xxiv. évfolyam, 18. szám lokÁlpatriÓta hetilap 2016. május ... · tette fel a költõi...

8
– Vadas Zsuzsa – Magyarország próbálja átkor- mányozni a jelenleg elsõsorban összeszerelõ üzemekbõl álló autó- ipart tudásintenzívebb vizekre, en- nek érdekében tesztpályát építünk önvezetõ kocsiknak Zalaeger- szegre – fogalmazott Orbán Viktor az elmúlt héten. A Mûegyetemen tartott Jövõ autói címû konferenci- án. A miniszterelnök hozzátette: a kormány a jármûipar további tá- mogatása érdekében döntött a tesztpálya építésérõl Zalaeger- szegre. Hozzátette: itt lesz lehetõ- ség az önvezetõ jármûvek teszte- lésére, ez lesz a legnagyobb ilyen pálya ötszáz kilométeres sugarú körben, a régióban. A részletekrõl Vigh László országgyûlési képvi- selõ és Balaicz Zoltán polgármes- ter a bejelentést követõen rendkí- vüli sajtótájékoztató keretében szólt. Vigh László elmondta: a kor- mány döntése értelmében 35 mil- liárd forintot biztosítanak állami forrásból az építkezéshez. Jelez- te: Zalaegerszeg évek óta szere- tett volna egy ilyen volumenû be- ruházást megvalósítani, ez ügy- ben többször is tárgyaltak a mi- niszterelnökkel. A jármûipari tesztpályával felkerülhet a zalai megyeszékhely az európai tér- képre. A térség országaiban mû- ködõ jármûgyártók tesztelhetik itt autóikat, hetekre, hónapokra ide- költözve. Olyan központ épül benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítmények- kel, melyek lehetõvé teszik, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb beruházása legyen a zalaeger- szegi. Balaicz Zoltán hozzátette: óriá- si lehetõséget kapott a város, amely 250 hektáros területet biz- tosít az északi ipari parkban. Az önkormányzat a TOP-program ke- retébõl 3,1 milliárdot fordít az elõ- készületekre (útbekötésre, köz- mûfejlesztésre). Az építkezés be- fejezését 2017. december végére tûzték ki. A tesztpálya mintegy 350 kvalifikált munkaerõnek (mér- nököknek, kutatóknak) biztosít majd álláslehetõséget. A polgár- mester szerint a létesítmény nem csak Zalaegerszeg, Zala megye, de az ország szerepét is erõsíteni fogja. Ma már a gyártás mellett egyre fontosabb szerep jut a fej- lesztésnek, ezt szolgálja a zala- egerszegi beruházás is, amely ha- tással lesz a város oktatására, leginkább a mûszaki felsõokta- tásra. – pet – A nagy sikerre való tekintettel a város vezetése, és a programot koordináló egyesület úgy döntött, hogy önkormányzati támogatással idén is folytatódik a rendezvény. A részletekrõl Balaicz Zoltán polgár- mester és Rácz Petra, a Zalai Táncegyüttes Egyesület elnöke tartott sajtótájékoztatót a városhá- zán. A polgármester elmondta: fon- tosnak érezték, hogy újjáéledjen ez a régi hagyomány, és elsõ kör- ben arra is kíváncsiak voltak, hogy egyáltalán mennyi embert vonz majd – a profi táncosokon kí- vül – az esemény. A tavaly négy alkalommal meghirdetett táncház beváltotta a hozzá fûzött remé- nyeket, olyannyira, hogy az önkor- mányzat idén egymillió forinttal tá- mogatja a programsorozat folyta- tását. Rácz Petra a támogatást meg- köszönve, a részletekrõl úgy nyi- latkozott: több táncos eseménnyel és tematikus programmal is ké- szülnek idén. Június 18-án például egy évzáró táncházat szerveznek, szeptembertõl pedig „Gyere hoz- zám guzsalyasba” címmel temati- kus táncházak várják az érdeklõ- dõket a VMK-ban. Az elsõ alka- lommal rábaközi, októberben szat- mári, novemberben mezõségi, de- cemberben pedig gyimesi csángó néptáncokkal ismerkedhet meg a közönség. * * * Az Egerszeg Fesztivál keretében május 21–22. között „Hallottad-e hí- rét Zalaegerszegnek?” címmel folk- lórhétvége és verbunkverseny zaj- lott a Dísz téren és a Kerestury VMK-ban a Zalai Táncegyüttes szervezésében. Szombaton im- már 19. alkalom- mal került sor a Kárpát-medencei verbunkverseny- re, vasárnap pe- dig negyedik al- kalommal szer- veztek gyermek és ifjúsági szóló néptáncversenyt a megye fiataljai- nak. A hétvége so- rán benépesült a Dísz tér is: külön- féle néptáncbe- mutatók, koncer- tek, népdalver- seny, valamint ki- rakodóvásár és kézmûves-foglalkozások is várták a közönséget. XXIV. évfolyam, 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. május 24. A helyi érték TÁNCHÁZAK ÉS FOLKLÓRHÉTVÉGE A VÁROS IS TÁMOGATJA A MOZGALMAT Tavaly Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 130. évfordulója alkalmából újraindult a hetvenes években nagy nép- szerûségnek örvendõ táncházmozgalom. A programok a Zalai Táncegyüttes szervezésében zajlottak a Keresztury VMK-ban. – pP – A nagy népszerûségnek örven- dõ toxikológus „mindennapi függõ- ségeinkrõl” beszélt az Art Moziban. Mindenekelõtt azonban leszögez- te: a függõség szóhoz szinte min- denki negatív értékeket társít, pe- dig maga a szó nagyon is semle- ges. A függõség ugyanakkor nem merül ki a sokak által hitt alkohol- drog-nikotin hármasságban. Függeni ugyanis rengeteg do- logtól lehet; még egy régi emlék- nyomtól is, amit nem tudunk kitö- rölni az agyunkból, maximum elfoj- tani tudjuk. Az sem igaz, hogy a függõség pusztán örökletes dolog. Tény, hogy sok múlik a genetikán, és akinek a családjában van erre hajlamosító tényezõ, nagyobb eséllyel válik függõvé. Azonban a szociális minta (családi szokások, körülmények, kortárs csoportok hatása) szerepe egyáltalán nem elhanyagolható a probléma kiala- kulásában. Vannak ugyanis olyan mintamagatartások, amik már kis- gyermek korban rögzülnek. A ciga- rettára gyújtás stresszhelyzetben például pont ilyen. A gyerek ugyanis csak annyit fog fel kisko- rában, hogy probléma van, a szü- lõ meg rágyújt, tehát ez egyfajta „megoldásnak” tûnik számára. (Folytatás a 6. oldalon.) STRESSZELÜNK, HA NINCS TÉRERÕ MINDENNAPI FÜGGÕSÉGEK: HOSSZÚ A LISTA Huszonnégy óra alatt hány függõségen eshetünk keresztül? – tette fel a költõi kérdést dr. Zacher Gábor, a fõvárosi Honvéd Kór- ház sürgõsségi osztályának fõorvosa zalaegerszegi elõadásán. JÁRMÛIPARI TESZTPÁLYA ÉPÜL KÖZEL NEGYVENMILLIÁRDOS BERUHÁZÁS ZALAEGERSZEGEN Vigh László és Balaicz Zoltán a terveket ismertette. A jövõ az ipar és a digitális technológiák összeolvadása, és eb- ben egyelõre sem Európa, sem Magyarország nem elég jó, a fel- tételek viszont adottak. FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ ZALAEGERSZEG, 2016. JÚNIUS 11. SZOMBAT Az Egerszeg Fesztivál keretében megrendezik a XVI. Zalaegerszegi Fúvószenekari Találkozót, melynek helyszíne a Dísz tér. 10.30-TÓL FÚVÓSZENEKARI FELVONULÁS, FÚVÓSZENEKARI TÉRZENE ÉS KONCERT. NYUGDÍJAS MUNKATÁRSAT KERESÜNK! DINAMIKUSAN FEJLÕDÕ PIACVEZETÕ CÉG AKTÍV NYUGDÍJASOK MUNKÁBAN PROGRAMOT INDÍT ZALAEGERSZEGEN DIPLOMÁS NYUGDÍJASOK RÉSZÉRE. Olyan aktív nyugdíjasok jelentkezését várjuk, akik szeretnek em- berek között lenni, beszélgetni, és hasznosan kihasználni a sza- badidõt, továbbá pluszjövedelmet szeretnének. JELENTKEZNI LEHET AZ ALÁBBI E-MAIL-CÍMEN: [email protected], 06-30/195-4209

Upload: others

Post on 12-Jan-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: XXIV. évfolyam, 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. május ... · tette fel a költõi kérdést dr. Zacher Gábor, a fõvárosi Honvéd Kór-ház sürgõsségi osztályának

– Vadas Zsuzsa –

Magyarország próbálja átkor-mányozni a jelenleg elsõsorbanösszeszerelõ üzemekbõl álló autó-ipart tudásintenzívebb vizekre, en-nek érdekében tesztpályát építünkönvezetõ kocsiknak Zalaeger-szegre – fogalmazott Orbán Viktoraz elmúlt héten. A Mûegyetementartott Jövõ autói címû konferenci-án.

A miniszterelnök hozzátette: akormány a jármûipar további tá-mogatása érdekében döntött atesztpálya építésérõl Zalaeger-

szegre. Hozzátette: itt lesz lehetõ-ség az önvezetõ jármûvek teszte-lésére, ez lesz a legnagyobb ilyenpálya ötszáz kilométeres sugarúkörben, a régióban. A részletekrõlVigh László országgyûlési képvi-selõ és Balaicz Zoltán polgármes-ter a bejelentést követõen rendkí-vüli sajtótájékoztató keretébenszólt.

Vigh László elmondta: a kor-mány döntése értelmében 35 mil-liárd forintot biztosítanak államiforrásból az építkezéshez. Jelez-te: Zalaegerszeg évek óta szere-tett volna egy ilyen volumenû be-ruházást megvalósítani, ez ügy-ben többször is tárgyaltak a mi-niszterelnökkel. A jármûiparitesztpályával felkerülhet a zalaimegyeszékhely az európai tér-képre. A térség országaiban mû-ködõ jármûgyártók tesztelhetik ittautóikat, hetekre, hónapokra ide-költözve. Olyan központ épül

benzinkutakkal, szállodával ésegyéb kiszolgáló létesítmények-kel, melyek lehetõvé teszik, hogyKözép-Európa egyik legnagyobbberuházása legyen a zalaeger-szegi.

Balaicz Zoltán hozzátette: óriá-si lehetõséget kapott a város,amely 250 hektáros területet biz-tosít az északi ipari parkban. Azönkormányzat a TOP-program ke-retébõl 3,1 milliárdot fordít az elõ-készületekre (útbekötésre, köz-mûfejlesztésre). Az építkezés be-fejezését 2017. december végéretûzték ki. A tesztpálya mintegy350 kvalifikált munkaerõnek (mér-nököknek, kutatóknak) biztosítmajd álláslehetõséget. A polgár-mester szerint a létesítmény nemcsak Zalaegerszeg, Zala megye,de az ország szerepét is erõsítenifogja. Ma már a gyártás mellettegyre fontosabb szerep jut a fej-lesztésnek, ezt szolgálja a zala-egerszegi beruházás is, amely ha-tással lesz a város oktatására,leginkább a mûszaki felsõokta-tásra.

– pet –

A nagy sikerre való tekintettel aváros vezetése, és a programotkoordináló egyesület úgy döntött,

hogy önkormányzati támogatássalidén is folytatódik a rendezvény. Arészletekrõl Balaicz Zoltán polgár-mester és Rácz Petra, a ZalaiTáncegyüttes Egyesület elnöketartott sajtótájékoztatót a városhá-zán.

A polgármester elmondta: fon-tosnak érezték, hogy újjáéledjenez a régi hagyomány, és elsõ kör-ben arra is kíváncsiak voltak,hogy egyáltalán mennyi embertvonz majd – a profi táncosokon kí-

vül – az esemény. A tavaly négyalkalommal meghirdetett táncházbeváltotta a hozzá fûzött remé-nyeket, olyannyira, hogy az önkor-mányzat idén egymillió forinttal tá-

mogatja a programsorozat folyta-tását.

Rácz Petra a támogatást meg-köszönve, a részletekrõl úgy nyi-latkozott: több táncos eseménnyelés tematikus programmal is ké-szülnek idén. Június 18-án példáulegy évzáró táncházat szerveznek,szeptembertõl pedig „Gyere hoz-zám guzsalyasba” címmel temati-kus táncházak várják az érdeklõ-dõket a VMK-ban. Az elsõ alka-lommal rábaközi, októberben szat-

mári, novemberben mezõségi, de-cemberben pedig gyimesi csángónéptáncokkal ismerkedhet meg aközönség.

* * *Az Egerszeg Fesztivál keretében

május 21–22. között „Hallottad-e hí-rét Zalaegerszegnek?” címmel folk-lórhétvége és verbunkverseny zaj-lott a Dísz téren és a Kerestury

VMK-ban a ZalaiT á n c e g y ü t t e sszervezésében.Szombaton im-már 19. alkalom-mal került sor aKárpát-medenceiverbunkverseny-re, vasárnap pe-dig negyedik al-kalommal szer-veztek gyermekés ifjúsági szólónéptáncversenyta megye fiataljai-nak.

