grafikus · 2009. 4. 2. · grafikus az oktatási és kulturális miniszter ágazatába tartozó 54...
TRANSCRIPT
I. Általános irányelvek1. A képzés szabályozásának jogi háttere
A központi program
– a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény,– a szakképzésről szóló, többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény,– a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény,
valamint
–
–
–
–
–
alapján készült.
GRAFIKUS
az oktatási és kulturális miniszter ágazatába tartozó 54 211 09 Grafikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 20/2008. (VII. 29.) OKM rendelet
A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézménytfenntartó helyi rendelkezéseit, az iskolaszék állásfoglalásait, a gyakorlati képzés megszervezésébenközreműködő gazdálkodó szervezet igényeit.
A képzés megszervezéséhez a szakképzést folytató intézmény a jelen általános irányelvekbenfoglaltak, továbbá a központi programban a tananyagegységekre vonatkozóan leírtak alapján
az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel éstörlés eljárási rendjéről szóló, többször módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet,a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integráltszakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet,az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.)OM rendelet,a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló módosított 20/2007.(V. 21.) SZMM rendelet,
elkészíti a pedagógiai programjának részét alkotó szakmai programját és a meghatározott képzésiidőre vonatkozó megállapodást a gazdálkodó szervezettel. Ezen dokumentumokat a szakképzőintézmény fenntartója hagyja jóvá.
1
A szakképesítés azonosító száma: 54 211 09
A szakképesítés megnevezése: Grafikus
Szakképesítések köre:Elágazások:
Azonosítószám: 54 211 09 0010 54 01Alkalmazott grafikus
Hozzárendelt FEOR szám: 3729
Szakképzési évfolyamok száma: 2 év, 5 év
Elmélet aránya: 30%Gyakorlat aránya: 70%
54 211 09 0010 54 02Képgrafikus
Hozzárendelt FEOR szám: 3729
Szakképzési évfolyamok száma: 2 év, 5 év
Elmélet aránya: 30%Gyakorlat aránya: 70%
3. A képzés szervezésének feltételei
Személyi feltételek
Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhetőHa szervezhető, mikor: -
2. Az elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai
Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhetőHa szervezhető, mikor: -
Az elméleti és gyakorlati képzésre vonatkozó, a pedagógus-munkakör betöltésének feltételeit a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény szabályozza.
Megnevezés:
Azonosítószám:Megnevezés:
2
––––––––––––
A gazdálkodó szervezetnél folyó szakmai gyakorlati képzéshez szükséges eszközök és felszerelésekjegyzékét a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményét kiadó rendelet tartalmazza.
A szakmai elmélet oktatását és a szakképző iskolában folyó gyakorlati képzést a szakképző iskolának kell megszervezni, amelyhez az alábbiak biztosítása, illetve időszakosan az alábbi intézmények látogatása szükséges:
Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodószervezet közötti megállapodás alapján végzett gyakorlati képzés feltételeinek ellenőrzésére is.
A tanulószerződés alapján végzett gyakorlati képzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodószervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara – adott esetben a szakképző iskola bevonásával –ellenőrzi.
tanteremkönyvtármúzeumok kiállítótermekszámítógép-terem
Tárgyi feltételek, a képzési helyszínek jellege
tanműhelygrafikai tanműhelynyomdai tanműhely
Néprajzi Múzeumszaktanteremrajzi szaktanteremmintázó szaktanterem
3
4.
-érettségi vizsga; párhuzamos oktatás esetén nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség---szükségesekszükségesekszükséges
5. Az elágazások munkaterülete
A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:
A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
Egészségügyi alkalmassági vizsgálat:
Előírt gyakorlat:Elérhető kreditek mennyisége:
FEOR megnevezéseFEOR számaA munkakör, foglalkozás
Pályaalkalmassági követelmények:Szakmai alkalmassági követelmények:
3729 Egyéb művészeti foglalkozások
A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
A tanulók felvételének feltételei
Bemeneti kompetenciák:Iskolai előképzettség:
Szakmai előképzettség:
A grafikus olyan vizuális és rajzi kultúrával rendelkező kreatív szakember, aki a grafika különböző szakterületein (képgrafika, alkalmazott grafika) önálló véleményalkotásra, esztétikai és szakmai feladatok igényes megoldására alkalmas
Tervvázlatokat készít és azok variációit, majd kivitelezi a munkát, figyelembe véve a mai korra jellemző piaci igényeket, a megrendelők által támasztott követelményeket, illetve a kivitelezés szervezésének szakmai kritériumait
Munkája során a számítógépes grafikai programok ismeretét és idegen nyelv tudását felhasználja
Széleskörű művészeti és művészettörténeti ismeretekkel rendelkezik, amelyek képessé teszik alkotói feladatok megoldására
Az alkalmazott és művészi grafika területén, egyéni szemléletű, kifejező képi eszközök használatára törekszikTudása alapján alkalmas tanulmányai folytatására a különböző művészeti főiskolákon, egyetemeken
4
6. A képzés célja
A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani azazokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek,személyes, társas és módszerkompetenciák).
A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhezszükséges kompetenciák elsajátíttatása.
A szakképesítéssel rokon szakképesítésekazonosító száma megnevezése
54 211 02 0000 00 00 Bőrműves54 211 03 0000 00 00 Bútorműves54 211 04 0000 00 00 Dekoratőr
54 211 01 0000 00 00 Alkalmazott fotográfus
54 211 05 0000 00 00 Díszlet- és jelmeztervező asszisztens 54 211 06 0000 00 00 Díszműkovács 54 211 07 0000 00 00 Divat- és stílustervező
54 211 08 Festő 54 211 10 0000 00 00 Keramikus 54 211 11 0000 00 00 Könyvműves52 214 01 0000 00 00 Lakberendező54 213 03 0000 00 00 Mozgóképi animációkészítő
54 211 13 Ötvös 54 211 14 0000 00 00 Porcelánfestő- és tervező asszisztens
54 211 15 Szobrász
54 211 18 0000 00 00 Zománcműves
54 211 16 Textilműves 54 211 17 0000 00 00 Üvegműves
5
7.
A szakmai követelménymodulok felsorolása:
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Művészetelméleti alapozás és ábrázolási gyakorlat
A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készítFolyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitKialakítja, karbantartja portfólióját
Tulajdonságprofil:
A A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakokszellemiségébe ágyazottan
B Jelentős alkotók, kiemelkedő alkotások
C Hazai műemlékek, műgyűjtemények anyaga, az egyetemes művészettörténetemlékanyagának lelőhelyei
C Időszaki kiállítások, kortárs alkotók
B A műalkotások önálló értelmezési módjai, az ismeretek kreatív alkalmazásilehetőségei(kor-, stílus-meghatározás, műleírás, műelemzés)
C A néprajz és a népművészet alapfogalmaiC A magyar népművészetC Az egyén, a közösség és a kultúra viszonyaB A kultúrák és a társadalmak szerkezetének kapcsolataiB A tárgyak és szokások korba és környezetbe illesztéseC Környezet- és tárgykultúra, azok változásaA A képkomponálás szabályai
A A különböző képi elemek felületképző lehetőségeiA A színek törvényszerűségei és kifejezőereje
B Fény-árnyék viszonyok megjelenítése, kontraszthatások - a tónusképzés lehetőségei
A A rajzolás és festés mestersége, különböző technikái
B Egyszerű geometrikus formák és térelemek megjelenítése
B Természeti formák, növények és állatok megjelenítése, azok felépítése, arányai,mozgásai
B Az emberi test felépítése, anatómiai szerkezete, arányai, mozgása
B Az épített külső és belső környezet megjelenítése
B Különböző kompozíciók alkotása, montázs, kollázs, kevert és egyedi technikákalkalmazása
Az elágazások követelménymoduljai
0980-06
Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
6
B A térábrázolás ismert geometriai rendszerei (perspektíva, axonometria, Monge-rendszer)
B A különféle formák – térformák, emberi test stb. – kifejező kapcsolatai
B Formák térszerkezeti sajátosságainak, statikai-dinamikai viszonyainak térbeliábrázolása
B Tárgyak, növényi és állati formák, emberi figura, portré mintázásaB Dombormű, szobor és plasztika készítési folyamataB Az elkészült munkák kiállításra való előkészítése
4 Mitológiai, vallási jelképek értelmezése4 Néprajzi jelképek értelmezése5 Szabadkézi rajzolás
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Ismeretek helyénvaló alkalmazásaÚj ötletek, megoldások kipróbálása
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Munkavállalással és vállalkozással kapcsolatos gazdasági és jogi ismeretek
A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:
Tájékozódik a munkavállalás, illetve a vállalkozások aktuális gazdasági - jogifeltételeiről
Megtervezi, kialakítja, fejleszti szakmai eszközhátterét
Kialakítja vevőkörét - piacot kutat, megrendelőt, megbízót keresMunkavállalói vagy vállalkozói tevékenységet folytatKöltségkalkulációt készítInformációs és adminisztratív tevékenységet folytatMunka-, tűz-, környezet-, baleset- és egészségvédelmi előírásokat betart
Tulajdonságprofil:
B A vállalkozás létrehozásának gyakorlati feladataiD A piackutatás és marketing alapjaiB A finanszírozás lehetőségeiC Az üzleti terv tartalma, felépítéseC A különböző vállalkozási formák jellemzői
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
Személyes kompetenciák:
Társas kompetenciák:
Módszerkompetenciák:
0981-06
Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
7
D Az üzleti élet protokoll szabályaiD Jogi alapfogalmak, a jog különböző ágaiC A szerződéskötéshez kapcsolódó szabályok, előírásokD A szerzői jogi szabályokC Pénzügyi, adójogi, munkajogi szabályokB A költségvetés - költségterv alapelemeiD Dokumentáció és adminisztrációB A vállalkozás szervezésének gyakorlati teendőiB Munkavédelmi előírásokC Egészség- és balesetvédelmi előírásokC Környezetvédelmi előírások
2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés2 ECDL 4. m. Táblázatkezelés3 Olvasott szakmai szöveg megértése
ÖnállóságDöntésképesség
Kezdeményezőkészség
Gyakorlatias feladatértelmezésIsmeretek helyénvaló alkalmazásaKontroll (ellenőrző képesség)Problémaelemzés, -feltárásTervezési készség
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Kreatív szakmai tervezés
A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:
Feladatait egyéni, kreatív módon közelíti megÖnállóan értelmezi, meghatározza a feladatotForrásanyagot, információt gyűjt a munkához
Tervet, vázlatot, makettet, virtuális 3D modellt készít vagy koncepciót alakít ki
Technikai- és anyagkísérleteket végezSzükség szerint egyeztet a megbízóval, társtervezővel
Munkafolyamatot tervez, időbeni ütemezést készít
Pályázatokon indul
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
Személyes kompetenciák:
Társas kompetenciák:
Módszerkompetenciák:
0982-06
8
Tulajdonságprofil:
B Az információgyűjtés menete, formáiA A probléma vagy feladat meghatározásának módjai, menete
A Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos ésszámítógépes módszerekkel
B Tervdokumentációk anyagainak elkészítése, összeállítása
B Tanulmányrajzok alapján, vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatívtervek készítése
C A látvány egyszerű lerajzolását meghaladó ábrázolási formák, átlényegítés, absztrakció
C A feladatnak és a plasztikai célnak megfelelő anyagok megválasztása és kreatívhasználata
B Vizuális jelek, szimbólumok egyértelmű, következetes használata (pl.: magyarázó,közlő rajzon)
C Tipográfiai alapszabályokC A leggyakrabban használt betűtípusok
B Betű vagy szöveg megjelenítése kézírással és/vagy számítógépes program segítségével
5 Komplex jelzésrendszerek2 ECDL 6. m. Prezentáció2 ECDL 7. m. Információ és kommunikáció4 Kézírás3 Információforrások kezelése4 Szakrajz olvasása, értelmezése4 Szakrajz készítése3 Műszaki rajz olvasása, értelmezése3 Műszaki rajz készítése
Elhivatottság, elkötelezettségDöntésképességÖnállóság
Empatikus készség
Kreativitás, ötletgazdagságIsmeretek helyénvaló alkalmazásaÚj ötletek, megoldások kipróbálásaProblémaelemzés, -feltárásTervezési készség
Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
Személyes kompetenciák:
Társas kompetenciák:
Módszerkompetenciák:
9
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Számítógépes grafikai programok használata, grafikai, tipográfiai tervezés,képfeldolgozás
A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:
Vektorgrafikus és képfeldolgozó szoftvereket, programokat alkalmaz
Képeredetit digitalizál
Feldolgozza a digitalizált képet
Vázlatkészítés után, számítógéppel grafikai, tipográfiai elemeket, motívumokat tervez
Szakszerűen dokumentál, archivál, prezentációt készít
Tulajdonságprofil:
A Az elképzelések, ötletek vizuális megfogalmazásának módjai, technikái
B A pontos feladatfelmérés alapján, méretarányos, hagyományos megjelenítő ésszámítógépes technikával készülő látványterv, vagy makett készítése
B Grafika és tipográfia stiláris és jelentéstani egységének kialakítása
A A kézzel írható betűtípus kiválasztásának szempontjai
B Hardverismeret: alaplap, processzor, memóriatárak, perifériák
A A marketing- és reklámcélnak megfelelő térbeli dekoratőri áru- és látványrendezőifeladatok kapcsolata a grafikai elemekkel
A Szoftverismeret: operációs rendszerek, internethasználat, DTP felhasználóiprogramismeret
A Vektorgrafikus, pixelgrafikus és kiadványtervező programok alapismerete
A Fénytani, színtani alapismeretek, színrendszerek, színkezelés
A Képeredetik fajtái, digitalizálás
A Képfeldolgozás: méretezés, retusálás, korrekciós és átalakító jellegű műveletek
A A számítógépes nyomtatás, tintasugaras és lézerprintelés, digitális nyomdaisokszorosítás lehetőségeinek, előkészítésének alapismerete
A A digitális prezentáció lehetőségei
2 ECDL 1. m. IT alapismeretek
2 ECDL 2. m. Operációs rendszerek2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés2 ECDL 6. m. Prezentáció2 ECDL 7. m. Információ és kommunikáció
0987-06
Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
10
3 ECDL AM3 modul Szövegszerkesztés – Haladó szint3 ECDL Képszerkesztés5 Grafikai program használata3 Olvasott szakmai szöveg megértése3 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése5 Információforrások kezelése5 Szabadkézi rajzolás4 Grafikatörténeti ismeretek kreatív alkalmazása5 Kép és téralakítási készség5 Grafika és tipográfia vizuális és jelentéstani egységének kialakítása4 Jel, jelkép, jelentés ismeret és értelmezés4 Tipográfiai törvényszerűségek alapjai
Fejlődőképesség, önfejlesztésElhivatottság, elkötelezettségÖnállóságSzorgalom, igyekezetDöntésképességPontosság
MotiválhatóságPrezentációs készség
Gyakorlatias feladatértelmezésKreativitás, ötletgazdagságTervezési készségNyitott hozzáállásÚj ötletek, megoldások kipróbálásaInformációgyűjtésIsmeretek helyénvaló alkalmazásaProblémaelemzés
Személyes kompetenciák:
Társas kompetenciák:
Módszerkompetenciák:
11
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Grafikai munka végzése
A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:
Egyedi grafikát készítSokszorosított grafikai lapokat készít, nyomtat (fametszet, linómetszet, rézkarc,litográfia)Digitalizált képet feldolgozNyomdai technikákat alkalmazElőkészíti, előkészítteti a nyomdai munkákatFigyelemmel kíséri a nyomdai munkafolyamatot
Tulajdonságprofil:
A Az információgyűjtés menete, formáiA A probléma vagy feladat meghatározásának módjai - menete
A Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos ésszámítógépes módszerekkel
A Tervdokumentációk anyagainak elkészítése, összeállítása
A Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatívtervek készítése
A Az anyag- és technikai kísérletek folyamata, módszerei
A Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programok
A Színprofilok, speciális programok
A Képfeldolgozó programok, rajzoló programok, szövegszerkesztő programok
A Hardverismeret: alaplap, processzor, memóriatárakA Nyomtatók, szkennerek, levilágítók, digitális nyomógépekB Fénytani, színtani alapismeretek, színrendszerek, színkezelés
A Képeredetik, vonalas eredetik, árnyalatos eredetik, színes eredetik
B Képek méretezése, retusálása, korrekciós műveletek
A Betűismeret: betűanatómia, betűcsaládok, betűváltozatok, betűtörténet
A Tipográfiai mértékrendszer, mértékrendszer-átváltások, nyomdai mértékrendszerek
A A tipográfia elemei: laptükör elemei, tipográfiai hatáskeltők
B Tördelési szabályok: sortörés, soregyen, sorcsoport, bekezdés, címszöveg-hierarchia
A A különböző kiadványok belső struktúrájának kialakítása
B Nyomtatványtípusok: könyv, folyóirat, napilap, akcidens nyomtatványok
A Tipográfiai tervezés: a klasszikus és a modern stílus alkalmazási területei
A A modulhálós tipográfiai tervezés elmélete, alkalmazása
1030-06
Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
12
A Az illusztráció típusai
A Illusztrációs technikák: rajz, festés, montázs, kollázs, fotó, applikációk
A Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokban
A Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
B Általános nyomdaipari alapismeretekB A papírgyártás technológiái, papírfajták
B Gépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
B A nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatok
B Minőségi követelmények, minőségbiztosítás
A Az eredeti grafika meghatározása, szempontrendszere, a képgrafikai szabályozó
A Az eredeti reprodukció, a reprodukciós grafika meghatározása, alkalmazási területei
A A művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig
B Különleges, kísérleti grafikai eljárások, egyedi grafikai technikák
A A művészi technikáknak megfelelő papírfajták
B Festékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazása
A A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközeinek, gépeinek kezelése
A A nyomtatás technológiai folyamata
A Fametszet, linómetszet, cinkográfia tervezése, kivitelezése
A Rézkarc, akvatinta, hidegtű, lágyalap, repesztés tervezése, kivitelezése
A Litográfia (kréta, toll, fröcskölés, mezzolitó) tervezése, kivitelezése
A Monotíp-, kombinált-, kísérleti technikák tervezése, kivitelezése
A Egyedi technikák (rajzolt, festett, applikált) tervezése, kivitelezése
A A nyomatok kiállíthatósága, passzpartúzás, installálás
2 ECDL 1. m. IT alapismeretek
2 ECDL 2. m. Operációs rendszerek
2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés
2 ECDL 6. m. Prezentáció
2 ECDL 7. m. Információ és kommunikáció
4 Kézírás
4 Szemléltetőrajz olvasása, értelmezése
4 Szemléltetőrajz készítése
5 Grafikai jelképek értelmezése
5 Szabadkézi rajzolás
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
13
5 Komplex jelzésrendszerek
5 Rajzeszközök, kéziszerszámok használata
4 Nyomtató és nyomógépek, berendezések használata
LátásKézügyességTapintásTérlátásElhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztésFelelősségtudatMegbízhatóságÖnállóságDöntésképességPontosságRugalmasságSzorgalom, igyekezetTerhelhetőség
Konszenzus készségMotiválhatóságPrezentációs készségHatékony kérdezés készsége
Absztrakt (elméleti) gondolkodásÁttekintő képességKreativitás, ötletgazdagságÁltalános tanulóképességInformációgyűjtésKövetkeztetési képességTervezési képességÉrtékelési készségNyitott hozzáállásProblémaelemzés
Személyes kompetenciák:
Társas kompetenciák:
Módszerkompetenciák:
14
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Grafikai illusztrálás
A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:
Nemesgrafikai technikákkal illusztrálTervezőgrafikai (manuális, digitális) technikákkal illusztrálEgyedi grafikai technikákkal illusztrál
Tulajdonságprofil:
A Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos ésszámítógépes módszerekkel
A Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatívtervek készítése
A Az anyag- és technikai kísérletek folyamata, módszereiA Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programokA Képfeldolgozó programok, rajzoló programok
A Képeredetik, vonalas eredetik, árnyalatos eredetik, színes eredetik
B Képek méretezése, retusálása, korrekciós műveletekA Az illusztráció típusaiA Illusztrációs technikák: rajz, festés, montázs, kollázs, fotó, applikációkA Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokban
A Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
B Minőségi követelmények, minőségbiztosítás
A Az eredeti grafika meghatározása, szempontrendszere, a képgrafikai szabályozó
A Az eredeti reprodukció, a reprodukciós grafika meghatározása, alkalmazási területei
A A művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig
B Különleges, kísérleti, grafikai eljárások, egyedi grafikai technikák
A A művészi technikáknak megfelelő papírfajták
B Festékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazása
A A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépeinek kezelése
A A nyomtatás technológiai folyamata
A Fametszet, linómetszet, cinkográfia tervezése, kivitelezése
A Rézkarc, akvatinta, hidegtű, lágyalap, repesztés tervezése, kivitelezése
A Litográfia (kréta, toll, fröcskölés, mezzolitó) tervezése, kivitelezése
A Monotíp, kombinált, kísérleti technikák tervezése, kivitelezése
A Egyedi technikák (rajzolt, festett, applikált) tervezése, kivitelezése
A A nyomatok kiállíthatósága, passzpartúzás, installálás
1031-06
Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
15
2 ECDL 1. m. IT alapismeretek2 ECDL 2. m. Operációs rendszerek2 ECDL 6. m. Prezentáció4 Kézírás5 Grafikai jelképek értelmezése5 Számítógépes grafikai jelképek értelmezése5 Szabadkézi rajzolás5 Komplex jelzésrendszerek5 Rajzeszközök, kéziszerszámok használata4 Nyomtató és nyomógépek, berendezések használata
LátásKézügyességTapintásElhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóságDöntésképességPrecizitásSzorgalom, igyekezet
Motiválhatóság
Közérthetőség
Prezentációs készség
Hatékony kérdezés készsége
Absztrakt (elméleti) gondolkodásKreativitás, ötletgazdagságÚj ötletek, megoldások kipróbálásaInformációgyűjtésTervezési képesség
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
Személyes kompetenciák:
Társas kompetenciák:
Módszerkompetenciák:
16
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Kiadványok, reklámanyagok tervezése és kivitelezése
A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:
Cégarculatok grafikai tervét készíti elKülönböző kiadványok grafikai tervét készíti elMagazinok grafikai tervét készíti elProspektusok grafikai tervét készíti elHirdetések grafikai tervét készíti elPlakátok grafikai tervét készíti elTermékarculatok grafikai tervét készíti elKiadványszerkesztő-szoftvereket, programokat alkalmazIllusztrációs terveket készít számítógépenA terveket levilágításra előkészítiA terveket nyomdai sokszorosításra előkészítiTintasugaras próbanyomatot készítLézernyomtatón próbanyomatot készítFelügyeli a nyomdai kivitelezést
Tulajdonságprofil:
A Az információgyűjtés menete, formáiA A probléma vagy feladat meghatározásának módjai, menete
A Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos ésszámítógépes módszerekkel
A Tervdokumentációk anyagainak elkészítése, összeállítása
A Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatívtervek készítése
A Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programok
A Színprofilok, speciális programok
A Képfeldolgozó programok, rajzoló programok, szövegszerkesztő programokA Hardverismeret: alaplap, processzor, memóriatárakA Nyomtatók, szkennerek, levilágítók, digitális nyomógépekB Fénytani, színtani alapismeretek, színrendszerek, színkezelésA Képeredetik, vonalas eredetik, árnyalatos eredetik, színes eredetikB Képek méretezése, retusálása, korrekciós műveletekC Képek, táblázatok, diagramok elhelyezéseA Betűismeret: betűanatómia, betűcsaládok, betűváltozatok, betűtörténet
A Tipográfiai mértékrendszer, mértékrendszer átváltások, nyomdai mértékrendszerek
1032-06
Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
17
A A tipográfia elemei: laptükör elemei, tipográfiai hatáskeltők
B Tördelési szabályok: sortörés, soregyen, sorcsoport, bekezdés, címszöveg-hierarchia
A A különböző kiadványok belső struktúrájának kialakításaB Nyomtatványtípusok: könyv, folyóirat, napilap, akcidens nyomtatványokA Tipográfiai tervezés: a klasszikus és a modern stílus alkalmazási területei
A A modulhálós tipográfiai tervezés elmélete, alkalmazásaA Az illusztráció típusaiA Illusztrációs technikákA Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokban
A Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
B Általános nyomdaipari alapismeretek
B A papírgyártás technológiái, papírfajták
B Gépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
B A nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokB Minőségi követelmények, minőségbiztosítás
2 ECDL 1. m. IT alapismeretek2 ECDL 2. m. Operációs rendszerek2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés2 ECDL 4. m. Táblázatkezelés2 ECDL 6. m. Prezentáció2 ECDL 7. m. Információ és kommunikáció4 Kézírás5 Grafikai jelképek értelmezése5 Számítógépes grafikai jelképek értelmezése5 Szabadkézi rajzolás5 Komplex jelzésrendszerek5 Rajzeszközök, kéziszerszámok használata4 Nyomtató és nyomógépek, berendezések használata
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
18
LátásKézügyességTérlátásStabil kéztartásElhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóságDöntésképességPontosságPrecizitásRugalmasságSzorgalom, igyekezet
Kapcsolatteremtő készségInterperszonális rugalmasságMeggyőzőkészségKonszenzuskészségMotiválhatóságKommunikációs rugalmasságKözérthetőségPrezentációs készségHatékony kérdezés készségeKompromisszumkészségKonfliktusmegoldó készség
Absztrakt (elméleti) gondolkodásÁttekintő képességKreativitás, ötletgazdagságÚj ötletek, megoldások kipróbálásaInformációgyűjtésTervezési képességIntenzív munkavégzésNyitott hozzáállásEredményorientáltság
Személyes kompetenciák:
Társas kompetenciák:
Módszerkompetenciák:
19
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:A nyomtatás előkészítése
A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:
Előkészíti a gépeket, berendezéseket, szerszámokatElkészíti a sokszorosító sablonokat, formákatElőkészíti, összeállítja a nyomóformákatÁtvizsgálja a vágó és nyomtató eszközöket
Tulajdonságprofil:
B Általános nyomdaipari alapismeretekB A papírgyártás technológiái, papírfajták
B Gépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
B A nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokB Minőségi követelmények, minőségbiztosításA A művészi technikáknak megfelelő papírfajtákB Festékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazásaA A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépei kezeléseA A nyomtatás technológiai folyamata
2 ECDL 1. m. IT alapismeretek5 Számítógépes grafikai jelképek értelmezése5 Komplex jelzésrendszerek5 Rajzeszközök, kéziszerszámok használata4 Nyomtató és nyomógépek, berendezések használata
LátásKézügyességTapintásStabil kéztartásFejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóságPrecizitásTerhelhetőség
Hatékony kérdezés készségeKonfliktusmegoldó készség
1033-06
Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
Személyes kompetenciák:
Társas kompetenciák:
20
Áttekintő képességInformációgyűjtésKontroll (ellenőrző képesség)Figyelem összpontosítás
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Egyedi és művészi sokszorosított grafikai lapok készítése
A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:
Kialakítja a képkivágásokat, komponálTanulmányrajzokat, vázlatokat készítIllusztrációs feladatokat old megMagasnyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítFametszetet készít, nyomtatLinómetszetet készít, nyomtatMélynyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítMélynyomó technikákhoz eszközöket előkészítMélynyomásos technikákat nyomtatA megfelelő technikákat alkalmazza a nyomóforma kialakításánálSíknyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítSíknyomó technikákhoz eszközöket előkészítLitográfiát készít, nyomtatSzitanyomatot készít, nyomtatFotómechanikus, digitális eljárásokat alkalmaz
Tulajdonságprofil:
A Az információgyűjtés menete, formáiA A probléma vagy feladat meghatározásának módjai, menete
A Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos ésszámítógépes módszerekkel
A Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatívtervek készítése
A Az anyag- és technikai kísérletek folyamata, módszereiA Az illusztráció típusaiA Illusztrációs technikák: rajz, festés, montázs, kollázs, fotó, applikációkB A papírgyártás technológiái, papírfajták
B Gépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
B A nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokB Minőségi követelmények, minőségbiztosításA Az eredeti grafika meghatározása, szempontrendszere, a képgrafikai szabályozóA Az eredeti reprodukció, a reprodukciós grafika meghatározása, alkalmazási területei
Módszerkompetenciák:
1034-06
Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
21
A A művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkigB Különleges, kísérleti, grafikai eljárások, egyedi grafikai technikákA A művészi technikáknak megfelelő papírfajtákB Festékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazásaA A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépei kezeléseA A nyomtatás technológiai folyamataA Fametszet, linómetszet, cinkográfia tervezése, kivitelezéseA Rézkarc, akvatinta, hidegtű, lágyalap, repesztés tervezése, kivitelezéseA Litográfia (kréta, toll, fröcskölés, mezzolitó) tervezése, kivitelezéseA Monotíp, kombinált, kísérleti technikák tervezése, kivitelezéseA Egyedi technikák (rajzolt, festett, applikált) technikák tervezése, kivitelezéseA A nyomatok kiállíthatósága, passzpartúzás, installálás
2 ECDL 1. m. IT alapismeretek5 Grafikai jelképek értelmezése5 Számítógépes grafikai jelképek értelmezése5 Szabadkézi rajzolás5 Komplex jelzésrendszerek5 Rajzeszközök, kéziszerszámok használata4 Nyomtató és nyomógépek, berendezések használata
LátásKézügyességTapintásTérlátásStabil kéztartásElhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóságDöntésképességPrecizitásRugalmasságSzorgalom, igyekezet
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
Személyes kompetenciák:
22
MotiválhatóságPrezentációs készségHatékony kérdezés készsége
Absztrakt (elméleti) gondolkodásKreativitás, ötletgazdagságÚj ötletek, megoldások kipróbálásaInformációgyűjtésKövetkeztetési képességTervezési képességÉrtékelés
Módszerkompetenciák:
Társas kompetenciák:
23
azonosítója megnevezése0980-06 Művészetelméleti alapozás és ábrázolási gyakorlat0981-06 Munkavállalással és vállalkozással kapcsolatos gazdasági és jogi
ismeretek 0982-06 Kreatív szakmai tervezés 0987-06 Számítógépes grafikai programok használata, grafikai, tipográfiai
tervezés, képfeldolgozás 1030-06 Grafikai munka végzése1031-06 Grafikai illusztrálás 1032-06 Kiadványok, reklámanyagok tervezése és kivitelezése
azonosítója megnevezése0980-06 Művészetelméleti alapozás és ábrázolási gyakorlat0981-06 Munkavállalással és vállalkozással kapcsolatos gazdasági és jogi
ismeretek 0982-06 Kreatív szakmai tervezés 1031-06 Grafikai illusztrálás 1033-06 A nyomtatás előkészítése1034-06 Egyedi és művészi sokszorosított grafikai lapok készítése
Az 54 211 09 0010 54 01 azonosító számú, Alkalmazott grafikus megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak
Az 54 211 09 0010 54 02 azonosító számú, Képgrafikus megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak
24
8. A képzés szerkezete
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 351 12 23 34 45 56 67 78 89 9
10 1011 1112 1213 1314 1415 1516 1617 1718 1819 1920 2021 2122 2223 2324 2425 2526 2627 2728 2829 2930 3031 3132 3233 3334 3435 3536 36
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35
–
–
045/
1.0/
1032
-06
045/
2.0/
1030
-06
045/
2.0/
1032
-06
045/
1.0/
0982
-06
045/3.0/0987-06
Az 54 211 09 0010 54 01 azonosító számú, Alkalmazott grafikus megnevezésű elágazás időterve
1. szakképzési évfolyamHeti maximális óraszám
Het
ek s
zám
a
045/
2.0/
0987
-06
045/4.0/0987-06
045/
2.0/
1031
-06
ECDL 2. m. Operációs rendszerek, ECDL 3. m. Szövegszerkesztés, ECDL 7. m. Információ és kommunikáció követelményeinek teljesítését célzó tananyagegységek.
