TENGEREK, ÓCEÁNOK FÖLDRAJZI JELLEMZŐI ÉS ÉLŐVILÁGA

Készítette: Antal Gergő13. E. osztály

2010

TENGEREK, ÓCEÁNOK FÖLDRAJZI JELLEMZŐI ÉS ÉLŐVILÁGAA tengerekről általábanA Föld vízkészletének 80%-a az óceánok, tengerek medencéjében van, 19%-a a szilárd rétegben található, és 1%-át tartalmazzák a folyók, tavak és a légkör. A Földi vízkészlet körforgásban van. A körforgás hajtóereje a napsugárzás. A Föld egészének vízháztartása egyensúlyban van, azaz a párolgás évi összege megegyezik a csapadék évi mennyiségével. Az óceánok és szárazföldek esetében az egyensúlyt a lefolyás értéke teremti meg. A szárazföldekre ez a csapadék = párolgás+lefolyás, az óceánokra a csapadék+lefolyás=párolgás képlete alapján igaz. Az óceánoknál a lefolyást hozzáfolyásnak nevezzük.A világtenger a Föld felületének 71%-ára terjed ki. A világtengert óceánokra és tengerekre, utóbbit perem-, és beltengerekre osztjuk.Óceánok: Az óceánok nagy kiterjedésű, önálló medencével rendelkező víztömegek, közepes mélységük nagy, vizük sótartalma alig ingadozik, medencéjükben önálló áramlásrendszer fejlődött ki. Pl.Csendes, Atlanti és Indiai-óceán.

Tengerek: A tengerek az óceánoktól szigetekkel, félszigetekkel, tengerszorosokkal elválasztott, kisebb kiterjedésű, önálló medencével nem mindig rendelkező víztömegek, vizük sótartalma eltérő (1-41%), bennük önálló áramlásrendszer nem fejlődött ki.Peremtengerek: Az óceánokhoz széles kapukkal csatlakozó, attól csak szigetekkel, félszigetekkel elhatárolt tengereket peremtengereknek nevezzük. Nincs önálló medencéjük, vizük sokszor a szárazföldi talapzatot (kontinentális self) borítja. Pl.Északi-tenger, Atlanti-tenger, Ohotszki-tenger, Kelet-kínai-tenger, Szent-Lőrinc-öböl, Kaliforniai-öböl.

Beltengerek: az óceánhoz csak keskeny tengerszorossal kapcsolódó, sok esetben önálló medencéjű, zárt tengereket beltengereknek nevezzük. Mélységük több ezer méter is lehet. Pl.Balti-tenger, Földközi-tenger, Hudson-öböl, Vörös-tenger, Perzsa (Arab)-öböl.Interkontinentális beltengerek: A kontinensek közötti beltengereket interkontinentális beltengereknek nevezzük. Pl.Földközi-, Vörös-, Antilla-tenger.Intrakontinentális beltengerek: A kontinenseken belül elhelyezkedő beltengereket intrakontinentális beltengereknek nevezzük. Pl.Balti-tenger, Perzsa-, Hudson-öböl.A vizek sótartalma: A tengervíz híg sós oldat. Sói közül a kloridok (88,6%) a legjelentősebbek, közülük is a NaCl (77,7%). A tengervíz átlagos sótartalma 35%. Az óceánok vize a térítőkörök mentén a legsósabb (37-38%), ahol a kevés csapadékhoz erős párolgás társul. Legalacsonyabb sótartalmukat (33%) a 60. szélességi fok mentén mérik, ahol a bőséges csapadékhoz kisebb párolgás kapcsolódik. A Balti-tenger sótartalma 3%°, azon belül a Finn-öbölé 1%°, a Vörös-tengeré viszont 41%°.A nyílttengeri vizek élővilága a partoktól távolabb eső tenger felső 200 méteres vízrétegét foglalja magába. Itt minden élet alapja az egysejtű moszatok és apró állatok lebegő tömege. Ezek a planktonok. A planktonok egy liter vízbe a százezres nagyságrendet is elérhetik és így a tengerek színét zöldesszürkére festik. Ahol kevés a plankton ott víz színe kék. A nyílt tengerek termelői elsősorban a plankton egysejtű növényeit jelentik. Néhány nagyobb méretű tengeri moszat is megtalálható több 100 km2-es kiterjedésű moszaterdőt alkotva. Az egyes moszatok a felszíni vizek 30-40 m-es mélységéig található, ezt fogyasztják a planktonok óriási mennyiségű apró rákfajai. Legnagyobb fogyasztói a bálnák.

