wilbur smith élete és könyvei, ismertetővel

16
A kezdet Wilbur Smith 1933. január 9-én született az akkori Észak- Rodéziában, a mai Zambiában. 18 hónapos kisbabaként Wilburt megtámadta a malária és az orvosok szerint, ha túléli, az agya is sérülhet. Természetesen túlélte, és ahogy felnőtt, osztotta édesanyja érdeklődését a regények iránt. Édesanyja ízlése széleskörű volt, kalandregényeket is szívesen olvasott, amiket a fiatal Wilbur csakúgy falt. A lenyűgöző természet, amiben felnevelkedett, összhangban ezekkel a kalandozásokkal a képzelet világában intenzíven tudatosították benne az őt körülvevő környezetet: a vadvilágot, a hatalmas nyílt tereket, a szabadságot az ország átkalandozásához, és a politikai feszültségeket is. A vágy, hogy írjon, eloször akkor mutatkozott meg, amikor fiatalember korában elkötelezte magát az újságírás mellett, azzal a céllal, hogy folyamatosan tudósíthassa a világot dél Afrika gyorsan változó társadalmi helyzetéről. De merev, viktoriánus apjának, aki életében egy könyvet sem olvasott, más tervei voltak fiával. "Ne légy bolond" - mondta - "Éhen fogsz halni. Menj és keress egy rendes állást." Így Wilbur vonakodva bár, de adóellenőr lett. Első házassága 24 évesen - "Túlságosan fiatalon" - válással végzodött. Hogy enyhítse a fájdalmát annak az életszakasznak, amire később, mint élete legalsóbb pontja emlékezett, Wilbur elkezdett regényeket írni. Hirtelen sikerült elmenekülnie az élet és a munka valósága elől, belemerülni szereplőinek életébe és azok életének színhelyeibe. Hirtelen egy olyan világban találta magát, ahol mindent ő irányíthatott. Így, miközben még mindig a Salisbury Inland Örökségi Hivatalának vezetőjeként dolgozott, éjjel írt, napközben pedig távol tartotta az álmosságot és az unalmat, ekkor írta meg az Amikor az oroszlán zabál-t. A könyv gyorsan elnyerte a Reader's Digest díját feszes tempója és ellenállhatatlan atmoszférája révén. Miután eladták a filmjogokat, Wilbur rájött, hogy most már nyugodtan építheti tovább karrierjét, mint regényíró.

Upload: sztero

Post on 27-Jun-2015

752 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

A kezdet

Wilbur Smith 1933. január 9-én született az akkori Észak-Rodéziában, a mai Zambiában. 18 hónapos kisbabaként Wilburt megtámadta a malária és az orvosok szerint, ha túléli, az agya is sérülhet.

Természetesen túlélte, és ahogy felnőtt, osztotta édesanyja érdeklődését a regények iránt. Édesanyja ízlése széleskörű volt, kalandregényeket is szívesen olvasott, amiket a fiatal Wilbur csakúgy falt.A lenyűgöző természet, amiben felnevelkedett, összhangban ezekkel a kalandozásokkal a képzelet világában intenzíven tudatosították benne az őt körülvevő környezetet: a vadvilágot, a hatalmas nyílt tereket, a szabadságot az ország átkalandozásához, és a politikai feszültségeket is.

A vágy, hogy írjon, eloször akkor mutatkozott meg, amikor fiatalember korában elkötelezte magát az újságírás mellett, azzal a céllal, hogy folyamatosan tudósíthassa a világot dél Afrika gyorsan változó társadalmi helyzetéről.De merev, viktoriánus apjának, aki életében egy könyvet sem olvasott, más tervei voltak fiával. "Ne légy bolond" - mondta - "Éhen fogsz halni. Menj és keress egy rendes állást."Így Wilbur vonakodva bár, de adóellenőr lett. Első házassága 24 évesen - "Túlságosan fiatalon" - válással végzodött.

Hogy enyhítse a fájdalmát annak az életszakasznak, amire később, mint élete legalsóbb pontja emlékezett, Wilbur elkezdett regényeket írni. Hirtelen sikerült elmenekülnie az élet és a munka valósága elől, belemerülni szereplőinek életébe és azok életének színhelyeibe.Hirtelen egy olyan világban találta magát, ahol mindent ő irányíthatott.

Így, miközben még mindig a Salisbury Inland Örökségi Hivatalának vezetőjeként dolgozott, éjjel írt, napközben pedig távol tartotta az álmosságot és az unalmat, ekkor írta meg az Amikor az oroszlán zabál-t. A könyv gyorsan elnyerte a Reader's Digest díját feszes tempója és ellenállhatatlan atmoszférája révén. Miután eladták a filmjogokat, Wilbur rájött, hogy most már nyugodtan építheti tovább karrierjét, mint regényíró.

