Elizabeth Elliott:

Gazfickó

1

1

London, 1813

- Szégyentelen nőszemély!Lily Walters megpróbálta elengedni a sértést a füle mellett. Figyelmét

Lord és Lady Ashland báltermének egy képzeletbeli pontjára összpontosította, ahogy egyenletes léptekkel áthaladt a termen. Több mint ötszázan jelentek meg a nagyszabású estélyen, a legkiválóbb muzsikusok zenéjét nevetés, beszélgetés zaja nyomta el. Lilytől balra pazar büféasztal állt, a bálterem másik oldalát pedig a tánctér foglalta el. Lily megállapította, hogy a büféasztalnál álló négy pletykaéhes nőhöz hasonlókra számítani lehetett.

Egy Margaret Granger nevű fiatal hölgy még fel is emelte a hangját.- Szegény Osgood, alig három hónapja temették - Isten nyugosztalja -,

és ez a nő máris visszatért a társasági életbe, mintha az a szerencsétlen sohasem létezett volna.

Lily érezte, hogy arcába szökik a vér. Bárcsak lenne Margaretben és a barátnőiben annyi tisztesség, hogy - a többiekhez hasonlóan - halkan tárgyalják őt ki!

- Drága, becsapott Osgood! - folytatta Margaret. - Odadobta az életét a párbajban, és ebben a nőben még annyi tisztesség sincs, hogy meggyászolja.

- Párbajban? - kérdezte az egyik barátnő. - Úgy tudtam, útonállók áldozata lett.

- Hajnalban, a Regent's Parkban? - kérdezte Margaret. - Azt hiszem, a tények magukért beszélnek. Nos, megkérdeztem a vőlegényemet a dologról, szerinte nyilvánvaló, hogy Lord Osgood párbajban halt meg.

- A vőlegényed? Margaret, azt akarod monda-ni, hogy eljegyeztek?A barátnők izgatott suttogásba kezdtek, de Margaret nem engedett az

unszolásuknak.- Nem, sajnos nem mondhatok többet. Remmington megkért, hogy

eljegyzési szándékunkat tartsam titokban.Lilynek megbicsaklott a lába, kis híján elbotlott. Miközben igyekezett

összeszedni magát, oldalra pillantott, a büféasztal irányába. Egyedül Margaret nézte őt. A szőkeség elmosolyodott, fürtjeit hátravetette, majd súgott valamit a mellette álló lánynak. Lily mély lélegzetet véve nyugtatgatta magát, és továbbment, de érezte, hogy Margaret kígyómérge nem volt hatástalan. Furcsa fájdalom nyilallt a mellkasába, torka annyira elszorult, hogy alig kapott levegőt. Kinyitotta a legyezőjét, ám a mesterséges szellő egyáltalán nem frissítette fel.

Egyszerre valami harsány szín villant a szemé-be. Az erkélyajtók felé fordult. A pasztellszínű estélyik óceánjában csak Sophie Stanhope viselhet ilyen elképesztő fukszia színű ruhát.

- Lady Lillian!Lily felnyögött, majd halvány mosolyt erőltetett az arcára, amint a

peckesen közeledő Lord Allen felé fordult. Lord Allen, aki az imént még egy vaskos görög oszlop mellett álldogált, szinte futott, hogy elérje Lilyt.

2

- Esküszöm, önre számítottam ma a legkevés-bé, Lady Lillian.Lily nem mondhatta el ugyanezt George Allen-ről. Bárhova ment, útjaik

mindig keresztezték egymást. Lily egyre azt mondogatta magának, nem számít, hogy Lord Allen kidülledt szeme állandó sóvárgást tükröz, vagy hogy a haja akkor is piszkosnak látszik, ha tiszta. Mivel el kellett viselnie mások ítéletét, nem akart senkit csupán a látszat alapján megítélni. A ma esti pávakék öltöny és sötétlila mellény kombinációja azonban egyszerűen bántotta Lily szemét. Bár Lord Allen ruhái mind drágának tűntek, mindig sikerült elérnie, hogy valami kívánnivalót hagyjanak maguk után. Ma a mellény legalsó gombja hiányzott, és ez Lily tekintetét a résen át kikandikáló hófehér ing felé vonzotta.

- Nekem kell ígérje az első táncot! - jelentette ki Lord Allen. Tekintete végigsiklott a lány tengerkék báli ruháján, majd megpihent az ékkövekkel díszített felső részen.

- Nagyon kedves öntől, Lord Allen, de sajnos az első táncot már Lord Artonswellnek ígértem. Vagy talán Lord Williamsnek?

Kinyitotta a legyezőjét, aranyozott szegélyét az ajkához érintette, maga volt a tágra nyílt szemű ártatlanság.

- Elveszítettem a táncrendemet, és sehogyan sem tudok visszaemlékezni a sorrendre.

- Akkor ígérje nekem a legközelebbi szabad táncát!- Azt hiszem, az rögtön a keringő után lesz -mosolygott Lily elbűvölően.

Mindenki tudta, a maradi Ashlandék nem engedik, hogy a zenekar keringőt játsszon.

Lord Allen a homlokát ráncolta.- Engedje meg, hogy elkísérjem egy kis kerti sétára! Nagyon mutatósak

a kertek, és bizonyára nem akarja elmulasztani a látványt.- Milyen nagyszerű ötlet! - Lily próbált izgatott arcot vágni. Nem azért

jött el erre a bálra, hogy a Lord Allen-félékkel flörtöljön és táncoljon. - A papa megtiltotta, hogy nélküle kilépjek innen. Éppen a kártyaszalonban van Lord Howlanddel és a barátaival, de talán nekik is jólesne egy kis friss levegő.

- Óh, ne zavarjuk őket! - vágta rá Lord Allen. -A gróf úr bizonyára nem ...- Milyen igaza van! A papa nem venné jó-néven, ha nem

engedelmeskednék - mosolygott Lily elragadtatottan a férfira. - Milyen fantasztikusan illemtudó is ön, Lord Allen!

- Igazán nagyon köszönöm. - Lord Allen széles mosoly közepette egyetlen rántással megigazította a mellényét, minek következtében még nagyobb ingdarab türemkedett át a nyíláson.

- A keringő után találkozunk, Lord Allen! - in-tett felé kecsesen Lily, és távozott, mielőtt a férfi még valamit kitalálhatott volna.

Amikor végre a pálmafákhoz ért, riadtan meg-torpant, mert nemcsak Sophie-t találta ott, hanem Sophie Clara nevű nénikéjét is. Lady Bainbridge és unokahúga nagyon hasonlítottak egymásra: ugyanolyan hullámos barna haj, ugyanazok a zöld szemek, de ami az öltözködésbeii ízlésüket illeti, igencsak különböztek egymástól. Lady Bainbridge pasztellkék ruhája kiemelte Sophie élénk színű estélyiének ragyogását. Lady Bainbridge mellett középkorú, pocakos úriember állt: Lord Poundstone, aki osztozott Sophie egyiptomi kincsek iránti vonzalmában. Jelenléte ma este azt

3

jelezte, hogy semmi sem lesz egyszerű. Lily nem felejtett el mosolyogni, üdvözlésképpen pedig vidáman kiáltotta:

- Jó estét mindenkinek!- Lady Lillian! - Poundstone pirospozsgás arca még vörösebb lett, amint

Lily keze fölé hajolt. - Milyen nagyszerű önt újra látni! Hiányoltuk az Ókortudományi Társaság gyűlésein.

Az esetlen meghajlásból és furcsa recsegésből Lily arra következtetett, hogy Lord Poundstone fűzővel próbálja folyton növekvő pocakját kordában tartani.

- Esküszöm önnek, hogy többé nem mulasztom el! - felelte Lily mély pukedli kíséretében. - Minden egyes összejöveteltől egyre jobban érzem magam. Sajnos, úgy tűnik, a hippogriffekről szóló elméletet nem tudom olyan könnyen felfogni, mint Miss Stanhope, és azok a bonyolult egyiptomi király- és dinasztianevek sem ragadnak meg a fejemben. Viszont Lord Alfred kitűnő teával szolgál minden alkalommal.

Poundstone fölényes hangon igazította helyre:- Hieroglifák, Lady Lillian.- Ó igen, hát persze - motyogta Lily. - Le kell írjam párszor, hogy

megjegyezzem. Ez segíteni szokott a hirogliffákhoz hasonló bonyolult szavakat megtanulnom.

- Csak nem új a legyezője, Lily? - érdeklődött Lady Bainbridge, hogy megakadályozza Lord Poundstone újabb helyreigazítási kísérletét. - Mi-lyen rendkívüli darab! Meg kell nézzem közelebbről a kidolgozását.

Lily átnyújtotta a legyezőt Lady Bainbridge-nek.- Egyszerűen égek a vágytól, hogy legkedve-sebb barátnőimnek

mesélhessek Madame Justine legújabb selyemkollekciójáról. Franciaországból hozatta! Uram teremtőm! El tudják képzelni? Sophie és én nemsokára csempészáruban fogunk járkálni! Esküszöm, már a gondolatától is bizsergek!

- Valóban - felelte Poundstone, és nyakát ol-dalt nyújtogatva a terem túlsó vége felé intett valakinek. - Nagyon szívesen hallgatnám tovább ezt a beszélgetést, Lady Lillian, de sajnos találkozót beszéltem meg Lord Greyvall-lel a kártyaszalonban.

Poundstone kipréselt még néhány udvarias mentegetőző szót, majd sietve elmenekült.

- Hála az égnek, végre elment! - mondta Sophie.Lady Bainbridge, mialatt Lilyvel beszélt, tekintetét végighordozta a

termen, hogy meggyőződjön róla: senki sem figyeli őket.- Tudom, csak Sophie-t várta ma este, de a fér-jemet nagyon

nyugtalanítja az ön által múltkor lefordított üzenet.- Megértem a nyugtalanságát - felelte Lily. Jól tudta Sir Bainbridge

aggodalmának okát. Az üzenet, amelyet a legyező gerincében rejtett el, Napóleon csapatainak legutóbbi mozgásáról adott híreket. Ám még Sir Malcolm Bainbridge, a Hadügyminisztérium Különleges Tervek Osztályának vezetője sem tudta elolvasni az eredeti üzenetet, Lily fordította le a számára.

Lady Bainbridge a kesztyűjébe csúsztatta a cédulát, a legyezőt pedig visszaadta Lilynek.

- Most magukra hagyom a fiatalokat. Kérem, adja át üdvözletemet az édesapjának, kedves Lily!

4

A nagynéni távozása után Sophie arca titokza-tossá vált, amint újra Lily felé fordult.

- Nem fogod elhinni, ki van itt ma este.- Ki? - kérdezte Lily, és közelebb húzódott a pálmákhoz. Ha szerencséje

van, talán senki nem veszi ott észre. Nem volt kedve bekapcsolódni a vég nélküli táncolásba, és az ilyen alkalmakkor szokásos értelmetlen társasági mókákba.

- Nagyon magas, és azt mondják, bűnösen ti-tokzatos és veszélyes. A legjobb barátnőm szerint ő a legcsinosabb férfi Angliában. Ki is lehet az? - pillantott Lilyre csúfondárosan, de mosoly az ajkára fagyott. - Mi a baj? Falfehér vagy.

- Semmi - hazudta Lily -, csak ma este vala-hogy nem érzem jól magam.Sophie nem vette le Lilyről a szemét. Szemlátomást várta a folytatást.- Na jó, rendben. Véletlenül hallottam, amint Margaret Granger

elújságolta, hogy Remmington hercege eljegyezte. Margaret bejelentését elmesélni csaknem olyan lesújtó volt, mint

hallani. Lily már hosszú ideje táplálta magában a hiú reményt, hogy Remmington egyszer majd észreveszi őt, és kéri, mutassák be neki. De ha nem, hát úgy is jó! Van éppen elég dolga, a Remmington-féle emberek nem férnek bele az életébe.

- Remmington és Margaret Granger - tűnődött Sophie. Jó kis beszédtéma lesz! Már mindenki azt hitte, hogy sohasem nősül meg újra.

- Ne nézz már olyan bánatosan! - korholta I ily. - Ne feledd, hogy azon a napon vallottam meg neked Remmington iránti vonzalmamat, amikor elhatároztuk, hogy megkóstoljuk, milyen is a brandy íze. A felét sem gondoltam komolyan annak, amit akkor mondtam. Azon kívül melyik herceg akarna feleségül venni olyan nőt, aki becsíp, aztán bevallja a barátnőjének, hogy kibe szerelmes? Margaret Granger sosem tenne ilyen ostoba vallomást alkohol hatása alatt. A tökéletes úrinő Lady Margaret Grangerből kitűnő hercegné válik majd.

- Feltehetően jobb feleség lesz, mint az első volt - erősítette meg Sophie. - Az első hercegné titkos szerelmeiről - bár aligha nevezhetők titkosnak - legendák keringtek. Azt mondják, akkor halt meg, amikor megszülte a gyerekét, akinek minden valószínűség szerint nem a férj az apja, hisz ő azt megelőzően hosszú hónapokig távol volt Nyugat-Indiában. Ám véletlenül éppen jelen volt a nő halálakor. Rosszízű pletykák keringenek arról, hogyan is halt meg a hercegné valójában.

- Remmingtonnak semmi köze a felesége halá-lához! - csattant fel Lily. - Ő nem az a fajta férfi, akinek a szenvedélyét féltékenység vagy bosszú lobbantja fel, vagy legalábbis nem úgy, ahogy te gondolod. Bár fogalmam sincs róla, hogy nekünk mi közünk az egészhez.

- Nem is tudtam, hogy ilyen jól ismered őt.Lily bosszúsan csettintett a nyelvével.- Valójában sohasem találkoztunk. A legtöbben azt gondolják, hogy

hűvös és arrogáns, és nem titok, hogy meghökkentően szabados. Tavaly olyan nyíltan büszkélkedett a Lady Pentonnal fenntartott viszonyával, hogy Lord Penton végül hosszú utazásra vitte a nejét Kelet-Indiába. Aztán ott volt Lady Saint James, Lady Farnsworth és még bizonyára sokan mások.

- Te jó ég!

5

- Elképesztő, nem? Hogyan is találhattam von-zónak?- Igen, így is van - mosolygott Sophie élénken, Lily bal válla fölött

elnézve. - Holnap reggel az első dolgunk lesz, hogy ellátogassunk Madame Justine üzletébe. Azok a selymek mennyeiek lehetnek!

Lily azonnal tudta, hogy valaki áll mögötte. Mélyen zengő hang fojtotta torkára a hangot.

- Jó estét, hölgyeim!- Jó estét, kegyelmes uram! - motyogta Sophie tiszteletteljesen.Lily megfordult, és a férfira meredt, amíg Sophie oldalba nem bökte.Remmington herceg pusztán szemöldökrándítással fogadta Lily

pukedlijét. A lány remélte, hogy az ő viselkedése is ugyanilyen udvarias unalmat fejez ki, bár erre kevés esélye volt; a férfi hirtelen felbukkanása túlságosan is felzaklatta. Az elmúlt években néhanapján alkalma nyílt rá, hogy estélyeken és bálokon egy-egy pillanatra láthassa a csinos, sötét hajú herceget, de a férfi tekintete, valahányszor Lily felé nézett, gyorsan átsiklott rajta, mint mindenkin, aki nem keltette fel az érdeklődését. Ennek ellenére Lily mindig abban reménykedett, hogy egy napon a férfi sötétszürke szeme, ha csupán egyetlen pillanatra is, de megpihen majd rajta. Vágyainak valami hihetetlen megtestesü-

léseként állt most előtte a férfi. Hányszor álmodott róla, hogy találkozik vele? Hányszor gyakorolta a bölcs szavakat, amelyek majd hatással lesznek a férfira? Most azonban egyetlen szó - pláne bölcsesség - sem jutott most eszébe.

A férfira felnézve, meglepve látta, hogy maga-sabb, mint gondolta. Lily csak a széles mellkas közepéig ért, és fejét hátra kellett hajtania, hogy az áll erőteljes vonalát tanulmányozhassa. A telt, hibátlan vonalú ajak egyszerre sugárzott erőt és gyengédséget. A szem nem is szürke volt, inkább ezüstös kék, mint a ritka damaszkuszi acél. Igéző.

- Bemutatná nekem a hölgyet, Miss Stanhope? Lily tekintete Remmingtonról Sophie-ra szökkent.- Önök ismerik egymást?Sophie finoman, de sokatmondóan összevonta a szemöldökét. Lily

érezte, hogy ez az odabökött kérdés udvariatlan volt, de ezzel pillanatnyilag nem törődött.

- Lady Bartonnál találkoztunk néhány hete - felelte Sophie, majd ismét Remmington felé fordult:

- örömmel, kegyelmes uram! Barátnőm, Lady Lillian Walters, Crofford grófjának leánya.

- Kegyelmes uram! - motyogta Lily, és kissé ügyetlenül, kapkodva kezet nyújtott.

Remmington gyakorlott mozdulattal emelte fel I ily ujjait és hajolt föléjük. Lilynek úgy tűnt, a kézcsók egy lehelettel hosszabb volt a kelleténél.

- Nagyon örvendek, Lady Lillian! Attól tartot-tam, nem örülnek, hogy megzavarom önöket. Úgy láttam, nagyon belemerültek a beszélgetésbe.

Szemöldökét kérdőn felvonta. Vagy talán csak pajkos gesztus volt, amely azt sugallta, hogy tudja: a hölgyek nem bánják a betolakodást.

Lily az arcához hasonlóan igézőnek találta a férfi mély, kissé érdes zengésű hangját is. Termete és magassága ellentmondott a társadalom által divatosnak ítélt szabályoknak, de valami természetes férfiúi elegancia

6

lengte körül, amelynek semmi köze divathoz vagy illemhez. Úgy nézett most Lilyre, mintha mindent tudna róla: reményeit, álmait és titkait.

- Egyáltalán nem zavar bennünket - szólalt meg végül Sophie, újabb hosszú kínos csend után. Majd megint oldalba bökte Lilyt, aki továbbra is csak gyámoltalanul hallgatott.

- Alig vettem észre önöket itt a növények mö-gött - jegyezte meg a herceg. - De biztos voltam benne, hogy csak ön lehet az, Miss Stanhope, akinek van elég bátorsága ilyen feltűnő színű ruhát felvenni. Ez a szín egészen ... egészen meghökkentő.

Sophie végigmérte a ruháját, majd tétován így szólt:- Igazán köszönöm, kegyelmes uram!Lily azon töprengett, a férfi vajon bókolt-e a barátnőjének, vagy

gúnyolta őt. Gyanította, hogy szándékosan hagyta őket kétségben, felvillantva vele lényének cinikusabbik oldalát.

- Élvezik a hölgyek Ashland kis összejövetelét? - biccentett a táncterem felé. - Mintha az egész világ jelen lenne itt.

- Ashlandéknél mindig népesek az estélyek - felelte Sophie. - Eddig kellemes volt. Izgalmas eszmecserét folytattam Lord Poundstone-nal a múlt héten Kairóból érkezett műkincsekről. Érdeklik önt az egyiptomi leletek, kegyelmes uram?

- Nagyon keveset tudok róluk, Miss Stanhope. És ön, Lady Lillian?Lily továbbra is kétségbeesetten hallgatott. Olyan elszántan nézett a

férfi szemébe, hogy elfelejtett a beszélgetésre figyelni. Úgy tűnt, mintha egy egész óra telt volna el, mielőtt a herceg - megtörve a csendet - megmagyarázta kérdését.

- Ön is osztja Miss Stanhope egyiptomi régisé-gek iránti érdeklődését, Miss Lillian?

- Nem.- Lily és én éppen egy pohár puncsért indultunk - mondta Sophie, hogy

helyrezökkentse a társalgást. Lily hálás volt érte. - Nem tartana velünk?- Ami azt illeti, egy táncra sokkal szívesebben csatlakoznék egyikükhöz -

hajolt meg ismét a férfi, míg tekintete fogva tartotta Lilyt. - Megengedi, Lady Lillian, hogy felkérjem?

Lily nem emlékezett rá, hogy adott-e választ a kérdésre, de az igézet, amit a férfi köréje vont, mintha azonnal veszített volna erejéből, amint egy lépést tett előre. Talán azért, mert figyelnie kellett, nehogy összeakadjanak a lábai. Átvillant az agyán, hogy Miles Garrett Montague, Remmington tizenkettedik hercege - és sok más kisebb cím hordozója - az utolsó ember a földön, akivel ma táncolnia kellene. A férfi minden valószínűség szerint Margaret Granger jegyese, nem szabad, hogy őt egy másik nő jövendőbelijének figyelmessége megszédítse.

Ez azonban semmit nem változtatott azon a tényen, hogy úgy érezte, a levegőben lépdel, amikor a férfi a tánctérre vezette. Apró sebhelyet pillantott meg az állán, aztán egy pillanatig behunyt szemmel ízlelgette a dohány, brandy és egyéb meghatározhatatlan összetevők alkotta férfiillatot, amely átjárta érzékszerveit.

Keze alatt, a férfi ruhaujjának anyagán keresz-tül, érezte a feszes izmokat. Férfias erő fogta körül, közelsége olyan tapinthatóan erőteljes volt, mintha a legfinomabb brandyt ízlelgetné. Amint a zene első taktusai

7

szétáradtak a teremben, Lily szeme tágra nyílt a gyönyörűségtől. A zenekar keringőt játszott.

Mivel a herceg azon kevés férfi egyike volt, aki egy majdnem százhetven centi magas nőre lefelé tudott mosolyogni, Lily egy pillanatig azon gondolkodott, vajon min mosolyoghat. És miért van a szemében ez a diadalittas ragyogás, mintha előre tudta volna, hogy ilyen bensőséges táncot fognak táncolni? Lily tisztában volt vele, hogy Ashlandék nem szeretik a keringőt, de hagyják, hogy bármit játsszon a zenekar, amit a herceg hallani akar. A benne megbúvó halvány sejtelem most hideg és könyörtelen bizonyossággá kristályosodott. Ha gyanúja valós, akkor ő ezt a férfit a legkevésbé sem érdekli. Az elmúlt percekben egy olyan férfit bámult boci szemekkel, aki csupán ki akarja használni őt.

Vonásait megkeményítette, nehogy elárulja gyanakvását, és hogy ostoba lelkesedésének nyomait eltüntesse. Tekintetét a férfi vállára szegezte, és megpróbálta bebeszélni magának, hogy egy újabb ficsúrral táncol, aki csupán egy tánc erejéig kereste a kegyeit, nem több alkalmi ismerősnél. Nehéz feladat volt, és nem egészen sikerült, de legalább nem kószáltak el a gondolatai, és egy kicsit jobban tudott az érzelmein uralkodni.

- Kegyelmességed nagyon elégedettnek látszik. - Lily szavai úgy olvadtak szét, mint a puha vaj, és örült, hogy a férfi mosolyában valami új, gyanakvó színt fedezhetett fel. Ha Remmington azt hiszi, hogy le tudja őt venni a lábáról, akkor rá kell majd jönnie, hogy ez a kis szórakozása nem fog sikerülni. - Minek tulajdoníthatom az ön kegyes mosolyát?

A férfit láthatóan zavarba ejtette Lily megjegyzése, mosolya elhalványult.

- Melyik férfi ne lenne boldog, ha egy bájos hölggyel keringőzhet?- Valóban - bólintott Lily, jelezve, hogy megértette a- bókot, majd

vonásról vonásra fürkészni kezdte a herceg arcát. Nem is tudta, valójában mit keres rajta. Akármi is volt az, nem találta. A férfi nem árulta el a róla alkotott véleményét. A bók részéről őszintének hangzott, Lilyé viszont gúnyosan és hamisan csengett: - És melyik hölgy ne lenne boldog, amikor egy csinos úriemberrel táncolhat? - vonta fel Lily a szemöldökét. - A hölgynek persze eszébe jut az úriember menyasszonya, aki e percben bizonyára számtalan lassú és fájdalmas kínzáson töri a fejét. Olyan fajta gyötrelmeken, amelyeket azon a nőn lehet a legjobban végrehajtani, akivel azzal az egyszerű szándékkal táncoltuk, hogy egy bizonyos Lady Margaretet féltékennyé tegyenek.

A herceg szája széle megrándult, nyilván a bosszúságtól.- Honnan tudja?Lily mosoly mögé rejtette a férfi szavai okozta szúrást. Annyira szerette

volna, ha nincs igaza. Nem számított rá, hogy ilyen szívtelen és érzéketlen ez az ember. Arra számított, hogy kedves és lovagias, vagyis a summája mindannak, amit ő egy úriemberben csodálhat. De Remmington ahhoz sem elég udvarias, hogy hazudjon. Három hosszú éve csodál egy férfit, aki arra sem érdemes, hogy három percnyi figyelmet szenteljen rá! A Margaret Grangerrel kötött eljegyzésének híre elhalványult amellett a fájdalom mellett, ami most Lily szívébe markolt. Nem Remmington hibája, hogy nem az az ember, akinek ő képzelte, mégis becsapottnak érezte magát.

8

- Látja azt az idős urat a puncsostálak mellett? -kérdezte a nyolcvan év körüli Lord Porter felé biccentve. - Lord Porteren és persze apámon kívül ön, az egyetlen, aki ma este képes kizárólag a szemembe és nem valamely más testrészemre nézve beszélni hozzám.

Remmingtont meghökkentette ez a bátorság, de Lilyt e pillanatban nem érdekelte, mit gondol róla a herceg. Váratlanul érte, amikor a férfi mosolyra fakadt, majd hangosan elnevette magát. A mély zengésű hang felkeltette a többi táncoló pár figyelmét.

- Na, ez kellemes kis fricska volt - motyogta Lily. - Mindenki azt fogja hinni, hogy valami kö-zös titkunk van. Azt hiszem, Lady Margaret képzelete most élesebb eszközökre kapcsolt át.

A férfi mosolya jókedvet sugárzott. Lily a fogát csikorgatta dühében.- Nagyon méltóságteljesen fogadja a helyzetet, Lady Lillian. A legtöbb

nő minden bizonnyal arcul ütne, és jelenetet rendezne, ha rájönne a szándékaimra.

Bárcsak lenne ereje jelenetet rendezni! Legszí-vesebben sikítana. Ehelyett azonban csendesen válaszolt, mintha mit sem számítana, hogy kihasználják és megalázzák.

- Talán még üdítően is hat rám, hogy olyan fér-fival táncolhatok, aki közben nem vet rám szerelmes pillantásokat.

A herceg tekintetének melegsége ellentmondani látszott a sötét gyanúnak.

- Nem örül annak a ténynek, hogy a férfiak vonzónak találják önt?Lily zokon vette a kérdést. Remmingtont nem érdekli az ő külseje,

csupán amennyiben azzal féltékennyé teheti Margaretet. Fogalma sincs róla, mit rejt ez a külső, és talán ha tudná, sem érdekelné. Szinte nevetséges, mennyire rosszul ítélték meg egymást.

- Ön örül neki?A herceg továbbra is fürkésző tekintettel nézte.- Úgy értem, ön jobban örül-e annak, ha azért ostromolják, amilyennek

kívülről látszik, mintha azért, amilyen valójában?A férfi kis ideig hallgatagon nézte Lilyt, aztán szándékosan kerülte a

tekintetét. Karjának szorítása ugyan nem engedett, Lily mégis érezte, hogyan nő a távolság közöttük minden pillanatban.

- Ön szinte túl okosnak tűnik, Lady Lillian. Úgy nézett Lilyre, mintha még akarna mondani valamit, de Lily nem

akart több csípős megjegyzést hallani. Minél hamarabb távol akarta magát tudni

- Mint bizonyára tudomása van róla: Lady Margaret azzal vádol engem, hogy Lord Osgoode iránta érzett vonzalmát magamra irányítottam. És biztosíthatom róla, hogy rendkívül kellemetlen érzés az ön menyasszonya keltette szóbeszéd témájául szolgálni.

- Lady Lillian, én ...- Kérem, kíméljen meg a magyarázkodástól, kegyelmes uram! - Nem

nézett többé a férfira, és azt kívánta, bár soha többé ne kellene látnia azt a csinos arcot. - Bármilyen játékot űzzön is a menyasszonyával, nem kívánok annak részese lenni.

A zene elhalkult, Remmington sodró lendülettel megállította a táncukat, de nem engedte el Lilyt. A lány felpillantott rá, majd gyorsan elkapta róla a

9

tekintetét. A férfi szemében izzó furcsa fény nyugtalanította: mintha a lelke mélyére nézne.

- Kegyelmes uram, vége a táncnak.Lily úgy érezte, mindenki őt nézi, és az emberek összesúgnak a háta

mögött. Miért teszi ezt vele? Mivel érdemelte ki ezt a bánásmódot?Remmington előadta begyakorlott meghajlását, majd Lily kezét a karja

alá csúsztatva kivezette a lánctérről. Amint a kertre nyíló ajtó közelében álló Sophie-hoz közeledtek, a férfi lelassította lépteit. Lily ekkor vette észre a Sophie körüli kis csoportosulást. Tagjai különböző korú férfiak voltak. Szíve megdermedt. El kell fogadnia a felkéréseiket, különben még több szóbeszéd kel szárnyra, amiért Remmingtonnal táncolt.

George Allen, egyenesen feléjük tartva, Rem-mington felé biccentett. Lilynek a férfi hangjában csengő alig leplezett diadaltól menekülni lett volna kedve.

- Azt hiszem, Lady Lillian nekem ígérte a következő táncot.- Lady Lillian nem érzi jól magát - vágta rá Remmington kurtán. - Majd

egy más alkalommal lesz ön kénytelen erre a táncra igényt tartani.Lord Allen arcáról lehervadt a mosoly.- Mondja, hogy nem igaz! - követelte Lilytől. Karját Lily felé nyújtotta,

közben Remmingtonra pillantott. Akármit is látott a herceg arcán, az hátrálásra késztette.

Lily egy pillanatig sem gondolkodott azon, miért is mentette őt ki Remmington, hanem kezét ernyedten a homlokához emelte.

- Sajnos nagyon is igaz. Attól tartok, szörnyű fejfájás kínoz.- Jó estét, Allen! - bocsátotta el kurta biccentéssel Remmington az ifjú

lordot. Ezután a hűvös elutasítás után egyik ifjú sem mert közelíteni. Sophie

viszont, áttörve a sokasá-gon, csatlakozott hozzájuk.- Mi ez a „nem érzem jól magam"? - kérdezte, miközben tekintete Lily

erőltetett mosolyáról Remmington komor arcára, vékony vonallá összeszorított ajkára tévedt. - A friss levegő mindig elfújja a fejfájásomat. Ha megbocsátja, kegyelmes uram, megígértem Lilynek, hogy megmutatom neki az Ashland-kert új szökőkútjait.

- Természetesen! - válaszolta a herceg határo-zottan. - Köszönöm a táncot, Lady Lillian! Remélem ... - hangja elakadt. Vajon valami bocsánatkérés félén töprengett-e amiért ilyen szörnyen viselkedett? Lily azonban többé egy szót sem akart hallani tőle.

- Jó estét, kegyelmes uram! - mondta, azzal sarkon fordult, és Sophie-t a könyökénél fogva vonszolva a kert felé sietett.

Átvágtak a tágas teraszon, majd lementek a kertbe, ahol Sophie megállította Lilyt.

- Meg vagy őrülve? - kiáltotta Sophie. - Csak úgy faképnél hagytad Remmington herceget? Tönkre tehet téged! Tehet róla, hogy többé ne kapj meghívást semmilyen fontos eseményre, Lily! Miért tetted?

- Mert ez a legnagyszerűbb időpont egy kis kerti sétához - rántotta ki Lily a kezét Sophie szorításából. - Ne idegeskedj már, Sophie!

- De hát négyszáz ember előtt megsértetted!- Ami azt illeti, ez igaz.- Egy hónapja még azt állítottad, hogy szerel-mes vagy belé - csóválta a

fejét Sophie. - Mi tör-tént?

10

Lily érezte, hogy az arca lángba borul.- Csak azért táncolt velem, hogy Margaret Grangert féltékennyé tegye.- Az öntelt gazfickó! - suttogta Sophie. - Biztos vagy ebben?- Maga is bevallotta - bólogatott Lily. - Éveket fecséreltem el arra, hogy

egy beképzelt, udvariatlan és határtalanul érzéketlen férfi iránt epekedjem.

- Jól tetted, hogy belefojtottad a szót. Ez a férfi ennél sokkal rosszabbat is megérdemelne.

Lily sóhajtott, mert tényleg fájni kezdett a feje.- Sajnos kétlem, hogy bárki is meg fogja őt va-laha úgy szégyeníteni,

ahogyan megérdemelné.- Azért csak reménykedjünk! - mosolygott vi-dáman Sophie Lilybe

karolva. - Semmi szín alatt nem hagyhatjuk, hogy tönkretegye az esténket. Sétáljunk egyet a kertben! Ashlandék szökőkútjai csodálatosak. Megkeressük őket?

Ez nyilvánvaló kísérlet volt a témaváltásra, de Lily nem bánta. Elege volt Remmington hercegből. A kert felé fordultak, ám a teraszról hallatszó női hangtól földbe gyökerezett a lábuk.

- Hát itt van!Lily rémült pillantást váltott Sophie-val, aztán a bokrok alá húzódott, és

az ágakon keresztül lesettfelfelé. Rejtekhelyéről látta, hogy közvetlenül fölöttük egy férfi áll, hátát

a terasz korlátjának támasztva. Remmington volt az!Mióta állt ott? Mielőtt Lily agyában válasz születhetett volna, Margaret

Granger jelent meg a teraszon, Lord Allen kíséretében. Tisztán lehetett őket látni a holdfényben. Margaret arca dühös, Lord Allené zavart volt.

- Lady Margaret azt mondta, egy kis levegőre van szüksége - motyogta Lord Allen, majd elhallgatott, és lesütötte a szemét.

- Biztos voltam benne, hogy itt találom - búgta Margaret. - Fogadok, hogy mindenki látta, amint ön Lady Lillian és Miss Stanhope után néhány perccel elhagyta a báltermet. - Margaret körbehordozta a tekintetét a teraszon, majd jámbor képet vágva a kert felé kémlelt. - Remélem, nem zavartunk meg semmit.

Remmington a mellényzsebéből szivart húzott elő, ráérősen meggyújtotta, majd fejét hátraszegve füstkarikát eregetett, amely a holdfényben elkékült, és lassan szertefoszlott.

- Úgy látja, mintha megzavart volna valamit, Margaret?- Sosem lehet tudni - válaszolta Margaret. - Főleg, ha egy kétes hírű

nőszemélyről van szó.- Azt hiszem, nem egészen értem, mire gondol. Lenne szíves

elmagyarázni? - Remmington csen-desen, vészjóslóan ejtette ki a szavakat, de úgy tűnt, Margaret ezt nem veszi észre.

- Lehet, hogy önnek nincs tudomása róla, uram, de a hölgy még gyászol. Nem lenne szabad itt lennie ma este, és még kevésbé lenne szabad kacér táncban kelletnie magát.

- Mivel senki sem halt meg mostanában az ön családjában, Margaret, azt kell gondoljam, hogy Miss Stanhope-ról és Lady Lillian Waltersről van szó.

11

- Nem is rólam! - Margaret keserűen elfintorodott. - Mint azt ön is jól tudja, hírnevem makulátlan. Lady Lillian az, aki szemérmetlenül viselkedik. Az emberek széltében-hosszában róla beszélnek.

- Nem hinném, hogy egyetlen tánc okot adhat-na erre - mormogta Remmington.

- Ön nagyon csodálkozna, ha tudná! - Mar-garet kinyitotta legyezőjét, és dühös ritmust vert vele a levegőbe. Szőke fürtjei meglebbentek az arca körül. - Hallottam néhány érdekes megjegy-zést. Mindenki észrevette, milyen pillantásokat váltottak egymással tánc közben. Sokan azt mondják, hogy a nő új szeretőt talált magának.

- Igazán? - Remmingtont láthatóan meglepte a hír. - Netalán engem? - Csak azért mondom el, hogy tudja, mit be-szélnek az emberek oly

szégyentelenül az ön háta mögött. - Margaret becsukta a legyezőjét, és a tenyeréhez ütögette. Olyan volt, mint egy trónfoszlott királynő, aki rendreutasítja fogvatartóit. - Valaki azt mondta, hogy szerinte elég rossz modorra vall, ha a férfi a szeretőjével táncol annak a hölgynek a jelenlétében, akinek éppen udvarol.

Margaret keresztbe font karral várta, hogy Remmington feleljen a vádra. Lord Allen az egyik cserepes rózsabokrot vizsgálgatta kínos buzgalommal.

- Ha még egyszer meghallom az ostoba hazug-ságot, hogy Lily Walters a szeretőm, a hazudozóval . Regent's Parkban fogok találkozni hajnalban - válaszolta Remmington csendesen, a szavakat lassan formálva, de Lily kihallotta belőle a fenyegetést. - Ha viszont az illető nő, hát teszek róla, hogy soha többé ne tehesse be a lábát tisztességes társaságba. Világosan fejeztem ki magam, Margaret?

Margaret egy lépésnyit hátrált, mintha végül megérezte volna a férfi haragját.

- Nagyon is világosan, uram.Remmington kiegyenesedett, és hatalmas lép-tekkel távozott. Margaret

megpróbált lépést tartani vele, Lord Allen pedig mögöttük kullogott.- Ó, egek! - suttogta Sophie. - Gondolod, hogy meghallotta a

beszélgetésünket?- Hát persze, hogy meghallotta! - felelte Lily a szemét forgatva. Ez a

végső megalázottság örökre kísérteni fogja. Soha többé nem lesz képes Remmington szemébe nézni, vagy akár egy légtérben lenni vele egy bálon vagy estélyen, ahova esetleg mindketten hivatalosak. Pedig Remmingtont minden jelentős eseményre meg szokták hívni. A társasági életnek tehát ezennel vége!

- Ha nem haragszol, Sophie, megkeresem a pa-pát. Nem hiszem, hogy ma este több izgalmat el tudnék viselni.

- Csak nem hagyod, hogy a herceg elűzzön in-nen!?- Az üzenet, amit kézbesíteni idejöttem, már a nénikéd gondjaiban van,

én magam kétségtelenül mindenféle szóbeszéd tárgya lettem, és sikerült feltárnom legmegalázóbb titkomat egy olyan férfi előtt, akiről azt hittem, hogy szeretem - vonta meg a vállát Lily. - Mondhatom, mindent elvégeztem, amit egyetlen este alatt lehetett. Mi tarthatna még vissza?

2

12

Két órával később Lily a szobájában állt, az ablaknak háttal, miután hosszú percekig meredt a West End ködfátyolba burkolózó körvonalaiba, és megpróbált nem gondolni Remmingtonra. Mindhiába.

Szerencsére apja nem szállt vele vitába, amiért olyan hirtelen távozni kívánt. Crofford grófja legalább annyira nem kedvelte az estélyeket, mint Lily, így elhatározta, hogy a hátralévő időt a klubjában tölti. Ha a gróf filozófiai eszmecserébe bocsátkozott valamelyik barátjával, még órákig nem fog hazaérni.

Lily átsétált a szobán, majd leült a szobája egyik zugában eldugott öltözőasztalhoz. A személyzet gyakran tett megjegyzéseket a szoba szokatlan be-rendezésére, hiszen a toalettasztal volt a szoba egyetlen nőies darabja. A súlyos, divatjamúlt ágyat zöld- kék kockás takaró borította, a fal mellett komor szekrények sorakoztak. Ezek közül néhány egy normális női szoba kellékeit tartalmazta, ruhákat, Lily személyes holmiját, legtöbbjük azonban zsúfolásig tele volt papírokkal, különféle színű tintákkal, számtalan régi irattal és furcsa tárgyakkal. Minden használható felületet könyvek és papírok leptek el, míg, két komód tetején egy téglalap alakú kőlap egyensúlyozott bizonytalanul, ütött-kopott tetején hieroglifákkal. Mindent egybevetve, nagyon férfias szobának tűnt, ahol Lily finom, nőies szépsége teljesen idegenül hatott. A berendezés sokkal hívebben tükrözte a lány személyiségét, mint külseje.

Lily megigazgatta kék selyemköntöse redőit, majd az asztal fölötti ovális tükörbe nézett, és bontogatni kezdte hajfonatait. Fürtjei vastag vörösesbarna pelerinként omlottak a vállára. Miközben hajkeféjét végighúzta rajtuk, könnyek szöktek a szemébe.

Remmington ostobának tartja őt. Mindenki ostobának tartja. Nagy kísértést érzett, hogy mindenkinek megmutassa, mennyire tévednek; hogy valami olyan botrányosan intelligens dolgot tegyen, ami után senki nem bánna vele többé úgy, mint valami babával. Ha például az Ókortudományi Társaság következő összejövetelén részletesen kifejtené a hieroglifákról alkotott elképzelését, az megtenné a hatását. Ha megvallaná a háborús ese-ményekben játszott szerepét, az minden kételyt t eloszlatna.

Ez persze lehetetlen. Tudta, hogy a tükörből rámeredő ostoba baba a háború végéig össze lesz vele zárva.

Egyszerre tompa zajt ütött meg a fülét. Megdermedt. Amióta csak hazaért ma este, az a különös érzése volt, hogy valami nincs rendjén. A tükörben megpillantva saját riadt arcát, a fejét csóválta. Bizonyára valamelyik cseléd csapott zajt, amint útban a mosdó felé, belebotlott valamibe.

A hajkefe újra kezdte útját a hosszú fürtök kö-zött, ám Lily arca most már feszült figyelemről árulkodott, ahogy újabb furcsa zajok után fülelt. De nem zaj miatt futott végig a hátán a hideg a félelemtől. A tükörben látta, hogy az ajtón, a rézkilincs nagyon lassan megmozdul. Reszketve ült a széken. Az öltözőasztalon álló gyertyáik lángját meglebbentette egy szellő. Az ajtó először résnyire nyílt, majd egyre szélesebbre tárult. A folyosó sötétje árnyékba burkolta a betolakodót. A kandallópárkány fölötti óra, amelyet korábban észre sem vett, ütni kezdett, hangja betöltötte a szobát, elfojtva szívének hangos zakatolását is.

13

A tükörben egy férfit jelent meg, amint az ajtó-nyílásba lép, és Lily ettől megkönnyebbülten felsóhajtott. A férfi zöld-arany szegélyes libériája Crofford gróf szolgájára vallott, ám araikor Lily megpillantotta az arcát, torkára fagyott a sóhaj. Egyáltalán nem arc volt az, hanem furcsa keleti álarc amelynek festett vonásai irtóztató vigyorrá torzultak. Mély, kísérteties kacaj hangzott fel az álarc mélyéről. A lány rémületében felsikoltott.

*Majdnem hajnali két óra volt, amikor Remmington, barátja, Gordon

márki társaságiban, elhagyta a klubját. Amíg a ruhatárban a kabátjukra vártak, Harry megkérte Remmingtont, nem vinné-e haza.

- Ha nem okoz kényelmetlenséget - tette hozzá, és fiús arca mosolyra derült. - Attól tartok, anyám és húgaim a családi hintón hajtottak Ashlandék báljára.

- Egyáltalán nem okoz gondot - biztosította Remmington. Ez ugyan nem felelt meg teljesen az igazságnak, de a herceg nem volt biztos benne, hogy Harrynek van elég kézpénze hintót bérelni. Harry apja hatalmas adósságot hagyott hátra, amikor a múlt télen maghalt. Mint az ilyen helyzetekben általában, Harry egyetlen reménye egy gazdag örökösnővel kötendő házasság jól bevált hagyománya maradt.

- Érdekes hírt hallottam ma este- Harry a vállára terítette a kabátját- - Állítólag ön egy keringő erejéig

kiszemelte Lady Lillian Walterst.Remmington a homlokát ráncolta. Lily Walters egész este kísértette a

gondolatait. Mielőtt a ki nem mondott kérdésre válaszolni tudott volna, két másik klubtag közeledett a ruhatár felé, mindketten Harry barátai. Miután üdvözlésképpen feléjük biccentett, így szólt Harryhez:

- Kint megvárom.Remmington a bejárat felé indult, ahol némán intett az ajtónállónak.

Libériás inas szaladt elő egy mellékutcából, ahol a hintók sorakoztak gazdáikra várva. Még jó negyedórába telik a kocsisnak, hogy a szűk utcán lemanőverezzen. Remmington, egyik lábát egy közeli padra támasztva, szivart vett elő. Á füstgomolyban egy nőt képzelt maga elé, akinek haja gyönyörű őszi napra, szeme a langyos sherry színére emlékezhette. Szépsége már többször is magával ragadta az elmúlt évek során. Vonzották a szép nők, de egyik sem tudta Lily Walterst túl-szárnyalni. Ártatlanság és buja érzékiség olyan elegye áradt belőle, amelynek szinte lehetetlen volt ellenállni. Mindenáron el akarta kerülni, hi-szen nagyon jól tudta, hogy életében nincs helye egy olyan nőnek, mint Lily. Egészen ma estig.

Ma este szándékosan, a legönzőbb megfonto-lásból kereste meg, és lépését annak biztos tudatában tette, hogy a lány nem fogja kitalálni szándékát. Nem észbeli képességei vonzották Lilyhez a férfiakat, mint a méz a méheket. Valójában sokan butácskának tartották. Vajon miből következtethettek erre? Ő, Remmington, ma este borotvaéles szellemmel találkozott benne. Lily pillanatok alatt rájött, miért szemelte ki őt, aztán pedig gúnyt űzött öntelt tervéből. Később, a teraszon, rádöbbent, milyen mélyen megsértette a lányt.

Más módja is lett volna annak, hogy Margaret Crangerrel szakítson, más nővel is táncolhatott volna, hogy ráébressze Margaretet: érdeklődése

14

iránta nem lesz hosszú életű. Egy gyenge pillanatában Lily Walterst választotta, mert többé nem tudott szép mosolyának ellenállni. A tánc Lilyvel jobban sült el, mint előre gondolhatta volna. Nem tudott Margaret és Osgoode viszonyáról, sem arról, hogy Margaret Lilyt azzal vádolja, hogy az ő szeretője. Mindent megtett azért, hogy Margaret többé ne ismételhesse meg becsmérlő pletykáit, de el tudta képzelni, milyen fájdalom tükröződhetett Lily arcán, amint meghallotta Margaret vádasko-dását.

Eltompult érzései számára a bűntudat új élmény volt, és nem örült neki. Nem volt rá jellemző, hogy ártatlanokat keverjen a cselszövéseibe. Ott kellett volna hagynia Lily Walterst abban a pillanatban, amikor a lány ránézett. Úgy nézett fel rá, mint valami nagy hódítóra vagy háborúból visszatért, rég elveszettnek hitt szerelmesre.

Mámorító érzés volt egy ilyen szépség figyelmetárgyának lenni, tudni, hogy a lány vonzódik hozzá. Látta, hogy Lily

számtalan férfit megajándékoz bájos mosolyával, de egyikre sem néz olyan nyílt vágyakozással, mint őrá. Mennyire szerette volna akkor megcsókolni, hogy érezze, valóban olyan édes-e, mint amilyennek látszik! Ehelyett be kellett érje egy szűzies kézcsókkal.

Mereven bámulta szivarja végét, figyelte, ahogy a füst lustán gomolyog felfelé. A kísértés és rózsa-, szantálfaillat emléke járta át érzékszerveit. A köny-nyed bók, amellyel Lily megjutalmazta, amiért nem bámulja őt, most mosolyra késztette. Lily Waltersnek olyan alakja volt, amit nem lehetett nem megbámulni. Mellei érzéki a domborulatának látványától kiszáradt az ajka. A lány azonban ezt nem vette észre. Vajon valóban olyan ártatlan, amilyennek látszik?

- Bocsánat, hogy megvárakoztattam! - szabad-kozott Harry, amint a klub bejáratától felé tartott. Remmington hintója ebben a pillanatban állt meg a sarkon. - Jamison odavan a húgomért, Prue-ért, és egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy felhívja a figyelmemet leendő férji erényeire. Úgy látszik, nem akarja megérteni, hogy először a nővérén, Claire-en kell túladnom, mielőtt a fiatalabb sorsát egyengethetném.

Remmington félresöpörte Lilyvel kapcsolatos gondolatait, és mosolyt erőltetett az arcára.

- Gyakran hálás vagyok a szüleimnek, amiért csak fiúkat hoztak a világra - nézett Harryre elgondolkodva. - Önnek vannak már közelebbi tervei saját házassága ügyében?

- Kinéztem magamnak egy hölgyet, de még nem vette észre, hogy ugyanabban a világegyetemben élek, mint ő. Talán azzal kellene kezdenem, hogy a bátyját nyaggatom férfiúi erényeim végtelen sorával - vigyorgott Harry, és ezzel házasodásának kérdését lezárta. - Na és mi újság önnél, Remmington? Ön már vagy harmincéves öregember. Vannak már tervei saját család alapítására? Igen.

A hang, amely visszacsengett a fülébe, lágy, női hang volt. Lily válasza volt ez, amikor felkérte táncolni, reményteli hang, amit akkor nem értett. Milyen bolond volt! És milyen bolond most, hogy sajnálja, ami úgyis lehetetlen. Bolond, mint mindig, valahányszor nőkről van szó. Vannak dolgok, amik sosem változnak.

- Nem sietek az újranősüléssel - mondta, a hintó felé tartva Harryvel.

15

- Én sem sietek, hogy olyan helyzetben találjam magam, amitől a legtöbb általam ismert férfi mogorva lett. Bár megvallom, hogy... - Harry a mondat közepén elakadt. - Te jó ég! Odanézzen!

Remmington megfordult. Gyakorlatilag bármi előfordulhat London utcáin, de ez a látvány most megdöbbentette.

A Saint James Street új gázlámpái egy nő elmosódott alakját világították meg, amint a ködös utca közepén, éppen feléjük rohant. A köd, amely körülvette, oszlani kezdett, mintha csak az éjszaka sötétjéből toppant volna elő. Sötétkék köntös dús redői hullámzottak a dereka körül, mint selyemvitorlák a szélben. Fehér hálóing villant elő a köntös alól, selymes anyagán át karcsú, hosszú lábak körvonalai rajzolódtak ki futás közben. Derékig érő gesztenyeszínű haj omlott a válla köré dús hullámokban. Egyik vékony kezével hálóinge és köntöse alját fogta bokája fölé, a másik kezét torkára szorította. Arcán döbbent rémület tükrö-ződött. Válla fölött hátra-hátra nézett, mintha biztos lenne benne, hogy a pokol kutyái a sarkában vannak.

A lány alig öt méterre járt tőle, amikor Rem-mington, felismerve végre az alakot, felhördült. Azt hitte, egyenesen felé szalad, de az utolsó pillanatban a lány irányt változtatott, nyilvánvalóan a klub bejárata felé. A hintótól két lépésre Remmington elállta az útját. Ahogy egyik kezével elkapta, a lányból mély sóhaj szakadt fel. Remmington Harry és a várakozó hintó felé lökte.

- Ültesse be! Nem láthatja meg senki az utcán! Remmington hátrafordult, szembe az ajtónállóval. A libériás szolga szája tátva maradt. A herceg egy tízfontost nyomott a markába. - Ha egy szót mersz szólni arról, amit láttál, tudni fogom, kin töltsem ki a dühömet.

- Ne! Apám! - kiabálta a lány. Megpróbált ki-szabadulni Harry szorításából. Hangja rekedt volt. Remmington felé fordult, mindkét kezét torkára szorította, mintha fájdalmat okozna neki a beszéd. - Bent van!

- Nincs bent - felelte Remmington. Harry elhűlve nézte a lányt.- Szent ég! Milady...- Fogja be a száját! - csattant fel Remmington, Harryt a hintó ajtaja

felé tessékelve. - Segítse be, mielőtt meglátják!Harry betuszkolta Lady Lilliant a hintóba, és leült vele szemben.

Remmington is beszállt, majd, a tetőn koppantva jelzett a kocsisnak, aztán leült Lily mellé. Lily megragadta a karját, amikor a hintó hirtelen meglódult, de amint visszanyerte egyensúlyát, eltolta magától. Zihálva vette a levegőt, és Remmington érezte, hogy reszket. A szemeből sugárzó félelem nyugtalanná tette a férfit.

- Elmondaná nekünk, mit keres ilyen későn éjjel az utcán?- Meg kell találnom ... - emelte Lily a kezét a torkához. Szavai rekedt

suttogásba fulladtak. -... a papát.Remmington kezével félresimította a lány torkáról a csipkefodrokat. Lily

ellökte, de nem elég gyorsan. A nyakát borító rút vörös foltokat meglátva a férfi felhördült. Valaki meg akarta fojtani! Vad düh öntötte el, de erőt vett magán, és hangja nyugodt maradt.

- Ki tette ezt, Lily?Harry előrehajolt, ő is észrevette a véraláfutásokat.- Mondja meg a nevét, és mi majd gondjainkba vesszük az aljas

gazembert!

16

- Nem ... tudom. Meg kell ... találnom ...- Jól van, jól van, Lady Lillian! - nyugtatgatta Harry. - Hazavisszük a

Crofford-házba, és végére járunk a gaztettnek.Harry Lily kezére akarta tenni a kezét, de a lány elrántotta, és egészen a

hintó sarkába kuporodott.- Ne! - rázta meg a fejét.- Nem akarjuk önt bántani - morogta Rem-mington. -Csak segíteni

szeretnénk, Lily. Attól fél, hogy az illető még mindig a házukban van?Lily lassan Harryre emelte a szemét, végül némán bólintott.

Remmington megfogta a kezét, és határtalanul boldoggá tette, hogy Lily nem húzódott el tőle.

- Hányan voltak?- Csak egyet... láttam - nyögte ki nagy nehezen a lány. - Sikítottam ...

senki nem jött. Kérem, vigyen...- Hány cseléd lakik a házban?- Hét.Remmington a homlokát ráncolta. Nem túlságosan nagy számú

személyzet, de elég ahhoz, hogy valaki meghallja a segélykiáltást. Harry az ő gondolatát is kimondta, amikor így szólt:

- Nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy egyet-len ember el tudott bánni hét cseléddel.

Lily megrántotta Remmington kabátujját:- A papa a klubban van. Remmington tagadólag rázta a fejét.- Nem, Lily. Láttam, amint az édesapja egy órával ezelőtt elhagyta a

klubot. Hol lehet? Lily arca egyre bizonytalanabb lett.- Nem tudom.Remmington aggodalmas pillantást váltott Harryvel, majd a tetőn lévő

csapóajtó felé intett.- Szóljon a kocsisnak, hogy vigyen bennünket hozzám!Harry felállt, hogy teljesítse az utasítást, de Lily tiltakozott.- Nem tehetem ...- Csak addig leszünk ott, amíg összeszedem az embereimet - válaszolta

Remmington -, aztán el-megyünk és megnézzük az önök személyzetét. Ha az édesapja időközben nem kerül elő, elküldök valakit, hogy kutassa fel.

Lily, kezét ökölbe szorítva, ajkát beharapva bólintott. Ahogy a férfi a lány elgyötört arcába nézett, alig tudta magát visszatartani, hogy a karjába ne vegye. Meg akarta ölni azt, aki ezt tette vele.

- Le tudja írni a támadóját?A lány néma fejrázása még jobban kétségbe ejtette.- Emlékszik egyáltalán valamire? A szeme szí-nére? Magasságára vagy

termetére? Biztos benne, hogy nem valamelyik szolga volt, vagy valaki olyan, akit ön ismer?

Lily lélegzete minden kérdés után egyre szaporább lett. Egyik kezével a torkát szorongatta, a másikat a homlokához nyomta.

- Vegyen egy mély lélegzetet! - utasította Remmington, attól tartva, hogy a lány elájul. Csatákban szerzett tapasztalatból tudta, hogy ha valaki ilyen rémült állapotban van, inkább hallgat a parancsra, mint a sajnálkozásra. - Rendben. Most vegyen még egyet, aztán jobban lesz!

17

Még jó néhányat kellett vennie, mire a lélegzete nagyjából helyreállt.- Túl sok a ... kérdés, és nincs ... válasz.Remmington nem hitte egészen. Emlékeznie kell valamire. Bizonyára

annyira zaklatott, hogy pillanatnyilag nem tud visszaemlékezni a válaszra, ám Remmington nem tudta, hogyan nyugtassa meg.

- Tervet kell készítenünk. Hadd gondolkozzam egy kicsit!Ha Lilyre nézett, képtelen volt koncentrálni, ezért a hintó függönyét

félrehúzva az éjszakába meredt. Holnap ezek a foltok a lány nyakán ré-mes sötét véraláfutások lesznek. Keze ökölbe szorult, ahogy azon töprengett, milyen ember le-het az, akivel a lány találkozott. Lehet, hogy kö-zönséges tolvajba botlott, aki ijedtében rátámadt. Elég valószínű feltételezés. Ha a tolvaj tudta, hogy Lily és az apja a bálban vannak, úgy vélhette, hogy kora hajnalig ott is maradnak. Lily azonban korán hazament, és Remmington nagyon jól tudta az okát.

Tekintetét ismét Lily felé fordította. Ha ő nem tört volna be az életébe, a lány még mindig Ashlandék bálján lenne. Gondolkodás nélkül kinyújtotta a kezét, és megsimogatta Lily arcát.

- Ne féljen, Lily! Most már biztonságban van. A hintó megállt. Remmington megszorította Lilykezét, aztán leugrott a hintóról, és felrohant a lépcsőn.Lily félelme azonnal visszatért, amint a férfi eltűnt mellőle. Mindennél

jobban szerette volna megtalálni az apját. Mi van, ha hazatért, és szem-betalálkozott a támadóval?

Szemét szorosan lehunyta, hogy kirekessze ezt a gondolatot. Ehelyett inkább megpróbált visszaemlékezni minden pillanatra, ami a támadáshoz vezetett, megvizsgálni minden részletet, rejtett nyomokat találni. Amíg Remmington el nem kezdett kérdezősködni, csak arra a borzalmas álarcra és a rémült menekülési kényszerre tudott gondolni. Nem törődött olyan apró részletekkel, mint a tettes hajszíne vagy termete. Akkor óriásinak érezte, most visszagondolva azonban úgy látta, nem volt nála sokkal magasabb. Nem emlékezett rá, hogy látta volna a haját. Az álarc hátulsó részéhez erősített kámzsa teljesen eltakarta a fejét.

Maga elé képzelte az álarcot, éppen úgy, ahogy a tükörben látta: kísértetiesen fehér porcelánarc, agyagvörös ajkak, amelyek vigyorra görbülnek a hatalmas fekete szemek, közepükön lyukkal.

Keze a csípőjén lévő zúzódásokra siklott, tapogatni, aztán eszébe jutott, hogyan ütötte be az öltözőasztal sarkába, amikor támadója a földre teperte, emlékezett a robajra amikor az öltözőasztal felborult. A hátán feküdt, támadója teljes súlya a mellkasára nehezedett. Kezeit vasmarokként a torkára szorította, fojtogatta, amíg már egyáltalán nem kapott levegőt.

Lily még szorosabbra zárta a szemét, hogy visz-szaemlékezzen, az elmosódó látomás mögé hatoljon. Amit most felidézett, az felkavarta a gyomrát. A mellén a rettenetes nyomás engedett. A támadó egyik kezével a nyakát szorongatta, a másikkal a hálóinge alját próbálta felhúzni. Aztán elengedte a nyakát, mindkét kezével a nadrággombjait babrálta, és ekkor a súlypontja lekerült az ő mellkasáról.

Aztán eszébe jutott, hogy dulakodás közben egyszer csak megragadta az egyik gyertyatartót, amely az öltözőasztalról mellé esett a földre. A gyertyatartó igen régi és nagyon súlyos volt. Minden erejét összeszedte,

18

hogy felfelé tudja lendíteni. Tompa, szinte kongó hangot hallott, aztán a támadó a földre csuklott.

Valahogy azonban érezte, hogy nem halt meg. Ez a félelem, ez a bizonyosság hajtotta, hogy cselekedjen. Megpróbált felállni, de csak néhány lépésnyit bukdácsolt, amikor érezte, hogy a támadó keze a bokájára kulcsolódik. A gyertyatartót még mindig a kezében szorongatta. Gondolkodás nélkül rásújtott vele a kézre. A fájdalmas ordítás adott neki erőt, hogy fusson, meneküljön a lidércnyomástól, és az utcán próbáljon menedéket találni. Megpróbált visszaemlékezni rá, hogy a támadó követette-e őt. A lépcsőn lefelé rohanva egyszer egy pillanatra visszanézett, és ...

A hintó ajtaja hirtelen kinyílt, Remmington lépett be rajta. A következő pillanatban kezével befogta Lily száját, nehogy ijedtében kiabálni kezdjen.

- Csak én vagyok, Lily! - Leült mellé, aztán lassan levette a kezét Lily szájáról. - Biztonságban van. Nem engedem, hogy bárki is bántsa. Vegyen mély levegőt, a mindenségit!

Lily bólintott, és megpróbált engedelmeskedni. Remmington Harryre meresztette a szemét.

- Mi az ördögöt csinált vele?A hangjában rejlő düh megrémítette Lilyt. Fel-pillantva látta, hogy

Harryt is meglepte Remmington hangja.- S...semmit! Itt ült, és hallgatott, mint a sír egész idő alatt, amíg ön

bent volt.A két férfi egymásra nézett, aztán végül Rem-mington a csapóajtó felé

bólintott. Harry jelzett a kocsisnak. A hintó nekilódult.Remmington felemelte Lily állát, és várta, hogy viszonozza a tekintetét.

A lány csodálkozott, hogy erős férfi létére milyen finom az érintése.- Most már jól van?- Megijeszett - suttogta Lily. - Éppen... éppen emlékezni próbáltam. -

Egész testében megbor-zongott. - Rettenetes!- Mire emlékszik? Mondjon el mindent, ami segíthet!- Megsebesítettem.Kezével megérintette a fejét, ahol a támadóját megütötte.- Vérzik. Talán még mindig ott van.Remmington Harryre nézett, aztán megint a csapóajtó felé intett. - Mondja neki, hogy siessen!

Lily figyelte, ahogy Remmington kilép a hintóból, és felnéz a Crofford-házra. Aztán a férfi lesegítette őt is. Már földet ért a lába, de a férfi keze még mindig a derekán időzött. Egy pillanatra az a különös érzése támadt, hogy közelebb akarta vonni magához. De Remmington hirtelen elengedte, és elfordult tőle, leintett egy nagy postakocsit, amely aztán megállt mögöttük.

Lilyt megdöbbentette az érzés, hogy még sosem lelt ennyire ilyen jól ismert helytől. Saját otthona előtt állt, ahova rettegett belépni, biztonsága pedig egy olyan ember kezében volt, akivel soha többé nem akart szóba állni.

Tekintetét Remmington postakocsija felé fordította, és szeme tágra nyílt a csodálkozástól, amikor megpillantotta a kocsist. Ilyen ádáz külsejű embert még életében nem látott. Feje piros selyemsállal volt körülkötve,

19

egyik fülében arany karika csillogóit, fekete térdnadrágjának és ingének egyhangú-tágat széles piros öv törte meg. Macskához illő kecsességgel szökkent le a bakról. A kocsi ajtaja kinyílt, és hasonlóan megtermett férfiak tűntek elő belőle. Merész csíkozású, tarka öltözékükben nem keltették nemesúr ápolt, libériás inasainak benyomását. A kocsishoz hasonlóan, ők is fülbevalót és kendőt hordtak.

- Kalózok! - suttogta Lily.- Tengerészek - helyesbített Harry, aki Lily mögött álldogált. -

Remmington családjának hajózási vállalata van. Ez itt a Bizalom nevű hajó legénysége. Ha épp a kikötőben vannak, a herceg felbéreli őket, hogy a ház körül teljesítsenek szolgálatot.

Egyikük Remmington elé lépett, és Lily megfeledkezett Harryről. Ha Remmington kocsisa a vadság, akkor ez a másik minden bizonnyal a rútság bajnoka lehetett volna. Nem volt magasabb Lily-nél, de pont olyan izompacsirta, mint a társai. Arcát mindenütt sebhelyek borították, és hatalmas karfiolorra sem emelte a látványt. Göndör vörös haja, amelybe rugószerű ősz tincsek vegyültek, szanaszét meredezett minden irányban.

Remmington egy kézmozdulattal üdvözölte.- Digsby, nézd meg, hogy a bejárat biztonsá-gos-e. Ha igen,

megkérjük Lady Lilliant, vezessen bennünket végig a házon.A göndör hajú szertartásosan meghajolt, majd a többieket bevezette a

házba, és egy perc múlva visszatért.- A bejárat, úgy tűnik, rendben van, kegyelmes uram - hajolt meg

ismét a ház felé intve. - Elég biztonságosnak látszik ahhoz, hogy Lady Lillian bemenjen.

Lilyt annyira meglepte ennek a vadembernek az úri modora, hogy egy pillanatig sem habozott, amikor Remmington megfogta a könyökét és bevezette a házba.

- Hol a könyvtárszoba? - kérdezte Remmington.Lily egy kétszárnyú ajtóra mutatott, amit Remmington kinyittatott az

embereivel, hogy benézzenek. A dolgozóasztalon égett egy lámpa, és a herceg körbepillantott a könyvekkel borított helyiségben. Bármit is látott, hangjában döbbenet csengett.

- Te jó ég!- Mi a baj? - kérdezte Lily aggódva. Remmington a szoba közepére lépett

és lassan körbefordult.- Felforgatta az egészet.- Ó, ne! - futott be Lily a könyvtárba. Ellenőrizte a mennyezetig érő

könyvespolcokat, az asztalokat, még a padlót is, aztán zavartan Remmingtonra nézett. - Minden a helyén van.

- Mindig így néz ki a könyvtár?Lily némán bólintott.Remmington, akit meghökkentett ez a káosz, még egyszer körbenézett

a szobában. Csak feltételezni tudta, hogy az a négyszögletű bútordarab, amit könyv- és papírhalmok borítottak és vettek körül, íróasztal lehet. A kandalló mellett két szék támlája magasodott további papírhalmok fölé. Úgy tűnt, valahol a kézirattekercsek kupaca alatt kanapé áll, és a könyvespolcokon is ugyanekkora rendetlenség uralkodott. A polcok tartalmának legalább a fele a padlón hevert szétszórva.

20

- Kegyelmes uram! - szólt be az ajtóból Digsby. - Megkérhetném, hogy jöjjön át a konyhába egy percre?

- Vigyázzon a hölgyre! - utasította Harryt Remmington. - Majd tudatom önökkel, mi a helyzet.

Amikor Remmington kiment, Lily meggyújtott néhány gyertyát, majd összébb rendezett egy papírkupacot, hogy az íróasztal mellett álló székre le tudjon ülni. Harry a tálalóasztalon sorakozó metszett üvegpalackokat kémlelte, aztán egy pohárba jó adag brandyt töltött.

- Tessék, ezt igya meg! - nyújtotta át Lilynek. Lily a fejét rázta, de Harry a kezébe nyomta a poharat.- Ez rendbe hozza a torkát - magyarázta, a poharat a lány ajkához

emelve. - Biztosan nem fog ártani.Lily nem volt olyan biztos benne, amikor a tüzes folyadék a torkát érte,

de nem maradt ideje a brandyvel foglalkozni. Hangos beszédre lett figyelmes, és Remmington jelent meg az ajtóban, mögötte pedig Lily apja és Digsby.

- Papa! - vetette magát apja karjába Lily.Bár Crofford már ötvenes éveinek közepén járt, és ősz haja már ritkult,

még mindig szikár volt, és jó erőnek örvendett. Szögletes arca azonban ma este nem hazudtolta meg a korát. Sherry színű szeméből - ugyanolyan volt, mint a lányáé - félelem sugárzott. Harry az egyik székről letakarította a könyveket és papírokat, hogy a grófnak legyen hova leülnie, Lily pedig apja lábához roskadt a földre.

- Köszönöm, Digsby - bocsátotta el Remmington a szolgát. - Tudasd velem, ha bármi rendkívülit találsz a ház többi részében!

Digsby ismét meghajolt, majd elhagyta a könyvtárat.- Tölthetek önnek, uram? - nyúlt Remmington az üveg felé.A gróf elfogadta az italt, és egy kortyra felhajtotta, majd visszaadta a

poharat még egy adagért. Remmington újra töltött, és megvárta, amíg a gróf nagyot kortyol belőle.

- El tudja mondani nekünk, hogy mi történt?- A gazember a kocsisomnak adta ki magát - csóválta a fejét Crofford.

- Elég időm volt rá az elmúlt órában, hogy végiggondoljam a dolgot. A kocsisom, John ült a bakon, amikor Ashlandékhez mentünk. Nem figyeltem rá, amikor a klubba indultam, de most már emlékszem, mennyire vigyázott rá, nehogy meglássam az arcát. Azt hiszem, ekkor történt a csere. Amikor hazaértünk, kinyitotta az ajtót, és pisztolyt szegezett az arcomhoz.

- Felismerte? - kérdezte Remmington.- Nem. Valami álarcfélét húzott a fejére. Csúf keleti dolog volt - tette

hozzá Crofford, homlokát dörzsölve. - Olyan álarc, amit a kínaiak használnak a színházukban, ha jól tudom.

- Nagyon valószínű, hogy azért viselt álarcot, nehogy felismerjék - mondta Remmington. - Biztos benne, hogy nem a kocsisa volt?

- A kocsisom ír származású - felelte Crofford. - Biztos vagyok benne, hogy ez az ember angol. Az

álarc tompította ugyan a hangját, de teljesen akcentus nélkül beszélt.Crofford meggyőződése ellenére Remmington nem volt biztos a kocsis

ártatlanságában. A gróf hét cselédje közül hatot találtak a konyhában

21

megkötözve, gazdájukkal együtt. Csak a kocsis hiányzott most és a támadás ideje alatt is.

A herceg a grófot figyelte, ahogy az a lánya hátát simogatja szórakozottan, és féltékenység gyötörte, amiért ő nem teheti. Eszébe jutott Lily arcának bársonyossága, amikor megérintette. Figyelmét megpróbálta a grófra összpontosítani. Mi történt azután?

- A fegyverét a fejemhez nyomta, és azt mondta, dolgunk van idebent. Azt hittem, a házat akarja kilábolni - Croffordnak elakadt a szava, és egy kis ideig nem tudta folytatni. - De ennél sokkal körmönfontabb terve volt. Először is egy inasnak megparancsolta, hogy keltse fel a személyzetet, és küldje őket a konyhába, aztán kényszeríttette a szakácsot, hogy mindenkit kötözzön meg, és ez idő alatt a pisztolyt végig a fejemhez szegezte. Majd amikor meggyőződött róla, hogy a csomók elég szorosak, betömte a szánkat. Ha akkor tudtam volna, hogy ...

Lily apja kezét a kezébe fogta, fejét a térdére hallotta. Szép, szomorú kép volt ez, Remmington tudta, hogy sokáig fog emlékezni rá. Látta a gróf arcán lecsorgó könnyeket, és várta, hogy brandyjét elkortyolgatva visszanyerje önuralmát.

- Mintha már órák teltek volna el, amikor Lily sikoltozását meghallottam. - Crofford átható tekintete a lányán függött, arcába az apai gyötrődések láncai maródtak, mivel semmit nem tudott tenni a azért, hogy gyermekét megvédje a veszélytől. A hangja elcsuklott. - A sikolyok újra és újra ismétlődtek, de még rosszabb volt, amikor abbamaradlak. Azt hittem ... azt hittem ...

Crofford kezébe temette az arcát. Hangtalan zokogás rázta meg a vállát. Lily, fejét felemelve, gyengéden elhúzta apja kezét az arcától.

- Jól vagyok, papa.A hangok fojtottan jöttek ki a torkán. A gróf fin-torgott, majd ujjait

végighúzta a lány hálóingének fodros nyakán.- Jól? - Hangja a megrendültségtől és bánattól nyers lett. - Majdnem

megölte a gyermekemet. Akár meg is ... - Vonásait megkeményítette az eltökéltség. Lánya arcát öregedő kezei közé fogta, és elszántan, csendesen így szólt: - Máshol is bántott, Lily?

A lány a fejét rázta.- Nem!Udvarias kopogás zavarta meg a kényelmetlen pillanatot. Harry résnyire

nyitotta az ajtót, aztán kicsit szélesebbre, hogy Digsby beférjen rajta. - Mondd el, mit találtál!Remmington újabb pohár brandyt töltött magának. Örült Harry

megjelenésének. A gróf aggodalma kellemetlen képet idézett fel benne, amire eddig nem is gondolt. Ahogy Lily elpirult, és arcát elfordította apjától, jelenthette azt, hogy egyszerűen zavarba hozta a kérdés. De azt is jelenthette, hogy meg akarta kímélni apját az igazságtól.

