22. évfolyam kliÓ 2013/4. történelmi szemléző...

127
22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóirat TARTALOM Összefoglalás Ronald Hyam: Értsük meg a Brit Birodalmat! (Fodor Mihályné) 3 Historiográfia Karl Gunnar Presson: A történelmi gazdaságtan tükrében (Káli Róbert) 3 Emilio Gianni: Lektorálási (nem helyszíni) tudósítás egy ideológiai műhelyből (Pankovits József) 20 Művelődéstörténet Silvano Montaldo (szerk.): Lombroso és a tudományok a XIX. századi Itáliában (Kun Tibor) 26 Jan Plamper: A történelem és az érzések – az érzelem történelme (Eperjesi Zoltán) 3 A rokontudományok köréből Nótári Tamás: Tanulmányok az antik és a középkori jogtörténet és filológia tárgyköréből (Szép Árpád Olivér) 38 Michael J. Kruger: Egy hívő kánontörténész ellenszere „az egyház elhúzódó betegségére” (Benke László) 44 Rabindranath Tagore Continuatus (Katona L. Endre) 53 Fejezetek Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa történetéből Roman Holec: A Coburgok és Szlovákia (Vesztróczy Zsolt) 64 Sz. Sz. Beljakov: Lev Nyikolajevics Gumiljov (Kurunczi Jenő) 67 Johanna Granville: „Ha remélni bűn, mi mind bűnösök vagyunk” – Romániai diákok reakciói a magyar forradalomra és a szovjet beavatkozásra, 1956–1958 (Danku Ágnes) 72 Ókor Morris Silver: Szerződéses rabszolgaság a római gazdaságban (Takács Levente) 80

Upload: others

Post on 20-Feb-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

22. évfolyam KLIÓ2013/4. Történelmiszemlézőfolyóirat

TARTALOM

ÖsszefoglalásRonald Hyam: Értsük meg a Brit Birodalmat! (Fodor Mihályné) 3

HistoriográfiaKarl Gunnar Presson: A történelmi gazdaságtan tükrében (Káli Róbert) �3EmilioGianni:Lektorálási(nemhelyszíni)tudósításegyideológiai műhelyből(Pankovits József) 20

MűvelődéstörténetSilvano Montaldo (szerk.): Lombroso és a tudományok a XIX. századi Itáliában (Kun Tibor) 26Jan Plamper: A történelem és az érzések – az érzelem történelme (Eperjesi Zoltán) 3�

A rokontudományok körébőlNótáriTamás:Tanulmányokazantikésaközépkorijogtörténet ésfilológiatárgyköréből(Szép Árpád Olivér) 38MichaelJ.Kruger:Egyhívőkánontörténészellenszere„azegyház elhúzódóbetegségére”(Benke László) 44Rabindranath Tagore Continuatus (Katona L. Endre) 53

Fejezetek Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa történetébőlRoman Holec: A Coburgok és Szlovákia (Vesztróczy Zsolt) 64Sz.Sz.Beljakov:LevNyikolajevicsGumiljov(Kurunczi Jenő) 67JohannaGranville:„Haremélnibűn,mimindbűnösökvagyunk”– Romániaidiákokreakcióiamagyarforradalomraésaszovjet beavatkozásra,1956–1958(Danku Ágnes) 72

ÓkorMorrisSilver:Szerződésesrabszolgaságarómaigazdaságban (Takács Levente) 80

Page 2: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

2

RachelFeigVishnia:Újmonográfiaarómaiválasztásirendszerről (Nótári Tamás) 83

Kora újkorAgusti Alcoberro: Új Barcelona: város a Duna mentén? (Anderle Ádám) 89

ÚjkorFarleyGrubb:Németbevándorlásésszerződésesszolgaság Amerikában,1709–1920(Rakita Eszter) 95

JelenkorDonald Sassoon: A szocializmus száz éve (Jemnitz János) �00Cornelia Lüdecke – Colin Summerhayes: A harmadik birodalom azAntarktiszon.Az1938–39-esnémetAntarktisz-expedíció (Szalánczi József Krisztián) �08GiampaoloBorghello:1968:egylázadásdokumentumai (Madarász Imre) ��3SönkeKunkel:Globalizáció,nemzetköziszervezetekés„globális kormányzás”között.Az1960-as,1970-esévekÉszak–Dél konfliktusánakrövidtörténete(Láposi Kristóf) ��6MarthaBrillOlcott:Tádzsikisztánnehézfejlődésiútja(Lakatos Artur) �24

Page 3: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

3

ÖSSZEFOGLALÁS

Értsük meg a Brit Birodalmat!

Ronald HyamegészéletébenaBritBirodalommalfoglalkozott,éskutatá-sait ebben az 552 oldalas könyvben foglalta össze. Korábban a Magdalene Collegemunkatársaéselnökevolt,jelenlegemerituskutatóaCambridge-iEgyetemen. Legfontosabb munkái: Britain’s Declining Empire: the Road to Decolonisation,1918–1968(2006)ésPeter Henshaw-val:TheLionandtheSpringbok: Britain and South Africa since the Boer War (2003). E kötetben a Brit Birodalom kérdéskörén belül hat téma köré csoportosította esszéit: geopolitikaiésgazdaságidinamika,vallás,bürokrácia,kiemelkedőegyéni-ségek,nemiségéstörténetírás.

A bevezetőben (1–68) Hyam Szent Ágostonnal együtt kérdezi, helyes-e,hogyabirodalmak leigáznakkevésbécivilizáltnépeket.Aválasz:a rosszemberekeztszerencsésnek,ajókszükségesnektartják.Mindenbirodalomkétvalódiküzdőtérenharcol:avilágonmásbirodalmakellenéshelybenaleigázot-takellen.Aharmadikatörténelmiképzeletarénája,amelykorábbanaRómaiBirodalommal,maazEgyesültÁllamokkalszembesítiabriteket.Hogyanvi-szonyuljanakezutóbbihoz,arokonhoz?AzegyikválaszszerintazUSAmégmindigGreaterBritain-heztartozik(Ch. Dilke,C. Rhodes),amásikszerintazamerikaiaknak kellene feltámasztaniuk a Brit Birodalmat (John Seeley).

A brit történészek nem foglalkoztak a birodalmakkal. Egyedül a franciák afrikaigyarmatpolitikájaérdekelteőket,demígafranciákhittekamission civilisatricehatásában,azangolokszkeptikusakvoltak.Abirodalomépítésabennszülöttnépek„másságá”-baütközött,ígyafajielőítéletabirodalomkí-sérőjelenségelett.Azeurópaiakésabennszülöttekkölcsönösennemértet-tékegymást.AzindiaicivilizációtabritWarren Hastings,Charles Wilkins és William Jonesismertettemeghonfitársaival.Kína,azárt,befeléforduló,azújításokatelutasítóországmégidegenebbvoltabritekszámára.AkínaikultúrárólIsabella Bishop, Robert Hart,ésJoseph Needham írásaibólol-vashattak.Azoknakatudósoknak,akikasajátjukhozhasonlótársadalmakatvizsgáltak,mintAlexis de Tocqueville(Amerika),André Siegfried(Új-Zé-land) és J.E.C. Bodley(Franciaország),sokkalkönnyebbvoltadolguk.

Page 4: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

4

Másnépekmegértésétmegkönnyíti,hapárhuzamottalálunkazeurópaitörténelemmel. A centrum és a periféria közötti feszültségek például náluk éppúgymegvoltak,mintnálunk,anagyhatalmúföldesurakvagytörzsfőnö-kökellenittis,ottishasonlóküzdelmekzajlottak.Hasonlómódonriasztot-tákelazellenségetaVI.századbanadelphoijósdasegítségével,mintahogyDahomeybenazeurópaiakatakannibalizmushírével.Hyamóvattól,hogyaz európaiakat kivételeseknek tartsuk–mindannyianhasonlókvagyunk avilágon.

AtágabbösszefüggésekutánaszerzőleszűkítiatémátaBritBirodalom-ra(69–152).Egyestörténészekbűntudatotakarnakkelteniamaélőbritek-benmondván,örököltéka rasszizmust,bűnrészesekagyarmati termékekfogyasztása és a misszionáriusok tevékenysége révén az imperializmusban. Abrittudatbankorábbanigenfontosvoltabirodalom,ma,anukleárisfe-nyegetéskorábanmárnemsokatgondolnakabritekvoltgyarmattartóbi-rodalmukra.

ABritBirodalom létrejöttét a szigetország központi földrajzi fekvésetettelehetővé,hozzáfértavilágóceánhoz,könnyenterjeszkedhetett,ésvé-dettvoltatámadásokkalszemben.Ehhezhozzájárultmég,hogyegyetleneurópaiállamnaksemvolttúlságosannagyhatalma;hogyszabadonközle-kedhetettaMediterráneumban(útIndiába)ésavilágóceánjain,ezértnemkellett nagyobb szárazföldi hadsereget tartania (viszont neki volt a világon a legnagyobbhajóhadamég1914-benés1939-benis);ésvégülviszonylagosnyugalomuralkodottaziszlámvilágbanésKelet-Ázsiában.

A Brit Birodalom nem volt monolit tömb, inkább a világra kiterje-dőérdekhálózat,amelynemegységes.Azcsakillúzióvolt,hogyabritekuralkodnakIndia,Afrikanagyrészén.Ezta„kaotikuskonglomerátumot”egyedül a telefonkábel, „a birodalom idegrendszere” kapcsolta egybe az1890-esévektől.Demégezzelsemtudtákszorosrafűzniastruktúrát,csaklaza„commonwealth”,nemzetközösségalkottaabirodalmat.Abritekcsakapresztízsükreés ahadseregükre támaszkodhattak.Nemvoltakbővébenaz anyagi és emberi erőknek, hatalmukgyakran bennszülött kollaboráci-ón,megosztópolitikánalapult.Elkerülhetetlenvolt,hogyagyarmatinépekegyszerfelébredjenekésvisszaköveteljékafüggetlenségüket.

Agyarmatosítássikereaföldrajzijellemzőktőlésanépességtőlfüggött.Azóriásiterületű,népességűKínátpéldáulnemtudtákmeghódítani.1851-benBritannialakossága16millióvolt,Kínáé430millió.Indiagyarmato-sításavalósággalcsodavolt,hiszenottis294millióanéltek(1900-ban).Afüggőségmértékeháromféle volt: a britek az eredeti kormányhelyébe asajátjukat ültették (példáulDél-Rhodesia); helyénmaradhatott, de együtt

Page 5: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

5

kellettműködnieabritekkel(Indiaállamai,stb.);ésaholnemlétezettállam,ottabritekmaguk„adtak”kormánytabennszülötteknek(Észak-Ghana).AkötetesszéinekI.csoportjaabritbirodalmipolitikakétszázesztendejével,illetve a XIX. századi brit birodalommal és Afrika felosztásával foglalko-zik,egytanulmánypediga„gentlemanlycapitalism”mítoszátoszlatjael,mondván,félrevezető,haegybirodalmatcsakgazdaságitényezőkalapjánvizsgálnak.

Akötet II. részében (153–208) azt veti fel a szerző, hogyvallásos éserkölcsösvolt-e aBritBirodalom.Azelsőkérdésre egyértelműen igenaválasz: a viktoriánuskorban igen erősen élt a hit a britekben.Túlnyomórészbenprotestánsokvoltak,Istenkiválasztottnépénektartottákmagukat.Ahódításokatisacivilizációésavallásterjesztésévelindokolták.Azegyházazerősebbkötelékekegyikevoltanemzetközösségtagjaiközött.

A XVIII. században kezdték az emberiséget közös eredetű egységesegésznek tekinteni. A különbségeket a környezet hatásával magyarázták. A másvallásúakat,máscivilizációkatimmártiszteletillettemeg.Ebbőlkö-vetkezettelőbbarabszolga-kereskedelemmegszüntetése(1807)ésarab-szolgaságeltörléseaBritBirodalomban(1833),továbbáazahumanitáriuspolitika, melyet Lord Glenelg külügyminiszter (1835és 1839) képviselt.Glenelg védelmet biztosított az ausztráliai, új-zeelandi bennszülötteknek,védelmébevetteazamerikaiindiánokat.ABuxton-jelentésfeltártaagyar-matokon elkövetett gaztetteket, és kimondta: „a nemzeteknek elidegenít-hetetlenjogukvanaszülőföldjükhöz”.Glenelgerőfeszítéseiellenéresemsikerült azonban a bennszülöttek jogait figyelembe vevő, valóban etikusbirodalmipolitikátkialakítani.AzAborigókProtektorátusaimegszűntek,aföldhözvalójogukatmegtagadták(1992-ig),arabszolga-felszabadításcsa-lódástokozottésaprotestánsmisszionáriusmozgalomagresszívvávált.Atelepesekmindenüttteretnyertek,ésezvégzetesvoltahumanitáriusesz-mékre nézve. Pedig ha ezek felülkerekedtek volna a viktóriánus kor fajiarroganciáján,máskéntalakultvolnaabrittörténelem–véliHyam.Denemeztörtént,ajószándékhelyételfoglaltaafajigyűlölködés.

Elméletbenlehetettvolna„etikusabirodalom”.Igen,deakivándorlókösszeütközésbekerültekazőslakossággal,elfoglaltákaföldjeiket.1815és1914között21,5millióangol,skótésírvándoroltki,ésszintemindigaző jogaik érvényesültek.Abirodalom rabszolgákat és kényszermunkát al-kalmazott, ópiummal, puskával, szesszel kereskedett, elvitte katonának aférfiakatésbrutálisanviselkedett.ABritBirodalomnemvoltetikus.

BürokráciaéspolitikaaIII.részcíme(209–296).Azelsőesszébemu-tatjaabirodalmibürokráciaXX.századiműködését,smegvilágítjaaGyar-

Page 6: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

6

matügyiHivatalnakagyámságirendszertökéletesítésérevonatkozóerőfe-szítéseit.AmásodikaLabour-kormányokAfrika-politikájátvizsgálja1945és1951között.AharmadikJohnBennetthivatalnokotmutatjabe,akineknagy szerepe volt a birodalom lebontásában.

AXVIII.századbanelképesztővoltatudatlanságaközvéleménybenabirodalomföldrajzátilletően(összetévesztettékaGangestésaMississippit,stb).Csakaviktoriánuskorközepénállítottakfelvégrefelelősendolgozószolgálatot.1833-tólmárvizsgázniukkellettazindiaiügyektisztviselőinek,majdversenyeztettéka jelölteketegy-egyállásért.Ez jelentősújításvolt.Igazán Chamberlain külügyminiszter teremtett rendet a gyarmati ügyinté-zés terén1900körül.Azegyikgondazvolt,hogynagyonsokfélestruk-túrájúvoltabirodalom.Amásik,hogyakormánymellettugyantapasztalttanácsadókálltak,deakabinetválasztotta javaslatokközül.Ésaz isbajvolt,hogynemterveztekelőre.

AIV.részaz„államférfiak”szerepévelfoglalkozik(297–360).Azegyénjelentőségeállandóvitatárgyaatörténészekközött.Van,akiszerintnemavezetőkhatározzákmegazeseményeket,hanematársadalom,arendszer,háborúidejénpedigatöbbiállam.Számostörténészviszontúgylátja,azegyéneknekolykorsorsdöntőszerepükvana történelemalakításában.Azegyénjelentőségét,persze,óvatosankellkezelni.Ugyanisapropagandaésatörténetíróihangsúlygyakranhőstfaragazérdemtelenszereplőkbőlis.Aszerzőpéldákatsorolfel,majdmegállapodikChurchillésSmuthalakjánál.Rólukalábbrészletesebbenleszszó.

AzV.rész(361–470)négyírásánaktémájaaszexualitás.Eznagyonjólérzékeltetiakulturálistávolságotazeurópaiésmástársadalmakközött.Az,hogymit tartanakelfogadhatónak,mitnem,népenkéntésgenerációnkéntváltozik.AszexualitásleginkábbaNyugatésKínafelfogásábankülönbö-zött.Azegyénszexuáliskapcsolataiáltalábannemvoltakdirekthatássalaközszerepléseire, a történészmégsemhagyhatjafigyelmenkívül a témát.Ahol a brit birodalommárberendezkedett, ott a kormány szembeszegültazágyastartássalésmindenféleerőszakoskodással.Afranciákmagatartá-sa sokkal lazább volt. (Megjegyezhetjük, hogy a britek általában jobbanbántakagyarmatinépekkel,mintmásgyarmatosítók.)Aszerzőkéteset-tanulmánytközölakenyaiésazindiaigyarmatokról,sazolvasórabízza,szexuáliskizsákmányolásrólvolt-eszó.

A kötet VI. részébe (47�–537) sorolt esszék a birodalmi történetírás kér-désétjárjákkörül.Atörténetírókfeltételezéseiket,állásfoglalásaikatgyakranráerőltetikamúltra.Nemmindegypéldául,hogyareformációrólkatolikusszerzőkmunkáitolvassukvagyprotestánsokét.Abirodalmitörténetírásban

Page 7: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

7

nincsilyenélesválasztóvonal,denémelyekhasznosnaktartjákabirodal-mat,mások,főlegafiataltörténészek,ellenkezővéleményenvannak.

A birodalmi történetírásban két alapfelfogással lehet találkozni. Az egyi-ket Sir John Seeley képviselihíres,TheExpansionofEnglandcíműmunká-jával(1883).Felvetetteakérdést,vajonmileszNagyobbBritanniajövője(48.).Arraakövetkeztetésrejutott,hogyBritannianagyhatalommaradhat,habirodalmánaknépeitföderálisunióbanegyesíti.Úgyláttaazonban,hogymivel Britannia megmaradt különálló organizmusnak, fennmarad, mivelkönnyenlehánthatórólaabirodalom.

HobsonImperializmuscíműmunkájában(1902)agazdaságiszempon-tok vannak előtérben. Kritikusabb, politikusabb Seeleynél. Az imperia-lizmus gazdasági gyökere az alulfogyasztás,melyet a pénzemberek és anagyiparosok irányítanak, írjaHobson.Ő inkább szociológusmint törté-nész,összeesküvés-elméletielemekkel,gyengebizonyítékokkal.Azimpe-rializmusirracionalizmusaalegszembetűnőbbenKínábanmutatkozottmegaterületekértéskoncessziókértfolytatottvadharcokban.AmiAfrikátilleti,ottméghamisabbanhangzott a „paxBritannica”.HobsonmegállapításaiegybecsengenekaLiberálisPártvéleményével,detúlgyakranhivatkozikamarxizmusra–véliHyam.

Akétszakírótkövetően,aXX.századelejénazalkotmányosságkérdésefoglalkoztattaabirodalmitörténetírást,majdaz1930-asévekbenagazdasá-giszemléletkerültelőtérbe.LegismertebbképviselőjeazausztráliaiKeith Hancock.Az1960-asévekelejénRobinson és Gallagher hatására„histo-riográfiaiforradalom”következettbe:aregionálistörténelemrészleteifeléfordultakatörténészek.Időközbenmegszűntekagyarmatok,újrafelfedez-ték,hogyBritanniarészeEurópának,éshogyavallástörténetnekfontossze-repevanamúltmegértésében.Azújfajtabirodalmitörténetírásbanelőtérbekerültekakulturálistörténelemtémái.Eza„post-colonialstudies”irány-zata,amelynemtiszteliaszakmakorábbieredményeit.Akétutolsóesszéegyikediákkutatókmunkáitmutatjabe,amásikaszerzőnekvégszava:felkelltárni,amitelődeinktudtakabirodalomról,agyarmatokról.

Abevezetőalaposáttekintéstnyújtottakötetegészéről.Arecenzensmárcsakegyfejezetetismertethetrészletesebben.Nézzük,mitíraszerzőChurchillről illetveSmutsról.Churchillt,apolitikusta„legjobbminisz-terelnöknek”, a „legnagyobbangolnak” tartották.Őmaganemapoliti-kusi,haneminkábbírói,szónokikarrierjérevoltbüszke.Abirodalomhozfűződő viszonyáról az egyetlenmunkátPiers Brendon írta, ám az semjelentmegnyomtatásban.Churchillnemvoltigazán„birodalmiember”,de Britanniát a birodalom révén szélesebb nemzetközi perspektívában

Page 8: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

8

látta.PályájaaKonzervatívPárttólaLiberálisig,majdvissza,közbenaszélsőséges jobboldalig,ésacionizmusigvezetett.BárboldogtalanvoltIndia1947-esfüggetlennéválásamiatt,belátta,abirodalmiattitűdökmárelavultak.

Churchill1905–1911-benminiszterhelyettesvoltaGyarmatügyiHiva-talban.Elsőbeadványábanazértemeltszót,hogyTransvaalnakadjanakfe-lelős,végrehajtóhatalommal felruházottönkormányzatot,nevárjákmeg,amíg erre kényszerülnek. EzutánNigéria ügyében azt tanácsolta, vonul-janak vissza a britek az elfoglalt, de nemuralt területekről, „egyékmegegymástazokavadtörzsek!”.1905-benahelybeliekfelgyújtottákaNigerCompanyállomásátAbinsiben, ámChurchill nemakartbüntetőexpedíci-ótindítaniellenük.AharmadikbeadványábanSekgomatörzsfőnökterve-zettelmozdításárareagált,tiltakozottabíróiítéletnélkülmeghozottdöntésellen.Ámhamármegszegjük a törvényeket,miért nemmérgezzükmegmindjártSekgomát?–gúnyolódott (302o.).Számtalanszorűzöttgúnytahivataliügyekből,demindigabritéletalapelveitvédte.VégülSekgomátaddig tartották fogva, amígfiatal utóda berendezkedett, így a törzsfőnöknem tudta megzavarni a békét.

Churchill egyszerre volt tekintélyes államférfi és csintalan iskoláskö-lyök,PittésPuckegyszemélyben.Képesvoltelhamarkodottésokos ja-vaslattalelőállni,akárugyanabbanazügybenis.Példáulatransvaalialkot-mányügyéhezigazitehetséggelszólthozzá,deazÜdvhadseregbevetéséta gyarmatosítás érdekében már nem kellett volna támogatnia. A miniszté-riummindennapi rutinja nem volt neki való.Ötletekkel nemcsak a sajátminisztériumátláttael,hanematöbbieketis.Képtelenvoltpihenni.Sokkalgyorsabbanátláttaazügyeket,mintmások.Ékesszólóan fogalmaztamegkormányzatibeadványait;jelentősenalakítottaapolitikát,példáulatrans-vaaliberendezkedést,földrendezéststb.;ésarratörekedett,hogyazalatt-valónépeknek igazságotszolgáltassanak.Ezzeleléggéegyedülálltabritadminisztrációban.Aztvallotta,aközhivatalnokdolgaszolgálnianépet.ADél-Afrikábanszolgálóbrithivatalnokoktólelvártapéldául,hogymegta-nuljanakhollandul.

Churchillt 1908-ban kereskedelmi miniszternek, 1910-ben belügymi-niszternek,1911-benazAdmiralitáselsőlordjánakneveztékki.Azttartot-tákróla,hogyáthatottaamilitarizmus,szívébenmindigkatonavolt.Magaishasznosnakvélte azegyiptomi, indiaihadászati tapasztalatait.Élvezte,amikorhatalmasflottátirányíthatott,ésszeretteanagyhadászatimanővere-ket,miközbentudta,hogymindez„gonoszostobaságésbarbarizmus”(310.o.),vagyisnemvoltmilitáns,háborúpárti.

Page 9: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

9

A belpolitikában az volt a véleménye, hogy az államnak kötelességecsökkenteni a létfenntartásiküzdelemben lemaradókgondjait.Valamiféle„liberális imperializmus”-ról gondolkodott, amelyben a birodalomban tá-madt gondokat új tudományos felfedezések révén enyhítik.Tudta, refor-mokravanszükség,másképpanemzethanyatlásáhozvezetazelszegénye-dés,aföldtőlelszakadás,aneveléshiánya,amunkaerőkizsákmányolása,aSzegénytörvényzavarossága,aszeszkereskedelem,ésalétbizonytalanság.Fontos szociális intézkedéseket hozott: biztosítást a munkanélküliek szá-mára,minimumfixfizetéstanehézmunkátvégzőknek.Különbségettettavalódimunkanélküliekésamunkakerülőkközött.1909-benátfogótervetvázoltfelatársadalommindentagjaszámáramindenféleveszéllyelszem-ben.LloydGeorgemellettőttekinthetjükajólétiállammegteremtőjének.

Előszörakonzervatívpárttagjavolt,mertaliberálisvezetőkközömbö-sekvoltakatársadalmireformokiránt,Asquithbíráltaőt,többennembíztakbenne.Maga is oka volt népszerűtlenségének, támadóan lépett fel példáullord Milnerrel és Lord Elginnel szemben. Agresszív érveléseivel ellenségeket szerzett.Szeretettnyelvi fordulatokatkitalálni, szívesenvívott szócsatákat.Az1905és1911közöttiidőéppolyfontosvoltChurchillpolitikaikarrierjé-ben,mintaz1940–45közöttiszakasz–állapítjamegRonaldHyam.

AkövetkezőkbenaszerzőChurchillnekagyarmatbirodalomhozfűződőviszonyávalfoglalkozik.Apolitikusismétgyarmatügyiminisztervolt1921februárja és 1922 októbere között, de nemutazott el többé egyetlen britgyarmatra sem. Azért születtek fontos döntései Churchillnek ezen miniszte-riidejealattis.Példáulnyersanyagotkívántbiztosítaniamanchesterigya-potfeldolgozóüzemekésazottanizsidóüzletemberekszámára,ezértBritNyugat-Afrikát, akétNigériát, azAranypartotésSierraLeonéthatalmasgyapottermelőterülettéakartafejleszteni.Aszükségesösszegeketazonbannemkaptameg az államtól.AKözel-Keleten erős, szabad zsidó államotpróbáltlétrehozni–vonzódottacionizmushoz.Aztakarta,hozzanaklétrePalesztinábanegyzsidóterületet,amelynekbiztonságátnemzetközilegga-rantálnák.Eztsemazarabok,semazsidóknemfogadtákel.Churchillúgygondolta,azarab-zsidómegbékéléstamagaséletszínvonalhoznáel,ehhezpedigamezőgazdaságfejlesztése,vízierőművek,öntözésszükséges.„Mi-értnemvagytoktiképesekbarátságbanegyüttélniésbékésenfejleszteniazországotokat?!”–kiáltottfelkétségbeesetten(326).

IrakbanChurchill,hogyolcsóbbátegye,csökkentenikívántaabritkato-naiellenőrzést.Iraknakfüggetlenállamávákellválnia,mondta.Akabinet1922-ben jóváhagytaa tervet.AzellenőrzésnélChurchillmárazúj talál-mányt,arepülőgépetkívántaalkalmazni.

Page 10: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�0

A kenyai indiai telepesek ügyében Churchill szintén megegyezésre tö-rekedett.Az1920-asévekelejénegyretöbbindiaiérkezettAfrikába.Abritpolitikus erélyesenkijelentette, hogy a kenyai felföld a fehér telepeseké,mások ott nem szerezhetnek földet (328. o.). Mégis kölcsönösen békessé-getakartelérniabennszülöttek,afehértelepesekésazindiaibetelepültekközött. Úgy tervezte, Kenya brit gyarmat lesz, felelős önkormányzattal.Utóda,Devonshire hercege elvetetteChurchill tervét, ésmegfosztotta azindiaiakatatulajdonjogtól.

ChurchillDél-Rhodéziaügyébenkétvéleményközöttegyensúlyozott:Smuts„NagyobbDél-Afrika”létrehozásánfáradozott,SirCharlesCoghlanpedigatelepesekautonómiájátkívántamegteremteni.ChurchillvégülazértengedettSmutsnak,hogyDél-RhodéziacsatlakozhassonaDél-AfrikaiUni-óhoz.Azunióugyanisgeopolitikaimegerősítéstjelentettvolnaabritekszá-máraDél-Afrikában.Afehérrhodéziaiakazonbanazunióellenszavaztak.Churchilláltalábankerülte,hogybeavatkozzékatelepesekdolgaiba.

Churchillegészpályafutásaalattaggódottabritek„nagyobbbirtokának”összeomlásamiatt,különösenIndiaaggasztotta.Ellenezte,hogyalkotmánytadjanakIndiának,deellenálltanemzetközigyámságintézményének,merttartottAmerikától.ChurchillnemcsakAmerikábannembízott.Összeütkö-zésbekerültazausztráliaiminiszterelnökkelis,akiazösszesausztráliaiésúj-zélandikatonaierőtaCsendes-óceántérségébeösszpontosítottavolna,őviszont nemakart lemondani a csapatok londoni irányításáról.KözbenösszetűzöttLordHarlech-helisDél-Afrikaügyében.

Utolsóminiszterelnöksége idején, 1950-ben ragaszkodott hozzá, hogya dél-afrikai Simonstown tengeri bázisa brit érdekeltségmaradjon. Fon-tosabbnak tartottaadél-afrikaistratégiaikikötőketGibraltárnál,Máltánális. 1955-ben kedvezőmegegyezés született Simonstownról. PragmatikusmódongondolkozottazAranypartkapcsán(alkotmányosengedmények),aMau-Maulázadásban(nelegyenekkivégzések)ésvisszaadattaazelraboltmarhacsordákatakikujuknak.Indiávalkapcsolatbanszinténállamférfikéntviselkedett,nemakartaerőszakkalsértenianépet.

Churchillt különbözőképpen ítéltékmeg.Látták őt „reakciós imperia-listának”,és„rosszindulatúrasszistának”(335.o.)Igaz,valóbanmagasabbrendűnektartottaabriteketanemeurópaiaknál,degyűlölteafajikizsák-mányolást.Mindigamegbékélésértdolgozott.Megvoltgyőződve,hogyabirodalomharmóniáthozazuralmaalátartozónépeknek.Józanintézkedé-sekethozott,nemküldöttpéldáulbüntetőnaszádokatNankingba1927-ben,elítélteKitchenerszudánipolitikáját,ésMilnermunkarendszerétakínaibá-nyákban,éshelytelenítetteCipruskizsákmányolását.Nagybátorságkellett

Page 11: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

��

hozzá,hogymindeztkimondja. Igaz,nemsikerültkibékítenieegymássalazeurópaiakatésaz indiaiakatKenyában, semazsidókatésazarabokatPalesztinában(azótasem,senkinek),deőlegalábbmegkísérelte.

Amásik jelentősállamférfi,akirőlHyamprofesszor ír, JanChristiaanSmutstábornok(1870–1950).*Igazigyarmatipolitikus,aDél-AfrikaiUnióreprezentatívalakjavolt.BarátokvoltakChurchillel.Smutstaláltakia„BritNemzetközösség”elnevezést.Azttartottákróla,hogyhagyta,„alakuljanakmaguktóladolgok”.Amásikbajazvoltvele,hogyészakfeléakartakiter-jeszteniadél-afrikaiállamot.Ekétokmiattbukottmegaz1948-asválasz-tásokon.SmutsCambridge-banvégzettjogot,majdatransvaalikormány-banlettállamügyész.Búrtábornokkéntharcoltazangol-búrháborúban,ésaharcokbefejeztévelkampánytindítottTransvaalönkormányzatánakhely-reállításáért.A dél-afrikai egyesítés végül csak 1909–10-ben történtmegBothakormányzóésSmuts terveszerint:befagyasztottákaválasztójogotésapolitikaimozgalmakat,megvédtékazafrikánerrezsimetésszékhelyülPretóriáttettékmeg.EzzelmegerősödöttTransvaalhelyzete.

Érdekeskérdés,hogyanlettSmutsaCambridge-iEgyetemkancellárja.Valószínű,hogymígazoxfordi történészekadél-afrikaiháborúbanabritgyőzelmetkívánták, addig a cambridge-iek,példáulE.A.Benians, ezt aháborútBritanniaszégyenénektartották.EzutóbbiaksegítettékelőSmutsmegválasztását.EgyébkéntSmuts-nakfelsorolhatatlanulsokcíme, rangjavolt, sokan rendkívüli tehetségnek tartották. Egyike volt aNépszövetségmegalapítójának, az ENSz Kartája megfogalmazójának. Az afrikánerekszemébentúlságosanangol-pártivolt,adél-afrikaibritekpedigopportunis-ta afrikánernek látták.

ADél-AfrikaiUniókezdetektőlfogvaterjeszkedőállamvolt.Az1909.évitörvénymegelőlegezte,hogyaháromfőbiztosságiterületBritanniátólátkerülazUniófennhatóságaalá.AbritkormányalebonyolítássalSmuts-otbíztameg.Azügyelhúzódott,samikorSmutsmegbukott,saNemzetiPártnyert 1948-ban, egyúttal elbukott „NagyobbDél-Afrika” álma is. Smutsúgyvélte,afajikülönbségekidővelváltoznak.Ahelyesmegoldásagyám-ság,mertezközéputatjelentafajiegyenlőségésafehérekuralmaközött.SmutsszerintDél-Afrikánaknincsmásválasztása,együttkelldolgozniukfehéreknek,feketéknek.Az1948-asFagan-Jelentésezeketazelvekettük-rözi. Smuts ugyanakkor – a brit elit tagjaihozhasonlóan– irtózott a fajikeveredéstől.

* Smuts tábornokvolt, aki1919-benaVyx-jegyzékáltal javasolt semlegeszónahatárát amagyarokszámárakedvezőbben,keletebbretoltavolnaki.Nemfogadtákelajavaslatát.

Page 12: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�2

Az afrikánerek a brit kormányt hibáztatták az apartheid rendszer beve-zetéséért.Nincsigazuk!Abritekstratégiaiokokbólszembenálltakazapart-heiddel,delegációjukisazaztelítélőENSz-határozatmellettszavazott.Azapartheid a XIX. századi szegregációban gyökerezett. Ez alkalmankéntielkülönítést jelent, az apartheid pedig az életminden területén tagadja afeketék jogait.Az afrikáner rezsim iskoláibanolyan „keresztény-nemzetigondolat” jegyébentanítottak,amelyújkálvinizmusból,ésféltudományosfajigondolkodásbólállt.Ezértafelfogásértsemabritek,semSmutsnemfelelősek,deezokolhatóazzal–véliaszerző–,hogyaszegregációspoli-tikaDél-Afrikábanaz1950-esévekbenapartheidformábanújjáéledt.Mi-velazafrikánerközösségragaszkodottazapartheiddoktrínához,azország1961-benkiváltaBritNemzetközösségből.Smutseztmárnemértemeg.Őabrit-afrikaikapcsolatokjövőjétanemzetközösségbenlátta.Mindenesetreőmegtette,amittehetett.SirJohnMaudazttanácsolta,hogycsakkikellvárniazapartheidösszeomlását.Valóban,Dél-Afrika1994-benvisszatértaBrit Nemzetközösségbe.

Akötettanulmányaiésabőségesirodalomjegyzékhozzájárulnakahhoz,hogyjobbanmegértsükaBritBirodalmat.

RonaldHyam:UnderstandingtheBritishEmpire.(ÉrtsükmegaBritBirodalmat!)CambridgeUniversityPress,2010.3.kiadás2012.552o.

Fodor Mihályné

Page 13: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�3

HISTORIOGRÁFIA

A történelmi gazdaságtan tükrében

BerendT.Ivánévelejénmegjelentkönyvénekbevezetőfejezetébenagaz-daságtörténetkétágárólír.Előszöratörténelmiforrásokszélesköréretá-maszkodógazdaságtörténetrőlbeszél,amimellettakliometriábólkinövőtörténelmi gazdaságtanisjelenvan.Ezutóbbitaközgazdaságielméletekéstörvényszerűségektörténelemrevalóalkalmazásakéntjellemzi.Bemutatja,hogyatörténelmigazdaságtanképviselőiszerintezzelatípusúmegközelí-tésselvégetértagazdaságtörténet,delegalábbisbeintegrálódottaközgaz-daságtanba.AzemlítettBerend-kötetrövidentartalmazzaavitarészleteit,aminemtartozikszorosanjeleníráshoz,ígycsakannyitjegyzekmeg,hogytöbb gazdaságtörténészben is megfogalmazódott az említettek hatására,hogyfennállaveszély,hogyagazdaságtörtételvesztisajátidentitását.�

Erövidbevezetésreazértvoltszükség,mertabemutatandókönyvatör-ténelmigazdaságtansoraiterősíti,közgazdaságimódszerekkel teszkísér-letethosszútávúfolyamatokkimutatására.ACambridgeUniversityPressNewApproachestoEconomicandSocialHistorysorozatánakmásodikki-adványakerülezúttalbemutatásra,melynekjegyzőjeKarlGunnarPerssonprofesszoraKoppenhágaiEgyetemKözgazdaságtaniKaráról.Akötetteljescíme:AnEconomicHistoryofEuropa,Knowledge,InstitutinsandGrowth600 to the present (Európagazdaságtörténete, tudás, intézmények és nö-vekedés,600-tólajelenig).AszerzőnekMagyarországonmégnemjelentmegműve,azonbanazeurópaigazdaságtörténetetidegennyelvenisolvasóközönségszámáraismerőslehetaz1500és1800közöttigabonapiacrólszó-ló1999-esmunkája,melyethasonlóképpenaCambridgeUniversityPressadott ki.2Illetveakiközelebbrőlmegszeretnéismerniaszerzőt,készültvelePaulR.Sharpközreműködésévelegyangolnyelvűinterjú2011-ben,melyetbárkiszabadonolvashatakönyvhöztartozóhonlapon.3

1. IvanBerend:AnEonomicHistoryofNineteenthCenturyEurope,diversityandindustria-lization,CambridgeUniversityPress,2013.15.

2. KarlGunnarPersson:GrainMarketsinEurope1500–1900.IntegrationandDeregulation,Cambridge:CambridgeUniversityPress,1999.

3. Ezekenazoldalakonolyanakötetheztartozósegédletek,különbözőkronológiák,ábrák,

Page 14: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�4

Asorozatkereteinbelül2008-tólszámítvaeddignégykiadványjelentmeg.Közösjellemzőjük,hogyelsősorbanaNewEconomicHistorymód-szereivelvilágítanakmegúj látószögeket,méghozzáismertés ismeretlenterületekenegyaránt.Jelenesetbeniserrőlvanszóazonbanamunkaelhe-lyezése az egyre burjánzó gazdaságtörténeti iskolák között, nem egysze-rű.Eztjólmutatja,hogyannakellenére,hogyegygrafikoncentrikusiskolazászlajaalattszületett,ezazelemmégsemkaptaaztadominánsszerepet,mintasorozatbanáltalában.Ugyanezahelyzetaképletekkel,amiahason-lókötetekesetébenközpontimotívum.Aképletagazdaságtörténetenbelülnemmás,mintegyleegyszerűsítettnarratívaazadotttörténelmieseményrenézve,hiszenagazdaságifolyamatokgyakranolyansoktényezősek,hogyaztnem,vagycsakigennehezen,lehet„hagyományosmódon”megszöve-gezni,ígyegypraktikusmodelltkellhozzáfelállítani.Atárgyaltkönyvbenezzel szemben a folyamatok, a közgazdaságtanban alkalmazott elméletimodellek segítségével kerülnek értelmezésre.

Akötettankönyvjellegétaziserősíti,hogyagazdaságiterminusokki-emelésrekerültek,sazokmelyeketazírókevésbéismertnekvélt,akötethátuljánegyrövidebbszótárbankaptakhelyet.Emellettpedigtöbbolyankülön kiemelt bekeretezett részt (boxes) tartalmaz, melyet a történészekNormanDavies,Európa történelmébőlvagyBerendT.Iván,Európa gaz-dasága a 20. században címűmunkájából ismerhetnek, a közgazdászokpedigalegtöbbelméletikönyvükből.4 Ezek a kis dobozok olyan szabály-szerűségeket,érdekességekettartalmaznak,melyekmegtörnékafőszöveggondolatmenetét,ámannakértelmezéséhezszükségesek.

Igenfontosmegemlíteni,hogyPerssonprofesszor„makro-makro”öko-nómiaiszintenvizsgájaatémát,amiaztjelenti,hogyamakrogazdaságok-ból (országok) mikrogazdaságokként viselkedő tényezők váltak.5 Ennek értelmébenEurópát,mintegyegységesgazdaságiszínteretértelmezi,ígyatematizálássoránegészenmásszempontokkerültekelőtérbe,mintamitazolvasómegszokhatotthasonlóművekben.Ezanézőpontegyébkéntmeg-feleltethető azzal a törekvéssel,mely az európai integráció hatására nem

kiegészítések, linkek találhatóak,melyek elsősorban a hallgatók számára készültek, ámnémelyközülük,talánhasznoslehetagazdaságtörténetművelőiszámárais.http://www.econ.ku.dk/europe/

4. NormanDavies:Európatörténete.OsirisKiadó,Budapest,2002.BerendT.Iván:Európagazdaságtörténetea20.században,História–MTATörténettudományiIntézete,Budapest,2008.

5. AkifejezéstKopányiMihályáltal szerkesztettMikroökonómia tankönyvbevezető feje-zetébőlkölcsönöztem.KopányiMihály:Mikroökonómia,KJK–KERSZÖVJogiésÜzletiKiadóKft,Budapest,2004,5–6.

Page 15: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�5

az európai népek közötti különbséget, hanem a hasonlóságukat próbál-jakiemelni.6Azországoka legtöbbesetbenmásodrendűszerepetkapnakés inkább a mindenhol általánosan fellelhető mikroökonómia szereplőkvizsgálatábólállösszeanagyegész.Ezperszenemjelentiazt,hogyakü-lönbözőeurópairégióknekerülnénekösszehasonlításra,sőttöbbszörlép-tékváltás történik és egy ország válik a vizsgálat tárgyává. A közgazdasági elemekközül,amiatörténelemkönyvekhezszokottszemnekidegenlehet,akötetbenrendszerintalkalmazottfiktívpéldák,melyekvalójábanprakti-kuselemeiakötetnek.Elsősorbanazírószámára,hiszenezekenkeresztülnincs szüksége egy olyan feljegyzett esemény előkereséséremely olyanmértékbenmentesegyébfolyamatoktól,hogyaznezavarjamegazolva-sóértelmezését.Afiktívpéldákmellettermészetesentúlnyomótöbbségbenszerepelnekavalósesetekelemzései,melyekazországokviselkedésétírjákle és magyarázzák.

Akötet terjedelme is szokatlan,hiszenmindösszekétszázötven ritkánszedett oldalon tárgyal ezernégyszáz évnyi gazdaságtörténelmet. Ez ismét csakamakro-makroszinteredményeként jöhetett létre.A tematika teljes-nektekinthető,segyolyankeretetnyújt,amelybekönnyenbelehelyezhetőmondjukegysokkalelmélyültebbgazdaságtörténetimunka,melynemtérkikülönazeurópaikereskedelmihálózatravagyazR&D(KutatásésFej-lesztés)folyamatára.Sokszorcsakemlítésszintjénjelenikmegagazdaságpénzügyi szektorának milyensége. Emellett pedig a bankok és egyéb hitel-intézetekgyakranszerepelnekatörténelemkönyvekoldalain,amihiányér-zetetkelthet,hiszenazintézményekviselkedésétnagybanmeghatározzákamonetárisrendszeradtalehetőségek.

Azbimetalikusrendszerezüstésaranyalaponnyugvógazdaságábólaz1819-esResumptionAct-tel vette kezdetét azmonometalikus aranyalapúrendszer,melyetAngliavezetőszerepemiattalegtöbbeurópaiországátvett.Afolyamattalpárhuzamosanazinternacionalistaszellemmegerősödésévellétrejöttekakülönbözővámuniók,mintaSkandinávVámunió,vagyaLatinVámunióFranciaországvezetésével.Utóbbinakaszerzőszerintazvoltajelentősége,hogyellensúlyoznitudtaAngliát.Azaranyalapúpénzrendszerkönnyebbétetteanemzetközikereskedelmet,mivelazaranyárfolyammin-denholegyenlővolt,sazárucserébencsakkismértékbenlehetarbitrázssalszámolni. Ehhez azonban három fontos szabály megtartására van szükség: először,apénzt ingyenesenbe lehessenváltaniarannyáameghatározott,így biztos árfolyamon. Másodszor az arany akadálymentes áramlása az or-szágokközöttnélkülözhetetlenastabilitásérdekében.Végül,azegyesnem-6. GlatzFerenc:Azeurópaitörténelemkérdőjelei,Historia2000,22.évf./2,3–9.

Page 16: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�6

zetiváltóknakkonvertibilisnek(nemzetközikereskedelembenalkalmazha-tónak)kelllennieazaranymiatt.Amiazteredményezte,hogyavalutáknakmegmaradtafedezete,hiszenazokisszabadonvándorolhattakarendszerenbelül. Ezek kis kilengésekkel biztosították az arany általános árfolyamát. A rendszertapolitikusokésagazdaságiszereplőkmárcsakmegszokásból,bi-zalombólishasználtákamellett,hogyvalójábanezazegyensúlysohanemtudottannyiramegbillenni,hogyazesetlegesenanegatívkilengésfelbontsaa rendszert.Az elsővilágháború alatt a szisztémát „felfüggesztették” s akormányoknagymennyiségűértékpapírkibocsájtásávalfedeztékegyrenö-vekvőhadikiadásaikat,amisokszorajólismerthiperinflációkhozvezetett.Azaranystandarddominanciájánakmégisaz1929–1933-asválságvetettvéget.Angliavezetésével1931-tőlazállamoklassanletértekazaranyalap-ról,sígyhatvanszázalékracsökkentettékakamatlábakataz1929-esállapo-tokhoz képest. Így gyorsabban visszaállhatott a gazdasági növekedésük. A váltástnemmindenállamhajtottavégre,Franciaországmárcsak1936-banlépettezenatéren.AgazdaságifejlődéstEurópábanleginkábbazismétfel-lépőprotekcionizmushátráltatta,méghozzáolyanmértékbenhogyagazda-ságifejlődésígyaXIX.századénakcsakanegyedétérteel.

1944-benazújabbvilágégés és inflációkkövetkeztében felállítottákaNemzetközi Valutaalapot (International Monetary Found) egy államok kö-zötti megállapodás keretén belül az amerikai BrettonWoodsban, amirőlkésőbbinévétiskaptaarendszer.Azújpénzalaptovábbfejlesztésevoltaréginek,méghozzáúgy,hogyadollárt,kiemeltékatöbbivalutáhozképestésmintegykulcsszereplővétettékapénzforgalomterén.Adollárazarany-hozképestfixváltóaránytkapott,ígyazfunkciójábanazonosulnitudottanemesfémmel,amigyakorlatbanúgycsapódottle,hogyatagállamokdol-lárt is felhalmozhattak. A dollártartalékot pedig eladhatták az US Federal Reserve- nek aranyért. Emellett pedig az összes nemzeti váltó egy stan-dardizált,deadollár/aranyhányadosnálalacsonyabbaránnyalviszonyultazamerikaihoz.ÍgytulajdonképpenkétemeletesséváltazépületmelynekemeleténazEgyesültÁllamoknakmegkelletőriznieadolláraranyhozvaló35:1arányát.Aföldszintenpedigatagállamokmaradékánakimmárlehető-ségenyíltaszabadabbgazdaságpolitikához,ezpéldáulapapírpénzmennyi-ségénekváltoztatásávalvalóoperálástisjelentheti.Amiatőkemozgásokatilleti,ebbenaközegbenkissénehézkesséváltak,selméletilegazországokközöttcsakafolyófizetésimérleg(currentaccount)kereteiközöttvoltle-hetségesanagyobbvolumenűpénzmozgásoklebonyolításaamagánszféraszámára.Az országok részéről ezmégis egy biztos háttért (IMF) és egyolyanrendszerteredményezett,amiegy,azárucikkekkeresetébenmegmu-

Page 17: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�7

tatkozókívülrőljövőnegatívhatástadollárhozképesttörténőleértékelésseleltudotthárítani.Ígyazadottországtermékeiversenyképesekmaradhattak,mégadevalvációellenéreis.Acéltazonbannemtudtákelkerülni,hiszenaspekulánsok ezen a rendszeren is megtalálták a gyenge pontokat. Külföldi kölcsönök felvételével vagy amegvásárolt áruk fizetésének késleltetésé-vel,nagyobb forgótőkét tudtakkovácsolni,melymögöttnemvoltmegamegfelelő fedezet.A legkomolyabb problémát azonban az eredményeztevégül,hogyadolláraz1960-asévektőlkezdveerősebbmértékbeninfláló-dott,mintazeurópaipénzek.Adollárdiszázsiójátjódarabignemvettékfi-gyelembe,amikortovábbraisa35:1arányszámottekintettékváltóalapnak.Végül1971-benadollártleértékeltékazaranyhozképest,majdkétévreráazinflációfolytatásánakköszönhetőenazaranyelveszettekonvertibilitását.Aszerzőkiemeli,hogyennekhátterébennagyjelentőséggelbírtabizalomésakötelezettségvállaláshiányaarendszerrelszemben,melyetazaszim-metrikus felépítés is generált.