A regény minden

Mikor Wilbur Smith leül, hogy elkezdjen egy újabb regényt, még nem tudja, hogy fog a történet alakulni. Úgy gondolja, emiatt művei igazak és életerősek. A történet folyamata tudatalattijában van mikor ír és az elbeszélés minden egyes fordulatánál az események kényszerítik a szereplőket, hogy cselekedjenek."Elég régi módi vagyok" - mondja a munkáiról - "Hiszek a jó győzelmében a rossz felett, és hogy a szeretet mindent legyőz. Sosem vagyok igazán cinikus."Afrika inspirálja őt. Meglátása szerint azok az események, amik itt történtek ezen a kontinensen évtizedekkel ezelőtt, még mindig befolyásolják az itt lakók életét. Ezeket az eseményeket helyezi Wilbur művei középpontjába, mindegy, hogy dél Afrika határtalan vidékén vagy a misztikus ősi Egyiptomban játszódik.

Page 2: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

Dolgozz keményen - játssz keményen

Jelenleg, hosszú sikertörténettel a háta mögött, Wilbur élete a dolgozz-keményen-játsz-keményen bölcsességen alapul.Amikor ír, nem tesz semmi mást reggeltől estig 8 órán keresztül, csak dolgozik. Minden új regényét februárban kezdi. A siker első fellobbanása, Amikor az oroszlán zabál c. regénye megadta neki, ami után már régóta vágyott - szabadságot, hogy a mindennapi irodai ügyektol mentesen írjon és időt, hogy fejlessze képességeit.Soha nem hanyagolta el ezeket a természet adta ajándékokat, szigorúan ragaszkodott a kutatás, írás és kiadás megfelelő és pontos idejéhez.És ha ez mind megvan - ideje játszani és kikapcsolódni. Búvárkodni és horgászni Seychelles-ben. Horgászni és lőni Dél-Afrikában. Safarik Botswanaban és Zimbabwe-ban és közben kellemes időt tölt saját hatalmas farmján, ami mára már rezervátummá változott, mert olyan vadvilági fajokat vezetett be, amelyek 300 év óta őshonosok.Sok idot tölt azzal, hogy Afrikában utazgat, hogy kutatást végezzen, ami alapvetően szükséges műveihez.Általában novembertől februárig utazik, gyakorta tölt egy hónapot Svájcban síeléssel, meglátogatja Ausztráliát és Új Zéland-ot a tengeri horgászat élményéért.Nyári szünetei alatt Alaszkát látogatta meg és belső Afrika lassan pusztuló vadvilágát. Maradandó elkötelezettséget érez szülői kontinensének emberei és állatvilága iránt és ez az érdeklodés tükrözodik regényeiben.Hatvanas éveiben már odafigyel étrendjére, leszokott a dohányzásról, jó kondiban van. Elég jól ahhoz - mondja ő - hogy addig írjon, amíg lesznek történetek, amiket elmondhat.

Wilbur Smith megjelent könyvei betűrendben

A BOSSZÚ - A Sparrow FallsA FOLYÓ ISTENE - River GodA HETEDIK TEKERCS - The Seventh ScrollA KARD HATALMA - Power of SwordA KÜLDETÉS - The QuestA LÁNGOLÓ PART - The Burning ShoreA LEOPÁRD SÖTÉTBEN VADÁSZIK - The Leopard Hunts in DarknessA MÁGUS - WarlockA NAP DIADALA - The Triumph of the SunA SÓLYOM RÖPTE - A Falcon FliesA TIGRIS SZEME - The Eye of the TigerA VADÁSZ VÉGZETE - AsseigaiAMIKOR AZ OROSZLÁN ZABÁL - When The Lion FeedsARANY RÓKA - Golden FoxARANYBÁNYA - Gold MineAZ ANGYALOK ZOKOGNAK - The Angels WheepÉGI SAS - Eagle in the SkyÉHES AKÁR A TENGER - Hungry as the SeaELEFÁNTSIRATÓ - Elephant SongELSÖTÉTÜLT NAP - The Dark of the Sun

Page 3: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

GYÉMÁNTVADÁSZOK - The Diamond HuntersHARAG - RageIGAZI FÉRFI - Men of MenJÖN A FARKAS - Cry WolfKÉK HORIZONT - Blue HorizonKIÁLTS RÁ AZ ÖRDÖGRE - Shout at DevilMENNYDÖRGÉS - The Sound of ThunderMONSZUN - MonsoonMOST KELL MEGHALNOD - A Time to DieNAPMADÁR - The SunbirdRAGADOZÓ MADARAK - Birds of PreyVAD IGAZSÁG - Wild Justice

Wilbur Smith megjelent könyvei témák szerint:

Courtney család

AMIKOR AZ OROSZLÁN ZABÁL - When The Lion FeedsAmikor az oroszlán zabálSean Courtney gyönyörű férfi volt, erős és hatalmas, mint maga Afrika. Ikerbátyjával, Garryvel együtt a vadon törvényeinek és a zuluk dárdáinak árnyékában nőtt fel. Sorsukat kezdettől megérintette a halál közelsége.A regény Sean útját kiséri nyomon véres háborúkon, az aranyláz viszontagságain, gazdagságon és szegénységen, boldog és tragikus barátságokon, szerelmeken át. Igazi oroszlán ő, az élet királya, akit sosem hagynak el követői."- Akkor is követtek, ha nyomomban halottak, maradnak és szomorúság? - kérdezte Sean. Hlubi ünnepélyes komolysággal válaszolt.-Valami mindíg meghal, amikor az oroszlán zabál, és mégis - mindíg marad ott elég hús azoknak, akik követik.Sean némán ült és a völgy aranyló páráját nézte. Aztán Pretória felé fordította lovát és a kantár szabad végével rácsapott a nyakára."