A mélytengerek élővilága: A több ezer méteres mélységben teljes a sötétség, egyenletesen alacsony a hőmérséklet, és rendkívül nagy az élőlényekre ható víznyomás. Itt már hiányzik a termelői szint a fogyasztók és a lebontók csak arra alapozhatják

életüket amely a felső rétegből hullik alá. A mélytenger fenekét az elpusztult planktonok mész és kovavázas hulladékai vastagon beborítják sok millió km2-es területen. Az aljzatban mélytengeri szivacsok csalánozók, tüskésbőrűek és különleges alakú mélytengeri halak élnek, melyek legtöbbje különböző világítószervekkel is rendelkeznek.

Felszíni vizekA folyók a Föld vízkészletének 0,0001%-át teszik ki. A felszíni vízfolyások vize a forrásokból és közvetlenül a csapadékból származik. A felszíni vízfolyás mérete függ a vízhozamtól, a párolgástól, a domborzattól (jtésszög), a felszíni kőzetanyagtól.Vízgyűjtő terület: A földfelszínnek az a része, amelyről egy adott vízfolyás a vizét összegyűjti. A vízgyűjtő terület főfolyójába ömlő, vizét összegyűjtő kisebb vízfolyások a mellékfolyók. Ezeknek szintén lehet vízgyűjtő területe.Vízválasztó: A vízgyűjtő terület peremének legmagasabb pontjait összekötő vonal, a vízgyűjtő területeket választja el egymástól (legtöbbször hegy).Felszíni vízfolyások jellemzői:Vízállás: A folyó vízszintmagassága a mederben. Nem a meder aljától, hanem az adott terület átlagos tengerszint feletti magasságától mérik, főként mérőléccel, cm-ben. A folyó mederteltségét %-ban mérik, a legalacsonyabb vízállást 0%-nak, a legmagasabbat 100%-nak tekintik. A vízállás alapján megkülönböztetünk kisvizet, középvizet és nagyvizet.Vízhozam: A meder adott keresztmetszetén egységnyi idő alatt átfolyó víz mennyisége. Értékét általában m3/s-ban adják meg.Vízjárás: A vízhozam meghatározott idő alatti (legtöbbször 1 év) átlagos, szabályos ingadozása. Fő meghatározói az éghajlati tényezők. Meghatározott idő alatt túl nagy mértékben nem változik. Fajtái: egyenletes, változó. A vízjárás elsősorban az adott terület éghajlati jellemzőit tükrözi.A folyók különböző szemcsenagyságú hordalékot is szállítanak a medrükben: iszapot, homokot, kavicsot. A folyó szállíthatja a hordalékot lebegtetve, görgetve és lökésszerűen ugráltatva.A folyók munkavégzése a vízhozamtól, a meder esésétől és az áramlási sebességtől függ. A munkavégzést segíti a hordalék. Nagy lejtésű területeken felsőszakasz/bevágódó szakasz jellegű folyókról beszélünk, mérsékelten lejtős, kisebb magasságkülönbségű területen középszakasz/oldalazó szakasz jellegű a folyó, kis lejtésű területeken (alföld, síkság) alsószakasz/feltöltőszakasz jellegű a folyó.Bevágódó szakasz: A mederben áramló víz magával ragadja a hordalékot (hordalékmozgatás). Az elszállított anyaggal csiszolja, koptatja a meder kőzeteit (mederkoptatás). A vízben tovagörgő törmelékdarabok aprózódnak (görgetegaprózódás). E folyamatok révén a folyó mélyíti medrét és völgyét. Ha a hegység, amelyen a folyó áthalad, lassú emelkedésben van, ez elősegíti a mélyítő tevékenységet. Minél tömörebb a meder kőzetanyaga, annál lassabb a völgymélyítés folyamata. A bevágódó folyók V keresztmetszetű völgyeket alakítanak ki. Ha az oldallejtők ellenálló kőzetűek, akkor szurdokok, hasadék vagy sikátorvölgyek keletkeznek. Puhább kőzet (üledékes kőzet) esetén a völgyek pusztítása erőteljesebb, lankásabb, ferde lejtők jellemzik a folyóvölgyet. Szelektív, váltakozó keménységű kőzetek esetén kanyonok alakulnak ki (Grand-kanyon),

