ynev évszámai - kalandozok.hu · magus kalandozok.hu ... papok, paplovagok kiegészítő 1-2 rr...

26
Ynev évszámai MAGUS Kalandozok.hu Bevezető Ezen összefoglaló – bár már több ilyen jellegű házi és részeiben hivatalos gyűjtemény is készült – célja Ynev évszámainak összegyűjtése, és rendezése. Az írás gyűjtő és rendező jellegű, saját kitalációt alig tartalmaz. Igyekeztem a különböző források adatainak maximális összehangolására, természetesen a megfelelő rangsor betartásával, ahol a kiadás ideje és maga a kiadás ténye volt leginkább meghatározó. Az összefoglalóval az egységes világképet és a könnyű alkalmazkodás lehetőségének megteremtését szeretném szolgálni mindenki számára. Frissítve: 2013.01.22. Forrásjegyzékek magyarázata Úgy döntöttem, hogy a szószedet mintájára az évszámgyűjtemény is forrásjegyzéket kap, mely nagyban segíti az egyes témák vizsgálatát, viták eldöntését. Az évszámok után szereplő forrásjegyzékek legtöbb esetben egyértelműek, de álljon itt rövid magyarázat hozzá, különösen a rövidítések tekintetében. 1TK Első törvénykönyv (szabálykönyv) 2TK Második törvénykönyv (szabálykönyv) B Bestiárium BGY Bíbor gyöngyök CK Crantai kronológia DVF Delta Vision Fórum E Enoszuke szabálykönyv (Szürkecsuklyás) EsCsVH Események az Erioni Csillagvető históriájából Ész. Északi Szövetség Ész.f.EV GA Gáspár András - Északfölde embervadászai Geo. Geofrámia HGB Harcosok, gladiátorok, barbárok szabálykönyv JJS.Tan.K ir. John J. Sherwood - A Tanúriai királyság KhKzK Kharr-Kazad kapui KHR.Mlt Kakashegyi rém - A Maremita lovagrend története KKUK Kézikönyv kalandozóknak és útmutató kalandmestereknek („A Nagy Zöld”) Lh. Lobogók hajnala Morg.kö. Morgena könnyei PPL1; PPL2 Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier szószedet S Saját „fejlesztésű” évszám. sum Summarium szabálykönyv SzCsÉf A Szürkecsuklyás Testvériség internetes anyagai.

Upload: others

Post on 30-Aug-2019

14 views

Category:

Documents


2 download

TRANSCRIPT

Page 1: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

Ynev évszámai

MAGUS Kalandozok.hu

Bevezető Ezen összefoglaló – bár már több

ilyen jellegű házi és részeiben hivatalos gyűjtemény is készült – célja Ynev évszámainak összegyűjtése, és rendezése. Az írás gyűjtő és rendező jellegű, saját kitalációt alig tartalmaz. Igyekeztem a különböző források adatainak maximális összehangolására, természetesen a megfelelő rangsor betartásával, ahol a kiadás ideje és maga a kiadás ténye volt leginkább meghatározó. Az összefoglalóval az egységes világképet és a könnyű alkalmazkodás lehetőségének megteremtését szeretném szolgálni mindenki számára.

Frissítve: 2013.01.22.

Forrásjegyzékek magyarázata

Úgy döntöttem, hogy a szószedet mintájára az évszámgyűjtemény is forrásjegyzéket kap, mely nagyban segíti az egyes témák vizsgálatát, viták eldöntését.

Az évszámok után szereplő forrásjegyzékek legtöbb esetben egyértelműek, de álljon itt rövid magyarázat hozzá, különösen a rövidítések tekintetében.

1TK Első törvénykönyv (szabálykönyv)

2TK Második törvénykönyv (szabálykönyv)

B Bestiárium BGY Bíbor gyöngyök CK Crantai kronológia DVF Delta Vision Fórum

E Enoszuke szabálykönyv (Szürkecsuklyás)

EsCsVH Események az Erioni Csillagvető históriájából

Ész. Északi Szövetség Ész.f.EVGA

Gáspár András - Északfölde embervadászai

Geo. Geofrámia

HGB Harcosok, gladiátorok, barbárok szabálykönyv

JJS.Tan.Kir.

John J. Sherwood - A Tanúriai királyság

KhKzK Kharr-Kazad kapui

KHR.Mlt Kakashegyi rém - A Maremita lovagrend története

KKUK

Kézikönyv kalandozóknak és útmutató kalandmestereknek („A Nagy Zöld”)

Lh. Lobogók hajnala Morg.kö. Morgena könnyei PPL1; PPL2

Papok, paplovagok kiegészítő 1-2

RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban

RR. szósz Raoul Renier szószedet S Saját „fejlesztésű” évszám. sum Summarium szabálykönyv

SzCsÉf A Szürkecsuklyás Testvériség internetes anyagai.

Page 2: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

2

TF Titkos fóliáns (2TK+HGB) UT Új tekercsek szabálykönyv A különböző regények, kalandmodul

gyűjtemények, Rúna cikkek, hasznosnak és minőséginek talált internetes cikkek és kiegészítők címei teljesen kiírásra kerültek, így azok könnyen azonosíthatók. (A regények csak a címük alapján kerültek ide, szerzők megnevezése nélkül – a forrásjegyzék elfogadható rövidségét szem előtt tartva.)

A forrásjegyzék felépítése: (Könyv,oldalszám/hasábszám/bekezdés

száma) – ahol „0” az előző oldalon, vagy hasábban kezdődő bekezdés. (amennyiben a bekezdés hossza indokolja, illetve a módszer segíti a kifejezés szövegben való könnyebb megtalálását).

Például:

(TF,31/2/1; 32/1/4) : A Titkos fóliáns című szabálykönyv 31. oldalának, 2. hasábjának, 1. bekezdése, valamint ugyanazon könyv 32. oldalának, első hasábjának, negyedik bekezdése.

A források megválasztásánál több alapelv is

érvényesült. Alapvetően azon forrás megnevezése került a kifejezése végére, ahol kiadás, megjelenés szerint először találkozhattunk az adott évszámmal. Több azonosan megjelent évszám esetén igaz ez, bár a szabálykönyvek mindig erősebb forrást jelentenek, mint egy regény, így mindkettő megléte esetén a szabálykönyv szerepel első, vagy egyetlen helyen. Több forrás abban az esetben szerepel egy évszám mögött, ha megerősítést kíván.

A gyűjtemény kezdeti, évekkel ezelőtti készítésének kezdetekor még nem voltkövetelmény a források feltűntetése. Ebből következik, hogy a későbbiekben sajnos nem sikerült minden forrást bevadászni az adott évszámhoz. Ahol a későbbiek során nem sikerült a forrás megtalálása, ott kérdőjel (?) szerepel. Az ilyen évszámok esetében előfordulhat, hogy nem hivatalos, illetve annak tekinthető forrásból (pl. Internet) származnak.

Folyamatos bővülés

Az évszámgyűjtemény több éve folyamatosan bővülő munka, s a mostani állapota sem késznek, csupán egy újabb frissítésnek tekinthető, mely az előző változat jócskán kiegészített és javított, forrásjegyzékkel ellátott változata, mely megérett arra, hogy a MAGUS-ozó társadalom elé kerüljön, szándék szerint annak hasznára és az egységes, források alapján kialakított világkép egységesítésére, az eredeti világleírások, az első és az összeegyeztethető információk alapján.

Amint új regény, szabálykönyv, vagy arra méltó internetes kiadvány – utóbbi időkben fórum-bejegyzés – jelenik meg, annak évszámanyaga rövid időn belül bekerül a gyűjteménybe. Természetesen egy új információ miatt nem kivitelezhető a folyamatos frissítés, de tervezem bizonyos időközönként a gyűjtemény frissítését, az újabb változatok közkinccsé tételét.

Felhívás

Felhívom továbbá mindenkinek a figyelmét, aki csak a legkisebb mértékben is hajlandóságot érez arra, hogy segítse eme munkát, megosztható évszámokkal rendelkezik, itt nem említett forrásról tud, olyan évszámot talált, ami még nem szerepel a gyűjteményben, küldje el az évszámgyűjtemény szerzőjének (összegyűjtőjének), és így az jó eséllyel szerepelni fog majd a következő, frissített verzióban.

[email protected] (e-mail, MSN); [email protected] (e-mail)

(Ennek megítélésének jogát az eddig is alkalmazott értékrend szerint, a teljesség igényének is figyelembe vételével fenntartom)

Szintén szívesen veszem minden jellegű észrevétel, javítás eszközlését, kiegészítő információk adását is, melyekkel mind részletesebbé, pontosabbá tehető a mű. Ezekért előre is köszönetet mondok.

Szintén szívesen veszek bármilyen javaslatot, építő jellegű véleményt, kritikát.

Page 3: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

3

Évszám Esemény Forrás Pe.XXVI.sz (Mf Pe.XXII.) Calowyn és Anvaria háborúja. CK

Pe.XXII.évez. (Mf Pe.XXVI) Calowyn és Anvaria háborúja. Toron,449

Pe.XXII.évez. A crantaiak kiemelkedése, a Nagy Crantai Birodalom kora. CK; Toron,449

Pe.XXI.évez. A Nagy Crantai Birodalom kiépülésének és egyeduralmának feltételezhető kora. Toron,449

Pe.XX.évez. Belső válság a Nagy Crantai Birodalomban. CK; Toron,449 Pe.XX.évez. A Quiron-tenger déli partján nomád törzsek alakulnak ki. CK; Toron,449 Pe.XIX.évez. Crantai romlásévek. CK; Toron,449

Pe.XIX.évezr. Az északi menekülő embernépek megjelennek Dél-Yneven. Toron,449

Pe.18920 Ughjorbagan megalakítja a Koponyaszövetséget. CK; Toron,449 Pe.18900 A koponyaszövetség megsemmisíti Velariumot. CK; Toron,449 Pe.18900 Ughjorbagan halála. CK; Toron,449 Pe.18800 Az anghmarok a Quiron-tenger déli partjára sodródnak. CK

Pe.18750 A mágusfejedelmek kormányozta újraegyesült Cranta; Az új fejedelmek kora. CK; Toron,449

Pe.18410 Cranta három részre szakad. CK; Toron,449

Pe.18312 Az Atarechi Érinthetetlen Nemzetségek hatalomra kerülése Kelet-Crantában CK

Pe.18200 A lunírművesség kezdete CK Pe.18100 Vörösre Festett Arc tevékenysége. CK Pe.XVIII.évezr. Anurok érkeznek Ynevre. CK; Toron,449

Pe.XVIII.évezr. Kelet-Cranta-Croton létrejötte, Az Isteni földek és a Crantai Háló építése. CK; Toron,449

Pe.XVIII.évezr. Emberek szivárognak Dél-Ynevre. CK; Toron,449 Pe.17500 Sheral menti államok felvirágzása. CK Pe.17418 A Shaga Yuggah császárság létrejötte. CK Pe.17370 Orkok rabolják végig a Quiron-tenger déli partvidékét. CK Pe.17364 Anghmar-crantai seregek megsemmisítik a rabló orkokat. CK Pe.17337 A Dheren nép Onporba szállítása, Láncok útja. CK Pe.17290 Gar Bokkar vezette orkok Crantai "befogadása". CK; Toron,449

Pe.17283 A Kyrek elérik Ynevet és Beriquelt, a kyr időszámítás kezdete. PPL2,6/3/3

Pe.17283 A törpék első csapása Beriquelen. Toron,450 Pe.17280 Baál kain beveszi Gar Bokkart a Szunnyadók közé. CK Pe.17274 Kéköböl paktum - Elf-kyr béke. Toron,450 Pe.17272 Az Acélhurok hadjárat, A Felhőtartományok teljes eleste. CK; Toron,450 Pe.17271 (Mf. Pe.17240) A kyrek felszámolják a gyíklények területeit. CK

Pe.17248 A keresők: 101 anyr indul felmérni az új földeket. Toron,450 Pe.17240 (Mf. Pe.17271) A kyrek felszámolják a gyíklények felségterületeit. Toron,450

Pe.17071 Aditahir Am Churtyss utat talál a viharzónákon túlra. CK Pe.17062 A Második hadjárat kezdete. (17062-16570) CK Pe.16929 Megérkezik Calowynről a kyrek utolsó hulláma is. CK Pe.16923 Crotoni betörések kyr területekre, a Crantai Háló CK

Page 4: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

4

Évszám Esemény Forrás téridőkapuit használó kardtáncosok újbóli megjelenése.

Pe.16905 A Vinverio-hegységbe menekült kelet-crantai seregek felmorzsolódnak. Időleges béke az északi Quiron-mellék középső területein.

