xxv. évfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus közéleti lap...

20
Ezt az újságot a D. A. CZVEDLER Kft. ingyenesen terjeszti. XXV. ÉVFOLYAM 7-8. SZÁM 2015. JÚLIUS–AUGUSZTUS KÖZÉLETI LAP INGYENES AZ ALAPÍTÁS ÉVE: 1928 Tűzoltó-kiállításból népünnepély Emberek százait mozgatta meg a Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület által rende- zett kiállítás, amelyet június 19-én és 20-án Így oltották a tüzet elődeink címmel ren- deztek meg. A testület 2013- ban, megalakulásának 140. évfordulóján már tartott egy hasonló rendezvényt, a kiállítás helyszíne akkor a művelődési központ előtti tér és a kultúrház előcsarno- ka volt. Idén, 2015-ben a tes- tület fúvószenekara ünnepli fennállásának 140. évfordu- lóját, így a mostani kiállítást ennek az évfordulónak a jegyében tartotta. A történelmi tűzoltótech- nika kiállítása hihetetlen erőket mozgósított. Hely- színe a város központja, a Korona-udvar és a tűz- oltószertár udvara volt. A rendezvény népünnepéllyé változott. Köszönhető ez a szervezőknek, a testület lel- kes tagjainak, a vezetőségi tagoknak, de mindenekelőtt Ürge Lajos parancsnoknak és Kocsis Sándor elnöknek. Tűzoltóink a városháza és a katolikus templom környé- kén már az első nap regge- lén felsorakoztatták az 1800- as és 1900-as években gyár- tott szebbnél szebb, még ma is működőképes járműve- ket, fecskendőket s minden olyan műszaki berendezést és kelléket, amelyet egyko- ron a tűz oltására használ- tak. A Korona-udvarban pedig tűzoltómúzeumot ala- kítottak ki. A városközpont már a délelőtti órákban meg- telt érdeklődőkkel, több- ször hallatszott szirénaszó, egy-egy berregő traktor vagy gőzfecskendő hangja. A jár- művek és nézelődők között a gyönyörűen zöldellő fák árnyékában korhű ruhákba öltözött tűzoltók és egész- ségügyi nővérek látványa korabeli hangulatot keltett. Tömegek csodálták meg a somorjai kis és még kisebb tűzoltók (Ürge Károly veze- tésével már két Profi Team csapat működik) bemutató- ját, valamint azt a bemuta- tót, melynek során a város- háza épületében keletkezett tüzet oltották nemzetközi részvétellel, régi techniká- val, korabeli ruhákban. A délután folyamán ismét volt bemutató, ezúttal a Korona épülete „lobbant lángra”. A lánglovagok itt is elkápráz- tatták a közönséget. A nagyszabású, országos viszonylatban is egyedül- állónak mondható nem- zetközi kiállítás hivatalos megnyitójára a késő délutá- ni órákban került sor azt követően, hogy tűzoltóink tiszteletadás keretében meg- koszorúzták az elhunyt tűz- oltóbajtársak emlékművét a temetőben. Tűzoltóinknak a szervezésben vállalt fel- becsülhetetlen értékű mun- kájáért köszönetét fejezte ki Pethő Ladislav, a Szlovák Köztársaság Önkéntes Tűz- oltó Szövetségének elnöke, Nagy Béla, a Szlovák Köz- társaság Tűzoltó Szövet- ségének alelnöke, a Tűzol- tó- és Mentőszolgálat járási igazgatója, valamint Czajlik Jenő, a Szlovák Köztársaság Önkéntes Tűzoltó Szövet- ségének járási igazgatója. Bárdos Gábor, városunk polgármestere szimboliku- san önkéntes közép-európai V3-as találkozónak nevezte a rendezvényt, mivel a kiállítás Csehország, Magyarország és Szlovákia tűzvédelmi szer- veinek, szervezeteinek, egy- leteinek, testületeinek rész- vételével zajlott. Az ünne- (Folytatás a 2. oldalon)

Upload: others

Post on 16-Aug-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

Ezt az újságot a D. A. CZVEDLER Kft. ingyenesen terjeszti.

XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus

Közéleti lap ingyenes az alapítás éVe: 1928

Tűzoltó-kiállításból népünnepélyEmberek százait mozgatta meg a Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület által rende-zett kiállítás, amelyet június 19-én és 20-án Így oltották a tüzet elődeink címmel ren-deztek meg. A testület 2013-ban, megalakulásának 140. évfordulóján már tartott egy hasonló rendezvényt, a kiállítás helyszíne akkor a művelődési központ előtti tér és a kultúrház előcsarno-ka volt. Idén, 2015-ben a tes-tület fúvószenekara ünnepli fennállásának 140. évfordu-lóját, így a mostani kiállítást ennek az évfordulónak a jegyében tartotta. A történelmi tűzoltótech-nika kiállítása hihetetlen erőket mozgósított. Hely-színe a város központja, a Korona-udvar és a tűz-oltószertár udvara volt. A rendezvény népünnepéllyé változott. Köszönhető ez a szervezőknek, a testület lel-kes tagjainak, a vezetőségi tagoknak, de mindenekelőtt Ürge Lajos parancsnoknak és Kocsis Sándor elnöknek.

Tűzoltóink a városháza és a katolikus templom környé-kén már az első nap regge-lén felsorakoztatták az 1800-as és 1900-as években gyár-tott szebbnél szebb, még ma is működőképes járműve-ket, fecskendőket s minden olyan műszaki berendezést és kelléket, amelyet egyko-ron a tűz oltására használ-tak. A Korona-udvarban pedig tűzoltómúzeumot ala-

kítottak ki. A városközpont már a délelőtti órákban meg-telt érdeklődőkkel, több-ször hallatszott szirénaszó, egy-egy berregő traktor vagy gőzfecskendő hangja. A jár-művek és nézelődők között a gyönyörűen zöldellő fák árnyékában korhű ruhákba öltözött tűzoltók és egész-ségügyi nővérek látványa korabeli hangulatot keltett. Tömegek csodálták meg a somorjai kis és még kisebb tűzoltók (Ürge Károly veze-tésével már két Profi Team csapat működik) bemutató-ját, valamint azt a bemuta-tót, melynek során a város-háza épületében keletkezett tüzet oltották nemzetközi részvétellel, régi techniká-val, korabeli ruhákban. A délután folyamán ismét volt bemutató, ezúttal a Korona épülete „lobbant lángra”. A lánglovagok itt is elkápráz-tatták a közönséget. A nagyszabású, országos viszonylatban is egyedül-állónak mondható nem-zetközi kiállítás hivatalos

megnyitójára a késő délutá-ni órákban került sor azt követően, hogy tűzoltóink tiszteletadás keretében meg-koszorúzták az elhunyt tűz-oltóbajtársak emlékművét a temetőben. Tűzoltóinknak a szervezésben vállalt fel-becsülhetetlen értékű mun-kájáért köszönetét fejezte ki Pethő Ladislav, a Szlovák Köztársaság Önkéntes Tűz-oltó Szövetségének elnöke, Nagy Béla, a Szlovák Köz-társaság Tűzoltó Szövet-ségének alelnöke, a Tűzol-tó- és Mentőszolgálat járási igazgatója, valamint Czajlik Jenő, a Szlovák Köztársaság Önkéntes Tűzoltó Szövet-ségének járási igazgatója. Bárdos Gábor, városunk polgármestere szimboliku-san önkéntes közép-európai V3-as találkozónak nevezte a rendezvényt, mivel a kiállítás Csehország, Magyarország és Szlovákia tűzvédelmi szer-veinek, szervezeteinek, egy-leteinek, testületeinek rész-vételével zajlott. Az ünne-

(Folytatás a 2. oldalon)

Page 2: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus2

Tűzoltó-kiállításból népünnepélypélyes megnyitót követően a 140 éves fúvószenekar szórakoztatta az egybegyűl-teket.Másnap, szombaton reg-gel a Fekete Béla karnagy vezette fúvószenekar zengő hangjára ébredt a város. E napon sem maradtak el a bemutatók, a nézelődőknek még több látnivalóban volt részük, hiszen olyan újabb járművek érkeztek, amelye-ket pénteken nem láthat-tunk. A bemutató gyakor-latok közti szünetekben a hazai fúvószenekaron kívül

a Jókáról, Komáromból és Jánossomorjáról érkezett vendégzenekarok szórakoz-tatták a közönséget. A nap fénypontja a tűzoltótechni-ka Gazda soron történő fel-vonultatása volt. Csodála-tos látványban, feledhetet-len élményben volt részük mindazoknak, akiknek meg-adatott, hogy jelen lehesse-nek. Az esemény színvonalát emelte, hogy Ürge Lajos és Kocsis Sándor a bemondó szerepét magukra vállalva szóltak néhány szót a régi-ségnek számító, muzeális értékű járművekről.

(Folytatás az 1. oldalról)

Az Önkéntes Tűzoltó Testület 140 éves fúvószenekara

Page 3: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus 3

Ürge Lajos, a Somorjai Önkéntes Tűzoltó

Testület parancsnoka: – Örülök, hogy a történelmi tűzoltó technika kiállítását

sikerült ilyen magas színvonalon megrendeznünk. Kiállításunkat megtisztelték jelenlétükkel olyan testületek, magánszemélyek is, akik

az utolsó pillanatban jelezték részvételüket, sőt akadtak olyanok, akik csak a kiállítás másnapján, szombaton állították ki féltve őrzött kincseiket. Összesen

106 darab tűzoltótechnika került kiállításra, ebből 13 olyan autó, melyeket 1920 és 1940 között gyártottak. Az 57 kiállítóból 52 volt testületi,

5 pedig magánszemély. Ezúton is köszönetet mondok mindenkinek, a kiállítóknak, a támogatóknak, a rendezvény segítőinek azért a felbecsülhetetlen értékű munkáért,

amelyet a siker érdekében kifejtettek. Azt hiszem, az eredmény megérte a fáradságot, a rendezvény nagy sikert aratott. Szükségét érzem megjegyezni, hogy a kiállított járművek között látható volt az a Brno-komíni Önkéntes Tűzoltó Testület által használt DS 16-os

motoros fecskendő, amely ötven év után ismét megjelent a Csallóközben. Ötven évvel ezelőtt ugyanis az említett testület tagjai ezzel a szivattyúval segédkeztek az

1965-ös árvíznél. A kiállításra ellátogatott az első és második világháború közt tűzoltóautókat gyártó Brno-Královo Pole-i Hrček & Neugebauer vállalat

tulajdonosának leszármazottja is (unoka-dédunoka) a családjával, aki megtekintette az elődei által gyártott tűzoltóautókat és fecskendőket. Ez a vállalat annak idején személyautókat

épített át tűzoltóautókká. Még egyszer köszönet és hála mindenkinek!

n Kép és szöveg: Tóth Ilona

Page 4: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus4

Május 27-én kultúrműsorral lepte meg a Kukkónia Szabad-időközpont az öregotthon lakóit. A zenés-verses összeállí-tással a gyerekek megérintették néhány lakó lelkét, sokan közülük nem győztek hálálkodni, s arra kérték a szabadidő-központ igazgatóságát, látogassák meg őket máskor is.

Megújulnak városunk útjaiAz utóbbi időben több Kaszárnya utcai lakó panaszkodott az utak állapotára, az utcában uralkodó helyzetre. A március 12-i önkormányzati ülésen is felszólalt az egyik lakó, aki kérte a tarthatatlan helyzet orvoslását. A Kaszárnya utcai útra azelőtt nem volt panasz, a gondok a Kaufland áruház építésekor kezdődtek. A megnövekedett forgalom azóta is jellemző az utcára. Május folyamán új burkolatot kapott a rossz minőségű Kaszárnya utcai út. Egyéb munkálatokat is terveznek az utcá-ban? – kérdeztük Valacsay Máriától, a városi hivatal építésze-ti osztályának vezetőjétől.

