2015. augusztus 11. és 16. között rendeztük meg második alkalommal iskolánk

tehetségtáborát Csíkcsomortánban. A 39 fiumeis tanulóhoz öt határon túli magyar diák is

csatlakozott. A „Kárpát-medencei fiatalok tehetséggondozó” táborát 1.080.000 Ft-tal

támogatta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alapja.

A munka négy szekcióban zajlott: képzőművészet, média, báb és újságíró.

A gyerekek munkáját Földváriné Kupai Judit, Kerekesné Gulyás Mária, Rab Beatrix és

Rusvai Károly segítette, koordinálta.

A tartalomból:

Tábori krónika Jó ide visszatérni! (Kovács Krisztina) Barátság a Kissomlyó tetején (Danyi Enikő) Interjúk a határon túlról érkezett gyerekekkel

Igazi horror-sztori a Súgó-barlangban (Lestyán Lilla) A székely humor (Trébics Zsigmond) Szeretem Erdélyt! (Fábián Blanka)

2.

Kolozsvár – Tordai-hasadék – Csíkcsomortán – az első nap

Reggel nehezen keltünk fel, de az utazás izgalma gyorsan kiverte szemünkből az álmot. Az iskolánál már

vidáman köszöntöttük egymást, majd öt órakor elindult a busz a messzi Székelyföldre. Az úton velünk

tartott öt határon túli magyar gyerek – négy lány és egy fiú - is, akiknek a jelenléte még izgalmasabbá

tette az utazást. Kilenc óra felé átléptük a határt.

Az első megállónk Kolozsvár volt. Megnéztük Mátyás király szülőházát és híres lovas szobrát,

mely a főtér leglátványosabb pontja. A Szent Mihály templomot belülről is megcsodáltuk.

A második megállónk a Tordai-hasadék volt. Már messziről láttuk az óriási ”nyílást”, amely

nemsokára elnyelte a csapatunkat. A látvány leírhatatlan, de azért megpróbáljuk. Amíg a függőhidakon

átkeltünk, pisztrángok úszkáltak a gyorsfolyású patakban. Fölöttünk égbenyúló sziklák magasodtak.

Három hídon mentünk át, stabil volt, de az ember mégis félt, hogy leesik. Eljutottunk egy forráshoz, ami

a hegyről eredt. Sokan ittak belőle, mi csak kezet mostunk. A túra végén lábunkban kellemes fáradtsággal

szálltunk fel a buszra, és indultunk el a táborhelyünk felé.

Az út hosszú volt, sokat beszélgettünk és nevettünk, közben gyönyörködtünk a mellettünk

elsuhanó tájban. Helyi szokás szerint, köszöntéssel és kürtőskaláccsal fogadtak a szálló dolgozói.

Megvacsoráztunk, majd elfoglaltuk szobáinkat. Közülünk többen jártak már itt, ők segítettek eligazodni a

szállóban. Az utazás és megérkezés eléggé felpörgetett bennünket, mégis mikor ágyba kerültünk, szinte

azonnal elaludtunk.

Lestyán Lilla és Borsi Rebeka 8.c

Jó ide visszatérni!

Azon szerencsések közé tartozom, akik már nem

először járnak Erdélyben. A táj azonban még most is

titkokat rejt magában. Azt érezni, hogy rohanó

világunkban itt szinte semmi sem változott, minden

olyan eredeti, mint volt, megállít, elgondolkoztat. A

hegyek, az égbetörő fák, a nap táncoló fénye a vízen

ugyanolyan, mégis más. Mint mikor újra megnézzük

egy régi kedvenc filmünket, vagy ismét kezünkbe

vesszük szeretett könyvünket. Egy emlék, amit újra

átélhetünk. A már ismerős emberek szemében látva a

csillogást és a szájuk sarkában bujkáló mosolyt,

boldogság fog el.

Kovács Krisztina (volt) 8.a

3.