További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók.
Az összefüggő szakmai gyakorlat javasolt időtartama: 90 óra
a 0001-06 azonosító számú, „A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése” megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegységek
A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével.Új tananyagegységek lehetnek:
045/
1.0/
0980
-06
045/
1.0/
0987
-06
045/
1.0/
1030
-06
045/
1.0/
1031
-06
25
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 351 12 23 34 45 56 67 78 89 9
10 1011 1112 1213 1314 1415 1516 1617 1718 1819 1920 2021 2122 2223 2324 2425 2526 2627 2728 2829 2930 3031 3132 32
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35
–
–
2. szakképzési évfolyamHeti maximális óraszám
Het
ek s
zám
a
045/
1.0/
0981
-06
045/
4.0/
0987
-06
045/
1.0/
1032
-06
045/3.0/1032-06
045/
1.0/
0982
-06
045/
2.0/
1032
-06
045/
3.0/
1030
-06
045/
3.0/
1031
-06
045/
2.0/
1031
-06
045/
1.0/
0980
-06
045/
3.0/
0987
-06
045/
2.0/
1030
-06
045/4.0/1030-06

26
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 351 12 23 34 45 56 67 78 89 9
10 1011 1112 1213 1314 1415 1516 1617 1718 1819 1920 2021 2122 2223 2324 2425 2526 2627 2728 2829 2930 3031 3132 3233 3334 3435 3536 36
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35
–
–
Az 54 211 09 0010 54 02 azonosító számú, Képgrafikus megnevezésű elágazás időterve
1. szakképzési évfolyamHeti maximális óraszám
Het
ek s
zám
a
045/
2.0/
1034
-06
045/
2.0/
1031
-06
045/
1.0/
1031
-06
045/
2.0/
1033
-06
045/
1.0/
0981
-06
045/
1.0/
0980
-06
045/
1.0/
0982
-06
045/
1.0/
1033
-06
045/
1.0/
1034
-06
045/
3.0/
1034
-06
045/
7.0/
1034
-06
a 0001-06 azonosító számú, „A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése” megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegységek
További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók.
Az összefüggő szakmai gyakorlat javasolt időtartama: 90 óra
A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével.Új tananyagegységek lehetnek:
ECDL 2. m. Operációs rendszerek, ECDL 3. m. Szövegszerkesztés, ECDL 7. m. Információ és kommunikáció követelményeinek teljesítését célzó tananyagegységek.
27
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 351 12 23 34 45 56 67 78 89 9
10 1011 1112 1213 1314 1415 1516 1617 1718 1819 1920 2021 2122 2223 2324 2425 2526 2627 2728 2829 2930 3031 3132 32
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35
–
–
2. szakképzési évfolyamHeti maximális óraszám
Het
ek s
zám
a
045/
1.0/
0981
-06
045/
1.0/
1033
-06
045/
6.0/
1034
-06
045/
8.0/
1034
-06
045/
2.0/
1031
-06
ECDL 2. m. Operációs rendszerek, ECDL 3. m. Szövegszerkesztés, ECDL 7. m. Információ és kommunikáció követelményeinek teljesítését célzó tananyagegységek.
További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók.
045/
3.0/
1031
-06
A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével.Új tananyagegységek lehetnek:
045/
7.0/
1034
-0604
5/1.
0/09
80-0
6
a 0001-06 azonosító számú, „A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése” megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegységek
045/
1.0/
0982
-06
045/
4.0/
1034
-06
045/
5.0/
1034
-06
28
elméletielmélet-igényes
gyakorlatigyakorlati összes
1 045/1.0/0980-06 Általános vizuális művészeti alapismeretek 172 0 366 538
2 045/1.0/0981-06Vállalkozások vagy az egyéni alkotókörnyezet tervezése, szabályszerű működése
64 0 0 64
3 045/1.0/0982-06 Általános tervezési alapismeretek 18 0 54 724 045/1.0/0987-06 Számítógépes alapismeretek 0 0 36 365 045/2.0/0987-06 Grafikai programismeret 0 0 44 446 045/3.0/0987-06 Komplex számítógépes tervezés 0 0 41 417 045/4.0/0987-06 Tipográfiai alapismeretek 0 0 54 548 045/1.0/1030-06 A grafikai munka előkészítése 18 0 0 189 045/2.0/1030-06 Számítógépes tervezés 41 0 0 41
10 045/3.0/1030-06 Képgrafikai alkalmazások 12 42 0 5411 045/4.0/1030-06 Nyomdai ismeretek 0 12 0 12
12 045/1.0/1031-06 Illusztrációs feladatok előkészítése 62 0 0 62
13 045/2.0/1031-06 Az illusztrációk alkalmazási területei 0 120 0 120
14 045/3.0/1031-06 Az illusztrációk nyomtatása 0 20 0 2015 045/1.0/1032-06 Tervezéselmélet 190 0 0 19016 045/2.0/1032-06 Kiviteli tervek készítése 0 408 0 408
17 045/3.0/1032-06 A grafikai tervek nyomdai előkészítése 0 62 0 62
577 664 595 1836
A tananyagegységóraszáma
sors
zám
a
azonosítója megnevezése
Az 54 211 09 0010 54 01 azonosító számú, Alkalmazott grafikus megnevezésű elágazás szakmaikövetelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek
Mindösszesen óra:
29
elméletielmélet-igényes
gyakorlatigyakorlati összes
18 045/1.0/0980-06 Általános vizuális művészeti alapismeretek 172 0 366 538
19 045/1.0/0981-06Vállalkozások vagy az egyéni alkotókörnyezet tervezése, szabályszerű működése
64 0 0 64
20 045/1.0/0982-06 Általános tervezési alapismeretek 18 0 54 72
21 045/1.0/1031-06 Illusztrációs feladatok előkészítése 76 0 0 76
22 045/2.0/1031-06 Az illusztrációk alkalmazási területei 0 134 0 134
23 045/3.0/1031-06 Az illusztrációk nyomtatása 0 22 0 22
24 045/1.0/1033-06 Képsokszorosítási és nyomtatási eljárások 0 180 0 180
25 045/2.0/1033-06 A nyomtatás elméleti alapjai 76 0 0 76
26 045/1.0/1034-06 A művészi grafika műfaji meghatározása 40 0 0 40
27 045/2.0/1034-06 A nyomtatás elméleti alapjai 22 0 0 2228 045/3.0/1034-06 Papíripari ismeretek 20 0 0 2029 045/4.0/1034-06 A nyomatási technikák története 80 0 0 8030 045/5.0/1034-06 A képgrafikai szabályozó 0 24 0 2431 045/6.0/1034-06 A kortárs grafika ismertetése 14 0 0 14
32 045/7.0/1034-06 A művészi grafika alkalmazási területei 0 370 0 370
33 045/8.0/1034-06 PrezentációI és installációs feladatok 0 104 0 104
582 834 420 1836Mindösszesen óra:
A tanár kötelező óraszámát kell alkalmazni a gyakorlati oktatónál abban az esetben, ha a központi program (tanterv) szerint elméletigényes szakmai tantárgy gyakorlati képzésében tart tanórai foglalkozást.
Az 54 211 09 0010 54 02 azonosító számú, Képgrafikus megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek
A tananyagegység
sors
zám
a
azonosítója megnevezése
óraszáma
30
9. Az elágazások vizsgáztatási követelményei
A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az 1. vizsgarész megkezdésének feltétele portfolio leadása a képző intézmény által megadott
A 3., 7. és 9. vizsgarész megkezdésének feltétele alkalmazott grafikus képgrafikus vizsgamunka készítése, az utolsó évfolyam szorgalmi ideje alatt, szaktanári konzultáció lehetősége mellett, a képző intézmény javaslatai alapján. A feladatok meghatározása a szakirányú tanulmányok során nyújtott és elsajátított ismeretekre épül
A képzési idő alatt egyéni felkészülés is lehetséges
Modulzáró vizsga eredményes letételeIskolai rendszerű szakképzés esetén:Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével
31
A szakmai vizsga részei:
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:gyakorlati
Időtartama: 240 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:gyakorlati
Időtartama: 15 perc
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 4. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:gyakorlati
Időtartama: 15 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 30%2. feladat 20%3. feladat 30%4. feladat 20%
1. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:0980-06 Művészetelméleti alapozás és ábrázolási gyakorlat
Tanulmányrajz, festés vagy mintázás: portré vagy figura ábrázolása
A népművészeti minta- és formakincs egy adott területének feldolgozása a vizsgázószakterületéhez közel álló, gyakorlati munka teljesítésével- vizsgán történőbemutatásával (prezentáció)
Művészettörténeti korszakok, alkotások bemutatása
Portfolio elkészítése, amelyben a tanuló bemutatja a képzés során készült rajzi,szakmai munkáit (prezentáció)
32
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 100%
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:gyakorlati
Időtartama: 15 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 100%
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 100%
2. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:0981-06 Munkavállalással és vállalkozással kapcsolatos gazdasági és jogi ismeretek
A munkavállalással és a vállalkozásokkal kapcsolatos ismeretek
3. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:0982-06 Kreatív szakmai tervezés
A tervezői gondolkodásmód bemutatása, a szakmai gyakorlati vizsgamunkadokumentációjának elkészítése. Terv, vázlat, virtuális 3D modell vagy makett készítéseaz adott szakmai vizsga feladathoz kapcsolódóan (prezentáció)
4. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:0987-06 Számítógépes grafikai programok használata, grafikai, tipográfiai tervezés,
képfeldolgozás
Számítógépes grafikai programok alkalmazása, tipográfiai tervezés, képfeldolgozás
33
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 100%
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:gyakorlati
Időtartama: 15 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 100%
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:gyakorlati
Időtartama: 15 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 70%2. feladat 30%
5. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:1030-06 Grafikai munka végzése
Nyomdai előkészítés és kivitelezés
6. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:1031-06 Grafikai illusztrálás
Megadott kiadvány 2 oldalpárjának illusztrációja (prezentáció)
7. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:1032-06 Kiadványok, reklámanyagok tervezése és kivitelezése
Vizsgamunka bemutatása (prezentáció)
A képfeldolgozás technikái, a tipográfia elmélete
34
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 100%
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:gyakorlati
Időtartama: 15 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 70%2. feladat 30%
8. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:1033-06 A nyomtatás előkészítése
A nyomtatás technológiai folyamatai
9. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:1034-06 Egyedi és művészi sokszorosított grafikai lapok készítése
A vizsgamunka bemutatása (prezentáció)
Grafikai technikák, a művészi grafika története
35
A szakmai vizsga értékelése %-osan
2551010102020
25510201030
-
10. Egyéb feltételek, információk, beszámítható előzetes tanulmányokA beszámítható előzetes tanulmányok meghatározásakor az „Útmutató a Grafikus szakképesítés képzéséhez beszámítható előzetes tudás felméréséhez” c. dokumentumban foglaltak szerint kell eljárni.