ezek lépcsőzetes oldallejtővel rendelkeznek. A hegységeket áttörő folyóvölgyek vízesései a mederben kibukkanó keményebb kőzetpadokhoz kötődnek. Pl.Colorado-folyó, Norvégia folyói

A vizek hőmérséklete: A tenger lassabban és kevésbé melegszik fel és hűl le, mint a szárazföld. A hőmérséklet-eloszlás az óceánokban kiegyenlítettebb. Az óceánok vizének évi közepes hőingása 2-5°. A sarki vizek hőmérséklete 0° körüli. Az óceánokban a legmagasabb hőmérsékletet (26-28°) az északi szélesség 7.°-a mentén mérik. A legmelegebb beltenger a Perzsa-öböl (nyáron 36°). Az 1000 méternél mélyebb óceáni vizekben 1-3°-os hőmérséklet jellemző.A vizek ásványianyag-tartalma: Tartalmaznak MgCl-t, keserűsót (MgSO4), gipszet (CaSO4), KSO4-et, mészkőt (CaCO3) és más gazdaságilag hasznosítható anyagot: üledékes ásványkincseket (kőolaj, földgáz), üledékes érceket (rézérc, ónérc, arany, ezüstérc, mangánérc, kobaltérc, vanádium).A tengerek növényvilágaA "világtenger" Földünk felületének 71%-át átlagosan 3800 m mélységű víztömeggel borítja be . Az "élet bölcsője", hiszen az első élőlények benne keletkeztek, és az élővilág ezután még évmilliárdokon keresztül nem hagyta el. Magas a só-, különösen a nátrium-klorid-tartalma. A szárazföldekkel szemben teljesen egybefüggő, tehát benne az élet elterjedésének földrajzi akadályai nincsenek. A földrajzi öveknek megfelelően azonban zonalitás tapasztalható benne, amit a tengeráramlatok jelentősen befolyásolnak. A tengerek, a tavakhoz hasonlóan, parti övre és nyílt vízi övre tagolódnak. A parti öv, az ún. kontinentális pad, tulajdonképpen a szárazföldek víztükör alá nyúló része. Ennek szélétől, kb. 200 m-es mélységtől, hirtelen lejt a tengerfenék többezer m-es mélységig. A növények szempontjából döntő, hogy a fény behatolásának határa, a víz hőmérséklete és parttól való távolsága függvényében, 100 és 600 m-es mélység között van. Legkisebb fényáteresztő képességűek a hideg parti vizek, legnagyobb fényáteresztő képességűek pedig a nyílt, meleg vizek. A nyíltvízi öv alatt húzódó mélyvízi élőhelyeken már nem fordulnak elő élő növények. A vízi élővilág mélységi tagozódását a klimatikus hatások mellett a korábban már ismertetett, vízmélységtől függő környezeti adottságok szabják meg. A mélyebb vizekben a fényviszonyok változásával a növényzet összetétele jelentősen módosul és produktivitása csökken.

Tenger (Gyovay Lajos felvétele)

A 'kontinentális pad' élővilága tengerifűvel (Zostera marina, Zosteraceae)

(Boros Ferenc és Ferencsik István felvétele)