Benedek Elek házában – a második nap A reggeli 7:30-as ébresztőnkhöz nagyban hozzájárult az ablakunk alatt elvonuló tehéncsorda „zaja”. A

csorda hangját egy számunkra ismeretlen szag (Betti néni szerint illat) kísérte…

A bőséges reggelit követően (egy óriási fatányér megpakolva szalonnával, szalámival, felvágottal,

májassal, sajttal, tojással és zöldségekkel) indultunk busszal Kisbacon felé. Útközben Zsombor, az

idegenvezetőnk minden településről mondott egy-két érdekes történetet. A sík területről egyszer csak a

hegyek között, Tusnádfürdőn találtuk magunkat, Erdély leghíresebb fürdőhelyén. Megtudtuk, hogy az

itteni gyógyvíz nagyon sok betegség gyógyítására használható.

A főútról letérve

hangulatos kis falvakon

keresztül érkeztünk meg

Kisbaconba, Benedek Elek

szülőfalujába. A település

közepén rögtön Elek apó

szobra fogadott, ahol

csoportképet is készítettünk. A

házhoz, ahol élt és alkotott, egy

ösvény vezetett, melynek két

oldalán még most is láthatunk

olyan fenyőfákat, melyeket

Elek apó saját kezével ültetett.

Szabó Réka, Benedek Elek

dédunokája fogadott minket, és

mesélt a híres meseíró életéről.

Ezután körbejárhattuk a házat,

ahol élt és alkotott a meseíró.

Megható volt hallgatni, hogy Benedek Elek a legnehezebb időben, Trianont követően költözött vissza

szülőföldjére, hogy erősítse az elcsatolt területen maradt magyarságot. Koszorút helyeztünk el az író

dolgozószobájában, majd elénekeltük a Székely himnuszt. Többen vásároltak az író műveiből, amit

dedikáltattak Rékával.

Délután a táborhelyünkön elkezdtük a munkát a szekciókban. A rajzosok különböző technikákkal

elkezdték lerajzolni, lefesteni a számukra legizgalmasabb tájat, témát. A bábosok szövegpróbával

indítottak, a médiások elkezdték összevágni az eddig felvett anyagot. Mi, újságírók az elmúlt napok

történéseit jegyeztük le.

Bede Gréta 8.a

4.

Barátság a Kissomlyó tetején

Délután cikkírás közben szóltak, hogy 17:30-kor lesz vacsora, és utána még elmegyünk Csíksomlyóra, de

aki nem akarja félbehagyni az alkotását, maradhat a szálláson. Gondolkoztam, hogy elmenjek-e, mert

még munkám is volt. De úgy voltam vele: elmegyek, nehogy később megbánjam, hogy lemaradtam

valamiről.

Elindultunk a busszal. Az utazás nagyon jó hangulatban telt. A "Nád a házam teteje" című számra

Zsófival és Anitával kitaláltunk egy táncot. Az utasok másik kedvenc száma a "Nézését meg a járását"

lett. Énekeltünk, próbáltuk túlordítani a másikat. A körülbelül 20 perces út 2 percnek tűnt.

Megérkeztünk a Csíksomlyói Kegytemplomhoz. Aki szeretett volna, az felmehetett a Babba Mária

szoborhoz, és elmondhatta az ott

olvasható imát, utána megérinthette a

szobrot. Azt mondják, teljesül, amit

ekkor kívánunk.

A templomtól elsétáltunk a

Kissomlyó lábához. Útközben Anita és

Sanyi kitalálták, hogy versenyezzen

három fiú három lány ellen (Anita,

Zsófi, Zsiga, Sanyi, Vili és én). Úgy

döntöttünk, hogy egy Oreo legyen a

nyeremény.

Nekivágtunk a hegynek. Zsófi az elején

nagyon megindult Anitával, én viszont lassan

kezdtem. (Magamban azt gondoltam,"Na, én

leszek a hatodik!"). De a csajok hamar

elfáradtak, én pedig egyre jobban bírtam. Az

egész csapat végigpanaszkodta az utat, mintha egy nyugdíjas társaság indult volna hegyet mászni.

