168 Óra online - a bezárkózó elit

2014.5.27. 168 Óra Online - A bezárkózó elit

http://www.168ora.hu/itthon/szalai-julia-gazdasagi-elit-privatizacio-rendszervaltas-124984.html?print=1 1/4

Vasárnap, 2014. május 25. 11:37Szénási Sándor írása

Címkék: Szalai Júlia gazdasági elit privatizáció rendszerváltás

Szalai Júlia szociológussal beszélget

Szénási Sándor

A bezárkózó elit

Az értelmiség sajnos már nem számít bele ebbe a csapatba, elitnek ma a

politikai és a gazdasági felső réteg számít, ez utóbbi azonban nagyon

megváltozott az elmúlt tíz évben. Elődeivel ellentétben nem hoz létre

alapítványokat, nem akar mecénás lenni, nem foglalkozik az oktatással.

Begubózik az állam védőszárnyai alatt. De miért?

- Ha a közvélekedés felől nézzük, a rendszerváltás után kizárólag

csalók, tolvajok, szerencselovagok tűntek fel a gazdasági élet

csúcspozícióiban, csupa kriminalisztikai eset. Ez lett volna az új elit. Ön

kutatóként mit tud felhozni a mentségükre?

– Sok mindent, például a tényeket. A kilencvenes évek elején színre lépő

nagyvállalkozók fontos tudásokat hoztak magukkal, és nem a semmiből

építkeztek. Laki Mihállyal a körükben folytatott kutatásunkból tudjuk, hogy

meghatározó részük a hajdani kistulajdonosi rétegből jött, egy másik

csoportjuk pedig az egykori zsidó polgárságból. Esetükben a

családtörténetekkel együtt továbbörökítődtek szakismeretek, beállítódások,

valamint a széles értelemben vett kultúra is. Mellettük van egy vékony self

made man réteg, amelynek a felemelkedésében meghatározó volt a

tehetséggel társuló nyitottság és az alkalmazkodókészség.

– Ekkor még rengeteg tulajdon volt az állam kezében, a nagy

privatizációs hullám még messze, tehát ez a háromgyökerű társaság

nyilván kereste a politikai kötődéseket.

– Igen, de nemcsak az üzlet, hanem a dolgokba való beleszólás lehetősége

miatt is. Evidensnek tartották, hogy nekik közük van ahhoz, miképp

rendezkedik be az ország egy új világban. Izgatta őket a közpolitika, a

gazdaságpolitika, a kultúra és az oktatás. Nem akarom idealizálni őket, de

kezdetben többségük még megtartotta a függetlenségét, a pártokhoz való

egyenes kötődés ritkaságszámba ment. Mindeközben nem volt egyszerű a

helyzetük, a közhangulat ugyanis erősen nagyvállalkozó-ellenes volt.

– Ez a virágzás rövid ideig tartott, bár nagyon intenzív volt, mintha az

üzlet kiépítésének a sebessége pótolta volna a szűkre szabott éveket.

A kilencvenes évek vége felé már jött is az új nemzedék. Miért ilyen

korán?

http://www.168ora.hu/popup/?country=&type=send_author&itmtype=article&itmid=124984

http://www.168ora.hu/cimke/?tagname=Szalai+J%C3%BAlia

http://www.168ora.hu/cimke/?tagname=gazdas%C3%A1gi+elit

http://www.168ora.hu/cimke/?tagname=privatiz%C3%A1ci%C3%B3

http://www.168ora.hu/cimke/?tagname=rendszerv%C3%A1lt%C3%A1s



– Az első

generációnak volt

egy óriási előnye a

külföldi tőkével

szemben:

ismerték az átvett

vállalatok

kapcsolatrendszereit, megvoltak a külföldi tárgyalópartnereik, az

exportpiacaik, hiszen a késő szocializmus cégei már komolyan mozogtak

Nyugaton. Csak hát sokan nem vették észre, hogy az előny átmeneti, hogy a

régi kapcsolatok eltünedeznek, és új piacokat kell felkutatni. Ráadásul

többségükben nem beszéltek nyelveket. A gyerekeiket mind külföldön

taníttatták, de ők maguk tolmácsok segítségével tárgyaltak, ami ebben a

világban hátrány, mert nehezíti az egyezkedést. A piaci szerepük tehát

erőteljesen visszaszorult.

– Meg hát jöttek a multik, és nyilván hazai terepen is kezdték

kiszorítani őket.

– A viszony eleve ambivalens volt. Örültek nekik, mert sokat tanulhattak a

módszereikből, de féltek is tőlük. Mindenesetre nem nagyon találták meg

velük a partneri viszony lehetőségét. Az együttélés politikáját már az

ezredfordulón színre lépő második generáció alakította ki, amely rájött, hogy

bár a multik a „főnökök” a piacon, de vannak olyan rések, amelyekbe viszont

leginkább ők férnek be. A könyvünkben úgy is hívtuk őket, hogy

„résvállalkozók”.

