8.2. a kar rendezvényei,...

25
8.2. A Kar rendezvényei, eseményei Időpont Megnevezés 2013. 08. 29-30. Kémia, Környezettudomány, Fenntarthatóság A Kémiai Intézet konferenciája a Hallgatói tehetséggondozás komplex feltételrendszerének fejlesztése a Nyugat-magyarországi Egyetemen /TÁMOP – 4. 2. 2/B – 10/1 – 2010 – 0018 – TALENTUM program támogatásával. 2013. 09. 10. Tanévnyitó Kari Tanácsülés 2013. 09. 12-14. innoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat – Az EVGI kutatási, tudományos eredményeit bemutató és ismeretterjesztő kiállítás. (Tematikus kiállítóstand építése; Kreatív erdei kézműves foglalkozás – Játszóház a Benedek Elek Pedagógiai Karral közösen) 2013. 09. 27. Kutatók éjszakája 2013. 10. – 11. Chemgeneration a NymE EMK KI, a BASF Hungária Kft és a MKE közös szervezésében 250 fő középiskolás diáknak összesen 5 alkalommal ismeretterjesztő előadások és laboratóriumi gyakorlatok a kémia területéről 2013. 10. 10-11. eWOOD meeting 2013. 10. 27-28. Hydrocarpath 2013 Conference, Catchment Processes in Regional Hydrology: Experiments, Modeling and Predictions in Carpathian Drainage Basins 2013. 11. 15. Nyílt nap 2013. 12. 10. Kari Tudományos Konferencia 2014. 01. 31. Diplomaosztó Kari Tanácsülés 2014. 03. 07-09. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát- medencében c. nemzetközi konferencia 2014. 04. 10. Állásbörze 2014. 04. 23. A Föld világnapja 2014. 05. 19-23. IUFRO Symposium - Adaptation in Forest Management under Changing Framework Conditions (közösen NAIK ERTI-vel) 2014. 05. 10. Valétálás 2014. 06. 13. Mészáros Károly Emlékülés – IV. Erdész - Ökonómus Találkozó 2014.06.26. 10.00 Tanévzáró Diplomaátadó Ünnepi Kari Tanácsülés

Upload: others

Post on 19-Nov-2019

5 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

8.2. A Kar rendezvényei, eseményei

Időpont Megnevezés

2013. 08. 29-30. Kémia, Környezettudomány, Fenntarthatóság A Kémiai Intézet konferenciája a Hallgatói tehetséggondozás komplex feltételrendszerének fejlesztése a Nyugat-magyarországi Egyetemen /TÁMOP – 4. 2. 2/B – 10/1 – 2010 – 0018 – TALENTUM program támogatásával.

2013. 09. 10. Tanévnyitó Kari Tanácsülés

2013. 09. 12-14. innoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat – Az EVGI kutatási, tudományos eredményeit bemutató és ismeretterjesztő kiállítás. (Tematikus kiállítóstand építése; Kreatív erdei kézműves foglalkozás – Játszóház a Benedek Elek Pedagógiai Karral közösen)

2013. 09. 27. Kutatók éjszakája

2013. 10. – 11. Chemgeneration a NymE EMK KI, a BASF Hungária Kft és a MKE közös szervezésében 250 fő középiskolás diáknak összesen 5 alkalommal ismeretterjesztő előadások és laboratóriumi gyakorlatok a kémia területéről

2013. 10. 10-11. eWOOD meeting

2013. 10. 27-28. Hydrocarpath 2013 Conference, Catchment Processes in Regional Hydrology: Experiments, Modeling and Predictions in Carpathian Drainage Basins

2013. 11. 15. Nyílt nap

2013. 12. 10. Kari Tudományos Konferencia

2014. 01. 31. Diplomaosztó Kari Tanácsülés

2014. 03. 07-09. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében c. nemzetközi konferencia

2014. 04. 10. Állásbörze

2014. 04. 23. A Föld világnapja

2014. 05. 19-23. IUFRO Symposium - Adaptation in Forest Management under Changing Framework Conditions (közösen NAIK ERTI-vel)

2014. 05. 10. Valétálás

2014. 06. 13. Mészáros Károly Emlékülés – IV. Erdész - Ökonómus Találkozó

2014.06.26. 10.00 Tanévzáró Diplomaátadó Ünnepi Kari Tanácsülés

8.3. A Kar oktatási tevékenysége Az elmúlt időszakban a kar oktatási tevékenységét a hagyományos szakokon zajló magas színvonalú képzés, a szakok bővülésével egyidejűleg a szakok mintatanterveinek harmonizálása és a megfelelő minőség biztosításának igénye határozta meg. Az okleveles erdőmérnökök 10 szemeszteres képzése unikális az országban, 200 éves hagyományaink az erdőmérnök-képzésben a továbbiakban is a kiemelkedő színvonal fenntartására sarkallnak bennünket. Jelenleg a karon az alábbi képzések folynak: Graduális képzés:

Erdőmérnöki mesterszak – egységes osztatlan képzés

Környezetmérnök BSc-alapszak

Környezettan BSc-alapszak

Természetvédelmi mérnök BSc-alapszak

Vadgazda mérnök BSc-alapszak

Vadgazda mérnök levelező BSc-alapszak

Természetvédelmi mérnök nappali MSc-mesterszak

Természetvédelmi mérnök levelező MSc-mesterszak

Vadgazda mérnök nappali MSc-mesterszak

Vadgazda mérnök levelező MSc-mesterszak

Környezetmérnöki levelező MSc-mesterszak

Környezetmérnöki nappali MSc-mesterszak

Környezettudományi nappali MSc-mesterszak

Környezettudományi levelező MSc-mesterszak Szakirányú továbbképzési szakok:

Vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök

Vadgazdálkodási igazgatási szakirányító

Mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök

Mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási szakirányító

Erdőpedagógiai szakvezető

Erdőpedagógiai szakmérnök

Mesterszintű erdőpedagógiai szakmérnök

Növényvédelmi szakmérnök Tanfolyami képzések:

Növényvédelmi szakmérnöki továbbképzéső tanfolyam Doktori iskolák:

Roth Gyula Erdészet és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola

Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola A kar jellemzően országos beiskolázású képzéseket indít, de részben regionális igényeket is kielégít, pl. a környezetmérnök, vadgazda mérnök és természetvédelmi mérnök képzés területén. Ez utóbbi versenyt is jelent az oktatási intézmények között, hiszen számos hazai konkurens oktatóhely kívánja a szakterület iránt érdeklődő hallgatókat saját intézményébe vonni. A karra történő jelentkezési arányok azonban megnyugtatóak. Szakjaink iránt az érdeklődés változatlanul jó, amelyhez párosul az erdőmérnöki és a vadgazda mérnöki képzés esetében az első helyen jelentkezők magas aránya is. A kedvező helyzet ellenére is kiemelkedő fontosságú a pályaválasztók figyelmének felhívása a kar által nyújtott lehetőségekre, melynek érdekében a nyílt napok programjának erősítése, illetve a szakmai rendezvényeken (kiállítások, szakmai napok) való jelenlétünk elsődleges feladatunk.