Digsby meghajolt, aztán belekezdett a jelenté-sébe:- Gondjainkba vettük a gróf úr személyzetét, és úgy tűnik, rendbe

jöttek. A házban senki nem szenvedett el komoly sérülést, azonban az istállóban igen kellemetlen meglepetés ért bennünket. A szakács szerint az úriember, akit ott találtunk, bizonyos John Larson, a gróf úr kocsisa. - Digsby Lilyre pillantott, aki még mindig a földön ült, aztán lehalkította a hangját. - Úgy tűnik, valaki megfojtotta, kegyelmes uram.

22

- John meghalt? - kérdezte Crofford aggodal-masan,Digsby megvárta Remmington néma beleegyezését, csak azután

bólintott.- Megtaláltátok a gróf úr hintóját? - kérdezte a herceg. A kocsis halálával

a szolgákról elterelődött a gyanú. Mármint a városi szolgákról, tette hozzá, magában a gróf vidéki birtokain dolgozó cselédek valószínűleg jelentős számát mérlegelve. Jó oka volt a támadónak, hogy álarcot vegyen fel. Ha nem tette volna, a gróf vagy Lily bizonyára felismeri.

- Nem, kegyelmes uram - felelte Digsby -, az istállóban csak két berber ló és egy bricska van, hintó nincs.

- Na és mi van Lady Lillian szobájával?- Dulakodás nyomai látszanak, kegyelmes inam. Találtam egy

meglehetősen súlyos gyertyatartót, a talpán vérnyomokkal. Néhány folt látható a szőnyegen, a folyosó falán és a lépcsőházban is. Úgy látszik, a sérült személy a sebére tette a kezét, mielőtt elindult a lépcsőn lefelé. A falon látható nyomok arról árulkodnak, hogy a kezével támogatta magát. A szakács elmondta, hogy hallotta, amikor úrnőjük elmenekült a házból, és bizonyosra veszi, hogy a tettes rövid idővel később szintén elhagyta a helyszínt.

- Még valami érdemlegeset találtatok a házban?- Nem a házban, hanem a hátsó udvarban. Van ott egy terület

közvetlenül a könyvtárszoba ablaka alatt, ahol a bokrokat félrehajtották, a füvet pedig letaposták. Ilyenből is sokat találtunk, de mivel mind ugyanolyan, ezt a legnagyobbat hoztam csak be.

Remmington egy szivarvéget vett át Digsby tenyeréből, és előbb a fény felé, majd orrához tartva megvizsgálta.

- Drága - jegyezte meg szórakozottan, majd to-vábbadta Croffordnak. - Nem tudom, ön hogy van ezzel uram, de én ebből egy este legfeljebb kettőt tudok elszívni. Úgy látszik, a tettes már többször járt az ön házánál. Akárki legyen is az, alapos ember.

- Gyilkos! - jelentette ki Crofford, kezét ökölbe szorítva. - Nem fogok aludni, amíg kézre nem kerítik. A lányom sem lesz addig biztonságban.

- Attól tartok, igaza van - bólintott Remmington elkomorodó arccal. - Sajnos eléggé okosnak is tűnik ez az ember.

- Okos vagy sem, teszek róla, hogy elkapják és felkössék a tetteiért! - válaszolta Crofford, majd Remmingtonhoz fordult: - Sohasem fogom tudni önöknek eléggé meghálálni, amit ma este tettek. Ha Lilyre gondolok, amint az utcán rohan, azok után, amit át kellett élnie a saját otthonában ... Mindannyiunkat megölhetett volna.

- Nagyon örülünk, hogy a szolgálatukra lehet-tünk.- Felhozatok még embereket Crofford Hillből -jelentette be a gróf, a

hajába túrva. - Az ön segítségére ma este nagy szükség volt, kegyelmes uram. Es az önére is, Mr. Gordon. Mindkettőjüknek adósa vagyok, és még inkább az leszek, mert kérve kérem önöket, hogy ezt a dolgot, amennyire csak lehet, tartsák titokban. Nagyon kellemetlen lenne a botrány.

- Természetesen! - válaszolta Harry. - Szava-mat adom rá, uram!- Én is - tette hozzá Remmington. - Biztos lehet benne, hogy az

embereimtől sem fog senki egyetlen szót sem megtudni a történtekről.- Nagyon hálás leszek érte - biccentett szomo-rúan Crofford.

23

- Óhajtja, hogy az embereim itt maradjanak, amíg az ön személyzete megérkezik Crofford Hillből? - ajánlkozott Remmington. Pillantása megpihent Lilyn. Nem akarta itt hagyni a lányt, de hát most már a családja körében volt. Nincs joga tovább maradni.

- Nem félek attól, hogy az az őrült fényes nap-pal lámád - kezdte Crofford -, de sokkal nyugodtabb lennék, ha az ön emberei hajnalig őriznék a házat.

- Szólok Digsbynek a döntésről. Csak mondják meg nekik, ha már nincs rájuk szükség!

Rövid, súlyos csend következett, amint mind-annyian megállapították, hogy a közvetlen veszély elmúlt. Harry a torkát köszörülte, közben kabátját ti vállára terítette.

- Azt hiszem, magukra kellene hagyjuk őket, hogv pihenhessenek. Meglehetősen mozgalmas éjszaka volt ez mindannyiunk számára.

Remmington bólintott, de szemét nem vette le Lilyről.- Biztos benne, hogy minden rendben lesz? A kérdést Lilyhez intézte, de Crofford válaszolt. - Egészen biztos. Nagyon köszönjük a segítségét, kegyelmes uram, és

az önét is, Lord Gordon!Megpaskolta leánya vállát, majd felállt, kikísérte a férfiakat.- Ha bármikor tehetek valamit, amivel viszonozhatom a kedvességüket,

szóljanak csak bátran!Remmington még egyszer utoljára Lilyre pillantott, felé biccentett, aztán

kilépett a folyosóra, és becsukta az ajtót maga mögött.

3

- A játék véget ért, Lily! A gróf viselkedése megváltozott, amint a két férfi elhagyta a szobát;

elszállt belőle a félelem és a zaklatottság. Helyét szilárd eltökéltség váltotta fel. Lily megmozdult, hogy apjának utat engedjen, aki székét az íróasztalhoz húzta. Végigtúrta az asztalt, hogy megtalálja a lúdtollat és egy darab papírt.

- Ülj le! - Tolla hegyével az asztal másik végén álló székre mutatott, majd a papír fölé hajolva dühödt iramban írni kezdett - Egy inast elküldök hajnalban Sir Malcolmhoz ezzel a levéllel. Ebből meg fogja tudni, hogy mi történt ma éjjel, és hogy te már útban vagy a brightoni biztonságos ház felé. Ki kell jutnod Londonból. Minél hamarabb.

- Mit értesz biztonságos ház alatt? - kérdezte Lily. Csípőjével félrelökött egy papírkupacot, és leült a székre.

- Olyan helyet, ahol senki nem kérdezősködik, ahol biztonságban leszel, amíg elkapjuk azt az embert, és kiderítjük támadásának okát. - Letépett egy papírsarkot, és egy címet írt rá. - Itt a házhoz vezető útvonal. Mondd meg a szolgáknak, hogy egy bizonyos Mr. Short meghívására fogsz ott tartózkodni! Ez egy titkos jelszó, és nem fognak többet kérdezősködni.

- De ...- Nem akarok több vitát, Lily! Minden félel-mem, amely az elmúlt négy

évben kísértett, ma éjjel beigazolódott. Hiba volt megengednem

24

Bainbridge-nek, hogy belekeverjen téged ebbe az ügybe. Tudtam, hogy nem lesz jó vége.

- Sir Malcolm elég óvatos ahhoz, hogy a szere-pemettitokban tartsa. Még azt sem mondhatjuk teljes biztonsággal, hogy a munkánk miatt történt ez az egész.

Crofford türelmetlen legyintéssel hessentette el Lily megjegyzését.- Bainbridge meggyőzött róla, hogy sohasem kerülhetsz veszélybe.

Biztosan nem voltam ma-gamnál, amikor beleegyeztem.- De a munkám fontos, papa! Te magad mond-tad, hogy a titkosírás

terén ritka tehetség vagyok.- Ez igaz, azonban semmi sem fontosabb, mint az életed.- Na és Robert élete? - kérdezte. - Én vagyok az egyetlen ember

Angliában, aki meg tudja fejteni az átlós titkosírását. Hónapokba telik, hogy megtanuld a szabályokat.

Croford végre felnézett, és a fejét rázta. - A bátyád tud magára vigyázni, Lily. Bainbridge majd értesíti

Robertet, hogy használjon labirintus írást, amíg megoldjuk a helyzetet. A franciák hónapok óta nem találtak ki új titkosírást, és és tökéletesen meg tudom fejteni, akármivel is rukkoljanak elő.

- Tudod, hogy gyorsabban tudok titkosírást fejteni, mint te. - Ez nem dicsekvés volt, hanem ténymegállapítás. De ha az igazság nem győzné meg a bűntudat majd igen. - És mi lesz azokkal az életekkel, amelyek a titkosírásos üzenetek lehető leggyorsabb megfejtésétől függnek?

- Nem viselhetem az egész világ gondját - mondta Crofford -, és a sorsa nem csupán a mi vállunkon nyugszik. Minden tőlünk telhetőt meg fonunk lenni a távollétedben. Mit gondolsz, mit csinálnánk, ha az az őrült ma éjjel sikerrel járt volna? Távolléted örökre szólna. Azt hiszed, megengedem, hogy még egyszer így kockára tedd az életedet?

Ellentmondást nem tűrő hangja megijesztette I ilyi.- Ha tényleg el akarsz küldeni, hát megyek, de a munkámat ne vedd

el tőlem, kérlek, papa! Crofford letette a tollát, és karját keresztbe fonta.- Nem fogjuk elveszíteni a háborút azalatt a néhány nap vagy hét alatt,

amíg távol leszel, Lily. De tudomásul kell venned, hogy most azonnal nem tehetek semmit. Ha a ma esti támadás összefügg a munkáddal, akkor ez azt jelenti, hogy a franciák ismerik a személyedet, és a háború végéig nem leszel biztonságban. Ha ez a helyzet, akkor nem tudom, mit fogunk tenni, de az biztos, hogy abba kell hagynod a munkádat. Fel kell készülnöd erre az eshetőségre.

Lily megadóan bólintott. Első alkalommal érezte meg, hogy az elmúlt néhány óra mennyire megváltoztatta az életét. Lehet, hogy el kell rejtőznie a háború befejezéséig. Ezt el sem tudta képzelni.

- Most szeretném, ha felmennél, és egyetlen bőröndbe összecsomagolnál. A reggeli postakocsival mégy Brightonba, és egynél több bőrönd szükségtelenül rád irányítaná a figyelmet. Azt a gyászruhát vedd fel, ami Amelia nagynénéd temetésén volt rajtad. Szerintem az lesz a legjobb, ha újdonsült özvegynek tartanak, akit annyira lesújtott a gyász, hogy nem kíván részt venni semmiféle társalgásban.

- A brightoni postakocsin? Özvegyként?

25

- A Crofford-család címeres hintóján utazva aligha lehetne a tartózkodási helyedet titokban tartani. A bérkocsik hírhedten lassúak. A postakocsi a leggyorsabb és legmegbízhatóbb jármű.

- Egyedül kell mennem?- Nem egészen, kedvesem. Minden tisztességes hölgy kísérővel utazik.

Vidd magaddal a szobalányt, Gretchent! Nem látszik valami beszédesnek. A ma este történteket figyelembe véve, boldogan bele fog egyezni, hogy az özvegyasszony történetben részt vegyen.

- Te nem jössz velem?- Nem, Lily. Itt kell maradnom, és mindenkivel el fogom hitetni, hogy te

is itt vagy, de valami betegség ágyhoz köt. Ha ez a szörnyeteg megint betör a házba, fel leszek készülve.

- Gyere velem, papa! Nem szabad kockára ten-ned az életedet - nyújtotta át Lily a kezét az asztal fölött, hogy az apjáét megfogja. De Crofford a lány másik kezét nézte, azt, amelyikkel a torkát dörzsölgette.

- Nagyon kicsi veszélynek leszek kitéve. Azok az emberek, akiket ide hívok, nem Crofford Hillből jönnek, hanem Bainbridge emberei, akik mindannyian tudni fogják, hogyan kezeljék az ügyet. A te távollétedet leplezhetem, de ha mind a ketten elmegyünk, az az ember nem fog többet mutatkozni.

- Miért nem maradhatok Bainbridge-éknél? - kérdezte a lány. - Közel lennék hozzád, ha szükséged lenne rám.

- Bainbridge-éknél maradnod olyan lenne, mont rókát a tyúkólhoz vezetni. Meg kell ígérned, hogy nem teszel semmi olyant, amivel veszélybe sodorhatod magad! Így is épp eléggé fogok aggódni a biztonságodért.

Lily először folytatni akarta a vitát, de végül bólintott.- Ígérem, papa.- Nagyszerű! Most menj és csomagolj! Nem szeretném, ha lekésned a

postakocsit.

Lily, amilyen gyorsan csak tudott, összecsomagolt. Az álmos Gretchent a szobájába küldte, hogy ő is ezt tegye. Fél óra múlva két inas vitte lefelé a lépcsőn úrnőjük kofferét, nyomukban Gretchen-nel, ,aki a saját tömött batyuját cipelte. A könyvtárszoba ajta nyitva állt, és lánya érkezésének zajára Crofford lépett ki rajta.

- Digsby emlékeztetett rá, hogy a hintóm pilla-natnyilag nincs meg. Szinte lehetetlen ilyen késő e||el bérkocsit találni. Digsby szerint a herceg ragaszkodna hozzá, hogy az ő kocsisa vigyen téged a Kék Hattyúhoz, és gazdája nevében készséggel felajánlotta Remmington hintóját. Azt mondtam neki, hogy Amelia nénédnél leszel West Wycombe-ban, amíg ez a szörnyűség véget nem ér. Jelentőségteljesen Lilyre nézett, aki biccentéssel jelezte, hogy megértette a hazugságot. - Azonnal tudatom veled, ha elkaptuk a csirkefogót. Addig viszont jobban fogom magam érezni, ha tudom, hogy biztonságban vagy Amelia néninél.

Amikor kiléptek a házból, Lily látta, hogy a bőröndje már a herceg hintóján van.

- Úrnőm! - hajtott végre Digsby egy újabb tökéletes meghajlást a hintó ajtaját kitárva. Lily arra gondolt, vajon Remmington nem vett-e órákat ettől az embertől. Mindketten hibátlanul végezték a mozdulatot.

26

A kocsis, aki a fülbevalós-kendősök egyike volt,egy pillanat alatt mellettük termett, hogy elvegyeGretchen csomagját. Nem a legjobb megjelenésűkocsis, de hát Digsby sem volt a legkomornyikabbkomornyik. Néhány másodperc múlva a hintó el-indult. A Crofford-házat és mindent, ami Lily szá-mára drága volt, maguk mögött hagytak.Alig négy órája, hogy leütötte azt az embert, aki megpróbálta megölni.

Mostanra már rendbe jöhetett a sérüléseiből, és készen áll arra, hogy tovább üldözze őt. Önkéntelen borzongás rázta meg egész testében, fekete fátylát leeresztette, hogy félelmét rejtse Gretchen elől.

A szobalányt, úgy tűnt, felizgatta az utazás lehetősége. Lily kíváncsi volt, vajon járt-e már London határán túl. Éppen meg akarta kérdezni erről, amikor a hintó megállt.

- Még nem lehetünk a Két Hattyúnál - hajolt előre Lily, éppen amikor Digsby megjelent a hintó ajtajánál a magyarázattal.

- Bocsásson meg, úrnőm!Lily már várta a meghajlást, mielőtt az bekövetkezett volna. Istenem, a

király szolgái nem hajlonganak annyit, mint ez az ember!- Nos, mi a baj, Digsby?- Jack emlékeztetett rá, hogy az asszony aggódni fog, mint ma este is,

amikor eljöttem otthonról. Mivel úgyis el kell menjünk a kegyelmes úr háza mellett, úgy gondoltam, nem haragszik, úrnőm, ha egy pillanatra megállunk, hogy eloszlassam a nejem aggodalmait.

- Maga nős, Digsby? Hát ez nem volt valami tapintatos kérdés, vallotta meg magának Lily, és

örült, hogy a fátyol elrejti az udvariatlan kérdés okozta zavarát. Miért ne lehetne nős? Végtére is, ahogy Robbin atya mondani szokta, minden zsák megtalálja a maga foltját.

- A feleségem szakácsként dolgozik itt, úrnőmvágta magát vigyázzállásba Digsby. Lilynek végre eszébe jutott, hogy az

ő engedélyére vár.- Az csak természetes, hogy meg kell őt nyugtatnia - adta meg az

engedélyt. - De siessen, Digsby! Nincs sok időnk.- Úrnőm! - hajolt meg ismét a férfi, ami most már kezdte bosszantani

Lilyt.Digsby felment a lépcsőn, és eltűnt a házban. Lily leengedte a függönyt

a hintó ablakán. Lefátyolozva vagy sem, kényelmetlenül érezte magát, mert esetleg megláthatják a herceg lakása előtt.

Remmington ebben a házban van, mindössze néhány lépésnyire. Miért tölti ez el olyan izgalommal? Lily a homlokát ráncolta, és elhajolt az ablaktól. Rövid, de eseménydús ismeretségük véget ért.

Amíg vissza nem tér Brightonból, legalább nem kell aggódnia, hogy újra látnia kell. Nagyon valószínű, hogy eközben Remmington megnősül. Ez alatt az idő alatt neki el kell felejtenie gyerekes rajongását. Ettől a gondolattól felsóhajtott, mert tisztában volt vele: hamarabb el tudja felejteni a saját nevét, mint azt.

- Tényleg egy herceg hintójában ülünk? - tudakolta Gretchen. Megilletődve tapogatta a falak bársonykárpitját. Az ajtók és a berendezés réz kerete, mint az arany, csillogott a hintó lámpájának puha fényéhen, a

27

gazdag mahagóniborítás ragyogott körülötte. Gretchen bűnbánóan pillantott Lilyre, és szemérmesen, szemét lesütve, az ölébe ejtette a kezét.

- Bocsánatot kérek, Lady Lillian! Nem akartam Ilyen tolakodó lenni.Lily mosolygott. Nem hitte, hogy Gretchen valaha is tudott nem

tolakodó lenni.- Nem bánom, ha kérdezel. Igen, ez egy hercegi hintó. Ő Jack, Mr.

Digsby és a többi, ma éjjel a házunkban lévő ember gazdája.- Ö, mármint a herceg, az ön egyik kérője?- Nem, ő egy másik hölgynek udvarol. - Lily azon tűnődött, hogyan is

jutottak el ehhez a témához. - Neked nincs udvarlód, Gretchen?- Ó, nincs, kisasszony. Hosszú idővel ezelőtt volt egy, de feleségül

vette a legjobb barátnőmet. Nem vagyok az a fajta nő, aki magára vonja a férfiak figyelmét.

- Nos, ezzel nem értek egyet - mondta Lily kedvesen, miközben kritikus szemmel vizsgálta a szobalányt, hogy valami dicsérni való vonást fe-dezzen fel rajta. A lány haja meghatározhatatlan árnyalatú barna, szeme sötétzöld. Bár nem elhí-zott, de határozottan pufók. - Nagyon szép a bő-röd, és kellemes arcod van.

- Igazán köszönöm, kisasszony! - Gretchen arca kipirult a dicséret hallatán. - De sajnos, úgy tűnik, a férfiak nem így látják. Persze lehet, hogy az igazival még nem találkoztam.

Lily magában kuncogott Gretchen gondolkodásán, de torkán akadt a nevetés. A hintó ajtaja kivágódott, egy kéz nyúlt be és fonódott a dereka köré. Lélegzetvételnyi ideje is alig maradt, és máris érezte, hogy a kéz hirtelen kirántja a hintóból.

- Remmington! - Lily megpróbált talpon ma-radni, miközben a férfi felvonszolta a lépcsőn. Tudomást sem vett a megszólításról, úgy látszott, azt sem veszi észre, hogy Lily van mellette, úgy cibálta őt előre. Száját eltökélten összeszorította, sötét ábrázata szinte ijesztő volt. Lefelé pillantva Lily észrevette, hogy a férfi fekete szaténköntöst visel. Izmos, csupasz lábszára minden lépésnél elővillant a ruha redői közül.

- Te jó ég! Háziköntösben az utcán? Meg van őrülve?!- Úgy emlékszem, nem is olyan régen önt ugyanilyen állapotban láttam -

mondta, hangjában enyhe gúnnyal. Lépéseit nem lassította le akkor sem, amikor már a házban voltak. Egy ajtón át a könyvtárszobába jutottak, Remmington becsapta az ajtót maguk után, majd Lilyt egy alacsony kanapéhoz vezette, és vállánál fogva lenyomta rá.

- Itt marad!Lily ezt a kijelentést várta volna tőle a legkevésbé.- Mit csinálok?- Itt marad. A házamban - Kezét csípőre téve nézett le Lilyre. Tekintete

szembeszegülésre bátorította a lányt. - Digsby jelentette, hogy az édesapja valami idős hölgy vidéki házába küldi önt. Élelemben nem hallottam még ilyen nevetséges ötletet. Addig is, amíg jobb belátásra bírom az édesapját, ön itt marad.

- Eszemben sincs! Amikor felpattant, hogy farkasszemet nézzen a férfival, döbbent rá,

hogy Remmington jót akar neki Egyszer már megmentette ma este, és most már, úgy látszik, felelősnek érzi magát a biztonságáért. Nagyra

28

becsüli a törődését, de hogyan mondja meg neki, hogy nincs szüksége szolgálataira?

Nyugodt mozdulattal felemelte a fátylát, és eligazgatta a kalapján.- Nagyra értékelem az aggódását, kegyelmes, uram, de egyetlen percig

sem maradhatok itt tovább. A postakocsim pontosan hét órakor indul a Két Hattyú, azzal el kell mennem.

Remmington rövid ideig Lily arcát fürkészte, aztán fejcsóválva így szólt:- Nem kell sietni. Nem fog postakocsin West Wycombe-ba menni.- Dehogynem! A papa maga tervezte el így. Nagyon fel lenne

háborodva, ha megtudná, hogy ön bezárt engem ide, és hogy kíséret nélkül vagyok itt a házában. El tudja képzelni, micsoda botrány tör ki, ha ez a látogatás kitudódik? - Nem volt alaptalan a rémület. Kevésbé komoly dolgok miatt is párbajoztak már férfiak. Bizonyára Remmington is tisztában van a következményekkel, mégis úgy gondolta, jó lesz emlékeztetni rá. - A családom bizonyára elégtételt követelne a tönkretett hírnevemért. Most indulok.

- Nem!Lily a fogát csikorgatta.- Nem tarthat vissza.- Biztos benne?A burkolt célzás, hogy esetleg fizikai erőszakot fog alkalmazni,

elbizonytalanította Lilyt. A gondolat megriasztotta, bár a férfi célja nem volt bántó. Azt akarta, hogy ő biztonságban legyen, és bizonyára eldöntötte magában, hogy ennek érdekében bármit megtesz. Hálát és nem ellenszegülést érdemelne. Bárcsak ilyen egyszerű lenne a helyzet!

- Azt hiszem, az emberrablás nagyon súlyos bűn - közölte Lily. - A szobalányom egyenesen az apámhoz megy, ha nem térek vissza a hintóhoz. Apám hálája rövid életű lesz, ha megtudja, hogy ön akaratom ellenére tart itt.

Remmington csak legyintett a figyelmez-tetésre.- Biztos vagyok benne, hogy a szobalánya most éppen egy csésze finom

teát kortyolgat a konyhában. Digsby már útban van visszafelé az önök házához, hogy elhozza az embereimet. Tudatni fogja a gróf úrral, hogy vele óhajtok ebédelni a klubunkban, hogy megvitassuk az ön útitervében bekövetkezett változásokat. Ha azután még mindig ragaszkodik hozzá, hogy önt West Wycombe-ba küldje, én magam fogom önt odavinni. Nem lesz nagy haditett önt visszavinni a hintóhoz, anélkül, hogy meglátnák, és West Wycombe-ba juttatni, anélkül, hogy felismernék. - Végigmérte Lily komor gyászruháját, majd megvetően hozzátette: - Ebben a borzalmas öltözékben még hogyishívják nénike sem ismerne önre.

Lily nem vette fel a sértést; Remmington terve ésszerűen hangzott. Sokkal biztonságosabb lesz a herceg hintóján utazni, mint postakocsin. El is tudta magát képzelni a hintóban. Remmington a karját megint a derekára tenné, ő pedig a vállára hajtaná a fejét.. A hintó lágyan álomba ringatná őket, miközben a férfi védelmezőn a karjaiban tartaná, Ettől a gondolattól vágyakozón felsóhajtott. A terv csábító, de sajnos van néhány apró gyenge pontja, mint például az a tény, hogy Amelia néni már három éve halott, hogy egyetlen napot sem élt West Wycombe-ban, és hogy Remmington soha nem tudhatja meg az ő igazi úticélját. Indulnia kell!

29

- Ön már így is túl sokat tett értem - mondta, és elszánta próbált valami elfogadható magyarázatot adni. - Nem engedhetem meg, hogy további kényelmetlenségeknek tegye ki magát miattam, Gretchennel biztonságban leszünk a postakocsin. Az út minden bizonnyal eseménytelen, sőt unalmas lesz. Ha ön igazán annyira a szívén viseli a biztonságomat, akkor majd apámmal megüzenem, hogy szerencsésen megérkeztem.

Remmington a homlokát ráncolta.- A döntés már megszületett, Lily. Ön ebből a házból ki nem teszi a

lábát, amíg az édesapjával nem beszéltem. Addig is kényelembe helyezheti magát itt a könyvtárszobában, vagy igénybe veheti egyik vendégszobát, ha pihenni szeretne néhány órát. Tekintetbe véve, hogy egyikünk sem aludt ma éjjel, javaslom, pihenjünk le. En a magam részéről szeretnék egy keveset aludni, mielőtt az édesapjával találkozom. Biztos vagyok benne, hogy ennél a ruhánál valami kényelmesebb öltözékben kíván pihenni, ezért felvitetem a bőröndjét a szobájába. Egyik emberem az ajtaja előtt fog őrködni. Kér egy csésze teát vagy esetleg egy sherryt, mielőtt visszavonul?

Most Lilyn volt a sor, hogy a homlokát ráncolja.- Elmegyek.- Ismét a régi nóta? - forgatta a szemét Remmington. - Az alváshiány

kezd ingerlékennyé tenni. Itt az ideje, hogy döntsön! Vagy felsétál szépen a vendégszobába, vagy én viszem föl magát. Akár így, akár úgy, negyed órán belül aludni szeretnék a saját ágyamban. Melyiket választja?

- El akarok menni!A férfi arca olyan kifejezést öltött, hogy Lily arra gondolt, nem kellett

volna-e mindjárt a könnyekkel kezdenie. Azok ugyanis figyelemre méltó változást idéztek elő Remmington viselkedésében. Tekintetének határozottsága egy pillanat alatt bizonytalanná és aggódóvá olvadt.

- Ön nagyon kimerült. Nem is csoda azok után, amin ma éjjel keresztülment.

Lily még jobban kezdett sírni. Remmington egy pillanatig tétovázott, aztán a karjaiba vonta a lányt. Lily érezte keze alatt a köntös fekete szaténjának melegét és selymességét. Fejét elfordította, hogy arca a puha anyagon pihenhessen, miközben nagyon is tudatában volt annak, hogy alatta a férfi teste rejlik. Túlságosan nagy volt a kísértés. Lily érezte, hogy szinte elolvad a férfi mellkasán, megadva, és a gondjaira bízva magát.

Remmington nem is tudja, mit tett most. Apja magánkívül lesz, ha megtudja, hogy ő itt van. Vajon mit fog mondani Remmington ajánlatára? Van-e biztonságos ház West Wycombe-ban? Nagyon csekély az esélye.

- Többé nem akarok a postakocsiról hallani - közölte a férfi. - Felvezetem a szobájába. Nyilván alvásra van szüksége, hogy kiheverje a megpróbáltatást. Egyébiránt már majdnem pirkad, így úgysem érne idejében a Két Hattyúhoz.

- De igen. - Könnyes kijelentése keveset nyo-mott a latba. Csodának kellene történni ahhoz, hogy még a kocsi indulása előtt a Két Hattyúhoz érjen, ezt mindketten tudták.

- Nem - ellenkezett Remmington, majd a lányt a karjába vette, és kivitte a könyvtárszobából.

30

A hirtelen helyzetváltozástól Lily szédülni kezdett. Valójában nem is tudta, ez váltotta-e ki a re-akcióját, vagy a férfi, aki a karjában tartotta, de mellkasának nekifeszülve tiltakozott:

- Azonnal tegyen le! Ez illetlenség!- Inkább ésszerűnek mondanám - válaszolta a herceg, és ügyet sem

vetve az erőtlen ellenállásra, felvitte a lányt a lépcsőn, majd könyökével kinyitotta az emeleti folyosón sorakozó ajtók egyikét. Nőies, levendulaillatú hálószobába érkeztek. A férfi, nem túlságosan gyengéden, letette terhét az ágyra, majd háralépett, és karba tett kézzel megállt.

- Ugye az aggasztja, hogy miért tartom önt itt?- Az? - kérdezte Lily megkönnyebbülten. Titka pillanatnyilag

biztonságban volt. - Igen, az - válaszolta a férfi a kandallóhoz lép-ve. - Vannak férfiak, akik

kihasználva egy ilyen alkalmat, visszaélnének a helyzettel. Én nem tartozom közéjük. Olyan biztonságban lesz itt velem, mintha az édesapjával lenne. Talán még nagyobb biztonságban, ha figyelembe vesszük az ő elképzeléseit az ön védelméről. - Kezét felemelve hárította el Lily készülő tiltakozását. - Rosszul indítottunk a tegnap esti bálon, tudom, hogy belegázoltam az érzéseibe. Vegye úgy, hogy ez az én jóvátételem! És ha teheti, felejtse el, ami Ashlandéknél történt!

Az Ashlandék bálján történt szerencsétlen találkozásuk foglalkoztatta a legkevésbé most Lilyt. Legnagyobb gondja pillanatnyilag az volt, hogyan fog ebből a házból Brightonba jutni. Megsemmisülten sóhajtott. Olyan egyszerű terv volt, de Remmingtonnak sikerült az egészet szertefoszlatnia.

- Nincs más választása, mint hogy itt marad - mondta a férfi, mintha csak a gondolataiban olvasott volna.

Lily az ablakon bámult kifelé, nem akart Rem-mingtonra nézni.- Ön nem hagyott más választást.Nem hallotta, hogy a férfi közelebb lép az ágy-hoz. Érintésétől

megrezzent, amikor kezét az álla alá tette.- Ne féljen tőlem, Lily! Csak az ön biztonságára gondolok.A férfi ujjai a lány arcát simogatták, míg végül pilláit felemelte, hogy a

szemébe nézzen. Hogy el tudott merülni azokban a sötétkék szemekben! Minden érzés, amelyet valaha érzett iránta, a fel-színre tört: harag és csodálat, emésztő vágyakozás, féltékenység és remény.

A férfi két keze közé fogta Lily arcát, közelebb vonva magához. Tekintete arra a hipnotikus vonzásra emlékeztette Lilyt, ahogyan a lángok vonzzák a lepkét. Szemét behunyva kapkodott a levegő után. Ez a tűz elpusztíthatja.

A férfi végre elvette róla a kezét, és Lily meg-könnyebbülten fellélegzett. Reménykedett benne, akarta, hogy megcsókolja, de szégyellte is, amiért a férfi ilyen könnyedén hatással van rá.

- Azt hiszem, a legjobb, ha most kimegyek - szólalt meg Remmington fojtott hangon. Lily tekintete a férfi lebiggyesztett ajkára esett. - A folyosón egy őr fog állni - folytatta, majd egy ajtóra mutatott Lily ágya mellett. - Az én szobám ezen az ajtón túl van. Úgy gondoltam, nyugodtabban fog pihenni, ha tudja, hogy senki nem léphet be a szobájába. - Egy pillanatig habozott, azután a fejét csóválva csak ennyit mondott: - Majd felébresztem, ha az édesapjával való találkozásom után visszajöttem.

31

4Remmington ketrecbe zárt oroszlánként járkált fel- alá a

könyvtárszobában. Legszívesebben törtzúzott volna. Hogy lehetett ilyen ostoba?

. Kegyelmes uram? - kérdezte Digsby az ajtóból.- Éppen ideje, hogy jelentkezz! - Alig egy perce küldött Digsbyért, amint

hazaért a Crofforddal folytatott megbeszélés után. - Ébreszd fel azt az átkozott nőszemélyt, és azonnal küldd le ide!

- Ki lenne az az átkozott nőszemély: Miss Grecthen vagy Lady Lillian?Remmington rávillantotta a szemét. - Ne játszd meg a nehézfejűt, Digsby! Ma már éppen elég agyalágyulttal

volt dolgom, és még lesz is….- A következő parancsot összeszorított fogain szűrte át: - Lady Lilliant akarom, itt és azonnal!

Digsby meghajolt és távozott, éppen amikor Remmington felkapta a brandys poharát. Egy pillanatig kísértést érzett, hogy a becsukódó ajtóhoz vágja. Ehelyett azonban kiitta a tüzes italt, az üres poharat pedig lecsapta az asztalra.

- Ezek az ostoba, agyalágyult, elképesztő ...!A többit a bajsza alatt dörmögte, amint föl-alá járkála felidézte az

eseményeket, amelyek ennyire feldühítették. A találkozó Lily apjával klubjuk egyik termének sarkában zajlott, és nem tarthatott tovább néhány percnél. Az volt a szándéka, hogy Lilyt lóhalálában West Wycombe-ba viszi. Már amikor hajnalban elhagyta Lily szobáját tudta, amilyen hamar csak lehet, el kell távolítania a házából. A lány halálra rémülne, ha megsejtené, milyen gondolatok cikáznak át az ő agyán, valahányszor hozzáér. Kívánta a lányt, rettenetesen.

Egyszerű terve azonban már az elején kisiklott, abban a percben, amint Croffordnak beszámolt Lily hollétéről, és arról a szándékáról, hogy Lily az ő hintóján utazzon West Wycombe-ba.

- Te jó ég! - suttogta Crofford. - Az egyáltalán nem lenne jó, Remmington. Egyáltalán.

- Nem akarhatja ön, hogy postakocsin utazzon! - figyelmeztette Remmington, megütközve a gróf ellenvetésén. Hálát, nem pedig rémült arcot várt. - Egy Remmington-hintóban nem fenyegeti semmi veszély. Senki sem fogja sejteni, hogy ő ül benne. Ez a legésszerűbb megoldás.

- Nem. Ön nem érti. Lilynek nem szabad West Wycombe-ba mennie.- Megmondaná, miért nem?- Természetesen.A herceg türelmesen várta a magyarázatot, és a hosszú szünetben arra

gondolt, hogy Crofford nem értette-e félre a kérdését.- Amelia néni nincs West Wycombe-ban - je-lentette ki végül Crofford,

majd szinte kapkodva magyarázkodni kezdett: - Ma reggel elhívattam az ügyvédemet, hogy megbeszéljem vele Amelia néni járadékának emelését. Az ügyvéd emlékezteti rá, hogy a hölgy több mint egy hónappal ezelőtt Olaszországba ment nyaralni. Sajnos tegnap este a nagy felfordulásban kiment a fejemből. Ön bizonyára megérti, milyen nehéz a rokonokat nyomon követni. Nem lehet tudni, mikor mit csinálnak. Szerencsére addigra már megkaptam az ön üzenetét, hogy Lily útitervei megváltoztak, és hogy nincs mitől féljek. Azt hittem, hogy Lily talán lekéste a postakocsit, ami nagyon jó, hiszen Amelia néni úgy sincs West Wycombe-ban.

32

Remmington szótlanul meredt a grófra. Ha ma hajnalban nem avatkozik be, Lily mostanra nagy bajban lenne West Wycombe-ban. Kísértést érzett, hogy megmondja a grófnak, mit gondol az ütődött terveiről. Amikor végre eszébe jutott valami olyan kérdés, amivel nem sérti meg a grófot, megpróbálta a gúnyt magába fojtani.

- Szóval hova óhajtja küldeni Lilyt most, hogy eszébe juttatták Amelia néni olaszországi nyaralását?

- Olaszország nagyon kellemes ebben az évszakban - vakarta meg az állát Crofford. - Lily biztonságban átjuthat egy Brightonból induló hajón, ha lenne olyan szíves, kegyelmes uram, és holnap reggel elkísérné Lilyt a Két Hattyúhoz, akkor ezzel a csekély változtatással folytathatná a lányom az utazását.

- Csekély? - húzta fel a szemöldökét Remmington.- Crofford, a lánya nincs olyan állapotban, hogy egy ilyen hosszú tengeri utat megtegyen. Sehová sem lenne szabad most Lilyt egyedül elküldenie. Vele kellene utaznia.

- Azt hiszi, nem szeretnék a lányommal lenni? - Crofford, a homlokát dörzsölgette. - Nem hagyhatom el Londont, Remmington. Az a tervem, hogy úgy ugrasztom ki Lily támadóját a bokorból, hogy elhitetem vele: Lily még mindig a házban van.

- Nem tudná valahova máshova küldeni Lilyt?- Egyáltalán nem akarom őt elküldeni, de itt nincs biztonságban. Ha

minden igaz, egy-két na-pon belül elkapjuk azt az őrültet, és ez az egész ügy áldásos véget ér. Vissza akarom kapni a lá-nyomat.

Remmington nem akarta visszaadni. Crofford terve, ahogyan el akarja kapni azt az embert, elég ügyes, ám úgy tűnik, képtelen olyan tervet kigondolni, amellyel eközben távol tarthatná Lilyt a bajtól.

- Hacsak nem talál ön egy Olaszországnál megfelelőbb helyet, Lily nagyobb biztonságban lenne nálam.

Remmington megdöbbent. Mi ütött belé, hogy ilyen ajánlatot tesz?- Ez túl nagy tehertétel lenne - rázta a fejét Crofford. - Éppen eleget

tett ön már eddig is.Remmington megkönnyebbülten sóhajtott. Crofford egy ideig még maga

elé meredt, aztán kihúzta magát a székén.- Viszont, senki nem tudja, hogy ott van. És természetesen csak

néhány napról van szó.Remmingtonba pánik nyilallt: a gróf komolyan fontolgatja az ötletet! Ez

gyötrelmes lenne, akaraterejének őrületes próbatétele.- Természetesen megértem, ha túlságosan fel-háborítónak tartja az

ajánlatot. Tönkretenné a lánya hírnevét, ha kitudódna, hogy kíséret nélkül tartózkodik a házamban.

- Ha jól tudom, ön azt mondta, a szolgái nem szoktak fecsegni.- Egész Londonban nem találni náluk diszkré-tebb szolgákat. -

Remmington megpróbálta gyorsan ellensúlyozni a túl hirtelen választ: - Ezzel együtt megérteném, ha egy apa habozna hajadon lányát a gondjaimra bízni. Attól tartok, a nők körében távolról sem példamutató a hírnevem.

Crofford arca elsötétült.- Azt akarja mondani, hogy pusztán azért tette ezt az ajánlatot, mert

el akarja elcsábítani a lányomat?

33

- Dehogyis! Nincs szándékomban elcsábítani a lányát. - Valójában ez volt az, amit el akart kerülni. Sértette a vád, hogy csábítást tervezne. Olyan tekintetet lövellt Croffordra, amitől más férfit kilelt volna a hideg. - Úri becsületszavamat adom!

- Nagyszerű! Hiszek az adott szavának - hajolt előre a gróf méltóságteljesen. - Végtére is igazi úriember nem él vissza egy nő helyzetével ilyen körülmények között.

A két férfi az asztal fölött egymást nézte, a levegő szinte vibrált közöttük. Végül Remmington törte meg a csendet.

- Lilynek nincs oka félni tőlem.- Örülök, hogy ezt hallom - dörmögte Crofford.- Nagyobb biztonságban van az én otthonom-ban, mint a sajátjában.- Azt hiszem, igaza van, Remmington. Elfogadom az ajánlatát, hogy

Lilyt elrejti. Teljesen megnyugtatott. *Remmington a fejét rázta. A Crofforddal folytatott beszélgetésnek még

az emléke is felbőszítette. Rászedték. Ahogy visszatekintett a találkozásra, biztos volt benne, hogy egyenesen besétált az öregember kelepcéjébe, és gyanította, hogy Crofford ezt kezdettől fogva így akarta. Ha Crofford szempontjából nézi a helyzetet, az ő háza tökéletes rejtekhely. Senki nem gondolná, hogy Lily ott van.

- Hívatott?Remmington elfintorodott a halk, rekedt hang hallatán. Sóhajtva a lány

felé fordult. Ebben a pillanatban Lily nem tűnt valami vonzónak. Hajfonata szélesett, a hosszú fürtök sírástól duzzadt arcot ke-reteztek, és még mindig azt a ronda fekete ruhát viselte, amelyben aludt. A férfi szánalmat érzett iránta. Semmiről sem tehet a lány. Lehet, hogy az apjának vannak hátsó szándékai, de az biztos, hogy Lily semmilyen szerepet nem vállalt a tervben, hogy beférkőzzön a házába. Ártatlan volt, elhagyatott és kiszolgáltatott egy olyan férfi gondjaira bízva, akit alig ismer. Az apját kellene jól helyben-hagyni.

Ebben a pillanatban újra eszébe jutott az a be-szélgetés, amelyet véletlenül meghallott Ashlandék kertjében. Crofford talán tud Lily vonzalmáról? Egy apa akkor követelhet házasságot, ha egy férfi kompromittálja a lányát. Lehetséges, hogy a gróf ilyen aljas? Ez lenne a legkörmönfontabb terv, amit valaha kiötlöttek, hogy őt oltárhoz kényszerítsék, de Remmington mégsem tudta teljesen félresöpörni a gyanút.

Ha egyáltalán van remény rá, hogy ezt a helyzetet épségben megússzák, akkor a legelején tisztáznia kell Lilyvel, hogy kapcsolatuk üzleti jellegű. Semmivel sem fogja Lily vonzalmát táplálni. El fog fordulni, ha a lány azt az ártatlan, ugyanakkor vágyakozó tekintetét - amelyet ő annyira vonzónak talál - ráemeli. Nem vesz tudomást a heves szívdobogásról, ami mindannyiszor elfogja, ha a lány a közelében van, és nem fog ránézni, amikor tudja, hogy a lány nem figyeli. Jelenleg ő Lily gyámja, és egy ujjal sem fog hozzáérni.

Így eltökélve magát, az íróasztala előtt álló magas támlájú székre mutatott.

- Üljön le!

34

*Lily szó nélkül helyet foglalt. Azért volt itt, hogy megtudja, apja miként

akarja őt eljuttatni a Brightonba induló postakocsira anélkül, hogy Remmington gyanúját felkeltené.

A herceg a Lily melletti ablak előtt állt. Sötét-szürke lovaglókabátot és hozzáillő nadrágot, szürke inget és nyakkendőt viselt. A napfény megcsillant fényes, fekete csizmáján. Öltözékének minden darabja a fekete valamilyen árnyalata volt.

Maga a szoba sokkal vidámabbnak látszott, mint tulajdonosa, most, hogy Lilynek alkalma volt napfénynél körbenézni. A sötétkék falakat a meny-nyezetig magasodó könyvszekrények fehér fája szegélyezte. A könyvek méretük és kötésük színe alapján voltak elrendezve. Lily megfigyelte, hogy még a bútorokat is pontosan meghatározott szögben helyezték el. A fa csillogott a friss polírozástól, a tisztítószerek citrom- és méhviasz illata szállt a levegőben. A Remmington asztalán szétterített néhány papírtól eltekintve úgy nézett ki a szoba, mintha sosem használnák.

- Bizonyos változások következtek be az úti-tervben - szólalt meg végül Remmington feszült hangon, miközben az íróasztalt megkerülve székéhez lépkedett, és leült Lilyvel szemben. - Ami azt illeti, többé nincs útiterv. A lány megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Biztos vagyok benne, hogy némi kockázattal jár visszatérnem a Crofford-házba, de az is bizo-nyos, hogy papának már kész a terve, hogyan fogja el a támadónkat. Remélem, itt tartózkodásommal nem okoztam túl sok kellemetlenséget önnek. - Felállt, távozni készült.

- Üljön le, Lily!!- De...- Nem megy innen sehova!- Remmington fel-emelt egy összehajtogatott

papírlapot, és a sarkát az asztallaphoz kocogtatta. - Azt akarom, hogy nagyon figyelmesen hallgassa végig, amit most mondani fogok. Gyűlölöm ismételni önmagamat.

Hangja arra a beszédstílusra emlékeztette Lilyt, amelyet az apja szokott használni szolgákkal és apró gyermekekkel szemben. Valószínűnek tűnt, hogy Remmington is osztja oly sok férfitársa nézetet, miszerint a gyengébb nem tagjainak gyengébbek az észbeli képességei is. Lily úgy vélte, az adott körülmények között jobb lesz, ha nem oszlatja el ezt a félreértést, nagyon igyekezett, hogy az arca kifejezéstelen legyen, és lassan bólintott.

- Édesapja és én úgy döntöttünk, a legjobb, ha ön itt marad. - Nem hagyta, hogy a lány hangot adjon megdöbbenésének, így folytatta: - A nénikéje Olaszországba távozott, és az édesapja nem tud más biztonságos helyet az ön számára, amíg a nyomára bukkan a támadónak. Ennek az állapotnak a kezdetén szükségesnek tartok lefektetni néhány szabályt, hogy mindketten megértsük, mit is várunk el egymástól. Először is: délelőttönként sok munkám van a könyvtárszobában, ezért nem tűröm, hogy bárki zavarjon. Másodszor...

- Nem gondolhatja komolyan! - Teljesen komolyan gondolom. Birtokaim és

35

üzleti vállalkozásaim tökéletes figyelmet követelnek tőlem délelőttönként, és nem viselem el a háborgatást. Nagyon szigorú a napirendem, amit nem zavarhat meg az ön ittléte, ha tud követni ...

- Nem maradok itt! - vágta rá Lily, és karját keresztbe téve leült.- Az édesapja előre látta, hogy önnek kétségei lehetnek a

megállapodást illetően - tolta át herceg az asztalon az összehajtogatott papírt. - A levele segíthet tisztázni a helyzetet.

Lily felkapta a levelet, és feltörte a pecsétet.- Apám sohasem egyezne bele ilyen nevetséges tervbe, Remmington.

Ön bizonyára ... - Hangja elhalt, ahogy olvasni kezdte a levél tartalmát.Egyetlen Lilym!Miután ma délután beszélt velem Remmington, meg vagyok győződve

róla, hogy nagyobb biztonságban leszel nála, mint Amelia néninél lennél Olaszországban.

Sajnos attól tartok, hogy otthon nem lennél biztonságban, amíg azt az őrültet el nem fogjuk.

A kegyelmes úr biztosan jól tud rád vigyázni, és meggyőzött róla, hogy a te biztonságod mindennél fontosabb.

A szavát adta nekem, hogy semmit nem fog tenni, ami sérthetné a jóhíredet, amíg az ő gondjaira leszel bízva.

Ottlétedet teljes titokként kezeli, tehát maradj nála, amíg a támadót elfogjuk.

Azt kívánom, bárcsak én is ott lehetnék veled, de te is jól tudod, miért maradok inkább itthon.

Kérlek, hogy semmi szín alatt ne hagyd el őkegyelmessége házát!Ne ellenkezz, hanem feltétel nélkül bízz meg benne, ahogy én is

teszem!Azt hiszem, nem bízhatunk meg senkiben annyira, mint benne.Biztos vagyok benne, hogy legalább fél tucat érved van ezzel a tervvel

szemben, de tudnod kell, az az én óhajom, hogy Remmingtonnál maradj, amíg ez a borzalmas ügy véget nem ér!

Ölel: CroffordLily azonnal értette, hogy apja miért húzta alá a fél tucat szót. A hatodik

szó volt a mondatban, és a hat szinonimája, és egyben a levél egyszerű kódolásának kulcsa. Még egyszer átfutotta a levelet úgy, hogy minden mondatban csak a hatodik szót olvasta el. Remmington, nem, tud, semmit, maradj, ott, ne, bízz, senkiben. Reszkető kézzel tette le a levelet a herceg asztalára.

- Ön nagyon meggyőző lehetett, Remmington, vagy pedig apámnak ment el az esze.

Megpróbált beletörődni, hogy itt kell maradnia. Lelke egyik fele ujjongott, a másik teljesen megrémült.

- Biztosíthatom önt, hogy egyáltalán nem voltam meggyőző, és egyetértek azzal, hogy amikor arról van szó, édesapjából hiányzik a józan ítélőképesség.

- Hogyan merészeli sértegetni az apámat? - kapta fel a fejét Lily.- Tényeket közlök, nem sértéseket. Azonkívül azt is figyelembe kell

vennie, hogy kevesebb mint három órát aludtam az elmúlt két nap folyamán, és most egy szinte teljesen ismeretlen hölgy gondviselőjének

36

szerepében találom magam. Bocsásson meg érte, ha kicsit ingerült vagyok!

Gondolatok sora tört fel Lilyben. Minden nap, talán többször is, szembe kell néznie ezzel a férfival. Meddig lesz képes közönyt tettetni?

- Biztosan nem akarja, hogy itt maradjak. A jelenlétem kényelmetlenséget okoz önnek.

- Teljesen egyetértek.- Rendben. Akkor távozom.- Itt marad! Lily a fejét rázta.- Apám helytelenül tette, hogy ilyen terhet rótt önre. Nem fogok

tovább visszaélni az ön vendégszeretetével. Kérem, felejtse el apám kérését! A történtek miatti zaklatottság bizonyára gyengíti ítélőképességét. Rendes körülmények között semmi szín alatt nem kért volna ilyen szívességet. Azt hiszem, most mennem ...

- Nem kért meg az édesapja semmire.- Akkor hát miért teszi?- Az indokok nem tartoznak önre. Szavamat adtam az édesapjának,

amit meg is akarok tartani. Nos, ahogy már említettem, vannak a házban bizonyos szabályok, amelyeket követnie kell. Miután a délelőtti munkámat befejeztem, egy órát lovagolok a parkban. Az ebédet pontosan fél kettőkor tálalják. Délután vagy este elmegyek itthonról, attól függően, milyen az aznapi elfoglaltságom. Tekintet nélkül erre, a vacsorát mindig nyolc órakor szolgálják fel. Ha tehát óhajt enni, akkor fél kettőkor és nyolc órakor megjelenik az ebédlőben. Nem szeretem a pontatlanságot.

Lily a döbbenettől némán dőlt hátra a székében. Miért egyezett bele Remmington ebbe a tervbe?

- Napközben használhatja a szalont - folytatta folytatja a férfi. - A könyvtáramba tilos a belépés. Vannak más vendégszobák is, amelyeket meglátogathat, ha változatosságra vágyik. A hálószobámba szintén tilos a belépés. A cselédek a második emeleten laknak. A zeneszoba és a télikert a harmadik emeleten van, de mindkettő elhanyagolt állapotban található, így nem ajánlatos használni őket. Remélhetőleg csupán néhány napig fog itt tartózkodni, semmi oka nem lesz rá, hogy a házból kimerészkedjen. Tizenkét szolga lakik itt. Ne zaklassa őket! Az utasításokat tőlem kapják, és nincs idejük arra, hogy az ön szeszélyeit kiszolgálják. Ha betartja a szabályokat, akkor szerencsésen átvészelhetjük ezt a helyzetet - fejezte be. - Van valami kérdése?

Lilynek kedve lett volna megkérdezni, hogy pontosan hány órakor vághatja fejbe vendéglátóját ezért aa durva arroganciáért. A lehető legjámborabb, üres szemekkel meredt a férfira, közben lassan bandzsított egyet.

- Olyan sok a megjegyeznivaló. Talán eredmé-nyesebben követhetném a szabályait, ha leírná őket.

- Nagyszerű! - sziszegte Remmington. - Leírom őket. Remélem, tud olvasni.

- Természetesen. - válaszolta Lily. - Igaz, nem olvasok valami gyorsan, de biztos vagyok benne, hogy egy vagy két napnál tovább nem fog tartani, míg végigérek listáján. A hét végére minden bizonnyal már emlékezni is fogok egyes részeire. - Megpróbált nem elmosolyodni, amikor a férfi

37

felhördült. - Küldhetnek egy üzenetet az apámnak, amelyben biztosítom róla, hogy megértem az aggodalmát, és azt teszem, amit kér?

- Sajnos erre nem lesz lehetőség. - Remmington lekapta az asztalról a gróf levelét, és behajította az asztala legfelső fiókjába. - Abban állapodtunk meg, hogy csak akkor üzenünk egymásnak, ha az teljességgel elkerülhetetlen. Az édesapja és én csak futólag ismerjük egymást, ezért feltűnhetne, ha módszeresen találkozunk. Nem szeretnénk gyanút kelteni, főleg, ha kitudódik, hogy ön nincs a Crofford házban. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ön biztonságban legyen, Lily, de nem szeretném az ön támadóját az otthonomba csalogatni, ahol a szolgáim élete veszélybe kerülhet.

- Értem - vágott közbe Lily, miközben arra gondolt, hogy talán azért darálja el mindezt a herceg, mert képtelennek tartja őt arra, hogy a nem szót megértse. - Természetesen nem szeretném, ha jelentéktelen üzenetem veszélybe sodorná az ön szolgáit.

Remmington nem vett tudomást a Lily hangjában bujkáló gúnyról. Székében hátradőlve vizsgálgatta a lányt.

- Már csak egyetlen dolog maradt, amit meg kell beszéljünk. Mint az ön ideiglenes gyámjának, becsületbeli kötelességem, hogy a testi épségén kívül jó hírnevét is megóvjam. Míg közös fedél alatt élünk, lehetnek olyan pillanatok, amikor kísértést érzünk, hogy megfeledkezzünk ennek a helyzetnek az ideiglenességéről. Mint tudja, egy másik hölgy felé vagyok elkötelezve. Egyikünknek sem szabad elfelejtenie, hogy köztünk nem lehet több, mint barátság.

Lily kényszeredetten elmosolyodott.- Nem kell aggódnia, többet nem is fogok öntől várni.- Kitűnő! Örülök, hogy megértett. - A herceg a kandallópárkányon

terpeszkedő faliórára nézett. -Három órája van vacsoráig. Bízom benne, hogy addig talál magának valami elfoglaltságot. Hogy a gyanút elkerüljük, szokásomhoz híven, üzleti dolgaim és társasági elfoglaltságaim után nézek. Így a délután hátralevő részében és csaknem egész este házon kívül leszek.

Talpra szökkent, fürgén az ajtó felé igyekezett, kitárta, és nem is próbálta leplezni, hogy nagyon szeretne már megszabadulni vendége társaságától.

- Most, ha nem haragszik, dolgom van.

5

- Nem akarja, hogy itt legyünk - ráncolta a homlokát Gretchen, miközben Lily egyik frissen vasalt ruháját a szekrénybe rakta. - Az a nagyképű Digsby egy szót sem szól az ügyről, de Jack kereken kimondta.

Lily hallgatott. Nem tartott sokáig Gretchennek, hogy ideiglenes otthonukban megmelegedjen. Máris több pletykát hallott Remmington szolgáitól, mint ő valaha is hallani fog.

- Remélem, nem fecsegtél rólam a herceg szolgáinak?.Gretchen a Crofford-házban folyó dolgokról többet tudott, mint ami

Remmingtonnak tudomására szabad jusson.- Hát persze, hogy nem! - vágta rá Gretchen

38

önérzetesen. - Minél kevesebbet tudnak önről, annál jobb. Egyébként elhatároztam, hogy rólam sem kell túl sokat megtudniuk. Furcsa népek ezek, úrnőm. Jack mondta, hogy az úr az öccsén és unokatestvérén kívül senkit nem fogad a házában. Abból a vendégszeretetből ítélve, amit irántunk mutat, nem hinném, hogy lenne olyan barátja, aki szívesen meglátogatná ezt az embert.

Liy vállat vont. Vendéglátójuk független ember, így nem találhatni semmi kivetnivalót abban, hogy kellemetlen külsejű szolgák alkalmazásával óvja a magánéletét. Apja gyakran panaszkodott azokra, akik állandóan zaklatják. Az emberek nagyon találékonyak tudnak lenni, ha pénzről van szó, bár apja vagyona elenyésző Remmingtoné mellett. El tudja képzelni, hányan próbálhatják megnyerni a herceget mindenféle ügynek.

Ez újabb ok arra, hogy ne felejtse el, mi történt Ashlandék bálján. A herceg bizonyára tudja, mit jelent, ha kihasználják az embert. Annyira eltompult volna, hogy már nem is érdekli, kinek az érzéseit sérti? Ha ez a helyzet, akkor viszont megtámadása estéjén miért aggódott érte annyira a férfi? Nem mintha aggódása sokáig tartott volna. Elég hamar visszatért durva modorához. De az a másik Remmington, aki képes melegséget és kedvességet árasztani, az az a férfi, akit ismerni akar, aki őt vonzza.

Másrészt viszont, ki ne lenne kedves egy nőhöz olyan helyzetben, amilyenben Remmington őt a múlt éjjel találta? Tehát képes együttérzésre, ám ez még nem jelenti, hogy a nő vonzalmára is igényi tart.

- Azt hiszem, ma a rózsaszín ruhámat veszem fel, Gretchen.- Bölcs választás, úrnőm. - A szobalány végigkutatta a szekrényt, majd

a ruhát a magasba tartva kisimított néhány kósza ráncot. - A magas nyak eltakarja azokat a szörnyű véraláfutásokat a torkán. Még mindig nagyon fáj?

- A látvány rosszabb, mint az érzés. Gretchen a fejét csóválta.- Szegénykém! Még egy napig ágyban kellene maradnia.- Most már jobban érzem magam. Nem lenne helyes tálcán hozatni az

ebédet, amikor meg tu-dok jelenni az ebédlőben.- Úgy tűnik, elég mereven ragaszkodnak hozzá, hogy az ember

odalent étkezzen - tette Gretchen csípőre a kezét. - Nem mondtam tegnap, amikor még olyan gyenge volt, de a szakács először nem is akarta összekészíteni önnek a vacsoratálcát. El kellett magyaráznom annak a nagy mamlasznak, hogy ön beteg, és nem tudja elhagyni az ágyat.

- Úgy tudtam, hogy Remmington szakácsa nő. Pontosabban Digsby felesége.

- Nem, úrnőm. Digsby hazudott önnek. A szakács hatalmas termetű kopasz ember, egyik fülében arany fülbevalóval. - Gretchen grimaszt vágott. - „Bull" névre hallgat.

Lily egy pillantra felvonta szemöldökét. Be-csapták!Nem valami étvágygerjesztő név egy szakácsnak. Sok szakácsról járja

az a hír, hogy erőszakos vérmérsékletű. Vajon Bull közéjük tartozik? - Biztosíthatom róla, úrnőm, hogy igen.

39

Miközben Gretchen úrnője haját fonta, ő a leg-megfelelőbb bosszún törte a fejét. Elhatározta, hogy rögtön ebéd után látogatást tesz Digsby „feleségénél".

Az ebéd gondolata elkedvetlenítette. Ez lesz az első étkezés, amit megoszt Remmingtonnal, amióta tegnapelőtt éjjel ideérkezett. Remélte, hogy a herceg ma is házon kívül lesz, de ez valószínűtlennek látszott. Gretchen szerint - aki valahogy mindenről tudott, ami a házban történt - délelőtt a könyvtárszobában dolgozott. Lily azt kívánta, bárcsak ő maga is folytathatná a munkáját ahelyett, hogy ebédelni megy. A régi kézirattekercsek pillanatnyilag jobban vonzották, mint a kelletlen házigazdájával való találkozás.

- Úrnőm, egyenesen kell ülnie, hogy rendesen betudjam fonni a haját.Lily türelmetlen kézmozdulattal hessentette el a szobalányt.- Ma ne tűzzük fel, Gretchen! Azok az átkozottcsatok megfájdítják a fejemet.- Még a városban vagyunk - emlékeztette i Grechen. - A legtöbb

úriember elvárja, hogy egy hölgy haja rendesen fel legyen tűzve a jelenlétében.

Grechennek igaza volt, de Lily nem akarta hogy Remmington azt gondolja: mindent megtesz, hogy külsejével hasson rá.

- Csak kösd hátra egy szalaggal, kérlek!I.ily pontosan fél kettőkor az ebédlő ajtajában állt. Reményei

szertefoszlottak, amikor a hossza asztal végén megpillantotta Remmingtont. Egy teljes órán át el kell viselje vészterhes jelenlétét . Megesküdött rá, hogy szellemességeit ezenetúl megtartja magának. Nem követhet el több hibát.

Vidám csíkos rózsaszín ruhája virított az ebéd-lőben uralkodó borvörös árnyalatok között. Remmington sötét öltözéke jobban illett a mahagónival borított szoba merev ünnepélyességéhez. Szokásos fekete árnyalataiba öltözve felállt, hogy Lilyt üd-vözölje.

- Jó napot, Lily! Csatlakozik hozzám?Az üdvözlés és az, ahogy maga mellett hellyel kínálta Lilyt, inkább

automatikusnak, mint őszintének hangzott. Lily mindent elkövetett, hogy ne kelljen a férfira néznie. Remmington mindig csinosabb volt a valóságban, mint ahogy távollétében felidézte. Szíve minden lépésnél egyre hevesebben vert, amint a férfi felé haladt.

- Jó napot, kegyelmes uram!- A hangja mintha javult volna - mondta a férfi, Lily székét kihúzva. - A

zúzódások is bizonyára gyógyulnak.Lily örült volna, ha a férfi nem hajol olyan kö-zel, amikor hozzá beszél.- Azt hiszem, igen - felelte egy vállrándítás kíséretében.Azonnal megbánta a választ. Az volt a szerepe, hogy a törékeny kis

társasági pillangó legyen, s mint olyan, a férfiúi együttérzésre apellálva, gyenge egészséget színlelve hosszasan és hangosan panaszkodnia kellene. Remmington jelenlétében túlságosan gyakran megfeledkezett erről a szerepéről, ez nem mehet így tovább. Máris túl sokat elárult magáról.

Szinte azonnal megérkezett az ebéd, két szolga Digsby irányítása alatt tálcákat és tálakat hordtak a tálalóasztalra. Aztán Digsby első fogásként sajtlevest tálalt fel, majd visszament a tálalóasztal melletti posztjára. Csak

40

a kanalak csörrenése, ahogy a finom porcelánhoz koccantak, zavarta meg a szoba kínos csendjét.

Remmington Lilyt nézte.Szempillái alól hirtelen felpillantva Lily meggyőződhetettt

balsejtelméről. Miért nézi őt? A für-késző tekintet egyre kényelmetlenebbé vált számára. Kihúzta magát, és arra összpontosított, hogy illedelmesen egyen. Remmington hangja váratlanul érte.

- Miért nem bízta önt az édesapja Sir Malcolm nbridge oltalmára?Lily a tányérjába ejtette a kanalát, a leves az abroszra fröccsent. Fülig

pirulva itatgatta szalvétájával a foltot.- Jaj, de ügyetlen vagyok!Digsby odarohant, egy törlőkendővel letakarta a pecsétet, majd a

szemközti szék felé intett:- Lenne szíves átülni őkegyelmessége bal oldalára Lad Lillian?Lily engedelmeskedett. Még szinte le sem ült, Digsby máris újabb tányér

levest tett elé. Rem-mington nem vett tudomást a balesetről. Nyugodt i tekintetéből ítélve úgy látszott, semmi rendkívülit nem talál abban , ha egy vendége csaknem az ölébe önt egy tányér levest.

- Úgy tűnik, ön közel áll Stanhope-hoz és családjához - folytatta. – Nem hagy nyugodni a kíváncsiság, miért nem Sir Malcolmhoz küldte önt az édesapja az idős nagynéni helyett.

- A papa nem akarta Bainbridge-éket terhelni - vágta rá Lily sietve. - Okosabbnak látta, ha elmegyek Londonból, és olyan helyen tartózkodom, ahol senkinek sem jut eszébe keresni.

Remmington kis ideig csak nézte a lányt, majd titokzatos arccal így folytatta.

- Nem tudom elképzelni, miről tud egymással beszélgetni az ön édesapja és Sir Malcolm. Talán a gróf úrnak valami dolga van a hadsereggel?

Logikus kérdés. Lily megpróbált nem pánikba esni.- Ó, dehogy, kegyelmes uram! Tudomásom szerint semmi. Biztosan

valami hétköznapi férfias témát tárgyalnak.- Férfias témát? - érdeklődött Remmington. - Lenne szíves

megmondani, hogy az meg micsoda?Lily a mennyezetet bámulta valami válasz után kutatva. A hazájuk iránti

mély elkötelezettségen és a kémkedésen kívül a leghalványabb sejtelme sem volt róla, mi lehet bennük közös.

- Mivel én nem vagyok férfi, nem tudok erre a kérdésre válaszolni.- Milyen szerencse!Lily nem kérte meg, hogy magyarázza el ezt a furcsa megjegyzést.

Ehelyett inkább megpróbált biztonságosabb vizekre evezni.- A papa megszállott tudós. Szerintem néha Sir Malcolmmal

filozofálnak. Senki nem úszhatja meg apám körül, hogy e témáról halljon. - Remmingtonra sandítva észrevette, hogy a férfi már nem néz rá. Biztosan untatja. - Kedveli?

Remmington meglepett tekintete találkozott Lilyével.- A filozófiát - mondta Lily bizonytalanul, nem tudva, hogy értette-e a

férfi a kérdést. - Kedveli a filozófiát, kegyelmes uram?A herceg a fejét rázta.

41

- Az egyetlen dolog, amit valamennyire fel tudok idézni, Szókratész barlang-allegóriája. De ami azt illeti, sohasem értettem igazán, mit akart Szókratész kifejezni a vak ember és a tűz képével.

Lily villája hegyével a burgonyát rendezgetve a tányérján nem tudta megállni, hogy helyre ne igazítsa.

- Platón írta a barlang-allegóriát, kegyelmes uram. Sokszor hallottam, amikor apám elmesélte. A papa azt mondja, hogy egyszerűen azt jelenti, a tudásnak csak az ember valóságérzete szab határt.

- Ó, persze, igaza van - bólintott nyájasan a herceg. - Sajnos, iskolás korom óta nem tanultam

filozófiát. Nem Platón volt az, aki kérdésre kérdéssel felelt?- Az volt Szókratész, uram. Úgy vélte, minden ember megtalálhatja a

választ a saját kérdéseire, ha előtte időt szán rá, hogy megvizsgálja, miért is tette fel a kérdést. - Lily az ajkába harapott. Miért nem vette eddig észre a ravaszkás fényt a férfi szemében? Hiszen csak próbára akarta őt tenni!

- Á, igen! - helyeselt Remmington, és karba tett kézzel hátradőlt. Arca tökéletesen nyugodt, sőt közönyös volt, akár a macskáé, amely lecsapni készül áldozatára. - Nos, ahogy látom, eléggé otthon van a témában. Nem hinném, hogy az édesapja munkája iránti múló érdeklődés ilyen részletes ismeretet eredményezhet. Vagy igen?

- Nos, én...- Lady Lillian, ön nem kékharisnya álruhában?Lily érezte, hogy arcából kiszökik a vér. Hányszor figyelmeztette őt

Sophie az évek során, hogy tartsa magát távol Remmingtontól, mert a herceg elég okosnak tűnik ahhoz, hogy Lily színlelésén átlásson!

- Nincs mit szégyellni ezen - szólt a férfi csen-desen. - Nem tartom nőhöz méltatlannak, hogy művelt legyen, ha emiatt aggódik.

- Nem, nem emiatt aggódom - próbált moso-lyogni Lily. - Csak megdöbbentett, hogy ön kékharisnyának gondol engem. Apám folyton a munkájáról szónokol. Sajnos, némi filozófiai ismeret megszerzése elkerülhetetlen ilyen környezetben. Ez minden, kegyelmes uram.

- Értem.A herceg nem hisz neki, de azért nem kell pá-nikba esni. Remmington

biztosan úgy véli, hogy azért rejtegeti a műveltségét, hogy ne tartsák kékharisnyának. Lily keze remegett.

- Ha megbocsát? - emelkedett fel Lily a széké-ből, Remmington automatikusan felállt, miközben Lily Digsby felé fordult.

- Legyen szíves, és adja át üdvözletemet a kedves nejének, Digsby. A étel igen finom, de ez a filozófiai beszélgetés elvette az étvágyamat. - Fejet hajtott Remmington felé, és így szólt: - Köszönöm az ebédet, kegyelmes uram! Remélem, vacsoránál is élvezhetem a társaságát.

- Ma este is házon kívül leszek. - Remmington válasza rövid és nyers volt. Szokásos szigora teljes erejével tért vissza. - Talán ez majd meghozza az étvágyát.

*Meg kell szöknie Remmington házából, ez volt Lily legelső gondolata,

amint elhagyta az ebédlőt. Még hány ilyen találkozást kell elviselnie, mielőtt valami igazán veszélyeset mond? Remmington máris gyanakszik, de lehet, hogy még nem tudja, miért. Idővel arra is ráfog jönni. El kell mennie innen!

42

Sajnos Remmington szolgája, Jack, hűséges kutyaként mindenhova követi. Most is ott áll a bejáratnál, és hátratett kézzel bámulja a földet. Nyilván őrá vár, hogy felkísérje, ahol aztán őrt áll az ajtajánál. Nem tudna csak úgy kisurranni a házból. Viszont kidobathatja magát!

- A lépcső erre van, milady - szólalt meg Jack. Lily továbbhaladt a folyosón a ház hátsó trak-tusa felé.

- Szeretném megköszönni a szakácsnak a finom ételeket - vetette hátra a szolgának. - Tudom, a személyzet jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy a sérüléseim hamar rendbe jöjjenek.

- Nem hinném, hogy ez okos ötlet - pillantott Jack riadtan az ebédlőajtó felé. - Bull konyhája nem hölgyeknek való.

- Ez butaság! Gretchen egész idő alatt ki-be járkál -jelentette ki Lily, majd megállt, és Jackre sandított. - Hacsak nem akarja azt állítani, hogy a szobalányom nem hölgy.

- Dehogyis, kisasszony! Azaz, úrnőm. - Jackhatalmas lábain toporgott. - Miss Gretchen is igazi hölgy. Csak arról van

szó, hogy ön ... hmm ... nem tudom, hogy a kegyelmes úr helyeselné.- Biztos vagyok benne, hogy Remmington nem ellenezné.. Mindenki

szeret néha egy kis dicséretet hallani. Az ott a konyha?Lily egy ajtón benyitva tágas, világos konyhába jutott. A nagy

hentesálllvány mellett álló ember nem lehetett más, csak Bull. A kopasz férfi majdnem olyan széles volt, amilyen magas. Figyelmét egy nagy kés és egy színes köteg zöldség kötötte le, nem nézett fel a munkájából, hogy az érkezőt üdvözölje.

- Jó napot, uram! - kiáltotta Lily. Bull, anélkül, hogy megfordult volna, így válaszolt:

- Megmontam , hogy tartsd ütet...- Lady Lillian jött hozzád, Bull! - Jack kiáltása elfojtotta a szakács

válaszát.A tagbaszakadt ember, a kést fenyegetően tartva a kezében, sarkon

fordult.- Mit akar maga itten? Hangja, akár a rosszul felhangolt nagybőgő. Lily, idegességét lenyelve

elmosolyodott.- Megköszönni a szobalányomért és értem tanusított fáradozásait.

Gretchen elmondta, hogy ön speciális ételeket készít sebeim gyógyítására. Nagyon köszönöm a gondoskodását.

- Nincs itten semmiféle gondoskodás - morog-ta Hull. - Csak azér' adtam meg a némbernek mindent, amit akart, hogy kitakarodjék a konyhámból. Ki nem állhatom a locsogó nőszemélyeket, és ez a legszörnyűbb mind közt. Megmondhatja neki, hogy én mondtam!

- Természetesen közlöm vele az ön véleményét -válaszolta Lily udvariasan. Szemöldökét töprengőn összevonva méregette a szakácsot tetőtől talpig, majd jelentőségteljesen bólintott.

- Lát valami érdekeset tán, kisasszony? - kérdezte Bull mereven bámulva.

- Bizonyára udvariatlannak fog tartani - tetette Lily a csalódottat -, de egyáltalán nem olyan, amilyennek képzeltem. Egyszerű tévedés lehetett. Mármint azt hinni, hogy ön asszony.

- Micsoda?

