1

A KASSAI POLGÁRSÁG SZOCIOGRÁFIÁJA

Márai Sándor Egy polgár vallomásainak első kötete alapján

SZERZŐ:

BARANYAI MARIANNA;

BA, MAGYAR SZAK

KONZULENS:

KAPPANYOS ANDRÁS EGY. DOCENS;

MAGYAR NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYI

INTÉZET

MISKOLC

2015.

2

Tartalomjegyzék

1. Bevezetés 3.

2. Történeti összefoglaló a szociográfiáról 5.

3. Egy polgár élete 8.

3.1 Az Egy polgár vallomásainak megjelenéséig 8.

3.2 Tömören a regény megjelenése utáni időkről 12.

4. Önéletrajzi vagy önéletrajzi ihletésű? 14.

4.1 Önéletrajziság az Egy polgár vallomásaiban 13.

4.2 Támadások a regény tartalma miatt 16.

5. A polgári család jellemzői, Márai családjának mintája alapján 17.

5.1 Polgárnak lenni büszkeség és felelősség 17.

5.2 A polgár lakása 19.

5.3 Cselédtartás 20.

5.4 Gyermekek iskoláztatása, nyelvtudás 21.

5.5 Vallás 22.

5.6 Rangon aluliakhoz való hozzáállás 23.

5.7 Kultúra, műveltség 23.

5.8 A család mindenek felett 25.

6. Összefoglalás 26.

7. Rövidítésjegyzék 28.

8. Angol nyelvű összefoglalás – English summary 29.

3

BEVEZETÉS

A második félévi órarendemben a Miskolci Egyetem magyar szakán, egy számomra

nagyon érdekes, szabadon választható kurzus is szerepelt. A pontos megnevezése; A XX.

század első felének magyar irodalma: Márai prózája volt. Rögtön felkeltette az

érdeklődésem, hiszen gimnáziumban már megismerkedhettem verseivel, illetve néhány

regényével, írói stílusával. Már akkor elhatároztam, hogy többet szeretnék az írótól olvasni.

Várnai Aladár tanár úrral nagyon családias hangulatú szemináriumot tölthettem el kedd késő

délutánonként. Ezúton szeretnék köszönetet mondani neki, amiért még jobban

megkedveltette velem Márai műveit.

Márai Sándor prózája számomra önmagában is magával ragadó, azonban a tanár úr

személye és oktatási módszere még vonzóbbá tette. Nagyrészt az összes kiemelkedő, szóra

érdemes művével megismerkedtünk. Beosztottuk egymás között, hogy ki melyik prózai

alkotását olvassa el. A feladatunk az órán pedig az volt, hogy ismertessük egymásnak.

Többek között nekem, novellái mellett, naplói egyes részeiből kellett felkészülnöm,

valamint Az igaziból és az Egy polgár vallomásaiból. Az igazi azóta is egyik kedvenc

olvasmányom, amely egy szerelmi háromszögről szól egy polgári családban; férj, feleség és

cseléd között. Ezt a regényt olvasva kedveltem meg igazán Márai publicista stílusát, majd

egyre többet akartam tőle olvasni. Az Egy polgár vallomásaiban is – mint legtöbb

regényében –, a polgári lét a középponti motívum. Idealizáltan, a magasba emelve ír és

számol be osztályának szépségeiről és problémáiról. A mű gerincét élete adja, lehet néhol

kiszínezve azt kitalált személyekkel, történetekkel. Többen vetették már fel korábban

hitelességének problémáját, vélték teljes mértékben valódinak, illetve részben fikcionáltnak.

Szerintem azonban kétség sem fér hozzá, hogy nem egészen önéletrajzi, hanem sokkal

inkább önéletrajzi ihletésű műről beszélhetünk. Lehet, hogy direkt módon is beleszőtt fiktív

elemeket, hiszen a célja elsősorban nem az önéletrajz írása volt, hanem emlékállítás egy

kihalóban lévő osztály számára. A címválasztása is ezt erősíti meg, „egy polgár” vallomása

ez, nem feltétlen az övé. Egy polgárról szól, egyről a sok közül, így mindegyikőjükről. Ez a

tulajdonsága még jobban erősíti a szociografikus jellegzetességét a műnek. Tehát főként az

első kötetét, sokkal inkább kell a kassai polgárság szociográfiájaként olvasnunk, mint

önéletrajzi regényként.

E regény, főleg az első kötete a polgári irodalom részét képezi, hiszen megtalálható

benne minden, ami jellemezte az akkori polgárság életét. Ezért, mint Illyés Gyula Puszták

4

népe című műve is, az Egy polgár vallomásai is szociográfia. Míg az előbbi a parasztságról

fest hiteles képet a Dunántúlról, utóbbiban a kassai polgárság társadalomrajza található. A

történetet egészen kiskorától kezdve, újságcikkszerű bejegyzéseket olvasva tudunk meg

mindent az osztályáról. Többször is kihangsúlyozta azonban, hogy számára az igazi polgári

kultúra és élet, csak Kassán létezett számára. A fővárosban, mint polgár, sosem érezte magát

otthon. A mesélő hangulata merengő, a múltra reflektáló, nosztalgikus. Származására

büszke, felelősséget érzett iránta. Úgy gondolta, hogy kiveszni látszik, ami még ki sem

fejlődött. Valamelyest társadalomnevelő szerepet is érzett a polgárság, és Márai is. Ehhez az

is hozzátartozott, hogy anyagiakkal támogatták azokat, akik nemes célt szolgáltak. Márai

nem ezen az úton, de támogatta őket, elsősorban írásaival. Az Egy polgár vallomásaival

szerintem szerette volna megismertetni, illetve megszerettetni az olvasóval ezt az életformát,

az ő életformáját. Polgárnak lenni büszkeség és felelősség. Ehhez erősen hozzátartozott az,

hogy anyagi szempontból nincs mitől félniük. A Márai által idealizált polgár független volt

és mobilitással rendelkezett. Így tanulhatott és élhetett a világ több pontján.

Szakdolgozatomban a szociográfia történeti áttekintése mellett, szeretném bemutatni

Márai regényét, mint a kassai polgárság szociográfiáját. A mű olvasása közben végig

bennem volt a kérdés, hogy a történetben vajon mennyi a valós adat és mennyi a fikció az

életéből. Ezzel az üggyel kapcsolatban is vetek fel problémákat.

Végezetül pedig szeretném megköszönni segítőkész konzulensemnek, Kappanyos

András tanár úrnak hozzáértő munkáját, támogatását. Az egész év folyamán segítette

kutatásaimat, kitartóan egyengette utamat.

5

2. TÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÓ A

SZOCIOGRÁFIÁRÓL

A szociográfia, a szociológiai kutatások eredményeként megírt mű. A szociológia

társadalomtudomány, a társadalmi élet összetevőit, az egyént, csoportok életeit vizsgálja

elméletben és gyakorlatban. Kutatásai az utcán meglátott ismeretlen embertől a globális

társadalmi folyamatok tanulmányozásáig terjed. Egyik kutató módszer a szociográfia,

lényegében írás a szociológiai megállapításokról, azaz társadalomrajz készítése. A

szociográfia epikai műfaj, azon belül is próza. Társadalmi rétegek, csoportok, vagy akár egy

bizonyos település életmódját mutatja be. Ezt színesebbé téve az író saját emlékeivel,

élményeivel, kommentáraival, szépirodalmi eszközökkel színesítheti a leírást. Nyugaton is

jelentek meg ilyen jellegű írások, azonban nem fogant meg, mint önálló műfaj.1 Hazánkban

a 19. század második felében kevés figyelmet kaptak, azonban a szomorú tendenciák

nyilvánosságra kerültek, az okkereső tartalmúak politikai olvasatot is nyertek. Egy

meghatározó korai ideológus szerint "a szociográfia egy adott korban minden eszközzel

leírni, jellemezni igyekszik valamely nép összes viszonyait és állapotát."2 "A statisztikától a

közgazdaságtanig, a földrajztudománytól a pedagógiáig, a politikától az éppen a szociológia

születésének idején fogalmilag önállósuló szépirodalomig terjed ez a játéktér, amit alaposan

ki is használtak szociográfusaink."3

Magyarországon az 1930-as években élte első virágkorát a szociográfia, mint

irodalmi műfaj. Alkotóik főként a parasztság hétköznapjait, körülményeit vetették papírra,

adatszerű pontossággal. A népi írók mozgalma fellendítette a falukutatást. Az ilyen témájú

szociográfiák hasznosnak bizonyultak, hiszen ezek által rádöbbenhetett az értelmiség, hogy

a társadalom alsóbb rétege iszonyú körülmények között éli mindennapjait. Ebben az időben

jelent meg a nagy sikerű Puszták népe című, Illyés Gyula által alkotott mű, illetve Márai