A hétvége so-rán benépesült aDísz tér is: külön-féle néptáncbe-mutatók, koncer-tek, népdalver-seny, valamint ki-rakodóvásár és

kézmûves-foglalkozások is vártáka közönséget.

XXIV. évfolyam, 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. május 24.

A helyi érték

TÁNCHÁZAK ÉS FOLKLÓRHÉTVÉGEA VÁROS IS TÁMOGATJA A MOZGALMAT

Tavaly Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 130.évfordulója alkalmából újraindult a hetvenes években nagy nép-szerûségnek örvendõ táncházmozgalom. A programok a ZalaiTáncegyüttes szervezésében zajlottak a Keresztury VMK-ban.

– pP –

A nagy népszerûségnek örven-dõ toxikológus „mindennapi függõ-ségeinkrõl” beszélt az Art Moziban.Mindenekelõtt azonban leszögez-te: a függõség szóhoz szinte min-denki negatív értékeket társít, pe-dig maga a szó nagyon is semle-ges. A függõség ugyanakkor nemmerül ki a sokak által hitt alkohol-drog-nikotin hármasságban.

Függeni ugyanis rengeteg do-logtól lehet; még egy régi emlék-nyomtól is, amit nem tudunk kitö-rölni az agyunkból, maximum elfoj-tani tudjuk. Az sem igaz, hogy afüggõség pusztán örökletes dolog.

Tény, hogy sok múlik a genetikán,és akinek a családjában van errehajlamosító tényezõ, nagyobbeséllyel válik függõvé. Azonban aszociális minta (családi szokások,körülmények, kortárs csoportokhatása) szerepe egyáltalán nemelhanyagolható a probléma kiala-kulásában. Vannak ugyanis olyanmintamagatartások, amik már kis-gyermek korban rögzülnek. A ciga-rettára gyújtás stresszhelyzetbenpéldául pont ilyen. A gyerekugyanis csak annyit fog fel kisko-rában, hogy probléma van, a szü-lõ meg rágyújt, tehát ez egyfajta„megoldásnak” tûnik számára.

(Folytatás a 6. oldalon.)

STRESSZELÜNK, HA NINCS TÉRERÕMINDENNAPI FÜGGÕSÉGEK: HOSSZÚ A LISTA

Huszonnégy óra alatt hány függõségen eshetünk keresztül? –tette fel a költõi kérdést dr. Zacher Gábor, a fõvárosi Honvéd Kór-ház sürgõsségi osztályának fõorvosa zalaegerszegi elõadásán.

JÁRMÛIPARI TESZTPÁLYA ÉPÜLKÖZEL NEGYVENMILLIÁRDOS BERUHÁZÁS ZALAEGERSZEGEN

Vigh László és Balaicz Zoltán a terveket ismertette.

A jövõ az ipar és a digitális technológiák összeolvadása, és eb-ben egyelõre sem Európa, sem Magyarország nem elég jó, a fel-tételek viszont adottak.

FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓZALAEGERSZEG, 2016. JÚNIUS 11. SZOMBAT

Az Egerszeg

Fesztivál keretében

megrendezik

a XVI. Zalaegerszegi

Fúvószenekari

Találkozót, melynek

helyszíne a Dísz tér.

10.30-TÓL FÚVÓSZENEKARI FELVONULÁS,FÚVÓSZENEKARI TÉRZENE ÉS KONCERT.

NYUGDÍJAS MUNKATÁRSAT KERESÜNK!DINAMIKUSAN FEJLÕDÕ PIACVEZETÕ CÉG

AKTÍV NYUGDÍJASOK MUNKÁBAN PROGRAMOT INDÍT

ZALAEGERSZEGEN

DIPLOMÁS NYUGDÍJASOKRÉSZÉRE.

Olyan aktív nyugdíjasok jelentkezését várjuk, akik szeretnek em-berek között lenni, beszélgetni, és hasznosan kihasználni a sza-badidõt, továbbá pluszjövedelmet szeretnének.

JELENTKEZNI LEHET AZ ALÁBBI E-MAIL-CÍMEN:[email protected], 06-30/195-4209

Page 2: XXIV. évfolyam, 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. május ... · tette fel a költõi kérdést dr. Zacher Gábor, a fõvárosi Honvéd Kór-ház sürgõsségi osztályának

2 Közélet

Lokálpatrióta városi hetilap. Megjelenik 26.250 példányban Kiadja: Zala-Lap Kiadói Kft. Felelõs kiadó: Lukácsffy Dénes Felelõs szerkesztõ:Vadas Zsuzsa, telefon: (92) 599-354. Szerkesztõ: Pánczél Petra Szerkesztõség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Békeligeti u. 1. Pf.: 199 Telefon/fax/üzenetrögz.:(92) 599-353 Pr–marketing: Molnár Lászlóné 30/720-5734 • Szeglet Matild 30/720-5731 Nyomtatás: Martin Grafit Kft. Budapest Felelõs vezetõ: LõrinczEndre ügyvezetõ E-mail: [email protected] ISSN 1216-9463 A megjelent hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!

Több olvasói reakció is érke-zett szerkesztõségünkbe a má-jus 10-i lapszámunkban megje-lent, „Változások a Deák téren”címû írásunkkal kapcsolatban.

– pet –

Mint arról beszámoltunk, a kö-vetkezõ hetekben, hónapokbanmegújul a bíróság épülete, a nyárés az õsz folyamán pedig két újköztéri alkotás (Farkas FerencFiatalok címû mûve, és Béres Já-nos Ivókútja) is a térre kerül.

Az olvasói jelzésekbõl kiderül:bár mindenki örül annak, hogymegújul a Deák tér, többekbenfelvetõdött, hogy a megyei könyv-tár kissé megkopott lépcsõsoranem illik majd a megszépült kör-nyezetbe. Mások pedig azt vetet-ték fel, hogy az õsszel a Deák tér-re költözött városi ügyfélszolgála-ti iroda miatt jelentõsen meg-növekedett a térség autóforgal-ma, ami dugókhoz és parkolásianomáliákhoz vezet, különösenpiacnapokon.

A felvetõdött kérdésekkel kap-csolatban megkerestük Gecse Pé-ter alpolgármestert, aki elmondta:tudnak a parkolási gondokról, hi-szen az önkormányzat felé is töb-ben jelezték a problémát. A soronkövetkezõ közgyûlésen így módo-sításra kerül a város parkolási ren-delete, ami kiemelten foglalkozikmajd a Piac térrel, illetve a stadionkörnyékével is. A tervek szerint apiac közelében új területeket von-nak majd parkolási övezetbe, amireményeik szerint enyhíti majd aproblémát. Hosszú távon pedig a

Mindszenty-központ pro-jektelemeként létesítendõparkolóház lehet a megol-dás a térség parkolásianomáliáira.

Ami a könyvtár lépcsõ-sorát illeti, az alpolgármes-ter elmondta: az idei költ-ségvetésben ugyan nemszerepel ennek felújítása,azonban a városban folya-matosan újulnak meg aközterek, illetve a hozzájukkapcsolódó lépcsõsorok.Így a megyei könyvtár lép-csõje is sorra kerül majd aközeljövõben.

DEÁK TÉRI ÉSZREVÉTELEKRÉGI LÉPCSÕSOR ÉS PARKOLÁSI GONDOK

Hozzátette: a jó eredményhezkét új adót vezettek be, és véle-ményük szerint az iparûzésiadó-bevételt pedig alultervezték. RétaiBalázs, a költségvetési albizott-ság vezetõje a zárszámadás kap-csán arról beszélt, hogy 670 millióforinttal több iparûzési adó folytbe, ez a szám szinte megegyezikaz építményadó mértékével, ezértnem is lett volna szükség az újadónem bevezetésére. Mivel amagánszemélyek kommunálisadójából mindössze 2 millió forintfolyt be, javasolja ennek kivezeté-

sét, megszüntetését. A hulladék-gazdálkodással kapcsolatbanmegjegyezte: a zalai Közszolgál-tató Nonprofit Kft. 167 millió forintveszteséget ért el, ezt a pénzt azönkormányzatnak pótolnia kell.

A TOP-program keretébenmegvalósuló fejlesztésekrõl KissFerenc elmondta: A város fejlesz-tésére fordítandó pénz 95 százalé-ka európai uniós forrás. Szerinteezek a projektek túlárazottak ésnyilvánosságra kellene hozni,hogy a komoly városi bevételekbõlmilyen fejlesztések valósulnak

meg. Megjegyezte: az uniós pén-zek igénybevétele és a kormányEU-ellenes magatartása nehezenegyeztethetõ össze. Javasolta to-vábbá, hogy a beruházások meg-valósításában helyi vállalkozásokkapjanak az eddiginél több megbí-zatást, munkát.

* * *Ugyancsak sajtótájékoztató ke-

retében számolt be az MSZP váro-si szervezete a közelmúltban le-zajlott tisztújításról is. A párt városielnöke továbbra is Kiss Ferenc, al-elnökök: Rétai Balázs és MajorGábor. Kiss Ferenc elmondta:nem a személyi villongásoknakvan most itt az ideje, hanem amunkának. Felfokozott hangulat-ban van a párt, készülnek az or-szágos tisztújításra.

A 2017-es központi költségve-téssel kapcsolatban arról szólt,hogy a nyugdíjak 0,9 százalékosemelését a nyugdíjasok becsapá-sának tartja. Úgy tûnik, fogalma-zott, hogy az idõs embereket csakeszközként használja a hatalom.Nem érti, ha a gazdaság jól telje-sít, a reformok mûködnek, miértnem lehet 2–3 százalékos nyugdíj-emelést adni a jövõ évben.

– A. L. –

Prokné Tirner Gyöngyi, a Kéz-mûvesek Háza vezetõje elmondta:nem meglepõ a nagy érdeklõdés, hi-szen erre számítottak, és még imád-kozó asszonyokat is fogadtak, hogyjó idõ legyen. A fazekasfesztiválutolsó napját ugyanis elverte az esõ,

de most a kellemes tavaszi idõnekköszönhetõen a programkínálat kö-zönségre találhatott.

A családok nemcsak szemlélõi,de tevékeny részesei is lehettek anépi mesterségek bemutatójának.A gyerekek emellett ládavasútonutazhattak, és más népi játszóesz-közöket próbálhattak ki. Megismer-kedhettek többek között a fafara-

gás, a kosárfonás, az agyagozástechnikájával, a kovácsmestereknehéz munkájával, melynek alap-feltétele – mint ahogy az kiderült –a jó ritmusérzék. A hímzést és a dí-szítõ festést horvát motívumokalapján lehetett gyakorolni. A nagy-kanizsai Thury György Múzeum ál-tal berendezett kiállításon eredeti-

ben is megtekinthették az érdeklõ-dõk a Mura menti horvátok visele-teit, szõtteseit és fazekasedényeit.

Prokné Tirner Gyöngyitõl meg-tudtuk, a magyar–horvát családipünkösd immár hagyománynakszámít. Elõzménye, hogy a ZalaMegyei Népmûvészeti Egyesületkorábban két határ menti projekt-ben vett részt, amikor is horvát

kézmûveseket fogadtak a gébártiKézmûves Házban. A pünkösdhét-fõ a horvátoknál munkanap, ennekellenére szívesen jöttek, ápolva akapcsolatot, hiszen további közösprojektek megvalósítását tervezik.

Mirjana Biber-Hren, a MuraköziKezek Népmûvészeti Egyesületelnöke érdeklõdésünkre elmondta,a közös rendezvényeken már elfe-ledett, illetve nem ismert népi mes-terségeket sajátítanak el egymás-tól. A zalaiaknak a gyékénnyel va-ló fonás számított különlegesség-nek, nekik pedig a szalmafonás it-teni technikája, amit itt tanultakmeg a Kézmûves Házában. A szö-võkereten való szövést szintén ittismerték meg, mert Muraközbenrégen csak a nagy szövõszékekvoltak használatosak.

Stjepan Cizmak, Kapronca vá-ros idegenforgalmi közösségénekmunkatársa hozzáfûzte, rene-szánsz fesztiváljuk a város elsõírásos említésének ünnepe. Amúltidézõ rendezvény, ahol min-denki korhû ruhát ölt magára, a13. századba repít vissza. Egyikkiemelt programja a középkorikézmûvesek bemutatója, melynekmagyar résztvevõi is vannak.

A családi pünkösdöt kulturálistalálkozó is színesítette. Fellépetta keszthelyi Család Általános Is-kola és Alapfokú Mûvészeti Iskolatánccsoportja, a botfai Válicka ci-terazenekar, a Nagykanizsai hor-vát tamburazenekar. Az Énekmon-dó Együttes „De jó volna!” címmelszámított a gyermekek és szüleikfigyelmére.

FÛZFÁBÓL KARKÖTÕNÉPI MESTERSÉGEK BEMUTATÓJA A CSALÁDI PÜNKÖSDÖNFûzfából karkötõket fontak, fából sípokat faragtak, agyagból tá-

lakat formáltak a gyerekek a gébárti Családi Pünkösdön. A Kézmû-vesek Háza valamint a Zala Megyei Népmûvészeti Egyesület kilen-cedik pünkösdhétfõi rendezvénye változatos programkínálatávalérdeklõdõk sokaságát vonzotta – a szervezõk megelégedésére.

