogy megteszed. Brmit gondolsz is, szeresd magad azrt, hogy ezt gondolod.

    Thaddeus Golas

    A mdszer, amelyet Thaddeus Golas gondolatai s A lusta ember ti-kalauza a megvilgosodshoz (Prakash Knyvtr, 2010) cm knyve alapjn ajnlok, nem jobb, nem hasznosabb s nem hatkonyabb, mint ms mdszerek. Csupn egyszerbb alkalmazni. n legalbbis egyetlen ms mdszert sem ismerek, amely ennyire egyszeren rthet s knnyebben hasznlhat volna. Egy dologgal azonban tisztban kell lenned, mg akkor is, ha mr ismered a megjelent knyveimet, s a gyakorlatban is alkalmazod az agap-elvet: e mdszer hasznla-tval nem fogsz mshov eljutni, mint ahol most vagy. Ez a mdszer, mint az sszes tbbi, amely valdi termszeted felfedezsre irnyul, csakis oda fog vezetni, hogy vgl nem hiszed majd, hogy brhov megrkezhetsz vagy meg kell rkezned. Ha eddig eljutottl, akkor a mdszer elrte cljt, s tbb nincs r szksged.

    A gyakorlat nagyon egyszer: szeress, brmi trtnjk is! Tnyleg szeress mindent, ami mindennapjaid sorn trtnik. Teljesen mind-egy, hogy rzelmileg a cscson vagy-e vagy hullmvlgyben. Hogy tetszik-e a helyzet vagy sem. Hogy boldog vagy-e vagy boldogtalan. Hogy az adhivatal azt kzlte-e veled, hogy jelents mennyisg adt fog visszautalni neked, vagy tled akar jkora adtartozst behajtani. Hogy trsad virggal rkezik-e vagy pp sszevesztek. Hogy res orszgton szguldasz-e vagy dugban araszolsz. Hogy

  • 24

    legszvesebben tlelnd-e az egsz vilgot vagy szved szerint felpofoznd ellenszenves vitapartneredet. Hogy a nyaralst terve-zed-e lelkesen vagy bosszsan tlrzol. Brmi trtnjk is az a legfontosabb, hogy minden helyzetben rezd a trgy nlkli szere-tetet. Mg akkor is szeress, amikor nmagadat sem tudod szeretni, nem akarod szeretni, vagy nem akarod gyakorolni, hogy mindent szeress.

    Gyakran megkrdezik tlem: Mit tegyek, hogy mg mlyebb legyen bennem a szeretet, s mg ersebben rezzem magamban? Mindig ugyanazt vlaszolom: a gyakorlatnl nincs jelentsge annak, hogy mennyire ersen rzed magadban a szeretetet. Nha eltlt majd a boldogsg rzse, nha pedig rosszkedv, dhs vagy zaklatott leszel. Akkor szeresd magad azrt, mert rosszkedv, dhs vagy zaklatott vagy. A gyakorl minden rzelmi llapotban felfedezi a lehetsget arra, hogy szeresse azt, amit ppen tl, mert ez a gya-korlat nem az etikus viselkedsrl s nem is a kellemes rzsekrl szl. ppen ellenkezleg: nagyon fontos s kell is rzkelni s sze-retni a kellemetlen rzseket, mert klnben zavart keltenek a bels vilgodban s betegsget okoznak. Engedd meg, hogy ltezzenek, de kzben ne felejtsd el szeretni magadat. Ellenkez esetben ezek a kellemetlen rzsek pusztt, ellenrizhetetlen erv vltozhatnak!

    Ennek a gyakorlatnak az alapvet lnyege az a felfedezs, hogy mr most abban az llapotban vagy, amelyet elrni igyekszel. Ha egyszer megtapasztaltad ezt a csodlatos felfedezst, r fogsz jnni, hogy hullmz rzseid s a vltoz helyzetek nem gyakorolnak rd kl-nsebb hatst. Hadd mutassam be egy egyszer brval a gyakorlat hatsrendszert:

  • 25

    NEM-DULIS SKN VAGYOK

    a valdi termszetnk

    DULIS SKVILG

    munka-n

    Az bra als rszn ltod azt a skot, ahol mindennapi letnket ljk: a dulis skot, amelynek vilg a neve, ahol rm s fjdalom, problmk s megoldsok, szp s csnya dolgok adjk egymsnak a kilincset. Ez sohasem fog megvltozni, s nem is vltozhat meg, mivel a vilg, akrcsak egy gp, pozitv s negatv plussal mkdik.

    A hromszg cscsa mutatja valdi termszetnket, minden ltezs nem-dulis forrst. Klnbz elnevezsei vannak: tao, Brahman, Is-ten, semmi, ressg, abszoltum, sok, Egy stb. Valdi termszetnket minden korszakban s minden kultrban msknt neveztk, de az egyni lmny szempontjbl a fogalmaknak nincs jelentsgk. Az egyni tapasztals nem ms, mint a ltezs termszetes s vltozatlan rzkelse: n vagyok. Ezt a skot nem-dulisnak nevezzk, mert vgs soron mindenben csak az egyetlen ltezik, s ennek a termszete a szeretet (grgl: agap). Ezen a skon nincsenek problmk, mivel itt, a dulis sktl eltren, nem vagyunk kitve vltozsnak.