MENNYDÖRGÉS - The Sound of ThunderSean Courtney olyan vad, kíméletlen és hatalmas volt, akárcsak szülohelye, Afrika. Barátai tűzbe mentek volna érte, ám ellenségeiben is tűz égett: az iránta érzett gyűlölet tüze'. Ellenségei pedig sokan voltak. Közöttük saját fia, aki sosem kapott tőle elég szeretetef; bátyja, akit elárult, továbbá a Búr Hiadsereg, vezére, akivel Afrika legvéresebb háborújában találkozott össze.Sean legelszántabb ellenfele mégis egy asszony volt. Egy szerelmes, majd gyűlölködő asszony, akit a háború szörnyűségei sem tartottak vissza attól, hogy bosszút álljon, hogy megpróbálja tönkretenni Sean testét és lelkét...

A BOSSZÚ - A Sparrow FallsEgzotikus országban, a titokzatosságával ma is bizsergető kíváncsiságot ébresztő Dél-Afrikában játszódik Wilbur Smith izgalmas regénye. A történet hátteréül az I. világháború emberpróbáló élménye, a belső politikai küzdelmek, a lázas tempóban meginduló gazdasági fejlődés és a lélegzetállítóan szép, ám létében egyre veszélyeztetettebb őserdő szolgál. A fiatal Mark Anders saját sorsán tapasztalja meg

Page 4: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

a világ farkastörvények uralta embertelenségét. Mély belső lelkiereje révén, azonban az életét fenyegető veszélyben sem szűnik meg hinni az igaz emberi érzések erejében és a természettel harmóniában élés eszményében. Belső parancs által rárótt feladat, hogy megbosszúlja nagyapja halálát, és hogy megőrizze a civilizáció pusztulásától az őserdő gazdag élővilágát, a mitikus Chaka király egykori vadászterületét.

RAGADOZÓ MADARAK - Birds of PreyWilbur Smith ezúttal a fékezhetetlen Courteneyk újabb nemzedékét mutatja be, páratlanul izgalmasan ábrázolva szerepüket a hatalomért és gazdagságért folytatott tengeri harcokban.1667-et írunk. Sir Francis Courteney és fia, Henry hadihajója a délafrikai partoknál cirkál. A holland (Cetet-indiai Társaság hajójára lesnek, amely fűszerekkel, fűrészáruval, arannyal és egyéb kincsekkel megrakodva tér vissza a mesés Keletről.Így kezdődik a kalandos hajsza a hadizsákmányért, amely Afrika déli csücskétől egészen északig, az etiópiai Nagy Szarvig sodorja oket egy olyan korszakban, amikor a nemzetközi tengerjog még megengedte a később már halálbüntetéssel járó kalózkodást, a nemi erőszakot és a gyilkosságot...

MONSZUN - MonsoonWilbur Smith legújabb regénye a RAGADOZÓ MADARAK Folytatása. A XVIII. század elején járunk, a felfedezett világ legtávolabbi pontján. Az erős és hatalmas Kelet-India Társaság katasztrofális károkat szenved a kalózok támadásaitól. Sir Henry Courtney kapitány négy év szolgálat kihagyása után, élete legveszélyesebb útjára készülődik.- DICSŐSÉG vagy HALÁL- ezt a választást rejti magában küldetése. Halnak négy fa sorsára is gondolnia kell. A fiúk nagyon különböznek egymástól, de mindegyik nagyon fontos szerepet játszik a Courtney dinasztia sorsának alakulásában. A véletlen szele választja el őket a kaland és a szenvedély irányítja jövőjüket.

KÉK HORIZONT - Blue HorizonA Monszun azzal fejezŐdik be, hogy Tom Courtney és fivére, Dorian új életet kezdenek a Jóreménység-foki holland gyarmaton.Húsz évvel később életük ismét fordulóponthoz ér, miközben a kalandvágyó Courtneyk újabb nemzedéke fedezi fel magának Dél-Afrikát. Izgalmas és veszélyes utazást tesznek az érintetlen vadonban, melynek során nemcsak vadállatokkal és harcias bennszülött törzsekkel találkoznak...

Afriakai Courtney család

A LÁNGOLÓ PART - The Burning ShoreA háború dúlta Észak-Farnciaországban, 1917 tavaszán Michael Courtney, az angol légierő rámenős, fiatal pilótája beleszeret egy gyönyörű, ifjú arisztokrata nőbe, Centaine de Thirybe. Boldogságuk rövid életű. A reményt, hogy együtt élhetnének Afrikában, Michael szülőhelyén, szétzúzza egy szörnyű légicsata, melyben a fiú életét veszti.