MSZP: FIGYELIK AZ UNIÓS PÉNZEKETStabil lábakon álló költségvetés, jól gazdálkodó önkormányzat,

ha a számokat nézzük, ezt lehet levonni a 2015. évi zárszámadás-ról – fogalmazott közgyûlés utáni sajtótájékoztatóján Kiss Ferencszocialista önkormányzati képviselõ.

Bali Zoltán kiemelte, hogy aképviselõ-testület elfogadta a vá-rosi tulajdonú cégek beszámolóités az idei évre vonatkozó üzletiterveiket. Megállapították, hogy acégek a múlt évben stabilan éseredményesen mûködtek, csupánegynél jelentkezett veszteség.Szólt a TOP-program keretébenmegvalósuló fejlesztésekrõl is,megemlítve, hogy 2016 a pályáza-ti elõkészületekrõl szól. Ide tarto-zik a Gébárti-tó környezeténekmegújítása, körüljárhatóságánakbiztosítása, új fahíd építése, a ré-ginek a felújítása, továbbá a Zalaholtágának új életre keltése a ka-szaházi hídtól a Malom utcáig.

Dr. Tóth László a családok ott-honteremtési kedvezményénekhelyi szabályozásáról beszélt. A tá-

mogatás mértéke új lakás építése,vásárlása, valamint használt lakásvásárlása és a meglévõ bõvítéseesetén 1,2 millió forint visszatérí-tendõ kamatmentes kölcsön, ami-bõl gyermekkedvezmény nyújtha-tó, meglévõ gyermekenként 300ezer forint. Amennyiben a CSOKcsökkentett összegben kerül folyó-sításra, az önkormányzati támoga-tás is ugyanilyen arányban csök-kentett összeggel kerül megállapí-tásra. A támogatás hiteltartozáscsökkentésére használható fel,pénzintézethez történõ utalással.

A frakcióvezetõ hozzátette: azelsõ lakáshoz jutók támogatását isszélesebb kör számára tették le-hetõvé. Az igénylõk kizárólag egy-fajta önkormányzati támogatástkaphatnak.

A legfontosabb témákat emelte ki a városi közgyûlést követõsajtótájékoztatóján dr. Tóth László frakcióvezetõ és Bali Zoltán, agazdasági bizottság elnöke, frakcióvezetõ-helyettes.

FIDESZ: TOP ÉS CSOK

A bevételek alakulásával kap-csolatban megjegyezte: a pályá-zati pénzek késése miatt van el-maradás, és ez kihat a kiadási ol-dalra is. A CSOK helyi szabályozá-sáról politikai vita alakult ki a köz-gyûlésben, ez a képviselõ szerintnem baj. A politikának támogatniakell a családokat, a városnak pe-dig szüksége van a fiatalokra,munkahelyekre. Ezért mindeneszközt fel kell használni, sõt halehet, még többet tenni.

A városi cégek beszámolójávalés idei évi üzleti tervük elfogadá-sával kapcsolatban megjegyezte:fontos kérdés a prémiumfeltételekmeghatározása és az ügyvezetõk

bérezése. Dr. Kocsis Gyula szerintlehet emelni a béreket, de differen-ciáltan, hiszen a cégek kondícióisem egyformák. A TOP-program-ban megfogalmazott fejlesztésekszükségesek, egyetért velük, hi-szen Zalaegerszeg gazdagodásátszolgálják. A közterületi célú ka-merarendszer a beérkezõ utakmentén kerül felállításra, nem min-den esetben jó a kamera helyszí-ne, és sajnos sebességet semmérnek – fogalmazott. Példakéntemlítette az andráshidai körforgal-mat, ahol minden további nélkül ki-kerülhetõ a kamera, fõleg annak,aki egy kis helyismerettel rendel-kezik.

EZE: STABIL A GAZDÁLKODÁS„Kár tagadni, az önkormányzat jól gazdálkodott az elmúlt esz-

tendõben. Bevételei is megfelelõen alakultak. Ugyanakkor aziparûzésiadó-bevételnél a túlzott óvatosság érvényesült” – fogal-mazott közgyûlés utáni sajtótájékoztatóján dr. Kocsis Gyula ön-kormányzati képviselõ, az EZE elnöke.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓK

Page 3: XXIV. évfolyam, 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. május ... · tette fel a költõi kérdést dr. Zacher Gábor, a fõvárosi Honvéd Kór-ház sürgõsségi osztályának

Tájékoztatója szerint a rendõr-kapitányság illetékességi terüle-tén 2015-ben a regisztrált bûn-cselekmények száma – 3,6 szá-zalékkal – 1973-ról 2045-re nõtt.Az emelkedés oka az, hogy arendõrkapitányság nyomozószervei több olyan sorozatjellegûügyet derítettek fel és fejeztekbe, mely az elmúlt esztendõbenkerült be a statisztikai adat-

szolgáltatásba. A közterületekenelkövetett bûncselekmények szá-ma 13,3 százalékkal csökkent,405-rõl 350-re. Kiemelten kezeltbûncselekmény kategóriába tar-toznak többek között: testi sértés,kiskorú veszélyeztetése, ga-rázdaság, lopás, rablás, zsaro-lás, kábítószerrel való vissza-élés. 2014-ben 1049 ilyen bûn-cselekményt regisztráltak, míg az

elmúlt évben 1064 ilyen jogsértéstörtént.

A bûncselekmények krimina-lisztikai struktúráját vizsgálvamegállapítható, hogy továbbra isa vagyon elleni bûncselekményekteszik ki az összes bûncselek-mény több mint ötven százalékát.A személy elleni bûncselekmé-nyek közül a testi sértések száma108-ról 92-re csökkent, a garáz-daságok száma pedig 96-ról 71-re. A testi sértések elkövetésimódszere az elmúlt évek ten-denciáit követve megváltozott. Aszórakozóhelyeken, közterülete-

ken elkövetett testi sértések he-lyett, a kisebb közösségekben,családi, ismerõsi körben lett gya-koribb a testi sértés.

A kiemelten kezelt bûncselek-mények közül legtöbb esetben alopás kategóriába tartozó deliktu-mok történtek a kapitányság ille-tékességi területén, túlnyomótöbbségben alkalmi lopásokrólvan szó. Az úgynevezett „trükkös¨lopások esetében megállapítható,hogy az elkövetõk továbbra istudatosan választják ki az idõsembereket, akiket félrevezetnek,kihasználják a figyelmetlenségü-ket és különbözõ trükkökkel be-jutnak a lakásukba. A betöréseslopások száma az elmúlt évbenkismértékben nõtt, a rablásokszáma viszont csökkent. Az el-múlt évben 42 esetben kapott ér-tesítést a rendõrkapitányságcsaládon belüli erõszakról.

A kapitányság illetékességi te-rületén az elmúlt évben összesen171 személyi sérüléssel járó köz-lekedési baleset történt. Ez aszám 18-cal kevesebb, mint2014-ben. A balesetek közül ötvolt halálos kimenetelû, 58 vég-zõdött súlyos, 108 pedig könnyûsérüléssel. A balesetek okai to-vábbra is a sebesség helytelenmegválasztása és az elsõbbség-adás szabályának megsértése.

ZALAEGERSZEG MEGYEI

JOGÚ VÁROS KÖZÉRDEKÛ

INFORMÁCIÓI

2016. május 24.

HELYI IPARÛZÉSI ADÓBEVALLÁSA!

Tájékoztatjuk a Tisztelt adózókat, hogy a 2015. évi helyi ipar-ûzésiadó-bevallás benyújtásának határideje 2016. május 31.

A 2015. évi helyi iparûzési adó összegérõl az adóhatóság általrendszeresített nyomtatványon 2016. május 31-ig kell bevallásttenni, és a befizetett adóelõleg és bevallott adó különbözetétugyanezen idõpontig kell megfizetni.

A helyi iparûzési adó bevallására szolgáló nyomtatvány és akitöltési útmutató a www.zalaegerszeg.hu honlapon E-ügy-intézés/Formanyomtatványok/Adóügyek/Helyi iparûzési adócím alatt letölthetõk és kitölthetõk. A bevallási nyomtatvány igényesetén a Polgármesteri Hivatal Adóosztályán is átvehetõ.

A befizetett adóelõleg és a bevallott végleges adó különbözetétaz önkormányzat 11749008-15432704-03540000 sz. helyi ipar-ûzési adó számlájára kell megfizetni.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az adózót abban az esetben isterheli bevallási kötelezettség, ha adófizetési kötelezettsége nemkeletkezik.

A helyi iparûzésiadó-bevallások a Polgármesteri HivatalAdóosztályán 2016. május 30. napján ügyfélfogadási idõn kívül is,8.00–12.00 és 13.00–16.00 óra között személyesen leadhatók.

Zalaegerszeg Megyei Jogú VárosPolgármesteri Hivatal Adóosztálya

BEFEJEZÕDÖTT A LOMTALANÍTÁSVéget ért a Zalaegerszeg MJV Önkormányzata, a Zalai Köz-

szolgáltató Nonprofit Kft. és a Zala-Depo Kft. által meghirde-tett tavaszi nagytakarítási akció.

A lomtalanítás az idei évben március 17-tõl május 13-ig tartott,mely során 1396 bejelentés érkezett, és összesen 6147 m3 hulladé-kot szállítottak el a Zala-Depo Kft. és a Zalai KözszolgáltatóNonprofit Kft. munkatársai.

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves résztvevõnekaz akció zavartalan lebonyolításában való közremûködést, azt, hogysegítették munkánkat és ezzel hozzájárultak városunk tisztaságá-hoz, környezetének védelméhez!

Bár a családi házas övezetben élõk számára véget ért a nagyta-karítási akció, a társasházaknál, tömbházaknál továbbra is elszállít-juk a feleslegessé vált használati tárgyakat. Ez esetben a közösképviselõvel egyeztetett idõpontban, évente egy alkalommal, konté-neres elszállítással történik a lomtalanítás.

Továbbá tájékoztatjuk Önöket, hogy amennyiben nem tudtakrészt venni a lomtalanításban, vagy az év többi részében is keletke-zik pluszhulladék háztartásukban, hulladékudvaraink egész évbenigénybe vehetõk. Építési és lomhulladék (pl. bútor, szék, asztal, fo-tel, ágy) 1 m3-ig, zöldhulladék 5 m3-ig, rongyhulladék 1 m3-ig, elekt-ronikai hulladék 80 kg-ig, veszélyes hulladék 20 kg-ig, autógumi 10db-ig adható le térítésmentesen, míg a papír-, mûanyag csomago-lási hulladék, öblösüveg, fém korlátlan menynyiségben elhelyezhe-tõ a város területén található két hulladékudvarban.

SAJTÓKÖZLEMÉNYZalaegerszeg MJV Polgármesteri Hivatala tájékoztatja a lakossá-got és a közlekedõket, hogy a Rákóczi út Gasparich út–Vágóhídutca közötti (Jézus Szíve-templom elõtti) szakaszát a közmûépíté-si munkákhoz kapcsolódó végleges útburkolat-helyreállítás idejé-re, 2016. május 23. és 2016. május 27. között az átmenõ gépjár-mûforgalom elõl ismételten lezárják. A közösségi közlekedés jár-mûvei az érintett útszakaszt továbbra is igénybe vehetik.

A kivitelezés ideje alatti közlekedési nehézségekért a továb-biakban szíves türelmüket és megértésüket kérjük!

Zalaegerszeg MJV Polgármesteri Hivatala

CSOK-OS ÖNKORMÁNYZATI ÉPÍTÉSI TELKEK ELADÁSAZalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata kedvezményes eladási áron történõ megvá-

sárlásra kínálja fel a családi otthonteremtési kedvezményre (CSOK) jogosult magánszemélyek ré-szére az alábbi építési telkeket:

II. Vételi ajánlatok beadása – A vételi ajánlatok folyamatosan beadhatók.Beadás kezdete: 2016. május 17. (kedd) 13.00 óraBeadás vége: 2016. december 30. (péntek) 12.00 óra

A részletes ajánlati felhívás teljes szövege az önkormányzat hivatalos honlapján a www.zala-egerszeg.hu internetes oldalon megtekinthetõ és onnan le is tölthetõ.

A kedvezményes telekértékesítéssel kapcsolatosan érdeklõdni, a részletes ajánlati felhívást éskészpénzátutalási megbízást beszerezni ZMJV Polgármesteri Hivatala Zalaegerszeg, Kossuth u. 17–19.II. emelet, 211. sz. irodájában (Telefon: 92/502-126, 92/502-129) lehet.