Sándor Egy polgár vallomásai is. "A tényfeltáró szociográfia irodalmi értékelése

megosztotta a 30-as évek kritikáját, nem kevesen vitatták, van-e létjogosultsága a műfajnak

a szorosan értelmezett szépirodalomban."4 A szakirodalom írója szerint azt azonban nem

lehetett vitára bocsátani – hiszen ebben mindenki egyetértett –, hogy politikai kérdést is

feszegetnek a művek, méghozzá a földkérdést. A megújult könyvkiadás miatt szociografikus

1 OSZTOVICS é. n. 2 BARTHA 2013, 92. 3 BARTHA 2013, 92. 4 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1161.

6

igénnyel megírt művek is megjelenhettek. Többek között; Nagy Lajos Pincenapló, Kovács

Imre Elsüllyedt ország, Örkény István Lágerek népe.5

1948 és 1954 között az alkotás ebben a műfajban szünetelt, egészen addig, amíg Déry

Tibor „az ország pontos szociografikus feltérképezésére” 6 nem ösztönözte az írókat.

Sokaknak ellentétes nézeteik voltak eme irodalmi igényű művekkel, egyik közülük Vértes

György volt. Szerinte „a szociográfia, mihelyt nem a szociológia segédtudománya, hanem

önálló kifejezési forma – demonstráció, leleplezés. A riportok, beszámolók azonban mind

fontosabb szerephez jutottak, s jónéhány később elismert prózaíró is ebben a műfajban tette

első, sikeres kísérleteit.”7 Írásában Bartha Ákos megemlíti a kevésbé ismert Milleker Rezső

munkásságát is. A debreceni egyetem földrajzi intézetében dolgozó professzor már 1920

körül hozzálátott az ország feltérképezésének. Elítélte a szélsőségeket, azonban egyes

kritikus hangokat megengedett magának, a hatalmi viszonyokat viszont nem próbálta

feszegetni, a népi írókkal ellentétben. Próbálkozása a Magyarország Felfedezése

kezdeményezés konzervatív előzményeként is tekinthető. 8

A műfaj az 1950-es évek végén újra teret nyert magának, ismét a parasztság életére

fókuszáltak. Ekkor alkotta Sánta Ferenc Húsz óra című művét, illetve Csák Gyula

Mélytengeri áramlását. A megújuló szociográfiát igazabbnak, hitelesebbnek titulálták. Az

alkotó feladatának érezhette, hogy a rohamosan változó mindennapok képét leírja. A

hatvanas évek végén intézményesült a szociográfia, amely a Magyarország felfedezése nevet

viselte magán, amely egy könyvsorozat címe volt. „Össztársadalmi visszhangot”9 keltett,

hiszen a művekből kiolvasható volt a jelen, annak problémái. Lassan a politikának is ügye

lett, sokaknak feladatunk volt „hivatalból” falukutatást végezni, például a szociális

tanácsadóknak, közegészségügyi szakértőknek és politikailag pozícionált

társadalomtudósoknak. A Horthy-rendszerben a radikális földreform említése is tilos volt

számukra. 10 Az 1970-es években a tények iránt érdeklődő olvasókat nyert meg magának az

irodalom. Hirtelen fejlődésnek indult az epika, mikor az írók valóságelemekkel fűzték össze

a mítoszt. Ezekben az esztendőkben a tényfeltáró, fikciókat nem alkalmazó szociográfia

jellemző műfajjá vált a hazai irodalomban.11 Kertész János, a Magyar Szociográfiai Intézet

5 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1161. 6 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1161. 7 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1161. 8 BARTHA 2013, 93. 9 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1162. 10 BARTHA 2013, 93. 11 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1162.

7

hajdani titkára hangsúlyozta, hogy „a szociográfiának tudománynak kell maradnia”. 12

Ebben az időben témaként előfordultak újabb, szintén a jelennel kapcsolatos témák, mint az

urbanizáció, a demográfia és egészségügy problémája. 1970 és 1974-ben Kecskeméten

szociográfiai konferenciákat tartottak. A politikusok arra ösztönözték az írókat, hogy

próbálják a valóságot egészében papírra vetni. Sokaknak ez érdekükkel szemben állt, ezért

visszavonultak, vagy más műfajban próbálkoztak. 13

„A felgyülemlett tényanyag, a hatalmas mennyiségű ismeret az írók egy részét arra

ösztönözte, hogy elszakadva a szociográfiától, immár az általánosítás magasabb szintjén, a

fikció lehetőségeit mozgósítva adjanak képet korunk valóságáról.”14 Mivel a realitás

változott, számtalan író tudatosan távolodott el a szociográfia műfajától. A szociografikus

ábrázolásmód hatással volt más műfajokra is, felismerhető „az erős szubjektivitás, a nem

palástolt önéletrajziság, a társadalmi indulat, a jobbító szándék s a történeti érdeklődés.”15

A magyar szociográfia követte az európait, hiszen mindkettő felismerte, hogy a parasztság

eltűnőben van.16

12 BARTHA 2013, 94. 13 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1163. 14 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1163. 15 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1164. 16 BÉLÁDI–RÓNAY 1990, 1164.

8

3. A SZEMÉLYES MINTA: MÁRAI, A POLGÁR

3.1 Az Egy polgár vallomásainak megjelenéséig

Márai Sándor, eredeti nevén Grosschmidt Sándor a huszadik század egyik

„legkülönösebb polgára”. 1900. április 11-én született Kassán, a mai Szlovákia területén.

Költő, regény- és drámaíró, novellista, esszéista, publicista, műfordító.17 Három testvére

volt, közülük Gézát fontos megemlítnem, aki Radványi néven vált sikeres rendezővé.

Életének különböző adatai összezavarhatnak bennünket, hiszen műveiben tény és fikció

szorosan egymásba fonódnak, „nehéz kikövetkeztetni, mennyi a valóság és mennyi a képzelet

szüleménye; más forrás pedig nem áll rendelkezésre”.18 Szepességi németnek vallotta

magát, családja távolabbi apai ágról szász garas kovács leszármazottja. Innen ered a

Grosschmidt (Grochen-Schmied) vezetéknév, amely fel van jegyezve keresztlevelében. Ami

fontos és bizonyos felmenőivel kapcsolatban, hogy erről az ágról örökölte rangját, hiszen

dédapját illették meg vele a Habsburgok, mikor Zomborban kincstári tanácsos lett. „Később

a Habsburgok napszámába szegődtek, s rövid időre meggazdagodtak. … Kincstári tanácsos

volt, gazdag ember, a királyi uradalmak igazgatója. Zomborban lakott, s ott is temették el”

19– írja művében. A dédpapa nemességet kapott, majd lassan kezdett elmagyarosodni a

család, jogász-nemzedék vált belőlük. Az Egy polgár vallomásaiban Márai

„bevándorlóknak”20 nevezi őseit, joggal. Felmenői közel kerültek ahhoz, hogy a magyar

nemességhez tartozzanak, de ők a polgári létet kívánták maguknak. Kassára, az író

szülővárosába, a regény fő színhelyére és a témám központi vizsgálódási helyszínére

nagyapja miatt kerültek. „Nagyapám pénzügyi tanácsos volt a városban, ahol születtem.

Korán halt el, nem érte meg az ötvenet sem. Adósság és csekély nyugdíj maradt utána.”21

Miatta tartozhattak gyermekei és unokái ahhoz a város polgárságához, amelyet Márai Sándor

eszményít számos művében. Azonban meg is nehezítette életüket valamelyest, hiszen két

fiának diákkoruktól törleszteniük kellett az adósságot, amelyet hátrahagyott maga után. Ez

is közrejátszhatott abban, hogy Kassán belül több lakásban is élt Márai, illetve családja. A

17 KÖPECZI–PÓK 1984, II/36. 18 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 7. 19 MÁRAI 2011, 118. 20 MÁRAI 2011, 118. 21 MÁRAI 2011, 123.