    +

  • 26

    Valdi termszetnket azonban ltalban elfelejtjk. A vilg oly mrtkben magra vonja a figyelmnket, hogy tnyleg elhisszk: az az llny vagyok, aki a kozmosz hatalmas kulisszival s ms ll-nyekkel krlvve tnylegesen nem ms, mint egyfajta munka-n.

    Hasonltsuk ssze magafeledsnket egy sakkvilgbajnok kon-centrcijval, akinek a fe j ben csak a jtk s a sakkfigurk lteznek. A dulis skon, az let sznpadn lnyegben mi is kiiktattuk vagy elhagytuk magunkat, s kzben elfelejtettk, kik vagyunk valjban. Vagyis tnyleg azt hisszk, hogy a dulis skon tevkenyked munka-nnk minden, ami vagyunk. Pedig ez a munka-n valjban arra szolgl, hogy kreatvan tevkenykedhessnk s kifejezhessk nma-gunkat. A munka-n olyan, mint a fest ecsetje, mint a szobrsz vsje s kalapcsa, mint az r tolla.

    Ha gyakoroljuk, hogy minden helyzetben szeressnk, fleg kelle-metlen szitucikban s rossz rzsek esetn, minden alkalommal tvolabb kerlnk a szban forg esemnytl a dulis skon, s automatikusan nem-dulis llapotba kerlnk. Minl jobban megis-merjk ezt az llapotot, annl inkbb tudatunk felsznre kerl valdi termszetnk. Egyszer aztn eljn az id, amikor mr semmi, sem a munka-n tevkenysge, sem a kellemetlen letkrlmnyek nem tudjk httrbe szortani.

    Mindegy, milyen rzelmi llapotba kerltl; ha 1. rzkeled, 2. elfo-gadod s 3. szereted magad mindezzel egytt, elszakadsz a minden-kori rzelemtl vagy helyzettl, s egyfajta resjratba kerlsz. Hogy valjban mi az elszakads llapota? Nem ms, mint a termszetes llapotod.

    Mivel az ember megszokta, hogy a dulis skon kizrlag a szem-lyisgvel (munka-njvel) azonosuljon, kezdetben egszen klnleges tapasztalatnak fog tnni az elszakads llapota. Ezrt valsznleg csaldott leszel, mert jra s jra visszaesel a negatv rzelmi llapotba, s mindent meg fogsz tenni, hogy ismt elrd ezt a cscslmnyt. m ha szorgalmasan gyakorolsz, s nem engeded eltntortani magad

    /ColorImageDict > /JPEG2000ColorACSImageDict > /JPEG2000ColorImageDict > /AntiAliasGrayImages false /CropGrayImages true /GrayImageMinResolution 300 /GrayImageMinResolutionPolicy /OK /DownsampleGrayImages true /GrayImageDownsampleType /Bicubic /GrayImageResolution 300 /GrayImageDepth -1 /GrayImageMinDownsampleDepth 2 /GrayImageDownsampleThreshold 1.50000 /EncodeGrayImages true /GrayImageFilter /DCTEncode /AutoFilterGrayImages true /GrayImageAutoFilterStrategy /JPEG /GrayACSImageDict > /GrayImageDict > /JPEG2000GrayACSImageDict > /JPEG2000GrayImageDict > /AntiAliasMonoImages false /CropMonoImages true /MonoImageMinResolution 1200 /MonoImageMinResolutionPolicy /OK /DownsampleMonoImages true /MonoImageDownsampleType /Bicubic /MonoImageResolution 1200 /MonoImageDepth -1 /MonoImageDownsampleThreshold 1.50000 /EncodeMonoImages true /MonoImageFilter /CCITTFaxEncode /MonoImageDict > /AllowPSXObjects false /CheckCompliance [ /None ] /PDFX1aCheck false /PDFX3Check false /PDFXCompliantPDFOnly false /PDFXNoTrimBoxError true /PDFXTrimBoxToMediaBoxOffset [ 0.00000 0.00000 0.00000 0.00000 ] /PDFXSetBleedBoxToMediaBox true /PDFXBleedBoxToTrimBoxOffset [ 0.00000 0.00000 0.00000 0.00000 ] /PDFXOutputIntentProfile () /PDFXOutputConditionIdentifier () /PDFXOutputCondition () /PDFXRegistryName () /PDFXTrapped /False

    /CreateJDFFile false /Description > /Namespace [ (Adobe) (Common) (1.0) ] /OtherNamespaces [ > /FormElements false /GenerateStructure false /IncludeBookmarks false /IncludeHyperlinks false /IncludeInteractive false /IncludeLayers false /IncludeProfiles false /MultimediaHandling /UseObjectSettings /Namespace [ (Adobe) (CreativeSuite) (2.0) ] /PDFXOutputIntentProfileSelector /DocumentCMYK /PreserveEditing true /UntaggedCMYKHandling /LeaveUntagged /UntaggedRGBHandling /UseDocumentProfile /UseDocumentBleed false >> ]>> setdistillerparams> setpagedevice