A tenger fizikai és kémiai környezeti adottságaira a nagyfokú kiegyenlítettség és a csekély időbeli ingadozás jellemző. Ez különösen érvényes a meleg és a hideg tengerekre, valamint a mélyebb vízrétegekre. A meleg és hideg tengerek alig 1 °C-os évi hőingadozásához nagyon szűk tűrőképességű fajok alkalmazkodtak.Vízi táplálékláncra példát már korábban adtunk. A tengerek anyagforgalma abban különbözik a szárazföldekétől, hogy itt jelentős mennyiségű anyag, alászállva a tengerfenékre, hosszabb időre kikerül a körforgásból. Tápanyag-utánpótlást a tengerek élővilága számára mindenekelőtt a folyók által szállított anyagok adnak. Ezért és a kedvező egyéb környezeti feltételek (fény-, hőmérsékleti és nyomásviszonyok, valamint a tápanyagok kisebb mértékű visszafordíthatatlan kiülepedése) miatt is leggazdagabb a parti öv élővilága . Itt a sekély, homokos vagy iszapos tengerfenéken rendkívül produktív, egyszikű tengerifű gyökerezik. A hidegebb tengerek víz alatti kövein a barnamoszatok "erdei" terjedtek el. Mind a parti, mind a nyílt vízi övben az apró, lebegő planktonnövényzet[119] moszatalkotói kötik meg a legtöbb napfényenergiát. Közvetlenül vagy közvetve a növények által termelt szerves anyagokból táplálkoznak a fogyasztó és a lebontó szervezetek (állatok, gombák és baktériumok).

A 'kontinentális pad' élővilága (Boros Ferenc és Ferencsik István felvétele)Planktonszervezetekben a hideg tengerek és a part menti zónák a leggazdagabbak. Ilyen helyeken a sok moszat a víz színét zöldre változtatja. A fény mindössze 100 m-es mélységig jut le. A meleg, mély tengerekben kevesebb a plankton. Ezért ezek vize kék színű, és a fény bennük akár 600 m-es mélységig is lehatol. Az Atlanti-óceán nyílt vizein, az Azori-szigetek és az Antillák között (Sargasso-tenger), a tömegesen elszaporodó, nagyobb testű barnamoszatok gyakran hajózási akadályt képeznek.

Barnamoszatok a Csendes-óceánban (Csáky Péter felvétele)A planktonnövényzetet (fitoplanktont) a vízben lebegő, mikroszkopikus moszatok alkotják.A tenger élővilágaFöldünk felszínének 71%-át tengerek és óceánok formájában összefüggő vízburok borítja. Élővilága vízszintes és függőleges irányban egyaránt zonális elrendeződést mutat. Az egyes övezeteknek megfelelően a tenger környezeti tényezői is változnak.A tengerek fényviszonyait mélysége befolyásolja, maximális behatolás 300-400 méter. Ahogyan csökken a fény egyre gyérebb a fotoszintézist folytató tengeri növényzet és ez természetesen az állatvilág elterjedésére is kihat.A tenger hőmérsékleti viszonyai a szárazföldnél jóval egységesebb képet mutat. A leghidegebb –2 Celsius (sós víz fagyás pontja –4 Celsius fok), míg a legmelegebb +30 Celsius fok hőmérséklet jellemző. Vannak olyan tengerrészek, ahol az évi hőingás még az 1 Celsius fokot sem éri el. Ez az állapot a szűktűrésű fajoknak kedvez. Ezért a hideg és a meleg tengerek élővilága jelentősen különbözik. A tenger tápanyagtartalma mégis a döntő környezeti tényező. A növények számára szükséges ásványi anyagok egy része nincs meg a tengervízben, hanem pótlódik a szárazföldről. A növényi és állati maradványok a tengerfenékre hullik és így hosszabb időre

kilépnek az állandó anyagforgalomból, hiányukat a tengerbe ömlő édesvizek ásványi anyagtartalma pótolja. A partközeli vizektől a nyílt tenger felé haladva a vízmélység alakulásával változik a tenger élővilága is. Ezért megkülönböztetünk partközeli, nyílttengeri és mélytengeri élőhelyeket.A partközeli vizek élővilága átlagosan 200 méter mély kontinens talapzatáig terjed. Itt rendkívül változatos, fajokban gazdag élővilágot találhatunk. Ennek fő okai, hogy ezekre a területekre torkollnak a szárazföld folyói, nagy mennyiségű szervetlen és szerves tápanyagot hozva magukkal. Az itt élő élőlények nem kerülnek a mélytengeri rétegekbe, hanem visszajutnak az anyagforgalomba. A tápanyagban dús vízben a 200 méteres mélységbe még a napfény is lehatol, optimális környezetet teremtve ezzel a termelőknek és fogyasztóknak. A sekély vizek homokos, iszapos fenéken egyszikű virágos növény, és különböző hínárfélék gyökereznek. Egyes tengeri füvek hatalmas kiterjedésű területen alkotnak zöld gyepszőnyeget. A növényevők közt apró csigák és rákok találhatók valamint növényevő halak. A ragadozókat a tengerfenéken a csalánozó virágállatok és a tüskésbőrű tengeri csillagok képviselik. A partközeli vizek ragadozószintjéhez a tengerparti madarak és a part mentén élő tengeri emlősök sorolhatók. A lebontó élőlények a szivacsok, féregfajok, csigák, kagylók és a zsákállatok de még a baktériumok is melyek a szerves anyagokat szervetlenné bontják le.