– Az említett városrészben több építkezés is zajlott az elmúlt időszak folyamán. A város beruházásában felépült egy 20 lakásegységet magába foglaló bérház, és a lakásprog-ram megvalósítása további 49 lakás építésével folytatódott. Ilyen nagyarányú építkezés következtében természetesen megnövekszik a teherforga-lom, amely egyebek mellett a meglévő út műszaki állapotá-ra nézve is negatív következ-ményekkel jár. Több csőtörés is előfordult az utcában, ami miatt az utat fel kellett bonta-ni. A téli időszakban azonban nem kerülhetett sor az eredeti állapot teljes visszaállítására. Az új öregotthon építése szin-tén a Kaszárnya utca felől zaj-lik, és a közműhálózat bővíté-se is ebből az irányból törté-nik. Ez útfelbontással, illetve földmunkákkal jár. Az eredeti állapot visszaállítása időigé-nyes folyamat. A legnagyobb forgalomnövekedést mégis a Kaufland üzletközpont épí-tése okozta. Annak ellenére, hogy a város többször felszó-lította a kivitelezőt, hogy a lehető legkisebb mértékben terhelje forgalmával a Kaszár-nya utcát, az építkezés kisebb-nagyobb fennakadásokat okozott. A probléma részben megoldódott az I/63-as főutat a Kaszárnya utcával össze-kötő úttest megépítésével. Mára szerencsére véget ért az említett építkezés és útkialakí-tás, most már értelmét látjuk annak, hogy sor kerüljön a Kaszárnya utca útburkolatá-nak javítására. Ez a bérházak előtti részen már megtörtént. Most egy új járdarész megépí-tése vár ránk, mert nagyobb esőzés idején a járda használ-

hatatlan. Szükség lesz az eső-víz elvezetésére és a járdaszint enyhe megemelésére is, amit új aszfaltburkolattal szeret-nénk megoldani.A városi költségvetés min-dig előirányoz bizonyos összeget útjavításra. Mely utcákban és mikor várható még útfelújítás?– Igen, a város 2015-ös költ-ségvetése számol egyes útsza-kaszok felújításával. Az emlí-tett Kaszárnya utcai úttest és járdaszakasz felújítását 40 000 euróig tudja finanszíroz-ni. A városi járdaszakaszok és utak felújítására a költségve-tés további 45 000 eurót irá-nyoz elő. Elvégeztük a Faze-kas utca felújítását, hiszen Somorja szívében ez volt az egyetlen olyan utca, melyet nem borított összefüggő asz-falt- vagy betonréteg. Folytat-juk a Városmajorban tavaly megkezdett útfelújítást, az útburkolat és a járdaszakasz felújításán kívül itt számo-lunk parkolók építésével és vízelnyelő elhelyezésével is. Terveink közt szerepel továb-bi megrongálódott útszaka-szok javítása is. Idén a Kovács utcában, a zsinagóga előtt és a Gazda sori lakótelep két legveszélyesebb szakaszán fogjuk orvosoltuk ezeket a problémákat. Megújul az asz-faltburkolat a Lövölde utcá-ban, a Corvin Mátyás Alapis-kola mögötti szakaszon, de folytatódnak a megkezdett út- és járdafelületi javítások a város más részein is. Bővít-jük a megújuló Szél utcai sportcsarnok előtti parkolót, az áruház mögötti lakótelep parkolóit, valamint a Fő utcai és a Duna utcai parkolóhelyek felfestésére is sor kerül. (ti)

2015. június 25-én tartotta ülését a városi képviselő-testület

Gazdag volt a napirendA közgyűlés a napiren-di pontok jóváhagyását követően megtárgyalta a független könyvvizsgá-ló állásfoglalását a város 2014. évi zárszámadásával kapcsolatban, majd kiér-tékelte a város 2015. évi költségvetése első negyed-évi teljesítését. A főellenőr második félévi tevékenysé-gi tervének tárgyalásakor a képviselők kötelezték őt arra, hogy elvégzett munkájáról rendszeresen írásos jelentésben adjon számot a testületnek, majd jóváhagyták a 2/2015 szá-mú általánosan kötelező érvényű városi rendeletet, mellyel hatályát vesztet-te a 8/2012 számú városi rendelet. 3/2015 sorszám-mal került jóváhagyásra a város vagyongazdálkodá-sának alapelveit, 4/2015 sorszámmal pedig a városi lakások bérbeadásának feltételeit taglaló városi rendelet. A képviselők jóváhagyták néhány városi tulajdonú ingatlan érté-kesítését, bérbeadását,

és beleegyezésüket adták néhány ingatlan eladási és bérbeadási szándékához is. Meghatározták továbbá a Kaszárnya utcában hamaro-san átadásra kerülő 26 bérla-kás bérleti díját.A Lakossági észrevételek napi-rendi pontban Szamos Lász-ló, az egykori városi nemzeti bizottság elnöke a kultúrház épületét hozta szóba. Hiá-nyolta, hogy annak idején nem helyeztek el az épüle-ten egy olyan táblát, amely a beruházó, a kivitelező és az építkezésen dolgozók neveire emlékeztet. Jó lenne pótolni ezt a hiányosságot – jegyezte meg.Az Egyebek napirendi pont-ban a képviselők jóváhagy-ták a főellenőr tavalyi évi jutalmának összegét, és beleegyezésüket adták ahhoz, hogy a városban már két éve működő speci-ális pedagógiai tanácsadás-sal foglalkozó LOGaDYS nonprofit szervezet kerül-jön be városunk oktatási intézményeinek hálózatá-ba. (–)

Page 5: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus 5

Pozsony helyett SomorjaAz Electric Marathon 2015, a villamos energiával működő autók nemzetközi versenyének szervezői úgy döntöttek, hogy Pozsony helyett Somorját választják a verseny szlovákiai állo-másának.A június 3-tól 10-ig tar-tó Kijev – Monte Carlo Electric Marathon résztve-vői június 6-án az esti órák-ban Ostraváról érkeztek Csölösztőre, az Elements Resort néven ismert sport- és üdülőközpontba. Itt megtör-tént az autók feltöltése, majd másnap délelőtt a városháza előtti téren kiértékelték a ver-seny Ostrava – Somorja közti távját. A győztes észt verseny-zőnek a serleget a szervezők nevében Jüri Tamm kétszeres olimpiai bajnok kalapácsve-tő és Galina Čisťakovová, a távolugrás világcsúcstartója adta át. Az Albert monacói

herceg védnöksége alatt zaj-ló verseny második évfolya-mában nagyrészt az amerikai Tesla Motors cég elektromos gépkocsijai és néhány törté-nelmi (pl. Pobeda, Zaporožec, ma villamos motorral ellátott) jármű vett részt, amelyeket indulás előtt az érdeklődők is megtekinthettek. A szer-vezőktől megtudtuk, hogy a környezetbarát villanyautó-kat népszerűsítő verseny tíz országon halad keresztül, és a járművekre felkerül minden érintett ország zászlaja. Az autók összesen 2600 kilomé-tert tesznek meg (az Ostrava – Somorja táv 290 kilométer

volt) tizenöt megállóval, közü-lük az egyik Somorja volt. Innen kétpercenkénti időkö-zökkel indították az autókat az újabb versenyszakaszra, szombathelyi pihenővel Graz és Ljublana felé. Az egyik Tes-

la-autóval polgármesterünk rajtolt, akinek búcsúzáskor a szervezők átadták az Ukrajna – Monaco Electric Marathon 2015 zászlaját. Városunk így egy újabb emléktárggyal lett gazdagabb. (ti)

Az Electric Marathon 2015 Ostrava – Somorja közti távjának kiértékelése. A felvételen balról: Bárdos Gábor polgármester, Jüri Tamm, Orosz Csaba és Galina Čisťakovová olimpikonok

Emberi sorsok - Mesébe illő történetA világháborúk mély nyo-mokat hagytak az emberek lelkében, soha el nem múló fájdalmat okoztak, emberi sorsokat, életeket pecsétel-tek meg, családokat fosztot-tak meg szeretteiktől, hoz-zátartozóiktól. A ma is élők közül még sokan gondol-nak azokra, akikről azt sem tudják, hol, milyen földben nyugszanak, melyik ország-ban hunyták le örök álomra a szemüket. Nagy öröm és meglepetés érte a Párizstól negyven kilométerre lakó 86 éves Ginette Buttoia asszonyt is, mikor ismerősei a világhálón megtalálták nagy-apja, Giovanni Buttoia nevét. Történt ugyanis, hogy a Pro Patria díjjal kitüntetett nyu-galmazott iskolaigazgató, Horváth Lajos történész fel-dolgozta az 1914 és 1918 között Somorján működő olasz–orosz hadifogolytábor történetét (mely hamarosan megjelenik könyv formájá-ban), s a levéltárakban kuta-kodva rátalált az itt elhunytak névsorára. S ahogy ez a mai modern világban dukál, a név-sor felkerült a világhálóra. Ezt követően elkezdtek pörögni az események. Ki gondolta

volna, hogy az első világhá-ború után száz évvel is akad valaki, aki a névsorban meg-találja rokonának a nevét? Ginette asszony esetében ez történt. Azonnal tollat fogott, és levelet írt a somorjai város-házára. Sármány Ervin hiva-talvezető továbbította a leve-let Zábojníková Mária francia szakos tanárnőnek, akinek köszönhetően levél levelet, szó szót követett, mígnem a város vezetésének segítségé-vel Ginette Buttoia asszony az unokaöccse és felesége kísé-retében Somorjára látogatha-tott.Somorja vezetése a városhá-zán fogadta a vendégeket. A találkozóra Horváth Lajos tanár urat is meghívták. Ginette asszony, akitől meg-tudtuk, hogy olaszországi származású nagypapája Fran-ciaországba nősült, de az első világháborúban olasz hazafi-ként vett részt, kérdések hal-mazát intézte a fogolytábor történetének alapos isme-rőjéhez. A tanár úr válaszai szinte balzsamként hatottak a lelkére. Az eleinte embertelen körülmények között működő tábor ugyanis idővel barakk-várossá fejlődött – önálló

kórházzal, víz- és csatornahá-lózattal, sőt saját pénzzel ren-delkezett. A táborban (mely-nek befogadóképessége 20 ezer fő volt) több ezren for-dultak meg, a somorjai teme-tőben 1678 olasz és 637 orosz katona alussza örök álmát. A francia vendégek a sírkertben tett látogatáskor, mely során megkoszorúzták az elhunyt olasz katonák emlékművét, megjegyezték: olyan csodála-tos ez a temető, hogy szinte „érdemes itt meghalni”. A rendezett emlékművet látva megnyugvással vették tudo-másul, hogy a Szlovák Köz-társaság olasz nagykövetsége minden évben katonai tiszte-

letadással emlékezik meg a háborúból soha haza nem térő, idegen földben nyug-vó áldozatokról. A vendégek vendéglátóik kíséretében megnézték a hadifogolytá-bor helyét és a pompásan zöldellő Pomléi utat is, mely-nek hársfáit egykoron az olasz hadifoglyok ültették. A nap végén köszönetüket és hálájukat fejezték ki, s nagy meglepetésünkre (vagy talán megelégedettségünkre) meg-jegyezték: Somorja gyönyö-rű, és szemmel láthatóan tiszta város. Lehet, hogy a városban lakók közül sokan ezt észre sem veszik...?