Hely(Zalaegerszeg)

Helyrajziszám

Terület(m2)

ELADÁSI ÁR

Fizetendõ bánatpénzösszege

15%-oskedvezménnyel

1 gyermekesetén

30%-oskedvezménnyel

2 gyermekesetén

50%-oskedvezménnyel

3 vagy többgyermek esetén

1. Budaivölgyi utca

697/21 878 3.778.250 Ft 3.111.500 Ft 2.222.500 Ft kedvezményes ár 10%-a

697/22 897 3.832.225 Ft 3.155 950 Ft 2.254 250 Ft kedvezményes ár 10%-a

697/24 1.100 4.264.110 Ft 3.511 620 Ft 2.508 300 Ft kedvezményes ár 10%-a

697/25 1.182 4.577.080 Ft 3.769 360 Ft 2.692 400 Ft kedvezményes ár 10%-a

2. Cseresznyésszeri utca 8.

1825 718 3.351.848 Ft 2.760.345 Ft 1.971.675 Ft kedvezményes ár 10%-a

3. Levendula utca (Kaszaházi fennsík)

6316/2 1.173 3.493.663 Ft 2.877.134 Ft 2.055.096 Ft kedvezményes ár 10%-a

4. Mezõ utca – (Zalaegerszegi Városfejlesztõ Zrt. tulajdonában lévõ építési telkek)

5635/10 810 5.439.150 Ft 4.479.300 Ft 3.199.500 Ft kedvezményes ár 10%-a

5635/11 809 5.432.350 Ft 4.473.700 Ft 3.195.500 Ft kedvezményes ár 10%-a

5635/12 1.039 6.976.885 Ft 5.745.670 Ft 4.104.050 Ft kedvezményes ár 10%-a

5635/13 1.039 6.976.885 Ft 5.745.670 Ft 4.104.050 Ft kedvezményes ár 10%-a

5635/14 1.039 6.976.885 Ft 5.745.670 Ft 4.104.050 Ft kedvezményes ár 10%-a

5635/15 1.040 6.983.600 Ft 5.751.200 Ft 4.108.000 Ft kedvezményes ár 10%-a

BALAICZ ZOLTÁN polgármester minden hónap elsõ keddjén tart-ja fogadóóráját 14.00–17.00 óra között a Városházán, az elsõemeleti irodájában. Kérjük, hogy idõpont-egyeztetés céljából akövetkezõ telefonszámot hívják: 92/502-106

GECSE PÉTER alpolgármester minden hónap negyedik keddjéntartja fogadóóráját 14.00–17.00 óra között a Városházán, az el-sõ emeleti irodájában. Idõpont-egyeztetés céljából a következõtelefonszám hívható: 92/502-106

VADVÁRI TIBOR alpolgármester minden hónap harmadik szerdá-ján 14.00–17.00 óra között várja a hozzá fordulni szándékozó-kat a Városházán, az elsõ emeleti irodájában. Idõpont-egyezte-tés céljából hívható titkárság: 92/502-105

TOLVAJ MÁRTA alpolgármester minden hónap második keddjén14.00–17.00 óra között tartja a fogadóóráját a Városházán, azelsõ emeleti irodájában. Kérjük, idõpont-egyeztetés miatt a kö-vetkezõ titkársági számot hívják: 92/502-105

DR. KOVÁCS GÁBOR jegyzõ minden hónap harmadik hétfõjéndélelõtt 10.00–12.00 óra között, délután 16.00–17.00 óra közötttartja fogadóóráját a Városházán, az elsõ emeleti irodájában.

VÁROSVEZETÕK FOGADÓÓRÁJA

ELISMERÉSA polgármesteri hivatal ki-

emelkedõ szaktudással és ta-pasztalattal rendelkezõ köz-tisztviselõi közül öten kaptakelismerést a város napi ünnepiközgyûlésen. (Tóth Lilla egykésõbbi idõpontban veszi át azelismerést.)

Felvételünkön: dr. KovácsGábor jegyzõ, Béres László, azadóosztály vezetõje, TakácsÉva informatikus szakreferens,Simon Anita számviteli szakre-ferens, Szak Tibor útépítésiszakreferens és Balaicz Zoltánpolgármester.

KÖZBIZTONSÁGI HELYZETKÉPA RENDÕRKAPITÁNYSÁG BESZÁMOLÓJA A KÖZGYÛLÉS ELÕTT

Zalaegerszeg múlt évi közbiztonsági helyzetérõl, a bûncselek-mények alakulásáról számolt be a városi közgyûlés legutóbbiülésén dr. Farkas Tibor alezredes, a Zalaegerszegi Rendõrkapi-tányság vezetõje.

HÕSÖK NAPJAA Hõsök napja alkalmából

a városi megemlékezésre2016. május 29-án (vasár-nap) kerül sor a zalaegersze-gi Hõsök Kertjében.

11 ÓRÁTÓL,TÉRZENE VÁRJA

A MEGEMLÉKEZÕKET.Ünnepi beszédet mond:

VADVÁRI TIBORALPOLGÁRMESTER

ÚTLEZÁRÁS2016. MÁJUS 29-ÉN (VA-

SÁRNAP) a Hõsök napi meg-emlékezés miatt 11.00 órától12.00 óráig lezárják az Októ-ber 6. teret.

Megértésüket köszönjük.ZMJV Önkormányzata

Page 4: XXIV. évfolyam, 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. május ... · tette fel a költõi kérdést dr. Zacher Gábor, a fõvárosi Honvéd Kór-ház sürgõsségi osztályának

4 Városháza

2016. JÚNIUS 2. Vitrinkiállítás a Kézmûvesek Házában: „Gyékénymunkák” – Kará-csony Ilona gyékényfonó, népi iparmûvész kiállítása

2016. JÚNIUS 3. Rajzkiállítás az Öveges József Általános Iskola ügyes kezû tanulói-nak alkotásaiból (Andráshidai Mûvelõdési Ház)

2016. JÚNIUS 3., 14 óra Lépj elõre egyet Zalaegerszeg megismerésében!A történeti múltutazás kifejezetten mozgáskorlátozottak számáraszervezett belvárosi túra, melyet a Tourinform-iroda és a Zalaeger-szeg Turizmusáért Egyesület közösen szervez. A program a Szé-chenyi tér 4–6-os szám alatt található Tourinform-irodából indul,várhatóan másfél órát vesz igénybe.

2016. JÚNIUS 3-IG Õsrobbanás – Koncz Rebeka üvegmandaláinak kiállítása a MóriczGalériában

2016. JÚNIUS 3-IG „Mert az úgy van” – Gábriel József festõmûvész emlékkiállítása aVárosi Hangverseny- és Kiállítóteremben

2016. JÚNIUS 4., 18 óra Trianon okai és következményei – Dr. Raffay Ernõ történész pro-fesszor elõadása a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben

2016. JÚNIUS 4–5. sZALAdEGERSZEG városi futóünnep https://www.facebook.com/events/448456198687811/

2016. JÚNIUS 5-IG Tavaszi termés – zsûrizett alkotások kiállítása a Kamarák Házában

2016. JÚNIUS 7., 19 óra Csernus Imre interaktív elõadása az Art mozibanhttps://www.facebook.com/events/757152971053514/

2016. JÚNIUS 10-IG A zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfo-kú Mûvészeti Iskola diákjainak kiállítása az Apáczai Csere JánosMûvelõdési Központban

2016. JÚNIUS 10–12. Egerszeg Fesztivál 2016 – Zalaegerszeg, belvároswww.zalaegerszegturizmus.hu

2016. JÚNIUS 10., 11 óra Zenehajó – Modern Art Orchestra Hajós Andrással a Városi Hang-verseny- és Kiállítóteremben

2016. JÚNIUS 11., 10 óra Toronyiránt: fedezzük fel Egerszeg belvárosi templomait!A program a Széchenyi tér 4–6-os szám alatt található Tourinform-irodából indul, várhatóan két órát vesz igénybe. A programot Zala-egerszeg megyei jogú város és a Tourinform-iroda közösen szer-vezi.

2016. JÚNIUS 11., 9–18 óra Esélyegyenlõségi nap – II. amatõr csörgõlabda-bajnokság az Apá-czai Csere János Mûvelõdési Központban

2016. JÚNIUS 11., 15 óra Orbán-napi ünnepség a Csácsi-hegyi kápolnakertben

2016. JÚNIUS 12. EU-SPORTNAP 2016 – Egészségnap Katus Attilával a Széchenyitéren https://www.facebook.com/events/1729650470608611/

2016. JÚNIUS 12., 13–18 óra XXII. Egerszegi Prószafesztivál a Dísz téren

2016. JÚNIUS 12-IG Kovács Gábor, a Földgázszállító Zrt. dolgozójának fotóit bemutatókiállítása a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban

2016. JÚNIUS 15., 17 óra DÚS – Dús László festõmûvész jubileumi kiállításának megnyitójaa Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben

2016. JÚNIUS 16., 15–19 óra Landorhegyi termelõi piac a Keresztury Dezsõ VMK-ban

2016. JÚNIUS 22., 15–18 óra Kertvárosi Vakáció az Apáczai Csere János Mûvelõdési Központ-ban

2016. JÚNIUS 24., 18 óra Szent Iván-éji rendezvény az Apáczai Csere János MûvelõdésiKözpontban

2016. JÚNIUS 24., 19 óra Bródy János 70 éves jubileumi koncertje az Art moziban

2016. JÚNIUS 25., 14 óra Szent Iván-éji vigasság az Andráshidai Mûvelõdési Házban

2016. JÚNIUS 25-IG Hagyományos tárgyak továbbélése és a gyermekvilág – kiállítás aKeresztury Dezsõ VMK-ban

2016. JÚNIUS 26. XCU mountain bike series! az AquaCity-ben

2016. JÚNIUS 29., 17 óra Sándor Nagy Tünde grafikusmûvész és Kacsák Tamás képzõmû-vész kiállításának megnyitója a Keresztury Dezsõ VMK Gönczi Ga-lériájában

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSE

SZOCIÁLIS, LAKÁS- ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

PÁLYÁZATOT HIRDETA ZALAEGERSZEG, ÁTALSZEGETT U. 23/A SZÁM ALATT TALÁLHATÓ

FIATAL CSALÁDOK OTTHONÁBAN MEGÜRESEDETT SZÁLLÁSHELYEKRE

AZ ÚJ FELTÉTELEK SZERINT.

A szálláshelyek megtekinthetõek a LÉSZ Kft.-vel telefonon (92/312-730-as számon) történt elõzetesegyeztetés szerinti napokon.

A pályázat benyújtásának helye és határideje: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal SZOCIÁLIS ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLYA8900 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 15. • 2016. június 17. (péntek)

A pályázat benyújtásának módja:A pályázatokat valamennyi szálláshelyre a Polgármesteri Hivatal által díjmentesen biztosított, e célrarendszeresített nyomtatványon, az abban meghatározott mellékletekkel, igazolásokkal együtt, zárt bo-rítékban, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Igazgatási Osztályának(8900 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 15.) címezve kell benyújtani. A nyomtatványok a Polgármesteri Hiva-tal Szociális és Igazgatási Osztályán az Általános Igazgatási és Lakásgazdálkodási Csoportnál (8900 Za-laegerszeg, Ady Endre u. 15.) szerezhetõk be!A borítékon a pályázók neve és lakcíme mellett kérjük a „Jelige: FCSO” feltüntetését is.

A pályázathoz csatolni kell:– a pályázók házassági anyakönyvi kivonatának másolatát, vagy a regisztrált élettársi minõség igazolását,– a zalaegerszegi lakóhelyrõl vagy munkahelyrõl, vállalkozásról igazolást,– munkáltatói, illetve iskolalátogatási igazolást.

Szálláshasználó-kijelölés:A javaslattételnél és a kijelölésnél az alábbi sorrendben kell a pályázókat elõnyben részesíteni:1. Azok a házastársak, akik zalaegerszegi lakóhellyel rendelkeznek.2. Azok a házastársak, akik zalaegerszegi munkahellyel, vállalkozással rendelkeznek.3. Azok a regisztrált élettársak, akik zalaegerszegi lakóhellyel rendelkeznek.4. Azok a regisztrált élettársak, akik zalaegerszegi munkahellyel, vállalkozással rendelkeznek.5. Azok az egyedülálló személyek, akik zalaegerszegi lakóhellyel rendelkeznek.6. Azok az egyedülálló személyek, akik zalaegerszegi munkahellyel, vállalkozással rendelkeznek.Azonos családi állapottal rendelkezõk (házastársak, regisztrált élettársak illetve egyedülálló személyek)közül azt kell elõnyben részesíteni, akinek az 1 hónapra esõ fajlagos megtakarítása a legmagasabb.

A pályázatot a Közgyûlés Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottsága bírálja el a beadási ha-táridõ letelte után soron következõ ülésén, várhatóan 2016. június 27-én. A pályázattal kapcsolatosrészletesebb információval az Általános Igazgatási és Lakásgazdálkodási Csoport szolgál (Tel.: 92/502-139, vagy 92/502-140).

Cím Alapterület(m2)

Szoba-szám

Egyéb helyiségekKomfort-fokozat

Fajlagos lakbér(Ft/m2/hó)

Havi szállás-haszn. díj (Ft)

Átalszegett u. 23/A

B lh. 1/33. 34 1elõtér, konyha, kamra, fürdõszoba-WC, erkély

össz-komfortos

188 6.392

Pályázati feltételek:– büntetlen elõélet,– szakirányú egyetemi végzettség és szakkép-

zettség,– tárgyalásszintû idegennyelv-ismeret, amelynek

igazolása történhet különösen legalább állami-lag elismert komplex típusú középfokú nyelv-vizsga-bizonyítvány, vagy azzal egyenértékûokirat, a szakmai gyakorlat külföldi teljesítésérõlszóló igazolás bemutatásával,

– a kultúráért felelõs miniszter által a kulturálisszakemberek szervezett képzési rendszerérõl,követelményeirõl és a képzés finanszírozásárólszóló rendelet szerinti akkreditált államháztar-tási és vezetési ismereteket nyújtó tanfolyamelvégzését igazoló okirat vagy nyilatkozat arról,hogy a megbízást követõ 2 éven belül a tanfo-lyam elvégzését vállalja,

– végzettségének, szakképzettségének és egy-ben az intézmény alaptevékenységének meg-felelõ jogviszonyban legalább ötéves szakmaigyakorlat,

– kiemelkedõ szakirányú tudományos tevékenység,– vezetõi gyakorlat és tapasztalat,– a Kjt. 20/B § (2) bekezdése alapján a maga-

sabb vezetõi beosztás ellátására megbízást azkaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazottijogviszonyban áll, vagy a megbízással egyide-jûleg közalkalmazotti munkakörbe a 150/1992.(XI. 20.) korm.rend. szerint kinevezhetõ.