Oldalazó szakasz: Az oldalazó szakaszjellegű folyóknak kisebb a sebessége, így a munkavégző képessége is. A folyó a hordalékát éppen hogy el tudja szállítani. A meder legkisebb egyenetlensége elegendő ahhoz, hogy a folyót kitérítse az egyenes útból. Sodorvonalnak nevezzük a centrufugális erő hatására a leggyorsabban haladó víztömeg vonlát. A sodorvonal a kanyargó mozgásból következik, iránya változik. A folyó a kanyarnak (meander) a sodorvonaltól legtávolabbi domború részén rakja le hordalékát. A kanyar homorú részén a legnagyobb a folyónak a sebessége és a munkavégző képessége, itt szállítja a legtöbb hordalékot, vagyis romboló hatást fejt ki. A meandereket a folyó fokozatosan nagyobbítja. A kanyarulatot a folyó árvíz idején átvághatja. Az áramlást az új szakaszt kimélyíti, és így a folyó az árvíz után is az új mederben halad tovább. A lefűződött meander, a holtág a morotvató (Dombori, Szelidi-tó). Pl.Tisza, Duna, Rajna, Amazonas, Mississippi, Gangesz.Feltöltő szakasz: A folyók feltöltő tevékenysége a lecsökkenő sebességű szakaszokhoz, illetve a tartósan kis lejtésű területekhez kötődik. A folyó esése és sebessége hirtelen lecsökken, ha kilép a hegységből. A folyó a hegyek lábánál lerakja durva hordalékát, belőle hordalékkúpot épít (Szigetköz, Csallóköz, Rábaköz). A kisebb folyó által épített hasonló formát törmelékkúpnak nevezzük. Süllyedő területeken a folyó feltölt. A hordalékból homokpadokat, zátonyokat épít. Így töltődtek fel az alföldek (Mezopotámia, Nílus alföldje, Mississippi alföldje, Amazonas alföldje, Volga-, Irtisz-, Jenyiszej alföldje, Kínai alföld, Duna és Tisza alföldje.Folyóteraszok: A folyók szakaszjellege egy helyen időben is változik. A tevékenységek módosulhatnak a terület emelkedése, süllyedése, az éghajlat nedvesebbé, szárazabbá válása miatt. Az egy szakaszon végbemenő szakaszjelleg változás eredményei a folyóteraszok.Torkolatok:Tölcsér: Az óceán területe nő. Az árapály hozza létre, apály esetén az óceán a hordalékot kiszippantja, dagálynál szélesíti

a torkolatot. Pl.Temze, Elba, Szajna, Garonne, Paraná, Szt. Lőrinc.

Delta: A bő hordalékú folyók torkolatuknál, miközben megszabadulnak maradék hordalékuktól, deltát építenek. A szárazföld területe nő. Pl.Pó, Duna, Nílus, Mississippi.

Tavak: A tavak minden oldalról zárt mélyedést kitöltő, nyílt vízfelületű állóvizek. Két módon keletkezhetnek: mélyedéssel és elgátolással. A belső erők közül tómedencét alakíthatnak ki a szerkezeti (tektonikus) mozgások és a vulkáni folyamatok. Tektonikus árkokban jött létre a Vajkál-tó, a Tanganyika-tó, a Holt-tenger, a Balaton, a Velencei-tó.Ezek hosszú, keskeny formájúak. Vulkánok kalderájában jött létre a Római nagy tavak vidéke, kráterben keletkezett a Szent Anna-tó. A jég alakította ki a legtöbb tómedencét. Pl.Kanada nagy tavai, Zürichi-tó, Garda-tó. Morotvató: Szelidi-tó. Szél is elgátolhat medencét,