Szakirányú továbbképzéseink sikeresek. Továbbra is hiányzik a kar képzési palettájáról az akkreditált felsőfokú szakképzés, ennek okaként a munkaerőpiac ezirányú csökkent igényét feltételezzük. Amennyiben ebben változás áll be, a felsőfokú szakképzés indítására készen állunk. A doktori iskolák hagyományosan az egyetemi képzések negyedik szintjét jelentik, a nappali doktoranduszok hallgatói jogállásúak, egyben a tudományos utánpótlást biztosítják, amellett, hogy részvételük a kar oktatási tevékenységében elvárt és nélkülözhetetlen. Az érdeklődés továbbra is nagy e területen, többszörös túljelentkezés tapasztalható a nappali képzésnél, megnyugtató a jelentkezők száma a levelező képzésre is. Új lehetőséget jelentett két spin-off vállalkozás, a Regionális Egyetemi Tudásközpont és a Környezetvédelmi Kooperációs Központ vállalkozási és kutatási tevékenysége, hiszen több nappali doktorandusz finanszírozható ezekből a forrásokból. Gyakorlati képzés: A kar oktatásának hagyományos erőssége a gyakorlatorientált képzés, amelynek fenntartása kiemelt cél és feladat. A kapcsolattartás a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-vel eddig is példaértékű volt, amely továbbra is a kar megkülönböztetett partnere, amelynél a jövőben még szorosabb együttműködésre számítunk. Minden erdőgazdasági részvénytársaságot és a magánerdő-gazdálkodás szervezetet bevontunk az oktatásba, ami az aktuális problémák és feladatok megismerését elősegíti és a naprakész és feladatorientált képzést támogatja. A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága, illetve a Kormányhivatalok Erdészeti Igazgatóságai az erdészeti felsőfokú képzés országos és regionális hatáskörű támogatói, kihelyezett gyakorlati oktatási központjai, ami szakmailag előnyösen funkcionál. A vadgazda mérnökképzésben a Lajta-Hanság Zrt.-vel való együttműködés igen eredményes. A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságok a környezetmérnök és természetvédelmi képzést támogatják.

8.4. A Kar kutatási tevékenysége Erdőmérnöki Kar hagyományosan meghatározó területe a kutatás, amely nélkül hiteles oktatás elképzelhetetlen. A kutatási feladatok alapvetően az intézetek koordinálásában folynak, de az elmúlt időszakban több példa is akadt a különböző szervezeti egységek közötti együttműködésre, illetve a karok közötti feladatmegosztás kiszélesítésére, továbbá az Erdészeti Tudományos Intézettel való együttműködésre. Mindezekhez jó alappal szolgáltak az ’Új Magyarország Fejlesztési Terv’ és az ’Új Széchenyi Terv’ pályázatai. Az Erdőmérnöki Kar kutatási és pályázati tevékenysége elsősorban az oktatási területéhez kapcsolódó tudományterületekre, így a természet-, a műszaki- és az agrártudományokra terjed ki. A következőkben megpróbáljuk bemutatni azokat a kutatási területeket, ahol a Kar, illetve egyes szervezeti egységei kutatnak, külön kiemelve azokat a témákat, ahol eredményesen pályáztak. Az alábbiakban tématerületenként csoportosítottuk a fontosabb kutatásokat.

Természettudományok o Növényi stressz kémiai folyamatai o Geofizika o Földi elektromágnesség o Városökológiai kutatások o Növény taxonómia o Magyarország természetes növényzeti öröksége o Biomonitoring módszer fejlesztése az ionizáló sugár-terhelés vizsgálatához

Műszaki tudományok o Geodézia o Távérzékelés o GIS o Mélyépítés; o A faanyag degradációja, ragasztása és felületkezelése o Környezeti kémia o Ökoenergetikai és hulladékhasznosítási fejlesztések o Biogáz-termelés és hasznosítás o Szennyvíz-tisztítás o Környezeti hatástanulmányok és környezet értékelések módszertani fejlesztése o Megújuló energiaforrások hasznosítása és környezeti hatásai o Erdészeti gépesítési kutatások o Zaj- és rezgéselemzés

Agrártudományok o A mezei ökoszisztémák komplex vizsgálata o A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás az agrárszférában o A gesztesedés és álgesztesedés kémiája o Erdőállományok szénkészletének vizsgálata o Erdei ökoszisztémák termőhelyének és tápanyagkörforgalmának vizsgálata o Meteorológia az erdőben. o Természetszerű erdőgazdálkodás lehetőségeinek vizsgálata o Szálalóvágásos kísérletek o Természetközeli erdőgazdálkodás o Különleges rendeltetésű erdők kezelése o Erdészeti szaporítóanyag-termesztés o Molekuláris biológia és erdővédelem o Evolúciós ökológiai kutatások o Erdészeti nemesítés és genetika o Génrezervátum kutatás o Energetikai ültetvények létrehozása és hasznosítása

o Digitális fotogrammetriai kutatások az erdészet területén. o Erdőfeltárás o Erdő területek vízforgalmának vizsgálata (erdészeti hidrológia) o Erdővédelem (erdészeti rovartan és növénykórtan) o Erdőhasználat o Faenergetika o Tűzkárok az erdőben o A vagyonérdekeltségű erdőgazdálkodás feltételeinek megteremtése o Környezeti erdőkárok értékelése o Nemzeti Erdőprogram o Magánerdő gazdálkodás tesztüzemű hálózatának működtetése o Természetvédelmi intézkedések gazdasági hatásai o Erdő és vadállomány kapcsolata o Vizivad monitoring o Szabadterületi nagyvadkutatások o Vadgazdálkodási tesztüzemű hálózat gazdálkodásának ökonómiai elemzése o Az erdészeti politika tudományos megalapozása.

Néhány kiemelt téma Silva naturalis – A folyamatos erdőborítás megvalósításának ökológiai, konzervációbiológiai, közjóléti és természetvédelmi szempontú vizsgálata 2009. évi erdőtörvény alapján az ország összes erdejénél megtörtént a természetesség szerinti besorolás, ezen adatbázisra épülve a projekt kutatási eredményeit is felhasználva kezdik meg az erdőgazdálkodók a folyamatos erdőborítással megvalósuló üzemmód bevezetését országszerte. Intézetünkben a Termőhelyismerettani Intézeti Tanszék és az Ökológiai és Bioklimatológiai Intézeti Tanszékek három fő tématerülettel vesznek részt a munkában. A 2013/14-es tanévben megtörtént a soproni kutatási területen a mikroklimatikus viszonyok monitoring jellegű vizsgálatát lehetővé tévő műszerpark kiépítése. Ezáltal részletesebb képet kaphatunk a különböző méretű lékek nyitása következtében kialakuló mikroklimatikus viszonyokról, ezeket a szabadterületi adatokhoz hasonlíthatjuk. Tovább folytatódtak a lékekben transzektek mentén a humusz vizsgálatok, illetve talajnedvességi állapot vizsgálatok, ezek értékelése. A lékekben és kontroll területként egy tarvágásban a lebontási folyamatok jellemzésére a talaj mikrobiológiai közösségi összetételét genetikai vizsgálatokkal végeztük, illetve tölgy ektomikorrhizza felvételezéseket és értékeléseket végeztük el. A folyamatos erdőborítás modellezésére megtörtént a szlovákiai Sybilla program hazai adaptálása.

Agrárklíma: az előrevetített klímaváltozás hatáselemzése és az alkalmazkodás lehetőségei az erdészeti

és agrár szektorban

A kutatás 2012. november elején kezdődött és a tervek szerint 2014. október végéig tart. A projektet a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara vezeti, szakmai vezető intézetünk professzora, Mátyás Csaba akadémikus. A kutatás alapkoncepciója szerint Magyarország területének jelentős részén az ökológiai körülmények megváltozása, ilyen lehet például a klímaváltozás, igen érzékenyen fogja érinteni a természetes illetve a természet közeli vegetációs egységeket, illetve az erre alapozott gazdálkodási ágazatokat (pl. erdőgazdálkodás, szántóföldi művelés, rétgazdálkodás). Az így bekövetkező változások előre becsülhetők, az ökológiai határhelyzet pedig klimatikus jellemzők alapján meghatározható. A projektben a három földhasználati forma komplex elemzése folyik. Ennek megközelítésére három módszert alkalmaztunk: a múltban észlelt folyamatok, trendek, összefüggések retrospektív elemzését és az ebből számítható előrevetítést, a még nem tapasztalt környezeti változások mesterséges szimulálásából levonható tapasztalatokat, speciálisan létrehozott kísérletek eredményeinek újszerű, retrospektív értelmezését.

