xii. évfolyam 43. szám 2017. október 27. ingyenes ... · engem az utóbbi idõben...

16
XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes információs lap Figyelem! Ne feledje! Kezdõdik a téli idõszámítás. Az óra átállításának idõpontja: 2017. október 29-én hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órákat. MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ MÉLTÓ ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS – OKTÓBER 23. Az október 23-ai megemléke- zés Nagykõrösön is esõs idõben vette kezdetét, így az emlékmû- sort a Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ színháztermé- ben tartották. Részletek lapunk 4. és 5. oldalán! „Ma hajnalban a szovjet csa- patok támadást indítottak fõvárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kor- mányt.” – volt hallható Nagy Imre 1956. november 4-i rádióbeszédében. November 4-én 61 éve, hogy a szovjet csapatok el- özönlötték Budapestet és az ország számos nagyvárosát azzal a céllal, hogy leverjék a forradalmat. A Vörös Hadse- reg támadását a forradalom hívei nem nézték tétlenül, de a túlerõ leküzdhetetlennek bizonyult. A nyugat tétlenül nézte végig az eseményeket. Emlékezzünk azokra ezen a napon is, akik a végsõkig kitartottak, akik az életüket áldozták a magára hagyott magyarság szabadságáért. Tisztelettel hívunk és vá- runk minden megemléke- zõt 2017. november 4-én 17 órára a „Nagykõrösi Büszkeségponthoz”, a Bar- ta Margit emlékmûhöz. Tiszteletadásunk a megemlé- kezés virágainak és mécsesei- nek elhelyezésével zárul. Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester Fotó: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu „Nem múlnak õk el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Õk itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség. Emlékük, mint a lámpafény az estben, Kitündököl és ragyog egyre szebben És melegít, mint kandalló a télben, Derûs szelíden és örök fehéren.” (Juhász Gyula) MEGEMLÉKEZÉS HALOTTAK NAPJÁRÓL

Upload: others

Post on 21-Jan-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes információs lap

Figyelem! Ne feledje! Kezdõdik a téli idõszámítás. Az óra átállításának idõpontja: 2017. október 29-én hajnalban

3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órákat.

MEGHÍVÓMEGHÍVÓ

MÉLTÓ ÜNNEPIMEGEMLÉKEZÉS –

OKTÓBER 23.Az október 23-ai megemléke-zés Nagykõrösön is esõs idõbenvette kezdetét, így az emlékmû-sort a Nagykõrösi Arany JánosKulturális Központ színháztermé-ben tartották. Részletek lapunk4. és 5. oldalán!

„Ma hajnalban a szovjet csa-patok támadást indítottakfõvárosunk ellen azzal anyilvánvaló szándékkal,hogy megdöntsék a törvényesmagyar demokratikus kor-mányt.” – volt hallhatóNagy Imre 1956. november4-i rádióbeszédében.

November 4-én 61 éve,hogy a szovjet csapatok el-özönlötték Budapestet és azország számos nagyvárosátazzal a céllal, hogy leverjék aforradalmat. A Vörös Hadse-reg támadását a forradalomhívei nem nézték tétlenül, dea túlerõ leküzdhetetlennekbizonyult. A nyugat tétlenülnézte végig az eseményeket.

Emlékezzünk azokra ezena napon is, akik a végsõkigkitartottak, akik az életüketáldozták a magára hagyottmagyarság szabadságáért.

Tisztelettel hívunk és vá-runk minden megemléke-zõt 2017. november 4-én17 órára a „NagykõrösiBüszkeségponthoz”, a Bar-ta Margit emlékmûhöz.

Tiszteletadásunk a megemlé-kezés virágainak és mécsesei-nek elhelyezésével zárul.

Dr. Körtvélyesi Attilaalpolgármester

Fotó: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu

„Nem múlnak õk el, kikszívünkben élnek,Hiába szállnak árnyak,álmok, évek.Õk itt maradnak bennünkcsöndesen még,Hiszen hazánk nekünk avégtelenség.

Emlékük, mint a lámpafényaz estben,Kitündököl és ragyog egyreszebbenÉs melegít, mint kandalló atélben,Derûs szelíden és örökfehéren.”

(Juhász Gyula)

MEGEMLÉKEZÉSHALOTTAK NAPJÁRÓL

43-01.qxd 2017.10.25. 16:32 Page 1

Page 2: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

2 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

GerincbetegekPilhál György írása

FACEBOOK-KOMMENTEKA TÉMÁHOZ!

A legnagyobb közösségi portálon, a Magyar Idõk face-book oldalán is érkeztek a témához kemény hozzászólá-sok, ezek közül itt olvashatnak párat:G. Mária: „Nem a bokorugró az egyetlen! Vona elküldtea Momentumba a kerületünkbõl is a sváb fiút.Pàrtutasítás!”H. Imre: „No, Jankó, a Gurmaihoz nagyobb cserjét ke-ressél, terebélyes a maca, no meg gyûrkõzzél neki akkoraalvázat rendesen megbokrozni ember kell, nem elég egykiselejtezett rendõrspicli.”N. Zoltán: „Minden bizonnyal nincsenek tisztában anagy szó jelentésével. De törpe párt létükre legalább mer-nek NAGYOT álmodni.”További hozzászólásokat talál a Magyar Idõk facebook

oldalán!

Forrás: Magyar Idõk, http://magyaridok.hu/paca/gerincbetegek-2347642/

A cikk a Magyar Idõk országos napilap 2017. október 17. keddi lapszámá-ban jelent meg.

Méretét tekintve még egymínuszos hírt sem érne aNagykõrösön tartott szom-bati MSZP-tüntetés, legföl-jebb, ha negyvenen verõdtekössze. Ráadásul a beharan-gozott téma (megszûnt a nõ-gyógyászati szakrendelés ésa terhesgondozás) sem indo-kolná a híradást; hisz kide-rült, szó sincs megszûnésrõl,vaklárma az egész, a nyug-díjba vonuló nõgyógyászpraxisát átveszi egy másikorvos. (Tömeg azért semgyûlt össze, merthogy eztmindenki tudta, akit érde-kelt.) Hogy mégis cikketírok a dzsemboriról?

Szeretném megtudni: mi ér-telme volt megszervezni ezta hamvába holt háborgást.(Helyi érdeklõdés hiányábana tüntetõk egy részét Kecske-métrõl, Ceglédrõl ejtõer-nyõzték át a szocialista szer-

vezõk.) Hamar rájövök aprózai okokra: most éppnincs alkalmasabb fogás akormányon.

De nicsak! Kiket látok aszoci demonstrálók kö-zött… Csak nem a jobbikosVolner János alelnök úr pa-rolázik ott Gurmai Zita szo-cialista delnõvel, a párt el-nökségi tagjával? De bizony,hogy õ az!

Amott az meg Ábrahám Ti-bor, a Jobb NagykõrösértEgyesület elnöke, aki hajdannyolc éven át SZDSZ-esképviselõként üldögélt aparlamentben! Kicsi a világ.(Elnök úr lányát, a fideszespolgármesternek nemrég kö-telet ígérõ Ábrahám Editetellenben most nem látjuk aháborgók közt.)

Gurmai és Volner. Azért ezmár több mint mínuszos

hír… MSZP és Jobbik. Mi-lyen érdekes! Gyengélkedõszocialisták és gerincbeteg„radikálisok”. Õk, akikegyütt, egymással soha éssemmikor…

Változnak az idõk. Vagycsak ismétlõdnek. Az egyikkommentelõ hevenyészettemlékei: „A kisnyilasokbóllettek Rákosi ávósai, azok-

ból meg Kádár munkásõrei.Szép… A Jobbik? Pár évemég cigányoztak, rakpartizsidó cipõkbe köpködtek.Most meg a szocikkal her-cigeskednek.”

Nekem A tanú címû filmsmasszere jut az eszembe, akegyelmet kapott Pelikánnakmondja a bitó alatt: „Egybrancs maguk.”

Kovács Gyuláné sz. Antal Erzsébet IldikóHALÁLÁNAK 1. ÉVFORDULÓJA

Hulló könnyekkel állok a sírod felett, a koporsó bezárva a legdrágábbkincsemmel. Megállt egy szív, mely élni vágyott. Csak az idõ múlik, feledni nem lehet. Nehéz az életet élni nélküled. Felejteni téged soha nem lehet.

