2011. 15. Évfolyam • lviii. Évfolyam 1. szÁm kÖzjegyzŐk2011. 1. szÁm 2 folyamat rendkívül...

KÖZJEGYZŐKKÖZLÖNYE

2 0 1 1 . 1 5 . É V F O L Y A M • L V I I I . É V F O L Y A M 1. SZÁM

MOKK A MAGYAR ORSZÁGOS KÖZJEGYZŐI KAMARA SZAKMAI FOLYÓIRATA

EURÓPAI JOGI KÜLÖNSZÁM

Az európai öröklési rendelet tervezete

Dr. Horváth Gyöngyi 1

Európai öröklési jogi rendelet –

a végintézkedések alakiságára vonatkozó

szabályozás nélkül? Dr. Szőcs Tibor 11

Az európai öröklési bizonyítvány

Dr. Bán Tamásné Dr. Tóth Dóra 18

A közjegyzői gyakorlatot érintő

jogi esetek 33

Nemzetközi sajtószemle 46

Szakmai sajtófi gyelő 51

A MOKK jogi hírlevele 58

Közjegyzői régiség 81

T A R T A L O M J E G Y Z É K

KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

1

Az európai öröklési

rendelet tervezete

Az öröklési ügyek jelen pillanatban a polgári ügyekben való igazságügyi együttműkö-dés egyik olyan területét jelentik, amelyen a tagállamok erős jogi „izolációja” jellemző. E téren harmonizált joghatósági és kollíziós szabályok nem léteznek, és jórészt hiányzik az ilyen eljárásokban hozott határozatok kölcsönös elismerése. Nem állítható ugyanak-kor az, hogy a magánjog lenne az a terület, amely várhatóan a leghosszabb ideig ellent fog tudni állni az európai egységesítési törekvéseknek, még úgy is, hogy a tagállamok nem könnyen adják fel saját belső törvényeik szabályozását a magánjog európai integrációja érdekében. A teljes egységesítés természetesen nagyon utópisztikus, de az erre irányuló jogalkotás nagyobb ütemben halad, mint azt korábban jósolták.

Az Európai Bizottság 2009. október 14-én hozta nyilvánosságra az Európai Parla-ment és a Tanács szabályozási koncepcióját az öröklési joggal kapcsolatos jogalkalmazás-ról, a határozatok érvényre juttatásáról és a köziratok alkalmazhatóságáról valamint az Európai Öröklési Bizonyítvány bevezetéséről.1 Az Európai Unió szakértőinek becslése szerint minden évben mintegy 450 ezer nemzetközi vonatkozású öröklési ügy keletkezik, az eljárásokkal érintett vagyon értéke több, mint 120 milliárd euro. A rendelet megalko-tásának célja a Bizottság előterjesztése szerint az, hogy az öröklésre egyetlen jog vonat-kozzon úgy, hogy meghagyja az állampolgároknak a jogválasztás szabadságát is.

A tervezett szabályozás rendelet. Szándékosan nem választották a iránymutatás, mint jogforrási formát annak érdekében, hogy a nemzeti öröklési jogot ne kelljen harmonizál-ni (ezzel párhuzamosan ugyanakkor elkerülhetetlen a nemzetközi magánjog harmonizá-ciója az öröklési szabályokat illetően). Családjogi kérdésekben általában egyhangú dön-téshozatal kell, de az öröklési kérdést a Bizottság előterjesztésében gazdasági és vagyoni kérdésnek minősítette, így a rendelet megalkotásához a 2/3-os döntés is elég.

Az Európai Unióban a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés terén eddig elfogadott rendeletek nagy része – így különösen a Brüsszel-I rendelet (44/2001/EK rende-let) – a jogvitákat érintik. Jóllehet Európán belül is nagyon eltérő perjogi kultúrák léteznek, a polgári peres ügyek struktúrája mégis alapvető hasonlóságokat mutat. Nem mondható el mindez a hagyatéki eljárásokról: az örökhagyó elhalálozásától, az öröklés megnyíltától a hagyatéki vagyontárgyak örökösök illetve egyéb jogosultak általi megszerzéséig tartó

1 JUSTCIV 210 CODEC 1209 Az Európai Bizottság javaslata – Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az öröklési

ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elisme-

réséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

2folyamat rendkívül eltérő az egyes tagállamokban. Az anyagi öröklési jog terén fennálló nagyfokú különbségek rányomják a bélyegüket a nemzeti jogok öröklési eljárásaira is.

A Rendelet szabályozási köre is ennek megfelelően alakult, 6 részből áll, és a címben is megfogalmazott szabályozási témákat érinti.2 Természetesen a rendelet minden szabá-lyozási elemét nem tudjuk érinteni e cikk keretében, ezért csak a legfontosabb pontjait, vitatott kérdéseit emeljük ki.

1. Hatály és fogalom meghatározások

A rendeletet az „öröklésre” kell alkalmazni, az öröklés a vagyontárgyak, jogok és kötelezett-

ségek haláleset miatti átruházásának valamennyi formája; akár végrendelet vagy öröklési szerződés szerint megvalósuló szándékos átruházásként, akár törvényes öröklés révén törté-nő kötelező átruházásként; az elképzelések szerint magában foglalja az öröklés valameny-nyi elemét. Elkerülhetetlen ugyanakkor az, hogy fi gyelemmel legyen egyes tagállami egyedi szabályozásra, mint pl. a mezőgazdasági ingatlanokkal kapcsolatos tulajdonszer-zési korlátozásokra.

A rendelet nem érinti a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége szerinti állam vagyonjogát, nem érinti különösen a dologi jogok természetét, az ilyen jogok nyil-vántartásba vételére vonatkozó előírásokat és e jogok nyilvánosságát, továbbá nem érinti a nyilvántartásba vételnek vagy a nyilvántartásba vétel elmulasztásának hatásait. A tulaj-donjog átszállásának időpontja egyes esetekben nem probléma, kivéve azon tagállamok jogrendjében, ahol konstitutív hatályú ingatlan-nyilvántartások vannak. Dologi (in rem) jogok természete tagállamonként nagyon eltérő lehet, ezért a nemzetközi jogban már ismert megfeleltetési elvet kell alkalmazni, még ha nem is mondja ki kifejezetten a ren-delet. Megtörténik továbbá néhány, az alaki érvényességre vonatkozó kollíziós szabály beépítése a rendeletbe, teljes harmonizációra azonban nincs esély.

Fontos korlátozás, hogy az öröklési jog alkalmazásának nem lehet olyan következmé-nye, hogy a vagyontárgy fekvése szerinti tagállamban korlátozott dologi jogot, vagy ott ismeretlen vagyonjogi szabályt vezessenek be, (e szabály kizárja például, hogy haszonél-vezetet alapítsanak, jegyezzenek be olyan tagállamban, ahol ez a jogintézmény ismeret-len), ugyanakkor alkalmazandó a dologi jog öröklés útján történő átruházására, akkor is, ha az adott tagállamban ismeretlen.

2 Chapter I. (Articles 1-2) Hatály és fogalommeghatározások

Chapter II. (Articles 3-15) Jogalkalmazás

Chapter III. (Articles 16-28) Alkalmazandó jog

Chapter IV. (Article 29-33) Végrehajthatóság

Chapter V (Article 34-35) Közokiratok

Chapter VI. (Article 36-44) Európai Öröklési Bizonyítvány


3A Bizottság előterjesztésében egyértelműen utal rá és ez következetesen végigvo-

nul az egész szabályozáson, hogy a javaslat csak a határon átnyúló ügyeket érinti. Nem alkalmazandó továbbá adó-, vám- és közigazgatási ügyekre.3 A bizottsági javaslat sze-rint a javasolt rendelet hatálya nem terjed ki a végrendelkezési képességre, ugyanakkor a munkacsoport felkérést kapott annak mérlegelésére, hogy célszerű lenne-e a hatályt a végrendelkezési képességre is kiterjeszteni, és ezért a javasolt 19a. cikk alapján külön rendelkezést illeszteni a III. fejezetbe. Hasznos lehet preambulum egy bekezdésében je-lezni, hogy a kizárás a házassági szerződésekre is kiterjed, amennyiben e szerződések nem foglalkoznak öröklési kérdésekkel.

E rendelet alkalmazásában „bíróság” a tagállamok bármely illetékes hatósága [vagy bíróság által kinevezett szerve], amely öröklési ügyekben igazságszolgáltatási feladatot lát el.4 Az érintett hatóságok jegyzéke a rendelet mellékletben szerepel. Az öröklési el-járások lefolytatása a legtöbb tagállamban bíróságon kívüli szervek eljárása keretében kerül sor, erre tekintettel a rendelet a bíróság fogalmát tágan fogja értelmezni, magában foglalja azokat a hatóságokat, akik átruházott hatáskörben bírósági (igazságszolgáltatási) feladatokat látnak el. Arról azonban, hogy milyen szempontok szerint határozható meg az, hogy az adott hatóság e körbe tartozik, hallgat az előterjesztés.

2. Joghatóság és az alkalmazandó jog

A rendelet céljai között is meghatározza, hogy az öröklési eljárásokban alkalmazandó jog egy jog legyen minden ingó és ingatlan vagyonra; főszabály szerint az elhunyt utol-só lakóhelye szerinti jog, e mellett azonban tiszteletben (próbálja) tartani a jogválasztás szabadságát is.

3 (3) E rendelet hatálya nem terjed ki a következőkre: a) a természetes személyek személyi állapota, valamint a családi

kapcsolatok és az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint hasonló hatásúnak tekintett kapcsolatok; b) a természe-

tes személyek jog- és cselekvőképessége, a 19. cikk (2) bekezdése c) és d) pontjának [valamint a 19a. cikknek a] sérelme

nélkül; c) a valamely természetes személy eltűnésével, távollétével vagy vélelmezett halálával kapcsolatos kérdések; d) a

házassági vagyonjoggal és az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint a házasságéval hasonló joghatásúnak tekin-

tett kapcsolatokra alkalmazandó vagyonjogi jogszabályokkal kapcsolatos kérdések; e) a nem haláleset miatt keletkező

tartási kötelezettségek; f ) az örökléstől eltérő módon létrehozott vagy átruházott vagyoni jogok, érdekek és javak,

mint például – a 19. cikk (2) bekezdése j) pontjának sérelme nélkül – az ajándékok, közös tulajdon a túlélő házastárs

várományi jogával, a nyugdíjprogramok, a biztosítási szerződések és a hasonló megállapodások; g) a társasági jog, vala-

mint a más jogi személyekre vagy jogi személyiség nélküli szervezetekre vonatkozó jog által szabályozott kérdések, mint

például a társaságok, valamint a más jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli szervezetek létesítő okiratában vagy

alapszabályában foglalt záradékok, amelyek tagjaik halála esetére rögzítik az üzletrészek sorsát; h) a társaságok, vala-

mint a más jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli szervezetek (…) felszámolása, megszűnése és fúziója, valamint;

i) célvagyon (trust) létrehozása, kezelése és felszámolása;

4 Ez az új bekezdés a 4/2009/EK rendelet 2. cikkének (2) bekezdésén alapul.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

4Az öröklési jogban alkalmazható jog tekintetében az Európai Bizottság jogalkotóinak három álláspontja volt, illetve három szempontot vettek alapvetően fi gyelembe:

az állampolgárság szerinti jog alkalmazásaaz utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazása, vagya fenti kettő kombinációja.

Kezdetben az állampolgárság szerinti jog volt a tervezetben, de hamar kiderült, hogy sok az Európai Unió jelenlegi állampolgárai között már most is sok a kettős ál-lampolgár, és más problémákat is felvet. Az állandó lakóhely szerinti joghatóságot is elvetették, ugyanis nehéz megállapítani, hogy ténylegesen mi is az, maga az Európai Bíróság is sajátos fogalmat használ az állandó lakóhelyre, melynek nincs köze a családi jogálláshoz. A jelenlegi tervezetben az állampolgárság szerinti jog helyett a rendelet az elhunyt utolsó szokásos tartózkodási helyének jogát köti ki, vélelmezve azt, hogy vagyo-nának többsége itt található.

Mindegyik mellett számos érv és ellenérv hozható fel. Bármelyik kerül is elfogadás-ra, mind az ingó és ingatlan vagyonra alkalmazni kell, a lex rei sitae elve tehát az ingat-lanokra a jövőben kivételként nem alkalmazható. A jogválasztás kérdése jelenleg kevés tagállamban megengedett és többnyire a nemzetközi magánjog keretei között van szabá-lyozva, a tervezett szabályozás csak a végrendelkező nemzeti jogának választását engedi meg.5 A legtöbb esetben ez nem fog problémát okozni, azonban néhány eset megoldásra vár a jogalkotóktól. Például hogyan kezeli azt az esetet, ha a végrendelkező végrendelet elkészítésekor a szokásos tartózkodási helyét választja alkalmazandó jogként, majd évek-kel később visszaköltözik állampolgárságának helyére.

Problémát jelenthet továbbá az is, hogy a különböző tagállamokban elfogadott és alkalmazott öröklési jog jelentősen eltérő lehet, akár már például a házastárs és a leszár-mazó öröklési jogállását is összehasonlítva. Egyes tagállamokban mindent a gyermek örököl, míg másokban az egész örökség a túlélő házastársat illeti meg. Azokban a jog-rendszerekben, ahol mind a leszármazó, mind a házastárs örököl, a túlélő házastársat megillető rész tekintetében eltérőek a tagállamok jogrendszerei.

Rendelet munkaanyaga egyértelművé tette, hogy az ún. kettéválasztó rendszer hát-rányt jelent az örökösök számára abban az esetben, ha az ingó vagyon öröklésére az elhunyt lakóhelyének joga vonatkozik, az ingatlan vagyon öröklésére pedig annak az államnak a joga, amelyben ez a vagyon található. A rendelet által választott egységes rendszer azt teszi lehetővé, hogy a hagyaték egészen egyetlen jog hatálya alá tartozzon,

5 17. cikk Jogválasztás (1) Egy adott személy az öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát,

amelyben a választás megtételekor állampolgársággal rendelkezik. A többes állampolgársággal rendelkező személy bármelyik

állam jogát választhatja, amelyben a választás megtételekor állampolgársággal rendelkezik. (2) Az öröklésre alkalmazandó jog

megválasztásáról konkrétan, végintézkedés formájában nyilatkozatban kell rendelkezni. (3) Az említett választás (…) meglé-

tére és tartalmi érvényességére a választott jog az irányadó. (4) A (…) fenti jogválasztás (…) módosításának, illetve vissza-

vonásának eleget kell tennie a végintézkedés módosítására, illetve visszavonására vonatkozó formai követelményeknek.

•••


5az egységes rendszer pedig az örökhagyó számára is biztosítja azt a lehetőséget, hogy az örökséget örökség felosztása esetén azt előre tervezni tudja.

A közrendre csak kivételes jelleggel lehet hivatkozni, az elhunyt hozzátartozóinak jogos érdekeinek védelmével kapcsolatos jogszabályok közötti eltérés nem indokolja en-nek alkalmazását. Ez összeegyeztethetetlen lenne azzal a célkitűzéssel, hogy a hagyatéki javak egészére egységes jogszabály alkalmazását kell biztosítani.

A rendelet alapvető célkitűzése – az egy és ugyanazon örökhagyó hagyatéki ügyében két vagy több tagállamban párhuzamosan lefolytatandó eljárások kiküszöbölése – csakis támogatható. Ennek értelmében öröklési ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai vagy átruházott hatáskörben hatóságai rendelkeznek majd joghatósággal az öröklés egé-szében történő határozathozatalra, amelynek a területén az elhunyt szokásos tartózko-dási helye elhalálozásának időpontjában volt. A tervezet szerint a felvezető rendelkezések között beiktatásra kerülne olyan értelmező rendelkezés, amely felsorolná azon tényszerű elemeket, amelyeket a bíróságnak fi gyelembe kell vennie az elhunytnak az elhalálozás pillanatában szokásos tartózkodási helyének megállapításához; e tartózkodási helyet úgy kell tekinteni, mint amely megfelel az elhunyt fő érdekeltségi központjának. Ilyen elem például az elhunytnak az érintett tagállamban való tartózkodására jellemző időtartama és gyakorisága, valamint a tartózkodásának okai, volt-e ingatlan a tulajdonában, amely a huzamosabb tartózkodásra utal.

E mellett a rendelet kiegészítő joghatósági szabályokat is megállapít, amennyiben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye valamely harmadik tagállamban található. A hagyatéki vagyon helye szerinti tagállam bíróságai mégis rendelkeznek majd jogha-tósággal ha: az elhunyt előző szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban volt, amennyiben ez a tartózkodási hely a bíróság megkeresésének időpontjában öt évnél nem régebben szűnt meg; vagy az elhunyt elhalálozásának időpontjában ennek a tagállamnak az állampolgárságával rendelkezett; vagy a megkeresett bírósághoz benyújtott döntésho-zatali kérelem kizárólag ezekre a vagyontárgyakra vonatkozik.

Újabb tervezett rendelkezés (forum necessitatis), hogy amennyiben a rendelet alapján egyik tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal, kivételes esetben az egyik tagál-lam bíróságai határozatot hozhatnak az öröklés ügyében, amennyiben az eljárás megin-dítása vagy lefolytatása ésszerűtlen vagy lehetetlen lenne egy olyan harmadik államban, amelyhez az ügy szorosan kötődik.

A tervezet szerint alkalmazandó öröklési jog (lex successionis), amely az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga, kiterjed az öröklési jogviszony minden elemére, eltekintve bizonyos kivételektől. Megnyugtató tisztázást igényel, hogy milyen széles körben fogadhatóak el ilyen kivételek a lex successionis hatálya alól. E te-

2 0 1 1. 1. S Z Á M

6kintetben különösen érzékeny kérdést vet fel a 21. cikk,6 amely lehetővé teszi, hogy a lex successionis helyett a hagyaték fekvésének helye szerinti állam speciális szabályai kerül-jenek alkalmazásra olyan esetekben, amikor e jog mindenképpen megkívánja egy hag-yatéki vagyonkezelő személy (personal representative, estate administrator) kötelező közreműködését a belföldön fekvő hagyatékkal kapcsolatban.

E rendelkezés veszélyeket is rejt magában. Könnyen alááshatja a rendelet egész rend-szerét, és végső soron az öröklési eljárás megkettőződését eredményezi. Hiába folytat-nák le ugyanis a hagyatéki eljárást az erre joghatósággal rendelkező tagállamban, ha a bizonyos tagállamok az ott fekvő hagyatéki vagyonnal kapcsolatban bizonyos további eljárás lefolytatását (hagyatéki vagyonkezelő közreműködése) írják elő. Mindez könnyen a rendelet céljának meghiúsulását eredményezheti.

Az öröklési rendelet tervezetében helyet kaptak a közrenddel kapcsolatos rendel-kezések is.7 Egy európai tanulmány szerint az öröklési jog területén a tagállamokban a közrendi klauzula kevés szerepet játszik, a rendelettervezet elfogadása esetén szintén marginális szerepe lesz. Abban az esetben kerülhet alkalmazásra a klauzula, ha a jogha-tósággal rendelkező hatóság és az alkalmazandó jog különbözik. A klauzula alapvetően a különböző alapjogokat tartalmazó konvenciók rendelkezéseire támaszkodhat, az alkal-mazandó jog és a joghatóság egységének koncepciója (ahogyan az a rendelettervezetben is benne van) jelentősen csökkenti a közrendi klauzula alkalmazhatóságát.

6 21. cikk A hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége szerinti tagállam jogának alkalmazása

(1) Az öröklésre alkalmazandó jog alkalmazása nem akadályozza a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősége

szerinti tagállam jogának alkalmazását, amennyiben az örökség vagy a hagyomány elfogadása vagy az arról való lemon-

dás esetén az öröklésre alkalmazandó jog által előírtakhoz képest további alaki követelményeket ír elő, amelyek az utóbbi

jog alapján nem teljesíthetők.

1. változat (2) Az öröklésre alkalmazandó jog alkalmazása nem jelent akadályt a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy

fellelhetősége szerinti tagállam jogának alkalmazása előtt, a) amennyiben a hagyatéki vagyonkezelést és a hagyaték

átadását hagyatéki vagyonkezelő vagy végrendeleti végrehajtó e tagállam hatósága általi kijelöléséhez köti. A (…) va-

gyonkezelőt vagy a végrehajtót kijelölő hatóság [lehetőség szerint] tiszteletben tartja (…) az érintett személyek – például

az örökösök, a hagyományosok, a hagyatéki vagyonkezelők és a végrendeleti végrehajtók – jogosultságát a hagyatéknak

az öröklésre alkalmazandó jog szerinti kezelésére és átadására vonatkozóan; b) amennyiben az örökség jogosultaknak

történő végleges átadását öröklési illeték előzetes megfi zetéséhez köti.

2. változat (2) Az öröklésre alkalmazandó jog ellenére, amennyiben a hagyaték tárgyát képező vagyontárgy fellelhetősé-

ge szerinti tagállam joga hagyatéki vagyonkezelő vagy végrendeleti végrehajtó kijelölését írja elő, e tagállam jogát kell

alkalmazni a vagyontárgyra az alábbi kérdések tekintetében: a) a vagyonkezelő vagy a végrehajtó e tagállam hatósága

általi kijelölése; b)a kijelölt vagyonkezelő vagy végrehajtó hatásköre és feladatai az elhunyt e tagállamban lévő vagyon-

tárgyai és adóssága tekintetében.

(3) Az érintett tagállam hatósága az alábbi személyeket jelöli ki, hogy hagyatéki vagyonkezelői vagy végrendeleti végrehajtói

minőségben eljárjanak:a) az öröklésre alkalmazandó jog szerint a hagyatéki vagyonkezeléssel vagy a végrendelet végrehajtá-

sával megbízott személy; vagy b) amennyiben nem bíztak meg ilyen személyt, a szóban forgó hatóság által kijelölt személy.

7 27. cikk Közrend („ordre public”)

(1) Az e rendelet által meghatározott jog valamely rendelkezésének alkalmazása csak akkor tagadható meg, ha az alkalma-

zás nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen az eljáró bíróság szerinti állam közrendjével („ordre public”).

[(2) Az e rendelet által meghatározott jog valamely rendelkezésének alkalmazása különösen nem tekinthető az eljáró bí-

róság szerinti állam közrendjével („ordre public”) ellentétesnek kizárólag azon az alapon, hogy a köteles részre vonatkozó

feltételei eltérőek az eljáró bíróság szerinti államban hatályban lévőktől.]


7A Bizottság dokumentuma alapján az öröklési jogi jogvitákban a közrendi klauzu-

la alkalmazása valószínűleg nem lesz gyakori. A közrendi klauzula tekintetében a tag-államok jogrendszereiben továbbra is a diszkrimináció állhat majd a központi helyen, emellett azonban két másik kérdésben is felmerülhet az alkalmazhatósága: az ún. joint wills valamint a köteles rész védelmének kérdésében. A köteles rész tekintetében például a közrenddel való ellentét hiánya explicite megjelenik Németország, Portugália és Gö-rögország jogában. Franciaországban ezzel kapcsolatosan kevés döntés létezik, azonban a francia bíróságok nem tekintették közrenddel ellentétesnek a jog alkalmazását, ha a köteles részt nem ismerte, ideértve azon eseteket is, mikor az örökös francia volt. Fran-ciaországban ugyanez a helyzet az joint wills-ekel is.

Az öröklési rendelettervezet vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy az alábbi diszkriminációs problémák fordulhatnak elő a gyakorlatban. Felmerülhet például az azonos nemű élettársak esetleges öröklési jogi kérdései esetében, ilyenkor a közrend kérdése a határozatok elismeré-sére vonatkozik. Pl.: a homoszexuális élettársa el akarja ismertetni az egyik országban kapott határozatot az örökség elhelyezkedése szerinti tagállamban. Jelen állapot szerint úgy tűnik, hogy a kérdésben széles körű mérlegelési lehetőséget kell biztosítani a tagállamoknak, a 30. cikk szövegezése megengedi a tagállamoknak a fl exibilitást ebben a kérdésben.

Felmerülhet továbbá az ún. területhez kötődés kérdése. Ez azt jelenti, hogy a közrend hatása kevésbé szigorú lehet, ha az eset kevés kötődést mutat a fórum országával, ennek meg-felelően érvényesülhet a külföldi jog, vagy elismerhetjük a határozatot, ha az adott ügy csak „enyhén” kötődik a fórum országához. Ez a szabály gyakran érvényesül a tagállamok jog-rendjében. Bár úgy tűnik, hogy az ezzel kapcsolatos határozatok még hiányoznak az öröklési jog területéről, a kérdés kiterjedhet az öröklés kérdésére is. Ennek megfelelően diszkrimina-tív külföldi jogi rendelkezések is érvényesülhetnek vagy diszkriminatív külföldi határozat is elismerhető, ha az ügy nem kötődik jelentősen a fórum államához. Az EU Bíróság gyakor-lata a Brüsszeli Konvenció és a Brüsszel I. rendelet tekintetében még soha nem fogadta el a közrendi klauzula alkalmazását a területhez kötődés tekintetében, ennek ellenére nincsen kizárva, hogy az elv egy bizonyos toleranciaküszöb felett ne kerüljön alkalmazásra.

3. Elismerés és végrehajthatósás

Rendkívül eltérő a jogi helyzet az egyes tagállamokban abból a szempontból is, hogy az egyes nemzeti jogok milyen típusú bíróság, hatóság, valamely közhitelességgel felruházott személy vagy bíróság által kirendelt hivatalos személy közreműködését igénylik a hagya-téki vagyon jogi sorsának rendezésében, illetve milyen esetekben igénylik egyáltalán az állami közhatalmat gyakorló szerv vagy személy közreműködését. A tervezet szabályainak megfogalmazásánál ezért mindenhol szem előtt kell tartani, hogy azok mindenféle típusú,

öröklési ügyekben eljáró szerv vagy hivatalos személy közreműködésére alkalmazhatóak legye-

2 0 1 1. 1. S Z Á M

8nek. Különösen üdvözlendő ezért, hogy a „bíróság” fogalmát a tervezet funkcionálisan határozza meg: ide tartozik lényegében minden olyan tagállami igazságügyi hatóság vagy egyéb szerv, amely öröklési ügyekben az adott tagállam belső joga szerint eljár.8

A tagállamok hagyatéki eljárási rendszerei közötti különbségek jól megfi gyelhetőek abban is, hogy az eljárás eredményeként az egyes tagállamokban más-más alakiságú il-letve jogi természetű olyan „aktus” kerül kibocsátásra, amellyel az örökös igazolhatja e minőségét az adott tagállamban: némely tagállamokban az eljáró szerv formális határo-zattal „átadja a hagyatékot” az örökösök részére, míg másutt öröklési bizonyítvány kerül kiállításra; egyes tagállamokban pedig elegendő az örökösök okiratba foglalt egyezsége.

A nemzeti jogok szerinti hagyatéki eljárás eredményeként létrejövő okiratok vagy ha-tározatok között rendkívül nehéz a közös nevező megtalálása. Ez is a magyarázata annak, hogy a Bizottság által kidolgozott tervezet több fejezete is rendelkezéseket tartalmaz az öröklési ügyekben keletkező egyedi határozatok elismerésére és végrehajthatóságára.9

A valamely tagállamban hozott határozatokat a többi tagállamban külön eljárás alkal-mazásának szükségessége nélkül el kell ismerni. Amennyiben a valamely tagállam bíróságán folyó eljárás kimenetele az elismerés, mint előkérdés eldöntésétől függ, az említett bíróság joghatósággal rendelkezik e kérdés eldöntésére. Az elismerés megtagadására csak a rendelet-ben foglalt esetekben van lehetőség, (30. cikk)10 illetve valamely tagállamban hozott határo-zat semmilyen esetben sem képezheti más tagállamban érdemi felülvizsgálat tárgyát.

A valamely tagállamban hozott és az adott államban végrehajtható határozat a tö-bbi tagállamban ugyanígy végrehajtható, amennyiben azt a rendeletben meghatározott eljárással összhangban bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatónak nyilvánítot-ták, ugyanígy az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban végrehajtható közokiratot va-lamely más tagállamban bármely érdekelt fél kérelmére végrehajthatóvá kell nyilvánítani a tervezet 33-1–33-4. cikkben meghatározott eljárásnak megfelelően11.

E fejezetek egymáshoz való viszonya, illetve a rendelet egészével való összefüggései tekintetében mindazonáltal még vannak „elvarratlan szálak”. Különösen problemati-

8 ld. az eredeti tervezet 2. cikkének (b) pontjában szereplő fogalom-meghatározást

9 ld. az eredeti tervezet IV. Fejezetét (határozatok elismerése és végrehajtása), V. Fejezetét (közokiratok), illetve

VI. Fejezetét (Európai Öröklési Bizonyítvány)

10 30. cikk A határozat nem ismerhető el, ha:

a)az elismerés nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével („ordre public”), amelyben az elismerést kérelmezik,

(…); b) a határozatot az alperes távollétében hozták, amennyiben az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot

nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha az alperes

elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá; c) össze-

egyeztethetetlen az azonos felek között abban a tagállamban hozott határozattal, amelyben az elismerést kérelmezik;

d) összeegyeztethetetlen egy másik tagállamban vagy harmadik államban azonos felek közötti, azonos jogalapból szár-

mazó eljárásban hozott korábbi határozattal, feltéve, hogy a korábbi határozat megfelel az elismerés feltételeinek abban

a tagállamban, amelyben az elismerést kérelmezik.

11 E rendelkezések értelemszerűen alkalmazandóak. Valószínűleg hasznos lenne a Brüsszel I. rendelet VI. mellékletében

foglalthoz hasonló tanúsítványról rendelkezni, amelyet a [33-2. cikk (3) bekezdésének b) pontja] [33-2. cikk (1) bekezdé-

sének b) pontja] alkalmazásában a közokirattal együtt kellene benyújtani.


9kusnak tekinthető pl. a közokiratok más tagállamban való elismerését szabályozó rendelkezés (34. cikk).12 Míg a nemzetközi polgári eljárási jogban az „elismerés” fogalma teljesen tisztázott a határozatok esetében, nem egyértelmű, hogy milyen joghatásokkal járna az „elismerés” közokiratok esetében. Úgyszintén nem világos, hogy közelebbről az öröklési jogviszonyokat érintő mely közokiratok tartoznak e cikk hatálya alá; tisztázást igényel továbbá az is, hogy a rendelet egységesített joghatósági szabályai (II. Fejezet) mennyiben kötelező erejűek a közokirat kiállítására hatáskörrel rendelkező szervekre.