9

szülői ház eredetileg a Szegfű utca 6. volt, majd innen bérházban, a Fő utca 4. szám alatt

laktak. Önérzetes polgárként édesapja nem tűrte, hogy lakbért fizessen, ezért amint tehette,

saját házba költöztek. Márai tizenöt éves lehetett, mikor a Mészáros utcába költöztek.22

Iskolaévei is kérdésesek, hiszen unokaöccse Jáky János, maga az író és monográfusa is

ellentmondásosan nyilatkoznak róla. Rokona visszaemlékezése szerint először a

házitanítónál való tanulás befejezése után az állami főreálba, később a kassai, majd gödöllői

premontreiekhez járt. Az Egy polgár vallomásaiban az áll, hogy a fiatal Márai, tizennégy

éves korában megszökött otthonról. Valamint semmilyen gödöllői iskolát nem említ. Végül

apja úgy határozott az I. világháború után egy évvel, hogy Pestre küldi őt. Rónay László

szerint 1916 októberében az eperjesi kollégiumba került, érettségit itt tett, majd 1917-ben

Pestre utazott. 23 Az, hogy született újságíróval van dolga az emberiségnek, már nagyon

korán kiderült. Az általam tárgyalt művében az író összefoglaló leírást ad az akkori sajtóról,

illetve a polgárok sajtóval kapcsolatos attitűdjéről.24 14 évesen vezércikkel debütált az

akkori helyi legnagyobb lapban, amely a Felsőmagyarország címet viselte magán.25 Első

cikkének mégsem ezt tartjuk számon, hanem a Salamon Ákos álnéven írott Lukrécia fia című

novelláját, amelyet a Pesti Hírlap pályázatára küldött be és negyven koronát nyert vele.

„Cikkei, elbeszélései 1918-ig ezen az álnéven jelennek meg az Életben.”26 Egyetemi évei

nem kérdésesek, hiszen a fővárosban először jogot kezdett tanulni. Az Egy polgár

vallomásaiban be is számol erről, hiszen „az egyik apai nagybácsi Pesten élt, és jogot

tanított”.27 „Abban az esztendőben, mikor beiratkoztam az első szemeszterre, ő volt a rektor

a pesti egyetemen.”28 Közben Kassán katonai sorozáson vett részt, de mindennemű

szolgálatra alkalmatlannak tekintették.29 Nem sokkal később fordulat történt életében,

abbahagyta jogi tanulmányait. Ebben az időben már tárcákat írt a Budapesti Naplóba, Török

Gyulát ő maga búcsúztatta a Nyugatban 1919-ben.30 Illetve a Magyarország című

napilapban, Krúdy Gyula munkatársa is ekkor. Itt tartózkodása alatt megjelenik első verses

22 MÉSZÁROS 2006, 12. 23 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 7-8. 24 MÁRAI 2011, 73. 25 TANÁCS 2015. 26 MÉSZÁROS 2006, 18. 27 MÁRAI 2011, 124. 28 MÁRAI 2011, 124. 29 MÉSZÁROS 2006, 19. 30 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 8.

10

kötete, Emlékkönyv címen, amely 17 verset tartalmazott. Maga – Márai nagy példaképe –,

Kosztolányi Dezső pozitív kritikát adott róla a Pesti Naplóban.31

Szegedy-Maszák Mihály, illetve Rónay László is említi tanulmányában32, hogy „1918

novemberében részt vett az Otthon Kör üléstermében a Kommunista Írók Aktivista és

Nemzetellenes Csoportjának alakuló ülésén, később pedig többször is írt a Vörös

Lobogóba”33. Nyilvánvalóan Márai a baloldali nézetekkel tudott azonosulni, valamint

cikkeivel és megjelenésével ezen az ülésen ki is nyilatkoztatta. Ezért is cáfolnám Szekér

Endre kijelentését, hogy Márai Sándor mindenféle politikai megmozdulástól,

véleménynyilvánítástól idegenkedett volna. Valóban, inkább nagyon fiatalként voltak

politikai megnyilvánulásai és később, ha tudott, kitért a nyilvános véleménynyilvánítástól,

azonban nézetei, attitűdje egész pályája során világos számunkra. Talán Trianon után volt

ez a fordulópont életében, amikor mélységesen csalódott volt, hogy szülőföldjét

Csehszlovákiához csatolták.

„… az első év végén meguntam a jogot, s átmentem a bölcsészeti karra; az első

esztendőben nem hallgattam még óráit, s később elkerültem erről az egyetemről, és külföldön

végeztem szemesztereimet.”34 Első egyéni külföldi száműzetésére ekkor került sor, hiszen a

Vörös Lobogóban tudósítóként dolgozott, így a bukás után szülővárosába, majd Prágába és

Lipcsébe megy. Itt az Újságkutató Intézet (Institut for Zeitungskunde) hallgatója lesz35,

illetve a Drache hetilap írója36. Életének e szakaszában sehol sem töltött el huzamosabb időt,

mégis külföldön hamar ismerősöket, ismertséget szerzett. Azonban mindvégig otthonába,

Kassára vágyott haza. Csupán húsz évesen Frankfurt am Mainba költözik át, ahol szintén

értékes kapcsolatokat szerzett, többek között munkatársa lesz Thomas Mann is. Szerette

volna megvásárolni a Buddenbrooks fordítási jogát, de nem derül ki hogy miért, Lányi

Viktor fordításában jelenik meg magyarul.37 A Frankfurter Zeitung und Handelsblatt és a

Prager Tagblatt munkatársa. Cikkeit utazása közben is küldi Magyarországra, tehetségét

valószínűleg Osvát Ernő fedezte fel.38 Ekkor közelről megismerhette, átélhette a külföldi

irodalmat, valamint nagyobb rálátása lett a magyar világra. Anarchista művész módjára élt.

31 MÉSZÁROS 2006, 21. 32 RÓNAY 1990, 13. 33 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 9. 34 MÁRAI 2011, 128. 35 MÉSZÁROS 2006, 25. 36 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 9. 37 RÓNAY 1990, 19. 38 RÓNAY 1990, 13.

11

1921-ben Berlinben folytatott tanulmányokat, ezt viszont az újságírás miatt abbahagyta.

Ekkor ismerkedik meg Franz Kafkával, akinek tolmácsolója lesz. Füst Milánnal levelezést

folytattak, irodalmi ügyekben tanácsokkal látták el egymást. 39 Az alkotást folytatta, de

elköltözése után nem beszélt az itt készült műveiről, majd el is távolodott Berlintől.40

Feleségére, Lolára az Egy polgár vallomásaiban ha találunk is említést vagy utalást, csak

nagyon keveset. Egy azonban nagyon fontos, hiszen Márainak ismét új irányt vett az élete;

„Egy napon délután, telefonált Lola, hogy megérkezett Kassáról, és szeretne beszélni

velem.”41 Matzner Ilona, jómódú zsidó kereskedő családból származott, az egyik

legtehetősebb család volt az övé Kassán. Kereskedőházuk és antikvár üzletük is volt itt.42 A

kassai Megay cukrászdában ismerkedtek meg, 1923. április 17-én vette feleségül

Budapesten, 63 évet éltek együtt. Eközben egyre többet írt kassai és erdélyi lapokba, a

Kassai Naplóba és Az Ujságba is. „Egyidejűleg lesz munkatársa a másik kassai napilapnak

is, a Kassai Újságnak, pedig ez utóbbi orgánum nem állt éppen baráti viszonyban a Kassai

Naplóval.”43 Ez év nyarán Párizsba költözött újdonsült feleségével, valószínűleg azért, mert

rosszul érintette a tény, hogy Kassát Csehszlovákiához csatolták.44 Esküvőt nem tartottak,

egyházi szertartást is csak 1936-ban, mikor Lola zsidó származása miatt áttért a római

katolikus hitre. „Párizsi tartózkodásunkat három hétre terveztük. De aztán hat évig

maradtunk.”45 Itt tartózkodása alatt jelenik meg első regénye Bécsben, A mészáros címmel.

1924-től munkatársa a budapesti Újság című lapnak, bármerre utazott, mindig küldte írásait

több napilapnak is. 46

1928-ban hazatért a magyar fővárosba, fokozatosan bekapcsolódott a hazai szellemi

életbe. Az általam tárgyalt regényében hirtelen döntésként tüntette fel a hazatérést. „A

harmincas évek Márai legtermékenyebb időszaka. Népszerűsége gyorsan nőtt a városlakó

és szabadelvű középosztály körében.”47 Ebben az időben Dormándi Lászlóval dolgozott az

1914–1930 című képeskönyvön, amely nagy sikert aratott.48 Hamar felvette a lépést az

akkori hazai írókkal, többek között ekkor jelent meg a Csutora, az Idegen emberek, A sziget,

39 RÓNAY 1990, 16. 40 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 10. 41 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 10. 42 MÉSZÁROS 2006, 25. 43 MÉSZÁROS 2006, 26. 44 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 11. 45 MÁRAI 2011, 171. 46 MÉSZÁROS 2006, 26. 47 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 12. 48 MÉSZÁROS 2006, 36.