Szeretõ férjed és gyermekeid

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet mondunk, akik szeretett Halottunk

TARCSI BALÁZStemetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fáj-

dalmunkban osztoztak.

A gyászoló család

Városunk oktatási-nevelési intézményei ismegemlékeztek október 23-áról.

Képünkön a Názáret Római Katolikus Óvodanövendékei láthatók.

43-02.qxd 2017.10.25. 14:07 Page 4

Page 3: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

XII. évfolyam, 43. szám • 2017. október 27. 3

Kimagasló szakmai tevékenysége elis-meréséül a Köz Szolgálatáért Érdem-jel ARANY fokozatát adományoztaAbonyi Károly Úrnak, a NagykõrösiPolgármesteri Hivatal fõmunkatársá-nak Dr. Pintér Sándor Belügyminisz-ter Úr, Nemzeti Ünnepünk, október23-a alkalmából, melynek átvételére2017. október 19-én, a Belügymi-nisztériumban sor került.

Dr. Czira Szabolcs polgármester ésa munkatársak gratuláltak a kitünte-tett negyven éve Nagykõrös szolgála-tában kiemelkedõ felelõsségérzettelvégzett munkájához.

Abonyi Károly közszolgálatijogviszonyának kezdete 1977.szeptember 1. napja, kinevezésévela nagykõrösi Városi Tanács Végre-hajtó Bizottsága Pénzügy-, Terv- ésMunkaügyi Osztályán mûszakiügyintézõként kezdte meg köztiszt-viselõi tevékenységét. Munkakör-ében a kezdetektõl ellátja Nagykõ-rös város vagyongazdálkodási fel-adatait. Szakmai felkészültsége ré-vén nagymértékben hozzájárultNagykõrös Város Önkormányzataés a Nagykõrösi Polgármesteri Hi-vatal vagyonkezelésének, vagyon-nyilvántartásának, továbbá a meg-alapozottságához szükséges belsõkontrolljának kialakításához és za-

vartalan mûköd-tetéséhez.

Azon kevésköztisztviselõkegyike, aki lelki-ismeretes munká-jával immár 40éve szolgálja szü-lõvárosát. A va-gyongazdálkodá-si feladatokon túlközremûködik avárosfejlesztési ésberuházási fel-adatokban, vala-mint közbizton-sági referensként

ellátja a katasztrófák elleni védeke-zésre való felkészülési, védekezési,helyreállítási, rendvédelmi és honvé-delmi feladatokat, továbbá 40 éve ki-magasló felelõsségérzettel vesz részt aválasztási eljárások elõkészítésében,szervezésében és lebonyolításában.

Kiemelkedõ szakmai munkáját, aváltozó jogi környezetnek való meg-felelést a szolgálati évei alatt folyama-tosan teljesített képzésekkel, tovább-képzésekkel alapozta meg. Megvaló-sította az egész életen át tartó tanu-lást, szakmai tudását rendszeresen

bõvítve: magasépítõipari technikusszakképzettséget szerzett, mûszaki el-lenõri, valamint középfokú tervgaz-dasági és beruházási vizsgát teljesí-tett.

Olyan közigazgatási szakember,akinek szakmai, elméleti tudásakiemelkedõ realitásérzékkel és szer-vezõkészséggel párosul. Munkájátszínvonalasan és lelkiismeretesen lát-ja el, következetesen betartva a lépé-seket: megtervez, rögzít, végrehajt,ellenõriz. Személyiségével és tevé-kenységével, szakmai és emberi kap-csolataival hozzájárul a NagykõrösiPolgármesteri Hivatal hivatali szer-vezetének pozitív irányú fejlõdésé-hez. Jó közösségi ember, bölcsességé-vel és hosszú évek gyakorlatával, ta-pasztalatával segíti a pályakezdõ és atöbb éve dolgozó kollégákat egy-aránt.

Abonyi Károly köztisztviselõ ma-gánélete példamutató, rendezett csa-ládi háttérrel rendelkezik. Egész éle-tét szülõvárosa, Nagykõrös fejlõdé-sének szentelte. Lojalitása, a város-hoz és munkahelyéhez való kötõdé-se, elkötelezettsége példaként szol-gálhat a közigazgatásban dolgozókszámára.

Fotó: Csattos Pál

Kimagasló állami kitüntetésselismerték el

Abonyi Károly munkáját

A Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal munkahelyi közössége

43-03.qxd 2017.10.25. 16:43 Page 3

Page 4: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

4 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

Az október 23-ai megem-lékezés Nagykõrösön isesõs idõben vette kezde-tét, így az emlékmûsort aNagykõrösi Arany JánosKulturális Központ szín-háztermében tartották.

Horváthné Szabó Anettnépdalénekes közremû-ködésével csendült fel aHimnusz, majd ünnepibeszédet mondott KisMiklós Zsolt, a Minisz-terelnökség agrár-vidék-fejlesztésért felelõs ál-lamtitkára. Ezt követõen„Az én 56-om” címmel aNagykõrösi II. RákócziFerenc Általános Iskoladiákjainak megható em-lékmûsorát láthattuk aszínpadon.

Végül, a Szózat éneklé-

sét követõen néma fõhaj-tással emlékeztek a ko-szorúzók Barta Margitnagykõrösi ’56-os vérta-nú és az ’56-os forrada-lom és szabadságharc ál-dozatainak emlékmûvé-nél, a Nagykõrösi Büsz-keségpontnál.

Tekintsék megképgalériánkat

az ÖnkormányzatiHírek Nagykõrösfacebook oldalán!

MÉLTÓ ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS– OKTÓBER 23.

MÉLTÓ ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS– OKTÓBER 23.

MÉLTÓ ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS– OKTÓBER 23.

43-04.qxd 2017.10.24. 11:59 Page 4

Page 5: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

XII. évfolyam, 43. szám • 2017. október 27. 5

Orbán Viktor miniszterelnök a Terror Háza Múzeumnál mondott beszédet 2017. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján.

Az alábbiakban ebbõl idézünk:

Arany János halálának135. évfordulója

Arany János halálának 135. évfordulója

Arany János halálának 135.évfordulóján, születése bicen-tenáriumának évében emlé-keztek a költõ óriásra, anagykõrösi református fõ-gimnázium egykori tanáráraa Református templomkert-ben álló Arany-szobornál ok-tóber 20-án, délután. Mûsortadtak az Arany János Refor-mátus Gimnázium, Szakgim-názium és Kollégium diákjai,vezényelt Ecsedi Péter ének-

mûvész, közremûködött Sza-bó Gábor 11. d osztályos ta-nuló. Az ünnepség szónokaDr. Dávidházi Péter a Ma-gyar Tudományos Akadémiarendes tagja volt. Az ünnepimûsort követõen a templom-kertben lévõ Arany-szobornálhelyezték el a megemlékezéskoszorúit.Tekintsék meg képgalérián-kat az Önkormányzati HírekNagykõrös facebook oldalán!

43-05.qxd 2017.10.25. 14:30 Page 5

Page 6: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

6 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

Hirdetés

A Nagykõrösi Víziközmû Társulat ezúton ér-

tesíti az érintetteket, hogy a kifizetések fo-

lyamatosan történnek a szennyvízcsatorna

önrész támogatásokkal kapcsolatban az érin-

tettek felé. Azok, akik 100%-ban teljesítették

befizetési kötelezettségüket, mindannyian

megkapták már a tájékoztató levelet, sokak-

nak közülük már utalt is a szervezet. Akik-

nek elmaradásuk van, azok késõbb kapják

meg a tájékoztató levelet, melyben minden

lényeges információ megtalálható. Kérjük,

hogy õk is legyenek türelemmel, a levelek ki-

küldése folyamatban van.

Köszönjük együttmûködésüket!

