Passuth lászló: Sasnak körme között

Passuth lászlóSasnak körme között

(Részlet)

(Részlet)

Athenaeum

Copyright ©Passuth László örököse, 2006Passuth lászló

Sasnak körme közöttAthenaeum 2000 Könyvkiadó Kft.

www.athenaeum.huISBN: 978-963-293-067-1

Készítette: eKönyv Magyarország Kft.

4

Jaj! régi szép magyar nép,Az ellenség téged miképSzaggat és tép!Mire jutott állapotod –Romlandó cserép.Mint egy ékes eleven képVoltál olyan szép,Magyar nép!…De a sasnak körme közöttFonnyadsz mint a lép…

5

Első rész

6

I.

Először a tatár lovasok úsztattak át holdfényben a meg-dagadt Rábán. Nyergeikről hatalmas bőrtömlőket oldtak le,kötelekkel fűzték össze őket, rádobták a vízre – a túlsó par-ton pallókat fektettek le a janicsárok, s ezen a rögtönzötthídon percek múlva már özönleni kezdett a török sereg.

Ék alakban törtek előre s  rövidesen elérték a  császárisereg derekának előretolt állásait. Itt azok a  gyenge ez-redek álltak, amelyeket nemrég toboroztak a  Német Bi-rodalom tartományaiból. A muskétások laza őrlánca hirte-len behorpadt, s ezen a résen át mind messzebbre törteka  janicsárok. Még messze volt a hajnal, de a hosszan el-húzódó szentgotthárdi völgyben már megkezdődött a csataa támadó török s a védekező császári sereg között.

A döntő küzdelem képe már előző nap kialakult. A  tö-rök nagyvezér, Köprili Achmed több ízben is megkísérelteaz átkelést a Rába-könyökben. Ha ez sikerül, szabad az útjaMagyarországon át – Bécs felé. A császári csapatok előzőnap még megakadályozták az átkelést. De a törökök az au-gusztus elsejére virradó éjen már egyre sűrűbb rajokbanlepték el az innenső partot. A tüzérek könnyű ágyúkat hur-coltak át, így közvetlen közelből tudtak tüzelni a hevenyé-szett sáncok mögül védekező, tapasztalatlan, kötéllel össze-fogdosott gyalogosokra.

A császár seregének szíve – Montecuccoli tábornagyfőhadiszállása volt. Valóságos kis sátorváros terpeszkedettitt a kiégett házak, elpusztított tanyaépületek között. A ve-zéri sátort drága brokát borította, közepén asztal, itt ül tér-képei fölé hajolva a sötét parókás, középkorú, gőgös tekin-tetű császári fővezér. A sátor előtt futárok, testőrtisztek tar-ka csoportja, bent a füllesztő melegben diákok, írnokok kör-mölnek. Montecuccoli megtörli csipkés kendőjével verejté-kes homlokát, meglazítja a remekbe kovácsolt ezüstvért fö-lé boruló nyakfodrot. Épp a  hadparancsot mondja tollbagörnyedt, cingár olasz titkárának:

7

„A  gyalogság hatos sorokban álljon fel az  ütközetre.A muskétások takarékoskodjanak a golyóval, ne egyszerretüzeljenek…”

Az őrt álló tiszt berohan:– Menekülők a derékhadtól! A folyón áttört az ellenség!A tábornagynak egy izma sem rándul meg. Titkára felé

fordul:– Láthatják, milyen helyes volt intézkedésem, hogy a se-

regközépre állítottam ezeket a  szedett-vedett tartományihadakat. A  szárnyakról már rég szétszaladtak volna, ígycsak összetartjuk őket valahogy. De hogy szabad ilyen ezre-deket csatába vinni? Nos, ők akartak – mindenáron csatát!Átkozott, tudatlan zsoldosokkal nem lehet harcolni!

Betuszkolják a  baljós hírrel érkező katonát. Ott állgyertyák fényében, annyi csillogó-páncélos, aranysujtásosfőtiszt előtt. Montecuccoli rákiált:

– Mutasd a kardod!A legény szégyenkezve húzza ki pengéjét.-– Lám, hiszen nem is használtad... fényes! Te gyáva!Újból olaszul beszél:– Súly alatt nő a pálma! Hadd fárasszák ki ezek a gyen-

ge csapatok az ellenséget. Közben majd ők maguk is meg-tanulnak verekedni. – A legényhez fordul:

– Mit láttál?– Átjöttek, nagyuram, sokan... mint az  ördögök. Alig

láttunk valamit, megtámadtak a  folyóparton. Nem tudjuktartani magunkat. Tatárok...

Montecuccoli int, elvezetik a katonát. A tábornagy kive-szi zsebéből hagyma formájú óráját.

– Fél óra múlva megnyitom a haditanácsot. Aki a meghí-vott parancsnokok közül nincs jelen, annak igazolnia kellkésését!