4. Európai öröklési bizonyítvány

A nemzetközi öröklés gyors rendezésének lehetővé tétele érdekében a rendelet európai öröklési tanúsítványt vezet be. Az Unión belüli alkalmazásának megkönnyítése érde-kében egységes tanusítvány-mintát alkalmaz, és ki kell jelölni azt a hatóságot, amely a kiállítására joghatósággal rendelkezik, a más joghatóságokkal való összhang megköveteli, hogy ez ugyanaz a hatóság legyen, amely a hagyatéki eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkezik. Ez a tanúsítvány nem helyettesíti az egyes tagállamokban meglévő tanúsít-ványokat, a hatáskörrel rendelkező tagállamban az örökösi minőség igazolására valamint adott esetben a vagyonkezelő vagy a hagyatéki végrehajtó hatásköreinek megállapítására a belső eljárás lesz az irányadó.

A Bizonyítvány alkalmazása nem kötelező, nem tekinthető az eljárás alapjául. A tervek szerint az okirat különböző mezőkből, rovatokból állna, ahol a legfontosabb elemeket kellene megjelölni: az örökhagyó adatai, az alkalmazandó jog, az örökösök, a kötelesrész, stb.13 A bizonyítvány nem helyettesíti a tagállamokban használatos belföldi okmányokat. A bizonyítvány joghatását azonban abban a tagállamban is el kell ismerni, amelynek a hatóságai azt az e fejezet értelmében állították ki. A bizonyítványt abban a tagállamban kell kiállítani, amelynek a bíróságai e rendelet értelmében joghatósággal rendelkeznek.

12 valamely tagállamban kiállított közokiratot (…) más tagállamokban el kell ismerni, feltéve, hogy érvényességét a III. fe-

jezet szerinti, (…) alkalmazandó joggal összhangban nem támadták meg, vagy hogy ez az elismerés nem nyilvánvalóan

ellentétes azon tagállam közrendjével („ordre public”), amelyben az elismerést kérelmezik.

13 A Bizonyítvány tartalma a formanyomtatványon meghatározottak szerint:

az örökhagyóval kapcsolatos alapvető információk, személyi adatok

a kérelmező adatai

az alkalmazott öröklési jogra vonatkozó adatok

házasságra vonatkozó adatok

Fontos rámutatni, hogy az említett mezők jelzésértékűek, és kitöltésük részben vagy akár teljesen az alkalmazandó

jogtól függ. A különböző adatok csak akkor ismertek, és lesznek kitöltve, ha azt az alkalmazandó jog, vagy a végrendelet

rögzíti. A rendelet , és az EU ÖB tehát nem alkotnak új alkalmazandó törvényt, csak rögzítik az alkalmazandó nemzeti

jog elemeit.

•

•

•

•

2 0 1 1. 1. S Z Á M

10A bizonyítvány azon örökösök vagy hagyományosok, illetve végrendeleti végrehajtók

vagy hagyatéki vagyonkezelők részére szolgál, akiknek egy másik tagállamban igazolni-uk kell örökösi vagy hagyományosi minőségüket és/vagy jogaikat, illetve hatáskörüket végrendeleti végrehajtóként vagy hagyatéki vagyonkezelőként.

A bizonyítványt kérelemre kell kiállítani a rendelet mellékletében szereplő forma-nyomtatvány szerint és a bizonyítvány külön eljárás alkalmazásának szükségessége nél-kül valamennyi tagállamban joghatással bír (42. cikk).14 A bizonyítvány olyan okmány, amely érvényes jogcímet képez a szerzett örökségnek a vagyontárgy fellelhetősége sze-rinti tagállam nyilvántartásaiban való átírásához, illetve az azokba történő bejegyzésé-hez, feltéve, hogy tartalmazza a nyilvántartásba történő bejegyzéshez szükséges összes olyan információt, amelyet az adott tagállam joga előír. A bizonyítvány eredeti példányát a kiállító hatóságnak meg kell őriznie, és a kérelmező, illetve bármely, jogos érdekét bi-zonyító személy számára egy vagy több hiteles másolatot ki kell állítania.

Tagállamok részéről ugyanakkor érdeklődés mutatkozik az iránt, hogy ha kiállítás-ra kerül a Bizonyítvány, akkor egy elektronikus rendszerben is regisztrálásra kerüljön, így elkerülhető lenne, hogy egy adott ügyben több Bizonyítvány is kiállításra kerüljön. Mindannyiszor felmerül ezzel kapcsolatban a tagállamok elektronikus nyilvántartásai-nak összekapcsolása, a belga elnökség alatt feljegyzést terjesztettek a munkacsoport elé a bizonyítványok elektronikus nyilvántartásának esetleges létrehozásáról és e nyilván-tartás működéséről annak érdekében, hogy a munkacsoport részletesen megvitathassa a javaslatot, illetve a e tárgyban megrendezésre kerülő budapesti konferencia egyik témája is a lehetséges elektronikus nyilvántartás bevezetése lesz.

A fentiek alapján látható, illetve e rövid összefoglaló is kellő bizonyítékot szolgál-tatott arra, hogy komoly kihívást fog jelenteni először az egyes nemzeti jogok szerin-ti hagyatéki eljárási szabályok és az egységes eljárás megteremtése közötti megfelelő összhang megtalálása, majd a gyakorlatban ezen szabályok érvényesülése, melyre – ha tartható a rendelet megalkotásával kapcsolatos ütemterv – hamarosan fel kell készülniük a kollégáknak.

Dr. Horváth GyöngyiMOKK ügyvezető

14 A (…) bizonyítvány (…) igazolás a III. fejezet szerinti, öröklésre alkalmazandó jog értelmében megállapított tényezőkről (…).

A bizonyítványban (…) örökösként, (…) hagyományosként, végrendeleti végrehajtóként, illetve hagyatéki vagyonkeze-

lőként megjelölt személy a bizonyítványban feltüntetett (…) jogok, illetve (…) hatáskörök jogosultjának tekintendő. A

bizonyítvány olyan okmánynak tekintendő, amely a bizonyítványban megjelölt személy jogaihoz, illetve hatásköreihez fűződő

valamennyi feltételt és/vagy korlátozást tartalmazza .


11

Európai öröklési jogi

rendelet – a végintézkedések

alakiságára vonatkozó

szabályozás nélkül?1

A mai napon eddig elhangzott előadások mindegyike a készülő rendelet egy-egy fontos csomópontját érintette. Én viszont az előadásomban a nemzetközi öröklési jognak egy olyan témakörét fogom érinteni, amelyiknek a majdani rendelet hatálya alá tartozása egyelőre kétséges. A végintézkedések alakiságaira alkalmazandó jog kérdéséről van szó.

1. A különböző nemzetközi jogegységesítő szervezetek már több olyan nemzetközi egyez-ményt dolgoztak ki, amelyek a végintézkedések alakiságával kapcsolatos jogkérdéseket szabályoznak. E vonatkozásban említést érdemel az Unidroit keretében kidolgozott 1973. évi Washingtoni Egyezmény2, valamint az Európa Tanács 1972. évi Bázeli Egyezménye; a nemzetközi magánjogi jogfejlődés tekintetében legnagyobb szerepet azonban kétségtele-nül az 1961. évi Hágai Egyezmény3 játszotta. E három egyezmény egyaránt az örökhagyó akaratának lehető legteljesebb érvényesülését szolgálja – különböző módon: a Washingto-ni Egyezmény az anyagi jogi szabályozás módszerét követi azáltal, hogy egy önálló végren-deleti fajtát (nemzetközi végrendelet) intézményesít, amelyet valamennyi részes államban alakilag érvényesnek ismernek el. A Bázeli Egyezmény a végrendeletek nyilvántartására vonatkozó rendszer bevezetésével kívánja elejét venni annak, hogy a végintézkedés is-meretlenül maradjon. Az 1961. évi Hágai Egyezmény ezzelszemben a végintézkedések alakiságai alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályokat egységesíti.

Amikor első ízben vettem kézbe az Európai Bizottság által kidolgozott rendelet-tervezetet4, némi csalódottságot éreztem: annak az alkalmazandó jogot kollíziós sza-

1 A Brüsszelben, 2010. október 15. napján a CNUE szervezésében megrendezett Határokon Átnyúló Öröklés az Euró-

pai Unióban c. konferencián (Conference on Cross-border Successions within the EU) a témában elhangzott előadás

szerkesztett, magyar nyelvű változata

2 A nemzetközi végrendelet alakiságáról szóló egységes jogot szabályozó, 1973. október 26. napján kelt Washingtoni

Egyezmény (Convention providing a Uniform Law on the Form of an International Will; Magyarország nem részese)

3 a végrendeletek alakiságaira alkalmazandó jogról szóló, 1961. október 5. napján kelt Hágai Egyezmény (a Hágai Nem-

zetközi Magánjogi Értekezlet 11. ssz. nemzetközi egyezménye; Magyarország nem részese)

4 az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közok-

iratok elismeréséről es végrehajtásáról valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről szóló rendelet tervezete

(2009/0157 (COD)

2 0 1 1. 1. S Z Á M

12bályai (III. fejezet) nem rendelkeznek a végintézkedések alakiságairól, sőt a 19. cikk (2) bekezdésének k) pontja5 kifejezetten is kizárja az alkalmazandó öröklési jog hatálya alá tartozó jogkérdések közül a végintézkedések alaki érvényességét. Azóta a Tanács illetékes szakmunkacsoportjában (CLC6), a Polgári Jogi Bizottságban a tervezet vitája során több ízben is terítékre került a kérdés. Azzal a tagállamok nagy része egyetért, hogy kívánatos lenne a jogegység megvalósítása a végintézkedések alakiságaira vo-natkozó kollíziós szabályozás terén, a kevésbé mutatkozik viszont konszenzus ennek mikéntjét illetően.

2. Az egyik kézenfekvő lehetőség lenne az, ha valamennyi EU-tagállam, amelyek nem részesei7 az 1961. évi Hágai Egyezménynek, csatlakoznának ezen egyezményhez. Felme-rült ugyanakkor annak gondolata is, hogy magának a kidolgozás alatt álló rendeletnek a hatálya kerülne mégiscsak kiterjesztésre a végintézkedések alakiságaira, és a tervezetbe beépítésre kerülnének a végintézkedések alakiságait érintő egységes szabályok.

Elöljáróban ezzel kapcsolatban le kell szögezni, hogy csakis egységes kollíziós szabá-lyokról lehet szó. A tervezet munkacsoporti vitája a végintézkedések alakiságai kapcsán javaslatként felmerült egy sajátos anyagi jogi megoldás gondolata, amely szerint a rende-letben konkrétan nevesítésre kerülne néhány (a nemzeti öröklési jogokban általánosan ismert) végrendelet-típus8 azzal, hogy azokat valamennyi tagállamban alakilag érvényes-nek fogadnak el. E sajátos, részleges anyagi jogharmonizáción alapuló megoldásra azon-ban a közösségi jogalkotó nem vállalkozhat, legalábbis e rendelet keretei között nem. Az öröklési jogot érintő anyagi jogharmonizációra az Európai Unió működéséről szóló Szerződés vonatkozó 81. cikke nem biztosít jogalapot9.

E megoldásnak – ti. a kollíziós szabályokat tartalmazó III. Fejezet hatályának a vég-intézkedések alakiságaira való kiterjesztése – több szempontból is előnyösebb lenne a még nem részes tagállamoknak a Hágai Egyezményhez történő csatlakozásánál.

E megoldás azt jelentené, hogy az öröklési viszonyok kollíziós szabályait egy és ugyanazon jogi eszköz, maga a rendelet tartalmazná. Aligha igényel részletesebb ma-gyarázatot, hogy ez mind a bíróságok, mind a közjegyzők illetve egyéb jogalkalmazók, de a jogkereső felek számára „felhasználóbarát” szabályozást jelentene: mellőzné attól a

5 „19. cikk

2. Ez a jog az irányadó többek között a következőkre:

….

(k) a végintézkedés érvényessége és értelmezése, módosítása és visszavonása, az alaki érvényességétől eltekintve;”

6 Committee on Civil Law Matters

7 Az 1961. évi Hágai Egyezménynek jelenleg 39 részes állama van. Az EU-tagállamok közül nem részese az egyezmény-

nek Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Olaszország (aláírta), Portugália

(aláírta), Románia, Szlovák Köztársaság.

8 pl. a végrendelkező által sajátkezűleg írt és aláírt végrendelet; a közhitelességgel felruházott szerv vagy személy által

okiratba foglalt, vagy az ilyen szervnél vagy személynél elhelyezett végrendelet

9 Sem ennek elődje, az EK-Szerződés 65. cikke


13jogalkalmazókat, illetve a jogalanyokat, hogy az egyes öröklési jogkérdésekre vonatkozó kollíziós szabályokat más és más jogforrásokban kelljen keresniük. E kiegészítéssel válna a majdani rendelet a nemzetközi öröklési viszonyok kollíziós jogát igazán átfogóan sza-bályozó „teljes” jogszabállyá.

Az egységes közösségi jogi kollíziós szabályozása lehetőséget biztosítana arra, hogy az európai jogalkotó azt ne csupán a végrendeletekre, hanem az öröklési szerződésekre is kiterjessze. Az 1961. évi Hágai Egyezmény etekintetben nem teljeskörű. Hatálya alá tartoznak a közös végrendeletek; nem terjed azonban ki az egyezmény a határon átnyúló ügyekben (is) nagy szerepet játszó szerződéses végintézkedésekre10.

Megjegyzendő, hogy a rendelet jelenlegi tervezete nem a legkövetkezetesebb módon kezeli a végintézkedések alakiságának kérdését. Amint arra utaltunk a 19. cikk (2) bekez-désének k) pontja kizárná a kérdést a kollíziós jogi szabályokat tartalmazó III. Fejezet hatálya alól. Nem található viszont ilyen kizáró rendelkezés a magának a rendeletnek a tárgyi hatályát érintő 1. cikkben. A rendelet egyéb szabályai így – különösen a jog-hatóságot, illetve a határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását érintő II., illetve IV. Fejezetek – alkalmazásra kerülnének e kérdés tekintetében is. Egy végrendelet ér-vénytelenségének megállapítása iránti perben így az eljáró bíróságnak joghatóságát a ren-delet alapján kellene vizsgálnia, ám az alkalmazandó jog kérdésében már más jogforrás – az 1961. évi Hágai Egyezmény, vagy ha a fórum állama ennek nem részese, akkor annak autonóm nemzetközi magánjoga – lenne irányadó. Ennek következményeképpen adott esetben más és más eredményre vezetne egy végintézkedés alaki érvényességét érintő jogvita, attól függően, hogy azt melyik tagállamban folytatják le. A meghozott határoza-tot azonban annak ellenére is el kellene ismerni bármely más tagállamban, hogy annak bírósága – más kollíziós szabály fi gyelembevétele, és más anyagi jog alkalmazása mellett – eltérő tartalmú döntést hozott volna. A rendelet határozatok elismeréséről szóló IV. feje-zete (közelebbről annak 30. cikke) nem tartalmaz olyan megtagadási okot, amely lehető-vé tenné az elismerés megtagadását azon a címen, hogy az eljárt fórum nem azt az anyagi jogot alkalmazta, amely az elismerés iránt megkeresett tagállam kollíziós szabálya szerint a „helyes” jog lett volna11.

10 Jóllehet ezt az egyezmény címének némely nyelven kihirdetett fordítása nem tükrözi; a német szöveg pl. helytelenül a

végintézkedések alakiságaira alkalmazandó jog („auf die Form letztwilliger Verfügungen anzuwendendes Recht”) megfo-

galmazást tartalmazza.

11 Öröklési ügyekre ugyan nem terjedt ki a hatálya, de megemlítendő, hogy ilyen kollíziós jogi fenntartást tartalmazott

valaha a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó joghatóságról és a bírósági ítéletek végrehajtásáról szóló 1968. évi

Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 4. pontja (előkérdések tekintetében). Eszerint megtagadható volt a más tagállamban

hozott határozat elismerése, amennyiben a határozat meghozatala során a bíróság valamely (természetes személyek

személyi állapotát, házassági vagyonjogot vagy öröklési jogot érintő) előkérdés eldöntése során ellentétbe került azon

tagállam nemzetközi magánjogával, amelyben kérik az elismerést. E megtagadási ok a Brüsszeli Egyezményt felváltó

jelenlegi közösségi jogszabály (44/2001/EK rendelet, ún. „Brüsszel-I” rendelet) 34. cikkében már nem található meg.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

14Mindez aligha szolgálná a döntési harmóniát, amelynek megvalósítása a rendelet (és

általában a európai kollíziós jog egységesítésének) egyik fő célja12. Végül, de nem utolsósorban említést kell tennünk arról is, hogy a végintézkedések

alakiságaira vonatkozó egységes közösségi kollíziós szabályozás fontos előnye lenne a vonatkozó kollíziós szabály Európai Bíróság általi egységes értelmezésének lehetősége. Ez az előny értelemszerűen nem lenne meg abban az esetben, ha a valamennyi tagállamra kiterjedő egységes kollíziós szabályozás a még nem részes tagállamoknak az 1961. évi Hágai Egyezményhez történő csatlakozásával valósulna meg.

Ezek voltak a legfontosabb amellett szóló érvek, hogy az új közösségi rendelet tartal-mazzon a végintézkedések alakiságaira vonatkozó egységes kollíziós szabályokat. Emlí-tést kell azonban tenni azon aggályokról, amelyeket

Az ellenzők szerint nem hagyható fi gyelmen kívül, hogy a tagállamok többsége – ti-zenhat uniós állam – már részese az egységes kollíziós szabályokat lefektető 1961. évi Hágai Egyezménynek. Amennyiben a rendelet III. Fejezete is tartalmazna ilyen kollíziós szabályokat, az az érintett tagállamok számára a szabályozás megkettőződését jelentené: e tagállamokban két – egyaránt univerzális alkalmazási igényű13 – kollíziós szabályozás lé-tezne a végintézkedések alakiságai tekintetében. Ezen tagállamok jogalkalmazói számára így nehézséget jelenthet annak eldöntése, hogy egy adott ügyben a végintézkedés érvé-nyességére irányadó jogot a rendelet vagy a Hágai Egyezmény alapján kell-e meghatá-rozni. E nehézség mindazonáltal könnyedén áthidalható lenne egy olyan rendelkezésnek a rendeletbe történő beiktatásával, amely egyértelműen rendezné a rendelet viszonyát az 1961. évi Hágai Egyezményhez.

A tervezet záró rendelkezései – hasonlóan más közösségi rendeletekhez – tartalmaz olyan szabályt, amely a rendeletnek az azonos tárgykört szabályozó két- vagy többol-dalú nemzetközi szerződésekhez való viszonyát rendezi (45. cikk). Eszerint e rendelet nem érinti azoknak a kétoldalú vagy többoldalú egyezményeknek az alkalmazását, ame-lyeknek egyes tagállamok (a rendelet elfogadásakor) részesei; mindazonáltal a tagállamok

között ez a rendelet élvez elsőbbséget az ilyen nemzetközi egyezményekkel szemben. Ál-láspontom szerint e cikk kiegészíthető lenne egy további speciális rendelkezéssel (egy-fajta disconnection clause), amely kimondaná, hogy azon tagállamok, amelyek részesei az 1961. évi Hágai Egyezménynek, e rendelet végintézkedések alakiságaira vonatkozó kollíziós szabályai helyett továbbra is a Hágai Egyezmény szabályait alkalmazhatják. Ez

12 Ezt hangsúlyozzák a kollíziós jog egységesítésére irányuló irányuló közösségi rendelet-tervezetek bizottsági indoko-

lásai is; ld. pl. a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló ún. Róma-II rendelet tervezetét

(2003/0168 (COD), 2-3. oldal). A szakirodalomban ld. pl. J. Kropholler, Internationales Privatrecht: Einschliesslich

der Grundbegriffe des des Internationalen Zivilverfahrensrechts, Tübingen 2006, 36. o; S. Klauser, Das europäische

Kollisionsrecht der Verbraucherverträge zwischen Römer-EVÜ und EG-Richtlinien, Tübingen, 2002, 130. o.

13 Mind a majdani európai öröklési jogi rendelet, mind pedig az 1961. évi Hágai Egyezmény kollíziós szabályai univerzális

hatályúak; azaz ezek kollíziós normáit arra tekintet nélkül kell alkalmazni, hogy a felhívott jog olyan állam joga-e,

amelyikre kiterjed a rendelet – illetőleg az 1961. évi Hágai Egyezmény) hatálya, vagy sem (ld. a rendelet bizottsági

tervezetének 25. cikkét, illetőleg az 1961. évi Hágai Egyezmény 6. cikkének második bekezdését).


15az eltérés – miszerint a tagállamok egy részére a rendelet, másik részére pedig az 1961. évi Hágai Egyezmény kollíziós szabályai lennének irányadóak az alakiságok kérdésé-ben – nem okozna súrlódásokat, amennyiben a rendelet kollíziós szabályai teljesen vagy nagymértékben az egyezményéhez igazodnának.

Az egységes közösségi jogi szabályozás ellenzői néha azt is megemlítik, hogy magá-nak az 1961. évi Hágai Egyezmény tárgyi hatálya sem egységes valamennyi részes állam-ban, fi gyelemmel arra, hogy a részes államok egy része a szóbeli végrendelet érvényességét érintő fenntartást tett az egyezmény 10. cikkének megfelelően14; erre fi gyelemmel aligha valószínű, hogy konszenzust lehetne elérni ugyanezen kérdésben a rendelet kollíziós sza-bályainak megfogalmazásakor. Úgy gondolom ez sem képezhetné elháríthatatlan akadá-lyát a végintézkedések alakiságaira vonatkozó közösségi kollíziós szabályok kidolgozásá-nak. Amennyiben a szóbeli végrendelet kapcsán nem jön létre megegyezés, e végrendeleti forma érvényességének kérdése kizárható lenne a rendelet kollíziós szabályainak hatálya alól; kár lenne viszont pusztán emiatt eltekinteni a sokkal gyakrabban előforduló írásbeli köz- és magánvégrendeletek, valamint az öröklési szerződések kollíziós szabályozásától.

3. Milyen kollíziós kapcsolóelvekkel lenne meghatározható a végintézkedések alakisága-ira irányadó jog a közösségi rendeletben ?

Véleményem szerint az 1961. évi Hágai Egyezmény megfelelő mintaként szolgál-hat. Legkézenfekvőbb megoldásnak az az egyezmény 1. cikkében nevesített kapcsoló-elveknek a rendeletbe történő átvétele tűnik. A Hágai Egyezmény sikerét nem csupán a csatlakozó államainak száma jelzi, hanem az is, hogy az egyezmény nagyvonalú, a favor testamenti elvét a lehető legnagyobb mértékben kifejezésre juttató kollíziós szabályrend-szere jótékony hatást gyakorolt más államok nemzetközi magánjogának fejlődésére is. A Hágai Egyezményt megelőző nemzetközi magánjogi felfogás jóval „szűkkeblűbben” bánt a végintézkedésekkel az alakiságok tekintetében. Általában csupán két vagy legfel-jebb három kollíziós kapcsolóelv – a végintézkedés helye szerinti jog, vagy az öröklésre egyébként irányadó jog (lex successionis) vagy esetleg még az eljáró fórum joga (lex fori) jöhetett számításba.

Magyarországon pl. az 1876. évi XVI. tc. 34. §-a (amely egészen 1979-ig, a jelenlegi jelenlegi Nmtvr. hatálybalépéséig hatályban volt) a külföldön tett végintézkedések te-kintetében kimondta, hogy ezek az alaki kellékek tekintetében akkor is érvényesek, ha azon ország jogszabályainak, melyben keletkeztek, megfelelnek; a végintézkedés alaki érvényességének vizsgálatára e jogon kívül csak a magyar jog jöhetett szóba. A bírói gyakorlat azonban a XX. század közepétől – némileg nagyvonalúbb módon – alaki-lag érvényesnek ismerte el azt a végrendeletet is, amely az örökhagyó hazai jogának

14 A 10. cikk szerint bármely Szerződő Állam fenntarthatja annak jogát, hogy ne ismerjen el egy, a saját állampolgára által

tett szóbeli végrendeletet, kivéve, ha a szóbeli végrendeletet rendkívüli helyzetben tették. Ilyen fenntartással élt az EU-

tagállamok közül Belgium, Észtország, Franciaország, Hollandia és Luxemburg.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

16megfelelt alakilag.15 Kapcsolóelveknek ennél szélesebb körét a korabeli nyugat-európai nemzetközi magánjogi szabályozás sem bocsátott rendelkezésre a végintézkedések alaki érvényessége tekintetében.16

Valószínűleg az egyezmény hatásának tudható be, hogy tendenciává vált a végren-deletek alakiságára vonatkozó fakultatív kollíziós kapcsolóelvek bővülése, még olyan ál-lamokban is, amelyek formálisan nem váltak részesévé a Hágai Egyezmények. Jó példa erre Magyarország. Az 1979-ben elfogadott magyar nemzetközi magánjogi kódex a Hágai Egyezmény 1. cikkében nevesített kollíziós kapcsolóelveket maradéktalanul átvette, sőt kiegészítette azt egy továbbival, nevezetesen a magyar joggal, mint lex fori-val. A kilenc-venes években elfogadott nemzetközi magánjogi kódexekre17 általánosan jellemző, hogy alternatív kapcsolóelvek ugyanolyan – vagy legalábbis majdnem ugyanolyan – széles körét nevesítik a végintézkedések alakiságai tekintetében, mint a Hágai Egyezmény18. Joggal el-mondható tehát, hogy az EU-tagállamok túlnyomó többségének19 kollíziós jogában – vagy a Hágai Egyezmény vagy nemzeti jogszabály erejénél fogva – messzemenően érvényesül a favor testamenti elve, és az az európai nemzetközi magánjog olyan közös értékének te-kinthető, amelyet szerencsés lenne kifejezésre juttatni a közösségi rendeletben is.

Amint említettem, a közösségi rendelet végintézkedések alakiságaira vonatkozó kollíziós szabályait mindenképpen indokolt lenne a végintézkedések valamennyi fajtájára, így különösen az öröklési szerződésekre is kiterjeszteni. Az öröklési szerződések eseté-

15 ld. Réczei L., Nemzetközi Magánjog, Budapest 1959, 334. o; Szászy I., Az európai népi demokráciák nemzetközi magán-

joga, Budapest 1962, 312. o.

16 Ld. idevonatkozólag A. F. Schnitzer, Handbuch des Internationalen Privatrechts, Basel 1958, S. 522ff.

17 Példaként megemlíthető az 1995. évi olasz nemzetközi magánjogi törvény 48. cikke, az 1992. évi román nemzetközi

magánjogi törvény 68. cikke, a 2000. évi litván Ptké. 1.61. cikke, a 2005. évi bolgár nemzetközi magánjogi törvény 90.

cikke, továbbá – az Európai Unióhoz nem tartozó államok közül – a 2005. évi ukrán nemzetközi magánjogi törvény

72. cikke.

18 Ugyanez a tendencia megfi gyelhető a Magyarország által az elmúlt évtizedekben megkötött kétoldalú polgári jogse-

gélyszerződések végintézkedések alakiságaival kapcsolatos rendelkezései tekintetében is. A korábbi szocialista álla-

mokkal jórészt az ötvenes években, illetve a hatvanas évek elején kötött jogsegélyszerződések csupán az örökhagyó

végrendelkezés időpontjában meglévő állampolgársága szerinti jogot, illetőleg a végintézkedés helye szerinti jogot ne-

vesítik. Példaként említhető a magyar-szovjet jogsegélyszerződés (kihirdette az 1958. évi 38. tvr.) módosítás előtti 39.

cikke, a magyar-román jogsegélyszerződés (kihirdette az 1959. évi 19. tvr.) 38. cikke, a magyar-lengyel jogsegélyszer-

ződés (kihirdette az 1960. évi 5. tvr.) 49. cikke, a magyar-albán jogsegélyszerződés (kihirdette az 1960. évi 25. tvr.) 40.

cikke, valamint a magyar-bolgár jogsegélyszerződés (kihirdette az 1967. évi 6. tvr.) 33. cikke. A hatvanas évek második

felétől a nyolcvanas évekig néhány nyugat-európai, illetve Európán kívüli állammal kötött kétoldalú jogsegélyszerző-

désben ezzelszemben már a Hágai Egyezményben lefektetett kapcsolóelvek majdnem mindegyike visszaköszön; ld. pl.

a magyar-osztrák hagyatéki egyezmény (kihirdette az 1967. évi 25. tvr.) 4. cikkét, a magyar-görög jogsegélyszerződés

(kihirdette az 1981. évi 21. tvr.) 23. cikkét, a magyar-fi nn jogsegélyszerződés (kihirdette az 1982. évi 25. tvr.) 25. cikkét,

a magyar-szovjet jogsegélyszerződés 1972-ben módosított 39. cikkét, a magyar-kubai jogsegélyszerződés (kihirdette az

1984. évi 4. tvr.) 40. cikkét, vagy a magyar-vietnami jogsegélyszerződés (kihirdette az 1986. évi 8. tvr.) 45. cikkét.

19 Ellenpéldaként említhető meg a máltai nemzetközi magánjog, amely kizárólag a végintézkedés helye szerinti jog alkal-

mazását teszi a végintézkedés alaki érvényességének vizsgálatánál (máltai Ptk. 682. cikk). Máltán készített végintézke-

dés eszerint kizárólag akkor tekinthető alakilag érvényesnek, ha az a máltai törvénynek megfelel, még ha a végrendel-

kezőt minden egyéb kapcsolat (állampolgárság, szokásos tartózkodási hely stb.) más államhoz fűzte is.


17ben a legcélszerűbb lenne ugyanazon kollíziós kapcsolóelvek értelemszerű alkalmazását előírni, mint amelyek a végrendeletek vonatkozásában érvényesülnek. Említést érdemel, hogy a Hágai Egyezmény részes államai közül azok, amelyeknek nemzetközi magánjo-gi kódexe az egyezményre történő kifejezett utalást tartalmaz, ezt a megoldást követik, azaz kiterjesztették az egyezményben nevesített kollíziós kapcsolóelveket az egyezmény hatálya alá egyébként nem tartozó egyéb végintézkedésekre20.

4. Alapvető fontosságú annak tisztázása, hogy egyáltalán mely kérdések tartoznak az alaki érvényesség körébe, hogyan határolhatóak el egymástól a végintézkedések anyagi, illető-leg alaki érvényessége körébe sorolt jogkérdések. Ez az elhatárolás akkor is megkerülhe-tetlen lesz, ha a végintézkedések alaki érvényességének kérdése végül megfelelő komp-romisszum hiányában – a bizottsági tervezetnek megfelelően – kimarad a III. Fejezet hatálya alól; hiszen a joggyakorlatnak ebben az esetben is pontosan tisztáznia kell majd a rendelet kollíziós szabályainak terjedelmét, az azok által lefedett jogkérdések körét.

A tagállami jogrendszerek a végintézkedésekkel kapcsolatban egész sor olyan érvé-nyességi feltételt támasztanak, amelyekről aligha lehet kétséges valamely jogalkalmazó számára, hogy alaki természetű feltételről van szó. Ezek közé tartozik például a végintéz-kedés keltezésével, annak a végrendelkező általi aláírásával kapcsolatos követelmények, a végintézkedésnél közreműködő tanúkkal kapcsolatos előírások vagy például a több lapból álló végintézkedésekkel szemben esetlegesen megkövetelt többletkövetelmények kérdése.