Azösszeomlott rendszerből úgy nőtt ki a következő, hogy nemvetteát annak hátrányait, sem pedig kiterjedését.A kötött árfolyam helyett apiac teljesítőképességén alapuló lebegő árfolyam került bevezetésre.Aztazonbannem lehetkijelenteni, hogyez a rendszer az előzőek felépítésé-hezképestmindenholazonosvoltEurópánbelül.A legújabb jelenségazEurópaiMonetáris Rendszermegjelenése volt Németország vezetésével.Ezanyugati területekenkezdett az1980–1990-esévekben formálódni, samonetárisunióttűztekimagaelévégcélul.Ezarendszer2002-től,mintazeuro-blokkismeretes.Ezazállamokszintjénaztjelentette,hogysokkalbiztosabb pénzügyi hátérrel rendelkeztek ahol az egységes valuta megkön-nyítiatagállamokközöttikereskedelmetéstőkeáramlást.Ezatulajdonságazonban egyúttal amonetáris autonómiájukmegszűntét is jelentette, bárvégeredményébenEurópaegységesüléséhezvezethet.

Úgygondolom,nemkell többtartalmirésztbemutatnomahhoz,hogyérzékeltessemakönyvhangulatát.Nemlehetkellőképpenhangsúlyozniakönyvelméletiközgazdaságiszemléletét,melyerősenszembehelyezkedikaz eseti kvantitatívmódszerekkel és inkábbegyközgazdász szemüvegénkeresztülnyújtrálátástazeseményekre,mintegykliometrikusén,akit,úgyvélem,a„történészszemléletű”kategóriábalehetsorolni.Ezazoka,hogynemlehetegyértelműajánlástírniakötethez.Akönyvnyelvezetekönnyed–néholegyenesenhumoros–azonbanaszemléletbőladódóanazolvasó-naktisztábakelllennieaközgazdaságalapjaival.Akifejezésekkel,melyeknem igazán használatosak még az ökonometrikus irodalomban sem – nem-hogy kevésbé közgazdaság centrikusmódszertant használó szakemberek

Page 18: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�8

műveiben–,igencsakmeggyűlhetabajaazolvasónak.Perssonprofesszorelőszavábanmegemlíti,hogyaszótártkönyvehátuljábanpontazértérez-teszükségesnek,hogyaközgazdaságtantkevésbéismerőkszámárakéznéllegyenasegítség,haszükséges.Ezaszótárazonbanvéleményemszerintegy a gazdaságtörténet illetve a közgazdaságtudomány iránt nem profes-szionálisan érdeklődő személy számára kevés. Ezért illetve azon egyéb,fentebbrészbentárgyalt,részbenazokbólkövetkezőtulajdonságaimiattakötetkizárólagosanaszakemberek,esetleghallgatókszámárahasznosítha-tó.Aműfélrevezetőlehetagazdaságtörténetretekintve,hiszenezazelmé-letiközgazdaságbavalóteljesintegrációakönyvpiacokonszereplőkötetektanulságaszerintnemtekinthetőáltalánosnak,legalábbisEurópábannem.Mindenesetreakötet–érthetőmódon–igennépszerűmunka,hiszenta-valymárazötödikújranyomástéltemeg,sMagyarországonisakadolyanegyetemaholajánlottirodalomkéntszerepelazirodalomjegyzékben.

KarlGunnarPresson:AnEconomicHistoryofEurope,Knowledge,InstitutionandGrowth,600 to Present, (Európa gazdaságtörténete, tudás, intézmények és növekedés, 600-tól ajelenig)CambridgeUniversityPress,2010.252.oldal

Káli Róbert

Page 19: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

19

Lektorálási (nem helyszíni) tudósítás egy ideológiai műhelyből

Genovában–efontosipariés tengerikikötővárosban–hosszúévtizedekóta(1942/43-ramegyvisszaazelőtörténet)létezikegyönmagátkommunis-tánaknevezőésvallópolitikaimozgalom,amelyazonbannemajelzőegy-korhivatalosértelmébenvállaljaföl ipariésmunkáskörnyezeténekálmát(ábrándját?),álmánakvilágnézetét,osztjaeszméit,nemazonosítjamagátavalahaaSzovjetunióbanlétezettésveleszövetségeskommunistapártokkal(azolasszalse),ezeketmintsztálinistákatelutasítottaéselutasítja,vissza-nyúlaklasszikusmarxizmusLeninigvezetőteóriájáhozésannakalapjánfolytatjaszervezettkeretekközöttkutatói,tanulmányozóitevékenységétakapitalizmus, amunkásmozgalom történetére vonatkozóan, jelentetimegrendszerességgeléstetemesszámbankiadványait,havontaazújságformá-tumúperiodikáját(Lottacomunista=Kommunistaharc),illetvepártalak-zatbanműködik,társadalmiakciókatszervez,szövetkezetekettartéletbenavárosbanéskörnyékén,ahogyezegyébkéntahagyományainakarészétképezi. Szakfolyóiratunk számáramindez aligha lehet „tudósítási” téma,ámkövetkezetesésszorgoskutatóiéspublikációstevékenységüktartalmazolyan információkat, melyekre érdemes figyelni, ugyanis a kapitalizmusidőszakának gazdaság- és ipartörténeti kérdéseiben szakmai elmélyült-ségre tettek szert – nemvéletlenül,mivel a kapitalizmus az ő ideológiaiéspolitikaiellenfelük,alaposvizsgálatnakvetikalá,mertdiadalmaskodnikészülnekveleszemben. Nekigyürkőznekamunkánakésazellenfélnekis,minthamisemtörténtvolnaazelmúltévtizedekben,akapitalizmuskü-lönbözőösszefüggéseinek,kiemelthelyenatörténetieknekminélszélesebbkörűmegismeréséretörekszenek,eredményeiknemelvetendők.

ElsőpéldánkerreatudományosszempontbólpozitívviszonyulásraEmi-lio Gianni könyve. A cím a XIX. századvégi munkásmozgalom történetére utal,deakorgazdaságiésszociálisproblematikájátszinténgazdagtény-anyaggalillusztrálja,kritikusanhatolvaaszakirodalmielőzményekbe,ígyéri el, hogyolvasójával felfedezteti a kor társadalmi-politikai feltételeit,

Page 20: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

20

melyekközöttmegszületettazolaszmunkásmozgalommodernpártjának–aszocialistapártnak–azelődje,azOlaszMunkásPárt1882-benMilánó-ban,azolasziparosodásésgazdaságiéletfellegvárában.(Aszocialistapártszületésidátuma1892.)Gianniésforrásaiszerint(többekközöttVolkerHu-necke:MunkásosztályésipariforradalomMilánóban1859–1892,Bologna,1982.) 1881-benMilánóban az aktív lakosságmegközelítette a 200 ezerfőt,ennek47,8százaléka(számszerint92087-en)aziparbandolgozott,amezőgazdaságimunkásokaránya5,6százalék,viszontmeglepőenmagasaharmadikszektor46,1százaléka,amikb.89ezerembertjelentett,dekö-zülük40ezrenmagánházaknálháztartási alkalmazottak,kiknek társadal-mihelyzete,státuszanyilvánvalóancsakstatisztikailagazonosaharmadikszektorbanelkönyveltpénzintézeti tisztviselőkkel,szabadfoglalkozásúér-telmiségiekkel,közalkalmazottakkalvagyakereskedőkkelésszállodások-kal,olyannyira,hogynagyonisszolidárisakvoltakamunkásokmegmoz-dulásaival,tüntetéseikkelés(tiltott)sztrájkjaikkal.Mindenesetrejólláthatóavegyesszociológiaiképlet,amelyazolaszmunkásmozgalmategyébkéntkezdettőlfogvarászorítottaanyitottságra,azegyüttműködésekkereséséremástársadalmikategóriákkal.Amagánháztartásokbanfoglalkoztatottakonkívül a kereskedelmi segédmunkások, különféle szolgáltatások dolgozói,annakellenére,hogynematörzsökösmunkássághoztartoztak,társadalmihelyzetüket,anyagijuttatásaikattekintveösztönösenodasoroltákmagukat,ésamunkásmozgalombanisugyanilyenösztönösséggelbefogadtákőket,mivel fogalmuksem lehetettmégamodern„politológiailag”kidolgozottszövetségpolitikaikoncepciókról.Amilánói szociológiaiképletkülönbennemegyediItáliában,aharmadikszektorterjedelmességeáltalábanjellem-zőanagyvárosokra,amimagyarázatulszolgálhatarra,hogyazolaszpoliti-kaiéletegyiksajátossága,anagyiparimunkásokésavárosiközéposztályokközöttikötelékésegymásrautaltságtörténelmilegalakultki,ésmegfelelőtörténetielőzményekutánmeghatározóelemazolaszpolitikában.Kezdet-benmindennek–tapasztalatokéspróbatételekhíján–csakanyomailátsza-nakéscsakhalványjeleitmutatjaazösszefogás.

Akoraiolasziparosodásmásiksajátosságaastruktúraváltozatossága,ésnemvéletlenül–afentiekbőliskövetkezően–szoroskapcsolataakönnyű-iparésaszolgáltatásokszükségleteivel.Az1881-esadatokszerintamilánóiiparvezetőágazataaruhagyártás(közel30ezerembertfoglalkoztatva),má-sodikhelyenállafémkohászat10259fővel,majdkövetiezeketsorrendbenatextilipar,afafeldolgozás,abőr-szakma,azélelmiszeripar,azépítőipar,anyomdászat,anemes-ésegyébfémekfeldolgozása,apapíripar,avegyipar,agumiiparstb.Azipariszerkezetben,azegyesüzemekméretébenvissza-

Page 21: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

2�

tükröződnekazágazatidimenziók,amanufakturáliskisiparszóródásaiésezekleképezikamunkásmozgalmiszerveződésaspektusait,bonyolultszer-teágazóaprómunkátkövetelőerőfeszítéseit.1881és1891közöttaz iparifejlődésminőségiváltozásonmentát,azújműszakieljárások,agépesítetttechnikák megjelenése néhány százalékos arányeltolódást eredményezetta munkásság gyarapodására és a harmadik szektor csökkenésére, ám eznem javítottaamunkásszervezkedések feltételeit,változatlanul jelentősaszétaprózottság,a tőkésnagyiparikoncentrációpillanatnyihiánya.Avál-tozószakmaikövetelmények,agépesítéshezvalóalkalmazkodásakorábbimunkás-erényeket,aszaktudásegyes,azalkotófantáziánésakézműves,kisiparielőéletennyugvóelemeitrészbenkiiktatják,újtípusúkonkurenciátteremtenekaziparosodásnakköszönhetőnagyfelvevőképességűmunka-erőpiacon,szembeállítanakegymássalrégiésújmunkásokat,fiatalokatésakorábbikézművestechnikákhozszokottidősebbeket,helybélimilánóiakatéskörnyéki,aziparbanszerencsétpróbálóbetelepülőket,előzőlegföldmű-velőket. Főként a munkabérekre káros konkurencia, a munkásosztályonbelüli szociális feszültségekméregfogátamunkásokpártjának,öntudatraébredőtagjaiknakkellkihúznia.(Gianniszázoldaltkitevőterjedelemben,könyvénekmellékletébenismertetiamunkásokpártjavezetőinekésaktivis-táinakéletrajziadatait,ezzelisérzékeltetveapárterejét,szervezettségét.)

KihagyhatatlanfejezetekGiannivizsgálódásábanakorabelinyomorúsá-gosmunkakörülmények,a12órásvagyaztmeghaladómunkaidő,akemé-nyenésbecsülettelelvégzettmunkáértjáróéhbér,anőiésgyermekmunkahatványozott profitorientált kizsigerelése. Szerzőnk által idézett fél-anar-chista, fél-szocialista szinte elfelejtett szociológus, amolyan oknyomozóújságíróPaolo Valera (1850–1926) írt szívbemarkolóan amunkáslét ak-koriviszonyairól.1901-benkiadottkönyvében(LaFolla=Atömeg)kép-zeltpárbeszédetkonstruálanapikétlírátkeresőasztalossal,valamintazőtlebúj-étkezdébenkiszolgálópincérnővel.Valerakérdése:mennyitköltenekazasztalosokésahozzájukhasonlóknapiellátásukra?Azösszeszámoltfil-lérekbőlkiderül,napikerestükháromnegyedrészébőltáplálkoznak–igaz:napontaháromszor,de–akkormégnemszóltunka lakhatási rezsijükről(!).MegkérdeziValeraőket:„miértnemsztrájkoltok?Hogybörtönbezár-janak–válaszoljákviszontkérdezve–,vagyhogymunkahelyettazutcánsétálgassunk?Deeljönazidő,amikorütnifogazigazságórája,mertezaszégyennemtarthatavégtelenségig.”

A sztrájkot Giuseppe Zanardelli – 1881–83-as évek igazságügyi mi-nisztere – betiltotta. Törvényének egyik paragrafusa a munka beszünteté-sét„köznyugalomellenivétségnek”határoztameg,egymásikparagrafus

Page 22: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

22

asztrájkolót„kártevőnek”bélyegezte, spersze tilosvoltaközrendmeg-zavarásais.Giannifogalmazásábanakizsákmányolástörvényerőreemeltszabadságot élvezett. A legkisebb munkahelyi „fegyelmezetlenség” – amellékhelyiségektöbbszöri látogatása, lélegzetvételnyipihentetőbámész-kodás az ablakokon keresztül – a fizetés drasztikus megkurtítását vontamagaután,súlyosabbesetekbenazelbocsájtást.Azegyiküzembendolgozómunkásnőkneknemlettvolnaszabadnapjábankétszerkitekinteniazabla-kon,másodjárarajtakapvakönnyelműségüketabérükbánta.Szerencsétle-neknekezlettvolnaakisebbikbajuk.Egyes„gyilkosszakmákban”–vegyiüzemekben,egészségkárosítóvegyianyagokathasználómosodákban,tisz-títókban(pl.márványtisztítás)–rövididőnbelülelhasználtákegészségüketés föléltékmunkaerejüket,mivelnapmintnap lúgosmaróhatású tisztító-szerreltelikádakbankénytelenekmatatni,evegyianyaggalszoroskapcso-latbantönkremegyabőrük,atüdejük,hullikahajuk.AzországosátlagnálanőkMilánóbankevesebbenházasodtakéskevesebbet szültek, ellenbensokanközülükamegaláztatások,diszkriminációkellen (fizetésükalacso-nyabbaférfiakénál,kivannaktévea„főbbség”szexuáliszaklatásainak)amégembertelenebbprostitúcióbamenekültek.Különösengyakorijelenségvoltezvarrónők,apincérnők,amosodásokesetében,akikadohányipari,vegyipari, gumiipari, ruházati és textilipari, kerámiai szakmákbandolgo-zótársaikkalelnőiesítettekegésziparágakat.N.B.Afoglalkoztatottak41százalékanővolt1881-ben.Nemkevésbésanyarúsorsjutottafiatalkorúdolgozóknak,azazagyermek-munkásoknak.Mégazolaszállamiegységlétrejötteelőttiosztrákkormányzat1843-astörvényeállítottfölnéhánysza-bályt:megtiltottapéldáula9évenaluligyermekekdolgoztatását.(Óriási!Nem?).Másfélévtizeddelkésőbb„tökélesedett”atörvényhozás:érvénybenmaradtakilencéveskorhatár,viszonttízévfölöttmármehettekaföldalá,bányákbadolgozniagyerekek,azéjszakaimunkamegengedettlett12évfölött,15éveskortólpedigveszélyesésegészségtelenmunkátisvégez-hettek.Újabbhúszév telt el, amikornemmás,mintFrancescoSaverioNitti– liberálispolitikus,későbbminiszterelnök–élesenbíráltaazokataziparosokat,vállalkozókat,akiknemtartjákbeafentitörvényeketsem,miközben a fiatalkorú munkaerő védelmére új szabályozást sürgetett.Elképzelhetőkagyermekekgenerációitsújtógátlástalanvisszaélésekésönkényeskedések,melyekbentetszelgőnésbüntetlenülkitűntekazolasziparnagyhatalmúurai.Valeraírt„szegénygyerkőcökről,akiketreggeltőlestig le-föl futtattak felügyelőik a lépcsőkönmalteros vödrökkel a vál-lukon, folyvástnógatvaőketésbiz’baj származottabból,hamegálltaklevegőtvenniegy-egypillanatra.”

Page 23: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

23

Gianni nem csak vitriolbamártott tollal kritizálja a visszásságokat ésnemcsakaziparifejlődésértamunkásosztállyalfizettetettnagyáratmértemegélesenértőszemmel,elismeriamilánóiburzsoáziavállalkozószelle-mének,tehetségénekéstalálékonyságánakmegannyieredményét,nemkü-lönbenagazdaságiésiparfejlődést.Apolitikaielismeréstsemtagadjamegafejlődéstpártfogolómilánóivárosvezetéstől,dicsériannakerényeitésrá-termettségétazadminisztratíveszközökhasználatában,avárosgazdaságimanegementjénekkiformálásában.CsaládtörténetekenpásztázvabemutatjaaPirelli,Bocconiésmáskevésbéismertdinasztiáksikerespályafutását.Gi-ovanniBattistaPirellitöbbvállalkozásbanisérdekelt,míganevealattigu-migyártás a világhírig repítette. Ferdinando Bocconi és Luigi Bocconi egy-szerűmozgó-árusapjuk(Roberto)nyomdokátkövetveMilánóban,franciamintáranagykereskedelmiközpontot (centert)nyitottak. (MaMilánóbanegyetemviseliaBocconinevet,amelyazélvonalbeliközgazdászokatképe-zi.)Rajtukkívülszámtalaniparos,gyáros,szakemberadtahozzájárulásátMilánóvárosának,azegészolasziparhírnevénekemelkedéséhez.Milánómellettugyanisazegészrégiókiemelkedőteljesítménytprodukált,shamavalakinekmódjábanvanegyfapadosjárattalelrepülnieBergamóba,hogyonnanautóbusszalátmenjenMilánóba(ezaleggazdaságosabbmegoldás),akkor a sztráda ötven kilométeres szakaszán a két város között egyadta ös-szefüggő,üzemcsarnokokláncolatábólállóipariparkotszemlélhet,amely-nekarádiuszátképzeletbenkitágíthatjaaszélrózsamindenirányábamégötven-ötvenkilométerrel,ésakkornemmondtunksokat.AlátványtörténetimegértéséhezjószívvelajánlhatóEmilioGiannikönyve,amelybőlugyan-akkorazolvasómegismerhetiamilánóimunkásmozgalomkezdeteit,meg-ismerhetiannakvezetőit,akikhelytállvaamunkábanpartnereitudtaklennia nagytekintélyű északi vállalkozói-munkáltatói osztálynak, nem egyszerügyesenképviselvesajátosztályukérdekeitaszakszervezetiharcokban,atárgyalóasztalnál,aközéletben.MintírtukfentebbazOlaszMunkásPártaszocialistapártelődje,ésmárennekapártnakaképviseletébenLuigiMajnodiadalmaskodottaz1900.júniusiválasztásokonGiuseppeColombofölött,akipedigamilánóiéslombardiaiiparosodás„atyja”volt,egyikeazoknak,akikigensokattettekelőbbújságíróként,későbbvárositanácsnokként,majdminiszterkéntvárosukhaladásáért.KülönösenjelentősvoltColombotámo-gatásaafiatalszakmunkásokképzésében,többújiparág(elektrotechnika,mechanikastb.)aszakképzésmegalapozásánakköszönhetteelterjedését.

Amásikpélda,amiérteztazideológiaiműhelytkiválasztottuk,magyarvonatkozásban is ráirányította a figyelmünket.A Lotta comunista 2013.januáriszámábanFrancoPalumberiahollandújságíró,PaulSchilperoord

Page 24: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

24

2012-ben megjelent könyvéről (Josef Ganz the jewish engineer behindHitler’sVolkswagen,NewYorkRVPPublishers, 2012. 408. o.) szólva a„bogárhátú”gépkocsimegszületésekapcsánamagyar-zsidómérnökköz-reműködéséről ír, állítva,hogyGanznélkül a „bogárhátú”projektjenemvalósult volnameg.A holland újságíró aMotor-Kritik folyóirat 1920-asés 1930-as évek évfolyamainak számai, amüncheniNémetMúzeum ar-chívanyagainakalapjántártafelFerdinandPorscheésteamjének,köztükGanznakanevezetesgépkocsitípuslétrehozásábankifejtettmunkáját,jól-lehet Ganz közvetetten – írásaival és tanulmányaival – vett rész a csapat tevékenységében,majdzsidószármazásamiattemigrálniakellettNémetor-szágbólésműszakielképzeléseitnemrealizálhattaközvetlenül.Atörténe-tetsorjábanelőadvafényderülabonyodalmakra.Ganz1898-banszületettBudapesten,acsalád1916-banköltözöttNémetországba,felvettékanémetállampolgárságot.AzifjúGanzfrankfurtitanulmányokutánabécsiTech-nischeHochschulenövendékeabbanazidőszakban,amikorAusztriaazau-tóiparitechnológiákvilágszintűközpontja.AzelsővilágháborúbanGanzanémethaditengerészetkatonájaésbarátságotkötMichaelMaxMunkkal,azaerodinamikaúttörőjével,együttdolgoznakéskifejlesztikaszélalagutat,tanulmányozzákazaerodinamikaijelenségeket.AháborúutánDarmstadt-ban gépészmérnöki tanulmányokat folytat. 1921 szeptemberében Berlin-ben autók kiállításán meglátván Edmund Rumpler cseppalakú modelljét(Tropfenwagen),megfoganbenneagondolategyforradalmijellegűkisebbváltozatra,amibőltulajdonképpenibogárhátú(„cserebogár”)Volkswagenvégülgyártásrakerült,ámaddigsokvízfolytlekülönbözőfolyamokban.A’20-asévekbenérlelődöttazeredetigondolatGanzfejében,demásuttis:aTatraMűveknél,emiattazutánbonyodalmakkeletkeztek.1926tavaszánaMotor und SportlapbanGanzhosszúcikketírtakisautó-féleelgondolásá-rólésapublikációvalmegalapoztahírnevétazautomobilszakmában.1929januárjábanmármintaMotor-Kritik főszerkesztője részletesenmegírtaakis autóra vonatkozó tervezetét, amelymegfelelt a „bogárhátú”műszakisajátosságainak.1932-benaStandardFahrzeugfabrikmegvásároltaGanz-tólakisautófejlesztésénekésgyártásánaklicencétéselkészültaStandardSuperior.Eztkiállítottákaberliniautószalonban,aholGöringésGoebbelsisszemügyrevették,majdagyártóüzemigazgatója,WilhelmGutbrodma-gánakHitlernekmagyaráztaelazautóműszakiésgazdaságijelentőségénekmibenlétét,akiazonbanaVolkswagenneknevezettvéglegesformábanmeg-valósulttípuselőállításáranemazsidóGanznak,hanemPorschénakadottmegbízást.Ganzközben(1934-ben)svájcinyaralásábólnemistértvisszaNémetországba.A háború után Franciaországban dolgozott, és 1951-ben

Page 25: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

25

Ausztráliába került, aGeneralMotors ottani leányvállalatához,míg nem1958-banaVolkswagenMűvekakkoriigazgatója,HeinzHeinrichNordhoff–Ganzotjólismerőszakember-vezető–anagysikerűautóróltartottelőadá-sában Porsche mellett Ganz érdemeit is elismerte. Palumberi idézi a beszéd Ganzravonatkozórészét:„Sokfiatalmérnök,különösenNémetországbanszembenéztekakihívással,sarkaltaőketJosefGanza„Motor-Kritik”szer-kesztője.Ganzmetszőiróniávaltámadtaarégiautomobiltársaságokat,ésegymisszionáriuségőmeggyőződésévelvívottkereszteshadjáratotazújgondolatért.”AGanznakkijárónémetállamikitüntetéssajnosnemjutottkinekiéletében.Feltételezésekszerintazátéltizgalmak(emigráció,egyedülPorsche sütkérezése a sikerben) hatására elszenvedett infarktusok véget ve-tettekéletének,1967-benmeghalt.

(Atörténetheztartozik,hogyaTatraMűvekbeperelteaVolkswagenta„bogárhátúért”,mivelmagának is részt követelt a típus kifejlesztésében,azonbankeresetételutasították.GanzterveiugyanisnemaTatránál,ané-met gyárnál kötöttek ki.)

ALottacomunistarendszeresenközölérdekesebbnélérdekesebbipar-ésgazdaságtörténeti írásokat.

Emilio Gianni: Dal radicalismo borghese al socialismo operaista (A polgári radika-lizmustólamunkásszocializmusig)EdizioniPANTAREI,Milano,2012.7–447. o.

Pankovits József

Page 26: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

26

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

Lombroso és a tudományok a XIX. századi Itáliában

Akönyvmegjelenésénekapropójaegynemzetközikonferencia,amelyetaTorinóiTudományosAkadémiántartottakCesare Lombroso halálának �00. évfordulója,valamintamégáltalakigondoltKriminál antropológiai múze-um újramegnyitásaalkalmából.Aszerzőkegyikcélja:„Atudósokatmintazolaszvezetőosztályegyikalkotórészekénttanulmányozni”,másikcéljuk:„elgondolkodniekultúra (ti. a lombrosói)örökségén,milyenargumentu-mokattalálnaketémáktudósaiszámáraajövőrenézve.”

Mary Gibson amerikai(USA)előadásánakcíme:A Kriminológia Lomb-roso előtt és után. Megállapításaatudományokeurópaiésamerikai(USA)területekentörténőelfogadásátilletőennemcsakLombrosóvalkapcsolat-banaktuális:„Mintamerikai,aztmondhatom,Lombrosonevétajelenko-ripublikációkvirágzásáig talán jobban ismertékés tiszteltékazEgyesültÁllamokban,mintOlaszországban”.Figyelmeztetarra,hogyLombrosoel-méleteiidőnkéntolyantévutakraisvezettek,amelyenelméletivonatkozá-saitvalószínűlegmagaanagykriminológusiselutasítottvolna.Lombrososikerénektitkamerészségében,határozottelkötelezettségébengyökerezettolyantársadalmiproblémák„újésmodern”felvetésében,melyeketazak-kornemrégegyesültItáliában„veszélyeseknektaláltak”.Bűnözés-teóriájá-banmegkülönböztetteaszületettbűnözőketakívülről jövőszenvedélyekimpulzusa általmozgatott,még újra szocializálható bűnelkövetőktől. El-méleteit a kriminológia és a rendőrség kapcsolatát illetően a „pozitivistakriminológiaiiskola”,másnévenaz„olasziskola”nevekalatthatároztákmeg,ésbárazoknagyellenállástváltottakki,mégismélynyomokathagy-tak az olasz igazságszolgáltatásban, pontosabban az olasz rendőrség ésbörtönrendszermegreformálásában.Egyiktanítványa,bizonyosSalvatore Ottolenghi 1903-ban megalapította a Scuola di polizia scientifica-t (Tu-dományos rendőriskola), ami ma a Scuola superiore di polizia (Felsőfokú rendőriskola) névenműködik.Ottolenghi„kritikanélkül”elfogadtatanítójanézeteit.1885utánafranciakutatókhevesentámadtákLombrosoelméletét:szerintükabűnözésmelegágyaatársadalmikörnyezet.Anémeteknemigen

Page 27: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

27

foglalkoztakvele,azangolokatöbbi,akontinensrőlkiindulóegyébteóriák-kalegyüttazövéitis„gőgösen”elutasították…NagyonnépszerűvoltezzelszembenazUSA-ban,ÁzsiábanésDél-Amerikában–ezutóbbibanazértis,mertigazságszolgáltatásuknemkevéshasonlóságotmutatottazolaszo-kéval;elméletétátdolgozvaalkalmaztákahelyiviszonyokra.AXX.századhúszas–harmincaséveibenKínábanésJapánbanjelentekmegfordításbanaművei–azokajapánokszámáraamodernségetjelentették.

Peter Becker alinziegyetemrőlérkezettakongresszusra,előadásánakcíme: Lombroso mint a kriminológia „emlékhelye”.Lombrosórólmegálla-pítja,hogyőalkottamegelőszörabűnözőésabűnözőtestének„újéstartósképét”–igaz,mondja,hogyamilyengyorsanbefogadtákelméletét,ugyan-olyangyorsanel is felejtették.Arendőrökmárőelőtte is tanulmányoztakpl.olyandalokat,börtöncellákfalainakfeliratait,amelyeketrabokalkottak,későbbpedigőisvizsgáltaazokat;azőszámáraazonbanezekamegnyilvá-nulásiformákabűnözők„alsóbbrendűségét”bizonyították.

Hogyan viszonyultak halála után a szakemberek a tanításához?Egyrésztszemélyesmemóriakéntőriztékaztanagyközönségkörében,

másrészt-elsősorbanabiológusok–tudományosalapokrólvetettékkriti-kaalá;mindezazonbannemakadályoztamegezutóbbiakatabban,hogykimondják:ővolt„abűnözőmodernés tudományosmegközelítésénekamegalapítója”.AXX.századötveneséveinekvégétőlaszociológiaimeg-közelítésűkriminológiaiirodalomazután„ostromalávetteLombrosoem-lékét.”Maaneurológiávalfoglalkozótudósokszámára,amennyibenbio-lógiaimegközelítésbenszólnakróla,azifjúkoribűnözésrőlszólókutatásaimodernnektűnnek,őmagaa„biológiaikriminalizmusszimbólumaakéseiXIX.századbanésaXX.századelején”.Astatisztikákpedigaztmutatják,hogyszemélyemaisgyakranfelbukkannagypéldányszámúlapokban,ésma már Németországban is.

Antonello La Vergata olasz tudósLombroso és a degeneráltság cím-mel tartott előadást.Kicsit hosszúnak tűnő, a degeneráltság fokozatairól,formáiról, felfogásáról és ábrázolásáról szólóbevezetőjeutángyakorlati-lagLombrosoelméleteitírjale,majdrátérazatavizmusésadegeneráltságközöttikülönbségre,azepilepsziaLombrosoáltalmegfogalmazottjelensé-gére.Az1880-asévekutánLombrosoagéniuszmibenlététtanulmányoz-ta:aztállította,hogyaztáptalajaazepilepsziának,azalkoholizmusnak,azöröklődésnek.Felmerülazelőadásbanegybudapestiszületésűorvos,bizo-nyos Nordau neve,akiakultúramegjelenésiformáittanulmányozta,azokat„patologikusaknak ésmérgezőknek” tartotta, s így nyilatkozott sok nagyíróról,költőről(Wilde,Tolsztoj,Ibsen,Zola),zeneszerzőről(Wagner)stb.

Page 28: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

28

Lombroso támadta amagyar származású orvos ilyen irányú besorolását,Nordautneurotikusnaktartotta,éslegszívesebbenmegsemmisítettevolnaaműveit.Azelőadószükségesnektaláltakiemelni:„Lombrososohasemítél-teelamodernséget,adegeneráltságotésazatavizmustadolgokrendjébetartozóknak,nempedigcivilizációsbetegségnekvagyacivilizációelkerül-hetetlenjelénektartotta.”

Paola Govoni abolognaiegyetemrőlakövetkezőcíműelőadásthozta:A tudós professzionalizálódása és a nők megjelenése az akadémiai tudomány-ban. Az angol és az olasz példa szembesítése. A történelmi kor, amelyetvizsgál,azutolsókb.másfélévszázad,azonbelülamásodikangoliparifor-radalom,amiEurópadélirészén–ittelsősorbanOlaszországotcélozzameg–azelsőipariforradalomkorszakavolt.Azutóbbiévektörténetikutatásaitettéklehetővé,hogyaXIX.ésaXX.századközöttösszehasonlíthassukanőkésaférfiakteljesítményétéslehetőségeitatudományokterületén.Ezvoltazakorisegyben,amelyreLombrosotudományosmunkásságatehető,ésamelybenOlaszországAngliát tekintettemodellértékűnekmind társa-dalmi,mindoktatási,mindtudományostéren,ésvégül,denemutolsósor-ban,amikoranőkugyanúgybekerülhettekazegyetemekre,mintaférfiak.1831-benWilliam Whewel (1794–1866) megalapította a British Association for the Advancement of Sciencenevűszervezetet,amelynektöbbnőitagjaisvolt.UgyancsakAngliábanaXIX.századvégétőlanőkdolgozhattakis.Olaszországban Lombroso és Paolo Mantegazza ugyanezekben az években anőket„azemberifejlődéslegalacsonyabbfokainak”tartottákDarwin el-méletérehivatkozva–bár,emelikiazelőadó,magaDarwinnemosztottavolnanézeteiket.Lombrosóékállítólagostudományosalapokrólindokoltákvéleményüket,melyszerintanőkkevésbéintelligensekvoltak,mintaférfi-ak,atársadalomnakerősfelügyeletetkellgyakorolniafelettük.Azigazságazonbanmásuttkeresendő:Angliábanis,azUSA-banis,Olaszországbanisaférfiakazegyetemetvégzettnőktőlsajátprivilégiumaikat–főlegamun-kavállalásterén–féltettékésőrizték.

Federica La Manna a calabriai egyetem munkatársa Panizza, Lombroso és a német natutalizmus. Oskar Panizza (1853–1921) németköltő,drámaíró,elbeszélőéleténekrövidbemutatásaután(abetegesképzelgésseltúlfűtöttnémetszerzővégülmegőrült)megismerkedhetünkLombrosonémetországifogadtatásával,amelykétsíkontörtént:egyrésztabűnözőkről írtmunkáiirántitudományosérdeklődés,másrésztagéniuszésazőrületközöttikap-csolatsíkján;Panizzaezutóbbibanlépbeakutatásitémába.Panizzaszerintagéniusztnemegyketrecbenrabkéntélő,kényszerszültehatásokalattállóvalaminekkellelképzelni,hanemolyanvalakinek,akitegyfajta„imperatí-

Page 29: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

29

vusz”indítalkotásra.Kiemeli,nemlehetegyenlőségjelettennigéniuszésőrületközé.Teóriájánakalátámasztásáraőisnagynevekethozfel:Schiller,Ibsen,Caesar,Pascal,Newton,művészetiirányzatokközülaszinténnémetSturm und Dragot.

Silvano Montaldo (torinói egyetem):A tudósok részvétele a politikai életben. Azelőadásstatisztikaiadatokkalindularranézve,milyenaránybanvettekrésztazolasztudósokazolaszpolitikaiéletben,kiindulópontjaa19.század,azonbelülazolaszegyesülésutánikorszak.Azegyesüléselőttiidő-szakbantartotttudóskongresszusokon(1839és1845között)márföltűntekaz1848ésazegyesülésutánikorszakvezetőrétegénekképviselői,ésezekatudósösszejövetelekismárelőrevetítettékaXIX.századitudósportrét,segítették a különböző tudományágak fejlődését, s néhány személyben atudósésapolitikusmáregyüttjelentmeg.Lombrosokritizáltaaliberálispolitikairendszerhiányosságait,próbáltharcolniakorrupcióellen,devégülinkábbkívülmaradtazaktívpolitizáláson,kivéveéleténekaztaszakaszát,amikor a tudomány és a politika között a szocializmushoz csatlakozáson ke-resztülakartösszekötőkapcsottalálni–ilyenirányúpróbálkozásaazonbaneleve bukásra ítéltetett.

Alessandra Ferraresi a páviai egyetemről a Lombroso korabeli tudo-mány és állam kapcsolatát elemezte A tudósok és az állami apparátusok címűelőadásában.Afentebbmáremlített,1839–1847közöttitudóskong-resszusokata„hasznoséshazafiastudomány”jelealatttartottaknaknevez-te,azegyesülésutáni,tudományoknaknyújtottállamitámogatás„anemzet-építéssarkköve”volt,melybenaliberálisItáliaépítésébenatudósokasaját,egyéniképzésüknekmegfelelőenésapolitikaiéletmegkövetelteposztokonis hasznossá tehették megukat, „átjárhattak” akadémikusi elkötelezettsé-gükbőlazállamirányításba,illetvehelytállhattakegyidőbenmindkétpá-lyán,vagyéppenatudósokatazállamfelkérhettebizonyosszaktudományosfelkészüléstisigénylőfeladatokbanvalórészvételre.Ésmégegyérdekesvonásaa„miniszteriálistudománynak”:olyanújkutatásiterületeketjelöltki,amelyekmégnemképeztékaz„akadémiaiintézményesedéstésspecia-lizálódást.”

Mauro Forno atorinóiegyetemrőlTudósok és a tömegtájékoztatási esz-közök (mass media). Lombroso és a pozitivista tudósok a XIX. és a XX. század közötti sajtóban címűelőadásábanelőszörisleszögezi,hogyaXIX.századvégén–XX.századelejénmegújultazújságíirásésaszerkesztőségigyakorlat,úgy,hogymindezekaváltozásoknemakadályoztákaszabadésliberálissajtó továbbélését.Anyomtatott sajtócsakúgy,mintagazdaságiéskulturális élet egyébközpontjaiKözép- ésÉszak-Olaszországbanvol-

Page 30: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

30

tak,aholekkormárlétrejöttegygazdagsággalrendelkezőtársadalmiréteg,amelynekmárújságokvásárlásáraisjutottpénz.Ezekazújságokapozi-tivizmus irányvonalát követő tudósok írásait közölték: antropológusokét,pszichológusokét,kriminológusokét.MagaLombrosoaz1890-esévektőlaszocializmussalkacérkodópublicisztikávaljelentkezettazigennagyszámúhazaiéskülföldisajtóban,éssikerültnekiolyan„komplexésrettenetes”té-mákatérintenie,mintakétségbeesés,reménytelenség,szenvedés,betegség.Publicisztikaimunkásságánakisköszönhetőenegyretöbbkülföldiszerve-zet igyekezett kapcsolatba lépni vele.

Akongresszustkerekasztal-vitakövette,melynekrésztvevőiakövetkezőproblémákatvitattákmeg:mitlehetmég–ésegyáltalánlehet-emég–va-lamithozzátenniazelhangzottakhoz,ígypl.miértnemfoglalkozotttöbbetLombrosoazegyedi,deviánsbetegekjogaival,lehet-eaztmondani,hogyinkábbvoltvitakezdeményezőésproblémafelvető,minzkriminológus?Akérdésekhez többen is hozzászóltak, és érdekes, figyelemreméltó, meg-fontolandóválaszokatadtak,ígypl.anapjainkbanmárhazánkbanisegyrehevesebbvitákat kiváltó rasszizmus és ennek lombrosói alapjai, avagy afreudipszichoanalízisésa lombrosóipszichológia fejlődésénekkülönbö-zőútjaiItáliában,ezenbelülLombroso„sikerének”magyarázata,amimég„sokmeglepetésttartogat”akutatókszámára.

Akönyvegyikérdeme,hogyszigorúantartjamagát–jobbanmondvaazelőadókszigorúantartjákmagukategyrésztakönyvcíméhez,másrésztsajátmagukáltalválasztott témákhoz,ami igaz,két témátkapcsolössze:Lombrosoéletétésmunkásságát,illetveanagykriminológuskoránaktudo-mányoséspolitikaiösszefüggéseit,ígymindatudósk,mindapolitikusokérdeklődésselolvashatják,míga„kezdő”kriminológusok,azifjabbgene-rációleendőkriminológusainakésakriminológiatörténészeineknemegykiindulókutatási irányt adhatnaka felvetett témák.Akönyvet–magátólértetődően-részletesbibliográfiákegészítikki.

Silvano Montaldo (szerk.:) Cesare Lombroso. Gli scienziati e la nuova Italia. Cesare Lombroso (AtudósokésazújItália).Bologna,IlMulino,2010.294o.

Kun Tibor

Page 31: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

3�

A történelem és az érzések – az érzelem története

Az érzések és érzelmek mindig is befolyásolták az emberek cselekedeteit ésígy,implicitmódonmagáraatörténelemreisnagymértékbenkihatot-tak.ÉrdekesmódoncsakaXXI.századküszöbén jutottela társadalmiéstudományosérdeklődésolyanszintre,hogyazérzésekésazérzelmekkomoly kutatási témákká válhattak. Jan Plamper� könyvét történelmi ki-tekintésnekisnevezhetnénk,amelybenaszerző480oldalonrészletesenelemziazt,hogyalapjábanvéveazérzelmekhogyanishatnakránk,illetveacselekedeteinkre.Ebbenaműben2magaaszerzőisérzelmilegtelítettenérvel,ésmeglepőtörténelmihelyzetekpéldájánújraésújrabebizonyítjaaz olvasónak, hogy valójában itt a földön semmi sem történik érzésekésérzelmimotivációnélkül.Azérzelemtörténetiségevezérfonalkéntfutvégigafejezeteken.

Azelsőfejezetbenbevezetőkéntazérzelmektörténeleménekatörténe-térőlvanszó.Amásodikfejezetbenatársadalmikonstruktivizmusésezenbelülanéprajztudományaafőtémák.Aharmadikfejezetbenazuniverza-lizmusirányaitésazemberiélettelkapcsolatosrohamosanfejlődőtudomá-nyokatboncolgatjaaszerző.Anegyedikfejezetbenfőkéntazérzelmitör-ténelemtávlataivalismerkedhetazolvasó.Plamperazérzelmekkülönfélekölcsönhatásaittulajdonképpenazegyetemestörténelemókortólnapjainkigtartófolyamatábaágyazzabele.Aszerzőbemutatjaaztakörülményt,hogyaz érzések hogyan hatottak és hatnak ki amindennapi cselekedeteinkre,vagyislényegébenaztfejtegeti,hogymiishúzódikmegegyesreakcióinkmögött. 1.JanPlamper1970-benszületett.ABrandeisésaBerkeleyEgyetemekentanult(azutóbbin

szerzimegaPhD-fokozatot).EztkövetőenaszerzőTübingenbenleszsegédkutató.Egy-idejűlegazérzelmektörténeténekakutatásávalisfoglakozik(mintDiltheyFellow)aMaxPlanckIntézetben(2008–2012).MaPlamperatörténelemtanszékprofesszoraGoldsmiths-ben (a Londoni Egyetemen). Forrás: http://www.mpib-berlin.mpg.de/en/staff/jan-plamper,Megtekintve 20�3. március 7.

2.TulajdonképpennemajelenlegiműPlamperlegismertebbkönyve,hanema„TheStalinCult:AStudyintheAlchemyofPower”(ASztálin-kultusz:Tanulmányahatalomalkími-ájában)2012.kiadás(YaleUniversityPress).

Page 32: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

32

Csaknéhánykép,illetveábrázolásvanakönyvben,ámezekkimondot-tantalálóakésszellemesek.Főlegazafénykép,aholAngelaMerkelasszonykimutatjaafélelmétPutyinoroszállamfőlabradorszukájávalszemben.Akutya mindenhova követi Merkelt, és úgymond, sakkban tartja a németkancellárnőt,akikorábbinegatívtapasztalataimiattnagyonfélakutyáktól.Megállapítható,hogyaszerzőállításaiésutalásai szempontjábólaképesszemléltetésekhasználatatökéleteseszköz,hiszenebbőlisláthatjuk,hogyazerősérzelmeketmégahivatásospolitikusoknaksemsikerülmindigpa-lástolniuk.Azonbanittmostkétszereshatásrólisszólehet,hiszenPlamperazilyenmédiumokbevetésévelésahumorralaztiseléri,hogyazolvasótémávalkapcsolatosérdeklődésemégjobbanmegnő.

Aspiritualitássalésszellemiállapotokkalkapcsolatoskérdésekkelfőlegavallások,illetveateológiatudományafoglalkozottsokat.Amaitenden-ciaszerintezéppenazellenkezőiránybatolódott,mertazok,akiktöbbetszeretnének megtudni az emberről, tulajdonképpen már nem a lelkieketkutatják manapság, hanem az agy funkcióinak a tényleges vizsgálatávalvannakelfoglalva.Akönyvelejénazagynak,ezenbelülazamygdalánakabemutatásávalfoglalkozikPlamper.Kiderült,hogyennekaszervnekkulcs-fontosságú szerepe van az agyban a szorongásos érzelmek kialakulásával kapcsolatban.Aszerzőnagyonjólismeriazaggódássalésaszorongássalkapcsolatoshatásokat,hiszentöbbéveskutatásitapasztalatavanafélelemilyenjellegűvetületeiről.(Plamperaféleleltárgyátfőkéntamásodikvilág-háborúban részt vett orosz katonák között kutatta.)

Plamperszámoskérdésrekeresiaválaszt,például:„Miazérzelem?Ki-nekvanérzelme?Holvanérzelem?Van-eazérzéseknektörténelmük?Havantörténelmük,hogyantudjaatörténelemtudományezeketatörténéseketmegragadni?Akönyvközpontikérdéseakövetkező:mikor,hol,kinekésmiért mutat valaki nyilvánosan érzelmeket? Ezeken a kérdéseken túl még aza sajátosság is érdekes,hogya fejezetekvégén, a szerzőminduntalanszembeszegülasajátérvelésével.Ilyenkorvoltaképpenazértelmiérveléskerül szembe az érzelmi fordulattal. Még ha logikai egyensúly ural is egy eszmecserét, akkor is elkell fogadnunkPlamperazonalapállítását,melyszerintcselekedeteinketazérzelmekmotiválják,tehátezekvégülisnagy-bankihatnakmindadöntéseinkre,mindazegészéletünkre.

Azérzelmeknektörténelemformálószerepükvan,hiszenbizonyosérte-lemben befolyásolták és ma is meghatározzák a hatalom és a politika embe-reit.Márcsakemiattisigaz,hogyezekóriásihatássalvannakazemberekmindennapiéletére.Azösztönök,azérzelmekésaszenvedélyekkulturáli-sanmeghatározottakés időnként jelentősváltozásokonmennekkeresztül

Page 33: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

33

történelmükfolyamán.Ezekaváltozásokóriásijelentőségűekazemberiségegészére nézve.

Plamper szakemberekkel kapcsolatos történelmi kitekintője Ariszto-telésszel kezdődik,majd az érzelmekkel kapcsolatosmeghatározása utánrögtön rátér Darwinra, illetve a „TheExpression of theEmotions” címűkönyvére.Valójábanolyanez,minthaPlampertörténelmisétáravinnéazolvasót,hiszenatovábbiakbanolyanjelentősszakértőkbemutatásakövet-kezik,mintPaul Ekman,Joseph LeDoux és Freud.Ezekutánaszerzőolyanszociológusokraéstörténészekrehivatkozik,mintpéldáulJohan Huizinga és Norbert Elias,mivelőkistanulmányoztákazemberiérzésvilágkérdés-körét.

Plamperérzelmekkelkapcsolatostörténelmifelfedezőútjánazuniverza-lista és a társadalomkonstruktivista megközelítések közötti ellentmondás-hoz iselvezet,éseztpárhuzamokbanmutatjabe.Akét irányzatközöttanagydilemmaaz,hogyazérzelmeköröklöttek-eésmegváltoztathatatlanok,vagyinkábbtársadalmiszerkezetek.Feltéve,hogyfogalmiszintenfigye-lembevesszük századunkolyan jelenségeit,mint a gyilkosgyűlölet és avakbuzgóság, rögtönmegjegyzendő,hogyaposzt-strukturalizmusképvi-selőiigencsaktévedtekmódszereikkel.Aposzt-strukturalistáklényegébenaztállították,hogya társadalmikapcsolatokcsupándiskurzuselemzésál-talmegközelíthetőekésjólfeldolgozhatóak.Alegjobbpéldaarra,hogyezmennyirenemígyvan,a2001.szeptember11-évelkapcsolatosesemény-sorozat.