Lankadó, majd erősödő esőben érkeznek egymás utána vezéri sátor elé a  csapatvezérek. Elsőnek a veszélybenforgó birodalmi seregközépről; az osztrák csapatokból állójobbszárny tábornokai már úgyis jórészt itt várnak a sátorelőtt. Egyszerre ezüstkürtök hangja rivall fel: megérke-

8

zett a balszárnyon levő francia segélycsapatok vezére, Co-ligny gróf, akinek ura a legkeresztényibb király büszke cí-mét viseli, nyomában a hozzá beosztott magyar lovasságkapitányai is. Közben teljes erejével ered el az égiháború:hol az égzengés erősebb, hol a feltörő ágyúdörgés zaja.

Míg összegyűlnek rangsor szerint a  nagy asztal mel-lett, a tábornagy nyugodtan teregeti térképeit. Mintha csaka  Haditanács bécsi palotájában magyarázná, úgy vázoljaaz eddig történt eseményeket.

– Még mindig nem adtam fel reményem, hogy vissza-nyomjuk a törököket a Rába túlsó partjára s akkor mégis si-kerül elkerülnöm az egész csatát. Akkor az egész seregnekel kell sáncolnia magát: hogy védekezhessünk, ha az ellen-ség újra támadásba kezd.

Hohenlohe, a  leghevesebb csapatvezér, akinek sze-mélyes bátorságával sikerült kivívnia az  egész seregcsodálatát, hirtelen közbeszól:

– Tábornagy úr, nincs idő most sáncolásra. Ha mi nemmegyünk át azonnal támadásba, holnapra a  török átteszierre a partra az egész seregét. Akkor mind itt hagyjuk a bő-rünket!

Montecuccoli merev halszemével a francia parancsnokratekint – mint aki szeretné hallani az ő véleményét is.

– Az én felséges uram – mondja Coligny – azt parancsol-ta, hogy seregét csak olyan küzdelembe vihetem, melybenlegalábbis egyenlőek a két fél esélyei. A királyt semmifé-le érdeke sem köti e barbár harctérhez. Csak mint keresz-tény uralkodó megsegíti a császárt hitünk ellenségei ellen.Uram nem akarja, hogy elvérezzék a  francia főnemességszíne-java, mely lovasságunk tisztikarában szolgál. Ők, akikönként jöttek küzdeni, nem eshetnek áldozatul a  szeren-cse vak szeszélyének. Ez  természetesen nem vonatkozika  francia gyalogságra, melyben a  toborzottak szolgálnak.Grófságod a véleményemet kérdi? Ha tábornagy úr nem-csak a birodalmi centrumot engedi a küzdelembe, hanem

9

az egész császári sereggel is beavatkozik a jobbszárnyról,Úgy mi, franciák hajlandók vagyunk szintén egész erőnkkeltámadásba lendülni. De csakis ebben az esetben.

– Ön a magyar és horvát segédcsapatok nevében is be-szél?

Coligny elnevette magát:– Tábornagy úr jobban tudja nálam, hogy a magyarokat

este óta alig tudom féken tartani. Már mindenáron támadniakarnak. Ők mindenesetre jobban ismerik ezt a vad, barbárharcmodort, ami a pogányokat jellemzi. Hisz francia seregmár századok óta nem ütközött meg törökökkel...

Az egyik titkár Montecuccoli fülébe súg valamit.A tábornagy felemeli kezét:

– Hallgassunk meg néhány, a  túlsó oldalról jött szöke-vényt!

Az első egy  velencei. A  nagyvezér személyesszolgálatában állt, mint borbély. Montecuccoli néhánygyors kérdést intéz hozzá. Az  ember, akit elfogotta kalandvágy, ellopott egy tömlőt, s azon evickélt át a Rábán– nem tud semmi lényegeset. „Talán százezren is vannaka törökök, nagyuram.” Montecuccoli bosszúsan int: „ez nemborotválás”. Jöhet a következő.

Csontos, beesett arcú magyar paraszt. Homlokán hosszúforradás. Ruhája rongyos, kezében forgatja bőrsüvegét.Montecuccoli szeme az ember sebhelyén. Kardvágás nyo-ma.

– Hol kaptad? – kérdi németül.A paraszt áll némán, kezében a süveggel. A gróf bosszú-

san néz szét táborkarában: hát nincs senki itt, aki ezt az em-bert tolmácsolni tudná? Senki sem tud magyarul?

Coligny szól közbe:– Velem jött az egyik magyar lovassági parancsnok. Mint-

hogy nem volt hivatalos a tanácskozásra, kívül maradt. Be-hívhatom.

– A neve?– Nádasdy Ferenc. Békében valami főbírói méltóságot vi-

sel.