Nagyon meredek és hosszú volt az út. Mikor már azt éreztük, itt a vége, megkapaszkodtunk a keresztek

"kerítésében". Én nagyjából Zsigával és Vilivel haladtam egyszerre. A lányok lentebb, Sanyi meg már

szinte fenn, mikor mi a közepén tartottunk. Egyszer csak felértünk. Sanyi az első, mi hárman nagyjából

egyszerre értünk fel, a lányok pedig a sort zárták.

Elkezdtünk beszélgetni, és rájöttünk, milyen jól elvagyunk mi hatan. Valaki felvetette az ötletet,

hogy fotózkodjunk. Élveztük a pózolást, és kipróbáltunk mindent: hogy vágjunk zombi fejet, üljünk le,

forduljunk oldalra, hasaljunk le… Vili kilógott a csapatból, ő annyira nem élvezte a fotózkodást.

Amikor a többiek is felértek, Zsombor, az idegenvezetőnk tartott egy kis előadást, utána

elindultunk lefele a hegyről. Közben Zsófival és Anitával a Wellhello "Apu vedd meg" című számát

énekeltük, és ezt videóra is vettük. Lenn még csináltunk egy közös képet, amelyen a cipőink láthatók.

Amikor „hazaértünk” Csíkcsomortánra, bementünk a helyi kisboltba. A hosszú sor végén Konival

beszélgettem, és vele is összebarátkoztam. Este Anita lejött velem a házunk alsó részére cikket írni, s

miközben dolgoztam, beszélgettünk, zenét hallgatunk. Nekem az egész tábor alatt ez a késő délután és

este volt a legnagyobb élmény, amit szerintem sose felejtek el.

Danyi Enikő Zoé 8.c

5.

A Madarasi Hargita: a székelyek szent hegye – a harmadik nap

Reggel a szokásos napi rutinjaink szerint keltünk fel (nyűglődés, lustálkodás, többszöri tanári felszólítás).

Aztán mindenki hozzákezdett a reggelihez, majd később célba vettük a Madarasi Hargitát, Erdély talán

legszebb hegycsúcsát. Hosszú, kanyarokkal teletűzdelt buszozás után meg is érkeztünk. Először

mindenkinek ez jutott eszébe:

„Úristen! Ezt kellene megmásznunk? Ez nagyon magas!”

Persze véleményünk rövidesen

megváltozott, amikor hozzákezdtünk a

mászáshoz. Útközben volt, aki áfonyát

szedett, volt, aki fotózott, volt, aki

sóhajtozott, egy volt csak a közös, hogy

mindannyian izzadtunk. Az idő hamar eltelt,

és a látvány kárpótolt bennünket. Egész

Erdély a lábaink alatt hevert.

A hegy tetején kopjafákat,

emlékműveket és táblákra kiírt idézeteket

találtunk. Persze nagyrészt a tájat néztük, de

érdemes volt megfigyelni a szobrokat is.

A megemlékezés koszorúját mi is

elhelyeztük, majd útra keltünk lefelé.

Hazaúton Máréfalván haladtunk át, ahol

szinte minden porta bejáratát székelykapu díszítette.

Csíkcsomortánba érkezve ismét megrohantuk a helyi kis boltot. Ennyi chipset, édességet és üdítőt

máskor egy hónap alatt nem adnak el!

Egy kis pihenő után megvacsoráztunk, és utána mindenki elkezdett dolgozni. A rajzszakkörösök

festettek, a médiaszakkörösök filmet készítettek, a bábszakkörösök a műsorukat gyakorolták, és mi, az

újságíró szakkörösök vertük a klaviatúrát.

Elmondhatjuk, hogy a mai napon is sok élményben volt részünk, amire idősebb korunkban is

mosolyogva gondolunk vissza.

Pintér Anita 8.c és Trébics Sándor 7.a

Vicc

A székely fiú vacsora közben így szól az anyjához:

- Édesanyám, nem elég savanyú ez a káposzta.