Aszerzőkorunk legújabb fejleményeitegyenesena2001. szeptember11-éntörténtekhezköti,mert„…ezmintegykatalizátorfelgyorsítottolyanfolyamatokat, amelyekmárhosszabb ideje folyamatbanvoltak”.Ezekazeseményektulajdonképpenmindentmegváltoztattak,mégatudományterü-letekvilágábanis,aholabiológia,minttudományágmáraháttérbeszorult.Azóta felélénkült az élettel kapcsolatos tudományágak közötti szorosabbegyüttműködés, és a természettudományok élén a fizika vált a fő vezetődiszciplínává.Továbbáazismegfigyelhető,hogyatörténelemtudományo-katjelenlegerőteljesenbefolyásoljaakulturálistanulmányokparadigmája.Ígyakorszellemkutatásaipéldáulolyanújtémákésérdeklődésiterületekfelé irányulnak,mint az emberi test és akörnyezete, a szexualitás, ane-mek vagy éppenséggel az intelligencia. Plamper az érzelmek történelmét az újabb,illetveanyerteskutatásiirányvonalakközésorolja,mertszerinteezkulcsfontosságújelenkoritéma.

Plamperekönyvében,nemcsupánbevezetéstnyújtazérzelmektörté-netébe,hanematémávalkapcsolatoseddigiszakértőitudástisszintetizál-

Page 34: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

34

ja. Ilyenformánebbenaműbenafogalmaktörténelmeösszevankötveatudománytörténettel és a történeti kritikával is.Sőt, a szerző egyvilágosmérlegelésbenaztiskörvonalazza,hogymitmondtakazérzelmekrőlater-mészetiéskulturálistanulmányokterületénműködőkülönbözővéleménytképviselőszakemberek.

Afentemlítettérzelmikategorizáláskapcsánmegemlíthető,hogyatör-ténészekközöttsincsenegyetértés.Őkfőkéntazonvitatkoznak,hogymelyérzésekmeghatározhatóak fiziológiailag, ésmely érzelmeket befolyásol-hatésformálhatatársadalmiéskulturáliskontextus.Plamperkifejti,hogya témávalkapcsolatbanáltalábansincsegységa tudósokközött,ésnincsegyetértéssemaszemlélet,semazalkalmazottmódszerekkapcsán,minthaezenatérenmagukonatudósokonisakétségbeesésérzésekerekednefelül.EzzelPlamperaztjelezi,hogyazérzelmitörténelemterületénmégmindignagyonsokatennivaló.

Egyilyenfajtaműnélelvárhatóvolnaaszerzőtől,hogyelsősorbantény-szerűmódon írjon.Ehelyettaszerzőnéholkisséelfogultan ír, sajátszel-lemiségének és benyomásainak is szabad teret enged a fejezetekben.Azolvasónakelkellfogadniaeztastílust,mertakönyvígyteljes.Sőtazáltal,hogyPlamperbebizonyítjaazolvasónak,hogysajátmagaellenistudérvel-ni,akönyvszámoslenyűgözőobjektívvonatkozásajobbankidomborodika sorok között.

Aszerző több oldalról ismegvilágítja az érzelmek történetét. Példáulaz érzések és érzelmek hatalma nemcsak a társadalomkonstruktivista néze-tekben,hanemkülönféleutazásijelentésekbenisszerepel.Sőt,asokszínűtörténetiéselméletielkalandozásokmellettazolvasóérdekfeszítőnéprajziesettanulmányokatismegismerhet,ésaszerző,kisséelfogultan,anéprajz-banterjedőuniverzálisérzelemkérdéskörénekatárgyalásáraegyegészfe-jezetet(3.)szán.

Plampertazisérdekli,hogyazérzelmekethogyanfejezikkiakülön-féle kultúrákban. Szerinte az érzelmi változásoknak saját történelmükvanakülönbözőkultúrákonbelül.Aszerzőittolyanantropológusokra–példáulaz1970-esévekbőlRobertLevyreésJeanBriggsre–támasz-kodik,akikkülönlegeskulturáliskörnyezetekbentanulmányoztákazér-zelmeket.Briggspéldáulegykanadaieszkimócsoportnak,azutkuknakaviselkedésiszabályaitígyfoglaltaössze:„sohasemszabaddühösneklenni”.Amikor egy utku felnő, akkor ő ihumához jut, ami nemmás,mint az értelem és az érzelmek feletti uralkodás képessége. Briggs sze-rintcsakegy„gyereknek”vagya„nagyonbetegvagyőrültszemélyek-nek”nincsenihumája.

Page 35: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

35

Akönyv függelékemintegy125oldalt tesz ki: könyvészet, indexva-lamennyi megnevezett személy nevével és egy nyilvántartás a felhasznált képekforrásairól.Amiazonbanebbőlakönyvbőlnagyonhiányzik,azegykulcsszójegyzéklenne,márcsakazértis,mertafülszövegbenmegjeleniknéhány érdekes kifejezés, amelyek nehezen fellelhetőek a fejezetekben.Mégaztismeglehetemlíteni,hogyabeavatatlanolvasónakvalószínűlegszükségeleszegyszakszótárra,mivelaszerzőszámosmegmagyarázatlanszakszótalkalmazaműben.

A szerző nem csak bevezeti az olvasót az érzelmek történelmébe, derámutataszembenállásra,amelyazérzelmektermészetiéskulturálisszem-léleteközöttvan.Ehhezkapcsolódóegyébvitatottkérdéseket is fejteget:öröklött-eazintelligenciavagyvelünkszületett;képes-eazegyénszabadonésfelelősségteljesendönteni.

Jan Plamper: Geschichte und Gefühl – Grundlagen der Emotionsgeschichte (A történelem és azérzések–azérzelemtörténete).SiedlerVerlag,München,2012.480o.

Eperjesi Zoltán

Page 36: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

36

A ROKONTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL

Tanulmányok az antik és középkori jogtörténet és filológia tárgyköréből

NótáriTamásStudia Iuridico-Philologica II. Studies in Classical and Me-dieval Phililogy and Legal Historycíműtanulmánykötete2012-benjelentmeg Szegeden a LectumKiadó gondozásában.A címe érzékelteti, hogyfolytatássalvandolgunk,a2007-benDebrecenbenaHungarian Polis Stu-diessorozatábanmegjelentkötetfolytatásával.Atanulmánykötettízangolnyelvűírásttartalmaz.Azalábbiakbanezekettekinjükátröviden.

AzelsőaHandling of facts and forensic tactics in Cicero’s Pro Cluentio címűtanulmány.AzAulusCluentiusHabitusvédelmébentartottbeszédKr.e.66-banszületett.Cluentiustazzalvádolták,hogymostohaapját,Oppiani-custmegmérgezte.Avádkiegészítőelemeegynyolcévvelkorábbieljárásfolyományavolt:CluentiusekkorvádatemeltOppianicusellenegyállító-lagosmérgezésikísérletmiatt, sennekeredményekéntOppianicusszám-űzetésbement–avádkonkrétanazthozta felnyolcévvelkésőbb,hogyCluentiusmegvesztegetette a bírákat.A szerző elemzi a beszéd történetihátterét,atörvényitényállást,avesztegetésivádatésamérgezésivádpon-tot,valamintCicerostratégiájánakretorikaieszközeitelemzi.Aszerzőrá-mutat,hogyaCluentiusvédelmébentartottbeszédetCiceroutóbbmagaisaháromszónokistílusszerencsésvegyítésekéntemlíti.QuintilianusaPro Cluentiótúgyjellemezte,hogyCiceroporthintettabírákszemébe.Apertörténeti háttere többmint komplikált.Avádlott,Cluentius anyja, Sassiaaz idősebbCluentiushalálautánférjhezmentsajátegykorivejéhez,Me-linushoz.Ciceroebbőlaténybőlvezetileafiúésanyjaköztifeszültséget–utóbbmajdazanyátállítjabeavádfőmozgatójának.UtóbbCluentiusanyjamegözvegyülveférjhezmentOppianicushoz,akielváltfeleségeimel-lett két gyanús körülmények között elhalálozott feleséget is számlált – ezt Ciceromint Oppianicus „mérgezési hajlamának” bizonyítékaként vonul-tatjafelbeszédében.Oppianicuskorábbiházasságábólszármazottavádlóis,azifjabbOppianicus,vagyisSassiamostohafia,akineksegítségévelazanyavérszerintifiaéletéretört–legalábbisCiceroérveléseszerint.Agyil-

Page 37: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

37

kosságikísérlettényealapvetőenbizonyíthatatlan,viszontCluentiusvádatemeltmostohaapja,az idősebbOppianicusellen.Avádlottakatbűnösnektalálták,ámaperkapcsánszámosszabálytalansággyanúja,ésesetlegesenavesztegetéskérdéseisfelmerült.OppianicusvédőjeCluentiustgyanúsítottaavesztegetéssel,savédőutóbbnéptribunuskéntatörvényszékeketalkotószenátori rend romlottságának bizonyítékaként hivatkozott az esetre. A per politikaihullámokatvetett,éstöbbszenátorellenvádalapjáulszolgált.Mi-előttCiceroelvállaltavolnaCluentiusvédelmét,magaisatörvényszékekmegvesztegethetőségének példájaként hivatkozott az idősebbOppianicuselleniperre.MiutánazidősebbCluentiusmeghalt,özvegye,SassiaCluen-tiustgyanúsítottaOppianicusegmérgezésével.AzifjabbOppianicusilyenelőzmányekutánemeltKr.e.66-banvádatCluentiusellenaSulla-félelex Cornelia de sicariis et veneficis alapján, amelymagában foglalta az em-berölés,améregelőállításánakés továbbadásának tényállását,valamintatörvényszék megvesztegetését magistratusok és szenátorok által. (Cluenti-ustformailagsemlehetettvolnabűnösneknyilvánítaniavesztegetésmiatt,mertlovagrendicsaládbólszármazott,ésnemviselthivatalt.Apertörvény-székeharminckétesküdtbőlállt.Ciceronemtértráazonnalafővádpontra:előbbavesztegetésnekszenteltefigyelmét.EnnekkeretébenrészletezteazidősebbOppianicuselőéletét,valamintaCluentiuselleniállítólagosmérge-zésikísérlethezkötősőperekkel.Ehosszúbevezetésutánamérgezésvádjátalaptalanakminősítette,éstúlzottkönnyedséggelsiklottátrajta.

Akövetkezőtanulmánycíme:Translatio imperii – Thoughts on Continu-ity of Empires in European Political Traditions,amelybenaszerzőa trans-latio imperii eszméjételemzi.Atranslatio imperiiazazelv,amelyalapjánbizonyos államok/birodalmak korábbi birodalmak közvetlen vagy közvetett jogutódjánaktekintettékmagukat.AszerzőennekkapcsánHésiodosMun-kák és napok címűeposzát,Dániel könyvét,TertullianusApologeticumát,Iustinus Epitoma Pompei Trogijátelemzi.Eztkövetőenaközépkorfeléfor-dul:aBizáncmint„másodikRóma”ésaMoszkvamint„harmadikRóma”eszméjét,a962-benmegalapítottSacrumRomanumImperiumideológiájátésFreisingiOttóChronica sive Historia de duabus civitatibuscíműkróni-kájátveszigórcsőalá.

Azeztkövetőtanulmányokközépkoritárgyúak,elsősorbanakoraikö-zépkorbajorírottforrásaitvizsgáljabennükaszerző.

A Remarks on Gesta Sancti Hrodberti confessoris a Virgil püspök (749–784)által747-remegírt,illetvemegírtatottSzentRupert-életrajzotvizsgálja,azonbelülpedigakövetkezőnégykérdést:mikorérkezettRu-pertSalzburgba,miérttávozottWormsból,mikorradatálhatóhalála,illet-

Page 38: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

38

veholhaltmeg?AszerzőbehatóanelemziaRupert-legendakétváltozatát(Gesta Sancti Hrodberti confessoris, Conversio Bagoariorum et Caranta-norum),ésarraamegállapításrajut,hogynemegymásbólszármaztatha-tók,hanemegyközösősremennekvissza,nevezetesenaVita Hrodbertire,amitVirgilsalzburgipüspöknagyvalószínűséggel746/47tájánírtmeg.A kérdésekre adott válaszai így foglalhatók össze. Rupert 696-ban jöttszékhelyéről, Wormsból Bajorországba. Salzburgban szervezett formátadottamárjelenlévőkereszténységnek,ámaSzentPéter-kolostoralapí-tásanemazőnevéhezköthető.Salzburgbannemalapítottegyházmegyét,tehátwormsi,nempedigsalzburgipüspöknektekinthető.Március27-énWormsbanhaltmeg,halálánakévebizonytalan,errelegkorábban715-benkerülhetett sor.

A Bishop Virgil – Author of Aethicus Ister’s Cosmographycíműírásegyérdekeskoraközépkoriparódiairatotvizsgál.AzAethicusIsternéven írószerzőarrahivatkozikugyan,hogyműveSzentJeromosegygörögbőlkészí-tettfordításánakátdolgozása,deNótáriaszakirodalommalegybehangzóaneztkizárja.AművetaszerzőaVIII.századradatálja,legkésőbbiforrásá-nakkoraalapjánazonbanmindenképpen768utánra.KeletkezésihelyekéntFreisingetadjameg,lévénhogyalegkorábbimásolatisottkeletkezett.Azauctor meghatározása kapcsán annak ír származása mellett foglal állást. A forrásbehatóelemzésealapjánNótáriszerinteszerzőnemmás,mintVirgilpüspök,aki745tájánmentBajorországba,püspökké749-benszentelték,aműpedigBonifácérsekkelfolytatottvitájánakirodalmilecsapódása.

A Remarks on dating and localising Lex BaiuvariorumcíműírásaLex Baiuvariorum eredetét elemzi. A Lex Baiuvariorum érdmi kutatása már a XVIII.századbanmegkezdődött.Nótáriemunkákközülkiemeliazingol-stadti JohannNepomukMederermunkáját, PaulRoth 1848-as disszertá-cióját, valamint Johannes Merkel máig mérvadó kiadását aMonumenta Germaniae Historicában. A datálásá kapcsán kiemeli Heinrich Brunner ta-nulmányát,amelybenaLex BaiuvariorumotegyVII.századimerowingtör-vénybőlszármaztatta.BrunoKruschszerintaLex Baiuvariorumot729-benafrankuralkodóedictumaként Martell Károly hirdette ki. Konrad Beyerle 1926-oskiadásábanúgyfoglalállást,hogyaLex Baiuvariorum egy egyházi szerzőremegy vissza, amit az egyházi jelleg is alátámaszt – keletkezésihelykéntBeyerleNiederalteichkolostorátjelölimeg.ErnstMayerúgyvé-lekedett, hogy a bajor törvénykönyv egy, aVI. századvégéről származófrankforrásravezehtetővissza.FranzBeyerleszerintaLex Baiuvariorum jórésztmintkirályitörvény614előttjöttlétre,utóbbpedigcsaknovelláriskiegészítésekkelbővült.

Page 39: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

39

NótáriHeinzLöweésPeterLandauvéleményévelegyetértve,abajortörvénykönyvkeletkezésidátumát737és743közéteszi,keletkezésihelyétpedig a hercegi székhelyre, aRegensburgban található SzentEmmeram-kolostorba.

A Remarks on the 8th century registers of Salzburgcíműtanulmányakora középkori salzburgi birtokjegyzékeket (Notitia Arnonis, Breves No-titiae) vizsgálja.Mindkét jegyzékArnpüspökre/érsekremegyvissza, akiNagyKárolyhűemberekéntvádlókéntvettrésztazutolsóbajorherceg,III.Taszilóelleniperben is,amivégeredménybenazönállóBajorHercegségfelszámolásához vezetett.A salzburgi püspök/érsek ezekkel a jegyzékkelegyházmegyéjeelsőbbségétakartabizonyítaniatöbbibajorpüspökfelett.Aszerzőalaposfilológiaiaprómunkávalelemziaműveknyelvi-stilárisjel-legzetességeit, valamint azokleveles anyagnyelvhasználatávalvalókap-csolatukat.

A Social sturcure of Bavaria in the mirror of the estate registers and Lex Baiuvariorumcíműírásbanaszerzőa788-banNagyKárolyáltalfelszámoltBajorHercegségtársadalmiszerkezetétvizsgálja.Atanulmányjogtörténe-tileg legértékesebb része a libertasfogalmánakelemzése,aszabadokésarabszolgákjogállásánakalapos,azegyébgermánnépjogokatisösszehason-lítástárgyávátevőtaglalása.

A következő tanulmány címe:De conversione Bulgarorum – On the legal background of the christianisation of the Bulgarians.A szerző ittelhagyja a bajor középkort, és egy nagyon érdekes, a bolgárok történeteszempontjábóligenfontosforrástelemez.AbolgárokaIX.századmásodikfelébentértekátakeresztényhitre,atérítéstkörükbenrészintrómai,részintbizáncimisszionáriusokvégezték,amiértelemszerűenkonfliktusteredmé-nyezettRómaésBizáncközött.AszerzőelőszörPhótiospátriárka,majdI.Miklóspápalevelétvizsgálja–mindkettőcímzetteBoriszcár,azutóbbilevél az ún. Responsa,vagyisapápaválaszaabolgárokkérdéseire.Ellen-tétbenPhótiospátriárka levelével, amelydogmatikai és egyházszervezetikérdésekettárgyal,apápalevelealapvetőenpragmatikushangvételű,amireafiatalbolgárkereszténységneknagyobbszükségeésérdeklődéselehetett.Alevélnagyjábólkövetiafeltettkérdeseksorát–akérdésesnemmaradtakfenn–,éslehetővétesziakérdésekrekonstrukcióját,lévénhogyaválasznemegyszera„kérdésetekrefelelve”,„amintkérdeztétek”stb.bevezetésselindul. Ilyen tipikusan pragmatikus kérdések a bolgárok részéről például,hogymelynapokonkellböjtölni,el lehet-e temetniazöngyilkosokat, le-het-eturbánt,ill.nadrágotviselni(arómaiaknálszokásostógahelyett)stb.Számoskrédésvonatkozikazegyházszervezetre,valamintarrais,hogya

Page 40: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

40

fennmaradó pogány rítusokkal szembenmilyen fokban kell, illetve lehettoleranciáttanúsítani.Adokumentumazértegyedülálló,mertmásnéptör-ténetébőlnemmaradtfennolyanforrás,amelymintegypillanatfelvételkéntrögzítené a kereszténység felvételekor felmerülő kérdéseket, amegtérőkkételyeit,arégiésazújhitvilágközvetlenütközésipontjait.

AkötetközépkorirészénekaKárpát-medencetörténeteszempontjábóllegérdekesebbdarabja aComments on the Avar-related chapters of Con-versio Bagoariorum et Carantanorumcíműtanulmány.

A Conversiomintforrás870-benkeletkezettSalzburgban.ApropójáulaSalzburgiÉrsekségMetóddal történtkonfliktusavolt,ugyanisasalzburgiérsek eművel akarta igazolni Salzburgnak aKarantániában és PannoniaInferiorbanfolytatottmissziósmunkájátéseterületekfelettijoghatóságát.MetódMoraviában és Pannoniában végzettmissziós tevékenységét pápafelhatalmazásalapjánvégezte,azonbanezfenyegetéstjelentettabajoregy-házszámára.AbajorpüspökökMetódot870őszénRegensburgbanzsinatibíróság előtt – eretneknekminősített tanaimiatt – elítélték, és két és félévigfogságbantartották,ahonnancsakII.Adorjánpápabeavatkozásánakköszönhetően szabadhatározott intervenciójának köszönhetően szabadultki.Aszerzőtanulmányábanaforrásnakazavarokravonatkozórészeitvizs-gálja–ezekközülalegfigyelemreméltóbbazönállóavarállamfelszámolá-sautániavarmaradványnépességrevonatkozórész.AConversio harmadik fejezete azt álítja, hogy azok az avarok, akikkereszténnyé lettek, királyiadófizetőkéntmegtarthattákföldjeiket,ésmindmáigottélnek.Nótárihang-súlyozza,hogyönállóavarküldöttségugyanutoljára822-banjelentmegabirodalmigyűlésen,azonbanaforrás„mindmáig”fordulataegyértelművéteszi,hogyaszabadállapotúavarokafrankuralkodóvalfüggelmiviszony-banállóvezetőkalattéltek.Aszerzőhivatkoziktovábbáarra,hogyaIX.századiavarságlététaKárpát-medencébenmindReginoKrónikája,mindpedigBíborbanszületettKonstantin említi.Az e tanulmányban olvashatóforráselemzésvilágosancáfoljaazosztrákésanémetközépkorászatazontendenciózusnézetét,amelyszerintazÁrpád-félehonfoglaláskoráraaKár-pát-medencébenmárnemvoltérdemiavarlakosság,vagyishogyahonfog-lalóknemtalálkozhattakésnemkeveredhettekavarokkal.

AkötetutolsódarabjaaLegend of „dux” Ingo and his carta sine litteris címűírás.EbbenNótáriEneaSilvioPiccolomini(II.Piuszpápa)1458-banírott De Europacíműművénekegyfejezetételemzi,amelyegyIngonevű,NagyKárolyalattélthercegrőlszólólegendátbeszélel.Aszerzőfeltárjae legenda kialakulását,méghozzá a fent említettConversio segítségével,ésrámutat,hogya„herceg”csupánegynyelvtanifélreértésnekköszönheti

Page 41: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

4�

létét,shogyavalóságbanegyIngonevűpapróllehetettszó.Tisztázzato-vábbá,hogyafiktívherceglegendájamilyenközvetítőkönkeresztülkerültbeahumanistatörténetíró-pápaművébe.

NótáriTamásköteteazókortólahumanizmusigívelőtematikátölelfel,hangsúlyaiarómaiantikvitásraésakoraközépkoribajortörténetírásrahe-lyeződnek.Elemzéseibengazdagforrásanyagraésbőségesszakirodalomratámaszkodik.Remélhető,hogyekötetbefelvettírásainemcsakahazai,ha-nem a nemzetközi szairodalomban is visszhangra találnak.

TamásNótári:Studia Iuridico-Philologica II. Studies in Classical and Medieval Phililogy and Legal History. (Studia Iuridico-Philologica II.Tanulmányok a klaszikus és a középkorifilológiaésjogtörténetköréből)Szeged,Lectum,2012.210o.

Szép Árpád Olivér

Page 42: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

42

Egy hívő kánontörténész ellenszere „az egyház elhúzódó betegségére”

Miután David Friedrich Straussaprotestánskereszténység„Achilles-iná-nak”,Herman Ridderbospedig„azegyházlappangó,elhúzódóbetegségé-nek”nevezte a kánonproblémáját,Kurt Aland – pontosan fél évszázada –megjósolta,hogy„akánonkérdésea teológiaiésegyházügyivitákkö-zéppontjábafogkerülni”. �AmünsteriÚjszövetségiSzövegkutatóKözpont(INTF)alapítójánakjövendölésemárabeteljesedett,ésRidderbosmetafo-rájátkölcsönvévee„lappangóbetegség”akuttáfordult.Elsőkénta’90-esévekben, a JesusSeminarmunkatársaikerültékmega tudományosered-ményközlés hagyományos csatornáit (hogy a legszélesebb közönséggel tu-dassák:aTamás-ésanégykanonikusevangéliumbanJézusnaktulajdoní-tottmondásokcsupán18százalékaszármazikfeltehetőenJézustól),2majdBart Ehrman, Helmut Koester, Elaine PagelsésmásÚjszövetség-kutatóksorbanjelentettékmegközérthetőkönyveiketakoraikereszténységsokfé-leségéről.3Eddigsohanemlátottgyakorisággalröppennekfelhírekújabbésújabbszövegemlékekről–legutóbbtavaly,aJézusfeleségétemlítőkopttöredékről –, amelyek a szenzációs sajtóhírek szerint új megvilágításbahelyezik a korai keresztény iratokat. Emellett Dan Brown regényeinek is 1. DavidFriedrichStrauss,Die christliche Glaubenslehre in ihrer geschichtlichen Entwick-

lung und im Kampfe mit der modernen Wissenschaft,2kötet(Tübingen:Osiander,1840),1:136;HermanRidderbos, “TheCanon of theNewTestament”, in:Revelation and the Bible: Contemporary Evangelical Thought,szerk.C.F.H.Henry(Baker,1958),198;KurtAland,The Problem of the New Testament Canon (Mowbray,1962),31.Alandúgyvélte,hogyazegyháznakmegkell fontolniaazújszövetségikánonszűkítését,ésmegkelleneszabadulniaolyankönyvektől (pl.Pétermásodik levele,Jelenések),amelyeket„mamársenkisemtartkanonikusnak”.AfentieketKrugeridézi:16–18.

2. „Etudósokhirtelenjébenfontosnakérezték,hogykutatásaikkalátformáljákaJézussalkap-csolatosközvéleményt–olyanhévvel,hogyazmárcsaknemtérítésnekisbeillik”–véliGregoryA.Boyd,Jesus under Siege(Victor,1995),14. 

3. Ehrmankönyvei immár többévemindighúsvételőtt jelennekmeg,ami tervszerűségetsejttet.TalánKrugerrészérőlsemvoltvéletlen,hogyajelenrecenzióbantárgyaltkönyvkéziratát2011húsvétjakörüladtale,ésakönyvéppenegyévvelkésőbb,tavalyhúsvétrajelentmeg.

Page 43: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

43

köszönhető,hogyakánonkutatás,amiazezredfordulóelőttakadémikusbí-belődéstárgyavolt,máraaközgondolkodásrészévévált–mégpedigabbólamegközelítésből,hogyamaismertÚjszövetségaIV.században,hatalmidiktátummalálltössze,azalapvetőenpluráliskereszténységszámosirány-zatának és iratának önkényes kizárásával.

Michael J. Kruger, a charlotte-i (NC)ReformedTheologicalSemina-ryÚjszövetség-tanárjaerrea„betegségre”keresgyógyírt.4 Kruger korábbi könyveivelmáralaposBiblia-filológusként,valamintkorelemzőként tetteleanévjegyét;5 az amerikai evangéliumi keresztény6Biblia-kutatókközött–újszerűmegközelítésefolytán–afféleparadigmaváltótudósnakszámít.Canon Fodder című, népszerű blogja publikációinál is olvasmányosabbhangnemben keresi az újszövetségi kánonnal kapcsolatos alapismeretekmegosztását,népszerűtévhitekeloszlatását.7

ArecenzensKrugertavalyáprilisbanmegjelent,A kánon újraértékelése: Az újszövetségi könyvek eredetének és tekintélyének nyomában (Crossway,2012.április)címűkánontörténeti,teológiaimunkájánakismertetésérevál-lalkozik.8

Ahogyakönyvcímeisutalrá,azeredetésatekintélykérdéseszorosanösszekapcsolódik:azún. történeti-kritikamódszerisazeredetkérdésénél„talált fogást”ahagyományosprotestánskánon-koncepció tekintélyén.Akönyvfelütésébőlésaszerzőhonlapjárahanganyagkéntfeltöltöttelőadá-4. Charlotte– amerikai léptékben–ChapelHill szomszédságábanvan, aholBartEhrman

tanít.Esorokírójaszívesenlennelégyafalon,amikorakéteszmeiellenfélösszefutegykörnyékbelibevásárlóközpontban,acsemegepultnál…

5. The Gospel of the Savior (Brill,2005);Gospel Fragments (társszerző,OxfordUniversityPress,2009);The Heresy of Orthodoxy: How Contemporary Culture’s Fascination with Diversity has Reshaped Our Understanding of Early Christianity(Crossway,2010);The Early Text of the New Testament (társszerkesztő,OxfordUniversityPress,2012).

6. Az angol evangelical megfelelőjeként az érintett magyar közösségekben megszokott„evangéliumikeresztény”elnevezésthasználom,nempedigaz„evangelikál”szóátvételt,amelynek„bejáratása”még„szülőföldjén”–tudományosberkekben–isakadozik.FabinyiTibor,akérdéslegnagyobbhazaiszaktekintélyemindkettőthasználja(báregyiketsemtel-jesörömmel);ehhezésafundamentalista–evangelikál–liberális–posztliberálisfogalmakmeghatározásához bevezetésül ld. Fabinyi Tibor:„Miisazevangéliumikereszténységvagyevangelikalizmus?”,előadásazAlianszMagyarEvangéliumiSzövetségkonferenciáján,Pi-liscsaba,2008.február18.(elérhetőaz<evangelikus.hu>weboldalon;legutóbbihozzáféré-semehhezésarecenzióhivatkozásaibanszereplőtöbbiinternetesoldalhoz:2013.02.23.).

7. Ablogcímeszójátékazangolcannon fodder,„ágyutöltelék”összetettszóval(<michaelj-kruger.com>).

8. Köszönettel tartozom SzabadosÁdám veszprémi evangéliumi lelkésznek, teológusnak,amiértfelhívtaafigyelmemetakönyvre,ésatémakapcsántanulságos(Krugermeglátásaittámogató)észrevételeketosztottmegvelem,amelyekközülnéhányatajelenrecenzióírá-sakorisfigyelembevettem.

Page 44: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

44

sokbóliskiderül,hogyKruger–bárátfogóképetkívánnyújtaniakánonsokféleértelmezéséről–igaziellenfelénekWalterBauerpluráliskeresztény-ségekrevonatkozótézisének9maizászlóvivőittekinti,közülükisatöretlennépszerűségűBartEhrmant.�0Akérdés,amireszerzőnkválasztkeres:„haakoraiegyházteológiaiingoványvolt,ésazapokrifkönyvekugyanannyirahiteles[tanúiakoraikereszténységnek],mintakanonikuskönyvek;emel-lettakutatókmeggyőződése,hogyazÚjszövetségtelevanhamisításokkal,akkorakeresztényekmilyenalaponhihetik,hogyéppenaza27könyvhite-les”,amelybekerültazÚjszövetségbe,setöbb,sekevesebb?(20)

Aszerző többkalapotvisel.Módszere,megközelítéseelsősorbannemtörténettudományos, hanem teológiai; saját szavaival: a kánontörténet ésa kánonteológia integrálására törekszik (24).Deklarált célja, hogy az új-szövetségikánonrólzajlódiskurzustvisszahódítsaazokszámára,akikhezigazán tartozik:hogyan isadhatnaszámotakeresztényvallásakánonrólalkotottfelfogásáról–kérdi–,hafigyelmenkívülkellhagynia,hogyake-resztény felfogás szerint hogyan szerezzük az ismereteinket? (22) A könyv többfontosfejezetéttehátepisztemológiaialapvetéstöltiki,amelynekafőüzenete,hogyakánontárgyalásakornevegyükátmindenszempontbólazo-katazismeretelméletipremisszákatésdiskurzusokat,amelyekenakurrensiskolákalapulnak.Programadómunkakívánlenni,ezértakánonnalkap-csolatosterminológiatisztázásánakésa–nagyrésztéppenaterminológiaikülönbségekbőleredő–eltérőkánon-felfogásoknakszélesteretszentel.Haazolvasóakánonmeghatározásairóléskutatástörténetérőlakaralaposis-mereteket,azI.résztnagyhaszonnalforgathatja.

Akönyvtehátapológia,eredetéttekintvepedigreakció:„akeresztényhittelszembenállóegyik igensajátságosproblémárólszól.” (15)Nincs iskönnyűhelyzetbenarecenzens,haamunkatörténettudományosérdemeitúgypróbáljaértékelni,hogyeközbeneltekintakönyvapologetikaiszere-pétől,hiszenatörténettudományoseredményekittmeghatározottszerepettöltenekbe,testimoniumkéntszolgálnakaszerzőreformálthitemellett.Vi-szonttudomásulkellvenni,hogyaBibliakutatásátnemlehetfüggetleníteniameggyőződésünkbőleredőpremisszáktól.Ebbenatárgybansohasemfogsemlegesmunka születni, a legkevésbéÉszak-Amerikában, ahol a vallá-sosság–ésavallástalanságis–általábanszemélyesélménybőlfakad,ésezérterősmeggyőződésselpárosul.��Azelfogulatlantörténészkéntfellépő9.Kül.Rechtgläubigkeit und Ketzerei im ältesten Christentum(Mohr,1934).�0. Kül. Lost Christianities: The Battles for Scripture and the Faiths We Never Knew(Oxford

UniversityPress,2002),amelybenEhrmana159–257.oldalonkifejezettenfelvállaljaWal-ter Bauer örökségét.

11.EtekintetbenkülönösentanulságosJonD.Levensonnak,aHarvardDivinitySchoolok-

Page 45: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

45

Ehrman,akiasajátkitérés-történetévelkezditöbbelőadásátésMisquoting Jesuscímű könyvét,szinténnem„pártatlan”.�2ABiblia-kutatásirántérdek-lődőolvasóhozzászokikapárhuzamosértelmezésekhez:különbözőmegkö-zelítésűszerzőketisolvas,ésmárakönyvekfellapozásaelőttgondolatban„lefuttatja” a szerzők dekonstrukcióját – ugyanolyan „dekóderrel” olvas,mintakiegybelpolitikaieseménymélyéreakarlátni,sehhezellenzékiéskormánylapotegyarántfellapoz.Perszesajátpremisszáitólarecenzenssemfüggetleníthetimagát,deértenivéli,hogynagyjábólmennyiavízabbanaközmondásos„pohárban”,amelyKrugerszerintjavarészttelevan,Ehrmanszerint pedig üres.EmellettKruger rokonszenves,mert nema „pártatlantörténész”Ehrmanre,Pagelsreésmásokrajellemzőképmutatófölényeáradbelőle,hanem–markánsmeggyőződéseimellett is–aválaszokatkeresőpionírszellem.Éskereséseeredményekéntazolvasóvégrenemugyanazo-katarögzültaxiómákatkapja,mintamelyekrenéhánynépszerűszerzőkri-tikátlanul hivatkozik.�3Krugerazért iskülönleges,mertújabbadatokat isbeemelavitába–elsősorbanakodikológiaterületéről–,amelyekrőleddig

tatójánakegyikjegyzete:„Egyesetújulterővel irányítottaráafigyelmemetakétkülönvilágra, amellyel aBiblia kritikai vizsgálata soránóhatatlanul szembesülünk.Meglepveolvastam a felvételi kérelmeket a doktori programra,melynek oktatói közé nem sokkalkorábbanszegődtemel.Akérelmekben lépten–nyomonönéletrajzi jellegűnyilatkozatokálltak, amelyekparadigmáját egy formakritikus talán«megtérés–narratívának»nevezné.Időnként két lépcsőben jelentkeztek: erős, de kritikátlan keresztény hit, amire általábanegyetemen vagy főiskolán egymásodikmegtérés következett, mely a történeti–kritikaimódszerelfogadásával,acsalatkozhatatlanságésmáshittételekelhagyásávaljárt.[...]Másjelöltekcsakazelsőtípusúmegtérésrőlszámoltakbe,vagymindenesetreéletútjukróladtakismertetést,amibőlkiderült,hogyfogalmuksincsaBibliatörténetikritikájáról,azegyetlenmegközelítésről,amelyetamiprogramunkalkalmazott.Amikorapályázókalkalmasságátilletőenaggályoskodtam,egyvezetőtanársietettmegnyugtatni:«Neaggódj–mondta–,sokdiákígykezdi,dealigtöltenekittkéthetet,ésmegváltoznak.»…Akikcsakegyszertértekmeg,úgygondolták,hogyaBibliaközvetlenülmegközelíthető,anélkül,hogybármi-féleértelmezésikeretetalkalmaznunkkellene.Talánéppenaztgondolták,hogyatörténetikritikaegyértelmezésikeret,smintolyan,kerülendő.[...]Akikpedigkétszeresmegtérés-történetetadtakelő,azokvagynemismerték,vagyelutasítottákahagyományoszsidóéskeresztényértelmezést.Másodikmegtérésükmeggyőzteőket,hogyatörténetikritikaazegyedülérvényesértelmezésikeret…”(The Hebrew Bible, the Old Testament, and Histori-cal Criticism: Jews and Christians in Biblical Studies, JohnKnox,1993,107–108).

�2. Misquoting Jesus: The Story Behind Who Changed the Bible and Why (HarperSanFran-cisco,2005),1–15.

13.Ld.pl.a„kereszténységmegjelenéséigazsidóhagyománybanhallatlandologvoltaszen-vedőmessiásalakja,ezzelJézuskövetőirukkoltakelő,miutánmesterüketmegölték”hit-tétellegutóbbi–nagyjábólszázadik–előfordulásátBartEhrmanéletművében,Did Jesus Exist? The Historical Argument for Jesus of Nazareth (HarperCollins, 2012), 173.Vö.pl.VermesGéza,A zsidó Jézus: Ahogy egy történész az evangéliumokat olvassa (Osiris,20052),186–187,a„megöltmessiásról”.

Page 46: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

46

csak kevéssé vettünk tudomást. A továbbiakban a könyv ezen – történet-tudományiszempontbólleginkábbértékelhető–újdonságairahívomfelafigyelmet, átugorva a kánonkülönbözőmodelljeit, köztük aKruger általjavasolt„önhitelesítő”modellttárgyaló1–3.fejezeteket.

A 4–5. fejezetek,�4 bár alapvetően teológiai–episztemológiai kérdéseketboncolgatnak,tárgyszerűenismertetik,hogyakoraikeresztényekszentírásnaktartottákakönyveiket;valamintújszerűmeglátásokkalszolgálnakarról,hogymiértkészültekkeresztényszentiratok.Aszerzőjóérzékkelmutatrá,hogyakoraizsidó-keresztényekszövetségekbengondolkodtak,ésgondolkodásukbanaszövetségkötést–mondhatnánk,szerződésekgyanánt–mindigiratokkísér-ték.�5Akánonlogikaihátterébentehátmeghatározóelem,hogyegyIstennelkötöttújabbszövetségnekóhatatlanulújabbszentirattalvagyiratokkalkellettjárnia.Azúj szövetségközlésére,hirdetésérepedigazapostolihivatalszolgált.�6 EmellettazI.századbanahéberszentiratokmégnemalkottaklezártgyűjte-ményt,akeresztényekszámáraviszont„atörténet”Jézusban„beteljesedett”.�7 Akoraikeresztényekgondolkodásábanaszövetségkötésmellettazújabbisteniszabadítás – az exodus, demásbibliaipéldákmintájára–isegyüttjártazújabbkinyilatkoztatásvételével.Különösenfigyelemreméltókazújszövetségiköny-veknekazokatartalmielemei,amelyekarramutatnak,hogyszerzőikahéberBiblia könyveinekmintájára,mintegy azok folytatásaként készítették őket.�8 Hasonlóképpenakeresztényszövegekközöttiösszefüggésekre,intertextuali-tásárautalóbizonyítékokarramutatnak,hogyakoraikeresztényekelevegyűj-teménybengondolkodtak,ésnemkülönállókönyvekben.19 Kruger a könyvek közöttikohéziót,agyűjteménymakrostruktúrájátalátámasztó,kiválóéseredetiérveivelUmbertoCassutoésGaryRendsburgörökébelép,akikaTeremtésésaKivonuláskönyvébenmutattakfelátfogó,irodalmirendezőelveket.20Ünnep-rontógesztus,mégisillikmegjegyezni,hogyittaszerzőazindokoltnáltöbbetkiolvasa rendelkezésreállóadatokból:Kruger szerintezekazadatok isvá-lasztadnakkönyve–ésazújszövetségikánon– legnehezebbproblémájára:14.TheDivineQualitiesoftheCanon”;„TheApostolicOriginsoftheCanon”.15.4/III/B. fej.: „Redemptive-HistoricalUnity”és5/I. fej.: „TheStructuralFramework for

Canon:Covenant”.16.5/II.fej.:„TheAgentsofCanon:Apostles”.17.5/II.fej.:„TheRationaleforCanon:ThePatternofRedemptionandRevelation”.18.4/III/C.fej.,„StructuralUnity”.19.Ugyanott.20.Cassutotanulmányainaklegújabb,angolkiadása:A Commentary on the Book of Genesis,

2 kötet (MagnesPress,2005);The Documentary Hypothesis and the Composition of the Pentateuch: Eight Lectures by Umberto Cassuto(ShalemPress,2006)(elsőmegjelenés:La questione della genesi, 1934).GaryA.Rendsburgtőlld.The Redaction of Genesis (Ei-senbrauns,1986).

Page 47: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

47

bizonyítják,hogyagyűjteményhatárvonalátnemhatalmidiktátumhúztameg,hanemafőárambeliegyházkonszenzusa.2�Ezzelszembenabizonyítékaifőlegazevangéliumokravonatkoznak,snemakánonlegtöbbetvitatott„peremvidé-kének”könyveire.22

Akönyvlegértékesebbrészeaszerzőnekakoránkialakult„magkánon”mellettszólóérvanyaga,melyetháromfejezettartalmaz.23Aszerzőmód-szereitt„akkumulatív”:eltérőtermészetű,deazonosiránybamutatóada-tokathelyezegymásmellé.Krugerabbanmégnemrendhagyó,ahogyös-szegyűjti,hogyanhasználtákéshogyanértékeltékazegyházatyákazegyesújszövetségikönyveket. 24Viszontjogosanmarasztaljaelakánonkutatókat,amiért a közelmúltig25 aligvettékfigyelembeakodikológiai adatokat, éscsak a szövegekre összpontosítottak, pedig a szövegek „burka” – a kéz-iratok,kódexekkönyvészetiadatai– isbeszédes forrásokakeresztényekolvasásiszokásairólésazegyeskönyvekelfogadottságáról.Akeresztényiratokkódex-formátumánakéstartalmának–vagyisakéziratokonésakó-dexekbenakönyvekegymásmelléhelyezésének,valamintagyűjteménycí-meknek–vizsgálatacsakugyanszámosérdekestanulsággalzárul,amelyekmeggyőzőenalátámasztjáka szerzőkövetkeztetését: „több [...] iratot [...]már igenkoránmértékadónak ismertekés fogadtakel, s ígya II. századközepéreláthatóankialakultegyújszövetségi»magkánon«,amelyetakoraikeresztények széles körben elismertek.Ez amag a négy evangéliumból,a páli levelekből, azApostolok cselekedeteiből, Péter első és János elsőleveléből,stalánmégnéhánytovábbiiratbólállt.”26(259–260)Aszerzőitt

21.„Akeresztényekmilyenalaponhihetik,hogyéppenamegfelelő27könyvkerültabirto-kukba?Miértnincsinkább26vagy28?”(17,éshasonlószavakkal:20).

22.„Perem”alattakánonhomályoshatárvidékétértem,amitazutolsó(2/8.)fejezetigyekszikfeltárni.AzÚjszövetségbebekerültkönyvekközül:Jakab,Pétermásodik,Jánosmásodikésharmadik levele, aHébereknek írott levél, a Jelenésekkönyve;akizárt iratokközül:Barnabáslevele,Hermászpásztora,Kelemenelsőlevele,aDidakhé.

23.2/6–8.fej.;„TheEmergenceofaCanonicalCore”,„ManuscriptsandChristianBookPro-duction”,„ProblemBooksandCanonicalBoundaries”.

24.Atyánként:2/6/II/B–C;majdkésőbbvitatottkönyvenként:2/8/II/A.fej.Érdemesmegje-gyezni,hogyerrőlKrugerpárhónappalkésőbb,szeptemberbenmegjelentThe Early Text of the New Testament című(OxfordUniversityPress,2012), társszerkesztett könyve alapo-sabbanértekezik(II/5–12,„TheManuscriptTradition”).

25.Ld.a2/7.fejezet1.jegyzetétazokrólamunkákról,amelyek–elvétvea’90-esévekköze-pétől,snagyobbszámban2000-től–márakeresztényiratokkönyvészetisajátosságairaisnagyobbfigyelmetfordítottakatartalmukontúl.

26.Arecenzensazértiselégedettakövetkeztetéssel,mertaszerzőablogjárafeltöltöttnégyelőadásábanaztabenyomástkeltette,minthaazabizonyos„pohár” teljesen tele lenne,minthaamaiÚjszövetségünkösszeskönyvénekkoraielfogadottságátigazolnákakodiko-lógiaiszempontok.Ehhezképestakönyvkövetkeztetésevisszafogottabbéshitelesebb.

Page 48: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

48

tényleghiteltérdemlőenérvelazzalazállásponttalszemben,melyszerint„aIV.századigazegyházmégnemhúztamegazújszövetségigyűjteményhatárait.”27

Akönyvtehátújszerűésfontos,egyfelőla„Bauer-iskola”plurálisira-tokrólalkotottfelfogásávalszemben,a„magkánon”mellettfelhozott–fő-kéntkodikológiai–érveimiatt;másfelőldiskurzus-kísérletként:megpró-báljaáthidalnia teológiaésa történettudományközöttimélyszakadékot.A kötet hasznát növeli az alapos kutatástörténeti ismertetés és a gazdag,naprakészbibliográfia.Azolvasónak–haelakarjavégezniaszerzőfentebbemlített„dekonstrukcióját”,hogyamennyirecsaklehet,„névértéken”jut-hassonhozzáakönyvértékes,újszerűadataihoz–aszerzőerőskálvinistameggyőződésénkellmegpróbálniaátlátni.Krugerhendikepje–ha fogal-mazhatunkígy–,hogytúlságosanreformált.Számáraasola Scriptura ma-gaslatárólszemlélveazírásegészeönmagáthitelesíti,ésnemtűnikfelneki,hogya„perem-könyveknél”hiányoznakazegyöntetűkonszenzusrautalójelek,amelyeketa„magkánonnál”felmutat.Akánon„peremén”mindenjelszerintnagyobbvoltazegyházvezetőinekszerepe–hatetszik,ahatalmidiktátum–,mintamitaszerzőmegengedne.Amikora„perem”könyveittárgyalja(8.fejezet),előszöris(8/I.)megintaszélsőségesellentábor,a„di-verzitás túlhangsúlyozása”, főkéntHahnemanellen érvel (vagyiskönnyűcélpontotválaszt,ésnemalényegrőlbeszél);majd(8/II.)Eusebiusfelosztá-saszerintnégycsoportbasoroljaakönyveket;végül(8/III.)egyházatyáktólvettidézetekkelbizonyítja,hogyalegkevésbétámogatottkanonikuskönyvésaleginkábbnépszerűkizártkönyvközöttisnagyahézag.Nemkezelipéldául azt a problémát, hogy a kodikológiai szempontok, amelyekkel amagkánonmelletthathatósanérvelt,nemtámogatjákaperem-könyvekszé-leskörűelfogadottságát.Egyeskódexekbenkésőbbelfogadottéselutasítottiratokkerültekegymásmellé,amiaztbizonyítja,hogya„peremen”nemvolt egyértelmű határvonal, viszont nagyobb szerep jutott a tekintélyelvidöntésnek.Azegyikilyenkódex–aP72–Krugerszámára„kivétel,amelyerősíti a szabályt”!28 (292)A szerző tehát nagyszerű kodikológiai szem-27.Kruger(334)eztazelterjedtmeglátástegyebekmellettGeoffreyMarkHahnemanntólidé-

zi: The Muratorian Fragment and the Development of the Canon (Clarendon,1992),129.28.AP72egyébkéntnemkivétel,hamellétesszükaCodexSinaiticust,Vaticanust,Alexand-

rinustésClaromontanust,amelyekmindtartalmaznak–vagyeredetilegtartalmaztak–agyűjteménybőlutóbbkizártkönyveket.EzekrőlKrugercsakAtanázismerthúsvétilevelekapcsánteszbővebbemlítést(259):akódexekvitatottkönyveketistartalmaztak,ahogyAtanázisfelsorol–akánonjaután–vitatottkönyveket.Nemvilágos,Krugermibőlgon-dolja,hogyekódexekkészítőivitatottnaktekintettékakésőbbkizártkönyveket,úgy,ahogyAtanázvitatottnaktekintetteőket(kivévealegkésőbbiClaromontanust,aholazírnokvo-nallalválasztottakülönőket;ld.2/8.fej.,110.jegyzet).