10

A tábornagy bólint, a testőrtiszt behívja a magyart. Es-te óta részt vett a csetepatékban: sisakja horpadt, mentéjé-re, mely eltakarja a páncélinget, rászállt a lőporfüst. Mon-tecuccoli latinul szól hozzá:

– Tudni szeretném, mit mond ez a paraszt, aki most jötta török táborból. Nem hiszem, hogy kém, de olyan sebe van,amit rendesen katonák szoktak kapni. Kérem, tolmácsoljanekünk, amit mond.

Nádasdy szeme felméri az embert.– Kinek vagy a jobbágya?– Szabad hajdú voltam, uram. De egy asszony kedvéért

itt ragadtam Badafalván.– Milyen csapatokat láttál?– Tatárokat, elsőnek. A kánjukat Giráj Achmednek hívják.

Utánuk jöttek janicsárok és  szpáhik. Nyomukban a  sokhitvány gyülevész nép, ahogy már a töröknél szokott.

– Van lőporuk?– Az esőben megdagadt a Rába-könyök, az utakon sorban

befulladtak a nehéz szekerek. Bivalyok húzzák az ágyúkatis. Azok, ha vizet éreznek, befeküsznek, nem lehet ezeketaz ördögöket kihajtani onnan.

– Hogy kerültél hozzájuk?– Elkaptak, nagyuram. Már három napja kihajtottak

a Rába- partra minden falubelit, aki karját bírta. Fel kelletttölteni a partot. Ahogy már ez szokás, ütöttek, vertek min-ket, de veszekedtek egymás között is. Este vágtatott arraegy nagy agájuk. Kiáltott valamit, erre megállt a sáncásás.Félrehúzódtunk. Akkor jöttek oda, ahol legkeskenyebb a fo-lyó – a tatárok, hidat verni. Én ismerem a partot, tudom, fel-jebb sok a zátony, könnyebb még éjszaka is átkapaszkodni.Ha meg kell dögleni… inkább ideát, uram. Ahogy átjöttem,elkaptak az őrszemek…

Nádasdy tolmácsolja, kinek-kinek a  nyelve szerint, né-metül, olaszul, franciául. Montecucco1i egy percig hallgat.Hirtelen kinyitja lecsukódott szemét. Tekintetében gúnyosfény villan: egyenesen Nádasdy felé fordul:

11

– Önnek, gróf úr, mi a véleménye: támadhatunk-e, vagyvisszavonuljunk, amíg még lehet?

A sátorban döbbent csend. Hogyan lehet ilyen élet-halálkérdésben egy alárendelt, csak verekedésre jó magyar csa-patvezérhez fordulni. Ki kíváncsi az ő véleményére?

– Tábornagy úr – mondja Nádasdy –, ha nem ütkö-zünk meg ma, holnap mindnyájunk feje a  török abrakostarisznyájában fog pihenni!

Montecuccoli arcán nem látszik semmiféle indulat. Bó-lint, vége a kihallgatásnak. De a vendég szava még ott úszika levegőben. A kis, görnyedt hátú olasz titkár valahol fel isjegyzi a jegyzőkönyv szegélyére.

– Szavazzunk: támadunk-e vagy visszavonulunk?A rend szerint a  kisebb parancsnokok szólnak először,

a végső szó a  fővezéré. Mindenki a  támadás mellett van,csak két birodalmi generális ajánlja a visszavonulást: az őseregeiket már megverték a törökök! Montecuccoli kedvet-lenül néz szét. E percben új hírhozó érkezik:

– Sikerült visszaszorítani egy  kevéssé a  tatárokat.De a gyalogság nehezen állja. Nincs könnyűlovasságunk,hogy megütközzünk a szpáhikkal. A mi ágyúink és tüzére-ink jobbak, de fogytán a puskapor. Farkasszemet nézünk.Esik. Kérünk lovasságot!

Montecuccoli újból, hosszú percekre, a  térképre me-red, orrára tolva pápaszemét. Mintha erősödnék s közeled-nék az ágyúszó, melybe most már puskaropogás is vegyül.Hirtelen mozdulattal, mely meglepő ilyen testes embertől,feláll.

– Támadunk! Hajnalig a centrum – ahogy tudja – tartsamagát. Addig felfejlődhetik a  császári jobbszárny... és haszükség lesz: bevonjuk a csatába a francia csapatokat is.

Odaszól a főstrázsamesternek:– Mennyi a lőpor?– Tizennyolc mázsa. A pótlás nem jött meg Bécsből.– Ez ágyúnként?– Három lövést jelent. A  muskétásoknak annyival kell

harcolniuk, amennyi a lőporos zacskójukban van még.

12

– Kézifegyverrel mindig több vérbe kerül! Hát a franciacsapatok hogyan állnak a lőporkészlettel?