43

- Digsby azt mondta, önök házasok, és eszem be semjutott, hogy ön férfi is lehet. Milyen különös házasság lehet! Ezek a

modern dolgok mindig elképesztenek. - Aztán vállat vont, mintha ejteni akarná a témát. - Nos, mennem kell. Még egyszer nagyon köszönöm a finom ételeket, uram!

Lily sietve távozott a konyhából, és, egy kicsit csodálkozott rajta, hogy Bull semmit sem szól erre a megjegyzésre. Már az előtérben jártak, amikor az első hangos csattanást hallották, amelyet cifra káromkodás követett.

Jack aggodalmasan tekingetett hátra.- Egészen biztos, hogy Bull megnyúzza Digsbyt ezért a hazugságért,

úrnőm.- Ó, nem hinném, hogy Digsby hazudna nekem, Jack - mosolygott Lily.

- Ha megbocsát egy figyelmeztetést: igazán nem kellene a barátját hazugnak neveznie! - És még mielőtt Jack folytathatta volna a vitát, gyorsan témát váltott: - Őkegyelmessége azt mondta, körülnézhetek kicsit a házban. Azt hiszem, a felső emeleteken szeretném kezdeni.

*Remmington vállával a zeneszoba ajtajának dőlt. Kellett egy kis idő,

amíg szeme hozzászokott a szoba félhomályához. Poros lepedők borították a bútorokat és az ablakokat, egy kivételével. Annak az üvege olyan piszkos volt, hogy az időjárás szürkének és borúsnak látszott, holott tudta, hogy odakinn süt a nap. Éppen el akart menni otthonról, amikor Digsby tájékoztatta vendége hollétéről.

Jack bűnbánó arccal állt mellette a folyosón, amíg Remmington kurta bólintással el nem küldte, hogy aztán figyelmét újra Lily felé fordíthassa.

Lily, bepiszkolódott ruhájában, egyszerűen hátrakötött hajjal, nagyon fiatalnak látszott. Éppen egy lepedő alá kukucskált be, amely valami zeneszerszámot takart. Haja lassan előreomlott. Rakoncátlan fürtjei még ebben a sápadt fényben is bronzosan csillogtak. Remmington képzeletben kibontotta a tincseket, és a keze köré csavarta a vastag, dús hajzuhatagot. Tekintete egyre lejjebb siklott, és lélegzete elakadt. A lány, Remmingtonnak hátul lehajolva, szép formájú hátsót mutatott felé. Az önkéntelenül kihívó póz elragadta a férfit, valami illetlent szeretett volna tenni a lánnyal.

Az ebédlőben megpróbálta beszélgetéssel elte-relni róla a figyelmét, mégis többször azon kapta magát, hogy Lilyt nézi. Igyekezett hibát találni a külsejében, amely megkönnyítené, hogy állja a szavát. Legjobb tudomása szerint azonban sem-mi ilyen nem volt rajta. Nagy, sherry színű szeme, mellyel pillantásait viszonozza, felmelegíti az ember lelkét. Látta, hogy a lány ajka mozog, de gyakran képtelen volt odafigyelni arra, amit mond. A száját csókra teremtették. Amikor a beszélgetésre figyelt, a lány hangja vonta el a figyelmét. Lily hosszan tartó rekedtsége ellenére Remmington sokáig arra gondolt, milyen is lenne, ha ezt a lágy érzéki hangot hallaná, amint hozzá kiált, milyen hangokat hallatna, ha együtt lennének az ágyban. Mire a levest megették, teljesen izgalomba jött.

Szörnyű kínlódás volt ez. Keze viszketett, hogy megérintse, teste sóvárgott, hogy a magáévá tegye.

Csak egyetlen kérdés maradt: hogyan reagálna iá a lány? Mivel a válasz kíváncsivá tette, egy lé-pést tett felé. Aztán eszébe jutott, mit akar tenni,

44

és gyorsan megtorpant. Attól tartva, hogy Lily bármelyik pillanatban megfordulhat, és megláthatja, hogy bámulja, megköszörülte a torkát.

A hangra Lily felegyenesedett, hátrasimította a haját, és szórakozottan összekötötte.

- Ó, hello, Remmington! Csöppet sem látszott, hogy megriadt volna, vagy a legcsekélyebb

bűntudatot érezne. Vajon máris elfelejtette a szabályokat?- Gyönyörű csembaló van a lepel alatt - emelte meg Lily a poros takaró

szélét. - Akarja látni?- Nem akarom! Nehogy...Már késő volt. Két hosszú lépéssel átszelte a szobát, de mielőtt meg

tudta volna akadályozni, Lily lerántotta a lepedőt. Vastag, fojtogató porfelhő terjengett közöttük.

- O, egek! - hadonászott Lily, hogy elhesseges-se a port, de hiába. A sápadt fénycsíkok eltűntek kapkodó mozdulatai nyomán, hogy aztán szép lassan újra visszatérjenek. Az első dolog, amit Remmington észrevett, az a lány mosolya volt.

- Valami vicceset talál ebben?Lily Remmingtonra mutatott, és hangosan felnevetett.- Úgy fest, mintha egy pékségben baleset érte volna.Remmington a saját porlepte ruhájára pillantott, aztán Lilyére. - Én nem mutogatnék másra az ön helyében.Lily megrázta a ruháját, amelyből újabb porfelhő szállt fel, majd amikor

arcát és haját is végigsimította, kisebb porzápor hullott le róla.- Azt hiszem, uram, mindkettőnk öltözékét si-került elintéznem.

Bocsánatot kérek!De nem látszott rajta a túlzott bűntudat. Rem-mington a kezét nyújtotta

felé. - Jöjjön, Lily! Most már kielégíthette a zeneszo-ba iránti kíváncsiságát.

Ideje, hogy újra bezárjuk ezt a helyet.- De hiszen még meg sem nézte a csembalót! Lily, ügyet sem vetve a felé nyújtott kézre, körbejárta a csembalót, hogy

minden oldalról megvizsgálja. Nagy, ormótlan szerkezet volt, de a hangszerszekrény rózsafa faragványa igazi nagy mesterre vallott. Remmingtont csöppet sem érdekelte a csembaló. E pillanatban éppen a lány szoknyájának libbenéseibe, csípőjének lágy vonalába feledkezett bele. Kezét ökölbe szorította, mintha azzal enyhíthetné a kísértést.

- Ha jól emlékszem, megtiltottam önnek a szoba használatát. Ön lehetne ...

- Tizennyolcadik század eleje - vágott közbe Lily.Ujjait áhítattal húzta végig a klaviatúrán. A férfi úgy érezte, mintha a

testét simítanák ezek az ujjak ugyanilyen lassan. A képzeletbeli simogatástól zubogott a vére. A lány most letérdelt, hogy benézzen a hangszer alá, a férfi pedig az új testhelyzet adta minden domborulatot valósággal falt a tekintetével.

- Talán tizenhetedik század - töprengett Lily. -Kíváncsi vagyok, hogy a mester nem hagyta-e rajta valahol a kézjegyét.

Ó fogja rajta hagyni a kézjegyét a lányon, ha nem jut ki innen minél hamarabb!

- Ön nyíltan dacol az utasításaimmal, Lady Lillian.

45

- Itt van!Lily eltűnt a csembaló alatt. Keresztbevetett ládákkal leült úgy

középtájon, és félresöpörte az ott összegyűlt port. Remmington a lány lábait tanulmányozta, körvonalait a szoknya megfeszülő anyaga látni engedte. Amikor a férfi a kezét a csembaló oldalára tette, kis reccsenést hallott. A lány testére irányuló figyelme most a biztonsága felé fordult.

- Azonnal kijön onnan, Lady Lillian! Van sejtelme róla, milyen súlya lehet ennek a hangszernek?

Mint várható volt, Lily ügyet sem vetett a felszólításra.- Ó, istenem! Ezt látnia kell, Remmington!- Nincs szándékomban bemászni oda.Ami azt illeti, a gondolat csábító volt. Ha az ajánlatot a lány egy csók

ígéretével is megédesítené, bárhova elkísérné. A fejét csóválta. Honnan jönnek ezek a gondolatok? Kihúzta magát, el a kísértéstől, és hangját megkeményítve, atyáskodva így szólt:

- Azonnal jöjjön ki onnan, ifjú hölgy!- De hát ez fontos felfedezés! - hajolt ki Lily, hogy lássa Remmingtont.

Arca maszatos volt, úgy festett, mint valami szurtos kis utcagyerek. Tekintete reménykedve kérlelt, úgyhogy Remmington végül megadóan felemelte a kezét.

- Jó, rendben. - Letérdelt, és kezére támaszkodva előre araszolgatott, míg végül már félúton járt a csembaló alatt. Jóval nagyobb termetű lévén, mint Lily, korántsem érezte magát olyan kényelmesen a szűk helyen. Lily egy bronzlapra mutatott a hangszer alján, Remmington pedig kitekeredett nyakkal próbálta elolvasni a bevésést.

- Látja? - söpört le még egy kis port Lily, ami Remmington arcán telepedett meg. - Az áll rajta, hogy „Bartolomeo Cristofori, 1693".

- Tudok olvasni - vágta rá Remmington. Nyaka fájni kezdett a kifacsart helyzetben. Ha a lány tényleg akarja az együttműködését, akkor fel kellene ajánlania, hogy ő a fejét az ölébe hajthassa, és így nézze meg a táblát. Közben a lány letörülhetné az arcáról az imént rásöpört port. A gondolat elképesztő hatással volt rá.

- Ez egy öreg csembaló - mondta a fogait csikorgatva.- De hát ez Cristofori!- Ez egy öreg csembaló - ismételte a herceg, majd bosszúsan meredt a

lányra. - Bármelyik pil-lanatban a fejünkre zuhanhat.- Aligha! - nevetett a lány. - Nem tudja, ki volt Cristofori?Nem tudta, és nem is akarta tudni. Az egyetlen dolog, ami pillanatnyilag

érdekelte, az az önmegtartóztatás vékonyka cérnaszála volt, amelyet a lány a végsőkig feszített. Soha nem gondolta volna magáról, hogy ilyen hatalmas képzelőerővel rendelkezik. Tekintete most a lány szájára esett, és arra gondolt, ha megcsókolná, vajon Lily arcul ütné-e. A válasza mögött húzódó kettős értelem tudatában, jelentős erőfeszítésbe telt, hogy unott hangon szólaljon meg.

- Az az érzésem, hogy mindjárt meg fogom tudni.- Ilyen hozzáállással nem hiszem, hogy el fo-gom mondani - kapta fel

Lily a fejét. - Nagyszerű! Akkor mehetünk. De nem mozdult. Tekintete a lány nyakának lágy vonalát követte.

46

- Rendben! - kezdte Lily, és Remmington megpróbált odafigyelni rá. - Cristofori találta fel a zongorát. Valójában az általa épített - és az ittenihez nagyon hasonló - csembalóra alapozta a zongoráit. Talán éppen erre a csembalóra. Most már érti? Ez igenis értékes darab, amelyet talán múzeumban kellene kiállítani.

- Szemmel láthatóan nagyon sokat tud a hang-szerekről, milady - vágott közbe Remmington gyanakvóan. - Hogyan tett szert ilyen tudásra?

Lily elfordult, és újult erővel kezdte tanulmá-nyozni a csembaló alját.- A papát érdeklik a régiségek. Nagyon lelkes, és folyton erről beszél.

Puszta szerencse, hogy erre a Christoforira még emlékszem.Egész biztosan hazudik, állapította meg Rem-mington. Ahogy azonban a

lány nagy, ártatlan szemébe nézett, a meggyőződése azonnal meg-rendült. Miért hazudna ilyen semmiségekben? Látta, hogy Lily tekintete egyre lejjebb halad, és tudta, hogy az ő száját nézi. Közben, bizonyára idegességében, megnyalta az ajkát, de ez a mozdulat hihetetlenül érzéki volt. Ha egy kicsit előrébb hajolna ...

- Kegyelmes uram?Digsby hangjára Remmington felkapta a fejét, aminek eredményeként a

csembaló alja hangosat reccsent, ahogy a fejét beleverte.- Szüksége van ... hmmm ... segítségre, kegyel-mes uram?Remmingon magában átkozódott. Lily a csembaló alatt, ő meg amint

utánamászott: el tudta képzelni, hogyan értelmezi Digsby a jelenetet.- Nem, Digsby, győzöm magam is.- Ahogy óhajtja, uram.Az ajtó becsukódott, egyedül maradtak. Digsby becsukta az ajtót, hogy

senki más ne zavarhassa meg őket. A herceg néha meg mert volna rá esküdni, hogy Digsby olvas a gondolataiban. Legtöbbször hasznosnak találta ezt a tulajdonságát, most viszont bosszantotta. Digsby távozásával ingerültségét Lilyre irányította.

A lány a csembaló széle felé kezdett iszkolni.- Hála az égnek, hogy a szolgái nem fecsegnek. Elég illetlenül

festhetünk.- Elég illetlenül? - visszhangozta Remmington, miközben

feltápászkodott. - Drága hölgyem, minden perc, amelyet ebben a házban töltök önnel, teljesen illetlen. Lefektettem néhány alapszabályt ennek a ... látogatásnak a kezdetén, és máris sikerült rájuk fittyet hánynia. Csodálatos, hogy amíg pontosan emlékszik a zongora homályos eredetére, nem képes megjegyezni az alig két nappal ezelőtti beszélgetésünk lényegét.

- Az emlékezet különös dolog, ugye? - mondta Lily, miközben felemelte a lepedőt, hogy visszaterítse a csembalóra. - Ahogy most így említi, mintha emlékeznék rá, hogy azt parancsolta: kerüljem a zeneszobát. Bár ön leírta az összes utasítást, nehezen tudok ilyen listákat megjegyezni. Nagyon valószínűnek látszik, hogy még több szabályt is meg fogok szegni, mielőtt ennek a látogatásnak vége lesz. Segítene azon az oldalon lehúzni a lepedő szélét?

Remmington a helyére rántotta a terítőt. Nem feledette el a parancsait, fogadni merne rá. Jámbor szemeket mereszt rá, aztán rá se hederít arra, amit ő mond. Tegnap, miközben ő a városban megpróbált felkutatni valakit, aki meg tudná oldani a

47

gondját, Lily körbeküldözgette a szobalányát a házban. Ma maga is megkezdte a felfedezést. Ideje a szabályoknak érvényt szerezni.

- Úgy látszik, jobban kell ügyelnem, hogy az emlékezetét épen tartsam.- Ó, nem hiszem, hogy szükség lenne rá! – vágta rá Lily. - Talán az lenne

mindenkinek a legjobb, ha egyszerűen hagyná, hogy továbbutazzam. Amelia nénikémnek van egy nyaralója Brightonban. Gretchennel jól meglennénk ott.

- Ön kitartó teremtés. - Nyilvánvaló, hogy Lily tudatosan engedetlenkedik, hogy próbára tegye a türelmét, és így erőszakolja ki távozását. - Addig el nem hagyja ezt a házat, amíg az édesapjától nem kapok üzenetet - felelte fejcsóválva. - Addig pedig ön igyekezni fog, hogy a házamban uralkodó szabályokat pontosabban betartsa.

- Ahogy óhajtja - bólintott Lily mereven. - Most, ha megbocsát, azt hiszem, rendbe kell hoznom magam.

Remmington ugyanolyan mereven bólintott, majd nézte, ahogy a lány elhalad mellette. Porlepetten is olyan fejedelmi látványt nyújtott, akár egy királynő. Az, hogy a lány rá sem hederített, a férfit gorombaságra ingerelte.

- Egyébként hatalmas pókháló akadt a hajába. Ó, és ahogy most megfordul, úgy látom, ott van a pók is.

Lily felsikoltott. Kitépte a ragacsot a hajából, amely közben kibomlott. Ujjaival fésülte a fürtö-ket, majd mindkét kezével erőteljesen megrázta a hajzuhatagot. Közben oldalról Remmingtonra pillantott.

- Nincs már ott?A férfi az állát simogatta, ujjai alatt érezte a por-szemcséket, amelyek

még mindig ellepték az arcát.- Azt hiszem, tévedtem. Pók nem volt.Ha tekintet ölni tudott volna, a férfi biztosan holtan rogy össze. Úristen,

de gyönyörű, ha mér-ges! Ragyogó hajzuhatagát egyik vállán át hátravetette, sarkon fordult, és kiviharzott a szobából. Micsoda izgalmas teremtés! Egyik pillanatban fenséges, a másikban poros kis csibész.

Remmington tűnődve nézett az ajtó felé. Bármit is gondolt, amikor Lily Waltersszel megismerkedett, nem volt igaza. A vidám nemtörődömség mögött éles elme dolgozott, amelyet olyan gondosan védett a lány, hogy csak egy-egy pillanatig volt Remmingtonnak lehetősége az igazi Lilyt megpillantani.

6

Sir Malcolm Bainbridge a hintó kopott üléstámlájának dőlt, kezét egy sétapálca díszesen faragott fogantyúján nyugtatva. Bár a haja az évek folyamán megőszült, eleven kék szeme fiatalos maradt.

- Ezek a bérhintók egyre rosszabbak, nem? - kérdezte útitársát. - Olyan a szaga, mintha egy liter rumot locsoltak volna szét benne.

- A hintó minősége érdekel engem pillanatnyilag a legkevésbé - válaszolta Crofford gróf. – Nem hittem a fülemnek, amikor megtudtam, hogy Ashlandék báljának éjjelén ön elhagyta a várost. Rosszabb nem is lehetett volna az időzítés.

48

Bainbridge együttérzőn biccentett.- Az üzenet, amit Lily lefordított, azonnali uta-zásra késztetett. Tegnap

kaptam meg az ön levelét, és amilyen gyorsan csak tudtam, visszajöttem.Crofford a hajába túrt, és felsóhajtott.- Ne haragudjon, hogy így felcsattantam, Malcolm. Nem sokat aludtam

az elmúlt napokban.- Bocsánatkérésre semmi szükség, barátom. Megértem az

aggodalmát. Most, hogy Lily bizton-ságban van Brightonban, minden elérhető eszközt latba vetek az ügyben. El fogjuk kapni azt az emberi, és bíróság elé állítjuk. Ha francia kém, akkor további lépéseket teszünk Lily és az ön biztonsága érdekében.

- Lily nincs a brightoni biztonságos házban - mondta Crofford, és magyarázni kezdte, mi történt azóta, hogy elküldte azt a levelet Sir Malcolmnak.

Bainbridge-et meglepték a hírek, de furcsa módon, nem látszott nyugtalannak. Még el is mosolyodott.

- Remmington állja a szavát. Ha a szavát adta, Lily olyan biztonságban van nála, mintha Brightonban lenne. Ami azt illeti, én adom a szavamat, hogy még nagyobb biztonságban.

- Nem hiszem, hogy eléggé ismerjük ahhoz Remmingtont, hogy meg tudjuk ítélni, mennyire hízhatunk benne.

- Pontosan tudom, hogy mennyire bízhatok benne - felelte Bainbridge elgondolkodva. - Régóta ismerjük egymást, Crofford. Ön azon kevesek egyike, akiben teljesen megbízom. Amit most mondani fogok, nem adhatja tovább. - Megvárta, hogy a gróf beleegyezően bólintson, aztán így folytatta: - Remmington néha dolgozik nekem. Egy hajó van a tulajdonában, amelyik bármikor azonnal ki tud futni, legénysége pedig olyan tehetséges, amilyennel még életemben nem találkoztam. Azonkívül, hogy az ellenséges területekről hozzák-viszik a kémeimet és üzeneteiket, gyakran nyomoznak le csem-pészhajókat, hogy meggyőződjenek róla, nincs-e rajtuk francia brandyn és csipkén kívül valami veszélyes szállítmány is.

- Hogy a csudában sikerült a szervezetébe be-cserkésznie Remmington hercegét?

- Önként jelentkezett.Crofford eltöprengett az értesülésen.- Biztos vagyok benne, hogy a herceg nagy áldás az ön számára, és

azt sem kétlem, hogy Lily biztonságáról gondoskodni tud, mégis aggódom. Hírhedt a nőügyeiről, és én most könnyen elérhető prédát helyeztem a küszöbére. Tényleg azt hiszi, hogy ellenáll a kísértésnek akkor is, ha az ügy egykét napnál tovább tart majd?

- Remmington sosem csábítana el egy ártatlan fiatal nőt.- Talán - tűnődött Crofford. - De kíváncsi lennék, mit csinál Margaret

Grangerrel. Bizonyára nincs szándékában feleségül venni azt a csitrit.- Az, hogy Margaret Grangernek udvaroljon, az én ötletem volt -

vallotta be Bainbridge. - Remmington a nekem végzett munkája során egy csempészműveletre bukkant Dover partjainál. Ezek a csempészek brandy helyett francia kémeket szállítanak. Ahelyett, hogy elcsípnénk az árulók hajóját, figyelemmel kísérjük a műveletet, hogy felfedhessük a kémek angliai kapcsolatait. Tudjuk már, hogy a csempészművelet vezetője a brit

49

főrend tagja, akinek körülbelül két évvel ezelőtt meglepő mértékben megváltozott az anyagi helyzete. Ennek az információnak a megszerzéséhez olyan valakire volt szükségem, aki közel áll ahhoz az emberhez. Pontosabban a lányához.

- Lord Granger?!Bainbridge igenlően bólintott.- A lány nem tud apja vállalkozásáról, de az udvarlás alkalmat nyújt

Remmingtonnak, hogy rendszeresen látogassa a Dover melletti Granger-birtokot. Már eddig is több mint elégséges infor-mációt gyűjtött, amellyel el lehetne azt az embert ítéltetni, de mielőtt a művelet köré vont hurkot Összeszorítanánk, fel akarjuk deríteni Granger londoni kapcsolatait. Mindenesetre Margaret Granger szerepe véget ért. Remmington hamarosan be akarja fejezni ezt az udvarlást, nehogy bárki - beleértve Margaretet is - megsejtse a közreműködését, amikor Granger a törvény elé kerül. Szerintem azt akarja, hogy Margaret szakítson vele, mert így a dolog kevésbé tűnik kiszámítottnak. A tervnek ez az egyetlen része, amit nem helyeslek. Margaret túlságosan beleszeretett Remmington rangjába, hogysem olyan könnyen futni hagyja.

- Granger áruló! - csóválta a fejét Crofford. Ugyanazon kluboknak a tagjai, Etonba is egy időben jártak. Jóllehet

sohasem állt túlságosan közel Grangerhez, a hír mégis lesújtotta. - Mi lesz vele?

- Az rajta múlik. De nem ő most a mi gondunk, hanem az ön lánya. Ha a véleményemre kíváncsi, én senki másra nem bíznám őt Remmingtonon kívül. Ha ez megnyugtatja, értesítem Remmingtont, hogy tudok Lily ottlétéről.

Crofford fontolgatta az ajánlatot.- Néhány szót talán nem ártana szólni, de nem szeretném, ha

Remmington vagy bárki más tudna Lily tevékenységéről. Minél kevesebben tudnak a munkájáról, annál nagyobb biztonságban lesz.

- Ön jól tudja, hogy a kémeim kiléte a legszigorúbban bizalmas. Ha nem állna fenn ez a rendkívüli helyzet, nem mondtam volna semmit Remmingtonról. Hacsak nem sejti, hogy valami nincs rendben Lily körül, semmi szükség rá, hogy tudjon a munkájáról.

A hintó megállt. Bainbridge feltette cilinderét; köpenyét pedig átvetette egyik karján.

- Értesítsen, ha van valami változás az ügyben. Bocsánat, hogy ilyen hirtelen itt hagyom, Crofford, de ma este kaptam egy másik üzenetet, és megígértem, hogy egy órán belül találkozom az illetővel. - Lemászott a hintóról, és mosolyogva barátja felé fordult: - Beszélgetésünk után már van egy ötletem, hogy miért volt Remmington üzenete olyan sürgető.

*Sir Malcolm ráérősen lépkedett végig a klub fogadószobáján. Egyszer-

egyszer megállt, hogy néhány szót váltson ismerőseivel. Amikor észrevette a nagy terem egyik sarkában ülő Remmingtont, fokozatosan közelített az asztalához. Amint éppen Lord Shefley asztalánál időzött, Remmington végül intett neki.

50

- Nem csatlakozna hozzám egy italra, Sir Malcolm? - mutatott Remmington a szemközti székre. A klub egyik pincére rögtön megjelent egy pohárral, és Bainbridge helyet foglalt.

- Jó színben van, kegyelmes uram - jegyezte meg Bainbridge a pincér távozása után.

- Lényegesen jobban érezném magam, ha szű-kebb körben élvezhetném az italomat - nézett Remmington jelentőségteljesen a többi asztal felé, ahol más urak iszogattak és beszélgettek. Senki nem ült hozzájuk olyan közel, hogy hallhatta volna, pontosan mit beszélnek, de Remmington nem szerette ilyen zsúfolt helyen tárgyalni üzleti dolgait.

- A titkolózó ember gyakran vonja magára má-sok figyelmét, ha nem is akarja - vont vállat Bainbridge - Ha az ember nyilvánvaló helyen rejtőzködik- az megzavarja a kíváncsiskodókat.

Remmington nem reagált a rejtélyes válaszra.- Már két napja próbálom önt elérni. Van egy problémám, és szükségem

van a segítségére.Bainbridge mosolyogva emelte fel a poharát. - Tudok a problémájáról. Kevés dolog történik a tudtomon kívül ebben a

városban. Ha ki kellene találnom, azt mondanám, hogy ön valami módot keres rá, hogy megszabaduljon egy vendégétől.

- Igaza van, mint mindig. - Remmington a po-harát forgatta. - Vannak bizonyos üzleti vállalkozásaim, amelyek teljes diszkréciót követelnek. Ez a vendég összezavarja a dolgokat.

- Azok a vállalkozások nem fognak hiányt szenvedni. Az ön vendége egyik barátom rokona, és szavamat adtam, hogy ön a legmegbízhatóbb házigazda. Az ember nem engedheti meg magának, hogy evilági üzleti ügyek fontosabb kötelezettségeket megakadályozzanak.

- Semmi közöm ehhez a személyhez, és az egész helyzet nagyon terhes nekem, hogy többet ne mondjak. Személyesen vagy üzletileg érdekli önt ez a dolog, Sir Malcolm?

- Ha a barátaimnak problémája van, kötelességemnek érzem, hogy minden lehetséges módon segítsek.

Crofford és Bainbridge barátok? Remmington el sem tudott volna képzelni két ennyire különböző embert. Crofford cimborái igen unalmas népek, egy csoport öregember, akik látszólag végeérhetetlen vitát folytatnak az ókorról. Sir Malcolm viszont Anglia legbefolyásosabb embereivel barátkozik. Ő az egyetlen látható tagja egy olyan titkos szerve-zetnek, amelyben az általa alkalmazott ügynökök teljes listáját csak a miniszterelnök ismeri. Talán Crofford is egyike ezeknek?

Remmington csaknem elmosolyodott ettől a gondolattól. A szórakozott gróf mint ügynök? Ki bízna meg egy ilyen embert államtitkokkal? Nem, Bainbridge-nek a Lilyhez és apjához fűződő kapcsolata nem lehet több, mint aminek látszik: családi barátság.

- Senki sem örül a helyzetnek - folytatta Bain-bridge -, de meg kell vele alkudni. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező néhány napban ön talál valami közös témát a vendégével. Talán valami közös érdeklődés vagy hobbi felélénkíthetné a társalgásukat

- A gondolat szinte megijeszt - rázta meg a fe-jét Remmington, aztán kiitta italát. - Ön jobban ismeri ezt a személyt, mint én. Nem vett észre valami szokatlant rajta? Jellemének valamilyen ellentmondásosságát?

51

- Bárki megmondhatja önnek, hogy vendége nem mindennapi személy. Hogy ellentmondásos lenne? - vont vállat Bainbridge. - A nők a legzavarosabb teremtmények a földkerekségen. El nem tudnám önnek mondani, hogyan működik a feleségem elméje.

Remmington egy kicsit előrébb dőlt.- Valamit titkol.Bainbridge készségesen egyetértett vele.- Ez természetes! Clara is mindig takargat valamit előlem. A múlt héten

rájöttem, hogy minden reggel El Capitanon lovagol, holott határozottan megtiltottam neki, hogy arra a vadállatra felüljön. Erre ő azt felelte, hogy én azt mondtam neki: a parkban nem lovagolhat azon a bolond állaton, ezért kiügetett a mezőre. Becsületszavamra, sohasem tudhatom, hogyan csavarja ki legközelebb a szavaimat.

Remmington a homlokát ráncolta.- Nem az ön feleségéről beszéltem.- Nem? Pedig akár róla is beszélhetne. A nők ezekben a dolgokban

egyformák. Szándékosan összezavarnak bennünket.Remmington nyíltabb taktikával próbál-kozott.- Vendégem okosabb, mint bárki hinné.- Nem lep meg. El tudom képzelni, hogy nem szeretné, ha

kékharisnyának titulálnák. Amennyire őt ismerem, biztosíthatom önt, hogy nincs benne semmi ördögi vagy alattomos, ha emiatt aggódik.

- Nem tudom pontosan, mi is aggaszt - vála-szolta Remmington. - Csak időnként egyszerűen furcsának tűnik.

- Ő egy nő. Mi egyebet mondjak még? - legyintett Bainbridge, majd megitta brandyjét, és felállt. - Ez a dolog néhány napon belül megoldódik, és a vendégére többé nem lesz gondja. - Meghajolt Remmington előtt, és így fejezte be a beszélgetést:

- Köszönöm az italt, kegyelmes uram! Remélem, megengedi, hogy valamikor megháláljam a szívességét. Talán a legközelebbi találkozásunkkor jobb hangulatban találom.

- Talán - ismerte el Remmington, bár voltak kétségei.Sir Malcolm udvariasan biccentett, aztán ellé-pett Remmington

asztalától. Áthaladt a szobán, és megint megállt néhány asztalnál egy-egy rövid beszélgetésre.

Remmington a homlokát ráncolta. Lily a nyakán maradt. Utolsó reménysége éppen most hagyta el a termet.

*A nevetés mély álomból ébresztette fel Lilyt. Kinyitotta a szemét, és az

ágy holdsütötte mennyezetére pillantott. Valahol a házban egy falióra kongatott.

Egy csendes kattanás után recsegés jelezte, hogy egy ajtó csukódott be a közelben. Lehet, hogy Remmington jött haza valahonnan, ahol az egész estét töltötte. Vajon min nevethet ilyen késői órán?

Amikor szeme lassan becsukódott, újra nevetés hallatszott, most már hangosabban, a folyosóról. A mély, fenyegető hangban nyoma sem volt vidámságnak, és Lily ösztönösen tudta, hogy nem Remmington az. Most

52

már nehezére esett kinyitni a szemét. Csak a folyosóra nyíló ajtót látta tisztán a sötét szobában.

A nevetés közeledett. Lily szíve egyre hevesebben vert. Az ajtó túloldalán támadója állt, Lily biztos volt ebben. A csúfondáros kacagás, a szavak nélküli gúny azt üzente, hogy pontosan tudja, hol találhatja meg őt, és hogy most semmi sem állíthatja meg.

Éppen amikor újabb hangtalan sikolyra nyitotta a száját, erős kezek vállon ragadták. A rémület megtízszerezte erejét. Öklével a széles mellkast püfölte, vonaglott az erős szorításban, küzdött az életéért.

- Ébredjen fel, Lily!Lily biztos volt benne, hogy csak a képzelete űz vele tréfát. A hang

majdnem olyan volt, mint...- Én vagyok az, Lily! Ébredjen fel!...Remmingtoné. Abban a pillanatban abba-hagyta küszködést. Amikor

kinyitotta a szemét, egy csupasz mellkast látott maga előtt. Ökle puha szőrzeten nyugodott, amely a széles mellkason lefelé, a nadrág derékrésze felé fokozatosan elvékonyodott. Még sohasem érintette meg férfi csupasz mellkasát. Ez az egyetlen gondolat foglalta el egy örökké-

valóságnak tűnő másodpercig az agyát. - Rosszat álmodott. Most már vége.Álom? Lily megborzongott. Izmai azonnal el-ernyedtek. Összeroskadt

volna, ha a férfi karjai nem fogják körül. Remmington az ölébe ültette.- Most már vége - vonta a férfi a vállához Lily fejét, és simogatni kezdte

a haját. - Biztonságban van, Lily. Senki sem bánthatja.A csendes kopogás az ajtón arra késztette Lilyt, hogy felpattanjon a férfi

karjából, de Remmington szorosan tartotta.- Minden rendben - kiáltott ki az ajtó előtt őr-ködő szolgának. - Lady

Lillian rosszat álmodott.- Rémálom - suttogta Lily.Remmington szorosan magához ölelte, hogy enyhítse a lány egész

testét rázó reszketést.- Hallottam, hogy kiabál - mondta. - A táma-dás éjszakájáról álmodott?- Nem. Rosszabb annál. Itt ... itt volt - nyögte Lily.A remegés nem szűnt, ezért Remmington a karját kezdte dörzsölgetni,

közben bátorító szavakat duruzsolt a fülébe. Úgy tűnt, Lilynek szüksége is van erre. Talán gyermekkorának halvány emléke lelte Remmington ölelését olyan megnyugtatóvá és ismerőssé. De egy gyereket nem izgatott volna a féérfi illata, feszes, mégis puha bőre. A feltámadt érzések egy nő érzései voltak. Egy olyan nőé, aki néni kellett a férfinak.

Megpróbálta eltolni magát Remmingtontól.- J-jól vagyok. T-teljesen jól.- Nem úgy hangzik. Reszket, mint a falevél. Beszélt valakinek arról,

hogy mi történt azon az éjszakán? A támadás éjszakáján?Lily a fejét rázta.- N-nem akarok gondolni rá.- Néha álmodik olyat az ember, amiről nem akar beszélni. - Úgy tűnt,

Remmington nagyon biztos a véleményében. Ujjával finoman felemelte I ily állát, de a lány kerülte a tekintetét. - Valami borzalmas dolgot élt át azon az éjszakán. Miért nem mondja el, mi történt?

53

- Már vége - kulcsolta össze Lily szorosan a kezét. A férfi sajnálja őt, semmi egyéb. Megpróbált erre a tényre összpontosítani a csupasz férfimellkas látványa helyett. - N-nem hinnem, hogy világosan fel tudom idézni.

- Mondja el! - A nyers hang nem illett a finom cirógatáshoz. - Mondja el! - ismételte, most már megfelelőbb hangnemben. - ígérem, attól jobban fogja magát érezni.

- Nem hinném ...Remmington mutatóujját a lány szájára tette.- Mondja el, mi történt! Mit csinált azon az éj-szakán, amikor a

szobájába lépett az az ember. Aludt?Ujjának érintése különös élmény volt. Lily szája érzéketlen, ugyanakkor

nagyon is érzékeny lett, ahol megérintette. Aztán amikor Lily beszélni kezdett, elvette róla a kezét.

- Ébren voltam. Az öltözőasztalomnál ültem, és a hajamat fésültem, amikor a tükörben láttam, hogy nyílik a szobám ajtaja. Először azt hittem, hogy apám az a klubból hazatérőben, de aztán észrevettem a libériát, majd egy pillanattal később megláttam az álarcot. - A férfi vállát nézte, miközben lelki szemei előtt tisztán látta az álarcot. - Undorító volt a természetellenes vigyorával. Megpróbáltam elfutni, de a szoba közepén elkapott, és a földre lökött. Egy pillanat múlva magamon éreztem a teljes súlyát. Sikoltottam, abban a reményben, hogy valaki a megmentésemre siet.

- Folytassa! - sürgette a férfi. - Mi történt, ez-után?- Dulakodtunk. Amikor fellökött, az öltözőasztalt is felborította, és

mellém esett az egyik súlyos gyertyatartó, amit aztán sikerült megragadnom. Egy pillanatra elengedett, én pedig, amilyen erővel csak tudtam, fejbe vágtam. A földre rogyott, de amikor megfordultam, hogy az ajtóhoz szaladjak, kinyújtotta a kezét, és megmarkolta a bokámat. Lerohantam a lépcsőn, aztán hallottam, hogy valamit ordít, és hátranéztem. A folyosón állt, a falnak dőlve, keze a homlokán. Kiszaladtam az utcára, hogy megkeresem apámat a klubban. Ekkor állított meg ön.

- Amikor hátranézett a lépcsőn, az az ember a homlokán tartotta a kezét. Rajta volt az álarc?

Lily szeme tágra nyílt. Egy pillanatig remény töltötte el, aztán csak a fejét rázta.

- A keze eltakarta az arcát. Semmit sem láttam. Remmington megfogta Lily kezét, és a saját homlokához szorította.

- Mutassa meg, mit látott! Hogyan tartotta az az ember a kezét?Lily rövid ideig csendben maradt, hogy a férfi homlokának bizalmas

érintéséből felocsúdjon. Nem szabad, hogy egy ártatlan érintés megzavarja. Végtére is, alig pár perce még a mellkasának dőlt.

- A falnak dőlt - mondta -, és így fordult el tőlem. - Kezét a férfi homlokára szorítva elfordította a fejét.

- Rendben. Most írja le, mit látott belőle!Megpróbált a feladatra összpontosítani, de minden gondolata

Remmingtonon járt. Hogyan tudna egy másik férfira gondolni, amikor így öleli őt. Becsukott szemmel próbálta felidézni a homályos alakot a lépcső tetején.

54

- Sötét volt a haja. Barna vagy fekete, azt hiszem. A papa a lépcső tetején égve hagy egy lámpát, amíg le nem fekszik, de még így is nagyon sötét volt.

- Mondja el, mit látott még!Lily most Remmington állára tette a kezét.- Az álla kerekebb volt, mint az öné, nem olyan erős. Az orrát

eltakarta a kezével, de valószínű, hogy nagyon nagy lehet. Innentől idáig láttam. - ujját végighúzta a férfi orrnyergétől egészen a felső ajkáig, és ott meglepve tapintott egy kis izzadságcseppre. Most már sokkal melegebbnek érezte a szobát. - Azt hiszem, a szája kisebb volt, mint az öné

- Ez minden, amire emlékszik? - kérdezte Remmington rekedten.Lily felpillantott, szája a meglepetéstől tátva maradt. A férfi szemében a

saját vágyakozását látta tükröződni, ugyanazt, azt a perzselő sóvárgást, amelytől a lélegzete szapora lett, pulzusa lüktetett.

Némán bólintott, de nem tudta, hogy a kérdésre lelelt-e, vagy engedélyt adott a férfi szemének néma követelésére.

A férfi lassan lehajtotta a fejét úgy, hogy ajkuk éppen csak összeérjen. Lily sem mozdulni, sem lélegzetet venni nem tudott. A férfi ajka lágy simogatással haladt végig Lily szája szélén. A csók, amely ezt követte, szinte szűzies volt. Ajka nagyon finoman érintette Lilyét, mintha a méretét tanulmányozná, vagy ki akarná próbálni, hogy ajkuk hogyan illik össze a legjobban. Végül elhúzódott a lánytól.

Ami ezután történt, meghökkentette Lilyt, de szemét akkor sem nyitotta ki, amikor homlokán megérezte a férfi ujjainak érintését. Az ujjhegyek a szemöldökök közötti vonalat simították végig, majd a szem alatti részre, az orrnyeregre tévedtek, aztán pedig a halántékra. Rövid habozás után az arccsont, majd az áll vonalát kezdték vizsgálni, végül pedig újra kezdődött a művelet az arc másik felén. Ez a gondos és bensőséges vizsgálódás éppen olyan izgató volt, mint a csók. Vajon a férfit is ezek a szédítő érzések kerítették hatalmukba, ami kor ő érintette az arcát? Remmington most a homloka közepére téve ujjhegyét, egy vonalat húzott végig az orra vonalán, le egészen a szája széléig, majd az ajkak között. Lily gondolkodás nélkül megérintette nyelvével a férfi ujja hegyét.

Hallotta, ahogy a férfi hirtelen lélegzete pedig elakadt, a saját lélegzetét is érezte, amint a férfi a mellére szorította. Semmi sem készíthette volna fel ennek az ölelésnek a hatására. Néhány udvarlója megpróbált ugyan tőle csókot lopni, de legtöbbször zavarba ejtőnek és kellemetlennek érezte, olyannak, amitől tartózkodnia kell. Most viszont olyan szorosan fonta a karjait Remmington nyaka köré, hogy az már fájt. Egész teste fájt. Es ez a forróság! A szobában nem lehet ilyen hőség!

A férfi szája most már mohóbban követelte Lily ajkát. Amikor megadta magát a néma parancsnak, a férfi nyelvével az övéhez ért. A lány ösztönösen

elhúzódott, de a férfi nem engedte el. Nyelve újra Lily ajkát simogatta, majd megint egy kicsit beljebb hatolt. Lily nem tudta, hogy így is lehet csókolni. Valahogy megérezte, hogy a férfi most vezeti őt be ennek művészetébe, türelmesen megvárva, hogy ő eldöntse, tetszik-e neki vagy sem. A döntés megszületett, Lily pontosan utánozni kezdte a férfi ajkának mozdulatait. Ekkor a férfi elszakította tőle magát.

55

- Ezt nem lenne szabad tennünk. - Remmington zihált. Lily remegve simult hozzá. - Mondja, hogy hagyjam abba, Lily! Amíg még meg tudom tenni.

Lily sóhajtott. Szerette a hangját és az általa ka-vart sötét, tiltott érzéseket.

A férfi, miközben Lily vállát cirógatta, ajkával a füle hajlatait ízlelgette. Amikor keze a melléhez ért, Lilyt pánik fogta el. Tényleg annyira halálosan vágyik a férfi ölelésére, hogy hagyja magát használni? Ő is csak egy a sok meghódított nő között, akire néhány hónap múlva már csak halványan fog emlékezni. Szívében addig terjedt a fájdalom, dinig szinte elviselhetetlenné vált. Igaza van a férfinak. Nem lenne szabad ezt csinálniuk. A tűz hirtelen kialudt benne.

Amikor a férfi megragadta hátul a nyakát, és a párnára akarta nyomni, Lily - inkább meglepetésében, mint fájdalmában - felkiáltott. Remmington pillantása Lily nyakára esett, és azonnal elengedte.

- Az isten szerelmére, Lily! Bocsásson meg! Fájdalmat okoztam?Lilynek sikerült ellöknie a férfit, és az öléből az ágyra csúsznia. A szavak

a gondolatainál is sebesebben törtek elő belőle.- Nem lenne szabad itt lennie. Maga mondta, hogy nem lehet köztünk

semmi más, csak barát-ság, és most megszegte a szavát. Nem tudom, hogyan is várhatja el tőlem, hogy az összes rendelkezését betartsam, ha önmaga sem képes rá.

Remmington úgy meredt rá, mintha Lily valami furcsa lénnyé változott volna. Arcáról eltűnt az aggodalom. Fejét lehajtva hosszan, mélyen felsóhajtott.

- Ne nézzen rám úgy, mintha éppen most ütöt-tem volna meg!Lily elegyengette a takaróját, aztán állig magá-ra húzta.Remminton kiült az ágy szélére, ott folytatta:- A mindenségit, Lily! Nem csak én vagyok a hibás! - A hajába túrt. -

Nem volt szándékomban megcsókolni, amikor bejöttem ide. Ön az, aki folyton kijátssza a szabályokat.

Lily szája tátva maradt- Azt akarja mondani, hogy én vagyok a fele-lős?- Az az oka, ahogy rám néz.Lily ellenségesen mérte végig Remmingtont, az iménti szégyennek és

zavarnak már nyoma sem volt rajta.- Hogy merészeli rám hárítani a felelősséget? Nem kértem, hogy

csókoljon meg.- Valljuk meg, hogy az ön reakciója nem éppen a felháborodott ártatlané

volt! - csattant fel a férfi. - Ha az a terve, hogy megkísértsen engem, és ezzel szándékosan kompromittálja magát, akkor vegye tudomásul, hogy nem fogom ezt a foltot házassági ajánlattal helyrehozni.

- Azt hiszi, hogy előre kiterveltem, ami ma éjjel történt?Remmington közömbösen megvonta a vállát.- Mondjuk inkább azt, hogy romantikusan fan-táziálgató fiatal nők

hajlamosak a meggondolatlan viselkedésre.- Értem - húzta ki magát Lily, majd karba tett kézzel folytatta: - Lehet

benne valami. Az, hogy megkértem önt, hogy táncoljon velem Ashlandék

56

bálján, rendkívül meggondolatlan lépés volt a részemről. Az, hogy ön egy egész teremnyi ember előtt megalázott, volt a legkevesebb, amivel rámutathatott a hibáimra, én azonban nem tanultam a leckéből. Azt is én eszeltem ki, hogy ön kiosonjon az erkélyre, ahol kihallgathatja a beszélgetésemet Sophie-val, hogy újra megalázhasson. Okos terv, ugye?

- Ön szándékosan ...- Természetesen! Egyszerűen tele vagyok titkos tervekkel, ha önről van

szó. A támadás megrendezése az otthonomban volt a rafinált mesterkedés ékköve. Annak tudatában, hogy ön mennyire fog sajnálni, erőszakkal kényszeríttettem a komornyikját, hozzon ide, hogy beférkőzhessek az ön otthonába. Most már megvan minden lehetőségem, hogy kompromittáljam magam. - Lily a fejét csóválta. - Micsoda balszerencse, hogy ön átlátott a szitán! Úgy gondoltam, egy rémálom eredeti módja lenne annak, hogy önt a szobámba csaljam az éjszaka kellős közepén. És persze tudtam, hogy ön kötelességének fogja tartani, hogy megcsókoljon.

I.ily gondterhelt arcot mímelve a ruhásszekrény felé intett. - Könyörgöm, ki ne nyissa a szekrényt, kegyelmes uram! Apám abban rejtőzködik, és előugorhat, hogy abban a pillanatban, amint kompromittálva vagyok, házasságot követeljen.

Remmington némán figyelte a lányt. Szemében nem volt már szenvedély, arca izma meg-meg-rándult.

- Semmi szükség a gúnyolódásra.- Gúnyolódnék? - vont vállat Lily, aztán a körmeit kezdte vizsgálgatni. -

Milyen udvariatlan dolog!- Rendben van. Belátom, hogy éppen annyira vétkes vagyok abban, ami

ma éjjel történt, mint ön.Lily csettintett a nyelvével.- Tyűha! Micsoda nehéz vallomás! Nagyon fájt?- Muszáj megjátszania az ostobát?- Kikérem magamnak ezt a sértést, uram! A játékom egyáltalán nem

ostoba!Remmington a szemét forgatta.- Elég! Nem vagyok hajlandó ezt a beszélgetést tovább folytatni! Majd

holnap, vagy amikor úgy dönt, hogy észhez tér, folytathatjuk a vitát.Sarkon fordult, és a szobájába vezető ajtó felé indult.- Először a bocsánatkérését várom, Remming-ton.A férfi nem vett tudomást a hadüzenetről.- Jó éjszakát, Lily! - Jó éjszakát!

7

- Kegyelmes uram?Remmington, anélkül, hogy a szemét kinyitotta volna, megfordult az

ágyán. Remélte, hogy Digsby majd elmegy. Nem volt a legjobb ötlet haragja élét egy üveg brandyvel tompítani. A múlt éjjel felkorbácsolt szenvedéllyel és dühö-

57

sen tért vissza Lily szobájából. Figyelmeztette a lányt, hogy nem fog tudni megállni. Na és, ha kicsit következetlenül viselkedett. Miért találta Lily olyan meglepőnek a haragját, amikor éppen csak az ágyába nem hívta őt?

A harmadik vagy negyedik pohár brandy lecsillapította annyira a dühét, hogy ráébredjen, mekkora bolondot csinált magából. Lily nem tervezte, hogy elcsábítja őt, ő viszont ennél még sokkal rosszabbal vádolta meg. Igaza volt Lilynek: bocsánatkéréssel tartozik neki. Ha sikerül valahogy helyreállítania a kapcsola-

tukat, ugyanez a dolog megtörténhet újra. Nem határozta el magában, legközelebb nem fog megelégedni néhány csókkal. Legközelebb megérinti őt. Mindenhol. Kezével, szájával, testével. Te jó ég! Még mindig sóvárgott utána.

Nagy nehezen kinyitotta az egyik szemét, de szinte megvakította a ragyogó fény, ezért gyorsan be is csukta.

Dél van. Biztosan legalább dél van. Remélte, hogy lüktető fejfájása ellenére még egy.kis ideig álomba menekülhet.

- Bocsássa meg, hogy felébresztettem, kegyel-mes uram, de azt hiszem, fontosnak fogja tartani a helyzetet.

- Milyen helyzetet?- Lady Lillianről van szó, kegyelmes uram. A könyvtárszobában van.- Tévedsz - felelte borízű hangon. - Megmond-tam neki, hogy tartsa

magát távol tőle.- Gyanítottam, és említettem is őméltóságának, De biztosíthatom önt

róla, hogy most ott van.- Kétlem, hogy bármit talál. Az íróasztalom be van zárva. Majd beszélek

vele a vacsoránál. - Azzal hasra fordult, és fejét a párnájába temette. - Most menj ki!

- Vacsoráig még majdnem tíz óra van hátra, kegyelmes uram. Azt ... hmm ... hmm ... azt hi-szem, végignézi a könyvszekrényeket.

Remmington rögtön felült. A szoba egy pillanatig veszélyesen imbolygott körülötte, de gyorsan ledobta magáról a takarókat, és kiugrott az ágyból.

- Megtalálta?Digsby egy nadrágot nyújtott felé.- Még nem, de biztosra veszem, hogy csak idő kérdése. Már majdnem

egy órája ott van, és úgy tűnik, minden egyes kötetet alaposan megvizsgál.

Remmington megállt, egyik lába beakadt a nadrágszárába.- Te jó ég, Digsbyi Mi történt az arcoddal?Digsby óvatosan megtapogatta a fekete monok-lit a szeme alatt, aztán

dagadt ajkával mosolyogni próbált.- Lady Lillian, kegyelmes uram.Remmington nagy szemeket meresztett rá.- Ő vert meg?!- Nem, kegyelmes uram. De most valóban siet-nie kellene a könyvtárba.Remmington bólintott, és befejezte az öltözködést.- Miután elintéztem Lady Lilliant, részletesebb választ szeretnék kapni a

kérdésemre.

58

Eközben Lily éppen azon gondolkodott, milyen jó érzés lepakolni a polcokat, és Remmington könyvtárszobáját legalább megközelítőleg olyan káosszá változtatni, amilyenné a férfi tette az ő életét. Reggel sértetten és dühösen ébredt, készen arra, hogy Remmington megfizessen minden egyes undokságért, amit az éjjel mondott. Mivel nem tudta világosan, hogyan lehetne a tervet vég-hezvinni, a könyvtár feldúlásának ötletét találta a legösztönzőbbnek. Ha elég szerencsés, akkor Remmington talán, talán beleegyezik, hogy el-menjen innen.

Digsby folyton föl-alá járt, amíg Lily a könyvek lapjait pörgette, és udvarias közhe-

lyekkel próbált érvelni Lily foglalatossága ellen. Végül aztán, látva, hogy úgysem tudja őt eltántorítani, visszavonult. Nem volt kérdés Lily számára, hogy jelenteni akarja a dolgot a gazdájának. Szinte már várta az összecsapást, a lehetőséget, hogy haragját legalább részben kitölthesse.

Egy magas szék szolgált létrául, amikor a felső polcokhoz ért. Két kis könyvecskét óvatosan lelökött, majd ujjai megakadtak egy nagy könyvön, amely lelógott ugyan a könyvespolcról, de nem esett le. A könyv gerince öt másik vastag kötethez volt erősítve. Mindegyik könyv gerince egy ujjnyi mélyen be volt vágva, hogy normális könyvnek lássék. A hamis gerincek egy kis szögletes rekeszt takartak, amely tömve volt pergamenteker-

csekkel. Az egyik közelebbi tekercset kíván-csian kihúzta. Meglehetősen bizonytalan testhelyzetében majdnem

leesett, amikor a papírt kihajtogatta. Az értelmetlen szavakat egy, a franciák által kedvelt titkosírási rendszer egyik változatával írták.

A folyosóról jövő hang figyelmeztette, hogy Remmington bármelyik pillanatban felbukkanhat. Gyorsan becsukta a rekeszt, lemászott, és a széket eltolta a polctól. Már éppen a szoba közepén szaladt, amikor rájött, hogy az üzenetet még mindig a kezében tartja. Felkapta szoknyáját, és a tekercset a harisnyatartójába csúsztatta, aztán gyorsan felkapott egy kupacnyi könyvet. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó.

Remmington, még mindig mezítláb, inge alját éppen a nadrágjába tömködve, az ajtóban, megdermedt a látványtól, ami fogadta. Takaros, rendezed könyvtárszobája gyanúsan hasonlított a Crofford-ház könyvtárára. A bútorok és a szőnyeg egy része eltűnt a felhalmozott és szétdobált könyvek alatt. Egy pillantást vetett a könyvszekrény sarkára, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Az ál-könyvgerincek, amelyek a rejtett fülkét takarták, érintetlenek voltak.

- Jó reggelt, kegyelmes uram! - fordult Lily Remmington felé. Karját lehúzta a sok könyv.

Rommington látta, hogy Lily elkerekedett szemmel veszi szemügyre öltözékét. Inge derékig nyitva volt, de ellenállt a vágynak, hogy ellenőrizze, vajon a nadrágja jól van-e begombolva. Félig még aludt, rettenetesen másnapos volt, és dühítette, hogy erre a szemétdombra ébred. Lily ellenben, krémszínű ruhájában, maga volt a szemérmes ártatlanság. Frissnek és undorítóan egészségesnek látszott. Még a hangja is mintha jobb lenne. Hála Istennek, nem mosolyog. Egy vidám mosoly most az idegeire menne.

- Lenne szíves megmagyarázni?- Megmagyarázni? Mit? - kérdezte Lily.

59

- Megmagyarázni azt a tényt, hogy alig több mint egy óra alatt sikerült megtizedelnie a könyvtáramat - mutatott körbe Remmington a szobán. - Megmagyarázni mindenekelőtt, honnan veszi a bátorságot, hogy itt legyen, amikor külön felhívtam a figyelmét, hogy ezt a szobát nem használhatja.

Lily leszegte a fejét.- Nem szükséges kiabálnia. A hallásom egé-szen jó.- Nem kiabálok... - Remmington mély lélegze-tet vett. Nem emlékezett,

hogy utoljára mikor emelte fel a hangját egy nő jelenlétében, vagy hogy mikor dacolt vele valaki ilyen nyíltan. Hangját kicsit mérsékeltebbre fogva tette hozzá: - Minden egyes könyvet a helyére tesz, de most azonnal.

- Hm. A helyére - nézett körül Lily bizonytala-nul. - Sajnos az meghiúsítaná a célomat. Egy bizonyos könyvet kerestem, és egészen biztos, hogy nyomát veszíteném, ha elkezdeném a többit visszarakni, mielőtt azt megtalálom. Tegnap biztos voltam benne, hogy láttam az ön gyűjteményében Mrs. Radcliffe egyik regényét, de most nem találom sehol.

- Azt akarja mondani, hogy egy egész könyvtárat feldúlt egyetlen kötetért?

- Megint kiabál, kegyelmes uram.- Igenis akkor kiabálok a saját házamban, ami-kor akarok! - De azért

lehalkította a hangját. - Először is, biztos lehet benne, hogy annak a nőszemélynek egyetlen könyve sincs a házamban. Másodszor, ha egy bizonyos könyv után kutatott, meg kellett volna kérnie Digsbyt, hogy keresse meg. Harmadszor, semmi keresnivalója ebben a szobában, hacsak nem én magam hívom be. A történtek után kétlem, hogy itt-tartózkodása alatt még egyszer látni fogja ezt a szobát belülről.

Azzal bevágta a könytár ajtaját, nagy léptekkel az asztalához ment, és székébe lehuppanva karját keresztbe fonta.

- Most pedig minden egyes könyvet visszateszi helyére. Nem bánom, ha egész nap tart is.

- Azt hiszem, ön kissé elragadtatja magát ebben a kérdésben.- Akkor mondhatná ezt, ha bezárnám a szoba-lába, amíg itt tartózkodik,

de még azon is gondolkodom.- Nos, ha ez az ön vendégszeretete, akkor sajnos is most rögtön

elmegyek innen - közölte Lily, és kihívóan nézett Remmington szemébe. - Ha lenne olyan jó, és rendelne egy bérkocsit! A szobalányommal kiveszünk egy szobát a Két Hattyú fogadóban, holnap reggel Brightonba indulunk. - A karjában lévő könyveket egy közeli asztalra helyezte, aztán csípőre tett kézzel így folytatta: - Közölje Digsbyvel, hogy Gretchen egy órán belül csomagolja össze a bőröndömet!

Remmington mogorván bámult maga elé. Nem tudott a lányra nézni. Túl erős volt a kényszer, hogy odarohanjon hozzá, megragadja a vállát, és megrázza, hogy észhez térjen. A lány dühös utasításai és követelései mutatják, hogy egy csöpp esze sincs. Egyetlen csöpp sem!

Tekintetét a felforgatott szobán körbehordozva hirtelen eszébe ötlött, hogy normális ember nem kutatna egy könyv után ilyen módon. És éppen amint az eszébe jutott, a lány nagyon ügyesen a távozása irányába terelte a vitát. Ismét Lilyre pillantott.

- Azt hittem, nem szeret olvasni.

60

- Én nem mondtam ilyent. Ha jól emlékszem, azt mondtam, hogy nem olvasok túlságosan gyorsan, de szeretem ezt az időtöltést. Csak azért jöttem be ide, hogy megkeressek egy könyvet, és nem is gondoltam, hogy ordítani fognak velem, és ilyen elképesztő módon szidalmaznak. - Lily tekintete a könyvtár ajtaja felé siklott. - Ha nem engedi meg a szolgáinak, hogy segítsenek nekünk elhagyni ezt a házat, boldogulunk magunk is.

- Nem mennek sehová.Lily egy lépést tett az ajtó felé.- Nem tűröm a fenyegetést, uram! Most, ha megbocsát...Remmington a zsebéből egy kulcsot húzott elő, két ujja között lóbálva

így szólt:- Bátorkodtam bezárni az ajtót. Sejtettem, hogy vonakodni fog, hogy

itt maradjon és rendbe rakja ezt a felfordulást. Úgy látszik, helyes volt a sugallat.

Lily szólni akart, de egyetlen hang nem jött ki a torkán. Remmington elmosolyodott, majd visszatette a kulcsot a zsebébe, és egy könyvkupac felé intve hozzátette:

- Remélem, nem azért csinálta ezt a felfordu-lást, hogy újra kezdhesse az értelmetlen vitát a távozásról. Ha így lenne, akkor bőségesen lesz alkalma, hogy átgondolja az efféle cselszövések helyességét, amíg mindent visszapakol a polcokra.

- Újabb terv a részemről, uram? Tudhattam volna, hogy szándékossággal fog vádolni.

- Azt mondja, nem az ön műve ez a káosz?- Egy könyv után kutattam.- Ertem.Lily csípőre tette a kezét, és felvonta szemöl-dökét.- Ön hazugnak nevez engem? - kérdezte, és még mielőtt

Remmingtonnak alkalma lett volna felelni, az ajtó felé indult, közben magában ezt motyogta: - Leszid, ordít velem, most meg hazugnak nevez. Egy percig sem maradok itt tovább.

- Digsby? - szólt az ajtó felé, aztán, most már sokkal hangosabban megismételte: - Digsby! Tu-dom, hogy ott van! Azonnal nyissa ki az ajtót!

- Ugye tudja, hogy nem fogja kiengedni? - dőlt hátra Remmington a székében, kezét tarkójára támasztva. - Azt javasolnám, hogy a piros könyvekkel kezdje. A felső polcon állnak.

- Digsby! Baleset történt! Remmington megbotolt és elesett. Csúnyán megsérült. Kérem, nyissa ki az ajtót!

- Jól vagyok, Digsby! - kiáltott ki Remmington. Mutatóujját megrázta a dühös lány felé, majd szemöldökét kajánul összevonta. - Mondhatom, nagyon okos trükk volt.

Lily hátát az ajtónak vetette. Hangja nyugodt volt, de a szemében bujkáló félelem és kezének remegése zavarba hozta Remmingtont.

- El kell menjek, Remmington. Most. Azonnal.- Nem volt szándékomban megijeszteni — felelik a férfi csöndesen. - És

nem a személyiségem torzulása, hogy ragaszkodom hozzá, hogy ön ebben a házban maradjon. Ön is jól tudja az okokat, amelyek az elmúlt órában sem változtak. Talán jobb lenne, ha egy kicsit leülne és megnyugodna.

- Nincs szükség rá, hogy megnyugodjak. Ha eltökélte, hogy visszarakatja velem a könyveket, hát megteszem. - Ezzel felkarolt egy

61

kupac könyvet. Mozgása idegességről árulkodott. Elindult a könyvszekrény felé, háttal Remmingtonnak. - És igenis azt gondolom, hogy személyiségének torzulása, hogy ilyen gyerekes büntetésnek vet alá.

Valamiért nyugtalan volt. Ahogy a válla fölött a férfira pillantott, tekintetük találkozott, és amit Remmington a lány szemében látott, megdöbbentene. Lily fél tőle. Megpróbálta megérteni az okát. Mit tett vele az elmúlt éjjel, ami ennyire megrémítette? Attól fél talán, hogy most utólag, mint valami kéjsóvár vadállat, ráveti magát?

Éppen arra gondolt, hogy megkérdezi, de mie-lőtt valami megfelelő formát talált volna, hogy megtudja, mi a lány véleménye őróla, halkan ko-pogtak a könyvtár ajtaján. Lily a zajtól összerez-zent, és elejtette a könyveket. Remmington erre a furcsa viselkedésre a

homlokát ráncolta, aztán kinyitotta az ajtót.Digsby jelent meg a másik oldalon, kezében kis tálca, közepén

borítékkal.- Ez az üzenet éppen most érkezett, kegyelmes uram. Kézbesítője azt

mondja, hogy sürgős.Remmington fogta a levelet, feltörte a pecsétet, majd sietve átfutotta a

tartalmát és a zsebébe gyűrte.- Te itt benn maradsz, amíg Lady Lillian olyan rendet nem csinál a

könyvtárban, amilyent ma reggel talált. Addig nem hagyhatja el a szobát. - Aztán Lilyhez fordult. - Néhány órára el kell menjek. Ha megjöttem, majd folytatjuk ezt a beszélgetést.

Digsby becsukta gazdája mögött az ajtót. Szó nélkül megfordult, kezét a háta mögött összekul-csolta, és maga elé meredt. Lily megkönnyebbült sóhajjal tért vissza foglalatosságához. Minden bátorságát össze kellett szednie, hogy állja a sarat Remmingtonnal szemben, hogy úgy tegyen, mintha semmit sem tudna a titkos rekeszről.

Ne bízz senkiben! A figyelmeztetés apja levelé-ben néhány napja még fölöslegesnek látszott, most azonban új jelentést nyert. Apja tud valamit Remmingtonról, amit ő nem? Miért ragaszkodik hozzá, hogy itt maradjon, ha kételkedik Remmington hűségében? Nem látta értelmét. Azt, hogy Remmington árulóvá vált volna, még kevésbé tudta elhinni. De a bizo-

nyítékot nem tagadhatta. Az elmúlt hónapok-ban apja több ilyen titkosírással írt üzenetet is fordított. Még a kézírás is

hasonlónak látszik.Az is lehet, hogy Remmington Sir Malcolm-nak dolgozik, gondolta reménykedve. Ez a remény azonban egy pillanat

alatt szertefosz-lott. Ha ez lenne a helyzet, apja nem küldött volna neki titkos üzenetet.

A herceg biztosan az ellenségnek dolgozik. Ösztönei azt súgták, hogy ez nem lehet igaz, ám ugyanezek az ösztönök arra figyelmeztették, hogy tartsa magát a lehető legtávolabb tőle. Tekintete az egyik ablakra tévedt. Ha rá tudná venni

Digsbyt, hogy hagyja őt magára a könyvtárban, talán az ablakon keresztül el tudna menekülni. Amikor már biztos volt benne, hogy Remming-ton elment hazulról, Digsby felé fordult:

- Nem szükséges itt maradnia. Legyen nyugodt, felügyelet nélkül is el tudom végezni ezt a feladatot.

62

A kijelentést csend fogadta. Már éppen valami megjegyzést akart tenni Digsby értékes idejére vonatkozóan, amikor idegen mély hang hallaszott a könyvtár elől.

- Hé, Remmington! - A hang egyre közelebb jött, majd úgy tűnt, több más hang is csatlakozik hozzá. Mindnyájan hangosan beszéltek. - Hallod? Hol vagy?

I.ily pillantása találkozott Digsbyével. Biztos volt benne, hogy a saját tekintete a komornyik pánikszerű rémületét tükrözi. Digsby az ajtó elé hátrált, ujját az ajkához emelte, Lilyt pedig az ajtó mögötti fal felé terelte. Amikor Lily engedett a néma parancsnak, résnyire kinyitotta az ajtót, és megpróbált kilépni rajta. Abban a pillanatban három férfi nyomult be a szobába.

Egy sötéthajú az íróasztalhoz sietett, közben hátraszólt Digsbynek:- Hé, Digsby! Borzalmasan nézel ki. Megint az ökölvívás művészetével

foglalatoskodsz? - Meglepetten hordta körül a tekintetét a felforduláson. - Te jó ég! Mi történt itt?

Nem várta meg a választ, hanem három pohárba brandyt töltött, miközben barátai kényelembe helyezték

magukat az egyik kereveten. Mindhárman húszas éveik közepén járhattak és lovaglóruhát viseltek. Kettőnek világos bőre és kese haja volt. A harmadik magasabb volt a társainál, haja koromfekete, szeme a kabátjához illő átható kék. Napbarnított bőre meglehetősen hasonlítóit Remmingtonéhoz.

- A Hyde Parkba tartunk - folytatta a sötéthajú, figyelmét a brandys poharakra összpontosítva. -Gondoltuk megállunk, hogy rávegyük Remittingtont: lovagoljon ki velünk. Egészségtelen dolog minden délelőtt számlákkal és üzleti levelekkel bajlódni, amikor vannak kellemesebb elfoglaltságok is. Biztosak voltunk benne, hogy itt találjuk. Szóval nincs itthon?

Digsby nem szólt semmit, így a fiatalember végül felpillantott. Szája tátva maradt a csodálkozástól.

- A mindenségit! Lady Lillian! Mi a csudát csinál ön itt?A két másik férfi megfordult a helyén, és most már hárman meredtek

Lilyre. Lily derűsen mosolygott.- Azt hiszem, nem ismerem önöket, uraim. Talán jobb lenne

bemutatkozni, mielőtt beszélgetésbe bocsátkoznánk.- Elnézést kérek, Lady Lillian! - hajolt meg mélyen a sötéthajú, majd a

kanapén ülő két társára mutatott, akik Lily üdvözlésére felemelkedtek a helyükről. - Ezek a barátaim: őméltósága Mister James Howard és fivére Stephen, Lord Jasper. Én pedig Trevor Montague vagyok, a nagyra becsült távol lévő házigazda testvére - mondta hamiskás mosollyal a szája körül. - Meg kell hagyni, az ön jelenléte teljesen váratlan, de nagyon örömteli meglepetés. Nem gondoltuk, hogy hölgylátogatót fogunk itt találni ilyenkor. Azért álltunk meg, hogy Remmingtont egy kis kiruccanásra hívjuk.

A mondat ott lebegett a levegőben kettőjük között. Lily szinte hallotta, hogy a férfi hangtalanul hozzáteszi: És ön mit csinál itt?

- Kitűnő kirándulóidő van - jegyezte meg Lily, arcát az egyik ablak felé fordítva. - De a Rotten Now biztosan teljesen járhatatlan lesz. Hallottam, hogy a múlt héten Lady Haviland felborult a kocsijával, amikor

63

megpróbálta kikerülni Mr. Smith-Hampton hintóját. El nem tudom képzelni, mit gondolt az az ember, hogy az út közepén állt meg a hintójával.

- Kétlem, hogy Lady Havilandre gondolt volna vonta fel a szemöldökét Lord Jasper. - Aki hintóval a Hyde Parkba hajt, senki másra nem gondol, csak saját magára. Egyszerűen ez a helyzet. Gondolom, Lord Haviland elégtételt fog követelni.

- Ez nagyon elképzelhető - helyeselt Lily.- Lady Lillian - vágott közbe Trevor -, ez mind nagyon elbűvölő, de ha

megbocsátja kíváncsisá-gomat, elképzelni sem tudom, mi hozhatta ide a bátyám házába.

- Hát az, hogy megkeresem ezt a görög regékkel foglalkozó könyvet - emelt a magasba egy vékony kötetet. - Remmington említette a könyvet apámnak, és a papa meg van őrülve érte, hogy megszerezze. Őkegyelmessége felajánlotta, hogy kölcsönadja neki, de nem találta meg. Azt ajánlotta, hogy a papa keresse meg a könyvet, és volt olyan szíves átengedni a könyvtárát a kutatás idejére. Sajnos azonban a papa szörnyű köszvény-rohamot kapott, és az inasa szűk félórája hazavitte. - Lily a szanaszét heverő könyvkupacok felé intett. - Amint látják, annak ellenére, hogy apám, a szobalányom és a kedves Digsby segített a keresésben, elég nagy munkába telt megtalálni. Már kezdett úgy tűnni, hogy az egész nap ezzel telik majd.

- Itt volt az édesapja? - nézett Trevor kételkedőn.- Természetesen! - felelte Lily. - Csak nem képzeli, hogy kíséret nélkül

egy agglegény házában tartózkodnék? - Döbbent arcot vágott. - Ó, egek! Nagyon is úgy tűnhet a dolog. A szobalányom itt van, kiment teáért. Úgy gondoltuk, egy órán belül mindenképpen befejezzük a keresést. Ó, istenem! El tudom képzelni, mit gondolhatnak rólam! Csak sejtem, mit fog szólni a kegyelmes úr, ha tudomására jut, hogy nevéhez ízléstelen pletykák tapadnak, amelyeknek én vagyok a forrása. Ugye, nem hiszik, hogy odáig fajulhat a dolog, hogy párbajra hívja ki apámat? - A kezét tördelte abban a reményben, hogy sikerül elhitetnie: a sírás fojtogatja. - El sem tudom képzelni, hogy szegény papa pisztollyal a kezében legyen kénytelen Remmington-nal szembenézni. A puszta gondolattól is az ájulás környékez.

Trevol némán figyelte Lilyt. Egyik szemöldökét felvonta, ami határozottan emlékeztette a csúfondáros Remmingtonra.

- Nyugodjon meg, drága hölgyem! A kegyel-mes úr tudni fogja, hogy ön sohasem lehet kelle-metlen híresztelések forrása. - James és Stephen felé fordult, és jelentőségteljesen rájuk nézett. - Félek azonban, hogy a bátyám természete néha igen heves. Ezenkívül híresen jól céloz. A legjobb, ha elkerüljük a párbaj lehetőségét. Ha netalán valaha felröppene ez a hír, a barátaim és én természetesen tanúsítani fogjuk, hogy az ön édesapja egész idő alatt itt tartózkodott.

- Dehát ez hazugságra kényszeríti önöket! Trevor megvonta a vállát.- Nagy ez a ház. Lehet, hogy az édesapja meg-gondolta magát, és

mégsem ment el. Talán még most is egy másik szobában pihen - nézett ismét a barátaira. - Nincs igazam?

- Dehogynem! Nagyon igazad van - tódított Stephen és James.- Látja? Nincs mitől tartani.

64

- Ön rendkívül kedves - motyogta Lily. Még jó, hogy Gretchen itt van kíséretnek, különben önök még azt gondolhatnák, hogy közönséges liba vagyok. - Nagy szemeket meresztve fordult Digsby lelé: - Erről jut eszembe: megmondaná Gretchen-nek, hogy nincs szükségünk a teára? Most, hogy rábukkantunk erre a kincsre, indulnunk kell, különben a papa nagyon nyugtalan lesz.

Digsbynek csak a szemöldöke mozdult meg.- Ugy gondolom, itt kellene maradnia teára, milady. A fárasztó munka

után egy csésze tea minden bizonnyal frissítően fog hatni.- Máris nagyon frissnek érzem magam - ellen-kezett Lily -, és a papa

már annyira várja, hogy ezt a könyvet olvashassa.- A kegyelmes úr bármelyik percben itt lehet -mondta Digsby. -

Egészen biztos vagyok benne, hogy nem szeretné elmulasztani az ön látogatását, tényleg itt kell maradnia.

Lily határozott legyintéssel utasította el a parancsot.- Nagyon helytelen lenne, jóember. Jelenlétem máris terhet jelent

ezeknek a kedves úriemberek-nek. Kérem, mondja meg Gretchennek, hogy in-dulhatunk!