Page 49: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

49

pontjaitszögreakasztja,amikornemtámogatjákazelgondolásait.Hasonlóprobléma,hogyamikorérdemi,mértékadókifogásokkalkellene szembe-néznieazÚjszövetségteológiaiegységétilletően–példáulegyfeltételezettzsidó-keresztény irategyüttessel, „rész-kánonnal”;29 vagy általában az új-szövetségikönyvekközöttiteológiaikülönbségekkel–,megintakönnyebbellenállásfelémozdul:előrántjaWalterBauertvagyBartEhrmant,hogyaszélsőségespluralitásképviselőiellenvívjonszalmabábu-harcot.30

Mégnéhányapróbbkritikaiészrevétel.(1)AszerzőaKrónikákatkezeliahéberBibliautolsókönyveként,amikoraBibliabelsőkohéziójárautalójegyeketértékeli(167skk.),pedigazI.századiPalesztinábanaPentateu-chustkivévemégkönyvenként,különtekercsekbenvoltak„forgalomban”a héber Biblia könyvei.3� Különösen a még lezáratlan Hagiographa kapcsán nembeszélhetünk„sorrendről”.32Amikorpedigmárazsidóságishasználtkódexet, a tibériásimaszóréták (7–10. sz.) sorrendje eltértKrugerétől: aleningrádiésazaleppóikódexbenéppenaKrónikákkezdiaHagiographát,ésNehémiásé az utolsó könyv. (2)Az apostolok saját írásaik tekintélyé-revonatkozóutalásaiközül(2/6/II.fej.)Krugernemvesziészreazolyanszöveghelyeket,aholPálegyértelműenmáshogy„súlyozza”azÚrtóléssa-játmagától származómeghagyásokat (pl.Korinthosziakhoz írt első levél7:12).(3)Arecenzenskisebbellentmondástéreza„koraikódexhasználat”ésa„szentírásbefejezése”érvekközött.HaakoraikeresztényekcsakugyanahéberBiblialezárásánaktekintettékakereszténykönyveket,talánmégisinkábbamegszokottformátumotkövettékvolna.Haugyaniszsidókatakar-takmegnyerni(ahogyazI.századbantörtént),akkorúgytűniktaktikusnak,

29.Akoraizsidó-kereszténykorpuszlététkodikológiaitanulságokisalátámasztják:azsidó-keresztényeknekcímzett„egyetemes”levelekanagyobbkódexekelőttiidőszakbólvagykülönállókéziratokonmaradtakfenn,vagyegymásmellé,illetvekésőbbkizártiratokmellékerültekegyazonkéziraton(292).Azonazirodalmontúl,amelyreKrugerekérdéskapcsána 159–160. oldal jegyzeteiben hivatkozik, két frissebbmunkára hívnám fel a figyelmet(ezekaztkövetőenjelentekmeg,hogyKrugerleadtaakéziratát):PetriLuomanen,Recove-ring Jewish-Christian Sects and Gospels(Brill,2011),kül.3.és5.fejezet(„Jewish-Chris-tianGospelsRecovered”,„Jewish-ChristianGospelsandSyriacGospelTraditions”);LukeTimothy Johnson,Contested Issues in Christian Origins and the New Testament (Brill,20�3).

30.Aholalegzavaróbbezaváltás:159–163.Krugerakanonikusiratokközöttikülönbségek-kelaligfoglalkozik,pedigEhrmanésmásokszerintnemcsakakívülrekedtiratokutalnakarra,hogytöbbfélekoraikereszténységvolt,hanemabeválogatottiratokis.Ezazegyiklegfontosabbkérdés,márcsakazértis,mertazegymássalvitázókeresztényfrakciókszintemindaBibliávaligazoljákmagukat.

31.Errőlmagyarnyelvenld.BlauLajos,Az óhéber könyv: A héber bibliakánon(Logos,1996),36,57(reprint;azelsőmegjelenés:Athenaeum,1904).

32.Ld.XeravitsGéza,„Ajamniaizsinatmítosza”,Vigilia77:6(2012.június),402–409.

Page 50: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

50

hogysajátszentkönyveikugyanúgynézzenekki,mintamelyeketahallga-tóikmármegszoktak„szentírás-formátumnak”,ésnemás,elütőformátu-motválasszak,mégakkorse,haazmásokbólpraktikusabbvolna.

Akönyvátfogóirányváltástnemfogelhozni,mertmásnyelvetbeszél,mintaszekulárisBiblia-kutatás.Várhatóanazangolszászevangéliumitá-boronbelülhozcsakelújszemléletet:KrugerízekreszediaJohnWarwickMontgomery,WilliamLaneCraig,GaryHabermasésmásokáltalképviseltirányzatot,amelyigyekezett„semleges”történetikutatástvégezni,ésazál-tal védelmezni a bibliai iratok integritását.33 Kruger könyve a sola Scriptura talajánállókánonkutatásszámáraprogramadómunka,ésafogadtatásábólítélveAmerikában,areformálthittudományiakadémiákonhamartankönyvlesz–ezzelazangolszászevangéliumikereszténységbenaBiblia-kutatásterénistérthódíta„kálvinistareneszánsznak”nevezettjelenség.34Aszerzőatörténetiérvelésselszembenugyanisegyízig-vérigreformáltkánon-felfo-gástalajánáll,amitérzékletesenszemléltet,ahogy–talánöntudatlanul–akálvinikiválasztástantalkalmazzaakeresztényiratokszelekciójára:„kano-nikuskönyvek[...]nemveszhettekel.Amielveszett,azelevenemlehetettkanonikus.”(112)A kánon újraértékelése viszontmégúgyiskiválókönyv–különösenakorai„magkánon”mellettfelvonultatottérvanyagamiatt–,hogya teológiaés a történettudományáthidalására tett erőfeszítéseinemmeggyőzőek.(Azeffélehitvallásokláttánugyanisazolvasóbanfelmerül:haakérdéstegyhittétellelrövidrezárhatjuk,ésilyenkönnyenasajátfarká-baharapóuroborosszáalakíthatjuk,akkormiértelmeafilológiai,kodikoló-giai és egyéb kutatásnak?)

Arecenzensbízikbenne,hogyakönyvolvasóiatörténészKrugermód-szereireésérdemeirefigyelnek,nempedigateológusKrugerzártlogikájúdiskurzusára,mertazutóbbicsakakadályoznáazígéretes,evangéliumike-resztényBiblia-filológiát.

MichaelJ.Kruger,Canon Revisited: Establishing the Origins and Authority of the New Testa-ment Books (???).Wheaton(III.):Crossway,2012.411o.

Benke László

33.2/II/A.fej.34.Az„újkálvinizmus”jelenségétaTimemagazin(2009.május12.)„avilágotnapjainkbanát-

formálótízlegfontosabbeszme”egyikekéntjelöltemeg.Bevezetésülajánlom:Collin Hansen Young, Restless, Reformed: A Journalist’s Journey with the New Calvinists(Crossway,2008).Következtetéseibenelfogultanarminiánus,detörténetiáttekintésnekszinténalapos:RogerE.Olson,AgainstCalvinism(Zondervan,2011),1.fej.:„Roots of the New Calvinism”.

Page 51: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

5�

Rabindranath Tagore Continuatus  

2012-t az indiai író születése 150. évfordulójának szentelték.Az ese-ménytméltóképpenmegünnepeltékahazájábanésvilágszerte,deazideiismégTagore-év:ennekazazoka,hogyTagoreszázévvelezelőtt,1913-bannyerteel,keletikéntelsőnek,azIrodalmiNobel-díjataGitanjali(Áldozatiének)címűművéért.

Esorok íróját2012-benmeghívtákDél-Indiábaegyegyetemiésegykollégiumielőadássororozatra,idénmájusbanpedigmásodmagávalDel-hibeegykonferenciára,aholnemkisebbjogiszemélymintakormányhozközelállóIndianCouncilofWorldAffairs(ICWA)vállaltafelazeseménymegrendezését.Eza tény ismutatja,milyen jelentőséget tulajdonítanakaz indek az alkotójuknak. Teljes joggal. A bengáli születésű brahmincsaládból származóTagore kivételesen termékeny író, költő, drámaíró,festő, rajzoló, zeneszerző, pedagógus, gondolkodó, valamint világutazóvolt (ahogy Radha Chakravartymegjegyezte,Tagoreazutazásttartottaa„dharma”-jának,ld.ICWAProgramfüzet,71.o.).Zeneszerzőkéntőkom-ponálta például az indiai, a ceyloni és a bangladesi himnuszt, és talánnemtudjamindenki,hogyGandhitTagorenevezte„Mahatma”-nak,NagyLélek-nek.� Amájus megválasztása sem véletlen: a kétnapos rendez-vényt az író születési dátumához igazították.Humanizmusa és nemzet-köziségeérthetővéteszi,hogyTagore-tadravidalakosúDél-Indiábanis(ahol rosszpillanataikbanazészakiakatmégma ishódítóknak tekintik,ésaholsajáttamilhagyományukatigyekeznekakínai,aszanszkritésagörögművelődésekkel egyenrangúnak elismertetni) nemzeti és nemzet-közialkotókénttiszteltékmeg.

Adél-indiaimegemlékezésegyikszínhelyeaKaraikudikisvárosmel-letttalálhatóangolnyelvűAlagappa-egyetemvolt,amásikaközelesőSriVenkateshwaraCollegeofEducation,Peravuraniközségben.

1,AzICWAprogramfüzeteszerintGandhi,viszonzásként,Tagore-t„NagyŐrszemnek”(Gre-atSentinel,80.o.)nevezteel.Akétférfi,különbözőségeikellenére,többízbentámogattaegymást.Pl.TagoresegítetteGandhihazatértétDél-Afrikából(u.o.).

Page 52: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

52

AzegynaposAlagappa-egyetemirendezvényért(2012.március1-jén),S. Sudalaimuthudékánvédnökségealatt,S. Subbiah,azAngolésIdegen-nyelviTanszékvezetőjevoltfelelős.13-anadtakelőszekciókban,ésehhezjárultötfelolvasásaplenárisülésen.Aszekcióselőadóknagyobbrészedok-toranduszvoltSubbiahtémafelelősvezetésealatt.Aplenárisülésenajelensorok írója, elsőmeghívottként,Tagore and Greek Literature cím alatt a másutt isösszehasonlítás tárgyává tett tagore-i és szikelianosziéletműrőlbeszélt. Egyéb felolvasások a Tagore and Bengali Literature, Tagore and Sri Lankan Tamil Literature, Tagore and Singapore Literature és Tagore and Indian Literature témákat érintették.

A rendezvényre az irodalom tematikája nyomta rá a bélyegét, deértelemszerűennemhiányzottaszociálisérzékenység,sőtapolitikasem.AplenárisülésfelolvasóiközülaceyloniKaruna Sivaji nevét érdemes megem-líteni,akiaszigetangolnyelvűíróinálelőfordulóTagore-reminiszcenciákatelemezte.(Azeurópaiszámáraazishír,hogyCeylonon–ahogyIndiábanis–vannakírók,akikangolnyelvenalkotnak).Sivajihatnevetsoroltfel,ésutolsókéntTagoreMukhta-dharacíműszínművehatásátelemezteA. Shan-thannál.ATagore-darabegyduzzasztóműsikertelenépítéstörténetétírjale,ahol a folyó a szabadságot szimbolizálja.Shanthan ebbőlmerített ihletetsajátszatirikustörténeteszámára.

A többi előadó közül, másokkal együtt, B. Kavitha doktorandusz hozzászólásatűnikkülönösenérdekesnek:azelőadásazidőközbenmegvé-dett értekezésre támaszkodott.TémájaTagore szabadságharcosaspektusaösszehasonlítvaaszínesbőrűamerikaiLangston Hugheshasonlóharcával.Azindiaiakszámára,akiknincsenekelragadtatvasajátgyarmatimúltjuktól,informatív,amitegyamerikainéger ír a fehérek társadalmáról, ésazan-goloktólnehezenkivívottszabadságukáráraemlékeztetiőket.MagaSub-biahhosszúelőadásban(Feminist Concept in Rabindranath Tagore’s Short Stories) három–1893-ban,1894-ben,illetve1914-benírt–elbeszélésalap-ján vizsgálta az író viszonyát a női emancipációhoz, és arra a következ-tetésrejutott,hogyaTagoreaközéputatjavasoljaa„radikálismodernizmusésabüszkehagyományőrzésközött”.S.Subbiahegymásikdotorandusza,J. Mary Jeyanthi (Tradition versus Modernism in the Writings of Rabin-dranath Tagore and Jhumpa Lahiri)abengáli írónőThe NamesakecíműművétvetiösszeTagoreThe Home and the Worldcímű1916-banírtregé-nyével,ésarramutatrá,hogyLahiriműveazagyelszívás(braindrain)ered-ményeként bekövetkező fájdalmas amerikai beilleszkedés története, mígTagoreaz„otthonésavilág”viszonyátazintellektuálisautonómia,illetveannakfeladásanemkevésbéfájdalmaskereteinbelülvizsgálja.G. Rajesh

Page 53: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

53

Kumar (Imagism and Mysticism in Tagore’s Gintanjali) aNobel-díjasműforrásaitvizsgáljavalamintTagoreviszonyátaromantikusköltőkhöz.Ki-mutatja, hogy a gyűjteményfilozofikusmélysége elsősorban aRigVédateremtéshimnuszaira,másodsorbanazUpanisadokraésmásmisztikusköl-tészetigyűjteményekretámaszkodik.Mihozzátesszük,lehet,hogyezígyvan,mégisanyugatiolvasóigenerőskereszténypárhuzamokattalál,ésta-lánnembiztos,hogyakozmopolitaköltőegyáltalánnemkerültkeresztényhimnuszok,aBiblia,ill.másegyháziművekhatásaalá.Apárhuzamokatanyugati költőkkel,mint pl.Wordworth-szel ésYeats-szel,RajeshKumarnemtaláljameggyőzőeknek.S. Sudha Tagore három egyfelvonásosát elemzi (The Tragic Element in Tagore’s Mukta-Dhara,NatirPujaandChan-dalika).Mindháromdarabazönfeláldozásegy-egypéldájátvizsgálja.Ezekközül különösen fontos és érdekes a Natir Puja (A táncosnő hitvallása), amelykétideológia,azősi,hierarchikushinduizmusésazújabb,egalitáriusbuddhizmus összecsapásának a története tragikus következményekkel a királyi ház életében, valódi, ha szabadmondani, tagore-imegbékéléssel,kompromisszummalavégén,miutánamagáttudatosanfeláldozótáncosnőéletétmárnemlehetettmegmenteni.Egyébkéntmindháromdarabbudd-hista legendáraépül,ésaNatir Puja-banDevadatta,a történetiBuddhaunokatestvére és ellenfele is szerepet kap. Hozzátehetjük, hogy bár abuddhizmus Indiában született, történelmi-nemzeti okokból visszaszo-rult, ésmaakörnyezőországokban fontosabbmint szülőhelyén.Amaisoknemzetiségű-ésvallásúországalkotmányamindenesetretoleráns,éssemmilyen kisebbséget nem ér hivatalos retorzió.D. Vadivambal (Red Oleanders: The Uncelebrated Work of the Literary Genius, Rabindranath Tagore) színdarab eredetijét (Rakta Karabi) és a szerző által készített1925-ösangolfordítástvetiösszetöbbekközött,valamintakedvezőtlennyugatifogadtatástvizsgálja.Azutóbbiannyirarosszvolt,hogyelvetteTagore kedvét attól, hogy még valamit publikáljon angolul a nyugatiolvasóközönség számára. Az irodalmi vonatkozások a jelen áttekintésszámárakevésbéjelentősek.Annálinkábbaz,hogyadarabkonnotációiközött található az Indiai Felszabadítási Mozgalom (Indian FreedomMovement) gondolata, valamint hogy gazdasági és társadalmi kritikáttartalmaz–pl.atermészetierőforrásokgátlástalannyugatikizsákmányo-lását: ezen apontonTagoremegkérdezte akritikákrautalva, „mi»obs-kurantizmus«vanegyilyenfelvetésben?”Megjegyzendő,hogya„vörösoleander” teljesen hétköznapi virág Bengáliában. Az ihletet egyilyennövénytelpusztítóelhajítottvasszerszámadta,amitaköltőegysétaköz-benlátott;avasalattmindösszeegyvirágmaradtéletben.

Page 54: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

54

Atöbbifelolvasónakcsakadolgozatacímétemlítem:Indian Culture and Exploration of Human Psychology in Tagore’s „Punishment”, The Short Stories of Tagore and Kamala Das: A Study, Colonial and Post-colonial Experiences of Gandhi and Tagore, Rabindranath Tagore’s The Wreck and William Shakespeare’s The Tempest: A Comparative Study, The Teme of Love and Self-identity in Tagore’s Chandalika, (Rabindranath Tagore – „An Appreciation”, The Mysticism of Rabindranath Tagore.

AzAlagappa-egyetemiszimpóziumotakövetkezőnapaSriVenkatesh-wara-kollégiumállamitámogatássalmegrendezettszekcióüléseikövették.Arendezőkésarésztvevőkrészbenazonosakvoltak.KözülükManickam Solayant,azAlagappa-egyetemAngolTanszékenyugalmazotttanáranevétkell megemlíteni, aki jelenleg a kollégium igazgatója, aki a jelen sorokírójátháromszorismeghívtaDél-Indiába,ésakinekazérdeklődésetanára,Chellappan hatására a görög-római irodalom felé fordult. Érdeklődésekeretébenösszehasonlítható témákat és alkotókat keres a görög és indiai(főlegatamil)hagyományból.AződoktoranduszaafentebbemlítettVal-liammai, akiShakespeare-t ésTagore-t vetette össze.Az előadásoknagyrészetamil,illetvenemzetinyelvekenhangzottel.AjelensorokírójátSo-layanbiztatta egyösszehasonlító tanulmánymegírására, és ennek témájaSzophoklész Antigoné-jaésTagorefentebbmáremlítettNatir Puja-jalett.AhogyAntigoné szembeszáll egy türannoszelnem ismert „törvényével”és uralmával, és ezért tudatosan vállalja a halált, úgy Srimati, az udvaritáncosnő is szembeszáll a zsarnokAjatasatru herceggel, aki betiltotta abuddhizmustmintúj,felforgatóeszmét.Alány,máscélramegrendeltrit-uálistáncáteksztatikusbuddhistahitvallássáváltoztatja,amennyibentáncközbenegyenkéntlevetimagáróladíszesruhákat,ésavégénabuddhistáksárgaköntösemaradcsakrajta.Ajatasatruparancsára,akiidőközbenapját,Bimbisarakirálytmárkivégeztettehitvallásáért,atáncvégeztévelaleánytlefejezik.Anépharag,azanyakirálynőkétségbeesettdilemmájaésavéron-táshatásáraAjatasatrumegrettenésvisszavonja a rendeletét.A táncosnőéletétmárnemlehetettmegmenteni,deabuddhistahitmindenesetrelegal-izálódott.Aszíndarabbóla30-asévekbenfilmiskészült,amelyetTagorerendezett. Az összehasonlítás a szophoklészi drámával azért nem anakro-nisztikus,mertazeseményeknektörténetiéslegenda-alapjukisvan.Ajata-satrui.e.494–462körülvolthatalmon,apjaBimbisara,akimegalapítottaaMagadha-birodalmatRajagrihafővárossal,i.e.546–494körüluralkodott,ésBuddhakortársavolt,egyúttal–nagyvonalakban–aklasszikusgörögkoréis.Devadatta,akibefolyásoltaAjatasatrut,szinténtörténetiszemély.Az eseményekre épülőbuddhista legendát, amely valamivel egyszerűbb

Page 55: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

55

mintatagore-icselekmény,RajendralalMitraadtaki1882-ben.Tagoreélet-rajzírója,Krishna Kripalani szerint,akiháromegyfelvonásost tartalmazókötetben adta közre a Natir Puja-tMarjorieSykesfordításában1970-ben,ezadarabaz„egyiklegegyszerűbbéslegmegindítóbb”Tagore-mű(oneofthe simplest and most moving of Rabindranath’s plays). Az angol fordítást olvasvaajelensorokírójanemígyérezte:ameglehetősenösszetettesemény-szövés,azerősdrámaihatásésazigenkifejezőnyelvadarabotTagoretalánlegjelentősebbműveiközéemelik,amelynekkülönfontosságotad,hogymásklasszikusokkal (Szophoklésszel) meggyőzően összehasonlítható, egyút-talellenőrizhető történetivalóságonalapszik,ésmindezeken túl,ami talána legtanulságosabb, eszmetörténeti aktualitással rendelkezik. Egyebekben azirodalomkritikanemerősoldalaajelensorokírójának;nemakartovábbikövetkeztetésekrejutni,mástalánmástolvaskiaműből.

2013májusábanazICWARabindranath Tagore – En voy of India. His Vision of India and the World címmel rendezett nemzetközi konferenciát Delhiben.Tekintve,hogyTagoretöbbmint30országotkeresettfel,2 az am-biciózus terv az volt, hogymindenmeglátogatott országból vegyen résztvalakiakonferencián,ésszámoljonbealátogatásrészleteiről.Azideáliscél nemvalósultmeg, sokan nem jöttek el.Nemképviseltettemagát pl.Magyarország, Románia, Bulgária, bár amegjelentek így is kiadtak egykongresszusnakmegfelelőelőadói,illetvehallgatóiközönséget.AzICWAaktívésnyugállománybanlevődiplomatákattömörít, jelenlegiigazgatójakarrierdiplomata.Május 8-án diplomaták, egyetemi tanár, a köztársaságielnök és egy államtitkár mondott üdvözlőbeszédet. Eközben Muchkund Dubey professzor ünnepélyesen átadott a köztársasági elnöknek egy Tago-re-kötetet3.Azelsőnapirendezvénytegyhagyományosbengáliaibaul4 ze-nészésénekescsalád(TheBaulofBengal)óriásitetszésselkísértproduk-

2,Ezaszámtöbbekszóbeliközléséretámaszkodik.AzICWAáltalkiadottprogramfüzeta4.oldalon34országotemlít.A78–79.oldalonközzétetttáblázatszerintazonbanazíró28országbalátogatottel1879és1934között,ésezenbelülazEgyesültKirályságotésJapántnégyszer,azUSA-tésSvédországotháromszor,FranciaországotésDániátpedigkétszerkereste fel.

3. Contemporarising Tagore and the World. A Collection of Papers Presented at the Internati-onalConferenceOrganizedinDhaka,Bangladesh.Co-editedbyImtiazAhmed,MuchkundDubey and Veena Sikri (20�3).

4.Abaulokbengáliaiszinkretikusvallásosénekmondószekta.Nyugat-Bengáliában,Bihar-ban,JharkandbanésBangledesh-benfolytatnakvándoréletet.Azeredetüknemismert,devalószínű, hogy korai énekmondó hagyományt követnek.Tagore-ra annak idején óriásihatástgyakoroltak;ezmagyarázzaameghívásukat.Azíróa30-asévekbentöbbelőadásttartott róluk, és a baulok ihletteRabindrasangeet(Tagore-ének) címűkölteménye tömörhitvallásnakisfelfogható.

Page 56: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

56

ciójazártale.Aprogramotötszekcióbanszerveztékmeg:I.Tagoreeurópaiésamerikaiutazásai, II.Tagoreeurópaiútjai, III.Tagoreutazásaidél-éskelet-ázsiai országokban, IV. Tagore látogatásai nyugat-ázsiai és afrikaiországokban,V.Tagorehatásaazindiaikülpolitikaétoszára.5

Azegyesszekciókrésztvevőinévéstémaszerint:I. Sugata Bose, Har-vard (Rabindranath Tagore and the United States), Kathleen M. O’ Con-nell, UniversityofToronto (Tagore as an International Educationist: The ‘Bond of Relation’ ), Gustavo Canzobre, BuenosAires,Argentina (Tagore – Ocampo: A Turning Point in India-Argentina Relationship), Sergei Sere-briany, MeletinskiInstituteforAdvancedStudiesinHumanities,Moscow (Tagore’s Travel to Russia in September of 1930), Supriya Roy, Viswahbara-ti,Santiniketan,Kolkata (Rabindranath Tagore: His Encounters with the French), II. Kalyan Kundu, TheTagoreCentre,UK (Tagore, Mussolini and the Italian Press), Andreas L. Katonis, Aristotelian University of Thessalon-iki, Greece (Tagore’s Travel to Greece), Philippe Falisse, Belgium (Rabin-dranath’s First Visits to Europe), Stefano Beggiora, UniversityCa’Foscari,Venice,Italy (Tagore’s Travel to Italy), Dimitrios Vassiliadis, UniversityofAthens,Greece (Tagore’s Historical Visit to Greece), III. Sreemati Chakra-varty, UniversityofDelhi,India (Tagore’s Travels to East Asia), Reba Som,TagoreScholar,NewDelhi (Tagore’s Visit to Sri Lanka), Alim-ur-Rahman Khan, Bangladesh (Tagore and his Philosophy of the Religion of Man), IV. Ehsan Aghaabbaslou, MinistryofCultureandIslamicGuidance,Iran(The Echo of Sweet Songs of Bengal’s Parrot in Iran. Impact of Rabindranath Tagore’s Presence in Iran), Malashri Lal, University ofDelhi,NewDel-hi (Rabindranath: Persia, Iraq and the Metaphors of Romance), Ghada Ahmed Nabil Mahmoud Mostafa, Cairo,Egypt (Travelling on the Edge of Sorrow – Tagore’s Unseen Prison), V. Alok Bhalla, Ambedkar University,NewDelhi (Tagore’s Dark Vision of Humanity), Radha Chakravarty, Delhi University,India (A World-wide Commerce of Heart and Mind: Tagore as Cultural Envoy), Suryakanthi Tripathi, Former Indian Ambassador (Tagore – an International Relations Perspective Finding a Home Everywhere in this World).

Néhánymegjegyzésazelhangzottelőadásokról:KalyanKunduTagoreMussolininél tett látogatásárólbeszélt.A látogatást annak idején sokkri- 5.Tekintve,hogynemlehetségesmindenelőadástismertetni,talánnemérdektelenittrámu-

tatni,hogyezatényezőfontosabbmintamennyireazátlageurópaigondolná.Aprogram-füzetbevezetőjeerrőlkétoldalonír,éskiderültöbbekközött,hogyJawaharlalNehru,afüggetlenIndiaelsőminiszterelnöke gondolkodásátTagore nagymértékben befolyásolta.UgyancsakTagorehatásaalattálltNehrulánya,IndiraPriyadarshini,akésőbbiminiszterel-nök,akitöbbekközöttaVisva-Bharatin,Tagoresantiniketaniegyeteméntanult(2–3.o.).

Page 57: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

57

tikaérte,ésvégülTagoreírásbankényszerültmagyarázkodni.AcikkaThe Manchester Guardian-banjelentmeg1926.aug.5-én(Programfüzet,45.o.).Azembernekazjutnaeszébe,hogyutólagkönnyűkritizálni,deebbenazesetbenmégalegrosszabbévekelőtttörténtamagyarázkodás.Azindiailátószögmindenesetremás.Ismeretes,hogyGandhiisírtleveletHitlernek,bárazangolcenzúraaleveletnemengedtekülföldre,ígyacímzettaztnemkaptameg.St.BeggioraTagorekétitáliaiútjáról(1925,1926)ésszinténaMussolininéltettlátogatásrólbeszélt.Kárvolnaelhallgatni,ígyBeggiora,hogyazországéskultúrájakiváltottaTagorecsodálatát;emellettazolaszRisorgimento, és személyesen Mazzini példaképül szolgáltak a BengáliReneszánsznak. A csodálat mellett azonban érzékelte a rezsim keménységét is,amiszomorúsággaltöltötteel,kritikátisgyakorolt,deafasizmuslénye-géttalánnemfogtafelteljesen(Programfüzet,57–58.o.).SergeiSerebri-anyTagoreellentmondásosfogadtatásárólbeszéltOroszországban,illetveaSzovjetunióban.Tízévbetelt,mireazíró1930-banellátogathatottaSzov-jetunióba.Addigra a „renoméjamármegcsappant”.Oroszországi leveleit ugyancsaknemtanulmányoztákkellőképpen,éssemteljesorosz,semteljesangol fordítás nem létezik. A rezsim természetesen gyanakodva nézett az íróra, és Hruscsovnak kellett „rehabilitálnia” 1955-ben: művei csak ak-kortólfogvajelentekmegoroszul(Programfüzet,46–47.o.).

Elhagyvaaszámosázsiaiésmásországokbantettutazásairészleteit,agörögországivonatkozásoktűnnekalegfontosabbaknak.

Görögországból, annak ellenére, hogy Tagore csak egyszer látogatottel ebbeazországba,éscsakaligkétnapra,kétkutatókapottmeghívást:Dimitrios Vassiliadis (Vasziliadisz), az ELINEPA Görög-Indiai TársaságElnöke,ésajelensorokírója.Azelőbbiakorabelisajtótnézteátésmu-tatta be a látogatás részleteit egy PowerPoint vetítés keretében, azutóbbi levéltári kutatásokat végzett. Egyik kutatás sem volt a könnyűekközül való: az adott időszak az ország életében a legnehezebbek közészámít.Mégelérhetőközelségbenvoltaz1922-eskisázsiaikatasztrófaésamenekültprobléma,valamintabelpolitikaihelyzetsemvoltalegstabilabb,emiatt,deavilágháborúkövetkezményeimiatt is, sok intézmény rosszulműködött,azarchiválásnemvoltkövetkezetesvagynemislétezett.Ehhezjárultkésőbbamásodikvilágháborúpusztítása,amegszállás,majdazaztkövetőpolgárháború.Ezek során szenvedett igen jelentőskárokat az ak-korDelfiben találhatóSzikelianosz-archívum,amelypedigkézzelfoghatóinformációkkalszolgálhatottvolnaazírójöveteléről,illetveaz1927-eslá-togatáselmaradásakörülményeiről.Tagore1926.november25-énérkezettapireuszikikötőbe.Vasziliadiszbeszámolójábólmegtudjuk,hogyaz írót

Page 58: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

58

előszöraPireusziIrodalmiTársaságfogadtaünnepélyesen,majdaGörögSzínházi Írók Szövetsége következett. Ezután Tagore látogatást tett vonPeskegrafikusműtermében, ahol potrékészült róla, s ezmásnapmeg isjelentaVradinicíműújságban.SorrendbenazAkropoliszkövetkezett,egyebédavendégtiszteletére,majdaköztársaságielnökkitüntetteaMegváltóRendKeresztjével.Tagoremelegszavakkalméltattaafogadtatást,afogadóországot,minden jótkívánva, éskifejezte a reményét, hogyakövetkezőévben részt tud venni a Szikelianosz-házaspár által kezdeményezettmo-dernDelfiJátékokon(Programfüzet,59.o.),amelyekirántGandhiisélén-ken érdeklődött, amint ez aVradinicímű újságból kiderül.A jelen sorokírója egy korábbi összehasonlító tanulmánya köré fonta hozzászólásaszövegét.6 Enneklényege,hogyAngeloszSzikelianosz,aszinténsokoldalúéstermékenyíró,költőésgondolkodó,ésTagoreélete,életműve,világlá-tása,harcaéscélkitűzései,jelentőségükasajátországukszámáraösszeha-sonlíthatók; ezenfelül, hacsak közvetetten bizonyíthatóan is, a két alkotóközött,deakörnyezetükközöttmindenképpen,voltakkapcsolatok.Köz-vetettbizonyítékokazttámasztjákalá,hogyTagoreEva Palmertől, Szike-lianoszamerikaifeleségétőlértesültaJátékokrészleteirőléstőle(vagyazasszonytólértesítettGörögKonzulátusonkeresztül)kaptaaztameghívót,amelyet érkezésekor Pireuszban felmutatott.

Alevéltárikutatásnehézségeitjólmutatja,hogyEvaPalmer,akirőlismert, hogy igen kiterjedt nemzetközi levelezést folytatott, többszörvendégül látott egybombayszármazású művészt valamint társadalmiaktivistát,Khorshed Naorojit.7 Alánnyal1924-benPárizsbanismerke-dettmeg,akiottazeurópaizenéttanulmányozta:mindkettentöbbhang-szerenjátszottak,ezkötötteőketössze.Aszikelianoszi„DelfiEszme”jegyében(KeletésNyugatösszehozásaagörögországiDelfiben,Nemzet-köziEgyetemalapítása, stb.)EvaPalmerakeleti zenével is foglalko-zott,sőtrendeltegyspeciálisorgonátMünchenből.Innenazötlet,hogy 6,Egyelsőösszehasonlítópróbálkozásajelensorokírójától2011-benjelentmegelektroni-

kusan„RabindranathTagoreandAngelosSikelianos:twothinkers–oneuniverse”címmel,amelyazINDIKAOnlinehasábjainolvashatóahttp://www.elinepa.orgcímalatt(OnlinepublicationsbyELINEPA,Greek–IndianSocietyforCulture&Development).

7. Khorshed „India Nagy Öregje”, Dadabhai Naoroji (1825–1917) unokája. DadabhaiNaorojipolitikaivezetőés társadalmiaktivistavolt.Másokkalegyüttőalapítottaaz In-diaiNemzetiKongresszust.Khorshedszinténigenaktívvolt,tevékenységéértvisszatérteutánbeisbörtönözték.Errőlpl.ManmohiniZutshi Sahgal számol be An Indian Freedom Fighter Recalls Her Lifecíműkönyvében(ezazadathozzáférhetőavilághálón).Khor-shedszüleikevésséismertek,báranyjatöbbfennmaradtlevélbenhálásköszönetétfejezikiEvaPalmerneknemcsakagörögországivendéglátásért,hanemhogyáltalábanistörődötta lányukkal.

Page 59: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

59

KhorshedNaorojitmeghívjaGörögországba.Ez többször ismegvaló-sult;hónapokonkeresztültanultakegymástól,sőtKaroloszTrikolidisztisvendégülláttákésegyüttzenéltek.Khorshedegy1924-benPárizsbólkeltezett levelébenazt írja,hogy„Tagorenemsokáramegfogérkezni,és kérdi, hogymegkérdezze-e”.Nemderül ki azonban, hogymit kel-lenemegkérdeznie.UgyanebbenalevélbenGandhitisemlíti.8 Mindez világosanbizonyítja,hogyEvaPalmer-Sikelianou,legalábbisközvetve,kapcsolatban állt Gandhival és Tagore-ral. Másutt maga Szikelianoszemlíti,mintevidenciát,hogy„Évanemsokáraküldimajdaprogramot”[egybarátjának],9amiaztabenyomástkelti,hogyEvaPalmerfoglalko-zott a Delfi Játékok gyakorlati oldalával. Tagore-ról azonban itt semderül ki semmi.

Magaa„DelfiEszme”hitvalláséséletcélvolt.Szikelianosz,sokmásmellett, a társadalmi létezés legősibb, „legtisztább” formáit kereste, ésezeketaz„orfikusGörögországban”ésa„védikusIndiában”véltemeg-találni.Azíró,és„angyalijóságúnak”nevezettelsőfelesége,akiIsadoraDuncan táncosnő köréhez tartozott, önzetlenül és nagyon sokat tett, azambíciókhozképest lehangolóeredménnyel.ANemzetköziEgyetempl.máigmegvalósulatlan terv. Két „Delfi Játékokat” sikerült megrendezni(1927,1930)–eztkövetőenanyagiéserkölcsitámogatáshiányábannemtudtákapróbálkozásokatfolytatni.�0 A két világháború közötti nemzetközi helyzetésközgondolkodásszinténnemkedvezetta„pán-humán”megkö-zelítéseknek.Ismeretes,hogyTagore-terősenzavartaanacionalizmus,éseztmárazelsővilágháborúalattkifejezteJapánbantettlátogatásaialkalmával.Szikelianosztakadályoztaaprovincializmus,amindentvalamilyenideoló-giaalávonniakarókisszerűközélet,azOrtodoxEgyház,akirályiudvar,deazegyreinkábbjobboldalieurópaigondolkodásis.��

8.Szikelianosz-Archívum,EvaPalmer-Sikelianoulevelezése,1924,189/27.dosszié,a19.sz. levél.

9.Ld.Valetas,G.,DieDelphischeIdeeunddieWiederbelebungdesantikenTheaters–EinBrief Sikelianos’ an Aristos Kambanis. Folia Neohellenica1,1975:155–159.Akérdéseshelya158.oldalonolvasható.

�0.Alevéltárikutatásegymagyarvonatkozássalisszolgált:egylevelezőlaprólvanszó,ame-lyettévesenEvaPalmeranyagábasoroltak1926.évmegjelöléssel.AlapHorváthEndrétől,aParthenón-Társaságlelkesgrecistaésneogrecistatitkárátóljött1926.szept.10-ikeltezés-sel,amelyenHorváthmegköszöniSzikelianosznakameghívástakövetkezőéviDelfiÜn-nepségekre,ésjövetelénekalehetőségeitlatolgatja.(Nincstudomásunkarról,hogyvégülisrésztvett-eajátékokon.Érdekességkéntmegemlítjük,hogyaz1945-benéletétvesztőfilológusBudapestenaII.ker.Lövőházu.16/Bszámalattlakott).

��. Alevéltárikutatásegynemmindennapieredményrevezetett:afilhellénésIndia-tisztelőíró,romanista,germanistaésmisztikusgondolkodóosztrákFranzSpunda,egy1934.jún.28-rólkeltezettlevélbenlelkestámogatásárólésegyüttműködésérőlbiztosítjaSzikelianoszt,

Page 60: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

60

Tagore,jóllehettervezteazutazást,betegségemiattnemtudottrésztvenniaz1927-es játékokon.Különbözőadatokazt látszanakalátámasztani,hogymaga helyett a titkárát és annak feleségét küldte el. A titkár Prashanta Maha-lanobis,afeleségeNirmalKumari(Rani)Mahalanobis.�2 GandhisemjutottelGörögországba,bárezügybenlevelezéstfolytatottEvaPalmerrel.�3 Végül egyadat,amelyetakongresszusirészvételeredményekéntadhatokközre.Su-priyaRoy,Tagoresantiniketaniegyeteménekakönyvtárosa,kérésemrevoltszívesutánanézni,hogyvan-eazottaniarchívumbanvalamilyengörögvonat-kozás, illetve vannak-e levelek a Szikelianosz-házaspártól.Az utóbbira aválasznemlegesvolt.TaláltviszontegymegkereséstaGörögKonzulátustól,amelybenértesítikazírót,hogyaVradiniújságmunkatársaiinterjútkérnektőle,amibeTagorebeleegyezett.Tekintve,hogyazújságfőszerkesztője,D.DevarisSzikelianoszföldije(mindkettenLeukaszszigeténszülettek)és is-kolatársavolt,ezegytovábbiközvetettbizonyítékarra,hogyazírómagátólaházaspártólértesültaDelfiJátékoktervéről,ésameghívástvagytőlükkapta

decsakakövetkező feltétellel: „kerülnikellmindenféle szabadkőműveshatást ebbenanagyszerű eszmében”.A „pán-humán ideál nemmásmint a vér és történelem nélküli,gyökértelenelemektalálmánya.”„Apollóntisztaképétnemszabadbemocskolni”.A„nemárjaszellem”csakveszélyeslehet.Meglátásaszerint:„ApollonestcommeKrishnaetBal-dur une émanation typique de l’ âme aryenne.” (Hozzátesszük:Baldur vagyBaldr a jóisteneazónorvégmitológiában).Tanácsa:„Faiteslaconstructionsurlabaselaplussolide:l’Apollonnational,ledieudesguerresmédiques,etfaitesparticiperlespeuleseuropéennesdumêmeidéal”stb.Acímzettnemörülhetettkülönösképpen!(AlevélaSzikelianoszArchí-vumbanolvasható,„Szikelianoszlevelezése”,193.dosszié,23/44.sz.,azemlítettdátumalatt. Fennmaradt a boríték és a postabélyeg is.)

�2.Aházaspárt,akikrőlGörögországbanszinténcsakhézagoslevéltáriadatokvannak,egyébadatokalapjánlehetettazonosítani:pl.Tagoreéskíséretemagyarországifényképealapján,aholaképaláírásmindentvilágossátesz.PróbálkozásaimatsegítetteKosztaszBurnazakiszíró,akiSzikelianoszmásodikfelesége,Annahalálautánátvetteahagyatékot,majdamai,Kifiszianegyedbentalálhatóarchívumnakajándékozta.Könyve140.oldalánláthatóahá-zaspárazAkropoliszon(Burnazakis,K.,Angelosz Szikelianosz élete évszámokban [1884-1951].Athén:Ikarosz2006,görögül),azonbanmintkiderült,aképaláírásEvaPalmeregykésőbbi,tévesfeljegyzésétköveti.(Eva,Burnazakiszközléseszerint,azillusztrációere-detijéülszolgálófényképhátuljánbizonytalanulfogalmaz:„Azthiszem,…”stb.).Azíróegyfeljegyzéseknélkülifényképetisarendelkezésemrebocsátott,aholEvaPalmerlátható,melletteaMahalanobis-házaspár,középenSzikelianosz,ésmégegyismeretlenférfi.Igenvalószínű, hogy ez a fényképDelfiben készült, ésmindkettő 1927-ből való.Az előbbitEvaPalmerkészíthette,tekintve,hogyőmagahiányzikaképről,miközbenSzikelianoszmegjelenik.A fenti azonosításoknak köszönhetően el lehetett oszlatni azt a téves felté-telezést,hogymindakönyvillusztrációmindafényképindiaiházaspáraKhorshedNaorojiésaférje lenne.Khorsedről, legalábbisazeddigieredményekalapján,nemmaradtfennfénykép. Burnazakisz szívességét ezúttal is köszönöm.

�3.Alevelezéstényétközvetettadatokbizonyítják,magukaleveleknemmaradtakfenn,azokok nem világosak.

Page 61: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

6�

közvetlenül,vagyaGörögKonzulátusonkeresztül,amelyetalighanemahá-zaspárértesítettelőzőleg.�4

Záróünnepségkeretébenakongresszusiküldöttekajándékotkaptak:egydíszes, bengáli nyelven írt könyvet, amelyTagore életét ésmunkásságátmutatjabe.

RabindranathTagorejelentőségétnemkellbizonygatni.Szikelianoszke-vésbéismert,deafentiekalapjántalánbelátható,hogyhasonlóformátumú,hakevésbé sikeres is, személyről van szó, és jelentősége a saját országaszámára,mutatismutandis,Tagore-évalvetekszik,nemzetközikitekintése,ambíciói pedig egyáltalán nemmásodrendűek. Delfi szerepvállalása egytovábbitényezőasokközött,amelyekGörögországotésIndiátösszekap-csolják.

International Symposium on Tagore – The Literary Genius and World Literature. 0�. 03. 20�2.

Organized by theDepartment of English and Foreign Languages.AlagappaUniversity,Karaikudi,TamilNadu,South India. Printed by Sri Lakshmi Printers,Karaikudi,SouthIndia(NemzetköziTagore-szimpózium,2012.január3.).

TheInfluenceofRabindranathTagoreonIndianLiterature.2ndand3rdMarch,2012.(Tagorehatásaazindiaiirodalomra.2012.március2–3.),SriVenkateshwaraCollegeofEducation(AffiliatedtoTamilnaduTeachersEducationUniversity).Peravurani,ThanjavurDistrict,TamilNadu,SouthIndia.

Rabindranath Tagore – Envoy of India. His Vision of India and the World. International Con-ference.9–10May,2013. (R.Tagore–Indianagykövete.Víziója Indiárólésavilágról.2013.május9–10.)SapruHouse,NewDelhi,IndianCouncilofWorldAffairs.

Katona L. Endre

�4. SupriyaRoy 2013.május 16-i e-mail-ben küldte az információt. Szívességét ezúton isköszönöm.

Page 62: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

62

A Coburgok és Szlovákia

Aszlováktörténettudományonbelülakülönfélefőnemesicsaládokrólszólókiadványokabársonyosforradalmatmegelőzőennemtartoztakanépsze-rűbbkutatásitémákközé.1989etérenisfordulatothozott,ésazótaegyretöbbolyanpublikáció jelenikmeg,mely az egykori felső-magyarországiszlovák régióhoz kötődő arisztokrata családok életével foglalkozik (pl.:Andrássyak,Thurzók,Péchyek,Fuggerek, stb.).Ezenkiadványoksorábatartozik a szlovák Roman HolecACoburgokésSzlovákiacíműkönyveis,amelyegybolgáruralkodóváavanzsáltmagyarországiarisztokratacsaládháromgenerációjánakéletútjátmutatjabeaXIX–XX.században.

A Szász–Coburg–GothaicsaládanevétaSzász-ésBajorországközöttelhelyezkedőCoburgvárárólkapta,melyegybenafejedelemségnévadó-ja isvolt.A famíliaazévszázadokonsorán fokozatosanemelkedett, és aXIX.századbanmártöbbeurópaiuralkodótisadott,mintpéldáulBulgária,Nagy-BritanniavagyPortugáliaesetében.Másországokban(pl.:Ausztria,Oroszország,Mexikó,Brazília,Bajorország,Norvégia,Olaszország,Ro-mánia,Svédország,Dánia,Görögország,Spanyolország)pedigaCoburgokházasságrévénkerültekrokonikapcsolatbaazottaniuralkodócsaládokkal.

AfamíliaMagyarországonismegjelent,aholaz1820-asévekbenházas-ságrévénmegszereztékaférfiágonkihaltKoháry-családbirtokait.Asike-resfrigynekköszönhetőenaCoburgokazországlegmódosabbarisztokratáiközéemelkedtek,későbbpedigtöbbbolgáruralkodóiskikerültközülük.

AszerzőaKoháry–Coburg-családÁgost-féleágánakazéletútjátmutatjabe,melynektagjaiaz1880-asévektőlamásodikvilágháborúvégéigterjedőidőszakban irányítottákBulgária életét.ElsőkéntFerdinándkerült trónra,aki1887-től1918-igvezetteazországot,deazelsővilágháborúbanelszen-vedettvereségmiattlekellettmondaniafiajavára.Azújdonsülturalkodó-naksikerültmegőriznieapjatrónját,ésIII.Borisznéven1943-igirányítottaBulgáriát.Ekkor tisztázatlan körülmények között életét vesztette,miutánkezdettanáciNémetországgalszembefordulni.Utódjahatévesfia,Sime-on lett.Ő1946-ig töltötte be ezt a tisztséget egy régenstanács irányítása

FEJEZETEK KÖZÉP-, KELET- ÉS DÉLKELET-EURÓPA TÖRTÉNETÉBŐL

Page 63: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

63

mellett,melyetFerdinándmásikfia,Cirillvezetett.Amásodikvilágháborúbefejezéseésaszovjetmegszállásazonbanittisgyökerespolitikaifordula-tothozott.Előszörarégenstanácstagjaitfogtákelésvégeztékki1945-ben,majdakövetkezőévbenakiskorúuralkodótismegfosztottáktrónjától.Asorsiróniája,hogyazutolsóbolgárcárfelnőttkénthazatért,és2001és2005között, immár demokratikusan megválasztott politikusként négy éven átvoltabolgárkormányfeje.

Aszerzőalapvetőeneháromuralkodóéletéreösszpontosít,dekönyvébennem egyforma teret szentel hármójuknak.A legnagyobb súlyt Ferdinándkapja,kinekpályájaaz1880-asévektőlahidegháborúsidőszakkezdetéigtartott,ígyőtekinthetőekönyvvalódifőszereplőjének.Bárabolgárural-kodóitisztségetcsakazelsővilágháborúvégéigtöltöttebe,deaszerzőaszáműzetésbenélőcáréletétisbemutattaegészen1948-banbekövetkezetthaláláig,ígyképetkapunkaközéletiszereplőmellettamagánemberrőlis.Veleellentétbenfiaipályájáramárcsakpolitikatörténetiszempontból tértki,mígunokájaesetébencsakaszáműzetésbeneltöltöttidőre.

Aszerzőkönyvetöbb,párhuzamossíkontárgyaljahőseiéletútját.Enneksoránkronológiaisorrendbenhalad,akülönfélemegközelítésiszempontokpedigmozaikszerűenváltakoznak.AzelsővizsgálatiaspektustaCoburg-család története jelenti. EnnekHolec két külön fejezetet is szentel, de aszáműzötturalkodóéleténekbemutatásakorszinténvisszatérmégehhezatémához.Előszörafamíliaeurópai,majdamagyarországitörténetétvázoljafelröviden,ezutóbbinbelülpedigolyankérdésekreiskitér,mintaKohá-ryakkalvalóházasság,azoldalágirokonság,vagyakülönfélearisztokrata-ésuralkodócsaládokkalvalókapcsolatuk.

