znagyvÁrad, 2017. november 2 ... - reggeliujsag.ro 2017/211/211-0.pdf2017. november 2.,...

12
várad-rogériuszi reformá- tus templom adott ott- hont október 31-én, kedden a magyar protestáns hí- vek közös, reformációi isten- tiszteletének. Az úrvacsorával egybekötött ünnepség igehir- detõje Ötvös József Marosvá- sárhely-vártemplomi nyugal- mazott lelkipásztor volt. Mint prédikációjában rámutatott, a hit egy ismeret és egy bizalom Istenben, de ez még csak pasz- szív hitet jelent, ahhoz hogy a hit aktívvá váljon, kell mellé az abból fakadó magatartás is. „Ha nincs hozzá cselekedet, akkor az nem élõ hit” – hangsúlyozta. Az ünnepség második felé- ben az idei Czeglédi György-dí- jakat adták át, amellyel az egy- ház minden évben a templomi közösségek legaktívabb tagjait tûnteti ki. Idén díjat kapott Gagyi Miklós prersbiter (Bihar- püspöki), Ardai Erzsébet pres- biter (Csillagváros), az olaszi nõszövetség, Keserû Jolán volt presbiter (Õssi), Mikloviciu Ibolya presbiter (Rét), meg- osztva Kerekes József lelkipász- tor és Garnai Sándor gondnok (Rogériusz), Szanter Péter presbiter (Szõlõs), az újvárosi nõszövetség, illetve Nagy Lajos volt presbiter (Velence). Az ün- nepségen közremûködött a gyülekezetek egyesített ifjúsági és felnõtt kórusa. Sz. G. T. BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2017. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK XIV. ÉVFOLYAM, 3847. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO A hithez tettnek kell társulnia A Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala (ASCO) minden télen igyek- szik védelmet nyújtani a kiszol- gáltatott helyzetben levõ em- bereknek. Ennek megfelelõen a Gutenberg utca 8. szám alatti hajléktalanszállón továbbra is befogadják éjszakára nem csak az utca embereit, hanem bár- kit, akinek lakhatási körülmé- nyei nem megfelelõek, illetve veszélyesek a hideg idõszak- ban. Az éjszakai menhely két épü- letrészben és öt lakókonténer- ben szállásolja el a rászoruló- kat, melyekben van külön férfi- ak és külön nõk számára kiala- kított mellékhelyiség, zuhany- zó, mosókonyha, valamint kö- zösségi terem is. Az ellátottak a szállás mellett tanácsadást is kapnak állás- és lakáskeresést, a személyes ok- mányok megszerzését, illetve a szociális segélyekhez szük- séges dokumentumok kitölté- sét illetõen. Az ASCO emellett hamarosan a helyi tanács elé terjeszt egy javaslatot arra, hogy az éjszakára elszállásolt személyeknek meleg ételt is biztosíthassanak, valamint nap közben is bent tarthassák õket a hideg idõszakban. Akiknek tudomásuk van olyan hajléktalanokról, akiket jelenlegi alvóhelyükön fagyás- veszély fenyeget a 0745/590- 290-es illetve a 0359/466-666- os telefonszámokon vehetik fel a kapcsolatot a hajléktalanszál- ló munkatársaival. Sz. G. T. A Bach és Fauré a filharmóniában Ma 19 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók hangversenytermében J. S. Bach és G. Fauré zenemûveivel várják a közönséget. 3. Felmentették Bãsescu vejét Felmentette a bukaresti táblabíróság Radu Pricop ügyvédet, Traian Bãsescu volt államfõ vejét abban az ügyben, amelyben zsarolásban való bûnrészességgel és hamis nyilatkozattételre való felbujtással vádolták. 4. Beidézték a katalán politikusokat Carles Puigdemont volt elnök és a leváltott katalán kormánytagok is megkapták az elsõ bírósági idézéseket kedden a központi büntetõbíróságtól, amely még erre a hétre, csütörtökre és péntekre idézte be vallomástételre a tizennégy politikust. 5. Lelkiismereti kérdésekrõl A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának ez évadbeli elsõ nagyszínpadi bemutatójáról, Bertolt Brecht és Paul Dessau november 5-én, vasárnap 19 órától látható klasz- szikusáról, A kaukázusi krétakörrõl beszéltek tegnap délután az alkotók a színház páholyelõcsarnokában. Szamos Mariann (folytatás a 3. oldalon) A darab színészei a délelõtti próba után Éjszakai szállás hajléktalanoknak

Upload: vuongtuyen

Post on 11-May-2018

214 views

Category:

Documents


2 download

TRANSCRIPT

várad-rogériuszi reformá-tus templom adott ott-hont október 31-én,

kedden a magyar protestáns hí-vek közös, reformációi isten-tiszteletének. Az úrvacsorávalegybekötött ünnepség igehir-detõje Ötvös József Marosvá-sárhely-vártemplomi nyugal-mazott lelkipásztor volt. Mint

prédikációjában rámutatott, ahit egy ismeret és egy bizalomIstenben, de ez még csak pasz-szív hitet jelent, ahhoz hogy ahit aktívvá váljon, kell mellé azabból fakadó magatartás is. „Hanincs hozzá cselekedet, akkoraz nem élõ hit” – hangsúlyozta.

Az ünnepség második felé-ben az idei Czeglédi György-dí-

jakat adták át, amellyel az egy-ház minden évben a templomiközösségek legaktívabb tagjaittûnteti ki. Idén díjat kapottGagyi Miklós prersbiter (Bihar-püspöki), Ardai Erzsébet pres-biter (Csillagváros), az olaszinõszövetség, Keserû Jolán voltpresbiter (Õssi), MikloviciuIbolya presbiter (Rét), meg-

osztva Kerekes József lelkipász-tor és Garnai Sándor gondnok(Rogériusz), Szanter Péterpresbiter (Szõlõs), az újvárosinõszövetség, illetve Nagy Lajosvolt presbiter (Velence). Az ün-nepségen közremûködött agyülekezetek egyesített ifjúságiés felnõtt kórusa.

Sz. G. T.

BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2017. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK XIV. ÉVFOLYAM, 3847. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO

A hithez tettnek kell társulnia

A Nagyváradi Szociális ésKözösségi Ügyek Hivatala(ASCO) minden télen igyek-szik védelmet nyújtani a kiszol-gáltatott helyzetben levõ em-bereknek. Ennek megfelelõena Gutenberg utca 8. szám alattihajléktalanszállón továbbra isbefogadják éjszakára nem csakaz utca embereit, hanem bár-kit, akinek lakhatási körülmé-nyei nem megfelelõek, illetveveszélyesek a hideg idõszak-ban.

Az éjszakai menhely két épü-letrészben és öt lakókonténer-ben szállásolja el a rászoruló-kat, melyekben van külön férfi-ak és külön nõk számára kiala-kított mellékhelyiség, zuhany-zó, mosókonyha, valamint kö-zösségi terem is.

Az ellátottak a szállás melletttanácsadást is kapnak állás- éslakáskeresést, a személyes ok-mányok megszerzését, illetvea szociális segélyekhez szük-

séges dokumentumok kitölté-sét illetõen. Az ASCO emelletthamarosan a helyi tanács eléterjeszt egy javaslatot arra,hogy az éjszakára elszállásoltszemélyeknek meleg ételt isbiztosíthassanak, valamint napközben is bent tarthassák õketa hideg idõszakban.

Akiknek tudomásuk vanolyan hajléktalanokról, akiketjelenlegi alvóhelyükön fagyás-veszély fenyeget a 0745/590-290-es illetve a 0359/466-666-os telefonszámokon vehetik fela kapcsolatot a hajléktalanszál-ló munkatársaival.

Sz. G. T.

A

Bach és Fauréa filharmóniában Ma 19 órától a NagyváradiÁllami FilharmóniaEnescu–BartókhangversenytermébenJ. S. Bach és G. Faurézenemûveivel várjáka közönséget. 3.FelmentettékBãsescu vejétFelmentette a bukarestitáblabíróság Radu Pricopügyvédet, Traian Bãsescuvolt államfõ vejét abbanaz ügyben, amelybenzsarolásban valóbûnrészességgel és hamisnyilatkozattételre valófelbujtással vádolták. 4.Beidéztéka katalánpolitikusokatCarles Puigdemont voltelnök és a leváltott katalánkormánytagok ismegkapták az elsõ bíróságiidézéseket keddena központibüntetõbíróságtól, amelymég erre a hétre,csütörtökre és péntekreidézte be vallomástételrea tizennégy politikust.5.

Lelkiismereti kérdésekrõl A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának ez

évadbeli elsõ nagyszínpadi bemutatójáról, Bertolt Brecht ésPaul Dessau november 5-én, vasárnap 19 órától látható klasz-szikusáról, A kaukázusi krétakörrõl beszéltek tegnap délutánaz alkotók a színház páholyelõcsarnokában.

Szamos Mariann(folytatás a 3. oldalon)

A darab színészei a délelõtti próba után

Éjszakai szállás hajléktalanoknak

2. reggeliújság HÉTKÖZNAP 2017. november 2., csütörtök

SudokuA játékszabályok a következõk:A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopá-

ba be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy,hogy minden szám csak egyszer szerepel-jen soronként vagy oszloponként, továbbáa 3×3-as négyzetek-ben is csak egyszerszerepelhet egy-egy számjegy.

Tegnapi feladvá-nyunk megfejtése:

24

7 15 3 29

91

59 1 5

7 91 7 6

967

87 1 46 2

84

Könyvbemutatóa Posticumban

A sok terrorcselekményrõl és más rémségekrõl szóló napihírek közepette, Oláh Erzsébet grafológus egy egészen mástémát feszeget: arra kíváncsi, hogy érdekfeszítõ lehet-e egyfelfokozott hangulatú közegben az öröm tematizálása. A mostbemutatásra kerülõ könyvében azt a kérdést veti fel, hogy azAlkotók öröme öröm-e? November 9-én, csütörtökön 18órakor a Posticum (Nagyatádi Szabó István/Teiului utca 26.szám) dísztermében meghallgathatjuk a választ. A könyvetVeres-Kovács Attila mutatja be.

Az amnesztiakockázatai

Mint lapunkban is olvashatták, egy különösen veszedelmesbûnözõt körözött a rendõrség. Többrendbeli lopás, rablás, ne-mi erõszak, illetve nemi erõszak kísérlete miatt ítélték el ahosszú bûnlajstrommal rendelkezõ, 46 éves Hera CristeaPetrut. A férfi három rendbeli nemi erõszakért és ugyanennyinemi erõszak kísérletéért állt már bíróság elõtt. A férfi a nem-rég életbe lépett amnesztiarendelet elõtt szabadlábra került.Szabadságát igencsak furcsán értelmezve „kinti életét” azzalkezdte, hogy meg akarta erõszakolni saját anyját, brutálisanösszeverve az idõs nõt. A nemi erõszakot az akadályozta meg,hogy a nõ segélykiáltásait meghallva meglepték az emberi for-májából kivetkõzött támadót, aki elmenekült. Pár nap eltelté-vel Kolozsváron fogták el Herát és ismét rács mögé került. A2017/169-es számú, úgynevezett amnesztiatörvény októberközepe óta teszi lehetõvé, hogy azokban a börtönökben, ahola viszonyok nem felelnek meg az EU által elõírtaknak, lerövi-díthetik a fogvatartottak büntetési idejét. Ez a törvény igen-csak nagy társadalmi felháborodást vont maga után, ugyanis aközvélemény úgy véli, meggondolatlanság, egyfajta veszélyily módon a felelõsségre vonás alól „felszabadítva” elengedniazokat, akik súlyos bûncselekmények elkövetése miatt kerül-tek rács mögé. Értesüléseink szerint Bihar megyében az am-nesztiatörvény életbe lépése óta 34 fogvatartott kérte bünteté-se lecsökkentését a törvényre hivatkozva, s mindössze egyi-küknek (egy minõsített emberölésért rács mögött levõ diósze-gi férfinak) a kérelmét utasították el. Az amnesztiával hama-rabb szabadultak között megyénkben akad bankkártya-hami-sító, nemi erõszakot, súlyos testi sértést elkövetõ, ember-csempész, prostituáltakat futtató. A Feltételes SzabadlábraHelyezési Bizottság (Comisia de liberare condiþionatã) tagjaiúgy vélték, ezeknek a személyeknek a bíróság által kiszabottbüntetését le kell csökkenteni, mivel a börtönben, ahol bünte-tésük töltötték nem voltak adottak a megfelelõ EU-standardkörülmények.

Szõke Mária

A Nagyváradi Gazdasági Lí-ceum huszonegy diákja mutat-ta meg iskolatársainak hétfõn,hogy mit tanult a franciaorszá-gi, angliai és spanyolországiszakmai gyakorlaton. A közép-iskolások annak rendje és

módja szerint szakács-egyen-ruhában készítettek kóstolóttársaiknak azoknak az orszá-goknak az ételkülönlegessége-ibõl, ahol praktizáltak.