- Az édesapja visszaküldi önért a hintót? - ér-deklődött Trevor.Lily mosolya lehervadt, szemöldökét tanácstalanul vonta össze. Szinte

hihetetlen, milyen könnyedén tudja játszani a szerepét ezekkel az idegenekkel. Remmington társaságában már félni kezdett, hogy elveszíti ezt a képességét.

- Nem is tudom, a papa nem felejti-e el. Általában feledékennyé teszi a köszvényroham. Talán bérkocsit kellene keresnünk.

- Az nagyon nehéz lenne ilyen tájban - csóválta a fejét Trevor. - Mind a Bond Streeten vagy a Pall Mallen van. Felajánlanám, hogy magam kísérem haza, de hát lóháton vagyunk.

- Keresek egy kocsit - ajánlkozott Stephen. -Pillanatokon belül útnak indítjuk, Lady Lillian.

- Hálásan köszönöm! - válaszolta Lily, és eltöprengett, hogy szempillájának verdesése nem volt-e kicsit eltúlzott.

Stephen hetykén vigyázba vágta magát, aztán távozott. Lily ekkor Digsby felé fordult:

- Gretchen? - emlékeztette Digsbyt, aki lassan elvörösödött, de kifejezéstelen maradt. Fejet hajtott Lily felé, aztán kiment a könyvtárból.

- Úgy látszik, Digsby ma nincs jó formában - jegyezte meg Trevor. - Az a sérülés az arcán valószínűleg rosszul hat a kedélyére. Sosem láttam még ilyen udvariatlanul viselkedni.

- Talán elrontotta a gyomrát - mosolygott Lily.- Hm. Nem hinném - zárta le a témát Trevor egy vállrándítással. -

Remmington csökönyös módon a legfurcsább embereket alkalmazza. Remélem, ön nem vette zokon!

- Egyáltalán!- Helyet foglalna, Lady Lillian? - állt fel James.Attól tartva, hogy James melléje akar majd ülni,elhárította az ajánlatot. James tekintete olyan tolakodóan siklott végig

az alakján, amiről már majdnem megfeledkezett Remmington társaságában. Lily utálta ezt a kéjsóvár tekintetet. Bárcsak egyszer Remmington nézne rá így! De mit nem gondol? Dehogyis akar ő ilyesmit! -

65

Trevor ugyanolyan csekély érdeklődést mutatott a külseje iránt, mint Remmington. Vajon van valami a megjelenésében, amit a Montague család fér-fitagjai ellenszenvesnek találnak?

- Ott volt ön Ashlandék bálján? - kérdezte Trevort, hogy kitöltse a hosszú csöndet.

- Csak tegnap érkeztem meg Kelet-Indiából, Lady Lillian.- Milyen izgalmas! Egyszer én is szeretnék utazni. Olyan szép Kelet-

India, mint amilyennek mondják?Trevor válaszát ajtónyitás akadályozta meg. Stephen sétált be rajta

széles mosollyal.- Szinte a küszöbön találtam egy kocsit - hajolt meg boldogan, karját a

folyosó felé nyújtva. - A hintó előállt, milady. A szobalány szintén megje-lent, a folyosón vár.

Most, hogy távozása valóban lehetővé vált, Lily egy pillanatra elbizonytalanodott. Remmington dühös lesz, ha rájön az eltűnésére. Azzal biztatta magát, hogy elképzelte Remmingtont, amikor felfedezi, hogy egyik üzenete hiányzik. Erőltetetten Stephenre mosolygott.

- Hálásan köszönöm a fáradozását, uram! Nem tudom, hogyan boldogultam volna az ön segítsége nélkül.

Gretchen és Digsby a folyosón álltak. A rendszerint vidám szobalány komoran bámult maga elé, miközben ujjaival ruhája egyik gombját babrálta.

- Tényleg jobb lenne, ha itt maradna teára, milady - mondta Digsby vészjósló hangon.

Ebben a pillanatban Trevor kiáltott oda Lilynek: - Lady Lillian, eztnem szabad itt hagynia!Lily szíve a torkába ugrott, amikor látta, ahogy Trevor felemel egy

könyvet.- A könyvtárban felejtette - nyújtotta át, ujjával eltakarva a borítóra

nyomtatott címet. - Az édesapja lelki beteg lesz, ha nem a ... hmm ... görög regékkel megy haza.

Ugy tartotta a könyvet, hogy csak Lily láthassa, mii csinál, aztán hüvelykujját elhúzta a címről. Canterbury mesék. Lily felpillantva láthatta, hogy Trevor vigyora pontosan olyan önelégült volt, mint a bátyjáé. Trevor tudta, hogy valami nincs rendjén. Lily remegő kézzel nyúlt a könyv után, és összerezzent, amikor a férfi a kezét az övére tette.

- Remélem, hogy nem a vendégszeretetünk hiánya űzi önt el innen. Megengedi hogy kárpótoljam ezért, és ma délután abban az örömben részesítsem magam, hogy az ön társaságában kocsikázhassak a parkban?

- Sajnos, erre nem lesz lehetőség - válaszolta Lily, és megpróbálta elhúzni a kezét. - Megígér-tem a papának, hogy ma délután felolvasok neki.

- Akkor holnap?Lily hevesen bólogatott.- Nagyszerűen hangzik, uram! Először persze apámhoz kell fordulnia.- Természetesen.Trevor meghajolt, hogy kezet csókoljon. Lilyt nem töltötte el az a

várakozásteljes remegés, amit Remmington érintése jelentett. Csak a perzselő vágyat érezte, hogy megszabadulhasson ezektől az emberektől. Trevor elkísérte a kocsiig, és lovagiasan besegítette mindkét nőt a

66

bérhintóba. Lily boldogan integetett ki a csoportnak. Digsby még sosem nézett ilyen savanyúan. Trevor őszinte kíváncsisággal nézte Lilyt, a Howard fivérek pedig boldogan integettek vissza. Lily föl- alá nézegetett az utcán, félig-meddig attól tartva, hogy meglátja Remmingtont. Amikor a hintó meglódult, meg-könnyebbült sóhajjal hajolt el az ablaktól.

- O, úrnőm! - sóhajtott fel Gretchen. - Ez aztán szorult helyzet volt! Digsby elmondta nekem, hogyan robbantak be azok az emberek váratlanul a házba. Most mit fogunk csinálni?

- Visszamegyünk a Crofford-házba - dörzsölte meg Lily a homlokát. - Pillanatnyilag elegem van a kalandból.

Kezét szoknyájához simította, hogy meggyő-ződjék róla: az üzenet még mindig ott van-e a harisnyatartójában. Az a szörnyű érzése támadt, hogy a kaland még csak most kezdődik.

Amikor Lily a Crofford-házhoz érkezett, apja a klubjában volt. Előre küldött egy szolgát, hogy közölje apjával a hazajövetelét, aztán bezárkózott a könyvtár- szobába. Egy óra alatt megfejtette Remmington leveleit. Az üzenet megdöbbentette. Éppen a táblázatokat hajtogatta össze, amelyeket a titkosírás megfejtéséhez készített, amikor apja, nyomában Sir Malcolmmal, berontott a könyvtárba.

- Mit csinálsz te itt? - kérdezte a gróf. Lily felnézett, arca sápadt volt.- Valami szörnyű dolog történt. Apja keze ökölbe szorult- Megtette ...? A kérdést dörömbölés szakította félbe, amelyet hangos lárma követett

a folyosón. Aztán Rem-mington lépett a könyvtárba, az ajtót bevágva maga mögött.

- Elment az esze? Lily egyre kisebbre húzta össze magát a szék-ben, ahogy Remmington

nagy léptekkel közeledett hozzá. Amint azonban észrevette Bainbridge és a gróf jelenlétét, a herceg lelassította lépteit.

Éles kattanás vonta Lilyre a három férfi tekintetét. Az egyik fiókból pisztolyt húzott elő, és Remmingtonra szegezte.

- Kérem álljon távolabb tőle, Sir Malcolm! Ez az ember áruló!- Lily, ne heveskedj! - figyelmeztette az apja. Bainbridge határozottabb

volt:- Azonnal tegye le azt a fegyvert, kisasszony! Fogalma sincs róla, mit

csinál.Lily az asztalon fekvő üzenet felé biccentett.- Minden itt van ebben a levélben. Kémeket csempész az országba

menyasszonya apjának, Lord Grangernek a segítségével.- Maga kis tolvaj! - Remmington egy lépést tett előre, de megtorpant,

mert Lily felemelte a fegyvert, és a szívének szegezte.- Még egy lépés, és megkímélem a bíróságot a tárgyalás fáradságaitól,

Remmington.Crofford az asztalhoz lépett, hogy megszerezze az üzenetet, majd

sietősen átfutotta.- Lily, ez egy elfogott üzenetnek a másolata, amit a múlt héten

fordítottam le. Ez nem jelenti azt, hogy...- Neki mi dolga van francia üzenetekkel? - ér-deklődött Lily. - Tucatjával

vannak nála ilyenek.

67

- Nekem dolgozik - mondta Bainbridge.Lily Remmingtonról Bainbridge-re kapta a tekintetét. - Láthatja, hogy Remmington neve nem szere-pel azokban az

üzenetekben - folytatta Sir Malcolm változatlan nyugalommal. - Csak azért gondolta, hogy benne van a dologban, mert birtokában volt az üzenet. Nincs igazam?

Lily bólintott, és lassan leeresztette a pisztolyt. Tanácstalanul nézett Remmingtonra.

- Sir Malcolmnak dolgozik? De miért nem ...? Remminton szakította félbe, aki a grófhoz intéz-te kérdését:

- Ön írja át ezeket az üzeneteket? Crofford igenlően bólogatott.- Gondolom, megérti, miért nem köztudott a szerepem Sir Malcolm

ügyeiben.- Ügy látszik, kiterítettük a kártyáinkat - mondta Bainbridge élénken,

miközben Lilyhez lépett, hogy kivegye a fegyvert a lány kezéből, és visszategye a fiókba. - Mármost visszatérhetünk a szóban forgó problémához, ami Lily biztonságát illeti. Bárki megláthatta, amikor visszajött. A legrosszabbat kell feltételezzük, azaz számolnunk kell vele, hogy tettesünk tudja, Lily itt van. Tehát a legjobb lenne...

- Egy pillanat, ha szabad! - vágott közbe Rem-mington az asztal felé mutatva. - Ha Crofford egészen mostanáig nem látta az üzenet másolatát, honnan ismeri Lily a tartalmát?

Bainbridge sóhajtott, majd bocsánatkérően megvonta a vállát Lily felé.- Embereim személyazonosságát a legnagyobb titokban szoktam

tartani, rendkívüli körülménye-ket kivéve, mint például ez is. Most már úgy látszik, mindkét családi titokra fény derül.

Remmington Bainbridge-ről Lilyre kapta a tekintetét.- Ne mondja, hogy ő is tud titkosírást fejteni! Lily felszegte az állát. Afölötti lelkesedése, hogyRemmington nem ellenséges kém, egy pillanat alatt lelohadt.- Elég könnyen elhitte apám szerepét. Miért olyan nehéz elhinni az

enyémet?- Ön nő. Ön nem tudhat...- Mit nem tudhatok? - húzta össze Lily a szemét. Ugyan, Lily! -

szakította félbe Bainbridge. -Remmington bókol önnek azzal, hogy nehezen ismeri el az ön tehetségét. Végtére is ön mindent megtett, hogy senki ne vehesse észre rejtett tehetségét. Mondhatom, bámulatosan jól sikerült!

- Igen, bámulatosan - visszhangozta Remming-ton. Arcán a hitetlenséget valami ellenszenvféle váltotta fel.- Ön kitűnő színész, milady. Rászedett. Úgy is mondhatnám, hogy tökéletesen bolondot csinált belőlem. Milyen szórakoztató kis játék!

- Ez nem játék! A munkám komoly dolog!- Ki támadta meg őt? - kérdezte Remmington Bainbridge-re pillantva- Nem tudjuk - válaszolta Bainbridge tanácsta-lanul.- De ugye az majdnem teljesen biztos, hogy a munkájával kapcsolatban

tették? - Remmington nem hagyott időt a válaszra. Lily apja felé fordította fejét, úgy folytatta: - Nem tudom elhinni, hogy ezt önök hagyták. Semmi

68

szükség nem volt rá, hogy Lily életét kockára tegyék, amikor Crofford mindezt maga is meg tudja csinálni.

- Éppen erről van szó, Remmington - mondta Bainbridge az ajkába harapva. - Lily munkáját senki, még az apja sem tudja elvégezni. Egyszóval, ő a legképzettebb. Lily olyan üzeneteket is le tud fordítani, amelyeket apja nem képes megfejteni. Nagy bajban lennénk nélküle.

- Ugyan már, ne vitatkozzunk! - emelte fel a kezét Crofford. - Ahogy Sir Malcolm már jelezte, mindnyájan ugyanabban az ügyben munkálkodunk, és éppen ideje, hogy sürgősebb dolgokra irányítsuk a figyelmünket. Mit tehetünk Lily biztonságáért? - kérdezte Bainbridge-hez intézve szavait.

- Annak ellenére, hogy még nem tudtuk elkapni a tettest - kezdte Bainbridge -, azt hiszem, az a legbiztonságosabb, ha kizárjuk annak lehetőségét, hogy az az ember kém.

A hír hallatán Lily megkönnyebbülten felsó-hajtott.- Tehát a kilétem még mindig titok - mondta halványan elmosolyodva.

- Folytathatom a mun-kámat.- Honnan lehetnek olyan biztosak benne, hogy nem a franciák állnak

az ügy mögött? - kérdezte Remmington. - Miért akarná bárki más megölni?- Több mint egy hete, hogy azonosítottuk azt a négy ellenséges

kémet, akik a csempészbandával kapcsolatban állnak, és embereim azóta is figyelik őket. Ki nyomoztattam, hogy hol lehettek ők és társaik Lily megtámadásának idején, illetve tegnap éjjel, amikor észrevettünk valakit a ház körül. Egyikük sem volt akkor a Crofford-ház környékén.

- Valaki járt itt tegnap éjjel? - tudakolta Lily.- Ezért rémültünk meg, amikor itt találtuk önt -válaszolta Bainbridge. -

A gazembernek sikerültkereket oldania, mielőtt az embereim elkapták volna. Még nincs vége,

Lily.- Ön tudja, kik a kémek, és mégsem tartóztatta le óket? - kérdezte

Crofford.- Ismerjük őket és minden lépésüket - húzta el a száját Bainbridge. - Ha

letartóztatjuk őket, egyszerűen a helyükbe állítanak másokat, akiket megint csak le kell nyomoznunk. Szabadságuk hamis tudatában sokkal többet elmondanak nekünk akaratukon kívül, mint amennyit a Newgate börtönben bevallanának. Eljön majd az idejük, de pillanatnyilag hasz-

nukat vesszük. Crofford nem látszott elégedettnek.- Biztos ön abban, hogy nem ők állnak Lily megtámadása mögött?- Mint már említettem, ők és azok, akikkel kap- csolatban állnak, nem

vettek részt a dologban.- És ez mit jelent számomra? - kérdezte Lily.- Sajnos nagy bizonytalanságot - csóválta meg a fejét Bainbridge. - Két

lehetőség van: vagy az, hogy a támadást egy elmeháborodott bűnöző követte el, aki találomra választotta ki a nőt és a házat, vagy önnek van egy veszélyes ellensége, akinek nem ismerjük a személyét. Tudom, nehéz elhinnie, de vannak olyan férfiak, akik ok nélkül, beteges pusztítási vágytól hajtva ölnek. Az ön elbeszélése alapján egy ilyen elvetemült bűnözővel van dolgunk.

- Megijeszti őt! - tiltakozott Crofford. - Semmi szükség rá, hogy Lily jelenlétében ossza meg velünk a feltevéseit.

69

- Ezzel nem értek egyet - felelte Bainbridge. - Lilynek mindenről tudnia kell, hogy bármi szokatlant észrevehessen.

- Úgy gondolja, olyasvalaki lehet, akit ismerek? kérdezte Lily.- Fennáll a lehetőség - ismerte el Bainbridge. -Megkértem az

édesapját, Sophie-t és a feleségemet, hogy készítsenek névsort minden olyan férfiról, aki mostanában érdeklődést tanúsított ön iráni

- Hosszú lista lehet - jegyezte meg Remmington szárazon.Lily rávillantotta a szemét, de Bainbridge nem vett tudomást a

közbeszólásról.- Szinte rögtön kizártam a legtöbb gyanúsítottat. Ashlandék bálja

hajnalban ért véget, és a listán szereplő férfiak többsége egészen addig ott volt, vagy pedig megmagyarázható a távolléte a támadás idején. Azt a néhány nevet, amelyik megmaradt, tegnap húztam ki a listáról. Egyikük sem járt a Crofford-háznak még a közelében sem.

- Szóval gyanúsított nélkül maradtunk - szö-gezte le Remmington, Bainbridge pedig némán bólintott. - Azt hiszem, célszerű lenne, ha Lily és én átnéznénk azt a listát. Lehet, hogy tudnánk még egy-két nevet mondani.

- Jó ötlet - helyeselt Bainbridge. - Közben el kell döntsük, hogyan tarthatjuk Lilyt biztonságban. Két megoldást látok. Az egyik az, hogy maradjon a házban őrizettel, bár nem hinném, hogy ez a legbölcsebb terv. Mint már mondtam, a legrosszabbat kell feltételeznünk, vagyis, hogy az illető tud Lily visszatéréséről. Eddig csupán annyit tudunk róla, hogy türelmes és okos. Ezenkívül ismeri a ház szokásait és elrendezését. Gondosan megtervezte a támadást, és a számára legmegfelelőbbnek vélt pillanatig várt, hogy az alkalmat megragadja. Féltucat őr áll a ház körül, az elmúlt éjjel mégis sikerült ki-csúsznia a kezükből. Ha Lilyt olyan helyen őriz-zük, amit az az ember jól ismer, megkönnyítjük számára, hogy kihasználja a következő alkalmat. Ezzel szemben, ha figyelembe vesszük Lily munkáját, el kell kerüljük, hogy szükségtelenül magára vonja a figyelmet és találgatások induljanak. Ha bezárva él, őrizet alatt, mindkettő bekövetkezhet. Ha viszont társasági életet él, lehet, hogy sikerül az

üldözőből üldözöttet csinálnunk. Pillanatnyilag té-telezzük fel, hogy az illető valaki olyan, akit Lily ismer. Egy estélyen nem nagyon hordhat álarcot, min álcázhatja magát, meg sem kötözheti az összes vendéget. Viszont mondhat valami olyant, ami elárulja a kilétét. Az ütés nyomán, amit Lily a fejére mért, valószínűleg feltűnő heg marad.

- Még hallani sem szeretem! - vetette közbe Croffor, miközben aggódó pillantása Lilyn nyu-godott. - Lily könnyű célpont lesz.

- Ha elég óvatosak vagyunk, és Lily csak olyan helyeken fordul meg, ahol a tettesnek nincs lehetősége egyedül maradnia vele, biztonságban lesz. Biztosítanunk kell, hogy valaki, akiben megbízhatunk, mindig vele legyen kísérőként.

- Ez nem lesz nehéz - vágta rá Crofford maga-biztosan. - Nem fogom elengedni a szemem elől.

- Hányszor volt ön Lily mellett Ashlandék bál-ján? - kérdezte Bainbridge. - A fiataloknak meg-van a maguk társasága, amikor bálba vagy estélyre mennek. Szóbeszéd tárgya lenne, ha Lily folyton az apjával mutatkozna a barátai helyett. Meg kell értenie, hogy arra várunk: emberünk hibázzon.

70

Ha hamis biztonságba akarjuk ringatni azt az embert, azt hiszem, az lesz a legjobb, ha Lilyt a barátai körében látja, akikkel korábban is együtt volt.

- Az ön unokahúga aligha lesz képes Lilyt megvédeni - vágott vissza Crofford.

- Ez igaz - helyeselt Bainbridge -, de én másvalakire gondoltam.A szobában csend lett. Remmington pontosan tudta, mit akar

Bainbridge. Azt is tudta, mit jelentene, ha vállalná a feladatot. Lily körül semmi sem kiszámítható, semmit sem lehet előre átgondolni vagy megjósolni. A meg-

bízatás több szempontból is veszélyes lenne.- Nem tudom, hogy okos ötlet lenne-e. Bainbridge a fejét rázta.- Ha mérlegeli a tervet, biztos vagyok benne, hogy ön is ezt fogja a

leghelyesebbnek találni. Ezenkívül ez ideális megoldás lehetne az ön problémájára is. Vagy erre még nem gondolt?

Ha Remmington nyíltan kísérgetné Lilyt, ezzel világossá tenné Margaret Granger számára, hogy kapcsolatuk véget ért. Tekintete elborult a burkolt célzástól, hogy biztatás kell neki a feladat vállalásához, vagy önző okot kelljen találnia ahhoz, hogy Lilynek védelmet nyújtson. Bainbridge nem tudhatja, hogy Lilynek valószínűleg védelemre lesz szüksége a védelmező elől, ha ő elfogadja a megbízatást. Az elmúlt napok Lily társaságában hatalmas kínt jelentettek a számára. Éjszaka sóvárogva feküdt le, és minden reggel ugyanúgy is ébredt. Még ha meg is próbálta kerülni a lányt, gondolataiból nem tudta száműzni. Órákig ült a könyvtárban az üzleti papírjait és jelentéseit bámulva, anélkül, hogy egyetlen szót is felfogott volna belőlük. Helyette elképzelte, hogy most éppen mit csinálhat a lány, és hogy ő mit szeretne tenni, ha vele lenne. Még most, apja és Sir Malcolm jelenlétében sem szeretne semmi mást, mint leülni az íróasztalhoz, az ölébe vonni Lilyt és hosszan megcsókolni. Megrázta fejét, hogy gondolatai kitisztuljanak, de Bainbridge félreértette a mozdulatot.

- Azt hiszem, találunk majd valaki mást-jelen-tette ki. Remmington megrémült a gondolattól, hogy egy másik férfi fog

udvarolni Lilynek - mégha csak a látszat kedvéért is. Az udvarlás túl sok lehetőséget biztosítana egy férfi számára, hogy egyedül lehessen vele. Abban is kételkedett, hogy ő maga képes ellenállni a lány bájainak. Senkiről sem tudná elhinni, hogy távol bírja tartani a kezét Lilytől.

- Vállalom.- Tudtam, hogy megért - mosolygott Brainbridge.Remmington nem mert Lilyre és az apjára nézni, fo-galmuk sem volt

róla, hogy mibe egyezett ő most bele. Még Bainbridge sem tudhatta. Vagy talán mégis?

- Remélem, ebbe beleegyezik, Crofford! -mondta Bainbridge.A gróf egy pillanatig habozni látszott, aztán némán bólintott. Lily lassan

körbehordozta a tekintetét a három férfin. Egyedül Brainbridge látszott elégedettnek a döntéssel. Apja arca bosszús, Remmingtoné aggodalmas volt.

- Az én véleményem senkit sem érdekel? A három férfi kórusban válaszolta:- Nem.

71

9

Lady Keaton üvegtetős télikertjét a londoni tár-asági élet legfényesebb nevei töltötték meg. Ra-gyogó ékszerek csillantak meg a hófehér nyakkendők redőiben, és fénylettek a mindenféle méretű csuklók és nyakak körül. Halk beszélgetés zümmögése hallatszott, amelyet csak időnként halkított el a közismert tenor hangja.

Lily, a többi vendég soraiban ülve, remények és kétségek között gyötrődve figyelte szeme sarkából Remmington érkezését. Délután apjával vitatkozóit a biztonságára irányuló legújabb tervről. Senki nem törődik azzal, hogy ő nem akarja, hogy valaki állandóan mellette legyen, folyton őt figyelje. Nem, ha azt a „valakit" Remmingtonnak hívják. Ez csupán egy újabb megbízatás a férfi számára, ugyanolyan jelentéktelen udvarlás, mint a Margater Granger iránti volt.

A tenor végre elhallgatott, és a vendégek, he-lyükről felállva, lelkesen tapsoltak. Apja a karját nyújtotta, és a tágas folyosóra kísérte, ahol a többi vendég nyüzsgött. Mindenki Lady Keatonre várt, hogy az asztalhoz vezesse a társaságot.

- Remmington azt mondta, lehet, hogy késni fog - szólt a gróf halkan -, de fogalmam sem volt róla, hogy ezalatt nem perceket, hanem órákat értett.

Mintegy válaszul a megjegyzésre, Remmington hangja harsant fel mögöttük:

- Jó estét, Lord Crofford! Jó estét, Lady Lillian! Mély hangja ismerős izgalommal töltötte el Lilyt, ám rögtön

emlékeztette magát, hogy a világ szemében ők csupán alkalmi ismerősök, és nem szabad semmi olyant mondania vagy tennie, ami a szokásostól eltérne.

Remmington ma este is feketében volt, csak fehér inge és nyakkendője enyhítette komor megjelenését. Meleg tekintete szinte azt az érzést keltette Lilyben, hogy mégiscsak érez valamiféle vonzalmat iránta. De ez csak vágyálom. Ebben a pillanatban valószínűleg azt gondolja, hogy Lily a legfárasztóbb lény ezen a földön.

Remmington hanyag kézcsókra emelte Lily kezét, ami a lány eszébe juttatta sokkal kevésbé ártatlan csókjaikat. Remmington rámosolygott, és ettől a szíve furcsa dolgokat kezdett művelni.

- Elkésett - szólt Crofford fojtott hangon.- Bocsásson meg, uram! Biztosíthatom, igen fontos ügyről volt szó.A válasz szemmel láthatóan csillapította az apa bosszúságát, hangja

azonban nyers maradt.- Tisztességes időben akarom otthon látni Lilyt. Szóltam Lady

Keatonnek, hogy valószínűleg nem fogok tudni itt maradni vacsorára. - Aztán a körülöttük állókra tekintettel felemelte a hangját: - Tudtam, hogy a köszvényem ma este megint kiújul. Most, hogy ön itt van, Remmington, azt hiszem, hazaindulok. - Lilyt arcon csókolta, közben odasúgta: - Vigyázz magadra!

- Hát persze, papa! - nyugtatgatta Lily. - Majd később találkozunk.Remmington a karjába fonta Lilyét, kezét figyelmeztetésül

megszorította:

72

- Mosolyogjon, Lily! Az édesapja hazamegy, nem Calcuttába.Lily mosolyt erőltetett az arcára. Apja elment, magára hagyva őt

Remmingtonnal.- Kegyelmes uram! - integetett át Lady Keaton a vendégek feje fölött,

hogy Remmington figyelmét magára vonja. Kísérőjének karjába kapaszkodva próbált közelebb férkőzni előkelő vendégéhez. - Nagyon kedves öntől, hogy eljött. Természetesen a jobbomra fogom ültetni vacsoránál.

- Sajnálom, de megígértem, hogy ma este Lady Lillian kísérőjeként Croffordot helyettesítem. Engedelmével, a gróf helyét foglalnám el.

Lady Keaton egy pillanatig csalódottnak látszott, aztán felragyogott az arca.

- Nincs szükség rá, kegyelmes uram. Egyszerű-en átültetjük azt, akit ön és Lord Gordon közé szántam, és így Lady Lilliannek ott lesz a helye.

- Ha ez nem okoz kényelmetlenséget. - Rem-mington hangja elárulta, hogy tudja a választ.

Várt egy kicsit, amíg Lady Keaton és kísérője továbbhaladtak, aztán az ebédlőbe vezette Lilyt. Ezüst- és porcelántenger mellett haladva közeledtek az asztal vége felé.

- Nem tudok ellenállni a kíváncsiságnak, hogy megtudjam, kinek a helyét foglalom el ma este - súgta Lily, miközben a többi vendég elhelyezke-dett az asztal körül. Az asztal túlsó oldalára pillantott. Egy inas az asztal végén mutatott helyet Margaret Grangernek, akit a mellőzöttség miatt düh töltött el. Lily azt is észrevette, hogy a vendégek közül sokan őket nézik, mások pedig a legyezőik mögött sugdosnak. A szóbeszéd máris szárnyra kapott.

- Minden kellék rendelkezésre áll egy rendkívül kellemetlen estéhez - súgta oda Remmingtonnak.

Remmington kihúzta a széket Lilynek, közben válaszul a fülébe dörmögte:

- Mosolyogjon, Lily!Lily engedelmesen elmosolyodott. A többiek a hihetik, hogy éppen

valami bizalmas beszélgető folytatnak. Remmington ezzel mindenki számár világossá tette Lady Lillian iránti érdeklődését. A mosoly az arcára fagyott, amikor Remmington leült mellette.

- Úgy látom, nem viszi túlzásba ezt az udvarlást- Nem - válaszolta Remmington, miközben egy tányérkán

ananászkarikákat nyújtott felé.Lily a fogait csikorgatta, miközben a tálalóvillát a kezébe vette, és a

kelleténél talán kicsit erőteljesebben a karikákba szúrta.- Engem csak arra használ, hogy Margaret Grangert elutasítsa.Remmington kivett magának néhány ananász-karikát, majd így

válaszolt:- Nem ez az egyetlen ok, amiért vállaltam a feladatot.Lily várta a magyarázatot, de Remmington nem folytatta.- Lenne szíves elmondani a többi okot? Remmington egy pillanatra elkapta Lily tekin-tetét, aztán szemhéját kissé leeresztve a lány ajkát figyelte.- Majd később elmondom. Kinn a kertben - mondta szórakozottan.Amikor tekintete még lejjebb siklott, Lily dühösen odasziszegte:

73

- Hagyja abba!Tekintetük találkozott, és Remmington elvigyo-rodott.- Bocsánat!- Lady Lillian! - szólt át az asztal fölött egy női hang. Felpillantva Lily

Lady Caroline Sammst és Lord Bryantet látta meg az asztal szemközti oldalán. Lady Caroline bűbájosán mosolygott, aztán hangját az étkezés lármája fölé emelve így szólt:

- Istenem, milyen jó önt újra itt látni! Hallottam, hogy Írországban volt. Igazán nyugalmas hely, ahol az ember magához térhet egy olyan szörnyű tragédia után, mint amilyen Lord Osgoode elvesztése volt.

A közelben minden hang elnémult. Caroline Samms arról volt híres, hogy saját magát kivéve, mindenkiről botrányos pletykákat terjesztett. Ráadásul Margaret Granger legjobb barátnője volt. Lily nyugodt mosolyt erőltetve arcára, Caroline-ról Lord Bryantre nézett, ajkát lebiggyesztette, és parázslóan érzéki pillantást vetett rá.

- Írország nem felel meg az ízlésemnek. Anglia ismerős tájai sokkal jobban tetszenek.

Többen felhördültek az asztalnál, de Bryant rögtön reagált a provokációra. Lily pimasz tekin-tetet híres „rejtélyes" pillantásával viszonozta, amelytől a nők szíve általában vadul zakatolni kezdett. Lilyre azonban egyáltalán nem hatott, túlságosan is tudatában volt Remmington asztalon nyugvó ökölbe szorított kezének.

Caroline erőteljesen belekapaszkodott Bryant karjába, mire a férfi rámosolygott.

- Micsoda szerencsétlenség ez az íreknek!Lady Caroline azonnal beszélgetést kezdemé-nyezett a balján ülő Lord

Cowerrel, Bryant pedig elbűvölő modorával megnyugtatta Lady Keatont, és ezzel az incidens véget ért. Lily, hogy indulatát lehűtse, hosszan kortyolta a borát. Szeme sarkából Remmingtont figyelte, ahogy nekiesett egy ürücombnak.

- A kedélye mintha savanyúbb lenne, kegyel-mes uram.- Megtiltom, hogy a jelenlétemben még egy-szer így nézzen egy másik

férfira! - vágott vissza Remmington a homlokát ráncolva.- Hogy érti ezt?- Nagyon jól tudja ön, hogyan.- Csak óvatosan! - figyelmeztette Lily, legyezőjével Remmington karjára

ütve. - Lady Margaret azt fogja hinni, hogy épp első veszekedésünk zajlik. Egész este le nem veszi rólunk a szemét. Én mondom, Remmington, remekül beválik a terve, hogy felhasználjon engem. Ha Margaret helyében lennék, többé szóba sem állnék önnel.'

- Pillanatnyilag semmi sem érdekel kevésbé, mint Margaret Granger. Önről beszéltünk.

Lily megigazgatta frizuráját, és helyeslően mosolygott.- A, igen, rólam beszéltünk! Minden hölgy szereti az olyan társalgást,

ami körülötte forog.- Ne merészeljem velem játszadozni, Lily! - kapta el Remmington a

legyező végét. - És ha még egyszer megbök ezzel a micsodával, kettétöröm.

- Nagyon sajnálom, hogy elkéstem! - csapott le hátulról Harry. Lady Keaton felé biccentett, majd lehuppant a Lily melletti székre. - Lady Lillian,

74

Remmington! Nem is tudtam, hogy önök is itt lesznek ma este. Örülök, hogy kellemesebb körülmények között láthatom önöket. Remélem, hogy az ... hm ... édesapja problémája a hívatlan vendéggel megoldódott, Lady Lillian!

Remmington és Lily egyszerre feleltek.- Igen.- Nem.- Értem - mondta Harry zavartan.Lily rosszalló pillantást vetett Remmingtonra, majd Harry felé fordult.

Kerülni szerette volna megtámadásának témáját.- Ashlandék bálját leszámítva, azt hiszem, az Ókori Tudományi Társaság

januári gyűlése óta nem láttam önt, Lord Gordon. Nagyon érdekes volt a beszéde. Hogy halad a munka a papirusztekercsekkel?

- Pokoli lassan, meg kell mondjam - felelte Harry, miközben tányérjára rakott egy adag sült húst. - A háromezer szóból alig néhányat sikerült átírnom. Van egy szó, ami gyanúsan gyakran fórul elő. Szinte biztos vagyok benne, hogy Ramszesz neve az. És van egy másik, ami kétségtelenül az „és" szónak felel meg.

- Kezdetnek nagyszerűen hangzik - lelkendezett Lily, és gratulált magának, amiért ilyen sikerein fordított a társalgás menetén. - Ez a jelentős lőrelépés nagyon inspiráló lehet.

- Egy hónappal ezelőtt is itt tartottam. Teljesen zsákutcába kerültem. Ha nem lesz áttörés, attól tartok, semmire sem jutok.

Lily a poharát forgatta ujjai között, és a sötét folyadékba meredt.- Nem Lord Alfréd volt az, aki azt mondta, hogy az egyiptomiak az

irataikban felmagasztalták a fáraóikat?- Hm. Erre most nem tudok visszaemlékezni.- Az is lehet, hogy Lord Poundstone volt az –helyes-bített Lily, és töprengést mímelve újra hörpintett a borból. - Azokat a

beszélgetéseket olyan nehéz követni a Társaság gyűlésein. De biztos vagyok benne, hogy valamelyikük em-

lítette, hogy az egyiptomiak gyakran tettek a fáraó neve után olyan dicséreteket, mint „örökké élj, hatalmas" vagy „örökké élj, kegyeltje" valamelyik istennek.

- Nagyon igaz! Ez lehet az én papiruszaimon is. Ön új megvilágításba helyezte a dolgot szá-momra, Lady Lillian. El fogom vinni a tekercseket a Társaság legközelebbi összejövetelére, és megmutatom önnek, mennyit haladtam előre.

- Nagyon örülnék neki, de sajnos én egyáltalán nem értem ezeket a dolgokat - mosolygott Lily bocsánatkérően. - Csak a barátnőm, Sophie Stanhope kedvéért járok a gyűlésekre. Sophie-t szemmel láthatóan nagyon érdeklik ezek a furcsa nyelvek, csak azt nem sikerült még felfognom, miért.

- Egészen lebilincselőek - válaszolta Harry buzgón. - Ha akarja, a legközelebbi gyűlésen el-magyarázom az alapjait. Tényleg nagyon egysze-rű. Biztosan meg fogja érteni a lényegét.

- Ez nagyszerű lenne, uram! - sóhajtotta Lily legyezőjét rázogatva. - Nagyon várom a magyarázatait, bár attól tartok, csalódást fogok önnek okozni. Sophie azt mondja, egyszerűen hiányzik belőlem az érdeklődés, ami szükséges lenne ahhoz, hogy idegen nyelveket megértsek.

75

- Ön, Lady Lillian, nem okozhat nekem csaló-dást. Inkább önt fogja untatni a magyarázatom.

- Kihűl az étele, Gordon.Harry szórakozottan Remmingtonra nézett, aztán vállat vonva a

tányérja felé fordult.Lily a villájáért nyúlt, de Remmington megfogta a kezét, és finoman

megszorította.- Ne fárassza magát ilyen súlyos dolgokkal, kedvesem!- Jobb, ha olyan tudósokra hagyja azokat, mint például Lord Gordon.

Miért nem mesél inkább olasz tenorunkról? Mit adott elő?Lily nem emlékezett. Képtelen volt bármire gondolni, ha a férfi ezzel a

gyengédséggel nézett rá. Színház az egész, intette magát.- Részleteket adott elő a Fidelióból.- Á, Beethoven! - mondta a herceg. - Egyik kedven-cem. Kár, hogy nem hallottam.Amint Remmington elvette a kezét, Lilynek hiányzott ez a véletlenszerű

érintés. Nem lenne szabad, hogy egyetlen érintése ilyen mély hatást gyakoroljon rá, de mi a csudát tehetne ellene?

A vacsora hátralevő része csendben telt el. Lily tudta, hogy csaknem minden visszafojtott suttogásnak ő a témája. Mi lenne, ha hátravetné a fejét, és kétségbe-

esésében sikítani kezdene? Biztosan bolondokházába vinnék.- Azt hiszem, meghalt.Remmington csendes kijelentése rázta fel gon-dolata-iból. Lily ránézett, majd vissza a tányérjára, hol apró darabokra vagdalt

süteményt hevert. Aztán az evőesz-közt az asztalra helyezve karját keresztbe tette az ölében.- Csak biztos akartam lenni a dolgomban - húzta el a szája szélét.A többi vendég kezdett felállni az asztaltól, ezért Remmington is

felemelkedett.- Lady Keaton zenészeket és frissítőket rendelt a kert közepén álló

pavilonba, de biztosan találunk valami csöndesebb helyet. Azt hiszem, ideje beszélnünk - mondta, karját Lily felé nyújtva.

Lady Keaton kertje fák és virágok körvonalainak álomvilága volt. Mindenütt halványan fénylő lampionok lógtak a növényekről. Lily el sem tudott vol-na képzelni romantikusabb díszletet, és senkit, akivel szívesebben lenne itt, mint Remmingtonnal. Úgy erezte, az este most kezd gonosz tréfává fajulni.

Az ebédlő előtt labirintusszerű ösvény vezetett a kert közepén álló pavilonhoz. Lily feltételezte, hogy ők ennél beljebb mennek a kertbe, távol a tömegtől.

Remmington hosszú léptei türelmetlenről árulkodtak, de Lily tudta, hogy nem romantikus gondolatok járnak a férfi fejében. Nagyon valószínű, hogy azért akar vele egyedül maradni, mert újabb beszédet szándékszik intézni hozzá a szabályokról és a helyes viselkedésről.

- Elkésik valamilyen találkozóról? - szólt Lily kifulladva. Csaknem futnia kellett, hogy lépést tartson a férfival. Remmington kelletlenül lassított. - Úgy gondolom, a beszélgetésünket a többi vendég szeme előtt is lefolytathatjuk.

76

- Ne legyen már bolond! Amit mondanunk kell egymásnak, nem közönség fülének való.

Lily hirtelen megállt. Lábát, Remmington vonszolása ellenére, makacsul megvetette.

- Nem vagyok bolond!- Ön nem ostoba - mondta Remmington bele-egyezően - de néha még

egy okos nő is viselked-het úgy, mint valami bolond.Lily ökölbe szorította a kezét Remmington karja alatt.- Megkérdezhetném, hogy mikor bizonyultam olyan tudatlannak?- Nem szívesen kezdenék vitát olyan helyen, ahol bárki meglephet

bennünket - fordult balra Remmington. - De ha már kérdezte, a beszélgetése Harryvel ilyen alkalom volt. Ön pillanatnyi habozás nélkül többé-kevésbé megválaszolta azokat a kérdéseket, amelyeken Harry már egy hónapja dolgozik. Az nem jut eszébe, hogy kíváncsivá teszi, hogyan jutott ön ilyen fontos következtetél birtokába, ha az idegen nyelvekhez állítólag egyáltalán nincs érzéke? Egy szempillantás alatt átlátnék ezen az elszóláson, mint ahogy átláttam a játékán, amikor egyszer filozófiáról diskuráltunk.

- Úgy hangzott a megoldásom, mintha más forrásokból származna. Nem valószínű, hogy Lord Gordon bármin is csodálkozik.

- Talán - felelte Remmington -, de mi van Lady Caroline-nal? Ha ön továbbra is sikeresen akarja végezni a rejtvényfejtését, észrevétlennek kell maradnia. Ehelyett ön az Osgoode-üggyel kihívta maga ellen Margaret Granger haragját, most pedig Caroline Sammsét azzal, hogy felhívta magára Bryant figyelmét. Mivel a társaság ezen két tartópillérét maga ellen fordította, csak idő kérdése, hogy a többi nő is alaposabban kezdje önt figyelni. A társasági hölgyek nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy megismerjék ellenfeleik hibáit és titkait.

- Lady Caroline felbosszantott - szegte le Lily a fejét. Remmingtonnak igaza volt. Vacsora közben férfi mosolyán ábrándozott, és meleg tekintetétől pirult. Ezzel szemben Remmington egész idő alatt az ő mozdulatait vizsgálta, agya mentes volt mindenfajta érzelemtől, ami Lily érzékszerveit megrészegítette.Érezte, ahogy szeméből egy könnycsepp csendesen a földre hull. - Nem követetek el egyetlen hibát sem?

- Nem, ha az életéről van szó. Ha túl akarja élni ezt az ügyet, soha nem szabad a figyelem középpontjába kerülnie - válaszolta Remmington, majd egy pillanatra elhallgatott, aztán ezt kérdzte:- Lily? Ön sír?

Lily elmorzsolta a könnyeit, de nem nézett fel. - Érzéseim sem lehetnek? - Nem akartam ...- Remmington!Lily riadt tekintetét Remmington mögé kapta. Margaret Granger és

Caroline Samms jött feléjük nyugodt léptekkel, de Lily látta Margaret szemében a harag szikráját.

- Jó estét, hölgyeim! - dörmögte Remmington a két nő felé fordulva.Caroline félreérthetetlen tekintettel nézett át Remmington válla fölött,

és öntelt vigyorra bigyesztette az ajkát.- Ó, Margaret, tényleg közölnöm kell Bryanttel, hol vagyok.

Megbocsátasz? - mentegetőzött Caroline.- Természetes - felelte Margaret, szemét egy pillanat-

77

ra le nem véve Remmingtonról.Caroline sarkon fordult, és elindult a ház felé. Lily is ezt tartotta a

legmegfelelőbb pillanatnak, hogy távozzon. Remmington háttal állt, Margaret pedig kevés figyelmet szentelt neki. Először csak egy- két tétova lépést tett hátrafelé, aztán még néhányat.

Margaret arcáról azt olvasta le, hogy nyugodta megvárhatja Remmingtont a pavilonnál. A herceg még talán hálás is lesz a figyelmességéért, hogy néhány percre egyedül hagyja Margarettel. Nem sokáig áltatta magát ezzel az ábrándos hazugsággal. Több mint valószínű, hogy Remmington a „gyáva" jelzőt is a többi hibái közé fogja sorolni, Remmington mély hangja fedezte cipőjének halk ropogását a kavicsos úton, ahogy megfordult és eltávozott.

- Azt hittem, ön ma este Almacknél lesz, Mar-garet.- Miből gondolta? - kérdezte Margaret. - A múlt héten jártam Almacknél,

és valószínűleg még sokszor fogok oda menni, de a drága Lady Keaton egy szezonban csak egyszer ad ilyen híres vacsorát. Nem akartam neki csalódást okozni.

Az ösvény hirtelen elkanyarodott, így Rem-mington válaszait Lily már nem hallotta. Ahogy a pavilon felé közeledett, keringő, visszafogott nevetés és beszélgetés hangjai úsztak felé. Lilynek az volt a szándéka, hogy az ösvény árnyékában marad, de amikor egy pár közeledett felé, meggondolta magát. Egy kevéssé látható hely felé indult, hogy ott várja be Remmingtont. Magas sövényfal vette körül a pavilont, egyenlő távolságra elhelyezett kijáratokkal, amelyek további ösvényekhez vezettek. A vendégek zöme a pavilon körül álldogált, míg néhányan a gondosan ápolt virágágyások között járkáltak, amelyek úgy voltak gondosan elrendezve, hogy a hatalmas kert részletes miniatürizált térképét mutassák. Rossz nyelvek szerint Lady Keaton akkor készíttette ezt a térképet, amikor Lord Northfield egy egész napig nem tudott kikeveredni a labirintusokból. Lilynek nem volt kedve felfedezőútra indulni, ám amikor szeme sarkából valami rikító színt pillantott meg, az egyik kijárat felé vette útját. Csak egyetlen olyan embert ismert, aki egy estélyen kanárisárga öltönyt viselhet. Az út T-alakban végződött, itt Lily jobbra fordult, és egy pillanat múlva egy növényfal előtt tata magát a zsákutca végén.

- Hát itt van! Mi a csudát csinál ön itt, Lady Lilyan?Lily az ismerős hang irányába fordult. Lord Allen arcát nem tudta tisztán

kivenni, de rikító sárit öltözéke mintha izzott volna a növényzet sötét tengerében. Amikor rádöbbent, hogy a férfi elállta az egyetlen kijáratot, szívverése felgyorsult. Akkor sem nyugodott meg, amikor eszébe jutott, hogy Lord Allen nem lehet gyanús, Sir Malcolm kihúzta őt a listáról, mivel hajnalig ott maradt Ashlandék bálján.

- Lady Caroline azt mondta, hogy ez az ösvény vezet a házhoz. Kicsit hűvös a levegő, én pedig a kijáratnál hagytam a kendőmet - magyarázta Lily, a háta mögött lévő sövényfal felé fordulva. - Úgy látszik, rossz helyen fordultam be.

- Örömmel elkísérem a házig - ajánlkozott lord Allen karját nyújtva. - Nem engedhetjük, hogy ön meghűljön.

Lily habozott, de aztán előrelépett, és Lord Allen karjára tette a kezét. Most már tisztábban látni az arcát és kidülledt szemében az örömöt.

78

Minden bátorságát össze kellett szednie, hogy mosolyogni tudjon erre az emberre.

- Vezessen, Lord Allen! Az ön kitűnő tájékozódási képességére kell bizzuk magunkat.

- Kedves Lady Lillian! Szeretnék önnek mondani valamit, mielőtt visszamennénk a házba - szólt lord Allen, kezét Lilyére téve.

Lord Allén epekedőn bámulta Lily keblét. Kéjsóvár tekintetétől Lily lúdbőrös lett. Kezét annyira megszorította, hogy már fájt. Lily magabiztossága teljesen szertefoszlott. E pillanatban bármit megadott volna, ha láthathatja Remmingtont feltűnni Lord Allén háta mögött.

- Nem akartam megijeszteni - mondta Lord Allén. - Csak azt szerettem volna önnek elmondani, hogy az édesapjával holnap három órára találkozót beszéltem meg. - Egy lépést tett Lily felé. - Hosszú évek óta ismerjük már egymást, kedvesem, mégis attól tartok, ön nem értette meg teljesen a szándékaimat. Azt tervezem, holnap engedélyt kérek az édesapjától, hogy nyilvánosan udvarolhassak önnek.

Lily szerette volna azt felelni, hogy már elkésett, szerette volna Remmington áludvarlását kihasználva lerázni magáról ezt a férfit. Lord Allan tekintetétől azonban a torkára fagyott a szó.

- Látom, ez meglepetés az ön számára - mond-ta végül Lord Allen, majd megfogta Lily kezét.

Lily megpróbálta kirántani a kezét a szorításból, de a férfi meglepően erősnek bizonyult. Szíve egyre hevesebben vert, amíg már úgy érezte, hogy kiugrik a helyéből. Évek óta ismerte Lord Allent, mégsem ismerte őt egyáltalán.

- Rendben van, kedvesem! - paskolta meg a lány kezét, és még közelebb hajolt. Lehelete fok-hagyma- és borszagot árasztott. - Most bizonyára küszködik az érzéseivel, de én tudok várni holnapig, hogy az udvarlás részleteit megbeszéljük.

Azzal Lord Allén sarkon fordult, és elindult a pavilon felé. Lily kénytelen volt követni egészen a virágágyásokig. Ott hirtelen megtorpant, és mindent elkövetett, hogy úgy viselkedjen, mintha semmi baj nem lenne.

- Sajnos, itt el kell váljunk egymástól, uram, különben beszélni kezdenek rólunk. Eddig nem jutott eszembe, de furcsának találhatják, hogy együtt jövünk elő a kertnek ebből az árnyékos részéből.

Lord Allén a pavilon felé tekingetett, Lily pedig kihasználva a pillanatot, elhúzódott tőle, és elindult hátrafelé ahhoz az úthoz, amelyik balra fordult.

- El kell búcsúzzam öntől. A holnapi viszontlátásig, Lord Allen!Lord Allen Lily után nyúlt, de a lány sarkon fordult és a sövényfalhoz

menekült. Az út többször is hirtelen elfordult, és Lily az egyik T-alakzatnál megállt egy pillanatra. Csak cipőjének halk sercegése hallatszott a kavicson, de körbenézett, hogy ellenőrizze, nem követi-e Lord Allén. A zene egyre távolabbról hallatszott, Lily nem tudta, hogy a ház felé halad-e vagy egyre beljebb a kertbe. Nem hallott lépteket, senki sem követte.

Nem tudta biztosan, mennyi ideje rejtőzködik a rózsalugas mögött, de óráknak tűnt. Egyik sövény után a másikon haladt, amíg ezt a kis tisztást el nem érte. A lugas árkádjai a kert téglafala előtt sorakoztak, a tövises rózsaindák csaknem az egész falat beborították. Csak a telihold világított, a zene hangjai nagyon távolról hallatszottak. Senki nem fog rátalálni. Még

79

Remmington sem. Keze fejével megtörölte az arcát, és megpróbált úrrá lenni újra feltörő könnyein.

Haza akart menni, ám egyetlen éjszakát sem töltött a saját szobájában a támadás óta. Valószínű, hogy egész éjjel ébren fog feküdni, feszült idegekkel, remegő szívvel. Ha Remmingtont illetően az ösztöneire hallgat, még mindig ott lehetne a házában, biztonságban. Keresi őt egyáltalán a herceg? Lehet, hogy ezúttal túlfeszítette a húrt? Nem hibáztatná, ha a férfi úgy döntene, hogy ez a megbízatása nem éri meg a fáradozást. Lilynek elakadt a lélegzete, amikor egy sötét alak jelent meg a holdsütötte ösvényen. Gyorsan beljebb húzódott a lugas sűrűjében.

- Lily?Remmington hangja furcsán nyugodt volt, ahogy a rejtekhely felé

lépkedett. A lugas előtt megállt. Lily tisztán láthatta a holdfényben. Egyet lépett előre, aztán még egyet, és Remmington épp a megfelelő pillanatban tárta ki a karját, hogy elkapja. A lány a férfi mellére zuhant, karját a nyaka köré fonta.

- Van fogalma róla, mennyire aggódtam? - mo-tyogta Remmington. Egy pillanatig örülni látszott, hogy a karjában tartja a lányt, de aztán kezét Lily vállára téve, eltolta magától. - Te jó ég, Lily! Úgy reszket, mint a nyárfalevél! Mi történt?

- S-semmi - dadogta, és arcát a férfi mellkasába fúrta. - Kérem, csak egy kicsit szorítson magához

Remmington egy pillanatig habozott, aztán magához szorította, és nyugtatólag simogatta, a hátát,

- Nincs semmi baj, drágám. Itt vagyok. Amikor Lily lélegzete kicsit megnyugodott,Remmington a hüvelykujjával felemelte a lány állát, várta, hogy

ráemelje a tekintetét. Lily a fejét rázta.- Megcsalt a képzeletem. Miután otthagytam önt és Margaret Grangert,

rossz felé kanyarodtam, és a pavilon mellett lyukadtam ki, ahol Lord Allen rám talált.

Remmington némán hallgatta Lilyt, amint Lord Allennel való találkozását mesélte. A lány igyekezett könnyeden beszélni a történtekről, de Remmingtont láthatóan nem nyugtatta meg a magyarázat. Fojtott nevetésre lettek figyelmesek, bizonyára egy pár randevúzott egy közeli ösvényen.

- Jön valaki - jelentette ki a herceg, majd elmé-lyülten Lilyre nézett. - Csak még egyet! Soha többé ne hagyjon úgy ott engem! - Azzal Lilyt a könyökénél vezetve a gyalogút felé fordította. - Jöjjön, Lily! Ideje indulnunk.

10- Sosem jutunk ki innen - morogta Remmington. tucatnyi hintó

sorakozott a Keaton-ház előtti kocsi úton, és az utcát is ugyanígy elzárta a forgalom.

- Elég könnyen kitalált a labirintusból - válaszolta Lily, hangjában enyhe csodálattal. – Úgy tűnt, már órák hosszat jártam benne körbe-körbe, mire feladtam és elrejtőztem a lugasban.

- Két órán keresztül - vetette oda Remmington homlokát ráncolva a kétségbeesett keresés emlé-kétől. Egészen addig nem esett pánikba, amíg

80

a pavilonhoz nem ért, ahol nem találta Lilyt. Két órán keresztül kutatott utána a labirintusban, szívét félelem markolta, agyát borzalmasabbnál borzalmasabb lehetőségek gyötörték. Soha többé nem fordít hátat neki!

A hintóhoz vezette Lilyt, és helyet foglalt mel-lette. Lily közelebb húzódott hozzá, és a férfi semmi mást nem kívánt annyira, mint az ölébe venni.

- Miért nem mondta meg Allennek, hogy az udvarlás lehetetlen, mert önnek már van udvarlója?

- De nem mutatkozott - vonta meg Lily a vállát - ezért rá kellett jönnöm, hogy egyedül vagyok, pedig nem lenne szabad. Semmi okom nem volt arra, hogy féljek Lord Allentől, de kényelmetlenül éreztem magam. Tudom, bután hangzik, de meg akartam szabadulni tőle.

Remmington agyán átvillant, hogy Digsbyvel össze kell állíttatnia egy dossziét Lord Allenről. A piperkőc eléggé ártalmatlannak látszik, és Sir Malcolm is igazolta, hogy Ashlandék báljáról hajnalig nem ment el. Azért nem árt róla meggyőződni.

- Nem Allen támadta önt meg, Lily. Többen is látták őt Lord Ashland kártyaszalonjában egészen hajnalig.

- Tudom. És azt is tudom, hogy nagy hibát kö-vettem el, amikor elmentem ön mellől - harapott Lily az ajkába. - Minden oka megvan arra, hogy haragudjon rám, kegyelmes uram. Sajnálom, hogy keresnie kellett.

Remmington egy fél órával ezelőtt még semmi mást nem kívánt jobban, mint hogy lehetősége legyen Lilyvel kiabálva kiadnia magából az eltűnése miatti haragjának legalább egy részét. Most semmi mást nem kívánt, mint a karja között tartani őt, nyakának selymes ívét simogatni, hogy érezhesse, tényleg olyan bársonyos-e, mint amilyenre emlékszik.

- Talán át kellene ülnie a túloldalra, Lily.- Jobban szeretem ezt az oldalt.- Akkor én ülök át - mozdult meg, de megtor-pant, amikor Lily kezét

érezte a karján.- Tudom, nem szeret ilyen közel lenni hozzám - mondta -, de jobban

érezném magam, ha csak egy rövid ideig is mellettem ülne.Viccel?, gondolta Remmington, Lily arcán az incsel-kedés jeleit fürkészve. A lány azonban, fejét lehajtva, így folytatta:- Azt hiszi, gyáva vagyok.- Ön a legbátrabb nő, akit valaha láttam - felel-te a férfi egyszerűen. - És

a legzavarbaejtőbb. Mi a csudáért gondolja, hogy nem szeretek önhöz közel lenni?

- Nem kell aggódnia, sem eljátszania, hogy ér-deklődik irántam, mint ahogyan ezt Margaret Grangerrel tette.

Remmington elhűlve meredt a lányra. Állát egyik kezébe fogta, hüvelykujját pedig az ajkához érintette.

- Ön olyan naiv, hogy az már ijesztő. Nincs tükör a birtokában? Megnézte már benne magát valaha?

Lily elhúzódott.- Van tükröm, ami egészen a legutóbbi éve-kig lángolóan vörös hajú, magas, esetlen lányt mutatott.- Ma már nem ez a helyzet, erről biztosít-hatom.

81

- Nem - vallotta meg Lily -, de messze vagyok attól a nőktől, akiket általában az ön társaságában látni szoktam. A kezem nő létemre túlságosan nagy. Majdnem minden általam ismert nőnél, sőt férfinél magasabb vagyok. Ez még rosszabb volt, amikor kicsi voltam. Sokkal magasabb voltam falu többi gyerekénél, esetlen, csúnya kislány, aki kilógott a többiek közül. Mindenki gúnyt űzött belőlem, mert semmit sem tudtam megcsinálni. Sophie volt az egyetlen, aki nem csúfolt.

Remmington megpróbálta elképzelni kamaszt. Akármilyen esetlen gyermek volt is, ő felfedezte volna benne az ígéretes szépséget.

- Bárcsak akkor ismertem volna! Megvédtem volna azoktól a gyerekes gúnyolódásoktól.

Lily a kezét nézegette, mintha tisztábban látná abban a múltat.- A csúfolódás egészen tizenhat éves koromig nem szűnt meg. Apám

késői virágnak nevezett. A következő néhány évben a férfiak kezdtek másképp nézni rám. A bókokat kezdetben ellenszenvvel fogadtam, és nem hittem el őket. Aztán rájöttem, hogy a papának igaza van, kezdek megváltozni. Azok a lányok, akik annak idején kinevettek, megvetően hátat fordítottak, amikor a szobába léptem. A fiúk, akik korábban taszigáltak és sértegettek, úgy kezdtek rám nézni, hogy attól mosakodni támadt kedvem. Nem értettem, miért jobb csinosnak lenni, mint csúnyának. A dolog még rosszabbra fordult, amikor először jelentem meg a társaságban. Nők, akiket nem is ismertem, nem voltak hajlandók szóba állni velem. A férfiak pedig, akiket nem is akartam megismerni, folyton körülöttem legyeskedtek. - Arcán keserű mosollyal pillantott Remmingtonra. - Megért engem? Valahányszor

bókolnak nekem, eszembe jutnak a gúnyolódások. Azon gondolkodom, mit fognak mondani, ha majd ősz leszek és ráncos. Ezt próbálom az eszembe vésni, valahányszor kísértésbe esem, hogy higyjek az üres hízelgésnek. Arcot és alakot lehet csinosnak nevezni, de úgy gondolom, az a legfontosabb, ami belül van az emberben.

Jellemének furcsa darabkái: a hiúság, az ügyeskedés hiánya vagy szemének ravaszkás csillanása, amikor Remmington a külsejét dicsérte, kezdtek a helyükre kerülni. Remmington megsimogatta Lily karját, aztán keze megpihent a lány kesztyűs ujjain.

- Nekem nem tűnik olyan nagynak a keze. Talán inkább erősnek - mondta, majd a lány tenyerét szájához emelte, és csuklójától a tenyér közepéig csókokkal hintette tele.

- Úgy veszem észre, szándékosan el akarja te-relni a figyelmemet a beszélgetésünkről - húzta el Lily a kezét.

- Ó igen - dörmögte Remmington közelebb ha-jolva. - Azt hiszem, csókokról beszélgettünk.

- Az udvarlásról beszélgettünk.- A csók sokkal izgalmasabb téma, és azt hi-szem, ön is kedveli.Lily az ártatlan kíváncsiság és a vágyakozás varázslatos elegyével nézte

a férfit.- Nem hiszem, hogy szabad lenne ennyire ked-velnem.A vallomás váratlanul érte a férfit.- Lily, sohase mondja egy férfinak, hogy szereti megcsókolni. - Honnan

jött ez a figyelmeztetés? Remmington nem akarta, hogy a lány

82

játszadozzon vele. Hirtelen elszólását mosollyal palástolta - De a vallomás jólesett - tette hozzá. - Elbűvölően őszinte tud lenni néha.

- És máskor? - érdeklődött Lily.- Máskor elég bosszantó tud lenni. - Remming-ton azokra a titkokra

gondolt, amelyeket a lány megpróbált előle elrejteni, ezzel jócskán megnehezítve a dolgokat. - Vallja meg, Lily, hogy találkozásunk első pillanatától fogva félrevezetett engem!

- Ó, ön viszont maga volt a megtestesült becsületesség! - vágott vissza Lily. - Bagoly mondja vének, hogy nagyfejű,

uram. Pillanatnyi feszült csend következett, aztán Remmindton újra

elmosolyodott.- Tudja, hogy ön az egyetlen nő, aki valaha is vitába szállt velem? -

kérdezte, Lily arcát simogatva. - A nők többsége mindent elkövet, hogy nyájas legyen a jelenlétemben.

- A legtöbb nő elolvad az ön jelenlétében! - Vágta rá Lily haragtól villogó szemekkel. - Annyira el vannak foglalva, hogy bájaikkal elkápráztassák, hogy nem érnek rá vitatkozni.

- Netán féltékenységet hallok? - mosolyodott el Remmington.- Egyáltalán nem. Mi a csudáért lennék féltékeny? Mi csupán partnerek

vagyunk ebben a vállalkozásban. Amikor véget ér ez az udvarlás, ön bizonyára talál majd valami más nőt, akivel játszadozhat. Furcsa kapcsolatunk akkor majd lezárul.

- Jobban tetszik nekem, hogy az ön barátja legyek - vonta közelebb Lilyt a férfi, és egy kicsit meglepődött, hogy a lány nem ellenkezik.

- Az az érzésem, hogy az ön „barátságról" alkotott képzete nagyon különbözik az enyémtől, Remmington. Szerintem ön senkit nem akar közel engedni magához.

- Ön most közel van hozzám - ölelte át a lányt, akinek tágra nyílt a szeme, mintha csak most ébredt volna bizonytalan helyzetének tudatára. Szája csábítóan közel volt a férfiéhoz,'de Remmington megpróbált a

szemébe nézni, és minden egyéb gondolatot félresöpörni.- Azt hiszem, a barát az, aki élvezi az ember társaságát és mellette áll

mindenben. A barát ismeri az ember legmélyebb titkait, és megtartja azokat. - Kezét Lily álla alá támasztotta. A lány bőre bársonyos volt, hajából szantálfa illata áradt. Remmington tudta, hogy a tűzzel játszik, de nem törődött vele, nem tudott ellenállni. Egyre erősebben szorította magához a lányt.- Van valami a meghatározásomban, ami ne lenne jellemző a kapcsolatunkra?

- Barátok nem szoktak meghitten csókolózni.- Úgy gondolja? - rázta a fejét a férfi. - A történelem során sok szerelem

kezdődött barátsággal.- Azt hiszem ... - Lily kezei valahogy megtalál-ták útjukat a férfi mellkasa

felé, és meglepő erővel tolták el maguktól. - Azt hiszem, ön össze akar engem zavarni. Ez az egész csupán átmeneti állapot. Tudom, hogy mindkettőnk legfőbb érdeke, hogy kapcsolatunk pusztán szívélyes legyen. Igen szórakoztató játék lehet ez egy olyan tapasztalt férfi számára, amilyen ön, de én ... - Szeme elkerekedett, mert Remmington az ölébe vonta. - Mit csinál, Remmington?

- Igyekszem szívélyesnek mutatkozni - felelte a herceg.

83

Lily szája döbbent kiáltásra nyílt, ám a férfi gyorsabb volt. Ajkával a lány ajkát, kezével a hátát simogatta. Lily minden simítás után egyre jobban ellágyult, lassan elengedte magát. Olyan érzékeny!, gondolta Remmington, miközben egyre erősebben csókolta. A lány keze felfelé vándorolt a férfi mellkasán, aztán a nyaka köré, ujjaival a hajába túrt, a nyakszirtjét simogatta félénk, tétova mozdulatokkal. A hatás egy pillanatig sem váratott magára, a vágy higanyként csapott fel a férfiban.

- Nem lenne szabad ezt csinálnunk, Lily! - ra-gadta meg a lány kezét, és a mellkasához szorította. - Abba kell hagyjuk!

- Miért?- Mert ön túl édes - nevetett fel Remmington rekedten, ajkával a lány

homlokát cirógatva, majd lehunyt szemét csókolta leheletfinoman. A következő pillanatban a lány újra kinyitotta a szemét, és amit Remmington azokban a szemekben látott, attól elállt a lélegzete. Lily fejét a vállára vonta, és hosszú másodpercekig szorosan tartotta. - Adjon egy pillanatot, hogy megnyugodjam, mielőtt még egyszer így néz rám! - szóltalt meg végül fojtott hangon. - Tudja jól, milyen hatással van rám. Lily nem tudta, és ezt meg is mondta. Remmington még szorosabb ölelte.

- Ettől még jobban vágyom rá, hogy újra meg-csókolhassam - mondta, majd pillanatnyi szünet

után helyesbített: - Nem, nem igaz! Ettől a tekintettől csóknál sokkal többet akarok csinálni. - Megpróbált valami másra gondolni, amitől vágya lehiggad. - Valami másról kell beszélnünk, Lily. Meséljen Lord Osgoode-ról! Meg kell tudnom valamit az előző vőlegényéről. Kedves volt önnek? Hiányzik?

- Lord Osgoode? - kérdezte Lily zavartan.- Bocsásson meg! Nem akartam szomorú emlé-kekkel terhelni.

Bizonyára sokat jelentett az ön számára.Lily a fejét csóválta.- Lord Osgoode elkísért két bálra és egy uzsonnára. Valójában nem

ismertük egymást olyan nagyon. Nem volt ellenemre a társasága, de egyáltalán nem állt szándékomban feleségül menni hozzá.

- Azt hittem, a jegyese volt.- Azt hittem, ön jegyese Margaret Grangemek- dobta vissza a labdát

Lily.- Minden perccel egyre több a közös bennünk. Ki udvarolt önnek

Osgoode előtt?- Igazán nem hinném, hogy ez önre tartozik.- Minden, ami önnel kapcsolatos, rám is tarto-zik- vágta rá Remmington.

- Még mindig az a véleményem, hogy az az ember, aki megtámadta önt, olyasvalaki, akit ön ismer. Tudni akarom, vannak-e még osgoode-ok a környezetében, esetleg olyan valaki, akit ön elutasított.

- Senkit sem utasítottam vissza - válaszolta Lily méltatlankodva.- Osgoode párbajozott önért. Miért? Lilyt sértette a kérdés.- Azt ajánlom, a jövőben ne Margarel Grangertől szerezzen be

információkat. Fogal-mam sincs róla, hogy kivel párbajozott Osgoode, de abban egészen biztos vagyok, hogy nem a ke-zemért tette, sem a becsületemen esett folt vagy valami velem kapcsolatos dolog miatt. Osgoode számára sem jelentettem többet, mint önnek.

84

- Ön nagyon sokat jelent nekem, Lily. - A sza-vak úgy hagyták el a férfi ajkát, hogy átgondolni sem maradt ideje. A lány reménykedő tekintetét látva azonban az ajkába harapott.

- Azt akarja mondani, hogy ez az udvarlás nem csak színlelés?Remmington úgy érezte, a föld megnyílik alatta. Egy olyan nő számára,

mint Lily, az udvarlásnak csak egyetlen logikus következménye lehet: a házasság. Homlokán izzadságcsepp gyöngyözött, és hirtelen túl melegnek érezte a hintót. Ma délután meggyőzte magát, hogy az „udvarlás" ideje alatt élvezheti Lily társaságát, aztán olyan könnyedén leléphet, ahogy azt minden más megbízatása után eddig telte. A pokolba, hiszen el akarta csábítani a lányt!

Lelki szemei előtt látta, amint füstbe megy a terve. Lily nem eléggé tapasztalt vagy léha ahhoz, hogy ezt a szerelmi játékot eljátssza. Ha egy férfinak odaadja az ártatlanságát, a szívét is odaadja. Ő egyiket sem érdemli meg, és bizonyára képtelen lenne viszonozni e becses ajándékokat.

- Szeretném, ha őszinték lennénk egymáshoz - kezdte, és látta, ahogy Lily szemében kialszik a reménysugár. Remmington még erősebben átölelte, - Elég sok titok van mindkettőnk életében. Az a tény, hogy megoszthatjuk a titkainkat, egyike azoknak a dolgoknak, amelyek különlegessé teszik a barátsá-

gunkat. Kedvelem önt, Lily, de nem fogok hazudni, nem fogok okot adni rá, hogy ön azt higgye: ez az udvarlás esküvőhöz fog vezetni, hosszú ideje megtanultam már, hogy nem vagyok alkalmas a házasságra, és inkább az öcsém örököseire hagyom a vagyonomat, minthogy még egyszer megnősüljek - Lily megsebzett tekintetét látva keserű sóhaj szakadt fel belőle. - Bizonyára nem tudja, Lily, mennyire megváltoztatja az embert a házasélet. Olyan mértékben ártatlan ön, amilyenre még csak nem is emlékszem.

- Nem tudtam, hogy ekkora vétek ártatlannak lenni - felelte Lily könnytől csillogó szemmel.

- Nem bűn ez, hanem ajándék, Lily. Olyan ajándék, amit kár lenne egy gazfickóra pazarolnia. Kristályos könnycsepp gördült végig a lány arcán, és Remmingtonnak erőt kellett vennie magán, hogy le ne törölje. - Volt idő, amikor jó férje lehettem volna, amikor még hittem a házasságban és a hűségben, a szerelemben és az önfeláldozásban. Most már tudom, hogy ebben a világban nem így működnek a dolgok. Az isten szerelmére, Lily! Ön olyan dolgot szeretne tőlem, amit nem adhatok!

Vagy mégis? Vajon nem azért lázadozik-e énjének egyik fele a komoly udvarlás gondolata ellen, mert tudja, milyen könnyen bele tudna Lilybe szerelni? De ugyan meddig tudná megtartani? Catherine hűtlensége minden másnál jobban megsebezte büszkeségét. Ha Lilyt is elveszítené egy másik férfi miatt, az ő árulása elpusztítaná. A magyarázat villámcsapásként érte: félig-meddig máris szerelmes Lilybe.

Ez a beismerés viszont nem állja meg a helyét, éppen olyan világosan látta Lily jövőjét, mint ahogy a lány a múltját bemutatta. Ártatlansága most még megvédi, de ha majd férjhez megy, a férfiak százai fogják elejtendő prédának tekinteni. Ha lenne olyan bolond, és feleségül venné, időnként egyedül kellene hagynia. A férfiak sorban állnának, hogy vigaszt nyújtsanak a távollétében. Csak idő kérdése lenne, hogy Lilynek valakin

85

megakadjon a szeme, és ez véget vetne iránta való „szerelmének". Jobb, ha most veszíti el őt, mielőtt megvalósíthatatlan álmokkal ámítaná önmagát, mielőtt azt hazudna önmagának, hogy házassága más lehet, mint a többi. Lilyt feleségül venni: ez lenne élete legnagyobb baklövése.

Miközben Remmington agyán ezek a gondola-tok végigcikáztak, Lily hallgatott, csak gyönyörű nagy szemét függesztette rá. Hogy miért gyötri bűntudat, a herceg nem tudta megmondani, ő hozta a legnagyobb áldozatot. Ezután az este utál nagyon valószínű, hogy Lily nem fogja neki megengedni, hogy megcsókolja, hiszen ő éppen most mondta meg neki, hogy szándékai egyáltalán nem tisztességek. A lehető leghelyesebben cselekedett Akkor miért érzi mégis olyan helytelennek?

- Fog találni mást - szólalt meg végül. - Leg-alább egy tucat olyan férfit ismerek, aki rögtön házasságot fog ajánlani, ha ön semmi mást nem tesz, csak rájuk mosolyog.

- Nem szabad elfelejtenem, hogy valaki megfelelőre kell mosolyognom.- Nem így gondoltam, Lily - nyújtotta kezét Remmington a lány felé, de

Lily elhúzódott tőle, Egy pillanatra megállt a férfi keze a levegőben, aztán maga mellé ejtette.