- De hát fiam, ez nem savanyú káposzta, hanem mákos tészta!

- Annak elég savanyú. Trébics Zsigmond gyűjtése

6.

Súgó-barlang – a negyedik nap A pénteki napunk is a szokásos ritmusban indult. Az ébredést követően próbáltuk a káoszban megtalálni

ruháinkat, majd az öltözést követően elfogyasztottuk reggelinket.

Miután degeszre ettük magunkat, elindultunk a szobánkba, előkészülni a tehetségfoglalkozásokra.

A bábosok felállították díszleteiket, ez alatt a

rajzosok tájképeket festettek, a médiások az

előző nap videó-anyagát szerkesztették, mi

pedig a cikkeinken dolgoztunk. Mindenki

ügyesen végezte a munkáját. A foglalkozások

szünetében sokat beszélgettünk egymással, a

kisebb fiúk nagy előszeretettel ténykedtek a

patakparton, az ügyetlenebbek a patakban…

Az ebédet követően rögtön

elindultunk a Súgó-barlanghoz. Utazásunk

során a busz fölött vészesen gyülekeztek az

esőfelhők, a Hargita előtt jól láthatóan esett

az eső, egy kis idő múlva már a mi buszunk

tetején is elkezdett kopogni. Amikor a főútról

letértünk úti célunk felé, egyszer csak a

Kárpátok sűrű fenyőfái között találtuk

magunkat, a busz alig fért el a keskeny

ösvényen. Az utolsó pár száz métert

gyalogosan tettük meg, mellettünk vadmálna termett, és több tíz méter magas fák tornyosultak. A

menedékházhoz meredek lépcsősoron másztunk fel, ahol már várt két barlangi vezetőnk; Laci bácsi és

Berta néni. Itt rövid tájékoztatót kaptunk a barlang felfedezéséről, kialakulásáról. Akik nem hoztak

magukkal zseblámpát, kölcsön kaptak.

Amint beléptünk a barlangba, egy sötét világ tárult elénk, még fel nem kapcsoltuk a lámpáinkat.

Sokszor megcsúsztunk a vizes talajon, és a szűk átjárókban bevertük a fejünket. Voltak érdekes

elnevezésű cseppkövek, mint mondjuk a Torta és a Mikulás. Négy teremben álltunk meg, a legnagyobb

22 méter mély volt. Megtudtuk, hogy a barlang ötvenedik születésnapján (idén novemberben)

hangversenyt rendeznek itt.

Visszafelé menet megálltunk Madéfalván a Székely emlékműnél, ahol elhelyeztük táborunk

koszorúját az elesett székely hősök emlékére, majd elénekeltük a Székely himnuszt. A szállásunkon

vacsorával vártak minket. Ezután az esti órákat beszélgetéssel és játékkal töltöttük

Kovács Krisztina és Varga Petra

7.

Igazi horror-sztori a Súgó-barlangban

Ez a híres barlang a Gyergyói havasokban fekszik. Nehezen találtunk oda, az úton legalább háromszor

eltévedtünk, habár én ezt nem érzékeltem, mert végigaludtam az utat, nekem is csak mesélték. A buszút

során végig esett az eső, és dörgött az ég. Éppen megfelelő bevezető ahhoz, ami következett.

Nagy nehezen megérkeztünk, a busz letett minket, és gyalog indultunk tovább. Egy hosszú felfele

vezető úton mentünk egy darabig, ahol találkoztunk a túravezetőnkkel. Még egy darabig gyalogoltunk

felfelé a meredek és hosszú ösvényen, majd megérkeztünk a barlang bejáratához. Ott elmondták a

tudnivalókat, a barlang kialakulását és a felfedezését, vagyis mindenre felkészítettek minket, csak egy

dologra nem…

Izgatottan mentünk be a barlang kapuján a sötétbe, ahol egyből megcsapott minket a hideg. De