Page 5: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

Magányában és kétségbeesésében Centaine elhatározza, hogy gyermeküket, akit a szíve alatt hord, Afrikában fogja megszülni. Michael nagybátyja, Sean Courtney tábornok meg is szervezi útját Afrikába, ám egy tengeralattjáró megtorpedózza a kórház-hajót, amelyen Centaine utazik. A várandós ifjú asszony a namibiai sivatag félelmetes partján ér földet? A felkavaróan izgalmas, szenvedélyekkel, rejtélyekkel, életveszélyes kalandokkal teli történet Centaine de Thiry útját követi nyomon Afrika titokzatos vadonjában. Rátalál-e ismét a szerelemre és a szerencsére a bátor ifjú hősnő.

A KARD HATALMA - Power of SwordA lángoló part folytatásaŐk ketten féltestvérek voltak, akik egyazon országban, de két külön világban nevelkedtek föl, s a sors úgy akarta, hogy halálos ellenségek legyenek.Egyikük Shasa, másikuk Manfred. Egyikük gazdag, másikuk szegény. Egyikük angolbarát, másikuk megveszekedett búr, az angolok kegyetlen ellenfele.A dúsgazdag gyémántbánya-tulajdonosnő fiainak sorsát a két világháború közötti Dél-Afrikában követhetjük nyomon e lenyűgöző sodrású regényben. A történelem és politika igazi fejezetei úgy keverednek a versengés, a bosszú, a szerelem izgalmas meséivel, ahogyan csak a legjobb kalandregényekben szokás. Föltárul Afrika lelke, s vele együtt az emberi lélek örök mozgatórugói.

HARAG - RageA kard hatalma és a Lángoló part folytatása"A mi népünk addig nem kell fel, amíg haragja nem érte el a tetőfokot. Csak akkor lehet majd begyűjteni a termést. A rendőrség még túl erős.A kisujjunkkal összezúznak minket, és a világ csak állna és nézné ahogy meghalunk, pontosanúgy, ahogy végignézték a magyar forradalom elvérzését."

MOST KELL MEGHALNOD - A Time to Die"Ha meg kell halnunk - suttogott Claudia -, boldog vagyok, hogy így történik. - Sean érezte, hogy a lány a kezébe csúsztatja a csőre töltött Tokarev pisztolyt.- Isten veled, szerelmem - búcsúzott Claudia. Sean tudta, hogy meg kell tennie, előbb a lánnyal, aztán önmagával, de nem volt biztos benne, hogy lesz-e hozzá elég bátorsága... Ez volt a legnehezebb feladat, amit életében valaha is maga elé állított, de a Tokarev csotorkolatát Claudia halántékához emelte."Claudia apjának már meg kellett halnia. Egy hatalmas elefántagyar döfése őt is a szörnyűbb végtől: az agyráktól mentette meg. Afrika félelmetes és gyönyöru dzsungelében elérkezett a halál ideje állatnak, embernek egyaránt. Háború és személyes bosszú: géppisztolyok, aknák, helikopterek, rakéták osztják a félelmetes és agyafúrt halált, mellyel csak személyes bátorság, férfibarátság és egy szenvedélyes szerelem próbált meg szembeszállni. Sikerülhet-e? Megmenekülnek-e legalább a szerelmesek, vagy Seannak meg kell húznia a ravaszt?

ARANY RÓKA - Golden FoxIsabella Courtney, egy több évtizedes családi viszályba bonyolódott dél-afrikai dinasztia gyönyörű és rendkívül intelligens tagja. Isabella beleszeret Ramón Machadóba, aki nem más, mint az Arany Róka fedőnevet viselő KGB ügynök.A Lángoló part, a Kard Hatalma és a Harag kalandregények után ebben a kötetben folytatódik a Courtney család története.

Page 6: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

A NAP DIADALA - The Triumph of the SunA világ egyik leghíresebb regényírójának új afrikai kalandregényében találkozik a két nagy dinasztia a CONRTNEY-k és a BALLANTYE-ok.Szudánban a kedive, az egyiptomi alkirály több évtizedes uralma kegyetlen, véres lázadáshoz, szent háborúhoz vezet, melynek élén a karizmatikus új vallási vezér, a Mahdi, mobamedánok megváltója áll.Nemzeti érdekeik védelmében és az országban rekedt több száz brit alattvaló megmentése érdekében a britek kénytelenek beavatkozni. Sok száz sorstársával együtt a britkereskedő és üzletember, Ryder COURTNEY is a fővárosban, Kartumban reked.Itt ismerkedik meg Penrod BALLANTYNE-nal, a tizedik lovasezred századosával, valamint a brit konzullal, David Benbrookkal és három gyönyörű lányával. Természetesen a lányok jelentős szerepet játszanak a három erős egyéniségű férfiú élekben. Maheli a vallási vezér, Ryder Courtney és Penrod Ballantyne a túlélésért folytatott harcát Kartum véres ostromát, valamint a britek visszavonulását élhetjük át a szerző színes mesélő stílusának köszönhetően. A küzdelemben, 1885-ben Charles George Gordon brit tábornok elesett.A történelmi részletekben bővelkedő és szerelmi kapcsolatokkal átszőtt kalandregény ismét izgalmas és érdekes olvasmány mindenki számára.