Ennek megfelelõen a menü-ben szerepelt francia fekete

cseresznyés clafoutis, rizsesgarnélarák (Crevettes avec deriz), angol reggeli (Englishbreakfast), hal és sültkrumpli(Fish and chips), a sáfrányospaella, spanyol krumplis omlett(Patata tortilla), tapas, illetvepalmeras édes leveles tészta.

Az elkövetkezõ idõszakbankét újabb diákcsoport veszmajd részt Nyugat-európaivendéglátó egységeknél szak-mai gyakorlaton a „MobiliásEurópában a szakmai tovább-képzésért” elnevezésû projektkeretében – tudatta KötelesMária, projektkoordinátor. Akifejezetten X. osztályos köz-élelmezés szakos tanulóknakszóló projektet az EurópaiUnió finanszírozza az Eras-mus+ program keretében, éslehetõvé teszi hogy a diákokkéthetes gyakorlatokon ve-gyenek részt a partnerorszá-gokban: Franciaországban,Angliában, Spanyolországban,Olaszországban vagy Portugá-liában.

Sz. G. T.

Október 26–29 között szer-vezték meg Erdélyben a XVI.Civil Akadémiát, amely aszamosújvári TÉKA Alapítvány(fõszervezõ Balázs Bécsi Eni-kõ) és a kolozsvári EMKE (fõ-szervezõ dr. Széman Péter)összefogásával valósult meg. Arendezvényen Nagyváradróldr. Fleisz János történész, a Bi-har Megyei és Nagyváradi Ci-vil Szervezetek Szövetsége(BINCISZ) elnöke vett részt.

Az évrõl-évre váltakozó hely-színen sorra kerülõ civil aka-démia célja a Kárpát-medencelegjobban mûködõ magyar ci-vil szervezeteinek a tapaszta-latcseréje. Az évek során szak-mai rendezvénybõl valódi ba-ráti közösséggé is átalakult ta-lálkozón ezúttal 23-an vettek

részt, a Kárpát-medence össze-sen 7 országából. A civil akadé-miák kezdeményezõje Rom-hányi András, a budapesti Ma-gyar Kollégium elnöke vezettele az elsõ esti bemutatkozó ésbeszámoló tanácskozást, illet-ve az utolsó esti értékelõ ülést.Az elsõ napon, a fõhelyszíntbiztosító szamosújvári TÉKAAlapítvány és a SzamosújváriMagyar Tannyelvû Elméleti Lí-ceum meglátogatása után a ci-vilek ismerkedõ kirándulásonvettek részt a Mezõségen útbaejtve többek között Feketelak,Pusztakamarás és Szék helysé-geket. Este a Szamosújvári Ör-mény templom meglátogatásakövetkezett. Másnap az egésznapos kiránduláson, elõbb aVálaszúti Kallós Zoltán Múze-

ummal és Központtal ismer-kedtek meg, majd Kolozsvárona Házsongárdi temetõt és a vá-ros fõbb látnivalóit kerestékfel. Utána találkozóra kerültsor a kolozsvári civil szerveze-tekkel az EMKE Györkös Má-nyi Albert Emlékházában.

A részt vevõk meggyõzõd-hettek a mezõségi magyarságszervezõerejérõl, összetartásá-ról, és életképességérõl. A si-keres közösségépítõ és magyarnemzettudatot erõsítõ rendez-vényre a jelenlévõk szerintnagy szükség van továbbra is,hiszen manapság sok féle civilakadémia mûködik, de ehhezhasonló egyetlen sincs. A kivá-lóan megszervezett találkozó ajelenlegi tervek szerint jövõre aDélvidéken fog folytatódni.

Jellegzetesnyugat-európai ételeketkészítettek

XVI. Civil Akadémia Erdélyben

2017. november 2., csütörtök KÖZÉLET reggeliújság 3.

Nagyváradi mûvészekUkrajnában

Október 30-án, szerdán délelõtt Tóth Istvánfotómûvész, az Euro Foto Art NemzetköziEgyesület elnöke az aknaszlatinai (Solotvino,Ukrajna) Mihai Eminescu Líceum diákjaivaltalálkozott, akiknek a fotómûvészetrejtelmeirõl és szépségeirõl mesélt.

Az ukrajnai tanintézmény igazgatónõjével,Adriana Poppal történt találkozó révén sikerültmegállapodni abban, hogy 2018 májusában a lí-ceum román diákjai egy ingyenes fotómûvésze-ti kurzuson vehessenek részt az AknaszlatinaiRomán Konzulátus, az Aknaszlatinai ReményEgyesület és a Nagyváradi Tavirózsa Fotóklubpartnerségének jegyében.

Az ukrajnai látogatás programjainak máso-dik részében, a délután folyamán sor került a

Festõi Románia címû kiállítás megnyitójára is,melyet az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesü-let szervezett. A tárlatot, amely 35 nagyméretûalkotásból állt, Tóth István, Éva Vainagi, azaknaszlatinai Mûvészeti Iskola igazgatónõje ésGheorghe Uhali polgármester méltatták. Azeseményen többek között jelen volt Romániahelyi konzulja, Gabriel Nicola, valamint Ma-gyarország ungvári (Ujgorod) konzulja, dr.Cseh Áron.

A megnyitó hangulatáról Ukrajnában isThurzó Sándor József nagyváradi brácsamû-vész, valamint a helyi Melania Stan gondosko-dott, aki zongorán adta elõ Kárpáti Költeménycímû dalát, mellyel elsõ helyezést ért el az idénmájusban, Bukarestben tartott A kis virtuóz cí-mû nemzetközi elõadóversenyen.

(folytatás az 1. oldalról)

„Zarándokútja során a fõhõs-nõ a legkülönfélébb emberek-kel találkozik, drámai kalandjaiazonban mind egyetlen tanul-ság felé mutatnak: a másikiránti szeretet jegyében törté-nõ együttélés képes elûzni ahatalmasok világát betegség-ként megfertõzõ rosszat.” – ol-vasható a tömör összefoglaló aszínház hirdetési felületein Akaukázusi krétakör címû elõ-adás esszenciáját illetõen.

A társulat tegnapi sajtótájé-koztatóján Czvikker Katalin, aszínház fõigazgatója köszöntöt-te a jelenlévõket, átadva a szóta darab megalkotóinak, AncaBradu rendezõnek, Andra Bã-

dulescu Viºniec díszlet-és jel-meztervezõnek, illetve MãlinaAndrei koreográfusnak.

Anca Bradu, aki negyedik al-kalommal dolgozik együtt anagyváradi színházi csapattal,A mi osztályunk címû fesztivál-díjas elõadás rendezõjekéntmindenekelõtt a darabban sze-replõ, országosan is a legtehet-ségesebbek közé sorolható szí-nészek felé fejezte ki köszöne-tét és háláját, akik egy rendkí-vül érdekes és erõteljes szöve-get keltenek életre. Egységesés érzékeny csapatnak neveztea társulatot, amely a ReginaMaria Színház Iosif VulcanTársulatához hasonlóan kezdegyre inkább láthatóvá válniNagyváradon kívül is, és amely

júliustól kezdõdõen, számosfeladata közepette is hûsége-sen próbálta a bemutatandódarabot. „Elõadásunkkal foly-tatni kívánjuk A mi osztályunkcímû nagysikerû produkció ál-tal felvetett kortárs lelkiisme-reti kérdésekrõl szóló közössé-gi párbeszédet, amely mostBrecht révén az epikus színházalakjában kerül színpadra: me-sél és kérdések feltevéséreösztönzi a nézõket. Vélemé-nyünk szerint ez a bemutatóegy nagyon fontos momentumlesz a társulat és Nagyváradéletében egyaránt.” – mondta arendezõ.

Andra Bãdulescu Viºniec el-árulta, hogy a jelmezek és dísz-letek megalkotásakor a németés az északi expresszionizmusvilágából inspirálódott, amely akeleti kultúrával is érintkezik,egy stilizált, absztrakt hátteretteremtve, míg Mãlina Andreielsõsorban a testtartásban rej-lõ kifejezõerõt emelte ki.

A Tasnádi-Sáhy Noémi, Kar-dos M. Róbert, Ababi Csilla,Csatlós Lóránt, Dimény Leven-te, Dobos Imre, Fábián Enikõ,Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hu-nyadi István, Kiss Csaba, ifj.Kovács Levente, SebestyénHunor, Szabó Eduárd ésSzotyori József elõadásábanlátható darabot a vasárnapipremiert követõen november18-án, 19-én és 25-én játsszák.

Bach és Fauréa filharmóniában

Ma 19 órától a Nagyváradi Állami FilharmóniaEnescu–Bartók hangversenytermében J. S. Bachés G. Fauré zenemûveivel várják a közönséget.

A filharmónia ma estivokál-szimfonikus hangver-senyén Johann SebastianBach (1685–1750) 3., G-dúrbrandenburgi versenyét és c-moll hegedû-oboa kettõsverse-nyét, valamint Gabriel Fauré(1845–1924) Requiem, op.48 címû mûveit hallhatja aközönség.

Tegnap Foica László, azintézmény mûvészeti veze-tõje a november 1-i minden-szentek napját követõ halot-tak napja lelkületéhez igazo-dó programként jelölte mega koncertet, mindenekelõtta francia Fauré gyászmiséjétkiemelve, amellyel a filhar-mónia egykori, elhunyt tag-jainak emlékét is felidézik amûvészek.

A koncertet ez alkalom-mal Jankó Zsolt, a nagyvára-di filharmónia és a Kolozsvá-ri Magyar Opera karmeste-re vezényeli, aki a Faurémunkáját bölcsõdalként em-lítõk nézõpontját felelevenít-ve, belsõ örömrõl, és a halálegy másfajta, kevésbé ijesz-tõ és sokkal inkább egygyöngédebb formájának el-képzelésérõl beszélt. Bach

brandenburgi versenyévelkapcsolatban a karmesterazt mondta, hogy egy külön-legesebb, emberközelibbhatást keltve, kisebb létszá-mú zenekar áll majd szín-padra a megszokottnál.

Az este szólistái Nagy Kál-mán hegedûmûvész, a nagy-váradi filharmónia koncert-mestere és a Nagyváradrahosszú idõ után visszaláto-gató Ferencz János oboamû-vész, akik marosvásárhelyiszármazásuk révén régi ba-rátságot ápolnak, és Bachkét csodálatos kettõsverse-nye közül adják elõ közösenaz egyiket. A zenekarral és afellépõkkel közremûködik afilharmónia énekkara, Lász-lóffy Zsolt karigazgató ve-zényletével, szólistákkéntpedig Ancuþa Pop (szoprán)és Ovidiu Niculaº (bariton),az énekkar tagjai lépnek fel,akik James Newton Howardhollywoodi zeneszerzõ no-vember 5-én, vasárnap indu-ló turnéjának budapesti kon-certjére készülve, a próbákmiatt nem tudtak jelen lennia sajtótájékoztatón.

Szamos Mariann

Jankó Zsolt, Ferencz János és Nagy Kálmán

Újabb felüljáró épülIlie Bolojan, Nagyvárad polgármestere hétfõn egy sajtótájé-

koztató keretében közölte, hogy a városvezetõség egy újabbfelüljáró építésére vonatkozó tervet készíttetett, amely a kör-gyûrû és a Kecskeméti Lipót (Universitãþii) utca keresztezõ-dése fölött kapna helyet.

Az új felüljáró a polgármester szerint sokkal könnyebbé ten-né a forgalmat és csökkentené a balesetveszélyt. A projektmegvalósíthatósági tanulmányát egy kolozsvári tervezõcégkészítette el, a megvitatására pedig a jövõ heti városi tanács-ülésen kerül majd sor. „Az új felüljáró az Aradi út és a Nufãrulnegyed körforgalmainak átjáróihoz hasonlóan nem a körfor-galomra merõlegesen, hanem annak mentén helyezkedikmajd el, és körülbelül 1,1 km hosszúságú lesz. A beruházásértéke 7,7 millió euró.” – mondta Ilie Bolojan. A felüljáró alattgyalogosok és biciklisek számára kialakított út is készül.

A helyi költségvetésbõl vagy esetleg pályázati pénzekbõl fi-nanszírozott projekt munkálatai jövõ nyáron kezdõdhetnek el,és 2019 végére vagy 2020 elejére fejezõdhetnek be.

Lelkiismereti kérdésekrõl

Andra Bãdulescu Viºniec, Anca Bradu, Mãlina Andei és Czvikker Katalin

Esélyegyenlõségimunkacsoport alakult

„Minden eszközzel harcol-nunk kell a nõk elleni erõszakvisszaszorításáért. A nõk, a lá-nyok bántalmazása nem lehetmagánügy. Ez egy, a társadal-munkban sajnos jelen lévõ, va-lós probléma, amelyre azRMDSZ többszörösen felhívtaa figyelmet az elmúlt idõszak-ban, és amelyre megoldásokatfogalmaztunk meg törvényke-zési szinten is. Azért, hogy anõk elleni erõszakot visszaszo-rítsuk, fontos, hogy a törvény-hozók, a jogszabályokat gya-korlatba ültetõ állami szervekés a civil szféra között szorosegyüttmûködés alakuljon ki.Ezért tartottam fontosnak aképviselõház külügyi bizottsá-gának keretén belül létrehoznia nemi esélyegyenlõségi mun-kacsoportot” – nyilatkozta BiróRozália, az RMDSZ Bihar me-gyei parlamenti képviselõje(képünkön) azt követõen,hogy kezdeményezésére a par-lament alsóházának külügyi bi-zottsága a munkacsoport létre-hozásáról döntött.