Felmerülhetnek viszont olyan „határesetek”, amikor a tagállami jogalkalmazó szá-mára nehézséget okozhat annak eldöntése, hogy vajon alaki vagy anyagi jogi természe-tűnek minősíthető-e a felmerülő jogkérdés, és ennélfogva az öröklési jog fő statútuma (lex successionis) vagy alakiságokra előírt speciális kapcsolóelvek irányadóak-e rá. Ilyen kérdés lehet a két vagy több személy ugyanazon okiratba foglalt végintézkedésének meg-engedettsége, vagy például a végintézkedés tételénél közreműködő tanúk javára szóló juttatásokkal érvényességének speciális előfeltételei. Alapvető követelmény, hogy az ala-kiságok, illetve az anyagi jogkérdések elhatárolása egységes módon történjen valamennyi tagállam jogalkalmazói részéről. Éppen emiatt lesz várhatóan nagy szerepe e kérdésben is az Európai Bíróság jogértelmezésének, miután a testület a közösségi jogszabályokban használt fogalmakat autonóm módon, összehasonlító módszer alapulvételével értelmezi.

Dr. Szőcs Tiborszakmai főtanácsadó KIM

20 Ld pl. a 2004. évi belga nemzetközi magánjogi törvény 83. cikkének második bekezdését, a fi nn öröklési törvény (PK)

26:9 §-át, a 2002. évi észt nemzetközi magánjogi törvény 27. § (2) bekezdését, az unión kívüli államok közül pedig az

1989. évi svájci nemzetközi magánjogi törvény (IPRG) 93. cikk 2. bekezdését. Az említett fi nn törvény nem csupán a

végintézkedések egyéb formáinak, hanem valamennyi „halál esetére vonatkozó jogügyletnek, így pl. az öröklésről való

lemondásnak az alakiságaira is a Hágai Egyezmény kollíziós szabályait rendeli alkalmazni.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

18

Az európai öröklési

bizonyítvány

Előzmények

Régóta húzódó problémakör az Európai Unióban egy európai jogi eszköz létrehozása az öröklési jog területén. Már az 1998-as bécsi cselekvési programnak1 is kiemelt része volt ez, majd a Tanács és a Bizottság által 2000 végén elfogadott, a polgári és kereskedelmi határozatok kölcsönös elismerése elvének végrehajtásáról szóló intézkedési program is jogalkotási aktus kidolgozását írta elő e területen. Legutóbb a hágai program2 hívta fel a Bizottságot olyan zöld könyv benyújtására, amely a problémakör egészét érinti, így az öröklési jog területén: alkalmazandó jog, illetékesség és elismerés, közigazgatási intézke-dések (öröklési bizonyítvány, a végrendeletek jegyzékbe vétele).3

A probléma megoldása azon nehézségek felszámolását célozza, amelyekkel a jogutód-ok szembesülnek az örökség birtokba vétele során. E nehézségek az egyes tagállamok öröklésre és végrendeletre vonatkozó nemzetközi magánjogi és anyagi jogi rendszerei között fennálló különbségeknek tudhatók be, amelyek az Európai Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés)4 39. és 43. cikkeiben szereplő mozgás és lete-lepedés szabadságának, valamint a tulajdonhoz való jognak – a közösségi jog általános alapelvének – a gyakorlását akadályozhatja. A belső határok nélküli térségben egyre nö-vekszik az Unió több különböző államában található vagyon lehetősége és realitása, és ez jelentősen megbonyolítja az örökösödési viszonyrendszereket.

Márpedig az öröklés témaköre ki van zárva az eddig elfogadott nemzetközi magán-jogi tárgyú közösségi normák közül, így az európai szinten összehangolt szabályok elfo-gadása elengedhetetlenné vált. A belső piac megfelelő működését segíti elő azáltal, hogy

1 Az Európai Tanács 1998-ban elfogadott egy öt évre szóló ún. Bécsi Cselekvési Tervet (Vienna Action Plan), amelynek

legfontosabb célkitűzése a bírósági határozatok és ítéletek kölcsönös elismerése elvének továbbfejlesztése, illetve annak

biztosítása, hogy ezen határozatok az Európai Unió teljes területén végrehajthatóak legyenek.

2 2004 novemberében fogadta el az Európai Tanács a Hágai Program nevet viselő dokumentumot, amely öt évre tíz

prioritást határoz meg a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megerősítése céljából. A hágai

program célja többek között az Unió és tagállamai közös képességeinek javítása az alapvető jogok, a minimális eljárásjo-

gi biztosítékok és a jogérvényesítési lehetőség biztosítása terén, a bírósági határozatok és tanúsítványok mind a polgári,

mind a büntetőjogban történő kölcsönös elismerésének továbbvitele, továbbá a határon átnyúló vonatkozásokkal bíró

polgári és családi ügyek peres eljárásaiban felmerülő jogi és bírósági akadályok megszüntetése érdekében.

3 Kecskés László: Eu-jog és jogharmonizáció HVG-Orac, Budapest 2003.103-110. oldal

4 http://eur-lex.europa.eu/en/treaties/index.htm


19megszünnek azon személyeknek a szabad mozgása előtti akadályok, akik számára jelen-leg nehézséget jelent a nemzetközi örökléssel összefüggő jogaik érvényesítése.

Nemzetközi szinten ezen témával három, a végrendeletekhez és az örökléshez kap-csolódó Hágai Egyezmény, valamint egy, az öröklési vagyonkezelőket érintő egyezmény foglalkozik:

A végrendeleti intézkedések szabályaival kapcsolatos kollíziókról szóló, 1961. októ-ber 5-én megkötött, 1964. január 5-én hatályba lépett egyezmény. Az öröklés nemzetközi közigazgatásával kapcsolatos 1973. október 2-án megkö-tött, 1993. július 1-jén hatályba lépett egyezmény.A haláleset miatti öröklésre alkalmazandó jogszabályokkal kapcsolatos, 1989. au-gusztus 1-jén megkötött t egyezmény, amely nem lépett hatályba. Az öröklési vagyonkezelőkre és azok elismerésére alkalmazandó jogszabályokra vo-natkozó, 1985. július 1-jén megkötött, 1992. január 1-jén hatályba lépett egyezmény.

A tagállamok által vállalt nemzetközi kötelezettségek megemlítése azért indokolt, mert alapvető elvárásként fogalmazódott meg, hogy a kidolgozandó jogi eszköz ne érint-se azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeknek egy vagy több tagállam részes fele az elfogadás időpontjában. Megkövetelhető azonban az is, hogy az említett jogi eszköz elsőbbséget élvezzen a tagállamok között a kizárólag két- vagy több tagállam között meg-kötött egyezményekkel szemben.5

Hamar felismerte az uniós jogalkotás, hogy nem elegendő egy olyan közösségi sza-bályozás elfogadása, amely kizárólag az öröklési vitákban illetékes joghatóságok kijelölé-sére, és azok határozatainak végrehajtására vonatkozik. A határon átnyúló öröklési ügyek megkönnyítése, és a polgárok tényleges problémáinak megoldása érdekében a közösségi jogi eszköznek a bíróságon kívüli iratok és cselekmények elismeréséről is kell szólnia (végrendeletek, közjegyzői okiratok, közigazgatási eljárások), tekintettel arra, hogy a tagállamok nagy részében az öröklési eljárások nem peres eljárások.

Nyilvánvaló, hogy e problémák megoldásának leghatékonyabb módja az öröklésre vonatkozó anyagi jog6 harmonizálása volna, mindazonáltal e célt rendkívül nehéz elérni, és főleg nem tartozik közösségi hatáskörbe. Az EK Szerződés 65. cikkének b) pontja ellenben7 elismeri az Európai Közösség hatáskörét olyan intézkedések elfogadásában, amelyek célja „a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok, köztük a nem bírósági ügyekben hozott határozatok elismerése és végrehajtása” területén a fejlesztés és

5 Ez végül a Rendelet szövegében is megfogalmazást nyert: This Regulation shall not affect the application of

international (…) conventions to which one or more Member States are party at the time of adoption of this Regulation

and which (…) concern matters covered by this Regulation[, without prejudice to the obligations of the Member States

pursuant to Article 351 of the Treaty].

6 A skandináv országok kivételével a tagállamok túlnyomó többsége az öröklési jogot –vagyonjogi vonatkozásai miatt – a

családjogtól eltérő tárgykörnek minősíti.

7 http://eur-lex.europa.eu/en/treaties/index.htm

•

•

•

•

2 0 1 1. 1. S Z Á M

20az egyszerűsítés, valamint „a tagállamokban alkalmazandó kollíziós, illetve joghatóságra vonatkozó szabályok összeegyeztethetőségének előmozdítása”8.

A fentiek eredményeképpen az Európai Bizottság zöld könyvet jelentetett meg, amely a problémakör egészét érintve ismertetette az öröklés és a végrendeletek nemzetközi as-pektusait:

az alkalmazandó jog,a jogi illetékesség kérdése, a bírósági iratok és határozatok kölcsönös elismerése,a közigazgatási intézkedések, a közjegyzői és közigazgatási iratok és azok kölcsönös elismerése, valamintaz európai szintű egyszerűsítés lehetőségei: öröklési bizonyítványok; végrendele-tek jegyzékbe vétele tekintetében.

A 2005. március 1-jén közzétett „Öröklés és végrendelet” című bizottsági zöld könyvre9 mintegy 60 válasz érkezett, és 2006. november 30-án közmeghallgatás követte. A Bizottság által 2006. március 1-jén létrehozott úgynevezett „PRM III/IV” szakértői csoport a 2006–2008 közötti időszakban hét alkalommal ült össze, a Bizottság a nemzeti szakértők számára 2008. június 30-án szervezett értekezletet.

A zöld könyv következtetései alapján állt össze az a szabályozási modell, amelyre az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben ho-

zott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai örök-

lési bizonyítvány bevezetéséről 10 szóló Európai Parlament és Tanács rendelet tervezete (a továbbiakban: Rendelet) épül. A Rendeletnek jelenleg munkacsoporti egyeztetése folyik, jelen tanulmány ezen egyeztetések során a 2010 őszéig kialakított normaszö-vegre hagyatkozik.

A Rendelet célkitűzései csak a nemzetközi öröklésre vonatkozó közös szabályokat tar-talmaznak, amelyeknek azonosnak kell lenniük ahhoz, hogy biztosítható legyen a jogbiz-tonság és a kiszámíthatóság11. Nem érinti tehát sem a tagállami öröklési jog, sem a dologi jog összehangolását, sem az örökösödési adózás kérdéskörét.

A Rendelet két novum bevezetését, az „európai öröklési bizonyítvány” létrehozását, valamint a végrendeletek jegyzékbe vételét tartalmazza. A tagállamoknak meg kell hatá-rozniuk az említett bizonyítvány kiállítására jogosult hatóságot, valamint –amennyiben még nem létezik – központi nemzeti letétet kell létrehozniuk. A központi közösségi – vagy az Európa Tanács által használt értelemben európai – jegyzékhez, és az abban sze-

8 Az e jogalap alapján már elfogadott számos jogi aktus, különösen a 44/2001/EK rendelet, az öröklést kizárja a hatálya alól.

9 COM(2005) 65, http://europa.eu/scadplus/leg/en/lvb/l16017.htm.

10 Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council on jurisdiction, applicable law, recognition and

enforcement of decisions and authentic instruments in matters of succession and the creation of a European Certifi cate

of Succession Intézményközi referenci szám: 2009/0157 (COD), legutolsó változat:11637/10, belső munkaanyag.

11 A „professio juris” elve elfogadásának kérdésköre kapcsán merült fel az a felvetés, hogy a jelentősebb közösségi rendel-

kezések egy vagy több nemzeti alkalmazandó jog alternatívájaként szolgálhatnak.

•••

•


21replő információkhoz hozzáférést kell biztosítani az alkalmazandó nemzeti jogszabály-ban meghatározott bíráknak, közjegyzőknek és más illetékes hatóságaknak (legalább az örökhagyó neve és születési dátuma alapján kideríthető kell, hogy legyen, mely tagál-lamban, esetleg harmadik országban, mely időpontban és mely hatóságnál helyezték le-tétbe a végrendeletet, annak érdekében, hogy arról másolatot kérhessenek a szóban forgó nemzeti hatóságtól). Mindezt úgy, hogy az eljárásnak kompatibilisnek kell lennie a bázeli egyezményben és a washingtoni egyezményben12 meghatározott rendszerrel, tekintettel arra, hogy már több tagállam az említett egyezmények tagja, valamint azt, hogy a közös-ségi szabályozás a tervek szerint a harmadik országokra is kiterjedő örökösödési ügyekre is vonatkozik majd.

A Rendelet

A tagállamok anyagi jogának teljes összehangolása nem lehetséges, tehát a kollíziós sza-bályok szemszögéből kellett az öröklési jogi kérdéseket megközelíteni.

A Rendelet egybegyűjti tehát a nemzetközi elemet tartalmazó öröklési ügyek tekin-tetében a joghatósággal, az alkalmazandó joggal, az e területen hozott határozatok és közokiratok elismerésével és végrehajtásával, valamint az európai öröklési bizonyítvány-nyal kapcsolatos rendelkezéseket.

Az öröklési bizonyítványt tekintve több kérdésben kellett dönteni a jogalkotás megkezdése előtt: a bizonyítvány kiállításának feltételei, annak tartalma és következ-ményei, joghatásai, a kiállítására jogosult tagállam és illetékes hatóság, továbbá az il-letékes hatóságra vonatkozó kötelező követelmények (azaz, hogy minden tagállamnak meg kell hagyni a szabad választást, hogy mely hatóságok állíthatják ki a bizonyít-ványt, vagy a tartalomra és a szerepére tekintettel meg kell-e állapítani bizonyos kö-vetelményeket).

Jelen írás további részében a Rendeletnek ezen cikkelyeit értelmezem.

12 A nemzetközi végrendeletek alakiságára vonatkozó egyezményes jogról szóló UNIDROIT egyezményt 1973. ok-

tóber 26-án kötötték meg Washingtonban és 1978. február 9-én lépett érvénybe. Az egyezmény tagjai a következő

országok: Belgium, Ciprus, (Csehszlovákia), Franciaország, (Vatikán), Olaszország, Egyesült Királyság, Szlovénia,

valamint több harmadik ország, köztük az Amerikai Egyesült Államok és az Orosz Föderáció. Az egyezmény gon-

doskodik a nemzetközi jegyzékbe vételi rendszerről és a szükséges egységes nyomtatványról. Meg kell említeni

továbbá az 1972-es, az Európa Tanács védnöksége alatt megkötött, de harmadik államok számára is nyitott bázeli

egyezményt is, amely a végrendeletek jegyzékbe vételének rendszerével foglalkozik. Míg a hágai egyezmények a

hatáskörökkel és az alkalmazandó jogszabályokkal foglalkoznak, addig az UNIDROIT egyezmények az anyagi

joggal, a nemzetközi vonatkozású esetekben. Jelenleg csak a végrendeletek alakiságára vonatkozó nemzetközi ren-

delkezések és azok nemzetközi jegyzékbe vétele esetében tekinthető jelentékenynek a ratifi kációk és a csatlakozó

államok száma.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

22

Alapvetések

Az öröklési bizonyítványra vonatkozó rendelkezések megértéséhez elengedhetetlen né-hány alapfogalom tisztázása. Elsősorban meg kell határozni az öröklés fogalmát, másod-sorban a Rendelet hatálya alá tartozó eljárásokban az eljáró hatóságot, illetve az alkalma-zandó jogot.

Fontos megemlíteni, hogy a Rendelet a határon átnyúló öröklési ügyekre vonatko-zik, adó, vám, és közigazgatási ügyekre azonban nem (a közigazgatási ügyek alatt itt az adminisztratív közjogi ügyeket kell érteni, nem pedig az örökhagyó hagyatékának keze-lésével kapcsolatos ügyeket).

1. Az öröklés fogalma

A Rendelet az „öröklés” fogalmát önállóan értelmezi, amely magában foglalja az öröklés valamennyi vonatkozását, különösen az örökség átszállását, a hagyatéki vagyonkezelést és a hagyaték átadását, a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átru-házásának valamennyi formáját, akár végrendelet, öröklési szerződés, törvényes öröklés révén kerül erre sor.13

2. A Bíróság fogalma

A bíróság Rendeletben használt fogalma tágabb értelemben értendő, és magában foglal más hatóságokat is, ha azok bíróságok hatáskörébe tartozó feladatot látnak el, különösen hatáskör-átruházás útján, ideértve többek között a közjegyzőket és a bírósági hivatalve-zetőket is, azaz bármely illetékes hatóságot, amely öröklési ügyekben igazságszolgáltatási feladatot lát el.

3. Joghatóság

A joghatóság kérdéskörével a Rendelet egy külön fejezete foglalkozik, a továbbiakban az erre vonatkozó szabályokat csak a téma megértéséhez szükséges mértékben ismertetem.

13 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: “succession to the estate of a deceased person” means all forms of transfer of

assets, rights and obligations by reason of death, be it a voluntary transfer under a will or an agreement as to succession,

or a transfer through intestate succession;”


23Általános joghatóságként a Rendelet az öröhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye

szerinti tagállam joghatóságát jelöli meg, tekintettel arra, hogy ez gyakran megegyezik az öröhagyó vagyona helyével. A tartózkodási helyet úgy kell tekinteni, mint amely meg-felel az örökhagyó fő „érdekeltségi központjának”. Ezt meghatározó tényezők például az örökhagyónak az érintett tagállamban való tartózkodására jellemző időtartam és gyako-riság, valamint a tartózkodás feltételei és okai. A bíróságok joghatósága kiterjed a hagy-aték egésze és annak minden vonatkozása tekintetében kapcsolatos határozathozatalra, akár peren kívüli, akár peres úton történő igazságszolgáltatásról van szó.

Ugyanakkor lehetővé teszi a Rendelet, hogy az örökhagyó az öröklésre előzőleg vala-mely tagállam jogát válassza alkalmazandó jognak, amely eredményeképpen az általános joghatóság alapján eljáró bíróság felfüggesztheti az eljárást, és felkérheti a feleket arra, hogy annak a tagállamnak a bíróságai elé terjesszenek kérelmet, amelynek a jogát az örökhagyó választotta.

Az „alkalmasabb” bírósághoz történő áttétel nem történhet meg automatikusan, amennyiben az örökhagyó valamely másik tagállam jogát választotta. A joghatósággal rendelkező bíróságnak fi gyelembe kell majd vennie többek között az örökhagyó, a törvé-nyes és a végrendeleti örökösök, illetve hagyományosok valamint a hitelezők érdekeit és szokásos tartózkodási helyüket.14

Kiegészítő joghatóság alkalmazását a Rendelet akkor teszi lehetővé, ha az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában valamely harmadik államban található. Ebben az esetben a hagyatéki vagyon helye szerinti tagállam bíróságai rendel-keznek joghatósággal ha: a) az örökhagyó előző szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban volt, és az öt évnél nem régebben szűnt meg; vagy b) az örökhagyó ennek a tagállamnak az állampolgárságával rendelkezett halálának idő-pontjában; vagy c) a megkeresett bírósághoz benyújtott kérelem kizárólag ezekre a vagyontárgyakra vo-natkozik.

4. Alkalmazandó jog

A Rendelet előkészítése során egyértelművé váltak azon ún. „kettéválasztó” rendszer nehézségei, amelyben az ingó vagyon öröklésére az örökhagyó lakóhelyének joga vo-natkozik, az ingatlanvagyon öröklésére pedig annak az államnak a joga, amelyben ez a vagyon található. Ebben a rendszerben ugyanis több hagyatéki vagyon jön létre, me-

14 Ez a szabály elsősorban azt tenné lehetővé, hogy megoldást lehessen találni abban az esetben, ha az örökhagyó rövid

ideje tartózkodott az állampolgársága szerintitől eltérő tagállamban, és a családja az örökhagyó származási tagállamá-

ban maradt.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

24lyek mindegyikére eltérő jog vonatkozik, eltérő módon határozandó meg az örökösök és örökrészük, valamint a hagyaték felosztása és átadása.

A Rendelet szabályozása ezért egységes rendszert hoz létre, amely az alkalmazandó jog meghatározását az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helyének joga szerint de-fi niálja. Az állampolgárság szerinti jog helyett a Rendelet azért ezt a jogot köti ki, mert megegyezik az örökhagyó „érdekeltségi központjában”, – és gyakran azzal a hellyel, ahol vagyonának többsége található – irányadó joggal.15

A Rendelet ugyanakkor biztosítani kívánja a polgárok számára öröklésük előzetes megszervezésének lehetőségét, lehetővé téve számukra az alkalmazandó jog megválasz-tását. Azon örökhagyók, akik olyan tagállam állampolgárai, amelyben az élők közötti ajándékozás nem vonható vissza, megerősíthetik annak érvényességét oly módon, hogy saját nemzeti jogukat választják az öröklésükre irányadó jogként. Az örökhagyó számára a jogválasztás lehetővé tételével kompromisszumot kívántak a jogalkotás során találni az említett választás előnyei, mint például a jogbiztonság és az öröklés könnyebb tervezése, valamint az örökhagyó hozzátartozói, különösen a túlélő házastárs és gyermekek jogos érdekeinek védelme között. Ezért a Rendelet az örökhagyó számára csak az állampol-gársága szerinti jog választását teszi lehetővé úgy, hogy ezt a tartózkodási hely jogának alkalmazását eredményező általános szabállyal összefüggésben kell értékelni.

Speciális esetben, gazdasági vagy társadalmi rendeltetésük miatt bizonyos ingatla-nokra, vállalkozásokra vagy más vagyonkategóriákra – például a családi mezőgazdasági üzemekre – különös öröklési rendszerek vonatkoznak az adott tagállamban, ezért ezek-ben az esetekben a Rendelet a vagyon fekvésének helye szerinti állam jogszabályainak alkalmazását teszi lehetővé.

Az európai öröklési bizonyítvány

Az örökösi minőség bizonyítása különböző módon történik az eltérő jogrendszerekben, általánosan megállapítható azonban, hogy az örökösök számára lényeges szempont, hogy megállapítsák örökösi minőségüket és jogaikat a hagyaték tárgyainak birtoklására. Így az összehangolt kollíziós szabályok mellett egy, az egész Közösségben azonos hatályú bizo-nyítvány bevezetése központi kérdéssé vált, különös tekintettel arra, hogy mint minden rendeleti jogalkotásnál, itt is elvárt követelményként jelent meg, hogy az évekig tartó folyamat végen valamely új, hozzáadott értéket legyen nevesíthető.

15 Pl egy személy eltölthet egy bizonyos időt egy országban anélkül, hogy bármilyen vagyont szerezne, mivel idővel vissza

akar térni a származási országába, ahol a családja lakik és ahol a vagyona van. Ha ez a személy a lakóhelye szerinti or-

szágban hal meg, indokolt lehet az állampolgársága szerinti jogot alkalmazni az öröklésre. Ellenben az állampolgárság

szerinti joggal való kapcsolat nem indokolt, ha az örökhagyó régóta elhagyta a származási országát és egy olyan tagál-

lamban tartózkodik, ahol a családi és vagyoni kötelékei vannak.


25Az Európai Parlament ajánlása16 pontosan rögzítette a Rendeletben előírtakra vo-

natkozóan, hogy a bizonyítványban meg kell jelölni az öröklésre alkalmazandó jogot, és kellő jogcímet kell biztosítani arra, hogy a hagyaték elhelyezkedése szerinti tagállam hatósági nyilvántartásába bejegyezhető legyen a hagyatéki vagyon megszerzése, az adott tagállam nyilvántartásainak működésére vonatkozó szabályok és az ott nyilvántartott adatok joghatásának sérelme nélkül. Az elfogadandó jogalkotási aktusnak biztosítania kell továbbá a bizonyítvány alapján a hagyatékkal rendelkező személlyel visszterhes szer-ződést kötő jóhiszemű harmadik személyek és az így szerzett javak védelmét.

A Rendelet tíz cikkben szabályozza az öröklési bizonyítványra vonatkozó eljárást, a 36. cikk17 az öröklési bizonyítvány bevezetését és alkalmazásának feltételeit írja körbe. Maga a bizonyítvány egy olyan egységes formanyomtatvány alakjában kiállított bizo-nyítvány, amely valamennyi tagállamban joghatással bír. Maga az öröklési bizonyítvány tágabb jelentéssel bírna, mint a hatályos jogunk szerint, hiszen nemcsak az örökös minő-ségét bizonyítaná (külön kiemelve, hogy ez törvényes örökösi, végrendeleti örökösi, vagy hagyományosi minőség), hanem a végrendeleti végrehajtó, vagy vagyonkezelő hatáskör-ének igazolását is jelentené.

Az alapvető joghatósági szabályokkal való összhang megköveteli, hogy a kiállítására kijelölt hatóság ugyanaz legyen, mint amely az öröklési eljárásban joghatósággal rendelke-zik. Ugyanakkor ez a bizonyítvány nem kíván a tagállamokban meglévő bizonyítványok (tanúsítványok) helyére lépni, azokat helyettesíteni. A belső eljárásjog tehát megtarthatja az eredetileg is használt bizonyítványt, ugyanakkor egy másik tagállamban történő fel-használásra az európai öröklési bizonyítvány kerülne kiállításra. Az elképzelések szerint a Rendelet még el nem készült preambuluma tartalmazná, miszerint ajánlott a tagállam-ok számára az, hogy az európai öröklési bizonyítvány belső felhasználását is lehetővé te-gyék. Eredetileg ez a kitétel a Rendeletben kötelező erővel került volna meghatározásra, azonban a munkacsoporton belüli egyeztetés eredményeképp ajánlássá szelídült.

Íly módon a hazai szabályozásban megmaradhatna az öröklési bizonyítvány, és a rá vonatkozó eljárásrend, azzal, hogy amennyiben az örökös európai öröklési bizonyítvány kiállítását kéri, akkor azt itthon is bármely hatóság előtt felhasználhatná, és nem lenne szükséges és lehetséges újabb okirat kiállítása részére.

A Rendelet rögzíti továbbá, hogy a bizonyítvány alkalmazása nem kötelező, amely azt jelenti, – és erre az egyértelműség kedvéért a preambulumban lesz magyarázat fűzve – hogy akik jogosultak a bizonyítvány kérelmezésére eldönthetik, hogy valóban kérik-e, avagy a Rendelet alapján biztosított egyéb jogi eszközöket vesznek igénybe.

A tagállamoknak abban nem lesz választása tehát, hogy bevezetik-e az európai örök-lési bizonyítványt, tekintettel a rendeleti formára, amely hatálybalépéstől és az alkalma-

16 Az Európai Parlament állásfoglalása a Bizottságnak tett ajánlásokkal az öröklésről és a végrendeletről (2005/2148(INI))-

Hivatalos lap 314E 21/12/2006 0342-0347 o.

17 A cikkelyek számozása valószínűleg változni fog.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

26zásra előírt határidőtől kezdve teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó18 valamennyi tagállamban.19

Fogalma

Eredetileg a 36. cikkely tartalmazta volna magát a fogalom meghatározást, de az egyér-telműség kedvéért külön 36a cikk született a bizonyítvány rendeltetéséről.20

A bizonyítvány az alábbi egy vagy több tényező igazolására szolgál:a megjelölt örökösök és hagyományosok minősége, illetve az őket megillető örökrésza bizonyítványban megjelölt személy jogosultsága egy vagy több vagyontárgyraa bizonyítványban megjelölt személynek a végrendeleti végrehajtásra vagy a hagya-ték kezelésére vonatkozó hatásköre.

Kiállítása pedig akkor lehetséges, azaz akkor kérelmezhető – hivatalból való kiállítás nem merül fel –, ha egy másik tagállamban igazolni kell, akár az örökösi, hagyományosi minőséget, akár a végrendeleti végrehajtói vagy vagyonkezelői hatáskört.

A korábbi Rendelet tervezetekben még szerepelt a „részleges bizonyítvány” fogalma is, amely az elképzelések szerint a fent említett tények külön-külön igazolására szolgált volna, azaz az adott ügyben a végrendeleti végrehajtó és a törvényes örökös más-más bizonyítványt kapott volna. A Rendelet jelenlegi változata már ezt a szabályozást nem tartalmazza, „részleges bizonyítvány” kiállítására nem lesz lehetőség.

Kiállítása

A Rendelet értelmében abban a tagállamban kell a bizonyítványt kiállítani, amely tag-állam bírósága joghatósággal rendelkezik úgy, hogy az az illetékes kiállításra jogosult hatóság vagy az illetékes bíróság21, vagy a nemzeti jog szerint hatáskör-átruházás révén öröklési ügyben eljáró más hatóság. Kiemelendő, hogy az „illetékes bíróság” fogalma több bíróságot is jelenthet: 1. azt a bíróságot, amelyiknek az öröklési ügyben joghatósága van, 2. azon tagállamok bármely bíróságát, amelyeknek bíróságai joghatósággal rendelkeznek,

18 Várnay Ernő-Papp Mónika: Az Európai Unió Joga KJK Kerszöv Budapest 2005. 253. oldal

19 Dánia nem vesz részt ennek a rendeletnek az elfogadásában, tehát ez a rendelet nem köti, és nem köteles ezt alkalmazni.

20 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: „This Regulation creates a European Certifi cate of Succession (hereinafter

referred to as „the Certifi cate”) which shall produce its effects in all Member States under the conditions set out in this

Chapter.”

21 A bíróság és a joghatóság fogalma a korábban leírtak szerint értendő. (Rendelet 2. cikkely (2) bekezdése)

•••


273. a tagállam által központi szinten a bizonyítvány kiállítására illetékes bíróságként kije-lölt bíróságot, 4. egy bizonyos típusú bíróság (vagy esetleg egyetlen bíróság), amelyet a tagállam a bi-zonyítvány kiállítására illetékes bíróságként jelöl ki annak ellenére, hogy az adott tagál-lamban az öröklési ügyekkel rendszerint a közjegyzők foglalkoznak, vagy azokat a felek magán megállapodások útján maguk rendezik.

A különböző tagállami eljárások átláthatósága érdekében, felmerült, hogy az illeté-kes bíróság kijelöléséről a tagállamoknak a Bizottságot kötelezően értesíteni kell.