Az 54 211 09 0010 54 01 azonosító számú, Alkalmazott grafikus megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész:2. vizsgarész:3. vizsgarész:4. vizsgarész:5. vizsgarész:6. vizsgarész:7. vizsgarész:
Az 54 211 09 0010 54 02 azonosító számú, Képgrafikus megnevezésű elágazáshoz rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész:2. vizsgarész:
A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei:
A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:
3. vizsgarész:6. vizsgarész:8. vizsgarész:9. vizsgarész:
A szakképesítéshez, elágazáshoz rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése
36
II. A központi program tananyagegységei
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/1.1/0980-06 14 0 0sza 045/1.2/0980-06 14 0 0sza 045/1.3/0980-06 18 0 0szk 045/1.4/0980-06 14 0 0szk 045/1.5/0980-06 26 0 0szk 045/1.6/0980-06 12 0 0sza 045/1.7/0980-06 6 0 0sza 045/1.8/0980-06 6 0 0szk 045/1.9/0980-06 14 0 0szk 045/1.10/0980-06 12 0 0sza 045/1.11/0980-06 0 0 58sza 045/1.12/0980-06 0 0 86szk 045/1.13/0980-06 0 0 72szk 045/1.14/0980-06 0 0 42szk 045/1.15/0980-06 0 0 54sza 045/1.16/0980-06 0 0 54sza 045/1.17/0980-06 18 0 0sza 045/1.18/0980-06 18 0 0
Az 54 211 09 0010 54 01 azonosító számú, Alkalmazott grafikus megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek
1. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/0980-06Általános vizuális művészeti alapismeretek
538
37
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.1/0980-06
Művészettörténet a kezdetektől az ókorig
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottan
A kultúrák és a társadalmak szerkezetének kapcsolatai
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%
Információk önálló rendszerezése 40%
TanteremKönyvtárMúzeumok
14 óra elmélet osztálykeretben
Az egyetemes és a magyar művészettörténet jelentős korszakainak és stíluselemeinek megismertetése vetített képes előadásokon, múzeum látogatásokon keresztül
Az ősművészet leletei. A bronzkor tárgyai. Egyiptom és Mezopotámia. A krétai és mükénéi kultúra. Az ókori görög, etruszk és római művészet korszakai és jellemzői. Pannónia emlékei. A görög-római mitológia
38
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.2/0980-06
A művészettörténet korszakai - a román stílus és a gótika
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottan
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%

Ókeresztény és bizánci művészet. Az iszlám világa. Kopt művészet. A népvándorlás koraRomán kori építészet és szobrászat. A gótika elterjedése. A keresztény ikonográfia
39
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

045/1.3/0980-06
A reneszánsz és a barokk művészete

18 óra elmélet osztálykeretben
Az egyetemes és a magyar művészettörténet jelentős korszakainak és stíluselemeinek megismertetése vetített képes előadásokon, múzeum látogatásokon keresztül
A korai reneszánsz művészet Itáliában. A reneszánsz Magyarországon. Az érett reneszánsz építészeti, szobrászati és festészeti emlékei Itáliában. Németalföld festészete a XV - XVI. Században
A manierizmus. A barokk építészet elterjedése. Holland, flamand és spanyol festészet a XVII. Században
40
4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.4/0980-06
A XVIII-XIX. század művészeti irányzatai
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottan
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
TanteremKönyvtárMúzeumok
14 óra elmélet osztálykeretben
Az egyetemes és A magyar művészettörténet jelentős korszakainak és stíluselemeinek megismertetése vetített képes előadásokon, múzeum látogatásokon keresztül
Klasszicizmus és romantika. Historizmus és eklektika. Realista festészet. Plein air festészet, az impresszionizmus megjelenése. Posztimpresszionizmus, szimbolizmus és szecesszió. Nagybányai iskola. Gödöllői művésztelep
41
5. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

045/1.5/0980-06
A modern művészet
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottan
A műalkotások önálló értelmezési módjai, az ismeretek kreatív alkalmazási lehetőségei (kor-, stílus-meghatározás, műleírás, műelemzés)

26 óra elmélet osztálykeretben
42
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
6. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

Az egyetemes és magyar művészettörténet jelentős korszakainak és stíluselemeinek megismertetése vetített képes előadásokon, múzeum látogatásokon keresztül
Avantgard törekvések a XX. század művészetében. Fouvizmus és expresszionizmus. Kubizmus, futurizmus, dadaizmus, szürrealizmus. Magyar művészeti csoportok. Az absztrakt művészet a konstruktivizmustól a gesztusfestészetig
A XX. század második felének művészeti törekvései. A posztmodern művészet
045/1.6/0980-06
Műalkotások elemzése

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
TanteremKönyvtárMúzeumok
12 óra elmélet osztálykeretben
43
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
7. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
B típus
C típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
Egy-egy adott művészeti alkotás helyének, művészettörténeti szerepének bemutatása. Összehasonlító elemzések. A meghatározó művészeti stílusjegyek, értékek felismerése, egyéni megközelítése
045/1.7/0980-06
Klasszikus és kortárs alkotók, életművek kiemelése
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottan
Jelentős alkotók, kiemelkedő alkotások
Időszaki kiállítások, kortárs alkotók
A műalkotások önálló értelmezési módjai, az ismeretek kreatív alkalmazási lehetőségei (kor-, stílus-meghatározás, műleírás, műelemzés)
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
TanteremKiállítótermekSzámítógép-terem
6 óra elmélet osztálykeretben
44
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
8. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
Klasszikus alkotók, klasszikus alkotások kiemelése. Botticellitől Michelangelo-ig. Caravaggio, Rembrandt és Goya festményei. Monet, Cesanne, Gauguin. Matisse, Picasso, Csontváry, Dali. A legújabb törekvések képviselői a nemzetközi és hazai művészetben
045/1.8/0980-06
Hazai és külföldi műgyűjtemények
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
Hazai műemlékek, műgyűjtemények anyaga, az egyetemes művészettörténet emlékanyagának lelőhelyei
Szabadkézi rajzolás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
Számítógép-terem
Könyvtár
Múzeumok
6 óra elmélet osztálykeretben
45
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
9. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típus
C típus
B típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A legjelentősebb budapesti és vidéki múzeumok anyagai. A legnagyobb külföldi múzeumok gyűjteményei
045/1.9/0980-06
Néprajz és népművészet alapfogalmai
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A néprajz és a népművészet alapfogalmai
Az egyén, a közösség és a kultúra viszonya
A kultúrák és a társadalmak szerkezetének kapcsolatai
A tárgyak és szokások korba és környezetbe illesztése
Néprajzi jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 20%Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 50%
TanteremKönyvtárNéprajzi Múzeum
14 óra elmélet osztálykeretben
46
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
10. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típus
B típus
C típus
C típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
5. szintHozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A néprajz és A népművészet kutatási területei, megnyilvánulási formái. Távoli tájak jellegzetes néprajzi anyaga, szokásai, tárgyi kultúrája. A hiedelemvilág és motívumkincs összekapcsolódása
045/1.10/0980-06
A magyar népművészet
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
Az egyén, a közösség és a kultúra viszonya
A tárgyak és szokások korba és környezetbe illesztése
Környezet- és tárgykultúra, azok változása
A magyar népművészet
Néprajzi jelképek értelmezése
Szabadkézi rajzolás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 20%Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 50%
TanteremKönyvtárNéprajzi Múzeum
12 óra elmélet osztálykeretben
47
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
11. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
B típus
B típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
A magyar népművészet tárgyi emlékeinek feldolgozásán keresztül, a népi kultúra, tájegységekre jellemző vonásainak megismertetése, a motívumkincs feldolgozási módjai, továbbalakítási lehetőségei
045/1.11/0980-06
Szabadkézi rajzolás és festés alapjai
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A rajzolás és festés mestersége, különböző technikái
Egyszerű geometrikus formák és térelemek megjelenítése
Az épített külső és belső környezet megjelenítése
Formák térszerkezeti sajátosságainak, statikai-dinamikai viszonyainak térbeli ábrázolása
Szabadkézi rajzolás
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Szabadkézi rajz készítése tárgyról 80%Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 10%Szabadkézi rajz értelmezése 10%
Rajzi szaktanterem
58 óra gyakorlat csoportbontásban
A fejlett és kiművelt vizuális szemlélet kialakítása érdekében önálló ábrázolási gyakorlatok sora. Egyszerű geometrikus tárgyak rajza, a perspektíva szabályainak alkalmazása
48
12. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.12/0980-06
Szabadkézi rajzolás és festés szabályai
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A képkomponálás szabályaiA színek törvényszerűségei és kifejezőerejeFény-árnyék viszonyok megjelenítése, kontraszthatások - a tónusképzés lehetőségei
Szabadkézi rajzolás
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Szabadkézi rajz készítése tárgyról 90%Szabadkézi rajz értelmezése 10%
Rajzi szaktanterem
86 óra gyakorlat csoportbontásban
A kompozíció, vonal- és tónusértékek vizsgálata. A színkeverés alapjai. Csendélet, drapéria, portré rajzolás és festés
49
13. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus

045/1.13/0980-06
Összetett rajzi feladatok
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
Kialakítja, karbantartja portfólióját
Természeti formák, növények és állatok megjelenítése, azok felépítése, arányai, mozgásai
Az emberi test felépítése, anatómiai szerkezete, arányai, mozgása
Szabadkézi rajzolás
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Szabadkézi rajz készítése tárgyról 90%Szabadkézi rajz értelmezése 10%
Rajzi szaktanterem
72 óra gyakorlat csoportbontásban
A látvány konstruktív és dekoratív feldolgozási módjai. A figura térbeni ábrázolása. Koponya, csontváz rajzok, portré és akt ábrázolás
50
14. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusB típus
B típus
B típusHozzárendelt szakmai készségek:
4. szint
5. szintHozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.14/0980-06
A rajzolás és festés technikai és kifejezési lehetőségei
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
Kialakítja, karbantartja portfólióját
A különböző képi elemek felületképző lehetőségeiA rajzolás és festés mestersége, különböző technikáiKülönböző kompozíciók alkotása, montázs, kollázs, kevert és egyedi technikák alkalmazása
A különféle formák – térformák, emberi test stb. – kifejező kapcsolatai
Az elkészült munkák kiállításra való előkészítése
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Szabadkézi rajzolás
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Szabadkézi rajz készítése tárgyról 80%
Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 20%
Rajzi szaktanterem
42 óra gyakorlat csoportbontásban
A rajzolás és festés kifejezési lehetőségeinek vizsgálata. A különböző jel- és gesztusrendszerek megismerése, a rajz- és festéstechnikai eszközök használata
51
15. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
B típus
B típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.15/0980-06
Térbeli megjelenítés
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Szakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
Kialakítja, karbantartja portfólióját
Formák térszerkezeti sajátosságainak, statikai-dinamikai viszonyainak térbeli ábrázolása
Tárgyak, növényi és állati formák, emberi figura, portré mintázása
Dombormű, szobor és plasztika készítési folyamata
Az elkészült munkák kiállításra való előkészítése
Szabadkézi rajzolás
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 80%
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20%
Mintázó szaktanterem
54 óra gyakorlat csoportbontásban
Térbeli formák, arányok, tömegek tanulmányozása természeti képződmények, emberi figurák, portrék megmintázásán keresztül. Modellek, papírplasztikák készítése
52
16. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.16/0980-06
Betűrajz-tipográfia
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Kialakítja, karbantartja portfólióját
Az elkészült munkák kiállításra való előkészítése
Szabadkézi rajzolás
Ismeretek helyénvaló alkalmazásaÚj ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30%Információk önálló rendszerezése 20%Betűrajz elemzése, hibakeresés 10%Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%
TanteremSzámítógép-terem
54 óra gyakorlat csoportbontásban
Az írott kommunikáció elemei, a betűk kialakulása. A betűformák koronkénti változása a kézírástól a nyomtatott betűig. Betűtípusok, betűtervezők. A tipográfia szabályai
Manuális és számítógépes programmal készített szövegek, feliratok tervezése, készítése a stiláris érzékenység, a tipográfia alapjainak elsajátítása céljából
53
17. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.17/0980-06
Térábrázolási rendszerek
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
A térábrázolás ismert geometriai rendszerei (perspektíva, axonometria, Monge-rendszer)
Szabadkézi rajzolás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 50%Információk önálló rendszerezése 10%Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%
Tanterem
18 óra elmélet osztálykeretben
Ábrázoló geometriai ismeretek, szerkesztési eljárások elsajátíttatása. A különféle térábrázolási módok megismertetése
54
18. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

045/1.18/0980-06
Térbeli szerkesztési feladatok
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Egyszerű geometrikus formák és térelemek megjelenítéseAz épített külső és belső környezet megjelenítéseFormák térszerkezeti sajátosságainak, statikai-dinamikai viszonyainak térbeli ábrázolása

Térbeli formák, arányok, tömegek tanulmányozása természeti képződmények, emberi figurák, térelemek felhasználásával
55
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/1.1/0981-06 10 0 0
szk 045/1.2/0981-06 27 0 0
sza 045/1.3/0981-06 27 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusC típusC típus
Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
2. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/0981-06
Vállalkozások vagy az egyéni alkotókörnyezet tervezése, szabályszerű működése
64
045/1.1/0981-06
A technikai környezet, a munkafeltételek ismerete. Baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások
Információs és adminisztratív tevékenységet folytat
Munka-, tűz-, környezet-, baleset- és egészségvédelmi előírásokat betart
Munkavédelmi előírásokEgészség- és balesetvédelmi előírásokKörnyezetvédelmi előírások
Olvasott szakmai szöveg megértése
Gyakorlatias feladatértelmezésIsmeretek helyénvaló alkalmazásaProblémaelemzés, -feltárás
56
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
ÖnállóságDöntésképesség
Kezdeményezőkészség
Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Szaktanterem
10 óra elmélet gyakorlati képzési csoportban
A munka-, baleset- és tűzvédelmi előírások célja, szabályozási rendszere, hatósági felügyelete, a biztonságos munkavégzés feltételei. A kor technikai szintjének megfelelő munkakörülmények kialakítása. Tűzvédelmi és környezetvédelmi szabályok alkalmazása
045/1.2/0981-06
Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, gazdasági háttere
Tájékozódik a munkavállalás, illetve a vállalkozások aktuális gazdasági - jogi feltételeiről
Megtervezi, kialakítja, fejleszti szakmai eszközhátterét
Kialakítja vevőkörét - piacot kutat, megrendelőt, megbízót keres
Munkavállalói vagy vállalkozói tevékenységet folytat
Költségkalkulációt készít
Információs és adminisztratív tevékenységet folytat
57
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
D típusB típusD típusC típusC típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint3. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
A vállalkozás létrehozásának gyakorlati feladatai
A piackutatás és marketing alapjaiA finanszírozás lehetőségeiAz üzleti terv tartalma, felépítéseAz üzleti élet protokoll szabályaiA költségvetés - költségterv alapelemeiA vállalkozás szervezésének gyakorlati teendői
ECDL 3. m. SzövegszerkesztésECDL 4. m. TáblázatkezelésOlvasott szakmai szöveg megértése
Ismeretek helyénvaló alkalmazásaTervezési készségProblémaelemzés, -feltárás
ÖnállóságDöntésképesség
Kezdeményezőkészség
Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 30%
Tanterem
27 óra elmélet osztálykeretben
A vállalkozások tervezése, ütemezése, pénzforgalmi szabályai. Üzleti tervezés és marketing. Adatszolgáltatás számítógépes programokon keresztül
58
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:D típusB típusC típusC típus
D típusC típusD típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint3. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.3/0981-06
Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, jogi háttere
Tájékozódik a munkavállalás, illetve a vállalkozások aktuális gazdasági - jogi feltételeiről
Információs és adminisztratív tevékenységet folytat
Jogi alapfogalmak, a jog különböző ágaiA vállalkozás létrehozásának gyakorlati feladataiA különböző vállalkozási formák jellemzőiA szerződéskötéshez kapcsolódó szabályok, előírások
A szerzői jogi szabályokPénzügyi, adójogi, munkajogi szabályokDokumentáció és adminisztráció
ECDL 3. m. SzövegszerkesztésOlvasott szakmai szöveg megértése
Ismeretek helyénvaló alkalmazásaKontroll (ellenőrző képesség)Problémaelemzés, -feltárás
Döntésképesség
Kezdeményezőkészség
Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Tanterem
27 óra elmélet osztálykeretben
Állampolgári ismeretek – a vállalkozási és alkalmazotti környezethez kapcsolódó jogi ismeretek - munkajog, szerzői jog, szerződések, alapvető államigazgatási szabályok. A törvényi szabályozás szerinti nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatok
59
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gya
korla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/1.1/0982-06 18 0 0
szk 045/1.2/0982-06 0 0 54
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
B típus
C típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint2. szint
3. szintHozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
3. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/0982-06 Általános tervezési alapismeretek
72
045/1.1/0982-06
A tervezői szemlélet és problémamegoldás
Feladatait egyéni, kreatív módon közelíti meg
Önállóan értelmezi, meghatározza a feladatotSzükség szerint egyeztet a megbízóval, társtervezővelMunkafolyamatot tervez, időbeni ütemezést készít
A probléma vagy feladat meghatározásának módjai, menete
Vizuális jelek, szimbólumok egyértelmű, következetes használata (pl.: magyarázó, közlő rajzon)A látvány egyszerű lerajzolását meghaladó ábrázolási formák, átlényegítés, absztrakció
Komplex jelzésrendszerekECDL 7. m. Információ és kommunikáció
Információforrások kezelése
Kreativitás, ötletgazdagságProblémaelemzés, -feltárásTervezési készség
Elhivatottság, elkötelezettségDöntésképességÖnállóság
60
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Empatikus készség
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%Elemzés készítése tapasztalatokról 20%Információk feladattal vezetett rendszerezése 60%
SzaktanteremKönyvtárKiállítótermek
18 óra elmélet csoportbontásban
A tervezés metodikájának megismertetése, önálló véleményalkotásra, esztétikai és szakmafeladatok igényes megoldására alkalmas gondolkodásmód kialakítása
045/1.2/0982-06
A tervezési munka fázisai
Forrásanyagot, információt gyűjt a munkáhozTervet, vázlatot, makettet, virtuális 3D modellt készít vagy koncepciót alakít ki
Technikai- és anyagkísérleteket végezSzükség szerint egyeztet a megbízóval, társtervezővelPályázatokon indul
61
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
A típus
B típus
B típus
C típus
C típus
C típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint4. szint4. szint4. szint3. szint3. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
Az információgyűjtés menete, formái
Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos és számítógépes módszerekkelTervdokumentációk anyagainak elkészítése, összeállítása
Tanulmányrajzok alapján, vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítése
A feladatnak és a plasztikai célnak megfelelő anyagok megválasztása és kreatív használata
Tipográfiai alapszabályok
A leggyakrabban használt betűtípusok
Betű vagy szöveg megjelenítése kézírással és/vagy számítógépes program segítségével
ECDL 6. m. PrezentációKézírásSzakrajz olvasása, értelmezéseSzakrajz készítéseMűszaki rajz olvasása, értelmezéseMűszaki rajz készítése
Ismeretek helyénvaló alkalmazásaÚj ötletek, megoldások kipróbálása
Elhivatottság, elkötelezettségDöntésképességÖnállóság
Empatikus készség
Információk feladattal vezetett rendszerezése 20%Tervrajz készítése tárgyról 70%Tervrajz elemzése, hibakeresés 10%
SzaktanteremSzámítógép-terem
54 óra gyakorlat csoportbontásban
62
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/1.1/0987-06 0 0 12
sza 045/1.2/0987-06 0 0 24
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint2. szint5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
A kiadott tervezési feladatok alapján a tervvázlatok, azok variációinak elkészíttetése, a tervezés munkamódszereinek elsajátíttatása. A tipográfiai ismeretek alkalmazása
4. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/0987-06 Számítógépes alapismeretek
36
045/1.1/0987-06
Hardver, szoftver, perifériák és hálózat
Szakszerűen dokumentál, archivál, prezentációt készít
Hardverismeret: alaplap, processzor, memóriatárak, perifériák
Szoftverismeret: operációs rendszerek, internet-használat, DTP felhasználói programismeret
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 2. m. Operációs rendszerekECDL 3. m. SzövegszerkesztésOlvasott szakmai szöveg megértéseInformációforrások kezelése
Gyakorlatias feladatértelmezésIsmeretek helyénvaló alkalmazása
63
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
5. szint5. szint4. szint
Pontosság
Motiválhatóság
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 50%Műveletek gyakorlása 50%
Számítógép-terem
12 óra gyakorlat csoportbontásban
Szakmai munkavégzéséhez szükséges hardver és szoftver eszközök kezelése, az eszközökfejlődésnek nyomon követése. Az aktuális ismeretanyag folyamatos elsajátítása
045/1.2/0987-06
Motívumgyűjtés, vázlatozás, tervezés
Képeredetit digitalizálFeldolgozza a digitalizált képet
Az elképzelések, ötletek vizuális megfogalmazásának módjai, technikái
A marketing- és reklámcélnak megfelelő térbeli dekoratőri áru- és látványrendezői feladatok kapcsolata a grafikai elemekkel
Fénytani, színtani alapismeretek, színrendszerek, színkezelés
Képeredetik fajtái, digitalizálás
Képfeldolgozás: méretezés, retusálás, korrekciós és átalakító jellegű műveletek
A kézzel írható betűtípus kiválasztásának szempontjai
Információforrások kezelése
Szabadkézi rajzolásKép és téralakítási készségJel, jelkép, jelentés ismeret és értelmezés
64
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Kreativitás, ötletgazdagságÚj ötletek, megoldások kipróbálásaInformációgyűjtés
Szorgalom, igyekezet
Motiválhatóság
Kreatív rajz készítése leírásból 25%Kreatív rajz készítése tárgyról 25%Műveletek gyakorlása 50%
Számítógép-terem
24 óra gyakorlat csoportbontásban
Szakmai munkájához szükséges motívumokat gyűjtse rendszerezze, archiválja, és szükség szerinti területen alkalmazza, tovább fejleszti vázlatait, terveit. A megfelelő program készségszintű használata
65
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/2.1/0987-06 0 0 22
sza 045/2.2/0987-06 0 0 22
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
5. szintHozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
5. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/2.0/0987-06 Grafikai programismeret
44
045/2.1/0987-06
Vektorgrafikus programismeret
Vektorgrafikus és képfeldolgozó szoftvereket, programokat alkalmaz
Vektorgrafikus, pixelgrafikus és kiadványtervező programok alapismerete
A pontos feladatfelmérés alapján, méretarányos, hagyományos megjelenítő és számítógépes technikával készülő látványterv, vagy makett készítése
Grafikatörténeti ismeretek kreatív alkalmazása
Kép és téralakítási készség
Tervezési készség
Döntésképesség
Prezentációs készség
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 25%Számítógépes rajz készítése leírásból 25%Műveletek gyakorlása 50%
Számítógép-terem
66
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
22 óra gyakorlat csoportbontásban
Tervezési és prezentációs munkájához leginkább megfelelő szoftvert megismeri és alkalmazza. A képeredetik retusálása, átalakítása, a megfelelő kimeneti értékek és formátumok alkalmazása
A képeredetik retusálása, átalakítása, a megfelelő kimeneti értékek és formátumok alkalmazása
A nyomdai előkészítéshez megfelelő állomány létrehozása
045/2.2/0987-06
Pixelgrafikus programismeret
Feldolgozza a digitalizált képet
A pontos feladatfelmérés alapján, méretarányos, hagyományos megjelenítő és számítógépes technikával készülő látványterv, vagy makett készítése
A marketing- és reklámcélnak megfelelő térbeli dekoratőri áru- és látványrendezői feladatok kapcsolata a grafikai elemekkel
Képfeldolgozás: méretezés, retusálás, korrekciós és átalakító jellegű műveletek
ECDL KépszerkesztésGrafikai program használataKép és téralakítási készség
Nyitott hozzáállás
Önállóság
Prezentációs készség
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 25%Számítógépes rajz készítése leírásból 25%Műveletek gyakorlása 50%
Számítógép-terem
67
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:22 óra gyakorlat csoportbontásban
Tervezési és prezentációs munkájához leginkább megfelelő szoftvert megismeri és alkalmazza
Képeredetik vektorizálása, átszerkesztése átalakítása. Tervezés, rajzolás az adott programban
A nyomdai előkészítéshez megfelelő állomány létrehozása
68
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/3.1/0987-06 0 0 16
sza 045/3.2/0987-06 0 0 25
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típusHozzárendelt szakmai készségek:
2. szint3. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
6. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/3.0/0987-06Komplex számítógépes tervezés
41
045/3.1/0987-06
Kiadványtervezési alapismeretek
Vázlatkészítés után, számítógéppel grafikai, tipográfiai elemeket, motívumokat tervez
Grafika és tipográfia stiláris és jelentéstani egységének kialakítása
Vektorgrafikus, pixelgrafikus és kiadványtervező programok alapismerete
A digitális prezentáció lehetőségei
ECDL 6. m. PrezentációECDL AM3 modul Szövegszerkesztés – haladó szintGrafika és tipográfia vizuális és jelentéstani egységének kialakítása
ProblémaelemzésKreativitás, ötletgazdagság
Elhivatottság, elkötelezettség
Prezentációs készség
Információk feladattal vezetett rendszerezése 10%Mintarajz értelmezése 10%Műveletek gyakorlása 80%
69
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint2. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Számítógép-terem
16 óra gyakorlat csoportbontásban
Szakmai tevékenységéhez szükséges, vagy mint szolgáltatótól megrendelt kiadványok, prezentációk tervezésének alapjai. A különböző kiadványtípusoknak megfelelő tervezői metódusok alkalmazásaA klasszikus és a modern (modulhálós) tipográfia tervezés alkalmazása
Az illusztrációk típusainak megfelelő tipográfiai megoldások megválasztása
045/3.2/0987-06
Előkészítés a késztermék kivitelezésére
Szakszerűen dokumentál, archivál, prezentációt készít
A számítógépes nyomtatás, tintasugaras és lézerprintelés, digitális nyomdai sokszorosítás lehetőségeinek, előkészítésének alapismerete
Idegen nyelvű olvasott szöveg megértéseECDL 7. m. Információ és kommunikációGrafikai program használata
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 20%Műveletek gyakorlása 80%
Számítógép-terem
70
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:25 óra gyakorlat csoportbontásban
Digitálisan megtervezett termékeit a végső felhasználási formának megfelelően előkészíti, és kivitelezi, kivitelezteti
A kivitelezés látványtervének a megfelelő programban való megvalósítása
71
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
szk 045/4.1/0987-06 0 0 18
szk 045/4.2/0987-06 0 0 36
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
7. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/4.0/0987-06 Tipográfiai alapismeretek
54
045/4.1/0987-06
Betűtervezés és alakítás
Vektorgrafikus és képfeldolgozó szoftvereket, programokat alkalmaz
Vázlatkészítés után, számítógéppel grafikai, tipográfiai elemeket, motívumokat tervez
A kézzel írható betűtípus kiválasztásának szempontjai
Grafika és tipográfia stiláris és jelentéstani egységének kialakítása
Szabadkézi rajzolásTipográfiai törvényszerűségek alapjai
Tervezési készség
Pontosság
Motiválhatóság
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20%Műveletek gyakorlása 80%
Számítógép-teremTanterem
72
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
18 óra gyakorlat csoportbontásban
Szabadkézzel, vagy technikai eszközökkel betűket, betűcsaládokat, tipográfiai elemeket tervez. Megismeri a betű tervezés és alkalmazás alapszabályait
Mind a manuális mind a számítógépes betűtervezés ismerete
045/4.2/0987-06
Betű és grafikai elem kapcsolata
Vektorgrafikus és képfeldolgozó szoftvereket, programokat alkalmaz
Képeredetit digitalizálFeldolgozza a digitalizált képetVázlatkészítés után, számítógéppel grafikai, tipográfiai elemeket, motívumokat tervez
Szakszerűen dokumentál, archivál, prezentációt készít
Grafika és tipográfia stiláris és jelentéstani egységének kialakítása
Grafikatörténeti ismeretek kreatív alkalmazása
Grafika és tipográfia vizuális és jelentéstani egységének kialakítása
Tervezési készségÚj ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Prezentációs készség
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20%
Műveletek gyakorlása 80%
Számítógép-teremTanterem
73
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
36 óra gyakorlat csoportbontásban
A különböző tipográfiai és grafikai elemeket stilárisan összehangolja, az alkalmazási területnek megfelelően alakítja ki a termék összképét
A tipográfiai hatáskeltők ismerete, alkalmazása
74
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes g
yako
rlati
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/1.1/1030-06 8 0 0
sza 045/1.2/1030-06 10 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
8. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/1030-06 A grafikai munka előkészítése
18
045/1.1/1030-06
A tervezés elméleti alapjai
Egyedi grafikát készít
Digitalizált képet feldolgoz
Az információgyűjtés menete, formái
A probléma vagy feladat meghatározásának módjai - menete
Tervdokumentációk anyagainak elkészítése, összeállítás
Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belő látására támaszkodva kreatív tervek készítése
Az anyag- és technikai kísérletek folyamata, módszerei
Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programok
Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos és számítógépes módszerekkel
ECDL 7. m. Információ és kommunikáció Komplex jelzésrendszerek Szemléltetőrajz olvasása, értelmezése
Nyitott hozzáállásÁltalános tanulóképességInformációgyűjtés
75
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típus
B típus
A típus
B típusA típusA típus
Szorgalom, igyekezetDöntésképességFejlődőképesség, önfejlesztés
Hatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 15%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 15%Információk önálló rendszerezése 30%Szemléltető rajz értelmezése 20%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 20%
TanteremSzámítógép-terem
8 óra elmélet csoportbontásban
Az adott feladatnak, megrendelésnek megfelelő tervezői metódus megválasztása
A tervezés technikai lehetőségeinek illetve a kivitelezendő terv reprodukciós korlátainak ismerete
A z optimális tervezési forgatókönyv és koncepció prezentálása
045/1.2/1030-06
Képfeldolgozási ismeretek
Digitalizált képet feldolgoz
Színprofilok, speciális programokNyomtatók, szkennerek, levilágítók, digitális nyomógépek
Fénytani, színtani alapismertetek, színrendszerek, színkezelés
Képeredetik, vonalas eredetik, árnyalatos eredetik, színes eredetik
Képek méretezése, retusálása, korrekciós műveletekAz illusztráció típusaiHardverismeret: alaplap, processzor, memóriatárak