n Tóth Ilona

A vendégek és vendéglátóik az egykori fogolytábor térképét szemlélik

Page 6: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus6

Elsősegélynyújtásból vizsgáztakJúnius 5-én, a környezet-védelmi világnapon zaj-lott városunkban a Szlovák Vöröskereszt helyi alap-szervezete által immáron negyedik alkalommal meg-rendezett elsősegélynyújtó verseny. Az iskolák idén tíz csapatot neveztek be a ver-senybe. Egy-egy csapat érke-zett a Madách Imre Gimná-ziumból, valamint a légi, a nagymagyari és a dénesdi alapiskolából, két csapat a Milan Rastislav Štefánik Gimnáziumból, négy pedig a Corvin Mátyás Alapiskolá-ból.Nem is olyan egyszerű részt venni egy életmentő verse-nyen. Bizony volt mit tenni-ük a hattagú csapatoknak. Az egyes állomásokon két balesetet is el kellett látniuk, ami nem könnyű, hiszen a

tagoknak másodperceken belül el kellett dönteni, ki és hogyan látja el a sérülést, mi a teendő nyílt törés, fej-sérülés, agyrázkódás, égési seb esetén vagy cukorbeteg-ség, alkoholmérgezés, drog-túladagolás következtében kialakuló hirtelen rosszullét-kor. A pontozott állomáso-kon (kultúrház, főtéri park, Fő utca, Piac tér és tűzoltó-szertár) kívül kikapcsolódás-ként úgynevezett pihenő, lazító, játékos állomások is vártak a versenyzőkre (Jednota áruház, karateklub, szabadidőközpont, Fő utca, Piac utca). A verseny első helyezettje a Milan Rastislav Štefánik Gimnázium csapata lett, a második legjobbnak a Corvin Mátyás Alapisko-la három hetedik és három nyolcadik osztályos tanuló-

jából álló csapata bizonyult, míg a harmadik helyen a corvinosok kilencedik osztá-lyos tanulóiból álló csapata végzett. A Corvin Mátyás Alapiskola négy csapatának felkészítő-je Újhelyi Rozália volt, aki somorjai csapataival és a tejfa-lui alapiskola kis egészségügyi csapatával részt vett a duna-szerdahelyi járási versenyen is. Tőle tudtam meg, hogy a

járási verseny két kategóriában zajlott, itt is konkrét sérülése-ket (erős vérzés a lábszáron, nyílt törés, vállficam, alkohol-mérgezés, belső vérzés a has-üregben stb.) kellett ellátni. A gyerekek felkészültségét elmé-leti kérdésekkel ellenőrizték. A kérdések a Vöröskereszt és a Vörös Félhold működését érintették, illetve általános első-segély-nyújtási ismeretekre irá-

nyultak. A somorjai csapatok példásan helytálltak, a Corvin Mátyás Alapiskola kilencedik osztályos tanulóiból álló két csapat a második kategóriá-ban ezüst-, illetve bronzérmes lett, de az első kategóriában versenyző tejfalui csapat sem vallott szégyent, a harma-dik és negyedik osztályos kis „egészségügyisek” kategóri-ájukban az előkelő harmadik helyet szerezték meg.

A versenyeknek más hoza-dékuk is van. Ahogy Újhelyi Rozália elmondta, azóta, ami-óta a csapatok részt vesznek rajtuk, több tanuló jelentkezik egészségügyi szakközépisko-lába. Úgy látszik, a felkészülé-sek és versenyek meghozzák a gyerekek kedvét, hogy életü-ket ennek a nem könnyű, de áldozatos munkának szen-teljék. Csak így tovább! (ti)

Somorja Város a SZNT 2003/552, a közérdekű munkáról szóló törvény értelmében

p á l y á z a t o t h i r d e t a Somorjai Városi Művelődési Központ

igazgatói posztjának betöltésére.

A megbízatási időszak kezdete: 2015. október 1.

Pályázati feltételek:– I. fokú főiskolai vagy egyetemi végzettség, – 5 éves szakmai gyakorlat a kultúra területén, – a vezetői tapasztalat előny,– számítógépes ismeretek (Microsoft Outlook, Micro-

soft Word, Microsoft Excel),– az ide vonatkozó törvények, ill. a kultúra finanszíro-

zásának ismerete, a város kulturális életének ismerete előny,

– a különféle támogatási alapokból finanszírozott pro-jektekben szerzett tapasztalatok előnyt jelentenek,

– a magyar és más idegen nyelv ismerete előny,– kifogástalan erkölcsi bizonyítvány.

A pályázati kérvényhez csatolni kell egy nyilatkozatot, amelyben a pályázó beleegyezését adja személyi ada-tainak felhasználásához. Tartalmaznia kell a szakmai önéletrajzot, a felsőfokú végzettséget igazoló okirat hiteles másolatát, a városi művelődési központ műkö-déséhez kidolgozott tervezetet (legalább 3 oldalon) és a három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Az iratokat 2015. augusztus 7-ig szíveskedjenek eljuttatni az alábbi címre: Városi Hivatal, 931 01 Somorja, Fő utca 37.

A borítékon kérjük feltüntetni: „Výberové konanie – riaditeľ Mestského kultúrneho strediska v Šamoríne“.

Page 7: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus 7

Városunkban a Vöröskereszt alapszervezete rendszeresen szervez véradást, amelyeken egyre több első véradó jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok is tudatában vannak, mennyire fontos a véradás, és szükségét érzik annak, hogy másokon segítsenek. Hogy még több fiatalt mozgósítson, a Vöröskereszt alapszervezete elhatározta, hogy a véradás népszerűsítése céljából ellátogat városunk középiskolái-ba. Fürdős József és Domsitz Marienka vetítéssel egybekö-tött előadást tartott a hotelakadémián, valamint a Milan Rastislav Štefánik és a Madách Imre Gimnáziumban.

Sikeres volt a ruhabörze

Ötödik alkalommal rendezte meg a Szlovák Vöröskereszt somorjai alapszervezete azt a sikeresnek mondható ruhagyűjtési akciót, mely a városi művelődési köz-pont előcsarnokában tartott börzével zárult. Az odaadó munka meghozta gyümöl-csét, a szervezők elégedett-ségüknek adtak hangot. Mindazon túl, hogy segítet-tek rászoruló embertársain-kon, a szervezetet is egy kis pénzhez juttatták, hiszen az összegyűjtött holmikat szimbolikus összegért árul-ták. A bevételt egészségügyi segédeszközök vásárlásá-

ra fordítják, melyre nagy szükségük van, hiszen a Vöröskereszt szakemberei városunk oktatási és egyéb intézményeiben rendszere-sen tartanak előadásokat, melyek során a betegségek megelőzésére, a szakszerű elsősegélynyújtás fontossá-gára hívják fel a figyelmet, a szervezetben tevékenykedő egészségügyi nővérek pedig gyakran végeznek vércukor- és koleszterinszint-mérést a városunkban működő nyug-díjas- és rokkantnyugdíjas-klubok rendezvényein. Az újabb gyűjtési akcióra az ősz folyamán kerül sor. (ti)

Látogatás a polgármesternél

Óvodásainknak egy szép májusi napon különleges élményben volt részük. A városházára mentünk látogatóba a polgármester úrhoz. A városháza ajtajában Vajas István, a tanügyi hivatal vezetője fogadott bennün-ket, és felkísért az emeletre Bárdos Gábor polgármester-hez.

A gyerekek megilletődve léptek be a nagy helyiségbe, ahol elfoglalhatták a tárgya-lóasztal körüli székeket. A feszültség azonban rögtön oldódott, amikor a polgár-mester úr a kezükbe adta azt a bizonyos csengettyűt, amellyel ő kér csendet a megbeszélései során. Néha jól jönne ilyen segítség óvo-dánkban is!Óvodánk minden csoportja egy-egy dallal, verssel vagy furulyajátékkal köszöntötte városunk vezetőjét és az ott megjelent alkalmazottakat, amiért dicsérő szó és apró ajándék járt a gyerekeknek. Az ezt követő beszélgetés nagyon jó hangulatban zaj-lott.Tanulmányi kirándulásunkat persze nagy előkészületek

előzték meg. Mivel látogató-ba nem illik üres kézzel men-ni, a szlovák nagycsoportos gyerekek a tanító nénivel ínycsiklandó süteményeket készítettek. Gyúrták-sodor-ták a tésztát, majd virág- és szívecskeformával kiszag-gatták, Marcsi nénink pedig a konyhában megsütötte a vaníliás édességet. Másnap csinosan ,,felöltöztették”

a süteményeket rózsaszín, zöld és sárga tojáshabbal és apró, színes cukorkával. Az utóbbiból gyakran került a gyerkőcök szájába is, vidá-man ropogtatták a nagy munka közben. Az elkészült sütemények a szintén saját készítésű papírdobozkákba kerültek. A kislányok azután körbekínálták az irodában, és büszkén bezsebelték a dicséreteket.Az idő gyorsan elröppent, az ovisok korgó hasija jel-zett: menni kell... Ahogy lépkedtünk lefele az impozáns lépcsőkön, az jutott eszünkbe, hogy a gye-rekek között ott lehet a jövő polgármestere. Ki tudja? Köszönjük a szíves fogadta-tást!

nSzél utcai óvoda

Page 8: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus8

Strieženec Sándor

Már több mint négy évtizede zászlóvivője városunk kul-túréletének. Ha a Híd vegyes kar munkásságát méltat-juk, vissza kell tekintenünk egészen 1972-ig. Pokstaller László neve fémjelzi a cso-port megalakulását, műkö-désének több évtizedes időszakát. Az eredmények magukért beszélnek: a kórus Arany- és Ezüstkoszorú-díja-zott volt a Kodály Napokon. Számtalan hazai és külföl-di fellépés eredményeként az évek során szervesen beágyazódott Somorja kul-turális életébe.Pokstaller László váratlan halála után egy ideig Édes Árpád református lelkész bábáskodott a kórus körül, amelyben Hecht Anna veze-tésével folytatódott az alko-tó-előadói munka. Így van ez napjainkig. Vele beszél-gettünk a kórus jelenéről, jövőjéről.