Külön preambulum bekezdés szolgálna arra, hogy felhívja a tagállamok fi gyelmét, hogy a kettős eljárás elkerülése végett, a bizonyítvány kiállítására illetékes hatóság lehe-tőség szerint az öröklési ügyben eljáró hatósággal megegyezzen.22

Kérelmezés

A bizonyítvány iránti kérelmet az örökösnek, a hagyományosnak, a végrendeleti vég-rehajtónak vagy a hagyatéki vagyonkezelőnek, mint kérelmező személynek, a Rendelet mellékletét képező formanyomtatványon kell benyújtana a kiállító hatósághoz. Jelen-leg a Rendelet egységes formanyomtatványt tartalmaz, ugyanakkor a munkacsoporti megbeszélésen felmerült annak a lehetősége, hogy az egyszerűsítés okán külön-külön formanyomtatvány vonatkozna – akár a kérelem, akár a bizonyítvány tekintetében – az örökösre és a hagyományosra, illetve a végrendeleti végrehajtóra és a hagyatéki vagyon-kezelőre, azaz adott esetben ugyanazon ügyben, ugyanazon ügyszám alatt, két külön tartalmú öröklési bizonyítvány születhetne.23

A kérelemhez mellékelni kell minden olyan okiratot, amely a kérelemben előadotta-kat valószínűsíti. Rendeleti szinten a kérelem minimális kellékei az alábbiak:

az örökhagyó adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, csa-ládi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre áll), szokásos tartózkodási hely címe az elhalálozás időpontjában, az elhalálozás időpontja és helye;a kérelmező adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, csa-ládi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre áll), cím és az örökhagyóval fennálló rokoni kapcsolat ha van ilyen;

van-e az eljárásban kiskorú örökös vagy hagyományos, illetve az előzőek képvi-selője, a képviseleti jogosultság igazolása;

22 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint:” It is suggested to spell out in a recital that, to the extent possible, Member

States should ensure that the court or competent authority dealing with or having dealt with the succession will also be

the authority having competence to issue the Certifi cate.”

23 Ez a fajta különbségtétel eredetileg a részleges bizonyítvány kiállításának segítségével lett volna megoldható , de ezt az

elképzelést a tagállamok elvetették.

•

•

•

2 0 1 1. 1. S Z Á M

28az örökhagyó házastársának vagy élettársának adatai: családi név, utónév (utóne-vek), nem, születési hely és idő, családi állapot, állampolgárság, személyi azono-sító szám (amennyiben rendelkezésre áll) és cím;az egyéb örökösök vagy hagyományosok családi neve és utóneve (utónevei);milyen célból kéri a bizonyítvány kiállítását;ha különböző, akkor az öröklési ügyben eljáró hatóság vagy bíróság neve, címe;

azok a tények, amelyekre adott esetben a hagyaték tárgyát képező vagyontárgyhoz örökösként vagy hagyományosként való jogát és/vagy az örökhagyó végrendelet-ének végrehajtásához és/vagy az örökhagyó hagyatékának kezeléséhez való jogát megalapozza; az, hogy az örökhagyó tett-e végintézkedést, és amennyiben igen, a végintézkedés hiteles másolata, ha az a birtokában van, ha nincs, akkor információ a végintézke-dés hollétéről;az, hogy más örökös vagy hagyományos helyébe lép-e, és amennyiben igen, bi-zonyíték e másik személy elhalálozásáról vagy bármely egyéb eseményről, amely indokolja a helyébe lépést; az, hogy az örökhagyó kötött-e házassági szerződést vagy olyan szerződést, ame-lyet az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint a házasságéval hasonló jog-hatásúnak tekintenek, és amennyiben igen, e szerződés hiteles másolata, ha az a birtokában van, ha nincs, akkor információ a szerződés hollétéről;az, hogy az örökösök tettek-e nyilatkozatot az örökség elfogadásáról vagy adott esetben az arról való lemondásról, visszautasításról;nyilatkozat, amelyben kijelenti, hogy legjobb tudomása szerint az igazolandó té-nyek nem vitatottak;egyéb információk.

A kérelem vizsgálata

A benyújtott kérelmet követően az eljáró hatóságnak meg kell vizsgálnia egyrészt az előírt kötelező tartalmi elemeket24, másrészt az azt bizonyító eszközöket.25 Hivatalból történő bizonyítást a Rendelet nem ír elő – bár a korábbi tervezetben ez szerepelt –, ugyanakkor fel kell hívni a kérelmezőt a szükséges bizonyítékok benyújtására, (amennyiben ezt nem tette meg), továbbá az illetékes hatóság az eljárás során elvégezheti a nemzeti jog által megengedett „vizsgálatokat”.

24 Lásd előbb: A kérelem tartalma című alpontnál.

25 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: „Upon receipt the issuing authority shall examine the application and assess

the information provided by the applicant in accordance with Article 38”

•

•••

•

•

•

•

•

•

•


29A bizonyítás eszközei nem kerülnek meghatározásra, de külön bekezdés tartalmazza,

hogy az okiratok hiteles másolatán26 kívül, a bizonyítékok egyéb formája is elfogadható, illetőleg, ha a nemzeti jog lehetővé teszi az eskü alatti, illetve eskü helyetti nyilatkozat kötelező jellege is előírható, továbbá meg kell hallgatni az érdekelteket és hirdetményi közzétételéről kell gondoskodni, ha valamelyik érdekelt ismeretlen. A tagállamok más nyilvántartást (pl. anyakönyvi-, ingatlan-nyilvántartás) vezető hatósági felé megkeresést foganatosíthatnak, amely megkeresésre az adott tagállam illetékes hatósága köteles tájé-koztatást, információt adni a nyilvántartás tartalmáról.

Minden érdekeltet – törvényes és végrendeleti örököst, hagyományost – külön-külön értesíteni kell a bizonyítvány kérelmezéséről.

A bizonyítvány kiállítása

A kérelem vizsgálatát követően, az eljáró hatóság megállapítja az igazolandó tényeket, amelyről szintén formanyomtatvány alkalmazásával, haladéktalanul ki kell állítani a bi-zonyítványt. A Rendelet konkrét eljárási határidőt nem tartalmaz, ami nem zárja ki azt, hogy az egyes tagállamok konkretizálják a saját eljárási rendjüknek megfelelően a kiállí-tásra rendelkezésre álló határidőt.

A bizonyítvány tartalma

A bizonyítvány tartalmát kötelezően, ugyanakkor a rendeltetési célhoz szükséges mértékben határozza meg a Rendelet. Így a következőket kell – összefoglalóan – tar-talmaznia:

a kiállító hatóság neve és címe, ügyiratszám, illetékességre való hivatkozás, a kiál-lítás dátuma;a kérelmező adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, csa-ládi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre áll), cím és az örökhagyóval fennálló rokoni;az örökhagyó adatai: családi név, utónév (utónevek), nem, születési hely és idő, csa-ládi állapot, állampolgárság, személyi azonosító szám (amennyiben rendelkezésre áll), szokásos tartózkodási hely címe az elhalálozás időpontjában, az elhalálozás időpontja és helye;az örökösök vagy a hagyományosok családi neve és utóneve (utónevei);

26 „Hiteles másolaton” olyan másolatot kell érteni, amely megfelel a hitelesség megállapításához szükséges feltételeknek

(a Brüsszel I. rendelet 53. cikkének (1) bekezdése).

•

•

•

•

2 0 1 1. 1. S Z Á M

30információ az örökhagyó által kötött házassági szerződésről (vagy adott esetben az örökhagyó által kötött hasonló joghatályú szerződésről);az öröklésre alkalmazandó jog, valamint azok a tényezők, amelyek alapján e jogot meghatározták;azok a tényezők, amelyekből az örökösök, a hagyományosok, a végrendeleti vég-rehajtók, illetve a hagyatéki vagyonkezelők jogai és/vagy hatáskörei következnek, különösen törvényes öröklés, illetve végrendelet és/vagy öröklési szerződés útján történő végrendelkezés esetén;az egyes örökösöknél az örökség elfogadásának, illetve az arról való lemondásnak a természetére vonatkozó információ;több örökös esetén az egyes örökösöket megillető örökrész, valamint adott esetben az adott örökös jogai és/vagy azon vagyontárgyak felsorolása, amelyekre az adott örökös jogosult, illetve a hagyományosok jogai és/vagy azon vagyontárgyak felso-rolása, amelyekre jogosultak; az örökösök és a hagyományosok jogai, valamint e jogoknak az öröklésre alkalma-zandó jognak és/vagy a végrendeletnek vagy az öröklési szerződésnek megfelelő korlátozásai;a végrendeleti végrehajtó és/vagy a hagyatéki vagyonkezelő hatáskörei, valamint e hatásköröknek az öröklésre alkalmazandó jognak és/vagy a végrendeletnek vagy az öröklési szerződésnek a korlátozásai.

Joghatály

Az öröklési bizonyítványt minden tagállam köteles elfogadni27, továbbá érvényes jog-címet kell jelentenie az örökhagyó vagyontárgyainak a fekvése, elhelyezkedése szerinti tagállam által vezetett nyilvántartásba történő bejegyzéshez úgy, hogy a nyilvántar-tásra vonatkozó eljárási rend és az adott államban a nyilvántartott adatokhoz, illetve a nyilvántartáshoz fűzött joghatály a nyilvántartást vezető tagállamnak a szabályozása szerint alakul.

A bizonyítvány azonban önmagában nem lenne végrehajtható okirat, csak bizonyító erőt hordozna, kétséget kizáróan bizonyítaná a benne megállapított tényeket, az örököst, a hagyományost, a végrendeleti végrehajtót vagy a hagyatéki vagyonkezelőt megillető jogokat, kötelezettségeket vagy hatásköröket, illetőleg ezek korlátozását.

A bizonyítvány alapján a bizonyítványban erre megjelölt személy jogosult a hagyaté-ki vagyon tárgyait birtokba venni, megszerezni, rendelkezni vele.

27 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint: „The (…) Certifi cate shall produce its effects in all Member States without

any special procedure being required.”

•

•

•

•

•

•

•


31A hiteles másolat

A bizonyítvány eredeti példánya a kiállító hatóságnál marad, a kérelmezőnek, illetve a jogos érdekét bizonyító félnek egy vagy több hiteles másolat adható ki úgy, hogy ezen személyekről jegyzéket kell vezetni.

Ezek a hiteles másolatok csak korlátozott ideig érvényesek28, jelenleg a munkacsopor-ti megbeszéléseken 3 illetve 6 hónap merült fel a korlátozott idő tartamának. A határidő leteltét követően a hiteles másolat érvényét veszti, azonban újabb hiteles másolat kiállítá-sa korlátlan ideig és korlátlan számban kérhető.

A bizonyítvány helyesbítése, végrehajtásának felfüggesztése, hatályon kívül helyezés

A Rendeletben jelenleg ez az egyik legkidolgozatlanabb cikkely. Annyi bizonyos, hogy akár kérelemre, akár hivatalból sor kerülhet a bizonyítvány helyesbítésére, végrehajtá-sának felfüggesztésére, hatályon kívül helyezésére.

Amennyiben elírás szerepel a bizonyítványban kijavítás útján orvosolható, ha érdemi adatot, tényt érint a javítás, a bizonyítvány módosítására van lehetőség.

Abban az esetben, ha a bizonyítvány nem felel meg a valóságnak, ellentétes egy másik bizonyítvánnyal vagy bírósági határozattal, a bizonyítvány hatályon kívül helyezhető.

A Rendeletben a felfüggesztés fogalma jelen állapotában szintén nem tekintendő kimun-káltnak. Így például a bizonyítvány megtámadása esetén a végrehajtás felfüggesztésének len-ne helye, de jelenleg egyeztetés folyik arról is, hogy mikor kell felfüggeszteni a végrehajtást, és hogy e felfüggesztés a megtámadás esetén automatikus legyen-e, vagy az illetékes ható-ságnak kelljen elrendelnie. Megoldásra vár az a kérdés is, hogy amennyiben a bizonyítvány önmagában nem lenne végrehajtható, a végrehajtása hogyan függeszthető fel.

Természetesen a kiállító hatóságnak minden itt említett eljárási cselekményről érte-síteni kell az összes olyan személyt, akinek a részére hiteles másolatot adott ki, és akikről külön jegyzéket vezet.

Jogorvoslat

A jogorvoslati eljárás a tagállami eljárások keretein belül érvényesül, azaz a Rendelet csak azt írja elő, hogy minden tagállam köteles jogorvoslati lehetőséget biztosítani az eljáró hatóság határozataival szemben – a bizonyítvány vagy annak hiteles másolata kiál-

28 A Rendelet angol nyelvű szövege szerint:”The certifi ed copies issued shall be valid (…) for a limited period of [six]

months to be indicated in the certifi ed copy by way of an expiry date.”

2 0 1 1. 1. S Z Á M

32lítására, a bizonyítvány helyesbítésre, a bizonyítvány végrehajtásának felfüggesztésére, a bizonyítvány módosítására, illetve a bizonyítvány hatályon kívül helyezésére vonatkozó határozatokkal szemben – , de azt a saját belső joga szerint teheti meg.

A jogorvoslati eljárás rendjéről – ugyanúgy mint az illetékes hatóságról – az egyes tagállamok a Bizottságot kötelesek értesíteni.

Záró gondolatok

Mint ahogy korábban említettem, jelenleg a Rendelet előbbiekben ismertetett szövegé-nek megvitatását az Európai Unió Tanácsa mellett működő illetékes szakértői munka-csoport végzi. A soron következő magyar elnökség alatt a Rendelet első olvasatát kíván-ják elfogadni, amiből az következik, hogy nem valószínű, hogy a jogalkotás a magyar elnökség alatt lezárásra kerül (azaz, hogy a jogszabály végső szövegét mindhárom uniós intézmény elfogadja és aláírja, a Rendelet pedig hatályba lép).

Van tehát elég időnk felkészülni és kidolgozni az európai öröklési bizonyítvány kiál-lítására vonatkozó eljárásrendet, tekintettel az ajánlásként megfogalmazottakra, misze-rint a bizonyítvány kiállítására illetékes hatóságnak lehetőség szerint az öröklési ügyben eljáró hatósággal kell megegyeznie, így remélhetőleg ebben az esetben is egy új, izgalmas közjegyzői hatáskör megteremtésére kerülhet sor.

Dr. Bán Tamásné Dr. Tóth Dóraközjegyző helyettes


33

A közjegyzői gyakorlatot

érintő jogi esetek

Jogesetek a 2201/2003. EK rendelet

(Brüsszel II.A. rendelet) alkalmazása köréből

Más joghatósági ok hiányában a magyar bíróság ún. megállapodáson alapuló joghatóságának megállapítása a szülői felelősségre vonatkozó perben (Rendelet 12. cikk)

A magyar állampolgárságú felek élettársi kapcsolatából 2002. január 17-én Magyarorszá-gon született az ugyancsak magyar állampolgárságú A. utónevű gyermekük. A gyermek születését követően a család – munkavégzés céljából – Spanyolországba költözött, szoká-sos tartózkodási helyük M.-ben volt.

Az együttélés során a felek kapcsolata megromlott, az életközösségük megszűnt. 2006-ban az illetékes spanyol bíróság családon belüli erőszak miatt a felperessel szemben eljárást folytatott és ezzel összefüggésben a felek gyermekének felügyeletére, gondozásá-ra az alperest jogosította fel.

2007. januárja óta a felperes már ismételten Magyarországon él.2007. januárjában az alperes a gyermeket a felperessel való kapcsolattartás céljából

Magyarországra hozta, az eredeti elképzelése szerint egy hetes időtartamra, a felperes kérésére azonban a gyermek magyarországi tartózkodását több alkalommal meghosszab-bították. 2007. júniusában a felperes kijelentette, hogy A.-t nem engedi vissza az édes-anyjával Spanyolországba, egyidejűleg keresetet nyújtott be a Budai Központi Kerületi Bírósághoz A. nála történő elhelyezése iránt.

Az alperes a kereset elutasítását kérte és viszontkeresetet támasztott a gyermek nála történő elhelyezése iránt.

Az eljárás során mind a két fél kezdeményezte pszichológus szakértő kirendelését. Annak érdekében, hogy a szakértői vizsgálat előtt az alperes is megfelelő időt tölthessen gyermekével, a kisfi ú státuszát a 2007. november 4-i tárgyaláson ideiglenes részegyezség-gel rendezték, melynek értelmében A. a felperesi apa elhelyezésébe került, és részletesen szabályozták az alperes és a gyermek közötti kapcsolattartás rendjét.

2008. február 28-án az alperes az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz for-dult a gyermek jogellenes Magyarországra hozatala, illetve itteni visszatartása miatt.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

34E kérelmét azonban 2008. március 31-én visszavonta, mivel időközben a gyermeket egy kapcsolattartás alkalmával – a felek ideiglenes gyermekelhelyezésre vonatkozó jogerős egyezségének hatálya alatt – Spanyolországba vitte. Ekkor a felperes kezdeményezett eljárást a gyermek jogellenes külföldre vitele miatt. A spanyol hatóság a kérelmének helytadva intézkedett A. Magyarországra történő visszavitele érdekében, ami 2008. no-vember 12-én meg is történt. A kisfi ú azóta a felperessel él Magyarországon.

Amíg az alperes 2008. márciusa és novembere között a gyermekkel Spanyolország-ban tartózkodott, pert indított a spanyol bíróság előtt a gyermek nála történő elhelyezése iránt, majd a Budai Központi Kerületi Bíróságon 2008. június 2-án érkeztetett beadvá-nyában joghatósági kifogást terjesztett elő, arra hivatkozva, hogy az M.-i Bíróság a gyer-meket a családon belüli erőszak miatti eljárása során az ő felügyeletébe és gondozásába helyezte el, ezért a felperes csak a gyermek elhelyezésének megváltoztatását kérhetné a gyermek szokásos tartózkodása helye szerinti spanyol bíróságnál.

A felperes kérte, hogy a bíróság a kiskorú gyermeket ideiglenes intézkedéssel nála helyezze el, tekintettel arra, hogy az alperes a felek korábbi részegyezségében foglaltakat nem tartotta meg. Az alperes ugyancsak ideiglenes intézkedéssel kérte a gyermek nála történő elhelyezését.

Az elsőfokú bíróság az alperes joghatósági kifogásának helyt adott és megállapította joghatósága hiányát az A. utónevű gyermek feletti „szülői felelősség” iránti kérelmek tekintetében, egyben a pert megszüntette. Joghatóság hiányában – a sürgős szükség fenn nem állása miatt – mellőzte az ideiglenes intézkedések iránti kérelmek elbírálását is.

Az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában megállapította, hogy a gyermek 2007. januárja előtt életvitelszerűen Spanyolországban tartózkodott, a felek életközössége idő-szakában is ez volt a gyermek szokásos tartózkodási helye.

A. 2007. januárja óta Magyarországon él, azonban csak 2007. nyarán vált bizonyossá, hogy a felperes nem engedi őt vissza a korábbi szokásos tartózkodási helyére, ekkortól valósult meg a gyermek jogellenes Magyarországon való visszatartása. Ehhez képest idő-ben kezdeményezte az alperes 2008. február 28-án a jogellenes gyermekelvitel miatti eljárást. Ennek 2008. március 31-i visszavonása azonban nem jelentette azt, hogy a ma-gyarországi bíróság a gyermekelhelyezés elbírálására joghatóságot nyert volna, mivel a visszavonás ugyan a visszatartástól számított egy éven belül történt, azonban a gyermek a visszatartástól számítottan még nem tartózkodott egy éve Magyarországon (2201/2003/EK rendelet 10. cikk b) pont ii) alpontja).

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint jelen ügyben a joghatóságról való megálla-podásra sem került sor, a felek részegyezsége, annak bírói jóváhagyása nem tekinthe-tő ilyennek a 2201/2003/EK rendelet 12. cikke (3) bekezdésének b) pontja alapján. Az egyezségkötéssel az alperes nem fogadta el a magyar bíróság joghatóságát kifejezetten vagy más egyértelmű módon, ehhez ugyanis nem volt elegendő az alperes perbebocsát-kozása. Az egyezségkötés legfeljebb annyit jelentett, hogy a részegyezség megkötésekor az alperes még nem kifogásolta a joghatóságot, de nem is fogadta el azt.


35A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett

részét nem érintette, fellebbezett részét pedig helybenhagyta.A másodfokú bíróság rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság döntésének jogszabályi

alapjaként az Európai Unió Tanácsának a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végre-hajtásától, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003. EK rendelet (a továbbiakban Brüsszel-II.A rendelet) 8., 10., 12., 16., 17. és 20. cikkét, valamint a Pp. 156. §-át, 157/A. §-a (1) bekezdésének b) pontját és 162. §-át hívta fel és döntését részletesen megindokolta.

A perben bizonyítást nyert, hogy a gyermeket 2007. január végén az alperes nem a szokásos tartózkodási hely megváltoztatásának szándékával, hanem az apai kapcsolattar-tás biztosítása érdekében hozta Magyarországra. A felperes azonban úgy döntött, hogy a gyermeket visszatartja és 2007. júniusában megindította a gyermekelhelyezési pert.

A Brüsszel-II.A. rendeletben szabályozott joghatósági okok közül a 10. cikk szerinti különös joghatóság arra az esetre vonatkozik, amikor a gyermek korábbi szokásos tar-tózkodási helye szerinti bíróságok a gyermek jogellenes elvitelét, illetve visszatartását követően is megtartják joghatóságukat. Amennyiben tehát a gyermek szokásos tartóz-kodási helye a jogellenes elvitel vagy visszatartás következtében változik meg, úgy a ko-rábbi szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságainak joghatósága továbbra is fennmarad.

Az ettől való eltérés csak igen szűk körben lehetséges. Így a 10. cikk a) pontja értel-mében, ha a gyermek szokásos tartózkodási helyet szerez abban a tagállamban, amelybe vitték, és mindegyik felügyeleti joggal rendelkező érintett fél belenyugodott a kialakult helyzetbe, vagy a 10. cikk b) pontja szerint, ha a gyermek szokásos tartózkodási helyet szerzett abban a tagállamban, amelybe vitték és legalább egy éve ebben a tagállamban tartózkodik azt követően, hogy a felügyeleti joggal rendelkező személy tudomást szer-zett, illetve tudomást szerezhetett a gyermek tartózkodási helyéről, továbbá a gyermek beilleszkedett az új környezetébe, végül mindezek mellett még további négy feltétel kö-zül legalább egy feltétel is teljesül.

A másodfokú bíróság megállapítása szerint a perbeli esetben a 10. cikk a) pontja sze-rinti eltérés lehetősége fel sem merül, a 10. cikk b) pontja szerinti mentesülésről pedig azért nincs szó, mivel a keresetlevél 2007. júniusi előterjesztése idején a gyermek még nem tartózkodott egy éve Magyarországon, hiszen csak 2007. januárban került ide. Eb-ből következően a 10. cikk b) pontja értelmében sem járhat el magyar bíróság, a spanyol bíróság megtartotta joghatóságát.

A Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikkében szabályozott joghatósági megállapodás kérdé-séről a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal azonos módon foglalt állást, tehát az – álláspontja szerint – jelen ügyben nem volt alkalmazható. Ehhez ugyanis arra lett volna szükség, hogy a magyar bíróság joghatóságát a felek kifejezetten vagy más egyértelmű mó-don elfogadják. Ez a perbeli esetben nem történt meg, sőt az alperes utóbb kifejezett jogha-

2 0 1 1. 1. S Z Á M

36tósági kifogással élt, így nyilvánvaló, hogy sem az alperes perbebocsátkozása, sem pedig a perbeli egyezség nem jelenti, nem jelentheti a joghatósági megállapodás létrejöttét.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a fentiekre tekintettel helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor a Pp. 157/A. § (1) bekezdése értelmében – fi gyelemmel a Pp. 130. § (1) bekezdésének a) pontjára – joghatóságának hiányát állapította meg és ezért a pert megszüntette.

Helyesen döntött az elsőfokú bíróság akkor is, amikor az ideiglenes intézkedésre irá-nyuló kérelmeket elutasította, mivel a Brüsszel-II.A. rendelet 20. cikke értelmében erre – joghatóság hiányában – csak sürgős esetben, védelmi intézkedésként kerülhet sor. Jelen ügyben azonban erre nincsen szükség.

A jogerős végzés ellen a felperes nyújtott felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a magyar bíróságok joghatóságát megállapítva az elsőfokú bíróságnak az eljárás folytatására történő kötelezését kérte.

A felperes álláspontja szerint a felek és gyermekük magyar állampolgárok, A. szoká-sos tartózkodási helye a perindítás időszakában Magyarországon volt. A gyermek szü-letésétől kezdődően jóval több időt töltött Magyarországon, mint Spanyolországban és a perindítást követően az alperes sem vitatta a magyar bíróság joghatóságát, ezt csak jóval később tette meg, a perben beszerzett pszichológus szakértői vélemény ismereté-ben, illetve azt követően, hogy az elsőfokú bíróság ideiglenes intézkedéssel – melyet a másodfokú bíróság utóbb hatályon kívül helyezett – a gyermeket a felperes nevelésére, gondozására bízta.

2007. januárja óta a gyermek rövid megszakítással Magyarországon tartózkodik, eh-hez a környezethez kötődik, ez a szokásos tartózkodási helye, ide beilleszkedett.

A felperes szerint a másodfokú bíróság által hivatkozott Brüsszel-II.A. rendelet 10. cikke jelen esetben nem alkalmazható, mivel sem jogellenes elvitel, sem jogellenes visz-szatartás nem történt, az alperes a gyermeket önként hozta Magyarországra és huzamos ideig nem is kifogásolta itt-tartózkodását.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős végzés hatályban tartására irányult.Az alperes szerint a perben bizonyítást nyert, hogy a gyermek szokásos tartózkodási

helye 2007. januárjáig Spanyolországban volt, őt a felperes jogellenesen vette magához, illetve tartotta vissza.

A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta, a következők szerint.A Brüsszel-II.A. rendelet hatálya az 1. cikk b) pontja értelmében kiterjed a szülői fele-

lősség (felügyelet) megállapítása, gyakorlása, átruházása, korlátozása vagy megszüntetése iránti ügyekre.

A 8. cikk (1) bekezdése értelmében egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkez-nek olyan gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bíróság megke-resésekor az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.

A 10. cikk speciális joghatósági rendelkezéseket tartalmaz a gyermek jogellenes elvitele (visszatartása) esetében, ilyenkor ugyanis – főszabályként – fennmarad az elvitelt megelő-


37ző szokásos tartózkodási hely bíróságának joghatósága, azonban – meghatározott szigorú feltételek megvalósulása esetén – kivételesen ez a rendelkezés nem érvényesül, a szülői felügyelettel kapcsolatban az új tartózkodási hely szerinti tagállam bírósága járhat el.

Ezzel összefüggésben helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy jelen esetben a 10. cikknek sem az a), sem a b) pontja nem alkalmazható, ugyanis a felügyeleti joggal rendelkező alperes nem fogadta el az elvitel, illetve visszatartás tényét, illetve a bíróság megkeresésekor (a gyermekelhelyezése iránti keresetlevél benyújtásakor) a gyer-mek még nem tartózkodott egy éve Magyarországon.

A joghatósági kifogás elutasításának tehát a Brüsszel-II.A. Egyezmény 10. cikke alapján nem volt helye.

Helytelenül értelmezte ugyanakkor az első-, valamint a másodfokú bíróság a Brüsz-szel-II.A. rendelet „Megállapodás a joghatóságról” című 12. cikkét, illetve az abban fog-laltakat. A 12. cikk (3) bekezdése értelmében ugyanis valamely tagállam bíróságai akkor is joghatósággal rendelkeznek a szülői felelősségre vonatkozó ügyben, amennyiben a gyermeket szoros kötelék fűzi az említett tagállamhoz, különösen, ha a szülői felelős-ség jogosultjainak egyike szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik az adott tagállam-ban vagy a gyermek az adott tagállam állampolgára és az eljárás valamennyi részes fele kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadták a bíróságok joghatóságát a bíróság megkeresésének időpontjában és az a gyermek érdekeit legjobban szolgálja.

A 12. cikk értelmében a joghatósági alávetésnek kifejezettnek vagy más egyértelmű módon kinyilvánítottnak kell lennie, nem elegendő tehát a vagyonjogi ügyekben alkal-mazandó 44/2001.EK rendelet (Brüsszel-I. rendelet) 24. cikkében foglalt azon rendel-kezés, mely szerint a Brüsszel-I. rendelet 1. cikkének hatálya alá tartozó ügyekben az a bíróság is joghatósággal rendelkezik, amely előtt az alperes megjelenik. A szülői felügye-letre (felelősségre) vonatkozó ügyekben az általános joghatósági rendelkezésekhez képest egy másik állam bíróságának joghatóságát csak abban az esetben lehet megállapítani, ha a bíróság megkeresésének (a keresetlevél benyújtásának) időpontjában a szülői felelősség gyakorolói azt kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadták.

Jelen esetben a joghatóság kifejezett elfogadása az alperes részéről nem történt meg, ugyanakkor az alperes egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy elfogadja a magyar bíróság joghatóságát a gyermek elhelyezésére vonatkozó ügyben, amikor 7. sorszámú, 2007. augusz-tus 23-án a Budai Központi Kerületi Bírósághoz érkezett beadványában a gyermekelhelye-zésre vonatkozóan érdemi ellenkérelmet és viszontkeresetet terjesztett elő, illetve mindezt megelőzően illetékességi kifogással élt, melyben azt kérte, hogy a gyermekelhelyezési pert ne a gyermek tartózkodási helye szerinti Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) tár-gyalja, hanem az ő utolsó belföldi lakóhelye szerinti S.-i Városi Bíróság, a Pp. 29. § (2) be-kezdése alapján ugyanis – álláspontja szerint – ez a bíróság rendelkezik a per eldöntéséhez szükséges illetékességgel. (Az alperes illetékességi kifogását a bíróság elutasította.)

Azzal, hogy az alperes oly módon bocsátkozott perbe, hogy a BKKB helyett az S.-i Városi Bíróság illetékességének megállapítását kérte, tehát az egyik magyar bíró-

2 0 1 1. 1. S Z Á M

38ság helyett a másik magyar bíróságot jelölte meg, mint az ügy eldöntésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező fórumot, hallgatólagosan, de egyértelműen elismerte a gyermekelhelyezésre vonatkozóan a magyar bíróság joghatóságát, fi gyelemmel arra, hogy az egyik vagy másik magyar bíróság illetékességének kérdése nyilvánvalóan csak azt követően merülhet fel, ha bármely magyar bíróság az ügy elbírálására joghatósággal rendelkezik.

A magyar bíróság joghatóságát ismerte el egyértelmű módon az alperes akkor is, amikor a gyermekelhelyezésre vonatkozó részegyezség megkötését megelőzően, a 2007. november 14-én megtartott tárgyaláson kijelentette, hogy a pszichológus szakértői vé-lemény beszerzését követően „durva, szakmai hiba vagy kifejezett visszaélés hiányában” a szakértői véleménynek megfelelő egyezséget hajlandó kötni a felperessel, még akkor is, ha álláspontját nem igazolja a szakvélemény. Ezzel egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy a magyar bíróság előtt kíván a gyermekelhelyezésre vonatkozó, az eljárás érdemi befejezését jelentő megállapodást kötni.