A pályázathoz csatolni kell– 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizo-

nyítványt a büntetlen elõélet igazolásáról és ar-ról, hogy nem áll foglakozástól való eltiltás ha-tálya alatt,

– az iskolai végzettséget és a pályázati feltételekközött meghatározott egyéb igazoló okiratokközjegyzõ által hitelesített másolatát,

– államilag elismert komplex típusú középfokúnyelvvizsga-bizonyítvány, vagy azzal egyenér-tékû okirat közjegyzõ által hitelesített másolata,a szakmai gyakorlat külföldi teljesítésérõl szólóigazolás közjegyzõ által hitelesített másolata,

– a pályázó szakmai önéletrajzát,– a végzettségének és szakképzettségének és

egyben az intézmény alaptevékenységénekmegfelelõ legalább ötéves szakmai gyakorlatigazolását,

– a vezetõi gyakorlat igazolását,

– a kiemelkedõ tudományos tevékenységet iga-zoló dokumentumok vagy publikációk másolata,

– az intézmény vezetésére vonatkozó programot, – nyilatkozatot arról, hogy a pályázat elbírálásában

részt vevõk a pályázat tartalmát megismerhetik,– nyilatkozatot az elõírt vagyonnyilatkozat-tételi

kötelezettség vállalásáról,– nyilatkozatot arról, hogy a pályázó a pályázati

anyagban foglalt személyes adatainak a pályá-zati eljárással összefüggésben szükséges ke-zeléséhez hozzájárul.

A munkavégzés helye: Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.

Ellátandó feladatok:Intézményvezetõi feladatok ellátása (az intéz-mény képviselete, a szakmai munka stratégiaitervezése, szervezése, irányítása és ellenõrzé-se, a munkarend és ügyrend meghatározása,munkáltatói jogkör gyakorlása az intézmény al-kalmazottjai felett, a hozzá rendelt költségveté-si szervek pénzügyi-gazdálkodási feladatai el-látásának irányítása, gazdálkodás a megállapí-tott költségvetési elõirányzatokkal.)

A pályázatok benyújtásának határideje:2016. augusztus 15.

A pályázatok elbírálásának határideje:2016. szeptember 15.

A beosztás ellátásának kezdõ idõpontja 2016.október 10., a magasabb vezetõi megbízás határo-zott idõtartamra, 2020. december 31-ig szól, a köz-alkalmazotti kinevezésben 3 hónap próbaidõ kikö-tésével.

Az illetmény megállapítása a közalkalmazottakjogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., valamint annakvégrehajtására kiadott 150/1992. (XI. 20.) korm.ren-delet vonatkozó rendelkezései alapján történik.

A pályázatokat Zalaegerszeg megyei jogú várospolgármesteréhez (Zalaegerszeg, Kossuth L. u.17–19.) kell 3 példányban (egy eredeti, kettõ máso-lat) benyújtani.

A pályázatokról a benyújtásra elõírt határidõt kö-vetõen, a betöltendõ munkakör feladatait érintõenszakértelemmel rendelkezõ bizottsági személyesmeghallgatás után a közgyûlés dönt.

A pályázati kiírással kapcsolatban további felvi-lágosítás dr. Bartl Andrea személyügyi szakrefe-renstõl, a 92/502-121-es telefonszámon kérhetõ.

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSE

OKTATÁSI, KULTURÁLIS IFJÚSÁGI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA

PÁLYÁZATOT HIRDETA GÖCSEJI MÚZEUM MAGASABB VEZETÕI (IGAZGATÓ) BEOSZTÁSÁNAK BETÖLTÉSÉRE

Page 5: XXIV. évfolyam, 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. május ... · tette fel a költõi kérdést dr. Zacher Gábor, a fõvárosi Honvéd Kór-ház sürgõsségi osztályának

– A. L. –

Az ötletes videóval elsõ helye-zést ért el a Landorhegyi Általánosés Sportiskola Fotóköre a Zala

Megyei Kormányhivatal által har-madik alkalommal meghirdetettMindennapi örökségünk rajz-, fo-tó- és videópályázaton, melynekeredményhirdetését az elmúltszerdán tartották.

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbí-zott a megyeháza Deák-termébennyílt kiállításon elmondta, a kor-mányhivatal államigazgatási tevé-kenységétõl kicsit távol esik a mû-

vészet, de a mûemléki világnaphozkapcsolódóan mégis fontosnak ér-zik az épített környezet emlékeinekmegõrzését a megyében.

Farkas Ferenc szobrászmû-

vész a zsûri egyik tagjaként méltat-ta a gyerekek kreativitását és új-szerû látásmódját. Úgy fogalma-zott, olyan mai épületeket is papír-ra vetettek, melyekrõl még nemépített örökségként gondolkodik aközvélekedés.

Ilyen alkotást készítettek az AdyEndre Általános Iskola harmadikosztályosai montázs technikával.Németh Ármin elmondta, a zala-

egerszegi templomok, zsinagóga,bíróság épülete mellett iskolájukat,az uszodát, fagyizót, pizzériát, vi-rágboltot, bankot is rajzoltak.

Védi Kata, az Ady Endre Általá-nos Iskola és Gimnázium diákja kö-zépiskolai korcsoportban elsõ helye-zést ért el rajz kategóriában. Elmond-ta: barátnõi választották a fotót, mely-rõl az 1866-os zalaegerszegi város-központot mintázta. A szokatlanabbtechnikákat kedveli, mert személye-sebbek számára, ezt a festményét isaz ecset másik végével készítette.

Karászi Karina, a gyenesdiásiKárpáti János Általános Iskola tanu-lója továbbtanulási tervei között sze-repel a rajzolás és a festészet. Déd-nagymamája szomszédjukban állóegykori parasztházát örökítette megpasztellkrétával, mellyel az elsõ he-lyet érdemelte ki korcsoportjában.

Szentgyörgyvölgyi Kamilla, azAdy-iskola alsó tagozatosa alkotá-sát ugyancsak elsõ helyezéssel ju-talmazta a zsûri. A kallósdi SzentAnna-templomot rajzolta le zsírkré-tával fotóról, rajztanára biztatására.

A Zala Megyei Kormányhivatalfelhívására több mint 60 alkotás ér-kezett, melyek közül 29-et díjaztak.

5Kultúra

Felsorolni is hosszadalmas,hogy hányféle állatfajtával talál-kozhatott a közönség május21-én, szombaton a skanzen-ben. A „Nálatok laknak-e álla-tok?” címû rendezvénnyel a régiállatvásárok hangulatát elevení-tette fel a szabadtéri múzeum.

– pet –

A Göcseji Falumúzeum egésznapos programján õshonos és kü-lönleges állatokkal találkozhattak alátogatók: a hagyományos cigája(õshonos juhfajta), rackajuh, sza-már, mangalica és nóniusz ló mel-lett többek között magyar kutyafaj-tákkal, galambokkal és nyulakkal isbarátkozhattak a betérõk. A skan-zen minden portájának megvolt asaját arculata, azaz inkább állata; a

rendezvény ugyanis aparaszti világ állattartóhagyományaira is fel kí-vánta hívni a figyelmet.Már csak azért is, mert amai falvakban egyre ke-vésbé jellemzõ az állat-tartás.

Széles szakmai ösz-szefogás eredménye-képpen sikerült ennyi ál-latot a skanzenbe terelnia szombati napra –mondta érdeklõdésünkreVarjú András, a programszervezõje, a GöcsejiMúzeum osztályvezetõ-je. Mint mesélte: dr. MikeJános állatorvossal be-szélgetve merült fel azötlet, hogy jó lenne egyefféle kavalkádot szer-

vezni a falumúzeumba, hiszenegyre kevesebben ismerik az õs-honos fajtákat. És ez különösenigaz a most felnövekvõ korosztá-lyokra.

Szerencsére több tenyésztõvel,civil szervezettel és intézménnyelis fel tudták venni a kapcsolatot,akik partnerek voltak abban, hogyegy napra beköltöztessék állatai-kat a portákra. Gyergyák Szabolcsságodi gazdálkodó például lovat,szamarat, tehenet hozott, FarkasZoltán, az ország egyik legismer-tebb tenyésztõje pedig pulikat, ab-ból is négyfélét.

A rendezvényen jelen volt méga Bogáncs Állatmenhely, a GöcsejiKutyaklub, a Magyar Galamb- ésKisállattenyésztõk Egyesülete és agödöllõi Haszonállat-génmegõrzésiKözpont is, akik többek között õs-honos fajta kiskacsákat és csibéketmutattak be a rendezvényen.

Az eseményen dr. Mike Jánostartott állatorvosi „fogadóórát”, me-lyen különféle tanácsokkal látta ela gazdákat. A látogatókat ezenkí-vül „házi kedvenc” bemutató, kira-kodóvásár, mesterségbemutató éskönyvvásár is várta.

ÁLLATKAVALKÁD A SKANZENBENÕSMAGYAR FAJTÁK ÉS VÁSÁRI HANGULAT

– pP –

2006 februárjában ugyanis –halála elõtt néhány héttel – felra-vataloztatta magát a Mûcsarnok-ban, hogy jelen lehessen saját te-metésén. („A halálban az a rossz,hogy részt kell benne venni.”) Akissé morbidnak tûnõ, ám valójá-ban nagyon is magasztos akciósorán (mely nyilván országos mé-diavisszhangra talált), több százbarátja és pályatársa búcsúzott eltõle. A súlyos beteg Halász ezutánNew Yorkba ment, majd pár hétmúlva tényleg elhunyt. A mûvészitthon is és nemzetközi viszonylat-ban is értékes és izgalmas életmû-vet hagyott hátra. Sajátos életfel-

fogása, színházról ésmûvészetrõl vallottgondolatai ma is soka-kat elbûvölnek.

Erre a nem minden-napi, a társadalmi nor-mákkal, közízléssel éshatalommal is sokszor(vagy inkább mindig)szembehelyezkedõszellemiségrõl emléke-zett meg a D'clinicStudiosban Torma Atti-la zalaegerszegi szí-nész, a függetlenPaideia Theatre alapí-tója. Az elõadó még a kétezresévek elején, a budapesti Új Szín-házban ismerkedett meg Halász-

szal. Bár kevés közös munkájukvolt, a rendezõ munkássága ésszemlélete életre szóló nyomothagyott benne. A Légzésgyakorlatcímû, bõ egyórás performansszalHalász Péter szerteágazó mûvé-szeti tevékenységét és világlátá-

sát idézte fel a színész, a „mester”írásai alapján. Halász az író, Ha-lász a színházi ember, Halász a

kommunista hatalom által megfi-gyelt, nemkívánatos személyiség,Halász az emigrált egyaránt életrekelt.

Csakúgy, mint bizonyos körök-ben szállóigévé vált gondolatai:„minden piedesztálra emelt sze-mélyt le kell szarni”; „ha valaminem sikerül, az nem sikertelenség:ott kezdõdik a munka”; „a mai szín-ház életünk unalmáról szól, ilyenértelemben véve közösségi”. Azelõadáson rövid videobejátszásoksegítségével (melyet Tom Jantolhorvát filmrendezõ készített) Ha-lász képileg és hangilag is megje-

lent, persze életéhez,alkotásaihoz és halálá-hoz illõ torzulások ésszimbólumok révén.

Torma Attila egysze-mélyes színháza töké-letes esszenciát adottnemcsak az avantgárdmûvész életérõl, ha-nem a korszakról is,melyben élt (élni kény-szerült). Annál is in-kább érdekes ez, mertRuszt József rendezõ(akitõl Halász sokat ta-nult) azt nyilatkozta ró-

la: Halász színháza egyszemélyesszínház, akkor is, ha sokan játsza-nak benne.

Elköltözik a Kígyó patikábólNémeth János Kossuth-díjaskeramikusmûvész Szent Kozmaés Damján címû dombormûve,mert a tulajdonos gyógyszer-ipari cég felújítja az üzlethelyi-séget. A triptichon bontása azalkotó szakmai felügyelete mel-lett szombaton megtörtént.

– pet –

A dombormû azért került lebon-tásra, mert a patika új dizájnjáhozés a megváltozott gyógyszertárikörülményekhez már nem illeszt-hetõ hozzá az alkotás. Németh Já-nos ottjártunkkor elmondta: a mû1986-ban készült, kifejezetten apatika nyitására.