A munka eredményeként létrejött egy olyan informatikai alapon nyugvó döntéstámogatási rendszer (DTR), amely előrevetíti az évszázad során várható változásokat, és egyúttal gyakorlati javaslatokat is kínál a megfelelő eljárások alkalmazására és a károk megelőzésére. Klimatikus és természetföldrajzi jellemzői alapján Zala megye, mint a DTR fejlesztés mintakörzete lekérdezhető, tesztüzeme befejeződött, következő lépés a közérthető webes felület kidolgozása. A fejlesztések másik hangsúlyos pontja egy on-line adatszolgáltatási, kutatási és disszeminációs célokat egyaránt szolgáló, térinformatikai web-szerver üzembe helyezése. Ez a szerver a NAIK ERTI GeoPortálján keresztül érhető el. A projekt harmadik pillére, a legnagyobb kihívás a természeti tőke változásainak felderítése és dokumentálása. Ennek megfelelően az informatikai fejlesztéseket megelőzve, ill. velük párhuzamosan futó kutatások közül kiemelendő a klímaváltozás által a környezet élő elemeire (növények, állatok, illetve ezek közösségei) gyakorolt hatás kimutatása. A projekt keretében létrehoztuk azokat az un. helyi fatermési táblákat, amelyek felhasználásával a korábbiaknál pontosabban adhatjuk meg az erdőkben található fa mennyiségét, és az erdők növekedési sebességét. Számításokat végeztünk a csökkenő növekedés és a növekvő elhalás miatti fellépő veszteségek becslésére. A becslések alapján a következő 100 évben csak a bükk fafaj esetén 15-20 milliárd forint árbevétel elmaradására illetve elvesztésére lehet számítani Zala megyében. Zöld Energia Felsőoktatási Együttműködés

Intézetünk a szervezetfejlesztés- szervezeti hatékonyság növelése témakörben végzett munkát a projektben. Ezen belül egyrészt az Erdőmérnöki Kar különböző kutatócsoportjai munkájának kapcsolódási lehetőségeit tártuk fel. Az oktatás terén a Kar különböző képzéseinek hatékonyságát a felhasználók és az oktató intézmény közötti egyeztetés segítségével mértük fel, rámutatva az egyes képzések erőségeire, gyengeségeire. A képzések fejlesztésére felmértük a felesleges párhuzamosságokat, egyes területeken viszont új tantárgyak indítását kezdeményeztük. Kijelölésre kerültek azok a területek amelyekben a kar oktatói és kutatói hozzájárulhatnak az erdészeti ágazati kutatás-fejlesztési koncepció kialakításához. Ezen területek esetén meghatároztuk a legfontosabb fejlesztési feladatokat (pl. környezeti hatásvizsgálatok fejlesztése; energetikai ültetvények létesítése, kezelése). A projektben megfogalmazzuk azon kari potenciált, amely az ágazati tudástranszfer tevékenységek fejlesztéséhez hozzájárulhat. A kar képzéseihez kötődő, térségi munkaerőpiaci szereplőkkel folytatott párbeszéd alapján folyik a képzési stratégia fejlesztése. Ehhez kapcsolódóan gyakorlati szakembereket is bevontunk az itt folyó oktatásba. Az ágazati együttműködések terén elsősorban a szakmai gyakorlati helyek kialakításában léptünk előre. Készül egy adatbázis a kutatási koordináció segítésére. A munkába bevontuk a Technológia Transzfer Irodánkat, valamint a ERFARET és KKK Kft-ket. Partner felsőoktatási Intézményekkel együttműködve folyik a minőségbiztosítási szabályzat megújítása. A beiskolázás sikerének növeléséhez részt vettünk a marketing kommunikáció koordinációjában (pl. kari honlap fejlesztés). Környezettudatos energiahatékony épület

A Faipari Mérnöki Kar irányítása alatt karunk két intézetének munkatársai vettek részt a projektben. A Termőhelyismerettani Intézeti Tanszék a fás szárú energetikai ültetvények kutatását végezte. Az energetikai ültetvények magyarországi helyzetét termőhelyi/létesítési, technológiai/fenntartási, ökonómiai/hozam-vizsgálati szempontból vizsgálta a két intézet közösen. A projektben végzett munka eredményeként PhD cím, nemzetközi konferencia, ill. hazai szakfolyóirati publikációk születtek. AUDI együttműködés 2013 tavaszán megkezdődött az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft., a TU München és a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar második projektje, amelynek kísérleti területe Tarjánpuszta községhatárában lett kialakítva. A Nelder-féle ültetési hálózat első kivitelét követően a csemeték jelentős része a szélsőséges nyári időjárásnak köszönhetően kiszáradt. A kísérlet koordinátorainak és

az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. képviselőinek egyeztetését követően döntés született a kísérlet ismételt létrehozásáról, amelynek kivitelezésére 2014 tavaszán került sor." Erdő és vadállomány kapcsolata Az ország több területén folynak monitoring jellegű kutatások, melyeknek célja az erdő és vadállomány kapcsolatának, illetve az erdei ökoszisztémák gerinces populációinak és közösségeinek vizsgálata. A biológiai (főként szaporodásbiológiai) és ökológiai kapcsolatok feltárása mellett a projektben a gazdálkodási elemek is helyet kapnak, ily módon a kutatási eredmények azonnal hasznosulnak a gyakorlatban. A vizsgálatok során a legkiterjedtebb módon alkalmazzák gímszarvas, dám, vaddisznó fajok esetében a GPS technikán alapuló egyedi nyomon követést. A mezei ökoszisztémák komplex vizsgálata A kutatás kiemelkedő területe a LAJTA Projekt, ahol Faragó Sándor professzor vezetésével a mezei gerincesek és környezetük komplex kutatása folyik, több mint 20 éve. Olyan kiemelt indikátorfajokra fókuszálva, mint a túzok (Otis tarda) vagy a fogoly (Perdix perdix). E kutatások alapján az intézet koordinálta a 8 területtel működő Magyar Fogolyvédelmi Programot és a Magyar Fogoly Kutató Csoportot, valamint az EU-s forrásból végzett Magyar Túzok LIFE-Project monitoringját és Monitoring Központját. Mindkét program Európa-hírűvé vált. Eredményeiket eddig a Magyar Apróvad Közlemények – Hungarian Small Game Bulletin – köteteiben és több monográfiában adták közzé. A vizsgált időszakban a kutatást, a terület kezelőjével együttműködve egy GOP pályázat (GOP-1.1.2-08/1-2008-0004) is támogatta. Vizivad Monitoring A Magyar Vízivad Monitoringot negyed százada vezeti Faragó Sándor professzor. A kutatás szorosan kötődik a Wetlands International világszervezet vízimadár kutató munkájához. A Magyar Vízivad Kutató Csoport az ország 52 területén 55 vízimadárfaj monitoringját végzi nemzetközi együttműködésben. Kiemelt részprojektjei a Fertő-tó és a Hanság, valamint a Duna magyarországi felső szakasza. E mellett szerepet vállaltak a BirdFlu európai madárinfluenza monitoringban, valamint a madárjelölésekben is. A kutatásba a hazai közreműködők mellett számos külföldi partnert is sikerült bevonni. Eredményeiket hazai és külföldi monográfiák, szakcikkek, valamint a Magyar Vízivad Közlemények – Hungarian Waterfowl Publications – kötetei fémjelzik. Kutatási témáikhoz kapcsolódóan több nemzetközi konferenciát szerveztek. Szabadterületi nagyvadkutatások Az ökoszisztéma szintű vizsgálatok célja a nagyvad és környezete közti interakciók tanulmányozása. A Náhlik András professzor vezette kutatás faj szintű vizsgálatai kiterjednek mind az öt magyarországi nagyvadfaj (gímszarvas, dám, őz, vaddisznó, muflon) szaporodásbiológiai vizsgálatára (fekunditás, neonatális mortalitás, felnevelt szaporulat), e fajok otthonterületének, korosztály struktúrájának, táplálékkomponenseinek meghatározására, egyes nagyvadfajok populációdinamikai és hasznosítási modelljeinek kidolgozására. A kutatásba több külföldi partner is bekapcsolódott, amelyek eredményeképpen Sopronban nemzetközi konferenciát is tartottak. OBELISK A Hungaroplant Kft., az Erdészeti Tudományos Intézet és a Nyugat-magyarországi Egyetem részvételével alakult konzorcium 2012. július 1-én megkezdte a munkát a „Új, kiugróan gyors növekedésű, minőségi törzsnevelő ''OBELISK'' akác fajtajelöltek iparszerű vegetatív szaporítás-technológiájának és ültetvény-modelljének kidolgozása” című projekt keretében. A kutatás keretében az Intézet elsődleges feladata az akác társadalmi megítélésének vizsgálata. eWOOD A kutatás célja Biomassza Msc tananyag, oktatási rendszer és módszertan kidolgozása. A Részvevő egyetemek: Seinajoki, Inverness, Lleida, Firenze és Sopron. A tananyagfejlesztés mellett a résztvevők