Hogyan jellemezné a kórus mai műsorválasz-tékát? Milyen megfon-tolással válogatnak új műsordarabokat?– Repertoárunk három lábon áll. Egyrészt nem-zeti, nemzetiségi alapon

válogatunk műveket, itt a kisebbségi sorsközösség, a magyar identitás erősíté-se a cél. A másik vonalat a népi, folklorisztikus dalok alkotják, fontosnak tartjuk ugyanis a népi hagyomá-nyok ápolását. A harmadik szelet a műsorunkból a keresztény hagyományok, a vallásos érzelmek felka-rolására irányul. Ez a vonal mindig is jelen volt műso-runkban, de a múlt rend-szerben akadályokba ütkö-zött. Egyházzenei téren fel-készültnek érzem magam, erre tudatosan készültem: részt vettem Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművésze-ti Egyetem tanfolyamán, ahol Dobszay László tanár úrtól kaptunk ismereteket az egyházzene felől. Ezt a vonalat erősítve egyébként húsz éve már, hogy kará-csony előtt rendszeresen adventi koncerteket adunk

a somorjai Nagyboldogasz-szony-templomban.A kórust több évtizede egy lelkes társaság alkot-ja. Hogyan sikerült egy-bekovácsolni a tagságot, s milyenek a tapasztala-tok az új tagok verbuvá-lásánál?– Tény, hogy a tagság stabilnak számít, de ami előny az egyik oldalon, az hátrány lehet majd egy-kor a másik oldalon. Ez inkább a jövőre vonatko-zik, hiszen lassan elkerül-hetetlenné válik majd a fiatalítás. Ennek érdeké-ben egyfajta állandó tagto-borzást hirdettünk, amely jelenleg is folyik. Ez nem jelenti azt, hogy kevésbé értékelnénk az „őstagság” érdemeit, hiszen nélkülük nem tartanánk ott, ahol vagyunk, pedig van mivel büszkélkednünk...Épp a közelmúltban volt egy megmérettetés, ame-lyen ezüstsávos lett a Híd vegyes kar. Elégedett az ott elért eredménnyel?– Egy országos felmérés kerületi fordulójáról volt szó. El kell mondani, hogy hasonló felmérést húsz éve

nem szerveztek. A mi beso-rolásunkkal lényegében egyetértünk, bár voltak fenntartásaim a továbbju-tó, a győztes kiválasztásá-val kapcsolatban. Rendkí-vül hasznosnak találom az ilyen megmérettetéseket, hiszen motiválják, aktivi-zálják a kórust. Jó lenne, ha a jövőben gyakrabban lenne ilyen fórum.Mondjunk valamit a jövő-ről is. Működésük rutin-feladatai mellett lesz valami kiemelkedő ese-mény a kórus életében?– Ősszel, pontosan októ-ber 24-én a zeneiskola koncerttermében népze-nei művekből összeállított hangversenyt adunk a Bar-tók-év jegyében. Ide meg-hívtuk a bátaszéki peda-góguskórust, amellyel idestova húsz éve baráti kapcsolatot ápolunk. Nép-dalfeldolgozásokkal fellép-nek a város fiatal hagyo-mányőrző muzsikusai is. A műsoron belül Szíjjártó Jenő zeneszerzőről is megemlékezünk. Szíjjártó Jenő Magyar Örökség díjas zeneszerző munkássága kötődik Somorjához: a nyolcvanas években gyak-ran lejárt Somorjára a gim-názium leánykarának pró-báira, s a kórusnak több művet komponált és dedi-kált, többek közt Weöres Sándor verseire írt kórus-műveket.Ezúttal is szeretném meg-köszönni a tagságnak a lelkes, kitartó munkát, s egyben Domsitz Erika kor-repetitornak is, aki lélek-ben kórustagnak számít. Nagyszerű éveket töltöt-tem el a kórussal, de lassan eljön az idő, amikor mint karvezető szeretném átad-ni a stafétabotot. Kicsit sajnálom, hogy az évek során nem sikerült „kine-velnem” az utódomat, de bízom benne, hogy a kórus jó kezekbe kerül, s dicső múltja mellett még szép jövőnek néz elébe. (Folytatjuk)

Zenei élet Somorján és környékén (37)

A felvételen alsó sor balról: Csémy Erika, Valocsay Rozália, Cvedler Rozália, Valacsay Franciska, Gežo Éva, Jurányi Mária, Csető Andrea, Domsitz Erika (zongorakíséret), Hecht Anna (karnagy), Katona Éva, Simon Mária, Mezei Anna, Zalabai Teréz, Csanda Ildikó, Pintér Éva, Krajčík Ágota. Középső sor balról: Nagy Éva, Kotiers Mária, Lalczik Erzsébet, Kalmár Ilona, Valacsay Judit, Farkas Jolán, Szűcs Edit, Jávorka Erzsébet, Csető Piroska, Boráros Ágnes, Werdenich Zsuzsa, Csenkey Mária, Culka Cecília, Kósa Erzsébet (meghalt). Felső sor balról: Bábi Dezső (meghalt), Cséfalvay György, Csepy Mihály, Gaál Sándor, Katona Géza, Nagy Péter, Pokstaller János, Csicsay Gábor, Molnár Lajos, Kelley Lajos, Bodó Sándor.Akik lemaradtak a képről: Mihajlovics József, Katona Katalin, Katona Jenő, Mihalík Elvira, Uhrin Erika. (A felvétel 2012-ben készült)

Page 9: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus 9

A ZAlAbAi Zsigmond Városi KönyVtár AjánljA új KönyVeiből

FrEdriK BAcKMAN: A NAgyMAMáM AZT

ÜZENi, BocSElsa majdnem nyolcéves, és különleges. Nagymamája hetvennel több, és egy kicsit bolond. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, akit a nagymama mintegy véletle-nül eltalál egy paintballfegy-verrel, máshogy a saját lánya, aki (többek között) dohány-

zási szokásai miatt nehez-tel rá, és megint másképp az ingyenújság terjesztője, aki nem ért a szóból, hogy nagymama nem kér reklá-mot. Olykor Elsa is őrültnek

tartja, pedig neki a nagyma-ma az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak zaklatókat tud szerezni, mert mások szerint nem tud alkalmazkodni a többiekhez, és amúgy is túl érett a korá-hoz képest. A nagymamá-val azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol Elsa mássága ünne-pelt erény, és ahol lovagként bátorságot gyűjthet. Amire hamarosan minden eddigi-nél nagyobb szüksége lesz. A nagymama ugyanis meg-hal, és leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól, akiket életében meg-bántott. Ezeket a váratlan helyeken felbukkanó üzene-teket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez, jobbára ház-béli szomszédaikhoz, akikről olyan meglepő dolgok derül-nek ki, amelyek nem csupán a kislány, de az egész közös-ség életét felbolygatják.

EMiLy giFFiN: SZíVÜgyEK

Valerie-t késő este telefonhí-vás riasztja fel. Hatéves kisfi-át baleset érte: egy szülinapi ünnepségen beleesett a tűzbe,

és súlyos égési sérüléseket szenvedett. Tessa a hetedik

házassági évfordulóját ünne-pelné egy étteremben, azon-ban plasztikai sebész férjét behívják a kórházba: egy kis-fiút hoztak be súlyos égési sérülésekkel.Ezen az estén Valerie és Tessa sorsa, ha nem is örökre, de egy időre összekapcsolódik.A Szívügyeket az írónő egyik legjobb és pszichológiailag legérettebb regényének tart-ják. Az olvasót nemcsak az izgalmas történet ragadja magával, hanem az emberi lélek legkisebb rezdüléseinek megindító erejű ábrázolása is.

Jo NESBo: VÉr A HAVoN

Olav furcsa figura, nemigen mer közeledni másokhoz. Gyermekkora óta falja a köny-veket, s ebben diszlexiája sem gátolja meg. Maga is azt állít-ja, hogy egyetlen dolgot leszá-mítva mindenre teljesen alkal-matlan. Ez az egy dolog pedig az emberölés. Mint a bérgyil-kosok általában, ő is magá-nyos életet él, csupán Maria, a siketnéma, sánta boltoslány iránt táplál plátói érzelmeket. Egy nap azonban fordul a kocka, s megpillantja álmai asszonyát. Csak két gond van: a nő a főnöke felesége. És Olav aktuális feladata éppen az, hogy végezzen vele…

A Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár szervezte rendezvény-nek a Honismereti Ház udvara nyújtott hangulatos környe-zetet, melyre meghívást kaptak Somorja óvodásai, kisisko-lásai és a könyvtár legkisebb olvasói. A több mint kétszáz gyereket Ambrus Lelkes Simona szórakoztatta zenés-táncos műsorával, miközben a Kukkónia Szabadidőközpont Simi Dance nevű tánccsoportja színesítette az előadást. (vk)

Az idei tanévben három magyar és egy szlovák somorjai alapiskolás osztály kapcsolódott be Az Olvasók Királya ver-senybe, amelyet a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban hir-dettünk meg. Külön-külön minden egyes osztályban ünnepé-lyesen megválasztottuk az olvasók királyát, illetve királynőjét. Ők azok, akik a legtöbb könyvet olvasták el a tanév folyamán. Meglepő eredmény is született: Dávid Dóra 2. b osztályos tanuló 100 könyvet olvasott el, ami országos viszonylatban is kiemelkedő teljesítmény. A többi kisdiák is nagyon sokat olvasott, ezért választottunk királyi udvarhölgyeket és lova-gokat is. Dicséret illeti a tanító néniket, akik a rengeteg könyvbeszámolót meghallgatták és értékelték. (vk)

Page 10: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus10

A VároSi rENdőrSÉg HírEi

• Május 28-án 11.30 órakor a Pozsonyi úti bevásárlóköz-pontban lopás történt. A 2,50 euró értékű fogpasztát és cukorkát a tettes visszaadta, de büntetést kellett fizetnie.– 19.00 órakor a gyorsmen-tő a városi rendőrök közre-működését kérte egy beje-lentés kapcsán, miszerint a Gazda sori játszótér mellett egy ember fekszik a földön. A somorjai illetőségű fér-fi részeg volt. A rendőrök értesítették a feleségét, aki hazavitte őt. Mivel szemmel látható sérülései nem voltak, orvosra nem volt szükség. • Május 30-án 17.45 órakor kérés érkezett a rendőrségre. Egy Duna utcai lakásba kel-lett bejutni, ahol egy maga-tehetetlen személy tartóz-

kodott. A 112-es hívószám alkalmazottja megkérte a jár-őröket, hogy segédkezzenek a lakás kinyitásánál.– A bejelentés szerint 18.40 órakor a Lövölde utcában egy ittas ember feküdt a földön. A férfin a rendőrök nem talál-tak külsérelmi nyomokat.• Június 6-án 11.00 órakor bejelentés érkezett, hogy a főtéri parkban megtámadtak egy embert. A rendőrök kiér-kezésekor a tettes már nem tartózkodott a helyszínen, de a lakásán megtalálták. A rendőrök felszólításának nem engedelmeskedett. Mivel elmebaj jeleit mutatta, a kihí-vott gyorsmentő elszállította a bazini elmegyógyintézetbe.• Június 8-án a tűzoltószertár területén a városi rendőrök

bemutatták a város óvodásai-nak, hogyan veszik hasznát a nyomozókutyának munkájuk közben. • Június 9-én 1.55 órakor hét személy zajongott a Fő utcán. A csendháborítás miatt pénz-büntetéssel sújtották a társa-ságot.• Június 16-án 21.10 órakor lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a Pozso-nyi úton a parkolóban egy férfi fekszik. Az egyik ismert hajléktalanról volt szó, erő-sen ittas állapotban. Sérülés nyomai nem voltak rajta.• Június 20-án 0.30 órakor az Őszirózsa utcában az egyik családi ház udvarán hango-san szólt a zene. A tulajdo-nost pénzbírsággal büntet-ték.

• Június 25-én 19.05 órakor egy kis termetű kutya kóbo-rolt az Új utcában. A kutyát a járőrök befogták, és elhe-lyezték a kutyamenhelyen. 20.45 órakor jelentkezett a tulajdonos, akit hanyagságá-ért pénzbírsággal büntettek.• Június 26-án 12.30 órakor a Fő utcán parfümöt árult egy idegen. Az igazoltatást köve-tően a rendőrök a városi ren-deletben foglaltak megszegé-séért pénzbírsággal sújtották. – 13.30 órakor bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a Szél utcai étterem teraszán egy kígyó található. A járőr a kígyó külső jegyei alapján megállapította, hogy erdei siklóról van szó. A siklót befogták, s a természetben szabadon engedték.