Víziközmû Társulattájékoztatója

Egyre többKIFIZETÉStörtént meg

TELJES ÁTVÁLTOZÁS,avagy az ellenzéki

sajtó „bája”Igazi metamorfózison men-tek keresztül a nagykõrösi„ellenzéki” sajtóorgánumokújságírói, szerkesztõi. Mint-ha valamiféle igazi tudatmó-dosulás következett volna benáluk: NEM írnak helyinagyszabású fejlesztésekrõl,eltitkolnak országos, nagy-kõrösi vonatkozású híreket,mindenben a rosszat látják,azt felnagyítva, kiragadva,csúsztatva, kígyót-békát kia-bálva „hírelik” a csakis sze-rintük létezõ valóságot. En-nek a játéknak a része az is,hogy nem írta meg egyik he-lyi kereskedelmi sajtóterméksem, hogy üdvöskéjük, aképviselõként már csúfosanmegbukott Ábrahám Edit bi-tófán szeretne látni nagykõ-rösieket, mely fenyegetésokán, zaklatás miatt folyik anyomozás. A kalmársajtó gé-pezete zakatol, pörögnek afogaskerekek, mantráznak,darálnak, hazudoznak, gya-lázkodnak. Teszik ezt ezen

cikk írójával is, aki újságíró-ként, szerkesztõként pon-tosan onnan, a kereskedelmioldalról jött át az ön-kormányzatihoz. Pontosanugyanolyan vagyok, ugyan-úgy dolgozom, mint koráb-ban. NEM én változtammeg. Õk azok, akik megke-seredtek, gyûlölködõvé ésgyûlöletkeltõvé váltak.

Kérdezem tõlük: Tibor,Kriszta, Jani, Zoli, Bar-na, Tündi, Attila…Amikor a kereskedelmisajtónak dolgoztam, ak-kor ugyanez a munka-végzés tetszett nektek?Most, amikor a teljesen„besötétedett” oldalról„elmenekültem”, márcsak gyalázni és irigy-kedni tudtok? Ejjj… Dejó, hogy nem kell nekema Ti dolgaitokhoz asz-szisztálnom.

Lõrinczy Veronika

A Nagykõrösi Polgármesteri Hivatalpályázatot hirdet

Intézményi vagyongazdálkodási és mûszaki referens

munkakör betöltésére.

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidõs határozatlanidejû munkajogviszony.

Pályázati feltétel: középfokú végzettség és mûszakiszakképesítés, B kategóriás jogosítvány.A részletes pályázati felhívás Nagykõrös város hon-lapján (www. nagykoros.hu) és a Nagykõrösi Polgár-mesteri Hivatal hirdetõ-tábláján olvasható.

A pályázat benyújtásánakhatárideje:

2017. október 31.

GONDOLJON A TÉLRE!Bükk, tölgy, gyertyán,vastag akác guriga

Kazánra hasított nyárfaÉrd.: Kolozsvári u. 7., Ádám L. u. 45.

Tel.: 06 20 242 7089,06 20 243 2051, 06 20 512 7200

ÁLLÁST KÍNÁL

43-06.qxd 2017.10.24. 15:54 Page 6

Page 7: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

XII. évfolyam, 43. szám • 2017. október 27. 7

„ARANY JÁNOS BICENTE-NÁRIUMI TUDOMÁNYOSKONFERENCIÁRA” hívták azérdeklõdõket, az Arany JánosEmlékbizottság, az Arany Já-nos Társaság és a Károli Gás-pár Református Egyetem, ok-tóber 20-án 9 órai kezdettel azEgyetem nagykõrösi Tanító-képzõ Fõiskolai Kar GulyásLajos termébe.

A Konferencia elnöke DR.DÁVIDHÁZI PÉTER, a Ma-gyar Tudományos Akadémia r.tagja a kora délután, Arany Já-nos halálának 135. évfordulójaalkalmából, a ReformátusTemplomkertben megtartottArany János szoborünnepségünnepi szónoki feladatait is el-látta. Ezt követõen nyílt alkal-munk arról kérdezni, mely alegfõbb üzenet, amit Arany Já-nos személye, költészete ma ishordoz?

Dr. Dávidházi Péter: Amiengem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-

nári 9 évével függ össze. Ugyan-is, ha az ember elolvassa azokata verses vagy prózai dolgozato-kat; amiket házi feladat gya-nánt a diákjai elkészítettek szá-mára és elolvassa, hogy õ miketírt ezekre a próbálkozásokra –sokszor érdekes költõi mûfordí-tói próbálkozásokra – akkoregyrészt engem lenyûgöz, hogyugyanazokat a nagyon magasszínvonalú esztétikai, poétikai,erkölcsi és más gondolatokatfogalmazza meg, amiketmondjuk egy akadémiai érte-kezésében késõbb, vagy egyirodalomkritikusi bírálatábanvagy a Kisfaludy Társaságnakvagy a Tudományos Akadémi-ának valamilyen bizottsági je-lentésében. Tehát megtiszteltea gimnazista diákokat azzal,hogy ugyanolyan komolyanvette õket és a teljesítményü-ket, mint bárki másét. Ez na-gyon ritka volt abban az idõbenis és legalább olyan ritka ma-napság. Engem ez egészen meg-hat, ahogy az Arany János kriti-

beszélve arról, hogy az ötödikosztályban – amit akkor poétaiosztálynak hívtak a gimná-ziumban – vers témákat is fel-adott és mûfordításra mû rész-leteket is feladott és a tehetsé-ges diákok nagyon sokat fej-lõdtek a keze alatt. Tehát az amagától értetõdõ komolyanvétele a munkának, a tanárivagy bármi egyéb munkának,ami Arany János tevékenységé-ben látható és az a mélységestisztelete a körülötte lévõ em-bereknek, az azt hiszem, máigegészen különleges.

Tisztelet! Milyen utat mutat Arany János fénylõ csillaga ma is?!

Na, de hol volt Mécs Imre? Már megint hazudott Zágráb!

Képünkön a Jobb Nagykõrösért Egyesület kampánykiadványának részlete látható

Ugye emlékszünk még a CsehJános-ügyként elhíresült váro-si botrányra, melyben az Ön-kormányzati Hírek oknyo-mozása következtében lelep-leztük Zágráb Nándor kamu-forradalmárát. Bizonyítékokhiányában mára egyértelmû-en kijelenthetõ – melyet or-szágos történészek is megerõ-sítettek – nem ítélték halálraCseh Jánost és nem volt for-radalmi hõs. Persze erre csaklegyinthet egyet az álcivil szél-hámos, hazudott õ már ennélnagyobbat is.

És igen, Zágráb Nándo-rék még év elején hazudtákbe saját egyesületi kampány-kiadványukban (képünkön),hogy Mécs Imre levélben

számol majd be a Cseh Já-nossal töltött közös börtön-évekrõl és lejön Nagykõrös-re a nyáron, hogy közösentartanak elõadást. Úgy tûnikZágrábék megint a nagykõ-rösiek szemébe hazudtak,hát nem jött Nagykõrösre

Mécs Imre és nem volt közöselõadás sem.

Jól látható, hogy ezt is csakbehazudták az álcivilek. Las-san nincs olyan nap, hogy nehazudnának valami orbitá-list, kezdve az új nagykõrösikonzervgyártól a Dalmady

óvoda és iskola bezárásáig,keresztül a Gyopár úti garázs-sorok elbontásán, egészen acsatornaügyig, ahol Lázár Já-nos maga mondta el, hogyminden szabályos és törvé-nyes volt. Arról már ne is be-széljünk, hogy a SIIX japánnagyvállalatot is a város ellenakarta hangolni hazudozásá-val, ami ritka mocskos húzásvolt, még tõle is.

Zágráb Nándornak azt ja-vasoljuk, hogy feleslegesenergiáit az általa megígért újnagykõrösi konzervgyár meg-valósításába fektesse, hazug-sággyárát pedig zárja be ésbontsa le!

Horváth Tibor

kai összkiadás 13. kötetébenezeket a nagykõrösi tanári ira-tait olvasom.

Ugyanez fejezõdik ki abban,ahogy minden rendû és rangúemberrel õ levelezett, vagyérintkezett. Tehát, ha a rang-kórságnak és a sznobizmusnakvolt a magyar szellemi életbenigazi ellentéte, akiben szemer-nyi rangkórság vagy a hierar-chiának-, a címeknek-, a kivált-ságoknak a tisztelete lett volna,az Arany János. Bámulatos,hogy mennyire egyenlõ tisztele-tet tud adni egy középiskolásdiáknak is és az Akadémia elnö-kének is.