nagy hangsúlyt helyeznek a hallgató csere elősegítésére, az e-learning módszerek alkalmazására és a legújabb szakmai tapasztalatok oktatásba való integrálására. VITEG A tudományos együttműködés célja a megújuló energiával kapcsolatos tananyagfejlesztés, mely során a résztvevő intézmények az általuk kidolgozott módszertani segédleteket elérhetővé teszik a többi intézmény és hallgatók számára is. A résztvevők a hallgatócsere, a nyári gyakorlatok és szakmai képzés fejlesztését is célul tűzték ki. Biogáz előállítás és hasznosítás A Kémiai Intézetben működő anaerob fermentációs laboratórium és az Intézet műszerparkja lehetőséget biztosít egyedileg a különböző alapanyaghoz kialakított biogáz előállító technológiák tervezésére illetve ezen technológiák monitorozási rendszerének kialakítására. A kutatócsoport komplex kémiai vizsgálatok segítségével a fermentációs folyamatok monitorozásán keresztül a fermentációt gátló folyamatok felderítésével segíti az elméleti és gyakorlati problémák megválaszolását. A kutatócsoport tagjai a TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0003 „Mikroalga biotechnológia a fenntartható mezőgazdaságban” című pályázat keretében a különböző mikroalga törzsek biogáz célú hasznosítását vizsgálják. A biogáz üzemek tervezéséhez a műszaki szakmai hátteret az Intézettel szorosan együttműködő GázInnov Kft. biztosítja. A környezeti állapot és a növényi stressz vizsgálata, kemometriai kutatások A kutatócsoport foglalkozik a növények számára legfontosabb környezeti paraméterek és az ezek változására bekövetkező biokémiai válaszreakciók vizsgálatával. Az adatok feldolgozása sokváltozós adatelemzéssel történik. Az összefüggések feltárása az állapotfüggő korreláció elméletén alapul. A kutatómunkát jelentős mértékben segítette a GOP-1.1.1.-11-2012-0020 sz. kutatás-fejlesztési pályázat keretében végzett bioindikációs vizsgálati feladatok végrehajtása. Fakémiai kutatások: fafajok különböző szöveteinek fenoloid tartalmának vizsgálata. A kutatócsoport a különböző faanyagok, ezek közül elsődlegesen a bükk szöveteinek, kiemelten a kéreg fenoloid anyagainak minőségi és mennyiségi összetételének meghatározásával foglalkozik. A kutatási eredmények lehetővé teszik a globális antioxidáns hatásért felelős kémiai komponensek beazonosítását és a klímaváltozás által kiváltott növényi stresszt jellemző antioxidáns kapacitás változásainak molekuláris értelmezését. A kutatási tevékenység a TÁMOP 4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0013 „Agrárklíma: az előrevetített klímaváltozás hatáselemzése és az alkalmazkodás lehetőségei az erdészeti és agrár szektorban” című pályázat egyik altémájaként szerepel. A folyamatos erdőborítás megvalósításának ökológiai, konzervációbiológiai, közjóléti és természetvédelmi szempontú vizsgálata Egyre fokozódó társadalmi igény tapasztalható a magyarországi erdők kíméletesebb kezelése tekintetében. Az ökológiai, természetvédelmi és társadalmi elvárásokat együttesen szolgálja a folyamatos erdőborítás megvalósítása, azaz olyan módszerek kidolgozása, amelyek az erdőborítás folytonosságát nem szakítják meg a fahasználatok során. A TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0004. projekt keretében sokszempontú kutatásokat és elemzéseket végzünk, továbbá eredményeinket összehasonlítjuk a korábban és még napjainkban is kiterjedten alkalmazott vágásos erdőgazdálkodáséval. A kutatói teamben a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának 7 intézete, továbbá a NAIK Erdészeti Tudományos Intézete, valamint a Pécsi Tudományegyetem Növényrendszertani és Geobotanikai Tanszéke vesz részt. Tudományos eredményeinket elsősorban a projekt keretében indított „Silva naturalis” sorozatban adjuk közre, amelyből eddig 3 kötet jelent meg és 2014. év végéig további 3 kötet jelenik meg.

Magyarország flóratérképezési adatbázisának építése A 2002-ben indult Magyarország természetes növényzeti örökségének felmérése és összehasonlító értékelése című 0050/3B/2002. NKFP projekt keretében a Növénytani és Természetvédelmi Intézet koordinálásban a magyarországi edényes flóra hálótérképezési adatbázisának felépítését tűztük ki célul. A projekt befejezéséig, 2005-ig a terület csaknem háromnegyed részét sikerült felmérni. A későbbiekben az intézet saját forrása keretében befejezte a maradék területek felmérését, továbbá az időközben sajnálatosan eltűnt adatlapok pótlását. A számítógépes adatbázis felépült, a területi alapú ellenőrzés befejeződött, a taxon alapú ellenőrzés folyamatban van. Remélhetően az ősz folyamán a tervezett flóraatlasz összeállítása is befejeződik. Közösségi jelentőségű, illetve védett és fokozottan védett állatfajok felmérése és monitoring módszertan kidolgozása Vas, Zala és Somogy megye Natura 2000 területein című, SH/4/12 regisztrációs számú projekt A projekt Vas, Zala és Somogy megye Natura 2000 területein valósul meg. A felméréssel összességében 63 terület érintett, melyek közül kettő SPA (33 845 hektár) és hatvanegy SCI (170 255 hektár), összesen 204 100 hektár. A területeken összességében 6 fajcsoport (lepkék, szitakötők, xilofág rovarok, kétéltűek, hüllők és denevérek) felmérése történik meg, melyek fajszáma összesen 86. Ezek közül 43 európai uniós jelölőfaj, illetve további 43 faj a hazai jogszabály alapján védett és/vagy fokozottan védett. Intézetünk a gerinces állatfajok felmérését koordinálja.