76
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 2. m. Operációs rendszerek
Áttekintő képességProblémaelemzés, -feltárás
Fejlődőképesség, önfejlesztésLátás
Hatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 15%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 25%Információk önálló rendszerezése 40%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 20%
TanteremSzámítógép-terem
10 óra elmélet csoportbontásban
A különböző képeredeti típusoknak megfelelő, átalakítások, korrekciók alkalmazás
A képeredetik be-és kiviteli értékeinek, a színprofiloknak, a formátumoknak helyes alkalmazása
A programok átjárhatóságának, a segédprogramok alkalmazásának ismerete
77
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes g
yako
rlati
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/2.1/1030-06 22 0 0
szk 045/2.2/1030-06 10 0 0
szk 045/2.3/1030-06 9 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
B típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint2. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
9. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/2.0/1030-06 Számítógépes tervezés 41
045/2.1/1030-06
Illusztrációk tervezése, kivitelezése
Digitalizált képet feldolgozNyomdai technikákat alkalmaz
Képfeldolgozó programok, rajzoló programok, szövegszerkesztő programok
Képeredetik, vonalas eredetik, árnyalatos eredetik, színes eredetik
Képek méretezése, retusálása, korrekciós műveletek
Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokban
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
Szabadkézi rajzolás Komplex jelzésrendszerek ECDL 6. m. Prezentáció Grafikai jelképek értelmezése
Kreativitás, ötletgazdagságTervezési készségNyitott hozzáállás
Kézügyesség
78
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
B típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint4. szint2. szint
MotiválhatóságPrezentációs készség
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 15%Információk önálló rendszerezése 15%Szabadkézi rajz készítés tárgyról 35%Szabadkézi rajz készítése leírásból 35%
TanteremSzámítógép-terem
22 óra elmélet gyakorlati képzési csoportban
Az illusztráció stílusainak, típusainak ismerte
Pixelgrafikus és vektorgrafikus illusztrációk készítése
Képeredetik, gyűjtött anyag beépítése a megfelelő programokba
045/2.2/1030-06
Tipográfiai alapismeretek
Előkészíti, előkészítteti a nyomdai munkákat
Képfeldolgozó programok, rajzoló programok, szövegszerkesztő programok
Betűismeret: betűanatómia, betűcsaládok, betűváltozatok, betűtörténet
Tipográfiai mértékrendszer, mértékrendszer-átváltások, nyomdai mértékrendszerek
Tördelési szabályok: sortörés, soregyen, sorcsoport, bekezdés, címszöveg-hierarchia
Tipográfiai tervezés: a klasszikus és a modern stílus alkalmazási területei
A modulhálós tipográfiai tervezés elmélete, alkalmazása
ECDL 3. m. Szövegszerkesztés KézírásECDL 7. m. Információ és kommunikáció
79
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
B típus
A típus
A típus
Absztrakt (elméleti) gondolkodás
Általános tanulóképességKövetkeztetési képesség
LátásPontosságDöntésképesség
Prezentációs készségMotiválhatóság
Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 15%Információk önálló rendszerezése 15%Szabadkézi rajz készítése leírásból 35%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 35%
TanteremSzámítógép-terem
10 óra elmélet gyakorlati képzési csoportban
A klasszikus és a modern tervezési stílusok ismerete, alkalmazása. Az olvashatóság szabályainak ismerete. A betűképek, szövegfoltok, a tipográfiai hatáskeltők alkalmazása illusztratív, dekoratív környezetben
045/2.3/1030-06
Betű és kép kapcsolata
Előkészíti, előkészítteti a nyomdai munkákat
Digitalizált képet feldolgoz
A tipográfia elemei: laptükör elemei, tipográfiai hatáskeltők
A különböző kiadványok belső stukturájának kialakítása
Nyomtatványtípusok: könyv, folyóirat, napilap, akcidens nyomtatványok
Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokban
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
80
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
ECDL 3. m. Szövegszerkesztés Grafikai jelképek értelmezése Szabadkézi rajzolás
Absztrakt (elméleti) gondolkodásTervezési készség
ÖnállóságRugalmasságPontosság
MotiválhatóságPrezentációs készség
Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 25%Információk önálló rendszerezése 25%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 25%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 25%
TanteremSzámítógép-terem
9 óra elmélet csoportbontásban
A betűképek, szövegfoltok, a tipográfiai hatáskeltők alkalmazása illusztratív, dekoratív környezetben
Képes kiadványok, reklámanyagok tervzéselmélete
81
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/3.1/1030-06 12 0 0
sza 045/3.2/1030-06 0 22 0
sza 045/3.3/1030-06 0 20 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típusA típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
10. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/3.0/1030-06 Képgrafikai alkalmazások 54
045/3.1/1030-06
Klasszikus képgrafikai ismeretek
Sokszorosított grafikai lapokat készít, nyomtat (fametszet, linómetszet, rézkarc, litográfia)Figyelemmel kíséri a nyomdai munkafolyamatot
Az eredeti grafika meghatározása, szempontredszere, a képgrafikai szabályozó
Az eredeti reprodukció, a reprodukciós grafika meghatározása, alkalmazási területei
A művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig A művészi technikáknak megfelelő papírfajtákA nyomtatás technológiai folyamataA nyomatok kiállíthatósága, passzpartúzás, installálás
Szemléltetőrajz olvasása, értelmezése Szabadkézi rajzolás
Általános tanulóképességInformációgyűjtés
FelelősségtudatMegbízhatóságKézügyesség
82
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint
MotiválhatóságPrezentációs készség
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 25%Információk önálló rendszerezése 20%Szemléltető rajz értelmezése 35%
Tanterem
12 óra elmélet csoportbontásban
A képsokszorosítás tradicionális technikáinak, kialakulása, története
A grafikai alkotások csoportosítása, az eredeti grafika szempontrendszerének ismerete
045/3.2/1030-06
Klasszikus képgrafikai technikák alkalmazásai
Sokszorosított grafikai lapokat készít, nyomtat (fametszet, linómetszet, rézkarc, litográfia)
Figyelemmel kíséri a nyomdai munkafolyamatot
Festékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazása
A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközeinek, gépeinek kezelése
Fametszet, linómetszet, cinkográfia tervezése, kivitelezése
Rézkarc, akvatinta, hidegtű, lágyalap, repesztés tervezése, kivitelezése
Litográfia (kréta, toll, fröcskölés, mezzolitó) tervezése, kivitelezése
Monotíp-, kombinált-, kísérleti technikák tervezése, kivitelezése
Rajzeszközök, kéziszerszámok használataSzabadkézi rajzolás
83
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
B típus
A típus
A típus
ÉrtékelésProblémaelemzés, -feltárás
TapintásTérlátásKézügyesség
Hatékony kérdezés készsége
Információk önálló rendszerezése 10%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 10%Szabadkézi rajz készítés tárgyról 40%Szabadkézi rajz készítés leírásbol 40%
TanteremTanműhely
22 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
Magasnyomású, mélynyomású, síknyomású képsokszorosítási technikák alkalmazása, felhasználása képeredetiként
Műhelymunka kereteiben elsajátított nyomtatási technikák
045/3.3/1030-06
Egyedi képgrafikai technikák alkalmazásai
Egyedi grafikát készítDigitalizált képet feldolgoz
Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belő látására támaszkodva kreatív tervek készítéseAz anyag- és technikai kísérletek folyamata, módszerei
Különleges, kísérleti grafikai eljárások, egyedi grafikai technikák
Illusztációs technikák: rajz, festés, montázs, kollázs, fotó, applikációk
Egyedi technikák (rajzolt, festett, applikált) tervezése, kivitelezése
84
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Szabadkézi rajzolás
Kreativitás, ötletgazdagságNyitott hozzáállás
TapintásÖnállóságFejlődőképesség, önfejlesztés
Prezentációs készségMotiválhatóság
Információk önálló rendszerezése 10%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 10%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 40%Szabadkézi rajz készítése leírásból 40%
TanteremTanműhely
20 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
Egyedi technikák: rajz, festés, kollázs, montázs, applikációk, monotíp nyomtatás alkalmazása
A kísérleti és különleges grafikai eljárások beépítése a grafikai tervekbe
85
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
Nyomdai ismeretek sza 045/4.1/1030-06 0 12 0 12
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus
B típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint4. szint
4. szintHozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
11. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/4.0/1030-06
045/4.1/1030-06
Nyomtatás, prezentáció
Nyomdai technikákat alkalmazFigyelemmel kíséri a nyomdai munkafolyamatotElőkészíti, előkészítteti a nyomdai munkákat
Általános nyomdaipari alapismeretekA papírgyártás technológiái, papírfajtákGépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
A nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatok
Minőségi követelmények, minőségbiztosítás
ECDL 6. m. Prezentáció Nyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Szemléltetőrajz készítése
Áttekintő képességÉrtékelésProblémaelemzés, -feltárás
KézügyességTerhelhetőségPontosság
86
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Prezentációs készségMotiválhatóság
Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 15%Információk önálló rendszerezése 15%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 35%Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 35%
TanteremTanműhely
12 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A nyomdai előkészítés, kivitelezés ismerete. A nyomda megrendelői szempontjai. A kivitelezés technikai korlátai
A nyomatok tárolása, védelme, a hatályos képgrafikai szabályozó betartásával
A prezentációs platformok ismerete, alkalmazása
87
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
szk 045/1.1/1031-06 22 0 0
sza 045/1.2/1031-06 22 0 0
szk 045/1.3/1031-06 18 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
12. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/1031-06Illusztrációs feladatok előkészítése
62
045/1.1/1031-06
Az illusztráció tipusai
Nemesgrafikai technikákkal illusztrál
Tervezőgrafikai technikákkal illusztrálEgyedi grafikai technikákkal illusztrál
Az illusztráció típusai
A művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig
Különleges, kísérleti, grafikai eljárások, egyedi grafikai technikák
Szabadkézi rajzolás
Információgyűjtés
Elhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztés
KözérthetőségHatékony kérdezés készsége
88
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szemléltető rajz készítése leírásból 20%
TanteremSzámítógép-terem
22 óra elmélet csoportbontásban
A képeredetik csoportosítása az illusztrációk fajtáinak megfelelően
A különböző képes kiadványok, reklámanyagok, típusainak ismerete
045/1.2/1031-06
Az illusztráció felhasználási területei
Nemesgrafikai technikákkal illusztrálTervezőgrafikai technikákkal illusztrálEgyedi grafikai technikákkal illusztrál
Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokban
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
Szabadkézi rajzolás
Információgyűjtés
Elhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztés
KözérthetőségHatékony kérdezés készsége
89

A felhasználási területek csoportjai. típusai és az ezeknek megfelelő illusztrációk alkalmazási szabályai
045/1.3/1031-06
Az eredeti grafika meghatározása
Nemesgrafikai technikákkal illusztrálTervezőgrafikai technikákkal illusztrálEgyedi grafikai technikákkal illusztrál
Az eredeti grafika meghatározása, szempontrendszere, a képgrafikai szabályozó
Az eredeti reprodukció, a reprodukciós grafika meghatározása, alkalmazási területei
A művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig
Különleges, kísérleti, grafikai eljárások, egyedi grafikai technikák
A nyomatok kiállíthatósága, passzpartúzás, installálás
Komplex jelzésrendszerek
Információgyűjtés
Elhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztés
90
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
KözérthetőségHatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szemléltető rajz készítése leírásból 20%
TanteremSzámítógép-terem
18 óra elmélet csoportbontásban
A grafikai alkotások csoportjai. Az eredeti grafika, a facsimile, az eredeti reprodukció és a reprodukciós grafika meghatározásai
A szignatúra kialakulása, alkalmazása
91
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/2.1/1031-06 0 26 0sza 045/2.2/1031-06 0 28 0szk 045/2.3/1031-06 0 14 0sza 045/2.4/1031-06 0 24 0sza 045/2.5/1031-06 0 28 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
13. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/2.0/1031-06 Az illusztrációk alkalmazási területei
120
045/2.1/1031-06
A képanyag feldolgozása számítógépen
Tervezőgrafikai technikákkal illusztrál
Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programok
Képfeldolgozó programok, rajzoló programok
Képeredetik, vonalas eredetik, árnyalatos eredetik, színes eredetik
Képek méretezése, retusálása, korrekciós műveletek
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 2. m. Operációs rendszerek Komplex jelzésrendszerek
Absztrakt (elméleti) gondolkodásTervezési képesség
PrecizitásFejlődőképesség, önfejlesztés
KözérthetőségHatékony kérdezés készsége
92
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint5. szint2. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 20%
Számítógép-terem
26 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
Képeredetik átalakítása, korrigációs műveletek. A képfeldolgozás lehetőségei a pixelgrafikus és a vektorgrafikus programokban
045/2.2/1031-06
Számítógépes alkalmazások
Tervezőgrafikai technikákkal illusztrál
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokban
Képfeldolgozó programok, rajzoló programok
Képeredetik, vonalas eredetik, árnyalatos eredetik, színes eredetik
Képek méretezése, retusálása, korrekciós műveletek
ECDL 2. m. Operációs rendszerek Grafikai jelképek értelmezése ECDL 6. m. Prezentáció
Absztrakt (elméleti) gondolkodásKreativitás, ötletgazdagságTervezési képesség
DöntésképességFejlődőképesség, önfejlesztésSzorgalom, igyekezet
93
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
MotiválhatóságPrezentációs készség
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10%Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 10%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 10%Számítógépes rajz készítése leírásból 35%Számítógépes rajz készítés tárgyról 35%
TanteremSzámítógép-teremRajzi szaktanterem
28 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
Illusztrációk készítése pixelgrafikus és a vektorgrafikus programokban
045/2.3/1031-06
Az illusztráció és a tipográfia kapcsolata
Tervezőgrafikai technikákkal illusztrál
Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokban
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
ECDL 6. m. Prezentáció Számítógépes grafikai jelképek értelmezéseKézírás
Absztrakt (elméleti) gondolkodásÚj ötletek, megoldások kipróbálása
LátásKézügyesség
94
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típusA típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
4. szint
Prezentációs készségHatékony kérdezés készsége
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 15%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 15%Szabadkézi rajz készítése leírásból 35%Szabadkézi rajz elemzése, hibakeresés 35%
TanteremSzámítógép-teremRajzi szaktanterem
14 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A különböző kiadványtípusoknak megfelelő tipográfiai tervek készítése
A betű informatív, jelszerű illetve képi funkciói
045/2.4/1031-06
Művészi grafikai alkalmazások
Nemesgrafikai technikákkal illusztrál
Egyedi grafikai technikákkal illusztrál
Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos és számítógépes módszerekkelAz anyag- és technikai kísérletek folyamata, módszereiTanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítése
Illusztrációs technikák: rajz, festés, montázs, kollázs, fotó, applikációk
Rajzeszközök, kéziszerszámok használata
Nyomtató és nyomógépek, berendezések használata
95
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Új ötletek, megoldások kipróbálásaKreativitás, ötletgazdagságInformációgyűjtés
Fejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóságKézügyesség
MotiválhatóságPrezentációs készség
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10%Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 10%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 10%Szabadkézi rajz készítése leírásból 35%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 35%
Rajzi szaktanteremGrafikai tanműhely
24 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A művészi grafika megjelenése az illusztráció területén. Az illusztráció stílusai, típusai
96
5. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típusA típus
A típus
A típus
A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
045/2.5/1031-06
Klasszikus nyomtatási eljárások alkalmazásai
Nemesgrafikai technikákkal illusztrál
A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépeinek kezelése
Fametszet, linómetszet, cinkográfia tervezése, kivitelezéseRézkarc, akvatinta, hidegtű, lágyalap, repesztés tervezése, kivitelezése
Litográfia (kréta, toll, fröcskölés, mezzolitó) tervezése, kivitelezése
Monotíp, kombinált, kísérleti technikák tervezése, kivitelezése
Egyedi technikák (rajzolt, festett, applikált) tervezése, kivitelezése
Festékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazása
Szabadkézi rajzolás Rajzeszközök, kéziszerszámok használataNyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Kreativitás, ötletgazdagságTervezési képesség
TapintásKézügyességSzorgalom, igyekezet
MotiválhatóságPrezentációs készség
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 5%Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 10%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 15%Szabadkézi rajz készítése leírásból 35%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 35%
97
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Rajzi szaktanteremGrafikai tanműhely
28 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A nyomtatási technikák alkalmazási területei. A klasszikus eljárások nyomtatásának ismeretanyaga
98
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
Az illusztrációk nyomtatása sza 045/3.1/1031-06 0 20 0 20
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
14. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/3.0/1031-06
045/3.1/1031-06
Digitális és analóg technológiák
Nemesgrafikai technikákkal illusztrálTervezőgrafikai technikákkal illusztrálEgyedi grafikai technikákkal illusztrál
Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programok
A művészi technikáknak megfelelő papírfajták
A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépeinek kezelése
A nyomtatás technológiai folyamata
Minőségi követelmények, minőségbiztosítás
Számítógépes grafikai jelképek értelmezése
Komplex jelzésrendszerek Rajzeszközök, kéziszerszámok használata
InformációgyűjtésÚj ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóságDöntésképesség
99
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Prezentációs készségMotiválhatóság
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 15%Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 20%Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 20%Technológiai próbák végzése 25%
Rajzi szaktanteremGrafikai tanműhelySzámítógép-terem
20 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
Az adott tervezési koncepciónak megfelelő eszközválasztás. A programok átjárhatóságának kompatibilitásának ismerete, használata
100
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
szk 045/1.1/1032-06 22 0 0szk 045/1.2/1032-06 24 0 0sza 045/1.3/1032-06 24 0 0sza 045/1.4/1032-06 24 0 0sza 045/1.5/1032-06 24 0 0sza 045/1.6/1032-06 24 0 0sza 045/1.7/1032-06 24 0 0sza 045/1.8/1032-06 24 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típusA típus
A típus
A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
15. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/1032-06 Tervezéselmélet 190
045/1.1/1032-06
A reklám kialakulása
Különböző kiadványok grafikai tervét készíti el
Plakátok grafikai tervét készíti el
Az információgyűjtés menete, formái
A probléma vagy feladat meghatározásának módjai, meneteNyomtatványtípusok: könyv, folyóirat, napilap, akcidens nyomtatványok
Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokban
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
Fénytani, színtani alapismeretek, színrendszerek, színkezelés
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 7. m. Információ és kommunikáció
InformációgyűjtésAbsztrakt (elméleti) gondolkodás
101
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típus
A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
Elhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóság
Kommunikációs rugalmasságKözérthetőségHatékony kérdezés készsége
Információk önálló rendszerezése 30%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20%
TanteremSzámítógép-terem
22 óra elmélet osztálykeretben
A reklám kialakulása, fejlődése az ipari társadalmak megjelenéséig
045/1.2/1032-06
A modern reklám fejlődése napjainkig
Prospektusok grafikai tervét készíti el
Hirdetések grafikai tervét készíti el
Az információgyűjtés menete, formáiA probléma vagy feladat meghatározásának módjai, menete
Képfeldolgozó programok, rajzoló programok, szövegszerkesztő programok
Nyomtatványtípusok: könyv, folyóirat, napilap, akcidens nyomtatványok
Tipográfiai tervezés: a klasszikus és a modern stílus alkalmazási területei
A modulhálós tipográfiai tervezés elmélete, alkalmazása
Képeredetik, vonalas eredetik, árnyalatos eredetik, színes eredetik
102
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 7. m. Információ és kommunikáció Grafikai jelképek értelmezése Komplex jelzésrendszerek
Áttekintő képességInformációgyűjtésNyitott hozzáállás
Elhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóság
Kommunikációs rugalmasságKözérthetőségHatékony kérdezés készsége
Információk önálló rendszerezése 30%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20%
TanteremSzámítógép-terem
24 óra elmélet osztálykeretben
A tömegtermelés, a tömegkultúra és a reklám kapcsolata. A technikai fejlesztések hatása a reklámra. A reklám kommunikációs lehetőségei
045/1.3/1032-06
A kiadványok tervezése
Különböző kiadványok grafikai tervét készíti el
Prospektusok grafikai tervét készíti elMagazinok grafikai tervét készíti elKiadványszerkesztő-szoftvereket, programokat alkalmaz
103
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
B típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint2. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos és számítógépes módszerekkel
Tervdokumentációk anyagainak elkészítése, összeállítása
Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programok
Betűismeret: betűanatómia, betűcsaládok, betűváltozatok, betűtörténet
A tipográfia elemei: laptükör elemei, tipográfiai hatáskeltők
Tördelési szabályok: sortörés, soregyen, sorcsoport, bekezdés, címszöveg-hierarchia
A különböző kiadványok belső struktúrájának kialakítása
ECDL 3. m. Szövegszerkesztés ECDL 4. m. Táblázatkezelés ECDL 6. m. Prezentáció Komplex jelzésrendszerek
Absztrakt (elméleti) gondolkodásÁttekintő képességKreativitás, ötletgazdagságTervezési készség
Önállóság
MeggyőzőkészségKonszenzuskészségPrezentációs készség
Információk önálló rendszerezése 30%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 10%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
24 óra elmélet osztálykeretben
A különböző kiadványtípusoknak megfelelő tervezési szabályok ismerete, alkalmazása
104
4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típusA típus
B típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint4. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
045/1.4/1032-06
Cégarculatok tervezése
Cégarculatok grafikai tervét készíti elPlakátok grafikai tervét készíti elKiadványszerkesztő-szoftvereket, programokat alkalmaz
Illusztrációs terveket készít számítógépen
Képfeldolgozó programok, rajzoló programok, szövegszerkesztő programok
Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programok
Tervdokumentációk anyagainak elkészítése, összeállításaTanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítése
Képek méretezése, retusálása, korrekciós műveletek
A modulhálós tipográfiai tervezés elmélete, alkalmazása
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 2. m. Operációs rendszerek KézírásKomplex jelzésrendszerek
Absztrakt (elméleti) gondolkodásKreativitás, ötletgazdagságTervezési készség
Fejlődőképesség, önfejlesztésPontosságRugalmasság
Interperszonális rugalmasságKompromisszumkészségPrezentációs készség
105
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
5. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
B típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint2. szint5. szint5. szint
Információk önálló rendszerezése 30%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 10%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
24 óra elmélet osztálykeretben
Az arculati szabályok alkalmazása, az arculati kézikönyv ismerete
045/1.5/1032-06
Termékarculatok tervezése
Termékarculatok grafikai tervét készíti elKiadványszerkesztő-szoftvereket, programokat alkalmazIllusztrációs terveket készít számítógépenA terveket nyomdai sokszorosításra előkészíti
A probléma vagy feladat meghatározásának módjai, menete
Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos és számítógépes módszerekkel
Tervdokumentációk anyagainak elkészítése, összeállítása
Tördelési szabályok: sortörés, soregyen, sorcsoport, bekezdés, címszöveg-hierarchia
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 2. m. Operációs rendszerek ECDL 3. m. Szövegszerkesztés Grafikai jelképek értelmezése Számítógépes grafikai jelképek értelmezése
106
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Áttekintő képességKreativitás, ötletgazdagságTervezési készség
Elhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztésDöntésképesség
Kapcsolatteremtő készségKommunikációs rugalmasságHatékony kérdezés készségePrezentációs készség
Információk önálló rendszerezése 30%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 10%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
24 óra elmélet osztálykeretben
Az arculati szabályok alkalmazása, az arculati kézikönyv ismerete
107
6. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint5. szint5. szint
5. szintHozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
045/1.6/1032-06
Reklám anyagok és hirdetések tervezési szempontjai
Hirdetések grafikai tervét készíti el
Kiadványszerkesztő-szoftvereket, programokat alkalmazA terveket nyomdai sokszorosításra előkészíti
A probléma vagy feladat meghatározásának módjai, menete
Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos és számítógépes módszerekkel Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programok
Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítése
Betűismeret: betűanatómia, betűcsaládok, betűváltozatok, betűtörténet
A különböző kiadványok belső struktúrájának kialakítása
ECDL 2. m. Operációs rendszerek ECDL 3. m. Szövegszerkesztés Grafikai jelképek értelmezése Számítógépes grafikai jelképek értelmezése
Rajzeszközök, kéziszerszámok használata
Áttekintő képességKreativitás, ötletgazdagságTervezési készség
Elhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztésRugalmasság
MeggyőzőkészségKonszenzuskészségKommunikációs rugalmasság
108
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
7. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típusA típus
A típus
B típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint2. szint5. szint5. szint
Információk önálló rendszerezése 30%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 10%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
24 óra elmélet osztálykeretben
Az arculati szabályok alkalmazása, az arculati kézikönyv ismerete
045/1.7/1032-06
Kereskedelmi plakátok tervezése
Plakátok grafikai tervét készíti elKiadványszerkesztő-szoftvereket, programokat alkalmazIllusztrációs terveket készít számítógépenA terveket nyomdai sokszorosításra előkészíti
Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítéseSzínprofilok, speciális programokKépfeldolgozó programok, rajzoló programok, szövegszerkesztő programok
Nyomtatók, szkennerek, levilágítók, digitális nyomógépek
Képek méretezése, retusálása, korrekciós műveletek
A modulhálós tipográfiai tervezés elmélete, alkalmazása
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 2. m. Operációs rendszerek ECDL 6. m. Prezentáció Grafikai jelképek értelmezése Komplex jelzésrendszerek
109
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Áttekintő képességNyitott hozzáállásTervezési készség
Fejlődőképesség, önfejlesztésDöntésképességRugalmasság
Kapcsolatteremtő készségKommunikációs rugalmasságHatékony kérdezés készségeKözérthetőség
Információk önálló rendszerezése 30%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 10%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
24 óra elmélet osztálykeretben
Az arculati szabályok alkalmazása, az arculati kézikönyv ismerete
110
8. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
A típus
B típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint2. szint5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
045/1.8/1032-06
Kulturális plakátok tervezése
Plakátok grafikai tervét készíti el
Kiadványszerkesztő-szoftvereket, programokat alkalmaz
Illusztrációs terveket készít számítógépenA terveket nyomdai sokszorosításra előkészíti
Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítéseSzínprofilok, speciális programok
Képfeldolgozó programok, rajzoló programok, szövegszerkesztő programok
Nyomtatók, szkennerek, levilágítók, digitális nyomógépek
Képek méretezése, retusálása, korrekciós műveletek
A modulhálós tipográfiai tervezés elmélete, alkalmazása
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
ECDL 2. m. Operációs rendszerek ECDL 6. m. Prezentáció ECDL 7. m. Információ és kommunikáció Grafikai jelképek értelmezése Komplex jelzésrendszerek
Áttekintő képességTervezési készség
Fejlődőképesség, önfejlesztésDöntésképességRugalmasság
Kapcsolatteremtő készségKommunikációs rugalmasságHatékony kérdezés készsége
111
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Információk önálló rendszerezése 30%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 10%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
24 óra elmélet osztálykeretben
A plakát műfaji meghatározásai, tartalmi, formai szempontjai
112
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/2.1/1032-06 0 68 0sza 045/2.2/1032-06 0 68 0sza 045/2.3/1032-06 0 68 0sza 045/2.4/1032-06 0 68 0sza 045/2.5/1032-06 0 68 0sza 045/2.6/1032-06 0 68 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típus
A típus
B típus
A típus
B típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint3. szint5. szint5. szint
16. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/2.0/1032-06 Kiviteli tervek készítése
408
045/2.1/1032-06
Kiadványok számítógépes tervezése
Különböző kiadványok grafikai tervét készíti el
Magazinok grafikai tervét készíti elProspektusok grafikai tervét készíti el
Képek, táblázatok, diagramok elhelyezése
Tipográfiai mértékrendszer, mértékrendszer átváltások, nyomdai mértékrendszerek
Tördelési szabályok: sortörés, soregyen, sorcsoport, bekezdés, címszöveg-hierarchia
A különböző kiadványok belső struktúrájának kialakítása
Nyomtatványtípusok: könyv, folyóirat, napilap, akcidens nyomtatványok
Tipográfiai tervezés: a klasszikus és a modern stílus alkalmazási területei
ECDL 3. m. Szövegszerkesztés ECDL 4. m. Táblázatkezelés KézírásSzámítógépes grafikai jelképek értelmezéseRajzeszközök, kéziszerszámok használata
113
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
Absztrakt (elméleti) gondolkodásTervezési készség
LátásKézügyesség
Konfliktusmegoldó készségMotiválhatóságPrezentációs készség
Információk önálló rendszerezése 10%Információk feladattal vezetett rendszerezése 10%Szabadkézi rajz készítése leírásból 20%Számítógépes rajz készítése leírásból 20%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 20%Számítógépes rajz készítése tárgyról 20%
Rajzi szaktanteremSzámítógép-terem
68 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A megfelelő programok készségszintű használata, a megrendelői szempontok, a nyomdai előkészítés, kivitelezés figyelembevételével.