12

A szegények iskolája és a Zendülők is.49 Szembekerült azonban a népi írók mozgalmával,

„szemére vetették, hogy a magyarországi viszonyok szigorú mérlegelőjéből a kor

kifejezőjévé vált.”50 Az évtizedből ki kell emelnem 1934-et, hiszen ekkor jelent meg az

általam tárgyalt mű. Mészáros Tibor és még sokak szerint a „legjobb, legmaradandóbb műve

az Egy polgár vallomásai című önéletrajzi regény, melynek első kötete ebben az évben,

második kötete 1935-ben jelenik meg.”51 Véleményem szerint azonban nem kellene ilyen

magasztos kifejezésekkel illetni a művet, bár kétség sem fér hozzá, hogy én is az egyik

legjobbnak tartom a Márai-életműből. Valamint később szeretném hozzátenni, illetve

véleményem kifejteni, hogy valóban teljes mértékben önéletrajzi regényről beszélhetünk,

vagy csupán önéletrajzi ihletésűről.

3.2 Tömören a regény megjelenése utáni időkről

„A második világháború kitörésekor elveszítette az egységes Európába vetett hitét, és

magánéletében is csapás érte: 1938-ban született Kristóf nevű kisfia meghalt.”52 A pontos

dátumokkal itt is probléma van, hiszen Mészáros könyvében úgy áll, hogy 1939. február 28-

án született kisfia. Leányfalura ment gyászolni, majd a háború ideje alatt szüleit elvesztő

Jánost örökbe fogadta. 1935-ben elveszti édesapját53, akit egész élete folyamán a polgárság,

mint életforma szimbolikus alakjának tekintett. Vele együtt a polgárságot is kihalni vélte. A

következő évben a La Fontaine társaság, majd 1938-ban a Kisfaludy Társaság tagja lett.

Utóbbihoz székfoglalóját Komáromi Jánosról, egy felvidéki íróról tartotta. Kassa újra

megközelíthetővé vált a visszacsatolás miatt, ezelőtt majdnem húsz évig nem látogatott

haza.54 A későbbiekben politikai szempontból kritika érte, hiszen a Sértődöttek című regénye

„kegyetlen képet fest a nemzeti szocializmusról, … a forradalmak elutasításáért kárhoztatta

a könyv szerzőjét.”55 Darvas József szerint Márai azért nem szimpatizált Hitlerrel, mert

lenézte magát a népet. 1948-ban Genfbe, majd Olaszországba, majd 1952-ben New Yorkba

ment. 1957-ben felvette az amerikai állampolgárságot. 1968-ban Salernóba, majd 1979-ben

49 MÉSZÁROS 2006, 38. 50 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 12. 51 MÉSZÁROS 2000, 13. 52 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 12. 53 MÉSZÁROS 2000, 14. 54 MÉSZÁROS 2006, 53. 55 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 13.

13

San-Diegoba költözött. 1986-ban felesége, majd a következő évben fogadott fia is elhunyt.

1988-ra egészsége megromlott, és 1989. február 21-én elhunyt. Lőfegyverrel elkövetett

öngyilkosságot állapított meg a halottkém.56

56 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 13-14.

14

4. ÖNÉLETRAJZI VAGY ÖNÉLETRAJZI IHLETÉSŰ?

4.1 Önéletrajziság az Egy polgár vallomásaiban

Egyértelmű, hogy regénye szoros kapcsolatban áll életével, a legfőbb vonalát élete

hiteles eseményei adják a történetnek. Fellelhetőek olyan elemek, események, amelyek

erősítik a polgárság idealizálását és az író feszültségét a művész és polgári értékrend között.

Kérdéses, hogy e feszültség megfelelő érzékeltetésére felhasznált-e fiktív elemeket.

Gyerekkorától kezdve mesél, viszonylag rövidebb fejezetekben. Minden egyes fejezet egy

számára lényeges momentumát ragadja meg Kassa, a család vagy saját történelmének.

Azonban Szekér Endre a Márai, a polgár vallomásai fejezetében57 nem veszi figyelembe,

hogy tény és fikció összeolvadhatott a műben. Úgy kezeli a művet, mint Márai pontos

életrajzát. Ez szerintem felelőtlenség, hiszen több problémás rész is található benne, amely

megkérdőjelezheti a hitelességét, mint önéletrajz. Az 1990-es évek elején többen is írtak

Márairól tanulmányt, egymásra is reagálva. Hármat szeretnék közülük kiemelni, hiszen

ebben a problémában mindannyian hasonló álláspontot képviselnek.

Elsőként 1990-ben Rónay László könyve jelent meg, amelyben leírja, hogy Máraiban a

regény megírása előtt már évekkel korábban megfogalmazódott egy olyan mű megírása,

amelyben újságírói eszközökkel írjon Kassáról, gyermekkoráról. Elsősorban célja egyfajta

önreflexió volt, hogy eddigi életét írás közben áttekintve megtalálja a „hibákat”. Időbe telt,

hogy a legszubjektívebb tényeket háttérbe szorítva, diszkréten írni tudjon. Általánosítania

kellett, hiszen senkit sem akart megbántani, így nem teljes mértékben a tények és események

felidézése és megfogalmazása volt a cél. Márai „számára nem a tények pontossága, az

évszámok hitelessége volt a fontos, hanem az »eseménycsoportok«, amelyek nagy, laza

tömbökben kapcsolódnak össze. … A múló időből már csak egy-egy alakot érez igazán

fontosnak, jellemzőnek, tipikusnak, s ezek köré az alakok köré rendezi

»emlékfoszlányait«.”58 „Azt mondja el két könyvében, mi történt vele, mit élt át élete nagy

sorsfordulóin, ám eleve elhatárolja magát az események hitelesítésétől és objektiválásától,

a »fikció« felé tágítja azokat. … A mű egyik meghatározó tényezője a szubjektivitás, amely

57 SZEKÉR 2010, 23-28. 58 RÓNAY 1990, 161.

15

nemcsak abban nyilatkozik meg, hogy az emlékező-író kommentálja a történeteket, hanem a

szerkezetet megbontó »vezérmotívumok« beiktatásában is.”59

Csupán egy évvel később, 1991-ben megjelent a Rónay-féle szakirodalmat már

felhasználó tanulmánykötet. Szegedy-Maszák Mihály kijelenti, hogy „műveiben tény és

kitalálás olyannyira szorosan egymáshoz fonódik, hogy nehéz kikövetkeztetni, mennyi a

valóság és mennyi az alkotó képzelet szüleménye; más forrás pedig nem áll rendelkezésre.

Legalábbis addig nem, amíg valaki nem vállalkozik életrajzának megírására.”60 (Azt hozzá

kell tennem, hogy azóta már két könyvet is kiadtak, amelyek Márai életrajzát is tartalmazza.

Ezekre hivatkoztam életrajza megírásakor. Azonban sajnos ezek sem száz százalékban

megbízhatóak, hiszen ezek között is van eltérés.) Szegedy-Maszák Mihály viszont később

mégis Márai önéletrajzi főművének nevezi az Egy polgár vallomásait.

1993-ban talán Fried István értelmezi számomra legszimpatikusabban ezt a problémát.