A képviselõház külügyi bi-zottságának elnöke elmondta: amunkacsoport elsõ, október 30-i ülésén törvényhozók, a témá-ban érintett kormányzati intéz-mények és helyi önkormány-zatok képviselõi, illetve civilszervezetek vezetõi és munka-társai vettek részt. A civil szer-vezetek képviselõi azt hangsú-lyozták, hogy sürgõs jogsza-bály-módosításokra van szük-ség annak érdekében, hogy azIsztambuli Egyezmény elõírá-sait gyakorlatba lehessen ültet-

ni. „Törvénykezési hiányossá-gokat tapasztaltunk a nõk ellenierõszak visszaszorítását illetõ-en, ennek következtében a ha-tóságok sok esetben nem lép-hetnek fel elég hatékonyan éselég gyorsan akkor, amikor tu-domást szereznek egy családonbelüli erõszakos cselekedetrõl”– hangsúlyozta Biró Rozália,majd arra emlékeztetett, hogy atavaszi ülésszak alatt azRMDSZ a helyzet megoldásaérdekében az IsztambuliEgyezmény ajánlásaival össz-hangban lévõ törvénymódosítá-si javaslatokat iktatott.

A Bihar megyei törvényho-zó, az RMDSZ Nõszervezeté-nek elnöke továbbá arról szá-molt be, hogy a munkacso-port az Egyesült NemzetekSzervezete által megfogalma-zott, 2030-ig szóló fenntartha-tó fejlõdési stratégia értelmé-ben olyan célokat fogalmazottmeg Románia törvénykezésifelzárkóztatásáért, amelyek azerõszak minden formájánakmegelõzésére fektetik a hang-súlyt, de figyelmet szentelneka törvénykezés gyakorlatbaültetésének nyomon követé-sére is.

A 2006/95-os, egészségügyireformot elõíró törvényt mó-dosító tervezetet 222 támogatószavazattal és 56 tartózkodás-sal fogadta el az alsóház.

Az elfogadott változat értel-mében a kórházak a „köztársa-sági”, „regionális”, „megyei”vagy „helyi” besorolás alá es-nek. A módosítás értelmébentehát lehetõség nyílik a „köz-társasági kórház” kategória lét-rehozására. A köztársasági

kórház egy kiválósági központ-ként fog mûködni a CarolDavila orvostudományi egye-tem mellett, amelyben az orvo-si ellátás mellett orvosi képzés,kutatás is folyik majd a legma-gasabb szakmai szinten – de-rül ki a javaslat szövegébõl.

Magánkórházakat ezentúlcsak az egészségügyi miniszté-rium engedélyével lehet létre-hozni vagy megszüntetni. Amagánkórházak átszervezése,

a székhely vagy az elnevezésmegváltoztatása szintén csakaz egészségügyi tárca engedé-lyével történhet, amelyet azengedélyezési kérelem benyúj-tásától számított 6 hónapon be-lül ki kell állítania a minisztéri-umnak.

Az elfogadott jogszabály ér-telmében nemre való tekintetnélkül 67 év a nyugdíjkorhatáraz orvosok számára, akik vi-szont kérhetik nyugdíjazásu-kat az általános nyugdíjtör-vény alapján is. A nyugdíjkor-határt elért orvosok továbbrais dolgozhatnak magántulaj-donban lévõ egészségügyi in-tézményeknél, vagy a köz-egészségügyi intézménynél,amennyiben utóbbitól enge-délyt kapott erre.

A 65-ik életévüket betöltöttorvosok már nem tölthetnekbe vezetõ tisztséget az egész-ségügyi minisztériumban, azOrszágos EgészségbiztosítóPénztárnál, az állami kórházakvagy más egészségügyi intéz-mények élén – olvasható a jó-váhagyott szövegben. A képvi-selõház döntõ fórum volt eb-ben a kérdésben. (Agerpres)

FelmentettékBãsescu vejét

Felmentette a bukaresti táblabíróság Radu Pricop ügyvédet,Traian Bãsescu volt államfõ vejét abban az ügyben, amelybenzsarolásban való bûnrészességgel és hamis nyilatkozattételrevaló felbujtással vádolták.

Ugyanabban az ügyben 3 év felfüggesztett börtönbüntetés-re ítélték a Moldovai Köztársaság volt elnökének fiát, SergiuLucinschit zsarolás, befolyással való üzérkedés, hamis nyilat-kozattétel és hamis okirat kiállítására való felbujtás miatt.

Sergiu Lucinschi esetében 4 éves felügyeletet rendelt el abírói testület, ez idõ alatt társadalmi integrációs programok-ban kell részt vennie és 90 napon keresztül közérdekû mun-kát kell végeznie. Ezek mellett az elítéltnek 50.000 euró és13.755 lej kártérítést is kell fizetnie Alexandru Horpoº üzlet-ember számára.

A döntés nem jogerõs, megfellebbezhetõ.A DNA vádirata szerint Sergiu Lucinschi 2014 decembere

és 2015 márciusa között megzsarolta Alexandru Horpoº üzlet-embert, 4 millió eurót kérve tõle és azt állítva, hogy befolyásavan a bûnüldözõ és igazságszolgáltatói szervekre, amelyek avállalkozó folyó ügyeivel foglalkoztak. A vád szerint RaduPricop bûnrészességet vállalt a zsarolásban.

Alexandru Horpoº az ismétlõdõ fenyegetések nyomásáravégül beleegyezett, hogy kétmillió eurót ad Lucinschinak, er-rõl fiktív kölcsönszerzõdés is készült. Sergiu Lucinschi köz-jegyzõ elõtt tette és aláírásával is megerõsítette azt a hamis ál-lítást, miszerint 2008-2010 között 2.000.000 eurót adott köl-csön az üzletembernek. A megzsarolt Horpoº megerõsítetteSergiu Lucinschi állítását, és vállalta, hogy az összeget 2015.december 24-éig visszafizeti.

Alexandru Horpoº ezt követõen feljelentést tett SergiuLucinschi és Radu Pricop ellen. (Agerpres)

4. reggeliújság POLITIKA 2017. november 2., csütörtök

Az orvosok nyugdíjkorhatára 67 év

Képü

nk ill

uszt

ráció

Fotó

: ade

varu

l.ro

Nem csökkenek a bérek A bérek sem a köz- sem a privátszférában nem csökkenneka társadalombiztosítási járulékok terhének a munkáltatórahárításával – erõsítette meg kedd este Mihai Tudoseminiszterelnök az országos érdekegyeztetõ tanács ülésén.

A kormány közleménye szerint a társadalombiztosítási járu-lék terhének áthárítása volt egyik fõ témája az országos érdek-egyeztetõ tanács ülésének, amelyen a kormány egy része mel-lett részt vettek a nagy szakszervezeti szövetségek és a mun-káltatók országos szervezeteinek vezetõi.

Mihai Tudose miniszterelnök és Ionuþ Miºa pénzügymi-niszter a tárgyalásokon megerõsítették: a bérek sem a köz-sem a privátszférában nem csökkennek a társadalombiztosítá-si járulékok terhének a munkáltatóra hárításával.

A közlemény szerint a munkáltatói szervezetek ‘nagyon he-lyesnek’ minõsítették az intézkedést, a szakszervezetek a je-lenlegi rendszer megtartása mellett foglaltak állást.

Az idézett forrás szerint a minimálbér 1.900 lejre emelésé-nek szándékát (2018-tól) támogatták a szakszervezetek ésnem ellenezték a munkáltatók. (Agerpres)

Választmányi ülésA Nagyvárad városi RMDSZ szervezet mûködési alapsza-

bályzatának 49. paragrafusának értelmében, összehívásrakerül a szervezet Választmánya, a Nagyvárad, SimionBãrnuþiu utca 14 szám alatti újvárosi RMDSZ székházba,2017 november 2-án 17 órától – áll, a Meleg Vilmos a Nagy-váradi városi RMDSZ szervezetének elnöke által aláírtmeghívóban.

Napirend: a Nagyvárad városi szervezet ügyvezetõ elnö-kének megválasztása; a Nagyvárad városi szervezet ügyve-zetõ alelnökeinek nevesítése és megválasztása; a Nagyvá-rad városi szervezet ügyvezetés programjának ismertetése;egyebek.

Döntõ fórumként fogadta el kedden a képviselõházaz egészségügyi reform törvényét módosító tervezetet, amelytöbbek közt elõírja, hogy az orvosok 67 éves korban nyugdíjbamehetnek, tekintet nélkül a nemükre.

2017. november 2., csütörtök KÜLVILÁG reggeliújság 5.

Az Iszlám Állam nevébenkövették el a New York-igázolásos merényletet

A merénylõ gépkocsijában talált angol nyelvûfeljegyzés szerint az Iszlám Állam nevébenkövette el a nyolc halálos áldozatotés 11 súlyos sérültet követelõ kedd délutániNew York-i gázolásos merényletet – adtahírül szerdán a CNN hírtelevízió és a TheNew York Times amerikai napilap honlapja.

A hatóságok a merénylõt SayfulloHabibullaevic Saipov néven azonosították, azüzbég származású 29 éves férfi 2011-ben érke-zett az Egyesült Államokba, az utóbbi idõbenNew Jersey államban élt, de az elmúlt évekbenaz ország több részén is megfordult, köztükFlorida és Ohio államokban. Az elmúlt hat hó-napban az Uber sofõrjeként dolgozott.

A merényletet egy bérelt kisteherautóval kö-vette el Világkereskedelmi Központ közelében,ahol a bicikliúton gyalogosokat és kerékpároso-kat gázolt el. Ezután egy iskolabusszal ütközött.A férfi kiszállt összeroncsolódott kisteherautó-jából és egy festéklövõ fegyverrel, valamint egylégpuskával kezdett hadonászni. A rendõrökhasba lõtték, jelenleg kórházban ápolják.

A kisteherautót egy órával a merénylet elkö-vetése elõtt bérelte.

Saipov 2013 márciusában feleségül vett együzbég nõt. Házassági anyakönyvi kivonatukszerint mindketten taskenti születésûek. Ohioállamban a férfi bejegyeztetett két vállalkozástis, az egyiket 2011-ben, a másikat 2013-ban te-herautósofõrként, gépkocsivezetõi engedélyét

Florida államba állították ki – az amerikai közle-kedési minisztérium adatbázisa szerint.

Az Uber, amely együttmûködik a SzövetségiNyomozó Irodával (FBI) a merénylet nyomozá-sában, közölte, a társaság megvizsgálta Saipovtevékenységét a cégnél, és egyetlen olyan pa-naszt sem talált az utasoktól, amely a sofõr biz-tonságosságára utalt volna. A férfi átment a cégellenõrzési mechanizmusán, mintegy 1400 alka-lommal szállított utast.

Volt azonban számos közlekedési kihágása.2016 áprilisában letartóztatási parancsot adtakki ellene, mert nem jelent meg azon a bíróságimeghallgatáson, amelyen a teherautójának hi-bás fékjei miatt történt balesetet tárgyalták. Azügyet végül pénzbüntetéssel megúszta.

Saipov az elsõ vizsgálatok szerint nincs jelena közösségi médiában.

A rendõrség már kedden kihallgatta õt a kór-házban, még az elõtt, hogy megmûtötték, denem közöltek részleteket esetleges vallomásá-ból.

A CNN-nek nyilatkozó belügyi forrás szerintaz Iszlám Állam propagandájának hatása alattállhatott, de nincs jele annak, hogy közvetlenkapcsolatban állt volna a dzsihadista szervezet-tel.

A férfi egy ismerõse, akinél korábban lakott,a The Cincinnati Enquirer napilapnak elmond-ta, hogy a férfi mindig dolgozott. Nem járt tár-saságokba, mindig hazament pihenni, majd is-mét munkába ment. (MTI)

Carmen Lamela bíró határo-zatában három napon belülösszesen 6,2 millió euró (1,9milliárd forint) letétbe helyezé-sére kötelezte az érintetteket,az október 1-i, illegálisan meg-rendezett függetlenségi nép-szavazás költségeire költöttközpénz fedezeteként.

Amennyiben az idézésneknem tesznek eleget, a bíróságelrendelheti hatósági elõállítá-sukat.

José Manuel Maza spanyolállami fõügyész hétfõn kezde-ményezte büntetõeljárás meg-indítását lázadás, zendülés,hûtlen kezelés és egyéb bûn-cselekmények miatt a volt ka-

talán kormány, valamint a kata-lán parlament elnökségénektagjai ellen.

„Döntéseikkel és tetteikkelaz elmúlt két év során intézmé-nyi válságot idéztek elõ, amelya függetlenség egyoldalú ki-nyilvánításában tetõzött, az al-kotmány teljes semmibevételé-vel, október 27-én” – hangsú-lyozta a fõügyész.