ÖH: De ez nem keverendõössze a „senkit sem tisztelni”magatartással, a tiszteletlen-séggel?

Dr. Dávidházi Péter: Ígyvan. Ez egészen más.

ÖH: Tehát a senkit sem he-lyett, a mindenkit tisztelni?

Dr. Dávidházi Péter: Ponto-san. És a diákjai ezt szívták ma-gukba itt Nagykõrösön. Nem

43-07.qxd 2017.10.25. 15:42 Page 7

Page 8: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

8 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

NEMZETIKONZULTÁCIÓ 2017

A VESZÉLYESSOROS-TERVRÕL!

Soros Györgynek van egyveszélyes terve, amelynekmegvalósításán egy kiterjedtnemzetközi hálózat dolgo-zik. A Soros-terv alapjánévente 1 millió bevándorlóttelepítenének Európába, abetelepített migránsokatszétosztanák a tagországokközött, és minden beván-dorlónak 9 millió forintotadnának az adófizetõk pén-zébõl. Ha ez a terv megvaló-sulna, Magyarország kultú-

rája és népessége is vissza-fordíthatatlan módon meg-változna. Ön mit gondol er-rõl? Mondja el Ön is véle-ményét!Online is kitöltheti a Nem-zeti Konzultációt, az alábbilinken: https://nemzetikon-zultacio.kormany.hu

MONDJA EL VÉLEMÉNYÉT ONLINE!

MINDEN VÉLEMÉNYSZÁMÍT!

Szászrégenidiákok

Nagykõrösön

Tisztelt Gazdálkodók! Tisztelt Õstermelõk!dász irodában, (NagykõrösSzabadság tér 4.) adhatja leszavazatát.

A Kisgazda Polgári Egye-sület (KPE) támogatta ésörömmel fogadta a NemzetiAgrárgazdasági Kamaramegalakulását. Az elmúltévek bizonyították, hogy akamarára szükség van, ésegyre inkább képes betöltenihivatását. A KPE történelmihagyományának és feladatá-nak tekinti a mezõgazdaság-ban élõk érdekeinek képvi-seletét, a termelés egyre ma-gasabb színvonalú megvaló-sulásán keresztül a magyarvidék felemelkedését.

Az elmúlt évek tapasztala-tai azt bizonyították, hogy azagrárkamara segítségével ésközremûködésével elérhetõa kis- és középbirtok tartósfennmaradása. A gazdaság-ban elfoglalt helyének meg-

Testvérvárosunkból, Szász-régenbõl érkezett egy 45 fõsdiákcsoport 4 felnõtt kísé-rõvel a Határtalanul! prog-ram keretében Nagykõrös-re. A csoportot dr. Czira

Szabolcs polgármester isfogadta a városházán, s be-mutatta a megújuló Nagy-kõrös régi és új értékeit,sikereit, büszkeségeit, ter-veit.

tartása, termelésben elfoglaltsúlyának növekedése.

A mezõgazdaság és a vi-dékfejlesztés uniós támoga-tása hatékonyabban jelentmeg a magyar gazdáknál azagrárkamara segítségével.

Az agrárkamara következõévek kiemelt feladata lesz,hogy szakértelmével, és kap-csolataival elérje, hogy az Eu-rópai Unióban mutatkozókedvezõtlen tendenciák meg-változzanak és az EurópaiUnió következõ költségvetéseis tartalmazza a földalapú tá-mogatást és a mezõgazdaságitámogatások megmaradását.

A KPE el szeretné érni azagrárkamra segítségével,hogy a mezõgazdasági isme-reteket már az általános is-kolában kezdjék el oktatni,hogy erõsödjön a föld szere-tete. A földmûves szakmapedig nyerje el méltó helyéta társadalomban.

A Nemzeti AgrárgazdaságiKamara Országos Küldött-gyûlése 2017. november 3-ára tûzte ki a megyei kül-döttek választásának idõ-pontját.

A következõ 5 évben amegyei küldöttválasztásonmandátumot szerzett kül-döttek képviselik a kamaraitagok érdekeit, a NemzetiAgrárgazdasági Kamara me-gyei szervezetein keresztül.Valamint megválasztják amegyei és országos veze-tõit.

A MAGOSZ 19 megyére,a MOSZ 9 megyére adott lemegyei küldöttjelölt listákat.

Szavazni minden agrár-gazdasági tagsági jogvi-szonnyal rendelkezõ tagjogosult a 2017. novem-ber 3-ai választáson. Idõ-pont: 6 órától 18 óráig.

Nagykõrösön, a falugaz-

Az Agrárgazdasági Kama-ra az elmúlt években is so-kat tett azért, hogy a mezõ-gazdaságból élõk hozzájus-sanak a munkájukhoz szük-séges ismeretekhez, szemé-lyes és technikai segítségetnyújtott a hatékony gazdál-kodáshoz.

Mindezeket figyelembe vé-ve, a Kisgazda Polgári Egye-sület (KPE) 17 érdekképvise-leti szervezettel együtt to-vábbra is támogatja a kamaramunkáját a MAGOSZ vá-lasztási szövetségeseként.

Szánjon rá idõt ön is,hisz a mezõgazdaság jö-võje múlhat rajta.

Kérem, támogassa szava-zatával a MAGOSZ megyeilistáját a november 3-ai sza-vazáson.

Nagy BalázsMegyei küldöttjelölt

KPE választókerületi Elnök

43-08.qxd 2017.10.25. 11:56 Page 8

Page 9: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

XII. évfolyam, 43. szám • 2017. október 27. 9

Rettegés foka: Ábrahám Edit a nagykõrösi Szamuely fiú?

Tibikém, hol a konzervgyár, amit ígértetek?!Avagy mit olvashatunk kiVarga András soraiból?

Hogy jön ide Szamuely, a vö-rös terrorista? A Vörös Újság1919. április 15-ei számábanaz alábbiakat írta: „A szerve-zett munkásságnak meg kellmutatnia az öklét azoknak alelketlen gonosztevõknek,akiknek már réges-régen abörtönben, vagy a bitófánvan a helyük.” A cikk a Ria-dó címû 1957-ben megjelentkönyvben is olvasható.

Ököl és bitófa… érdekes,nagyon érdekes. A 2014-esválasztási kampányra ugyeemlékszünk még? ÁbrahámEdit fenyegetõen feltartott,

támadásra lendülõ ököllelkérte a választókat, hogy sza-vazzanak rá és az új konzerv-gyárra. Most meg azon kap-tuk õket, hogy éppen a pol-gármester és „sleppjének” ki-végzésérõl fantáziálnak. Áb-rahám Tibor és Zágráb Nán-dor Tornyi Bélával ellentét-ben a mai napig nem határo-lódtak el és nem kértek bo-csánatot, ahogy Á. Edit sem,sõt családi szinten kezdték elmentegetni. A „gonosztevõk”meg a „börtön” pedig ZágrábNándor oldalán rendszeresenfeltûnik utalások szintjén,

Kísérteties hasonlóságokatlehet felfedezni ÁbrahámEdit, lemondott ex-képviselõés Szamuely Tibor kommu-nista népbiztos gondolataiközött. Ábrahám Edit Zág-ráb Nándor volt Pest megyeiJobbik elnök facebook olda-lán írta ki nyilvánosan azalábbi szörnyûséget: „A vé-gén ti fogtok lógni… a BI-TÓFÁN!!!”. Ábrahám Editnév szerint említette LõrinczyVeronikát és dr. Czira Sza-bolcs polgármestert, valaminta „sleppjét”, mely alatt van-nak, akik a választóit értik.

alattomos gyanúsítgatásávalrombolja a város morálját.

Talán nem véletlen, hogy aJobb Nagykõrösért retoriká-ja a legrosszabb kommunistaés ÁVH-s idõket idézi töb-bekben, feltett szándékuk,hogy ha 2019-ben nyernek,akkor levadásszák és bitófáraküldjék a nekik nem tetszõ-ket, bitófára akasztanánakkõrösieket és nem kõrösieketegyaránt, mindenkit, akireráfogják, hogy a „slepphez”tartozik. Senki nem lennebiztonságban!