Lily szavai éppolyan törékenyek voltak, min egész lénye.- Tudom, hogyan gondolta. Nem kell többe monda-nia. Most már mindent világosan értek.Nem ért semmit, gondolta Remmington fájdal-masan, mert azt kívánta,

hogy Lily senki másra csakis őrá mosolyogjon.- Ön ... - Lily hangja elakadt, szünetet kellett tartania, hogy

lélegzethez jusson. - Ön régóta dolgozik Sir Malcolmnak?Remmington tudta jól, Lily miért vált ilyen hirtelen témát: küszködik,

hogy visszanyerje önuralmát.- Körülbelül tíz éve kezdtem dolgozni a Had-ügyminisztériumnak. Apám

munkáját vettem át,amikor ő és anyám a tengerbe vesztek.- A szülei a Hadügyminisztériumnak dolgoz-tak? - kérdezte Lily elképedve.- Csak apám, de anyám gyakran elkísérte őt, ha kevésbé veszélyes

küldetésbe ment. Akkor éppen Nyugat-India felé hajóztak, de a hajójuk a kikötőtől háromnapi járásra viharba került. Senki nem élte túl.

- Nagyon sajnálom - suttogta Lily. - Nehéz le-hetett ilyen tragédia közepette magára vállalnia a sok feladatot. Nyomasztóak lehetettek a komoly elvárások.

Remmington mogorván meredt maga elé. Abban az időben még csak nem is tudott Lily létezettéről, de a lány most olyan tisztán látja az életét, mintha mellette lett volna azokban az években. Részvétet és együttérzést tanúsít iránta, holott meg kellene őt vetnie, amiért alig egy perce visszautasította ragaszkodását.

- Tervezi, hogy részt vesz Leathcote-ék pénteki bálján? - kérdezte, fogai között szűrve a szavakat.

- Már korábban elfogadtam egy meghívást a hétvégére egy házi összejövetelre - válaszolta Lily feszült arccal. - Az Ókortudományi Társaságnak lesz gyűlése. Lord Holybrook a házigazdája a negyedévenkénti összejöve-

86

teleknek, amelyet Baldon melletti vidéki házában szokott tartani. Apámmal és Sir Malcolmmal az ön távozása után beszéltem róla. Mindketten úgy érzik, hogy Lord Holybrooknál biztonságban leszek. A ház elég nagy, de sok ember lesz ott egész hétvégén. Sir Malcolm szerint jó ötlet, hogy egy időre távol tartom magam a Crofford-háztól.

Remmington egyetértett Bainbridge-dzsel. Nem valószínű, hogy bárki is megpróbálna Lilynek ártani egy vendégekkel teli házban, Lilynek pedig jót tenne, ha egy időre elhagyná Londont.

- Mikor kezdődik az az összejövetel?- Holnapután. Sophie-val azt tervezzük, hogy együtt megyünk, és

bizonyára apám fog elkísérni bennünket. Fel ...feltételezem, a ma este után ön meg fogja kérni Sir Malcolmot, hogy mentse fel a megbízatás alól.

Remmington pontosan erre gondolt. Nem lehet Lily közelében anélkül, hogy ne akarná megérinteni. Indokai viszont, amiért Lily udvarlója akart maradni, nem változtak ma délután óta. Nem akarta, hogy egy másik férfi forgolódjon Lily körül. Tudta, hogy ez önzés a részéről, de még egy kicsi időre a magáénak akarta tudni a lányt.

- Továbbra is a kísérője leszek, és elmegyek önnel Lord Holybrookhoz is. Hányan lesznek ott?

- Húsz körül, azt hiszem.Remmington a válasz iránti teljes közömbösséggel bólintott. Ha a

Stanhope lány ott lesz gardedámnak, nem lesz sok alkalma Lilyvel kettesben maradni.

- Magunkkal visszük Bainbridge néhány futárát és pár emberemet is - mondta homlokát ráncolva. - Napközben velem lesz, éjszaka pedig Sophie-val fog egy szobában aludni. Ez biztonságosabbnak látszik, mint ha Londonban marad.

A hintó megállt. Remmington félrehúzta a függönyt, hogy lássa a Crofford-ház fényeit. Eltöprengett, vajon a tudat, hogy egyedül kell az éjszakát a szobájában töltenie, nem riasztja-e Lilyt. Ki fogja megvigasztalná ha megint rossz álmok gyötrik?

- Itthon van, Lily - szólalt meg végül közönyösen. A lány kiszállni készült.- Még valami - állította meg a férfi. Lily várako-zásteljesen nézett rá,

szája kicsit nyitva maradt. Te jó ég! Milyen jó lenne megcsókolni! - Ha holnap nem szeretne otthon lenni Lord Allen látogatásakor, örömmel elvinném a parkba lovagolni.

Lily bizalmatlanul fogadta az ajánlatot.- Nem akarom a szükségesnél jobban megterhelni.- Nem terhel meg - válaszolta Remmington kezét Lilyén nyugtatva. -

Sajnálom, hogy ma este megsebeztem az érzéseit, Lily. Szeretnék még egy lehetőséget kapni, hogy a barátja lehessek.

Lily válaszolni akart, Remmington ujját az ajkára tette.- Nem, semmit nem kell mondania most azonnal. Csak gondolkodjon

rajta. Holnap két órakor magáért jövök.Azzal kinyitotta a hintó ajtaját, lesegítette a lányt, és fölvezette a

bejárati lépcsőn. Egy szolga jelent meg az ajtóban, még mielőtt fölértek volna.

- Crofford itthon van?A szolga igenlően bólintott. Remmington Lily csipkekesztyűs kezét az

ajkához emelte, és hűvös csókot nyomott rá.

87

- Ha bement, ellenőrizze, hogy el van-e reteszelve az ajtó! A holnapi viszontlátásra!

Lily nem vette le róla a tekintetét, és Remmington sem tudott másfelé nézni. Ujját Lily álla alá téve édes, sóvár csókot nyomott az ajkára.

- Viszontlátásra, Lily!

11

Remmington hátradőlt a székén. A csendesen ingó lámpa meleg fényben fürösztötte a kabint, egyik kezében egy pohár brandyt lötyögtetett, szemével pedig a mozdulatot kísérte. A brandy színe Lily hajára emlékeztette: kavargó, csillogó tűzfény.

- Furcsa hangulatban van ma, kapitány. Remmington vacsoravendégére pillantott, aztán tovább tűnődött a

brandy fölött.- Nem szerepelt a terveim között, hogy ma éjjel a normandiai part

mellett fogok horgonyozni. Hirtelen távozásommal elmulasztottam egy ma délutáni fontos kötelezettségemet.

- Bizonyára megbocsát önnek a hölgy.Remmington Sebastian Lacroix-ra pillantva észrevette a férfi sötét

szemének csillanását, bár vigyorát egy söröskorsó mögé rejtette. Lacroix túlságosan is jól ismeri az ő hangulatait, állapította meg Remmington magában. Ő még Lacroix igazi nevében sem biztos. Másrészt viszont vendégének nem lehet fogalma róla, hogy ma este Remmington herceggel vacsorázik. Lacroix csak Smith kapitányként ismeri őt. Ismeretségük hat éve során furcsa barátság alakult ki köztük. Mindketten tisztában voltak vele, hogy veszélyes lenne bármelyiküknek is túl sokat tudnia a másikról. Remmington még Lacroix nemzetiségében sem volt biztos. Olyan folyékonyan beszélt franciául, mint Remmington angolul. Sötét haja és magas, karcsú termete nem nyújtott támpontot. Bármelyik ország fia lehetett, hűsége azonban kétségtelenül Angliáé volt. Olyan információk birtokában volt, amelyek csak a legmagasabb francia kormánykörökből származhattak, és életét kockáztatta ezek közlésével.

- Miből gondolja, hogy elfoglaltságom nővel kapcsolatos?Sebastian sejtelmes franciás vállvonással felelt. Remmington mogorván

folytatta:- Kétlem, hogy megbocsát nekem, de mindegy. Semmiféle nőügyet nem

engedhetek meg magamnak.- Ohó! - álmélkodott Sebastian. - Ez a mély sóhaj a szerelem biztos jele.

- Kis ideig Remmingtont fürkészte, majd így folytatta: - Nem akarom kissebbíteni az ön szívügyét, barátom. Sőt, nagyon együtt érzek önnel. Emlékszik, amikor legutolja-Angliában jártam?

- Majdnem egy éve, ugye? Sebastian egyetértőn bólintott.- Ottlétem alatt volt szerencsém találkozni egy fjú hölggyel, akit

gyerekkorom óta nem láttam.Remmington kíváncsi volt, Sebastian észrevet-e: fontos információ

csúszott ki a száján. Most már nagyon valószínű, hogy Sebastian angol. Remmington megpróbálta bizonyítani ezt az el-méletét.

88

- A hölgy angol? Sebastian csendesen bólintott.- A megtört szívemről beszélgettünk, kapi-tány, lehetett volna önben annyi szívélyesség, hogy figyel rám.- Sajnálom.- Igen, ez a hölgy a létező leglélegzet-elállítóbb teremtéssé serdült. Nem tudtam róla levenni a szememet.

Akkor azt mondtam magamnak, hogy csupán ez a nagy változás vágott mellbe, de szellemessége és esze éppen akkora hatással volt rám. Mielőtt elhagytam volna Angliát, tudtam, hogy feleségül akarom őt venni. Józan eszem azonban segítségemre sietett, mielőtt megvallottam volna rzéseimet. A családja is a miénkhez hasonló munkát végez, és ő ismeri a veszélyeit. Mit adhattam volna neki, mint nagyon valószínű özvegységet?

Remmington megdermedt. Sebastian hölgyét ijesztően ismerősnek érezte.

- Hogy hívják a hölgyet?Sebastian ujjával megfenyegette Remmingtont.- Ön megfeledkezik a szabályról, kapitány, ne-veket nem mondunk.

Beszéljünk a hölgyről ... -vakarta meg az állát, majd száját biggyesztve folytatta: - Vénusz néven.

Remmington keze ökölbe szorult.- Mit akar jelenteni ez a történet, Lacroix?- Azt, hogy elszalasztottam a lehetőséget, hogy feleségül vegyem azt a

nőt, akit szeretek. Könnyen elképzelhető, hogy mire legközelebb látom, már túl késő lesz. Ennyi bájjal és szépséggel több tucatnyi házassági ajánlatot kaphat.

- Miért nem küld neki üzenetet?- Amit mondanom kell neki, azt nem lehet leír-ni, és ha minden jól megy,

egy hónap múlva lát-hatom őt. De ez az én problémám, nem az öné. Amit a folytonos közbeszólásai közepette próbá-lok előadni, az egy jó tanács. Sosem láttam még önt búskomornak egy nő miatt, ezért csak arra tudok gondolni, hogy ez a hölgy többet jelent önnek, mint beismeri. Könnyű nekünk, férfiaknak elhitetnünk magunkkal, hogy nem engedhetjük meg a házasság és család örömeit, bizonytalan jövőnk viszont sürget, hogy ragadjuk meg azokat az örömöket.

Remmingtonnak nevetni lett volna kedve a helyzet iróniáján. Csak a nevet kellett volna kimondania, hogy Sebastian rájöjjön: Lily köti mindkettőjüket gúzsba.

- Ezen a ponton ne aggódjon, Lacroix! Mégegyszer nem követek el ilyen hibát - mondta, ésféltékeny haragját megpróbálta egy mosoly mögé rejteni.„Az óra egyet ütött Crofford gróf könyvtárszobájában. Remmington nem

volt sehol. Lily kihajtogatta a cédulát, ami tegnap reggel érkezett tőle, és századszor is újraolvasta.

Lily! Szörnyen sajnálom, de egy sürgős ügy miatt nem fogom tudni önt elkísérni a parkba.

Pénteken egy órakor ott leszek önnél, addigra legyen készen az indulásra Basildonba!

R.

89

A sürgős ügy biztosan szoknyát hord, sóhajtott Lily, és az üzenetet ruhája ujjába csúsztatta. Az elmúlt két napban a kétség hangja suttogott a fejében, gyanakvóvá tette minden iránt, amit Remmington azon az estén a hintóban mondott neki. Végül már csak egy dologban volt biztos: semmit sem jelent a herceg számára. Soha többé nem foglátni ebben a házban.

- Ha folyton az órát nézed, attól még nem jön hamarabb - jegyezte meg Crofford anélkül, hogy az asztalán szerteszét heverő papírok közül felpillantott volna.

Lily a kézirattekercs sarkait simogatta, amelynek szövegét már egy órája próbálta lefordítani. A ro-vásjelek nem akartak a szokásos könnyedséggel szavakká formálódni. Semmi másra nem tudott figyelni, csak az óra ketyegésére. A monoton hang megőrjítette. Hol lehet?

- Ó, itt egy újdonság! - mondta Crofford. Ujjával egy régi pergament kopogtatott, majd egy közeli könyvkupacban kezdett kotorászni. - Hol van az a köny Nagy Sándorról?

Lily a földön tornyosuló könyvek közül előhúzta .a kötetet.- Megint egy utalás Nagy Sándorra? - biccen-tett a tekercs felé.- He, mi? - Apját szemmel láthatóan megzavarta a kérdés, ezt az

arckifejezést Lily már jól ismerte. Ha a gróf belefeledkezett munkájába, megszűnt számára a külvilág. - Sándor? Elment Egyiptomba egy asszonyért. Candice, Canyphe, vagy valami Ilyesmi.

- Szerelmes belé?- Nem tudom. Nagyon titokzatos ez az egész. Lily sóhajtott.Crofford fejét oldalra hajtva Lilyre pillantot, aztán visszatért a

munkájához.- Oscar azt mondja, Remmington túl sokat en-gedett meg magának

veled szemben tegnapelőtt éjjel a bejárati ajtónál, minden esetleg arra járó szeme láttára.

- Megcsókolt, papa. Csak egy kicsike csók volt. Crofford tolla hangosan sercegett a pergamenen.

- Azt kérdezem magamtól: honnan tudhatnád, hogy egy csók kicsi-e vagy nagy.

- A hintóban is megcsókolt - vallotta meg Lily. - Ez az összehasonlításom alapja.

- Értem. - A sercegés nem állt meg. - Te bátorí-tod ezt a viselkedést?Lily a mennyezetet bámulta.- Nem hinném. Mindig váratlanul ér. De nem hiszem, hogy

bátortalanítom. Ó, nem is tudom, mit csinálok vele.A sercegést csend követte.- Talán szerelmes lettél? - puhatolózott a gróf.- Nagyon látszik?- Amikor ennyire búslakodsz? Igen, mondha-tom, eléggé szembeötlő.Lily megigazította a szoknyáját. Remmington nem akarja az ő szerelmét,

de még a vonzalmát sem. Mégis megcsókolta. Azt mondta neki, hogy találjon valaki mást, és aztán megcsókolta őt. Búcsúcsók volt, semmi egyéb.

- Ugye nem mondasz neki semmit erről, nem is teszel rá célzást?- Hát persze, hogy nem! - felelte a gróf, és tolla újra sercegni kezdett a

papíron. - Ellenben tudni szeretném, mit gondol erről az udvarlásról.

90

- Én is - motyogta Lily. A folyosóról zaj hallat-szott. Lily kihúzta magát, fejét az ajtó felé fordította. Egy pillanat múlva már talpon volt.

- Ülj le, Lily! Nem jó, ha ilyen izgatottnak lát. Lily leült, és a szoknyáját simítgatta, amíg apja a kopogásra válaszolt. A

komornyik jelent meg az ajtóban, de nem volt ideje bejelenteni a látogatót. Remmington rontott be a szobába, az ajtót a komornyik orra előtt becsukva.

- Van itt valami az ön számára - mondta Lilyhez lépve. Lily egy pillanatig azt hitte, valami ajándékot hozott, békeadományt, hogy kiengesztelje őt, amiért két teljes éjszakát ébren töltött miatta. Remmington egy pergamentekercset húzott elő a kabátjából, és Lily kezébe tette. - Ezt most azonnal le kell fordítani! Elvisszük Bainbridge-nek, amikor az unokahúgát felvesszük.

Lily először a tekercset nézte, aztán ismét Rem-mingtont.- Siessen! - bökött Remmington a pergamenre. - Bármi is áll benne,

fontos. Bainbridge-nek szüksége van rá, amilyen hamar csak lehet.Crofford felállt az asztal mögül.- Ülj ide az asztalomhoz, Lily! Megyek, megnézem, hogy rendesen

becsomagolták-e a holmidat.Lily Remmington válla fölött apjára pillantott. Már el is felejtette, hogy a

szobában volt. Crofford Remmington háta mögött a fejét csóválta, aztán a izékére mutatott.

- Ó, igen! Hát persze! Azonnal lefordítom.A tekercset az asztalhoz vitte, majd összeszedte a szükséges könyveket.

A gróf kiment a szobából, Remmington pedig Lily széke mögé állt. Hamarosan papírok tömege borította az asztalt. A szavak nagy részének semmi értelme nem volt. Az értelmetlen szavak hatalmas keresztet alkottak minden egyes papíron, mindegyik szót egy közös betű kapcsolt össze a mellette vagy alatta álló szóval. Lily minden kereszt középső szavát bekarikázta, ezek azon kevés szó közé tartoztak, amelyeknek volt értelme.

- Te jó ég! Hogyan igazodik ki ezen?- Elég bonyolult - vallotta meg Lily, anélkül, hogy felnézett volna. - Még

mindig nem sikerült az összes jelet megjegyeznem. A rendszer Mr, Webster Kézikönyvének alapos ismeretét kívánja -mutatott a vaskos szótárra, amely a keze alatt feküdt nyitva. Ujja a sötét szón nyugodott, de az a szó, amit a tolla írt, w betűvel kezdődött.

- Ez az egész teljesen értelmetlen a számomra.- Ühüm - motyogta Lily, aki nem vette észre, hogy elmélyült

arckifejezése teljesen olyan, mint apjáé munka közben. - Ó, igen, hát persze! Wel-lington. Tudhattam volna.

- A sötét azt jelenti, hogy Wellington? - érdek-lődött.Lily a tekintetét felkapva meghökkent, hogy még mindig ott találja

Remmingtont.- Mi? Nem, természetesen nem. Sötét ló nyar-gal királyi birtokunk fölött

sűrű fehér felhők nyo-mán jelenti azt, hogy Wellington. De ez csak a nyersfordítás. Itt van a kódolt változat.

Azzal a következő szóra bökött az üzenetben: 3KIRK4SAM3RUM.- Magam is kitalálhattam volna - mondta Remmington, és elhúzta a

száját. Megfordult a fejében, hogy Lily őstehetség lehet. Sőt, ennek a

91

rendkívüli képességnek a látványa eszébe jutatta, hogy talán egész Angliában nincs más, aki ezt az üzenetet képes lenne megfejteni. Bár a saját munkáját mindig is életbevágóan fontosnak tekintette, Lily szerepének roppant nagysága mégis lenyűgöző volt. Ez a törékeny lány egy adott pillanatban egymaga a kezében tarthatja két nemzet sorsát.

- Azt hiszem, abba kellene hagynunk a számok használatát - töprengett Lily, miközben újabb rejtjeles sort írt le. - Végül ezek fognak bennünket elárulni.

Remmington Lily válla fölött átnyúlva ugyanarra a kódolt szóra bökött az üzenet egy másik részén.

- Ó, igaza van! Kész árulás.- Tényleg? - fordult Lily aggódva Remmington felé. Remmington a

szemét forgatta, amit Lily észrevett, és szemöldökét összevonva tért vissza munkájához. Amikor apja néhány perc múlva vissza tért, Lily letette a tollát.

- Kész. Megvan - mondta, a végleges példányt árírogatva. Aztán összehajtogatta a fordítást. – Papa, bedobnád a tűzbe a vázlatokat?

Crofford biccentett, arcán óvatos mosoly bujkált, ahogy a lányáról Remmingtonra pillantott.

- Lily poggyásza a kocsi hátuljában van. Indul-niuk kéne, Sir Malcolm már várja önöket.

*Amint bezárult mögöttük a hintó ajtaja, Lily tudta, „barátságuk" új

fejezethez érkezett. Remmington a szemközti ülést foglalta el, így tudatta a lánynyal, hogy bensőségesebb viszonyuk véget ért. Ráadásul szemmel láthatóan neheztelt is rá. Lily megpróbálta kitalálni az okát.

- Hogyan érintkezik azzal a személlyel, aki ezeket az üzeneteket küldi? - kérdezte Remminton mogorván.

A kérdés izgatottá tette Lilyt. Bátyja helyzete sokkal bizonytalanabb volt, mint a sajátja, ezért megígérte neki, hogy senkinek nem árulja el a személyét.

- Magukban az üzenetekben. Általában egy-két sorban az üzenet végén.

- Írt önnek valamit ebben a levélben?- Nem.Úgy tűnt, a válasz kielégítette Remmingtont. Bólintott, majd hátradőlt az

ülésen. - Mennyire ismeri őt?- Kit?- Az informátorát - mondta türelmetlenül.- Ön mennyire ismeri őt?Remmingtonnak csak a szája mosolygott, a szeme komoly maradt.- Elég jól. Tegnap este vele vacsoráztam. Lilynek leesett az álla a csodálkozástól. - Ön csempészi az üzeneteket oda-vissza?- Legtöbbször igen - legyintett Remmington türelmetlen elutasítással. -

Még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Mennyire ismeri ön Lacroix-t?

92

Róbert fedőnevének hallatán Lily választ kapott saját kérdésére. Róbert nem akarja, hogy Remmington ismerje a kilétét. Remmington azt akarja, hogy ne legyen titok kettőjük között, ez azonban nem az ő titka.

- Évek óta ismerem - válaszolta könnyedséget erőltetve magára. - Minek tulajdonítható ez a hirtelen támadt érdeklődés az informátorom iránt?

- Hívjuk csupán intellektuális kíváncsiságnak! Lily némán fürkészte Remmingtont. Ez valami új játék lehet a részéről?

Talán tudja, hogy Sebastian Lacroix valójában az ő Róbert bátyja? Ha így van, akkor azt is tudnia kell, hogy félrevezette. Megint. Elhatározta, hogy bátran szembenéz a váddal.

- Van valami oka annak, hogy haragszik rám, kegyelmes uram?- Nem, Lily. Nem haragszom - válaszolta Rem-mington ajkát

összeszorítva. - Sajnálom, ha ön így érzi. Az igazat megvallva, ez az udvarlás az, ami nyugtalanít. Sokat gondolkodtam a Lady Keaton vacsorája utáni beszélgetésünkön, és most már látom, hogy önnek igaza volt. El fog jönni az az idő, amikor útjaink elválnak, és egyikünknek sem használna, ha közben túlságosan elmélyednénk a .... barátságban.

- Értem - válaszolta Lily tűnődve.- Nem, nem érti - vágta rá Remmington, nem hagyva időt Lily számára,

hogy a furcsa válaszon elgondolkodjon. - Az az elgondolása, hogy kapcsolatunk ne legyen több, mint barátság, nagyon helyes. Abbéli igyekezetem-

ben, hogy ön iránti érdeklődésemet nyilván-valóvá tegyem mások számára, olyan dolgokat tettem és mondtam

Lady Keatonnél, amelyeket nem lehet illendőnek nevezni. Olyan a hírem a hölgyek körében, hogy némelyikük esetleg tévesen ítélheti meg a kapcsolatunkat. Nem szeretném, ha emiatt az ön hírnevén folt esnék. Mostantól fogva el kell kerüljük a kettesben való találkozást, és a nyilvánosság előtti udvarlás szabályait ön éppen úgy ismeri, mint én. Szavamat adom, hogy a jövőben igyekszem még szigorúbban követni ezeket.

Remmington ezzel az ő két nappal ezelőtti ja-vaslatába egyezett bele. Ami azt illeti, ez még egy kis diadallal is eltölthetné. Ehelyett azonban zsibbadtságot és teljes ürességet érzett belül.

- Igen, ez a legbölcsebb megoldás. Mindent el kell követnünk, hogy csupán barátoknak lássanak bennünket - helyeselt Lily.

Remmington némán bólintott, aztán az udvarlás témáját elvetve, így szólt:

- Remélem, Lord Allen nem okozott sok gondot.- A papa azt mondta, hogy nagyon csalódott volt - válaszolta a lány a

homlokát ráncolva.- És?- Mi és?- Szerintem több is volt ennél. Csalódott volt, és még?- Nincs semmi egyéb, kegyelmes uram. - Lily hangja meglepően

nyugodt volt. Tegnap szeretett volna Remmingtonnal beszélgetni Lord Allenről. Be akarta vallani, hogy az emeleti ablak függönyén át megleste a távozó Lord Allent, aki a legádázabb gyűlölettel nézett vissza a házra. Most már jelentéktelennek látszott a dolog. Nem fogja Kemmingtont alaptalan félelmeivel és képzelgéseivel terhelni.

93

Pár perccel ezután Bainbridge házához értek. A komornyik az előtérbe vezette őket, ahol Sophie és Sir Malcolm már várt rájuk. Bainbridge az unokahúgához fordult:

- Nem akartok Lilyvel egy kicsit felmenni? Majd szólunk, ha indultok.A férfiak a könyvtárszobába vonultak, Sophie pedig felvezette Lilyt az

emeletre. Amikor Sophie becsukta maguk mögött a hálószobája ajtaját, nekitámaszkodva Lily arcát kezdte vizsgálni.

- Hallottam, hogy megtámadtak. Jól vagy?- Soha jobban - füllentette Lily. - Már vége, és megpróbálok a kelleténél

többet nem gondolni rá.Sophie ellökte magát az ajtótól, és izgatott, céltalan járkálásba kezdett.- Malcolm bácsi elmondott mindent, ami Ashlandék bálja után veled

történt. Szinte hihetetlen! És éppen Remmington! Mi a csudáért visszük magunkkal vidékre?

- Mit mondott a bácsikád?- Azt, hogy Remmington megmentett téged a támadás éjszakáján, és

hogy akaratodon kívül a házában kötöttél ki néhány napra. - Sophie szünetet tartott, és gyanakodva méregette Lilyt. - Most pedig udvarol neked, feltételezhetően azért, hogy társaságban védelmet nyújtson. Malcolm bácsi azt mondja, Remmington alkalmanként neki dolgozik, és hogy bízhatunk benne. - Kicsit elfintorodott, majd hozzátette: - Nem mondok véleményt, amíg nem hallottam a történetet a te oldaladról is.

- Bízhatunk benne.Sophie megtorpant, tekintetét áthatóan Lilyre szegezte.- Visszaélt a helyzettel?- Éppen ellenkezőleg - válaszolta Lily, és mo-solyogni próbált, aztán

felhagyott az igyekezettel. - Semmit sem akar tőlem, Sophie. Megállapodtunk benne, hogy illedelmesen viselkedünk a látszatudvarlás ideje alatt, és semmi olyant nem teszünk, ami alapján bárki azt hihetné, hogy nem csak alkalmi ismerősök vagyunk. - Csendesen sóhajtott, majd hozzátette: - Magunkat is beleértve.

Sophie még valamit szeretett volna kérdezni, de kopogtak. Egy szobalány dugta be a fejét, és jelentette, hogy az urak lent várnak.

12

Lord Holybrook teljesen magánkívül volt a megtiszteltetéstől, hogy egy olyan fontos személyiség, mint Remmington részt vesz az összejövetelén. Megérkezésük után a három vendéget az odalátogató királyi méltóságoknak fenntartott lakosztályokba vezették. Lily bosszankodott a pazar fehér és aranyozott hálószoba láttán, amelyet Sophie-val osztott meg. A Királynői Szoba majdnem akkora volt, mint egy táncterem.

- Soha életemben nem kellett még ilyen hosszú kocsiutat elviselnem - mondta Sophie, miközben estélyi ruháikba öltöztek. - Kigombolnád? - kér-dezte hátat fordítva Lilynek, és miközben Lily ujjai az utazóruha pici gombjaival babráltak, tovább beszélt: - Négy órán keresztül kizárólag a saját hangomat kellett hallgatnom. Azt hiszem, ebben az „illendő udvarlás" nevű dologban egy kicsit túl messzire mentetek. És fogalmam sincs, honnan vetted, hogy nem érdeklődik irántad.

94

- Ezt meg hogy érted?- Folyton téged bámul, mintha attól félne, hogy ha nem figyel, eltűnsz.

Nem vetted észre? Még sohasem éreztem magam ilyen mellőzöttnek. Egyikőtök sem méltatta egyetlen szavamat sem a legcsekélyebb figyelemre.

- Szerintem Remmington nagyon élvezte a hie-roglifákról szóló magyarázatodat.

- Mire alapozod ezt a feltevésedet? - fordult hátra Sophie.- Meg tudom állapítani, amikor valami iránt érdeklődik - válaszolta

Lily, miközben az utolsó gombbal is végzett.- Nem hiszem. Fordulj meg, hogy kigombol-hassam a ruhádat! - tette

Sophie a kezét Lily vállára. - Irántad való érdeklődése viszont nyilvánvaló. Miért gondolod ezt másként?

- Teljesen egyértelművé tette az udvarlással kapcsolatos érzéseit. Nem számít, Sophie. Beszéljünk valami másról!

- Nagyon helyes. A búskomorság nem tesz jót az arcodnak - hajolt Sophie közelebb Lilyhez. -Nagyon sápaszt. Komolyan, Lily, ennyi év ábrándozás után nem tudom elhinni, hogy ilyen köny-nyen feladod. Teljesen nyilvánvaló, hogy ideálisak vagytok egymás számára.

- Nem hinném, hogy Remmington egyetértene veled - csóválta a fejét Lily.

- De igen. Amit nem értek, az az, hogy miért nem vallja be. Egy olyan férfi, mint Remmington, nem félhet attól, hogy érzéseiben megsértik.

- Szerintem az én érzéseimet akarja óvni. Azt mondta, nincs szándékában újra megnősülni.

Sophie hosszasan hallgatott, aztán újra megszó-lalt:- Akkor ez a vég. De legalább volt benne annyi becsület, hogy őszinte

legyen hozzád - paskolta meg Lily vállát. - És ez az utolsó gomb. Szerinted tegyek gyöngysort?

Lily hirtelen Sophie felé forduK:- Azt hittem, azt mondod ... Úgy értem, tényleg azt gondolod, hogy

adjam fel?- Úgy látszik, nincs más választásod - válaszol-ta Sophie, majd elfordult,

hogy ravaszkás mosolyát elrejtse. Estélyi ruháját felnyalábolva eltűnt egy spanyolfal mögött. Hangja a távolból is tisztán csengett: - Nem akar feleséget, te pedig nem elégszel meg ennél kevesebbel.

- Nem mintha kértem volna, hogy vegyen fele-égül - motyogta Lily, bár tudta, hogy Sophie-nak igaza van. Nem sok értelme van az olyan udvarlásnak, ahol a házasság szóba sem jöhet.

- Ha a helyedben lennék - folytatta Sophie -, nem viselkednék úgy, mint egy kis néma egér, hanem megmutatnám neki, hogy nagyon jól megvagyok az ő szerelme nélkül is. Ugye nem akarod, hogy sajnáljon?

- Hát, nem.- És azt sem akarod, hogy úgy nézzen rád, mint egy szerelmi bánattól

szenvedő iskolás lányra.- Persze, hogy nem!- Akkor viszont arra kell törekedned, hogy ne tépelődj a társaságában.

Kezdj el vele beszélget-ni! A hieroglifákkal végzett munkád elég biz-tonságos téma. Tudom, hogy órákig tudsz róla beszélni. És egy-két mosoly sem okoz tartós sé-rülést.

95

- Lehet, hogy igazad van, Sophie - adta meg magát Lily egy halk sóhaj kíséretében. - Az élet megy tovább.

- Még szép, hogy igazam van! - kiáltott fel Sophie. - Már csak egyetlen probléma maradt hátra.

Csak egy?, gondolta Lily. Élete mostanában nem más, mint problémák sora. Félresöpörve magában az önsajnálatot, világoskék estélyi ruháját felkapta az ágyról.

- Mi az a probléma. Sophie?- Nos, nagyon valószínű, hogy Remmington mindent hallott, amit

Ashlandék kertjében beszélgettünk. Kétségtelen, hogy továbbra is epekedő fruskaként fog kezelni egészen addig, amíg helyre nem teszed.

- Akkor mit javasolsz? - kérdezte Lily, ruháját magához szorítva.Sophie a szalagjait igazgatva lépett elő a spa-nyolfal mögül.- Mondd meg neki, hogy nagyra értékeled a barátságát, és hogy rájöttél:

köztetek nem lehet szó többről! Megmondanád, miért találod ezt olyan mulatságosnak?

- Ne haragudj! - kérlelte Lily, és megpróbált egy mosolyt elnyomni magában. - Remmington majdnem ugyanezeket a szavakat használta, ami-kor a házába értem.

- Akkor örülni fog, ha meghallja, hogy igaza volt - vágta rá Sophie izgatottan. - Szerintem nyíltan véget kell ennek vetni, Lily. Tudom, hogy nehéz lesz, hiszen továbbra is az életed része marad. Szükséged van a védelmére, amíg megtalálják azt az embert, aki rád támadt, a szánalmára viszont semmi szükséged. Ha mást nem is, legalább a büszkeségedet megmentheted. Ha ma este meglátod, mindent kövess el, hogy nyugodt maradj, és önmagadat add! Kérd meg, hogy vigyen el reggel lovagolni! Ott lehetőséged lesz elmondani neki, amit közölnöd kell vele.

Lily az ajkába harapott.- Nem tudom, Sophie. Gondolkodni fogok azon, amit mondtál, de nem

ígérhetek semmit.

Lily és Sophie az utolsók között léptek be aznap este a biliárdszobába. Már vagy harminc ember volt ott, akik az Ókortudományi Társaság összejövetelére érkeztek. Két úriember biliárdozott, a többiek pedig a terem különböző pontjain elhelyezett kanapékon foglaltak helyet.

Remmington kimagaslott a társaságból, így Lily-nek könnyű volt észrevennie. Lord Holybrook és Lord Poundstone társaságában ácsorgott a kandalló közelében. Mintha csak megérezte volna a lány jelenlétét, fejét az ajtó felé fordította, és tekintetük azonnal találkozott. Valamit morgott az uraknak, aztán Lilyhez sietett. A beszélgetés hangja elcsitult, és Lily érezte, hogy mindenki őket figyeli. Megpróbált mosolyt erőltetni magára. Amikor Remmington megállt előttük, az illendőség szabályai szerint pukedliztek. Remmington Sophie kezét hanyag kézcsókra emelte, de Lilyé hosszabb ideig tartott.

- A hölgyek kívánnak valamit a büféből?- Én nem vagyok éhes. Sophie viszont nem habozott.- Éhen halok - jelentette ki, és a szoba végében lévő büfé felé pillantott.

- Á, ott van Mr. Rumford! Ki akarom őt faggatni azokról a szkarabeuszokról, amiket a múltkori gyűlésre hozott. Megbocsátanak?

96

Lily eltöprengett, vajon Sophie szándékosan hagyta-e őket magukra. Közben emlékeztette magát, hogy mosolyognia kell. Sophie tanácsa majdnem logikusnak hangzott a Királynői Szobában. Itt viszont, Remmington közelében, Lily elveszítette a hidegvérét.

- Illenék üdvözölnöm a házigazdát. A januári összejövetel óta nem láttam Lord Holybrookot. Megbocsát?

- Önnel tartok - fogta meg Remmington Lily kezét, mielőtt a lány tiltakozhatott volna, és a kandallóhoz vezette.

Hatvanas évei közepén Lord AlfrédHolybrook sűrű, bozontos, hófehér hajjal dicsekedhetett. Az arcát

behálózó ráncok többnek mutatták a koránál, vizenyős szeme sápadtan kéklett. Illedelmesen fejet hajtott Remmington előtt, majd Lily kezét futólag a szájához emelte.

- Jó estét, Lady Lillian! Reméltem, hogy ma este itt lesz köztünk. Az elmúlt néhány hónap gyűlései ön nélkül nem voltak az igaziak. És látom, sikerült egy újabb ember érdeklődését is felkeltenie. - Aztán Remmingtonhoz fordulva folytatta: - Esküszöm, kegyelmes uram, ez már betegség! Ha a szenvedély egyszer felpezsdíti a vérét, nincs menekvés.

Lily szeme elkerekedett a rémülettől.- Ne nézzen olyan döbbenten! - súgta Rem-mington a fülébe. - Az ókori

műkincsekről beszél.- He? Mit mond? - érdeklődött Holybrook.- Csak azt mondtam Lady Lilliannek, hogy alig várom már, hogy többet

is megtudjak az egyiptomi kincsekről.- Kitűnő, kitűnő! Én magam leginkább a szar-kofágok iránt érdeklődöm. -

Ébenfa pálcáját fel-emelve, hegyével egy tömör téglalap alakú kő-tárgyra mutatott, amely a szoba másik oldalán állt a falnak támasztva. - Ez a valaki éppen a múlt héten érkezett. Erre a gyűlésre tartogatta dr. Alexander, a híres egyiptológus, aki holnap érkezik ide. Őt fogja érni az a megtiszteltetés, hogy feltörheti a pecsétet, és legelsőnek nézheti meg a koporsó belsejét. Valószínű, hogy ma éjjel egy szemhunyásnyit sem fogok aludni, annyira kíváncsi vagyok, mi lehet benne. - Előrehajolt, és Lilyre rákacsintva folytatta: - Dr. Alexander találta, így nagyon remélem, hogy eredetinek bizonyul majd. Azok az egyiptomi fickók néha hamis leleteket helyeznek el, majd eredetiként sózzák el a gyanútlan vásárlóknak. Nem hinném, hogy a mi dr. Alexanderünket ilyen könnyen rá lehet szedni.

- Megengedi, hogy közelebbről is megnézzük? - kérdezte Lily. A szarkofág tökéletesen el fogja vonni a figyelmét Remmington zavaró jelenlététől, és talán lehetővé teszi a számára, hogy Sophie tanácsát követve, egy kicsit önmaga lehessen.

- Természetesen! A tálalóasztalon találnak pa-pírt és rajzszenet, ha az oldalán lévő mintákat esetleg le akarják másolni. - Aztán kerek pocakják megpaskolva hozzátette: - Ha megbocsátanak, keresnék magamnak valami harapnivalót.

AzzalTord Holybrook a büfé felé indult, Lily és Remmington pedig a szarkofághoz ment. A kődoboz körülbelül két és fél méter magas, másfél méter széles és ugyanilyen mély volt. Lily végighúzta az ujját az egyik pecséten.

- Holybrooknak igaza van. Ez vagy tizennyol-cadik dinasztia, vagy nagyon hiteles hamisítvány. Nagyon remélem, hogy van benne múmia.

97

Képzelje el, hogy olyasvalakit néz, aki évezredekkel ezelőtt élt. Micsoda lelet lenne!

Remmington tettetett rémülettel meredt Lilyre.- Álmomban sem gondoltam volna, hogy ön ilyen hátborzongató, Lady

Lillian. Idevonszolt engem egy csomó hullarabló közé.A féri humora meglepte Lilyt.- Ön is jól tudja, hogy ez nem ugyanaz - vála-szolta őszinte mosollyal.- Hm. Nem vagyok benne olyan biztos. Vala-hogy nem tudom elképzelni,

hogy ez a szegény fickó, amikor nyughelyére tették, egy ilyen estélyt képzelt volna maga elé Holybrook házában. - Előrehajolt, és közelebbről kezdte vizsgálgatni a Lily feje fölött lévő pecsét hieroglifáit. - Ezek a rajzok jelentenek valamit?

Lily óvatosan körülnézett a teremben, majd előrehajolt, és ezt súgta Remmingtonnak:

- Ezekről a hieroglifákról mesélt önnek Sophie. -Remmington bambán meredt a lányra. - A legtöbb ember azt hiszi, hogy pusztán díszítésül szolgálnak, de valójában ez egy ábécé. Nagyon különbözik a mi ábécénktől, és még nem sikerült az összes jelet megfejtenem, de már nagyon közel vagyok hozzá. - A pecsétre összpontosítva figyelmét így folytatta: -Nagyon lehangoló dolog, ha az ember tudja a választ valamire, de még a kérdés létezéséről sem beszélhet. Ez már túl közel áll a Sir Malcolm számára végzett munkámhoz, ezért a felfedezéseimet nem mondhatom el senkinek. Sophie-t kivéve - helyesbített. - Ő viszont nem hajlandó az elméleteimet a sajátjaként előadni a Társaságban. Azon gondolkodom, hogy írok egy névtelen levelet dr. Alexandernek, és csatolom hozzá a feljegyzéseimet.

- Ne tegye! - figyelmeztette Remmington. -Csak bajt hozna a saját fejére. Elhiszem, hogy nehéz ezt a titkot magában tartania, de nem akarom, hogy bármi olyat tegyen, amivel veszélybe sodorhatja magát. A saját kézzel írt levelek és jegyzetek alapján bárki kapcsolatba hozhatja a munkát önnel.

Lily semmitmondó hümmögéssel válaszolt, aztán a következő pecsét fölé hajolt, amikor Remmington megragadta a könyökét, és maga felé fordította.

- ígérje meg, hogy nem küldi el azt a levelet senkinek!- Dehát ez egy nagyszerű felfedezés! - ellenke-zett Lily. - A világnak

tudnia kell az igazságot ezzel az írással kapcsolatban.- A világ évezredekig megvolt a hieroglifák nélkül. Még további

néhány év senkinek sem fog ártani, önt viszont megmentheti a bajtól.- Jó, rendben! - adta meg magát Lily, akit bosszantott, hogy

Remmingtonnak igaza van. - Megígérem, bár a tolakodása idegesít. Jobban örülnék, ha a parancsait legközelebb kérés formájában adná elő.

Remmington, győzelme tudatában, bájosan mosolygott Lilyre.- Megfontolás tárgyává teszem, hölgyem. Sophie terve csodásan haladt

előre. Lily, mégmielőtt Remmington mosolyának hatását érezte volna magán, elfordult.- Lehet, hogy ön miatt én leszek az egyetlen ember, aki tudni fogja a nő

nevét, aki minden valószínűség szerint ebben a szarkofágban nyugszik, vagy azoknak a szörnyű átkoknak a jelentését, amelyekkel teleírták ezt a

98

követ. Ha ezek valóra válnak, szegény dr. Alexander nem fog nagyon hosszú, termékeny életet élni.

- Mik ezek az átkok?Lily öntelten mosolygott Remmingtonra, közben ujjával megfenyegette.- Csak nem akarja tudni? Sajnos megígértem, hogy tudásomat eztán

titokként kezelem.Remmington a fejét csóválta, aztán valami tör-tént a szoba túloldalán,

ami felkeltette a figyelmét. A vidámság egyszeriben eltűnt a szeméből. Lily a férfi tekintetét követve Lord és Lady Farnsworth-t pillantotta meg, amint a biliárdszobába lépnek, nyomukban Harry Gordonnal. Szíve elszorult, Emikor eszébe jutott, hogy Lady Patrícia egykor Remmington szeretője volt. Lily a hercegre pillantott, aki mogorván összeszorított szájjal nézte Lady Farnsworth-t.

Patrícia Farnsworth nem volt valami nagy szépség. A kozmetikumok túlságosan kihangsúlyozták néhány vonását, haja pedig gyanúsan platinaszőke volt. Ennek ellenére a férfiak vonzónak találták. Hírhedt volt flörtjeiről, férfiak társaságában általában a férje nélkül lehetett látni.

Lady Farnsworth unottan jártatta körbe tekintetét a termen, mintha csak egy következő prédára lesne. Ahogy megpillantotta Remmingtont, szája ravaszkás mosolyra görbült. Lily gyorsan elfordult, és az egyik pecsétről kezdett lesöpörni néhány láthatatlan porszemet.

- Hm. Azt hiszem itt valami házasságtörésről írnak - motyogta. - A, és itt van valami a bűnös gondolatok miatti purgatóriumról!

- Mintha ismerősen csengene - mondta Rem-mington. - Nem is tudtam, hogy egyiptomi bará-taink tanulmányozták a Szentírást.

- Talán nem ártott volna nekik - válaszolta Lily. - Akkor lehet, hogy még mindig élne egy-két fáraó.

- Ön tud Lady Farnsworth-ről - jegyezte meg Remmington szárazon. Lily háttal állt neki, és nem felelt. - Nincs oka a féltékenységre.

- Egyáltalán nem vagyok féltékeny.- Miért nem bizonyítja ezt azzal, hogy rám néz?Lily tétovázott. Ha azokba a sötét, igéző sze-mekbe néz, elveszíti a

józan eszét, és ezt Rem-mington is nagyon jól tudja. Megfordult, és a férfi mellkasának szegezte tekintetét, közben megpróbálta összeszedni a bátorságát. Egyetlen gondolatra összpontosított: Remmington nem akarja őt. Tekintetük találkozott, de Lily gondolatai továbbra is befelé irányultak.

- Tessék! Meg van elégedve? Remmington olyan komoran nézett vissza rá,hogy Lily inkább elfordult, és ekkor levendulazöld selyemruhát pillantott

meg a szeme sarkából.- Hello, Lady Lillian, hello Remmington! Mi-csoda bájos pár!Remmington Lady Farnsworth felé fordult. Lily úgy tett, mintha nem

vette volna észre a nő szenvedélyes pillantását, miközben Remmingtonnal köszöntötték egymást. Lady Farnsworth válla fölött látta, hogy Harry és Lord Farnsworth mással vannak elfoglalva a büfénél. Nem mintha azt képzelte volna, hogy Lord Farnsworth jelenléte akadályozná felesége nyílt kacérkodását. Bár Lord Farnsworth az Ókortudományi Társaság tekintélyes tagja, erkölcsei azonban csaknem olyan romlottak, mint feleségéé.

- Farnsworth nem is mondta, hogy ilyen érde-kes vendégek lesznek ezen az összejövetelen -mondta Lady Farnsworth, és újabb kihívó pillan-

99

tást vetett Remmingtonra. - Hosszú ideig kellett győzködnie, mire beleegyeztem, hogy elkísérem erre az isten háta mögötti helyre. De most már örülök, hogy eljöttem.

- Ó, örülhet is! - áradozott Lily. - Lord Holy-brook szenzációs szórakozást ígér. Holnap felnyitjuk ezt az egyiptomi koporsót, hogy lássuk: benne van-e még a test.

A megjegyzés elérte a kívánt hatást: Lady Farnsworth elborzadt.- Koporsó? - nyögte. - Ez úgy hangzik ... úgy értem, törvényes ez?- Tökéletesen - felelte Lily rezzenéstelen arc-cal. - Csak egy aprócska

baj van. Ezekbe a pecsétekbe mindenféle gonosz átkokat faragtak azok ellen, akik a koporsót kinyitják, vagy akik a közelben tartózkodnak, amikor kinyitják. Legalábbis nekem ezt mondták - tette hozzá. - Persze nem hagyjuk, hogy egy ilyen jelektéktelen apróság megzavarjon minket, amikor valódi múmiát találhatunk belül. Úgy hallottam, több rétegnyi gyolcsba van csavarva, és belül teljesen épen megmaradt. A legutóbbi gyűlésen, amin jelen voltam, dr. Alexander azt mondta, egyszer egy olyan élethű múmiát látott, hogy úgy tűnt, rögtön kinyitja a szemét és beszélni kezd. - Kérlelő tekintettel fordult Remmington felé: - Ugye itt maradunk a ki-csomagolásra?

Remmington úgy meredt rá, mint egy eszelősre. Lily ismét Lady Farnsworth-höz intézte szavait, aki hasonló arckifejezéssel hallgatta.

- Hoztam magammal egy kis szalmiákszeszt és egy nagy adag repülősót, minden eshetőségre

felkészülve. Dr. Alexander szerint a kicsoma-golás egy kissé próbára teheti a női érzé-kenységet -mondta Lily, legyezője szélével alsó ajkát ütögetve. -

Kíváncsi vagyok, ebéd előtt vagy után fog-e megtörténni.Úgy látszott, ez a megjegyzés felrázta Lady Farnsworth-t a Lily

elbeszélése okozta kábulatból. Száját összeszorította, szoknyáját összébb húzta, mintha attól félne, hogy Lily beszennyezi.

- Nos, én éppen csak üdvözölni akartam önö-ket- mondta, majd kacér mosollyal Remmingtonra nézett. – Ónnel még biztosan fogok találkozni -vetette oda távozóban.

Remmington a szarkofág felé fordult, és elnevtte magát.- Nem értem, mi olyan mulatságos ebben motyogta Lily. - A hölgy

éppen csak fel nem ajánlotta magát önnek a jelenlétemben. Le kellett volna állítania.

- Szándékomba állt - válaszolta a férfi kuncogva. Mély hangja elbűvölte a lányt. - De ön elriasztotta, még mielőtt szóhoz jutottam volna.

- Kíváncsian várom, hogy Lady Farnsworth részt vesz-e holnap a leleplezési ünnepségen -mosolyodott el Lily.

- Ó, Lily, ha most bárhol máshol lennénk... - A jókedv egyszeriben leolvadt Remmington arcáról. -Túl sokáig vagyunk magunkban. Az emberek észre fogják venni, hogy nem vegyülünk el a társaságban - mondta, Lily kezét a karjába fonva. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy visszavigyem önt Miss Stanhope-hoz, aztán egy kis beszédem lesz Harryvel.

- Csak egyetlen dolgot szeretnék még kérdezni, mielőtt elválunk - szólt Lily. - Lenne szíves kilovagolni velem holnap reggel?

100

Remmington egy röpke pillanatig gondolkodott a kérdésen, aztán így válaszolt:

- Nem. Ön könnyű célpont lenne lóháton. Nem vállalhat ekkora kockázatot, és ígérje meg, hogy nélkülem nem teszi ki a lábát ebből a házból.

Lily türelmetlenül bólintott.- Tulajdonképpen szeretnék mondani valamit, de nem itt, ahol mindenki

minket figyel. Találkozhatnánk valahol másutt? Mondjuk a könyvtárszobában? Nem valószínű, hogy holnap reggel lesz ott valaki.

- Ez a ház tele van emberekkel, Lily. A hétvégi vendégek kötelességüknek érzik, hogy a ház minden zugát felfedezzék. Mi olyan fontos, hogy nem lehet itt elmondani?

Lily egy idős házaspár felé biccentett, akik a szarkofágot jöttek megnézni. Remmington karon fogta a lányt, és Sophie felé indult. Ezzel Rem-mington ejtette a kérdést, még mielőtt Lily közölöhette volna vele, hogy végül is az egész dolog nem fontos.

- Na jó! - dörmögte Remmington. - Találkoz-zunk a szobámban éjfélkor!

- Hogy? - nézett körül ijedten Lily, hogy nem hallhatta-e meg valaki a rémült kiáltását.

- Csak beszélgetni fogunk - biztosította a férfi. - A szobám pontosan az önével átellenben van. Nem valószínű, hogy bárki észreveszi, ha ott találkozunk.

Remmingtonnak igaza van. És nemcsak azért, mert már több napot és éjszakát töltöttek egy fedél alatt. Ha egyszer mindketten szilárdan eltökélték magukat, mi történhet velük?

- Rendben. Éjfélkor.

13

A Királyi Szobában éjfélt ütött az óra. Remmington némán fohászkodott, hogy Lily mélyen aludjon. Patrícia Farnsworth az ágy közepén feküdt, köntöse félrecsúszva, hogy csaknem áttetsző hálóruhája láthatóvá váljék. Alig egy perce kopogtatott az ajtaján. Remmington kinyitotta az ajtót, abban a reményben, hogy Lilyt találja ott. Helyette ez a lesújtani készülő csapás állt ott. Még mielőtt Remmington megakadályozhatta volna, berontott a szobába, majd Remmington legnagyobb rémületére, könnyedén felszökkent az ágyra.

- Ó, Remmington! Honnan tudta, hogy itt le-szek ezen a hétvégén? - Felkönyökölt, kihívó testhelyzete a legelőnyösebben engedte látni kebleit. - Tudtam, hogy nem felejt el.

- Már két éve elfelejtettem önt, Patrícia. Ha nem hagyja el azonnal ezt a szobát önszán-

tából, garantálhatom, hogy kiteszem innen.Patrícia oldalra hajtotta a fejét, ajkát negédesen biggyesztette.- Már megint ezt a játékot játszuk?- Nem - lépett az ágyhoz Remmington azzal a szándékkal, hogy Patríciát

fölkapva megtegye, amivel megfenyegette: kilöki a szobából. Ám amint kezét a derekára tette, Patrícia a nyaka köré fonta karjait, és ajkát

101

Remmingtonéra szorította. Éppen megragadta a nő kezét, amikor halk neszt hallott.

- A fenébe! - Még mielőtt a hang irányába né-zett volna, már tudta, hogy Lily áll az ajtóban. Nincs olyan nő, aki egy ilyen meghittnek tűnő ölelés láttán hinne egy férfi ártatlanságában. Patríciát ellökve magától sietve Lily felé fordult. Lily egyik kezét a kilincsen, a másikat a torkára szorítva tartotta, arca vértelen volt.

- Ó, hello, Lady Lillian! - köszöntötte Patrícia kényelmesen összegömbölyödve Remmington ágyán. - Ön is azért jött, hogy jó éjszakát kívánjon Remmingtonnak? Sajnos egy kicsit később kell visszajönnie. Pillanatnyilag el van foglalva.

Remmington megvető pillantást küldött Patrícia felé, majd tekintete találkozott Lilyével, akinek a megértésére áhítozott.

- Gondolkodjon egy kicsit, Lily! Ön is tudja, hogy ez nem az, aminek látszik.

Lily lesütötte a szemét. Miután egy örökkévalóságnak tűnő ideig maga elé meredt, még egy lépést tett a szoba belseje felé. Az ajtó bezárult mögötte, tompa csattanása vészjóslóan zengett a csendes szobában.

- Soha nem tartottam önt ostobának, uram -biccentett Lily az ágy felé. - Nagyon ostoba cselszövés lenne az ön részéről. Feltételezem, hogy vendége hívatlanul érkezett.

Remmington szíve csordultig telt hálával, hiszen Lily bizonyítékok ellenére szemlátomást rendületlenül hisz az ő ártatlanságában, és megbízik benne. Mosolyogni próbált, hogy ezzel adja Lily tudtára, mennyire boldoggá teszi ez a tudat.

- Pontosan - nyögte ki.- Azzal ugye tisztában van, hogy ez mekkora problémát jelent?Lily magabiztos hangja ravaszkásan csengett.- Problémát?- Igen. Ugyanis Lady Farnsworth bárkinek el-mondhatja, hogy itt

jártam ma éjjel. Tud valamit a tervünkről?- Nem hiszem. - Remmingtonnak fogalma sem volt róla, miről beszél a

lány.- Milyen messze vagyunk a földtől? - érdeklő-dött Lily az ablak felé

sandítva.- Ez csak az első emelet - válaszolta Remmington lassan, és

megpróbálta megérteni Lily gondolatmenetét.- Kár - fordult meg Lily, hogy elreteszelje az ajtót. - Nincs elég

magasan.- Ide hallgassanak! - hadarta Patrícia, miköz-ben felült, és összehúzta

köntösét. - Mire készül-nek önök?Lily az ágy felé lépett:- Nem is sejti? - kérdezte csendesen, majd egy pár lépés után megállt,

és Remmingtonra nézett. -Végül úgyis rájön. Vagy Farnsworth elárulja neki, amikor Patrícia kikotyogja a történetet, és aztán egyenesen Holybrookhoz megy. Nem fogjuk tudni véghezvinni a tervet.

- Lehet, hogy önnek igaza van - mondta Rem-mington, remélve, hogy ez a helyes válasz.

Lily fel-alá járkált az ajtó és az ágy között.- Mi van a kalózokkal, akiket ön felbérelt, hogy elvigyék a múmiát?

102

- Múmiát?! - sikoltotta Patrícia. - El akarják lopni a múmiát?Remmington hátat fordított az ágynak, hogy Patrícia ne láthassa

mosolyát, amely viszont semmilyen hatást nem tett Lilyre. Továbbra is gyászos képpel nézett Remmingtonra.

- Látja? Mondtam, hogy ki fogja találni. Min-denki ismeri a múmiák értékét. Ha porrá őröljük, még értékesebb lesz. Gondolja csak meg, Rem-mington! Az a por unciánként ezer guinea-t hoz majd Calcuttában. Vagy még annál is többet. Azok az indiai dervisek bármit megadnak majd ezért a ritka ajzószerért. - Aztán az ágy felé bökve így folytatta: - Őt, szerintem, a kalózokra kell bízni. Maga mondta, hogy annak a fekete ruhás vörös sá-lasnak mindig van kés a keze ügyében.

- Fogalmam sem volt róla, hogy ön ilyen ördögi tettekbe akar engem keverni - mondta Remmington az állát dörzsölgetve. - Pedig megígérte, hogy ez az ügy nem fog gyilkossághoz vezetni, Lady Lillian!

- Nos - válaszolta Lily széles mosollyal -, ezek szerint hazudtam.- Ne! - pattant fel az ágyról Patrícia, és eszét vesztve rohant az ajtó

felé, nagy ívben kikerülve Lilyt és Remmingtont.Lily visszafogott méltósággal lépett az ajtó reteszével bíbelődő

Patríciához, és fenyegető hangon így szólt:- Nem megy sehová, Lady Farnsworth! Patríciának végre sikerült

felrántania az ajtót, és halk sikoly kíséretében eltűnt a folyosón. Lily becsukta az ajtót, és a reteszt visszatolta.

- Micsoda kellemetlen nőszemély! Nem tehe-tek róla, de el sem tudom képzelni, mit látott ön benne annak idején.

Remmington egy ideig csak nézte a lányt, közben megpróbálta magában feldolgozni az elmúll percek eseményeit.

- Lily, mit tett?Lily felvonta a szemöldökét.- Azt hiszem, megmentettem mindkettőnk jó hírnevét.- Hogyan gondolhatja ezt, amikor vagy titkos szeretőknek vagy

gyilkos tolvajoknak fognak bennünket titulálni? - méltatlankodott Remmington.

- Nem hinném - válaszolta Lily közömbösen, közben egy rakoncátlan hajtincset söpört a he-lyire. - Gondolja, hogy lesz valaki, aki elhiszi Lady Farnsworth meséjét? Na de Remmington! Ön mint tolvaj? Ha Paticia elmeséli a múmia

históriát, bolondnak fogják nézni.Remmington Lilyhez lépett, és a vállára tette a kezét. Lily most először

kezdett aggódni.- Nagyon haragszik? - suttogta.- Haragszom-e? Hogy én haragszom-e? - ismé-telgette Remmigton,

majd hátravetette a fejét, és úgy nevetett, ahogy már hosszú évek óta nem. Aztán lassan összeszedte magát, hogy Lilynek válaszolhasson- Ó, Lily! Kis tigrisem! El vagyok képedve, hogy milyen fantáziával rendelkezik ön.

- Egy pillanatig azt hittem, dühös rám - motyogta Lily, majd kis mosolyféle jelent meg az arcán. -Elég ügyes kis rögtönzés volt, nem gondolja?

103

- Kitűnő volt! - vágta rá Remmington, akiben újra kezdett feltörni a nevetés. - Soha nem fogom elfelejteni Patrícia arckifejezését. Ön hibátlanul látszotta a szerepét.

- Ön egy alkalommal azt mondta, nem vagyok jó színész - emlékeztette Lily enyhe fintor kíséretében.

- A Drury Lane színház hölgyei sárgulni fognak a szakmai irigységtől, ha ezt meghallják - jelentette ki Remminton. - Hogy a csudában volt képes ilyen hátborzongató mesét kitalálni?

Lily egy vállrándítással felelt a bókra.- Fogalmam sincs. Csak úgy jött. De ne szerénykedjen, uram! A dicsőség

fele önt illeti. Szerintem igen jól játszotta a szerepét. - Azzal színpadiasan a homlokához emelte kézfejét. Hangja Remming-tonét utánozta: - „No de Lady Lillian! Fogalmam sem volt róla, hogy ön ilyen ördögi tettekbe akar engem keverni." Nagyszerűen csinálta, Remming-ton! Nagy reményeket táplálok színészi képességeit illetően. Szüksége is lesz rá holnap, hogy az arca rezzenéstelen maradjon, amikor ezekkel a hitvány bűnökkel megvádolnak bennünket. Remmington átölelte Lily derekát.

- Boldog leszek, hogy öntől kaphatom a vég-szókat.Lily szemeiben elmerülve érezte, hogy jókedvéi valami hasonlóan

elementáris érzés váltja fel. A lány mosolyának varázsa elfeledtette vele fogadalmát és minden mást, csak az az öröm maradi, hogy a karjában tarthatja. Aztán hirtelen hátrahőkölt, mintha a lány megégette volna.

- A legjobb lesz, ha elintézzük a megbeszél-nivalókat, mielőtt valaki más is betoppan. A szo-bám ma éjjel nagyon forgalmasnak tűnik - mondta.

Lily összerezzent, mintha megütötték volna. Kezét köntöse zsebébe mélyesztve néhány lépést hátrált a kandalló felé.

- Én ... nos ... sokat gondolkodtam azon a kérdésen, amit Lady Keaton estélye után ön feltett nekem, és elhatározásra jutottam.

- Miféle kérdés lehetett az? - érdeklődött Remmington, bár pontosan tudta, hogy semmiről nem akar hallani, amit azon az estén kérdezett, és tudta azt is, hogy nem fog neki tetszeni Lily döntése. Igaza volt.

- Mielőtt ön az ajtóhoz kísért volna, megkér-dezte, nem lehetnénk-e barátok. Igazán élvezem a társaságát, és rájöttem, hogy amit ön iránt érzek, az valóban barátság, semmi más. Bocsánatot akartam kérni, amiért önben más benyomást keltettem.

Remmington egy pillanatig nem hitt a fülének. A lány arcát fürkészte, valamit keresett a tekin-"tében, ami azonban már nem volt ott. Hát végül elérte, amit akart. Sikerült eltaszítania magától íllyt.

Lerogyott az ágyra, és képtelen volt megszólalni. Egy hónap múlva Sebastian Lacroix Angliába jön, hogy megkérje a lány kezét. Rendes embernek látszik, és kétségtelenül sok közös vonásuk van Lilyvel. Megpróbálta elképzelni a lányt Lacroix karjában, de nem sikerült. Nem tudta elvifelni a gondolatot, hogy egy másik férfi is hozzáéret. Közben ő továbbra is kénytelen lesz majd közvetíteni közöttük az üzeneteket, amelyek tele lesznek becéző szavakkal, azokkal, amelyeket ő szeretne mondani Lilynek.

- Ha nem tettem túlságosan próbára a türelmét -folytatta Lily-, remélem, barátok maradhatunk

- Nem hiszem, hogy ez lehetséges, Lily - sóhajtotta Remmington.Lilyt megdöbbentette az elutasítás.

104

- Számomra nem látszik annyira lehetetlennek, ön mondta, hogy legyünk barátok.

- Ön viszont azt mondta, hogy a „barátság" szó az ön számára mást jelent, mint számomra. - Azzal felállt, három hosszú lépést tett a lány felé, arcuk csupán néhány centire volt egymástól. Lily bemé, a kíváncsiságnak és bizonytalanságnak e sherry színű tava, tágra nyílt. - A jelek szerint igaza volt - tette hozzá Remmington.

Amint karjai átfogták Lily derekát, a lány azonnal megértette a szándékot, és megpróbált kibontakozni az ölelésből. Remmington egyik karjával szorosan magához szorította, a másik kezével a lány arcát cirógatta.

- Lily - suttogta fájdalomteli hódolattal, és ez egdöbbentette a lányt. - Mit csináljak önnel? A szemében nem harag, hanem mély, égető vá-gyakozás fénye csillogott. Lily teste azonnal jelezte ezt a felismerést. Erezte pulzusa heves lüktetését, amint a férfi szája elnyílt és az ő ajkát érintette. Olyan tisztán hallotta a férfi kérdését, mintha hangosan tette volna fel, mégis kétség fogta el. Elfogadhatja ezt a barátságot abban az értelemben, ahogy Remmington érti? És a következmények? Ha most elutasítja Remmingtont, kap-e tőle még valaha ajánlatot? Vagy az egész hátralevő életében azon fog töprengeni, hogy mit mulasztott el? Lily tudta, hogy a férfi a maga módján szereti őt. Az ő számára pedig nem létezik más férfi.

Végül aztán szó nélkül igent mondott. Rem-mington lassan, finoman ízlelgette Lilyt, egyik vágyhullámból a másikba hajtva őt. Nyelve ide-oda szökellve érintette a lány ajkát, amely izgatottan várta a következő „támadást". Lily lába egyre jobban elgyengült, ahogy Remmington fölé hajolt és felemelte. Karját a férfi nyaka köré fűzte, ajkát újabb lelket érintő csókra tartotta.

Ekkor Remmington az ágyra fektetett Lilyt. A lányon pillanatnyi pánik, majd leírhatatlan izgalom vett erőt, amint a férfi súlya ránehezedett. A perzselő csók azonban, amely ezt követte, mindent feledtetett vele, csak a testében szétáradó gyönyörűség melegét érezte. Remnmington a lány kezét a köntöse alá csúsztatta, tenyerét a mellkasához szorította. Keze a lány vállát simogatta, aztán a karját, a derekát és még lejjebb a csípőjét, majd visszafelé haladva a bordákon simított végig, amíg a mel-léhez nem ért. Először átsiklott rajta, aztán meg-fogta és gyengéden megszorította.

Lilyt áramütésként érte a mozdulat. A férfi nyakát átölelve hozzásimult, mégis úgy érezte, nem tud elég közel jutni hozzá.

Remmington megpróbálta összeszedni önural-ma gyengülő tartalékait, ajkát elszakította Lilyétől, hogy lélegzethez jusson.

- Mondja, hogy kíván engem, Lily, tudnom kell, hogy nem kényszerítek önre semmit!

Lily egy pillanatig habozott. Ez volt Remmington életének leghosszabb pillanata.

- Kívánom.- Szólíts a nevemen! - unszolta. - A kereszt-nevemet akarom hallani a szádból.- Miles - suttogta Lily. - Kívánlak, Miles. Tekintetük találkozott, és Lily

most engedte, hogy a férfi belelásson a lelkébe, lássa benne az ártatlanságot és a vágyakozást, amit eddig sikerült palástolnia.

105

Remmington most már nem volt képes gyengédén csókolni, Lily iránti vad, olthatatlan vágyát visszatartani. Lily ugyanilyen fékevesztetten, önmagát teljesen odaadva válaszolt. Ám hirtelen mozdulatlanná dermedt. Remmington nem tudta: azért olyan riadt-e a szeme, mert rádöbbent az ő igazi szándékára, vagy a kitartó kopogtatást hallotta meg.

A kopogás többször is megismétlődött, mire Remmington annyira magához tért, hogy fel tudja fogni a hang értelmét. Halk káromkodás közepette a hátára fordult, és a mennyezetet bámulta. A vágy fájdalmasan áradt szét egész testében. Kezét ökölbe szorította. Hát ennyire kétségbeesetten vágyik rá? Egek! Tényleg képes lenne szeretkezni vele, miközben valaki dörömböl az ajtón?

Tekintetét a mennyezet egyik kis repedésére Összpontosította.- Ha ez megint Patrícia, én mondom, lökjük ki az ablakon.- Most ne tréfáljon! - súgta Lily, mérgesen meglökve a férfi térdét. -

Keljen fel, és segítsen valami búvóhelyet találni!- Mi a csudáért kellene elrejtőznie? - kérdezte Kemmington bosszúsan.- Ne tréfáljon, Miles! És beszéljen halkabban! Ha itt találnak, vége a

jóhíremnek.Valószínűleg Lily nem volt tudatában, hogy a keresztnevén szólította,

Remmingtonnak mégis jólesett hallania. Oldalára fordult, és könyökére tá maszkodva nézte a lányt. Lily haja bájosan összekuszálódott, ajka duzzadt volt. Bárki meglátja pontosan tudni fogja, mit csináltak vagy mit készültek csinálni. Szeretőknek fogják őket tekinteni, és t nem fog többé tiltakozni az elkerülhetetlen ellen.

Csókolózás közben sikerült levennie Lily kön-tösét. Most, ahogy a lány a kandallóhoz lépett, a tűz fényénél alakja

tökéletesen kirajzolódott a vékony hálóingen keresztül. Remmington a lábak formája tanulmányozta.

- Ki mondja, hogy meg fogják önt találni? - kérdezte most már kissé halkabban. - Nincs szándékomban kinyitni az ajtót. - Újabb, az előző kettőnél hangosabb kopogás hallatszott, de Remmington nem akart tudomást venni róla. - Az igazak álmát alszom. Aki olyan bolond, hogy ilyenkor dörömböl az ajtómon, az számítson erre.

Lily abbahagyta a kéztördelést, aggodalmasan pillantott az ajtó felé.- Mi van, ha nem mennek el?- Akkor lehet, hogy meg fog fájdulni az ujjuk Jöjjön, üljön ide mellém,

amíg elmennek.Lilyt felháborította a hívás.- Hogyan gondolhat ilyenkor csókolózásra?- Semmi ilyesmi nem jutott eszembe - vágott vissza Remmington

sértődötten. - Szégyellje ma gát, Lady Lillian! Olyan a fantáziája, mint egy szégyentelen nőé.

- Egyáltalán nem voltam szégyentelen, mielő önnel találkoztam, uram! - csattant fel Lily, maj tekintetét hirtelen az ajtó felé kapta, ahonnan foj tott férfihang hallatszott:

- Remmington! Ébren van?Lily szeme elkerekedett a rémülettől.- Lord Holybrook az!- Az ördögbe! - ugrott fel az ágyról Remmington. Eddig azt hitte,

Patrícia elmesélte a történteket Harnsworth-nek, és most a felbőszült férj

106

áll az ajtó ölőtt. Egy felbőszült házigazda azonban teljesen pás eset. Lilyt maga után vonszolva az ajtóhoz le-helt. A lányt a fal mellé állította, ahol senki sem láthatja meg.

Az ajtót csak résnyire nyitotta ki. A vöröses bársonyköntösbe burkolózó, papucsos Lord Holybrooknem látszott valami boldognak. Bozontosméretű szemöldökét morcosan összevonta.

- Bocsásson meg, amiért ilyenkor háborgatom, kegyelmes uram! - mondta, miközben végigpil-lantott az üres folyosón, aztán Remmington felé fordult: - Lady Farnsworth sikoltozása felébresztette a déli szárnyban lakókat. Azt kiabálta, hogy ön és Lady Lillian az életére törtek. Egy pillanatig sem hiszem el ezt az ostobaságot, de azt találtam a legbölcsebbnek, ha meggyőződöm róla, hogy nincs semmi baj. - Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Remmington nem kíván erre a hírre reagálni, Lord Holybrook megköszörülte a torkát. - A feleségem azt ajánlotta, hogy először Lady Lilliannek nézzünk utána, és csak azután forduljunk önhöz ezzel a problémával, kegyelmes uram. Nem akarta, hogy bárkinek is feleslegesen zavarjuk az álmát, ezért a komornyik kulcsát használva akarta kinyitni Lady Lillian szobájának ajtaját. Mint kiderült, az ajtó nem volt bezárva.

Remmington teljes nyugalommal kérdezte:- És?- Lady Lillian nincs az ágyában, kegyelmes uram. - Holybrook egy

kicsit tétovázott, hangja bizonytalan volt. - Mielőtt a feleségem felkeltené a szolgákat, hogy kutassák át a házat, jónak láttam, ha először önt kérdezem meg, nem tudja-e, hol lehet Lady Lillian.

Síri csönd következett. Remmington tisztában volt vele, mire gondol Holybrook.

- A szavamat adom, hogy Lady Lillian telj biztonságban van, Holybrook.

A ráncok megfeszültek Holybrook szája körül arca rosszallást tükrözött.- Ugye tisztában van vele, hogy Crofford a barátom, ezért kötelességem

tájékoztatni őt a ... incidensről?- Megértem.- Nos, akkor minden rendben. Megmondom a feleségemnek, hogy a

biztonság kedvéért még egyszer nézze meg Lady Lilliant. Nagy az a szoba, és elképzelhető, hogy Lady Lillian nem tudott aludni és a szoba olyan részében tartózkodik, amelyere nem lehet látni az ajtóból. Ha úgy negyed óra múlva kopogtatást hall a szemközti ajtón, kérem, ne zavartassa magát! - sütötte le a szemét Holybrook, mintha nem tudna Remmingtonra nézni. - Jó éjszakát, kegyelmes uram!

- Jó éjszakát, Holybrook!Remmington hátralépett és becsukta az ajtót. Különös nyugalom töltötte

el, ahogy az ajtó fényesen csillogó fájára meredt.- Tudja. Tudja - ismételgette Lily aggodal-masan. Remmington mindennél jobban vágyott rá, hogy megvigasztalja

a lányt, de Lily észre sem vette a gondoskodást. Mintegy révületben haladt el a férfi mellett, fölkapta a köntösét az ágyról, aztán visszament az ajtóhoz.

- Vissza kell jutnom a szobámba, mielőtt Lady Holybrook visszajön.