Akkor ugyanis egy mûemlékjellegû gyógyszertárat álmodtak aBerzsenyi útra, melynek berende-zését belsõépítész tervezte. Még-pedig úgy, hogy a régi korok pati-ka-hangulatát felidézzék. Ehhezaz elképzeléshez illeszkedett adombormû szimbolikája is. SzentKozma és Szent Damján, valamintHügieia és Aesculap; vagyis az or-voslás, gyógyítás, tisztaság, köz-egészségügy védõszentjeit és mi-

tológiai alakjait mintázta megaz alkotó.

A keramikus tisztábanvan vele, hogy a nyolcvanasévek óta megváltoztak agyógyszerárusítás körülmé-nyei és ezzel együtt a pati-kák stílusa, belsõ elrendezé-sei is, így a tulajdonossalegyeztettek a bontásról, bársajnálja, hogy lezárul a dom-bormû egy korszaka. A mun-kálatoknál szükség volt amûvész „szakfelügyeletére”is, mert elemenként lehetettcsak a falról levenni a nagy-méretû, mintegy öt négyzet-méter felületû kerámiaképegyes részeit.

Németh János reméli,hogy az alkotás méltó helyrekerül majd, annál is inkább,mert a legfontosabb öt-tíz mûveközött tartja számon a triptichont.Mint mondta: itt már megjelentekazok a munkásságára jellemzõformai elemek, amik késõbb ismeghatározták stílusát.

A gyógyszeripari cég vállalta abontás költségeit (350 ezer forint),a mûalkotást pedig a város rendel-kezésére bocsátják. Információink

szerint Szent Kozma és Damján aBotfy utcai háziorvosi ügyelet épü-letébe kerül majd, miután felújítjákés átalakítják a rendelõt. Addig pe-dig a Göcseji Múzeumban helye-zik el a dombormûvet.

A Berzsenyi úti patika homlok-zatán található, kígyót ábrázolóNémeth János-alkotás egyelõre ahelyén marad.

KÖLTÖZNEK AZ ORVOSLÁS SZENTJEILEBONTOTTÁK NÉMETH JÁNOS DOMBORMÛVÉT

– pet –

Rudolf Péter – akinek szinténaz õrségi faluban van hétvégi háza– elmondta: két héttel ezelõtt porigégett egy magyarföldi kisgyerme-kes család faháza. Az eset a szí-nészt éppúgy megrázta, mint akörnyékbelieket. Annál is inkább,mert a család afféle természeteséletmódot folytat, távol az építettkörnyezettõl, s minden vagyonukés ingóságuk ebben a porig égettfaházban volt. Nem volt kérdés,

hogy összefogással megpróbál-nak segíteni a bajbajutottakon. Aszínmûvész egy sokak számáravonzó, ám kevés költséget igénylõprodukción gondolkodott, így moz-gósította a Beugró teljes stábjátegy jótékonysági estre. Örülnek,hogy a zalaegerszegi teátrum egy-bõl vállalta a partnerséget a jóté-konysági akcióban.

Az improvizációs játék sztárjaiközül Szabó Gyõzõt leszámítva(aki épp máshol lép fel aznap es-te) mindenki itt lesz a Hevesi Sán-

dor Színház színpadán: PokornyLia, Novák Péter, Kálloy MolnárPéter és Debreczeni Csaba. A be-vételt (mely a jegybevételeken túladományok formájában is érkez-het) a család megsegítésére for-dítják. Az adakozók száma hatá-rozza majd meg, hogy az elpusz-tult értékek közül mit sikerül majdpótolni. A faházat azonban min-denképpen szeretnék felépíteni.

Kállai Csaba polgármester ezutóbbival kapcsolatban elmondta:a magyarföldi önkormányzat vál-

lalta az ügyintézést a ház újjáépí-tésével kapcsolatban, és ha szük-séges, lehetõségeikhez képestanyagi segítséget is nyújtanak ah-hoz, hogy a szerencsétlenül jártcsalád minél elõbb beköltözhes-sen az új házba.

Aki nem tud részt venni az elõ-adáson, ám támogatná a családot,egy e célra nyitott számlaszámrais küldhet adományt. Ennek rész-leteirõl a Hevesi Sándor Színházszervezési osztályán adnak bõ-vebb felvilágosítást.

BEUGRÓ JÓTÉKONY CÉLLALEGY MAGYARFÖLDI CSALÁDON SEGÍTENEKJótékonysági Beugró lesz a Hevesi Sándor Színházban június

4-én este hét órától. A népszerû improvizációs játék sztárjai egymagyarföldi család megsegítésére ajánlják fel az est bevételét. Arészletekrõl Rudolf Péter Kossuth-díjas színmûvész és KállaiCsaba, Magyarföld polgármestere tartott sajtótájékoztatót a He-vesi Sándor Színházban.

GYERMEKSZEMMEL ÖRÖKSÉGEINKRÕLEREDMÉNYHIRDETÉS ÉS RAJZKIÁLLÍTÁS

Kerekek és lópaták, autók, harckocsik zajával, a nagy történe-lemi események, mint például az ’56-os forradalom idején az ut-cára vonult emberek hangoskodásával idézi fel a múltat napjain-kig az a kisfilm, melynek középpontjában az 1765-ben épült zala-egerszegi kvártélyház áll.

Karászi Karina, Védi Kata és Szentgyörgyvölgyi Kamilla.

AVANTGÁRD LÉGZÉSGYAKORLATELÕADÁS HALÁSZ PÉTER EMLÉKÉRE

Tíz éve hunyt el a magyar avantgárd színház fenegyereke, Ha-lász Péter. Az 1943-ban Budapesten született, majd 1976-banNew Yorkba emigrált, ám 1991-ben hazatért író, rendezõ, színésznevéhez számos filmes és színházi szerep, illetve rendezés köt-hetõ, a nagyközönség azonban (sajnos) mégis élete utolsó nagyperformanszára emlékszik leginkább.

Page 6: XXIV. évfolyam, 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. május ... · tette fel a költõi kérdést dr. Zacher Gábor, a fõvárosi Honvéd Kór-ház sürgõsségi osztályának

Intézmények, civil szerveze-tek munkatársai ragadtak csi-szolópapírt majd ecsetet, hogylefessék a Bóbita játszótér kerí-tését. Mindeközben iskolásokzsákokkal felszerelkezve sze-métszedésbe fogtak, de szeren-csére nem sok dolguk akadt.Az önkormányzat Te tedd! – vá-rosszépítõ akciója több százembert mozgatott meg a Kert-városban.

– AL –

Balaicz Zoltán polgármesterköszöntõjében elmondta, hogytavaly hagyományteremtõ szán-dékkal indították útjára a TeTedd! akciót, akkor a Vizslapar-kot szépítették meg, idén pedig aBóbita játszótérre esett a válasz-tás. Örömét fejezte ki, hogy a hi-vatalokból több mint kétszázanjelentkeztek a felhívásra, mely-hez csatlakoztak a környék isko-lásai és óvodásai. A környezetü-kért tenni akaróknak köszönhetõ-en máris népszerûségnek örvendaz akció, melyhez további ötlete-ket várnak.

A Városgazdálkodási Kft. mun-katársai a növényültetésben, míga LÉSZ Kft. dolgozói a kerítésfes-tésben mûködtek közre. Nemcsaka játszótér és a gyógypedagógiaiintézmény közötti területet díszítikimmár új növények, hanem a Bóbi-ta játszóteret is. Az akcióhoz csat-lakozó General Electric munkatár-sai negyven új növényt telepítet-tek, emellett lefestették a padokat,és egy új játszóeszközt is elhe-lyeztek.

Orosz Ferencné, a település-rész önkormányzati képviselõje el-mondta: szíve a Bóbita játszótérés a Kertváros, ezért is örül annak,hogy második helyszíne lehetneka Te tedd! akciónak. Külön örömszámára, hogy nagyon sokanérezték úgy, hogy szívesen kiven-nék részüket a munkából.

Fábián Krisztofer, az Eötvös-is-kola negyedikes tanulója érdeklõ-désünkre elmondta, legjobb azegészben, hogy most megtisztítjáka környéket, mert sokan vannakazok, akik csak úgy eldobják sze-metüket.

Osztálytársa, Kõnig Anna Tí-mea hozzáfûzte, szeretik a kör-

nyezet tantárgyat is, most éppen aBalatonról tanulnak. A Föld napjaalkalmából kék és barna színû te-nyérlenyomataikat helyezték elegy, a bolygót illusztráló papírra.Ráírták azt is, hogy õk, gyerekek,mit is tehetnek környezetükért: „hi-szen a Föld jövõje tényleg a mi ke-zünkben van”.

A NAV munkatársai Letenyeközelében az M70-es autóútonellenõriztek egy ukrán rendszámúgépjármûvet, melynek átvizsgálá-sakor az alváz gyári üregébõl többmint 61 ezer szál Marlboro Gold,Marlboro Red és Winston Bluemárkájú, magyar adójegy nélküli,ukrán eredetû cigaretta került elõ.Az ukrán gépkocsi utasai a jöve-déki termékek eredetét igazolninem tudták.

A pénzügyõrök a 3,3 millióforint értékû adózatlan cigarettát,

valamint a szállításra használtjármûvet lefoglalták, és költség-vetési csalás elkövetésének gya-núja miatt büntetõfeljelentést tet-tek a NAV pénzügyi nyomo-zóinál.

6 Kitekintõ

A strandolók – felnõttek ésgyermekek – így május végefelé már nagyon várják a jóidõt, napsütést, kikapcsoló-dást. A gébárti termálfürdõ eh-hez minden adottsággal ren-delkezik. A zalaegerszegivíziparadicsomban értékes ás-ványokban gazdag termálvíz,felejthetetlen fényterápiás für-dõzés és pollenmentes levegõvárja a fürdõzõket.

Az 1800 méter mélyrõl érke-zõ termálvízrõl többen állítják,hogy mióta a termálfürdõbejárnak, könnyebben mozog-nak, kevésbé éreznek fájdal-mat. A három élménymedencétdicsérik azok a nyugdíjasok,akik hát-, nyak- valamint derék-táji panaszokkal keresik fel afürdõt. Az ülõfürdõt azoknakjavasolják, akik a melegebb vi-zû medencét kedvelik. A külsõés belsõ gyermekmedence pe-dig igazán nagy élményt nyújta gyermekeknek. Kiemelésre

érdemes a kültéri rönkszauna,valamint az ahhoz kapcsolódóhideg vizes dézsa, amelyet na-

gyon hamar megkedveltek avendégek.

És nem csak élményt, ha-nem kedvezményeket is, még-pedig többfélét! A zalaegersze-gi lakosok, ha lakcímkártyávaligazolják, hogy egerszegiek,kedvezményben részesülnek.Április elején pedig a vizes pa-radicsom új, családbarát szol-gáltatásairól számolt be TóthIstván marketing- és értékesí-

tési igazgató. Ezek egyike asportjegy, amellyel a 18 év alat-ti aktív sportolókat támogatják,

amennyiben csoportosan ér-keznek a termálfürdõbe, asportegyesülettel kötött szer-zõdés értelmében. A kedvez-ményt tagsági igazolványukfelmutatásával tudják igénybevenni, elõzetes bejelentkezés-sel, valamint egy felnõtt kísére-tével. Térítésmentesen léphet-nek be azok a 14 év alatti gye-rekek, akik 5-ös jegyet kapnakaz iskolában, és ezt ellenõrzõ-jükkel igazolják. Felnõtt kísérõez esetben is szükséges. Acsaládbarát akcióval buzdítaniszeretnék a gyerekeket a mégjobb teljesítmény elérésére.

A pihenésre, gyógyulásra,kikapcsolódásra vágyó vendé-geket, családokat várják agébárti félszigeten. A külsõ ésbelsõ gyermekmedencék fe-lejthetetlen élményt nyújtanaka kisebbeknek is. Kültéri gyer-mekmedence nyílt a hétvégén,ezzel teljessé vált a szolgálta-tás.

MÁJUS VÉGÉN gyermek-programok, rendezvények vár-ják a látogatókat!

A TERMÁLFÜRDÕ JÓTÉKONY HATÁSAA GÉBÁRTI ÉLMÉNYKÖZPONT VÁRJA A LÁTOGATÓKAT

(Folytatás az 1. oldalról.)Szóval, nézzük azt a huszon-

négy órát, milyen „veszélyeknek”vagyunk kitéve. A lista úgy tûnikelég hosszú és korántsem véges:telefon, számítógép, koffein, nikotin,alkohol, munkaalkoholizmus,gyógyszer, tv-sorozat, vásárlás,evés, szex, edzés, szolárium, drogés játék. Sõt, olyan testet és lelketépítõ dologtól is függõvé lehet válni,mint például az olvasás. Persze afent felsoroltak kombinációjára isbõven van példa. Mindenki tudjapéldául, hogy egy rendes nikotin- éskoffeinfüggõnek hogyan indul anapja: ébredés; köhögés; rágyújtás;kávéfõzés; kávézás újabb cigivel;vécé. És azt is el tudjuk képzelni,hogy milyen az, ha az erõs dohá-nyos nem jut reggel cigarettához.

Zacher Gábor szerint a megvál-tozott kommunikációs stratégiánkmiatt hosszú távon nehezen visel-jük a „gépnélküliséget” is. Egy újstresszfaktor az, ha mindjárt „leme-rülünk”, ha nincs térerõnk, vagy habelátható idõn belül nem tudunkonline-ok lenni a közösségi térben.Három-négy éve megjelent egy újfüggõség is; a sorozatfüggõség.