Horváth Tibor

Mostanság Varga Andrásnem igazán ragadott tollat,hogy valamely helyi keres-kedelmi lapot örvendeztes-se meg ingyenes tartalom-mal, így aztán a KõrösiÚjságban közölt cikke semlehet véletlen, s ez be is iga-zolódik, ha figyelmesenelolvassuk. Az adatok itt-ott pontatlanok, de ne ra-gadjunk le, hiszen ennélsokkal többet mond a so-rok mögé tekintõ olvasó-nak a cikk.

Varga András okl. köz-gazdász a szennyvízberuhá-zásról ír, és nem kisebbgondolattal nyit, idézem„hogyan lehetett több évenát tartó vádaskodó közbe-szédet csinálni”, értsd aszennyvízberuházásból…

A cikk végén pedig aztírja: „Ideje lenne most márminden illetékesnek a ta-nulságokat levonva elgon-dolkodni a történteken, éstenni a város gazdasági fel-emelkedéséért, azért hogy

helyben is legyen munkale-hetõség.” – és ez az a mon-dat az, amely az eddig csakcsigamód vánszorgó vezér-hangyát szélvészként fel-kapja. A fény, ami utat mu-tat, mirõl is szólt a többmint fél oldalas cikk. Mertbár az a felületes olvasónakúgy tûnhet, hogy a szocia-lista ekézi a Fideszeseket,de ez a mondat borít min-dent, itt tisztán kiviláglik,az MSZP egykori elnökevalójában Ábrahám Tibo-réknak üzent. Csak nem aztírta, hogy: Tibikém, kapjálmár a fejedhez, elég volt acsatornamaszlagból és Zág-rábból, hol a beígért kon-zervgyár?! Hanem úgy fe-jezte ki magát, ideje elgon-dolkodni és a munkahelye-kért tenni.

Nem tudni, hogy ez mára közelgõ választások elõ-szele, vagy esetleg a formá-lódó helyi ellenzéki oldalcicaharca, de egy biztosdr. Varga András felemelte

a pennát, s odacsattintottdr. Ábrahám orra alá: Tibi-

kém, hol a konzervgyár,amit ígértetek?! (-sz-)

43-09.qxd 2017.10.25. 15:46 Page 9

Page 10: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

10 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

A Nagykõrösi II. RákócziFerenc Általános Iskola a2017-2018-as tanévben öko-iskola lett.

E cím birtokosaként az in-tézmény fontosnak tartja,hogy nemcsak diákjaik, ha-

nem partnerintézményeik,leendõ tanulóik is környe-zettudatosan cselekvõ embe-rek legyenek.

Ennek jegyében hirdettékmeg 2017 szeptemberében aLehullottból játék/Újra-já-

Ökoparti óvodásoknak a Rákóczibanték! pályázatot, ahol az ovi-soknak hulladékból, lehul-lott növényekbõl, termések-bõl kellett valami hasznosatkészíteni. Nagyon ötletes,szép munkák érkeztek a fel-hívásra. Így az iskola azzalkedveskedett a szorgos kezûóvodásoknak, hogy az ered-ményhirdetést egy ökopartikeretében rendezték meg.

Itt a kisgyerekek a tanítónénik által játszótérré vará-zsolt iskolaudvaron csupaökojátékkal töltötték szom-bat délelõttjüket. Az önfe-ledt szórakozás és játékos ta-nulás után az ovisok és szüle-ik nagy érdeklõdéssel és iz-galommal nézték meg amunkáikból készült kiállí-tást, és vették át jutalmaikat.

2017. október 14-én rendeztük meg a Kossuth iskolában a hagyo-mányos szülõi munkaközösségi vacsorát. Közel 400 vendég szóra-kozott önfeledten az Ézsiás zenekar talpalávaló zenéjére. A büfé-ben Pécsi Zsoltiék látták el finom italokkal a jelenlévõket. Különköszönetünket fejezzük ki a nagykõrösi DIEGO áruháznak nagy-lelkû felajánlásáért, valamint a Country Tours Utazási Irodának,akik adventi utazást ajándékoztak a tombola fõdíjasának. Köszön-jük a Kozma családnak a mangalica malacot, dr. Gera László fõ-orvos úrnak és családjának az ajándékcsomagot, SebestyénnéAngyal Zsuzsannának és a KÖVA RT. csapatának, Nagykõrösvállalkozóinak, üzemeinek a sok tombolatárgyat, valamint kö-szönjük az iskola szülõi közösségének az aktív részvételt, a sok se-gítséget, melynek eredményeképpen rekordbevétel született.

Köszönjük a támogatást!

Csernus Lászlóné és Révay Jutkaszülõi közösség választmányának elnöke és helyettese

Nagy sikerû rendezvénya Kossuth iskolában

ALMA ÉS FÁJA

Tóth István és Apáti-Tóth SándorALMA ÉS FÁJA – apa és fia címûfotókiállításának megnyitó ün-nepségére 2017. október 18-án,18 órától a Svájci Házban kerültsor. A kiállítást Nógrádi Gábor írónyitotta meg. A tárlat 2017. no-vember 2-áig tekinthetõ meg.

Tekintsék meg a képgalériátaz Önkormányzati HírekNagykõrös facebook oldalán!

A helyezettek, akiknek ezúton is gratulálunk:egyéni: I. díj: Balogh Levente, Hajagos Panna, Végh Alina Imola,II. díj: Sutyinszki Csaba Dávid, Tényi Gerda,III. díj: Kis Bella, Tényi Balázscsoportos: I. díj: Nagykõrösi Városi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodá-jának Kisvakond csoportjaII. díj: Városi Óvoda Kalocsa Balázs úti Tagóvodájának Piros almacsoportja

Az egyszeri nagygazda agrárbáró és a fia mennek haza a szekéren. Egy-szer csak elrobog mellettük egy fej nélküli motoros. Amint mennek to-

vább, megint elrobog mellettük egy fej nélküli motoros.Odaszól a fiú az apjának: – Te, Apa! Nem kéne beljebb húzni a kaszát?VICCSÁV

43-10.qxd 2017.10.25. 10:31 Page 10

Page 11: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

XII. évfolyam, 43. szám • 2017. október 27. 11

Tankó Ágota: Õszintén,

tabuk nélküla nõgyógyászatról

Tankó Ágota, a NagykõrösiRehabilitációs Szakkórház ésRendelõintézet fõigazgatójaa www.baon.hu portálnakadott interjút a nagykõrösinõgyógyászatról és terhes-tanácsadásról, miután közelkét és fél hónap szünet utána közelmúltban újraindultNagykõrösön a nõgyógyá-szati szakrendelés és terhes-gondozás. Dr. Székely And-rás, Nagykõrös új nõgyógyá-sza már fogadja, kezeli, ellát-ja a kõrösi lányokat és asszo-nyokat.

A kényszerû szünet elõz-ményeirõl Tankó Ágota, aNagykõrösi RehabilitációsSzakkórház és Rendelõinté-zet fõigazgatója a Baon.hu-nak elmondta, hogy szemé-lyes közremûködõi szerzõ-déssel látta el nyugdíj mellettegy nõgyógyász szakorvos,dr. Vécsei Ferenc a nõgyó-gyászati és a terhesgondozóiszakrendelést. – A doktor úr79 éves, és szerette volna ezta szerzõdést felmondani.E szerzõdésnek 60 napos fel-mondási ideje van, de õ aztkérte, hogy az intézménynéltöltött 54 év munkaviszony-ra való tekintettel, tekintse-

nek el ettõl a 2 hónapos fel-mondási idõtõl. „Lehet,hogy ebben hibát követtemel, de azt mondtam, hogy el-tekintek” – fejtette ki TankóÁgota, aki még aznap végre-hajtotta a szükséges intézke-déseket, hogy a megürese-dett nõgyógyász és terhes-gondozó munkakör minélhamarabb új gazdára lelhes-sen.

Tankó Ágota a Baon.hu-nakelmondta, hogy bár a tör-vény szerint meghirdették apozíciót, közel két és fél hó-napon keresztül senki nemjelentkezett az állásra. A kö-zelmúltban megoldás szüle-tett a problémára: dr. Szé-kely András, egy helyi nõ-gyógyász szakorvos, aki ko-rábban a ceglédi kórház nõ-gyógyásza volt, aláírta amunkaszerzõdést, így újra-indult Nagykõrösön a nõ-gyógyászati szakrendelés ésterhesgondozás.