Ő is, mint azok, akikről korábban szóltam, hiányolták a megbízható életrajzot. „Márainak

családjára, önmagára, életfordulataira vonatkozó kijelentéseiben sok a homály, sok a

szándékolt elhallgatás, illetőleg sok minden maradt az első, többnyire újságközlés jótékony

(?!) elfedettségében.”61 Ezen idézetek is arról tanúskodnak, hogy nem lenne szabad minden

betűjét igaznak kezelni a regényből. Önéletrajzi mű helyett, önéletrajzi ihletésűként kellene

nevezni. Szerintem Márai, mint Illyés Gyula is a Puszták népe című nagysikerű

szociográfiájában saját életéből, emlékeiből, környezetéből alkotott irodalmat. Talán Márai

célja is az lehetett, hogy az Illyés által írott, a parasztság helyzetét leíró hiteles korrajz alapján

ő is megírja a polgárságét, ugyanabból az időből. „Nem az adatszerűség teszi értékké művét

(több pontatlanság is szerepel benne), hanem az eszmény és a feladat: meg lehet-e menteni

az értékeket, az értékrendet megőrizve az egyén és a történelem kataklizmái közepette?”62

Összegzésképp, szerintem a mű többféle motiváció eredménye. Elsőként az önreflexió,

hiszen saját életét újraélte megfogalmazása közben. Hibákat, magyarázatok keresve a

számára megválaszolatlan kérdésekre. Lényegében visszatekintő naplóírásról van szó, –

amelyben érettebb, bölcsebb hozzászólássokkal kommentál–, amelyet később el is kezd írni

és publikálni, de ő vallomásainak mégis másfajta formát választott. Másodikként

motivációja a polgárság idealizált formában való bemutatása lehetett, így ennek

megörökítése az utókornak. Harmadikként pont a műfajt illetően lehetett motivált az író.

59 RÓNAY 1990, 162. 60 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 7. 61 FRIED 1993, 6. 62 MÉSZÁROS 2000, 14.

16

Reagálás is lehetett a mű népi írók mozgalmára, Magyarország szociográfiai

feltérképezésére. Ekkorra már felismerte, hogy szeretett osztálya kiveszőben van, ezért

beszélni, írni kell róla. Meg akarta örökíteni az utókornak, újraálmodni azt, illetve meg

akarhatta mutatni a népi íróknak, hogyan ír ő szociográfiát. Előfordulhatott, hogy azért, mert

feszültség volt közöttük, támadások is érték a népi írók által írásaival kapcsolatban. Hiszen

Szegedy-Maszák Mihály szavaival élve, „szemére vetették, hogy a magyarországi viszonyok

szigorú mérlegelőjéből a kor szellemének kifejezőjévé vált.”63 Politikai nézetei is

közrejátszhattak a feszültség kialakulásáért. Bár lehet, hogy eleinte nem is szembesült azzal,

hogy szociográfiát ír.

4.2 Támadások a regény tartalma miatt

„Élmények és motivációk sora hiányzik a mű utolsó, az író által jóváhagyatott

edíciójából.”64 Azon ok miatt, hogy a regény első kiadását támadások érték, ráadásul

pénzbírságot is kapott. „A regény egyik fejezete miatt beperelték Márait, emiatt 1935

júniusában elkobozzák a regényt, mivel az első kiadásban eredeti nevén szerepelteti egykor

instruktorát, Stumpf Györgyöt, aki közben sátoraljaújhelyi plébános lett… A pernek

meglehetősen nagy visszhangja volt.”65 Átdolgozta művét, majd újra kiadatta. Mi sem

bizonyítja jobban, hogy a mű szereplői között vannak valós emberek, tehát önéletrajzi

ihletésű. Fejezetem Márai szavaival szeretném befejezni, amelyeket a perre reagálva

helyezett a könyv elejére. Sajnos ezzel ő is még inkább problémássá alakítja az általam

felvetett témát. Ez az írói megjegyzés nyitja a történetet; „E regényes életrajz szereplői

költött alakok: csak e könyv oldalain van illetőségük és személyiségük, a valóságban nem

élnek és nem is éltek soha.” 66

63 SZEGEDY-MASZÁK 1991, 12. 64 MÉSZÁROS 2006, 42. 65 MÉSZÁROS 2006, 41. 66 MÁRAI 2011, 5.

17

5. A POLGÁRI CSALÁD JELLEMZŐI, MÁRAI

REGÉNYÉNEK MINTÁJA ALAPJÁN

5.1 Polgárnak lenni büszkeség és felelősség

Európában a polgárosulás a középkorban kezdődött. Maga a kifejezés német eredetű,

az egyes város teljes jogú lakosát jelentette. Magyarországon a reformkorban vette kezdetét,

nyugati minta hatására. A felgyorsult urbanizáció hatására hirtelen kezdetét vette hazánk

területén is a polgárosulás, főként az értelmi és birtokos nemesség szerette volna magáévá

tenni ezt az értékrendet és életstílust. A polgár főleg nagyobb népességű városokban élt,

bejárja a világot, a „közjóért” cselekszik. Magyarországon főként a hivatali posztokat

töltötték be, valamint javarészt a 18-19. században bevándorló német és zsidó emberekből

alakult ki ez a réteg. Mint korábban már említettem, Márai családja is elmagyarosodás útján

tartozhatott a hazai polgári réteghez, főként hivatalnoki állásokat betöltve.

Márai Sándor nem csupán anyagi biztonságként, fényűző létként, esetleg örökölt

életformaként fogta fel azt, mit is jelentett polgárnak lenni az előző században. Nem első

generációs polgár volt, urbanizált környezetben, gyönyörű bútorozott lakásban, szigorú

polgári szabályok között nevelték szülei. Édesapja Géza, szintén büszke volt arra, amiben

élt, mégis máshogyan, mint fia. Márai egész életében feszültségben állt a művészi és a

polgári értékrendszer. Édesapja nem támogatta, hogy újságíró legyen fia, hiszen ők nem

tartoztak a város polgárságához, jogi útra szánta fiát. „Gőgösek voltak, felfelé és lefelé, mert

polgárok voltak, tehát rangjukat nem Istentől kapták, hanem két öklükkel szerezték.”67 Márai

nem megszerzésében, hanem a megőrzésében látta feladatát. Idealizált, de hiteles, erkölcsös

és példamutató polgárnak maradni, ápolni hagyományait, továbbörökíteni. Ez volt az ő

életfelfogása.

„A szabadságharc idejében a család a felkelőkkel tartott, magyarosította nevét,

Kossuth minisztériuma adta ki a végzést erről, meg is jelent a határozat 1848 augusztusában

a Hivatalos Közlönyben. Meggyőződésre, viselkedésre, mániákus magyarok voltak, így

különösen apám és öccse. Az idegenből ideszármazott családoknak ez a heves, őszinte

67 RÓNAY 1990, 9.

18

magyar hazafisága különös tünet volt, s a régi magyar nemes családok eltűrték és szívesen

látták a Nagy-Magyarország olvasztótégelyében magyarrá olvadt idegeneket, néha talán

elismerték bizonyos átörökölt, idegen faji erényeiket – őseim szász kovácsok voltak, s azt

hiszem, tőlük örököltem valamilyen különös, nekem egyáltalán nem kényelmes,

alaptermészetemtől idegen, rögeszmeszerű pflichthefühlt (kötelességérzés), de maradt

valami különbség, idegenség, amit az évszázados együttélés sem tudott feloldani.”68 Apját

tekintette a magyar polgárság szimbolikus alakjának, ő is és szülei is erős kötöttséget éreztek

a magyar földdel. Családjuk mindig összetartott, tudták, hogy dolguk van itt a világban.

Büszkék voltak, a lakásukra – édesapja addig nem nyugodott, míg saját lakásba nem

költöztek, szerinte a bérlakás nem úriembernek való –, berendezkedésükre mind a lakásban,

mind a társadalomban. A rangon aluliakkal még véletlenül sem keveredtek, még az utcának

is a két oldala közül csak az egyiket használták, ahol „prolik” nem járnak. A férj volt a ház

ura, a pénzkereső. Őt és feleségét szolgálták a cselédjeik; a szakács, konyhások, takarítók.

Az anyagi korlátoltság hiánya miatt hosszú nyaralásokat is megengedhettek maguknak,

illetve több hetes külföldi utakat. A tekintélytisztelet nagyon fontos erényük volt, megadták

a tiszteletet. Külön temetési helyük is volt, az úri temetőben. Bizonyos foglalkozásokat,

tanulmányokat lenéztek, például a mérnöki és orvosi pályán való tevékenykedést. Sajnos,

Márai szerencsétlenségére, az írói hivatás sem volt igazán fogllkozásként elfogadva.

A büszkeség mellett azonban felelősséget is éreztek; önmaguk, a társadalom és a

kultúra iránt is. De legfőképp feladatukat a továbbörökítésben, a megőrzésben látták. Nem

hagyhatták elveszni azt, amit az őseik már elkezdtek, mindenképp folytatniuk kellett azt.