Colligny bosszúsan hajtja le fejét:– Amikor végigjöttünk a Német Birodalmon s az örökös

tartományokon – mindenütt annyira ünnepeltek bennünket.Minden város, vár... erőd, sőt kastély is dísztüzet adott tisz-teletünkre. Sok százada annak, hogy a  legkeresztényibbkirály serege, mint jóbarát jelenik meg újból ezen a tájon.Az  ünneplést nekünk is viszonoznunk illett. Nem marad-hattunk a dísztüzek tekintetében sem szégyenben. Sajnosazonban a  sok ünneplés közben – nekünk is alaposan el-fogyott a  puskaporunk. S  ezen az  átkozott vidéken aligkaptam valamit, legfeljebb Győrben, a magyar kufároktól.Minden ágyúm kettőt tud tüzelni. De  támadáskor nema  messzehordó fegyver dönt. Ha kegyelmességed harcrakér bennünket – szavatolok a franciáimért!

Montecuccoli titkárához fordul:– Mennyi a sereg összlétszáma?– Kétszázharmincnégy gyalogos- és  százharminchárom

lovasszázad, kegyelmességed engedelmével.Montecuccoli körülhordozta gőgös tekintetét

a haditanácson. Hangja, szokása szerint, metsző és gúnyos.Mindenki e pillanatban – papíron és fejben – szoroz.– Látják, uraim, ez  a  paraszt az  egyetlen, aki he-

lyes válaszával megerősítette feltevéseimet. A  törökök-nek kitűnő a  lovasságuk, ugyanilyenek a  janicsár csa-patok. A  tatárok csak első támadásra valók: nincsenektűzifegyvereik. Még mindig nyíllal harcolnak. A  tüzér-ségük gyenge. A  segélyhadaik könnyen szétszaladnak,zűrzavarban akadály az ilyen népség! Van-e még kérdés?

Újból Hohenlohe szól közbe; a sereg hősét nem köti a szo-ros illendőség:

– Tábornagy úr, nem elég támadni! Azonnal, percnyi ké-sedelem nélkül kell. Míg mi itt ülünk és  tanácskozunk,a  madár kiröppen a  markunkból. Reggelre egészen szét-

13

züllhetnek a birodalmi segélycsapatok. Amikor erre jöttem,láttam, már sok helyen szedik a málhát, bontják a sátrakat.Kérem, mi a parancsa?

Montecuccoli hallgat. Már tizenhat esztendős kora ótaszagolt ő is puskaport. Mint modenai koldusgróf, lépesrőllépésre kellett megjárnia a  császári hadsereg létrájánakminden fokát. Ő, aki annyi ütközetben vett részt a  har-mincéves háború alatt – gyűlöli az ilyen, a vakszerencsétőlfüggő leszámolást. E pillanatban is legnagyobb ellenségét,önmagát kell legyőznie. Szétnéz. Mindenki tanúja annak:ő el akarta kerülni az ütközetet, de nem lehetett. Kesztyűsjobbjával felemeli tábornagyi pálcáját. E pillanatban meg-szólalnak a kürtök a sátor előtt:

– Támadás!A derengő hajnalban némi lélegzethez jutnak a német bi-

rodalmi zsoldosok: esik, lankad odaát is a harci kedv, ilyen-kor esznek, összeszedik a sebesülteket, ha lehet, kifosztjáka halottakat. De reggel kilenc órára felszakad az ég aljána  felhőréteg. Megindul Köprili Achmed, az  inkább köny-vek közé temetkező, mint hadvezéri tehetséggel megáldotttörök nagyvezér. Mintha pontosan ismerné ellenfele min-den gyengéjét – a birodalmi seregközép ellen indítja csa-patait. Válogatott janicsárjai indulnak először küzdelembe.Ellenük felvonul a birodalmi tartományok nehézlovassága,de a janicsárok mesteri lövészek – a vértesek visszavonul-nak. Montecuccoli – kelletlenül – két császári hadosztálytküld segítségükre.

– Ha még egy ilyen áldozatot kell hoznom – mondja a gör-be hátú titkárnak – elvész a császári felség legjobb sorez-redeinek fele!

Déltájt erősödik az eső. A Rába-völgyre minden domb-ról leárad a víz s maga a folyó egyre dagad. A harc lany-hul: a tatár íjak idege éppúgy elázik, mint a muskéták pora.A partsáv valóságos mocsárvilág, a Rába a könyökhajlásnálmintha szétpattantaná medrét. A törökök tömlőkre fekte-tett hídja használhatatlanná válik: rövid. A támadók ágyúiis beleragadnak a dágványos iszapba.

14

Köprili Achmed magához rendeli legjobb agáit, a  tatárkánt, a janicsárok ezredesét. Itt, a folyóparton, szakadó eső-ben tartják meg lóháton a tanácskozást:

– Két oldalról átkarolni a hitetlenek seregét!A nagyvezér is így akarja: kettős átkarolást készít elő.