EU-ÉPÍTŐKFT

EU-ÉPÍTŐ KFT.2750 Nagykőrös, Szabadság tér 10.

E-mail: [email protected]

Elektronikusépítési naplóval

építőiparigenerál kivitelezés

Hirdetés

Egymás kezébeadják a kilincset

a nagykõrösiArany-kiállításon

a látogatócsoportok

Egymás kezébe adják a ki-lincset a nagykõrösi Arany-kiállításon a látogató cso-portok. Az Arany János-emlékévben a Rácz JózsefGalériában megnyitott ki-állítás rendkívül népszerûszámos csoport érkezetteddig és jó néhány van elõ-jegyzésben, hogy megte-kintse a nagykõrösi tárla-

tot. Mint ismeretes, a vá-ros Arany János nevét vise-lõ múzeuma jelenleg mint-egy 900 millió forintos be-ruházás keretében újulmeg, hogy az elmúlt évek-ben megkopott fényû kiál-lítóhelybõl ismét AranyJános fénylõ csillagáhozméltó modern múzeum-ként várja a látogatókat.

Fotónkon az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola 6. C osztálya tekinti meg az Arany-kiállítást

Különös dologra bukkan-tunk, miközben a Sztár-klikk facebook oldalátböngésztük. Nagyon sokcikket Nagykõrösön tettekközzé, vagyis aki ezeket fel-tette a facebookra, azNagykõrösön tartózko-dott. László Ferencet mártöbbször hírbe hozták az-zal, hogy több kereskedel-mi sajtótermékbe is írogatálnéven, ezeket nem tud-

juk, ám az tény, hogy a bal-oldalhoz köthetõ Sztár-klikk.hu facebook oldalárarengeteg cikket Nagykõrö-sön tettek fel, többségébennegatív töltettel, kivéve, haa nagykõrösi MSZP-rõl voltszó, ugyanis akkor ódákatzengtek. Vajon ki lehet az atitokzatos szerkesztõ? Va-jon ki pakolja fel Nagykõ-rösrõl a Sztárklikk.hu face-book oldalára a cikkeket?

Egy biztos, a Sztárklikk.hutöbbször támadta a nagykõ-rösi városvezetést, viszont ahelyi MSZP sikereit dicsér-te… Rejtély, ki lehet anagykõrösi fantommunka-társ. Várjuk ennek az em-bernek a jelentkezését,hogy rajta keresztül végrepozitív cikkek is megjelen-hessenek Nagykõrösrõl aSztárklikken!

Horváth Tibor

Ki lehet a Sztárklikk titokzatosnagykõrösi szerkesztõje?

43-11.qxd 2017.10.25. 11:25 Page 11

Page 12: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

12 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

IMPRESSZUMÖnkormányzati Hírekingyenes tájékoztató kiadvány

Kiadja: a 2.9./409-1/2006. nyil-vántartásba vételi szám alapjánNagykõrös Város Önkormány-zataKiadásért felelõs személy:dr. Czira Szabolcs polgármesterKiadó címe: 2750 Nagykõrös,Szabadság tér 5. Tel.: 53/550-300, fax: 53/351-058E-mail: [email protected]õs szerkesztõ: dr. CziraSzabolcs, a szerkesztõbizottságelnökeFejléc: Sári Zoltán © 2005Nyomdai munkák: MagyarKözlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.17.1586 – LajosmizseFelelõs vezetõ: Köves Bélaügyvezetõ igazgatóWeb: www.kozlonynyomda.huTerjeszti: Magyar PostaISSN 2061-0300

Kérjük, amennyiben az Önkor-mányzati Híreket nem találjameg minden héten a postaládá-jában, jelezze nekünk a [email protected] e-mail cím-re, illetve levélben a NagykõrösVáros Önkormányzat Polgár-mesteri Hivatal (2750 Nagy-kõrös, Szabadság tér 5.) címreküldve, „Önkormányzati Hírek”jeligére.A lapunkban megjelent írá-sok, képek, illetve bármilyentartalom utánközlése csakiskizárólag a Szerkesztõbizott-ság vagy a jogtulajdonos en-gedélyével történhet.

Lapzártánk idõpontja: hétfõ12 óra. Orvosi ügyelet telefonszáma: 53/350-377

GYÓGYSZERTÁRIÜGYELET

2017. október 23-tólEZÜST PATIKA

GYÓGYSZERTÁRNagykõrös, Széchenyi tér 8.

Tel.: 53/552-1142017. október 30-án

ARANY GYÓGYSZERTÁRNagykõrös, Szabadság tér 11.

Tel.: 53/350-366Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot,hogy az ügyeletes patikát vasárnapi

napokon 11 órától érhetik el,mivel az Oroszlán Gyógyszertár(Nagykõrös, Kecskeméti út 18.)vasárnap is nyitva tart 11 óráig.

ÁLLATORVOSIÜGYELET

2017. október 28–29-énDR. ÉVIN SÁNDOR

Nyársapát, Vasút u. 6.Tel.: 53/389-023; 06-20/978-27-40

2017. november 1-jénDR. MODOR PÉTER

Kocsér, Szent István tér 5. Tel.: 53/359-725; 06-20/375-77-50

2017. november 4–5-énDR. ZSOLDOS ZOLTÁN

Nagykõrös, Kecskeméti út 44.Tel.: 53/350-703

Hirdetés

KÉPVISELÕI FOGADÓÓRÁK2017. NOVEMBER

KÉPVISELÕ NEVE FOGADÓÓRA NAPJA HELYE

Dr. Czira Szabolcspolgármester

2017. november 9. (csütörtök)13.00 órától

Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal(Nagykõrös, Szabadság tér 5.fszt. 13. szoba)

Dr. Körtvélyesi Attilaalpolgármester

2017. november 20. (hétfõ)16.00 órától

Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal(Nagykõrös, Szabadság tér 5.fszt. 13. szoba)

Kiss Attila Csaba települési képviselõ2. számú választókerület

2017. november 17. (péntek) 16.30–17.30 óráig

Ceglédi úti Kollégium (Nagykõrös, Ceglédi út 2. )

Kustár Tamás települési képviselõ3. számú választókerület

2017. november 6. (hétfõ) 16.00 órától

Humánszolgáltató Központ(Szolnoki u. 65.)

G. Kovács Sándor települési képviselõ4. számú választókerület

2017. november 16. (csütörtök)16.00–17.00 óráig

Nagykõrös, Mintakert u. 22.

Szabóné Irházi Zsuzsanna települési képviselõ5. számú választókerület

2017. november 13. (hétfõ)16.00–17.00 óráig

Nagykõrös, Arany János utca 35.– Idõsek Klubja

Illés Sándor települési képviselõ6. számú választókerület

2017. november 15. (szerda)17.00 órától

Nagykõrösi Városi Óvoda Hétszínvirág Tagóvoda(Nagykõrös, Ifjúság u. 22.)

Sebestyénné Angyal Zsuzsanna települési képviselõ7. számú választókerület

2017. november 15. (szerda)17.00–18.00 óráig

Nagykõrösi Kossuth Lajos ÁltalánosIskola(Nagykõrös, Kinizsi u. 4.)

Nagy Balázstelepülési képviselõ8. számú választókerület

2017. november 13. (hétfõ)16.00 órától

Nagykõrösi Polgármesteri Hivatal(Nagykõrös, Szabadság tér 5. fszt. 7.szoba)

László Ferenctelepülési képviselõ

2017. november 7. (kedd)14.00 órától

Nagykõrösi Arany János Kulturális Központ, 1. emelet, 38. sz. terem

Tornyi Béla Ernõtelepülési képviselõ

2017. november 30. (csütörtök)18.00–19.00 óráig

Nagykõrös, Puskás Tivadar utca 2.