A VADÁSZ VÉGZETE - Assegai1913-ban Leon Courtney, a katonatisztből lett hivatásos vadász gazdag, befolyásos amerikaikat és európaikat kalauzol nagy vad-szafarikon Brit Kelet-Afrikában a maszájok földjén, akikhez különleges kapcsolat fűzi.Leon egyik ügyfele Otto von Meerbach gróf, a német gyáros, aki repülőgépeket és járműveket szállít a császári hadseregnek. Leont nagybátyja, Penrod Ballantyne (A nap diadalá-ból ismerjük), a kelet-afrikai brit erők parancsnoka beszervezi, hogy szerezzen információkat Meerbachtól, de Ő ehelyett halálosan beleszeret Meerbach gyönyörű és titokzatos szeretőjébe, Eva von Wellbergbe.Röviddel az I. Világháború kitörése előtt Leon véletlenül tudomást szerez Meerbach össze esküvéséről, melynek célja, hogy lázadást szítson a búr háború kiábrándult túlélői között Nagy Britannia ellen és Németország mellett, és rá kell ébrednie, hogy egyedül Ő hiusíthatja meg Meerbach tervét. Ekkor urával visszatér Eva von Wellberg Afrikába, és Leon megtudja, hogy ki és mi is Ő az álarc mögött ....A történethez kapcsolódó előzményeket megismerheti A nap diadala című regényből.

A Ballantyne történetekA SÓLYOM RÖPTE - A Falcon FliesA férfi világcsavargó, a tengerek ura, a törvényeknek fittyet hányó rabszolga-kereskedő. Hatalmába kerít mindenkit ? legyen bár férfi vagy nő -, akit kiválaszt magának. Az asszony orvos, aki eltűnt apja nyomát kutatva, behatol Afrika rejtelmes vadonjába. Nemcsak testi enyhülést, hanem lelki vigaszt, Isten igéjét is viszi a bennszülötteknek.Robyn Ballantyne és Mungo St. John, mint két ősellenség esik egymásnak. Dühüknél csak a szenvedély erősebb, amely egymáshoz hajtja oket, szinte akaratuk ellenére, a sors parancsára. Együtt élik át a nagy kalandot és a lángoló szerelmet, miközben átvágnak a fekete kontinensen, a múlt század második felében, a gyarmatbirodalmak aranykorában.

Page 7: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

IGAZI FÉRFI - Men of MenZouga Ballantyne őrnagy valamelyik vad fekete királytól zsákmányolta a "Ballantyne koncessziót" amellyel ezer évre jogot szerzett egy hatalmas terület minden ásványi kincsére az afrikai kontinens belsejében.A mérhetetlen gazdagságért vívott küzdelem azonban csak a király halálával, és a harcosok büszke nemzedékének pusztulásával érhet véget. A fékezhetetlen szenvedéllyé fajult becsvágynak iszonyú tömegmészárlás lesz az ára. De fekete Afrika szellemei bosszút állnak a győzteseken. A történet színhelye Dél-Afrika, a nagy gyémánt-láz idején, azokban az években, amikor a hevenyészett, járvány sújtotta sátortáborból, kialakul a gyémántbányászat központja, Kimberley. Amikor a frissen fölfedezett, kincset rejtő dombokat elözönlik a nagyvonalú üzletemberek, a kisszerű gazemberek és a pénztelen gyémántbányászok. És dúl a harc a fekete kontinensért.

AZ ANGYALOK ZOKOGNAK - The Angels WheepLondonban Viktória királynő uralkodik. Ralph Ballantyne Afrika felderítetlen térségeibe indul. Hajtja őt a hatalomvágy, a kincsszerzés ösztöne, a pionírok nyugtalansága.Száz esztendő múltán a Ballantyne- nemzetség döntő ütközetre készül. A tét: a vérrel szerzett tartomány megtartása Afrika szívében. Az új Ballantyne-generáció és Rodézia jövője immár azonos.Hatalmas földet foglaltak el. Birtokba vették az édes füvű legelőket, a szépséges hegyvonulatokat, a remek erdőket, az erdő vadjait... és a kemény, szikár, fekete embereket. Végül, pedig az elképesztő kincseket.Küzdelmük két erős nemzet harca, a fehéreké és a feketéké, meg a tájé, mely ezen a néven emelkedik fel: Zimbabwe.