A két sereg számban s erőben nagyjából egyenlő – az nyer,akinek csapatai jobban bírják, több a  puskapora s  végretudja hajtani terveit. De a török sereg jó része még a Rábatúlsó partján vesztegel: a  lovak nem szívesen úsznak bea tajtékos, örvényes folyóba, a gyalogság csak nagy üggyel-bajjal tud a hídon, mocsáron átlábalni.

Montecuccoli kérés formájába burkolt parancsot juttatel a francia balszárnyra:

– Ha felreppen a vörös rakéta, azt jelenti, hogy kibírhatat-lan a támadás a seregközép ellen. Bekövetkezik az az eset,melyet koronás uraink a segélyszerződésben megjelöltek.Számítok a  francia csapatok vitézségére. Azt tanácsolomazonban, először a magyarokat vessék harcba!

Dél elmúlt, szakadoznak a  viharfelhők, a  nap kibújik,szárítani kezdi a pocsolyákat. Achmed nagyvezér ragyogókíséretével végigvágtat a túlsó part egész hosszúságában.Egy-egy golyó elsüvít feje felett, egy muskétalövés leterítia háta mögött lovagló testőrét. Basák, bégek, agák, a kánkönnyű arabs lovai szinte úsznak a szélben. Felvágtatnakegy  domboldalra, szemben Montecuccoli sátorvárosával.Köprili Achmed kezében meglendül az ostor:

– Támadjatok!Montecuccoli testőrtisztje levágtat a főhadiszállás aljára.

A tűzmester mozsárba teszi a vörös röppentyűt: a tűzgolyómessze száll a franciák szárnya felé. Végre lássuk: mit tud-nak a  legkeresztényibb király csapatai! Hiszen amióta –vagy másfél évszázada – titkos egyezséget kötött a franciakirály s a török szultán – nem került egymással szembe tö-rök és gall sereg. A császári sátorban utolsó percben is vala-mi meglepetéstől félnek: nem fogja-e valami titkos ürüggyelmegtagadni Coligny a támadásra hívó parancsot?

15

Montecuccoli felvágtat a szomszédos dombra. Kezébena  távcső: lencséje elévarázsolja, mint fejlődik a  franciákóriás ezüstkígyója. Csodálatos lovak, ragyogó vértek, fe-hér köpenyek, könnyű kalapok, csipkés, szalagos katonáks urak. De mellettük vágtat egy rövidebb, sötét, fénytelenhadoszlop. Nincs parókájuk, nem ülnek táltos lovakon, nemhordanak egyenruhát. Ki páncélingben, ki bőrkucsmával,sisakkal. Egyik pisztolyát emelgeti, másik a karabélyt, sok-nak nincs is tűzifegyvere, csak kardja vagy csákánya. A lo-vasok nem haladnak úgy, mint a  franciák, nyílegyenessorokban. Ezek a  magyarok soha nem tanulták azokata  pontos, parádés mozdulatokat, amelyekkel felfejlődneka borotvált képű, parókás fiatal francia katonák.

A látcső közel hozza a  képet: vagy egy  negyedórán átmintha vetélkednének – így halad a sík mezőn egymás mel-lett, igen – fej-fej mellett a  francia s  a  magyar lovasság.Fél mérföldnél is hosszabb az  út, míg beérnek a  csatacentrumába, s addig nem vágtatnak teljes erővel, nehogyok nélkül kifárasszák a lovakat. Egy perc – s most beérnekoda, ahol vak porfelhő jelzi a csata forgatagát. A tábornagyleteszi kezéből a messzelátót. A lencse sem tudja közelebbhozni a gomolygó harc szédült játékát. Az ágyúszó egészenelnémult, a sorok összekeveredtek, csak szórványos puska-lövéseket hallani: a lovas egyszer elsüti fegyverét s utánameztelen acéllal vágtat a küzdelembe.

Montecuccoli újból szeme elé emeli a  lencsét. A  felhőmintha oszladoznék: kiszakad a forgatagból az első mene-külő csapat! Sellőlovú tatárok inalnak el, huszárok üldözikőket. Az egyik legény, csak úgy, kedvtelésből, rettenetesetordít:

– Jön Zrínyi... jön Zrínyi!Tatárok mögött a  szpáhik: ezek ott harcoltak csikorgó

télben a véres eszéki hídnál: ismerik ezt a szörnyű nevet!„Zrínyi... Zrínyi!” Egy perc alatt hol itt, hol amott bukkan fela név... keresztültöri magát a felbomlott hadsorokon, mint-ha az  enyészet angyala kergetné a  folyóhoz, mindent el-sodorva, a kurd, ruméliai, albán csapatokat. „Zrínyi..., Zrí-

16

nyi...” mint a  szélvész, már rettent és  perzsel, míg a  lo-vasküzdelem forgatagában eléri a csata szegélyét a franciagyalogossereg s a magyar hajdúság.