nem valami kellemes hűvös, hanem olyan télvégi 7-9 C fokos igazi hideg. Bár előre figyelmeztettek,

sokan rövidnadrágban és ujjatlan fölsőben jöttünk el, ami nem volt túl jó döntés. De ennyi kellemetlenség

nem elég egy útra…

Két lépéssel beljebb mentünk, és felkapcsoltuk a lámpákat. Látszólag nem volt semmi különös,

csak cseppkövek. Majd fölnéztünk a fejünk fölé … bár ne tettük volna! Tele volt a barlang teteje óriási

nagylábú pókokkal. A rosszullét kerülgetett, hogy körülbelül 10 centiméterrel a fejem fölött óriási pókok

másztak. Szerencsétlenségemre nem vagyok az az alacsony termetű egyén, aki csak nevet a többieken,

akik a fejükkel gyűjtik a plafonról a pókokat. Így hát kénytelen voltam összegörnyedni, nehogy valami

rám másszon. Ebben a történetben, aki legrosszabbul járt, az szerencsére nem én vagyok, hanem Marika

néni, a médiaszakkörös csoport vezetője. Ő nem vette észre a pókokat, és nekidőlt a falnak. Láttuk, ahogy

egy pók mászik rá. Egy kis gondolkodás után úgy döntöttünk, szólunk neki. Marika néni kérte, hogy

szedjük le róla, de sajnos ilyen pókos helyzetekben az emberek nem nagyon számíthatnak rám.

A pók viszont egyre tovább mászott: megcélozta a tanárnő haját. Mikor már elhatároztam, hogy

életemet kockáztatva segítek rajta, épp akkor egy szőke herceg, egy bátor vállalkozó leszedte a pókot.

Mindenki megnyugodott, csak én nem. Már szinte törpejárásban jártam, nehogy rám másszon valami.

Közben folyton vakaróztam, mert azt éreztem, hogy itt másznak rajtam a pókok. Nagy nehezen

végigjártuk a barlangot, majd végre kiértünk.

Rettentően boldog voltam, hogy nem mászott rám egy pók sem. Legalábbis nem tudtam róla, ettől

függetlenül lehet, hogy tudtomon kívül átmenetileg megvendégeltem párat a hajamban!

Lestyán Lilla 7.c

Esti hangulatkép

8.

Mutasd be az alkotásod!

A napot ismét bőséges reggelivel indítottuk, majd egy kis rendrakást követően mindenki a saját

csoportjában kezdett el dolgozni.

Nagy munka folyt mindegyik

szekcióban, mert az esti bemutatókra

készültünk. Mi a szövegeinket csiszoltuk, míg

a bábosok elpróbálták esti produkciójukat. A

rajzszakkörösök az utolsó képüket festették, a

médiások videóikat vágták. Csak az ebéd

kedvéért szakítottuk

félbe a munkát.

Miután

mindenki elkészült, a

bábszakkörösök

előadását néztük meg. Nagyon viccesen adták elő meséjüket, de közben az égen sötét felhők gyülekeztek.

A PatakpArt Galériában a rajzosok alkotásait épp csak, hogy meg tudtuk nézni. Szerencsére mire a

médiaszakkörösök filmjei következtek, már az ebédlőben voltunk, ugyanis közben eleredt az eső. A

médiások voltak azok, akik még akkor is dolgoztak, amikor hegyet másztunk, vagy épp a lefekvéshez

készülődtünk.

Ezután következtünk mi az írásainkkal. Zsiga kezdte egy pár székely vicc felolvasásával,

majd az első nap krónikásai olvasták fel a munkáikat. Hogy változatosabb legyen, páran a falunevek

mondáit adták elő. Judit néni kitalálta, hogy az elmaradt tábortűz helyett tartsunk karaoke-partit. Jó ötlet

volt!

Trébics Zsigmond és Trébics Sándor 7.a

9.

Táborunk vendégei

Idén velünk nyaralt a tehetségtáborban öt határon túli magyar diák. Ketten Szerbiából, ketten

Szlovákiából, egy kislány pedig Ukrajnából érkezett. Mind az öt gyerekkel interjút készítettünk.