A LEOPÁRD SÖTÉTBEN VADÁSZIK - The Leopard Hunts in DarknessCraig Metlow, az afrikai bestseller iró kiapadni érzi alkotó energiáit. Talán nem is írna mar újabb könyvet, ha össze nem találkozna Sally-Anne-nel, a szép és tehetséges fotográfusnővel, aki döbbenetes képekben tárja fel a nemrég függetlenné vált Zimbabwe szépségét és nyomorúságát. Afrika déli részét nemcsak a törzsi háborúk dúlják, nemcsak az orvvadászok mészárolják kincset érő vadjait, de a két világhatalom is igyekszik rátenni a kezét. Vajon a Világbank pénze fenyegetőbb-e vagy egy Moszkvából vezényelt államcsíny? A helyi érdekviszonyok kuszaságában sokáig Craig sem ismeri ki magát. Ki a barát és ki az ellenség? Honnan fenyeget éppen halálos veszély? Semmi sem biztos, csak a szerelem, mely közte és a lány között szövődik, s amelynek kis híján véget vet az utolsó nagy kaland, a gyémántok utáni hajsza. A rengeteg gyémántot, a legenda szerint, a királyi sírkamra őrzi, egy szinte megközelíthetetlen sziklabarlangban. Üldözőik elől menekülve ide veszik be magukat Craig-ék, hogy egyszerre küzdjenek a kincsért és saját életükért. Ha tervük sikerül, az nemcsak nekik, de az egész zimbabwei nép számára szabadulást jelent...

Egyiptomi történetek

Page 8: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

A FOLYÓ ISTENE - River God1988. január 5-én egy egyiptomi tudós ősi királysírt nyitott fel a Nílus nyugati partján. A falakon lévő csodás festmények és hieroglifák között váratlanul rejtett fülke tárult fel, benne tíz alabástrom váza, mindegyikükben írott tekercsek.A tudós Wilbur Smith-t kérte tel, hogy az eredeti szöveget fogalmazza át mai nyelvre. Az átfogalmazásból a világhírű kalandregényíró talán legelbűvölőbb könyve született meg."Alig kezdtem el dolgozni a szövegen, máris teljes egészében beleéltem magam e távoli kor írójának világába és személyiségébe. Megszerettem Taitát, a rabszolgát. Rádöbbentem, hogy az emberi érzések és vágyak mely keveset változtak a hosszú idő alatt, és itt motoszkál bennem az izgalmas gondolat, hogy a hős Tanus múmiája még ma is ott fekszik Mamose fáraó sértetlen, épen maradt sírjában."

A HETEDIK TEKERCS - The Seventh ScrollAhogyan Hitchcock szokott feltunni saját filmjeiben, úgy lép most a színre Wilbur Smith is ebben a történetben. Nem személyesen, csak "A folyó Istene" című regényével, mely kiindulópontul szolgál a szépséges régésznő, Royan és a jóképű, gazdag Nicholas számára egy fantasztikus afrikai expedícióhoz.Mamose fáraó négyezer éves sírját próbálják feltárni, méghozzá az egykori írnok-rabszolga, a zseniális Taita homályos útmutatásai alapján.Taita, akit "A folyó istené"-ben ismertünk és szerettünk meg, most hirtelen elszánt ellenféllé válik. Ennyi idő távlatából is védelmezni képes hajdani urát és imádott úrnőjét. Életveszélyes trükkjeinél csak egy valamitol kell Royanéknak jobban félniük. Az emberi kapzsiságtól és egy fanatikus, kegyetlen műgyűjtőtől, aki bármire képes a fáraó csodás kincseiért. A MÁGUS - WarlockHőn szeretett királynője, Lostris halála után Taita elvonul a végtelen és félelmetes sivatag magányába, ahol hosszú éveket tölt imádkozással és tanulmányokkal. Ő lesz a Mágus, az ősi istenek tanításainak beavatott ismerője, a mágia és a természetfölötti mestere.Túlvilági parancsnak engedelmeskedve elhagyta a pusztaságot és visszatér az emberek világába, ahol meg kell küzdenie a gonosz erőkkel, amelyek azzal fenyegetnek, hogy uralmuk alá hajtják a trónt és az egyiptomi birodalmat, és elpusztítják Lostris királynő unokáját, az ifjú Nefer herceget.Az író csaták és cselszövések, szerelem és szenvedélyek, a jó és gonosz küzdelmének megkapóan részletes ábrázolásával eleveníti fel az ókori Egyiptom világát.

A KÜLDETÉS - The QuestFolytatódik Taitának, a Mágusnak, az ősi istenek tudása örzőjének, a varázslat és a természetfeletti erők mesterének története. Egyiptomot rettenetes csapások sora sújtja, amelyek megnyomorítják az országot, de végül bekövetkezik a legnagyobb katasztrófa: kiszárad a Nílus, elapad a földet is tápláló vize. Valami végzetes történik Afrika távoli ismeretlen mélyén, ahol a hatalmas folyó ered. Végső kétségbeesésében a Fáraó Taitáért üzen, az egyetlen emberért, akinek sikerülhet eljutni a Nílus forrásához és fellelni minden gondjuk-bajuk okát. Egyikük sem sejti, milyen szörnyű ellenség leselkedik a Mágusra azon a titokzatos vidéken, a világ másik felén.