AkövetkezőmegközelítésiszempontotBulgáriapolitikatörténetejelen-ti,melynekaközéppontjábanaháromcáréleteáll.Báraszerző ittkitérabolgárbelpolitikafontosabbeseményeireis,asúlypontezenasíkonazország külkapcsolatain, azok európai összefüggésein van, főként az elsővilágháborútmegelőző három évtizedben. Ittmár bizonyos hangsúlybelikülönbségektapasztalhatók,mivelFerdinándpályájanagyobbjelentőségetkap,mintpéldáulazutódjáé,Boriszé.

Akönyvcíménekmegfelelően,aszerzőtöbbszempontból isrészlete-senkitéraCoburgoknak,elsősorbanFerdinándnakafelső-magyarországiszlovákrégióhoz,majdSzlovákiáhozfűződőkapcsolatára.Az1918előttiidőszakkapcsánegyrésztakorabeli sajtóalapjánbemutatjaaztazambi-valens véleményt, amit Koháry-Coburg Ferdinándról alkotott a szlováknemzetimozgalomakkori vezetése.Ezutóbbiugyanis ruszofilnézeteketvallott,éskomolyszimpátiával tekintetta törökuralomalólfelszabaduló

Page 64: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

64

korabeliszlávállamokra,ígyBulgáriárais.AnnakéléreviszontegyolyanuralkodókerültFerdinándszemélyében,akitőlaszlávvilágidegenvolt,rá-adásulnémet-ésnemoroszbarátvolt,ígyakésőbbiközpontihatalmakhozfűztejókapcsolat.Aszerzőkülönfejezetetszenteltafelső-magyarországiCoburg-birtokokgazdaságtörténetibemutatásánakis,melyekterületéntöbbkomoly,ipariszempontbóljelentősvállalat(pl.:vasmű,bánya)működött.

Az1918utánieseményekkapcsánugyanszóesikabolgár-csehszlovák,majd–szlovákkapcsolatokrólis,deaközéppontbantovábbraisaszáműzötturalkodó személyisége áll.A szerző itt Ferdinándot főkéntmagánemberioldalrólmutatja be (pl.: lakóhely, életmód, az arisztokráciával való kap-csolatok,társaságiélet,utazásokstb.),dekitéraközvetlenkörnyezetéheztartozószlovákszemélyekéletérevagyacsehszlovák földreformhatályaaláesőbirtokáértfolytatottpereskedésreis.

Holec,atémánakmegfelelőentöbbországbankutatott,ígykönyvema-gyar, német, cseh, szlovák, angol, illetve bolgár forrásokra és szakiroda-lomra épül. A kötetet gazdagon illusztrált képanyag díszíti mintegy 50 oldal terjedelemben,melyneksegítségévelaFerdinándésleszármazottainakéle-tevizuálisanismegismerhető.

AszerzőaCoburg-családháromgenerációjánakazéletétkövetivégigbolgárésszlovákprizmánkeresztülkönyvében.Bárezműfajiszempontbóleltérőértelmezésekreadhatokot,alapvetőenmégisbiográfiánaktekinthető,melynekhőseenemzedékelsőtagja,Ferdinánd.

RomanHolec:Coburgovci aSlovensko (ACoburgok ésSzlovákia).Kalligram,Bratislava,20�0. 463 o.

Vesztróczy Zsolt

Page 65: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

65

Lev Nyikolajevics Gumiljov

Sz. Sz. Beljakovírásaelejénrámutat,hogyL.Ny.Gumiljovmunkásságátazorosztörténészekegyrészeigennagyraértékelte,mígmásokmértéktartóanés kritikusan viszonyultak hozzá. Emiatt és mai hatását nézve is fontosnak véljüktevékenységénekvizsgálatát.

Gumiljov1912-benszületett.AnyjaahíresírónőAnnaAhmatova,apjaanevesköltőNyikolajGumiljovvolt.Akisfiútnagyanyjanevelte.Acsa-lád1921-benBezseckbenazújságbólértesültazapakivégzéséről.InnentőlGumiljovotmegbélyegzően „a nép lelőtt ellenségének fiaként” kezelték.Beljakovkiemeli,hogyGumiljovotgyermekkorábanésiskoláskéntjobbanérdekelteatörténelem,mintafilozófiaésazelőbbitönállóantanulmányoz-ta.Aziskolátbefejezve1929-benGumiljovékLeningrádbantelepedtekle,aholapedagógiaifőiskolánakarttovábbtanulni,azonbanaz„ellenforradal-már”fiánakmégajelentkezésétsemfogadtákel.

1931-benGumiljovgeológiaikutatóútramentaBajkálkörnyékére,majdakövetkezőévbenTadzsikisztánba.Azutóbbiorientalisztikaifelkészülésebeindulását jelezte. 1934-tőlminden nyáron expedícióra indult: életébenhuszonegy alkalommal. 1934 júniusában beteljesült álma: a leningrádiegyetemtörténetifakultásánakhallgatójalett.Szakmaitudásátnagyraér-tékeltékprofesszorai,köztükB.D.Grekov,Sz.Ja.Lurje,Je.V.TarleésV.V.Sztruve. Idegennyelvtanulását és orientalisztikai előmenetelét viszontakadályoztákasorozatosletartóztatások,abörtön-ésalágerévek.Az1933-asésaz1935-ösőrizetbevételeketkövetőenegyetemistátuszátcsak1936őszénsikerültvisszaállítani.Tanulmányaitazonban1938tavaszánújabble-tartóztatásszakítottafélbe.A„szovjetellenestevékenységért”kiszabotttíz-éves,majdötévrecsökkentettbörtönbüntetésétanorilszkitáborbantöltötte.Ebbőlahelyzetbőlúgykerültki,hogyönkéntesnekjelentkezettafrontra.Onnan1945végéntértvisszaazegyetemre.Azöttanévbőlténylegesenkétés fél évig volt ott.

GumiljovKözép-ÁzsianomádjainakókoriésközépkoritörténeteirántitudományosérdeklődésetanáraiV.V.Sztruve,A.Ju.JakubovszkijésN.V.

Page 66: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

66

Knyuherhatásáraelsőegyetemiéveialattalakultki.ArégészM.I.Artamo-novvalegyüttGumiljovaKazárKaganátushistóriájávalkezdettfoglalkoz-ni.1946tavaszánbefejezteazegyetemetésaspirantúrábakezdettaSZUTAKeletkutatóIntézetében,azonbanmárakövetkezőévben,formálisanelég-telenidegennyelvifelkészültségérehivatkozva,eltávolítottákazaspiránsokközül.Végül1948végénvédhettemegértekezését.Tudományospályájátazonban1949és1956között távolibüntetőtáborokbantöltött,egészségétmegrongálóidőszakszakítottafélbe.Akulturálisésatudományosközéletnagyjaisegítettékelő,hogy1956-banrehabilitálták,visszatérhetettLeningrád-baéstudományosfőmunkatárskéntelhelyezkedettazErmitázsban.Gumil-jovKözép-Ázsia nomádjainak régmúltbeli és koraközépkori történetévelkezdettfoglalkozni.1960-banjelentmegelsőmonográfiája:Ahunok:Kö-zép-Ázsiaazókorban.Aművegyesfogadtatásbanrészesült.Egyesszakem-bereknemtartottákelégeredetinekésfelróttákazt,hogymivelGumiljovnem tudott kínaiul, így a forrásokat csak fordításban használhatta. 1961novemberébenkerült sor doktori értekezése:A régi türkök.Közép-Ázsiatörténeteazókorésaközépkorhatárán(VI–VIII.század),megvédésére.Adisszertációóriási területetfogottát,szerteágazóproblematikávaléstöbbmintkétévszázadnyiidőintervallumban.Gumiljovelgondolásaszerintazemlítettkétműazún.Sztyeppeitrilógiarészétképezte,nevezetesenháromnép(ahunok,atürkökésamongolok)históriájátKözép-Ázsiaháromtör-ténetikorszakában.Beljakovrámutatarrais,hogymárekkortólmegjelen-tekolyanvélekedések,hogyGumiljovnemigaziszaktudományosműveketalkotott, hanem inkábbmesterienmegkomponált ésmegírt szépirodalmitörténetiprózát.

Beljakov kifejti, hogy Gumiljovnak a Kazár Kaganátus históriájávalkapcsolatos,többmegállapításátmáraz1960–70-esévekbenvitatták.Magaatudósisutalarra,hogyműveitageográfusoksokszorkedvezőbbenfogad-ták,mintakeletkutatók.Talánazsemvéletlen,hogyaz1960-asévekdere-kátólközelnegyedszázadonátéppaLeningrádiEgyetemgazdaságföldrajziintézeténekfőmunkatársakéntvégzettigentermékenytudományosmunkátésebbenazidőszakbanföldrajztudománybólisdoktorált.Ekkorteljesedettkinálaazagondolatkör,azetnogeneziselmélete,amelymártizenhatéveskorátólfoglalkoztatta.BeljakovírásábanigenrészletesentárgyaljaGumil-jovfentiteóriájánakkialakulásátésfogadtatását.Utalarra,hogy1939-benapasszionaritásfogalmanemváratlanul,hanemhosszúelőkészítőmunkautánjelentmegGumiljovnál,azonbanenergetikaitermészetecsakaz1950-esévekbentárultfelelőtte.Majd1964-tőlkezdettpublikálniegydöntőenaz etnogenezis elméletének szentelt cikksorozatot a Leningrádi Egyetem

Page 67: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

67

földrajziésgeológiaiközleményeiben.Kibővítettföldrajztudományidok-toriértekezését,amelyazEtnogenezisésaFöldbioszférájac.művealapjátképezte,előszörkéziratbanterjesztették.Azelőbbitkülönkönyvkéntcsak1982végénadtákki.

AzetnogenezispasszionaritásielméletébenGumiljovakövetkezőkér-désekrekeresettválaszt:miazetnosz, ésmilyenhelyet foglal el a törté-netifolyamatban,milyentörvényszerűségekhatározzákmegfejlődésétéshogyanalakulnakazetnoszokegymásköztikapcsolatai.Azetnoszbelső-etnikaicsoportokrendszere.Ezeketnemakülső jegyek,hanemahagyo-mányok, amagatartási sztereotípiák, az értékek, a kulturális kánonok ésszabályokegyesítik.Azetnikaitradícióetnikaikörnyezetével,azéletfelté-telekkelésfejlődésiszakaszaivalegyüttváltozik.Apasszionaritásazembe-rekmagatartásábanéspszichikumábanjelenikmeg.Ezegyfajta,illuzórikusvagy reális célok elérésére való törekvés, amit nem feltétlenül a „nagy”,hanem az „aktív emberek” testesítenekmeg. Beljakov rámutat, hogy azetnogenezis passzionaritási elmélete gyenge természettudományos meg-alapozottságátmégGumiljovmeggyőződéseshíveiiselismerik.ÉppezértnemtudtakegyüttdolgozniabiológusokGumiljovval,szerintükugyanisagenetikaszigorútudomány,amelynektörvényeitnemlehetsemmibevenni,vagyegyteóriánakalárendelni.Gumiljovúgyvélte,hogynemcsakegyújelméletet,hanemegyújtudományt(azetnológiát)hozottlétre,amitazon-banazetnográfusoknemfogadtakel.Beljakovazonbanazelőbbiekhezaztishozzáfűzi, hogyGumiljovegyesműveit néhaméghívei sem ismertékeléggé,ahogyezAhunokKínábancíműszakmailagszínvonalasmonográ-fiájaesetébentörtént.

Gumiljovot kiemelten érdekelték a különböző etnoszok lehetségesegyüttélésiformái,amelyeketrendkívüldifferenciáltanértelmezett.Rámu-tatott,hogyolyanvariációkisléteztek,amelyeknemjártakegyüttazegyesetnoszokatelpusztítóháborúkkal,vagyösszeolvadásukkal.Példáullétezettolyan„semlegesegyüttélésiforma”,amikoranépekbékésenéltekegymásmellett,nemasszimilálódvaegymáshoz,vagyazáltalapozitívformakéntértelmezettszimbiózisesetébenbarátságoskapcsolatokálltakfenn,azet-noszok nem versengtek, hanem kölcsönösen kiegészítették egymást.AzutóbbivalkapcsolatbanGumiljovSzibériárautal,ahola földművesorosztelepesekésazőslakosvadásznépekelláttákegymásttermékeikkel.Gumil-jovszerintanációkközöttigyűlölködésokaitirracionálisésértelmetlenazeltérőgazdaságiérdekekbenésavezetőkpolitikaiambícióibankeresni.Atudósakínaiakésasztyeppelakóinakkonfliktusátmagatartásisztereotípiá-ikésetnikaitradícióikösszeférhetetlenségévelmagyarázta.Rámutatottarra

Page 68: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

68

is,hogyminélnagyobbazetnoszokközöttiföldrajziésetnopszichológiaitávolság,annálrosszabbakapcsolatuk.Szerintenemcsakazetnogenezist,hanemazetnoszokközöttikontaktusokatisobjektívtörvényszerűségekha-tározzákmeg,nemapolitikusok,adiplomatákésahadvezérekjó-,vagyrosszakarata.Beljakovhangsúlyozza,hogyGumiljovnakazetnoszokközöt-tiviszonyokrólszólónézeteitszaktudományosberkekbenmegjelenésüktőlnapjainkig sokanvitatták,mígmásokahatalomüldözöttjét és akollégáiáltalirigyeltzseniálistudóstláttákbenne.Valójábanaz1980-asévekvégéigGumiljovelfogadottságaéspublikálásilehetőségetöbbszörváltozott.1959és1975között sok írása jelentmegavezető tudományosperiodikákban,majd1982-igmárritkánpublikált,végül1982és1987közöttiújkézirataiíróasztalfiókjábanmaradtak.Az1980-asévekvégénatudósokközültöbbekközöttD.Sz.LihacsovésV.L.Janyin,apolitikusokközülpediglegfőképpA.I.LukjanovtettealegtöbbetGumiljovműveinekújbólimegjelenéséért.Aperesztrojkalégkörébenatudóselismertségeésírásainakkiadásagyorsannőtt.1987és1992közöttmegjelentazEtnogenezisésaFöldbioszférája,ARégiRuszésaNagySztyeppe,tudományosnépszerűsítőkönyveaRusz-tólOroszországig,ráadásulazutóbbiszázezrespéldányszámban.1990-benGumiljovaNéprajztudományiAkadémiatagjalett,jelöltékaSZUTAleve-lezőtagjánakis,ennekviszontnemválasztottákmeg.Tudományosművek-hez képest nagy példányszámban kiadott könyveit gyorsan szétkapkodták. Aműveksikere,tudományosésművészetiértékeimellettazonbanBeljakovaztsemhallgatjael,hogyezekreazírásokradurvatényhibákéssajátostör-ténetifantáziálásisjellemző.

Gumiljovhibáiés ferdítései főlegazoroszországimongol-tatár igárólszólóhagyományosnézetekátértékelésévelkapcsolatosak.Szerinteatatá-rokkegyetlenkedéseinekhangsúlyozásaamongolellenes„feketelegenda”folyománya.Gumiljovelőbbitürkofil-mongolofilnézeteiBeljakovszerintsajátoseurázsiaifelfogásávalfüggnekössze.Aszerzőazonbanhangsúlyoz-zaGumiljoveurázsiaiságánakkorlátait.AtudósG.V.Vernadszkij,N.Sz.TrubeckijésP.N.Szavickijalapműveivelcsakaz1950-esévekmásodikfelébenésaz1960-asévekelejénismerkedettmeg.Gumiljovotazeurázsi-ai elmélet társadalmi és politikai ideológiája nemérdekelte.Ugyanakkorazeurázsiaigondolkodókhozhasonlóanőisúgyvélte,hogyatatárigaazorosznépnekésazoroszállamnaktöbbhasznothajtott,mintamennyikártokozott.Beljakovúgyvéli,hogyGumiljovfelfogásátnemannyiraeurázsi-ai,haneminkábbtürkofil-mongolofilelképzelésekjellemzik.Aszerzőutalrá,hogyGumiljovéleteutolsóéveibennemcsakaforrásokbólkövetkezőtörténetivalósággal,dekorábbiműveinektöbbkitételévelisellentmondás-

Page 69: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

69

bakerült.Példáulaz1980-90-esévekbenmáregyenesenazoroszországibirodalomelőfutárának tartotta a türkkaganátust és amongoluluszt.AzelőbbiekbőlkövetkeztekaGumiljovotértbírálatokés tudományosviták,amelyekreatudóssúlyosbetegségeés1992júniusábanbekövetkezettha-lála tett végpontot.AGumiljov nézeteiről szóló véleményeket tekintetteát legújabbanK. Frumkin (Passzionarnoszty.Prikljucsenyija odnoj igyeji. Moszkva,2008.)ésV.A.Korenyako(KkrityikekoncepcijiL.V.Gumiljova.Etnograficseszkoje obozrenyije, 2006. 3.). Beljakovhangsúlyozza, hogyGumiljovmunkásságánakértékéttörténésziésetnográfusikörökbennega-tívan befolyásolták, amikor tudományos örökségét felületesen, leegysze-rűsítveinterpretálták.Mindazonáltalatudósnakazetnikaiidentitásról,azetnogenezisről,azetnoszokköztikapcsolatokrólszólónézeteiésapasszi-onaritásfogalmanemvesztetteelaktualitását,azokataszakemberekmaisaktívanhasználják.

Beljakovúgyvéli,hogyGumiljovotnemlehetteljesjoggalkeletkutató-nakésmégkevésbéruszistánaktartani.Atudóstavilágtörténelembenleját-szódófolyamatokmechanizmusaérdekelte.Aforrásokeredetibentörténőtanulmányozása és a tematika korábbi szakirodalmának áttekintése helyett Gumiljov a történész és a filológus elődök általánosmunkáibólmerített.Mind hívei, mind ellenfelei szívesen beszélnek Gumiljov „tanításáról”,minthaezvalamiegységesegészlenne,holottműveieszmeiségükalapjánelkülöníthető csoportokba sorolhatók. Ilyenek: az etnogenezis passziona-ritási teóriájárólésazetnoszokközöttikapcsolatokrólszólókönyvek(pl.azEtnogenezisésaFöldbioszférája),atörténelem,arégészetésapaleo-geográfiahatárán lévőmunkák (ígyKazária felfedezése), aKözép-Ázsiatörténetével foglalkozóorientalistaalkotások(köztükArégi türkökésAhunok Kínában), az Oroszország históriáját és az eurázsiai nomádokkalvalókapcsolataitfeldolgozóművek(pl.ARégiRuszésaNagySztyeppe),végül a vallásfilozófiai és szépirodalmimunkák.Beljakov rámutat, hogymindegyikcsoportbelialkotásfontos,deatudományszámáraaleglényege-sebbazetnogeneziselmélete,amiteljesenújszerűvilágtörténetiszemléletettestesített meg.

Sz.Sz.Beljakov:LevNyikolajevicsGumiljov.VoprosziIsztorii.2012.9.15–39.o.

Kurunczi Jenő

Page 70: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

70

„Ha remélni bűn, mi mind bűnösök vagyunk” – Romániai diákok reakciói a magyar forradalomra és a szovjet beavatkozásra, 1956–1958.

Johanna Granvillekönyvea„TheCarlBeckPapersinRussian&EastEu-ropeanStudies”sorozatrészekéntjelentmeg.Azemlítettsorozatot1981-benalapítottáklehetőségetbiztosítvaakutatóknakmunkáikpublikálásáramindahumán tudományok,mindpediga társadalomtudományok terüle-tén.AkutatásokfőlegKelet-EurópáhozésOroszországhozkapcsolódnak.GranvillelegfőbbműveAz első dominó: Nemzetközi döntéshozás az 1956-os magyar válság idején (2004),emellettszámostanulmányszerzője.Nem-régibenFulbright-ösztöndíjasprofesszorkénttanítottaDebreceniEgyetemAngol-AmerikaIntézetében.Főbbkutatásiterületeiközétartoznak:azame-rikaidiplomáciatörténet,anemzetközibiztonságpolitikaésaszovjetéske-let-európaipolitikaéstörténelem.

Jelenlegimunkájábanaszerzőrövidbevezetésutánnégyegyetemmelrendelkező romániai város (Bukarest,Kolozsvár, Jászvásár ésTemesvár)diákjainakamagyarforradalommalkapcsolatosésakommunistarendszerellenimozgalmaitvizsgáljaéshasonítjaösszefőlegaz1956és1958közöttiidőszakban.

Abevezetésbőlmegtudhatjuk,hogybárRomániaaSzovjetunióegyikleghűségesebbszövetségesállamavolt,GheorgheGherogiu-DejaRománMunkáspártfőtitkáraésegybenRomániaminiszterelnöketitokbankinemállhattaaszeszélyesszovjetvezetőt,NyikitaSzergejevicsHruscsovot.Ki-használva az 1956-os eseményeket –Hruscsov beszédét,mely titkosnakneméppennevezhető,hiszaPártkongresszusonigensokanhallottákazt,valamintadesztalinizációsfolyamatotésamagyarforradalmat–,Dej1958-banelérte,hogyaszovjetkatonákatkivonjákRomániából.Azerdélyima-gyarokkalszembenkeményebbpolitikátvezetettbe,ésvalamelyestsikerültamoszkvaipolitikátólnagyobbönállóságraszerttennie.Amagyarforrada-lomésaszovjetmegszálláskiválóürügykéntszolgáltaDej-rezsimnek,hogyelhatárolódjonHruscsovpolitikájától.HabárDejtömegesentartóztatottle

Page 71: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

7�

embereket,közöttüksokegyetemistátis,rövidtávúengedményeketistettamunkásoknak,amagyar,németésszerbkisebbségeknek.Amiadiákokatilleti,máramagyarforradalmatmegelőzőenlázadtakéletkörülményeikésatanulmányaikhozszükségesösztöndíjakakadályozásamiatt.Aromántitkosrendőrségugyantöbbszöradottjelentéstszéleskörűtüntetésekről,azonbanezeknemhasonlíthatóakamagyarforradalomhoz.ADej-rezsimalattesélynemvoltarra,hogyegyszervezett,országosdemonstrációjöjjönlétre.

A következő fejezetben Granville háttérinformációkat nyújt Romániahelyzetérőlésfelvázoljaaz1950–60-asévekpolitikaihelyzetét.Megtud-hatjukaztis,hogyRomániaigennagyszerepetvállaltamagyarforradalomleverésében,hiszDejezzelisaszovjetkatonákmihamarabbikivonásátpró-báltaelősegíteni,melyetHruscsovmárjóvalamagyarforradalomkitöréseelőtt,1955.november7-énmegígért.Romániaatekintetbeniskülönbözöttmás kelet-európai államoktól, hogykét nagyobbhullámavolt a tömegesletartóztatásoknak1956és1958között.Azelsőnagyobbhullám1956későőszén,mígamásodik1958-ban,aszovjetkatonákkivonásánakidejéntör-tént.Mindkétalkalommaltöbbmint5000emberttartóztattakle.Báraro-mánpolitikairendszermeglehetősenkonzervatívvolt,aztazonbanmégsemtudtamegakadályozni,hogyamagyarkisebbség,főlegadiákokaSzabadEurópaRádióthallgassák.Ennekellensúlyozására,sajátpropagandisztikusrádiónkeresztülsugároztakhamisinformációkat,megnyerveezzelarománmunkásságésparasztság többségét,akik főlega románmédiánkeresztültájékozódtak.Alegtöbbvalósinformációttartalmazóújsághozésrádióhozazon diákok jutottak, akik aMoszkvaiÁllamiEgyetemen tanultak; s őkpróbáltákisinformálniaRomániábanélőcsaládjaikat,barátaikatamagyarforradalommalkapcsolatosvalóseseményekről.

Aszerzőszólameglévőforrásokróléshistoriográfiárólis.Az1950-60-asévekrevonatkozórománarchívumokat1990-bennyitottákmeg,ésmégígyisvannakolyandokumentumokmelyeknemhozzáférhetőek.Számoskutatásszületettmáratémában,azonbannéhánykutatóalábecsülialetar-tóztatottak,kivégzettekéskényszermunkáraküldöttekszámát,hiszenegye-dülTemesváron1956.október30-ánés31-én4000diákottartóztattakle,míg1957és1960közöttközel25000embertbörtönöztekbe,mertszoli-daritástvállaltamagyarforradalommal.AlegtöbbletartóztatáséskivégzésaMagyarAutonómTartományterületéntörtént.Granvillenemhasonlítjaösszeakülönbözővárosokdiákjainakrendszerellenesmozgalmát,hiszezteljesennem is lehetséges az adatokhiánya ésnéholmegbízhatatlanságamiatt;azonbanmégisegyfajtaképetállítazolvasóelé,rendszereziamegle-vőforrásokalapjánadiákmozgalmakat,hogyazolvasóalaposabbanmegis-

Page 72: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

72

merjeezeketazeseményeket.EzértisfigyelemreméltóGranvillemunkája,hiszeneddignemismertelsődlegesforrásokalapjándolgozzafelatémát.

A továbbiakban a könyv ugyan négy nagyobb város diákmozgalma-irólnyújtmélyebb ismereteket,azonbannéhányszóerejéigmásváro-sok,ígypéldáulMarosvásárhelyésBrassórendszerellenesmozgalmaitisbemutatja.

Azelsőesettanulmányabukarestidiákokmozgalmátveszigórcsőalá.Bukarest népességének mindössze � százaléka volt magyar származású 1956-ban.Azegyetemistákelsőtalálkozójára1956.szeptember27-énke-rültsoraConstantinIonParhonEgyetemen,amikorisadiákoknakelnökötkellettvolnaválasztaniukaDolgozóIfjúságSzövetségénekélére.Ahall-gatóktiltakozásátfőleganyagigondokváltottákki.Arománkommunistavezetők ígéretüketbetartvánmegemeltékazösztöndíjakszámát,azonbanezzelegyüttaszülőkfizetésétis,perszeéppencsakannyival,hogyagye-rekeiknekaphassanakösztöndíjataszülőkmegemeltbéremiatt.Azösz-töndíjakmellettfelmerültazsúfoltkollégiumokésazellátásminőségénekproblémája is.A diákok követelték továbbá, hogy több román irodalmattanulhassanak, a marxizmus-leninizmussal kapcsolatos kurzusokat és azorosznyelvetvegyékki a tananyagból.Eza találkozónemcsaka románpártvezetést,deHruscsovotiszavarta,főleg,hogyadiákoksztrájkotszer-veztek és más szocialista országok fiataljaihoz kezdték hasonlítani ma-gukat, ezzelavezetőkbenazta félelmetkeltve,hogyegymagyarországiforradalomhozhasonlóRomániábaniskitörhet.EzértaPolitikaiBizottság1956.október4-énösszeült;néhányemberteltávolítottaDISZ-bőlésbün-tetésselfenyegettékazegyetemistákat.EzenkívüldöntöttekegyújDISZ-elnökválasztásáról.Létrehoztakegybizottságotis,melyazegyetemistákattartotta szemmelakollégiumokésazétkezők területén.Megszaporodtaka „politikai felvilágosító” összejövetelek is.Apártvezetés intézkedésekettett,hogyazösztöndíjakkörülivitákatcsillapítsa,többdiákotjuttatvaösz-töndíjhoz.Októberbenésnovemberelejénabukarestiegyetemistákmeg-próbáltaktömegesgyűléseketszervezni,hogykifejezzéknemtetszésüketarezsimmelszemben,azonbanaromántitkosrendőrségmindenpróbálko-zástmeghiúsított.Két bukaresti diákDISZ-találkozót szervezett,melyenleveletfogalmaztakmegegyrománújságnak,amibenaztkérték,hogyva-lósinformációkatközöljenekamagyarforradalomról.Akétfőszervezőtésegy tanárukat letartóztatták, bebörtönözték,majd kényszermunkára küld-ték.Október 26-án a titkosrendőrség jelentése szerint röplapokat találtakBukarestutcáin,melyekarománokatamagyarforradalombanrésztvevőkiránti szolidaritásuk kifejezésére sürgették. Ennek következményeként a

Page 73: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

73

résztvevőkközülnéhányegyetemistátháromévnyibörtönreés tizennyolcévkényszermunkáraítéltek.Október29-éreegyújabbkiáltványlátottnap-világot,melyazembereketegyerőszaktólmentesgyűlésrehívtaazegye-temelé,azonbanatitkosrendőrségtankokkalvettekörbeaterületet,meg-hiúsítvaezzelagyűlést.Ugyanezenanaponvasútimunkásoktüntettekajobbmunkakörülményeikért.November4-énaBukarestiMűszakiEgyetemdiákjainakfelekihagytaamarxizmus-leninizmusórát,ezértfelfegyverzettkatonákvettékkörülazépületetéstömegesentartoztattákleahallgatókat.Báradiákokkörébennagyvoltazelégedetlenség,mégsemjöttlétreezreketmegmozgatóutcaitüntetés.Eznemiscsoda,hiszazországfővárosalévén,aRománMunkáspártteljesvezetéseitttartózkodott,ígyadiákoktúlságo-sanisafigyelemközpontjábanvoltak.

A második esettanulmányban Granville Kolozsvár diákmozgalmaival foglalkozik.Kolozsvárlakosságának48%-amagyarnemzetiségűvolt,ezértjoggalhihetjük,hogyitttörténtekalegnagyobbdiáklázadások,főleg1956őszén,amikoriscsupánhéttitkosrendőrségitagellenőrzött9000diákotés700 egyetemi professzort. Azonban a városban nem került sor semmifé-leerőszakosfelkelésre.Ahhoz,hogyennekamiértjétmegértsük,tudnunkkell,hogyarománkormány1948ótaélta’mézesmadzagéskorbács’mód-szerével.1956-raakolozsváriértelmiséggyermekeineknagyrészeannyiramegvoltfélemlítve,hogynemvállalkoztaksemmiféletömegmegmozdulásszervezésére. A román politikai vezetés kezdetben engedményeket tett a magyarkisebbségnek,viszonylagosönállóságotbiztosítvanekik.Amagya-roknaksajátpolitikaiszervezetükvolt,aMagyarNépiSzövetség.Továbbá,papíronmindenRomániábanélőmagyarnakarománokkalmegegyezőjo-gai voltak. Az engedmények mellett azonban elmaradhatatlan volt az el-nyomásis:atanárokkörébenésazerdélyirómaikatolikusegyházonbelülis tisztogatásokrakerült sor.1955-ben többmagyarnyelvűszakiskolát isbezártak.1956-bannéhánymagyarértelmiségi,főlegazÍrószövetségtag-jaiésaBolyaiEgyetemdiákjainakegyrészeazonbanellenállásbakezdett.Memorandumformájábanadtakhangotaggodalmaiknak.VálaszulaPoli-tikai Bizottság erre a célra létrehozott bizottsága ellátogatott Kolozsvárra ésMarosvásárhelyre,majdaKözpontiBizottságülésénbékéltetőintézke-désekbevezetésérőldöntöttekamagyarokszámára.Ezekazintézkedésekideiglenesek,könnyenvisszafordíthatóakvoltak,nemnyújtottakigazipoli-tikaierőtazerdélyimagyaroknak.1956.október24-énkörülbelül300diákgyűltösszeaBolyaiEgyetemről,aBabesEgyetemrőlésaIonAndreescuKépzőművészetiFőiskoláról.AMEFESZ,azazaMagyarEgyetemistákésFőiskolásokEgységesSzövetségéneklétrejötteinspiráltaőket.November

Page 74: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

74

12-énaBolyaiEgyetemnéhánydiákjaegydiákszövetségetalapítottésre-formprogramotiskészítettek,melybentöbbekközöttegyetemiautonómiátköveteltek.Bárarománvezetéspróbáltatitokbantartaniadolgot,RobertThayer amerikai diplomata megtudta azt, jelentetteWashingtonnak, ráa-dásula rádiók is sugároztákahírt.Adiákokatgyorsanmeg isbüntették.Arománvezetőségszámáraakövetkezőgondotdr.DobaiIstván,egy33éves ügyvéd és egyetemi professzor okozta. Memorandumában, melyetazENSZ-hezintézett,Erdélyújraszervezésétjavasoltaszövetségialapon.Arendszerreveszélyes tevékenységéért1957-benhalálra ítélték.Abékésmegmozdulásmelletterőszakoscselekedetekreissorkerült.Október26-ánismeretlenektűzetgyújtottakaTordamellettierdőbenésatordaikovasavgyárban.Kolozsváronaszimbolikusdolgoknakisnagypolitikaijelentősé-gettulajdonítottak.Ígyvoltez,amikornovember1-jén,halottaknapjánakolozsvárilakosokfeketeszalagotviselveaházsongárditemetőbemenvelerótták tiszteletüketazoda temetettmagyar írók,költőksírjánál.Háromnappalkésőbb,Magyarországszovjetmegszállásánaknapján,adiákokújraafeketeszalagokatviselték.Tömegesletartóztatáskezdődöttezután,mely1957-től 1959-ig ismét folytatódottmind a diákokmind az egyetemi ta-nárokkörében.1959áprilisábanaRománMunkáspártúgydöntött,hogyösszevonjaaBolyaiEgyetemetaBabesEgyetemmel,lecsökkentveama-gyarnyelvűkurzusokszámát.1960-banerősenmeggyengítettékaMagyarAutonómTartományt,s1968.február16-ánvégsőcsapástmérveamagyarnemzetiségre,megszüntettékazt.

AharmadikesettanulmányJászvásárfiataljainakamagyarforradalomraadottreakcióitmutatjabe.Jászvásár1859-igarománMoldvafővárosavolt,amikor is Moldva és Havasalföld egyesült. A lakosság többsége román szár-mazásúvolt.Ezenfejezetigenrövid,mivelcsakegynagyobbeseményrőltudunk,amiakommunistavezetőségnemtetszésétváltottaki,egyébkéntadiákok nagytöbbsége elfogadta a kommunista rendszert. Négy történelem szakos egyetemista történelmi konferenciát szervezett Stefan cel Mare meg-koronázásnak500.évfordulójára.StefancelMareMoldvauralkodójavolt1475-től1504-ig,sezenidőalatttávoltartottaatörökötazországtól,biz-tosítvaazországfüggetlenségét.Akonferenciát1957áprilisábantartottákmeg,ahatóságokmindösszehétmagyar tanulónakengedélyeztékarész-vételtaBolyaiEgyetemről.Báradiákokrahatottakamagyarforradalomeszméi,azonbannemakartakszembeszállniarendszerrel.Ennekellenéreakciójukat szankciók követték. 1958 júniusában tárgyalások kezdődtek akonferenciaszervezőiellen,smindegyiküketbörtönbezárták,munkatábo-rokbakényszerítettékőketegészen1964-ig.

Page 75: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

75

AnegyedikésegybenutolsóesettanulmányaTemesvárontörténtekrőlszámolbe.AnégyvárosközülegyedülTemesváronkerültsoregymajd-nemsikeresforradalomra.Atömegdemonstráció1956.október30–31-énvolt. Itt a diákok nem tudták írott formában közzétenni követeléseiket,semamunkásokatmagukmelléállítani.Atitkosrendőrséghihetetlenülgyorsanletartóztatott300diákot,társaikatpedigaszószorosértelmébenakollégiumokbazárták.Azeseményekoktóber26-ávalkezdődtek,amikorisnéhányötödévesmechanikáttanulóegyetemistaoktóber27-érepropa-gandagyűléstszervezettelőremegbeszélveterveiketazegyiktanárukkal.Másnap többmint 100 tanuló jelentmeg a teremben ahol is egy radi-kálisabbgyűlésthívtakösszeoktóber30-ára.Akövetkezőgyűlésenmármegfogalmazták követeléseiket is, melyek az egyetemmel kapcsolatoskérdéseken túlmutatvapolitikai sérelmeikre iskiterjedtek.Arésztvevőkszámaekkor2000-rerúgott.Azösszejövetelenválasztottakegytanácsot,amely a követelések publikálására volt hívatott és kijelöltek egy fiatalprofesszort,akiakolozsváriszimpatizánsokkal tartottaakapcsolatot.Agyűlésremeghívtaknéhánypárthivatalnokotis,akikmegígérték,hogyhá-romnaponbelülválasztadnakadiákokköveteléseire.AzonbanagyűlésközbenatitkosrendőrségkörbevetteaMűszakiEgyetemetésafőszerve-zőketletartóztatta.Másnapkörülbelül800diákvonultazutcákra,hogyazelőzőnaponletartóztatottakelengedéséérttüntessenek.Atitkosrendőrséglesbenállva lecsapotta tüntetőkreéskamionokba tuszkoltaőket,akol-légiumban levő lányokatpedigegy18km-re levőbarakkbaszállítottákháromnapra.AKommunistaMunkáspártoktóber30-áneste intézkedé-seket tett a lakosság kordában tartására. Mivel a tüntetésben részt vett a temesváriegyetemistáktöbbmintfele,ígycsak28diákotésegyprofes-szortfogtakperbeészártakbörtönbe.Atöbbidiákotismegbüntették,csakmáseszközökkel:legtöbbjüketkirúgtákazegyetemről.Akudarcellenéreadiákoknaksikerültannyitelérni,hogyapártvezetésígéretettettnéhányegyetemmelkapcsolatoskövetelésmegvalósítására.

A fentinégy részletesesettanulmánymellettakövetkező fejezetbenaszerzőrövidenszólmégBrassóésMarosvásárhelyvárosainakforradalmieseményeirőlis.1956.november4-énBrassóbannéhányférfigyűltössze,hogymegsemmisítseazottállomásozóoroszvonatokat,megakadályozvaezzelMagyarországrajutásukat,azonbanazegyikférfiközülükjelentetteeztatitkosrendőrségnek,ígyazakciótmegtorláskövette.1957szeptem-bereés1958februárjaközöttabelügyminisztériumtovábbi57„ellenségeselemet”tartóztatottle,közöttükegyrómaikatolikuspapotis.Marosvásár-helyen–amelyneklakossága77,3százalékbanmagyarnemzetiségűvolt–a

Page 76: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

76

diákokmagyarország-pártiszervezetekethoztaklétre:azErdélyiDemokra-tikusEllenállásiMozgalmatésazErdélyiMagyarIfjakSzövetségét.Ok-tóber23-ánnéhányancsatlakoznikívántakamagyarforradalomhoz,őketazonban gyorsan letartóztatták elejét véve tervüknek.Amarosvásárhelyivárosibíróságminimum514személytítéltel.Akönyvtovábbialfejezeteivalójábanatemesvárieseményekhezkapcsolódnak,hiszenazegyikbenatemesváridemonstrációsikereirőléshibáiróltudhatunkmegtöbbinformá-ciót,amásikfejezetbenpedigmegértjük,hogymiértisbukottmegvéglege-senatüntetés.Az,hogymiérttudtakatemesváriegyetemistákvéghezvinniegymajdnemsikeresforradalmat,néhánypszichológiai,logisztikaiéstör-ténelmitényezőnekköszönhető.Azzal,hogyaDej-rezsimbetiltottmindenhárom főnél nagyobb gyülekezést, tulajdonképpen saját félelmétmutattaki.Miveladiákokmeghívtákaziskolavezetésétagyűlésekre,ígyazokatnemistudtákbetiltani,mintjogtalaneseményeket.Logisztikaitényezőkéntmerülfel,hogyadiákokakollégiumiszobáikbankészítettékelőagyűlése-ket,hiszentöbbenlaktakegyszobában.Ezenkívül,agyűlésekrőlsohanemtájékoztattakírásbanésáltalábanarésztvevőkaznaptudtákmegagyűléshelyétéspontosidőpontját.TemesvárésaBánátsajátostörténelmeisalátá-masztja,hogymiérttudottkibontakozniéppenottatüntetés.EzaterületazOsztrákBirodalomidejénbizonyosfokúautonómiávalrendelkezett.MáriaTerézianémeteket telepítetterreavidékre,majdkésőbbszerbek,magya-rok,szlovákokésrománoktaláltakotthonraitt.AII.világháborútkövetőennémet értelmiségieket hurcoltak el munkatáborokba és sokan elvándorol-tak. Az1940-esévekvégénsoktemesváritanulóvettrésztantikommunistacsoportokmunkájában.AbánátirégiódiákjairanagyhatássalvoltmégJu-goszláviaésTitois.Jugoszláviaközelebbálltahhoz,amitaromándiákokszerettek volna: független országot Moszkvától, melynek területén nemállomásoznakszovjetkatonák.Atemesváriegyetemistákatmégjobbanös-szekovácsoltaaszovjetcsapatokellenigyűlölet,ezértnagyobbhangsúlytfektettekRomániaésaSzovjetuniókapcsolatára.Aszovjetkatonákfizikaijelenléteaztsugalltaadiákoknak,hogybárRomániaaII.világháborúbanátállt aSzovjetunióoldalára,mégismegszállták a szovjet csapatok,mintvesztesországot,mintaSzovjetunióellenségét.RomániánakaSzovjetunió-valszembeniegyenlőtlengazdaságistátuszaiszavartaadiákokat.ASzabadEurópaRádióadásainakhallgatásapedigcsakolajvoltatűzre.Ígyadiákokméginkábbszovjetellenesséváltakarománállamkizsákmányolásamiatt.

Ugyanatemesváridiákokszervezettebbekvoltak,mintmásvárosokban,devajonmilehetettazokaannak,hogymégsemértekeljelentőssikert?-teszifelakérdéstJohannaGranville.Egyfelől,túlságosanidealistákvoltak.

Page 77: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

77

Másfelőlnemsikerültmozgósítaniamunkásokat,parasztokatésazértel-miségegyrészét,pedignekikisvoltakproblémáikazalacsonybérezésésamagastermelésikvótamiatt.Atüntetésbukásánaklegfőbbokamégisazvolt,hogyaromániaidiákoknemszámíthattakegyetlenkormánybeliveze-tőtámogatásárasem.Arománoknaknemvoltaksemélő,semhalottmár-tírjaik,akiketadiákokkiállíthattakvolnaarezsimmelszemben.Arománkormánymindent megtett annak érdekében, hogyminél kevesebb valósinformációkerüljönbeazországba,ezértszigorúvízumszabályozástvezet-tekbe,sokbonyodalmatokozvaezzelmindaMagyarországontartózkodórománoknak,mindpedigaRomániábantartózkodómagyaroknak.Főkép-penazokatazemberekettartottákveszélyesnek,akiknemrégibenérkeztekhazaNyugat-Németországból,ezértarezsimvédelmeérdekébenfegyveresmunkásőrségeketállítottakfel.Nohaanémeteket1945-benés1951-benisdeportáltákRomániából,ezúttalmégismegpróbáltaknekikengedményeketadni,hiszenavezetésnekazhiányzotta legkevésbé,hogyazelégedetlennemzetiségekegymásttámogassák,erősítsék.

Akönyvvégénaszerzőkonklúziótvonleazesetekből.Alegtöbbro-mániaidiák1956-banmegpróbáltegyüttműködniarendszerrel,nemakartamegdönteniazt.Őkcsaktöbbszabadságotésegyenlőesélyeket,lehetősé-geket szerettek volna. Fodor Pál kolozsvári tárgyalásán Szentmártoni Bálint ferencesszerzetesakövetkezőketmondta:„Amibűnünk,hogyremélünk,szóval,haremélnibűnRomániában,akkormiRomániábanélőmagyarokmindannyianbűnösökvagyunk”.

JohannaGranville:IfHopeisSin,ThenWeAreAllGuilty:RomanianStudents’Reactionsto

theHungarianRevolutionandSovietIntervention,1956–1958(Romániaidiákokreakcióiamagyarforradalomraésaszovjetbeavatkozásra,1956–1958).TheCarlBeckPapersinRussianandEastEuropenStudies,UniversityodPittsburgh,Pittsburg,2008.76o.

Danku Ágnes

Page 78: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

78

ÓKOR

Szerződéses rabszolgaság a római gazdaságban

Morris Silverszintekisebbmonográfiaterjedelmérerúgótanulmánybantár-gyaljaarabszolgaságnakegyolyantípusát,amelyikazújkorirabszolgaság-banismeretlenvolt.Aszerződésesvagyönkéntesrabszolgaság(el)ismertjelenségevoltazókorirómaivilágnak.Atémafelvetésenemnélkülözbi-zonyosjelentőséget,hiszenarabszolgastátuskeletkezéséneklehetőségeitelősorolójogiszakmunkáksemmindigvesznekrólatudomást.Aszerződé-sesrabszolgaságróltudósítanakajogi,azirodalmiésafeliratosforrások.Ajogiforrásokzömeaharmadikszázadelsőfelébenkeletkezett,deSilverpl.Gaius(Inst.1.119–121)elemzésealapjánarrakövetkeztet,hogyajelen-ség jóvalkorábbi időrenyúlikvissza.Ahhoz,hogyvalakiszabadember-kéntrabszolgasorbaadhassamagát,szükségvoltavevőjóhiszeműségére,vagyisarra,hogyavevőrabszolgánakvéljeazáltalamegvásároltszemélyt.Arra,akiszabadembertúgyvásárolmeg,hogyszabadstátusáróltud,sú-lyos büntetést szabott ki a római jog (D. 40.15.1).Halálbüntetés várt pl.arraakatonára,aki–nyilvánakatonaiszolgálatalólmenekülve–hagyta,hogyeladjákrabszolgának(D.48.19.14.).Haviszontegyszerazügyletetérvényesenmegkötötték, az önként rabszolgává lett személy ugyanolyanhelyzetbekerült,minthahadfogságvagyszületésrévénjutottvolnaebbeastátusba.Avételárteljeskifizetéseutánnemvoltlehetőségeazügyletmeg-támadására.Ajogiforrásokmellettirodalmiművekisutalnakarabszolga-ság ilyetén keletkezésére. Petronius SatyriconjábanHermeros hivalkodikazzal,hogyőegykirályfiábóllettrabszolga,hogyezáltalmeggazdagodjék,ésrómaipolgárlegyen.

Silvercikke–valószínűleghelyesen–gazdaságiokokatsejtajelenségmögött.Arabszolgasorsszélsőségesesetbenbiztosabbmegélhetést jelen-tett,mintaszegényszabadokhelyzete.Atanulmányazonbaninkábbarrakoncentrál,hogyazönkéntrabszolgáváválássalanyagi-társadalmiemelke-déstisellehetettérni.Azok,akikmagukatadtákelrabszolgának,elérhet-tek olyan pozíciókat, amelyek egyébkéntmegközelíthetetlenekmaradtakszámukra.Lehetettbelőlükvilicus,procurator,bankárstb.Arabszolgákat

Page 79: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

79

ugyanisatulajdonosaikelőszeretettelalkalmaztákfelelősségteljesmunka-körökben,hiszenkönnyebbenellenőrizhetőkvoltak.Apeculium intézmé-nyerévénavagyongyűjtésre is lehetőségüknyílt.Jóllehetnemezekkelamotivációkkalegyhelyen tárgyaljaaszerző,mégis fontoskiemelniaztakörülményt,hogyarabszolga,hafelszabadítottákrómaipolgárlett.Ezisszerepetjátszhatottazönkéntesrabszolgaságkialakulásában.Atulajdonosszempontjábólamegbízhatóságésellenőrizhetőségmellettmásszempon-tokisazilyenrabszolgákmellettszóltak.Arabszolgákatolyanfeladatokkalismeglehetettbízni,amitaszabadmunkaerőnemvállalt.Emellettamin-den rabszolgára érvényes megállapítás mellett az „önkéntes” rabszolgákmotiváltabbakvoltakmindrabszolga,mindszabadtársaiknál,hiszenpl.avállalkozáshozszükségestőkeösszegyűjtéseérdekébenigennagybefekte-tést(ti.szabadságukat)eszközöltek.Atulajdonosokszámáramáselőnnyelis járt,hanemhadifogságbaesettvagymáserőszakosmódonrabszolgá-vá tettszemélyeketvásároltak.Azerőszakosstátusváltozásfelerősítettearabszolgákbanaszerzőáltalresentment motivationnaknevezettjelenséget.Ezekazembereknemvoltakannyiramegbízhatóak,tartanikellettaszöké-süktől.Nemvéletlen,hogyarabszolga-kereskedőkkötelesekvoltak(lettekvolna)megjelölni,hogyhadifoglyokat,régivagyújrabszolgákat,birodal-mon kívülieket stb. árusítanak.