Az alperes fent idézett két nyilatkozata azt jelenti, hogy az alperes egyértelmű módon elfogadta a magyar bíróság joghatóságát, ami a huzamos ideje Magyarországon élő, ide beilleszkedett gyermek érdekeit is szolgálja.

A magyar bíróság joghatósága tehát a Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikke alapján meg-állapítható volt, az annak történő alávetést az alperes a perben egyértelműen kifejezésre juttatta, emiatt a későbbiekben tett nyilatkozatát, mely a joghatósági kifogásra vonatko-zott, a perben eljárt bíróságok már nem vehették volna fi gyelembe.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős vég-zés sérti a Brüsszel-II.A. rendelet 12. cikkében és ennek következtében a Pp. 130. § (1) bekezdésének a) pontjában, valamint a 157/A. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakat, ezért azt a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíró-ságot a per folytatására és új – érdemi – határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv.II.22.073/2009. szám)

A szülői felelősség tárgyában egy másik uniós tagállamban hozott hatá-rozat elismerése és végrehajthatósága (Rendelet 21., 23., 28. és 39. cikk)

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a gyermek jogellenes Magyarországra hozatala miatt indított eljárásban jogerős végzésével előírta a kötelezett részére, hogy F. S. nevű gyermekét legkésőbb 2008. június 6. napjáig vigye vissza szokásos tartózkodási helyére, Franciaországba, vagy ennek elmaradása esetén 2008. június 10. napján 10 órakor adja át a végrehajtást kérőnek. A határozat alapján végrehajtási eljárás indult. A kötelezett a végrehajtással szembehelyezkedett, ezért a H.-i Városi Bíróság elrendelte a gyermek átadására vonatkozó kötelezettségének karhatalommal történő kikényszerítését. Ez az eljárás jelenleg is folyamatban van.


39Időközben Franciaországban az illetékes bíróság 2008. április 14-én egy előzetesen

végrehajtható határozatot hozott, amelyben a kötelezett távollétében megszüntették kis-korú F. S. vonatkozásában a szülői felügyeleti jogát és a gyermek szokásos tartózkodási helyét az apánál (a végrehajtást kérőnél) jelölték ki, tehát a szülői felügyelet gyakorlásá-nak kizárólagos joga őt illeti meg. A francia bíróság határozata azt is rögzíti, hogy az anya a kapcsolattartási jogát kizárólag Franciaországban gyakorolhatja.

A végrehajtást kérő ezen határozat magyarországi elismerését kérte, valamint annak kimondását, hogy a francia bíróság határozata a magyar jog szerint a belföldi bíróság határozatával azonos módon végrehajtható. Csatolta a Tanács 2003. november 27. napján kelt 2201/2003/EK rendelete a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban irányadó joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtá-sáról, illetve az 1347/2000/ EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (Brüsszel-II. A. ren-delet, a továbbiakban: Rendelet) 39. cikkének megfelelő vonatkozó igazolást, a Rendelet II. melléklete szerinti formanyomtatvány megfelelő kitöltésével.

A kötelezett a kérelem elutasítását kérte. Előadta, hogy a francia határozat el nem ismerhetővé nyilvánítása iránt eljárást kezdeményezett, amely a megyei bíróság előtt má-sodfokon még folyamatban van. Az el nem ismerhetőségről szóló eljárás a végrehajtható-vá nyilvánításnak előkérdése. Ezért jelen eljárás felfüggesztése szükséges a Pp. 152. § (2) bekezdése alapján.

A kötelezett arra is hivatkozott, hogy a végrehajtani kért határozat még nem jogerős, csupán fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható, az ellen a kötelezett fellebbezéssel élt, melyet a hatáskörrel rendelkező francia bíróság még nem bírált el.

Álláspontja szerint az előzetesen végrehajtható francia ítélet olyan eljárás kereté-ben született, amely súlyosan sérti a magyar közrendet és a nemzetközi jogi normákat. A Rendelet 23. cikke szerint a szülői felelősségre vonatkozó határozat nem ismerhető el, ha az nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével, ahol az elismerést kérik, ha – sürgős eseteket kivéve – a határozatot úgy hozták meg, hogy nem adtak lehetőséget a gyermek meghallgatására, ha a határozatot az alperes távollétében hozták, illetve amennyiben az alperesnek nem kézbesítették az eljárást megindító vagy azzal egyen-értékű iratot megfelelő időben és olyan módon, hogy az alperes a védelméről gondos-kodhasson, kivéve, ha megállapítás nyer, hogy az alperes egyértelműen elfogadta a határozatot.

A kötelezett arra hivatkozott, hogy jelen esetben a francia bíróság határozata a Ren-delet 23. cikkére tekintettel – többek között – azért nem ismerhető el, mivel a végre-hajtást kérő az eljárás megindításakor szándékosan olyan címet jelölt meg a kötelezett idézési címeként, ahol általa is tudottan nem tartózkodott és a francia bíróság is nyilván-valóan tudott arról, hogy a kötelezett a gyermekkel együtt Magyarországra költözött, így a franciaországi címről nem idézhető. A fentiek következtében az elsőfokú eljárásban nem vehetett részt. A végrehajtható határozatot a H.-i Városi Bíróság ugyan kézbesítési jogsegély útján megkísérelte kézbesíteni számára, azonban a határozathoz magyar nyelvű

2 0 1 1. 1. S Z Á M

40fordítást nem csatoltak és ezért annak átvételét a kötelezett megtagadta. Ez azt jelenti, hogy a határozatot számára nem kézbesítették, ez pedig a végrehajtást kizárja.

Az elsőfokú bíróság a külföldi határozat magyar jog szerinti végrehajtása iránti ké-relmet elutasította.

Az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában megállapította, hogy a Pesti Közpon-ti Kerületi Bíróság rendelkezett a perbeli, jogellenesen Magyarországra hozott, illetve Magyarországon visszatartott gyermek Franciaországba történő visszavitele iránt, a ha-tározat végrehajtására irányuló eljárás jelenleg is folyamatban van. Lényegében ugyanezt célozza a végrehajtást kérő kérelme a francia bíróság szülői felügyeletre és a kapcsolat-tartás szabályozására vonatkozó határozatát illetően, azonban a francia bíróság ítélete a gyermek visszavitelére vonatkozóan rendelkezést nem tartalmaz, ahogyan a Rendelet 39. cikkének megfelelően kiállított II. melléklet szerinti tanúsítvány sem, ezért a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény külföldi határozat végrehajtásának szabályait megállapító XII. fejezete nem alkalmazható. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a fran-cia határozat végrehajthatóságát kizárólag a láthatásra vonatkozóan vizsgálta.

Ezzel kapcsolatban rögzítette, hogy hivatalos tudomására jutott, miszerint a me-gyei bíróság végzésével a francia bíróság határozatában megállapított láthatási szabályok végrehajtásával kapcsolatban érdemi döntést hozott, melyben az erre irányuló kérelmet elutasította, a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában, az 1980. évi október 25. napján kelt szerződés kihirdetéséről szóló 1986. évi 14. tvr. (a továbbiakban: Hágai Egyezmény) 16. cikkére történt hivatkozással. Ennek értelmében a gyermek jogellenes elviteléről vagy elrejtéséről szóló értesítés kézhezvételét követően annak a szerződő államnak az igazságügyi vagy államigazgatási szervei, ahová a gyermeket vitték, vagy ahol a gyermeket elrejtették, mindaddig nem dönthetnek a szülői felügyeleti jog érdemét illetően – ide értendő a láthatásra vonatkozó határozat is – amíg nem születik határozat arról, hogy a gyermeket az Egyezmény szerinti eljárásban nem kell visszavinni, feltéve, hogy az ezen Egyezmény szerinti kérelem az értesítés kézhezvé-telétől számított ésszerű időn belül megérkezik. A megyei bíróság úgy ítélte meg, hogy amennyiben akármelyik magyar hatóság elrendelné a francia bíróság határozata látha-tásra vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtását, ezzel legalizálná a gyermek jogellenes magyarországi tartózkodását is.

Az elsőfokú bíróság – összhangban a megyei bíróság döntésével – kiemelte, hogy a gyermek jogellenesen tartózkodik Magyarországon, visszavitelére vonatkozóan vég-rehajtási eljárás van folyamatban, ezért a francia hatóság láthatásra vonatkozó döntése magyarországi végrehajthatóságának korlátját jelenti a Hágai Gyermekelviteli Egyez-mény 16. cikke.

A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, mely szerint a

francia bíróság határozata és a határozat alapján a Rendelet 39. cikkének megfelelően ki-állított, a II. melléklet szerinti igazolás a gyermek visszavitelére vonatkozó rendelkezést


41nem tartalmaz. A végrehajtást kérő által a Rendelet 28. cikkének (1) bekezdése alapján előterjesztett végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem egyébként is indokolatlan, hi-szen a magyar bíróság már rendelkezett a gyermek visszaviteléről, végrehajtási eljárás keretében elrendelték a gyermek karhatalommal történő kiadását is. A másodfokú bí-róság álláspontja szerint a végrehajtást kérő a végrehajtási eljárás eredményeként meg-kapja a gyermeket, akivel kapcsolatosan a francia bíróság a részére kizárólagos szülői felügyeletet biztosított. A francia bíróság a gyermek visszavitelére irányuló rendelkezést nem is hozhatott, hiszen ezt csak azon tagállam bírósága teheti meg, ahová a gyermeket jogellenesen vitték.

Összességében a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság végzé-se helyes és megalapozott, ezért azt helybenhagyta.

A jogerős végzés ellen a végrehajtást kérő nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, mely-ben annak hatályon kívül helyezését és a francia bíróság ítéletének elismerhetősége és végrehajthatósága megállapítását kérte.

A felülvizsgálati kérelem szerint a végrehajtást kérő a Rendeletben foglaltaknak meg-felelően kérte a külföldi határozat elismerését és végrehajthatóságának megállapítását, csatolva a Rendelet 39. cikkében előírt, a szülői felelősségre vonatkozó határozatra vo-natkozó igazolást.

A kérelem elutasításának a Rendelet 31. cikke (2) bekezdésének értelmében csak a 22., 23. és 24. cikkben meghatározott okok valamelyike alapján lett volna helye, jelen esetben azonban az ott rögzítettek egyike sem áll fenn.

Annak alátámasztására, hogy a francia határozat magyarországi elismerésének hiá-nya milyen sérelemmel jár, a végrehajtást kérő közölte, hogy a kötelezett ellen jelen ügy-gyel összefüggésben B.977/2009. számon indult büntető eljárást a H.-i Városi Ügyészség 2010. január 8-án hozott határozatával megszüntette, azzal, hogy a hivatkozott cselek-mény nem bűncselekmény, mivel a 2009. december 4. napján az elsőfokú bíróság jelen eljárásban hozott döntésével tisztázódott, hogy az apa kizárólagos szülői felelőssége tár-gyában nincsen olyan határozat, mely Magyarországon elismerhető és végrehajtható.

A fentieken túlmenően a végrehajtást kérő a felülvizsgálati kérelemben arra is hivat-kozott, hogy a Rendelet 21. cikke (1) bekezdése értelmében a francia bíróság határozatát Magyarországon külön eljárás lefolytatása nélkül is el kellett volna ismerni. A francia bíróság határozata egyébként időközben, 2009. szeptember 3-án jogerőre emelkedett.

Arra az esetre, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság az első- és a másodfokú bíróság végzésében foglaltakra tekintettel nem látná teljesíthetőnek a külföldi határozat elis-merését, illetve végrehajthatóságának megállapítását, a felülvizsgálati kérelem az eljárás felfüggesztése mellett indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság kezdeményezzen az Eu-rópai Bíróság előtt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárást arra vonatkozóan, hogy elutasíthat-e magyar bíróság egy francia bíróság által a szülői felelősség tárgyában hozott ítélet elismerésének és végrehajthatóságának megállapítása iránti kérelmet a Rendelet 22., 23. és 24. cikkében foglalt indokokon kívüli okból, illetve amiatt, hogy a Rendelet

2 0 1 1. 1. S Z Á M

4239. cikke szerinti igazolási 11. pontja nem határozza meg annak a személynek a nevét, illetve címét, akihez a gyermeket vissza kell helyezni.

A fenti kérdések megválaszolása abban az esetben szükséges, amennyiben a Legfel-sőbb Bíróság szerint a Hágai Egyezmény 16. cikke a jelen ügyben alkalmazandó és ez kizárja az elismerés és végrehajthatóság megállapítását.

A kötelezett a jogerős határozat hatályában való fenntartását kérte, valamint az elő-zetes döntéshozatali kérelemre vonatkozó indítvány elutasítását.

A jogerős végzést a Legfelsőbb Bíróság jogszabálysértőnek találta. Álláspontját a kö-vetkezőkkel indokolta.

I.1) A végrehajtást kérő a franciaországi Tribunal de Grande Instance de Creteil RG.08/08094., 08/00372-7. számú, 2008. április 14-én kelt a szülői felügyelet gyakorlá-sára vonatkozó, előzetesen végrehajtható ítéletének végrehajthatóvá nyilvánítását, utóbb pedig elismerését és végrehajthatóvá nyilvánítását kérte, a Brüsszel-II. A. Rendelet meg-felelő szakaszaira történt hivatkozással.

A Rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a Rendeletet – többek között – alkalmazni kell a szülői felelősség megállapítására, gyakorlására, átruházására, korlátozására vagy megszüntetésére vonatkozó polgári ügyekben. A 2. cikk 7. pontja sze-rint a szülői felelősség magában foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási jogot.

A Rendelet 21. cikkének (1) bekezdése szerinti valamely tagállamban hozott hatá-rozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik, ugyanakkor a (3) bekezdés biztosítja, hogy a III. fejezet 2. §-ában előírt eljárás keretében (ez a végrehajtóvá nyilvá-nítás iránti kérelem intézésére vonatkozik) bármely érdekelt fél kezdeményezhet egy, a határozat elismeréséről vagy el nem ismeréséről szóló határozatot.

A szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerését kizáró okokat a Rendelet 23. cikke sorolja fel. Ezek közé tartozik a c) pont szerint, ha a határozatot az alperes távollétében hozták, amennyiben az alperesnek nem kézbesítették az eljárást megindító vagy azzal egyen-értékű iratot megfelelő időben és olyan módon, hogy az alperes védelméről gondoskodhas-son, kivéve, ha megállapítást nyert, hogy az alperes egyértelműen elfogadta a határozatot.

A 26. cikk ugyanakkor rögzíti, hogy a határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.

A végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem feltételeit taglaló 28. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy mindkét fél közös gyermeke tekintetében a szülői felelősség gya-korlásáról valamely tagállamban hozott határozat, amely az adott tagállamban végrehajt-ható és amelyet kézbesítettek, más tagállamban akkor kerül végrehajtásra, ha bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatóvá nyilvánították.

A 31. cikk – a határozat elismerése iránti eljáráshoz hasonlóan – rögzíti, hogy a vég-rehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem kizárólag a 22., 23. és 24. cikkben meghatározott okok valamelyike alapján utasítható el és a határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.


43A Rendelet 3. szakasza a határozat elismerésére és végrehajthatóvá nyilvánítására vo-

natkozó eljárás közös szabályait tartalmazza. A 37. cikk értemében az elismerést, illetve a végrehajtóvá nyilvánítást kérelmező félnek be kell mutatnia a vonatkozó határozat má-solatát és a 39. cikkben említett igazolást, jelen esetben tehát a Rendelet II. melléklete szerinti, a határozatot hozó francia bíróság által kitöltött formanyomtatványt.

A fenti rendelkezéseknek megfelelően nyújtotta be a végrehajtást kérő a határozat elismerése és végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelmét, a megfelelő mellékletekkel el-látva. A felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy a határozat elismerése és végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelme elutasítására jelen esetben csak a Rendelet 23. cikkében foglalt valamely ok fennállása esetén kerülhetett volna sor.

Az ügyben eljárt bíróságok azonban a 23. cikk szerinti, az elismerést és végrehajtha-tóságot kizáró okok, eljárásjogi szabálysértések fennállását vagy fenn nem állását nem is vizsgálták.

A kérelem elutasításának indokául részben arra hivatkoztak, hogy jelen ügyben nem keletkezett végrehajtható határozat, fi gyelemmel arra, hogy sem a szülői felügyeletre vonatkozó ítéletben, sem az annak alapján kiállított II. számú nyomtatványban nincsen rendelkezés arra vonatkozóan, hogy a kiskorú gyermeket Magyarországról vissza kell vinni a szülői felügyeleti jogok teljességét gyakorló végrehajtást kérő franciaországi lakó-helyére, illetve a francia határozat elismerésére és végrehajthatóvá nyilvánítására „prak-tikus” okokból sincs szükség, fi gyelemmel arra, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyére, Franciaországba való visszaviteléről a magyar bíróság már rendelkezett és ennek nyomán a H.-i Városi Bíróság Vh.1222/2008/36. számú végzésével elrendelte a gyermek átadására vonatkozó kötelezettség karhatalommal történő kikényszerítését.

A fenti indokok alapján azonban a végrehajtást kérő kérelmének elutasítására nem kerülhetett volna sor. A francia bíróság határozata az elismeréséhez, illetve végrehajtha-tóvá nyilvánításához szükséges adatokat tartalmazza. Az ítélet kimondja, hogy a szülői felügyelet gyakorlásának kizárólagos joga a végrehajtást kérőt illeti meg és a gyermek szokásos lakóhelyét a bíróság az apánál jelölte ki. Ezen adatok szükségesek, egyben ele-gendőek is ahhoz, hogy a magyar bíróság ún. exequatur eljárás keretében a külföldi ha-tározatot végrehajtási tanúsítvánnyal lássa el. Más kérdés, hogy ennek alapján a szülői felügyeletre vonatkozó határozat hatályosulása érdekében a gyermek visszavitelére vo-natkozó eljárást végrehajtási lap kiállításával foganatosítania kell-e. A végrehajthatóvá nyilvánítás és ennek nyomán a végrehajtás elrendelése, foganatosítása ugyanis főszabály-ként összetartozó, de nem elválaszthatatlan aktusok.

A végrehajtást kérő a felülvizsgálati kérelmében egyértelműen kinyilvánította: a francia bíróság határozatának elismerését és végrehajthatóságának megállapítását nem azért kérte, hogy a perbeli gyermek Franciaországba történő visszavitele érdekében vég-rehajtási eljárás induljon, hiszen ez – ha más eljárás eredményeként is – már folyamatban van, a határozat láthatásra vonatkozó rendelkezésének Magyarországon történő foga-natosítása pedig szóba se került. A szülői felügyeletre vonatkozó francia ítélet magyar-

2 0 1 1. 1. S Z Á M

44országi elismerésére, végrehajthatóságának megállapítására azért van szükség, hogy a jövőben egyetlen magyar hatóság se mondhassa ki egy, a szülői felügyelettel kapcsolatos eljárásban, hogy az apa kizárólagos szülői felelőssége tárgyában nincsen olyan hatósági határozat, amely Magyarországon elismerhető és végrehajtható, ahogyan az a kötelezett ellen folyamatban volt büntető ügyben történt.

2. Helyesen hivatkozott a végrehajtást kérő arra is, hogy az elismerés és végrehajtóvá nyilvánítás megtagadására a Hágai Egyezmény 16. cikkére történő hivatkozással sem kerülhetett volna sor. A Rendelet 2. cikke 7. pontja szerint a szülői felelősség magában foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási jogot is. Ez utóbbi csak szülői felelősségre (fel-ügyeletre) vonatkozó döntéssel együtt, annak következményeként értelmezhető. A fran-cia határozat láthatásra vonatkozó rendelkezése az elismerhetőség és végrehajthatóság szempontjából nem vizsgálható a szülői felügyeletre vonatkozó döntéstől függetlenül, attól elszakítva, a határozat csak egységesen, a szülői felelősségre vonatkozó döntésként ismerhető el, vagy utasítható el, az erre vonatkozó kérelemtől függően.

A periratokból kitűnően egyébként a megyei bíróság a francia bíróság határozatában megállapított láthatási szabályok végrehajtására vonatkozóan már érdemi – elutasító – döntést hozott, abban az eljárásban azonban a határozat magyarországi foganatosításáról volt szó és ezért kerülhetett sor a Hágai Egyezmény 16. cikkére történő hivatkozásra.

Jelen esetben ugyanakkor a francia határozat egészének elismerése, végrehajtható-ságának megállapítása az eljárás tárgya, mellyel összefüggésben a Hágai Egyezmény 16. cikke, ami a szülői felelősségre, annak egyes részjogosítványaira vonatkozó érdemi dön-tés korlátját jelenti, a Rendelet 26. cikkére és 31. cikkének (3) bekezdésére fi gyelemmel nem alkalmazható.

A kifejtettekre tekintettel megállapítható, hogy a végrehajtást kérő kérelmének el-utasítására az első-, illetve másodfokú bíróság által hivatkozott okokból nem kerülhetett volna sor, arra kizárólag a Rendelet 23. cikkében foglaltak megsértése esetén van mód.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte, mivel az érdemi döntéshez szükséges tények nem állapíthatóak meg.

II. A megismételt eljárás során az elsőfokú bíróságnak a kötelezett ellenkérelmére tekintettel – a szükséges bírósági iratok, illetve egyéb okiratok beszerzésével – tisztáznia kell, hogy a kötelezett által hivatkozott, a francia bíróság határozatának el nem ismeré-sére irányuló bírósági eljárás jogerősen befejeződött-e, illetve abban az eljárásban milyen határozat született. Amennyiben a kötelezett által indított bírósági eljárásban a kötelezett által hivatkozott, a Rendelet 23. cikkében foglalt, a szülői felelősségre vonatkozó határo-zat el nem ismerhetőségére vonatkozó feltételeit nem vizsgálták, erre – a kötelezett ellen-kérelmében foglaltakra tekintettel – jelen eljárásban kell, hogy sor kerüljön. Tekintettel arra, hogy a kötelezett bejelentése szerint a francia bíróság a határozatát a kötelezett


45távollétében hozta meg és a keresetlevél, illetve az elsőfokú határozat kézbesítése – állí-tása szerint – nem a Rendelet, illetve a vonatkozó magyar jogszabályok szerint történt, a Rendelet 23. cikke c) pontjában foglaltak felderítésének kiemelt jelentősége van. A jogvita eldöntéséhez szükséges okiratokról, azok tartalmáról, illetve az okiratok hiánya esetén követendő eljárásról a Rendelet 37. és 38. cikke, valamint a 39. cikk alapján kiállított II. mellékletnek megfelelő igazolás 6.3 pontjában foglaltak, illetve 9.2. pontjában foglal-tak adnak eligazítást.

A felülvizsgálati eljárásban a végrehajtást kérő arra hivatkozott, hogy időközben a francia bíróság ítélete – az elsőfokú ítélet ellen a kötelezett fellebbezéssel élt – jogerő-re emelkedett. Az erre vonatkozó határozat, valamint annak hiteles magyar fordítása azonban nem áll rendelkezésre, ahogyan arra vonatkozó okirat sem, hogy a kötelezett részt vett-e a franciaországi másodfokú eljárásban, számára a szükséges bírósági iratok kézbesítése megtörtént-e.

III. A végrehajtást kérő – másodlagosan – indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az Európai Bíróság előtt kezdeményezzen sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárást az általa megfogalmazott kérdések megválaszolására.

A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy ennek a Pp. 155/A. §-ban meghatározott feltételei, szükségessége jelen ügyben nem áll fenn, mert a Brüsszel II. A. rendeletnek a jelen végzés meghozatalánál irányadó rendelkezései enélkül is értelmezhetőek voltak. (Legf. Bír. Pfv.II.21.380/2010. szám)

Dr. Körös Andráslegfelsőbb bírósági tanácselnök

2 0 1 1. 1. S Z Á M

46

Nemzetközi sajtószemle

Szemelvény a „Le Gnomon” című közjegyzőség-

történeti folyóirat 2010. évi október-decemberi,

165. számából

Alain Moreau: A közjegyzői irodák létrehozásának történeti összefoglalója (fordítás)

Legelőször is, rögzítenünk kell, hogy a szakmai társaságokról szóló, alább említett 1967-es törvény megjelenéséig egy közjegyzői hivatalban csak egy közjegyző működhetett.

Franciaországban igen régóta létezik a közjegyzőség, hiszen már egy 804. évi karoling capitulaire1 előírta a püspökök és grófok számára, hogy közjegyzőket nevezzenek ki.

A középkorban, Itáliából kiindulva, az intézmény elterjedt egész dél-Franciaország-ban. Északon más módon – királyi akarat és intézkedések hatására – erősödött meg a köz-jegyzőség. Párizsban, Szép Fülöp (1268-1314) pátensekkel rögzíti a közjegyzők számát 60 főben. Ettől a korszaktól kezdve, a monarchia gyors megerősödésével a királyság terüle-tén az uraságok igazságszolgáltató hatalommal is bírtak (feudalizmus). Ahogy azonban az államhatalom modern fogalma fejlődésnek indult, a monarchia folyamatosan – bár kevés sikerrel – arra törekedett, hogy a közjegyzői kinevezéseket saját kézben tartsa.

XIV. Lajos 1691-ben eltörli a püspöki kinevezéssel bíró ún. apostoli közjegyzőséget, és beolvasztja őket a királyi közjegyzőségbe. Ettől kezdve tehát, a királyi közjegyzőkön kívül csak az urasági közjegyzők működhettek.

Néhány, a Német-Római Szent Birodalomból Franciaországhoz csatolt megyében (pl. Franche Comté) azonban ún. császári közjegyzők is működhettek, korábbi kineve-zésükre tekintettel.

A Nagy Francia Forradalom előtt minden típust beszámítva, összesen körülbelül 16.000-18.000 közjegyző működött (bár ennél nagyobb, túlzó számok is napvilágot lát-tak), ami a lakosság szükségleteihez képest túl sok volt. A közjegyzők idézetten „nagy és féktelen sokaságát” királyi rendeletek próbálták megfékezni, azonban csak az 1789-es Forradalmat követően rendeződik a helyzet.A közjegyzőséget megreformáló 1791. október 6. napi törvény a következőket mondta ki:

a 8. cikk szerint a közjegyzők számát és működési területüket a megyei direktóriu-mok javaslata alapján a törvényhozás határozza meg;

1 fejezetekből, azaz capitula-kból álló törvényszöveg

•


47a 9. cikk szerint a városokban a lakosság száma, vidéken pedig a városoktól való távolság és a terület nagysága, továbbá a lakosság számának függvényében nevezik ki a közjegyzőket.

E törvény alkalmazása azonban – a politikai és társadalmi események, valamint saját hiányosságainak hatására – megbukott, ami az aktuális politikai hatalmat, vagyis Napó-leon Bonaparte első konzult új törvény megalkotására sarkallta.

A XI. évi Ventôse hónap 25. napi (1803. március 16.) törvény, a modern idők első francia közjegyzői törvénye minden kontinensen, több mint tíz ország törvényalkotóját megihlette. A 31. cikk szerint „A közjegyzők számát, elhelyezkedésüket és székhelyüket minden megye vonatkozásában a kormány határozza meg oly módon, hogy 1. a százezer fős és ennél nagyobb városokban hatezer lakosonként egy közjegyzővel több legyen;2. más városokban, kisvárosokban vagy falvakban békebírói körzetenként legalább kettő, de legfeljebb öt közjegyző legyen.”

A törvény 32. cikke, tekintettel a hatálybalépése előtt életük hosszára kinevezett közjegyzőkre (a 2., még mindig hatályos cikknek megfelelően, a bírókéval megegye-zően biztosítva a közjegyzői döntések függetlenségét) előírja, hogy létszámcsökken-tésre vagy székhelymegszüntetésre csak halál, lemondás vagy elbocsátás esetén ke-rülhet sor.

A fenti rendelkezések egészen az 1971. november 26-i rendelettel történt hatályon kívül helyezésükig hatottak, fenntartva a közjegyzők száma, az irodák és kinevezések tekintetében a többéves előretervezés rendszerét.

1803 és 1971 között azonban a közjegyzők létszáma mégis fejlődött. A XIX. szá-zadban a vidéki elvándorlás és a túl nagy közjegyzőség miatt még gyorsan csökkent a létszám. 1896-ban Franciaországban 8910 közjegyző volt. Ez a létszám 1967-re jelen-tősen lecsökkent (kevesebb, mint 5000-re), amikor is a Szakmai Magánjogi Társaságok megalakításával a létszám a jelenlegi szintre, 8900 főre emelkedett. Ez a rendszer tette lehetővé az országos, területi igazságszolgáltatási háló fenntartását, mivel a közjegyzői irodákhoz kapcsolható ún. másodlagos iroda területi szinten is működhet, míg önálló köz-jegyzői irodaként az adott területen gazdaságilag életképtelen lenne.

A közjegyzői irodák megnyitásakor és fenntartásakor a közszolgálat érdekében fi gye-lembe veendő kritériumok:

az irodák és közjegyzők számának alkalmazkodása a lakosság számához, a gazdaság színvonalához, és ahhoz, hogy az ügyfeleknek a közjegyzői irodák között választási lehetőséget kell biztosítani; ugyancsakkötelezően előírt követelmény minden közjegyzői iroda számára a saját gazdasági egyensúlyának fenntartása annak érdekében, hogy az államnak ne legyen terhére; továbbáminden közjegyző számára olyan megfelelő életszínvonal biztosítása, amely a szak-mai döntések függetlenségét és megalapozottságát szolgálja.

•

•

•

•

2 0 1 1. 1. S Z Á M

48A folyóirat további cikkeinek rövid ismertetője:Line Skorka „Közjegyzőnek lenni a Salm-i Fejedelemségben (1753-1793)” című írásá-

ban a Strasbourg közelében található Senones város székhellyel jelzett, és a fenti dátumok között létező autonóm fejedelemség történetét foglalja össze, és bemutatja a korszakban működő hét közjegyző (illetve tabellion) életét, családjaikat és munkásságukat.

Michel Jonquet a tavaly elhunyt François Ceyrac (1912-2010) francia üzletember élet-rajzát ismerteti, aki közjegyző apja2 vidéki házából indulva jelentős szakmai karriert épí-tett, majd a „patrónusok patrónusa”, vagyis a Francia Munkaadók Nemzeti Tanácsának elnöke (Conseil national du patronat français – CNPF) lett 1972 és 1981 között. François Ceyrac a francia gazdaságért és az európai közösségért végezett munkája elismeréséül számos magas rangú kitüntetést kapott.