CK

Pe.16833 Az első álomkristályok megjelenése. CK Pe.16753 A kyr előrenyomulás a mai Gro-Ugon területén elakad. CK Pe.16573 Croton elbukik, a Szindvilek elfoglalása. CK

Pe.16570 A Második hadjárat vége. (17062-16570); Mach-Móchis elesik, a Kelet-Crantai birodalom bukása. CK

Pe.16052 Saát-Manas elfoglalja a Szinvil-szigeteket. CK Pe.16051 A Szelek első háborúja kezdete. (16051-15950) CK Pe.15950 A Szelek első háborúja vége. (16051-15950) CK Pe.15869 A Khetonok lázdása és nyugatra menekülése. CK Pe.15840 Hantar és Oole'mayo megerősödése. CK Pe.15790 Freiglund tartomány megalakulása. CK Pe.15780 A Szelek második háborúja kezdete. (15780-15429) CK Pe.15429 A Szelek második háborúja vége. (15780-15429) CK Pe.15110 Srudul erődvárosának felépítése. CK Pe.15026 Első Expedíciós hadjárat kezdete. (15026-15012) CK Pe.15012 Első Expedíciós hadjárat vége. (15026-15012) CK Pe.14985 Hantar-Oole'mayo szövetség a kyrek ellen. CK Pe.14800 A Második Expedíciós hadjárat kezdete. (14800-14770) CK Pe.14770 A Második Expedíciós hadjárat vége. (14800-14770) SzCs-Éf Pe.14450 Anashur felépítése, a kyr lunírművesség kezdete. CK Pe.14246 Az Ymcharr kiépülése. CK Pe.XIII. évezr. Ranagol szövetsége az aquirokkal. 1TK/442/2/4 Pe.LXX.sz. Amundok és dzsennek érkeznek Ynevre. ismeretlen

Pe.7. évezr. Démonikus óbirodalom fennállásának kezdete. (7-6. évezr.) Fogadalom,293/1

Pe.6657 Dagortai bulla (SzCs-ÉF) Pe.6. évezr. Démonikus óbirodalom fennállásánakvége. (7-6. évezr.) Fogadalom,293/1

Pe.LX.sz. Amund-Dzsenn, Elf- Amund háborúk, Taba El Ibara keletkezése. ismeretlen

Pe.L.sz. Dzsad-dzsenn keveredés kezdete. (5-4. évezr.) ismeretlen Pe.XL.sz. Dzsad-dzsenn keveredés vége. (5-4. évezr.) ismeretlen Pe.3631 Reigh en Zerdal Rualanba költözik, megidézi Orwellát. 1TK/419/1/0

Pe.XXXVI.sz Lan-Ro Ryen születése, Orwella megteremtette az orkokat. Sum,282/1/3

Pe.3588 (Mf 3573)

I. Gra-Tinoli csata, Lan-Ro Ryen ötvenedmagával túlélte. (más forrás Pe.3573?) 1TK/419/1/2

Pe.3573 (Mf 3588)

I. Gra-Tinoli csata, Lan-Ro Ryen ötvenedmagával túlélte. (más forrás Pe.3588?) A Halál havában

Pe.3560 Talleren Kék Hadjárata. Sum,45/2/4 Pe.3542 A Magmakardú elűzése Ediomadból. CK

Pe.3502 A mai Elátkozott Vidék területén megrepedt az Elsődleges Anyagi Sík. 1TK/419/1/6

Pe.3500 Elátkozott vidék kialakulása. 1TK/418/2/6

Pe.3436 A Vörös Félhold mecset felépítése Abu Balek-ben, A dzsad időszámítás kezdete. PPL1,130/2/2

Page 5: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

5

Évszám Esemény Forrás

Pe.3207 Közel ötezer Óriás gyűlt össze a Kyr Birodalom megsegítésére, majd elsöprő győzelmet arattak a negyvenezres ork sereg felett.

B,173/2/1

Pe.3080 Toron tartomány lázadása. PPL2,7/1/5 Pe.3012 II. Gra-Tinoli csata. 1TK/418/2/5 Pe.3008 Anúria születése. ismeretlen

Pe.3. évezr. A lunír légió huszonegy harcosa eltűnik egy dél-quironeiai romszentélyben. Hollóidők,379

Pe.3. évezr. Az amundok visszavonulnak és elzárkóznak. Renegát,267

Pe.XXX.sz. Ordan alapítása. 1TK,454/2/4; 463/1/2

Pe.XXX.sz. Krán kilép a politika színpadára. 1TK,454/2/4; 463/1/2

Pe.3000 Rayvanhur Kránba csábítja az elfek 14 Házát. Fogadalom,278/0 Pe.3000 Godora fénykorának kezdete. (Pe.3000-Psz.1000) PPL2,7/2/4 Pe.2985 Az utolsó nagy kyr ütközet, Keilor városának eleste. ismeretlen Pe.2968 Godorai birobalom alapítása. ismeretlen Pe.2966 A császár elhagyja Kyriát. Lh,301

Pe.2966 Egy csataleírás név szerint említi a Pidera lábánál fekvő Ryeket. Síró fém, 293

Pe.2943 A kyr Hatalmasok utolsó csoportja is távozott Ynevről, Maltha-Ri Tylen és pusztítói halála.

L&E,Kyria örök,174

Pe.2936 Meistiner ostroma. Lh,301 Pe.2932 Daumyr erődjének felépítése. Lh,301 Pe.2930 k Törpék a peratlon-félszigeten - a Második csapás Ész,218/1/4 Pe.2904 Az első Sheenwalli smaragdbálvány megjelenése. Lh,301 Pe.2902 Ó-Ryek alapítása. Lh,301

Pe.2900 A Kék Hadjárat dzsenn ellenállásban elakad a Ravanói-öböl északi partjánál. Hollóidők,379

Pe.2900 Tallerien hatalomra jutása. RúnaVI/2 Pe.2870 A Kék Hadjárat veresége, homoki elfek megjelenése. Hollóidők,380 Pe.XXVIII.sz Gro-Ugonban ork törzsek telepedtek le. ismeretlen Pe.XXVIII.sz. Felvirágzik a gyíklények civilizációja. CK Pe.2800 Gro-Ugon létezése államként. ismeretlen Pe.2707 A káoszkori Ház-listák első tekercseinek keletkezése. Síró fém, 293

Pe.2700 A Gobraid királyság fennállásának eleje. (2700-2400) (Riegoy) SzCs-Éf

Pe.2697 Qiphanni építkezések. CK Pe.2690 A Végtelen Hídjának megnyitása Quiphannban. Síró fém, 293 Pe.2666 A Dawa-rend megjelenése. Lh,302 Pe.2662 A Ház-Listák elkészülése. Lh,302

Pe.2646 Ryek és Shulur közös hadjárata megsemmisíti Quiphannt. CK

Pe.2644 A huszonegyedik shadd árulása. Lh,303

Pe.2501 Ó-Ryek bukása, Új-Ryek építése. Lh,303; PPL2,7/3/1

Pe.2500 Kie-Lyron alapítása. PPL2,8/1/3 Pe.2500 Ryek első démoncsászára I.Arsadhyr. Lh,303 Pe.2411 A quiphani Sogron szentély elzárkózása. Síró fém,294

Page 6: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

6

Évszám Esemény Forrás

Pe.2400 A Gobraid királyság fennállásának vége. (2700-2400) (Riegoy) SzCs-Éf

Pe.2259 Rieki Démon-császárság alapítása. ismeretlen Pe.2200 Kie-Lyron bukása. PPL2,8/2/3 Pe.XXI.sz A dzsad hittételek írásba foglalása. PPL1,130/2/3 Pe.2057 Dawa Birodalom alapítása. (más forrás - 2017) ismeretlen Pe.2017 Dawa Birodalom alapítása. (más forrás - 2057) ismeretlen Pe.1989 Husszein Rumirá dzsenn ellenes felkelése. PPL1,130/2/4 Pe.1883 Illyr-On Manare tevékenysége. Lh,305 Pe.1874 Tongoriai királyság alapítása. ismeretlen

Pe.XV.sz Az Enraweli Kristálykönyvtár maradékát ismeretlen kezek átmásolták, ez lett az Enraweli Tudástár. KKUK,355/1/9

Pe.1451 Az Égi Pöröly. Godora.tört.1,Y.hu Pe.1400 Dzselál al-Muavija tevékenyésge. PPL1,130/3/2 Pe.1400 k A törpk felébresztik Tyrrano démonait. Ész,218/2/1 Pe.1347 Titkos Szekta alapítása. ismeretlen Pe.1214 Doran alapítása. (Ész. Szerint 685) KKUK,325/3/5; Pe.X. sz. Godon alapítása. 1TK/444/1/1 Pe.912 Godon határai állandósulnak. Geo., 95-97 Pe.903 Yalhafari ütközet (Ryek, Dawa, Godora) Godora.tört.1,Y.hu Pe.899 A godorai belháború kezdete. (Pe.899-898) Godora.tört.1,Y.hu Pe.898 A godorai belháború vége. (Pe.899-898) Godora.tört.1,Y.hu Pe.898 Laumi veszedelem kezdete. (Pe.898-888) Godora.tört.1,Y.hu Pe.888 Laumi veszedelem vége. (Pe.898-888) Godora.tört.1,Y.hu Pe.806 Niare alapítása. ismeretlen Pe.800 Tiomus Függőkertjének elkészülte. Godora.tört.1,Y.hu Pe.VIII.sz. Az első irlav hullám. Ész,218/2/4 Pe.795 Ryek és Dawa bukása. (1TK: Pe.VII. Sz) Lh,306; Ész,218/2

Pe.788 Démonvadászok kiküldése, megépítik az első démonkutakat. Lh,307

Pe.785 A Vigyázók Rendjének születése. Lh,307 Pe.780 A Noqsband törzs pusztulása. PPL1,130/3/3 Pe.744 Vízözön pusztítja el Erion nagy részét. Godora.tört.1,Y.hu

Pe.708 Az utolsó démonokat is elpusztítják, vagy bilincsbe verik. Lh,307

Pe.698 Tengeri városok születése, Városállamok születése. ismeretlen Pe.695 Ryek és Dawa bukása PPL2,7/3/1, 8/1/4 Pe.685 Orzóvihar, népvándorlás a Quiron-tenger északi partján. Ész,218/2/5 Pe.684 Toroni családi háborúk kezdete. (Pe.684-Psz.170) PPL2,8/2/1 Pe.VI.sz. A kardművészet elkülönülése Niarében. S Pe.472 Erigow születése. ismeretlen Pe.462 Dorant kettéosztották Belső-, és Külsővárosra. 1TK/427/1/6 Pe.411 Az Északi Hármak alapítása (Eren,Gianag, Haonwell) ismeretlen Pe.387 Fujjad Dsemblatt tevékenysége. PPL1,131/1/0 Pe.III. sz. Kie-Liron születése 1TK/443/2/4

Pe.287 Az "ulu" térkapu megnyílása (Pe.287-149), az uluk érkezése. Ész,218/2/7

Pe.II.sz. Shadon várának alapítása. ismeretlen Pe.149 Az "ulu" térkapu bezáródása. (Pe.287-149) Ész,218/2/7

Page 7: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

7

Évszám Esemény Forrás Psz.17 Selmo írásba foglalja a pyarroni vallás tanításait A hit városa,301/1 Psz.48 Al Aghíz sejkségének megalapítása. PPL1,131/1/2 Psz.151 A Családi Háborúk vége. (Pe.684-Psz.151) 1TK/438/1/3

Psz.169 A Lunir Légió 21 harcosa megveti lábát a mai Yankar területén. CK

Psz.170 Toroni családi háborúk vége, (Pe.684-Psz.170) PPL2,8/2/1 Psz.170 Toron egyesítése, a toroni időszámíts kezdete. KKUK,331/2/2

Psz.170 Az első toroni császár, Tarrhin Rounn Lyechard megkoronázása. ismeretlen

Psz.III.sz. A Kék Lótusz és a Csöndes Szellő kardművészirányzatok megjelenése. S

Psz.III.sz. Az első száműzött toroni családok megjelenése Yankarban. CK

Psz.III.sz. Tanúra jelentős város JJS.Tan.kir. Psz.279 Kharealapítása. ismeretlen Psz.286 A dwoonok Yneven, a dwoon időszámítás kezdete. Ész,219/1/2 Psz.IV.század Az Elveszettek Kapujának megnyitása. CK Psz.IV.sz Dwoonok érkezése. KKUK,326/1/8 Psz.IV.sz A Lángszirom kardművészirányzat megjelenése. S Psz.IV.sz. Az ilanoriak honfoglalása a Vinali medencében. Ész,219/1/3 Psz.IV.sz. Tanúria vezető szerepét a térségben Yankar veszi át. JJS.Tan.kir. Psz.320 Az Alapító nevű hős tevékenysége. RúnaVI/1 Psz.329 A Danna fejedelemség megalapítása. Ész,219/1/4 Psz.330 Dorani küldöttség Toronban. Ész,219/1/5 Psz.348 A Szarv torony felépítése Doranban. KKUK,325/2/6 Psz.388 Dwoonok letelepedése Északon. ismeretlen Psz.400 Niare megnyílik. (400-460) Ész,219/1/9 Psz.V.sz. Raghassit földrengés dönti le. Ész,219/1/7 Psz.V.sz. Az Égi Gyermek megöli a Dorchát. Ész,219/1/8 Psz.V.sz. Abdul al Sahred feltételezett születése. A Halál havában?