Lili és Ervin a Vajdaságból

Horváth Ervin és Szűcs Lili Szerbiából, Zenta városából jött. A

városban 20.000 fő lakik, ebből 85% magyar.

- Milyen iskolába jártok, hányadikosok vagytok?

- A Stevan Sremac Általános Iskolába járunk, egy osztályba.

Most végeztük el az 5.-et. Az iskolában minden évfolyamon

három osztály van, ebből kettő magyar nyelvű, egy pedig szerb.

- Milyen nálatok az osztályozási rendszer?

- Nálunk 1-től 5-ig osztályoznak, az 5-ös a legjobb, az 1-es a

legrosszabb.

- Milyen szinten beszélitek a szerb nyelvet? Heti hány

órában tanuljátok? - Megértjük, ha beszélnek hozzánk, és válaszolni is tudunk. Heti

három órában tanuljuk.

- Hogy kerültetek a táborba?

- Az osztályfőnök megkérdezte a rajztanárunkat, hogy kit

ajánlana a tehetségtáborba, és bennünket választott.

- Jártatok-e már Erdélyben vagy Magyarországon?

- Erdélyben nem, de Szegeden, Budapesten és Szolnokon jártunk.

- Mi tetszett a legjobban Szolnokon?

-A Tisza-part tetszett a legjobban mindkettőnknek. Nálunk a Tisza-part nem ilyen szép és tiszta.

- Meséljetek a családotokról!

Lili: Két testvérem van: Ádám és Ákos. Anyukám műkörmös.

Ervin: Egy nővérem van, Edina, anyukám háztartásbeli, apukám szerelő.

- Hogy tetszik nektek Erdély, milyen a tábor közössége?

- Nagyon tetszett a falu és a látvány, ami a szemünk elé tárult. A gyerekek nagyon barátságosak és

segítőkészek.

Kedvencek:

Kedvencek:

Ervin:

Szín: Zöld

Étel: Spagetti

Film: Időszámításunk előtt 10.000

Könyv: Az Ezüst-tó kincse

Hobbi: úszás

Lili:

Szín: Rózsaszín

Étel: Pizza

Film: Alkonyat

Könyv: A két Lotti

Hobbi: balett és tenisz

Vicc

Székely paraszt bácsi telefonál a rádió kívánságműsorába:

- Találtam egy pénztárcát, benne van 30.000 forint, 500 dollár és 30.000 euró - mondja a bácsika.

- Ez igen gratulálok! Más nincs benne?

- De egy névjegykártya, valami Kovács. Na, ennek a Kovácsnak szeretnék küldeni egy számot!

10.

Laura és Zsófi a Felvidékről

Tamás Laura a szlovákiai Gömör megyéből, Hanváról, Czigány Zsófi pedig Lénártfalváról érkezett.

Mindkét falu lakosságának száma körülbelül 500 fő. Elmondásuk szerint mindenki magyar a

településeken, talán csak egy-két család nem az.

- Melyik iskolába jártok, hányadikosok vagytok?

- A tornaaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási

Nyelvű Alapiskola diákjai vagyunk, most megyünk 7.

osztályba.

- Nálatok milyen az osztályozási rendszer?

- 1-től 5-ig osztályoznak, viszont nálunk az 1-es a

legjobb jegy, az 5-ös a legrosszabb.

- Beszélitek a szlovák nyelvet? Hetente hány

nyelvórátok van?

-

Mindennap van nyelvóra, mindent megértünk,

alapszinten beszéljük.

- Hogyan kerültetek a táborba?

- Igazgatóhelyettesünk keresett meg

bennünket, hogy a Művelt

Emberfőkért Alapítvány segítségével

eljuthatunk Erdélybe, ahol nem

jártunk még.

- Jártatok már Magyarországon?

Igen, Budapesten, Miskolcon,

Ózdon és Szolnokon is.

- Tetszett-e Szolnok?