C.M. Cappon az Amszterdami Egyetem jogi professzora a holland közjegyzőség vál-ságát elemzi írásában, európai történeti szemszögből vizsgálva a történéseket. Kiemeli, hogy a holland gazdaságra, társadalomra és jogra erős hatást gyakorló amerikai és angol minták, valamint az „európaizálódás” az utóbbi évtizedekben nemcsak az ország teljes társadalmi-gazdasági szerkezetét, de magát a holland jogi szakmát is átalakította. Ameri-kai mintára nemcsak nagy, nemzetközi ügyvédi irodák, de hasonló közjegyzői irodák is alakultak. További kihívásokat támasztanak az új információs és kommunikációs techno-lógiák, valamint az informatika felgyorsult fejlődése is. A közjegyzővé válás és a közjegy-zői díjak teljes liberalizációja, valamint a gazdasági válság jelentős létbizonytalanságot okoztak, ezt tanúsítja többek között az is, hogy az ötven legnagyobb közjegyzői irodában működő közjegyzők száma 601-ről 564-re csökkent 2009-ben.

A folyóirat magyar közjegyzők számára legfontosabb, megemlítendő írása végül dr. Bartha Attila Viktor közjegyzőhelyettes munkája, aki a nemzetközi közjegyzői közös-séggel részletes tanulmányban, számos mű feldolgozásával ismerteti meg az immár 702 éves magyar közjegyzőség történetét, a kezdetektől a hiteles helyeken és poroszlókon túl, az 1874-es első magyar közjegyzői törvényen át, a napjainkig. Ez az alapos és érdekes ösz-szefoglaló megérdemelte volna, hogy a francia szerkesztő gondosabban kezelje a magyar szavakat, hivatkozásokat, a magyar ékezetes betűket.

V.K.

Német jog- és hivatáspolitika

(tárgyalás az Európai Bíróság előtt) (Notar 2010/6)

2010. április 27-28.-án az Európai Bíróság szóban tárgyalta az Európai Bizottság által, a közjegyzők állampolgársági kikötését megtámadó pereit, melyről most a német közjegy-

2 Paul Ceyrac, Meyssac-i közjegyző, aki Jacques Chirac francia elnök szüleinek házassági szerződését foglalta közok-

iratba 1921-ben


49zői szaklap is beszámolt. (Április 27.-én Belgium, Franciaország, Luxemburg, Ausztria, Németország és Görögország, április 28.-án pedig a Portugália elleni eljárás tárgyalta).

A bíróság 250 férőhelyes nagyterme teljesen megtelt, amikor 9 órakor a per képvi-selőjét felkérték a beszéde megtartására. Ezt követően megkezdődött az eljárás a bizott-ság képviselőinek félórás perbeszédével, a Bizottság 10-10 percet, a tagországok pedig 20-20 percet kaptak. Röviddel az ebédszünet előtt tartotta Bulgária képviselője az első perbeszédet a hétből, délután pedig Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovénia és Szlovákia képviselői következtek.

A perbeszédeket követően folytatódott a kérdések feltevése a bíróság tagjai, vala-mint az elnök, a tudósítók és a főügyészek által. A kérdés címzettjei maga a Bizottság, valamint az egyes tagállamok voltak, egy kérdés pedig kifejezetten a német képviselőnek szólt. A kérdéseket részben rögtön megválaszolták, részben pedig az ülést lezáró beszé-dek keretében válaszolták meg, amivel a bírósági tárgyalás be is fejeződött. Többek között a bíróság és a főügyész a következő kérdéseket tették fel:1. Az új uniós polgárság kihat-e az állampolgársági kikötésre?2. A közokiratokat regisztrálják majd, ha igen, hogyan?3. A közjegyzők díjazása törvényileg szabályozott-e és a polgár maga választhatja-e meg az eljáró közjegyzőt?4. A határozatok azonnal végrehajthatóak lesznek? Ha nem: hogyan lehet elérni a végre-hathatóságot?

E kérdésekre adott válaszok ismeretében hoz majd döntést az állampolgárság fenn-tarthatósága kérdésében az Európai Bíróság.

Házassági szerződési jog szeminárium Oroszországban

2010. március 25.-én és 26.-án Szentpéterváron szemináriumot tartottak „Jogi problé-mák a házassági szerződés megkötésekor: gyakorlati tapasztalatcsere” témában. A német nemzetközi jogi együttműködési alapítványon kívül részt vett Szentpétervár közjegyzői kamarája, az orosz föderáció Igazságügy minisztériuma, valamint más jogászok és köz-jegyzők Oroszországból és Németországból.

Az első nap a köszöntőbeszédek után hat előadást tartottak. Délelőtt orosz közjegyző kollégák számoltak be a következő témakörökben: „A házastársak vagyoni helyzetének történelmi fejlődése Oroszországban”, „Házassági szerződés az orosz törvényhozás-ban”, „Jogi problémák a házassági szerződés megkötésekor Oroszországban”. Délután Christian Rupp berlini közjegyző beszélt „a német vagyonjog alapjairól”, valamint „az ellátás kiegyenlítésének és a tartásjog alapvető jellemvonásairól Németországban”.

Az Orosz Családjogi Törvénykönyv a mostani formáját tekintve 1997. március 1.-jén lépett hatályba, aminek az a következménye, hogy eddig csak kevés bírói gyakorlatot és

2 0 1 1. 1. S Z Á M

50irodalmat találunk a házassági szerződésre vonatkozóan. Ennek megfelelően az orosz közjegyzők külön érdeklődést mutattak a német vagyonjogi, ellátás-kiegyenlítési, tartás-jogi és házassági szerződésjogi előadásaink iránt.

Oroszországban a törvényes házassági vagyonjogi rend szerzeményi közösség. A va-gyon, amit a házastársak a házasság alatt szereznek, közösen jár nekik. A közös vagyon-nal csakis közösen rendelkezhetnek. A birtok és a használat mindkét felet megilleti. A va-gyon, amit a házastársak a házasságkötés előtt szereztek, vagy a házasság alatt ajándékba kaptak, illetve örököltek, a saját vagyonuk.

Az orosz családjogi törvény 40. cikke értelmében a házastársaknak lehetőségük van házassági szerződésen keresztül a vagyonjogi helyzetük rendezésére. A házassági szerző-dést Oroszországban is közjegyzői hitelesítéssel kell ellátni. Különlegességnek számít-hat, hogy „a házastársak vagyoni jogai és kötelezettségei a házasságban és/vagy a váláskor megállapíthatók. Így lehet, ahogy azt az orosz kollégák közölték, hogy a közjegyzői gya-korlatban gyakran kívánatos a szabályozás arra nézve, hogy a házastársak egymás között a vagyoni- illetve ellátási kapcsolataikat a házasság alatt megállapítsák. Így fordulhat elő pl. az orosz gyakorlatban az is, hogy egy házassági szerződés határidős, pl. a hitelesítést követő öt évre, anélkül, hogy bármilyen házasság utáni kapcsolatot szabályozna. A há-zassági szerződés regisztrációját az orosz jog nem ismeri. Az orosz családjogi törvény 44. cikke ezt is kimondja: „a bíróság egy házassági szerződést részben vagy egészben semmisnek nyilváníthat valamelyik házastárs kérelmére, amennyiben az a szerződési fel-tételek által különösen kedvezőtlen helyzetbe kerül”.

H.Gy.

Összeállította: dr. Varga Krisztinadr. Horváth Gyöngyi


51

Szakmai sajtófi gyelő

Gazdaság és Jog

A Gazdaság és Jog 2010. novemberi számában közli Gál Judit Újdonságok az egyéni cégek

szabályozásában című írását. A szerző a 2010. január 1-jén életbe lépett, és 2010. július 1-jétől már kizárólagos érvényűvé vált, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szó-ló 2009. évi CXV. törvény (Evt.) szabályait ismerteti, kiemelve az eltéréseket az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény szabályaitól. A leglényegesebb változás a régi szabályozáshoz képest, hogy míg a régi törvény – bírói jogértelmezés útján nyert – fel-fogása szerint az egyéni cég az egyéni vállalkozó jogalanyiságától eltérő jogalanyisággal nem rendelkezett, perbeli jogképességgel nem bírt (félként a perben az egyéni vállalkozó természetes személy szerepelt), addig az új szabályozás szerint – nyomon követve az uniós irányelveket e téren is – az egyéni cég a tulajdonosától elkülönült, önálló jogalanyisággal rendelkező vállalkozássá lépett elő. Közjegyzői szemmel több szempont miatt is fel kell fi gyelnünk erre a jogszabályra, ezért érdemes közelebbről megismerkedni vele e cikk segítségével.

Az Evt. szerkezetileg két részre osztható; első fejezete az egyéni vállalkozóról szól, második pedig az egyéni cégről. Mivel egyéni céget csak egyéni vállalkozó alapíthat, a két jogalany normarendszere amellett, hogy elkülönülten létezik, elválaszthatatlanul kapcsolódik is egymáshoz.

Egyéni céget kizárólag az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy alapíthat [Evt. 20. § (1)]. A törvény rögzíti, hogy mezőgazdasági őstermelői, magán-állatorvosi, ügyvédi, egyéni szabadalmi ügyvivői, közjegyzői és önálló bírósági végrehajtói tevékenység egyéni vállalkozóként nem folytatható, így ilyen tevékenységet folytató természetes személy nem hozhat létre egyéni céget. Egyéni cég továbbá kizáró-lag üzletszerű gazdasági tevékenység végzésére alapítható, nonprofi t működésre nincs lehetőség. Egy természetes személy csak egy egyéni cég tagja (alapítója) lehet.

Újdonság, hogy Evt. határozottan elválasztja egymástól az egyéni cég és az egyéni vállalkozó jogalanyt, a kettő soha nem eshet egybe. A törvény értelmében ha az egyéni vállalkozás egyéni céggé alakul, az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság ex lege megszűnik.

Defi níciók szintjén az egyéni vállalkozó az ilyen tevékenységet folytató, regisztrált természetes személy. Az egyéni cég pedig a tulajdonosától elkülönült, önálló jogalanyi-sággal rendelkező vállalkozás, amelyet az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy alapíthat meg, és amely a konstitutív hatályú cégnyilvántartásba vétellel keletkezik. Az egyéni cég státusa a közkereseti társasághoz, illetve a betéti társa-

2 0 1 1. 1. S Z Á M

52sághoz hasonlít, de csak egyetlen, speciális jellemzővel bíró – egyéni vállalkozói nyilván-tartásban szereplés – természetes személy alapíthatja.

Az Evt. 20. §-ának (2) bekezdése határozza meg az egyéni cég jogképességét: cégneve alatt jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető1. A szerző megjegyzi, hogy a jogképesség-nek ez a tág meghatározása lényegében csaknem egybeesik a jogi személyekével, gyakor-latilag csak magával a jogi személyiséggel való felruházás hiányzik.

Az Evt. háttérjogszabálya a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, va-lamint a Polgári Törvénykönyv. Az egyéni cégre irányadók a cégnyilvántartásról, a bí-rósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény szabályai is, többek között a cégeljárási és törvényességi felügyeleti előírások.

Természetesen az egyéni cég működésének és gazdálkodásának alapokmánya nem társasági szerződés, hanem alapító okirat, hiszen egyszemélyes vállalkozás esetében a szerződéskötés fogalmilag kizárt. Az alapító okiratot közjegyzői okiratba vagy ügyvéd ál-tal ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni, és azt az alapítónak alá kell írnia. A cikkíró kitér az alapító okirat szükségképpeni tartalmi elemeire, amelyek részletes ismertetésétől eltekintünk, az alapító okirattal kapcsolatban még azt emeljük ki, hogy az létrehozha-tó szabadon fogalmazott formában (általános cégeljárás), de a cégtörvény mellékletében foglalt blanketta formájában (egyszerűsített cégeljárás) is; utóbbi esetben sem mellőzhető azonban a közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító erejű magánok-iratba foglalás kötelezettsége.

Az egyéni cég számára az előtársasági lét tilos, csak bejegyzését követően kezdheti meg cégkénti tevékenységét (konstitutív hatályú bejegyzés). Eddig az időpontig az ala-pító egyéni vállalkozóként működhet, majd az egyéni vállalkozó a cégbejegyző határo-zat jogerőre emelkedésének napját megelőző napon a törvény erejénél fogva megszűnik.

A szerző ezt követően az egyéni cég alapításának érvénytelenségére tér ki. Hitele-zővédelmi és forgalombiztonsági okokból a cégbejegyzést követően csak korlátozottan lehet erre hivatkozni, ugyanúgy, mint a gazdasági társaságoknál. Az alapító okirat a cég-bejegyzést követően nem megtámadható és semmisségre hivatkozással is csak az Evt.-ben meghatározott esetekben lehet pert indítani a bejegyzést követő hat hónapon belül a székhely szerinti megyei bíróságon. A perben a cél az egyéni cég lehetőség szerinti fenn-tartása, tehát az érvénytelenségi (semmisségi) okok a törvényben úgy vannak meghatá-rozva, hogy azok utólag reparálhatók legyenek (például a közjegyzői okiratba foglalás hiánya pótolható, az alapító okirat tartalmi hiányosságai kiküszöbölhetők).

Az érvénytelenség kérdéseinél érdekesebbnek tűnnek a felelősségi kérdések. Az egyéni cég kötelezettségeiért elsődlegesen maga az egyéni cég tartozik helytállni, a tag felelőssége mögöttes felelősség, amelynek alapján helytállási kötelezettség csak akkor áll be, ha az egyéni cég saját tőkéje nem elegendő a követelés kielégítésére. 2010-ben élet-

1 ez a tény a fi zetési meghagyást kibocsátó közjegyzőség fi gyelmét is ráirányíthatja az egyéni cégekre


53be lépett jelentős változás, hogy az egyéni cég tagjának (tulajdonosának) az egyéni cég miatt fennálló felelőssége már nem szükségképpen korlátlan tagi felelősség (ez az egyik különbség az egyéni vállalkozó szabályozásával is). Az új szabályozás szerint az egyéni cég tagja az alapításkor választhat, korlátlanul vagy korlátozottan kíván-e felelni a cég tartozásaiért, és e választásáról az alapító okiratban nyilatkoznia kell. Ha a tag az egyé-ni cég tartozásaiért csak korlátozott felelősséget vállal, akkor azt az értéket is meg kell határoznia az alapító okiratban, amelynek mértékéig korlátozott tagi felelőssége fennáll. Ebben az esetben ha az egyéni cég saját vagyona a tartozást nem fedezi, előtérbe kerül a tag addig mögöttes felelőssége és az alapító okiratban meghatározott korlátozott felelős-ségvállaláshoz kapcsolódó pótbefi zetés erejéig saját vagyonával is felel. Hogy a felelősségi viszonyok egyértelműek legyenek – elsődlegesen a hitelezők számára –, az egyéni cég cégnevében is utalni kell a tag által választott felelősségi formára. A törvény bevezeti az „ec” és a „kfc” rövidítéseket, egyik esetben az egyéni cég elnevezést, a másik esetben kor-látolt felelősségű egyéni cég elnevezést takarva e rövidítésekkel; vagy ezeket a rövidíté-seket, vagy a konkrét elnevezéseket szerepeltetni kell a cégnévben. A törvény lehetőséget biztosít a működés során történő felelősségi forma-változtatásra.

Az egyéni cég és a tagja elkülönült jogalanyiságából ered, hogy a tag korlátlanul felel az egyéni céggel szemben azokért a károkért, amelyek a cégbejegyeztetés során bejelen-tett adat, jog vagy tény valótlanságából, bejelentési kötelezettség késedelméből, elmu-lasztásából erednek.

A hitelezővédelmet szolgálja az az előírás, amely az ec. és tagja számára a korlátlan felelősségek halmozásának elkerülése céljából tiltja, hogy gazdasági társaságban korlát-lan tagi felelősséget vállaljon.

Az egyéni cég vagyoni betétje forgalomképes, de csak korlátozottan: kizárólag egyé-ni vállalkozóra ruházható át. További megkötés az egyéni cégeknél, hogy engedélyköte-les vagy képesítéshez kötött tevékenységet csak a szükséges engedély birtokában, illetve akkor végezhet, ha az adott képesítési követelményeknek tagja, vagy az egyéni cég által határozatlan időre foglalkoztatott, személyesen közreműködő személy megfelel.

További különleges szabály, hogy a tag halála esetén özvegye, hiányában vagy egyetér-tésével örököse az egyéni cég tagjává válhat, ha az Evt.-nek az egyéni cég tagjával szemben támasztott feltételeinek megfelel és taggá válása iránti szándékát az ok bekövetkeztétől szá-mított harminc napon belül a cégbíróságnak bejelenti. Ilyenkor átmeneti időre előfordulhat, hogy egynél több tagja van az egyéni cégnek: legfeljebb három hónapig valamennyi örökös taggá válhat, ha ezen szándékukat a cégbíróságnak bejelentik, és egyúttal meghatározzák, hogy ki látja el az egyéni cégben a vezető tisztségviselői, illetve képviselői feladatokat.

Az egyéni cég jogutódlással és jogutód nélkül is megszűnhet. Az új jogszabály a Gt. szabályainak megfelelő alkalmazásával lehetővé teszi a bármely gazdasági társasággá való átalakulást. A közjegyzőknek a végrehajtási eljárásokban mint végrehajtást elrendelő bí-rósági hatáskörrel felruházott jogalkalmazóknak fontos információ, hogy az egyéni cé-gekre alkalmazni kell a felszámolás, végelszámolás és a csődeljárás szabályait.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

54Az egyéni cégek legkésőbb 2010. július 1-jéig kötelesek voltak létesítő okiratukat az

Evt. szabályainak megfelelően módosítani, és az ezzel kapcsolatos változásbejegyzési ké-relmet a cégbírósághoz benyújtani.

Ugyancsak a Gazdaság és Jog 2010. novemberi számában olvasható Leszkoven László elemzése a készfi zető kezesség jogi jellegéről egy jogegységi határozat kapcsán. A Legfel-sőbb Bíróság 1/2010. PJE számú döntése többek között kimondta, hogy „a jogosult által a

készfi zető kezes ellen a főkötelezettel szemben bekövetkező jogvesztést megelőzően indított perben

a készfi zető kezes a készfi zető kezesség jogi jellegével ellentétes kifogásokra nem hivatkozhat. Így

nem hivatkozhat a főkötelezettel szemben annak folytán bekövetkezett jogvesztésre, hogy a jogo-

sult a követelését a kötelezettel szemben indult felszámolási eljárásban határidőn belül nem érvé-

nyesítette. A felszámolási eljárásban bekövetkező jogvesztés az ellene ezt megelőzően megindított

perben a készfi zető kezest a teljesítés alól nem mentesíti, mert a jogvesztést a saját szerződésszerű

magatartásával (a jogosult követelésének teljesítésével) elháríthatta volna.” A szerző ezeket a legfelsőbb bírósági megállapításokat vitatja cikkében, és a tőle megszokott magas szín-vonalú, jogelméleti idézetekkel sűrűn tarkított és alátámasztott levezetéssel győz meg minket arról, hogy a fenti idézettel szemben a Ptk. szabályozását összességében tekintve azzal épp ellentétes a valós jogi helyzet.

Mint kiindulópontjában Leszkoven megállapítja, a kezesi helytállási kötelezett-ség szubszidiárius jellege a jogi irodalom által méltatlanul kevésbé hangsúlyozott tu-lajdonság, holott lényeges körülmény, hogy a biztosított követelés nem a kezes saját tartozása, hanem egy számára idegen kötelezettség. A kezes más kötelezettségéért arra az esetre vállal másodlagos fi zetési kötelezettséget, ha az adós nem teljesít. Eb-ből közvetve kiolvasható – különösen az egyszerű kezes sortartási kifogása esetén –, hogy a jogosult a követelése érvényesítése során bizonyos „rendet köteles tartani”. Készfi zető kezesség esetén a jogi szabályozás ugyan „előrébb tolja” a készfi zető kezest a helytállásban, de nem helyezi az adóssal egészen egy sorba. A készfi zető kezes az adóshoz ugyan hasonló pozícióba kerül, mégsem válik egyetemleges adóstárssá; még akkor sem – állapítja meg a szerző – ha tudjuk, hogy a készfi zető kezesi helytállási kötelezettségnek a polgári jogi egyetemlegességgel való egybemosása az elméletben és a gyakorlatban egyaránt elterjedt hiba. Ezt követően Leszkoven számba veszi a készfi zető kezesség és az adóstársi viszony közötti különbségeket, amelyek lényege az alábbiakban ragadható meg.

1. Ha az egyetemleges kötelezettek egyikével szemben a jogosult már nem érvényesíthet igényt, ez a többiek helytállását nem befolyásolja, hiszen ebben az esetben minden köte-lezett az egész szolgáltatással tartozik, a tartozás minden kötelezettnek sajátja. A kötele-zettség tehát addig meg nem szűnik, amíg bármelyik kötelezett helytállásra szorítható. Ezzel szemben a kezesség esetében nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely a járulé-kosságot áttörve a kezest a főkötelezettség megszűnése esetén is fi zetésre kötelezné.


552. A második különbség abban ragadható meg, hogy kötelezetti egyetemlegesség ese-tén a jogosultat nem terheli kötelezettség arra nézve, hogy egyik kötelezett érdekét a másikkal szemben fi gyelembe vegye. Az adósok helytállási kötelezettsége belső jogvi-szonyukra tekintet nélkül a jogosulttal szemben egyforma. A készfi zető kezesség ese-tében ezzel szemben a jogszabály „vigyázza” az idegen kötelezettségért másodlagosan helytálló kezes érdekeit: mentesül a kezes, ha a követelés a jogosult hibájából behajtha-tatlanná vált [Ptk. 276. § (2)].

3. Végül a harmadikként kiemelhető lényegi eltérés az, hogy ha az egyetemleges kötele-zettek egyike a tartozást kiegyenlíti, a jogosulttal szemben valamennyiük kötelezettsége megszűnik. A törvény ezért megtérítési igényt keletkeztet a belső jogviszonyban, de ez a hitelezőt semennyiben nem érinti. A kezesi fi zetéssel ugyanakkor az adós kötelezettsége nem szűnik meg, hanem a jogosulti követelés a fi zető kezesre törvényi engedmény foly-tán átszáll, s – a cikk fő mondanivalója szerint – e törvényi engedményi jog kiüresedése ellen a hitelezőt tevőleges kötelezettség terheli. A hitelező nem nézheti tétlenül, hogy a kötelezettség megszűnik; passzív maradhat ugyan, de ebben az esetben számolnia kell a kezes mentesülésével.

A hitelező követelését kielégítő kezesre törvényi engedmény – cessio legis – folytán átszáll a biztosított követelés. A jogszabály nem egyszerűen megtérítési igényt („visszke-resetet”) biztosít a kezesnek, hanem magát a követelést szállítja át. Ebből az következik, hogy a kezest már a kezességi kötelezettségvállalással egyidőben várományi jog illeti meg a jogosultat a kötelezettel szemben megillető követelésre nézve. A kezesnek, ahogy Leszkoven hangsúlyozza, a jog által elismert érdeke fűződik ahhoz, hogy amíg fi zetés-re kényszeríthető, addig a biztosítékot jelentő törvényi engedményi jog biztosítékaival együtt fennmaradjon.

A hitelezőt tehát a kezességi jogviszonyban gondossági kötelezettség terheli, és e kötelezettség a tételes jog alapelvi rendelkezéseiből, a jóhiszeműség és tisztesség követel-ményéből, továbbá az együttműködési kötelezettség előírásából következik. Jogellenes magatartásnak minősül, ha a jogosult e várományi helyzetet csorbítja. Leszkoven odáig megy érvelésében, hogy a hitelező ezen kötelezettségét a kezes és a közte fennálló szer-ződéses jogviszonyban olyan szolgáltatásnak tekinti, amellyel a hitelező tartozik a kezes-nek. A készfi zető kezes és a jogosult tehát kölcsönös szolgáltatással tartoznak egymásnak, és e szolgáltatások egyidejűleg esedékesek. Az egyidejű teljesítési kötelezettség estében viszont a Ptk. értelmében egyik fél sem köteles a saját szolgáltatását teljesíteni addig, amíg a másik a szolgáltatást fel nem ajánlja. A szerző szerint tehát ha a jogosult nem tartja meg épségben a követelést, sőt, egyenesen veszni hagyja, nem formálhat igényt a kezes teljesítésére.

A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatában szereplő esetben a hitelezőnek kel-lett volna a kezes törvényen alapuló engedményi jogát megóvandó a felszámolási eljárás-

2 0 1 1. 1. S Z Á M

56ba bejelentkeznie, akkor is, ha konkrét cselekményeket nem fog erőltetni, hiszen a dol-gok természetes rendje kezesség esetén is az, hogy az adós rendezze a tartozását. A kezes tehát szabadulhat a kötelezettsége alól, ha a felszámolási eljárásba való be nem jelentkezés jogvesztéssel jár. Nem az tehát a kezes kötelezettsége, hogy minden létező vizsgálódást, perbeli lehetséges érdemi védekezést hátrahagyva „ész nélkül” azonnal fi zessen annak érdekében, hogy a követelést magához váltva beléphessen a felszámolásba.

A hitelező által a kezessel szemben indított perben a kezes – az LB fent idézett állás-pontjával ellentétben – jogszerűen élhet valamennyi kifogással, ami a kötelezettet megil-letné, ha tehát a perben védekezik, azt jogszerűen teszi, és nem „időt húz”.

A cikk végkicsengése, hogy az együttműködési kötelezettség folytán a jogvesztés előidézése jogellenes magatartás, ráadásul a követelés megtartása a hitelezőtől kevesebb áldozatot követel, mint a kezes feltétlen fi zetésre kötelezése. A hitelező kötelmi kötele-zettsége logikusan megelőzi a készfi zető kezes fi zetési kötelezettségét.

Magyar Jog

A Magyar Jog 2010/10. számában dr. Uttó György, a Legfelsőbb Bíróság nagy tekin-télyű bírája hosszabb lélegzetű elemző írása jelent meg Közhatalmi felelősség a három Pol-

gári Törvénykönyv tükrében címmel. A címet úgy kell érteni, hogy a szerző témája kap-csán egybeveti a régi (jelenlegi) Ptk., a kihirdetett, de hatályba nem lépett új Ptk. és az ún. „Szakértői Javaslat” (Ptk-tervezet) szabályozását, illetve szabályozási elképzeléseit. A cikk részletes ismertetése meghaladja a Sajtófi gyelő tartalmi kereteit, annak egy aspek-tusát azonban mindenképpen érdemesnek tartjuk kiemelni.

Az államigazgatási (bírósági, ügyészségi) kárfelelősség jogintézményét kezdettől az alkalmazotti kárfelelősség egyik fajtájának tekinti az elmélet és a gyakorlat is.

Az új Ptk. a jelenlegi kódexben foglalt szabályozást átvéve továbbra is „bírósági, ügyészségi jogkörben okozott kárért” való felelősségről rendelkezik, amikor utaló sza-bályt iktat be a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályozásába. A Ptk.-tervezet megfogalmazása ugyanakkor: „…a megelőző bekezdések rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha bíróság, ügyészség vagy más szerv okoz közhata-

lom gyakorlásával kárt”. Uttó György véleménye szerint kizárólag a Ptk.-tervezet törvé-nyi szövege az elfogadható, és mint leszögezi: „[t]eljességgel érthetetlen, hogy az új Ptk. miért csak a bíróság és az ügyészség kárfelelősségét látja megállapíthatónak a közigazga-tási szerveken kívül. (…) [K]özhatalmi jogkörben eljárva okozhatnak kárt a közjegyzők, az önálló bírósági végrehajtók, a Be. szerint eljáró nyomozó hatóságok, a büntetés-végre-hajtás szervei, továbbá számtalan közhatalmi jogosítvánnyal feljogosított köztestület is. A más szerv körébe tartozik a választottbíróság, de az alkotmányosság megítélése szem-pontjából valamennyi közhatalmat gyakorló szerv ’felett álló’ Alkotmánybíróság is. ”


57További problémaként jelentkezik, hogy a bírósággal szembeni kárigényt is a bíróság

bírálja el. Európa más országaiban az ilyen perekben az állam az alperes. Az pedig egye-nesen jogszabálysértő, állítja a szerző, amikor az alperes a Legfelsőbb Bíróság, és a felül-vizsgálati kérelemről is a Legfelsőbb Bíróság, tehát maga az alperes dönt. Ezáltal sérül az elfogulatlan, pártatlan elbírálás látszata. Mentesülhetne ettől a tehertől az ítélkezés, ha e pereket a bíróságokat fenntartó és működtető Magyar Állam ellen kellene megindítani. Különösebb jogtechnikai megoldások bevezetése nélkül, az állam perbeli képviseletéről – ahogyan az ma is a helyzet a bíróságok perbeli képviseletére nézve – az Országos Igazság-szolgáltatási Tanács (OIT) gondoskodhatna.

A magunk nézőpontjából a szerző felvetéséhez hozzátesszük, hogy e logika mentén de lege ferenda indokoltnak tűnik, hogy a közjegyzők közhatalmi jogkörben okozott kárai tekintetében ugyanúgy az állam legyen perelhető, és az OIT lássa el a perbeli jogi kép-viseletet; különösen a fi zetési meghagyások bírósági hatáskörből közjegyzői hatáskörbe kerülése és az azóta a közjegyzői munkamennyiségben tapasztalható nagy fokú arányel-tolódás ténye adhatna erre újraszabályozást, de legalábbis újragondolást érdemlő okot.

Dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes

2 0 1 1. 1. S Z Á M

58

A MOKK 2010. évi 5. számú

jogi hírlevele

Jogszabály ismertető

Fogyasztói hitel-, kölcsön-, és pénzügyi lízingszerződés kamatának módosítása

A Magyar Közlöny 2010. december 15-i 190. számában került kihirdetésre a szerző-désekben előírt kamat egyoldalú módosításának feltételeiről szóló 275/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet.

A kormányrendelet szerint:

1. §(1) A pénzügyi intézmény a fogyasztóval kötött, lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés vagy pénzügyi lízingszerződés kamatát az ügyfél számára kedvezőtlenül kizárólag a kamat mér-tékére ténylegesen hatást gyakorló, az alábbi feltételek bekövetkezése esetén módosíthatja:

a) a hitelező (2) bekezdés szerinti forrásköltségeinek, forrásszerzési lehetőségeinek kedvezőtlen változása,b) a hitelkockázat (4) bekezdésben meghatározott változása,c) a hitelező adott tevékenységének költségeit növelő, a hitel-, kölcsön- és pénzügyi lí-zingszerződés szerinti jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő jogszabályváltozás.

(2) A forrásköltségek, forrásszerzési lehetőségek kedvezőtlen változása az alábbi esemé-nyek közül legalább egynek a bekövetkezését jelenti:

a) jegybanki alapkamat emelkedése,b) bankközi pénzpiaci kamatlábak emelkedése,c) a hitelező lekötött ügyfélbetétei kamatának emelkedése,d) a refi nanszírozást biztosító, nyilvánosan kibocsátott értékpapír kamatának emel-kedése,e) a pénzügyi intézmény hitelezési vagy lízingtevékenysége refi nanszírozásául szol-gáló hitel-, kölcsönszerződések költségének bizonyítható növekedése.