107

Lilynek igaza volt. Most nem lehetett megbe-szélni a dolgot, és a lány nem is volt olyan állapotban, hogy meghallgassa, amit mondani akar. Azonkívül alaposan át kell gondolnia, mit és hogyan fog a lánynak mondani. Kinyitotta az ajtót, és átvezette Lilyt a folyosón.

*- Igen, köszönöm, Lady Holybrook. Minden rendben van. - Lily tudta,

hogy ez hazugság, de kért sikerült mosolyognia. - Jó éjszakát! - Jóéjszakát, drágám!A Királynői Szoba ajtaja bezárult Lady Holy-brook mögött.Lady Holybrook érkezése előtt sikerült Lilynek 5ophie-t felébresztenie,

és elmesélni neki, mi történt. Most az ágy mellett állt, és Sophie rémült arcát fürkészve suttogta:

- Most mit tegyek? Sophie a takaróit yűrögette.- Mit... - megköszörülte a torkát, aztán újra ne-kikezdett: - Mit mondott

Remmington? Mi a szándéka?- Azt mondta, majd holnap beszélgetünk, de nem hinném, hogy bármit

is akar tenni - harapta be Lily az ajkát. - Tudod, hogy nem akar feleségül venni.

- De ez most mindent megváltoztatott. A be-csületed forog kockán.- Semmit sem változtatott meg - mondta Lily meggyőződéssel. - A

legelső alkalommal, amikor megcsókoltam, azt gondolta, hogy szándokosan akarom elcsábítani. Elég határozottan megmond-ta, hogy nem érzi magára nézve kötelezőnek, hogy házasságot ajánljon, mivel én tudatosan kompromittáltam magam. - Leült az ágy szélére, és reményvesztetten felsóhajtott. - Tönkre vagyok téve, Sophie.

- Az én hibám - válaszolta Sophie. - Annyira sajnálom. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle.

- Nem a te hibád, hanem az enyém - mondta Lily fejcsóválva. - Én kértem, hogy titokban találkozzunk.

- Tévedsz, Lily. Annak alapján, amit Remmingtonról meséltél, azt hittem, hogy igazán szeret téged. Úgy gondoltam, ha tagadod az iránta érzett vonzalmadat, az majd rádöbbenti arra, ami szá-momra olyan nyilvánvalónak látszott, vagyis hogy szerelmes beléd.

- Csak kíván engem, Sophie. Semmit több, Megmondhattam volna előre - fakadt ki, miköz-ben megpróbálta mosolyogni. - Azt hittem, azl akarod, hogy feladjam.

- Dühös vagy?- Azért, mert a barátnőm megpróbált segíteni? -Lily a fejét rázta. - Ha

valakire, hát magamra vagyok dühös, amiért nem vettem észre a nyilvánvaló házasságszerzési kísérletet. Tudnom kellett volna, hogy szándékosan heccelsz, hogy a saját büszkeségemet használod fel ellenem. Tudtad, hogy nem viselném el a gondolatot, hogy Remmington szánakozik rajtam.

Sophie bizonytalanul bólintott.- Úgy látszott, hogy működik a tervem. Nem egyszer kaptam rajta

Remmingtont ma este, hogy téged bámul, és az arca más volt, mint utazás közben. Azt hittem, aggódik.

- A jelek szerint nagyon alapos volt az aggodalma - felelte Lily, de amikor Sophie zöld szemében könnyeket pillantott meg, már bánta az

108

epés megjegyzést, ezért barátnője kezét paskolva folytatta: -Ne hibáztasd magad, Sophie! Ennek meg kelleti történnie.

- Lehet, hogy nem olyan gyászos a helyzet, mint amilyennek látszik - próbálkozott Sophie. -Lord Holybrook bizonyára elmondja apádnak, de nem hinném, hogy bárki másnak elismétli a történetet, hiszen tudja, hogy a jóhíred forog kockán.

- Nem kell elmondania senkinek - nézett Lily komoran Sophie töprengő arcába. - Ha Lord Holybrook rájön, hogy Remmington nem érzi kötelességének a hírnevem helyreállítását, természetesen azt fogja feltételezni, hogy hívatlanul mentem a szobájába.

- Dehát nem! Remmington mondta, hogy ott találkozzatok. - Csak azért, mert biztonságosabbnak tartotta, mint azokat a helyeket,

amelyeket én javasoltam. A biztonságom és jóhírem iránti figyelmessége nem változtat azon a tényen, hogy én kértem a találkozót.- Aztán egy legyintéssel elejtve a probléma ne részét, így folytatta: - Mire vége lesz ennek a hétvégének, Lord Holybrook tudni fogja, hogy a felelősség engem terhel, és hogy hajadon lányként és vendégként megbocsáthatatlanul a viselkedtem. Bizonyosra veszem, hogy meg fog kérni: mondjak le az Ókortudományi Társaság-beli tagságomról.

- Nem hiszem, hogy Lord Holybrook ilyen messzire megy - válaszolta Sophie. Meggörnyedt testtartása azonban elárulta, hogy tisztában van vele: Lily többé nem lesz „szívesen látott" ifjú hölgy a társasági életben, és Lord Holybrook iránt érzett szeretete mit sem fog számítani. Vannak bizonyos íratlan társadalmi szabályok, amelyeket, ha tetszik, ha nem, be kell tartani.

- Ott van még Patrícia Farnsworth is - folytatta Lily. - Lord Holybrook azt mondta, felébresztette a kelti szárnyban lakókat. A szóbeszéd fölött talán még szemet hunynak, de nemsokára találgatni kezdik, miért nem vagyok már az Ókortudományi Társaság tagja. Akkor majd ők is eljutnak a nyilvánvaló következ-

tetés, és ki fognak közösíteni. -Ajkát összeszorította, eltűnődöt, majd hozzátette:-tudod, Sophie, lehetséges, hogy igazad van. Talán mindez nem is olyan borzalmas, mint amilyennek látszik.

Sophie úgy nézett rá, mintha Lily elveszítette volna a józan eszét.- De hát ez katasztrófa!- Vagy álruhába öltözött áldás. Többé nem kell bálokba és

összejövetelekre járnom. Senki sem fog meghívni.- Megbolondulsz az unalomtól - vetette fel Sophie.- Aligha - válaszolta Lily megvető hangon. Így minden időmet a

munkámnak és tanulmányaimnak szentelhetem.- Vénlány maradsz.- Úgy mondod, mintha ez rosszabb lenne a halálnál - mosolyodott el

Lily. - Azt hiszem, nagyon fogom élvezni, hogy vénlány vagyok, nem tartozom elszámolással senkinek, azt csinálhatok, amit kedvem tartja. Furcsa, hogy eddig még sohasem gondoltam igazán erre az eshetőségre.

- És az eszedbe sem jut, hogy apádnak esetleg lesz némi mondanivalója ezzel a tervvel kapcso-latban? És Róbert? Ha Róbert meghallja, a párbaj eshetőségére is gondolnod kell majd.

Lily arcáról lehervadt a mosoly.

109

- Meg fogom nekik magyarázni, hogy Rem-mingtont a legkevésbé sem szabad kárhoztatniuk.

- Tényleg? Komolyan azt gondolod, hogy ép-eszű embereihiszi, hogy Remmington ártatlan ebben a dologban, és csupán a te szenvedélyed gyámoltalan áldozata?

- Nem - adta meg magát Lily, aztán felállt, és türelmetlenül föl-alá kezdett járkálni. - Talán megértőbbek lesznek, ha elmondom nekik, hogy egy a megtámadásom körüli kérdést akartunk megbeszélni.

- Kétlem - csóválta a fejét Sophie. - Főként, ha elmondom a bácsikámnak, hogy Remmington hívott be a szobájába.

- Ezt nem teheted, Sophie! - meredt rá Lily döbbenten. - ígérd meg, hogy nem csinálsz ilyen ostobaságot!

- A te terved az ostobaság. Miért áldoznád fel magad ezért az emberért? Tönkretett téged, és megérdemli, hogy megfizessen. Akkor Remmington jóhíre forog majd kockán, amikor apád a szemébe mondja az igazságot. Remmington kénytelen lesz azt tenni, ami neked jó, ha nem akarja, hogy gazfickónak bizonyuljon.

- Kérlek! - esedezett Lily imára kulcsolt kézzel. - Kérlek, ne tégy semmi olyant, ami Remmingtont házasságra kényszeríti!Meggyűlölne engem, Sophie. Életünk végéig össze lenne velem zárva, és megutálna. Kérlek, mondd, hogy nem teszed ezt velem!

Sophie az ajkába harapott, tekintete lassan megenyhült.- Semmi olyant nem tudnék tenni, ami téged szerencsétlenné tehet,

de nem hiszem, hogy ettől boldogabb leszel. Olyan tehetetlen vagyok! - só-hajtott, arcát tenyerébe temetve.

Lily leült, és karját Sophie reszkető válla köré fonta.- Ugyan, ugyan, Sophie! Minden rendbe fog jönni, majd meglátod.Sophie a könnyein át felnevetett:- Hihetetlen, hogy te próbálsz engem vigasztalni. Tisztában vagy vele,

hogy nekem kellene téged vigasztalnom?- Azt hiszem, egymást kell vigasztaljuk - szorította meg Lily barátnője

vállát. - Igazán, Sophie! Nem olyan rossz a helyzet, mint gondolod. Boldogulni fogok, amennyiben a te válladra támaszkodhatom - mosolyodott el újra, hogy Sophie-t felvidítsa. - Ha másra nem is, arra jó volt ez az alkalom, hogy megtapasztalhattuk Lady Holybrook figyelemre méltó ízlését. Még sohasem láttam rózsaszín tollból készült hálóköntöst. Amikor kinyitottam az ajtót, először azt hittem, az állatkertből szabadult el valami állat, és az támadta meg szegény Lady Holybrookot.

Sophie viszonozta Lily mosolyát, aztán végül mindketten elnevették magukat.

*Másnap reggel Sophie vette észre az üzenet amit Remmington

csúsztatott be az ajtó alatt. Am Lily az álom utolsó morzsáit törölgette a szemébő Sophie a következő levelet olvasta fel:

Lily! Ma reggel néhány órára el kell hagynom a Holybrook-házat. Amíg távol vagyok, maradjon közel Miss Stanhope-hoz, lehetőleg a saját szobájukban! Mire a társasági gyűlés elkezdődik két órakor, itt leszek.

R.Sophie aggodalmasan pillantott Lilyre.- Szerinted ez mit jelent?

110

- Fogalmam sincs - válaszolta Lily. Megpróbált nem gondolni arra, mit jelenthet, de Sophie nem hagyta, hogy figyelmen kívül hagyja a feltevést.

- Szerinted szándékában áll visszajönni?- Hát persze! Én vagyok a legújabb megbíza-tása. Remmington

sohasem bújik ki a kötelesség alól.- Reménykedjünk ebben, hogy ezt a köte-lességét tekintve

lelkiismeretesebb, mint egyebekben! - válaszolta Sophie savanyú ábrázattal. Amikor azonban Lily tiltakozni próbált, védekezőn felemelte a kezét: - Bocsáss meg, nem tudtam megállni!

14

Két órakor a Társaság tagjai a biliárdterem előtti hallban gyülekeztek. Lily, amennyire csak leheteti, közel hajolt Sophie-hoz.

- Szerinted az emberek másképp viselkednek velem?- Te vagy az egyetlen, aki másként viselkedsz -súgta vissza Sophie. -

Ne nyújtogasd a nyakad!Remmington olyan magas, hogy azonnal meglát-juk, ha megjön. Ha

megjön. Lily kihúzta magát.- Úgy éreztem, Lady Owell a szokottnál kissé merevebben üdvözölt.- Lady Orwell olyan merev a köszvénytől, hogy allig tud járni. Ne

fordítsd el a fejed, amikor meghallod, amit most mondok: Remmington ott van tőled balra! Most éppen felénk tart.

Lily szíve dübörögni kezdett, de sikerült továbbra is Sophie-ra összpontosítania a tekintetét, amíg erőt tudott magán venni, hogy szembenézzen a férfival. Még pukedlizni is elfelejtett.

Remminton tekintete először csak súrolta, aztán visszatért hozzá, és az arcát fürkészte. Csaknem észrevétlenül biccentett, mintha csak valami gondolatot helyeselt volna magában.

- Lily - dörmögte, és a lány kezére hajolt. Aztán Sophie felé fordult. - Miss Stanhope! Ké-szen állnak a hölgyek, hogy a gyűlésen részt ve-gyenek?

- Hol volt? - bökte ki Lily, és érezte, hogy el-pirul.Remmington a fejét csóválta.- Majd később elmesélem. Miss Stanhope, ve-zetne bennünket?Azzal karon fogta Lilyt, és Sophie nyomában beléptek a biliárdszobába.

A kőszarkofág most a biliárdasztal helyén feküdt. A többi berendezési tárgyat félretolták, a szarkofág körül félkörben székek sorakoztak, hogy a vendégek jobban láthassák a leleplezést.

Harry a szoba túlsó végéből integetett feléjük. A második sorban lévő székekre mutatott.

- A rangidősek a legjobb helyeket követelik maguknak - mondta -, de azt hiszem, mi innen is jól fogunk látni.

- Nagyon kedves volt öntől, Lord Gordon, hogy ránk is gondolt. Szerintem a középső székről lesz a legjobb a rálátás, Lily.

Miközben elfoglalták a helyüket, Sophie-nak sikerült Lily és Remmington közé furakodnia.

A helyét elfoglalva Lily Remmingtonra pillan-tott, hogy felmérje Sophie illetlenségének hatását, ám Remmingtont a dolog láthatóan egyáltalán

111

nem érdekelte. Lehet, hogy még örül is, amiért Sophie közéjük ült, sóhajtott csendesen Lily.

Az Ókortudományi Társaság gyűlése hamarosan elkezdődött. Lord Holybrook a terem közepére állt, és köszöntötte a tagokat.

Lily egyetlen szóra sem tudott odafigyelni. Csak arra vágyott, hogy egy pillanatra egyedül maradhasson Remmingtonnal, és elmondhassa neki: a történtekért magára vállalja a felelősség nagy részét. Persze valószínű, hogy Remmington az arcába nevetne, ha újabb négyszemközti találkozót javasolna.

Lord Holybrook végre bemutatta dr. Alexandert, és Lily megpróbált a gyűlésre összpontosítani. Az egyiptomi leletek tudora nem látszott valami keménykötésű kalandornak. Napbarnította bőre magán viselte a sivatagi hőségben eltöltött órák nyomát, ám karcsú, törékeny alakja beteges gyermekkort sejtetett.

Dr. Alexander röviden ismertette a hely törté-nelmi jelentőségét, ahol a szarkofágot találta, majd feszítővasat és kalapácsot hoztak a pecsétek feltöréséhez. Halk moraj futott végig a termen.

Amikor dr. Alexander munkához látott, Sophie megragadta Lily kezét.- Most kezdődik.- Úgy nézel, mintha azt várnád, hogy démonok repülnek fel a

pecsétekből - mondta Lily. - Nyugodj meg, Sophie! Az átkok a sírrablókra vonatkoztak, dr. Alexander pedig tudós.

- Nem hiszem, hogy Ameana Re szerint sok különbség lenne - súgta vissza Sophie.

Remmington közelebb hajolt hozzájuk.- Ki az az Ameana Re?- A szarkofágban fekvő hercegnő - válaszolta Sophie.Remmington most Lilyre nézett.- Elmondta neki?- Miért ne? - ráncolta Lily a homlokát. - Sophie aggódik az átok miatt. Ma

délután fejeztük be a fordítását, és pont olyan szörnyű, mint sejtettem.- Ne mondja nekem, hogy jelentőséget tulajdo-nítanak annak az

ostobaságnak! - vonta össze Remmington a szemöldökét. - Mivel a hölgyek nem feleltek, Remmington bosszúsan tette hozzá: - Két felvilágosult, művelt hölgy részéről ókori átkokban hinni meglehetős maradiságra vall.

A közönség soraiban izgatott kiáltások hangzottak, így figyelmüket a terem közepére irányították. Hat markos szolga emelte fel és húzta félre a kőfedelet, hogy a szarkofág tartalma láthatóvá váljék. A vendégek a nyakukat nyújtogatták, néhányan fel is álltak. Lily kiszabadította kezét Sophie szorításából, majd felállva várták, hogy a szolgák félrevo-nuljanak. Amikor ez megtörtént, elállt a lélegze-lük. A koporsó még mindig a szarkofágban feküdt, és a legcsodálatosabb művészi munka volt, amit életükben láttak.

Egy nő teljes alakos képe borította a koporsót, olyan élethűen, hogy úgy látszott, mindjárt meg-szólal. Lily a koporsót vizsgálgatva megállapítot-ta, hogy az egész színaranyból készült. Dr. Alex-ander előrelépett, és tiszteletteljesen megérintette az arcot.

112

- Lord Holybrook! Kívánja, hogy felnyissuk a koporsót? - Mivel Lord Holybrook továbbra is némán meredt az egyiptomi hercegnőre, dr. Alexander megismételte a kérdést.

- He? Micsoda? - kérdezte Lord Holybrook szórakozottan pillantva dr. Alexanderre. - Kinyitni őt? Nem hiszem, jóember. Ennyi izgalom elég egy napra. Mi lenne, ha a szolgák kiemelnék a szarkofágból, hogy alaposabban megvizsgálhassuk, és csak holnap nyitnánk ki? A záróalkalomra is kell valami rejtélyt tartogatnunk. Biggs! - intett az egyik inasnak. - Szolgálj fel frissítőket, aztán gondoskodjatok egyiptomi barátunkról! Azt hiszem, szükségünk lesz néhány erős hevederre. Szólj az istállómesternek!

Lord Holybrook határozott parancsai mindenkit felráztak a hercegnő iránti elragadtatottságból. Mialatt a házigazda a koporsó kiemelése körül munkálkodott, az inasok mandulalikőrt és almabort kínáltak körbe a vendégeknek. Remmington és Harry a két hölgyet elvezette a szarkofág mellől, és a bi-liárdszoba egyik ablakmélyedésében kerestek menedéket.

- Lehet, hogy végül mégis igaza lesz, Rem-mington - szóitalt meg Sophie. Ugy látszik, az átkoknak nincs semmilyen hatása.

- Miféle átkoknak?- Minden szarkofágon van egy átok - magya-rázta Sophie. Az egyik

inasunk egyiptomi, ő azt mondja, az átkok a szarkofág oldalán lévő pecsétekbe vannak belevésve. Mindenféle balsorsot ígérnek annak, aki kinyitja.

- A kutyafáját! - Harry szemében vidám fény csillant. - Ha ez igaz, Holybrooknak hamarosan új inasokra lesz szüksége. Ezeket a szegény embereket már így is próbára tették, amikor Lady Farnsworth-t magához kellett téríteniük aléltságából. Micsoda jelenetet rendezett! Alig tudtam komoly maradni, amikor Holybrook elmagyarázta, mi is történt.

- Magam is kíváncsi voltam rá - mondta Lily. -Mit mondott Lord Holybrook Lady Farnsworth-ről?

Harry elkapta Remmington komor tekintetét, és mosolya lehervadt.- O, ezt-azt. Semmi olyant, ami Lady Farns-orth jellemének épülésére

szolgálna, abban biztos lehet. Reggel azonnal eltávozott Farnsworth-zel együtt. Holybrook szerint Farnsworth-nek Londonba kellene vinnie a feleségét, ahol szakember kezeli majd idegi eredetű problémáját,

- Á, ott van dr. Alexander! - vágott közbe Sophie. - Meg kell kérdezzem a véleményét a le-letről.

Lily azonban megragadta a karját.- Nem hiszem, hogy okos dolog lenne beszél-ned az inasotok átkairól,

Sophie. Miért akarod feleslegesen felizgatni őt?- Nem fogom - fogadkozott Sophie. - Csak azt szeretném megtudni,

hogy már nyitott-e fel lepecsételt szarkofágot. Nagyon érdekes történet lehet.

- Én pedig Rumfordot akarom kifaggatni azokról a tekercsekről, amelyeket vásárolt - mondta Harry. - Elképesztően hasonlónak látszanak az enyémekhez. - Aggódva pillantott Remmingtonra, de Lily előtt meghajolva ismét mosolyt erőltetett magára. - Megbocsát, milady?

- Mi van azzal a lepecsételt szarkofággal és nagyon érdekes történettel? - érdeklődött Remmington Sophie és Harry távozása után. - Úgy hangzott, mintha Sophie mesélni akarna Alexandernek az átkokról.

113

- Egyáltalán nem - bizonygatta Lily. - Egyszerűen csak meg akarja kérdezni dr. Alexandertől, hogy nyitott-e már fel valaha lepecsételt szarkofágot. Ha igen, akkor valahogyan megpróbálja megtudakolni, milyen szokatlan dolog történt vele abban az időben. Sophie-éknak tényleg van egy egyiptomi inasuk, akit Samirnak hívnak, ő tömte tele Sophie fejét azokkal az átkokról szóló mesékkel. Talán nem hiszi el minden szavát, de azt igen, hogy egy szarkofág felnyitása balszerencsét hoz.

- Akkor mi a csudáért akart egy ilyen felnyitáson részt venni?- Magam is feltettem neki ezt a kérdést - vonta meg a vállát Lily. - Azt

mondta, kíváncsisága erősebb, mint a félelme.- A barátnőjét időnként rendkívül különösnek találom, Lily - mondta

Remmington. - Bármilyen érdekesek is ezek az átkok, nekünk sokkal komo. lyabb megbeszélnivalónk van. Megkértem Holybrookot, hogy a gyűlés után egy órára igénybe vehessük a dolgozószobáját.

Lilynek kiszáradt az ajka.- Ami azt illeti, én is egy ilyen alkalomban re-ménykedtem ma. Vannak

bizonyos ... hmm ... dolgok, amelyekben meg kell állapodjunk.- Valóban?Remmington szemében veszélyes fény villant, ezért Lily sietve

magyarázkodni kezdett.- Az udvarlásnak véget kell vetni, amint túlle-szünk ezen a hétvégén,

de vannak még itt további részletek. Például nem szabad elmondania apámnak, sem Sir Malcolmnak, hogy ön javasolta a találkozó helyszínét. Azt fogom mondani, hogy az egész az én ötletem volt, így feltételezik majd, hogy a helyszín is.

- Ezt a feltevést nagyon valószínűtlennek találom - vetette közbe Remmington keserűen.

- Akkor azt fogom mondani, hogy az ön hálószobája tűnt a legésszerűbb helynek. Ha jól emlékszem, ön több kitűnő okot is mondott, hogy miért ott találkozzunk. Éppolyan ésszerűnek hatnak, ha a sajátjaimként fogom őket előadni.

- És mit felel, amikor megkérdezik, hogy egyáltalán miért akart velem találkozni?

- Nos ... ami azt illeti, ezt a részt még nem dolgoztam ki teljesen - sütötte le a szemét Lily. -Gyanítom, hazudni fogok.

Remmington Lily álla alá nyúlt, és magára kényszerítette a lány tekintetét.

- Lily, ön folyton ámulatba ejt.Lily biztosra vette, hogy gyávasága ellenszenves Remmington számára,

mégis valami furcsa gyengédségféle bujkált a férfi szemében. Ekkor Sophie közeledett feléjük, dr. Alexandert vonszolva maga Után.

Sophie mereven nézte Remmingtont, amíg az el nem eresztette Lily állát, majd boldog mosollyal dr. Alexander felé fordult.

- A barátnőm, Lady Lillian, és ... Remmington hercege. Lady Lillian szeretné hallani a Nagy Piramisnál szerzett élményét, dr. Alexander. Éppen a különös balszerencséről beszélgettünk, amely, úgy látszik, bizonyos látogatókat sújt abban a csodálatos országban.

- Igen, valóban, Miss Stanhope, előfordult né-hány furcsa véletlen az utazásom során. - Dr. Alexander csókra emelte Lily kezét, majd Rem-

114

mington felé fordulva szertartásosan meghajolt. -Kegyelmes uram, Miss Stanhope azt mondja, ön csak most kezdte el egyiptológiai tanul-

mányait. Mi a véleménye róla?Remmington megvonta a vállát. - Ki ne kerülne a hatása alá a ma reggeli felfe-dezés után? - mondta, és

félrehúzódott, hogy helyet adjon Sophie-nak és dr. Alexandernek az ablakmélyedésben.

Abban a pillanatban a Lily feje fölötti ablaktáblák hirtelen szétrobbantak, üvegzáport szórva a helyiségre.

A teremben káosz tört ki. Többen egyszerre kiabáltak, két nő sikoltozni kezdett. Remmington félrerántotta Lilyt, el az ablaktól, a terem vastag külső falának oltalmába. A vállánál fogva tartotta, közben tekintete lázasan kutatta rajta a sérüléseket. Néhány üvegszilánk a krémszínű estélyi ruhába akadt, de ő maga sértetlen volt. Remmington szíve végre újra verni kezdett. Olyan közel volt Lilyhez az a golyó! Csak néhány centin múlt, hogy nem halt meg. Óvatosan, hogy védence a háta mögött maradjon, me fordult, és újabb veszélyforrást keresett.

Dr. Alexander és Sophie még mindig az abla előtt voltak, ezért Remmington rájuk kiáltott, hogy menjenek el onnan. A rémülettől mozdulatlanul, üveges, tekintettel álltak ott. Remmington Sophiért kinyúlt, hogy elrántsa onnan. Dr. Alexander lehajtott fejjel állt, és az oldalán szétterjedő vörös foltot nézte, aztán megtántorodott. Remmington odaszaladt, hogy a padlóra fektesse.

Ekkor újabb robbanás törte be az ablakokat.Remmington ösztönösen a sebesült fölé hajolt, hogy a repülő

üvegcserepektől védelmezze. Fejét azonban Lily felé fordította, aki intett, jelezve, hogy jól van.

Kiáltások hangzottak a házban, és kintről is. Lord Holybrook az ajtó mellett állva osztogatta parancsait a szolgáknak, hogy kutassák át a kör-nyéket. Elég nagy bátorságra volt szüksége a merénylőnek, hogy az első lövés után a helyén maradjon, és csak egy bolond vesztegetné ott az idejét a második után. Remmington remélte, hogy valami bolond a tettes, aki hamarosan lógni fog a gaztettéért.

Holybrook kiment, és maga irányította a kuta-tást. Többek, arcukon visszafojtott izgalommal, ajánlkoztak, hogy csatlakoznak hozzá.

Jellemző, gondolta Remmington. Egy unatkozó angol sosem mulasztana el egy jó kis rókavadászatot. Nyilván eszükbe sem jut, hogy a bűncselekmény helyszínén is hasznossá tehetnék magukat. Remmington haladéktalanul utasításokat kezdett osztogatni.

- Lathrop, Sanders és Bothwell - intett egy csoport fiatalember felé. - Fektessék dr. Alexandert egy ágyba! Lady Holybrook! - fordult a háziasszony felé. - Vezesse őket a doktor szobájába, és küldjön orvosért! - Válla fölött Lilyre és Sophie-ra pillantott, és a látványtól elborult a tekintete. Aztán két középkorú hölgyet szólított meg: - Lady Pennrose és Mrs. Rumford, menjenek a konyhába, és vitessenek a szolgákkal a Királynői Szobába forró vizet, egy tiszta asztalterítőt és egy jó ollót. A hölgyek elrohantak, a férfiak pedig elvitték dr. Alexandert. Remmington Lilyhez sietett. A két lány suhogó, fidres-fodros ruhája a legutolsó divat szerint készült, ám kevés védelmet nyújtott a szörnyű üvegszilánkok ellen. Lily karján csak egy kis karcolás látszott, Sophie sérülései azonban

115

komolyabbnak tűntek. Karján egy nagy vágás és számtalan kisebb karcolás volt, ám Remmingtont leginkább a lány vállából kimeredő ötcentis üvegdarab aggasztotta.

Sophie mozdulatlanul feküdt a földön, Lily a ruhája szélével próbálta elállítani a vérzést a seb körül.

- Az orvosnak meg kell néznie Sophie vállát -mondta Lily higgadtan. Remmingtonnak tetszett ez a nyugalom. - Könnyebb lesz kivenni az üveget, ha az orvos előtte ópiumot ad neki.

- Alexandernek pillanatnyilag nagyobb szüksége van az orvosra, mint Sophie-nak - válaszolt Remmington, majd a karjába vette Sophie-t. - Elviszem a Királynői Szobába. Lily, maradjon szorosan mellettem!

Ekkorra a biliárdszoba már majdnem teljesen kiürült. Éppen kiléptek a szobából, amikor megjelent Harry, aki Sophie sérülését látva elsápadt.

- Úristen! - szörnyülködött. Tekintete találko-zott Remmingtonéval. - Éppen beugrottam egy kis brandyért a könyvtárszobába, amikor a lövéseket meghallottam. Mit segíthetek?

- Keresd meg az egyik emberemet, és küldd az emeletre a szobámhoz! - Azzal Harryt félretolva meg sem állt a Királynői Szobáig, ahol óvatosan az ágyra fektette Sophie-t. - Lily, keressen inget vagy hálóruhát, amit a sebre tehetünk és a karjára! Többet is, ha van!

- Vegye ki! - suttogta Sophie a vállát nézve, ti Szörnyen fáj. - Mindjárt itt lesz az orvos - bátorította Lily. Remmington Sophie keze

után kapott, amikoraz a vállához akart érni.- Ne nyúljon hozzá! Lily két hálóinget vitt oda, egyet Remmington Sophie karja köré

csavart, és egy szalaggal rög-zített.- Most kiveszem - mondta Sophie-nak. - Na-gyobb bajt okozhat, ha

benne hagyjuk.Egyik kezét Sophie egészséges vállának feszítette, hogy testét az

ágyhoz szegezze. Miután gyorsan megvizsgálta a seb környékét, megfogta a szilánkot, és óvatosan kihúzta. Sophie nyöszörgött, de mozdulatlanul tűrte.

- Jó kislány - dörmögte Remmington. Megvizsgálta a hosszú, véres üvegdarabot, aztán félredobta, és a második hálóinget a lány vállára tette, tenyerével erősen rászorítva a sebre. - Kijött az egész. A seb tiszta, de mély. Addig tartom a kezemet a vállán, amíg a vérzés nem csökken.

- Minden megvan, amit kért - jelentette Lady Penrose az ajtóból, nyomában Mrs. Rumforddal és egy szobalánnyal, aki egy vödör gőzölgő vizet cipelt.

- Segítsenek Lady Lilliannek! - szólt oda Remmington Lady Penrose-nak. - Le kell vágniuk Miss Stanhope ruháját, hogy az orvos össze tudja varrni a sebet. Maga pedig - mondta a szobalánynak -, keresse meg, hol tartja Lady Holybrook az ópiumot, és hozza ide valami folyadékkal együtt, amivel be lehet venni!

A szobalány sietve meghajolt és eltűnt. Lady Penrose és Mrs. Rumford az ágy végénél álldo-gáltak.

- Jöjjenek, hölgyeim! Kinél van az olló? - Nálam - emelt magasra egy ollót Mrs. Rum-rd. - Kegyelmes uram, ön

nem maradhat itt! Le ell vegyük Miss Stanhope ruháját.

116

- Ha itt hagyom, elvérzik - sóhajtott Remming-ton türelmetlenül, aztán Lady Penrose felé biccentett. - Hozza ide a szemközt lévő szobámból az légytakarót. Azzal megóvhatják Miss Stanhope erkölcseit.

Lily elvette az ollót Mrs Rumfordtól, és vágni kezdte Sophie ruhaujját, mialatt Lady Penrose áthozta az ágytakarót. A nyitott ajtón át Remmington Harryt és egyik saját emberét pillantotta meg az előtérben. Egyetlen fejbiccentéssel a szobába parancsolta őket.

- Gyere közelebb! - Utasította emberét, olyan halkan, hogy csak a megszólított értette, majd újra kiküldte a szobából.- Elkapták? - kérdezte aztán Harrytől.

Harry a fejét csóválta.- Jack és két másik ember üldözőbe vette Lord Holybrook szolgáival és

még néhány kalandvágyó vendéggel együtt. Az egyik kertész látott valakit lovon elvágtatni néhány perccel a lövés után.

- Tudassa Lord Holybrookkal, hogy Miss Stanhope-nak szüksége lesz az orvosra, amint dr. Alexanderrel végzett! - utasította Remmington halkan, hogy Sophie ne hallja. - Mondja meg neki, hogy a sérülés komolynak látszik.

- Holybrook meghívta az orvost a hétvégére arra az esetre, ha Lady Orwell köszvénye kiújulna -válaszolta Harry halkan. - Amint most kiderült, igen szerencsés véletlen.

Amint Harry kilépett a szobából, a szobalány megérkezett az ópiummal, nyomában Remming-ton emberével, aki valami terjedelmes tárgyat rejtegetett a kabátja alatt. Lady Penrose vette kezelésbe az ópiumot, miközben Lily és Mrs. Rumford tovább vagdosták Sophie ruhaujját a takaró alatt Annyira el voltak foglalva, hogy nem látták, amin a futár egy pár pisztolyt nyújt át Remmingtonnak A herceg betolta őket az ágy alá, majd utasította emberét, hogy őrködjön a folyosón. Lady Penrost az ópiumos fiolát magasba tartva vizsgálgatta |tartalmát. Egy adagot egy pohár vízbe öntött, újra megszemlélte a fiolát, majd még egy csepp ópiumot töltött a pohárba. Remmington őszintén remélte, hogy tisztában van vele, mennyi a különbség a fájdalmat csillapító és a halálos adag között.

- Elég lesz, Lady Penrose! - szólt Lily, aki osztotta Remmington aggodalmát, de egy pillanatra sem hagyta abba fürge szakértelemmel végzett munkáját, míg Mrs. Rumford tétován, bizonytalanul ténfergett mellette. Remmington megállapította, hogy ha valaha komoly sérülést szenvedne, Lilyt szeretné maga mellett tudni, aki tisztában van vele, hogyan viselkedjen kritikus pillanatokban.

- Fel tudná egy kicsit ültetni? - kérdezte Lady' Penrose.Sophie arca összerándult a fájdalomtól, de sike-rült meginnia a

gyógyszert.- Borzalmas szer - mondta halk nyögés kíséretében, amikor

Remmington visszafektette. Aztán fejét a férfi felé fordítva kérdezte: - Ugye még nincs vége?

Remmington egy pillanatig némán nézte, aztán lassan a fejét csóválta.- Sejtettem. - Sophie hangja halovány volt, arca sápadt a nagy

vérveszteségtől. - Ki kell égetni?- Nem hiszem - válaszolta a férfi. A hír láthatóan megnyugtatta

Sophie-t. - Az ópium néhány perc múlva hatni fog. Az majd enyhíti a fájdalmát.

117

- Nem hiszem, hogy végig tudom nézni - sut-togta Lady Penrose.Remmington lebiggyesztette az ajkát.- Ön és Mrs. Rumford elmehetnek - mondtaRemmington ajkát biggyesztve, majd udvari-asan hozzátette: - Hölgyeim, köszönöm a segítségüket!A két nő sietve távozott. - Az átok - suttogta Sophie. Tekintete máris fátyolos volt, jelezve, hogy

az ópium hatni kezd. - A kristály kés. Nem emlékszem arra a részre. Olvasd fel még egyszer! Tudnom kell, mi fog történni.

- Semmi sem fog történni - felelte Lily, tekintetét elkapva Sophie-ról. - Legalábbis veled nem.

- Dr. Alexanderrel?;- suttogta Sophie. Lily bólintott.- Hagyják abba! - követelte Remmington. - Ennek semmi köze

semmiféle átokhoz.Lily a fejét rázta.- Ön nem olvasta a pecséten lévő üzenetet.- Megtiltom, hogy még egyszer ezt a témát említse! - jelentette ki

Remmington mogorván. -Sophie-nak pillanatnyilag semmi szüksége rá, hogy babonás bolondságok miatt hisztérikus rohamot kapjon.

- Biztosíthatom róla, hogy ...- Rendben van, Lily - mondta Sophie szemét lehunyva. - Ahogy

mondtad, ez most nem fontos.Lily megsemmisítő tekintetet lövellt az ágy túloldalán álló

Remmingtonra. : - Most felizgatta - mondta szinte hangtalanul.Remmington a szemét forgatta dühében.- Lily? - Sophie lassan beszélt, szemhéját csak résnyire nyitotta ki.- Tessék, Sophie!- Sajnos, most egy ideig nem fogsz tudni a vállamra támaszkodni.Lily szeme megtelt könnyel, de azért elmosolyo-dott, és megpaskolta

barátnője ép kezét.- Akkor majd te támaszkodsz az enyémre.Az orvos negyed óra múlva megérkezett. Sophie kábultan aludt,

miközben a doktor a karján lévő sebet varrta. Óvatosan dolgozott a komolyabb vállsérülés körül. Remmington észrevette, hogy Lily nem néz oda a varrásra, de nem is mozdult Sophie mellől. Amikor az orvos befejezte a műveletet, Lily segített neki bekötözni barátnője vállát,

- Elállt a vérzés - mondta a doktor. - Amikor. felébred, adjon neki még ópiumot! Néhány óra múlva visszajövök megnézni, hogy van.

- Még jó, hogy a varrást átaludta - suttogta Lily - Szeretném megköszönni, amit értünk tett - biccentett Sophie felé. - Ha ön nem ránt el bennünket az ablaktól ... - nézett hálás szemmel Remmingtonra. - Önnek köszönhetem az életemet.

Ettől az egyszerű kijelentéstől Remmingtont elöntötte a keserűség. Nem érdemli meg a köszönetet. Nem védte meg a lány jóhírét, és alig tudta meg menteni az életét. Mindkettőjük élete könnyebb lenne, ha Lily felismerné az ő jellemhibáit és elfordul tőle. Hálája viszont olyan lépés megtétele felé űzi amit mindketten bánni fognak egész életükben.

118

15Bainbridge-ék és Lily apja másnap korán érkeztek. Lady Bainbridge a

Királynői Szobában meglátogatta Lilyt és Sophie-t, a férfiak odalent ültek össze. Egy órával később Lily halk kopogtatásra lett figyelmes, majd keményített fehér főkötős szobalány hajolt meg előtte.

- Az édesapja szeretne önnel találkozni a kék szalonban, úrnőm.Lily nem volt meggyőződve róla, hogy látni szeretné az édesapját. A

lövöldözés óta nem volt alkalma négyszemközt beszélni Remmingtonnal. Most már túl késő volt.

Miközben a szobalány után ballagott a hosszú lépcsősoron, apjához intézendő beszédét gyako-

rolta. Nevetségesnek hangzott, apja nem fog hinni neki.A szobalány belökte a kék szalon ajtaját, Lily lépett. Remmington, lábát

előrenyújtva, könyökét a szék karfájára támasztva ült a kandalló mellett, és hosszú ujjaira meredve töprengett. Crofford föll-alá járkált.

Lily sietve elfojtott magában egy feltörni készülő rémülethullámot.- Örülök, hogy látlak, papa. A két férfi a hang irányába fordult. Remmington felállt, és szemében

kifürkész-hetetlen kifejezéssel üdvözölte Lilyt. Aztán a saját székéhez vezette,

maga pedig a szék mögé állt. Kezét Lily vállán nyugtatta, súlya kissé csillapította a lány félelmét. Vajon a támoga-

tásáról akarja biztosítani őt, vagy semmit sem jelent ez a mozdulat? A gróf hátrakulcsolt kéz-

zel meredt a lányára.- Remmington azt mondja, a tegnapi esetet néhány karcolással

megúsztad. Sajnálom, hogy Sophie nem volt ilyen szerencsés.Lily bólintott, és a folytatást várta. Ennek a beszélgetésnek nem sok

köze lesz apja Sophie sérülései fölötti nyugtalanságához vagy a saját kis karcolásaihoz.

- Remmington azt is elmondta, hogy Lord Holybrooknak szándékában áll engem értesíteni egy tegnapelőtt éjjel történt incidensről.

Lily nem mert apja szemébe nézni. Tudta, hogy apja a tiltakozását várja, tőle akarja hallani, hogy az egész csak szörnyű tévedés volt. Lily némán lehajtotta a fejét.

- Remmington nem akart többet mondani, csak a te jelenlétedben - tette hozzá Crofford. - Magyarázatot kérek, Lily!

A lány megköszörülte a torkát, abban a reményben, hogy hangja nem fogja cserbenhagyni.

- Igen. Nos, az egész úgy kezdődött, hogy...Remmington megszorította a vállát.- Majd én megmagyarázom, uram. Azért akar- tam, hogy Lily jelen

legyen, mert őt érinti. Lord Holybrook valójában azt szándékozik önnel tudatni, hogy Lilyt a szobámban találta a lövöldözés előtti éjszakán.

- Micsoda?A gróf hangjában csengő döbbent hitetlenkedés éles késként sújtott le

Lilyre.- Nem olyan rettenetes, mint gondolod, papa, Igazán, meg tudom ...Remmington megint megszorította a vállát.- Én kértem Lilyt, hogy ott találkozzunk. Egyedül akartam lenni vele.

119

- Dehát ez nem igaz! Vagyis nem teljesen igai- helyesbített a lány. - Én kértem, hogy találkozzunk; papa.- Én pedig a hálószobámat ajánlottam színhe-lyül - vágott közbe

Remmington. - Lily többféle ésszerű helyszínt is ajánlott, ahol senki sem fog rosszra gondolni, ha meglát bennünket. Én a legintimebb helyszínhez ragaszkodtam.

- Tisztában van vele, mit beszél, Remming-ton? - vonta össze a szemét Crofford.- Igen, uram. Lily jóhíre forog veszélyben. A szavamat adtam, hogy

nem fogok a lányával szemben illetlenül viselkedni, de megszegtem a szavamat. Megbocsáthatatlan, amit tettem. Csak azt remélem, hogy bocsánatkérésemet elfogadja.

A gróf karját keresztbe fonta.- Remélem, a bocsánatkérésnél többet is tud nyújtani.Remmington némán bólintott, majd így szólt:- Ha el tudja fogadni a bocsánatkérésemet, remélem, vejeként is el

fog fogadni.- Micsoda?- kiáltott fel Lily.Remmington azonban, mintha nem is hallotta volna, tovább folytatta:- Tegnap megszereztem a diszpenzációt. Engedelmével feleségül

szeretném venni Lilyt, amilyen hamar csak lehet.Ugy tűnt, a grófot elgondolkoztatja az ajánlat. - Nem helyeslem azokat

az eseményeket, ame-lyek ide vezettek, de azt hiszem, ön megfelelő férje lesz a lányomnak. A helyzet egyébként sem lugy sok választást.

- Megkérdezem Lord Holybrookot, tarthat-nánk-e itt az esküvőt - mondta Remmington.

Lily felállt, körbependerült, hogy Remmington szemébe nézhessen.- Nem tudom elhinni, hogy ön ezt teszi. Azt mondta ... - Lily szava

elakadt, amikor megpillantotta a férfi elszánt tekintetét.Egyáltalán nem volt azonban ínyére a gondolat, hogy úgy tekintsenek

rá, mint valami kötelességből hozott áldozatra. Remmington merev arca nem tűrt ellentmondást, ezért Lily megpróbált apjára hatni.

- Remmington nemes lelkű, ráadásul alapvető tulajdonsága, hogy a körülötte lévőket védelmezi, papa. Nem szabadna hagyni, hogy az én hibámért ő fizessen.

Remmington átkarolta a vállát, és közelebb vonta magához.- Attól tartok, hogy a lánya még mindig nem érti: nem akarom, hogy

bukott nőként hagyja el ezt a házat. Lord Holybrookot esetleg rá lehetne venni, hogy hallgasson, de sajnos Lady Farnsworth is látta Lilyt belépni a szobámba. Ha azonnal összaházasodunk, az véget vet a Lady Farnsworth által esetleg terjesztett szóbeszéd-

nek.- Ez igaz, Lily? Lady Farnsworth látott téged belépni Remmington

szobájába?- Hát igen, de még más is tartozik a történet-hez. Nem valószínű,

hogy bárki is el fogja hinni, amit Lady Farnsworth rólunk mond. Tudod ...Ekkor Remmington hüvelykujjával megérintette Lily tenyerének érzéki

pontját, amelyen egyszer valamikor a férfi ajkát érezhette. A mozdulat rejtve maradt kezeik között. Lily lesütötte a szemét. Nem mert apjára

120

nézni, amikor Remmington ilyen bizalmasan ér hozzá, de ahhoz sem volt ereje, hogy elhúzza a kezét.

- Nyilvánvaló, hogy hiba volt Lilyt társaságba vinni - vette át a szót Remmington. - A lövöldözés miatt még inkább ajánlatos a mihamarabbi esküvő. Újdonsült házasokként senki nem fogja furcsállni, ha egy ideig visszavonultan élünk.

- Nos, Lily? - kérdezte Crofford, és megvárta, amíg Lily a szemébe néz. - Neked kell döntened.

Lily az ajkába harapott. Amit most mond, az az egész további életét befolyásolja. Egyik döntés éppolyan veszélyeket rejtegetett, mint a másik. Visszautasíthatja Remmington ajánlatát, de akkor vénlány marad. Hozzámehet feleségül, és remélheti, hogy Remmington iránta való vonzalma valami mássá mélyül. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a férfi idővel ráun, és ezzel összetöri a szívét.

- Szeretnék még gondolkodni rajta ma éjjel. Holnap megadom a választ.

Crofford a fejét rázta.- Nem látom értelmét, hogy holnapig húzzuk ezt az ügyet. A lányom

vagy, és bárhogyan dön-tesz is, támogatni fogom, de azt hiszem, a szíved mélyén tudod, mi az egyetlen helyes válasz.

Remmington szinte észrevétlenül szorított egyet Lily vállán. Lily tudta, hogy bár nem lenne szabad, ez a mozdulat befolyásolja a döntését.

Másnap összeházasodtak.Lord és Lady Holybrook örömmel látták el a vendéglátó szerepét, és -

nászajándékuk része-ként - bőséges lakomát rendeztek az esküvő után.Sophie még mindig gyengélkedett, de az orvos megengedte, hogy részt

vegyen az ünnepségen, ha megígéri, hogy mozdulatlanul fog ülni egy alacsony pamlagon. Lord Holybrook még arról is gondoskodott, hogy szolgái Sophie-t pamlagostól vigyék a vacsoraasztalhoz.

- Már csak egy turbán kellene Sophie-nak -mondta Lady Bainbridge, aki Sophie mellett foglalt helyet, hogy segítse az étkezésnél. - Ezzel a nagy felhajtással és tarka öltözékkel úgy fest, mint egy egzotikus keleti birodalomból idelátogató hercegnő.

- Lily sokkal hercegnőibben fest a menyasz-szonyi koszorújával, mint én - felelte Sophie. - Inkább úgy érzem magam, mint egy hibbant rokon, aki csak a hálóingét hajlandó felvenni a vacsorához.

Lily nem igazán érezte magát hercegnőnek. Esküvői ruhája ugyanaz a halványkék estélyi ruha volt, amit a Holybrook-házba érkezésük estéjén viselt. Megérintette a haját összefogó, apró rózsaszín rózsákból kötött virágfüzért, amelyet Lady Holybrook kertésze készített. A menyasszonyi koszorú valóban furcsa érzéssel töltötte el. Vagy talán az iménti szertartás az oka, a valószerűtlenség érzése, amely a hatalmába kerítette, ahogy ott állt Remmington mellett, és hallgatta, mint az őket egy életre összekötő szavakat ismétli? Azt várta, hogy bármelyik pillanatban felébredhet, és rájön, hogy az egész álom volt csupán.

- Azt hittem, a barátja, Lord Gordon itt marad a szertartáson - mondta Lady Holybrook Remmingtonnak.

- Harry Londonba ment Penrose-ékkal, még mielőtt esküvői terveinkről hallott volna - vála-szolta Remmington. - Lily és én szerény

121

ünnepséget kívántunk. Esküvőnk az önök kápolnájában pontosan olyan volt, mint amiről álmodtunk, és örökre hálásak leszünk ezért a nagylelkű vendé szeretetért.

- Ön tisztel meg bennünket, kegyelmes uram szólt Lord Holybrook méltóságteljesen. - Nem hinném, hogy a Holybrook-ház valaha is otthont adott volna hercegi esküvőnek. Jó ideig mindenki erről fog beszélni.

Lilyt a saját gondolatai kötötték le, nem vett részt a beszélgetésben.- Vannak menyasszonyok, akik mosolyognak az esküvőjük napján -

szólt oda Remmington halkan. - Boldog ön egyáltalán, Lily?- Azt hiszem, még mindig bódult vagyok attól, ami ma történt -

vallotta be a lány. - De igen, boldog vagyok.Tekintetét Remmingtonra emelte, aki lassan el-mosolyodott. Még soha

nem látta a férfit ilyen szépnek, ilyen veszélyesen vonzónak. Most már a férje, nemsokára felviszi őt, és - nem csak névlegesen - asszonyává teszi. A ma éjjel feltáruló titok félelemmel vegyes izgalommal töltötte el.

Apja hangja vonta a figyelmét ismét a társal-gásra.- Azzal a múmiával nem akármilyen kincs ke-rült a birtokába, Alfréd.

Van rá esély, hogy kinyitják, még mielőtt eltávozunk?- Ne! - A kiáltására mindenki Sophie felé for-dult, aki megragadta

nagynénje karját. - Nem szabad kinyitni! Az a múmia meg van átkozva!- Sophie, kérlek! - korholta a nagynéni, aztán Lord Holybrook felé

fordult: - Az egyik inasuk egyiptomi születésű. Attól tartok, furcsa dolgokat mesélt Sophie-nak a múmiákról meg az átkokról.

- Megértem, hogy ez a dolog felizgatja önt, Miss Stanhope - fordult Lord Holybrook Sophie felé. - Nem hiszem, hogy a múmia bánni fogja, ha várunk néhány hetet, amíg dr. Alexander fel-épül annyira, hogy a leleplezést ő maga irányít-hassa.

- Köszönöm, Lord Holybrook - válaszolta Sophie megborzongva.Holybrook bólintott, majd Sir Malcolmhoz fordult.- Egyiptomi inas? Remélem, megengedni, hogy elbeszélgessek azzal a

fickóval, ha legközelebb meglátogatom önt.Lord Holybrook ezután mesélni kezdte egyiptomi kalandjait, így az

átkokról mindenki megfeledkezett. A vacsora végeztével a nők Sophie köré Sereglettek, a férfiak pedig a könyvtárszobába vonultak egy pohár portóira. Lady Bainbridge és Lady Holybrook szünet nélkül a saját esküvőjük napjáról beszéltek, Lily pedig megpróbált megbékélni a gondolattal, hogy immár ő is feleség. Remmington felesége. Semmi másra nem tudott odafigyelni.

- Biztosan elfáradtál - mondta Lady Bainbridge Sophie-nak egy órával később. - Azt hiszem, ideié, hogy a szolgák felvigyenek. Az orvos azt mondta, nem szabad túlzásba vinned.

- Egyáltalán nem vagyok fáradt - kezdte Sophie, de nénikéje figyelmeztető tekintetét látva elhallgatott.

- Nem akar felmenni a szobájába? - kérdezte Lady Bainbridge Lilyt. - Későre jár. Biztos va-gyok benne, hogy a férje hamarosan követni fogja.

- A szobalány vacsora közben átvitte a holmiját a Királyi Szobába - mondta Lady Holybrook. -Szólok neki, hogy segítsen önnek átöltözni.

- Köszönöm, de igazán nincs rá szükség, Lady Holybrook. Elboldogulok egyedül is - ellenkezett, mert nem akarta, hogy egy szobalány

122

lábatlankodjon körülötte. A jelenléte még jobban felidegesítené, ha ez egyáltalán lehetséges.

- Nos - mondta -, akkor megyek.Széke majdnem felborult, olyan hirtelen ugrott fel. Ez a zavarba ejtő

ügyetlenség csak fokozta idegességét. Valahogy sikerült eljutnia Remmington szobájáig, de amikor már ott volt, fogalma sem volt, mit tegyen.

Tűz fénye vetett meleg árnyékokat a szobában. Lily a kandalló elé állt, és mintegy révületben, a pislákoló lángokba meredt, közben kezét a meleg felé nyújtva dörzsölgette, mintha a falakon kívül hóvihar tombolna.

Alig pár perc múlva Remmington jelent meg az ajtóban. Egy szót sem szólt, csak becsukta az ajtót, és rátolta a reteszt. Egyedül voltak. Remmington jelenléte korábban megnyugtatta Lilyt, biztonságérzetet nyújtott a számára. Ma este esetlennek érezte magát, bizonytalan volt saját magában és minden ki nem mondott dologban.

Remmington nem mozdult az ajtó mellől, Lily azonban magán érezte a tekintetét.

- Olyan távolinak tűnik az az idő, amikor leg-utoljára magunkban lehettünk - szólalt meg Lily. -Azt gondoltam, jó lenne, ha egy ideig csak beszélgethetnénk.

Remmington az ajtónak támaszkodott.- Lily, mi sohasem tudunk csak beszélgetni, amikor kettesben

vagyunk. Részben ez az oka annak, hogy most itt vagyunk kettesben.Lilynek elsötétült a tekintete a figyelmeztetésre, hogy nem szabad

választásból vette őt el Remmington.- Igen. De ami azt illeti, azt hittem, beszélget-hetünk a

házasságunkról.- Sajnos, már túl késő meggondolnia magát.A kijelentés éles felhangja meglepte Lilyt, csaknem annyira, mint az a

tény, hogy ez a lehetőség egyáltalán nyugtalanítja a férfit. Leült a kandalló mellett álló székre, és a menyasszonyi koszorúról lecsüngő vékony rózsaszín szalagokat kezdte csavargatni.

- Nem gondoltam meg magam. Csak azt hittem... vagyis azt reméltem ... Nem ülne ide mellém egy kicsit?Remmington egy párduc kecsességével lépke-dett oda hozzá. Ahelyett

azonban, hogy Lily mellé ült volna, egy zsámolyt húzott oda, hogy szemtől szemben ülhessen vele.

- Rendben van, Lily. Beszélgessünk! - fogta meg lány kezét. Lily érezte, ahogy keze a férfiéba simul. Remmington soha nem akarta őt erővel kény-szeríteni, ez az erő

azonban jelen volt, és védelmezőn burkolta be őt. - Először is arra szeretném kérni, hogy ne féljen bármit mondani vagy kérdezni.

- Tulajdonképpen arra gondoltam, hogy meg kellene beszéljük a házasságunk feltételeit.

- Miféle feltételeit?Remmington nem látszott túl boldognak a feltétel szó hallatán, de azért

nem engedte el Lily kezét, türelmesen várta a magyarázatot.- Pontosabban, nem is feltételeket. Inkább a kölcsönös megértés

lehetőségeit latolgattam.- Lily, ez nem üzleti ügy, hanem házasság.

123

- Ó, reméltem, hogy ön is így fogja látni. Tisz-tában vagyok vele, hogy nem szerelmi házasság a mienk, és ön ki is fejtette, hogy nem hisz a há-zastársi hűségben. Csak tudja, egy kicsit féltem ... Remmington megszorította a lány kezét.

- Tulajdonképpen mit akar mondani? - Azt, hogy remélem: házasságunkat nem fogja újabb színjátéknak

tekinteni - suttogta, egyenesen a férfi szemébe nézve. Ez a kérdés fontosabb volt számára annál, hogy köntörfalazzon vagy gyáván meghúzza magát. - Tudom, vannak olyan házastársak, akik a házasságkötésük után saját útjukat járják. Az ilyen házasság tényleg inkább üzleti megállapodás. Lady Keatontól hazafelé menet ön azt a benyomást keltette bennem, hogy nem értékeli túl nagyra az ilyen házasságot. Én sem. Én valódi házasságot szeretnék.

Remmington hosszú ideig nem felelt, meg meg sem mozdult. Aztán eleresztette Lily kezét, szemöldökét összevonva maga elé meredt. Lily ölébe ejtette kezeit, és egyszerű aranygyűrűt kezdte csavargatni, amelyet Remmington húzott az ujjára a szertartás alatt. Vacsora közben sikerült észrevétlenül levennie, hogy megnézze, van-e benne valami bevésés: egy szó vagy monogram. A gyűrű belseje azonban ugyanolyan sima volt, mint a külső fele. Akkor azt gondolta, bizonyára nem volt ideje bevésést rendelni. Most viszont kétsége támadt affelől, hogy egyáltalán eszébe jutott-e a dolog.

- Esküszöm önnek, hogy nem fogom színjáték-nak tekinteni ezt a házasságot! - szólalt meg végül a férfi.

- Nem kell, hogy megjátssza az odaadást, vagy hogy úgy tegyen, mintha szeretne - mondta Lily rosszalló tekintettel. - Ha mást nem is, azt azért reméltem, hogy tisztelni fogja annyira a barátságunkat, hogy hűséget ígér.

Remmington eltökélt kifejezéssel nézett a lány szemébe.- Biztosíthatom a hűségemről. Hűséges akarok maradni önhöz, Lily. Nem

fogom megszegni a ma tett fogadalmamat.Ez az ígéret semmiféle érzelemről nem árulko-dott, közben hozzá sem

ért Lilyhez. A magyarázat csak lassan kezdett derengeni a lányban. Biztosan tévedek, gondolta.

- Azt gondolja, hogy én viszont igen? – kér-dezte. Remmington szája széle megrándult, de nem válaszolt. Nem is

kellett.- Ön nem bízik bennem - állapította meg Lily.- De igen, Lily. Ismerem már annyira, hogy tudjam: ha idővel meg is

változnak az érzései irántam, a fogadalmához hű marad. Ez az egyik ok, amiért feleségül akartam venni. Olyan tulaj-donságokat látok önben, amelyek felbecsülhetet-ck, és amelyeket én mindennél értékesebbnek tartok.

Lilyt mélyen érintették ezek a szavak, mégis kölességének érezte, hogy helyesbítse a évedést.

- Tudom, hogy nem akart feleségül venni, Remmington. Nem vagyok annyira hiú, hogy el lkeljen hitesse velem az ellenkezőjét. Remmington egyik szemöldökét felvonta, ajka

körül mosolyféle jelent meg. - Ön tényleg azt hiszi, hogy hajlandó lettem volna olyan nőnek adni a

nevemet, akit nem akarni feleségül venni?

124

- Nos, lehet, hogy csak azért akart elvenni, mert kötelességének érezte. Ez azonban más, mint ha azért venne feleségül valakit, mert ... szóval a szokásos okokból. Tudom, a kötelességtudat és tisztesség önnek nagyon fontos.

- Ezek nagyon jó okok - bólogatott Remmington helyeslőleg, de Lily tudta, hogy csak gúnyolódik. -Mégsem az igaziak. Azt hiszem, attól a pillanattól fogva tudtam, hogy ez a nap el fog jönni, amikor először találkoztunk, amikor az ön szemébe pillantva egy olyan férfi képe tükröződött benne, akit hosszú ideje nem láttam már - folytatta mosolyogva, ujjbegyével a lány orcáját cirógatva. - Ugye önnek fogalma sincs róla, hogy miről beszélek?

Lily beharapta az ajkát, és megvonta a vállát.- Azon az éjszakán, amikor - úgymond - ön belehajszolt engem ebbe a

házasságba, Lord Holybrook váratlan betoppanása döbbentett rá, hogy jogot akarok szerezni arra, hogy akkor be-szélhessek önnel, amikor csak kedvem tartja. -Megfogta Lily kezét, és először a tenyerére, aztán a csuklójára lehelt egy csókot. - Azt akartam, hogy legyen jogom önt megérinteni, a karomban tartani anélkül, hogy száz szempár figyelne minket. - Lily ebben a pillanatban már a férfi ölében és ölelésében találta magát. - És szabadon akartam önt megcsókolni, anélkül, hogy aggódnom kelljen: messzire megyek.

Nem folytatta tovább az okok felsorolását, csókjai azonban mindent elmondtak, amit Lily tudni vánt. Álmodozón, sietség nélkül csókolták egymást, mintha a férfi egyetlen vágya lenne, hogy csók örökké tartson. Aztán Lily nyugtalanul fészkelődni kezdett a karjaiban, Remmington teste pedig megfeszült. Lily a hirtelen változástól kissé meg riadva hátradőlt, és a férfi arcát vizsgálta.

- Egy kicsit... elpirult.- Ön nem tud erről semmit - mondta Re- mington nevetve, tekintetét

Lily arcára függesztve mintha keresne valamit a szemében. - De úgy látom, készen áll a következő leckére.

Lily elnézően mosolygott.- Ön az oktatómnak nevezte ki magát?- Nagyon csábítóan cseng - felelte Remming- ton szelíd mosollyal,

miközben a menyasszony koszorút szedegette ki Lily hajából, majd óvatosa félretette. Aztán a lányt karjába véve az ágyhoz vitte, lefektette, és mellé feküdt.

- Az első számú szabály, hogy mindent mondjon meg, amit szeret, és amit nem.

- Szeretem a kiskutyákat, és utálom a kígyót -felelte Lily erőltetett könnyedséggel, hogy idegességét és bizonytalanságát leplezze.

Remmington, mintha csak a gondolataiban ol-vasna, elgondolkodva tette fel a kérdést:

- Beszélt önnek valaki arról, mi fog ma éjjel történni? Esetleg Lady Bainbridge?

Lily a fejét rázta, és érezte, hogy az arca tüzel.Remmington még komolyabb lett.

- Van valami fogalma róla, hogy mi történik egy férj és feleség között az esküvőjük éjszakáján?

Lily, ha lehet, még jobban elpirult.

125

- Hosszú időt töltünk vidéken, és szinte lehetetlen bizonyos, az istálló körül történő eseményeket m észrevenni - felelte elfintorodva, tekintetét elkapva a férfiról. - Az az érzésem, hogy mindketőnk számára nagyon zavarba ejtő lesz. Remmington hanyatt vetette magát, és kezét a feje alatt összekulcsolva a mennyezetet nézte.

- Reméltem, hogy valaki felvilágosítja önt, legalább a legalapvetőbb dolgokat illetően.

- Nem vagyok egészen tudatlan. Számos görög ziratot fordítottam, és bizonyos szerelmes versek igen... különösek voltak - mondta ajkába harapva, majd hangját lehalkítva így folytatta: -Sophie kuzinja azt mondta, hogy először eléggé fájdalmas. Ez igaz?

Remmington Lily felé fordult, és közelebb vonta agához, míg végül a lány feje a vállán nyugodott.

- Azt hiszem, boldog vagyok, hogy a kérdése-ket nekem tartogatta - mondta a lány hátát, csípője és dereka vonalát simogatva. - Szereti a csókolózásunk keltette érzést? - Amikor Lily igenlően bólintott, így folytatta: - Amikor majd szerelmeskedünk, ilyen vagy még kellemesebb érzések fogják eltölteni.

Lily kétkedő tekintetére Remmington mosollyal felelt.- Emlékszik még, milyen jó volt egymáshoz érni csókolózás közben?- Nem valószínű, hogy valaha elfelejtem.- Tapintani, simogatni akarom csókolás köz-ben, és remélem, hogy ön

szívesen viszonozza majd ezeket a mozdulatokat, és ugyanolyan bizalmasan fog hozzám érni.

- Mit ért az alatt, hogy „bizalmasan"?Remmington szája széle mosolyra húzódott, hu-nyorítva fontolgatta a választ.

- Tudja, az események előtti magyarázkodás helyett jobb lenne, ha menet közben kérdezne.

- Ebben nem vagyok olyan biztos. Még nem válaszolt a kérdésemre, hogy fájdalmas-e.

- Először lehet, hogy fájni fog - vallotta be. De nagyon óvatos leszek, és szólni fogok, amik az a pillanat elérkezik, addig nem kell aggódnia Semmi nem lesz ijesztő vagy kellemetlen, Lily -fejezte be ellágyult tekintettel.

Lily megsimogatta Remmington arcát, kezét végighúzta a fehér selyem nyakkendőn.

- Az az érzésem, hogy ön nagyon türelmes velem.Remmington szükségesnek érezte, hogy viszo-nozza az elismerést.- Nekem pedig az az érzésem, hogy megéri várakozni - mondta

mosolyogva, és újra megcsókolta a lány csuklóját. Nyelve hegyén érezte Lily pulzusának lüktetését. Válaszképpen Lily felsóhajtott. Olyan szép volt, olyan ártatlanul érzéki! Ruhája eleje csábosán feszült keble lágy domborulatán.

- Fölvegyem a hálóingemet? - kérdezte Lily, aztán felült, és a csatokat kezdte szedegetni a hajából. Fürtjei zuhatagként omlottak a vállára, majd le a derekáig.

Remmington a könyökére támaszkodott, ujjai között morzsolgatott egy selymes tincset. Tudta, a lány bőre még ennél is bársonyosabb.

- Ma éjjel nem lesz szüksége hálóingre.

126

Lily szeme tágra nyílt a csodálkozástól, aztán megborzongott. Remmington nem állhatta meg, hogy ne incselkedjen.

- Fázik?- Nem. Talán egy picit.Remmington elmosolyodott, és kitárta a karját. - Jöjjön, feküdjön le mellém, Lily!Sikerült egy nyögést elfojtania, amikor Lily hozzá simult. Ujjai a lány

haján keresztül az apró gyöngyház gombokat keresték a tarkóján.- Mit csinál?- Meglazítom a ruháját. Ez a magas nyak ké-nyelmetlen lehet.- Nem is olyan kényelmetlen. A zúzódások már majdnem elmúltak.Remmington a ruhát derékig kigombolva, a hátára fordította Lilyt, majd

óvatosan lehajtotta a ruha nyakát. A sérülésekre már csak halvány sárgás foltok emlékeztettek, amelyek néhány nap múlva teljesen kitűnnek. Nyelvével a nyak finom vonalát ízlelgette.

- Nem engedem, hogy még egyszer bántsák, egyetlenem.Remmington ígéretet tett, hogy gyengéd lesz, de amint Lily nyelve a

nyelvéhez ért, mindenféle ígéretről és figyelmességről megfeledkezett. Amikor a lányt magához szorította, érezte, hogy a teste megfeszül. Tisztában volt vele, hogy nem tud ellenállni, hanem elveszi mindazt, amit a lány túlságosan sietve felajánl neki. Csípőjét Lily finom testéhez szorítva keze ösztönösen a keble felé vándorolt, aztán megszorította, hogy a lány riadtan felkiáltott. Ekkor a hátára fordult, és a plafont bámulva próbált lélegzethez jutni. Ehhez a „türelem-ügyhöz" hozzá kell szoknia.

Lily föléje hajolt, haja függönyként borította be.- Azt hiszem, egy kicsit ideges voltam. Ugye tovább fog csókolni?Remmington a fejét csóválva mosolygott. Lily pont olyan szenvedélyes,

mint remélte. Ha féken tudja tartani a saját szenvedélyét, a jutalom min-den perc kínért kárpótolni fogja.

- Most már felmelegedett?- Ó, igen. Nagyon is.- Nekem is nagyon melegem van - szólt a férfi tűnődve. - Segítene

levenni a kabátomat?Lily elnézően pillantott rá, mint aki átlát a cse-len, de azért

engedelmeskedett. Remmington felült, és oldalra dőlve kibújt a kabátból.- Ha jól emlékszem, én a ruháját is kigombol-tam, hogy ne legyen

olyan kényelmetlen - rántotta le a nyakkendőjét Remmington, majd a gallérjával kezdett babrálni. - Igazán viszonozhatná a szívessséget. Ez az ing pillanatnyilag igen kényelmetlen.!

Lily zavartan nyúlt a felső gomb felé. Nagyon lassan látott munkához, erősen koncentrálva a feladatra. Ezzel a tempóval véget ér a nászéjszakájuk, mire a hosszú gombsorral végez. Remmington kitűrte az ingét, és alulról kezdte gombolni. Amikor Lily az utolsó gombbal is végzett, az ing kél szélét összefogva tétovázott. Remmington biztatni próbálta:

- Látott már ön engem csupasz mellkassal azon az éjszakán a házamban. Most sem vagyok másmilyen.

- Tudom - suttogta Lily. - Csak nem vagyok benne biztos, hogy fel vagyok készülve a látványra.

Kíváncsi volt, mit szól a lány, ha majd meztelenül látja őt.- Olyan csúnya volt a látvány?

127

Lily a fejét rázta. Remmington megragadta a lány csuklóit, és velük együtt szétrántotta magán az inget, majd kezeit a mellkasára szorította.

- Azon az éjszakán nagyon vágytam rá, hogy megérintsen - vallotta meg Remmington. - Éppen annyira, mint amennyire vágytam, hogy megérinthessem.

Lily a férfi mellkasára meredt. Több bátorításra nem volt szüksége. Kezét az ing alá csúsztatva ujjait végighúzta a férfi mellkasán. Az ing lecsúszott Remmington válláról, bőre izzott az érintéstől. Kezét Lily vállára téve, simogatások közepette derékig lehúzta a lány ruháját. Már csak egy vékony ing fedte kebleit, és Remmington egy kis ideig ízlelgette a látványt.

Aztán, amikor átfogta a lány derekát, mosoly jelent meg az ajkán.- Nem is tudtam, hogy fűzőt hord.- Csak ritkán viselem - vallotta meg Lily. - Nem baj?Remmington a fejét csóválta, közben a selyem-vállpántját kezdte lassan

lehúzni Lily válláról, miután Lily kibújt az ingből, Remmington egy ideig, csak bámulta, majd a derekánál fogva felemelte a lányt, és az ágy mellé állította. A szaténruha és a selyeming a padlóra omlott. Lily eltakarta magát, hosszú haja lágy zuhatagként fedte kebleit.

- Nézz rám, egyetlenem! - Remmington hangja rekedt volt a megilletődöttségtől. Lily sötét tekintettel, bizonytalanul pillantott rá. A férfi az arcát cirógatta, majd áhitatos mozdulattal hátrasöpörte Lily maját. - Nagyon szép vagy, Lily. Szeretnélek nézni.

Tekintetét nem vette le Lily arcáról, úgy várta meg az engedélyt. A lány lassan leeresztette karjait.

- Én most nem érzem magam szépnek. Csak ... mezítelennek.Remmington úgy érezte, ezen a ponton meg kell győznie a lányt, el kell

neki mondania, mennyire hihetetlenül tökéletes az alakja. De nem jött ki hang a torkán. Lily bőrének színe a makulátlan igazgyöngyé. Már tudta, hogy puha keblei tökéletesen simulnak a kezébe. Dereka pont olyan keskeny, csípője éppolyan finoman domborodik, combja olyan hosszú és formás, amilyennek gondolta. Minden porcikája csaknem pontosan olyan, mint amilyennek álmodozásaiban képzelte, ám most az egész együtt valami egészen más. Képzeletének elemei valósággá összeolvadva páratlanul érzéki teremtményt hoztak létre. Képzelete még sohasem volt képes olyan tökéleteset alkotni, mint az a nő, aki most előtte áll.

Az ő asszonya.Az övé, azt tesz vele, amit kedve tartja. Akár egész éjjel szeretkezhet

vele, csókolhatja, simo-gathatja, ahogy, amikor és ahol akarja. A karjába vette a lányt, és visszafektette az ágyra. Nem lepte meg, hogy Lily állig felhúzza takaróját. Tudta, hogy hamarosan ő is a takaró alatt lesz.

Lily a szemével követte a férfi mozdulatait, aki a nadrágját készült kigombolni, de amikor az első gombnál tartott, lesütötte a szemét. A következő pillanatban érezte, amint Remmington melléfekszik.

- Nem kéne elfújni a gyertyákat? – kérdezteLily,- És elmulasszam a látványt? Nem lenne jó ötlet.Lily a válla fölött hátrapillantott. Remmington, párnáit a feje alá gyűrve,

elmélyülten nézte őt, közben komótosan cirógatta a hátát. Lily biztosra vette, hogy testének látványa csalódást okoz majd a férfi-nak. Mindig is túl

128

magasnak és esetlennek érezte magát. Ezzel szemben - meglepő módon - úgy tűnt, Remmington meg van elégedve a látvánnyal. Elhatározta, hogy próbát tesz, ezért a takarót derékig lehajtotta magáról. Remmington keze megállt, tekintete Lily hátába fúródott. A lány megfordult.

Lily mindig gyűlölte, amikor a férfiak a mellét bámulták. Most értette meg, miért: csak egyetlen férfi nézhet így rá. Remmington Lily nyakára tette a kezét, mire a lány szíve hevesebben kezdett verni. Aztán, amikor a kéz a keblére simult, elakadt a szívverése. A férfi keze ráérősen méregette a formákat, ujjbegye átsiklott a mellbimbón. Lily úgy érezte, mintha fájdalom nélküli tűz égette volna meg.

Furcsa nyugtalanság vett rajta erőt. Valami többet akart, valami megnevezhetetlent. Remmington keze, a legintimebb helyeken átugorva, egyre lejjebb csúszott a lány derekán, hasán és combján, le egészen a térdekig. Közben szünet nélküli csókjai szavak nélkül is tudatták Lilyvel: türelme a határához közeledik. Keze a lány combját simogatta egyre feljebb.