A francia századokat mintha óriási vonalzóval rajzoltákvolna ki: mint emberi sövény, úgy sorakoznak. A sorok előtta  strázsamesterek: ütemeznek hosszú botjukkal. „Hétre”megszólal a kürtjel: dördül a sortűz. Új parancsszó: egy-ket-tő-három, már töltik a muskétákat, mintha nem is csatábanlennének, csak otthon, gyakorlaton. A hajdúk? Ott, ahol áll-nak, ott harcolnak. Káromkodnak, szidják rettenetes han-gon a törököt, de néha egymást is, ki csákánnyal, ki kard-dal, ki buzogánnya1 küzd, nekitámad az előtte levő sornak,abban vág rendet. Aki elfáradt, megizzad; leereszti fegyve-rét. Kicsit megpihen. Húz egyet az övén lógó kulacsból. Halátja: társa bajba jutott, belerohan a sűrűjébe. Ha nincs ked-ve verekedni, áll, nézi a csatát.

A tábornagy először csak gomolygó foltokat lát:a varázsüveg sem oldja fel a képet. De ágyúdörgés, fegy-verzaj közepette is elér hozzá a hang: „Zrínyi... Zrínyi...”Dühösen ajkába harap. Hisz a  bán, akit nemcsak ostobamagyarok, de egyes udvari tökfilkók is elég merészek vol-tak a  harc tudományában feléje helyezni – alázottan vo-nult vissza távoli kastélyába. A  császárnak nincs szüksé-ge duzzogó vezérekre! Honnan ered hát ez a kiáltás, amitszárnyára vett az esőszárasztó, kemény nyugati szél?

Míg küldi parancsőrtisztjét, újból szeméhez emelia messzilátót: Montecuccoli, aki magát csaták ihletett köl-tőjének tartja, e pillanatban nemcsak érzi, de tudja, hogya török sereget percek alatt markába szorította hadak ré-me, a kiszámíthatatlan vakrémület. Míg vijjog szakadatla-nul a  Zrínyiiii… Zrínyiii..., a  janicsárok áttörhetetlenneklátszó, partvédő vasfala fellazul. Akik legközelebb állnakaz  újból helyreállított hídhoz, rohanni kezdenek a  túlsópart felé. A híd deszkáit egyszerre ellepik, a tömeg nekiro-han, a gyenge palánkok először csak veszedelmesen eresz-kednek, majd a  szörnyű súly szétroppantja őket; a  sisa-kos, turbános fejek pillanatok alatt alámerülnek a megáradt

17

folyóban. Az  örvény elnyeli a  páncélos testet, a  forga-tag lehúzza magához a vérteseket. A hajdúk óvatosabbak,előttük jár egykori kenyerestársuk, a  sebes homlokú pa-raszt: mutatja a  gázlót, a  hosszú csizmás, bőrzekés ma-gyarok könnyebben ugrálnak zátonyról zátonyra, míg fel-kapaszkodnak lihegve, káromkodva, prüszkölve a túlsó par-ton. A hajdúk példája átragad a  franciákra is: egyre töb-ben követik őket a  gázlókon. A  keresztény sereg, melyegy  órával ezelőtt még rettegett a  vereségtől: most egy-szerre óriási félholdként veszi rettenetes ölébe a  folyót.A  két szárny már átért a  túlsó partra. A  lencse mutatja:itt sisakosok kezdenek felkapaszkodni a parton, míg az in-nenső oldalon még sok helyütt áll a  harc. A  gázlók kö-rül összekeverednek morvák, huszárok, gascogne-iak. MígNádasdy könnyűlovasai falkában lepik el a  „török” par-tot, a francia patyolatgallérokat is bőségesen áztatja a vér.Ezek a  tejfelesszájú, simára borotvált gavallérok az  őrü-let hevével vetették rá magukat a  törökökre, bezúztákhadállásaikat, a lovasok átvették a magyaroktól ezt az ér-telmetlen, de  szélvész-süvöltésű kiáltást, és  ők maguk isordítják: Szríni... Szríni... verekedve, hetvenkedve, kacag-va kelnek versenybe nehezebb paripáikkal, súlyos mellvért-ben, a könnyű lovak hátán egy szál dolmányban úsztató ma-gyarokkal.

Montecuccoli kiadja a  parancsot: induljon ütközetbecsászári sereg legféltettebb tartaléka: a mindig kímélt, vas-ba öltöztetett osztrák vértesek. Ők tisztítsák meg a török-től a Rába innenső partszegélyét. A tábornagy még mindigtart a pogányok megszokott hadicselétől: futást színlelneks ennek leple alatt készítik elő a váratlan, kettős átkarolást!