(3) A kamat mértékének százalékban kifejezett növekedése nem haladhatja meg a (2) be-kezdésben meghatározott feltételek változásának együttes hatása alapján meghatározott mértéket, fi gyelembe véve a hitelező forrásszerkezetét és annak változását.


59(4) A kamat ügyfél számára kedvezőtlen módosítására a hitelkockázat változásai esetén is sor kerülhet:

a) a hitelező eszközminősítési vagy belső adósminősítési szabályzata alapján az adott ügyfél, illetve a hitelügylet magasabb kockázati kategóriába történő átsorolása ese-tén, ha az átsorolásra a kölcsön összegében vagy a fedezetül szolgáló ingatlan érté-kében bekövetkezett legalább 10%-os változás miatt került sor, feltéve, hogy ez a változás a kölcsön visszafi zetését jelentős mértékben veszélyezteti, vagyb) a hitelező eszközminősítési vagy belső adósminősítési szabályzata alapján azonos kockázati kategóriába tartozó hitelügyletek, illetve ügyfelek kockázatának növekedé-se esetén, ha a kockázat növekedése az adott kockázati kategóriában az értékvesztés, és ezáltal az alkalmazott kockázati felár mértékének emelését teszi indokolttá.

(5) A (4) bekezdés a) pontja alapján a pénzügyi intézmény nem módosíthatja a devizá-ban nyújtott és forintban törlesztett hitel kamatának mértékét az ügyfél számára ked-vezőtlenül, ha a kölcsön forintban meghatározott összege az árfolyamváltozás miatt emelkedik.(6) A (4) bekezdés b) pontja alapján a pénzügyi intézmény nem módosíthatja a kamat mértékét az ügyfél számára kedvezőtlenül, ha a fogyasztó nem esett 30 napon túli fi zetési késedelembe.

A kormányrendelet a kihirdetését követő 3. napon, azaz 2010. december 18-án lép hatályba.

Fontos megjegyezni, hogy 2. §-ának (2) bekezdése szerint a kormányrendelet szabályait annak

hatálybalépését megelőzően, fogyasztóval kötött lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés vagy pénz-

ügyi lízingszerződés a rendelet hatálybalépését követő módosítása tekintetében is alkalmazni kell.

R.V.

Élettársi nyilatkozat: megszűnik az apasági vélelem

A Magyar Közlöny 2010. december 16-i 191. számában került kihirdetésre a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel össze-függésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXLVIII. törvény.

A törvény 4-5. §§ a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásával (ÉNYNY) összefüggő ren-delkezéseit módosítják oly módon, hogy a Csjt. 35. §-ának (4) bekezdésében megálla-pított és az ÉNYNY-be való bejegyzettségre alapított apasági vélelmet hatályon kívül helyezik. Az ÉNYNY-be való bejegyzettségen alapuló apasági vélelem a Csjt. új 112. §-a szerint csak a 2010. január 1. és 2010. december 31. között született gyermekek esetében állhat meg.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

60Ezzel összefüggésben módosul az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló

2008. évi XLV. törvény (Kjnp.) is. A Kjnp. ezentúl kifejezetten is lehetőséget biztosít az ÉNYNY-be való be nem jegyzettségről szóló – nemleges – tanúsítvány kiállítására.

A 2010. évi CXLVIII. törvénynek a Csjt.-t és a Kjnp.-t módosító rendelkezései a következők:

4. § A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény a következő 112. §-sal egészül ki:„112. § (1) Ha a gyermek 2010. január 1-je és 2010. december 31. között született, és az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt nem állt házassági kötelékben, a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfi t, aki az anyával a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt a közjegyző által vezetett Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása által igazolt élet-társi kapcsolatban élt.(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem lehet alkalmazni, ha az anya a fogamzási idő kez-detétől a gyermek születéséig eltelt idő alatt több férfi val élt az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása által igazolt élettársi kapcsolatban.”

5. § Hatályát veszti a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 35. § (4) és (5) bekezdése.

238. § (1) Hatályát veszti az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. tör-vény 36/E. § (5) bekezdése.(2) Hatályát veszti az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. tör-vény 36/E. § (6) bekezdésében az „és az (5) bekezdésben meghatározott nyilatkozatot” szövegrész.(3) Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 36/G. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:„(1) A közjegyző kérelemre tanúsítványt állít ki az élettársi nyilvántartásban szereplő sze-mély számára az élettársi nyilvántartásban szereplő adatainak igazolása céljából, illetve az élettársi nyilvántartásban nem szereplő személy számára annak igazolására, hogy az élettársi nyilvántartásban nem szerepel.”

A 2010. évi CXLVIII. törvény hivatkozott rendelkezései 2011. január 1-jén lépnek hatályba.

Mindez azt jelenti, hogy a 2011. január 1-jétől született házasságon kívüli gyermekek anya-

könyvezéséhez nem lesz szükség ÉNYNY-es tanúsítványra, a már eddig nyilvántartásba vett


61élettársak tekintetében is megszűnik az apasági vélelem, az újaknál egyáltalán nem is lesz ilyen

vélelem, és a továbbiakban nem lehet e közjegyzői nemperes eljárásban dönteni a később születen-

dő közös gyermek nevéről.

R.V.

Értékpapír semmissé nyilvánítása: részben változik a hirdetményi határidő

A Magyar Közlöny 196. számában került kihirdetésre az egyes pénzügyi tárgyú törvények

módosításáról szóló 2010. évi CLIX. törvény. A törvény 160. §-a módosítja az egyes közjegyzői

nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 36. §-át az alábbiak szerint:

160. § Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 36. §-a a követ-kező c) ponttal egészül ki:[Ezen alcím rendelkezéseit]

„c) az állam által kibocsátott, névre szóló, a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény 338/B. § (7) bekezdése szerintinegatív rendeleti záradékkal ellátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír semmissé nyilvánítására is megfelelően alkalmazni kell az-zal az eltéréssel, hogy a hirdetményi határidőt egy hónapra le kell szállítani abban az esetben, amennyiben az eljárást az értékpapír első tulajdonosa, továbbá engedménye-zés esetén az első tulajdonos és az engedményes közösen kezdeményezi.”A fenti rendelkezés 2011. január 1-jén lép hatályba.

R.V.

Miscellanea

Fizetési meghagyásos eljárás aktanyomatának bírósághoz való megküldése

A MOKK Jogi Irodája a közelmúltban egyeztetést folytatott le dr. Ábrán József úr-ral, a Fővárosi Bíróság Polgári Kollégiumának vezetőjével és dr. Fazekas Sándor úrral, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökével a fi zetési meghagyásból perré alakult eljárások aktanyomatának bíróság részére történő megküldése tárgyában.

Mint ismeretes, szeptemberben a budapesti székhelyű bíróságok kérése volt, hogy

a jogosult/felperes ellentmondásról és perré alakulásról szóló értesítése után nyomban,

2 0 1 1. 1. S Z Á M

62a tértivevény bevárása nélkül küldjék meg a közjegyzők az aktanyomatot a bíróságnak, mert a nagyobb bíróságok nem tudták összepárosítani a felperes beadványát az aktanyo-mattal, ha utóbbi később érkezett.

Tekintettel arra, hogy a fenti problémát a bíróságok azóta megoldották, a vidéki bí-

róságok pedig eddig is a tértivevényekkel együtt tartottak igényt az aktanyomatra, a továbbiakban az alábbi gyakorlat egységes alkalmazását kérjük minden Kedves Kollégától:

A perré alakulás folytán bíróságra továbbítandó aktanyomatot csak az után küldje meg a

közjegyző a perbíróságnak, miután a jogosult/felperes részére kézbesített ellentmondásról szó-

ló értesítés és illetékfi zetésre, valamint bizonyíték-előterjesztésre történő felhívás tértivevénye

visszaérkezett a MOKK-hoz, és bekerült az elektronikus aktába. A boríték összeállításakor valamennyi iratot (tértivevényt) ki kell jelölni.

Sz.-N. K.

Cég ellen elrendelt végrehajtás esetén a cégbíróság értesítése

A cég ellen elrendelt végrehajtás esetén a Ctv. 26. §-a (1) bekezdésének i) pontja értelmé-ben a cégjegyzékben valamennyi cég esetében fel kell tüntetni a cég elleni végrehajtás – ideértve a biztosítási intézkedést is – elrendelését és megszüntetését. Azokban az ese-tekben, ahol az elrendelés közjegyzői hatáskörbe tartozik, ott ezt a közjegyzőnek kell jeleznie a cégbíróságnak.

A fenti értesítés elengedhetetlen, nemcsak azért mert a jogszabály előírja, hanem azért is, mert annak elmaradása esetén a cégnyilvántartás közhitelességében bízó üzlet-részt vásárló fél nem szerez tudomást a cég elleni végrehajtási eljárásról.

A cégbíróság értesítése az alábbi módon lehetséges: I. FMH VH esetén a kibocsátott vh lap lementése, okirati VH esetén a kibocsátott vh záradék szkennelése/mentése. II. e-Szignó programba belépni és ott az alábbi műveleteket végrehajtani:1.) e-cégeljárás 2009 sémát kiválasztani2.) a felugró ablakban: kiválasztani: egyéb beadvány3.) adós cég cégjegyzékszámát megadni4.) Dokumentum menü/Dokumentum beillesztése művelettel – a lementett/szkennelt vh lap beillesztése5.) a felugró ablakban a dokumentum nevének kiválasztani: 4. további mellékleteken be-lül a végrehajtás elrendelése pontot


636.) az egyébként szokott módon az e-aktát aláírni/menteni III. A mentett e-aktát a cégeljárásban is használatos e-mail címre elküldeni.

A cégbíróságok e-mail címe:

Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Baranya Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Bács-Kiskun Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Békés Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Csongrád Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Fejér Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Hajdú-Bihar Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Komárom-Esztergom Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Nógrád Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Pest Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Somogy Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Tolna Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Vas Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Veszprém Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected] Zala Megyei Bíróság mint Cégbíróság: [email protected]

A fenti eljárást FMH VH ügyben úgy is meg lehet oldani, hogy mellőzzük a vh lapot tartalmazó .pdf fájl kimentését, ehelyett az Irat megtekintése menüponttal le-töltődő/megnyíló e-aktát magát mentjük le és illesztjük be a cégeljárásos e-aktába (ld. II/4. pont).

IV. A bíróság bejegyző végzését FMH-VH ügyekben az aktához szkennelés útján rögzí-teni kell, okirati VH ügyekben pedig iktatás után az aktában el kell helyezni.

H.P. & A.-H. L.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

64

Tőlünk kérdezték

Fizetési meghagyásos eljárás

A kötelezetti pertársaság egyes kérdései

A fi zetési meghagyásos eljárásban a kötelezett oldalán létrejövő alanyi keresethalmazat tartal-milag egyenértékű a peres eljárásban létrejövő alperesi pertársasággal. A kötelezetti pertársa-ságra – az Fmhtv. 1. §-ának (1) bekezdése alapján – az Fmhtv. 21. §-ának (1) bekezdése mellett a Pp. 51–52. §-át is megfelelően alkalmazni kell. A hivatkozott rendelkezések a következők:

Fmhtv. 1. § (1) A fi zetési meghagyásos eljárás a közjegyző hatáskörébe tartozó, a pénzkövetelések érvényesítésére szolgáló egyszerűsített polgári nemperes eljárás, melyre – ha e törvény másként nem rendelkezik – a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továb-biakban: Pp.) szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell megfelelően alkalmazni. A fi zetési meghagyásos eljárásra az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény rendelkezéseit nem lehet alkalmazni.

Fmhtv. 21. §(1) A kérelem a kötelezett ellen fennálló több követelés tekintetében, valamint több kötele-zett ellen fennálló azonos követelés tekintetében együttesen is előterjeszthető, a Pp. 51. § c) pontját azonban nem lehet alkalmazni. Több kötelezett ellen fennálló követelés esetében az egyes kötelezetteket terhelő összegeket határozottan meg kell jelölni, egyetemleges kö-telezettség esetében pedig a kérelemben ennek tényét kell feltüntetni. E rendelkezéseket megfelelően kell alkalmazni arra az esetre, ha a kérelmet több jogosult terjeszti elő.

Pp. 51. § Több felperes együtt indíthat pert, illetőleg több alperes együtt perelhető, ha:

a) a per tárgya olyan közös jog, illetőleg olyan közös kötelezettség, amely csak egy-ségesen dönthető el, vagy ha a perben hozott döntés a pertársakra a perben való részvétel nélkül is kiterjedne;b) a perbeli követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek;c) a perbeli követelések hasonló ténybeli és jogi alapból erednek, és ugyanannak a bíróságnak az illetékessége a 40. § rendelkezéseinek alkalmazása nélkül is mindegyik alperessel szemben megállapítható.

Pp. 52. §(1) Az 51. § a) pontja alá eső pertársaság esetében bármelyik pertárs perbeli cselekményei – az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve – arra a pertársra is ki-


65hatnak, aki valamely határidőt, határnapot vagy cselekményt elmulasztott, feltéve, hogy mulasztását utóbb nem pótolta.(2) Ha az 51. § a) pontja alá eső pertársak cselekményei vagy előadásai egymástól eltér-nek, a bíróság azokat a per egyéb adatait is fi gyelembe véve bírálja el.

Pp. 53. § (1) Az 51. § b) vagy c) pontja alá eső pertársaság esetében egyik pertárs cselekménye vagy mulasztása sem szolgálhat a többi pertárs előnyére vagy hátrányára.(2) Az 51. § b) vagy c) pontja alá eső pertársaság esetén a határnapra szóló idézést, vala-mint az érdemi határozatot az abban közvetlenül nem érdekelt pertárssal is közölni kell; a tárgyalás elkülönítése esetén (149. §) azonban a közvetlenül nem érdekelt pertársak idézése mellőzhető.

Tekintettel arra, hogy a fi zetési meghagyásos eljárásban a pertársaság értékelése, va-lamint a különböző jogkövetkezmények alkalmazása számos kérdést vet fel, dr. Anka Tibor elnökhelyettes úrral konzultálva kikértük Prof.Dr. Németh János professzor úr véleményét is, különös tekintettel arra, hogy a korábbi Pp. Nagykommentárok fi zetési meghagyásos eljárással foglalkozó XIX. fejezetét ő írta.

Az alábbiakban a kötelezetti pertársaság legfontosabb problémáit tárgyaljuk.

I. A pertársaság értékelése, az egyszerű és az egységes pertársaság elhatárolása

A Pp. alapján a perjogtudomány a pertársaság két formáját ismeri, az egységes pertársaságot [Pp. 51. § a) pont 1. és 2. fordulat] és az egyszerű pertársaságot [Pp. 51. § b) és c) pont]. Ko-rábban ezek szinonimájaként használták a kényszerű és a célszerű pertársaság fogalmát is, utalva arra, hogy az előbbi az érvényesített jog természete folytán áll fenn, utóbbit a felperes pusztán praktikus szempontokat fi gyelembe vevő döntése létesíti. Újabban egyes szerzők az egységes pertársaságnak csak a Pp. 51. §-a a) pontjának 1. fordulata szerinti változatát tekintik „kényszerű” pertársaságnak, utalván arra, hogy a törvény szövege sze-rint ebben az esetben kötelező valamennyi anyagi jog érdekelt perben állása („a per tárgya olyan közös jog, illetőleg olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el”) – lásd pl.: közös tulajdon megszüntetése. Utóbbi kérdésnek annyi relevanciája van, hogy az idézett pont 1. fordulata szerinti esetben, ha az érdekelteket a felperes nem vonja perbe, a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének g) pontja szerinti elutasításnak van helye (feltéve ha ezt a bíróság a rendelkezésre álló adatokból meg tudja állapítani), míg a 2. fordulat csak az ún. önálló beavatkozásra teremt alapot [Pp. 57. § (1) bek. 2. mondat]. Megjegyzendő, hogy a Pp. 51. §-a a) pontjának 1. fordulata szerinti pertársaság fi zetési meghagyásos eljárásban alig fordulhat elő, mivel ezen esetkörbe jellemzően nem pénzkövetelések tartoznak.

Fontos kiemelni, hogy a pertársaság jellegének meghatározása, az egységes és az egyszerű pertársaság eseteinek az elhatárolása mindig is nehéz kérdés volt, az egyes kö-

2 0 1 1. 1. S Z Á M

66rülményeket esetről-esetre kellett és kell ma is mérlegelnie a bíróságnak, sőt, a kérdés eldöntése a perben gyakran csak bizonyítás felvételét követően lehetséges.

A legtöbb értelmezés problémát az egyetemlegesség kérdése veti fel:

Ptk. 337. § (1) Egyetemleges kötelezettség esetében minden kötelezett az egész szolgáltatással tarto-zik, de amennyiben bármelyikük teljesít, vagy a kötelezettséget beszámítással megszün-teti, a jogosulttal szemben a többiek kötelezettsége is megszűnik.(2) Az egyetemlegesen kötelezettek egymás szerződésszegéséért is felelnek.(3) Minden kötelezett a többieket megillető kifogásokra csak annyiban hivatkozhat, amennyiben a kifogások a jogosult kielégítésével kapcsolatosak. Beszámításra azonban a társkötelezettek követeléseit nem lehet felhasználni.(4) A jogosultnak az egyik kötelezettel szemben beálló késedelme valamennyiük ja-vára beáll.

Ptk. 338. § (1) Az egyetemleges kötelezetteket – ha jogviszonyukból más nem következik – a kötele-zettség egymás között egyenlő arányban terheli. Ha valamely társkötelezett a jogosult-nak kötelezettségét meghaladó szolgáltatást teljesített, a többi társkötelezettel szemben – a követelésnek őket terhelő része erejéig – megtérítési követelése támad.(2) Egyik kötelezett sem hivatkozhat a többivel szemben olyan kedvezményre, amelyben a jogosulttól részesült.(3) A jogosultnak teljesítő kötelezettre a jogosultat megillető és a többiek teljesítésének biztosítására is szolgáló jogok átszállnak, amennyiben a többi kötelezettől megtérítést követelhet.

Az egyetemlegesség perjogi megítélése a XX. században sokat változott. A Kúriának következetes volt a tekintetben a gyakorlata, hogy az alperesek között fennálló egyetem-legességet egyúttal egységes pertársaságnak is tekintette. Azaz bár nem tartotta a Kúria kötelezőnek, hogy a felperes a nem kényszerű pertársaság esetkörébe tartozó ügyben az összes egyetemleges kötelezettet perbe vonja, ha viszont perbe vonta őket, az egye-temleges kötelezettek alkotta alperesi pertársaságot mindig egységesnek tekintette. En-nek alapvetően praktikus okai voltak: a régi Pp. is egyetemlegesen rendelte marasztalni perköltségben az egységes pertársakat, emellett nyilvánvalóan hatással van a pertársak közötti jogviszonyra is a per mikénti eldöntése stb.

A Legfelsőbb Bíróság azonban következetesen elzárkózik attól, hogy a felperes aka-ratából létrehozott, egyetemleges kötelezettek alkotta alperesi pertársaságot mechani-kusan egységes pertársaságnak tekintse; álláspontja szerint mindig az érvényesített jog természetét és az ügy összes körülményeit kell vizsgálni annak eldöntése végett, hogy a konkrét esetben egyszerű vagy egységes pertársaság áll-e fenn (lásd pl. BH 2001.285).


67Ami a fi zetési meghagyásos eljárást illeti, a pertársaság minősítésekor az eljáró közjegy-

ző (korábban bíróság) a peres eljáráshoz képest is rendkívül nehéz helyzetben van. Mint fentebb láttuk, az egységes és az egyszerű pertársaság elhatárolása a felek meghallgatása és bizonyítás lefolytatása nélkül szinte lehetetlen, fi zetési meghagyásos eljárásban pedig mindkét eszköz alkalmazása kizárt. A közjegyző csak a fi zetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem formanyomtatványára, azaz a jogosult egyoldalú nyilatkozatára hagyat-kozhat az esetek többségében, már pedig a jogosultnak érdeke fűződhet ahhoz, hogy az eljáró közjegyzőt a pertársaság minősége kérdésében megtévessze.

Mivel tehát a közjegyző eszköztelen a pertársaság minősítése során, és kizárólag a jogosult egyoldalú és érdekektől sem mentes állítására alapozhatja döntését – Prof.Dr. Németh János véleményével, valamint a Kúria korábbi gyakorlatával összhangban – azt javasoljuk, hogy amennyiben a jogosult a kötelezetteket egyetemleges kötelezettként jelöl-te meg a kérelemben, a kötelezetti pertársaságot egységes pertársaságként tekintsék, míg együttes kötelezettség esetén a kötelezettekre, mint egyszerű pertársakra tekintsenek.

Ettől a minősítéstől akkor szükséges eltérni, ha a kötelezett(ek) védekezése ezt indo-kolttá teszi, azaz ha az ellentmondás tartalma alapján már egyértelműen megállapítható, hogy a kötelezettek a jogosult által állított egyetemlegesség ellenére egyszerű pertársak.

Egyébként pedig a perré alakulást követően a bíróság a fenti módszerrel történt mi-nősítést megváltoztathatja, és a közjegyzői eljárásban egységesnek tekintett pertársaság-ról megállapíthatja például, hogy egyszerű, és levonhatja ennek konzekvenciáit (részben megszüntetheti a pert és felhívhatja a közjegyzőt a fi zetési meghagyás részjogerejének megállapítására). A per során ugyanis a bíróság már meghallgathatja a feleket és bizonyí-tási eljárást is lefolytathat. A közjegyző ezen eszközök híján akkor jár el a leghelyesebben, ha a legkisebb károkozással járó megoldást, azaz a legkisebb rosszat választja, ez pedig egyetemleges kötelezettek esetén az egységes pertársaság. Egyetemleges kötelezettség esetén a pertársaság egyszerűnek minősítése ugyanis teljesen egyoldalúan a jogosultnak kedvez, míg a kötelezetteket kifejezetten hátrányos helyzetbe hozza (mindegyik kötele-zett a teljes összeggel tartozik, és egyik sem hivatkozhat a másik ellentmondására).

II. A fi zetési meghagyás kézbesítésének és az ellentmondás értékelésének egyes kérdései kötelezetti

pertársaság esetén

1. Egységes pertársaság kötelezetti oldalon

a) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbe-

sítették a fi zetési meghagyást, és egyik kötelezett sem mond ellent?

A fi zetési meghagyás mindkét kötelezettel szemben jogerőre emelkedik a későbbi kézbesítést követő 16. napon.A fi zetési meghagyás jogerőre emelkedésének napja az ellentmondási határidő (kéz-besítést követő 15. nap) lejártát követő nap [Pp. 228. § (3) bek.]. Mivel jelen esetben a pertársaság egységes, a jogerő is egységesen áll be mindkét kötelezettel szemben,

2 0 1 1. 1. S Z Á M

68akkor, amikor mindkettejük tekintetében megvalósulnak az ehhez szükséges felté-telek.b) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbe-

sítették a fi zetési meghagyást, és csak az egyik kötelezett mond ellent?

Mindkét kötelezettel szemben perré alakul az eljárás.A Pp. 52. §-ának (1) bekezdése folytán az ellentmondó kötelezett ellentmondása ki-hat az ellentmondási határidőt elmulasztó kötelezettre is.Praktikus okokból azonban várjuk meg, míg minden kötelezettel szemben letelik az ellentmondási határidő, és ne azonnal az első kötelezett ellentmondása után küldjük meg a jogosultnak az értesítést a perré alakulásról. A másik kötelezett ugyanis még az ő jogorvoslati határidején belül elismerheti a követelést stb. [lásd a c) pontot].c) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kéz-

besítették a fi zetési meghagyást, és az egyik kötelezett ellentmond, a másik kötelezett pedig

elismeri a követelést?

Az ellentmondást előterjesztő kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, míg az elismerő kötelezettel szemben a fi zetési meghagyás jogerőre emelkedik annak az ő részére történt kézbesítését követő 16. napon.Az elismerés, mint rendelkező nyilatkozat kivétel az egységes pertársakra érvényes függőségi elv (Pp. 52. §) szabálya alól. Így ha az egyik kötelezett elismeri a követelést, a pertársaságra tekintet nélkül vele szemben – az elismerés erejéig – jogerőre emel-kedik a fi zetési meghagyás. A jogerőre emelkedés napja nem az elismerő nyilatkozat beérkezését követő nap (az elismerés nem jelenti az ellentmondás jogáról való lemon-dást), hanem a jogerőre emelkedés általános időpontja, az ellentmondási határidő lejártát követő nap [Fmhtv. 27. § (1) bek. h) pont, Pp. 228. § (3) bek.].Praktikus okokból azonban itt is várjunk mind a perré alakulás, mind a jogerő meg-állapításával, ti. az elismerő nyilatkozat visszavonható az ellentmondási határidő le-jártáig, és ezzel egyidejűleg a korábban elismerést bejelentő kötelezett is ellentmon-dással élhet, és így – sőt, pusztán ellentmondása elmulasztásával is – perré alakul vele szemben is az eljárás.d) Mi a teendő, ha csak az egyik (I. r.) kötelezettnek kézbesítik sikeresen (ideértve a kézbesíté-

si vélelmet is) a fi zetési meghagyást, a másik (II. r.) kötelezett részére a kézbesítés sikertelen?

A jogosultat a kötelezett új címének a bejelentésére történő felhívásában egyúttal célszerű nyilatkoztatni arról, kívánja-e, hogy a II. r. kötelezettel szemben is tovább folyjon az eljárás.α) Ha nem kívánja, a fi zetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekin-

tetében el kell utasítani [ jobb híján Fmhtv. 24. § (1) bek. l) pont alapján]; e végzés jogerőre

emelkedését követően az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fi zetési meghagyás jog-

erőre emelkedése.

β) Ha a második kérdésre (eljárás folytatása) nem nyilatkozik, de a kötelezett új címét sem

jelenti be, vagy a régi címet jelenti be újból, a fi zetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet


69a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani [Fmhtv. 24. § (1) bek. l) pont]; e végzés jog-

erőre emelkedését követően az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fi zetési meghagyás

jogerőre emelkedése.

γ) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és a kézbesítés oda is sikertelen, a fi ze-

tési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani

[Fmhtv. 24. § (1) bek. g) pont]; e végzés jogerőre emelkedését követően az I. r. kötelezettel

szemben megállapítható a fi zetési meghagyás jogerőre emelkedése.

δ) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és oda a kézbesítés – ideértve a kézbesítési

vélelmet is – sikeres, a II. r. kötelezet ellentmondási határidejének lejárta után – a II. r. köte-

lezett cselekményétől vagy mulasztásától függően – az a)–c) pontok szerint kell eljárni.

Az α)–γ) megoldások közös eleme, hogy a fi zetési meghagyás kibocsátása iránti kérel-met annak a kötelezettnek a vonatkozásában, akinek a részére a meghagyást nem lehetett kézbesíteni, a közjegyző elutasítja (részleges elutasítás). Emellett a – Prof.Dr. Németh Jánossal is egyeztetett – megoldás mellett alapvetően praktikus érvek szólnak: ne fosszuk meg pusztán kézbesítési sikertelenség miatt a jogerőtől a jogosultat, ha legalább az az egyik kötelezettel szemben megállapítható. A döntés élét tompítja, ha a jogosult maga nyilatkozik arról, hogy a II. r. kötelezettel szemben nem kéri az eljárás további folyta-tását, ugyanakkor e nyilatkozat hiánya, elmulasztása sem befolyásolja érdemben az ügy kimenetelét.

Kérdésként merül fel, hogy mi történhet egyetemleges kötelezettség esetén az α)–γ) megoldások alkalmazása után? Hogyan hárítható el a kétszeres teljesítés veszélye?

Az α)–γ) pontban foglaltak szerint az I. r. kötelezettel szemben jogerőre emelkedik a fi zetési meghagyás, és annak az Fmhtv. 36. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős ítéletnek: res iudicatát képez, az ügy többé – a perújítás ki-vételével – nem peresíthető, és megindulhat a végrehajtási eljárás (végrehajtási jogcím keletkezett). A II. r. kötelezett vonatkozásában viszont az Fmhtv. 25. §-ának (4) bekezdése alapján pert lehet indítani (melyben a jogosultnak kérnie kell ügygondnok kirendelését és a hirdetményi kézbesítést). E per szintén többféle módon végződhet, így elképzelhető, hogy az alperessé vált II. r. kötelezettet a bíróság elmarasztalja, és jogerős ítélet formájá-ban – ugyanannak a kötelezettségnek a tárgyában, csak eltérő alperes vonatkozásában – szintén ítélt dolog és végrehajtási jogcím keletkezik, melynek következtében ismét végre-hajtási lap kiállítását kérheti a jogosult (felperes), csak most a bíróságtól. Mit tud tenni az alperes (II. r. kötelezett), hogy a kétszeres teljesítés veszélyét elhárítsa?

Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás sikertelen volt, a kérdés nem rele-váns, hiszen a követelés – függetlenül attól, hogy két végrehajtandó okirat alapján áll fenn – nem szűnt meg, így az alperes (II. r. kötelezett) vonatkozásában a teljes követelésre végrehajtásnak van helye a jogerős ítélet alapján.Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás még az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése előtt sikerre vezetett, és erről az alperes még a per

•

•

2 0 1 1. 1. S Z Á M

70folyamán tudomást szerzett, a perben a követelés megszűnésére hivatkozhat, és a keresetet a bíróságnak ítélettel el kell utasítania (önmagában az anyagi jog alapján fennálló egyetemlegességet nem érinti, hogy nem áll perben a másik egyetemleges kötelezett, az ügy tárgya az egyetemleges kötelezettség, ami a peren kívül is meg tud szűnni).Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás még az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése előtt sikerre vezetett, de erről az alperes csak az íté-let jogerőre emelkedését követően szerzett tudomást, a jogerős ítélettel szemben a Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján perújításnak van helye. A másik egyetemleges kötelezett teljesítése ugyanis olyan – a per befejezése előtt már bekö-vetkezett – új tény, amit a bíróság az alperes önhibáján kívül álló okból még nem bírált el, de amely az alperesre nézve kedvezőbb határozatot eredményezett volna. A perújítási eljárásban a bíróságnak ítélettel hatályon kívül kell helyeznie a korábbi ítéletet, és el kell utasítania a perújított felperes keresetét.Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás csak az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése után vezetett sikerre, és a felperes (jogosult) az alperes el-len végrehajtási eljárást indít, az alperes adós végrehajtás megszüntetése (részteljesítés esetén korlátozása) iránti pert indíthat a végrehajtást kérő felperes ellen. Az egyetem-legesség kérdése és a másik egyetemleges kötelezett teljesítésének kihatása az adósra a végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti perben érdemben elbírálható.

Természetesen utalni kell arra is, hogy az egyetemleges kötelezettek közötti elszá-molási vita esetén a Ptk. 338. §-a alapján külön fi zetési meghagyásnak, illetőleg külön pernek lehet helye.