Psz.V.sz. "Kereskedők Aranykora" kezdet. (Psz.V.-X.sz.) (Dél-Quironeia) ismeretlen

Psz.411 Az Erv Királyság alapítása. SzCs-ÉF

Psz.438 Három godoni kóbormágus elindul feltérképezni a délvidéket. Geo., 95-97

Psz.447 A térképező godoni mágusok felosztják a Délvidéket. Geo., 95-97 Psz.451 Shylakot örökre elnyeli Krán. Geo., 95-97 Psz.460 Niare ismét elzárkózik. (400-460) Ész,219/1/9 Psz.473 Tiadlani honvédő háború kezdete. (473-478) Ész,219/1/10 Psz.477 Keleti Barbárok megjelenése. ismeretlen Psz.478 Tiadlani honvédő háború vége. (473-478) Ész,219/1/10 Psz.479 A Jáspisháborúk kezdete Tiadlanban. (479-528) Ész,219/2/1

Psz.489 Krán vizsgálja Godont, Shackallor megbízza Khratast Godon elpusztításával. Geo., 95-97

Psz.495 Khratas seregei befejezik az előkészületeket Godon ellen. Geo., 95-97 Psz.500 Krán támadni kezdi Godont. 1TK/444/1/5

Psz.VI.sz. A régebbi, kyr városállamok áttértek az új (pyarroni) hitre. 1TK/443/2/7

Psz.VI.sz. Az ilanoriak a Peratlon-félszigetre szorulnak. 1TK/433/2/8

Page 8: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

8

Évszám Esemény Forrás Psz.VI.sz. A dwoonok elérik a Vinali-medencét. Ész,219/2/2 Psz.506 A Hat város szövetsége áttér a pyarroni hitre. 1TK,445/1/2 Psz.526 Khratas seregei megindulnak Godon ellen. Geo., 95-97 Psz.527 Khratas seregei vereséget szenvednek Godonban. Geo., 95-97 Psz.528 A Jáspisháborúk vége Tiadlanban. (479-528) Ész,219/2/1 Psz.535 Krán három tartományt bíz meg a Godon elleni harccal. Geo., 95-97 Psz.542 Az ervek második hulláma (kezdet) (542-547) Ész,219/2/3 Psz.546 Eren az Erv Királyság fővárosa. Ész,219/2/4

Psz.546 Doran átadja kulcsait, és az Erv királyság kiváltságos grófsága lesz. Ész,219/2/4

Psz.547 Az ervek második hulláma (vége) (542-547) Ész,219/2/3 Psz.547 Irnach és Deratho legyőzik az utolsó dawai máguskirályt. DVF, megjel.241 Psz.548 Deratho erv király halála, Erigow függetlenségének vége. Ész,219/2/5 Psz.557 Erv hódítás Tiadlanban (kezdet) (557-610) Ész,219/2/6 Psz.560 A Ragan Ikromu tevékenysége. RúnaVI/1 Psz.573 Godon elleni második támadás. Dürnemon eleste. Geo., 95-97 Psz.576 Ilanor alapítása. Ész,219/2/7 Psz.610 Erv hódítás Tiadlanban (vége) (557-610) Ész,219/2/6 Psz.610 Bősz Tagorlan uralkodásának kezdete Tiadlanban. Ész,219/2/6 Psz.630 III. Irnach erv király pyarroni hitre tér. Ész,219/2/8 Psz.637 A toronba betörő dwoonok veresége Weilhagnál. Ész,219/2/9 Psz.639 Harmadik támadás Godon ellen, a seregek elvesznek. Geo., 95-97 Psz.650 Godoni támadás Krán ellen. (kezdete) (650-654) Geo., 95-97 Psz.654 Godoni támadás Krán ellen. (vége) (650-654) Geo., 95-97 Psz.661 I. (Bosszúálló) Deimar megszerzi az erv koronát. Ész,219/2/10 Psz.661 Az erv királyi irnach ág kihalása. Ész,219/2/10

Psz.669 Deimar erv király toroni származékokat telepít Erigow területére. Ész,220/1/1

Psz.688 I. Orgyilkosháború kezdete Toronban. (688-790) Ész,220/1/2 Psz.700 k Erv telepesek a Sinemos-szigeteken. Ész,220/1/4 Psz.701 A Kosszarv bevetése. Geo., 95-97 Psz.VIII.sz. Az ervek alkalmazni kezdik a lovagi hadviselést. Ész,220/1/3 Psz.VIII-X.sz. Tanúria fejlődésnek indul. JJs.Tan.kir.

Psz.723 Nyldred Pertassi lemond Alidax trónjáról és Tanúriába házasodik. BGy,378/2

Psz.732 Az Erigowi Krad lovagrend alapítása. (Hosszúéletű Lohalen) Ész,220/1/5

Psz.746 Nyldred Pertassi halála (?-746) (BGy,378/2) Psz.754 Erigow elszakad az erv királyságtól. Ész,220/1/6 Psz.778 Az Erv Királyi lovagrend alapítása. Ész,220/1/7

Psz.785 Oldó Haragan végrendeletében három részre osztja az erv királyságot. Ész,220/2/8

Psz.789 Negyedik támadás Godon ellen. (kezdete) (789-800) Geo., 95-97 Psz.790 I. Orgyilkosháború vége Toronban. (688-790) Ész,220/1/2 Psz.800 Negyedik támadás Godon ellen. (vége) (789-800) Geo., 95-97 Psz.IX.sz. Az Ananea Erlavin összeállítása. Ész,220/1/9 Psz.824 Glen-irrét fallal veszik körül. S. Psz.842 Erigow magába olvasztotta Blariát. Ész,220/1/10 Psz.847 Aquir szövetség Godon ellen, a külső tartományok Geo., 95-97

Page 9: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

9

Évszám Esemény Forrás beszüntetik a harcot.

Psz.850 Godorai függőkert építésének kezdete. (Psz.850-859) PPL2,8/3/1 Psz.859 Godorai függőkert építésének vége. (Psz.850-859) Godora.tört.1,Y.hu Psz.860 Tanekei háború kezdete. (860-873) Ész,220/1/11 Psz.873 Tanekei háború vége. (860-873) Ész,220/1/11 Psz.886 Eren sikertelen támadása Doran ellen. SzCs-ÉF Psz.886 A hármas hatalmi rendszer megerősödése Tiadlanban. Ész,220/2/0 Psz.901 Ereni-Haonwelli háború kezdete. (901-902) Ész,220/2/2 Psz.X.sz Shadon alapítása. 1TK,461/2/6

Psz.X.század "Kereskedők Aranykora" vége. (Psz.V.-X.sz.) (Dél-Quironeia) ismeretlen

Psz.902 Ereni-Haonwelli háború vége. (901-902), Raveen Erenhez kerül. SzCs-ÉF

Psz.915 Erigow leigázza a Seoxlánokat. (kezdet) (915-962) Ész,220/2/3 Psz.930 Riegoy Városállamok születése. ismeretlen

Psz.949 Kyr istenek összevesznek a függőkertben, Godora bukása. PPL2,8/3/2

Psz.950 Dinis uralma Riegoly felett. (kezdete) (950-1300) Rúna IV/4 Psz.957 I. Druhassir Assuehte uralkodásának kezdete. (957-1012) Ész,220/2/4 Psz.962 Erigow leigázza a Seoxlánokat. (vége) (915-962) Ész,220/2/3 Psz.965 Predoch és Edorl alapítása. Rúna,IV/3 Psz.968 Első Hadjárat kezdete. (Psz.968-970) Rúna,IV/3 Psz.970 Aquir beszivárgás Godonba. ismeretlen Psz.970 Az Első Hadjárat vége. (Psz.968-970) Rúna,IV/3

Psz.996 Pedoch és Edorl csatlakozik a pyarroni államszövetséghez. 1TK/445/1/2

Psz.998 A Rőt Gyermek születése. (BGy,381/2)

Psz.1000 Milennium pyarronban, az államszövetség okmányainak ünnepélyes elkészítése, Égi Templom érkezése.

1TK,445/1/2; 446/1/2

Psz.1000 Godora fénykorának vége. (Pe.3000-Psz.1000) PPL2,7/2/4 Psz.1000 Békeszázadok kezdete Predochban.(1000-1900) Rúna,IV/3 Psz.XI.sz. Alidar elkezdi leány-nevelő tevékenyéségt. Sum,350/1/4 Psz.XI.sz. A Kiűzöttek kardművészirányzat megjelenése. S. Psz.1012 I. Druhassir Assuehte uralkodásának vége. (957-1012) SzCs-ÉF Psz.1014 Az Awerquery-i kapituláré. Ész,220/2/5

Psz.1015 Az aquirok megnyitják Keleti és Nyugati kaput Godonban. 1TK/444/1/6

Psz.1019 Alborne hivatalosan is Haonwell védistene lesz. SzCs-ÉF

Psz.1022 Toroni császárháborúk (trónháborúk) kezdete. (Psz.1022-1045)

1TK/438/2/3; (BGy,381/2)

Psz.1022 A Rőt Gyermek uralkodásának kezdete Toronban. (998-1038) (BGy,381/2)

Psz.1024 Eriont fallal veszik körül, Godora bukása. 1TK,420/1/3 Psz.1032 Godonban helyreáll a rend, de az ország romokban hever. Geo., 95-97

Psz.1038 A Rőt Gyermek uralkodásának vége Toronban. (998-1038) (BGy,381/2)

Psz.1045 Toroni császárháborúk (trónháborúk) vége. (Psz.1022-1045)

1TK/438/2/3; (BGy,381/2)

Psz.1045 Az aquirok tovább támadják Godont, felfedezik a Fekete Geo., 95-97

Page 10: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

10

Évszám Esemény Forrás Entrópia Urának titkát.

Psz.1045 V. Rounn uralkodásának kezdete Toronban. (1045-?) (BGy,381/2) Psz.1048 A Tanúriai dinasztia megdöntése. (BGy,381/1) Psz.1055 A Danna Fejedelemség Erigow birtokába kerül. Ész,220/2/7 Psz.1095 Hesseby Erigow fennhatósága alá került. Ész,220/2/8 Psz.XII.sz. Ilanorban megjelennek a pyar hittérítők. Ész,220/2/9 Psz.XII.sz. Lewgenau alapítása. Rúna,IV/3,7/2

Psz.XII.sz. Godon menekültjei elárik Shadon területét, öt mágusherceg telepszik meg. Geo., 95-97

Psz.XII.sz Törpék megjelenése Yneven. 1TK,434/2/3

Psz.XII.sz A Shadoni nemesség Artemil am Bel-Cormát királlyá választotja. Sum,416/1/2

Psz.XII.sz. Éjidők ötszáz esztendeje. Geo.,110/5

Psz.1110 A Halott Lombok Gyermeke kaput nyit Godonban a Fekete Entrópia Síkjára. (Déli kapu) 1TK/444/1/6

Psz.1125 Az Első Fekete Lobogó felbukkanása. (Toron) Toron,149/1/0 Psz.1131 Enoszuke születése. E,57

Psz.1132 Senimoro Daitar, Erigow uralkodóhercege lett az első Vörös Hadúr. Sum,294/2/5

Psz.1134 Aquirok ölik meg a Godoni Belső Iskola nagymesterét; Godon bukása.