A feloszlatott katalán parla-ment hat elnökségi tagjai szin-tén csütörtökre és péntekre ka-pott idézést a legfelsõbb bíró-ságtól. Mivel õk a december 21-i elõrehozott katalán parlamentiválasztásokig formálisan hiva-talban maradnak, így az eljárást

más bíróság folytatja mint a le-váltott kormánytagok esetében.

Carles Puigdemont és voltkormányának öt tanácsosa hét-fõn Brüsszelbe utazott, aholkedden sajtótájékoztatót tar-tottak.

A leváltott elnök elmondta,hogy nem kérnek politikai me-nedékjogot Belgiumban.„Azért jöttünk ide, hogy elke-rüljük a konfrontációt, amely-re talán sor került volna, haBarcelonában maradunk” – fo-galmazott Puigdemont, hang-súlyozva, hogy azonnal visszafognak térni Katalóniába,amint „világos biztosítékokat”kapnak a spanyol hatóságoktóla „tisztességes eljárásra” és az„igazságos bánásmódra”.

A spanyol sajtó úgy tudja,hogy a tanácsosok közül kettenmár visszaindultak Spanyolor-szágba Belgiumból. (MTI)

Beidézték a katalán politikusokatCarles Puigdemont volt elnök és a leváltott katalánkormánytagok is megkapták az elsõ bírósági idézéseketkedden a központi büntetõbíróságtól, amely még erre a hétre,csütörtökre és péntekre idézte be vallomástételre a tizennégypolitikust.

Terrorgyanú miattvették õrizetbe

Robbantásos merényletelõkészítésének gyanúja mi-att õrizetbe vettek egy szíriaiférfit kedden a németországiSchwerinben. Thomas deMaiziere szövetségi belügy-miniszter tájékoztatása sze-rint a hatóságok súlyos táma-dást elõztek meg a gyanúsí-tott elfogásával.

A szövetségi legfõbbügyészség közleménye sze-rint a 19 éves gyanúsított aszélsõséges iszlamista világ-nézetétõl indíttatva legkésõbbaz idén júliusban elhatározta,hogy pokolgépes merényletethajt végre azzal a céllal, hogya lehetõ legtöbb ember életétkioltsa.

A robbanószerkezet ösz-szeállításához szükséges ve-gyi anyagok és eszközök be-szerzését el is kezdte. Aztegyelõre nem tudni, hogy ki-választotta-e már a tervezetttámadás helyszínét.

A gyanúsítottat különlegesrendõri egységek bevetésévelvették õrizetbe. Elfogásávalegy idõben házkutatást tartot-tak Schwerinben és Ham-burgban több embernél, aki-ket egyelõre nem gyanúsított-ként tartanak számon.

Arra utaló jeleket egyelõrenem találtak, hogy a szíriai fi-atalember tagja lenne vala-mely terrorszervezetnek –közölte az állam elleni súlyosbûncselekmények ügyébenilletékes szövetségi legfõbbügyészség.

A hatóságok egy „súlyosterrortámadást” akadályoztakmeg a gyanúsított elfogásával– mondta Thomas de Mai-ziere wittenbergi sajtótájékoz-tatóján. Kiemelte: ez az ügy isazt mutatja, hogy a terrorfe-nyegetettség továbbra is ma-gas Németországban és Eu-rópában.

A gyanúsítottat nyár óta fi-gyelték, és a megfelelõ idõ-pontban csaptak le rá ahhoz,hogy megakadályozzák a me-rényletet, de legyen elég ada-tuk az eljárás alá vonáshoz.

Azt még vizsgálják, hogy ál-landó, szoros kapcsolatbanállt-e terrorszervezettel. Azbiztos, hogy gyakran jártHamburgban, pedig a nagy-várostól több mint 100 kilo-méterre fekvõ Schwerinbenlakott – mondta a belügymi-niszter. Hozzátette, hogy agyanúsított külföldi partner-szervezetek közremûködésé-vel került a német hatóságoklátóterébe. Kérdésre válaszol-va elmondta, partnereik nagyhangsúlyt helyeznek arra,hogy ne derüljön ki kilétük.

A szövetségi legfõbbügyészség szóvivõje, FraukeKöhler a házkutatások befeje-zése után Karlsruhéban, a ha-tóság székhelyén tett sajtónyi-latkozatában ismertette, hogya gyanúsított az internetenkapcsolatba lépett egy ember-

rel, aki a „Kalifátus katonájá-nak”, vagyis az Iszlám Államnevû terrorszervezet tagjá-nak nevezte magát. Ennek aszemélynek a kilétét mégnem ismerik, és nem tudják,hogy milyen szerepe volt atervezett merényletben, ezérta szíriai férfit nem terrorszer-vezetben viselt tagsággal, ha-nem állam elleni súlyos, erõ-szakos bûncselekmény elõké-szítésével gyanúsítják.

Hozzátette, hogy a hambur-gi házkutatásokat olyan em-bereknél tartották, akiktõl„nem állnak távol adzsihadista nézetek”, de elle-nük egyelõre nem indítottakeljárást

Elmondta, hogy a gyanúsí-tott az interneten adatokatgyûjtött a pokolgépek készíté-sérõl, és ennek alapján be-szerzett számos eszközt éskülönbözõ vegyi anyagokat,amelyek alkalmasak távirá-nyítású robbanószerkezet elõ-állítására. Szeptemberbenmegrendelt tíz kilogrammhidrogén peroxidot is, de arendelést egyelõre ismeret-len okokból lemondta.

Az elõzõ héten ismertetettadatok szerint az utóbbi évek-ben megsokszorozódott aszövetségi legfõbb ügyész-ségnél terrorizmus gyanújamiatt indított eljárások száma.Az idén már 900-nál is több el-járást indítottak, szemben atavalyi 250-nel. Peter Frankszövetségi legfõbb ügyészszerint az új ügyek száma azév végére az ezret is elérheti.

Az esetek számának mere-dek emelkedését mutatja,hogy 2013-ban még csak 68eljárást indított terrorgyanúmiatt szövetségi legfõbbügyészség.

A növekedés túlterheli aterrorista szervezetek, tagjaikés támogatóik elleni eljárásokirányításáért felelõs hatósá-got, ezért az idén nagyjából300 ügyet átadtak a tartomá-nyi ügyészségeknek, hogy alegfontosabb esetekre össz-pontosíthassák erõiket.

Az idei esetek túlnyomótöbbsége, több mint 800 eljá-rás az iszlamista terrorizmus-sal kapcsolatos. Két fõ típusvan, az egyik a terrorszerve-zetben viselt tagság vagy ter-rorszervezet támogatásánakgyanúja miatt indított eljárá-sok csoportja. Ez jellemzõenaz Iszlám Állam, az al-Kaidavagy a szomáliai al-Shabaabterrorista szervezet, illetve azafganisztáni tálibok köteléké-ben vagy környezetében, Né-metországon kívül végzett te-vékenységre – vérengzések-re, háborús bûncselekmé-nyekre – vonatkozik. A másikfõ típus az állam elleni súlyosbûncselekmény – terrorcse-lekmény – elõkészítésénekgyanúja miatt indított eljárá-sok csoportja. (MTI)

Fotó

: cbc

.ca

6. reggeliújság MÚZSÁK 2017. november 2., csütörtök

KOSZTOLÁNYI DEZSÕ(SZABADKA, 1885. MÁRCIUS 29. – BUDAPEST, KRISZTINAVÁROS, 1936.

NOVEMBER 3.)

Édes Anna(részlet)

A vendégek ott álldogáltak körben, arcukonazzal a derûvel, mely most zavarrá bambult. Aleforrázottság undok tanácstalansága kóvály-gott fölöttük.

– Kosarat adott? – csodálkozott Tatárné.– Dehogy – magyarázta Vizyné –, ez ilyen.

Nem eszik semmi finomat. Még a baracklek-várt is otthagyja. Mit gondolsz, például, mit va-csorázik? Úgyse találod ki. Semmit. Reggel ká-vét. Ebédre is csak egy kis fõzeléket. Egyébnem kell neki. A piskótát pedig – úgy látszik –egyáltalán nem szereti.

– Vagy talán nagyon is szereti – mondtaMoviszter, aki még mindig elõrehajolt a hinta-székben.

– Hogyan, doktor úr?– Azt mondom, hogy nagyon is szereti a pis-

kótát.– De hiszen õ maga mondta, hogy nem sze-

reti.– Éppen azért.– Bocsásson meg, ezt nem értem.– A cselédek, kérem, nem is merik szeretni

azt, amit szeretnek. Hát elhitetik magukkal,hogy nem jó az, ami jó. Így védekeznek. Talánaz ellen, hogy túlontúl sokat szenvedjenek. Mitmegkívánni olyat, ami úgysem lehet az övék?Igazuk is van. Különben nem tudnának élni.

– De hát mit csináljak vele?– Tessék egyszer megpróbálni. Adjon neki

mindennap piskótát.– Piskótát?– Azt. Sok-sok piskótát, annyit, hogy meg se

ehesse. Majd meg méltóztatik látni, hogy szere-ti. Hogy csak a piskótát szereti.

– De minek? Hiszen nem beteg. Diétás kosz-tot a cselédnek?

– Való is az õ hasukba – mormogott Tatárné.– Jó is lenne. Piskótát.

– Ezek a te csavaros elméleteid, Miklóskám –szólt át Druma a doktorhoz, aki már ismét hin-tázta magát, lehunyva szemét.

Moviszterné cigarettára gyújtott, átment aszalonba, egy foxtrottot kezdett zongorázni. Azasszonyok otthagyták a férfiakat.

Vizy töltött. Az urak visszaültek helyeikre.Borral öblítették le a kesernyés ízeket.

Tatár, miután zsebkendõjével megtöröltecsorgó bajuszát, visszatért erre a piskótaügyre,mely szöget ütött a fejébe. Moviszternek be-szélt:

– Pedig, drága doktor úr, ezek mégiscsakmás emberek, mint mi. A gyomruk is más, a lel-kük is más. Cselédek. És azok is akarnak ma-radni. Egyenesen megkövetelik, hogy cselé-deknek nézzük õket. Múltkor például fölszólí-tom egy barátom lakását. Valami idegen hangvolt a telefonnál. „Az alkalmazott?” – kérdezem.„Nem” – válaszolt a hang, de egészen szemtele-nül: – „a cseléd”. Ezt hallani kellett volna. Any-nyira meghökkentem, hogy nem is tudtam, mi-re magyarázzam. Csak tartottam kezemben a

hallgatót, melyben még ott recsegett ez a hang,dühösen, kihívó dölyffel. Szinte szeretik ezt, ké-rem, kimondani. Csak azért is, hogy izgassanakbennünket, hogy sértsenek.

Kicsit lippentett a topázsárga borból, s ígyfolytatta:

– Hiszen sok mindent próbáltak már, kérem,szeretettel. Nekem is volt egy barátom, a meg-boldogult Zeléndy Karcsi, Isten nyugosztalja.Derék ember volt, csak kissé hóbortos. Fejébeszállt az a sok teória. Növényeket evett, bõrsa-ruban járt. Tolsztojt is fölkereste annak idején,Jasznaja-Poljánában. Amikor hazajött, elhatá-rozta, hogy gyökeresen oldja meg a kérdést.Fölfogadott egy cselédet, valami ötvenéves öz-vegyasszonyt, s közölte vele, hogy teljesenegyenlõk, nála nincs se úr, se cseléd, puszta vé-letlen, hogy ki szolgálja a másikat. És mindjártaz elsõ ebédnél az asztalhoz ültette. Oda, a fele-sége és gyermekei közé, a családi asztalhoz.Maga mesélte nekem, hogy folyt le ez az ebéd.Hát bizony, siralmas volt. Az a szerencsétlenszolgáló borzasztó rosszul érezte magát afenenagy tisztességben. Csak feszengett a lon-csos, ételszagú szoknyájában, az asztal alá dug-dosta kezét, tapogatta arcát, s egész ebéd alattmeg se mukkant. Hiszen fáradt is volt, az isten-adta. Hajnaltól kezdve sütött-fõzött. Elég az hoz-zá, hogy ebéd végeztével – se szó, se beszéd –felöltözködött, kijelentette, hogy egy percig semarad ilyen helyen. El is ment azonnal.