A páncélos óriások végigdübörögnek a harcmező egészhosszában, a  folyópart peremén. Amerre végigvágtattak– nyomukban nem maradt török. A  túlsó part egyikmagaslatán áll Köprili Achmed, onnan nézi az  ütközetet.Amikor látja, hogy egyre több ellenséges lovas, majd gya-logosok is kerülnek át az innenső partra – parancsot küldválogatott testőrségének, hogy élükön ő maga fog beleavat-

18

kozni a küzdelembe. Ezt így kívánja a Próféta hagyománya,s aki ilyenkor életét veszti – a túlvilágra vezető keskeny hí-don eléri Allah paradicsomát. A nagyvezért hirtelen elhagy-ja hidegvére. A művelt, finomszavú tudós államférfiúból ve-reségtől rettegő török udvaronc lesz. Egy  intésére ágyú-kat vontatnak fel a partra: láncos golyókkal löveti a nagy-vezér saját hadinépét, azokat, akik csuromvizesen, riadtanbukdácsolnak ki a megáradt Rábából. Ám az emberár erő-sebb – Achmedet is elsepri az egyre dagadó tömeg. Mind-két oldalon egyformán hatvan-hetvenezer ember vesz részta csatában, egy ember – akármilyen körültekintő hadvezér –alig ismerheti ki magát. A völgy egész hosszát betölti a fül-siketítő csatazaj. A zápor eláll, a nap kisüt, minden párázik,tikkasztó forróság önti el a délutánt.

A „keresztény” parton lassan elcsendesedik a  küzde-lem, csak a szentgotthárdi majorban tartják magukat azoka janicsárok, akik itt rekedtek, nem tudtak átkerülni a túl-só partra. Hohenlohe fehér zászlós kürtöst küld hozzájuk:adják meg kegyelemre magukat. A hevenyészett torlasz mö-gül puskatűz a válasz. Erre néhány lángkoszorúval, tüzesgolyóval felgyújtják a zsúptetőt. Minden egyszerre lángbaborul. A próféta vitézei – hány elrablott magyar gyermeklehet közöttük – bennégnek, de nem teszik le a fegyvert.

A nagyvezér élére áll testőreinek, mögötte vágtatnak leg-főbb basái. De  rövid út után megtorpannak – ha továbbmennek, a  császári lovasság bekerítheti valamennyiüket.A  legvitézebb agák, bégek szállnak le a  lóról, odavetikmagukat a nagyvezér lovának lába elé. Könyörögnek, for-duljon vissza: a mai nap a balszerencse jegyében fogant.A dombról látni : mint veti ki az ár százszámra a turbános,szederjes arcú halottakat. A  völgy fölé boruló fennsíkontáboroz a nagyvezér sátorbirodalma, asszonyai, poggyásza,a  szekérhad. Végre Köprili enged a  könyörgésnek, idevonul vissza, itt hallgatja a  percenként érkező híreket:a janicsárok ezrei pusztulnak, két basa halott, egy foglyulesett. Köprili Achmed tombol, átkozódik, paripáját kéri,visszarohanna a küzdelembe, hogy ott lelje halálát, Allah

19

akarata szerint, de hű testőrei megragadják harci ménjénekzabláját: nem engedik vesztébe rohanni. Köprili megtörtenzokog. Tudja, hogyan szokott bánni a szultán vesztes had-vezérével! De nem tud ellenállni a csapatvezérek könyör-gésének: elrendeli – a  megmaradt sereg vonuljon vissza,kapaszkodjék fel a dombokra, hegyhátra, magaslatokra. Ittvárják be a keresztény sereg bizonyosan bekövetkező éjsza-kai támadását.

Alkonyat van. Kiterítteti imaszőnyegét, s a megvert nagy-vezér imádkozik.

*

Montecuccoli már egy órája tudja, hogy megnyerte életeelső nagy csatáját, elkövetkezett az a pillanat, amire kato-naéletének négy hosszú évtizede óta vágyakozott. De nemad parancsot az  üldözésre. Sátra előtt összeseregleneka győztes sereg csapatvezérei. Néhányan horpadt vértek-ben, felkötött karral, a paróka szegélyén kötéssel jelennekmeg, hangos szóval vitatják a  nagy nap apró részleteit,várják a nagy, döntő támadásra szólító jelt. Sokan közülükmegjárták Európa legfőbb harctereit. Ismerik az ősi, mégHannibál szájába adott szabályt: addig üldözd az ellensé-get, amíg össze nem szedi magát.

Az üszkös tanyafalnak támaszkodik két hajdúhadnagy,s Nádasdy Ferenc, a magyar kapitány. Dolmányuk szakadt,Nádasdy csizmáját oldalt felhasította egy  tatár lándzsa,de már elkötötte könnyű sebét.

Mindenki... a tisztek, kapitányok, legények – mind látniakarják, hogyan csillog a győztes Montecuccoli szeme!