1TK,444/2/1; 460/2/7

Psz.1135 Godoni menekültek tömege kel útra. Geo., 95-97 Psz.1142 Az Első Zászlóháború kezdete. (1142-1145) Toron,149/1/2 Psz.1145 Az Első Zászlóháború vége. (1142-1145) Toron,149/1/2 Psz.1148 Az Angyalgárda alapítása. RRszósz

Psz.1154 I. Adunarden Bel Corma uralkodásának kezdete. (1154-1169) RRszósz

Psz.1169 I. Adunarden Bel Corma uralkodásának vége. (1154-1169) RRszósz

Psz.1169 I. Evendil Bel Corma uralkodásának kezdete. (Psz.1169-?) RRszósz

Psz.1171 Krán hegyei közé telepíti a Shagatan nevű nomád törzset. TF,98/1/1 Psz.1179 Tarini törpebirodalom megalapítása. ismeretlen

Psz.1184 A nomádok első küdüginje megválasztja az első kagant, Kirgis Katahagot. TF,98/1/1

Psz.1195 A Második Vörös Lobogó felbukkanása. (Tiadlan) Toron,149/1/3 Psz.1196 Sirenar alapítása. ismeretlen Psz.1200 Három ereni büntetőhadjárat a nomádok ellen. Ész,221/1/7 Psz.1200 A Marnoll nomád törzsszövetség pusztulása. Ész,221/1/7 Psz.1200 as évek, Törpék érkezése Ynevre. 1TK,434/2/3

Psz.XIII.sz A dwoon király hatalma gyengül, Erigow területekhez jut. Ész,221/1/5

Psz.XIII.sz A gianagi herceg a közrendűekre támaszkodva felülkerekedik nemesein. Ész,221/1/6

Psz.XIII.sz Syburr felépítése és Shadoni vértesekkel való betelepítése. 1TK,450/1/5

Psz.XIII.sz Az Erm Cadas klán kihalása, túlélők elvándorlása. ÉszF.EV.GA Psz.1211 A Nyugati Út megnyitása. Ész,221/2/1 Psz.1217 Ordanban a tűzvarázslók átveszik a hatalmat. Sum,373/1/4

Page 11: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

11

Évszám Esemény Forrás Psz.1224 A Birodalmi Fejvadászklán megalapítása. Sum,399/2/7

Psz.1228 Az Erv hercegek tanácsa a törpék népének adományozza a Traidlan hegységet. Ész,221/2/2

Psz.1229 Rutenor Erigowhoz kerül. Ész,221/2/3 Psz.1232 Az első törpe építésű gianagi vár befejezése. SzCs-ÉF Psz.1239 Az első nomádjárás Ó-Pyarronban. 1TK,445/1/3

Psz.1249 Megalakul az Északi Szövetség. (Erigow, Eren, Gianag, Haonwell, Ilanor, Tiadlan, Tarin) KKUK,325/2/4

Psz.1250 Sempyer erődjének megalapítása. 1TK,449/1/9 Psz.1250 A Második Zászlóháború kezdete. (1250-1256) Toron,149/1/2 Psz.1251 A Bel Estessók hercegi címet vesznek fel. RRszósz Psz.1251 A Harmadik Vörös Lobogó felbukkanása. (Tarin) Toron,149/2/0 Psz.1255 A Negyedik Vörös Lobogó felbukkanása. (Eren) Toron,149/2/1 Psz.1256 A Második Zászlóháború vége. (1250-1256) Toron,149/1/2 Psz.1257 Genningeni Kapituláré kibocsájtása. Ész,221/2/9

Psz.1263 Egy Yar ul'Hafiz nevű mahrahadi elpusztítja krán ellene küldött különítményét. Sum,207/2/1

Psz.1281 Erigow magába olvasztja Sealtar fejedelemségét. Ész,222/1/1 Psz.1300 Dinis uralma Riegoly felett. (vége) (950-1300) Rúna IV/4 Psz.XIV.sz. Harmadik nagy bányaháború. Ész,222/1/2 Psz.XIV.sz. A Halálhozók ork törzs megalakulása. Ész,222/1/2 Psz.XIV.sz. Az Erm Tramis klán széthullása. ÉszF.EV.GA Psz.1307 Tiarniel lerombolása. ÉszF.EV.GA Psz.1310 A Harmadik Zászlóháború kezdete. (1310-1311) Toron,149/1/2 Psz.1310 Tiarniel lerombolása. Ész,222/1/4 Psz.1311 A Harmadik Zászlóháború vége. (1310-1311) Toron,149/1/2

Psz.1312 Megalakul a Marniss (Dwoon), a Ranil Rend nagymestere régensi címet kap. PPL2,70/1/2

Psz.1315 Ork bosszúhadjárat Gianag ellen. Ész,222/1/6 Psz.1341 Felkelés Gianagban. Ész,222/1/7

Psz.1342 A Sirenari Tizenkettek kivándorlása Rehiarba, a Sirenar szövetség alapítása. Sum,48/2/8

Psz.1383 A keleti út szerződéseinek megkötése. (Haonwell, Tiadlan, Erigow) Ész,222/1/8

Psz.1395 Vallási belháború Toronban. (kezdet) (1395-1498) Ész,222/1/9 Psz.1395 Ebedori tűzvész. Toron,150/1/3 Psz.1400 Pyarron honosítja a Nasti nomádokat, Enysmon alapítása. 1TK/445/1/4 Psz.1400 Glen-irre - Hatam konfliktus kezdete. (1400-1500) S. Psz.XV.sz. A Dwoon felkelések kiszorítják a toroniakat. Ész,222/2/1

Psz.XV.sz. A teljesvértek kovácsolásának technikái újra megjelennek Északon. (Kezdet) (XV-XVI.sz.) Ész,222/2/10

Psz.XV.sz. A "Bocskoros belháborúk" kora Erigowban. (kezdet) (XV-XVI.sz.) Ész,222/2/11

Psz.1422 A Mithrill út létrehozáse (Haonwell, Tarin, Gianag, Eren) Ész,222/2/2 Psz.1445 Amanovik lázadása, Gorwick megalapítása. 1TK,461/1/1 Psz.1447 I. Raquo Perro Amanovik trónra lépése. (1447-1495) Sum,408/1/3 Psz.1448 A Második Fekete Lobogó felbukkanása. (Lélekőr) Toron,150/2/2 Psz.1450 Az Ötödik Vörös Lobogó felbukkanása. (Titkos szekta) Toron,150/2/3 Psz.1455 IV. (Sánta) Haron tiadlani király erigowi kereskedőket Ész,222/2/5

Page 12: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

12

Évszám Esemény Forrás biztosító bullája.

Psz.1456 Az első Shadoni büntetőhadjárat kezdete Gorvikban. Sum,408/1/3 Psz.1457 Doran belép az Északi Szövetségbe. KKUK,325/2/4 Psz.1467 Amanovik Shackallor segítségét kéri. 1TK/427/1/5 Psz.1469 A Dwoonok három nagytartományt szerveznek. Toron,150/2/5 Psz.1482 Az első Erigowi térkapuk működésbe hozatala. Ész,222/2/8 Psz.1484 Megnyílik Eren első, Doranbavezető térkapuja. Ész,222/2/9

Psz.1495 I. Raquo Perro Amanovik uralkodásának vége. (Psz.1447-1495) Sum,408/2/1

Psz.1498 Vallási belháború Toronban. (vége) (1395-1498) Ész,222/1/9 Psz.1500 Sempyer önállóságot kap. 1TK/449/2/3 Psz.1500 A Sárkánypikkely kardművész irányzat megalapítása. S. Psz.1500 Glen-irre - Hatam konfliktus vége. (1400-1500) S.

Psz.XVI.sz. A teljesvértek kovácsolásának technikái újra megjelennek Északon. (vége) (XV-XVI.sz.) Ész,222/2/10

Psz.XVI.sz. A "Bocskoros belháborúk" kora Erigowban. (vége) (XV-XVI.sz.) Ész,222/2/11

Psz.1514 A Ranil rend egyesíti a Dwill Uniót. (1TK: 1500-as évek) PPL2,70/2/0 Psz.1515 Az ervek kiűzik a toroniakat Erigowból (Enrawell). Toron,151/1/3 Psz.1517 Sogron papjai behódolnak Tharrnak Toronban. Toron,150/1/4 Psz.1521 Megnyílnak a tiadlani (Elya) térkapuk. Ész,223/1/2 Psz.1524 A Sigranomoi Egyetem megnyitja kapuit. Ész,223/1/3 Psz.1529 Ziad Haonwellnek adása. Ész,223/1/4 Psz.1532 A Negyedik Zászlóháború kezdete. (1532-1536) Toron,151/1/4 Psz.1532 Jem-irre születése. S. Psz.1536 A Negyedik Zászlóháború vége. (1532-1536) Toron,151/1/4

Psz.1542 Gallaphain Bel Corma uralkodásának kezdete. (1542-1553) RRszósz

Psz.1553 Gallaphain Bel Corma uralkodásának vége. (1542-1553) RRszósz Psz.1566 Erigowi-dwoon háború. Ész,223/1/6 Psz.1575 Az Új Ösvény kardművész irányzat magalapítása. S. Psz.XVII.sz. Gorvikbana shadonihoz hasonló lovagkultúra jön létre. 1TK,464/1/2 Psz.1654 Shuluri Bulla. Toron,152/1/1

Psz.1670 Újabb klánháborúk kora Gorvikban, az Amanovikok elvesztik királyi hatalmukat. RRszósz

Psz.1678 A Dwill Unió belép az északi szövetségbe. KKUK,325/2/4 Psz.1678 Davalon felépülése. Ész,223/1/7 Psz.1678 A Hatodik Vörös Lobogó felbukkanása. (Ilanor) Toron,152/1/3 Psz.1680 A Hetedik Vörös lobogó felbukkanása. (Ranil rend) Toron,152/1/3 Psz.1690 Az Első rowoon (angyalkard) elkészülése. Ész,223/1/9

Psz.1693 A Három Pajzs csatlakozik a Pyarroni államszövetséghez. 1TK/445/1/4

Psz.1702 A Kígyópápa lázadásának leverése. Toron,152/1/2 Psz.1713 Enika Gwon felépíti a Legendák tornyát Erigowban. KKUK,329/1/5 Psz.1729 A Harmadik Fekete Lobogó felbukkanása. (Abaszisz) Toron,152/2/2 Psz.1740 Hiere Otlokir megkoronázása. RúnaIV/1 Psz.1742 Abaszisz megalapítása. 1TK/436/1/2 Psz.1742 Az Ötödik Zászlóháború kezdete (1742-1751) Toron,152/2/5 Psz.1745 Antoh, Sogron Hitvalló, Ellana, Uwel Fogadalmas, (RR VEA)

Page 13: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

13

Évszám Esemény Forrás Orwella, Tharr tilalmas egyház Abasziszban.

Psz.1745 Második obrati fegyvergyűlés. (RR VEA) Psz.1749 Ren-reeli csata. Ész,223/2/3 Psz.1749 Labbasiri csata. Toron,153/1/2 Psz.1750 Tha'Ushur felébredése (13.) Ész,223/2/4 Psz.1751 Ziawateari csata. Ész,223/2/5 Psz.1751 Reagi csata. Ész,223/2/5 Psz.1751 Az Ötödik Zászlóháború vége (1742-1751) Toron,152/2/5 Psz.1757 I. Marsidas meghódítja Caedont S Psz.1763 Elya Tiadlan új fővárosa. Ész,223/2/6 Psz.1763 IV. Haragan se Ortewain tiadlani király trónra lépése. SzCs-ÉF

Psz.1769 Dreina Hitvalló, Krad Fogadalmas egyházzá emelése Abasziszban. RRVEA

Psz.1769 I. Feirgus Otlokir Dreina hitére tér. RRVEA Psz.XIX.sz A Pyarroni Titikosszolgálat megalapítása. Rengát,297/3 Psz.1810 II. nomádjárás Pyarronban. 1TK/445/1/5 Psz.1811 Az Erigowi térkapuk megnyitása. SzCs-ÉF Psz.1811 Haonwell elfjei kollektív nemesi rangot kapnak. Ész,223/2/7 Psz.1816 Darton fogadalmas egyházzá minősítése Abasziszban. RRVEA

Psz.1821 Berardo (Bosszúálló) Amanovik trónra lépése Gorvikban. RRszósz

Psz.1832 Asturion Bel Corma uralkodásának kezdete. (1832-1871) RRszósz Psz.1845 Az Első Kalózháború. Ész,223/2/8 Psz.1853 Az első fa kidöntése Rayvanhur által. RúnaVI/2 Psz.1853 Caedon élére herceget neveznek ki (Dul Derol) S Psz.1857 Lankonti zsinat. SzCs-ÉF Psz.1857 Az Erioni térkapuk megnyitása. SzCs-ÉF Psz.1865 III. nomádjárás. 1TK/445/1/5 Psz.1871 Asturion Bel Corma uralkodásának vége. (1832-1871) RRszósz Psz.1872 Tredanaki zsinat, a kyr sakk betiltása Pyarronban. RúnaIII/4 Psz.1876 A haonwelli Szabadegyetem alapítása. Ész,224/1/1 Psz.1878 Asturiont a phora-kroinoszok közé emelik. RRszósz Psz.1879 A Dorani-Ereni térkapu megnyitása. SzCs-ÉF Psz.1891 Inkvizítorok Szövetségének alapítása. ismeretlen