- Nagyon tetszett, főleg a gyaloghíd, a Tisza-part és a Kossuth tér.

- Meséljetek a családotokról! Van-e testvéretek, mivel foglalkoznak a szüleitek?

Laura: Nincs testvérem, édesanyám eladóként dolgozik és sajnos édesapám meghalt.

Zsófi: Anyukám felszolgálónő a strandon, apukám meg ipari dolgozó. Két felnőtt testvérem van.

Danyi Enikő 8.c

Laura

Szín: kék

Étel: spagetti

Film: Jurassic Park

Könyv: Egri csillagok

Előadó: Shakira

Hobbi: korcsolyázás, kosárlabda

Zsófi

Szín: barna

Étel: rántott karfiol

Film: Jurassic Park

Könyv: Tüskevár

Előadó: Katy Perry

Hobbi: rajzolás és kosárlabda

Vicc

Baba született székelyéknél. Pár év eltelik, a gyerek szépen halad: jár, mosolyog, játszik. Egyetlen

baj, hogy beszélnie is kellene már, de az csak nem szólal meg. Betölti a hat éves kort, de semmi.

Aggódnak a szülők, orvoshoz is viszik. Az mindent rendben talál, a némaság oka számára is titok.

Az idő múlik, végül is a szülők beletörődnek. Ha nem beszél, hát nem beszél, akkor is az ő

fiacskájuk.

Valahol a gyerek 14. születésnapja körül ebédelni ül össze a család. A tányérokban gőzölög a

húsleves.

Egyszer csak megszólal a gyerek: ” Sót!”

Az egész család meglepődik.

- Jaj, de boldog vagyok! - szól az anyja. - Te beszélsz, fiam?

- Beszélök.

- Hát az isten szerelmére, eddig mér nem mondtál semmit?

- Eddig ölég sós vót a leves.

11.

Zsófi Kárpátaljáról

Radvánszky Zsófia Ukrajnából, Mezőkaszonyból érkezett. Ez a település egy kilométerre van a határtól.

Egy 3000 fős falu, ahol a magyarok aránya 99%, a maradék 1% ukrán határőr.

Kaszony a nevét az ősi magyar törzsről kapta. A falut kedvelik a turisták, akik a gyógyvíz miatt járnak

oda. A sok turista miatt a falunak városias hangulata van, de az ottani lakosok is városként tekintenek rá.

Kérdéseink Zsófinak:

- Hol tanulsz?

- A beregszászi Bethlen Gábor Magyar Nyelvű

Gimnáziumban.

- Hányadik osztályba jársz?

- a 3.-at fejeztem be a 7 gimnáziumi osztályból. Nálunk az

általános iskola 4 év, amely alatt megtanuljuk az általános

alapismereteket, majd egy vizsga letétele után mehetünk

gimnáziumba, ami hét évig tart.

- Milyen nyelven folyik az oktatás?

- Magyarul, de ukrán nyelvet hetente 5 órában tanulok. Sokan

gondolják, hogy mivel Ukrajnában élek, teljesen jól beszélem

az ukrán nyelvet, de ez nem igaz. Ugyanannyi óraszámban

tanulom ezt az idegen nyelvet, mint ti az angolt vagy a

németet, ezért hasonló szinten beszélek én is ukránul.

- Van-e lehetőség magyar nyelven egyetemet vagy főiskolát

végezni?

- Kárpátalján nincs lehetőség erre, Magyarországon szeretnék

továbbtanulni.

- Milyen módon osztályoznak?

- Nálunk 1-től 12-ig vannak a jegyek, a 12-es a legjobb, az 1-es

a legrosszabb. 10-től 12-ig ötösnek felel meg a jegy, de nem

mindegy, hogy melyik osztályzatot kapjuk. 7-9-ig jónak,

5-6-ig közepesnek, 3-4-ig elégségesnek, 1-2-ig elégtelennek felel meg.

-- Milyen művészeti ágak érdekelnek?