Ennek két fajtája van, az egyiknélaz egyén olyan filmsorozatokatnéz, amik izgalmasak, ám nem fel-tétlenül akar a filmbéli világ része-se lenni. A másik csoportba viszonta szappanopera-függõk tartoznak,akik általában olyan társadalmicsoportból jönnek, hogy a tévéné-zés jelenti számukra a túlélést. Mígugyanis nézik a gazdag emberekkönnyed, szerelmes történeteit, el-felejtik azt a pszichoszociális get-

tót, amiben élnek. Tehát bármilyenfurcsa is, de ez egy menekülésszámukra; addig se gondolnak sa-ját nyomorukra.

A toxikológus arra is felhívta afigyelmet, hogy nemcsak negatívéletkörülmények esetén futhatunkbele függõségekbe. Amikorugyanis valakinek jól megy, vagyúgy érzi, hogy sínen vannak a dol-gai, ugyanúgy elcsúszhat, hiszenhajlamos megjutalmazni önmagát.Ilyenkor jönnek az olyan kijelenté-sek, hogy „mit árthat az a kicsi”,„megengedhetem magamnak”,„bármikor abba tudom hagyni”, ésha már a környezet azt látja, hogyez utóbbi mégsem megy, és eset-leg erre fel akarja hívni az illetõ fi-gyelmét, akkor jön a válasz: „eztpont te mondod?!”

Zacher Gábor itt elárulta: õ semszent, hiszen dohányzik éscsokoholista is; megvan a napiegy tábla mogyorós csokija.

Hogy mit lehetne tenni azért,hogy a most felnövekvõ korosz-tályok tagjai közül minél kevesebbfüggõ legyen? Csökkenteni kelle-ne a gyerekek teljesítménykény-szerét, és növelni a szeretetinjek-ciókat az életükben. Minél többugyanis a lelki, testi sérülés gyer-mekkorban, minél nagyobb a fia-talok kisebbségi érzése, önértéke-lési károsodása, annál nagyobbeséllyel csúsznak bele majd vala-milyen függõségbe.

STRESSZELÜNK, HA NINCS TÉRERÕMINDENNAPI FÜGGÕSÉGEK: HOSSZÚ A LISTA

Zacher Gábor

ORCHIDEATÚRAKülönleges élményben lehetett

részük azokban, akik dr. IllyésZoltán biológus vezetésével or-chideatúrán vettek részt a dim-bes-dombos botfai határban. Aszakember több kosbor fajt fe-dezett fel a vidéken, melyek esz-mei és esztétikai értéke jelentõs.

– B. K. –

A kirándulás egy tehénlegelõnindult. Bár a jószágok az árnyékbanhevertek, biztos ami biztos alapon atúravezetõ tanácsokat adott „táma-dás” esetére. Közben persze be-szélt a tehénlegelõn kialakuló má-

sodlagos gyep fajgazdagságáról.Ezen belül még megbúvó orchideákis elõfordulhatnak. Jelen esetben asisakos és a pettyes kosbor kerültlátótérbe. Elhangzott: a növényektúlélési stratégiája az állandó mene-külés, azaz több száz kilométerreeljuttatott mikroszkopikus magok,melyek gombákhoz kapcsolódvakelnek majd életre.

A túra során szóba került, hogyaz év rovara a mezei tücsök, az évfája a mezei szil, mely a településszélén levõ szubmediterrán jellegûerdõs részen is megtalálható. Illetveszó szerint minden útba esõ fû, fa,virág, rovar, madár bemutatásra ke-rült a szakértõ szenvedélyes termé-szetismerete és természetszeretetenyomán. A kirándulás leglátványo-sabb részét a bíboros kosborok ad-ták.

Kevésbé látványos, de biológusszemmel annál érdekesebb madár-fészek kosbor is szem elé került. Azelszáradt növényre emlékeztetõbarna virág minimális klorofillt tartal-maz, úgymond leszokott a fotoszin-tézisrõl, elvesztette növény mivoltátés gomba közremûködésével táp-lálkozik. Illyés Zoltán elmondta,több orchidea is követni kezdte eztaz utat, így például a fehér madársi-sak kosbor, melyet szintén láthattak

KÖRNYEZETSZÉPÍTÕ AKCIÓ A KERTVÁROSBANÖSSZEFOGÁSSAL A BÓBITA JÁTSZÓTÉREN

CSEMPÉSZCIGARETTA-FOGÁSA Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala megyei pénzügyõrei egy

héten belül már másodszor találtak magyar adójegy nélküli, uk-rán zárjegyes csempészcigarettát. Az ügyben költségvetési csa-lás miatt indult eljárás.

Page 7: XXIV. évfolyam, 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. május ... · tette fel a költõi kérdést dr. Zacher Gábor, a fõvárosi Honvéd Kór-ház sürgõsségi osztályának

Dr. Gyimesi Endre, a ZTE tár-sadalmi elnökségének elnöke elõ-ször a ZTE számára befejezõdöttbajnokságra tekintett vissza. El-mondta, szerényen terveztek,alapcélként a biztos bentmaradást

tûzték ki a csapat elé, amit azmessze túlteljesített. A másik fõcélegy szerethetõ csapat kialakításavolt, ami maximálisan megvaló-sult.

Stárics Kornél ügyvezetõ a vál-

tozásokról számolt be. Mint el-mondta, egy évre szóló szerzõ-dést kötöttek Szabó Zsolt 30 éves,202 centi magas centerrel. A kö-zépjátékos Falco-nevelés, leg-utóbb Svédországban profisko-dott.

Kétéves szerzõdést kötöttekBenke Szilárddal, a Kaposvári KKsaját nevelésû, 21 éves, 196 centimagas bedobójával, illetve újabbegy évre kötelezte el magát a za-laiakhoz Kerpel-Fronius Balázs. Asikeres térdmûtéten átesett Feke-te Viktor 2+1 évvel hosszabbítottameg szerzõdését. A tervek közöttszerepel a remek szezont magamögött tudó Mohácsi Máté meg-tartása. Nem titok, a három légióst– Djordje Pantelicset, JamesKinneyt és Darvin Govenst – isszívesen látnák a jövõ évi csapat-ban, nekik is szerzõdést aján-lottak.

A szakmai vezetésben is válto-zás történt, Kámán Tamás távozik,a civil életben próbálja ki magát.

7Sport

SZEMÉLYGÉPKOCSI-VEZETÕI

NYÁRI GYORSÍTOTT TANFOLYAMOK

AKCIÓS KEDVEZMÉNNYEL!!!Helyszín: Zalaegerszeg, Október 6. tér 19.(ZTE-pályával szemben, Zala Plaza és az autóbusz-pályaudvar közelében)

IDÕPONTOK:Június 6-án 15.00; június 15-én és június 20-án 9.00 és 15.00 óraJúnius 28-án 9.00 és 15.00 és július 4-én 9.00 és 15.00 óra

OTTHONI GYAKORLÁSHOZ: TESZT-RENDSZER HOZZÁFÉRÉS

LEGÚJABB KÖLCSÖNTANKÖNYV! • RÉSZLETFIZETÉS!

JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ: www.ganzautosiskola.huTELEFON: 06-30/373-0818 • E-MAIL: [email protected]

8900 ZALAEGERSZEG, OLA U. 27. OKÉV-SZÁM: 20-0112-05

VSM: EL: 48,65% FOR: 61,76%; ÁKÓ: 152,3% 179,8%; ÁKK: 155.346; 183.396

– A csapat a várakozás felettszerepelt a bajnokság során – ér-tékelt Bencze Tamás, a ZTE veze-tõedzõje: – A jó szereplés elsõsor-ban a játékosok érdeme, utána aszakmai stábé, végül, de nem utol-sósorban a vezetõké, biztosítottáka feltételeket a nyugodt munká-hoz. A játékosok magukévá tettékaz általam elképzelt stílust, ami-nek fontos eleme az eredményes-ség mellett a látványosság, amirefogékonyak a nézõk. A gyors indí-tásokon, a jó külsõ dobásokon, azeredményes védekezésen és lát-ványos passzokon alapuló játékraa szurkolók az egész szezon so-rán vevõk voltak.

– Az elmúlt évek egyik leg-szerethetõbb csapata volt azidei ZTE. Bizonyítja, hogy a Kör-mend elleni vesztes mérkõzésután gyõztesként ünnepelte ajátékosokat a publikum…

– Legfontosabb, hogy minéltöbbször gyõzzél, ez idén megtör-tént. Legyenek bravúros sikerek,és a papírformát se tudd le egykézlegyintéssel. Nem is tettük. Abajnokság során igazából senkitsem vertünk agyon, ahol mi vol-tunk az esélyesek, ott sem nyer-tünk nagyon többel 15 pontnál. Aközönség tapasztalhatta, hogy aZTE mindenki ellen teljes erõbe-dobással játszik, nem becsüli le el-lenfelét, ez mind pozitív tényezõtjelentett a szurkolók számára. A

másik, talán legfontosabb tényezõvolt, hogy olyan játékosok alkottáka ZTE-t, akik nem voltak távolság-tartóak. Mind a három meghatáro-zó légiósunk – Govens, Kinney ésPantelics – szerethetõ egyéniségvolt.

– A bajnokság elõtt említette,hogy a ZTE magyar játékosai amás csapatokénál kicsit gyen-

gébbek, de ez nem igazolódottbe. Ahol jobb magyar játékosokvoltak, de akadt a csapatnál 5légiós, a magyarok a padot kop-tatták. Kell ennyi légiós?

– Nem mennék bele a légiós-kérdésbe. Jó játékost ismerek éskevésbé jót. Sok külföldi edzõ dol-gozik a magyar csapatoknál. Szá-mukra a legfontosabb a siker, ami-

nek lényege, hogy azonnal ered-ményt kell felmutatni. Számukrapillanatnyi csapatuk egy állomás-hely. Nálam, ha az adott posztravan jó képességû magyar játékos,õ kapja meg a lehetõséget. Engemsoha sem – más csapatnál sem –a pillanatnyi sikerek vezéreltek. Afilozófiám, hogy a magyar játékos-nak adjunk lehetõséget, ha megér-demli. Jó példa itt nálunk Mohácsi,Kerpel-Fronius és Fekete esete.

– Mindenkinek lejárt a szer-zõdése. Igyekeznek mindenkitmegtartani, vagy lesz olyan, aki-nek a ZTE köszöni meg?

– Van olyan játékos, akitõl töb-bet vártunk, akad olyan is, aki avártnál jobban teljesített. Összes-ségében nekem senki nem oko-zott csalódást. Minden játékosnak– köztük a külföldieknek is – tet-tünk ajánlatot, az már az õ dolguk,hogy elfogadják, vagy sem. Idén isszeretnénk elérni, hogy minél ha-marabb kialakuljon a keretünk.

VÁRAKOZÁS FELETT TELJESÍTETTEKSZERETHETÕ VOLT A ZALAKERÁMIA ZTE

A Körmend elleni egerszegi mérkõzéssel befejezte a2015–2016-os bajnoki idényt a Zalakerámia ZTE férfi kosárlabda-csapata. Az együttes egyértelmûen a vártnál jobban teljesített,még akkor is, ha sokan érmet reméltek tõle. Az 5. hely megszer-zése mindenképpen sikernek számít.

A 75 kilósok mezõnyében Tom-pa Miklós, a Zalaegerszegi Birkó-zó SE versenyzõje tavaly az ötödikhelyen zárt, idén viszont egészenaz elõdöntõig menetelt, ott szen-vedett vereséget. A bronzéremértlejátszott összecsapáson LévaiZoltánt (Dorog) tussal verte. Ellen-fele az elmúlt évek során az után-pótláskorú világversenyekrõl (vb,Eb) 11 éremmel tért haza. Tompabronzérme mindenképpen dicsé-retesnek mondható.

* * *Gyõrben bonyolították le a Sillai

László nemzetközi utánpótláskorúbirkózó emlékversenyt. A 293 fia-tal részvételével megrendezett

rangos versenyrõl a ZBSE birkózóihét éremmel tértek. EREDMÉNYEK:

Gyermek (2007–2008). 23. kg:5. Baranyai Richárd, 35 kg: 3.Henczi Benjámin. 38 kg: 1. RuzicsMilán, 2. Varga Zalán. 42 kg: 5.Lendvai Miklós.

Diák II. kategória (2005–2006).32 kg: 5. Cseri Csenger. 58 kg: 2.Babati Noel. Diák I. kategória(2003–2004). 38 kg: 5. TóthDominik. 50 kg: 2. Takács Zalán,3. Kajdi Kristóf. 63 kg: 3. FarkasBenjámin.

Felkészítõ edzõk: GerencsérZoltán, Gerencsér Roland, Tor-nyos Dorina.

HÉT ÉRMET SZEREZTEK A FIATAL BIRKÓZÓKTOMPA HARMADIK A FELNÕTT OB-N

Miskolcon rendezték meg a felnõtt kötöttfogású birkózók or-szágos bajnokságát.