Magával vitatkozván még mindig a doktorralvitatkozott, feléje szögezve kihegyezett érveit:

– Most már azt kérdem, miért ment el? – smutatóujját húsos orrára nyomta, úgyhogy azegészen belappadt. – Mert bárhogy faggatták,nem mondta meg. Hát én megmondom. Azértment el, mert több esze volt, mint gazdájának.Azért ment el, mert érezte, hogy ez természet-ellenes, hogy ez nem is volt õszinte. Az õszinteaz lett volna, ha az én önfeláldozó, nagylelkûbarátom stante pede fölajánlja neki házát, birto-kát, az utolsó marháig, az utolsó szögig. Ezekaz egyszerû emberek, akik a társadalom legala-csonyabb fokán állnak, végletekben élnek. Sok-kal nagyobb képzeletük van, mint sejtjük. Nemérik be a féleredménnyel. Vagy urak akarnaklenni, de egészen urak, vagy cselédek akarnaklenni, de egészen cselédek. Vagy-vagy. A többikomédia. Mint a rómaiaknál. Azok is játszottakilyenféle komédiákat. De – és itt megállt –évente csak egyetlenegyszer. Nem tudom, me-lyik ünnepükön, a patríciusok rabszolgáknaköltöztek, a rabszolgákat lefektették asztalaik-hoz, és õk maguk hordták föl nekik amézesbort meg a sült kappant. Azt mondták, azaranykor emlékére, mikor az emberek mindegyenlõk voltak. De mikor volt ez? Mitológia.Már õk maguk se emlékeztek rá. Hát még mi?A kezünk se egyforma – és fölmutatta párnás,puha kezét, mely csakugyan nem hasonlított ittsenkiéhez. – Nincs emberi egyenlõség. Csakemberi különbözõség van, doktor úr. De az ár-gyélusát – dühítette magát mesterségesen aszenvedélyes vitatkozók módjára –, mindig vol-tak urak, és mindig voltak szolgák. Ez mindigígy volt, és mindig így lesz. Punktum. Ezen minem változtathatunk. Hát csak maradjanak õk acselédek.

Körülnézett. Nagy sikere volt. A társaság,melynek megvédelmezte igazát, hálásan fogtakörül. Tatár már le is tette a pontot, de a doktorfelé fordulva még levonta a végsõ következte-tést:

– Más megoldás nincs.– De van – mondta Moviszter, aki a hintaszé-

ken szórakozottan babrálgatta az óraláncáról le-csüngõ Mária-érmet.

– Erre kíváncsi vagyok. Micsoda az a megol-dás? – kérdezte Tatár fölvetve kövér, okos fejét.

– Az irgalom.

ILLYÉS GYULA (SÁRSZENTLÕRINC-FELSÕRÁCEGRESPUSZTA,

1902. NOVEMBER 2. –BUDAPEST, 1983. ÁPRILIS 15.)

A Móricz Zsigmondemlékkönyvbe

Nem fedte õ fel szívét senkineks okosan tette – mire jó? Szemébena derû már-már a jégcsillogásúközöny volt: égõ s átolvaszthatatlan.Távolabb, igen: a jövõ, a mults a nagy közösség (ami épp oly messzi):sóvár szíve attól még lángragyúlt.A többi? Baromvásár csak, piarc,hol egyként üzlet az ember, az állat,a jó férfikar és az édes arc…Megvetett minket, világát? Figyelt,fülelt és mindent megjegyzett magának.S összevont szemmel: „ez ostoba úr,ez még ostobább szolga, ez csaló,ez anyját ölné” – mondta konokul,„ez meg is ölte” – mondta két fakómosoly közt, mint ki belsõ hangra hallgat,de szólván, mindent istennek beszél el.S elment örökre és most itt vagyunk– megismerve egymásban önmagunk –fejünkön rettentõ ítéletével.

Nem akarhatsz…Nem akarhatsz olyat,mit én ne akarjak.Változz tiszta tóvá,hattyú leszek rajtad.

Hogyha zöld erdõvé,szarvas leszek benned,csak te is kivánjad,hogy megmenekedjek.

Mint ki már mesét szõ,fáradt vagyok, csüggedt,álmos vagyok, végy föl,mint majd gyermekünket –

Tavalyi tükörKinyitom az õsszel lezárt szobáta nyári házban – villan a tükör.Üdvözlöm azt, ki onnan üdvözöl.Aki ott várt, egy ujabb télen át.

Hogy megszikkadt; hogy meginasodott.Hogy megmunkálta megint a magány!Alig van hús megvéknyult ajakán.Csak a szeme – még mohóbban lobog!

A fagy-fércelte ajkak, a meredtvonások téli ág-boga felettvad napként tûz, küzd, vádol messzi fény:

„Amért beléd költöztem egykor én,én, én, a szikra, abból – ismered! –mikor kezded már boldog életed?”

Oldalunkat Henri Matisse (Le Cateau-Cambrésis, 1869.december 31. – Nizza, 1954. november 3.) képeivelillusztráltuk

���������� ���������� ��� �������� ����������� ��

����������������� �������� ����������������

���������� ����������������� ����� ���������

!���"#�������$

������������ ����������������� ������� ������ � ���������� ������� ������ ������� �!�"�������� �#�$������� "����%���������������&������������������� �%��%�%������ �� &����������� ������� ������������ �� �������'�(��������������������$������)��$�������� �!��"������������������������������������ �#�$������� ��� �� �����*������ �������� ���$�������������������������������+��#������������$�,������������������������������������������'*� ���������� ���������� ���#�����$�� �������������� ���� ���������������������������������#�����������#������$���������

����������������������-�.��������� .���$����"���������"������,��� /�����#���� "����$���� � �%���� �+,�+����� �������#������#��$��������$������������'�(���������������������+�

,�+����� ��������� ������� )���#�������� ��� ���������� ����#��� "���� ������������ #������� ������ ������ ��������������#������������������ ��'(�������$�����#�����������������$���������$������,��.�����0���1��� �����2����� ��� ������$������� ����� ��3���%����������������������#�������$��������������������#��� �� 4��� ��� ����� �����$��������#�����+���������������$�� 5��#������� �������#���#���� 6��$�����#��������)����������#���#��'�(�������� ����$����� � ������$����#������� ������#���#��

���$�$%����/�����,��7��"�$������������#�����������'(� �����#����� 8�'� 8����� �$�� (����#� �'� 5��#� ���� ,���������������������,�����$�� ����$������-� ���������������#���� �� ����������������� �����������$����������������������������� ���������#������������#���������������� ��� ������ $��� ��#���� �������#�������'�8�������������������� �����#���� ����� ���������#��� ��� �������� #��� �������#������������������������#�$�������� � �������#��������������� ���#���� �����$������������� ������ �##�������������������+����#�� �#�$�����������#�����������'�(������#������#����������

2'� 5������'� (�$���� (���� �����#�$����������9�,��������������� ����� ����$���#��$���� ��� ���������������+����$���������$����������$���+��'�(�#����

$�������#���������#�����������#������� ��#���#� ������ #����%�������������#�����������#���$�������$����#�$�������%������������ �� ������������ 8�'"��������(��������������������� ���� ���������� �������� ������#��������.�,��/��,��#�������� � ,�#��� ������ �!������:;<=����� $�#������� � ��#����#��� >��������� 9������������ #������� )�,����� ��5��������� ����������'�?����� ��#$��� ����#��

)�������������� ���� � ���������#���� ������������� ������������#���#��� ���������� #���#������ :@:A����� ���������� ��8����,�� 5��� ����%�� $�#��������� ���$��������'� &��� � �����$�����8�'�)����>����������#�$��������� � ��� ������#$��� ��� �����$��� ����$����#���� � .�������� .��������#�$������� ���� #����� � ��������#�������#������"���� 2��

����� ���$�������� 8����,�5����� (� .�������� "$�������������'�8�'� B����� ����(�������������������������������$��������� ��$����������'�(����$����������������8�'�/������,� 9�#����� � ������$������,��� ����������� 8������������������ ��'�(� ������ ���%����$��������������������#������������� � ����������#����$�,�������������'(� ����$����� ��������

#������%$�����#���������������������������� ���%���$������������� ���� ��$����$���� �������� � ����$����� �������������� �#�$������� � ���� �������#�������������������������� ����� �!����������%������������� ,���$��������� ������������� ����� #��������� #���$���������������������������'���

��������������������� ����������������������

��������������������������

����������� ���������������

���� �

�������������� ������������� ���������� ���������� ���

������� ���� � � ����������������������� ��� ��������� �� ���

����� ������������������������ � � ���� !�"���� #$�%�������&����� ���� �������'���������

���� ����� ���� ���� ������(����)

��*���+���(������������(��

�����,�������������-��������!�������������

��(����� ��� � (������� ��� ������� .�������!!��� �������������(��������&��/����0����0������������"��

������������������("����� 1��������������������&� 2��!� ��������� ����� ����

���)

������������

��� ��

-%��%���,��������� ��(3��(�������4 ����!�,���!���������

��

������ ������ �� �� ��

���� ������/�(����������!��� #567����������,������� �!�" �� �� ����������������������8�����#69:���;�� #6:7����������,������#���$� ��%�! -���������<����04���������=������������� ��������%������30��������������8������#65>���;�� #6#>��������,�������&%�'�!(�!�'�� ?�"��������������������8������#66�����;�� #6$:������������������&��(!�) *�!+ *������������������������8��,��#5$9���;�� #6$$�����0��0��������,!�!�-��� (�������

�������

'������0���������(������

� !"���.!� )���� �/01�� ���� �%�2 3/1043 ����55 "!��!� 6���(' �/3788 ���

������� ������

����������� &#9: ;��<�# =>?���@# ��#���-������ (����'����/���-�������@�������A����B?/C4D�-�����(����E������ *@@�D�#$5��>#:9�

FFF���������������*���.���'��$� $� .�!)2��A!'!�� �� (����-!�"�����8��.����/�G���;���"�#:��������.���D�:>$6H�9 �777�: #H 7#�56$��IJD�:>$6H�9 �77:��'����D������������K�����"���������K���������L�(��"��D�A�"M��A�������N��������� .��� /�G��������#:���#:: 7�?����A��O����

#�!��!'2� C��P��"�*���.���'��$�� '!��.� =�����Q������2�����<+����I���������L�����@�������E�����.�����@�����/������@�����/���/������@B�)�������.���'�.� =���� <� R�������C������1(��=C�"%(.!'��!.� =���� R������I����L�������@���Q������@"�%������1(��S��@����� ��*��(���@�'.���� �����!�����5�#9�����%�%��������H0JD�:>$6H�9 �77:�9��)�'$� D'�$.��'!'�E� ����D�: #H 7#�56 �

:�.�"���'��� @���C����������D�:>$6H�9 �77#��: 77H7>#�$9 ��'��0������������������������������ ��!�����(������� �,�%��%����!����������"��������������'��0������� �� �� ���!�D�#$�$: �����Q����������������D�#�##>��/�������������������������0�������������,�������� ��� �,�,���(������4��!��������������8J;��������������������!������"����0��������������������������������������(�������0������������

���

����������� �

����� ���

A���� ������������ ������Q-'��=���*(����� ���������0����3(��������������� ����

�%� (�������(���� ���%�%�������������(�A�" �� ��F$(/���" !'�( )$�%'( 1 2�'2� �Q�������-�������� �'� �������������������������������4������������(������������������������������,����3�

(������������� � ��� ��� � ��� ��� ��������� ����������� ��������������� ��� � �! "��3��%� (������T4�������(���������+��������������������(����,��%���

����������������������!��� 0������ ����3����(���������������� �������� � ��������������� �� ����(� � (����������(���������*��� ���(���������"�������0������0�����0��������+�

�� ������������ !��������� !�������� ��������������� '� ������� ���������� ��� ����������������������� ��0�������������� � ���(��� ��� ����������� ��������� '������ ������ �� ���%� (�������������������D��0����������������������U�������<����4���=���*(��������������/��������������������(��������������������(����D��Q��

������/� ��/3(�������2�����.���'� ��,������@�������<����4�!��(�� �����/� ��'���������-����������'� ���,����

��������������� ������������������

'�������� 3��������� �������� ��4��� (����%������� �������=����*�����������-0���(�F

A�" �� 3F$(/ ���" !'�( 4G�4 2�! .B�B'' ����(���� ����� (����� �� ����������� ��� ������������� ������� 3�����!�� ����4�� 3������ �����%(�������D�������������C���E(�����2���������������%����������(��!�����V��@�(����"��#:6���� ���%�!���� �������V� �� ?��������� ��"�� Q��� � ���!�������!������V��(����%������(������(���������V��-�����(�����"���,���������� �� ������%���������=�(������0����"��������������(���� �������� ����3�������������������������������������������������������������#:�# �����%�%�����%(�����������0�������������(�����D�:7$6H�:9�7 9��: >#H> 7�#:>�

4�A�������-�������� ����W���������� I����� ������ ��W����������*����"�������� ����(��� � �� (���� (������ (�����%�������� �+������(�A�" �� �F(/ ,$('�.�(�8��5 2�'2�/ �L��������-�������+�� ��������� 0�������������������4�0�������������������

�!��������� ����������+/��� �� I ��� ������������ ���������� � =����� 4�!��(�� � ���(�������� ����� �����%�� ����������������+������4�������� ��I�����A���0�4������0�!���(������������������ �%(���������������X�(�������(�������� ,�����������%�%���������������������

4�E���������� (����4�"�!�� �� ����� �����(�� ������� ����������(�A�" �� 3F

$(/ ���" !'�( �7 2�'2� �%� (������������,�������Q��������-�������� �'� �����+���!,���������0������������8�@��� ���*��(�����"�����-�!����������������(���!,���;�=�����*�������E������������������%���.�������������

���!��#�#�#� "���������������%����������%���������� �����������+�����(��������E�����!�������+����������4����(�������������������"���������� 0������ �������������������������"������������������������0�����������(� �����������(�������������������6�#:��(� ������%����(� ����� ������������������������������(��� ����� �� �������� ��(����� �(����������������3����!����������������������������,�%����������������(�������������0�� ���������4�=�������E�����4�!�����������������%� (�������������

�������������������������������+�� ���������,���0��(�������������������������������������(����/� ��Q�������'� ��,����

R�������4� ������ ���� ����� ��������� �� ����%����� ����������

����(��� (�A�" �� ��F$( /���(������ �@�����+���� �������������� (������� ������/� �������� �������� ��� ��� ���=������������� ��� �������������������������Q�������������������������%�� ����@�3�� ����������C�������!������������������� �������!��"���������E %�� %���%���������@��������������(������������������������������4��%�%��������� ,��� �%��%��� �������� ��� �%�%������� 0������� <����������� �������(������>�����I������$:�����������������������4��+���%��������� :�����Y������#6::�0��Y��� ����%���������@�����������(������������)� 1�������� ?��(���� <����0� !������������ .���0��D: ��H 56�9$7��(� ��@����� ����A����-��������Q���������

���� ������������ �4�(����1(�-�������"������ ������������������(����(����@������(�������/3(�������X������(�FA�" �� 1F$(/ A!��(!, �7 2�'2� 8�� (������������C�"�����#��!��;��4���������Q������<���������������@���(��������������������������(�������� ��������������������0�������������������1����������: $7H6$��96:�����: :H7 >�#:7��������0���������������

����������� ��������!���� � H!��(!,/ (�A�" �� 1F$( �-%�%��!������0�����������!����0����������������7>:���(0��������������������=�����=�������"�����%��������!��0������������������!�����!����-����������<����0������!������������������������������������������Q��0��<����0�����������!��������������������������������%� (����*�������������������Z� ����������!���������!����������0�������0����"��������%�%��+�������� (�����������.,������A����������%(������?����������������������!���������!���������������(�������'�����,���!����������A�0�����"���������������������������(�������� ����%�����

.������������������,�4� "�!�� �� ����� �����(�� ������� ���������� ������� ���

�� (������-����� ��<�����I�������������(��������������S����L������.�����%�����������������4���������(�A�" ��7F$(/ .�))�( �7 2�'2� ���,�������L�����00 �R�������A�0��������� '� ����� -%�!���� �+�������������� �� '����(���������HL�����[��������:������������4�(����������!���������"����D�$�� � �#���!����������% ����!���� &�����' �����4�/� �������������������������0���������������������

�������%�,����#67:���+����������������������������������������������������� ���%���������������������������������������.�����������������������,���7:������������ ������ ��������� �������0������� 4� �������� ������������ �+� ������������� %������� �� %����� ����� ������� �� �� ��� ����� ��������������������� ���������!����������������������� ��������!������������,���������������������0���������������������������0����������!���������������4�/� ��Q�������'� ��,���������'��� ��/� ����������.�

��"�����������������������������(�������� ������������

W���������������"

4����������(������!������@������ ��������� ������� ��� ������ ��� ���������� (���

������������������������%��&�'��������������������� ����������������(�����������0����%�%���������������������/�����<+������� (����@����������.������������3(��������(����������(����0�� �������� �����@�����L������'� ��,��������������(�������(��������#)����������!&���"��3��������������������4���!����3� ��������� ��+���� ���.%�%��@������ � @����� L�����

'� ��,���� ����������� 0�������� 0������ 4� ����(����� ��������������������(�����(�A�" �� �F(/ ,$('�.�( �4 2�'2� �L������00 � R������� A�0�������� '� ����� -%�!����� 8'����(�'�������� �:�� ����;��4�� ������ � ��������� �=�������E����4�!��4�����!������ �����

� �"�!!���������� � � ��A�" �� 3F$(/ ���" !'�( �42�'2� ��� (����@�����L������ �������������� ���!������� �����������"����������L�"���/��M�8����3;��-������/������8�����;����.������@�����<����0�8��� ����3;��/3��������� �� ��������� ��� !������������ ������ � %�� ������� ������!������

Szigligeti TársulatNovember 3-án, pénteken19 órától a Szigligeti Stúdió-ban: Ütközések.November 5-én, vasárnap19 órától a színház nagytermé-ben: A kaukázusi krétakör. Be-mutató. Szigligeti Ede-bérlet.

November 7-én, kedden 19órától a színház nagytermé-ben: A mizantróp.

Jegyek a színház jegypénztárá-ban (nyitva hétfõtõl péntekig14-19 óra között) kaphatók.

Duna TV

MTV 1

MTV 2

06.55 Ma Reggel; 07.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 08.20 Ma Reggel; 09.50 Ma dél-elõtt, benne: Unió 28, Kosár;13.01 Déli hír-adó; 13.55 Ma délután; 18.50 Ma este;19.00 Híradó; 19.25 Idõjárás-jelentés;19.35 Ma este; 20.30 Híradó, idõjárás-je-lentés; 21.30 Ma este; 22.30 Világhíradó;22.50 Ma éjjel; 01.20 Ma éjszaka

RTLKlub

TV 206.05 Csapdába csalva – németdokureality-sorozat; 06.30 Hawaii Five-0 –amerikai krimisorozat; 07.15 Tûsarok;07.20 Mokka; 09.50 Ékszer TV; 11.45Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.30Walker, a texasi kopó – amerikai akciófilm-sorozat; 14.35 Családi Titkok – magyarreality-sorozat; 15.45 Paula és Paulina –mexikói sorozat; 16.45 A sors útjai – mexi-kói drámasorozat; 17.50 Bosszú vagy sze-relem – török romantikus sorozat; 19.00Tények; 20.00 Vigyázat, gyerekkel vagyok!– kvíz-show; 21.50 Az 50 milliós játszma –magyar szórakoztató mûsor; 23.30 Té-nyek Extra; 23.55 1/1 Azurák Csabával –talk show; 00.55 Propaganda; 01.55 Ha-waii Five-0 – amerikai krimisorozat; 02.55Tények Este; 03.35 Premier League –Összefoglaló; 03.55 Street Fighter – Harca végsõkig – amerikai–japán akciófilm

06.55 Hajnali gondolatok; 07.00 Híradó;07.45 Szlovén nyelvû nemzetiségi maga-zin; 08.15 Alpok-Duna-Adria; 08.50 Ridikül– ismétlés; 09.45 Elfeledett szerelem –mexikói sorozat; 10.30 Mámoros szerelem– ism.; 11.25 Család-barát; 13.00 Híradó;13.45 Jamie 30 perces kajái; 14.15Robbie, a fókacsemete – német sorozat;15.05 Don Matteo – olasz krimisorozat;16.05 A vidéki doktor – NSZK–osztrák drá-ma; 16.55 Mámoros szerelem – mexikóisorozat; 17.45 Szerencse Híradó; 18.00Univerzum; 19.00 Híradó; 19.40 Rex fel-ügyelõ – krimisorozat; 20.30 Végtelen sze-relem – török drámasorozat; 21.25 SzentÁgoston – olasz– német történelmi film, 2.r.; 23.20 A Kilimandzsáró hava – amerikaikalandfilm; 01.15 Az én ’56-om; 01.30 Ybl200 – dokumentumsor.; 02.25 SzékelyLászló díszlettervezõ; 03.20 Hazajáró;03.45 Szerelmes földrajz; 04.15 Noé bará-tai

05.10 Szerelemben, háborúban – törökkalandfilmsorozat; 06.00 Top Shop; 06.25Jó reggelt, skacok!; 08.15 Reggeli; 10.20Asztro-show; 11.20 Top Shop; 13.10 Stí-luskalauz – ismétlés; 13.40 Éjjel-nappalBudapest – ismétlés; 14.55 A Konyhafõ-nök VIP – ismétlés; 16.40 Story Extra –sztármagazin; 17.15 Elif – A szeretet útján– török sorozat; 18.20 Fókusz; 19.00 RTLKlub-híradó; 19.55 A Konyhafõnök VIP;21.45 Éjjel-nappal Budapest; 23.05 Bará-tok közt; 23.40 Válótársak – magyar soro-zat; Bálint találkozója volt osztálytársnõjével nemépp elképzelései szerint alakul, ráadásul hidegzu-hanyként éri Zsófi Péterrel kapcsolatos bejelentéseis.; 00.55 RTL Klub Híradó; 01.25 Magya-rul Balóval; 02.05 Brandmánia; 02.40 AzÉv Hotele – ismétlés; 03.10 Édes otthon –ismétlés; 03.40 A zöld íjász – amerikai ak-ciófilm-sorozat; 04.35 Új csaj – amerikaivígjátéksorozat

06.15 Tuti gimi – ismétlés; 07.00 Rajzfilm-sorozatok, animációs sorozatok; 13.25 Ná-latok laknak állatok? – német sorozat;13.55 Rajzfilmsorozatok, animációs soro-zatok; 21.05 Matrica – Szónyomozó – is-meretterjesztõ sorozat; 21.15 Tuti gimi –sorozat; 22.00 Magyar néptánc Japánban– magyar ismeretterj. film; 22.30 Értelemés érzelem – angol romantikus dráma, 3.rész; 23.30 Szabadságkoncert 1956 –Bagossy Brothers Company; 00.40 Kulis-szák mögött – az A38-as Hajón; 01.35 Lo-la – am.–kol. sorozat; 02.15 Magyar nép-tánc Japánban; 02.50 Értelem és érzelem– ism.; 03.45 Szabadságkoncert 1956 –Bagossy Brothers Company – ismétlés

2017. november 2., csütörtök NAPI AJÁNLÓ reggeliújság 9.

KOS (március 21.–április 20.) A kol-légáit ajándékokkal igyekszik megnyer-ni. Ez valakinek tetszik, valakinek nem.BIKA (április 21.–május 20.) Szét-szórt mostanában, ezért néha már aztsem tudja, hogy kinek mit is ígért meg. IKREK (május 21.–június 21.) Majavíthat egy majdnem feledésbe merültkapcsolatán. Haszna lehet belõle.RÁK (június 22.–július 22.) Nosz-talgikus hangulatban lesz ma. Idézzefel a régi emlékeket a barátai körében.OROSZLÁN (július 23.–augusztus23.) Ha van egy régi családi ügye, azta mai napon sikeresen elintézheti.SZÛZ (augusztus 24.–szeptember23.) Úgy gondolja, az ön sorsa sanyarú.Ez nem egészen így van, be kell látnia.

MÉRLEG (szeptember 24.–október23.) Pénzügyi forrásai szûkösek nagy-reményû tervei megvalósításához. SKORPIÓ (október 24.–november21.) Muszáj lenne eleget tennie egymeghívásnak. Ne halogassa!NYILAS (november 22.–december21.) Próbálja meg beosztani a pénzét,ha kell, készítsen listát! Tervezzen jól!BAK (december 22.–január 20.)Úgy gondolja, a családban ön a feketebárány. A kérdés az, önt zavarja-e ez?VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.)Nem kell beismerni, hogy a társánakigaza volt, elég, ha kedveskedik neki.HALAK (február 21.–március 20.)Ma kivételesen jó napra számíthat: bár-mibe fog is, azzal biztosan sikerrel jár.

Lotus CenterCinema Palace

American Assassin – ameri-kai thriller (10)

Beyond Skyline – szingapúri–angol–indonéz–kanadai–ameri-kai szélhámosfilm (20.50,22.50)

Blade Runner 2049 3D –amerikai sci-fi (21.40)

Flatliners – amerikai dráma(13.25)

Geostorm 3D – amerikai ka-tasztrófafilm (12.50, 15.35,19.55, 22)

Happy Death Day – amerikaithriller (21.05, 22.55)

IT – amerikai–kanadai thril-ler (kedd 10.05, 18.50)

Home Again – amerikai ro-mantikus vígjáték (17, 21)

Happy Family 3D – szinkroni-zált amerikai családi animációsfilm (11.35)

Jigsaw – amerikai–kanadaihorror (12.05, 14.50, 17.30,19.15, 20.35, 22.30)

Kingsman: The Golden Circle– amerikai akcióvígjáték(14.25)

Mother! – amerikai pszicho-thriller (19.25)

My Little Pony: The Movie –szinkronizált amerikai–kanadaicsaládi animációs film (11.35,12.35, 16.05)

Octav – román dráma (15.25)Smurfs: The Lost Village 3D –

szinkronizált amerikai családianimációs film (12.30)

Suburbicon – amerikai krimi(18.50)

The Little Vampire 3D –német–holland–amerikai ka-landfilm (10.20, 11.10, 16.35,18.15)

The Nut Job 2: Nutty by Na-ture 3D – szinkronizált kana-dai–amerikai–dél-koreai családianimációs film (10)

The Snowman – angol thriller(10.20)

Thor: Ragnarok 3D – ausztrá-liai–amerikai kaland sci-fi(11.55, 13.20, 15.45, 18.10,22.20)

The Son of Bigfoot 3D – szink-ronizált belga–francia családianimációs film (14.20, 17.40)

The Swan Princess: RoyallyUndercover 2D – szinkronizáltamerikai családi animációs film(13.50)

MOZI

KONCERT

SZÍNHÁZ Néptáncos vetélkedõSepsiszentgyörgyön

A Lajtha László Alapítvány negyedik alkalom-mal rendezi meg november 11-én a székely-földi legényesversenyt Sepsiszentgyörgyön,amelyre november 3-ig még várják a jelentke-zõket.