Psz.1897 I. Concordia, Toron-Abaszisz szövetség; Tharr tiltottból Hitvalló egyházzá minősítése Abasziszban. 1TK/438/3/4

Psz.1898 Mahurastk hitvalló egyházzá tétele Abasziszban. (RR VEA) Psz.1900 Békeszázadok vége Predochban. (1000-1900) Rúna,IV/3 Psz.1902 Az Oroszlánszív lovagrend megalapítása. A hit városa,329 Psz.1910 Davares-Toroni Concordia. Toron,154/1/0 Psz.1936 Gilron fogadalmas egyházzá minősítése Abasziszban. RRVEA Psz.1950 Harmadik nomádjárás. TF,98/3/2

Psz.1988 Kereskedelmi egyezmény a Déli út biztosítására. (Haonwell, Eren, Toron) Ész,224/1/2

Psz.1991 Az Otlokir vérvonal férfiörökös nélkül maradt, kitört az örökösödési háború. Abbitkirálynő,344

Psz.1993 A Vya Lurt embervadászklán visszatér az Északi Szövetség szolgálatába. ÉszF.EV.GA

Psz.XX.sz. Az élő árny kardművészirányzat megjelenése. S

Page 14: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

14

Évszám Esemény Forrás Psz.XX.sz Az abbitacél alkalmazásának kezdete. ismeretlen Psz.XX.sz Dzsadok kiűzése Gorvikból. ismeretlen Psz.III. évezr. A Számszeríj használatának elterjedése. Ész,224/1/3 Psz.XXX.sz Nesire elvesztette a híveit Amhe-Ramunnal szemben. ismeretlen Psz.XXX.sz. A shadoni árnyékjárók megjelenése. Renegát,282

Psz.XXX.sz. A törpék negyedik csapása, Tyrrano utat talál Tarinba, járványok. Ész,226/1/7

Psz.2003 Tysson Lar bukása. 1TK/443/2/2 Psz.2009 Elya térkapuinka megnyitása. SzCs-ÉF Psz.2011 Obrati bulla - függetlenség Caedonnak. S Psz.2013 A Livinai Gyülekezet alapítása. BGy,373/2 Psz.2013 első Toron-Caedon Concordia. S

Psz.2014 A választott királyok korának kezdete Gorvikban. (2014-2302) RRszósz

Psz.2015 A második Caedoni városfal építésének kezdete. (2015-2020) S

Psz.2017 Viadomo alapítása. 1TK/452/1/4

Psz.2020 A második Caedoni városfal építésének vége. (2015-2020) S

Psz.2031 Asturiont a philo-hieroszok közé emelik. RRszósz

Psz.2037 Az aszisz Nagy Családok küzdelmeinek vége toroni segédlettel. (a második Concordia) Abbitkirálynő,345

Psz.2040 Az új nagykirály, a győztes Dal Raszisz család feje. Abbitkirálynő,345

Psz.2055 Vérfürdő a koronázáson, a hercegkapitányok megölése. (Abaszisz) RRVEA

Psz.2073 Az Ifin-Erion térkapu megnyitása. SzCs-ÉF Psz.2085 Davalon térkaput "kap" Dorantól. SzCs-ÉF Psz.2099 A II. Orgyilkosháború kezdete Toronban. (2099-2198) Ész,224/1/4 Psz.2100 Tiadlani telepesek Beriquelen. (SzCs-ÉF; XXII.sz.) Ész,224/1/5 Psz.XXII.sz. Rasihta Ilanorhoz kerül. Ész,224/1/5 Psz.XXII.sz. Gianag védművei elkészülnek. SzCs-ÉF Psz.XXII.sz. Keserű ébredés, az embervadászok árulása. ÉszF.EV.GA

Psz.2103 Masgar városát a Masgarita lovagrendnek ajándékozza III. Lohalor ereni herceg. Ész,224/1/6

Psz.2117 A II. Kalózháború kezdete. (2117-2118) Ész,224/1/7 Psz.2118 A II. Kalózháború vége. (2117-2118) Ész,224/1/7 Psz.2122 Caedoni vallásszabadsági rendelet. S

Psz.2147 IX. Crusadio Bel Cassadril uralkodásának kezdete Gorranoban. (2147-?) RRszósz

Psz.2150 A Ranil hit Hitvalló egyházzá tétele Nyktalosban. RRVEA Psz.2152 A Ranil hit fogadalmassá mérséklése Abasziszban. RRVEA

Psz.2152 II. Larad Otlokir csatában legyőzi és kivégzi Conal Cadal Caradhín nyktalosi hercegkapitányt. RRVEA

Psz.2152 Conal Cadal Caradhín nyktalosi hercegkapitány halála. RRVEA Psz.2154 Sirály-dombi csata (Abaszisz-Caedon). S Psz.2171 A Bel Estessók pénzt veretnek saját nevükre. RRszósz Psz.2175 Az Országbárói Fejvadásztestület alapítása.(Caedon) S Psz.2176 Ikrek szektájának alapítása. ismeretlen Psz.2185 A Bel Estessók nem kérnek uralkodói megerősítést. RRszósz

Page 15: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

15

Évszám Esemény Forrás Psz.2191 A Bel Estessók megerősítési jogköre Therrosában. RRszósz Psz.2198 A II. Orgyilkosháború vége Toronban. (2099-2198) Ész,224/1/4 Psz.2198 A Bel Estessók megerősítési jogköre Bierrában. RRszósz

Psz.XXIII.sz. Az abradonok hűbéresküiket nem a királynak közvetlenül, hanem a tartományi bíborosokon, illetve hercegeken keresztül teszik le.

RRszósz

Psz.2205 A Bel Estessók megerősítési jogköre Carra-gellában. RRszósz

Psz.2206 III. Beralduin Bel Corma Zátonyvíz hercege kezdete. (2206-2220) RRszósz

Psz.2208 IV (II). Adunarden Bel Corma uralkodásának kezdete. (2208-2220) RRszósz

Psz.2211 Négy tartományi herceg meggyilkolása a Birodalmi gyűlésen Shadonban. RRszósz

Psz.2211 II. Veldarios Bel Estesso gordozai herceg meggyilkolása. RRszósz Psz.2213 Amfortas főatya uralkodásának kezdete. (2213-2221) RRszósz Psz.2217 X. Raquo Amanovik trónra lépése (2217-2235) RRszósz Psz.2219 Dawud Otlokir születése. RRVEA Psz.2219 „Cipellős” gyűlés. RRszósz

Psz.2220 III. Beralduin Bel Corma Zátonyvíz hercege vége. (2206-2220) RRszósz

Psz.2220 I. Beralduin Bel Corma uralkodásának kezdete. (2220-2223); a Vak Koronázás. RRszósz

Psz.2220 IV. (II.) Adunarden seregei kétszer is vereséget szenvednek III. Veldarios seregeitől. RRszósz

Psz.2220 IV. (II.) Adunarden hatalmát palotaforradalom dönti meg. (2208-2220) RRszósz

Psz.2220 I. Veldarios Bel Estesso uralkodásának kezdete. (2220-?) RRszósz Psz.2220 A kétszáz éves belháború kezdete. (2220-2652) (Shadon) RRszósz Psz.2220 II. Zátonyvízi háború kezdete. (2220-2238) RRszósz

Psz.2220 Veliante Del Río ellán herceg uralkodásának kezdete. (2220-2233) RRszósz

Psz.2221 Amfortas főatya uralkodásának vége. (2213-2221) RRszósz

Psz.2223 I. Beralduin Bel Corma Shadon királya (vége). (2220-2223) RRszósz

Psz.2223 A Ravrasi csata. RRszósz Psz.2227 Kard Testvériség megalapítása. ismeretlen

Psz.2231 A Negyedik Fekete Lobogó felbukkanása. (Kard testvériség) Toron,155/2/0

Psz.2231 Kard Testvériség megalapítása. (? Szerint 2227) Ész,224/1/9

Psz.2231 Alborne egyházának hitvallóvá nyilvánítása Abasziszban. RRVEA

Psz.2231 Dawud Otlokir halála. RRVEA

Psz.2233 Veliante Del Río ellán herceg uralkodásának vége és halála.(2220-2233) RRszósz

Psz.2235 X. Raquo Amanovik uralkodásának vége. (2217-2235) RRszósz

Psz.2235 Malbarro Amanovik király uralkodásának kezdete. (2235-2245) RRszósz

Psz.2237 Baerre Migan ereni herceg uralkodásának kezdete. (2237-2259) SzCs-ÉF

Page 16: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

16

Évszám Esemény Forrás Psz.2238 A Nagy Szkizma fennállásának kezdete. (2238-2642) RRszósz Psz.2238 A Verionei manifesztum. RRszósz Psz.2238 II. Zátonyvízi háború vége. (2220-2238) RRszósz Psz.2239 Eren lerohanja Gianagot. Ész,224/1/10 Psz.2239 A Forgeeri győzelem. Ész,224/1/10 Psz.2240 A Gyászháború kezdete. (2240-2242) RRszósz Psz.2241 Ranagol hitének fogadalmassá tétele Abasziszban. RRVEA Psz.2241 Shadvik tartomány fennállásának kezdete. (2241-2678). RRszósz Psz.2241 A Baradovikok uralkodásának kezdete. (Psz. 2241-2669) RRszósz Psz.2242 A Gyászháború vége. (2240-2242) RRszósz Psz.2243 Sorekai csata. (Eren - Erigow) Ész,224/1/11

Psz.2245 Malbarro Amanovik király uralkodásának vége. (2235-2245) RRszósz

Psz.2245 A Hatodik Zászlóháború kezdete. (2245-2253) Toron,155/2/1 Psz.2247 Az Aszturiánus szerzetesrend alapítása. RRszósz Psz.2250 Sósöböl Paktum megkötése. (Riegoy) Rúna IV/4 Psz.2251 A Corra-cavallosi kolostor pusztulása. RRszósz Psz.2251 Caedon toroni megszállása. S Psz.2252 Ifinben megépítik a Shulurba nyíló térkaput. SzCs-ÉF Psz.2253 A gorvikiak kifosztják Al Abadanát. ismeretlen Psz.2253 A Hatodik Zászlóháború vége. (2245-2253) Toron,155/2/1 Psz.2256 Kerdand alapítása. RúnaVI/1

Psz.2259 Baerre Migan ereni herceg uralkodásának vége. (2237-2259) Ész,224/2/2

Psz.2260 Ereni kapituláré. Ész,224/2/3 Psz.2267 Berkano fogadalmas egyházzá minősítése Abasziszban. RRVEA Psz.2270 Lysianel fogadalmas egyházzá minősítése Abasziszban. RRVEA

Psz.2271 A dul Gardak Ház bukása, a del Tirat Ház uralkodásának kezdete. (Abaszisz) RRVEA

Psz.2272 Malvaise fogadalmas egyházzá minősítése Lampryssában. RRVEA

Psz.2276 A dal Raszisz Ház Lampryssa élére kerül. RRVEA Psz.2277 Malvaise fogadalmas egyházzá minősítése Abasziszban. RRVEA Psz.2285 Muszrajjim ibn Hágig ereni tevékenysége. Ész,224/2/4 Psz.XXIV.sz. Toron erőszakos vallási terjeszkedése Dél-Quironeiában. Ész,224/2/5

Psz.2302 A választott királyok korának vége Gorvikban. (2014-2302) RRszósz

Psz.2310 Gro-Ugon egységes állam. ismeretlen Psz.2315 Mocsári hadjárat. RRszósz Psz.2340 A Lenyugvó Nap kardművészirányzat megalapítása. S Psz.2341 Ilho-Mantari hitének tilalmassá tétele Abasziszban. RRVEA Psz.2359 Az Ötödik Fekete Lobogó felbukkanása. (Alidax) Toron,156/1/0 Psz.2366 Nomádjárás Kránban. PPL2,121/1/2 Psz.2376 Az ereni Ulysan (Engedelmesek) szerzetesrend alapítása. Ész,224/2/7 Psz.2401 A Hatodik Fekete Lobogó felbukkanása. (Davares) Toron,156/1/0 Psz.XXV.sz. Adron vallásának Hitvallóvá tétele Abasziszban. RRVEA Psz.2404 A Hetedik Zászlóháború kezdete. (2404-2425) Toron,156/1/3