A zalai színeket a hölgyeknél aZTE ZÁÉV szuperligás játékosai,a férfiaknál a ZTK FMVas élvonal-beli és a Lauf B TK NB I-es együt-tesének versenyzõi képviselték.Az országos bajnokságon ezúttalcsak a hölgyek szereztek érmet,õk is csak egyet, a férfiaknak nemsikerült dobogóra állniuk. A zalaitekebarátok ennél jobb szereplés-re számítottak.EREDMÉNYEK:

Nõk.Egyéni: 1. Airizer Emese 636

fa, 12. Csurgai Anita 578, 16. Má-tyás Szilvia 569.

Sprint: 5. Csurgai Anita, 26.Airizer Emese, 31. Mátyás Szilvia.

Összetett: 4. Airizer Emese

816, 9. Csurgai Anita 791, 24. Má-tyás Szilvia 721.

Férfiak.Egyéni: 9. Nemes Attila 621 fa,

11. Fehér Zoltán 618, 21. JárfásSzilárd 593, Becze Ferenc (Lauf BTK) 555.

Sprint: 7. Fehér Zoltán, 16. Ne-mes Attila, 19. Járfás Szilárd, 22.Becze Ferenc.

Összetett: 7. Nemes Attila 837,10. Fehér Zoltán 821, 21. JárfásSzilárd 792, Becze Ferenc 742.

AIRIZER 636 FÁS TELJESÍTMÉNNYEL MAGYAR BAJNOKA világbajnokság elõtt rendezték meg a felnõtt nõi és férfi teké-

zõk országos egyéni bajnokságát. Az elõbbiek Budapesten, azutóbbiak Gyõrben léptek pályára.

ZTE FC–Kisvárda Master Good 2-0 (0-0)NB II-es labdarúgó-mérkõzés, Zalaegerszeg.

ZTE FC Angels–UTE 1-8 (1-2)Nõi labdarúgó-mérkõzés, rájátszás az NB I-be jutásért. Zalaegerszeg.

Somogyjád–ZTE RK 3:1 (22, 22, 23, 6)ZTE RK–Szombathelyi ESE 3:2 (16, –21, –14, 25, 8)

NB II-es férfi röplabdamérkõzés. Somogyjád.

Sárvár FC–Tarr Andráshida SC 1-0 (0-0)NB III-as labdarúgó-mérkõzés. Sárvár.

– Úgy érzem, abajnokság elején jólment a játék, utánaazonban akadt egyötmérkõzéses kiha-gyásom. Az idényhajrájában, ismét jóljátszottam, segítenitudtam a csapatot –vélekedett VelkeyJános.

– A Bencze Ta-más által az önrebízott taktikai fel-adatokat mennyire sikerült meg-oldania?

– Nagyjából, de becsúsztak hi-bák is. Összességében nem okoz-tam csalódást.

– A kosárlabda melyik „mûfa-ja” ment jobban, a védekezésvagy a támadás?

– Igyekeztem a védekezésem-re nagyobb hangsúlyt fektetni, töb-bé-kevésbé sikerült. Ha dobóhely-zetbe kerültem, elvállaltam a há-rompontosokat is. Szerencséretöbb célba is ért.

– Miben szeretnél elõrelépnia következõ idényben?

– Elsõsorban nagyobb önbiza-

lommal kell játsza-nom. Néha paszszíva játékom, ebben kelljavulnom.– Mi volt az idei ZTEsikerének a titka?– Elsõsorban a csa-pategység, tudtunkegymásért küzdeni.Nagyon jó szellemû,egységes együttestalkottunk, amelybenigazi egyéniségekvoltak.

– Sikerülhet a vezetésnek akövetkezõ idényre is egy hason-ló szellemû csapatot kialakíta-ni?

– Úgy tudom, hogy igyekeznekegyütt tartani a csapatot, bár bizto-san lesznek változások. A légiósokkivárnak, de ha a magyar magegyütt marad, nagy változásoknem történnek, jövõre is jó együt-test alkothatunk.

– Ebben szerepet vállalna?– Természetesen, szeretnék

maradni, jövõre egy kicsivel többetjátszani, akkor már nem lennegond. A kosárlabda minden ele-mében elõre akarok lépni.

VELKEY MARADNA ÉS FEJLÕDNEA CSAPATEGYSÉG DÖNTÕ VOLT

A Zalakerámia ZTE férfi kosárlabdacsapatában az idei évbenmár egyre több lehetõséget kapott a 21 éves Velkey János. An-nak ellenére volt viszonylag többet a pályán, hogy a két amerikailégiós – Govens és Kinney – az õ 1–2-es posztján szerepelt.

A kivitelezést irányító Tar Ba-lázs projektvezetõ (képünkön) is-mertette a másfél milliárd forintösszértékû beruházás részleteit.Tájékoztatása szerint a munkák ötütemre bontva valósulnak meg atervezett õszi befejezésig. Kérdés-re válaszolva a jelenlegi készültsé-get 35–40 százalékosra becsülte –beleértve a már legyártott, de méga helyszínre le nem szállított ele-meket, szerkezeteket.

Vigh László az ilyen beruházá-sok fontosságát emelte ki, hozzá-téve, hogy a napokban jóváha-gyott nagy értékû más beruházá-sok nemcsak jelentõs számú mun-kaerõ foglalkoztatását teszik lehe-tõvé, de idejövõ cégek segíthetneka ZTE anyagi hátterének biztosítá-sában, azaz van jövõje az egyesü-letnek. Balaicz Zoltán pedig úgyfogalmazott: õ kerülné a stadionre-konstrukció kifejezést. Magyará-zatában kifejtette, hogy a modernlétesítményt 2002-ben kezdtéképíteni, ám az nem fejezõdött be,a munkálatok több mint tíz évigszüneteltek, így most már a ZTE-stadion befejezésérõl kell inkábbbeszélni. A polgármester kiemelte:

Végh Gáborral, a ZTE FC többsé-gi tulajdonosával nagyon jó a vá-ros kapcsolata, látják, hogy fejlõ-

dik a klub, és ez a folyamat bizto-san folytatódik.

Végh Gábor annyit tett mindeh-hez hozzá: örülnek annak, hogymost már utolérhetik a város fejlõ-désének dinamikáját, és most márvan mit megmutatni, hol is tart aberuházás.

A stadion épülõ részeit bejárvaa sajtó képviselõi már ízelítõt kap-

hattak, hogy mi minden létesül itt,noha ez egyelõre külsõ szemlélõszámára – leszámítva a játékteret– még kevéssé érzékelhetõ. Belül,a fõépületben kialakították az épí-tõk a helyiségeket, és a gépészetimunkálatok is elkezdõdtek, sõtvan egy szint (a VIP-részleg),amely szinte már lakható. A

fõépület elõtt az úgynevezett, „le-pényépület” alapozása is megkez-dõdött.

Rövidesen megkezdõdik a beru-házás talán leglátványosabb részé-nek kivitelezése.Tar Balázs projekt-vezetõ elmondása szerint az észa-ki lelátó tartópilléreinek a megerõsí-tésén részben túl vannak, elkezdiképíteni az északi lelátót.

BEJÁRÁS A ZTE-ARÉNÁBAN35–40 SZÁZALÉKOS A KÉSZÜLTSÉG

Pénteken a sajtó képviselõi bejárás keretében kaphattak tájé-koztatást a ZTE Arénában folyó munkálatokról. Az eseményen je-len volt Vigh László országgyûlési képviselõ, Balaicz Zoltán, Za-laegerszeg polgármestere, valamint Végh Gábor, a ZTE FC elnö-ke, többségi tulajdonosa is.

ALAKUL A JÁTÉKOSKERETÉRKEZÕK ÉS MARADÓK A ZTE KK-NÁL

Nemrég fejezte be a Zalakerámia ZTE férfi kosárlabdacsapata a2015/16-os bajnokságot, a vezetés azonban már készül a követ-kezõre, alakítják a jövõ évi játékoskeretet. A tárgyalások ered-ményre vezettek, volt mit mondania a vezetésnek a péntekenmegtartott sajtótájékoztatón.

A HÉTVÉGE SPORTEREDMÉNYEI

Page 8: XXIV. évfolyam, 18. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2016. május ... · tette fel a költõi kérdést dr. Zacher Gábor, a fõvárosi Honvéd Kór-ház sürgõsségi osztályának

8 Közérdekû

KÖZÉRDEKÛSZOLGÁLTATÁSOK

H-8900 Zalaegerszeg, Dózsa György út 41. Telefon: 92/511-257, 510-145FORGALMAZUNK:

keleti és nyugati személy- és tehergépkocsi-alkatrészeket ésautófelszerelési cikkeket.

...ha van, vagy lesz autós gondja: az MTE megoldja!

NYITVA TARTÁS:hétfõ–péntek: 8.00–16.30, szombat: 8.00–12.00

Zalaegerszeg, Sport utca 8. Iroda: Zalaegerszeg, Jákum F. u. 1/B

Tel./fax.: 511-962 E-mail: [email protected]

VÁLLALUNK:

szennyvízszippantást,

csatornatisztítást,

veszélyeshulladék-szállítást.

HÍVJON! SEGÍTÜNK!

IngatlankezelésÉpületek, lakások felújításaKöztéri bútorok (padok, szemetesek)gyártásaJárdák, lépcsõk felújítása, térkövezésHibaelhárításÉpületek, lépcsõházak takarításaKémény-béléscsövezésAsztalos- és lakatosmunkákTársasházi közös képviselet ellátásainternetes lekérdezési lehetõséggel

Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. Zala-Depo Kft.Ügyfélszolgálati iroda:8900 Zalaegerszeg, Deák tér 3/cNyitva tartás:H.: 9.00–15.00; K.: 9.00–17.00;Sz: 8.00–20.00; CS.: 9.00–17.00;P.: 9.00–15.00

KÖZPONTI TELEPHELY: 8900 ZALAEGERSZEG, GASPARICH U. 26.Tel.: 92/900-036 Fax: 92/312-771 Tel.: 92/598-940

TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:

– Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása

– Kommunális, szelektív hulladékgyûjtés

– Házhoz menõ szelektív és biohulladék-gyûjtés

A hulladékok elszállítását a Zala-Depo Kft. végzi alvállalkozásban.

A házhoz menõ zsákos gyûjtés következõ idõpontjai:

Sárga zsák: 2016. május 26., június 30.

Kék zsák: 2016. május 27., június 24.

Kérjük, a zsákokat a szállítás napján reggel 6 óráig helyezzék ki!

VÁROSI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA: ZALAEGERSZEG, DEÁK TÉR 3–5/C FSZ.

A VOKSH OKTATÁSI KFT.FOLYAMATOSAN INDULÓ KÉPZÉSEINK:

– OKJ GÉPKEZELÕ + HATÓSÁGI VIZSGATargonca E-000883/2014/A001 Emelõgép E-000883/2014/A003,

Földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelõ E-000883/2014/A002 szakmairányokban;– ADR VESZÉLYESÁRU-SZÁLLÍTÓ;– GKI TEHERAUTÓ-VEZETÕ ÉS AUTÓBUSZ-VEZETÕ;– KÖZÚTI ÁRUFUVAROZÓ, SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ VÁLLALKOZÓ;– TAXIVEZETÕ, VÁLLALKOZÓ;– A, B, BE, C, CE, D KATEGÓRIÁK – e-learning-oktatás keretében is.

KEDVEZÕ ÁRAKON! Megyekártyára kedvezmény!Részletekrõl érdeklõdjön irodáinkban! Részletfizetés és tankönyvkölcsönzés!

Zalaegerszeg, Gárdonyi u. 2. Tel.: 92/511-103Nagykanizsa, Ady u. 30. Tel.: 93/516-634

F. eng.: E-000883/2014ÁKO: 129,15,38%, 127,79 VSM: elmélet: 72,48%;41,18 % gyakorlat: 77,08% , 62,5 % ÁKK: 136.000 Ft

VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT.8900 ZALAEGERSZEG, GASPARICH U. 26. TEL.: 92/311-494

E-MAIL: [email protected] • WEB: WWW.VGKFT.HU

KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ÁGAZAT:Tel.: 92/311-494, Zalaegerszeg, Gasparich u. 26.

• zöldfelület-fenntartás• gépi és kézi takarítás• kerttervezés, kert- és parképítés• út- és járdaépítés, felújítás, térkövezés• hóeltakarítás, síkosságmentesítés

ARANYESÕ KERTCENTRUM:Tel.: 92/310-840, Zalaegerszeg, Körmendi u. 39.

• dísznövény, gyümölcs- és szõlõoltvány-értékesítés• sírkertészet, sírgondozás

KEGYELETI ÁGAZAT:Tel.: 92/313-575, Zalaegerszeg, Tüttõssy u. 2/A.

• temetkezési szolgáltatás, temetõfenntartásÜgyeletes telefon: 06-20/9715-788

PARKOLÓÁGAZAT:Tel.: 92/598-412, Zalaegerszeg, Deák tér 3/C

• parkolási szolgáltatás• Csipke Parkolóház a belvárosban (Kosztolányi u. 5/D.)

(kedvezõ árak, biztonság, kényelem)

Gyógynövény alapúkészítmények

Étrend-kiegészítõk

Vitaminok

Biotermékek

Növényvédõ szerek

Vetõmagok

Borászati termékek

Mikroszkóposvizsgálat

3 szobás családi házZalabérben azonnal

beköltözhetõen,kiváló állapotban

eladó.

ÉRDEKLÕDNIa +36-30/959-5181-estelefonszámon lehet.