- Sohasem gondoltam, hogy ilyen selymesen puha lehet valaki - szólalt meg Remmington zihálva, kezét a lány combjai közé csúsztatva. Lily halántékát, arcát csókolgatta, végül ajka a szájára tapadt. Ebben a pillanatban ujja behatolt a lányba.

Lily úgy érezte, a teste kettényílik.- Amint elveszem a szüzességedet, még fan-asztikusabb gyönyörben

lesz részed - hangzott a férfi érdes, sürgető hangja.- Azt hiszem, ez lehetetlen. - Lily csodálta, hogy meg tud szólalni.Remmington most teljes súlyával a lányra nehezedett, arcát két kezébe

fogta. Szeme sötéten ragyogott, tekintete olyan átható volt, hogy Lily biztosra vette: a lelke mélyére lát. Ekkor a lába között tompa, merev, követelő nyomást érzett. Várta a fájdalmat, amiről Sophie sugdosott, teste megfeszült, és ekkor a férfi keményen és mélyen belehatolt. Csípőjük és egész testük szorosan egymáshoz tapadt. Lily még mindig a fájdalomra várt.

- Ez az? - kérdezte, mert nem akart meglepe-tést.- Ennél még több is - válaszolta Remmington a vágytól egyszerre

tüzes és ellágyult tekintettel.Lily érezte, hogy a férfi el akar húzódni tőle, ezért kezét a csípőjére téve

marasztalta. Remmington engedett a néma követelésnek, és újra behatolt, most is pont olyan lassan. Lily feje hátrahanyatlott a párnán, elfúló lélegzettel érezte, ahogy Remmington egyre beljebb halad. Minden mozdulattal egyre mélyebbre hatolt, nemcsak a testében, de a lelkében is. Hamarosan rá is átterjedt a hév, teste átvette a férfi mozgásának ritmusát. Most nagyon közel volt hozzá, olyan nagyon közel, mégsem eléggé.

Minden mozdulat közelebb hozta Lilyt, az utolsó már annyira közel, hogy amikor körmeit öntudatlanul Remmington vállába mélyesztette, a férfi úgy érezte, valami felszakadt a bensőjében. Utoljára még, Lily csípőjét a magáéhoz szorítva, egy erőteljes mozdulatot tett. Az érzés olyan váratlan volt, hogy a gyönyör hullámai elöntötték Lilyt, felkiáltott.

Remmington lassan tért magához. Lily elaludt. A férfi még mindig nehezen kapott levegőt, szíve zakatolt. A mennyezetet kémlelve

129

elmosolyodott, amikor felidézte, hogyan kérdezte Lily: „Ez az?” Ha nem összpontosított volna annyira, hogy a lány testének legyen ideje alkalmazkodni az övéhez megmosolyogta volna átszellemült tekintetét. Aztán mély megkönnyebbülést érzett, amiért fájdalom nélkül sikerült elvennie a szüzességét. Hisztériára volt felkészülve, pedig tudhatta volna: Lily mindig váratlan dolgokat tesz.

Vajon legközelebb lesznek még kérdései? Ter-mészetesen túl hirtelen történt az egész, még saját maga számára is. Még sosem érzett ilyen

kielégülést, ilyen megbékélést. Már maga ez a gondolat sem helyes. Nem akarja közelebb érezni magát Lilyhez, mint házasságuk előtt.

Megpróbált lazítani az ölelésen, elhúzódni, hogy teste ne érintkezzen a lányéval. Lily álmában a nevét motyogta, felé fordult, és ez boldoggá tette a férfit. Kívánta a lányt. Meg akarta érinteni, csókolni, cirógatni, újra és újra szeretkezni vele. Halála napjáig kívánni fogja.

Hanyatt feküdt, kezét a feje alatt összekulcsolta. Lehet, hogy nincs is igaza. Az első egy-két alkalommal minden szerető egyedinek látszott, de aztán már nem tudták fenntartani az érdeklődését. Végül majd kigyógyul ebből a vágyból, és élete visszatér a régi kerékvágásba. Minden megszokottá válik, és kellemesen fognak együtt élni. Lily gye-rekeket szül neki.

A várandósságtól kigömbölyödött Lily képétől ágyékában forró hullám tört fel. Ökölbe szorított kézzel próbálta a mennyezet repedésének mintáját az agyába vésni, de hiába. Ekkor érezte, hogy Lily közelebb húzódik hozzá, egészem az oldalába fúrja magát. Ahol a lány hozzáért, testének minden egyes pórusát érezte. Az enyhe rózsa- és szantálfaillat mellett szeretkezésük erősebb és bódítóbb illata csapta meg az orrát. Karjai akarva-akaratlanul átölelték a lányt.

Figyelmes férj hagyná aludni a feleségét. Önző szükségletei miatt nem ébresztené fel. Megcirógatta Lily arcát, és a nevét suttogta.

16

- Mi az? Hová megyünk? - dörzsölte Lily a szemét, majd férjére pillantott.

Remmington a komód előtt állt, fehér ingben, szürke nadrágban. A komódon mosdótál állt, mögötte a falon magas tükör lógott. A férfi egy veszedelmes kinézetű borotvával kapargatta az arcát ádáz mozdulatokkal. Lilyt elbűvölte a mű-velet, de a borotválkozás számára ismeretlen technikájánál pillanatnyilag jobban izgatta, hogy hány óra lehet. A hajnal meleg fénye áradt be az ablakon, a nap éppen csak feltűnt a horizonton.

- A Remmington-kastélyba indulunk egy órán belül - ismételte a férfi.- De hát... miért?Remmington a válla fölött hátrapillantott. Te-kintete annyira hűvös és

személytelen volt, hogy Lily nem tudta eldönteni: csupán álmodta-e az elmúlt éjszakát.

- Egy herceg esküvője nem marad észrevétlen. A hír, ha még nem ért el Londonig, hamarosan el fog. Ha ilyen közel maradunk, a pletykafészkek egymás után fognak ürügyet találni, hogy a Holy-brook-házba jöjjenek. Megígértem az édesapjának, hogy távol tartom önt az emberektől.

130

Lily komor arccal kérdezte:- Haragszik valamiért?- Dehogy! Miből gondolja? - mérte végig elutasítóan a férfi Lilyt. -

Bizonyára szeretne elbúcsúzni az édesapjától és Sophie-tól is. Öltöznie kell, Lily.Olyan ruhát vegyen fel, amiben kényelmese utazhat!

Azzal visszafordult a munkájához. Lily, takaróit a hóna alá tűrve felült, és megpróbálta eldönteni, hogyan tudna a legkönnyebben eljutni az ágytól a köntöséig. Sajnos a köntös egy utazóládában hevert, kartávolságon kívül. Semmi kedve sem volt meztelenül flangálni a szobában. Tegnap éjjel Remmington heves vágyat érzett, hogy ruha nélkül lássa őt, ma reggel azonban egy cseppet sem tűnik érdeklődőnek, és Lily tisztában volt vele, hogy miért: bizonyára nem felelt meg a férfi várakozásának.

Lábát letette a földre, a takarókat elrendezte maga körül, hogy minél kevesebb része maradjon fedetlen, majd az ágy vége felé araszolgatott. A láda még mindig öt-hat lépésnyire volt. Rávetette magát a köntösére, aztán visszabújt a takarók fedezékébe.

- A fenébe!Lily Remmington felé kapta a fejét, de a férfi nem nézett hátra.

Törülközőjével egy kis sérülést nyomogatott a nyakán, közben fintorogva meredt a tükörbe. Lily, egyik kezével a takarót tartva küszködött a köntössel. Igyekezete, hogy leplezze magát, nem bizonyult egészen sikeresnek, de végül sikerült megkötnie az övet. Amikor újra felpillantott, Remmington már egy újabb vágást tapogatott az előző mellett.

Lily az ágy szélén ülve figyelte a borotva nyo-mát a férfi arcán.. Az inasa szokta csinálni? - kérdezte. Remmington friss vizet öntött a

törülközőre, ésaz arcát törölgette.- Mit? - csattant fel.- A borotválást.- Nem.- Nem látszik benne valami tehetségesnek. Remmington megsemmisítő

pillantást vetett rá,majd fejét a spanyolfal felé fordítva így szólt:- Már csak háromnegyed óránk van. Ideje öl-tözködni, Lily.Kétszer annyi ideig tartott mindenkit felkelteni és megmagyarázni a

távozás okát, majd elbúcsúzni.Ha Remmington nem lett volna olyan morózus hangulatban, Lily még

hálás is lett volna neki a sietős távozásért. A férfit szemlátomást nem zavarta, hogy mindenki tudja, mivel töltötték az éjszakát. Lily azonban nem mert senkinek a szemébe nézni, főleg nem az apjáéba. Amikor végre elhagyták a Holybrook-házat, megkönnyebbülését csalódottság váltotta fel, amiért nem térhetnek vissza Londonba. Hetekig, esetleg hónapokig is eltarthat, mire Sir Malcolm tudatja velük, hogy elfogták a támadót. Ha férje hangulata nem javul, egy örökkévalóságnak fog tűnni.

A szinte kísérteties csend honolt a hintóban. Egymás mellett ültek, de a tágas jármű jelentős hézagot engedélyezett kettőjük között: Remmington vagy fél méterre lehetett tőle. Még akkor is az ablakon meredt kifelé, amikor a Holybrook-ház már rég eltűnt a szemük elől.

- Ne haragudjon, amiért kicsit késve indulhat-tunk - szólalt meg Lily azon tűnődve, hogy a férfi vajon tényleg őt hibáztatja-e a késésért. Lily

131

szerint nem volt szükség a sietségre. Apja csak holnap fogja elküldeni az újságoknak a házassági értesítést. Maradhattak volna még egy napot. Remmington vállat vont, és nem felelt. Elutasító közönye végül feltüzelte Lily haragját.

- Lenne szíves megmondani, miért ilyen mo-gorva, uram?A kérdés meglepte Remmingtont, aztán - aznap első ízben -

elmosolyodott.- Nem. - Egyik lábát a szemközti ülésre téve várakozásteljesen nézett

Lilyre.- Ha arra vár, hogy megtudja: én miért neheztelek önre, akkor, azt

hiszem, a válasz világos -mondta Lily.- Tényleg? - kérdezte a férfi, de láthatóan egyáltalán nem érdekelte a

válasz. Továbbra is hányaveti mosollyal nézte Lilyt.Lily elfordította a tekintetét.- Megmondhatta volna tegnap este.- Mit?A legyező zsinórjának kibogozása hirtelen fontos feladattá vált Lily

számára. Lesütött pillái mögül Remmingtonra sandított. A férfi már nem nevetett, zavartan nézett maga elé. Lily nem sietett a válasszal.

- Hogy miért távozunk ilyen hirtelen ma reggel. Végtére is nem várhatja el tőlem, hogy kitaláljam a gondolatait, vagy ...

Nem találta a szavakat, amelyekkel a kényes témát megfogalmazhatná. Az ő számára az elmúlt éjszaka csodálatos volt, életének legfantasztikusabb élménye. Remmington viszont csaknem idegenként bánik vele. Csak is egy dolog idézhetett benne elő ilyen drasztikus változást: az éjjel ő valami hibát követett el. Az egyetlen, ami rosszabb, mint a tudat, hogy nem elégítette ki a férfit az, hogy meg kell kérdezze: miért? Ezt azonban nem volt hajlandó megtenni.

- Megmondhatta volna tegnap este. Remmington felvonta a szemöldökét.

- Nem gondoltam, hogy ennyire felizgatja, Lily. Ha sejtettem volna, már jóval hamarabb beszélek önnek utazási terveinkről. Tegnap este nem akartam ezzel terhelni. Sophie jó kezekben lesz, édesapja és Sir Malcolm pedig ma délelőtt amúgy is visszatér Londonba. Semmilyen nyomós érv nem szólt a maradás mellett, a távozás mellett viszont annál több.

- Reggel általában nem vagyok nagyon jó for-mában. A hír, hogy nem megyünk vissza Londonba, meglepetésként ért.

Remmington egy kis ideig hallgatott, aztán megsimogatta Lily arcát.- Tekintetbe véve, hogy az elmúlt néhány hét során min ment

keresztül, rendkívül jól fogadta a hírt.Lily melegséget érzett a dicséret mögött. Remmingtonra pillantva

megragadta tekintetének gyengédsége.A férfi felemelte Lily kezét, és leheletfinom csókot nyomott a csuklójára.- Biztonságban akarom önt tudni, Lily. A Remmington-kastélynak

minden zegét-zugát ismerem. Bárki, aki Londonban beolvadhat a tömegbe, itt feltűnést kelt. Ez a legmegfelelőbb hely az ön számára.

A biztonságáért aggódik, ő pedig kegyetlenül gyötri!- Az is a tényekhez tartozik, hogy az öcsém a kastélyban lesz. Közölni

szeretném vele a házasságomat, még mielőtt az újságokból értesül róla.

132

- Az öccse tud az ön munkájáról? Remmington egy pillanatnyi habozás után bólintott.

- Ő is Bainbridge-nek dolgozik. A rangom olyan kötelezettségekkel jár, amelyek nem teszik lehetővé, hogy hosszabb időre elhagyjam Angliát. Trevor végzi azokat a megbízatásokat, amelyekről tudjuk, hogy hetekig vagy hónapokig tartó külföldi munkát igényelnek.

- Az én munkámról fog neki mesélni?- Szeretnék.Lilynek némi időbe telt, hogy észrevegye: Remmington az engedélyére

vár.- Ha azt kérném, hogy ne beszéljen neki róla, megtenné?- Ha én kérném önt, hogy ne beszéljen a mun-kámról, beszélne róla?- Nem.- Akkor miért lepi meg, hogy én is ugyanolyan tapintatot tanúsítok? -

kérdezte Remmington egy vállvonással.- Mert a legtöbb férfi nem ilyen - vágta rá Lily, mert hirtelenjében nem

jutott eszébe olyan, aki más lenne.- Én nem vagyok a „legtöbb férfi" - válaszolta Remmington ingerülten. -

Egyes férfiakat sérthet, ha ilyen alacsony kategóriába sorolja őket az az egyetlen személy, akinek tudnia kellene, hogy fölötte állnak a többi férfinak.

- Lehet, hogy a házasság terén nem vagyok szakember, de ennyire azért nem vagyok naiv -mondta Lily bosszúsan.

Remmington a szívére tette a kezét.- Ön engem megsebzett, chérie.A szokásos becézést tréfából mondta, Lily szívét mégis melegség járta

át.- De legalább az öccse nem fogja ellenezni, hogy ön olyan nőt vett el,

aki kémekkel cimborál, hiszen maga is közülük való. Kíváncsivá tett, hogyan szándékozik neki megmagyarázni a házasságunkat azok után, hogy alig egy héttel ezelőtt elfogadtam a meghívását egy lovaglásra.

Remmington arcán megfakult a mosoly.- Erről jut eszembe. Nem örültem túlságosan, amikor meghallottam,

hogy ön beleegyezett egy ilyen kiruccanásba az öcsémmel.- Nem kell így néznie rám. Nem nyugodott bele a nemleges válaszba.

Ezen a téren nagyon hasonlítanak egymásra.- Rámenősek vagyunk?- Önteltek. - Hm. Először a férfiak többségéhez sorol, az-tán önteltnek nevez.

Kíváncsi vagyok, mit fog rólam gondolni egy teljes heti házasság után. - Bókokra vágyik? - mosolyodott el Lily. - Annyira azért nem vagyok hiú. Remmingon hangulatváltozása

zavarba hoztaLilyt. Először néma merengés, most meg ez az évődés!- Általában mennyi ideig tartanak a megbíza-tásai?Remmingtont egy pillanatra meghökkentette a kérdés, aztán vállat

vont.- Ez a megbízatástól függ. Főképpen Normandiába szoktam utazni, az

nem tart tovább egy-két napnál. Franciaország más részein is vannak kémek, azok az utak egy hétig vagy annál tovább is eltarthatnak. Aztán ott

133

vannak a csempészek. Figyelemmel kísérjük a működésüket, hogy megbizonyosodjunk róla: a szállítmányok ártalmatlanok-e. Azok a megbízatások több hétig tartanak.

- És hogyan keverednek az olyan emberek, mint Lord Granger kémek szállításába?

- Nagyon könnyen - válaszolta Remmington komoran. - Az egyetlen dolog, amit Granger job-ban értékel a francia brandynél, az a szerencsejá-ték. Ezt gyakran és nagyban űzi. Idővel annyira eladósodott, hogy még a csempészettel sem tudott a felszínen maradni. Az illetékesek már tudtak Granger csempészvállalkozásáról, így nem tűnt fel, hogy a hajó legénysége egy-kettővel megnőtt. Akkor kezdtünk gyanakodni, amikor Granger néhány hónap alatt az összes adósságát visszafizette. Most már tudjuk, hogy négy kém működik Grangeren keresztül. Egy ideig azt hittük, van egy ötödik is, de az, úgy látszik, visszament Franciaországba, még mielőtt rajtakaptuk volna.

- A Crofford-házban Sir Malcolm azt mondta, nincs szándékukban letartóztatni őket. Nem fél attól, hogy információkat juttatnak ki Franciaországba?

- Egyetlen üzenetük sem jutott el Franciaor-szágba. Elég sokáig nyitva hagytuk a kelepcét, hogy megtudjuk: honnan és hogyan szerzik az információikat. Sir Malcolm őrizetbe vette őket, nem sokkal azután, hogy elindultunk a Holybrook-házba.

- Lord Grangert is? Remmington nem sietett a válasszal.- Bainbridge választás elé állította. Az egyik akasztás árulásért.- És a másik?- Granger két nappal ezelőtt önkezével véget vetett az életének.- Ó, te jó ég!- Bainbridge értesítette franciaországi kémein-ket, mielőtt a franciákat

letartóztatta és szembesítette Grangerrel. Ez az egyik ok, amiért a múlt héten olyan váratlanul Normandiába mentem. Bainbridge úgy véli, a francia kormány azzal fogja ezt megtorolni, hogy mindenkit letartóztat, aki gyaníthatóan angol kém. - Nagy levegőt vett, majd lassan kifújva így folytatta: - Igazi macska-egér harc. Mi letartóztatunk egy franciát, ők letartóztatnak egy angolt.

Lily megdermedt.- Lacroix - suttogta. - Gondolja, hogy tudnak róla?Remmington kifürkészhetetlen arccal vizsgálta Lilyét.- Figyelmeztettem a lehetőségre. Tudja, hogy óvatosnak kell lennie.- De mi van, ha ... - Lily nem is merte végig-gondolni az

eshetőségeket.Remmington átkarolta, és magához vonta.- Próbáljon nem aggódni miatta, Lily! Elég jól ismerem ahhoz Lacroix-

t, hogy biztosra vegyem: tud vigyázni magára. Meséljen arról a titkos nyelvről, amit maguk között használnak! Miért van ön nek szüksége szótárra a megfej-

téséhez?A kérés nyilvánvaló kísérlet volt a témaváltásra, Lily ezt nem is bánta.

Nem akart a Róbertre leselkedő veszélyre gondolni, ha egyszer úgysem tud neki segíteni. Inkább az átlós titkosírás magyarázatára összpontosított.

134

Ahogy a mérföldeket rótták, Remmington a saját munkájáról kezdett mesélni. Mélyen zengő hangja és gyengéd ölelése enyhítették Lily

félelmeit, és többé nem említették SebastianLacroix-t. A hintó kerekeinek ringatása is kellemesen hatott rá, és

hamarosan lecsukódtak a szemei. Néhány óra elteltével Remmington ébresztette fel, amikor egy fogadónál

megálltak éjszakára. Lily rögtön megérezte a férfi hangulatában bekövetkezett változást.Mialatt ő aludt, Remmington az ölébe fektette, most pedig csókkal ébresztgette.

- Egy Rézgyűrű nevű fogadónál vagyunk -mondta fátyolos hangon. - Beküldtem Jacket, hogy vacsorát és szállást rendeljen nekünk. Melyik csomagra lesz szüksége, Lily?

- A kék vászontáskára.- Jack már biztosan végzett. Menjünk be! Lesegítette Lilyt a hintóról,

és kezét szorosan a lány dereka köré fonva átvezette a fogadó udvarán, ahol nagy volt a sürgés-forgás. A Rézgyűrű tekintélyes, háromemeletes téglaépület volt, amelyet szinte teljesen befutott a repkény. A cégér a kocsmába vezető alacsony ajtó fölött lógott. Jack már várta, hogy az egyik emeleti szobába irányíthassa őket.

Szobájuk ugyan kicsi volt, de a női ízlésre valló berendezés hangulatossá és kényelmessé tette. A deszkapadlót rongyszőnyegek borították, az ablak előtt asztal állt két székkel. Az asztalon mintás terítő, az ágyon hozzáillő takaró. Lily tekintetét az ágyról szálfatermetű férjére vetette. Már most tudta, hogy a lába le fog lógni a matracról.

Hamarosan megérkezett Jack a vacsorájukkal. A tálcát az asztalra tette, közben két inas behozta a csomagjaikat. Remmington azzal bocsátotta el szolgáit, hogy holnap napkelte után indulnak. Lily csekély érdeklődéssel nézte vacsoráját. Gyomra még mindig kavargott a hosszú utazástól. Remmington étvágya viszont töretlen maradt. Amikor Lily félretolta a félig elfogyasztott ételt, Remmington rosszallóan pillantott rá.

- Nem éhes?- Sosem vagyok éhes, amikor utazom.- Csak nem beteg?- Nem. Egyszerűen csak nem vagyok éhes - Felemelte korsóját, és a

forralt bort ízlelgette. Jo volt, mint gondolta, így nagyobbat kortyolt belőle.- Egyébként hogy érzi magát?- Nagyon jól - felelte Lily, bár nem tudta, miért érdeklődik most

Remmington hirtelen az egészsége iránt.A herceg félretolta a tányérját, közelebb hajol halkabban kérdezte:- Vannak fájdalmai a tegnap éjszaka miatt?Lilynek egy kis idejébe telt, hogy a szavak jelentését felfogja. Amikor ez

végül megtörtént, torkán akadt a bor. Remmington ijedten fölé hajolt, és a hátát kezdte ütögetni. Lilynek sikerült elkapnia a férfi kezét, nehogy komolyabb sérülést okozzon. Zsebkendőjével könnybe lábadt szemét törölgette, és megpróbálta visszanyerni méltóságát.

- Jól van?- Rendbe fogok jönni. Ön erősebb, mint hinné, kegyelmes uram.

Illetve Miles. Úgy látszik, nehezen megy a keresztnevén szólítanom. Ez persze, azt hiszem, természetes. Amióta csak ismerem, rangjához illően szólítottam meg. Nagyon szép neve van. Hogyan választották a szülei?

135

Remmington mosolyogva dőlt hátra a székén.- Csak nem azzal kísérletezik, hogy megkerülje a kérdésemet?- Nem hinném - felelte Lily tágra nyílt, ártatlan szemmel. - Mondtam,

hogy rendbe fogok jönni.- A jámbor tekintet az ön egyik legigézetesebb vonása, kedvesem, de

túlságosan jól ismerem ahhoz, hogy túljárhasson az eszemen. Nagyon jól tudja, mire vonatkozik a kérdésem.

Lily elmélyülten szemlélte az asztalra kiömlött ort.- Minden tekintetben nagyon jól érzem magam. Remmington megfogta a kezét, tenyerét puhánmegcsókolta.- Igazat beszél, Lily? Nem akarok megint fájdalmat okozni önnek. Ha

nincs egészen jól, várhatunk ... holnap éjszakáig.- Sohasem okozott fájdalmat - válaszolta Lily csendesen. - Talán csak

amikor úgy a hátamra ütött.Remmingon komoly ábrázatát mosoly öntötte el. - Nagyon szeretem a humorát.Lily az ajkába harapott, mert nem tudta tovább magában tartani a

kérdést.- Gondolja, hogy az a nap is eljöhet, amikor ngem is megszeret?Remmingtonnak az arcára fagyott a mosoly. Felállt, és Lilyt is

felsegítette. Kezét a lány vállára tette, és komoly arccal nézett le rá.- Azt akarom, hogy teljes őszinteség uralkodjon köztünk, Lily.Lily a fejét csóválta, mert ösztönösen érezte, hogy egy kevés hazugság

jobban esne neki. - Ha semmi jót nem tud mondani, akkor talán jobb, ha semmit sem mond.

- Nem, Lily. Nem akarom, hogy áltassa magát, vagy majd később azzal vádoljon , hogy én áltattam önt. Szeretném, ha a kapcsolatunk őszinteségen és megértésen alapulna. Amit ön szerelemnek hisz, az nagyon ritkán rendelkezik e két vonással. - Elhallgatott, és várakozásteljesen nézett a lányra, aki láthatóan nem értett ezzel egyet. Remmington lebiggyesztette az ajkát, majd így folytatta: - Már régen megtanultam, hogy a romantikus szerelem csak a tündérmesékben létezik. A „szeretni" szó sokféle dolgot jelenthet. Például mondhatom, hogy szeretem az epret habbal, de ez nem azt jelenti, hogy szerelmes vagyok belé, vagy hogy mindig a kedvenc ételem marad. Érti, mire gondolok?

- Azt értem belőle, hogy engem gyümölcshöz hasonlít. - Lily levette a férfi kezét a válláról. - Azt is értem, hogy ön szerint az érzéseim gyerekesek és naivak.

Remmington csatavesztetten sóhajtott.- Megbántottam önt.- Milyen agyafúrt ön! - Lily egy lépést tett Remmington felé, és a

vállára csapott. A férfi meghökkenésében hátralépett. - Szerelmes vagyok önbe, maga ... maga érzéketlen vadállat! - Újra vállon csapta a férfit. - Az éjjel hazudott nekem. Az mondta, szerelmeskedni fogunk, és én meg akartam felelni a feladatomnak, de most már tudom, hogy csak én szerelmeskedtem, ön pedig ... az ön számára ez csupán közönséges ... párzás volt. - Ujjával a férfi mellkasát böködve adott nagyobb nyomatékot szavainak. - Elhitette velem, hogy kedvel, pedig a múlt éjszaka nem jelentett többet önnek házastársi kötelességnél. Csak használt engem!

136

Remmington megragadta lány kezét.- Én nem használtam önt, és nem hazudtam önnek. És kikérem

magamnak, hogy a nászéjszakánka lealacsonyítsa, csak azért, mert sértve érzi magát!

- Ezt pontosan ön tette. Mi a mentsége? - nézet számonkérően a férfira.

- Ön oktalanul viselkedik, Lily.- Oktalanul, amikor ön nem érez több vonzal-mat irántam, mint egy

tál gyümölcs iránt? Nem kívántam, hogy felmagasztaljon, de azt azért reméltem, hogy magasabbra helyez, mint valami étel Ha ön ennivalóhoz hasonlít engem, akkor feltételezem, csak a silány második helyet foglalhatom el életének olyan fontosabb dolgai mögött mint a kedvenc csizmája vagy kitűnő lova.

Remmington közelebb húzta magához Lilyt.- De hiszen ön is tudja, hogy ez nem igaz!- Egyáltalán nem tudom - kapta el a fejét Lily, de a férfi a keze közé

fogta az arcát és maga felé fordította.- Sohasem éreztem késztetést, hogy egy gyü-mölcsöt vagy a

csizmámat, esetleg egy lovat megcsókoljak.- Megnyugvásom nem ismer határt - vágta rá Lily haragtól villogó

szemmel.Remmington Lily derekára csúsztatta a kezét.- Vágyom önre, Lily, de nem akarok szerelmet hazudni, csak azért,

hogy megkapjam, amit akarok. Barátságot, tiszteletet és gyengédséget nyújtok önnek. Ezek szilárd érzelmek, amelyek egy tartós házasság alapjai lehetnek. Nem akarok olyan házasságot, amely az ön által szerelemnek vélt múlandó és ingatag alapokon áll.

- Hogy lehet ön ilyen rideg és érzéketlen a szív dolgai iránt?Remmington bosszúsan törölt le ujja hegyével egy könnycseppet Lily

arcáról.- Megtanultam, hogy a legjobb, ha nem áltatja magát az ember a

szerelemmel. - Aztán a harag eltűnt az arcáról, csak megbánás maradt helyette. - Már szinte bánom, hogy nem hazudtam. Az igazság fájdalmas. Bocsásson meg, Lily! Hadd bizonyítsam be, hogy amink van, az is épp elég!

Lily túl későn fogta fel a mondat értelmét. Remmington föléje hajolt, ajkával cirógatni kezdte az ajkát, kezével a hátát simogatta, egyre lejjebb, csípőjénél átölelve szorosan magához vonta. A bensőséges érintés fellobbantotta a vágy szikráját Lilyben, de azért sikerült elhúzódnia.

- Párzani nem akarok.- Én sem. Szerelmeskedni fogunk - dörmögte a lány nyakába.- Nem szerelmeskedhet, ha nem szerelmes belém - zihálta Lily, mert a

csókoktól egyre hevesebben lüktetett a vére.- Ebben téved.A férfi addig-addig csókolta Lilyt, amíg a lány térde reszketni nem

kezdett. Akkor a karjába vette, és az ágyhoz vitte.- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. - Lily csodálta, hogyan tudja a férfi

szünet nélkül csókolni, miközben mindkettőjüket vetkőzteti. - Szeretnék egy kicsit elgondolkodni azon, amit mondott.

- Annyi ideig gondolkodhat, ameddig csak akar. Holnap, a hintóban.

137

- Most szeretnék.Remmington szeme a bensejében lobogó tűztől ragyogott, így hát Lily

már előre tudta a választ:- Holnap.A férfi szájon csókolta Lilyt, és ettől a lány a gyönyörön kívül mindenről

megfeledkezett. Remmington tudta, hogyan kell benne a vágyat fellobbantani, hol érintse és csókolja. Közben arra is megtanította, ő hogyan nyújthat gyönyört a férfinak. Remmington teste csupa ellentmondássá váll: erő és hatalom sugárzott, mindez olyan gyengédséggel párosulva, hogy szeretkezésük szépsége könnyeket csalt Lily szemébe.

Szeme tágra nyílt, ajkáról a gyönyör kiáltása szakadt fel, amely elvegyült a férfi nyögésével. Tekintetük még mindig egymásba fonódott, Remmington engedte, hogy a lány lássa kielégülésének örömét. Lily abban a pillanatban megértette a férfi testének és szemének néma üzenetéi. Valóban szerelmeskedett vele.

17

Még nem pirkadt, bár már nem volt egészen sötét. Remmington az oldalán feküdt, úgy nézte alvó feleségét. Csókot lehelt meztelen vállra, keze a lány csípőjén nyugodott. Minden egyes porcikáját, bársonyos bőrének minden egyes sejtjét meg akarta ismerni. Arcát a hajába fúrta, mélyen beszívta illatát, hogy azt is emlékezetébe véshesse.

Más időben és helyen éjjel-nappal ágyban lesz majd vele, úgy fogja kigyógyítani magát a vágyból. Nem csupán testi vágy volt ez. Ha csak a karjában tartotta Lilyt, már az is addig soha nem tapasztalt örömmel és elégedettséggel töltötte el.

Itt és most azonban nem áldozhat furcsa sze-szélyeknek. Még egyszer végigsimította ajkával a lány vállát, aztán kényszerítette magát, hogy elhúzódjon csábító melegétől. A szoba még mindig félhomályban volt, de azért elég fényt adott, hogy öltözködés közben a lány arcát tanulmányozhassa.

- Lily! - fogta meg gyengéden a lány vállát. -Ideje öltözni.Lily kinyitotta a szemét, ajka álmos mosolyra húzódott. De ahogy

tekintetét egyre följebb emelte, úgy húzódott egyre följebb rajta a takaró, egészen fel az álláig. Elbűvölő mosolya már csak emlék maradt, a szemében bujkáló bizalmatlanság Remmington kedvét szegte.

- Megnézem, hogy az embereim készen állnak-e az indulásra. Negyedóra múlva itt leszek, akkor lemegyünk reggelizni.

Azzal sarkon fordult és kiment.Lily bánatos arca bűntudatot ébresztett benne, és eszébe juttatta, hogy

a lány szerelmi vallomása megválaszolatlan maradt. Ám akárhogy is durcáskodik a felesége, a házassággal kapcsolatos véleményét, érzéseit nem fogja megváltoztatni. Kényelmes hétköznapokat fognak élni. Bizalmas barátok lehetnek nappal, éjszaka pedig szeretők. De csak éjjel.

Végtére is ő nem olyan férfi, akit múló szenve-délyei kormányoznak. Meg tudja állni, hogy ne menjen vissza a szobába tovább szeretkezni vele. Ellenáll a testi vágynak, amelyet felesége álmos, hívogató mosolya ébreszt

138

benne. Sokkal fontosabb, hogy a Remmington-kastélyba vigye Lilyt, mint az, hogy pillanatnyi testi vágyát kielégítse. Nem hagyja magát eltéríteni.

A lépcső aljánál egy pillanatra megtorpant, és az istállók felé vezető ajtóra meredt. Furcsa érzés bizsergette a gerincét, majd késztetést érzett, hogy a hintóról megfeledkezve visszamenjen a feleségéhez. Nem testi vágy volt ez már, hanem védelm ösztön.

Éppen vissza akart forulni, amikor nyílt az ajtó, és két szolgája lépett a kocsmába. Némán meghajoltak. Remmington csendesen utasította őket, hogy őrködjenek a szoba előtt, amíg visszajön Először átvillant az agyán, hogy egyiküket kiküldi maga helyett az istállóba, aztán arra gondolt, Lily talán azt hinné, nem biztonsága érdekében jöt vissza, és ebben igaza lenne.

Tegnap reggel majdnem elvágta a saját torkát amikor borotválkozás közben elbűvölten pillogol a feleségére. A tükör éppen megfelelő szögben lógott, hogy láthassa benne Lily minden mozdulatát. Amikor pedig a lány felöltözve előlépett a spanyolfal mögül, Remmington semmi másra nem vágyott annyira, mint hogy újra levetkőztethesse. Nézhetné, ahogy öltözik, még hozzá is érhetne ha akarná. Megvárná, amíg minden a helyén van minden gomb begombolva, aztán ...

Az istállóba kell mennie, de tüstént. Fontos dolga van az istállóban. Csak éppen arra nem tudott visszaemlékezni, hogy mi is az.

Jack már megetette a lovakat, ellenőrizte a ló szerszámot. Épp az aznapi utazást beszélték meg, amikor az istálló ajtaja felpattant, lovakat és embereket egyaránt megriasztva. Az egyik inas volt az, akit Remmington Lilyt őrizni küldött szobájuk ajtaja elé.

- Kegyelmes uram! Jöjjön azonnal! Hangokat hallottunk a szobából, és bekopogtattunk, hogy megtudjuk, minden rendben van-e. Egy férfi-

hang felelt. A... azt mondta, hogy takarodjunk az ajtótól, különben lelövi az ön feleségét.

Remmington már rohant is a fogadóba, hárma-sával szedte a lépcsőket. Szobájuk a folyosó végén volt. Néhány kíváncsiskodó állt ott a rémült fogadós társaságában.

A másik szolga a szoba ajtaja előtt állt, két csőre töltött pisztollyal a kezében, fülét a tölgyfaajtóra tapasztva.

- Folyton azt mondogatja a feleségének, hogy a megmentésére jött - mondta fojtott hangon.

- Add ide a köpenyedet! És a pisztolyokat is! -utasította Remmington, majd a fogadóshoz fordult. -Tegnap este kérdezősködött valaki fejőlünk?

- Igen - vakargatta fejét a fogadós. - Úgy egy órával az önök érkezése után egy úr jelent meg, aki azt állította, hogy az ön unokatestvére. Az önökéhez közeli szobát akart kivenni, hogy ma reggel könnyen megtalálja önt. - A Remming-

tonéval szemközti ajtóra mutatott. - Azt a szobát adtam neki. Becsületes úriembernek látszott. Esküszöm, nem ...

Remmington egy szemvillanással belefojtotta a szót. A szolga köpenyét a vállára terítette, fogta a pisztolyokat, és egyiket a köpeny alá rejtve, a másikat jobb kezében tartva, közelebb lépett az ajtóhoz.

- Lily! Jól van? Férfihang válaszolt:- Maga az, Remmington?

139

- Igen - válaszolta Remmington összeszorított ajakkal. A hang ismerős volt, de nem tudta hozzáképzelni az arcot. Egy biccentéssel utasította emberét, hogy nyissa ki az ajtót.

- Bemegyek - kiáltott az ajtó felé.Még mielőtt a szobában tartózkodó férfi tilta-kozhatott volna, a szolga

belökte az ajtót.Lily a szoba közepén állt hálóingben és köntösben. Támadója a háta

mögött, pisztolyát a lány halántékának szegezve.Remmingtonnak elállt a szívverése.Aztán furcsa nyugalom szállta meg. Az előtte álló két ember élesen

rajzolódott ki a szeme előtt, minden egyéb szürke páraként oszlott szét körülöttük. Egész teste megfeszült, minden egyes izma tudta, mi a dolga, egész lénye az ellenfélre összpontosított. Még sohasem érzett magában ekkora önuralmat.

Pisztolyát a biztonság kedvéért a mennyezet felé irányította, lábával pedig belökte maga mögötl az ajtót. Még rá is mosolygott a támadóra.

- Jó reggelt, Lord Allén! Azt hiszem, némi magyarázat helyénvaló lenne.

- Tegye a pisztolyt a földre, Remmington!A parancs nem érte váratlanul. Óvatosan letette a fegyvert, aztán

felegyenesedett és várt, Allen homlokának közepére összpontosítva tekintetót. Lilyre nem mert nézni, mert rémületének látványa összezavarta volna.

- Elveszem magától Lilyt- mondta Allén, arcátlan szavait meghazudtolóan reszkető hang-

on.A fenyegetés nem zavarta meg Remmingtonl, Tudta, hogy Allen nem

hagyja el élve ezt a szobát. Allen most már élesebb hangon foly-tatta:- Többé nem teszi rá a mocskos kezét, Remmington. Megmentettem

őt Osgoode-tól, és magától is meg fogom szabadítani. Ő az enyém!Remmington valamiért úgy érezte, beszéltetnie kell Allent, az le fogja

csillapítani annyira, hogy Lily halántékától elvegye a pisztolyt. Minden erejét összeszedte, hogy higgadtan szólaljon meg.

- Nem kell ilyen drasztikus eszközökhöz folyamodni, Allen. Megijeszti Lilyt. Én pedig fegyvertelen vagyok. Vegye el a pisztolyt a fejétől, és beszélgessünk úriember módjára.

- Nem! - vágta rá Allén, és karját Lily nyaka köré fonta.- Ellenem fordította Lilyt, maga gazember! Miután kiment, idejöttem.

Megmondtam neki, hogy szeretem, és hogy biztosítom róla: maga soha többé nem fog hozzá nyúlni. Tudja, mit felelt? - kérdezte megvető gúnnyal. - Azt mondta, hogy összeházasodtak.

Allen szeme tébolytól gyötörtén villogott. Remmington tisztában volt vele, hogy nem lesz alkalma nyugodtan beszélgetni.

- Senkié nem lehet, csak az enyém, Remming-ton - pillantott Allen Lilyre. Arcát szerelmesen a lány hajába fúrta, és

ettől Remmingtont elöntötte a düh. - Mindig azt hittem, hogy majd összeházasodunk, Lily, de így még jobb. Ígérem, hogy gyors leszek, és nem fog fájni, kedvesem. Semmit nem fog érezni.

Remmingtonban meghűlt a vér.

140

- Aztán Remmington engem fog megölni - folytatta Allen. - Magáért fogok meghalni, Lily. Örökre együtt maradunk.

- Más módon is megszerezheti őt - szólalt meg Remmington. - Ha engem megöl, Lily özvegy lesz. Akkor még mindig feleségül veheti.

Allen elhúzta a fegyvert Lily halántékától, de aztán meggondolta magát, és visszatette.

- Sohasem áldozná föl magát egy nőért, még Lilyért sem - gúnyolódott Allén. - Miben mester-kedik, Remmington?

- Valójában nekem akar ártani, mert elvettem öntől Lilyt. Ha őt megöli, a feleségemként fog meghalni. Az enyém lesz, Allén.

- Nem! Nem érdemli meg!A pisztoly megmozdult, a csöve most Lily halántékával párhuzamosan

meredt előre, de még mindig túlságosan közel volt. Remmington mélyet lélegzett, és megtette élete legkockázatosabb lépéséi.

- Nem kívánja őt, Allén? Nincs magában annyi férfiasság, hogy megtegye, amivel megszerezheti?

- Pofa be! - üvöltötte Allén.- Nem akarja olyan közelről megismerni, aho-gyan én ismerem őt? -

csúfolódott Remmington. -Nem akarja megtudni, milyen vele az ágyban? Vagy attól fél, hogy nem lesz eléggé férfi?

- Pofa be! Pofa belEbben a pillanatban a pisztoly csöve elmozdult Lily feje mellől.

Remmington felemelte az elrejteti pisztolyt, és lőtt. Egy másik lövés is dördült, és Remmington hallotta, ahogy Allen golyója a falba fúródik. Vastag, fojtogató füst töltötte be a szobái. Kísérteties csend következett.

Remmington eldobta fegyverét, és átrontott a füstgomolyon. Lily a földön feküdt, Allen karja még mindig a torkát szorította. Remmington lefejtette, és elvonszolta Lilyt a férfitól. Elborult tekintettel törölgette a vért Lily arcáról, amíg csak meg nem győződött róla, hogy nem a saját vére az. Egy percig sem akarta Lilyt ebben a szobában tudni többé. Amint a karjába kapta, hirtelen kinyílt az ajtó.

- Vedd kezelésbe! - utasította Jacket George Allen felé biccentve. Azzal kiment a folyosóra, és tekintetével a fogadóst kereste. - Vezessen a lehető legtávolabbi szobába! Most azonnal!

A fogadós szinte futott, hogy lépést tartson Remmingtonnal. Egy, a harmadik emeleti folyosó végén álló nagy, tágas szobába vezette.

Remmington egy pillantással végigmérte a szobát, aztán a fogadóshoz fordult:

- Hozzanak fürdőt, és egy emberem hozza fel a poggyászunkat! Sok vizet és törülközőt kérek!

- Igenis, kegyelmes uram! - vágta rá a fogadós, majd elrohant.Remmington leült az ágyra, Lilyt a karjában tartotta, de nem tudta olyan

szorosan magához ölelni, ahogy szerette volna. Imádkozott, hogy Lily ég ne térjen egészen magához a sokkból, ne lássa, amit ő lát.

- Szedje le rólam! - suttogta Lily csukott szem-el.Remmington arca megrándult. Még erősebben ölelte a lányt.- Nem tehetem, egyetlenem, amíg nem hoznak vizet. Most már nem

tart sokáig, ígérem. - Érezte, hogy Lily reszketni kezd. Remmington behunyta a szemét. Él, és ez az egyetlen, ami számít. Azért egy dologtól

141

még tartott. - Mondja, Lily, ugye nem nézett rá, amikor bekövetkezett? Az isten szerelére, Lily, mondja, hogy nem nézett oda!

Lily a fejét csóválta, és Remmington hálát adott agában érte. Legalább ezt az emlékképet megúszta.

Még mielőtt elindult volna a füstködön át, tudta, hogy halálos pontossággal célzott. A golyó Allen homlokán fúródott át. Azonnali, de véres halál. Allen a halál pillanatában is Lilyt markolta, ezért terítette be a lányt teljesen a vér: haját, ruháját, bőrét. De hol van már a fogadós azzal a vízzel? Mintegy válaszként, halkan kopogtattak az ajtón. A fogadós jelent meg, mögötte két férfi egy ülőkádat cipelt. A szoba közepén letették, majd további szolgák jöttek törülközőkkel és meleg vizes vödrökkel. Egy inas a csomagokat hozta be, majd az ajtó előtt őrt állt.

Amikor mindenki elhagyta a helyiséget, Remmington a kád mellé tolt székhez vitte Lilyt. Egy pillanatra magára hagyta, hogy bezárja az ajtót, aztán letérdelt mellé, és vetkőztetni kezdte. Lily csendesen ült, karjai erőtlenül csüngtek, miközben Remmington megpróbálta kiszabadítni a tönkrement ruhadarabokból. Aztán egy törülközőt a vízbe mártott, és törölgetni kezdte a vért.

Nem Lily vére! Nincs semmi baj, ismételgette magában újra meg újra, miközben a lány arcát és nyakát törölgette. Le kell mosnia róla ezt a borzalmat!

Gyengéden a fürdőkádba emelte. Lily nem volt tudatában mezítelenségének. Ahogy Remmington beleültette a kádba, kabátja és ingujja csuromvizes lett. Ruhája is csupa vér lett, ahol Lily hozzáért, így hát levette magáról a kabátot és az inget. Lily védekezőn összegömbölyödött a vízben.

- Ne, drágám! - fektette hanyatt gyengéd, do határozott mozdulattal. Hajából kiszedegette a csatokat, majd egyik kezével a feje alá nyúlt, a másikkal hátranyomta a homlokát. - Tartsa így egy kicsit! Ez az! - biztatta, közben üres vödröt tett a lány feje alá. Lily behunyta a szemét, Remmington I pedig meleg vizet öntött a hajára. Amikor a haj- I mosás készen volt, Lily kivette a szappant a férfi ' kezéből, és vadul sikálni kezdte az arcát és nyakát. A műveletet újra és újra megismételte. Remming-ton végül megállította, és lemosta a szappant.

- Lejött mind? - kérdezte Lily a szemét törül- getve.- Le - felelte csendesen Remmington. Amikor kisegítette a vízből, a lány

törülközőért nyúlt, de Remmington kivette a kezéből, és ő kezdte el szárítgatni. Az egyik táskában talált egy inget, azt ráhúzta, majd Lily állát megfogva, mélyen a szemébe nézett.

Most először találkozott a tekintetük. Sokáig, áthatóan nézett a lány gyönyörű szemébe, amelyből már eltűnt az iszonyat. Most már minden rendben lesz, ismételgette magában, miközben maga elé képzelte az arcát abban a pillanatban, amikor azt hitte, soha többé nem fognak ezek a szemek ránézni.

Kis híján meghalt, az ő szeme láttára! Karját a majdnem elveszített kincs köré fonta, arcát nedves hajához szorította. Lily megborzongott, ezért az ágyba fektette, és gyengéden beta-kargatta. Egymás mellett feküdtek, Lily feje Remmington vállán pihent, miközben a férfi szorosan ölelte. Aztán sírni kezdett.

142

- Semmi baj - dörmögte férfi. - Ne tartsa visz-sza, kedvesem! Sírjon csak!

Ha a víz meg tudta tisztítani a testét, a sírás majd megtisztítja a lelkét. Lily csak egyre sírt, néha alig hallhatóan, máskor zokogva.

- Most már vége. Többé nem bánthatja. Lily felkönyökölt. Szeme vörös volt a sírástól.- Miattam kellett embert ölnie - szólalt meg re-kedten, majd

visszaomlott Remmington mellére, és szorosan magához ölelte. - Nyomozni fognak. Lehet, hogy bírósági eljárás is lesz. Ó, Miles! Mi lesz, ha börtönbe zárják?

Egy olyan borzalmas élmény után, amelytől más nők napokig hisztérikusan őrjöngenének, Lily legnagyobb gondja az ő biztonsága! Remmington megindultan hallgatott. Hosszú ideig tartott, mire össze tudta magát szedni.

- Nyugodjon meg, Lily! Nem lesz nyomozás. Megtiltom, hogy feleslegesen aggódjon!

- De hát...Remmington homlokon csókolta.- Halottkémi tárgyalás lesz, viszont van egy csomó tanú, aki igazolni

tudja, hogy Allennek megbomlott az esze. Dühöngő őrültként rontott be ma reggel a szobánkban, és pisztollyal fenyegetett mindkettőnket. Egyszerű önvédelem volt, és csak ez fog a hatóságok tudomására jutni.

- De hát nem így történt!- De pontosan így történt. Senkinek sem kell tudnia Allen korábbi

támadásairól. Az csak még több szóbeszédet keltene. Allen őrült volt, de azért sokakat kíváncsivá tehet, hogy mit keresett egy férfi egyedül egy hálószobában a felesé-

gemmel. Ha bárki kérdezi, mondja azt, hogy jelen voltam, amikor George Allen behatolt a szobába.

Lily szeme tágra nyilt.- Mások is voltak a folyosón. Mi van, ha valaki másként mondja el a

történteket?- Komolyan mondom, Lily. Nem akarom, hogy a tárgyalás miatt

gyötörje magát.- Itt kell maradjunk? Remmington a fejét rázta.- Itt senkinek sem áll hatalmában a tetteimet fe-lülbírálni. Vissza kell

menjünk Londonba.Lily rövid ideig töprengett, közben egyre lehangoltabb lett.- A pletykák. Ha az emberek egyszer rájönnek erre, az rettenetes

szégyen lesz. Nem tudom, hogyan fogom kibírni.- Úgy, hogy én is ott leszek - bátorította a férfi. - Semmi sem olyan

rossz, mint amilyennek látszik, Lily. Bízzék bennem! - Boldog volt, hogy Lily nem taglalja tovább Allen halálának kérdését. - Hunyja be a szemét, és próbáljon meg pihenni, kedvesem! Egy kis alvás jót fog tenni.

Lily morcosan nézett rá, de azért engedelmeskedett. Olyan sokáig maradt csendben, hogy Remmington azt hitte, elaludt. Ekkor suttogást hallott:

- Nagyon féltem, mielőtt a megmentésemre jött. Aztán meg azzal ijesztett halálra, amikor ingerelni kezdte. Nem tudtam, hogy van még egy pisztolya. Amikor az első lövést meghal-

143

lottam, azt hittem, hogy... - Elakadt, közelebb húzódott a férfihoz. - Azt hittem, megölte önt! Könyörgöm, soha többé ne ijesszen így meg!

Remmington nem válaszolt. Egy őrült majdnem megölte Lilyt, és a lány az ő életéért aggódott?! A mennyezetet bámulva azon töprengett, vajon Lily valaha is tudatában lesz-e annak, hogy az ő szívének'egy része meghalt, amikor Allen pisztolyát a halántékán látta. Szívének az az icipici kiábrándult zuga volt ez, amelyik azt hitte magáról, hogy többé nem képes szeretni.

18

Lily másnap reggel Remmington londoni házában ébredt. Nem nagyon emlékezett az utazásra, csak azt tudta, hogy Remmington egész idő alatt a karjában tartotta. A megérkezést egyáltalán nem tudta felidézni.

Az ismerős szoba kellemes érzéssel töltötte el. A levendulaillatú helyiségben semmi sem változott a távolléte alatt. Remmingtont a könyvtárszobában találta Crofford és Sir Malcolm társaságában. Az urak felálltak, hogy üdvözöljék őt.

- Lily! - lépett előre a gróf, aztán megtorpant. -Allen nem bántott?Lily bátorítóan mosolygott.- Jól vagyok, papa.Remmington nem volt ilyen tartózkodó. Átvá-gott a szobán, és aggódó

arccal csókolt kezet.- Pihennie kellene, Lily. Nem ébresztettem fel, mert attól féltem, ez a

beszélgetés nagyon felzaklatná.- Igazán jól vagyok - bizonygatta Lily. - Ha nem bánják, szívesen

meghallgatnám, mi a véle-ménye apámnak és Sir Malcolmnak a tegnapi ... incidensről.

Remmington összevonta a szemöldökét.- Nem akarom, hogy újra felzaklassa.- Badarság! Erősebb vagyok, mint gondolná, uram.A férfi kelletlenül bólintott, majd az íróasztal mögötti székhez vezette

Lilyt.- Remmington éppen most mesélte el, mi tör-tént a Rézgyűrűben -

kezdte a gróf. - Alig tudom elhinni, hogy George Allen állt e borzalmas ügy mögött.

- Bizonyára elosont egy időre Ashlandék bál-járól, majd észrevétlenül visszatért - vélekedett Sir Malcolm.

Crofford elborzadt.- Te jó ég! És én még beengedtem a házamba! Hihetetlen, hogy volt

képe engedélyt kérni, hogy udvarolhasson Lilynek!Bainbridge tanácstalanul ráncolta a homlokát.- Amit nem tudok felfogni az az, hogy miért nem azelőtt kért

engedélyt, hogy Lilyt megtámadta. Lily akkor még nyilvánvalóan független volt.

- Ki tudja, egy őrült agya hogyan működik? -szólalt meg Remmington. - Biztosíthatom önöket, hogy őrült volt.

- Azt hiszem, újra beszélni fogok Lord Ash-landdel - töprengett Bainbridge. - Ő azt állította, hogy majdnem hajnalig kártyázott Allennel, de

144

ha jól emlékszem, nem kérdeztem meg, hogy mikor kezdtek játszani. Allen szolgáival is beszélni fogok. Ők talán tudnak valamit, ami fényt deríthet az esetre. A hatóságokat már értesítette kegyelmességed Allen haláláról?

- Úgy véltem, a leghelyesebb, ha először önö-ket tájékoztatom.Bainbridge bólintott.- Ügyelni fogok a részletekre. Az eljárás csupán formalitás lesz, de ha

gondolja, örömest részt veszek benne.- Nagyon hálás lennék a támogatásáért. Nyil-vánvalónak látszik, hogy

Allen a mi emberünk, de ameddig ön nem bizonyítja a hollétét a támadás éjszakáján, különös figyelmet fogok fordítani Lily védelmére. Nem szeretném még egyszer kockára tenni az életét. Újdonsült házasok lévén senki sem fogja szokatlannak találni, ha egy-két hétig nem forgolódunk társaságban.

- Egyetértek - helyeselt Crofford. - Nem lehe-tünk eléggé óvatosak, amíg biztosat nem tu-

dunk.Lily úgy vélte, a férje társaságában töltendő visszavonultság ellen

semmi kifogása nem lehet, így engedelmes feleséghez illően bólintott. *Mint kiderült, Remmingtonnak és Bainbridge-nek igaza volt az eljárást

illetően. A vizsgálóbíró és emberei két nap múlva felkeresték a Remmington-házat. Lily éppen a teát töltötte ki Sir Malcolmnak és férjének, amikor Digsby bejelentette őket. Remmington határozott óhaja volt, hog Lily ne legyen jelen az urak beszélgetésénél. Lily kelletlenül engedelmeskedett.

- Kegyelmes asszony?Lily lelkiismeretfurdalást érzett, amikor fülét levéve az ajtóról, Digsbyt

pillantotta meg.- Tessék, Digsby - szólalt meg halkan, hogy odabent ne hallják.- Nem szükséges itt maradnia, kegyelmes asz-szonyom. Szólok majd,

amikor a beszélgetés vé-get ér.- Lehet, hogy az urak teát fognak kérni - mondta Lily. - Ezért várakozom

itt.- Ez az én feladatom, asszonyom.A könyvtárszobából a következő szavak szűrődtek ki:- Biztos vagyok benne, hogy ez puszta formalitás, kegyelmes uram.

Lenne szíves megmagyarázni azokat az eseményeket, amelyek a történtekhez vezettek?

Lily éppen jókor pillantott fel, hogy lássa Digsbyt kiegyenesedni, mintha azon kapta volna rajta, hogy a bíró szavait próbálja kihallgatni.

- Fél, hogy elmulaszt valamit, Digsby?- Igen, asszonyom - felelte Digsby szemrebbenés nélkül.- Nagyszerű! - vágta rá Lily, és az ajtó másik szárnyához állt. - Ma

megosztjuk ezt az ügyeletet.Egymás mellett álltak az ajtó előtt, és a benti eseményeket hallgatták.

Jack haladt el mellettük útban a konyha felé, és egy pillanatra megtorpant, amikor meglátta a hercegnét és Digsbyt, a könyvtár ajtajára tapasztott a füllel. Lily észrevette, és ujját a szájára téve intett, hogy menjen a dolgára.

Remmington végül minden felelősség alól mentesült Lord Allen halálát illetően. Allent őrültnek nyivánították. Ha a hatóságok furcsáilották is,

145

hogy véletlenül éppen abban a fogadóban tartózkodott, ahol Remmington és Lily, amikor az őrület kitört rajta, erről nem tettek említést. Az a kérdés sem merült fel, hogy mi váltotta ki Allen támadását. Lily úgy látta, van annak bizonyos előnye, ha az ember a király utáni legmagasabb cím viselője. Az egész ügyet mint puszta önvédelemből elkövetett emberölést kezelték, aztán ejtették. A rettegett vizsgálat alig egy óra alatt lezárult.

Mielőtt a könyvtárszoba ajtaja kitárult, Digsby a látogatók kabátjáért és kalapjáért sietett, Lily pedig úgy tett, mintha a tölgyfa asztalon álló nagy csokor rózsát igazgatná.

Míg a bíró és kísérete búcsúzkodott, Remmington az ajtóban várakozott. Amikor távoztak, jelentőségteljesen Lilyre nézett.

- Sir Malcolmmal még egy kis megbeszél-nivalónk van, Lily. Lenne szíves üzenetet küldeni az édesapjának, hogy

a halottkémi tárgyalás véget érti - mondta, majd felvonta szemöldökét. - Önnek már bizonyára tudomása van a vizsgálat kimenetéről.

Lily nem tagadta a vádat. Halványan elmoso-lyodott, közben Remmington eltűnt az ajtó mögött Lily előrelépett, de

ijedten megtorpant, amikor újra kinyílt az ajtó.- Most azonnal kellene elküldeni ezt az üzenetet, Lily.Lily lesütött szemmel söpört le egy nemlétező porszemet a ruhájáról.- Ahogy óhajtja.Remmington megvárta, amíg Lily elindul a nappali felé, majd a könyvtár

ajtaja újra bezárult mögötte.- Minden szót tudni akarok - súgta Lily Digsby mellett elhaladva.Fél óra múlva Digsby egy csésze teával jelent meg a nappaliban.- A teája, asszonyom.- Remmington még a könyvtárban van? - kér-dezte reménykedve,

hogy férje majd megosztja vele mindazt, amit Bainbridge-dzsel tárgyalt. Reményei azonban szertefoszlottak, amikor Digsby a fejét csóválta.

- Őkegyelmessége és Sir Malcolm a klubjukba távoztak. - Azzal letette a tálcát az asztalra, majd néhány lépést hátrált az ajtó felé. - A kegyelmes úr említette, hogy ma este itthon vacsorázik a szokásos időben.

- Milyen kár, hogy nem lehettem jelen a be-szélgetésen! - célozgatott Lily. - Egy picit kíváncsi vagyok, miről tárgyalhattak.

Digsby egy határozott mozdulattal megigazította a kabátját, azán kilépett a folyosóra, mindkét irányban körülnézett, majd visszajött.

- Digsby, ha gondolja, becsukhatja az ajtót! -mondta Lily mosolyogva.- Asszonyom, ebben a házban a nyitott ajtó nagyobb titoktartást

biztosít, mint a becsukott.- Természetesen igaza van - hajtott fejet Lily ünnepélyesen.- Ha a kegyelmes hercegné jelen lett volna a megbeszélésen, akkor

hallhatta volna, amint Sir Malcolm arról értesíti a kegyelmes urat, hogy Lord Ashland Skóciában vadászik, és csak egy hét múlva tér haza. Addig nem igazolhatja, hogy Lord Allen egyáltalán nem távozott a bálról a támadás éjszakáján. Lord Allen szolgái azonban azt a felvilágosítást adták, hogy uruk nem tartózkodott otthon, amikor Sir Malcolm őrei valakit láttak a Crofford-ház körül ólálkodni.

- Ertem - válaszolta Lily mély megkönnyebbüléssel, de azért a szíve egy kicsit nehéz maradt. Remmingtonnak nincs többé oka rá, hogy

146

mellette maradjon. - Ez minden, amit hallhattam volna, ha jelen lettem volna a megbeszélésen?

- Nem, úrnőm. Azt is megtudhatta volna, hogy Lord Allen küldönce Lord Osgoode halálának előestéjén üzenetet kézbesített neki. Másnap reggel Lord Allen „hajnali elfoglaltság" ürügyén igen korán elhagyta a házát.

Lily elsápadt. Osgoode-ot tehát George Allen keze ölte meg, minden valószínűség szerint őmiatta!

- A kegyelmes úr arról is említést tett, hogy szerinte az ügy le van zárva - tette hozzá Digsby. Lehet, hogy csak Lily képzelte így, de mintha szánalmat érzett volna ki Digsby szavaiból. - Abbéli megnyugvásának is hangot adott, hogy önnek nem kell tovább aggódnia.

Lily jobban szerette volna Remmington szájából hallani a megnyugtatást. De Digsbyben legalább volt annyi lovagiasság, hogy közölte vele a hírt.

- Köszönöm, Digsby. Hálás vagyok a beszámolóért.Digsby távozott, és Lily egyedül maradt a gondolataival.*- Nincs már szükség rá, hogy visszavonultan éljünk - jelentette be

Remmington aznap este a vacsoránál, majd egy mozdulattal utasította Digsbyt, hogy töltsön még egy pohár portóit. Lily ezt furcsának találta, mivel Remmington sohasem ivott vacsorára egy pohárnál többet, és még csak most láttak hozzá a második fogáshoz. Lily a tányérjába meredt, de közben észrevét-

lenül a ruháját igazgatta. Sötétlila bársonyruhát viselt, amelynek felső része olyan mélyen volt kivágva, hogy attól tartott, kiesik belőle. Remmington rá sem hederített, sem felesége külsejére, sem feszélyezettségére. Lily már megbánta, hogy annyi időt töltött a frizurájával és az öltözködéssel. Remmington szemmel lát-hatóan nem értékelte az erőfeszítést.

Egy szem borsó kezdett legurulni a villájáról, és bár megpróbálta visszatolni, rémülten látta, hogy az ellenkező irányba gurul tovább. Végül a mellére pottyant, majd a dekoltázsában eltűnt. Ekkor Remmington fuldokolni kezdett a bortól. Lily felpillantva látta, amint szalvétájával az arcát törölgeti, aztán kabátjára csöppent esetleges pecsétek után kutat. Lily, kihasználva az alkalmat, a kóbor borsószem után nyúlt, és a tányérja szélére csúsztatta. Digsby a tálalóasztal mellett állva egy láthatatlan pontra függesztette tekintetét valahol a csillár környékén. Lily megkönnyebbülten felsóhajtott magában: senki sem vette észre a balesetet.

Remmington megköszörülte a torkát.- Nos, igen. Ma délután a klubban véletlenül összetalálkoztam az

édesapjával. Említette, hogy két hét múlva szeretne bált adni a tiszteletünkre. Ez megfelelő alkalom lesz arra, hogy mint házas-pár mutatkozzunk be a társaságban.

A hír meglepte Lilyt.- A papa nem rendezett bált, amióta csak édesanyám meghalt.- Igen, említette. Azt is kérdezte, hogy kérhetné-e az ön segítségét a

szervezésben. Szeretné, ha Lady Bainbridge és Miss Stanhope lennének a

147

háziasszonyok, amennyiben addigra Miss Stanhope elég jól érzi magát ahhoz, hogy részt vegyen az estélyen.

- Ma kaptam levelet Sophie-tól. Még két napig maradnak a Holybrook-házban. Holnap meglátogatom a papát, és hozzálátok az elő-

készületekhez.- Nagyszerű.- Remélem, Sophie el tud majd velem jönni a varrónőhöz - töprengett

Lily. - Új ruhára lesz szükségem, de sohasem tudom, milyen anyagot válasszak. Sophie-nak jó szeme van az ilyen dol-gokhoz.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet arra kárhoztatni a barátnőjét, hogy órákig a varrónőnél üljön - pil-lantott fel Remmington. Kicsit üvegesen csillogott a szeme. Lilynek az volt az érzése, hogy férje talán egy kicsit túl sok bort ivott. A herceg fogta a kést-villát, és a marhasülthöz látott, figyelmét teljesen a feladatra összpontosítva. - Nem lenne jobb itthon próbálni? Nekem is jó szemem van a divathoz, és szívesen elmondanám a véleményemet.

Lilyt meglepte, hogy Remmington érdeklődést tanúsít az ügy iránt.- Biztosan nem bánná?Remmington egy kis ideig csendben maradt, aztán megvonta a vállát.- Egyáltalán.Negyedóra múlva, amikor a harmadik pohár borral is végzett, félretette

a poharát. Lily letette szalvétáját és felállt, majd férje kíséretében elhagyta az ebédlőt. A lépcső aljához érve Remmington elengedte felesége kezét.

- Még van néhány papír, amit át kell nézzek a könyvtárban - mondta. - Egy-két óra múlva felmegyek.

Lily erőltetett mosollyal próbálta meg leplezni csalódottságát. Ugyanezt a kifogást kellett hallania tegnap este is, és csak vagy négy óra múlva látta újra férjét.

- Akkor a viszontlátásra, uram!Lily már aludt, amikor Remmington bement hozzá. Mire egészen

felébredt, Remmington már levette róla a hálóinget.- Azt hittem, már nem is jön. Tudom, hogy az elmúlt hetekben

lefoglaltam az összes idejét. Na-gyon elmaradt a munkájával?Remmington csendre intette, közben ujjai a térdhajlatát, csípőjét és

derekát simogatták, majd a keblén megnyugodtak. Lilyvel hamarosan mindent feledtetett a pillanat szépsége.

Remmington később hosszasan tartotta a karjai között. Minden éjjel órákig szeretkezett vele, Lily mindig a haját simogató Remmington karjaiban aludt el. Reggel pedig mindig egyedül találta magát.

Amikor visszatértek ebbe a házba, és Digsby felhozta a csomagjait, Lilynek tudomásul kellett vennie, hogy külön szobában fog lakni. Nem is várt mást. Csak a nagyon szegény házaspárok, akik nem engedhették meg maguknak a külön szobát, vagy az olyanok, akik túlságosan szerették egymást ahhoz, hogy külön aludjanak, osztoztak az ágyukon. Ez a helyzet azonban az ő házasságukban nem állt fenn. Lily alig látta Remmingtont napközben. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy már csak vacsoránál látta férjét, aztán az ágyában néhány órára. Remmington minden nap egy kicsivel visszafogottabb lett a jelenlétében, a köztük lévő csend egyre kínosabbá vált. Lily tudta, hogy las-sacskán elveszíti őt.

148

Megpróbálta összeszedni a bátorságát, hogy megkérdezze tőle az okát, de Remmington keze addig-addig cirógatta a hátát, amíg már nem tudta a szemét nyitva tartani. Ekkor Remmington puha csókot lehelt a homlokára, és alig hallhatóan mondta:

- Jó éjszakát, drágám!Lily elmosolyodott, és álomba merült.Másnap reggel ismét egyedül reggelizett. Remmington már a

könyvtárszobában volt, csukott ajtó mögött, azzal az utasítással, hogy fontos dolgii van, ezért senki se zavarja. Lily már szinte kívülről tudta Digsby mindennapi bejelentését.

Reggeli után a nappaliba ment, és egy rövid levelet írt, amelyben kérte Remmingtont, hogy délután háromkor vigye el őt a parkba lovagolni. Elhatározta, hogy többé nem hagyja, hogy elhanyagolják. A lovaglás kitűnő alkalmat teremthet rá, hogy szóba hozza férje napirendjének kérdését és megtudakolja mellőzése okát. Megkérte Digsbyt, hogy ebédnél adja át a levélkét Remmingtonnak, aztán elment, hogy apját meglátogassa.

A délelőttöt az egyik görög pergamentekercs megfejtésével töltötték, ebéd közben pedig a bál részleteit vitatták meg. Egy órakor hazafelé indult, hogy legyen ideje átöltözni a lovagláshoz.

Éppen hazaért, amikor Remmington indulni készült.- Á, csakhogy itt van, Lily! - vetette oda elmenőben, a nyakkendőjét

igazgatva. Nem lovagláshoz volt öltözve. - Hagytam egy üzenetet a szobájában. Az öcsém tegnap este érkezett Londonba, és ma délutánra találkozót ígértem neki. A klubban vacsorázunk. Remélem, nem bánja, ha máskorra halasztjuk a kiruccanást.

- Nem is tudtam, hogy a testvére a városban van.- Ma délelőtt értesített, még azelőtt, hogy az ön kérése eljutott

hozzám.Lily a fogát csikorgatta kétségbeesésében. Szóval Remmington annyira

mégsem elfoglalt, hogy Trevor látogatása kedvéért ne adná fel kis időre becses magányát. Lilyt ez nagyon bántotta.

- Értem - válaszolta.Remmington kényszeredetten elmosolyodott.- De ha ön ragaszkodik a délutáni kirándulás-hoz, Trevor biztosan meg

fogja érteni, hogy nem találkozhatom ma vele.- Nem - válaszolta Lily csendesen. Ez a gesztus még jobban erősítené

benne azt az érzést, hogy a férfi figyelméért kell esedeznie. - Erre semmi szükség.

Amikor Remmington elhaladt mellette, Lily finoman megérintette a karját.

- Valamivel magamra haragítottam?A férfi úgy nézett le rá, mintha meg lenne lepve Lily merészségén.- Egyáltalán nem. Egy csöppet sem haragszom önre.- Csak azért, mert olyan ... olyan tartózkodó mostanában.Közelebb hajolt a férjéhez, mert nem akarta, hogy a mögöttük tébláboló

Digsby meghallja be-szélgetésüket. Remmington hátrahőkölt, mintha nem bírná elviselni Lily közelségét. Ez annyira meglepte Lilyt, hogy elfelejtette, mit is akart mondani.

149

- Nem vagyok tartózkodó - mondta Remmington határozottan -, egyszerűen csak a normális kerékvágásba zökkent az életünk. Egy házaspárnak nem szükséges folyton egymás nyakán ülnie. -A faliórára pillantott. - Már el is késtem, úgyhogy ha megbocsát...

Hűvösen kezet csókolt, aztán sarkon fordult és elment. Lily kővé meredten nézett utána. Remmington szigorú napirendjének és félreérthetetlen távolmaradásainak magyarázata egyszeriben világossá vált: ürügyként használja őket, hogy házasságukat a tucatházasságok szintjére süllyessze. Azt akarja, hogy napközben a maguk útját járják, és csak éjszaka találkozzanak, akkor is csak egyetlen cél érdekében. Lehet, hogy ha majd ő várandós lesz, Remmington „figyelmes" férjjé válik, és teljesen el fogja őt hanyagolni.

A Remmington mögött becsukódó bejárati ajtó kattanása rázta fel gondolataiból. Fejét hátraszegve felballagott a lépcsőn. Remmington kényelmes házasságot akar, de keservesen fog csalódni.

Remmington egy sarokasztalnál talált rá az új-ságja mögött megbújó öccsére. Szó nélkül leült, és töltött magának a brandyből.

Trevor a bátyjára pillantott újságja mögül.- Ó, nagyszerűen, köszönöm! - mondta, majd fülét Remmington felé

tartva folytatta: - Ó, igen, borzalmas út volt. De a bérlőid problémája megoldódott, hála salamoni bölcsességemnek. Köszönöm kérdésedet!

- Ma nincs kedvem viccelődni - szólalt meg Remmington figyelmeztetőleg.

Trevor azonban tudomást sem véve erről, arcán széles mosollyal félretette az újságot.

- Meglehetősen híressé tetted magad a távollétemben, kedves fivérem. Egész London a te váratlan házasságodról és a George Allennel vívott párbajodról suttog. Most már nem csupán rossz hírű vagy, hanem hírhedt. Gratulálok! - biccentett könnyedén.

- Nem párbaj volt - csattant fel Remmington. -Amikor Allenre lőttem, éppen azzal fenyegőzött, hogy lelövi a feleségemet.

Trevor arcáról eltűnt a mosoly.- Ugye tréfálsz?- Nem.- Mindenféle furcsa dolgokat hallottam, de nem adtam nekik hitelt. A

legtöbben azt állítják, hogy Allen mélyen megsértett, és volt annyira bolond, hogy párbajt provokáljon.

- Ha jól tudom, Sir Malcolmtól származik ez a szóbeszéd. Nekem tetszik ez a történet. Még na-gyobb lenne a botrány, ha az igazság kitudódna.

- Csak nem azt akarod mondani, hogy a feleséged és George Allen ...- Nem, semmi ilyenről nincs szó. Sajnos azon-ban sokan erre

gondolnának.- Értem. A feleséged megmentésére siettél, de senki sem fog tudni

hősies erőfeszítésedről. Ezért lógatod ennyire az orrod?Remmingtonnak még jobban elkomorult azarca.

150

- Az én hősies erőfeszítésem a probléma egyik része, a másik viszont nem az elismerés hiánya. Allen nem először támadott rá a feleségemre -mondta, és maga is meglepődött ezen a vallomáson.