045/2.2/1032-06
Cégarculatok számítógépes tervezése
Cégarculatok grafikai tervét készíti elIllusztrációs terveket készít számítógépen
A modulhálós tipográfiai tervezés elmélete, alkalmazása
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programok
114
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
ECDL 6. m. Prezentáció Szabadkézi rajzolás
Áttekintő képességKreativitás, ötletgazdagságÚj ötletek, megoldások kipróbálása
LátásKézügyességSzorgalom, igyekezet
Kapcsolatteremtő készségMeggyőzőkészségPrezentációs készség
Információk önálló rendszerezése 10%Információk feladattal vezetett rendszerezése 10%Szabadkézi rajz készítése leírásból 20%Számítógépes rajz készítése leírásból 20%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 20%Számítógépes rajz készítése tárgyról 20%
Rajzi szaktanteremSzámítógép-terem
68 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A megfelelő programok készségszintű használata, a megrendelői szempontok, a nyomdai előkészítés, kivitelezés figyelembevételével
115
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/2.3/1032-06
Termékarculatok számítógépes tervezése
Termékarculatok grafikai tervét készíti el
A modulhálós tipográfiai tervezés elmélete, alkalmazása
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programok
ECDL 6. m. Prezentáció Szabadkézi rajzolás
Áttekintő képességKreativitás, ötletgazdagságÚj ötletek, megoldások kipróbálása
LátásKézügyességSzorgalom, igyekezet
Meggyőzőkészség
Információk önálló rendszerezése 10%Információk feladattal vezetett rendszerezése 10%Szabadkézi rajz készítése leírásból 20%Számítógépes rajz készítése leírásból 20%Szabadkézi rajz készítés tárgyról 20%Számítógépes rajz készítése tárgyról 20%
Rajzi szaktanteremSzámítógép-terem
68 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A megfelelő programok készségszintű használata, a megrendelői szempontok, a nyomdai előkészítés, kivitelezés figyelembevételével
116
4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
045/2.4/1032-06
Hirdetések, reklámanyagok számítógépes tervezése
Hirdetések grafikai tervét készíti el
Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítéseTipográfiai tervezés: a klasszikus és a modern stílus alkalmazási területei
Az illusztráció típusaiIllusztrációs technikákAz illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 6. m. Prezentáció Szabadkézi rajzolás
Kreativitás, ötletgazdagságInformációgyűjtésEredményorientáltság
LátásKézügyességSzorgalom, igyekezet
MotiválhatóságPrezentációs készségKapcsolatteremtő készség
Információk önálló rendszerezése 10%Információk feladattal vezetett rendszerezése 10%Szabadkézi rajz készítése leírásból 20%Számítógépes rajz készítése leírásból 20%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 20%Számítógépes rajz készítése tárgyról 20%
Rajzi szaktanteremSzámítógép-terem
117
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
5. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
A típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
68 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A megfelelő programok készségszintű használata, a megrendelői szempontok, a nyomdai előkészítés, kivitelezés figyelembevételével
045/2.5/1032-06
Kereskedelmi plakátok számítógépes tervezése
Plakátok grafikai tervét készíti el
Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítése
Tipográfiai tervezés: a klasszikus és a modern stílus alkalmazási területei
Az illusztráció típusai
Illusztrációs technikák
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 6. m. Prezentáció Szabadkézi rajzolás
Kreativitás, ötletgazdagságÚj ötletek, megoldások kipróbálásaInformációgyűjtés
LátásKézügyességSzorgalom, igyekezet
MotiválhatóságPrezentációs készségKözérthetőség
118
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
6. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típus
A típus
A típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Információk önálló rendszerezése 10%Információk feladattal vezetett rendszerezése 10%Szabadkézi rajz készítése leírásból 20%Számítógépes rajz készítése leírásból 20%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 20%Számítógépes rajz készítés tárgyról 20%
Rajzi szaktanteremSzámítógép-terem
68 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A megfelelő programok készségszintű használata, a megrendelői szempontok, a nyomdai előkészítés, kivitelezés figyelembevételével
045/2.6/1032-06
Kulturális plakátok számítógépes tervezése
Plakátok grafikai tervét készíti el
Tanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítéseTipográfiai tervezés: a klasszikus és a modern stílus alkalmazási területei
Az illusztráció típusai
Illusztrációs technikákAz illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 6. m. Prezentáció Szabadkézi rajzolás
Kreativitás, ötletgazdagságÚj ötletek, megoldások kipróbálásaInformációgyűjtés
119
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
LátásKézügyességSzorgalom, igyekezet
MotiválhatóságPrezentációs készségKözérthetőség
Információk önálló rendszerezése 10%Információk feladattal vezetett rendszerezése 10%Szabadkézi rajz készítése leírásból 20%Számítógépes rajz készítése leírásból 20%Szabadkézi rajz készítés tárgyról 20%Számítógépes rajz készítése tárgyról 20%
Rajzi szaktanteremSzámítógép-terem
68 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A megfelelő programok készségszintű használata, a megrendelői szempontok, a nyomdai előkészítés, kivitelezés figyelembevételével
120
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
A grafikai tervek nyomdai előkészítése
sza 045/3.1/1032-06 0 62 0 62
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus
B típusB típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
17. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/3.0/1032-06
045/3.1/1032-06
Nyomdaipari technológiák alkalmazása
A terveket levilágításra előkészítiA terveket nyomdai sokszorosításra előkészítiTintasugaras próbanyomatot készítLézernyomtatón próbanyomatot készítFelügyeli a nyomdai kivitelezést
Általános nyomdaipari alapismeretekA papírgyártás technológiái, papírfajtákGépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
A nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokMinőségi követelmények, minőségbiztosításHardverismeret: alaplap, processzor, memóriatárak
ECDL 2. m. Operációs rendszerek Nyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Intenzív munkavégzés
121
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
TérlátásStabil kéztartásPrecizitás
KonszenzuskészségPrezentációs készség
Információk önálló rendszerezése 15%Információk feladattal vezetett rendszerezése 15%Elemzés készítése tapasztalatokról 20%Technológiai próbák végzése 25%
A grafikai tervek előkészítése nyomdai munkára. Nyomdaipari alapismeretek
Géprendszer megfigyelése adott szempontok alapján 25%
Számítógép-teremNyomdai tanműhely
62 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
122
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/1.1/0980-06 14 0 0sza 045/1.2/0980-06 14 0 0sza 045/1.3/0980-06 18 0 0szk 045/1.4/0980-06 14 0 0szk 045/1.5/0980-06 26 0 0szk 045/1.6/0980-06 12 0 0sza 045/1.7/0980-06 6 0 0sza 045/1.8/0980-06 6 0 0szk 045/1.9/0980-06 14 0 0szk 045/1.10/0980-06 12 0 0sza 045/1.11/0980-06 0 0 58sza 045/1.12/0980-06 0 0 86szk 045/1.13/0980-06 0 0 72szk 045/1.14/0980-06 0 0 42szk 045/1.15/0980-06 0 0 54sza 045/1.16/0980-06 0 0 54sza 045/1.17/0980-06 18 0 0sza 045/1.18/0980-06 18 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
B típusHozzárendelt szakmai készségek:
4. szint
Az 54 211 09 0010 54 02 azonosító számú, Képgrafikus megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek
18. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/0980-06Általános vizuális művészeti alapismeretek
538
045/1.1/0980-06
Művészettörténet a kezdetektől az ókorig
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottan
A kultúrák és a társadalmak szerkezetének kapcsolatai
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
123
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
TanteremKönyvtárMúzeumok
14 óra elmélet osztálykeretben
Az egyetemes és a magyar művészettörténet jelentős korszakainak és stíluselemeinek megismertetése vetített képes előadásokon, múzeum látogatásokon keresztül
Az ősművészet leletei. A bronzkor tárgyai. Egyiptom és Mezopotámia. A krétai és mükénéi kultúra. Az ókori görög, etruszk és római művészet korszakai és jellemzői. Pannónia emlékei. A görög-római mitológia
045/1.2/0980-06
A művészettörténet korszakai - a román stílus és a gótika
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottan
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
124
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
TanteremKönyvtárMúzeumok
14 óra elmélet osztálykeretben
Az egyetemes és a magyar művészettörténet jelentős korszakainak és stíluselemeinek megismertetése vetített képes előadásokon, múzeum látogatásokon keresztül
Ókeresztény és bizánci művészet. Az iszlám világa. Kopt művészet. A népvándorlás koraRomán kori építészet és szobrászat. A gótika elterjedése. A keresztény ikonográfia
045/1.3/0980-06
A reneszánsz és a barokk művészete
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottan
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
TanteremKönyvtárMúzeumok
18 óra elmélet osztálykeretben
125
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Az egyetemes és a magyar művészettörténet jelentős korszakainak és stíluselemeinek megismertetése vetített képes előadásokon, múzeum látogatásokon keresztül.
A korai reneszánsz művészet Itáliában. A reneszánsz Magyarországon. Az érett reneszánsz építészeti, szobrászati és festészeti emlékei Itáliában. Németalföld festészete a XV - XVI. században.
A manierizmus. A barokk építészet elterjedése. Holland, flamand és spanyol festészet a XVII. Században
045/1.4/0980-06
A XVIII-XIX. század művészeti irányzatai
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottan
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
TanteremKönyvtárMúzeumok
14 óra elmélet osztálykeretben
Az egyetemes és A magyar művészettörténet jelentős korszakainak és stíluselemeinek megismertetése vetített képes előadásokon, múzeum látogatásokon keresztül
Klasszicizmus és romantika. Historizmus és eklektika. Realista festészet. Plein air festészet, az impresszionizmus megjelenése. Posztimpresszionizmus, szimbolizmus és szecesszió. Nagybányai iskola. Gödöllői művésztelep
126
5. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.5/0980-06
A modern művészet
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottanA műalkotások önálló értelmezési módjai, az ismeretek kreatív alkalmazási lehetőségei (kor-, stílus-meghatározás, műleírás, műelemzés)
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
TanteremKönyvtárMúzeumok
26 óra elmélet osztálykeretben
Az egyetemes és magyar művészettörténet jelentős korszakainak és stíluselemeinek megismertetése vetített képes előadásokon, múzeum látogatásokon keresztül
Avantgard törekvések a XX. század művészetében. Fouvizmus és expresszionizmus. Kubizmus, futurizmus, dadaizmus, szürrealizmus. Magyar művészeti csoportok. Az absztrakt művészet a konstruktivizmustól a gesztusfestészetig
A XX. század második felének művészeti törekvései. A posztmodern művészet
127
6. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.6/0980-06
Műalkotások elemzése
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottanA műalkotások önálló értelmezési módjai, az ismeretek kreatív alkalmazási lehetőségei (kor-, stílus-meghatározás, műleírás, műelemzés)
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
TanteremKönyvtárMúzeumok
12 óra elmélet osztálykeretben
Egy-egy adott művészeti alkotás helyének, művészettörténeti szerepének bemutatása. Összehasonlító elemzések. A meghatározó művészeti stílusjegyek, értékek felismerése, egyéni megközelítése
128
7. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
B típusC típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.7/0980-06
Klasszikus és kortárs alkotók, életművek kiemelése
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A művészettörténet stíluskorszakai és legújabb irányzatai az egyes időszakok szellemiségébe ágyazottanJelentős alkotók, kiemelkedő alkotásokIdőszaki kiállítások, kortárs alkotókA műalkotások önálló értelmezési módjai, az ismeretek kreatív alkalmazási lehetőségei (kor-, stílus-meghatározás, műleírás, műelemzés)
Mitológiai, vallási jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
TanteremKiállítótermekSzámítógép-terem
6 óra elmélet osztálykeretben
Klasszikus alkotók, klasszikus alkotások kiemelése. Botticellitől Michelangelo-ig. Caravaggio, Rembrandt és Goya festményei. Monet, Cesanne, Gauguin. Matisse, Picasso, Csontváry, Dali. A legújabb törekvések képviselői a nemzetközi és hazai művészetben
129
8. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.8/0980-06
Hazai és külföldi műgyűjtemények
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
Hazai műemlékek, műgyűjtemények anyaga, az egyetemes művészettörténet emlékanyagának lelőhelyei
Szabadkézi rajzolás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 40%
Számítógép-teremKönyvtárMúzeumok
6 óra elmélet osztálykeretben
A legjelentősebb budapesti és vidéki múzeumok anyagai. A legnagyobb külföldi múzeumok gyűjteményei
130
9. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusC típusB típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.9/0980-06
Néprajz és népművészet alapfogalmai
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A néprajz és a népművészet alapfogalmaiAz egyén, a közösség és a kultúra viszonyaA kultúrák és a társadalmak szerkezetének kapcsolataiA tárgyak és szokások korba és környezetbe illesztése
Néprajzi jelképek értelmezése
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 20%Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 50%
TanteremKönyvtárNéprajzi Múzeum
14 óra elmélet osztálykeretben
A néprajz és A népművészet kutatási területei, megnyilvánulási formái. Távoli tájak jellegzetes néprajzi anyaga, szokásai, tárgyi kultúrája. A hiedelemvilág és motívumkincs összekapcsolódása
131
10. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusB típusC típusC típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.10/0980-06
A magyar népművészet
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
Az egyén, a közösség és a kultúra viszonyaA tárgyak és szokások korba és környezetbe illesztéseKörnyezet- és tárgykultúra, azok változásaA magyar népművészet
Néprajzi jelképek értelmezéseSzabadkézi rajzolás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 20%Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 50%
TanteremKönyvtárNéprajzi Múzeum
12 óra elmélet osztálykeretben
A magyar népművészet tárgyi emlékeinek feldolgozásán keresztül, a népi kultúra, tájegységekre jellemző vonásainak megismertetése, a motívumkincs feldolgozási módjai, továbbalakítási lehetőségei
132
11. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusB típusB típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.11/0980-06
Szabadkézi rajzolás és festés alapjai
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A rajzolás és festés mestersége, különböző technikáiEgyszerű geometrikus formák és térelemek megjelenítéseAz épített külső és belső környezet megjelenítéseFormák térszerkezeti sajátosságainak, statikai-dinamikai viszonyainak térbeli ábrázolása
Szabadkézi rajzolás
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Szabadkézi rajz készítése tárgyról 80%Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 10%Szabadkézi rajz értelmezése 10%
Rajzi szaktanterem
58 óra gyakorlat csoportbontásban
A fejlett és kiművelt vizuális szemlélet kialakítása érdekében önálló ábrázolási gyakorlatosora. Egyszerű geometrikus tárgyak rajza, a perspektíva szabályainak alkalmazása
133
12. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.12/0980-06
Szabadkézi rajzolás és festés szabályai
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készít
A képkomponálás szabályaiA színek törvényszerűségei és kifejezőerejeFény-árnyék viszonyok megjelenítése, kontraszthatások - a tónusképzés lehetőségei
Szabadkézi rajzolás
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Szabadkézi rajz készítése tárgyról 90%Szabadkézi rajz értelmezése 10%
Rajzi szaktanterem
86 óra gyakorlat csoportbontásban
A kompozíció, vonal- és tónusértékek vizsgálata. A színkeverés alapjai. Csendélet, drapéria, portré rajzolás és festés
134
13. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
B típusHozzárendelt szakmai készségek:
5. szintHozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.13/0980-06
Összetett rajzi feladatok
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készítKialakítja, karbantartja portfólióját
Természeti formák, növények és állatok megjelenítése, azok felépítése, arányai, mozgásai
Az emberi test felépítése, anatómiai szerkezete, arányai, mozgása
Szabadkézi rajzolás
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Szabadkézi rajz készítése tárgyról 90%Szabadkézi rajz értelmezése 10%
Rajzi szaktanterem
72 óra gyakorlat csoportbontásban
A látvány konstruktív és dekoratív feldolgozási módjai. A figura térbeni ábrázolása. Koponya, csontváz rajzok, portré és akt ábrázolás
135
14. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusB típus
B típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.14/0980-06
A rajzolás és festés technikai és kifejezési lehetőségei
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készítKialakítja, karbantartja portfólióját
A különböző képi elemek felületképző lehetőségeiA rajzolás és festés mestersége, különböző technikáiKülönböző kompozíciók alkotása, montázs, kollázs, kevert és egyedi technikák alkalmazásaA különféle formák – térformák, emberi test stb. – kifejező kapcsolataiAz elkészült munkák kiállításra való előkészítése
Mitológiai, vallási jelképek értelmezéseSzabadkézi rajzolás
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Szabadkézi rajz készítése tárgyról 80%Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 20%
Rajzi szaktanterem
42 óra gyakorlat csoportbontásban
A rajzolás és festés kifejezési lehetőségeinek vizsgálata. A különböző jel- és gesztusrendszerek megismerése, a rajz- és festéstechnikai eszközök használata
136
15. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
B típusB típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.15/0980-06
Térbeli megjelenítés
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitSzakmai munkájához előtanulmányokat folytat, vázlatokat készítKialakítja, karbantartja portfólióját
Formák térszerkezeti sajátosságainak, statikai-dinamikai viszonyainak térbeli ábrázolása
Tárgyak, növényi és állati formák, emberi figura, portré mintázásaDombormű, szobor és plasztika készítési folyamataAz elkészült munkák kiállításra való előkészítése
Szabadkézi rajzolás
Új ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 80%Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20%
Mintázó szaktanterem
54 óra gyakorlat csoportbontásban
Térbeli formák, arányok, tömegek tanulmányozása természeti képződmények, emberi figurák, portrék megmintázásán keresztül. Modellek, papírplasztikák készítése
137
16. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.16/0980-06
Betűrajz-tipográfia
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteitKialakítja, karbantartja portfólióját
Az elkészült munkák kiállításra való előkészítése
Szabadkézi rajzolás
Ismeretek helyénvaló alkalmazásaÚj ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30%Információk önálló rendszerezése 20%Betűrajz elemzése, hibakeresés 10%Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%
TanteremSzámítógép-terem
54 óra gyakorlat csoportbontásban
Az írott kommunikáció elemei, a betűk kialakulása. A betűformák koronkénti változása a kézírástól a nyomtatott betűig. Betűtípusok, betűtervezők. A tipográfia szabályai
Manuális és számítógépes programmal készített szövegek, feliratok tervezése, készítése a stiláris érzékenység, a tipográfia alapjainak elsajátítása céljából
138
17. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.17/0980-06
Térábrázolási rendszerek
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
A térábrázolás ismert geometriai rendszerei (perspektíva, axonometria, Monge-rendszer)
Szabadkézi rajzolás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 50%Információk önálló rendszerezése 10%Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%
Tanterem
18 óra elmélet osztálykeretben
Ábrázoló geometriai ismeretek, szerkesztési eljárások elsajátíttatása. A különféle térábrázolási módok megismertetése
139
18. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.18/0980-06
Térbeli szerkesztési feladatok
Folyamatosan felhasználja, bővíti szakmai, művészeti és művészetelméleti ismereteit
Egyszerű geometrikus formák és térelemek megjelenítéseAz épített külső és belső környezet megjelenítéseFormák térszerkezeti sajátosságainak, statikai-dinamikai viszonyainak térbeli ábrázolása
Szabadkézi rajzolás
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Motiválhatóság
Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 50%Információk önálló rendszerezése 10%Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%
Tanterem
18 óra elmélet osztálykeretben
Térbeli formák, arányok, tömegek tanulmányozása természeti képződmények, emberi figurák, térelemek felhasználásával
140
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/1.1/0981-06 10 0 0
szk 045/1.2/0981-06 27 0 0
sza 045/1.3/0981-06 27 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusC típusC típus
Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
19. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/0981-06
Vállalkozások vagy az egyéni alkotókörnyezet tervezése, szabályszerű működése
64
045/1.1/0981-06
A technikai környezet, a munkafeltételek ismerete. A vállalkozásokat vagy a közvetlen munkaterületet érintő baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi
előírások
Tájékozódik a munkavállalás, illetve a vállalkozások aktuális gazdasági - jogi feltételeiről
Információs és adminisztratív tevékenységet folytatMunka-, tűz-, környezet-, baleset- és egészségvédelmi előírásokat betart
Munkavédelmi előírásokEgészség- és balesetvédelmi előírásokKörnyezetvédelmi előírások
Olvasott szakmai szöveg megértése
Gyakorlatias feladatértelmezésIsmeretek helyénvaló alkalmazásaProblémaelemzés, -feltárás
ÖnállóságDöntésképesség
Kezdeményezőkészség
141
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusD típusB típusD típusC típusC típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint3. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
Szaktanterem
10 óra elmélet gyakorlati képzési csoportban
A munka-, baleset- és tűzvédelmi előírások célja, szabályozási rendszere, hatósági felügyelete, a biztonságos munkavégzés feltételei. A kor technikai szintjének megfelelő munkakörülmények kialakítása. Tűzvédelmi és környezetvédelmi szabályok alkalmazása
045/1.2/0981-06
Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, gazdasági háttere
Tájékozódik a munkavállalás, illetve a vállalkozások aktuális gazdasági - jogi feltételeiről
Megtervezi, kialakítja, fejleszti szakmai eszközhátterétKialakítja vevőkörét - piacot kutat, megrendelőt, megbízót keresMunkavállalói vagy vállalkozói tevékenységet folytatKöltségkalkulációt készítInformációs és adminisztratív tevékenységet folytat