Psz.2412 Igrain Reval a legendás felfedező útnak indult, hogy megírja a Geofarmiát. Sum,434/2/2

Page 17: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

17

Évszám Esemény Forrás Psz.2417 Semendar mezei csata. (7.ZH) Toron,156/2/1 Psz.2422 A Terrsel szövetség életre hívása. Ész,225/1/3 Psz.2422 A III. Kalózháború kezdete. (2422-2423) Ész,225/1/4 Psz.2423 A III. Kalózháború vége. (2422-2423) Ész,225/1/4 Psz.2425 Ifini paktum. (7. ZH) Toron,156/2/3 Psz.2425 A Hetedik Zászlóháború vége. (2404-2425) Toron,156/1/3 Psz.2426 Caedoni lázadás Davares ellen. S Psz.2431 A XII. Bányaháború kezdete. (2431-?) Ész,225/1/6 Psz.2435 A Kerveri Farkasok felszámolása Toronban. Sum,399/2/4

Psz.2438 Az akdauri krad lovagok sikerrel megszerzik a Birodalmi Emlékezet egyik példányát. RúnaVI/1

Psz.2441 Raveen szabadvárosi rangot kap. SzCs-ÉF

Psz.2456 Rubastro Baradovik shadviki bíboros uralkodásának kezdete. (2456-2475) RRszósz

Psz.2468 Bethumabel Vil Galladran régens kormányzásának kezdete. (2468-2479) RRszósz

Psz.2469 A Sinemosi Liga belép az Északi Szövetségbe. Ész,225/2/3 Psz.2473 Vízparti hadjárat. RRszósz Psz.2473 Duarrei csata, a kolostor pusztulása. RRszósz Psz.2474 Békenyagytanácsok Shadonban. RRszósz

Psz.2475 Rubastro Baradovik shadviki bíboros uralkodásának vége. (2456-2475) RRszósz

Psz.2475 Montresori csata. RRszósz

Psz.2479 Bethumabel Vil Galladran régens kormányzásának vége.(2468-2479) RRszósz

Psz.2500 A klánfőség örökletessé válik. (Riegoy) S. Psz.2514 A Razavikok uralmának vége Akvilonában. RRszósz Psz.2514 A Salanovikok uralmának kezdete Akvilonában. RRszósz Psz.2520 A Nyolcadik Zászlóháború kezdete. (2520-2532) Toron,156/1/3 Psz.2532 A Nyolcadik Zászlóháború vége. (2520-2532) Toron,156/1/3 Psz.2539 Isturnai vallásháború. Runa IV/3 Psz.2546 Hakkary pyarroni hitre tér. Rúna V/2 Psz.2557 Venius Bel Corma uralkodásának kezdete. (2557-2587) Sum,421/1/0 Psz.2584 Venius Bel Corma uralkodásának vége. (2557-2587) Sum,421/1/0 Psz.2598 Masgar szabadvárosi rangot kap. SzCs-ÉF Psz.2599 A Concitatorháború vége Toronban. (?-2599) Ész,225/2/4

Psz.2612 Amanovik-Danavik viszály, Warvik kiválik Nagy Gorvikból. Sum,408/2/3

Psz.2639 A baraadi püspököt rontásérsekké emelik. RRVEA Psz.2642 Az Aszturiánus rend felszámolása. RRszósz Psz.2642 A Nagy Szkizma fennállásának vége. (2238-2642) RRszósz Psz.2642 Az Ereni Egyetem alapítása. Ész,225/2/5 Psz.2646 A Baraad-szigetek csatlakozik Abasziszhoz. RúnaIV/1 Psz.2647 Lar-Dor alapítása. 1TK/445/2/1 Psz.2647 Soggiar eka létrehozása Gianagban. SzCs-ÉF Psz.2652 A kétszáz éves belháború vége. (2220-2652) (Shadon) RRszósz Psz.2652 Serdigallói egyezmény. RRszósz

Psz.2661 Nagy Bosszúháború kezdete. (2661-2683) (Gorvik elveszti Shadvikot) Sum,408/2/3

Page 18: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

18

Évszám Esemény Forrás Psz.2664 Tűzvész Erigowban. Ész,100/2/0

Psz.2669 A Baradovikok uralmát felkelés dönti meg Shadvikban, (Psz. 2241-2669), A Galasavikok uralkodásának kezdete. RRszósz

Psz.2672 Gorvik öt részre szakad. RRszósz Psz.2674 Soggiar törpe grófság létrehozása Gianagban. Ész,225/2/6 Psz.2678 Shadvik tartomány fennállásának vége. (2241-2678) RRszósz

Psz.2683 Nagy Bosszúháború vége. (2661-2683) (Gorvik elveszti Shadvikot) RRszósz

Psz.2684 Az Istenek Forrásának megtalálása. (Caedon) S

Psz.2689 A tartományi uralkodóházak legfőbb hűbérurak a maguk területén Gorvikban, Gorvikban gyakorlatilag megszűnik a központi hatalom.

RRszósz

Psz.2689 Újabb klánháborúk kora Gorvikban. RRszósz Psz.XXVIII.sz. Sugro utolsó felbukkanása Tarinban. Ész,225/2/7 Psz.XXVIII.sz. Ereni-elf ellentét kialakulása. SzCs-ÉF Psz.2754 A Kilencedik Zászlóháború kezdete. (2754-2899) Toron,158/2/2 Psz.2782 A Karnelianok a Szigetbirtok élén. RRVEA Psz.2782 A dal Khossziszok Abaszisz trónján. RRVEA Psz.2782 Trevir Karnelian a Szigetbirtok trónján. RRVEA Psz.2784 I. Maberon dul Barraga Otlokir halála. RRVEA Psz.2784 I. Osatur dal Khosszisz nagykirály. (2782-2783) RRVEA Psz.2785 I. Osatur dal Khosszisz nagykirály halála. (2782-2783) RRVEA Psz.2791 A Hetedik Fekete Lobogó felbukkanása. (Enoszuke) Toron,158/2/2

Psz.2800 Lar-Dort teljes jogú tagként felveszik a Pyarroni államszövetségbe. 1TK/445/2/1

Psz.2811 Az első toroni diplomáciai küldöttség Enoszukén. Toron,158/2/3 Psz.2815 Kaoraku vallásának Hitvallóvá tétele Abasziszban. RRVEA Psz.2841 A IV. Kalózháború kezdete. (2841-2845) Ész,226/1/2 Psz.2845 A IV. Kalózháború vége. (2841-2845) Ész,226/1/2 Psz.2857 A Salanovik Háznak magva szakad Akvilonában. Sum,408/2/4

Psz.2858 A Salanovik ház magva szakadtával interregnum, abradoi uralom Akvilonában. Sum,408/2/4

Psz.2874 A Tehysi szövetség létrehozása. SzCs-ÉF Psz.2877 A Nyolcadik fekete Lobogó felbukkanása. (Ediomad) Toron,159/1/2

Psz.2878 Akvilonában népfelkelés dönti meg az abradoi hercegek uralmát, bíborosválasztás rendszere. RRszósz

Psz.2881 Zimah és követői elhagyják Tarint. Ész,226/1/4 Psz.2885 A Nyolcadik Vörös Lobogó felbukkanása. (Sirenar) Toron,159/1/2 Psz.2887 Tavaradolai bulla. 1TK,461/1/3 Psz.2895 Vaniir-i lázadás. Rúna V/2 Psz.2897 Ediomadi aquir csapatok vonulnak a szövetség ellen. Ész,226/1/6 Psz.2898 Caedon felszabadítása. (Barris si Avrol) S Psz.2899 Tennegari béke. Toron,159/1/1 Psz.2899 A Kilencedik Zászlóháború vége. (2754-2899) Toron,158/2/2 Psz.2904 Második Toron-Caedon Condordia. S

Psz.2912 Feltűnik Terda Radovik és királyként újraeggyesíti Gorvikot. Sum,408/2/5

Psz.2917 Terda Radovik eltűnése. Sum,409/1/0 Psz.2942 Baragon ereni gróf kivágat egy uscayha-ligetet, az elf- Ész,226/1/8

Page 19: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

19

Évszám Esemény Forrás ereni ellentétek kezdete.

Psz.2942 A Tizedik Zászlóháború kezdete. (2942-2963) Toron,158/2/2 Psz.2942 Delmard haonwelli herceg halála. DVF,Megj,210 Psz.2963 A Tizedik Zászlóháború vége. (2942-2963) Toron,158/2/2 Psz.2986 Tanúria laimi hódoltságának kezdete. (Psz.2986-2999) JJS.Tan.kir.

Psz.2994 A Fehér Páholy megalapíttotta az Északi, majd a Belsőszigeti varázslóiskolát. 1TK,452/2/5

Psz.2999 Tanúria laimi hódoltságának vége. (Psz.2986-2999) JJS.Tan.kir. Psz.2999 Tanúria chantei uarlmának kezdete. (Psz.2999-3217) JJS.Tan.kir.

Psz.4.évezr. Nesire elveszíti híveit, Relea pusztulása. Renegát,267; S; 2TK,7/1/1

Psz.3033 Választott királyok korának kezdete Gorvikban. (3033-3321) RRszósz

Psz.3095 A Kilencedik Fekete Lobogó felbukkanása. (Barbárok) Toron,160/1/3 Psz.3100 Idelli Merres tevékenysége az Északi Szövetségben. Ész,226/2/2 Psz.3114 A XIII. Bányaháború. Ész,226/2/3 Psz.3114 Kharr ag-Uzdún pusztulása. Ész,226/2/3 Psz.3128 Az Ereni Hadiakadémia alapítása. Ész,226/2/4 Psz.3155 Hessebyben megválasztják Antoh első merresita érsekét. Ész,226/2/5 Psz.3187 Vaniir-i Vörös vonal. Rúna V/2

Psz.3188 A Dorani Nagytanács birtokába kerül Sharab Shaktor egy darabja. Ész,226/2/6

Psz.XXXIII.sz. Tiadlani erv-ulu belső ellentétek kiéleződése. Ész,226/2/7

Psz.XXXIII.sz. Andus Olophastor dorani magiszter szimbólummágiai újításai. Ész,226/2/10

Psz.3200-as évek A pyarroni Vastenyerek lovagrend alapítása Lankontban. A kos és a kobra

éve,372/3

Psz.3202 A száműzött Daiquiss Család varázslója megnyitja a Daerimet Haonwellel összekötő térkaput. CK; Ész,226/2/8

Psz.3205 Caedoni térkapu építésének kudarca. S Psz.3206 A XIV. Bányaháború kezdete (3206-?) Ész,226/2/9 Psz.3217 Tanúria chantei uarlmának vége. (Psz.2999-3217) JJS.Tan.kir. Psz.3233 Domvik vallásának Hitvallóvá tétele Abasziszban. (RR VEA)

Psz.3251 Velyen Aralea megalapítja a Stella Prosylens boszorkányrendet. Rúna,II/2

Psz.3257 Lewgenau uralkodóját Isturnában is királlyá koronázzák. Runa IV/3 Psz.3271 Sikertelen gorviki támadás Al Abadana ellen. Sum,409/2/1 Psz.3291 Sonnor születése. Sum,441/1/2 Psz.3295 Megszületett Chei O`Shenon. KKUK,357/1/2 Psz.XXXIV.sz. A Sayvanok megjelenése a dwoon határvidéken. Ész,227/1/1 Psz.XXXIV.sz. A Pseudomonarchia Reptiliárum Doranba kerül. Ész,227/1/1 Psz.3320 Mogorva Chei kráni kalandja. KKUK,357/1/3

Psz.3321 Választott királyok korának vége Gorvikban. (3033-3321) RRszósz

Psz.3338 A Nemesi Tanács felállítása. (Caedon) S Psz.3342 Chei O`Shenont pappá szentelik. KKUK,357/1/4 Psz.3342 Genningeni csata. Ész,227/1/2 Psz.3342 Az országbárói tisztség örökletessé tétele. (Caedon) S Psz.3355 A Tizenegyedik Zászlóháború kezdete. (3355-3363) Toron,160/2/2