8.5. Tudományos Diákköri tevékenység Kari Tudományos Diákköri Konferencia: 2013. december 4. Biológiai szekció, 2-es terem levezető elnök Prof. Dr. Bartha Dénes zsűri elnök Dr. Berki Imre zsűritag Dr. Csiszár Ágnes zsűritag Dr. habil. Rétfalvi Tamás Bender Boglárka: Egy inváziós rovarfaj (a platán csipkéspoloska – Corythuca cyliata) populációgenetikai vizsgálata Konzulens: Prof. Dr. Lakatos Ferenc, Tóth Viktória Nagy Bálint: Európában őshonos fafajok értékelése, a mesterséges migráció lehetősége és a lehetséges kockázati tényezők szerint Konzulens: Dr. Zagyvai Gergely Parczen Benedek: Természetszerű erdők fenntartási lehetőségei a KMNP hullámtéri területein Konzulens: Nótári Krisztina Silniczki Ádám: Összehasonlító vizsgálatok a magyar kőris (Fraxinus angustifolia Vahl ssp. danubialis Pouzar) és a magas kőris (Fraxinus excelsior L.) vegetatív szervein Konzulens: Prof. Dr. Bartha Dénes D.Sc. Szokolai Attila: Feketenyár genotípusok megőrzése és hasznosítási lehetőségeinek vizsgálata Konzulens: Dr. habil Frank Norbert Környezettudományi szekció, 4-es terem levezető elnök Dr. habil. Bidló András zsűri elnök Dr. habil. Péterfalvi József zsűritag Dr. Gál János zsűritag Dr. Czimber Kornél Csáki Péter: Különböző felszínborítások vízforgalomra gyakorolt hatása Zala megye példáján Konzulens: Dr. habil. Gribovszki Zoltán, Dr. Kalicz Péter Filó Bernát: Az Oroszlányi Erdészet csemetetermelésének fejlesztése a Humli csemetekert felújításával Konzulens: Kondorné Dr. Szenkovits Mariann Kecskés Ádám: Levegőszennyezés hatása az erdőállományon átjutó csapadék vízminőségére Konzulens: Dr. Kalicz Péter, Zagyvainé Kiss Katalin Krausz Edina: Perkáta Forrás-dűlő középső bronzkori földvár és környékének tájtörténeti vizsgálata Konzulens: Dr. habil. Bidló András Szabó Piroska Gabriella: Termofil átállás vizsgálata cukorrépa szelet anaerob fermentációja során Konzulens: Dr. habil. Rétfalvi Tamás Támogatók: Bakonyerdő Erdészeti és Faipari ZRt. Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatósága DALERD Délalföldi Erdészeti ZRt. Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága Dunaker Kft. Erdészeti Lapok Erdőmérnöki Kar Dékáni Hivatal Északerdő Erdőgazdasági ZRt. Fröccsöntő Sasok

Gemenc Erdő- és Vadgazdaság ZRt. Gyulaj Erdészeti és Vadászati ZRt. Kaszó ZRt. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgaósága Mecsekerdő ZRt. Nyírerdő Nyírségi Erdészeti ZRt. Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága Paksi Atomerőmű ZRt. Pilisi Parkerdő ZRt. SEFAG Erdészeti és Faipari ZRt. Selmeci Társaság Soproni Tudós Társaság Szombathelyi Erdészeti ZRt.

8.6. A Kar doktori képzése A Kar avatott PhD-doktorai Erdészeti és Vadgazdálkodási tudományágban CSÁFORDI PÉTER okleveles környezetmérnök PhD-értekezés címe: "Factors influencing sediment transport on the headwater catchments of Rák Brook, Sopron (Hordalékszállításra ható tényezők a soproni Rák-patak felső vízgyűjtőjén)" Tudományos témavezető: DR. GRIBOVSZKI ZOLTÁN, DR. KALICZ PÉTER CSEKE KLÁRA okleveles kertészmérnök PhD-értekezés címe: "Egy elegyes tölgy állomány finomléptékű genetikai mintázatának elemzése " Tudományos témavezető: DR. BOROVICS ATTILA FACSKÓ FERENC okleveles erdőmérnök PhD-értekezés címe: "Az erdészeti ágazat informatikai fejlesztésének mérlege" Tudományos témavezető: DR. JÁGER LÁSZLÓ MAJOR TAMÁS okleveles erdőmérnök, mérnök-tanár PhD-értekezés címe: "Tuskós területek talaj-előkészítésének gépesítés-fejlesztése" Tudományos témavezető: DR. HORVÁTH BÉLA SCHMIDT DÁVID okleveles általános agrármérnök PhD-értekezés címe: "A Pannonhalmi-dombság félszáraz gyepeinek összehasonlító vizsgálata" Tudományos témavezető: DR. BARTHA DÉNES TÓTH VIKTÓRIA okleveles biológus PhD-értekezés címe: "A platánlevél-sátorosmoly (Phyllonorycter platani Staudinger 1870) populációgenetikai vizsgálata" Tudományos témavezető: DR. LAKATOS FERENC Környezettudományok tudományágban VÁGVÖLGYI ANDREA okleveles környezetmérnök, mérnök-tanár PhD-értekezés címe: Fás szárú energetikai ültetvények helyzete Magyarországon napjainkig; üzemeltetésük, hasznosításuk alternatívái Tudományos témavezető: Dr. Marosvölgyi Béla, Dr. Kovács Gábor ZAGYVAINÉ KISS KATALIN ANITA okleveles környezetmérnök, mérnök-tanár PhD-értekezés címe: Az avarintercepció vizsgálata a Soproni-hegységben Tudományos témavezető: Dr. Gribovszki Zoltán, Dr. Kalicz Péter

8.7. A Kar nemzetközi kapcsolatai A kar nemzetközi kapcsolatai alapvetően az intézetek tevékenységére alapozottak, de több esetben egyetemi és kari szintű megállapodások keretében folyik az együttműködés. Az utóbbi években szorosabbá vált a kapcsolat a Selmeci Akadémia jogkövető intézményeivel, illetve a visegrádi országok felsőfokú erdészeti képzést kínáló egyetemeivel. Az Erdőmérnöki Kar – felismerve az idegen nyelvű képzés bevezetésének fontosságát és jelentőségét – 16 tantárgyat kínál fel angol nyelven az idelátogató külföldi hallgatóknak, illetve nemzetközi kapcsolataira alapozva angol nyelvű képzések létesítését és indítását tervezi. Az EMK tagsága nemzetközi szervezetekben

Partnerintézmény neve Kapcsolat tárgya, jellege

Kapcsolattartó Kapcsolat kezdete, résztvevők

Conference of Deans and Directors of European Forestry Faculties and Schools (ConDDEFFS)

tagság Lakatos Ferenc 2009-, Erdőmérnöki Kar

European Forest Institute (EFI) tagság Lakatos Ferenc 2001-, valamennyi intézet

International Union of Forest Research Organizations (IUFRO)

tagság Lakatos Ferenc 2001-, valamennyi intézet

Silva Network tagság Náhlik András 2010-, Erdőmérnöki Kar

ERASMUS partnerkapcsolatok 33 partner felsőoktatási intézménnyel van Erasmus szerződéses kapcsolatunk. A 2013/14-es tanévben 13 hallgató részesült ösztöndíjban, öten közülük tanulmányokat folytattak a külföldi egyetemeken, nyolcan szakmai gyakorlatukat végezték külföldön. A Kar rendelkezésére álló 26 660 € keret összesen 62 hónap Erasmus mobilitás támogatását tette lehetővé. Oktatói és személyzeti mobilitásban 6 fő vett részt. Az oktatói programokat és a kutatói szakmai tapasztalatcserét összesen 3960 euróval tudtuk támogatni.

Ország Időszak Partnerkód

Felsőoktatási intézmény Szakterület

Helyek száma H: hallgatói O: oktatói

Tanul-mányi

idő

Oktatás nyelve

Belgium 2008-2014 B BRUXEL04

Université Libre de BRUXELLES Erdészeti tudományok

H: 2 12 hó francia

Bulgária 2013-2014 BG VELIKO 01

St. Cyril and St. Methodius university of VELIKO TURNOVO Faculty of Mathematics and informatics Matematika, Statisztika, Informatika

H: 2 12 hó bolgár, angol

Cseh Köztársaság 2013-2014 CZ BRNO02

Mendel University in BRNO Faculty of Forestry and Wood Technology Erdészeti tudományok

H: 2 10 hó cseh, angol

Cseh Köztársaság 2009-2014 CZ PRAHA02

Faculty of Forestry and Wood Sciences Czech University of Life Sciences PRAGUE (CULS) Erdészeti tudományok

H: 2 12 hó cseh, angol

Cseh Köztársaság 2011-2014

Faculty of Environmental Sciences Czech University of Life Sciences PRAGUE

H: 2 12 hó cseh, angol

CZ PRAHA02 Környezettudomány, Ökológia

Finnország 2008-2014 SF SEINAJO06

SEINAJOKI University of Applied Sciences Erdészeti tudományok

H: 4 O: 1

20 hó 1 hét

finn (angol)

Franciaország 2007-2014 F PAU01

Université de Pau et des Payes de l’Adour (UPPA) Fa tudományok

H: 1 12 hó francia

Franciaország 2009-2014 F PARIS011

Universite PARIS-SUD 11 Geológia

H: 4 20 hó finn, (angol)