43-12.qxd 2017.10.19. 12:01 Page 12

Page 13: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

XII. évfolyam, 43. szám • 2017. október 27. 13

M Û S O R2017. október 29.14 óra My Little Pony

– A film (szinkronizált, amerikai–kanadai családi animációsfilm)

18 óra Fûrész – Újra játékban(szinkronizált, amerikai–kanadai horror)

2017. október 30.; 31.16 óra Viktória királynõ

és Abdul (feliratos, angol–amerikai életrajzi dráma)

18 óra Fûrész – Újra játékban

2017. november 2.; 3.16 óra Thor: Ragnarök

(szinkronizált, amerikai szuperhõsfilm)

18 óra Budapest Noir(magyar krimi)

2017. november 4.– Rajzfilmünnep, ingyenes11 óra Mesék Mátyás

királyról13 óra Bogyó és Babóca

13 új mese14.30 Minyonok16 óra Babe18 óra Budapest Noir

(fizetõs)

2017. november 5.– Rajzfilmünnep, ingyenes11 óra Mesék Mátyás

királyról 13 óra Összeállítás klasszikus

mesesorozatokból II.14.30 Gru 216 óra Kis kedvencek

titkos élete18 óra Budapest Noir

(fizetõs)

További információ a www.korosikultura.huhonlapon, a Kõrös Art Mozi menüpont alatt,

vagy a facebook.com/korosartmoziwebcím alatt!

Online jegyfoglalás:artmozi.korosikultura.hu

„Tisztelt Ábrahám Tibor! Kérem, ne alázza meg

a munkáját végzõ pedagógust, de fõként

ne alázza meg a gyermekeket…”

A Heti Hírek, melynek „laptulajdonos-fõszerkesztõje” Ábrahám Tibor, igen-csak gusztustalan cikket közölt, melynem csak csúsztat, de már azt is támad-ja, ha valaki lelkiismeretesen végzi mun-káját. Mindig is büszke voltam rá, hogypedagógus vagyok, megtisztel, hogy ami kollégiumunkban lévõ gyermekekcsaládjai, a mi gondunkra bízzák a gyer-mekeket. Pedagógusként, szülõként ma-gától értetõdõnek tekintem, hogy agyermek érdeke az elsõ. Ezt a példát lát-tam szüleimtõl. Apaként, pedagógus-ként is ez a legfõbb mércém. Éppenezért olvastam megdöbbenve a fent em-lített újságban, hogy probléma, ha mintkollégiumi nevelõ ott vagyok, ahol akollégista gyermekek és egy szintén akollégiumban dolgozó kolléganõvel –akit szintén kifogásoltak – végeztük amunkánkat. Eddigi rövidke politikaiképviselõi munkám során megtapasztal-tam, hogy vannak emberek, akiknekminden rossz, a kákán is keresik a cso-mót, de ez a mostani írás túl lõ mindenhatáron. Nem a nevenincs „könyvelõ”-tõl várok bármit, hanem Ábrahám Ti-bor laptulajdonos-fõszerkesztõtõl ké-rem, hogy szedjerendbe a szer-kesztõségét. Ér-tem, hogyhagyöngécskék is,mégiscsak az õáltala elnököltszervezet szeret-ne a helyi ellen-zék vezére lenni,de ezt ne a nagy-kõrösi gyerme-kek kárára tegye,sem az egyesüle-tük, sem az új-ságjuk. Mert egyilyen cikk után,ahol az adomá-nyozót a földbe

döngölik, milyen nagy örömmel is jön-nek majd a többiek. Az alpolgármesterúr felajánlását, a mozilátogatást öröm-mel fogadták a gyermekek és pedagó-gusként én is rendkívül pozitívnak tar-tom. Nagy élmény volt a gyermekeknekés ez a fõ. Kérem, ne nézzen le senkit, detekintsen le a pénzhalomról, amelyre aJóisten kegyelmébõl felülhetett, és vegyeészre, az emberek többsége nem milliár-dos, próbáljon meg megérteni minket,egyszerû polgárokat: ami Önnek sem-mi, az másnak egy álom, egy cél, valami,amit nagyon szeretne. Tisztelt ÁbrahámTibor! Kérem, ne alázza meg a munká-ját végzõ pedagógust, de fõként ne aláz-za meg a gyermekeket sem személyesen,sem a lapjában!

Bár nem éppen a legjobb apropóbólkellett ezen sorokat megírnom, de hamár így alakult, szeretném megragadniezt az alkalmat is, és megköszönni azAlpolgármester Úr kollégiumnak tettfelajánlását. Õ meg is tapasztalhatta ésmindenki elhiheti, nagy örömöt oko-zott. Köszönjük!

Kiss Attila Csabatelepülési képviselõ

4. kérdésA Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kelleneköteleznie minden tagállamot, így Magyaror-szágot is, hogy minden bevándorlónak fizessen9 millió forint állami segélyt.

Ön mit gondol errõl?

43-13.qxd 2017.10.25. 13:09 Page 13

Page 14: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

14 Önkormányzati Hírek • NAGYKÕRÖS

A következõkben bemutatjuk a nagykõrösi általános iskolák elsõ osztályos csoportjait.

Bemutatkozik az Arany János ReformátusÁltalános Iskola és Óvoda 1. a osztálya

Bemutatkozik az Arany János ReformátusÁltalános Iskola és Óvoda 1. b osztálya

ÉN MÁR ISKOLÁS VAGYOK

Osztályvezetõ: Hegedûs Mihályné; Napközi vezetõ: Gálné J.Tóth Judit

Névsor: Bíró Mátyás; Búzás Lili; Dónáth Brigitta; Döme Panna;Faragó Máté; Halászy Mátyás; Herceg Hedvig; Horváth Natali;Izsák Zsombor; Karsai Konrád Armand; Lele-Szûcs DzsesszikaNoémi; Kovács Áron; Margit Levente; Margit Zsombor; NagyZsombor; Sajber Csilla; Sóber Vanessza; Tóth Zsüliett; VágóLászló Milán; Vajda Bence Krisztián; Zatykó Dominik; ZomboriSzonja

Bemutatkozik az Arany János ReformátusÁltalános Iskola és Óvoda 1. c osztálya

Osztályvezetõ: Megyesi Erika; Napközi vezetõ: HorváthDóra

Névsor: Balog Erika; Bogdán Márk Imre; Botocska Gergõ;Csizmadi Júlia; Csontos Botond; Deák Petronella; Erõs Csaba;Jóni Vivien; Katona Benedek; Kiss Nándor; Kovács Zsolt; KupásKitty; Lipcsei Zita; Márton Jázmin Aida; Mészáros-Ady Panka;Miskolczi Dávid Tibor; Mohácsi Nándor; Nagy Boglárka; RédeiMarcell; Sáfár Maximilián; Simon Szimonetta Nikoletta;Spindlbauer Anna; Szûcs Lili; Varga Jázmin; Várkonyi Laura;Vörös-Szûcs Dóra

ÉN MÁR ISKOLÁS VAGYOK

Az Eötvös Károly úti Óvoda október 4-én az Állatok Világnapjánszínes programmal kedveskedett a gyerekeknek. A délelõtti rendez-vény rendõrkutya bemutatóval kezdõdött. Ezután a gyerekek szü-leik segítségével behozhatták megmutatni társainknak az otthonikedvenceiket. Egész délelõtt tartott a kisállatok megfigyelése, simo-gatása, örömteli perceket szerezve ezzel a legkisebbeknek.

Óvónõk

Osztályvezetõ: Horváthné Kállai Éva; Napközi vezetõ:Kasza Ildikó

Névsor: Bajczár Olivér; Barabás Bence; Diószegi Lora Mia; EgriHenrietta; Farkas Barnabás; Farkas Viktória Lili; Hodaj Verona;Hoffer Hanna; Holló-Zsadányi Norman; Fritschek Zsolt Miklós;Juhász Zsombor; Kecskeméti Benedek Róbert; Kõházi-KisGábor; Matuska Lotti Luca; Palásti Máté; Pozsár Alexa Lia;Rozsnyói Csaba Botond; Szabó Dániel; Szabó Vince; SzatmáriKata Gréta; Szécsény Kira; Szokonya Gergõ; Szokonya Kata;Varga Máté

Az Állatok Világnapja

A WWW.NAGYKOROS.HU OLDALON,NAGYKÕRÖS VÁROS HIVATALOS

HONLAPJÁN FRISS HÍREKKEL, KÉPGALÉRIÁKKAL TALÁLKOZHAT!

TEKINTSE MEG ÖN IS AZ INTERNETEN!