– Önöknek az a véleményük, hogy az első nemzedék letűntével mintha

elpusztult volna egy fontos társadalmi szerep is, amit ők még lelkesen

játszottak. Alig hiszem, hogy a társadalom ezzel tisztában van, tehát el

kellene magyaráznia, hogy az értelmiség és a politikai elit mellett mi

múlik a gazdasági eliten, hogy az miért olyan fontos.

– Az elit jelentőségéről írva érdemes Bibó Istvánhoz fordulnunk, aki két dolgot

emel ki. Az egyik a szuverenitás, tehát hogy az illető nem megvásárolható és

nem megtörhető, a másik pedig a mintaadó szerep. Az utóbbi esetében a

szélesen vett kultúrára kell gondolni. Ebbe például ma beletartozhatna annak

markáns képviselete, hogy mindenki tanuljon nyelveket, függetlenül a

társadalmi helyzetétől. Vagy beleférhetne a politikai nyomásgyakorlás a ma

szélsőségesen szabdalt és szegregált iskolarendszer mélyreható reformjáért.

A politikai hatalomnak ugyanis nemcsak a hatalmi ágak az ellensúlyai, hanem,

Riskó Gáspár felvétele



többek között, a gazdasági elit is. Jó esetben persze. Ez a jó eset ma nem áll

fenn.

– Visszatérve a második, a kilencvenes évek végén jelentkező elitre,

ezek a „résvállalkozók” is olyan határtalan kíváncsisággal nézik az

ország dolgait, mint elődeik? Tanultak az öreg mintaadóktól?

– A második nemzedékben elsöprő arányban vannak a családi jellegű

vállalkozások. A megnevezés félrevezető lehet: a családi üzlet nem feltétlenül

kicsi, sőt. De akármekkora is, ez a generáció ebből a körből már nem mozdul

ki. A családi vállalkozás egyben a bizalmi háló határa is, ezen túl nem

barátkozik, nem keveredik és ritkán bízik meg másokban. A másik fontos

fejlemény, hogy ellentétben az első nemzedék dominánsan ballib

beállítódásával, az új generáció inkább jobboldali, döntően konzervatív, és

államhívő. Az államtól nem feltétlenül megrendeléseket vár, hanem a piacai és

érdekei törvényi védelmét – mindenekelőtt a nyugati tőkével szemben.

– De ennek ára van, és ez az ár nyilván a politikai lojalitás. Meg a

hallgatás akkor, amikor a kormány beavatkozik a piaci folyamatokba, a

magántőke működésébe. Hogy tudják mindezt elviselni ezek a

külföldön tanult, nyugatos emberek?

– Kétarcúak, kétségkívül. Az interjú során egyikük frappánsan így

fogalmazott: mi függetlenek vagyunk ugyan, de szuverének nem. Nem

akarnak többek lenni, mint amik. Nincs meg bennük az a nagyívű szemlélet,

amely egy kultúrán belül egy jó óvoda létrehozását éppen olyan alkotásnak és

ügynek tekinti, mint egy gyár felépítését.

– A társadalom jó része is ilyen: apró, egymáshoz alig kapcsolódó kis

világok halmaza. Zárkózzunk be a saját kreclinkbe, arra, ami azon túl

van, úgysem lehetünk hatással. Nincs is dolgunk vele.

– Pontosan. Ma ez az uralkodó minta, a gazdaság csúcsain éppúgy, mint az

úgynevezett közemberek körében. A „régiek” még ismerték a szolidaritást,

büszkék voltak a munkásvédő intézkedéseikre. Ez a beállítódás ma ritka, mint

a fehér holló. Mégis azt hiszem, hogy a helyzet nem marad változatlan, mert

előbb-utóbb kiformálódik a felismerés, hogy a társadalom felszabdaltsága, a

politikai rablógazdálkodás, az állam mind markánsabb rátelepülése a

gazdaságra lejtmenetbe viszi az országot. S ha a felismerés politikai igénnyé

válik, lesz, lehet majd egy új elit, amely a változtatások és a valós reformok

élére áll.

– De ma még ott tartunk, hogy a gazdaság élén nincs elit? Abban az

értelemben legalábbis, hogy a ma csúcson levőket nem érdeklik a

közügyek, nincs bennük szociális elköteleződés, nem töltik be a

mecénási szerepeket, tehát főként a bezárkózás és az önzés mintáit

mutatják a társadalomnak?

– Én ez utóbbit inkább egyéni érdekkövetésnek nevezném. De valóban, a



társadalom élén ma nincs bibói értelemben vett elit. Ez a piaci változásokon, a

multik szerepén és az elkerülhetetlen nemzedékváltáson túl a politika vétke is.

De ahhoz, hogy a gazdasági elit visszataláljon az elődei közéleti szerepéhez,

olyan társadalmi közhangulat is kell, amely eltűri, sőt bátorítja a kiemelkedést,

megbecsüli és a helyén látja a nagyvállalkozói rétegeket. Minderre azonban

egyelőre várnunk kell.

168 Óra online - a bezárkózó elit

Documents