Page 9: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

Egyéb történetek

ELSÖTÉTÜLT NAP - The Dark of the SunKONGÓAHOL AZ EMBEREK MEGHALNAKA SZERELEMÉRTA GYÉMÁNTOKÉRTÉS MERT A HALÁLUK BUNÖS GYÖNYORUSÉGET OKOZ MÁSOKNAK."Négy ember érkezett Port Reprieve-be, négy remény nélküli, istentől elhagyott férfi. De megtanulták, hogy nem késő még, talán sohasem túl késő. Hiszen az egyikük úgy halt meg, mint egy férfi, noha egész életét gyönge emberként élte. A másik önbecsülést szerzett, amit az évek során egyszer már elveszített.A harmadik meg szerelmet talált.És a negyedik? Ő ugyan mit talált? Egy tucat emberi fület, ceruzára felfűzve?"

KIÁLTS RÁ AZ ÖRDÖGRE - Shout at DevilRosa az elefántorvvadász lánya és szerelme, Sebastian, több kalandba bocsátkozik Kelet-Afrika partjain az elso világháború német és angol csapatok tankcsatái közepette.Rosa elveszíti azt, amit egy anyának a legborzalmasabb, így bosszút esküdve kemény ellenfélként száll szembe ellenségeivel, még akkor is,ha mindenkinek pusztulnia kell.

ARANYBÁNYA - Gold MineSemmi sincs tán olyan vonzó és veszélyes az ember számára, mint az arany. Akit megérint, az rabjává válik, legyen bár gazdag, fehér úr, vagy fekete bantu bányász, aki élete kockáztatásával hozza föl naponta a föld mélyéből a varázslatos fémet.Rod a dél-afrikai aranybányákban nevelődött vakmero és tekintélyt parancsoló vezetővé. Amikor váratlanul megkapja a Sonder Ditch Aranybánya Társaság igazgatói állását is, s mellé egy gyönyörű asszony szerelmét, úgy hiszi, élete csúcsára jutott. Pedig csak a csapda zárult be mögötte. Olyan, amilyet nem először és nem utoljára állítanak egymás mellé a világ pénzéhes politikusai és tőzsde spekulánsai. A nagy játszma nem csak Rod és szerelme életét fenyegeti, de velük együtt bányászok százaiét.Pénz és halál.Emberfölötti szenvedélyek és veszélyek. Elsősorban ezekről szól a regény, amely ismét sosem látott helyekre, sosem ismert körülmények és jellemek közé viszi el olvasóit.

GYÉMÁNTVADÁSZOK - The Diamond HuntersVan der Byl, az Öreg, vaskézzel kormányozza gyémánt-konszernjét és családját. Két fia között indul meg a halálos verseny utódlásért, az örökbefogadott Johnny, és a törvényes fiú Benedict, egyaránt mindenre elszánt harcosok.Féltékenység, kapzsiság, hatalomvágy örvénye ragadja magával mindkettejüket.

Page 10: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

A tét nem kevesebb mint a Van der Byl Diamonds üzletbirodalom hatalmas gépezete, befolyásolása és a vagyon.Cape Towntól Londonig, a perzselő afrikai homoktól a déli pólus jégvilágáig sodródnak a regények szereplői, és vetélkedésüket olyan drámai erővel rajzolja meg korunk egyik legnagyobb "mesélője", Wilbur Smith, hogy az olvasó nem csak feszülten követi az eseményeket, de szinte részt vesz bennük.

A NAPMADÁR - The SunbirdA rendkívül jóképű és gazdag David Morgan, a repülés szerelmese unatkozott. Belefáradt az örömök keresésébe, unta a gyönyörű nőket, a luxusszállodákat, a nagyszerű borokat, ételeket, a világ milliomosainak időtöltéseit.Új gyönyörűségeket hajszolva Madridba utazott, hogy megtekintse a bikaviadalt. A Plaza de Torosban, az üvöltő tömeg közepén, miközben a matador szúrásra emelte tőrét, pillantotta meg először Debrát, ezt a lélegzetelállító tüneményt.David Morgan az elso pillanatban eldöntötte, hogy megszerzi, de sem Ő, sem Debra nem sejtette, micsoda megpróbáltatások várnak rájuk Az erőszak világában találtak egymásra. A szenvedélyek, a kín és a szerelem Európából a puskaporos Izraelbe, majd a vad Afrikába hajtotta őket, mielőtt elérték volna a végső beteljesülést...A szerelem és a szenvedés regénye, amelyet nem lehet megrendülés nélkül elolvasni.

ÉGI SAS - Eagle in the SkyA rendkívül jóképű és gazdag David Morgan, a repülés szerelmese unatkozott. Belefáradt az örömök keresésébe, unta a gyönyörű nőket, a luxusszállodákat, a nagyszerű borokat, ételeket, a világ milliomosainak időtöltéseit.Új gyönyörűségeket hajszolva Madridba utazott, hogy megtekintse a bikaviadalt. A Plaza de Torosban, az üvöltő tömeg közepén, miközben a matador szúrásra emelte tőrét, pillantotta meg először Debrát, ezt a lélegzetelállító tüneményt.David Morgan az elso pillanatban eldöntötte, hogy megszerzi, de sem Ő, sem Debra nem sejtette, micsoda megpróbáltatások várnak rájuk Az erőszak világában találtak egymásra. A szenvedélyek, a kín és a szerelem Európából a puskaporos Izraelbe, majd a vad Afrikába hajtotta őket, mielőtt elérték volna a végső beteljesülést...A szerelem és a szenvedés regénye, amelyet nem lehet megrendülés nélkül elolvasni.