Aztán elmesélte azokat az eseményeket, ame-lyek a Lilyvel való első találkozása óta történtek.

- Tudod, mit mondott, amikor az egésznek vége volt? - kérdezte végül.

Trevor, még az elbeszélés hatása alatt, a fejét csóvált.- Azt, hogy attól félt: Allen fog lelőni engem. És azért sírt, mert azt

hitte, hogy le fognak tartóztatni, amiért megöltem azt a gazembert.- Ez úgy hangzik, mintha nagyon kedvelne -szögezte le Trevor.- Beképzeli magának, hogy szerelmes belém. Legalábbis korábban ezt

tette. Házasságunk je-lenlegi állapotát figyelembe véve azonban már nem mernék megesküdni rá.

- Azért vagy mogorva, mert szeret a feleséged? - kérdezte Trevor zavartan. - Mondd meg, ha valamit nem értettem meg a magyarázatodból!

- Csak azt hiszi, hogy szeret, pedig amit irán-tam érez, az nem több vonzódásnál és esetleg egy kis hálánál. Ha egyszer ennek a tudatára ébred, örülni fog, hogy nem kerültem az élete középpontjába, és ő sem az enyémbe. Nem kell egymásra hagyatkoznunk, hogy elfoglaljuk magunkat.

Trevor a bátyjára meredt.- Nem mondtad meg a feleségednek, hogy szerelmes vagy belé?!- Nem vagyok szerelmes Lilybe - legyinted Remmington türelmetlenül.- Mondtam már neked, hogy mindig a szék karfáján dobolsz az

ujjaiddal, amikor füllentesz?Remmington abbahagyta a dobolást.- Semmi kedvem folytatni ezt a beszélgetést.- Miért nem? - vonta össze a szemöldökét Trevor. - Úgy hangzik,

mintha mindent el akarnál követni, hogy bebizonyítsd: nem'vagy szerelmes belé. Azt hiszed, könnyebb lesz a helyzet, ha más felé fordul majd azért a gyengédségért, amit te nem adsz meg neki?

- Most már elég legyen! - csattant fel Remmington olyan hangosan, hogy többen is felé fordultak. - Ha nem a testvérem lennél, azonnal elégtételt követelnék - tette hozzá most már halkabban.

- Tisztában vagyok vele.- Lily sosem csalna meg! Ő nem olyan, mint Catherine!- Én is így gondolom.Remmington hátradőlt, és gyanakvóan méregette Trevort.- Ha nem olyan, mint Catherine, akkor meg mi a baj vele? - faggatta

Trevor. - Olyan romlott, önhitt vagy hiú, hogy az első útjába kerülő férfinak odadobja magát, amint a férje hátat fordít neki? Mindenre, ami a tiéd, pénzéhes szemekkel tekint? Elmondja bizalmasan a barátnőinek, hogy a rajongásod mulattatja őt? - Trevor a fejét csóválta. -Nem, ezek mind Catherine hibái voltak, úgyhogy Lily hibái még visszataszítóbbak kell legyenek.

- Azt ajánlom, fogd be a szád! Trevor, fejét lehajtva tovább folytatta:- Én mindig megfogadom a tanácsodat, bá-tyám. Egyszer valamikor

azt mondtad nekem, hogy bolond az, aki kétszer ugyanazt a hibát elköveti. Én sohasem teszem. Azt hiszem viszont, hogy te egy teljesen új hiba elkö-

151

vetésére készülsz.Remmington arcizma megrándult, nem mintha beismerte volna, hogy

Trevornak igaza van. Azon a napon a Rézgyűríhen rádöbbent, hogy Lily könnyedén az élete értelmévé válhat. Ő azonban egyetlen nőnek sem enged ekkora hatalmat maga fölött. Azzal a feltett szándékkal tért vissza Londonba, hogy házassága rendezett lesz.

Valami azonban vészesen elromlott. Órák hosszat ült a könyvtárában, és semmi mást nem csinált, mint üveges tekintettel meredt a levelekre és egyébb iratokra, közben a feleségén járt az esze. Tudni szerette volna, hol van, mit csinál, milyen ruhát visel. Minden egyes óra őrült küzdelem volt, hogy vacsoráig távol tudja magát tartani tőle.

Vacsora közben mindig megvárta, hogy Lily elfordítsa a tekintetét, akkor minden apró mozdulatát figyelte, minden ruhadarabját megvizsgált, és maga elé képzelte a nem látható darabokat. Végül már nem tudott másra figyelni, csak az ágyékában tomboló fájdalomra, és tudta, hogy még órák telnek el, mire a felébresztett vágyat csillapítani tudja. Lily minden este azzal fokozta a gyötrelmet, hogy egyre feszesebb és mélyebben kivágott ruhát vett fel, vagy úgy nyúlt a pohara után, hogy csupasz karja kivillant, vagy borsószemet ejtett le a villájáról, és hagyta, hogy beguruljon a ruhája alá. Minden vacsora egy örökkévalóságig tartott, mégsem volt elég hosszú. Egyre többet és többet akart, miközben egyre kevesebbet vett el.

Minden este visszakényszerítette magát a könyvtárba, hogy ott tovább merengjen, amíg már biztosra vette, hogy felesége alszik. Kezdettől fogva tudta, hogy nem lenne képes bemenni a szobájába és teljes odaadással a szemébe nézni, amikor ébren van. Túlságosan könnyű lenne azzal áltatnia magát, hogy Lily örökké így fogja őt szeretni.

Eszébe jutott a büszkeségében megsebzett Lily gyönyörű szeme, amikor ma délután otthagyta. Szándékosan tette ezt vele, hogy távol tartsa magától, a szívétől. Valahogyan megfeledkezett róla, hogy Lily átlát rajta annyira, hogy maga is rájöjjön erre. Te jó ég! Mi van, ha már túl késő? Ha már elkövette a hibát?

Poharát hangos koppanással tette az asztalra.- Bocsáss meg, Trevor! Most jutott eszembe valami fontos

elintéznivaló.*Lily nem nagyon hitt Digsbynek, amikor az je-lentette, hogy egy úr várja

a könyvtárszobában. Már majdnem megdorgálta, amiért férfi látogatót enged a házba férje távollétében, amikor meghallotta a nevet: Sebastian Lacroix.

Az ajtó csendes kattanással csukódott be mögötte. A hangra Róbert megfordult, és egy pillanatig egymást méregették.

- Jót tett neked a házasság, Lily.- Ó, Róbert! Épségben vagy! - vetette magát Lily a karjába.- Hűha! - tántorodott hátra Róbert színpadia-san. - Látom, nem

veszítettél az erődből, amióla férjes asszony lettél.Lily szorosan hozzábújt, hogy meggyőződjön róla, valóban ott van-e a

bátyja.- Mit csinálsz itt Angliában? Rájöttek a franciák a kilétedre? A papa

tudja, hogy épségben vagy?

152

- Mindent a maga idejében, Lily. Most csak annyit kell tudnod, hogy épségben vagyok, a gróf is tud erről, és a franciáknak fogalmuk sincs róla, hol vagyok. Van azonban néhány kérdésem, amire te tudsz választ adni.

Lilynek nem tetszett bátyja pillantása és a szája körül megjelenő ráncok.- Apa üzente meg, hogy feleségül mentélRemmington herceghez. A részleteket tekintve azonban elég homályos

volt.- Házasságunk nem volt éppen előre megter-vezve, ha erre gondolsz -

mosolygott Lily biztatóan. - Aggodalomra semmi okod.Róbert félrehúzta a száját.- Ismerem őt, Lily. Ő viszont nem tudja, hogy én ismerem. Azt is

tudom, hogy élvhajhász gazfickó hírében áll, ha nőkről van szó. Ha sejtettem volna, hogy rád is kivetette a hálóját ... - elszántan szorította magához Lilyt. - ő kényszerített bele ebbe a házasságba? Kompromittált téged, hogy ne lehessen más választásod, mint elfogadni az ajánlatát?

Lily ezt már nem tudta megállni nevetés nélkül. Homlokát Róbert mellére hajtotta, de még így sem tudta visszatartani az úri hölgyhöz nem illő kuncogását.

- Nem értem, mi olyan mulatságos ezen - értetlenkedett Róbert.- Én sem. Vegye le a kezét a feleségemről, Lacroix!Róbert levette a kezét Lily válláról, majd hátrahőkölt. Lily azt hitte,

Remmington arckifejezése késztette erre. Róbert elé állt, hogy bátyját megvédhesse. Remmington gyilkos tekintettel állt előttük.

- Azonnal hagyja el a szobát, Lacroix, és ne kerüljön még egyszer a feleségem szeme elé az én távollétemben!

Róbert Lily karjára tette a kezét.- Nem mondtad meg neki?Amikor Lily látta, hogyan fogadja férje ezt az ártatlan érintést,

odaszaladt hozzá, és kezét a mellének támasztva akadályozta meg, hogy beljebb lépjen. Remmington azonnal megtorpant, kezét Lilyé-re tette, és így szólt hozzá:

- Most hagyja el a szobát, Lily!- Nem, ez nem az, aminek gondolja - rázta Lily a fejét.Remmington megfogta a kezét, és puhán meg-csókolta a csuklóját.- Ismerem ezt, drágám. Azon az éjszakán, amikor Patrícia Farnsworth

-t ön az ágyamban találta, világossá vált számomra, hogy az irántam való bizalma feltétel nélküli. Soha nem fogok kevesebbet adni, mint amit kapok, bármiről is legyen szó.

Lilynek elakadt a lélegzete.- Ez azt jelenti, hogy ...- Egy másik nővel találtad ágyban? - kérdezte Róbert. - És ezek után

hozzámentéR Remmington-nak igaza van. El kell hagynod a szobát.Lily a válla fölött hátrapillantva riadtan látta, hogy Róbert feléjük közelít.

Egyik kezét férje mellének támasztotta, a másikkal bátyja karját ragadta meg.

- Ne! Hagyják abba! Miles, hadd magyarázzam meg!- Semmit sem kell megmagyaráznod! - hördült fel Róbert.Lily fenyegető pillantást vetett rá.- Róbert, fogd be a szádat, mielőtt még nagy bajt okoznál! - Aztán

férjéhez fordulva folytatta: -Miles, hadd mutassam be a bátyámat!

153

Várta, hogy a férfiakban felenged a feszültség, de hiába. A feje fölött farkasszemet néztek egymással.

- Ki az ördög az a Vénusz? - érdeklődött Remmington.- Vénusz? - visszhangozta Lily.- Semmi köze hozzá! Mivel vette rá a húgomat, hogy feleségül menjen

magához?Ahhoz pedig magának nincs semmi köze -mosolyodott el Remmington.Lily nagyot sóhajtott. Kilépett közülük, és fel-emelte a kezét.- Megadom magam. Verjék be egymás fejét, ha akarják, de esküszöm,

nem értem, miért!Azzal keresztbe font karral várt. A két férfi először Lilyre, aztán

egymásra sandított.- Crofford mindenkinek azt mondja, hogy a fia Görögországban

műkincsek után kutat - szólalt meg Remmington.- Most már tudja a félrevezetés okát - válaszolta Róbert.- Önök egyáltalán nem hasonlítanak egymásra- nézett Remmington Lilyre, majd a bátyjára. - Azt hittem, el akarja

csábítani.- Felháborító - biggyesztette le Róbert az ajkát.- Nem mintha joga lenne méltatlankodni azok után, hogy nem volt

hűséges Lilyhez.- Egyetlen nőhöz hozzá nem értem, amióta Lilyvel találkoztam - vonta

közelebb Lilyt huncut mosollyal Remmington. - Vagyis egyetlen nőhöz sem értem úgy, mint ahogyan a húgához.

Róbert esdeklő pillantást vetett Lily felé.- Mondd, hogy nem azért mentél hozzá feleségül!Lily mosolyogva pillantott Remmingtonra.- Nagyon szeretem, ahogy megérint.- Nem akarok többet hallani - fintorgott Róbert.- Jó - morogta Remmington Lilyt bámulva. -Akkor most elmehet.- De hát csak most jött! - csóválta a fejét Lily. -Még azt sem mondta

el, miért van Angliában!Remmington mélyet sóhajtott.- Nagyszerű! Üljön le, és mondja el, miért van itt! De fogja rövidre!- A meleg fogadtatás egészen magával raga-dott, kapitány - forgatta a

szemét Róbert. - Elte-kintve húgom szélsebes házasságkötésének híré-től, azért jöttem Angliába, mert a franciák valószínűleg a nyomomban vannak. Üzenetet kaptam a Hadügyminisztériumból, hogy az a hír járja, a franciák hamarosan elfogják Anglia egyik legjobb titkosírás-szakértőjét. Minden Franciaországban tartózkodó angol kém használ titkosírást. Ám - szerénységet félretéve - azt hiszem, én vagyok az egyetlen, akire a legjobb titkosírás-szakértő megnevezés illik - fejezte be, kezét a szívére helyezve.

Remmington magatartása teljes fordulatot vett: Lilyt el resztette, majd előrehajolt.

- Remélem, nem akar visszamenni Franciaor-szágba! Elrejtőzik?- Egészen addig, amíg nem kapok más üzenetei az összekötőmtől -

válaszolta Róbert. - Ő tudja, hogyan érhet el itt. Lehet, hogy az egész csak rémhír.

154

- Van hol laknia? - érdeklődött Remmington. -Mármint olyan helyen, ahol az összekötője megtalálhatja az üzenettel.

Róbert mosolyogva csóválta a fejét.- Önnek furcsa fogalmai vannak a vendégsze-retetről, kapitány.

Először kiutasít a házából, aztán meg meghív magához.- Az egyik birtokomra gondoltam - helyesbíteti Remmington. - Távol

Londontól.- Köszönöm az ajánlatot, de nincs rá szüksé-gem. Bainbridge elintézte,

hogy az üzeneteimet továbbítsák, és kellemes rejtekhekhelyet is talált számomra - mondta, aztán Lilyhez fordulva folytatta: - De hozzád lenne egy kérésem .

- Kérj bármit! - felelte Lily.Róbert egy kis időre csendben maradt, aztán így szólt:- Ma délelőtt, amikor jelentést tettem Sir Malcolmnak, mindent

elmesélt George Allennel kapcsolatban, azt is, hogyan próbált megölni té-ged. Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem a segítségedre, kedvesem.

- Minden rendben van - nyugtatta meg Lily a bátyját. - Van egy férjem, aki egészen jól meg tud védeni.

- Úgy tűnik, valóban - helyeselt Róbert. - Sir Malcolm azt is elmondta, hogy Sophie az egyik támadás során megsérült, és csak holnapután fog hazajönni.

Lily bólintott, és várta a folytatást. Róbertből egyre nagyobb feszültség áradt.

- Ha visszatér, meghívnád ide egyedül, teára vagy valamire, amit a nők napközben csinálni szoktak? Mit szólnál a péntekhez? Mondjuk három órakor?

- De hát miért? - kérdezte Lily tágra nyílt szemmel, mert közben Róbert elvörösödött, amit kisfiú kora óta nem tett. Remmingtonnal egyszerre értette meg az igazságot. - Sophie? - kérdezte.

- Vénusz? - kérdezte Remmington - Sohie Stanhope az ön Vénusza?Róbert a füle tövéig elpirult. Megpróbált Lilyre figyelni, nehogy a

büszkesége csorbulást szenvedjen.- Akkor majd én is meglátogatlak, és nagyon örülnék, ha lehetőségem

volna kettesben maradni vele.- Sophie Stanhope - ismételte Remmington fejcsóválva.- És mi olyan hihetetlen abban, hogy Miss Stanhope iránt vonzalmat

érzek? - nézett rá Róbert rosszallóan.- Semmi, egyáltalán semmi. Miss Stanhope nagyon kellemes fiatal

hölgy. Néhány dologban egy kicsit különös a gondolkodása, és szerfelett babonás... - Remmington Lily bosszús arcára pillantott, és így folytatta: - Rendkívül kellemes hölgy. Jobbat el sem lehetne képzelni, a feleségemet kivéve.

- Biztosan el fogom tudni csalogatni Sophie-t pénteken - mondta Lily. - De ne felejtsd el, hogy súlyosan megsérült, ezért vigyázz a lelkesedé-seddel, amikor... üdvözlöd őt. Nem hinném, hogy pillanatnyilag nagyon hálás lenne a mackós ölelésedért.

- Köszönöm, Lily! Te egy angyal vagy - állt fel Róbert, és kezet nyújtott Remmingtonnak. - Nincs annyira ellenemre, hogy ön a családomba került, mint amennyire nehezemre esik bevallani.

155

Robertet a hátsó ajtóhoz kísérték, nehogy valaki meglássa. Elmondta, hol lehet elérni, ha szükség van rá, azzal eltűnt egy mellékutcában.

Remmington átkarolta Lily derekát.- Nekünk még van valami befejezetlen ügyünk a könyvtárban. Lily a férfi arcára pillantva azonnal tudta, mi-lyen ügyről is van szó.- A könyvtárban? Fényes nappal? Remmington Lily füléhez dörzsölte

az orrát.- Hm. Igen. Egész héten csak ön járt ott az eszemben. Most élőben

szeretném ott látni.

19- Nem is gondoltam, hogy ennyire elraga-dónak fogja találni az öltözékemet.Remmington az ágy közepére tette Lilyt, majd levette a zakóját.

Tekintete végigsiklott a lila se-lyemruhán, amit Lily az ő kérésére viselt vacsoránál. Aztán az ingét kezdte gombolni.

- Még elragadóbbnak találom, ami a ruha alatt van.Lily eközben felült, és a ruháját kezdte gombolni, de Remmington

megakadályozta.- Hadd csináljam én! Majd később.Lily mosolyogva visszadőlt a könyökére. Töp-rengő tekintete lelassította

a férfi mozdulatait, hiszen tudta, hogy most első alkalommal nézi őt meg a felesége ruha nélkül. Ma este nem lesz több titok kettőjük között.

- Azt hittem, komolyan beszél, amikor azt mondta, hogy az összes ruhámat le akarja vetni a könyvtárban. Azért egy kicsit örülök, hogy nem tette. Nagyon bűnös dolgokat csináltunk ma ott. De nagyon jól éreztem magam.

Remmington csendesen mosolygott. Amikor bezárkóztak a könyvtárba, feltett szándéka volt, hogy az összes ruhát egyenként szedegeti le Lily gyönyörű testéről. Mire azonban az ingvállat kigombolta, már tudta, hogy nem bír várni. Lilyt az asztalra ültette, és nézte, amint selyemszoknyája a csípője körül fodrozódik, inge szétnyílik a mellén. Ez az emlék örökre megmarad az emlékezetében. Már tudta, hogy egy percet sem tud majd többé ennél az asztalnál dolgozni.

Saját ingének a kigombolása még sohasem tar-tott ennyi ideig. Sosem vetkőzött így egy nő előtt, sosem gondolt rá, hogy így csábítson el egy nőt. Lily szinte falta a tekintetével.

- Miért ragaszkodott épp ehhez a ruhához? -kérdezte a lány rekedten és mélázva. - És egyáltalán, miért bajlódtunk a vacsorával? Nem valami sokat ettünk.

Remmington levetette az ingét, és hagyta, hogy Lily egy kicsit megbámulja.

- Mióta ide megérkeztünk, ilyen vacsorára vágytam minden este.- Ó, valóban? - vonta fel Lily a szemöldökét. Remmington bólintott. Ma

este azt akarta, hogyminden részlet tökéletes legyen, ahogyan azt az elmúlt hét során

gyötrődve elképzelte. Eddig minden gyönyörűen haladt előre. Róbert távozása óta a könyvtárszobában szeretkezett a feleségével, majd Lily ágyán lustán elnyúlva figyelte, hogyan öltözik vacsorához, vacsora közben

156

elcsábította, és most újra szeretkezni fog vele a saját ágyában. Ha ezzel is végzett, már csak egy terve marad bevégezetlen, a legjobb és legfontosabb rész. Miután szeretkeztek, felöltözteti abba a csipkés hálóingbe, amit annyira szeret rajta látni, és az ágya szélére ülteti. Kezét a kezébe veszi, és egyszerű, szívből jövő szavakkal megvallja, hogy szereti őt, hogy egész élete körülötte forog, hogy nem is volt élete, mielőtt ő bele nem költözött. Ha az éjjel minden gyönyör iránti vágyukat kielégítették, Lily érezni fogja, hogy szavai szívből jönnek.

- Azt hiszem, Digsby gyanítja, miért zárta ki ön az ebédlőből - nézett le Lily a ruhájára. - És a bor tönkretette a ruhámat. Látta a tekintetét, amikor kijöttünk az ebédlőből? Holnap bizonyára partedlit tesz elém az asztalnál.

- Kétlem - válaszolta Remmington, és a nad-rágját kezdte gombolni. - Annyi új ruhát veszek önnek, amennyit csak tönkreteszek. Feltéve, hogy olyan ruhákat rendel, mint ez.

Lily elhúzta a szája szélét.- Ön kedveli a botrányos dekoltázst, uram?- Hm. Azt is. - Azzal kinyújtotta a kezét, és ujjait végighúzta a

selyemmellény apró borostyánkő gombjain. Lily nyugodtan feküdt, miközben az ujjak már a bokáját érintették, csak néha borzongott meg. - A legjobban a gombokat szeretem. A kicsi gombokat, végig a ruhán, egészen a földig.

- Az idén nem ez a divat.- Az ördögbe a divattal! Szeretem a gombokat. Fogalmam sincs miért,

de ha önön látom őket, megbolondulok tőlük - csóválta a fejét, majd to-vább gombolta a nadrágját. Mozdulata azonban félben maradt, amikor Lily ugyanúgy végighúzta az ujját a mellényen le egészen a derekáig, majd vissza, ahogy az előbb ő. - Ne tegye, Lily!

- Miért ne? - kérdezte szinte dorombolva.- Mert nem fogok ... - Szemét nem tudta levenni Lily lassú, csábító

mozdulatairól. - Lily, kérem! Hagyja abba! Elrontja a tervemet!- Tervet? - Lily ujjai megálltak. - Önnek terve van ma éjszakára?

Napirend szerinti?Remmington gondolkodás nélkül biccentett, még mindig a gombsorra

meredve.- Nagyon határozott tervem.- De hát mit... - Lily nem tudta befejezni a kér-dést.A férfi mezítelenül állt előtte. Remmington nem emlékezett rá, hogy

levette volna a maradék ruháját, most valahogyan mégis meztelenül állt ott. Aztán rájött, miért veszítette el Lily a beszélgetés fonalát.

Lilynek már volt alkalma látni őt, így semmi újdonságot nem jelenthet a számára. Minden éjjel szeretkezett vele, minden elképzelhető módon simogatta őt, közben bátorította, hogy hasonló alapossággal fedezze fel az ő testét, a szeretkezés olyan fortélyaira is megtanította, amelyeket még maga sem ismert. Ennyire azonban még sohasem mutatta meg magát, soha nem állt még így, világosban, hogy Lily nézhesse őt. Mindannak ellenére, amit Lily már megtudott róla, eddig valahogy sikerült megőriznie az ártatlanságát, és azt a tágra nyílt szemű, csodálkozó tekintetet, ami annyi kíváncsisággal és örömmel töltötte el Remmingtont. Lily tekintete végigjárta a férfi egész testét, majd hosszasan elidőzött, a legintimebb

157

testrészen. Remmington érezte, ahogy Lily tekintete érinti. Teleszívta a tüdejét, majd feltérdelt az ágyra, és lassan ránehezedett Lily selyembe öltöztetett testére. Bőre olyan érzékeny volt, hogy még mielőtt a lányhoz hozzáért volna, érezte teste melegét felszállni hozzá.

- Lily - mondta, és homlokát a párnájára hajtotta, hogy megpróbálja felidézni, mit is akart most csinálni. - Volt egy tervem.

Lily teste megfeszült, és Remmington érezte, hogy a borostyánkő gombok a testéhez nyomód-nak. Csókolni kezdte, aztán megálljt parancsolt magának.

- Mondanom kell valamit. Valami fontosat, Lily.- Igen? - kérdezte Lily. - Mi az?Remmington hallotta a lány ziháló lélegzetét, érezte mellének

hullámzását.- Azt akartam, hogy sikerüljön, Lily.- Akkor hát jól halad a terve.Lily teste ismét megfeszült, Remmington, karját a dereka köré fonva,

közelebb vonta magához, közben érzéki csókokkal halmozta el csupasz keblét.

- A gombok - suttogta Lily. - Gombolja ki őket!Remmington csalódottan felhördült, és felemelte a fejét. Lily szemébe

akart nézni, úgy akart vallomást teni.- Addig nem, amíg meg nem mondom... -kezdte, de amit a szeme

sarkából látott, eltérítette gondolatait. Lily a ruháját gombolta. Remmington a fogát csikorgatva próbált a feladatra összpontosítani.

- Azt próbálom megmagyarázni, hogy szeretem önt, a fene vigye el!Most már az undortól nyögött fel. Teljesen el-rontotta az egészet. Lily

kebleit bámulta, nekik mondta, hogy szereti őt. Pedig Lily utálja, amikor a férfiak a mellét nézik. Remmington csendben elátkozta magát.

- Én is szeretem önt, Miles. - Remmington fel-emelte a fejét, és Lilyre pillantott. A lány igéző melegséggel és ártatlansággal rámosolygott. - Kigombolná végre a ruhámat?

Remmington úgy akarta kimondani a szavakat, ahogy azok a lelkéből jöttek. Órák hosszat gyakorolta őket magában, most valahogy mégsem tudott rájuk visszaemlékezni.

Helyette a teste mondta el Lilynek mindazt, ami a szívében volt. *Másnap reggel Remmington egyedül ébredt.Keze Lily után kutatott a takaró alatt, de még teste melegét sem találta

ott. Még ki sem nyitott a szemét, máris elkomorult. Nem szép Lilytől, hogy kiosont. Pedig meg akarta neki mondani, hogy ő az élete értelme, a fene egye meg. A fene egye meg!

Az ablak felé pillantva rádöbbent, hogy már késő délelőtt van. Mindig pirkadatkor ébredt. A szokatlan esemény okát látva azonban eltűnt a rosszkedve. Tegnap este önmagával megbékélve aludt el, első ízben azóta, hogy Lilyvel találkozott. Nemcsak önmagával volt békességben, hanem az egész életével. Felsóhajtott, és legurult az ágyról. Tudhatta volna, hogy Lily nem lesz ott, ahol várta, mint ahogy semmit sem csinált úgy, ahogy ő várta. Többek között ezért szerette.

158

Jack, a hercegi hintó bakjáról félig-meddig ér-deklődő tekintettel mérte végig a Bond Streetet, miközben arra várt, hogy a hercegné végezzen Mr. Milton nyomdájában. A reggel különösen langyos volt, ezért könnyű köpenyét maga mellé dobta az ülésre.

Egyszerre csak az üzlet melletti sikátorból érkező kiáltás ütötte meg a fülét. Feldúlt arcú nyomdászinas szaladt a hintó felé, kötényét tintafoltok borították. Jack keze ösztönösen az övében lévő kés felé mozdult.

- Hé! Te vagy a hercegné szolgája? - kiáltotta oda az inas.Jack bólintott, biztosra vette, hogy valami baj van.- A hercegné elájult, kiment a hátsó ajtón egy kis friss levegőt szívni,

de most már biztos, hogy beteg, mert kihányta a reggelijét.Jack lepattant a hintóról, és a sikátor felé rohant. Éppen lelassított, hogy

a sarkon beforduljon, amikor erős ütést érzett a tarkóján. Aztán már semmit sem érzett, össszecsuklott.

- Nagyon szépek, Mr. Milton - nyújtotta át a nyomdásznak a mintákat Lily. - Mikorra lesznek készen a meghívók?

- Ma délutánra, kegyelmes asszonyom.- Hálásan köszönöm, hogy ilyen rövid idő alatt elkészíti, Mr. Milton.- Én vagyok lekötelezve - válaszolta Mr. Milton.- Legyen szíves küldje el hozzám ma délután a meghívókat a

borítékokkal együtt! A címet tudja.- Természetesen, kegyelmes asszonyom - hajolt meg Mr. Milton, majd az

ajtóhoz kísérte ven-dégét.Lily kilépett az utcára. Most, hogy ezzel a feladatával is végzett,

hazatérhet. Minden akaraterejét össze kellett szedje ma reggel, hogy a meleg, puha ágyból fel tudjon kelni. Remmington még álmában is a karjaiban tartotta. Elmosolyodott magában, mert eszébe jutott férje arca, amikor szerelmet vallott. Mintha csak enyhíteni akarná a kijelentés tö-mörségét, még órákig szerelmes szavakat sugdosott a fülébe, néha értelmeseket, máskor összefüggésteleneket, de Lily mindegyiket szerette. Alig várta már, hogy hallja, mit mond neki ma reggel.

Gondolataiba merülve csak sokára vette észre, hogy hintója már nem áll a nyomda előtt. Ide-oda tekingetett, de Jacknek és a Remmington-címeres hintónak nyoma sem volt. Ütött-kopott kocsi várakozott a helyén, kocsisa Lily felé tartott. Barna kabátot viselt, kezét üdvözlésképpen széles karimájú hódsapkájához emelte.

- Jó reggelt, kegyelmes asszonyom! A gazdám kéri, hogy szánjon rá egy percet, és jöjjön a hintójához.

Lilynek első pillantásra ellenszenves volt ez az ember. Volt valami a viselkedésében, ami vészharangokat kongatott meg a fejében. Szemével továbbra is Jacket kereste.

- Az ön kocsisának el kellett mennie - mondta a férfi, mintha csak olvasott volna Lily gondolataiban. - Ha odajön a hintóhoz, Lord Gordon mindent meg fog magyarázni.

- Maga Lord Gordonnál dolgozik? - kérdezte Lily megkönnyebbülten, és követte a kocsist a hintó felé. Az ajtó kinyílt, Harry integetett ki belőle komor arccal.

- Remélem, nem ijesztettük meg, Lily. Most jövök Lord Holybrooktól, sürgős hírekkel - kezdte Harry a homlokát vakargatva, feldúlt arccal, mintha nem szívesen adná tovább az információt. -Azért mentem oda,

159

hogy Lord Holybrook véleményét kikérjem a most vásárolt pergamentekercseimről, de érkezésem előtt súlyos helyzet alakult ki. - Nagyot sóhajtott, majd lesütött szemmel folytatta: - Nagyon nehéz erről beszélnem önnek, hiszen a barátnőjéről, Miss Stanhope-ról van szó. Tegnap éjjel váratlanul magasra szökött a láza, és az állapota rosszabbra fordult. Sajnálom, hogy nekem kell ezt megmondanom önnek, de Miss Stanhope állapota válságos. Az orvos nem sok reményt fűz a gyógyuláshoz. Lady Bainbridge azt mondja, gyakran érdeklődik ön után, és biztos benne, hogy ön szeretne mellette lenni.

Lily szeme elkerekedett, de nem a Sophie lázával kapcsolatos hírek hallatán, hanem hogy Harry milyen felháborítóan hazudik. Két napja kapott Sophie-tól levelet, amelyben arról számolt be, hogy a sérülései szépen gyógyulnak, és terveik szerint ma délután érkeznek Londonba Lady Bainbridge-dzsel.

- Tudom, hogy ez nagyon megrázó az ön szá-mára - folytatta Harry -, de nem tudtam másként közölni a hírt. Azonnal velem kell jönnie a Holybrook-házba! A kocsist elküldtem Remmingtonhoz, hogy tudassa vele: Basildonba kísérem önt. - Harry Lily felé nyújtotta a kezét. - Siessünk, Lily!

Lily egy lépést tett a hintó felé, aztán megállt, és a homlokára ütött.- A meghívók! Még valamire fel kell hívjam Mr. Milton figyelmét indulás

előtt.- Nincs idő meghívókkal foglalkozni - mondta Harry. - A barátnője a

halálán van.Lily hátralépett, még mielőtt Harry elkaphatta volna a csuklóját, hogy

berántsa a hintóba.- Csak egy percig tart. Apám rettentően mérges lesz, ha nem

számolok be neki az előkészületekről. Már alig egy hét van hátra a bálig. Holnap el kell küldeni a meghívókat.

Harry a kocsis felé biccentett.- Rendben, de Landót vigye magával! Ő majd ügyel rá, hogy a

nyomdász ne tartsa önt fel a szükségesnél tovább.- Egy perc múlva itt vagyok - fogadkozott Lily, majd sarkon fordult, és -

nyomában Landóval -fürge léptekkel Mr. Milton műhelye felé sietett. Szíve egyre hevesebben vert, ahogy a bejárat felé haladt, és tudta, a kocsis érzi a félelmét. Remélte viszont, hogy ijedtségét a Sophie egészsége fölötti aggodalmának véli.

Belépett a boltba. Az ajtó feletti harang megkondult, mire Mr. Milton bukkant fel a műhely mélyéről. Lily a pult elé lépett, ahol a meghívók mintái még mindig egy kupacban hevertek. Gyorsan megfordította őket, még mielőtt Lando odaért volna.

- Váratlanul el kell menjek a városból - mondta Mr. Miltonnak. - Küldje a mintákat a Crofford-házba apámnak! - Azzal felkapta a pulton álló tollat, és írni kezdett a meghívó hátoldalára. - Ezt az üzenetet is küldje el neki, kérem, hogy lássa, én mit választottam.

- De hát, kegyelmes asszonyom ...- Nincs időm vitatkozni, jóember. Nagyon sietek - mondta, érezve, hogy

Lando a válla fölött figyel. Amikor hátrafordult, látta, hogy a kocsis egy lépéssel mögötte áll, és nézi, mit ír. Lily visszakapta a fejét, hogy befejezze a levelet, de a betűk elmosódtak a szeme előtt. Csak egyetlen kép maradt meg világosan előtte: egy frissen gyógyult seb Lando bal halántékán,

160

amiről Lily biztosan tudta, hogy egy nagyon öreg és nagyon súlyos gyertyatartó ütése okozta.

Valahogyan sikerült aláírnia az üzenetet, majd átnyújtotta Mr. Miltonnak. Mr. Milton átfutotta az üzenetet, aztán értetlenül csóválta a fejét.

- Ügyeljen rá, hogy apám a mintákkal együtt megkapja ezt az üzenetet, Mr. Milton! - mondta Lily határozott hangon.

A nyomdász egy pillanatig habozott, majd illedelmesen meghajolt Lily akarata előtt.

- Igenis, kegyelmes asszonyom.Lily megfordult, és lassan az ajtó felé indult. Maga is meglepődött, hogy

csaknem nyugodtnak látszik. Lando egyik kezét kabátja alá rejtette, Lily attól tartott, hogy pisztolyt van benne. Egy szempillantás alatt felmérte, hogy ostobaság lenne segítséget kérnie Mr. Miltontól. Lando bizonyosan habozás nélkül lelőné a nyomdász.

Reszkető kézzel nyúlt a kilincs felé. Jack már halott? Fájdalmasan hasított át rajta ennek a valószínűsége. Jack sosem hagyná őt ott, bármilyen hajmeresztő ürügyet talált is ki Harry. Fájdalmát már csak egyetlen gondolat tudta félresöpörni: őt is meg fogják ölni.

Nem volt ideje azon töprengeni, miért akarja őt Harry megölni. Egyetlen reménye az lehetett, hogy Lando talán nem lesz olyan bátor, hogy a Bond Street kellős közepén, világos nappal lelője őt. Az utca tele van járókelőkkel. Csak sikítania kell, és valaki majd csak a segítségére siet.

Alig nyitotta ki a száját, amikor Lando elkapta a karját. - Eszébe ne jusson elfutni tőlem! - figyelmez-tette visszafojtott hangon.

Olyan féltő gondoskodással fogta, mintha Lily elveszítette volna az egyensúlyát, és ő tartaná meg a könyökénél fogva. Csak Lily tudta, hogy a kabát alatt kést szegez az oldalának. így értek el a hintóhoz.

- Tudja - mondta Lando Harrynek, miközben Lilyt előretaszigálta.Lily egyszerre csak Harry pisztolyának csövével találta magát szemben.- Szálljon fel! - mondta Harry mosolyogva. - Helyezze magát

kényelembe! Nem szeretném lelőni!Lilynek végigfutott a hátán a hideg. A hintó ajtaja bezárult mögötte, és

miközben elhelyezkedett az ülésen, tekintetét a pisztolyra függesztette.- Miért csinálja ezt, Harry?- Maga olyan okos lány - tűnődött Harry. - Azt hittem, mostanra már

kitalálta. De maga azt hitte, hogy mindenre rájött, amikor a férje lelőtte a szegény, tébolyult Lord Allent. - Még szélesebben elmosolyodott. - Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok számomra. Lord Allen bűnhődött Lando kontármunkájáért, Remmington pedig csökkentette az őrizetet maga körül.

Lily nagyon óvatosan fogalmazta meg a kérdését:- Nem nagyon ismerjük egymást, Harry. El sem tudom képzelni, mivel

árthattam önnek. Miért akar megölni?- Ó, minő ártatlan tekintet! - affektált Harry. -Sokáig vezetett az

orromnál fogva. Csak Lady Keaton vacsoráján jöttem rá, hogy maga az apjá-nak dolgozik, amikor olyan ügyesen megfejtette az írást a tekercsemen.

Lilynek hirtelen elszorult a szíve. Remmington nem is sejthette, mennyire igaza volt aznap este. Tekintetét Harryre emelte, és úgy határozott, jobb, ha nem játssza tovább a szerepét.

161

- Ha nem tudott a munkámról, miért akarta, hogy az embere megöljön?

- Ó, nem állt szándékomban megölni magátAshlandék báljának éjjelén! - válaszolta Harry.- Tudtuk, ha magát foglyul ejtjük, azt kérünk az apjától, amit csak

akarunk. Okos tervnek találtuk, hogy így tegyük Croffordot kettős ügynökké. Tervem egy kissé megváltozott, amikor rájöttem, hogy ön is titkosírás-szakértő - mosolygott megint Lilyre.

- A franciák kisebb vagyont fognak fizetni, ha önt a kezükre adom. Alig várják, hogy megtudják azokat a titkokat, amiket a csinos kis fejében tartogat.

Lily igyekezett nem reszketni.- Ha olyan szörnyen értékes vagyok, akkor mi-ért akart lelőni a

Holybrook-házban? - Ó, az Lando másjk ügyetlensége volt - felelte Harry sajnálkozva. - Úgy

látszik, ha önről van szó, cselekvőképtelenné válik. Nem mintha aznap ön lett volna a cél. Remmington állandóan szemmel tartotta magát, ideje volt kiiktatni a képből. Sajnos, Lando jobban bánik a késsel, mint a pisztollyal.

Lily nem is értette, milyen ember az olyan, aki nemcsak kiterveli a barátja megölését, hanem még amikor megvallja, sem érez lelkiismeret-furdalást.

- Engem megszerzett - mondta Lily. - Most már semmi oka, hogy Remmingtont megölje.

- Semmi - helyeselt Harry -, ha csak meg nem gyűlik vele a bajunk, amikor észreveszi a maga eltűnését. - Legyintett. - Sosem fog rájönni, hogy én állok a dolog mögött. Senki sem fogja megtudni, hogy a franciáknak dolgozom. Még az a minden lében kanál Sir Malcolm Bainbridge sem. Csak Lando tud a munkámról. Lando az egyik legjobb francia kém. Hízelgő magára nézve, hogy a legjobbat küldték magáért. Lando fogja Franciaországba kísérni, és merem állítani, hogy sok közös témájuk lesz.

Lily ereiben meghűlt a vér. El tudta képzelni, hogyan fog Lando elégtételt követelni a sérüléséért.

- Ön miért dolgozik a franciáknak? - érdeklő-dött Lily. - Mi késztethet egy embert arra, hogy a saját hazáját elárulja?

Harryt megvonta a vállát.- Nagyon egyszerű. A pénz. A franciáknak sok van belőle, és boldogan

megszabadítom őket egy jókora részétől. A maga megszöktetése az utolsó munkám. Életem hátralevő részében kényelmesen élhetek majd abból, amit az ön biztonságos elszállításáért ígértek.

Lily úgy érezte, valami láthatatlan hurok szorul a nyaka köré.- Hova visznek?- A házamba - válaszolt. - Anyámat és húgai-mat a szolgák nagy

részének kíséretében elküld-tem vidékre egy hosszabb látogatásra. Nagyon kényelmes szobában fog lakni az alagsorban, amíg a családja és Sir Malcolm fel nem hagy a sikertelen kereséssel. Utána már könnyű lesz elszállítani a tengerpartra, ahonnan hajó viszi át Franciaországba. Egy-két héten belül, ha minden igaz, maga a francia kormány vendége lesz.

Lily Harry arcát fürkészte, valami szánalomfélét keresett, de csupán vidám eltökéltséget látott rajta.

162

Magában fohászkodott, hogy Mr. Milton kézbesítse az üzenetét. Milton szemmel láthatóan őrültnek gondolta, amikor olyan utasításokat adott neki, amelyeknek semmi közük a meghívókhoz. Az is elképzelhető, hogy a meghívókat elviszi, de az üzenetet eldobja. Szembe kell néznie a ténnyel, hogy Remmington ezúttal nem tudja megmenteni.

20- Éppen akkor tértem magamhoz, amikor a két csirkefogó a folyóba

akart dobni - mesélte Jack, kezét ökölbe szorítva. Alig tudta türtőztetni afölötti mérgét, hogy ilyen könnyen rá tudták szedni.

A két férfi erősen megkapaszkodott, amikor a hintó éles kanyart vett. A Digsby diktálta tempó

alatt a jármű teljesen félrebillent. Remmington, miután visszanyerte egyensúlyát, a pisztolyát kezdte tölteni, Jack pedig folytatta a történetet.

- A késemet kivették az övemből, de nem tudták, hogy a csizmámban van egy másik - vigyorodott el.

- A feleségemről mondtak valamit? - érdeklő-dött Remmington.Jack a fejét rázta. - Csak töredékeket sikerült elkapnom a beszélgetésükből, de abból

semmit sem tudtam kihámozni. - Aztán egy pillanatnyi habozás után így szólt: - Valamit tudnia kell, kegyelmes uram. Annak az embernek, aki a sikátorba csalt, egy heg volt a halántékán. Aznap éjjel, amikor a Crofford-házba mentünk, Digsby azt mondta, a hercegné megsebesítette támadója fejét. Amilyen bolond vagyok, egészen addig nem jöttem rá az összefüggésre, amíg a bérenceivel nem végeztem.

Remmington ereiben megfagyott a vér. Újra meg újra megvizsgálta pisztolyait. Valamivel el kellett foglalja magát, hogy a tehetetlen kétség-beesést leküzdje.

Lily talán ugyanabban a sikátorban fekszik, ahol Jacket majdnem utolérte a végzete. Egyedül van? Biztosan halálra rémült... ha még egyáltalán életben van.

A hintó nagy zörgések közepette megállt Milton üzlete előtt. Digsbynek sikerült egy pillanattal Remmington előtt a bejárathoz érnie, és kinyitnia anélkül, hogy a sarkából kiemelte volna, ahogy ez gazdájának szándékában állt.

Mr. Milton a pult mögött állt. Csodálkozó sze-meket meresztett a rárontó Remmingtonra, és kissé későn hőkölt hátra; Remmington a gallérjánál fogva rántotta át a pult fölött.

- Hol a feleségem?Milton, aki kétségbeesve kereste a talajt a lába alatt, megremegett a

mennydörgő hang hallatán.- Már vagy két órája, hogy elment. Ó, tudtam, hogy valami baj van!

Olyan furcsán viselkedett. És az az üzenet...Remmington tompa puffanással letette áldozatát.- Miféle üzenet? Mutassa!Milton a pult mögé rohant. Reszkető kézzel nyújtott át Remmingtonnak

egy darab papírt.- Ez csak a másolat, kegyelmes uram. Az ere-detit a kegyelmes asszony

kívánsága szerint az édesapjának küldtem el.

163

Remmington átfutotta az irományt.- Van valami köze ennek az üzenetnek a meg-hívókhoz?- Nincs, kegyelmes uram. Semmi köze. Valójában éppen az

ellenkezőjét mondta nekem, mielőtt első ízben elhagyta az üzletet. Aztán néhány perccel később visszajött, és ezt az érthetetlen utasítást adta. Még a viselkedése is megváltozott.

- Hogy érti ezt?- Egy férfi volt vele, akiről azt gondoltam, hogy a kocsisa. A kegyelmes

asszony folyton hátrafordult hozzá, és riadt tekintettel csak beszélt-beszélt.

- A férfi homloka nem volt heges? Milton igenlően bólintott.- Megpróbáltam megtudni, mi a baj, de a ke-gyelmes asszony nem

hagyott szóhoz jutni. Csak azt mondta, hogy váratlanul el kell mennie a vá-rosból, és hogy igen fontos, hogy az üzenetet to-vábbítsam a gróf úrnak. Semmit sem értettem belőle, kegyelmes uram, de megtettem, amit a kegyelmes asszony kívánt.

- Látom, Mr. Milton - vetette oda Remmington távozóban anélkül, hogy hátrapillantott volna.

- A Crofford-házba? - kérdezte Digsby az utcán. Remmington biccentett. *Alig negyedóra múlva berontott a gróf könyvtárszobájába. Róbert is ott

volt. Mindketten Remmingtonra meredtek.- Lily - kezdte Remmington összeszorult torokkal. - Megkapták az

üzenetét?- Valami érkezett a nyomdásztól úgy egy órája - válaszolta Crofford, és

visszaült a székébe. - Mi újság? Mi történt vele?- Miltonhoz ment ma reggel, hogy a meghívó-kat intézze. A

kocsisomat valaki becsalta egy mellékutcába, és ott leütötték. Mielőtt Lilyt elfogták, sikerült ezt az üzenetet hagynia - dobta az üzenet másolatát Crofford asztalára. - Mi áll benne?

Róbert az apja mögé sietett, és a válla fölött olvasta a levelet:Lord Crofford dönt véglegesen. Hatshillinges papír. Galambszürke

boríték. Oldalán arany sze-gély. Remmington címere a borítékon. Domborí-tott címerrajz. Óarany színű szalag a pecsétben. Nagyon sürgős.

- Mit jelent? - ismételte Remmington.A két férfi nem kérdezett többet Lilyről, a levelet tanulmányozták. Az

üzenetből meg fogják tudni, amire szükség van.Remmington föl-alá járkált, a percek pedig csak teltek.Róbert szólalt meg elsőnek:- Nyolc mondat. A szavak száma a mondatokban: négy, kettő, kettő,

három, négy, kettő, négy, kettő. - Közelebb hajolt a papírhoz, és tovább vizsgálgatta. - A csudába, Lily! Hova rejtetted a kulcsot?

- Számold meg a betűket! - sürgette Crofford.- Nem, ez nem kereszt ábécé, hacsak nem volt egy teljes órája, hogy

megtervezze az üzenetet -pillantott Róbert Remmingtonra. - Mennyi idő alatt írta ezt?

- Pár perc alatt.- Pár perc - nézte tovább Róbert az üzenetet. -Néhány perc alatt vagy

száz jelet le tud írni.

164

Remmington megállt a kandalló előtt. A pár-kányon álló óra tovább ütötte a másodperceket, vég nélkül. Legszívesebben szétverné ezt az órát. Aztán a két férfira sandított. Mondjanak már valamit!

- Egyszerű jelrendszer lehet - mondta Róbert. -Lehet; hogy azért nem látjuk, mert olyan egyszerű.

- O, istenem! - ugrott fel Crofford a székéből, majd ismét visszaereszkedett. Tollával aláhúzta minden mondat első szavát. L. H. G. O. R. D. O. N. L. H. Gordon. LordHarry Gordon!

A két férfi Remmingtonra pillantott.- Róbert, jöjjön velem! Crofford, küldjön Bainbridge-ért! Mondja meg

neki, hogy hozom az embereimet, aztán megyek Harryhez!

Lily újra megpróbálta elhajlítani a hajtűjét a zárban. Nem látta, mit csinál. Cellája szűk, penészes egérszagú lyuk volt Harry házának pincéjében. Amikor Lando belökte őt ide, csak egy pillantást vethetett a nyirkos falakra és mocskos padlóra mielőtt az ajtó nagy robajjal bezárult mögötte, és teljes sötétség borult rá. Mintha élve eltemették volna. Minden önuralmát össze kellett szednie, hogy ne kezdjen el sikítozni vagy az ajtót kaparni. Nem hagyhatja el magát előttük!

Bár a hideg bevette magát a csontjaiba, a homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek. A hajtű - immár a harmadik - kettétört. Fogalma sem volt róla, mennyi ideje bajlódhat a zárral. A sötétben elveszítette időérzékét. Már biztosan órák óta kínlódik, de nem adja fel a küzdelmet, míg az utolsó tű is el nem törik. Akkor majd tudomásul veszi, hogy ebből a sötét veremből nincs menekvés. Akkor meg fog bolondulni.

Újabb tű után kutatott a hajában, aztán megré-mült, mert az eltört darabot nem tudta kipiszkálni a zárból. Egy hirtelen kattanás azonban megállította. Még egy kis ügyesség, és a zár megmozdult. Sikerült!

Kitapogatta a reteszt, majd amikor megtalálta, egy pillanatra megállt. Lehet, hogy valaki őrzi az ajtót, és csak vár, hogy megízlelje a szabadságot, hogy aztán visszalökhesse a cellába. Ahhoz előbb le kell ütniük, hogy még egyszer visszahozzák ebbe a borzalmas kamrába.

Vállát az ajtónak feszítette, és az engedett. Egy lépést tett előre. Néma, sűrű sötétség vette körül. Ahogy belökte maga mögött az ajtót, megborzongott. Fülelt, hogy nem hall-e valami zajt a feje fölött, ami azt jelentené, hogy elárulta magát. Semmit sem hallott.

Karját kinyújtva, ujjaival a sötétben tapogatott körös-körül, hátha valami szilárd pontot talál, ahogy előrelép. A lépcső előre és jobbra van ... vagy mégsem? De igen. Jobbra.

Még egy lépés, aztán még egy és még egy.Ujjai valami szilárdat értek: a cellája ajtajával szemközti falat. Tenyerét

a piszkos falnak támasztotta, az egyetlen szilárd pontnak ebben a szédítő sötét űrben, amely beburkolta. Lassan, óvatosan oldalvást lépkedett. Néhány lépés után a lába nekiütközött valaminek. A legalsó lépcső volt az. Lábát óvatosan felemelte, szoknyáját egyik kezével összefogva, a másikkal egyensúlyozva elindult felfelé.

A lépcső tetején halvány, szürke fény szűrődött át az ajtó alatt. Lily elfordította a kilincset, ám az ajtó nem moccant. Nekivetette a vállát, de közben elveszítette az egyensúlyát, és csaknem lezuhant a lépcsőn.

165

Miután visszanyerte a lélegzetét, ismét elfordította a kilincset, a vállát az ajtónak feszítette, és az egyszerre csak engedett.

A ház alagsorába lépett. Raktárnak tűnt, ám a falak felső részébe ablakokat vágtak. Porosak és piszkosak, de mégiscsak ablakok voltak, amelye-ken át a helyiség a legcsodásabb fényben fürdött, amivel Lily valaha találkozott.

Ott állt a földszintre vezető lépcsők alatt. Szoknyáját a csípőjénél felkötötte, hogy keze-lába szabadon maradjon, majd megragadta a negyedik lépcső szélét, nehogy egy meglazult szög vagy deszka megreccsenjen a súlya alatt. Lábait az alsó lépcső szélére tette, és mint valami nagy, ormótlan pók, mászni kezdett felfelé.

A lépcső tetején ujjnyi rés tátongott az ajtó alja és a padló között. Lily tudta, hogy ez az ajtó a lépcsőházba vezet. Arcával a legfelső lépcsőfok fölé hajolt, és belesett az ajtó alatt. Balra egy boltíves ajtó állt, amely a nappaliba vezetett, szemben pedig a bejárati ajtó volt. Szeme sarkából a felső emeletre vezető lépcsősort is láthatta.

Fejét jobbra fordítva hosszú falat pillantott meg, közepén kétszárnyú ajtóval, amely bizonyára a könyvtárszobába vezetett. A könyvtár ajtaja alatti résen át Lily egy pillanatra árnyékot látott elhaladni. Harry az vagy Lando, vagy melyik a két szolga közül, aki Lily érkezésekor franciául üdvözölte Landót.

Bárcsak észrevétlenül eljuthatna a bejárati ajtóig! Ha egyszer az utcán lesz, le kell őt lőniük, ha vissza akarják ide hozni. Kezét a kilincs felé nyújtotta, de egy hirtelen dörömbölés megállította. Valaki van az ajtó előtt! Újabb cinkosok?, dobbant nagyot a szíve.

Egy pár barna cipő csoszogott át az előcsarno-kon, majd kinyílt a bejárati ajtó.

- Mivel szolgálhatok, urm?A hang Lando egyik emberéé volt. Lily mozgást észlelt a könyvtár felől.

Az ajtó kinyílt, előtte ragyogóra fényesített csizmájú férfi állt: Harry vagy Lando. Aztán újabb ember lépett az előcsarnokba, és Lily látta, amint alig egy lépésre az ő rejtekhelyétől megáll.

- Jelentse Lord Gordonnak, hogy itt vagyok -mondta egy hang a bejáratnál.

Csak egyetlen dolog tartotta vissza Lilyt attól, hogy rejtekéből kitörve férje karjaiba vesse magát: tisztában volt vele, hogy még mielőtt elérné, Remmington már halott lenne.

- Remmington! - szólt ki Harry, és a csizmák elindultak a könyvtár ajtajából. - Mi szél hozta? Kerüljön beljebb!

Az ajtó előtt álló csizmák elfogták a kilátást, így Lily nem láthatta, ahogy férje az előcsarnokba lép, de hallotta az ismerős lépteket. Majd ismét Harry hangját hallotta.

- Te jó isten, Remmington! Mit csinál azokkal a pisztolyokkal?Lily megkönnyebbülten fellélegzett. Remmington a helyzet ura.- Gondolom, pontosan tudja, mit csinálok ve-lük. Vigyen a

feleségemhez! Most azonnal!- Nem viszi sehova! - szólalt meg Lando. Ő volt az ajtó előtt álló csizmák

tulajdonosa. Aztán két kattanás hallatszott. - Méltó ellenfelek va-gyunk, Remmington. Helyesebben, én vagyok előnyben. Ha balra hátranéz, látni fogja, hogy a barátom, Michel, is szemmel tartja magát.

166

- Azt hiszi, olyan bolond vagyok, hogy egyedül jöttem ide? - gúnyolódott Remmington. - Vigyen a feleségemhez, Harry!

Lando válaszolt, mégpedig egy fülsiketítő lövéssel. Lily döbbenten látta, hogy Harry a földre zuhan.

Az ezt követő néma csendet Lando törte meg.- Ha jól emlékszem, már említettem, hogy Harry nem viszi önt sehova.

Sajnos Harry, miután átadta, amire szükségünk van, terhes lett a számunkra. Ez a lövés bizonyára idehozza a maga embereit, de kétlem, hogy a szívének szegezett három pisztollyal szemben sok hasznukat veszi majd.

- Nincs önöknél elég fegyver - figyelmeztette Remmington. - Csak hármunkat tudnak lelőni, és az nem lesz elég. A feleségem nem fog önnel menni.

- Azt hiszi, olyan bolond vagyok, hogy ilyen könnyen elérhető helyen tartom? - mondta Lando. - Maga sohasem talál rá, hacsak nem én magam viszem oda. Ha egy órán belül nem találkozom azokkal az emberekkel, akik fogva tartják, utasításuk van, hogy lelőjék őt.

- Ön nem adna ilyen parancsot miután ekkora erőfeszítéseket tett, hogy élve megszerezze -mondta Remmington magabiztosan. Csak Lily hallotta ki hangjából a félelmet.

- Öljön meg, és akkor a saját szemével győződhet meg róla! - kötekedett Lando, majd hosszú csend következett, aztán végül Lando diadalittas hangja hallatszott ismét: - Bölcs választás volt, Remmington. Most tegye le őket a földre!

Lily látta, hogy férje leteszi a pisztolyokat. De hol vannak a többiek?Mintegy válaszul a kérdésére, lépteket hallott, egyre többet és többet,

annyit, hogy már meg sem tudta őket számolni. Landótól és embereitől biztonságos távolságban megálltak.

- Remmington! Mi történt? - hallatszott Róbert hangja.- Nincs itt - válaszolta Remmington. - Ne lője le! Lily élete függhet

tőle.Lily tudta, hogy ez az egyetlen esélye. Rem-mington emberei az

ellenségre szegezett fegyve-rekkel állnak. Elfordította a kilincset, és amilyen gyorsan csak tudott, berontott. Abban a pillanat-ban, amikor az ajtó Lando hátának csapódott, lövés hallatszott.

Aztán még hármat lőttek, miközben Lily bebotladozott az előcsarnokba. Ekkor meglátta a férjét, aki védekezőn maga elé emelte a pisztolyait, miközben le nem vette róla a szemét, és ezzel könnyű célponttá vált. Lily, kényszertől hajtva, hogy férjét megvédje, eléje lépett.

- Lily! - ordította Remmington, és teljes erejével a földre rántotta, majd a testével takarta. Egyik karjával átölelte a nyakát, a másikkal célzott és lőtt. Lando, mellében halálos sebbel, tőlük pár lépésre a földre zuhant.

- Azt a mindenit! - kiáltotta el magát Jack. Lily megkönnyebbüléssel hallotta, hogy Jack túlélte a délelőtti eseményeket.

Bull a Michel nevű ember fölé hajolt, majd így szólt.- Mindegyik meghalt, csak ez nem, bár csúnya haslövést kapott.- Ti ketten! - mutatott Róbert Bulira és Rem-mington egy másik

emberére. - Ellenőrizzétek az emeleteket!

167

Aztán további parancsokat osztogatott, így hamarosan mindenki munkához látott, kivéve Lilyt és Remmingtont, akik egymással voltak elfoglalva.

Remmington kétségbeesett arccal nézte Lilyt.- Lily! Megsérült? Mondja meg őszintén, meg-sérült valahol? - kérdezte,

Lily testét tapogatva.- Jól vagyok - válaszolta Lily, és kezét meg-nyugtatásként

Remmingtonéra tette.- Lily! - ismételte a férfi, bár alig tudott megszólalni. Szeme Lily lelkébe

fúródott, ujjaival a lány homlokát, halántákát, arcát simogatta. - Lily!Ebben az egy kis szóban most mennyi jelentés rejlett!- Én is szeretem!Remmington átölelte Lilyt, magához vonta, a karjában ringatta,

miközben arcát a lány nyakának ívébe temette.- Szeretem - suttogta. - Nem bírnék tovább él-ni, ha valami baja esett

volna.A lány torkát, arcát csókolgatta, csendes szavaitól pedig könnyek

szöktek Lily szemébe.- Öhöm.Végül Remmington felemelte a fejét, és ajkával megérintette Lilyét.

Csókjával ezúttal nem izgatni, mint inkább nyugtatni akarta.- Öhöm.Lily kinyitotta a szemét. Róbert állt fölöttük, arcán rosszalló kifejezéssel.

Lehajolt, és megbökte Remmington vállát.- Te jó ég! Fékezze magát, ember! Ha másért nem, legalább a halottak

iránti tiszteletből. Mindenütt hullák feküsznek. Ez ... ez szentségtörés.- Egyik emberem sem sérült meg? - érdeklődött Remmington anélkül,

hogy Lilyről levette volna a szemét.- Egy sem.- Maga sem sérült meg?- Én sem.Remmington biccentett, majd feltápászkodott, és Lilyt is felsegítette.

Tekintetét körbehordozta az előcsarnokon, aztán az ölébe kapta Lilyt.- Hajtsa a vállamra a fejét, Lily!Lily tudta: Remmington nem akarja, hogy a halottakat lássa, ezért

engedelmesen a vállára hajtotta a fejét.Éppen kiértek az utcára, amikor két hintó állt meg a ház előtt. Több, Lily

számára ismeretlen férfi szállt ki belőlük apja és Sir Malcolm kíséretében.- Mindenki jól van? - kérdezte Crofford. Remmington bólintott.- Róbert bent van az embereimmel. Majd ő mindent megmagyaráz.

Hazaviszem Lilyt. -Bainbridge-hez fordulva folytatta. - Jöjjenek el hozzám mindnyájan, ha itt végeztek! Van néhány dolog, amit meg kell beszéljünk.

Bainbridge bólintott.- Megsérültél? - kérdezte Crofford aggódva Lilytől.- Nem, papa. Jól vagyok - mosolygott Rem-mingtonra. - A férjem

megmentett.- Saját magát mentette meg - tiltakozott Rem-mington. - És az én

életemet is, azt kell monda-nom. - Aztán Lilyre nézett, és a fejét csóválva hozzátette: - Milady, ön szüntelenül ámulatba ejt.

168

Lily érezte, hogy elpirul. Férje szeme a nemrég elsuttogott szavakat juttatták eszébe. De jó lenne újra hallani őket!

- Nagyon szeretném itthagyni ezt a helyet. Lenne olyan szíves valahol máshol ámulatba esni?

Remmington hosszasan nézte, aztán szemöldökét felrántva így válaszolt:

- Természetesen.

21Róbert lenyelte az utolsó korty brandyjét, majd poharát letette

Remmington dolgozóasztalára.- Elég nagy tapintatlanság, ha a véleményemre kíváncsiak. Már vagy

egy órája várunk.- Türelem! - nyugtatta apja. - A húgod rettenetes megpróbáltatáson

ment ma keresztül. Biztosra veszem, hogy a két szép szemét kisírja az a szegény gyermek. Semmi kivetnivalót nem találok abban, ha Remmington mellette marad vigasztalni.

Róbert a bárszekrényhez lépett, és a bajusza alatt mormolva még egy pohár brandyt töltött magának.

- Lefogadom, hogy nem a kezét paskolgatja vigasztalóan.- Mit mondasz? - érdeklődött Crofford.- Semmi érdemlegeset. Valaki más is kér inni? Crofford és Sir Malcolm

elutasították a kínálást.- Amíg így várakozunk, akár hozzá is foghatunk az üzleti ügyeinkhez -

szólalt meg Bainbridge. -Remmington öccse, Trevor, a holnap reggeli dagállyal készül vitorlát bontani. Már mondtam neki, hogy számítson még egy utasra, de nem szeretném, ha fölöslegesen kockáztatna, Róbert. Csak a sebesült kém szavaiból tudjuk, hogy egyetlen célpontjuk Lily és az édesapjuk volt.

Róbert a fejét csóválta.- Csapataink fel vannak készülve egy észak-spanyolországi csatára,

amely eldöntheti a háború kimenetelét. Párizsi jelenlétem létfontosságú. Ha a franciák a nyomomban lennének, az összekötőm már üzent volna.

- Hacsak le nem tartóztatták a franciák - figyelmeztette Crofford.- Nem valószínű - ellenkezett Róbert. - Nem ismered az összekötőmet. Ő

az utolsó, akit a franciák felforgató tevékenységgel vádolnának.- Nagyszerű - mondta Bainbridge. - Akkor holnap reggel útnak indulhat

Montague-val. - Aztán Croffordhoz fordulva így folytatta: - De még mindig ott van a probléma, hogy önnel mit csináljunk, barátom. A franciák tudnak az ön tevékenységéről, és újabb ügynököt küldhetnek a nyakára.

- Az lesz a legjobb, ha egy időre eltűnök, de valami olyan helyre, ahol folytathatom a munká-mat - mondta Crofford, majd székében hátradőlve az állát vakargatta. - Az a biztonságos ház Brightonban megfelelőnek tűnik. Szerintem megközelíthetetlen. Az egyetlen gond, hogy nehéz lesz az üzeneteket eljuttatni Londonba.

169

- Biztosíthatom önt, hogy ez a legkevesebb - felelte Bainbridge. - Még mindig jobb, mint teljesen elveszíteni a szolgálatát. Csak ön és Lily tudja megfejteni Róbert jeleit, és attól tartok, Lily ebbéli tehetségét többé nem fogjuk tudni kamatoztatni. Egészen biztos, hogy Remmington nem fogja engedni.

- Mit nem engedek? - érdeklődött Remmington az ajtóban állva. Kezét Lily derekán nyugtatva a kanapéhoz mentek, és a két úrral szemben leültek. Róbert a kandallónál álldogált.

- Azt hittük, nem fogsz lejönni, Lily - mondta Crofford, majd szemrehányóan Remmingtonra pillantott: - Nagyon sápadt. Rá kellene vennie, hogy menjen vissza a szobájába, és pihenje ki a megpróbáltatásokat.

Remmington vállrándítással felelt:- Az ön lánya másként határozott.- Szerintem Lily nagyon is jól van - szólalt meg Róbert. - Mondhatom,

Remmington, az ön gyógyító ereje igen figyelemreméltó.- Nagyon szeretném, ha nem beszélnének ró-lam úgy, mint valami

papírnehezékről - tiltakozott Lily, fülig elvörösödve. - Róbert, ha az egészségemre vagy kíváncsi, azt tőlem is megkérdezheted.

- Hogy vagy, Lily? - kérdezte Róbert lesütött szemmel.- Köszönöm, már sokkal jobban. Most már be-szélhetnénk valami

fontosabbról is?Remmington rosszallóan sandított Róbertre.- Kikérdezte a sebesült kémet, vagy megtudott valami más

érdemlegeset?Bainbridge felelt a kérdésre:- Lando embere mindent elmondott, amit tudni akartunk, miután

felajánlottam, hogy az információért cserébe meghagyjuk az életét. Ezek szerint Lord Cranger köreiben volt egy ötödik kém is: Lando.

- De hát miért nem akadtunk a nyomára? - kér-dezte Remmington.- Lando tudta, hogy Granger a meggondolat-lanságával magára vonja a

hatóságok figyelmét, és csak idő kérdése, mikor árulja el magát - magyarázta Bainbridge. - Ezért, hogy küldetését ne veszélyeztesse, megszakította kapcsolatait Granger-rel, és Harry segítségével magánakcióba kezdett.

- Harry úgy viselkedett, mintha teljesen pénztelen lenne - tűnődött Bainbridge. - Ebben bölcsebbnek bizonyult, mint Granger.

- De miért lőtte őt le Lando?- Amikor Lilyt kézre kerítették, már nem volt szükség rá - magyarázta

Remmington. - Ha Lily nem lökte volna fel Landót, az minden bizonnyal élve hagyja el Harry házát. - Érezte, hogy Lily megszorítja a karját. Remmington gyengéden megsimogatta a lány kezét, majd így folytatta-: -Engem akart túszul ejteni.

- Nem hittem a szememnek, amikor láttam, hogy ön leengedi a pisztolyát - vetette közbe Róbert.

- Nem tudhattam biztosan, hogy Lily tartózko-dási helyét illetően hazudik-e. Abban a pillanat-ban bármit megtettem volna Lily biztonsága érdekében, és Lando tudta ezt. Az lehetett a szándéka, hogy engem használjon fel szabad elvonulása eszközéül.

170

- Hagyta volna, hogy kimenjen az országból? -kérdezte Róbert szemrehányóan.

- Nem. Akkorra már tudtam volna a legrosszabbat: hogy a feleségem halott. Megöltem volna Landót, vagy meghaltam volna a küzdelemben. Túsz nélkül Lando nem hagyta volna el élve az országot.

Hosszú ideig senki sem szólalt meg. Lily szeme könnyektől csillogott, ahogy bátyjára emelte tekintetét.

- Valamit elfelejtettem neked megköszönni, Róbert. Azt az időt, amit rám szántál, hogy megtaníts zárakat kinyitni.

Remmington letörölt Lily arcáról egy legördülő könnycseppet.- Az édesapjának igaza van, kedvesem: pihennie kellene.- Nem szeretnénk sokáig rabolni az idejüket -mondta Bainbridge. -

Annyit szükséges tudniuk, hogy a franciák tudnak Lily tevékenységéről, és az édesapjáéról is. Crofford a brightoni biztonságos házban akar tovább működni, Róbert pedig holnap reggel visszatér állomáshelyére. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ön nem fogja engedélyezni Lily további együttműködését, de ez még nem garantálja a biztonságát.

Remmington egy kis ideig az elhangzottakat latolgatta, és érezte, hogy Lily izmai megfeszülnek.

- Abba akarja hagyni? - kérdezte Remmington. Lily az ajkába harapott.- Nem is tudom.- Hát persze, hogy abba fogja hagyni! - vágott közbe Crofford. - Hogyan

is gondolhatnál másra, Lily?Remmington tudta, hogyan. A szemében látta.- Azt hiszem, az ön lánya bármi másra inkább gondol. Sokkal többről

van itt szó, mint a saját életünkről. - Megsimogatta Lily állát, majd így folytatta: - Én majd vigyázok önre az embereimmel. Nem lesz kellemes, mert többé-kevésbé rab lesz a saját otthonában. De inkább erődítménnyé változtatom ezt a házat, hogysem még egyszer elveszítsem önt.

Lily tanácstalanul nézett rá, és csak a fejét csóválta.- Nem tudom.- Azt hiszem, ön tud néhány napot várni a vá-lasszal -fordult

Remmington Bainbridge-hez.- Ne várjon! - mordult Crofford Bainbridge-re. - Mondja meg nekik most

azonnal, hogy Lily pá-lyafutása a Hadügyminisztériumnál véget ért!Bainbridge mélyen elgondolkodva vakargatta a bajuszát.- Megértem az aggodalmát, Crofford, de nem ellenkezem, ha Lily tovább

akar dolgozni. A franciák úgysem fogják tudni, ha visszavonul, vagyis a döntéstől függetlenül továbbra is célpont marad.

Remmington Lily arcát, a szemében bujkáló határozatlanságot, félelmet fürkészte. Nem akarta, hogy megint sírva fakadjon.

- Van még valami, amit tudnunk kell, Sir Malcolm, mielőtt távoznának?Ez nyílt célzás volt, így hát Bainbridge felállt.- Semmi sürgős. - Majd Crofford és Róbert felé fordulva hozzátette: -

Uraim, azt hiszem, ideje távoznunk.*Lily nem tudta megállni sírás nélkül, amikor apjától és bátyjától búcsút

vett. Nem tudta, mikor láthatja őket újra. Amikor elmentek, Remmington ágyba dugta, és sokáig a karjaiban ringatta. Harry házából visszatérve egyáltalán nem sírt. Férje vad, forró csókjai elvonták a figyelmét. Aztán

171

szeretkeztek, és akkor olyan érzéseket osztottak meg egymással, amelyektől semmi másra nem tudott gondolni. Most azonban csak sírni tudott.

- Nem bírom abbahagyni - panaszolta, zseb-kendőjével a szemét dörzsölgetve. Remmington egyáltalán nem bánta. - Nem tudom, mit csinál-jak, Mi les. Ennyi halott, és még mindig nincs vége. Se a háborúnak, se a cselszövésnek.

- Csitt, Lily! Minden rendbe jön. Nem kell Bainbridge-nek dolgoznia, ha nem akar - simította hátra a haját, és homlokon csókolta. - Már eddig is többet tett ebben a háborúban, mint ami elvárható.

- De nem ülhetek itt tétlenül, amíg körülöttem mások ... - itt megállt, mert egy másik gondolat villant át az agyán. - Ön folytatja a megbízatását?

- Hát persze! - vágta rá Remmington moso-lyogva. - Jelenlegi megbízatásom a háború hátra-levő részében teljesen le fog kötni. Trevor veszi át a feladatomat a tengeren. Az ön védelmét azonban senki másra nem bízom.

Lily nem értékelte a tréfát.- Ön felhagy a munkájával, tőlem pedig nem várja el, hogy ezt tegyem?Remmington arcán elhalványult a mosoly.- Azt hiszem, az ön munkája túlságosan fontos ahhoz, hogy teljesen

felhagyjon vele, Lily. - Aztán szemöldökét összehúzva megkérdezte: - Mielőtt ez az egész elkezdődött, mennyi időt töltött a fordítással?

- Néha csak napi egy órát - válaszolta Lily ajkát biggyesztve. - De általában a nap nagy részét.

- Hány órát dolgozna, ha csak Róbert üzeneteit fordítaná? - érdeklődött Remmington Lily hátát cirógatva.

- Néhány órát, legfeljebb hetente egy-két napot.- Ez egészen jól hangzik - mélázott Remming-ton. - Eljön majd egy nap,

amikor nem akar na-ponta több órát szentelni a munkájának.Hangja mélyen zengett, és a szemében Lily lángra lobbanó vágyat

látott.- És melyik nap lesz az?- Nos, hallottam valahol, hogy sok ifjú anya a kisgyermekének szereti

szentelni az életét. Csak arra gondoltam ...- De Miles! Én nem vagyok várandós.- Tudom, Lily - Két keze közé fogta Lily arcát, majd közelebb vonta

magához, míg ajkukat már csak egy lehelet választotta el egymástól. - De van egy tervem.

172