Állandóan osztályharcokat vívtak, akár még családon belül is. Az erkölcsösség és vallás is

szerepet játszott az életükben. Gyermekeiket eszerint nevelték, oktatták. A kultúra, az

irodalom és műveltség támogatásául több folyóiratnak is előfizetői voltak. Művészetek terén

otthon voltak, színházba jártak, zenét tanultak, szerették a festészetet. A zongoratanulás

például egy polgár gyermeknek kötelező, illetve természetes volt. Több nyelven beszéltek,

a klasszikus és a napjaikban megjelenő irodalmat ismerték, véleményt alkottak rólunk.

Anyagilag támogatták azokat, akikben a tehetséget látták.

68 MÁRAI 2011, 29.

19

5.2 A polgár lakása

Eleinte bérlakásban laktak a nagyapától megörökölt adósság miatt, de később saját

házba költözhettek. Először egy kétemeletes házban laktak, amelyből „mindössze tucat akad

a városban: az amelyben laktunk, a két honvédkaszárnya s még néhány középület.”69 –

ekképpen nyitja az első fejezetet Márai. Ez a lakás a Fő utca 4. szám alatt helyezkedett el

Kassán. Valóságos modern nagyvárosi ház volt, széles homlokzatú, tág kapualjú, széles

lépcsőjű, sokablakos. Az első emeleten laktak, erkélyük is volt, azon muskátli. A központi

fűtés akkor még hatalmas innovációnak számított, mosókonyhával és „cselédklozettekkel”.

Fontos volt számukra, hogy a cseléd és urak életét elkülönítsék, míg ha együtt is éltek. A

lépcsőházból óriási előszoba nyílott, de ezt a bejáratot nem sokszor használták. A konyha

melletti ajtót használták inkább. Az udvar közepén poroló és egy kerekes kút volt, utóbbi

villanyerővel hajtotta a vizet lakásokba. Ekkor még nem volt vízvezeték a városban.

Villanyvilágítás már megtalálható volt a jómódú lakásokban, ez nem számított annyira

újdonságnak. „Az egész ház az újkort hirdette, a feltörekvő és építő, vállalkozó kapitalizmus

dicsőségét.”70 A polgárnak tehát fontosak voltak „földi javai”, büszkélkedett azzal, ha

valami új és értékes tulajdonába jutott. 15 év elteltével sikerült saját házat vásárolniuk, így

költöztek a Mészáros utcába. Márai ezt a lakást már nem annyira kedvelte, iskolája miatt

úgymond csak „vendégként” járt haza. „Ebben a házban már kasztok éltek, osztályok,

felekezetek. A régi házakban, a földszintesekben még családok éltek, ellenségek vagy

barátok, de föltétlenül olyan emberek, akiknek oldhatatlan közük volt egymáshoz.”71

Az első emeleten a szomszédjukban volt a bank, amely szolgálatait főként a

parasztság vette igénybe. Mint már korábban említettem, az anyagi biztonság

elengedhetetlen volt egy polgár számára, ezt bizonyítja a következő idézet is. „Úgy

gondoltuk, hogy mi, szerencsések, akik a bank árnyékában születtünk és patronátusa alatt

nevelkedtünk, minden földi jólét ősforrásánál telepedtünk meg, s később sem érhet már baj

soha az életben, csak jóban kell maradni ezzel a kedves, jó kis bankkal.”72 A földszinten

69 MÁRAI 2011, 9. 70 MÁRAI 2011, 14. 71 MÁRAI 2011, 14-15. 72 MÁRAI 2011, 23.

20

„egy kávéháznak keresztelt lebuj”73 volt, alkonyatkor nyitott, lényegében kocsma volt.

Nagy, tágas lakásuk volt, 10-12 helyiséggel. 5 szoba volt, 3 utca, 2 udvari. Ebből egy a szülői

háló és a gyerekszoba. Nagy levegős szobák voltak ezek, ahol a háziasszony és a szolgaleány

harcoltak a porral. Szalon, valamint két ebédlőjük is volt, az egyik utcai. „Mégis a »szalont«

nagy gonddal rendezték be. Mahagónifából készült garnitúra állott itt,

gyöngyházberakásokkal, óriási tükör, nagy, fekete lakkos asztal, ezüst névjegytartóval…”74

Ez a helyiség volt a család büszkesége, itt voltak elhelyezve ízlésesen az értékes dísztárgyak,

a mahagóni bútoron. Az „alkóv” volt az a hely, ahol a gyerekek tanultak, tanulópadokkal

volt berendezve. Ami szintén olyannyira újdonságnak számított, hogy használatát nem is

igazán vezették be, a fürdőszoba. Gyakorlatilag lomosnak használták, nem éppen

mosakodásra, a spájzban pedig az élelmet tárolták. Édesapja „férfiszobát” rendezett be

magának, „úriszobát”, ahol a családi könyvtár volt elhelyezve.

5.3 Cselédtartás

A polgár családnak természetes volt, hogy cselédek dolgoztak nekik. Egy teljes

fejezetet szentel a házi dolgozóik bemutatására, a polgároknak azokhoz való

hozzáállásukról. Külön lakrészt, szobát nem kaptak, a konyhában aludtak, ott is mosakodtak.

Lényegében semmibe voltak nézve, agyondolgoztatták őket, nagyon kevés fizetésért.

Munkahelye így sem volt biztos, hiszen egy kisebb veszekedés miatt is „kitehették a szűrét”.

„A cseléd »szociális helyzete«, a polgáriasuló, a század eleji magyar családban a

legkülönösebb volt. Nem tartozott a »proletárok« közé – ezt a fogalmat akkor még csak a

pártirodákban szövegezték –, nem volt »öntudatos bérmunkás« a cseléd, világi helyzetéről

is csak keveset tudott. Egyszerűen cseléd volt.”75 A munkaadó polgár család mégis úgy

gondolta, hogy meg volt a cselédeknek mindenük, vagyis a „kosztja és kvártélya”76. A

kvártély egy fiókos láda volt ágyneművel megpakolva, amely a konyhában állott. Éjszakára

felnyitották a tetejét, kihúzták alsó fiókját és ezen aludtak. Alárendeltek voltak, „A polgári

családnak nem volt tagja a cseléd.”77 Mindennaposak voltak a megalázó motozások, hiszen

73 MÁRAI 2011, 31. 74 MARAI 2011, 43. 75 MARAI 2011, 55. 76 MARAI 2011, 56. 77 MARAI 2011, 57.

21

mindenki úgy gondolta, hogy a cseléd lop. Márai szerint sok baj volt velük. Emlékezete

szerint a konyhanők mindig ittak, „a pesztonkák férfiak után futottak”78, erkölcstelenek

voltak. Az uraknak a fiatalabb cseléd kezet csókolt és minden esetben az összes szolga

magázta a ház urait, ők azonban tegezték a nekik dolgozókat. A polgár szülők megkövetelték

azonban, hogy a gyerekek udvariasak legyenek velük is, emiatt Márai szerint a gyermekek

jó viszonyt ápoltak a cselédekkel. Édesapja a Mészáros utcába költözésekor külön szobát

alakított ki számukra, ami szintén azt bizonyítja, hogy mennyire nagylelkű ember volt,

hiszen erre nem volt még példa abban az időben. „Mindez hagyomány volt, a szép, kedélyes

rendi világ emléke, ennek a világnak minden viszonylagos emberiessége és patrónusi

felelősségérzete nélkül.”79

5.4 Gyermekek iskoláztatása, nyelvtudás

Hat és tíz éves kora között Márait Emma néni, a kassai nemesség magántanítónője

oktatja olvasásra, írásra és földrajzra. Nem minden polgár tartott tanítónőt, inkább az

előkelőkre volt jellemző, azonban a fiatal Márai Sándor édesanyja, a fiatal író rossz

egészségügyi állapota miatt inkább nem járatta iskolába. „A polgári családok féltve őrzött

csemetéit lehetőleg a Kovács utcai »úri elemibe« járatták; a másik, a Hunyadi utcai iskolába

inkább csak proligyermekek jártak.”80 A magántanulóknak otthonukban bizottság előtt

vizsgát kellett tenniük. Felsőbb osztályait a helyi vallásos iskolában tanulta, ahol főként

papok, szerzetesek oktatták a tanulókat. Rajzot, növény- és ásványtant, geometriát, fizikát,

számtant, illetve három nyelvet; latint, franciát és németet tanultak. Iskolán kívüli, otthoni

egyéni tanórák keretében minden polgár gyermeknek tanulnia kellett zenét, hiszen ez az