A közigazgatásilag Somorjá-hoz tartozó tejfalui magyar tannyelvű alapiskolában szorgalmasan dolgoztak a gyerekek a kiskertben, ahol már szépen beértek a zöld-ségek, akárcsak Somorján a Corvin Mátyás alapisolában és a Kukkónia Szabadidő-központban is. Számos dél-szlovákiai oktatási intéz-ményben siker koronázta az Első kiskertem nevű terve-zetet, amelynek ötletgazdá-ja Csicsai Gábor parlamenti

képviselő és csapata volt. Céljuk vele az volt, hogy a növendékeket rendsze-res zöldség- és gyümölcs-fogyasztásra szoktassák és népszerűsítsék az egészsé-ges életmódot. Kora tavasz-szal személyesen vitték el az iskolákba a gyümölcsfá-kat és a vetőmagokat, most pedig, amikor már termésre fordultak a vetemények, újra ellátogatnak a kiskertekbe, hogy elbeszélgessenek a tanulókkal. „A retket és a spenótfőze-

léket már megkóstoltuk, a répának még nőnie, erősöd-nie kell egy kicsit. A borsó is nagyon finom lett, szép nagy szemű, jó móka lesze-degetni a hüvelyeket, ízlik a gyerkőcöknek. A hagymát vajas vagy zsíros kenyérrel közösen fogyasztjuk majd el, és szeptemberre ízlelget-hetjük a körtét is” – közöl-te örömmel a vendégekkel Baráth Hajnalka, a tejfalui kisiskola igazgatója. Az iskolai kiskertekben közösen dolgoznak a gye-rekek és a pedagógusok, bevonva a helyi szakem-bereket, például a kertész-kedőket és nyugdíjasokat, akik a hagyományos kerti munkafolyamatokat ismer-

tetik a gyerekekkel. A parla-menti képviselők eddig több mint 20 iskolában jártak, és ősszel újabb gyümölcsfákat visznek majd oda, ahol idáig még nem jártak. „Sajnos, azt tapasztaljuk, hogy még a falun élő gye-rekek sem ismerik a zöldsé-ges- és gyümölcsöskerteket. Legtöbben azt hiszik, hogy az élelmiszer a szupermarketek polcán terem. Éppen ezért fontos, hogy megismerkedje-nek térségünk mezőgazdasá-gával, legyen saját kiskertjük – zöldségesük, gyümölcsösük –, és kiskertészként tapasztal-ják meg az általuk termesztett friss zöldség, gyümölcs illa-tát, zamatát” – hangsúlyozta a parlamenti képviselő.

nMolnár Anna

Az első kiskertem

A Szél utcai óvoda májusban ellátogatott a Kukkónia Sza-badidőközpontba. A gyerekek Kirchner Mónika segítségével megismerkedtek az agyagozás fortélyaival, szép sorjában szebbnél szebb kis tárgyakat készítettek. A kézműveskedés jó hangulatban telt, az ovisok az egész délelőtt folyamán nagyon jól érezték magukat.

nCsiba Erika felvétele

Page 11: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus 11

Brüsszelben jártunkA Nagyszombati Egyetem Tá r s a d a l o m t u d o m á n y i Karán működő Európai Tanulmányok Központ-ja és Nagyszombat megye által meghirdetett „Olim-pia az Európai Unióról” c. vetélkedőn iskolánk csapa-ta – Devečka Mónika, Šáhó Róbert és Szász Róbert – dobogós helyezést ért el a nagyszombati és a pöstyéni gimnáziumokkal egyetem-ben. Miután sikeresen bebi-zonyítottuk az Európai Uni-óról való felkészültségünket, egy brüsszeli tanulmányút-tal lettünk gazdagabbak. A háromnapos kirándulásra Richard Sulík szlovák euró-pai parlamenti képviselő jóvoltából került sor. Utunk a pozsonyi reptéren vette kezdetét. Alig két óra alatt a belga fővárosba érkeztünk.

Eseménydús délután elébe néztünk. Különösen Šáhó Robi, akit az egyik pöstyéni tanulóval együtt egy kisfilm forgatására kértek fel az Európai Parlamentben. Más-nap reggel megtekintettük a Parlamentariumot, ahol az Európai Unió történelmét ismerhettük meg a kezde-tektől egészen napjainkig. A közös ebéd alatt szabadabb beszélgetést folytathattunk Richard Sulíkkal, valamint meghívást is kaptunk tőle: egy hangulatos sörözőben megkóstolhattuk a belgák nemzeti italát képviselőnk társaságában. A szabad-programot városnézéssel töltöttük. Az első napon a késői órákban megtekintet-tünk több látványosságot, beleértve a kihagyhatatlan Pisilő kisfiút is. A város-

háza tornya, a hangulatos vendéglők, az utcai művé-szek, illetve az emberek sokszínűsége örök emlé-ket hagyott bennünk. A további napokban a Szent Mihály- és Szent Gudula-székesegyház lenyűgöző épülete, a Mont des Arts színekben pompázó panorá-mája, valamint az Atomium varázsolt el minket. A har-

madik napon fáradtan, de ezernyi élménnyel gazda-godva intettünk búcsút Brüsszelnek. Köszönettel tartozunk Richard Sulík asszisztensei-nek, akik egész tanulmány-utunk során rendelkezé-sünkre álltak, és készsége-sen segítettek minket.

nAjpek Vivien, Šáhó Róbert, Madách Imre Gimnázium

Országos első somorjaiak Szerencsés utat!

Az utolsó májusi hétvégén tartották a szólónéptáncosok országos versenyét Kolosmezőn. A rendezvényre Szlo-vákián kívül Magyarországról, Csehországból és Len-gyelországból érkeztek résztvevők. A pozsonyi Nem-zeti Népművelési Központ által meghirdetett verseny szervezője Kolosmező község és a Varannóban székelő Felső-zempléni Népművelési Központ volt. Járásunkat ezen a jeles versenyen egy táncospár és egy szólótáncos képviselte. A somorjai Nagy Csali tagjai, Lukács Bence Márk és Végh Bianka aranysávos minősítést nyertek, és egyben a kategória győztesei lettek. A táncososokat Nagy Myrtil készítette fel a versenyre. Krajcsirík Iveta, a Kis Megyer Gyermek Néptánccsoport tagja ezüstsávos lett. Ivetát Mészáros Magdolna készítette fel. (osv)

Életünk örökös utazás. Az úton néha mérföld-kövek tűnnek fel, állo-mások szakítják meg. Fiatal kora ellenére Nagy Szilárd legutóbbi „állomása” valószínű-leg piros betűkkel író-dik be a zenészpalánta emlékezetébe. A művé-szeti alapiskola kon-certtermében előadott abszolvens-hangverseny méltó keretet adott ennek a nem szokvá-nyos iskolabúcsúzta-tónak. Talán Szilárdon látszott legkevésbé a meghatottság, mintha azt a sokak által vallott nézetet akarta volna hangsú-lyozni, hogy fontosak ugyan az állomások, de fontosabb maga az út, azok az évek, ame-lyek szoros munkatempóban teltek Domsitz Erika tanárnő védőszárnyai alatt. Eljött az ideje továbblépni. S bár még nagyon messze az út vége, és nem tudható, ha útkeresztező-déshez ér, Szilárd majd melyik lehetőséget választja, az biz-tos, hogy elegendő alaptudást visz a tarsolyában. Vezessen

bár az útelágazás a koncer-tező előadóművészethez, netán zeneszerzői státusba vagy magas szintű pedagógu-si pozícióba. Majd az idő, de leginkább Szilárd eldönti, ha odakerül. Akárhogy lesz is, már most féltő rokonszenvvel követjük pályáját, hiszen vala-hol mi is magunkénak érezzük sikereit. Az iskolánk, a váro-sunk s jóindulatú embertár-saink. Szerencsés utat, Szilárd!

nStrieženec Alex

Page 12: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus12

Cybermobbing – németül és egy kicsit másképp

Idegen nyelvi verseny

Május utolsó hetében erdei iskolában voltunk Pribylinán. Az oda vezető út nagyjából öt órát tartott. Útközben gyönyörű tájakat láttunk. Szállásunk a Hotel Mierben volt. Érkezés után a tanító néniknek sikerült elszállásolni bennünket a kéréseink alapján, így min-denki elégedett volt. Amint kipakoltunk a táskából, lementünk az első emelet-re ebédelni, majd egy rövid túrát tettünk, hogy megis-merkedjünk a környékkel.Másnap a közeli skanzenbe, a falumúzeumba mentünk. Sok érdekességet láttunk őseink életéből. Láthattuk,

hogyan éltek elődeink, és milyen találékonyak voltak. Rengetegféle házat láttunk, a kastélytól kezdve egészen a szegény emberek szövőmű-helyéig. Aznap este diszkó is volt.A következő nap ellátogat-tunk a deményfalvi jégbar-langba. Megcsodáltuk, mire

képes a természet. Igaz, nagyon fáztunk, és rengete-get lépcsőztünk. Összesen 690 lépcsőfokot számoltunk meg, ami nagyon sok! El is fáradtunk alaposan, azonban az utána következő túrán sen-ki sem érezte magát fáradtnak. Az esti diszkó sem maradt el!Csütörtökön a Csorba-tóhoz kirándultunk. Sikerült körbe-járnunk az egész tavat. Dél-után még egy meglepetéssel előrukkoltak a tanító nénik. Kincsvadászatra mentünk az erdőbe! Előbb a szálloda mel-letti réten csapatokra osztot-tak bennünket. Összesen 10 csapat volt. Filctollakat, papírt kaptunk, majd elmagyarázták a szabályokat, megmutatták a kezdőpontot, s az adott jelre elindulhattunk. Tízpercenként indult egy csapat. Volt, hogy az egyik csapat megelőzte a másikat. Négyesével-ötösével haladtunk az erdőben az egyes állomásokhoz. A tanító nénik szalagokkal jelölték ki az utat,

és jeleket helyeztek el tobo-zokból és faágakból. Tizenhat kérdéssel találkoztunk a kincs-vadászaton, például olyannal, hogy „sorolj fel tűlevelű fákat, ehető gombákat”. Voltak beugratós kérdések is, meg mókás felirat egy kis erecské-nél: „Vigyázz! Ugorj! Patak!” Valaki még így is belelépett! Az utolsó kérdés helyén csak egy felirat volt: „Sok sikert, keresd az ajándékot!” Minden-ki sikeresen megtalálta a KIN-CSET, az ajándékot, ami egy-egy logikai játék, ördöglakat, kártya vagy matrica volt. Sajnos, este eljött a csomago-lás ideje, hiszen készülődni kellett. Pénteken reggeli után el is indultunk haza, Somorjá-ra. Hazafelé még sikerült juh-túrót vennünk! Élményekkel megrakodva érkeztünk haza. S másnap, szombaton jött a kerítésfestés, kicsinosítottuk a sulit.A Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyel-

vű Alapiskola 4. osztályos tanulói

Érdekes találkozóra került sor a Madách Imre Gimná-ziumban: a német nyelvet első nyelvként tanuló diákok egy workshopon vettek részt, melyet a gimnázium egykori diákja, Thaly Zoltán vezetett.Zoltán a Bécsi Egyetem har-mad-, illetve másodéves hall-gatója: harmadéves tolmács és fordítói szakon, s egyben másodéves az egyetem jogi karán.Az internetes zaklatás korunk-ban a fiatalokat leginkább

fenyegető veszélyek közé tartozik, ezért a Bécsi Egye-tem hallgatói Ausztria-szerte találkozókat, vitadélutánokat szerveznek ezzel a témával kapcsolatban.Zoltán is az aktivisták közé tartozik, s így jött az ötlet, hogy Bécs után Somorján is találkozzék a diákokkal, hogy együtt vitassák meg a témával kapcsolatos problémákat. A nyelvtudás elmélyítése végett a projektdélután munkanyel-ve a német volt. (mig)