pl.Sós-tó. Hegyomlás gátolta el a Gyilkos-tavat.A beömlő folyók hordalékukkal feltöltik a tavakat. Lépései:Fertő állapot: Az elsekélyesedő vízben az egész tófenéken megtelepedik a növényzetMocsári állapot: A növényzet a nyílt vízfelszínhez képest túlsúlyban van.Lápi állapot: A nyílt vizet teljesen benövi a növényzet, alig marad nyílt víztükör.A tavak típusaiOlyan állóvíz, amit még nem nőtt be teljesen a vizinövényzet.A belföldi jégtakaró a puhább kőzetekbe mélyedéseket vájt. Pl.: Svéd, Finn, Kanadai-tóvidékA hegységekben a hegy lába felé nyúló gleccserek, a morénagátak mögött felduzzadt a víz. Pl.: Garda-tó OlaszországbanA gleccser pusztító munkája során mélyedések, kis méretű tavak keletkeztek. Pl.: lengyel TátraTektonikus tavak; az alulról jövő magmaáramlás megrepeszti a kőzetet, s víz megy bele. Pl.: Bajkál-tó, Malavi-tó, Tanganyika-tóKráter-tavak; a vulkán kráterében megmaradt a víz. Pl.: Szent Anna-tó a Csomád vulkán kráterébenCsuszamlással, hegyomlással keletkező tavak. Pl.: Gyilkos-tó, Arlói-tóMorotva tavak; a középszakasz jellegű folyóknál az elhalt ág. Pl.: TiszánálSzél fújta tavak. Pl.: szegedi Fehér-tóMesterséges tavak. Pl.: Feneketlen-tó A lefolyással rendelkező tavak édesvizek. Ahol nincs lefolyás, ott a víz párolgása miatt megnő a sótartalom. Pl.: Kaszpi-tenger, Aral-tó, Holt-tengerA tavak természetes módon fokozatosan feltöltődnek. A folyók lecsapolhatják vizüket, vagy hordalékukkal feltölthetik, vagy erős párolgás miatt ki is száradhatnak. Pusztulásukat azonban elősegítheti a növényzet is, melynél a vízfelület fokozatosan csökken, Tó -> fertő -> mocsár -> láp.

A mélytengeri "halálzónák"1990 óta megduplázódott és elérte a százötvenet azoknak a mélytengeri övezeteknek a száma, amelyekből a környezetet szennyező anyagok hatására eltűnt az oxigén, és amelyek emiatt valóságos hal- és növénytemetővé váltak - hangzott el a UNEP miniszteri és szakértői értekezletén, amelyet a dél-koreai Csedzsuban rendeztek.A "halálzónák" kialakulásának első számú okozója a műtrágyázással összefüggő nitrogénszennyezés: a talajban fölgyülemlett nitrogént a csapadék a folyókba mossa, onnan pedig a tengerekbe, óceánokba jut, ahol az algák robbanásszerű elszaporodását idézi elő. Amikor az algák elpusztulnak és a tengerfenékre süllyednek, ott bomlásnak indulnak, és elvonják a víz oxigéntartalmát.A legnagyobb ismert "halálzónák" elérik a 70 ezer négyzetkilométeres kiterjedést is - vagyis nagyobbak, mint Belgium és Hollandia területe együttvéve - hangzott el a csedzsui értekezleten. Nagy kiterjedésű "halálzónák" találhatók a Balti-tengerben, az Adriai-tengerben, a Fekete-tengerben, a Mexikói-öbölben és az Egyesült Államok keleti partjai mentén.

Klaus Töpfer, a UNEP igazgatója felhívta a figyelmet: ha nem hoznak sürgős intézkedéseket a probléma okainak megszüntetésére és a vizek nitrogénszennyezése ilyen ütemben növekszik, emberek százmillióinak élelmiszerforrása kerül veszélybe. Mindenekelőtt a nitrogéntartalmú műtrágyák használatát kell mérsékelni. Jelenleg évente 160 millió tonnányi ilyen anyag kerül a világtengerekbe.