általános műveltséghez tartozott. Legtöbbször zongorázni tanultak. Kassán Heddy néni

tanította a fiatalokat, Márait kevesebb sikerrel, hiszen nem volt hozzá érzéke. Ezeknek a

családoknak nagyon fontos volt, hogy leszármazottaik a legjobb oktatásban részesüljenek,

hogy majd tisztességes és művelt polgárokká válhassanak. Édesapja a regény íróját saját

maga példájára, jogi pályára próbálta nevelni. A család összeg tagja több nyelven beszélt és

78 MARAI 2011, 57. 79 MARAI 2011, 58. 80 MARAI 2011, 159.

22

olvasott, előtérben persze a német nyelv és latin állt. „A város hangja magyar volt, de

papucsban, inujjban, vacsora után az urak is németre fordították a szót.”81

5.5 Vallás

A vallás, főleg a gyermekek neveltetésében játszott nagyobb szerepet. Nem az ő

vallásukat hívőket próbálták kerülni. A Mészáros utcai házukban két zsidó család is lakott,

neológok és ortodoxok. Igazi kapcsolat nem volt a családok között. Ők keresztények voltak,

bár ez hívő életükben mégsem játszott nagy szerepet. Nem voltak valódi mélyes hívő

keresztények. Márai iskolájában kötelező volt a szentmise, ahová negyedikes koráig

szívesen járt, gyakran ministrált is. Az ottani „szellemi irányító” atyához fordulhattak

gondjaikkal, családjukat rendszeresen látogatta. Az író tizenhárom éves korában azonban

eltávolodik a vallástól, az Egy polgár vallomásaiban nem derül ki pontosan, hogy miért.

Tehát véleményem szerint, inkább kifelé mutatva élhettek keresztény életet, de erre is, mint

minden másra, büszkék voltak. „A két »úri temető«, a Rozália és a Kálvária, ahol

sírboltokba temetkeztek a jobb családok, nem úgy; mint a Köztemető egyhangú

sírparcelláiban a proletárok és a zsidók.”82 A Rozáliába temették az élőkelőket,

patríciusokat, dzsentriket és arisztokratákat. A Kálvária „rezedaszagú sírjaiban aludtak a

módosabb bugriscsaládok”83. A magát felsőbbrendűnek tartó személyek, tehát még haláluk

után sem voltak hajlandóak vegyülni a proletárokkal. A kassai dóm, a Szent Erzsébet-

főszékesegyház a város közepén áll még mai napig is, amelyről szintén szociográfia leírást

olvashatunk a műben.

81 MARAI 2011, 21. 82 MÁRAI 2011, 77. 83 MÁRAI 2011, 77.

23

5.6 Rangon aluliakhoz való hozzáállásuk

Mint már korábban említettem, a Fő utca két oldalát is megosztották egymás között

a kassai lakosok, rangjuk alapján. „Egyik oldalán sétáltak az urak, másik oldalán a cselédek,

bakák s a társadalom szerényebb tagjai.”84 Nagyon vigyáztak arra, hogy ne tévedjenek át a

másik oldalra. A szegényeket lenézték, hiába érzett felelősséget értük a polgár. „A polgárság

szociális felelősségérzetét jótékonyságában élte ki. A szegényekről úgy beszéltek, mint

egyfajta idegen, gyámolatlan törzsről, melyet etetni kell.”85 Mindegyik családnak voltak

„szegényei”, akik ha becsöngettek, a konyháról élelmet adtak nekik. Koldusoknak néha pénz

is adtak, arra tanították a gyerekeket, hogy udvariasan illik velük beszélni. De mégis

mindenki lenézte őket, úgy gondolták, hogy saját maguk tehetnek arról, hogy ilyen soruk

van. Szegényházakat is építtettek a számukra. A kor „úri” felfogásáról leírást ad a

szegényekről szóló fejezetében, szerinte a „liberális polgári világban a »szegénység«

hevenyebb probléma, mint amilyennek látszik, s jótékonysági eszközökkel nem lehet maradék

nélkül megoldani…”86 „Minden becsvágyammal a családhoz tartoztam, s a család minden

ösztönével egy osztályhoz tartozott. Ami ezen kívülesett érdekben, emberben, az nyersanyag

volt, formátlan és tisztátalan tömeg, s hulladék.”87 Szerintem ez a két idézet mindent elmond

a polgárok rangjukon aluli személyhez való attitűdjéről. Lenézték őket, de mégis

felelősségtudatból segítették őket.

5.7 Kultúra, műveltség

„A városunkbeli polgárság sokat és szívesen olvasott.”88 A jelenlegi korhoz

viszonyítva az értelmiségi réteghez hasonlíthatóak, azonban ez sokkal összetettebb. Olyan

emberek voltak, akik számára fontos volt, hogy saját maguk és gyermekeik is műveltek,

tájékozottak legyenek mind irodalomban, mind pedig politikában is. A felnőtt nemzedék

olvasott, a fiatalabbakat taníttatták. Márai családjában, és minden polgári családban a

84 MÁRAI 2011, 68. 85 MÁRAI 2011, 185. 86 MÁRAI 2011, 187. 87 MÁRAI 2011, 188. 88 MÁRAI 2011, 48.

24

könyvek külön szentélyt kaptak. Különösen édesanyja szeretett olvasni, naprakész volt a

jelenkori irodalommal. Az „úriszobában” voltak tehát náluk elhelyezve a könyvek,

katalógust vezettek róluk. Édesanyja könyvtárának polcain főként német nyelvű regények

sorakoztak. Kedvelte a modern német szerzőket, magyar könyv alig akadt közöttük.

Kedvenc írója Rudolf Herzog, kedvenc regénye tőle a Das grosse Heimweh. Megtalálható

volt még többek között Freytag, Stratz, Ompteda és Schiller, akiben a liberalizmus előfutárát

láttak. „Goethét a polgári könyvtárak nem kedvelték. Úgy vélekedtek, hogy »vizenyős,

klasszikus«.”89 Legkedveltebb magyar olvasmánya Werner Gyula Besztercei diákok című

regénye volt. Édesapja a magyar szépírók közül Mikszáthot kedvelte leginkább, és a jogi

könyveket. A „teljes Jókai”, Kölcsey, Kazinczy, Gvadányi, Arany, Petőfi, Vörösmarty, és

Móricz művei is megtalálhatóak voltak a hazai könyvtárukban. Adyt, Kosztolányit, Babitsot

csak irodalompolitikai veszekedéseikben említették. A polgárhoz hozzá tartozott, hogy

szerette a színházat, értett a zenéhez.

Márai szerint Kassán sokkal hamarabb tartottak már „irodalmi szalonokat”, mint

bárhol máshol az országban. „Itt lapot és folyóiratot nyomtattak, mikor a magyar Alföld

városaiban, csekélyke kivétellel, a téli évad »szellemi életének« csúcspontját a disznótoros

összejövetel jelentette.”90 Négy könyvkereskedő élt itt, szerinte jobban ment az üzlet Kassán,

mint „Pest-Budán”. Így nyilatkozott az olvasási szokásról; „Túlzás nélkül mondhatom, hogy

a mi vidékünkön a századvégi polgárság számára a könyv igazán szükséglet volt, napi

kenyér.”91 Újságok közül járt nekik egy angol nyelvű Nature című természettudományos,

bár angolul nem értettek tökéletesen. Magyar folyóiratok közül a Magyar Figyelő, napilapok

közül a Pesti Hírlap, valamint két gyermekújság; Az Én Újságom és a Zászlónk előfizetői

voltak. A városban a sajtónak tekintélye és hatalma volt. A polgárok féltették titkaikat a

nyilvánosságtól, ezért féltek a sajtótól. Márai elmondása szerint, mikor családja megtudta,

hogy a sajtó iránt érdeklődik, elveszett embernek gondolták, egyáltalán nem voltak rá

büszkék. „Az újságíró ebben a korszakban még nem tartozott vidéken a polgári

társadalomhoz, előre köszöntek neki, de nem hívták meg ebédre.”92

89 MÁRAI 2011, 46. 90 MÁRAI 2011, 49. 91 MÁRAI 2011, 49. 92 MÁRAI 2011, 72.

25

5.8 A család, az osztály mindenek felett

Mindenek felett a család állt a polgár életében, azt szolgálta minden erejével. Van

egy rövidke fejezet, amelyben leírja, hogy miért volt jó tagja lenni egy ilyen közösségnek.