A Madách Imre Gimnázi-um immár több mint tíz éve rendszeresen részt vesz a Sankt Pöltenben (Alsó-Ausztria fővárosa) meg-rendezésre kerülő Idegen nyelvi versenyen. A versenyt ebben az évben huszonki-lencedik alkalommal ren-dezték meg. A hazai diákok angol, francia, olasz, orosz, cseh, görög, ill. latin nyel-ven mérik össze tudásukat, a szomszédos országok diákjai a német mint idegen nyelv kategóriában verse-nyeznek. Az idei versenyre tíz diák érkezett Szlovákiából, Cseh-

országból, Magyarországról és Szlovéniából. Gimnáziu-munkat minden évben a III. évfolyam legjobbja képviseli. Az első helyet a Pannonhal-mi Bencés Gimnázium diák-ja szerezte meg. Iskolánk tanulója, Somogyi Pál az előkelő második helyen vég-zett. (Megjegyzés: A Madách Imre Gimnázium immár harmadik alkalommal ért el második helyezést ezen a versenyen.) A verseny min-den résztvevője oklevelet kapott, az első négy helye-zett jutalma egy egyhetes ausztriai táborozás Krems városában. (mig)

Corvinosok a Tátrában

Page 13: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus 13

Gyermeknapoztunk

Szeretethíd a Corvinban

Tanulmányi kiránduláson a tűzoltóknál

Június elsején gazdag prog-rammal kedveskedtünk tanulóinknak. Az alsósok vidáman énekelhettek, kel-lemesen szórakozhattak Zsapka Attila, Vadkerti Imre és Sípos Dávid koncertjén. A megzenésített versek, nép-dalok, az ismert dallamok nemcsak kikapcsolódást jelentettek diákjaink számá-ra, hanem megerősítették őket nemzeti öntudatuk-ban is. Az előadást követő-en lovasbemutatóra került sor, amelyen az egész isko-la megismerhette elődeink életét, szokásait, ruházatát, ételeit, valamint harcművé-

szetét és fegyvereit. Meg-ismerkedtünk a fegyverek használatával, a lovas táma-dás erejével, az idomított ló megbízhatóságával. A bemutató „Ugye, jó magyar-nak lenni!” felkiáltással ért véget. Külön örültünk a Duna utcai ovisok és peda-gógusaik látogatásának. Együtt dúdoltak diákjaink-kal a koncerten, együtt cso-dálták a ló és lovasa mutat-ványait a lovasbemutatón. Reméljük, hogy kapcsola-tunk továbbra is gyümöl-csöző lesz a közös rendezvé-nyeknek köszönhetően.

nCorvin Mátyás Alapiskola

Az alapiskola 2. osztályá-ban a természetismereti tananyag fontos része a bal-eset- és tűzvédelem. Ezért mi, a Corvin Mátyás Alapis-kola diákjai és pedagógusai úgy gondoltuk, hogy köz-vetlen forrásból, egyenesen a tűzoltóktól szerzünk hasz-nos ismereteket.A tűzoltószertárban nagy szeretettel fogadtak ben-nünket. A tűzoltók meg-mutatták a gyermekeknek

a különféle tűzoltóautókat, elmagyarázták a felszerelés lényegét, a tűzoltók felada-tát, munkájuk fontosságát. És hogy még érdekesebb legyen a dolog, az elmon-dottakat be is mutatták. Így aztán láthattuk, hogyan másznak fel a 30 méter magas létrán sisakban, oxi-génpalackkal a hátukon, tehát teljes bevetési felsze-relésben, hogyan locsolják a víztömlőkből előtörő víz-

sugárral a lángokat, hogyan beszélgetnek egymással speciális telefonjaikon. A sok ámuló-bámuló kisgyer-mek fel is próbálhatta a

tűzoltósisakot, kesztyűt, beülhetett a tűzoltóautó-ba, és megcsodálhatta a szertárban kiállított, verse-nyeken elnyert serlegeket. Nagy-nagy köszönettel tar-tozunk tűzoltóinknak, akik a tanulmányi kirándulás végén profi módon vissza is kérdezték a gyerekektől a fontos tudnivalókat. És – ami a legfontosabb – óva intették őket a tűz lehetsé-ges veszélyeitől. Valljuk be, a sokszor hallott mondat: „Ne játssz a tűzzel!” még-iscsak máshogy hangzik egy hős tűzoltó szájából, mint anyuéból vagy a taní-tó néniéből.Hasznos munkát és sok szerencsét kívánunk város-unk tűzoltóinak!nA Corvin Mátyás Alapiskola 2. osztályos tanulói és pedagógusai

A Kárpát-medencei Önkén-tes Napok keretében május 30-án, szombaton a somorjai református egyház-közösség és a Corvin Mátyás Alapiskola szervezésében az iskola kerítésének festé-sére vállalkoztak kicsik és nagyok, gyerekek és felnőt-tek, iskolabarátok, szülők és pedagógusok. Az összefogás

eredménye egy csodálatosan színes kerítés, egy haszno-san és kellemesen eltöltött délelőtt, egy finom ebéd, valamint vidám társas össze-jövetel lett. Reméljük, egy kicsit mi is hozzájárulhat-tunk a Szeretethíd jelmon-datához: „Legyetek felkiáltó-jellé!”

nCorvin Mátyás Alapiskola

Page 14: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus14

Szívesen jövünk, ha hívnak

Művész úr nem olyan régen járt mifelénk.KA: – Igen, talán 2-3 éve ját-szottuk Pozsonyban A kellé-kes című darabot.Milyen érzés több mint 27 év után újra együtt játszani Hernádi Judittal?KA: – Nagyszerű. Ez egy fiatalkori kapcsolat, mivel Judit rögtön a főiskola elvég-zése után hozzánk került a Vígszínházba, ahol én 2-3 éve játszottam. Schisgal két egyfelvonásos darabjában, a Gépírók és a Kínaiak című-ben találkoztunk először, de abban az időszakban Ken Kesey darabjában, a Száll a kakukk fészkére címűben is együtt játszottunk. Annak ellenére, hogy ő később máshová szerződött, a barátság és a munkakapcso-lat a mai napig megmaradt.

A színészek több ízben is keserű szájízzel nyilatkoz-nak a televíziós szereplések hiányáról. Ön szerint van esély rá, hogy az igényes tévénéző élő közvetítést is lát a képernyőn, nemcsak felvételt? Minek kellene ehhez megváltoznia?KA: – Fogalmam nincs. Mi annak idején szerencsés helyzetben voltunk, mivel elég gyakran szerepelhet-tünk a képernyőn, de ez most valahogy nem divat.

Kultúrpolitikai döntés ered-ménye lehet ez, pedig a mai fiatal színészeknek szüksé-gük lenne a képernyőn való szerepléshez ahhoz, hogy megismerjék őket.Ön szerint a mai fiatal tehetségek közül ki az, aki 20-30 év múlva meghatá-rozó alakja lehet a magyar színjátszásnak?KA: – Mészáros Máté és Batta Éva nevét monda-nám, akik isteni színészek, de a színházon kívül nem ismeri őket senki. A tévé nem foglalkoztatja őket, pedig ismertséget csak ezen keresztül lehet szerezni.Jelenleg min dolgozik?KA: – Most fejeztem be egy filmet Gondolj rám címmel, amelynek ősszel lesz a bemutatója. A tár-gya komoly, mégis tele van humorral. Izgalmas kérdés, mennyien nézik majd meg, mivel mostanság az a divat, hogy az emberek csak akkor mennek moziba, ha valamin nevetni lehet. A drámát vala-hogy nem szeretik. Ez a film pedig betegségről, halálról szól. Többek között Eszenyi Enikő, Elekes Emma és Raj-hona Ádám a főszereplői. A kislányomat Szilasi Blanka játssza.Művésznő, ön mikor járt utoljára a Felvidéken?HJ: – A mai darab rendező-jének, Verebes István bará-tomnak voltam egy bemuta-tóján Komáromban.Mennyiben más az itteni közönség?HJ: – Érdekes olyan ország-ban fellépni, ahol magyarul, de más nyelven is beszélnek. A nézők talán picivel más-képpen reagálnak. De alap-jában véve nagyon jó volt itt még akkor is, ha Magyaror-szágon kicsit nagyobb szín-padokhoz szoktam.

50 emberből 34 az Ön nevét jelölte meg abban a felmérésben, hogy kit tart ma Magyarország leg-jobb színésznőjének. Mit gondol, melyik szerencsés tulajdonsága miatt szereti a közönség?HJ: – Szívet melengető érzés ez. Azt hiszem, azért válasz-tottak engem, mert őszinte vagyok, igazságos is, és min-denképpen liberális.És a legrosszabb tulajdon-ságai?HJ: – Kishitű vagyok, és türelmetlen.2008-ban készítette utolsó filmjét A nyugalom címmel. 1974 óta ez a leghosszabb szünet az életében, ami a

filmezést illeti. Mennyire hiányzik önnek a film?HJ: – Nagyon hiányzik a fil-mezés, de Magyarországon jelenleg, sajnos, ez a helyzet. Nagyon kevés film készül.Pillanatnyilag mivel foglal-kozik?HJ: – Nagyon szeretem a próbákat. A Játékszínben próbáljuk Noel Coward Vidám kísértetét, ami egy valószínűtlen bohózat két felvonásban. A darabot Böhm György rendezi, és olyan kollégák oldalán ját-szom, mint Gálvölgyi János, Liptay Claudia, Szőlőskei Tímea és Pásztor Erzsi. Egy másik darab, a Mindent Évá-ról próbáján pedig többek között Kovács Patríciával és Jordán Tamással próbá-lunk.Üzen-e valamit a somor-jaiaknak?HJ: – Nagyon jó, hogy léte-zik az Orlai Produkciós Iroda, mert a segítségükkel sikerült eljutnunk ide is. Ha hívni fognak, újra szí-vesen eljövünk, és szívesen fogunk az itteni közönség-nek játszani.Adja isten, hogy így legyen. nBeszélgetett: Princz Sándor

Április 16-án Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas érde-mes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és Hernádi Judit Jászai Mari-díjas érdemes művész mutatkozott be a Belvárosi Színház produkciójában, Richard Baer: Hitted volna? című darabjában a városi művelődési központ színház-termében. A művészekkel a bemutató után beszélgettünk.