A vállalkozás létrehozásának gyakorlati feladataiA piackutatás és marketing alapjaiA finanszírozás lehetőségeiAz üzleti terv tartalma, felépítéseAz üzleti élet protokoll szabályaiA költségvetés - költségterv alapelemeiA vállalkozás szervezésének gyakorlati teendői
ECDL 3. m. SzövegszerkesztésECDL 4. m. TáblázatkezelésOlvasott szakmai szöveg megértése
Ismeretek helyénvaló alkalmazásaTervezési készségProblémaelemzés, -feltárás
ÖnállóságDöntésképesség
Kezdeményezőkészség
142
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:D típusB típusC típusC típusD típusC típusD típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint3. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk önálló rendszerezése 30%
Tanterem
27 óra elmélet osztálykeretben
A vállalkozások tervezése, ütemezése, pénzforgalmi szabályai. Üzleti tervezés és marketing. Adatszolgáltatás számítógépes programokon keresztül
045/1.3/0981-06
Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, jogi háttere
Tájékozódik a munkavállalás, illetve a vállalkozások aktuális gazdasági - jogi feltételeiről
Információs és adminisztratív tevékenységet folytat
Jogi alapfogalmak, a jog különböző ágaiA vállalkozás létrehozásának gyakorlati feladataiA különböző vállalkozási formák jellemzőiA szerződéskötéshez kapcsolódó szabályok, előírásokA szerzői jogi szabályokPénzügyi, adójogi, munkajogi szabályokDokumentáció és adminisztráció
ECDL 3. m. SzövegszerkesztésOlvasott szakmai szöveg megértése
Ismeretek helyénvaló alkalmazásaKontroll (ellenőrző képesség)Problémaelemzés, -feltárás
Döntésképesség
Kezdeményezőkészség
Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%
143
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Tanterem
27 óra elmélet osztálykeretben
Állampolgári ismeretek – a vállalkozási és alkalmazotti környezethez kapcsolódó jogi ismeretek - munkajog, szerzői jog, szerződések, alapvető államigazgatási szabályok. A törvényi szabályozás szerinti nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatok
144
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/1.1/0982-06 18 0 0szk 045/1.2/0982-06 0 0 54
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusB típus
C típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint2. szint3. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
20. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/0982-06 Általános tervezési alapismeretek
72
045/1.1/0982-06
A tervezői szemlélet és problémamegoldás
Feladatait egyéni, kreatív módon közelíti megÖnállóan értelmezi, meghatározza a feladatotSzükség szerint egyeztet a megbízóval, társtervezővelMunkafolyamatot tervez, időbeni ütemezést készít
A probléma vagy feladat meghatározásának módjai, meneteVizuális jelek, szimbólumok egyértelmű, következetes használata (pl.: magyarázó, közlő rajzon)A látvány egyszerű lerajzolását meghaladó ábrázolási formák, átlényegítés, absztrakció
Komplex jelzésrendszerekECDL 7. m. Információ és kommunikációInformációforrások kezelése
Kreativitás, ötletgazdagságProblémaelemzés, -feltárásTervezési készség
Elhivatottság, elkötelezettségDöntésképességÖnállóság
Empatikus készség
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%Elemzés készítése tapasztalatokról 20%Információk feladattal vezetett rendszerezése 60%
145
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusA típus
B típusB típus
C típus
C típusC típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint4. szint4. szint4. szint3. szint3. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
SzaktanteremKönyvtárKiállítótermek
18 óra elmélet csoportbontásban
A tervezés metodikájának megismertetése, önálló véleményalkotásra, esztétikai és szakmai feladatok igényes megoldására alkalmas gondolkodásmód kialakítása
045/1.2/0982-06
A tervezési munka fázisai
Forrásanyagot, információt gyűjt a munkáhozTervet, vázlatot, makettet, virtuális 3D modellt készít vagy koncepciót alakít kiTechnikai- és anyagkísérleteket végezSzükség szerint egyeztet a megbízóval, társtervezővelPályázatokon indul
Az információgyűjtés menete, formáiMotívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos és számítógépes módszerekkelTervdokumentációk anyagainak elkészítése, összeállításaTanulmányrajzok alapján, vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítéseA feladatnak és a plasztikai célnak megfelelő anyagok megválasztása és kreatív használata
Tipográfiai alapszabályokA leggyakrabban használt betűtípusokBetű vagy szöveg megjelenítése kézírással és/vagy számítógépes program segítségével
ECDL 6. m. PrezentációKézírásSzakrajz olvasása, értelmezéseSzakrajz készítéseMűszaki rajz olvasása, értelmezéseMűszaki rajz készítése
Ismeretek helyénvaló alkalmazásaÚj ötletek, megoldások kipróbálása
Elhivatottság, elkötelezettségDöntésképességÖnállóság
146
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Empatikus készség
Információk feladattal vezetett rendszerezése 20%Tervrajz készítése tárgyról 70%Tervrajz elemzése, hibakeresés 10%
SzaktanteremSzámítógép-terem
54 óra gyakorlat csoportbontásban
A kiadott tervezési feladatok alapján a tervvázlatok, azok variációinak elkészíttetése, a tervezés munkamódszereinek elsajátíttatása. A tipográfiai ismeretek alkalmazása
147
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
szk 045/1.1/1031-06 26 0 0
sza 045/1.2/1031-06 26 0 0
szk 045/1.3/1031-06 24 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
21. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/1031-06Illusztrációs feladatok előkészítése
76
045/1.1/1031-06
Az illusztráció típusai
Nemesgrafikai technikákkal illusztrálTervezőgrafikai technikákkal illusztrálEgyedi grafikai technikákkal illusztrál
Az illusztráció típusaiA művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig Különleges, kísérleti, grafikai eljárások, egyedi grafikai technikák
Szabadkézi rajzolás
Információgyűjtés
Elhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztés
KözérthetőségHatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szemléltető rajz készítése leírásból 20%
TanteremSzámítógép-terem
148
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
26 óra elmélet csoportbontásban
A képeredetik csoportosítása az illusztrációk fajtáinak megfelelően
A különböző képes kiadványok, reklámanyagok, típusainak ismerete
045/1.2/1031-06
Az illusztráció felhasználási területei
Nemesgrafikai technikákkal illusztrálTervezőgrafikai technikákkal illusztrálEgyedi grafikai technikákkal illusztrál
Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokbanAz illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
Szabadkézi rajzolás
Információgyűjtés
Elhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztés
KözérthetőségHatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szemléltető rajz készítése leírásból 20%
TanteremSzámítógép-terem
26 óra elmélet csoportbontásban
A különböző képes kiadványok, reklámanyagok, típusainak ismereteA felhasználási területek csoportjai. típusai és az ezeknek megfelelő illusztrációk alkalmazási szabályai
149
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusA típusB típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/1.3/1031-06
Az eredeti grafika meghatározása
Nemesgrafikai technikákkal illusztrálTervezőgrafikai technikákkal illusztrálEgyedi grafikai technikákkal illusztrál
Az eredeti grafika meghatározása, szempontrendszere, a képgrafikai szabályozóAz eredeti reprodukció, a reprodukciós grafika meghatározása, alkalmazási területeiA művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig Különleges, kísérleti, grafikai eljárások, egyedi grafikai technikákA nyomatok kiállíthatósága, passzpartúzás, installálás
Komplex jelzésrendszerek
Információgyűjtés
Elhivatottság, elkötelezettségFejlődőképesség, önfejlesztés
KözérthetőségHatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szemléltető rajz készítése leírásból 20%
TanteremSzámítógép-terem
24 óra elmélet csoportbontásban
A grafikai alkotások csoportjai. Az eredeti grafika, a facsimile, az eredeti reprodukció és a reprodukciós grafika meghatározásai
A szignatúra kialakulása, alkalmazása
150
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/2.1/1031-06 0 30 0sza 045/2.2/1031-06 0 30 0szk 045/2.3/1031-06 0 18 0sza 045/2.4/1031-06 0 26 0sza 045/2.5/1031-06 0 30 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusA típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint2. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
22. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/2.0/1031-06 Az illusztrációk alkalmazási területei 134
045/2.1/1031-06
A képanyag feldolgozása számítógépen
Tervezőgrafikai technikákkal illusztrál
Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programokKépfeldolgozó programok, rajzoló programokKéperedetik, vonalas eredetik, árnyalatos eredetik, színes eredetikKépek méretezése, retusálása, korrekciós műveletek
ECDL 1. m. IT alapismeretekECDL 2. m. Operációs rendszerek Komplex jelzésrendszerek
Absztrakt (elméleti) gondolkodásTervezési képesség
PrecizitásFejlődőképesség, önfejlesztés
KözérthetőségHatékony kérdezés készsége
151
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusA típusA típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint5. szint2. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 20%
Számítógép-terem
30 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
Képeredetik átalakítása, korrigációs műveletek. A képfeldolgozás lehetőségei a pixelgrafikus és a vektorgrafikus programokban
045/2.2/1031-06
Számítógépes alkalmazások
Tervezőgrafikai technikákkal illusztrál
Az illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területeinAz illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokbanKépfeldolgozó programok, rajzoló programokKéperedetik, vonalas eredetik, árnyalatos eredetik, színes eredetikKépek méretezése, retusálása, korrekciós műveletek
ECDL 2. m. Operációs rendszerek Grafikai jelképek értelmezése ECDL 6. m. Prezentáció
Absztrakt (elméleti) gondolkodásKreativitás, ötletgazdagságTervezési képesség
DöntésképességFejlődőképesség, önfejlesztésSzorgalom, igyekezet
MotiválhatóságPrezentációs készség
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10%Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 10%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 10%Számítógépes rajz készítése leírásból 35%Számítógépes rajz készítés tárgyról 35%
152
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
TanteremSzámítógép-teremRajzi szaktanterem
30 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
Illusztrációk készítése pixelgrafikus és a vektorgrafikus programokban
045/2.3/1031-06
Az illusztráció és a tipográfia kapcsolata
Tervezőgrafikai technikákkal illusztrál
Az illusztrációk felhasználási területei a különböző kiadványokbanAz illusztráció alkalmazása a reklámgrafika különböző területein
ECDL 6. m. Prezentáció Számítógépes grafikai jelképek értelmezéseKézírás
Absztrakt (elméleti) gondolkodásÚj ötletek, megoldások kipróbálása
LátásKézügyesség
Prezentációs készségHatékony kérdezés készsége
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 15%Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 15%Szabadkézi rajz készítése leírásból 35%Szabadkézi rajz elemzése, hibakeresés 35%
TanteremSzámítógép-teremRajzi szaktanterem
18 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A különböző kiadványtípusoknak megfelelő tipográfiai tervek készítéseA betű informatív, jelszerű illetve képi funkciói
153
4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
A típusA típus
A típusHozzárendelt szakmai készségek:
5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/2.4/1031-06
Művészi grafikai alkalmazások
Nemesgrafikai technikákkal illusztrálEgyedi grafikai technikákkal illusztrál
Motívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos és számítógépes módszerekkelAz anyag- és technikai kísérletek folyamata, módszereiTanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belső látására támaszkodva kreatív tervek készítéseIllusztrációs technikák: rajz, festés, montázs, kollázs, fotó, applikációk
Rajzeszközök, kéziszerszámok használataNyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Új ötletek, megoldások kipróbálásaKreativitás, ötletgazdagságInformációgyűjtés
Fejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóságKézügyesség
MotiválhatóságPrezentációs készség
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10%Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 10%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 10%Szabadkézi rajz készítése leírásból 35%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 35%
Rajzi szaktanteremGrafikai tanműhely
26 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A művészi grafika megjelenése az illusztráció területén. Az illusztráció stílusai, típusai
154
5. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusA típusA típusA típusA típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/2.5/1031-06
Klasszikus nyomtatási eljárások alkalmazásai
Nemesgrafikai technikákkal illusztrál
A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépeinek kezeléseFametszet, linómetszet, cinkográfia tervezése, kivitelezéseRézkarc, akvatinta, hidegtű, lágyalap, repesztés tervezése, kivitelezéseLitográfia (kréta, toll, fröcskölés, mezzolitó) tervezése, kivitelezéseMonotíp, kombinált, kísérleti technikák tervezése, kivitelezéseEgyedi technikák (rajzolt, festett, applikált) tervezése, kivitelezéseFestékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazása
Szabadkézi rajzolás Rajzeszközök, kéziszerszámok használataNyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Kreativitás, ötletgazdagságTervezési képesség
TapintásKézügyességSzorgalom, igyekezet
MotiválhatóságPrezentációs készség
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 5%Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 10%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 15%Szabadkézi rajz készítése leírásból 35%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 35%
Rajzi szaktanteremGrafikai tanműhely
30 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A nyomtatási technikák alkalmazási területei. A klasszikus eljárások nyomtatásának ismeretanyaga
155
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
Az illusztrációk nyomtatása
sza 045/3.1/1031-06 0 22 0 22
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusA típusA típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
23. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/3.0/1031-06
045/3.1/1031-06
Digitális és analóg technológiák
Nemesgrafikai technikákkal illusztrálTervezőgrafikai technikákkal illusztrálEgyedi grafikai technikákkal illusztrál
Szoftverismeret: operációs rendszerek, internetes programokA művészi technikáknak megfelelő papírfajtákA művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépeinek kezeléseA nyomtatás technológiai folyamataMinőségi követelmények, minőségbiztosítás
Számítógépes grafikai jelképek értelmezéseKomplex jelzésrendszerek Rajzeszközök, kéziszerszámok használata
InformációgyűjtésÚj ötletek, megoldások kipróbálása
Fejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóságDöntésképesség
Prezentációs készségMotiválhatóság
156
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 15%Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 20%Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 20%Technológiai próbák végzése 25%
Rajzi szaktanteremGrafikai tanműhelySzámítógép-terem
22 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
Az adott tervezési koncepciónak megfelelő eszközválasztás. A programok átjárhatóságának kompatibilitásának ismerete, használata
157
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/1.1/1033-06 0 60 0szk 045/1.2/1033-06 0 60 0szk 045/1.3/1033-06 0 60 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típus
B típusA típusB típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
24. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/1033-06 Képsokszorosítási és nyomtatási eljárások
180
045/1.1/1033-06
Klasszikus nyomtatási eljárások
Előkészíti a gépeket, berendezéseket, szerszámokatElkészíti a sokszorosító sablonokat, formákatElőkészíti, összeállítja a nyomóformákat
A papírgyártás technológiái, papírfajtákGépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
A nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokA művészi technikáknak megfelelő papírfajtákFestékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazása A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépei kezelése
Nyomtató és nyomógépek, berendezések használataRajzeszközök, kéziszerszámok használata
InformációgyűjtésFigyelem összpontosítás
LátásKézügyességStabil kéztartás
Konfliktusmegoldó készség
158
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
B típusB típusA típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 15%Információk önálló rendszerezése 15%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 25%Szabadkézi rajz értelmezése 20%Szabadkézi rajz készítése leírásból 25%
TanteremRajzi szaktanterem
60 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A magasnyomás a mélynyomás valamint a síknyomtatás nyomóformáinak előkészítése. A megfelelő anyagok, eszközök megválasztása
045/1.2/1033-06
Számítógépes nyomtatás előkészítése
Előkészíti a gépeket, berendezéseket, szerszámokatÁtvizsgálja a vágó és nyomtató eszközöket
Gépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
A nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokMinőségi követelmények, minőségbiztosításA nyomtatás technológiai folyamataÁltalános nyomdaipari alapismeretek
ECDL 1. m. IT alapismeretekSzámítógépes grafikai jelképek értelmezése
Áttekintő képességKontroll (ellenőrző képesség)
Precizitás
Konfliktusmegoldó készség
Információk önálló rendszerezése 15%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 25%Szemléltető rajz készítése leírásból 30%
TanteremRajzi szaktanteremSzámítógép-terem
159
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
B típusB típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
60 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A képgrafikai munkák digitális verzióinak előkészítése nyomtatásra. A megfelelő programok készségszintű alkalmazása
045/1.3/1033-06
Egyedi és különleges technikák nyomtatásának előkészítése
Előkészíti a gépeket, berendezéseket, szerszámokatElkészíti a sokszorosító sablonokat, formákatElőkészíti, összeállítja a nyomóformákatÁtvizsgálja a vágó és nyomtató eszközöket
Gépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
A nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokFestékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazása A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépei kezeléseA nyomtatás technológiai folyamata
Rajzeszközök, kéziszerszámok használataNyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Áttekintő képességInformációgyűjtésKontroll (ellenőrző képesség)
TapintásTerhelhetőség
Hatékony kérdezés készsége
Információk önálló rendszerezése 25%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 20%Szemléltető rajz készítése leírásból 25%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 30%
160
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
TanteremRajzi szaktanteremSzámítógép-terem
60 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
Az egyedi és különleges technikáknak megfelelő nyomdai eszközök, anyagok megválasztása. Az analóg és digitális képgrafikai tervek nyomtatásra való előkészítése
161
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/2.1/1033-06 20 0 0szk 045/2.2/1033-06 18 0 0sza 045/2.3/1033-06 18 0 0sza 045/2.4/1033-06 20 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
25. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/2.0/1033-06 A nyomtatás elméleti alapjai
76
045/2.1/1033-06
Nyomdaipari alapismeretek
Előkészíti, összeállítja a nyomóformákat
Általános nyomdaipari alapismeretek
Komplex jelzésrendszerek
Áttekintő képességInformációgyűjtésKontroll (ellenőrző képesség)
KézügyességFejlődőképesség, önfejlesztésPrecizitás
Hatékony kérdezés készsége
Információk önálló rendszerezése 10%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 10%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 15%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 15%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 25%Szemléltető rajz készítése leírásból 25%
162
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
B típusHozzárendelt szakmai készségek:
4. szintHozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
TanteremSzámítógép-terem
20 óra elmélet osztálykeretben
Az analóg és digitális képgrafikai munkák nyomtatási technológiái
045/2.2/1033-06
Gépek használata
Előkészíti a gépeket, berendezéseket, szerszámokat
Gépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
Minőségi követelmények, minőségbiztosítás
Nyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Áttekintő képességFigyelem összpontosításKontroll (ellenőrző képesség)
Fejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóság
Konfliktusmegoldó készség
Információk önálló rendszerezése 15%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 15%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 25%szemléltető rajz készítése tárgyról 25%
TanteremSzámítógép-terem
18 óra elmélet osztálykeretben
Az analóg és a digitális nyomtatás berendezései, gépei, működési elvük
163
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus
B típusHozzárendelt szakmai készségek:
4. szintHozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/2.3/1033-06
Eszközök használata
Előkészíti a gépeket, berendezéseket, szerszámokat
Gépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
Minőségi követelmények, minőségbiztosítás
Nyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Áttekintő képességFigyelem összpontosításKontroll (ellenőrző képesség)
Fejlődőképesség, önfejlesztésÖnállóság
Konfliktusmegoldó készség
Információk önálló rendszerezése 15%Szemléltető rajz elemzése, hibakeresés 15%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 25%Szemléltető rajz készítése tárgyról 25%
TanteremSzámítógép-terem
18 óra elmélet osztálykeretben
A magasnyomás, a mélynyomás, valamint a síknyomtatás eszközeinek ismerete, alkalmazása a különböző nyomóformák megmunkálásánál
164
4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
045/2.4/1033-06
A nyomóformák kialakítása, megmunkálása, nyomtatása
Előkészíti, összeállítja a nyomóformákat
Festékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazása A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépei kezelése
Rajzeszközök, kéziszerszámok használata
Információgyűjtés
KézügyességFejlődőképesség, önfejlesztésPrecizitás
Konfliktusmegoldó készség
Információk önálló rendszerezése 10%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 15%Szabadkézi rajz értelmezése 25%Szabadkézi rajz készítése leírásból 25%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 25%
TanteremSzámítógép-terem
20 óra elmélet osztálykeretben
A magasnyomás, a mélynyomás, valamint a síknyomtatás eszközeinek ismerete, alkalmazása a különböző nyomóformák megmunkálásánál