Silverolykorbeleesikabbaahibába,amibeegytémaintenzívvizsgálatavihetiakutatót.Nevezetesen,túlzottannagyjelentőségettulajdonítválasz-totttárgyának.Silvertöbbízbenisszerződésesrabszolgákatfeltételezott,aholaforrásoknemállítjákegyértelműen,hogyerőszakosútonrabszolga-ságbakerültekrőlvanszó.Jópéldátnyújterrearabszolgáknévadása.Azismertrabszolganevekgörögvagylatineredetűek,alignéhányszázalékottesznekki abarbárnevek.Enneka jelenségnekakutatás számtalanma-gyarázatátadta.Azegyiklegegyszerűbb,hogyatulajdonosokszámáraezakétnyelvvoltmegszokott.EnnekellenéreSilverarrakövetkeztet,hogyajelenségmögöttabirodalmonbelülieredetáll.Vagyisarabszolgákzömetöbbé-kevésbébékésmódonváltazzá,sabirodalmonbelülszületett.Ké-sőbbrészbenmagátcáfolja,amikorC.IuliusMygdonius(ILS1980)példá-játhozzafel,akiParthiábólkerültrabszolgakéntRómába.

Silverbevonjavizsgálatába agyermekkitétel és agyermekeladáskér-dését,mintarabszolgaságkeletkezésénekegyikformáját.Utóbbiesetbenaszerződésegyikoldalánazonbannemakésőbbrabszolgáválettszemélyáll,hanemacsaládapa.Agyakorlatot,amelyszéleskörbenelterjedtlehetett,aIV.századtólkezdiktiltani.Akitettgyermekekesetébenpedigamegta-láló,afelnevelődönthetettarról,hogyrabszolgavagyszabadember lesz

Page 80: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

80

agyermekből.Ekétesetbentehátakésőbbirabszolga–függetlenülszub-jektív tudomásától – kényszerűen kerül ebbe a helyzetbe, vagyis azok agazdaságimotivációk,amelyekaszerződésesrabszolgákathajtják,alighalehetnekráösztönzőhatással.Atudatviszontamotivációkörébenszerepetkaphat az ún. liber homo bona fide serviens(D.41.1.19;41.2.6és41.3.44pr)esetében. Ittolyanszemélyekrőlvanszó,akik–bár szabadállapotú-ak–rabszolgáknaktudjákmagukat.Az,amitSilveragazdaságimotivációigazolásárafelhoz,hogyti.azilyenszemélyekazügyletekrévénszerzettvagyon tulajdonosaivá lesznek, csak akkor igaz, hamegváltozik a státu-szukra vonatkozó tudati helyzetük.Amíg rabszolgáknak tudjákmagukat,csakannyiramotiváltak,amennyireegyátlagosrabszolga.

Akereszténycsászárságidőszakában,amikorIustinianuskodifikáltatjaarómaijogot,ajogrendaszemélyekkelkapcsolatbanafőkülönbségetmégmindigabbanlátja,hogyszabadok-eavagyrabszolgák.Akétkategóriakö-zött–mintSilvercikkeisremekülrávilágít–nagyonsokátjárásiútlétezett.Aszerződésesszolgaságléte,jelentőségeeleddignemkapottigazánfigyel-metakutatásban.Silverhatalmasforrásanyagotfeldolgozócikke,jóllehetnemmentesnémitúlzástól,pótoljaeztahiányt.

Morris Silver: Contractual Slavery in the Roman Economy.(Szerződésesrabszolgaságarómaigazdaságban) The Ancient History Bulletin 25 (20��) 73–�32.

Takács Levente

Page 81: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

8�

Új monográfia a római választási rendszerről

Rachel Feig Vishnia2012-benmegjelentmonográfiájaa rómaiválasztásirendszertkívánjabemutatni,elemeznimunkájában.Célközönségeazegye-temihallgatóság–ennekmegfelelőenelsődlegesennemaszakemberekhez,aromanistákhozszól,séppenezértolyanháttérismereteketisközöl,ame-lyek a stricto sensuszakemberszámáranélkülözhetőekvolnának.

Akönyvelsőháromfejezetearómaitörténelemről,atársadalmidinami-káról,valamintarómaiköztársaságkormányzási-igazgatásirendszerérőladáttekintést.Aszerzőefejezetekbenegyfelőlaszakirodalmicommunis opi-niótköveti,másfelőlerőteljesentámaszkodikaforrásokra–olykorazoknaknagyobbhiteltadva,mintaztamodernszakirodalomindokolttátenné.

Amonográfianegyedikfejezetefoglalkozikrészletesenarómaiválasz-tásirendszerrel,ésannakszámosleágazásával,ígytehátazamicitia szere-pévelaválasztásokon,aválasztásivesztegetés,vagyisazambitus kérdés-körével,atimokratikusválasztásistruktúrával.Azalábbiakbanérdemesekérdéseketrövidenáttekinteni,hogyeztkövetőentérhessünkvisszaamun-ka értékelésével.

A nagyobb magistratusokat (consul, praetor, censor)választócomitia ce-turiatát a magistratusaMars-mezőre(CampusMartius) hívta össze edictu-mában(hirdetményében),megjelölveazidőpontot,ésközreadvaamegszava-zandótörvényszövegét(promulgatio).Anépgyűléscsakarraalkalmasnapon(dies comitialis)voltmegtartható,hanemesettarraanapravásár(nundinae),ünnep (feriae)vagyengesztelőnap(dies religiosus). Egy évben százkilenc-venegyilyennapvolt,deegy58-banelfogadottlex Clodia–afelforgatóPub-liusClodiusPulcherjavaslatáraelfogadotttörvény–plebiscitumformájábanmegemelteenapokszámát,ugyaniselrendelte,hogybármelytörvénykezésrealkalmas napokon (dies fasti) lehessennépgyűlést tartani.Anépgyűlésös-szehívása és megtartása között három nundinaenek,vagyistizenhétnapnakkelletteltelnie,amintezta98-banmeghozottlex Caecilia Didia kimondta.

A magistratusmáréjjelkimentaMars-mezőre,ésvártaajelet,amelyjóváhagyja,vagymegtiltjaanépgyűlésmegtartását.Ilyenauspicium vagy

Page 82: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

82

auguriumnemcsakamadarakröpte,hanembármilyenégi(meteorológiai)jelenséglehetett.Ajelnekatemplumon,vagyisazaugur által az égen ki-jelöltrészenkellettfeltűnnie.(Pl.ajobbrólérkezővillámkedvezőauguri-umnak számított.) Az auguráltalértelmezettjeletamagistratus el is utasít-hatta,lévénhogyamagistratusi auspicatiósjogerreiskiterjedt.Haebbenazesetbenolykoranépgyűlésmegkezdésekorazaugurújabbjelfeltűnésétjelenthette,vagyvalamiegyébformaihibátészlelt,amagistratus kénytelen voltelnapolnianépgyűlést.Hasonlóképpenbármelyikpolgárnakmegvoltazajoga,hogykedvezőtlenjelrehivatkozvakérjeanépgyűléselhalasztását (obnuntiatio). Az obnuntiatiojogátalex Aelia et Fufia a II. század közepén az imperiummalrendelkezőmagistratusok és a néptribunusok számára ki-fejezettfelhatalmazássalmegadta,majdazobnuntiatiojogátamáremlítettclodiusi törvény megszüntette.

Azutolsócontio,aComitiumonmegtartottinformálisgyűlésutánanépkivonultaMars-mezőre,aholmegtörténtaszavazás.Acontiókra azért volt szükség,mert a comitiákon vitának nemvolt helye, vagyis csak igennelvagynemmellehetettszavazni.Aszavazáseredetilegszóbanzajlott,teháttitkosszavazásranemvoltlehetőség.131-benegylex Papiria vezette be a titkos,azazírásban–viasz-vagycseréptáblán–történőszavazástanépgyű-lésen. Az A,vagyisantiquojelentetteajavaslatelvetését,hiszenaztrövi-dítette,hogyaszavazóarégiszabályhozragaszkodik;azVR,vagyisazuti rogas(ahogyjavasolod)ajóváhagyást,hiszenezzelajavaslathozaszavazóbeleegyezését adta.Büntetőügyekben aC, vagyis condemno (elítélem) a bűnösség,azA,vagyisabsolvo (felmentem) az ártatlanság melletti voksot jelentette,azNL,vagyisnon liquet(nemvilágos)pedigatartózkodást.

A comitia centuriatát, vagyis aMars-mezőn tartott századok szerintinépgyűléstahagyományszerintServiusTulliuskirályalapítottameg,azon-banműködésecsupánazV.századderekátólfogvabizonyítható.Eredetilege comitia a katonai századok (centuriae)szerintibeosztásszerintműködött,utóbbazonbankatonaijellegeelhalványult.Atizenhétéshatvanévközöttipolgárság a censorokvagyonbecslésealapjánszázkilencvenhárom–lovagi,classisokbaosztottgyalogos,valamintclassisok alatti vagyontalan – cen-turiátalkotott,amieredetilegakövetezőképpenoszlottmeg.Aclassisok,vagyisvagyoniosztályokfelettállólovagoktizennyolccenturiáttettekki,vagyonuknak a censusalapjánmegkelletthaladniaaszázezerast. A clas-sisok szerint százhetven centuriába sorolt lakosság öt osztályt alkotott: a százezer asfelettivagyonnalrendelkezőnyolcvan,ahetvenötezeras feletti vagyonnal rendelkezőhúsz,azötvenezeras felettivagyonnal rendelkezőhúsz,ahuszonötezerasfelettivagyonnalrendelkezőhúszésatizenegyezer

Page 83: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

83

as feletti vagyonnal rendelkezőharminccenturia. A classisok alatt az öt vagyontalan centuria helyezkedettel:akét-kétcenturiávalrendelkezőfab-ri (kézművesek)éscornices (kürtösök),valamintazegycenturiávalbíróproletarii(nincstelenek).215utánazelsőosztályképviseletenyolcvanrólhetven centuriára csökkent (a második classisjavára),amitfelosztottakhar-mincöt iuniores(atizennyolcésnegyvenhatévközöttilakosságotfelölelő)és harmincöt seniores (a negyvenhét és a hatvan év közötti lakosságot ma-gában foglaló)centuriára.Aválasztásokelőttazegyik iuniores-centuriát kisorsolták,hogyazlegyenacenturia praerogativa,tehátazszavazzonelő-ször,mintegyjelezveaszavazásvégsőkimenetelét.Természetesenaleg-vagyonosabb centuriáknemfoglaltakmagukbanszázfőt,mígavagyonnalnemrendelkezőcenturiák létszáma több ezerre rúgott.

A szavazásra centuriánkéntkerültsor,előszöravagyonosabbakszavaz-tak,utánaaszegényebbek,végül–elvileg–alakosságjelentősrészétki-tevővagyontalanok.Apolgárokszavazataegyenlőértékkelbírtugyan,ám a szavazatokat centuriánként összesítették,ésilymódonegy-egycenturia végeredményben egy igen vagy nem szavazatot testesített meg a centuri-ánbelüliszótöbbségfüggvényében.Megkellemlíteni,hogyaszavazatokszámlálásanemaszavazáslezárultával,hanemfolyamatosantörtént,vagyis–különösneklátszó,ámapolitikaiérdekeketjólszolgálólogikaicsavarral– csak addig folytatták a szavazást, amíga szavazatukat leadócenturiák elértékazötvenszázalékfelettiszavazatiarányt.Aválasztásigyőzelemhez,ill. a törvényjavaslat elfogadásához tehát elegendő volt, ha a százkilenc-venhárom centuriánaktöbbmintafele„megfelelően”voksolt:alovagoktizennyolcésazelsőosztálynyolcvanszavazatatöbbvolt,mintazösszescenturiákfele.(Később,amikorazelsőosztálysúlyanémiképpcsökkent,elégségesvolt,haa lovagokhozésazelsőosztályhozcsatlakozott amá-sodik vagyoni osztály húsz centuriája.)Azelsőkilencvennyolccenturia a teljespolgárságnakcsak töredékét tetteki, teháta szavazás/választásko-rántsema polgárok többségénekdöntését jelenítettemeg.Anépgyűlésentávolrólsemvettrésztmindenpolgár,hiszenaszavazáshelyszíne,aMars-mezőhetvenezerpolgárttudottbefogadni,apolgárságösszlétszáma pedig már a II. században is többszörösen meghaladta ezt a számot. (A censuslis-tapl.164-benközelháromszáznegyvenezer,harmincévvelkésőbbpedigközel háromszázhúszezer római polgárt tartott számon.)A vidéken lakószegényebb rétegeknemigenutaztaka szavazásraRómába,ugyanispl. aconsulválasztás időpontja júliusmásodikfelére,vagyisazárpaaratásésababszüretidőszakáraesett,ígyaválasztástasajátosszavazásirendmellette körülmény folytán is a legvagyonosabbak szavazata döntötte el.

Page 84: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

84

Aválasztásirányítójasajátszónoklata,ajelölteknevénekismertetéseésazistenekhezintézettimautánmegnyitottaaszavazást,majdaszavazóhídmellett felállított sella curulison helyet foglalt. A centuriánkéntfelvonulószavazókviasszalbevontkistáblátkaptak,amelyrefelírtákazáltalukprefe-ráltjelölteknevénekkezdőbetűit,majdafahídtúlsóvégénállóurnába(cis-ta)dobtákbele táblájukat.Egy-egycenturia leszavazása után a szavazat-számlálóhelyiségben(diribitorium)összesítettékaszavazatokat,ésfelírtákajelölteknevét,pontokkal jelölvemellettükacenturiák döntéseit. Amint kétjelöltelérteacenturiák szavazatának ötven százalékát plusz egy szava-zatot,aszavazásteredményesneknyilvánítvalezárták.Akampánycsendin-tézményeismeretlenvoltaköztársaságiRómában,ígyazügynökökmégahídfeljárójánálismegpróbáltakjelöltjükmellettkampányolni.Amennyibenazuralkodóosztályszámárakedvezőtleneredménylátszottkörvonalazódniaszavazássorán,olykormeglehetősenerőteljesbeavatkozássalkíséreltékmegbefolyásolniavégkifejletet. Ígypl.aszavazóhíd„véletlenül”össze-dőlhetett,vagyazaugurokbaljóselőjeleketjelenthettek–mindkétesetbenérvénytelenítették,ill.többnappalelhalasztottákaválasztást,amikellőidőtbiztosított a közhangulat megfordítására.

A comitia tributa eredete szintén a hagyomány szerinti Servius Tulli-us-félereformhozkötődik,mivelőosztottafelRómátterületiegységekre (tribus). A comitia tributátazUrbsonbelül,aForumRomanumontartották.Feladatai: a magistratus minores (aedilis curulis, quaestor)megválasztása,atörvényhozás,azállamköziszövetségekmegkötése,valaminta–nempo-litikaiügyekbentörténő–bíráskodás.Aharmincöt tribus szavazási sorrend-jétkisorsolták,ésaszavazásaddigfolytatódott,amíg–pl.egyválasztásnál–ajelöltekelnemértékazötvenszázalékpluszegyszavazatot(pl.atizen-nyolcadik tribus szavazása után). A polgárok nagy része a négy szegényebb városi tribusba (tribus urbana)tartozott,haazonbanasorsolásbanezanégykerülethátulrakerült,akkoratöbbségetaharmincegyvagyonosabbvidéki tribus (tribus rustica) alkotta. A vidéki tribusokszámaahódításokkalnö-vekedettugyanegyideig,dekésőbbazújabbhódításokrévénlétrejöttró-maijogúvárosok(colonia)polgárait,lakóhelyüktőlfüggetlenülegyikvagymásik tribusbaosztottákbe.AForumRomanumbefogadóképességenemhaladtamegatízezerfőt,vagyistömegesrészvételrenemvoltlehetőség.Aharmincöt tribus létszáma nagyon aránytalan volt: a négy városi tribushoz tartozottapolgároktúlnyomótöbbsége.

A választások „törvényszerű” velejárója volt a választási vesztegetés,vagyis az ambitus.Aválasztásivesztegetéselsőtörvényiszabályozásarö-viddelaXIItáblástörvényutánkeletkezett,amelymegtiltotta,hogyaje-

Page 85: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

85

löltek (candidati) krétával fehérített togávalhívjákfelmagukraafigyelmet.AII.századelsőfelébőlkéttörvénylétezésérőltudunk,amelyazambitust szankcionálta,ezaKr.e.181-bőlszármazólex Cornelia Baebia és egy Kr. e.159-estörvény,ámezektartalmátsajnosnemismerjük.

A C. Gracchus és Sulla közötti korban a quaestiones rendszere már igen kiterjedtvolt,erreazidőreesikazelső,kifejezettenazambitusvádjánakelbírálásárairányulóperrőlszólóhíradásunkis.Kr.e.116-bana115-ösesz-tendőegyikconsuli tisztét a homo novus Marcus Aemilius Scaurus nyerte el,akiellenvesztesvetélytársa,PubliusRutiliusRufusambitus miatt vádat emelt,mireScaurushasonlóképpenjártelRufusszalszemben,egyébkéntmindkétvádlottat–akikvádlókisvoltakegyszemélyben–felmentették.ASulla által megalkotott lex Cornelia de ambitutartalmáravonatkozóisme-reteink hézagosak.

ASullautániidőkbenaquaestio de ambitu élén általában egy praetor állott,ígypl.66-banCaiusAquiliusGallustöltöttebeapraetor ambitus hi-vatalát.AzeztkövetőtörvényekrőlCicerokétvédőbeszéde(aköztársaságikorbólaválasztásivesztegetésrőlfennmaradtelsődlegesforrás),aLuciusLicinius Murena védelmében és a Cnaeus Plancius védelmében tartott be-szédnyújttájékoztatást.C.Corneliustribunus plebiskövetelésére67-benmegszületett a lex Calpurnia de ambitu, amelynek szankcióiról a követ-kezőket tudjuk: tartalmaztaasenatusbólvalókizárást,ahivatalokravalópályázástóléletfogytigtartóeltiltást(szembenalex Corneliaáltalmegjelölttízévesidőtartammal)ésegybizonyospénzbüntetést.Egy63-bólszármazósenatus consultum a lex Calpurnia által szabályozottak egy részét kiemelten szankcionálta, így a pályázónakRómában történő fogadásakor párthívekpénzérttörténőtoborzását,agladiátorijátékokranagyszámúingyenjegyés-helykiosztását,ésatúlzottmértékűvendégelést.Ezensenatus consultum feltehetőenazemlítetttörvénytértelmezteéskonkretizálta.

AKr.e.64-eséveseményeiazonban–elsősorbanAntoniusésCatilinaegyreinkábbelharapódzóvesztegetései–újabbtörvénymeghozataláttettékszükségessé.Kr.e.63-banmegszületettalex Tullia de ambitu,amelyújabbbüntetéskénttízévszáműzetéstiskilátásbahelyezett,valaminthatározot-tabbanlépettfelapénztosztogatókkalszemben,ésbüntetteatörvénybőlvaló–állítólagosbetegségmiatti–távolmaradást.Ezenkívülmegtiltottaapályázáselőttikétesztendőrevonatkozóanagladiátorjátékok rendezését,amelytilalomalólcsakazokvégrendeletbenkötelezővétettvoltaadhatottfelmentést. A törvény így kívánta megakadályozni a közvetlenül a válasz-tóknak történő pénzfizetést, és akarta korlátozni a pályázók kíséreténeklétszámát(amelynekfelduzzadásamár-márdiadalmenetkéntabiztosgyő-

Page 86: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

86

zelmetsugallhattaaválasztóknak).Tényazonban,hogyazambitus tényle-geshatáraitvégeredménybencsakajelöltekanyagilehetőségeinekkorlátaiszabták meg.

Akönyvgerincétképezőkérdéseklényegénekbemutatásautánérdemesvisszatérniamonográfiaelemzéséhez.Aszerzőnézőpontja,ábrázolásmód-ja egyfelől komplex és kompakt,másfelől azonban épp a kitérők hiányaszűkítibeazábrázolásperspektíváját.

A timokratikus rendszer kellő hangsúlyozásának hiányában a szerzőnemjutelannakkimondásáig,hogyRómajogállamvoltugyan,denemamaiértelembenvettdemokrácia.Hasonlóképphiányolhatóamunkábólakampánystratégiaelemzésekapcsán,hogynemkapkellőhangsúlytQuintusTullius Cicero Commentaroilum petitionis (A hivatalra pályázók kéziköny-ve)címűmunkája.Hasonlóképpenérdemeslettvolnanagyobbteretszen-telniaválasztásikampány„plakátjainak”,amelyekPompeiibőlmaradtakránk. E kérdéseket Hogyan nyerjük meg a választásokat? – Quintus Tullius Cicero, A hivatalra pályázók kézikönyvecímű,2006-banaszegediLectumKiadógondozásábannapvilágotlátott,NémethGyörggyelközösmunkánk-ban elemeztük.

Rachel Feig Vishnia: Roman Elections in the Age of Cicero: Society, Government, and Voting. (Római választások Cicero korában: társadalom, kormányzás és szavazás) Routledge Stu-diesinAncientHistory,3.NewYork–London,Routledge,2012.184o.

Nótári Tamás

Page 87: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

87

KORA ÚJKOR

Új Barcelona: város a Duna mentén ?

AmagyartörténettudománymeglehetősensokattudaXVIII.századnegye-dik évtizedében aNagybecskerekmellett létrehozni tervezett kolóniáról,amelyben a spanyol örökösödési háborúban vereséget szenvedett Habsburg Károly – aki VI. Károlyként uralkodott aztán a Habsburg birodalomban (III. Károlykéntmagyar király) – spanyol híveinek egy részét, többségükbenkatalánokat, kívánta letelepíteni, s amelyNova Barcelona –ÚjBarcelo-nanevetkaptavolna.Etémárólgazdagmagyarhelytörténetiirodalommalrendelkezünk, ezen túl emunkák szintézisét saját kutatásaival gazdagítóFallenbühl Zoltánnevétkellemlítenünk,akinemcsakaSzázadokban adott ezen kutatási eredményeiről közre tanulmányt,� de a madridi Revista de Archivos,Bibliotecas y Museos című folyóiratban is két részben, francianyelvenírott,könyvterjedelműközleménytisközölt(1979).

Eztamunkátegyébkéntakatalánszerző,August Alcoberroisjólhasz-nosította most bemutatandó könyvében, ahol gyakran ídézi Fallenbüchladatait,megállapításait.

AlcoberrojelenlegabarcelonaiNéprajziMúzeumfőigazgatója,akineketémakörbenszámostanulmányaszületett.Emunkája,sajátbevallásaszerinta2002-benkétkötetbenmegjelentkönyvének(L’exili austriacista, 1713–1747)rövid,ismeretterjesztőszándékúösszefoglalása.Ezértnemhasználtlábjegyzeteketsem,írjaaszerző.Mintazelőszóbanjelzi,szándékaazvolt,hogy e kötettel a katalán közvélemény számára ismeretlen eseményeket vis-szaemeljeanemzetiemlékezetbe.

Akönyvelsőfejezetébenaspanyolörökösödésiháborúszáműzötteiről,problémáiróladáltalánosképet.Kiindulógondolataaz,hogyeháborúnem-csakegyfajta,azÚjvilágraiskiterjedővilágháborúvolt,melynekhalottaitegymillió kétszázezerre becsüli, de kegyetlen polgárháború is, amelynekeredményekéntagyőztesBourbonokHabsburgKárolyhívein,akikdöntő-enazAragónKoronaállamainakpolgáraivoltak,többségükbenkatalánok 1.FallenbüchlZoltán:SpanyolokMagyarországona18.században.Századok,1977,6.szám,

1192–1230.LásdmégetémárólAnderleÁdám:A magyar-spanyol kapcsolatok ezer éve. Szeged,2006,53–59.

Page 88: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

88

–(Katalónia,Aragónia,Valencia,Mallorca)véresbosszútálltak.Asziszte-matikus elnyomás mellett ezek a hispán államok ekkor vesztették el függet-lenségüket,BarcelonamagaisaBourboncsapatokmegszállásaalákerült1714.szeptember11-én.

Edátumlettafüggetlenségelvesztéséneknapja,sezértkészülnekKa-talóniábanmaolysokanarra,hogyjövőrea300.évfordulótafüggetlenségvisszaszerzéséneknapjávátegyék.Akönyvtájékoztatazezutánkibontako-zóéshosszanelhúzódókatalángerillaháborúról,amelyazonbannemtudottváltoztatni a helyzeten.

AKárollyalvisszavonulócsapatoklétszáma2500fővolt,deakato-nákatkövettékcsaládjaikis,Alcoberroszerintígyösszességében25–30000lehetettaszáműzöttekszáma.Ezekkb.felekatalán,összességében80százalékukazAragónKoronaterületeirőlmenekült.Többségükka-tona,államitisztviselőésazudvarinemességtagja,sokazegyházisze-mély is.

Aszáműzöttekhárom tömbötalkottak: többségükBécsbenmaradt, itterős„spanyol párt”isalakultaKárolytkövetőfélszigetiarisztokratákból.MásrészükNápolybanésMilánóban,kisebbcsoportjukNémetalföldönke-resett menedéket.

A spanyol száműzöttek jelentős része azonban katonamaradt: háromspanyollovasságiezredéskétgyalogságiezredharcoltBécsháborúiban,ekatonákaztánaveteránokszámátgyarapítottákaz1730-asévekben.Ave-lükvalótörődésszükségehoztalétreabécsiudvarbanaSpanyol Tanácsot, amelyigyekezettgondjaikkalfoglalkozni.

Acsászáriudvarazonbanegyrenehezebbentudtabiztosítaniellátásukat,bárhaaspanyolarisztokráciaévjáradékaimeglehetősenjelentősekmarad-tak.Deegyrefontosabbáváltaszegényebbrétegek(özvegyek,árvák,rok-kantak)segélyezése–amelyrekülönbözőalapokszülettek.

Aszerzőjelziaztis,hogymegkezdődöttehispánközösségkonszolidá-ciójais.Erreutaltakavegyesházasságokatehetősebbtársadalmirétegek-ben,templomuk,kolostorukéskórházukislétesültBécsben.

Az1714–1718közötti,törökökelleniháborúkbannagyszámúspanyol-katalánkatonavettrészt,szerepüktöbbütközetbenisfontosvolt–ezekrőlaszerzősokrészletetésnevetemlít.ErészeknélAlcoberroszámosspanyoléskatalánemlékiratot,levelezést,verseket,versestörténeteket,jelentéseketidéz és használ fel – ezek a magyar történelem számára is fontos források le-hetnek.Alcoberrabemutatjaaztis,hogyaBourbon-ellenesillegáliskatalánpropagandaisdicsőítetteeháborúkkatalánrésztvevőit,akereszténységértharcolókkéntinterpretálvaküzdelmüket.

Page 89: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

89

Aháborúklezárultávalagondozást-törődéstigénylő,sabécsiudvartóltámogatástváróhispánszáműzöttekszámamegnőtt,különösenaveteránkatonákkal.Aspanyol-katalánszáműzöttekjórészeBécsbenkoncentráló-dott,nagyfeszültségeketésnagypénzügyikötelezettségeketiskeltve.

Megoldást kellett találni e feszültségek feloldására.Aszerzőkönyvénekharmadikfejezetébenazokataprojekteket tekinti

át,amelyekaspanyolok-katalánokvégleges letelepedésévelfoglalkoztak.Etervekamagyarkirályságelnéptelenedettvidékeinekbetelepítésével,arendelkezésreállómegműveletlenföldekkelszámoltak,aproblémaazon-banazvolt,hogyaszáműzötteknagyrészevároslakóvoltkorábbiéletébenazIbériaifélszigeten:semtapasztalataik,semkedvük,semfizikaiállapotuknemtettékszámunkravonzóváeterveket.

Az1720-asévektőlvannakkísérletekaBécsbenélőszegényekkitelepí-tésére,ilyenterveketkészítettekadokumentumoknélkülivagabundelemekszámárais.ErészeknélAlcoberrojólhasználjaFallenbüchinformációitis.Bemutatjaaztis,hogyegyreerőteljesebbenkörvonalazódnakatervekegyközöskolóniavagykolóniákmegalapításáraadéliéppenvisszahódítottte-rületeken.Szlavónia,HorvátországésaBánátjöttszóba,amelyekaveteránkatonák letelepítésére is megoldást adhattak volna.

Akönyvkülönfejezetbenmutatbeegyeddigkéziratbanlétezőtervet,amelyvalójábaneproblémákmegoldásáraírottutópiakéntértékelhető.

JosefPlantíennekaplánumnakaszerzője,katalánszáműzött,akiko-rábban a szardíniai audiencián volt jogász-tisztviselő.A sziget Bourbonelfoglalása utánBécsbemegy, kegydíjat kérvényez a SpanyolTanácstól,mert mindenét elvesztette és súlyosan beteg is. Támogatást azonban nem kapott.Kérvényezésénekeperiódusábanírjamegegyideálisvárostervét,amelyahispánkolónia tagjait fogadnábe.ÚjhazátkeresPlantí, az ibérkirályságokújjáéledésétálmodjamegamagyarföldön,amelyaszabadságésegyenlőségrégikataláneszményeit,jogrendjétélesztenéújjáazuralkodósegítségével.AcsászárnakírottspanyolnyelvűviziójábanaTrója/Barcelo-na/Róma/Magyarországfogalmaiegymásravetülnek.Azelképzeltújállamneve Austrohispánia vagy Transhispánia lenne,amelynekfővárosaCaro-lina vagy Carolonoblelehetne.Ezazújállamnégyhispánnemzet,akata-lánok,akasztíliaiak,avalenciaiak,azaragóniaiakhazájalehetne,deamelynyitvaállnaamallorcai,szárdésakárnémetkatona-veteránokszámárais.Azállamaszabadságföldjelenne,kötelezettségek,adók,kényszereknélkül–elismerveacsászárnemönkényen,hanemtörvényekenalapulófőségét.Atermőföldeketaszükségletekésarendelkezésreállómunkaerőalapjánosz-tanákel,védveahazaimezőgazdaságotésbortermelést.Smindenparaszt

Page 90: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

90

szabademberlenne,nemesiszabadságokkal.Plantíterveelutasítjaaluxust,a pompázatos épületeket. Egy demokratikus rendi monarchiárólvizionál,amelyszerintenagyvonzerőtgyakorolnaafiatalokszámára,smegnövelnéaházasságikedvetis.Ösztönöznikelleneazipartvalamintakereskedelmetis,ésmegkönnyíteniazidegenekbetelepedésétnagyvásárokszervezésével,javasolja.Ugyanakkorazsidókvárosbanvalóházszerzésétmegtiltaná.

A tervet Plantí ugyan elküldi a Spanyol Tanács befolyásos tagjainak–visszhangjaéseredményeazonbannemlett.

(Zárójelbenkellmegemlítenünk,hogyaz1970-esévekigaspanyolhis-toriográfiábanevidenciánakszámítottazameggyőződés,hogySpanyolor-szágban nem születtek utópiák.Ez az állítás 1975-ben dőltmeg, amikorspanyol és észak-amerikai kiadásban is közreadtak egy, a Campomanesarchivumbanmegtaláltkéziratot,amelynekszerzőjétnemismerjük,deSi-napiacímmelegynagyívűutópiaszövegéttartalmazta). 2

Alcoberro, aki jelzi, hogyPlantí utópiája kiadás előtt áll, tehátmár amásodikspanyolutópiátmutatjabe.

Alcoberro könyvének következő fejezetében a lengyel örökösödésiháború (1733–1738) spanyol száműzöttekre vonatkozó következményeittekinti át. E háború soránKároly ismét összeütközött sBourbonokkal, selvesztette,immárvéglegNápolytésSzicíliát,amelyekolysokszázadonátazAragónKoronarészétképezték.Azosztrákseregbenspanyol-katalánkatonákisharcoltak,írjaAlcoberro,akinagyfigyelmetfordítarrais,hogybemutassa,azitáliaikonfrontációfelélesztetteakatalángerillaháborútisaBourbonok ellen – ám mindennek vereség lett a vége.

ABourbon győzelem Itáliában azzal járt, hogy a nápolyi–sziciliai te-rületekről1734–35-bennagyszámúújspanyol/katalánésolaszszáműzöttérkezettamagyarkirályságba,illetveBécsbe,ezértsürgetővéváltaszám-űzöttek letelepítése.A bécsi udvar aBánátot jelölte ki e célra, aholmárkorábbanisjelentőstelepítéskezdődött,ésaholkülönösenanémeteklete-lepedésehaladtelőre.

1734nyaránvagyőszénaSpanyolTanácsbanfeljegyzéskészülaspanyo-lokhelyzeténekmegoldásáról.Alcoberraelemziahosszúcíműtervet,amelyaBécsbenésakorábbanNápolyban,Sziciliábanélőelőkelők,hivatalnokok,tisztekésveteránkatonákhosszútávútámogatásárólértekezik,akiktovábbraishűségbenakarták szolgálniazuralkodót.Ezekszámárakegydíj, járadékkiutalásátjavasoljákaTitkosPénztárból(BolsilloSecreto).

Aszegényeketháromcsoportraosztjaefeljegyzés:azigazikatonákrailletveafiatalférfiakra,akikahadseregbenszolgálhatnak.Aszegényeket 2.ErrőllásdAnderleÁdám:„Egyspanyolplebejusutópia”.Világtörténet,1989,4.szám.

Page 91: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

91

pedig„Magyarország valamely területén kell letelepíteni”.Afeljegyzés400családdal,kb.1500–2000személlyelszámolt,akikbőlkétkolóniátlehetnelétrehozni.Ezekelegendőmegművelhetőföldetkapnának.Atervaszüksé-gesvetőmagraésállatokra1000-1000forintkiutalásátjavasolja,valamint10évigadómentességet.Etervbiztosítaná,hogyakatolikusésspanyolulbeszélőcsoportegyüttmaradjon.ASpanyolTanácspapokat isküldeneekolóniákra,amelyeketvalaholTemesvárkörnyékén,aBánságbanjavasol-taklétrehozni.Efeljegyzésazutánkülönbözőértekezletek,tanácskozásoktémájaislett,mutatjabeAlcoberro.Azevitákbanmegfogalmazottkritikaelsősorbanarrautalt,hogyeszáműzöttekaparasztimunkáhoznemszok-tak,nincsenekilyentapasztalataik,hiszenhivatalnokok,katonákvagyházicselédekvoltak.Etérségbengyakoriakazárvizekésajárványok,érveltek,emiattegészségtelenek.Abírálókkétségesnektartották,hogyaszáműzöt-tekmaguktólvállalnákeztazéletet.

Avégsődöntéstarról,hogya száműzötteketaBánátbankell letelepí-teni, az 1734. október 4-i értekezleten hozták, ám ottmár csak 500-500forinttámogatásrólesettszó.Acsaládokelsőcsoportjai1735.november-decemberbenérkeztekaBánátba,anémetiratokbanaCarlobagen, illetve Carlagaaben néven létesítendő kolóniamegalapítására, hogy aztán 1738júniusábanmárazutolsótelepesekiselhagyjákaBánátot,aholapestisismegjelent.

AkövetkezőkbenatelepítéstanulságaitfoglaljaösszeAlcoberro.Atelepítésselkapcsolatosanigengazdagiratanyagmaradtfenn,írja,sjel-zi,Fallenbüchlisazokatanévsorokat-listákatdolgoztafel,amelyeketőisbemutat.Alcoberrotöbb,részadatottartalmazólistátisbemutat.Ös-szességébenazonbanelmondható,hogyaza852személy,akineknevétalistákbólmegismerhetjük(eztazösszesítéstegyébkéntFallenbüchtőlvetteát),érdekesösszképetad.Meglepetésünkreanévsorokbanszere-pelnekarisztokraták, katonatisztek is és számoshivatalnok.Életkorukmeglehetősenmagas,egyilyenadatokattartalmazó97-eslistából42-en50 év felettiek, 32-en 40-49 év közöttiek.Többségük tehát a spanyolörökösödésiháborúután jött elHispániából.A250gyermek többségeviszontmáraszáműzetésbenszületett.Sokazegyedülállóözvegy,azárva, a rokkant, munkaképtelen is. Többségük katalán (Katalóniából,Valenciából,Mallorcából ésAragóniából), de találhatók itáliaiak is acsoportban.Figyelemreméltó,hogyaBánátbaküldött csoportok többhelységben lettek szétosztva: Pancsova,Versec helységekben. Fallen-büchlezentúlmásiköthelységetismegemlít,aholspanyolszáműzöt-teket helyeztek el.

Page 92: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

92

AlcoberrotájékoztatásaszerintNagybecskerekenatervezettÚjBarcelo-namegalapításáraszolgálóépítkezésekcsak1737augusztusábankezdődtekegyBécsbenelfogadottvárosépítésitervszerint.Ámközbenapestisjárványiselérteevidéket,magaslettazelhalálozás,ezértszinteugyanekkor,1737nyaránmár elkezdődött a visszatelepülés is, és 1738 nyaránmár 263-anéltek ismétBécsben, foglaljaösszeAlcoberroa történetet.Akik tehették,visszatértekahadseregbe.Az1738–39-estörökelleniháborúkpedigvég-képpeneltemettékazÚjBarcelonamegalapításáraszőttterveket.

AszáműzöttekközülsokanPesten,Budánésmásmagyarvárosokbantalálhatókaz1740-esévekben.AlcoberroFallenbüchladataitidézi,aki409spanyolszáműzöttetregisztráltmagyarföldön.AbécsiSpanyolKórházlis-táinpedigkb.400nevettaláltAlcoberroaz1740-esévekben.

Aszerzőjelzi,hogyKárolycsászárhalálautánMariaTeréziamár1742-benösztönöztevolnaaszáműzöttekSpanyolországbavalóvisszatérését,silyenálláspontotfoglaltelsokspanyol-katalánelőkelőis.BárBécsbenésamagyarvárosokbantovábbraissokspanyolélt,tagjaikegyreinkábbinteg-rálódtaka többségi társadalomba.Alcoberro,Fallenbüchl adatait felhasz-nálva,számoskonkrétpéldávalillusztráljaehelyzetet.

A kötet befejező fejezete tulajdonképpen ennek az elfeledett katalánszáműzöttcsoportnakahistoriográfiájátvázoljafel.EbbenelsőhelyenAl-coberro Fallenbüchl Zoltánmár említett 1979-esmadridi francia nyelvűközlésétemeliki,amelyaspanyol-katalántörténetírástelőszörszembesítet-teezzelazelfeledetttörténettel.Ezmégakkorisígyvan,hangsúlyozza,haazelső,levéltáriforrásokonalapulótanulmánytazosztráktörténész,RudolfTillközöltenémetnyelvenBécsben1947-ben–deenneknemtámadtvissz-hangja(mellesleg,TillreisFallenbüchltanulmányahívtafelafigyelmet!).

Fallenbüchlutánkezdődött akatalán történetírás ráhangolódásae tör-ténetikérdésre,sAlcoberrokétkötetesmunkájaalegfontosabb,legrészle-tesebbkatalánszintézisatémakörben.Ennekösszefoglalásátadjaazezenírásunkban bemutatott kötet.

August Alcoberro: La „Nova Barcelona” del Danubi (1735–1738). La ciutat dels exiliats de la guerra de successió.(„ÚjBarcelona”aDunamentén(1735–1738).Azörökösödésiháborúszáműzötteinekvárosa).Barcelona,RafaelDalmauEditor,2011,122o.

Anderle Ádám

Page 93: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

93

ÚJKOR

A német kivándorlás Amerikába, 1709–1920

Farley GrubbazEgyesültÁllamok-beliDelawareEgyetemoktatója.Köz-gazdaságtanbóldoktorált1984-ben,detörténelemésfilozófiaszakosdip-lomával isrendelkezik.Elsődlegeskutatási területeagyarmatosításésazamerikai bevándorlás története, foglalkozik többek között a bevándorlóktársadalmi összetételével, családi kapcsolataival, valamint elő- és utótör-ténetével is.Az egyetemen főleg mikroökonómiát és gazdaságtörténetetoktat. Grubb 2011-ben írta meg German Immigration and Servitude in America 1709–1920 (Német bevándorlás és szerződéses szolgaságAme-rikában 1709–1920) című könyvét, amelyben gyakorlatilag összegzi agyarmatosítással és a vele párhuzamos bevándorlással kapcsolatos kutatási eredményeit.Ezzelatémávalaz1980-asévekközepeótafoglalkozott,ésamintarraakötetbevezetőjébenutal,akutatástbefejezettnektekinti,nohaakadnaktovábbikérdésekisatémávalkapcsolatban,ezekmegválaszolásátviszontajövőkutatóirabízza.Akönyvgyakorlatilagegytársadalomtörté-neti-történetidemográfiaiösszegzés,amelynemcsakaXVIII–XX.századinémet,vagyamerikaitörténelemmelfoglalkozókszámáralehethasznos,demódszertaniszempontbólazoknakis,akikamagyarországikülsőésbelsőmigrációtémakörétszeretnékkutatni.

Akötetháromnagyobbrészreoszlik.AzelsőbenGrubbmagávalané-met bevándorlással foglalkozik, bemutatja annak történetét, folyamatát,illetvebizonyosmértékigamentalitástörténetmódszeréheznyúlvaazt is,hogyhogyanéltékmegamigrációtannakrésztvevői,akiknekazéletmód-jábaisbetekintéstengedaszerző.Amásodiknagyrészegységaszerződésesszolgaságpiacánaktörténetét,működésétésbukásátelemzigazdaságtörté-neti szempontból,aharmadik részpedigegyfajtaepilóguskéntbemutatjaatárgyalteseményekutóéletét.Véleményemszerintmagyarszempontbólakötet első része forgatható leginkábbhaszonnal,mivel részletesen fog-lalkozikolyantörténetidemográfiaitárgykörbetartozójellemzőkkel,mintpéldáulacsaládokösszetétele,akorcsoportokszerintimegoszlás,amor-biditásésamortalitás,vagyaziskolázottságésaziskoláztatásiszokások.

Page 94: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

94

Azelsőfejezetabevándorlástörténetétvázoljafel1727-től1835-ig.Grubbelsősorbanapennsylvaniainémetektörténetétdolgoztafel,azőpéldájukonérzékelteti a bevándorlás karakterisztikus vonásait. Pennsylvania államba a németek három nagyobb hullámban érkeztek a függetlenségi háborút megelőzően.Azelsőhullám1683-tól1709-ig,vagyis„Germantown”ala-pításátólasvájcimennonitákérkezéséigtartott.Amásodikhullám1710-től1727-igterjedt,ekkorkezdettabevándorláskomolyabbméreteketölteni.Aharmadikhullám1727-tőlaháborúkitöréséig,azaz1776-igtartott.Azelsőfejezetkezdődátuma1727,vagyisaharmadikszakaszkezdete,ennekokaaz,hogyettőlazévtőlérhetőkelstatisztikaiadatokabevándorlókravo-natkozóan,vagyisinnentőlsokkalpontosabbinformációkállnakakutatókrendelkezésére.Akötetcímébenmegjelöltkezdődátumot,1709-etésazeztkövetőrövidszakasztcsakemlítésszintjénkezeliaszerző.Abevándorlókatszállítóhajókkapitányait1727-tőlkezdveköteleztékarra,hogynyilvántar-tástvezessenekahajóikonutazószemélyekről.Ezekadokumentumoktar-talmaztáktöbbekközöttazadottszemélyeknevét,foglalkozását,valamintaz ország, illetve városmegnevezését, ahonnan származtak.A többmintharmincezernevettartalmazólistákjóforrásbázistképeztekaszerzőkuta-tásához.Grubbkimutatásaiszerintanémetbevándorlás1817-bentetőzöttPennsylvaniában, ekkormintegy4500 fő érkezett az államba, ez a szám1835-benalegalacsonyabb,ebbenazévbennulla,vagyisarendelkezésreállóforrásokszerintegyetlennémetbevándorlótsemregisztráltakazállam-ban.1727és1835közöttösszesentöbbmint108ezrenvándoroltakbe,aszerzőtáblázatokkalésgrafikonokkaljólátláthatóanszemléltetiaszámokévesmegoszlását,depróbálegyébtendenciákatiskimutatni,elemzipéldáula havi gyakoriságokat, illetve a halálozási rátákat nemcsak a letelepedésután,hanemahosszúhajóutaktekintetébenis.Ezutóbbivalegyébkéntkü-lönfejezetbenisfoglalkozik.

Azötödikfejezettőlkezdődikakötettalánlegérdekesebbrésze,innentőltárgyalja a szerző a bevándorlók jellegzetességeit. Foglalkozik például akorcsoportokésafoglalkozásszerintimegoszlással,majdpedigacsaládokösszetételével.Anémetbevándorlókjellemzőit–ahol lehetőségnyílikrá–összevetiazAngliábólérkezettekadataival,eltéréseketéshasonlóságo-katkeres,illetveigyekszikjólelkülöníthetővonásokatmegkülönböztetni.Akönyv95.oldalánpéldáultáblázatbanhasonlítjaösszeakétországbe-vándorlóinakkorcsoportokszerintimegoszlását.Aforrásokalapjánkimu-tatja,hogyamintazsejthető,mindkétnemzetnélelsősorbanahúszéshar-mincévközöttikorosztályvoltakalandvágyóbb,főlegrájukjellemzőazországváltás,számukanémeteknél40és50százalékközöttmozgott.Egy

Page 95: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

95

viszonylagkomoly,30százalékosarányban találhatókmegaharmincévfölöttiek,illetvetovábbi14százalékotképviseltekazok,akikmáranegy-venedikéletévüketisbetöltötték.Érdekesmégebbenafejezetbenaszerzőazonészrevétele,hogyanémetekresokkalinkábbvoltjellemzőacsaláddalegyüttvalókivándorlás,mintazangolokra,amimegmutatkozottutóbbiakátlagéletkorábanis,azangolbevándorlóktöbbmint40százalékaugyanisáltalában21és25évközöttivolt.Szóesikméga fejezetbena foglalko-záscsoportokmegoszlásárólis.Érdekesmegállapítás,hogyavizsgáltidő-szakban Pennsylvaniába érkezett németeknek mindössze egy százaléka volt földműves,mígazangolokesetébenezaszámközvetlenülafüggetlenségiháborúelőttpéldául25százalékvolt.A101.oldalona szerzőaztállítja,hogy a „földműves” kategória kivételével a németek jóval képzettebbekvoltakmindenfoglalkozásban,mintazangolok,nemvilágosazonban,hogyeztakijelentéstalacsonyszámukonkívülmirealapozza.Arendkívülkevésföldművesjelenléténekokaaszerzőszerintvalószínűlegabbankeresendő,hogytöbbségüknemengedhettemegmagánakazAmerikábavalókiutazást–mégaszerződésesszolgaságvállalásávalsem.

Akövetkezőháromfejezetanémetbevándorlókiskolázottságáraésmű-veltségére összpontosít. Grubb kutatásai szerint a németek kezdetben ki-emelkedőenműveltekvoltakagyarmattöbbibevándorlócsoportjáhozké-pest,aXVIII–XIX.századfordulójáraakülönbségmárnemvoltelütő,demégmindigmérhetővolt.Műveltségésiskolázottságalattaszerzőlegfő-képpazírni-ésolvasnitudástérti.EnnekvizsgálatáhozGrubbazegyénekaláírásaitvettealapul,forrásaiamáremlítettutasnévsorok(melyeketabe-utazóknakmaguknakisalákellettírniuk,azírninemtudóknakaközismertX-jeletkelletttenniük),illetveazúgynevezettszolgaszerződésekvoltak,ezutóbbirólkésőbbmégleszszó.AnémetekesetébentalálhatóalegkevesebbX,Grubb szerint az arány később, a bevándorlók egyre növekvő száma,illetvefőkéntazegyretöbbgyermekkorúmiattaXIX.századelsőfelébenjelentősenromlik,demégmindigatöbbikolóniaarányaifölötttalálható.A138.oldalonolvashatókövetkeztetésekbenaszerzőaziskolázottsággalkapcsolatbanaztiskijelenti,hogyazamerikaigyarmatokraérkezőnémetbevándorlóknál átlagosankisebbvolt az analfabetizmus,mint az anyaor-szágukazonrészein,ahonnanacsoportokérkeztek.Aziskolázottságarányakorcsoportonként is látványosan növekedett.