Hangulata nosztalgiával átitatott. Szerinte igaz, hogy nem volt „egyszerű” család, de mégis

mindig érezhette, hogy van, ahová tartozhat. Ajándékként, jutalomként fogta fel az élettől,

amelyet „köteles továbbadni egy emberben vagy cselekedetben…”93. Erős kis közösségnek

tartotta magukat, a polgárokat. Ebben a részben vallja meg a legnyíltabban véleményét, hogy

a polgárság kihalóban van, és hogy ezt nagyon sajnálja. „ Polgárok voltak, s mikor én

közöttük kezdtem élni, már eljutottak a polgári állapotnak veszedelmes, válságos

életszakaszába. Mindent nekik köszönhetek; s nagyon nehéz volt elfelejteni és

megsemmisíteni magamban azt, amit tőlük kaptam. Egészen talán nem is sikerült.”94

93 MÁRAI 2011, 139. 94 MÁRAI 2011, 139.

26

6. ÖSSZEFOGLALÁS

Márai Sándor munkája páratlan a magyar irodalomban, hiszen az Egy polgár vallomásai

című regényére – amely a polgárságról ilyen módon ír –, nincs még egy példa.

Dolgozatomban élete áttekintésével szerettem volna felvezetni a művet, hiszen a mű gerincét

ez adja. Nem szabad azonban teljes mértékben önéletrajzi írásként olvasnunk, hiszen több

problémás adat található benne, amely életéből nem azonosítható. Valószínűleg szándékosan

mosott el bizonyos tényeket, hogy az olvasó ne az ő életére reflektáljon a könyv forgatása

közben, hanem „egy polgár életére. Tény és fikció tehát összeolvad, ennek elkülönítésére

pedig érdemleges tanulmány még nem készült.

Mivel ez egy szociografikus igénnyel megírt mű, amely bemutatja a kassai polgárréteg

mindennapjait, társadalmi berendezkedését, életét ebben a városban, nem is kell, hogy

feltétlenül csak róla szóljon. Önéletrajza megírása helyett egy sokkal magasztosabb célt

szolgál a mű, a polgárság páratlan életvitelének megörökítését az utókor számára. Búcsúzott

az osztálytól, ez végig érezhető minden bejegyzésében. Szakdolgozatomban külön

alfejezetekre osztva megpróbáltam bemutatni a Márai számára nagyon értékes világot.

Elsősorban, hogy mit is jelentett az, hogy „polgárnak lenni büszkeség és felelősség”.

Büszkék voltak, hiszen rangjukat nem Istentől kapták, hanem megdolgoztak érte. A

leszármazottak pedig feladatukat ennek a megőrzésében és továbbörökítésében látták. Külön

alfejezetet szenteltem a polgári lakás jellemzőinek bemutatására, és a cselédtartásra.

Gyönyörű lakásokban éltek, akkor „luxusnak” számító berendezésekkel. A cselédek pedig

egész napokon át fáradoztak az ő kényelmükért. Másik részfejezetemben a gyermekek

iskoláztatásáról írtam, ezzel bemutatva az akkori szokásokat. A polgárnak ugyanis nagyon

fontos volt, hogy gyermekei a legmagasabb szintű képzésben részesüljenek, idegen

nyelveken anyanyelvi szinten beszéljenek, olvassanak. Ehhez kapcsolódóan természetesen

vallásos iskolában volt a legmagasabb szintű oktatás abban az időben, így a következő

szakaszomban a vallásosságukat vizsgáltam. Nemhogy más vallásúakkal, a rangon aluli

személyekkel, konkrétabban a szegényekkel sem vegyültek. Elfajzottaknak tartották őket,

akiket etetni kell, hiszen felelősséggel tartoznak értük, de úgy gondolták, hogy maguk

tehetnek arról, hogy ilyen körülmények között élnek. Az ötödik fejezetem utolsó előtti

részében a kultúrához, irodalomhoz, önműveléshez való hozzáállásukról, a fontosságáról és

27

szokásaikról írtam. Végezetül pedig, a polgár legfontosabb értéke a családja volt. Márai a

család fogalmába belevette szerintem az egész osztályt, akiért mindannyian felelősek voltak.

Márai Sándor kiemelkedő módon alkotta meg a kassai polgárság szociográfiáját,

amellyel elérte, hogy a huszonegyedik századi olvasó is közelebbről megismerhesse. A

regény olvasásakor szinte velük együtt éltem, most már ismerem Kassát, a lakást ahol élt, a

helyet ahol szülei olvastak, a konyhát, ahol a cselédek tevékenykedtek. Ki merem állítani,

hogy Márai elérte célját, idealizáltan minden időkre megörökítette a polgári lét szépségeit.

28

RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK

BARTHA 2013 – BARTHA Ákos, Közelítések a szociográfia fogalmához, Forrás, 2013/5, 90–

99.

BÉLÁDI–RÓNAY 1990 – BÉLÁDI Miklós, RÓNAY László szerk., A magyar irodalom története

1945–1975, III/2, Bp., Akadémiai, 1990.

FRIED 1993 – FRIED István, Márai Sándor titkai nyomában, Salgótarján, Mikszáth, 1993.

KÖPECZI–PÓK 1984 – KÖPECZI Béla, PÓK Lajos szerk., Világirodalmi kisenciklopédia I–II., Bp.,

Gondolat, 1984.

MÁRAI 2011 – MÁRAI Sándor, Egy polgár vallomásai, Bp., Helikon, 2011.

MÉSZÁROS 2000 – MÉSZÁROS Tibor, Éltem egyszer én, Márai Sándor, Bp., Helikon, 2000.

MÉSZÁROS 2006 – MÉSZÁROS Tibor, Képek és tények Márai Sándor életéről, Bp., Helikon,

2006.

OSZTOVICS é. n. – Osztovics Szabolcs szerk., Kulturális Enciklopédia, Fazekas Mihály

Gyakorló Általános Iskola és Gimnázum, Bp., é. n.,

http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/ Szociografia.htm (2015. 04. 21.)

RÓNAY 1990 – RÓNAY László, Márai Sándor, Bp., Magvető, 1990.

SZEGEDY-MASZÁK 1991 – SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Márai Sándor, Bp., Akadémiai, 1991

(Kortársaink).

SZEKÉR 2010 – SZEKÉR Endre, Márai Sándor és világa, Bp., Argumentum, 2010.

TANÁCS 2015 – TANÁCS István, Márai az újságba író író, Népszabadság Online,

http://nol.hu/kultura/marai-az-ujsagba-iro-iro-1507573 (2015. 04. 21.)

29

ENGLISH SUMMARY

The sociography of citizens of Kosice in Confessions of a citizen by Sándor

Márai

It is a unique work because there is no more example for this which tells us about the

life of citizens like Confessions of a citizen by Sándor Márai. I would have liked to introduce

my thesis with life story because the story of the novel is based on it. However, we should

not read it as an autobiographical novel fully. A lot of problematic data can be found in it

which cannot be verifiable by his life. Probably, he dimed facts directly. Therefore, the

reader cannot reflect on the author’s life while reading the book but the reader should reflect

on just a citizen. Fact and fiction are merged, and for disconnecting them we have not got

good studies.

It is a sociography which presents the life and social system of the citizens of Kosice.

That is why the novel does not have to be based on Márai’s life. Instead of writing his

autobiography, he immortalized the citizenship for the posterity. It is a much more

magnificent purpose. He did farewell to citizenship, it can be felt in all of his chapters. In

my thesis, I tried to demonstrate the world what is very precious for Márai. Firstly, I wanted

to draw up what it meant “to be a responsible and a proud citizen”. They were proud because

their rank was inherited. The descendant considered their task to preserve and transmit it. I

have a section about the citizens’ home which was really huge and modern. They had

servants, too. I also wrote about educating children because it was really important them to

learn at a high level and to speak as well as to read in more than one foreign language.

Mostly, children learnt in religious schools. They had special attitude to religion, they did

not want to get in touch people from different religions. Citizens felt responsibility to poor

and homeless people but they did not really like them. I wrote a section about his attitude to

culture, literature and self-education. Finally, the most important value of a citizen of Kosice

was the family. It is a broad conceptualisation of family because for Márai, every citizen is

in it. They were responsible to each other.

Sándor Márai created the sociography of citizens of Kosice in a prominent way. He

made it possible for the 21th century reader to acquire it. While reading the novel, I almost

lived with them. Now I know Kosice, the house he lived in, the place his parents read at, the

kitchen the servants worked in. I can claim that Márai achieved his aim: he eternalized the

beauties of being a citizen.