Görögország 2010-2011 G THESSAL01

Aristotle University of THESSALONIKI Erdészeti tudományok

H: 2 8 hó görög (angol)

Horvátország 2013-2014 HR ZAGREB01

University of ZAGREB Erdészeti tudományok

H: 3 O: 1

3x5 hó 1 hét

horvát angol

Lengyelország 2014-2021 PL KRAKOW06

University of Agriculture in KRAKOW (Krakkó) Erdészeti tudományok

H: 3 O: 2

3x10 hó 2x1 hét

lengyel angol

Lengyelország 2013-2017 PL WARSZAW05

Szkoła Główna Gospodarstwa Wiejskiego WARSZAVA (Varsó) Erdészeti tudományok Környezettudomány, Ökológia

H: 2 O: 1

12 hó 1 hét

lengyel angol

Litvánia 2013-2014 LT KAUNAS05

Aleksandro Stulginskio Universitetas Erdészeti tudományok

O: 2 2x1 hét angol

Németország 2010-2014 D DRESDEN02

Technische Universität DRESDEN Erdészeti tudományok Környezettudományok, Ökológia Geoinformatika

H: 4 O: 1

32 hó német

Németország 2010-2014 D FREIBUR01

Albert.Ludwigs-Universität FREIBURG Erdészeti tudományok Környezettudomány, Ökológia

H: 9 O: 1

24 hó német (angol)

Németország 2006-2014 D GOTTIN01

Georg-August Universität GÖTTINGEN Erdészeti tudományok Környezettudomány, Ökológia

H: 4 O: 1

24 hó német

Németország 2011-2014 D LUNEBUR01

Leuphana Universität LÜNEBURG Erdészeti tudományok Környezettudományok, Ökológia

H: 5 O: 4

30 hó német angol

Olaszország 2011-2014 I-ROMA16

Università degli Studi di ROMA Tre Fizika

H: 2 2x 6 hó olasz

Portugália 2007-2014 P LISBOA04

TU LISBON Instituto Superior de Agronomia Erdészeti tudományok Környezettudományok

2 12 hó portugál

Portugália 2008-2014 P VILA-RE01

Universidade de Trás-os-Montes e Alto Douro (UTAD) Vila Real Erdészeti tudományok

3 15 hó portugál

Románia 2013-2021 RO BRASOV01

Transilvania University of BRASOV, (Brassó) Erdészeti tudományok

H: 2 O: 2

12 hó 2 hét

román angol

Spanyolország 2010-2014 E AVILA01

Universidad Católica “Santa Theresa de Jesús” de AVILA Erdészeti tudományok Környezettudományok, Ökológia

H: 3 O: 3

15 hét 3 hét

spanyol

Spanyolország 2009-2014 E LLEIDA01

Universitat de LLEIDA Erdészeti tudományok

H: 3 O: 1

15 hét 1 hét

katalán, (angol)

Spanyolország 2014-2021 E MADRID05

Universidad Politéchnica de MADRID Erdészeti tudományok

H: 3 O: 1

18 hó 1 hét

spanyol

Spanyolország 2010-2014 E VALENCIA02

Universidad Politécnica de VALENCIA Erdészeti tudományok

H: 2 O: 1

15 hét 1 hét

spanyol (angol)

Szlovákia 2013-2014 SK KOMARNO01

University J. Selyeho v Komárne KOMARNO (Komárom) Matematika

O: 3 2 hét angol

Szlovénia 2009-2014 SI LJUBLJA01

University of LJUBLJANA Erdészeti tudományok

H:2 O: 2

10 hó 2 hét

szlovén (angol)

Törökország 2010-2014 TR KAHRAMA01

DÜCZE University Erdészeti tudományok

H: 3 O: 2

15 hó 2 hét

török angol

Törökország 2009-2014 TR KAHRAMA01

University of KAHRAMANMARAS Erdészeti tudományok

H: 2 O: 1

10 hó 1 hét

török angol

Törökország 2010-2016 TR KASTAMO01

KASTAMONU University Erdészeti tudományok

H: 2 O: 2

12 hó 2 hét

török (angol)

Törökország 2010-2014 TR KASTAMO01

TUNCELİ Üniversitesi Környezettudományok Ökológia

H: 3 O: 2

15 hó 2 hét

török (angol)

Törökország 2013-2014 TR NIDGE01

NIDGE University Matematika, Statisztika

H: 2 O: 1

10 hó 1 hét

török (angol)

Törökország 2013-2014 TR ARTVIN01

Artvin coruh Üniversitesi Erdészeti tudományok

O: 2 2 hét angol

Campus Hungary A pályázati program nyújtotta lehetőségeket sikerrel aknázták ki karunk munkatársai, hallgatói. A hallgatók lehetőséget kapjanak a nemzetközi hallgatói tudományos életben való megjelenésre (konferencia-részvétel), tapasztalatszerzésre (szakmai gyakorlat, tanulmányút). A munkatársak lehetőséget kaptak tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre.

Kari szintű, kétoldalú együttműködési keretszerződésbe is foglalt nemzetközi kapcsolatok Ausztria Universität für Bodenkultur, Wien (University of Natural Resources and Applied Life Sciences) – Oktatócsere, hallgatók kiegészítő tanulmányai, kiegészítő képzés – 1980 óta Csehország Ceska Zemedelska Univerzita, Praze (Czech University of Life Sciences, Prague) Prága – Oktató- és hallgatócsere – 2002 óta Németország Universität Hamburg (University of Hamburg) – Tudományos csereprogram – 2002 óta Albert-Ludwigs- Universität (Albert-Ludwigs- University) Freiburg – Oktató- és hallgatócsere –1983 óta Georg-August-Universität (Georg-August University) Göttingen – Oktató- és hallgatócsere – 1984 óta Wuppertal Insitut – Közös kutatás – 2009 óta Oroszország Ural State Forest Engineering University, Jekaterinburg – Oktató- és hallgatócsere, tananyagcsere, kutatási együttműködés – 2005 óta St. Petersburg State Forest Technical Academy, St. Petersburg Szentpétervár – Oktató- és hallgatócsere, kutatási együttműködés, közös konferenciák szervezése – 2006 óta Románia Sapientia Egyetem, Csíkszereda – Oktatási-kutatási együttműködés – 2004 óta Babes Bólyai Egyetem, Kolozsvár – Oktatási-kutatási együttműködés – 2000 óta Brassói Egyetem – Oktató- és hallgatócsere Vasile Goldis Egyetem Arad – Oktató-és hallgatócsere Spanyolország Universidad Politécnica Madrid, Faculty of Forestry, Madrid (Polytechnica University of Madrid, Faculty of Forestry) – Oktatócsere, kutatási együttműködések – 2006 óta Szlovákia Technicka Univerzita vo Zvolene (Technical University in Zvolen) – Oktató-, hallgató és doktorandusz csere – 2004 óta Kína Beijing Forestry University, College of Biological Sciences and Biotechnology, Beijing (Peking) – Oktató- és hallgatócsere, kutatási együttműködés – 2006 óta Kanada University of British Columbia, Vancouver, BC – Oktatócsere, kutatási együttműködések – 2004 óta USA University of Georgia – Oktatócsere, kutatási együttműködések – 2007 óta