A TIGRIS SZEME - The Eye of the TigerA tigris szeme akkora, mint egy tyúktojás, és úgy hívják: a Nagy Mogul gyémánt. A tigris vicsorgó feje és trónust formázó teste színaranyból van. Önmagában megér több millió dollárt, nem beszélve a rengeteg drágakőről, amely több mint egy évszázada pihen az óceán mélyén, egy szerencsétlen sorsú hajón. Harry Fletcher és nagyszerű kis hajója, a Hullámtáncos véletlenül keveredik a kincs utáni hajszába. Ám az első vérfürdő után többé nincs mód kiszállni a gyilkosságok, üldözések, víz alatti menekülések, hajórobbantások, cápa- és embervadászatok lélegzetelállító kalandsorozatából. Harry kemény fickó, nincs, aki útját állhatja, hacsak nem egy csinos nő, Sherry North... Ilyen nevű nő ráadásul több is létezik: egyikük apró, csinos macska, a másik tengerkék szemű, szabálytalan szépség, az első igazi szerelem Harry életében. Vagy ő is titkokat rejt az önfeláldozó férfi elöl?

JÖN A FARKAS - Cry Wolf

Page 11: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel

1935 tele. Mussolini, Róma Farkasa, az olasz hadsereg élén bekebelezéssel fenyegeti, a csaknem teljesen védtelen Etiópiát.A kötet két főhőse, a keménykötésű texasi mérnök, Jake Barton és az elegáns etoni öregdiák, Gareth Swales, aki fegyvercsempészettel foglalkozik, ám a szerencse éppen elpártolt tőle. Fegyverüzletet kötnek egy etióp herceggel. Feladatuk, hogy megtörjék a nemzetközi földi és tengeri blokádot, és lehetővé tegyék nagyobb mennyiségű régi fegyver eljuttatását a kétségbeesetten harcoló bennszülötteknek.Velük együtt utazik a gyönyörű és tüzes Vicky, a fiatal amerkai lány, aki életét az etiópok ügyének szentelte.A sors és a háború által összekovácsolt kis csapat halálos harcba keveredik a ragadozókkal teli afrikai hegyekben.

ÉHES AKÁR A TENGER - Hungry as the Sea"Mintha maga a levegő lobbant volna lángra. A tengerfelszíne fehéren izzott, és még a füstfelhők is égtek, amint a belsejükben felhalmozódott oxigén és széngáz keveréke felrobbant. Évtizedekkel ezelőtt egyszer már egy egész város vált egy hasonló apokalipszis martalékává. Ezt a tűzözönt azonban negyedmillió tonna illékony folyadék keltette életre."Hajótörés, hurrikán, jéghegyek dióhéjként összeroppanó, gigászi tankhajók kergetik a regény hőseit a biztosnak látszó halálba. Mögöttük azonban még veszélyesebb elemek kavarognak: emberi kapzsiság és hatalomvágy, féltékenység és bosszú. Ha Nick Berg és vakmerő, gyönyörű társa, Samantha nem száll szembe a gonoszsággal, bármi megtörténhet, Nick elvesztheti gyermekét, szerelmét, hajóbirodalmát. A világ elvesztheti élő és éltető tengereit.A regény olyan magával ragadó és lenyűgöző, mint egy vihar az óceánon.

VAD IGAZSÁG - Wild JusticeEgy távoli sziget eldugott repülőterén tizenöten várakoznak a British Airways járatára. Az egyik utas rendkívüli jelenség, szépsége oly lenyűgöző, hogy azonnal a figyelem középpontjába kerül. A gép fedélzetén sincs ez másképp. A gyönyörű asszony a világ egyik legveszedelmesebb teroristája, mindenre elszánt, fanatikus és ravasz.A rombolás és rettenet művészeit titokzatos, homályba burkolózó, zseniális elme irányítja, a szervezés ördögien tökéletes.Nyers erő és brilliáns logika csap össze a kötet lapjain. Felejthetetlen a végjáték is, az itélet napja a forró Galileában...

ELEFÁNTSIRATÓ - Elephant SongZimbabwéban még léteznek hatalmas elefántcsordák, és olyan agyarak, amelyek a gyűjtők legvadabb álmait is felülmúlják.Daniel Armstrong, természetfilmes, Afrika szülötte, azonban arra kénytelen rádöbbenni, hogy a leölt állatok agyaráért sokan akár gyilkolni is képesek. Egy ilyen vérengzés szemtanúja, amikor a taiwani nagykövet, híres gyűjtő, és az őt támogató bűnszövetkezet lemészárolják a nemzeti park felügyelőjét, és példátlan kegyetlenséggel végzik ki a családját is, hogy megszerezhessék a csodás "műkincseket".

Page 12: Wilbur Smith élete és könyvei, ismertetővel