Végezetül ki kell emelni, hogy amennyiben a jogosult a kötelezetteket a fi zetési meghagyás

kibocsátása iránti kérelmében akként jelölte meg, hogy az egyik kötelezett után a másik kötele-

zett mögöttesen felel a követelésért (például Bt. és annak beltagja), és ezt a megjegyzés rovatban

kifejezetten kiemelte, a fenti β) és γ) pontokban leírt megoldást nem lehet alkalmazni, ha az

elsődlegesen felelős kötelezettnek történő kézbesítés volt sikertelen. Ebben az esetben az Fmhtv.

24. § (1) bek. l), illetőleg g) pontja alapján a teljes kérelmet mindkét kötelezett vonatkozásában el

kell utasítani. Ha azonban csak a mögöttesen felelős kötelezett részére volt sikertelen a kézbesítés,

a fent kifejtett valamennyi megoldás alkalmazható.

2. Egyszerű pertársaság kötelezetti oldalon

a) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbe-

sítették a fi zetési meghagyást, és egyik kötelezett sem mond ellent?

A fi zetési meghagyás mindkét kötelezettel szemben külön-külön időpontban emel-kedik jogerőre, az érintett kötelezettnek történő kézbesítést követő 16. napon.Mivel az egyszerű pertársaság – még akkor is, ha a követelések azonos jogviszonyból származnak [Pp. 51. § b) pont] – tisztán pergazdaságossági okokból jön létre, való-

•

•


71jában egy beadványban érvényesített több igényről, egy beadványba foglalt több ké-relemről van szó. Ebből következően a jogerőre emelkedés időpontja sem egységes.A jogerő megállapításával itt is célszerű bevárni mindkét fél ellentmondási határide-jének lejártát, ugyanis előfordulhat, hogy épp az ellentmondásból derül fény arra, hogy mégis egységes pertársasággal állunk szemben.b) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbe-

sítették a fi zetési meghagyást, és csak az egyik kötelezett mond ellent?

Az ellentmondó kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, az ellentmondást elő nem terjesztő kötelezett tekintetében az ő részére történt kézbesítést követő 16. na-pon jogerős lesz a fi zetési meghagyás.Az egyszerű pertársaságnál a függetlenség elve érvényesül, így a Pp. 53. §-ának (1) bekezdése alapján az egyik pertárs ellentmondása nem hat ki a másikra.c) Mi történik, ha mindkét kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kéz-

besítették a fi zetési meghagyást, és az egyik kötelezett ellentmond, a mási kötelezett pedig

elismeri a követelést?

Az ellentmondást előterjesztő kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, míg az elismerő kötelezettel szemben a fi zetési meghagyás jogerőre emelkedik annak az ő részére történt kézbesítését követő 16. napon.A függetlenség elvéből következően sem az ellentmondás, sem az elismerés nem hat ki a másik pertársra [Pp. 53. § (1) bek.]. Így ha az egyik kötelezett elismeri a köve-telést, vele szemben jogerőre emelkedik a fi zetési meghagyás. A jogerőre emelkedés napja nem az elismerő nyilatkozat beérkezését követő nap (az elismerés nem jelenti az ellentmondás jogáról való lemondást), hanem a jogerőre emelkedés általános idő-pontja, az ellentmondási határidő lejártát követő nap [Fmhtv. 27. § (1) bek. h) pont, Pp. 228. § (3) bek.].Praktikus okokból azonban itt is várjunk mind a perré alakulás, mind a jogerő meg-állapításával, ti. az elismerő nyilatkozat visszavonható az ellentmondási határidő le-jártáig, és ezzel egyidejűleg a korábban elismerést bejelentő kötelezett is ellentmon-dással élhet, és így perré alakul vele szemben is az eljárás.d) Mi a teendő, ha csak az egyik (I. r.) kötelezettnek kézbesítik sikeresen (ideértve a kézbesítési

vélelmet is) a fi zetési meghagyást, a másik (II. r.) kötelezett részére a kézbesítés sikertelen?

A jogosultat fel kell hívni a II. r. kötelezett új címének a bejelentésére.

α) Ha a jogosult a kötelezett új címét nem jelenti be, vagy a régi címet jelenti be újból, a

fi zetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani

[Fmhtv. 24. § (1) bek. l) pont]; e végzés jogerőre emelkedésétől függetlenül az I. r. kötelezettel

szemben megállapítható a fi zetési meghagyás jogerőre emelkedése.

β) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és a kézbesítés oda is sikertelen, a fi -

zetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani

[Fmhtv. 24. § (1) bek. g) pont]; e végzés jogerőre emelkedésétől függetlenül az I. r. kötelezet-

tel szemben megállapítható a fi zetési meghagyás jogerőre emelkedése.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

72γ) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és oda a kézbesítés – ideértve a kézbesítési

vélelmet is – sikeres, a II. r. kötelezet ellentmondási határidejének lejárta után – a II. r. kö-

telezett cselekményétől vagy mulasztásától függően – az a)–c) pontok szerint kell eljárni.

Ezen megoldások nem vetnek fel olyan elvi kérdéseket, mint az egységes pertársaság esetében, mivel önálló igényekről van szó, pusztán az érvényesítés együttes volta miatt beszélünk egy ügyről.

III. Végrehajtás elrendelése kötelezetti pertársaság esetén

A végrehajtás elrendelésekor mindenekelőtt a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 18. §-ának (1) és (2) bekezdését kell szem előtt tartanunk:

Vht. 18. § (1) Minden ügyben rendszerint egy végrehajtási lapot kell kiállítani.(2) Több végrehajtási lapot kell kiállítani, ha

a) a követelés több végrehajtást kérőt illet meg, és a követelésnek az egyes végrehaj-tást kérőkre eső része a végrehajtandó határozatban pontosan meg van jelölve, vagyb) a követelés több adóssal szemben áll fenn.

A végrehajtási lap kiállítását a végrehajtást kérő jogosultnak adósonként (kötelezettenként) külön-külön kell kérnie, és ezért értelemszerűen külön-külön kell díjat fi zetnie. Ameny-nyiben papír alapú kérelmében – vagy valamilyen oknál fogva a rendszer által átengedett elektronikus kérelmében – a végrehajtást kérő több adóst is feltüntet, hiánypótlás kereté-ben kell felhívni arra, hogy döntse el, melyik adóssal szemben kéri a végrehajtást elren-delni, egyúttal fi gyelmeztetni kell arra, hogy a nyilatkozat elmulasztása esetén, illetve ha továbbra is minden adóssal szemben kéri kiállítani a végrehajtási lapot, a közjegyző melyik adóssal szemben fogja elrendelni a végrehajtást. Tájékoztatni kell továbbá, hogy a többi adóssal szemben külön kérelmet kell előterjeszteni.

A nem egyetemleges marasztalás esetén végrehajtás elrendelése során ügyelni kell arra, hogy minden adóssal szemben csakis az őt terhelő követelésrész tekintetében van helye végrehajtásnak.

A végrehajtási lap egyetemleges adóstársra vonatkozó részét (10. pont) a közjegy-ző a Vht. 12. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkezésre álló adatok alapján maga is kitöltheti.

A végrehajtási költségek felszámítása során ügyelni kell arra, hogy az egyik egyetem-leges adóstárssal szemben érvényesített végrehajtási költségek nem háríthatók át a másik adóstársra, mivel mindkét adóssal szemben önálló végrehajtási ügy folyik.

Sz.-N. K.


73A végrehajtói kézbesítés egyes kérdései

I. Mikor eredményes a fi zetési meghagyás végrehajtói kézbesítése?

A nem jogerős fi zetési meghagyás végrehajtói kézbesítésére vonatkozó szabályokat a vég-rehajtói kézbesítés részletes eljárási szabályairól szóló 250/2004. (VIII. 27.) Korm. rende-let (a továbbiakban: Vhkbr.) VI. Fejezete (46/C-46/E. §) szabályozza. A 46/E. § (1) és (2) bekezdése értelmében a fi zetési meghagyás kézbesítése akkor EREDMÉNYES, ha:

1. a címzett a fi zetési meghagyást átvette,2. a helyettes átvevő a fi zetési meghagyást átvette, kivéve, ha a helyettes átvevő maga a kézbesítést kérő (a jogosult),3. a címzett a fi zetési meghagyás átvételét a helyszíni eljárás során megtagadta,

4. a végrehajtó megállapította, hogy a címzett a kézbesítési helyen tartózkodik, de részére

vagy helyettes átvevő részére a fi zetési meghagyást sem a helyszíni eljárás során, sem pedig

végrehajtói irodában nem sikerült átadni, a második helyszíni eljárás napjától számított 5.

munkanapon.

A kézbesítés eredménytelen, ha a végrehajtó megállapította, hogy a címzett nem tartóz-kodik a kézbesítési helyen (ismeretlen, elköltözött, ott-tartózkodására utaló jel nem ta-lálható stb.), és a címzett utánküldés szolgáltatás igénylése érdekében bejelentett címének felkutatása sem járt eredménnyel.

Az Fmhtv. 16. §-ának (3) bekezdése értelmében az ellentmondásra nyitva álló határidőt a fi zetési meghagyás eredményes végrehajtói kézbesítésének időpontjától kell számítani.

II. Van-e helye kézbesítési vélelem megdöntésének végrehajtói kézbesítés esetén?

Elsősorban a fenti 4. számú esetben merül fel, hogy alkalmazható-e a Pp. 99/A. §-a, de a kérdés felvethető a 3. számú esettel összefüggésben is.

A Vhkbr. 46/E. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint „eredményesnek kell tekinteni” a kézbesítést. A Vhkbr. sehol nem említi, hogy e kézbesítés vélelmezett kézbesítés len-

ne, a Vhkbr. a kézbesítési vélelem fogalmát nem ismeri. Következésképpen itt nem kézbesítési vélelemmel állunk szemben, hanem egy fi kcióval: egy közokirattal alátámasztottan meg nem történt tényt kell megtörténtnek, sikeresen megtörténtnek tekinteni.

A Pp. 99. §-ának (2) bekezdésében meghatározott kézbesítési vélelem kizárólag a postai úton

történt kézbesítésre vonatkozik, így nem vonatkozik például a 96. § (3) bekezdésében szabá-lyozott külön kézbesítő útján történő idézésre, de a bírósági irodán történő kézbesítésre sem [99. § (5) bek.]. A 99/A. § (1) bekezdése szerint kizárólag a postai úton történő kézbesítés

esetén beálló kézbesítési vélelem dönthető meg. Mindezekből az következik, hogy a nem postai

úton történő kézbesítésnél sem vélelemről, sem annak megdöntéséről nem beszélhetünk. A fi kció fogalmilag nem dönthető meg, hiszen a fi kció esetében nyilvánvaló, hogy a valósággal ellentétes tényt kell valónak tekinteni.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

74A szabályozás indoka feltehetően az, hogy a postai szolgáltató egy külön gazdasági

társaság, amely magánokiratokkal alátámasztva végzi a kézbesítést, így tevékenységé-ről teljes bizonyossággal sosem állapítható meg a szabályszerűség. Ezért írta elő egy fél évtizede az Alkotmánybíróság, hogy a vélelem megdöntését szabályozni kell a Pp.-ben. Ugyanakkor a végrehajtói kézbesítés egy nemperes eljárás, a végrehajtó ugyanúgy igaz-ságügyi hatóság, mint a közjegyző, a kézbesítésről közokiratot állít ki, jogszabálysértése esetén pedig a nemperes eljárás keretén belül lehet jogorvoslattal élni.

Mindezek alapján tehát:

végrehajtói kézbesítés esetén nincs kézbesítési vélelem, így arról a címzettet értesíteni sem kell,

a végrehajtói kézbesítés „eredményessége” a Pp. 99/A. §-ának alkalmazásával nem

dönthető meg,

a címzett a végrehajtói kézbesítés, mint speciális végrehajtási nemperes eljárás rendszeré-

ben élhet jogorvoslati jogával.

Ha a címzett szerint a végrehajtó jogszabályt sértett a kézbesítéssel összefüggésben, a Vht.

217. §-a alapján végrehajtási kifogást terjeszthet elő a végrehajtást foganatosító bírósághoz (amely mellé az önálló bírósági végrehajtót kinevezték). A kifogás előterjesztésére – me-lyet a foganatosító bírósághoz címezve, de a végrehajtónál kell megtenni – 15 napos szub-jektív és 6 hónapos objektív határidőn belül van lehetőség. [Megj.: ez egyébként pont azonos a Pp. 99/A. §-ának (1) bekezdésében foglalt határidővel.] Ha a végrehajtói kézbesítés

szabályszerűtlen volt, akkor az intézkedést a bíróság a Vht. 218. §-a alapján megsemmisíti,

így a kézbesítés nem történt meg, azt ismételten meg kell kísérelni, és így értelemszerűen az

ellentmondási határidő sem telt le, az időközben jogerőre emelt fi zetési meghagyás jogereje elvész, hatálytalanságát meg kell állapítania a közjegyzőnek. [Megj.: a jogkövetkezmény végül is azonos a Pp. 99/A. § (8) bekezdésében meghatározottakkal, azaz ha a postai kéz-besítés volt szabályszerűtlen.]

Ha a címzett egyéb okra akar hivatkozni, például hogy az iratot azért nem tudta átven-ni, mert kórházban volt, külföldön volt stb. [ez végül is a Pp. 99/A. §-a (3) bekezdésének b) pontjában található eset analógiája], akkor igazolási kérelemmel élhet a közjegyzőnél, de nem a kézbesítés elmaradása miatt, hanem az ellentmondási határidő elmulasztása miatt. A jogkövetkezmények innentől azonosak a Pp. 99/A. §-ának (9) bekezdésében megha-tározott esettel, hiszen az a rendelkezés is az igazolási kérelemre vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni.

Ha tehát a kötelezett tévesen kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet terjeszt elő, és abban

1. a kézbesítés szabályszerűtlenségére hivatkozik, azt mint végrehajtási kifogást át kell tenni a

végrehajtóhoz;

2. arra hivatkozik, hogy egyéb okból nem tudta átvenni az iratot, és emiatt elmulasztotta az

ellentmondási határidőt, a tartalom szerinti elbírálás elve alapján igazolási kérelemként kell

•

•

•


75azt elbírálni, természetesen ügyelve a Pp. 107. §-ának (3) bekezdésére (az ellentmondást egyidejűleg elő kell terjeszteni, természetesen ez úgy is történhet hogy: „az iratot azért nem tudtam átvenni, mert…. és annak tartalmát vitatom…”).

Mind az áttételt elrendelő végzésben, mind az igazolási kérelmet esetlegesen elutasí-tó végzésben célszerű kifejteni, hogy miért nem lehetett kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelemként elbírálni a beadványt.

Sz.-N. K.

Európai fi zetési meghagyásos eljárás

Ki viseli a külföldi kézbesítésre szánt iratok fordításának költségeit?

A tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről („iratkézbesítés”), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cik-kének (2) bekezdése szerint az irat továbbítását megelőzően felmerülő fordítási költsé-gek a kérelmezőt terhelik. E rendelkezésre tekintettel az európai fi zetési meghagyásos eljárás során felmerülő fordítási költségeket a jogosultnak kell előlegeznie. Ugyanez értelmeszerűen alkalmazandó például a hagyatéki eljárásra is.

Hogyan lehet több követelést érvényesíteni Eu-FMH eljárásban?

Abban az esetben, ha az európai fi zetési meghagyással több követelést kíván érvénye-síteni a jogosult, vagy valamely követeléshez többféle kamat is társul, és ezen okok miatt az „E” formanyomtatványon rendelkezésre álló rovatok nem elegendőek, azt a megol-dást javasoljuk, hogy az „E” formanyomtatvány második lapját annyiszor kell kitölteni a megfelelő adatokkal, ahányszor azt az adott ügy indokolja. Pl. ha két követelés van, eltérő lejárattal, és eltérő kamatokkal, akkor az Európai Igazságügyi Atlaszon található elektro-nikus űrlap megfelelő rovatait kétszer kell kitölteni, az – intraneten található, közjegyzők-nek szóló – tájékoztatóban leírtak szerint az űrlapot pdf formátumba kell átalakítani, és ennek második oldalát kétszer kell kinyomtatni; az első és harmadik oldalt értelemszerűen csak egyszer kell kitölteni és kinyomtatni, majd a két második oldallal összefűzni.

Mely iratokat kell megküldeni a bíróságnak Eu-FMH eljárás perré alakulása esetén?

Amennyiben az európai fi zetési meghagyásos eljárás ellentmondás miatt perré ala-kul, az eljárás iratainak eredeti példányát kell megküldeni a bíróság részére, a közjegyző-nél pedig az iratok másolata marad (pótborító).

Ismételten fel kell hívni arra is a fi gyelmet, hogy azokban a kérdésekben, amelyeket az 1896/2006/EK rendelet nem szabályoz, az Fmhtv. valamint annak végrehajtási rende-leteinek előírásai alkalmazandó.

R.V.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

76Zálogjogi nyilvántartás

Milyen vagyontárgy lehet a gépjármű zálogjogi nyilvántartás tárgya? Mi a gépjármű fogalma?

Az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántar-tásának részletes szabályairól 80/2009. (XII. 28.) IRM rendelet (gkzonyR.) 6. §-ának (1) bekezdése szerint a nyilvántartás tekintetében egyedi azonosításra kétséget kizáróan al-kalmas ingó dolognak minősül az alvázszámmal rendelkező gépjármű. Mivel a gépjármű fogalmát a gkzonyR. nem határozza meg, e fogalom meghatározása tekintetében a közúti közlekedésre vonatkozó jogszabályok alkalmazandók.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) ugyan használja a gépjár-mű fogalmát, azonban nem határozza azt meg. A Kkt. fogalommeghatározásokat tar-talmazó 47. §-a a c) pontban a közúti jármű fogalmát defi niálja. Eszerint közúti jármű a közúti szállító vagy vontatóeszköz (ideértve az önjáró és vontatott munkagépet is); az egyes járműfajták meghatározására a közúti közlekedés szabályairól szóló jogszabályban (KRESZ) foglaltak az irányadók.

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 2. §-a szerint a rendeletben alkalmazott egyes fogalmak meghatározását az 1. számú függelék tartalmazza. A KRESZ 1. számú függelékének II. pontja tartalmazza a közúti járművekkel kapcsolatos fogalmakat. A b) pont szerint gépjármű az olyan jármű,

amelyet beépített erőgép hajt; a mezőgazdasági vontató, a lassú jármű, a segédmotoros kerékpár

és a villamos azonban nem minősül gépjárműnek.

Mezőgazdasági vontató a kerekes vagy lánctalpas kialakítású, legalább két tengely-lyel rendelkező, pótkocsi vontatására és/vagy mezőgazdasági, erdészeti feladatú beren-dezések, gépek vontatására, hordozására, tolására, működtetésére alkalmas, 25 km/óra sebességnél gyorsabban haladni képes jármű, mely teher- és személyszállításra is alkal-mas lehet.

Lassú jármű az olyan jármű, amelyet beépített erőgép hajt és sík úton önerejéből 25 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes.

Segédmotoros kerékpár a külön jogszabályban L1e járműkategóriába sorolt kétkere-kű, L2e járműkategóriába sorolt háromkerekű jármű, továbbá az L6e járműkategóriába sorolt quad és mopedautó.

Villamos az olyan jármű, amely az úttestbe épített, vasúti pályaként meg nem jelölt sínpályán való közlekedésre szolgál.

Mindezek alapján, fi gyelemmel a KRESZ által defi niált egyes járműfajtákra is, gép-járműnek a következők minősülnek:

gépkocsi, ezen belül: személygépkocsi, autóbusz (ideértve az iskolabuszt is), troli-busz, vontató, nyerges vontató, tehergépkocsi, motorkerékpár, motoros tricikli, betegszállító gépjármű

•

•••


77A gkzonyR. hivatkozott rendelkezése értelmében a fentiek szerinti gépjárművek le-

hetnek az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilván-tartásának tárgyai, amennyiben rendelkeznek alvázszámmal.

Minden más jármű, amennyiben az zálogszerződés tárgyát képezi, a 11/2001. (IX. 1.) IM rendelet (zonyR.) szerinti zálogjogi nyilvántartásba (régi ZONY) jegyezhető be. A fentiek szerinti gépjárművek ugyanakkor – fi gyelemmel a zonyR. 1. §-ának (5) bekez-désére – kizárólag az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálog-jogi nyilvántartásába jegyezhetők be.

Ha tehát egy követelés biztosítására több járművet is zálogjoggal terhelnek, és ezek között van pl. traktor és tehergépkocsi is, akkor a traktor a zonyR. szerinti zálogjogi nyil-vántartásba, a tehergépkocsi pedig a gkzonyR. szerinti nyilvántartásba jegyzendő be.

Kiemelendő, hogy a gkZONY-ba csak jelzálogjog, keretbiztosítéki jelzálogjog és önálló zálogjog jegyezhető be. Vagyont terhelő zálogjog – mivel fogalmilag nem egyes vagyontárgyakon áll fenn – akkor is csak a régi ZONY-ba jegyezhető be, ha köztudott, hogy a zálogkötelezett vagyonának gépjárművek is a részét képezik.

R.V.

Közjegyzői okiratnak végrehajtása az Európai Unió más tagállamában

Az ügyfél a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozá-sáról szóló 805/2004-es EK rendelet III. számú melléklete szerinti tanúsítvány kiállítását kérelmezi.

A kérelemből hány példány szükséges csatolni?

A 805/2004-es EK rendelet nem tartalmaz előírásokat e tekintetben, így a nemzeti jog alkalmazandó.

A Pp. 93. §-a alapján a beadványokat a per bíróságánál eggyel több példányban kell benyújtani, mint ahány fél a perben érdekelve van. Erre fi gyelemmel a kérelemből 2 pél-dányt szükséges csatolni.

A végrehajtani kért követelést tartalmazó közjegyzői okirat hány darab hiteles kiadmányának

csatolására van szükség?

A rendelet szintén nem tartalmaz előírásokat erre a kérdésre vonatkozóan. A kérel-mező döntési jogkörébe tartozik, hogy hány hiteles kiadmányt csatol be. Egyet minden-képpen, de ha több példányra van szüksége, akkor annyit amennyire szüksége van.

A végrehajtást kérőnek még a tanúsítvány kiadására irányuló kérelem előtt utána kell-e néznie,

hogy hány példányban kéri a tanúsítványt és a közjegyzői okirat hiteles kiadmányait az adott

EU-tagállam végrehajthatóvá nyilvánítási eljárását végző hatósága – vagy erre nincs szükség?

2 0 1 1. 1. S Z Á M

78A 805/2004-es EK rendelet 20. cikke szerint a hitelező köteles átadni a végrehajtás

szerinti tagállam illetékes végrehajtási hatóságainak a következőket:a) a határozat egy példánya, amely eleget tesz a hitelesség megállapításához szükséges feltételeknek; ésb) az európai végrehajtható okirat egy példánya, amely eleget tesz a hitelesség meg-állapításához szükséges feltételeknek; ésc) ha szükséges, az európai végrehajtható okirat átirata vagy fordítása a végrehajtás szerinti tagállam hivatalos nyelvére, vagy – ha az említett tagállam több hivata-los nyelvet ismer el – a végrehajtás kijelölt helye bírósági eljárásainak hivatalos nyelvére vagy egyik hivatalos nyelvére, az említett tagállam jogával összhangban, illetve egy másik, a végrehajtás szerinti tagállam által elfogadhatóként megjelölt nyelvre. Minden tagállam kijelölhet egy vagy több nyelvet az Európai Közösség intézményeinek hivatalos nyelvei közül, amelyen a saját nyelvén kívül a tanúsít-vány kiállítását elfogadja. A fordítást a tagállamok valamelyikében erre feljogosí-tott személynek hitelesítenie kell.

A kérelmező kérelmében kifejezetten jelölje-e meg, hogy melyik rendelet – a 805/2004/EK vagy

a 44/2001/EK tanácsi rendelet – mellékeltét képező tanúsítvány kiállítását kéri, vagy a közjegy-

ző dönti el, hogy melyik tanúsítvány kiállítása szükséges?

Álláspontom szerint ebben az eljárásban is érvényesül a kérelemhez kötöttség elve, illetve a 805/2004-es EK rendelet nem érinti a nem vitatott követelésre vonatkozó hatá-rozat, bírósági egyezség vagy közokirat elismerésének és végrehajtásának a 44/2001/EK rendelet szerinti lehetőségét. Tehát kérelmező döntési jogkörébe tartozik, hogy mely rendelet (44/2001 EK rendelet vagy 805/2004 EK rendelet) alapján kéri a végrehajtást (illetve a tanúsítvány kiállítását), ha annak feltételei fennállnak.

Ezekre fi gyelemmel a kérelmezőnek kell megjelölnie, hogy mely rendelet szerinti ta-núsítvány kiállítását kérelmezi. Itt is érvényesül azonban a tartalom szerinti elbírálás elve.

Milyen esetekben van lehetőség a kiállított tanúsítvány megtámadására?

A 44/2001 EK rendelet nem tartalmaz rendelkezéseket a formanyomtatvány megtá-madására, illetve kijavítására, visszavonására.

Ezzel szemben a 805/2004 EK rendelet 10. cikkének (4) bekezdése szerint az európai végrehajtható okiratra vonatkozó tanúsítvány kiállításával szemben jogorvoslatnak nincs helye, azonban annak kijavítását és jogosulatlan kiállítása esetén annak visszavonását le-het kérelmezni.

Kinek kell kézbesíteni a tanúsítványt?

A tanúsítvány kiállítása egyoldalú eljárás, azaz kizárólag a kérelmezőnek kell kézbe-síteni a tanúsítványt. A végrehajtás tagállamának illetékes bírósága/hatósága pedig saját nemzeti jogi rendelkezésinek megfelelően kézbesíti a kötelezettnek/adósnak azt.


79A tanúsítvány kiállításával és az aláirt tanúsítvány valamint a közjegyzői okirat hiteles kiadmá-

nyának kérelmező részére történő megküldésével a közjegyző eljárása fejeződött?

Igen.

A kérelmezőnek kell a szükséges példányban megküldeni a végrehajtási eljárás elrendelésére jogo-

sult más állambeli hatóságnak a tanúsítványt?

Igen. Tekintettel 10. cikk rendelkezésére is, amely így fogalmaz: „…a hitelező kö-teles átadni a végrehajtás szerinti tagállam illetékes végrehajtási hatóságainak a követ-kezőket…”

A rendeletek szerint Apostille kiállítására nincs szükség, célszerű azonban a kérelmezőnek meg-

küldött és a közjegyzői okirat hiteles kiadmányához tanúsítvánnyal együtt a kérelmezőnek hiteles

fordítást készítenie az adott EU-tagállam nyelvére és így beadni a végrehajtást elrendelő ható-

sághoz a kérelmét?

A tanúsítványt a rendeletnek megfelelően magyar nyelven kell kiállítani. Ami a for-dítást illeti, a jogirodalomban egységes álláspont szerint csak a tanúsítványt kell lefor-díttatnia a végrehajtást kérőnek, és nem magát a közokiratot, mivel a tanúsítvány átveszi a közokiratból az összes olyan információt, ami a végrehajtáshoz szükséges. Az a tény, hogy csupán a tanúsítvány lefordítása szükséges megtalálható a rendeltettervezet magya-rázatai között is.

A 805/2044/EK rendelet 20. cikk (2) bekezdésének c) pontja szerint minden tagállam kijelölhet egy vagy több nyelvet az Európai Közösség intézményeinek hivatalos nyelvei közül, amelyen a saját nyelvén kívül a tanúsítvány kiállítását elfogadja.

Az Európai Bizottság Polgári Ügyek Európai Igazságügyi Atlaszán (http://ec.europa.eu/justice_home/judicialatlascivil/html/index_hu.htm) megtalálható valamennyi tagál-lam tájékoztatása arról, hogy mely nyelveken kiállított tanúsítványokat fogadja el.

Gy.E.

Apostille-jal ellátott külföldi okirat megítélése

A közjegyzői eljárás során az ügyfél Apostille-jal ellátott külföldi okiratot nyújt be. A beterjesztett

okirat közokiratnak minősül?

Amennyiben az okirat Apostille hitelesítéssel van ellátva, akkor az okirat közokirat-nak minősül a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hi-telesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről Hágában, az 1961. október 5. napján kelt egyezmény (kihirdette: 1973. évi 11. törvényerejű rendelet) alapján.

Ugyanis az egyezményt azokra a közokiratokra kell alkalmazni, amelyeket az egyik Szerződő Állam területén készítettek, és amelyeket egy másik Szerződő Állam területén használnak fel.

2 0 1 1. 1. S Z Á M

80Mi a teendő akkor, ha a közjegyzőben kétség merül fel az Apostille valódiságát illetően?

Ebben az esetben ellenőrizni lehet, hogy 1. az Apostille-t az egyezmény mellékletében található minta szerint állították-e ki, illetve 2. azt az arra jogosult hatóság állított-e ki.

Az Apostille kiállítására országonként más és más hatóság jogosult. A Hágai Nemzetkö-zi Magánjogi Értekezlet honlapján (http://www.hcch.net/index_en.php?act=conventions.status&cid=41) valamennyi egyezményhez csatlakozott ország tekintetében tájékozódni lehet az Apostille kiállítására hatáskörrel rendelkező szervekről.

Az Apostille Egyezmény 7. cikke alapján a tanúsítványt kiállító hatóság bármely ér-dekelt kérelmére igazolja, hogy a tanúsítvány adatai megegyeznek a lajstromban, vagy a kartoték-nyilvántartásban foglalt adatokkal.

Gy.E.

Összeállította: dr. Asbóth-Hermány Lőrincdr. Gyimóthy Eszter

dr. Rák Viktordr. Halász Péter

dr. Széchényi Nagy KristófSzerkesztette: dr. Széchényi Nagy Kristóf

Készítette a MOKK jogi irodá[email protected]


81

2 0 1 1. 1. S Z Á M

82


83

2 0 1 1. 1. S Z Á M

84


85

2 0 1 1. 1. S Z Á M

86


87

KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJÁRA

2011. február 25.-én 15 órakor

A Budapest Főváros Levéltára kiállító helyiségeibe

Budapest, XIII. Teve utca 3-5.

A megnyitó programja:

15.00 DR. TÓTH ÁDÁM a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke: Köszöntő

15.20 DR. Á. VARGA LÁSZLÓ Budapest Főváros Levéltára főigazgatója:

A kiállítás bemutatása, megnyitása

15.40 A kiállítás megtekintése

16.20 Fogadás

150éve született

Dr. Charmant Oszkárkirályi közjegyzõ

A MAGYAR ORSZÁGOS KÖZJEGYZŐI KAMARA és

BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA

MEGHÍVJAA közjegyzői kar minden tagját és minden kedves érdeklődőt a

2011. 15. Évfolyam • lviii. Évfolyam 1. szÁm kÖzjegyzŐk2011. 1. szÁm 2 folyamat rendkívül...

Documents