8.8. A kar oktatói, munkatársai Dékán PROF. DR. LAKATOS FERENC Dékánhelyettesek DR. JÁNOSKA FERENC oktatási dékánhelyettes DR. BIDLÓ ANDRÁS gazdasági és kutatási dékánhelyettes Dékáni Hivatal ROMÁNNE ROXER VALÉRIA megbízott hivatalvezető (2013. december 31-ig) SZABÓ ZÍLIA megbízott hivatalvezető (2014. január 1-jétől 2014. június 30-ig) DR. FACSKÓ FERENC hivatalvezető (2014. július 1-jétől) SZABÓ ZÍLIA általános előadó (2013. december 31-ig) MARTOS VIRÁG általános előadó (2014. augusztus 1-jétől) GREBENÁR BERNADETT gazdasági előadó DAGHEFLI ADRIENN tanulmányi előadó (2014. június 30-ig) NAGYNÉ ILOVSZKY NOÉMI tanulmányi előadó MAJERCSÁKNÉ ZELENÁK ANDREA doktori előadó JAMBRICH ISTVAN gépkocsivezető MOHÁROSI LÁSZLÓ autóbuszvezető (2014. március 24-ig) PETŐ ANDRÁS autóbuszvezető FODRÓCZY GÉZA autóbuszvezető (2014. augusztus 1-jétől) Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet PROF. Dr. HORVÁTH BÉLA intézetigazgató (2014. április 21-ig), egyetemi tanár DR. CZUPY IMRE intézetigazgató (2014. április 22-től), egyetemi docens HORVÁTH ATTILA intézeti mérnök HORVÁTH ZSUZSANNA doktorandusz JUHÁSZ GÁBOR intézeti mérnök (2014. május 31-ig) DR. MAJOR TAMÁS adjunktus ÖTVÖS-MEZEI JUDIT intézeti titkár PROF. DR. PALOCZ-ANDRESEN MICHAEL egyetemi tanár (2013. december 31-ig) PAPP VIKTÓRIA doktorandusz SZAKÁLOSNÉ Dr. MÁTYÁS KATALIN adjunktus SZALAY DÓRA doktorandusz DR. VÁGVÖLGYI ANDREA tanársegéd VINKOVICS SÁNDOR intézeti mérnök Dr. VITYI ANDREA egyetemi docens Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet PROF . DR. LAKATOS FERENC intézetigazgató, egyetemi tanár DANKÓ TIBORNÉ laboráns (2014. augusztus 1-jéig) DR. FRANK NORBERT egyetemi docens JAMBRICH ISTVÁNNÉ adminisztrátor DR. KIRÁLY BOTOND GERGELY egyetemi docens KONDORNÉ DR. SZENKOVITS MARIANN adjunktus MOLNÁR MIKLÓS tanársegéd NÉMETHNÉ POGÁNY CSILLA intézeti mérnök DR. SIPOS GYÖRGY tudományos munkatárs PROF. DR. SZABÓ ILONA egyetemi tanár (2014. május 31-ig) TUBA KATALIN adjunktus

PROF. DR. VARGA SZABOLCS egyetemi tanár (2013. december 31-ig) professzor emeritus (2014. január 1-jétől) ANDRÉSI DÁNIEL doktorandusz FOLCZ ÁDÁM doktorandusz (2014. augusztus 31-ig) HILLEBRAND RUDOLF doktorandusz HORVÁTH BÁLINT doktorjelölt KOVÁCS JUDIT doktorjelölt MOLNÁR DÉNES doktorandusz PINTÉRNÉ NAGY EDIT doktorjelölt TÓTH VIKTÓRIA doktorjelölt (2014. június 26-ig) intézeti munkatárs (2014. július 1-jétől) VÁRADI MELINDA doktorandusz VELEKEI BALÁZS doktorjelölt Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet BALÁZS PÁL intézeti munkatárs (2014. január 1-jétől) CSÓKÁS BALÁZS doktorandusz FACSKÓ FERENC doktorandusz (2014. június 28-ig) GÁL JÁNOS egyetemi docens GÁL JUDIT intézeti titkár DR. HORVÁTH SÁNDOR adjunktus DR. HORVÁTH TAMÁS adjunktus HORVÁTH KITTI intézeti mérnök (2014. május 20-ig) JÁGER LASZLÓ egyetemi docens, intézetigazgató KISS ZSUZSANNA intézeti ügyintéző PROF. DR. KONKOLY-GYURÓ ÉVA egyetemi tanár NAGY GABRIELLA MÁRIA tudományos segédmunkatárs DR. PUSKÁS LAJOS adjunktus DR. STARK MAGDOLNA egyetemi docens DR. TIRÁSZI ÁGNES adjunktus Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet PÉTERFALVI JÓZSEF intézetigazgató, egyetemi docens CZIMBER KORNÉL egyetemi docens GRIBOVSZKI ZOLTÁN egyetemi docens KALICZ PÉTER egyetemi docens KIRÁLY GÉZA egyetemi docens KUCSARA MIHÁLY egyetemi docens BAZSÓ TAMÁS tanársegéd BROLLY GÁBOR BÉLA tanársegéd PRIMUSZ PÉTER tanársegéd MÁRKUS ISTVÁN főtanácsadó CSÁFORDI PÉTER intézeti munkatárs CSÁKI PÉTER intézeti munkatárs HERCEG ANDRÁS intézeti munkatárs KISFALUDI BALÁZS intézeti munkatárs SZEGEDI BALÁZS KORNÉL intézeti munkatárs SZITA RENÁTA intézeti munkatárs ZAGYVAINÉ KISS KATALIN intézeti munkatárs KONDORNÉ IVÁNYI GYÖNGYI adminisztrátor MAKKAI ZOLTÁNNÉ adminisztrátor SEREG ZITA doktorandusz

Idegen Nyelvi Központ DÉKÁNY ZSIGMOND intézetigazgató, nyelvtanár CZILLINGER ILDIKÓ nyelvtanár HIRSCHLER KATALIN nyelvtanár MADARAS BARBARA NELLY nyelvtanár, anyanyelvi laktor RICHARD VON FUCHS nyelvtanár, anyanyelvi lektor ROHONYI PÁLNÉ nyelvtanár SEBESTYÉN MÓNIKA nyelvtanár VÖRÖS ÁKOS BÁLINT nyelvtanár BAJI JUDIT adminisztrátor Kémiai Intézet RÉTFALVI TAMÁS intézetigazgató egyetemi docens ALBERT LEVENTE professor emeritus NÉMETH ZSOLT egyetemi docens HOFMANN TAMÁS egyetemi docens RÁKOSA RITA egyetemi adjunktus VISINÉ RAJCZI ESZTER egyetemi adjunktus HERKE ZOLTÁN tudományos munkatárs (2014. május 31-ig) BADÁCZY DOROTTYA tudományos munkatárs (2014. május 31-ig) BUJTÁS CSABÁNÉ laboráns (2014. április 15-ig) SZUROK LÁSZLÓNÉ laboráns MOLNÁRNÉ KISS IRÉN adminisztrátor MAKK ÁDÁM doktorandusz NEBEHAJ ESZTELLA doktorandusz POZSONYINÉ ORAVECZ BETTINA doktorandusz (GYES-en) SZABÓ PIROSKA munkatárs Környezet- és Földtudományi Intézet DR. HEIL BÁLINT intézetigazgató, egyetemi docens DR. KOVÁCS GÁBOR egyetemi docens DR. BIDLÓ ANDRÁS egyetemi docens DR. SZŰCS PÉTER intézeti mérnök VARGA ZSÓFIA laboráns PULGER GYÖRGY laboráns BOLODÁR-VARGA BERNADETT intézeti mérnök FARKAS LÁSZLÓNÉ projekt alkalmazott KÁMÁN ORSOLYA adminisztrátor HORVÁTH ADRIENN doktorandusz NÉMETH ESZTER doktorandusz SZABÓ ORSOLYA projekt alkalmazott SCHMIDT PÉTER doktorandusz PROF. DR. MÁTYÁS CSABA egyetemi tanár DR. KIRÁLY ANGÉLA projektasszisztens DR. BERKI IMRE egyetemi docens DR. GÁLOS BORBÁLA egyetemi adjunktus DR. RASZTOVITS ERVIN intézeti munkatárs DR. MÓRICZ NORBERT intézeti munkatárs EREDICS ATTILA intézeti munkatárs HARMATINÉ PÁLL RÉKA laboráns – Gyesen HORVÁTH ANIKÓ intézeti munkatárs GULYÁS KRISZTINA doktorandusz