De a  tábornagy behúzódik sátra mélyébe – senkit semenged be az őrség –, s írnokának olasz szóval levelet diktála császárhoz:

20

„Az Úr 1664. éve augusztus havának első napján,este nyolc órakor. E levelemmel legalázatosabban je-lentem Császári Felségednek, hogy az ellenség egészerejével megtámadta a  birodalmi sereg egy  részét,erőszakkal áttört a Rábán. Először mintegy tízezerfő-nyi gyalogságát és lovasságát tette partra, majd egészhadseregével igyekezett átkelni ott, ahol a víz nem voltszélesebb tíz lépésnél. Ezután lovasságának teljes ere-jével támadta meg seregünket, úgyhogy minden csa-patunkkal kénytelenek voltunk harcba vegyülni. Mind-két részről sok főtiszt és  közember esett el, nagyonsok megsebesült. Részünkről a küzdelem igen keményvolt. A  szerencse majdnem az  ellenség oldalára állt,végül mégiscsak a mi oldalunkra fordult. Végre – dicső-ség az Úrnak – mi tartottuk meg a csatateret. Az ellen-ségből közel (itt Montecuccoli kezén számol, majd pat-tint egyet ujjával) ...legalább hatezer esett el, főkéntjanicsárok és albánok. Az ellenséget átkergettük a fo-lyón, ágyúi elhagyására kényszerítettük. Sok lovascsa-patot is levágtunk, főként azok közül, amelyek előbba mi oldalunkra keltek át a folyón. Minderről Felségedetmielőbb részletesen is tájékoztatom. E  levelem vivő-je szóval fogja legalázatosabb jelentésem kiegészíteni.Felséged kegyelmébe ajánlva magam mély alázattal...Raimondo, Montecuccoli grófja, felséged tábornagya”.

Széthúzta a sátorlapot. Amikor kilépett tisztjei közé, márújból minden kifogástalan volt rajta: paróka, ingmell, fodor.Felemelte tábornagyi botját.

– Uraim, a török háborúkról szóló művemben ezt írtam:„Esztelenség harc nélkül győzni, hiszen annak, aki háborútvezet, mégiscsak az a célja, hogy küzdelemmel nyerje megaz ütközetet.” De ugyanakkor kifejtettem azt is, hogy a győ-zelemnek milyen feltételei vannak. Nos, ezek a  feltételek

21

tegnap éjjel – hiányoztak részünkről. Ezért haboztam. Nemtudtam, amikor elhangzottak az első ágyúlövések, vajon maeste diadalmi babérral vagy halotti ciprussal koronázzuk-efejünket? Kik azok, akiket e ciprus illet?

Mintha kihallgatás lenne, úgy peregtek a nevek. Előszörcsapatvezéreket, majd a főtiszteket – egész a kapitányig –sorolta fel a főstrázsamester. Az elesettek emlékére minthaegy pillanatra áhítatba mélyedtek volna, de Montecuccoliarca merev maradt. Felemelte fejét.

– A  hálaadó istentisztelet idejét holnapután reggelretűzöm ki!

Meghajolt, visszafordult, sátora felé tartva. Mint a  tőr,úgy érte el Hohenlohe szenvedélyes kiáltása:

– Tábornagy úr, várjuk parancsát a támadásra. Mind ké-szen állunk. Meg kell koronáznunk még ma... még éjjela győzelmet!

Montecuccoli megállt, visszafordult. Ajkán könnyű, gú-nyos mosoly játszott:

– A  Haditanács határozata, mint grófságod is tudja,csak egy  napra kötelezi a  hadvezért. Az  ütközet valóbannagyjából az előírások szerint zajlott le, bár volt több-keve-sebb szabálytalanság, melyre kellő időben vissza fogok tér-ni. Az egy nap lejárt. A továbbiak felett én egyedül rendelke-zem. Megnyugtatom, hogy mindnyájan megkapják a paran-csot az annyira óhajtott támadásra – ha erre elérkezettnektartom az időt. Egyelőre azonban még biztosítani kell ne-hezen kiharcolt hadállásainkat, mert ki lehetünk téve törökellentámadásnak. Az ellenség nem vesztette el még mindenerejét. Nagyon sok példát tudnék felsorolni arra, hogyanfordult el a szerencse attól a hadvezértől, aki már az hitte,hogy markában tartja a győzelem pálmaágát. Csak azért,mert meggondolatlan volt, szembeszállt a haditudományoktörvényével.

– Önök, uraim, megtették kötelességüket a császári Házés a kereszténység iránt. Bizonyára nem fog elmaradni a ju-talom a felség kezéből. Az én parancsom úgy szól: a katonáknehogy valami győzelmi dáridóra gondoljanak. Ki kell ve-

22

zényelni az összes csapatokat, ásót a kezekbe. Egész éjjelkészüljenek a sáncok. Ne érjen meglepetés bennünket, hahajnalra mégis támadni akar a nagyvezér. Ez a parancs ter-mészetesen önökre nem vonatkozik. Az urak eltávozhatnakés  lepihenhetnek. Ma nem hívok össze haditanácsot. Ma-gam számára – s ha szabad mondanom, az utókor részéreis – igyekszem megörökíteni e nap történetét.