A z illusztráció típusainak, a megrendelői szempontoknak, az alkotói szándéknak megfelelő, nyomóformák nyomtatási technikák megválasztása, a technikák által meghatározott nyomtatási szabályok ismerete, alkalmazása
165
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/1.1/1034-06 18 0 0
sza 045/1.2/1034-06 22 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusB típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
26. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/1.0/1034-06A művészi grafika műfaji meghatározása
40
045/1.1/1034-06
A grafikai alkotások csoportosítása
Illusztrációs feladatokat old megA megfelelő technikákat alkalmazza a nyomóforma kialakításánál
Az eredeti grafika meghatározása, szempontrendszere, a képgrafikai szabályozóAz eredeti reprodukció, a reprodukciós grafika meghatározása, alkalmazási területeiKülönleges, kísérleti, grafikai eljárások, egyedi grafikai technikákAz információgyűjtés menete, formái
Komplex jelzésrendszerek Grafikai jelképek értelmezése
Absztrakt (elméleti) gondolkodásInformációgyűjtés
Fejlődőképesség, önfejlesztésSzorgalom, igyekezet
Hatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
166
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusA típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint4. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
18 óra elmélet csoportbontásban
A grafikai alkotások csoportjai. Az eredeti grafika, a facsimile, az eredeti reprodukció és a reprodukciós grafika meghatározásaiA szignatúra kialakulása, alkalmazása
045/1.2/1034-06
Nyomtatási eljárások ismerete
Illusztrációs feladatokat old megA megfelelő technikákat alkalmazza a nyomóforma kialakításánál Magasnyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítMélynyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítSíknyomó technikákhoz alapanyagokat előkészít
Különleges, kísérleti, grafikai eljárások, egyedi grafikai technikákEgyedi technikák (rajzolt, festett, applikált) technikák tervezése, kivitelezéseAz eredeti reprodukció, a reprodukciós grafika meghatározása, alkalmazási területeiIllusztrációs technikák: rajz, festés, montázs, kollázs, fotó, applikációk
Komplex jelzésrendszerek Nyomtató és nyomógépek, berendezések használataGrafikai jelképek értelmezése
Következtetési képességÉrtékelésInformációgyűjtés
LátásTapintásSzorgalom, igyekezet
Hatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Szemléltető rajz értelmezése 10%
167
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
TanteremSzámítógép-terem
22 óra elmélet csoportbontásban
A nyomtatási technikák alkalmazási területei. A klasszikus eljárások nyomtatásának ismeretanyagaAz analóg és digitális képgrafikai munkák nyomtatási technológiái
168
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
A nyomtatás elméleti alapjai
sza 045/2.1/1034-06 22 0 0 22
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusA típusA típusB típus
B típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
27. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/2.0/1034-06
045/2.1/1034-06
Klasszikus nyomtatási eljárások ismerete
Illusztrációs feladatokat old megA megfelelő technikákat alkalmazza a nyomóforma kialakításánál Magasnyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítMélynyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítSíknyomó technikákhoz alapanyagokat előkészít
Festékfajták, segédanyagok, savak, oldószerek ismerete, alkalmazása A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépei kezeléseA nyomtatás technológiai folyamataGépek, berendezések működése, nyomtatás előkészítése, nyomtatás, próbanyomtatás
A nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokMinőségi követelmények, minőségbiztosítás
Nyomtató és nyomógépek, berendezések használataGrafikai jelképek értelmezése
Új ötletek, megoldások kipróbálásaKövetkeztetési képesség
LátásTérlátásFejlődőképesség, önfejlesztés
Hatékony kérdezés készsége
169
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
22 óra elmélet csoportbontásban
A magasnyomás a mélynyomás valamint a síknyomtatás kialakulása, a hasonlóságok és a különbségek viszonyában
170
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
Papíripari ismeretek szk 045/3.1/1034-06 20 0 0 20
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
28. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/3.0/1034-06
045/3.1/1034-06
A nyomópapír jellemzői
A megfelelő technikákat alkalmazza a nyomóforma kialakításánál Magasnyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítMélynyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítSíknyomó technikákhoz alapanyagokat előkészít
A művészi technikáknak megfelelő papírfajtákA papírgyártás technológiái, papírfajták
Nyomtató és nyomógépek, berendezések használataGrafikai jelképek értelmezése
ÉrtékelésInformációgyűjtés
LátásTérlátásFejlődőképesség, önfejlesztés
Hatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
171
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:20 óra elmélet csoportbontásban
A papírkészítés technikái, papírfajták, a művészi technikáknak megfelelő papírtípusok tulajdonságai
172
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
szk 045/4.1/1034-06 20 0 0szk 045/4.2/1034-06 20 0 0szk 045/4.3/1034-06 22 0 0szk 045/4.4/1034-06 18 0 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
29. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/4.0/1034-06 A nyomatási technikák története
80
045/4.1/1034-06
A magasnyomás rövid története, technikája
A megfelelő technikákat alkalmazza a nyomóforma kialakításánál Fametszetet készít, nyomtatLinómetszetet készít, nyomtatMagasnyomó technikákhoz alapanyagokat előkészít
A művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépei kezeléseA nyomtatás technológiai folyamataFametszet, linómetszet, cinkográfia tervezése, kivitelezése
Nyomtató és nyomógépek, berendezések használataRajzeszközök, kéziszerszámok használataKomplex jelzésrendszerek
Következtetési képességÉrtékelés
Elhivatottság, elkötelezettségDöntésképesség
Hatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Szemléltető rajz értelmezése 10%
173
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusA típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
TanteremSzámítógép-terem
20 óra elmélet csoportbontásban
A magasnyomás kialakulása, története, domináns stíluskorszakai, alkotói, technikái
045/4.2/1034-06
A síknyomtatás rövid története, technikája
Síknyomó technikákhoz eszközöket előkészítLitográfiát készít, nyomtatFotómechanikus, digitális eljárásokat alkalmaz
A művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig A művészi képsokszorosítás anyagainak használata, eszközei, gépei kezeléseA nyomtatás technológiai folyamataLitográfia (kréta, toll, fröcskölés, mezzolitó) tervezése, kivitelezéseLitográfia (kréta, toll, fröcskölés, mezzolitó) tervezése, kivitelezése
Nyomtató és nyomógépek, berendezések használataRajzeszközök, kéziszerszámok használataKomplex jelzésrendszerek
Következtetési képességÉrtékelésInformációgyűjtés
Elhivatottság, elkötelezettségDöntésképesség
Hatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
20 óra elmélet csoportbontásban
A síknyomtatás kialakulása, története, domináns stíluskorszakai, alkotói, technikái
174
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típus
045/4.3/1034-06
A mélynyomás rövid története, technikája
Mélynyomásos technikákat nyomtatMélynyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítMélynyomó technikákhoz eszközöket előkészít
A művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig
Nyomtató és nyomógépek, berendezések használataKomplex jelzésrendszerek
Következtetési képességÉrtékelés
Elhivatottság, elkötelezettségDöntésképesség
Hatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
22 óra elmélet csoportbontásban
A mélynyomás kialakulása, története, domináns stíluskorszakai, alkotói, technikái
045/4.4/1034-06
Különleges grafikai eljárások ismertetése
A megfelelő technikákat alkalmazza a nyomóforma kialakításánál Fotómechanikus, digitális eljárásokat alkalmazIllusztrációs feladatokat old meg
A művészi képsokszorosítás technikái, kialakulásuk, fejlődésük napjainkig Az anyag- és technikai kísérletek folyamata, módszerei
175
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint4. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Rajzeszközök, kéziszerszámok használataNyomtató és nyomógépek, berendezések használataKomplex jelzésrendszerek
Új ötletek, megoldások kipróbálásaKövetkeztetési képesség
Elhivatottság, elkötelezettségDöntésképesség
Hatékony kérdezés készsége
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
18 óra elmélet csoportbontásban
A különleges grafikai eljárások kialakulása, története, domináns stíluskorszakai, alkotói, technikái
176
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
A képgrafikai szabályozó szk 045/5.1/1034-06 0 24 0 24
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusA típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
30. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/5.0/1034-06
045/5.1/1034-06
A nyomatok hitelesítése
Illusztrációs feladatokat old megA megfelelő technikákat alkalmazza a nyomóforma kialakításánál
Az információgyűjtés menete, formáiAz illusztráció típusaiAz eredeti grafika meghatározása, szempontrendszere, a képgrafikai szabályozóAz eredeti reprodukció, a reprodukciós grafika meghatározása, alkalmazási területeiA nyomatok kiállíthatósága, passzpartúzás, installálás
Rajzeszközök, kéziszerszámok használataGrafikai jelképek értelmezése
ÉrtékelésKövetkeztetési képesség
TapintásDöntésképesség
Prezentációs készség
177
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
24 óra elméletigényes gyakorlat csoportbontásban
A szignatúrajelzések megjelenései, alkalmazási típusai, a képgrafikai szabályozó ismerete
178
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
A kortárs grafika ismertetése szk 045/6.1/1034-06 14 0 0 14
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusB típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint2. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
31. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/6.0/1034-06
045/6.1/1034-06
A kortárs grafika alkotásai, alkotói
Illusztrációs feladatokat old meg
Az információgyűjtés menete, formáiAz illusztráció típusaiKülönleges, kísérleti, grafikai eljárások, egyedi grafikai technikákMonotíp, kombinált, kísérleti technikák tervezése, kivitelezéseEgyedi technikák (rajzolt, festett, applikált) technikák tervezése, kivitelezése
Rajzeszközök, kéziszerszámok használataECDL 1. m. IT alapismeretek
Információgyűjtés
Fejlődőképesség, önfejlesztésRugalmasság
Hatékony kérdezés készsége
179
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Szemléltető rajz értelmezése 10%
TanteremSzámítógép-terem
14 óra elmélet csoportbontásban
A kortárs grafikai anyag bemutatása, a stíluskorszakok ismertetéseA kortárs alkotók életművének, emblematikus munkáinak bemutatása
180
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/7.1/1034-06 0 80 0sza 045/7.2/1034-06 0 76 0sza 045/7.3/1034-06 0 76 0sza 045/7.4/1034-06 0 60 0sza 045/7.5/1034-06 0 78 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típus
B típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
32. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/7.0/1034-06 A művészi grafika alkalmazási területei
370
045/7.1/1034-06
Fametszet, linóleummetszet készítése
Magasnyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítFametszetet készít, nyomtatLinómetszetet készít, nyomtatKialakítja a képkivágásokat, komponálTanulmányrajzokat, vázlatokat készít
Fametszet, linómetszet, cinkográfia tervezése, kivitelezéseTanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belő látására támaszkodva kreatív tervek készítéseA nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokA művészi technikáknak megfelelő papírfajtákA nyomtatás technológiai folyamata
Szabadkézi rajzolás Rajzeszközök, kéziszerszámok használataNyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Absztrakt (elméleti) gondolkodásTervezési képességKreativitás, ötletgazdagság
LátásKézügyességStabil kéztartás
181
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típus
B típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Prezentációs készségMotiválhatóság
Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 30%Technológiai próbák végzése 20%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 30%
Rajzi szaktanteremGrafikai tanműhely
80 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A fametszés, linóleummetszés anyagai, eszközei, a nyomóforma megmunkálásának technikái, festékezése, nyomtatási technikái
045/7.2/1034-06
Rézkarc és egyéb mélynyomású grafikai lapok készítése
Mélynyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítMélynyomó technikákhoz eszközöket előkészítMélynyomásos technikákat nyomtatKialakítja a képkivágásokat, komponálTanulmányrajzokat, vázlatokat készít
Rézkarc, akvatinta, hidegtű, lágyalap, repesztés tervezése, kivitelezéseTanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belő látására támaszkodva kreatív tervek készítéseA nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokA művészi technikáknak megfelelő papírfajtákA nyomtatás technológiai folyamata
Szabadkézi rajzolás Rajzeszközök, kéziszerszámok használataNyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Absztrakt (elméleti) gondolkodásTervezési képességKreativitás, ötletgazdagság
LátásKézügyességFejlődőképesség, önfejlesztés
182
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típus
B típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint4. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
MotiválhatóságPrezentációs készség
Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 30%Technológiai próbák végzése 20%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 30%
Rajzi szaktanteremGrafikai tanműhely
76 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A rézkarc, az akvatinta, a lágyalap a repesztéses eljárás, a hidegtű és a mezzotinto anyagai, eszközei, a nyomóforma megmunkálásának technikái, festékezése, nyomtatási technikái
045/7.3/1034-06
Litográfia és szitanyomás készítése
Síknyomó technikákhoz alapanyagokat előkészítSíknyomó technikákhoz eszközöket előkészítLitográfiát készít, nyomtatSzitanyomatot készít, nyomtatFotómechanikus, digitális eljárásokat alkalmazKialakítja a képkivágásokat, komponálTanulmányrajzokat, vázlatokat készít
Litográfia (kréta, toll, fröcskölés, mezzolitó) tervezése, kivitelezéseTanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belő látására támaszkodva kreatív tervek készítéseA nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokA művészi technikáknak megfelelő papírfajtákA nyomtatás technológiai folyamata
Szabadkézi rajzolás Rajzeszközök, kéziszerszámok használataNyomtató és nyomógépek, berendezések használata
Absztrakt (elméleti) gondolkodásTervezési képességKreativitás, ötletgazdagság
183
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusA típusA típus
B típusA típusA típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint4. szint
LátásKézügyességFejlődőképesség, önfejlesztés
MotiválhatóságPrezentációs készség
Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 30%Technológiai próbák végzése 20%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 30%
Rajzi szaktanteremGrafikai tanműhely
76 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A krétalitográfia, a tustechnikák, a mezzolitográfia, a sablonnyomtatás és a fotómechanikus eljárással készített szitanyomtatás anyagai, eszközei, a nyomóforma megmunkálásának technikáiA litográf kő preparálása, festékezése,nyomtatása. A szitatechnika preparálása, festékezése,nyomtatása
045/7.4/1034-06
Monotíp és különleges technikákkal nyomtatott grafikai lapok készítése
A megfelelő technikákat alkalmazza a nyomóforma kialakításánál Kialakítja a képkivágásokat, komponálTanulmányrajzokat, vázlatokat készít
Monotíp, kombinált, kísérleti technikák tervezése, kivitelezéseA probléma vagy feladat meghatározásának módjai, meneteAz anyag- és technikai kísérletek folyamata, módszereiTanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belő látására támaszkodva kreatív tervek készítéseA nyomtatók kellékanyagai, technológiai folyamatokA művészi technikáknak megfelelő papírfajtákA nyomtatás technológiai folyamata
Komplex jelzésrendszerek Rajzeszközök, kéziszerszámok használataNyomtató és nyomógépek, berendezések használata
184
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
5. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusA típusA típusA típus
A típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint2. szint5. szint5. szint
Kreativitás, ötletgazdagságInformációgyűjtésÚj ötletek, megoldások kipróbálása
KézügyességFejlődőképesség, önfejlesztésSzorgalom, igyekezet
MotiválhatóságPrezentációs készség
Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 30%Technológiai próbák végzése 20%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 30%
Rajzi szaktanteremGrafikai tanműhelySzámítógép-terem
60 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A monotíp és különleges technikáknak megfelelő nyomóformák megválasztása, a nyomóforma megmunkálásának lehetőségei, festékezése, nyomtatása
045/7.5/1034-06
Egyedi (rajzolt, festett, applikált)) illusztrációk tervezése, készítése
Kialakítja a képkivágásokat, komponálTanulmányrajzokat, vázlatokat készítIllusztrációs feladatokat old megFotómechanikus, digitális eljárásokat alkalmaz
Egyedi technikák (rajzolt, festett, applikált) technikák tervezése, kivitelezéseIllusztrációs technikák: rajz, festés, montázs, kollázs, fotó, applikációkAz illusztráció típusaiTanulmányrajzok alapján - vizuális memóriájára, belő látására támaszkodva kreatív tervek készítéseMotívumkeresés, gyűjtőmunka, tanulmányrajzok készítése hagyományos és számítógépes módszerekkel
Számítógépes grafikai jelképek értelmezéseECDL 1. m. IT alapismeretekRajzeszközök, kéziszerszámok használataSzabadkézi rajzolás
185
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
Kreativitás, ötletgazdagságTervezési képességÚj ötletek, megoldások kipróbálása
KézügyességÖnállóság
Prezentációs készségMotiválhatóság
Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 30%Technológiai próbák végzése 20%Szabadkézi rajz készítése tárgyról 30%
TanteremGrafikai tanműhelySzámítógép-terem
78 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
Az egyedi-az ún. unikális technikák- ismertetése. Az alkotói elképzeléssel összhangban lévő, anyagok, eszközök megválasztása,a festékezés és a nyomtatás technikái
186
megnevezése jellege azonosítója
elm
élet
i
elm
élet
igén
yes
gyak
orla
ti
gyak
orla
ti
össz
es
sza 045/8.1/1034-06 0 54 0
szk 045/8.2/1034-06 0 50 0
1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
33. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem
óraszáma
azonosítója
Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés
045/8.0/1034-06 Prezentáció és installációs feladatok
104
045/8.1/1034-06
A nyomatok előkészítése, kiállíthatóságának feltételei
Kialakítja a képkivágásokat, komponálIllusztrációs feladatokat old meg
A nyomatok kiállíthatósága, passzpartúzás, installálásMinőségi követelmények, minőségbiztosítás
Rajzeszközök, kéziszerszámok használata
Következtetési képességÉrtékelés
Térlátás
Prezentációs készségMotiválhatóság
Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 30%Szabadkézi rajz készítése leírásból 30%Szabadkézi rajz készítése leírásból 30%
Rajzi szaktanterem
187
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:
A tananyagelem megnevezése:
Hozzárendelt feladatkompetenciák:
Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:A típusB típus
Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint5. szint
Hozzárendelt módszerkompetenciák:
Hozzárendelt személyes kompetenciák:
Hozzárendelt társas kompetenciák:
Tanulói tevékenységformák:
A képzési helyszín jellege:
Képzési idő:
A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:
54 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A művészi nyomatok passzpartuzása, szignálása, keretezése, kiállíthatóságának feltételei, szempontjai
045/8.2/1034-06
A nyomatok tárolása, védelme
Illusztrációs feladatokat old meg
A nyomatok kiállíthatósága, passzpartúzás, installálásMinőségi követelmények, minőségbiztosítás
Rajzeszközök, kéziszerszámok használataKomplex jelzésrendszerek
Következtetési képességÉrtékelés
Térlátás
Prezentációs készségMotiválhatóság
Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20%Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 30%Szemléltető rajz értelmezése 20%Szabadkézi rajz készítése leírásból 30%Szabadkézi rajz készítése leírásból 30%
Rajzi szaktanterem
50 óra elméletigényes gyakorlat gyakorlati képzési csoportban
A nyomatok állagmegóvása, szállítási, tárolási, technikái. Az esetleges restaurálási eljárások
188
III. A párhuzamos oktatás óratervei
1. MODUL száma és elnevezése
Tananyag-EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/0980-06 Művészettörténet a kezdetektől az ókorig 72 72 72
045/1.2/0980-06 A művészettörténet korszakai - a román stílus és a gótika
72 72 72
045/1.3/0980-06 A reneszánsz és a barokk művészete 72 72 72
045/1.4/0980-06 A XVIII-XIX. század művészeti irányzatai 64 64 64
045/1.5/0980-06 A modern művészet 100 100 100
045/1.6/0980-06 Műalkotások elemzése 20 20 20
045/1.7/0980-06 Klasszikus és kortárs alkotók, életművek kiemelése
20 20 20
045/1.8/0980-06 Hazai és külföldi műgyűjtemények 20 20 20
045/1.9/0980-06 Néprajz és népművészet alapfogalmai 18 18 36 36
045/1.10/0980-06 A magyar népművészet 18 18 36 36
045/1.11/0980-06 Szabadkézi rajzolás és festés alapjai 180 180 180
045/1.12/0980-06 Szabadkézi rajzolás és festés szabályai 180 180 180
045/1.13/0980-06 Összetett rajzi feladatok 180 180 180
045/1.14/0980-06 A rajzolás és festés technikai és kifejezési lehetőségei
192 192 192
045/1.15/0980-06 Térbeli megjelenítés 224 224 224
045/1.16/0980-06 Betűrajz-tipográfia 36 32 68 68
045/1.17/0980-06 Térábrázolási rendszerek 36 36 36
045/1.18/0980-06 Térbeli szerkesztési feladatok 36 36 36
modul óraszám (80 %) összesen: 288 360 288 256 416 584 0 1024 1608
2. MODUL száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/0981-06 A technikai környezet, a munkafeltételek ismerete. Baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások
2 1 1 1 1 6 6
045/1.2/0981-06 Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, gazdasági háttere
32 32 32
045/1.3/0981-06 Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, jogi háttere
32 32 32
modul óraszám (80 %) összesen: 2 1 1 1 65 70 0 0 70
1./A. Az 54 211 09 0010 54 01 azonosító számú, Alkalmazott grafikus megnevezésű elágazás párhuzamos oktatásra vonatkozó óraterve
a kilencedik évfolyamtól a tizenkettedik évfolyamig + 1 szakképző évfolyamra09
80-0
6/ Műv
észe
telm
élet
i ala
pozá
s és
ábr
ázol
ási g
yako
rlat
Álta
láno
s vi
zuál
is m
űvés
zeti
alap
ism
eret
ek
0981
-06/
Mun
kavá
llalá
ssal
és
vá
llalk
ozás
sal k
apcs
olat
os g
azda
sági
és
jogi
ism
eret
ek
Válla
lkoz
ások
vag
y az
egy
éni
alko
tókö
rnye
zet t
erve
zése
, sz
abál
ysze
rű m
űköd
ése
Műv
észe
ttört
énet
Nép
műv
észe
tR
ajz,
fest
és, m
intá
zás
Ábr
ázol
ó ge
omet
ria
3. MODUL száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/0982-06 A tervezői szemlélet és problémamegoldás 4 4 4 4 4 20 20
045/1.2/0982-06 A tervezési munka fázisai 40 40 40