Page 20: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

20

Évszám Esemény Forrás Psz.3363 A Tizenegyedik Zászlóháború vége. (3355-3363) Toron,160/2/2 Psz.3363 Davares pusztulása DVF, RR Psz.3377 Az anterai Vércse lovagrend alapítása. Mentálcsavar Psz.3398 Mogorva Chei megöli Krilehort. Rúna,I/3 Psz.XXXV.sz. Bosszú és Bátorság testvérisége. SzCs-ÉF Psz.XXXV.sz Birak Gal Gashad a Látók törzsfőnöke. Sum,432/2/1 Psz.XXXV.sz Thaller kifejleszti a rúnamágiát forradlmasító formuláját. RúnaVI/2 Psz.XXXV.sz A Seridiar dinasztia hatalomra kerülése Erigowban. RúnaVI/1 Psz.3425 Sikertelen gorviki támadás Al Abadana ellen. Sum,409/2/1 Psz.3432 Pszi-mesterek első évfolyama. UT,17/1/2

Psz.3455 A Tizenkettedik Zászlóháború kezdete. (3455-3458) Morg.kö.,298/2; Toron,160/2/2

Psz.3457 Menegle vallásának Hitvallóvá tétele Abasziszban. RR VEA Psz.3457 A Kilencedik Vörös Lobogó felbukkanása. (Kalandozók) Toron,160/1/3 Psz.3457 V. Ulkad dal Khosszisz Otlokir halála. (RR VEA) Psz.3457 A Sinemosi Liga elhagyja az Északi Szövetséget. Ész,227/2/0

Psz.3458 A Tizenkettedik Zászlóháború vége. (3455-3458) Morg.kö.,298/2; Toron,160/2/2

Psz.3458 Menegle vallásának Tilalmassá innősítése Abasziszban. RR VEA Psz.3462 A Bosszú és Bátorság testvériségének megalakulása. Ész,227/2/1 Psz.3477 Ereni-ork (Csonttörők) háború kezdete (3477-3480) Ész,227/2/2

Psz.3480 Erenben, a nyugati nagy hágó erődrendszerének elkészülte. SzCs-ÉF

Psz.3480 Ereni-ork (Csonttörők) háború vége. (3477-3480) Ész,227/2/2

Psz.3488 Abbelas Thymnall elbocsájtása Doranból, Illuzionista iskola. ÚT,22/2/2

Psz.3493 Bul Ruurig hiténak fogadalmassá tétele Abasziszban. (RR VEA)

Psz.XXXVI.sz Amund mozgolódás Taba el-Ibarában; Alexcon Arvioni születése. ismeretlen

Psz.3540 A Fekete Skorpiók alapítása. Sum,384/1/2 Psz.3547 I. Hurvad dal Raszisz Otlokir megkoronázása. Abbitkirálynő,353 Psz.3551 A Shín beli Vízjárók szekta alapítása. PPL2,17/2/3 Psz.3557 XI. Nagy Tannagel Bel Corma uralkodásának vége. ismeretlen Psz.3570 Narvan felvirágzása - shadoni uralkodók (SzCs-ÉF)

Psz.3584 Sinil Dialaid Alidax boszorkányúrnője. (kezdete) (3584-3692) Geo.,41/6

Psz.3588 Rowonban feltűnik a Hatodik Fekete Lobogó (eddig davaresi) Ész,227/2/3

Psz.3589 Wolkum Naizerd (a szem) születése (3598-3699) Sum,442/1/3 Psz.3589 A Kereskedőháború kezdete. (3589-3596) Abbitkirálynő,353 Psz.3589 Chei hazatér Ilanorba. KKUK,357/1/5 Psz.3590 Chei O`Shenon hárommillió honfitársával délnek indul. KKUK,357/1/5 Psz.3590 Caedon Aszisz megszállásának kezdete. (3590-3594) S

Psz.3591 Caedon ideiglenesen csatlakozik a kereskedő szövetséghez. S

Psz.3592 Yllinor alapítása. KKUK,357/1/5 Psz.3594 Caedon Aszisz megszállásának vége. (3590-3594) S Psz.3595 Krad lovagok kiszabadítják Igrain Revalt Kránból. ismeretlen Psz.3596 A Kereskedőháború vége. (3589-3596) Abbitkirálynő,353

Page 21: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

21

Évszám Esemény Forrás Psz.3598 Talavra alapítása. RúnaI/5 Psz. XXXVI. század Talasea pusztulása, Refis elveszíti híveit. 2TK,7/1/1

Psz. XXXVI. század Hettebar pusztulása, Themes elveszíti híveit. 2TK,7/1/1; S

Psz.3604 Eligor Eren trónján. (3604- ) SzCs-ÉF

Psz.3609 A Concordia ötödik felmondása. Morg.kö.,290/4; (Geo.,80/3)

Psz.3609 Ifinben Doran varázslói elkészítik az ereni és tiadlani térkapukat. SzCs-ÉF

Psz.3610 Ru-Shenon felépítése. KKUK,357/1/5 Psz.3610 Alyr és Tret Arkhon születése. KKUK,354/1/2 Psz.3611 Corma-dinai hadjárat. ismeretlen

Psz.3612 Alyr és Tret apja, a Sirenari herceg eltünt egy Calowynra induló expedícióban. KKUK,354/1/2

Psz.3612 Sinil Dialaid uralkodásának kezdete Alidaxban. (3612-3692) SzCs-ÉF

Psz.3613 A Bosszú és Bátorság testvérisége védőszárnyai alá vonja a Seducea Osrica boszorkányrendet. Ész,227/2/4

Psz.3614 Alimare Vinielt (Alyr anyja) a Livinai gyülekezet hierarcháját feláldozták Tharr oltárán. KKUK,354/1/2

Psz.3615 Ragg foki csata Toron,161/1/1 Psz.3616 A Tizenharmadik Zászlóháború. Sum,350/2/3; Psz.3616 Arguren pusztulása. Sum,350/2/3;

Psz.3618 Amnet am Keilor toroni főrang, a megvetett "gyermekölő". (3618-3692)

Észak lángjai,293/2

Psz.3619 Alyr Doranba kerül. KKUK,354/1/2 Psz.3619 Doran mágusai örökifjúvá teszik Eligort. Ész,227/2/6 Psz.3620-as évek eleje Tier Nan Gorduin születése. (Mf.3659) Geo.,98-102

Psz.3620 Ru-Shennoni konkordátum. Geo.,98-102 Psz.3620 Tanúria rowoni megszállásának kezdete. (3620-3696) BGy,386/2 Psz.3622 A Fahéjút helyreállítása Tanúriában. (Chante kárára) JJS.Tan.kir. Psz.3624 Ork Nemzettségek háborúja. ismeretlen

Psz.3624 Rowon Laim és Chante elleni háborújának kezdete. (Psz.3624-3627) JJS.Tan.kir.

Psz.3627 Rowon Laim és Chante elleni háborújának vége. (Psz.3624-3627) JJS.Tan.kir.

Psz.3629 Abdul akh-Haib, az 'ékszerész' születése. (3629-3691) Renegát,275

Psz.3633 Tier Nan Gorduin Erionba érkezik és Haygar Brishtől tanul. Geo.,98-102

Psz.3637 Tier Nan Gorduin shuliri utazása. Geo.,98-102

Psz.3638 Tier Nan Gorduin Erionban Haygar Brishnél tanulta a színészmesterséget. ismeretlen

Psz.3639 Rasennai kifosztása (SzCs-ÉF) Psz.3644 Alyr Archon adeptusi beavatása. KKUK,354/1/2 Psz.3644 Ariun al Marem születése. Sum,431/1/1 Psz.3645 Calyd Karnelian születése. Sum,433/2/2 Psz.3645 Sikertelen gorviki támadás Al Abadana ellen. Sum,409/2/1

Page 22: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

22

Évszám Esemény Forrás Psz.3649 Az Ereni-Kahrei térkapu megnyitása. SzCs-ÉF Psz.3649 Laimnak sikerül Tanúriát elvágnia Rowontól. JJS.Tan.kir. Psz.3650 Feltűnik Lándzsás Erik. KKUK,356/2/3 Psz.3650 Refis is alulmarad Amhe-Ramunnal szemben. ismeretlen

Psz.3651 Hella Riquil születése (3651-3691) A Halál havában,277

Psz.3654 Jaszef Bahlit af-Haszabi, el Sobira emírje. (kezdet) (3654-3691) Sum,384/1/3

Psz.3655 Ral da Ranga születése (3655-3739) ismeretlen Psz.3659 Tier Nan Gorduin születése. (Mf.3620-as évek) KKUK,358/1/7

Psz.3662 Örökösödési háború kezdete a tengermelléken (3662-3665) Csepp és Tenger

Psz.3663 Ariun Al Maremet Darton papjává szentelik. Sum,431/1/1 Psz.3663 Amadeus Rubachini am Abrado születése. Geo.,43/5 Psz.3664 Liliath születése Siclissában. RR, DVF,283,293 Psz.3665 Örökösödési háború vége a tengermelléken (3662-3665) Csepp és Tenger Psz.3666 Alyt és Tret találkoznak Erionban. KKUK,354/1/2 Psz.3669 Calyd Karnelian a Tengermellék trónján Csepp és Tenger Psz.3669 Sikertelen gorviki támadás Al Abadana ellen. Sum,409/2/1 Psz.3669 Sianis Ramraquo megszületik Erionban Es.CsV.H. Psz.3670 Tret Archon meghal. KKUK,354/1/2 Psz.3670 A nomádok kráni unszolásra megtámadják Pyarront. 1TK/446/1/5

Psz.3670 Abdul akh-Haib, az 'ékszerész', a Pyarroni Titkosszolgálat hírszerzője. Renegát,275

Psz.3670 Sikertelen expedíció Anvariára. Ész,16/3.szélj.

Psz.3672 Mogorva Cheinek fia születik feleségétől, egy niarei hercegnőtől. Rúna,I/3

Psz.3672 A daerimi Szentélykapu lerombolása. CK Psz.3672 A törzsfők esküt tesznek Shikan nagykánnak. TF,99/1/2 Psz.3672 Keskelloni felkelés (SzCs-ÉF) Psz.3672 Tharr-ellenes irtóhadjárat a Quiron-tenger déli partján. Ész,227/2/7 Psz.3673 Kalandozók megölik Gro-Ugon királyát. KKUK,356/2/3 Psz.3673 Yllinor befogadja a Kenü Deshi törzset. Hadak árja,298/5 Psz.3674 Vaskezű Alex ismét megöli Krilehort. Sum,393/1/4 Psz.3674 Salina Lyavelln születése Alidarban. Sum,440/1/4

Psz.3674 Titkozatos boszorkányvadász rend alakul Inkvizitorok Szövettsége néven. ismeretlen

Psz.3675 Alexcon Arvioni Kránban megöli Krilehort. KKUK,358/2/1 Psz.3675 Ariun Al Marem találkozik Vaskezűvel. KKUK,353/2/4

Psz.3675 Airun Al Marem Darton kinyilatkoztatásában részesül és szent pallost kap. KHR.Mlt3675

Psz.3676 Az Erioni Ötök kalandja Taba el-Ibarában, Amhe Ramun fegyverzetéért.

Vihar Ibara felett,21

Psz.3676 Alyr Archon hitet tesz Darton mellett. KHR.Mlt3676

Psz.3676 Ariun Al Marem Darton földi helytartójának kiáltja ki magát. KKUK,353/2/4

Psz.3676 Dúlás. 1TK,445/2/3 Psz.3677 Az Anath-Akhan zendülése. ismeretlen Psz.3677 Szabadcsapatok szerveződnek, Norgen Praedarmon ismeretlen

Page 23: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

23

Évszám Esemény Forrás megjelenése.