Akilencedik fejezettel indul a könyvmásodiknagy részegysége, amiaszerződésesszolgaságintézményévelfoglalkozik,továbbraisfókuszbantartvaanémetbevándorlókat.AszerződésesszolgaságbevettszokásvoltakorabeliAmerikában,abevándorlókköltségeikfedezéséregyakranírtak

Page 96: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

96

alászolgaságiszerződéseket.Enneklényegeazvolt,hogyazáltalában3-tól7évigterjedőszolgaságotvállalvaazadottszemélyalkalmazójafizetteabevándorlássalésletelepedésselkapcsolatosköltségeket,amiértcserébea szolga jogait korlátozták, ő maga pedig az alkalmazó tulajdonába ke-rülta szerződés idejére.A11.és12. fejezetbenaszolgaságiszerződésekforrásértékét és elemzésükmódszereit írja le a szerző, kiemelve, hogy aszerződéseknektöbbtípusaisvolt,amelyekaszázadoksoránváltozásokonmentek keresztül, amimegnehezítimélyebb összehasonlító elemzésüket.AforrásokalapjánapennsylvaniainémetekkörébenGrubbaszerződésesszolgaságotvállalókszámát44,8százalékrateszi,ebbőlalegtöbbenegye-dülálló,gyermektelenfelnőttek,illetvegyermeküketegyedülnevelőanyákközülkerültekki.Családokesetébenjellemzőenagyerekekszámafordítottaránybanálltannakvalószínűségével,hogyvalamelyikszülőszerződésesszolgaságotvállal.Gyakorivolt, főleg többgyermekescsaládoknál, adós-ságaikrendezésénekfejébenagyermekekszolgaságbaadásais.Általábanalegidősebbgyermekjutotterreasorsra,amiakorszakbantársadalmilagteljesenelfogadottdologvolt.Aszerzőa15.fejezetbenarrólisír,hogyapennsylvaniainémetekesetébenrendkívülkevésforrásbizonyítjaazt,hogygyermekeiket ilyenmódon használták volna adósságaik kiváltására, amipersze nem feltétlenül jelenti azt, hogy rájuk ez a szokás nem lett volnajellemző,lehet,hogymindösszeaforrásokhiányamiattajelenségnemki-mutatható.

Atovábbiháromfejezetaszolgaságintézményénekhanyatlását,majdteljeseltűnésételemzi.Alegfontosabbkérdés,hogymivoltazokaannak,hogyezakétszázévenkeresztülhatékonyanműködőrendszerhirtelen,az1820-asévekbenmegszűnt.Akérdéstaszakirodalombanáltalábanakeres-letésakínálatszempontjaibólszokásvizsgálni,ekettőközülvéleményeszerintakeresletkizárható,mivelalighacsökkentvolnaaz igényaszer-ződéses„rabszolgákra”.Sokkalinkábbazegyrenövekvőtelepeskolóniáklétrejöttelehetamagyarázat,amelyekaszerzőszerintmárképesekvoltakmegfelelőtámogatástnyújtaniazújonnanérkezőknek,akikígynemszorul-takráarra,hogyszolgánakálljanak.Ígyakínálatrövidesenbeszűkült,majdteljesenmegszűnt,aszolgaságintézményepedigeltűnt.

Akétfejezetbőlállóepilógusbanaszerzőrövidenáttekintianémetbe-vándorlóktörténetétaz1820-asévektől1920-ig.Nagyvonalakbanfelvázol-jaaztahátteret,amelybőlanémettelepesekelindultakAmerikába,elemzilehetőségeiketésméltatjajelentőségüketazEgyesültÁllamokgazdaságá-nakfejlődésében.Kijelöliatovábbikutatáslehetőségeit,illetveeligazítjaatémábamagukatmélyebbenbeleásnikívánóolvasókat.

Page 97: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

97

Farley Grubb munkája összességében jól megírt összegzése a németbevándorlóktörténetének,aszerzőkomolyforrásbázisraésnagymértékűszakmaifelkészültségreépítvefejtikimegállapításait.Grubbalaposmun-kájátgazdagjegyzetapparátussaltámasztjaalá,afejezetekvégénazadotttémában való további tájékozódást elősegítő irodalomlisták találhatók.Akönyvemellettolvasmányos,nyelvezetenemkifejezettennehéz,közepesangolnyelvtudássalésnémiszaknyelvitájékozottsággalisviszonylagkön-nyedénolvasható.Érdekeséshasznosolvasmánylehetamigrációtörténe-tévelfoglalkoznikívánótörténészekszámáraéskövetendőpéldaislehetne,hiszen érdemes lenne megírni például a XIX–XX. század során Magyaror-szágrólAmerikábaemigráltcsoportoktársadalomtörténetét,akárGrubbhozhasonlóan,egy-egyállamravonatkoztatva.Ezakönyvútmutatójalehetegyilyenkutatásnak,amikiegészülhetnehazaiforrásokkal is, ígytöbbszem-szögből is vizsgálhatná az elvándorlás kérdését, illetve az elvándoroltaktársadalmijellemzőit.

FarleyGrubb:GermanImmigrationandServitudeinAmerica,1709–1920(Anémetkivándor-lásésszerződésesszolgaságAmerikába,1709–1920).Routledge,NewYork,2011.460o.

Rakita Eszter

Page 98: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

98

JELENKOR

A szocializmus száz éve. A baloldal Nyugat-Európá-ban a XX. században

Régen látott izgalmas, anyag- és gondolatgazdag könyvet ajánlhatok azérdeklődőkfigyelmébe.Akönyvről, tudomásomszerint,magyarulcsakaNemzetköziMunkásmozgalmiTörténetiévkönyv(NMTE)2013.éviköte-tében írt ismertetést egy ugyancsak angol történész.

Úgyhiszem,előszörmagárólDonald Sassoonrólkellnéhánybemutatósort írnom.Sassoon az1950-es évek elején járt egyetemre, akkor ismer-kedett meg (saját sorai szerint) a marxista irodalommal ésErich Hobs-bawmírásaival,amelyeketakkorinkábbtiltottak,mintajánlottakneki.Je-lenleg,amellett,hogyegyetementanít,sokatír,többekközöttaNewLeftRewievszámára,amelyvilágoselkötelezettségetjelentNagy-Britanniábanis.Sassoonnemvoltkommunista,Nagy-BritanniaKommunistaPártjávalszembenerőskritikávalélt,amarxizmussalszembenazonbannem.Sőtagondolkodásáraigenjellemzővolt,hogyHobsbawmrólnagyonszépésba-ráti,hosszabbcikket jelentetettmegaNewLeftRewievhasábjainHobs-bawm halála nyomán.Ugyancsak igen jellemző, ami ennek a könyvnekszintemindenoldalánátsugárzik,hogySassoontazfoglalkoztatja,sőttalánazháborítjafel,hogyaszocialistákEurópábanahosszúévszázadalattsokatbeszéltekaszocializmusról,deavalóságbankevesettettekmegvalósításá-ért–kevéskivételtleszámítva.Mégegyszerhangsúlyoznomkell,hogyakötetben rengeteg tényanyagra és ugyancsak számtalan egyéni értékelésre találhatunk, amelyekkel én amagam részérőlmásmunkákbanmég nemtalálkoztam.Főkéntilyennagynemzetköziáttekintésben,amelybenaskan-dinávszocialistákrólugyanúgybehatóelemzéseketolvashatunk,mikéntazoroszországirólis,determészetesenNémetországésNagy-Britanniakerülpremier plánba.

AkönyvelsőfejezeteiSassoonbevezetőjéttartalmazzák.Azelsőmégaz1996-oselsőkiadáshoz íródott,amásodik, terjedelmesebb,a legújabba2010-esújrakiadáshozkészült,amelybennagyonbehatóanéskritikusanelemziazelmúlt14évtörténéseit, tendenciáit,szellemitermését–mind-

Page 99: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

99

eztmegintcsaknagyonhatározottanéskritikusan,aszocialistaelvárásokszempontjából is. Ennek a bevezetőnek gondosabb bemutatásától el kelltekintenem – jóllehet legalább hat-nyolc oldalnyi feljegyzést készítettemabevezetőről,ezekenazoldalakonjegyeztemfelmagamnakaztis,amivelegyetértek, azt is, ahol a leírtakkal szemben kritikai véleményem, avagyfenntartásaimvoltak.Hamindeztleírnám,akönyvismertetésénekfelétfelkelleneáldoznom,dehangsúlyoznomkell,hogyezabevezetőishallatlanulérdekes és igényes.

AkönyvelsőigazitörténetifejezeteaII.Internacionálétörténetéveléskorszakával foglalkozik. Véleményem szerint ez a könyv leggyengébb fe-jezete.Persze a II. Internacionálérólmár sokkönyv jelentmeg,Sassooninkább a tendenciákat érzékelteti, főmondanivalójánakmegfelelően. Ígymegállapítja,hogyebbenakorszakbanaszocialistamozgalombankétten-denciaváltmeghatározóvá:azegyikazortodoxmarxizmus,ésevonatko-zásbankétnevetszerepeltet,BebelétésKarlKautskyét.Amásiktendenciatermészetesenareformista,ésittcsakegynevetjelölmeg:Bernsteinét.Ezabeállításigazánnemúj,amimeglepőbb,az,hogyafranciákésafranciaszocializmusnagyonamásod-vagyaharmadvonalbakerült,evonatkozás-ban ugyanmegemlékezik, hogy a szocialisták és a szindikalisták között,Franciaországbanszakadásrakerültsor(futólagittmegemlítiJ.Gusdene-vétis),deezajellemzésnagyonszegényes,hiszenaszindikalizmustörté-neteisbonyolultabb,ésismeretes–deakönyvoldalaineznemderülki–,hogyJaurés(akinekSassoonnagyonkevésfigyelmetszentel,mertkilógott,aző„skatulyáiból”)vezetésealatteztaszakadástmilyennagymértékbenhidaltákát.Leninrőlésabolsevikokrólugyanvékonyanszóesik,deoroszvonatkozásbanezminden,akelet-európaiszocialistákatismostohánkezeli,és ami igen jellemző,RosaLuxemburgról egyáltalánnem ír,Gramscirólviszont igen.

Mégennélakorszaknálmaradva,Sassoonperszenemhagyjafigyelmenkívülabritösszefüggéseketsem.Megintcsaknagyonkeményen„megnyom-vaa tollat”hangsúlyozza,hogyabrit szakszervezetimozgalomvoltevo-natkozásbanaz igazánfontos,deszerinteaszakszervezetimozgalombanaszocialistáknak és a szocialista gondolatnak nem volt semmi befolyása. Ez szerintemnemigaz,éshosszúnévsorraltudnékszolgálni,hogymelyszocia-listákálltakazegyesbritszakszervezetekélénmárebbenakorszakban,aki-ketújraésújraválasztottak.Anévsortnemmellékelem.Sassoonírakisebbszocialista pártokról és szervezetekről, de csak futólag, és gyengeségükethangsúlyozza.(Szerintemezmeglepő,hiszenjónéhánykoraibritszocialistá-nak mindmáig nagy a tisztelete és történelmi irodalma a szigetországban.)

Page 100: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�00

Ezutánkövetkeznekazokafejezetek,amelyekigazánérdekesekésér-tékesek,amelyekbenSassoonakétvilágháborúközöttiszocialistamozga-lomhelyzetérőladképet.Efejezetekközülszerintemalegsikerültebbaz,amelybenOttoBauerrel,gondolataivalsazausztromarxizmuslétrejöttévelfoglalkozik.Németrelációbannagyonsokújatmond,nemannyiraazismer-tebb1918.éviforradalomról,hanemazaztkövetőévekről,beleértveaszo-cializálásigondolatot,Kautskyidevonatkozóírásait–ámvégeredménybenítéletejellegzetesenlesújtó,mivelszerinteazSPD-nek,aNémetSzocialistaPártnaknagyobbakvoltakalehetőségei,éppenaszocializmusvalamifélemegvalósításaterén,mintamiavalóságbanténylegesenbekövetkezett.

Nagyonérdekesekazokazoldalak,amelyekaskandinávszocialistapár-tok és szakszervezetek eredményeit világítjákmeg.A norvég történeti sor–mintmindig–ezúttal iskivételes, itt amozgalomkezdetben sokkalha-tározottanbaloldalibb,aszocializmusmegvalósításairányábanelőretörőbb,ámeznéhányévmúltánszinténbetagozódottazáltalánosskandinávképbe,amelyben aSvédSzocialistaMunkáspárt (SAP)volt ameghatározó.Ez aSAPmárszinteakezdetektőlnemaszocializmusmegvalósításáratörekedett,hanemahíressévált„svédmodell”megvalósítására,amelyetSassoonkitű-nőenmutatbe.Ezlemondástjelentettaszocializmusról,defontosszocialistareformokattartalmazott,ésegyfajtahíreséstartós„kiegyezést”amunkaésatőkeközött,amelynekahíressalstjöbadeniegyezményvoltaletéteményese.Érdekes,hogySassoonegysortsemírtaSAP„gazdájáról”,atöbbszörössvédminiszterrőlvagyminiszterelnökről,HjelmarBratingról,egynevetszerepel-tetcsupán,akigazdaságicsúcsminiszterésközgazdászésgazdaságiteoreti-kusvolt,Wigforsét.Sassoon,miközbenteljeselismerésselírasvédmodelleredményeiről,ezúttalishangsúlyozza,hogyasvédszocialistákmár1918ótalemondtakarról,hogyigazánaszocializmusirányábategyeneklépéseket.

Olaszországvonatkozásábanmégaz1914előttikorszakravisszatérve,Sassoonkiemeli,hogyAngeloLabriolavoltaz,akielméletilegújatnyújtottazolaszszocialistamozgalomszámára,viszonthozzáteszi,hogyőmagaaténylegesszocialistamozgalomtól távolmaradt.Mellette,mintmár írtam,SassoonlegjelentősebbolaszgondolkodókéntGramscitjelölimeg,akivelhosszanfoglakozikésérdemben.Turatti,aPSI„gazdája”éselismertteo-retikusa csak néhány szürke sort kap – amit méltánytalannak tartok. Ennél mint gondolkodó,mint egy fontos folyóirat szerkesztője és amozgalomvezérlőjeistöbbetérdemeltvolna.Perszemásokisnagyonhiányoznak.Azismert,hogyaMussolini-korszakbanaszocialistamozgalmatfelszámolták,emigrációbakényszerítették,ésSassoonnemfeledkezikmegakommunis-tákrólsem,deigazábólnemTogliattival,hanemGramscivalfoglalkozik.

Page 101: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�0�

Külön részfejezetet kapott Spanyolország a könyvben. Sassoonmeg-oldásai ebben az esetben is érdekesek. Így szocialista vonatkozásban, aPSOE(SpanyolSzocialistaMunkáspárt) jelentőségétLargoCaballierovalkapcsolatbanemeliki,mertő ismeretesenaspanyolszakszervezetimoz-galomban,de főkéntaPSOE történetébennagyonnagyszerepet játszott.Megemlékezik arról, hogyCaballiero (és ezt az adatot,mozzanatot nemszoktákmegírni)mégaPrímodeRivera-diktatúraidején,az1920-asévek-benminiszteriposztottölthetettbe.(Magyarésszelgondoljunkarra,hogyvajonaHorthy-korszakban–akármégabethlenikonszolidációnapjaink-banegykisséfényezettéveibeniselképzelhetőlettvolna-eegyszocialistabeválasztása miniszterként a kormányba!) Sassoon persze megemlékezik az 1931-esforradalomról,ameghozottreformokról,akét„fekete”évről,majdaz1936-os,híresparlamentiválasztástkövetőeneljöttanépfrontkorszakidejeSpanyolországban is.Sassoon általábannemnagy elismeréssel ír anépfrontokalternatívájáról,pontosanolyanalapon,hogyez is lemondástjelentett egy szocialista alternatíva megvalósításáról. Spanyolországbanazonbanismeretesmódonmásvoltahelyzet,ésigazánmeglepő,hogyeztaszerzőnemboncolja,nemmutatjabe,aszindikalistákkalaligfoglalkozik,aPOUM-malegyáltalánnem,szereplőikkelsem,ésebbenazesetbenmárCaballierovalsem.(Pedigakérdésbenigazánóriásiirodalomszületett.)Apolgárháború nemzetközi összefüggéseit természetesen megvilágítja, deezek igazán eléggé ismeretesek.

NagyobbfejezetjutperszeFranciaországra.Személyszerintaleghos-szabban Leon Blummal foglalkozik.Visszatér az 1920. évi híres tours-ikongresszusra, a pártszakadásra, a PCF (FranciaKomnunista Párt) létre-jöttéreésaszocialistapárt,azSFIOlassútalpraállásáraaz1920-asévek-ben.Sassoonhangsúlyozza,hogyazSFIO1920utánnagyonmeggyengült,szerinteazországpolitikaiéletébennemjátszottjelentősebbszerepet(amiígyeltúlzottállítás,hiszen1924-benmárkormánybahívták),mikéntaztiskiemeli,hogyazSFIO-naknemvoltkomolyproletárbázisaésnemvoltakszakszervezetivezetői–amiugyancsak rész-ésnem teljes igazság.Tör-ténetileganagygazdaságivilágválságnapjaitólváltizgalmassá,amikorafrancia kormányok helyzete ingataggá vált, megkezdődött gyors vessző-futásuk, többszörélrekerültaRadikálisPárt,amelynekvezetője–ekkorEdouardHerriot–többszöriskoalícióspartnerségetkínáltBlum-nakésazSFIO-nak,amelyetazonbanBlumvisszautasított,ésavisszautasításttöbbcikkbenjólmegisindokolta.Márnemóhajtottapártnevében„ifjabbpart-nerséget”vállalniaradikálisokmellett.Zaklatottévekután(ezekismerte-téséreittnemtérhetekki)megalakultaNépfrontFranciaországbanis,majd

Page 102: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�02

az1936.éviparlamentiválasztásonaNépfrontmegszerezteatöbbségetis.Megindultazországosóriásitömegsztrájk-hullám,amelyhátszeletadottaBlum-vezette elsőNépfront-kormánynak, Sassoonmár –mint oly sokan–megállapítja,hogya tömegsztrájkhatásáraamunkáltatókésazokerősszervezete„berezelt”,ésígyszületettmegahíres„Matignon-egyezmény”amunkáltatókésaszakszervezetekközött,amelynélabábaszerepétminisz-terelnökkéntmárBlumjátszotta.Azegyezménynagyszociálisvívmányo-katbiztosítottamunkásságnak.ErrőlSassoonmegemlékezik,deezeknekajelentőségét,szerintem,lekicsinyli–holottezekmáighatnakésvitakérdé-sek.Sassoonezúttalisarrafigyelmeztetiolvasóját,hogyanépfront-politi-kaFranciaországbanelevelemondástjelentettegymarkánsabbszocialistaalternatívamegvalósításáról.EtekintetbenkülönmegemlékezikaPCF-ről,amely1934-től,defőleg1936-tólaNépfront-politikánakésennekalemon-dásnak lelkes híve lett. (Ez igaz is.) Ellenben Sassoon Blummal kapcsolat-banispontosanazthangsúlyozza,hogyelevenemiskészültarra,hogyehatárnáltovábblépjen–ami,szerintem,ígyleegyszerűsítvemárnemigaz,erreszépszámmal lehetne idézetekkelszolgálni,amelyekazellenkezőjétbizonyítanák. Sassoon egy sort sem ír az SFIO baloldalijairól, nemcsak–haúgytetszik–aközépbalról,JeanZylomskiróléshíveiről,hanemazSFIO„szélbaljáról”,M.Pivert-rőléshíveiről,akikkülönorgánummalren-delkeztek,pontosanmégacímeísazvolt,hogyA forradalmí baloldal (La GaucheRévolutionnaire),ésPivertvoltaz,akiaNépfrontparlamentigyő-zelménekmásnapjánolyanvezércikket jelentetettmeg, amelynekacímeígy hangzott: Minden lehetséges,amelyremásnapMauriceThorezreagáltugyancsak vezércikkben: Nem lehetséges minden.Sassoon1936nyarautánnemkövetinyomonaváltozásokat,anagytőkeellentámadásánakmegindu-lását,azinflációelszabadulását,ahangulatmegváltozásátéssok-sokese-ményt,amelyelvezetett1937tavaszána„szünet”meghirdetéséhez,majdBlumlemondásához.Sassoonmegállapítja,hogyaparlamentitöbbségbir-tokábanBlumnak nem kellett volna lemondania, a különféle nyomások-kalszembennagyobbellenállásttanúsíthatottvolna,ésitthivatkozikolyannemzetközipéldákrais,mintabritLloydGeorge-éraésazamerikaiF.D.Roosevelt-éra,akiketérenbátrabbakvoltak.Sassoonnakugyanakkorteljesmértékbenigazavan,amikormegállapítja,hogyFranciaországban–mikéntáltalábanNyugat-Európában–nemalakultkiforradalmihelyzet,amelynekvissza kellett hatnia a francia munkásmozgalom egészére. Sassoon megem-lékezikaplanizmus(agazdaságiválságutánatervgazdálkodás)keresőinekírásairól,csoportjairól,hozzáfűzi,hogyeztaCGTisfelkarolta,ámazSFIOvezetőielzárkóztakagondolatfelkarolásától.Idecsatlakoztatvaírhosszab-

Page 103: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�03

banafrancia„neoszocialistákról”,közülükiskiemeliDeathszerepét.Deathesetébenmeglepő,hogyinkábbpozitívanírróla,azthangsúlyozza,hogyőisfelkaroltaaplanistaterveket,majdazSFIO-nbelüliellentétekkapcsánaztírja,hogyDeathéshíveikiszorultak,illetőlegkiléptekazSFIO-ból.Ezmeglepőés abszolút tévesmegfogalmazás,nemkiléptek,hanemhosszasésnagyonélesvitákutánazSFIOkongresszusándöntőtöbbségiszavazat-talzártákkiőket.Deathnemvéletlenüllettkésőbbkollaboránsésháborúsbűnös,hanemmáraz1930-asévekkezdetén,akizárásaelőttinagyvitáksoránnemcsakélesantikommunistaésszovjetellenescikkeketírt,nemcsakBlumot és azSFIOvezetőit támadta, hanemmárHitlerrel kacérkodott –mindezasajtóbanmegjelent,jólolvasható,minderrőlSassoonnemír–ígyDeathésaneoszocialistákról írottsoraimegtévesztőek.Eztegyedülcsakazmagyarázza,hogySassoontaszocializmusteoretikaimegfogalmazásaiérdekeltékelsősorban,apolitikaivalóságkevésbé.

Közben azonban történt még valami: a spanyol polgárháború kirobba-nása.Ezzel kapcsolatbanSassoonmegállapítja, hogy ekkor amégBlumvezetteNépfront-kormányabritkormánynyomásáramegtagadtaatámoga-tástaspanyolnépfront-kormánytól.Ezilyenexplicitformábanmegintcsakleegyszerűsítés,minthogyBlum tudomásával és jóváhagyásával aBlum-kormánytöbbminisztere„subaalatt”aktív támogatástnyújtottaspanyolNépfront-kormánynak,amelyetaznagyonis,hivatalosaniselismert.(En-neknagyirodalmavan,ésugyancsaknagydokumentációja,amitaszerzőezúttalnemvettfigyelembe.)Sassoonezutánnyomonkövetiaz1937–1939,illetőleg1940-eskorszakfranciapolitikájánaktétova,majdinkábbtámoly-gólépéseit–ezekenazoldalakonmárkevésújelemzésseltalálkozhatunk.

A szerző természetesen igen behatóan foglalkozik a szigetország ésezenbelülelsősorbanaLabourParty(Munkáspárt)szereplőivelésrövidenegyáltalánnemösszefoglalhatótörténetével.Illetőleg,hailyendurvaleegy-szerűsítéstadnánkaszerzőszájába,akkorSassoontöbbszörösenmegfogal-mazza,hogyazLPismételtenlemondottaszocializmusmegvalósításáról,avalóságtermészetesenennélsokkal-sokkalgazdagabb.Ígyjólismert,hogyazLP1918.éviprogramjábabekerültazahíres4.klauzula,arnelyszerintazLPszorgalmazzaatermelőeszközökköztulajdonbavételét,vagyisaszo-cializmusfelétetterőslépést(azisismeretes,hogyeztaklauzuláthevesvitákután jónyolcvan-kilencvenévvelkésőbb,ToniBlairvezérletealattésminiszterelnökségeidejénvettékcsakkiazLPprogramjából).Aképle-tetmégtovábbbonyolítja,hogyenneka4.klauzulánakaszövegétSidneyWebb fogalmaztameg, aki ismeretesen a fábiánusok talán leghatásosabbteoretikusaésvezérevolt,ésakinemálltazLPbaloldalán.

Page 104: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�04

Zaklatottévekkövetkeztekaz1920-asévekelején.(Ezekrőlakönyvbencsakkevésemlítésesik.)TermészetesenSassoonisírazelsőLP-kormány-ról, amely 1924-ben jött létre, amelynek teljesítményéről eléggé negatívbizonyítványt állít ki. Megemlít bizonyos reformintézkedéseket, de márnemszól ezeknekminiszteri előterjesztőiről ésmegvalósítóiról, akik tör-ténetesenazLPbalszárnyánálltak,nagyobbfigyelmet érdemeltekvolna,többekközöttazértis,mertSassoonemlékezetes„ceterumcenseo”megkü-lönböztetőismérvével(vagyishogylemondtak-easzocializmusról,avagysem),úgyhiszem,akétminiszter,JohnWheatleyésCharlesTrevelyannemmondtakleerrőla távolabbicélról.Areformokravalótekintettelpedigabizonyítványsemegyértelműenrossz,ésfekete.Sassoonméltánírja,hogyaliberálispártpolitikailépéseinekisjelentősszerepevoltazLP-kormánybukásában–ámnyomatékosanhangsúlyozza,hogyazLPvezetőineksemvoltakmegsemamegfelelőelképzelései,semméginkábbamegfelelőel-határozottsága.

Nagy-Britannia és főleg a brit munkásmozgalom történetében igazánjelentős„mozzanat”voltahíres,1926.évikilencnaposáltalánossztrájk.Erről,érdekesmódonSassoonnememlékezikmeg–pedigezfordulatotishozott az LP és a brit szakszervezetek történetébe.

Sassoonazonnal„átugrik”amásodikLP-kormányidőszakára.Ezakor-mány1929-benalakultmeg,aszerzőittpontosanjelzi,hogyaparlament-beneziserősenfüggöttaLiberálisPárttámogatásától,éshogyagazdaságiválságidejénaköltségvetéssorsaelsőrendűvévált,ugyanígyamunkanél-küliségügyeis,ésetérenengesztelhetetlenellentétektámadtakazLPso-rainbelül,amelyekazLP-kormány1931.évilemondására,pártválságraésazLPcsúcsvezetőinekapártbólvalókilépésérevezettek.Sassoonmegálla-pítja,hogyazLPhivatalospolitikájátaz1931előttilemondáskorszakábanaliglehetettmegkülönböztetnialiberálisokétól,megemlítiviszont,hogyazLPsoraibankialakultegybaloldaliellenzék,ennekhangadójakéntazonbanazakkoribanmégkormánytagO.Mosleytjelölimeg,akiekkora„minden-ható” pénzügyminiszter, Snowdennel szembenmegfelelő ellenterveket iskészített.Ebbőlakorszakból,különmarkánsésbefolyásosszakszervezetivezetőkéntErnestBevintemeliki,ésazővéleményévelfoglalkozik.FurcsamódonazonbanSassoonnemírarról,hogy1931utánazLPszinteújraala-kult,arrólsem,hogykikvoltakazújvezetők,milyenelképzeléseikvoltak,ésazLPmikénterősödöttmeg.Nagyonlakonikusaníraz1930-asévekről,mintegyelőrelezárvaafolyamatokatrögzíti,hogyazLP1940-ig„csak”el-lenzékbenvolt.AzLPbaloldalicsoportjairól,kiadványairól,orgánumairól,könyvsorozatairólsemír–abaloldalivezetőkközülcsupánStaffordCripps

Page 105: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�05

nevetűnikelőakönyvoldalain,deCrippsistúlságosanvérszegényenje-lenikmegazolvasószámára.Ennélsokkaltöbbmondanivalójavolt,amitmegis írt.Sassoontulajdonképpenkétkivételt tesz,azegyikBevin,akitnemlehetettkikerülni,hiszenamindigbefolyásosbritszakszervezetimoz-galomzömétmagamögétudtaállítani,ésaztelégerőteljesenképviselniistudta.AmásikG.D.H.Colevolt,akinektörténetíróiteljesítménye,szocia-listaelkötelezettségeésszámtalantanulmánya,könyveésezekújszerűségeésszocialistatartalmaelőttSassoonistiszteletteladózik.

AszerzőtermészetesenfoglalkozikazolyerősSPD1918utánipoliti-kájávalmindpozitív,mindnegatívértelemben.Megállapítjaerejét,hiszenkormányonvolt, aparlamentben ismegkerülhetetlenvolt–bárapolgáriközép-ésjobboldalegyreszámottevőbberővéváltozott,ámamiSassoontezúttaliselsősorbanfoglalkoztatta,azaszocializmussorsavolt,ésebbenavonatkozásbanazSPDmintpárt,éselsősorbanannakvezetőianegatívoldalrakerültek,a lemondást jelentették,ésnem isakárhogyan.Voltegymásfajtaésellentétesnyomvonalis,ezaszocializálásitervekhez,intézke-désekhez,tétovalépésekhezkapcsolódott,deezeketnemazSPD,hanemazUSPDolyanvezetőiképviseltékésszorgalmazták,mintK.KautskyésR.Hilferding. Ezeket az elgondolásokat és lépéseket Sassoon nyomon követi –demint ismeretes, ezekviszonylag rövid időnbelülvéget értek,bekö-vetkezett a politikai jobbratolódás. (A könyvben persze erre a korszakravonatkozólagissokérdekesmegfogalmazással,értékelésseltalálkozhatazolvasó.)

Sajnos,ennélazismertetésnél,úgyhiszem,mindenterjedelmikorlátottúlléptem,éscsupán1939-igjutottamel,sokmindentígycsakdióhéjbantárgyalhattam.A könyv igen jelentős része az 1945 utáni folyamatokatelemzi,amelyekremárnemtérhettemki–ezújabbjelentősterjedelmetkö-vetelne,amireszívesenvisszatérnék,minthogyakönyvhazánkbaneléggéismeretlen,ésaszerzőneknagyonisvanmondanivalója.

Donald Sassoon:OneHundredYearsofSocialism.TheWestEuropeanLeftintheTwentiehtCentury.(Aszocializmusszázéve.AbaloldalNyugat-EurópábanaXX.században)Lon-don–NewXork,Tauris,1996.2000.965o.

Jemnitz János

Page 106: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�06

A harmadik birodalom az Antarktiszon. Az 1938–39-es német Antarktisz-expedíció

A harmadik birodalom az Antarktiszon. Ezt amár első pillantásra is eg-zotikusnak tűnő,figyelemfelkeltőcímetviseliCornelia Lüdecke és Colin Summerhayes műve,amely2012-benjelentmegAngliában,aBluntisham Books és a The Erskine Press könyvkiadókgondozásában.Aszerzőpáros� egyegészenérdekfeszítőtémafeldolgozásáravállalkozott:az1938–1939fordulóján végrehajtott németAntarktisz-expedíció bemutatására.A náciNémetországvezetésenemsokkalamásodikvilágháborúkitörésétmegelő-zően,aSchwabenland katapulthajó2fedélzeténegykutatókbólésszakem-berekbőlállócsapatotküldöttamesszidélivizekre,egyebekmellettazzalafeladattal,hogylégifényképezéssegítségéveltérképezzékfelany.h.12˚ésak.h.20˚közöttelterülőantarktiszikörzetet.ASpitzbergákatismegjártveteránsarkvidékkutató,AlfredRitscher irányításávala tudományos stábtagjaiazút folyamángeográfiai,oceanográfiai,meteorológiai,geofizikai,biológiaiésnautikaivizsgálatokatvégeztek,kartográfiaimunkálataiksoránpedigegyhozzávetőleg600ezerkm²kiterjedésű–Neu-Schwabenland név-rekeresztelt–területetderítettekfelalevegőből,amelyből350ezerkm²-ről

1.CorneliaLüdeckeaHamburgiEgyetemoktatója,aki2006és2010közöttaNemzetköziMeteorológiatörténeti Bizottság (International Commission on History of Meteorology) elnökitisztségétviselte,studományosmunkásságasoránanémetsarkvidékkutatástörté-netévelisfoglalkozott.ColinSummerhayes1997és2004közöttasouthamptoniNemzetiOceanográfiai Központ (National Oceanographic Centre) igazgatóhelyetteseként tevé-kenykedett, jelenlegpedigacambridge-iScottSarkkutatóIntézet(Scott Polar Research Institute)munkatársa.(Lüdecke,Cornelia–Summerhajes,Colin:The Third Reich in An-tarctica. The German Antarctic Expedition 1939–39.BluntishamBooks,HuntingdonésTheErskinePress,Norwich,2012.»Atovábbiakban:Lüdecke–Summerhajes: id.m.«Akönyvborítójántalálhatóismertető.)

2. A Schwabenland egyátépítettteherhajóvolt,amelyetegygőzkatapultsegítségévelalkal-massá tettek vízi leszállásra képes repülőgépek indítására.ALufthansa légitársaság ko-rábban postaszolgálati feladatok ellátására alkalmazta azAtlanti-óceánon. (Mitterhuber,Simon:DiedeutschenKatapultflugzeugeundSchleuderschiffe.Entwicklung,EinsatzundTechnik.Bernard&GraefeVerlag,Bonn,2004.118.)

Page 107: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�07

németföldrajzinevekkelellátott,részletesáttekintésitérképetkészítettek.3 Azexpedícióéletrehívásánakvalódiokaiazonban jócskán túlmutattakapusztán tudományos célú kutatásokon.A dél-atlanti vizeken zajló bálna-vadászatikérdések,azAntarktiszmeghódításáértzajlóküzdelemésnémethaditengerészetiszempontokegyarántkomolyszerepetjátszottakmegszer-vezésében;utóéletéttekintvepedigafelfedezőútkomolyhatástgyakoroltajéggelfedettkontinenspolitikaifelosztásánakfolyamatárais.

Ekülönlegesdéli-sarkvidékiküldetéstörténeteaszélesebbközvéleményelőtt– sőt,méga történészekköreinbelül is–kifejezetten ismeretlennekszámít,ezértamunkaalegmesszebbmenőkighiánypótlóalkotás.Atémávalkapcsolatban azonban – éppen titokzatossága miatt – minden alapot nél-külöző, vagy hiteles forrásokkal alá nem támasztott, koncepciókra épülőösszeesküvés-elméletekisnapvilágotláttakmár,4 így fontos hangsúlyozni aztamáskorevidenciánakszámítótényt,hogyaszerzőkteljesmértékbenszakszerűen, tudományos igénnyel vizsgálták a tárgyalt kérdéskört. Sőt,egyikfőcéljuknaképpenazttekintették,hogyaSchwabenland útjátövezőalaptalan mítoszokat és félreértéseket végérvényesen eloszlassák. Korábban mind Lüdecke, mind Summerhayes jelentetettmegaz1938–39-esexpedíci-óvalfoglalkozótanulmányt;5ezektartalmánakismeretébenmegállapítható,hogyközöskötetükmegírásáhozrégebbipublikációikatvettékalapul,ámmondanivaló és forrásbázis tekintetében egyaránt jelentősen kibővítettékazokat.Amindösszerendkívülgyérszámbanlétező,akutatóútkonkréttör-ténetéttárgyalóirodalom6mellettrengetegtanulmányra,szakirodalmimun- 3. A németek két Dornier típusú hidroplánt szállítottak magukkal a Schwabenlandfedélzetén,

salégifényképezéstezekkelarepülőgépekkelhajtottákvégre. 4.Ezekközétartozikpéldáulazalegenda,amelyszerintanémetekamásodikvilágháború

alattegytitkosbázison–amelyetállítólagosanaz1938/39-esexpedícióalatthoztaklétre– fegyverkísérleteket folytattakazAntarktiszon,majd1945után titkosháborútvívtakaszövetségesekkelatérségben.Időnkéntazafantasztikuselemisfelbukkan,miszerintegytengeralattjárófedélzeténHitlerisaDéli-sarkvidékremenekült.(Lüdecke–Summerhajes::id. m. �03–�04.)

5.Lüdecke,Cornelia.:In geheimer Mission zur Antarktis. Die dritte Deutsche Antarktische Expedition 1938/39 und der Plan einer territorialen Festsetzung zur Sicherung des Wal-fangs. Deutsches Schiffahrtsarchiv, 26. évf. (2003). 75–100.; Summerhayes, Colin–Beeching,Peter:Hitler’s Antarctic base: the myth and the reality.PolarRecord,43.évf.1.sz.(2007).1–21.Summerhayes(ésazírástársszerzője,Beeching)azemlítetttanulmány-ban éppen a fent említett legendákat igyekszik megcáfolni.

6.Azexpedíciótörténetétfeldolgozókétalapvetőművetmagukanémetekadtákkimégamásodik világháború alatt, elsősorban abból a célból, hogy tudományos eredményeiketsajátközvéleményükelőttprezentálják–természetesenakatonaiinformációkésamélyebbpolitikaivonatkozásokismertetésenélkül.(Ritscher,Alfred:Deutsche Antarktische Expedition 1938/39 mit dem Flugzeugstützpunkt der Deutschen Lufthansa A. G. M. S. „Schwabenland”,KapitänA.Kottas,ausgeführtunterderLeitungvonKapitänA.Ritscher.Wissenschaftliche>

Page 108: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�08

káraéskorabeli–elsősorbannémet,angolésamerikai–újságcikkretörté-nikhivatkozásakönyvben.AzelsődlegesforrásokközülaszerzőkfőkéntazexpedícióvezetőAlfredRitscherhagyatékára,valamintnémet levéltárianyagokratámaszkodtak.Afelhasználtdokumentációkétségbevonhatatla-nul jelzi, hogy az alkotásmegszületését hosszan tartó és komoly feltárótevékenységelőztemeg,aRitscher-féleiratokpublikálásapedigönmagá-ban is kiemelkedőkutatási eredménynek tekinthető.7Érdekesség, hogy abibliográfiaazegyesalfejezetekvégén,mindigazadottrészrevonatkozik;összesítettirodalomjegyzékakötetbennemtalálható.

Szerkezetifelépítésealapjánaszámosábrával,térképvázlattalésfotóvalkiegészített,keményfedelesműnégyfőfejezetreésegyigenterjedelmes,ámhasznos adatokat tartalmazó függelékre tagolódik.Nyomdai kivitele-zésekiváló;borítójánakelőlapjánegyarchívfényképfelvételláthatóarróla pillanatról, amikor az expedíció tagjai kitűzik a horogkeresztes zászlótazAntarktiszon,hátoldalánpedigaSchwabenland katapulthajóképetűnikfel,egyDeutsche Antarktische Expedition 1938–1939 feliratú emlékérem társaságában.Már a tartalomjegyzékből kitűnik, hogy a könyv nem csu-pánafelfedezőúteseménytörténeténekismertetésérőlszól.Azolvasmányegyik fő erénye éppen abban rejlik, hogy a hitleri birodalom antarktiszi„kalandjához”kapcsolódólegfontosabbgazdasági,politikaiéskatonaiös-szefüggésekishelyetkapnakbenne;ráadásulezeketlogikussorrendben,akevesebbháttérinformációvalrendelkezőolvasókszámáraisérthetőmódonmutatjákbeaszerzők.Többekközöttmegtudhatjuk,hogyanácivezetésazexpedícióteredetilegadél-atlantitérségbenfolytatottnémetbálnavadászatvédelmébenkezdteelszervezni,8 s a tudományos – kiváltképp a kartográ-fiai–munkálatokelsősorbanaztacéltszolgálták,hogyegyvárható jog-vitábanbizonyítsák:afelderítettkörzetfelettifennhatóságNémetországotilletimeg,természetesenabálnákbangazdagkörnyezőóceániterületekkel

undfliegerischeErgebnisse.Koehler&Amelang,Leipzig,1942;ill.Herrmenn,Ernst:De-utsche Forscher im Südpolarmeer.SafariVerlag,Berlin,1941.)Azelőbbiakutatóútszak-maibeszámolójánaktekinthető,mígutóbbisokkalinkábbirodalmistílusú,ismeretterjesztőolvasmány.

7.Azexpedícióvalkapcsolatosiratokésanyagokegyrészeamásodikvilágháborúalattmeg-semmisült.ARitscher-hagyatékmellettatémávalkapcsolatbankonkrétlevéltáriforrásokaNémet Szövetségi Levéltár (Bundesarchiv)különbözőrészlegeinlelhetőkfel.

8.Az expedíció szellemi atyja a bálnavadászati kérdésekért felelős pénzügyi szakember,HelmuthWohlthat államtanácsosvolt, főpatrónusapedig amásodiknégyéves terv (Vi-erjahresplan) végrehajtásávalmegbízottHermannGöring.Németország a korszakban abálnaolajegyiklegnagyobbfelhasználójánakszámított,sattóltartott,hogyNagy-BritanniaesetlegkoncessziósdíjakfizetésérekötelezibálnavadászaitazAntarktiszkörülivizeken.(Lüdecke–Summerhajes:id.m.13.;18–19.)

Page 109: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

109

egyetemben.Aszerzőkhelyesenemelikki,hogyazegyébkéntszámosha-talomérdekeitsértő9 és éppen ezért titokban megszervezett�0misszióanem-zetközi színpadonNorvégiával vezetett a leglátványosabbösszetűzéshez,hiszenkorábbannorvégfelfedezőkmárjártakaSchwabenland által célba vettzónában,azonbantevékenységükcsakapartvidékbizonyosrészeinekfeltérképezéséreterjedtki–ellentétbenanémetekszisztematikusésakon-tinensbelsejétisérintőlégifényképezéseivel.��

Akönyvrészletesenfoglalkozikazexpedícióútjánakéskutatótevékeny-ségének ismertetésével, skülönkiemelendő,hogybeszámol a legkézzel-foghatóbbkatonaivonatkozásárólis.AzOberkommando der Kriegsmarine –anémethaditengerészetfőparancsnoksága–,amelyakezdetektőlfogvarésztvettamanőverszervezésében, titkosutasításokkal láttaelaSchwa-benland személyzetét.Parancsbaadták,hogyavisszaútonvizsgáljákmegBrazíliakeletipartjainál,azAtlanti-óceánbanfekvőkétkissziget,TrinidadeésMartinVazkörnyékétabbólaszempontból,hogytalálható-eakörzetbensegédcirkálók,vagytengeralattjárókkikötésérealkalmaspartszakasz.Aku-tatóútközvetlenutóélete–példáulafolytatáskéntszámbavett,1939/40-retervezett, ámvégül leállítottküldetés tervezete–,valamintaháborúutá- 9.Nagy-Britannia és azAmerikaiEgyesültÁllamok rendkívüli gyanakvással figyeltmin-

den német manővert a világtengereken, de a harmadik birodalom politikájával egyéb-ként szimpatizáló Argentína és Chile sem örült a Schwabenland felbukkanásának a dél-atlanti régióban.Mindannyianegy tengeralattjárók,vagy segédcirkálók számára lét-rehozott német utánpótlási bázis kialakításától tartottak a térségben, ilyesmire azonbanaz1938/39-esexpedícióalattbizonyosannemkerültsor.

10.Anémetek–nemisteljesensikertelenül–egészenaSchwabenland kifutásának pillanatáig aztpróbáltákelhitetniakülvilággal,hogyhajójukazÉszaki-sarkvidékfeléveszimajdazirányt. (Lüdecke–Summerhayes: id. m. 24.)

��. Amikor a Schwabenland 1938decemberébenútnakindult,mégnemlétezetthivatalosanbejelentettterületikövetelésazérintettkörzetre.Anorvégkormányazonban1939.jan.14-én–néhánynappalazelőtt,hogyanémetkatapulthajóaműveletizónábaérkezettvolna–,akorábbinorvégfelfedezésekrevalóhivatkozással,Dronning Maud Land néven annektálta any.h.20˚ésak.h.45˚közöttelterülő,mintegy2,7milliókm²kiterjedésűteljesszáraz-földirégiót.AzAntarktisszalkapcsolatos,rendkívülösszetettnemzetköziviszonyokatjóljellemzi,hogyNagy-Britannia,Franciaország,AusztráliaésÚj-Zélandcsakigenvonakod-va,1939.szept.1-jénfogadtaelérvényesnekOslolépését.Ennekokaabbankeresendő,hogyNorvégia korábbankomolyvitában álltNagy-Britanniával azAusztrálAntarktisziSzektor nyugati határvonalával kapcsolatban, és éveken keresztül halogatta az ausztrálzónaegyértelműelismerését.Aharmadikbirodalomantarktiszijelenléteazonbanegyetlenhatalomszámárasemvoltkívánatos–ráadásulkitörtamásodikvilágháború.Abszurdmó-donegyébkéntNémetországazzal,hogyaSchwabenland-expedíciórévénbeleavatkozottaDéli-sarkvidék politikai felosztásának folyamatába, amásodik világháború elvesztésemiattvégülalehetőlegteljesebbmértékben„bebiztosította”Norvégiatérségbelipozícióit:hiszenanémetfenyegetésmegszűnt,anorvégterületiigénypedigidőközbennemzetközielismerést kapott.

Page 110: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

��0

ni,németvonatkozásúantarktiszieseményekegyarántemlítésrekerülnekaműben, ezért túlzás nélkül állíthatjuk, hogy aSchwabenland-expedícióátfogóbemutatásamellettNémetországegészXX. századidéli-sarkvidé-kitevékenységérőlképetkapunk.Atémáhozkapcsolódóösszeesküvés-el-méletek cáfolata – Colin Summerhayes már említett korábbi tanulmányára alapozva–egyalfejezet formájában jelenikmegakötetben,azelvégzetttudományosmunkálatokrészleteiről–azáttekintésitérképelkészítéséről,meteorológiaimérésekről – pedig egykülön fejezetben tájékozódhatunk.Érdemesmegemlékezniafüggelékrőlis,amelyegyebekmellettolyanérde-kesinformációkattartalmaz,mintakutatóútrésztvevőinekteljesnévsora,anémetfelfedezőkáltaladományozottföldrajzineveklistája,vagyaháborúelőttinémetbálnavadász-flottahajóinaklajstroma.

Tekintve,hogyakönyvnemcsakatörténészek,hanemaszélesebbol-vasóközönségérdeklődésétisfelkívánjakelteni,elejétőlavégéigérezhető,hogyaszerzőkegyensúlyoznipróbálnakakomolyszakmaiság,azolvasmá-nyosirodalmistílusésaközérthetőségközött.Atémaösszetettségeésisme-retlenségemiattebbennincskönnyűdolguk,ámalapvetőenjóloldjákmegfeladatukat;mindösszeegyesetbenérzékelhető,hogytalántúlzásbaesnek.Aműtartalmazegyrövidfejezetet,amelybenazírókteoretikuskérdésekettesznekfel.Mitörténtvolna,haNorvégianemészleliidőbenazantarktisziérdekeitfenyegetőnémetveszélyt?Hamegvalósulaz1939/40-esexpedícióterve?Hanemtörki1939szeptemberébenamásodikvilágháború?Hasonlódilemmákontermészetesenellehetgondolkodni,mégisazabenyomásom,hogyezazepizódnyugodtankihagyhatólettvolna.

Összegzéskéntelmondható,hogyA harmadik birodalom az Antarktiszon saját kategóriájában egyedülálló alkotás, amelyetmind akutatók,mind azérdeklődőkhaszonnalforgathatnak.Előbbiek–amellett,hogygyakorlatilagez az egyetlen olyan, nagy terjedelműmunka a szűkebb témakörön belül,amelynekmondanivalójáraéskövetkeztetéseirebátranhagyatkozhatnak–atartalommellettegyátfogóforráslistátésirodalomjegyzéketiskapnak;utób-biak pedig megismerkedhetnek a sarkvidékkutatás egy egészen különleges eseményével,sezzelpárhuzamosanbepillantástnyerhetnekanáciNémetor-szághatalmi–politikaitörekvéseinekegyikkevésséismertfejezetébeis.

Cornelia Lüdecke – Colin Summerhayes: The Third Reich in Antarctica. The German Antarc-ticExpedition1938–39. (AharmadikbirodalomazAntarktiszon.Az1938–39-esnémetAntarktisz-expedíció.) Bluntisham Books, Huntingdon és The Erskine Press, Norwich,2012.ISBN9781852971038.