modul óraszám (80 %) összesen: 44 4 4 4 4 20 0 40 60
4. modul száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy
megneve-zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/0987-06Hardver, szoftver, perifériák és hálózat
10 4 14 14
045/1.2/0987-06Motívumgyűjtés, vázlatozás, tervezés
50 4 4 4 4 66 66
045/2.1/0987-06Vektorgrafikus programismeret
20 5 5 30 30
045/2.2/0987-06Pixelgrafikus programismeret
20 5 5 30 30
045/3.1/0987-06Kiadványtervezési alapismeretek
8 8 16 16
045/3.2/0987-06Előkészítés a késztermék kivitelezésére
12 12 24 24
045/4.1/0987-06Betűtervezés és alakítás
10 1 1 1 1 14 14
045/4.2/0987-06Betű és grafikai elem kapcsolata
20 4 4 4 4 36 36
modul óraszám (80 %) összesen: 130 23 19 29 29 0 0 230 230
5. modul száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/1030-06A tervezés elméleti alapjai 4 4 8 8
045/1.2/1030-06Képfeldolgozási ismeretek 6 4 10 10
045/2.1/1030-06Illusztrációk tervezése, kivitelezése 3 2 2 3 10 10
045/2.2/1030-06Tipográfiai alapismeretek 2 2 1 2 7 7
045/2.3/1030-06Betű és kép kapcsolata 2 2 1 2 7 7
045/3.1/1030-06Klasszikus képgrafikai ismeretek 3 3 3 9 9
045/3.2/1030-06Klasszikus képgrafikai technikák alkalmazásai
7 7 7 21 21
045/3.3/1030-06Egyedi képgrafikai technikák alkalmazásai 7 7 7 21 21
Nyo
mda
i is
mer
etek
045/4.1/1030-06Nyomtatás, prezentáció 2 2 2 2 2 10 10
modul óraszám (80 %) összesen: 6 19 29 23 26 51 0 52 103
0982
-06/
Kre
atív
sz
akm
ai te
rvez
és
Álta
láno
s te
rvez
ési
alap
ism
eret
ek
0987
-06/
Szám
ítógé
pes
graf
ikai
pro
gram
ok h
aszn
álat
a, g
rafik
ai,
tipog
ráfia
i ter
vezé
s, k
épfe
ldol
gozá
s
Tipo
gráf
iai
alap
ism
eret
ek
Kom
plex
sz
ámító
gépe
s te
rvez
és
Gra
fikai
pr
ogra
mis
mer
etSz
ámító
gépe
s al
apis
mer
etek
A g
rafik
ai
mun
ka
elők
észí
tése
Szám
ítógé
pes
terv
ezés
Kép
graf
ikai
al
kalm
azás
ok
1030
-06/
Gra
fikai
mun
ka v
égzé
se
6. MODUL száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/1031-06Az illusztráció tipusai 2 2 2 2 8 8
045/1.2/1031-06Az illusztráció felhasználási területei 3 3 2 8 8
045/1.3/1031-06Az erdeti grafika meghatározása 4 4 4
045/2.1/1031-06A képanyag feldolgozása számítógépen 5 4 3 3 15 15
045/2.2/1031-06Számítógépes alkalmazások 26 2 2 6 6 42 42
045/2.3/1031-06Az illusztráció és a tipográfia kapcsolata 5 6 4 3 18 18
045/2.4/1031-06Művészi grafikai alkalmazások 5 5 5 5 4 24 24
045/2.5/1031-06Klasszikus nyomtatási eljárások alkalmazásai
4 5 5 5 5 24 24
Az
illus
ztrá
ciók
ny
omta
tása
045/3.1/1031-06Digitális és analóg technológiák 30 2 2 1 2 37 37
modul óraszám (80 %) összesen: 67 29 33 28 23 20 160 0 180
1031
-06/
Gra
fikai
illu
sztr
álás
Az
illus
ztrá
ciók
alk
alm
azás
i ter
ület
eiIll
uszt
ráci
ós fe
lada
tok
elők
észí
tése
7. MODUL száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/1032-06A reklám kialakulása 7 8 15 15
045/1.2/1032-06A modern reklám fejlődése napjainkig 15 15 15
045/1.3/1032-06A kiadványok tervezése 5 4 3 12 12
045/1.4/1032-06Cégarculatok tervezése 5 4 3 12 12
045/1.5/1032-06Termékarculatok tervezése 5 4 3 12 12
045/1.6/1032-06Reklám anyagok és hirdetések tervezési szempontjai
5 4 3 12 12
045/1.7/1032-06Kereskedelmi plakátok tervezése 5 4 3 12 12
045/1.8/1032-06Kultúrális plakátok tervezése 5 4 3 12 12
045/2.1/1032-06Kiadványok számítógépes tervezése 10 20 22 18 5 75 75
045/2.2/1032-06Cégarculatok számítógépes tervezése 20 22 18 5 65 65
045/2.3/1032-06Termékarculatok számítógépes tervezése 20 22 18 5 65 65
045/2.4/1032-06Hirdetések, rekámanyagok számítógépes tervezése
20 22 18 5 65 65
045/2.5/1032-06Kereskedelmi plakátok számítógépes tervezése
20 22 18 5 65 65
045/2.6/1032-06Kultúrális plakátok számítógépes tervezése
20 22 18 5 65 65
A g
rafik
ai
terv
ek n
yom
dai
elők
észí
tése
045/3.1/1032-06Nyomdaipari technológiák alkalmazása 20 40 6 5 71 71
modul óraszám (80 %) összesen: 10 140 202 145 76 102 471 0 573
éves óraszámok (80%)
mindösszesen547 576 576 486 639 847 631 1346 2824
éves óraszámok (100 % )
mindösszesen684 720 720 608 799 1 059 789 1 683 3 530
Elmélet/gyakorlat aránya: 30/70 %
1032
-06/
Kia
dván
yok,
rekl
áman
yago
k te
rvez
ése
és k
ivite
lezé
se
Terv
ezés
elm
élet
Kiv
iteli
terv
ek k
észí
tése
1. MODUL száma és elnevezése
Tananyag-EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/0980-06 Művészettörténet a kezdetektől az ókorig 80 80 80
045/1.2/0980-06 A művészettörténet korszakai - a román stílus és a gótika
80 80 80
045/1.3/0980-06 A reneszánsz és a barokk művészete 80 80 80
045/1.4/0980-06 A XVIII-XIX. század művészeti irányzatai 80 80 80
045/1.5/0980-06 A modern művészet 60 60 60
045/1.6/0980-06 Műalkotások elemzése 10 10 20 20
045/1.7/0980-06 Klasszikus és kortárs alkotók, életművek kiemelése
10 10 20 20
045/1.8/0980-06 Hazai és külföldi műgyűjtemények 10 10 20 20
045/1.9/0980-06 Néprajz és népművészet alapfogalmai 18 18 36 36
045/1.10/0980-06 A magyar népművészet 18 18 36 36
045/1.11/0980-06 Szabadkézi rajzolás és festés alapjai 190 190 190
045/1.12/0980-06 Szabadkézi rajzolás és festés szabályai 190 190 190
045/1.13/0980-06 Összetett rajzi feladatok 190 190 190
045/1.14/0980-06 A rajzolás és festés technikai és kifejezési lehetőségei
190 190 190
045/1.15/0980-06 Térbeli megjelenítés 192 192 192
045/1.16/0980-06 Betűrajz-tipográfia 36 36 72 72
045/1.17/0980-06 Térábrázolási rendszerek 36 36 36
045/1.18/0980-06 Térbeli szerkesztési feladatok 36 36 36
modul óraszám (80 %) összesen: 306 378 306 336 282 584 0 1024 1608
2. MODUL száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/0981-06 A technikai környezet, a munkafeltételek ismerete. Baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások
2 1 1 1 1 6 6
045/1.2/0981-06 Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, gazdasági háttere
36 36 36
045/1.3/0981-06 Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, jogi háttere
36 36 36
modul óraszám (80 %) összesen: 2 1 1 73 1 78 0 0 78
3. MODUL száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/0982-06 A tervezői szemlélet és problémamegoldás 4 4 4 4 4 20 20
045/1.2/0982-06 A tervezési munka fázisai 40 40 40
modul óraszám (80 %) összesen: 44 4 4 4 4 20 0 40 60
4. modul száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)045/1.1/0987-06Hardver, szoftver, perifériák és hálózat 5 4 9 9
045/1.2/0987-06Motívumgyűjtés, vázlatozás, tervezés 40 4 4 4 4 56 56
045/2.1/0987-06Vektorgrafikus programismeret 19 5 5 29 29
045/2.2/0987-06Pixelgrafikus programismeret 19 5 5 29 29
045/3.1/0987-06Kiadványtervezési alapismeretek 8 8 16 16
045/3.2/0987-06Előkészítés a késztermék kivitelezésére 12 12 24 24
045/4.1/0987-06Betűtervezés és alakítás 10 1 1 1 1 14 14
045/4.2/0987-06Betű és grafikai elem kapcsolata 20 4 4 4 4 36 36
modul óraszám (80 %) összesen: 113 23 19 29 29 0 0 213 213
0987
-06/
Szám
ítógé
pes
graf
ikai
pro
gram
ok
hasz
nála
ta, g
rafik
ai, t
ipog
ráfia
i ter
vezé
s,
képf
eldo
lgoz
ás
Tipo
g-rá
fiai
alap
-is
mer
etek
Kom
plex
sz
ámító
-gé
pes
terv
ezés
Gra
fikai
pr
ogra
m-
ism
eret
Szám
ító-
gépe
s al
ap-
ism
eret
ek
Raj
z, fe
stés
, min
tázá
sÁ
bráz
oló
geom
etria
0982
-06
/Kre
atív
sz
akm
ai
terv
ezés
Álta
láno
s te
rvez
ési
alap
ism
eret
ek
1./B. Az 54 211 09 0010 54 01 azonosító számú, Alkalmazott grafikus megnevezésű elágazás párhuzamos oktatásra vonatkozó óraterve
a kilencedik évfolyamtól a tizenharmadik évfolyamig09
80-0
6/ Műv
észe
telm
élet
i ala
pozá
s és
ábr
ázol
ási g
yako
rlat
Álta
láno
s vi
zuál
is műv
észe
ti al
apis
mer
etek
0981
-06/
Mun
kavá
llalá
ssal
és
vá
llalk
ozás
sal k
apcs
olat
os
gazd
aság
i és
jogi
ism
eret
ek
Válla
lkoz
ások
vag
y az
egy
éni
alko
tókö
rnye
zet t
erve
zése
, sz
abál
ysze
rű műk
ödés
e
Műv
észe
ttört
énet
Nép
mű-
vész
et
5. modul száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)045/1.1/1030-06A tervezés elméleti alapjai 4 4 8 8
045/1.2/1030-06Képfeldolgozási ismeretek 6 4 10 10
045/2.1/1030-06Illusztrációk tervezése, kivitelezése 3 2 2 3 10 10
045/2.2/1030-06Tipográfiai alapismeretek 2 2 1 2 7 7
045/2.3/1030-06Betű és kép kapcsolata 2 2 1 2 7 7
045/3.1/1030-06Klasszikus képgrafikai ismeretek 3 3 3 9 9
045/3.2/1030-06Klasszikus képgrafikai technikák alkalmazásai
7 7 7 21 21
045/3.3/1030-06Egyedi képgrafikai technikák alkalmazásai 7 7 7 21 21
Nyo
mda
i is
mer
etek
045/4.1/1030-06Nyomtatás, prezentáció 2 2 2 2 2 10 10
modul óraszám (80 %) összesen: 6 19 29 23 26 51 0 52 103
6. MODUL száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)045/1.1/1031-06Az illusztráció tipusai 2 2 2 2 8 8
045/1.2/1031-06Az illusztráció felhasználási területei 3 3 2 8 8
045/1.3/1031-06Az erdeti grafika meghatározása 4 4 4
045/2.1/1031-06A képanyag feldolgozása számítógépen 2 4 3 3 12 12
045/2.2/1031-06Számítógépes alkalmazások 26 2 2 6 6 42 42
045/2.3/1031-06Az illusztráció és a tipográfia kapcsolata 5 6 4 3 18 18
045/2.4/1031-06Művészi grafikai alkalmazások 5 5 5 5 4 24 24
045/2.5/1031-06Klasszikus nyomtatási eljárások alkalmazásai
4 4 5 5 5 23 23
Az
illus
ztrá
ciók
ny
omta
tása
045/3.1/1031-06Digitális és analóg technológiák 30 2 2 1 2 37 37
modul óraszám (80 %) összesen: 67 25 33 28 23 20 156 0 176
7. MODUL száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)045/1.1/1032-06A reklám kialakulása 7 8 15 15
045/1.2/1032-06A modern reklám fejlődése napjainkig 13 13 13
045/1.3/1032-06A kiadványok tervezése 3 3 3 9 9
045/1.4/1032-06Cégarculatok tervezése 3 3 3 9 9
045/1.5/1032-06Termékarculatok tervezése 3 3 3 9 9
045/1.6/1032-06Reklám anyagok és hirdetések tervezési szempontjai
3 3 3 9 9
045/1.7/1032-06Kereskedelmi plakátok tervezése 3 3 3 9 9
045/1.8/1032-06Kultúrális plakátok tervezése 3 3 3 9 9
045/2.1/1032-06Kiadványok számítógépes tervezése 10 18 21 18 6 73 73
045/2.2/1032-06Cégarculatok számítógépes tervezése 18 21 7 19 65 65
045/2.3/1032-06Termékarculatok számítógépes tervezése 18 21 5 19 63 63
045/2.4/1032-06Hirdetések, rekámanyagok számítógépes tervezése
18 21 7 19 65 65
045/2.5/1032-06Kereskedelmi plakátok számítógépes tervezése
18 21 7 19 65 65
045/2.6/1032-06Kultúrális plakátok számítógépes tervezése
18 21 7 19 65 65
A g
rafik
ai
terv
ek
nyom
dai
elők
észí
tése
045/3.1/1032-06Nyomdaipari technológiák alkalmazása 18 40 7 7 72 72
modul óraszám (80 %) összesen: 10 126 184 83 147 82 468 0 550
éves óraszámok (80%)
mindösszesen548 576 576 576 512 835 624 1329 2788
éves óraszámok (100 % )
mindösszesen685 720 720 720 640 1 044 780 1 661 3 485
Elmélet/gyakorlat aránya: 30/70 %
1031
-06/
Gra
fikai
illu
sztr
álás
Az
illus
ztrá
ciók
alk
alm
azás
i te
rüle
tei
A g
rafik
ai
mun
ka
elők
észí
tése
Szám
ítógé
pes
terv
ezés
Kép
graf
ikai
al
kalm
azás
ok
Illus
ztrá
ciós
fe
lada
tok
elők
észí
tése
1030
-06/
Gra
fikai
mun
ka v
égzé
se10
32-0
6/K
iadv
ányo
k, re
klám
anya
gok
terv
ezés
e és
kiv
itele
zése
Terv
ezés
elm
élet
Kiv
iteli
terv
ek k
észí
tése
1. MODUL száma és
elnevezése
Tananyag-EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/0980-06 Művészettörténet a kezdetektől az ókorig 72 72 72
045/1.2/0980-06 A művészettörténet korszakai - a román stílus és a gótika
72 72 72
045/1.3/0980-06 A reneszánsz és a barokk művészete 72 72 72
045/1.4/0980-06 A XVIII-XIX. század művészeti irányzatai 64 64 64
045/1.5/0980-06 A modern művészet 100 100 100
045/1.6/0980-06 Műalkotások elemzése 20 20 20
045/1.7/0980-06 Klasszikus és kortárs alkotók, életművek kiemelése
20 20 20
045/1.8/0980-06 Hazai és külföldi műgyűjtemények 20 20 20
045/1.9/0980-06 Néprajz és népművészet alapfogalmai 18 18 36 36
045/1.10/0980-06 A magyar népművészet 18 18 36 36
045/1.11/0980-06 Szabadkézi rajzolás és festés alapjai 180 180 180
045/1.12/0980-06 Szabadkézi rajzolás és festés szabályai 180 180 180
045/1.13/0980-06 Összetett rajzi feladatok 180 180 180
045/1.14/0980-06 A rajzolás és festés technikai és kifejezési lehetőségei
192 192 192
045/1.15/0980-06 Térbeli megjelenítés 224 224 224
045/1.16/0980-06 Betűrajz-tipográfia 36 32 68 68
045/1.17/0980-06 Térábrázolási rendszerek 36 36 36
045/1.18/0980-06 Térbeli szerkesztési feladatok 36 36 36
modul óraszám (80 %)
összesen:288 360 288 256 416 584 0 1024 1608
2. MODUL száma és
elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/0981-06 A technikai környezet, a munkafeltételek ismerete. Baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások
2 1 1 1 1 6 6
045/1.2/0981-06 Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, gazdasági háttere
32 32 32
045/1.3/0981-06 Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, jogi háttere
32 32 32
modul óraszám (80 %)
összesen:2 1 1 1 65 70 0 0 70
3. MODUL száma és
elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/0982-06 A tervezői szemlélet és problémamegoldás 4 4 4 4 4 20 20
045/1.2/0982-06 A tervezési munka fázisai 40 40 40
modul óraszám (80 %)
összesen:44 4 4 4 4 20 0 40 60
0982
-06
/Kre
atív
sz
akm
ai
terv
ezés
Álta
láno
s te
rvez
ési
alap
ism
eret
ek
2./A. Az 54 211 09 0010 54 02 azonosító számú, Képgrafikus megnevezésű elágazás párhuzamos oktatásra vonatkozó óraterve
a kilencedik évfolyamtól a tizenkettedik évfolyamig + 1 szakképző évfolyamra
0980
-06/
Műv
észe
telm
élet
i ala
pozá
s és
ábr
ázol
ási g
yako
rlat
Álta
láno
s vi
zuál
is m
űvés
zeti
alap
ism
eret
ek
0981
-06/
Mun
kavá
llalá
ssal
és
vá
llalk
ozás
sal k
apcs
olat
os
gazd
aság
i és
jogi
ism
eret
ek
Válla
lkoz
ások
vag
y az
egy
éni
alko
tókö
rnye
zet t
erve
zése
, sz
abál
ysze
rű m
űköd
ése
Műv
észe
ttört
énet
Nép
mű-
vész
etR
ajz,
fest
és, m
intá
zás
Ábr
ázol
ó ge
omet
ria
4. modul száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/1031-06Az illusztráció tipusai 2 2 2 2 8 8
045/1.2/1031-06Az illusztráció felhasználási területei 3 3 2 8 8
045/1.3/1031-06Az erdeti grafika meghatározása 4 4 4
045/2.1/1031-06A képanyag feldolgozása számítógépen 5 10 15 6 6 42 42
045/2.2/1031-06Számítógépes alkalmazások 26 5 7 6 6 50 50
045/2.3/1031-06Az illusztráció és a tipográfia kapcsolata 5 7 4 3 19 19
045/2.4/1031-06Művészi grafikai alkalmazások 5 7 7 7 4 30 30
045/2.5/1031-06Klasszikus nyomtatási eljárások alkalmazásai
4 7 10 7 5 33 33
Az
illus
ztrá
ciók
ny
omta
tása
045/3.1/1031-06Digitális és analóg technológiák 30 2 4 1 2 39 39
modul óraszám (80 %)
összesen:72 41 59 35 26 20 213 0 233
5. MODUL száma és
elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonoosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/1033-06Klasszikus nyomtatási eljárások 12 12 12 12 12 60 60
045/1.2/1033-06Számítógépes nyomtatás előkészítése 20 18 20 58 58
045/1.3/1033-06Egyedi és különleges technikák nyomtatásának előkészítése
12 12 12 12 12 60 60
045/2.1/1033-06Nyomdaipari alapismeretek 3 3 3 3 12 12
045/2.2/1033-06Gépek használata 3 3 3 3 3 15 15
045/2.3/1033-06 Eszközök használata 3 3 3 3 3 15 15
045/2.4/1033-06A nyomóformák kialakítása, megmunkálása, nyomtatása
3 3 3 3 3 15 15
modul óraszám (80 %)
összesen:33 36 56 54 56 57 178 0 235
1031
-06/
Gra
fikai
illu
sztr
álás
Illus
ztrá
ciós
fela
dato
k elők
észí
tése
Az
illus
ztrá
ciók
alk
alm
azás
i ter
ület
eiA
nyo
mta
tás
elm
élet
i ala
pjai
1033
-06/
A n
yom
tatá
s elők
észí
tése
Kép
soks
zoro
sítá
si é
s ny
omta
tási
eljá
ráso
k
6. MODUL száma és
elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/1034-06A grafikai alkotások csoportosítása 10 10 10
045/1.2/1034-06Nyomtatási eljárások ismerete 2 2 2 2 2 10 10
A n
yom
tatá
s el
mél
eti
alap
jai
045/2.1/1034-06Klasszikus nyomtatási eljárások ismerete 2 2 2 2 2 10 10
Papí
ripar
i is
mer
etek
045/3.1/1034-06A nyomópapír jellemzői 10 10 10
045/4.1/1034-06A magasnyomás rövid története, technikája 10 10 10
045/4.2/1034-06A síknyomtatás rövid története, technikája 2 2 2 2 2 10 10
045/4.3/1034-06A mélynyomás rövid története, technikája 2 2 2 2 2 10 10
045/4.4/1034-06Különleges grafikai eljárások ismertetése 9 8 17 17
A
képg
rafik
ai
szab
ályo
zó
045/5.1/1034-06A nyomatok hitelesítése 20 20 20
A k
ortá
rs
graf
ika
ism
erte
tése
045/6.1/1034-06A kortárs grafika alkotásai, alkotói 3 3 3 9 9
045/7.1/1034-06Fametszet, linóleummetszet készítése 10 20 21 20 8 79 79
045/7.2/1034-06Rézkarc és egyéb mélynyomású grafikai lapok készítése
10 20 21 20 8 79 79
045/7.3/1034-06Litográfia és szitanyomás készítése 10 20 21 20 8 79 79
045/7.4/1034-06Monotíp és különleges technikákkal nyomtatott grafikai lapok készítése
10 20 21 20 8 79 79
045/7.5/1034-06Egyedi (rajzolt, festett, applikált)) illusztrációk tervezése, készítése
10 20 21 20 8 79 79
045/8.1/1034-06A nyomatok előkészítése, kiállíthatóságának feltételei
10 8 21 8 5 52 52
045/8.2/1034-06A nyomatok tárolása, védelme 10 8 21 8 8 55 55
modul óraszám (80 %)
összesen:108 134 168 136 72 96 522 0 618
éves óraszámok (80%)
mindösszesen547 576 576 486 639 847 913 1064 2824
éves óraszámok
(100 % ) mindösszesen
684 720 720 608 799 1 059 1 141 1 330 3 530
Elmélet/gyakorlat aránya: 30/70 %
1034
-06/
Egye
di é
s műv
észi
sok
szor
osíto
tt gr
afik
ai la
pok
kész
ítése
A m
űvés
zi
graf
ika
műf
aji
meg
hatá
rozá
sa
A n
yom
atás
i tec
hnik
ák
tört
énet
e
Prez
entá
cióI
és
inst
allá
ciós
fe
lada
tok
A m
űvés
zi g
rafik
a al
kalm
azás
i te
rüle
tei
1. MODUL száma és
elnevezése
Tananyag-EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)045/1.1/0980-06 Művészettörténet a kezdetektől az ókorig
80 80 80
045/1.2/0980-06 A művészettörténet korszakai - a román stílus és a gótika
80 80 80
045/1.3/0980-06 A reneszánsz és a barokk művészete
80 80 80
045/1.4/0980-06 A XVIII-XIX. század művészeti irányzatai
80 80 80
045/1.5/0980-06 A modern művészet 60 60 60
045/1.6/0980-06 Műalkotások elemzése 10 10 20 20
045/1.7/0980-06 Klasszikus és kortárs alkotók, életművek kiemelése
10 10 20 20
045/1.8/0980-06 Hazai és külföldi műgyűjtemények 10 10 20 20
045/1.9/0980-06 Néprajz és népművészet alapfogalmai
18 18 36 36
045/1.10/0980-06 A magyar népművészet 18 18 36 36
045/1.11/0980-06 Szabadkézi rajzolás és festés alapjai 190 190 190
045/1.12/0980-06 Szabadkézi rajzolás és festés szabályai
190 190 190
045/1.13/0980-06 Összetett rajzi feladatok 190 190 190
045/1.14/0980-06 A rajzolás és festés technikai és kifejezési lehetőségei
190 190 190
045/1.15/0980-06 Térbeli megjelenítés 192 192 192
045/1.16/0980-06 Betűrajz-tipográfia 36 36 72 72
045/1.17/0980-06 Térábrázolási rendszerek 36 36 36
045/1.18/0980-06 Térbeli szerkesztési feladatok 36 36 36
modul óraszám (80 %) összesen: 306 378 306 336 282 584 0 1024 1608
2. MODUL száma és
elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)045/1.1/0981-06 A technikai környezet, a munkafeltételek ismerete. Baleset-, munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások
2 1 1 1 1 6 6
045/1.2/0981-06 Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, gazdasági háttere
36 36 36
045/1.3/0981-06 Önálló alkotótevékenység vagy alkalmazotti munka szervezése, jogi háttere
36 36 36
modul óraszám (80 %) összesen: 2 1 1 73 1 78 0 0 78
2./B. Az 54 211 09 0010 54 02 azonosító számú, Képgrafikus megnevezésű elágazás párhuzamos oktatásra vonatkozó óraterve
a kilencedik évfolyamtól a tizenharmadik évfolyamig
0980
-06/
Műv
észe
telm
élet
i ala
pozá
s és
ábr
ázol
ási g
yako
rlat
Álta
láno
s vi
zuál
is m
űvés
zeti
alap
ism
eret
ek
0981
-06/
Mun
kavá
llalá
ssal
és
vá
llalk
ozás
sal k
apcs
olat
os g
azda
sági
és
jogi
ism
eret
ek
Válla
lkoz
ások
vag
y az
egy
éni
alko
tókö
rnye
zet t
erve
zése
, sza
bály
szerű
műk
ödés
e
Műv
észe
ttört
énet
Nép
műv
észe
tR
ajz,
fest
és, m
intá
zás
Ábr
ázol
ó ge
omet
ria
3. MODUL száma és
elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)045/1.1/0982-06 A tervezői szemlélet és problémamegoldás
4 4 4 4 4 20 20
045/1.2/0982-06 A tervezési munka fázisai 40 40 40
modul óraszám (80 %) összesen: 44 4 4 4 4 20 0 40 60
4. modul száma és elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/1031-06Az illusztráció tipusai 2 2 2 2 8 8
045/1.2/1031-06Az illusztráció felhasználási területei 3 3 2 8 8
045/1.3/1031-06Az erdeti grafika meghatározása 4 4 4
045/2.1/1031-06A képanyag feldolgozása számítógépen
5 10 15 6 6 42 42
045/2.2/1031-06Számítógépes alkalmazások 26 5 7 6 6 50 50
045/2.3/1031-06Az illusztráció és a tipográfia kapcsolata
7 7 4 3 21 21
045/2.4/1031-06Művészi grafikai alkalmazások 7 7 7 7 4 32 32
045/2.5/1031-06Klasszikus nyomtatási eljárások alkalmazásai
5 7 10 7 5 34 34
Az
illus
ztrá
ciók
ny
omta
tása
045/3.1/1031-06Digitális és analóg technológiák 30 2 4 1 2 39 39
modul óraszám (80 %) összesen: 75 43 59 35 26 20 218 0 238
5. MODUL száma és
elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/1033-06Klasszikus nyomtatási eljárások 12 12 12 12 14 62 62
045/1.2/1033-06Számítógépes nyomtatás előkészítése
20 18 22 60 60
045/1.3/1033-06Egyedi és különleges technikák nyomtatásának előkészítése
12 12 12 12 14 62 62
045/2.1/1033-06Nyomdaipari alapismeretek 3 3 3 3 12 12
045/2.2/1033-06Gépek használata 3 3 3 3 3 15 15
045/2.3/1033-06 Eszközök használata 3 3 3 3 3 15 15
045/2.4/1033-06A nyomóformák kialakítása, megmunkálása, nyomtatása
3 3 3 3 3 15 15
modul óraszám (80 %) összesen: 33 36 56 54 62 57 184 0 241
A n
yom
tatá
s el
mél
eti a
lapj
ai
1033
-06/
A n
yom
tatá
s elők
észí
tése
Kép
soks
zoro
sítá
si é
s ny
omta
tási
eljá
ráso
k
0982
-06/
Kre
atív
sz
akm
ai
terv
ezés
Álta
láno
s te
rvez
ési
alap
ism
eret
ek
1031
-06/
Gra
fikai
illu
sztr
álás
Illus
ztrá
ciós
fela
dato
k elők
észí
tése
Az
illus
ztrá
ciók
alk
alm
azás
i ter
ület
ei
6. MODUL száma és
elnevezése
Tananyag EGYSÉG
Tananyag/Tantárgy megneve-
zése
TananyagELEMEK és azonosító számuk:
9. évf.
10. évf.
11. évf.
12. évf.
13. évf.
ELMÉLETI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméletigényes gyakorlati
tananyagelem óraszáma (80%)
GYAKORLATI tananyagelem
óraszáma (80%)
Elméleti és gyakorlati
tananyagelem összóraszáma
(80%)
045/1.1/1034-06A grafikai alkotások csoportosítása 10 10 10
045/1.2/1034-06Nyomtatási eljárások ismerete 2 2 2 1 1 8 8
A
nyom
tatá
s el
mél
eti
alap
jai 045/2.1/1034-06
Klasszikus nyomtatási eljárások ismerete
2 2 2 2 1 9 9
Papí
ripar
i is
mer
etek
045/3.1/1034-06A nyomópapír jellemzői 10 10 10
045/4.1/1034-06A magasnyomás rövid története, technikája
10 10 10
045/4.2/1034-06A síknyomtatás rövid története, technikája
2 2 2 2 1 9 9
045/4.3/1034-06A mélynyomás rövid története, technikája
2 2 2 2 1 9 9
045/4.4/1034-06Különleges grafikai eljárások ismertetése
8 6 14 14
A k
épgr
afik
ai
szab
ályo
zó
045/5.1/1034-06A nyomatok hitelesítése 20 20 20
A k
ortá
rs
graf
ika
ism
erte
tése
045/6.1/1034-06A kortárs grafika alkotásai, alkotói 3 3 3 9 9
045/7.1/1034-06Fametszet, linóleummetszet készítése
7 16 18 8 22 71 71
045/7.2/1034-06Rézkarc és egyéb mélynyomású grafikai lapok készítése
7 16 18 8 22 71 71
045/7.3/1034-06Litográfia és szitanyomás készítése 7 16 18 8 22 71 71
045/7.4/1034-06Monotíp és különleges technikákkal nyomtatott grafikai lapok készítése
7 16 18 8 22 71 71
045/7.5/1034-06Egyedi (rajzolt, festett, applikált)) illusztrációk tervezése, készítése
7 16 18 8 22 71 71
045/8.1/1034-06A nyomatok előkészítése, kiállíthatóságának feltételei
7 8 18 8 5 46 46
045/8.2/1034-06A nyomatok tárolása, védelme 7 8 21 8 8 52 52
modul óraszám (80 %) összesen: 87 114 150 74 136 88 473 0 561
éves óraszámok (80%)
mindösszesen547 576 576 576 511 847 875 1064 2786
éves óraszámok (100 % )
mindösszesen684 720 720 720 639 1 059 1 094 1 330 3 483
Elmélet/gyakorlat aránya: 30/70 %
1034
-06/
Egye
di é
s műv
észi
sok
szor
osíto
tt gr
afik
ai la
pok
kész
ítése
A m
űvés
zi
graf
ika
műf
aji
meg
hatá
rozá
saA
nyo
mat
ási t
echn
ikák
tört
énet
ePr
ezen
táci
óI é
s in
stal
láci
ós
fela
dato
k A
műv
észi
gra
fika
alka
lmaz
ási t
erül
etei