A vetélkedõ a XXIX. Népzene- és néptáncta-lálkozó programjában kerül megrendezésre, aversenyre idén páros kategóriában is lehet ne-vezni. Az alapítvány továbbra is nevelõ szerepetvállal fel a rendezvénnyel, biztosítva a lelkes, ahagyományos népi kultúra iránt fogékony fiata-lok képzését, motivációt és szakmai visszaiga-zolást nyújtva számukra. Erdélyben ugyanis to-vábbra sem létezik intézményes néptáncokta-tás, ahogyan a szakmai fórumok is korlátozot-tak.

A vetélkedõ két részbõl áll. Az elsõ részben aversenyzõknek egy kötelezõen megadott tánc-folyamatot kell bemutatniuk, a második rész-ben pedig szabadon építkezhetnek a megadotttájegység motívumaiból. A legényes kategóriá-ban idén a vistai legényes, ezen belül pedig Má-tyás István „Mundruc” legényese a kötelezõtáncanyag, a szabad táncok versenyében pediga kalotaszegi legényes motívumkincseibõl lehetépítkezni, de a versenyzõ „saját” legényesét isbemutathatja.

A páros tánc kategóriában a szucsági csárdásés „ropogós” (szapora) a kötelezõ táncanyag,Újvári Samu és Újvári Anna szucsági adatköz-lõk páros tánca, mely folyamatot a sepsiszent-györgyi népzene- és néptánctalálkozókon készí-tett gyûjtésekbõl válogatták a szervezõk.

A rendezvény létrejöttét a Bethlen GáborAlap támogatja. A részletes versenykiírás, avideóanyagok és a jelentkezési lap elérhetõ a

Háromszék Táncegyüttes honlapján, awww.hte.ro oldalon. A vetélkedõ helyszíne aHáromszék Táncstúdió lesz, jelentkezni no-vember 3-ig lehet.

November 2-án, csütörtö-kön 19 órától a nagyváradifilharmónia zenekara vokál-szimfonikus hangversenyt tartaz Enescu–Bartók teremben, afilharmónia énekkarának rész-vételével. Vezényel JankóZsolt, közremûködik NagyKálmán hegedûn és FerenczJános oboán, valamint AncutaPop szoprán és Ovidiu Niculasbariton. Karigazgató LászlóffyZsolt. Mûsoron: J. S. Bach: 3.,G-dúr brandenburi verseny; d-moll hegedû-oboa kettõsverseny;G. Faure: Requiem. Jegyek azintézmény székhelyén váltha-tók (Moscovei utca 5. szám),hétfõtõl péntekig 11–17 óra kö-zött, telefon: 0259/430-853.November 4-én, szombaton19 órától a nagyváradi filhar-mónia Enescu–Bartók termé-ben dzsesszkoncertet tart aBalázs Elemér Group. Mûso-ron magyar népdalok dzsessz-re hangszerelve. Egy jegy ára25 lej. Jegyek az intézményszékhelyén válthatók (Mos-covei utca 5. szám), hétfõtõlpéntekig 11–17 óra között, tele-fon: 0259/430-853.

November 4-én, szombaton18 órától a nagyváradi SzentLászló római katolikus temp-lomban egyházzene-koncertettart Lucian Maliþa (hegedû),Kribus Mónika (orgona) ésThurzó Sándor József (mély-hegedû). Mûsorukon egyház-zenei és preklasszikus zeneigyöngyszemek szerepelnek.

H O R O S Z K Ó P

��������������� ����� ���������� ���������� ���

�������� ������� �������������������������������� ������� ������������������������������������������ ������������������������� !"#$������������%��&����#���& ��'�(�'���)���'��&*''������&���&������&��&�&&� �

������ ���� ��� ���� ����������������������������������� �� ���!"�� ��#�"��� ��$��"��������� �������%��� &'���� ������������!(���������$��� ��"��)�����*�������������������+���� ,�

(����-������(���� ������������"�� "!(��"�� � -�������(�"� �������������".� ����(��������������� /��������� 0������ 1#����������$�����23��������4����"�����(������2�"������#�"*��-������"��������������"!�

(�� ��� "��� -������%�� ���������".� ��2�"������#�"��4����"�������������-������%������4������� 0������ 1#������ ������$���������������������-�������%���"������ ����*��-��������--��"���"!(�� �

��������"���-������%������ "��� � $#����� ��(�%%*����� �!��� "� �����,������ �� "!(��"�� �"������ �����"� "�.� ������� 52�"���� ��#�"� ���(�� ����� 54�����*��,������� ����" ���������� �� ������� ���#� ���� �� ������� 6-��"7� 859����� �!���� ������ �� ����"� �����������(������ ���" ���� �����%%����������� ���������(��� %�����"� ���������� :5'�����%����;����!)��������*��"���!�� %�����%���������(���������#�"� �#� ����"� ����� �����������%������ $���""�� :5'��� �;��"� ��)� �����)"���� ��������$#�����"��*��� ��������� ��$� ���" ���

��� "�������;������� !����-���������������������������%���� 6�������7� ���-�"� %�����#���"����� �$�����$�%%��"��95'���� ��������"��(�� �� �����"�!!��<�� ������� %�$��"���� �%��

���,����� �����������"�������� ��������"��� �!�� �� -�����%�$#�����������(�������!�� %�*�������� ��$�%%� $���"�����"

�� ����(������ 2�"���� ��#�"-��������"� ���$��� ���%� /�����-"���(���������"*������$��� ����� ���� �,$��� �� (����� ���������������%���")�� �������������"� -������ ��� "��)�*��� �������� �������� "������%�)���-������"�"#��"�����"��(��"��� ��� ����"��� �,$�"��� (�� ����"� ���� ����"��� ��� ���������� �� �� ��� ������������ ��������� ��� �� )���(���� $��� ���(�� ��-��=�� ����%�-��� �� %����� ������ "!������!"��� �� %�$��"���� � ����(��� ������"���*

"��+�����'�����������&��&�

��4#�����>#������%� ��������$��� $�%������� �������� ��������%��� #���� ���$���� �� �������������� �����-�����"%��� "��

�)��������������������-�-������� ��(������ %��� ����"��� �����(�� "� "��� -������%�� ��������"���"!(��"�� "�����������-������%��.�1���������23������3�����(�-��"�??���������1#������,�� �� �� -������%��� �� ���(��-��"�� @������� A������ ���#��23�� ������� 23� ��������*� ��������"� � 3��"�� ������������� ��������-���������(��� ��������%�*��� -���������" ����"� �%��

���,�����#�������� �!�� "�"!�(��"����"�� � �� ��� �� -�������� ��������1���/����������-�������� ������"� ��������(��������23�(�����" �!������!��� %�� $#�������� �,�� �� ����"����� ����� -������� �� ������ ����(�-��"����" �!�����������-�������������"� ��������(��� ���(�-��"� ??�(�*� ��� �� ��--���� �� 1���/����� B59�����,��������"���--���������(��-��"��� �!���&58����,���%�$#�(����!�� %�*���"���!�� %��������%������ $���""��� ���������23�� ���(�-��"� ??��� �� ���� �� C5'���*����!�� �������������������"#��� ������ �� 1���/����� ���� ����� %�������85'�������(��������������%��������(�-��"�"�������,�����"*� �� ������� $���"��� �#�������������������� ������� "!(��"�� ����"� �� %)����� "����� ��-�����%��������(��-��"� "��-�������"� $�%%���"����������%����(����,��������)"���������������� ���!������,���%����� ���"�C58���*����,$���������������(����D���

(�� �1���������������������������������� �"�� !�!����"������ ������� ���� �� ������/����� �����-�����"� �� �������� ����� �� ����� ")������� ����,�(������ ��--��"��� ��%�$��"�����"*�� ���#���� (������� -�����

��"� ������ ��������%��� �������)��"���"!(��"�� ".2����/����,$��� "������ ��� ���

����� ���-�"%� (��%#(������������ 1#����� -������*� ="������ ���� E����� ���"���� A��"F���(�-��"�??�5�9:��������G�����$�%%� "��#�� �,$��� 3��������%����"������F�"����"#�������C����"������������!�� %����������� %)���� ��� ��� ���������G���,�� �� ������ ��$�%%� $����"���������� = ���� �� ����� ����������� 1���/����� -������%*�

���� � ��(�"������,(��������������%� "����#(��� ����� ��� ��������� �����-�����"� �������� ���� ��� �����"�� ���$��� �������"*� ��� �������� >�����H������ ������ ��!"�����(�� � ������� %�*� �� ��������%��� 9+���� �������(�����%�$��"������ ����� +� -������ ���(������ %�.� ����������� ��������"��� 3��"���� 0���������,���� �����������������"���8-���������"��(�����*���� �� %�$��"������ �� ������

���"�8��������;�-�������������� -��"����"��� ���� �(��� �%�$��"���� �%����,����� ������������"� "!��!� �� ��������"���-������$���������������������"�� ���� ������ (������ �����������!�� %��*�������(�� "�$�(���%����$� ���#��;�%�$��"��������������%���"!(����*�

#�'��+�*�*�����&�������&����������� �� �������%��� 9+���

(��� ���������(�� ��� ��"��%�������%���>!�!��E!�������$���� ���*����������"���=�-���1������� ������������� ������������ �� �����"��(� ""�*� ����������������� C� -������ ���(������� F��� ��"��� ��� ��������I�������J�(���G*���"!�����" ����"��� "!(�� ��� �� "!�(��"�� � �������� ��"#�� "�.� 9*��� ��"��� 8*� ��� ������� &*I�����J�(���*���(�������$���� � ���������%%� ������ �� ���� ��"�� ��;"� ��������"� "��� $��������������"������ �����������(������"� �� ������� �!�� %�����"��(��� ����"�����%���>!��!������������)���"��*��� �,$"��������� =���� ������

��� =�-��� 1����� (����"� ����#"��*� ��� �������� ��������"!(�� �������$� ���#��;����������(���������(�����"��������� ���� �����������"��"�������%����-������ ",����"� ��� ��������������(�( ��*��� ��(����� ���$���� ���$���

� "� �� ������� %�(���"����"���#"��� �� ������� �!�� %��� ��� �� ������"����"������� ����������)"����������"��(���$�"� ��� � �,���"� ��K?4#����� "#��� ����"��� �������������*���������#�������$���� $��������������"��)�� ���*���������"���(��������)�"*�

���������� ��������� &��&������������,&�&&�-����&�&��������������&'���� ���'��

>����%��%������%�$��"����(����"�� �� ��� ������� ������ ���� ������ ,(���� ��� �� �����

E�����#������"#%%��"!�!�����������(������4#�����"#�������(����L�� �(�� ���������������� ��$�� "����%��������� ������������%���&'*��������"�� ,������������"������C����������&� ��-����������(����(������%��� ������ M*&'��� ������������ ��$� ���" ����"�

���������������;���� "!�!��������"��������������"!(��"�� %������������������$����".���� "��� �����-���������#���I���� ����(��� 0�������� ��� ����-�*������ �� ����� -�������������" �!�����������������"!(��"�� ����������"���)����".I��� ����(�5I�����-�� 995C� F+59G�� 0�������5I��� �����(�� N5B� F:5CG��I�����-�50�������� 9C59B� FN59'G*��� (��������������"!(��"�� �(��.�9*�I��� ����(���8*�0���������&*�I������-�*�����$�%%�� ��"��#��>���/����������������������$�%%� ��$���"���-,�����������������������������*�� ������"��� ����� �����(�( $�� (��� �� �!�� ��"�� 0��������

I������-���>��"���"�O���"�� ,��"!�!��-�������(�������I���� ������� ��-%������� ������*��� �������������%��������������� ������� �� "!(��"�� � ���������"� ��)����".� I��� � �50�������� N58M� F859CG�� >��"���"�O���"�� ,�5I�����-�985&'� FC59+G�� I��� �5>��"���"�O���"�� ,�� B59B� F+5+G�I�����-�50��������9958C�F:59&G��I�����-�5I��� ��9B598F9'5CG��0�������5>��"���"�O���"�� ,��8N59'�F9&5+G*���"!�(��"�� � �������� ��"#�� "�.� 9*� 0��������� 8*� I�����-��� &*>��"���"�O���"�� ,���C*�I��� �*�����������-,��"������ ������$�%%�"��#��D������1����������$�%%�$���"�������������������������"����������������"*��%�$��"������$� ���#��;�"����"!(��������������������

(�� "���������"�� ���������(����"�������%�)�%�����,�����"*���,$�"���>��������������%�$��"��������(�� $������"���*