43-14.qxd 2017.10.20. 13:32 Page 14

Page 15: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

XII. évfolyam, 43. szám • 2017. október 27. 15

Grundbirkózóverseny

a Petõfiben

Szuper gyõzelemidegenbena Kinizsitõl JUDO

EREDMÉNYEK

Szép bajnokiszereplés a POWER

karatésaitól

Október 20-án, péntekengrundbirkózó versenyt ren-deztek a Petõfi iskola torna-csarnokában Sárosi Tiboredzõ vezetésével. A versenycélja a tehetségek felkutatá-sa, a birkózás népszerûsítéseés sportolási lehetõség bizto-sítása volt. A megméretteté-sen 7–12 éves fiúk és lányok

is részt vehettek. A versenyelõtt bemelegítést és mérle-gelést tartottak. Mindenküzdési idõ maximum 2 percvolt, a gyerekek nagyon él-vezték a birkózást.Tekintsék meg képgalérián-kat az Önkormányzati Hí-rek Nagykõrös facebook ol-dalán!

A Magyar Karate SzakszövetségUtánpótlás Magyar Bajnokságotrendezett 2017. 10. 21-én aPestszentimrei Sportkastélyban,ahol 14 szervezet, 57 egyesülettöbb mint 400 versenyzõje in-dult. A POWER SE színeit a kö-vetkezõ sportolók képviselték:Gyerek III. Rafael Krisztián, aki2. helyezést ért el. A Gyerek II.korcsoportban Rafael Krisztiánhatalmasat harcolva, két ukránellenfelét is legyõzve lett MagyarBajnok. A Gyerek I. korcsoport-ban versenyzõ Hegedûs Dorina2. helyezett lett. Serdülõ Lánykategóriában a Világkupa gyõ-

zelem után hatalmas küzdelem-ben megszerezte Danko Gabri-ella a Magyar Bajnoki Címet is.A Serdülõ Fiú kategóriábanKhirer Alex betegen is hatalma-sat harcolva sajnos kikapott éshelyezetlen maradt. IfjúságiLány korcsoportban SzakácsCsenge 3. helyezett lett. JuniorFérfi kategóriában Csajbók Atti-la a régi nagy riválisa ellen adöntõben alulmaradt, így õ is aszépen csillogó ezüstérmet kaptameg! Gratulálok a csapatnak,mérlegünk: 7 indulóból 6 érem –2 arany, 2 ezüst, 2 bronz.

Orosz Zoltán edzõ

Szentendrére látogatott aNagykõrösi Kinizsi FC elsõszámú alakulata, ahol sor-rendben harmadik gyõzel-mükre készültek Halgas Ist-ván edzõ játékosai. Az egésztalálkozón magabiztosan fut-ballozó Kinizsi végül 2-0-ás si-kert aratott Hazafi Ákos ésMolnár Tamás góljai révén.(Két 97-es születésû játékos!)Összességében az egész csa-patnak nagy gratuláció jár, hi-szen végig kézben tartották afiúk a meccset, és ezzel immárújabb gyõzelmi sorozatot indí-tottak el õsszel. Mi sem bizo-nyítja jobban az eredményes

félévet, mint az a tény, hogy11 forduló után, mindössze3 pontra áll a csapat a máso-dik helyezett Nagykátától le-maradva, akiket egyébkéntpár fordulóval ezelõtt már le-gyõzött a Kinizsi. Bizakodunkhasonló folytatásban, szépvolt, Fiúk! CSAK A KINIZSI!

A nagykõrösi csapatkövetkezõ mérkõzé-sét október 29-én,vasárnap, idegenbenaz FC Dabas II ellenjátssza 13.30-tól.

A vártnál kisebb mezõny gyûltössze a hagyományos kecske-méti Zsoldos Zsolt Emlékver-senyen, amit most a serdülõ ésaz ifjúsági korcsoport számárarendeztek meg. A versenyhelyszíne az impozánsra sike-rült Mercedes-Benz Kosáraka-démia volt, amely a régi kecs-keméti városi uszoda épületé-ben került kialakításra. A Kõ-rös Judo SE versenyzõi közül aserdülõk az ifjúsági korosz-tályban is elindultak, és azalábbi eredményeket érték el:

aranyérmes Horváth Luca(serdülõ és ifi korosztálybanis), Hajdú Eszter, Bodzsár Bé-la, Kapás Gábor és KornyikMáté. Ezüstérmes lett MolnárSzabolcs. Bronzérmet szerzettBodzsár Béla, Balog Ádám.Ötödik lett Bagó Balázs, Dan-ka Dániel és Fehér Benedek.Az egyéni eredmények alapjánszámított csapatversenybenharmadik helyen végzett a kõ-rösi alakulat a PVSK és aSzatymaz csapata mögött.

KÕRÖS JUDO SE

43-15.qxd 2017.10.25. 11:02 Page 15

Page 16: XII. évfolyam 43. szám 2017. október 27. Ingyenes ... · engem az utóbbi idõben lenyû-gözött Arany János munkássá-gából az éppen a nagykõrösi ta-nári 9 évével függ

Október 7. és 16. között azArany János Református Ál-talános Iskola és Óvodából16, az Arany János Reformá-tus Gimnázium, Szakgimnázi-um és Kollégiumából 21 ta-nuló vett részt a cserediákprogramban. Kísérõik KaszaIldikó, Nagy Andrea, Vas Já-nos, valamint Bencsikné Szil-ágyi Zsuzsanna, Ecsedi Péterés Ragóné Ország Zita voltak.

A hét nap folyamán a részt-

vevõk különbözõ eseménye-ken érezhették a német ven-dégszeretetet. Jól szórakoztaka közös foci- és kosárlabda-mérkõzéseken, voltak uszo-dában, egy délutánt töltötteka helyi ifjúsági központban.Hamburgban a kisebbeket a„Miniatur Wunderland”, anagyobbakat pedig a „TheDungeons” várta.

A legaktuálisabb eseményreszombat délután került sor.

A reformáció ötszázadik év-fordulója alkalmából isten-tiszteletet tartottak, valamintLuther Márton életét és tevé-kenységét megelevenítõ prog-ramokat rendeztek. Kiemel-kedett közülük a musical elõ-adás, amelybe a magyar diá-kokat is bevonták, és amirediákok és tanárok a Luther-projekt keretében szerdátólgõzerõvel készültek. A szom-bati nap és egyben a diákcsere

zenés-táncos búcsúbulival zá-rult.

Vasárnap reggel induláselõtt készült még egy közösfénykép. Nehéz volt elbú-csúzni a kedves vendéglátók-tól, de gondolatban már töb-ben a soron következõ, 2018-as magyarországi viszontlá-tást tervezgették.

Ragóné Ország ZitaBencsikné

Szilágyi Zsuzsanna

JJóó ttáárrssaassáággbbaann,,jjóó ccééll éérrddeeekkéébbeennöörröömm aa mmuunnkkaa!!

Nagykõrösi Lovas Sportegye-sületünknél a Kezdõk LovaglóSzakkörét csütörtök délutá-nonként tartjuk. Az októberelsõ két lovagló szakköre rend-hagyóvá vált. A kis lovas tanu-lóink felvetése után kukoricátböngésztünk, valamint DeákSándor biogazdálkodó kukori-cásában törtünk vörös, sárga,

aranyszínû kukoricát, amit alovagló edzés után a lányok leis morzsoltak. Mindegyikõjük-nek ez volt élete elsõ kukorica-törése, -böngészése, -morzso-lása!

Molnárné Szóláth Erzsébetelnök

terápiás lovas oktatólovas sportoktató

Arany-emlék

Irodalmi emlékmûsor kere-tében emlékezett Varga Iza-bella színmûvész a költõ-óriásra, Arany János szüle-tésének 200. évfordulója al-kalmából, életrajzi elemek-kel, versekkel, balladákkal,zenei aláfestéssel. A meg-ható mûsorra telt házas kö-

zönség volt kíváncsi. A szí-nésznõ elõadását vastapssaljutalmazták, és külön is gra-tuláltak az elõadás végénVarga Izabellának.Tekintsék meg képgalérián-kat az Önkormányzati Hí-rek Nagykõrös facebook ol-dalán!

Egy hét EEssppeellkkaammppbbaann

Arany-emlék

43-16.qxd 2017.10.25. 11:46 Page 8