Psz.3677 Ariun a sivatagba indul, megismeri Alyrt. KKUK,353/2/4 Psz.3677 Az első Maremita rendház megalapítása Dovorban. KHR.Mlt3677

Psz.3677 Ariun Al Marem Darton földi helytartójának kiáltja ki magát. KHR.Mlt3677

Psz.3677 Istenek Haragja - szökőár Riegoyban. S Psz.3678 Syburr felszabadítása. RúnaI/8 Psz.3679 Kalandozók megölik a Kard Testvériség nagymesterét. KKUK,356/2/3 Psz.3679 Ensymon visszafoglalása. Sum,368/1/3 Psz.3679 Alyr Calowynra távozik (11 évre) KHR.Mlt3679

Psz.3680 Ó-Pyarron romjain megjelenik a Pyarronita szerzetesrend. 1TK,446/2/3

Psz.3681 Ral da Ranga a Ranil rend nagymestere, Vörös Hadúr. Sum,436/2/3 Psz.3681 Viadomói Zsinat. A hit városa,331/2 Psz.3682 Todvarban megrendezik a Nagy gorviki tanácsülést. 1TK,464/1/3 Psz.3682 Corma dinai háború kezdete. (3682-3686) Geo.,98-102 Psz.3683 Az Államszövetség megtorló hadjárata a nomádok ellen. PPL2,121/2/1 Psz.3683 Caedoni-Tehysi konfliktus. MCS

Psz.3684 Rudig Ves Garmacor kráni utazásának kezdete. (3684-3685) Geo.,98-102

Psz.3684 Airunék megalapítják a Fekete Gyűrű rendházat, a Salumion bércei között. KHR.Mlt3684

Psz.3685 Eligor belpolitikai reformjai Erenben. (Várak tanácsa) Ész,228/1 Psz.3685 Selmo atya szentté avatása. PPL1,86/1/1 Psz.3685 Norgen Praedarmon felszabadítja Sempiert. 1TK,449/2/4 Psz.3685 A Pyarroni egyház kitagadja Ariun Al Maremet. KKUK,353/2/4 Psz.3685 A Maremiták szent háborút hirdetnek Pyarron ellen. KHR.Mlt3685 Psz.3685 Rudig Ves Garmacor kráni utazásának vége. (3684-3685) Geo.,98-102 Psz.3686 Pyarroni hadjárat a nomádok ellen. ismeretlen Psz.3686 Corma dinai háború vége. (3682-3686) ismeretlen

Psz.3686 Alex con Arvioni bevette Prasenset és megalapítja a Maremita rend világi szárnyát. KHR.Mlt3686

Psz.3687 Ariun Al Marem és Alex con Arvioni felépítik az erioni Fekete Torony Dartonita rendházat. 1TK,421/2/2

Psz.3687 Caedoni csata. (Baraaddal) RR VEA Psz.3688 Sigur bel Trang, a toroni kémszolgálat feje. Sum,440/1/7 Psz.3688 A Feketerend lerohanja Dovort, Airun felmenti. KHR.Mlt3688 Psz.3689 Pyarron békét köt a nomádokkal. PPL2,121/2/2

Psz.3690 Az Erigowi Klavel nagyúr Beriqueli expedíciója, első hírek a Völgyről. Árnyjáték,285/4

Psz.3690 Szakadás a Pyarroni Titkos Testőrségben. ÚT,19/1/2 Psz.3690 Cadata Aggia Erone am Erone, Erone hercegének halála. Sum,372/1/5; CK Psz.3690 Az Elveszettek Kapujának lerombolása. Sum,372/1/5; CK Psz.3690 Sötét együtállás, Amhe Ramun manifesztációja. Sum,390/2/6 Psz.3690 A Révület Kútjában raboskodó Hírnök első üzenetei. Síró fém,294 Psz.3690 A Fehér orkok születése. Geo.,99 Psz.3690 Eligor herceget idegen létsíkra börtönzik. Ész,228/2 Psz.3690 Botrányok Jem-irrében. Rúna,VI/2 Psz.3690 Alyr visszatér Ynevre. KHR.Mlt3690

Page 24: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

24

Évszám Esemény Forrás Psz.3691 Ariun Al Marem rendjével északra, Rowonba települ. KKUK,353/2/4 Psz.3691 III. Zorkast visszafoglalja Rowont a Maremitáktól. KHR.Mlt3691 Psz.3691 Új-Pyarron felépítése. 1TK,445/2/4 Psz.3691 VI. Evendil Bel Corma halála. Geo.,98-102 Psz.3691 A menifesztációs háború kezdete. (3691-3703) Hit városa,328 Psz.3691 Abdul akh-Haib, az 'ékszerész' halála. (3629-3691) Renegát,275

Psz.3691 Jaszef Bahlit af-Haszabi, el Sobira emírjének halála. (3654-3691) Sum,384/1/3

Psz.3691 Hella Riquil halála. (3651-3691) A Halál havában,277

Psz.3692 Sinil Dialaid Alidax boszorkányúrnőjének halála. (3584-3692) Geo.,41/6

Psz.3692 Liliath Alidax trónján. (Psz.3692-3714) RR,DVF,283,293

Psz.3692 Az amundok bevették al Abadanát, a dzsennek elpusztítottak egy Amhe-démont. ismeretlen

Psz.3692 A Tizennegyedik Zászlóháború kezdete. (3692-3697) Toron,161/1/2

Psz.3692

A Taba el Ibarát teljesen elfoglalták az amundok, majd megindultak a Városállamok, és Gorvik ellen, kényszerű szövetségbe tömörítve ezzel Kránt és Pyarront, a Manifesztációs háború.

Sum,391/1/3

Psz.3692 Dwoon védelmi rendszer, a Naptornyok (101) felépítése. PPL2,71/3/4 Psz.3692 Sagrahasi csata. HGB146/1/1

Psz.3692 (tél) Bar Horabi csata. (Ibara, Amund-Pyarroni-Kráni) Vihar Ibara felett,429/5

Psz.3692 Amnet am Keilor toroni főrang halála. (3618-3692) Észak lángjai,293/2

Psz.3693 Csata a Nelhac-gázlónál, Sellion Frandon haditette. KHR.Mlt3693 Psz.3694 Lorni csata Toron,161/2/2 Psz.3695 A Watusi-csata. (Dartoniták, Ész, Toron) KHR.Mlt3695 Psz.3695 Vinali csata. Észak lángjai Psz.3695 III. Zorkast Rowoni herceg halála. Észak lángjai

Psz.3695 A Maremita sereg elhyagyja a Zászlóháborút, és Rowon felé indul. KHR.Mlt3695

Psz.3695 Tennegari csata. BGy,386/3 Psz.3695 Az Éjzafír rend alapítása. BGy,368/2

Psz.3696 A Taba el Ibarrában megindult a közös kráni-pyarroni csapatok támadása az Amhe-démonok ellen. ismeretlen

Psz.3696 Rosanna háromhónapos hadjárata, Khar Nan Duriff thán győzelme. ismeretlen

Psz.3696 Calyd és Salina esküvője. ismeretlen Psz.3696 Rowon megnyitja kapuit a Maremiták előtt. KHR.Mlt3696 Psz.3696 Tanúria rowoni megszállásának vége. (3620-3696) BGy,386/2 Psz.3697 Sagrahasi csata. Toron,161/2/2 Psz.3697 A Tizennegyedik Zászlóháború vége. (3692-3697) Toron,161/1/2 Psz.3697 Amhe-Ramun hiténak tilalmassá tétele Abasziszban. RR VEA Psz.3697 Livina városát kőlavina pusztítja el. BGy,373/2 Psz.3697 Az utolsó Narvani karnevál, Narvan kikötője rom lesz. Geo.,98-102

Psz.3698 A dartonita főtemplom és a Kacagó Varjó felépítése Rowonban. KHR.Mlt3698

Page 25: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

25

Évszám Esemény Forrás Psz.3699 Syburri zsinat. PPL1,19/3/1

Psz.3699 Niaréban a Kuan-dinasztia került trónra, Enoszukei betörés Niarébe. Geo.,98-102

Psz.3699 Wolkum Naizerd, a "Szem" halála. (3598-3699) Keleti szél I.,74,90

Psz.3699 Linora Pentangelin Shadon trónján, a Szent Légió kiszorítja az amundokat Gorvikból. Geo.,98-101

Psz.3700 Krán kivonja egységeit a Manifesztációs háborúból. Geo.,98-102 Psz.3700 II. Terda királlyá koronázása Gorvikban. Geo.,98-102 Psz.3700 Enoszuke pusztulása DVF.GP5/102 Psz.3701 Amund invázió a Shibarán túlról. Geo.,98-102

Psz.3702 A Vérivók elfoglalták Reagot, ráadásul megsemmisítették a Kard Testvériség Fekete erődjét is, Birak Gal Gashad másodszülötte lett Gro-Ugon királya.

Sum,433/1/2

Psz.3703 Rudig Ves Garmacor eleste Thule alatt. Geo.,98-102

Psz.3703 A Sápadt Angyal elpusztítja a manifesztációt, a Manifesztációs Háború vége. (3691-3703) Geo.,98-102

Psz.3704 II. Terda frigyre lép Shadon királynőjével, I. Linora-val. AK? Psz.3706 Liliath és Iglat Berval Bíborgyöngyös fogadása RR,DVF, 283,293

Psz.3710 Yankarban egy kalanozócsapat kísérletet tesz az Istenek Völgyénak megnyitására. RR VEA

Psz.3710 A Quiron-Pentád Szabad Városszövetség tündöklése. CK Psz.3711 A dsidoni, majd a Yankari rabszolgalázadás. RR VEA Psz.3711 A Bátrak Karavánja Gro Ugonban. RR VEA

Psz.3714 Az Ötödik Fekete Lobogó elfordul Liliathtól és Mazainet választja. RR,DVF,283,293

Psz.3715 Birak Gal Gashad halála. RR VEA Psz.3716 A Távolnyugati flottatámaszpont pusztulása. RR VEA Psz.3716 A Quiron-Pentád Szabad Városszövetség bukása. CK Psz.3718 Az Első és az Anya körutazása Abasziszban. SzCs-ÉF

Psz.3719 Morgena egyházának fogadalmassá minősítése Abasziszban. RR VEA

Psz.3720 Az aszisz éj-, hús-, és lidérc-szekták többsége hirtelen Morgena egységes, hierarchikusan tagolt egyházává vedlettek át.

RR VEA

Psz.3720 A Noir egyház szakadása, a homályszekták erősödése. Geo.,98-102 Psz.3720 Chei király parancsot ad Tier Nan Gorduin felkutatására. Geo.,98-102 Psz.3720 Orwella újabb visszatérési kísérlete meghiúsul. AK?

Psz.3722 Torof Oggi elrendeli a törpék hazatelepülését, amnesztiát hirdet. KhKzK,305

Psz.3725 Morgena egyházának hitvallóvá emelése Abasziszban. RR VEA Psz.3725 Ilho-Mantari hitének fogadalmassá tétele Abasziszban. RR VEA

Psz.3725 A Pyarroni Papi Szék visszavonja az Airun AL Maremet sújtó egyházi átkot. KHR.Mlt3725

Psz.3727 A Varjúereklyék felbukkanása, Airun Kráni kalandja. KHR.Mlt3727 Psz.3727 A Feketerend csatavesztése Shadonban (Maremiták) KHR.Mlt3727 Psz.3728 A Megvilágosodottak Paktuma (Maremiták - I. Linora) KHR.Mlt3728 Psz.3729 Croudator al Rowon csodatétele. KHR.Mlt3729 Psz.3729 Az Első Varjúereklye Rowonba érkezik. KHR.Mlt3729 Psz.3731 Orwellát elnyeli az antiss, Gorduin nemet mond Krán AK?

Page 26: Ynev évszámai - Kalandozok.hu · MAGUS Kalandozok.hu ... Papok, paplovagok kiegészítő 1-2 RR VEA Raoul Renier – Vallások és egyházak Abasziszban RR. szósz Raoul Renier

MAGUS Ynev évszámai Kalandozok.hu

26

Évszám Esemény Forrás hívására.

Psz.3731 Az Aranykovács (Törpe) bankházak eladják kintlévősáégeiket. KhKzK,305

Psz.3736 A Maremiták távozása Ynevről. KHR.Mlt3736

Psz.3736 A Rozsdamezei (Dass,Toron) csata Morgena és Sogron hívei között. DVF,Boomen

Psz.3744 Az ifini törpe kolónia hazatelepülése. KhKzK,305 Psz.3750 Tier Nan Gorduin távozik Yllinorból. Geo.,98-102 Psz.3752 Tier Nan Gorduin Toronban telepszik meg. Geo.,98-102 Psz.3769 Zephyrir császár ágyasa világra hozza a Halva születettet. Geo.,98-102

Psz.3781 A Halva Született hatalomra kerül Toronban; Daumir elzárkózása. Geo.,98-102

Psz.3787 A XV. Zászlóháború kezdete. Geo.,98-102 Psz.3788 Eligor és Halva Született párviadala és halála. Geo.,98-102 Psz.3788 Chei Ilanorba indul népével. Geo.,98-102 Psz.3798 Hatalmasok távozása. Geo.,98-102 Psz.3799 Chei Kránba indul. Geo.,98-102 Psz.3799 A Fekete Holdkelte.(más.forr.3850) Geo.,98-102 Psz.3800 Kyrek Yneven, Niarei csapatok Tiadlanban. Geo.,98-102 Psz.3821 Új Kyria létrejötte, Új Sárkányszövetség. Geo.,98-102 Psz.3850 A Fekete Holdkelte. (más forr.3799) RúnaVI/2

2013.01.22. Szerző: Magyar Gergely

Forrás: Kalandozok.hu Szerkesztette: Magyar Gerely