- Szeretek rajzolni, festeni, csellózni, zongorázni, énekelni, de tanulok gitározni, és régen tanultam

furulyázni is.

- Jártál már Magyarországon vagy Erdélyben?

- Erdélyben még nem jártam, de nagyon szerettem volna eljutni. Magyarországon nagyon sokszor voltam:

Pécsen, a Balatonon, Debrecenben és Pesten.

- Milyen szinten érint benneteket az Ukrajnában zajló háború?

Itt az ország nyugati részén nem nagyon érint bennünket a háború. Annyiban mégis, hogy a magyar

férfiakat hívják be katonának, állítják be „golyófogónak”, vagyis őket küldik a frontvonalban az első

sorokba. Emiatt nagyon sokan költöztek át Magyarországra. Ezért kevés a munkaerő, és sok az üresen

álló munkahely.

- Mesélj a családodról!

- Apukám református lelkész, és latin nyelven tanít az ottani főiskolán. Anyukám angoltanár

Magyarországon, de csak hetente 3-szor jár át. Van három testvérem: Gellért másfél éves, Borbála 7 éves,

Ágoston pedig 11 éves.

Lestyán Lilla és Borsi Rebeka 8.c

Szín: Kék

Étel: rántott hús

Zenei stílus: jazz

Film: Ha maradnék

Könyv: Rebecca Donovan: Elakadó

lélegzet

12.

Szeretem Erdélyt!

Erdélyről emlékeim zöme nagyon kedves, sőt gyakorlatilag mind, kivéve a sokórás

utazást. Nem igazán szeretem a buszozós utakat. De ez megéri. Tényleg! Különleges

légkör lengi be a vidéket, amely a következő alapanyagokból van összegyúrva:

Hegyekből, de nem akármilyenekből! Égig érőkből, amelyek haragoszöldek és

borongósak, de valahogy mégis napfénnyel áttörtek, pont olyanok, amilyeneket az ember

mesét hallgatva elképzel. Azután még vannak benne időtől megfeketedett, jámbor székely

kapuk. És a léckerítések, amelyek nem torpannak meg, ha nem sík a terep, hanem fittyet

hánynak a világra, és merészen meredek legelőket szegélyeznek, kacskaringósan, hetykén.

De nem maradhat ki a büszke és szomorú történelem, a magasan is termő áfonya, a sok kis

patak sekély, átlátszó csíkja, a szénaillat, a reggeli tehénbőgés, a rendezetlen kocsizörgés,

és nem maradhatnak ki a háztetők kiszögeléseit díszítő kovácsoltvas keresztek sem.

Mindez megbolondítva egy kevés XXI. századdal és egy csipet infrastruktúrával. És a

legfontosabb - ami nélkül az egész mit sem érne - az itteniek életszemlélete. A

fáradhatatlanság egy kicsi humorral fűszerezve, a bizakodás, végül a szeretet és büszkeség,

amit a székely ember a tulajdona iránt érez.

Nem tökéletes a leírás, mert nem ismerem minden porcikáját, nem is élethű teljesen, mert

kívülről nem látszanak a nehézségek. De amit én tapasztaltam Erdélyből, azt eléggé

megszerettem.

Jó volt nagyon, de nemcsak a vidék, hanem a társaság miatt is. Gyorsan véget ért.

Felkerült az emlékek polcára. Én már alig várom, hogy megint lássam az összes rajzot

együtt, mert akkor egy picit elhozzák a hangulatot, és olyan mintha egy pár percre

visszamennénk Erdélybe.

Fábián Blanka (volt) 8.a

Készült a Kis Herceg szerkesztőségében

2015 szeptemberében

Szerkesztette: Rusvai Károly és Kelemen

Sándorné

Diák szerkesztők: Borsi Rebeka, Danyi Enikő és

Lestyán Lilla

A fotókat készítette: Rab Beatrix, Kerekesné

Gulyás Mária, Rusvai Károly és a gyerekek

Nyomdai munkálatok: Horváth Sándor