A#�����������" ����"D���������������#"��������������������%��������������

23��� -������� �� �%���;�� A#�������� -������"!����"� ��������"� ����#$�%��*� �� -������$��� (���� � ������ ��)�����������������������%�$��"��������$���������������������%���������(�%%$#����� $���� ����������*���88*':�����"��� � ����"������������� "!�(��,��*�P�������$�������������� �� �� ����-������%��.���(���/�� �5E����������--�%��4���(�(5���������� �� �� -������%��.� Q�#��� ����5������� >�$�(�� /��������������5�"R����%�#�� �� 3� -������%��.� ?����%#� ����"��� ��5D����� �����S#������-5���������������� ����-�������%��.�D�>���$�"�5�#������H������A>��� ��5���������A�-�������%��.�������S������5���������S���5A(����������2�-�������%��.� 23� >!%�� �(�5�,��� S�"�����(� ����"(�5� �����4������������ �� �����=�-������%��.�23��5D������������(������� ����E�"������/���5S#������ ��� ���.� 9*�23��� FM����G��8*�S#�����F&���������:5+G��&*�D�����F&��:5NG��C*�/���F&��C5+G����D�-������%��.�������53�(�����(�����F�4S�??G��9*23� >!�5��4A� �������(�� ��� ?� -������%��.� E������ =#��������5��������� ���� �#� ���%#��5>���������� �� 1� -�������%��.�D��� ����35���$��S# ����"���� ���-���%��5J�����#�����-������%��.�E������5�#���H��������S����5��-������S�-�������%��.�������-�����5E��������"��$��������%���5�����*�

���������� ��������-����" �������������"����%����;����$��"�"�S���$��-������"!����"�"����� $���"���$���5���������������� ������3 ������*���������-��-��"��!�������$����������T���%�����������"�������������"��)�*���/����������=������ �%���;�-����������������- �������:5'��� ��"����(����,������������)�- �����3���-���� ���%�����������859����� ����(�� %�����,������ ��(�%%$#������ �� ��$��"�"� S���$�� ��-������$�%*� �� ���-����� �� ��")�� �!�������� $�������� ��0�����"���������%���;����$��"�"�S���$��-������"!����"C*�����#$�%����,������� ��������#����%�%�����,���������(�%%�$#����*�����-�����������"����" ��������1#(���#��959����(�������������������3/���� ���%��*

EGYÉB

KÍNÁLEladó nagyon olcsón: 10 méter, 4 eres,szigetelt villanykábel, építkezéshez valóajtók, deszkák, gerendák, anyagok, fûtõ-testek. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).

Eladók kapák, lapátok, ásó, vasvilla, ki-sebb-nagyobb balták, kalapácsok, több-fajta reszelõ. Telefon: 0359/179-348 (14órától).

KERESFestményeket, könyvtárhagyatékot, bú-torféléket, porcelántárgyakat, órákat,szódásüvegeket is vásárolok. Telefon:0771/355-176.

2017. november 2., csütörtök HIRDETÉS reggeliújság 11.INGATLAN

KÍNÁL

HáromszobásEladó Nagyvárad központjában páratlanadottságú, dupla örökpanorámás, csen-des, 69,14 négyzetméteres, 8. emeleti, 3szobás, 2 teraszos tömbházlakás a Da-cia sugárúton, a Püspöki Palotávalszemben. Telefon: 0727/926-405.

Eladó 3 szobás (2 hálószoba, nappali,bútorozott konyha, terasz, 116 nm), má-sodik emeleti luxuslakás a Soarelui ne-gyedben. Ára 60 ezer euró, alkudható.Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705.

A reggeliújság AJÁNLATAEgy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rend-kívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltöttszelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!

Teljes név:

Lakcím:

Telefonszám: Aláírás:

A hirdetés szövege (maximum 10 szó):

A megjelenések napja:

* Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. A hirdetés tartalmáért* Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! a hirdetõ* Ez a szelvény csak novemberben érvényes. vállalja a felelõsséget.

FIZESSEN ELÕ MOST!*

reggeliújság1 hónapra – 15,50 lej3 hónapra – 42 lej6 hónapra – 81 lej

12 hónapra –155 lejElõfizetni a következõ módon és helyeken lehet:

a szerkesztõségben, a Kapucinus(ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt;

a helyi lapterjesztõknél; a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113).

Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk.* A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük

Eladó magánház a Cantemir környékén,összterülete 400 nm, autóbejárat, 2 szo-ba, konyha, fürdõszoba, garázs, raktár,udvar, kert van. Ára 67 ezer euró. Tele-fon: 0747/020-482, 0766/764-705.

Eladó magánház a Megyei Kórház kör-nyékén, összterülete 300 nm, 2 szoba,konyha, fürdõszoba, kamra, nyári kony-ha, autóbejárat, gáz az utcán. Ára 50ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705.

Magyarországi ingatlanBiharkeresztesen sürgõsen, áron alul el-adó családi ház, 2 szoba, fürdõszoba éskonyha, új garázs, 1800 nm kert. Ár: 17ezer euró. Telefon: 0733/415-593.

NyaralóEladó egy villa a Boga-völgyében, 90 km-re Nagyváradtól, összterülete 536 nm. Azépület BCA-ból van építve, áram, Digi an-tenna, forrásvíz, villanybojler, terrakottakályhák vannak, és be van bútorozva. Fé-rõhely: 10 személy, modern út vezet aház elé. Van még egy kis épület raktárnakés egy filagória bebútorozva, tégla ké-ménnyel. Van terasz, fõút felé nézõ ablak,gyönyörû kilátással. A konyha és a fürdõ-szoba nem csempézett. A területen ke-resztülfolyik egy kis folyó. Ára 29 ezereuró, alkudható. Telefon: 0747/020-482.

TelekEladó terület a Pályi úton, a Hexol mö-gött, összterülete 5800 nm, utcafront100 nm. Ára 40 ezer euró, alkudható. Te-lefon: 0747/020-482, 0766/764-705.

Eladó terület Szentjánoson, a kõ- és ho-mokbánya mellett. Összterülete 7500nm, 30 m front. Ára 10 euró/nm, alkudha-tó. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705.

Eladó építkezési terület az Apateuluikörnyékén, erdõ mellett, 600-3000 nm/telken. Ára 23 euró/nm. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705.

JÁRMÛ

KÍNÁLEladó 2004-es gyártmányú benzinesDacia Solenza, 73.000 km-rel. Irányár:1300 euró. Telefon: 0744/121-704.

LAKÁSFELSZERELÉS

KÍNÁL

BútorokEladó nagyon olcsón vitrines szekrény,nippek, egy kétkerekû húzható kiskocsi,20 és 10 literes üzemanyagtartály, 20darab fúró. Telefon: 0359/179-348.

Háztartási cikkekEladó olcsón késkészlet, 6 személyesétkészlet, új konyhai bárd és klopfoló.Telefon: 0359/179-348, érdeklõdni 14óra után.

Eladó 3 szobás tömbházlakás a II. eme-leten, 100 nm, modern, 55 ezer euró, fixár. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705.

HázEladó új ház (90 százalékban kész álla-potban) a pályi Orizont II. negyedben,217 nm beépített, 500 nm összterület,földszint és manzárd, 4 szoba, nappali,2 fürdõszoba, 2 terasz, nagy konyha,rendezett udvar, luxus körülmények. Ára90 ezer euró, alkudható. Telefon:0747/020-482, 0766/764-705.

Eladó 2 szobás, konyhás, fürdõszobás,nagy pincés központi ház, központi fû-téssel. Ára 60 ezer euró, alkudható. Te-lefon: 0747/020-482, 0766/764-705.

Aktuális! Festményeket vásárolok nagy-váradi (Tibor, Macalik, Barát, Jakobovits,Bartovics), kolozsvári és nagybányaifestõktõl, valamint órákat, porcelántár-gyakat és egyéb tárgyakat is vásárolok.Telefon: 0743/758-164.

FELÜGYELET, ELTARTÁSKeresek egy megbízható, komoly, nyug-díjas hölgyet a Rogériusz negyedbõl, akigondunkat viselné (segít a háztartás-ban, bevásárol), megegyezés szerintiáron. Telefon: 0359/179-348.

MUNKAHELY

KÍNÁLFelveszünk tapasztalattal rendelkezõ vil-lanyszerelõket. Telefon: 0752/261-100.

��� ����������� ������ ���������� ���������� ���

������������� �������������������������������������������������

�������� �������� ����!���������"������� ���������� �����"����������������� �#������� ��������$������� �������$����������$%������%�����!�������� ����%�$��$����$�& ��������������$���'�������������������������������()�����*���� ��� �����������������������������������������

������������������ ��������� ������������������ ����!���������"������������� �#���������������� ������������������������������$� �%������������������������ ����� ����������#���� �����������&��������&������ �� �����������������&���������"������������� �'������������#���������� ������� ����� �����!�� (������#����� �������!������������!!�������������$���������� ����)������������������������������������������������"�$������������������������������� ��������� ����&������"�#����� ����������������������������*���������#���� � �+�����#����&������������������������� ����$���������&���$���� �����#�������������������������������� ��������������"�������� �����������#����� ��������������������!������������� � *,-� ������� ���������� �������� � �� ������� ���#����� ����� � ���!���� �������#������ ��������������� ��!�������$����������"���������������������������./0���������������������#������!�"�����#��#������ �(��������1���� ����������������!���������"�������� ��� ����� ��$�� � �� �������� � ������ ���� � ����� �������������� ���� !�!���������������$��*0,*2�!��

� � � � � � � � � �

������������������ ������ ������������������������� �������������������� ��!"���#������������������������ $� ������������

� � � � � � �

��� .345"���� ���!������ ���"�$�� ��������� ��� '���#��� 6���"���� ���� ������ � ��������"���� ������ ��� �������������

( ����� (����� �������� ��������� ������� �� ����� ���������������� ��������������!"���� �� �������� �#������� ����� ��2- �7����$��+����������8���"������������ ������ �� �� ��������� .20� �������� ���������������,�����������(������+����"���8������!������� �

(������������ �����������"����� ��� .345"���� ���!������ ���"�$�� ��������� ��� '���#��� 6���"���� ���� ������ � ��������"������������� ������������"�� � ��� ���� ��������� ����������� �������� �� 89�:';79<8������������� +���������;����� ��=� �1���� ��������� � ���������&� � ������ ����#�"��!����� ��-2�������$��*-.���"���$� ��������� �� ������� ���

������������ >����8������������;��?���� �@�����:��������� �

���������������� ��������"�������� �� ��������� A����"�B����� B ��"� � ������ (����"����� ������$�������$"��������( ����� (����� *4 � ��������������C������(�����C$���9���"�$� �C������8�����������"��!� ���� � �#��� �� 8�������

������������ �� 8������!� ����"�������� � �� �������� ���� �"� ���������� ������������� ������������������!��� �������������$����� ��� �

���������������� (�����"���������������������������!����������������*5�������������"��������������,��������$������"��� �����

���%�����!!&!��!������%�����!��������������!��� �'(����������������!�&�)"*����!�������!��������!����"��%��!����*�!����%�����

�� ;�$�� +������� D�� ����� ��������� �� �������7���������9���������������������������������"������������������������������!���� ����������������� @����� �������� �����1� �� � ������� ��.2E3"����;���>����(�����������������$�

����������������������������������� �� ����"�������������������������������� �� ��������"�&���� ���� ��<! ���������$������ ��!��"����=� ������������� � �� �&����� �������������� � 7�������� :��� !������� ������ !���������� ������(��������!���� ��������� ������������� "� ������������������1��������������$�������������������������������$���1 ��������$�������������������� ���;������(���������������

���9 �(������ �������������������$�������"�������������������������� ���� �������� �.24/"���������������������������� �� ���F�����������������������!�������������������������������� ;�������������� ����9 �'�� ������������������"���� ������ � ���� ����� ������� ������� ��� �����

��$���������� �;������(������� �#��.2E/"������"���� �� ���� ����� �� ��������������� ��� ���� ���

+������&����1��������������������������!��"������1� ��������������������� �� � ��� ����"��������� ���� ������� ��������� !���� ������ ��� "��� ����� ���� � �#�� ;��� >���� (�������� ������������������

:�������������������� ����� ����� ��������"���� ����� �� .4 � ������� (����� ����������� ���&�����! ������������#����������������� �����"�����@�����������������������������������"�#�

����������� ����������������������

%��������������������������������� !�

(������&��#�����������#����������������:$�����

������������ ���� �����!�����!��!���!�������!!��!���!��!����#!+���$������,-'. ��������!�!! �����!��� � � �%�!��!�!�

+��������.3"����7��������� �C���;�!�������#���������"����������.*����������#�����������,�����������@��������:�����:$���!����������� ������#������������������� ����������"����� *2� ������� ��������� ������� ������� *0./"���� �#������������������#����������������������������������������� ���� ������� �������2,.0� �����������������

��!����������������.2���������$�����������:����������� ������������ �������������������������!������������*0.4��&"��������������������������������������� � ��

���������� ���:������������������������������������������������������������������$������!�������������#�������������"!���� �������&���� ��������$��������������������������G����:$"����� � �� ����1���� #��� � �� ������� �������#�� ���&���� �������������������������$����������� ��������� �A ��� ������������� ���� *2� � ����� ��� ����� ���� � ��� !�����$� ���$��������������