Szalánczi József Krisztián

Page 111: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

���

1968: egy lázadás dokumentumai

Giampaolo Borghello,jelesitalianista,elsősorbanahuszadikszázadiolaszirodalom(Pascoli,Svevo,Montale,Pasolini)tudóskutatója,azUdineiTu-dományegyetem olasz tanszékének volt tanszékvezető professzora, akitigenaktívmagyarkapcsolataimiatthazánkbanis jól ismerésnagyrabe-csül a szakma, impozáns, vaskos,méreteiben is enciklopédia-szerűköte-tetjelentetettmegazudineiForumegyetemikiadónál,egycsaknem1250nagyméretű, B/5-ös lapot megtöltő dokumentumgyűjteményt, melynekcímemeglepő:Keresve ’68-at (Cercando il ’68). Keresve? – álmélkodhat azolaszországikönyvkiadástismerőolvasó.–Dehiszenazolaszkönyv-piaconkeresésnélkül is olynagy számban találni ezzel a témával, ezzelazévvel,ezzelakorszakkalfoglalkozókiadványokat,hogyazmár-márabőségzavarávalfenyegetésazzal,hogyasokaságelfedialényeget,afáktólnemlátniazerdőt,annáliskevésbé,mivelegynémelyfalombozataigen-csakféloldalasranőtt!Nagyívű,alapos,logikusgondolatvezetésűbevezetőtanulmányábanBorghellorámutat,hogyagazdag,sűrű’68-irodalmat„mástörténelmieseményeknélnagyobbmértékben”jellemzik,hatjákát„szemé-lyes szenvedélyek”, elfogultságok, az „önéletrajziságbélyegét”magukonviselőemlékezések,értékítéletek,stílusjegyek(21.o.).Igazatkelladnunkakötetszerkesztőtanulmányírónak:1968legmeghatározóbbésleghatásosabbitáliaikrónikásaivagyegykori résztvevők,netánéppvezéralakok(MarioCapanna: Formidabili quegli anni, Nanni Balestrini–Primo Moroni: L’Orda d’oro)vagyhozzájuk–esetleges ideológiai-politikai fenntartásokkal is–kötődő,velükrokonszenvezőszerzők(PeppinoOrtoleva:I movimenti del ’68 in Europa e in America, Marcello Flores–Alberto De Bernardi: Il Ses-santotto,GiuseppeCarloMarino:Biografia del Sessantotto etc.). Nincs ez nagyonmásképpminálunksem:anosztalgiauraljaa„csillagévről”szólómagyarszerzőkáltalírott(GöbölyösN.László:Hatvannyolc!, Göbölyös N. László:Hatvannyolc – akkor és azóta),összeállított(BarcsiTamás–Sza-bóGábor:68 kísértése,BalázsEszter–FöldesGyörgy–KonokPéter:A mo-derntől a posztmodernig: 1968)vagymagyarfordításbanmegjelentköny-

Page 112: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

��2

veket egyaránt (Norbert Frei: 1968,MarkKurlansky:1968).Sokatmondó,hogyCapanna,azegykori„sessantottino”(„hatvannyolcas”)diákvezérmárkönyvecímében„óriásiaknak”nevezi„azokatazéveket”,Kurlanskypedigígykezdiamagáét:„Mármostazelejénkijelentem,hogyelfogultvagyok,mertmégmost,többmintháromévtizedmúltánsemlenneőszinte,hameg-próbálnékobjektívnaktűnniaz1968-asévvelkapcsolatban.”(Őklegalábbnemárulnakzsákbamacskát,nemisígérnekelfogulatlanságot,„sineiraetstudio”-t.)

Ezért tanulságos ami számunkra is az a „történelmi szemléletmód”(storicismo,20.o.),amelyetGiampaoloBorghellokövetésajánl.Nohaősemtagadjameg,felejtielifjúkorapolitikaialapélményétésideáljait(lásddedikációját „mindazoknak, akik ugyanazon az oldalonmaradtak”, 5. o.),előszava(„0.1.”)első(cím)szavaa„távolság[tartás]”(Ladistanza,18.o.),egyik„vezérmotívuma”pedigafigyelmeztetés„ahatalmaskülönbségre/tá-volságra1968és2012,ategnapésamaközött”(19.o.).Nembiztos,hogy1968manemtűniktávolabbinak,idegenebbnek,mint1848,amellyel„újramegújraösszehasonlítják”(22.o.).Akettőközül1848voltaz„igaziforrada-lom”,nem1968,melyetGöbölyösN.Lászlóelsőkönyvealcímébenekkéntminősít.Csak1848„borítottafelahatalmistruktúrákatEurópában”(22.o.).Éseredményükismás,ellentétesvolt.Akérdés,hogy„mimarad’68-ból”,Borghelloszerintislényegilegazzaljelentegyet:„Miaz,hogy»történelmivereség«?”Mármintabaloldaliság,a„balramozdulás”(spintaasinistra,25.o.) kudarca,melynek „öröksége” (eredità, 24. o.) az ezredfordulón sokkalkevésbétűnikelevennek,mintaliberálisdemokráciák1848-ashagyatéka.

„Olaszországban’68távolróljönésatávolbanyúlikel”–mutatráBorg-hello (27. o.). „1968”valójában egy évszámba sűrített korszakmegjelölés,olyangyűjtőnév,melyalatt–olykor„hosszú’68”(’68lungo,26.o.)elne-vezéssel–mintegymásfélévtizedeseményeitértik.Azantológiábanközzé-tettelsődokumentumokaz1962-es„torinóiforrójúlius”(torridolugliodiTorino)„incidenseinek”leírásai(éskommentárjaahíres író,ElioVittorinitollából),amelyek–mikéntaz1964-espisai„szikra”ésazeretnekkatolikuspap,DonMilani1967-esoktatáspolitikaikritikája–mind„előjelei”(segnali)voltakaz1968-as„autunnocaldo”-nak,hosszú„forróősznek”(40–87.o.).

ABorghello-antológiacsakugyanenciklopédikus:atudósdokumentum-gyűjtőfigyelmekiterjed1968igazitűzfészkeire,azegyetemekre(170–245.o.),a„kontesztáció”eseménykrónikájára(357–389.o.),főszereplőire(391–428.o.), „nemzetközikontextusára” (125–167.o.), irodalmáraés sajtójára(248–355.o.),„magas”kultúrájára,szépirodalmára,színház-sfilmművésze-tére(595–671.o.),demégdalaira(491–533.o.),röplapjairaés„tacepaóira”

Page 113: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

��3

(535–593.o.),sőtöltözködésidivatjaira is(673–689.o.).Kitekintkülföldiszíntereire„Berkeley-tőlPárizsig,VarsótólMexikóvárosig”(431–489.o.)ésolyankülönbözőkövetkezményeire,eltérőhozadékaira,mintafeminizmus(739–773.o.),apártokátalakulása(775–863.o.)ésaterrorizmus(934–959.o.).Külön fejezetekben ad körképet 1968 „értelmezéseiről”, főként a bal-oldalon(961–1097.o.)ésaz„örökségével”valószámvetésről(1100–1165.o.).Akötetkolosszustkronológiaiáttekintés(1167-től1181.o.)ésszerényen„válogatásként”öndefiniált,valójábanhatalmasbibliográfia(1183–1249.o.)zárja.

Giampaolo Borghello „távolságtartó” történészi perspektívája ellenérefeltámaszt,megelevenít,megszólaltategy izgalmas, lázaskorszakot.Érzé-kelteti,visszaadjaa„forró”év(ek)kaotikussűrűségét,színkavalkádját,har-sányhangzavarát,miközben,ahogyésamennyirelehet,rendetviszbeléjükatudománykívánalmaiszerint.Monumentálisszöveggyűjteményeleletmentésésmementó,történelmiéskulturálisfilológiaahistoriográfiaszolgálatában,mely gondos kalauzként is szabadkezet ad az olvasónak, éppen a tényekdokumentálásávalsegítielő,hogyki-kimegalkossaamagaképét,kialakítsavéleményétésítéletét1968-ról.Megkerülhetetlenalapmű,nélkülözhetetlenmunkaeszköz, történészeknek, kultúrtörténészeknek és mindenkinek, akitudja,hogyjelenünket(közel)múltunkismeretenélkülnemérthetjükmeg,atényektiszteletétmellőzőelőítéleteklétformájacsakisadivatszeszély,élet-idejecsupán„pilleidő”lehet.

Cercandoil’68.Documenti,cronache,analisi,memorie.AntologiaacuradiGiampaoloBorg-helo(Keresve’68-at.Dokumentumok,krónikák,elemzések,emlékek.AntológiaGianpa-oloBorghelloszerkesztésében),ForumEditriceUniversitaria,Udine,2012,1249o.

Madarász Imre

Page 114: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

��4

Globalizáció, nemzetközi szervezetek és „globá-lis kormányzás” között. Az 1960-as, 1970-es évek Észak–Dél konfliktusának rövid története

Sönke Kunkel,abrémaiJacobsEgyetemfiataltörténésze.TanulmányaitBré-maésKölnmellettneveskülföldiegyetemeken(Oxford,Harvard)végezte.Több szakmai szervezet tagja. Jelenleg posztdoktori képzésbenvesz részt.Kutatásiterületeakortársegyetemes,amerikai,latin-amerikaitörténelem,ahidegháború-,média-,vizualizálás-,ésfejlesztéstörténet.Vizsgálataitárgyátképezikezenkívüla–nemmarxistaértelmezésszerinti–imperialistaálla-mok,azINGO-s(InternationalNon-governmentalOrganizations–„nemzet-közinemkormányzatiszervezetek”).Mindemellettazérzelmektörténelmetformálóeseményekregyakorolthatásánakelemzésévelisfoglalkozik.Akö-vetkezőkbenbemutatottesszéjeetémakörökközültöbbreiskiterjed.�

1964márciusában,asvájciGenfben,azENSZszervezésében(UnitedNationsConferenceonTradeandDevelopment,atovábbiakbanUNCTAD)vettekezdetétazemberiségtörténeténekelsővilágkereskedelmikonferen-ciája.Avilágszervezet1945.június26.ótaíródóhistóriájábanezamegbe-szélés-sorozatvoltazegyiklegnagyobbszabásúesemény:122országtöbbmint2300delegáltja–szakértők,különmegbízottak,pénzügy-,gazdasági,külügyminiszterek – vett rajta részt. Feladatuk az volt, hogy a harmadikvilágfejlődésénekelőmozdításacéljábólújglobáliskereskedelmiszabályo-zási rendszertdolgozzanakki.Azegyüttműködés jegyébenmegrendezettkonferenciaazonbangyorsanmásiránytvett:a„globálisDél”fejlődőor-szágainakképviselőikülön,azún.77-escsoportbatömörültek,ésavilág-kereskedelemátfogószabályozásátsürgették.

A genfi találkozó egy több évig elhúzódó Észak-Dél konfliktus elsőállomását jelentette,amelyetkésőbbszámtalan további súrlódáskövetett,végülafolyamat–az1970-esévekközepén–egyújgazdaságivilágrendéletrehívása iránti igényben csúcsosodott ki.Bevezetésként elmondható,hogy–,elsősorbanazUNCTADkereteiközött–újdiskurzuskezdődötta 1.https://www.jacobs-university.de/directory/skunkel

Page 115: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

��5

globalizációról,melyafejlettnyugatiországokközvéleményétmobilizálta,kormányaikatcselekvésresarkallta,ugyanakkorhatástgyakoroltkülönbö-ző nemzetközi szervezetekmagatartására is. Ilyen szervezetek voltak azNGO-k (Non-governmental organizations – „nem kormányzati szerveze-tek”),azOECD(OrganisationforEconomicCooperationandDevelopment–GazdaságiEgyüttműködésiésFejlesztésiSzervezet),aGATT(GeneralAgreementonTariffsandTrade–ÁltalánosVám-ésKereskedelmiEgyez-mény) vagy a Világbank.

AkövetkezőkbenaszerzőaszóbanforgóÉszak-DélkonfliktustazENSZ-ben,illetveazUNCTADégiszealattzajlóeseményekbemutatásával,vala-mintavilágszervezetmásnemzetköziszervezetekhez,ill.azegyesállamok-hoz fűződő viszonyának alaposabb körüljárásával próbálja szemléltetni. EcélkitűzésénekmegvalósításáhozMichael Werner és Bénédicte Zimmermann idézetekbengazdagmunkájavoltasegítségére.2Kifejti,hogyidézettműnemcsupánaglobalizáció,anemzetköziszervezetekésazÉszak-Délkonfliktusegymásbafonódó,egymástólelnemválaszthatótörténetébeadbetekintést,hanemanemzetközi–gazdasági–rendmegváltozásárólisszámotad.Efo-lyamat betetőzéseként egy több lábon állómodell jött létre,melyben– az1960-asévekelejétőlkezdődően–anemzetköziszervezetek,azNGO-késaszakértőkegyrefontosabbszerepetjátszottak,azittelsősorbanvizsgáltfej-lesztést,ill.akereskedelmetérintődöntéshozatalimechanizmusbancsakúgy,mintazemberijogok,akörnyezet-ésnépesedéspolitikaterületén.

Kunkel szerint e jelenséggel hozható összefüggésbe, hogy a munka aglobális kormányzás (global governance) fogalmáig nyúlik vissza, melyetaztánrészletesenismertet.Aznemmás,mintahatárokonátívelőgazdaságifolyamatokközponti irányítása, szabályozása,melyazegyesnemzeti álla-mokategymással, ill. anemzetközi szervezetekkelkialakítandókooperatívmagatartásrakényszeríti.Ennekazegyüttműködésnekajegyébenegytöbblábonállóhálózatistruktúraépültki,új,transznacionálisszervezetekjötteklétre,melyekközösen,egymássalkaröltveigyekeztekúrrálennianemzetközifolyamatokon,megfelelniazazokáltaltámasztottkihívásoknak.Fontosnaktartjamegemlíteni,hogyapolitológusokkörébenuralkodónakmondhatóál-lásponttalellentétbenazáltalabemutatottműszerzőpárosánaknézeteszerintaglobáliskormányzásfentebbemlítettrendszerénekkialakulásanemakelet-,kelet-közép-európairendszerváltozásokidejére,azazokatkövetőidőszakra,hanemmárjóvalkorábbra,az1960-as,1970-esévekretehető.

2.MichaelWerner–BénédicteZimmermann:Vergleich,Transfer,Verflechtung.DerAnsatzderHistoirecroiséeunddieHerausforderungdesTransnationalen,in:GeschichteundGe-sellschaft28(2002),607–636.

Page 116: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

��6

Amásodik fejezet elején leszögezi, hogy az általa ismertetett esemé-nyekbenkiemelkedőszerepetjátszóUNCTADtörténetecsakkétegymássalszorosanösszefüggőfolyamat,adekolonizációésaglobalizációmegvizs-gálásávalérthetőmeg.Meglátásaszerintagyarmatirendszerfelbomlásá-val, aglobalizáció, akülönbözőgazdasági rendszerekösszefonódásakö-vetkeztébenavilágkereskedelemintenzitásaaXX.századelejérejellemzővolumenéhezközelített. Idézi JuliusNyerere tanzániaielnököt,–,akitaz1960-as,1970-esévekegyiklegmarkánsabbszemélyiségekéntjellemez–,akiszerintmindenholaglobalizációazúr,azújállamoknemuraisajátgaz-daságaiknak.Nyerereúgylátta,hogyazegyesországokfejlesztési terveimeghiúsulhatnak a piaci viszonyok kiszámíthatatlanságán. Ostorozza a vi-lággazdaságbanmeglévőfejetlenséget,szervezetlenséget,aszabályozásokhiányát.Haavezetőknek–ígyNyerere–nincsráhatásaagazdaságifolya-matokra,nemtudjákkontrollálniazokat, fölöslegesmindenerőfeszítés,apiacokbizonytalanságamiattazegyesországoksötétbentapogatóznak.Emegközelítésbőlkiindulvakétválasztáslehetségesszámukra:anemzetközigazdaságfolyamataitólvalóeltávolodásvagyavilággazdaságrendszerénekgyökeres,mélyrehatóújraszabályozása.Végülisaz1960-asévekfolyamánaharmadikvilágországaibanegyfajtaösszefonódásitendenciavoltmegfi-gyelhető,melyutóbbialternatíva,egyújgazdaságivilágrendkialakításánakirányábatörténőelmozdulásnaktekinthető.

EgyfajtaglobálisgazdaságiirányításkialakításaKunkelszerintugyanak-korcsupánanemzetköziszervezetekközreműködésévelvoltkivitelezhető.EhhezNyerereszerintafejlesztésre,felzárkóztatásraszántpénzekelosztásigyakorlatánakújraszabályozásavoltszükség,hiszenanemzetköziszerveze-tekekkoribankivoltaktéveapiaciviszonyokszeszélyeinek.AzUNCTADígéretettettafelvázoltproblémákorvoslására,amiafejlődőországokveze-téseibenkomolyreményeketébresztett.Aszervezetegyébkéntismegfelelőkereteketbiztosítottaharmadikvilágbeliállamokszámárapolitikájukegy-mássaltörténőösszehangolására,hiszenazokfüggetlenségükelnyeréseutánmégviszonylagjelentéktelenkülpolitikaiapparátussalrendelkeztek.

AzUNCTAD,amelybeváltottaafejlődőországokirántatápláltremé-nyét,gyorsanönállófórummá,avilággazdaságújszereplőjévévált,nemutolsósorban főtitkárának, Raúl Prebischnek köszönhetően.A pénzügyi-gazdasági élet területén több éves tapasztalattal rendelkező szakember1949-ben,a latin-amerikaiországokfejlődésesoránfelmerülőproblémákvizsgálatakorkétgondolattal rukkoltelő:acentrumésperiféria területekmegkülönböztetésével,ill.akereskedelmifeltételekfolyamatosromlásánakelméletével.Akétfeltevésközöspontja,hogyaperifériaterületekagrárjel-

Page 117: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

��7

lege,azidőjárásnakvalókiszolgáltatottságukfolytánateljesvilággazdaságfolyamatosvisszaesésrevankárhoztatva.PrebischéltaszámáraazUNCTADfőtitkárakéntkínálkozólehetőséggel,ésmégaszervezetemlítettgenfikon-ferenciája előtt kidolgozott egy üdvözítőnek gondolt koncepciót. Abbólindultki,hogyaglobalizációnak, jóllehet,hátrányai isvannak,deannaktudatostervezésével,agazdaságimechanizmusokszabályozásávalugyan-akkorlehetőségetiskínálafejletlenországokszámáraafelzárkózáshoz.Akorábbanemlítettaszimmetria,azimportálóésazexportálóországokegy-másrautaltságánakmegszüntetéseérdekébentöbbekközöttnégy,aszerzőmeglátásaszerintkülönösenfontosmegoldásijavaslatotfogalmazottmeg.1.Anyersanyagárakstabilizációjánakszükségességétakínálatszabályo-zásán, az import- és exportkvóták megállapításán keresztül, csakúgy,mintafejlettországokatérintőkereskedelmikorlátozásokfeloldásávaljobbbefogadásilehetőségekbiztosításátafejletlenországokbólérkezőtermékek számára.

2.Afejletlenországokiparánaktámogatását.3.Azexportlehetségesveszteségeinekkiküszöbölésecéljából,beruházásiképességeikfejlesztésénekelőmozdításáraazexporttevékenységetfoly-tatóországokkompenzálását.

4.AzUNCTADszámárajavaslatottettegytartósstruktúrakidolgozására.Prebischjavaslataipozitívvisszhangrataláltakafejlődőországokköré-

ben.A77-escsoportbatömörülvepróbáltakafőtitkárjavaslatainakérvénytszerezni,egyúttalsíkraszálltakazUNCTAD-nakazENSZkereteiközötttörténőintézményesítéséértis.Határozottfellépésüknemaratottosztatlansikert.GeorgeBall,akonferenciánrésztvevőamerikaiállamtitkár-helyet-tesWashingtonbaküldöttjelentéseszerintmindezegyszervezett–,afejlettországok irányába történő – nyomásgyakorlás első lépésének tekinthető.Azamerikaikormányagenfikonferenciabefejezéseutánmindentmegispróbálttenniannakérdekében,hogyazUNCTADjelentőségénekmegnö-vekedésétmegakadályozza,ésazamerikaiérdekekérvényesítésérelegideá-lisabbnaktűnőkereteketbiztosítóGATTprimátusátmegvédje.Ecélkitűzésjegyébenazamerikaiadminisztrációmunkatársaimindentelkövettekannakérdekében,hogyazUNCTAD-rólminéltöbbfejlődőországképviselőjétát-csábítsákazazzalpárhuzamosanzajlóGATT-gyűlésre.Erőfeszítéseikered-ményeként1966-banaGATTkibővült,ugyanakkorafejlettipariállamoka harmadik világ országai által kívánatosnak tartott intézkedések meghoza-taláratettekígéretet.Aszerzőezenapontonmegjegyzi,hogyazUNCTADtörténéseiegyfajtakatalizátorkénthatottakazelkövetkezendőidőszakra,ittvilágítottakráugyanisavilággazdaságiszereplőkegymásrautaltságaokoz-

Page 118: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

��8

taegészségtelenhelyzetnyilvánvalóságára.Akonferencia jelentőségénekcsökkentéséreafejlettországokaGATT-hozhasonlóanigyekeztekelőtérbehelyezniazOECD-tis.

PrebischugyanakkornemelégedettmegazUNCTADfolyamatokatgyor-sítószerepével.Aszervezetetavilággazdaságirányítószervévéigyekezetttenni.Tudományosvizsgálatokkal,szakértőiegyeztetésekszervezésévelésazENSZregionálisgazdaságibizottságaivalkialakítottkapcsolatokszoro-sabbrafűzéséveligyekezettfentebbvázoltjavaslataitérvényrejuttatni.AzUNCTADhatékonyabbcselekvőképességénekeléréséért,aszervezetintéz-ményesítéséértissíkraszállt.Az,hogyavilággazdaságtervezettreformjai1964és1968közöttcsupánmeglehetősenvontatottanhaladtakelőre,többtényezőrevezethetővissza.AzUNCTADrésztvevőinekhiúságára,azegy-másiránttámasztottelőítéleteikre,bizalmatlanságukra.Azigaziproblémátazonbanazegyesállamok,érdekcsoportokközöttiérdekellentétekjelentet-ték,ugyanakkoratervezettintézkedésekmegvalósíthatóságávalkapcsolat-banelvégzettvizsgálatok,hatástanulmányok,akülönbözőszakértőkmeg-hallgatásarengetegpénzt,időtésenergiátemésztettekfel.Avizsgálatokhozszükségesadatokhozvalóhozzáférésiskomolyproblémátjelentett.

AzUNCTADsikereabbanállt,hogyújdiskurzuskezdődöttaglobalizá-cióról,melyakülönbözőmédiumokonkeresztülegyrenagyobbnyilvános-ságotkapott,amianyugatitársadalmakkormányaikratörténő,azelőrejutástmegkönnyítőintézkedésekmeghozatalávalkapcsolatosnyomásgyakorlásá-nakreményéthordoztamagában.Mindezenkörülmények1968-rahoztákmegavárteredményt:amásodik,Új-DelhibenmegrendezettUNCTAD-onazamerikaikormány–,azelhúzódó,kudarccalfenyegetővietnámiháborúáltalmegtépázottrenoméjánakhelyreállításátólisvezéreltetve–beleegye-zett a kereskedelmi preferenciák általános rendszerének kidolgozásába. A konferenciabefejeződéseutánújraindultakazÉszak-Déltárgyalások,1971-benpedigaGATTésazEGK(EurópaiGazdaságiKözösség)egyarántegyáltalánoskereskedelmipreferencia-rendszertdolgozottki.EzkétségkívülazUNCTADsikerénektekinthető,jóllehetafoganatosítottintézkedéscso-magbanmeglévőkiskapukcsökkentettékannakjelentőségét.

AkövetkezőfejezetPrebischvisszavonulásávalésazUNCTAD-nakújvezetője,ManuelPérez-Guerreronevévelfémjelzettirányváltásánakmeg-említésévelkezdődik.ElődjévelellentétbenGuerrerointenzívebbenegyütt-működöttmásnemzetközi szervezetekkel,hiszenazUNCTADrendelke-zéséreállóforrásokhiányahamarnyilvánvalóvávált.Jóllehet,eziránybamárPrebischistettlépéseket,amikor1963és1966közöttaVilágbanknálelérteegyhosszúlejáratúhitelkeretlétrehozásátafejlődőországokexport-

Page 119: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

119

tevékenységében rejlő veszteségek esetleges kompenzálására, ill. szinténaVilágbank, valamit a FAO (Food andAgricultureOrganisation –Élel-mezésügyi ésMezőgazdasági Szervezet) illetékeseivel a nyersanyagárakstabilizációjáróltárgyalt.PrebischazonbansohanemadtafelazUNCTADönállóságábavetetthitét,Guerrerovezetésealattaszervezettevékenységeazonbanegyfajtaközvetítőszereprekorlátozódott.

Az 1972-ben, Santiago de Chilében sorra kerülő harmadik UNCTADidejénaszervezetnekezafajtaközvetítőszerepenyilvánvalóvávált.Ennekvolt megnyilvánulása az általa szorgalmazott – kereskedelmi tevékenységre vonatkozó–viselkedésikódexmegalkotása,melyetazOECDvégülis1976-rakészítettel.Aszervezetnektöbbekközöttsikerültmegszereznieafejlődőországoktámogatásátavilágpénzügyirendszerénekújrastrukturálásához,aszervezetrészvételétakövetkezőGATT-tárgyalásokon,illetveacukorraléskakaóvalkapcsolatosnyersanyagegyezményekmegkötését.Anyilvánosság,ill.anyilvánosságorientáltnemzetközikommunikációvoltaharmadikUNC-TAD-konferencialegfontosabbkövetkezménye.Aszervezetjavaslatára,illet-veaközvéleménytőlvalófélelemhatásáraírtákaláaztkövetőenazEGKésazafrikai,karibiésóceániaitérségképviselőitöbbekközöttegyazexport-bóladódónyereségstabilizációjátcélzó,alegtöbbexporttermék„helyzetbehozását”biztosítóegyezményt.AnyilvánosságaharmadikUNCTAD-onisnagyszerepetkapott,amianemzetközipolitikastruktúrájának,anemzetközikereskedelem formáinak megváltozásához vezetett.

Az 1973-as olajárrobbanás okozta sokkig azUNCTAD tevékenységetöbbekközöttajavaknakagazdagésszegényországokközöttiújraelosztá-sárairányulótörekvésbennyilvánultmeg.1974-ben,aszerzőáltala77-escsoportegyikszószólójakéntjellemzettBoumediénealgériaielnökjavasla-tárakerültsorazENSZ-nekanyersanyagárakrólszólóáltalánosközgyűlé-sére.Annálisinkább,hiszenazárakhirtelenmegemelkedéseelsősorbanafejlődőországokatérintettehátrányosan.Ezzelagyűléssel,amelyet1975őszén egy következő követett, a globalizáció szabályozásáról szóló vitaazUNCTADkereteiközüláthelyeződöttazENSZ-be.Azülésegyújvi-lággazdasági rend kialakítására vonatkozó szándéknyilatkozat és egy ak-cióprogramelfogadásávalzárult.Aszerzőáltalidézettvéleményszerintafejlődőviláganemzetköziközösségfontostényezőjévévált.AzUNCTADjavaslatárahamarosanegyátfogószabályozásirendszertfogadtakel,mely-benhelyetkaptaka–harmadikvilágbeliországokatexporttevékenységüktámogatásaáltalpozitívanérintő–kereskedelmipreferenciák,azáraksta-bilizációjárairányulóintézkedések,csakúgy,mintamultinacionáliscégekelszigeteléséreirányulószándék.1974decemberébenazENSZ-közgyűlés

Page 120: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�20

elfogadtaaharmadikUNCTAD-ontervbevettkartátagazdaságijogokróléskötelezettségekről.

AzENSZésannakújvezetéseazonbanazért fáradozott,hogyavilág-szervezet kezéből kicsúszó kezdeményezési lehetőséget visszaszerezze.Avilágszervezetnekezaz igényeakövetkező időszakban többENSZ-konfe-rencia megrendezésében öltött gyakorlati formát. A világszervezet ezekben azévekben–avilággazdaságproblémáiokoztakihívásokorvoslása,keze-lése érdekében – egy szervezeti intézményi reform kidolgozásán is fárado-zott, azonban ez a terve kudarcot vallott.AzNGO-kkal történő szorosabbegyüttműködésreirányulóENSZ-szándékazonbanbeváltottaahozzáfűzöttreményeket.KurtWaldheimfőtitkármindennagyobbésismertebbNGO-val,aRómaiKlubtagjaivalszoroskapcsolatotalakítottki.AzNGO-kvilágossátettékszámára,hogykészekavilággazdaságirendszerreformjábanközremű-ködni.ARómaiKlubkonferenciákatszervezettazÉszak-Délkonfliktusrólcsakúgy,mintazújnemzetközirendről.EgymásikNGO,azOxfordCom-miteeforFamineRelief,azOXFAMkampánytindítottavilágkereskedelemmegreformálására. Ebbéli tevékenységüknek köszönhetően szakértőik szá-máramegnyíltakormányokhozésnemzetköziszervezetekhez,azazokbanzajlódöntéshozatalimechanizmusokbanvalórészvételhezvezetőút.

Habár az egyes nemzeti államok továbbra is a nemzetközi események fontosszereplőimaradtak,megértettékanemzetköziszervezetekkelésegy-mássaltörténőegyüttműködésfontosságánaküzenetét.GeraldFordameri-kaielnök1974őszénegyújellátásirendszerkialakításátkezdeményezte,külügyminisztere,HenryKissinger1975őszénpedig,többekközöttazex-porttevékenységetveszélyeztetőáringadozáskiegyenlítésére,egytízmilli-árdosfejlesztésialap létrehozását irányoztaelő.1976-banKissingerrésztvettanegyedikUNCTAD-on,aholegymilliárdostőkévelrendelkezőbanklétrehozásáratettjavaslatot,melynekfeladatáulamagánberuházásokmeg-könnyítésétésazárstabilitásfenntartásátjelöltemeg.AzOECDkereteikö-zöttazamerikaikormányzatismétazértfáradozott,hogyamultinacionálisvállalatokszámáraetikaikódexetfogadjonel.Avilággazdaságrabefolyás-sallévőnyugatihatalmasságokegyetértettekaközösintézkedésekkoordi-nálásánakszükségességében.EnnekjegyébenkészítettékelőazÉszak-Déltárgyalásokat,amelyekazonbanPárizsbankonkréteredményeknélkülér-tekvéget.Amikorvilágossávált,hogyazolajár-krízisokoztaproblémákorvosolhatóak,anemzetközigazdaságirendszerstrukturálisátrendeződéseazonbanmármegváltozhatatlanténnyévált.EnnélfogvaazUNCTAD,élvekezdeményező szerepéből adódó lehetőségekkel, számtalan egyezménythozotttetőalá.

Page 121: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�2�

A Világbank és az IWF (Internationaler Währungsfonds – Nemzetközi BiztosításiAlap)az1970-esévekelejétőlkezdődőenmégazUNCTAD-nálésazENSZ-nél is függetlenebbéshatalmasabbszereplőjévéváltanem-zetközieseményeknek.Előbbiszervezetkülönösenigykezett,hogyebbéliszándékátmegvalósítsa.Figyelmeazeddiginagyberuházásokhelyett–kü-lönbözőúton-módon– a szegénység elleni küzdelem jegyében amoder-nizációs tevékenység felé fordult.Bekapcsolódott aglobalizációról szólódiskurzusba.Sőt,élveanyagilehetőségeivel,szándékánakmegfelelőenfo-kozatosanátvetteafolyamatbanavezetőszerepet.Ezafolyamatcsúcsoso-dottkiRobertMcNamaraVilágbank-elnöknekazötödikUNCTAD-onel-mondott,aszerzőáltalazutóbbiharmincévlegtöbbkövetkezménnyeljáróötletekéntjellemzettbeszédével,melybentöbbekközöttazegyesországokfejlődéseésaglobalizációegymásrautaltságárólértekezik.Prebischselel-lentétben–,akiavilággazdaságglobálisirányításábanjelöltemegafejlő-déshezvezetőlegfőbbeszközt,–McNamaraazexporttevékenységreépülőgazdaságoktámogatását láttaa legkívánatosabbnak.Kijelentésekülönér-telmetnyertalatin-amerikaiországokatérintőadósságválságkirobbanásaután.

Zárszavában a szerző megállapítja, hogy a Világbank és az IWF azUNCTAD-dal ellentétben rendelkezett azokkal az anyagi erőforrásokkal,amelyeksegítségévela„globálisdél”egésznépgazdaságaitasajátelkép-zeléseinekmegfelelőenáttudtaformálni.Megállapítja,hogyanemzetköziszervezeteknemcsupánazÉszak-Délkonfliktusközpontifórumaiváváltak,hanemavilággazdaságfontosszereplőivéiskinőttékmagukat.Többeszközvoltakezükben,hogyérvénytszerezzenekakaratuknakésbiztosítsákazokbetartását,ugyanakkoranemzetközikereskedelembenzajlómechanizmu-sokat ismegváltoztatták.Nemcsupánkatalizátorai,hanemhaszonélvezőiisvoltakaglobalgovernance-nek,aminekamegváltozása többekközöttaglobálisproblémákmultilaterálismegoldásafelétörténőelmozdulásbanvolttettenérhető.

SönkeKunkel:ZwischenGlobalisierung,internationalenOrganisationenund„globalgover-nance”.EinekurzeGeschichtedesNord-Süd-Konfliktsinden1960erund1970erJahren(Globalizáció,nemzetköziszervezetekés„globáliskormányzás”között.Az1960-as,1970-es évek Észak-Dél konfliktusának rövid története),Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte:Vol.60,No.4,pp.555–577.

Láposi Kristóf

Page 122: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�22

Tádzsikisztán nehéz fejlődési útja

Közép-Ázsiairántazelmúltévekbenmeglehetősenmegnőttazérdeklődés,elsősorbanüzleti és tudományosberkekben.Azöt országközül főleg azegzotikuspolitikaiberendezkedésűésföldgázbannagyongazdagTürkme-nisztán,valamintahatalmasterületűéskőolajbangazdagKazahsztáncsi-gázzafelafejlettebbországoküzletembereinekéstudósainakazérdeklődé-sét.Őketkövetiakatonailagerős,ésstratégiaiszerepretörőÜzbegisztán,a sor végén pedig valahogy elsikkadTádzsikisztán ésKirgizisztán,mintarégió„hamupipőkéi”.Deazértezekazországoksemmellőzöttekteljesmértékben,errebizonyítékMartha Brill Olcott legutóbbikönyve,melyatadzsikrealitásokatmutatjabeanyugatiemberekszámára.

MagaaszerzőaCarnegieAlapítvány(teljesnevén:CarnegieEndow-ment for International Peace) munkatársa, Közép-Ázsia és a Kaukázusspecialistája. Ilyenminőségében sokat töltött „terepen” is, könyvét ezértelsősorban„negyedévszázados”utazásokeredményekénttudjabe,melyekközül a legtöbb utat 2005 és 20�0 között tette meg. Természetesen nem hi-ányoznakazegyéniszemélyestapasztalatokmellőlakonkrétforrásoksem,sőt,inkábbezekérzékeltetikjelenlétüketazolvasószámára,hiszenaszerzőegyetlenegyesettanulmánytsemmesélelegyesszámelsőszemélyben.Aterjedelmes– 455oldalas – könyvbibliográfiai listája 13oldalra rúg, ésebbensokkalinkábbazelsődlegesforrásokdominálnak,mintpéldáulaVa-lutalap,aVilágbank,azENSZéstársultszervezetei(mintpéldáulazUNI-CEF),azEurópaiFejlesztésiBankésazÁzsiaiFejlesztésibankstatisztikái,kiadványai.Kisebbmértékbenjelenvannakazújságcikkekésazeddigki-adatlanszakdolgozatok is.A legtöbbforrásangolnyelvenkeletkezett,deszerepelnekidézetekorosznyelvűanyagokbólis.Akönyvesztétikaiszép-ségétkissé rontja–mindannakellenére,hogyborítójagyönyörű,apapírminőségepedigkiváló–azazapróság,hogyazoldalakatnem„justified”stílusbanszerkesztették,ígyasoroklegtöbbszörszabálytalanulvégződnek.Ezazonbanszerkesztésiésesztétikairészletkérdés,amelynemrontmagánakönyvtartalmiminőségén.

Page 123: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�23

Akönyvstruktúrájáttekintvejóltagolt,kilencnagytematikusfejezetreoszlik.Azelső,bevezetőjellegűfejezetnagyvonalakbanafüggetlenségetkövetőtadzsikpolgárháborúkereteitéseseményeitismerteti,meglehetősenobjektívmódonésszenvtelenhangvételben.Ilymódonkritizáljaalegálisan–devitathatóankorrektenésdemokratikusan–megválasztottRahmonelnökpolitikájátis,akigyakran,azellenzékéveltörténőösszehasonlítástükrében–mivelazellenzékbenszépszámmalakadtakmuszlim fundamentalisták,ésharcukattöbbekközöttIránistámogatta–a„jófiú”,illetvea„kisebbikrossz”szerepébenszokott feltűnni.Eztagondolatotviszi tovább, jelentő-senkibővítveakövetkező,aPolitikaésvalláscíműfejezetben,melyetazalfejezetek címe után ítélve elsősorban az intézményrendszer struktúrájaköveti,agyakorlatbanazonbanelszakademódszertől,hiszenadefactojel-lemzőkTádzsikisztánesetébengyakranfelülírjákatörvénybetűjét.Vagyisaztigyekszikbizonyítani,hogyanfontaátazegésztádzsikrendszertegyfajtarokoni-hatalmialaponszerveződötthálózat,melyátszöviazegésztársadal-mat,ésamelynekkorrupciójajelentősgátjaareformoknakésagazdaságifelemelkedésnek.Ezenkívüljólbemutatjaazországintézményrendszerétésazintézményekhatáskörét,alegérdekesebbrészazonbanazalfejezet,melyatársadalomésavallásviszonyáttaglalja.Tádzsikisztánugyanis,másisz-lámkultúrájúországoktóleltérően,valószínűlegapolgárháborúbólokulva– amikor is az iszlamista radikálisok ellenzéki oldalon álltak – igyekszik visszaszorítaniazokatavallási-kulturáliskülsőségeket,melyekamuszlimkultúravilágát jellemzik,gyakranazuniverzálisemberi jogokmegsértéseáránis.Ilyenpéldaaz,amikornőneműdiákoktólazért,mertahagyományos,amuzulmánszokásjogáltalelőirtkendőt,ahíjabotviselték,megtagadtákadiplomamegszerzéséneklehetőségét,vagyazazelőírás,melymagánakazIszlám Intézet tanárai közül is csak az 50 évet betöltötteknek engedi meg a szakállviselést.Aharmadikfejezetelsősorbanelméletijellegű,ésarrakér-désreszeretneválasztkapni,hogyatadzsik„hivatalos”társadalom–ahata-lommalbírókésazőketsegítőfunkcionáriusréteg–vajonigényli-earefor-mokat,éshaigen,milyeneket,hiszenezeketareformokatfőleghitelezőikkövetelikmeg,mintgaranciátademokratizálódás,versenyképességésnemutolsósorbanakölcsönvisszafizetésiképességbiztosítékakéntugyanakkorezeknemmindigjárnakalakosságszámáraazonnalipozitívkövetkezmé-nyekkel.Aszerző–véleményünkszerintisjólmegalapozottan–areformin-tézkedésekhatékonyságánakhiányátelsősorbanarendszerkorruptságábanlátja,melysajátérdekeitnemhajlandófeladni,ésamelyalkalomadtánhamisképetláttat.Ezanemlétezőképugyanakkornemorvosságanagyonisléte-zőproblémákorvosolására.

Page 124: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�24

Akövetkezőnégyésmeglehetősenterjedelmesfejezetgazdaságitémá-kattárgyal,ésmegírásukkoraszerzőnehézfábavágtaafejszéjét,hiszenegyidőbenátfogóanésrészletesenfelölelniegyországösszesjelentősgaz-daságiszektorát,mindazipar,mezőgazdaság,mindazinfrastruktúraterü-letén,mégha„csak”egyolyankisországrólisvanszó,mintTádzsikisztán,meglehetősennehézfeladat.Azonbannyugodtanelmondhatjuk,hogysike-rült,különösenaforrásokjófelhasználásával.Anégyközülalegelső–akötetstruktúrájábananegyedik–fejezetmagátazáltalánosgazdaságikör-nyezetetmutatjabe,vagyisazt,milyenadottkörülményekközöttfejlődik–vagyméginkább:küzdanehézségekkel–Tádzsikisztán.Azalfejezetekakülföldikölcsönök,ahazaibankszektorésaprivatizációsfolyamatokmi-lyenségéttárgyalják.Egykülönfejezetmeglehetősenrészletesenismertetiatádzsikmezőgazdasághelyzetét,különöshangsúlytfektetveagyapotter-melésére és az ezt érintő nehézségekre.Akövetkező fejezet az ipari ter-melésrőlszól.Ezesetbenszóvanugyanmagárólazalumíniumtermelésről–melyazországiparatermelékenységénekmajdnemnegyvenszázalékátadja–,devéleményünkszerintmeglehetősenröviden,mivelaszerzőva-lószínűlegérdekesebbnektaláltaakisebbarányú,denagypotenciáltma-gábanrejtőbányaipart–elsősorbanazuránium-,cink-ésaranylelőhelyekfeltárásróllévénszó.Ugyanakkorazalumíniumkapcsánkülönösenérdekesazarész,amelybenatermelésnemzetközikapcsolatokbeli–norvégésiránibefektetőkrőllévénszóelsősorban–aspektusaitvizsgálja.Alegutolsógaz-daságifejezetazenergetikaiszektorrólésazinfrastruktúrárólszól,jobbanmondvaezekfejlődésinehézségeiről,melyeknekfőokaelsősorbannemabefektetésekvagyajószándékhiánya,hanemaföldrajzifekvésáltalge-neráltrealitások:azországnehézviszonyaaszomszédosÜzbegisztánnal,illetve az infrastrukturális befektetések gyakorlatba ültetésének nehézségei Kazahsztánnal.Ezekkövetkeztében,habárazországhatalmashidroenerge-tikaipotenciállalrendelkezik,eztnemértékesíthetielegendőmértékbenapiacon,abiztosésjólműködőszállításiútvonalakhiányában.

Akétutolsó fejezetközül az első– akönyv struktúrájábananyolca-dik–elsősorbanatársadalmilagérzékenyolvasókszámáraajánlott,mivelolyantémákattárgyal,elemez,mintanőkésgyerekekhelyzeteatádzsiktársadalomban,azélelmiszerellátásbiztonságossága,egészségügy,oktatás-ügy,valamintatádzsikmunkaerőáramlásánakkérdése,melynekfőirányaelsősorban Oroszország.A legutolsó fejezet pedig következtetéseket, deméginkábbelőrelátástésjavasolt,nagyvonalakbanvázoltfejlesztésistra-tégiát ismertet.Amegközelítésmódjakétkedő, rengetegkérdést téve fel,elsősorbanannakkapcsán,hogykibírhatja-eazamúgyisszegénytádzsik

Page 125: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�25

társadalomaValutaalapésmásfejlesztésihitelezőkáltaldiktáltreformokat,továbbákivezetheti-esajáterejébőlbármelyiktárgyalópartnereazországotaproblémáiból,akárönzetlenül,akárszíntisztaérdekből.Akövetkeztetésekpedignemnegatívak,denemis rózsásak.Azutolsóbekezdésekröviden,koncentráltan felvázolják az ország társadalmánakmár ismertetett prob-lémáit.Ennekkapcsánmegjegyzi,hogya tádzsikelitmégmindig tanulófázisbanvanaztilletően,hogyankellkormányozni,atádzsiknépnekpedigelkellsajátítaniaajogokkalésbüszkeséggel,dekötelezettségekkelisjáróállampolgári kultúrát.

Afüggelék tartalmi és információ szempontjából legalábbannyira ér-dekes,mintmagukafejezetekszövegei,ugyanis21oldalontartalmazsta-tisztikákat, melyek nagy része átvett forrásanyag, egy részük azonban aszerzőegyéniszámításaitképezik.Ezekastatisztikákönmagukbanvéveisértékesforrásanyagottartalmaznak–kevésidővelrendelkezőolvasókakáregyenesenideislapozhatnak–,melyekakárújegyénikutatásokalapjátisképezhetik.

MarthaBrillOlcottkönyvérőlbanálisanhangzikaztmondani,hogy„jó”könyv, de vannak esetek, amikor a banális szóhasználat a legkifejezőbb,ésalegpontosabbanfediakötetalapvetőjellemzőit.AKözép-Ázsiairántérdeklődőknekmindenképpen ajánlott, hiszen a tádzsikmikrouniverzumrészletesésolvasmányosbemutatásávalnemcsakTádzsikisztánra,hanemateljesrégióravonatkozóanisinformációkatkaphatekönyváltal.

MarthaBrillOlcott,Tajikistan”sDifficultDevelopmentpath (Tádzsikisztánnehéz fejlődésiútja),CarnegieEndowmentforInternationalPeace,2012.

Lakatos Artur

Page 126: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�26

Page 127: 22. évfolyam KLIÓ 2013/4. Történelmi szemléző folyóiratreal-j.mtak.hu/971/4/klio1304_belivek_nyomda.pdf · szolgaság eltörlése a Brit Birodalomban (1833), továbbá az a

�27

E számunk szerzői

FelhívásKérjük szerzőinket, hogy négyévesnél régebbi anyagot ne válasszanak ki ismerte-tésre! Elvárjuk, hogy a recenziók szerzői mindenkor a szakma erkölcsi normáinak megfelelően dolgozzanak, és írásuk benyújtásával egyúttal vállaljanak felelőssé-get a hatályos szerzői jogszabályok megtartásáért! Másodközlésre ne küldjenek a KLIó-ba ismertetéseket!

AKLIÓAlapítványkuratóriumaésaszerkesztőség

Anderle Ádám egyetemitanár,SZTE,HispanisztikaTanszékBenke László PhD.hebraistakutató,BudapestDanku Ágnes anglisztika–történelemszakosegyetemihallgató,DEEperjesi Zoltán történész–történelemszakosvégzettség,Babes-BolyaiTE, Kolozsvár;PhDfokozat,FreeUniversityofBerlin;doktorandusz,KGREFodor Mihályné ny.főiskolaiadjunktus,NYF;aKliószerkesztője,DEJemnitz János akadémiaidoktor,ny.tudományostanácsadó,MTATTIKáli Róbert I.évesMA-hallgató,DEKatona L. Endre nyelvész–történész–filológus,ThesszalonikiEgyetem,GörögországKun Tibor egyetemiadjunktus,PécsKurunczi Jenő PhDtörténész,GyulaLakatos Artúr Lóránd PhDszerződéseskutató,KolozsvárLáposi Kristóf történelemszakosdoktorandusz,DEMadarász Imre habilitáltegyetemidocens,DEOlaszTanszékNótári Tamás habilitáltegyetemidocens,KGREÁJKésMTAJogtudományiIntézetPankovits Józsefitalianistatörténészkutató,nyugdíjas,PolitikatörténetiIntézetRakita Eszter történelemszakosMA-hallgató,EszterházyKárolyFőiskolaSzalánczi József Krisztián doktorandusz,PTEInterdiszciplinárisDoktoriIskolaSzép Árpád Olivér doktorandusz,SZTEÁJKTakács Levente egyetemiadjunktus,DEVesztróczy Zsolt történész,OSZK

(Rövidítések:DE:DebreceniEgyetem;KGREÁJK:KároliGáspárReformátusEgye-tem,Állam-ésJogtudmányiKar;MTA,TTI:MagyarTudományosAkadémia,Tör-ténettudományi Intézet; NYF: Nyíregyházi Főiskola; OSZK: Országos SzéchényiKönyvtár;PTE:PécsiTudományegyetem;SZTEÁJK:SzegediTudományegyetem,Állam-ésJogtudományiKar)