VÁLINT ZSUZSANNA doktorandusz KISVÁRDAI MELINDA doktorandusz DR. PÁJER JÓZSEF egyetemi docens DR. POLGÁR ANDRÁS egyetemi adjunktus KORONIKÁNÉ DR. PÉCSINGER JUDIT egyetemi adjunktus ELEKNÉ FODOR VERONIKA tanársegéd PINTÉRNÉ NAGY EDIT intézeti munkatárs KOVÁCS NÓRA doktorandusz PROF. DR. SZARKA LÁSZLÓ egyetemi tanár Növénytani és Természetvédelmi Intézet PROF. DR. BARTHA DÉNES intézetigazgató, egyetemi tanár BARNA CSILLA doktorandusz CSÉCSEI ILDIKÓ laboráns CSETE SÁNDOR intézeti munkatárs DEMJÉNNÉ CSISZÁR ANDREA intézeti munkatárs DR. CSISZÁR ÁGNES egyetemi docens ZAGYVAI GERGELY egyetemi adjunktus HERNÁDINÉ DR. TAR TEODORA ZSUZSANNA egyetemi adjunktus, GYES-en HORVÁTH TIMEA intézeti ügyintéző KISPÁL DÓRA intézeti munkatárs KORDA MÁRTON tanársegéd KOVÁCS MIKLÓS intézeti munkatárs NOTÁRI KRISZTINA tudományos segédmunkatárs SCHMIDT DÁVID tudományos segédmunkatárs TIBORCZ VIKTOR intézeti munkatárs Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet PROF. DR. FARAGÓ SÁNDOR intézetigazgató, egyetemi tanár, rektor DR. NÁHLIK ANDRÁS egyetemi tanár, általános rektorhelyettes DR. JÁNOSKA FERENC egyetemi docens, oktatási dékánhelyettes DR. SÁNDOR GYULA egyetemi docens DR. WINKLER DÁNIEL ANDRÁS egyetemi docens DR. LÁSZLÓ RICHÁRD egyetemi docens KOVÁCS GYULA intézeti munkatárs GOSZTONYI LÍVIA intézeti munkatárs GÁSPÁR LÓRÁNT intézeti munkatárs TARI TAMÁS intézeti munkatárs HEFFENTRÄGER GÁBOR intézeti munkatárs PÓCZA GERGELY intézeti munkatárs ERDŐ ÁDÁM intézeti munkatárs FARAGÓ MÁRIA EDIT intézeti ügyintéző HAJAS PÉTER PÁL doktorandusz NÉMETH TAMÁS MÁRTON doktorandusz KELEMEN PETRA doktorandusz VARJÚ JÓZSEF doktorandusz Matematikai Intézet DR. SZALAY LÁSZLÓ intézetigazgató egyetemi docens DR. CSANÁDY VIKTÓRIA egyetemi docens DR. HORVÁTH-SZOVÁTI ERIKA egyetemi docens HORVÁTH TIBOR egyetemi tanársegéd

DR. NÉMETH LÁSZLÓ egyetemi docens PÖDÖR ZOLTÁN egyetemi tanársegéd VARGA JUDIT intézeti adminisztrátor Egyetemi Élőnövény Gyűjtemény (Botanikus Kert) EZERNÉ LÓTH ANNA MÁRIA botanikus kert vezető BÁRDOSI ÍRISZ kertésztechnikus BULYOVSZKY BOTOND technikus CSERPES TAMÁS kertészmérnök FRUHSTUCK ÁDÁM technikus HOLZHOFER JÁNOS betanított munkás KUI BÍBORKA ROZÁLIA intézeti munkatárs MÁRKUS LÁSZLÓNÉ kertésztechnikus STAGL HAJNALKA kertésztechnikus SÜLE PÉTER technikus VARGA ILDIKÓ ÉVA kertésztechnikus Erdészeti, faipari és Földméréstörténeti Gyűjtemény (Erdészeti Múzeum) DR. VARGA TAMÁS intézetigazgató, múzeumi munkatárs ROMÁNNÉ ROXER VALÉRIA ILONA múzeumi munkatárs (2014. február 1-jétől) KULBERT ZSÓFIA múzeumi munkatárs TÖRÖK IMRE múzeumi titkár (2014. március 7-től) GRUBITS ESZTER múzeumi titkár (2014. március 7-től június 7-ig) MAKKAI ZOLTÁN gondnok

8.9. A Kar búcsúzó hallgatói Okleveles erdőmérnök Anik Viktor Bali László Barabás Tamás Bárdos Bence Bernátsky Brigitta Bertha Péter Bitter Adrienn Márta Boa Tamás Borbély András Boros Bianka Diána Csányi Katalin Csizmadia Ákos Dálya László Benedek Egresi Miklós Eichert Gergely Erős Ádám Fábián Ferenc Filó Bernát Gombos Ákos Gönczi Ádám Götz Olivér Hadházi Balázs Kelecsényi Szilárd Kertész Péter Kiczkó Mónika Kisgyörgy Zoltán Kiss Péter Kocsis Júlia Kovács Gusztáv Kránicz Dávid Kun József Szilveszter Lászka István Attila Lipp Péter Malya János Meditz Andrea Klára Mertl Tamás Németh Bálint Németh László Neukum Tamás Pocsai György Rétlaki Péter Soltész Kristóf Szabó Béla Tamás Szabó Tamás Szalai Áron Szokolai Attila Terjéki Tímea Tóth Balázs Tréfa Milán

Varga Csilla Vida Sándor Zaka Gábor Zigó István Zilahi-Szabó Bence Vadgazda mérnök Androvicz Adrienn Bachorecz Attila Bacsó Barbara Balogh Ádám Berkes Dávid Boros Barnabás Bors Krisztián Bődy Miklós Burgundi Bettina Csordás Anikó Göde Tamás Horváth Zsolt Kondor Bálint Lukoczki Balázs Molnár Gabriella Murza Tamás Pomsár László Rákos Lilla Rituper Balázs Schendl Krisztián Tibor Szerecz Dániel Takács Szabina Tőtős Apor Vicze Dávid Okleveles Vadgazda mérnök Halwax Istvánné Horváth-Keserű Melinda Nagy Máté László Pintér Mihály Szebényi Attila Török Zsuzsanna Természetvédelmi mérnök Andrési Dániel Gyenis Mónika Károlyi Beatrix Keszeknyős Anita Lascsik Sarolta Mészáros Szabina Soczó Gábor Szabó Anna Szentmiklósi-Nagy Kornél Tajler Eszter Váradi Emese

Villányi Péter Okleveles természetvédelmi mérnök Benis Alexandra Gerencsér Noémi Hamar Tünde Kósik Szilvia Kovács Benedek Krausz Edina Kuslics Ágnes Miklós Julianna Motajcsek Éva Rácz Péter Sáfár Anikó Sibak Julianna Takács Veronika Környezetmérnök Horváth Gergely Ihász Ádám Ihász Henrietta Kása Ádám Kövér András Kungli András Szilágyi Réka Ágota Szivák András Takács Petra Okleveles környezetmérnök Antal Vivien Badáczy Luca Bális Judit Czémán Gábor Czirfusz Csilla Csáki Péter Csóka Gergely Fridrich Gergely Heckenast Ádám Kocsis Ramóna Kónya Anikó Molnár Gitta Pécsi János Rétlaki Anna Szabó Piroska Gabriella Szakonyi Péter Alkalmazott környezetkutató Albrecht Gergely Kerekes Orsolya Kővári Miklós Mészáros Mária

Okleveles környezettudós Bartha Andrea Frigy Andrea Stumpfhauser Miklós Növényvédelmi szakmérnök Galambos István Göcsei Miklós Hoffmann Pál Sándor Isó Lajos Kovács Antónia Molnár Dénes Peszlen Roland József Sebestyén János Sulyok Csaba Szalai Kitti Szórádi Zalán Tikász Edina Piroska Toronyay Péter Áron Varga Péter Zaxné Simon Erzsébet Vadgazdálkodási igazgatási szakirányú továbbképzési szak Gulyás Péter Halász Tibor Huszár József Király Attila Laki Balázs Leveleki József Martonosi Dániel Meilinger Kornél Dr. Semjén Zsolt Szabó József Szigetközi Márton Dr. Vikman László