Június 20-án a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Köz-pontban a Sancta Maria vegyes kar ezüstsávos lett a kórusok megyei versenyén. Ez az eredmény annál értékesebb, mivel a kar húszévnyi működése során először vett részt versenyen. Köszönet illeti PaedDr. Ingrid Galbáčová karmestert a felké-szítésért, türelméért és minden fáradozásáért a 2014/2015-ös évadban Antal György, a kórus menedzsere

Page 15: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus 15

Lezajlott nyári fesztiválunk, ezúttal új helyszínen, új tapasztalatokkal, új kihívá-sokkal. Úgy gondolom, a váltás jót tett a zenés talál-kának, mégha a Pomlé festői környezetét nehéz is felül-múlni. A Korona-udvar elő-nye, hogy „városközelbe” került a rendezvény a szó leg-szorosabb értelmében: két-percnyire a városközponttól. Amikor harc folyik minden egyes nézőért, érdeklődő-ért, ez nem lebecsülendő szempont. Maga a Korona-udvar nagy lehetőség a város kulturális életében, amely szerintem elviselhető anya-gi befektetéssel nagyszerű és egyedi kultúrközponttá alakítható. Birtokbavétele

már zajlik, sikerrel, ezt bizo-nyítják az eddig ott lezajlott események (A Somorjai Dal Napja, Deja Vu Party, Koro-na-udvar Fesztivál), s még továbbiak is tervben vannak. Mindemellett néhány gyors befektetésre feltétlenül szük-ség lenne (toalett, portalaní-tás stb.). Az alábbiakban a köszö-net szavait szeretném leír-ni az ötödik Deja Vu Party kapcsán. Mindenekelőtt köszönjük a közönségnek, hogy szép számban ellá-togattak a rendezvényre. Reméljük, hogy élvezték a produkciókat, s visszajáró vendégekké válnak. Köszö-net illeti a szervezőstábot. A lelkes kis csapat név sze-

rint Dobos László, Dobos Renáta, Szinghoffer Gábor, Farkas Zoltán. Köszö-net a Deja vu együttesnek, akik házigazdaként megint befogadtak (és begyakorol-tak) néhány produkciót, a somorjai zenekaroknak, elő-adóknak (Deep Voice Group, Nomaad, Zušband, Kamil Paulovčin, Németh Imre, Szinghoffer Gábor, Domini-ka, Csiba Tomi, Strieženec Dávid), akik a rendezvény (bevállaltan) lokális jellegét erősítették. Végül, de nem utolsósorban köszönet min-

denkinek, akik segítették létrehozni az immár hagyo-mányosnak mondható ren-dezvényt, így Somorja város vezetőségének, a somorjai kultúrközpontnak és támo-gatóinknak (Felvidék.ma, CZ Slovakia, AGRODOL, Wanted Design, F-Firhang, Autocentrum Cséfalvay, Zol-tán Farkas – Panoráma).Meghalt a király, éljen a király! Terveink szerint jövő-re júniusban megint birtok-ba vesszük a Korona-udvart.

nStrieženec AlexFotó: Dobos Renáta

2015. szeptember 5-én kez-dődik Somorján a Nem-zetközi Overtone Feszti-vál nulladik évfolyama. A Szlovákiában példa nélkül álló rendezvényre a felújí-tott zsinagógában kerül sor nemzetközi részvétel-lel. A Csehországból érke-ző SPEKTRUM az egyik legkiválóbb énekkar, amely overtone darabokat is beik-tat a műsorába. Jan Staňko karvezető így jellemzi ezt az éneklési stílust: „Tör-ténelmileg az overtone ének (torokhang-éneklés, gégézés néven is isme-rik) hazája Közép-Ázsia – Mongólia, Tuva és a tibeti kolostorok. Az éneklésnek különleges technikája van: az énekes úgy alakítja száj-üregét, hogy egyszerre két hangot ad ki, egy mély, zümmögő hangot és egy magasat, amely a fuvola hangjához hasonlítható, miközben mind a két hang kristályosan tiszta, soha nem hamis.” Európában a múlt század hetvenes éve-iben kezdett divatba jön-ni ez az éneklési stílus, és elbűvölte mind az éneke-seket, mind a közönséget. Az utóbbi években a rene-szánszát éli. RAMI SHAAFI Nagy-Bri-tanniából érkezik a fesz-tiválra. Nemcsak műve-li, hanem tanítja is az overtone éneklést, sőt gyógyításra is használja.

Számos olyan hangszeren játszik, amelyek overtone hangokat adnak ki (didzseridu, doromb, tibe-ti hangtál, indián fuvola, szimfonikus gong). Játéka mély lelki élményt nyújt, zeneterápiás kezeléseket is végez vele.A svájci MARC BROGLI előadásában autenti-kus keleti torokéneklést hallhatunk, amelyet egy hagyományos mongol húros hangszerrel, morin khörrel (lófejes lószőr-húros térdhegedű) kísér. Marc Brogli az overtone éneklést közvetlenül Mon-góliában tanulta helyi énekmesterektől. A szlo-vákiai overtone éneklést JURAJ DURA TURTEV és vendégei képviselik, dala-ikat butoh japán tánccal, versekkel, dobolással, síp-pal kísérik.Az overtone ének fesztivál-ja hasznos tapasztalatokat nyújt a hangpedagógu-soknak, énektanároknak, a világzene kedvelőinek és mindazoknak, akik az élet-ben a szeretetet és a csen-det keresik. A somorjai zsinagóga falai közt ez a hatás csak fokozódik.A fesztivál Somorja város polgármesteré-nek védnöksége alatt áll, és a SZK Kulturális Minisztériumának támo-gatásával valósul meg. nJudita Kaššovicová

Overtone énekek fesztiválja

Az V. Deja Vu Party margójára

Page 16: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus16

A somorjai Kukkónia Szabadidőközpont a következő szakköröket tervezi a 2015/2016-os

tanévben az alap- és középiskolák számára

Kerámia szakkörFazekaskorongozás

Simi dance modern tánc kicsiknek és nagyoknakSzlovák–magyar és magyar–szlovák konverzáció

Francia nyelv kezdőknekNémet nyelv kezdőknekAngol nyelv kezdőknek

Pacsirták – zenés irodalmi színpad alapiskolásoknakFitnesz 7–9. osztályos lányoknak és fiúknak

Lányok és fiúk klubjaTurisztika alapiskolásoknak

Kiskertészek köreAsztelitenisz fiúknak és lányoknak

Futball (Gold Ball Samaria)Futball (ŠTK)

Kosárlabda Birkózás – Gladiátor birkózóklub

Kreatív szakkörTánckör – zumba és latin táncok

Varró szakkör 5–9. osztályosoknakBábkör

A jelentkezéseket szeptember végéig várjuk a követ-kező telefonszámon:

552 78 21

Sok jó ember kis helyen is elfér – tartja a közmondás. Érvé-nyes ez a szabadidőközpontra is, ahol – ha valamilyen rendezvényt tartanak, kultúrműsorral kedveskednek a szü-lőknek, nagyszülőknek – bizony a szűk folyosón össze kell magukat húzni. A siker ennek ellenére minden alkalommal garantált. Így volt ez a Kukkónia legutóbbi rendezvényén is, melyet május 14-én Anyák napja alkalmából tartottak...

Szitás Zoltán-FOTOS felvétele

A júniusban 70., 75., 80., 85. és ennél több életévüket betöl-tő polgártársainknak a hónap utolsó napján fejezte ki jókí-vánságait Bárdos Gábor, városunk polgármestere.

Bringával munkábaVárosunk idén is bekapcso-lódott a „Kerékpárral mun-kába” címmel meghirdetett országos versenybe. A ver-seny koordinátora ismét Tóth László volt, akitől meg-tudtuk, hogy a 16 csapat 46 résztvevője a verseny ideje, vagyis egy hónap leforgása alatt összesen 3369,5 kilo-métert tett meg kerékpáron. (Megjegyezzük, hogy tavaly a 12 csapat 40 tagja összesen 2692,4 kilométert bringázott le.) Ha ezt a távot autóval tették volna meg, akkor 845 kilogramm CO2 jutott volna be a légtérbe. Elmondhatjuk tehát, hogy a kampány részt-vevői 845 kilogramm CO2 szennyezéstől kímélték meg a légteret. Országos viszony-latban 55 település kapcso-lódott be a versenybe, közü-lük Somorja a benevezett csapatok számát tekintve az előkelő 9. helyen, a megtett kilométerek számát illetően pedig a 12. helyen végzett, megelőzve például a megye-székhely Nagyszombatot és a fővárost, Pozsonyt. A legtöbb kilométert, össze-sen 484,4-et, a városi hiva-tal Sancta Maria csapata (Óvári Mária, Šimša Kata-lin, Valacsai Judit, Rézverő Zsuzsanna) tette meg. A

munka- és szociális ügyek hivatalának Včielky csapata (Koleszár Judit, Varga Emí-lia, Lagová Dáša) 408,7 kilo-méterrel a második, a Bél Mátyás Alapiskola Zdravie csapata pedig (Anastázia Mitalová, Soňa Kršková, Varga Otília, Bokor Rená-ta) 385 kilométerrel a har-madik helyen végzett. A lakó- és munkahely közötti utat legtöbbször, össze-sen 138-szor a Zdravie (Bél Mátyás Alapiskola) csa-pata tette meg. A városi hivatal Samaria csapata (Duducz Ilona, Péder Éva, Édel Mária, Kósa Henriet-ta) 136 km-rel a második, a Bél Mátyás Alapiskola Bike pohyb csapata (Lelkes Márta, Matlaha Zsuzsanna, Plutzer Szilvia, Diana Možuchová) a harmadik legjobb lett. Egyéniben a legtöbb kilo-métert Lagová Dáša (334,8 km), Rézverő Zsuzsanna (326,8 km) és Roncz Melin-da (277,2 km) tette meg, a legtöbb alkalommal Bokor Renáta (42 út), Mezei Erzsé-bet (40 út), valamint Rézverő Zsuzsanna, Csölle Andrea, Bors Szilvia, Görcs Renáta és Matlaha Zsuzsanna (mind-annyian 38 út) pattant nye-regbe. (ti)

Page 17: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus 17

Végh Dávid részt vett a bakui Európa Játékokon

Felejthetetlen élmények

Végh dávid, a somorjai vívóklub húszéves tagja először vett részt a felnőt-tek között egy nagy verse-nyen, méghozzá nem akár-milyen tornán. Az Európai Játékokon mutatkozott be, amelyet az azerbajdzsáni Bakuban rendeztek.„Elszomorított, hogy nem jutottam tovább – kezdte beszámolóját Végh Dávid, aki csoportjában mind az öt meccset elvesztette. – Eddig a juniorok között vívtam. A felnőttek mezőnye túl nagy ugrás volt számomra. Mind-amellett elégedett vagyok a bakui vívásommal. Rengeteg tapasztalatot szereztem. A mezőnyben a világ legjobb vívói szerepeltek. Én voltam a második legfiatalabb. A legfiatalabb versenyző egy évvel fiatalabb volt nálam, de ő már világbajnok.” Dávid a házigazda ország-ról csak jót tud mondani. „A verseny, de az egész baj-

nokság is remekül volt meg-szervezve. Luxusszínvonalú szobákban voltunk elszál-lásolva, és az akkreditációs kártyának köszönhetően rengeteg kedvezményben részesültünk. Finomak voltak az ételek, nem volt gyomorron-tás. A biztonság magas színvo-nalú volt, minden helyiségbe detektoron keresztül jutot-tunk be, a mi falunkat pedig katonák őrizték. A városban ki volt jelölve egy sáv, melyet csak a játékok résztvevői hasz-nálhattak. A helybeliek nagyon segítőkészek voltak, de fényké-pezni nem lehetett – például a fúrótornyokat nem fényképez-hettük le – árulta el mosolyog-va Dávid.Pár hét szünet után Dávid ismét keményen fog dolgoz-ni. Ki szeretne jutni a jövő évi olimpiára. „Szerintem van esé-lyem kijutni Rióba. Hiszen ki gondolta volna, hogy kijutok Bakuba?”

nDuducz Tibor

Nagyon várja az új sportcsarnokot

Romana Vyňuchalová képviselte Szlovákia színeit az Eb-n

Június folyamán a somorjai kosárlabdadrukkerek gyak-ran utaztak Magyarországra. Nem bevásárolni mentek, hanem meccsekre jártak, ugyanis Európa-bajnokság folyt déli szomszédainknál. Szlovákiát többek között Romana Vyňuchalová kép-viselte, aki az SBK Somorja játékosa.„Érdekes torna volt. Sok mérkőzésen szerencsénk volt, sok találkozón nem. De csak nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy bejussunk a negyeddön-tőbe. Mindössze kétpon-

tos vereséget szenvedtünk Szerbiától, amely Eb-győz-tes lett” – mondta Roma-na.A szlovák csapatot sok szurkoló elkísérte. Roma-nának Somorjáról extra szurkolói is voltak Sopron-ban és Győrben. „Mondták is a csapattársaim, hogy nekem hazai környezetem volt – mosolygott a szlovák extraliga legeredményesebb dobója. – Nagyon szívesen maradnék Somorján. Türel-metlenül várom az új sport-csarnokot.”

nDuducz Tibor

Négy somorjai BakubanVégh Dávidon kívül további három somorjai sportoló szerepelt az Európa Játékokon. Jakubík Gábor mint a K4-es csapat tagja 1000 méteren a 7. lett. A somorjai birkózóklub neveltje, Jozef Jaloviar a 97 kg-osok mező-nyében 5. lett. A kosárlabdázó Mračnová Zuzana (az SBK Somorja tagja) országunkat a streetballban képvi-selte. A szlovákok ugyan mind a négy meccsüket elvesz-tették, de Zuzana a csapat legeredményesebb dobója volt. (duc)

Olimpiai sportnapA Szlovák Olimpiai Bizott-ság széles körű tevékeny-séget folytat. Ezek közül az egyik az Olimpiai nap, amelyet Somorján a város és a Csallóközi Olimpia Klub védnökségével szer-veztek meg. A Pomléban található foci-stadion június 26-án meg-telt somorjai iskolásokkal és óvodásokkal, akik futás-

ban mérték össze tudásu-kat. ,,Nagyon jó volt lát-ni a gyerekeket. Örülök, hogy bekapcsolódtak az említett projektbe, hiszen az a célunk, hogy népsze-rűsítsük a tömegsportot” – nyilatkozta Orosz Csa-ba, városunk alpolgármes-tere, aki egyben a Csalló-közi Olimpia Klub elnöke is. (duc)

Page 18: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

2015. július–augusztus18

Somorja és Vidéke – Somorja város önkormányzatának havilapja. Kiadja a város önkormányzata. A kiadásért felel: Bárdos Gábor polgármester (tel.: 59 00 418). Szerkesztő: Tóth Ilona. Lapmenedzser és tördelőszerkesztés: a-design studio kft. Nyelvi szerkesztő: K. Cséfalvay Eszter. A kiadó és a szerkesztőség címe: Városi Hivatal, 931 01 Somorja, Fő utca 37. IČO: 305 723 Telefon: 562 81 61. Fax: 5900 400. E-mail: [email protected], [email protected]. Nyomdai előkészítés: Wanted Design, Somorja.

Terjeszti: D. A. CZVEDLER Kft., Somorja. A kiadó és a szerkesztőség álláspontja nem minden esetben azonos az újságban közöltekkel.Nyilvántartási szám: EV 3096/09 ISSN 1338-9068

2015. április 23-án Paschka Patrisio Paulo, május 14-én Šifra Adam, május 19-én Paluščák dominik, május 21-én Kissová Fanni, június 1-jén Poláčková carmen, június 3-án Németh Botond Leó, június 6-án Sujová Léda, június 10-én Horváth Sofia, június 11-én Štafenová Viktória, június 13-án Kačo Ernest, június 17-én Fehér Ladislav látta meg a napvilágot. Sok sikert, újszülöttek!

SZÜLETETT

2015. május 14-én Ďurovka Mark 60 éves korában, május 26-án Kasák roman 35 éves korában, május 28-án Török Szilveszter 65 éves korában, május 29-én Hangódi Mária 82 éves korában, június 6-án Benkö Terézia 96 éves korá-ban, június 7-én Piovár Ján 87 éves korában, június 8-án Staník Vilma 99 éves korában, június 15-én Szabó ilona 80 éves korában, június 27-én Both Mária 86 éves korában távozott az élők sorából. Béke poraikra!

ELHUNYT

KÖSZÖNTŐ

HÁZASSÁGOT KÖTÖTT

Jó egészséget, sok erőt, boldogságot kívánunk azon polgártásainknak, akik júliusban és augusztusban töltik be 70., 75., 80., 85. és ennél több életévüket: Leisztner Mar-git, Paulovič Margit, Heij Vlasta, Šárközi ida, csápai Jenő, Makács Erzsébet, Kadnár Terézia, Forgó istván, dr. Ürge Mária, Zacharov istván, Hriastély Márton, Pongrácz istván, Pálinkás Pál, Franko györgy, Purger Júlia, Balla Zsuzsanna, Janek Ján mérnök, Kovács Éva, Pokstaller istván, cséfalvay györgy, Péder oszkár, Brunczlik istván, Hájek ilona, Vass Erzsébet, Bilkovič Júlia, Mészáros László, Németh rozália, Szabó Edit, Horina istván, Fröhlich Klára, csákvári Magdalé-na, Pém Erzsébet, chytilová Magdaléna, Hrančová Františka, Tóth géza, Boldiš Martin, Ajpek ilona, orosz Erzsébet, rapca Anna, deszkás Mária, Halász ilona, dr. Hrušovský iván, dunay Vilma, Tóth ilona, csörgő Mária, Puteková Eva mérnök, Jasenicky Mária, csó-ka Mária, Kaluz Mária, Takács Mária, Édel Mária, dr. Klenka Jaroslav, Kirchner Mária, álló irén, ilka Terézia, oťazíková Alžbeta, Vörös Anna, Édel Julianna, Farkaš Mihály, Liďák František, Kovács Margit, Sido Erzsébet, Nagy Terézia, csiffáry Julianna, Fekete Mária, Holubová Katarína, Peller Ferenc, gallé rozália.

2015. június 6-án Tési richard és Nagy Krisztina, Slovák róbert és Alena Kalmárová, június 13-án Kevežda Marek és derzsi Anikó, június 20-án Filip Martin és Viestová dušana, Andrássy Balázs és Kőváry Katalin, Macuška Peter és Čupová Alžbeta, június 26-án Krecskó Juraj és Kušniriková Milena, június 27-én Patro Erik és Maschkánová Lenka eskü-dött örök hűséget egymásnak. Gratulálunk!

„A lélek elszállt, a fájdalom itt maradt,mint egy eltörött rózsaszál.”

Fájó szívvel emlékezünk július 25-én, halálának 1. évfordulóján a szerető férjre, apára, nagyapára,

FiTuŠ LáSZLórA.Emlékét őrző szerető családja

„Lehunytad a szemed, csendesen elmentél,Szívedben csak az volt, hogy minket szerettél.Egy év telt el, és ugyanúgy fáj, amit gyógyítani sosem lehet már.Az idő múlik, feledni nem lehet, szívünkben örök a fájdalom és a szeretet.”

Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk halálának első évfordulóján a drága jó férjre, édesapára és nagyapára,

SiPoS KároLyrA.A gyászoló család

„Ha lenne még időm elég,Talán mindent megértenék.Ha lenne még idő elég,Talán mindent elmondanék.”

Szeretettel emlékezünk augusztus 20-án, halálá-nak 10. évfordulóján MErVA iSTVáNrA.

Felesége, lányai családjaikkal és az egész rokonság

„Nem hal meg soha, kit igazán szeretnek.”

Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet,Egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet.Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet,Amit tőlünk soha senki el nem vehet,Hogy egyszer még, drága édesanyánk, találkozunk veled!

Szeretettel és fájó szívvel emlékezünk július 6-án, halálának máso-dik évfordulóján a drága édesanyára, feleségre, nagymamára,MArcEL, született HEgyi KATALiNrA.

Szeretettel emlékezik férje, fia és lánya a családjával

Fájó szívvel emlékezünk július 31-én, halálának 2. évfordulóján

VASi gyuLárA.Emlékét örökké szívében őrző szerető felesége és családja

2015. július 25-én ünnepli 70. születésnapját a drága jó férj, édesapa, após, nagypapa, dédpapa,

cSáPAi JENő.E szép ünnep alkalmából hosszú, boldog életet, jó egészséget és sok boldogságot kívánnak:Szerető felesége, lányai, vejei, unokái és dédunokái

MEGEMLÉKEZÉSEK

KÖSZÖNTŐ

A Madách imre gimnázium megalakulásának 60. évfordulója alkalmából kerül leleplezésre az iskola névadóját, Madách imrét ábrázoló

mellszobor. Mivel a szobor előállítási költsége meghaladja az iskola és az iskolát támogató Pro ratio Alapítvány pénzügyi lehetőségeit,

ezért tisztelettel kérjük Önt, hog y egy jelképes összeggel támogassa kezdeményezésünket!

Számlaszámunk: 0021872393/0900 Köszönettel és tisztelettel

a Pro Ratio Alapítvány Kuratóriuma

Page 19: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

Redakcia nezodpovedá za obsah a jazykovú úpravu inzerátov. A hirdetések tartalmi és nyelvtani helyességéért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget.

• Buda Folk Band • Ghymes •• Both miklós és zenészBarátai •

chute, vína, tradície • ízek, borok, hagyományok

28. – 29. augusta 2015 augusztus 28 – 29. ŠAMORÍN - POMLÉ - SOMORJA

• 20 domácich a zahraničných vinárov • 20 neves hazai és külföldi borász •

Page 20: XXV. éVfolyam 7-8. szám 2015. július–augusztus Közéleti lap …samorin.sk/wp-content/uploads/2015/09/jul-hu.pdf · 2015. 9. 16. · Pozsony helyett Somorját választják a

Redakcia nezodpovedá za obsah a jazykovú úpravu inzerátov. A hirdetések tartalmi és nyelvtani helyességéért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget.

www.hotelkormoran.skwww.facebook.com/hotelkormoransamorin

ÖNKISZOLGÁLÓ TERASZ

GYORS ÉS ÍZLETES ÉTELEKKEL

LEVESEK • MELEG FŐÉTELEK • DESSZERTEK

SALÁTABÁR • ÜDÍTŐK

Minden hétvégén

12 órátóla Hotel Kormorán

szálloda teraszán.

KARIÉRA V SPOLOČNOSTI LIDL SLOVENSKÁ REPUBLIKA

SPRÁVNA VOĽBA PRE VAŠU KARIÉRU

Pracovná náplň:• zastupovanie vedenia predajne

počas ich neprítomnosti,• vedenieamotiváciapersonálu,• administratívnačinnosťsúvisiaca

sprevádzkoupredajne,• prácanapokladniadoplňovanie

tovarunapredajnejploche.

Čo ponúkame:• odzačiatkuzaujímavýplat,• prepracovanýsystémzapracovania,• príjemnúatmosféruvmotivovanomtíme,• modernépracovisko,• stabilnézamestnanievúspešnej,rýchlo

sarozvíjajúcejspoločnosti,• prácanaplnýúväzok,dvadnivtýždni voľné,• sociálnyprogram.

Viac informácií o našich pracovných pozíciách nájdete na www.lidl.sk > Kariéra

Viac informácií o našich pracovných pozíciách nájdete na www.lidl.sk > Kariéra

Váš profil:• ukončenéstredoškolskévzdelaniesmaturitou

avyššie,resp.praxvobchodemin2roky,• príjemnéaústretovévystupovanie,• schopnosťprevziaťzodpovednosť,• analytickéakomunikačnéschopnosti,• pozitívnypostojkobchodu,• schopnosťmotivovaťaviesťtím,• schopnosťtímovejspolupráce,• odolnosťvočistresu,• prozákazníckemyslenie, • ochotakfyzickejpráci.

V rámci nášho niekoľkotýždenného tré-ningového programu Vás pripravíme naVaše budúce úlohy metódou „Learning--by-doing“. Poskytneme Vám dôkladnézapracovanie, pri ktorom Vás indivi- duálnepovedieskúsenýkolega.Zúčastnítesa našich rozsiahlych školiacich progra-mov.

Asistent/ka vedúceho predajneaktívna práca na predajni

Šamorín

inZERujtE u nás!HiRDEssEn náLunK!

031/562 81 [email protected]